VIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM
Bogyiszló község polgárainak lapja
2017. február
Tisztelettel emlékeztünk a bogyiszlói hősökre A II. világháború bogyiszlói hőseire emlékeztünk január 15-én a református templomban. A Magyar Nemzetőrség Tolna Megyei Szervezete tagjainak közreműködésével a harangszót követően a történelmi zászlók bevonulásával vette kezdetét megemlékezésünk. Dancs Róbert református tiszteletes által celebrált istentiszteletet követően Kaposi Ildikó könyvtáros visszaemlékezésében kordokumentumokból idézett. A hősök nevének felolvasása után a történelmi zászlók kivonulását követve a teljesen felújított világháborús emlékműnél közös koszorút helyezett el Tóth István polgármester, Kamenszky Tamás honvéd dandártábornok és Dancs Róbert lelkész. Fotó: Görbe Júlia
Értékes kincseink E lap előző számában megjelenő Bogyiszlói Értéktár cikkben a szőttesek gyűjtéséről, dokumentálásáról írtam. A cikkben jeleztem, hogy a sok gyönyörű szőttes között kakukktojásra leltünk. Szőttes, de távolabbról nézve hímzés. Amikor a
Lénárt Bálint tulajdona
kezünkbe vesszük, akkor rácsodálkozunk, „jé ez szőttes”. Aztán a legutóbbi dokumentálásnál a kezembe került egy kötény, amire rögtön mondtam szőttes. Tévedtem, mert hímzés volt. Valószínűsíthető, hogy a hímzés készítője látott nagyrózsás szőttest, ami megtetszett neki, és úgy gondolta, hogy meghímzi. Fotók: Görbe Júlia
Devecseri Istvánné tulajdona
Görbe Ferencné tulajdona
Kiss Béla: Nyitnikék Szőlővessző venyige, rászállott egy cinege Egy icinke-picinke dalos csőrű kis cinke.
Dalrafakadt nyitnikék Nyitni kéne, nyitni már legyen szép zöld, piros, kék Erdő-mező rét határ.
Polgármesteri tájékoztató
Jó barátságban a németországi Schlitz településsel
További pályázati lehetőség Az önkormányzatnak vidékfejlesztési komplex pályázat benyújtására van lehetősége, mely két részből áll. Az első komponensben gép és kapcsolódó eszköz beszerzése valósulhat meg, melyekkel az önkormányzati bel és külterületi, elsősorban külterületi utak karbantartása végezhető el. A pályázat második komponense egy 4,5 km nagy forgalmú főút boldogság útjának kiépítése, mely összeköti a bogyiszlói kikötőhöz vezető utat Sióárvízkapun keresztül Keselyűssel és a gemenci területtel, végső soron Őcsény, Szekszárd településekkel. Ezzel a fejlesztéssel az a legfőbb célunk, hogy a bogyiszlói gazdák könnyebben megközelíthessék földterületeiket bármilyen időjárási körülmények között. Az önkormányzat megbízást adott Ragó Roland útépítési tervezőnek, hogy az említett útszakaszt teljes egészében tervezze meg, beleértve az úthoz tartozó patka és vízelvezető rendszer kiépítését is. A pályázat sikeres elbírálása esetén a boldogság útja első üteme valósulhat meg a kikötői úttól a Dalocsa-völgyig.
A lap előző számában már írtunk arról, hogy az idei évben ünnepeljük a németországi Schlitz településsel a 20 éves partnerkapcsolatunkat. Ez alkalommal a Bogyiszlói Általános Iskola a németországi diákokkal közös találkozót szervez. Úgy gondolom, ideális lenne ha a régi szokásnak megfelelően - cserediákoknál lenne megoldott a német diákok elszállásolása. Németországban őrzik még ezt a szokást, hogy az odaérkező diákokat családoknál szállásolják el. Ez segítené a baráti kapcsolatok kialakulását és elmélyítését, valamint jó alkalom a nyelvgyakorlásra. A német partnerkapcsolathoz tartozik az is, hogy idén márciusban Schlitz rendezi a hagyományos Böllér Találkozót, amelyen delegációnkkal méltóképpen részt kívánunk venni. A Bogyiszlói Hagyományőrző Egyesület meghívást kapott a nyári nemzetközi folklór fesztiválra, és még az ez év szeptemberében a schlitzi Hagyományőrző Néptánc Egyesület 90 éves születésnapi rendezvényre is.
Julis néni 90 éves 2017. február 22. szerda 17 óra Bogyiszlói Népfőiskola Növényvédelem, szőlészet és egyéb GAZ-ságok Előadó: Tóthné Györök Zsuzsanna növényvédelmi szakember
Szőcsényi Istvánné sz. Bazsó Julianna január 6-án ünnepelte 90. születésnapját. E jeles alkalomból virágcsokorral és Orbán Viktor miniszterelnök által küldött emléklappal köszöntötte Őt Tóth István polgármester. Isten éltesse Julis nénit erőben, egészségben!
Helyszín: Községháza Díszterme Márciusi előzetes 2017. március 13. hétfő 17 óra Bogyiszlói Népfőiskola (A február 3-án elmaradt előadás új időpontja)
A mai gyerekek (Figyelem, viselkedészavaros gyerekek)
Előadó: Csatári Ildikó pszichológus Helyszín: Községháza Díszterme 2017. március 14. kedd A Bogyiszlói Általános Iskola 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére tartott ünnepsége.
