LXI. évfolyam 1. szám 2009. január 9. Megjelenik 35 000 példányban, legközelebb január 16-án. Az újság díjtalan.
A A KERÜLET KERÜLET KÖZÉLETI KÖZÉLETI LAPJA LAPJA
Évzáró utolsó ülésén, december 18-án, a Csepeli Munkásotthonban számos jóléti kérdésben egyhangúlag döntött a képviselõ-testület. A vita sem maradt el, ám a legélénkebbet váratlanul egy ártatlan javaslat váltotta ki négymillió forint odaítélésérõl. Az érintett támogatásokról szóló elõterjesztést a következõ ülésen feltehetõleg újratárgyalják. A személyiségi jogok védelmét szolgáló jogszabályok rendelkezései miatt megtartott zárt ülés keretében elsõként a szociális támogatások ügyében benyújtott fellebbezéseket bírálta el a testület. A döntésrõl a fellebbezõk írásban kapnak tájékoztatást. Ezt követõen peren kívüli egyezségrõl hoztak határozatot a képviselõk. A kezdeményezést nem támogatták, a további döntést a per jogerõs lezárását követõen hozzák meg. Ugyancsak a zárt ülésen vette tudomásul a képviselõtestület, hogy Kutas Zsuzsanna, a Csepeli Szociális Szolgálat megbízott vezetõje december 19-ei hatállyal lemondott a megbízott intézményvezetõi feladatok ellátásáról. Az új intézményvezetõ megbízásáig terjedõ idõre, illetve visszavonásig Juhászné Végi Edit intézményvezetõ-helyettes irányítja a szolgálatot. A képviselõ-testület ezután nyílt üléssel folytatta munkáját. Miután az önkormányzat idei költségvetéséig a gazdálkodást biztosító rendeleteket megalkották, az általa fenntartott nevelési-oktatási intézményekben az étkezési térítési díjak 8 százalékos emelésérõl döntött, mivel a szolgáltatók nyersanyagköltsége is ilyen mértékben nõ az ellátás színvonalának megtartása mellett. Februártól tehát a fejenkénti napi díj a bölcsõdékben 387, az óvodákban 294, az általános iskolában 379 forintra emelkedik. Csak ebédért az általános iskolákban 270, a középiskolákban 276 forintot kell fizetni. A térítési díjak csak a költségek 40 százalékát állják, a fennmaradó 60 százalékot az önkormányzat biztosítja. A továbbiakban a képviselõk egyetértésben tiltották meg a dohányzást a csepeli játszótereken. A
közterületeken melléktermékekkel (cigaretta- és szivarcsikk, használt gyufa) való szemetelést bár elvben és ésszerûen támogatta a többség, végül nem szabályozták külön, az esetleges határozat betarthatatlanságára hivatkozva. Sürgõsségi indítványra két elõterjesztést tûztek napirendre. A fedett uszodával kapcsolatban a már megindított közbeszerzési eljárás részvételi felhívását – hivatalos közbeszerzési tanácsadó és külsõ jogi szakértõ szakvéleménye nyomán – visszavonták, hogy a beszerzést új, az önkormányzat számára kedvezõbb, minden ajánlattevõ számára egyértelmû pénzügyi konstrukcióval terjeszthessék elõ. Így a beszerzés tárgya ingatlanbérletrõl ingatlan megvételére változott, ami összhangban van a korábbi képviselõi javaslatokkal is.
A másik sürgõs határozat két, önkormányzati tulajdonban lévõ, bontásra ítélt ingatlant érintett. Az Ady Endre u. 100. szám alatti épületet a lakhatási körülmények miatt kell kiüríteni, a Dunadûlõ u. 2. szám alattit abból kifolyólag, hogy a papírgyár alapanyaggyártó termelése ez év június 30-ától leáll, így az épületet nem fogja ellátni elektromos árammal és ivóvízzel. Az elõbbi helyen 1 lakástulajdonos, 3 bérlõ és 6 jogcím nélkül ott tartózkodó (vö. önkényes lakásfoglaló), a Duna-parton pedig 8 bérlõ, azaz öszszesen 18 család elhelyezésérõl kell gondoskodni. Mivel a felkínált cserelakások felújításra szorulnak, a testület legutóbbi döntése értelmében az önkormányzat – a lakásépítési céltartalék terhére – több mint 50 millió forintot áldoz. Egyhangú döntés született a távhõvel ellátott lakóépületek lakásonkénti hõfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelésének támogatására, azaz az ÖKO-program elne-
Biztató fejlemények… A decemberi képviselõ-testületi ülésen három interpellációra kaptak írásbeli választ a kérdezõ képviselõk. Valamennyien elfogadták és biztató fejleményként nyugtázták a részletes válaszokat. A Szúnyog u. 2–6. szám alatti óvoda udvari fürdõmedencéjérõl kiderült, hogy a kivitelezõ vállalkozó feladata lett volna elhárítani a burkolási hibát, ami miatt a gyerekek hónapok óta csak nézték a medencét – és a feltöredezett aljzatbeton között kinõtt füvet. A garanciát nem elég szigorúan és következetesen próbálta érvényesíteni az Oktatási Szolgáltató Intézmény, ezért a hasonló esetek elkerülésére az az utasítás született, hogy ha a garanciára kötelezett nem végez érdemi munkát, akkor legfeljebb 30 napon belül más vállalkozót kell megbízni, természetesen az eredeti kivitelezõ terhére. Ez év tavaszán hasonlóképpen új vállalkozó javítja majd ki a hibát, így vélhetõen már az idei nyáron birtokba vehetik a medencét a gyerekek. Más jellegû problémák merültek fel a Simon Bolivár sétányon mûködõ nyugdíjasház mûködésével kapcsolatban, amelyben – a Csepeli Szociális Szolgálat
vezésû pályázat ez évi önkormányzati önrészének pénzügyi forrására, 8 millió forintra az északi bevételbõl. Egyetértés volt abban is, hogy a térfigyelõ rendszer idei mûködtetésére – a korszerûsítés és bõvítés miatt – a korábbinál nagyobb, 60 millió forintos elõirányzatot biztosítanak. Hasonlóképpen egyhangúlag fogadták el a képviselõk azt a beszámolót, amely mintegy 38 millió forintos egészségügyi eszközbeszerzést taglalt. Az új berendezések elõsegítik pontosabb diagnózisok felállítását, és lehetõvé teszik, hogy a betegek nagyobb részének nyújtson teljes körû ellátást a Csepeli Egészségügyi Szolgálat. Az ágazatot egy másik fontos intézkedés is érintette: dr. Irzsák Krisztina háziorvos nyugállományba vonulásával továbbmûködteti a praxist az önkormányzat, a kiírandó pályázat március 1-jei elbírálásáig pedig átmenetileg két háziorvos helyettesít a 14-es számú felnõtt háziorvosi körzetben. Varga Violetta
keretein belül – ideiglenesen és jogszerûen elhelyezték a bezárt, Szent István úti átmeneti gondozóház lakóit. A kétféle szolgáltatást nyújtó intézmények összeköltöztetése jelentõs zavarokat okozott az együttes mûködésben mind a jogtalanul megnövelt létszám, mind a házirend mellõzése miatt. A rövid távú intézkedések már orvosolták a gondokat, ám hosszú távon a két funkció különválasztása lehet a megnyugtató megoldás, például a Vereckei utcában mûködõ telephelyre költöztetve az átmeneti gondozóház intézményét. A harmadik felvetést a Szent László lakótelepen élõk kezdeményezték, hallva, hogy hipermarket épül a közvetlen közelükben. Az aggályok eloszlatására a polgármesteri válasz leszögezte: a tervezett kereskedelmi egység valójában csak egy 6–22 óráig nyitva tartó, alapvetõen mindennapi szükségleteket kielégítõ élelmiszer-áruház lesz, így annak forgalma és közlekedési hatásai várhatóan nem közelítik meg a „nagy” Tesco-ét. A leendõ bérlõ – az együttmûködés korábbi tapasztalatai szerint – gondot fordít a biztonságtechnikai feltételek (vagyonõrök, kamerák) kialakítására, amelyek az érintett lakók nyugalmát is biztosíthatják majd. V.V.
Cseh László:
„Ép testben ép lélek”
FOTÓ: MIZIK ZSUZSA
Tilos a dohányzás a csepeli játszótereken
A Móra Ferenc Általános Iskola vendége volt december 16-án Cseh László, a pekingi olimpián három ezüstérmet szerzett kiváló úszó, akit az iskola tornatermében teltház várt. Feltûnt: haja van és pelyhedzõ szakálla. Nem véletlen: a lazítás idõszakát tölti. Ez persze csak neki az, egy egyetemi vizsgaidõszak az átlagnak bizony kemény próba. De hát õ nem az átlag…
A kiváló szervezésnek köszönhetõen az iskola elõre összegyûjtötte a kérdéseket, amelyekre Cseh László imponáló intelligenciával válaszolt. A jelenlévõk nem válogattak, minden érdekelte õket, így mindenki elõtt kirajzolódott egy nagyon szimpa-
tikus fiatalember, aki méltán példaképe lehet a fiatalságnak. Ismerkedjünk meg mi is azzal a sportolóval, akit bolygónk hatmilliárd lakosa közül csak egyvalaki tudott legyõzni Pekingben három számban. (Folytatás a 4. oldalon)
Panelhideg és bagolyhalál (A 3. oldalon)
2
KÖZÉLET, GAZDASÁG
Magyarországi Német Önkormányzatok Napja A legutóbbi népszámlálás adatai szerint 62 ezer 233 német nemzetiségû, ezen belül 33 ezer 792 német anyanyelvû állampolgár él Magyarországon, miközben 53 ezer 43 fõ használja ezt a nyelvet a családi-baráti érintkezés gyakori eszközeként. Megállapítható továbbá, hogy a legnépesebb német nemzetiségû közösség Baranya megyében található, de egész Budapesten és valamennyi megyében is szép számmal élnek német nemzetiségiek. Ennek megfelelõen a legutóbbi, 2006. évi kisebbségi önkormányzati választások során a német kisebbségi választói jegyzékre 557 településen közel 46 ezer választópolgár iratkozott fel. Végül is 380 településen írtak ki német kisebbségi önkormányzati választást, 378 helyen bizonyult eredményesnek a szavazás, így 50 településen elõször valósulhatott meg a német nemzetiségû lakosság önálló képviselete. E sikerek elérésében ez alkalommal is jelentõs szerepet vállalt a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, melynek 1995. évi megalakulására emlékezve minden év januárjának második szombatját a Magyarországi Német Önkormányzatok Napjává nyilvánították. A jubileumot a hagyományoknak megfelelõen mindig gazdag kulturális gálamûsorral ünneplik meg. Ez alkalommal adják át továbbá a magyarországi németek legnagyobb, „Ehrennadel in Gold” nevû kitüntetését, valamint a nemzetiségi fiatalok eredményes munkáját elismerõ (s az egyik ismert magyarországi német írónõ nevét viselõ) „Valeria Koch”díjat is. Az országos német önkormányzat a megyei, illetve települési önkormányzatok tevékenységét 13 regionális irodán keresztül segíti. Az országos önkormányzat bizottságai révén szorosan együttmûködik a hazai német kulturális egyesületeivel és intézményeivel is, nem utolsó sorban pedig kiemelt figyelmet fordít a különbözõ oktatási intézmények támogatására. Ezek hálózata pedig szerencsére ugyancsak széleskörû. Hazánk 8 némettannyelvû és 214 magyar-német tannyelvû óvodájába közel 15 ezer gyermek jár, a 4 német anyanyelvû és a 33 kéttannyelvû általános iskolában, valamint a 271, kiemelt szintû németnyelv-oktatást biztosító alapfokú tanintézményben több mint 45 ezer kisdiák tanul. Az egyaránt 8 kétnyelvû német nemzetiségi, illetve nemzetiségi német nyelvoktatást biztosító gimnázium 2250 fiatal számára teszi lehetõvé a német nyelv és a német kultúrkincs alapos megismerését – miközben igen színvonalas és eredményes oktatómunka jellemzi az 1 német tannyelvû, valamint az 5 nyelvoktató szakközépiskola tevékenységét is. Hasonlóan színes a magyarországi német kulturális egyesületek palettája. Többszáz helyi német (illetve a hazai németek többségének eredetére utalva: „sváb”) énekkar, zenekar és táncegyüttes mûködik a különbözõ településeken. Van tehát mire büszkének lenniük német származású honfitársainknak a Magyarországi Német Önkormányzatok Napján, s ezen maradandó szellemi értékek közé bízvást beleszámíthatjuk a Csepeli Német Önkormányzat, a Csepeli Svábok Szabad Kulturális Egyesülete, illetve a Lustige Musikanten fúvószenekar tevékenységét, valamint a kerületünk több oktatási intézményében folyó kiemelt szintû német nyelvoktatás értékes eredményeit. Donnert Károly
2009. január 9., CSEPEL
A Csepeli Német Önkormányzat elnökének kitüntetése
Ünnepélyesen köszöntötték Csepel új nívódíjasait,
Csizmadia Károlyt és Lengyel Gézát A Csepeli Önkormányzat képviselõ-testülete 2008. november 20-i ülésén Csepeli Nívódíj kitüntetésben részesítette Csizmadia Károlyt és Lengyel Gézát. Tóth Mihály polgármester december 16-án, a polgármesteri hivatal földszinti tanácstermében, ünnepség keretében adta át az elismerést a kitüntetetteknek.
2008. december 15-én a Fõvárosi Német Önkormányzat által rendezett hagyományos évzáró adventi gálamûsor keretében adták át Lászlóné Balázsovits Magdolnának (képünkön), a Csepeli Német Önkormányzat elnökének a „Für das Ungarndeutschtum in Budapest 2008”, azaz a „Budapesti Németségért 2008” kitüntetõ címet. A Fõvárosi Német Önkormányzat az összes fõvárosi német kisebbségi önkormányzat részvételével minden évben megrendezi az ifjú tehetségek gáláját, ahol az egész évi versenyek elsõ helyezettjei ismét elõadják a nagyközönségnek produkcióikat. Az idén két díjat adtak át a gálamûsor keretében: az egyiket kiemelkedõ német kulturális tevékenységéért a Soroksári Férfi Népdalkör vezetõje, Havasi Krisztina kapta. A másik kitüntetett Lászlóné Balázsovits Magdolna, kerületünk német kisebbségi önkormányzatának elnöke, aki hosszú éveken át vég-
zett német nemzetiségi, kulturális és hagyományápoló tevékenységéért, valamint a kerületi német nemzetiségi oktatásban elért kiemelkedõ eredményeiért kapta ezt a megtisztelõ elismerést. Lászlóné Balázsovits Magdolna a Csepeli Svábok Szabad Kulturális Egyesületének kezdeményezésére 1995-ben alakult Csepeli Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke, valamint az 1994-ben alakult német nemzetiségi táncegyüttes vezetõje. 1995-tõl négy évig a Fõvárosi Német Önkormányzat képviselõjeként tevékenykedett. Munkáját nagy kitartással és lelkesedéssel végzi, ennek eredményeként a táncegyüttes ifjúsági csoportja 2008. október 19-én Törökbálinton az országos német nemzetiségi felnõtt minõsítõ táncfesztiválon ezüst minõsítést szerzett. Munkájához valamint kitüntetéséhez ezúton is gratulálunk!
Az önkormányzat rendelete szerint évente két Csepeli Nívódíj adományozható a kerület érdekében huzamos idõn keresztül végzett kiemelkedõ szellemi vagy alkotói (tudományos, mûvészeti társadalmi) tevékenység elismeréseként. A lakosságtól, intézményektõl érkezett kitüntetési javaslatokról november 20án döntött a képviselõ-testület. Az ünnepélyes díjátadáson megjelentek a kitüntetettek családtagjai, barátai, valamint a csepeli önkormányzat képviselõ-testületének számos tagja, a pártok és a civil szervezetek képviselõi. Tóth Mihály polgármester ünnepi köszöntõjében emlékeztetett arra, hogy immár nyolcadik alkalommal kerül sor a Csepeli Nívódíj átadására. Az idei kitüntetetteknek megköszönte a kerület érdekében végzett több évtizedes, kiemelkedõ munkáját, és további jó egészséget kívánt, majd átadta az elismeréseket. (A kitüntetettek portréit lapunk 4. és 5. oldalán közöljük.) Deák Attila
Életét a Nyolcvanéves a Munkásotthon hajdani igazgatója Drucker Tibor az elmúlt év novemberében ünnepelte nyolcvanadik születésnapját. Ez alkalomból Csepelen könyv jelent meg róla „A könyvszakma mágusa” címmel. A könyvbemutatón Lengyel Géza, a Tamási Lajos Olvasó Munkásklub vezetõje verssel köszöntötte a ma is fiatalos történész, népmûvelõ és könyves szakembert. A bemutatót követõen lapunk csepeli kötõdései iránt érdeklõdött.
Szegeden született és érettségizett, majd sikeresen felvételizett a soproni bányamérnöki karra. Egyidejûleg a Mûegyetemre is felvételt nyert a vegyészmérnöki karra. Rövid ideig vívódott a két szakma között, és a mama kívánságának engedve a vegyészmérnöki szakra iratkozott be. Ám közbeszólt a történelem. Múltjára hivatkozva eltávolították az egyetemrõl, majd 1949-ben három évre Pécsre bevonult katonának.
Tisztiiskolára került, és 1950ben osztályelsõként elvégezte a katonai politikai tiszti akadémiát. Fõhadnagyként avatták volna fel, de megint közbeszólt a történelem. A Rajk-per idején múltja miatt visszakerült a csapathoz tizedesként. Egy sikeres vizsgát követõen a Hadtörténeti Intézetbe került 1952-ben. Beiratkozhatott az egyetemre, közben történészi munkát végzett. Az év végén az intézet parancsnokát az ÁVH le-
Medencefeltöltés A tények makacs dolgok… Akik nem, vagy csak felületesen ismerik a Szabadkikötõben történõ medence-feltöltést, azok szörnyülködnek és (talán) farkast (is) kiáltanak. Ám akik tájékozottabbak, azok képesek higgadt fejjel, józanul, tárgyszerû véleményt alkotni. Cikkünkkel utóbbiaknak szeretnénk segíteni, mégpedig dr. Szabó Zsoltnak, a Budapesti Szabadkikötõ Logisztikai (BSZL) Zrt. vezérigazgatójának ,,kalauzolásával”.
,,… A területet korábbi ,,gazdája”, az akkor még állami tulajdonban lévõ Mahart az 1980-as években kezdte kikotorni – feltételezhetõen azért, hogy egyszer majd kikötõi medence legyen. A munkát azonban soha nem fejezték be – talán nem véletlenül, hiszen a Szabadkikötõ egyidejûleg 18 hajót lenne képes kiszolgálni, de ez a kapacitás-igény még sohasem merült fel – és a cég könyveiben befejezetlen beruházásként szerepel. Amikor a jelenlegi üzemeltetõ beadta privatizációs pályázatát, mellékelt egy – hazai és uniós szakemberek által, a magyarországi közforgalmú kikötõkrõl készített összeállításra épülõ – fejlesztési tanulmányt,
„Nem önmagukért élnek, ezért nem fogy belõlük az élet” Az utcán – közelítve a lakásom felé – szépen, lassan gurulok kocsimmal. Minden alkalommal másmás utcát választok, hogy gyönyörködhessek a szebbnél szebb fényfüzérekben, melyeket szomszédaim varázsoltak a fákra meg a házakra. Arra gondolok, hogy milyen szép is az év vége: az emberek igazi arcukat mutatják. Az arc mögül kikandikál végre az ember. Karácsony körül, év vége felé, megnyílnak a lelkek. Az embernek egész évben vetélytársként, ellenfélként – szánt vagy megvetett nincstelenként, esetleg figyelmen kívül hagyható senkiként – kezelt embertársairól kiderül, hogy fontosak a számára. Kiderül, hogy a társadalomban a társakra nem csak, mint a javak elõállítóira, irányítóira, szolgáltatókra – testünket, tudatunkat és érzelmeinket kezelõkre, fejlesztõkre –, hanem önállóan gondolkodó és érzõ egyéniségekre van szükségünk. Kiderül, hogy tehetségünk, tálentumunk csak akkor ér valamit, ha az általa elért eredmények, sikerek másoknak is örömet okoznak, többeknek is épülésül szolgálnak. Lao-ce, a kínai bölcs így ír errõl: „Örök az ég és örök a föld. Azért örök az ég s a föld, mert nem önmagukért élnek, ezért nem fogy belõlük az élet. ..” Ilyenkor döbbenünk rá, hogy valamit talán elrontottunk. Valamit nagyon nem csináltunk jól! Másként kéne élni! Többet és jobban kéne figyelnünk egymásra! Érdemes lenne lassítani! Nemcsak a futtában – erõltetett mosollyal odavetetten – megkérdezni, „Hogy vagy?”, majd választ sem várva tovább szaladni, hanem gondolatokat, tapasztalatokat cserélni, õszintén örülni sikereinknek és együtt érezni mikor fájdalmunk van.
AAKERÜLET LAPJA KERÜLET KÖZÉLETI KÖZÉLETI LAPJA
Az embert a munka, a közösségben végzett munka tette emberré. Az, hogy közösségben, a magunk és társaink örömére tudtunk céltudatos munkát végezni. Ennek pedig mindig a bizalom volt az alapja. Ma pedig a bizalom a legnagyobb hiánycikk. Lejárattuk, mert akkor is hivatkoztunk rá, mikor nem kellett volna, és inkább éltünk felmentõ lehetõségeivel (kényelembõl, lustaságból), mikor nem kellett volna, amikor a fárasztó meggyõzésnek, az alapos érvelésnek lett volna itt a helye. Magunkat csapjuk be, ha azt gondoljuk, hogy minden rendben van. Nem a gazdasági válság a legnagyobb baj, hanem az, hogy túl sokat képzelünk magunkról. Hagyományokat, értékeket vetünk sutba és helyébe felszínességet, tartalmatlan látványosságot, egoizmust helyezünk. Ideje elgondolkodnunk: vajon az eddigi gyakorlatunk megfelel-e saját elvárásainknak és értékeinknek? Vannak-e értékeink, bensõnkbõl jövõ elvárásaink, melyekhez viszonyíthatjuk cselekedeteinket? És ha vannak, akkor ezek mennyire képezik fundamentumát az életünknek? A kõmûves mesterek évezredeken keresztül használták a zsinórt meg a függõónt, és olyan csodákat hoztak létre, melyek elkápráztatják a digitális világ mai emberét is. Két madzag a zsinórmérték! Az egyik vízszintesen, a másik függõlegesen jelez. Általuk volt csak képes az emberiség kõbõl, sárból, fából és fémbõl megalkotni a materiális épített világát. Az értelem és az érzelem is csak akkor képes, jelentõs, maradandó teljesítményre, ha vannak biztos alapjaik. Ezek a fundamentumok az erkölcs az etika és a morál normái, amelyek minden emberben öntudatra ébredésétõl az utolsó szívdobbanásáig munkálnak.
Tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy a ráció felülír mindent, hogy a racionális cselekedet csak az lehet, ami a magunk egyéni érdekét szolgálja. Ezen téves gondolat alapján ad magának felmentést az ember akkor, amikor tudatosan megtéveszti, becsapja, félrevezeti embertársait azért, hogy magát kedvezõbb helyzetbe hozza. Dölyfösen mosolyog, ha „megvezethet” nálánál egyszerûbbeket, tájékozatlanabbakat. Ez a magatartás hozhat eredményt rövidtávon, de hosszú távon keserves csalódást okoz. Vannak az építõk közt is olyanok, akik a gyorsaságért, sikerért vagy a több pénzért, esetleg más elõnyért úgy dolgoznak, hogy nem használnak zsinórmértéket – mert kétségtelen, hogy zsinórmérték nélkül is lehet dolgozni –, csak akkor általában silány, felejthetõ dolog az eredmény. A zsinórmérték használata magabiztosságot, fegyelmet ad. Átsegít a nehézségeken. Az embernek nagyon fontos tisztáznia magával, hogy milyen építõje akar lenni az életnek. Olyan, aki kétségek közt tépelõdve, rettegve néz a jövõ elé, vagy olyan, aki tapasztalatára, tudására, családjára és társaira támaszkodva bátran néz a kihívásokkal szembe. Nem kell hozzá sok, csak nyúljunk jó mélyen a zsebünkbe és megtaláljuk azt a lenézett, kinevetett, feleslegesnek gondolt zsinórmértéket, melyet õseinktõl örököltünk. Nem lesz könnyû a 2009-es évünk, de ez nem jelenti azt, hogy boldogtalan is lesz. Magunk tehetünk a legtöbbet érte! Sikeres, dolgos és boldog újévet kívánok mindenkinek! Horváth Gyula
Megjelenik hetente. Kiadja: A Csepp TV Kft. 1214 Budapest, Simon Bolivár sétány 4–8. Tel./fax: 420-6950. Felelõs kiadó: Vida István ügyvezetõ igazgató.
[email protected]. Felelõs szerkesztõ: Bárány Tibor.
[email protected]. Szerkesztõség és hirdetésfelvétel: 1211 Budapest XXI., Kossuth Lajos utca 47. Telefon: 427-0405. Fax: 427-0404. Nyomdai elõkészítés: Sprint Kft. 1137 Budapest, Újpesti rakpart 7. Felelõs vezetõ: Machos Ferenc ügyvezetõ igazgató. Nyomás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felelõs vezetõ: Burján Norbert igazgató. www.hknyomda.hu
CSEPEL, 2009. január 9.
KÖZÉLET, GAZDASÁG 3 Tóth Mihály polgármester újévi nyilatkozata
történelem alakította Ma is úgy érzi, hogy életének nagyon szép szakaszát töltötte a Munkásotthonban. Színjátszó csoport, több zenekar, népi táncosok, énekkarok, képzõmûvész és fotószakkör fémjelezte a tevékenységet. Sok mindenhez értett, ám a jobb eredmények elérése érdekében olyan munkatársakat választott, akik a saját területükön jól képzettek voltak. Így válhatott Csepel kulturális életének meghatározó tényezõjévé a Munkásotthon, amely késõbb a szakmai és politikai élet fókuszává vált. Drucker Tibor 1961-tõl a Népmûvelési Intézet módszertani osztályának vezetõje, 1963-tól a Fõvárosi Mûvelõdési Ház igazgatója, 1972-tõl a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztõk Egyesületének fõtitkára, 1978-tól a Könyvértékesítõ Vállalat igazgatója, ahonnan 1991-ben ment nyugdíjba. Az annakidején kötött csepeli barátságai a mai napig megmaradtak. Figyelemmel kísérte a ház történetét, és örömmel nyugtázza, hogy az utána követezõ igazgatók is eredményesen tevékenykedtek.
Mûködjünk együtt, dolgozzunk közösen Csepel fejlõdéséért! Tóth Mihály polgármester az új esztendõ küszöbén adott televíziós nyilatkozatában Csepel fejlõdése érdekében együttmûködésre kérte a pártokat, a civil szervezeteket, az egyházakat és valamennyi kerületi lakost. Vida István, a CSEPP TV Kft. ügyvezetõ igazgatója, fõszerkesztõje készítette Tóth Mihállyal a beszélgetést, amelynek szerkesztett, rövidített változatát közöljük.
FOTÓ: MIZIK ZSUZSA
tartóztatta. Neki sem volt maradása, 1953 májusában leszerelték. Munkát kellett keresnie. Néhány ismerõse Csepelen dolgozott, akik azt tanácsolták, próbáljon meg ott elhelyezkedni. A Martinba került darus tanulónak. A tanfolyamot követõ idõszakról megjegyzi: „Magas beosztásba kerültem, hiszen jó húsz méter magasan dolgoztam.” A mai napig vallja: „Kitûnõ embereket ismertem meg, igazi barátokat, áldom a jó sorsomat, hogy ilyen emberek közé kerültem. Azokról az emberekrõl mindig lehetett tudni, hogy amit mondanak, azt úgy is hiszik.” Név szerint említi Szabó Karcsit, Gergely Jancsit. Bekapcsolódott az acélmû kulturális életébe, majd 1956 õszén felkérték, hogy vállalja el a Csepeli Munkásotthon vezetését. Közben három mûszakban dolgozva végezte az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem történelem szakát. Az októberi forradalom már ott találja, és ott is marad 1961-ig. Az egyetemen 1957-ben kitûnõ eredménnyel végez.
Büszke arra, hogy Csepelen dolgozhatott, és amikor késõbbi pályafutása során nehéz helyzetbe került, csepeli barátai mindig új hitet, erõt adtak neki. Kerületünkben töltött éveit késõbb több könyvben egyedüli, illetve társszerzõként örökítette meg. Lapunk szerkesztõsége is köszönti a nyolcvanéves Drucker Tibort. Mucsi Ferenc
a Szabadkikötõben de sem ez, sem pedig késõbb, a privatizáció során, az új tulajdonosjelölt által összeállított tízéves fejlesztési koncepció sem számol a terület kikötõi medenceként történõ hasznosításával. Sõt: a tízéves koncepció kifejezetten azt tartalmazza, hogy a privatizációra pályázó konzorcium a késõbbiekben ezt a területet ,,szárazföldként” kívánja hasznosítani. Ehhez pedig vissza kívánja állítani az eredeti állapotot, azaz a félkész medencét feltölti. S azzal, hogy a pályázatot ez a konzorcium nyerte meg, az állam elfogadta, és tudomásul vette ezt a célkitûzést, de elõírta, hogy a terület legalább 75 százalékát, legalább 75 évig kikötõi és/vagy logisztikai célra kell használni. A terület tulajdonosa jelenleg is a magyar állam, hiszen a privatizációs eljárás során csak a terület üzemeltetési (haszonélvezeti) jogát lehetett elnyerni. A félig-meddig kikotort medencetér visszatöltése engedélyköteles. Az eljárás során a nyertes egyeztetett minden érdekelttel – így a csepeli önkormányzattal is. Az engedély – amelyet a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi Hatóság adott ki – annak rendje és módja szerint, szabályos körülmények között ,,született”. Melléklete tartalmazza azokat
a terveket és dokumentumokat, amelyet alapján a visszatöltést kivitelezni kell. A BSZL az így született engedély birtokában megpályáztatta a munkát, amelyet az ehhez szükséges szakértelemmel, a megfelelõ jogosítványokkal, és kellõ tapasztalattal, valamint a szükséges mennyiségû kvótával is rendelkezõ gazdasági társaság, a Green Network Kft. nyerte meg. A vele megkötött szerzõdés szerint négy év alatt kell a feltöltést elvégezni úgy, hogy minden tekintetben megfeleljen az engedélyben foglaltakkal. Azaz: az ideszállított és feltöltésre szánt anyagot szigorú nyilvántartás alapján kell számba venni és kezelni, szükség szerint ellenõriz(tet)ni, bevizsgál(tat)ni, és a tervekben foglaltaknak megfelelõ rétegrendben, szemcseméretben és tömörséggel betermelni. Csak így „nyerhetõ” (vissza) ugyanis olyan terület, amely késõbb ,,nyugodt lelkiismerettel” hasznosítható… Végül, de nem utolsó sorban álljon itt egy – a munka volumenét jól jellemzõ – adat: mintegy egymillió köbméternyi feltöltendõ térfogatról van szó! Így tehát a munka minõsége mellett a mennyisége sem mindennapi…” Fehér György
Parkolási rend és kamionstop Mikro- és kisvállalkozások támogatása. December 16-án gazdaságfejlesztési konferenciát tartottak a Városházán a válság kapcsán. Budapesten a bruttó jövedelem 49%-kal magasabb, mint vidéken. A kedvezõ mutatók ellenére a 2009es év nehezebb lesz a tavalyinál: egyre csökkenõ pénzbõl kell egyre több feladatot ellátnia a fõvárosi önkormányzatnak. A költségvetés hiányát rövidtávon értékpapírok értékesítésével tudja pótolni; az ELMÛ részvények eladása teremtett fedezetet a Szabadsághíd felújítására és néhány kórház rekonstrukciójára, a FÕGÁZ részvények értékesítésébõl pedig a további uniós beruházásokhoz lesz önrész. A fõvárosban mûködõ 250 ezer vállalkozás többsége mikro- és kisvállalkozás, többségük kereskedelmi banki módszerekkel nem finanszírozható. Ezért számukra a fõvárosi vállalkozásfejlesztési program keretében, a kormányzattal és az Európai Unió programjaival együttmûködve a Fõvárosi Önkormányzat külön, kiemelt fejlesztési-támogatási programokat kínál. A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) például térítésmentesen tanácsadást is nyújt mikro- és kisvállalkozások számára.
Parkolási rend és díjak. December 16-án Demszky Gábor fõpolgármester a közlekedésrõl tárgyalt a kerületi polgármesterekkel, az érintett társadalmi és civil szervezetek képviselõivel. Az egyeztetést követõ sajtótájékoztatón Hagyó Miklós fõpolgármester-helyettes arról számolt be, hogy tavasz végére szeretnének egy koncepciót letenni a fõvárosi közgyûlés asztalára, mert a jelenlegi rendszer tovább nem tartható. Hagyó Miklós beszélt arról is, hogy változtatni fognak a parkolási díjak rendszerén, azokat a BKV-tarifákhoz igazítva, két kiemelt és négy egyéb övezetben kialakítva.
Fõvárosi kamionstop. A fõvárosi közgyûlés december 18án elfogadta a teherautók forgalmának szigorításáról szóló rendeletet. A döntés értelmében januártól Budapest teljes területén korlátozzák a kamionok közlekedését, az átmenõ jármûveknek pedig az M0-ás körgyûrût kell használniuk. Mivel ennek a 10-es és 11-es fõút közötti szakasza még nem épült meg, azok elkészültéig a tehergépjármûvek használhatják az M3-as autópálya bevezetõ szakaszát, a Hungária és a Róbert Károly körutat, valamint több óbudai utat. A teherforgalmi stratégia értelmében olyan utak is ki lesznek jelölve,
Panelhideg és bagolyhalál Mûszaki hiba miatt január 3-án, szombaton órákig nem volt távfûtés Csepelen és Pesterzsébeten. A hiba a volt Csepel Mûvek területén keletkezett, s az erõmû munkatársai gyorsan helyreállították a hõszolgáltatást. Decemberben több alkalommal gyújtottak fel autókat Csepelen ismeretlenek. Karácsony másnapján hat kocsi lángolt. A rendõrség szándékos károkozás miatt nyomoz. A témára visszatérünk. Védett fülesbaglyok estek áldozatul szilveszter elõestéjén, a Tamariska dombon ismeretlenek lövöldözésének. A megdöbbentõ esetet a környéken lakók jelezték. A rendõrség – a Zöld Kör Egyesület feljelentése alapján – természetkárosítás miatt nyomoz. Németh Szilárd csepeli és fõvárosi képviselõ a polgármesternek írt levélben hívta fel a figyelmet arra, hogy – véleménye szerint – a vandalizmus, a közveszélyokozás komolyan befolyásolja kerületünk lakóinak biztonságérzetét, és javaslatokat tett a megelõzésre.
amelyeken keresztül a nagyobb ipari és logisztikai területek a célforgalom számára behajtási hozzájárulás nélkül használhatók, azonban ezeket kivétel nélkül 2018-ig fokozatosan megszüntetik. Ezen kívül olyan koncentrikus övezeti rendszert alakítanak ki, hogy a belsõ városrészekbe csak a 3,5 tonna, illetve a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegû tehergépkocsik hajthatnak be. Azonban ezekben az övezetekben 5-7 óráig és 18-22 óráig egységes nyitott idõszak is lesz, amely idõ alatt a megengedettnél nagyobb össztömegû tehergépkocsik hozzájárulás nélkül is behajthatnak. Ez elsõdlegesen a lakossági igények kielégítésére (például költözés, építõanyag- és tüzelõanyag-szállítás) nyújt kedvezõ lehetõséget. A behajtási hozzájárulások kiadásának menetében is változás várható. Jelenleg csak személyes ügyintézés lehetséges és papíralapú hozzájárulások készülnek, amelyeket az on-line rendszerben történõ igénylés, átvétel és finanszírozás válthat fel. A Parking Kft. jelenleg is dolgozik egy ilyen rendszer kifejlesztésén, az online igénylés regisztrált ügyfelek esetén már megoldható. V. V.
A 2008-as esztendõrõl szólva Tóth Mihály hangsúlyozta: nehéz, de eredményes év volt. Az eredmény elsõsorban a költségvetés sikeres teljesítése kapcsán érzékelhetõ, hiszen minden valószínûség szerint a költségvetési hiány kisebb lesz a tervezettnél. Emellett jelentõs felújításokat, fejlesztéseket sikerült végrehajtani a kerület intézményeiben, közterületein. A sikerekrõl szólva a polgármester kiemelte a kerület parkjainak, játszótereinek felújítását, ami jelentõs mértékben javítja a kerület lakóinak komfortérzetét. Ugyanakkor önkritikusan szólt a hiányokról, nehézségekrõl is, így többek között megemlítette a csatornaépítés elmaradását, ami a kerület egyik legnagyobb gondját jelenti. „A fõvárosi önkormányzat vállalta, hogy 2008-ban, 2009-ben és 2010-ben elvégzi ezt a feladatot. Remélem, hogy 2009-ben hozzákezdünk a közel 50 km-es csatornahálózat megépítéséhez” – mondotta Tóth Mihály. Az önkormányzat és intézményei hogyan készülnek a várhatóan gazdaságilag nehezen kezelhetõ 2009-es esztendõre? – tette fel a kérdést Vida István. A polgármester erre így válaszolt: „Már a 2009-es esztendõ elõkészítésekor hosszú beszélgetéseket folytattunk a kerület pénzügyi, gazdasági szakembereivel, a gazdasági vállalkozások, valamint a kerületi ipari és kereskedelmi kamara vezetõivel, munkatársaival, melynek eredményeképpen 2009-re rendkívül óvatos tervezést tudtunk csak felvállalni a költségvetés vonatkozásában. Várható, hogy a gazdasági válság a kerületben is érezteti kedvezõtlen hatását, ezért a költségvetési hiányt a 2008. évinél magasabb mértékben terveztük be, és ha a terveink valóra válnak, ez a magasabb hiány teljesíthetõ lesz. Biztos érzékelni fogják az intézményekben dolgozók a megszorításokat, hiszen, ahogy szerte az országban, úgy valószínûleg Csepelen sem lesznek jelentõs fejlesztések a bérek, a személyi juttatások vonatkozásában. Ami a kormánytól a kerületi önkormányzathoz eljut, az természetesen kifizetésre kerül, de nem valószínû, hogy 2009-ben bérfejlesztéssel tudunk számolni. Az intézményrendszerben szembe kell nézni azzal, hogy a dologi költségeket rendkívüli mértékben vissza kell fognunk. Ugyanakkor mindent megteszünk annak érdekében, hogy jelentõs létszámcsökkenés ne legyen, komolyabb elbocsátásokat nem tervezünk.” A fejlesztések vonatkozásában folytatja az önkormányzat a megkezdett munkát – hangsúlyozta Tóth Mihály –, ennek a pénzügyi feltételei biztosítottak. 2009-ben és 2010-ben közel 4,5 milliárd forintos fejlesztést kell megvalósítani. Elindul a már említett csatornaépítés, ennek nyomán az úthálózat felújítása. A járdák, parkolók építése terén jelentõs elõrelépések lesznek, ezekkel párhuzamosan elkezdõdik egy egészségügyi intézmény kialakítása és fejlesztése. A tervek szerint egy gyermekorvosi centrumot hoznak létre az Áruház tér 6. szám alatt. Jelentõs erõket fordít az önkormányzat a panelházak felújítására, illetve a térfigyelõ rendszer további fejlesztésére és bõvítésére. Egy kérdésre válaszolva a polgármester közölte: „Bízunk benne, hogy 2009 elsõ negyedévében elindulhat a Gerincút építése. A dokumentumokat ismertette velünk a fõváros, így remény van arra, hogy 2010 elsõ félévében be is fejezõdjön a beruházás. Hasonlóan megkezdõdhet a csepeli uszoda építése is. 2009-ben a legfontosabbnak a kerületben élõ emberek, civil szervezetek, egyházak, pártok képviselõivel való együttmûködést tartom, mert e nélkül nem fogunk tudni elõrelépni. Ezért azt kérem, hogy dolgozzunk közösen a kerület fejlõdéséért.” Végezetül minden csepeli lakosnak békés, boldog, eredményekben gazdag, boldog újesztendõt kívánt Tóth Mihály, Csepel polgármestere. Deák Attila
Továbbra is Tóth Mihály vezeti a csepeli szocialistákat, helyettese: Szenteczky János 2008. december 10-én az MSZP Csepeli Szervezete – Burány Sándor budapesti elnök jelenlétében – tisztújító taggyûlésén ismét Tóth Mihályt választotta elnöknek. Az új alapszabálynak megfelelõ felállású, csökkentett létszámú elnökségben az elnökhelyettes Szenteczky János lett. A 9 fõs elnökség tagjai: elnök – Tóth Mihály; elnökhelyettes – Szenteczky János; választmányi delegált – Dobák István; tagok – Ajtai Mária, Bátky Endre, Elekes Mária, Horváth Gyula, Somogyiné Zombori Katalin; frakcióvezetõ – Borka-Szász Tamás. Kongresszusi küldöttek: Bátky Endre, Borka-Szász Tamás, Szenteczky János, Tóth Mihály. A tagság az elnökségnek ajánlotta, hogy a Budapesti Párttanácsba Csáky Lászlót delegálja.
4
CIVIL SZFÉRA
2009. január 9., CSEPEL
Csizmadia Károly:
FOTÓ: MIZIK ZSUZSA
„Véleményem volt, így nem dolgozhattam tovább Csepelen”
Aligha van olyan csepeli, aki ne találkozott volna önkormányzati, politikai, közéleti, kulturális vagy éppen mûszaki területen Csizmadia Károllyal, szólítva õt Karcsinak vagy Karcsi bácsinak. A Csepeli Nívódíj idei egyik kitüntetettjével otthonában beszélgettünk életútjáról.
A Ferencvárosban nevelkedett kisgyermekként, majd 1938-ban költözött a család Csepelre, mivel az édesapa a Csõgyárban kapott munkát. A kis Karcsi kilenc éves volt. Immár hetven éve Csepelen, jelenleg a focipálya szomszédságában él.
Csepelen nyolcosztályos volt az elemi iskola, a nyári szünetekben jól jött egy kis kereset, kifutófiúként dolgozott a gyárban. Az elemit követõen, 1943 õszén idomszerész tanonc lett, úgy nevezték akkoriban az ipari tanulókat. Hat évig dolgozott pad mel-
Január 31-én, 19 órától:
Csepeli Vállalkozók Bálja A Csepeli Munkaadók és Gyáriparosok Egyesülete, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Csepeli Tagozata és a Csepel Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány szervezésében január 31-én, 19 órától rendezik meg a Csepeli Vállalkozók Bálját a Danubius Hotel Gellért báltermében. Regisztráció a jelentkezés sorrendjében (tizenöt tízfõs asztal). A program keretében adják át Az Év Vállalkozója Díjat. Az est folyamán büfé-vacsora, mûsor, szórakoztató program, tánczene, tombola. A belépõjegy ára a Csepeli Gyáriparosok és Munkaadók Egyesülete részére rendkívüli tagdíj címén is befizethetõ. A szervezõk kérik a csepeli vállalkozókat, hogy részvételükkel támogassák az immár 9-ik alkalommal megrendezésre kerülõ bált. A támogatási formákról és a tombola-ajándék felajánlási lehetõségrõl információt ad és a jelentkezéseket január 15-éig fogadja: Maróti Klára (CSMGYE). Tel.: 278-2924/276-0253. Fax.: 2782924/276-0253. E-mail:
[email protected] (X)
Levélváltás a BKV-val Tavaly novemberben Tóth Mihály polgármester levélben tájékoztatta a BKV Zrt. vezérigazgató-helyettesét, Mihálszky Gábort az új paraméterkönyv bevezetését követõen a csepeli önkormányzathoz beérkezett panaszokról. Összegezte a közintézményi és a lakossági panaszokat, összefoglalta a mûszaki észrevételeket. Mihálszky Gábor december közepén levélben reagált a hozzá eljuttatott észrevételekre, s pontokba szedve tájékoztatta Csepel polgármesterét a BKV Zrt. álláspontjáról. Leszögezte, hogy a forgalmi változások hatásait folyamatosan értékelik az esetleges késõbbi módosítások érdekében, és ehhez felhasználják az önkormányzatoktól és az utasoktól beérkezett észrevételeket egyaránt. A levelek szövege megtekinthetõ a www.csepel.hu önkormányzati honlapon.
