09Simonovits(3).qxd
2006.05.18.
14:54
Page 169
Simonovits Bori
Hogyan mérhetõ a diszkrimináció? Az empirikus diszkriminációtesztelés lehetõségei
Bevezetés A szakirodalomban diszkriminációtesztelésnek, illetve az Egyesült Államokban diszkriminációauditnak nevezett módszer lényege a mindennapi élet legkülönbözõbb területein felmerülõ diszkrimináció elõfordulási gyakoriságának és e folyamat jellemzõinek vizsgálata, kontrollált kísérleti elrendezés segítségével. A diszkriminációtesztelés célja szerint alapvetõen három csoportba osztható: (1) igazságszolgáltatási, (2) társadalomtudományi kutatási, illetve (3) valamilyen intézmény mûködésének, belsõ ellenõrzésének – pl. rendõrség igazoltatási gyakorlata – a céljából végzett tesztelés. Míg az Egyesült Államokban és számos nyugat-európai országban a diszkriminációtesztelést mindhárom céllal végzik, Magyarországon elsõsorban az emberi jogvédõ civil szervezetek, illetve közel egy éve a 2005 februárjában felállított Egyenlõ Bánásmód Hatóság használják a különbözõ kisebbségeket ért diszkrimináció bizonyítása céljából (Bodrogi 2003). A szakirodalomban ismertetett tesztelések módszertana alapvetõen megegyezik. A módszer lényege a kísérleti elrendezés, melynek során különbözõ területeken – munkaerõpiac, lakásbérlés, igazságszolgáltatás, rendõrségi eljárás stb. – a kisebbségekkel (elsõsorban etnikai, de lehet nemi, életkori stb.) szemben elõforduló diszkriminációt vizsgálják tesztelõpárok segítségével. A kísérleti elrendezés lényege, hogy a „diszkriminációgyanús” folyamatokat (meghirdetett állás megszerzése, lakásvásárlás, ügyintézés, szolgáltatás stb.) kontrollált helyzetben vizsgálják tesztelõk segítségével. A helyzet kontrollálása annyit jelent, hogy a tesztelõpároknak a megfigyelés célja szempontjából lényeges objektív és szubjektív tulajdonságai megegyeznek, az egyetlen különbség köztük a vizsgálandó dimenzióbeli – azaz a diszkrimináció tárgya – szembeszökõ (látható, hallható, nyelvhasználatból vagy névbõl következõ) eltérés. Ez a kontrollált kísérleti elrendezés biztosítja, hogy az esetlegesen tapasztalt diszkrimináció egyértelmûen a kísérleti változóra, azaz pl. az etnikai hovatartozásra legyen visszavezethetõ, és ne más különbségre, mint például eltérõ megjelenés, képzettség stb. 169
09Simonovits(3).qxd
2006.05.18.
14:54
Page 170
A tesztelés kiindulópontja lehet politikai vagy társadalmi nyomás a diszkrimináció feltérképezésére, egy-egy új törvény tesztelése, vagy módszertani fejlesztési kísérlet egy relatíve új módszer kialakítására, ellenõrzésére vagy standardizálására. Jelen tanulmány célja annak a címben feltett kérdésnek a megválaszolása, hogy hogyan mérhetõ a diszkrimináció, mit jelent a diszkriminációtesztelés módszere, és hogyan adaptálható az a hazai viszonyokra. Emellett rávilágít azokra az elsõsorban módszertani és etikai problémákra és kérdésekre, amelyek a kutatási céllal végzett tesztelések során merülnek fel. A tanulmány elsõ fejezete a diszkriminációtesztelés, mint kutatási módszer hátterét tekinti át, a második fejezet a diszkriminációellenes nemzetközi és hazai jogi szabályozást foglalja össze, a harmadik fejezet a diszkriminációt vizsgáló módszereket csoportosítja, elõnyeit és hátrányait mutatja be, végül a negyedik fejezet részletesen sorra veszi azokat a módszertani kérdéseket, amelyeket egy tesztelés megtervezésénél figyelembe kell vennünk.
A diszkriminációtesztelés rövid története A diszkriminációtesztelés, mint kutatási módszer néhány évtizedes múltra nyúlik vissza, és nem meglepõ módon gyökereit az Egyesült Államokban, valamint az Egyesült Királyságban kell keresnünk, ahol a faji alapú megkülönböztetést évtizedek óta törvények szabályozzák. Az Egyesült Államokban az 1960-as évektõl elõször a lakáspiacon elõforduló diszkrimináció feltérképezésére használták szisztematikusan e módszert, amelynek közvetlen oka az az 1968-ban életbe lépett törvény, amely a tiltja a bérlõk/vásárlók/lakásfinanszírozást igénybe vevõk faji, bõrszín, vallás, majd 1974-tõl nemi, az 1989-es kiegészítés óta pedig a fogyatékosság és családi állapot alapján történõ megkülönböztetését.1 Elõtte a lakáshirdetésekben megjelenhettek olyan megjelölések, mint „white only”, vagy „colored need not apply”. A törvény életbe lépése után a faji megkülönböztetés különbözõ rejtett formái jelentek meg (Massey–Lundy 2001). Az 1980-as évektõl végeztek társadalomtudományos céllal készült kutatásokat a feketékkel szembeni, lakáspiacon érvényesülõ diszkrimináció feltérképezésére (Massey–Lundy 2001; Galster 1990; Yinger 1986).