Gólyahír Nagy öröm a családban ha kisbaba érkezik, ami egyben öröm a falunak is, mert gyarapodik a közösség. Adataink szerint 2016. második félévében 11csecsemő született: Bogdán Péter 07. 15 Valter Cintia 07. 17. Virág Gergely 08. 24. Kis Patrícia 09.17. Vámosi Bettina 09. 18. Kovács Dániel Lázár 09. 20. Csere Fanni 09. 30. Pilisi Attila 11. 04. Balogh Ferenc István 11. 07. Bőcs Lana 11. 11 Sárközi Ármin János 11.22. Isten hozta őket a faluban!
FELHÍVÁS Dr. Dobos István László, a 17-451050-409 kódszámú Vadászterület Földtulajdonosi Közössége földtulajdonosi képviselője, az 1996. évi LV. tv. 12. §-ban, valamint a Földtulajdnosi Közösség 2016.11.17-én megtartott Tulajdonosi Gyűlésén meghozott, 13/2016.XI.17. számú határozatában foglaltak alapján 2017. március 8. 16:00 órára összehívja az érintett vadászterület földtulajdonosainak gyűlését.
A gyűlés helyszíne: Fadd Művelődési Ház (7133 Fadd, Béke u. 1.) A Tulajdnosi Gyűlésen megtárgyalásra javasolt napirendi pontok: 1. Levezető elnök, jegyzőkönyvvezető, 2 fő jegyzőkönyv hitelesítő megválasztása, 2. A 17-451050-409 kódszámú vadászterület határának megváltoztatása.
Összefogás, és segítség a családoknak A sajnálatos decemberi tragédia áldozatainak családtagjai megsegítésére megmozdult az egész falu. Mindenki igyekezett segíteni, erejéhez mérten ahogy tudott. Az önkormányzat, a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat, a református egyház gyülekezete és természetesen magánszemélyek is. A segítségnyújtók közül a Magyar Vöröskereszt Helyi Alapszervezetének aktivistái sem maradhattak ki. Ők a Kop-Ka ABCben lakossági felvetésre kezdték el a gyűjtést a kihelyezett gyűjtőedényekbe. Hetekig gyűlt a pénz, Tamás Józsefnének és családjának, valamint Balogh Klárának és családjának. Összesen 86 730 forintot sikerült összegyűjteni. A Kop-Ka Zrt 10-10 ezer forint értékben tartós élelmiszercsomaggal segítette a családokat. Az adományokat Reményi Lajosné és segítői átadták a családoknak.
A változó világ és az átformált környezet Felső Barnabás volt népfőiskolánk decemberi előadója Felső Barnabás természetvédelmi őr járja a Gemenci erdőt, a Duna árterét és mivel nem csak ez a munkája, hanem ez a hivatása, látja, hogy a korábbi évtizedek elhibázott törvényeinek és helytelen szemléletnek következtében mennyire átalakult a bennünket körülvevő természeti környezet. A foki halászatot, az ártéri gazdálkodást teljesen kiölték emberek tudatából. Napjaink hivatástudattal bíró szakemberei látják a múlt hibáit, de a törvényi környezet még mindig nem teszi lehetővé az ésszerű gazdálkodásnak, emberek boldogulásának a feltételeit. A magukat környezetvédőknek mondó csoportosulásokról sincs különösebben jó véleménye a szakembernek. Hiányolja belőlük az ésszerű, hosszú távú, átfogó gondolkodást. Felső Barnabás elgondolkodtató előadásában a népfőiskola hallgatóságának felhívta a figyelmét arra is, hogy minden ember tehet valamit a bennünket körülvevő környezet jobbítása érdekében. Tényleg milyen egyszerű, ha én nem szemetelek, és erre tanítom a gyereket is, ha az emberek valóban így élnének akkor …?
Tisztelt Olvasók! Kedves Bogyiszlóiak!
Kis János, tudniuk kell, miért fontos számunkra Marika néni, Tamás bácsi, Tillman doktor úr, és mit jelent, hogy Az iskola diáksága és felnőtt dolgozói nevében köszön- köztünk él és alkot Bajusz Lida néni. Ismerni kell a falu töm Önöket abból az alkalomból, hogy lehetőséget kap- vezetőit, meg kell tanulniuk, hogy mit, hogyan, hol és tunk a havonta megjelenő újságba megmutatni a nálunk kivel intézhetnek el. Tudniuk kell, hogy ezen a települétörténteket, sikereinket, eredményeinket. sen még mindig szokás a köszönés, az idősek tiszteleEzeken az oldalakon olvashatják majd a korábbi idő- te, a szegények, elesettek segítése, a munka becsüleszak programjait, és azokat a rendezvényeket, melyek te…stb. És tilos mindezek ellenkezője. előttünk állnak. Mindezektől lesz ez az épület és annak napjai, órái A korábbi évekhez képest jelentős változásokon megtöltve, tudással, értékekkel, mert bizony ez a telement keresztül az intézmény irányítása, fenntartása. pülés és az itt élők, azok felmenői, hatalmas értékeket A települések számára egyre nagyobb gondot oko- hagytak ránk. Ezért is fontos a helytörténet, ezért fontos zott az iskolák fenntartása, ezért 2013. január elsejétől a KASZTÓ projekt, ezért kell a minden osztályban taníaz iskola épületeit, azok üzemeltetését, a dolgozók bé- tott néptánc, ezért tudja minden gyerek együtt énekelni rét az állam által felállított szervezet, a Klebelsberg Köz- a „Bogyiszlóba két úton kell bemenni”- t vagy a „Hármat