„Ép testben ép lélek” (Folytatás az 1. oldalról) A nyitó kérdés a családi hátteret firtatta. Megtudtuk, hogy testvére nincs, Halásztelken lakik, naponta Kõbányára jár edzeni. Édesapja tanította meg úszni négy és fél éves korában. Édesapja ifjúsági Európa-bajnok úszó volt, világbajnokságon ötödik helyezést ért el. Edzõje nyolc éve a szigorú Turi György, jó a kapcsolatuk, érdekszövetség van közöttük. Naponta 6-6,5 órát edz, abból 4-4,5 órát úszik. A sport mellett a Mûegyetemre jár. A tanulást fontosnak tartja, mert mint mondta: ép testben ép lélek. Így nem csodálkozhatunk azon, hogy ritkán jut el diszkóba, mozielõadásra vagy találkozik barátaival. Az úszást változatlanul élvezi, eddig 15 Európa-bajnoki címe van, világbajnokságokon körülbelül 30 érmet szerzett. Versenyen az 1-es és 8-as pályák kivételével mindegyik pályán szívesen úszik. Természetesen borotvált fejjel, ami részben kabala, részben néhány
lett, közben esti mûszaki középiskolában tanult, majd érettségi nélkül esti egyetemre mehetett, amit meg is tett. A gyár mûszaki fõosztályára 1949-ben került, 1951-ben szerzett végbizonyítványt (absolitoriumot), 1956ban gépészmérnöki oklevelet a Mûegyetemen. Üzemvezetõ lett 1952-ben, 1953-ban a Kohászati Trösztben fõosztályvezetõ-helyettes. A gyár élére 1957 januárjában kormánybiztos került, intézkedése viharos gyorsasággal született: az ’56-os ügyek miatt kirúgás. Az ok: a népi demokratikus rendszert sértõ magatartás. Nem kis gond támadt az életében: nem tudott elhelyezkedni, mert Csepelrõl mindenhova utánatelefonáltak. Egy ideig mûszaki fejlesztõként dolgozott egy gyárban, ám rövidesen oda is új igazgató érkezett, aki azonnal ellenforradalmárnak minõsítette, és máris repült. Fizikai munkásként helyezkedett el egy szövetkezetben Angyalföl-
tizedet javít az eredményén. Úszódressze vízlepergetõ, az izomzatot stimulálja, így kevésbé fárad el, a versenyzésben segít, de az edzéseket nem pótolja. Pekingben az idõeltolódást másfél nap alatt megszokta, a meleg számára nem okozott gondot. Az adott körülmények között elégedett pekingi teljesítményével, a maximumot nyújtotta. Hazaérkezése után jól esett neki, hogy sokan fogadták a reptéren. Példaképei Egerszegi Krisztina és Güttler Károly, véleményüket mindig meghallgatja. Az étkezési szokásai ideálisak: mindent megeszik, kedvence a rántott hús sült krumplival. A banán kivételével minden gyümölcsöt szeret. Szívesen internetezik és játszik X-boxszal, új hobbija a fotózás, elsõsorban a természet- és a sportfotózás érdekli. A repüléssel nincs gondja. Másfél éve van barátnõje. Az olimpiai szereplésért kapott jutalmat befekteti, egyelõre nem nyúl hozzá. Mucsi Ferenc
dön. „Romantikus idõk voltak” – mondja. Késõbb a Közlekedési Mûszergyárba került technológusnak, és gyorsan emelkedett a ranglétrán, fõosztályvezetõ lett. Néhány emberrel konfliktusa támadt 1975-ben, mivel ráragadt, hogy ellenforradalmár. Pedig, mint mondja: „Nem lõttem, nem szervezkedtem, viszont nem vitás, járt a szám. Volt véleményem, amit hangosan kimondtam. Az emberekért kiálltam.” Rövid idõ múlva a Szerszámgépipari Mûvekben, majd a Fegyver- és Gázkészülékgyártó Vállalatnál dolgozott, onnan ment nyugdíjba, a rendszerváltozással egyidejûleg. Utána kiváltotta a szakértõi igazolványt, és még hat évig dolgozott egy német vállalkozó alkalmazottjaként. Feleségével több mint ötven éve él együtt, három fia és négy unokája van. Felesége 1948-ban kezdett dolgozni a gyárban, onnan ment nyugdíjba.
Az elsõ önkormányzati választáson önkormányzati képviselõ lett, és tizenhat évig az is volt. A kerületi Fidesz megalakítói közül ma már csak õ tagja a párt csepeli szervezetének. Társadalmi funkciói sokrétûek, egyaránt érdeklõdik az oktatás, a politika, a sport és a kultúra iránt. Egészsége megromlásáig sokat járt a csepeliek közé. Változatlanul elnöke a Gépipari Tudományos Egyesület csepeli szervezetének; az iskolaszék elnöke a Gróf Széchenyi István Általános Iskolában; jár a régi csepeli sportolók baráti körébe, jómaga 1944–46 között a tornaszakosztály igazolt versenyzõje volt. Amíg egészségi állapota engedte, aktívan részt vett a csepeli közéletben. Kedves emlékei közé tartozik, hogy két kiállítást szervezett a szerszámgépgyártás és a kerékpárgyártás megindulásának hetvenöt éves jubileuma alkalmából. Alelnöke volt a helytörténeti és városszépítõ
egyesületnek. A Galéria Egyesület tagjaként annak idején minden mûvésszel szoros kapcsolatot tartott. A mai napig tagja a Csepeli Mérnök Alapítvány kuratóriumának. Tekintélyes a lapunkban megjelent publikációinak száma, említsük gyártörténeti sorozatát, a csepeli rendõrség, a csepeli piac, a Béke téri Jézus Szíve Templom, valamint a Nepomuki Szent János szobor történetét (különlegessége, hogy a legrégebbi budapesti köztéri szobor, 1721-ben állították fel), az 1838. évi árvíz csepeli vonatkozásait. Írt a csepeli tûzoltóságról, éveken keresztül õ jegyezte a közélet híreit a lapban. Egészségi állapota fokozatosan visszavonulásra készteti, a közösségi élet azonban nagyon hiányzik neki. A közéletet változatlanul figyeli, a régi barátokkal szoros kapcsolatot ápol. Lapunk is gratulál a Csepeli Nívódíj elnyeréséért, egyúttal jó egészséget kíván. Mucsi Ferenc
Pályázat háziorvosi praxisra A pályázatot meghirdetõ szerv neve, címe: Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselõ-testülete (1211 Budapest, Szent Imre tér 10.) Munkahely és munkakör megnevezése: 14. számú felnõtt háziorvosi praxis. Háziorvos vállalkozási formában, területi ellátási kötelezettséggel (a praxis 14 év feletti lakosságszáma: 1182 fõ). Pályázati feltételek: szakirányú egyetemi d., képesítés, a pályázatban, valamint a hatályos jogszabályokban [4/2000. (II. 25.) EüM rend.szerinti képesítés és az ott, valamint a 18/2000. (II. 25.) Korm. rend. szerinti feltételek megléte) elõírt alapfeltételekkel. A tevékenység végzéséhez szükséges szk.. A praxis vállalkozói formában való mûködtetése. A mûködés személyi feltételeinek biztosítása, (a rendelõ helyiségét, bútorzatát és a 60/2003. (X. 20.) ESZCSM rendeletben meghatározott szakmai minimumfeltételeket (gépmûszerpark, egyéb eszközök az Önkormányzat biztosítja). Büntetlen elõélet. Elõny: további szakvizsga megléte. Csatolandó: 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, részletes szakmai önéletrajz, orvosi diplomát és szakirányú végzettséget igazoló okirat hiteles másolata, a mûködte-
tési jog megszerzése feltételeinek fennállását igazoló illetékes ÁNTSZ határozata, vállalkozás meglétét igazoló dokumentumok [egyéni váll. ig., ill. társas vállalkozás esetén Alapító Okirat (alapszabály) és a cégbírósági bejegyzést igazoló okirat] hiteles másolata, nyilatkozat arról, hogy a pályázat elbírálásában résztvevõk a pályázati anyagot megismerhetik. Juttatások, egyéb információk: h.: a megjelenéstõl számított 30 nap; e.h.: a h. lejártát követõ 5 napon belül. A megbízás idõtartama: az Önk. a nyertes pályázóval határozatlan idõre szóló részletes szerzõdést köt, melyben a felek a mûködés, üzemeltetés feltételeit rögzítik. A pályázat benyújtása: Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Polgármesterének címezve, a Csepeli Egészségügyi Szolgálat intézményvezetõjéhez, Viszkievicz Ferenchez benyújtva (1751 Budapest, Pf. 27.) A pályázattal kapcsolatban bõvebb felvilágosítás kérhetõ a Csepeli Egészségügyi Szolgálat intézményvezetõjétõl, Viszkievicz Ferenctõl a (06 1) 427-5171, vagy (06 1) 427-5150-es telefonszámokon.
ISKOLA HÍVOGATÓ A Gróf Széchenyi István Általános és Kéttannyelvû Iskolában
Reál akció! Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat az alábbi akciókkal. Egész csirke: Csirke comb: Csirke mell: Csirke máj: Pulyka farhát: Csirke farhát: Sertés comb: Sertés lapocka: Sertés tarja: Sertés dagadó: Sertés rövid karaj: Sertés hosszú karaj: Sertés csülök: Sertés oldalas:
539 559 1099 529 59 149 979 969 899 899 1099 999 699 959
Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg
További akcióval várjuk kedves vásárlóinkat. Cím: 1215 Bp., Katona József u. 54. (71-es busz vonalán) Nyitva tartás: H–V-ig 6–20 óráig
OVISULI Várjuk a nagycsoportos óvodásokat! 2009. január 5-tõl hétfõnként 16.30–17.15
Anyanyelvi, német és angol nyelvi játékok, játszóház MEGISMERKEDHETNEK A LEENDÕ ELSÕS TANÍTÓ NÉNIKKEL 2009. szeptember 1-jétõl kéttannyelvû német, angol és testnevelés tagozat A foglalkozások térítésmentesek! Megközelíthetõ: 1212 Bp., Széchenyi utca 93. 151-es autóbusszal (Áruház tértõl a harmadik megálló). Tájékozódhat a www.szechenyi-csepel.sulinet.hu honlapon vagy a 278-09-42-es telefonszámon
CSEPEL, 2009. január 9.
CIVIL SZFÉRA
5
Lengyel Géza:
Aki a Jedlikben érettségizett az utóbbi évtizedekben, aligha kerülte el Lengyel Géza tanár urat, aki földrajz és biológia tárgyakból felkészültségét egy életre megalapozta. Az általa vezetett órákon bizony a kettesért is keményen meg kellett dolgozni. Szigorát, emberségét legendaként említik hajdani tanítványai. A Csepeli Nívódíj odaítélése alkalmából hol is beszélgethettünk volna máshol, mint szeretett gimnáziumában?
A ma is fiatalos mozgású Lengyel Géza 1941-ben született Budapesten, azt követõen rögtön Ceglédre került, ahol 17 évig nevelkedett. A család 1958-ban Csepelre költözött, így a Jedlik Ányos Gimnáziumban érettségizett. Mûvészettörténész szeretett volna lenni, ám oda nagyon nehéz volt bekerülni. Kétszer nekirugaszkodott a felvételinek, közben két évig a Csepel Mûvekben fizikai munkásként dolgozott. Ép testben ép lélek, vallotta már akkor is, így hát sportolt, a Csepel elsõ osztályú kézilabdacsapatának kapusa volt. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara földrajz-biológia szakára sikeresen felvételizett, így nem volt mese: a BEAC-ba kellett igazolnia, az õ kapujukba állt. Az egyetem elvégzése után a Katona József Általános Isko-
lába került Csepelre, ott 19 évet tanított, az utolsó öt évben az igazgatói feladatokat látta el. Onnan került a Jedlikbe, ahol 24 éve tanít, hat éve nyugdíjasként. Lengyel tanár úr büszkén említi, hogy eddig 98 tanítványa volt a tanulmányi versenyek országos döntõjében földrajz és biológia tárgyakból, néhányan elsõ helyen végeztek, ám akik indultak, általában az elsõ tíz között végeztek. A kiemelkedõ képességû tanulók mellett a többiekkel is nagy figyelemmel foglalkozott, aminek eredményeképpen a Jedlikben tanév végén eddig mindössze egy bukott tanulót jegyez. A tanári fizetés kis hazánkban mindig vékony pénztárcát hozott, ezért fõállása mellett is tanított szakközépiskolákban. Számára érdekes kirándulás
Budapest XXI. kerület Csepel két országgyûlési képviselõje minden kedves csepeli lakosnak boldog, sikerekben gazdag, eredményes újévet kíván! PODOLÁK GYÖRGY 30-as választókerület országgyûlési képviselõje
DR. AVARKESZI DEZSÕ 31-es választókerület országgyûlési képviselõje
Fogadóórák Balogh Ilona (MSZP), az 5-ös egyéni választókörzet önkormányzati képviselõje a Szociális, Lakás- és Egészségügyi Bizottság alelnöke fogadóóráját 2009. január 19-én, hétfõn, 16.00–17.00 óra között tartja az MSZP Képviselõi Irodában (Bp. XXI., Kossuth Lajos u. 67.) E-mail:
[email protected]; Sms: 06 (30) 619-5496. Idõpont egyeztetés: a 427-0170 telefonszámon. Borka-Szász Tamás (MSZP), a 17-es egyéni választókörzet önkormányzati képviselõje MINDEN HÉTEN, KEDDEN, 17.00–18.30 óra között tartja fogadóóráját a Csete Balázs Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola épületében (1215 Budapest, Csete Balázs utca 6–8.). Telefon: 06 (30) 466-8024. E-mail:
[email protected] Martin Krisztián (SZDSZ-MLP) önkormányzati képviselõ, a Városfejlesztési Bizottság tagja, Környezetvédelmi Tanácsnok állandó képviselõi fogadóórái: minden hónap elsõ keddjén, 16–17 óra között, a Katona József Általános Iskola Fszt. 14-es termében (1211 Budapest, Katona József utca 60.). Minden hónap második keddjén, 8–10 óra között, a Csepeli Piac Galériáján, a képviselõi irodában. Elérhetõség: 06 (30) 466-5340. E-mail:
[email protected]
SONOTHERÁPIA Új gyógymód az érszûkület, érelmeszesedés gyógyításában. A terápia lényege: az artériákban lévõ érszûkület, érelmeszesedés gyógyítása pulzáló, alacsony frekvenciájú hanghullámokkal. Az újdonság a Sonotherápiában az, hogy egészen speciális rezgéseket alkalmaz, amely minden páciensre egyénileg meghatározottak (a forma, frekvenciaintenzitás, idõ vonatkozásában) és a teljes kezelés idõtartama alatt pontosan irányítottak. Az érszûkület tünetei: – hideg kezek, lábak, elkékült, elszínezõdött végtagok, – krónikus fájdalom a lábakban megterhelés hatására, – járáskor görcsbe álló lábikra vagy elnehezedõ, fáradó láb, – nem gyógyuló sebek (ulcera diabetes), – szédülés, fülzúgás, feledékenység, – fájdalom a szívtájon megterhelés hatására. SONOTHERÁPIA CENTRUM 1212 Bp., II. Rákóczi Ferenc út 142. (Korzó üzletház) Tel.: 06 (20) 461-1611, 06 (20) 488-8599
volt a kisegítõ iskolában tanítani, mivel ott különleges módszereket kellett alkalmaznia. A gyerekek szellemi képességeinek növelése érdekében a mindenki számára kötelezõ biológia és földrajz mellett az érdeklõdõket a sakkjáték tudományára is okította. Fiú- és leánycsapatai mindig országos döntõbe jutottak. Szerényen említi, hogy néhány alkalommal országos bajnokságot nyert csapataival. A szellemi nevelés mellett a fizikairól sem feledkezett meg: tájékozódási futó és turisztikai versenyen indítja tanulóit, akiknek eredményei elismerésre méltók, hiszen a körülbelül 150 fõvárosi középiskola versenyében összesítésben minden alkalommal az elsõ hat között végzett a Jedlik csapata. Az irodalommal régen eljegyezte magát: már a Katona József Általános Iskolában irodalmi kört vezetett. A mai napig a diákokkal sportol, együtt fut, focizik velük. Munkáját sohasem azért végezte, hogy kitüntetéseket kapjon, ám örül
az utólagos elismeréseknek. Oktatási tevékenységéért 1995-ben Köztársasági Ezüst Érdemérmet kapott, nagyon büszke a Csepeli Gyermekekért kitüntetésére. A nyugdíjas kort elérve Szolgálati Érdemérmet kapott. Néhány évvel ezelõtt tizenöt év legeredményesebb földrajzoktatójának számított az országban, amiért megkapta a Teleki Pál Érdemérmet. A legeredményesebb csepeli oktatóknak ítélt Kvalitás-díjat öt alkalommal kapta meg, legutóbb már nyugdíjasként. Nyugdíjba vonulását követõen kiadta addig írt mûveit, hiszen egész életében írt. Azóta négy kötete látott napvilágot. Versei több mint húsz újságban jelennek meg, amelyek közül a legismertebbek az Ezredvég és a Lyukasóra irodalmi lapok. Alkotásaival olvasóink találkozhatnak a Csepel újság hasábjain is. Lapunkkal kapcsolatban Lengyel Géza örömének adott hangot, hogy az folyamatosan tájékoztatja az olvasókat a Tamási Lajos Olvasó Munkás Klub programjai-
FOTÓ: MIZIK ZSUZSA
„Továbbra is teszem a dolgom”
ról. Õ három éve vezetõje a klubnak, amelynek ma negyven tagja van. A kéthetenkénti foglalkozásokon mindenkit szívesen lát a klub a Munkásotthon Szabó Lajos termében, a nevezetes 102-esben. Kiemelkedõ eseménynek tartja, hogy a klub 45 éves fennállása alkalmából a kerületi önkormányzat segítségével antológiát adott ki. Az idén ismét megjelenik egy antológia, és reméli, lesz még folytatása.
Véleménye szerint nincs még egy kerület, amelyben akkora segítséget kapna az amatõr irodalmi tevékenység, mint Csepelen. Ezért köszönetét fejezi ki az önkormányzatnak. További terveirõl Lengyel Géza tömören és sportosan ennyit mond: lendületbõl ugyanazt kívánja csinálni, amit eddig. Ehhez további jó egészséget kíván lapunk is. Mucsi Ferenc
Pályázat a Csepeli Szociális Szolgálat Kerékpárút intézményvezetõi álláshelyének betöltésére építés résztvevõk valamint a képviselõ-testület a pályázaBudapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata páidén ti anyagát megismerhesse, illetve abba betekintlyázatot hirdet a Budapest XXI. Kerület Csepel hessen. A vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség Önkormányzata Csepeli Szociális Szolgálat
Tisztelt Csepeliek! 2007 õszén mintegy kéttucatnyian kerékpároztunk be a Városházára, hogy kérjük a városvezetést a csepeli Szabadkikötõ út melletti kerékpárút mihamarabbi megépítésére. Utunk eredményeként a fõváros pályázatot nyújtott be a kerékpárút megvalósítására, és több százmillió forintot nyert pályázati úton a KMOP program keretén belül a megvalósításra. Sajnálatos módon a pályázathoz szükséges engedélyeket nem sikerült idõben beszerezni, emiatt a támogatási szerzõdéseket nem lehetett megkötni. A ki nem fizetett támogatási összegekre az NFÜ 2009-ben új pályázatot fog kiírni, melyre a fõváros a Szabadkikötõ úti kerékpárútra vonatkozó pályázatát ismételten szándékozik benyújtani. A kerékpárút már rendelkezik jogerõs építési engedéllyel, így a támogatás megítélésének és a támogatási szerzõdés megkötésének 2009. évben nem lesz akadálya. Az építkezés várhatóan 2009-ben megkezdõdhet. Tisztelettel: Bátky Endre
(1211 Budapest, Kiss János altábornagy utca 54.) intézményvezetõi álláshelyének betöltésére. Az intézmény által biztosított ellátási formák: családsegítés, gyermekjóléti szolgáltatás, házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés, nappali szociális szolgáltatás, közösségi ellátások, fogyatékosokat támogató szolgáltatás, átmeneti elhelyezés biztosító ellátások. Az intézményvezetõ által ellátandó feladatok: az intézmény vezetéséhez, irányításához kapcsolódó tevékenységek ellátása során gyakorolja a jogszabályokban és az intézmény Szervezeti és Mûködési Szabályzatában számára biztosított jogköröket. Pályázati feltételek: az 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet 3. számú mellékletének 3. pontja szerinti szakirányú végzettség, illetve a 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet 2. számú mellékletének 1. Rész I/1. pontja szerinti képesítés. Legalább 5 év felsõfokú végzettséget vagy felsõfokú szakmai képesítést igénylõ, a szociális ellátás, illetve a gyermekvédelem területén ellátott munkakörben szerzett szakmai gyakorlat. Legalább 3 év vezetõi gyakorlat. Büntetlen elõélet. Elõnyt jelent: intézményirányításban illetve intézmény-felügyelet terén szerzett vezetõi gyakorlat; a szociális és gyermekjóléti ellátórendszer mûködésének komplex ismerete; a szolgáltatások integrált mûködtetése terén szerzett jártasság; szociális szakvizsga. A pályázathoz csatolni kell: részletes szakmai önéletrajzot, a személyi adatok és a legfontosabb foglalkoztatási adatok feltüntetésével, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, képesítést igazoló okiratok másolatát. Az intézmény vezetésére, illetve intézmény szakmai és gazdasági hatékonyságának javítására vonatkozó szakmai programot. A pályázó nyilatkozatát arról, hogy az eljárásban
Prevenciós és terápiás gördülõtalpas lábbeli. Méret: 25–36 2009 tavaszán megjelennek a felnõtt modellek is. A SOFTY különleges talpszerkezete világújdonság! Használata nem igényel tudatosságot. A SOFTY tökéletes megoldás lehet a civilizációs mozgásszervi betegségek megelõzésére (lúdtalp, térd-, csípõ- és gerincproblémák), valamint a már kialakult tünetek enyhítésére, megszüntetésére. Próbálási, rendelési és kedvezményes vásárlási lehetõség: XXI., Tanácsház u. 68. H–P: 8–19 Idõpont egyeztetés: 06 (30) 675-3831
tudomásul vételérõl való nyilatkozat. A pályázó nyilatkozatát arról, hogy a gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 15. §-ának (8) bekezdésében meghatározott kizáró ok vele szemben nem áll fenn. A közalkalmazotti jogviszony idõtartama: a közalkalmazotti jogviszony határozatlan idõre szól, újonnan létesített jogviszony esetén – a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 21/A. § (4) bekezdésében foglaltak kivételével – 3 hónap próbaidõ kikötésével. A magasabb vezetõi megbízás idõtartama: 5 év. A magasabb vezetõi megbízás kezdõ napja: 2009. április 1. A magasabb vezetõi megbízás megszûnésének idõpontja: 2014. március 31. Illetmény: a Kjt., valamint a végrehajtására kiadott ágazati kormányrendelet alapján. Pályázat benyújtásának határideje: a Szociális Közlönyben történõ megjelenést követõ 30. nap. A pályázat benyújtásának módja és helye: a pályázatot zárt borítékban „Csepeli Szociális Szolgálat intézményvezetõi pályázat” megjelöléssel egy eredeti példányban kell benyújtani Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzatához, Tóth Mihály polgármesternek címezve (1211 Budapest, Szent Imre tér 10.). A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat benyújtási határidejének lejártát követõ 60 napon belül összehívott képviselõ-testületi ülés idõpontja, de legkésõbb 2009. március 31. A pályázattal kapcsolatosan információ kérhetõ Lombos Antal ágazatvezetõtõl (Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Ágazat) a 278-2941 telefonszámon, illetve a
[email protected] e-mail címen.
6
KULTÚRA, REJTVÉNY
Ünnepi operettcsokor
FOTÓ: MIZIK ZSUZSA
BIENNÁLÉ
2009. január 9., CSEPEL
A CSEGART-BAN A VII. Képzõ- és Iparmûvészeti Biennálét 2008. december 18-án nyitották meg a Csepel Galéria – Mûvészetek Házában, a CSEGART-ban. Mizik Zsuzsa felvétele a megnyitó rendezvényen készült. A tárlat január 30-ig tart nyitva.