1
170
Fair Housing Act (Tisztességes Lakhatáshoz Való Jog).
09Simonovits(3).qxd
2006.05.18.
14:54
Page 171
Munkaerõ-piaci diszkriminációt elõször 1967-ben teszteltek az Egyesült Királyságban, melynek célja a különbözõ migráns csoportokkal – mint például a magyarok és a nyugat-indiaiak – szembeni diszkrimináció feltérképezése volt, majd 1974-ben egy jóval nagyobb mintán McIntosh és Smith vizsgálták a diszkrimináció elõfordulását a szakképzetlen munkákhoz való hozzáférés esetében. Brown és Gay 1985-ös kutatása az antidiszkriminációs szabályozás hatását vizsgálta a munkaerõpiacon elõforduló diszkriminációra. Késõbb a módszer ugyan elterjedt a nyugat-európai országok többségében, de továbbra is az angolszász országokban használták leginkább.2 A diszkriminációtesztelés az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában elfogadott és rendszeresen alkalmazott módszer a mindennapi élet legkülönbözõbb területein felmerülõ hátrányos megkülönböztetés tesztelésére. Az amerikai szakirodalomban éppúgy találunk példát a rendõrség belsõ ellenõrzésére a rendõrségi eljárás során felmerülõ diszkriminációs esetekkel kapcsolatban (Engel–Calnon 2004), mint szociológiai tanulmányt lakáspiaci diszkrimináció tesztelésére (Massey-Lundy 2001). A munkaerõ-piaci diszkrimináció legjelentõsebb európai vizsgálata az ILO-nak (International Labour Organisation) négy európai országban – Belgiumban, Németországban, Hollandiában és Spanyolországban – 2000-ben végzett összehasonlító kutatása a munkaerõpiacon elõforduló diszkrimináció tesztelésére. Emellett természetesen a jogvédõ szervezetek tesztelõ munkájának is nagy hagyománya van az Egyesült Államokban. A magyarországi társadalomtudományos kutatásban a különbözõ kisebbségeket – és ezen belül elsõsorban a romákat – ért diszkrimináció és esélyegyenlõtlenség kérdésével széles körben foglalkoznak tanulmányok, gondolhatunk itt a különbözõ közgazdasági kutatásokra, melyek elsõsorban a munkaerõ-piaci és ezen belül a bérdiszkriminációra vonatkoznak, vagy a különbözõ szegregációs témájú szociológiai és szociálpolitikai kutatásokra egyaránt.3 A diszkriminációkutatásban legjobb tudomásunk szerint Magyarországon társadalomtudományos célú, módszertanilag megalapozott tesztelés még nem készült. A NEKI (Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédõ Iroda) 2
Zegers de Beijl (2000) alapján. 3 Lásd pl. Kertesi (2005); Kemény I.–Janky B.–Lengyel G. (2004); Kertesi G.–Kézdi G. (2005); Havas G.–Liskó (2005). http://www.hier.iif.hu/kutatas/eredm/oktszoc/lisko/ sszeg2.pdf (30. 09. 2005.).
171
09Simonovits(3).qxd
2006.05.18.
14:54
Page 172
és az EBH (Egyenlõ Bánásmód Hatóság) rendszeresen végez ugyan diszkriminációtesztelést, de ezek célja jogi segítségnyújtás a Magyarországon élõ munkaerõ-piaci, lakáspiaci vagy egyéb területen elszenvedett diszkrimináció roma áldozatainak. A NEKI célja jogi segítség nyújtása a Magyarországon élõ, a kisebbségi törvényben felsorolt nemzeti, etnikai kisebbségek azon tagjainak, akiket etnikai hovatartozásuk miatt valamilyen jogsérelem, hátrányos megkülönböztetés ért. A NEKI elsõdleges célja a diszkriminációk alapos feltárása tényfeltáró munka (szükség esetén szakértõk bevonása) segítségével. A diszkrimináció tényének megállapítása után az eseteket jogi útra terelik, a sértetteket hozzásegítik a jogorvoslathoz.4
A diszkriminációellenes szabályozás politikai és jogi háttere Nemzetközi szabályozás
A mindenfajta diszkrimináció – faji, etnikai, életkori, nemi, szexuális beállítottság, vallási vagy egyéb meggyõzõdés stb. – elleni küzdelem az Európai Unió tagállamaiban az ezredfordulóra egyértelmû prioritássá vált.5 Az Európai Tanács 2000-ben két irányelvben – Faji Egyenlõségi Irányelv6 és Foglalkoztatási Egyenlõségi Irányelv7 – rögzítette egyrészt a személyek közötti, faji vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlõ bánásmód elvének alkalmazásáról, másrészt a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlõ bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló szabályozást. A tagállamokban tehát különféle diszkriminációellenes törvények biztosítják ugyan az esélyegyenlõséget a munkaerõpiac, a szolgáltatás, a mindennapi élet egyéb területein, és különbözõ hatóságok ellenõrzik ezek be4
A módszerrõl részletesen lásd: Bodrogi (2003). A 2000-ben született Amszterdami Szerzõdés 13. cikke szerint a szerzõdés többi rendelkezésének sérelme nélkül, és a szerzõdés által a közösségre ruházott felhatalmazás keretein belül, a Tanács – a Bizottság javaslatával összhangban fellépve, és az Európai Parlamenttel való konzultáció után – az általa szükségesnek ítélt intézkedéseket megteheti a nemi, faji, vallási és a lelkiismereten, fogyatékosságon, koron, szexuális orientáción alapuló diszkrimináció elleni küzdelem érdekében. 6 2000. június 29-i 43/2000/EK-irányelv (Race Directive). 7 2000. november 27-i 78/2000/EK (Employment Directive). 5
172
09Simonovits(3).qxd
2006.05.18.
