Tímáripari és szőrmés nyersbőrök jellemzése. Tartósítási eljárások. Nyersbőrhibák. Különféle nyersbőrök Hazai felhasználás szempontjából legnagyobb jelentőségűek: Marhabőrök A borjúbőr az anyatejen élő állat bőre. rostjai finomak és rugalmasak, sűrű szövedékűek. Telt, lágy, szép barkarajzú bőrt ad. Felhasználható cipőfelsőrész-, kesztyű- és díszműbőr készítésére. A tehénbőr az ivarérett nőstény szarvasmarha bőre. Tömött szövetű, rugalmas, fiatalabb korában egyenletes vastagságú. A korral a hasrészek vékonyodása jellemző. Cipőfelsőrészbőrnek, cipőipari keményárunak, díszműbőrnek megfelelő. Az ökörbőr az ivartalanított hím szarvasmarha bőre. Az állat testfelépítése, tulajdonságai átmenetet jelentenek a tehén és a bika jellege között. A fiatal ökörbőr jó állású, egyenletes vastagságú, tömött rostszerkezetű. Az öreg állat nyakán és hasán a bőr jelentősen megvastagszik. A bikabőr az ivarérett hím szarvasmarha bőre. A legnehezebb és a legvastagabb a marhabőrök között. Szövete laza és durva, vastagságeltérése különösen idős korában jelentős. A sertésbőrök A sertésbőröket kor szerint nem szokás külön megnevezni. A hím állat bőrét külön kezelik, mert főleg a nyakrészén vastag, elszarusodott réteg található. A sertések bőréből a cipőipar számára keményárut és felsőrészbőrt, valamint díszműbőrt, kesztyűbőrt készítenek. A kecskebőrök Tejes- vagy kesztyűidabőr az 1 – 2 hónapos állat bőre. Kis terjedelmű, finom, selymes tapintású, szép barkarajzú. A szőrmeipar is felhasználja. Cipőidabőr a 3 – 4 hónapos állat bőre. 40 - 60 dm² felületű. Puha, vékony, de tömött. Rostjai párhuzamosan haladnak a bőr felületén. Hím (bak) és nőstény kecskebőr. A kifejlett állatok bőre meghaladja a 60 dm² terjedelmet. A hosszú szőrtüszők mélyen és ferdén hatolnak a bőrbe, hullámos vonalban, csoportban helyezkednek el. Nyers báránybőrök tulajdonságai Az egy évnél fiatalabb juhokat báránynak nevezzük. A legfiatalabb néhány hetes bárányt tejes báránynak hívjuk. Az egy év körüli állatnak külön szőrmés neve van, ez az éves bárány.
Fontos minőségi követelmény, hogy a bőrök ne legyenek „gerincesek”. A gerincesség azt jelenti, hogy a bőr gerincvonalánál vastagabb, merevebb. Ez a merevség kikészítés közben sem szüntethető meg. Báránybőröknél a leggyengébb bordázottság is jelentős szortiment romlást eredményez. A göndörség csak abban az esetben fontos, ha a bárányból curlyfixet akarunk gyártani. A báránybőröknek azonban különösen a durvaszőrű báránynak ritkán tövig göndör a szőre. Minél nagyobb felület előnyős. Az átlagosnál kisebb felületű bőrökből az irhakabátnak csak egyes részei szabhatók ki. A báránybőr rendszerint tömörebb szerkezetű, szijjasabb. Ez az irhagyártás szempontjából kedvező, mert ez teszi lehetővé a báránybőrök finom csiszolását a velurozást. Nyers báránybőrök származása A juhbőrök származási helyük szerint eléggé eltérnek egymástól. A juhbőrök különböző származási helyei:
Görög báránybőr: Görögországban igen jó minőségű irha nyersanyagot lehet találni. Bőre erős és tömött, szőre azonban durvább, és ritkább.
Török báránybőr: Kitűnő tartású, ruházati nyersanyag. Általában nagyobb testű, mint a görög bárány. Súlya 70 - 120 dkg-ig is terjedhet. Átlagsúlya 85 dkg. Sajnos rossz kezelés, hibás nyúzás miatt elég sok a vakmetszéses bőr, több mint a görög áruban.