Csepeli Állategészségügyi Centrum
Igazán kellemes estében volt része mindazoknak, akik december 27-én az Interoperett koncertjét választották. A Munkásotthonban most is teltházas elõadáson felcsendültek a jól ismert dallamok a Budapesti Lehár Zenekar és Farkas Pál karnagy közremûködésével. Az örökzöld operettrészletek, így a Marica grófnõbõl a Szép város Kolozsvár vagy a Csárdás királynõ dallamai tökéletes kikapcsolódást nyújtottak, a közönség pedig vastapssal hálálta meg ezt. Kovács József rendezõ most is a legnépszerûbb magyar és külföldi operettrészleteket válogatta össze egy csokorba erre az estére. De mi lehet az Interoperett titka? Hiszen annak ellenére, hogy a szakma elismerését gyakran nélkülözniük kell, a közönség rég a
szívükbe zárta énekeseit. A hölgyek tetszését nem nehéz elnyerni. A káprázatos, csillogó ruhák, melyek elõkelõséget sugároznak és a gyönyörû szoprán hangú operetténekesek kislánykori álmokat hoznak felszínre, amikor még mindenki hercegnõ, de legalább is grófnõ szeretett volna lenni. És persze a daliás kérõ sem hiányozhatott a képzelt életbõl, kinek szíve csakis a szép hölgyért dobogott. A hétköznapokon természetesen nincs helye az ilyen ábrándoknak, de egy-egy ilyen este újra felszínre hozza a régi emlékeket, és ilyenkor minden nõ visszaváltozik hercegnõvé és magában dúdolja a szerelmes dallamokat. A férfiak legtöbbször persze csak kedvesük miatt mennek el, de lassacskán azt hiszem, az õ szívükbe is belopja magát az a kü-
lönleges világ, melyet a színpadra varázsolnak a mûvészek. S talán nosztalgiával gondolnak vissza azokra az idõkre, amikor még az õ szerepük volt a hõsszerelmes férfi. De persze régebbi korokat is idéznek a dalok. A Monarchia rég letûnt vadregényes világa a nemzeti érzelmek egyik legfontosabb forrása. Mostanság pedig azt hiszem, egyre többször gondolunk azokra az idõkre, mikor még más ritmusban teltek az emberek napjai és értékrendjük, prioritásuk is merõben eltért a maitól. Így lehetséges az, hogy ezeken a koncerteken a legismertebb operettek legkedveltebb részei közt mindenki megtalálja kedvencét és az elõadás végén azt gondolja magában: jövõre is eljövök. Ferentzi Tünde
Az Univerzum: benne élsz, fedezd fel!
Szeretettel várjuk régi és új pácienseinket a Csepeli Állategészségügyi Centrumban szolgáltatásainkkal: – Sebészeti beavatkozások, balesetes állatok ellátása, korszerû csontsebészeti beavatkozások; – RTG, Ultrahang, Endoszkópos vizsgálatok; – Belgyógyászati vizsgálatok; – Szülészeti, szaporodásbiológiai szakellátás; – Labor vizsgálatok, hormonszint mérés helyben; – Állatútlevél kiadása; – Mikrochip beültetés.
Állatpatikánkban hetente változó AKCIÓS termékekkel várjuk kedves vevõinket. Cím: 1212 Szent István út 69. Nyitva tartás: Állatorvosi rendelõ: hétköznapokon 8–12 és 14–20, szombat: 9–12, vasárnap: 15–20. Tel.: 425-4404 Állatpatika: hétköznapokon 9–19, szombaton 9–12. Tel.: 425-3205
Nyeremények: a helyes megfejtést beküldõk között 6 darab 1000 forintos LIBRI könyvutalványt sorsolunk ki, melyek átvehetõk a Csepel újság szerkesztõségében: 1211. Bp., Kossuth L. u. 47. A 2008. november 21.-ei keresztrejtvényünk megfejtése: RADNAI BÉLA, PETÕFI SZOBOR, POZSONY. A LIBRI 1000 forintos könyvvásárlási utalványát nyerték: Id. Horváth
Józsefné 2314 Halásztelek Ady E. u., Jóna Lászlóné 1214 Rakéta u., Nagy Dezsõné 1214 Simon B. stny., Olasz Józsefné 1213 Huzal u., Palánk István 1214 Rakéta u., Vass Adrienn 1215 Ady E. u. E számunk megfejtését – az ENSZ ennek nyilvánította 2009-et – január 21-ig kérjük eljuttatni a szerkesztõségbe, postán, személyesen vagy a következõ e-mail címre:
[email protected]
CSEPEL, 2009. január 9.
PROGRAMAJÁNLÓ 7
Prokop Péteremlékkiállítás A Király-Erdei-Mûhelyben január 10-én, 17 órakor Prokop Péter-emlékkiállítását Németh Szilárd fogja megnyitni.
Csepeli Munkásotthon 1215 Bp., Árpád u. 1. Tel.: 276-7733 Web: www.csepelimunkasotthon.hu E-mail: csmo@ csepelimunkasotthon.hu (levelet küldhet)
Nagy Imre Általános Mûvelõdési Központ 1214 Bp., Simon Bolivár sétány 4–8. Tel.: 420-7874 E-mail:
[email protected]
Szigetszentmiklós-Lakihegyen épülõ 4 lakásos társasházban 14,8 milliótól leköthetõek, 2 és 3 szobás, földszinti és emeleti lakások, melyhez privát kert, vagy nagy erkély, minden lakáshoz kocsi beálló. Választható burkolatok, egyedi fûtés. Kiváló közlekedés: BKV Busz,Volánbusz 06 (70) 98-454-33, 06 (70) 98-454-31
Értesítem kedves vendégeimet, hogy eljöttem a Szarka fészek fodrászatból (II. Rákóczi F. út 97–105.) Az új üzlet neve, ahová jöttem:
ÚJ STÍLUS SZÉPSÉGSZALON Cím: Szent László u. 115. (159-es busz végállomásánál) Szeretettel várom minden kedves régi és új vendégeimet.
Madárdal. Énekes, mondókás foglalkozás a legkisebbeknek és szüleiknek. Vezeti: Kovácsné Juhos Orsolya. Foglalkozások: kedd 10.00–10.45. Kismama klub. Vezeti: Kovácsné Juhos Orsolya. Foglalkozások: kedd 10.45–12.30. www.mackoskucko.hu. Akrobatikus rock-and-roll gyerekeknek. Mûvészeti vezetõ: Juhász Péter tánctanár. Ovis csoport: Foglalkozások: kedd, csütörtök, 17.00–18.00. Kezdõ csoport: Foglalkozások: kedd, csütörtök, 18.00–19.00. Haladó-versenyzõ csoport: Foglalkozások: kedd, csütörtök, 16.30–18.30. Tündértánc. Ovisoknak és kisiskolásoknak. Vezeti: Ladányi Gabriella táncoktató. Foglalkozások: hétfõ, szerda 16.30–17.30. Táblajátékos kör. Amõba, Pente, Blokus, Pentomino. Ingyenes! Vezeti: Tarcsa Tímea. Foglalkozások: csütörtök 14.00–16.00.
Jamland Hip-Hop Tánciskola. Tánctanár: Zsolti. Foglalkozások: szerda, péntek 18.00–19.00 és 19.00–20.00. Ha csak fél órád van! Táncos elemekkel megspékelt torna lányoknak és anyukáknak. Vezeti: Hrabovszki Bea. Foglalkozások: kedd és csütörtök, 19.30–20.00. Alakformáló nõi torna minden korosztálynak! Vezeti: Kaszásné Füle Ildikó. Foglalkozások: hétfõ, szerda, 18.30–19.30. Frissítõ torna. A fõbb izomcsoportok megmozgatása jóga elemekkel. Vezeti: Ladányi Gabriella táncoktató. Foglalkozások: péntek 18.00–20.00. Klasszikus egyiptomi hastánc. Foglalkozások: hétfõ: 18.30– 20.00. Vezeti: Czirják Alíz. Jóga a mindennapi életben. Vezeti: Füzesi Ilona, a Józsefvárosi Jóga Egyesület oktatója. Foglalkozások: hétfõ 18.30–20.00.
Korcz Zsuzsanna T.: 06 (70) 419-9067. Nyitva tartás: H.: 09–20, K–P-ig: 06-20, Szo: 06–13 óráig.
Akció!
Akció!
Akció!
Az Invest munkásszálló akciót hirdet! Minden új vendég januárban
800 Ft/éj áron szállhat meg. (Ezt a hirdetést ne felejtse el magával hozni!) Cím: Bp. XXI., Központi út 2–16. (Volt Csepel Mûvek területe) Tel.: 20/995-6445, 20/966-8354
Ovis goyu-ryu karate, 3–7 éves korosztálynak. Vezeti: Mohácsi Erika karate oktató. Foglalkozások: hétfõ és szerda 16.30–17.30. Nyugdíjas klub. 50 éves kortól ajánljuk! Klubfoglalkozás (minden pénteken): január 9-én, 16.00–19.00. Orientális hastánc – a kelet tánca. Modern hastánc, amely fõleg improvizációra épül. Vezeti: Fülöp Tímea. Foglalkozások: szerda, 18.00–20.00. Könyvtári nyitva tartás: kedd, szerda, csütörtök, péntek: 13.00– 19.00, szombat: 9.00–13.00. Tel.: 276-2755/110. e-mail:
[email protected] eMagyarország pont, ingyenes tanácsadás kezdõ internetezõknek. Csepeli Ifjúsági Információs Pont hétköznap 11–20 óráig. Telefon: 420-7874. email:
[email protected]
Január 10-én Kislányok és kisfiúk! Következõ kakaópartinkat 2009. január 19-én (hétfõn) 16.30 órától rendezzük meg az MSZP Képviselõi Irodában (1211 Bp., Kossuth L. u. 67) Mese-délutánunkon diafilmet és rajzfilmet nézünk, mesét olvasunk. Szeretettel várunk mindenkit, aki szeretne részt venni és tagja lenni Kakaóklubunknak! Balogh Ilona Elekes Mária önk.képviselõ szervezõ SZERETSZ ÉNEKELNI? JÓ HANGOD VAN? INGYENES MUSICAL ÉNEKOKTATÁS JÓ HANGÚ FIATALOKNAK 10 ÉS 25 ÉV KÖZÖTT Január 22-tõl június 10-ig (szerep betanulással). Külföldi és belföldi gyakorlattal rendelkezõ énekmûvész oktatóval. JELENTKEZÉS, BEIRATKOZÁS: JANUÁR 22-én és 29-én, csütörtökön, 17 és 19 óra között a NAGY IMRE ÁMK-ban (1214 Bp., Simon Bolivár sétány 4–8.) TELEFON: 06 (30) 512-0194.
Véradás a Tescoban Tisztelt Állandó és Leendõ Véradóink! A Magyar Vöröskereszt mindenki számára nyilvános véradást szervez Csepelen, január 10-én (szombaton), 10–14-ig, a Csepeli Tescóban (II. Rákóczi F. u. 191.). Ha Ön egészséges, elmúlt 18 éves, és még nem töltötte be 60. életévét, és testsúlya 50 kiló fölött van, jöjjön el a véradásra. Nagyon fontos: hozza magával személyi igazolványát, lakcím kártyáját, és TAJ kártyáját. Segítségét elõre is köszönjük beteg embertársaink nevében.
CSEPEL SZÍNHÁZ Január 21-én, szerdán, 10 órakor, a Csep’Jazz Dance elõadásában: HÓKIRÁLYNÕ. Január 22-én, csütörtökön, 10 órakor, a Trambulin Színház elõadásában: Tücsök és a hangyák – gyermekmûsor. Január 24-én, szombaton, 18 órakor: 8. ÉVFORDULÓ – Zámbó Jimmy EMLÉK GÁLAKONCERT. Belépõdíjas esemény! Február 8-án, vasárnap, 11 órakor: HÉTVÉGI MATINÉ! – BOHÓCPARÁDÉ (orosz–magyar produkció!) Február 18-án, szerdán, 19 órakor, a Turay Ida Színház elõadásában: A FAUN – vígjáték két részben. TAMÁSI LAJOS OLVASÓ MUNKÁS KLUB Január 13-án, kedden, 17 órakor: Baranyi Ferenc költõ estje. Január 27-én, kedden, 14 órakor: N. Petõ Ilona irodalmi csoportjának antológiája. DOVER NYELVISKOLA a Munkásotthonban. 15 hetes, heti 2x2 órás ANGOL – NÉMET NYELVTANFOLYAMOK. Kezdés: január 19-én, hétfõn. Beiratkozás: január 13–15-ig, délután 15–18 óráig. Információ: a 06 (30) 5259265 telefonszámon. Február 7-én, szombaton, és 8-án, vasárnap, 9–17 óráig: ÁSVÁNYBÖRZE. Hazai és külföldi ásványok, csiszolatok, nemes kövek, ajándéktárgyak… A belépés díjtalan! Február 19-én, 17 órától: Télbúcsúztató Farsangi Táncház. Apróknak, iskolásoknak, felnõtteknek… Február 22-én, vasárnap, 15.00 órakor: Édes tündérmese volt a mi szerelmünk… – magyarnóta mûsor. Mûsorvezetõ: Nánássy Lajos. SZÍNHÁZI STÚDIÓ CSEPELEN. A színház világa iránt érdeklõdõk számára heti 2x2 órás idõben csoport indul korhatár nélkül. Követelmény: 2 vers vagy két monológ ismerete. A jelentkezõk meghallgatása: 2009. január 25. 10. óra. A képzés nem ingyenes! A Stúdió vezetõje: Tóth Zoltán, színész. „Színház az egész világ”. „Galéria 21” január 14–31-ig a Csepeli Munkásotthon Képzõmûvészkörének tárlata.
Békés, sikerekben bõvelkedõ, szeretetteljes boldog újesztendõt kívánnnak a Csepeli Munkásotthon dolgozói!
CIVIL SZFÉRA
Hulladék a Duna-parti csápos kutak közelében:
Csepeli hatósági eljárás, feljelentés a rendõrségen Lapzártánk után kaptuk a hírt, hogy a Fácánoshegyi dûlõ közelében, a NagyDuna partján lévõ úgynevezett csápos ívóvízkiemelõ kutak mellett lerakott hulladék és sitt miatt a csepeli Fidesz-KDNP frakció a helyszínen sajtótájékoztatót tartott. Az eseményen Németh Szilárd frakcióvezetõ társaságában részt vett Illés Zoltán, a Fidesz környezetvédelmi politikusa. Ezt követõen a sajtó képviselõinek a csepeli polgármesteri hivatalban Orosz Edit a hivatal környezetvédelmi ügyintézõje elmondta, hogy olyan hatósági ügyrõl van szó, amelyben már a rendõrség is vizsgálatot indított egy feljelentés alapján ismeretlen elkövetõ ellen. A vizsgálat lezárása után a polgármesteri hivatal hatósági szakemberei részletes tájékoztatást adnak, amelyrõl beszámolunk olvasóinknak. F.Gy.
A CSEPEL KONYHÁJA
Rakott hajdina Itt a boldog újesztendõ, már a kilencedik napját tapossuk. Mára mindenki belemelegedett a boldogságba, s az év elsõ munkahetén is túllendülve (begyûjtve a jókívánságokban szereplõ elsõ sikereket), s a farsangolás idõszakába lépve, végre koncentrálhatunk a fõzésre. Persze, csak úgy januári módon, takarékosan… Rakott hajdina készítését indítványozom, ami ugyan nem kifejezetten farsangi étel, de a báli szezonban biztosan ehetünk majd ennél úribb és puccosabb ételeket is. Most viszont jól fogunk lakni: ez a cél! Ehhez szükségünk van két és fél csésze hajdinára, egy kilogramm rózsáira szedett karfiolra, fél kilogramm feldarabolt gombára, 2 fej apróra vágott vöröshagymára, hat evõkanálnyi hidegen sajtolt olajra, egy csokor apróra vágott petrezselyemzöldre, tengeri sóra és egy pohár kefírre. A hajdinát négy evõkanál olajon pár percig pirítjuk, majd három csésze vízzel felöntjük és lefedve harminc perc alatt puhára fõzzük. A karfiolrózsákat lobogó, forró vízben félig megfõzzük, majd kiszedjük és lecsepegtetjük. A hagymát két evõkanál olajon megpirítjuk, sózzuk, beletesszük a gombát és fedõ alatt puhára pároljuk. Majd megszórjuk a petrezselyem zöldjével. Tûzálló tálba rétegezzük: az alsó réteg a hajdina legyen, utána a gomba, a tetejére a karfiol kerüljön. Egy pohár kefírt locsolunk rá, és a sütõben megsütjük. Jó étvágyat kívánok! Bárány Tibor
2009. január 9., CSEPEL
Egymilliós miniszteri támogatás a Király-Team-nek Veresné alkalmi munkák mellett öt világbajnok gyereket nevel
Veres Istvánné évekkel ezelõtt került Csepelre, Az elvált asszony öt gyermekét egyedül neveli a kerület kicsinyke lakásában. Ahová még a karácsonyi ünnepek elõtt ellátogatott a sportért is felelõs önkormányzati miniszter, Gyenesei István, és Csepel polgármestere, Tóth Mihály. S nem érkezetek üres kézzel, ajándékot hoztak a kick-boxban eddig rengeteg sikert elért gyermekeknek, akik közül egy sem lóg kis a sorból: mindegyikük világbajnok. A csepeli panellakás elõtt találkozott a miniszter, Gyenesei István és Tóth Mihály. A kerület polgármestere régóta kapcsolatban van Veres családdal. – A világverõ Veres gyerekek a Király Teamban készülnek – mesélte a csepeli polgármester, majd hozzátette: a Szabadidõ Központnak, ahol Király István tréner vezeti a korosztályos világbajnok gyerekek edzéseit, öt esztendõre biztosítják az edzéslehetõségeket. A három fiú és két lány: Beáta (21), Richard (17), Alex (15), Mercédesz (13), valamint Roland (9) izgatottan várta a találkozást. Ahogy a 41 esztendõs Veres Istvánné is,
j
a havi nyolcvanezerbõl gazdálkodó édesanya elõször az edzõt, Király Istvánt dicsérte a picinyke lakásban. – Ha nem áll mellettünk Király István családunk rég széthullott volna. Gyermekeim talán otthonban lennének… – mondta elcsukló hangon az öt gyermekét egyedül nevelõ asszony, aki alkalmi munkákból él. – Ricsi kezdte el elõször a kick-boxot. Kiskorában asztmás volt, ezért ajánlották neki a sportolást. Testvéreinek is megtetszett a kick-box, ám nagy bajban voltam, amikor mindegyikük versenyre akart menni. Pénz híján sorsolni kellett, az is sírt, aki mehetett, és az is a
BO-MAN Bútorgyártó Kft. MINTATEREM
j
Ülõgarnitúrák, fotelok, heverõk, franciaágyak KB. 300 FÉLE SZÖVETMINTÁBÓL MÉRETRE IS, Egyedi konyha és szobabútorok, gardróbok, étkezõk
HEVERÕ 12 400 Ft-tól. FRANCIAÁGY 29 500 Ft-tól. SAROKÜLÕGARNITÚRA 35 000 Ft-tól.
Cím: Bp. XXI., Szent I. tér, Csepel Mûvek fõkapuján belül, rögtön jobbra. T.: 427-0764, 06 (70) 389-3720, 06 (20) 917-7100 Nyitva: H–P-ig 7–17-ig, Szo. 9–12-óráig. www.bomanbutor.hu
Tû nélküli zsírleszívás! ultrashape „kettõt fizet hármat kap” Egyedülálló izraeli módszer a cm-ek csökkentésében – ultratone, aromatekercselés – masszázs, hypoxi, kozmetika nõi és férfi. Újdonság! spinning-p és aerobic Hétvégén is nyitva, saját parkoló Cím: 1213 Szent István út 248–250. T.: 420-7309, 06 (30) 629-8299. e-mail:
[email protected] www.szepsegkozpont.extra.hu Üdülési csekk és egészségpénztár elfogadó hely!
könnyeit hullatta, akinek itthon kellett maradnia… Az anya nem is tudja, honnan van a kick-box semi-contact szakágában versenyzõ srácainak és lányainak ez a hallatlan ereje és kitartása. Nem szeretnek veszíteni, s ha nincs tréning, otthon püfölik egymást a szobában. Ahol a falakon és a polcokon érmek és serlegek sorakoznak szép számmal, amelyekrõl Gyenesei István is megbecsüléssel beszélt. Aztán a sportért is felelõs miniszter az édesanyának át-
nyújtott egy elismerõ oklevelet, a gyermekeket pedig megajándékozta. Ezen kívül a Király Teamnak 2009-ben egymilliós támogatást juttat saját miniszteri keretébõl. – A tehetséges Veres gyerekek így eljuthatnak a jelentõs külföldi versenyekre, ahol nem csak Csepel, hanem Magyarország hírnevét is tovább öregbíthetik – jegyezte meg a miniszter, majd Gyenesei István hozzátette: a következõ
olimpián, 2012-ben Londonban a kick-box bemutató sportág lesz, majd rá négy év múlva már szerepelni fog az ötkarikás játékok mûsorán. Ezért arra kérte a Veres gyerekeket, ha valamelyikük tiszteletére eljátsszák a Himnuszt, ne felejtsenek el majd autogramot adni neki. Erre a korosztályos világbajnok kick-boxos gyerekek szavukat adták, aztán házi bemutatót tartottak a megjelenteknek. Résõ Gyula
FOTÓK: MIZIK ZSUZSA
8
CSEPP CSEPEL A Csepel újság hirdetési, szolgáltató melléklete
1. SZÁM
INGYENES RUHA- és JÁTÉKOSZTÁS LESZ 2009. január 16-17-én (pénteken, szombaton) 10 órától 17 óráig az MSZP Képviselői Irodában (1211 Bp., Kossuth L. u. 67.) Az akcióval egy időben ruha- és játékgyűjtést is szervezünk. Kérjük az adományozókat, hogy tiszta és szakadásmentes téli ruhákat szíveskedjenek hozni. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A szervezők nevében: Balogh Ilona Elekes Mária önk.képviselő szervező
FELHÍVÁS! A Csillag-műhely segíteni kíván a gázár-támogatási űrlapok kitöltésében a nyugdíjasoknak.
Helyszín: Radnóti Miklós Művelődési Ház. Időpont: 2009, január 12-től 21-ig hétköznapokon 17–19 óra között. Szükséges iratok: utolsó nyugdíjas szelvény (a házas, ill. élettársé is), utolsó gázszámla, GÁZÓRA SZÁMA: (köbméter alatt apró számokkal van feltüntetve), adóigazolvány (a házas-, illetve élettársé is), igénylésre jogosító nyomtatvány. Jöjjön, hogy segíthessünk! Csillag-műhely"
RADICS NAP TŰZKERÉK ÉS TEAM RB KONCERT Január 9-én pénteken Radics napot tart a Radics Béla Emléktársaság. Ennek keretében először József Attila Művelődési Házban filmvetítés és beszélgetés lesz a Radics film készítőivel, majd a TŰZKERÉK XT lép a színpadra. 22 órától pedig a Crazy Mamában ( IX. Gubacsi út 97 ) a Zöld Csillag és a Team Rock Band együttes koncertezik
Jó ruhák, alacsony ár, jótékony cél A tapasztalatok szerint a társadalom ismeri és pozitívan értékeli a Vöröskereszt munkáját. Kerületünkben is igény van a csepeli szervezet által rendszeresen megrendezett akciókra, amely elsősorban ruha, játék és élelmiszer vásárt jelent – igen kedvező áron. A mostani ruhavásár is a szokásos népszerűségnek örvendett a csepeliek körében: főleg a gyerekruhák fogytak, hiszen azokat hamar kinövik, kell az utánpótlás. A bevételt a Vöröskereszt – csakúgy mint eddig – szociális célokra fordítja, így – ha mondani lehet – a humánum, a jó utáni vágy, az önzetlen tenni akarás duplán érvényesül. Fenyvesi
2009. január 09.