pont, pontosabban annak Szekszárdi Tankerülete vette tojott a fekete kánya”-t, ezért van az, hogy a szüreti naát. Az új rendszer működése több változáson jutott el a pon 150 – 200 gyerek együtt táncol a szüleivel, a táncmai helyzetig, a mai napig dolgozunk azon, hogy min- csoportunkkal a prímadíjas Bogyiszlói Zenekar nótáira. denki megelégedését Engedjenek meg egy törtéA fotó a 301-es parcellánál készült szolgálja. netet, amely talán segíti Az, hogy nem az önmegértetni a fentiek fontoskormányzat a fenntartó, ságát. nem jelenti azt, hogy a Az elmúlt október 23-áról település nem segíti az Budapesten, a Rákoskeiskolát, nem segíti épüleresztúri Köztemető 301-es teinek karbantartását, az parcellájában emlékeztünk iskola rendezvényeinek meg felsős gyerekekkel. támogatását, hiszen toAmikor megérkeztünk a vábbra is a bogyiszlói sírkertbe, előre mentem, szülők gyerekei járnak hogy megnézzem, miként ide, járnak abba az iskoemlékeznek a jelenlévő lába, melynek mai állapodiákcsoportok. Nem szerettát, annak berendezéseit, eszközeit a település irányítá- nék bántani senkit, de el kell mondanom, hogy amikor a sával alakítottuk ki. kb. 100 fős csoportunk sorban, csendben, megfelelő Mi, akik felelünk a gyerekek intézményi neveléséért, méltósággal, rendezetten megközelítette Nagy Imre komolyan hisszük, hogy a Bogyiszlói Általános Iskolá- miniszterelnök sírját, majd versek, szavalatok után az ban, annak napi tevékenységében, az elsajátítandó is- énekkar műsort adott, a közelben állók megnézhették, meretekben meg kell jelenni Bogyiszló jelenének, múlt- hogy miként kell tisztelni a múltat, miként kell tisztelegni, jának. emlékezni a hősökre. Nagyon büszkék voltunk a tanítA gyerekeknek tudniuk kell, hogy a korábban itt élők ványainkra! milyen hagyományrendszert, milyen kultúrát, milyen Annak ellenére mondom ezt, hogy tudom, sok tenninépművészeti, népzenei kincset hagytak ránk, a ma itt való van még szülőnek, falunak, iskolának! élőkre. Tudniuk kell, hogy kivolt Józsa Bálintné, Orsós Boda Zoltán Kedves Olvasó! A Bogyiszlói Hírlap friss számában új színfoltként jelentkezik a Bogyiszlói Általános Iskola „Szamárfül” című diákújságja. Az újság szüleiként a 3. osztály tanulóit: Cselik Annát, Juhász Tamarát és Rácz Katát üdvözölhetjük. 2016 őszén kis ötletelés után hozták
Az első lapszám és szerkesztőik
létre a lapot. Saját írásaikkal, érdekességekkel, rejtvényekkel indult útjára az első szám, melyet a diákok, tanárok, szülők vásárolhattak meg. Az első példány nem jöhetett volna létre szülői támogatás nélkül. Külön köszönet Juhász Gábornak, aki a lap arculatának tervezésében, a megjelentetésben nagy segítséget nyújtott.
Az első osztályosok 2016/2017. tanévben
Az óvodából érkeztünk szeptember elsején az iskolába. Érdeklődő, nyüzsgő, izgága,kis 15 fős csapatként. Iskolai első lépéseink a Törpi táborban kezdődtek még augusztus végén. Ezután magával ragadott bennünket az iskola mozgalmas élete. Tanévnyitó, szüreti felvonulás, októberi sport nap, zenés színház Bogyiszlón, majd november elején szekszárdi színházi előadás, Márton Nap történetének megismerése a könyvtárban, majd a lámpás felvonulás, vidám színi előadás a könyvtárban (Piroska és a farkas), Télapó műsor, ajándék az 5. osztályosoktól, karácsonyváró kézműves, iskolai karácsonyi ünnepély, s január végén a versmondó verseny, amelyen 11-en vettünk részt szép eredménnyel (2. hely Dubai Gergő), február elején vidám interaktív színházi előadás részesei lehettünk a művelődési házban. Az első félévi bizonyítványunkat is hazavihettük. Hát ennyit az eddig történtekről. Simonyi Zsigmond-helyesírási verseny Felső tagozatban kedvelt megmérettetés helyesírásból a Simonyi Zsigmond tiszteletére rendezett országos és Kárpát-medencei verseny. Több mint 20 versenyző az Info teremben írta a feladatlapokat, tollbamondásokat. A megyei versenyre én nem jutottam tovább, de a hatodikosok közül Tillman Zsófi, Mészáros Nikolett, Ábrahám Gábor feladatlapját küldte tovább Ildikó néni. Érdekes feladatok mellett 2db ötöst is kaptunk magyarból. Fridrich Vivien 7.osztály Karácsonyi műsor A tanév meghitt és legmegindítóbb programja, több osztály (4., 8., és az énekkar)példaértékű munkája mutatkozott be, Ábrahámné Nagy Sarolta, Virág Éva, Mihalovics Zsolt vezetésével. Az est végén közös énekléssel köszöntünk el, várva az otthoni meghitt karácsonyt családjaink körében. Az iskolai rendezvények sok-sok támogató aktív szereplésével valósulnak meg pl.”Gyermekekért, Bogyiszlóért” Alapítvány. Kiemelkedő a dekoráció készítése és az események megörökítése amiért Görbe Józsefné és Ágics Éva érdemel köszönetet.
