TISZVÁRKONY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY
Tiszavárkony - Településrendezési terve Örökségvédelmi hatástanulmány
Tér és Terület Bt
…… 2
Tervező: Tér és Terület BT. Gyula, Hajnal utca 25.
Régészet: Dr. Csányi Marietta Régész, Örökségvédelmi Szakértő Épített örökség helyi védelme: Torma Gyöngyi okl. építészmérnök TT-1/04-0135/2006 __________________________ Természetvédelem: Szászné Várkonyi Adrienn okl. tájépítész mérnök K-2/04-0220/2001
Gyula, 2007. október hó
__________________________
Tér és Terület Bt
Tiszavárkony - Településrendezési terve Örökségvédelmi hatástanulmány
…… 3
Településtörténet
Tér és Terület Bt
Tiszavárkony - Településrendezési terve Örökségvédelmi hatástanulmány
…… 4
A település rövid története Tiszavárkony, a Tisza jobb partján fekvő, gazdag történelmi múlttal rendelkező község. Az ember jelenlétének nyomait már a korai időkből is megtaláljuk itt, valószínűleg már a rézkorban és a szarmata korban is laktak itt emberek. Edénytöredékek kerültek elő az avar korból, az 1952-ben végzett ásatásokon. Egyidejűleg feltárás indult a szomszédos Tószegen is. Előkerültek az AVAR korból különböző eszközök: horog, nyílhegy, kés, csákány stb... Tiszavárkony ÉK-i része, de főleg a Tószegi rész nemzetközileg is elismert régészeti lelőhely. A Hugyin-part Várkony és Tószeg közötti feleúton, a rétparton terül el. Jelenleg 1 méterre emelkedik ki ez a domb a környezetéből melyben az 1952-es gátmagasítás alkalmával, 95 avar sírt tártak fel. Az 1450-es években Várkony koronabirtok volt, sókirakodó hely és fontos átkelőhely szerepét töltötte be. Só- és fakereskedelemmel korábban is foglalkozhattak a várkonyiak, mert a Várdomb körüli sírokban található koporsók bőséges faanyagot tartalmaznak. A török hódoltság kezdetén jelentős hely volt, akkoriban a község megőrizte önálló közigazgatását. Az 1590-91 török bérkimutatásban még említik Várkonyt, tehát a község még megvan, de a 15 éves háború során elnéptelenedik, lakói Borsod megyébe költöznek – menekülnek. A község területén a Rákóczi-szabadságharc idején már kevés lakosság letelepedhetett, de a rácok, akik állandóan keresztezték Rákóczi terveit, többször feldúlták környékünket. Ezekben a csatározásokban pusztult el Várkony is 1708-ban. A település csak 1715 után kezd kialakulni majd 1723-ban több nemes telepedett le. A községben a mai római katolikus templom helyén 1738-ban felépült fából és sárból az új templom. A nyugalom következménye, hogy gyors ütemben megindul a török által elnéptelenedett Alföld benépesítése. Mindenki keresi a neki megfelelő helyet azután védi azt. 1750-ben hivatalosan is kiutasítottak letelepedni szándékozókat Várkonyból. A vallási türelmetlenség évszázada után 1812-ben építeni kezdik a római katolikus templomot és iskolát. A református vallásúak is letehetik templomuk alapkövét az egész község jelenlétében, 1816-ban. A magyar közigazgatás 1872. évi nagy reformjának nyomán Tiszavárkony nagyközségi státuszt kapott. 1876-ban, az új megyerendszer kialakításakor JászNagykun-Szolnok települése. 1854-ben került kidolgozásra a Gerje-Perje-Körös-éri vízgyűjtőterületének átfogó rendezési terve. Ettől kezdve rengeteg helyi embernek adott megélhetési lehetőséget a folyamatosan épülő, alakuló gátrendszer. A I. világháború emberveszteségei mellett a református templomon is találatot kapott. Az emberi pusztítást az árvíz tette teljessé, 1919. május 12-én elöntötte a község határát a megduzzadt folyó. A faluban másfél méter magasan hömpölygött a víz, súlyos károkat okozva a lakosoknak. 1908-ban átadták a községházat amely közel száz évig szolgálta a falut a 2000es árvíz után az épületet le kellett bontani, majd 2001–ben a helyén felépült új községháza vette át a szolgálatát. A hajóállomás, a kőút, és a vasút megépítésével Tiszavárkony összeköttetése a külvilággal sokat javult. A személy- és teherforgalom közúton, vasúton és vízi úton egyaránt fellendült. A hajókikötő 1967-es megszüntetésével megszűnt a rendszeres hajójárat.
Tér és Terület Bt
Tiszavárkony - Településrendezési terve Örökségvédelmi hatástanulmány
…… 5
A falukép kialakítására is egyre nagyobb figyelmet fordítottak. 1904-ben a községháza, a római katolikus templom közötti területet megvették piactérnek. A piactér a falu legforgalmasabb pontja volt, a tér központi szerepét tovább hangsúlyozta, hogy itt készítették el a község első ártézi kútját. A község 1977-ig önálló közigazgatási egység, ekkor összevonták Tószeggel, társult községi státuszban volt 1992-ig. Az 1989-es választások után bekövetkezett rendszerváltás Tiszavárkony életében is változást hozott. A falu 1992 óta ismét önálló község.