Olasz báránybőr: Az olasz rőmer bárány alacsony aprófürtös göndörségű, amely feketére festve bordássága ellenére keresett sapka anyag. A toszkaniai hosszúszőrű bárány a különböző nemesszőrme utánzatoknak talán a legjobb alapanyaga.
Spanyol báránybőr: A spanyol bárányfajták nagyjából megegyeznek az olasz nyersbőrökkel. Külön meg kell említeni viszont az ún. calayos bárányt, amelynek nyírás nélkül szálas gyapjúja és szép rajzolata van.
Bolgár báránybőr: A bolgár báránybőrökből igen jó irha készíthető. Hosszú ideig nagy mennyiségben dolgoztunk fel bolgár bőröket.
Albán báránybőr: Bőre kifogástalan, tömött, jó tartású. Szőre viszont szinte használhatatlan.
Román báránybőr: Hasonlít a bolgár áruhoz. Magyar báránybő:: A magyar báránybőrök olyan gyenge minőségűek, hogy szőrmeipari feldolgozásuk hosszú ideig csekély jelentőségű volt. Juhbőr területi felosztása Fejrész: Felső részén a homlok és pofarészen a szőrzet lapos, ritka szőrmecélra nem használható, ezért áztatás után levágjuk. A nyak felé haladva a gyapjú egyre dúsabb.
Nyakrész és vállrész: A gyapjú már egyenletesen tömött, de igen gyakran bordás vagy göndör. Lábak: Vékony, de erős bőrön lapos, rövid elfekvő szőr található. Nagyobbrészt a fejrésszel együtt eltávolítjuk az áztatás után. Hátrész: Szőrmecélra a legalkalmasabb. A szőr egyenletesen tömött. A bőr is közel egyforma vastagságú, csak a has felé figyelhető meg kismértékű vékonyodás. Hasrész: A bőranyag fokozatosan vékonyodó, laza, puha. A gyapjú rövidebb, ritkább, mint a hátrészen. Farrész: Tulajdonságai megegyeznek a hátrésszel, de a bőr vastagabb és mégis laza, a gyapjú pedig igen gyakran göndör. Málak (hajlati részek): A bőr vékony, laza sok mirigyet tartalmaz (izzadtság, faggyú). Ritka üres szőrzet borítja. Gyakori a teljes szőrhiány. A kikészítésnél meghagyjuk, de szabáskor el kell távolítani.
Nyersbőrök tartósítása Bőrök előkészítése a tartósításhoz, a nyersbőrfejtés folyamata A nyersbőr a húsipar mellékterméke ugyan, de a bőr értéke igen jelentős, így a jó és a hibátlan fejtés a húsipar érdeke is. A nyersbőr tömege – az élő állat fajától és fajtájától függően – az élő tömeg 3 - 8%-át képviseli. A jó nyersbőr egyik alapfeltétele, hogy az állatot a vágás után jól elvéreztessék, mert az elégtelen elvéreztetés csökkenti a készáru értékét. A kistestű állatokat dudába, a nagytestűeket a vágási vonalak mentén fejtik. A lefejtett friss bőrt fejtés után azonnal tisztítják. A tisztítás nemcsak azt jelenti, hogy a szennyeződéseket távolítják el, hanem azt is, hogy a bőrön maradt és a bőrgyártásra alkalmatlan részeket (hús- és faggyúnyesedék, farok, szarv, előpofa stb.) levágják. A bőrön maradt húsfüggelékek eltávolítása nemcsak gazdaságossági, hanem műszaki követelmény is, mert a húsos és nem faggyús részeken a bőr konzerválása több időt vesz igénybe és ezeken a részeken esetleg a bőr romlása is megindul. A vágóhídon végzett előhúsolás egyszerűsíti és gyorsítja a bőrgyártási technológiát is.
