Tisztelettel és szeretettel köszöntöm iskolánk ünnepélyes tanévnyitóján megjelenteket, és minden kedves vendégünket! Véget ért a nyári szünidő, egy újabb tanévet kezdünk. Kedves Diákjaink! Tudom, hogy szeretnétek még a nyár végi napsütésben pihenni, játszani, de holnap megszólal a csengő, és 182 tanítási nap veszi kezdetét. Kedves első osztályosok! Bizonyára ti vártátok legjobban a mai napot. Tanítótok, Timi néni nagy szeretettel, és gyönyörűen berendezett tanteremmel készült az érkezésetekre, hogy ezzel is ösztönözzön benneteket arra, hogy meghódítsátok a tudás birodalmát. Köszönjük az óvó nénik és dajkáitok együttműködő, segítőkész munkáját. Kérjük a szülőket, hogy segítsék gyermeküket az iskolai munkában, mely csak az Önök támogatásával lehet eredményes. Alsósaink! Ti már tudjátok, hogy milyen az iskolai élet, ezért mutassatok példát az elsősöknek jó magaviseletetekkel, kitartó szorgalmatokkal és segítsétek őket a mielőbbi beilleszkedésben. Felsőseink! Sokszor említettem már, hogy a felső tagozat nehéz, annak is, aki most lép az 5.-be, és annak is, aki magasabb évfolyamba jár. Ti vagytok a példaképek kisebb társaitok számára. Kérünk Benneteket, hogy képességeitekhez mérten a lehető legjobb eredményre törekedjetek. Nyolcadikosok! Az utolsó évet kezditek meg, és döntések sorozata vár rátok ebben a tanévben. Arról kell majd döntenetek, hogy hol fogtok továbbtanulni. A döntés csak akkor lesz a kezetekben, ha a kellő akarat is meg lesz hozzá. Tanártársaimmal együtt ígérjük, hogy ebben segíteni fogunk nektek. Kérlek benneteket, hogy felelősségteljesen végezzétek munkátokat, de használjátok ki a közösségi élet adta lehetőségeket is. Tisztelt Szülők! Holnaptól mindannyiunk élete más mederben folytatódik. Az iskolai élet ritmusát fel kell vennünk. Kísérjék figyelemmel gyermekeik iskolai életét,
nézzék meg napi munkájukat, hogy a közös munkánk eredményes lehessen. Ehhez kérem támogató együttműködésüket. Iskolánk továbbra is nyitott a gyermekeikkel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal, véleményeikkel kapcsolatban. Kedves Kollégák! Még el sem kezdődött a tanév, de az elmúlt két hétben már komoly előkészítő munkákat végeztünk. Köszönöm, hogy a közös célok érdekében együtt, egyöntetű döntéseket tudtunk hozni. Bízom benne, hogy a munkatervben megfogalmazott, és elfogadott nevelési és oktatási feladatok elvégzése iskolaközösségünk javát szolgálja. A 2016/17-es tanévben 173 tanulóval kezdjük meg a munkát. Az általános iskolában továbbra is 10 tanulócsoportban folyik majd a tanítás, alsó tagozaton 74-en, felső tagozton 99 tanulnak majd. Művészeti iskolánkban Sulyok Teréz vezetésével 5 csoportban, 52 tanulóval indul a művészeti nevelés. A nevelő-oktató munkát 17 főállású pedagógus végzi az idén is. Ebben a tanévben heti 452 órát tartunk megfelelő szakos ellátással. A vezetői munkámat Hozák Attila helyettesként, és felső tagozatos mukaközösségi vezetőként segíti, Hegyiné Bakk Tímea az 1. osztályos tanítói feladatok mellett, az alsó tagozatos munkaközösségi feladatokat is ellátja. Az osztályfőnöki teendők ellátását 2. osztályban Somogyi Alinka, 3. osztályban Dévényi Márta, 4. osztályban Köblösné Kaszás Ágnes, 5.a osztályban Pap Norbert, 5. b osztályban Willi Attiláné, 6. osztályban Antal Ágnes Szilvia, 7.a osztályban Ötvös Ildikó, 7.b. osztályban Burayné Varga Gabriella és 8. osztályban Tillmann Gábor végzi majd. Ebben a tanévben is óraadó tanárok alkalmazásával biztosítjuk a 100%-os szakos ellátottságot. Essősy Gábor továbbra is természetismeretet, földrajzot és rajzot fog tanítani. Takács