Tér és Terület Bt
Tiszavárkony - Településrendezési terve Örökségvédelmi hatástanulmány
…… 6
Régészet
Tér és Terület Bt
Tiszavárkony - Településrendezési terve Örökségvédelmi hatástanulmány
…… 7
I. Módszertani kérdések (A kulturális örökség védelméről szóló 2001.évi LXIV. törvényben foglaltak alapján) A kulturális örökség védelméről szóló 2001.évi LXIV. törvény 66. § (2) bekezdése kimondja: „Kötelező az örökségvédelmi hatástanulmány elkészítése a településrendezési eljárás (a településfejlesztési koncepció, a településrendezési terv, a helyi építési szabályzat és szabályozási terv) során.” Ha a fenti törvényt, a törvény szellemének megfelelően, a régészeti örökség védelmében értelmezzük, akkor a legfontosabbnak azt tarthatjuk, ha a tervezett települési módosítások, építkezések, beruházások, tekintettel a lelőhelyek ex lege védettségére, lehetőleg nem érintik a régészeti lelőhelyeket (2001. évi LXIV. törvény 22. §), vagy ha az mégis elkerülhetetlen, akkor azokat előzetesen fel kell tárni. A megelőző feltárást az örökségvédelmi törvény 22.§ (3) bekezdése, valamint a 18/2001. (X.18.) NKÖM rendelet 14. §-a értelmében a beruházónak szerződést kell kötnie a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatóságával. A KÖH Budapesti Regionális Irodájának észrevétele szerint nagyon fontos, hogy a régészeti örökségvédelmi hatástanulmányban kellőképpen különüljenek el a nyilvántartott régészeti lelőhelyek és a régészeti érdekű területek. E szempont figyelembe vételével készült e tanulmány. A régészeti védettség Tiszavárkonyban előforduló két főformája, a nyilvántartott régészeti lelőhely és a régészeti érdekű terület a beruházóra nézve másmás jogi kötelezettséggel jár, ezért hangsúlyozott megkülönböztetésük indokolt. Számozásuk azonban mindezek ellenére folyamatos, mivel a tervlapokon egyébként is nagyon sok jel ill. számjegy szerepel, s csak zavart okozna. A megkülönböztetésre ezért azt a módszert követtem, hogy a számsor elejét a nyilvántartott régészeti lelőhelyek kapták meg, a másik felét a régészeti érdekű területek. Így a folyamatos számozás ellenére egy–egy elkülöníthető tömbben található a védettség e két formája (így tanulmányozható a táblázatban is). Tiszavárkony esetében ez azt jelenti, hogy 1-4. sorszámon a régészeti lelőhelyek, 5-26. sorszámon a régészeti érdekű területek szerepelnek. A különbséget formálisan is igyekeztem kifejezni. A régészeti érdekű területek mellé írott számot a munkatérképen, a szöveges részben és a táblázatban zárójelben szerepelnek, egyidejűleg pedig elhagytam a megtévesztő „lelőhely” megnevezést. A munkatérképen a lelőhelyek ill. régészeti érdekű területek körberajzolásában is különbség van. (L. később a mellékletek magyarázatánál!) Mindezt azért hangsúlyoztam ilyen részletességgel, mert fontos, hogy az általam (általunk) alkalmazott megkülönböztető jelek vagy csoportosítások megfelelően tükröződjenek a településrendezési terv szöveges részeiben és tervlapjain egyaránt. A KÖH Budapesti Regionális Irodájának javaslata, hogy a régészeti lelőhelyeket R, a régészeti érdekű területeket RE jelöléssel lássák el. Az örökségvédelmi hatástanulmány régészeti fejezetének kiindulópontja a konkrét fejlesztések vizsgálata, mégpedig abból a szempontból, hogy a településrendezési koncepcióban ill. tervekben szereplő módosításoknak, fejlesztéseknek mi a várható hatása a régészeti örökség egyes elemeire nézve, s ez milyen kötelezettségeket jelent a beruházó számára. Tekintve azonban, hogy a településfejlesztés állandó és soha le nem záruló folyamat, szükséges a fejlesztésekkel egyelőre nem érintett területeken is:
Tér és Terület Bt
Tiszavárkony - Településrendezési terve Örökségvédelmi hatástanulmány
…… 8
1. Az adott településre vonatkozóan valamennyi, a múzeumi adattárakban, esetleg helytörténeti gyűjteményekben, szakirodalomban, levéltárakban fellelhető vagy helyi lakosok közléseiből nyert információk alapján megismert és valamilyen módon nyilvántartott régészeti lelőhelyek számba vétele. 2. Az adott településre vonatkozóan minden olyan hely számba vétele, ahol régészeti lelőhely valószínűsíthető. Ezek a régészeti érdekű területek. Egy-egy terület régészeti lelőhelyeinek gyakorisága, azaz a régmúlt idők településsűrűsége a földrajzi környezet teremtette életfeltételek függvénye. Az ismert, múzeumokban, közgyűjteményekben nyilvántartott lelőhelyek száma azonban mindenkor a vidék kutatottságán múlik. Ha a hatástanulmány elkészítésénél a nem megfelelő évszak, vagy az állandóan sürgető határidő miatt a módszeres terepbejárásra nincs mód, a régészeti kutatottság hiányosságait geomorfológiai megfigyelésekkel ellensúlyozhatjuk. Tehetjük ezt azért, mert évek, évtizedek terepkutatásaiból mára már körvonalazódtak azok a törvényszerűségek, melyek korról korra szabályozták a letelepedés rendjét. A vízközelség és árvízmentesség például alapkövetelmény volt minden otthont kereső közösségnél — meg is találták e helyeket. Ezért a tévedés kockázata nélkül bátran régészeti érdekű területnek határozhatjuk meg azokat a helyeket, melyeket domborzati, vízrajzi adottságai szinte minden korban letelepedésre alkalmassá tettek, s melyeken eszerint régészeti lelőhely valószínűsíthető. A településrégészeti kép azonban így sem lesz teljes, mivel ez a geomorfológiai megfigyeléseken alapuló módszer csak az általános szabályoknak megfelelő régészeti érdekű helyek kiválasztására használható, egyedi esetekre nem. Pedig terepbejárási tapasztalataink azt mutatják, hogy a valóságban előfordul, hogy általunk alkalmatlannak ítélt helyet is birtokba vettek elődeink - nem egyszer az ártérben – komoly fejtörést okozva ezzel az indítékaikat csak találgató mai kutatónak. Az itt vázolt, teljességre törekvő komplex módszerrel — becsléseink szerint — a valóságban meglévő régészeti lelőhelyeknek mintegy 70 %-át tudjuk feltűntetni. A minél teljesebb településrégészeti rekonstrukció azért kulcsfontosságú, mert az örökségvédelmi hatástanulmány régészeti fejezetének éppúgy célja a leletek lelőhelyek megmentése, védelme, mint a beruházások elősegítése azzal, hogy felhívja a figyelmet a lelőhelyekre, a feltárásukkal járó költségekre (melyek A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. Törvény értelmében a beruházót terhelik), a feltárások időtartamára, a feltétlenül kikerülendő, szigorúan védett helyekre, hogy — lehetőség szerint — csak elvétve fordulhasson elő, hogy a már folyó kivitelezési munkálatokat kelljen hosszú hónapokra felfüggeszteni a nem várt leletek előkerülése miatt. Tájékoztató adat: a feltárások 2006. évi költsége országosan 3400 és 4800 Ft/m2 ár között mozog, mely ár folyamatosan változik (nő). Mindig a beruházónak kell mérlegelnie, hogy a tervezett létesítménnyel járó előnyök kellőképpen ellensúlyozzáke a lelőhelyek feltárásával járó hátrányokat. A régészeti védettség fenti, törvényben definiált két formájába tartozó területek Tiszavárkonyban a beruházóra háruló kötelezettségek szempontjából három kategóriába sorolhatók. Az első két kategória a nyilvántartott lelőhelyek körén belül található, a 3. kategória a régészeti érdekű területekkel azonos. Bár a beruházásokkal érintett területeken végzendő régészeti tevékenységről a Kulturális Örökségvédelmi
