Temesi Mihály és a nyelvpolitika Molnár Mária 1.Bevezetés Aki ismeri Temesi Mihály munkásságát, tudja, hogy ő elsősorban a magyar leíró grammatika, a nyelvjáráskutatás, valamint az anyanyelvi oktatás és tanárképzés területén kifejtett tevékenységeiről ismert. A pécsi nyelvész 30 éven át volt a Pécsi Pedagógiai (majd Tanárképző) Főiskola Magyar Nyelvészeti Tanszékének vezető tanára, számos főiskolai jegyzet írója. Talán csak kevesen tudják róla, hogy azon főiskolai oktatók közé tartozott, akik felfigyeltek minden újra. Szakmai felkészültségével hallgatóit – akár előadásaiban, akár az általa írt jegyzetekben – beavatta kora nyelvészetének új áramlataiba, szakmai fórumokon pedig szívesen vetette fel ezen új területek mibenlétét, esetleges alkalmazásuk lehetőségét főként legfőbb területén, a magyar és a nyelvszakos tanárképzés elméletében és gyakorlatában. Ilyen volt például a nyelvpolitika, a nyelvi tervezés problémaköre is, mely a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején került be a magyar nyelvészeti gondolkodásba. 2. Kezdeti nyelvpolitikai megnyilvánulások 2.1. Temesi Mihály nyelvészeti munkásságában az első nyelvpolitikai vonatkozást egy 1941-ben megjelent Népi és nemzeti című írásában találjuk. Temesi egy népi gyökerű nemzeti kultúra kialakítása mellett érvel. Amikor a szerző a nyelvet a népiség lényegének, az azt kialakító erőnek tekinti, átveszi korának szemlélet, mely Wundt Völkerpsychologie (1900) című. munkája után uralkodó nézetként terjedt el a nyelvtudományban. Ugyanakkor felismeri, hogy a nyelv mint szimbólum, az azonosság kifejezője konfliktusforrás is lehet. 2.2. A Dunántúl egyeteme és kutatóintézete című tanulmányában a nyelvész felismerte, hogy a békés egymás mellett élés érdekében van szükség egymás nyelvének és kultúrájának pontosabb, tudományos megismerésére. Az egymás nyelve, kultúrája iránt ezáltal kialakítható tolerancia csökkenti a konfliktushelyzetek kialakulásának valószínűségét. 2.3. Noha Temesi akkoriban még nem művel tudatosan nyelvpolitikát, felismeri a nyelv tudományos vizsgálatának és a társadalmi-politikai szempontoknak az összefüggéseit, valamint – nagy előrelátással – ezek hasznosíthatóságát a társadalmi gyakorlatban. Ezen írásainak nyelvpolitikai vonatkozásai a fogalom szűkebb értelmezésére engednek következtetni, ugyanis a nyelvi tervezésen belül a státusztervezési aspektus szerepel a tanulmányokban, amennyiben Temesi az egyes nyelvek és nyelvváltozatok, illetve beszélőik egymáshoz való viszonyát említi.
243
3. Későbbi nyelvpolitikai vonatkozások 3.1. Egy legközelebbi nyelvpolitikai vonatkozás Temesi Mihálynál 1974-ből származik, és Az alkalmazott nyelvészet néhány kérdése című Szépe György-előadás hozzászólásában szerepel (Temesi 1975). Temesi az alkalmazott nyelvészet részdiszciplínáinak felsorolásánál említi a nyelvpolitikát mint „a különböző nyelvű közösségek nyelvi helyzetének, érintkezésének rendezésére” (Temesi 1975: 438) irányuló tevékenységet. A meghatározásból úgy tűnik, hogy a nyelvpolitikának ismételten a szűkebb értelmezését teszi elsősorban magáévá. Vagyis azt nem a nyelvi tervezés egészével, hanem annak helyzettervezési aspektusával azonosítja. 3.2. Temesi Mihály először 1979-ben használta a nyelvi tervezés műszót, amikor a Magyar Nyelvtudományi Társaság pécsi csoportja felolvasó ülésének keretében (1979.december 14-én) A nyelvi tervezés gyakorlati feladatai címmel tartott előadást (Keszler 1982: 380.). Ezen előadás kéziratának feltárása még hátravan. 