TÉZISGYŰJTEMÉNY
Simonovits Bori:
A diszkrimináció mérése, különös tekintettel a kontrollált kísérlet módszerére című PhD értekézéshez
ELTE TáTK Szociológia Doktori Iskola (SZDI) Szociológia Program
Témavezető: Sik Endre egyetemi tanár, az MTA doktora
Budapest 2012
1
1. A dolgozat témája, relevanciája és célja A diszkrimináció elleni harc gyökerei az Amerikai Egyesült Államokban az 1950-es, 1960-as évekig nyúlnak vissza. A diszkrimináció szisztematikus kutatása és a diszkriminációtesztelés Amerikában és Nyugat-Európa egyes országaiban már az 1960-as években elindult. A diszkrimináció elleni küzdelem – legyen az faji, etnikai, életkori, nemi, szexuális beállítottság, vallás vagy egyéb meggyőződés szerinti hátrányos megkülönböztetés – Magyarországon is az EUcsatlakozás kapcsán intézményesült. Magyarországon a teszteléses módszer társadalomtudományos alkalmazása viszonylag új. Társadalomtudományos céllal 2006-ban elsőként alkalmaztuk a diszkriminációtesztelés módszerét (Pálosi–Sik–Simonovits 2007), ezt megelőzően a módszert a jogi bizonyítási eljárásban
használták,
konkrét
diszkriminációs
esetek
igazolására.
A
módszertan
kidolgozásában nagymértékben támaszkodtunk az amerikai szakirodalomra, a konkrét tesztelési forgatókönyvek és dokumentáció kidolgozásában pedig az emberi jogvédelem területén tevékenykedő, a tesztelés módszerét már korábban alkalmazó NEKI (Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda) tapasztalataira. Az elmúlt hat évben számos esetben végzetünk tesztelést Magyarországon, többnyire a munkaerő-piacon tapasztalható különböző védett tulajdonságú társadalmi csoportokkal (pl. roma, fogyatékossággal élő) szembeni diszkrimináció feltérképezése céljából (Sik–Simonovits 2007, 2008, 2009). Továbbá vannak empirikus tapasztalataink telefonos és személyes álláshirdetések tesztelésében, valamint elektronikus formában küldött önéletrajzos tesztelésben egyaránt. A dolgozat alapállítása, hogy a diszkrimináció elterjedtségének és a konkrét esetek feltérképezésének a leghatékonyabb és sok szempontból legcélszerűbb módja a diszkriminációtesztelés módszere. A tesztelés módszerének lényege, hogy a mindennapi élet legkülönbözőbb területein
–
munkaerőpiac,
lakáspiac,
igazságszolgáltatás,
rendőrségi
igazoltatás,
szolgáltatások stb.– megjelenő diszkrimináció előfordulási gyakoriságának és e folyamat jellemzőit vizsgáljuk, tesztelő párok segítségével. A dolgozatom célja összetett volt: egyrészt a diszkrimináció mérésére alkalmazott eljárások bemutatása és módszertani kritikája, másrészt a megvalósult legfontosabb nemzetközi és
2
hazai teszteléses kutatások rendszerbe foglalása. A disszertáció újdonsága a Magyarországon végzett, diszkrimináció témájával foglalkozó kutatások módszertani kritikája. Fontos hangsúlyozni, hogy a diszkrimináció mérésének a célja – a diszkrimináció fogalmából kiindulva – szűk értelemben a hátrányos megkülönböztetés elterjedtségének az előrejelzése, tágabb értelemben pedig a diszkriminatív viselkedés típusainak vizsgálata és a társadalmi közeg jellemzése.
2. A dolgozat felépítése és az alkalmazott módszerek A dolgozat egy bevezető, négy fő és egy összefoglaló fejezetből áll. Az egyes fejezetek a következő kérdésekkel foglalkoznak: 1. Bevezetés: A diszkrimináció mérésének relevanciáját, a kutatás célját és a dolgozat felépítését tartalmazza. 2. Mi a diszkrimináció? Társadalomtudományos megközelítések, definíciós kérdések: A diszkrimináció fogalmának interdiszciplináris megközelítését és a diszkriminációteszteléshez alkalmazható munkadefiníció megfogalmazását célozza. 3. A diszkrimináció mérésének módszerei: A fejezet célja a diszkriminációtesztelés módszerének elhelyezése a különböző diszkriminációt mérő módszerek között, és e módszerek értékelése a legfontosabb episztemológiai ismérvek szerint. A fejezet lezárásaként egy új tipológia megalkotására tettem kísérletet, melynek célja a diszkriminációt mérő módszerek két módszertani dimenzió (érvényesség és standardizáltság) szerinti szisztematikus elrendezése. 4. A diszkriminációtesztelés: módszere, típusai, története, eredményei valamint az eredmények kritikája: A fejezet célja a diszkriminációtesztelés módszerének bemutatását követően, a tesztelés történetének rövid összefoglalása és típusainak (személyes, telefonos és írásos tesztelés) bemutatása nemzetközi és hazai kutatási példákon keresztül. A fejezet lezárásaként értékeltem a lehetséges alkalmazási módokat, az elérhető érvényesség, megbízhatóság és általánosíthatóság szerint.
3
5. A diszkrimináció mérésének etikai dilemmái: A fejezet a diszkrimináció mérése során felmerülő etikai dilemmák tárgyalja, különös tekintettel a kutatás alanyainak megtévesztésén alapuló módszerekre (kísérlet és nem résztvevő megfigyelés), mivel ezek a módszerek megvalósítása komoly etikai problémák elé állítják a kutatót. 6. Összefoglalás és következtetések: az utolsó fejezetben a bemutatott konkrét kutatások módszertani erősségeinek és hiányosságának ismeretében összegeztem a dolgozat legfőbb eredményeit.