Tér és Terület Bt
Tiszavárkony - Településrendezési terve Örökségvédelmi hatástanulmány
…… 9
Hivatal határoz, az alábbi csoportosítás a törvény előírásainak figyelembe vételével készült. Nyilvántartott lelőhelyek: 1. A feltétlenül kikerülendő lelőhelyek: a halmok (településdombok és/vagy temetkezési helyek) (A természet védelméről szóló 1996. évi LIII.. törvény alapján természetvédelem alatt is állnak), esetleg a középkori templomhelyek és más kiemelt jelentőségű lelőhelyek. A halmokkal kapcsolatban fontos tudnivaló, hogy nem csupán magának a halomnak a bolygatása tilos, hanem 30 méteres körzetén belül minden talajmozgatással járó munka. 2. Megelőző feltárásra kötelezett régészeti lelőhelyek. A többi nyilvántartott lelőhely, amennyiben a beruházást másutt nem lehet megvalósítani. Régészeti érdekű területek: 3. Terepbejárást, próbaásatást, esetleg szakfelügyeletet igénylő helyek: Geomorfológiai sajátosságok alapján (pl. egykori vagy ma is élő folyómedrek árvízmentes partjai, árterek kis kiemelkedései, vizenyős rétek kiemelkedő földnyelvei stb.) régészeti érdekűnek definiált területek, ahol régészeti lelőhely valószínűsíthető — olyan településeken, ahol módszeres terepbejárások nem folytak. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal dönt arról, hogy adott esetben e területeken a fentiek közül milyen régészeti munkát tart szükségesnek. Fontos tudnivaló: A terepbejárással, próbaásatással vagy szakfelügyelettel nem zárulnak le okvetlenül a régészeti tennivalók. E munkák a felderítést célozzák, azok eredményétől függően további régészeti kutatásokra, azaz megelőző feltárásra is szükség lehet. Egyedi esetekben felállíthatunk további alkategóriákat — javaslataink, tanácsaink vagy éppen sajátos helyi körülmények alapján. Ilyen lehet pl. olyan lelőhely, mely nagyon intenzívnek mutatkozik már a felszíni megfigyelések alapján is, s ezért feltárása igen költséges és időigényes. A beruházás nem tilos e helyeken, csupán nem javasolt. Tiszavárkony területén a kutatottság hiányosságai miatt egyelőre ilyen területet nem ismerünk. II. Földrajzi bevezetés és általános településrégészeti jellemzők (NKÖM Melléklet) régészeti örökségre vonatkozó részeiből az 1.a), b), h) pontnak megfelelő fejezet. Tiszavárkony a Tisza jobb partján, Szolnoktól délre fekvő, Szolnok vonzáskörzetéhez tartozó, a megyeszékhelytől 17 km-re lévő település. Élő vize a Tisza és a Tószeg irányából a Tisza kanyarulatánál beömlő Perje csatorna. Határának talaja legnagyobb részt kötött, fekete és szürke agyagos. A Szolnoki-ártér kistáj része, mely 85-91 m közti tengerszint feletti, lösszel fedett hordalékkúp-síkság. Közigazgatási határa 3562 hektár. A falu az ártérből kiemelkedő magasparton fekszik, a beépített rész átlagos tengerszint feletti magassága 87-89. Ez a magasan fekvő rész a mindenkori Tisza–part
Tér és Terület Bt
Tiszavárkony - Településrendezési terve Örökségvédelmi hatástanulmány
…… 10
volt, peremén, felszínén ideális lakóhelyet talált az ember a régmúltban csakúgy, mint a mai időkben. Természetföldrajzi képét természetesen a nagy folyó határozza meg. Módszeres régészeti kutatások Tiszavárkonyban nem folytak, arra azonban, hogy a magyarok bejövetelét megelőző évezredekben sem volt e terület lakatlan, néhány, földmunka során véletlenszerűen előkerült lelet, kisebb leletmentés vagy leletbejelentést követő helyszíni szemle ad információt. Tiszavárkony területéről és határából a neolitikus kultúra népességéből származó leletek a legkorábbiak. Agyagedény-töredékek kerültek elő Tiszavárkony-Szőlők nevű területéről, belterületről és Tiszavárkony-Tyúkfarm néven nyilvántartott területről. Újkőkori, késő bronzkori és római kori településre utaló leletek kerültek napvilágra Tiszavárkony-Gát melléke nevű lelőhelyen. Szisztematikus ásatás egyedül Hugyinparton folyt, ahol egy avar-kori temető és egy középkori település részletének feltárása történt. (A hugyinparti lelőhely valójában Tószeg területéhez tartozik, a lelőhely déli nyúlványa áthúzódik Tiszavárkony területére. A szakirodalom Tiszavárkony-Hugyinpart néven ismeri ezt a lelőhelyet. Ezért foglaltam bele a tanulmányba.) A község nevét 1301-ben említik először Varkun alakban. Az elnevezésből arra lehet következtetni, hogy a név a magyarokhoz csatlakozott idegen néptöredéket (avarok) takar. A névadás természetéből következően a települést XII. század előttinek, a honfoglaláskor már lakott helynek vélhetjük. A IX-XII. századi leletek, illetve a falu fekvése, átkelőhely jellege a korai megszállást valószínűsíti. Jelentős település lehetett az Árpád-kor folyamán, ha I. András és Béla herceg találkozóhelyéül szolgált 1059-ben, melyet a bécsi Képes Krónika említ. Az is az igazsághoz tartozik, hogy a krónika elbeszéléséből nem derül ki egyértelműen, hogy a nevezetes találkozó színhelye azonos-e a Tiszamenti településsel, mivel az ország területén több Várkony nevű hely is létezik. A község hagyományai azonban régóta igazoltnak tekintik az azonosságot. Ezt a tényt látszik alátámasztani a község belterületén lévő lelőhelyről előkerült IX-XII. századi bogrács- és edénytöredékek, Árpád-kori téglák és orsókarikák, illetve egy XV. századi kályhaszem is. Vagy az ismeretlen lelőhelyről előkerült és a MNM-ba beszolgáltatott kard és pallos. 1 III. A településtervezési koncepcióban szereplő módosítások és a régészeti védettség viszonya (NKÖM Melléklet: 3. a), d) pontjához) Beépítésre szánt területek • Gazdasági fejlesztés a község DNy-i határán (bel- és külterület találkozásánál). A terv szerint a belterülettel határos külterületből kell elvonni. Nyilvántartott régészeti lelőhelyet nem érint, ámde a IV.1. fejezetben foglaltak alapján az egész belterület régészeti érdekűnek tekinthető. A tervezett fejlesztés közelében konkréten jelölve is van két régészeti érdekű terület (8. Zártkert I., 9. Zártkert II.) Megvalósulás
1
Adatok Szolnok megye történetéből, II. kötet. Szolnok Megyei Levéltár, Szolnok, 1989. Szerk. Botka János, 659-691.
