Te vagy az én párom. Melyik személyiségtípushoz tartozom? Hogyan találhatok rá igazi szerelmemre?

Helen Fisher

Te vagy az én párom Melyik személyiségtípushoz tartozom ? Hogyan találhatok rá igazi szerelmemre? Nyitott Könyvműhely Budapest, 2009 A fordítás az alábbi kiadás alapján készült Why Him? Why Her? Finding Real Love by Understanding Your Personality Type Henry Holt and Company 2009, New York Copyright © 2009 by Helen Fisher Hungarian translation © 2009 by Képes János Minden jog fenntartva Fordította Képes János Kiadja a Nyitott Könyvműhely www.nyitottkonyv.hu Felelős kiadó: Halmos Ádám Olvasószerkesztő: Moldován László Borítóterv: Gyimesi Judit Nyomdai előkészítés: Halmos Zsuzsa Nyomdai munkák: Kinizsi Nyomda Felelős vezető: Bördős János ISBN 978-963-9725-84-3

Tartalom Tartalom.............................................................................................................................2 1. fejezet Mit üzen az anyatermészet Miért éppen ő az „Igazi?”.......................................................................................................4 2. fejezet Dr. Helen Fisher személyiségtipológiai tesztje....................................................................13 3. fejezet Milyen lapokat kaptam A természet szeszélye.............................................................................................................16 4. fejezet Fenékig üríteni a poharat A felfedező.............................................................................................................................25 5. fejezet A társadalom alappillére Az építő..................................................................................................................................36 6. fejezet A határ a csillagos ég Az irányító.............................................................................................................................47 7. fejezet A filozófus király A tárgyaló..............................................................................................................................57 8. fejezet Játszótárs, segítőtárs, szellemi társ, lelki társ Az udvarlás háttere...............................................................................................................69 9. fejezet Hogyan leszünk szerelmesek A szűrő...................................................................................................................................78 10. fejezet A nagy „Ő” Hogyan szeretünk?................................................................................................................88 11. fejezet Hogyan aknázhatjuk ki a hormonokat A természet jó tanácsa.........................................................................................................105 Köszönetnyilvánítás........................................................................................................122 Jegyzetek.........................................................................................................................122 Függelék.........................................................................................................................130 Bibliográfia.....................................................................................................................135

Ray-nek, Lornának, Audrey-nak és családom összes tagjának

1. fejezet Mit üzen az anyatermészet Miért éppen ő az „Igazi?” Én nagy vagyok, sokaságok vannak bennem. Walt Whitman „Nem áztok többé az esőben, mert menedéket nyújtotok egymásnak. Nem fáztok többé, mert meleget adtok egymásnak. Nem lesztek többé magányosak. Előttetek az élet. Vonuljatok hát lakotokba, és morzsoljátok együtt napjaitokat. Legyenek hosszú napjaitok ezen a Földön.” Az Amerika délnyugati részén élő apacs indiánok talán már évszázadokkal az előtt is ezt az esküvői köszöntőt használták, hogy én 2006-ban, a kaliforniai La Jollában először hallottam. Júniusi kora este volt, az ég még bíborban és kékben játszott, tengeri illatok áradtak be az ablakon, én pedig egy összecsukható széken ültem az előkelő olasz vendéglő második szintjén. A rövid esküvői szertartást, amelyben a keresztény, zsidó és apacs hagyomány elemei keveredtek, egy idősebb úr vezette. Előttem a két ünnepelt, Patrick és Suzanne, az egyik első pár, amely a közreműködésemmel létrehozott chemistry.com internetes társkereső oldalon talált egymásra. Patrick újságíró volt New Orleansben, amíg a 2005-ös Katrina hurrikán következtében el nem vesztette az állását, lakását és minden tulajdonát. Ezután, 2006 februárjában nyugatra ment, és Los Angeles-i rokonainál szállt meg. Néhány nappal az után, hogy megérkezett, regisztrált a chemistry.comon, és meg is kapta az első partnerjavaslatát, Suzanne, egy La Jollában élő ügyvédnő személyében. Az első éjjel három órát beszélgettek telefonon. A rá következő hétvégén találkoztak, és szenvedélyesen egymásba szerettek. Áprilisban Párizsba utaztak, ahol egy balzsamillatú mámoros estén Patrick felvitte Suzanne-t az Eiffel-torony tetejére, és megkérte a kezét. A meghökkent lány „igent” rebegett. Ez volt az előzménye annak, hogy ezen a szép estén itt ültem La Jollában, mintegy ötven ünneplő barát és rokon közt. Imádok szerelmesek között lenni. Olyan energia árad belőlük, amely képes másokra is átterjedni. Ez az erő szinte kézzelfoghatóan áradt a vőlegényből, aki elsőként érkezett a lakodalomra. Ahogy beviharzott a terembe, az megtelt varázslatos elevenségével. Bár korábban még nem találkoztunk, melegen üdvözölt. Beszédbe elegyedtünk, megvitattuk az angol nyelv fejlődését, az Afrika egyes veszélyes vidékein szerzett újságírói tapasztalatait, illetve a szerelmes agy kémiai folyamatait. Hamarosan megérkeztek a többiek is; elfoglaltuk helyünket az összecsukható székeken a liliomokkal telehintett kis korláttal szemben. Utolsónak a menyasszony lépett be. Döbbent csodálkozással pillantottam meg finom, tökéletes porcelánbaba alakját, óriási kék szemeit és nefelejcskoszorúkba font hosszú, vörösesbarna tincseit. Akárcsak a mitológia szép Helénájának, Suzanne-nak is olyan gyönyörű arca volt, amelyért ezer hajó is csatába indulna. Az ő lelkesültsége sem maradt el a vőlegényé mögött. Elbűvölte hercege, aki egyre csak őt bámulta, és féktelen jókedvvel vigyorgott rá, ahogy kimondta az „igent”. Valaki fuvolázott. Felolvasták az apacs köszöntőt. Amint az ifjú pár végigvonult a székek között hagyott folyosón, a székeinken talált kis palackokból buborékokat fújtunk rájuk. Majd következett a lakodalom: Cavatelli Marinara-tál, Antipasti Rustico, kagyló, kolbász, Fra Diabolo csirke – minden asztalra olasz finomságok sokasága került, luftballonok, konfettik, pezsgő kíséretében. A lemezlovas régi számokat játszott, és mi vad táncba kezdtünk. Patrick és Suzanne látható örömmel járkált közöttünk.

„A szeretet mindent hiszen” – mondja a Biblia. Reméltem, ez Patrick és Suzanne esetében így is lesz. Jó okom volt derűlátóan gondolni a házasságukra. Ismertem bizonyos dolgokat a személyiségükről, mert mindketten elvégezték az általam szerkesztett személyiségtesztet, választ adtak a biológiai temperamentumuk alapvető vonásait vizsgáló kérdéssorozatra. És mindketten elárulták a teszt eredményét. Az adatok alapján pedig meg voltam győződve róla, hogy Patrick jellegzetes kémiai alkata jól kiegészíti majd Suzanne-ét. Olyan biológiai és pszichológiai elegyet alkotnak, amely biztosítja, hogy hosszú évekre rabul ejtsék egymást. Temperamentum és szerelem Számos velünk született hajlam működik bennünk. Mi több, a tudósok ma úgy vélik, az emberi személyiségek változatossága mintegy ötven százalékban genetikus tényezőknek tulajdonítható. Agyunk szövetéből sok mindent örökletesen hozunk magunkkal. De hát mi is az a személyiség? A pszichológia érzések és gondolatok olyan egyedi nyalábjaként határozza meg a személyiséget, amely az ember minden cselekedetét átszínezi. A személyiség persze több a biológiai meghatározottságnál. Jellegzetességek két alapvetően különböző típusából tevődik össze – a karakter és a temperamentum jegyeiből. A karakterjegyek az élményekben gyökereznek. A gyermekkori játékok, a szülők érdeklődése és értékei, ahogy a környezetünkben élő emberek kifejezik a szeretetüket és gyűlöletüket, amit a barátok és rokonok elfogadhatónak, veszélyesnek, izgalmasnak találnak, amiben hisznek, amit énekelnek, amin nevetnek, ahogyan dolgoznak és pihennek – számtalan továbbival együtt ezek a kulturális tényezők határozzák meg az ember egyedi karakterjegyeit. A személyiség másik oldala a temperamentum, minden magunkkal hozott, biológiailag megalapozott irányultság, mindazok a kora gyermekkorban kialakuló jegyek, amelyek meghatározzák az érzés, a gondolkodás és a viselkedés tartós jegyeit. Ahogy José Ortega y Gasset spanyol filozófus fogalmazott, „vagyok én, plusz vannak a körülményeim”. A temperamentum a „vagyok én”, ez alapozza meg, hogy ki vagyok. Kíváncsiság, kreativitás, újdonságkeresés, együttérzés, óvatosság, vetélkedés – mindezeket az adottságokat és számos másikat is bizonyos mértékig örökletesen hozzuk magunkkal. Az emberi léleknek ezt a részét – a biológiai temperamentumot – vizsgáltam előzőleg Patrick és Suzanne esetében is. A született „én” Senki nem tudja pontosan, hogy az emberi temperamentumnak hány örökletes jegye van. Ám az egypetéjű ikrekkel végzett vizsgálatok arra utalnak, hogy rendkívül sok. Vegyük például a „kacagó ikreket”, ahogy az 1970-es években végzett minnesotai ikerkutatás munkatársai elnevezték őket. A két hölgy ugyanis a legenyhébb tréfára vagy szokatlan szófordulatra gyöngyöző kacagásban tört ki. Egy Angliában élő finn diáklány házasságon kívül született gyermekeiként látták meg a napvilágot 1939-ben. Barbarát egy közparkokban dolgozó angol kertész vette magához, Daphne viszont egy gazdag fémműves házában nőtt fel. Mégis, amikor a külön nevelkedő egypetéjű ikreket vizsgáló minnesotai ikerkutatás keretében harminckilenc éves korukban újra találkoztak, kiderült, mindketten imádják a jó mókákat, és mindketten végigkacagták egész életüket. Mindketten rendszeresen ráültek a kezükre, hogy elkerüljék az ideges gesztikulálást. Mindketten vörösesbarnára festették a hajukat. Mindketten kirobbanó energiával rendelkeztek. Mindketten utálták a matematikát és a sportot. Mindketten távol tartották magukat a kereskedelmi televíziós csatornáktól. Mindkettőjüknek a kék volt a kedvenc színe. Mindketten vonakodtak kinyilvánítani politikai véleményüket. És mindketten tizenhat éves korukban, a városházán rendezett bálban ismerkedtek meg leendő férjükkel, és ősszel hozzájuk is mentek. IQ-hányadosuk szinte azonos volt, annak ellenére, hogy Daphnénak

magas szintű oktatásban, Barbarának viszont sokkal szerényebb iskoláztatásban volt része. Vajon mindez merő véletlen csupán? Thomas Bouchard pszichológus, a minnesotai ikerkutatás vezetője rengeteg ehhez hasonló történetet tárt fel, és a nyolvanas években azzal a feltevéssel állt elő, hogy több tucat személyiségjegy örökölhető bizonyos mértékben. Szerinte a legerősebb genetikai összefüggések a hagyománytisztelettel, a tekintéllyel szembeni behódolás hajlandóságával, az agresszivitással, a vezetői késztetéssel és a figyeleméhséggel kapcsolatban mutathatók ki. 1984-ben így írt: „Mindkét ikerkutatás és az örökbefogadási vizsgálatok is egybehangzóan arra a meglepő eredményre vezettek, hogy a közismert családi környezeti hatások mindössze apróbb szerepet játszanak a személyiség formálásában.” Az utóbbi évtizedekben a viselkedésgenetikusok jelentős mértékben bővítették a DNSünkkel összefüggésbe hozható jellemvonások listáját. Ám könyvünk szempontjából még lényegesebb, amit a szakemberek ma már evidenciaként kezelnek, hogy a viselkedést egymással együttműködő géncsoportok közös hatása alakítja, és ez hozhat létre viselkedési szindrómákat is. Például, akiben biológiailag meghatározott újdonság iránti vágy van, az nagyobb valószínűséggel lesz energikus, spontán, kockázatvállaló, kíváncsi és kreatív is. Aki viszont inkább a hagyomány tiszteletére hajlamos, az jobb eséllyel válik lojális, körültekintő, tekintélytisztelő, terveket és időbeosztást készítő emberré. Mi az egymással összefüggő biológiai jegyek1 konstellációit azonosítjuk, amelyeket közönségesen személyiségtípusoknak2 szokás nevezni. Miután kiterjedt kutatást végeztem a különböző személyiségtípusok biológiai meghatározóiról, az a gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy mindannyian négy alapvető személyiségtípus egyedi keverékéből állunk. Ezen túlmenően elsődleges személyiségtípusunk meghatározott szerelmi partnerek felé terel bennünket. Biológiai természetünk állandóan bennünk munkál, és megpróbálja befolyásolni, hogy kibe szeretünk bele. Ehhez hasonló gondolatok suhantak át az agyamon, miközben fújtam a buborékokat Patrickre és Suzanne-ra azon a varázslatos lakodalmi éjszakán. Azt gondoltam, ők ketten megtalálták a lelki társukat. Kik vagyunk? És miért vonzódunk természettől fogva bizonyos partnerekhez? Efféle rejtélyek kutatásába vágtam bele a 2004-es karácsonyi szünidőben. Match.com „Miért szeretünk bele az egyik emberbe, és nem egy másikba?” Ez a kérdés foglalkoztatta a match.com vezetőit, akikkel két nappal 2004 karácsonya után találkoztam New Yorkban. A match.com a világ legnagyobb internetes társkereső oldala, és vezetői meghívtak, hogy egy napon át együtt gondolkodjunk. Jócskán benne jártunk a delelőttben, amikor feltették nekem ezt a kérdést. „Senkinek fogalma sincs róla” – feleltem. A pszichológusok kiderítették, hogy az ember azokba hajlamos beleszeretni, akik azonos etnikai és társadalmi-gazdasági csoportból származnak, hasonló az intelligenciaszintjük, iskolázottságuk, külső vonzerejük, vallási, politikai, társadalmi értékrendjük és humorérzékük. Éppen jókor leszünk szerelmesek, és gyakran olyanokba, akik a közelünkben laknak vagy dolgoznak. A gyermekkor rendkívül jelentős szerepet játszik szerelmi választásainkban, bár nem tudni, pontosan hogyan. Többnyire azokba leszünk szerelmesek, akik az igényeinknek megfelelnek, és gyakran lesz az ember szerelmes abba, aki szerelmes belé. Ám, ahogy ezt a match.com vezetőinek is elmondtam, nem tudni, két személyiség mitől illik össze. Az ember nem feltétlenül annak udvarol, azzal él és házasodik össze, akinek hasonló vagy eltérő személyiségjegyei vannak. Négyszázhetven vizsgálat készült házastársak kapcsolatáról. Az eredményeket Marcel Zentner pszichológus e szavakkal foglalta össze: „Az,

hogy ki mennyire részesíti előnyben a hasonló személyiségvonásokat, jelentős mértékben függ az illető vonásoktól és személyektől.” Vagy, ahogy fogalmazott: „Pillanatnyilag megoldatlan kérdés, milyen személyiségkombináció a legszerencsésebb egy kapcsolatban.” Pedig a társválasztás az élet minden részletére kihat, az ágyban vagy a reggeli mellett folytatott beszélgetésektől a baráti és családi összejöveteleken át a hétvégi szórakozásig, attól kezdve, hogy hol lakunk, hogyan neveljük a gyerekeinket, nagy eséllyel egészen halálunkig. Egészen biztos, hogy a jövőnket is befolyásolja. Gyermekeink a mi genetikai örökségünket viszik tovább. Nem sok alkalom adódik életünkben, hogy saját génjeink és valaki máséi előre nem belátható pályájukra induljanak. Nem mellékes tehát, hogy kit választunk. Nehezen tudtam hát elhinni, hogy az evolúció teljes egészében az emberi szeszélyre bízná ezt a döntést. Arra gyanakodtam, hogy a pszichológusok egyszerűen nem vizsgálták a szerelmi választásaink mélyén meghúzódó biológiai mechanizmusokat. Így aztán, amikor felkértek a match.comtól, hogy fontoljam meg, tudok-e segíteni internetes társközvetítő oldaluk hosszú távú kapcsolatokat keresők számára készülő testvéroldalának fejlesztésében, azt feleltem, a téli ünnepek nyugalmában végiggondolom a dolgot. Újév napján aztán rájöttem, hogy meg kell ragadni az alkalmat, és az idegkutatások legújabb eredményei alapján választ kell keresnem arra az alapvető kérdésre, miért éppen azt szeretjük, akit szeretünk. És talán még segíteni is az embereknek, hogy megtalálják az „Igazit”. Leültem hát üres íróasztalom elé, és előhúztam egy fehér lapot. Mennyit tudunk a személyiségről? A személyiség biológiája Dopamin. Azért ebből az agyi vegyületből indultam ki, mert már éveken át tanulmányoztam e hatásos és mindenütt felbukkanó neurotranszmitter működését. A pillanat lendületében felsoroltam néhány személyiségjegyet, amelyekről tudtam, hogy összefüggnek a dopaminrendszer specifikus génjeivel: az újdonságkeresés hajlama, a kockázatvállalás iránti hajlandóság, a spontaneitás, a fokozott energikusság, a kíváncsiság, a kreativitás, az optimizmus, a lelkesedés, a rugalmasság. Úgy döntöttem, hogy az ilyen biológiai adottságokkal rendelkező személyiségjegyeket mutató embereket felfedezőknek fogom hívni. Rögtön rájöttem, hogy Patrickben is van egy jó adag a felfedezők jellemvonásaiból. Előhúztam egy másik üres lapot is az íróasztalom fiókjából. Mi mindent tudok még a személyiségről? Nos, azok, akik szerotoninrendszerben meghatározott géneket örököltek, jellemzően nyugodt, barátságos, óvatos, de nem félős, kitartó, hűséges, a szabályokat és a tényeket tiszteletben tartó emberek. Konvencionálisak, hagyománytisztelők. Miután pedig az ilyen emberek járatosak a társas hálózatok építésében, a családtagok és az üzleti vagy társadalmi partnerek kezelésében, e genetikus jellemzők együttesének örökletes hordozóit építőknek neveztem. A tesztoszteront is vizsgáltam. Bár a tesztoszteront legtöbbször a férfiakkal társítják, tudtam, hogy a férfiak és a nők egyaránt rendkívül erős aktivitást mutathatnak ebben a hormonális rendszerben. Aki ilyen adottsággal jön a világra, többnyire közvetlen, határozott, koncentrált, jó elemzőkészségű, logikus, sokat követelő, érzelmileg visszafogott és stratégiai gondolkodásban jártas személy. Mindig lényegre törő. Sokan közülük bátrak és versengő típusúak, kiemelkedően járatosak a gépek, a matematikai formulák és egyéb szabályrendszerek világában. Többen közülük a zene szerkezetét is jól értik. Ezeket az embereket irányítóknak neveztem.

Biológiai ismereteim tárházában végül az ösztrogénnel kapcsolatos jegyek szerepeltek. A nagy mennyiségű ösztrogénnel rendelkező nők és férfiak látják a nagy összefüggéseket, távoli tényeket kapcsolnak össze, összefüggésekben és nagy egészekben, én úgy mondanám, hálózatosan gondolkodnak. Fejlett képzelőerővel rendelkeznek, kiemelkedő verbális képességeik vannak, és kiválóan tudják értelmezni mások testtartását, gesztusait, arckifejezését, hangszínét. Ezeket nevezzük szervezői szociális készségeknek. Ezen túlmenően azonban még intuitív, együtt érző, gondoskodó, rugalmas észjárású, kellemes, idealista, önzetlen, érzelmileg gazdag emberek is. Ezt a biológiai típust tárgyalóknak kereszteltem el. A személyiségben természetesen még más kémiai rendszerek is szerepet játszanak. Agyunkban vagy száz különböző neurotranszmitter (kis molekula) és ötvenféle peptid lehet. Ám ezek legtöbbje a szív működéséért és más életfontosságú funkciókért felelős. Egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy ez a négy vegyület – a dopamin, a szerotonin, a tesztoszteron és az ösztrogén – játssza a főszerepet a különböző személyiségtípusok kialakulásában. Két további vegyületet azonban mindenképpen meg kell még említenünk. A dopaminnal kémiailag közeli rokonságban levő norepinefrin kétségtelenül szintén hozzájárul bizonyos felfedező jellemvonások, különösen az energikusság és a lendületesség kialakításához. Az oxitocin, ez a jórészt az ösztrogén által termelt, tárolt és működésbe hozott vegyület nagy valószínűséggel szerepet játszik a tárgyaló együtt érző, gondoskodó, bizalomgerjesztő és intuitív jegyeiben. A felfedező, építő, irányító és tárgyaló személyiséget valójában vegyületek családjai alakítják ki. Nem annyira az egyes vegyületek jellegzetes hatása számít, hanem azok az arányok és kölcsönhatások, amelyek köztük és még több más idegrendszeri terület között fennállnak.3,4 Ennek ellenére egyedül a dopamin, a szerotonin, a tesztoszteron és az ösztrogén áll közvetlen összefüggésben a személyiségjegyek széles skálájával. Tehát kétségtelenül e négy vegyület váltakozásai alapozzák meg a négy alapvető gondolkodási és viselkedési típust. De vajon a személyiségtípus határozza meg azt is, hogy kit szeretünk? Elhatároztam, hogy utánajárok. A személyiségtípus-vizsgálat Elfogadtam tehát a tudományos tanácsadói állást a tervezett chemistry.com társkereső oldalnál. 2005 januárjában el is kezdtem kidolgozni a kérdőív központi kérdéseit, amelyeket az oldalhoz csatlakozó tagoknak ki kell majd tölteniük, hogy meghatározhassuk személyiségtípusukat. Kérdéseimet genetikai és idegkémiai alapon állítottam össze. Beírtam például a tesztbe ezt az állítást: „A pillanat sugallatára cselekszem.” Úgy gondolkodtam, hogy erre valószínűleg leginkább a felfedezők fognak „teljesen egyetértek” választ adni, mert a dopaminrendszer bizonyos génjei összefüggnek ezzel a jellemvonással. „Családom és barátaim szerint hagyományos értékeket követek.” Miután a társadalmi normák követésére való késztetés a szerotoninrendszer jellegzetessége, azt gondoltam, az építők lesznek különösen fogékonyak erre a kijelentésre. Annak megállapítására, hogy valaki milyen mértékben irányító, a következő állítást javasoltam: „Gondolkodásom a legtöbb emberénél analitikusabb és logikusabb.” Úgy véltem, a magas tesztoszterinszinttel rendelkező férfiak és nők találónak érzik magukra ezt a mondatot. Miután pedig a tárgyalók az ösztrogénaktivitás folytán többnyire rendkívüli képzelőerővel rendelkeznek, a következő megállapítást foglaltam bele a kérdőívbe: „Élénken el tudom képzelni, hogy csodálatos vagy rettenetes dolgok történnek velem.” Ezután Jonathan Rich és Heidi Island pszichológusokkal, akiket már én kértem fel a munkában való részvételre, tökéletesítettük a kérdőívet. A chemistry.com részeként 2006 februárjában tettük közzé országosan. A vizsgálat célja az volt, hogy meghatározzuk az

emberek biológiai profilját dopamin, szerotonin, tesztoszteron és ösztrogén tekintetében – vagyis, hogy milyen mértékben felfedező, építő, irányító és tárgyaló típusú személyiségek.5,6 Amikor ezt leírom, mintegy ötmillió amerikai töltötte ki már ezt a kérdőívet, más országokból további másfél millió személy, mivel a chemistry.com még átfogóbb kérdőíve és társválasztó rendszere ezen a személyiségteszten alapul. E kérdőívek 39 913 elemű, névtelen mintájának áttekintésével az is élesen megmutatkozott számomra, hogy ez a négy személyiségtípus mennyire másképpen gondolkodik és cselekszik (lásd Függelék). Ám még többet szerettem volna megtudni: Vajon mind a négy személyiségtípus másképpen szereti-e eltölteni a szombat estéjét? Milyenek a politikai választásaik? Különböző hivatásokat választanak? Hol szeretnek élni? Milyen barátokkal találkoznak rendszeresen – nagyobb társasággal, értelmiségiekkel, kalandorokkal vagy aktivistákkal? Milyen gyakran lesznek szerelmesek? Hogyan viszonyulnak a nyilvános helyen való csókolózáshoz? A házasság lényeges részének tekintik-e a nemiséget? Mennyi személyes autonómiát és intimitást igényelnek egy kapcsolatban? De még az is izgatott, hogy rend vagy rendetlenség uralkodik-e a zoknitartó fiókjukban. Ezekre mind rá is kérdeztem, egyéb kérdésekkel együtt, és elemeztem a 39 913 fős, névtelen mintában résztvevők válaszait. A csoport átlagéletkora harminchét év volt, közülük 56,4% nő, 89,6% heteroszexuális. A végeredmény szerint a minta 26%-a tartozott a felfedező, 28,6%-a az építő, 16,3%-a az irányító és 29,1%-a a tárgyaló személyiségtípushoz. Mint várható volt, mind a négy tágabb csoport másfajta társasággal barátkozik, másutt szeret lakni és másmilyen vallásos értékeket követ. De még üres óráikat is másképp töltik el. A testvérek közti születési sorrend viszont nem határozza meg a személyiségtípusokat. Ezt is megvizsgáltam e négy különböző temperamentumtípuson keresztül, a gondolkodás és a viselkedés biológiai eredetű stílusát érintő több változó között. A genetika, az idegtudomány, az antropológia, a pszichológia és más tudományterületek információi mellett a – az általam személyiségtípus-vizsgálatnak nevezett – 39 913 fős, névtelen mintából származó statisztikai adatok összességét kiértékelve vontam le a következtetéseimet a felfedező, az építő, az irányító és a tárgyaló típusokra vonatkozóan. A párválasztás-vizsgálat Ezután ki akartam deríteni, hogy szerelmi partnere kiválasztásában az embert biológiai temperamentuma vajon egy bizonyos személyiségtípushoz vezeti-e. Voltak már bizonyos adataim arra nézve, hogy minden egyes típus jobban összeillik valamelyik másikkal. Mindazonáltal végeztem egy második, úgynevezett párválasztás-vizsgálatot a chemistry.com egy másik, 28 128 fős, névtelen heteroszexuális tagból álló mintáján. Amikor azt vizsgáltam, kikkel akartak találkozni, feltárult a természet törekvése: A felfedezők felfedezőkhöz vonzódnak, akikkel temperamentumuk számos hasonló vonást mutat. Az építők szintén a hozzájuk hasonló többi építő felé gravitálnak. Az irányítók ellenben a tárgyalókat keresik, a tárgyalók pedig az irányítókat. Ez a két személyiségtípus tehát az őt kiegészítő temperamentumú emberekhez vonzódik (lásd Függelék).7 Mi több, férfiak és nők esetében egyaránt ez a séma működik. Nem csoda hát, hogy olyan sok szakember és laikus szerint „az ellentétek vonzzák egymást”, miközben mások úgy vélik, „hasonló a hasonlónak örül”. Mindkét jelenség előfordul ugyanis – attól függően, hogy eredendően milyen személyiségtípushoz tartozunk! Úgy éreztem magam, mint aki belopakodott az anyatermészet konyhájába, és kileste egy pár szerelmi receptjét. De hogyan lehetséges, hogy aki egy internetes társkereső oldalon átböngészi sok ember fényképét és önjellemzését (profilját), ki tudja választani, vagy akár csak fel tudja ismerni az egy bizonyos biológiai típushoz tartozókat? Mint kiderült, arcunk és szavaink nagyon sokat elárulnak rólunk.

Miről árulkodik az arc? Vegyük például a szivárványhártyát! Az írisz gödröcskéi és barázdái (külső pereme körül futó vonalai) a temperamentum jellegzetes jegyeivel függnek össze. A több barázdával rendelkező emberek impulzívabbak, és könnyebben engednek késztetéseiknek – ez a felfedező típus jele. A több gödröcskével rendelkezők viszont megbízhatóbb, melegszívűbb, gyengédebb emberek – ami a tárgyaló jellegzetessége. Talán ezért is nézünk olyan mélyen a szemébe a szóba jöhető partnerünknek – még a fényképén is. Öntudatlanul finom jelzéseket fogunk fel a másik temperamentumával kapcsolatban – hogy hosszú évek múltán várhatóan hogyan fog gondolkodni és viselkedni. Még többet árulunk el a temperamentumunkról arcunk szerkezete révén. Az éles metszésű, szögletes állkapocs, kiemelkedő járomcsont és szemöldökcsont, széles és magas homlok, mind a tesztoszteron aktivitásának, vagyis az irányító fő hormonjának a jele. Még a magas tesztoszteronszintű nők is ezeket a vonásokat mutatják. Nézzük csak meg, hány ünnepelt női hírességre jellemző a kiemelkedő arccsont, a széles állkapocs és a magas homlok! Ösztrogénszintjét is mindkét nem az arcán hordozza. A tiszta, sima bőr, a telt ajak, az apró orr, a puha, kerek arc, a finom szemöldökcsont és a többi babaszerű arcvonás mind a magas ösztrogénszintre utal. Nem találtam nyomát a dopaminnal, a felfedező fő hormonjával vagy a szerotoninnal, az építő elsődleges vegyületével összefüggő arci vonatkozó vizsgálat bármiféle eredményének. Egyetlen jellegzetességtől eltekintve – nevezetesen, hogy egy bizonyos dopaminszint rendszerint kifejezőbb arccal jár. Mindenesetre úgy sejtem, hogy a felfedezők és az építők is jellegzetes arcvonásokat mutatnak – és a tudósok ezt egyszer majd be is bizonyítják. „A hirdetés lelke az ígéret, a hatalmas ígéret” – mondta Samuel Johnson, 18. századi irodalmi arszlán. Rengeteget ígérünk az arcunkkal is, köztük temperamentumunk alapvető jegyeit, amelyeket természetesen partnerkapcsolatainkba is beleviszünk. Továbbá a magunk sajátos temperamentumát szavainkkal is kinyilvánítjuk. Ez egy régóta megfogalmazott állítás, amelyet lexikai hipotézis néven ismerünk. Az 1930as években ismerték fel egyes pszichológusok, hogy amikor az egyének jellemzik önmagukat, olyan szavakat és kifejezéseket használnak, amelyek kiemelik az általuk központi fontosságúnak tekintett jellemvonásaikat. Idővel ezek a szavak beszédszokásaikban is kódolttá válnak. Ezért aztán a chemistry.com egy másik, ezúttal 178 532 főből álló mintáján elindítottam egy szövegtípus-vizsgálatot. Összeállítottam egy százhetven szóból álló listát, és megvizsgáltam, hogy a különböző személyiségtípusok milyen gyakran használják ezeket abban a szövegben, amellyel jellemzik önmagukat és az általuk keresett partnert. A kaland szót leggyakrabban a felfedezők használták. A további (csökkenő gyakorisági sorrendben) leggyakrabban használt kilenc szó a következő volt: vállalkozni, spontán/spontaneitás, energia, új, öröm, utazás, szórakozás, szenvedély és aktív. Az építők legtöbbet használt szava a család volt. Ezt követően még különös előszeretettel alkalmazták a becsület, gondoskodás, erkölcs, tisztelet, lojalitás, bizalom, értékek, szeretet, megbízhatóság szavakat. Vajon ki tudják-e találni, mi volt a tárgyalók kedvenc szava? Szenvedély és szenvedélyes. De előszeretettel használták az igazi, szív, kedves, érzékeny, olvas, édes, tanul, véletlenszerű és empatikus szavakat is. Szó, szó, szó. Ahogy Mark Twain mondta: „A megfelelő és a majdnem megfelelő szó között akkora a különbség, mint a villám és a te villád között.” A szavak verbális elektromossággal vannak telítve. A chemistry.com tagjai a potenciális partnerek bemutatkozását látva bizonyára rátalálnak azokra a jellegzetes szavakra, amelyek azonnal bizonyos személyiségtípusokhoz vonzzák őket.8

Elsődleges és másodlagos típus Világgá kürtöljük genetikai diszpozícióinkat. És bár mindannyian a négy személyiségtípus csak ránk jellemző keveréke vagyunk, bizonyos típusokat gyakrabban (és természetesebben) fejezünk ki, mint másokat. Ami például engem illet, én túlnyomórészt felfedező, másodlagosan pedig tárgyaló vagyok. Van bennem néhány irányító és még kevesebb építő jellemvonás, néha pedig „karakterem ellenére” nyilvánulok meg. De arra a meggyőződésre jutottam, hogy temperamentumunk szempontjából mind elsődleges, mind másodlagos típusunk kiemelkedő jelentőséggel bír. Patrick, Suzanne újdonsült férje is kinyilvánította elsődleges és másodlagos típusát, nevezetesen, hogy elsődlegesen tárgyaló, másodlagosan pedig felfedező. Ezeket a jegyeket néhány perccel az után, hogy lakodalmán beviharzott abba az olasz étterembe, rögtön világossá is tette. Legelőször is Patrick nagyon szerethető ember, mély empátiával fordul a körülötte levők felé, és így is bánik velük. Sugárzik belőle a melegség és a megbízhatóság. Ráadásul egy „szerető” ember. Azzal foglalkozik, hogy angolt tanít afrikai és ázsiai bevándorlóknak, és felszerelést küld külföldi táborokban élő háborús menekülteknek. Mi több, verbális, kapcsolódási és együttérző-képessége, rugalmassága révén olyan országokban is remekül érvényesült, ahova nem sokan mernek elmenni, és aki elmegy, azok közül is sokan kudarcot vallanak. Patrick ízig-vérig tárgyaló. De másodlagos típusa, a felfedező is erősen megnyilvánult. Spontaneitása mindenkit magával ragadott. Amikor a lakodalmon felszólították, hogy igyon egy korty bort, azt kérdezte: „Lehet az egészet?” Az egyik rockszám közben megragadta a mikrofont, és igazi kockázatvállaló társasági mutatványként parádés Elvis Presley-imitációt rögtönzött elegáns, fehér esküvői öltönyében. Az este folyamán odament a luftballonok közt az asztalokhoz, felkapta a magabiztosabb „szingliket”, és rázott velük egyet a rock and rollra. Remekül ötvöződött benne a jó svádájú, fantáziadús, szenvedélyes tárgyaló és az energikus, újdonságkereső felfedező. Suzanne ezt nyilván rögtön felmérte, amikor a chemistry.comon meglátta a fotóját, és elolvasta a profilját. E lakodalmi estén nem sok időt töltöttem Suzanne-nal, aki érthető módon el volt foglalva. Ő maga azonban elsődlegesen irányítónak, másodlagosan építőnek minősítette magát. Ennek alapján tettem néhány tudományos feltevést a temperamentumával kapcsolatban. Mint irányító, Suzanne valószínűleg koncentráltabb újdonsült férjénél, nyilván határozott, de leleményes módon tör a célja felé. Elbűvölő arca és gyönyörű, nőies termete ellenére minden bizonnyal direktebb, elemzőbb, többet követelő és autonómabb is nála. Építőként pedig valószínűleg tudatosabb és óvatosabb is párjánál. „Összeillünk”? E gyönyörű párkapcsolatban az az egyik legnagyobb dolog, hogy Patrick és Suzanne tökéletesen illeszkednek a természel egyik sémájához. Mint emlékszünk, elsődleges típusaik, a tárgyaló és az irányító vonzzák egymást. Mi több, másodlagos típusaik, a felfedező és az építő kiegyensúlyozza egymást, és épp abban erősíti a másikat, amire a másiknak szüksége van. Így aztán, miközben figyeltem őket, ahogy örök hűséget fogadnak egymásnak, aztán a táncparketten siklanak, azon kaptam magam, hogy elképzelem, hogyan boldogulnak majd az előttük álló években. Vajon ötven év múlva is szeretik egymást? Úgy gondoltam, igen – mégpedig biológiai okokból. A tárgyalók és az irányítók alapvető temperamentumukban nagyon eltérnek egymástól, viszont képesek elismerni egymás gondolkodásmódját. Mindketten szeretnek lehetőségekről ábrándozni és elméleteket alkotni. Így hát Patrick és Suzanne valószínűleg hosszú éveken át élvezni fogja a gondolataikról és a személyes filozófiájukról szóló beszélgetéseket. De

mindketten egymást kiegészítő készségeket is megjelenítenek majd ezekben a beszélgetésekben. Patrick a nagy átfogó összefüggéseket fogja látni, Suzanne pedig valószínűleg többet tud majd a társadalmi, politikai, morális kép apróbb darabjairól. Szinte biztos, hogy tudásukkal és gondolataikkal kölcsönösen lenyűgözik egymást. Ez a két típus sokra tartja a függetlenségét, bár Suzanne valószínűleg sokkal jobban tudja képviselni az autonómiáját, mert az irányítók többnyire szókimondó és határozott emberek. Patrick viszont becsülni fogja Suzanne határozott, egyenes jellemét – mert a tárgyalók sokat tépelődnek. Jellemzően lelki önmarcangolással, alternatívákkal és erkölcsi dilemmákkal teli belső világban élnek, emiatt nehezebben döntenek. De kölcsönösen csodálni is fogják egymást. Suzanne nyilván sokra értékeli Patrick fantáziáját és leleményességét, az emberek megértésének és hatékony kezelésének képességét. Fürödni fog a megértésében, életvidámságában, őszinteségében. Szkepticizmusát pedig kiegyensúlyozza Patrick naiv bizalma. Ám e dinamikus párnak sem lesz mindenestül rózsás az élete. Az irányítók nagyon szeretik az önfegyelmet. Suzanne tehát időnként úgy gondolja majd, hogy Patrick lendületessége minden határon túlmegy; lehet, hogy intuitív oldalával szemben is türelmetlen lesz. Az irányítók logikus emberek, a tárgyalók szárnyaló képzelete pedig néha azt az érzést kelti bennük, hogy elvesztik a lábuk alól a talajt. Közben pedig alkalmanként Patrick is őrjítőnek érzi majd Suzanne pragmatizmusát. Persze másodlagos típusaik, a felfedező és az építő is kihat majd a kapcsolatukra; Patrickot néha talán korlátozni fogja Suzanne megfontoltsága, Suzanne pedig amiatt bosszankodhat, hogy Patrick nem eléggé gyakorlatias. Mindazonáltal a természet számos elsődleges és másodlagos kiegészítő vonással ruházta fel Patrickot és Suzanne-t. A biológiai alkatukból eredő erős támogatással meg egy kis munka és jó szerencse segítségével kiváló esélyeik vannak, hogy örökre ugyanolyan „szinkronban” maradjanak, mint amikor a táncparketten suhantak azon a lélegzetelállítóan szép lakodalmon. Két egészen másfajta ember, tökéletes összhangban egymással. Másik „felünk” Platón A lakomában egy vacsorai összejövetelt ír le, az athéni Agathón házában, i. e. 416ban, amelyen az ókori Görögország számos bölcse jelen volt. Mikor kényelmesen elhelyezkedtek párnáikon, az egyik vendég azt javasolta, szórakozásképpen ki-ki írja le a szerelem istenét. Ebben meg is egyeztek, és egymás után mindannyian belefogtak a szerelem dicsőítésébe. Ezen az összejövetelen mesélte el Arisztophanész férfiakról és nőkről szóló meséjét. Úgy elmélkedett, hogy eredetileg minden pár egyetlen, két fejjel, két törzzsel, két adag nemi szervvel és négy lábbal rendelkező egységet alkotott. Ezek az ormótlan lények azonban nagyon elszemtelenedtek. És mert azzal fenyegetőztek, hogy elfoglalják Zeusz trónját, a világegyetem ura büntetésből két félbe vágta szét őket – így jött létre a férfi és a nő. ∗ Azóta egyfolytában keressük – mesélte Arisztophanész – a hiányzó másik felünket. Vajon melyek az Olvasó elsődleges és másodlagos személyiségvonásai? Kérem, töltse ki a következő fejezetben található személyiségtesztet, hogy legalább egy kicsit beavathassam a természet titkaiba. Ki Ön, miért az egyik fajta emberhez vonzódik és nem a másikhoz, hogyan keresse meg és értse meg a másik felét?



És a férfi a feleségének nevezi a megtalált társat. – (a ford.)

2. fejezet Dr. Helen Fisher személyiségtipológiai tesztje Ez a teszt egy sor kijelentésből áll. Olvassa el mindegyik kijelentést, és karikázza be az Önre leginkább érvényes választ! EN (egyáltalán nem ért egyet), N (nem ért egyet), E (egyetért), TE (teljesen egyetért). Első skála 1. Izgalmasnak találom a váratlan helyzeteket. EN N E TE 2. Időnként a pillanat sugallatára cselekszem. EN N E TE 3. Unatkozom, amikor a régi, megszokott dolgokat kell csinálnom. EN N E TE 4. Nagyon széles érdeklődési köröm van. EN N E TE 5. A legtöbb embernél optimistább vagyok. EN N E TE 6. A legtöbb embernél kreatívabb vagyok. EN N E TE 7. Mindig keresem az új élményeket. EN N E TE 8. Mindig új dolgokat csinálok. EN N E TE 9. A legtöbb embernél lelkesebb vagyok. EN N E TE 10. Hajlandó vagyok kockázatot vállalni, hogy megtehessem, amit akarok. EN N E TE 11. Nyugtalan leszek, ha egy darabig otthon kell maradnom. EN N E TE 12. A barátaim szerint nagyon kíváncsi vagyok. EN N E TE 13. A legtöbb embernél több energiám van. EN N E TE 14. Szabadidőmben szeretem, ha tetszés szerint azt tehetem, ami jól esik. EN N E TE ÖSSZESEN _____________ Második skála 1. Szerintem az ismétlődő szokások biztosítják, hogy életünk rendezett és nyugodt legyen. EN N E TE 2. Minden lehetőséget (többször is) számba veszek, mielőtt eltervezek valamit. EN N E TE 3. Az embereknek a helyes viselkedés bevett szabályait kell követniük. EN N E TE 4. Szeretek jóval előre tervezni. EN N E TE 5. Általában azt gondolom, fontos, hogy kövessük a szabályokat. EN N E TE

6. Nagyon fontos számomra, hogy vigyázzak a dolgaimra. EN N E TE 7. Barátaim és a családom szerint tradicionális értékeket képviselek. EN N E TE 8. Feladataimban általában gondosan járok el. EN N E TE 9. Általában óvatos vagyok, de nem félős. EN N E TE 10. Az embereknek erkölcsileg helyes módon kell viselkedniük. EN N E TE 11. Fontos, hogy tiszteljük a tekintélyt. EN N E TE 12. Inkább azt szeretném, hogy hűséges, mint azt, hogy érdekes barátaim legyenek. EN N E TE 13. A régóta bevett szokásokat tiszteletben kell tartani, és meg kell őrizni. EN N E TE 14. Munkámban szeretek célirányosan haladni a feladat megoldásáig. EN N E TE ÖSSZESEN____________ Harmadik skála 1. Könnyen átlátom a bonyolult gépek működését. EN N E TE 2. Élvezem a vitát. EN N E TE 3. Izgatnak a rendszereket irányító összefüggések és szabályok. EN N E TE 4. A legtöbb embernél analitikusabban és logikusabban gondolkodom. EN N E TE 5. Alaposan és rendszeresen foglalkozom intellektuális kérdésekkel. EN N E TE 6. Meg tudom oldani a problémákat, és nem hagyom, hogy az érzések befolyásoljanak. EN N E TE 7. Szeretem kitalálni, hogyan működnek a dolgok. EN N E TE 8. Határozott vagyok. EN N E TE 9. A vita jó lehetőséget nyújt, hogy az eszemet összemérjem másokéval. EN N E TE 10. Könnyedén tudok választani, még ha eleinte több megoldás is egyformán jónak tűnik. EN N E TE 11. Ha vásárolok egy új gépet (mondjuk fényképezőgépet, számítógépet vagy autót), minden műszaki paramétert ismerni akarok. EN N E TE 12. Nem szeretek kertelni, pontosan megmondom, amit gondolok. EN N E TE 13. Szerintem fontos, hogy szókimondóak legyünk. EN N E TE 14. Döntéseimben szeretek a tényekhez ragaszkodni, nem hagyom, hogy elsodorjanak mások érzései. EN N E TE

ÖSSZESEN___________ Negyedik skála 1. Szeretem megismerni barátaim legmélyebb érzéseit és igényeit. EN N E TE 2. Kapcsolataimban nagyon értékelem a mély érzelmi intimitást. EN N E TE 3. Lényeges döntéseimben általában a szívemre hallgatok, attól függetlenül, hogy mi lenne ésszerű. EN N E TE 4. Gyakran azon kapom magam, hogy elábrándoztam. EN N E TE 5. Könnyen meg tudom változtatni a szándékomat. EN N E TE 6. Ha megnézek egy érzelmes filmet, gyakran még órákkal később is meghatott vagyok. EN N E TE 7. Élénken el tudom képzelni, hogy csodálatos vagy rettenetes dolgok történnek velem. EN N E TE 8. Nagyon érzékeny vagyok mások érzéseire és igényeire. EN N E TE 9. Napközben gyakran veszem észre, hogy elmerültem a gondolataimban. EN N E TE 10. A legtöbb embernél mélyebben átélem az érzéseket. EN N E TE 11. Elénk képzelőerővel rendelkezem. EN N E TE 12. Egy képszerű álomból ébredve beletelik néhány másodpercbe, mire visszatérek a valóságba. EN N E TE 13. Olvasás közben élvezem, amikor az író kitérőt tesz csak azért, hogy valami szép vagy jelentős dolgot elmondhasson. EN N E TE 14. Nagyon empatikus vagyok. EN N E TE ÖSSZESEN__________ Pontozás A teszt kiértékelésénél adjunk 0 pontot az „Egyáltalán nem értek egyet” (EN), 1-et a „Nem értek egyet” (N), 2-t az „Egyetértek” (E) és 3-at a „Teljesen egyetértek” (TE) válaszokra, majd adjuk össze az egyes skálákra vonatkozó pontszámot, az egyes skálák pontjait viszont ne adjuk össze! Az első skála azt méri, milyen mértékben tartozunk a felfedező, a második az építő, a harmadik az irányító, a negyedik pedig a tárgyaló típushoz. A két legmagasabb pontszám határozza meg az elsődleges és a másodlagos személyiségtípusunkat. Például, aki 32 pontot szerzett az első, 20-at a második, 27-et a harmadik és 19-et a negyedik skálán, az felfedező/irányító típusú személyiség.

3. fejezet Milyen lapokat kaptam A természet szeszélye Ismerd meg önmagad! A delphi jósda felirata Ki vagyok én? „Senki nem tudhatja, mi rejlik benne, amíg meg nem próbálja kideríteni” – írta Ernest Hemingway. Mit sikerült kideríteni magunkról, miután megcsináltuk ezt a személyiségtesztet? Talán ÉPÍTŐ/tárgyalók vagyunk? Vagy IRÁNYÍTÓ/felfedező? Esetleg valamilyen más kombináció? Természetesen nincs jobb vagy rosszabb kombináció. Valójában mindegyikünkben mind a négy típus keveredik, csak az egyik vagy a másik skálán a többinél magasabb pontszámot érünk el. De arra a meggyőződésre jutottam, hogy az ember személyiségét általában a két vezető személyiségtípus dominálja. Ezzel nem azt mondjuk, hogy az ember sorsa biológiailag meghatározott. Nem vagyunk a DNS-ünk zsinórján rángatott bábuk. Mi több, mielőtt továbbmennék e személyiségteszt és a „ki vagyok én?” kérdés ismertetésében, hangsúlyoznom kell, hogy a temperamentum az élettapasztalatokkal karöltve határozza meg, hogy kik vagyunk.1 Ebben egészen biztos vagyok. Van ugyanis egy egypetéjű ikertestvérem, Lorna. Ugyanazt a biológiai hátteret örököltük, mindketten FELFEDEZŐ/tárgyalók vagyunk. Egyéni tapasztalataink mégis más-más emberré alakítottak minket. Éppenséggel évek óta figyelem a biológia és a kultúra bennem működő keverékét. Először is mindketten jól tűrjük a kockázatokat. Lorna hőlégballon-pilóta. A légáramlatok hátán repül át Colorado és Svájc hegyei fölött, miközben csípőmagasságig felérő kosarát csak egyetlen nagyobbacska Bunsen-égővel irányítja. Én pedig antropológusként nyilvános előadásokat tartok olyan rázós kérdésekről, mint a szex, a házasságtörés, a válás, a nemek közti különbségek. Így hát valószínűleg mindkettőnknél ugyanaz a dopaminaktivitás jelenik meg. Ez a felfedezőkben túltengő vegyület felelős ugyanis a kockázatvállalásért. Lorna olajfestményeket fest. Ez a foglalkozás ugyan nem áll nyilvánvaló hasonlóságban az én írói munkásságommal, de Lorna ezer apró ecsetvonásból épít fel egy képet, én pedig ezernyi kis szóból egy könyvet. Mindketten koncentráltak vagyunk, és mindketten a kreativitásunkból élünk – ami szintén a dopaminaktivitás jele. Mindkettőnk munkájában fontos, hogy „jól tudjunk bánni” az emberekkel, vagyis kétségtelenül ugyanolyan ösztrogénszinttel rendelkezünk, amely a tárgyalók elsődleges hormonja. Ezen túlmenően egyikünk sem a vállalati világban vagy fegyveres testületnél van állásban, vagyis olyan környezetben, ahol a struktúra, a szabályok és az utasítások uralkodnak. Mindketten önállóan dolgozunk, egyedül, rugalmas napirendben, saját magunk által kijelölt célokat követünk, és egyikünknek sem megszokott a foglalkozása. Vagyis az építő elsődleges hormonja, a szerotonin szintje nagy valószínűséggel mindkettőnkben alacsony. És mindkettőnkben ugyanolyan a szexuális késztetések erőssége, ami arra utal, hogy az irányító fő hormonjának, a tesztoszteronnak mindketten ugyanolyan szintjét örököltük. Az én mindennapos életem antropológus-íróként mégis nagyban eltér Lorna hőlégballonpilóta és festő életétől. Másképpen öltözködünk, másfajta sportokat űzünk, más könyveket olvasunk, sőt más országban élünk. Nem vagyunk egymás pontos másolatai. Az állításom tehát az, hogy a felfedezők, az építők, az irányítók és a tárgyalók nem mind tökéletesen egyformák. Egyes felfedezők hegyet másznak, mások a történelem megszállottjai, régiséget gyűjtenek, színházba járnak vagy falják a könyveket. Bizonyos építők vállalkozásokat vezetnek, másokból katona vagy könyvelő, megint másokból pap, rabbi vagy

imám lesz. Van olyan irányító, aki éjjel-nappal egy laboratóriumban kutatja a rák ellenszerét, van, aki számítógépes chipeket tervez vagy karosszérialakatosként dolgozik egy műhelyben. És némelyik tárgyaló országok békéjéért dolgozik a konferenciaasztal mellett, másik óvodát vezet vagy egy társadalmi szervezet aktivistája. Az előbb elvégzett teszt a velem született diszpozíciót méri fel – hogy milyen lapokat kaptam. Tapasztalataim és döntéseim alapján aztán erre a genetikai alapra építem fel a magam teljes személyiségét. Legyünk „önmagunk” Mindemellett az emberek – legyenek bár felfedezők, építők, irányítók vagy tárgyalók – hajlamosak egészen különböző módokon viselkedni. És legtöbbünkben e személyiségtípusok közül túlnyomórészt kettő nyilvánul meg. Persze vannak kivételek is. Például Keith barátomnál e négy személyiségtípus közül rendszeresen három is szóhoz jut. Rendkívül kellemes ember, ezenkívül költői módon bánik a szavakkal és szóképekkel – mindezek a tárgyaló jellegzetességei. Viszont az idegtudományok világszínvonalú szakembereként dolgozik, bonyolult technológiájú laboratóriumi kísérleteket vezet, irányító módjára. Tudományos elméletei, előadásai és költeményei pedig a felfedező kíváncsiságáról, kreativitásáról, tehetségéről és vakmerőségéről tanúskodnak. De olyan ember is van, akiben szinte mind a négy személyiségtípus egyforma erővel van jelen. Vegyük például Jennifert, aki egy jelentős New York-i kiadóvállalat szerkesztője. Miután elvégezte a személyiségtesztemet, azzal hívott fel, hogy mind a négy skálán majdnem azonos pontszámot ért el. – Biztosan rettenetes unalmas vagyok – panaszolta. – Aligha – feleltem. – Egyszerűen csak kiegyensúlyozott ember vagy. – De noha egészen közeli pontszámokat ért is el, úgy sejtem, még így is az elsődleges és a másodlagos típusa jelzi a legjobban, ki is ő valójában. Legtöbben olyannak is tudjuk tettetni magunkat, amilyenek nem vagyunk. Ahogy Cervantes Don Quijotéja mondja: „Tudom, ki vagyok, de tudom azt is, hogy nemcsak az lehetek, akinek magamat mondottam, hanem azonkívül még Franciaország tizenkét ∗ legnagyobb hőse és egyben a kilenc legnagyobb lovag is lehetek!” Mindannyian képesek vagyunk karakterünk ellenére „megjátszani magunkat”. Ez azonban fárasztó. Az újdonságra áhítozó felfedezőnek nehéz sokáig beleilleszkednie az unalmas munkarendbe vagy egy merev társadalmi időbeosztásba. Az óvatos építő számára néhány héten vagy hónapon túl nem kellemes az olyan életvitel, amely „borotvaélen” táncol. A döntésképes, határozott irányító valószínűleg egyre inkább tűkön ül, ha arra kényszerítik, hogy mások döntésére várakozzon. És az együtt érző, gondoskodó tárgyaló aligha érzi jól magát egy olyan állásban, amelyben zsarolással kell kinyernie az emberekből az információt, vagy ha egy kitelepítésnél arról kell döntenie, ki maradjon életben és ki nem. A temperamentum mindenesetre nem teljesen alakítható. Erre egy Washingtonban tartott előadásom estéjén döbbentem rá. Odajött hozzám egy asszony a közönségből, és elmondta, hogy három éve jár együtt egy férfival, de soha nem érzi „önmagának” magát, amikor vele van. A kedvéért megjátssza, hogy érdekli a hadtörténelem és a sport a tévében. Ha mellette volt, egyfajta őrült lelkesedéssel viselkedett, amelyben nem ismert magára. Sikerült ugyan mindezt kicsikarnia magából, de ebben az igyekezetében egészen kimerült. „Olyankor, amikor üzleti útra másik városba megy” – vallotta meg bizalmasan –, „visszacsúszom régi földi valómba.” „Az integritás annyit jelent, hogy készek vagyunk nem megerőszakolni az identitásunkat” – írta Erich Fromm pszichológus. Gyanítom, ez az asszony előbb-utóbb olyan kényelmetlenül érzi majd magát a társa mellett, hogy el fog kezdeni önmagaként viselkedni. Akármi történik a kapcsolatával, önmagát talán csak jobban fogja szeretni. 

Radnóti Miklós átdolgozása.