A dolgozat elméleti és fogalmi kereteinek meghatározásakor alapvetően a szakirodalom feldolgozás módszerével éltem. A diszkrimináció mérésére alkalmazott módszerek bemutatásánál egyrészt támaszkodtam a nemzetközi és hazai szakirodalomból megismert kutatási eredmények áttekintésére és értékelésére, másrészt a témában végzett saját kutatási eredményeimre. Mivel a dolgozatban kiemelten foglalkozom a kontrollált kísérlet módszerével, fontosnak tartom e módszer lényegének ismertetését. A szakirodalomban diszkriminációtesztelésnek (az angolszász irodalomban situation testing vagy discrimination-audit) nevezett módszer lényege a diszkrimináció előfordulási gyakoriságának és e folyamat jellemzőinek vizsgálata tesztelő-párok segítségével. Tehát például egy roma és egy nem roma álláskereső jelentkezik ugyanarra az állásra, állásszerzésük esélyét sokszor és azonos módon ismételt kísérleti helyzetek összehasonlításával mérjük. A tesztelés alapja a kontrollált kísérleti elrendezés, amely a homogenizálás és a randomizálás technikájának együttes alkalmazásával valósulhat meg. Fontos hangsúlyozni, hogy a homogenizálás és a randomizálás követelményének nemcsak a tesztelők esetében, hanem a teszthelyzet esetében is meg kell felelni ahhoz, hogy a kontrollált elrendezés megvalósulhasson. A homogenizálás és a randomizálás a gyakorlatban gyakran egymásra épülő folyamat, ahol első lépésként a homogenizálást kell megvalósítanunk (ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy kijelöljük a kutatási témánk szempontjából releváns populációt és mintavételi keretet), majd ezt követi a randomizálás (ezen belül a minta véletlenszerű kiválasztása). A jól felépített és kontrollált kísérleti elrendezés biztosítja, hogy az esetlegesen tapasztalt diszkrimináció nagy valószínűséggel
4
a kísérleti változóra, azaz például az etnikai hovatartozásra vezethessük vissza (és ne más különbségre, úgymint a tesztelő eltérő megjelenésére vagy képzettségére például).
A teszthelyzet homogenizálása azt jelenti, hogy olyan helyzeteket (meghirdetett állás megszerzése, lakásvásárlás, ügyintézés, szolgáltatás stb.) választunk ki, ahol a diszkrimináció vélhetően elterjedt társadalmi probléma lehet. Azaz a munkaerő-piaci tesztelés példájánál maradva, a munkaerőpiac azon szegmensét vizsgáljuk, ahol az adott kisebbség előfordul; a romák példáját tekintve pedig a speciális képzettséget nem igénylő munkákra szűkítjük le mintavételünket, kizárva a mintából az egyetemi végzettséget igénylő munkaköröket, ahol az adott kisebbség előfordulása ritka. Azt a korlátot azonban, hogy speciális almintával dolgozunk, természetesen figyelembe kell vennünk az általánosítás szempontjából, és nem vonhatunk le következtetéseket a munkaerőpiac egészére. A tesztelők esetében a homogenizálás azt jelenti, hogy a tesztelő-párokat a tesztelés szempontjából (pl. állásra való alkalmasság) minél több lényeges tulajdonságban meg kell feleltetni egymásnak. Így ideális esetben az egyetlen eltérés köztük a vizsgálandó kísérleti változó (pl. különböző etnikai hovatartozásuk), amelynek azonban a lehető legszembeszökőbb (látható, hallható, nyelvhasználatból vagy névből következő) módon kell érvényesülnie. A randomizálás (véletlenszerű elrendezés) szintén alkalmazandó mind a teszthelyzet, mind a tesztelők párosítása és megfelelő tulajdonságokkal való „felruházása” esetében. A teszthelyzetek véletlenszerű kiválasztása a mintavétel során érvényesül: például a mintavételi keretet képező álláshirdetések (meghatározott hirdetési újságok adott időszakban megjelenő és a kutatási téma szempontjából releváns hirdetései) közül egyszerű véletlen vagy véletlen kezdőpontú szisztematikus mintát veszünk. (Elméletben természetesen elképzelhetők különféle rétegzett vagy többlépcsős mintavételi technikák is.) A tesztelők tulajdonságaira vonatkozó véletlenszerű elrendezés általában a megfelelő homogenizáció után valósul meg. Azaz például szórakozóhelyek diszkriminatív beengedésének vizsgálatakor első körben leszűkítjük az elemzésünket a fiatal korcsoportra (a téma szempontjából releváns populáció), majd az adott korcsoporton belül véletlenszerűen választjuk ki a tesztelők életkorát az egyes tesztelésekkor. (Ugyanígy járhatunk el a korábbi munkahelyek, elvégzett iskolák vagy a lakóhely kiválasztásánál is.)
5
3. A dolgozat szakirodalmi háttere A dolgozatban elsősorban az amerikai szakirodalomra támaszkodva mutattam be a diszkriminációval kapcsolatos főbb elméleti megközelítéseket. Az egyenlő bánásmódot szabályozó jogi intézményrendszer kiépülésének és a különböző társadalomtudományos megközelítések ismertetésének célja a diszkrimináció mérésére alkalmas munkadefiníció kialakítása volt.
Elsőként azt a folyamatot tekintettem át, amely megteremtette az esélyegyenlőség előmozdítását és az egyenlő bánásmódot biztosító jogi kereteket, az amerikai polgárjogi mozgalmaktól az ezredforduló utáni magyarországi jogi intézményrendszer kialakulásáig, majd rátértem a különböző közgazdasági, szociálpszichológiai és szociológiai megközelítések tárgyalására.
Összegezve az ismertetett hazai és európai uniós jogszabályok tanulságait, fontosnak tartottam kiemelni, hogy az antidiszkriminációs jogszabályok alapvetően az egyenlő bánásmód
és
az
esélyegyenlőség
biztosítására
fókuszálnak,
azaz
a
hátrányos
megkülönböztetés tilalma helyett, az esélyegyenlőség elvéből indul ki, és annak megsértésének létét (vagy hiányát) vizsgálják. Rámutattam, hogy az egyenlő bánásmódról szóló magyar törvény sem definiálja a diszkriminációt, hanem az egyenlő bánásmód általános fogalmának felvezetése után, a típusok felsorolásán keresztül mutatja be a hátrányos megkülönböztetés különböző megnyilvánulási formáit. A közgazdasági megközelítések többsége is az eltérő bánásmódra helyezi a hangsúlyt, valamint a csoporthoz tartozás is minden ismertetett definíció fontos eleme. Az Egyesült Államokban a társadalmi igazságosság kérdéseivel foglalkozó társadalomtudományos munkák középpontjában a diszkrimináció fogalma áll, és ezen belül elsősorban a feketékkel szembeni faji diszkrimináció kérdéskörét vizsgálják.