Tér és Terület Bt
Tiszavárkony - Településrendezési terve Örökségvédelmi hatástanulmány
…… 11
esetén a KÖH döntésétől függően régészeti szakfelügyelet vagy próbaásatás szükséges. • Gazdasági fejlesztés a községtől É-ra a Tószegre vezető út mentén. Nyilvántartott régészeti lelőhelyet nem, de régészeti érdekű területet érint. (23. terület, Tanya-földek2) Megvalósulás esetén a KÖH döntésétől függően régészeti szakfelügyelet vagy próbaásatás szükséges. • Gazdasági fejlesztés a községtől Ny-ra a Jászkarajenőre vezető út mentén. Nyilvántartott régészeti lelőhelyet, régészeti érdekű területet várhatóan nem érint. Megvalósulás esetén a KÖH előírása az irányadó. • Lakóterület fejlesztés a község Ny-i határán. Régészeti lelőhelyet nem érint, itt régészeti érdekű területet sem valószínűsítettünk, tehát régészeti érdekeket várhatóan nem sért. Megvalósulás esetén a KÖH előírása az irányadó. Ökológiai folyosó Az ökológiai folyosó kialakítása nyilvánvalóan nem jelen a régészeti lelőhelyekre nézve veszélyt. Mindadazonáltal fontosnak tartjuk, hogy e helyeken is számba vegyük a régészeti területeket. • Tisza-menti sáv. A falutól É-ra lévő 3. (Hugyin-part)3 és a 4. (NagyHugyin) régészeti lelőhely ill. a déli részen található 21.(Tiszavárkonyicsatorna mellék III.) régészeti érdekű terület esik e sávba. Amennyiben mégis történik itt valamilyen földmunkával járó természetátalakítás, a régészeti tennivalókról, lelőhelyek esetében várhatóan megelőző feltárásról a KÖH határoz. • A Jászkarajenővel határos Ny-i rész. Régészeti lelőhelyet, régészeti érdekű területet várhatóan nem érint. Amennyiben mégis történik itt valamilyen földmunkával járó természetátalakítás, a régészeti tennivalókról a KÖH határoz. Közlekedés fejlesztés • Jászkarajenő felé építendő út. A tervezett fejlesztés érinti a 7. (Szőlőújtelep), és 13. (Beretvás) régészeti érdekű területet, megközelíti a 12. (Kutya-halom) környéke) régészeti érdekű területet. Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a közelben található Kutya-halom semmiképpen sem bolygatható, nehogy útéptésnél anyagnyerőhelyként kiszemelje valaki. Megvalósulás esetén a KÖH előírása az irányadó. • É-D-i irányú (Tószeg ill. Tiszajenő felé) a falun is átvezető út ill. a vele párhuzamos kerékpárút építése. A tervezett fejlesztés érinti a belterületen lévő 2. és a tószegi határnál lévő 4. lelőhelyet (Gát melléke vagy NagyHugyin), utóbbi várhatóan az útig nyúlik. Az út belterületen is 2
Az eredeti tanulmányban, mivel a dűlőnevet nem ismertem, Tiszavárkonyi csatorna-mellék néven szerepel. A térképen hibásan 4. számon szerepel, ami azt a zavart okozza, hogy két 4. sz. régészeti lelőhely van feltűntetve.
3
Tér és Terület Bt
Tiszavárkony - Településrendezési terve Örökségvédelmi hatástanulmány
…… 12
végigvonul így a jelölt 6. régészeti érdekű terület mellett is várhatóan régészeti objektumokat érint majd. A falutól D-re az út nyomvonalába esik a 20. (Radics-dűlő III.) régészeti érdekű terület. Megvalósulás esetén a KÖH döntésétől függően régészeti szakfelügyelet vagy próbaásatás szükséges. • A községet Ny-ról megkerülő É-D-i irányú út. A tervezett az út nyomvonalába esik a 22. (Útkereszteződés) és 23. (Tiszavárkonyicsatorna-mellék) régészeti érdekű terület. Megvalósulás esetén a KÖH döntésétől függően régészeti szakfelügyelet vagy próbaásatás szükséges. IV. A régészeti védettség formái Tiszavárkony területén (NKÖM Melléklet: 1.a), f, g) pontnak megfelelő fejezet) IV.1. Nyilvántartott régészeti lelőhelyek IV.1.1. Belterületen E tanulmányok célkitűzését figyelembe véve, a belterület, azaz jelen esetben maga a falu és a Jászkarajenővel határos Szőlők nevű területrész kritikus vagy még inkább, ellentmondásos területnek tekinthető. Minden település, így Tiszavárkony is, előreláthatólag a legtöbb fejlesztést, beruházást a belterületen kívánja megvalósítani: itt épülnek a házak, üzletek, létesülnek parkok stb.— minden, mely a lakosság érdekeit szolgálja. A település központja, majd a köré csoportosuló épületek sora, az alapító ősök bölcsességének köszönhetően, az esetek többségében a földrajzilag legoptimálisabb területet foglalja el. Feltételezhetjük tehát, hogy a mai településen, az álló házak alatt-között őskori, ókori, népvándorlás kori, középkori lelőhelyek bújnak meg, melyeket éppen a beépítettség miatt nem tudunk feltérképezni, s csak földmunka során véletlenül kerülhetnek felszínre. Mindezek folytán az a furcsa helyzet áll elő, hogy a múzeumi nyilvántartások alapján éppen a letelepedésre mindenkor legalkalmasabb terület tűnik lelőhelymentes vagy régészetileg ritkán lakott övezetnek. A valóságban azonban a belterületen minden “kapavágásnál” számítani kell leletek előkerülésével. Jó példa erre az alább ismertetett 2. lelőhely. IV.1.1.a. Feltétlenül kikerülendő lelőhely (1. kategória) 1. lelőhely, Kutya-halom: A Szőlők nevű belterületi területrészen, a TiszavárkonyJászkarajenő-főcsatornától délre elhelyezkedő rézkori kurgán. 4 IV.1.1.b. Megelőző feltárást igénylő lelőhelyek (2. kategória) 2. lelőhely, Belterület: A falu belterületén közelebbről pontosan nem azonosítható helyen Tiszavárkony középkori előzményére utaló szórványleletek kerültek elő.5