Szeretni magunkat Mindezt azért mondom, mert folyamatosan úgy tapasztalom, szinte mindenki, aki elvégzi ezt a személyiségtesztet, boldog a saját alapvető temperamentumával. A felfedező szeret kíváncsi és spontán lenni, az építő óvatos, lojális és tradicionális, az irányító örül a határozottságának, a logikájának és a követelményrendszerének, a tárgyaló pedig kedveli magában az empátiát, az altruizmust és a fantáziát. Ahogy Eleanor Roosevelt fogalmazott: „Úgy gondolom, valahogy megtanuljuk, kik vagyunk, és aztán kitartunk e döntés mellett.” Nemcsak kitartunk mellette, de szeretjük is. Először az irodámban, egy különös pillanatban tűnt fel nekem, hogy az emberek hajlamosak szeretni saját egyedi temperamentumukat. Egy fiatal nő jött el hozzám, aki nyári munkát keresett. Éppen akkor szerezte meg a PhD fokozatát pszichológiából a helyi egyetemen, és egy társkereső szolgálatnál szeretett volna dolgozni. Az egyik tavaszi délután meg is érkezett hozzám: Apró, ápolt, élénk fiatalasszony volt, állig begombolt hivatali öltözékben. Letelepedett a kanapémra, és belekezdtünk az interjúba. Néhány perc múlva megkérdeztem, elvégezte-e a személyiségtesztemet. Igennel felelt. „És mi az elsődleges típusa?” – kérdeztem. „Irányító” – felelte. „Ó” – mondtam, és hirtelen rám tört valami nyugtalan érzés. Az előbb említettem, hogy az irányító hajlamos szókimondó, néha nyersen őszinte, sőt durva módon viselkedni. Úgy éreztem hát, vigasztalnom kell, ezért azt mondtam, bizonyára rendelkezik társas intelligenciával, és kedves az emberekhez. Csönd támadt. Aztán rávágta: „Nem vagyok kedves az emberekhez. A nővérem az, aki mindig kedves az emberekkel – még azzal is, akit nem kedvel. Ezt én gyengeségnek tartom. Én szeretem megmondani, amit gondolok.” Rádöbbentem, hogy hibáztam. Igyekezetemben, hogy általam különösen csodált jellemvonásokat tulajdonítsak neki, megsértettem ezt a tűzről pattant ifjú irányítót. Az „én” stabilitása Vajon ez a karakán ifjú hölgy harminc év múlva is „megmondja, amit gondol”? Az a sejtésem, hogy igen. A pszichológusok évtizedeken át vizsgálgatták, mennyit változik az ember személyisége az idő előrehaladtával. Ezt a megismételt teszt módszerével mérik. Ugyanaz az ember hetek, hónapok vagy évek elteltével elvégzi ugyanazt a tesztet, majd az eredményeket összehasonlítják. Hogy mi az eredmény? A temperamentum legtöbb vonása egész életünkben stabil marad. A gyerekeknél és a tinédzsereknél a megismételt tesztek pontszámai nagyobb változást mutatnak, valószínűleg azért, mert képességeik folyamatos alakulásával hajlamosak az önmagukról alkotott képet is megváltoztatni. Az idősebbek pontszámai az idők során szintén változóbbak, talán mert a korosabbak megtanulták a feltételekhez illően változtatni a személyiségüket. A személyiségteszteken a legpontosabb és legkövetkezetesebb eredményeket azok a – többnyire középkorú – emberek érik el, akik aktívak és szabadon kinyilváníthatják természetes hajlamaikat. Bizonyos jellemvonások azonban hajlamosak életünk folyamán változni. A világ összes serdülője általában szorongóbb, nyitottabb az új élmények iránt, extrovertáltabb, ugyanakkor kevésbé lelkiismeretes és kellemes ember. A legkülönbözőbb országok, például Anglia, Németország, a Cseh Köztársaság és Törökország polgárai a középkorúság elérésével lelkiismeretesebbek és kellemesebbek, ugyanakkor kevésbé extrovertáltak és az új iránt is kevésbé fogékonyak, viszont szorongók lesznek. De még az élet derekán is előfordul, hogy létváltoztató élményen átesett emberek torz képet mutatnak magukról a személyiségteszteken. A házasságkötés és a válás, egy fontos állás

megszerzése vagy elvesztése, a nyugdíjazás, egy fontos barát vagy családtag elvesztése, egy komoly betegség, az élet bármely öröme és traumája megváltoztathatja önmagunkról alkotott képünket. Figyelemre méltó, hogy a létváltoztató események még arra is képesek, hogy bizonyos géneket ki- vagy bekapcsoljanak, ami maradandó személyiségváltozáshoz vezethet. És nem mindig a rossz irányba. Néha az ilyen drámai események olyan eddig rejtett jellemvonásainkat is működésbe hozhatják, amelyekről soha nem is tudtunk. Valamikori lakástulajdonosom, George is bizonyára ilyesfajta átalakuláson ment keresztül. George átalakulása George a legrosszabb fajta tulajdonos, kicsinyes és kellemetlen ember volt. Annyira fukar, hogy például nem volt hajlandó fűteni és meleg vízzel ellátni harmadik emeleti lakásomat sem. De éppilyen bosszantó volt az is, hogy amikor kifestette az épület lépcsőházát, saját, első emeleti lakásánál megállt, a két felső emeletnél tovább hagyta hámlani a vakolatot. Ráadásul a lakókat állandóan alaptalanul megvádolta valamivel. Legrosszabb formáját aznap reggel mutatta, amikor bedörömbölt az ajtómon, és megszidott, hogy lerágott articsókaleveleket szórtam el az épület meredek hátsó lépcsőjén. Az igaz, hogy este valóban articsókát ettem, de az is biztos, hogy a szemetet nem szórtam szét az épületben. Amikor George ott állt füstölögve, körülnéztem, és valóban azt láttam, hogy a lépcsőház tele van articsókalevéllel, citrommagokkal és egyéb ismerős étkezési hulladékkal. Amikor rámutattam, hogy bizonyára az ő lusta fiacskája szórta ki a szemeteszsákom tartalmát, ahogy végigvonszolta a málló lépcsőkből kiálló szögeken, George majd megpukkadt a dühtől. Nem sokkal e kellemetlen esetet követően George létváltoztató élményen merit keresztül: rákos lett. Rendkívül érdekes módon ez az élmény kellemes emberré változtatta. Bár továbbra sem fűtött, és meleg vizet sem adott a lakásomba, sőt a saját bejáratán túl a festést sem folytatta, de ettől kezdve úriemberként, kifejezetten elbűvölően viselkedett egészen addig, amíg sok évvel később el nem költöztem. Vajon melyik személyiségtípus jött természetesebben George-ból? Soha nem fogom megtudni. De hacsak nem éri az embert valamilyen embert próbáló élmény, valószínűleg élete nagy részében, ha nem örökké, megmarad a felfedező, építő, irányító és tárgyaló ugyanolyan kombinációjának. Becsapható-e a teszt? Vajon be lehet-e csapni a tesztet, és úgy megírni a válaszokat, hogy vonzóbb színben tüntessem fel magam? Ez a kérdés régóta foglalkoztatja a pszichológusokat. Legtöbbjük szerint sokféleképpen lehet szemlélni egy kérdőív eredményeit. A teszt megragadhatja, hogy ki vagyok, mit gondolok magamról (énkép/selfconcept) vagy kinek szeretném láttatni magam (önbemutatás/self-presentation). Mindhárom felfogás érdekes dolgokat árul el rólam. Mindazonáltal az adatok arra utalnak, hogy a legtöbb kérdőív valóban azt mutatja, ki vagyok. Érdekes módon azok a személyiségtesztek (így a most elvégzett teszt is), amelyek egyszerű, általános kijelentéseket tartalmaznak (például „időnként a pillanat sugallatára cselekszem” vagy „határozott vagyok”), megbízhatóbbak a ravaszabb kérdőíveknél. Valójában, ha a kutatók olyan kérdéseket is feltesznek, amelyek a hazugságot és az alakoskodást hivatottak mérni, az eredmények megbízhatósága nem növekszik. No és a nemzeti karakter? És mi a helyzet a nemzeti karakterrel? Lehetséges-e, hogy a nemzetiségem miatt inkább felfedező, építő, irányító vagy tárgyaló vagyok?

Már csak azért is tudni szeretném, mert személyiségtesztem már harmincnégy másik ország match.com internetes oldalán is elérhető. E nemzetközi adatok elemzésével, azt remélem, kiderül számomra: a kultúra hogyan hat a temperamentumra. Egy másik személyiségteszt viszont már megmutatta, hogy Etiópia, India, Indonézia, Libanon, Észtország és még negyvenhárom másik ország lakói a személyiségvonások azonos készletén osztoznak – attól függetlenül, hogy idősek vagy fiatalok, gazdagok vagy szegények, fehérek vagy színes bőrűek. A család, Isten, a nemiség és a közösség kérdéseiről vallott nézeteink, irodalmi, zenei, étkezésbeli ízlésünk biztosan változik neveltetésünk helye, ideje és módja szerint. Ám hogy valaki mennyire kíváncsi, kreatív, tradicionális, nyugodt, határozott vagy együtt érző, valószínűleg nem függ attól, hogy Kairóban, Tokióban vagy La Pazban él. A négy személyiségtípus – a felfedező, az építő, az irányító és a tárgyaló – a biológiából, nem pedig a kultúrából ered. Állati elmék Mi több, az alapvető személyiségtípusok némelyik vonása még az állatoknál is fellelhető – ami arra utal, hogy e négy viselkedési típus bizonyos jellegzetességei már az ősidők őslényeinél megjelentek.2 Vegyük például a kíváncsiságot, a felfedező ismertetőjegyét! Amikor a kutatók rózsaszín párduc figurát tettek egy-két cinke nyitott kalitkája elé, néhányan közülük azonnal kiugráltak, hogy megvizsgálják, míg mások a kalitkában maradtak. Vagyis a kíváncsisághoz nem kell európai agy. A lelkiismeretesség, az építő alapvonása is felfedezhető más lényeknél. Rendkívüli példát szolgáltat erre Safi, a német juhászkutya, Barb Smuts híres főemlőskutató régi társa. Barb egy állatmenhelyen választotta ki Safit, még kölyök korában. Mielőtt azonban hazavitte volna, még megállt vele egy kutyákkal teli közeli parkban. Safi rögtön beszállt a helyi kutyaközösség vad hempergőzésébe, amíg egy mókus át nem rohant a színen. Abban a pillanatban az összes kutya utánavetette magát, be az erdőbe. „Buksi, vissza!”, „Rex, lábhoz!” – kiabált a többi kutyatulajdonos. Barb még nem adott nevet a kutyájának, úgyhogy csak annyit tudott kiáltani: „Gyere vissza!” Mégis egyedül Safi hallgatott a gazdájára, és kullogott vissza a lábához. Aztán egész életében lelkiismeretesnek bizonyult. Például, ha egy kirándulás közben Barb lefeküdt szunyókálni, Safi nem volt hajlandó melléheveredni. Őrt állt mellette, és csak akkor nyugodott le, amikor Barb már felébredt. Nem csak a madaraknak és az emlősöknek vannak egyéni személyiségjegyeik. Egyes gyümölcslegyek például egy kicsit irányítóként viselkednek, és sokkal agresszívabbak társaiknál. A kutatók akkor figyelték meg ezt a jelenséget, amikor lakóhelyet építettek egy sereg „gyümölcslégynek”, melyeket azért neveznek így, mert nyári napokon ott zümmögnek a konyhapulton hagyott gyümölcs körül. Ez a sajátságos lakótelep egy kis gardróbból állt, amely mellett a legyek két kis, mézzel bekent rúdra ereszkedhettek le, és ott táplálkozhattak. Remek lakóhely volt, minden légynek volt benne hely. Ám, amikor a kutatók reggelente benéztek, hogy megvizsgálják, mi történik, azt találták, hogy a két táplálkozóhely egyikét egyetlen hím uralta, és az összes többi a másikon zsúfolódott össze. De aki egy polipot ismer, még nem biztos, hogy az összeset ismeri. Vegyük például „Kéjsóvár Larry”-t, azt a hatalmas csendes-óceáni polipot, amely nem sokkal ezelőttig Seattle egyik akváriumában élt. A kutatók azért nevezték így, mert szexuális szándékkal közeledett mindenkihez, aki elhaladt a tartálya előtt. Vele élt „Emily Dickinson”, a kínosan szégyenlős nőstény, aki folyton elbújt az akvárium kövei mögé, valamint „Lucrécia McDög” is, aki az éj leple alatt rendszeresen szétzúzta a vízszűrőt, és elhengergette a köveket. Az állatvilágban ez a négy személyiségtípus talán legjobban annál a csimpánzcsapatnál volt megfigyelhető, amelyik a hollandiai Arnhem állatkertjében, egy kolóniában élt. Amikor

Frans de Waal főemlőskutató 1975-ben a csimpánzok tanulmányozására odaérkezett, a kolóniában összesen huszonhárom hímet és nőstényt talált. Dendi volt a csapatnál a felfedező, egy igazi kockázatvállaló kalandor. Valahányszor a csapat megpróbált kitörni a ketrecből, Dendi volt a főkolompos. De Waal csak „menekülő kapitánynak” nevezte. Luit rendkívül barátságos volt, ami a tárgyaló alapvonása. „Nyitott, barátságos természete van, és nagyra tartja a társaságot” – jegyezte meg de Waal. Yeroen az ambícióiról volt nevezetes. „Nagyon figyel, ha valami érdekli” – írta de Waal. „Ha valamit meg akar szerezni, senki és semmi nem számít neki. Igazi akarnok/zsarnok.” Yeroenhez hasonlóan nagyon sok irányító teszi kockára az egészségét, biztonságát, családi életét, hogy előrébb jusson. Mama pedig nyugodt volt és remek szervező – igazi őr és békéltető. De Waal szerint „óriási tekintélynek örvendett a közösségben”. Az építők, a társadalom oszlopai a csimpánzok között éppúgy megtalálhatóak, mint az embereknél. Az emberek évszázadok óta tudják, hogy sok állatfaj egyes példányai egyéni, különleges személyiséggel bírnak. Sőt, különböző személyiségjegyekkel rendelkező madarakat, kutyákat, lovakat próbáltak is kitenyészteni. Talán a személyiségtesztemet valami varázslattal át is írhatnám állatnyelvre, és megpróbálhatnám elvégezni a bálnák, a pingvinek, a menyétek, az orrszarvúk, valamint minden rendű és rangú szőrös és tollas rokonaik körében. Biztos vagyok benne, hogy mindjárt felfedezők, építők, irányítók és tárgyalók népesítenék be a természet legvadabb élőhelyeit. A személyiség evolúciója E négy temperamentum stílusváltozatai valószínűleg már jóval azelőtt kialakultak, hogy a dinoszauruszok léptei alatt döngeni kezdett a gőzölgő föld. Az eonok során élő milliárdnyi teremtmény közül az anyatermészet időnként azokat a példányokat részesítette előnyben, amelyek felfedezték a környezetüket, máskor pedig azokat választotta ki, amelyek vagy óvatosabbak, vagy agresszívebbek, vagy inkább társasági lények voltak. És ez a négy alapvető személyiségkonstelláció – a mai emberi felfedező, építő, irányító és tárgyaló típusaink előfutárai – olyan távoli lények között is megfigyelhető, mint a mai gyümölcslegyek, polipok és csimpánzok ősei. Aztán, amikor emberi őseink mintegy ötmillió évvel ezelőtt leereszkedtek Afrika hamarosan eltűnő fáiról, a különböző beállítottságúak eltérő szerepeket kezdtek játszani az apró csapatokon belül. A mai felfedezők ősei messzire barangoltak a veszélyekkel teli füves pusztákon, ahonnan hússal, magvakkal és információkkal tértek vissza. A mai óvatos építők előfutárai védték a csoportot, és fokozatosan létrehozták a törzsi élet szertartásait. A modern technikai szakemberek elődei jobb dárdákat és csapdákat fejlesztettek ki, kiszámították a várható esőzések és holdfogyatkozások idejét. Korunk képzeletgazdag, intuitív tárgyalóinak akkori megfelelői pedig társas készségeik révén egyben tartották a csoportot. És amikor őseink összeadták természetes képességeiket, beléptek egy másik korszakba, egy új generációba. A csoporton belüli változatosság lényeges társadalmi és gazdasági haszonnal járt. Így vált uralkodóvá a négy alapvető személyiségtípus. A tudósok azt a hipotézist is felvetették, hogy az újdonságkeresés speciális génje – a felfedező különleges jellemvonása – ritka mutációként jelent meg, és csak azért vált gyakoribbá, mert a fennmaradás szempontjából fontos volt. Ezen elmélet ellenőrzéséhez emberek csoportjait közös feladatokkal látták el. Annyi biztos, hogy a kockázatvállalás génjével megáldott tagokkal rendelkező csoportok sokkal jobban teljesítettek. A kutatók tehát arra következtettek, hogy a kockázatvállalók elősegítik a csoport fennmaradását.

Számos más jellemvonás speciális génje is az alkalmazkodás révén emelkedett ki. Az idők folyamán aztán e négy tág személyiségtípus – a felfedező, az építő, az irányító és a tárgyaló – biológiai alapjaiból az eonokon át kialakultak a mai személyiségek. Hippokratész, Arisztotelész, Jung és Myers E négy alapvető személyiségtípus fogalmáról a nyugati történelemben az ókori görögöktől kezdve tesznek említést. Hippokratész, az i. e. 460 es 370 közt elő görög orvos volt az első, aki a négy „testnedven” alapuló négyfajta tág temperamentum létezését feltételezte. Arisztotelész (i. e. 384–322) úgy vélte, hogy az emberiség négy úton keresi a boldogságot – érzéki örömökön keresztül, amelyet hedone néven, javak felhalmozásával, amelyet proprietare néven említett, a logikai vizsgálódás, avagy dialogike révén, végül az erkölcsi érdem felhalmozásával, azaz az ethikos útján. Arisztotelész tökéletesen megragadta a felfedező, az építő, az irányító és a tárgyaló alapvonásait. Galenus, az i. sz. második században élt római doktor újból meghatározta e négy típus elsődleges jegyeit. Úgy vélte, a szangvinikus egyén optimista, impulzív, energikus és örömkedvelő – csupa felfedező vonás. A melankolikusak elgondolkodó, töprengő, aprólékos emberek – épp mint az építők. A flegmatikusok kevésbé érzelmes, racionális, szabálytisztelő emberek – mindezek az irányítók közös jegyei. A kolerikus emberek szenvedélyesek – ez pedig a tárgyaló alapvonása. Azóta a 16. századi bécsi orvos, Paracelsus, a 18. századi német filozófus, Immanuel Kant és egy sor további filozófus és pszichológus – például Rudolf Steiner, Alfred Adler, Erich Adickes, Erich Fromm és főképpen Carl Jung fejtette ki azt a meggyőződését, hogy minden ember jellegzetes biológiai jegyek egyéni kombinációit örökli. A temperamentum legkiterjedtebb kategorizálása Isabel Briggs Myers és anyja, Katherine Cook Briggs munkásságából származik. Ez a két asszony az 1940-es években dolgozta ki az azóta világszerte népszerűvé vált Myers–Briggs-féle típusindikátort, az MBTI kérdőívet. Ezt a tesztet azóta tizenhat nyelvre fordították le, és világszerte 30 millió ember töltötte ki az önismeret és a csoportkommunikáció fejlesztése céljából. Mitől olyan népszerű a Myers–Briggs-teszt? Mert, hála a biológiának, működik. Noha Isabel Myersnek erről nem volt tudomása, legtöbb típusa az általam azonosított négy alapvető biológiai alkathoz illeszkedik.3 Aztán az 1990-es években David Keirsey Isabel Myers egyik pártfogoltja a gondoskodó, a józan, a precíz és az idealista négy alapvető személyiségtípusára egyszerűsítette a sémát. Nekem nem volt tudomásom Keirsey típusairól, amikor 2005. újév napján íróasztalom mögött felvázoltam saját négy személyiségtípusomat. A megdöbbentő hasonlóság csak később tűnt fel. Ez a négy személyiségtípus a nyugatitól eltérő hagyományban is megjelenik. Például több észak-amerikai indián törzs, amely történetileg a mai Közép-Nyugat nagy síkságán élt, hitt az élet körforgását ábrázoló, szent gyógyító kerékben. Kelet felé szárnyalt a sas, a látás és a megvilágosodás szimbóluma. Nyugaton járt a medve, a nyugodt, óvatos teremtés, amely barlangokban húzódik meg, és nem vándorol. Északot a bölény, az értelem és a bölcsesség megtestesítője képviselte. Dél felé élt az egér, az ártatlanság és a bizalom szimbóluma. Ez a négy élőlény a felfedező, építő, irányító és tárgyaló alapvonásait hordozza. Röviden, az állati viselkedés kutatói, orvosok, filozófusok és pszichológusok több mint kétezer éve számon tartják e négy személyiségtípus központi vonásait. Nekem annyi előnyöm volt velük szemben, hogy a 21. század tudománya révén e négy személyiségkonstellációt a biológiai meghatározó tényezőivel tudtam összekapcsolni.

Kibe leszek szerelmes? Az imént elvégzett személyiségteszt tehát arra kérdez rá, hogy „ki vagyok én?” – vagyis egy olyan alapvető részem szempontjából, amelynek evolúciója emberi őseink megjelenésénél évmilliókkal korábban kezdődött. De vajon elődeinkben miért fejlődött ki az a hajlam, hogy egyes típusokhoz sokkal inkább vonzódnak a többinél? Mint már tudjuk, a felfedező a másik felfedezőhöz, az építő a másik építőhöz vonzódik, miközben az irányító szignifikánsan nagyobb valószínűséggel tárgyalót, a tárgyaló pedig szignifikánsan nagyobb valószínűséggel irányítót választ. De miért őt, és nem valaki mást? Eredetileg ezt a kérdést tették fel nekem a match.com munkatársai 2004 karácsonyi szünetében. Mindezekre a vonzalmi mintákra gondolva rögtön látom, miért így alakultak ki. Vegyük például az irányító és a tárgyaló közötti vonzódást! Az irányító határozott, szókimondó, döntésképes, koncentrált, gyakorlatias és versengő típus – ezek a tulajdonságok pedig sok tárgyalóból hiányoznak. A tárgyaló viszont társas vénájú, jól beszélő, rugalmas gondolkodású és együtt érző ember – amelyekre az irányítónak gyakran szüksége van. Továbbá mindkét típus szívesen játszik el a gondolataival és az elméleteivel. Miközben az irányító a mélységet viszi ezekbe a beszélgetésekbe, a tárgyaló tágabb összefüggések közé helyezi azokat. Érdekes módon ezek a típusok biológiailag is gazdagíthatják egymás temperamentumát. Ha a magabiztos, jó önérvényesítő képességű irányító szembekerül a békés tárgyalóval, az irányító a tesztoszteron kiválasztását indíthatja el a tárgyalóban, amelytől az jobb önérvényesítővé válhat. És amikor az érzelmesebb tárgyaló megsimogatja és megöleli az irányítót, a fizikai kapcsolat révén oxitocin (és így ösztrogén) kiválasztódását indíthatja el a versengő irányítóban, amitől talán az irányító is bizalmasabb, intuitívebb, együttérzőbb és gondoskodóbb lesz. És ami a legfontosabb, ha az irányító és a tárgyaló összeadja természetes képességeit, remek együttest alkothatnak az utódok felnevelésében. De miért keresi az építő a másik építőt? Talán éppen azért, mert az ilyen ember hagyományos, hűséges, otthon- és családszerető. El tudunk-e képzelni a gyereknevelésre két hűséges és odaadó szülőnél alkalmasabb kombinációt? És valóban, az adatok is azt igazolják, hogy ezek a szerotoninban gazdag emberek magukhoz hasonló házastársat keresnek. Az a gyanúm, a világ legtöbb ötven évig tartó házasságát építő–építő párok alkotják – ami e DNS továbbörökítésére is kiváló stratégia. És mi a helyzet a felfedezők egymás iránti vonzódásával? A vizsgálatok azt mutatják, hogy ezek a dopaminban gazdag férfiak és nők is egymással házasodnak, nemcsak az Egyesült Államokban, de Németországban és Hollandiában is. Ki fogja nevelni a kisgyereket, ha mindkét szülő állandóan távol van, mert valamilyen izgalmas fizikai vagy szellemi kalandot keres? A felfedezők nagyobb arányban elégedetlenek a házasságukkal; eme élményhajszolók közt a válás is gyakoribb. A felfedező–felfedező párosítás nem tűnik szerencsés gyermeknevelési stratégiának. Ám a természet erre is rendelkezik megoldással. Miután a felfedező nagyobb valószínűséggel válik el és házasodik újra, az is gyakoribb, hogy egynél több partnertől lesznek gyermekei. Elég hétköznapi dolog olyan férfiakkal és nőkkel találkozni, akik kétszer házasodtak, és mindkét házastársuktól gyermekük született. Nem mintha javasolnám a válást és a többszöri házasodási, de ebben is egyfajta genetikai bölcsesség mutatkozik meg. A régi időkben éhínségek és egyéb kalasztrófák pusztították a családokat, különösen a gyermekeket. Ha az ősi felfedezők nagyobb változatosságot hoztak létre utódaik körében, néhány gyermek túlélhette a nehézségeket – és továbbadta a DNS-ét. Réges-régen őseink körében négy nagyon tág, alapvető temperamentumtípus alakult ki. Mi több, mind a négy típus erőteljesen vonzódott ahhoz, amelyik vagy kiegészítette, vagy kiemelte az ő személyiségét, oly módon, amely segít a gyermeknevelésben. Az irányítók és a tárgyalók egyesítették a maguk meglehetősen eltérő erőforrásait. Az építők azt a képességüket használták ki, hogy egy partnerrel sok gyermeket nemzenek. A felfedezők pedig utódaikon

keresztül teremtettek változatosságot. Mindegyik módszer sikerrel kombinálja és terjeszti a saját génjeit, ahogy ez napjainkban is történik. A természet rendszere még sokkal bonyolultabb. A szerelmi partner kiválasztásában a másodlagos személyiségtípus is szerepet játszik. Például én magam is látom, hogy másodlagos típusom hogyan hatott a kapcsolataimra. Mint már említettem, én FELFEDEZŐ/tárgyaló típus vagyok. És a FELFEDEZŐ/irányítókhoz vonzódom. Figyeljük meg a szimmetriát ebben! Felfedezőként olyan társam van, akivel együtt kalandozhatok – egy másik felfedező. Tárgyalóként pedig olyasvalaki, aki arra késztet, hogy határozottabb és döntésképesebb legyek – egy irányító. Nincs rossz illeszkedés. Minden típusú partnerkapcsolat másban jó és másban gyenge – és másképp kombinálódik benne számos lényeges jellemvonás. Extroverzió és introverzió De mielőtt még továbblépnénk azokra a fejezetekre, amelyek a „ki vagyok?” és „kit szeretek?” kérdéskörével foglalkoznak, meg kell említenem valamit. Nem mértem egy olyan jellemvonást, amelyet sokan központi jelentőségűnek tekintenek a személyiség és kapcsolatai szempontjából: az extrovertáltság fokát. Hogy miért? Mindenekelőtt mert úgy érzem, az extrovertáltság és az introvertáltság fogalmát általában félreértik. A pszichológusok az extrovertáltakat rendszerint eljáró, társas, önérvényesítő, energikus, lelkes és bőbeszédű embereknek tekintik. Azt mondják, ezek az emberek több örömöt, vidámságot és más pozitív érzéseket élnek át. Az introvertáltak ezzel szemben szégyenlősek és visszafogottak. Ez a definíció azonban nem vesz tudomást az extroverzió egyik lényeges aspektusáról – arról, hogy honnan származik az energiánk. Isabel Myers zseniális megfogalmazásával: az extrovertáltak a külvilágra koncentrálnak, a többiektől nyerik az energiájukat. Az introvertáltak ezzel szemben befelé fordulnak. Attól nyugodnak meg, lazulnak el és újulnak meg, hogy feltárják saját érzéseik és gondolataik belső világát. Akármilyen jó megfigyelő volt is Myers, híres tesztjében kollégáival együtt elmulasztotta mérni az extrovertáltság és az introvertáltság alaptulajdonságát. Ennek ellenére nekem tetszik Myers eredeti definíciója az extrovertált és az introvertált emberről, és egybevág saját tapasztalataimmal is. Például ikertestvérem, Lorna, megnyerő, energikus, beszédes és lelkes ember. Szereti a társaságot, jól érzi magát az emberek között, könnyen barátkozik és tartja fenn a kapcsolatait. De szabad idejében nem keresi őket. Szombat délutánonként szívesebben repked a szelek szárnyán Svájc fölött hőlégballonjával, vagy vitorlázik egy kis hajón a Földközi-tengeren, vagy bezárkózik kis dél-franciaországi műtermébe és festeget. Esténként pedig szívesebben megy színházba, kiállításra, mint társasági összejövetelekre. Vladimír Horowitz, a nagy zongorista nyilvánvalóan hasonló cipőben járt. Egyszer megkérdezték, mennyit kér, hogy zongorázzon egy párizsi estélyen, majd elnökösködjön a helyi notabilitások részvételével tartott fogadáson. A fáma szerint így felelt: „Fellépti díjam százezer dollár. Ebből ötezer a zongorázás, kilencvenötezer a fogadáson való részvétel.” Valószínűleg Horowitz is egyetértett volna azzal, amit egyszer Lorna mondott nekem: „Szeretem az embereket, csak nagyon fárasztanak.” Míg az introvertáltak általában társasági lények, sok olyan extrovertált ember van, aki társaságban zavarban van. Vegyük például Sallyt, az idegkutatót! Sally gátlásos, sokat hallgat, ha pedig megszólal, sokszor összefüggéstelenül fecseg. Szabad idejét mégis otthon élvezi vagy a barátaival tölti. Ahogy ő mondja, „imádom az embereket, belőlük nyerek energiát”. Az én felfogásom szerint Lorna és Horowitz barátságos introvertált, Sally pedig társaságban botladozó extrovertált.

Mi több, úgy sejtem, hogy minden személyiségtípus másképpen fejezi ki az extrovertáltságát. Az extrovertált felfedező valószínűleg csillogó társalgó – amíg az unalom, hogy mindig ugyanazokat az arcokat látja, új kalandokba nem űzi. A négy típus közül valószínűleg az építőnek van a legtöbb barátja és ismerőse, de nem bocsátkozik igazi, belső valóját feltáró beszélgetésekbe. Az irányító nem áll a társaság középpontjában, mert mély és intenzív beszélgetésekre vágyik, ha viszont mégis összebarátkozik valakivel, akire felnéz, akkor mély, alapos és lelkes tud lenni. A tárgyaló pedig olyan kedves, hogy valószínűleg akkor is tud extrovertált módon viselkedni, amikor egyetlenegy valakivel folytatott csendes, bizalmas beszélgetésre vágyik. Én az extrovertáltságot túlságosan bonyolult jellemvonásnak tekintem ahhoz, hogy egy rövid tesztben mérni lehessen, de leginkább az tántorított el e temperamentumvonás megmérésétől, hogy az extrovertáltak nem feltétlenül az extrovertáltakhoz, az introvertáltak pedig az introvertáltakhoz vonzódnak, sőt az extrovertáltak és az introvertáltak sem választják egymást szignifikánsan nagyobb mértékben. Ez a személyiségjegy egyszerűen nem játszik lényeges szerepet szerelmi vonzalmakban; más vonások alapján választunk társat magunknak. Ugyanilyen okból nem vizsgáltam a neurózis és a szorongás mértékét. Az emberek e jellemvonások tekintetében sem a hasonlókat vagy a különbözőket választják. A természet kockajátéka Henry James regényíró írta egyszer: „Soha ne mondd, hogy ismered az emberi szív végső igazságát.” Mindannyian e négyféle viselkedési és gondolkodási alaptípus bonyolult keverékét alkotjuk. És van, aki nem hallgat a biológia sugallatára, amikor szerelmi partnert választ. A vak véletlen mindegyikünk életében szerepet játszik. Alapvetően sokfélék vagyunk, és természettől fogva sokkal jobban vonzódunk egyesekhez, mint másokhoz. Lord Tennyson, a költő szavaival: „vágjunk hát bele”, és „kövessük a tudást, mint a hullócsillagot”. A következő négy fejezetet annak a kérdésnek szenteltem, ki vagyok én, milyen alapvető személyiségtípushoz tartozom. E könyv további fejezetei pedig azt vizsgálják, kit szeretek, a természet törvényeit kihasználva hogyan találhatom meg és tarthatom meg páromat.

4. fejezet Fenékig üríteni a poharat A felfedező Ne kövessük az ösvényt, bármerre vezet. Inkább arra menjünk, amerre nem vezet ösvény. És hagyjunk nyomot. Japán közmondás A múlt télen megettem egy tarantellapókot. Tempura tésztában kisütve. De azért csak tarantellapók volt, nyolc szőrös lábbal. Nem ettem meg az egészet, csak a fejét – a többit a tányéron hagytam. Még azon az estén ettem skorpiót is, egy kis aligátort, medvehúst meg néhány harapásnyi kengurut. A csörgőkígyó, a jak, a dél-amerikai patkány, az indonéz svábbogár és a teknős kimaradt. A hernyót is félretoltam. A hernyó valahogy nem ment. A hernyó még szendvicsben is csak hernyó. Mi történt velem? Nos, hófehér estélyi ruhában feszítettem, nyakamban egy huszonegy medvekaromból álló nyaklánccal, amelyet évekkel azelőtt vettem, amikor az arizonai navahó indián-rezervátumban laktam. Több száz más emberrel együtt szmokingot viseltem. A

Felfedezők Klubjának éves estélyen vettem részt a New York-i Waldorf Astoria Hotelben. Ott álltunk mindannyian a kristálycsillárok alatt, vastag vörös szőnyegeken, folyt a pezsgő, és „egzotikus előételeket” falatoztunk. Számomra soha vissza nem térő alkalom volt. Soha többet ilyet! Felfedező vagyok. De azért a tarantella mint előétel? Egyetlen szerencse, hogy nem volt rajtam a szemüvegem. Szenzációkeresők „Útelágazáshoz értem az erdőben – én a kevésbé kitaposott utat választottam, és ez mindent eldöntött.” Robert Frost nagyszerű költeménye talán azért érintett meg milliókat, mert életdöntéseinken való töprengésre szólít fel, és ezáltal a vágyakozás érzését váltja ki. Ám a „kevésbé kitaposott út” kiválasztása titokzatos, izgalmas kalandot is jelent – legalábbis a felfedezőnek. Jól ismerem ezt a típust. Valaki egyszer ezt mondta az ikertestvéremnek: „Nem ismertem még rajtad kívül olyan embert, akit fellelkesít, ha defektet kap.” Persze a felfedezőket sem mind lelkesíti a defekt. Van, aki nekivág a Mount Everestnek, az Ama-zonasnak vagy valamelyik másik izgalmas vidéknek. Ezek az emberek a fizikai megpróbáltatások izgalmát keresik. Van, aki a csőd szélén egyensúlyozva feltalál egy új szerkentyűt. Van, akit a gátlástalan szex, a szerencsejáték, az alkohol, a drogok izgatnak, és szereti kirúgni a hámból. Van, aki az elvont zenékért, az egzotikus művészetért, az ellenkultúra társadalmi megnyilvánulásaiért és az avantgárd eszmékért bolondul. Van, aki bélyeget, régiséget gyűjt, otthon marad és olvas, és a város egyetlen mozi-, színházi, zenei előadását sem hagyná ki. A felfedező az értelem és az érzékek kalandjait hajszolja. Jó példa erre Helen Keller, aki számtalan fogyatékosságát legyőzve fedezte fel a világot. 1880-ban született, és tizenkilenc hónapos korában olyan lázas betegségen esett át, amelytől a látását és a hallását is elvesztette. Ettől tomboló kis zsarnokká változott, óriási patáliákat rendezett, hogy felhívja magára a figyelmet, duzzogott és dobálta magát az ágyában. Egyszer három órára bezárta a mamáját a kamrába, miközben ő jókedvűen üldögélt a veranda lépcsőjén, és élvezte, hogy az dörömböl a kamraajtón. Később így írt kisgyermekkoráról: „Erős voltam, aktív, nem számoltam a következményekkel. Pontosan tudtam, mit akarok, mindig a magam útját jártam, még ha foggal-körömmel meg is kellett küzdenem érte.” Mindez addig tartott, amíg az alabamai Tuscumbiában levő házukba meg nem érkezett a huszonegy éves Anne Sullivan, és foglalkozni nem kezdett az akkor hétéves Helennel. Amikor Helen a reggelizőasztalnál megint nagy patáliát csapott, hogy őt elijessze – vadul hadonászott, meg az ételt dobálta –, Anne rávetette magát és lefogta. De az új nevelőnőben nemcsak erő lakozott. Ő maga is Massachusetts egyik szegényházában nőtt fel, és vak meg süket gyerekek gondozásával tartotta el magát és a kisöccsét; folyékonyan használta az amerikai jelnyelvet. És amint megérkezett Kellerék házába, ezt is felhasználva rögtön kezelésbe vette a zabolátlan kislányt. Valahányszor Helen hozzányúlt egy tárgyhoz, Anne megragadta a másik kezét, és jelnyelven beleírta a tárgy angol nevét. B-a-b-a, s-a-p-k-a, p-o-h-á-r – amíg Helennél be nem következett az „aha”-élmény. Ő évekkel később így emlékezett vissza az átéltekre: „Lesétáltunk az ösvényen a kúthoz, a rózsák illatát követve, amellyel be volt futtatva. Valaki vizet húzott, és a nevelőnőm a kiöntő alá tartotta a kezem. Miközben a víz hűvös sugárban lecsorgott az egyik kezemen, ő a másikba kibetűzte a víz szót, először lassan, aztán gyorsabban. Nyugodtan álltam, minden figyelmemet mozgó ujjaira összpontosítottam. Egyszer csak mintha valami elfeledett dolog ötlött volna fel bennem homályosan – egy visszatérő gondolat izgalma; és akkor valamiképpen feltárult előttem a nyelv misztériuma. Tudtam, hogy a víz azt a csodálatosan hűvös dolgot jelenti, amely végigcsorgott a kezemen. Ez az eleven szó felélesztette a lelkemet, fényt, reményt, örömet, felszabadulást jelentett számára.”

Helen Keller igazi felfedező volt. Ez a magas, szenvedélyes, költői teremtés később elvégezte a Radcliffe College-ot, több könyvet és számtalan cikket írt, harcolt a női egyenjogúságért, a választójogért, a vakok és a munkások jogaiért, a születésszabályozásért. Több ezer fős hallgatóság előtt beszélt, és Glover Clevelandtól Lyndon B. Johnsonig minden amerikai elnökkel találkozott. Mint írta: „Mit sem ér az élet, ha nem vakmerő kaland.” Dopamin – a szenzációéhség hormonja A felfedezőben egymással rokon jellemvonások konstellációja mutatkozik meg. Heves kíváncsiság és szokatlan kreativitás dolgozik benne, nyughatatlan, energikus, spontán, gyakran impulzív ember. Nagyon sok mindent képes kockára tenni számtalan törekvéséért, és könnyen elunja magát, ha éppen nem vesz részt valamiben, ami izgatja. Többnyire optimista, a hagyományokat nem különösebben tisztelő, autonóm ember. Képes alkalmazkodni, több különböző szerepet is eljátszani. Politikai nézeteit tekintve leginkább liberális, magánéletében rugalmas, pénzével, idejével, ötleteivel nagyvonalúan bánik, és áhítozik az újdonságra.1 „Minden öröm a változatosságban rejlik” – írta Samuel Johnson. A felfedezők mind így gondolkodnak. Új élményeket keresnek; ezt a jellemvonást nevezik a pszichológusok újdonságkeresésnek vagy szenzációéhségnek. És bár a kockázatot nem feltétlenül kedvelik, új, intenzív, lélegzetelállítóan izgalmas kalandokért még azt is hajlandóak vállalni. Személyiségtípus-tesztemben csak a felfedezők értettek teljesen egyet azzal a kijelentéssel, hogy „Izgalmasnak találom a váratlan helyzeteket”. A szenzációéhség hajlama nagyrészt örökletes. Valójában már fel is fedeztek néhány gént, amely ebben szerepet játszik. A dopaminaktivitást az agy gondolkodásra, érzésre és motiválásra használt területein jórészt egy DRD4 elnevezésű gén határozza meg. E gén egyik speciális változata köthető össze az újdonságkeresés számos válfajával. Öreg vagy fiatal, férfi vagy nő, gazdag vagy szegény, elefántcsonttoronyban vagy az utca szennyében nevelkedett, az az ember, aki ilyen gént örökölt a dopaminrendszerben, különlegesen áhítja a változatosságot. A dopamin egy sor másik vegyület, például közeli rokona, a norepinefrin és kisebb mértékben a tesztoszteron és a szerotonin2 közreműködésével hat. Úgyhogy, aki egy társkereső oldalon vagy hirdetésben önjellemzésével egy orvost, különösen egy endokrinológust szeretne elkápráztatni, a követkőképpen mutatkozhat be: „X éves nő/férfi vagyok, erős az aktivitásom a mezolimbikus dopaminrendszerben, kevés MAO-B van vérlemezeimen, sok a keringő tesztoszteronom, de sok limbikus területen alacsony a szerotoninom, a cerebrospinális folyadékomban pedig alacsony a norepinefrin szintje.” Röviden azonban annyit is mondhat: „felfedező vagyok”. Az én személyiségtípus-vizsgálatomban a chemistry.com 39 913 névtelen tagja közül 26% bizonyult felfedezőnek. A férfiak 27,1%-a, a nők közül 26,1% volt felfedező. Ez nagyon apró, de statisztikailag szignifikáns különbség: több férfi volt felfedező. Ám, ha hosszabb teszttel vizsgálhattam volna, hogy a nők hányfajta módon fedeznek fel, úgy sejtem, azonos számú női felfedezőt találtunk volna. Mindenesetre a vizsgált felfedezők sok mindenben megegyeztek. Többek közt mind a férfiak, mind a nők közülük Amerika nagyvárosaiban szeretnek élni – ahol a dolgok történnek. Unalomtűrés „A válságot bármelyik félkegyelmű kibírja – az ember a mindennapos életben őrlődik fel” – írta Anton Pavlovics Csehov. A felfedező nem csupán az újdonságot keresi, pszichológiai kifejezéssel: unalomtűrési képessége is alacsony. Az ismétlődő élmények, rutinfeladatok, unalmas társak felbosszantják. Szereti a váratlan dolgokat, energiát nyer belőlük. Mindenáron kerüli a monotóniát.

Híres felfedező volt John F. Kennedy, amerikai elnök. Nancy Dickerson, korábbi fehér házi tudósító így jellemezte: „Bármit elviselt – ellophatták a tárcáját, sértegethették, vitatkozhattak vele –, de ha untatták, azt megbocsáthatatlannak tartotta.” Ebben valószínűleg nagyon sok felfedező egyetértene Kennedyvel; személyiségtípus-tesztemben egyedül ők helyeselték lelkesen azt a kijelentést, hogy „Unatkozom, amikor a régi, megszokott dolgokat kell csinálnom”. Ezt a lelkiállapotot tükrözi a felfedező firkálgatása. „A firkálás a kéz töprengése” – írta Saul Steinberg festő. Valóban, az általam vizsgált felfedezők szignifikánsan nagyobb mértékben választottak ki absztrakt, szabadon áramló, aszimmetrikus, nyílt, tehát cselekvést sugárzó rajzokat – amilyeneket tipikusan erős dopaminaktivitást mutató emberek készítenek. Intenzív és kitartó energikusság ∗ „Utaznom kell, hogy fenékig ürítsem / Az életet” – Tennyson nagyszerű költeményében így beszélt Odüsszeusz, a legendás görög harcos és utazó. Az intenzív energikusság a felfedező másik alapvonása. Ernest Hemingway-nek rettentően sok energiája volt. Futott a bikákkal Pamplonában, oroszlánra vadászott az afrikai Szerengeti-fennsíkon, marlint fogott a floridai Key West közelében, és korának egyik legvakmerőbb haditudósítója volt. Honnan volt energiája mindehhez, miközben még a 20. század néhány jelentős regényét is megírta? A dopaminból. A felfedezők bővelkednek dopaminban. Személyiségtípus-vizsgálatomban szignifikánsan ők válaszoltak igennel arra a kijelentésre, hogy „A legtöbb embernél több energiám van”. A felfedezők mennek leggyakrabban táncolni, élő koncertre, ők rendeznek legtöbbször bulit – és néznek legritkábban otthon filmet. Rettenetes érzékszervi fogyatékosságai ellenére Helen Keller evezett, kenuzott, úszott, túrázott, táncolt és lovagolt. A járókelők ámulattal figyelték, ahogy elügetett mellettük a New York-i Central Parkban. Sakkozott és dámát játszott, múzeumba, színházba, művészeti bemutatókra járt, és falta a könyveket; ahogy mondta, „próba szerencse alapon, ahogy imádom”. Keller egyik életrajzírója, Dorothy Herrmann mesélte róla: „Helen óriási vitalitása mindenkit megdöbbentett és megindított, aki ismerte őt.” A nagymértékben megemelkedett dopamin (és norepinefrin) egyéb agyi eltérésekkel karöltve hipomániához (enyhe mániához) vagy teljesen kifejlett mániához is vezethet. Kay Redfield Jamison pszichiáter az An Unquiet Mind (Egy nyughatatlan elme) című könyvében elevenen írja le gyermekkori hipomániáját. „A tomboló nyári napok dicsőséges illúziójában azon kaptam magam, hogy repülök, átsiklok időnként túlhatolva a felhőtömbök közt, ki az éterbe, a csillagokon túl, kristályos jégmezők közt… Emlékszem, épp azt dudorásztam, hogy »repíts a Holdba«, mikor a Szaturnusz holdjai mellett süvítettem el.” Helen Keller is írt lázas gyermekkori fantáziáiról. Ám Jamisonnal ellentétben – aki húszas éveiben valóban a kifejlett mániába süppedt – Helen kivételesen aktív, ugyanakkor kiegyensúlyozott aggyal volt megáldva. Impulzivitás „Aki habozik, annak vége” – tartja a felfedező. Általánosságban szólva, ő egyúttal impulzív és féktelen ember is. Az építőt kordában tartja a kötelességtudat, az irányítót a logika és az értelem, a tárgyalót az erkölcsi megfontolások. A felfedező számára a várakozás azonban maga a lassú halál. Vágyai erőt vesznek rajta, és ugrik, hogy megszerezze, amit akar. Személyiségtípus-vizsgálatomban ők reagáltak különleges lelkesedéssel arra a kijelentésre, hogy „Időnként a pillanat sugallatára cselekszem”. Ez a „féktelenség” közvetlenül összefügg a dopaminaktivitással. A nők, de már a kislányok is valamivel kevesebb impulzivitást mutatnak, ahogy azt egy különösen gonosz kis teszt is 

Szabó Lőrinc fordítása

illusztrálta. Hároméves kisfiúkat és kislányokat kértek meg, hogy a lehető leghosszabb ideig tartsanak a nyelvükön egy darab gyertyát, közben ne rágják meg, ne szopogassák, ne nyeljék le. És a kislányok bizonyultak türelmesebbeknek. Azonban nemtől függetlenül is, aki a felfedező gátlástalanságát örökölte, a többi típusnál nagyobb valószínűséggel keresi a dohány, az alkohol, a játék, a kockázatos szex vagy valamilyen másfajta spontán, gyönyörszerző viselkedés örömeit. Helen Keller írta le eme „elszabadulás” imádatát egyik szánkózási élménye kapcsán: „Micsoda öröm! Micsoda lelkesítő őrültség! Egyetlen vad, boldog pillanatra elszakítottuk a láncokat, amelyek a földhöz kötöttek, kéz a kézben a széllel, és isteni lényeknek éreztük magunkat!” Vakmerő tettek, spontán riposztok, utolsó pillanatban született elhatározások, a szellemi felfedezés pillanatai – a felfedező spontaneitása számtalan módon nyilvánul meg. Valószínűleg egy ilyen impulzív pillanat változtatta meg a modern Oroszország sorsát. 1991ben a keményvonalas szovjet vezetők államcsínyt hajtottak végre Mihail Gorbacsov, liberális reformokat végrehajtó elnök ellen, miközben ő a Kaukázusban töltötte szabadságát. Egy impulzív pillanat sugallatára Borisz Jelcin akkori kormánytisztviselő, későbbi államelnök felpattant egy tankra, és nagyhatású beszédet mondott. Szavai hatására az orosz csapatok Gorbacsov mögé álltak, leverték a puccsot, és támogatásukról biztosították az Oroszország modernizációjáért folyó küzdelmet. De vajon hány felfedező játszott még sorsfordító szerepet a történelemben vagy akár a történelem előtti időkben? A kreatív késztetés „A legtöbb embernél kreatívabb vagyok.” Személyiségtípusvizsgálatom tanúsága szerint a felfedező más típusoknál sokkal gyakrabban mondja, hogy „teljesen egyetért” ezzel a kijelentéssel. Legyen szó a költészet, a zene, az irodalom, a szobrászat, a szónoklás, a kritika, a színház, a szakácsművészet, az ipari formatervezés vagy egy üzleti megállapodás műfogásairól, a felfedező többnyire olyan könnyedén alkot, ahogyan a sas repül. Ezt az úgynevezett kreatív késztetést, nemrégiben egy érdekes teszttel mérték meg. A résztvevőket anagrammák megfejtésére kérték, vagyis összekevert betűkből kellett értelmes szavakat alkotniuk. Az egyik anagramma az volt, hogy ÁYPLNÉD. Ne olvassanak tovább, hanem találják ki, mi lehetett ez a szó! A megoldás – PÉLDÁNY! Ekkor a következő kérdés merül fel. Vajon szisztematikusan végigpróbálgattuk a lehetséges betűkombinációkat, vagy volt egy „aha”-élmény, amikor a megoldás egy pillanat alatt megvilágosodott? Ha a megoldás hirtelen felismeréssel született meg, a pszichológusok szerint valószínűleg kreatívabbak vagyunk. Ugyanilyen érdekes, hogy azok is, akik hirtelen felismeréssel, illetve azok is, akik módszeres elemzéssel oldották meg az anagrammát, másfajta agyi aktivitási mintát mutatnak. Úgy sejtem, hogy a dopaminrendszerükben is eltérő aktivitást mutatnak. Erich Adickes, a 20. század elején működő német filozófus újítóknak nevezte a kreatív embereket. Helen Keller nagyfokú kreativitást mutatott a szavakkal és a képekkel kapcsolatban. Egyik élményét, amikor a tengerparton töltötte az időt, így írta le: „Remek mulatságnak találtam, hogy fürdőruhában üldögélek egy nagy kövön, érzem, hogy egyik hullám csapódik nekem a másik után, és egész testemet záporozó cseppekkel permetezi. Éreztem a kavicsok csikorgását, amikor a hullámok dübörgő ereje a partra sodorja őket. Mintha az egész tengerpart megremegte volna rettenetes ostromukat, és a levegő zakatolt a vibrálásuktól. A hullámok taraja visszahúzódott, hogy egy még hatalmasabb rohamra gyűjtsön erőt, én pedig elragadtatva kapaszkodtam a sziklába, feszülten, gyönyörűséggel, ahogy éreztem a száguldó tenger csapódását és dübörgését!” Ma már ismert, hogy a verbális és a nem nyelvi kreativitás, a gondolatok előállítása, egy speciális dopaminpályával, elsősorban pedig a DRD2 gén aktivitásával függ össze.

Ha dopaminaktivitást fokozó szereket szedünk, a kreativitásunkat is serkenthetjük vele. Ez történt egy Parkinson-kórban szenvedő asszonnyal is. Nem sokkal azután, hogy L-Dopát kezdett szedni, jelentős tehetségű költő vált belőle. Az ókori görögök ezt a felfedezői jellemvonást dicsőítették Dionüszoszban, a bor istenében, aki szabadságot, vidámságot, bátorságot és eksztatikus mámort hoz az embereknek – meg brutalitást és pusztítást. Dionüszosz az ihlet istene is volt. Tiszteletére az athéniak tavasszal ötnapos ünnepségre gyűltek össze – de nem a környező erdőkben vagy a megszentelt templomokban, hanem a színházaikban, és előadták az általa ihletett színjátékokat. Edith Hamilton mitológiakutató írta ezekről az ünnepségekről: „Görögország és talán az egész világ legjobb verseit írták Dionüszoszhoz.” Túlzott kreativitás? A görögök az inspirációt az őrülettel is összekapcsolták. És nem is jártak messze az igazságtól. A nagyon kreatív ember inkább hajlamos kibillenni a hormonális egyensúlyából, függőségre és hangulati ingadozásra, amiben rendszerint a dopaminnak is része van. Ez a „vér szennyfoltja”, ahogy Lord Tennyson, a nagy költő nevezte; őt is egész életében aggasztotta. Öt bátyja, akárcsak az apja, nagyapja, két dédapja, fia és unokája szenvedett mániás depresszióban, amely a dopaminrendszer zavara. Maga Tennyson ugyan megúszta a mániát, de bőséges termékenységével learatta a gyümölcsét. Robert Schumann, a nagy német zeneszerző kevésbé volt szerencsés. Schumann kreativitása csúcsán volt – amikor mániás szakban volt, viszont hosszú depresszióinak idején alig-alig komponált. Sajnos, a dopaminingadozás ellen vívott csatáját elvesztette, és a bolondok házában halt meg. És nem Schumann volt az egyedüli. Kay Jamison megvizsgálta negyvenhét ismert brit festő, szobrász, drámaíró és költő életét, és azt találta, hogy 30%-uk szorult kezelésre hangulatingadozások miatt, szemben az összlakosság 5%-ával. A költők szenvedtek a legtöbbet – 50%-uk szorult komoly orvosi kezelésre. „Az emberi megváltás a beilleszkedési zavaros kreatívok kezében nyugszik” – írta Martin Luther King. Aligha kétséges ugyanis, hogy a költők, a drámaírók, a filozófusok, a festők, a mindenféle kalandorok kreatív tehetségükkel milliók életét tették jobbá. Kíváncsiság, „mohó tudásvágy” Helen Keller borzasztóan kíváncsi volt. Attól a pillanattól kezdve, hogy a világra jött, mindent tudnia kellett. Ezt így írta le: „Számos pillanatra emlékszem 1887 nyaráról, amikor egyszer csak felébredt a lelkem. Semmi mással nem foglalkoztam, csak a kezemmel feltártam a világot, és mindennek megtanultam a nevét, amihez hozzáértem.” Keller idővel az angolon kívül megtanult franciául, németül, görögül és latinul, harminckilenc országban járt, filozófiát, történelmet, természettudományokat és irodalmat tanult. Imádott tanulni. „Mindent befaltam, ami nyomtatott oldal volt, és mohó ujjbegyeim elé került… Az irodalom az én Utópiám.” A felfedezőt többnyire sok minden érdekli. Személyiségtípus-vizsgálatomban különösen lelkesen válaszoltak mindhárom alábbi kijelentésre: „Nagyon széles érdeklődési köröm van”, „Mindig új dolgokat csinálok” és „A barátaim szerint nagyon kíváncsi vagyok”. Van olyan felfedező, aki érmét, képregényt vagy bélyeget gyűjt. Van, aki tények, dallamok vagy adatok két lábon járó enciklopédiája. Van, aki rendszeresen bejárja a nagyvárosok különböző negyedeit, városi túrákat szervez. Van, aki a világ szinte minden országát felkeresi. Sokan pedig iskolákba járnak – és tanulnak. Személyiségtípus-vizsgálatomban minél tanultabb volt valaki, annál jobb eséllyel ért el magas pontszámot a felfedező skálán.