14:54
Page 173
tartását, a folyamatos ellenõrzés és az objektív adatgyûjtés azonban szinte lehetetlen. Alapvetõ akadályt jelent ugyanis, hogy éppen az alapvetõ személyiségi jogok védelmének biztosítása érdekében nem állnak rendelkezésre olyan statisztikák, amelyek rögzítik például a munkavállalók szexuális beállítottságát, vallását vagy etnikai származását. Kivételt képez ez alól a nemi és az életkor alapú diszkrimináció, melyek elõfordulására következtethetünk a rendelkezésre álló statisztikákból. Összehasonlító vizsgálatok egyértelmû tanulsága, hogy a rendelkezésre álló adatok hiányában egy átfogó monitorozási rendszerre lenne szükség, melynek segítségével diagnosztizálhatóvá válhatnak a diszkrimináció nyílt és burkolt formái.8 A magyarországi helyzet
Magyarországon napjainkban fokozódó szakmai és közéleti érdeklõdés jellemzõ az esélyegyenlõség és a diszkrimináció témája iránt, amelynek leginkább kézzelfogható jele az a politikai eseménysorozat, melynek során 2003-ban felállt az Esélyegyenlõségi Kormányhivatal (majd 2004 októberétõl Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlõségi Minisztérium), és tevékenységéhez kapcsolódóan megszületett a diszkriminációellenes törvény,9 majd a törvény által elõírtan 2005-ben létrejött az Egyenlõ Bánásmód Hatóság. A törvény egyrészt definiálja, hogy mit jelent a diszkrimináció, másrészt meghatározza annak típusait, és egy szankciórendszert épít ki a hátrányos megkülönböztetést elkövetõk büntetésére. Emellett a társadalmi szervezeteket képviseleti joggal ruházza fel, ami annyit jelent, hogy a jogi eljárás során képviselhetik a jogsértés áldozatát, valamint a fordított bizonyítási teher elõírásával megkönnyíti a diszkrimináció tényének bizonyítását (nem a diszkrimináció alanyának kell bizonyítani a hátrányos megkülönböztetés tényét, hanem elkövetõjének annak ellenkezõjét). A törvény ún. védett tulajdonságokat (nem, faj, bõrszín, nemzetiség, kisebbségi hovatartozás, életkor, vallás, szexuális irányultság, egyéb) határoz meg, amelyekre irányuló ötféle magatartás jelenti az egyenlõ bánás-
8 9
Errõl részletesen lásd: European Commission, 2004. 2003. évi CXXV. törvény az egyenlõ bánásmódról és az esélyegyenlõség elõmozdítá-
sáról.
173
09Simonovits(3).qxd
2006.05.18.
14:54
Page 174
mód követelményének megsértését és esik tilalom alá: közvetlen hátrányos megkülönböztetés, közvetett hátrányos megkülönböztetés, zaklatás, jogellenes elkülönítés (szegregáció) és megtorlás.
Hogyan mérhetõ a diszkrimináció?10 A diszkrimináció jelenségét tanulmányozó kutatások alapvetõen két csoportba oszthatók: egyrészt, amelyek a diszkrimináció tényének, végeredményének tanulmányozását tûzik ki fõ feladatukul, másrészt azok, amelyek a diszkrimináció folyamatának tanulmányozására helyezik a hangsúlyt. Az elsõ csoportba tartoznak azok a kutatások, amelyek például különbözõ kisebbségek társadalmi-gazdasági pozícióját, munkaerõ-piaci helyzetét elemzik makrostatisztikai adatokból kiindulva a többségi társadalom hasonló adatival összehasonlítva. A talált különbségek egyaránt lehetnek nyílt és közvetlen diszkrimináció eredményei, vagy közvetett és intézményes megkülönböztetés következményei. Ezek az elemzések legtöbbször különbözõ regressziós modellekre épülnek az egyéb hatások kiszûrése érdekében. A módszer legfõbb problémája, hogy a mért különbségek nem vezethetõk vissza egyértelmûen a feltételezett diszkrimináció tényére. Ezzel szemben a diszkrimináció folyamatának tanulmányozására irányuló kutatások a megkülönböztetés folyamatát egyfajta kísérleti elrendezésben, modellezve vizsgálják, ezzel lehetõséget teremtve az egyéb hatások kiszûrésére. Természetesen mindkét megközelítésnek megvannak az elõnyei és hátrányai.