A tisztítási művelet alatt a bőr a testhőmérsékletről a környezet hőmérsékletére hűl le. Az ilyen tisztított, kihűlt, konzerválatlan bőrt nevezik „zöldbőrnek” és az ilyen állapotban mért tömeg a „zöldtömeg”. A bőrgyári kikészítésre felhasznált bőröket nagy és kis vágóhidakon, ill. mészárosok vagy magánosok fejthetik le. Ennek megfelelően megkülönböztetünk vágóhídi, mészáros, ill. magánfejtésű bőröket. Megkülönböztetünk „kézi” ill. „gépi” fejtésű bőröket. A gépi felszereléssel fejtett bőrök lényegesen jobb minőségűek. A nyersbőr-kereskedelemben ismert a „dögbőr” elnevezés is. Az ilyen bőröket az elhullott állatokról fejtik le. A dögbőrök minősége a legrosszabb. A jól fejtett bőrök nem csak lyuk- és metszés nélkülinek, hanem egységes alakúnak is kell lennie. Az egységes alakot a helyesen alkalmazott felmetszési vonalakkal lehet elérni. A nyersbőr tartósítás célja
A tartósítás fogalma A nyersbőr szerves anyag, amely a fehérjék mellett nagy mennyiségben tartalmaz vizet is. A zöldbőr a fejtés után rövidesen bomlani, rothadni kezd, és hamarosan tönkre is mehet. A nyersbőr bomlását elősegíti a bőrben lévő nedvesség, és fokozza a tárolás nem megfelelő hőmérséklete. Így amennyiben a nyers bőr azonnali bedolgozása a bőrgyárakban nem valósítható meg, a romlandó nyersbőröket tartósítani, konzerválni kell. A tartósítás (konzerválás) a rothasztó mikroorganizmusok életfeltételeinek visszaszorítása, elpusztítása, a nyersbőr állagának megőrzése a bedolgozásig.
A tartósítás célja A leggyakrabban alkalmazott tartósítási eljárások:a sózás,a szárítás és,a sózva szárítás. A lefejtett nyersbőrök tartósítását az előkészítő műveletek elvégzése és a bőrök kihűlése után azonnal meg kell kezdeni A nyersbőr tartósítása sózással
Tartósítás szárítással A tartósítás legegyszerűbb, legrégibb módja a szárítás. Szárítással általában meleg éghajlatú és sószegény országokban tartósítják a bőröket. Szakszerű szárítás esetén a bőröket kifeszített állapotban árnyékban, a tűző naptól védve kell elhelyezni. A gyorsan – tűző napon – végzett szárításkor ugyanis a bőr külső rétegei gyorsan
kiszáradnak, és ez megnehezíti a bőr középső részében lévő víz elpárolgását. Ennek az lehet a következménye, hogy a bőr belső rétegeiben a baktériumok működésének hatására megindul a romlás. A szárítással végzett tartósítás előnye, hogy a bőrök hosszú ideig tárolhatók; hátrány, hogy a bőrökben irreverzibilis változások jönnek létre, a bőr a gyártás folyamán nehezen ázik fel.
Nyersbőrök szárítása
A kereskedelemben a szárítással tartósított bőröket „száraz”, „szárított” vagy „légszáraz” bőr elnevezéssel hozzák forgalomba.
A sózott, szárított tartósítás A sózva szárítással megvalósított tartósítás kombinált eljárás, amely egyesíti a sózás és a szárítás előnyeit. A tartósítás során a bőröket először kisebb mennyiségű sóval kezelik, majd a víz egy részének kifolyatása után szárítják. Az eljárás előnye, hogy a bőrök hosszabb ideig tárolhatók, mint a sózással tartósított bőrök, a bőrök középső rétegének elenyvedése csak ritkán fordul elő. Hátránya, hogy a bőrök nagy sótartalma miatt a só a bőr húsoldalán kikristályosodhat. A sózott, szárított bőrök „sóban szárított”, „sós száraz” vagy „sózott szárított” elnevezéssel kerülnek forgalomba.
Tartósítás szilárd sóval A konyhasó viszonylag olcsó, általában mindenhol könnyem hozzáférhető, az emberi szervezetre
nem
káros.
A
tartósítási
(konzerválási)
eljárás
reverzibilis
(megfordítható), tehát a nyersbőr nem tartósan köti meg a sót. Hátránya, hogy a sótűrő baktériumok működését nem eléggé gátolja. Legnagyobb hátránya azonban, hogy a sózott bőrök eltarthatósága korlátozott. Pl. meleg éghajlaton, magas páratartalom mellett a sóval való konzerválás nem megfelelő, mert a bőrben levő
nagy nedvességtartalom miatt a tartósításhoz szükséges sókoncentráció nem tartható fenn. Az utóbbi időkben a sóval való konzerválás környezetvédelmi okokból nem kívánatos. A konyhasó konzerváló hatása a só vízelvonó képességén alapszik. A konyhasó baktérium és gombaölő hatása igen minimális.