4 5
Tóth Albert: Szolnok megye tiszántúli területének kunhalmai Zounuk 3 (1988) 349-410. DJM RégAd 18-68. Kaposvári Gyula: Kiszállási jelentés Tiszavárkonyból
Tér és Terület Bt
Tiszavárkony - Településrendezési terve Örökségvédelmi hatástanulmány
…… 13
IV.1.2. Külterületen IV.1.2.a. Feltétlenül kikerülendő lelőhelyek (1. kategória) Ilyen nem szerepel a nyilvántartásban. IV.1.2.b. Megelőző feltárást igénylő lelőhelyek (2. kategória) 3. lelőhely, Hugyinpart: (=Tószeg-Nagylapos-dűlő vagy Alsó-rét) Tószegtől keletre, a Tiszavárkony közigazgatási terület határán, a Nagylapos-dűlő keleti peremén fekszik, az élő Tisza partján, közvetlenül a gát alatt-mellett. 1952-ben a gátépítéskor a gát nyomvonalában és a töltéshez szükséges anyagnyerőhelyen avar temető és középkori falu maradványai kerültek elő. A leletmentés során a veszélyeztetett sávban a régészeti objektumokat feltárták, de természetesen nem teljes lelőhelyet.6 4. lelőhely: Gát melléke: Tiszavárkonytól északnyugatra kb. 1 km-re, a Tószeg – Tiszavárkony műúttól keletre, az éles szögben megtörő tiszai töltés egy 90 tszf. magasságú kiemelkedést fog közre. Az így képződött háromszög alakú területen intenzív újkőkori, késő bronzkori és római kori településre utaló leletek szóródtak szét a szántásban.7 IV.2. Régészeti érdekű területek (3. kategória) IV.2.1. Belterületen A belterületre vonatkozó megállapításaink értelmében az egész belterület régészeti érdekű területnek tekinthető, melyet a térképen színes vonalkázás szemléltet. A Tisza mellett végig húzódó magaspartot a vonalkázott részen belül is elkülönítettem. A beépítettség miatt itt régészeti terepbejárás vagy próbaásatás nem igazán célravezető. Beruházás esetén a földmunkát kísérő szakfelügyelet javasolt. (5) Belterület I. (6) Belterület II. (7) Szőlőújtelep (8) Zártkert I. (Posta-dűlő) (9) Zártkert II. (Iskola-dűlő) (10) Zártkert III. (Keresztes-dűlő) (11) Zártkert IV. (Keresztes-dűlő) (12) Kutya-halom környéke IV.2.2. Külterületen (13) Beretvás (14) Bábolna-dűlő (15) Öntözött-terület I. (16) Öntözött-terület II. (17) Alsószigeti tehenészet 6
DJM RégAd 43-68., Csalog Zsolt: Régészeti kutatómunka Szolnok megyében, Jászkunság (Szolnok) IX/2 (1963) 69-77. 7 DJM RégAd 1404-2005. Csányi Marietta: Régészeti hatástanulmány A hullámtéri beavatkozáshoz a Tisza Szolnok és Tiszajenő közti szakaszán
Tér és Terület Bt
Tiszavárkony - Településrendezési terve Örökségvédelmi hatástanulmány
…… 14
(18) Radics-dűlő I. (19) Radics-dűlő II. (20) Radics-dűlő III. (Emlékmű) (21) Tiszavárkonyi-csatorna melléke I. (22) Belterület határa (23) Tiszavárkonyi-csatorna melléke II. (24) Vasút melléke (25) Tiszavárkonyi-csatorna melléke III. (26) Domokos-föld IV. 3. Azonosítatlan régészeti lelőhelyek I. lelőhely, Tyúkfarm: A Tyúkfarm területről terepbejárási szórványanyagként rézkori edénytöredékek és szarmatakori cserépmaradványok kerültek be a Damjanich János Múzeumba.8 II. lelőhely, Vár: A község alatt a Tisza gátja mellett helyezkedik el a lelőhely. Egy helyi lakos bejelentése alapján egy temető és telep nyomaira bukkantak.9 III. lelőhely, Szántóföld: Szórványleletként egy ismeretlen korú kard került be a község területéről a MNM-ba 1934-ben.10 IV. lelőhely, Belterület: Szórványleletként egy középkori pallos került be a község területéről a MNM-ba 1907-ben.11 V. Összefoglalás (NKÖM Melléklet: 4. pontjához) A község közigazgatási határa nem nagy 3562 hektár. Ezzel a ténnyel valamint a régészeti kutatás hiányosságaival magyarázható, hogy kedvező földrajzi adottságai ellenére viszonylag kevés lelőhelyet vehettünk csak számba. A 4 nyilvántartott régészeti lelőhely – amennyiben a beruházások érintik – feltárásra kötelezett egykori telep vagy temető és egy kurgán, mely feltétlenül elkerülendő. A kutatatlan területeken 22 régészeti érdekű területet határoztunk meg. Ezeken a területeken a KÖH régészeti állapotfelmérést esetleg próbaásatást rendelhet el vagy javasolhat, ill. a munkát régészeti szakfelügyelethez kötheti. (27) számon a táblázatban a teljes belterület szerepel, mivel földrajzi adottságai folytán mindenkor alkalmas lehetett a letelepedésre. Fontos tudnivaló, hogy soha nem tudhatjuk, mi rejlik földben — nemcsak a felsorolt helyeken, hanem bárhol a felszín alatt megbújhatnak leletek. Ezért a földmunkával járó beruházásoknál mindenkor figyeljenek a földből kiforduló tárgyakra, apró cseréptöredékekre, kövekre, csontokra, s jelentsék előkerülésüket a helyi jegyzőnél vagy a Jász–Nagykun–Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatóságánál. 8
Adatok Szolnok megye történetéből, II. kötet. Szolnok Megyei Levéltár, Szolnok, 1989. Szerk. Botka János, 659-690.