ELVESZETT 2008. december 13-án délelõtt elveszett 9 hónapos lány, bichon bolognese kiskutyánk Csepelen a Királyerdõben. Másik két kutyánkkal ment el, õk hazataláltak. Mérete kicsi, szemeinél barna elszínezõ-
dés látható. A kutya orvosi kezelésre szorul, tenyésztésre alkalmatlan. Kérem, ha valaki megtalálta, befogadta értesítsen az alábbi telefonszámon. Kis gazdijának a szíve szakad bele, nagyon várja, hogy elõkerüljön. A megtalálónak pénzjutalom. Tel.: 06 (30) 202-6834.
Tél, hó, fagy: huszonnégyórás ügyelet Az elvárás: száz százalékos síkosság-mentesítés A csepeli telephelyen tartotta célgépbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatóját a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) annak apropóján, hogy a társaság már a téli munkarend szerint dolgozik, egészen 2009. március 15-éig. A korán jött hó és fagy már másnap próbára tette a síkosság-mentesítésről elhangzottakat a gyakorlatban is: hetven célgépet máris csatasorba kellett állítani. Többhónapos műszaki előkészület után az FKF összesen 113 célgépet mozgósíthat a téli munkálatok elvégzésére, azaz a főbb útvonalak járhatóságának biztosítására (hóeltakarításra és síkosság-mentesítésre). Varga László műszaki vezérigazgató-helyettes el-mondta: idén számos nyári munkagépet szereltek át, és 17 új, nagyteljesítményű célgéppel bővült a járműpark, így sikerült az átlagéletkorukat tíz év alá szorítani. A téli munkák irányítására az FKF huszonnégyórás ügyeleti rendszert üzemeltet, ahol meteorológiai műholdkövető berendezésen a szakemberek folyamatosan figyelik a felhőzet mozgását, a csapadékfelhők várható érkezését. A vállalat az Országos Meteorológiai Szolgálattól naponta négyszer kap előrejelzést, illetve riasztást is, ha nagy mennyiségű havazás van kilátásban. A fővárosi útvonalak meghatározott ütemben tisztulnak, mondta Tölgyesi Balázs stratégiai és üzletfejlesztő vezérigazgató-helyettes. Havazás és fagy esetén első ütemben a fő- és tömegközlekedési út-vonalakon, a hidakon és azok gyalogjárdáin, a felüljárókon, majd a lakosság közellátását biztosító intézményekhez (kórházakhoz, renelőintézetekhez, kenyérgyárakhoz, élelmiszerelosztókhoz, bevásárlóközpontokhoz) vezető mellékútvonalakon végeznek síkosságmentesítést. Hagyó Miklós főpolgármesterhelyettes a környezeti terhelésre hívta fel a figyelmet. A célgépeken pontosan be lehet állítani a környezetvédelmi előírások által megszabott hintőanyagmennyiséget. Az FKF szabályzata szerint négyzetméterenként egyszerre legfeljebb 2040 gramm, védett fasor esetében 20 gramm, hidakon, valamint a le- és felhajtóikon maximum 10 gramm sót lehet kiszórni. Meghatározták az egy téli idényben kijuttatható só mennyiségét is, ami egy négyzetméternyi úton legfeljebb 2, hidakon 1 kilogramm. Mivel az idei első havazáskor, november 22-én a hőmérséklet még nem süllyedt túl alacsonyra, a járművek só és homok keverékét szórták szét. A kiemelt területeken évek óta alternatív hintőanyagokat (például zeolitot) is alkalmaznak. Minden idényben fontos megjegyezni, hogy a téli védekezés nemcsak az FKF feladata, hanem a járdák hóeltakarítása és síkosságmentesítése – a fővárosi önkormányzat rendelete értelmében – az ingatlantulajdonosok, illetve -üzemeltetők kötelessége. Erre a célra a vállalat hulladékudvaraiban, illetve lakossági ügyfélszolgálati irodájában eszközöket és hulladékanyagot lehet vásárolni. Ezen kívül magánszemélyek és társasházak is igényelhetik, hogy az FKF elvégezze helyettük a munkát. A szolgáltatást a 459-6708-as telefonszámon lehet kérni. Varga Violetta
II.
2009. január 09.
Csepp Csepel
Díjmentes hitelügyintézés több mint 20 bankkal, nem csak nálunk vásárolt ingatlanokra! 06 (70) 454-2109, 06 (70) 4542103 vagy 06 (70) 454-2116. Az Erdősoron eladó egy II. em.-i egyedi cirkófűtéses, felújított, téglaépítésű 2+1, 61 nm-es erkélyes lakás. I ár: 15,5 mFt. T.: 06 (70) 454-2106. Erdősoron I. em.-i gázkonvektoros 2 szobás 56 nm-es 11, 99 mFt. T.: 06 (70) 4542112. Kossuth L. u.-ban 1+2 félszobás VI. em.i 53 nm panellakás 9,5 mFt. T.: 06 (70) 454-2112. Hő u.-ban kiváló 1+1 félszobás házrész, garázzsal, pincével 14 mFt. T.: 06 (70) 454-2112. Csepelen a Kossuth L. u.-ban eladó egy 65 nm-es, IV. em.-i, 2+1 szobás felújítandó, jó elrendezésű csendes lakás alkuképes áron: 9,8 mFt. T.: 06 (70) 454-2117. Kossuth L. u.-ban eladó 2+2 szobás, jó fekvésű, 70 nm-es, kiváló elosztású lakás. A lakás esztétikai felújítást igényel. I.ár: 11 mFt. T.: 06 (70) 454-2117. Kiss János altb. u.-ban eladó 72 nm-es, fszt.-i, felújítandó, 2+2 szobás, jó elrendezésű lakás. I.ár: 10,9 mFt. T.: 06 (70) 4542117. Csepelen az Ady Endrétől a Vízmű lakótelepig az 1 szobástól a 2+2 es lakásig, 7,7 mFt-tól-***mFt-ig! Ölvedi Péter: T.: 06 (70) 454 -2127. Bajcsy Zs. úton házrész+garázs+kert telekhasználati megosztási szerződéssel 36 nm 9.5 mFt. T.: 06 (70) 454 -2127. Csillagtelepi gázfűtéses lakások 39 nmtől 55 nm-ig 10,5 mFt-tól 12,5 mFt-ig. T.: 06 (70) 454 -2127. Erdősor u.-ban eladó egy 1+2 szobás szépen felújított házközponti fűtéses lakás. 12,5 mFt. T.: 06 (70) 454-2104. Csepp Ingatlan Kft. 1211 Budapest, II. Rákóczi F. út 154-170. (Csepel Plaza) Tel.: 06 1 425 7534, Fax: 06 1 425 7535 www.oc.hu
INGATLAN Mária királyné úton 154 nöl-es telken, kétgenerációs, különbejáratú, 180 nmes, 2 szintes, 5 szobás, nagyrészt felújított családi ház garázzsal tárolóval 25,9 mFt irányáron eladó. T.: 06 (30) 6166888. Pesterzsébeten a központban 3 lakásos társasházban I. em.-i, 78 nm-es, 3 szobás, felújított, ézkezős, cirkófűtéses, nagyerkélyes, klímás lakás, garázzsal, összközműves saját telekkel 19,5 mFt irányáron T.: 06 (30) 616-6888. Damjanich u.-nál 190 nm-es, 2 szintes, 2 fürdőszobás, 2 konyhás, 5 szobás, 2 gépkocsi garázsos, felújított, igényesen kialakított ház 38,9 mFt. i.áron. T.: 06 (30) 616-6888. Mária királyné végén 2 generációs különbejáratú 2x80 nm kétszinten, 5 szobás, extrán felújított családi ház 3 gépkocsi-beállóval, 220 nöl-es öntözőrendszeres kerttel, pincével, tárolóval 39,9 mFt IRÁNYÁRON eladó. T.: 06 (30) 6166888. XXII. Klauzál u.-ban 387 nöl-es telken, 60 m-es, téliesített faházzal eladó. Víz, villany van. Ár: 11 mFt. T.: 06 (30) 6166888. Csepel Rózsadombján 2x150 nöl-es telken 90 nm-es, 2 szoba nappalis, étkezőkonyhás, jó állapotú családi ház + önálló garzon lakrésszel vegyes tüzelésű kazánnal 19,5 mFt iránáyron eladó. T.: 06 (30) 616-6888. Csepeli Sportcsarnoknál I. em.-i, 1+2 félszobás, erkélyes, jó állapotú cirkófűtéses lakás 10,9 mFt. T.: 06 (30) 616-6888.
Eladó egy 2+hallos gyönyörű állapotú, bruttó 60 nm-es téglaépítésű, gázkonvektoros III. em.-i lakás. I.ár: 12.7 mFt. T.: 06 (70) 454-2106. Cirmos stny.-on eladó egy első 1+2 egész szobás, jó állapotú, konvektoros téglalakás. I.ár: 13 mFt. T.: 06 (70) 4542106. Az Ady E. úton 2+1 szobás, jó állapotú, II. em.-i panellakás 9.9 mFt. T.: 06 (70) 4542122. Királymajorban, a József A. u.-ban, 1+2 szobás, felújított fszt.-i lakás 9.5 mFt. T.: 06 (70) 454-2112. Árpád u.-ban 1+1-es, 46 nm-es, hibátlan állapotú, bútorozott lakás 8.9 mFt. T.: 06 (70) 454-2112. Szt. István úton 2 szobás jó állapotú 58 nm. II. em.-i panellakás 10,2 mFt. T.: 06 (70) 454-2104. Cirmos stny.-on IV. em.-i 2+1 félszobás, 69 nm cirkós, hibátlan! 12,2 mFt. T.: 06 (70) 454-2104. Templom u.-ban egy téglaépítésű 2 egész szobás II. em.-i lakást eladásra kínálok 10.9 mFt. T.: 06 (70) 454-2108. Csillagtelepen eladó egy 37 nm-es, frissen felújított, gázkonvektoros lakás. 10.3 mFt. T.: 06 (70) 454-2108. Szent I. úton eladó egy I. em.-i jó állapotú lakás mely 2+1 félszobás, 64 nm. 11 mFt. T.: 06 (70) 454-2108. Csepelen, HÉV végállomáshoz közel 44 nm-es, 2 szobás, gázkonvektoros, tégla, előkertes, /fedett kocsibeálló/ lakás eladó. I.ár: 8.9 mFt. T.: 06 (70) 454-2113. Tihanyi lakóparkban eladó egy 2006-ban épült 210 nm-es, 3 szintből álló családi ház. I.ár: 52 mFt. T.: 06 (70) 454-2113. Csepel központjában eladó 2+2 szobás 72 nm-es, felújított panellakás. I.ár: 12 mFt. T.: 06 (70) 454-2113.
Otthon Centrum Pesterzsébeten Nagy S. u.-ban 28 nmes, egyszobás, kívül-belül felújított házrész konyhabútorral, telekrésszel, új nyílászárókkal 7,95 mFt. i.áron. T.: 06 (30) 616-6888. Halásztelken a Dózsa György u.-nál különbejáratú 2 generációs 2 x 100 nmes, kétszintes családi ház 150 nöl-es összközműves gondozott kertben 32,9 mFt irányáron, külön mérőórákkal. T.: 06 (30) 616-6888. Csepelen 120 nöl-es összközműves telek bontandó házzal 18mFt irányáronT:06 (30) 616-6888 Csepelen a Völgy u-ban 2 generációnak is alkalmas 2 lakrészes felújított 2 szobás külsőkonyhás házrész gépkocsibeállóval: 11 mFt. T.: 06 (30) 616-6888. Tihanyi lakóparkban EXTRA kivitelezésű energiatakarékos fűtéstechnikával épült, négyéves,egyszintes ház: 190m2-es 4 szobás, amerikaikonyhás, garázsos,150 nöl összközműves telekkel: 44 mFt i.áron. T.: 06 (30) 616-6888. Budaörs központjában 76 nm-es, 2 szoba nappalis, cirkófűtéses, riasztós, 2 lakásos házrész 76 nm-es pincével összközműves telekkel 19,9 mFt i.áron eladó. T.: 06 (30) 616-6888. Csepelen, 110 nm-es, teljesen felújított, zöldövezeti 4 szobás családi ház eladó. 25,9 mFt. Hitelre is! (15%) T.: 06 (20) 226-3123. Új építésű, duplakomfortos, nappali + 4 lakóhelyiséges sorház önálló telekkel és saját, külön gépkocsi-beállóval eladó Királyerdőn, kulcsrakészen, 25,9 mFt-ért. T.: 06 (20) 222-4365.
KORREKT INGATLANKÖZVETÍTŐ INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA IRODÁNK INGYENES HITELÜGYINTÉZÉST BIZTOSÍT MINDEN ÉRDEKLÖDŐ SZÁMÁRA /hitelügyintéző Molnár Viktória 06-70-932-2577/ Email:molná
[email protected]
ÜGYFELEINK RÉSZÉRE KERESÜNK GÁZFŰTÉSES LAKÁSOKAT, CSALÁDI HÁZAKAT 06 (30) 341-7929, 06 (30) 461-9700 Csepelen, a gyár területén azonnal költözhető 75 nm-es gázfűtéses lakás 4 fős brigádnak is alkalmas, 2 szoba zuhanyzós fürdő, külön WC, konyharész. 60 eFt-ért kiadó. T.: 06 (30) 3417929. Rakéta u.-ban 55 nm-es 2 szobás erkélyes, konvektoros lakás 20 nm-es pincével 12,9 mFt. T.: 06 (30) 3417929. Nap u.-ban 55 nm-es, 2 szobás, erkélyes, I. em.-i, parkettás, vízórás lakás 9,9 mFt. T.: 06 (30) 341-7929. Tamariska dombnál 280 nm-es igazi kétgenerációs exkluzív családi ház 89 mFt. T.: 06 (30) 341-7929. Martinovics u.-ban 170 nm-es, 4 szobás, jó állapotú családi ház 35 mFt. T.: 06 (30) 341-7929. Csepel-Lakihegy Komp u.-ban 37 nmes, 1,5 szobás, konvektoros II. em.-i 2004. évben épült, zárt kocsi-beállóval 14,8 mFt. T.: 06 (30) 341-7929. Kertvárosban, a Szebeni u.-ban 4 éve felújított 2 szobás, müa. nyílászárókkal, szép rendezett kerttel 25,9 mFt. T.: 06 (30) 341-7929. Kassai u.-ban 2 lakásos udvarban, csendes, fejújított, 2 szobás lakás szép kertrésszel 16,9 mFt. T.: 06 (30) 3417929. Zsák H. u.-ban I. em.-en, 61 nm-es, 3 szobás, felújítandó, erkélyes, vízórás lakás 9,6 mFt. T.: 06 (30) 341-7929. Kossuth L. u.-ban 33 nm-es garzon, felújított, IX. em.-en fix 7,3 mFt. T.: 06 (30) 341-7929.
Csepel-Szigetszentmiklós határában „üdülősoron”, Duna parton, 3 szintes családi ház különálló garázzsal 150 nöl telken 36,7 mFt i.áron eladó tulajdonostól. E-mail:
[email protected] T.: 06 (30) 974-4418. Királyerdőben, Kórus u.-ban 160 nöl-es telek 40 nm-es házzal, melléképületekkel eladó 16,5 mFt-os i.áron. T.: 06 (20) 4886163. Új építésű ház Királyerdőben eladó. 140 nm-es, teraszos, 2 beállós garázzsal, 400 nm-es telken. I.ár: 34.99 mFt. T.: 06 (30) 516-1773. Minden kedves volt és leendő ügyfelemnek boldog újesztendőt kívánok! Ledinczky BT. Kata Ingatlan Kertvárosban, közepes állapotú, 2+1 félszobás, 65 nm-es ház sürgősen eladó 22.9 mFt-ért, 721 nm-es telekkel, garázszsal. T.: 06 (30) 516-1773. Csillagtelepen átépített családi ház eladó. T.: 06 (20) 355-1065. Királyerdőben, 90 nm-es, jó állapotban lévő ház eladó, 792 nm-es telken. I.ár: 29,9 mFt. T.: 06 (30) 516-1773. 2+2 félszobás ház kertvárosban eladó. 24,9 mFt. T.: 06 (20) 465-0966. Szigetszentmiklóson lakóingatlan és építési telek eladó. T.: 06 (20) 355-1065. Királyerdőben, 90 nm-es ház, 550 nmes telken eladó. I.ár: 25 mFt. T.: 06 (30) 516-1773. Szigetszentmártonban ház eladó. 4 szobás, 120 nm, 200 nöl telekkel, üdülősoron. Horgászat lehetséges! I.ár: 22 mFt. T.: 06 (20) 921-3285.
Rév u. 422 nm-es telken 182 nm-es családi ház, 4 szobás, 24,9 mFt. T.: 06 (30) 341-7929. Völgy u.-ban négyemeletes ház III. em.-én 55 nm-es, 2 szobás, ablakos konyhás, jó állapotú lakás 9,3 mFt. T.: 06 (30) 341-7929. Lakihegy lakóparkban, 37 nm-es, másfélszobás II. em.-i, légkondis, nagyon szép lakás zárt parkolóval 12 mFt. T.: 06 (30) 341-7929. Táncsics M. u.-ban 323 nm-es telken 100 nm-es, négy szobás, étkezőkonyhás, garázsos, felújított családi ház 21,9 mFt. T.: 06 (30) 341-7929. Bajáki F. u.-ban 2000-ben épített családi ház 360 nm-es telken 93,8 nm-es amerikai konyhás, nappali teraszkapcsolattal, 2 hálószoba, 2 fürdőszoba, háztartási helyiség, bukó-nyíló ablakok, reluxa függ., járólap, szőnyegpadló, garázsalap. 26,3 mFt. T.: 06 (30) 3417929. Királymajorban 58 nm-es 1+2 félszobás, erkélyes, ablakos konyhás, étkezős, gardróbos, V. em.-i, és egy II. em.i, jó állapotú lakások 10,5 mFt-ért. T.: 06 (30) 341-7929. Zöldfa u.-ban 69 nm-es, 3 szobás, felújított lakás saját pincerésszel, 11,9 mFt. T.: 06 (30) 341-7929. A II. Rákóczi F.úton négyemeletes ház I. em.-én 2,5 szobás, berendezett lakás kiadó 50 eFt + rezsi, 2 havi kaució T.: 06 (30) 341-7929. KORREKT INGATLANKÖZVETÍTŐ INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA
LAKÁS Mária királyné úton új társasházban 85 nm-es és 113 nm-es, azonnal beköltözhető lakások eladók. 28 mFt és 32 mFt. T.: 06 (20) 965-8739. Csepelen, a Cirmos stny.-on, 2+1 félszobás, jó állapotban lévő, 64 nm-es, téglaépítésű, cirkó-fűtéses lakás eladó. I.ár: 12.5 mFt. T.: 06 (30) 516-1773. Kettőt 18 mFt-ért. 68 és 48 nm-es lakás emeletnyi különbséggel eladó. Külön is! T.: 06 (20) 417-9452. Árpád u.-ban 46 nm-es, másfélszobás, tehermentes, azonnal költözhető öröklakás alkalmi áron 7,4 mFt-ért eladó. T.: 06 (20) 274-4380. Eladó Csillagtelepen azonnal beköltözhető, gyönyörűen felújított (csempe, padlólap, szaniterek, parketta) téglaépületben, I. em.-i, 37 nm-es lakás a Rakéta u.ban. T.: 06 (20) 324-9261. Eladó vagy cserélhető (csillagtelepi 1 szobásra) a Temesvári u.-ban téglaépítésű, 2 szobás, felújított, 72 nm-es lakás pincével, garázzsal. T.: 06 (30) 749-6832. 57 nm, 3 szobás, teljesen felújított lakás eladó a Kolozsvári -ban, gázfűtéses négyemeletes tűársasház III. em.-én. I.ár: 16,4 mFt. T.: 06 (30) 3010898.
XXI. ker. Rákóczi úton tulajdonostól eladó III. em.-i, 1+2 félszobás, 56 nm-es teljesen felújított lakás. I.ár: 10,2 mFt. T.: 06 (30) 771-0531. Kossuth Lajos u.-ban 72 nm-es, erkélyes, 3 szobás, I. em.-i, felújított, klímás, étkezős lakás konyhabútorral kamerás kaputelefonnal 11,5 mFt T.: 06 (30) 6166888.
2009. január 09.
Csepp Csepel
VARGA ÉS CSALÁDJA Ingatlanközvetítõ és Értékbecslõ Iroda Irodáink: 1213 Bp., Hollandi út 93/b. T/fax: 420-3510, Nyitva: H-P: 10-18h T.: 06 (20) 945-1214. 1214 Bp., Zöldfa u. 3. I. 2. T.: 276-1077. T/Fax: 420-6686. Nyitva: h., sze., p.: 10-18 h; kedd, cs: 12-18 óráig T.: 06 (20) 945-1214 E-mail:
[email protected],
[email protected], www.vingatlan.hu KEDVEZMÉNYES
HITEL,
TULAJDONILAPOK AZONNAL!
WWW.INGATLAN.COM/VARGALAK
BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES JELENLEGI ÉS LEENDÕ ÜGYFELÜNKNEK! Kiadó lakások, házak Csepelen 45 eFt/hó + rezsi + kaució – 85 eFt/hó+rezsi+kaucióig. T.: 420-6686, 06 (20) 945-1214. Csepelen, a Piacon, 20 nm-es jó helyen lévő üzlet, ötven éves bérleti joga eladó 7 mFt.-ért. T.: 06 (20) 945-1214. Csepelen, a Kossuth L. u.-ban, téglaházban IV. em.-i, 42 nm-es, felújítandó lakás, 7.9 mFt.-ért. T.: 06 (20) 945-1214. Csepelen, az Ady E. u.-ban, panorámás IX. em.-i, 35 nm-es, 1.5 szobás panellakás, 7.9 mFt.-ért. T.: 06 (20) 945-1214. Csepelen, a Táncsics u.-ban, négyemeletesben, panorámás IV. em.-i, 53 nm-es, 1+2 félszobás, franciaerkélyes, átlagos panellakás tárolóval 9.4 mFt-ért. T.: 06 (20) 945-1214. Csepelen, a Nap u.-ban, II. em.-i, felújított 2 szoba-étkezős, 54 nm-es, erkélyes panellakás 9.9 mFt.-ért. T.: 06 (20) 9451214. Csepelen, a Dunadűlőn, II. em.-i, Dunára néző, 1+2 félszoba-étkezős, 58 nm-es, erkélyes panellakás 9.9 mFt.-ért. T.: 06 (20) 945-1214. Csepelen, a Pláza mellett, liftes házban, I. em.-i 1+2 félszobás, 53 nm-es, erkélyes részben felújított panellakás, konyhabútorral 10.1 mFt.-ért. T.: 06 (20) 945-1214. Csepelen, a József A. u.-ban, IV. em.-i, 1+2 félszoba-étkezős, 58 nm-es, extrán felújított, klímás panellakás, konyhabútorral 10.6 mFt.-ért. T.: 06 (20) 945-1214. Csepelen, a Kossuth u.-ban, liftes téglaházban, IV. em.-i 2 szobás, 67 nm-es, irodaként működő, felújított lakás, konyhabútorral 11.3 mFt.-ért. T.: 06 (20) 9451214. Nap u.-ban 54 nm-es, 2 szoba-étkezős, I. em.-i, felújított panel szép konyhával, tárolóval eladó. 10,2 mFt. T.: 06 (20) 9212411. XX. kertvárosban 38 nm-es, szigetelt téglaházban, felújított egyedi gázfűtéses öröklakás eladó. 9,4 mFt. T.: 06 (20) 913-1170. Csepelen a Cirmos stny.-on 2+1 félszobás, 64 nm, téglaépítésű, cirkófűtéses lakás eladó. I.ár: 12,8 mFt. T.: 06 (20) 977-4196. Csillagtelepen gázkonvektoros, 34 nm, I. em.-i azonnal költözhető lakás i.ára: 8,6 mFt. T.: 06 (20) 361-3901. XXI. ker. Rákóczi úton eladó 1+1 félszobás, 46 nm-es felújított lakás. I.ár: 9,5 mFt. T.: 06 (30) 825-5195. Királymajorban, felújított 1+2 félszobás, 58 nm-es panellakás sürgősen eladó. T.. 06 (20) 241-2711. Szent I. tér közelében, 50 nm-es, 2 szobás, teljesen felújított téglalakás eladó. I.ár: 10.99 mFt. T.: 06 (30) 516-1773.