A szociálpszichológiai és szociológiai megközelítések legfontosabb méréselméleti hozadéka, hogy felhívják a figyelmet az előítéletes gondolkodás és az diszkriminatív viselkedés
6
szétválasztásának szükségességére. Méréselméleti szempontból alapvető kérdés ugyanis, hogy értelmezhető-e, és ha igen, milyen megkötésekkel a diszkrimináció az előítéletes attitűd következményeként. Míg az előítéletek esetében a kognitív szinten kialakuló (és esetlegesen megnyilvánuló) véleményekről, gondolkodásmódokról, addig a diszkrimináció esetében a mindennapi életben tapasztalható hátrányos megkülönböztetés aktusáról, azaz a viselkedésről van szó. A
különböző
tudományterületekről
rendelkezésünkre
álló
definíciókat
áttekintve
megállapítható, hogy azok nagyjából egységesek és lényegük az alábbiakban foglalhatók össze.
Az empirikus szociológiai definíciók egyetértenek abban, hogy a diszkrimináció lényege egy személy vagy csoport hátrányos megkülönböztetése valamilyen csoporthoz való tartozásuk alapján. A diszkrimináció és a kirekesztés mindegyik megközelítésben társadalmi, azaz csoportszintű jelenség, amely élesen elválik az egyéni agresszió, fenyegetés vagy a megfélemlítés különböző formáitól, mert a célpont minden esetben az adott csoporthoz tartozás, és bár mind a sértettek, mind az elkövetők személyek, a sértettek a csoporthoz tartozásuk alapján válnak áldozattá.
A megismert amerikai közgazdasági elméletek a faji alapú megkülönböztetést állítják középpontba,
illetve
különböző
részterületekre
vonatkozóan
definiálják
a
diszkrimináció fogalmát, (pl. vásárlói, ízlésalapú vagy statisztikai diszkrimináció). Ebből
arra
következtethetünk,
hogy
a
diszkrimináció
szó
önmagában
alapfogalomként szerepel a kutatók fejében, és kutatóként csak az egyes altípusait érdemes meghatározni a védett tulajdonság vagy a kutatás terepének függvényében.
7
4. A dolgozat legfontosabb eredményei Disszertációm alapvetően módszertani irányultságú, azonban – a módszertani kritika mellett – a legfontosabb nemzetközi és hazai kutatási tapasztalatokat is áttekintettem. A dolgozatban rendszerbe foglaltam a diszkrimináció témájának kutatására alkalmas módszereket, köztük a kvalitatív és kvantitatív elemzési technikák előnyeit ötvöző tesztelés módszerét.
A diszkrimináció mérési problémájára vonatkozó legfontosabb eredmények A diszkrimináció mérésére szolgáló különböző kutatási módszerek bemutatását követően három különböző típusalkotási törekvést értékeltem: az első megközelítést duálisnak neveztem, mivel a kvalitatív és kvantitatív módszereken belül (illetve ami ebbe nem fért bele, azon kívül) helyezte el a különböző mérési módszereket, míg a későbbiekben sorra került tipológiák szakítottak a dichotóm kvantitatív-kvalitatív szembeállítással, és más szempont(ok) szerint csoportosították a mérési eljárásokat. Két példával szemléltettem azokat a megközelítéseket, amelyek a diszkrimináció mérésére kidolgozott mérési módszereket egy kontinuum mentén értelmezték. Továbbá bemutattam az interakciót középpontba állító megközelítést, amely aszerint csoportosította a mérési módszereket, hogy azok a diszkrimináció áldozata, elkövetője, illetve azok interakciójában vizsgálják-e a diszkrimináció előfordulását. Végül a fejezet lezárásaként a bemutatott tipológiák erősségeire építve javaslatot tettem egy, a diszkriminációt mérő módszerek két módszertani dimenzió szerinti elrendezésére. Rámutattam, hogy az egyes kutatási módszereket nem könnyű besorolni egy-egy típusba, bármelyik megközelítést vesszük is kiindulópontul. Ennek oka, hogy egy „címszó” alatt tárgyalt módszer ugyan egy mérési eljárást takar (pl. megfigyelés), ezen belül azonban számos megvalósítási mód képzelhető el, eltérő elrendezéssel és elemszámmal. A módszerek értékelésekor fontos szem előtt tartani a diszkrimináció definícióját. Mivel a diszkrimináció egy olyan viselkedés megnyilvánulása, amelynek következménye a hátrányos megkülönböztetés, a mérések célja is a diszkriminatív viselkedés előrejelzése valós élethelyzetben.
8
Az általam kidolgozott tipológiában a mérés szempontjából legfontosabb fogalmakat, az egyik oldalon az érvényességet, a másik oldalon pedig a standardizáltság szintjét (amely magában hordozza a megbízhatóságot és az általánosíthatóságot is) különböztettem tehát meg, és ezek alapján csoportosítottam a mérési eljárásokat. Az 1. ábrán látható vizuális megjelenítés lehetővé tette a módszerek egymáshoz képesti helymeghatározását a két fő szempont szerint. Módszertani alapvetés, hogyha egy mérés mindhárom ismérv szerint jól mér, azaz erős érvényességű, megbízhatóságú és jól általánosítható a kutatás alapsokaságára, akkor annak az előrejelzése maximális. Ugyanakkor könnyen belátható, hogy az egyik oldalon az érvényesség, a másik oldalon a megbízhatóság és az általánosíthatóság kritériumai általában egymással ellentétes irányban mozognak, azaz a nagy megbízhatóságú módszerek többnyire csekély érvényességűek, és fordítva. Vannak olyan módszerek, amelyek helye egyértelműen kijelölhető egymáshoz képest a két kritérium által meghatározott kétdimenziós síkban, mások pedig nem sorolhatók be egyértelműen (kísérletek és megfigyelések). A kísérletek különböző típusai (laboratóriumi, kontrollált terep- és természetes kísérletek) és a megfigyelések elhelyezése nagyban függ a konkrét kutatási elrendezéstől (dizájn) és az ismételések számától (N), valamint a megfigyelt, tesztelt alanyok körétől (milyen mintát veszünk, illetve figyelünk meg az alapsokaságból). A diszkrimináció mérése szempontjából kulcsfontosságú megfigyelések és kísérletek csoportjának jelölése ezt a gondolatmenetet tükrözi: más formátumban szerepelnek, és szaggatott vonal jelzi mozgásterüket: A konkrét elrendezéstől és a kutatás céljától függően elmozdulhatnak az érvényesség és a standardizáltság tengelyén. Az 1. ábra értelmezését segítő definíciók az alábbiak: y
tengely:
a
standardizáltság
(megismételhetőség
ugyanazon
foka
együttesen
körülmények
közt)
mutatja és
az
a
megbízhatóság
általánosíthatóság
(kiterjeszthetőség vagy megismételhetőség más körülmények közt) szintjét; x tengely: a mérés érvényessége, ami röviden a mérőeszköz és mérni kívánt fogalom (esetünkben éppen a diszkrimináció) konzisztenciáját mutatja.