3.3. Temesi Mihály hagyatékában megtalálható azonban egy terjedelmes (145 gépelt oldal) írás, mely az OTTKT (Országos Távlati Tudományos Kutatási Terv) 6. számú főirányának 2.1.1.1. Nyelvi kommunikációs nevelés: Az anyanyelvi nevelés fejlesztése című téma zárótanulmánya. Ez a munka – ahogy az Temesi Mihálynak Szépe Györggyel való levelezéséből kiderül – 1980 márciusában már készen állt (Temesi 1980). Ennek az ún. zárótanulmánynak a jelentőségét nyelvpolitikai szempontból Szépe György egy kijelentése teszi még hangsúlyosabbá. Szépe György ugyanis egy a hetvenedik születésnapja alkalmából vele készült interjúban (AndorSzűcs-Terts 2001: 1392.) említi a nyelvpolitika kapcsán, hogy ő maga az első ösztönzést e diszciplína kutatására Temesi Mihálytól kapta a hetvenes évek végén, amikor Temesi „azt írta egy terjedelmes kutatási jelentésében, hogy az anyanyelvi nevelés annyira összetett dolog, hogy megoldása nem lehetséges anélkül, hogy egy nyelvpolitika keretében össze ne foglaljuk a dolgokat, és ezáltal próbáljuk az eldöntő tényezőket mozgósítani.” Ez az a kutatási jelentés vagy beszámoló, amelyre Szépe György utalt. Szépe egy korai nyelvpolitikai írásának (Anyanyelv, nyelvi politika, oktatás) dedikációjában köszönte meg Temesi Mihálynak ezt a javaslatot (MNy 1985: 267.). Mindezzel nem azt kívánom állítani, hogy Szépe Györgyöt Temesi Mihály indította el a nyelvpolitikához vezető úton. Ő ugyanis 1964-től az AILA (Association Internationale de Linguistique Appliquée) keretében, majd nem sokkal később az UNESCO, valamint egyéb intézmények keretében nagyon sok impulzust kapott a(z) (alkalmazott) nyelvészetnek ilyen jellegű vonatkozásairól (Andor-Szűcs-Terts 2001: 1391). Arról van szó, és a dedikáció is inkább azt jelenti, hogy Szépe György – aki tisztelte és nagyra becsülte Temesi Mihályt – elismerését fejezte ki a nála idősebb nyelvésznek, aki felismerte, hogy bizony szükség volna nyelvpolitikára a nyelvi oktatás különféle vonatkozásaiban is. 244
Vagyis Temesi Mihály úttörő szerepe a nyelvpolitika kapcsán abban áll, hogy felismerte az ilyen jellegű szempontok figyelembevételének szükségességét az anyanyelvi nevelés és nyelvoktatás megújításával kapcsolatban. A javaslatok közül itt csak a nyelvpolitikához kapcsolódóakat kívánom bemutatni. 3.3.1. Olyan nyelvi tervezési feladatokat érint, amelyek az anyanyelvi nevelés fejlesztésének tervében nem fejlesztési problémaként, hanem elméleti alapkérdésként, háttértényezőként lépnek fel. Ilyen a magyar anyanyelvű és a magyar művelődési nyelvű tanulók nyelvi kommunikációs nevelése eltérő elméletének és gyakorlatának lényegét érintő kérdéskör az akkori Magyar Népköztársaság nyelvi politikájának keretében. 3.3.2. A probléma egyrészt a tanulóknak a magyar nyelv egységes típusa elsajátítására nyújtott segítség kapcsán merül fel nála, másrészt önálló keretben kerül megfogalmazásra a tanulmányban. Temesi hangsúlyozza, hogy mindez nem jogi, hanem társadalmi kérdés – méghozzá a közművelődés és az oktatás szervezésének kérdése. Központi intézkedésekre van szükség (nemcsak helyiekre), hogy a magyar és a nemzetiségi anyanyelvűeknek legalább az alapfokú képzésben legyen biztosítva az anyanyelvi oktatás. Temesi megfogalmazza tehát a vernakuláris elvet, amely szerint minden tanulónak a saját anyanyelvén kell megkezdeni az iskolázást. Az 1976–1980. évi ötéves tervidőszak kezdetén (amikor a 6.főirány kutatásai folytak), 1976-ban a Magyar Népköztársaság nyelvi politikája (language policy) még nem volt kifejtve az akadémiai fehér könyvben. Éppúgy nem esett szó a nemzetiségi nyelvi nevelési