A diszkriminációt vizsgáló módszerek elõnyei és hátrányai Laboratóriumi kísérlet A laboratóriumi körülmények között végzett tesztek egyértelmû elõnye a tökéletes kontroll, a zavaró hatások kiszûrésének biztosítása – hátránya viszont a laboratóriumi környezet által létrehozott mesterséges helyzet, amely alkalmatlan a valóság leképezésére.
10
174
Zegers de Beijl (2000) csoportosítása alapján.
09Simonovits(3).qxd
2006.05.18.
14:54
Page 175
Attitûdök mérése kérdõívvel Az elõítéletes attitûdök mérésére irányuló kérdõíves kutatások különbözõ kérdésekkel igyekeznek mérni a kérdezett nyílt és burkolt elõítéleteit. A módszer fõ problémája az a szociálpszichológiából ismert alaptétel, hogy az elõítéletes attitûd három komponense (kognitív, affektív és viselkedéses) nem feltétlenül jár együtt, mivel a helyzet, amelyben az attitûd megnyilvánul, mindig sokkal összetettebb, mint az attitûd tudati tartományában rejlõ séma. Azaz abból, hogy a vizsgált személy (munkaadó, szállodatulajdonos, ingatlanügynök stb.) hogyan válaszol a kérdõívben feltett kérdésre, nem következtethetünk arra, hogy hogyan viselkedne egy valós döntési helyzetben (azaz, hogy felvenné-e a munkavállalót, kiadná-e a lakást, beengedné-e a szállodájába az adott kisebbséghez tartozó személyt). Egyéb lehetséges még ki nem próbált módszerek: megfigyelés, interjú, áldozatkutatás
Megfigyelés Mind ez idáig nem készült közvetlen megfigyelésre alapuló kutatás a diszkrimináció feltérképezésére, azt azonban jogosan feltételezhetjük, hogy még ha bele is egyezne a megfigyelni kívánt egység (munkaadó, ingatlanügynök stb.) a felvételi eljárás megfigyelésébe, minden bizonnyal másképp viselkedne, mintha nem figyelnénk meg. Interjú Viszonylag könnyen megvalósítható módszer lenne a megfigyelni kívánt személyekkel interjút készíteni felvételi vagy egyéb döntési gyakorlatukról, könnyelmûség lenne azonban ezen interjúk eredményeire alapozni a diszkriminatív eljárásokról alkotott tudásunkat. Igaz ugyan, hogy számos esetben belátják a megkérdezettek, milyen nehéz az adott pozícióra megfelelõ személyt találni, erõs a társadalmi elvárásoknak való megfelelési kényszer, amely arra buzdíthatja a megkérdezettet, hogy elleplezze diszkriminatív gyakorlatát. Áldozatkutatás
A diszkriminációt elszenvedett áldozatok megkérdezése élményeikrõl – amelynek nyilvánvaló problémája, hogy ezekben a személyes beszámolókban keverednek a konkrét élmények, benyomások, és ezek átélõ, gyakran szelektív értelmezése. 175
09Simonovits(3).qxd
2006.05.18.
14:54
Page 176
Diszkriminációtesztelés
A diszkriminációtesztelés módszere a fent felsorolt módszerekkel ellentétben egyrészt jól szimulálja a valós élet helyzeteit, másrészt alkalmazásával elkerülhetõk a nem szisztematikus és szubjektív „élménybeszámolók”-ból származó problémák. A módszer erõssége továbbá, hogy a tapasztalt diszkrimináció egyértelmûen visszavezethetõ a vizsgált diszkrimináció dimenziójára, mivel az összes többi paraméter rögzítve volt. A módszer rugalmas abból a szempontból, hogy a kísérleti változó, azaz a diszkrimináció tárgya egyszerûen változtatható, így a különbözõ dimenziók (pl. nem, etnikai hovatartozás, életkor) egy kutatáson belül is jól tesztelhetõk. A módszer érvényessége magas szintû, mivel a valóságot nagyon jól méri, hiszen valós helyzetekben vizsgál emberi reakciókat. Fontos azonban tudatában lenni annak, hogy mivel a diszkriminációtesztelés során csak a viselkedést teszteljük, amely az elõítéletes attitûdnek csupán egy szegmense, nem vonhatunk le következtetéseket a megfigyelt személyek gondolatairól, érzéseirõl. Emellett az eredmények értékelésekor figyelembe kell vennünk, hogy a módszer általánosíthatósága alacsony, azaz kérdéses a kutatási eredmények kiterjeszthetõsége, valamint annak meghatározása, hogy az adott kutatási elrendezés és minta milyen alappopulációra nézve reprezentatív.
