HULLADÉKOK ÉS KEZELÉSÜK
4.2 4.4
PVC-tartalmú hulladékok elégetése települési hulladék égető berendezésekben Tárgyszavak: EU-jogharmonizáció; PVC égetése; hulladékminősítések; klórtartalom.
A szerves halogént tartalmazó anyagok elégetésében fontos feltétel a minimális hőmérsékletek betartása, amelyeket az erre vonatkozó rendeletek differenciáltan szabályoznak. Az 1999-ből származó előírások egyértelműen igazodnak az EU-irányelvekhez a veszélyes hulladékok elégetésénél biztosítandó minimális hőmérséklet kérdésében (1100 °C az eddigi 1200 °C helyett) és különösen a számítási alapokban (szerves halogéntartalom klórra számítva 1%). A probléma főleg a PVC-hulladékok esetében jelentkezik, amelyek vegyes települési, építési és bontási hulladékok, szelektív módon gyűjtött PVCtartalmú hulladékok, vagy tisztán PVC-gyártmányok alakjában fordulnak elő. A felsorolt hulladékféleségek az EU-előírások szellemében nem sorolhatók a veszélyes hulladékok közé, de a német törvények értelmében sem igényelnek különösebb ellenőrzést. Az olyan PVC-, illetve magas PVC-tartalmú vegyes települési és építési hulladékok esetében, amelyekben a klórtartalom meghaladja az 1%-ot, kérdéses, hogy elégethetők-e a technika mai állásának megfelelő szemétégető berendezésekben 850 °C minimális hőmérsékleten, vagy be kell-e tartani az 1100 °C-os minimális égetési hőfokot. Ez utóbbi csak a technika követelményeinek megfelelő különleges berendezésben, vagy megfelelően kvalifikált ipari égetőberendezésben volna véghezvihető. A végrehajtó hatóságok a halogéntartalmú anyagokat kimondva vagy kimondatlanul az „egyéb felhasználandó anyagok” közé sorolják. Ez előbbutóbb az 1100 °C-on való égetés szükségességéhez és a települési hulladék égető berendezésben való égetés eltiltásához vezet. Eredmény A PVC-tartalmú hulladékokat az érvényes rendeletek szerint alapvető módon el lehet égetni 850 °C-on, azaz égetőberendezésben. Ettől az általános engedélyezéstől függetlenül azonban minden konkrét esetben felül kell vizs
gálni, hogy kizáró feltételek nélkül engedélyezett-e ennek a hulladéknak az illető üzem általi ártalmatlanítása. Az ártalmatlanítási engedélytől függetlenül kell vizsgálni azt a kérdést, hogy ezek a hulladékok átadásra kötelezettek-e, azaz a közhasznú, jogilag szabályozott ártalmatlanítási kötelezettség keretei között kell-e gondoskodni róluk, vagy nem esnek ebbe a kategóriába, és ekkor az általános üzemi tevékenység során lehet őket ártalmatlanítani. Értelmezés A rendeletek nem mindig egyértelműen értelmezhetők. Egyrészt sem a rendeletben, sem az indokolásban nincs meghatározva, hogy milyen anyagok tartoznak a „felhasználandó anyagokhoz”. Az „anyagokhoz” az emisszióvédelmi rendelet alapján mindazok tartoznak, amelyeket közvetlenül vagy egy gyártási folyamat keretei között termékek előállítására lehet felhasználni. Más, emisszióvédelmi szempontból egyenértékű folyamatokra való alkalmazva ezek az anyagok azok, amelyeket az ilyen eljárásokban meghatározott módon használnak fel. Ha a vonatkozó rendelet alá tartozó üzemeknél a rendelet címének megfelelően ezen „hulladékokat vagy hasonló éghető anyagokat” értenek, még mindig nem világos, hogy mely hulladékok fognak az „egyéb felhasználandó anyagok” csoportjába kerülni. Ennek egyértelmű meghatározása nélkül az EU égetésre vonatkozó irányelvei arra utalnak, hogy „veszélyes hulladékokat” kell ezen érteni. A hatóságok különböző képviselői szerint az „egyéb felhasználandó anyagok” kategóriájával csak az EUjoggal nem kompatíbilis „különleges hulladékok” fogalmát akarják elkerülni. A „hasonló felhasználandó anyagok” fogalma is problematikus marad ebben az összefüggésben, mert a rendeletben alkalmazott magyarázat (minőség vagy összetétel szempontjából hasonló) eltér az általános hulladékjogi definíciótól, és az EU-jogban sem talál támpontot. Az EU-bizottság