kérdésekről, ahogy a cigányok sajátos nyelvi helyzetéről sem ebben a témakörben. Mindehhez pedig még az is hozzátartozik, hogy amikor Temesi azt említi, hogy mindenkinek joga van arra Magyarországon, hogy a saját anyanyelvén kezdje meg az iskolázást, azzal is tisztában van, hogy ennek az elvnek a figyelembevétele a szociolingvisztika és a dialektológia eredményei alapján még nem történt meg a kor színvonalán. Pap Mária és Pléh Csaba akkori írásai (PapPléh 1972), illetve Temesi egyik tanítványának, Guttmann Miklósnak a Vas megyei tanulók nyelvére irányuló kutatásai (Guttmann 1973) tükrözik a kérdéssel való foglalkozás kezdetét, jelentőségét, de akkor még nem körvonalazódott, hogy mi tekinthető jövőbeli tendenciának. Ezért is lehet újszerűnek tekinteni Temesi témafelvetését és az erre irányuló javaslatait. 3.3.3. Temesi Mihály a nyelvi tervezés két feladatköréről ejt szót és bekapcsolja ezeket az anyanyelvi nevelés megújításának kérdéskörébe még akkor is, ha nem nevezi meg ezeket a tevékenységeket a konkrét műszavakkal. A helyzettervezési aspektus mellett, melyet már 1974-ben is megfogalmaz a nyelvi tervezés fogalmát definiálva, részben elsajátítástervezési feladatokat is rögzít. Arról ír ugyanis, hogy az oktatás terén milyen nyelvet, illetve nyelveket milyen nyelvhasználói csoportnak mikor, milyen iskolatípusban tanítsanak. Igaz, konkrét módszereket, módokat nem fogalmaz meg erre vonatkozóan, de a problémát ő veti fel először az anyanyelvi oktatás kapcsán. 245
3.3.4. A történelmi nemzetiségek oktatásán kívül jelzi még a magyar művelődési nyelvű tanulók másik két csoportjának problémáját is. Egyrészt a negyvenes évek végén Magyarországra került görög menekültek és a hetvenes évek folyamán a szolidaritás és a vendégjog révén betelepült chilei spanyol anyanyelvűek anyanyelvoktatási kérdését veti fel, másrészt a szintén kényszerűségből magyar művelődési nyelvű cigányok összetett problémáját. Az előbbiek esetében megállapítja, hogy zökkenőmentes beilleszkedésük érdekében az alapfokú képzésben számukra is biztosítania kell a magyar államnak a magyar mint többségi nyelv elsajátítását. 3.3.5. A magyarországi cigányság oktatásával összefüggő kérdéseket kissé hosszasabban tárgyalja Temesi. Bemutatja a probléma bonyolultságát, ti. a cigányok kétnyelvűek vagy cigány anyanyelvűek, de művelődési nyelvük a magyar. A Magyarországon élő kétnyelvű cigányok oktatásának megtervezésében figyelembe veendő, hogy nem rendelkeznek olyan normalizált nyelvi változattal, amely alapul szolgálhatna az óvodai és az alapfokú oktatás anyanyelvi nevelésének. Temesinek tudomása van olyan kísérletekről, amelyek a magyarországi cigányok által beszélt nyelvjárások nyelvtanait és szókincsét próbálták összegyűjteni és tankönyvvé, illetve szótárrá szerkeszteni, azonban kiderült, hogy ezek nem hozták meg a várt eredményt. A feladatot abban látja, hogy segíteni kell a cigány anyanyelvűeket az állam többségi nyelvét beszélők nagyobb társadalmával történő kapcsolatteremtésben. Ily módon javaslata: a cigánytanulók óvodai és alapfokú képzésében a vegyes (cigány-magyar, cigány és nemzetiségi nyelv) közösségek kialakítása. Hangsúlyozza azt a máig érvényes gondolatot, hogy a cigánykérdés nem tekinthető nyelvi vagy nyelvi nevelési kérdésnek. Ez elsősorban társadalmi probléma, melyet társadalmi szinten kell megoldani. 3.4. Temesi Mihály hagyatékából előkerült még egy írás, melynek címe A nyelvtudomány/nyelvtudományunk és a nyelvtervezés értelmezéséhez. Pontos dátum nem található a 20 gépelt oldalt kitevő kéziraton, azonban egy másik dokumentumból (Megértés és értelmezés című tudományközi szimpózium programja. 