„És tudni vágyva, amit nem szabad, / Az út végén csábított Szamarkand” – írta James Elroy Flecker, a költő. Tekintet nélkül költségre, időre, veszélyre és nehézségre, a felfedezőnek mindent „tudnia” kell. Ryszard Kapuscinski lengyel újságíró írta Hérodotoszéletrajzában, azon tűnődve, minek vállalt Hérodotosz annyi nehézséget, hogy megírhassa az ókori népek történetét: „Szerintem csak a világ iránti kíváncsiság hajtotta. Az a vágy, hogy bármi áron ott legyen, és lásson, tapasztaljon.” Hérodotosz kíváncsiságát is egy dopaminkút táplálta. Jó koncentrációkészség Biológiailag összefüggés áll fenn a kíváncsiság és a felfedező egy másik vonása, a koncentrált figyelem között is. A pszichológusok a koncentráltságot az orientációs (odaforduló) reflex erejével és tartósságával mérik. Ez a reflex három változatban jelenik meg: kezdeti koncentrált figyelem, megosztott figyelem és fenntartott figyelem. A felfedező nehezen tartja fenn a figyelmét, ha nem érdekli valami erőteljesen. Ha viszont szenzációéhsége először találkozik egy új ingerrel, erős kezdeti odaforduló reflexet mutat – figyelmét gyorsan és mohón fókuszálja. Nem vagyok meglepve. A dopamin segít a kiemelkedő jelentőségű adatok megjegyzésében és jelentőségük felismerésében, akárcsak az intenzív koncentráltságban. Ennek következtében a felfedező a munka vagy a játék kihívásaira magas fokú koncentrációval képes reagálni. A felfedező a figyelem megosztásában is jeleskedik. Erről a képességről Bill, középiskolás korom barátja jut eszembe. Egészségügyi munkát végzett, és esténként leült egy jó könyvet olvasni, miközben a rádió és a tévé is szólt. Bennem mindez a káosz és a kakofónia képzetét keltette. Ő azonban intenzív figyelmét rendszeres időközönként nagy nyugalommal áthelyezte az egyik ingerről a másikra. Ez a rövid távú koncentráltságban megmutatkozó ügyesség a dopaminrendszer speciális DRD2 és DRD3 génjeinek köszönhető.3 A dopamin és a koncentrált figyelem közti összefüggés akkor vált világossá számomra, amikor egyszer a Rutgers Egyetemen a campus-buszon szóba elegyedtem egyik diákommal. A tanév már befejeződött, mindenki megkapta a jegyét, és az volt az érzésem, hogy megbízik bennem. Megkérdeztem hát, hogy mit szednek a diákok mostanában a tanuláshoz. „Ritalint” – felelte. Nem voltam meglepve. Bár nem vagyok híve, hogy a tanuláshoz bármilyen szert használjanak, a ritalin aktiválja a dopamint az agyban, és így, legalábbis rövid időre, segíti a koncentráltságot.4 Motiváltság A dopamin a motiváltságot és a célirányos viselkedést is segíti. Ösztönzést nyújt. Sőt, bizonyos agyterületek csökkent dopaminaktivitásától amotiváltság, az akarás hiánya lép fel. Megfelelő arányban azonban az emelkedett dopaminszinttel lelkesedés, lendület, önérvényesítés, teljesítési késztetés jár együtt. Ennek következtében a legtöbb felfedező le akar tenni valamit az asztalra – a színházban, a sportpályán, egy új könyvvel, darabbal, verssel, a politika színpadán vagy az üzleti életben. Helen Keller például abszolúte eltökélte magát, hogy egyetemre megy, és ebben semmi nem tudta megakadályozni – még az őt körülvevő áthatolhatatlan csönd sem. Furcsa módon a motiváltság ezen agyi kémiája magyarázhatja a felfedező egy másik jellemző tulajdonságát – a halogatást is. Sokukat annyira leköti sokféle érdeklődése, hogy az utolsó pillanatig nem koncentrál a határidő betartására. De van rendszer az őrültségében. Én például ritkán írok meg egy beszédet az elmondása előtti napnál korábban. Néha még olyankor is fogalmazgatom, miközben már hallom, hogy bekonferálnak. Nem élvezem ezt a kapkodást. De régóta gyanítom, hogy miközben a szívem

kalapál, és a páni rémülettől nem kapok levegőt, a veszély és az izgalom érzete dopaminzuhatagot indít meg az agyamban, és ez az áradás ad nekem energiát, ötleteket. Alkalmazkodóképesség: a kaméleon „Nem a legerősebb faj, nem is a legintelligensebb marad fenn, hanem amelyik leginkább alkalmazkodik a változásokhoz” – írta Charles Darwin. A felfedezőnek nagyon tetszene ez a gondolat, mert rugalmas gondolkodású és jól alkalmazkodik. Például általában megengedő politikai, vallási és szexuális nézeteket vall. Nagyobb eséllyel ateista vagy agnosztikus, és a négy közül a felfedező a legkevésbé ítélkező típus. Paracelsus, a reneszánsz orvos a kaméleonhoz való hasonlóságával jellemezte az ilyen embert. Ez az állat úgy képes megváltoztatni a bőrszínét, hogy szinte bármilyen környezetbe bele tud olvadni. A felfedező valóban jó utánzó, képes különféle karakterek bőrébe bújni, hogy észrevétlenül beleilleszkedjen a környezetébe. Ezenkívül a kritikát is meglehetősen jól viseli. Az „élni és élni hagyni” világában él. Továbbá utilitarista. Azt teszi, ami működik. Theodore Roosevelt így foglalta össze a felfedező attitűdjét: „Tedd, amit megtehetsz, azzal, amid van, ott, ahol vagy.” Az ilyen ember válság idején többnyire megőrzi hidegvérét, szabadon, gyorsan és taktikusan cselekszik. Sokuk kifejezetten élvezi a vészhelyzetet, amikor az idő nyomása alatt kell dolgozni. A katasztrófák energiát, koncentráltságot, kreativitást jelentenek a felfedező számára. Autonómia: „Ne hagyd, hogy megtörjenek!” A dopamin valószínűleg a felfedező mély autonómiaszükségletéhez is hozzájárul, aki5 nem konvencionális, nonkonformista ember. Hidegen hagyják a merev viselkedési szabályok, az építő szabályai és időbeosztása, az irányító logikája és a tárgyaló erkölcsi skrupulusai. Inkább az impulzusaira bízza magát. A felfedező lehetetlennek tűnő vállalkozásokba vág bele, biztos bukást sejtető üzleteket köt, és olyan feladatokat vállal, amelyek rajta kívül mindenkinek őrültségnek tűnnek. Isadora Duncan koreográfus erre az attitűdre biztatta táncosait, mondván: „Szilajak voltatok valamikor, ne hagyjátok, hogy megtörjenek!” A felfedezőt nem is lehet megtörni. Sokuk kockázatos játéknak látja az életet. A kudarcot nem fogja fel tragikusan, sikertelenségét szerencsétlen véletlennek tekinti. Nem nagyon siránkozik veszteségei miatt (mint az építő), nem elemezgeti ballépéseit (mint az irányító), és nem aggódik a jövőbeni hibák miatt (mint a tárgyaló). És miután kiváló időzítéssel, remekül kihasználja a lehetőségeit, gyakran válik nyertessé. „A jó modor csupa alantas áldozatból tevődik össze” – írta Ralph Waldo Emerson. A felfedező nem szívesen hoz áldozatokat, az önmegtagadást ritkán tekinti erénynek. Inkább rugalmas, spontán, szabad szeretne lenni. Ahogy személyiségtípus-vizsgálatom is igazolta, még az időbeosztások és a megszokások is idegesítik. Arra a kijelentésre, hogy „Szerintem az ismétlődő szokások biztosítják, hogy életünk rendezett és nyugodt legyen”, a felfedezők a többi típusnál messze alacsonyabb pontszámot adtak. Rugalmasság, energikusság, kreativitás, nyughatatlanság, újdonságkeresés, motiváltság – ezek a jellemvonások rendszerint jól jövedelmeznek. A négy személyiségtípus közül mind a férfiaknál, mind a nőknél a felfedezőknek a legmagasabb a jövedelmük. Helyesen tartja a régi mondás, hogy „aki mer az nyer”. A felfedező rendszerint nagyot kaszál. Extravagáns nagyvonalúság A felfedező nagylelkű. Sokra tartja a barátságot, legalábbis, ha a barátok érdekesek és megfelelnek az igényeinek. És szélsőségesen nagyvonalú is tud lenni velük, gyakran a pillanat sugallatára. Valóban sokszor impulzív vásárló, előzetes elhatározás nélkül vásárol – ez a jellemvonás is a dopaminnal függ össze. Sokan közülük pedig „az ingüket is odaadnák” a barátjuknak, de néha még egy idegennek is.

Helen Kellerre bizonyára jellemző volt ez a spontán nagyvonalúság. Csak tízéves volt, amikor imádott kutyáját, Lionesst a város egyik közeli terén lelőtte a törvényben előírt szájkosarat hiányoló rendőrfőnök. Helen az ujjaival ezt mondta: „Biztos, hogy nem tettek volna ilyet, ha tudják, milyen jó kutya Lioness.” Erről a megjegyzésről a helyi újság is hírt adott, amelyet több másik lap is átvett. Helen újdonsült rajongói napokon belül gyűjtést indítottak, hogy új kiskutyát vegyenek neki. Ő azonban visszautasította a felajánlott pénzt, inkább azt kérte, adják a pénzt egy Pittsburghben élő ötéves vak és süket kisfiúnak. Optimizmus: napsugaras személyiség Helen Keller optimista volt. Számos barátjáról szólva ezt írta: „Korlátozottságomat ezernyi módon gyönyörű kiváltsággá változtatták, lehetővé téve, hogy nyugodtan és boldogan járhassak a fogyatékosságom vetette árnyékban.” Galenus római orvos szangvinikusnak nevezte ezt a személyiségtípust, és szélsőséges optimizmusát hangsúlyozta. A négy típus közül a felfedező a legoptimistább és a leglelkesebb, ami szintén a dopaminnal függ össze. Másfelől viszont a dopamin-körök alacsony aktivitása anhedoniát, vagyis a fizikai és a társas örömök átélésének képtelenségét idézheti elő. Az öröm természetesen mindenkinek mást jelent. A szenzációra éhes emberek sokszor egészen elképesztő kalandok által jutnak örömökhöz, a szenzációéhség skáláján alacsonyabb pontszámot elérők viszont többnyire csendes, gyakran ismerős emberekkel folytatott ismerős élményekből. Az eksztatikus gyönyör azonban, úgy tűnik, nagyrészt a dopaminnak köszönhető. Nyilván a kokainfüggőket is ez hajtja, amikor beveszik a szert: a kokain mind a dopamin, mind a norepinefrin aktivitását fokozza. Az eufória, a „csúcs” azonban az agy dopamin-, nem pedig norepinefrinreceptorainak izgatásából származik. „Kívánt gyönyöreim ezek, / Öröm! add meg s tiéd leszek!” – írta John Milton, a költő. A legtöbb ember boldog akar lenni. Sok felfedező azonban szinte úgy érzi, muszáj hajszolnia a gyönyört, különösen az érzéki gyönyöröket. Helen Kellemek például csillapíthatatlan kényszere volt, hogy érzékeinek örömöt szerezzen; gyermekkorának egyik kényszeres öröme a fára mászás volt. Helen néhány héttel korábban egy vad vihar és égzengés alatt fennrekedt a fán, és egy újabb mászásnak, mint írta, „már a gondolata is rettegéssel töltött el”. Aztán egy tavaszi délelőttön megcsapta az orrát a mimózavirágok illata, amelynek képtelen volt ellenállni. „Kibotorkáltam a kert végébe, mert tudtam, hogy a mimózafa a kerítés mellett áll. Ott is állt, remegve a meleg napsütésben, virágokkal terhes ágai szinte a langyos fűig hajoltak le… A sziromzuhatagon át eljutottam a törzséig, és egy pillanatra megtorpantam. Aztán beraktam a lábfejem a szétváló ágak közti széles villába, és felhúztam magam… Az az ínycsiklandozó érzésem volt, hogy most valami szokatlan, gyönyörű dolgot csinálok, és egyre magasabbra kapaszkodtam… Jó sokáig üldögéltem odafenn, és úgy éreztem magam, mint egy rózsaszín felhőn ücsörgő tündér.” Sok felfedezőhöz hasonlóan Helen sem volt képes visszafogni magát, és minden alkalmat megragadott, hogy érzékeinek kedvezzen. Az árnyoldal: a felfedező negatív jellemvonásai Immanuel Kant, a filozófus egyszer így vélekedett: „Az emberiség görbe fájából soha nem készültek egyenes dolgok.” És ez mindnyájunkra érvényes. A felfedező energikus, nyughatatlan, impulzív, kreatív, kíváncsi, eredeti, nagylelkű, optimista, autonóm, liberális, nem hagyományos, vakmerő és szerteágazó érdeklődésű ember. De még a vonzó jellemvonások is rosszra fordulhatnak.

Némelyik felfedező például annyira tiszteletlen, hogy az már cinikusnak hat. Miután annyira függetlenül gondolkodik, időnként – szándéka ellenére – rokonai és barátai nagy becsben tartott szabályaiba és hagyományaiba is belegázolhat. Az újdonság és a kaland iránti vágya olykor flörtölésre késztetheti. Menekül az unalomtól, ennek folytán, ha fárasztó társadalmi időbeosztásba próbálják begyömöszölni, akár narcisztikussá is válhat, vagy elvonul a világtól. Spontaneitása folytán kiszámíthatatlan, megbízhatatlan lehet, kíváncsisága pedig felülkerekedhet a felelősségérzetén. Nekem is van egy ilyen barátom. Szinte mindig felháborítóan sokat késik. Végül rájöttem, mi az oka. Miközben elindulni készül otthonról, egy könyv, egy folyóirat, egy újság kerül a szeme elé. Kielégíthetetlen kíváncsisága folytán felkapja, elmerül benne, és elveszíti az időérzékét. Miután nemigen tiszteli a merev időbeosztást, még kevésbé azokat, akik eszerint élnek, nem is érez késztetést arra, hogy pontos legyen. Sokszor nagyon rossz tervező is, talán mert annyira megveti az időbeosztást. A felfedező gyakran szétszórt. A munkahelyén nemegyszer kupacban áll a papír az íróasztalán, a hálószobája padlóján könyvek, folyóiratok, sportfelszerelés és más érdekes tárgyak hevernek, akárcsak a kocsija hátsó ülésén, sokszor még a tárcájában és a zsebében is. Azonban ezt is fel lehet pozitívan fogni. Ahogy A. A. Milne, angol író fogalmazott: „A rendetlenség egyik előnye, hogy az ember állandóan izgalmas dolgokat fedez fel.” Mint sejthetjük, a rendetlenség is a dopaminnal függ össze. Sok embernek szemet szúrhat a felfedezőnél a befelé figyelés, az önvizsgálat hiánya is. Talán a külvilág iránti intenzív érdeklődésének köszönhetően, ritkán bocsátkozik önmaga elemzésébe. Kifelé tekint, nem befelé. Így aztán érzelmileg sekélyesnek tűnik, különösen az erősen befelé tekintő tárgyaló szemében. Az építő lojalitása, az irányító szókimondása és a tárgyaló együttérzése sincs meg benne. A felfedező néha agresszív lehet, részben azért, mert a dopamin beindítja a tesztoszteront és elfojtja a szerotonint, így egyfajta kötözködő koktélt hoz létre. Sokkal hajlamosabb a válásra, mint a többi típus. Erich Fromm pszichoanalitikusnak valószínűleg igaza volt, amikor feltételezte, hogy ez a típus hajlik az opportunizmusra. Általában nagyon alacsony pontszámot ér el a kellemesség hat fő összetevője közül négy, az altruizmus, az engedelmesség, a szerénység és az egyenesség tekintetében. De a bizalom és a gyengédség skáláján is csak alig valamivel magasabb a pontszáma. Megpróbál úgy manőverezni, hogy egy lépéssel mindenkit megelőzzön, aki eltéríthetné eredeti céljától. A felfedező az „itt-és-most”-ban él. Gyorsan halad. És ha nem tartanak lépést vele, egyedül megy tovább. Mottója a „carpe diem”, azaz „ragadd meg a napot!”. Esetleges testi problémák Gyanítom, hogy a felfedező hajlamos bizonyos speciális pszichiátriai betegségekre, különösen a mániás depresszióra, amelyet manapság bipoláris betegségnek is szoktak nevezni. Kay Jamison küzdelme a bipoláris betegséggel középiskolás éveiben kezdődött, dopaminaktivitása kiegyensúlyozatlanságának következtében. Huszonegy éves korára, a University of California tanársegédjeként, úton volt az elmebetegség felé. Könyvében leírja, mi történt egyik este a kórház előtt, ahol dolgozott: „Futottam. De nem csak úgy egyszerűen futottam, hanem szélsebesen és dühödtem rohantam, oda-vissza vágtattam a kórház parkolójában, hogy megpróbáljam kimeríteni korlátlan és nyughatatlan mániás energiámat. Szélsebesen rohantam, és lassan haladtam az őrület felé.” Végül a dopaminköröket gátló lítium mentette meg az életét. A felfedező többfajta függőségtől, így például alkohol-, kábítószer- és szerencsejátékszenvedélytől is szenvedhet, ahogy egy ötvenes éveiben járó üzletember megfigyelte, amikor Parkinson-kórjára egy L-Dopa nevű gyógyszert kezdett szedni. Az L-Dopa fokozza a

dopaminaktivitást. Nem sokkal azután, hogy beállt a napi gyógyszeradagjára, az addig fegyelmezett ember elkártyázta az összes családi megtakarítást. Az interneten szörfölni kezdett, amíg rá nem talált egykori középiskolás szerelmére, akit szexuális követelésekkel kezdett üldözni. Azon Parkinson-kórban szenvedő betegek körében, akik dopamin-aktivitást fokozó gyógyszereket szednek, olyan gyakran számolnak be impulzivitásról, fokozott szexualitásról és játékszenvedélyről, hogy a klinikai orvosok figyelmét fel is hívták, tájékoztassák e mellékhatásokról betegeiket. Természetesen nem minden felfedező cinikus, nárcisztikus, kiszámíthatatlan, együttérzésre képtelen, rendetlen, machiavelliánus, örökösen agresszív alak. Bipoláris betegségben és szenvedélybetegségekben is csak kevesen szenvednek közülük. Viszont nagyon sokan közülük energikus, szellemes, spontán, optimista, eredeti, nagyvonalú, szerteágazó érdeklődéssel és gondolatokkal megáldott ember. Ráadásul természetesen a felfedező másodlagos jellemvonásai is belejátszanak személyiségébe. A FELFEDEZŐ/tárgyaló nagyon gondoskodó, intuitív ember lehet. A FELFEDEZŐ/építő kivételesen lojális és összeszedett. A FELFEDEZŐ/irányító pedig őszinte. A fiatal és a középkorú felfedező „Csak körözök, körözök a Föld peremén, röptömben hosszú szárnyas tollat viselek.” Ez a navahó sámánének jól írja le a fiatal felfedező lényegét – különösen a férfiaknál. A felfedezők között a fiatal férfiak a fiatal nőknél sokkal magasabb pontszámot érnek el a felfedezés túlnyomórészt fizikai formáiban, jutnak izgalomhoz az ejtőernyőzés, a „feketegyémánt” pályákon való síelés, a barlangászás, a magas sziklákról való tóba ugrás révén. Ellenállhatatlan kalandvágyuk talán annak köszönhető, hogy a dopamin és a tesztoszteron kölcsönösen aktiválja egymást. Ez a hormonális kapcsolat lehet az oka, hogy a fiatal felfedezők különösen a tinédzseréveik végén keresik a fizikai kalandokat, amikor tesztoszteronszintjük a legmagasabb szintet éri el, fokozva a dopamin aktivitását is; de annak is, hogy a fizikai kalandok iránti vágy csökken a korral, amint a tesztoszteronszint apad, csökkentve a dopamin aktivitását is. A tízes-húszas éveikben járó nők éppily mohón hajszolják az értelem és az érzékek kalandjait – különösen az izgalmas zenék és képzőművészeti alkotások, a különféle szerek és az olyasfajta társas időtöltések révén, mint a tenyérjóslás, a radikális politikában való részvétel vagy az alternatív gyógyászat. Az „akció” iránti vágy a korral mind a férfiaknál, mind a nőknél csökken, amint a dopaminaktivitás is hanyatlik. Ám az idősebb szenzációkeresők továbbra is folytatják felfedezőútjaikat az olvasás, az utazás, a színházba és moziba, a zenei és más művészeti eseményekre járás, az emléktárgyak gyűjtése vagy valamilyen más, nyughatatlan szellemük kielégítésére alkalmas kreatív tevékenység formájában. Mi több, a középkorú nők általában már a férfiaknál magasabb pontszámot érnek el a szenzációkeresésben. Több könyvet vásárolnak, és jelentősen támogatják az utazási és szabadidős üzletágat azzal, hogy párjukat magukkal csábítják a kínai nagy fal, a Viktória-vízesés, Patagónia vagy más, milliónyi helyi kulturális esemény megtekintésére. Mindkét nembeli felfedezők lépést tartanak a barátaikkal – akik sokszor maguk is felfedezők. Személyiségtípus-vizsgálatomban a felfedezők arról számoltak be, hogy legtöbb barátjuk is „kalandkedvelő”. Az építők ezzel szemben a „társasági emberekkel” érintkeznek, az irányítók „értelmiségiekkel” barátkoznak, a tárgyalók pedig „aktivistákkal”. A tudósok szerint többnyire genetikailag megalapozott temperamentumunk szerint választunk barátokat. Személyiségtípus-vizsgálatom mind a négy típusa alátámasztja ezt az állítást.

Aki szabadnak született „Kutassatok, soha ne hagyjátok abba a kutatást!” E szavakat Lev Tolsztoj intézte híveihez a halálos ágyán. A felfedező valóban kutat. Szabadnak született. Legfőbb törekvése, hogy „ne sablonosán gondolkodjon”, „felkavarja az állóvizet, kavarjon”, „hullámokat verjen”, „kihívja a veszélyeket”, „szellemileg nyitott maradjon”, „élvezze a pillanatot”. Persze senki sem tiszta felfedező. Mindannyian gének, hormonok és élmények határtalan és egyedi keverékei vagyunk. A felfedezőknek azonban számos egyedülálló tulajdonságuk van. Helen Keller remekül ragadja meg a felfedező lelkét az evezésről szóló leírásában: „Időnként kormánylapát nélkül indulok evezni. Nagy mulatság megpróbálni a sások, vízililiomok, a parton növő bokrok illata szerint haladni… Szeretek versenyezni a széllel és a hullámokkal. Ettől csak még izgalmasabb lesz, ahogy kis csónakomat könnyedén hajtom előre a csillámló, dülöngélő hullámok fölött.” A felfedező valóban „habzsolja az életet”.

5. fejezet A társadalom alappillére Az építő Légy hűséges ahhoz, ami rajtad kívül sehol nem létezik – így tedd nélkülözhetetlenné magad! André Gide Egy trendi hotel Beach nevű tetőteraszi bárjában láttam először, hogyan udvarol egy építő. Nagyüzem volt. Mintegy kétszáz szinglit tereltek össze a hosszú Hawaii Tiki bárban, a két kabin és a tűzrakó hely körül álldogáltak, vagy szétszórva a csillogó fehér homokon, amely egyik sarkától a másikig teljesen beborította a tetőteraszt – mindez a kobaltkék égbolt alatt, körben San Diego belvárosának üvegtornyai. Egy óriási homokozó a csillagos ég alatt – kiváló helyszín a magányos szívek találkozójára. Az esemény házigazdája a San Diego magazin és a chemistry.com volt, és én is jelen voltam; ez számomra is kihívást jelentett. A moderátor beleharsogott a mikrofonba, és bejelentette az esti szórakozás fénypontját, a Randevú játék miniváltozatát. Az egyik helyi televízió két újságíróját, egy meteorológusnőt és egy sportriportert is meghívtak az eseményre, ők a szárnyépületben várakoztak. Az elgondolás egyszerű volt. Először a meteorológusnő üldögélt egy magas bárszéken a jobb oldali kabinban, három facér agglegény pedig a bal oldali kabinban. A nőt és a férfiakat függöny választotta el, de a közönség mindegyiküket látta. Az én feladatom az volt, hogy kövessem a párbeszédet, miközben a meteorológusnő kérdéseket tesz fel a három agglegénynek, majd elmagyarázza a nagyrészt kapatos hallgatóságnak, hogy miért azt a férfit választja a ma esti randevúra, akit választ. Én előzetesen egyetlen dolgot hallottam erről a nőről: elsődlegesen felfedező, másodlagosan tárgyaló. Hátulról belibbent hát a meteorológusnő, miközben a szinglik Blue Goose vodkájukat szürcsölték és üdvözölték. A nő így kezdte: „Ha szörfdeszka lennék, hogyan feszítenél rajtam?” Összpontosítottam a figyelmemet. A közönség felhördült. Az első agglegény késlekedett a válasszal, sokáig töprengett a kérdésen. Máris vesztett, gondoltam magamban. A felfedező a gyors riposztot szereti. A második agglegény valami ravasz választ adott, de a felfedezőt nem

hengerli le a ravaszság, mivel ő maga is tud ravasz lenni, és másokban is gyorsan felismeri ezt a tulajdonságot. Ráadásul a második agglegényből hiányzott az a melegség és őszinteség, amelyről úgy éreztem, hogy megérintené a tárgyaló lelkét. Most következett a hármas számú agglegény. „Legelőször is benedvesítenélek” – felelte. A közönség izgalomba jött. Ő nyert, gondoltam. A felfedező hajlik az incselkedésre, ugyanis a dopamin aktiválja a tesztoszteront, a szexuális vágy hormonját. És abban a pasiban megvolt ez az izzás. Aztán a hármas számú agglegény egy játékos kis szónoklatot tartott, valami olyasmit, hogy elkapná egy hullámon, és addig forgolódna rajta, amíg csak bírná. A hallgatóság ekkor már tombolt. Biztos voltam benne, hogy már tudom, kit fog választani. A hármas számú agglegényben a kiszámíthatatlan, spontán malackodás keveredett az igazi gyengédséggel, ami közvetlenül hat a felfedező izgalom és a tárgyaló őszinteség iránti szükségletére. Igazam lett. A harmadik agglegényt választotta. Megkönnyebbültem. Biológiai ismereteim nem hagytak cserben. De még volt dolgom. Most következett a sportriporter, aki építő típusú személyiség. Feltételeztem, hogy laza, társasági modort választ, az otthon és a család után érdeklődik, társasági ember, lelkiismeretes és megfontolt lesz, mint általában az építők. Ráadásul az építő komolyan veszi a randevút, nem szórakoztatja, ha valaki ügyeskedőnek, nagyképűnek tűnik vagy csak incselkedik vele. Úgyhogy az volt a sejtésem, ez a férfi azt a szinglit fogja választani, aki leginkább a földön jár. És bevonult a sportriporter. A három facér szingli elfoglalta helyét a bárszéken. Először csak egy üdvözlést kért tőlük. A tömeg feszülten figyelt. Az első szingli búgó, mély hangon szólalt meg: „helllllóóóóóóóó”. A második egy „hellllóóóó, bébi”-vel tett túl rajta. A harmadik csak annyit mondott: „szia”. Semmi faxni, rövid és udvarias köszönés. Úgy éreztem, ő lesz az „Igazi”. Egy felfedezőt lehervasztott volna a játékosság hiánya. Egy tárgyaló több melegséget várt volna el. Az irányító túlságosan konvencionálisnak látta volna. De lehet, hogy az építőt magával ragadja, mert az építők hagyománytisztelők. Az első és a második szingli továbbra is gyors, kitárulkozó, szexuális utalásokkal fűszerezett válaszokat adott a kérdéseire, a harmadik viszont megtartotta a távolságot. Ámor végül elvégezte a dolgát, és a sportriporter a harmadik szinglit választotta. Nagy megkönnyebbülésemre mindkét sztár választását előre sejtettem. Mi több, nem tartom kizártnak, hogy a második pár valóban egymásba szeretett. Azért gondolom, mert a játék után beszélgettem a férfival, és a hármas számú szinglivel is. És ismerve az építő jellegzetességeit, elmagyaráztam a hölgynek, hogy a vakrandin megismert partnere valószínűleg becsületes, kötelességtudó, hűséges férfi. Mire a férfi hozzáhajolt, és ezt suttogta: „Így igaz!” A szerotonin csodája Személyiségtípus-vizsgálatom majdnem negyvenezer névtelen résztvevője közül 28,6% volt építő. Közöttük 27,6% volt a férfiak és 29,4% a nők aránya, ami kicsi, de statisztikailag szignifikáns eltérést jelent. Ezek a férfiak és nők sok jellemvonásukban hasonlítanak. Az építő többnyire lojális és lelkiismeretes, a kötelesség, a tiszteletreméltóság és az erkölcsileg helytálló viselkedés elsőrendűen fontos számára. Emellett konvencionális, nagy becsben tartja és követi a társadalmi normákat és szokásokat. Tiszteli a tekintélyt, betartja a szabályokat, nagy előszeretettel készít terveket és tartja magát időbeosztáshoz. Konkrétan gondolkodik, gyakran szó szerint érti a dolgokat, érdeklik a részletek, rendes, óvatos, de nem félős. Többnyire barátkozó. És az építő általában kiváló vezető a munkahelyén, a családban és számos más körben egyaránt.

Lehetséges, hogy a sportriporter mindezt tudta magáról, viszont aligha volt tisztában azzal, hogy mi okozza ezeket a jellemvonásokat – a szerotonin, a neurotranszmitterek ősanyja és legrégibb válfaja. A szerotoninnak kiterjedt úthálózata van az agyban. E hormon alapvető szintje örökletesen meghatározott, bizonyos mértékig azonban átélt tapasztalataink is képesek befolyásolni. És e hormon áramlása, bizonyos agyterületeken való megmaradása vagy visszavonulása attitűdünket és viselkedésünket is képes megváltoztatni.1 Természetesen egyetlen agyterület sem működik önmagában. A szerotonin például emeli az ösztrogén szintjét a gondolkodásra, az érzelmekre és a memóriára ható agyi területeken. Talán emiatt van több építő a nők között. A szerotonin az oxitocin – a bizalommal és mások lelkiállapotának felfogásával kapcsolatos hormon – kiválasztását is elindíthatja. Így tehát valószínűleg mindhárom hormon hozzájárul ahhoz, hogy az építő megnyerő ember, mélyen kötődik a családhoz és a közösséghez, tapintatos és remek vezető. Ezen túlmenően a szerotonin képes elnyomni a tesztoszteron aktivitását, különösen a félelem, a düh és az agresszió érzéséhez kapcsolódó agyterületen – az amigdalában. Talán emiatt van, hogy az építő nyugodt és magabiztos – szerotoninja elnyomja az agresszív késztetéseket.2 Végül, a szerotonin gátolja a dopamin aktivitását is, és, mint emlékszünk, a dopamin gyakran okoz impulzív vakmerőséget. Így valószínű, hogy a dopamin-aktivitás csökkentésével a szerotonin felelős az óvatosságért is. Egyszóval, a szerotonin millió-féleképpen működik együtt a többi agyi hormonnal, mégis központi szerepet játszik az építő lelki alkatában. Tekintélytisztelet és lojalitás Par excellence építő volt George Washington, az Egyesült Államok első elnöke, aki majdnem annyira jelentős nemzeti szimbólummá vált, mint az amerikai lobogó. Washingtonban épp a megfelelő arányban voltak jelen azok a jellemvonások, amelyek győzelemre vezették az amerikai lázadókat, majd elősegítették egy új nemzet létrehozását. Washington mindenekelőtt kiváló katona volt. Fiatal emberként kitüntetéssel szolgált a virginiai milíciában a franciák és az indiánok ellen vívott háborúban. A személyiségtípusvizsgálatomban szereplő építőkhöz hasonlóan tisztelte a tekintélyt, és jól elboldogult a hierarchiában. Washington lojális volt, ami az építő másik, a szerotoninnal összefüggő alapvonása. Természetesen mindannyian magunkkal hozunk valamennyi lojalitást, és megtanuljuk az engedelmesség előnyeit. A felfedező elkötelezetten hajszolja az élményt, az irányító elkötelezett a munkája iránt, a tárgyaló pedig általában elkötelezett a család, az emberek és az eszmék iránt. Az építő viszont különlegesen elkötelezett a nagyobb közösség iránt: a lojalitást kötelességének érzi. Washington legalábbis annak érezte. A lexingtoni és a concordi csatában dördült el az a „lövés, amelyet az egész világ meghallott”. És amikor 1775 májusában Washington megjelent a Második Kontinentális Kongresszuson, katonai egyenruhát viselt – a tisztelet, az amerikai ügy, a függetlenségi háború iránti elkötelezettsége jeléül. Nem kívánt a kontinentális hadsereg főparancsnoka lenni. Szerény ember volt, aki egyszer már visszavonult a hadseregből, és teljesen lekötötte imádott birtoka, Mount Vernon szépítgetése. De abban is hitt, hogy valamivel tartozik a közösségének. És amikor bajtársai megválasztották, hogy ő vezesse csatába az amerikai katonákat, úgy érezte, kötelessége elfogadni a felkérést. Washington rendszerető ember volt. Az építő büszke rendszeretetére – és ez a jellemvonás szintén a szerotoninrendszer aktivitásával függ össze. Személyiségtípus-vizsgálatomban az építők a többi típusnál sokkal jobban értékelték azt a kijelentést, hogy „nagyon fontos számomra, hogy vigyázzak a dolgaimra”.

Az építő a napi feladataiban is rendszerető. Mielőtt belekezd egy munkafeladatba, felkészül rá, és gyakran apró lépésekre bontja. Szívesen követ előírásokat, nem szereti a kiszámíthatatlanságot és azt sem, amikor nyomás alatt kell dolgoznia. Még hétvégén is hajlamos listát készíteni a teendőiről, és társadalmi elkötelezettségeit is előre megtervezi. Az építő szereti a szabályokat, ez a jellemvonás valószínűleg a rend iránti biológiai szükségletéből fakad. Amikor személyiségtípus-vizsgálatomban azt a kijelentést kellett értékelni, hogy „Általában azt gondolom, fontos, hogy kövessük a szabályokat”, az építők sokkal nagyobb gyakorisággal választották a „teljesen egyetértek” lehetőséget. Washington is szerette a szabályokat. A háborúban minden reggel az imádság után felolvasta a napiparancsot a seregnek. Alkalmanként megkorbácsoltatta azokat, akik nem engedelmeskedtek az utasításoknak, sőt, el is bocsátott olyan tiszteket, akik letértek a helyes viselkedés útjáról, mondván: „senki sem képez kivételt”. Nem meglepő, hogy az építők (Washingtonhoz hasonlóan) a katonai, kormányzati munkához vonzódnak, a büntetés-végrehajtásban, nagyvállalatoknál vagy törvényhozó testületekben helyezkednek el. Az építő jól érzi magát a hierarchikus viszonyok között – ahol kötelességtudatra, lojalitásra van szükség, ahol struktúra, szabály, rend és fegyelem uralkodik. Tervszerűség és időbeosztás Az építő másik jellemvonása, hogy határozottan előnyben részesíti a gondos tervezést. Személyiségtípus-vizsgálatomban az építők kiemelkedő arányban értettek egyet azzal a kijelentéssel, hogy „szeretek jóval előre tervezni”. Sarah barátnőm megszállott tervező. Következő londoni útjának szinte minden percét hetekkel előre megtervezi. Interneten vesz jegyet zenei eseményekre, foglal asztalt éttermekben, és minden felkeresni kívánt múzeumnak ellenőrzi a nyitvatartási idejét. Azt mondja, ugyanannyira élvezi a tervezést, mint a terv végrehajtását. Ami a felfedezőnek őrjítő, az irányítónak ésszerűtlen, a tárgyaló szemében merevség, az a Sarah-hoz hasonló építő számára kifejezetten üdítő. Logisztikai képességeik egészen kiemelkedőek. Az építő az időrendet és a rutint is kedveli. Erre nagyjából huszonegy évvel ezelőtt, egy kora esti órán jöttem rá. Aznap reggel barátommal, Charlesszal elterveztük, hogy New York-i, Soho környéki lakásából átsétálunk a West Village egyik kis, spanyol vendéglőjébe, az El Faróba. Húszperces séta volt. Ám amikor készültünk elindulni, az ég beborult, és ömleni kezdett az eső; a helyi TV-állomás pedig több órás felhőszakadást jósolt. Úgyhogy felvetettem, mi lenne, ha valahol közelebb vacsoráznánk. Mire ő: „De hát azt mondtuk, hogy az El Faróba megyünk!” Így is történt. „A megszokás erősebb a józan észnél” – írta George Santayana filozófus. A tervekhez, módszerekhez és szokásokhoz való ragaszkodás a szerotoninnal függhet össze, és az építő jellegzetes ismertetőjegye. „Szerintem az ismétlődő szokások biztosítják, hogy életünk rendezett és nyugodt legyen” – ezzel a kijelentéssel személyiségtípus-vizsgálatomban kizárólag az építők értettek egyet. Sőt, miután szereti a határidőket pontosan betartani, a váratlan helyzet és mindenféle eltérés idegesítő lehet számára. Az ő célja, hogy minden rendben legyen, és megnyugtatóan megoldódjon. Pontosság, részletek, lépésenkénti gondolkodás A tekintélytisztelet, az ügy iránti hűsége, rendszeretete, valamint az a szükséglete, hogy szabályokat kövessen, tervet és időbeosztást készítsen, valószínűleg segítségére volt George Washingtonnak, hogy teljesítse kötelességét. De van még két tulajdonság, amelyben hasonlított a legtöbb építőre. Pontos volt, és érdekelték a részletek. Ahogy egyik fegyvertársa írta róla: „…a módszeresség és a pontosság karakterének erőssége”. Mount Vernonban például Washington nagy műgonddal tartotta rendben virágos- és konyhakertjét, sövénykerítését, kerti ösvényeit, a gyepet és a bokrokat. A papíron az

írásképének is tökéletesnek kellett lennie. És bár a kontinentális hadsereg főparancsnoki megbízatásáért nem fogadott el fizetést, megígérte, hogy költségeiről „pontos kimutatást” vezet. Ez a precizitás is az erős szerotoninaktivitással függ össze. Az építő számára fontosak a részletek. Az ilyen ember pontosan emlékszik mások nevére, fejben tartja a barátok és rokonok születésnapját, a szomszédok és kollégák adatait, az egyes családi és közösségi események pontos napját, helyét, idejét. Úgy vélem, azok az emberek is, akik „karácsonyi levélben” számolnak be az év történéseiről, jórészt építők. Az építőnek muszáj tervszerűnek és pontosnak lennie. Előírás-központú ember. Szereti precíz, következetes, egyenes vonalban haladó úton lépésről lépésre megvalósítani a célját, ezt nevezem én lépésenkénti gondolkodásnak. Személyiségtípusvizsgálatomban csak az építők helyeselték tiszta szívükből azt a kijelentést, hogy „Munkámban szeretek célirányosan haladni a feladat megoldásáig”. Az építő még a hétköznapi beszédben is precízen, pontosan, maradéktalanul szereti kifejezni a gondolatait, megadni minden releváns információt. Ha valaki félbeszakítja, befejezi helyette a mondatot vagy feleslegesnek tűnő kérdéseket tesz fel, az építő hajlamos azt hinni, hogy nem figyelnek rá. A mellékszálak és a párhuzamos beszélgetések idegesítik, mert elterelik a figyelmét. Samuel Johnson mondta egyszer: „A jó beszélgetés csupa közbevetésből áll.” Az építő ezzel biztosan nem értene egyet. Még a viccei is a rend, az előreláthatóság, a pontosság és a befejezettség iránti igényét tükrözik. Az építő nem kedveli a szeszélyesen csapongó, követhetetlen vagy érthetetlen humort. Jobban kedveli a konkrét és befejezett vicceket és történeteket – humorának e vonását is összefüggésbe hozzák a szerotoninaktivitással. Kitartás, türelem Nem sokkal az amerikai függetlenségi háborút követően Washingtont elsöprő többséggel megválasztották az Egyesült Államok első elnökének. Csalódott volt, mert régóta arról ábrándozott, hogy gazdálkodó emberként visszatérhet imádott Mount Vernonjára. De kötelességtudásától hajtva elfogadta a megbízatást, hogy befejezze, amit elkezdett, és felépítsen egy új országot. Kitartó, türelmes ember volt – ezek is a szerotoninaktivitással összefüggő jellemvonások. Nemrégiben egy könyvesboltban figyeltem meg a kitartást. Születésnapi ajándékként vásároltam néhány könyvet. Az eladó olyan precizitással csomagolta be az ajándékokat, amely számomra fölöslegesnek tűnt. Én már türelmetlenül menni akartam, de ő nem fejezte be addig a dolgát, amíg a csomagolás és a papír mintája nem állt teljesen elvágólag. Meg is jegyeztem: Milyen türelmes maga! – Mire azt felelte: Ilyennek születtem. – És mennyire igaza volt! „Egyetlen erősségem a kitartásom” – jelentette ki Louis Pasteur, vegyész. Az építő részben azért olyan kitartó és türelmes, mert nagyon jól bírja a monotonitást. Nem unja el magát egyhamar, kiválóan végzi a kitartó figyelmet és ismétlést igénylő feladatokat. Érdekes módon az ismétlődő feladatok még emelik is a szerotoninszintjét. Talán ez az oka, hogy egyes emberek, ha szoronganak, újra meg újra egy bizonyos mozdulatsort végeznek el, például megnézik, hogy kikapcsolták-e a sütőt, vagy még egyszer feltúrják a bőröndöt, hogy vajon mindent bepakoltak-e a nyaraláshoz. És nincsenek tudatában, hogy miközben ezeket ismételgetik, szerotoninaktivitást indítanak el az agyukban, és ezáltal csökkentik szorongásukat. Az építő firkálással is csökkentheti szorongását. Amikor a chemistry.com tagjai egy sor firkából kiválasztották, hogy melyiket rajzolnák meg legszívesebben, az építők hálót és ismétlődő mintákat választottak. Ez a tapasztalat is alátámasztja a szerotoninkutatások megállapításait, melyek szerint az építő típusú embert a szimmetrikus minták, különösen a

gúlák, a keresztek és más olyan geometriai alakzatok vonzzák, amelyekről lerí az egyszerűség, a rend, az előreláthatóság és az ismétlődés. Figyelemre méltó, hogy azok a férfiak és nők, akikben a szerotoninaktivitás magas (és akiket Martin Zuckerman pszichológus kevéssé szenzációhajhászoknak nevez), öltözködésükben is kedvelik a geometriai mintázatokat. „Valamilyen kiismerhetetlen okból kifolyólag a kevéssé szenzációhajhász férfiak mintha az egyszerű, kockás sportpólókat kedvelnék!” Vajon a mai, kockás nadrágot viselő golfozók és kockás inges vadászok is a saját temperamentumukat hirdetik öntudatlanul, és azt mondják ezzel: „bízzanak bennem, rendes, kiszámítható, hűséges ember, igazi építő vagyok”? Tényorientáltság: a számoszlopfaló Az építő arra koncentrál, amit lát, hall, tapint, ízlel és szagol – a konkrét valóságban él. Az olyan világos helyzetekben érzi jól magát, amelyeknek részleteit ismeri és kipróbálta. Ezért aztán tényeket gyűjt, méghozzá rengeteg tényt. És a többi típussal ellentétben anélkül is meg tudja jegyezni a tényeket, hogy tágabb kontextusba helyezné őket. Például gyakran megjegyzi távoli ismerősök nevét, rengeteg telefonszámot, dalrészleteket és önmagában álló tényeket; csupa olyasmit, amivel mások nem vesződnének. Nemcsak kedveli a tényeket, de döntéseit is azokra alapozza. Eléggé szó szerint ért mindent, megveti az elméleteket, következtetéseket, sejtéseket, és rosszul bírja a kétértelműséget, a bizonytalanságot. Úgyhogy, aki egy randevún vagy a munkahelyén imponálni akar egy építőnek, jobb, ha nem a világmegváltó eszméivel traktálja. Maradjon csak a részleteknél és a pontos információknál! Ezt a jó tanácsot nekem is észben kellett volna tartanom, amikor nemrégiben Kansas Cityben interjút adtam. Az újságíró elvitt egy hangulatos kávéházba, közel a lap székházához. Leültünk egy kanapéra, és kérdezgetni kezdett a négy személyiségtípusról. Konkrét és pontos kérdéseket tett fel. Ez eddig rendben is van. Csakhogy én az adatok alapján egy elméletekkel átszőtt tágabb képet kezdtem el felvázolni. Ő viszont kötekedni kezdett, ami viszont engem irritált. Felfedezői énemhez híven egyre inkább elméletibb síkra tértem át – hogy megnyerjem a számomra izgalmasnak tűnő gondolatoknak. Ez pedig súlyos hibának bizonyult, ami akkor derült ki, amikor néhány héttel később elolvastam a munkámról írt epés kritikáját. Az építő igazolt tényekre vágyik, az elméletek hidegen hagyják. Lehetséges, hogy az építő konkrét, tényszerű hozzáállása az oka, hogy ilyen kiválóan bánik a számokkal. Az agyban a szerotonin szintjének emelkedése gátolja az általános kreativitást, és csökkenti a felfedezési hajlamot. A szerotoninrendszerben speciális genetikai változatot mutató egyének viszont magasabb pontszámot érnek el a „számokkal és képletekkel kapcsolatos kreativitásban”. Valójában az építő – nagy valószínűséggel – azért bánik olyan nagy buzgalommal a bonyolult képletek oszlopaival, mert a számok konkrét, egzakt dolgok – ez pedig a szerotonin áldása. Szervezőzseni Nem csoda, hogy az építőből remek szervező és adminisztrátor válik. Követi a szabályokat, ragaszkodik a tényekhez, odafigyel a részletekre, megbízható, kitartó, lelkiismeretes, szót ért a környezetével, építi és fenntartja a társas kötelékeket. Ez a szervezői, társasági véna megint csak a szerotoninnal kapcsolatos jellemvonás. Akik szerotoninfokozókat szednek, a csoportfeladatokban nagyobb fokú együttműködést mutatnak. Több javaslatot tesznek, kevesebb utasítást adnak, és kevesebbszer próbálják egyedül megoldani a problémákat. George Washington nagyon gondos ültetvényszervező volt. Hajnalban kelt, körbelovagolta Mount Vernont, majd hazatérése után gyakran mezőgazdasági kézikönyveket olvasott, és

hosszú részeket fejből megtanult. Maga felügyelte az ácsok, kovácsok, kádárok, takácsok, vargák, molnárok, halászok és pásztorok munkáját. De az almabor elkészítésére vagy a Potomac folyó hullámait szántó teherhajójának javítására is volt gondja. És semmi nem ment nála veszendőbe. Ahogy James Flexner, egyik életrajzírója írta róla: „Washington a maga korlátlan energiájával és részletek iránti tehetségével Mount Vernonban is győzedelmes hadvezér volt.” A hagyomány őrzője Rainer Maria Rilke a hagyományokhoz való kötődésünket „egy régi szokáshoz való görcsös hűség”-nek nevezte. Az építő kedveli a régi szokásokat – hagyománytisztelő ember. Ezt személyiségtípus-vizsgálatom is megerősítette. Csakis az építők értettek lelkesen egyet azzal a kijelentéssel, hogy „Barátaim és a családom szerint tradicionális értékeket képviselek”. De az építők a következő kijelentésre is nagyon kedvezően reagáltak: „A régóta bevett szokásokat tiszteletben kell tartani, és meg kell őrizni.” Az építő megemlékezik az évfordulókról. Jól érzi magát a vállalati pikniken, ünnepi összejövetelen, a barátokkal töltött évi rendes vadászat, pecázás, síelés és napfürdőzés alkalmával. Szerintem ilyen típusú emberek viszik a prímet azokban a nyári táborokban, amelyekben a régi barátok évenként összegyűlnek. „A történeti folytonosság megőrzése nem kötelesség, csak belső igény” – írta Oliver Wendell Holmes, Jr., amerikai jogtudós. Az építők egyetértenek vele – a rítusok, az ünnepek és a hagyományok rendkívüli módon vonzzák őket. Platón ezt a személyiségtípust nevezte Őrnek, a hagyomány, szokás és közösség megőrzőjének. Konzervatív értékeik az én személyiségtípus-vizsgálatomban is határozottan megnyilvánultak. Amikor az „ultrakonzervatív”, „konzervatív”, „liberális”, „erősen liberális” és „egyéb” skálán kellett elhelyezniük magukat, az építők politikai szempontból jelentős mértékben konzervatívabbnak bizonyultak a többi típusnál. Ezenkívül kívánt lakóhelyükként a külvárost vagy a vidéket jelölték meg. Nem csoda, hogy az amerikai Közép-Nyugaton élők közül olyan sokan hajlamosak a politikai konzervativizmusra – ezek az államok tele vannak építőkkel. A tudósok régóta úgy vélik, hogy a politikai orientáció jórészt a biológiai örökségből fakad. Ez láthatóan igaz. Ezt a jellemvonást, a társadalmi normák megőrzését a szerotoninrendszer bizonyos speciális génjeihez is kötötték.3 A legkülönbözőbb amerikai polgárok fokozzák a hagyományok iránti kötődésüket különböző ünnepek alkalmával úgy, hogy evéssel emelik a szerotoninszintjüket. Vegyük például a hálaadást. Az Egyesült Államokban a legtöbben családi vacsorával ünneplik meg a hálaadást. Az est fénypontja rendszerint a pulyka – ez a baromfi pedig tele van azzal az Ltryptofán nevű aminosavval, amely a véráramon át az agy raphe területére kerülve szerotoninná alakul. Úgyhogy az ünnepi lakoma során olyan eledelt fogyasztunk, amely fokozza a szokásokkal és a hagyományokkal kapcsolatos jó érzésünket. A rizs, a tészta, a gabona stressz hatására nehéz, „vigasztaló” keményítővé alakul. Az emberek azt mondják, hogy ezek a mindennapos finomságok a gyermekkorukra és az otthonukra emlékeztetik őket. Ami valószínűleg igaz is, mert ezek is emelik a szerotonin szintjét – és ezáltal a nyugalom, a meghittség, az ismerősség érzését váltják ki. Az ókori görögök Déméter, az aratás istennője személyében imádták a gabonát, ahogy a rómaiak Cereszben. A görög és a római istenek többsége szeszélyes, féltékeny, viszálykodó alak volt, Déméter viszont felelős, megbízható, óvó és gondoskodó. Így Démétert ősszel imádták, és nem véres áldozatokkal, hanem szelíd imával, miközben az aratás első cipóját megszelve fokozták szerotoninaktivitásukat.

Óvatos, de nem félős Fred barátom „kockázatkerülő” típusnak mondja magát. Elég jó kis párt alkotunk New York utcáin járva-kelve. Nem mondom, hogy kifejezetten cikázom a mozgó kocsik közt, de nem is állok mereven a piros lámpánál. A New York-iak többségéhez hasonlóan kifejlődött bennem az érzék, mennyi időm van, hogy ne szenvedjek „közlekedési balesetet”. Fred viszont földbe gyökerezett lábbal áll a sarkon, amíg a lámpa zöldre nem vált. És legalább kettőt hátralép a járdán, ha sárgára vált. Megfontolt ember, ami szintén az építő jellemzője. Személyiségtípus-vizsgálatomban az építők sokkal nagyobb valószínűséggel lelkesedtek az „Általában óvatos vagyok, de nem félős” kijelentésért. Tőlük várható is az óvatosság. A szerotoninrendszerben több gént is társítottak már a „bajkerüléssel”. Az ilyen speciális génkombinációval rendelkezőket óvatos, de nem félős embereknek ismerik. Míg a dopamin felfedezésre sarkall, a szerotonin fékez. Az ember nem gondolná óvatosnak a kontinentális hadsereg főparancsnokát, azt a férfit, aki függetlenséghez vezette az országot. Pedig Washington valóban az volt. Első szárnysegédje, Joseph Reed így jellemezte őt: „Többet habozott… mint amennyit a közszolgálatban megengedhetőnek gondolnánk.” A megfontolt ember nem feltétlenül kerüli a kockázatot. Egyszerűen csak kellemesebben érzi magát a megszokott helyzetekben. Az építő úgy hajszolja a biztonságot, ahogy a felfedező az újdonságot, az irányító a teljesítményt, a tárgyaló az összhangot. Vajon remélhetett volna-e Amerika jobb őrt magának ennél a gondos és óvatos embernél? Lelkiismeretes Mindezek az építő jellemvonások együtt a lelkiismeretesség különleges minőségét adják. Ez a csodálatos emberi attitűd több összefüggő tulajdonság kombinációjából áll. Marvin Zuckerman úgy gondolja, hogy a lelkiismeretességben két alapvető jellemvonás fonódik össze: a kötelességtudat, a szigorú viselkedési normák követése és a megfontoltság, azaz a tervezés és a gondos előrelátás. Más elemzők a lelkiismeretes ember leírásához további tulajdonságokat is társítottak, például, hogy óvatos, felkészült, módszeres, igényes, kényszeres, állhatatos, fegyelmezett, alapos, rendes, megbízható, kötelességtudó, közösségi és erkölcsi elvei vannak. A lelkiismeretes embereket mély kötelességérzet jellemzi. Terveznek, időbeosztást készítenek, követik a társadalmi normákat. A Myers-Briggs-személyiségteszt azt is hozzáteszi, hogy az ilyen ember a „bevett módon” akar cselekedni, és „támogatja a megszokott módszereket”. Mindent „jó előre” megtervez, pontosan tudja időben, mit fog csinálni. Kedveli a tervszerű, rendes, módszeres, szervezett szavakat. Szívesebben épít, mint kitalál, és fontosabb számára, hogy értelmes, mint hogy lenyűgöző legyen. A rendet és a biztonságot keresi. Két lábbal akar állni a földön. Mint már említettem, a lelkiismeretesség több fenti alkategóriáját a szerotoninaktivitással kapcsolták össze. Nem meglepő tehát, hogy sok építő élete kezdetén kialakít valamilyen munkaerkölcsöt. Piper unokahúgom már hétéves korában pontosan megtervezett úton hordta ki az újságot – kis piros kocsiján vitte végig a coloradói Aspen mellékutcáin, és dobta a bejárati ajtók elé. Az építő lelkiismeretes és közösségi ember. Sokat segít a ház körül, végez önkéntes munkát a templomban vagy a környéken, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül segít a munkahelyén, a lakóhelyén – sokszor önzetlen, sztoikus, karitatív hozzáállással. Washington pontosan megfogalmazta munkatársai előtt e jellemvonás költségeit: „Uraim, engedjék meg, hogy felvegyem a szemüvegemet, mert honfitársaim szolgálatában nemcsak megőszültem, de szinte meg is vakultam.” Az építő – szolgál.

Barátságos, nyugodt, jótékony Az építő ezenkívül barátkozó ember. Személyiségtípus-vizsgálatomban az építők a többi típusnál sokkal gyakrabban írták le barátaikat „társasági emberekként”. Washington végtelenül társas lény volt. Feleségével, Marthával 1768 és 1775 között mintegy kétezer embert látott vendégül Mount Vernonban; rokonok, barátok, kollégák szálltak meg náluk, de szinte bárki, aki éjszaka arra tévedt. Amikor étkezőjében nem voltak családtagok, barátok vagy átutazók, Washington „elhagyatottnak” érezte azt. Persze nem minden építő társas lény. A szerotoninrend-szerben bizonyos gének azonban hozzájárulnak a barátságossághoz.4 Az ilyen génekkel rendelkező embereknek több közeli barátjuk van. De még a visszahúzódó emberek is, ha antidepresszánst szednek, és ezzel fokozzák a szerotoninaktivitásukat az agyukban, társaságkedvelőbbé válnak. A szerotonin nyugodtabbá tesz. Ez az elsődleges oka annak, hogy az emberek szerotoninfokozó szerek, például Prozac és Paxil segítségével derítik jobb kedvre magukat. Idézzük fel azokat a középiskolás társainkat, akik mindig barátságosnak, nyugodtnak, magabiztosnak tűntek! Valószínűleg az ő szerotonin-rendszerük különösen magas aktivitást mutatott. Valószínűleg eme laza magabiztosság vágya vonz bizonyos embereket a pszichedelikus drogokhoz. Az MDMA vagy más néven ecstasy, akárcsak a vele rokon LSD, DMT és pszilocibin hallucinogén szerek olyan hatalmas hullámokat indítanak el az egész szerotoninrendszerben, amelyek erőteljes jó érzést és kellemes érzetet keltenek, továbbá fokozzák a tapintási érzékenységet, és különös érzékelési élményeket hoznak létre. Az ecstasy dopamint és norepinefrint is felszabadít. A szerotoninhullám okozza a barátságos és magabiztos érzéseket, a dopamin pedig az eufóriát. A nyugodtság és a barátságosság mellett az építő gyakran jótékonyságáról is tanúbizonyságot tesz. Washington erre is kiváló példa. Az Egyesült Államok történelmének egyik nagy pillanatában visszautasította az ajánlatot, hogy országa első királya legyen. Ahogy Flexner írta róla: „Az egész történelemben kevés ember volt, aki kikezdhetetlen hatalmát ösztönei sugallatára ennyire jóságosan és önzetlenül használta volna polgártársai és az egész emberiség javára.” Magas státus, valahová tartozás Washington örömmel olvasta volna Flexner magasztaló szavait. Számos építőhöz hasonlóan ő is sokat aggódott a hírneve miatt. Az építőnek fontosak a látszatok. Mellre szívják Shakespeare szavait: „mert a szem önmagát nem látja, csak más tárgyról visszavert sugárok által”. Az építő valahova akar tartozni, a közösség megbízható, tiszteletre méltó, jóravaló, elfogadott tagja akar lenni. Érzelmi jóléte is közösségi hálózatától függ. És a személyes kritika szétzúzza őt, ezért mindent megtesz, hogy fenntartsa kapcsolatait, teljesítse kötelességeit és tisztességesen viselkedjen. Mi több, hatalmas személyes áldozatot is képes hozni, hogy megőrizze helyét a társadalmi hierarchiában, sőt akár a csúcsára is eljuthasson. Befektetett energiája többnyire meg is hozza a gyümölcsét. A szerotoninrendszerükben speciális génekkel rendelkező emberek általában magasabb társadalmi-gazdasági státuszt érnek el, és többnyire tehetősebb környéken is laknak. Ráadásul az építő büszke is arra, amit elért, kirakja az érmeit, trófeáit, diplomáit és igazolványait, mutogatja a családtagok, befolyásos ismerősök és ismert politikusok körében készült fényképeit. Egy sor állatnál is összefüggést találtak a szerotonin és a társadalmi siker között. A selyemmajmok, ha szerotoninaktivitásukat fokozó antidepresszánst kapnak, feljebb másznak a társadalmi ranglétrán is. A közösség alfahímjeinek agyában és vérében a szerotoninszint körülbelül kétszerese az alattuk levőéknek. De még a közösségben domináns rákok is magas szerotoninszintet mutatnak.