9
DJM RégAd 80-68. Illyés Endre levele MNM RégAd: 143.T.II. Jelentés régészeti leletről, Tiszavárkony 1934. 11 MNM RégAd: 4.N.I. Jelentés régészeti leletről, Tiszavárkony 1907. 10
Tér és Terület Bt
Tiszavárkony - Településrendezési terve Örökségvédelmi hatástanulmány
…… 15
Végezetül felhívjuk a figyelmet arra, hogy - a régészeti lelőhelyekre vonatkozóan – a régészeti örökségvédelmi hatástanulmány a címlapon ill. az alul feltűntetett időpontban érvényes állapotot tükrözi. A régészeti kutatások a megye területén továbbra sem állnak meg, a fenti településrégészeti kép ezért módosulhat. Szolnok, 2006. december 15. Rövidítések: DJM = Damjanich János Múzeum RégAd = Régészeti Adattár KÖH = Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Ltsz.: leltári szám MNM.: Magyar Nemzeti Múzeum
VI. Mellékletek (NKÖM Melléklet: 1.a), f), g), h); 3.d) pontjához) VI.1. Magyarázat a mellékletekhez VI.1.1.Összesítő táblázat: • Az első oszlopban a lelőhelyek sorszáma szerepel • A második oszlopban a dűlőnév • A harmadik oszlopban a lelőhely jellege (Pl.: telep, temető, régészeti érdekű hely stb.) • A negyedik oszlopban a szükséges ill. javasolt intézkedés • Az ötödik oszlopban az EOV (Egységes Országos Vetület) térképlap száma • A hatodik oszlopban a lelőhely középponti EOV koordinátái • A hetedik oszlopban a lelőhely tengerszint feletti magassága • A nyolcadik oszlopban a lelőhely állapota, ha van rá adat. • A kilencedik oszlopban a KÖH azonosítási száma – amennyiben szerepel az adatbázisban. VI.1.2. Térkép 1 db 1:10 000 méretarányú részletből áll össze. Földhivatali térkép, fénymásolatban, rajta kézzel berajzolva a régészeti lelőhelyek. Készül 1 példányban a megrendelő számára. • színes foltok jelzik a nyilvántartott lelőhelyeket • színes kerettel jelölt üres közepű mezők a régészeti érdekű területeket
Tiszavárkony - Településrendezési terve Örökségvédelmi hatástanulmány
Tér és Terület Bt
…… 16
Nyilvántartott azonosítatlan lelőhelyek Szám
Dűlőnév
Lelőhely jellege
I.
Tyúkfarm
Szórványlelet
Nem lokalizálható
II.
Vár
Szórványlelet
Nem lokalizálható
30061
III.
Szántóföld
Szórványlelet
Nem lokalizálható
42463
IV.
Belterület
Szórványlelet
Nem lokalizálható
42265
Intézkedés
EOV térkép-lap Koordi-náták
Tszf. m
A lelőhely állapota
KÖH azonosító
Feltétlenül kikerülendő lelőhely (1. kategória) Szám
Dűlőnév
Lelőhely jellege
Intézkedés
1
Kutyahalom
Kunhalom
Kikerülendő
EOV térkép-lap Koordi-náták X=729450 y=190690
47-112
Tszf. m
A lelőhely állapota
KÖH azonosító
90
Bolygatott
36996
Megelőző feltárást igénylő nyilvántartott lelőhelyek (2. kategória) Szám
Dűlőnév
Lelőhely jellege
Intézkedés
EOV térkép-lap
2
Belterület
Falu
Megelőző feltárárs
57-343
3
Hugyinpart
Temető, Falu
Megelőző feltárárs
4
Gátmellék
Telep
Megelőző feltárárs
Koordináták
Tszf. m
A lelőhely állapota
KÖH azonosító
x=736110 87-88 m y=192080
Bolygatott
25470
57-343
x=736990 85-86 m y=195280
Bolygatott, Részben feltárt
25457
57-343
x=735190 87-88 m y=194050
Bolygatott
Régészeti érdekű területek (3. kategória) Szám
Dűlőnév
Lelőhely jellege
Intézkedés
EOV térképlap
Koordináták
Tszf. m
(5)
Belterület I.
Régészeti érdekű terület
Terepbejárás Próbaásatás Szakfelügyelet
47-121
x=736650 y=191650
88
(6)
Belterület II.
Régészeti érdekű terület
Terepbejárás Próbaásatás Szakfelügyelet
47-121
x=736870 y=191640
86
(7)
Szőlőújtel ep
Régészeti érdekű terület
Terepbejárás Próbaásatás Szakfelügyelet
47-112
x=729200 y=190900
88
A lelőhely állapota
KÖH azonosító
Tiszavárkony - Településrendezési terve Örökségvédelmi hatástanulmány
Tér és Terület Bt
(8)
Zártkert I.
Régészeti érdekű terület
Terepbejárás Próbaásatás Szakfelügyelet
47-112
X=72942 0 y=189870
88
(9)
Zártkert II.
Régészeti érdekű terület
Terepbejárás Próbaásatás Szakfelügyelet
47-112
x=730170 y=189870
88
(10)
Zártkert III.
Régészeti érdekű terület
Terepbejárás Próbaásatás Szakfelügyelet
47-112
x=729780 y=189500
88
(11)
Zártkert IV.
Régészeti érdekű terület
Terepbejárás Próbaásatás Szakfelügyelet
47-112
x=730000 y=189300
88
(12)
Kutyahalom környéke
Régészeti érdekű terület
Terepbejárás Próbaásatás Szakfelügyelet
47-112
x=729370 y=190700
88
(13)
Beretvás
Régészeti érdekű terület
Terepbejárás Próbaásatás Szakfelügyelet
47-112
x=729350 y=190960
87
(14)
Bábolnadűlő
Régészeti érdekű terület
Terepbejárás Próbaásatás Szakfelügyelet
47-112
x=730670 y=188910
88
(15)
Öntözött terület I.
Régészeti érdekű terület
Terepbejárás Próbaásatás Szakfelügyelet
47-112
x=730850 y=190130
87
(16)
Öntözött terület II.
Régészeti érdekű terület
Terepbejárás Próbaásatás Szakfelügyelet
47-112
x=730670 y=190310
87
(17)
Alsósziget i tehenészet
Régészeti érdekű terület
Terepbejárás Próbaásatás Szakfelügyelet
47-121
x=733930 y=190730
87
(18)
Radicsdűlő I.
Régészeti érdekű terület
Terepbejárás Próbaásatás Szakfelügyelet
47-121
x=735740 y=190150
87
(19)
Radicsdűlő II.
Régészeti érdekű terület
Terepbejárás Próbaásatás Szakfelügyelet
47-121
x=736200 y=190340
87
Régészeti érdekű terület
Terepbejárás Próbaásatás Szakfelügyelet
47-121
x=736630 y=190600
88
Régészeti érdekű terület
Terepbejárás Próbaásatás Szakfelügyelet
47-121
x=737050 y=191000
86
(20)
(21)
Radicsdűlő III. Emlékmű Tiszavárk onyicsatorna mellék I.
…… 17
Tiszavárkony - Településrendezési terve Örökségvédelmi hatástanulmány
Tér és Terület Bt
Szám
Dűlőnév
Lelőhely jellege
Intézkedés
EOV térképlap
Koordináták
Tszf. m
(22)
Útkereszte ződés
Régészeti érdekű terület
Terepbejárás Próbaásatás Szakfelügyelet
47-121
x=734450 y=191320
87
(23)
Tiszavárk onyicsatorna mellék II.
Régészeti érdekű terület
Terepbejárás Próbaásatás Szakfelügyelet
57-343
x=735470 y=192620
89
(24)
Vasút mellék
Régészeti érdekű terület
Terepbejárás Próbaásatás Szakfelügyelet
57-343
x=733400 y=192800
87
(25)
Tiszavárk onyicsatorna mellék III.