1985. okt.16-18.) megállapítható, hogy ez Temesi Mihály egy előadásának írott változata. A nyelvész a Megértés és értelmezés című, a Pécsi Akadémiai Bizottság által megrendezett tudományközi szimpózium alkalmával 1985-ben (október 18-án) adta ezt elő. 3.4.1. A tanulmány nagy részének a nyelvi tervezés elméleti és gyakorlati feladatai a témája oly módon, hogy Temesi a nyelvészet felől közelíti meg tárgyát. Egy – Temesi Mihály munkásságára oly jellemző – összegzőrendszerező írásról van szó. Kora nyelvtudománya (egyben a magyarországi nyelvtudomány) eredményeinek, állásának, valamint a nyelvi tervezés gyakorlati feladatainak, szerepének összefoglalását adja. Az írás újdonsága – Temesi Mihály eddig ismert nyelvészeti tevékenységét tekintve – abban rejlik, 246
hogy a státusztervezési feladatok mellett (inkább a nyelvre, mint a társadalomra irányuló) korpusztervezés szerepel hangsúlyosabban. A tanulmány három (számozott) részből áll, melyek közül az első kettő bevezetésül szolgál a harmadik – a tanulmány felét kitevő – részhez. Ez utóbbiban veti fel a szerző a nyelvi tervezés problémakörét a harmadik világbeli országok bonyolult nyelvi helyzetének feltárása kapcsán. Problémák bemutatására, a lehetséges megoldásokra és veszélyekre világít rá. Temesi azt a szerkesztési elvet követi tanulmányában, hogy a friss államiságú afrikai és ázsiai országok általános nyelvi helyzetének felvillantása után megoldást javasol úgy, hogy alátámasztásul más államok és nyelvek példáját sorakoztatja fel. Figyelmének középpontjában a nyelvi reform áll: az új államok nyelvének modernizálása, szókincsük fejlesztésének szükségessége. 3.4.2. Mindjárt az elején megfogalmazza első javaslatát: legalább átmenetileg még valamelyik gyarmattartó nép nyelve maradjon továbbra is a területi érintkezést biztosító nyelv még akkor is, ha ez akadályozza a függetlenné vált nép eltérő kultúrájának kiteljesedését. Temesi szerint minderre azért van szükség, mert egyelőre csak a gyarmattartó nép nyelve rendelkezik a kor követelményeit képviselő társadalmi-gazdasági viszonyok megnevezését szolgáló terminológiával. Mégis ez a megoldás csak átmeneti lenne, csak a gyakorlati nyelvtervezés végre-hajtásáig szólna. A problémát ugyanis az új államok népei nyelvének szókincsbeli fejletlensége, annak természete és az oktató-nevelő munkában az adott nyelv elsajátítását kiteljesítő nyelvleírás hiánya okozza. (Ez utóbbit Temesi anyanyelvoktatási szakemberként teszi még hozzá.) 3.4.3. Ezután foglalkozik a szerző a magára a nyelvre irányuló korpusztervezés kérdésével. A szókincs fejlesztésének szükségességét hangsúlyozza a fejlődő országok népeinek nyelveiben, mivel a társadalmi fejlődés gyors ütemével nem tud lépést tartani a szókészlet gazdagodása és a nyelvrendszerbeli átalakulás. A szókicsgazdagítás eszközeit számbavéve a szerző érinti az idegen eredetű szavak és kifejezések átvételét is, mint a szókincs gazdagodásának egyik módját, és jelzi ennek veszélyeit is. Szociológiai okok miatt azt javasolja, hogy a nyelvtervezésben inkább a belső szóalkotásmódok felhasználásával modernizálják a szókincset az érintett országokban még akkor is, ha ez a világnyelvekkel való kapcsolat elvesztésének lehetőségét jelenti. A belső szóalkotás és szóteremtés egyensúlyának megbomlására példaként a szerbet és a horvátot hozza. Míg az előző inkább az idegen szavak átvételét, addig a második a belső szóalkotásmódokat részesíti előnyben.