Sózás
A nyersbőrben a víz részben kötött (intramicelláris), részben szabad állapotban (intermicelláris) van jelen. A kornzerválás során mindkét féle víz mennyiségének csökkenésére szükség van. Konyhasóval ez a hatás elérhető, mert vízelvonó képessége igen erős. A zöldbőrre, tehát a kezeletlen nyersbőrre szórt só a szabad állapotban levő vizet a bőrből elvonja, abban feloldódik. A keletkezett sóoldat részben elfolyik, részben pedig a bőrbe diffundál. A kötött állapotban levő nedvesség egy része az ozmózisnyomás következtében a bőr sejtjeiben sóoldattá alakul át, más része szintén elfolyik. Jól konzervált, sóérett a bőr, ha minden egyes rétege ugyanolyan mértékben – a telítettséget megközelítő töménységben – tartalmaz sót. A tartósítás legegyszerűbb, legrégibb módja a szárítás. Szárítással általában meleg éghajlatú és sószegény országokban tartósítják a bőröket. Szakszerű szárítás esetén a bőröket kifeszített állapotban árnyékban, a tűző naptól védve kell elhelyezni. A gyorsan - tűző napon - végzett szárításkor ugyanis a bőr külső rétegei gyorsan kiszáradnak, és ez megnehezíti a bőr középső részében lévő víz elpárolgását. Ennek az lehet a következménye, hogy a bőr belső rétegeiben a baktériumok működésének hatására megindul a romlás.
A szárítással végzett tartósítás előnye, hogy a bőrök hosszú ideig tárolhatók; hátrány, hogy a bőrökben irreverzibilis változások jönnek létre, a bőr a gyártás folyamán nehezen ázik fel. A kereskedelemben a szárítással tartósított bőröket "száraz", "szárított" vagy "légszáraz" bőr elnevezéssel hozzák forgalomba.
A sózás gyakorlata Szilárd sóval többféle módon lehet sózni. Ezek közül legismertebb és legelterjedtebb az „egyes rakatra” való sózás, de ugyanígy megfelel a „sorsózás” vagy a „kör alakú sózás” is. Lényegében szilárd sózási módszenek tekinthető a „pilába” való sózás is. Az említett módszerek lényegében azonos alapelveken nyugszanak, vagyis a cél az, hogy a nyersbőr húsoldalára megfelelő mennyiségű (30 - 40%) só kerüljön, csak a rakatok formája eltérő. Hazánkban a zöldbőrök sózására leginkább az egyes rakatokra való sózás módszerét alkalmazzák. Ez esetben az előkészített és középen magasabb, a két oldal felé enyhén lejtős, fa- vagy betonalapokból hézagosan épített dobogóra terítik fel az első bőrt a húsoldallal felfelé úgy, hogy a bőr gerincvonala a dobogó legmagasabb vonalán feküdjön. A felterített és sóval behintett bőrre kerül a következő szintén húsoldalával felfelé terített bőr, majd ennek besózása után hasonló módon a többi darab. Ez a művelet pedig folytatható, míg a rakatmagasság el nem éri az 1,2 - 1,5m-t. A sorsózásos eljárásban a bőröket egymás mellé terelgetik úgy, hogy az egyes bőrök az előző bőrt részben elfedik. A körben való sózáskor a dobogóra teregetik fel a bőröket úgy, hogy a középső, legmagasabb részére mindig a bőrök fejrésze kerüljön. A „pilába” való sózás módszerét Argentínában vezették be. A bőröket nagy pl. 10 * 10 m-es vagy még ennél is nagyobb területre kell felteregetni a sorsózásnál említett módon, hogy a bőrök részben eltakarják az előzően felterített és besózott bőrt. A felterített és besózott bőrre kerül a következő úgy, hogy részben szintén eltakarja az előző bőrt. Ezt addig folytatják, amíg a pila teljes alapterületét be nem fedték. Ezután következik a második réteg hasonló eljárással és folytatódik addig, míg a kellő magasságot el nem érik.