Régészeti érdekű terület
Terepbejárás Próbaásatás Szakfelügyelet
57-343
x=734450 y=193610
87
(26)
Domokosföld
Régészeti érdekű terület
Terepbejárás Próbaásatás Szakfelügyelet
57-334
x=731700 y=192520
87
(27)
Belterület határa
Régészeti érdekű terület
Terepbejárás Próbaásatás Szakfelügyelet
57-343
x=735180 y=192120
87
A lelőhely állapota
…… 18 KÖH azonosító
Tér és Terület Bt
Tiszavárkony - Településrendezési terve Örökségvédelmi hatástanulmány
…… 19
Természeti és művi értékek
Tér és Terület Bt
Tiszavárkony - Településrendezési terve Örökségvédelmi hatástanulmány
…… 20
Táji, természeti értékek védelme Országos jelentőségű védett területek, illetve természeti emlékek: − − − −
a Középtiszai Tájvédelmi Körzet területe, a kiemelten fontos Érzékeny Természeti Területek, a Natura 2000 területek, a HNPI által nyilvántartott potenciális természeti területek.
Középtiszai Tájvédelmi Körzet A vizsgált terület igen gazdag természeti és táji értékekben, országos védelem alatt áll a Tisza ártere, mint a Középtiszai Tájvédelmi Körzet része. A tájvédelmi körzet területén védendő értéket képvisel a Tiszát kísérő, természetszerű erdőállomány, az ártéren található gyepek, anyaggödrök, ill. az itt található állatvilág, különös tekintettel a madárvilágra. Érzékeny Természeti Területek Tiszavárkony közigazgatási területének nyugati széle az un. Gerje – Perje sík kiemelten fontos Érzékeny Természeti Terület-be esik (2/2002. (I.23.) KöM-FVM együttes rendelet 2. sz. melléklete). Natura 2000 területek Értékes területek továbbá az európai jelentőségű élőhelyek, azaz a Natura 2000 területek. Az Európai Uniós csatlakozással Magyarországra is kötelezőek lettek az Uniós irányelvek (79/409 EGK a Tanács 79/409/EK sz. irányelve a vadon élő madarak védelméről; illetve 92/43 EGK a Tanács 92/43/EGK sz. irányelve a természetes élőhelyek, a vadon élő állatok és növények védelméről). A Natura 2000 területekre a 201/2006. (X.2.) Korm. rendelettel módosított 275/2004. (X.8.) Korm. rendelet előírásai vonatkoznak. Az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekkel érintett földrészletekről szóló 45/2006 (XII. 8.) KvVM rendelet alapján Tiszavárkony közigazgatási területét a különleges madárvédelmi területek (Jászkarajenői-puszták, Közép-Tisza), ill. a kiemelt jelentőségű különleges természet-megőrzési területek (Közép-Tisza) érintik. Különleges madárvédelmi területek (Jászkarajenői-puszták): 0118/2, 0118/3, 0118/4, 0118/5, 0118/6, 0118/7, 0118/8, 0118/9, 0118/10, 0118/11, 0119, 0120, 0121, 0122, 0123/2, 0123/3, 0123/4, 0123/5, 0124, 0127 Különleges madárvédelmi területek (Közép-Tisza): 0191/1, 0192/11, 02, 0202/1, 0202/2, 0203, 0204, 0205, 0206, 0207, 03, 04, 05/1, 05/2, 05/3, 06, 08
Tér és Terület Bt
Tiszavárkony - Településrendezési terve Örökségvédelmi hatástanulmány
…… 21
Kiemelt jelentőségű különleges természet-megőrzési területek (Közép-Tisza): 0191/1, 0192/11, 02, 0202/1, 0202/2, 0203, 0204, 0205, 0206, 0207, 03, 04, 05/1, 05/2, 05/3, 06, 07 08 Helyi jelentőségű védett területek, illetve természeti emlékek Jelenleg Tiszavárkony közigazgatási területén helyi védelem alatt álló természeti emlék nincs. Egyéb értékes táji elemek Az Alföld sík területén kiemelkedően értékes táji elemnek számít, a vízfolyások mozgásainak következtében hátra maradt változatos domborzatú felszín. Ilyen érdekes táji elem a Tiszát kísérő magas rézsű, partfal, mely egyben indokolja a település elhelyezkedését. E térség egykor dús, buja növényzettel, nagy erdőkkel borított terület volt, melyek elvesztése, elpusztítása kizárólag az emberi hatásoknak köszönhető. Mindennek eredményeképp ma az alföldi tájban igen nagy értéknek számít egy-egy nagyobb erdőfolt, ill. a tájat felosztó, lehatároló mezővédő erdősávok. A jelenlegi vizes élőhelyek egyrészt a hajdani tájkép idézői, másrészt fontos és igen érzékeny élőhelyek, melyek kiemelt kezelést érdemelnek. Mindenek előtt a térség legfontosabb vizes élőhelyét a Tisza folyót említeném meg. A táj képében kedvező elemként jelentkeznek a csatornák, melyet a kísérő nádas-szegély, ill. helyenként megjelenő füzes csoportok tesznek messziről is érzékelhetővé. Tiszavárkony településtől D-re, az árvízvédelmi töltér mellett fakereszt, ill. ettől továbbhaladva D-i irányba híres középkori jelenetet idéző terméskő emlékmű található, melyek egyedi tájértékek.
Tér és Terület Bt
Tiszavárkony - Településrendezési terve Örökségvédelmi hatástanulmány
…… 22
1.
Cím: Endre Király utca 46. Hrsz: 111/2. Funkciója /eredeti/: Lakóház Állapot, jelleg: Szabadon álló, kastélyszerű lakóépület, jó általános állapotban. Megőrzendő érték: tömegforma, homlokzatok Javaslat: ha fellelhető az épület korábbi esetleges homlokzat díszeiről forrás, akkor azoknak a szerinti visszaállítása, illetve folyamatos állagmegóvás
2.
Cím: Endre Király utca 44. Hrsz: 112. Funkciója /eredeti/: Lakóház Állapot, jelleg: utcára merőleges gerincű parasztház, eredeti ablakokkal, homlokzati díszekkel Megőrzendő érték: tömegforma, homlokzatok Javaslat: folyamatos állagmegóvás
3.
Tér és Terület Bt
Tiszavárkony - Településrendezési terve Örökségvédelmi hatástanulmány
…… 23
Cím: Rákóczi utca 2. Hrsz: 39. Funkciója /eredeti/: Lakózáz Állapot, jelleg: Oldalhatáron álló, a Rákóczi utcára merőleges gerinccel rendelkező épület. Megőrzendő érték: tömegforma, Rákóczi utca felöli homlokzat Javaslat: Az épület homlokzati felújítása
M4.