Mit mérünk, mit mérhetünk? Amikor a diszkriminációtesztelést választjuk kutatásunk módszeréül, számos döntést kell hoznunk a kutatás módszertanával, technikai részleteivel és a felmerülõ etikai kérdésekkel kapcsolatosan. Ezek a problémakörök alapvetõen az alábbi csoportokba oszthatók: 1. a mintavétellel kapcsolatos kérdések; 2. a diszkrimináció mérésére kidolgozott/kiválasztott mérõeszköz(ök) kérdése; 3. a kísérleti elrendezés; 4. a tesztelõkkel és a teszteléssel kapcsolatos kérdések; valamint 5. a tesztelés utóélete.
176
09Simonovits(3).qxd
2006.05.18.
14:54
Page 177
Mintavétellel kapcsolatos kérdések
A kutatás céljától és a rendelkezésünkre álló eszközök és keretek függvényében kell meghatároznunk a mintavétel módját, az elemszámokat, és meghoznunk azt a döntést, hogy kutatásunk elrendezése reprezentatív legyen-e valamilyen szempontból. Ha a célunk például a munkaerõ-piaci diszkrimináció jelenségének hosszú távú és országos monitorozása, akkor az adatoknak országosan és évenként reprezentatívnak kell lenniük. Kérdés: hogyan biztosítható a reprezentatív mintavétel? Mi a minta alappopulációja? Döntenünk kell arról is, hogy az egyes kutatási területek szerint hogyan jelölhetõ ki a folyamatok azon jól megfigyelhetõ köre, amelyre a megfigyelések alkalmas kiválasztása és a mintavételi hiba becslése után a diszkrimináció elterjedtségét érvényesen becsülni lehet. Azaz, ha például munkaerõ-piaci diszkriminációt tesztelünk, meg kell határoznunk, hogyan definiáljuk és specifikáljuk a munkaerõpiac megfigyelendõ területét, azaz: a hazai munkaerõpiacon adott idõszakban rendelkezésre álló álláshirdetések kínálatán belül mely munkatípusokhoz való hozzáférés kérdését vizsgáljuk. Hogyan vehetünk mintát, és mekkora mintavételi keret szükséges ahhoz, hogy a megfigyelt elemszám megbízható becslést eredményezzen a tesztelésben elfogadott 5%-os hibahatár mellett? A majdani szignifikáns összefüggésekhez szükséges pontos elemszám a kutatás megtervezésekor nem határozható meg elméleti szinten, hiszen az összefüggések szignifikanciaszintje a kísérlet végkimenetelének esetmegoszlásaitól függ, azaz attól, hogy az összes kísérlet az egyes cellák között hogyan oszlik meg. Ezért nincs más választásunk, mint a korábbi kutatási elrendezéseket, elemzési tapasztalatokat figyelembe véve és a rendelkezésünkre álló anyagi kereteket mérlegelve meghatározni a szükséges kiinduló elemszámokat. A nemzetközi kutatási tapasztalatok szerint (Zegers de Beijl 2000; Massey–Lundy 2001) ez nagyságrendileg néhány száz megfigyelést jelent. Persze az sem mindegy ebbõl a szempontból, hogy hogyan definiáljuk az érvényes kísérletet – azaz azon esetek körét, amelyeket elemzésünkbe bevonunk –, hogyan rendezzük el a kísérleti változókat, amely kérdéskörökkel a következõ két alfejezet foglalkozik.
177
09Simonovits(3).qxd
2006.05.18.
14:54
Page 178
A diszkrimináció mérésére kidolgozott/kiválasztott mérõeszköz(ök) kérdése
Egylépcsõs és többlépcsõs tesztelés Alapvetõ kérdés, hogy milyen legyen a diszkrimináció mértékére alkalmazott eljárás és számítási módszer. A tesztelési eljárás lehet többlépcsõs, amennyiben a vizsgálandó folyamatban a diszkrimináció több, egymásra épülõ és jól megfigyelhetõ részfolyamatra bontható, de lehet egyetlen elem is alkalmas a diszkrimináció mérésére. Elõbbire példa a munkaerõpiaci diszkrimináció területérõl, amikor a tesztelõ az adott álláshirdetésre elõször telefonon jelentkezik, majd ha ez sikeres, személyes interjúra megy. Utóbbira példát hozhatunk a vendéglátóipar tesztelésének területérõl, amikor a tesztelõk személyesen próbálnak bejutni a tesztelendõ vendéglátó-ipari egységek területére. Benchmarking, a viszonyítási alap Fontos továbbá, hogy a mérés lehetõleg egy ún. benchmarking mértékhez legyen viszonyítva. Ez alapulhat statisztikai, survey vagy célzott felvétel adatain. Ha például a rendõrségi igazoltatási eljárások feltételezett diszkriminatív gyakorlatát célozzuk tesztelni, alapvetõ kérdés, hogy az eredmények értékelésekor mihez viszonyítunk. Azaz a kérdés az, hogyha például kiderül, hogy az adott kisebbségi csoportot a többségi csoportnál gyakrabban állítják meg, igazoltatják autójában és büntetik meg, mihez viszonyítsuk ezt az eltérést. A probléma ugyanis az, hogy nem ismerjük sem az egyes etnikai csoportok autótulajdonlási, használati eloszlásait, sem a valóságban elõforduló szabálysértési arányait. Hogyan definiálható, ragadható meg az a feltételezett „alappopulációt jellemzõ valós megoszlás”, amely viszonyítási alapként szolgál a rendõrségi eljárások etnikai alapú diszkriminációjának mérésekor?11 Mit tekintünk diszkriminációnak? A kutatás megtervezésének egyik kulcskérdése, hogy mit tekintünk diszkriminációnak, mi az a kritérium, ami alapján eldöntjük, hogy az adott eset diszkriminációnak számít-e. Ennek meghatározása természetesen függ attól, hogy egy- vagy többlépcsõs mintavételi eljárást alkalmazunk, valamint a tesztelés konkrét terepétõl.