A só minősége A só minőségét befolyásolja származási helye, tisztasági foka, szemcseanyaga és nedvességtartalma. A konyhasó nagy mennyiségben fordul elő a földön. Szilárd kristályos állapotban a föld felszínén vagy a föld mélyén található, míg oldott
állapotban a tengerek vízében fordul elő. A lelőhelyek és az alkalmazásuk szerint három fajta sót különböztetünk meg. Ezek: kősó; főzött só; tenger só.
Nyersbőrhibák
karcolás
kaparónyom
bélyegzőnyom
bögölycsípés
kullancs
trágyamarás
Az élő állaton keletkezett hibák
Betegség, parazita sérülései A betegségek, paraziták (élősködők) által okozott hibák száma lányegesen nagyobb, mint a mechanikai sérüléseké.
A betegségek egy része csak közvetve, az állat lesoványodása következtében okoz minőségi csökkenést a bőrben (romlik a bőr állása és tömöttsége). Közvetlenül
bőrhibát nem okozó betegségek közül a lépfenét és a száj- és körömfájást kell veszélyességük miatt megemlíteni. Lépfenét (anthrax) a lépfene bacilusa okozza. A háziállatokon gyakori betegség, de a kórokozó iránt az ember is fogékony. A száj- és körömfájást
vírus
okozza.
Kevésbé
veszélyes,
mint
a
lépfene,
de
kellő
elővigyázatosság ennél a betegségnél is szükséges. A sérülések közé sorolható továbbá a szemölcs, amelyet szintén vírus okoz, de a bőrön az már külsőleg is megállapítható hibát eredményez. Emellett még ide vesszük a himlőhelyeket, amiket a fertőző betegségek által okozott hibák közé soroljuk. A bőrgombásodást ugyancsak a fertőzéses eredetű bőrhibák közé sorolhatjuk. Az élősködők (paraziták) által okozott bőrhibák közül elsősorban a vargalégy által okozott hibát kell megemlíteni. A lárvák által fúrt lyukak a „nyitott mételylyuk”. Ezek a lárvák távozása után bizonyos idő múlva begyógyulnak, azonban a lyukak helyén hosszú időn keresztül a bőr károsodott. Ez a „benőtt vagy zárt mételylyuk”. Az élősködők által okozott bőrhibák másik nagy és jelentős részét a különféle atkák okozzák. Az atkák közül is elsősorban a kullancsokat kell megemlíteni.
Közvetett mechanikai sérülések A nyírási hibák a juhbőrök jellegzetes hibái. Legtöbbször a kézi olló gondatlan használata idézi elő, amikor az élő állat nyírása közben a bőrbe is belevágnak. Seb keletkezik, ami – ha be is gyógyul – sérülésként meglátszik a készbőrbarka felőli oldalán. Nyírási hiba keletkezhet a már lefejtett és tartósított nyersbőrön is, amikor a gyapjú eltávolításakor belevágnak a bőrbe, vagy át is vágják a gondatlan munkavégzés közben. A nyírási hibák kiküszöbölésére jól bevált a nyírás gépesítése, a konzervált bőrök esetében pedig a kémiai, vagy biológiai úton végzett gyapjtalanítás.
Közvetlen mechanikai sérülések A tüzes vassal való bélyegzés (közhasználatú szóval „brand”) a „vadbőrök” jellegzetes hibája. Ezt a megjelölést Észak- és Dél-Amerikában, Afrikában, Ausztráliában
a
külterjes
állattenyésztésben,
a
nagy
csordákban
nevelt
szarvasmarhák, lovak megjelölésére használják az állattenyésztők. Az élő állat bőrére a csorda tulajdonosa tüzes vassal besütteti a jelét. Ilyenkor égési seb keletkezik, a bőr rostszerkezete szétroncsolódik, és a seb begyógyulása után is látható marad. A „brand” legtöbbször a kruponrészen található és számtalan esetben nemcsak egy, hanem több jel is fellelhető az idősebb állatok bőrén, mert ahányszor eladásra kerül az élő állat, az új tulajdonos mindig a saját jelét sütteti az állat bőrébe. Tövis-, tüske- vagy szögesdrót karcolás, szarvdöfés okozta barkasérülés szintén a vadbőrök, vagy legalábbis a szabadban nevelt állatok bőrének jellegzetes hibája. A „szelíd”, belterjesen nevelt szarvasmarhák bőrén a vaskaparó karcolások okoznak károkat. A járom- vagy a hámtörések az igás állatok bőrének jellegzetes hibái. Az
istállózással nevelt állatok bőrén hasonló jellegű sérülést az állat megkötésére használt kötél vagy lánc okoz. A sebhelyeket, leütéseket, ostorcsapásokat szinten az élő állaton keletkezett mechanikai sérülések közé sorolhatjuk.