Úgyhogy, akár emberről, akár majomról vagy rákról van szó, akinek magasabb a szerotoninszintje, az valószínűleg az „establishment” tagja vagy akár vezetője lesz. Vallásosság és a „kell” biológiája Azt várhatnánk, hogy a tekintélytisztelő, szabálykövető, lojális és a tradíciók iránt elkötelezett emberek egyúttal vallásosak is. Ez nem feltétlenül igaz. Több ateista építőt is ismerek. Bob barátom például nyugodt, barátkozó, népszerű, lelkiismeretes, a számokkal és a tradíciókkal sok tekintetben kiváló viszonyban levő ember, de olyan elszánt ateista, amilyet még „nem látott a világ”. Pedig mormonként nőtt fel. Az egy- és kétpetéjű ikrekkel végzett vizsgálatok mégis azt jelzik, hogy a vallásosságnak van egy genetikus komponense. És a bizonyos agyterületeken, például a szerotonint termelő raphemagban magas szerotoninaktivitást mutató emberek többnyire képesek meghaladni önmagukat, és nagyobb fokú vallásosságot mutatnak.5 A vallásosságot kapcsolatba hozták a szerotoninrendszer más tulajdonságaival is. Így a szerotonin-pályákban megnyilvánuló változékonyság magyarázhatja, miért égnek egyesek vallásos lázban, és mások nem. Ez arra is választ adhat, hogy személyiségtípus-vizsgálatomban az építők a többieknél sokkal nagyobb valószínűséggel tartoztak vallási szervezetekhez. De ez azért sem meglepő, mert a pszichedelikus drogok – ecstasy, LSD, pszilocibin, meszkalin – gyakran váltanak ki spirituális érzékenységet, misztikus megvilágosodást és vallásos eksztázist. Mint említettem, ezek a szerek számos agyi régióban drasztikusan emelik a szerotonin szintjét. Az építő vallásosságához valószínűleg annak is köze van, hogy mindig tisztában kell lennie azzal, mi a „jó”. Az építő sokszor a lelkiismeret uralma alatt áll, erre utalt Darwin a rövid, de parancsoló „kell” szóval. Muszáj, kell, kötelesség, illik, helyes, helytelen – ezek a szavak többnyire riasztják a szabadságkedvelő felfedezőt, a pragmatikus irányítót és az együtt érző tárgyalót. Az építő azonban jó viszonyban van velük. Szótípusvizsgálatomban az építők különösen kedvelték a morál, erkölcsös, érték szavakat. Azzal a kijelentéssel pedig, hogy „Az embereknek a helyes viselkedés bevett szabályait kell követniük”, személyiségtípus-vizsgálatomban csak az építők értettek túlnyomó részt egyet. Oprah Winfrey valószínűleg szintén egyetértene vele. Úgy vélem, Oprah elsődlegesen tárgyaló. De van benne valami az építőből is, ahogy az alábbi megjegyzés is mutatja. Amikor bejelentette, hogy a 2008-as elnökségért folyó versenyben Barack Obamát támogatja, ezt mondta: „Jól ismerem őt, és hiszek morális tekintélyében. Ez az elsődleges oka, hogy őt támogatom.” Az árnyoldal: az építő negatív vonásai „Minden ember Hold, van egy sötét oldala, amelyet soha senkinek meg nem mutat” – írta Mark Twain. Gyengeségeinket és személyiségünk furcsaságait gyakran még önmagunk elől is megpróbáljuk elrejteni. Ám hibáink így is óhatatlanul megmutatkoznak, és szinte minden emberi erényünk hátrányunkká is válhat. Az építő például sokszor tudja a „helyes” eljárást. De olyan is van, aki azt hiszi, az övé az egyetlen megoldás, és dogmatikussá, vaskalapossá, csökönyössé válik. Ismerek egy ilyen ifjú párt. Mindketten építők. A feleség mesélte nekem: „Képtelenek vagyunk együtt végezni a házimunkát. A múlt héten azon veszekedtünk, hogy kell elhelyezni egy szőnyeget, tegnap pedig heves csatát vívtunk a pulyka elkészítésének módja miatt.” Az érzelmi merevség is a szerotoninnal állhat kapcsolatban. És miután az építő elkötelezett a szabályok, az időbeosztás, a hagyományok iránt, sokat tud marakodni apró-cseprő napi kérdések fölött. Az építő realista és elővigyázatos, és ezek sokszor nagyon jó tulajdonságok. Ám könnyen váltanak át mély pesszimizmusba, amely jellemvonás szintén a szerotoninpályához köthető.

És a pesszimizmus akár fatalizmusban is végződhet. Van például olyan építő, aki szerint soha semmi sem lesz jobb. Ezzel összefüggő jellemvonás talán az építő sztoicizmusa, amely szintén a szerotoninnal függ össze. Ez is csodálatra méltó tulajdonság lehet, de kétfajta szélsőség is kialakulhat belőle. Az öngyűlölet és az erkölcsi felsőbbrendűség érzete. Vagy semmiféle erényt nem fedez fel magában, vagy önelégült, szenteskedő szerepben tetszeleg, miközben erkölcsileg ítélkezik, és gyakran túlságosan kritikus. Az építő gyakran kicsinyes is, ami szintén a szerotonin következménye. Van, akinél ez egészen a fösvénységig is eljut. És miután az építő konkrét, tényszerű, „hiszem, ha látom” attitűddel rendelkező ember, sokszor nem veszi észre másokban az érzelmi árnyalatokat; érzéketlen marad egy társas helyzet finom történései iránt. Az építő sokszor megrekedhet a múltban. Egy ilyen barátnőm mondta nemrégiben: „Képes vagyok órákig tűnődni, milyen lett volna az életem, ha nem ezt a házat veszem meg. Vagy ha nem a jelenlegi férjemhez megyek hozzá. Vagy hogy szerezhettem volna jobb jegyeket az iskolában, és akkor most többet keresnék. Valójában csupa veszteségként élem meg az életemet.” Ha a felfedező a mában, a tárgyaló pedig a holnapnak él, az építő gyakran a tegnapban forgatja a gondolatait. Talán még veszélyesebb az építő lojalitása és tekintélytisztelete. Ezek is elismerésre méltó jellemvonások lehetnek, de nem minden esetben. Vegyük például Colin Powellt, az Egyesült Államok hadseregtábornokát. Powell igazi építő, hozzáértését, megbízhatóságát, tisztességét és lojalitását az egész világon elismerik. Mégis talán Powell lojalitása is segítette az USA belépését az Irak elleni háborúba – annak ellenére, hogy meggyőződése szerint ez akkor nem volt szerencsés lépés. Sokak szerint a háború felé billentette a mérleget, amikor 2003. február 5-én az ENSZ-ben azt állította, hogy Szaddam Husszein iraki diktátor tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik. Az ő beszédét megelőzően az amerikaiak kétharmada ellenezte a háborút, utána a felük már a beavatkozás pártján volt. Powellt megtévesztették, ezért hitte, hogy Husszein bombákat gyárt. De ő döntött úgy, hogy támogatja George W. Bush elnök háborús terveit. Korábban így kommentálta saját döntését: „Azt tettem, amit a lelkiismeretem és a kötelesség diktált.” Úgy vélem azonban, tekintélytisztelete és a parancs iránti engedelmessége révén Colin Powell is hozzájárult a Közel-Keleten kialakult káoszhoz. Esetleges testi problémák A tudósok beszámolói szerint a szerotonin egyes részeinek aktivitását fokozó specifikus gének a „feladatváltás” gátlásában is közreműködnek. Más szóval az ilyen emberek nehezen hagyják abba, amit éppen csinálnak. Így talán a szerotoninrendszer szerepet játszhat egy különleges viselkedésben, a „gyűjtögetésben” is. Van egy orvos barátom, aki éveken át gyűjtögetett. Annyira telepakolta a lakását mindenféle holmival, hogy ő maga már nem fért be a hálószobájába, és nem tudott enni az étkezőasztalánál – addig, amíg antidepresszánst nem kezdett szedni, hogy a dopaminaktivitás emelésével elnyomja a szerotonint. A gyűjtögetés összetett szenvedély, de azt gyanítom, forrása legalábbis részben ugyanaz, mint a kitartásé: a szerotonin. Építő: a társadalom alappillére Robert Morris amerikai pénzügyi szakember írta George Washingtonnak: „Az ég… olyan biztos elmével, kitartó önfegyelemmel, szenvedés iránti tűréssel áldott meg, amely végtelen előnyt biztosít számodra a többi emberrel szemben.” Az építőnek, akárcsak Washingtonnak, számtalan erőssége van. Többnyire nyugodt, szerény, háttérbe húzódó, de kellemes és jó társasági ember is. Értelmes, aki jól emlékszik a korábban elkövetett hibákra, és felkészül rájuk. Állhatatos, megbízható, együttműködő,

szorgalmas, dolgos és türelmes. Elkötelezett a család és a közösség iránt. Kitartóan tevékenykedik a hagyományok és az eredmények megőrzése érdekében. Gyakran kiváló védelmező és gondoskodó. Az emberi biológia változatlansága folytán nem sok változott azóta, hogy Platón mintegy kétezer ötszáz éve Őröknek titulálta ezeket az embereket. Az építők ma is a „társadalom alappillérei”.

6. fejezet A határ a csillagos ég Az irányító Csak aki a messzi szemhatárra függeszti a tekintetét, az találja meg a helyes utat. Dag Hammarskjöld Thomas Harvey patológus kancsóban, almaboros rekeszben, sörhűtő ládában rejtegette Albert Einstein agyát. Harvey nem sokkal Einstein 1955-ös halála után tudományos kísérleteknek vetette alá a tudós agyát, fényképeket készített róla, méregette és 240 darabra vágta. De semmit nem publikált róla. Végül 1996-ban egymondatos faxüzenetet küldött Sandra Witelson, az Ontario-beli McMaster University idegtudományi kutatója részére – vane kedve megvizsgálni Einstein agyát. Witelson hamarosan elkezdte a vizsgálatokat Einstein agyának 50 darabját összevetette 91 másik elhunyt, köztük énekesek, építészek és kétkezi munkások agyával. Megdöbbenésére azt tapasztalta, hogy Einstein alsó parietális lebenye (ez az a fül mögötti agyterület, amelynek segítségével matematikai problémákat oldunk meg és háromdimenziós térbeli viszonyokat képzelünk el) a szokásosnál mintegy tizenöt százalékkal vastagabb. Mi több, az ezen a területen átfutó mély barázda, az úgynevezett Sylvian-fissure jórészt félrenyomódott. Ez lehetett az oka, hogy Einstein édesanyja aggódott: csecsemője retardált; ugyanis születésekor nagyobb és oldalt különös formájú volt a feje. Ám e szokatlan agyi architektúra bizonyára hozzájárult ahhoz, hogy e terület agysejtjei hatékonyabban tudjanak együttműködni. Ezzel az egyedülálló agyberendezéssel Einstein valóban meg is változtatta a világegyetemről alkotott képünket. Albert Einstein klasszikus irányító volt. Az ilyen ember kimondja, amit gondol. Egyenes, határozott és döntésképes. Ám mielőtt döntene, az alternatívákat alaposan és szenvtelenül végiggondolja. Az irányító csodálja az önfegyelmet, analitikus, kételkedő, és sokat követel. Független ember. És muszáj teljesítenie. De a versenyt is élvezi, amelynek révén elérhet a csúcsra. Ezért sokan közülük rugalmas, pragmatikus, koncentrált és merész emberek. Gyakran leleményes, és műszaki vagy matematikai kérdésekben járatos. Különös módon sokan közülük muzikálisak, elsősorban a zene szerkezetét értik. Mások a térbeli játékokban emelkednek ki, a futballtól kezdve a sakkig. Sokukban van bizonyos hősiesség is – ő az, aki berohan az égő házba, hogy kimentsen egy számára ismeretlen embert. Személyiségtípus-vizsgálatomban az irányítók tették ki a minta 16,3%-át. A férfiaknál ez az arány 24,8%, a nőknél 9,7% – ami drasztikus eltérést jelent. Én örültem ennek a nemi megoszlásnak, mert arra utal, hogy az irányító jegyei a tesztoszteron férfi hormonhoz kapcsolódnak. Mindkét nem tagjai termelnek ugyan tesztoszteront, de a legtöbb férfi sokkal többet. Persze számos női irányítót is ismerek, Heide az egyikük. Heide sima, világos rózsaszín bőrű nő, nagy kék szeme van, libegő szőke copfot visel. Magas, lágy hangja van, és egy vibráló, vonzó ifjú hölgy minden más tulajdonságával is rendelkezik. De a vonzó külső

mögött Heide éles eszű, sokat követelő, ambiciózus lélek, igazi irányító. És ami a legfontosabb, Heide, akárcsak Einstein és a többi irányító, tudományos kifejezéssel szólva kiemelkedően jó a rendszerezésben. Rendszerezés Simon Baron-Cohen kétféle alapvető különbséget említ a nemek gondolkodásmódjában, amelyeket ő rendszerezés és empátia néven foglal össze. A rendszerezés különböző rendszerek megalkotására és elemzésére való készség, egy híd felépítésétől kezdve a motorbicikli megjavításán át egy kis tó ökológiájának tanulmányozásáig. Az empátia a mások gondolataival és érzéseivel való azonosulás, és az azokra való adekvát reagálás képessége. Az empatikus emberek intuitívak és együtt érzőek. Baron-Cohen ezen túlmenően azt is állítja, hogy a rendszerezők magasabb tesztoszteronszinttel rendelkeznek, és többnyire férfiak; az empatikus embereknél több az ösztrogén, és gyakrabban nők. Természetesen vannak olyan férfiak és nők, akik egyformán jó rendszerezők és empatikusak is, ezenfelül egyes nők kiválóan rendszereznek, és egyes férfiak rendkívül empatikusak. Személyiségtípus-vizsgálatom elemzésekor én is pontosan ugyanezt találtam. A „Könnyen átlátom a bonyolult gépek működését” kijelentéssel az irányítók a többi típusnál sokkal inkább egyetértettek. Ugyanezek az emberek lelkesen reagáltak a „Szeretem kitalálni, hogyan működnek a dolgok” és az „Izgatnak a rendszereket irányító összefüggések és szabályok” kijelentésekre is. Több irányító bizonyult rendszerezőnek, és többen voltak közöttük a férfiak. Akár a számítógép működése, akár az autó vagy valamilyen elektronikai berendezés, a farkasok viselkedése, a logika, a matematika, a zene, a választói magatartás vagy a teniszütés fizikája kerül szóba, aki jó a szabályalapú rendszerek megértésében, máris az irányító egyik alaptulajdonságával rendelkezik. Einstein kiemelkedő rendszerező volt. Az az elkötelezettsége, hogy szétszedje a világegyetemet uraló rendszereket, már tizenhat éves korában, 1895-ben jelentkezett, amikor arról kezdett el gondolkodni, mi lenne, ha egy fénysugár mellett utazna. Ahogy később írta: „Egyre inkább meggyőződésemmé vált, hogy a természetet viszonylag egyszerű matematikai struktúraként lehet felfogni.” Tesztoszteronedzés – miről árulkodnak az ujjak? A rendszerezés képessége összefügg a tesztoszteronnal, és az ember már az anyaméhben elkezdi gyakorolni. Miközben a tesztoszteron elárasztja a magzati agyat, kiépíti a rendszerezéshez szükséges agyi struktúrákat. Közben a magzati ösztrogénhullámok az empátiához szükséges agyi anatómia kialakítását is megkezdik. A magzati tesztoszteron és ösztrogén szintje is örökletes minta szerint emelkedik és apad. Úgyhogy attól függően, milyen kártyákat kaptunk, lehetséges, hogy túlnyomórészt a tesztoszteron vagy az ösztrogén nyilvánul meg bennünk, esetleg mindkettőből sok vagy mindkettőből kevés – és ezzel a rendszerezés vagy az empátia hajlama, mind a kettő vagy egyik sem.1 A tesztoszteron számtalan módon hagy nyomot rajtunk. Vessünk egy pillantást a jobb kezünkre, tenyérrel felfelé. Minél több tesztoszteront kaptunk az anyaméhben, annál hosszabb a negyedik vagy gyűrűs ujjunk a második, azaz a mutatóujjhoz képest. Ha viszont ezzel szemben több ösztrogént kaptunk, ez a két ujjunk egyforma hosszú, vagy a mutatóujj hosszabb a gyűrűsujjnál. Pontosan ezt mutatta személyiségtípus-vizsgálatom is, amely szerint az irányítóknak többnyire hosszabb a gyűrűsujjuk, míg a tárgyalóknál egyforma a kettő, vagy hosszabb a mutatóujj. Bill Gates bizonyosan irányító. Nemrégiben egy konferencián hallgattam az előadását. Képét egy hatalmas kivetítőn mutatták a színpad közepén, és időnként látni lehetett, ahogy

felemelte a kezét, hogy jobban hangsúlyozza mondanivalóját. A közönség a szavaira figyelt, engem viszont a jobb keze érdekelt. És valóban, a gyűrűsujja jelentősen hosszabb volt a mutatóujjánál, ahogy azt egy világszínvonalú rendszerezőtől el is várhatjuk. De nem minden felnőtt irányító kapja meg ezt a tesztoszteronfürdőt az anyaméhben. Úgyhogy, ha egy irányítónak nem hosszabb a gyűrűsujja, az csak annyit jelent, hogy a tesztoszteron egy későbbi életszakaszban, legvalószínűbb, hogy a pubertáskorban árasztotta el az agyát.2 Akár így, akár úgy, a tesztoszteron készíti fel az irányítót a rendszerezésre, akárcsak sok más kiváló képességre. Térbeli készségek Nővére, Maja mesélte, hogy Einstein már egészen kicsi korában tizennégy emeletes kártyavárat tudott építeni. Nem lep meg. A tesztoszteront mindkét nemnél régóta összefüggésbe hozzák a kiváló térbeli képességekkel – bár a legtöbb vizsgálatot férfiak körében végezték. Ezek az adatok mégis fantasztikus dolgokat árulnak el a mindkét nembeli irányítókról. A legtöbb egynapos fiúgyermek a lányoknál hosszabban nézegeti a mechanikus és mozgó tárgyakat. A fiúcsecsemők a lányoknál jobban tudják követni a monitoron mozgó, villogó fénypontot. A fiúk kedvelik az autót, az építőkockát, az összerakható és mozgó vonatot és más mechanikus játékokat. Fiúk töltik meg a videojáték-termeket, és szedik ízekre elektronikus ellenségeiket a 3D-s játékokban. Amikor pubertáskorban a fiúk agyát elönti a tesztoszteron, számos kultúrában jobban kezdenek teljesíteni a lányoknál a matematika, a geometria, a műszaki rajz, a műszaki és mérnöki gondolkodás területén. 3 Személyiségtípusvizsgálatom adatai arra utalnak, hogy sokkal több irányítóból lesz orvos, mérnök és szerelő, mint másokból. A magzati tesztoszteron leleményes módon alakítja ki a térbeli készségeket. Ezek nagyrészt az agy jobb féltekéjén helyezkednek el. A magzati tesztoszteron kiáradása gyorsabban fejleszti a jobb agyféltekét, mint a balt, ezáltal elnyomja az utóbbit; viszont kiváló térbeli képességekkel ruházza fel az embert. Ne felejtsük azonban, hogy a tesztoszteron szintjét a testben a pubertás és más élmények is emelhetik, amelyek így szintén hozzájárulnak a térbeli készségek fejlődéséhez. Például a nők könnyebben megtalálják a parkolóban az autójukat a menstruáció idején, amikor alacsonyabb az ösztrogén szintje, és a tesztoszteron így jobban szóhoz jut. A tesztoszteron és a térbeli készségek összefüggése nem egyszerű. Ha túl sok vagy túl kevés ez a nagy hatású hormon, az visszafoghatja térbeli ügyességünket, és a napi szokások, valamint a környezet is mindig szerepet játszik. Ugyanakkor erős kapcsolat áll fenn a tesztoszteron és a térbeli készségek között. Zenei és sportbéli adottságok Ez a térbeli adottság a zenei tehetség váratlan ajándékával kedveskedik sok irányítónak. Én számos zenét szeretek, de csak hallgatom, és ringatózom a ritmusára. Az irányító a kompozíciót, a zenei hangok strukturális elrendezését is felismeri. És vannak olyan irányítók, akik kiválóan játszanak, sőt remek zenét tudnak szerezni. A zeneszerzéshez alapvetően fontos a térbeli tehetség, és a méhen belüli tesztoszteronedzés ezt a képességet alakítja ki. Milyen különös! Miért alakít ki zenei képességeket a magzati tesztoszteron? Darwin sokat töprengett a zene evolúciós eredetén és célján. Végül azt ötölte ki, hogy „akárcsak a madarak, félig emberi őseink is az udvarlási időszakban használták a zenei hangokat és ritmusokat”. A mai eredmények alátámasztják Darwin feltevését. A férfiak a nőknél tízszer nagyobb gyakorisággal készítenek dzsessz, rock vagy klasszikus zenei albumokat. És átlagosan harmincéves korukban – termékeny korszakuk csúcsidőszakában – alkotják meg zenéjüket. De ami a legbeszédesebb, a férfi zenészeknek többnyire hosszabb a gyűrűsujjuk, ami nemcsak

a magzati tesztoszteron emelkedett szintjére, de a nagyobb spermaszámra is utal. Évmilliókkal ezelőtt az irányító típus bizonyára dalokban hirdette fokozott termékenységét. A méhen belül több tesztoszteront kapott férfiak több sportágban, különösen a térbeli képességeket igénylő sportágakban, így például a futballban is kiemelkednek. És a nők világszerte rajonganak a magas tesztoszteronszintű sportolókért. Ám számtalan férfi és női irányító más célokra használja zenei vagy sportbéli képességeit. Einstein a zenei tehetségével gondolkodott. Anyjától ötéves korában kapott egy hegedűt, és egész életében imádta a zenét, különösen Mozart zenéjét. A szomszédok gyakran hallották, amint késő este a konyhában játszott, amikor általános relativitáselméletének egyik-másik speciális kérdésében megakadt. Egyikük visszaemlékezése szerint „előfordult, hogy a játék közepén egyszer csak izgatottan felkiáltott: Ez az, megvan!”. „A szerencse annak kedvez, aki kész a fogadására” – írta Louis Pasteur. Az irányító ebben hisz. Céltudatos ember, és munka közben intenzíven koncentrál. A felfedező széles körű érdeklődésével szemben az irányítóé szűk, de mély – hála a tesztoszteronnak. A magzati tesztoszteron különböző területekre osztja fel az agyat. Több rövid idegvezetéket alakít ki a közeli területek közt, és kevesebb távolabbi agyterületre elnyúló nyúlványt. Ez az agyi „huzalozás” teszi képessé a rendszerező irányítót a hatékony koncentrációra, hogy pontosan tudjon figyelni a rendszer részleteire, és kevéssé zavarják az oda nem illő mellékkörülmények. A tesztoszteroninjekciók felnőttkorban is képesek befolyásolni az ember koncentrálóképességét, ahogy erről egyes melegek és leszbikusok beszámolnak. Egy illető, miután nemének megváltoztatása miatt három hónapon át tesztoszteronkezelésben részesült, úgy érezte „beszűkültebb” lett, és koncentráltságának terjedelme tágról szűkre változott. Talán ez hajlamosítja az irányítót az aprólékoskodásra és szőrszálhasogatásra. Sokszor a rendszer elemeire, és nem az egészre koncentrál. Ez a szűk figyelem lehet az oka annak is, hogy szereti a szóvicceket és a paradoxonokat; maga is szívesen áll elő velük. Az a fajta fárasztó humor ez, amely össze nem tartozó gondolatokat kapcsol össze. Az irányító koncentráltsága csodálatos annak, akire irányul; ugyanakkor nyugtalanító is lehet. Tegyünk csak fel egy kérdést az éppen tévét néző vagy olvasó irányítónak! Valószínűleg meg se hallja, amit mondunk. Találkoztam már olyan irányítóval, aki olvasás közben szerintem azt se vette volna észre, ha orrszarvúháton lovagolok be a nappalijába, vagy lapokat tépkedek ki a könyvéből. Analitikus, logikus, közvetlen Az irányító büszke a logikájára. Személyiségtípus-vizsgálatomban túlnyomó részük egyetértett ezzel a kijelentéssel: „A legtöbb embernél analitikusabban és logikusabban gondolkodom.” Einstein is közéjük tartozott volna. „Tizenkét éves koromban” – emlékezett vissza – „már izgalommal fedeztem fel, hogy pusztán gondolkodással, külső tapasztalatok nélkül is rá lehet jönni igazságokra.” Később azzzal is próbálkozott, hogy saját fia analitikus képességeit fejlessze. Mint írta, „meg akarom tanítani a gondolkodás, a megítélés, az objektív értékelés képességére”. Az irányító szokatlanul logikus és koncentrált értelmének egyik kellemes folyománya lehet a szókimondás és az igazság iránti szenvedély – ez személyiségtípus-vizsgálatomból is kiderült. Kizárólag az irányítók reagáltak lelkes egyetértéssel a következő kijelentésre: „Nem szeretek finomkodni, pontosan megmondom, amit gondolok”, és a következő kijelentés pozitív értékelésében is kitűntek: „Szerintem fontos, hogy szókimondók legyünk”. És valóban, a magas tesztoszteronaktivitást mutató férfiak és nők kevésbé törekszenek arra, hogy udvarias, tisztelettudó, megfontolt és barátságos módon fejezzék ki magukat. Einstein mondta egyszer, hogy nehéz csukva tartania „azt a nagy száját”.

Einsteinnel együtt nagyon sok irányító rettenetesen rosszul viseli a nyakatekert, fecsegő társalgást. Számukra mindez fölösleges szófecsérlésnek, evidenciák ismételgetésének tűnik. Az irányító szeret leszámolni a lényegtelen adatokkal, csakis a célra koncentrál. Ő az az ember, aki foga közt odaveti: „Na, térjünk a tárgyra!” Ez a fajta szűkszavúság egyszerre lehet zavaró és megnyugtató. Egyik barátnőm nemrégiben szemére vetette irányító férjének, hogy milyen ritkán mondja neki: „szeretlek”. A válasz: „Drágám, már mondtam egy hónappal ezelőtt, azóta semmi sem változott.” Határozott, döntésképes, magas mércét állító és szkeptikus Az irányító analitikus, koncentrált és szókimondó beállítódásával összefüggésben pragmatikus ember is. A nagy szavak, a társadalmi és politikai korrektség tisztelete távol áll tőle. Ha rákényszerítik, hogy tartson be egy számára értelmetlennek tűnő hagyományt, morogva engedelmeskedik. Amíg a felfedező nagylelkű, az építő sztoikus, a tárgyaló altruista – az irányító praktikus. A célszerűség mintaképe egyúttal határozott ember is – ez a jellemvonás közvetlenül összefügg a tesztoszteronnal, ahogy egy nemet váltó kliens is megfigyelte. Három hónapos, önmagát nőből férfivá alakító tesztoszteronkúráját követően eltöprengett a változáson: „Sokkal gyorsabban cselekszem.” Személyiségtípus-vizsgálatomban az irányítók kiemelkedtek a többiek közül a következő kijelentéssel való egyetértés tekintetében: „Könnyedén tudok választani, még ha eleinte több megoldás is egyformán jónak tűnik.” Az építő lassan hoz meg lényeges döntéseket, mert óvatos és aprólékos. A tárgyaló azért hajlamos töprengeni, mert sok alternatív megoldást lát maga előtt, és mindegyikbe bele akarja élni magát. A felfedező már valamivel gyorsabb, mert impulzív személyiség. Ám személyiségtípus-vizsgálatom azt jelezte, hogy az irányító nagy eséllyel még a felfedezőnél is sokkal gyorsabban hoz döntést – talán, mert annyira határozott. Csak ők értettek erősen egyet azzal a kijelentéssel, hogy „Határozott vagyok”. „A tett ékesen beszél” – írta Shakespeare. Az irányító is ezt vallja. Ismerek olyat, aki húsz perc alatt megvett egy drága kocsit – pedig nem gazdag ember. Mégis szkeptikus, és ez a bizalmatlanság a tesztoszteron egyik erős származékából, a dihidrotesztoszteronból ered. Az irányító Thomas Fuller angol prelátus tanácsát követi: „Bízz magadban, akkor más sem fog elárulni.” Egyedül az érvekben, a logikában és a módszeres vizsgálatban hisz. Mindaddig gyanakvással kezeli a tényeket, amíg önmaga meg nem győződött felőlük, ami pedig a motívumokat illeti, azokat is alaposan elemeznie kell. A szkeptikus irányító prototípusa Metternich, a 19. századi osztrák államférfi. Amikor az orosz cár halálhíréről értesült, állítólag így töprengett: „Hát ezzel meg mi lehetett a célja?” Leleményes, magabiztos, bátor Az irányító sokszor találékonyan oldja meg a problémákat. A leleményesség éppoly fontos számára, mint a felfedezőnek a kaland, az építőnek a hűség és a tárgyalónak az empátia. Einstein például feltétlenül leleményesen vette rá első feleségét, Mileva Marićot a válásra. Annak idején fülig beleszeretett ebbe a sötétbarna hajú, szerb matematikushallgatóba, akivel az egyetemi fizikaórán találkozott. Először egy lányuk született, aztán összeházasodtak, és lett még két fiuk. Nagy szerelemben éltek, lelkesen vitatták meg gondolataikat, Mileva nagy gonddal nézte át Einstein egyetemi matematikai és logikai dolgozatait. Idővel azonban elváltak útjaik. És Einstein, hogy megszabaduljon ettől a házasságtól, tett egy ajánlatot Milevának: ha beleegyezik a válásba, és ő egyszer elnyeri a Nobel-díjat, a pénzjutalmat neki fogja adni. Tizenhét évvel később Mileva meg is kapta a pénzt.

Einstein a legtöbb irányítóhoz hasonlóan magabiztos és bátor ember volt. Az irányító, ha ismeri a lényeges összefüggéseket, és elégedett a terv mögött húzódó megfontolásokkal, biztonságban érzi magát, és bátran cselekszik. Szintén bátor irányító volt Luther Márton, a német protestáns reformáció atyja, aki a 16. században élt, és nyilvánosan fellépett a római katolikus egyház korruptságával szemben. Luther harcosan kijelentette: „Itt állok, nem tehetek másként. Isten engem úgy segéljen. Ámen.” Akárcsak Einstein, magabiztosságával és bátorságával ő is megváltoztatta a történelem menetét. Magabiztosság és bátorság – ezek a vonások legalábbis részben a tesztoszteron aktivitásából fakadnak. Jól példázzák ezt a menopauzát átélő nők. Ilyenkor az ösztrogén szintje hanyatlik, és a természetes tesztoszteron hatása érvényesül. A középkorú nő világszerte cselekvőkészebb, magabiztosabb, szókimondóbb és bátrabb lesz; mindezeket a jellemvonásokat a tesztoszteronnal hozzák összefüggésbe. Van egy régi iskolai barátom, aki bizonyára irányító. Egy kereskedelmi bank alapító elnöke, más bankoknak és hihetetlenül gazdag üzletembereknek kölcsönöz pénzt. Egyik este elment egy elegáns vacsorára, ahol a New York-i Midtown egyik tekintélyes méretű ingatlanjának eladásáról tárgyaltak. Mielőtt a desszertig jutottak volna, már nyélbe is ütötte az üzletet a balján ülő férfival. Ezután azonnal elkezdett unatkozni. Úgyhogy, mint mesélte nekem, még abban a „New York-i pillanatban” a jobbján ülő ember felé fordult, és belekezdett a következő nagy üzlet tárgyalásába. Sima, meggyőző modorú, bátor ember. Autonóm és versengő „Magam vagyok a sorsom ura és a lelkem vezére” – írta William Ernest Henley, a költő, amivel az irányító egyik újabb oldalát, harcosan független lelkét fejezte ki. Az irányító jól tűri a teljes elszigeteltséget órákon át ülve az íróasztalnál, akárcsak a munka egyéb kellemetlenségeit. De közben saját céljait kell követnie, és saját problémáinak megoldásán kell fáradoznia. Az irányító megköveteli az autonómiát – ez újabb, a méhen belüli tesztoszteronedzéssel összefüggő jellemvonás. Einstein rendkívül független ember volt. Egyik barátjának szóló levelében írta: „Az ostoba tekintélytisztelet az igazság legnagyobb ellensége.” Egyik szerelmének pedig megjegyezte: „Éljen a megfontolatlanság! Ez az én őrangyalom ezen a világon!” Az irányító a diplomát, ajánlást, képzettséget is úgyszólván semmibe veszi. Talán ezért maradt ki Bill Gates a Harvardról az első évben. Valami más dolog járt a fejében, nem az, hogy összeszedjen egy doktori fokozatot ebben a patinás intézményben; újító szoftvert akart tervezni, és elindítani a Microsoftot. Einsteinhez hasonlóan Gates is mindent megvet, ami tekintélytől és szabályoktól bűzlik. Egész életében magának dolgozott; független alapállása busásan megtérült. Harmincegy éves korára multimilliomos lett, ötvenéves korában Erzsébet királynő lovaggá ütötte, és rendszerező – független – agya segítségével átalakította a világot. Az autonómia és a függetlenség vágyától hajtott irányító versengő, agresszív ember. A belső versengésben, a személyes célok és a kiválóság elérésének vágyában valószínűleg nem tér el egymástól a felfedező, az építő, az irányító és a tárgyaló. A győzelem érdekében a másokat félrelökni is hajlandó, külső kompetitivitás tekintetében magasabb tesztoszteronszintű férfiak és nők jobban teljesítenek. Személyiségtípus-vizsgálatomban az irányítók a többi típusnál nagyobb gyakorisággal értettek egyet azzal a kijelentéssel, hogy „Élvezem a vitát”, ahogy „A vita jó lehetőséget nyújt, hogy eszemet összemérjem másokéval” kijelentéshez is pozitívabban viszonyultak. Egy újságíró szolgáltatott jó példát erre a jellemvonásra, egyik előadásomat követő este. Feljött a pódiumra, és elmesélte, hogy együtt golfozik a feleségével. Rendszerint három másik párral játszanak barátságos, nyugodt stílusban. Ám az egyik reggel megváltoztatták a felállást, és a négy nő meg a négy férfi játszott együtt. A meccs után a felesége beszámolt róla, hogy

barátnőivel együtt kihagyták a tizennegyedik lyukat, meg hogy egyikük kivette a labdát a bozótból, hogy jobban tudjon ütni. „Senkit nem izgatott”– mesélte. Erre újságíró férje fejcsóválva mesélte el, hogyan telt az ő ideje a „fiúkkal”. Golf közben kis híján elvágták egymás torkát. Jól igazolható összefüggés áll fenn a tesztoszteron és az agresszivitás között. A gazdák évszázadok óta kiherélik a bikákat és a kakasokat, hogy azok természetes agresszivitását enyhítsék. Adatok garmadája bizonyítja az agresszivitás és a tesztoszteron kapcsolatát mind a férfiak, mind a nők közt. Az ember régtől fogva dicsőíti az agressziót. Az ókori görögök hite szerint Árész hadisten azért ruházta fel a férfiakat a gyilkolás képességével, hogy megöljék az oroszlánt és a sárkányt, legyőzzék az ellenséget és megvédjék az otthonukat. A rómaiak pedig csillogó páncélba öltöztették a legyőzhetetlen, dicsőséges Mars istent, hogy mindenki lássa: az agresszió győzedelmeskedik. De miért akar ilyen eltökélten „győzni” az irányító? Ha megkérdezzük, valószínűleg egy sereg praktikus okot sorol fel. Evolúciós nézőpontból azonban ez a versengési kényszer adja meg az irányítónak azt, amire a leginkább vágyik: a rangot. Nagy emberek, hatalmi küzdelem Világszerte azok az emberek, akik vagy az anyaméhben, vagy életük későbbi szakaszában több tesztoszteront kaptak, többnyire agresszívan küzdenek a rangért. Különösen nyilvánvaló ez a munkahelyen. Az összejöveteleken többnyire a magas tesztoszteronszintű férfiak törik meg a csendet, felszólalásukkal elfoglalják a terepet, és átveszik az irányítást. Szavaikkal sokszor támadnak, de a lelkükre veszik, amikor munkatársaik érvekkel vágnak vissza. Aztán, ha a kollégájuk felemeli a hangját, ők sem maradnak adósak, megindítva a hatalmi küzdelem spirálját, amely sok esetben ordítozásban végződik. Ezt a jelenséget figyelhettem meg az egyik este New Yorkban. Egy társasági eseményen vettem részt, és négy férfi között álltam, akik közül az egyik szavaival nekem támadt. Szemlátomást élvezte bántó megjegyzéseit. A másik három csak nézte, hogy felvont vállal, lehajtott fővel, udvarias mosollyal hallgatok, abban a reményben, hogy ez előbb-utóbb véget vet a támadásnak. De az képtelen volt abbahagyni – egyre inkább belehergelte magát. Végre nekem is eszembe jutott valami, és hallottam magam, ahogy valami gonosz megjegyzéssel visszavágok. Nem emlékszem már rá, de csípős volt meg vicces. Abban a pillanatban mind az öten megdermedtünk, és széles vigyorral, összeszorított fogakkal bemutattuk a főemlősök „ideges társas mosolyát”. Kínos csend támadt. És ahogy ott álltam, várva, mit felel a másik, több gondolat viharzott át az agyamon. Vajon örökre meg fog-e gyűlölni, amiért zavarba hoztam a barátai előtt? Vagy épp ellenkezőleg, tisztelni fog, amiért felvettem a kesztyűt a hatalmi küzdelemben? Hirtelen széttárta a karját, felnevetett és megölelt. Azóta is kedvel. A természet nem valami rendes. Nincs egyszerű korreláció a tesztoszteron és a státus között. A túl sok tesztoszteron például gyakran alacsony státussal párosul. Ráadásul ez a hormon soha nem önmagában hat. Ahogy korábban említettem, azok az építők, akik bizonyos szerotoninpályákon jellegzetes aktivitást mutatnak, magasabb rangot érnek el. A szerotonin és a tesztoszteron sokszor elfojtja egymást. Nem meglepő tehát, hogy magas rangú szakemberek gyakran alacsonyabb tesztoszteronszinttel rendelkeznek, mint a fizikai dolgozók és a munkanélküliek. Egyszóval a ranggal nem pusztán a testi tesztoszteron szintje, hanem a többi más hormonhoz viszonyított, meghatározott aránya áll összefüggésben. Mindenesetre a magas tesztoszteronszintű férfiak többnyire küzdenek a rangért. Hogy miért? Mert a nők kedvelik a magas rangú férfiakat, vagy ahogy az antropológusok mondják, a nagy embereket. A zulu, az aleut, a mbuti pigmeus és az amerikai nők egyaránt szeretik a

férfi erőforrásaira támaszkodva felnevelni kicsinyeiket. Még a nőstény egér, szarvas, nagyszarvú juh is vonzóbbnak találja a magasabb rangú hímeket. Így aztán a magas rangú férfiak részesülnek a szexuális és a szaporodási előnyökben, és a bővebb gyermekáldásban – ez tehát a versengő szellem evolúciós hozadéka. Azok a nők, akik sok tesztoszteront kaptak az anyaméhben, nagyobb gyakorisággal lépnek férfiak által uralt pályákra, és érnek el magasabb státusú beosztást. Viszont kisebb eséllyel mennek férjhez, és kevesebb gyermekük születik. Akkor viszont evolúciós szempontból mi az értelme, hogy előre akarnak jutni? Ambiciózus természetük részben talán azért fejlődhetett ki, hogy biológiai rokonaik fennmaradását segítsék, ezáltal öntudatlanul hozzájáruljanak saját DNS-ük továbbadásához. Teljesítmény és tudás Az irányító minden evolúciós haszontól függetlenül áhítozik a sikerre. Keményen és kitartóan dolgozik, magas célokat tűz ki maga elé. Ahogy Winston Churchill fogalmazott: „Könnyen megelégszem a legeslegjobbal.” Ám az irányító ritkán érzi úgy, hogy elég időt és energiát fordított céljai elérésére. Miután egyre magasabb és magasabb célokat tűz ki, egyre feszültebbé válik – aggódik, hogy „ezúttal” biztosan kudarcot fog vallani. Nem egy irányító a közeledő összeomlás jóformán folyamatos érzésével él. A teljesítménykényszer még a szabadidejét is áthatja. Nagyobb súlyt akar emelni, gyorsabban kocogni és jobb lapokkal pókerezni. És amikor csalódást okoz magának, nagyon erős önkritikával él. Az egyik barátnőm mesélte, hogy kiskorában mindig hallotta, ahogy a kádban ülő apja így motyog magában: „Hülye papa, hülye papa, hülye papa!” Az irányító könyörtelen tud lenni önmagával szemben. Soha nem adja fel viszont azt a törekvést, amely sokszor az élet legnagyobb jutalmára, a tudásra irányul. Személyiségtípusvizsgálatomban kizárólag az irányítók értettek egyet teljesen azzal a kijelentéssel, hogy „Alaposan és rendszeresen foglalkozom intellektuális kérdésekkel”. Akárcsak a felfedezőnek, az irányítónak is szükséglete a tudás. Ám a széles érdeklődési körű felfedezővel ellentétben az irányító koncentrált tudást keres. Személyiségtípusvizsgálatomban nekik volt leggyakrabban doktori fokozatuk. Az irányító szabadidejét azokkal tölti, akik osztoznak tudásszomjában. Csak ők számoltak be arról, hogy többnyire „értelmiségiekkel” barátkoznak. Ezen túlmenően a keresett partner leírására leggyakrabban az okos és az intelligens szavakat használták. Néhány igaz barát Az irányító azonban nem vágyik széles baráti körre. Einstein már gyermekként is magányos volt. Szülei minden csütörtökön meghívtak vacsorára egy Max Talmud nevű szegény diákot. Ez a heti szokás akkor kezdődött, amikor Max huszonegy és Albert tízéves volt. Évekkel később Max így emlékezett vissza: „Mindezen évek alatt soha nem láttam könnyű irodalmat olvasni, de nem láttam korabeli fiú vagy lány iskolatársai körében sem.” A tesztoszteron negatív módon hat a szocializációra. Az anyaméhben magasabb tesztoszteronszintnek kitett kisgyerekek kevesebb szemkontaktust teremtenek, és kisebb a szókincsük. Négyéves korukra kisebb társas jártasságról tesznek tanúbizonyságot, és nem túl széles – ám mélyebb – érdeklődési körük alakul ki. Legyen szó akár a II. világháború tengeri csatáiról, Michelangelo életéről, az angol nyelv kialakulásáról vagy a legújabb sakkstratégiáról, az irányító a maga sajátos érdeklődési körén belül a legapróbb részletről is tudomást akar szerezni.

Az irányító ki nem állhatja az ostobákat. Néhány közeli barátjával akar élénk beszélgetéseket folytatni, illetve azokkal, akikkel hasonló gondolataik vannak. Vajon miről beszélgetett a kis Einstein a vacsoraasztal mellett Max Talmuddal? Hát a tudományról! Azért elbűvölően kedves is tud lenni – amennyiben érdekli a beszélgetés. A tárgyaló különösen kedveli az irányítóval folytatott, szókimondó és tudós beszélgetéseket. Én mindenesetre nagyon élvezem, mert sok tárgyalóhoz hasonlóan (ez a másodlagos típusom) szinte minden társas érintkezésből túlságosan sok hátsó értelmet, finomságot és komplikációt gyanítok, úgyhogy az irányítót pihentetőnek találom. Úgy érzem, számíthatok arra, hogy azt mondja, amit gondol. Ráadásul nem hajlamos a túlzásokra, mint a lelkesült felfedező, nem ítélkezik, mint a moralizáló építő, és nem manipulál, mint a kifinomult tárgyaló. És ami még fontosabb számomra: az irányítóval rendkívül informatív beszélgetést lehet folytatni. Aki egy irányítóval beszél, ne az érzéseire, hanem a gondolataira legyen kíváncsi. Az irányító nem beszél könnyen az érzéseiről. Érzelmi visszafogottság: a „jó” anyag „Ha nem veszted el fejed, mikor zavar van…” így kezdődik Rudyard Kipling híres verse, a Ha. Az irányító retteg, hogy elveszti a fejét, és imádja az érzelmi kontrollt. Alapvetően fontos számára az objektivitás. Kötelezőnek érzi, hogy leválassza magáról az érzéseit, különösen a döntéseknél. Az irányító tehát nyugodt, hideg, összeszedett akar maradni. Einsteinben az újságírók voltaképpen azért tisztelték a „tiszta intellektus megtestesülését”, mert gondolkodása annyira tökéletesen elnyomta belső érzelmi világát. A Myers–Briggs-féle személyiségtesztet elvégző férfiak és nők közül sokan erősen mutatják ezt a jellemvonást. Ezek a Myers által gondolkodó típusnak nevezett emberek „többre tartják a gondolkodást az érzelmeknél”. „Igazságos”, „objektív”, „analitikus” és „meggyőző” viselkedésre törekszenek. Nagyobb elismerésnek érzik, ha valakit „következetesen ésszerű”, mintha „igazi érzésekkel teli” emberként említenek. Szívesebben lennének „hozzáértő”, mint „együtt érző” emberek. A döntéseknél pedig úgy gondolják, fontosabb „mérlegelni a tényeket”, mint „mások érzéseit és véleményét tekintetbe venni”. Személyiségtípus-vizsgálatomban az irányítók megfeleltek ennek a képnek. Amikor a „Meg tudom oldani a problémákat, és nem hagyom, hogy az érzések befolyásoljanak” kijelentésre kellett reagálniuk, a többi típusnál jóval nagyobb mértékben értettek teljesen egyet. Az irányító Goethe szavaival abban is hisz, hogy „a mester legelőször is az önkorlátozásban mutatkozik meg”. A felfedezővel ellentétben, aki élvezi, ha elengedheti a gyeplőt, az irányító gyengeségnek tekinti az önkontroll elvesztését. A tesztoszteron ezzel az érzelmi visszafogottsággal is kapcsolatban áll. Amint a serdülő fiúkban emelkedik a tesztoszteron szintje, sokan szégyellni kezdik magukban a kiszolgáltatottság, magányosság, szorongás és bűntudat érzését. A magasabb tesztoszteronszinttel rendelkező férfiak és nők kevesebbet mosolyognak, kevesebb szemkontaktust teremtenek. A „megfelelő anyag” birtokában, ahogy Tom Wolfe író nevezte, még arra is képesek lesznek, hogy ne mutassák ki az intenzív rettegés és fájdalom érzését. Hősies altruizmus Részben talán ez a visszafogottság teszi képessé az irányítót a hősies altruizmus kiemelkedő emberi tulajdonságára. A magas tesztoszteronszintű ember másoknál hajlamosabb berohanni egy égő házba, hogy kimentsen egy számára ismeretlen embert; puszta kézzel nekimenni egy felfegyverzett kötekedőnek; vagy a tomboló viharra ügyet sem vetve biztonságba helyezni egy eltévedt kutyát. És ha megkérdezik, mi vitte rá erre a vakmerő tettre, a hős gyakran azt feleli, hogy nem is gondolkodott. „Azt tettem, amit tennem kellett” – mondja –, „nem volt tudatos döntés.” Csak tisztességesen viselkedett, ahogy az irányítók szoktak. Valószínűleg elöntötte agyát a

tesztoszteron, és felruházta az erő, a koncentráltság, a határozottság és a gyors döntéshozás képességével, ami azonnali és bátor cselekvésre sarkallta. Persze más személyiségtípusok is képesek az altruizmusra. Úgy vélem, a felfedező azért követi ugyanezt a hősies késztetést, mert olyan spontán és energikus. Az építők viszont óvatosak. Bizonyára köztük is akadnak rendkívül bátor emberek, de azt gyanítom, kevésbé hajlamosak berohanni egy lángoktól borított épületbe anélkül, hogy végiggondolnák a következményeket. A tárgyalók együtt érző emberek, számosan keményen dolgoznak a világbéke, a szegények oktatása vagy más altruista tevékenység érdekében. Kontextuális életszemléletükkel azonban valószínűbb, hogy kívül maradnak az égő házon, és mérlegelik, fontosabb-e az életüket kockáztatni egy idegenért, a gyermekeik, a családjuk, a közösségük iránti kötelességeiknél. Úgy gondolom, a legtöbb tűzoltó, rendőrtiszt és sok más ember, aki nap mint nap „magát nem kímélve” dolgozik, magas tesztoszteronszintű irányító. Az árnyoldal: az irányító negatív vonásai „A legégetőbb fájdalom, ha magunkban ismerjük fel minden ellenségesség okát” – írta Szophoklész. Valóban sok bajt mi magunk hozunk saját fejünkre. Vegyük az irányító érzelmi visszafogottságát! E hajlamnak van egy másik oldala is: a kiáradó érzelmek. Akármilyen őszintén törekedik az önkontrollra, számos magas tesztoszteron-szinttel rendelkező férfi és nő tartja nehezen kordában az érzelmeit. Az irányító különösen hajlamos mindent elsöprő dührohamban kicsúcsosodó haragra, ha megsértve vagy csalódottnak, frusztráltnak érzi magát. Szóval „elszakad a cérna”. Zakatol a szíve, megfeszülnek az izmai, verítékezik, szaporán veszi a levegőt, vérnyomása megugrik, az adrenalin és a stresszhormonok szintje az egekbe szökik – az irányító egész teste harcra vagy menekülésre kész. Sokszor ki is tör, eltorzult arccal, üvöltve, hadonászva. És ahogy T. S. Eliot írta, erőt vesz rajta „az indulat fegyelmezetlen brigádjával”. Einstein is szenvedett az érzelmi kitörésektől, különösen gyerekkorában. Nővére, Maja, így írja le dühöngéseit: „Olyankor teljesen elsárgult az arca, orra hegye hófehér lett, és képtelen volt türtőztetni magát.” Egyszer a magántanítójához is hozzávágta a széket – aki elment, és soha nem is jött vissza. De rajongó nővéréhez is nyilván nem egy háztartási tárgyat vágott hozzá, mert Maja később ezt írta: „Kemény koponya kell, hogy egy értelmiségi nővére legyen az ember.” Az irányító szókimondása megfelelő helyen és időben igen kellemes tulajdonság; de ő durva és sértő is tud lenni. Magas elvárásai miatt engesztelhetetlen, követelőző is lehet. Ambíciói folytán hajlamos a munkamániára. Miután csak egy szűk területre koncentrál, az irányító néha szem elől téveszti a tágabb összefüggéseket, tettei és viselkedése következményeit, és beletapos mások lelkébe. Rang és elismerés utáni vágya folytán egyikük-másikuk agresszív kötekedővé vagy hatalmi tébolyulttá válhat. És miután olyan sokra becsüli az autonómiát, néha kerüli az érzelmi közelséget azokkal is, akik szeretik. Esetleges testi problémák Az irányító bizonyos betegségekre is hajlamosabb lehet. A magzati tesztoszteron néha túlságosan elönti az agyat. Miután ez a hormon a jobb agyfélteke növekedését serkenti és ezáltal kiváló térbeli képességeket alakít ki, lassíthatja a bal agyfélteke bizonyos központjainak növekedését – ami fokozza a diszlexia, a dadogás és egyéb beszédzavarok esélyét. Einstein például majdnem hároméves koráig nem beszélt. Ahogy nővére említi, „olyan nehezen ment neki a beszéd, hogy sokan körülötte attól féltek, soha nem tanulja meg rendesen”. A nagy mennyiségű magzati tesztoszteronban részesülők sokszor nem elég érzékenyek, nehezen ismerik fel mások érzéseit. Az ilyen ember nem tudja megítélni, mit gondol vagy

érez a másik – ezt nevezik szellemi vakságnak. Kevés benne az empátia, így kívülálló, személytelen, akár hideg ember benyomását is keltheti. Galenus éppenséggel jórészt azért nevezte az ilyen fajta embert flegmatikusnak, mert annyira zárkózott és különálló. A tudósok ráadásul úgy vélik, a magzati tesztoszteron túltengése akár az autizmus és más hasonló szindrómák kialakulásához is hozzájárulhat. A súlyosan autista gyerekek alig vagy egyáltalán nem alakítanak ki szemkontaktust a többiekkel, nem fejezik ki együttérzésüket vagy akár csak azt, hogy a legcsekélyebb mértékben tudatában lennének mások érzéseinek. Semmilyen társas reakciót nem mutatnak. Ugyanakkor az autista olykor különleges, kivételesen fejlett rendszerezőkészséggel rendelkezik, például egy pillanat alatt meg tudja mondani, a hét mely napjára esett 1184. május 17. A határ a csillagos ég Mindezen problémák ellenére a legtöbb irányító egészséges ember, és csodálatos tulajdonságai vannak. Logikai és gondolkodási tehetsége folytán megteheti, hogy figyelmen kívül hagyja az élet mindennapi követelményeit, és csak a rejtélyekre meg az izgalmakra koncentrál. Bátor szelleme, mélyre ható koncentráltsága révén zseniális szellem, kiváló sportoló, izgalmas barát és szerető válhat belőle. Ahogy Einstein mondta a halálos ágyán: „Itt az idő. Elegánsan fogok elmenni.” Egész végig magas elvárásai voltak. Sic itur ad astra: így jutni a csillagokig. Sokat bámultam ezt a feliratot anyám családi címerén, és mindig eltűnődtem, ki választhatta ezt a mottót a 16. századi Németalföldön. Nyilván irányítónak kellett lennie, mert pontosan megragadja ezen emberek lényegét. Az irányító számára a határ a csillagos ég.