11
178
Errõl a problémáról részletesen lásd: Engel–Calnon (2004).
09Simonovits(3).qxd
2006.05.18.
14:54
Page 179
A kísérleti elrendezés: kísérleti és kontrollváltozók
A kísérlet megtervezésekor fontos szempont a tesztelendõ diszkrimináció dimenzióinak száma: kérdés, hogy mennyi és milyen dimenziókat kell és érdemes vizsgálni ahhoz, hogy a diszkrimináció mértékét és létrejöttének mechanizmusát megismerhessük. Ha például a Magyarországon tapasztalható, romákkal szembeni diszkriminációt akarjuk tesztelni a munkaerõpiacon, homogenizáljuk-e a többi tényezõt, és csak a középkorú roma nõk diszkriminációját vegyük górcsõ alá, vagy vonjuk be a vizsgálandó diszkriminációdimenziók közé a nemi és életkori diszkrimináció kérdését is, ezáltal lehetõséget teremtve egy árnyaltabb modell és elemzés létrejöttéhez. Ha döntöttünk a kísérletben tesztelendõ diszkrimináció dimenzióiról, akkor nincs más dolgunk, mint meghatározni azokat a kontrollváltozókat, amelyeket a tesztelés során rögzítünk. A kontrollváltozók esetében olyan alapvetõ szociodemográfiai paraméterekre és objektív tulajdonságokra kell gondolnunk, mint például nem, kor, iskolai végzettség, szakmai tudás, jogosítvány, idegen- és magyarnyelv-tudás, és egyéb szubjektív tényezõkre is, mint például a kommunikációs adottságok, a megjelenés – amely tényezõk a tesztelõk kiválasztásának alapvetõ szempontjait jelentik majd. A tesztelõk kontrollálásán túl szükséges bizonyos fokú homogenizálása a diszkrimináció tesztelendõ terepének is. Azaz, ha például munkaerõpiaci tesztelést tervezünk, döntenünk kell a tesztelendõ állástípusok körérõl, a hirdetések kiválasztásának kritériumairól is. Emellett ahhoz, hogy a kísérlet standard módon játszódjon le, szükség van a szituáció kontrollálására is. Ehhez egy pontosan kidolgozott ún. „tesztforgatókönyv”-re van szükség, amely elõre megírt szövegpaneleket tartalmaz arról, hogy az adott helyzetben mit mond és kérdez a tesztelõ, hogyan mutatkozik be stb. A tesztelõkkel és teszteléssel kapcsolatos kérdések: tesztelõk kiválasztása és felkészítése; tesztkoordinátor szerepe és a szupervizió12
Az ILO ajánlása szerint (Zegers de Beijl 2000) fontos, hogy az etnikai diszkrimináció tesztelésekor a tesztelõk „semleges” emberek legyenek. Azaz egyrészt ne legyenek politikai vagy civil aktivisták, ne legyenek tag12 Errõl lásd részletesen a NEKI: TESZTELÉS, Gyakorlati kézikönyv tesztelések koordinálására c. kézikönyvet.
179
09Simonovits(3).qxd
2006.05.18.