Felavattuk az ötödikeseket! Izgalmasan teltek az ötödikes avató előkészületei, egy hétig csak a feladatokon gondolkodtunk. Igyekeztünk mindenkinek „élvezetes” kicsit nehéz feladatot adni. A művelődési házban a kellékekkel vártuk a leendő felsősöket. Minden nyolcadikos gyereknek volt feladata. Vidám versenyzés zaja, izgalomtól csillogó szemű gyerekek töltötték meg a termet. Jó bulival folytatódott a mulatság. Aleksza Natasa 8.osztály Bolyai csapatverseny A mi osztályunk harmadik osztálytól vesz részt a Bolyai Csapatversenyen matematika és magyar nyelv tantárgyból 3-4 fős csapatokkal. Azért szeretem ezt a fajta vetélkedőt, mert tanítóink és tanáraink mindig jól felkészítenek, hangulatosak a külön foglalkozások. Győri Lászlóné, Baranyainé Helm Erika, Kocsis Ildikó, Talabér Emanuel, Kis-Toronyi Brigitta, Boda Zoltán, Tar Katalin segít nekünk a felkészülésben. Magyarból a megyei élmezőnyében, matematikából a középmezőnyben végeztünk. Izgalommal várjuk a természetismeret versenyt. Versenyzők: 6.osztály:Ábrahám Gábor, Demkó Ákos, Kiss Barnabás, Panczof Laura,Tillman Zsófia, Tóbi Boróka. Panczof Laura 6.osztály
A matematika-magyar és az anyanyelvi verseny csapata Mikulás-túra a Mecsekben 2 busszal érkeztünk Váraljára a kulcsos házhoz 53-an. Először egy lankás betonúton mentünk fel, majd földes úton, ösvényeken haladtunk a Máré vára felé. A szalonnasütés, forralt bor gyerekeknek és felnőtteknek kedvelt program. Évek óta kihagyhatatlan családias összejövetel túrázás és fürdés Sikondán, Magyarhertelenden. A fürdés után a hazafelé tartó úton a buszon felélénkülve viccelődtünk,énekeltünk. Sziget tanár úr és Gréti néni szívvel-lélekkel szervezi évek óta a túrát. Remélem jövőre ismét elmehetek! Rácz János 7. osztály „Azért szeretem a Mikulás-túrát, mert, kihívás és jó szórakozás. Sok játékos feladat és némi kaland. Kiváló sportolás és remek időtöltés!” Mészáros Attila és Valdraf Gergő 4. osztályos diákok a karácsonyi ünnepségen. Fotók: Ágics Éva A cikkek az iskola diákjai és pedagógusai írják.
Református Rovat indulhat Azzal az örömteli hírrel nyithatjuk ki ezt a két oldalt, hogy a Bogyiszlói Hírlapban ettől a lapszámtól indulhat egy Református Rovat. A presbitérium és az önkormányzati képviselőtestület együttműködése jóvoltából valósulhat ez meg.
Ezzel a rovattal az a célunk, hogy a Bogyiszlói Református Gyülekezet életének híreit, beszámolóit, hirdetéseit, közérdekű információit, lelki és hitéleti írásait jelentessük meg. Sokszor találkozunk egy ilyen kicsi és zárt közösségben is – mint a településünk – tájékozatlansággal, illetve félreinformáltsággal. Természetesen arra nincs mód, hogy ezekkel foglal-
kozzunk ezen a két oldalon, de arra lehetőséget tudunk teremteni, hogy aki rendszeresen fellapozza a Református Rovatot, az követni tudja a gyülekezet életét. Értesülhet az előttünk álló eseményekről. Együtt örülhet velünk sikereinknek. G yülek ezetünk weblapján, www.refbogyiszlo.com és a facebook csoportunkban sokkal több információ található, mert ott korlátlan hely van, de a havonta itt megjelenő információk is bőségesek lesznek. Az élő Isten áldásait szemlélő ember nagyon sok erőt tud abból meríteni, hogy Isten egy cselekvő Isten, aki hatalmát és gondviselését ma is gyakorolja. Ennek minősített helye a gyülekezet. Jó látni és ismerni Isten tetteit. Ezen túl a lelki tartalmú írások – amik túlmutatnak az egyszerű információközlésen –, szintén hitet megerősítő lehet minden ember számára; akár gyülekezetünkhöz tartozik, akár nem. Legyen áldás ezen a rovaton és annak minden olvasóján!