7. fejezet A filozófus király A tárgyaló Egyben mindenre emlékezem Világítótorony messzi fénye Előttem a világegyetem Könnyű pihe kitárt tenyérre A mélyén nagy titokban nő Egy mag, és benne a jövő Anna Ahmatova „A természet többnyire téved” – jelentette ki James McNeill Whistler festő. A fiatal Charles Darwin bizonyára egyetértett vele, annyi minden bosszantotta a természeti világban. Úgy gondolkodott, hogy a bíborvörös ormányok, rikító zöld tollak, pöttyök, csíkok, foltok, a kakastaréj és az oroszlánsörény csupa olyan cicoma, amelyre a természetben való fennmaradáshoz nincs szükség. Darwint különösen a páva farktolla idegesítette. Fiának ezt írta: „A páva farktollától rosszul vagyok, valahányszor csak ránézek.” Ezek a harsány, kacifántos, látszólag értelmetlen tollak aláásták azt az elméletét, hogy minden tulajdonság a természetes szelekció révén alakult ki – célirányosan. Ez a zavaró rejtély annyira nem hagyta nyugodni, hogy végül a szexuális kiválasztás újabb elméletével állt elő. A női szépség, a férfiak szakálla-bajusza és a többi élőlény számos természetes díszítése nem a mindennapos fennmaradás érdekében, hanem a másik nem

odacsalogatására és a vetélytársak elriasztására fejlődött ki – vagyis, hogy nyerjen a párválasztási küzdelemben. Darwint már gyermekkorában izgatta a természet. Bátyja csak „gáznak” nevezte sok borzalmas kémiai kísérlete miatt. Akkor volt a legboldogabb, amikor a Severn folyó menti erdőségeket járhatta angliai vidéki otthona közelében. Madártojásokat, kagylókat, bogarakat, halakat, békákat, ásványokat és kövületeket gyűjtött. Mint mondta: „Született természetbúvár voltam.” Kedves, de szigorú apja azonban afféle szerencsétlen gyereknek tartotta, és ezt mondta neki: „Semmi nem érdekel téged, csak a lövöldözés, a kutyák, az egércsapdák. Magadra és egész családodra is szégyent fogsz hozni.” Akkoriban Darwin valóban kudarcot vallott, sem orvossá, sem pappá nem sikerült válnia. Ezek nem is érdekelték. De amikor huszonkét éves korában lehetőséget kapott, hogy a Beagle fedélzetén természetbúvárként felfedezőútra indulhasson előbb Dél-Amerika partvidékére, majd a világ körül, kapva kapott az alkalmon. Családja minden aggodalma ellenére 1831. december 21-én tengerre szállt az „úszó koporsón”, ahogy apja nevezte a hajót. Csak öt évvel később tért haza – és elkezdte rendezgetni számtalan ládába zsúfolt, kimeríthetetlen ásvány-, egzotikus növény-, madár- és emlősgyűjteményét. Tizenhét könyvet és száznál több tudományos dolgozatot írt meg egymástól oly távol eső témákban, mint az orchidea, a kacsakagyló és a földi giliszta. Az ő természetes és szexuális kiválasztásról szóló nagyívű, szintetizáló elmélete magyarázza meg az összes élőlény eredetét és kapcsolatát. Richard Dawkins biológus az ő elveit nevezi majd „az emberi elméből valaha kipattant legfontosabb gondolatinak. Darwin tárgyaló volt. Képzeletgazdag elméleti ember. Szerény, kellemes, intuitív lélek. Mély együttérzéssel viseltetett családja és barátai, a világkörüli útja során látott kevésbé szerencsés emberek iránt. Jó érzékkel bánt az emberekkel, és érzelmileg kifejező volt – meg tudta osztani az érzéseit. Darwin a szavakkal is jól bánt – felnőtt életében minden áldott reggel írt. De ami a legárulkodóbb, Darwin tárgyaló módon gondolkodott, azaz látta a nagy egészet; kontextuálisan, holisztikusán, szintetikusan. Hálózatos gondolkodás: fényszóró Howard Gardner pszichológus az összegző elmét a lézerrel szemben a „fényszóróhoz” hasonlította, és ezt a képességet művészetnek tekintette. Én hálózatos gondolkodásnak nevezem ezt a gondolkodás közben számos információtöredéket összegyűjtő, a változók jelentőségét mérlegelő és a köztük fennálló összefüggéseket megragadó természetes képességet – mely révén nemcsak egyenes vonalakban, de tényezők egész hálózatában tudunk gondolkodni. A tárgyaló rendszert fedez fel az összegyűjtött információk közt. Képes a sorok közt olvasni. Tényeket gyűjt össze, kategóriákat hoz létre, ellentéteket old fel, az adatok által sugallt tágabb fogalmakra és elvekre koncentrál. Szereti a mellékszálakat és az intellektuális kitérőket. Személyiségtípus-vizsgálatomban túlnyomórészt ők értettek egyet azzal a kijelentéssel, hogy „Olvasás közben élvezem, amikor az író kitérőt tesz csak azért, hogy valami szép vagy jelentős dolgot elmondhasson”. Az építő önmagáért gyűjti a tényeket. A tárgyaló viszont, ha össze nem függő információkat kell fejben tartania vagy velük dolgoznia, elunja magát és frusztrált lesz. Intellektuálisan fojtogatónak érzi, ha nem foglalkozhat az információk tágabb összefüggéseivel. Általánosítani és összegezni szeret. Ösztrogén: a kincs a mélyben A tárgyaló hálózatos gondolkodása elsődlegesen – mindkét nemnél – az ösztrogén aktivitásából ered. Akárcsak a nők, a férfiak is örökletesen meghatározott ösztrogénszintet hoznak magukkal, és egyes férfiaknál ez majdnem olyan magas, mint a tesztoszteronszintjük.

Ahogy Susan Sontag fogalmazott: „A leggyönyörűbb a férfias férfiakban az valami nőies, és a nőies nőkben a leggyönyörűbb valami férfias.” Nagyon sok hormonális átfedés mutatkozik a két nem között. Személyiségtípusvizsgálatom résztvevői közül 29,1% volt tárgyaló, de szignifikánsan több nő (35,8%), mint férfi (20,4%). És akárcsak az irányítók esetében, itt is örömmel szereztem tudomást e nemek közti különbségről, mert alátámasztja azt a feltevésemet, hogy a tárgyaló jellemvonásai az ösztrogénhez kapcsolódnak. A tárgyalók keze mind a nőknél, mind a férfiaknál az emelkedett ösztrogénszint jellegzetes jegyeit mutatja. A többi típusnál sokkal gyakrabban van egyforma hosszú mutató- és gyűrűsujjuk vagy hosszabb mutatóujjuk – ami arra utal, hogy az anyaméhben több ösztrogént kaptak. De vajon hogyan segíti hozzá az ösztrogén a tárgyalót a hálózatos gondolkodáshoz? Az agyi összeköttetések révén. A két agyféltekét több millió idegrost kapcsolja össze, de aki az anyaméhben több ösztrogént kapott, annak még több összeköttetése van a két agyterület között. Az ösztrogén több kapcsolatot alakít ki az egyes féltekék távoli területei közt is. Egyszóval a magzati ösztrogén keresztül-kasul összekötött agyat hoz létre – így ruházza fel a tárgyalót azzal a képességgel, hogy információk tág körét gyűjtse és kapcsolja össze.1 Az ösztrogénaktivitást azonban a pubertás és a későbbi hatások is befolyásolják, és megváltoztatják a hálózatos gondolkodást is – ahogy két, nemet váltó páciens is megfigyelte. Egy férfi, akit néhány hónapos ösztrogénkúra után nővé operáltak, így számolt be erről: „Míg valamikor férfiként másodpercek alatt tudtam döntést hozni, mostanában sokkal alaposabban végiggondolom a dolgokat, minden lehetőséget mérlegelek, mielőtt cselekvésre határoznám el magam.” A másik esetben, az a nő, aki háromhavi tesztoszteron-injekciókúra után férfivá lett, ezt mondta: „Nagyon hiányolom az átfogó képet.” Ezúttal a tesztoszteron elnyomta az ösztrogénaktivitást, és a tárgyalót megfosztotta áttekintő képességétől. Itt érkeztünk el egy lényeges kérdéshez. Az ösztrogén és a tesztoszteron számos körülménytől és kölcsönhatástól függően képes egymást elnyomni és fokozni is.2 Alapvető szintjük azonban örökletes. A futballistáknál például gyakran mind a tesztoszteron, mind az ösztrogén szintje magas. Bill Clinton korábbi amerikai elnök is bizonyára jó adag ösztrogénnel rendelkezik, mert holisztikusán gondolkodik; kifejezetten sokra tartja a hálózatos gondolkodást. Egy alkalommal így fogalmazott: „Azt mondanám, az elnökökben kell lennie valamiféle szintetizáló intelligenciának.” Az ilyen szintetizáló intelligenciának számos előnye lehet – az egyik a képzelet. Azt kell gondolnom, hogy a képzelet némileg más agytevékenység, mint a kreativitás. Akiknek nagy a képzelőerejük, meglevő információkat és gondolatokat kapcsolnak össze, a különlegesen kreatív emberek viszont új információkat és gondolatokat hoznak létre. Sokszor tesszük persze mind a kettőt. Úgy sejtem azonban, hogy a képzelet a hálózatos gondolkodásból ered. Mert hiszen mi más a képzelet, mint az ember azon képessége, hogy teljes kiterjedésében hozzáférjen eltárolt tudásához, fejében új módon kapcsolja össze az információk hatalmas tömegét, aztán összefüggéseket és kölcsönhatásokat „feltételezzen” az egymáshoz kapcsolt változók között? Lélek, én, szeretet, igazság, lehetőség – a tárgyaló szeret absztrakt módon, csak a képzeletében létező dolgokról gondolkodni. A képzelet mérésére tehát három kijelentést is belefoglaltam személyiségtípus-vizsgálatomba: „Élénken el tudom képzelni, hogy csodálatos vagy rettenetes dolgok történnek velem”, „Gyakran azon kapom magam, hogy elábrándoztam”, és „Egy képszerű álomból ébredve beletelik néhány másodpercbe, mire visszatérek a valóságba”. Csak a tárgyaló típusúak értettek lelkesen egyet mindhárom kijelentéssel. Darwin képzelete folyton működött. Chilében heves földrengést élt át, amelyet az Andok három vulkánjának kitörése okozott. Darwin így írt erről: „A Föld, magának a szilárdságnak a

jelképe mozdult meg a lábunk alatt, mint egy folyadék tetején úszó vékony hártya.” Élénken maga elé képzelte, mit látnak majd ebből évszázadok múlva a geológusok – a lemeztektonikát. De képzeletének leggazdagabb pillanatai akkor jöttek el, amikor a Galápagosz-szigeteki pintyekről töprengett. Mindegyik szigeten jelentős mértékben különböző pintyek éltek. Ez a megfigyelés késztette arra, hogy megfogalmazza a legalkalmasabb fennmaradásán alapuló természeteskiválasztás-elméletét. Ahogy 1839-ben fogalmazott: „Itt mintha térben és időben is közelebb kerülnénk a nagy kérdéshez – a titkok titkához –, hogyan jelentek meg új lények ezen a földön.” A képzelet az ösztrogénnel függ össze. A korábban említett nemet váltott beteg arról számolt be, hogy háromhavi tesztoszteronkezelés után „kevesebbet képzelődött”, „fantáziavilága erősen beszűkült”, és gondolkodása konkrétabbá vált. A tudósok egyre jobban értik, hogyan befolyásolja az ösztrogén a képzeletet – a memóriarendszeren keresztül. Az agy elsődleges memóriaközpontja, a hippokampusz tények és más információk összekapcsolásával összefüggő múltbeli és jövőbeli jeleneteket épít. A hippokampusz pedig rendkívül érzékeny az ösztrogénre. „A géniusz valójában nem sokkal többet jelent, mint az érzékelés szokatlan módját” – írta William James pszichológus. A szokatlan – fantáziadús – gondolkodásban pedig a tárgyalók tündökölnek. Épp erre születtek. Intuíció: a tagolás tudománya A tárgyaló másik izgalmas tulajdonsága az intuíció. Sherlock Holmes, Sir Arthur Conan Doyle detektívregényeinek zseniális detektívje maga mondja el gondolkodásának folyamatáról: „A régi begyakorlottságból adódóan a gondolatok sora olyan sebesen suhan át az agyamon, hogy a közbeeső lépések még tudatossá sem lettek, mire eljutottam a végkövetkeztetéshez.” Doyle tökéletesen írja le az intuíció alapját, a tagolás képességét. Amikor az ember elsajátít egy információtömeget, mintázatokat ismer fel benne, és ismerettömbökre osztja, ami a tagolás lényege. Idővel egyre több mintázatot ismer fel és kapcsol össze egymással, és ezek az ismerettömbök a hosszú távú memóriában tárolódnak. Így a gyakorlott szemnek elég egyetlen részletet meglátnia a bonyolult mintázatban, azonnal felismeri az egész tágabb képet, átugorva a lineáris gondolkodás fokozatait. Például aki jól ismer valakit, valószínűleg már a mosolyából vagy a kacsintásából tudja, hogy az mire gondol. Az intuíció az a képesség, hogy hozzáférünk eltárolt ismereteink készletéhez, így egy kis információcsonkból gyorsan és pontosan felismerjük a bonyolult mintát. A képzelethez hasonlóan az intuíció is a kontextuális, szintetizáló, hálózatosán gondolkodó agy ajándéka. Zsigeri érzések – testi körök Ám amikor a tárgyalónak intuíciója támad, úgy érzi, meg is értett valamit. Azt fogja mondani: „A zsigereimben éreztem.” Josh, aki korábban világszínvonalú sakkbajnok volt, így írta le ezt az élményt: „A sakkban sokszor megesik, hogy az ember megérez valamit, mielőtt rájött volna. A bőr egyszer csak bizseregni kezd, az érzékek élesebbé válnak, mint amikor az állat veszélyt vagy zsákmányt érez a közelben. Tudattalanja riasztja a tudatosan játszó sakkozót, hogy van ott valami, ki kell derítenie. És akkor megindul a keresés, elkezdek kalkulálni, összerakni a részleteket.” A „zsigeri érzés” valóságos érzés, az intuíció szolgálóleánya. Szoros összeköttetés áll fenn az agy és a bőr, a gyomor, a szív, a tüdő és több más belső szerv között az úgynevezett testi körökön, a különböző „zsigeri érzéseket” közvetítő idegpályákon keresztül. Az ösztrogén segíti ezeket a testi köröket.3 Ennek folytán a tárgyaló gondolkodás közben többféle testi érzést – az intuíciót támogató jelzést – élhet át.

A tárgyaló meg is bízik ezekben az intuíciókban. Oprah Winfrey médiaszemélyiség fogalmazta meg: „Szinte teljesen intuitív vagyok. Csak olyankor hoztam rossz üzleti döntéseket, amikor nem követtem az ösztöneimet.” Amíg a felfedező a késztetéseiben, az építő az értékeiben, az irányító a logikájában bízik, a tárgyaló az intuíciójára hagyatkozik. Szellemi rugalmasság, ambivalenciatűrés „Az elsőrangú intelligencia jele, ha egy időben képesek vagyunk rá, hogy két ellentétes gondolat legyen a fejünkben, és mégsem veszítjük el a működőképességünket” – írta F. Scott Fitzgerald. A tárgyaló az ambivalenciatűrésben is kiemelkedik. És az ösztrogén valószínűleg ebben is benne van – mert több vizsgálat is azt mutatja, hogy a nők általában különösen képesek egyszerre két ellentétes gondolatot vallani. Bár valószínűleg a legtöbb férfi tárgyaló is rendelkezik ezzel a képességgel. Darwin például úgy tűnik, nem bánta, hogy ambivalens érzései voltak Isten létezésével kapcsolatban. A fajok eredete híres utolsó bekezdésében ezt írta: „Felemelő elképzelés ez, amely szerint a Teremtő az életet a maga különféle erőivel együtt eredetileg csupán néhány vagy csak egyetlen formába lehelte bele.” A történészek vitatkoznak Darwin vallásos hitével kapcsolatban, valamint, hogy mi lehetett a motívuma, amikor a Teremtőre hivatkozott. Darwin agnosztikusnak tekintette magát. Mégis annyit tett az istenhit megingatásáért, mint senki más ezen a Földön. Mi több, egyszer tréfásan „az ördög káplánjának” nevezte magát. Lehetséges, hogy Darwin két szögesen ellentétes felfogást vallott: az evolúció és egy lehetséges Teremtő eszméjét. A képzeletgazdagság, az intuíció és az ambivalenciatűrés egyaránt a hálózatos gondolkodásból fakad. Nagy valószínűséggel a szellemi rugalmasság is. Személyiségtípusvizsgálatomban a tárgyalók a többi típusnál sokkal gyakrabban értettek egyet azzal a kijelentéssel, hogy „könnyen meg tudom változtatni a szándékomat”. Ez a szellemi rugalmasság éppenséggel közvetlenül összefügg az X-kromoszóma egyik génjével vagy géncsoportjával, és összefügg az ösztrogénaktivitással is. Emberközpontú ember A tárgyaló további kiemelkedő jellemvonása, hogy kíváncsi az emberekre. Személyiségtípus-vizsgálatomban csak a tárgyalók értettek lelkesen egyet azzal, hogy „Szeretem megismerni barátaim legmélyebb érzéseit és igényeit”, ahogy a következő kijelentést is könnyen elfogadták: „Kapcsolataimban nagyon értékelem a mély érzelmi intimitást”. A tárgyaló számára minden ember egyedi, különleges és fontos. Akkor érzi magát elemében, amikor bensőséges kapcsolatokat teremt, és másokkal megosztja az életét. A tárgyaló valójában mindenkivel valamiféle intim kontaktust akar teremteni, akivel csak találkozik – akár csak néhány pillanatnyi beszélgetés erejéig a szupermarketben, akár egy életen át tartó baráti, munkatársi, partneri viszonyban. Az a kapcsolat, amely nem személyes, őszinte és szeretetteljes, őt egyáltalán nem is érdekli. Nemrégiben magam is megtapasztalhattam ezt, amikor egy barátnőmmel töltöttem az estét. Még jövetele előtt telefonon elárulta, hogy a férje rendkívül beteg, ő pénzügyileg a tönk szélén áll, a többit majd elmondja, ha itt lesz. Amint elhelyezkedett azonban a kanapén, kijelentette, hogy nincs kedve beszélni „róla”. Én tiltakoztam, mert már felkeltette bennem a kíváncsiságot és az aggodalmat. Úgy éreztem, jogom van megtudni a titkát; ő azonban hajthatatlan maradt. Úgyhogy a következő pár órát afféle „csacsogással” töltöttük. Még amikor elment, akkor sem volt kedve a helyzetéről beszélni. Most, hogy erre a találkozásra gondolok, úgy érzem, tudom, mi történt. Miután barátnőm (személyiségtípus-vizsgálatomon kapott pontszámai tanúsága szerint) ÉPITO/irányító típusú személyiség, valószínűleg pihentetőnek, sőt bensőségesnek érezte csevegésünket, irányítóként

pedig nagy valószínűséggel elvárta, hogy tartsam tiszteletben személyes szféráját. Nekem, FELFEDEZŐ/tárgyalónak viszont az egész este merő időpocsékolásnak tűnt. Felfedezőként ki akartam elégíteni a kíváncsiságomat, tárgyalóként pedig úgy éreztem, kirekesztett az ő világából. Ki nem beszélt dolgok, a kapcsolódás A tárgyalónak mélységesen személyes kapcsolódásra van szüksége, ahogy a chemistry.com tárgyalóinál láttam. Ezen a társkereső oldalon bemutattam egy könyvborítót, amely egy férfit és egy nőt ábrázol a távoli mezőkre nyíló napsütötte balkonon. A képen a férfi éppen indul, és a nő utánabámul; mindketten a nézőnek háttal. Azt kérdeztem a chemistry.com tagjaitól, hogy „ha ő lenne a kiadója, milyen címet adna ennek a könyvnek”. Négy lehetőség közül lehetett választani. Ahogy személyiségtípus-vizsgálatomból kitűnt, a felfedezők a Rajnai kaland, az építők Egy barátság anatómiája, az irányítók pedig a Hatalmi játszmák címet választották. A tárgyalók viszont azt, hogy Ki nem beszélt dolgok. Ez a kapcsolódási késztetés az ösztrogénnel és az oxitocinnal, ezzel a nagyrészt az ösztrogén által előállított, raktározott és működésbe hozott vegyülettel függ össze. A nőknek általában több oxitocinjuk van, mint a férfiaknak, és nagyon sok adat utal arra, hogy többnyire a kooperáció és az emberek közti harmónia fontosabb a nők, mint a férfiak számára. Gyakrabban vetik bele magukat barátságok hálózatába, és dolgoznak a kapcsolatok fenntartásán.4 Persze számos férfi is mutatja ezeket a jelemvonásokat. Darwin erősen kapcsolódott a családjához és a barátaihoz; rendszeresen felkereste őket. De úgy érezte, minden egyes élőlénnyel szoros kapcsolata van. Mint egy helyütt írta: „Ha szabadjára engedjük a képzeletünket, akkor az állatok hű társaink a munkában és a szórakozásban, és mi magunk talán egyek vagyunk – és mindannyian össze vagyunk kötve.” A kapcsolatokra éhes tárgyaló megpróbálja elsimítani a rangkülönbségeket. Keresi a konszenzust, meg akar állapodni, tekintetbe akar venni, vetélkedés és széthúzás által nem háborított, támogató közösségben akar élni. A viszálytól, vitától, ellenkezéstől kényelmetlenül érzi magát. Személyiségtípus-vizsgálatomban ők nem értettek egyet azzal a kijelentéssel, hogy „A vita jó lehetőséget nyújt, hogy eszemet összemérjem másokéval”. Ugyanígy ők fogadták el legkevésbé a „Határozott vagyok” és a „Szerintem fontos, hogy szókimondóak legyünk” kijelentéseket. A tárgyaló örömöt akar szerezni. Ha döntés elé állítják, minden érintett igényeit tekintetbe veszi. Amikor kötetlenül játszik, ritkán vesz részt olyan vetélkedésben, amelynek egyértelmű győztese és vesztese van. Apró, hierarchia és vezető nélküli csoportokat alakít. Ha konfliktus tör ki, megváltoztatja a szabályokat, megszakítja a játékot, vagy kiszáll belőle. Meg akarja őrizni a társas összhangot. És ahogy a pubertáskor beköszöntével emelkedik az ösztrogénszintje, a kapcsolódás és a kooperáció vágya is erősödik benne. A tárgyaló a „vagy nyerek, vagy veszítek” helyett a kölcsönös nyereség szellemében él. Azt akarja, hogy szeressék. És képességeinek arzenáljával biztosítja, hogy másokhoz tudjon kapcsolódni, és képes legyen kellő időben megfelelően cselekedni. Empátia Ezen adományok közül is kiemelkedik az empátia, a tárgyaló ismertetőjegye. Személyiségtípus-vizsgálatomban ők fogadták legpozitívabban a következő két kijelentést: „Nagyon empatikus vagyok”, illetve „Nagyon érzékeny vagyok mások érzéseire és igényeire”. De még firkái is az együttérzésről tanúskodnak: gyakran rajzol szívecskéket. Az empátiának két alapvető oldala van. Az első az a képesség, hogy pontosan kikövetkeztessük, mit érez és mit gondol a másik ember. Ezt a képességet nevezik tudatelméleti rendszernek. A második az a késztetés, hogy adekvát módon reagáljunk a

szükségleteire, és ezáltal kapcsolatot teremtsünk vele. Mindkét jellemvonásról feltételezik, hogy összefügg az ösztrogénnel és az oxitocinnal.5 Ráadásul a stresszhelyzetben megemelkedő oxitocin hajlamos úgynevezett barátkozó-gondoskodó reakciót kiváltani a nőből: vigasztalja a többieket, és gondjukat viseli. Darwin rendkívül empatikus ember volt. A Beagle fedélzetén heves vitába keveredett Robert Fitz Roy kapitánnyal a rabszolgaságról. Fitz Roy úgy gondolta, hogy az ültetvényen élő afrikaiak szívesen állnak egy gazda védelme alatt. Darwin határozottan kitartott amellett, hogy egyetlen ember sem választaná önként a rabszolgaságot, és kétségtelenül őszinte szánalommal viseltetett a rabszolgák iránt. De már fiatal emberként is tanújelét adta együttérzésének, amikor kimaradt az orvosi egyetemről, miután végignézett egy fiatal fiún végrehajtott műtétet. Nem bírta elviselni a fiú kétségbeesett üvöltését: kirohant a teremből, és soha többé nem is tért oda vissza. Senki sem különálló sziget „Átérzem a fájdalmadat”, hajtogatjuk régóta. Vannak azonban olyan emberek – azt gyanítom, elsősorban tárgyalók –, akik – a „tüköridegsejteknek” hála – valóban átérzik mások fájdalmát. Ezek a sejtek akkor „sülnek ki” (vagyis bocsátanak ki jeleket) egy megfigyelőben, ha azt látja, hogy a másik ember valamit érez vagy valamit tesz. Ezek a fájdalomsejtek sülnek ki, ha például az embert tűvel szurkálják. Ám ha az ember csak nézi, hogy valaki mást tűvel böködnek, az ő agyában a saját fájdalomsejtjei szintén kisülnek. És akik magasabb pontszámot teljesítenek az empátiatesztekben, magasabb aktivitást mutatnak a tüköridegsejtekben is. Egyes tudósok ezért a mélyen együtt érző indiai vezetőről Gandhi-neuronoknak nevezik e sejteket. Azt gyanítom, hogy a tárgyalók különösen érzékeny tüköridegsejtek rendszerével rendelkeznek. A mimikri szintén elősegíti az empátiát. Ha az ember mosolyogni lát valakit, arca természetes módon utánozza a másik arckifejezését, ha csak futólag is. És amikor ő barátságos vigyorra húzza a száját, beindítja ugyanazokat az agyi vegyületeket, amelyek a mosolygó társában éppen aktívak, és részben át tudja élni ugyanazt az örömöt, mint a másik. A tárgyaló ösztönös utánzó, mimikrije minden valószínűség szerint csak fokozza az empátiáját. A képzelet is hozzájárul az empátiához. Ha egy orvosi beavatkozást követően fájdalmakat átélő betegeket látunk videón, annak, aki beleképzeli magát a helyzetükbe, saját fájdalomközpontjaiban magasabb aktivitás figyelhető meg. „Senki sem különálló sziget” – írta John Donne, a költő. Úgy vagyunk megalkotva, hogy a többi ember felé forduljunk, és együtt erezzünk velük. Az empátia a társadalom ragasztója. Ám, miután az ösztrogénnel és az oxitocinnal függ össze, leggyakrabban és legerősebben a tárgyalóknál mutatkozik meg. Szociális megoldókészség Az ösztrogén és az oxitocin aktivitásának köszönhetően a tárgyaló további társas képességek egész arzenáljával rendelkezik. Ezek a hormonok segítenek elnyomni a társas céljaink teljesítésétől eltérítő késztetéseket, értelmezni mások testtartását, gesztusait, arcukról leolvasni, hogy mit éreznek.6 „Egy arc… valójában különböző síkokon egymás mellett levő arcok egész csoportját jelenti” – tűnődött Marcel Proust. Valójában számos összetett arckifejezésünkkel 412 különböző érzelmet tudunk kifejezni. De akiknél a legmagasabb az ösztrogén szintje, azok kiemelkedően jól tudják leolvasni mások arcának jelzéseit. A tárgyaló a hanglejtés, az intonáció, a hanghordozás, a dallam, a hangmagasság finomságaira is rendkívül érzékeny. Kivételesen fejlett társas érzékenységgel rendelkezik Josh, a már említett világklasszis sakkozó ismerősöm. Erősen térbeli képességekre támaszkodó játékról lévén szó, sakkozói

kvalitásai nagy valószínűséggel azt jelzik, hogy Josh elsősorban irányító. Abból a történetből azonban, amelyet elmesélt nekem, azt gyanítom, hogy másodlagosan tárgyalónak kell lennie. Egy nagy jelentőségű mérkőzésre készült valahol a Karib-tengeren. A játék előtti ebédszünetben a szálloda teraszán álldogált, és látta, hogy ellenfele a kertben sétál. Vihar készülődött, hirtelen zápor támadt, forró cseppek ömlöttek a parkra. Josh továbbra is ellenfelét figyelte. Úgy okoskodott, ha az rögtön fedél alá rohan, akkor olyan ember, aki nem szereti a meglepetéseket. Ha viszont a felhőszakadásban gyönyörködve jókedvűen sétál vissza a teraszra, akkor nyilván élvezi és keresi az újdonságot. Josh azt mondta, elhatározta, hogy ennek megfelelően fog játszani. Ha az újdonság megzavarja, meglepő lépésekkel lepi meg. Ha viszont izgalomra vágyik, a létező leghagyományosabb játékot játssza ellene. Josh zseniális tudatelméleti rendszerről és szociális megoldókészségről tett tanúbizonyságot. Persze a mérkőzést is megnyerte. Kellemes ember A tárgyaló kellemes ember, ami számtalan jellemvonásból tevődik össze. A tudósok beszámolói szerint a világon mindenütt találni kellemes embereket, akik kedves, együttműködő, készséges, megfontolt, jószívű, megbocsátó, önzetlen, bizalomteli és melegszívű, nem pedig agresszív és hideg jelzővel jellemezhetők. Az ilyen ember többnyire őszinte, barátságos, diplomatikus, segítőkész és udvarias. Es valóban, személyiségtípus-vizsgálatomban a tárgyalók értettek legkevésbé egyet azzal a kijelentéssel, hogy „Határozott vagyok”, ahogy azzal is, hogy „Nem szeretek kertelni, pontosan megmondom, amit gondolok”. Lisa, a hivatásos partnerközvetítő a meglehetősen kellemes tárgyalók közé tartozik. Mindig is szerettem volna megismerkedni egy partnerközvetítővel, úgyhogy kapva-kaptam az alkalmon, hogy találkozhatok vele egy New York-i kávézóban. Ahogy ránéztem, rögtön tudtam, hogy tárgyalóval állok szemben. Már úgy érkezett, hogy sugárzott róla a kíváncsiság, az irántam való érdeklődés. Figyelmes tekintettel farkasszemet nézett velem, érdeklődve hallgatott, és melegen, őszintén reagált. Még a tipikusan kellemes tárgyalók kedvenc kifejezéseit, a kapcsolódik, viszonyul, érez szavakat is használta. Bizonyára az ösztrogén a kellemes hozzáállás kötőanyaga, mert azok a transzszexuálisok, akik ösztrogéninjekciók segítségével férfiból nővé válnak, kevésbé konfrontálódó természetűek lesznek. Inkább az agresszió közvetettebb formáit, a gúnyt, az iróniát, a kibeszélést alkalmazzák. Ezenkívül a lányok és a fiatal nők általában sokkal kellemesebbek, mint a fiúk és a férfiak. A lányok többször szabadkoznak minden látható ok nélkül, ők és a nők gyakrabban tesznek kedves megjegyzéseket. A lányok ritkábban szólnak közbe, kevesebbszer ugratnak, dicsekednek, fenyegetnek, nem annyira követelőzőek, és gyengédebben bírálnak. És ritkán fakadnak ki „tévedsz” felkiáltást hallatva. Darwin különlegesen udvarias és alázatos ember volt, gyűlölt megbántani másokat. Mi több, kellemes természete miatt majdnem egész életműve veszélybe került. Tudta, hogy evolúciós elméletei a paleontológia, az anatómia, a botanika, a geológia és más természettudományok számos alaptételét megrendítik, arról nem is beszélve, hogy komolyan fenyegetik az istenhit korabeli állásait. Így aztán húsz éven át titokban dolgozott, csak családtagjainak és néhány közeli barátjának számolt be a fajok eredetével foglalkozó „nagy könyvéről”. Nem szerette volna, ha vallásos barátai és rokonai, különösen pedig imádott felesége, Emma Wedgwood bosszankodnának miatta. Csak akkor lépett, amikor Alfred Russell Wallace, egy másik ragyogó természettudós tőle függetlenül ugyancsak felismerte a legalkalmasabb fennmaradásán alapuló természetes kiválasztás gondolatát. Wallace-nak akkor támadt ez a felismerése, amikor maláriásan feküdt Molucca szigetén. Írt is egy rövid dolgozatot, amelyben kifejtette új hipotézisét, és elküldte Darwinnak. Amikor az felbontotta a levelet, heves rémület tört rá. „Minden eredetiségem…

odaveszett” – írta egyik közeli barátjának. Aztán, annak ellenére, hogy keserves munkával, hosszú éveken át kutatta ezt az elméletet, Darwin 1858-as közös közleményükbe mint társfelfedezőt, Wallace-t is felvette – így jelent meg első ízben az az eszme, amely megrengette a világot. Bizalom Nem mindig elismerés, ha valakiről azt mondjuk, megbízik másokban, mert van, aki a bizalmat a gyengeség és a kiszolgáltatottság jeleként értelmezi. Pedig a bizalomteli természet valójában kincs. Aki jó időben, jó emberekben bízik meg, rengeteg időt és energiát takaríthat meg, és fontos társadalmi kapcsolatokat építhet ki. A bizalom ugyan alkalmazkodással kialakult társas készség, mégis a tárgyaló újabb ismertetőjegye. Míg a felfedező karaktere optimista, az építőé pesszimista, az irányítóé pedig szkeptikus, a tárgyaló megbízik az emberekben. Összefüggést találtak a bizalom és az ösztrogén által felszabadított oxitocin között. Amikor egy kísérlet résztvevői pénzben játszottak, és közvetlenül előtte oxitocint adtak nekik, több bizalmat kezdtek tanúsítani a velük játszó idegen iránt, és a győzelem érdekében jobban együttműködtek vele. Talán a bizalom és az oxitocin közötti összefüggés az oka, hogy emberek ecstasyt szednek. Az ecstasy az empátia és a másokkal való összefonódás érzésével ajándékozza meg használóját, továbbá az oxitocin, a szerotonin és a dopamin szintjét is emeli. Azonban az oxitocin váltja ki a „szociális érzéket” – azaz a bizalomra és a kötődésre való késztetést. Érzelmi kifejezőkészség „Éppoly egészséges dolog az érzéseknek örülni, mint a gyümölcslekvárnak” – jegyezte meg G. K. Chesterton, angol író. A tárgyaló szereti kifejezni az érzelmeit. Az ilyen férfi vagy nő gyakran nyomatékosan is hangot ad nekik. Teljesen magával ragadott, tökéletesen elteltem vele, abszolút el voltam ragadtatva – gyakran használnak ilyen teátrálisan túlzó kifejezéseket. Mindannyian hihetetlenül sokféle érzést élünk át, sokszor kínzó hevességgel és bántó rendszerességgel. Ám személyiségtípus-vizsgálatomban a tárgyalók a többi típusnál sokkal gyakrabban értettek egyet azzal a kijelentéssel, hogy „A legtöbb embernél mélyebben átélem az érzéseket”. A tárgyaló számára azonban nem mindig fenékig tejfel az élet. Gyakran kísérti szomorúság, kétség és sok más érzés is. Bill Clinton idézte fel azt az 1963-as nyári délutánt, amikor letelepedett a családi nyaraló nyugágyába, hogy a televízióban meghallgassa Martin Luther King beszédét. King a washingtoni Lincoln Memorial Center előtt állt, és egy néger spirituálé ritmikus kántálásának ütemére elmondta híres „van egy álmom” kezdetű, szabadságra és testvériségre felhívó beszédét. „A beszéd közben elbőgtem magam, és még egy jó darabig zokogtam, miután dr. King befejezte” – írta Clinton. A tárgyalóban sokáig megmaradnak az érzések. Azzal a kijelentéssel, hogy „Ha megnézek egy érzelmes filmet, gyakran még órákkal később is meghatott vagyok”, a tárgyalók a többi típusnál sokkal gyakrabban értettek egyet. A nők persze sokkal jobban visszaemlékeznek érzelmi benyomásaikra, hiszen több ösztrogénjük van. A kamaszlányok döbbenetesen jól példázzák ezt az összefüggést. Amint tinédzser agyukat elárasztja az ösztrogén, „hisztikirálynővé válnak”, minden egyes érzésüket túldramatizálják. Persze a férfiakból is lehet „hisztikirály”. Számos olyan férfi tárgyalót ismerek, aki a legkisebb eseményre is kitörő örömmel vagy mély megbántottsággal reagál. Időnként mindegyik személyiségtípus képes erős érzelmeket kifejezni, ám a tárgyaló örökösen világgá kürtöli érzéseit. Ráadásul különösen jól bánik a szavakkal.

A fecsegőtehetség A beszédkészségeket régóta összekapcsolják az ösztrogénnel. A folyékony beszéd képessége – hogy az ember gyorsan megtalálja az odaillő szavakat –, akárcsak a szavak kiejtésének és megjegyzésének képessége, a ciklus közepén, az ovuláció idején a legjobb, amikor az ösztrogén a legmagasabb szintet éri el. A lányok és a nők rendszeresen bevetik fejlett nyelvi képességeiket, hogy szoros kapcsolatot teremtsenek barátaikkal és családjukkal. Ám számos férfi – elsősorban a tárgyalók – szintén kiemelkedő verbális készséggel rendelkeznek. Személyiségtípus-vizsgálatomban például a férfi és a női tárgyalók bizonyultak a leghajlamosabbnak az olvasásra. Önjellemzésükben az olvas és olvasó a tíz leggyakoribb szó közé tartozott. A tárgyaló pedig írásban és élőszóban is költőien, színes képekben és lenyűgöző mondatokban tudja magát kifejezni. Darwinnak A fajok eredete utolsó bekezdésében a „kuszán benőtt partról” szóló leírását például számos tudós kedveli. Minden élőlényre utalva ezt írta: „Érdekes dolog megállni egy kuszán benőtt part mellett, amelyet sokféle növény borít, madarak dalolnak a bokrokban, a levegőben rovarok röpködnek, és férgek másznak a nedves földben, és eltűnődni azon, hogy mindezeket a finom gonddal szerkesztett formákat, amelyek annyira különbözők és amelyek oly bonyolult módon függnek egymástól, egytől egyig olyan törvények hozták létre, melyek ma is működnek körülöttünk.” Hiperfigyelem és altruizmus A tárgyaló összes jellemvonása közül talán az a legmegragadóbb, hogy maga körül a legapróbb dologra is élénken odafigyel. Akárcsak Darwin, Lev Tolsztoj, a nagy orosz regényíró is a különleges, eleven odafigyelőképességről volt híres. Ahogy életrajzírója, A. N. Wilson megjegyzi róla: „Ami többek között olyan kiemelkedő íróvá teszi, az magára a létezésre való különleges odafigyelése vagy hipertudatossága… az odafigyelés szinte természetfeletti képessége… Ez a hiperfigyelem, mint megtudhatjuk tőle, már kisbaba korában megvolt.” Hálózatos gondolkodásuk, képzelőerejük, intuíciójuk, rugalmasságuk, társas készségeik és empátiájuk segítségével sokszor az egész élővilágra élénken odafigyelnek. Mi több, hajtja őket a viszonzás vágya. Míg a felfedező hatni, az építő valahová tartozni, az irányító teljesíteni akar, a tárgyaló leghőbb vágya, hogy segítsen. Olyan ügyeket és olyan pályát választ tehát, amelyek az emberiség üdvét szolgálják. Személyiségtípusvizsgálatomban például a legtöbb ápolónő tárgyaló volt. Azt is tapasztaltam, hogy szívesen barátkoznak magukhoz hasonló emberekkel, a hiper-lelkiismeretességükben osztozó többi aktivistával, és így vagy úgy, de mindannyian az emberiség hasznára akarnak tevékenykedni. Ám a tárgyaló másképpen altruista, mint az irányító. Amíg az irányító hajlamos berohanni az égő házba, hogy egy idegenen segítsen, ami az emelkedett tesztoszteronszinttel összefüggő jellemvonás, a tárgyaló folyókat tisztít meg, a rák elleni küzdelemre gyűjt vagy a legeslegszegényebbek megsegítésébe fekteti szaktudását. Előre gondolkodik, mérlegeli az esélyeket, megtervezett stratégiával dolgozik, és ritkán teszi ki magát veszélynek – vagyis olyasfajta altruizmust gyakorol, amelyet az alacsony tesztoszteronszinttel hoznak összefüggésbe. Az altruizmus e típusa valószínűleg az ösztrogénnel és az oxitocinnal is összefügg, hiszen ezek a hormonok számos fajnál az utódgondozásban is szerepet játszanak. Az altruista tárgyaló kiváló példája az egyik barátom, az ír Paul. Pault kereszténynek nevelték, de fiatalkorában muzulmán hitre tért át. Mások megsegítésére tette fel az életét, elsősorban a New York-i muzulmánokéra, akiket számos diszkrimináció ér. De Paulnak már gyerekkorában különleges szociális érzéke volt: amióta elolvasta Roald Dahl A disznó című elbeszélését, felhagyott a húsfogyasztással, tizenkét éves korától fogva nem viselt bőrövet, bőrcipőt, bőrkabátot, nem használt bőrből készült bőröndöt. Darwin, Tolsztoj és valószínűleg

még számos másik tárgyaló példáját követve „szuper-lelkiismeretesen” viszonyul a Föld minden egyes érző lényéhez. Ez a lelkiismeretesség táplálja altruizmusát is. „Minden érzelem annyit ér, amennyi áldozatot hajlandóak vagyunk hozni érte” – írta John Galsworthy angol regényíró. Számos tárgyaló jóformán minden napját feláldozza. Személyiségtípus-vizsgálatomban csakis ők értettek nagyon egyet a következő kijelentéssel: „Lényeges döntéseimben általában a szívemre hallgatok, attól függetlenül, hogy mi lenne ésszerű.” A tárgyaló gyakorlati, kényelmi és pénzügyi megfontolásoktól függetlenül azt teszi, ami a csoport számára a legfontosabb. Mi több, a négy típus közül ő hajlandó a legrosszabbul fizetett állásokban, például szociális munkásként dolgozni. A jótékonyság a tárgyaló legkiemelkedőbb erénye. Azért segít, mert kötelességének érzi. Úgy vélem, önértékelése is akkor a legmagasabb, amikor másokon segít. Márpedig csak akkor érzi jól magát a bőrében, ha jót gondolhat magáról. Belső vizsgálat „Aki bölcsességre törekszik, azt teszi, amit én tettem: belül vizsgálódik” – írta Hérakleitosz, az i. e. ötödik századi görög filozófus. A tárgyaló nemcsak kifelé, hanem befelé is tekint; létfontosságú számára az önismeret. Be akar hatolni lelkének legmélyebb zugaiba, hogy megtudja, kicsoda ő és mi a lényege. Számára önmaga felfedezése igazi kutatás. Tömören fogalmazta ezt meg Oprah Winfrey: „Az ember nem mozdulhat el felfelé, se kifelé a világba, amíg nem tudja pontosan, hogy kicsoda.” A tárgyaló abban is hisz, hogy neki azonossá kell válnia ezzel a lényeggel. Valóságos énjüket akarják adni, és nem álarc mögé bújni. Van itt azonban egy buktató: miután a tárgyaló odafigyel minden egyes gondolatára és tettére, gyakran támad az a kellemetlen érzése, hogy nem teljesen őszinte. Ezt meg is értem. Tárgyaló lévén néha én is így motyogok: „Most pedig legyen szíves, szólaljon meg az igazi Helen Fisher!” Sajnos, ilyenkor egy egész bizottság szokott felállni, mert sokszor úgy érzi, ő nem is egyetlen személy. Mindig keresi a tájékozódási pontját és helyét a természetben, mert döntően fontos számára, hogy megtalálja igazi énjét. Árnyoldal: a tárgyaló negatív vonásai Természetesen időnként mind a négy típus kellemetlen, sőt elviselhetetlen tud lenni. Ez alól a tárgyaló sem kivétel. Tág, kontextuális, hálózatos gondolkodása miatt időnként „vakká” válik a rendszer iránt, és miközben az átfogó összefüggéseken rágódik, fontos részleteket szem elől téveszt. Néha annyira eltájolja magát, hogy teljesen szétesik. Mivel bármely kérdést és döntést sok oldalról lát, döntésképtelenné válhat; cselekvés helyett leköti az összes lehetőség mérlegelése. És mivel a nagy eszmék birodalmában mozog, néha szórakozottan megfeledkezik mindennapi feladatairól. Érzelmi kifejezőkészsége következtében néha túlságosan felpörgöttnek tűnik. És miután mindenkinek a kedvében szeretne járni, időnként túl engedékennyé válhat. Nyilvánvaló bizalma hiszékenységbe csaphat át. És mert inkább nem vállal konfrontációt, időnként hátulról támad. Különösen gonoszul tud bánni a szavakkal. A tárgyaló ügyesen beszél és hallgat, érzelmileg jól kapcsolódik. Szociális készségeiben annyira gyakorlott, hogy sokan közülük simulékonnyá válhatnak. Van, aki közülük fárasztóan bőbeszédű lesz; mások félmondatokat használnak, egyik témáról a másikra ugrálnak, amitől szakadozottá váhat a beszélgetés. Egyszer tanúja voltam, hogy két tárgyaló folyamatos párbeszédet folytatott, habár egyik sem hallgatott el egy pillanatra sem. Mindketten egyfolytában beszéltek, és közben hallgatták a másikat is. Időnként olyan embernek tűnik, aki „minden lében kanál” – annyira érdekli a többi ember. Túlságosan belefolyik a másik személyes ügyeibe, aztán panaszkodik, hogy terhes számára a

„lelki szemetesláda” és a „tanácsadó” szerepe. Kapcsolatra való igénye folytán néha követelőzőnek tűnik, folyamatosan a megerősítést várja, hogy fontos számunkra. Az is megesik, hogy másokra vetíti ki saját érzéseit és attitűdjét, abban a hitben, hogy ők is hozzá hasonlóan látják a világot. A meggondolatlan megjegyzéseket hajlamos kritikának venni, és hosszasan foglalkozni velük. Ha pedig becsapva érzi magát, képes hónapokig vagy évekig morgolódni engesztelhetetlenül. A tárgyaló segíteni akar, ez pedig nemes vonás. Néha azonban túlságosan messzire megy altruizmusával, aztán megsértődik, ha mások nem méltányolják az önmagára rótt próbatételeit; sőt, akár kritizálhatja is azokat a barátait, rokonait, akik nem osztoznak magasztos elképzeléseiben. És miközben másokon segíteni próbál, magát is megpróbálja megérteni; de néha ezt is túlzásba viszi, túl sokat foglakozik magával, gátlásossá és önostorozóvá válik. Végül, a tárgyaló különösen hajlamos a depresszióra. Több mint egy tucat ország, így Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Dél-Korea, Libanon, Új-Zéland és az Egyesült Államok lakosai között végzett felmérések szerint több nőnél jelennek meg a klasszikus klinikai depresszió tünetei, mint férfinál. Az a sejtésem, itt valójában azokról a férfiakról és nőkről van szó, akiknél elsődleges az ösztrogén, azaz tárgyalók. Filozófus király A közelmúlt történelmének összes tárgyaló típusú személyisége közül az emberiségnek tett szolgálata alapján talán a legkiemelkedőbb egyéniség Mohandász Karamcsand Gandhi. Gandhi, akárcsak minden tárgyaló, nagy összefüggésekben gondolkodott. Képzeletgazdag, intuitív ember volt, ékesszóló szónok. Hihetetlenül jól tudott bánni az emberekkel, és mélyen együtt érzett az egész emberi nemmel. Erőszakmentessége a tárgyaló egyik alaptulajdonsága. A satyagraha, azaz a Gandhi-féle erőszakmentes ellenállás megtörte a brit birodalom elképesztő erejét is. A 20. század közepén, tankok, lövedékek, tábornokok, sőt katonák nélkül, Gandhi jóformán a puszta kezével hozta el a politikai szabadságot India ötszáz milliós lakossága számára. Filozófiáján kívül semmije sem volt. Platón ezt az embertípust nevezte filozófus királynak – a békességes, erényes, mértékletes, könyörületes, autentikus embert, aki az élet értelmének megfejtésére és egy jobb világ megteremtésére törekszik. De vajon mit ér el a tárgyaló széles látókörével és mélyreható önvizsgálatával? Nem mást, mint a bölcsességet.

8. fejezet Játszótárs, segítőtárs, szellemi társ, lelki társ Az udvarlás háttere Légy hű magadhoz: így, mint napra éj, ∗ Következik, hogy ál máshoz se léssz. William Shakespeare Sok évvel ezelőtt New Yorkban, a Lexington Avenue metróállomás felé sétáltam, amikor a járdán egy kék krétával odafirkált idézeten akadt meg a szemem: „Egy életen át küzdünk, hogy megtudjuk magunkról, amit az első járókelő egy perc alatt elárulhatna nekünk.” Azóta is töröm a fejem, vajon mit mondhatnak rólam a barátaim, rokonaim és ismerőseim. E könyv megírása közben kezdek átlátni valamit, amiről sokan azt mondanák, a vak is látja. Remélem, az Olvasónak is sikerül többet megtudnia magáról. Hogyan hat alapvető biológiai természetünk a nagy „Ő” keresésére? Melyik típus hogyan udvarol? És vajon milyen szerelmet keresnek társukban az egyes típusok? Az ókori görögöknek több mint tíz szavuk volt a szerelem különböző válfajaira. John Alan Lee szociológus ezeket az egymást átfedő kategóriákat hatra csökkentette. A legnépszerűbb az Érosz, a szenvedélyes, erotikus, mámorító és kirobbanó testi szerelem egy egészen különleges személy iránt. A Mánia a kényszeres, féltékeny, irracionális, birtokló, függő szeretet. A latin játék szóból eredő Ludus, játékos, komolytalan, elköteleződés nélküli szeretetet jelent. A Storge gyengéd testvéri szeretet vagy minden különösebb érzelmi megnyilvánulástól mentes mély baráti érzés. A gyengéd, önzetlen, törődő, odaadó, gyakran spirituális jellegű szerelem neve Agapé. A hatodik típus a Pragma, az egymáshoz illő társak józan belátáson alapuló pragmatikus szeretete. Aki fülig beleszeret valakibe, mindig átél egy bizonyos fokú Éroszt és Mániát. A szerelem irracionális, szenvedélyes, erotikus, birtokló, boldogító megszállottság. Azonban a felfedező, az építő, az irányító és a tárgyaló általában többet akar – az érzések görög típusainak különböző variációját is keresi. A felfedező például, amíg nem áll készen a komoly, hosszú távú kapcsolatra, inkább a Lndus, a játékos, laza, elköteleződés nélküli szeretet felé hajlik. A felfedező játszótársat keres A felfedező olyan társra vágyik, aki kalandozik vele a beszélgetésekben, az ágyban, a városban vagy a világ körül – egyszóval „játszótársat” akar.1 A felfedező szórakozásnak tekinti az udvarlást. Kevesebbet néz tévét, mint a többi személyiségtípus, inkább elmegy szórakozni, vagy valami újdonsággal foglalkozik. Sok minden érdekli, így aztán vele izgalmasak a találkozások. Jó példa erre az a barátom, aki időnként felkeres, amikor Európából New Yorkba érkezik. Nemrégiben itt töltött egy estét, úgyhogy előre kitaláltam néhány lehetséges programot. Három lehetőség tűnt különösen izgalmasnak: a New York Historical Society előadása Einstein élete és az univerzum címmel este fél hétkor, egy egyszemélyes felolvasóest Tennyson Maud című hosszú költeményéből este nyolckor a Greenwich Village egyik kis színházában, esetleg vacsora a Keens steakhouse-ban, amelynek falait régi holland agyagpipák és a régi New York egyéb emléktárgyai díszítik. Megkérdeztem, melyiket választja a három program közül. Azt felelte: „mind a hármat”. 

Arany János fordítása

Végig is jártuk mindhármat. Aztán kis, nyitott, kerékpáros riksával vitt haza, suhantunk a kivilágított éjszakai városon át, a sofőr veszettül tekerte a pedált. „Az élet olyan, mint a kerékpározás” – írta Albert Einstein. „Állandóan mozgásban kell lennünk, hogy egyensúlyban legyünk.” A felfedező örökké mozgásban van, testileg, szellemileg vagy mindkétféleképpen. Gyakran kimeríthetetlen energiával rendelkezik. Ez a jellemvonás a dopaminnal és a norepinefrin-nel – a felfedező két fő neurotranszmitterével függ össze. Rendkívül érzékeny a külvilágra, különösen a színekre, a vonalakra, a formákra és a felületekre. A komplex dizájn és az absztrakt művészet iránti vonzalma a fokozott dopaminaktivitással kapcsolatos, és a chemistry.com felfedező tagjaira is jellemző volt. Szereti az érzéki örömöket. Szívesen szervez randit valamilyen művészeti vagy kulturális eseményre, amely lehet múzeum vagy galéria, gasztronómiai fesztivál, parádé, borkóstoló, hang- és fényshow, horrorfilm, felolvasóest, divatbemutató vagy akár még csokigyár is. Más személyiségtípusoknál nagyobb valószínűséggel kedveli a csípős, fűszeres, savanyú vagy ropogós ételeket és az egzotikus konyhát. Ugyanolyan szívesen viszi partnerét etióp vagy török kisvendéglőbe, mint divatos étterembe. A felfedező az élénk és komplikált zenékhez vonzódik, jobban kedveli a klasszikusokat, a jazzt és a hard rockot, mint a filmzenét vagy az egyszerűbb melódiákat. Jó ritmusérzékkel mozog, általában jól érzi magát a bőrében. Még a beszéde is ritmikusabb, líraibb, mint más típusoké; eleven, eredeti, izgalmas, és tele van szlenggel. A legtöbb felfedező komoly tapasztalattal rendelkezik az udvarlás terén. Hajlamos szexuális kalandokba bocsátkozni, megpróbál maximális szabadságot és változatosságot biztosítani magának. Jóformán bármilyen udvarlási helyzethez alkalmazkodik, és jól is érzi magát benne. Mivel barátságos és lelkes, nem nagyon érdekli semmilyen szabály és időbeosztás, ráadásul nem kíván másokon uralkodni; kellemes vele az együttlét. A felfedező spontán nagyvonalú, gyakran ad ajándékot már a kapcsolat kezdetén is. Jól tud figyelni és beszélni. Szeret kérdezni, sokszor beszélteti a másikat önmagáról, hogy bevonja a beszélgetésbe, miközben saját kíváncsiságát is kielégíti. Társalgás közben egyenesen beszélgetőpartnere szemébe néz, előrehajol, kevesebb szünetet tart; gyorsan válaszol, ha kérdezik, sokat mosolyog és nevet. A legtöbb felfedező könnyedén vált egyik témáról a másikra, nyitott, szabadon csapongó a beszélgetései során. Ő maga azonban nehezen nyílik meg, ha az érzéseit firtatják; humorral hárítja el az érdeklődést. Az abszurd humor és a megoldatlan szórakoztató szituációk egyaránt vonzzák, talán mert fenntartják az izgalmat. A felfedező önmagán is könnyedén nevet. Jó a csattanós viccek mesélésében és a heves, szellemes vitákban. Sokat marháskodik, kifiguráz másokat, ugrabugrál és viháncol az utcán. Akárcsak a tárgyaló, ő is szereti szórakoztatni a többieket, még színészkedik is. Vele lenni csupa meglepetés, móka, kacagás és hülyéskedés. Van például egy felfedező barátom, aki időnként önfeledten ugrál a kukák felett, pedig ránézésre konszolidált polgárnak tűnik. „Semmilyen szexuális viselkedés nem természet ellen való, csak a szexualitás hiánya” – mondta Sigmund Freud. A felfedező is így gondolja: a négy közül ő a leginkább szexuális beállítottságú típus. Könnyeden viszonyul a szexualitáshoz, bár a felfedező nők nem annyira lazák, mint a férfiak. Gyakran puszta kikapcsolódásnak, természetes és egészséges életműködésnek tekinti a szexet, amelynek nem feltétele a partner iránt érzett szerelem vagy akár csak szimpátia. Ha mindehhez hozzávesszük újdonság iránti vágyát, impulzivitását, vonzerejét és gátlástalanságát, nem meglepő, hogy bármely más típusnál több partnere és szexuális élménye van. Pszichológusok arról is beszámolnak, hogy a női felfedezőknek a házasságot követően is van viszonyuk. Érdekes módon az én személyiségtípus-vizsgálatom is megerősítette, hogy a felfedező (akárcsak az irányító) sokkal könnyebben beszél szexuális igényeiről partnerével,

mint az építő vagy a tárgyaló. Leginkább ők értenek egyet azzal a kijelentéssel, hogy „A szex lényeges alkotóeleme a sikeres párkapcsolatnak”. No és a hálószobában? Vajon ott is az izgalmat keresi? Talán igen. Mindenesetre a dopaminrendszer ingadozása közvetlen kapcsolatban áll a szexuális késztetés erősségével és a szexuális élmények változatosságával.2 Persze minden felfedező más. Abban, hogy kik vagyunk és hogyan szeretünk, egyéb biológiai és kulturális erők mellett másodlagos típusunk is jelentős szerepet játszik. Legtöbbjük számára például az erkölcs elég rugalmas fogalom, etikai álláspontjuk az adott szituációhoz igazodik. A FELFEDEZŐ/építő erkölcsi érzéke viszont általában stabil. Ő olyan partnert keres, aki osztja a kötelességekről és a hagyományokról vallott nézeteit. Ez a típus inkább kíván „helyesen cselekedni”. Vagyis feltehetően több konvencionális udvarlási szabályt követ, például virágot visz, és pontosan érkezik a randevúra. Az ilyen típusú férfiak és nők szeretik megnyugtatóan tisztázni a dolgokat, tudni akarják, hányadán állnak a kapcsolatukban. A FELFEDEZŐ/építő előszeretettel választ hagyományos, hétköznapi partnert – hacsak nem éppen kalandot keres. Dan, egy nagy élelmiszergyártó cég elnöke kiváló példa a FELFEDEZŐ/építő típusra. Már középiskolás korában elkezdett dolgozni: iskola után besegített apjának, a brooklyni italautomatákba való cukrozott kólaszirupot árult. A szerény kezdetek után kreativitása és merészsége folytán világszínvonalú vállalatot épített fel. Dan kockázatvállaló személyiség, igazi felfedező. Ezenkívül nagyon érdekli a történelem, az irodalom és a politika, ókori görög műkincseket gyűjt – ezek is a felfedező tipikus jegyei. Politikai értelemben azonban a konzervatív oldalon áll, munkájában pedig olyan menedzser, aki kezében tartja a döntéseket – ez pedig inkább az építőre jellemző. Szerény, nyugodt, barátságos társasági ember – ezek ugyancsak az építő tipikus vonásai. Talán az a legbeszédesebb, hogy dinamikus nőt vett feleségül, ahogy az a felfedezőknél szokás. Kicsit szégyenkezve mesélt arról a pillanatról, amikor érdeklődni kezdett későbbi felesége iránt: „Hát szóval, akkoriban volt egy pár laza kapcsolatom, egyszerre több nővel is. Audrey-ban az fogott meg igazán, amikor egy nap beállított hozzám egy tál saját készítésű süteménnyel. Azután már minden ment, mint a karikacsapás.” Mintha egy igazi építőt hallanánk… Egyszóval Dan tökéletes dopamin- és szerotoninkeverék – valódi FELFEDEZŐ/építő. A FELFEDEZŐ/irányító viszont egészen más. Az ilyen típusú nőknek és férfiaknak acélból vannak az idegeik. Akárcsak sok irányító, szeretik a borotvaélen táncoló helyzeteket, és habozás nélkül cselekszenek; nem érzik, hogy igazolniuk kellene döntéseiket. A FELFEDEZŐ/irányító típusnak semmi sem szent, így az udvarlási hagyományok sem. Náluk fordul elő leggyakrabban, hogy lelépnek valakivel. Ugyanakkor fontos számukra, hogy a partnerük tiszteletben tartsa autonómia- és megbecsülésigényüket. Az ő életükben játssza a legfontosabb szerepet a szexualitás, hiszen a dopamin és a tesztoszteron egyaránt fokozza a szexuális vágyat. A felfedezők közt a FELFEDEZŐ/tárgyaló a legdiplomatikusabb típus. Harmóniára törekszik, ezért a randevún is igyekszik elfogadó és rugalmas lenni, érzékenyen reagálni a másik érzéseire. Nagy szíve van, mint általában a tárgyalónak, és mivel kellemes, laza ember, gyakran több partnere is akad. Ennek ellenére különösen vonzza, aki ugyanazt a felfogást vallja, mint ő – ”élni és élni hagyni”. Messze elkerüli azokat az embereket, akik szeretnek konfrontálódni, versenyezni és pontosan beosztani az idejüket. „Menekülj, kedvesem, mindattól, ami talán nem erősíti drága bimbózó szárnyaid” – ebben a 14. századi perzsa versben Hafiz tökéletesen ragadja meg a felfedező életszemléletét. Nehezen kötelezi el magát, hacsak nem talál igazi játszótársra, akkor viszont izgalmas, szenvedélyes és odaadó partnerré válik.

