Tisztelt ünneplı közönség, kedves vendégeink! Köszöntöm Önöket a magyarság egyik legnagyobb ünnepén, Szent István király napján! Újra összejöttünk. A tavalyi – akkor még rendhagyó alkalomhoz hasonlóan – ezt ebben az évben is az evangélikus templomban tettük. Köszönöm Ördög Endre lelkész úrnak és a Péteri Evangélikus Egyházközségnek azt, hogy Szent István napi önkormányzati ünnepségünk színteréül és helyszínéül - immár másodszor, és talán már hagyományosan – újra a Templomunk adhat otthont. Így magyarságunk, nemzetünk és országunk ezredéves történelmi nagyságára évszázados falak között emlékezhetünk. Hiszen a mai nap számunkra alapvetıen történelmi, nemzeti mondanivalót hordoz. Augusztus 20-a: államalapító szent királyunk ünnepe. A keresztény magyar állam születésének emléknapja. A mai nap: István király ünnepe. A királyé. Az elsı királyé. A szent királyé. Aki még apái, nagyapái és dédapái ısi hitével és ısi hagyományaival is szakított azért, hogy népét ne taposhassa el Európa. Vannak olyan pillanatok az életben és a történelemben, amikor bocsánatos lehet az, ha az ember felhagy hitével, felhagy nézeteivel, felhagy korábbi elveivel és ezeket – akár egy levetett köpenyt vagy kabátot – az érdekei szerint egy másikra cseréli. Volt már erre példa elsı királyunkat megelızıen és elsı királyunkat követıen is. A történelem és a történelmet mozgató felettes kéz ítélıszéke az, amely végül dönt az ilyen magatartásról. István célja az volt, hogy a nemzetségekre tagolódott pogány magyarságból nyugati mőveltségő, független, keresztény államot alapítson.
Géza fia Vajk döntött és döntése megmaradást jelentett egy nemzetnek. A Megmaradást és az Élet lehetıségét jelentette egy vad, ázsiai, lovas, nomád népnek. De ahogyan a történelem és az azt irányító felettes kéz ítélt: ez egyben a késıbbi megmaradás lehetıségét jelentette egy teljes kultúrának: az európai, a keresztény kultúrának. Amelyet néhány száz évvel késıbb ugyanennek a vad, ázsiai, lovas, nomád népnek a fiai védtek meg vérüket ontva, történelmi nagyságukat, jövıjüket és államiságukat áldozva fel az Elıázsiából Európára törı oszmán hordák feltartóztatásával. A történelem ítélt: Vajkból Szent István lett. A vad, ázsiai, lovas, nomád nép pogány fejedelmének pogány fiából pedig Szent István király. Az egyetemes keresztény kultúra szentje, és az összeurópai kultúra és történelmi hagyomány kiemelkedı alakja. Pedig István ezer éve felhagyott apái hitével, apái hagyományaival, apái isteneivel és apái rítusaival. Felhagyott nemzete összetartó erejének lényegével. A történelem és az azt irányító felettes kéz ítélt: István tettével nem elvtelen politikai szerepjátékos, hanem szent lett. Nemzete, népe és kultúrája szentje. A magyarság csodált, nagy, történelmi alakja. Sokszor csak árnyalatnyi megdicsıülés között!
a
különbség
az
elvtelenség
és
a
A mai nap állami létünk, nemzeti létünk emléknapja. István bölcsességének köszönhetjük, hogy saját országban nemzeti közösségként létezhetünk. Hogy egyáltalán létezhetünk. 40 nemzedék óta. „Csak törpe nép felejti ıs nagyságát, Csak elfajult kor a hıs elıdöket; A lelkes eljár ısei sírjához, S gyújt régi fénynél új szövétneket.” Valóban. Az az ország, amely hıseinek, történelmi nagyjainak emlékezetét nem tiszteli, saját nemzeti jövıjét pusztítja. Nem csak a kegyelet és nemzeti emlékezet szent érzését tiporja sárba, de elfolytja azt a
nemzeti erıforrást, amelybıl az utódok a haza szeretetének a lelkesedését meríthetik. Amikor Szent István államvallássá tette a kereszténységet, - a legenda szerint - az ısi vallás papjai, a táltosok megátkozták a magyarokat azzal az átokkal, hogy: a magyarok közt mindig széthúzás és ellenségeskedés legyen. Ez az átok – a turáni átok – mint ahogyan Szent István szellemisége is, máig velünk él. Amennyire István örökségét, a széthúzás és az örök ellenségeskedés átkát is ezer év óta cipeljük magunkkal. Magunk körül ma is megosztottságot és széthúzást látunk. Kreált, elıre gyártott, gerjesztett, turáni megosztottságot. Ami már mindenhol, életünk minden szegmensében megjelent. Az elmúlt években a koronától a gyökerekig terjedt. Szent István Koronájától le az ország gyökereihez, társadalmi mélyrétegeihez. Mert csak idı dolga, hogy megjöjjön. Ideér bárhonnan. Ha kell, akkor több száz kilométerrıl is. Ha kell, akkor a síkról, ha kell, akkor a hegyek közül. Ideér és beköltözik hozzánk. A szívünkbe, a gondolatainkba, emberi kapcsolatainkba és legvégül a tetteinkbe is. Helyi közösségünk, közegünk, társadalmi szövetünk sokáig ellenállhat, de egy évezredes rontás ellen kicsik vagyunk. Szent István útját akkor követhetjük csak tiszta szívvel, ha leküzdjük ısi pogány átkainkat, rontásainkat és Turánt elhagyva mai magyarként, lokálpatriótaként összefogunk, kezet nyújtunk a másiknak és felmérve, hogy ki mit adhat a tudásából és igyekezetébıl a helyi közösségnek, önzetlenül, ıszintén össze akarunk tartozni és együtt akarunk tenni. Magunkért, a családunkért, közösségünkért, Péteriért és szülıhazánkért, Magyarországért.