9
1. ábra: A diszkrimináció mérésére alkalmas mérési módszerek a standardizáltság és az érvényesség szintje szerint
Standardizáltság foka Nagymintás központi adatfelvételek: (pl. munkaerő-felvétel, bértarifa-felvétel) Kérdőívbe ágyazott diszkriminatív szituáció (pl. Tárki, 2006, 2011)
Reprezentatív survey (pl. felnőtt lakosság, munkavállalók) Nem reprezentatív survey speciális almintára (pl. roma, LMBT)
Statisztikai adatgyűjtés Laboratóriumi kísérlet Megfigyelések Kontrollált terepkísérlet
IAT
Egyéni és csoportos interjúk
Természetes kísérlet
Szociográfiai esettanulmányok, oknyomozó riportok
Érvényesség szintje
Mivel az áttekintett módszerek besorolása az érvényesség, megbízhatóság és általánosíthatóság szempontjaiból nagyban függ a konkrét elrendezéstől és megvalósult megfigyelések számától, az egyes módszereket eltérő alakzatba helyeztem, és az elmozdulásokat a két dimenzió által kifeszített síkban szaggatott vonallal jeleztem. A kísérletek egyes típusait pedig azért jelenítettem meg külön-külön, mert a disszertáció fókuszában álló diszkriminációtesztelés is a kontrolállt kísérlet módszerén alapul. Az általam javasolt, kétdimenziós síkban megjelenített tipológia tanulsága röviden, hogy a két dimenzió bármely végén látható módszerek nem ajánlhatók a diszkriminatív viselkedés előrejelzésére,
mert
vagy
az
érvényességük,
vagy
a
megbízhatóságuk
és
az
általánosíthatóságuk korlátozott, és ezeken lényegében nem is lehet változtatni. Tehát a diszkriminatív viselkedés előrejelzésére egyértelműen a laboratóriumi, a kontrollált és a
10
természetes terepkísérletek, valamint a különböző a megfigyeléses módszerek a legalkalmasabbak. Riach és Rich (2002) a különböző módszerek (regressziós elemzések, attitűdöket mérő survey-ek) erőteljes kritikáját követően, a megfelelően kontrollált tesztelések mellett teszik le a voksukat, mert hibáik ellenére ezeket tartják a legalkalmasabbnak a munkaerőpiacon tapasztalható diszkrimináció megfigyelésére.
A
diszkriminációtesztelés
módszerével
kapcsolatban
megfogalmazott
legfontosabb
eredmények és kritikák A diszkriminációtesztelés módszerét típusa szerint három csoportba soroljuk aszerint, hogy a tesztelés során a tesztelő (1) személyesen; (2) a „hangjával” (telefonos tesztelés); vagy (3) virtuálisan, egy szöveg által megszemélyesítve (írásos tesztelés) vesz részt. Azokat a teszteléseket, amikor a személyes, telefonos és írásos tesztelési fázisok egymásra épülnek, kombinált vagy többlépcsős típusnak (4) nevezzük. A diszkriminációtesztelést annak célja szerint is érdemes megkülönböztetni: míg az igazságügyi tesztelések az egyes esetek alapos megismerését tűzik ki célul, és a bírósági eljárásokban bizonyítékként szolgálnak, a társadalomtudományi célú tesztelések során a diszkrimináció elterjedtségét sokszor és azonos módon, a lehetőségekhez mérten minél nagyobb mintán végzik, és nem cél a hátrányos megkülönböztetés elkövetőinek azonosítása. Fontos hangsúlyozni, hogy a kutatási célú tesztelés nem az egyes esetek megismerésére szolgál, hanem nagyszámú és kontrollált helyzetben megismert viselkedés valószínűségének eltérése alapján teszi becsülhetővé a diszkrimináció bekövetkezésének valószínűségét. Tehát: noha az egyes esetekben esetleg nem tudjuk pontosan, hogy milyen szempontok alapján történik a diszkrimináció (meggyőződés miatt, statisztikai okokból, vagy nem is diszkriminálnak, hanem mérési hiba áll fenn, illetve indokolható okok miatt járva el csak látszólag történik diszkrimináció), a nagyszámú és jól elrendezett mérés statisztikai tesztje ezeket az eseti bizonytalanságokat kiszűri. Itt jegyzem meg, hogy az igazságügyi tesztelések esetében teljesen más a helyzet: ott az egyes eset minél alaposabb megismerése és a már megtörtént diszkrimináció minél alaposabb feltérképezése a cél.