Az építő segítőtársat keres „S mily remekmű az ember… az élő állatok mintaképe” – kiáltott fel Hamlet Shakespeare klasszikus drámájában. Bizonyos értelemben valóban az élő állatok mintaképei vagyunk. Szerintem az emberiség egyik legnagyobb vívmánya, hogy az ember monogám párkapcsolatban hozza világra és neveli fel gyermekeit. Az emlősöknek mindössze három százaléka neveli párban utódait. Mi közéjük tartozunk. A hosszú távú párkapcsolatban talán az építő a leghatékonyabb. És bár a szerelem hatására szinte mindenki szenvedélyessé, eksztatikussá (és irracionálissá) válik, a négy típus közül leginkább az építő valósítja meg a szerelemnek az ókori görögök által Pragmának nevezett válfaját, vagyis az egymáshoz illő társak józan belátáson alapuló pragmatikus szerelmét. Míg a felfedező szórakozást, az irányító hasonló intellektusú partnert, a tárgyaló pedig mély személyes kapcsolatot keres, addig az építő stabil és kiszámítható csapatjátékosra – azaz segítőtársra – vágyik, aki hozzá hasonlóan hű a családhoz és a hagyományokhoz. Az építő számára komoly dolog az udvarlás. Hisz a jó modorban, a régimódi udvariasságban, a pontosságban és a jól szervezett időbeosztásban. Hajlamos pontos és részletes tervet készíteni az esti programról, férfiként előre engedni a nőt az ajtóban, nőként főzni a férfira. Virágot, képeslapot és édességet küld, gyakran a széltől is óvja partnerét. És ha komolyra fordul a dolog, jelentős, szimbolikus és értékálló ajándékokat ad. Hagyománytisztelő, könnyen elérzékenyül. Az építő általában konkrétan gondolkodik, kedveli a tényeket, és megbízik bennük. A randevún gyakran kezdeményez hétköznapi beszélgetést ételekről, ruhákról, árakról, szolgáltatásokról, utazásról, sportról, balesetekről, időjárásról, tévéműsorokról és filmekről. Jól tud csevegni, konkrét témáról rövid beszélgetéseket folytatni. Rendkívül szerény, ha saját teljesítményéről van szó. A felfedezőhöz és az irányítóhoz hasonlóan általában nem lelkizős típus, ezért nem igazán élvezi, ha partnere kivesézi érzéseit vagy viselkedését. Mivel az építő rosszul viseli a „drámát” és az eltúlzott érzelmeket, megeshet, hogy a könnyen kitárulkozó tárgyaló nem túlságosan romantikus, a színes felfedező apatikus, a merész irányító pedig túl pedáns embert lát benne. Aki azonban megállapodni készül és családot akar alapítani, sokszor vonzónak találja. Világos értékrendje, megbízhatósága és kedvessége mind mellette szól. Az építő nem impulzív módon választja meg partnerét, sokkal óvatosabb annál. Komolyan veszi barátai és rokonai véleményét. Fontosak számára a külsőségek, és a legkisebb kritikától is összeroppanhat. Sokszor tehát megvárja barátai és családtagjai jóváhagyását, mielőtt önfeledt udvarlásba kezdene. Az építő szeret párjával nagyobb baráti társaságban lenni. Szívesen viszi partnerét divatos étterembe baráti körben. Szereti érezni, hogy tartozik valahová, elemében érzi magát a társadalmi, üzleti és közösségi eseményeken. Partnerét különösen szívesen viszi jótékonysági bálba, társas rendezvényekre vagy üzleti fogadásra. Imádja a sportrendezvényeket és az olyasfajta helyi látnivalókat, mint például az állatkert, a vidámpark és a történelmi műemlékek. Főként baráti körben élvezi e kellemes programokat, és úgy érzi, ő is fontos tagja a közösségnek. Társadalmi kapcsolatai néha annyira lekötik, hogy potenciális partnerére nem is marad ideje, ezért hosszú időbe telhet, amíg bensőséges kapcsolatba kerülünk vele. Ám ő ezt nem is bánja! Híve a hosszú jegyességnek, mert így a társadalmi elvárásoknak is eleget tehet, és alaposan megfontolhatja az esetleges házasságot. Szereti, ha a szerelemben úgy zajlanak a dolgok, ahogy ő eltervezte, ráadásul általában komoly tervei vannak. Személyiségtípus-vizsgálatom igazolta, hogy az építő (és a tárgyaló) sokkal inkább keres házasságot vagy elkötelezett kapcsolatot, mint más típusok. Ez persze nem lepett meg. A szerotonin, az építő domináns hormonja összefügg a kötődéssel. A csoportnyomás ellenére őt nem vonzza az alkalmi szex. A pszichológusok is egyetértenek abban, hogy számára a szexuális együttlét nem játékos kikapcsolódás, mint a

felfedezőnél, sokkal inkább a problémáit próbálja feledtetni vele, testi jó érzésre és nyugodt együttlétre vágyik egy odaadó partner oldalán. Ebből következik, hogy a legnagyobb valószínűséggel az építők őrzik meg szüzességüket egészen a nászéjszakájukig. A házasság előtti szexuális kapcsolatot sokuk felelőtlennek, sőt erkölcsileg helytelennek tekinti. Ennek eredményeképpen kevesebb szexuális élményt szerez házasság előtt, mint a többi típus. Az építő az összes típus közül a legkevésbé szexuális beállítottságú. Számtalan tudományos adat bizonyítja, hogy a szerotoninrendszer fokozott aktivitása gátolja a szexuális vágyat. Személyiségtípus-vizsgálatom is alátámasztja ezt a megállapítást, hiszen ő ért legkevésbé egyet azzal a kijelentéssel, hogy „A szex lényeges alkotóeleme a sikeres párkapcsolatnak”. Szexuális igényeiről is nehezen beszél partnerének; ettől függetlenül élvezi a szexet, csak ragaszkodik megszokásaihoz. Akárcsak az összes többi típus, természetesen az építő is a négy konstelláció keveréke, és nyilvánvalóan másodlagos temperamentuma is belejátszik abba, hogyan udvarol és kit választ szerelmének. Például bár minden építő óvatos, az ÉPÍTO/felfedezőben van bizonyos megfontolatlanság is, keresi az újdonságot, bár csak egy bizonyos határig. Ez némi energiát és frissességet visz racionális lényébe, váratlanul éri barátait, a randevún pedig egyszerre megbízhatóvá és izgalmassá teszi. Gyakran barátkozik nála kalandvágyóbb, energikusabb és elméletibb emberekkel, mégis leginkább a megbízható, gondoskodó és társasági beállítottságú partnerhez vonzódik, vagyis olyanhoz, aki olyan, mint ő. Az ÉPÍTŐ/irányítóban megvan a független, újító szellemű gondolkodó jellemvonása is, szokatlan módon sűríti magába a hagyományt és az eredetiséget. Az irányítóhoz hasonlóan ő is olyan partnerre vágyik, akivel mély és koncentrált beszélgetéseket folytathat. Mindent szó szerint értelmez, és érzelmileg visszafogott, ezért a konkrét, tárgyszerű beszélgetéseket kedveli. Az ÉPÍTŐ/irányító az építő összes altípusa közül talán a legigyekvőbb és a legszorgalmasabb; még a randevún is. Szívesen viszi partnerét nehezen megtalálható és megközelíthető helyekre. Előszeretettel választ olyan partnert, aki szigorú erkölcsi elvekkel rendelkezik, becsületes és tiszteli a hagyományokat. Az ÉPÍTŐ/tárgyaló típus az építők közül a legszimpatikusabb. Nyugodt, magabiztos lényének köszönhetően gyakran áll a társaság középpontjában, sokszor ő a fő ceremóniamester, és imád összehozni embereket. Hamar bevonja partnerét pezsgő társasági életébe, miközben mindent megtesz, hogy feldobja ezeket az alkalmakat – mindenkinek gondosan bemutatja őt, és részletesen elmond neki mindent érdeklődéséről és tevékenységéről. Az ÉPÍTŐ/tárgyaló sokak számára vonzó, mert kiegyensúlyozott és szórakoztató. Az építő Walt Whitmannel együtt vallja: „Erős a szorításod, ó, szerelem!” Elkötelezett kapcsolatra vágyik egy segítőtárssal. Olyan partnert keres, aki pénzével, vagyontárgyaival felelősen bánik, tiszteli a hagyományokat, igyekvő, fontos számára a közösség és a család. Ha rátalál az „Igazira”, megállapodik, és a kapcsolat minden felelősségét vállalja. Szexuális hűséget fogad, és igyekszik „jó férj”, illetve „odaadó feleség” lenni. Készségesen vállal magára időigényes feladatokat, messze túl azon, ami elvárható lenne tőle, csak azért, hogy betartsa ígéretét. Ez általában nem is esik nehezére. A pszichológusok kutatásai szerint ezek a nők és férfiak általában meglehetősen elégedettek párkapcsolatukkal. Az irányító szellemi társat keres Az irányító számára az udvarlás nem szórakozás, mint a felfedezőnek, nem is társasági elfoglaltság, mint az építőnek, hanem idő- és energiabefektetés. Ugyanúgy áll hozzá, mint az összes többi érdeklődési területéhez, racionálisan elemzi elvárásait, igényeit és szándékait. Olyan társra vágyik, aki azonos célokat tűz ki, akivel heves eszmecseréket folytathat,

elméleteket gyárthat, a tudomány, a filozófia, a politika, a történelem kérdéseiről beszélgethet vagy bármiről, ami csak érdekli. Vagyis „szellemi társat” keres. Az irányító vonzódik az alternatívákat mérlegelő, aktívan odafigyelő, jó konfliktuskezelő és egyéb jól begyakorolt szociális képességekkel rendelkező emberekhez, hogy ezzel ellensúlyozza saját szókimondó stílusát és gyors döntéseit. Mivel szívesen boncolgatja, de rejtegeti is érzéseit, hajlamos olyan partnert választani, aki nyíltan kifejezi az érzelmeit. Miután nem jól jön ki az „uralkodó” egyéniségekkel, többnyire a rugalmas, sőt akár határozatlan emberekhez vonzódik. Kedveli az olyan – gyakran tárgyaló típusú – embereket, akik az ő időnként erőteljes személyiségét kellő empátiával és intellektuális komplexitással kezelik. Ritkán bonyolódik párhuzamos kapcsolatokba, inkább egyetlen partnerrel vágyik mély, intellektuális beszélgetésekre, így aztán fiatalkorában általában keveset udvarol és elég félszeg. Ha például a randevún nem sok fantáziát lát a kapcsolatban, hajlamos jóindulatú közömbösséggel reagálni. Amikor pedig reménytelen kapcsolatban érzi magát, nem sokat teketóriázik: szakít, mielőtt az irányítás kikerülne a kezéből. Egyébként is jellemző rá, hogy hajlamos átvenni az irányítást. Szeret vitatkozni, kakaskodni, viszont nem bírja a moralizálást. Aki nem érdekli, azzal szemben türelmetlen. Ám, ha olyan értékes emberre bukkan, akire érdemes időt szánnia, akkor teljes erejével koncentrál. Megfeszített figyelemmel beszél hozzá és hallgatja. Az intellektuális eszmecsere számára kimondottan erotikus, sőt romantikus élmény. Márpedig az irányító nagyon romantikus is tud lenni. A szentimentális szerenádok, a virágok és a képeslapok, az évfordulók nem sokat jelentenek számára, de képes mélyen és őszintén elköteleződni a másik személy irányt. Ha megtalálja a nagy „Ő”-t, alaposan megtervezi, hogy imádottjával mennyi mindent fognak csinálni. Nem bocsátkozik nyilvános érzelemkifejezésekbe, mert nagyra tartja az önkontrollt. Ehelyett azonban pontosan arra koncentrál, amit a másik akar, és azt megpróbálja megszerezni, még ha egy ritka könyvről vagy bahamai utazásról van is szó. Fontos számára, hogy érezze, a másiknak szüksége van rá, illetve a segítségére, hogy megoldja a problémáit. Tehát, ha világosan és logikusan elmondjuk neki a kapcsolatban felmerülő nehézségeket vagy gondokat, akkor általában mindenre hajlandó a megoldásért. Szerelmi kapcsolataiban az irányítóra az a különösebb érzelmi megnyilvánulásoktól mentes, mély baráti érzés jellemző, amelyet a Storge görög kifejezés jelöl. Házassága előtt általában csak néhány komolyabb kapcsolata van. Személyiségtípus-vizsgálatomban arra is rákérdezek, hogy „milyen gyakran lesz szerelmes?” Az összes típus közül ő szeret bele valakibe a legritkábban. Ha viszont eldöntötte, hogy belemegy egy kapcsolatba, akkor nem is száll ki belőle egykönnyen, még ha előzetes reményei nem is teljesen válnak valóra. Az irányító nem szereti megváltoztatni elhatározását, amíg ki nem elemezte alaposan a helyzetet, és nem talált logikus, hatékony megoldást a problémára. Az irányítóban erős a szexuális késztetés, ami a tesztoszteronnal függ össze. Amíg egyedülálló, nem élvezi a futó kapcsolatokat, amikor azonban elkötelezte magát valaki mellett, a testi kapcsolatot az összetartozás központi elemének tekinti. És ha egyszer megjön a szexuális étvágya, előfordulhat, hogy még többet és többet akar, mert minden szexuális aktivitás a tesztoszteron kiválasztódásával jár, ami azután beindítja a „vágy”, „szex”, „újabb vágy” és „még több szex” öngerjesztő folyamatát. Mindez nem csak a férfiakra vonatkozik. A magas tesztoszteronszintű nőknél is gyakoriak a szexuális fantáziák, és több szexuális kapcsolatuk van, mint a többi nőnek. Tesztoszteronszintjük már akkor is megemelkedik, ha csak elképzelik a jövőbeli szexuális aktust. Az úgynevezett „világítótorony effektus”-t akkor fedezték fel, amikor egy tudóscsoport megvizsgálta egy világítótoronyban dolgozó férfi szakállának növekedését. A férfi egész héten egyedül élt egy szigeten, de minden péntek este felkerekedett, hogy a hétvégét a barátnőjével töltse a szárazföldön. Péntekénként a

szokásosnál jobban nőtt a szakálla – ami a szexuális vágy által kiváltott tesztoszteron hatásának tudható be. Az irányító azonban ritkán osztja meg szexuális életének részleteit barátaival. Míg a felfedező számára a szex szórakozás, az építő számára kikapcsolódás, addig az irányító szemében mély értelmű, magasztos, szimbolikus jelentőségű esemény. Ő tehát olyan társat keres, aki odafigyelő, jó képzelőerejű, és intimitást talál e pszichológiai utazásban. Az irányító – a felfedezőhöz hasonlóan – más típusokhoz képest könnyebben beszél szexuális igényeiről. Ám az irányító másodlagos jegye is (akárcsak a gyermekkor és számos egyéb faktor) meghatározza, mit keres társában. Az irányító többnyire független, csak saját szabályait követi. Szabadságot vár, de ad is a párkapcsolatban. Az IRÁNYÍTÓ/felfedezőnek van leginkább szüksége az intim szférára és az autonómiára, ezért olyan társat keres, aki épp oly önálló, mint ő, és élvezi az egyedüllétet. Előnyben részesíti azt a szabad szellemű társat, akit nem kötnek a társadalmi konvenciók, ráadásul nagy képzelőerővel is bír, intuitív, és nem versenyez vele. A vezetők, akár a világ vezetői közül is sokan, az IRÁNYÍTÓ/építő típusból kerülnek ki. Irányítóként rendkívül sikerorientált, építőként pedig világos célokkal rendelkező, jól képzett menedzserek. Ezek a „nagymenők” még udvarláskor is pontosan tudják, mit akarnak, és nemigen érik be kevesebbel. Az irányítók közül ők a leginkább társasági emberek, és olyan partnert keresnek, aki segít fenntartani nyilvános, üzleti és személyes kapcsolataikat. Az irányítók csoportján belül leginkább az IRÁNYÍTÓ/építő élvezi a randevú formalitásait. Pragmatikus, szkeptikus és időbeosztás-oritentált, tehát komolyan veszi a randizást. Mégis nehezen lehet őt kiismerni, mert komplex személyisége szívesen rejtőzködik a logika, a humor és az önfegyelem fala mögé. Az irányító nem nagyon követi az udvarlás szokásos szabályait. Az IRÁNYÍTÓ/tárgyaló pedig végképp nem lát semmi elfogadnivalót az udvarlás formalitásaiban. Neki az egyébként elfogadott házasság sem olyan fontos, mint partnere személyes viselkedése. Az elköteleződés és a hűség azonban kulcskérdés számára. Az irányítók csoportján belül ő a legromantikusabb, sőt sokat is tesz azért, hogy a szerelem még hosszú távú kapcsolatában is megmaradjon. Különleges ajándékokat és üzeneteket küld, és a személyes alkalmakat kitörő szenvedéllyel és érzékenységgel ünnepli meg. Szókimondó ember: világosan kifejti, mit akar és hogyan. Az elutasítás leghalványabb jelére is túl érzékenyen reagál. Ezzel a személyiségtípussal az ember mindig pontosan tudja, hányadán áll. Az irányító általában már néhány találkozást követően felméri, van-e jövője az adott partnerrel való kapcsolatának. Ha viszont rátalál az „Igazira”, többnyire odaadó társsá válik – különösen, ha a másikat szellemi társának is tudja tekinteni. A tárgyaló lelki társat keres A tárgyaló olyan ideális partnert keres, akivel intenzív, intim, mély, inspiráló és spirituális kapcsolatot folytathat – vagyis „lelki társat”. Amikor megleli a nagy „Ő”-t, fáradhatatlanul dolgozik, hogy létrehozza a harmóniát az imádott társsal, azaz élete nagy szerelmével. A tárgyalót minden típus kedveli, mert rugalmas, elfogadó, kedves, olvas mások gondolataiban és érzéseiben, empatikus, és remekül kifejezi ötleteit és érzelmeit. Így aztán többnyire rengeteg alkalom nyílik számára az ismerkedésre, és mivel kíváncsisággal, szimpátiával és bizalommal közeledik másokhoz, könnyen tud kapcsolatokat kialakítani. Az irányítóhoz hasonlóan a tárgyaló sem kedveli a párhuzamos viszonyokat, csak egy kapcsolatot tart fenn egyszerre, és szereti feltárni a potenciális kapcsolat mélységeit. Míg a randizás a felfedező számára szórakozás, az építőnek társasági részvétel, az irányítónak pedig idő- és energiabefektetés, a tárgyaló mély és autentikus személyes kapcsolatot keres.

Az ismerkedés során inkább kerüli a társasági eseményeket. Az irányítóval egyetértésben nem szívesen pazarolja idejét lényegtelen, triviális vagy unalmas társasági életre, ki nem állhatja az érzelmek nélküli csacsogást. Az ő szemében a partik kimondottan akadályozzák az elmélyült beszélgetést, amelyben két ember bensőségesen megoszthatja egymással érzéseit, gondolatait, célkitűzéseit és morális dilemmáit, vagy eszmét cserélhet a művészet, a zene, a költészet vagy egyéb elvont témák jelentőségéről. Az efféle beszélgetésekkel a tárgyaló a közös szellemi és érzelmi alapot keresi, és abban reménykedik, hogy hidat építhet a másik lelkéhez. Miután mindig feltárja érzéseit a potenciális partner előtt, visszautasítás esetén mélyen megbántódik. Az a típus, akivel előfordul, hogy szünetelteti a találkozásokat. Számára a randizás nem pusztán szórakozás, hanem önmagunk igaz átadása, és utazás a másik pszichéjének legmélyére. Még pedig azzal a nemes célzattal, hogy örökre szóló köteléket hozzon létre. Nem csoda, hogy a chemistry.com látogatói közt az építő mellett leginkább a tárgyaló mondja azt, hogy házastársat vagy hosszú távú, elkötelezett kapcsolatot keres. Ez biológiai szempontból sem véletlen: elsődleges hormonjai a kapcsolódásért, a gondoskodásért és a kötődésért felelős ösztrogén és oxitocin. Ha egyszer lehorgonyzott a nagy „Ő” mellett, kiválóan teremti meg és tartja fenn bensőséges kapcsolatát partnerével. Érzelmi antennái folyamatosan vibrálnak. Kerüli a konfliktust, és komoly személyes erőfeszítéseket tesz, hogy erősítse az imádott köteléket. Átgondolt ajándékokat ad, például egy becses könyvet vagy fényképet. Jelentőséget tulajdonít az olyan mindennapi gesztusoknak, mint például a rituális reggeli csók vagy a délutáni telefonhívás az irodából. Elárulja társának a legszemélyesebb érzéseit is, és elvárja, hogy partnere is megossza vele sajátjait. Nagy előszeretettel elemzi partnere gondolatait és motívumait, valamint mindazt, ami megszilárdíthatja vagy épp alááshatja összhangjukat. A négy típus közül a tárgyaló a legromantikusabb, és ő esik leggyakrabban szerelembe. Míg a felfedezőnek a kaland, az építőnek a lojalitás a legfontosabb, az irányítónak pedig lételeme a szex, a tárgyaló életében a szerelem a központi elem. A tárgyaló típusú nő és férfi imád romantikus estéket és hétvégéket szervezni, romantikus képeslapot és e-mailt küldözget, szerelmét rendszeresen ölelgetéssel és becéző szavakkal juttatja kifejezésre, ugyanakkor egyértelmű, rendszeres visszajelzést vár arról, hogy érzelmei viszonzásra találnak. A tárgyaló szemében a szexualitás is lényeges eleme a kapcsolatnak, ám az nem nélkülözheti a romantikát, a kommunikációt és az érzelmi intimitást. Számára a laza szex korántsem laza ügy. Ha bele is megy egy ilyen viszonyba, azt várja, hogy abból komoly kapcsolat alakuljon ki. Ám a szex még a megszokott partnerrel is aláaknázott terület lehet. Gazdag fantáziával rendelkezik, így hajlamos idealizálni és tökéletesnek tekinteni szerelmét. Aztán, ha jobban megismerte őt, és már nem csak rózsaszín szemüvegen keresztül látja, észreveszi partnere hibáit is, és csalódottá válik. Ábrándjai megkopnak. Negatív érzései nemcsak a hálószobára, hanem egész kapcsolatára kihatnak, mert a tárgyaló számára a szex és a szerelem nem választható el egymástól. Közben rendkívül fontos számára a harmónia és a bensőségesség, rengeteg időt és energiát áldoz lelki társával való kapcsolatára; nem kedveli a ráakaszkodó és követelőző embereket. Ha tehát partnere kezd aránytalanul sok figyelmet igényelni, ez terhére van; úgy érzi, még több szeretetet akar kicsikarni belőle, és ettől persze szabadulni akar. A tárgyaló örök kötelékre törekszik, de olyanra, amelyben mindkét félnek tiszteletben kell tartania a másik igényeit. Természetesen a tárgyaló különböző altípusainak különféle igényei és vágyai vannak. A TÁRGYALÓ/felfedező vérbeli szerető. Tárgyalóként keresi a korlátlan spirituális kapcsolatot „igaz szerelmével”, felfedezőként pedig különösen a merész, játékos és kalandos kedvű

személyiségek vonzzák. Ám mind a tárgyaló, mind a felfedező kaméleontípus – annyira vonzó, kellemes és a másik kedvében járó ember, hogy nehéz kiismerni. Ugyanez mondható el a TÁRGYALÓ/felfedező típusról is. Talán maguk sem tudják, kik is ők valójában, személyiségüknek annyi oldala van. Az ilyen nő vagy férfi mégis sokat ad egy kapcsolatban, többnyire érdekes és szórakoztató, érdekfeszítő, fantáziadús és kreatív beszélgetéseket és élményeket lehet vele átélni. A TÁRGYALÓ/építő típus kiválóan kezeli az embereket. Együtt érző, tapintatos, és ösztönösen tudja, mire gondol vagy mit érez a másik. Jó beszédkészségének, lelkesedésének és fejlett szociális érzékenységének köszönhetően mindjárt az első randevún barátságosnak és elbűvölőnek tűnik. Ám a tárgyaló altípusok közül ő a legpragmatikusabb. Számára a szerelem stabil, hosszú távú kapcsolat része. Tiszteli a hagyományokat, hisz abban, hogy ennek az érzelmi viszonynak a boldogító igenben kell végződnie. Olyan partnerre vágyik, aki tervez, időbeosztásához tartja magát, és stabil erkölcsi iránytűvel rendelkezik. A TÁRGYALÓ/irányító, akárcsak a többi tárgyaló, örök szerelemről álmodik a „tökéletes” partnerrel. Spirituális értelemben vett kötelékre vágyik, legmélyebb benső érzéseit szeretné megosztani a másikkal, és mély, tartalmas, tartós kapcsolatra készül. Ugyanakkor szókimondó, határozott és elemző típus. Bár társasági szituációkban lazának tűnik, a tárgyalók közül ő bocsátkozik leginkább koncentrált beszélgetésekbe, sőt szópárbajba; izgatottan elemzi a gondolatokat, meglátásokat, spirituális hiedelmeket. Mark Twain azt javasolta, hogy „az összes tojást tegyük egy kosárba – aztán vigyázzunk a kosárra”. Vagyis tegyünk fel mindent egy lapra. A tárgyaló meg is fogadja ezt a tanácsot. A házasság ugyan többségük számára fontos, de az irányítóhoz hasonlóan a házasság nyilvános fogadalma általában sokkal kevésbé szent, mint a mély, személyes elköteleződés partnere iránt. Számára a személyes ígéret az igazi esküvői „igen”, nem a külső rituálék szentesítik elköteleződését. Sokan maguk megírják az esküvői szövegüket, amelyet egy nem hagyományos esküvői ceremónia keretében mondanak el. Azt hiszem, hogy a tárgyaló a párkapcsolattól valami olyasmit vár, amit a másik három típus gyakran nem keres, nem ért és nem is fogad el: az abszolút és feltétel nélküli szeretetet. Ahogy a felfedező szerelme a Ludus, a játékos szeretet, az építőé a Pragma, az egymáshoz illő társak józan belátáson alapuló pragmatikus szeretete, az irányítóé pedig a Storge, a különleges érzelmi megnyilvánulásoktól mentes mély baráti érzés, a tárgyalóé az Agape, a gyengéd, önzetlen, odaadó, feltétel nélküli szeretet. Ennek következtében gyakran túl sokáig marad benne egy-egy kapcsolatban. Felelősségtudata, együttérzése, türelme és az a vágya, hogy létrehozza a feltétel nélküli kapcsolatot, legyőzi csalódottságát. Mégis, ha a tárgyaló belátja, hogy partnere nem a lelki társa és nem is fog azzá válni, akkor szakít, és a tökéletes szerelem keresésére indul. „Egymásra kattanni” Hol is tartunk tehát? Mindenkinek van egyfajta személyisége. A személyiségben meglévő variációk nagyjából 50%-ban biológiai eredetűek, ezek az öröklött jellemvonások. Mindenkinek van egy elsődleges és egy másodlagos személyiségtípusa. Elsődleges gondolkodási és viselkedési stílusunk vezet el bennünket egy bizonyos társhoz. A felfedező elsősorban egy másik felfedezőhöz, az építő egy másik építőhöz vonzódik. Az irányítónak azonban leginkább a tárgyaló, a tárgyalónak pedig az irányító tetszik. Továbbá minden egyes típus mást és mást keres egy párkapcsolatban, és másképp udvarol. A párválasztás nem csak a temperamentum függvénye. Tehát mielőtt rátérnék arra a kérdésre, hogyan jönnek ki egymással ezek az alapvető személyiségtípusok a hosszú távú kapcsolatban, meg kell vizsgálnunk néhány egyéb tényezőt is, amely segítségünkre van a nagy „Ő” kiválasztásában.

9. fejezet Hogyan leszünk szerelmesek A szűrő Villámcsapással fényárkok Nyíltak sötét szemedben Éjszaka A vízen És bennem vihar támadt (Lucha Corpi) „Talán nem a legelső percben történik, de miután meglátta a férfit, a nő tíz percen belül pontosan tudja, hogy kicsoda, vagy legalábbis, mit jelenthet számára, szíve legmélyén pedig az is eldőlt, hogy bele fog-e szeretni vagy sem.” Orhan Pamuk, a 2006-os év irodalmi Nobeldíjas írója tudta, hogy a nők szinte rögtön képesek vonzalmat érezni egy férfi iránt. Akárcsak fordítva. Nem mindenki éli át az „első látásra” kialakuló szerelem villámcsapását. Egy vizsgálat szerint, amelyben közel száz férfit és nőt kérdeztek meg, körülbelül tíz százalékuknak volt ilyen élménye. Ha egy ismeretlen emberekkel teli terembe sétálunk be, biztosan ki tudunk választani egy vagy több olyan személyt, akit vonzónak találunk. Egy másodperc sem kell, hogy dönteni tudjunk. Minden személyiségtípus számára más a különösen vonzó. A temperamentum mindenképp szerepet játszik a választásainkban, de egyéb szempontok is közrejátszhatnak, mikor, miért lobban lángra a szerelem; így gyermekkori élményeink, hogy mit várunk el és mire van szükségünk választottunktól, hogy a potenciális partner hogy néz ki, milyen a hangja – ilyen és hasonló finom hatások képesek felébreszteni vagy elfojtani a szerelmi szenvedélyt. A szerelem egyfajta szűrőként működik. Amikor megismerünk embereket, és egyre többet tudunk meg róluk, egymás után „kiszűrjük őket” – amíg meg nem találjuk az „Igazit”. A párválasztásnak nevezett folyamat sokszor egy rajtunk teljesen kívül álló dolgon, az időzítésen múlik. Mindennek rendelt ideje van Ahogy a Biblia mondja: „mindennek rendelt ideje van”. Általában akkor leszünk szerelmesek, amikor készen állunk rá. Lehet, hogy a szinte tökéletes partner ott áll az ajtóban, amikor belépünk a terembe, de észre sem vesszük, mert még nem készültünk fel rá, hogy új kapcsolatba kezdjünk. E készenlétnek persze nem mindig vagyunk tudatában. A szerelem néha olyankor csap le, amikor a legkevésbé várnánk. Ám vannak olyan időszakok, amikor a négy személyiségtípus különösen védtelenül áll a rá leselkedő boldogsággal szemben; elsősorban átmenetek, változások, fordulatok idején. Amikor épp új városba költöztünk, új iskolát vagy új munkát kezdtünk, nemrég váltunk el, épp túl vagyunk egy szerelmi csalódáson vagy valami más miatt „átmeneti helyzetben” vagyunk; ilyenkor nagyobb eséllyel leszünk szerelmesek. Ez történt Patrickkel is, aki meghívott az esküvőjére, néhány hónappal azután, hogy regisztrált a chemistry.com társkereső oldalon. Patrick addig csak sodródott, miután a Katrina hurrikán New Orleansban mindenétől megfosztotta: elvesztette otthonát, munkahelyét és közösségi hátterét. Feltehetően menyasszonya, Suzanne is éppen nyitott volt, hiszen ő is hosszú távú kapcsolatot keresett a chemistry.comon.

E nyitottságnak valószínűleg hormonális háttere is van. Az átmeneti helyzetek stresszt okoznak, és erős érzelmekkel járnak. A szorongás, a pánik, a rettegés, a düh, a féltékenység, a boldogság mind-mind olyan hormonális rendszereket aktivál az agyban, amelyek fokozhatják a szerelmi szenvedélyt. Miközben átvergődünk életünk egyik zűrös szakaszán, az agyban az általános izgalomért, energikusságért, koncentráltságért és motiváltságért felelős idegpályák sodorhatják egyre közelebb az embert a szerelemhez. A háborús idők kétségtelenül felkorbácsolják az ember szerelmi szenvedélyét. 2006-ban egy bagdadi esküvőszervező, Nadia Habib mesélte a The New York Times tudósítójának, hogy épp ilyenkor ment át töméntelen mennyiségű, tizenöt emeletes fagyasztott krémtortával az ellenőrzési pontokon, és haladt el a 43°C-os hőségben a forgalmat feltartóztató amerikai harci járművek és konvojok mellett. A házasságkötések szokatlanul nagy számát ezzel magyarázta: „A veszélyérzet fokozza az egymás iránti érzéseket.” Azt gondolom, a stressz és az öröm idején minden személyiségtípus némileg más okból lesz szerelmes. A felfedező a változatosságot szereti – általában izgatják az új, váratlan helyzetek. Ebben a felajzott állapotban még a szokásosnál is rugalmasabb és optimistább állapotba kerül, és olyan emberekre is felfigyel, akiket kevésbé stimuláló körülmények közt észre sem venne. Az építő ezzel szemben rendre és stabilitásra vágyik. Ezért, bár az építőt a stressz egyre jobban felizgatja, ő azt a partnert keresi, aki menedéket nyújt neki a vihar elől. Az irányító megmentő típus, hasznossá, sőt nélkülözhetetlenné akarja tenni magát. Átsegít valakit a nehézségeken, és könnyen megesik, hogy az imádott személy karjai közt találja magát. A tárgyaló, amikor stresszhelyzetben egyre szorongóbbá és érzelmesebbé válik, valószínűleg a szokásos gondoskodó-barátkozó reakciót, a mély kapcsolatra késztetést alkalmazza. És amikor kinyújtja a kezét, esetleg ő is belebotlik a nagy „Ő”-be. Közelség „Ó, mágia volt a közelségében” – írja Ezra Pound. A fizikai közelség mind a négy személyiségtípusnál hozzájárul a szenvedély kialakulásához. Többnyire azokba szeretünk bele, akikkel a munkahelyünkön, az iskolában, az edzőteremben, a lakóhelyünkön vagyunk együtt. Nemrégiben egy vizsgálat során száz fiatal amerikai férfi és nő közül hatvanhárom azt válaszolta, csak azért szerettek bele valakibe, mert „ott volt”. A fizikai közelség hatását meggyőzően tanúsítja az az e-mail, amelyet nemrég egy Sandy nevű kanadai úrtól kaptam. Azt gyanítom, Sandy felfedező típus. Így írt levelében: „Azt gondoltam, sosem fogok megnősülni. Úgy éreztem, a házasság csak nyűg. Volt egy csomó barátnőm, de soha nem értettem, miért kéne szorosabbra fonni a kapcsolatunkat. Találkozgattam egy nővel, aki az utca túloldalán lakott. Remekül elcsevegtünk, amikor jövetmenet összefutottunk, de abszolút nem volt az esetem. Egy társaságban eszembe se jutott volna odamenni hozzá. Ám egyre jobban megkedveltem, míg végül bele is szerettem. Most 32 éve vagyunk házasok, de még ma is mélyen szerelmes vagyok belé. Melegszívű, szeretetteljes nő, kiváló anyja három gyermekünknek. Hálás vagyok a sorsnak, hogy szomszédok voltunk; sosem álmodtam volna jobbat magamnak.” Számos adat jelzi, hogy minél több kontaktusunk van valakivel, annál inkább jóképűnek, érdekesnek, értelmesnek és hozzánk hasonlónak látjuk, és annál jobban kedveljük. De valószínűleg a körülöttünk levők iránt sem csak úgy vaktában lobban fel bennünk a szenvedély. Az azonos érdeklődésű, hátterű, hasonló korú és anyagi helyzetben élő emberek általában ugyanazokon a helyeken fordulnak meg. Személyiségtípus-vizsgálatomban arra a következtetésre jutottam, hogy a felfedező és a tárgyaló nagyvárosokban szeret élni. Az építő a külvárosokat kedveli, míg az irányító legszívesebben hegyen lakik. A felfedező és az építő típusba tartozó ember tehát ott keressen magának társat, ahol szívesen lakna, az ideális partner ott vár rá.

Aki az irányítók közé tartozik, tárgyaló párját ott kell keresnie, ahol zajlik az élet. Családjával aztán már felköltözhet egy hegyre – de legalábbis oda vigye őket nyaralni. A tárgyaló pedig lakhat a hegyormon, vagy ahol csak jól esik, irányító párjában lesz annyi koncentráltság, kitartás és eltökéltség, hogy mindenképp rátaláljon. Ismerősség és akadályai Mind a négy típus vonzódik azokhoz, akik némiképp ismerősek számára. Az ismételt kitettség – ahogy a pszichológus az ismerősséget nevezi – enyhíti az idegenkedést, és fokozza az érdeklődést. Úgy vélem, leginkább az építő házasodik olyan lánnyal vagy fiúval, akit régóta ismer, mert azzal érzi magát a legjobban, amit vagy akit gyermekkora óta ismer. A felfedező viszont a négy típus közül a leghajlamosabb baráti és ismeretségi körén kívül, akár idegen nyelvet beszélő, külföldi társat keresni. Miután a tárgyaló is rugalmas és különlegesen együtt érző, akit mindenféle ember érdekel, ő is a többieknél gyakrabban házasodik jól ismert körein kívülről. Az irányító pedig szellemi társra vágyik, tehát számára sem perdöntő az ismerősség. De még az építő sem valószínű, hogy olyan emberbe szeret bele, akit túl jól ismer. Ez ugyanis a szerelem ellen hat, ahogy ez egy izraeli kibuc életéből is kiderült. A kollektív gazdaságok virágkorában minden gyerek együtt nevelkedett: közösen ettek, aludtak, fürödtek a „gyerekek házában”. Tizenkét éves korukra azonban a lányok és a fiúk között feszültség alakult ki, és mindenféle testi kontaktust kerültek a csoport többi tagjával. Aztán, ahogy felserdültek, egyre inkább testvéreknek tekintették egymást. Egy izraeli kibucban folytatott vizsgálat szerint a hatéves korukig közösen nevelkedett gyerekek közül később senki sem házasodott össze. Ebből a kutatók arra következtettek, hogy azok a lányok és fiúk, akik gyermekkoruk egy bizonyos pontján, nagyjából három- és hatéves koruk között túlságosan közelről ismerték egymást, örökre elveszítik azt a képességüket, hogy beleszeressenek a másikba. E rejtély valóságos afrodiziákum. Azok az építők, akik gyermekkori szerelmükkel házasodnak össze, kiskorukban valószínűleg nem ismerték elég jól az illetőt. Az akadályok is fokozzák a szerelmet. Ha úgy érezzük, hogy a másik elérhetetlen számunkra, annál jobban szeretjük – amit a pszichológusok Rómeó és Júlia-effektusnak neveznek, én inkább frusztrációs vonzalomnak mondanék. Ismerünk is néhány olyan agyi pályát, amely közrejátszhat ebben a jelenségben. Akadályoztatás esetén egyre erősebben lép működésbe az „akarás” agyi rendszere, amely koncentráltságra sarkall bennünket. Tükröm, tükröm… – mennyit számít a külső? Tegyük fel tehát, hogy az időzítés megfelelő. Épp három hónapja költöztünk ebbe a városba. Hetek óta magányosak, de felajzottak vagyunk, tele túláradó érzelmekkel. Néhány kollégánkkal épp egy összejövetelen álldogálunk, amikor egyszer csak valaki csatlakozik a csoporthoz. Láttuk már valahol, de nem jut eszünkbe, hol. Kicsit ismerős, kicsit titokzatos idegen. Mi pedig készen állunk a szerelemre. Mi következik most? Megnézzük. Szemünkkel észrevétlenül végigpásztázunk a jövevényen, még azelőtt, hogy bemutatnának minket egymásnak. A külső nagyon sokat számít. A férfi agya különösen arra termett, hogy első ránézésre kiszúrja potenciális partnerét. Ezt bizonyította az a kollégáimmal közösen végzett kísérlet is, amelyben szkennerrel vizsgáltuk férfiak és nők agyát, miközben szeretteik fényképeit mutattuk nekik, és feljegyeztük a kapott adatokat. Férfi alanyaink a nőknél nagyobb aktivitást mutattak a vizuális benyomások, elsősorban az arc feldolgozásáért felelős agyterületeken1. Nem csoda, hogy a nők annyi energiát fektetnek önmaguk vizuális „reklámozásába”. A férfiak külső iránti fokozott érzékenysége megmagyarázza azt is, hogy miért lesznek könnyebben szerelmesek, mint a nők.

Szinte mindenki jóképű, azaz szimmetrikus vonásokkal rendelkező partnerre vágyik. Egyes tanulmányok szerint az általunk vonzónak talált emberről hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy magabiztos, okos, kiegyensúlyozott, barátságos, nagyvonalú, szerény, érzékeny, biztos anyagiakkal rendelkezik, egészséges és népszerű – vagyis csupa olyan tulajdonsággal bír, amelyet egy társtól várunk. A csimpánzok ízlése is hasonló – szívesebben választanak szimmetrikus vonásokkal rendelkező párt. Számtalan emlős, madár, sőt még rovar számára is a szépség lényegében szimmetriát jelent. A nőstény skorpiólégy az egyforma szárnyú hímet, a pávatyúk pedig a szimmetrikus faroktollú pávakakast részesíti előnyben. A majmok a szimmetrikus fogazatú párt kedvelik, de már a két hónapos csecsemő is hosszabban nézi a szim-metrikusabb arcokat. Vajon miért? A jóképű emberek nem feltétlenül kedvesebbek, értelmesebbek vagy együtt érzőbbek a többieknél. A szimmetria azonban különleges üzenetet közvetít az agy tudattalan mélyrétegeinek – jó génekről és egészségről árulkodik. És nem is hazudik. Az arányos, szimmetrikus külsővel rendelkező emberek sikeresen elkerülték a baleseteket, és megbirkóztak a torzulásokat keltő baktériumokkal és vírusokkal. Hogy miért? Mert ellenálló immunrendszer génjeit hordozták. A szimmetrikus partnert előnyben részesítő emberi ízlés olyan alkalmazkodási mechanizmus, amely azért alakult ki, hogy bennünket – sok más élőlényhez hasonlóan – a biológiailag „rátermett” partner kiválasztására serkentsen. Szerencsére ugyanakkor mind a nők, mind a férfiak ahhoz a partnerhez vonzódnak leginkább, aki saját jó megjelenésüknek megfelelő külsővel rendelkezik. Minden személyiségtípusra valószínűleg más külső jegyek hatnak vonzóan. A felfedezőnek kifejező arca van, ezért főként az életteli, energikus arcokhoz vonzódik. Az építőnek viszont a konzervatív külső, a szolidabban kifestett nő vagy a hagyományos hajviseletű férfi tetszik. Az irányító egyértelműen a magas ösztrogénszintre utaló jeleket, a kerek arcot, a telt ajkat, a „babaarcot” keresi.2 A kutatóknak arra vonatkozóan is vannak ismereteik, hogy a tárgyalónak viszont a széles, szögletes és a tesztoszteron egyéb jegyeit viselő arcok tetszenek.3 De a kevésbé kifejező „fapofa” szintén bejön neki, hiszen a tesztoszteron visszafogott arcjátékot okoz. És most térjünk vissza az összejövetelre. Megszemléltük az idegent, és tetszik az arca. Akkor mi a következő lépés? Mennyit számít az alak? A test. Amennyire csak lehetséges, észrevétlenül megszemléljük a titokzatos személy alakját. A férfiakat általában jobban vonzza a tökéletes testű, de kevésbé szép arcú, mint a gyönyörű arcú, de nem túl jó alakú nő. A magasság nem számít a szemükben, minden normális magasságú nőt szeretnek, bár többnyire az alacsonyabb nőket preferálják. A legtöbb férfinak a teltebb, formás nők jobban tetszenek, mint a vékonyak. Tanulmányok szerint az amerikai, brit, német, ausztrál, indiai, ugandai és néhány más országbeli férfi számára azok a nők a legvonzóbbak, akiknek csípőbősége körülbelül 70%-a a derékméretüknek – valószínűleg azért, mert az ilyen csípő–derék arányú nők hoznak világra egészséges utódot a legnagyobb eséllyel.4 Európában, Ázsiában, Amerikában és Afrikában már régebben is ezt az alakot kedvelték, hiszen már a 32 ezer évvel ezelőtti szoboralakok is ilyen arányokkal rendelkeznek. A nők gyakran lekicsinylik a testi megjelenés fontosságát potenciális partnerüknél. Ha azonban hazugságvizsgálóra kapcsoljuk őket, bevallják, hogy a fizikai megjelenés igenis lényeges szerepet játszik a vonzalom kialakulásának kezdeti szakaszában. Bennük elsősorban az erős mellkasú, széles vállú, vékony csípőjű és lábú, kis fenekű férfiak keltenek vonzalmat. Szeretik a magas férfiakat, hiszen a magasság a tesztoszteron jele, és mivel a magas férfiak jobb munkákat kapnak, többet keresnek, nagyobb az esélyük, hogy az üzleti vagy a politikai