III.
Csepelen, a Kossuth u.-ban, magasföldszinti, 1+2 félszobás, 52 nm-es átalakított, extrán felújított panellakás konyhabútorral 11.5 mFt.-ért. T.: 06 (20) 945-1214. Csepelen, a Völgy u.-ban, négyemeletes panel földszintjén 76 nm-es 3.5 szobás, erkélyes részben felújított lakás 11.5 mFtért. T.: 420-6686, 06 (20) 945-1214. Csepelen, a Katona J. u.-ban, I. em.-i, 1.5 szobás, 47 nm-es, erkélyes jó állapotú gázkonvektoros lakás, felújított ablakokkal, konyhabútorral 11.9 mFt.-ért. T.: 06 (20) 945-1214. Csepelen, a Puli stny.-on, III. em.-i 64 nmes, 2+1 félszobás, erkélyes, részben felújított, gázcirkós lakás, tárolóval 12.4 mFtért. T.: 420-6686, 06 (20) 945-1214. Csepelen, a Cirmos stny.-on, IV. em.-i 1+2 félszobás, erkélyes gázkonvektoros, felújított lakás konyhabútorral, zárt parkolóval. 13.5 mFt-ért. T.: 06 (20) 945-1214. Csepelen, a Rakéta u.-ban, magasföldszinti, 3+1 félszobás, 76 nm-es átalakított, extrán felújított panellakás konyhabútorral 14.3 mFt.-ért. T.: 06 (20) 945-1214. Csepelen, a Krizantém u.-ban, négyemeletes panel földszintjén 84 nm-es, 3.5 szobás, felújított lakás extra konyhabútorral 14.1 mFt-ért. T.: 420-6686, 06 (20) 9451214. Csepelen, a II. Rákóczi F. u.-ban, négyemeletes panel földszintjén 84 nm-es 3.5 szobás, erkélyes jó állapotú, konyhabútorral 14.5 mFt-ért. T.: 420-6686, 06 (20) 945-1214. Csepelen, a Csikó stny.-on, IV. em.-i 70 nm-es, 2+1 félszoba-étkezős, erkélyes, felújított, tömbfűtéses lakás tárolóval 15.5 mFt-ért. T.: 420-6686, 06 (20) 945-1214. Csepelen, a Cirmos stny.-on, III. em.-i 70 nm-es, 2+2 félszobás, beépített erkélyes, felújított, gázcirkós lakás tárolóval 16.5 mFt-ért. T.: 420-6686, 06 (20) 945-1214. Csepelen, a Mária királyné u.-ban, ma még 40 nm-es garázs, de átminősíthető lakássá, 355 nm-es telekkel 11.9 mFt-ért. T.: 420-6686, 06 (20) 945-1214. Csepel határában, az M0 közelében, a Komadűlőben, bekerített, 570 nm-es, gondozott üdülőtelek, 50 nm-es lakható épülettel eladó 11.9 mFt-ért. T.: 06 (20) 945-1214. Csepel Szilvafa u.-ban, zártkertben, bekerített, 540 nm-es, telek, 34 nm-es lakható épülettel eladó 11.9 mFt-ért. T.: 06 (20) 945-1214. Csepel, Csillagtelepen 2 szobás gázcirkós, egyszintes betonfödémes felújított tetős ház, 530 nm-es összköz-műves telekkel 20.9 mFt-ért. T.: 06 (20) 9451214.
Csepel, Csillagtelepen 2 szobás gázcirkós, egyszintes betonfödémes részben felújított ház, 450 nm-es összközműves telekkel 22.9 mFt-ért. T.: 06 (20) 9451214. Csepelen, Királyerdőben, új építésű négylakásos kertes házban, 2 szintes, 70 nm-es, 1+2 félszoba-nappalis lakás, 2 fürdő WC, összközműves telekrésszel 23.5 mFt-ért. T.: 06 (20) 945-1214. Csepelen, Királyerdőben, új építésű négylakásos kertes házban, 2 szintes, 70 nm-es, 3 szoba-nappalis lakás, 2 fürdő WC, összközműves telekrésszel 24.9 mFt-ért. T.: 06 (20) 945-1214. Csepelen, a Kondor u.-ban, felújítás alatt lévő 70 nm-es, komfortos ház, 140 nöl-es telekkel, garázzsal, 30 nm-es garzonnal, pincével 25.9 mFt-ért. T.: 06 (20) 9451214. Csepelen, az Uzsoki u.-ban, fiatal 100 nm-es, galériás, 3 szoba-nappalis ház, 200 nöl-es, közműves telekkel, 3 kocsibeállóval, tárolóval, pincével 32.9 mFt-ért. T.: 06 (20) 945-1214. Csepel, Kertvárosban, új építésű négylakásos kertes házban, 100 nm-es, 2 szoba-nappalis, amerikai konyhás, gázcirkós extra lakás, kocsibeállóval, teraszszal, telekrésszel 35,9 mFt-ért. T.: 06 (20) 945-1214. Csepelen, a Damjanich u.-ban, 2 generációnak is jó, 170 nm-es, 4 szoba-nappalis felújított ház, nagy garázzsal, melléképülettel, 230 nöl-es telekkel 36 mFt-ért. T.: 06 (20) 945-1214. Csepel, Kertvárosban, 300 nöl-es összközműves telken 3 szoba-nappalis gázcirkós, felújítandó ház, nagy garázszsal, melléképülettel 34.9 mFt-ért. T.: 06 (20) 945-1214. Csepelen, a Tigris u.-ban, 2 generációs, 140 nm-es, 4 szoba-télikertes ház, garázzsal, pincével, melléképülettel, 195 nöl-es telekkel 37.9 mFt-ért. T.: 06 (20) 945-1214. Csepel, Mária királyné u.-ban, 212 nöl-es telken belső lépcsős 2 generációs 5 szoba-2 hálófülkés gázcirkós, jó állapotú ház 2 garázzsal, melléképülettel, pincével 39.9 mFt-ért. T.: 06 (20) 945-1214. Csepel, Királyhágó u.-ban, 152 nöl-es telken, 230 nm-es, 3 generációs, 5 szobanappalis gázcirkós, jó állapotú ház 2 garázzsal, melléképülettel, pincével 39.9 mFt-ért. T.: 06 (20) 945-1214. Csepel, Hollandi végén, vízparti 120 nöles, közműves telken 3+2 félszoba-nappalis geotermikus fűtésű, 3 éves 2 szintes, 180 nm-es ház, nagy garázzsal 39.9 mFtért. T.: 06 (20) 945-1214.
Csepel, Királyerdőben, 235 nöl-es összközműves telken 135 nm-es, 2 lakásos, külön bejáratú, összesen 4.5 szobás gázfűtéses, nagyrészt felújított ház, pincével, garázzsal 41.9 mFt-ért. T.: 06 (20) 9451214. Csepel, Kertvárosban, 300 nöl-es összközműves telken 120 nm-es, 4 szobanappalis gázcirkós, felújított ház, garzonnal 44.9 mFt-ért. 06 20 945 1214 Csepel, Kertvárosban, 230 nöl-es összközműves telken 136 nm-es, 3 szoba -nappalis gázcirkós, teljesen felújított ház, 28 nm-es külön-bejáratú irodával, 60 nmes pincével, garázzsal, medencével, extrákkal 49.9 mFt-ért. T.: 06 (20) 945-1214. Halásztelken, egyszintes 60 nm-es, 1 szobás jó állapotú, bővíthető öreg ház, garázzsal, 140 nöl-es összközműves telekkel 13.9 mFt-ért. T.: 06 (20) 9451214. Halásztelken, 4 éves kétszintes 135 nmes, 3 szoba-nappalis, extra ház, garázszsal, 474 nm-es összközműves telekkel 32.9 mFt-ért. T.: 06 (20) 945-1214. Halásztelken, 2 szinten 130 nm-es, 3 szoba, 3 félszoba-nappalis dupla fürdőszobás önálló ház, 60 nm-es pincével, melléképülettel, 240 nöl-es összközműves telekkel 37.9 mFt-ért. T.: 06 (20) 945-1214. Halásztelken, 1 szinten 300 nm-es, 3+2 félszoba-nappalis, 3 fürdőszobás, extra új ház, medencével, dupla garázzsal 440 nöl-es összközműves telekkel, extrákkal 79.9 mFt-ért. T.: 06 (20) 945-1214. Szigetszentmiklóson, új építésű 2 szinten 80 nm-es, 1+2 félszoba-nappalis, 2 fürdőszobás sorház, fedett terasszal, összközműves telekrésszel, fatüzeléses kandallóval 17.9 mFt-ért. T.: 06 (20) 9451214. Szigetszentmiklóson, új építésű egyszintes 150 nm-es, 3 szoba-nappalis, nagy fedett teraszos ház, 230 nöl-es telekkel, kandallóval, extrákkal 37.9 mFtért. T.: 06 (20) 945-1214. Dunaharaszti új részén, újszerű, 200 nmes extra ház, 30 nm-es garázzsal, 150 nöl-es, összközműves telekkel, extrákkal 48 mFt-ért. T.: 06 (20) 945-1214. Soroksáron, új építésű kétszintes 107 nm-es, félig kész, gázfűtéses téglaház, 16 nm-es garázzsal, 200 nm-es, összközműves telekkel 19.9 mFt-ért. T.: 06 (20) 945-1214. Szigethalmon 2.5 szobás, 70 nm-es, gázfűtéses vályogház, 36 nm-es melléképülettel, 200 nöl-es, összközműves telekkel, tárolóval 12.9 mFt-ért. T.: 06 (20) 945-1214.
Csepelen a II. Rákóczi F. úton 4 szintes panelház II. em.-én 55 nm-es, kétszobás, vízórás, tehermentes lakás eladó. I.ár: 9,9 mFt. T.: 06 (20) 491-9827 délután. József A. u.-ban, 56 nm-es, 2 szobás, gázkonvektoros, téglalakás eladó. I.ár: 12.9 mFt. T.: 06 (30) 516-1773. 159-es busz végállomásánál ablakcserélt, kádcserélt, felújított, konvektoros, 54 nm-es IV. em.-i lakás 12,4 mFt-ért eladó. T.: 06 (20) 442-6689. Csepel Királymajor Katona J. u.-ban, 58 nm-es, 1+2 félszobás, étkezős, új konyhabútoros, III. em.-i felújított öröklakás eladó. T.: 06 (20) 808-7874. Bordás u.-ban, 54 nm-es, 2 szobás, erkélyes, II. em.-i gázfűtéses lakás eladó. I.ár: 12.5 mFt. T.: 06 (30) 516-1773. 54 nm gázkonvektoros, II. em.-i azonnal költözhető lakás zöldövezetben. I.ár: 12,4 mFt. T.: 06 (20) 361-3901. Csepelen, az Orion u.-ban 56 nm-es 2szobás, étkezős. erkélyes, gázkonvektoros III. em.-i kiválóan felújított klímás lakás,műanyag nyílászárókkal, új konyhabútorral,pincével 12,5 mFt i.áron T.: 06 (30) 616-6888.
Cirmos sétányon 64 nm-es, 2+ félszobás, erkélyes, cirkófűtéses IV. em.-i lakás új műanyag nyílászárókkal 13,9 mFt i.áron eladó. T.: 06 (30) 616-6888. Völgy u.-ban, másfélszobás, 42 nm-es, I. em.-i téglalakás eladó. I.ár: 11.7 mFt. T.: 06 (30) 516-1773. Készpénzért vásárolnék végrehajtás előtt álló lakást Csepelen, 49 nm-től 62 nm-ig. T.: 06 (20) 952-9191. Csepel központjában 2 szobás, napfényes, nagykonyhás, szép állapotú, IX. em.-i panellakás nagy pincetárolóval tulajdonostól eladó. Néhány éve felújított: járólap, lamináltparketta, redőny, szúnyogháló, gardrób, konyhabútor, légkondicionáló. Remek tömegközlekedés és parkolási lehetőség. Bölcsőde, óvoda, iskola, SZTK, piac, szupermarket, Pláza, Posta és bankok pár perc séta. Ár: 9.25 mFt. T.: 06 (20) 828-1920. Első em.-i 64 nm-es, Sportpályához közeli lakás 10,5 mFt-ért eladó. T.: 06 (20) 465-0966. Egyszobás, I. em.-i erkélyes lakás azonnal költözhető. 8,2 mFt. T.: 06 (20) 3946202.
Királymajorban 58 nm felújított panellakás gyönyörű panorámával. I.ár: 9,5 mFt. T.: 06 (20) 361-3901. Ady E. u.-ban 68 nm-es, 2+2 félszobás, felújított, II. em.-i, erkélyes lakás új konyhabútorral 10,9 mFt T.: 06 (30) 6166888. Nyuszi sétányon új építésű, fszt.-i, 61 nm-es, 2 szobás lakás, új konyhabútorral gépkocsi beállóval kultúrált társasházban, telekrésszel 16,6 mFt i.áron eladó. T.: 06 (30) 616-6888. Csepel központjában a Kossuth L. u.ban, 55 nm-es, 1+2 félszobás, erkélyes VII. em.-i lakás 9,5 mFt T.: 06 (30) 6166888. Csepelen a Sportcsarnoknál I. em.-i 1+félszobás erkélyes, cirkófűtéses, jó állapotú lakás, téglaházban, saját pincével: 10,9 mFt i.áron eladó. T.: 06 (30) 616-6888. Csepelen a Nyírfa u.-ban 73 nm-es Fszi 3 szobás étkezős,erkélyes szépen felújított lakás,újkonyhabútorral,saját pincerésszel,12,5 mFt i.áron eladó. T: 06 (30) 616-6888.
IV.
2009. január 09.
Csepp Csepel
Erzsébeten a Pacsirta u-ban 58 nm-es, 2 + félszobás, erkélyes szépen felújított lakás, pincével, IX. em.-en 4 liftes csúsztatott zsalus házban: 9,9 mFt i.áron T.: 06 (30) 616-6888.
KIADÓ Háromszobás kertes családi ház alacsony rezsivel, kocsi-beállással kiadó. T.: 06 (20) 961-3231.
Csillagtelepen 1 szobás, bútorozatlan, gázkonvektoros lakás kiadó 45 eFt + rezsi + 2 havi kaucióval. T.: 06 (30) 8736769. Csillagtelepen kiadó egy 35 nm-es, bútorozatlan, gázkonvektoros garzonlakás beépített szekrénnyel, hűtővel és mosógéppel. 40 eFt + rezsi. T.: 06 (20) 944-7226. Kiadó a gimnázium mellett másfélszobás, gázfűtéses, fszt.-i, felújított, bútorozatlan lakás. T.: 06 (30) 394-5695. 1+2 félszobás öröklakás bútorozatlanul Csepel központjában kiadó 60 eFt-ért. T.: 06 (20) 983-5221. Kiadó a Csikó stny.-on 1+2 félszobás, gázfűtéses, loggiás, berendezett szép lakás hosszútávra. T.: 06 (30) 394-5695. Kiadó/eladó, azonnal beköltözhető a Kossuth L. u.-ban 42 nm-es, amerikai konyhás, jól karbantartott, félig bútorozott lakás. T.: 06 (30) 295-9105. Kiadó 38 nm-es berendezett lakás a Tesco mellett. Havi 45 eFt + rezsi + 1 hó kaució. T.: 06 (20) 205-6507. Garzon kiadó. 45 eFt + rezsi + 2 hó kaució. T.: 06 (20) 375-8476. Csepel Kapos u., fszt.-i, gázkonvektoros, 1 szoba összkomfortos, berendezett lakás azonnali költözéssel kiadó. 50 eFt/hó. Kaució szükséges. T.: 276-1402, 06 (20) 332-8129. Kiadó 2 szobás lakás 55 eFt + rezsi + 2 havi kaució. T.: 06 (20) 327-8360. Sürgősen eladó Árpád u.-i, I. em.-i, másfélszobás + gardróbos, bútorozatlan lakás. T.: 06 (70) 943-6305. Kiadó Béke téri 2 szobás cirkófűtéses, zöldövezeti, fszt.-i lakás. 55 eFt/hó. T.: 06 (70) 275-0289. Egyszoba összkomfort azonnal kiadó. T.: 06 (30) 316-3320. 36 nm összkomfortos lakás családi házban, Királyerdőben kiadó. Gépkocsi beállással. T.: 06 (70) 200-5396. Ady E. úton bútorozott szoba kiadó megbízható, füstmentes személynek. 25 eFt + rezsi. T.: 06 (30) 259-3663. Csepelen egyszoba komfortos lakás 35 eFt-ért kiadó T.: 06 (30) 964-1882. Kiadó Csepelen hosszú távra 2,5 szobás, gázfűtéses, vízórás, bútorozatlan, nem panel lakás csendes környezetben, jó parkolási lehetőséggel. 65 eFt/hó + rezsi, kaució. T.: 06 (20) 916-6841. Csepelen, családi házban februártól ágybérlet leköthető brigádok tagjainak és diákok részére. T.: 06 (20) 355-1065. Kertvárosban kiadó egyszobás, összkomfortos, részben bútorozott kertes házrész magyar, gyermektelen dolgozó párnak vagy egy személynek. 50 eFt + rezsi + 2 hó kaució. T.: 06 (209 3765026. Csillagtelepi egyszobás, gázfűtéses, bútorozatlan lakás kiadó. 45 eFt + rezsi. T.: 06 (30) 970-5729. Csepel központjában 1,5 szobás, 40 nm-es új lakás hosszútávra kiadó. 50 eFt + rezsi + 2 hó kaució. T.: 06 (20) 4387373, este 7 után.
Szent I. úton 48 nm-es, 2 szobás egyedi gázfűtéses lakás bebútorozva, hosszútávra, max. 3 fő részére, azonnal beköltözhetően kiadó. 55 eFt + rezsi + 2 havi kaució. T.: 06 (20) 5924003.
Csepel Királyerdőben újszerű állapotú, 2+1 szobás, külön konyhás, 80 nm-es ikerház-fél garázzsal havi 95 eFt + rezsiért kiadó. Kaució 190 eFt. T.: 06 (20) 544-5965. Csikó stny.-on másfélszobás, gázkonvektoros, III. em.-i üres lakás kiadó. 50 eFt + rezsi. T.: 06 (30) 483-7213. Csepelen másfélszobás, gázfűtéses, üres lakás kiadó. T.: 06 (70) 263-7052. Kiadó 2 szobás kertes családi ház Királyerdőben, Csepelen. T.: 06 (20) 983-4832.
Műszaki főiskolás lány korrepetálást vállal matematikából és fizikából 8. osztályig. T.: 06 (20) 983-4832. Matematika, fizikatanítás Önnél! T.: 06 (20) 959-0134.
TÁRSKERESÕ TÁRSKERESŐ IRODA FÉNYKÉPES ADATBÁZISSAL ÉS RENDEZVÉNYEKKEL! T.: 420-5958.
58-64 éves hölgyet keresek komoly kapcsolatra. Jelige: „Intelligens” (a kiadóba).
SPORT 2 db Squash pálya a Tesco mellett kiadó. www.stefanocsepel.hu 1 évig 33% kedvezmény. T.: 06 (20) 205-6507.
GARÁZS
VEGYES
Csepeli temető mellett sátortetős garázs eladó! T.: 06 (70) 589-4235, 06 (20) 7706784. Teremgarázs kiadó a Csepel Plázánál. 12 mFt./hó T.: 06 (30) 682-7352.
Szorongásos állapot, depresszió, alvászavar, pánikbetegség kezelése. Dr. Novák Judit T.: 395-9555.
TELEK Csepelen eladó egy 200 nöl-es telek. T.: 06 (30) 292-7832
ÜZLET Csepelen működő fodrász-kozmetika bérleti joga berendezéssel átadó. Az üzlet egyedi fűtésű, klímás. T.: 420-9557, 06 (20) 428-1939, 06 (20) 208-3557. Csepelen totó-lottó üzlet átadó. T.: 06 (30) 964-1882. Csepelen, a Szent I. térnél a CBA mögött lévő kifőzde kiadó! T.: 06 (30) 964-7559. Csepel központjához közel 95 nm családi ház kiadó, kizárólag üzleti tevékenységre alkalmas. (fodrászat, egészségcentrum, szépségszalon, iroda). T.: 2776060. Egész nap.
ADÁS-VÉTEL Magnum dobfelszerelés eladó, részletre is. T.: 06 (70) 703-3394. Eladó egy közel 1 m. magas, elemes játék daru 4 eFt-ért. T.: 06 (30) 546-9185. Felújításból megmaradt, 6 tekercs, bontatlan tapéta eladó. (900 Ft/ tekercs). T.: 06 (20) 560-9276. 38-as méretű, fekete-kék színű jégkorcsolya (4 eFt) és egy fekete, női, 37-es méretű, jó állapotú Nike edzőcipő (5 eFt) eladó. T.: 06 (20) 560-9276. 3 db. Star-Wars figura eladó. 3 eFt /db. T.: 06 (30) 546-9185. Eladó 3 db, teljesen új, 60 Wattos, energiatakarékos Philips izzó 4 eFt-ért. (8 ezer óra égési idő!) T.: 06 (30) 546-9185. Eladó egy felújításra szoruló kerékpár. I.ár: 10 eFt. T.: 06 (20) 560-9276.
OKTATÁS Angolnyelv tanár korrepetálást és nyelvoktatást vállal. T.: 06 (20) 935-0132. Korrepetálás 1-5. osztályosoknak. T.: 06 (20) 313-5731. Beszédcentrikus angoloktatás, nyelvvizsga előkészítés minden szinten, cégeknek is. T.: 06 (70) 318-4547. Barátkozás a számítógéppel. Internet, levelezés. Érdeklődő kezdőknek, idősebbeknek, civileknek. Dán Zsuzsa 06 (30) 592-7740.