figyelmeztetésében kifogásolta az EU-jogtól eltérő fogalmak használatát és felszólította a hatóságokat az EU-joghoz való igazodásra. Más részről pedig nem világos a rendeletben, hogy a halogéntartalomhoz igazodó minimális hőmérséklet szabályozása csak az „egyéb felhasználandó anyagokra”, vagy az egyéb, pl. „hasonló felhasználandó anyagokra” is vonatkozik-e. Ennek megfelelően a végrehajtó hatóságok döntései ebben az öszszefüggésben nem mindig világosak. Egyes hatóságok hajlamosak arra, hogy a klórtartalmat tekintsék a szemétégető berendezések általános inputhatárkritériumának. Az általános értelmezés céljából a következőket kell rögzíteni: A szabályozás célja Egyértelmű, hogy az EU előírásainak megfelelő, a halogéntartalom által irányított minimális hőmérséklet szabályozás csak az „egyéb felhasználandó
anyagokra” vonatkozik. Ebből következik, hogy a házi szemét, a szennyvíziszap, a kórházi hulladék, valamint minőség és összetétel alapján a házi szeméthez hasonló felhasználandó anyagok a halogéntartalomtól függetlenül mindig elégethetők 850 °C minimális hőmérsékleten, azaz szemétégető berendezésben. Ez egyben az EU-irányelvekben még meg nem jelölt hulladékokra az égetési szabályozás tartalmi bővítését is jelenti, amennyiben ezek részére is szabályozza a minimálisan 850 °C-on való elégetést. Érvényesség veszélyes hulladékokra Ezek után még kérdéses, hogy a differenciált minimális hőmérséklet szabályozás azzal a következménnyel, hogy a magasabb klórtartalomhoz magasabb minimális hőmérséklet tartozik, csak a veszélyes hulladékokra érvényese, vagy más olyan hulladékokra is, amelyek nem tartoznak sem a házi szeméthez, sem az ahhoz hasonló hulladékokhoz, szennyvíziszaphoz vagy kórházi hulladékokhoz. Az általános jogalapok csak a veszélyes hulladékokra vonatkozó érvényességnek felelnek meg. A megfelelő szabályozás bevezetésével nem lehet ellentmondás a rendelet és az EU-irányelvek között. A nemzetközi átalakítások EU-konform szabályozása azt is megköveteli, hogy az „egyéb felhasználandó anyagok” eddig nem világos fogalmát az EU-irányelvek értelmében „veszélyes hulladékként”, vagy a német hulladékjog értelmében az ezzel összehasonlítható „különös figyelemmel kísérendő hulladékként” kell-e értelmezni. Mindenesetre meg kell jegyezni, hogy nem minden „különös figyelemmel kísérendő hulladék” minősül „veszélyes hulladéknak” az EU-szabályozás értelmében. Ezt az eredményt az EU-szinten történő jelenlegi döntések is megerősítik. • Változtatások A továbbiakban rá kell mutatni arra, hogy viszonylagossá válik az a kérdés, hogy az 1100 °C-os magasabb égetési hőmérséklet a német jog szerinti „különös ellenőrzést igénylő” hulladékokra akkor is vonatkozik-e, ha azok az európai jog szerint nem tartoznak a „veszélyes hulladékok” közé. A HWC (Hazardous Waste Catalogue, veszélyes hulladékok listája) változtatása feletti vita során azonban az EU messzemenően azt a felfogást tette magáévá, hogy a „különös ellenőrzést igénylő” hulladékokat nagy mértékben vagy teljesen veszélyes hulladékoknak kell tekinteni. Ezt a döntést 2001. december 31-ig kell a nemzetközi jogban érvényesíteni. • Az új, EU szerinti elégetési irányelvek Az új EU-irányelvek kialakítása során mindenekelőtt arról folyik a vita, hogy az 1%-nál magasabb klórtartalmú hulladékok esetében, függetlenül attól, hogy veszélyes vagy nem veszélyes hulladékokról van-e szó, meg kell-e követelni a magasabb, 1100 °C-on való égetést. Az Európa Parlament az EU-