életben hatalomhoz jutnak. Ezenkívül fenyegetőbbnek látszanak, azaz adott esetben hatékonyabban védik meg a nőt. A nők kedvelik a laza pózban ülő és álló férfiakat, hiszen ez a dominancia jele; továbbá a magabiztos, asszertív és okos férfiakat; valamint azokat, akiknek mély hangjuk van, mivel ez is a magas tesztoszteronszintre utal. A koordinált, erős és bátor férfiak mindig a nők kedvencei, akárcsak a sok pénzzel, jó státussal, végzettséggel és anyagi forrásokkal rendelkezők. A világ minden táján becsülik a nagy embereket, ahogy a vadászó-gyűj-tögető társadalmakban nevezték őket – abból a nyilvánvaló okból kifolyólag, hogy egy gazdag ember többet tud nyújtani. De ismét hangsúlyozom: a négy személyiségtípusnak némileg eltér az ízlése. A felfedezőnek laza, harmonikus, energikus mozdulatai vannak, amelyek elsősorban a másik felfedezőt vonzzák. Az Olvasónak is bizonyára feltűnt, hogy Barack Obama mozgása mennyire elegáns, méltóságteljes, felfedező jellegű. Az építő másfajta jelzéseket küld a világba. Amikor nemrég egy szinglipartin építő típusú nők és férfiak csoportjába botlottam, megdöbbentett, hogy mennyire sok férfi viselt öltönyt és nyakkendőt – hogy ezáltal is nyomatékosítsa üzleti hozzáértését. Ráadásul akár ültek, akár álltak, olyan hivatalos pózt vettek fel, mintha a munkahelyükön lettek volna. A nők közül is a hivatalosabb megjelenésűek voltak az építők. A női és férfi irányító egyaránt a nőiesebb testalkathoz, a lágy, minden fenyegetéstől mentes külsőhöz vonzódik. A tárgyaló (mind a férfi, mind a nő) főként a magas, vékony csípőjű partnert részesíti előnyben. Ismerek olyan tárgyaló nőket, akik kizárólag magas férfiakkal hajlandóak együtt járni. De ők is csak a természet szavára hallgatnak – magas tesztoszteronszintű irányító párjukat keresik. A hang Szóval ott állunk barátainkkal azon a bizonyos partin. Végigmértük a továbbra is titokzatos idegent, és még mindig tetszik, amit látunk. Ideje elkezdeni a beszélgetést: mondunk tehát valamit az étellel kapcsolatban, és várjuk a választ. Rögtön lenyűgöz, ahogy a másik beszél. A hang rengeteget elárul a másik ember hátteréről, képzettségéről és szándékairól. Ha hanglejtése nem az „igazi”, mindennek vége lehet. A hang zeneisége is nagyon fontos. Ha hápog, mint a kacsa, vagy túlságosan csipog, netán türelmetlenül hebeg, elpárologhat a lelkesedésünk. A gyors beszédű embert általában műveltebbnek, a dallamosabb hangút érdekesebbnek gondoljuk. Mi több, akinek barátságos, telt, érdekes hangja van, azt mindjárt jobb külsejűnek is látjuk. Talán így is van. A „vonzó” hangúnak ítélt emberek nagyobb fokú szimmetriát mutatnak. Hangunk felelős a rólunk kialakult benyomás 35%-áért, a testtartás és a taglejtések a fennmaradó 55%-ért. Tegyük fel, hogy a titokzatos idegen esetében mind a hangszín, mind a hanglejtés elnyerte tetszésünket. Rátérhetünk a szövegre. A szavak csak mintegy 10%-át teszik ki az általunk küldött hangi üzeneteknek, ám még így is parányi aknákat rejtenek. Ha egy felfedező túlságosan sok olyan építő jellegű szót hall, mint a helyes, erkölcsös vagy időbeosztás, talán rögtön elindul egy italért – magának. Egy építő ugyanezekre a szavakra esetleg felkapja a fejét, és egy kicsit máris jobban odafigyel a jövevényre. Mint személyiségtípus-vizsgálatomból is kiderül, mind a négy személyiségtípus bizonyos szavakat sokkal vonzóbbnak talál a többinél. Tegyük fel, hogy az az izgalmas illető, akivel éppen szóba elegyedtünk a partin, azon a férfiak által úgy imádott édes magas hangon vagy a nőknek oly kedves, behízelgő, mély, búgó

hangon szólal meg. Úgy áll és úgy mozog, ahogy nekünk tetszik, olyan szavakat használ, amelyek megszólítják felfedező, építő, irányító vagy tárgyaló énünket. További akadályok hárultak el az utunkból. Hirtelen megszólal a zene. Kíváncsisággal telve táncra kérjük a titokzatos idegent, ő pedig rábólint. Mit üzen a ritmus? Szinte rögtön a szorongás hullámai futnak át rajtunk. Mi lesz, ha ez a bámulatos teremtmény nem tudja tartani a ritmust? Vagy ami még rosszabb – ha mi lépünk a lábára trampli lábunkkal? Mitől leszünk olyan idegesek, amikor először táncolunk szívünk választottjával? Attól, hogy mozgásunk rengeteg mindent elárul rólunk. Robert Trives és Lee Cronk antropológusok hívták fel erre a figyelmet, amikor lézer fényforrásokat ragasztottak fiatal jamaikai férfiak és nők számos testrészére, többek között a vállukra, a könyökükre, a csuklójukra, a csípőjükre, a térdükre és a bokájukra, majd egy kamerával rögzítették a táncolók mozgását. Trivers és Cronk ezután egy számítógép monitorján csak a mozgó fénypontokat játszotta le, és más jamaikaiakat kértek meg, válasszák ki a legjobb táncosokat. E megfigyelők könnyedén azonosították be a legkoordináltabb mozgásúakat. Ezek a jó mozgású férfiak és nők nem csak a ritmust tartották jobban, külső megjelenésükben is szimmetrikusabbak voltak. Tehát azzal, ahogy a jól koordinált férfiak és nők tartják és ritmusra mozgatják testüket, egyúttal erős immunrendszerüket és jó génjeiket is nyomatékosítják. Illatnyomok A táncpróbán szerencsésen túlestünk, és összes lábujjunk épségben maradt. Ritmusunkat is sikerült összehangolni, ami jó jel, mert a kutatások szerint a közös ritmus idején az agyhullámok is szinkronba kerülnek. Mi több, ahogy ott siklottunk a parketten, partnerünk hosszasan a szemünkbe nézett. És ebbe a szemek nyelvén megfogalmazott üzenetbe, amelyet párzási tekintetnek is neveznek, egész testünk beleborzongott. Ugyanilyen fontos, hogy a ritmikus együttmozgás alatt megéreztük az illatát – és kellemesnek találtuk. És ez rendkívül fontos. Illatnyomunk számtalan apró összetevőből állhat: dohány, likőr, fűszerek, parfüm vagy kölni, egy cseppnyi fennmaradó konditeremszag. Az illatok az agyban egyenesen az emlékezet és az érzelem ősi központjaiba jutnak, ahol robbanásszerűen, azonnal feltámad a vonzalom vagy a taszítás érzése. Mi több, ezek az illatrakéták életbe vágóan fontos információkat hordoznak az illető jólétével kapcsolatban is. Azok a férfiak és nők, akiket vonzó illatúaknak találunk, rendszerint szimmetrikusabb arccal rendelkeznek, ami az erős immunrendszer és a jó egészség jele is. Nos, kezdetnek talán nem is rossz. Az udvarlás: hasonló értékek Otthagytuk tehát a táncparkettet és a társaságot, és a bárpulthoz indulunk egy italra – kettesben. Most veszi kezdetét az udvarlás egyik nagyon fontos szakasza – meg kell vizsgálnunk, hogy összeillünk-e! Mint emlékszünk rá, a felfedező a kaland és a cselekvés híve, ha tehát magunk is a hasonló élményhajhászok közé tartozunk, jó eséllyel elkezdünk beszélgetni egy frissen szerzett élményünkről vagy egy gondolatról. A precíz és konkrét építő a tényeket és a részleteket szereti. Gyakran szintén társasági ember, ő tehát inkább a politika, a sport, a társasági élet valamilyen aktuális eseményéről, esetleg az összejövetel egyik általa jól ismert résztvevőjéről kezd lazán csevegni. Az irányító valamilyen fontos, esetleg belterjes intellektuális témáról

szóló beszélgetésbe kezd. A tárgyaló pedig talán azt mondja el, milyen érzései támadtak valamilyen általános, gyakran filozófiai kérdéssel kapcsolatban. De akárhogy is kezdődik a beszélgetés, a felfedező hamarosan meg fogja kérdezni, mivel foglalkozunk, az építőt inkább az érdekli, kit ismerünk, az irányítót pedig hogy mit gondolunk. Végül a tárgyaló arról fog faggatni, hogy mit érzünk valamilyen kérdéssel vagy eseménnyel kapcsolatban. Mindez mellékesnek tűnhet, pedig az udvarlás elején semmi sem mellékes. Minden szóba, minden kifejezésbe, minden részletbe hajlamosak vagyunkbelekapaszkodni, és a legapróbb részletet is túlértékelni. Oly keveset tudunk még a másikról, hogy minden információtöredék számít. Mindenekelőtt új partnerünk értékrendjét próbáljuk felmérni. Márpedig az értékeknek egyezniük kell. Ha mi úgy gondoljuk, az ipari vezetők szabadon „rendelkezhetnek” a világ természeti erőforrásaival, leendő partnerünk pedig tofut eszik és magát fához láncolva védelmezi a Földet; vagy ha mi minden reggel munka előtt betérünk a templomba, ő viszont H.L. Méneken véleményét osztja, miszerint a vallás kimondhatatlanul magasztos, merőben szellemi kérdés; ha mi a hétvégéket szeretjük a haverokkal egy jachton bulizva tölteni, míg a másik inkább múzeumba jár vagy hegedül, egyszóval ha egyszer csak rájövünk, hogy az alapértékeink tökéletesen eltérnek, akkor hamarosan mindketten a büfé előtti sor két széle felé tendálunk. A románcnak pedig annyi. Azokhoz az emberekhez vonzódunk, akik osztják alapfelfogásunkat, erkölcsi értékeinket, ideáljainkat. Ezért állítják a pszichológusok (akárcsak néhány társkereső szolgálat), hogy „hasonló a hasonlónak örül”. Ami az értékeket illeti, abban valóban a hasonlóság a vonzó. Mind a négy temperamentumtípus az olyan partnerhez vonzódik, aki saját társadalmigazdasági és etnikai környezetéből származik, azonos képzettségi szinttel és intelligenciával rendelkezik, hasonlóak a politikai és vallási nézetei, társadalmi céljai, pénzügyi helyzete, társasági és kommunikációs készségei és a humorérzéke. Vagyis a hasonló a hasonlót vonzza, amit az antropológusok asszortatív párosodásnak, vagy az összeillés keresésének neveznek. Mindez úgy hangzik, mintha e rengeteg kritérium elemzése a potenciális élettárssal folytatott első beszélgetés során hatalmas munka lenne. Ám a pszichológusok úgy vélik, az első három percben eldöntjük, hogy az illető megfelelő élettárs volna-e. Ha nincs olyan információnk, amely ellene szólna vagy erősen árnyalná a képet, az első benyomás alapvetően és drámai módon meghatározza a kapcsolat jövőjét. Tételezzük fel, hogy ezúttal sok közös értéket fedezünk fel egymásban! Ugyanazokat a politikusokat utáljuk, ugyanúgy ünnepeljük a karácsonyt, a ramadánt vagy a hanukát, és éppúgy vagy csak vegetáriánus ételeket, vagy kifejezetten bélszínt és sült krumplit eszünk. Amint telik az este, kiderül, hogy e csodálatos személy érdeklődési köre is nagyrészt fedi a miénket: ő is imád síelni, nagyokat sétálni a kutyával, kártyázni, és ugyanazt az újságot olvassa, mint mi. Eddig tehát minden rendben. De van még egy életbevágóan fontos kérdés – meg tudja-e adni nekünk azt, amire szükségünk van? Szükségletek és az ellátó szerepek cseréje „Mondd meg, kit szeretsz, és megmondom, ki vagy, sőt még azt is, hogy ki szeretnél lenni.” Theodor Reik pszichoanalitikus úgy vélte, a férfiak és a nők is olyan társat választanak, aki megfelel egy fontos szükségletüknek, például rendelkezik valami olyan tulajdonsággal, ami belőlük hiányzik. Úgy tűnik, John W. Warner IV, a virginiai republikánus szenátor fia, Shannon Ford Hammban találta meg, amire szüksége van, és fordítva. A The New York Times nemrégiben arról számolt be, hogy miután a University of Virginián négy évig a diáktársaság fenegyereke volt, John a versenyautók iránt kezdett érdeklődni. „Fantasztikusan izgalmas dolog óránként

száznyolcvan mérfölddel száguldozni körbe-körbe, egy araszra a faltól” – nyilatkozta pár órával az esküvője előtt. De egyszer csak beleunt a száguldozásba, biliárdozásba meg abba, hogy szupermodelleket kísérgessen éjszakai bárokba. Benőtt a feje lágya, és beleszeretett Shannonba, a minnesotai tanárnőbe, aki elsősöket tanított a New York-i Spence Schoolban. Ahogy 2007-ben tartott lakodalmukon az egyik vendég megjegyezte: „Az Isten is egymásnak teremtette őket. Shannon végtelenül türelmes, John pedig végtelenül türelmetlen. Mégis mennyire összeillenek!” A szociális csere elmélete szerint a férfiak és a nők az általuk nyújtott javakért cserébe olyan partnert keresnek, aki meg tudja adni nekik, amire szükségük van. A csere bármilyen jellegű lehet, az a fontos, hogy méltányos legyen, mindkét fél úgy érezze, hogy a megfelelő árért a megfelelő ellenszolgáltatást kapja. Például a nő beváltja magas doktori végzettségét a férfi felső osztálybeli státusáért. Vagy a saját magasságot a másik alacsonyságáért, tudatosan vagy tudat alatt abban reménykedve, hogy így átlagos magasságú gyermekeket fognak nemzeni. Akik hajlamosak megalázkodni, gyakran domináns partnerhez vonzódnak. Egy klasszikus kutatás harminchét országban mintegy tízezer férfi és nő részvételével arra az eredményre jutott, hogy a férfiak a szép és fiatal nőket keresik, akik majd egészséges utódokat szülnek nekik. A nők pedig a magas státussad és végzettséggel, több pénzzel vagy egyéb kézzelfogható javakkal rendelkező férfiakat választották, akikre szerintük szükségük van a gyermekeik felneveléséhez. Mialatt tehát a bárpultnál megtárgyaljuk a rokonszenves idegennel, hogy melyikünk mivel foglalkozik, kiket ismer, mit gondol és hogyan érez, egyben fel is mérjük potenciális partnerünk javait, vagyis, hogy melyikünk mit tud bevinni a kapcsolatba. És ha valamelyik fél rájön, hogy a másiknak hosszú távú kapcsolata van; hamarosan öt évre Timbuktuba költözik; teljesen le van égve anyagilag vagy valami más miatt piacképtelen, szerelmi érdeklődése abban a pillanatban lelohad. Akkor kerülünk persze igazi dilemmába, ha kiderül, hogy a másik megfelel néhány alapvető kívánalmunknak, más igényeinket azonban nem tudja teljesíteni. Úgy gondolom, mindannyiunkban kialakul az igények valamilyen hierarchiája – némelyikről hajlandóak vagyunk lemondani, míg másoknak mindenképp teljesülniük kell. Mi több, nincs két ember, aki pontosan ugyanazokról a szükségleteiről ne tudna lemondani. Találkoztam olyan nőkkel és férfiakkal, akik elfogadják, hogy nemi életük nem kielégítő, ha párjuk cserébe olyan szellemi kielégülést nyújt, mint amire vágynak. Mások még az alkoholizmust vagy a házasságtörést is tolerálják, ha cserébe rendelkezésükre áll az a pénz, befolyás és kapcsolatrendszer, amely nélkül képtelenek lennének élni. Emlékszem az egyik gyönyörű, fiatal asszisztensemre, aki egyszer kerek perec elárulta nekem, miért döntött úgy, hogy nem megy feleségül egy bizonyos úriemberhez. Így érvelt: „Okosabb, gazdagabb és szebb vagyok nála. Méltó társra van szükségem.” Egyet is értettem vele. A komplementaritás igénye sokszor lényeges feltétele a szoros kapcsolatnak. Amennyiben a ráfordítások meghaladják a nyereséget, feltehetően nem erőltetjük tovább e köteléket. Ahogy ott állunk a bárpultnál, beszélünk és hallgatunk, kezdjük úgy érezni, hogy ez az elbűvölő ember képes lenne nekünk megadni azt, amire szükségünk van. A titokzatos lény ugyanolyan gazdasági, szociális és képzettségi háttérrel rendelkezik, mint mi, ugyanaz az értékrendje, egyedülálló és elérhető, úgy tűnik, jó munkája van, a város „megfelelő” részén él, ismer néhány érdekes embert, sőt még a hobbijaink is közösek. Lehetséges életre szóló partnerünk ráadásul kellőképpen jóképű és szórakoztató, és még egy hullámhosszon is vagyunk. Jó lesz egy kicsit közelebb húzódni hozzá.

Szerepünk a kapcsolatban Mindemellett alaposan meg kell fontolnunk, hogy milyen szerepet szeretnénk játszani e kapcsolatban. Miközben politikáról, golfról, költészetről vagy az időjárásról csevegünk, titokban gondoljuk végig, vajon el tudnánk-e játszani azt a szerepet, amelyet a beszélgetőpartnerünkkel folytatandó kapcsolat kijelölne számunkra? Ha egyszeriben kiderül, hogy ez a magával ragadó ember tűznyelőként dolgozik egy vándorcirkuszban vagy olyan életet él, amelybe nem tudnánk beleképzelni magunkat, vessünk véget az egésznek. Ha viszont kutató, pénzügyi szakember vagy művész, és úgy érezzük, be tudnánk illeszkedni a világába, szerelmi izgalmunk csak tovább fokozódik. Pontosan fel tudom idézni azt a pillanatot, amikor megértettem a kapcsolatban betöltött szerepek fontosságát. New Yorkban egyik előadásom után egyszer meglátogattam az egyik ott élő barátnőmet. Édesanyja félrehúzott, és a fülembe súgta: „Nem az emberhez, hanem az életstílusához megyünk feleségül.” Tökéletesen igaza volt. Mindennapjaink gyökeresen eltérőek lehetnek attól függően, hogy felfedezővel, tárgyalóval, irányítóval vagy építővel élünk-e együtt. Mégis úgy gondolom, embert és életstílust is választunk, amikor megházasodunk. A bimbózó kapcsolatban játszott szerepünk az egyik létfontosságú kérdés. Tegyük fel tehát, hogy új barátunkkal tisztáztuk a potenciális kapcsolatban betöltendő szerepeinket, és továbbra is úgy érezzük, összeillünk. Készen állunk-e hát a nagy ugrásra? Sajnos, nem. Most következik az összes akadály közül a legérzékenyebb és a leginkább veszélyekkel terhes – a gyermekkor és a múltbeli élmények. A szerelmi térkép A gyermekkor „rettentően komoly dolog” – állítja Maurice Sendak gyermekkönyvíró és -illusztrátor. Igaza van. Miközben felnövünk, jórészt öntudatlanul összeállítunk magunkban egy listát azokról a tulajdonságokról, amelyeket a másiktól elvárunk. Marcel Zentner pszichológus ezt az összetett pszichológiai diagramot nevezi ideális társ személyiségelképzelésnek, én inkább szerelmi térképnek fogom hívni. Mindenki másmilyen egyedi szerelmi térképet rajzol. Anyánk lelkesedése, apánk beszédfordulatai, az, hogy szüleink, testvéreink és rokonaink hogyan fejezték ki a szeretetüket és hogyan bántak a pénzzel, gyermekkori játszótársaink mit gondoltak viccesnek, barátaink miért rajonganak, tanáraink mit tartottak a becsület, az igazság és a kedvesség fogalmáról, közösségünk mit tekint fontosnak; mindez és még számtalan egyéb hatás és esemény alakítja ki fejünkben az érdeklődés, az értékek, a vélekedések és a viselkedési szabályok csak ránk jellemző, egyedi konstellációját. És erre a kevéssé tudatos pszichológiai térképre támaszkodva hajózunk majd a párválasztási lehetőségek tengerén, amíg végül le nem horgonyzunk az „Igazi” mellett. Részben emiatt olyan nehéz egyedülálló barátainkat összehozni – mert nem ismerjük a szerelmi térképüket. És ez magyarázza meg azt is, hogy egyes párok miért maradnak együtt, noha barátaik fel nem foghatják, ez hogyan lehetséges. Lássuk például az én Mary barátnőmet. Mary alkoholista apja mellett nőtt fel, aki egyébként ügyvéd volt. Gyermekként hozzászokott apja kiszámíthatatlanságához. Soha nem tudhatta, apja mikor lesz vele figyelmes és megértő, mikor türelmetlen és agresszív. Megtanulta, hogy minden nap és minden éjszaka történhet valami nagy baj; egyúttal segített anyjának elkendőzni az igazságot a szomszédok, barátok és más családtagok előtt. Mary megfogadta, hogy soha nem megy feleségül alkoholistához. Nem is ment. És hogy kihez ment végül hozzá? Egy józan életű, ám tökéletesen kiszámíthatatlan és megbízhatatlan művészhez. Maryt a már gyermekként megtapasztalt és elfogadott szeszélyesség és izgalom választása felé terelte szerelmi térképe.

A szerelmi térkép kialakítása A pszichológusok több elmélettel álltak elő arra vonatkozóan, hogy milyen alapvető erők alakítják szerelmi térképünket. Freud követői szerint a nők az apjukra hasonlító férfiakba, a férfiak pedig az anyjukra hasonlító nőkbe szeretnek bele. Feltételezik, hogy ezáltal első igaz szerelmünkkel, vagyis az ellenkező nemű szülővel próbálunk újra egyesülni.5 Mások úgy vélik, olyan társat választunk, aki arra a szülőnkre hasonlít, amelyikkel megoldatlan problémáink vannak. Olyan partnerrel kötjük össze életünket, aki hasonló traumákat élt át gyermekkorában, mint mi, aki olyan biztonságos, ambivalens vagy elhárító típusú gyermeki kötődést nyújt, amilyet saját anyánkkal éltünk meg. Esetleg olyan párt, aki gyermekkori barátaink értékeit és érdeklődési körét osztja.6 Úgy hiszem, az összes felsorolt szempont – és még számtalan másik – együttesen befolyásolja a szerelmi térképünket. Bizonyos élmények mindegyikünkre másként hatnak, és így jön létre mindenkiben a szerelmi igények egyedülálló szövedéke. Ráadásul ez a szerelmi térkép az idők folyamán még változik is; miközben átéljük az élet hullámzását és néhány szerelmi csalódást is megélünk, az ideális szerelemről alkotott képünk folyamatosan egyszerűsödik, de el is mélyül bennünk. Pozitív illúziók Érdekes módon a nők világosabb, letisztultabb szerelmi térképpel rendelkeznek, mint a férfiak. Ezenkívül jobb képességekkel rendelkeznek arra, hogy kiválasszák az ideáljuknak megfelelő szerelmi partnert. Ez a női képesség ki is fizetődik. Hosszú távú kapcsolatokban azok a boldogabbak, akiknek a párja sok szempontból megfelel az ideáljuknak. Ennek ellenére még a szerelmi térképnek legjobban megfelelő választás sem olyan hatékony, mint a pozitív illúziók. Azért mondom ezt, mert egy kapcsolatban megtalált boldogság nem annyira azon múlik, hogy partnerünk mennyire illeszkedik szerelmi térképünkhöz, hanem azon, mennyire gondoljuk azt, hogy illeszkedik. Erre mondjuk, hogy a szerelem vak. Ez a fajta öncsalás többek között azért alakulhatott ki, hogy partnerünk iránti szerelmünk fennmaradhasson. „A szerelem szerelmet szül” Későre jár. Mi azonban még mindig ott vagyunk a buliban, és beszélgetünk elragadó új ismerősünkkel. Csevegtünk és elbájoltuk egymást, táncoltunk, megittunk egy italt, elmeséltük egymásnak, mit csináltunk tavaly nyáron, eszmét cseréltünk a világpolitika kérdéseiről, tisztáztuk, kiket ismerünk a városban, és kiderült, hogy ugyanolyan zenét, festményeket, ugyanazokat a sportágakat szeretjük. Ráadásul beszélgetőtársunk megfelel az ideális társról alkotott képünknek. Azon töprengünk, vajon az első vagy az utolsó közös beszélgetésünk volt-e ez? Hirtelen valami történik – és mi tudtuk előre. Talán abból, hogy már másodszor kéri el a telefonszámunkat. Vagy ahogy ránk mosolyog, amikor azt mondjuk, ideje volna elindulni. Egy pillanat alatt bizonyossággá válik bennünk, hogy az illető komolyan érdeklődik irántunk. És ez a gondolat belehasít az agyunkba. „A szerelem szerelmet szül” – írja a költő, Theodore Roethke. Az ember hajlamos beleszeretni abba, aki belé szerelmes.7 Elbúcsúzunk. Észre sem vettük és a természet ősi rendje szerint életünk újdonsült szereplője észrevétlenül átcsúszott a kritériumok szűrőjén. Mikor elfordulunk tőle, már érezzük lelkünkben a heves szerelem bizsergető eksztázisát.

10. fejezet A nagy „Ő” Hogyan szeretünk? „…hogyha ahány fej, annyi ész, ∗ akkor ahány szív, annyiféle szerelem is.” Lev Tolsztoj Gesztenyefák, kapokfák, majomkenyérfák, pálmafák, mahagónifák, gumifák és még ezerféle fa borítja zöldbe a guatemalai alföldet. Bőgőmajmok üvöltése és papagájok fecsegése tölti be a lombok sűrűjét. A fák tövében pedig hangyászok, pekarik, tapírok és jaguárok ólálkodnak. Ezt a vidéket valamikor széles utak és pompás paloták uralták, ám réges-rég befonták a gyökerek és az indák. Helyreállítottak azonban egy fenséges templomot, Hasaw Chan K'awil síremlékét, akit i. sz. 720 körül temettek a kőcitadella alá. 180 centiméternél is magasabb férfi volt, több mint nyolcvanéves koráig élt, és az Újvilág leghatalmasabb birodalma, a maja birodalom legpompásabb városa, Tikal legnagyobb hatalmú Napkirálya volt. A maja feliratok tanúsága szerint Hasaw Chan K'awil rajongott a feleségéért. Templomot is építtetett a tiszteletére – éppen a sajátjával szemben. Évente kétszer, a tavaszi és az őszi napéjegyenlőség idején, az uralkodó nyugvóhelye mögött felkelő nap árnyéka pontosan asszonyának templomára vetül. Napnyugtakor pedig pont a feleség templomának árnyéka vetül az ő síremlékére. E mennyei elrendezés folytán a két szerelmes még ma, ezerháromszáz év elteltével is meg tudja érinteni egymást. Aki a legjobban illik hozzánk Vajon milyen ember volt Hasaw Chan K'awil? Milyen lehetett a házassága? Talán felfedező típus volt, aki beleszeretett egy másik, hozzá hasonló felfedezőbe? Esetleg építő, aki egy másik építőt vett feleségül? Vagy irányító, aki tárgyalót vett nőül? Akárhogy is választott, annyi biztos, hogy boldog volt a házassága. Gyakran kérdezik tőlem, melyik a legjobb párosítás, és melyik a legrosszabb. Úgy vélem, minden párkapcsolat más és más. Annak a felfedezőnek, aki egy másik felfedezővel házasodik össze, bizonyára másfajta örömei és bánatai vannak, mintha építőt, irányítót vagy tárgyalót választott volna. De ne feledjük, a másodlagos típusnak is mindig van jelentősége, ahogy erre nemrég jól rávilágított valaki. A négy alapvető személyiségtípusról tartottam előadást, amikor a harmadik sorból jelentkezett egy hölgy. „Saját házasságomban pontosan látom, hogy működik mindez. Én felfedező típus vagyok, akárcsak a férjem. Az én másodlagos típusom azonban egyértelműen tárgyaló, a férjemé pedig építő. Néha egészen buta dolgokon tudunk veszekedni; ilyenkor nyilván a tárgyaló vitatkozik az építővel. Aztán egyszer csak abbahagyjuk, inkább elmegyünk kirándulni.” Ebben az esetben a szabad szellemű tárgyaló és a hagyománytisztelő építő nem tud közös nevezőre jutni. Így aztán mindketten visszatérnek elsődleges típusukhoz – a felfedezőhöz –, amelyben ki tudnak egyezni, és újra megtalálják az összhangot. Egy párkapcsolat kialakításakor temperamentumunk és tapasztalataink számos aspektusát felhasználjuk. Ráadásul kapcsolatunk alakul, változik, sokszor érettebbé is válik. Egyes pszichológusok szerint az ember igazi személyisége a szerelem első tizennyolc hónapjában 

Németh László fordítása

másodlagos szerepet játszik. Temperamentumunk és karakterünk mélyebben rejlő vonásai csak akkor bukkannak a felszínre, amikor már megállapodtunk valaki mellett. Néha még ilyenkor is csak komoly válságok idején derül ki, mennyire makacs, rugalmas vagy együtt érző a partnerünk. Bár párválasztás-vizsgálatom arra a következtetésre jutott, hogy egyes típusokhoz természetes módon jobban vonzódunk, mint másikokhoz, és azt gyanítom, ezek a viszonyok harmonikusabbak is, a négy személyiségtípus különböző párosításából a párkapcsolatok tízfajta alapvető típusa rajzolódik ki. Mindegyik képes működni, de mindnek megvannak a maga hullámhegyei és hullámvölgyei. A következőkben mind a tízet elemezni fogom. De kérem, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy mindegyikünkben mind a négy alapvető személyiségtípus keveredik, ezenkívül temperamentumunk, karakterünk másodlagos jegyein is múlik, hogy kik vagyunk és hogyan szeretünk. A felfedező–felfedező páros Néhány évvel ezelőtt, egyik kedd reggel felfedező barátom rám nézett a reggeli fölött, és azt kérdezte: „Voltál már Varsóban?” „Nem én” – feleltem. „És szívesen elmennél?” – kérdezte. „Naná” – mondtam én. Egy hirdetést olvasott a The New York Timesban, amely olcsó varsói repülőjegyeket kínált. Három nap múlva már le is szálltunk Lengyelországban, és a repülőtérről egyenesen a Varsói Felkelés Múzeumába indultunk, utána pedig megvacsoráztunk az Óvárosban. Ezzel a felfedező barátommal végigjártuk Havanna, Athén, Kangerlussuaq, Reykjavik, Siráz, Pozsony, Isztambul, Kairó, Dubrovnik, La Paz és még számos más város nevezetességeit. Vele és más felfedezőkkel számos verset és regényt olvastam, bejártam a világ nagy múzeumait, megnéztem több száz színdarabot, szimfonikus koncerteket és operákat hallgattam, hegyeket másztam meg, és egzotikus helyek eldugott kis utcáit barangoltam be. Szerencsém volt, mert az évek során mindig találtam egy pár olyan felfedezőt, akit hozzám hasonlóan vonzottak az efféle kalandok. Ha két felfedező egymásra talál, sok mindent csinálnak közösen. Mindketten kíváncsiak. Mindkettőjüknek széles az érdeklődési köre, szeretnek tanulni, keresik az újat, az izgalmat és a kalandot. Jó eséllyel lendületesek, tele vannak energiával, rugalmasak, merészek, nem tisztelik a hagyományokat, leleményesek, és imádják a szexet. Két felfedező nagyon jól érezheti magát együtt. Mindketten rátaláltak arra a partnerre, aki olyan vadul, hevesen és kreatívan éli az életét, ahogy álmaikban elképzelték A felfedező általában ösztönösen nagyvonalú. Mondjuk, az én felfedezőm karácsonykor többnyire valami bélyeggel vagy gemkapoccsal ajándékozott meg, viszont néha, egy teljesen átlagos napon, különleges ajándékkal lepett meg. Két felfedező valószínűleg nem sokat veszekszik a pénz miatt, mert mindketten úgy gondolják, a pénz arra való, hogy megvalósítsuk álmainkat. A hétköznapi feladatokon sem sokat vitáznak, egyiküknek sem különösebben fontos kérdés a felmosás vagy a szemét levitele. A felfedezők rugalmasak. Hacsak nem nagyon muszáj, nem tartják magukat semmiféle időrendhez vagy előíráshoz, egyikük sem fog előhozakodni mindenféle szabályokkal. A felfedező ugyanakkor optimista is. Tehát mindkét fél az élet napos oldalát nézi, és nem igazán foglalkozik komoly dolgokkal. Könnyedségük, rugalmasságuk, a tekintélytisztelet hiánya miatt akkor is megőrzik jó kedélyüket, amikor problémák adódnak közös életükben. Azért ez a párosítás nem kifejezetten szívbajosoknak való. Hasonló kockázattűrése folytán két felfedező olykor csodálatos – vagy éppen katasztrofális – helyzetekben találhatja magát. Élénken emlékszem például egy ilyen galibára, pedig már több mint harminc éve történt… Egy januári szombat reggel (akkori) felfedező barátom Long Islanden vásárolt egy terepjárót. El is határoztuk, hogy még aznap éjjel végighajtunk vele egy kihalt tengerparton. Barátom az izgalom kedvéért annyira közel hajtott a hullámokhoz, hogy a kocsi pillanatok alatt elsüllyedt.

Közeledett a dagály. Felpörgette a motort, a kerekek bevájták magukat, és a dzsip egyre mélyebbre süllyedt a homokban. Végül úgy döntöttem, autóstoppal bemegyek a legközelebbi városba, megkeresem a rendőrőrsöt, és a mínusz tíz fokos időben odacsődítek egy sereg zsarut meg álmos polgárt néhány autómentővel. Egy szó mint száz, nem volt éppen kellemes kaland. A kölcsönös vonzalom dacára a felfedező párosnak mindenképpen meglesznek a maga problémái. Amennyit nyernek a szellemi és fizikai kalandok révén, ugyanannyit veszítenek az intimitásban. Szélsőségesen független emberek, autonómiájukat még társukkal szemben is megőrzik. Általában nem lelkizős típusúak. Jó eséllyel kitérnek a komoly viták elől, így súlyos családi problémák maradhatnak megoldatlanul. A felfedező szeret flörtölni. Könnyen bonyolódik szerelmi helyzetekbe, sőt akár házasságon kívüli szexuális viszonyba is. Igen fogékony a drog, a játék, az alkohol, a szex, a munka vagy egyéb szenvedélyek iránt. Két felfedező egymás destruktív szokásait is erősítheti, például amikor túl sok időt töltenek különböző bárokban és kaszinókban. Még alattomosabb veszély, hogy időnként intellektuálisan, fizikailag és érzelmileg is annyira kimeríthetik egymást, hogy teljesen kiégnek. Könnyen úgy érezhetik, betelt a pohár, és továbbállnak, amint az újdonság varázsa megkopott. Ha viszont működik ez a párosítás, akkor kiválóan működik. Erre a meggyőződésre jutottam már 2007-ben is, amikor az Oprah magazin számára végeztem egy ötszáz fős kísérletet. Ebben a vizsgálatban a párosítások különböző típusait vetettem össze a boldogságskálán mért pontszámokkal. A boldogság mérésére olyasfajta kérdéseket tettem fel, mint például „Kielégíti partnere az Ön legmélyebb pszichológiai igényeit?” vagy „Hányszor érzi, hogy »szerelmes« partnerébe?” és „Kap-e elég gyengédséget partnerétől?”. A kísérletben résztvevők többsége 15–19 éve házasságban élő férfi és nő volt. Többek között az derült ki, hogy a felfedező–felfedező házaspárok különösen boldogok. Keats Óda egy görög vázához című versében a szerelmes férfi fut szerelme után, ahogy „Őrültet űznek?”, miközben „örökre hév s örök örömre kész”. Keats remekül ragadta meg a boldog felfedező–felfedező páros lényegét. Felfedező–építő páros A felfedező és az építő nem jellemző, hogy vonzaná egymást; ez nem egy természetes kapcsolat. Párválasztás-vizsgálatom azt jelezte, hogy a felfedező férfit enyhén taszítja az építő nő, az építő férfit pedig némileg taszítja a felfedező nő. Ez teljesen érthető. A felfedező és az építő még biológiai értelemben is szöges ellentéte a másiknak – a dopamin elnyomja a szerotonincsatornákat, a szerotonin pedig a dopamincsatornákat. Bár ez a párosítás időnként rendkívül hatékony lehet, többnyire mindkét félnek komoly megpróbáltatást jelent. Néha az ellentétek vonzzák egymást. Például a nyugodt, kontrollált, óvatos építő tudat alatt esetleg vonzódik az energikus, impulzív, kockázatvállaló felfedezőhöz, lenyűgözi vitalitása és kalandvágya. Az építő nyerhet a felfedező játékos szexualitásával is, ugyanakkor fészekrakó, óvó ösztönei révén gondoskodhat a felfedezőről. A felfedező sokszor szeret a gondolatairól beszélni, és az építő hajlamos is figyelmesen végighallgatni. Ugyanakkor az újdonságot hajszoló, tekintélyt nem tisztelő, kreatív felfedezőt elbűvölheti a kiegyensúlyozott, hűséges, hagyományos és társasági építő, mivel családot, otthont és közösséget akar – gyökereket, amelyeket az építő meg is tud adni neki. A felfedező csodálja az egyenes, türelmes, megbízható, szorgalmas építő szervezőkészségét is, az pedig lehetőséget kap, hogy szórakoztassa és évődjön vele. A felfedező szeret vezető lenni, az építőben pedig olyan partnerre lel, aki megszervezi számára a kalandokat, és el is kíséri. A felfedező és az építő tehát ki tudja elégíteni a másik bizonyos alapvető igényeit, gyermekeiknek pedig egyszerre nyújthatnak kalandot és biztonságot. Ám valószínűleg ez a páros is problémákkal fogja szembetalálni magát.

Az építő nem képes félvállról venni az udvarlás, a szexualitás és a családalapítás kérdéseit. Erkölcsös, felelősségteljes és hagyománytisztelő ember. Világos értékrendjéhez szigorúan ragaszkodik is, így előfordulhat, hogy a felfedezőt megpróbálja belekényszeríteni valamilyen fix munkába és napi ritmusba, ami feszültséget okozhat. A fő ütközési pont a felfedező új iránti igénye, szemben az építő rutinvágyával. Erre a konfliktusra egyszer egy londoni hotel előcsarnokában figyeltem fel. Az egyik felfedező barátnőm a reggeli futás útvonaláról vitatkozott építő férjével. Ez volt az első napjuk Londonban. A felfedező azt javasolta, kocogjanak végig a kihalt belvárosi utcákon, és fussanak el a még soha nem látott híres helyek mellett, el a Buckingham-palotáig. Az építő pontosan le akarta mérni, milyen távon és mennyi ideig futnak. Azt javasolta tehát, fussanak inkább futógépen a szálloda alagsorában. Mindketten dühösek voltak a másikra. Végül a felfedező a londoni mellékutcákon futott, az építő pedig lement az edzőterembe. Idővel más problémák is felmerülhetnek – különösképpen a szabályokkal kapcsolatban. A felfedező nem tiszteli a szabályokat, mert korlátozzák autonómiáját és spontaneitását. Ezért bosszantja az építő szabálykövető és hagyománytisztelő magatartása. Az építő viszont normálisan akar viselkedni, neki fontos a közösség többi tagjának tisztelete. Nyegleségnek és otrombaságnak tekinti, ha a másik felrúgja a szabályokat és a hagyományokat. Ám a felfedezőt rábírni, hogy az építő normáit kövesse, reménytelen vállalkozás. Eltérő temperamentumuk észrevétlenül is súrlódást okozhat. Az építő hajlamos mindent szó szerint felfogni, szereti a részletekbe menő, tényszerű beszélgetéseket. A felfedezőnek viszont csak azért kellenek az adatok, hogy kreatív elméleteket fabrikáljon belőlük. Könnyen előfordulhat, hogy az építő a felfedezőt szellemileg igénytelennek, az viszont az építőt intellektuálisan szürkének látja. Az építő kitartó, amit a felfedező hajlamos makacsságnak minősíteni. Az építő viszont időnként izgágának tekinti az aggálytalan felfedezőt, aki folyton nyüzsög, és mindig új, soha ki nem próbált és jóvá nem hagyott dolgokba vág bele. Az optimista felfedező szemében a sztoikus építő száraznak és merevnek tűnik, a racionális építő pedig a valóságtól elrugaszkodott, felelőtlen alaknak látja élete párját. Az óvatosság kérdéséből is probléma lehet. Emlékszem, amikor az egyik felfedező ismerősöm hároméves kisfiával nekivágott a háborgó óceánnak, hogy beavassa a hatalmas hullámok okozta örömökbe. Amikor építő felesége észrevette, hova indulnak, anyatigrisként vetette rájuk magát. Az építő a pénzzel is aggodalmaskodva bánik, inkább félreteszi, pedig a felfedező a legszívesebben elköltené. A tervezés kérdésében is kenyértörésre kerülhet sor kettejük között. A felfedező életében mindig „ahogy esik, úgy puffan”, az építőnek viszont szüksége van rá, hogy kézben tartsa a dolgokat: szeret mindent előre megtervezni. E két ember erkölcsi iránytűje is tökéletesen másképpen jelez. Az építő szigorú erkölcsi elvekhez ragaszkodik, míg a felfedező rugalmasan kezeli a morális kérdéseket: a körülmények, nem pedig rögzített erkölcsi normák határozzák meg viselkedését. Végül, ez a páros abban sem tud megegyezni, hogyan töltsék el a szabadidejüket. Az építő a barátaival akar találkozni, és ismerős dolgokat szeret csinálni, a felfedező ellenben mindig valami újra vágyik. Ezért aztán az építő nem érti, párja miért bojkottálja a társaságot, az viszont úgy érzi, megfojtja őt ez a közeg. A megszokott időtöltés az építő számára megnyugtató, a felfedezőnek pedig átok. Mindezen különbségek ellenére mindkét fél sok pozitívumot vihet e kapcsolatba. Az építő átvészeli a viharokat, és hangyaszorgalommal dolgozik, hogy stabil jelent és biztos jövőt építsen. A felfedező pedig rugalmas és pozitív, könnyen túlteszi magát a csalódáson, és reménykedik a jobb napokban. Egyébként a felfedező őszintén nagyra értékeli az építő hűségét és erős karakterét, míg az építő egyfolytában csodálja partnere kíváncsiságát, kreativitását, lelkesedését.

Ha a felfedezőnek és az építőnek sikerül megőriznie a kölcsönös szeretetet és tiszteletet, és bíznak abban, hogy a másik tulajdonságai kiegészítik és gazdagítják életüket, akkor e különbségből még előnyt is kovácsolhatnak. Felfedező–irányító páros Furcsa párosítás. Párválasztás-vizsgálatom szerint ez a két típus nem találta egymást túl vonzónak. Ha azonban mégis egymásba szeretnek, sok közös vonást fedezhetnek fel magukban. Fontos, hogy a felfedezőből és az irányítóból rendkívül összeillő szeretők lehetnek, mert a dopamin és a tesztoszteron egyaránt fokozza a szexuális késztetést. Talán másként állnak hozzá: a felfedező lazábban fogja fel, az irányító pedig mindenféle szimbolikus jelentéssel ruházza fel a szeretkezést, de a lényeg, hogy mindkettőjüknek rendszeres élvezetet jelenthet. Érdekes beszélgetéseket folytathatnak. Általában mindketten intellektuális beállítottságú emberek, és szeretnek eljátszani a gondolatokkal. A felfedezőnek azonban sokkal szélesebb körű az érdeklődése, míg az irányító a kevesebb témáról akar többet tudni, szűkebben, de mélyebben koncentrál. Ugyanakkor a felfedező tiszteli az irányító elemző, logikus, racionális gondolkodását, az irányító pedig a másik kíváncsiságát, eredetiségét és széles körű tudását csodálja. Ismerek is egy ilyen párt. John, az irányító, biológus. Rengeteg mindent tud a genetikáról és az agyi rendszerekről. De ha ki akar kapcsolódni, krimit olvas és sportközvetítést néz a televízióban. A felfedező típusba tartozó Linda egy befektetési bankban dolgozik. Szabadidejében sokat olvas, verseket, szépirodalmat, művészeti, tudományos és politikai könyveket, a focin kívül nagyjából minden érdekli. John rendkívül mély ismeretekkel rendelkezik néhány rendkívül bonyolult és elvont tudományos kérdésben, Linda pedig lényegében minden mást tud. Mindkét típus sokszor szinte zseniálisan leleményes, ráadásul mindketten merészek. Ám barátaim, John és Linda esetében az a helyzet, hogy John rém merész a laboratóriumi kutatásaiban – és semmi másban. Linda ellenben körbeutazza a fél világot, hegyet mászik, múzeumba jár, megkóstol minden új ételt, és szívesen elegyedik beszélgetésbe a helybeliekkel mindenféle távoli, sőt időnként háborús országokban is. A felfedező és az irányító egyaránt önálló, és ezt a jellemvonást nagyra becsüli a másikban. Gyakran mindkét fél nagyon elfoglalt, leköti a munkája meg még sok minden, így aztán egyikük sem akarja túlzottan igénybe venni a másik idejét. Többnyire hiányzik belőlük a birtoklás vágya és az oktalan féltékenység. A szabadságszerető felfedezőt megnyugtatja, hogy az irányítóból hiányzik a birtoklási vágy. Az ő csavargó lelke és számtalan hobbija pedig időt biztosít az irányító számára, hogy elmerüljön saját, mélyebb érdeklődési területeiben. Egyiküket sem izgatják a szabályok és az időbeosztások, hacsak azok nem járnak különösebb előnnyel. Mindketten rugalmasak, nyitottak, kevéssé tisztelik a tekintélyt és a konvenciókat. Egyikük sem fog a másikra erőltetni a másiktól idegen hagyományokat. A külvilághoz azonban e két típus meglehetősen eltérően viszonyul. Ez nem is okoz problémát, amíg mindketten elfogadják a másik stílusát. Ahogy az elnevezés is utal rá, az irányító szeret irányítani. Időnként nyersen őszinte is tud lenni; szereti a világos beszédet, kimondja, amit gondol. Nem így a felfedező – időnként ugyan ő is egészen szókimondónak tűnik, ám kaméleontípus, aki egy pillanat alatt megváltozik, hogy belesimuljon környezetébe. Ennek ellenére a felfedező üdítőnek találhatja az irányító kíméletlen őszinteségét, az irányítót pedig elvarázsolhatja, hogy a felfedező milyen szabadon és könnyedén bánik az emberekkel. A felfedező csapongó, hedonista természete ellentétben áll az irányító érzelmi visszafogottságával, önfegyelmével. De még egyszer hangsúlyoznunk kell, hogy mindkét típus képes becsülni a másik stílusát – az irányítót vonzza a felfedező energiája, spontaneitása, az pedig élvezi, ha lazábbá teheti a másikat. A legfontosabb, hogy mindketten az olyan

barátokat szeretik, akikkel tartalmas, inspiráló beszélgetéseket lehet folytatni, azaz egyikük sem fogja a másikat értelmetlen társasági eseményekre cipelni. Azonban mindkettő ki tudja hozni a sodrából a másikat. A felfedező optimista, mindenre impulzív válaszokat ad; az irányító viszont sokkal inkább kétkedő: döntéseit számítások, alapos megfontolás után hozza meg. A felfedező ezért az irányító racionális szkepticizmusát bosszantónak, sőt olykor cinikusnak és lélektelennek gondolhatja. Az irányító viszont a felfedező lendületességét tartja veszélyesnek és kaotikusnak. Ez a különbség szabadidős tevékenységeiket is veszélyeztetheti. Az irányító az önkorlátozást kedveli, míg a felfedező az izgalmakat keresi. Mindketten versenyző típusok. Az irányító agresszivitása viszont nyíltabb lehet, amit a felfedező, aki nem tárja fel valódi kártyáit, nehezen ért meg. Az irányító célratörőbb és ambiciózusabb is a nyugodtabb, hobbijait élvező felfedezőnél. Az irányító gyakran érzi úgy, hogy partnere képtelen összpontosítani, sőt lusta, a felfedező pedig csőlátásúnak véli párját. E koncentráltságbeli különbség intellektuális beszélgetéseikre is rányomja a bélyegét. Az irányító hajlamos olyan beszélgetésekbe bonyolódni, amelyek a felfedező számára dagályos akadémiai székfoglalónak hangzanak, ő viszont a felfedező játékosan kreatív, csapongó gondolatait találhatja értelmetlen butaságnak. E párosításnak mégis nagyszerű jellemvonásai is lehetnek. Ezt tapasztaltam ikertestvérem, Lorna és férje, Guy házasságában is. Lorna felfedező típus, Guy pedig irányító. Mindketten gazdag hozománnyal érkeztek a kapcsolatba. Testvérem festő, párja pedig zseniális építész és lakberendező. Ha Lorna kiállításra készül, Guy méri le a falakat, képzeli el a térbeli viszonyokat, és maga „akasztja ki” a képeket. Ezenkívül az évek során felépített maguknak több csodálatos házat, amelyekbe elegáns bejáratokat, kerteket, nappalikat és udvarokat tervezett. Viszont a felfedező Lorna viszi át őket hőlégballonján az Alpok felett. Felfedező–tárgyaló páros Párválasztás-vizsgálatom szerint a felfedező és a tárgyaló általában nem igazán bolondul egymásért. A tárgyaló nő kimondottan allergiás a felfedező férfira. Lehet, hogy azokra a „ficsúrokra” emlékezteti, akikkel még iskolás korában randizott. Annak ellenére, hogy általában hiányzik a kezdeti vonzalom, sokan mégiscsak egymásba szeretnek – talán az időzítés, a közelség vagy a szerelmi térképük miatt. A felfedező és a tárgyaló kapcsolatuk egyik jellegzetes vonása miatt rendkívül érdekes párost alkothat, ugyanis a felfedező kreatív, a tárgyaló pedig erős képzelőerővel rendelkezik. Ez pedig csodálatos kombinációt jelent nekik ahhoz, hogy gondolataikkal foglalkozzanak, amit mindkét fél nagyon kedvel. Mint már említettem, szerintem a kreativitás és az erős képzelőerő nem pontosan ugyanaz, bár gyakran kiegészítik egymást. A kreativitás többnyire igényel némi képzelőerőt, a képzelet pedig sokszor kreatív. Ám létrehozhatunk egy zenei alkotást, vagy kidolgozhatjuk a természetes kiválasztás elméletét anélkül, hogy valaha is a jövőről ábrándoznánk, vagy eltűnődnénk a múlton. Ugyanakkor egy életet végigálmodozhatunk anélkül, hogy egyetlen verssort, dalt vagy hipotézist leírnánk. Ennek ellenére a kreatív felfedező (különösen, aki gondolatokat fedez fel) és a fantáziadús tárgyaló kölcsönösen jól érezheti magát az intellektuális kalandozásokban. A felfedező tág érdeklődési köre és a tárgyaló nagy összefüggéseket átfogó szemlélete révén mindketten sok tudást és mély gondolatot visznek beszélgetéseikbe. Verbális képességeik egyaránt jók – a tárgyaló hamarabb megtalálja a gondolatait pontosan kifejező szavakat, a felfedező pedig nagyobb spontaneitással fejti ki véleményét, gondolatait. Mindketten rugalmas, nyitott és kellemes emberek, továbbá optimisták; egyik témáról a másikra ugorva élvezik számos témát villámgyorsan körbejáró beszélgetéseiket.

A felfedezőt lenyűgözi, hogy a tárgyaló mennyire jószívű, kölcsönös előnyökre, harmóniára és konszenzusra törekvő ember, miközben a tárgyaló örömmel fogadja partnere szexuális étvágyát. A tárgyaló a kapcsolat fontos részének tekinti a szeretkezést, de annyi más tevékenységben merül el, hogy maga nem kezdeményezi. A felfedezőben érzéki, testi játékokra mindig kész társra lel, ő maga viszont a komolyságot és az érzelmi mélységet adja hozzá a felfedező ágybéli játszadozásaihoz. A tárgyaló romantikus típus. Szereti a szerelmi rituálékat, hogy a lángoló szenvedélyt ébren tartsa – reggelente búcsúpuszival távozik a házból, meglepetésként képeslapokat küld, vagy váratlan hétvégi utazással lepi meg párját. A felfedező élvezi ezeket a gesztusokat, hiszen számára a játékosság nélkülözhetetlen eleme a kapcsolatnak. A tárgyaló kimutatja érzéseit. Így aztán, bár a felfedező gyakran rejtegeti legmélyebb gondolatait, tárgyaló partnerének érzelmi átláthatóságát vonzónak találja, és fel is lelkesíti, amikor magával ragadja az érzelmek vihara. A felfedezőt valószínűleg a tárgyaló megbízhatósága és türelme is csodálattal tölti el, mert ő maga sokkal kevésbé állhatatos. A szerelmi lángolás után azonban a kapcsolat szürke hétköznapjai következnek, és ilyenkor jönnek a bajok. A tárgyaló meg akarja érteni önmagát, és nagy élvezettel merül el a kapcsolat lelki mélységeiben. A felfedező sokszor cinikusan reagál a másik önmarcangolására, és hamar türelmetlenné válik attól, hogy bármilyen apróság történik köztük, a tárgyaló jelentőséget tulajdonít neki. A tárgyalónak előbb-utóbb hiányozni fog, hogy érzéseiket bensőséges hangulatban beszéljék meg, és inkább kifelé, mint befelé figyelő partnere egyre inkább sekélyesnek fogja látni. Az autonómiaigényükben mutatkozó eltérés is gondot jelenthet. Mindketten független szellemek, igénylik a teret, ám tisztelik a másik szabadságát is. A tárgyaló azonban autentikus és mélységesen intim kapcsolatra vágyik, amit a felfedező talán soha nem fog megérteni. Ő pedig olyan különleges szabadságot igényel, amelyet a tárgyaló már érthetetlennek talál. Míg a tárgyaló érzelmileg egyre elhagyatottabbnak érzi magát, a felfedezőt már-már fojtogatja partnere közelségigénye. A tárgyaló felfedező társánál sokkal inkább társasági ember, de empatikusabb és intuitívabb is. Döntéseinél jobban figyelembe veszi partnere szükségleteit, néha túlságosan is meg akar felelni párjának, aki azonban nem mindig értékeli ezt. Figyelmetlenségéből és határozottságából eredően félremagyarázza az odaadást, amelyet döntésképtelenségnek, sőt akár gerinctelenségnek is tekint. A tárgyaló nem érti, miért ilyen érzéketlen a társa, képtelen olvasni a sorok között, és felfogni kapcsolatuk finom árnyalatait. A felfedezővel szemben, aki gyorsan fátylat borít a veszekedésekre, ő mindenre jól emlékszik. Az ilyen típusú férfiak és nők hajlamosak hosszasan nyalogatni sebeiket. A tárgyaló idealista lélek. Nemcsak partnerével, hanem mindenkivel törődik. Döntéshelyzetben képes teljesen irreális választásra is, csak hogy meg ne bántson valakit. A felfedező ugyan éppoly egyenlőségpárti, ugyanúgy elítéli a merev és igazságtalan szabályokat, és szintén gyűlöli a másokat kihasználó zsarnokokat, azonban nem osztozik a tárgyaló univerzális empátiájában. Néha túlérzékenynek vagy akár gyengének látja társát, a tárgyaló pedig őt érzi önző, szívtelen alaknak. Akárcsak a többi párosnak, nekik is megvannak azok a jellemvonásaik, amelyek átsegíthetik őket kapcsolatuk nehézségein. Talán a legfontosabb a tárgyaló mély harmóniaigénye és a felfedező toleranciája. Így aztán mindketten hajlamosak megfeledkezni a nehézségekről, és az ellentétek ellenére folytatni a kapcsolatot. Mindketten rugalmasak. Áhítoznak a szerelemre. Mindketten élénken megélik, és mélységesen élvezik kreatív, fantáziadús beszélgetéseiket, kalandjaikat. A könnyen döntő felfedező segít a határozatlan tárgyalónak, az együtt érző tárgyaló pedig feltétel nélkül képes szeretni a felfedezőt.

Ha mindkét fél megőrzi pozitív illúzióit a másikkal szemben, kettősük hosszú éveken át fennmaradhat. Építő–építő páros Ahogy párválasztás-vizsgálatomból is kiderül, az építőt minden más típusnál jobban vonzza a másik építő. Közülük sokkal többen házasodtak össze, gyakrabban mondták, hogy boldog házasságban élnek, és ritkábban váltak el. Ez egy rendkívül összeillő – és természetes – páros. Az építő többnyire nyugodt, fesztelen ember, aki jó társas készségekkel rendelkezik. Precíz és hajlamos a szó szerinti értelmezésre. Két építő tehát élvezi a laza csevegést a sport, az ismerősök, az egészség, a politika és az üzlet témakörében, jó vezetők. Szeretnek barátkozni, embereket összehozni egymással, közösségi kapcsolatokat építeni, és társas hálózatokat fenntartani. Miután az építő szerény, megnyerő, közösségi és gyakran népszerű ember, a széles körű és stabil társas hálózat létrehozásában nagy kedvvel dolgozik együtt építő párjával. Ebben hatékonyak is: számtalan közös közeli barátjuk van. Az építő nem bánik könnyelműen a pénzével, de tetteit és érzéseit is megfontolja; fontos számára a biztonság. Tanul a múlt hibáiból, és felkészül a jövőre. Tehát két építő azt is tiszteletben tartja a másikban, hogy annak igénye van a pénz megtakarítására és gondos elköltésére. Ismerek egy ilyen párt, az asszonyt Laurie-nak, a férfit Ralph-nak hívják. Mindketten keményen dolgoztak éveken át, és megtakarítottak egy kis pénzt. Ma már idősebbek, és mindketten imádnak utazni, meg élvezni az élet apró örömeit. Mégis nehezen költenek. Nemrég Laurie elmesélt egy megható pillanatot. Egyik reggel, amikor épp indulni készült otthonról, Ralph az ajtóban átölelte és azt súgta a fülébe: „Drágám, költekezz egy kicsit.” Egymásra nevettek, de persze Laurie egyetlen fillért sem vert el. Az építő követi a hagyományokat. A kötelesség, a lojalitás és a közösség szolgálata fontos fogalmak az életében. Az építő tiszteli építő partnerét a közös értékek miatt. Mindketten szívvel-lélekkel kiveszik részüket a családi tevékenységekből, és szinte bármire hajlandóak az otthon biztonságáért. Türelmesek, kitartóak és szorgalmasak, készek a hálátlan feladatokat is elvégezni a ház körül. Szeretnek mindent megtervezni, és ragaszkodnak az időbeosztásukhoz. Tehát mindketten túl fognak lépni a konfliktusokon, hogy menjen a verkli, és házasságuk kitartson. Szerencsére az építő semmire nem un rá egykönnyen, így még könnyebben tartja magát esküvői fogadalmához. Ahogy persze kapcsolatuk érik, ők is különféle problémákba ütközhetnek. Mindenekelőtt mindketten moralisták. Úgy vélik, mindig van egy „helyes” dolog, amelyet egyetlen „helyes” módon lehet megtenni. Mindketten kritikusak, így apró-cseprő dolgokon is hajba kaphatnak, például, hogy miként kell összehajtogatni a száraz ruhát, vagy hogyan kell elmosni az edényeket. Néha fontos kérdésekben is összekaphatnak, ahogy jó barátaim, a személyiségtípusvizsgálatomban is részt vevő Charlotte és Sam, a boldog építő házaspár esetében történt. Charlotte az EPÍTŐ/tárgyaló, Sam pedig az ÉPÍTŐ/irányító típusba tartozik. Egy virginiai kisváros táncestjén ismerkedtek meg, amikor Sam tizenhat, a barátnőm pedig tizenöt éves volt. Mindketten barátaikkal érkeztek. És ahogy Sam meséli, „beszélgetni kezdtünk, és azóta együtt vagyunk”. Immár huszonhét éve házasok. Házasságukban három hangsúlyos probléma merült fel. Az egyik, hogy hogyan neveljék a gyermekeiket. Charlotte azt mondja, „én inkább gondoskodó típus vagyok, Sam pedig a »kemény nevelés« híve. Ha például az egyik fiunk szórakozni akar menni a barátaival, Sam mindig elvárja, hogy valamivel kiérdemelje a szabadidőt. Szerintem ez nem helyes. Úgy gondolom, a fiataloknak szükségük van a szórakozásra, aztán ha hazajöttek, segíthetnek, ha épp szükségem van rájuk.”