11
A diszkriminációteszteléssel foglalkozó fejezetben bemutatott kutatások rámutattak, hogy a tesztelés sikeres megvalósításának kulcskérdése a kontroll biztosítása, mely kontroll a homogenizáció és a randomizáció együttes és megfelelő alkalmazásával érhető el. A különböző típusú kísérletekben eltérő módon biztosítható a kontroll, továbbá a homogenizáció és a randomizáció megteremtése eltérő módszertani problémákat vet fel. A személyes, telefonos és írásos tesztelés megkülönböztetése a védett tulajdonság megjelenítése szempontjából és módszertani szempontból is kulcsfontosságú: mindhárom tesztelési típus más és más érvényességi, megbízhatósági és általánosíthatósági korlátokat hordoz magában. Míg a személyes tesztelés esetében a védett tulajdonság megjelenítését a tesztelő teljes fizikai megjelenése adja, a telefonos tesztelés esetében a megjelenítés a tesztelő hangjával és nevével történik, addig az írásos tesztelés esetében ez elsősorban a névvel és esetleg a fényképpel valósul meg. A megjelenítés (teljes test, hang, név és fénykép) a férfiak és a nők megkülönböztetése esetében könnyen és egyértelműen a tesztelt alany tudomására hozható, ha azonban a származás a kísérleti változó, korántsem ilyen egyszerű a helyzet. A tesztelő védett tulajdonságának megjelenítése (abban az értelemben, hogy a „kísérleti inger” a beszélgetőpartner tudomására jut) egyértelműen a személyes tesztelésnél a legsikeresebb: itt ugyanis a tesztelő a neve, a hangja és a beszédstílusa mellett különböző nonverbális jegyekkel, valamint teljes külső megjelenésével (testi jegyek, ruházkodás stb.) jelenítheti meg az általa képviselt tesztelői profilt. A telefonos tesztelésnél a védett tulajdonság megjelenítése – a személyessel szemben – a tesztelő nevén és hangján keresztül jelenítődik meg: ebben az esetben, mivel nem látja egymást a két beszélgetőpartner, a nyelvezet és a beszédstílus mellett nagyobb hangsúlyt kaphat a hangszín, a beszéd sebessége és nem utolsósorban az érthetősége, viszont a nonverbális kommunikáció elemei csak korlátozottan jeleníthetőek meg (pl. sóhajtás). Az írásos tesztelésnél a védett tulajdonságot a jelentkező neve és írása jeleníti meg. Az írás alapján számos tulajdonságot bemutathatunk. Operálhatunk a korlátozott és kidolgozott kóddal (Bernstein 1971), ha társadalmi státust akarunk tesztelni, szándékosan elhelyezett nyelvi és helyesírási hibákkal tarkíthatjuk a leveleket és az önéletrajzokat, ha az iskolai végzettséget akarjuk operacionalizálni, illetve dönthetünk a kézzel írt levélforma mellett is. Az önéletrajzos tesztelés ezeken felül – mint láttuk a Bertrand és Mullainathan 2003-as és a 2006-os magyarországi írásos tesztelési példákból – még további lehetőségeket rejt magában a védett tulajdonság megjelenítésére (pl. lakcím, hobbi, iskolák megkülönböztetése).
12
A teszthelyzetek esetén a legfontosabb egyrészt maguknak a helyzeteknek a megfelelő kiválasztása (a mintavétel), másrészt a helyzethez kapcsolódó megvalósítási elemek pontos kidolgozása (egységes megfigyelési szabályok, tesztkérdőív, beszédpanel stb). A mintavétel esetén a legfontosabb elv, hogy olyan helyzetekben teszteljünk, ahol a diszkrimináció valós és elterjedt probléma lehet, valamint hogy az általunk létrehozott helyzet „életszerű” kell, hogy legyen: ha például asztalfoglalást akarunk tesztelni, akkor olyan éttermekből vegyünk mintát, ahol az asztalfoglalás tipikus jelenség. Ezzel természetesen korlátozzuk a mintavétel körét, és kizárjuk a legalacsonyabb kategóriájú vendéglátó-ipari helyeket a mintavételi keretből. Továbbá fontos, hogy a tesztelés típusa összeilljen a tesztelt helyzettel, azaz például ha írásban teszteljük a munkaerő-piaci diszkriminációt, akkor olyan munkakörökre szűkítsük a mintavételi keretet, ahol tipikus az önéletrajzküldés (homogenizálás), és ezután valósítsuk meg a véletlen mintavételt (randomizálás). Ha már kiválasztottuk a tesztelt helyzetek körét, második lépésben a helyzetet magát kell kontrollálnunk, amiben tesztelünk. Az egységes megfigyelési szabályoknak a személyes tesztelésnél van a legnagyobb szerepe, itt akár külső megfigyelőket is használhatunk a pontos dokumentáció érdekében (pl. szórakozóhelyek beengedési gyakorlatának tesztelésénél). A beszédpanelek kidolgozása és standardizálása a személyes és telefonos teszteléseknél egyaránt fontos és nagy jelentőségű például a bemutatkozás vagy a védett tulajdonság közlése szempontjából. (Kutatói döntés kérdése, hogy rákérdez-e a tesztelő például arra, hogy probléma-e a lakásbérlésnél, állásbetöltésénél a származása vagy egyéb védett tulajdonsága.) Összehasonlítva a három tesztelés típust elmondható, hogy míg az érvényesség a személyes tesztelés esetében a legmagasabb szintű és az írásos esetében a leggyengébb, addig a megbízhatóság és az általánosíthatóság pont ellentétes irányban változik: azaz a legmagasabb szintű az írásos, közepes a telefonos tesztelés és legalacsonyabb a személyes tesztelés esetében. Meg kell jegyezni azonban, hogy a mintavétel torzító hatása minden tesztelési típusnál felmerül. Akármilyen alaposan veszünk mintát például a rendelkezésünkre álló elektronikus vagy nyomtatatott sajtóban rendelkezésre álló álláshirdetésekből, torz lesz a mintavétel, mivel azokat az állásokat, melyekhez informális úton keresnek csak jelentkezőket, nem teszteljük. (És feltehetőleg ezekben az esetekben még nagyobb a szerepe a szubjektív tényezők szerinti munkáltatói döntésnek.) További kutatói döntés, hogy hogyan kezeljük 13
azokat a hirdetéseket, melyek eleve diszkriminatív kitételeket tartalmaznak (pl. „fiatal, csinos titkárnőt keresünk”): kihagyjuk, bevegyük nagyobb arányban, vagy ne legyen ez kiválasztási szempont a mintavételnél? A torzítás elkerülése érdekében a legjobb, ha figyelmen kívül hagyjuk a hirdetés ilyen típusú kitételét, így nem lesznek sem felül-, sem alulreprezentálva az ilyen típusú munkáltatók a mintánkban. Harrison
és
List
fontos
megállítása
(List
2007
és
Harrison–List
2004),
hogy
a tesztelések esetében sokkal lényegesebb, hogy megvalósuljon a helyzetre vonatkozó, mint a vizsgálati populációra vonatkozó reprezentativitás. Ebből következően a mérési eljárás kidolgozásakor célszerű nem a diszkriminációt elszenvedő egyéneket tekinteni a mintavételi egységnek, hanem a megfigyelt szituációkat. A munkaerő-piaci tesztelések mintavétele kapcsán a legfontosabb kritika, hogy a mintába csak az újságokban meghirdetett álláshirdetések kerülnek, kizárva ezzel a személyes ismerősökön keresztül alkalmazó munkáltatókat. Heckman és Siegelman (1993) szerint a munkaerő-piaci tesztelések általánosíthatósága azzal lenne javítható, ha kiszélesítenénk a mintavételi keretet, és nemcsak az újságokban megjelenő hirdetéseket vennénk alapul. (Arra azonban nem adnak a szerzők útmutatást, hogyan vehetünk mintát a személyes ismerősökön keresztül toborzott állások köréből.) A szerzők felhívják továbbá a figyelmet arra, hogy a gyógyszerkísérletekben résztvevőkhöz hasonlóan a kisebbségi tesztelők esetében is fennáll a placebohatásként ismert veszély. A kisebbségi tesztelők érezhetik úgy, hogy akkor teljesítenek jól, ha elutasítják őket, ezért tudat alatt minden tőlük telhetőt megtesznek az elutasítás érdekében. Ezt a torzítás csak úgy lehetne kivédeni, ha eltitkolnánk a kísérlet valódi célját a tesztelők elől, ami viszont súlyos etikai problémákat vetne fel. Heckman (1998) jelentős torzítási veszélyre hívja fel továbbá a figyelmet, ami abból adódik, hogy a tesztelést alkalmazó kutatások a nem megfigyelhető egyéb tulajdonságokból (pl. a tesztelők eltérő beszédmódjából és megjelenésük nem kontrollálható jellemzőiből1) következően felülbecslik a diszkrimináció mértékét. További korlát, hogy mivel a diszkriminációtesztelés során csak a viselkedést teszteljük, nem vonhatunk le következtetéseket a megfigyelt személyek
1
Heckman példája: a spanyol ajkúak akcentusának és gyakori arcszőrzetének hatása nem választható szét a származási hatástól, pedig feltételezhetően önálló hatású mindkettő.