bizottság irányelvjavaslatával szemben még ilyen értelemben döntött. 2000 október 11-én az Európa Parlament és a minisztertanács bizottságának döntése megerősítette az EU-bizottság eddigi szabályozását és állásfoglalását az 1%-nál magasabb klórtartalmú veszélyes hulladékok magasabb hőmérsékleten való égetésével kapcsolatban. Ebben a szabályozásban csak veszélyes magasabb klórtartalmú hulladékok esetében kell az égetés üzemi körülményeit megváltoztatni. Az európai jog szerint megengedhető, hogy egy EU-tagország egy EUirányelv szerinti szabályzást szigorítson vagy tartalmilag bővítsen. Ilyen szigorítás esetében a szándékról formailag értesítést kell adni, illetve a tartalmi bővítést kifejezetten felismerhetővé kell tenni. Ebben az esetben egyik sem történt meg, ezért szükséges a csatolt magyarázat. Ez az egyértelmű tisztázás vezetett a technika állásának megfelelő bemutatáshoz az „Emissziócsökkentés – termikus hulladékkezelés” című irányelv megfogalmazásakor. Az emissziócsökkentés területén a levegőtisztasági bizottság irányelveket tett közzé a technika állásának megfelelően. Ezekben az irányelvekben a levegő tisztaságának megőrzését a víz és a talaj védelmével összefüggésben vizsgálják. Az „Utóégetési zóna” című fejezetben az alábbiak szerepelnek: A tűztér utóégető zónába megy át. Ezen általában az első kazánjáratban lévő átmeneti területet, illetve az első járatnak azt a részét kell érteni, amelyben a fal megfelelő kiképzése folytán csekély a hő elvezetése. Abból a célból, hogy a kohógázok legnagyobb mértékű kiégetése legyen elérhető, az égési gázoknak az égetési levegővel való megfelelő átkeverésekor megfelelő minimális hőmérséklet, tartózkodási idő és oxigéntartalom szükséges. A korábbi szabályozás szerint az alkalmazandó minimális hőmérséklet 850 °C, a tartózkodási idő 2 s és az oxigén minimális térfogatszázalékos tartalma 6%. Ezeknek a feltételeknek a betartásával a „különös ellenőrzést nem igénylő” hulladékok (nem veszélyes hulladékok) szerves halogénvegyületek formájában lévő halogéntartalmuktól (amit klórra számítanak) függetlenül elégethetők. Ezek a feltételek alkalmazhatók a „különös ellenőrzést igénylő” hulladékok esetében is, ha szerves halogénvegyületekből származó halogéntartalmuk (klórra számolva) a 100 tömegegységre vonatkoztatott egységnyi értéket nem haladja meg.” Ez a tisztázás meg kell hogy győzze az utolsó, még vonakodó végrehajtó hatóságot az itt képviselt álláspont jogosságáról. Az irányelvek aktualizálásakor tervezett megállapítás részletes tüzelés- és eljárástechnikai vizsgálatok eredménye, amely vizsgálatokban a Szövetségi Környezetvédelmi Hivatal, valamint az engedélyező és ellenőrző hatóságok képviselői mellett az üzemtervezés és üzemépítés szakemberei is részt vesznek. A minimálisan 1100 °C-os égetési hőmérséklet előírását azokra a gázokra, amelyek „különös ellenőrzést igénylő” (veszélyes), 1 tömeg %-nál több szerves eredetű, klórban számolt halogént tartalmazó hulladékok elégetésekor
keletkeznek, eljárástechnikailag az indokolja, hogy ilyen magas halogéntartalmú hulladékoknál termikusan labilis szerves halogénvegyületek jelenlétére kell számítani (pl. poliklórozott difenilek mint nehezen elégethető folyadékok alkotórészei). Az ilyen vegyületek olyan mértékű termikus bontásához, hogy legfeljebb nyomokban maradjanak jelen, elővigyázatossági okokból az EU égetési irányelveiben és egyéb rendelkezésekben is 1100 °C minimális hőmérsékletet írnak elő a magasabb szerves eredetű klórtartalommal rendelkező veszélyes „különös ellenőrzést igénylő” hulladékok esetében. A PVC-tartalmú hulladékok nem tartoznak a különös ellenőrzést igénylő hulladékok közé, mivel a PVC nem tartozik a termikusan stabilis és ezáltal a környezetre toxikus hatást kifejteni képes vegyületek közé. A PVC a technika mai szintjének megfelelő égetőberendezésben már 850 °C minimális hőmérséklet biztosítása mellett is tökéletesen elég sósav (HCl) keletkezése közben. Az üzemeltetőnek csak arra kell ügyelnie, hogy az égéstermékek tisztításakor a sósavat olyan mértékben kell leválasztani, hogy koncentrációja ne haladja meg az engedélyezett határértéket. Ehhez egyrészt az szükséges, hogy a nyers gáz HCl-tartalma ne lépje túl a gáztisztító kialakításához