KÖH - Műemlék jegyzék törzsszám: 4032 Cím: Somogyi Béla utca 17. Hrsz: 1. Funkciója /eredeti/: katolikus templom, feszület Állapot, jelleg: felújított homlokzatú egyhajós, egyenes szentélyzáródású templom, DNy-i homlokzatán enyhe kiülésű rizalitban lévő toronnyal. A szentély DK-i oldalán sekrestye. Csehboltozatú hajó és szentély, hajó DNy-i oldalán karzat. Falképek: 1956 (Péntek Gyula), ezek alatt korábbi falképek. Berendezés: 19. század első fele; üvegablakok: 20. század. a templom bejárata előtt található egy karbantartott feszület. Megőrzendő érték: tömegforma, homlokzatok(templom) Javaslat: folyamatos állagmegóvás, karbantartás
Tér és Terület Bt
Tiszavárkony - Településrendezési terve Örökségvédelmi hatástanulmány
…… 24
M5.
KÖH - Műemlék jegyzék törzsszám: 4033 Cím: Endre király utca 12 Hrsz: 26/3. Funkciója /eredeti/: református templom, emlékoszlopok Állapot, jelleg: jó állapotban levő egyhajós, egyenes záródású templom, DNy-i homlokzatán enyhe kiülésű, íves timpanonnal koronázott középrizalit fölött emelkedő toronnyal (építette: Lanszki József üllői kőműves). Toronysisak (1883). Csehboltozatos terek, a hajó bejárati végében falazott karzat. Berendezés: 18. század vége (?), illetve 20. század. 1846-ban és 1860-ban felújították. Megőrzendő érték: tömegforma, homlokzatok(templom) Javaslat: folyamatos állagmegóvás, karbantartás
Tér és Terület Bt
Tiszavárkony - Településrendezési terve Örökségvédelmi hatástanulmány
…… 25
6.
Cím: Endre király utca 51 Hrsz: 54 Funkciója /eredeti/: plébánia Állapot, jelleg: utcavonalra épített felújításra szoruló épület Megőrzendő érték: az épület tömege, a homlokzatok, díszes tetőelemek Javaslat: felújítás utáni folyamatos állagmegóvás
Tér és Terület Bt
Tiszavárkony - Településrendezési terve Örökségvédelmi hatástanulmány
…… 26
7.
Cím: Endre király utca 51 Hrsz: 54 Funkciója /eredeti/: Deák Kúria Állapot, jelleg: többszörösen, jelentősen átalakított épület, jó műszaki állapotban Megőrzendő érték: az épület tömege az eredeti hiányzó épületrészek visszaállításával , a homlokzatok szintén az eredeti állapot visszaállításval. Javaslat: a fellelhető források alapján az átépült, lebontott épületrészek visszaállítása, visszaépítése, folyamatos állagmegóvás, az engedély nélküli építkezés leállítása.
8.
Cím: Tiszavárkony-Szőlők, Iskola dűlő Hrsz: 2387 Funkciója /eredeti/: harangláb Állapot, jelleg: jó állapotban lévő, zsindelyfedésű favázas harangláb, eredeti haranggal Megőrzendő érték: az egész szerkezet, a haranggal Javaslat: folyamatos állagmegovás
Tér és Terület Bt
Tiszavárkony - Településrendezési terve Örökségvédelmi hatástanulmány
…… 27
9.
Cím: Bajcsy-Zsilinszki Endre utca Hrsz: 132-133 Funkciója /eredeti/: temető Állapot, jelleg: a temető néhány régi síremléke elhanyagolt állapotban található Megőrzendő érték: jellegzetes egyedei, sírok, sírjelek Javaslat: folyamatos állagmegóvás, fenntartás
10.
Cím: Bajcsy-Zsilinszki Endre utca Hrsz: 297 Funkciója /eredeti/: temető Állapot, jelleg: a temető néhány régi síremléke elhanyagolt állapotban található Megőrzendő érték: jellegzetes egyedei, sírok, sírjelek Javaslat: folyamatos állagmegóvás, fenntartás
Tér és Terület Bt
Tiszavárkony - Településrendezési terve Örökségvédelmi hatástanulmány
…… 28
11.
Cím: Szövetkezet u. vége Hrsz: 0169/7 Funkciója /eredeti/:(Böszörményi) – Fejér-kúria Állapot, jelleg: lepusztult állapotban lévő épület, Megőrzendő érték: tömegforma, homlokzatok Javaslat: teljes szerketei felújítás, a hiányzó épületrész(ek), homlokzati elemek, díszítések visszaállítása az eredeti állapothoz hasonlóan
Tér és Terület Bt
Tiszavárkony - Településrendezési terve Örökségvédelmi hatástanulmány
…… 29
12.
Cím: Tiszavárkony – Szőlő Postadűlő 2. Hrsz: Funkciója /eredeti/: Marzsó – Kantha-kúria Állapot, jelleg: a fotó készítésekor az épület leromlott állapotban volt, mára már nem létezik. Az épületet építészettörténeti értéke miatt fontos megemlíteni ill. legalább ilyen módon megőrizni a település építészettörténetében.
Értékelés A tervezett fejlesztések a település természeti értékeit nem érintik. Kivétel ez alól a magasparton tervezett gátépítés, amely részben az ökológiai hálózatot, részben az itt kialakult út és telekstruktúrát érinti. Sajnos a gátépítésre ill. a Tiszával kapcsolatos egyéb vízügyi beruházásokra nincs befolyásunk, az árvízi szempontok az elsődlegesek. Jelenleg a tervezett „gát” körülbelüli nyomvonalát ismerjük, a tervezett magasításról nincs információnk. A természeti értékek tekintetében az építkezés alatt kell különös gondossággal eljárni, azt követően nem veszélyeztetett a Tisza ártere. A magasparton kialakult telekhálózatot valamint a mederhez levezető utcákat vágja ketté a tervezett magasítás, gátépítés. Az építkezés során azt mindenképpen biztosítani kell, hogy a mederhez levezető utcák továbbra is megmaradjanak, ill. a magasparton kialakult telekszerkezetet – melyet helyi védelemre javasolunk – a település megőrízze. Sajnos a gyakori árvizek miatt a régi épületek közül – értve ez alatt a lakóépületeket – gyakorlatilag egy sem maradt meg, így a településen nem beszélhetünk jellegzetes épülettípusról, melyhez a további beépítéseknek alkalmazkodniuk lehetne. Ettől függetlenül viszont az illeszkedés szabályainak betartása a HÉSZ kidolgozása során fontos szempont kell legyen.