14
gondolatairól, érzéseiről. (Érdemes tudatosítani, hogy ez nem is célja a tesztelésnek, erre valók a különböző kvalitatív és kvantitatív módszerek.)
A kutatásetikával kapcsolatos legfontosabb megállapítások Az empirikus kutatások számos etikai dilemmát vetnek fel a kutatás megvalósításával, a kapott adatok kezelésével és a kutatásban részt vevő személyekkel kapcsolatosan. A dolgozat középpontjában álló módszertani kritika mellett, véleményem szerint fontos értékelési szempont a társadalomkutatások esetén többnyire elhanyagolt etikai dimenzió. Ennek legkézenfekvőbb oka a szociológiai kutatások esetén az lehet, hogy az empirikus kutatások többsége a kérdőíves, illetve a különféle interjús technikákat választja a megismerés eszközéül, és ezek esetében viszonylag kevés etikai kérdés merül fel. Míg a survey-k, illetve az egyéni és csoportos interjúk esetében a résztvevők beleegyezésével történik az adatfelvétel, és többnyire a kutatás célját is ismertetik a résztvevőkkel, a kísérletek és a nem résztvevő megfigyelések esetében ez nem ilyen egyértelmű. A laboratóriumi kísérletek és a megfigyelések egy részében is tudja ugyan a résztvevő, hogy egy kísérlet alanya, de a kísérlet célja többnyire titokban marad, sőt gyakran félrevezetik az alanyokat a kísérlet valódi célját illetően (pl. Milgram börtönkísérlete). A terepkísérletek esetében és általában a nem résztvevő megfigyelések többségében azonban a kutató nem kér engedélyt a kutatásban való részvételre, ami számos etikai dilemmát vet fel. A két alapvető etikai probléma tehát (1) a kutatásban való részvétel önkéntesség és anonimitás elvének csorbulása és (2) a kutatás alanyai megtévesztésének problematikája, melyek együttesen leginkább a nem résztvevő megfigyelések és a terepkísérletek esetében merülnek fel. A két alapdilemmával külön-külön más módszereknél is szembesülhetünk: a laboratóriumi kísérleteknél és egyes érzékeny témákat feszegető kvalitatív, illetve kvantitatív kutatásoknál a megtévesztés szintén jelen van, és az önkéntesség elve is csorbulhat olyan esetekben, amikor kérdezett bármilyen okból kényszert érez a válaszadásra (pl. iskolai vagy munkahelyi környezetben). A kérdőíves és interjús kutatási helyzetekben az önkéntesség problémája mellett az anonimitás követelményének megsérülése okozhat még etikai problémát, holott azt szigorú adatvédelmi előírások szabályozzák. A kutatásban való önkéntes részvétel egyértelműen kutatói-kérdezői felelősség: a válaszadónak biztosítani kell, hogy a beszélgetés (illetve 15
önkitöltős kérdőív esetén a kérdőív kitöltésének) bármely pillanatában kiléphessen a kérdezési helyzetből, illetve bármikor lehetősége legyen a válaszmegtagadásra. Az anonimitás megteremtése pedig sokkal inkább az adatvédelem körébe tartozó probléma. Az etikai dilemmák témakörében kiemelten foglalkoztam a megfigyelések és a kísérletek során felmerülő etikai problémákkal, mivel ezen módszerek esetében sokkal nagyobb súlyúak a kutatásban észtvevők (a diszkrimináció potenciális elkövetői) megtévesztésből és önkéntesség
hiányából
adódó
etikai
problémák.
Az
anonimitás
biztosítása
a
társadalomtudományos célú teszteléseknél alapszabály, a jogi célúaknál azonban nem megvalósítható, mert a tanúvallomások bizonyítékként szolgálnak a jogi eljárás során. Megmutattam továbbá, hogy a tesztelés megfelelő megvalósítása és a módszer szisztematikus alkalmazása rendkívüli körültekintést, óvatosságot és sok szervezést igényel és ajánlásokat fogalmaztam meg a tesztelés sikeres megvalósításának érdekében.