alapul szolgáló maximális értéket. Másrészt azonban a költségek csökkentése céljából igyekeznek a semlegesítő szerek használatát minimálisra csökkenteni. A nyers gáz megfelelő HCl-koncentrációját ezért a hulladék gondos összekeverésével és adagolásával biztosítják. Ilyen módon lehet a magasabb fűtőértékű hulladékok elégetésekor is elkerülni a berendezés termikus és kémiai túlterhelését (pl. a klórkorróziót). A szemétégető berendezések vizsgálatakor már több mint egy évtizede megcáfolták azt a véleményt, hogy a beadagolt anyag magasabb PVCtartalma elősegíti a poliklórozott dibenzo-dioxinok és dibenzo-furánok képződését. Az ezzel kapcsolatos vita tisztázása vezetett többek között az európai és német jogi normák egyértelmű szabályozásához. Az ártalmatlanítási engedélyezés anyaglistáinak jelentősége A szerves halogéntartalmú hulladékok elégetésében alkalmazandó minimális hőmérséklet kérdése nem kapcsolódik ahhoz a problémához, hogy az „egyéb felhasználandó anyagok” az EU-jog alapján csak „veszélyes hulladékoknak” tekinthetők, ha ezeket a hulladékokat „hasonló, felhasználandó anyag”-ként minősítik. Az ilyen felhasználandó anyagokra érvényes ugyanis a 850 °C-os minimális hőmérséklet követelménye a halogén-tartalomtól függetlenül. Ez megfelel a törvényalkotók azon szándékának is, amely megengedi, hogy a kifejezetten termelésspecifikus hulladékokat és a különös ellenőrzést igénylő hulladékokat a házi szeméttel együtt ártalmatlanítsák, ha csak nincsenek kizáró okok.
A környezetvédelmi jogban egyébként elő nem forduló fogalom, a „hasonló, felhasználandó anyag” azokat a hulladékokat foglalja magába, amelyek tulajdonságaik vagy összetételük alapján hasonlítanak a házi szeméthez. Ha csak a „veszélyes hulladékokat” minősítik „egyéb, felhasználandó anyagoknak”, célszerű lenne a szabályozás esetleges hiányainak elkerülésére valamennyi nem veszélyes hulladékot a házi szemét, szennyvíziszap és a kórházi hulladék mellett házi szeméthez hasonló hulladéknak minősíteni. Ha szükségesnek tartanák az absztrakt, anyagra vonatkozó vizsgálatot, hasznos lenne egy olyan anyaglista kidolgozása, amely a felelős üzemeltető döntéseinek alapját képezné. Az ilyen anyaglista jellegét jogilag nem szabályoznák. Gyakorlatilag két változat lehetséges: pozitív, illetve negatív lista, amely az engedélyezési döntések keretei között szabályozná, hogy milyen hulladékok elégetése megengedett. Lehetséges olyan lista, amely az üzemi utasítás részét képezné arra vonatkozóan, hogy meghatározott hulladékokat lehet-e és milyen módon lehet eltávolítani. Az egyes hulladékok kezelését megfelelő protokollban lehetne dokumentálni. Az üzemeltetők primer felelősségét kihangsúlyozó üzemi utasítás látszana legcélszerűbbnek. Ökológiai következmények A fentiekben ismertetett szemlélet ökológiailag is megállja a helyét. Így nincs lehetőség arra, hogy az ellentétes szemlélet, amely a PVC-hulladékok elégetéséhez a magasabb klórtartalom miatt az 1100 °C-on való égetést tartaná szükségesnek, a lényegesen magasabb ártalmatlanítási költségek miatt ezeket a hulladékokat a különleges hulladékégetés körébe utalná. Sokkal inkább az olcsóbb ártalmatlanítási módokat fogják választani (vegyes hulladékként való kezelés, lerakás, ipari üzemekben történő ártalmatlanítás). Technikailag már semmi sem szól az ellen, hogy a PVC-hulladékokat a technika mai szintjének megfelelő települési szemétégető berendezésekben ártalmatlanítsák. (Dr. Bidló Gáborné) Baars, B. A.; Nortrodt, A.: Verbrennung von PVC-haltigen Abfällen in Hausmüllverbrennungsanlagen. = Müll und Abfall, 33. k. 9. sz. 2001. p. 519–523. Horne, R.: European waste incineration directive 2000/76/EC. It’s a hard act to follow. = International Environmental Technology, 12. k. 1. sz. 2002. jan./febr. p. 42–44. Lemann, M.: PVC thermisch entsorgen. = Umwelt, 28. k. 3. sz. 1998. p. 56–60.