István a technika tantárgy tanítását folytatja. Kovács Ildikó logopédus továbbra is a fejlesztő pedagógiai munkát segíti. Magántanulónk ellátásába Török Anita konduktorként vesz részt. Ollé Árpád kollégánkat a nyár folyamán dunaalmás polgármesterévé választották, Kaptay Ágnes, és Acsainé Dávid Ágnes tanárnők pedig nem vállalták tovább a megbízást, így új óraadó kollégaként köszöntöm Pataki Zsuzsannát, aki a tatai Eötvös Gimnázium laborvezetőjeként tartja majd 78. osztályban a kémiát, biztosítva a gimnázium laborjában a kísérletezést. 7. osztályban Nagyné Pelsőci Edina, 8. osztályban Honvári Kara Ágota tartja
majd az angol órákat. Az ének órákat felső tagozatban Tóth Mónika, a tatai Menner Bernát Zeneiskola énektanára tartja. Mindannyiunknak eredményekben gazdag tanévet kívánok. A zavartalan pedagógia, titkársági, tanügyi és gazdasági munkát Csapó Julianna, Skrabák Tímea és Györkös Anita mellett, technikai dolgozó kollégáim végzik. Köszönöm a nyár során elvégzett, és a tanévkezdés zökkenőmentes indításához nyújtott segítő együttműködésüket. Tisztelt Iskolaközösség! Néhány gondolatban ismeretem a 2016/17-es tanév legfontosabb feladatait A tanév során átalakítják a Klebersberg Intézményfenntartó Központot, mely következtében a fenntartói feladatokat a Tatabányai Tankerületi Központ veszi át, Vereckei Judit igazgató asszony vezetésével. Bízunk benne, hogy az átalakulással iskolánk működése a megszokott rendben folytatódik. Ettől a tanévtől már minden évfolyamban az új, 2013 szeptemberében bevezetésre került tanterv szerint folyik az oktatás. Valamennyi évfolyamon megvalósul a mindennapos testnevelés. A tornatermi kapacitásokra, és tanulóink sportegyesületi elfoglaltságára tekintettel továbbra is délelőttönként 3 órát tanítunk évfolyamonként, heti 2 órát sportköri, vagy sportegyesületi keretben teljesíthetnek tanulóink. A 4. és az 5. évfolyamban 18-18 órában úszásoktatást szervezünk. A hit- és erkölcstan tantárgy is valamennyi évfolyamon megjelenik. Ezúton köszönöm a hittanórák szervezésében nyújtott együttműködését Török Béla nagytiszteletű, és Havasi Bálint plébános uraknak. Az oktatás tehát új tartalommal, új könyvekből, és megnövekedett óraszámban történik majd, melyet digitális eszközök, kooperatív tanulási technikák alkalmazásával és élménypedagógiai órákkal igykszünk változatossá tenni. A tankönyveket a magyar állam valamennyi alsó tagozatos tanuló részére térítésmentesen, magasabb évfolyamon a tanulók jelentős hányadának ingyenesen biztosítja. Gyerekek! Kérünk bennetek, hogy a tartós tankönyvekre vigyázzatok, hogy azokat társaitok is tudják majd használni. Kérem a tisztelt szülőket is, hogy ezeknek a tankönyveknek az állapotára önök is különös gondot fordítsanak. Az idén is - hasonlóan a múlt tanévhez - több mérésre kerül sor. Az ősz folyamán az első osztályosok alapkészség szintjét mérjük. A felső tagozaton ismét 3 központi mérés lesz. Január és április között a teljes felső tagozaton
ismét fizikai állapotfelmérésére, valamint a 6. és 8. osztályosok körében a matematikai, szövegértéséi és idegen nyelvi kompetenciamérésre kerül sor. A mérések sikeressége érdekében kompetenciafejelsztő foglalkozásokat is szervezünk. Az alsó tagozaton az alapkészségek fejlődését több alkalommal vizsgáljuk majd az írás, olvasás, szövegértés, matematika területén. Iskolánk a köznevelési törvény szerint továbbra is 16 óráig biztosít foglalkozásokat a tanulók számára. A délutáni foglalkozások alól a szülők felmentést kérhetnek. Az alsó tagozat valamennyi évfolyamán a tanulók felkészülés óra keretében készítik