5. Következtetések A dolgozat fő következetése, hogy a diszkriminatív viselkedés előrejelzésére – a feldolgozott szakirodalom és a saját érvelésem alapján is – egyértelműen a laboratóriumi, a kontrollált és a természetes terepkísérletek, valamint a különböző megfigyeléses módszerek a legalkalmasabbak. Az általam javasolt tipológiában (1. ábra) „középre” helyezett módszereknél a dizájn fejlesztésével – a megvalósítás különböző elemeinek standardizálásával és az elemszám növelésével
–
elvben
optimalizálhatjuk
a
mérés
érvényessége
mellett,
annak
megbízhatóságát és általánosíthatóságát is. A dizájn fejlesztése pedig elsősorban erőforrás kérdése. Ez azt jelenti, hogy megfelelő idő-, energia- és anyagi források birtokában, valamint megfelelő kutatói kapacitással és szakértelemmel megvalósítható egy olyan mérési eljárás, amely egy adott területen (pl. a munkaerő- vagy a lakáspiac) reprezentatív módon, megbízhatóan és érvényesen méri a diszkriminatív viselkedés előfordulását. Ezt a célt tűzik ki a gyakorlatban például az Egyesült Államokban évtizedek óta használatos monitorozási eljárások, melyek adott város vagy állam lakáspiacán előforduló diszkrimináció elterjedtségét tesztelik, illetve a rendőrség munkáját monitorozó megfigyelések, amelyek
16
különböző eszközökkel rögzítik az igazoltatottak védett tulajdonságait. A különböző megfigyelések és a kísérletek közül a kontrollált terepkísérletekkel – a hátrányos megkülönböztetésre fókuszálva a diszkriminációteszteléssel – foglalkoztam legrészletesebben. Ennek oka, hogy az érvényesség, megbízhatóság és általánosíthatóság szempontjából „középen lévő” módszerek közül ez az elrendezés biztosítja kizárólag azt, hogy a kutató saját maga döntsön a kutatás terepének és a kutatási elrendezés együttes megválasztásáról. A kontrollált terepkísérletek legnagyobb előnye összefoglalva az, hogy nagy mozgásteret ad a kutatónak, azaz az empirikus kutatás megtervezésekor kiválaszthatja és meghatározhatja azt, hogy a hátrányos megkülönböztetés megnyilvánulását: -
milyen terepen tanulmányozza: a diszkrimináció terepe lehet a munkaerőpiac, a lakáspiac, a szolgáltatásokhoz való hozzáférés stb.
-
a diszkrimináció mely szakaszát vizsgálja: pl. álláshoz jutás esetén csak a kezdeti, az állásra való jelentkezést vagy a teljes szakaszt kívánja tanulmányozni,
-
és a kutatási elrendezést is: ez a döntési lehetőség nagyon nagy kutatói szabadságot nyújt, mivel dönthetünk úgy, hogy például egy-egy védett tulajdonságra fókuszálunk (pl. romák lakáshoz jutása), de több védett tulajdonságot kombinálva is vizsgálhatjuk a hátrányos megkülönböztetést (pl. összehasonlíthatjuk, hogy a kisgyermekes roma nők vagy a kisgyermekes nem roma nők indulnak-e rosszabb eséllyel az álláspiacon).
Könnyen belátható, hogy a természetes kísérleteknél és a megfigyeléseknél is sokkal korlátozottabb a megfigyelhető jelenségek köre, a kutatási elrendezés pedig eleve adott. A laboratóriumi kísérletek pedig más típusú problémát vetnek fel: mivel ezek steril körülmények között vizsgálják az emberi viselkedést, így korlátozottan becsülhető az, hogy a kísérletben résztvevők valós körülmények között hogyan viselkednének. Mindent összevetve, a diszkriminatív viselkedés a jól megtervezett (elsősorban beavatkozásmentes) megfigyelések és a terepkísérletek módszerével érthető meg legpontosabban. A diszkriminációtesztelés módszerének további előnye a megfigyeléssel szemben, hogy valós viselkedést mér kontrollált helyzetben, azaz amit mérünk, az pontosan az, mint amit mérni
17
akarunk: a diszkriminatív viselkedés valós megnyilvánulása, a kutató által meghatározott elrendezésben. A bemutatott diszkriminációkutatások és az elmúlt években megvalósított tesztelések módszertani kritikája igazolta a szakirodalom alapállításait: a tesztelés módszerének előnye egyrészt az, hogy alkalmazásával jól szimulálhatók a valós élethelyzetek, így érvényes válaszokat kaphatunk a kutatási kérdésünkre, másrészt az esetszámok növelésével és a kutatási elrendezés standardizálásával bizonyos fokig megbízható és általánosítható adatokat kapunk. A jogszabályok megismerése mellett az etikai dilemmák átgondolásával közelebb jutottunk ahhoz a kérdéshez, hogy a hátrányos megkülönböztetés előfordulása, a mindennapi élet mely területén tesztelhető „biztonságosan”. Etikai és jogi szempontból a legérzékenyebb terület az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés és az igazságszolgáltatás területe. Az állami egészségügyi szolgáltatások felesleges igénybevételével komoly anyagi károkat okozhatunk az adófizetők pénzén fenntartott rendszernek, és nem utolsósorban késlekedést a valóban rászorulóknak. Az igazságszolgáltatás esetében pedig könnyen büntetőjogi felelősség alá eshet az a tesztelő, aki valótlan sérelmek miatt hívja ki a rendőrséget, illetve a tesztelővel szemben követnénk el súlyos etikai vétséget, ha a kutatásunk keretében arra kérnénk őt, hogy provokatív viselkedésével hívja fel magára a szolgálatban lévő rendőr figyelmét. Mindezeket összegezve: az egészségügy és az igazságszolgáltatás területén a tesztelés alkalmazási köre erősen korlátozott, a tesztelés célja kizárólag információkérés és tájékozódás lehet csupán (pl. háziorvosok körzetébe való bejelentkezéssel kapcsolatban kérhet információt roma és nem roma személy). A valódi interakciókat ezeken a területeken valamelyik beavatkozásmentes módszerrel, nevezetesen a nem résztvevő megfigyelésessel vagy készen kapott kísérletekkel tanulmányozhatjuk. Végezetül az összes elméleti, módszertani és etikai szempont szerint összegezve az elmondottakat: a mindennapi élet legtöbb területén, nevezetesen a munkaerő- és lakáspiacon, valamint a tágan értelmezett szolgáltatásokhoz való hozzáférés (szórakozóhelyek, éttermek, banki és biztosítási szolgáltatások) esetén is a kontrollált terepkísérlet módszerének alkalmazását, azaz a diszkriminációtesztelést tartom a legcélravezetőbbnek.
18
Míg a két „kényes” területeken (egészségügy és igazságszolgáltatás) a beavatkozásmentes kísérleti (készen kapott kísérlet) és a megfigyeléses módszereket (nem résztvevő megfigyelések) alkalmazását tartom legmegfelelőbbnek.