Egyéb eredetű hibák Élő állaton keletkező bőrhibaként kell megemlíteni a bőrök kövérségi ráncosodását, közismert idegen szóval a „mastfalt”-okat. A hízlalt, különösen a dúsított fehérjetakarmányon gyors hízlalásra fogott állatok bőrének rétegei a hízlalás alatt egyenetlenül vastagodnak meg és ennek következtében – főleg a nyakrészen – mély ráncok keletkeznek. Ezeket sok esetben még a kikészítés folyamán sem lehet a bőrből eltávolítani. Ugyancsak az állatok táplálásával függ szorosan össze a bőrök ráncosságának másik fajtája, a ürességi ráncosodás. Ennek a jelenségnek oka az állatok rossz tartása és táplálása, esetleg betegsége következtében beálló lesoványodás. A trágya- és a vizeletmarás az egyik legelterjedtebb nyersbőrhiba, amely az istállózott, belterjesen nevelt állatok bőrének a jellegzetessége.
Fejtés, nyúzás hibái, tartósítás
Fejtési hiba
Ha a leölt állatról a bőr nyúzását megfelelő gondossággal szakember végzi, a fejtési hibák száma lényegesen kevesebb, mint az állaton keletkező hibák. A felfejtési vonalaktól való kisebb eltérés még nem okoz nagyobb bajt, nagyobb eltérés azonban már deformálttá teszi a bőrt. Esetenként a deformáltság úgy jön létre, hogy a bőr széleihez közel eső fejtési vagy egyéb hibát kivágják. Ha a fejtést gyakorlatlan vagy gondatlan fejtő végzi, és a bőrt az izomzattól nem a hájashártyánál választja el (lapos vágással az irharéteget egy-egy részen elvékonyítja), hanem a bőbe belevág, vakmetszés, ill. kiemelés, ha az irharéteget teljes egészében átvágja, lyuk keletkezik. A fejtési hibák megjelenési hibái közé tartoznak még a barkarepedések, a bőrök eressége (amely az elégtelen elvéreztetés következtében jön létre), a leforrázásból adódó bőrhibák (a sertésekről a szőrzetet forrázással távolítják el). A kellő időben, de elégtelenül elvégzett tartósítás vagy szakszerűtlen tárolás következményeként, a már tartósított bőrökön a baktériumok elszaporodnak és a bőr
romlása
megindul.
A
bőrön
megtelepedő
fehérjebontó
baktériumok
a
bőr
alapanyagát képező fehérjékben olyan változást okoznak, amely kezdeti stádiumban nyersbőr állapotban meg sem látszik, csak a készáru fizikai mutatói tolódnak el kedvezőtlen
irányban.
Előrehaladottabb
állapotban
már
nyersbőrben
is
megállapítható a romlás, sőt igen nagyfokú romlás esetén a bőr rostos szerkezetének teljes elroncsolódása mutatja a szakszerűtlen tartósítás vagy tárolás eredményét. A sózott bőrök nyálkás húsoldala, a húsoldali elszíneződés, a gyengébb vagy erősebb szőreresztés, a rothadási foltok mind jelzik a nyersbőr romlásának fokozatait. A sózott bőrök romlását elsődlegesen a lassú melegedés, a nyálkás húsoldal és a húsoldali elszíneződés jelzi. A romlás erősebb fokozata a szőreresztés nagyobb mértéke, ami esetenként már a barkaréteg leválását is előidézi. A romlás legerősebb fokozata a bőr egyes területeire vagy teljes terjedelmére kiterjedő elrothadás, amikor a bőr rostos szerkezete megszűnik és már nyersbőr állapotban is szétmállik. A bőrgyártás folyamán sok esetben el nem tüntethető károkat (foltosodást, színhibákat) okozhatnak a különféle vegyi anyagok, amelyek a gondatlanul végzett tartósítás és tárolás ideje alatt kerülnek a nyersbőrre. Esetenként nemcsak felületi hibákat, hanem az irharétegbe szívódva a bőrben szerkezeti változásokat is előidézhetnek. A vas- és rézfoltosodás a leggyakoribb kár, amik ha hosszabb időn keresztül vas- vagy réztárgyakkal érintkeznek, foltosodhatnak. Létrejöhet egy ún. gipszfoltosodás, amit a só gipsz szennyeződése okozza. A szőrmés bőrökre viszont veszélyes lehet a naftalin használata, ami meleg időben oxidálódhat és barnára színezheti a szőrmét. A maró vegyianyagok gondatlanságból történő bőrre jutása a bőr teljes roncsolódásához vezethet. Az avasodás a magas zsírtartalmú bőröknél hosszú tárolás következményeként jelentkezhet.