14:54
Page 180
jai semmilyen szélsõséges politikai pártnak vagy diszkrimináció ellen küzdõ szervezetnek, másrészt, hogy ne korábbi diszkrimináció áldozatai közül válasszunk. A tesztelõk kiválasztása és tréningje A tesztelõk kiválasztása egy viszonylag hosszú folyamat, mivel fontos, hogy a tesztpárok a fent leírt módon megfeleltethetõk legyenek egymásnak, kivéve a kísérleti változó tekintetében. Nyilvánvaló, hogy minden körültekintésünk ellenére sem fogunk tudni egymáshoz nagyon hasonló párokat találni, fontos azonban, hogy a tesztelés szempontjából lényeges változókban, továbbá fellépésükben és öltözködésükben ne legyen nagy eltérés. Természetesen más tényezõkre kell hangsúlyt fektetnünk akkor, ha telefonos, mint ha személyes tesztelésrõl van szó. Mivel a telefonbeszélgetéses tesztelésnél a tesztelõ az elmondott szöveg mellett csak a hangja, beszédstílusa, akcentusa segítségével tud információt átadni, annak függvényében, hogy van-e az adott kisebbségi vagy társadalmi csoportra jellemzõ beszédstílus, kell döntenünk a tesztelõk összetételérõl. A tesztelõkkel a tesztelés megkezdése elõtt részletesen ismertetni kell az adott kutatás célját és a tesztelés pontos forgatókönyvét. A felkészítés során a tesztelõvel egyeztetni kell, hogy a tesztelés elvégzése során megfelelõ ruházatban jelenjen meg, a tesztelés során viselkedjen lehetõleg érzelemmentesen, és kerüljön minden provokációt. Fontos tudatosítanunk, hogy a tesztelõ feladata kizárólag az általa tapasztaltak tényszerû rögzítése, így a tesztelt munkahelyet, munkáltatót, vendéglátó-ipari egység dolgozóit nem minõsítheti, esetleges felháborodásának nem adhat hangot; az általa tapasztaltakat köteles a tesztelést követõen a tesztelési kérdõíven rögzíteni. A tesztkoordinátor feladata felhívni a tesztelõ figyelmét arra, hogy ami a tesztelés során vele történni fog, az érzelmileg hathat rá is. Amikor valakit felveszünk a tesztelõi névsorba, meg kell gyõzõdnünk róla, hogy elég „stabil” személyiség-e ahhoz, hogy a rábízott feladatot ellássa majd. Természetesen a tesztelõnek is kell rendelkeznie annyi önismerettel, hogy felmérje, mennyit bír el érzelmi kapacitása. A tesztkoordinátor A tesztelést az ún. tesztkoordinátor vezényli le. A tesztkoordinátor feladata a tesztelõk felkészítése a konkrét feladatra; a teszthelyzet részleteinek pontos megtervezése; a teszt során a tesztelõkkel való kapcsolattartás. A tesztkoordinátor a tesztelést megelõzõen megismerkedik a teszte180
09Simonovits(3).qxd
2006.05.18.
14:54
Page 181
lendõ intézmény minden fontos tulajdonságával. Például egy szórakozóhely tesztelése esetén szükség lehet annak elõzetes megállapítására, hogy hol helyezkedik el a bejárat, hol állnak a biztonsági õrök, hogyan zajlik a beengedés, mikor van nyitva stb. Szupervizió Számolnunk kell azzal, hogy a tesztelés mind a kisebbségi, mind a többségi csoportot reprezentáló tesztelõ számára érzelmileg megterhelõ folyamattá válhat. Különösen vonatkozik ez az adott kisebbséget képviselõ tesztelõre, hiszen amennyiben diszkriminálták, õ ugyanúgy átélheti az eljárás megalázó, emberi méltóságot sértõ voltát, mintha mindaz egy valódi helyzetben történt volna. A tesztkoordinátornak ezért minden esetben meg kell teremtenie annak a lehetõségét, hogy a tesztelést, illetve a kérdõívek kitöltését követõen a tesztelõk átbeszélhessék, kibeszélhessék magukból a velük történteket. A NEKI ajánlása szerint a személyes tesztelés esetében a legcélszerûbb, ha a tesztelést követõen a tesztelõk visszatérnek a koordinátorhoz, és ott, az õ jelenlétében kerül sor a kérdõívek kitöltésére, az események megbeszélésére. A tesztelés utóélete és etikai problémák
Végezetül számolnunk kell egyrészt a tesztelés módszerébõl következõ esetleges etikai problémákkal, másrészt kezelnünk kell a kutatás folyamatának hatásait a kutatás tárgyára. Az etikai problémák közé tartozik a beszélgetések rögzítésének kérdése mind a telefonos, mind a személyes tesztelés esetében. Emellett nem feledkezhetünk meg az abból adódó tesztegységet ért kárról (idõ-, energia-, anyagi ráfordítások), amelyet azzal okozunk, hogy tesztelõnk az adott állást, lakást megkapja, majd visszamondja. Azt, hogy hogyan kezeljük ezt a helyzetet, pontosan meg kell terveznünk a kísérlet beindítása elõtt. Legegyszerûbb megoldás, ha a tesztelési nap lezárulásával visszahívja a tesztelõ az adott lakástulajdonost vagy a munkaadót, és lemond(hat)ja a megnyert állást, lakást. Dönthetünk azonban úgy is, hogy akkor járunk el tisztességesen, ha a lehetõ legkorábban, vagyis a már eredményt hozó tesztelés befejezése után közvetlenül közöljük például a lakástulajdonossal vagy a munkaadóval, hogy egy tudományos célú kutatás résztvevõi voltak, megköszönjük fáradozásaikat, elnézést kérünk az esetleges kellemetlenségekért, valamint biztosítjuk õket arról, hogy kérésükre a kutatás eredménye181
09Simonovits(3).qxd
2006.05.18.