EGÉSZSÉG
Európa legnagyobb pénzügyi tanácsadója, pályázatot hirdet, vezető-menedzseri területre, átképzéssel, fő és mellékállásban. Pályázati feltétel: Felsőfokú végzettség, jó kommunikációs készség. E-mail:
[email protected] Ramocsáné Nagy Judit. T.: 06 (30) 928-8482.
Veszélyben a munkahelye? Csökkenek a bevételei? Nyomasztják a hitelei? Van lehetőség tisztességes plusz bevételre. Jelentkezzen, ha ön szorgalmas kitartó, hajlandó képezni magát! T.: 06 (20) 5965487. Fodrászatba kozmetikust keresek. T.: 06 (70) 289-6283.
KÖSZÖNET Férjem – Kósa Oszkár – és én, 2008. december 20-án voltunk 50 éves házasok. Szeretnénk Őt köszönteni a sok éves türelméért, gondoskodásáért, szeretetéért, ami a mai napig tart. Jó egészséget, boldog, hosszú életet kívánunk: fia Gábor, lánya Ági, öt unokája, anyósáék és szerető felesége.
Jóga. T.: 06 (70) 318-3077. Életmód tanácsadás. T.: 06 (70) 2753681. Gyógytorna. Kérésére otthonában. T.: 06 (70) 318-3077.
ÁLLÁST KERES Napi takarítást, nagytakarítást, ablaktisztítást, festés utánit is vállalok. T.: 06 (70) 210-3992. Bejárónői munkát, takarítást vállalok. T.: 06 (30) 506-1068. Vállalnám idősebb személy felügyeletét, kisebb bevásárlást, kisebb takarítást is heti pár nap, pár órában. T.: 277-7936, 06 (70) 639-3083. Bejárónői munkát vállal heti 2 alkalommal, leinformálható, gyes-en lévő anyuka. T.: 06 (30) 637-7072. Takarítást, vasalást, bármilyen házimunkát és gyermekfelügyeletet vállalok. T.: 277-4640. Lakások, irodák rendszeres és alkalmi takarítását vállalom. Vasalást is. T.: 06 (30) 416-2131.
ÁLLÁST KÍNÁL Azonnali kezdéssel mellékállásban végezhető területi képviselőket keresek jól jövedelmező munkára. T.: 06 (30) 827-7340. Konyhai kisegítőt felvesz a Bogrács Vendéglő. Katona József u. 54. T.: 2772122. Környezetvédelem, klíma-védelem! Munkatársakat keresünk. Jövedelem: 250 eFt. T.: 06 (20) 980-9373. Csepeli Könyvelőiroda regisztrált mérlegképes könyvelőt keres, bérszámfejtési ismeretekkel. Önéletrajzokat az
[email protected] email címre vagy a 362-0044-es fax számra várjuk. Fiatalok! Egészséges, kiváló energiaital ajánlásával, kiegészítő jövedelmet teremthetsz magadnak. Hívj: 06 (20) 568-6283. Csepeli büfébe női eladót keresünk, jogosítvány előny! T.: 06 (20) 9718601.
„Az Eötvös József Iskola Csepel Alapítvány (adószám: 19670704-1-43; cím: 1213 Budapest, Szent István út 132.) köszöni támogatóinak a személyi jövedelemadó 1% -ából befolyt 942.582 Ft-ot. Az összeg nagy részét jutalomkönyvek vásárlására, könyvtárunk fejlesztésére, a gyermekek nyelvvizsgáinak támogatására, a versenyek és pályázatok nevezési díjaira és a pályázati önrészek fedezésére, a 8. osztályosok középiskolai előkészítőjének támogatására, az osztálykirándulások, erdei iskolák és a nyári táborok támogatására fordítottuk. A megmaradt 61.015 Ft-ot a következő évi támogatásokra különítjük el. Jövőbeni támogatásukat előre is köszönjük. Az alapítvány kuratóriuma.”
Ünnepidézõ Évről évre koncerttel kedveskednek a közönségnek a lajthások karácsony alkalmából. December 13-án ezúttal a Kispesti Jézus Szíve Plébániatemplomban csendültek fel ünnepi hangok a Lajtha László Általános Iskola ének-zene tanára, Hollós Ágnes vezényletével. Az alsós kórus ismert műdalokat és karácsonyi népdalcsokrot adott elő, a felső tagozatosok emellett még egyházi dallamokat is: Ave Maria-t és spirituálét. A volt növendékek kórusának repertoárja színesnek bizonyult: az említetteken kívül klasszikus adventi éneket és ünnepi zsoltárt is megszólaltattak. Végezetül az összkar egy háromtételes, orgonaszóval kísért misedallal örvendeztette meg az egybegyűlteket. V. V.
HIRDESSEN ÖN IS A CSEPEL ÚJSÁGBAN
2009. január 09.
Csepp Csepel
Értékelt a diákönkormányzat A Csepeli Diákönkormányzat december 4-én tartotta 2008 utolsó testületi ülését a Nagy Imre ÁMK-ban. A téma a tavalyi év munkájának értékelése volt. Pozitívumként hangzott el, hogy a diákönkormányzat minden eseményt nagy létszámmal rendezett meg. Példásnak ítélték, hogy a diákok közül igazából senki nem húzta ki magát a rendezvények alól, mindenki igyekezett azokon részt venni. Elismeréssel hallottuk, hogy a diákok magatartásával semmi különös probléma nem volt a rendezvényeken, a táborozások és kirándulások alkalmával. Mindenki igyekezett kulturáltan viselkedni, egy-két apróbb figyelmetlenségen kívül nem akadt gond. A negatív dolgok között szerepelt, hogy a testületi üléseken nagyon kevés érdemi javaslat hangzott el a programok előkészítésére vonatkozóan. Az elmúlt egy-másfél évben alig-alig kaptak támogatást a vezetők. Magyarázatként szolgált, hogy a nagyon megfiatalodott testületnek kevés tapasztalata van ezen a területen. Rózsa Norbert diákpolgármester lapunknak elmondta: reméli, hogy a testület együtt marad, és jövőre több segítséget ad az új diákpolgármesternek, hiszen az ő mandátuma rövidesen lejár. Az ülés baráti beszélgetéssel ért véget. Mucsi Ferenc
Kézműves karácsony az ÁMK-ban Mint húsz éve mindig, most is kézműves foglalkozással és vásárral ünnepelte a karácsonyt az ÁMK. December tizenegyedikén, délután három órától karácsonyfadíszt, képeslapokat, angyalkát, díszdobozt készíthettek a gyerekek különböző technikákkal. Bonczné Lencsés Gyöngyi az iskola DÖK-öt segítő pedagógusa elmondta, a kicsik minden évben nagyon várják ezt a délutánt, mert nagyon szeretik saját maguk készíteni az ajándékokat. Van olyan gyerek, aki akár négy-öt félét is meg tud csinálni egy délután során. Az alapanyagokat minden évben a DÖK és a művészeti iskola biztosítja. A vásáron a gyerekek saját készítésű tárgyakat, vagy otthon sütött süteményeket árultak. A befolyt pénz pedig az osztályközösséget illeti. Mint minden évben, idén is rengetegen voltak, tanulók, szülők egyaránt, s nagyon jól érezték magukat e tevékeny délután során. –efté-
„Beszélgetős tanórák” beszédes eredményei… A Junior Achievement nevű non-profit oktatási szervezetet 1919-ben, az Egyesült Államokban alapították a célból, hogy a fiatalok mielőbb és minél alaposabban megismerkedhessenek a gazdasági élet legfontosabb fogalmaival és törvényszerűségeivel. A JA programok ma már a világ 98 országában elérhetőek, közel 2 és fél millió diák számára. Hazánkban 1993ban kezdte meg működését a Junior Achievement Magyarország (JAM) Alapítvány, amely jelenleg 9 különböző programmal segíti a közgazdaságtan oktatását 3 óvodában, 53 általános iskolában és 129 középiskolában. A 24 fővárosi résztvevő között olyan patinás oktatási intézményeket találunk, mint a Berzsenyi Dániel Gimnázium, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, a Leövey Klára Gimnázium vagy a Városmajori Gimnázium. No és persze a Karácsony Sándor Általános Iskola Rákóczi Tagiskolája ( a volt II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola), ahol immár 8 esztendeje szintén a JA programok alapján oktatják a közgazdasági ismereteket. A tanintézmény vezetője, Mayerné Mikó Ágnes annak idején személyes szakmai kapcsolatain keresztül értesült erről a lehetőségről, s munkatársaival együtt azonnal felismerte a benne rejlő különleges értékeket. Hiszen melyik elkötelezett pedagógus ne szeretne minél korszerűbb, minél szélesebb körben hasznosítható ismereteket átadni tanítványainak, melyik felelős szülő ne óhajtaná minél jobban „felvértezve” látni gyermekét a mindennapi élet megkívánta tudnivalókkal-, s melyik tárgy tűnik manapság megkerülhetetlenebbnek, melyik képes több konkrét hasznos ismeretet integrálni, mint a közgazdaságtan? Az alsó tagozatos gyermekek Oláh Gyuláné tanítónő irányításával, a kisdiákok számára kidolgozott „Én és a világ” egységcsomag segítségével ismerkednek meg a gazdasági alapfogalmakkal. Az 1. osztályban a téma : „Mi magunk”-, amely az egymás közti kommunikáció és a viselkedéskultúra fejlesztésére helyezi a hangsúlyt. Ezt követi a „Ferkó és a görkorcsolya” című történet, mely egy baráti társaság közös takarékoskodási „vállalkozásának” történetét dolgozza fel. .
.
folyt
V.
A 2. évfolyamon „A mi családunk” címet kapta a program, melyben a gyermekek irányítottan szereznek ismereteket családtagjaikról és a köztük lévő kapcsolatokról. Megismerkednek továbbá az igény és a valós szükségletek fogalmával is. A 3. évfolyamon környezetünk kérdései kerülnek elő. Megbeszélik e közben az emberi közösségen belüli munkamegosztás lényegét, azt, hogy kinek milyen értéket testesít meg a munkája-de szó esik vállalkozások típusairól, valamint a bankvilág és a pénz szerepéről is, természetesen a 9 éves gyermekek számára érthető és feldolgozható formában. A 4. évfolyam témája ugyanakkor, hogy kik és hogyan szervezik településünk életét, mi a fejlesztési-építési tevékenység jelentősége, s milyen szerepet töltenek be életünkben a bankok? Mind a 4 alsós évfolyam részt vesz tanulmányi kirándulásokon is. Ezek a környezetünkben található közszolgáltatások és vállalkozások megismerését célozzák az adott életkornak megfelelő mélységben. „Kiderült” például eddig, hogy mi képpen, hány helyről szerzi be árukészletét a CBA-, mi zajlik a McDonald’s-ban a pult túlsó oldalán-, áttekinthetőbbé vált a Posta működése-, s igen népszerű volt a kis közgazdász-tanoncok körében egy sütőde és egy színvonalas cukrászda üzemeltetésének áttekintése is. ( Főleg, mivel az elméletet ahol lehetett, egy-egy tudományos célú gyakorlati árukóstolás is kiegészítette mindig…) A felső tagozatos osztályokban aztán Gerencsér Ágnes történelem-földrajz szakos (e mellett pedig felsőfokú áruforgalmi szakképesítéssel is rendelkező) tanárnő oktatja tovább a közgazdaságtan tiszteletre méltó tudományát a diákoknak. „Beszélgetős és együtt gondolkozós” órák keretében-, az aktuális (világ)gazdasági eseményeket a gyermekekkel közösen mindig nyomon követve, feldolgozva és értelmezve-, a fiatalokat az élet valamennyi kihívására és sorsdöntő fordulatára –legalábbis közgazdasági, pénzügyi téren- a lehető legtökéletesebben felkészítve. Így nem csupán a családi „költségvetés” egyensúlyban tartásának fortélyaival, a hitelfelvétel előnyeivel és kockázataival, a bankok és a tőzsde működésének alapvető törvényszerűségeivel, netán egy reális életpálya megtervezésének (és persze megvalósításának) titkaival ismerkednek meg a felsős diákok. Megtanulják még többek között az álláshirdetések reális értékelését, az önéletrajz helyes elkészítését, a felvételi beszélgetéseken való megjelenés és viselkedés leghatékonyabb módját, valamint a számukra felkínált munkaszerződés megfelelő értékelését is. Aki pedig maga is munkaadóvá, önálló vállalkozóvá kíván majd válni a későbbiekben, annak a nyolcadik osztály végére komoly elméleti és gyakorlati ismeretei vannak már a piackutatásról, az üzleti terv elkészítéséről, a szükséges tőke nagyságáról és „előteremtésének” lehetséges forrásairól, valamint a versenyképes árképzésről. Hála a programban közreműködő csepeli cégeknek, e sokrétű tudásanyag elsajátítása teljesen „életszerű” feltételek mellett, konkrét helyzetgyakorlatok formájában történik persze. Hogy milyen biztonságot ad, milyen sikerélményt jelent, s mennyi reményt nyújt mindez a tanulók számára, arról egy rögtönzött helyszíni „közvélemény-kutatás” során néhány felsős diák személyesen is kifejtette a véleményét. Erdei Dániel hetedik osztályos tanuló például, aki 4-5 embert foglalkoztató szobafestő-mázoló bt-t szeretne egykor beindítani, pontosan tudja már, hogy hol s hogyan fogja majd meghirdetni vállalkozását-, Ivanics Tünde és Oszlánci Barbara nyolcadikos ifjú hölgyek nem csupán érthetően el tudják magyarázni a jelenlegi gazdasági válság kiváltó okait, de – pénzügyi szakemberként, netán szintén vállalkozóként- remélhetőleg meg is tudják előzni majd a hasonló helyzeteket. ( Tünde persze nyugodtan választhatná a nagyvállalati titkárságon végzendő felelős munkát is, hiszen nemrégiben egy valódi álláslehetőség kapcsán egy komoly felvételi beszélgetésen egy igazi kft-igazgató előtt is jól megállta a helyét.) Kiváló felkészültségről, kiemelkedő gazdasági érzékről tanuskodtak továbbá Kovács Ágnes, Nyakas Bálint, Németh András, Tomcsányi Zoltán és Simon László „közgazdász-palánták” hozzászólásai is-, egész bizonyos végül, hogy a hatodikos Szente Ágnes életében nagyjából akkor jön el majd a diplomaszerzés, a házasságkötés és a gyermekáldás ideje, ahogy s amikor azt saját jelképes életfájának megrajzolásakor itt az iskolában eltervezte. S ugyanígy joggal remélhető, hogy a jól megalapozott, tudatosan felépített élet egyben szép és sikeres élet is lesz majd e fiatalok számára…. Donnert Károly
BKV: Tíz évre szól az új informatikai-szolgáltatói szerződésÉvente 300 milliós többlet-megtakarítás A Synergon Nyrt. tíz évre szólóan nyerte el a BKV által kiírt közbeszerzési pályázaton a közlekedési mamutcég informatikai rendszere üzemeltetési jogát. A cég egyebek között azért nyert, mert vállalási árával a tíz év alatt összesen hárommilliárd forintos megtakarítást realizálhat a megbízó a korábbiakhoz képest. Egy éve, hogy a BKV Zrt. 2008. január 18-án, azonnali hatállyal felmondta a T-Systems Hungary céggel (ma IQSys Zrt.) 2001-ben kötött, 2010-ig szóló informatikai szolgáltatási szerződését. Az ezt követően kiírt közbeszerzési pályázatra 17 cég jelentkezett, s közülük a Synergon Nyrt. adta be a legkedvezőbb ajánlatot, így a BKV Zrt. – az Igazgatóság tavaly novemberi döntését követően - ezzel a céggel szerződik tíz évre szólóan informatikai rendszerének üzemeltetésére. a szerződés megkötése a hó végéig várható. A Synergon Nyrt. vállalási ára (havi szolgáltatási díj) és a szerződés teljes időtartamára rögzített ár (32 987 952 387 forint) mintegy tíz százalékkal kedvezőbb, mint az IQSYS 2008. évi megállapodás szerinti ára (35 767 303 452 forint). A fizetési határidő a korábbi 30 nap helyett 60 nap lett. F. Gy.
VI.
Csepp Csepel
SZOLGÁLTATÁS Mosógépjavítás a helyszínen, minden típus. Csepelen javítás esetén ingyenes kiszállással, hétvégén is. T.: 276 - 5118, 06 (20) 230 - 1443. Csepeli duguláselhárító gyorsszolgálat. T.: 276-8471. Számítógépszerelés NON-STOP lakáson. T.: 06 (20) 328-0952. Megoldás Délpesti Gyorsszerviz. Minden típusú háztartási gép javítása garanciával! Mikrósütők sugárzásmérése! Bármilyen gép javításánál ingyenes! T.: 285-3488, 06 (30) 9501717. www.megoldasszerviz.hu
Duguláselhárítás korszerű gépekkel mérsékelt árakon. T.: 420-6812. Duguláselhárító gyorsszolgálat. T.: 06 (30) 272-7987. Királyerdei duguláselhárító gyorsszolgálat. T.: 06 (70) 550-1245. Kerületi Gyorsszolgálat Gázkészülékek teljes körű javítása; vízszerelés, vízórák kiépítése; villany, fűtésszerelés; gépi dugulás elhárítás garanciával 0-24 óráig a hét minden napján. T.: 321-8082, 06 (20) 334-3437. S.O.S. Gázszerviz gázkészülékek teljes körű javítása, fűtésszezon előtti tisztítása, karbantartása, komplett fűtési rendszerek kiépítése tervezéssel, gázműeljárással, fűtési rendszerek vegyszeres tisztítása 0-24 óráig minden nap garanciával, ünnepnapokon is. T.: 291-2800, 321-8082, 06 (30) 269-0001.
S.O.S. Dugulás és Csatornatisztítás gépesített ipari technológiával, falbontás nélkül; a hét minden napján a nap 24 órájában garanciával a lakosság és közületek szolgálatában. T.: 321-8082, 06 (20) 334-3437. Villany-Ász Gyorsszolgálat 0-24 elektromos zárlatok teljes körű javítása; biztosítéktáblák, biztosítékok, kapcsolók, konnektorok cseréje; lámpák, csillárok felszerelése; lakások, házak komplett elektromos átvezetékelése 0-24 óráig garanciával, hétvégén is. T.: 291-2800, 06 (30) 2690001.
12 ponton záródó acél biztonsági bejárati ajtó beépítve 69 eFt. T.: 2772923, 06 (30) 984-6294. ÜVEG, TÜKÖR, KÉPKERETEZÉS nagy választékban, helyszínen is. Kossut L. u. 76. T.: 276-6976.
Gázkészülék javítás soron kívül, vagy amikorra kéri! Ingyenes kiszállás! Cirkó, kombi cirkó, vízmelegítő. T.: 06 (20) 325-7170. TOPCARALARM CSEPELI AUTÓRÁDIÓ SZERVIZ Csepel, Krizantém u. 1 T.: 425-8000, 06 (30) 9967150. Autórádió szerelés, javítás, biztonságtechnika, autóextrák. rádiótelefonok, sebességváltózárak, síboxok árusítása, kölcsönzése.
Sóder, homok termőföld, töltőföld, murva szállítás. T.: 277-9365, 06 (30) 313-9341. Festés, mázolás, kőműves munkák, hideg-meleg burkolással, közületeknek is. T.: 285-0570, 06 (70) 563-0293.
Asztalosműhely Vizisport u. 54. Egyedi bútor, beépített szekrény, konyhabútor, lépcső, galéria. Parkettázás, parkettacsiszolás. T.: 283-4285, 06 (70) 221-4823. Töltőföld eladás szállítással. T.: 06 (30) 313-9341.
MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK, felméréstől a beszerelésig. 3-5 kamrás, magyar és német termékből, egyedi és típusméretekben, rövid határidővel! Teljes körű helyreállítás. LAKÁSFELÚJÍTÁS! (Ingyenes felmérés, szállítás!) T.: 06 (30) 200-3073, 06 (20) 261-6619. Dr. Kulcsár Anna bőrgyógyász főorvos magánrendelése a XXI. Ady E. út 17. fszt. Bejelentkezés. T.: 06 (20) 987-3313.
Gázszerviz. Gyorsszolgálat. Minden, ami gázzal működik: javítás és csere. T.: 276-9408, 06 (20) 955-4768.
FOGTECHNIKA, DENTALHIGIÉNIA. Fogpótlások készítése. Fogsorjavítás. Fogkő-eltávolítás. Fogfehérítés. Fogékszerek felhelyezése. Professzionális szájápolási termékek forgalmazása. Nyitva : H-SZe: 9-12-ig K-Cs: 14-17-ig Csepel Szentmiklósi út 132. T.: 4202848.
Panellakásban élők figyelem! Német VEKA EUROLINE típusú műanyag nyílászárók (3 légkamrás K=1,4 üvegezéssel) egy hetes határidővel. Árnyékolástechnika igény szerint! Felmérés, szállítás ingyenes! Akció! 0% kedvezmény, mert reális áron dolgozunk! T.: 06 (30) 200-3073, 06 (20) 261-6619.
Gyermekfelügyeletet vállalok Mici Mackó Szolgálat ajánlásával. T.: 06 (30) 718-3835.
Gázkészülék, gázcsőszerelés, cirkók, konvektor, vízmelegítők javítása. T.: 276-9408, 06 (20) 955-4768.
Rácsok és lakatosmunkák. T.: 2762138, 06 (70) 504-4263.
VILLANYSZERELÉS, VILLAMOSBIZTONSÁG-TECHNIKAI FELÜLVIZSGÁLATOK, KAPUTECHNIKA, TELEPÍTÉS, SZERVIZELÉS. T.: 06 (20) 9446294.
Víz, fűtés, csatornaszerelés, javítás, csőtörés elhárítása. Karbantartási munkák. Vízórák szerelése, kisebb munkáktól (WC-tartály csere, mosógép bekötés) a teljes kiépítésig (víz, csatornarendszer). T.: 06 (20) 9694833, 277-6690, 278-2264.
Tisztelt Vásárlóim! Tüzép telepemet, Csepel II. Rákóczi Ferenc u. 248. technikai okok miatt (zsákutca) augusztus 31-vel megszüntettem. Továbbiakban tüzelő rendelést csak 10 mázsától vállalok. Rendelés csak telefonon. 2773851, 284-9939, 06 (30) 961-6984. Tisztelettel: Kollár József.
ZSENIÁLIS TISZTASÁGRA VÁGYIK? Hívja a Zseniális Bt-t. Irodák, irodaházak, lépcsőházak, csarnokok nagytakarítását, építkezések után is vállaljuk. Gyors, megbízható, precíz munka. T.: 06 (30) 899-0093.
[email protected]
Konténer, sóder, homokszállítás. T.: 06 (30) 313-9341. Pedikűr, manikűr, fodrászat, műkörömépítés. Ady E. u. 47. T.: 276-3428. A hirdetés felmutatója 10% kedvezményt kap.
Családi Kft, konyha és egyéb bútorokat készít, régit felújít, ingyenes felmérés. T.: 06 (20) 331-7194, Tel./Fax: 420-3821.