19
A tézisgyűjteményben szereplő hivatkozások: BERNSTEIN, B. (1971): Class, codes and control. I−III. London: Routledge and Kegan Paul. BERTRAND, M. – MULLAINATHAN, S. (2003): Are Emily and Greg More Employable than Lakisha and Jamal? A Field Experiment on Labor Market Discrimination. NBER Working Paper Series. www.nber.org/papers/w9873 (letöltve: 2012. 06. 05.) HARRISON, G. W. – LIST, J. A. (2004): Field Experiments. Journal of Economic Literature, 42, 4, 1009–1055. HECKMAN, J. J. (1998): Detecting discrimination. Journal of Economic Perspectives, 12, 101– 116. HECKMAN, J. – SIEGELMAN, P. (1993): The Urban Institute Studies: Their Methods and Findings. In: Fix, M. – Struyk, R. (eds.): Clear and Convincing Evidence: Measurement of Discrimination in America. Washington, DC: The Urban Institute Press, 187–258. LIST, J. A. (2007): Field Experiments: A Bridge Between Lab And Naturally-Occurring Data. Massachusetts: National Bureau of Economic Research. http://www.nber.org/papers/w12992.pdf (letöltve: 2011. 07. 12.) PÁLOSI ÉVA – SIK ENDRE – SIMONOVITS BORI (2007) Diszkrimináció a plázában. Szociológiai Szemle, 3–4, 135–148. RIACH, P. A. – RICH, J. (2002): Field Experiments of Discrimination in the Market Place. Royal Economic Society, 112, 483, 480–518. http://karlan.yale.edu/fieldexperiments/pdf/Riach%20and%20Rich_Field%20Experiments%2 0of%20Discrimination%20in%20the%20Market%20Place.pdf SIK ENDRE – SIMONOVITS BORI (2008): Egyenlő bánásmód és diszkrimináció. In: Kolosi Tamás – Tóth István György – Vukovich György (szerk.): Társadalmi Riport 2008. Budapest: TÁRKI, 363–382. SIK ENDRE – SIMONOVITS BORI (2009): A diszkrimináció mértéke a munkaerőpiacon. Közelkép. Munkaerő-piaci Tükör. Budapest: MTA Közgazdaságtudományi Intézet – Országos Foglalkoztatási Közalapítvány, 118–133.
20
A PhD dolgozat témakörében készített publikációk jegyzéke: Ali, Chen, Fatima és Sára esélyei a magyar munkaerő- és lakáspiacon In: Sik Endre – Simonovits Bori (szerk.): Migráns esélyek és tapasztalatok. Budapest, 2012. TÁRKI, 68– 117. Elutasítók és elutasítottak In: Sik Endre – Simonovits Bori (szerk.): Migráns esélyek és tapasztalatok. Budapest, 2012. TÁRKI, 118–159. A diszkriminációtesztelés etikai dilemmái: Esély, 2012/2 főszerk.: Nyilas Mihály; Hilscher Rezső Alapítvány, Budapest, 2012. 54-65. A nem résztvevő megfigyelés módszerének alkalmazása a diszkriminációkutatásban. In: Sik Endre – Simonovits Bori (szerk.): A diszkrimináció mérése. e-tankönyv. Budapest, 2011. ELTE TáTK, 289–305. A hátrányos megközelítés észlelése, tapasztalása és a diszkriminatív viselkedés A diszkrimináció mérési módszereinek egy lehetséges tipológiája. In: Némedi Dénes – Szabari Vera (szerk.): Kötő-jelek 2009. ELTE Szociológia Doktori Iskola Évkönyve. Budapest: ELTE TáTK Doktori Iskolája, 33–69. A diszkrimináció mérése kérdőíves és tesztmódszerekkel. In: Munkaerőpiaci tükör. Szerk: Fazekas Károly, Lovász Anna, Telegdy Álmos. 2009. Budapest: MTA Közgazdaságtudományi Intézet és Országos Foglalkoztatási Közalapítvány. p. 121-134. (társszerző: Sik Endre) Középkorú férfiak esélytelenül? Egy diszkriminációkutatás különös tapasztalatai. Tanulmány az álláshirdetések monitorozásáról és a telefonos tesztelés eredményeiről. (2009.) Budapest: Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda – Másság Alapítvány, 28–113. Egyenlő bánásmód és diszkrimináció. In: Kolosi Tamás and Tóth István György (szerk.): Társadalmi Riport. 2008. Tárki, Budapest, pp. 363–386. (társszerző: Sik Endre) Diszkrimináció a plázában. Szociológiai Szemle, 2007/3-4. szerk: Feleky Gábor; Magyar Szociológiai társaság 2007. 135-148. (társszerzők: Pálosi Éva és Sik Endre)
21
Ahogy a lakosság, és ahogy a rendőr látja. Az igazoltatási gyakorlat tapasztalatai; Fundamentum, 2006/2; Szerk: Halmai Gábor; Emberi Jogi Információs és Dokumentációs Központ, Budapest, 2006. 125-135. (társszerző: Pap András László) A diszkrimináció-tesztelés módszeréről. Esély 2006/4; szerk: Nyilas Mihály; Hilscher Rezső Alapítvány, Budapest, 2006. 72-85. (társszerző: Sik Endre) Hogyan mérhető a diszkrimináció? Az empirikus diszkriminációtesztelés lehetőségei; Kötőjelek; Szerk: Némedi Dénes, Somlai Péter, Szabari Vera, Szikra Dorottya; ELTE Szociológia Doktori Iskola Évkönyve, ELTE Társadalomtudományi Kar Doktori Iskolája, Budapest, 2005. 169-183.
A PhD dolgozat témakörében elhangzott konferencia előadások:
A kontrollált kísérlet alkalmazási lehetőségei a diszkrimináció kutatásban. Előadás a „kutatók éjszakája” c. rendezvényen (Budapest 2011. szeptember 23.) Kontrollált kísérlet kontrollál(hat)atlanul? A diszkrimináció-tesztelés módszertani és etikai dilemmái. Előadás az ELTE TÁTK „Kulcskérdések a társadalomkutatásban” című konferenciáján (Budapest, 2011. május 26-27.) A hátrányos megkülönböztetés észlelése, tapasztalása és a diszkriminatív viselkedés. Előadás az ELTE Szociológia Doktori Iskola hallgatói konferenciáján (Budapest, 2010. március 26.) Measuring Discrimination: With a Special Focus on the Technique of Discrimination Testing in the Labour Market. Előadás a British Sociological Association Work, Employment and Society- 2010 éves konferenciáján. (University of Brighton, 4-9th September 2010) A diszkrimináció mérése kérdőíves és tesztmódszerekkel. Az MTA Közgazdaságtudományi Intézet szakmai konferenciája (Szirák: 2009. november. 13.)
22