247
4. Összegzés 4.1. Temesi Mihálynak a fent bemutatott nyomtatásban megjelent és kéziratban maradt nyelvpolitikai, illetve nyelvi tervezéssel foglalkozó írásai/írásrészletei alapján felmerülhet a kérdés, hogy honnan kapott indíttatást a nyelvész ilyen irányú tevékenységre. 4.1.1. Temesi egyrészt 1966-os fél éves Ford ösztöndíjas franciaországi és a volt NSZK-beli tanulmányútja során gazdagodott ilyen irányú tapasztalatokkal. Az alkalmazott nyelvtudományi kutatások újabb eredményeit tette magáévá, illetve a külső nyelvészet diszciplínáiba kapott betekintést. 4.1.2. Megemlítendő továbbá, hogy Temesi feltehetőleg jól ismerte a vele munkakapcsolatban és baráti viszonyban lévő Szépe György professzornak a hatvanas évek második felétől, valamint a hetvenes évek folyamán publikált külső nyelvtudományi diszciplínákat érintő írásait. Közülük a nyelvpolitikai jellegűeket is. 4.2. A nyelvtudományban minden újra nyitott elmeként, valamint a nyelvet társadalmi érvényű objektív valóságként felfogó nyelvészként felismerte a nyelv és a társadalom bonyolult viszonyát és e viszony tanulmányozásának fontosságát. Nyelvjáráskutatóként és a soknyelvű Dunántúlon élő nyelvtudósként pedig megtapasztalhatta az egymástól eltérő normák ütközésének lehetőségét és ennek társadalmi következményeit, amikor már 1941–42-ben összekapcsolja a nyelvi és politikai-társadalmi kérdéseket. Majd a hatvanas évek második felében tanulmányútja kapcsán és a magyarországi nyelvészetben is lassanként helyet kapó külső nyelvtudományi irányzatok térhódításával újra kezdik foglalkoztatni a személyes kapcsolatain keresztül és olvasmányélményeiből elsajátított nyelvpolitikai, nyelvi tervezési kérdések. Ezeket a hetvenes évek folyamán, illetve a nyolcvanas évek elején egyrészt egy-egy az új diszciplína lényegét és társadalmi gyakorlatban való hasznosíthatóságát feltáró előadásában, vagy annak szánt írásban foglalja össze úgy, hogy belőlük sosem hiányoznak a nyelvész saját javaslatai, a rá oly jellemző kritikai szemléletmód. Másrészt a diszciplína alapos ismerőjeként az egyik fő területével, az anyanyelvi oktatás-nevelés és nyelvoktatás témakörével kapcsolja azt össze úgy, hogy annak megújítását célzó törekvéseiben kiaknázza a nyelvpolitika és a nyelvi tervezés ott hasznosítható aspektusait. Egyben pedig felhívja a figyelmet (nemcsak a nyelvészekét, hanem a leendő és gyakorló pedagógusokét is) e kérdések gyakorlati hasznosíthatóságára. És teszi mindezt elsőként a 20. századi magyar nyelvtudományban.
248
Irodalom Andor J. 2001. Születésnapi beszélgetés Szépe Györggyel. In: Andor J., Szűcs T., Terts I. (szerk.) 2001. Színes eszmék alszanak… Szépe György 70. születésnapjára. Pécs: II. Lingua Franca Csoport. 1357-1403. Guttmann M. 1973. Ragadványnevek az általános iskola felső tagozatos tanulóinak köréből. Magyar Nyelvőr 97.évf. 2. szám. 55-61. Keszler B. 1982. Társasági ügyek. Magyar Nyelv 78. évf. 3. szám. 380. Pap M., Pléh Cs. 1972. A szocális helyzet és a beszéd összefüggése az iskoláskor kezdetén. Valóság 15. évf. 2. szám. 52-58. Szépe Gy. 1985. Anyanyelv, nyelvi politika, oktatás. (előadás, mely elhangzott a Magyar Nyelvtudományi Társaság magyar szakosztályának 1984. március 13-i felolvasó ülésén.) Magyar Nyelv 81. évf. 2. szám. 267-79. Temesi M. 1941. Népi és nemzeti. Sorsunk 1. évf. 1. szám. 70-80. Temesi M. 1942. A Dunántúl egyeteme és kutatóintézete. Sorsunk. 2. évf. 1-2. szám. 337-44. Temesi M. 1975. Az anyanyelv oktatásában alkalmazott nyelvészet. Hozzászólás Szépe György előadásához. Nyelvtudományi Közlemények. 72.126-30. Temesi M. 1980. A magyar nyelvtudomány. Irányok és eredmények a felszabadulás óta. Gondolat Kiadó, Budapest. Wundt, W. 1900. Völkerpsychologie. Leipzig: W. Engelmann. Kéziratos állomány Megértés és értelmezés című tudományközi szimpózium programja. 1985. okt.1618. Temesi Mihály Szépe Györgyhöz írt levele. Pécs, 1980.március 16. Temesi M. 1980. A nyelvi és kommunikációs nevelés: Az anyanyelvi nevelés fejlesztése c. téma zárótanulmánya. 145p. Temesi M. A nyelvtudomány/nyelvtudományunk és a nyelvtervezés értelmezéséhez. 20p.
249