Tárolás, szállítás hibái Rovarok és rágcsálók hibái A rovarok elsődlegesen a szárított bőrök legnagyobb ellenségei, de egyes rovarok sótűrők lévén a sózott bőrökön is okozhatnak károkat. Ide sorolhatjuk többek között a szalonnaporvákat, amelyek főként a szárított bőrön telepszenek meg, ellenük főként a jó sózást lehet alkalmazni. Egy másik fajtája a vöröslábú hullabogarak, de a porvákkal szemben ezek sokkal jobban bírják a nagy mértékű sót. A molylepkék szintén a szárított bőrökön okoznak károkat, de sózott bőrökön ezek nem telepszenek le, védekezni ellenük naftalinozással lehet. Ezenkívül még különböző hús- és dongólegyek is károsíthatják a bőrt, viszont csak annak nem megfelelő sózása és tárolása esetén. Közvetlenül nem okoznak kárt a bőrön, de szükséges megemlíteni a sajtlegyeket, amik általában nagy mennyiségben fordulnak elő a nyersbőrraktárakban, védekezésül a raktárak hőmérsékletét és nedvességtartalmát kell csökkenteni. A magasabb rendű rágcsálók (pl. egér, patkány) szintén okozhatnak károkat. A sózott bőrökön a kártevésük elenyésző. Szárított bőrök esetén kellő irtás mellett minimálisra csökkenthetők a keletkező károk. Hő és hideg következménye A nyersbőr rostjainak zsugorodása már 45°C-on megkezdődik és a hőmérséklet további növekedése a bőr szerkezetének teljes elroncsolódását, elenyvesedését okozza. Ennek elkerülésére feltétlenül ügyelni kell arra, hogy a bőr ne érintkezhessen fűtő- és forróvíz-vezetékkel a tartósítás, a tárolás és a szállítás ideje alatt. A meleg mellett a fagyás is károsítja a bőrt, bár nem okoz olyan gyökeres változás a bőrben, mint a nagy hőmérséklet. A túlságosan kis hőmérséklet következtében a bőrben jelenlévő víz éles jégkristályokká fagy, amelyek a bőr rostjait megsértik, elvágják. Különösen fönnáll a rostok sérülésének, sőt szakadásának veszélye, ha a bőr hajtogatásnak van kitéve. Szállítási károk A nyersbőrök leggyakrabban már konzervált állapotban kerülnek a gyártó üzemekbe, de a jelenlegi tartósítási módok mellett számtalan károsodás léphet fel a szállítás ideje alatt. A károsodás milyensége és mértéke függ a bőr fajtájától, a konzerválási módtól, a szállítás körülményeitől és időtartamától. A sózott bőrökön – mint szállítási hibák – bemelegedések, húsoldali elszíneződések, szőreresztés, rozsdafoltosodás stb. léphetnek fel, amelyek teljesen azonosak a tartósítás vagy tárolás ideje alatt fellépő hibákkal. A sózott nyersbőr szállítása hűtött szállítóeszközökkel nem oldható meg, mivel az amúgy is magas szállítási költségeket túlságosan megnövelné. Szárított bőrökön penészedés, rovarkárok, megázás esetén rothadás stb. következhet be a szállítás ideje alatt. Barkatörések, szakadások, ledörzsölések is gyakran előfordulnak,
bár a szárított vagy sós-száraz bőröket gyakran védőzsákkal ellátott bálákba csomagolják.
Rothadás