Dugulás elhárítás, vízvezeték és központi fűtés-szerelés, karbantartás. Reális áron, garanciával. T.: 06 (70) 773-0761. www.csoszaki.hu
AUTOMATA MOSÓGÉPEK és egyéb háztartási készülékek javítása. Hajdú Energomat felújítása 1 év garanciával Klam Péter. T: 06 (30) 921-0117.
Költöztetés olcsón, szakszerűen! Ingyenes dobozok! . T.: 06 (30) 9443717. www. bauerteher.hu
Kata mérlegképes könyveldéje vállal társas vállalkozóknak, egyéni vállalkozóknak könyvelést, kezdőknek kedvezménnyel. T.: 276-7075, 06 (20) 4327633. Ácsmunkát, tetőfedést, bádogos munkát, tetőtér-beépítést, kőművesmunkát, válaszfalazást, vakolást, gipszkartonozást, festést, kisebb tetőjavítást is vállalunk. T.: 284-6371, 06 (30) 3475984.
Épületbontás, gépi földmunka, univerzális és mini rakodókkal, szállítással. T.: 06 (30) 313-9341. KUTYAKOZMETIKUS. T.: 06 (30) 3474848. Kéménybélelés, furánflex, alumínium, acél béléscsövek, szerelt kémények nyitott-zárt (turbó) készülékekhez. Metal-Vill Kft. Tel/fax: 215-2274, 06 (30) 688-3683, 06 (70) 518-1451.
Víz-, gáz-, központi fűtés szerelés korrekt áron garanciával. Kerületieknek kedvezmény! T.: 06 (20) 911-1743. Költöztetés, lomtalanítás, áruszállítás tavalyi árakon, szakemberekkel. T.: 06 (20) 911-1743.
Kutyakozmetika, kutyapanzió. T.: 06 (30) 393-1353. Gyógypedikűrös gyakorlattal házhoz megy. T.: 06 (30) 584-9600.
Konténeres sitt-, szemétszállítás, lomtalanítás rakodással is! Épületek, építmények szakszerű bontása elszállítása. T.: 06 (20) 519-6313.
Automata mosógépjavítás, garanciával, hétvégén is. Javítás esetén ingyen kiszállással. T.: 207-3971. Parkettarakás (hagyományos), átrakás, csiszolás, lakkozás. Svédpadló, hajópadló, laminált és szalagparketta lerakás. PVC, szőnyegpadló fektetés. T.: 06 (30) 273-0650, 06 (30) 364-2793.
Aranka női fodrász, hajgyógyász házhoz megy. Új telefonszámom: 06 (20) 406-0806.
2009. január 09. REDŐNY, RELUXA, SZALAGFÜGGÖNY, HARMONIKAAJTÓ, ROLETTA, SZÚNYOGHÁLÓ SZERELÉS-JAVÍTÁS HÉTVÉGÉN IS! T.: 261-7298, 06/30/318-5217. Üvegezés, tükrök, képkeretezés. Csepel, Árpád u. 21. T.: 276-4126, 06 (20) 957-4670.
Lakatosmunkák, előtető, erkélykorlát, rács, erkélybeépítés, javítások. T.: 2842540, 06 (70) 209-4230. Költözzön a FŐSPED TEHERTAXIVAL. Irodák, lakások költöztetése, igény szerint csomagolással, lomtalanítás, nehézgép szállítás. A nap 24 órájában. Cégek, lakosság részére. T.: 333-0330, 06 (30) 333-0330.
Banki hitelek. Ingatlanvásárlásra. Szabadfelhasználásra. T.: 06 (20) 2868940. Lovak bértartását vállalom Csepelen. T.: 06 (30) 637-7072. Fuvarozás, költöztetés, 2-4 t-ig, vidékre is. Rakodással, 24 éves gyakorlattal. Kerületieknek kedvezmény. T.: 06 (30) 996-4538, 405-5889. Vízvezeték szerelés, javítás, karbantartás, duguláselhárítás garanciával. Nyugdíjasoknak 10% kedvezmény. T.: 2778568. Sebestyén Mátyás gázszerelő mester. T.: 277-1051, 06 (30) 964-4509. Víz-, gáz-, központifűtés-tervezés, kivitelezés! Csatornahálózat szerelés. Ácsmunkát, tetőfedő- és bádogosmunkát vállalok. T.: 420-4017, 06 (30) 4406637. Csepeli Építész Iroda, tervezést vállal. T.: 276-5153. www.alme.hu
Kárpitozás, modern és stílusbútorok áthúzása, asztalosmunkák. Ingyenes felmérés, szállítás. T.: 06 (70) 246-9372. Bútor Kárpitos 30 éve a lakosság szolgálatában! Modern és stílbútorok javítását, átdolgozását, felújítását, asztalosmunkával, és ajtó kárpitozást, motorülés-áthúzást rövid határidővel, garanciával vállalom. Csernák János kárpitos mester. 1212. Bp. Szatmári u. 61. T.: 277-2972, 06 (30) 966-0102. TELEVÍZIÓ, VIDEÓ JAVÍTÁS HELYSZÍNEN Ingyenes kiszállás javítás esetén. Megbízható precíz munka garanciával, mérsékelt ár. Nyugdíjasoknak 15 % engedmény. Kármán Sándor T.: 276-9235, 06 (20) 415-1712.
Ács, tetőfedő, bádogos munkák készítése, felújítása. Bizalmát köszönöm. T.: 06 (20) 381-5360. Gázkészülék szerviz, karbantartással gázt spórolhat! T.: 277-3748, 06 (30) 972-7454.
Egy konyhát is kifestünk, csempe, fuga, kőműves javítások megbízhatóan pontosan tisztán. Nagy István. T.: 277-1728, 06 (20) 936-5959. Fuvarozás, darabáru szállítás ponyvás kisteherautóval. T.: 06 (30) 966-3069, 06 (30) 901-2772. Redőnyösmunkák, készítés- javítás, gurtni csere, szúnyoghálók. T.: 2765827, 06 (30) 212-9919. Vízvezeték szerelés, fürdőszoba felújítás, csapok, WC, csőtörések javítása. T.: 276-9408, 06 (20) 955-4768.
2008. január 09.
VII.
Csepp Csepel
FOGÁSZATI ÜGYELET SZOMBATON A PENNY MÖGÖTT 9 - 14 óráig. PETZ F. U. 14. Hétközben 9-12 óráig és 15-18 óráig Fogsorok, porcelán, kedvezõ áron! T.: 06 (30) 961-8655, 784-1772.
Hét év után vége a nõi focinak
Fekete István Autókarosszéria javítás, fényezés, vizsgáztatás, 1213 Bp., Királyerdő u. 114. autószerelés, diesel javítás Tel.: 06-24/442-223, 06-20/9468-605
AUTÓJAVÍTÓ
1212 Bp., Széchenyi út 92/b. Posta, hírlapáru Játékterem Ruhabolt Biztosítás- és hitelügyintézés Videotéka Kerékpár-szaküzlet
Kínai üzlet Papír-írószer Italdiszkont Nagy Levin Tavernája Látványpékség Kaméleon Szépségszalon
Kiadó 30, 10 nm-es helyiség! T.: 06 (70) 206-7646. Látogasson el Ön is üzletházunkba, ahol a legkülönfélébb szolgáltatásokkal várjuk minden kedves vásárlónkat. Csepeli kórháznál ÓVÓHELY BÉRBEADÓ vagy ELADÓ. T.: 06 (70) 206-7646.
2001-ben költözött Csepelre a László Kórház NB I-es női labdarúgócsapata, amelynek a vezetőedzője Fenyő Ottó volt. Az akkori csapat utánpótlás nélkül volt, így első lépésben kialakítottak egy utánpótlásbázist Csepelen, ahol három korosztályban U17, U15 és U13-ban játszottak a lányok. A László Kórház három sikeres évet töltött Csepelen, amikor 2004-ben anyagi gondok miatt megszűnt a csapat. A munka nélkül maradt edző nem sokat tétlenkedett, összehozott egy felnőtt csapatot a csepeli utánpótlásból, így három éven keresztül, igazi csepeli játékosokkal állhatott fel a Csepel FC női csapata. Az idei évre olyan jól megerősödött az együttes, hogy a cél az NB I-be való feljutás volt, de sajnálatos módon ősszel minden összefogott a csepeli lányok ellen. Így ma már a feljutás helyett, csak a visszalépésről lehet beszélni: „Nehéz döntés volt, de meg kellett hoznom, mert nem volt más választásom. Évek óta csak a túlélésre játszottunk. Ez így nem mehetett tovább. Befagytak a forrásaink, a szülőket sem lehet tovább terhelni, ez a legjobb döntés, amit hozhattam.” Hogy milyen út vezetett idáig? A szezon elején 16-17 fős kerettel kezdte a csapat a bajnokságot, remek három győzelmes rajtot követően visszaesett a csapat, de csak is a külső körülmények miatt. Öt játékost műteni kellett, kettő pedig befejezte a játékot egyéb okok miatt. Az utolsó mérkőzéseken már 10 játékossal is kiállt a csepeli csapat és még így, eleve emberhátrányban játszva is tisztességesen helytálltak. Ehhez még hozzájött az a hét pontos levonás, amit azért kapott a klub, mert 15 éven aluliak is szerepeltek a csapatban és a Csepel így nyerte a meccseit. Ezzel sajnos nem lehetett mit kezdeni, a szövetség egyik buta szabálya szerint nem szerepelhet felnőtt mérkőzésen 15 éven aluli játékos, még ha technikailag és fizikailag érett is rá. Ráadásul anyagilag is nehéz helyzet alakult ki, hiszen a csapat elsősorban külső, szponzori pénzekből tartotta fenn magát, de ezek sajnos elapadtak és a havi 100-120 ezer forintot nem tudják előteremteni. Az utánpótlás együttesek május végéig még Csepelen dolgoznak, de utána az egész állomány Újpestre költözik, hiszen az ottani vezetés nyíltan vállalta, hogy átigazolja az egész női labdarúgást Csepelről. A csapat vezetőedzője, Fenyő Ottó így látja a jövőt: „Újpesten profi csapatot szeretnének, ehhez ott minden körülmény adott. Egy jó 2025 fős kerettel dolgozhatunk kollégámmal, Farkas Lászlóval. A felnőtt csapat mellett én irányíthatom az U17-es, U15-ös és az U13as korosztályt is. Csepel a szívem csücske volt és marad is, hiszen itt kezdtem futballozni a 60-as években. Nagyon szép hét évet töltöttem itt, de tovább kell állnunk.” Igaz a női labdarúgók nem teljesen azonos okokból szűntek meg, mint a férfi kosárlabda csapat, de összességében teljesen mindegy. A lényeg, hogy egy remek közösségnek, egy jó csapatnak ismét más otthont kellett választania. Volt női foci, nincs női foci! Pintarics Balázs
A városi közlekedés – ezúttal egy kicsit másképp
MOLNÁR IMRE – LAKATOSMESTER Ajtónyitások, zárszerelések, ajtóvasalások, biztonsági rácsok, kerítések és más fémszerkezetek készítése javítása. T.: 420-3391, 06 (30) 2343923. Mérlegképes könyvelő egyéni vállalkozók, cégek teljeskörű könyvelését vállalja. T.: 06 (20) 388-2758.
Villanyszerelés! Hibaelhárítás, biztosítéktábla cseréje, kisebb munkák! Hívjon bizalommal. T.: 420-0438, 06 (30) 338-8539. TÉVÉJAVÍTÁS AZONNAL, HELYSZÍNENl! (Orion, Videoton, ITT-Nokia, Nordmende, Vestel, Schneider, Dual) T.: 06 (20) 410-6393, 06 (20) 542-3529.
Sokszor és sokféleképpen megörökítettek már közösségi közlekedési eszköz(öke)t, de ez a kiállítás minden eddigit felülmúlt, hiszen – legalábbis e sorok írója – mos látott bélyegen autóbuszt, villamost, vagy éppen trolibuszt ilyen mennyiségben……A hazai különlegességek közül kiemelésre méltó a budapesti omnibuszok, az 1986-ban újjáépített budavári sikló és a fogaskerekű. Ezek mellett kuriózumnak számítanak a budapesti HÉV és a villamos közlekedésének 100. évfordulójára kiadott bélyegek is. Igazi csemege, hogy az újabb korok villamosai és buszai is megjelennek a képeken. A hazai járműcsodákon kívül egyebek között portugál és máltai hintók, belgiumi és dán lóvasúti kocsik, osztrák, bolgár, finn, ír és francia villamosok is feltűnnek, de betekinthetünk a bécsi, brüsszeli, koppenhágai, bukaresti, berlini és természetesen a budapesti metró múltjába is. Látható berlini troli, sőt egy légipostai bélyegen a román trolibusz is. Feltűnnek prágai autóbuszok 1907-ből és 1967-ből, máltai buszok a húszas évekből, és újabb keletű svéd csuklós autóbuszok is 1970-es évekből. Csak gratulálni lehet a kiállítás ötletéért és megrendezéséért… F. Gy.
VIII.
Csepp Csepel
2009. január 09.
Tárkányi Imre szerzõi estje
A
MÛSORA
A Csepeli Munkásotthon Tamás Lajos Olvasó Munkás Klubja irodalmi estjén mintegy negyven irodalomkedvelő gyűlt egybe, hogy meghallgassa Tárkányi Imre, a magyar kultúra lovagja költeményeit és prózai műveit. Az est aktualitását a művész Szüret után című verseskötetének megjelenése adta.
VHF 11-RŐL VHF 9-RE VÁLTOZOTT. AKI TETŐANTENNÁVAL VESZI A CSEPP TV ADÁSÁT ANNAK ÁT KELL HANGOLNI A TELEVÍZIÓ KÉSZÜLÉKÉT.
JANUÁR 12. /HÉTFŐ/ 08.00 – 18.00 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.10 Szigetelő – Csepeli Hírmagazin 2008. év összefoglalója II/2. 19.10 Őrjárat - 2008. évi összefoglaló (bűnmegelőzési, bűnüldőzési magazin) 20.00 A könyvek könyvek 35/32. – A gonosz királynő (angol rajzfilmsorozat) 20.30 Képújság JANUÁR 13. /KEDD/ 08.00 – 10.00 Képújság 10.00 Szigetelő – Csepeli Hírmagazin 2008. év összefoglalója II/2. /ism./ 11.00 Őrjárat – 2008. évi összefoglaló /ism./ 11.50 Képújság JANUÁR 14. /SZERDA/ 08.00 – 18.00 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.10 Galéria (művészeti magazin) 18.30 Pulzus (egészségügyi magazin) 18.40 TÉMA – stúdióbeszélgetés 19.25 Helyettesítő tanár 21/18. (francia játékfilm) 21.00 Képújság JANUÁR 15. /CSÜTÖRTÖK/ 08.00 – 10.00 Képújság 10.00 Szigetelő – Csepeli Hírmagazin 2008. év összefoglalója II/2. /ism./ 11.00 Galéria /ism./ 11.20 Pulzus /ism./ 11.30 TÉMA - stúdióbeszélgetés /ism./ 12.00 Képújság JANUÁR 16. /PÉNTEK/ 08.00 – 18.00 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.10 Csepeli polgár – Lengyel Géza 18.45 Dinotópia XIII/2. (amerikai játékfilm) 19.30 Sasok London felett (olasz film) 21.15 Szigetelő 2008. év összefoglalója II/2. /ism./ 22.15 Képújság JANUÁR 17. /SZOMBAT/ 08.00 Szigetelő /ism./ 09.00 Őrjárat – 2008. évi összefoglaló /ism./ 09.50 TÉMA /ism./ 10.30 Csepeli polgár – Lengyel Géza /ism./ 11.00 Zamatos utazások – Andalúzia /ism./ 11.30 Képújság JANUÁR 18. /VASÁRNAP/ 06.00 – 08.00 Képújság 08.00 A könyvek könyvek 35/33. – Várd ki a végét! (angol rajzfilmsorozat) 08.30 Csepeli polgár – Lengyel Géza /ism./ 09.05 Dinotópia XIII/3. (amerikai játékfilm) 09.50 Helyettesítő tanár 21/18. /ism./ 11.20 Vadak közelében – Okawango 12.20 Képújság
Poéták klubja - Az emberek szeretik a verseket - állapította meg december elején Lengyel Géza tanár úr, a jeles költő és klubvezető a Tamási Lajos Olvasó Munkás Klubjának szokásos havi összejövetelén, amikor a termet megtöltő érdeklődőket szemügyre vette. A jobbára műkedvelő – ez nem a minőséget jelöli - főleg poétákat, de írókat is tömörítő klubnak 41 tagja van, jó részük csepeli. Többen nem tagként, hanem érdeklődőként vettek részt a rendezvényen. Így Zanati Béla igazgató úr, aki negyedszázadon át vezette a patinás Jedlik Ányos Gimnáziumot, s ma sem szakadt el az oktatástól, hiszen az önkormányzat Képviselő-testületének oktatással is foglalkozó bizottságát vezeti. Lengyel tanár úr külön köszöntötte, miként az egykori klubvezetőket is, így a neves költőt, Halász Imrét, aki jó egészségben, testben láthatóan és lélekben érezhetően gyarapodva érkezett meg a rendezvényre. Az összejövetelen ezúttal a klub Tűzőrzők című ez évi antológiáját mutatták be, amely először az elmúlt évben jelent meg. Kiadását az önkormányzat, pontosabban - mint ez Lengyel úr hangsúlyozta - Tóth Mihály polgármester úr támogatta. Az esztétikus kiállítású kötetben főleg versek találhatók, de prózai munkákban is elmélyülhet az olvasó. A kötetből olvastak fel a szerzők, vagy az erre vállalkozók, mint a mélyregiszterű orgánumát pompásan kamatoztató Németh Sándor előadóművész, aki többek mellett Varga József István két szép versét latinovitsi szinten tolmácsolta. Hallhattuk a szépen éneklő Juhász Gabriellát, a Jedlik Ányos Gimnázium végzős diákját. Szántai Sándor úr a klub tiszteletbeli elnöke ezúttal is verset olvasott fel, de a megszokottól eltérően nem Tamási Lajostól, hanem a néhány éve elhunyt nagyszerű embertől és költőtől, Szentpéteri Zsigmondtól. Katona Mária megzenésített Ady verset adott elő. Külön elismerést érdemel Vaskó Andrea, akinek csodás hangja a csángó dalok hiteles előadására termett. Szép délután volt. dia-
Az olvasókör estjein újabban Lengyel Géza, a klub vezetője kritikai műhelymunkaként két verset stilisztikailag elemez, amelyeket előre megneveznek a szerzők. Tárkányi Imrét a klubvezető a közösség egyik legjobb szerzőjének nevezte, aki az óbudai Krúdy Kör versszakosztályának, valamint a Kláris folyóirat színházi rovatának vezetője, a Művészetbarátok Egyesületének tagja, elismert, sokoldalú művész, foglalkozását tekintve 44 évig volt nyomdász. Első, Késői szüret című verseskötetét 64 évesen adta ki, Szüret után című új kötetében 67 vers van. Az új kötet első versciklusának címe: Jó hallgatni a csöndet. A szerencsésnek mondható kezdés eszmei alapja a Tárkányi-verseknek: csönd, béke, az élet derűs szemlélete, lehetőleg a jó és szép dolgokkal foglalkozzunk. A második ciklus a Minden nap csodára várunk címet kapta. Tartalmának lényege: ne korbácsoljuk fel a mély vizeket. A tartalmat erősítik a tiszta, csengő rímek, a népdalokból, operettekből ismert, klasszikus versekből visszajelző kifejezések, hangulatok, a kiegyensúlyozott, 8-9 szótagszámú, ütemhangsúlyos, sokszor jambikus lejtéssel kombinált sorok. A szép, elégikus hangvétel kellemesen gyönyörködteti az olvasót, akárcsak a sajátosan gyakori szavak: öreg, vén, jámbor, szív, régi, halk, szelíd, talán, jó. Találhatók a versekben viszont olyan szavak, kifejezések, amelyek elkoptak, szinte leírhatatlanná váltak, azok csak a megszokottól eltérő szituációkban varázsolhatók viszsza a mai költészetbe. A mai világ álságos, zaklató, felháborító témáinak feldolgozása alkalomszerűen szabad vers formában jelentkezik Tárkányi Imre műveiben. A tőle szokatlan terepre lépés jelzi, dicséri a költő formai érzékenységét, törekvését a tartalom és forma egységének kialakítására. Tárkányi költészete irodalmi, színházi, zenei ismeretekre építkezik, sokszor ad motivációt a versíráshoz. A Maszkabál költemény kiváló dramaturgiai építkezése Arany János Hídavatását villantja fel, a Visegrád lánya pedig Vörösmarty Szép Ilonkájának távoli, szépséges visszfénye. A múltat felidéző versek közül a Damjanich megelevenítő költői ereje, hangulatot érzékeltető képei emlékezetesek maradnak az olvasó számára. A névre ajánlott, megemlékező alkalmi versekben a személyekre jellemző gazdag utalások mellett az érzelmi kötődés értékelhető. E témakörhöz közeli terület a kortárs alkotókhoz írt meghitt hangvételű versek sora is. Az Utazz velem! című szonettkoszorú az országokban látottak gazdag felsorolásával szintén kulturális érték. A szonettkoszorú egységes műalkotás, az egésznek együtt hullámzása, íve van. Ezt formailag a szonetteket átkötő sorok biztosítják. A Szüret után verseskötet különösen az idősek számára az életet könnyebbé tevő filozofikus mű, minden otthoni könyvespolcra jó szívvel javasolható. A Munkásotthonban ismét egy szép, értékes irodalmi délután részesei lehettek azok, akik azon a napon erre szánták idejüket. Mucsi Ferenc
Vigadtak a nyugdíjasok A Munkásotthon Nyugdíjas Klubja december 3-án tartotta az elmúlt év utolsó eseményét. Virág Mihályné klubvezető lapunknak elmondta, hogy a tizenhárom éve működő klub minden hétfőn tart találkozót, azok mellett évente általában öt kirándulást szerveznek. Az évzáró rendezvényen megjelent és köszöntötte a jelenlévő mintegy negyven főt Tóth Mihály polgármester és Nagy József, a Munkásotthon igazgatója. A program során felköszöntötték a december hóban névnapjukat ünneplőket. A vacsorát a klub vezetősége fedezte, a süteményt, az üdítőket és az italokat az ünnepeltek „szállították”. A jó hangulatról Francsek Károly gondoskodott harmonikájával. A Radnóti Miklós Művelődési Ház Nyugdíjas Klubjában a sokat tapasztalt, ám lélekben fiatalos klubtagokat köszöntötte Tóth Mihály polgármester és Fodor Tamás, a Radnóti igazgatója. Az ajándékok és a vacsora költségeit az önkormányzat segített előteremteni. A kis ünnepségen műsort adott a klub énekkara, köszöntötték Ferenc nevű klubtagjukat, azt követően kezdődött a tánc, és tartott este hétig a régi szép időket idéző tánczenére, csárdásra, keringőre. Blaskó Pálné klubvezető elmondta, hogy a tagok több településről keresik fel a Radnótit, szívesen múlatják egymás társaságában a vasárnap délutánokat. Lapunk valamennyi csepeli nyugdíjasnak további jó erőt, egészséget kíván, minél több mulatsággal. Mucsi Ferenc