Ökumenikus imahét 2017-ben Bogyiszlón A korábbi évekhez hasonlóan Ökumenikus imahetet tartottunk településünkön. A hivatalos imahét utáni napokban Bogyiszlón is megtartottuk az imaórákat január 23-24-25-én. Ravasz Csaba római katolikus plébános végezte az Igei szolgálatot hétfő este a református gyülekezeti teremben. Sajnos a szokatlanul hideg időjárás miatt kedden nem mentünk át a római katolikus templomba, hanem jelképesen kölcsönadtuk a gyülekezeti termünket, így a plébános úr vezetésével tartottuk az imaórát, ahol Fodor Péter baptista lelkész prédikált. Első szolgálata volt köztünk, így számtalan személyes hitélményt osztott meg, ami által megismerhettük hitre jutását, Isten csodálatos gyógyítását életében. Szerdán a baptista imaház adott otthont az ökumenikus imaórának, ahol Dancs Róbert református lelkész hirdette Isten Igéjét. A 2017-es ökumenikus imahét
témája a Megbékélés volt a 2Kor 5,14-20 alapján, amiből a kiemelt gondolat így hangzott: Krisztus szeretete szorongat! Tizenkét dobot készítettünk el, amint 12 fogalom szerepelt, amik akadályai lehetnek a megbékélésnek a felekezetek között. Ezek a dobozok, mint építőkövek falat alkottak, és ahogyan teltek a napok, úgy bontottunk le mindig belőle négyet-négyet. A 12 fogalom ez volt: szeretet hiánya, gyűlölet és megvetés, hamis vádaskodás, hátrányos megkülönböztetés, üldözés, szétszakadt úrvacsorai közösség, türelmetlenség, vallásháborúk, megosztottság, hatalommal való visszaélés, elzárkózás és gőg. Az építőkövek lebontása az értük elmondott imádságok után történt. Ez a jelképes cselekedet segítette gondolatainkat elmélyülni. Ha Isten éltet bennünket, akkor 2018-ban is megtartjuk az Ökumenikus imahetet.
Református Rovat
Népmozgalmi adatok 2016-ban A Bogyiszlói Református Egyházközség népmozgalmi adatai a 2016os esztendőben ezek voltak: keresztelő: 8 gyermek (4 fiú és 4 lány); házasságkötés: 2 pár (mindkettő vegyes felekezetű); temetés: 14 személy (8 férfi és 6 nő).
Törvényünk a református egyháztagságról Egyházunk törvényének 2. részének II. fejezetében olvashatunk a református egyháztag kötelességeiről és jogairól. Előnyt jelent, ha mindezekkel tisztában vagyunk: „23. § A református egyháztag kötelességei: (1) Az evangélium szerinti tiszta erkölcsű, mértékletes és józan életet éljen. (2) Az istentiszteleteken és az úrvacsorában részt vegyen, házassága kötésénél, gyermeke keresztelésénél, halottja eltemettetésénél az egyház rendje szerint járjon el. (3) Gyermekeit a református vallásban neveltesse, és konfirmálásukról gondoskodjék. (4) Az egyházi közterheket az egyházi előírásokban megszabott módon és mértékben viselje. (5) Az elfogadott egyházi tisztséget vagy megbízást híven betöltse. 24. § A református egyháztag jogai: (1) Az egyházközség istentiszteleti szolgálati közösségében való részvétel; a konfirmált egyháztag az úrvacsorai közösség részese. (2) Házasságának megkötése, gyermekének megkeresztelése, halottjának temettetése végett az egyház szolgálatának igénybevétele. (3) Gyermekének vallásos oktatását az egyház iskoláiban vagy egyházi iskolákon kívül is igényelheti. (4) Az egyházi tisztségek betöltésekor az egyházi törvényben megszabott feltételek mellett választó és választható, az egyházközség presbitériuma által összeállított névjegyzék alapján.”
Egyházközségi közgyűlést hívunk össze 2017. február 19-én, vasárnap a gyülekezetünkben egyházközségi közgyűlés lesz a 10:00-kor kezdődő Istentisztelet után. A református gyülekezet képviselőket (presbitereket) választ, akik az egyházközség lelki és anyagi javainak sáfárai. Ők döntenek az egyházigazgatási kérdésekben. A hatályos egyházi törvényekkel összhangban döntéseket, illetve szabályrendeleteket hozhatnak. Egyik ilyen évről évre felmerülő kérdés az egyházfenntartói járulék (köznyelvben: egyházadó, párbér) összegének kérdése. A 2017. január 19-én tartott presbiteri gyűlés 4.2-es napirendi
pontja tárgyalásakor ezt a kérdést – fejezet 26 §-ban így határozza meg: a lelkész javaslatára – az egyház- „Az egyházközségi közgyűlést alkotja az egyházközség választói névjegyzékébe felvett minden teljes jogú egyháztag. Hatáskörébe tartozik: az egyházközség tisztségviselőinek megválasztása, amit a törvény a hatáskörébe utal és mindazon ügyekben döntés, amiket a presbitérium a közgyűlés elé terjeszt.” A fenti gyűlésre szeretettel meghívjuk, amennyiben Ön teljes jogú egyháztag! A közgyűlésen az egyközségi közgyűlés elé tárja. háztagok javaslatot tehetnek, véleDe mi az: „az egyházközségi köz- ményüket kifejthetik és természetegyűlés”? A Magyarországi Reformá- sen szavazhatnak. tus Egyház törvénye a 2. rész, 3.
Ingyenessé tettük az egyházi temetést A református temetési szolgáltatást 2017-től ingyen végezzük gyülekezeti tagjaink számára és azok számára, akik nem voltak egyházfenntartóink ugyan, de a református temetőrészben váltanak meg sírhelyet. Az ingyenességet a gyülekezet hatékony pénzgazdálkodása és a gyülekezetbe befolyó adományok növekedése tették lehetővé. Ez évente 2-400.000 forint bevétel kiesést jelent a gyülekezetnek, de mégis indokolt ezt az utat járni. Ugyanis azt tapasztaltuk, hogy pont a legszegényebbek azok, akik szeretnének ugyan egyházi temetést, de menet közben megváltoztatták szándékukat és a polgári szertartás mellett döntöttek. Árban nem akarunk versengeni a temetkezési vállalkozókkal, ezért tettük teljesen ingyenessé. (Mellesleg – ismereteink szerint – korábban is olcsóbb volt az egyházi temetés, 20.000 Ft, de feltételezzük, hogy nem ezt a tájékoztatást kapták a temetkezési szolgáltatóktól azok, akiknek minden forint számított.) Tehát nem szeretnénk, ha pénzkérdés lenne az, hogy egyházi temetést kérjen valaki. Így a szegények felé is tudnánk szolgálni az evangélium egyik legfontosabb üzenetével: a feltámadás reménységével.