településünkért,
Ez az egyik legfıbb morális parancs. Aki ezt nem érti, nem csak Szent Istvánt nem érti, de az ıt körülvevı közösség alapérdekeit sem. Ma sokfelıl hallani a „forradalom” szót. Sokan gondolják, hogy az zajlik körülöttünk. Egy dolog biztos: a lelkekben, a lelkeinkben bizonyosan forradalomnak, forradalmi változásnak kell bekövetkeznie. Hogy újra nyitottak legyünk. A Szépre, a Jóra. Egymásra.
Az ország határain belüli és a határokon túli nemzettársainkra. Múltunkra, hagyományainkra, nyelvünkre, meséinkre, mondáinkra, táncainkra, dalainkra, amelyek 1100 éve tartanak meg itt minket együtt, magyarként a Kárpátok medencéjében és a Kárpátok hágóin. István király 1038-ban bekövetkezett halálakor Magyarország egy fiatal, életképes, a nyugati társadalmakhoz közelítı, erıs és független ország volt. A magyar nemzet ezer év távlatából – a muhi puszta, a mohácsi, a majtényi és a világos sík, az Isonzó és a Don kanyarulatai távlatából is - mindig büszkén fog visszatekinteni elsı királyára, aki megalkotta e hazát. Ezért kell, hogy még ma is - legalább e napon, augusztus 20-án áhítattal tekintsünk a dicsıséges jobb kézre, mely hazánk, Magyarország alapjait rakta le. Amely országról mindannyian együtt érezzük a dallal, hogy: Valóban van egy ország, Ahol tényleg a másik arcában kell, hogy lássuk a magunk arcát. És amelytıl tényleg azt várjuk, hogy legyen a holnapban rejlı bizonyosságunk! Mert itt mindannyian az életünket bíztuk rá. István törvényeiben, fiához, Imre herceghez intézett intelmeiben is megmutatta nekünk uralkodói nagyságát. Olyan jogi és erkölcsi alapra építette államát, mely ezer év távlatából is példát mutat, morális tartást ad nekünk. István intelmei és tanácsai nem szorulnak értelmezésre a mai kor embere számára sem. Legtöbb gondolata ezer év távolságból is megszívlelendın szól hozzánk. A ma emberéhez, a MA KÖZÉLETI emberéhez. Figyeljük hát a szent királyt, aki így tanít bölcsességével: A türelmes királyok zsarnokoskodnak.
királykodnak,
a
türelmetlenek
pedig
A jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.
Ha becsületet akarsz szerezni, szeresd az igaz ítéletet. A szeretet gyakorlása vezet el a legfıbb boldogsághoz. Légy mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass. Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess. Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz is, akik nem férnek oda a hatalomhoz. És legvégül az egyik legfontosabb szent istváni gondolat, amelyet a mai ünnepi rendezvényünk mottójául is választottunk, így hangzik: Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, és semmi sem taszít le, csakis a gıg és a győlölség. Abban a hitben, hogy mindannyiunk szívét és lelkét át tudja majd hatni államalapító szent királyunk ezen bölcsessége: békés, szép ünnepet, gıg és győlölség nélküli mindennapokat, heteket és hónapokat kívánok mindannyiuknak! Isten óvja és vezesse tovább Magyarországot és Péterit a szent istváni úton! Köszönöm megtisztelı figyelmüket! Köszönöm, hogy meghallgattak! Adjon az Isten nekünk hitet és békességet! Adjon alázatot, hogy érteni, értelmezni és értékelni tudjuk a körülöttünk történı eseményeket! Legvégül pedig adjon az Isten nekünk mindannyiunknak végtelen türelmet, hogy ne ellenségként tekintsünk azokra, akik a közös dolgainkat másként látják!
2010. augusztus 20.