el osztálytanítójukkal az írásbeli házi feladatot, és elvárás a tanulási technikák tanítása is, mely a felső tagozatos önálló tanulást készíti elő. 14 és 16 óra között alsó tagozaton játék-sport foglalkozások lesznek 2 csoportban. A felsősök részére tanulószobát szervezünk Zombori István kollégám vezetésével. A délutáni idősávban tehetséggondozó, felzárkóztató- és fejlesztő foglalkozások, sportkörök, szakkörök, valamint a művészeti iskola tanórái lesznek meghatározott rend szerint. A korábbi tanévekben szervezett foglalkozások mellett új lehetőségként kínáljuk tanulóink számára az énnekart, a röplabda és az atlétikai tehetséggondozó sporttevékenységet, valamint a számítástechnika szakkört. Továbbra is együttműködünk az iskolán kívüli foglalkozásokat tartó sportegyesületekkel. Így a mazsorett, a labdarúgás, a kézilabda, a röplabda és a sakk szervesen kapcsolódik majd az iskolai élethez. Kérem a tisztelt iskolaközösséget, hogy a közösen elfogadott szabályok betartására és betartatására mindannyian törekedjünk. A példás magatartást és szorgalmat példamutató magatartással, a tanuláshoz való viszonnyal, az iskolaközösségért tett munka alapján lehet kiérdemelni. Minden versenyen elért eredménnyel pedig iskolánk és településünk jóhírét is öregbíti. A nyár során az Innovatív iskolák projekt megvalósításának keretében a csillagtáboron túl két művészeti táborra is sor került. Köszönöm a programok lebonyolításában nyújtott pedagógiai munkát, valamit az önkormányzat és alapítvány támogatását.
A szünidő és a szabadságunk idején alkalmazotti közösségünk 80%- a a digitális napló használatához kapcsolódó továbbképzésben vett részt, így annak bevezetésére készen állunk. Iskolánk tárgyi feltételei a nyár során javultak. A fenntartó kb. 1 millió forintot költött a nyári nagytakarítási, festési, karbantartási, számítástechnikai munkákra, továbbá két tanterem padlózatának javítására, egy tanterem új padokkal történő ellátása, tanári székek, asztalok, polcok, szekrények beszerzésére. A projektorok javítása is megtörtént. Ezúton köszönöm meg az elvégzett munkát minden kollégámnak, és az önkormányzat munkatársainak. Iskolánk évek óta jelen lévő problémája a tanulócsoportjaink elhelyezése. A tanulólétszám, a csoportbontások, a hit-és erkölcstanoktatás bevezetése miatt helyhiánnyal küzdünk. Egy osztályunkat továbbra is kénytelenek vagyunk szükségtanteremben elhelyezni. Naszály Község Önkormányzata – ahogy a korábbi években is - segít az iskola környezetének szebbé tételében. A nyár során kiépített kamerarendszer pedig biztonságosabbá teszi udvarunkat és játszóterünket. Az intézményben megvalósított nyári programok és tárgyi eszközök finanszírozása lehetővé teszi a tanév indítását. Ezúton köszönjük Polgármester Asszony, és a Képviselőtestület erkölcsi, és anyagi támogatását és bízunk benne, hogy a következőkben is számíthatunk segítő együttműködésükre. 2018-ban iskolánk 60 éves lesz, így az 50 éves jubileumi ünnepséghez hasonlóan méltó képpen szeretnénk ünnepelni: generációkat összekötő találkozót, jubileumi kiadványokat tervezünk és szeretnénk, hogy a kézilabdapályánk ekkorra megújulna. Ehhez kérjük majd településünk és iskolaközösségünk összefogását, korábbi és jelenlegi diákjaink támogatását. Kedves Tanítványaink! Kérünk Benneteket, hogy vigyázzatok iskolánk gondozott környezetére, tanuljatok szorgalmasan, tanáraitokkal, és társaitokkal szemben diákhoz méltó módon viselkedjetek, segítsétek egymást. A fenti gondolatok szellemében az az új tanévhez sikert, és kitartás kívánok, ezzel a 2016/2017-es tanévet megnyitom.