Presbitériumunk a 2017. január 19-én tartott presbiteri ülésén döntött erről a lelkész javaslatára. Így minden szolgáltatásunk: keresztelés, esketés, temetés valóban ingyenessé vált. Ez nagy dolog egy olyan gyülekezettől, ami adományokból él és nem kap állami támogatást a működéséhez. Az ingyenesség azokra vonatko-
zik tehát, akik a gyülekezet egyházfenntartó tagjai voltak, illetve azokra, akik a református temetőrészben vásárolnak sírhelyet, urna helyet. Ha például olyan valaki kér a katolikus temetőrészben református temetést, aki nem volt egyháztagunk, akkor a korábbi díjszabás marad életben. Ez egyébként rendkívül ritka eset, de azért kellett ezt a kitételt megtartani, mert nem szeretnénk versengeni a
Református Rovat
katolikus egyházi temetéssel. Természetesen az ingyenes temetés a Bogyiszlói Református Egyházközség alkalmazásában álló lelkész és felesége részéről kapható. Vendéglelkész esetén a gyászolók és a felkért szolgálattevő megbeszélésén múlik. Mivel egyházunk nem temetkezési szolgáltató szervezet, ezért nem várható el, hogy az év minden napján készen álljon a lelkész a temetés elvégzésére. (Például előfordulhat, hogy konferencián vagy továbbképzésen van több napon át.) Szinte minden esetben sikerül megfelelő időpontot egyeztetni a temetésre, de megeshet, hogy valami mégis indokolja a helyettes lelkész szolgálatát, az ő költségeit az egyházközség nem tudja magára vállalni. Így ez esetben az ingyenesség nem biztosítható. Az ilyen esetre vonatkozóan előre megértést kérünk. A fő célunk az evangélium hirdetése minél több embernek. Krisztus urunk ezt bízta ránk, ezt szeretnénk betölteni! Az evangélium tudja az emberi szívet átformálni, a reménytelenségben reményt adni, a feltámadás hitében megerősíteni. Hisszük, hogy erre van szüksége mindenkinek, a gyászolóknak is! Dancs Róbert ref. lkp.
A „régi falu” és élete XXI. rész A közös szérű 3. Az előző rész folytatása Már utaltam rá, hogy asztagrakásnál figyelemmel kell lenni a szemben levő asztagok közötti távolságra. Volt még egy másik szabály, amelynek a betartása pontosságot követelt. Ez pedig a tűzrendészeti előírások maradéktalan alkalmazása. A feladatok gazdája és felügyelete az egész országra kiterjedő Önkéntes Tűzoltó Egyesület volt. Bogyiszlón ez az egyesület sok évtizedes múltra tekintett vissza. Láttam már olyan régi fényképet, ahol az első bíró a főparancsnok, és komoly sisakos egyenruhában az egész csapat. A legfiatalabbaknak is mutatós az egyenruhájuk. A nagy létszámú „vezérkar” antantszíjas formaruhát viselt, közöttük az 50-es év Tanácselnöke. (A testület az 1980-as évek elején szűnt meg, a megváltozott világban nem volt funkciójuk.) Az évi munkájuk csúcspontja a betakarítás ideje, különös tekintettel a közös szérűkre. Ez jogos, hiszen az egybehordott gabona értéke és gyúlékonysága nagy kockázatot jelentett. Együtt azzal, hogy ezeket az időszakokat általában a szárazságok jellemezték. Tulajdonképpen a cséplőt hajtó gépek már önmagukban is valóságos tűzfészkek lehettek. Mielőtt az asztagrakásokat elkezdték, minden gazdának legalább egy 200 literes hordót vízzel kellett megtöltenie. Tartozékaként vödörrel, szikracsapóval, csáklyával kellett rendelkeznie. Református templomunk tornyában, a betakarítás kezdetétől a cséplés befejezéséig két személy figyelte mind a kettő szérűt. Ha valamit észleltek azonnal jelezték az ügyelő tűzoltónak, aki a szükséges intézkedéseket megtette. Tűz esetén a harangokat „félre” kellett verni. Néhány esetet már én is átéltem. - Egy éjszakai viharban a villám valamelyik házban tüzet okozott. Nem tudtuk hirtelen, hol lehet a tűz, csak a harang félelmetes hangját hallottuk. Vissza a szérűkre a cséplőkhöz. A nyolc darab cséplőnek, szinte megvolt a maga állandó „banda-gazdája”, aki a munkások toborzását is végezte. Kettő emlékezetes cigány „banda” gazdánk volt, akik megérdemlik a név szerinti emlékezést: a „Koca” és a Lajcsi. Ők már az általános iskolában is jó tanulónak számítottak. Nekik a sok adminisztrációt, fegyelmet, a beosztásokat naponta el kellett végezni. A teljes létszám 20 fő körül volt, ebből néhány félrészes, pelyva, törekhordó lány, a többi egész részes fiatalemberekből állt. Csak egy lány, vagy asszony volt egész részes. A kévevágó, aki az etetőnek adta át a dob mellett a kévét úgy, hogy annak kötése átvágva, kezébe téve rendben legyen. Azt szokták