14:54
Page 182
irõl összefoglaló beszámolót küldünk nekik. A lényeg, hogy ezt a „kivonulási mozzanatot” mindenképp jól meg kell terveznünk. Legérzékenyebbek ebbõl a szempontból az egészségügy és az igazságszolgáltatás területei. Kérdés, hogy tesztelhetõk-e egyáltalán az egészségügyi szolgáltatások, és ha igen, mely szegmensei. Ugyanis azzal, hogy „feleslegesen” vesszük igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat, vizsgálatokat, súlyos anyagi károkat okozhatunk a rendszernek, az igazságszolgáltatás esetében pedig könnyen büntetõjogi felelõsség alá eshet az a tesztelõ, aki valótlan sérelmek miatt hívja ki a rendõrséget, jelent fel valakit stb. Ezért talán az a legcélszerûbb, ha az utóbbi két esetben megmaradunk csupán az információkérésnél, és a szolgáltatáshoz való hozzáférésrõl való tájékozódás fázisánál. A másik, még ennél is kevésbé kiszámítható és elõre látható kérdés a kutatás folyamatának hatása a kutatás tárgyára: mi történik, ha a tesztelés, mint módszer, elterjedtté, ismertté válik, hogyan folytatható ez a kutatási módszer hosszú távon? Elõfordulhat, hogy az erõsödõ jogi szabályozás, az egyre inkább elérhetõ „diszkriminációs védõháló” (pl. Egyenlõ Bánásmód Hatóság, Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédõ Iroda, Roma Antidiszkriminációs Ügyfélszolgálati Hálózat), a téma fokozott médiamegjelenése, kutatásaink ismertté válása következtében a diszkrimináció mérhetõsége „veszélybe kerül”, az elõítéletek latenssé válnak, és a diszkriminatív megnyilvánulások hosszú távon visszaszorulnak. Azonban ha ez az utópisztikus jövõkép egyszer megvalósul, és a politikai korrektség növekvõ elvárásai, a kiépülõ intézményrendszer és az egyre szaporodó tesztelések hosszú távon óvatosságra intik a diszkriminálni szándékozó munkaadót, lakáskiadót, kidobószemélyzetet, akkor a kutatási módszer megválasztásakor és a design kidolgozásakor alkalmazkodni kell az örvendetesen új helyzethez, és még érzékenyebb mérõeszközöket kell kidolgozni az esetleges diszkrimináció feltérképezéséhez.
Irodalom ALLASINO, E.–REYNERI, E.–VENTURINI, A.–ZINCONE, G. (2004): Labour market discrimination against workers in Italy. International Working Papers, ILO. BODROGI, B. (2003): Testing for Discrimination: Identifying and Prosecuting Human Rights Abuses. Liam Mahony (szerk.). Centre for Victims of Torture. 182
09Simonovits(3).qxd
2006.05.18.
14:54
Page 183
Comparative Study on collection of data to measure the extent and impact of discrimination within the United States, Canada, Australia, the United Kingdom and the Netherlands. European Commission, DG for Employment and Social Affairs, Unit D. 3. 2004, aug. ENGEL, R.–CALNON, J. (2004): Comparing benchmark methodologies for police-citizen contacts: Traffic stop data collection for Pennsylvania State Police. Police Quarterly, vol. 7(1). márc. GALSTER, G. C. (1990): Racial discrimination in housing markets during 1980s: A review of the audit evidence. Journal of Planning Education and Research, (9): 165–175. HAVAS G.–LISKÓ I. (2005): Szegregáció a roma tanulók általános iskolai oktatásában. Zárótanulmány, 2004. KEMÉNY I.–JANKY B.–LENGYEL G. (2004): A magyarországi cigányság, 1971–2003. Budapest: Gondolat Kiadó. MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet. KERTESI G. (2005): Roma foglalkoztatás az ezredfordulón. Szociológiai Szemle, (15)2: 57–87. KERTESI G.–KÉZDI G. (2005): A foglalkoztatási válság gyermekei. Roma fiatalok középiskolai továbbtanulása az elhúzódó foglalkoztatási válság idején. Budapest: MTA. Közgazdaságtudományi Intézet. MASSEY, D.–LUNDY, G. (2001): Use of black english and racial discrimination in Urban Housing Markets. Urban Affairs Review, 36(4), márc. Sage. YINGER, J. (1986): Measuring racial discrimination with fair housing audits: Caught in the act. American Economic Review, (76): 991–993. ZEGERS DE BEIJL, ROGER (szerk.) (2000): Discrimination against migrant workers in the labour market: A comparative study of four European countries. ILO, Geneva.
A NEKI kiadványai: NEKI, Fehér füzetek, 1994–2004 Esélytelenül. Faji alapú megkülönböztetés a munka világában (2004) NEKI: TESZTELÉS. Gyakorlati kézikönyv tesztelések koordinálására (kézikönyv)
183