mondani, az etető a kulcsember. A cséplő teljesítménye és a minőségi munkája rajta múlik. Az volt az igazi, amikor nem lehetett hallani a kéve beejtését a dobba, csak az egyenletes hangot. A cséplőgépek hajtása közül, kettő gőzgép volt, a többit traktor forgatta. Az évek alatt kialakult, melyek a „kotori”, vagy „bikityi” gazdák cséplőgépei, és hogy a szérű melyik részében kezdik a munkát. A szérűk tájolása általában kelet-nyugati volt. Kelet felé haladtak, a hajtás az mindig a nyugati oldalon állt. Természetesen minden cséplőgéphez is tartozott tűzoltó készülék, melyet megfelelő előírások szabályoztak. Ha a nagy szérűben elfogyott a munka, akkor következtek a tanyák és a Nagyszög. Itt is kialakult szokások voltak. Szinte minden évben ugyanazok a gépek mentek ugyanarra a helyre. Aki egész részesként végigdolgozta az időt, megkereste az évi liszt mennyiségnek valót. Itt hadd említsem a munkások „ügyesebbik” részét, aki tudott kaszálni, ezzel együtt aratni is, nem a cséplőhöz ment, inkább az aratást vállalta. Ott kereste meg a családja számára szükséges fejadagot. Hadd fejezem be egy humoros, kedves történettel, mellyel sokat évődtünk fehér aszFotó forrása: net talok mellett, amikor a hangulatunk már kellő magasságokban járt. Egyszer régen történt. Elfogyott minden asztag egy gazdánál. Ilyenkor a gép átállt a cséplő másik végére, előre húzott annyira amennyire szükséges az újabb helyhez. Visszakerülve a cséplő másik oldalára beállt arra a távolságra, amit a nagy hajtószíj megkívánt. Ugyanis, ez a szíj adta át az egész cséplő meghajtásához szükséges forgatóerőt. Jó működéshez alaposan ki kellett feszíteni. Ilyenkor a cséplőt nagy faékkel kirögzítették, hogy a feszítéskor a cséplőt ne húzza el. Az egész csapat segített, hogy a munkát az új helyen minél előbb elkezdhessék. A Bandagazda lekuporodva ült, figyelte a mozgásokat. Gond volt, leállt a munka, nem találták a nagy rögzítő faéket. Mindent átnéztek, kérdezgették járt-e itt valaki kocsival, esetleg elvitte, míg egyszer csak kiderült: eddig a Bandagazda rajta ült. Ezért nem találták. Később társaságban elég volt csak megkérdezni, Lajcsi bátyám, hol is volt az ék? A válasz baráti mosoly volt kézlegyintéssel.
Helyreigazítás A lap előző számában a könyvtári LEG-ek cikkben elírás történt amiért minden érintettől elnézést kérek.
A legtöbbet olvasó férfi könyvtártag: Matarász János A két leggyakoribb könyvtár látogató: Rácz Ildikó és Rácz Kata (csak oklevelet kaptak).
Farkas Sándor
Andrásfalvy Bertalan visszatért Bogyiszlóra Prof. dr. Andrásfalvy Bertalan néprajztudós a Egészen közeli idők népszokásai is őrzik ezt a Bogyiszlói Népfőiskola szervezésében január 18-án hozzáállást: a fumonyászás, azaz a vadkacsák, látogatott a faluba, ahol egész estés előadást tartott vadludak tojásainak összegyűjtése során tilos volt a az érdeklődőknek. fészkeket teljesen kifosztani. A Kárpát-medence falusi A néprajztudós Andrásfalvy professzor életműve ezer embere a rengeteg napsütés és az évenkénti többszöri szállal kötődik Tolna megyéhez. A Sárköz és a Duna áradás segítségével termelte meg ennivalóját. Nem mente kultúrája, így Bogyiszló is kutatási területei közé eladásra, nem exportra termelt, mint a nagybirtok tartozik. Könyvei és cikkei megkerülhetetlenek a magyar gazdái, akik végül lecsapolták az értékes mocsarakat és történelemmel és a magyar kultúrával foglalkozók beszántották a halastavakat is. számára. A professzor bátran vitatkozik az aktuális Az a bogyiszlói gazda, akinek harminc úgynevezett mezőgazdasági és vízgazdálkodási trendeket kertje is volt a falutól az Alföld belsejéig, soha nem hirdetőkkel, hiszen ezek, véleménye szerint, a vidék, a éhezett. A közösen használt területek annyi embernek adtak falusi életforma széthullásához vezetnek. munkát és megélhetést, hogy fel sem merült a Az előadást a Magyar Tudományos Akadémia pénzfelhalmozás szükségessége. Így a természet ökológus kutatója, Varga Anna vezette fel. Varga a kizsákmányolásának szükségessége sem. hazai fás legelőket tanulmányozza, így került Az előadás legfontosabb része minden bizonnyal az Bogyiszlóra is. A helyiekkel összefogva kezdte meg a ártéri vagy fokgazdálkodás bemutatása volt. Míg a Kasztói Őstölgyes felmérését a falu határában. történelemkönyvben megemlékezünk róla, hogy az Eredményeit az iskolai oktatásba is átülteti. Mióta ókori Egyiptom gazdagságát az áradó Nílus által megérkezett, még inkább pezseg az élet Bogyiszlón. lerakott fekete iszap adta, saját esetünkben egyszerűen Fiatalok és idősek fedezik fel ismét környezetüket és megfeledkezünk erről. azt az életformát, ami A folyamszabályozás után egyszerűen keresztülvezetvalaha fenntarthatóan jük a vizet az országon ahelyett, hogy szétterítenénk, szolgálta a falut. Az tárolnánk, öntözésre felhasználnánk. Az értékes együttműködés olyan jól anyagok nem kerülnek vissza az iszappal a termőföldre, sikerült, hogy a 2016-os ettől a talaj egyszerűen kimerül, a megtermelt Év Fája versenyen a szép élelmiszerek beltartalmi értéke pedig lecsökken. Itt, a második helyezést hozta Duna mentén még láthatóak a fokgazdálkodás nyomai, el a település. A ha maga az életforma el is tűnt már szinte teljesen. megmérettetésen való Érdekes tény, hogy elindulást a falubeliek ennek a valóban kezdeményezték. A 2200 fős Bogyiszlót egy budapesti fenntartható gazdálkoplatán előzte csak meg. dási módnak egyes Előadásában Andrásfalvy messziről indult, és egészen elemei újra és újra közelre, Bogyiszlóra érkezett meg. Elmondta, hogy felbukkannak más pályája során számos ellentmondással találkozott a országok mezőgazdatörténetírásban és a néprajzban. A legutóbbi sági kultúrájában is, mint évszázadok történetírása lóhátról kiabáló, karikalábú a fenntartható vagy emberekként mutatta be a honfoglaló magyarokat, biogazdálkodás lehetőakiknek az egyenes járás is nehezére esett volna az ségei. eke szarva mögött. Az előadás végén a szervezők megköszönték a két Ezzel szemben a tárgyi, nyelvi és írásos bizonyítékok kutató munkáját, előadását. Aki könyvet hozott, egy földművelést, vallást, vízgazdálkodást jól ismerő dedikáltatta. Előkerült a bogyiszlói tejfölös kalács és a népről tanúskodnak. Andrásfalvy szavaival ezt a magas vörösbor. Ezt követően jó érzékkel kinyitották a kultúrájú ősembert találjuk még száz-kétszáz éve is szomszéd helyiséget, ahol a Bogyiszlói Hagyományőrző Magyarországon, különösen a Sárközben. Elmondta, hogy általános nézet szerint a magyar Egyesület emlékszobája található. kultúra hordozója kizárólagosan a szűk nemesi vagy Amikor beléptem, egy idősebb férfi finoman megfogta rendi réteg volt, ám ennek ellenkezője mellett rengeteg a karom, és mielőtt körülnézhettem volna, egy bizonyíték szól. Véleménye szerint kirajzolódik egy fényképtablóhoz vezetett. Ők már nem táncolnak határozott magyar öntudattal rendelkező falusi velünk, mondta. Meghatódtam azon, hogy a több tucat parasztság képe, akiket végül a nagybirtok-rendszer serleg, díszoklevél és kitüntetés között állva neki az volt létrehozása szorított vissza. Ezek a falusi emberek a a legfontosabb, hogy ezekhez a fotókhoz vezesse el az mai fogalmaink szerint is fenntartható életet éltek, idegent. Mindannyian érezzük, hogy valami visszatért hiszen a vizek mentén gazdálkodó, vadászó-halászó- Bogyiszlóra. Schell Gergely gyűjtögető ember bizonyíthatóan tiltotta az erőforrások pszichológus kizsákmányolását. Fotók: Schell Gergely
PSZICHIÁTRIAI SZEREK VISELKEDÉSI PROBLÉMÁKRA? Ha gyermeke "tanulási problémára" vagy Cím: 1461 Budapest, Pf.: 182. "viselkedési rendellenesség" miatt pszichiátriai sze- Telefon: 06 (1) 342-6355, 06-70-330-5384 reket szed, és úgy érzi, hogy a gyermek állapota sem- E-mail:
[email protected] mit sem változott vagy rosszabbodott emiatt, keresse Weboldal: www.emberijogok.hu az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítványt. Az alapítványtól ingyenes tájékoztató kiadvány is "Minden információt bizalmasan kezelünk!" kérhető a hiperaktivitás témájában. "SÉRELMEK A PSZICHIÁTRIÁN Ha családtagja, barátja, ismerőse, hozzátartozója jogait megsértették a pszichiátrián, jelezze panaszát az alábbi elérhetőségeken. Alapítványunk több mint 20 éve biztosít ingyenes jogsegélyszolgálatot azok számára, akiket sérelem ért a pszichiátriai kezelésük során. Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány Cím: 1461 Budapest, Pf.: 182. Telefon: 06 (1) 342-6355, 06-70-330-5384 E-mail:
[email protected] Weboldal: www.emberijogok.hu „Minden információt bizalmasan kezelünk!"
Jótékonysági ruhaosztás a művelődési házban! A Katolikus Karitász Tolnai Csoportja ruhaosztást tart a művelődési házban.
Időpont: 2017. március 7. kedd 10.00-13.00 óra között
Főszerkesztő: Tóth Györgyi Református Rovatot szerkeszti: Dancs Róbert tiszteletes, a Szamárfül rovatot az iskola diákjai és pedagógusai szerkesztik. Felelős kiadó: Bogyiszló Község Önkormányzata, Kossuth u. 28. Tel./Fax: 540-157 Szerkesztőségi e-mail:
[email protected] Tel: 407-117 Nyomdai munkák: Böcz Nyomda, 7100 Szekszárd, Sió u. 2. u. tel.: 74/417-430 megjelent 750 példányban Állandó címlapfotók: Farkas Sándorné, ifj. Nemes András