A gyereknevelés körüli viták a legtöbb párnál felmerülnek. De számos építőhöz hasonlóan Charlotte és Sam saját, személyes módszeréről nem hajlandó egyezkedni; mindketten hajthatatlanok. Ebben a helyzetben személyiségük másodlagos típusa is kifejezésre jut. Sam mint irányító határozottabb, felesége pedig jó tárgyaló módjára rugalmasabb és jobban tekintetbe veszi a körülményeket. A másik konfliktusos kérdés Charlotte és Sam között az intimitás kérdése. Mindketten úgy vélik, hogy nem töltenek el egymással elegendő „minőségi időt”. Ahogy Charlotte meséli: „Amikor Sam otthon van, én a házimunkát csinálom, de őt is lekötik a saját dolgai. Mintha egészen más időbeosztásunk lenne.” Sam pedig egyetértően teszi hozzá: „Mindkettőnknek megvannak a maga rutintevékenységei, amelybe nem vonjuk be eléggé a másikat.” Az építő szemében a rutin, az időbeosztás és a hagyományok terelik az életet rendes, nyugodt mederbe. Charlotte és Sam esetében a bensőségességet veszélyezteti, hogy mindketten ragaszkodnak saját időbeosztásukhoz. Az építő a négy alaptípus közül a legkevésbé szexuális irányultságú. Ezért aztán nem lepett meg, amikor kiderült, hogy Charlotte és Sam harmadik fő problémája a bensőséges szexualitás hiánya. A nemi élet és az ezzel járó intimitás szintén háttérbe szorult az életrendjükben. Az említett problémák ellenére Charlotte és Sam egyaránt azt állítja, hogy még mindig nagyon szereti a másikat. Ahogy Charlotte fogalmazott: „Még mindig szerelmes vagyok Sambe, bár van egy-két gond, amelyet meg kell oldanunk. Sam jól bánik velem, okos és tehetséges. Száz százalékig megbízom benne. Azt hiszem, ő az én lelki társam.” Feltűnt Charlotte szóhasználata? A lelki társ alapvető szükséglet a tárgyaló számára. Férjében Charlotte azt a férfit is megtalálta, aki bizonyára élete végéig hű marad hozzá. Úgy sejtem, hogy ő is mindig boldog lesz Sam mellett. Az Oprah magazin számára 2007-ben készített vizsgálatomban azt találtam, hogy azok a párok, amelyeket két építő alkot (legtöbbjük már több mint tizenöt éve élt házasságban), különösen boldogok egymással. Építő–irányító páros Az építő és az irányító aligha szeret egymásba túl gyakran első látásra. Mindkét típus nemtől függetlenül kerüli a másikat. Amikor a chemistry.com oldalon a másik fényképével vagy bemutatkozó szövegével találkoznak, rendszerint rögtön elutasítással reagálnak. Persze előfordul, hogy egy építő és egy irányító egymásba szeret és össze is házasodik. Ilyenkor valószínűleg nem a biológiai megfelelés vezeti őket. Talán az időzítés megfelelő, együtt dolgoznak, közel laknak egymáshoz, vagy sok mindent tudnak nyújtani, amire a másiknak szüksége van. Vagy az is lehet, hogy csak a másikra vonatkozó pozitív illúzióikhoz ragaszkodnak, ez a két típus ugyanis meglehetősen különböző. Az építő többnyire jó társas képességekkel rendelkezik, az irányító viszont egyenes. Ha elviselik egymás társasági stílusát, erős együttest alkothatnak. Az építő akár ki is egészítheti az irányító szociális ügyetlenségét, az irányító pedig szókimondóbbá teheti a beszélgetéseiket. De jól össze is tudnak veszni a reggelizőasztal fölött, mert az építőt bosszantja az irányító „durvasága”, az pedig unja az építő „felszínes fecsegését”. Az építő társasági ember. Fontosak számára a közösségi és az üzleti kapcsolatok. Be akar illeszkedni, másokhoz tartozni és ápolni a kapcsolatokat. Ezzel szemben az irányító nem nagyon bajlódik a társadalmi hálózatokkal, szemében ez csak időpazarlás, hacsak nem különösen érdekes vagy a karrierje szempontjából hasznos emberekről van szó. Kiterjedt társasági hálózat helyett az irányító inkább néhány közeli barátot választ magának. Szerencsére, az eltérő társasági érdeklődés nem mindig okoz katasztrófát. Az építő kapcsolatrendszere az irányító köreit is kitágíthatja, és az irányító társadalmi beágyazottságához egy pár odaadó baráttal is hozzájárulhat. Az építő gyakran összejöveteleket szervez – amelyeket az irányító ki nem állhat –, és cserbenhagyva érzi

magát, ha az irányító elkésik, vagy egyáltalán nem jelenik meg. Akár azt is érezheti, hogy a másik egyenesen tönkre akarja tenni az ő kapcsolatrendszerét, amelyért keményen megdolgozott, és ilyenkor olyan partnerre áhítozik, aki lelkesebben vesz részt a társasági életben. Mindezt az irányító úgy élheti meg, hogy a számára értelmetlen társasági kedélyeskedésbe próbálják belekényszeríteni. További nézeteltérések támadhatnak abból, hogy érdeklődési körük nagyban eltér. Az építőt általános társadalmi kérdések, az irányítót többnyire mély és szűk intellektuális problémák izgatják. Ha jó a kapcsolatuk, az irányító számos hobbija és munkafeladata visz szellemi pezsgést az építő lazább társasági életébe. Egy megkeseredett viszonyban az irányító egyedül éli ki kedvteléseit, amelyből az építő kirekesztve érzi magát. Beszélgetéseik is tökéletesen más mederben folynak. Az építő ragaszkodik a tényekhez és a részletekhez, az irányító inkább elemzi az információkat, és elméleteket gyárt. Az építőt megnyugtatja a felszínes fecsegés az időjárásról, a sportról vagy az emberekről, ami az irányítót halálosan untatja. Ó inkább műszaki vagy egyéb szakmai témájú beszélgetésekre vágyik, ami viszont az építőt hagyja hidegen. Sok más kérdésben is összeszólalkozhatnak. Az építő tiszteli a tekintélyt, és követi a társasági szabályokat. Nem úgy, mint az irányító, aki megveti az autoritást. Semmiféle hagyományt nem tisztel, hacsak az nem az ő érdekeit szolgálja. Az erkölcsökről is meglehetősen eltérnek az elképzeléseik. Az építő merev erkölcsi elvekkel rendelkezik, és nem szívesen változtat szokásain, szempontjain vagy értékrendjén. Az irányitó szemében viszont a „helyes” megoldás a körülményektől függ, ráadásul hasonló eltökéltséggel képviseli célszerű választását. Végül, míg az irányító erősen versengő típus, az építő inkább csoportszellemű. Ha tehát az irányító vitába vagy verbális támadásba kezd a vacsoraasztal fölött, az építő beveti minden társas képességét, hogy elhárítsa a fenyegető szellemi összeütközést. A jelentős temperamentumbeli különbségek dacára jól együtt tudnak működni. Mindketten a stabil családi élet megteremtésére és fenntartására vágynak. Rendesek, alaposak, hatékonyak és többnyire érzelmileg visszafogottak. Mindkét fél realista. Kiegészítik egymást a háztartási feladatok elvégzésében is. Az építő inkább a napi munkákkal foglalkozik, hogy minden simán menjen, például megtervezi a feladatokat, beosztja az időt, és beszerzi mindazt, ami az otthon kényelméhez szükséges. Az irányító viszont elsősorban a család anyagi egyensúlyán őrködik. Az építő és az irányító képességei a családi döntések során is jól kiegészítik egymást. Az irányító vakmerőbb, de többet is követel, mint az építő. Olyan alaposan és magabiztosan hozza meg a döntéseit, amit az óvatosabb építő csak csodálni tud. Mindketten hűségesek. Sokat tesznek azért, hogy a távolról sem tökéletes kapcsolatukat fenntartsák, bár az építőt inkább az motiválja házasságuk fennmaradásában, hogy megőrizze tekintélyét a közösségen belül, míg az irányító inkább a válás negatív személyes és anyagi következményeitől tart. E két típus a másikkal élvezni is tudja az életet. A nemiség valószínűleg az irányító számára fontosabb, ő visz életet a hálószobába. Ráadásul kreatívabb és merészebb is, ami vonzza a hagyományosabb építőt. A másik fesztelensége és társasági könnyedsége viszont megnyugtatja az irányítót. Van még egy nagyon jó kiegészítő tulajdonságuk. Az irányító remek technikai készségekkel, sőt időnként feltaláló vénával rendelkezik. Az emberiség számos nagyszerű találmánya pattant ki a fejéből. Menedzseri képességei révén viszont az építő képes megvalósítani ezeket a gondolatokat. Azt gyanítom, számos olyan sikeres vállalat van, amelyet egy irányító indított el, és egy hozzáértő építő működtet. Ha az irányító és az építő páros egyesíteni tudja feltalálói és szervezői képességét az otthon, a gyermeknevelés és az élvezetes közös élet érdekében, akkor kéz a kézben hosszú, boldog éveket tölthetnek el együtt.

Építő–tárgyaló páros Ez is olyan párosítás, amelyik eredendően nem vonzódik egymáshoz. Mégis számtalan építő és tárgyaló lesz szerelmes a másikba, és házasodnak össze. Ha eltérő karakterükből előnyt tudnak kovácsolni, sikeres párost alkothatnak. Ez a két típus például alapvetően másként viszonyul önmagához. Az építőnek szilárd képe van a világról és benne az ő helyéről, a mély önvizsgálat azonban nem érdekli. A befelé forduló tárgyaló viszont szüntelenül keresi saját identitását, alaposan megkérdőjelezi és kielemzi saját érdemeit, értékeit és céljait. Sok tárgyalóra ezért vonzóan hat az építő megbízhatósága és magabiztossága, a védelmező természetű építőnek pedig jól esik, hogy a tárgyaló számára ő a stabilitás és az önelfogadás mintaképe. A tárgyaló úgy látja, hogy minden kérdésnek több oldala van, és minden célhoz többféle út vezet. Ezért sokszor elvész az általános összefüggések közt, álmodozik, fantáziál és töpreng. Az építő ellenben konkrétan, alaposan és megfontoltan gondolkodik, határozottan cselekszik. Részletekbe menő időbeosztást készít, határidőket szab, feladatait precízen, gondosan végzi. Az építő biztonságos világot nyújt, amelyben a tárgyaló kényelmesebben hozhatja meg a fontos családi döntéseket, és kezelheti a házi viharokat. A tárgyaló lelkes, optimista és élettel teli ember. Kíváncsibb, mint az építő, és az érdeklődési köre is szélesebb. És mindenben, ami érdekli, szeret elmélyedni. Tehát a tárgyaló energiát kölcsönözhet a nyugodtabb, kevésbé kíváncsi építőnek, ezáltal új gondolatokat vihet kapcsolatukba is. Ennek következtében az építő valószínűleg izgalmasnak, ha kissé naivnak is találja a tárgyalót. Ilyen pár volt Ken és Nora, akikkel nemrég ismerkedtem meg, amikor a panziójukban szálltam meg a Külső-Hebridákon. Nora, a panzió tulajdonosa tárgyaló típus. Ken, aki építő, egy olajfúrótornyon dolgozik kéthetes váltásban az Északi-tengeren. Amikor ott jártam, Ken épp otthon volt, és kedvesen megmutogatta nekem a helyi nevezetességeket. Egyszer büszkén mondta Noráról, „őt minden érdekli”. Évente egyszer elviszi a feleségét New Yorkba vásárolni és nézelődni, bár őt sokkal kevésbé érdekli a város, mint Norát. Azt hiszem, szüksége van Nora optimizmusára, energikusságára, kíváncsiságára és kreativitására, hogy élőnek érezze magát. Biztos vagyok benne, hogy az asszony meg sokra becsüli az ő állhatatosságát és megfontoltságát. Az építő és a tárgyaló számára egyaránt fontos az erős, stabil párkapcsolat. A tárgyaló jobban kifejezi az érzelmeit, beszámol partnerének az érzéseiről, és megpróbálja megérteni társa legmélyebb vágyait is. Bár az építő nem becsüli azt a mély kapcsolatot, amelyre a tárgyaló törekszik (ahogy a másik tárgyalón kívül egyik típus sem), de vonzza a másik érzelmi mélysége. Másrészt a tárgyaló élvezi a szívből jövő kapcsolatot egy olyan társsal, aki – úgy érzi – hű marad az örökre szóló kötelékhez. Az építő és a tárgyaló egyaránt otthon- és családszerető ember. Mindketten odafigyelnek a másikra, de a tárgyaló talán még érzékenyebb is partnere szükségleteire. Bár mindketten rendszeretők, az építő talán még párján is túltesz e tekintetben. Egyformán odaadóan fognak törődni gyermekükkel, de a tárgyaló lényegesen engedékenyebb lesz, az építő pedig szigorúbban fog ragaszkodni a szabályokhoz és az időbeosztáshoz. Közösen fogják élvezni a jövő tervezését. Az építő és a tárgyaló egyaránt szeret tartozni valahová. Mindketten jó társas képességekkel rendelkeznek, így aztán együtt könnyen építhetnek ki erős üzleti és közösségi hálózatot. Szívesen segítenek másokon; a tárgyaló inkább az egyénekkel érez együtt, míg az építőt főként a közösség támogatása érdekli. Mindkét típus értékeli a másik erkölcsi komolyságát. Általában erős az istenhitük, de míg a tárgyaló inkább egyéni, rendhagyó, spirituális utakon jár, addig az építő elsősorban a szervezett vallás felé fordul. Mégis, akárcsak a többi páros, nekik is kijut a nehéz időkből. Az érzelmileg visszafogottabb építő nehezen viseli a tárgyaló szenvedélyességét és túláradó érzelmi

gesztusait. Az építőt riaszthatja a tárgyaló vágya, hogy megtalálja önmagát, az élet alapvető jelentését, és a késztetése az ezoterikus filozófiák tanulmányozására, amelyeket ő értelmetlennek talál. Kritikusan tekint a tárgyaló fantáziadús ötleteire, amelyek a megszokott dolgokat másképp csinálnák, és úgy érezheti, hogy ezek veszélyeztetik a számára oly becses hagyományokat és szokásokat. Ismerek egy párt, akik valahányszor bélszínt készítettek, mindig összevesztek. Pedig mindketten félig átsütve szerették. Az építő mindig a megszokott módon akarta elkészíteni, a tárgyaló viszont valamilyen új kulináris fogást erőltetett – és a főzés mindig veszekedésbe torkollott. A tárgyaló számára nagy csalódás, amikor rájön, hogy építő partnere nem annyira romantikus, mint gondolta. A tárgyaló mélyebb és jelentőségteljesebb kapcsolatra vágyik, amit a gyakorlatiasabb építő fel sem fog, nemhogy meg tudna felelni neki. A tárgyaló időnként felszínesnek találja az építőt, és néha megpróbálja megváltoztatni túlságosan is földhözragadt társát. Az építő egy darabig igyekszik megfelelni a tárgyaló elképzeléseinek, és belemegy „kapcsolatuk” mélyebb boncolgatásába, de később már bosszantja partnere folyamatos igénye önmaga és kapcsolatuk elemzésére. Az építő és a tárgyaló más alapvető kérdésekben is eltérő nézeteket vall, ami szintén csalódásokhoz vezethet. Az építő ragaszkodik a tényekhez, és a konkrét valóságra összpontosítja figyelmét, ellenben a tárgyaló intuitív és imád spekulálni. Kezdetben ugyan elbűvöli az építő realista hozzáállása, később azonban a „hiszem, ha látom” felfogás az idegeire megy. A tárgyaló nem kötődik különösebben a hagyományos értékekhez, nem tisztel megkérdőjelezhetetlen tekintélyeket, és azt sem gondolja, hogy az embernek mindig a „helyes viselkedés” előírásait kellene követnie. Az építő ellenben úgy véli, a régóta fennálló szokásokat tisztelni és őrizni kell, és alapos indok nélkül nem szabad megkérdőjelezni a tekintélyt. Már ez az egy jellemvonásbeli különbség is valódi konfliktushoz vezethet. Ez a két típus időnként a gondolkodásmódjával is őrületbe kergeti a másikat. Az építő a döntéseinél a tényekhez ragaszkodik, mások véleménye nem befolyásolja. Nem akarja, hogy másodlagos megfontolások eltérítsék, egyenes úton halad a célja felé. Nem így a tárgyaló, akit magával ragad a képzelete, és mielőtt döntene, a várható következményekből legendát sző. Időnként odáig fajulhat a dolog, hogy az építő már-már üresfejűnek, a tárgyaló pedig fantáziátlan és unalmas alaknak látja a párját. Konfliktusaik ellenére az építő és a tárgyaló egyaránt szeret fészket rakni. És ha a „társadalom alappillére” meg a „filozófus király” együtt tud működni, szerető és hatékony páros válhat belőlük. Irányító–irányító páros Nemrég egy vállalati jogásszal volt hivatalos találkozóm egy bostoni hotel kávézójában. Másodperceken belül kiderült számomra, hogy irányítóval állok szemben. Magas, markáns arcú, jóképű férfi volt, ami a magas tesztoszteronszint jele. Jól feszített fekete halszálkás öltönyében, vörös nyakkendőjével. Közvetlen, koncentrált, határozott és agresszív ember benyomását keltette. Azt hittem, reggelire felfalja a fél világot. Ismerte a személyiségtípus-vizsgálatomat, és egy kis bevezető beszélgetést követően elárulta, hogy egy önmagához hasonló másik irányítót vett feleségül. Mint elmondta, mindketten rendkívül sikeres ügyvédek, és egyformán analitikus, önmaguktól sokat követelő, határozott emberek. A kapcsolatáról összegzően ezt állapította meg: „Végre egy olyan nőt találtam, aki megért. Nagyon izgalmas dolog.” Két irányító nem feltétlenül vonzódik egymáshoz első látásra, de nem is találják egymást ellenszenvesnek. A chemistry.comon egymás fényképét és bemutatkozó profilját látva az

irányító nők semlegesen reagáltak az irányító férfiakra, azok pedig enyhén pozitívan a nőkre. Ettől függetlenül, ha két irányító egymásba szeret, izgalmas kapcsolat alakulhat ki köztük. Az irányító általában érti a dolgát. Vonzódik a hozzá hasonlóan koncentrált emberekhez, akivel azonos problémái vannak. Ha két irányító találkozik, rögtön részletesen megtárgyalják az érdeklődési területeiket. Mindketten analitikusak, logikusak, szkeptikusak és kritikusak. A tényéknél maradnak, nem szívesen tárják fel vágyaikat, érzéseiket. Szeretnek elméleteket gyártani, vitatkozni. Kimondják, amit gondolnak. Nagyra becsülik egymás direkt, tájékozott és magas elvárásokat támasztó hozzáállását. A négy típus közül ők a legvisszafogottabbak, ami az érzelmeket illeti. Problémáik megoldásakor nem hagyják, hogy az érzelmek befolyásolják őket. Más típusok időnként zárkózottnak, közönyösnek vagy akár hidegnek találják az irányítót, ők azonban kitűnően megértik egymást. És pontosan tudják, hogy a fagyos külső sokszor igazi emberi érzéseket és vágyakat takar. Miután egyikük sem él hamis társasági gesztusokkal, tudják, hogy amikor a másik együttérzését fejezi ki, bocsánatot kér, segítségre vár vagy szerelmet vall, akkor azt komolyan is gondolja. Az irányító határozott típus, de mint tudjuk, nem elhamarkodottan hozza meg döntéseit. Logikusan elemzi a helyzetet, alaposan kiszámítja a lehetséges következményeket, és csak ezután cselekszik. És noha az irányító–irányító páros óvatosnak tűnik, valójában logikusak és gondosak. És mindkét fél nagyra értékeli ezt a másikban. Egyikük sem törődik a szociális konvenciókkal. Az irányító nem hagyománykövető. Nem fogja elcipelni partnerét az általa is felületesnek tekintett társasági eseményekre, inkább néhány közeli barátjának mutatja be párját. Szívesen töltenek meghitt estéket hasonló gondolkodású emberekkel, ahol érdekes témákról beszélgetnek. Ugyancsak kölcsönösen élvezik az éjszakai mozizás, egy kétnapos vakáció vagy a hajnali séta hirtelen támadt ötletét – mindaddig, amíg a spontán időtöltések nem ütköznek valamelyikük munkarendjével vagy hobbijával. Az irányító törekvő és versengő típus. Sokszor eltökélten akar feljutni szakterülete csúcsára, és általában meg is van hozzá az energiája. Karrierjének vagy egyéb célkitűzésének szenteli magát, és ezt az elköteleződést megérti társában is. Mindketten rendkívül függetlenek. Egyikük sem túlságosan birtokló típus, ezért biztosítani tudják egymásnak az előrejutáshoz szükséges időt és teret. Elviselik, sőt kifejezetten élvezik is, ha hosszabb ideig egyedül maradnak és dolgozhatnak. Nem érzik szükségét, hogy a bensőségesség folyamatos hangsúlyozásával tartsák fenn kapcsolatukat. A hálószobában általában szikrázik a levegő. Az irányítónak többnyire erős a szexuális késztetése. És bár az irányító pár a reggeli vagy akár egy gyertyafényes vacsora mellett nem könnyen fejezi ki érzelmeit, szerelmeskedés közben mindketten megnyílnak. Az irányító mélységesen intim dolognak érzi a szexualitást, olyan csodálatos ajándéknak, amelyet adni és kapni is jó. És a másikban is becsüli ezt az attitűdöt. De mint minden kapcsolatban, ebben is előfordulhatnak problémák. Kezdjük azzal, hogy az irányító munkamániás, sőt bármelyik kedvtelésébe képes nyakig belemerülni. Így aztán amikor a biztos kötődés érzésétől a kezdeti szenvedélyes szerelem némileg lanyhul, gyakran már nem szán elég időt a társára. Ez a rossz szokás közvetlenül a magas tesztoszteronszinttel magyarázható. Ted és Jackie példája jut az eszembe. Mindketten túl sokat dolgoznak. A férfi kutató pszichológusi munkájában, ahol rengeteg tanítványért és projektért felelős, felesége a saját kiskereskedelmi vállalkozásában. Észrevétlenül hozzászoktak, hogy szinte alig találkoznak egymással. Végül úgy határoztak, hogy új alapokra helyezik házasságukat, és egyfajta háromszögnek tekintik Ted, Jackie és „a kapcsolat” részvételével. Mostanában minden szombaton elmennek és csinálnak valami izgalmasat együtt, hogy „a kapcsolat” kedvében járjanak. Ez a képzeletbeli „harmadik fél” segít összetartani a házasságukat.

A másik véglet sem kevésbé veszélyezteti a kapcsolatot. Ekkor nem közönyösek, hanem kifejezetten sértegetik egymást. Ez a párosítás imádja a szópárbajt, és a sportban, a kártyában, de még a keresztrejtvényfejtésben is vetélkednek egymással. Mindketten szkeptikusak és magas mércét állítanak fel. Néha azonban agresszívak, sőt egyenesen durvák – előfordul, hogy beszélgetés közben kétségbe vonják egymás állításait vagy logikáját, és annyira kritizálják a másikat, hogy az dühbe gurul. Ekkor aztán az vissza is adja a sértést, mert egyikük sem tűri a megaláztatást. Mindketten nyerni akarnak. Ennek következtében az irányító pár könnyen beleesik abba a hibába, hogy nagyon kevés időt töltenek együtt, olyankor pedig hamar félreértik egymást, és ha nem éreznek kellő tiszteletet a másik részéről, kritikussá válnak, ami csak tovább ront a helyzeten. Ha azonban a két irányító kölcsönösen elismeri egymás tudásszomját és teljesítményvágyát, elegendő időt töltenek együtt, és megtanulnak konstruktívan vitázni, odaadó partnerekké válhatnak. Mindketten nagyon hűségesek. Az irányító nem szívesen vall kudarcot – a kapcsolataiban sem. Általában el akarják kerülni a válás vagy az újabb udvarlási szakasz fáradalmait, inkább elsimítják a konfliktusokat, hogy megmentsék kapcsolatukat. Képesek folyamatos izgalmat találni viszonyukban, különösen ha mindketten szellemi társnak tekintik a másikat. Irányító–tárgyaló páros Bár az irányító és a tárgyaló temperamentumát tekintve tűz és víz, e két típus sokszor első látásra vonzódik a másikhoz, amit párválasztás-vizsgálatom is igazolt. Ez a páros természetes módon kiegészíti egymást. Először is: a gondolkodásmódjuk jól összeülik. Nem szeretik az idejüket érdektelen, felszínes fecsegésre pazarolni, inkább vitatkoznak absztrakt fogalmakról, és állítanak fel elméleteket. Szívesen beszélgetnek filozófiáról, irodalomról, művészetről, tudományról vagy politikáról. Ám a tárgyaló a maga hálózatos gondolkodásával az átfogó összefüggéseket keresi, míg az irányító inkább a nagy egész egy-egy kisebb mozaikdarabjára összpontosít. Tudásával és gondolataival mindkét típus imponál a másiknak, sőt akár le is nyűgözhetik egymást. Jól tudnak közösen dönteni, mert mindegyikük rendelkezik olyan képességgel, amely a másikból hiányzik. A tárgyaló bonyolult belső világában számtalan lehetőség és morális dilemma ütközik, több oldalról látja a problémákat, és többféle megoldást is el tud képzelni. Ennek következtében hajlamos cselekvés helyett tépelődni. Az irányító határozott, de a cél kedvéért vagy a probléma megoldásáért könnyen átsiklik a mellékes részleteken. A tárgyaló minden szemszögből átlátja a kérdést, az irányító pedig képes meghozni a végső döntést. Remek együttest alkotnak, és hatékony megoldást találnak a legtöbb problémára. Társas képességeikben is kiegészítik egymást. Az irányító a négy típus közül a legkevésbé együtt érző, a tárgyaló viszont a legempatikusabb. Az irányító nehezen foglalja szavakba gondolatait és érzéseit, a tárgyaló viszont kiemelkedő nyelvi készségekkel rendelkezik: különösen gyorsan rátalál a helyes kifejezésre. Az irányító érzelmileg visszafogott, a tárgyaló pedig remekül kifejezi érzéseit. Míg az irányító túlságosan szókimondó, nyers és versengő típus, a tárgyaló kedvében akar járni a másiknak. Ily módon társas helyzetekben a tárgyaló könnyen átsiklik az irányító illetlen megjegyzésein, míg az irányító üdítő kíváncsiságával járul hozzá a beszélgetéshez. Ugyanakkor mindkét típus képes elismerni a másik övétől eltérő jellemvonásait. A tárgyaló a társas érintkezésben minden apróságot, egy alig észrevehető fejmozdulatot vagy hangszíneltolódást is értelmezni tud, tehát könnyűszerrel és élvezettel fejti meg az irányító direkt gesztusait. De azt is szereti az irányítóban, hogy egyszerre egy dologra koncentrál, a céljára összpontosít, és tudja, mit akar. Becsüli társában az ambíciót és azt, hogy áldozatokra is kész az előrejutás érdekében.

A nagyrabecsülés azonban kölcsönös. Az irányítót vonzza a tárgyaló lelkesedése, melegszívűsége és emberismerete. Ha nem is vallja be, jólesik neki a tárgyaló együttérzése és szívből jövő támogatása. És bár a négy típus közül legkevésbé ő képes megváltoztatni a véleményét, mégis rokonszenvesnek találja a tárgyaló szellemi rugalmasságát. Az irányító annyira a munkájára összpontosít, hogy néha hajlamos megfeledkezni az élet apró örömeiről, egy rögtönzött vasárnapi piknikről vagy a gyerekek iskolai színielőadásáról, ha társa nem figyelmezteti rájuk. A tárgyaló a maga diplomatikus, de határozott módján képes hatni az irányítóra. Ez a jellemvonás fontos az irányító számára, mert olyan társra vágyik, aki az ő sodró erejű személyiségéhez fogható akaraterővel rendelkezik. A békés, elbűvölő, de határozott tárgyalóban pedig emberére akadt. A személyes autonómiát mindketten sokra tartják. Az irányító jóval inkább ki tudja fejezni a saját függetlenségigényét, miközben a tárgyaló inkább meg akar felelni. Így aztán a tárgyaló csodálja az irányítóban, hogy az képes szabadon cselekedni, az irányító pedig becsüli a tárgyaló kellemes karakterét. És mindketten élvezik a másik által nyújtott bizalmat, szabadságot. A tárgyaló és az irányító sok tekintetben összeülik, de talán az a legfontosabb, ahogy egymásnak udvarolnak és ébren tartják szerelmüket. Egyiküket sem tartja vissza semmi, hogy elmélyedjenek a számukra értékes kapcsolatban, és egyre erősebben köteleződjenek el egymás iránt. Mindketten képesek szerelmükkel a legbensőségesebb kapcsolatra is, habár a tárgyaló ezt könnyebben meg is tudja fogalmazni. Persze, természetesen itt is adódhatnak problémák. Az irányító nem jól fejezi ki az érzelmeit, fontosabb számára a hatékonyság és a logika, ez pedig az érzések kinyilvánításában ügyes, bár időnként szentimentális tárgyalót csalódással tölti el. Az irányító semmit nem szeret kétszer mondani, nem súgja folyton a párja fülébe, hogy „szeretlek”, és nem reagál a tárgyaló számtalan gyengéd rituáléjára, amellyel az a kötődését szeretné megélni. Amennyiben tehát a tárgyaló érdektelenségnek és közömbösségnek kezdi értelmezni az irányító elvontságát és munkamániáját, akkor biztosan nehézségek támadnak közöttük. És miközben a tárgyalót bántja, hogy partnere észre sem veszi, talán már nem is szereti, az irányító úgy fogja érezni, hogy nem értik meg. Eric Kandel Nobel-díjas idegkutató és felesége, Denise házassága, legalábbis kezdetben, jól példázta a két egészen eltérő személyiség közti feszültséget és félreértést. Kandel önéletrajzában, melyből kiolvasható, hogy irányítóként egy tárgyalót vett feleségül, egy válságos fordulópontról tesz említést. „Nem sokkal azután, hogy 1961 márciusában megszületett Paul fiunk, közös életünk talán legsúlyosabb krízisét éltük át feleségemmel. Addig úgy tudtam, szokatlanul harmonikus kapcsolatban élünk… Egyik vasárnap azonban váratlanul berontott a laboratóriumba, ahol dolgoztam, és Pault a karjában tartva kiabálni kezdett: „Ez így nem mehet tovább! Csak magadra gondolsz, meg a munkádra! Mintha mi nem is léteznénk!” Megdöbbentem, és nagyon fájtak a szavai. Annyira belefeledkeztem a munkámba, és… fel se tűnt nekem, hogy… megvontam a szeretetem tőlük (…) Úgy döntöttem, több időt fogok otthon tölteni.” Kandel tehát megoldotta az irányító és a tárgyaló közti klasszikus konfliktust. Ám nem ez az egyetlen veszély fenyegeti kapcsolatukat. Az irányító sokra tartja az önfegyelmet. Ha a tárgyaló hisztizni kezd, az irányító hajlamos érzelmileg visszavonulni, és ellenséges hallgatással elejét venni a további vitáknak. Az irányító a tárgyaló intuitív karaktere miatt is gyakran elveszti a türelmét, gondolatait légből kapottnak, értelmetlennek érzi. Ezzel szemben a tárgyalót egyre jobban idegesíti az irányító ragaszkodása a logikához, különösen, ha az irányító „hiszem, ha látom” típusú pragmatikus gondolkodásával mások lelkébe gázol. E két személyiség általános életszemléletében is eltér egymástól. A tárgyaló sokkal inkább idealista. Az irányítót viszont bosszanthatja a tárgyaló messzemenően humánus

gondolkodása, a tárgyaló pedig esetleg szűk látókörű érzéketlenségnek tartja, hogy az irányító a világ problémáinak megoldását gyakorlatiasabban fogja fel. Gyakran említik ezt a párosítást mint klasszikus példát arra, hogy az „ellentétek vonzzák egymást”. Mindannyian számtalan ilyen párt ismerünk, amikor is a hajszoltan élő, agresszív, nyersen őszinte férfi társas beállítottságú nőt vesz feleségül, aki azután otthont teremt számára és támogatja a karrierjében. A női irányító ugyancsak a komplementer típusát választja. Jó példa erre Hillary Clinton, aki közvetlen, határozott, koncentrált, néha barátságtalanul hűvös személyisége kiegyensúlyozására egy bőbeszédű, melegszívű, nyitott, szintetizáló gondolkodású férfihez ment hozzá. Ha az irányító és a tárgyaló tiszta szívből és józan megfontolásból választja egymást, izgalmas és nagyszerű páros jöhet létre belőlük. Tárgyaló–tárgyaló páros A tárgyaló igazi idealista, szenvedély, szerelem és házasság szempontjából a legkevésbé realista a négy típus közül. A tökéletes partnert és az örök szerelmet kutatja, ennél kevesebbel nem éri be. Inkább egyedül él éveken át, mintsem hogy megelégedjen egy számára nem eléggé mély és jelentős kapcsolattal. Ennek ellenére a tárgyalók az első találkozáskor nem feltétlenül találják egymást rokonszenvesnek. Párválasztás-vizsgálatom azt mutatta, hogy a tárgyaló nő csak rendkívül enyhe vonzalmat érez a tárgyaló férfi iránt, aki viszont kimondottan kerüli a saját típusához tartozó nőt. Ha két tárgyaló mégis egymásba szeret, egy nagy álom válhat valóra. A tárgyaló mindenről beszélni akar partnerének – a gondolatairól, a céljairól, a reményeiről, a csalódásairól, a gyerekkoráról, és mindenekelőtt közös életük bonyodalmairól. A tárgyaló kifelé fordul, ugyanakkor befele is tekint, saját indítékait, gondolatait és érzéseit elemzi. Két tárgyaló tehát a végtelenségig tud beszélni egymásról és önmagáról. Osztozni és kapcsolódni akarnak. Kitűnő kommunikációs készsége folytán a két tárgyaló könnyedén felfedezi egymás pszichéjét. Intuitív módon a másik legapróbb szemöldökrándulásából, testsúlyáthelyezéséből, megváltozott hangszínéből egy sereg finom jelzést olvas ki. Színesen és pontosan meg tudja fogalmazni érzéseit, mindig rátalál a legmegfelelőbb kifejezésre. Rendkívül érzékeny a másik érzéseire és vágyaira. Két tárgyaló együttélése csupa odafigyelés, megértés és megbocsátás. Mindig sok mondanivalójuk van a másik számára. Mindketten átlátják a nagy összefüggéseket, az összeszedett információkból bonyolult gondolati hálózatot alakítanak ki. Szeretnek általánosítani, szintetizálni, eljátszani különféle gondolatokkal, és belebonyolódni a mellékszálakba. Egyformán rendkívül jó képzelőerővel rendelkeznek, néhány apró adatból mindenféle szórakoztató és izgalmas történetet tudnak kerekíteni. Nem meglepő tehát, hogy ez a páros gyakran bocsátkozik emelkedett és ihletett párbeszédbe. A konkrét információkból egy pillanat alatt átfogó elméletet kovácsolnak a világ működéséről és az emberi viselkedés indítékairól. Egyikük sem él-hal a társaságért. De a társadalmi szabályok, a helyes viselkedés normái, a régi hagyományok sem olyan rettenetesen fontosak egy tárgyaló számára. Akárcsak – az építőktől eltekintve – mindenki más, ő sem rajong a konvenciókért. Komolyan hisz abban, hogy minden etikai, társadalmi és politikai helyzet egyedi erkölcsi megfontolást igényel. A legfontosabb számára a saját viselkedése, hogy mindenképpen őszinte és becsületes legyen. A barátokkal való érintkezésben is személyesnek és autentikusnak kell lennie. Feltétlenül bemutatja partnerét a barátainak, akiket a másik is szeretni és tisztelni fog. A tárgyaló romantikus típus. A csillagokat is lehozza az égről, hogy szenvedélyes szerelme megmaradjon. Nemrégen megismerkedtem például egy Pamela nevű hölggyel. Elmesélte, hogy rendszeresen elmetrózik a város másik végébe, csak hogy leendő férjének beszerezzen egy bizonyos különleges salátaöntetet. És még a fülembe suttogta: „Annyira imádja, hogy

képes az üvegből inni, miközben a tévét nézi.” A tárgyalók a világ végéről is felhívják párjukat, hogy érintkezni tudjanak a másikkal. Figyelmesek, ajándékokat visznek, verset írnak és szerenádot adnak. Mindketten azon fáradoznak, hogy minél több szépséget, szenvedélyt, intimitást vigyenek a kapcsolatukba. A tárgyalók a hitüket is megosztják egymással. Többnyire vonzódnak a spiritualitáshoz, ha nem is kimondottan vallásosak. Mély aggodalommal követik közvetlen környezetük és a világ problémáit. Gyakran szánnak pénzt és időt olyasfajta társadalmi ügyekre, mint a jegesmedvék megmentése, a hátrányos helyzetűek oktatása vagy kulturális, oktatási, politikai intézmények támogatása. Becsülik a másikban is az idealizmust, az altruizmust és az aktivitást. Akármennyire ideálisnak tűnik is ez a párosítás, néhány fenyegető csapdahelyzet rejlik benne. Először is a tárgyalónak néha agyára megy, hogy a másik nem tartja eléggé tiszteletben a magánszféráját. Az egyik tárgyaló barátom pontosan így tette tönkre a kapcsolatát. Laura egy buliban jött össze tárgyaló partnerével, Jeffel, és ettől kezdve elválaszthatatlanok voltak. Nem nagyon jártak el, szívesebben hevertek otthon a díványon, és feltárták egymásnak a lelküket. Nemsokára a legapróbb megnyilvánulásuk is mély értelmet nyert a másik számára. Freud híres mondását idézhetnénk: „egy szivar néha csak egy szivar”. Nem így e két tárgyalónak. Ráadásul ők úgy vélték, egy őszinte beszélgetés minden problémát megold. Amikor Jeffnek hosszú utazásokra támadt kedve, hogy különleges zenei rendezvényeken vegyen részt, és Laura nem akart vele menni, kölcsönösen megállapodtak, hogy akkor Jeff másvalakivel, mégpedig volt barátnőjével utazik. A túlzásba vitt őszinteség és kompromisszumkészség miatt egymás iránti érzéseik hamarosan ki is hunytak, és a kapcsolat rövidesen hamvába holt. Továbbá a tárgyaló számára nehéz a döntés. Elvész a végtelen számú lehetőségek szövevényében. Csakis tiszta szívből képes dönteni, mert senkit nem akar megbántani. Ily módon az ilyen páros vontatottan oldja meg a problémákat, a leglogikusabb döntésekhez is túlságosan lágyszívű. A legapróbb technikai probléma is nehézség elé állítja őket. A tárgyalóknak szakembert kell hívniuk, ha nem működik a fűnyíró, vagy be kell üzemelni egy új számítógépet. A személyes konfliktusokat sem tudják kezelni, és egyikük sem túlságosan szókimondó. Így aztán, ha gondok akadnak kapcsolatukban, a tárgyaló valószínűleg csendben nyel, nem panaszkodik, míg egyszer váratlanul kirobban. Hajlamos magában morgolódni, vagy pletykálkodással könnyíteni a lelkén. A legtöbb tárgyaló azonban nagyon lassan lép ki egy kapcsolatból. Magában rágódik, ahelyett hogy cselekedne. Annyira együtt érez a partnerével, és annyira kerüli a konfliktusokat, hogy bármit megtesz, csak ne kelljen kapcsolata problémáival foglalkoznia. Mégsem halasztja a döntést az örökkévalóságig. Ha nem találja meg az igazi intimitást, csalódása felülkerekedik a szorongásán, és elfordul a másiktól, hogy ismét egy örök életre szóló szerelmet keressen magának. Számos tárgyaló pár azonban megtalálja a keresett lelki társát, és sikerül is megtartania. A természet szándéka W. H. Auden írta le egy helyütt: „Minden házasság, akár boldog, akár boldogtalan, végtelenül érdekesebb a mégoly szenvedélyes szerelemnél is.” Tökéletesen egyetértek vele. A házasság olyan, mint egy keleti szőnyeg; közös célok, közös érdeklődés, tisztelet, humor, türelem, kompromisszum és eltökéltség gazdagon átszőtt mintázata. Nincs két pontosan egyforma kapcsolat. Minden személyiségtípus-kombinációnak megvannak a maga értékei. Bizonyos típusú párosítások azonban természetes előnyt élveznek. A felfedező megtalálja játszótársát a másik felfedezőben. Az építő segítőtársra lel a másik építőben. Az irányítónak szellemi társa a tárgyaló, aki viszont lelki társat kap az irányítóban. Ezek a párkapcsolatok

eredendő előnyökkel járnak. Más párosítások több nehézséget rejtenek magukban, a legproblematikusabb pedig az építő és egy másik típusú társ viszonya. Az építő szigorú szokásaiban és sajátos értékeiben a másik három típus nem osztozik. Két irányító vagy két tárgyaló esetében más problémák léphetnek fel – annyira hasonlóak, hogy gyöngeségeik olykor túltesznek erősségeiken. Persze, a biológiai temperamentum mellett számos egyéb tényező is közrejátszhat egy szerelmi kapcsolat fennmaradásában. Ha kiválasztottunk azonos háttérrel rendelkezik, megfelelő az életkora, intelligenciaszintje és képzettsége, van humora és bizonyos társasági rutinja, hozzánk közel álló vallási és társadalmi értékeket vall, hasonló az érdeklődési köre, megfelel az elvárásainknak, vonzó életstílust kínál, megfelel az ideális partnerről alkotott elképzelésünknek, vagyis szerelmi térképünknek, akkor hosszú éveken át fennmaradhat köztünk a lángoló szenvedély. Valójában sokszor azzá is válunk, akinek partnerünk vél minket. Például, ha a férfi humorosnak gondolja a nőt, előfordulhat, hogy az levetkőzi gátlásait, és valóban szellemes lesz. Vagy ha a nő nagyvonalúnak képzeli a férfit, megeshet, hogy az tényleg bőkezűbbé válik. A pszichológusok szerint a boldog házasságban élő párok mindkét tagja idővel felveszi a másik által elképzelt személyiséget, és ez a fajta idealizálás pozitív irányba tereli kapcsolatukat. Ez lehetett a helyzet a maja Napkirály, Hasaw Chan K'awil esetében is, aki feleségét mindig a birodalom legcsodálatosabb asszonyának vélte. Aki valószínűleg az is lett. Azért én azt gyanítom, természetes biológiai temperamentumuk is összeillett.

11. fejezet Hogyan aknázhatjuk ki a hormonokat A természet jó tanácsa Gyere ki a szélére! – mondta A. Félek – mondta B. Gyere ki a szélére! – mondta A. Félek – mondta B. Gyere ki a szélére! – mondta A. És B kiment a szélére. Ugorj! – mondta A. És B ugrott. És elrepült. Ismeretlen szerző Gyakran kérdeznek, nem vette-e el a kedvemet a szerelemtől, hogy annyi mindent tudok róla. Nos, egy cseppet sem. Hiába ismeri az ember a csokoládétorta minden egyes összetevőjét, amikor végül a szájába veszi, ugyanazt a gyönyört éli át. Ugyanígy áll a dolog a szerelemmel. A szerelem mindig hihetetlenül izgalmas. Az a finom érzés, hogy egy egyedülállóan különleges emberrel vagyok; az eksztatikus boldogság és optimizmus, hogy élénken figyelemmel kísérünk mindent, amit szerelmünk tesz és mond; a birtoklási vágy, a mámoros eltökéltség, hogy megnyerjük magunknak ezt a káprázatos teremtést – mindez rátelepszik racionális tudatunkra, és minden ízünkben a vágy és a szenvedély vibrál. Egy csodálatos ember fészkelte be magát az agyunkba. „Bolond s szerelmes oly fövő agyú / S ábrázó képzetű, hogy olyat is lát, / Mit józan ész felfogni képtelen” – írta Shakespeare.

Igaza volt. Ma már, legalábbis részben, tudjuk, mi az a szerelem. Kollégáimmal együtt negyvenkilenc fülig szerelmes férfit és nőt vizsgáltunk agyi szkennerrel, és rögzítettük, milyen aktivitás játszódik le az agyukban, miközben szerelmük fényképét látják. Tizenheten közülük épp szerelmesek voltak, tizenötöt nemrég ért visszautasítás, tizenheten pedig azt állították, több mint húszéves házasság után még most is szerelmesek. Számos agyterület és idegi kör „gyulladt ki”. Elsősorban az agy „jutalmazó rendszere”, a boldogság, a vágyakozás, a motiváltság és a szenvedélyek megéléséért felelős bonyolult hálózat egyes részei. Az egyik agyterület, amely aktívvá válik abban a pillanatban, hogy valakibe beleszeretünk, azonos azzal, ami a kokain beáramlásakor lép működésbe. A szerelem féktelen. De sokkal több is a kokain okozta mámornál. Az emberek világszerte a szerelemről énekelnek, írnak, belesajdul a szívük, élnek-halnak, sőt ölnek is érte. Úgy sejtem tehát, hogy mind a négy személyiségtípus – legyen bár fiatal vagy öreg, meleg vagy heteroszexuális – egyformán védtelen a szerelem ellen. Az Amerikában és Japánban megkérdezett 837 férfi és nő közül a melegek és a leszbikusok is pontosan annyi szenvedélyt árultak el, mint a heteroszexuálisuk. De ismerek olyan ötéves gyereket és nyolcvan év feletti férfiakat és nőket is, akik valakiért epekednek. Mindenki lehet szerelmes. Hogyan váltjuk ki ezt az őrületet önmagunkban és a másikban? És hogyan őrizzük meg a lángoló szenvedélyt? Nem vagyok terapeuta. De valamit sikerült megértenem a természet leleményes trükkjeiből. Alább következik néhány ajánlás minden egyes személyiségtípus és szerelmeseik számára. A felfedező „Merítsd ki a lehetséges határait!” – tanácsolta Pindarosz ógörög költő. A felfedező így is tesz. Spontán vonzódik az emberekhez, olyan impulzív, hogy egy pillanat alatt szerelembe eshet. Még amikor hosszú távú kapcsolatot keres, akkor is hajlamos sietősen eljárni. Felfedezőként tehát ne rohanjunk! Ne keveredjünk túlságosan gyorsan bele egy kapcsolatba! Miután a felfedező spontán módon nagylelkű, hajlamos túl hamar ajándékokat adni. Ismerek egy férfit, aki nemrégiben két tucat hosszú szárú rózsát adott egy nőnek, csak azért, mert az az ebéd mellett izgalmas beszélgetést folytatott vele. A nő azt hitte, hogy a férfi beleszeretett, és keserűen csalódott, amikor megtudta, hogy az fülig szerelmes valaki másba. Ne szórjuk a virágokat, könyveket, jegyeket, még a kis ajándékokat se, hacsak nem akarunk szerelmi kapcsolatba keveredni az illetővel, vagy nincs valamilyen más nyilvánvaló szándékunk! Álljunk ellen a nagyvonalú kísértésnek, ne fizessük ki a vacsoraszámlát, ne csapjunk világra szóló bulit újdonsült szeretőnk összes barátjának, mert kellemetlen elvárásokat kelthetünk vele! Ne ígérjünk olyat, amit nem tudunk betartani! A másik három típushoz tartozók hajlamosak komolyabban venni a dolgot, mint ahogy mi gondoljuk. A felfedező autonómiára vágyik, és esetleg félreérti, ha valaki őszintén aggódik érte, mert uralkodási szándékot feltételez. Nyugalom! Van, aki jobban érzi magát, ha törődhet velünk! Úgyhogy ha segíteni akar, fogadjuk csak el! Ne aggódjunk pusztán azért, mert leendő partnerünk óvatosabbnak és hagyománytisztelőbbnek tűnik nálunk! Megeshet, hogy a visszafogott felszín alatt egy csodálatos ember rejtőzik, aki készen áll a kalandokra, és csak arra vár, hogy egy felfedező vezesse az úton. Ne írjunk le valakit, mint érdektelent csak azért, mert nyugodt, rendes, megbízható! Lehet, hogy pont ő tudja megteremteni azt a nyugodt otthont, amelyre vágyunk.

Ne nagyon beszéljünk a párunknak más nőkről és férfiakról, akikkel szerelmi kapcsolatban álltunk – akármilyen lenyűgöző is a történet, és múltunk akármilyen látványos eseményével akarjuk elkápráztatni! Nem mindenki hall szívesen korábbi kapcsolatainkról. Ne feledjük, puszta ránézésre senkinek nem lehet megítélni a szexuális jártasságát! Ne ítéljünk tehát elsietve leendő szeretőnk szexuális gyakorlottságáról! Ne ugrassunk és ne tréfáljunk meg senkit! Partnerünk hadd ismerjen meg jobban, mielőtt olyasmivel lepnénk meg, ami esetleg visszafelé sülhet el! És ne essünk túlzásokba! A pénz általában másodlagos jelentőséggel bír a felfedező számára, különösen, ha segítségével kalandokhoz juthat. Ám a spórolás is egyfajta kaland lehet. Tartsuk tehát tiszteletben, ha partnerünk vigyáz a pénzre – megeshet, hogy ő fogja finanszírozni gyermekeink iskoláztatását! Ne higgyük, hogy aki nem mutatja meg rögtön a humorérzékét, az sótlan figura! Legyünk türelemmel! Több olyan embert ismerek, akit eleinte unalmasnak hittem, csak később derült ki róla, hogy fergeteges humora van! A felfedezőt nem különösebben érdekli a saját valódi lénye. Amikor valaki mély pszichológiai elemzésekbe bocsátkozik, azt néha fárasztónak érzi. De ha partnerünk azt szeretné, beszéljünk magunkról, engedjük el magunkat! Fedezzük fel azt a szűz területet, amelyet úgy hívnak: én. A legtöbb felfedező számára nehéz a kitárulkozás. Lényeges kérdésekkel kapcsolatban azonban nem ajánlatos titokzatoskodni. Ha van valami a háttérben, amit partnerünknek tudnia kell, ki vele! Értékelni fogja nyíltságunkat, és jobban megbízik majd bennünk, mintha visszatartanánk az információt. És ami a legfontosabb – ha találtunk valakit, aki komolyan érdekel minket, ne találkozzunk másokkal; minden energiánkkal rá koncentráljunk! Egy jó kapcsolat több ajtót tár ki előttünk, mint amennyit bezár. Végül felfedezőként gondoljunk arra is, más személyiség-típusúak hogyan fognak reagálni ránk! Ha egy tárgyalóhoz akarunk kapcsolódni, vessük latba kreativitásunkat! Gazdag képzelőereje folytán értékelni fogja eredetiségünket. Az építő kérdéseit fogadjuk türelemmel, és segítsünk neki, hogy ő is feloldódjon! Ne izgassuk magunkat az irányító elevenünkbe vágó vagy fensőbbséges megjegyzésein, megeshet, hogy magával ragadóan izgalmas beszélgetésbe tudunk vele bocsátkozni! Ha pedig magunkhoz hasonló felfedezővel hoz össze a sors, önfeledten adjuk át magunkat az élménynek, hogy igazi játszótársra leltünk! Ám ha hosszú távú kapcsolatban gondolkodunk, derítsük ki, hogy vajon partnerünk is erre vágyik-e. És ha nem, ne várjunk rá – lépjünk ki mi magunk! Ha felfedezővel járunk, készüljünk fel, hogy napról napra meg fogjuk élni a szerelmet! Sose legyünk unalmasak! Ethel Wilson regényíró jól fogalmazta meg a felfedező attitűdjét: „Unalmasnak lenni illetlenség.” Ha nem muszáj, ne megszokásból cselekedjünk, és rugalmasan tervezzünk! Vegyük fel a tempót a másik felfedező energikusságával és optimizmusával! Keressük a szellemi és a fizikai kalandot! Fedezzük fel a gondolatait! Ne fárasszuk aprólékos részletekkel! Kerüljük a fárasztó ismétléseket! Soha ne moralizáljunk! Próbáljuk kifejezni az érzéseinket! Legyünk játékosak! És miután a felfedező nem szab korlátokat a másiknak, élvezzük a szabadságot! Az építő „A szív örökké tapasztalatlan” – jelentette ki Henry David Thoreau. És ez igaz. Megesik, hogy a legbölcsebb férfi és nő is bolond módjára viselkedik, amikor szerelmes. Mégis minden személyiségtípusnak megvannak a maga gyengéi és erősségei. Az építőnek is. Építőként legelőször is ne hagyjuk, hogy egy kapcsolatban a tervezés és az időbeosztás vágya közénk álljon! Álljunk készen változtatni megrögzött szokásainkon és

elképzeléseinken! Ahogy F. Scott Fitzgerald fogalmazott: „Az életerő nemcsak a kitartásban, de az újrakezdés képességében is megmutatkozhat.” A rugalmasság létfontosságú az udvarlásban. Találjunk rá módot, hogy néha kettesben maradhassunk azzal, aki érdeklődik irántunk! Az építő többnyire társas ember. Barátok és kollégák gazdag hálózatát építi ki, és élvezi, hogy mindenkivel „jóban van”. Ezért hajlamos az új partnerét is magával vinni, amikor a barátaival találkozik. Nem minden lehetséges partner szeretne azonban rögtön találkozni a társaságunkkal, van, aki kezdetben szívesebben lenne csak velünk. Például évekkel ezelőtt összejöttem egy építővel. Felületes ismeretségben voltunk, amikor egyszer találkozót kért tőlem. Még aznap este három különböző összejövetelre vitt el. Az üzletfeleivel beszélgettem egy ügyvédek számára rendezett fogadáson, találkoztam a barátaival Greenwich Village-ben egy ismerős lányának a könyvbemutatóján, és részt vettem a New York-i írek rendezvényén. Kedvelem a változatosságot, de nem nagyon tudtam két értelmes szót váltani vele. Így aztán unalmasnak és frusztrálónak éreztem az estét. Miután az építő hajlamos időt és energiát nem kímélve hálátlan feladatokat is vállalni, gyakran túlzásokba esik, hogy valakinek segíthessen. Ha tehát valaki az építő típusba tartozik, előbb győződjön meg róla, hogy potenciális partnere valóban érdeklődik iránta; csak azután szerelje meg a kocsiját, vagy tegyen neki egyéb szívességeket! Ne erőltesse rá kéretlenül a segítségét! Ne engedje, hogy ágyba kényszerítsék, mielőtt magának is kedve támadna hozzá! Az igazi partner tiszteletben fogja tartani a kívánalmait. És a kapcsolat elmélyülésével tanulja meg nyilvánvalóvá tenni, milyen szexuális igényei vannak! Az építő néha merő hagyománytiszteletből nem szívesen mondja meg, mit szeretne a szexben. Az építő komolyan veszi a barátok és a családtagok véleményét, és bármilyen kritika képes összetörni őt. Ne hagyja tehát, hogy barátai kedvezőtlen véleménye esetleg tönkretegye bimbózó kapcsolatát! De ugyanígy ne várja, hogy friss partnere egyből megkedvelje a barátait! Ha Ön könnyedén barátkozik is, van, akinek ehhez több időre van szüksége. A szerénység vonzó tulajdonság, ám az építő saját teljesítményével kapcsolatban olykor túlságosan is szerény. Hadd szerezzen tudomást a partnere is néhány dologról, amit elért, bizonyára neki is jól esik, ha lenyűgözi. Nem mindenki annyira rendes, mint az építő. Ha tehát olyasvalakivel kerül össze, aki egy kicsit zűrösebb, nézze el neki, vagy tekintse úgy, hogy talán majd segíthet neki – ha itt az ideje. Soha ne bíráljon szemtől szemben a szerelmi kapcsolatban! A helyes gondolkodásnak és viselkedésnek számtalan lehetősége van. Nagyon vigyázzon a moralizálással! Hannah Whitall Smith, 19. századi szónok így fogalmazott: „A jó tanács titka, hogy az ember őszintén adja, és cseppet se számítson, vajon megfogadják-e vagy sem, soha; és ne próbáljuk erőszakkal jó útra terelni az embereket!” Ha olyasvalakivel találkozik, aki az építő számára teljesen ismeretlen területhez ért, bátran kérdezgesse róla! Partnerét el fogja bűvölni az érdeklődésével, de Ön is érdekesebbnek tűnik általa. Védelmező-gondoskodó törekvései kedvező fogadtatásra találnak, csak nehogy túlzásba vigye őket! Ne próbálja sárba tiporni partnere függetlenségi igényét. Az építő szereti „kézben tartani” a társas helyzeteket. Ugyanakkor azt nem szeretné, ha uralkodónak látnák. Próbáljon játékos lenni! Remek dolog, ha valaki tiszteletre méltó. Ám ha túlságosan visszafogott, türelmes és gyakorlatias, félő, hogy unalmasnak fogják találni. Ne féljen a pénzköltéstől! Az építő a legtakarékosabb a négy típus közül. Ám az udvarlás gyakran pénzbe kerül, és nyilván Ön is szeretné, hogy nagyvonalúnak lássák.

Erősítse a romantikus tulajdonságait! Egy spontán szó, gyengéd gesztus bensőséges, megnyugtató hangulatú. Vállaljon kockázatot! A szerelemben meg kell ragadni a lehetőséget. „Aki mer, az nyer” – tartja a közmondás. Vágjon bele és kockáztasson! Aki építőként egy felfedezővel jár, fogja vissza a részletekre vonatkozó kérdéseit, figyeljen oda partnere elméleteire és gondolataira! Ne ijedjen meg az irányító versengésre és gyors döntésekre való hajlamától! A tárgyalóval a személyes kötődésre helyezze a hangsúlyt, beszéljen magáról, legbensőbb érzéseiről! A másik építővel szemben pedig legyen különösen udvarias! Neki is megvannak a hagyományos értékei. A négy típus közül valószínűleg a másik építő fogja a legjobban értékelni! Ha viszont egy másik típusú ember egy építővel kerül össze, ne felejtse, hogy az építő konkrétumokat szeret hallani. A tervek, események, társadalmi kötelezettségek és emberek kapcsán részletekbe menően akar beszélgetni. Sokszor nagyon jó megfigyelő, úgyhogy a részletekről beszélgessen vele, akármiről van szó – az építő imádja a részleteket… Kerülje az olyan fordulatokat, mint „azt gyanítom…”, „úgy képzelném…”, amelyek bizonytalanságra utalnak. Ha tud, legyen rendes és nyugodt! Társas kötelezettségeit tervezze meg, és lehetőség szerint tartsa is magát hozzá! Tartsa tiszteletben, hogy az építő számára fontos az időbeosztás és a szokások! Ha valami új javaslattal áll elő, kerülje a kockázatot! Szervezze meg a találkozásaikat! Becsülje meg az építő hűségét és hagyományos értékeit, ne feledje, hogy ezt ő is méltányolni fogja. Az irányító „Az embernek bele kell kapaszkodnia a szívébe, mert ha elengedi, hamarosan a fejét is elveszti” – írta Nietzsche. Az irányító, akárcsak az építő, kézben akarja tartani önmagát és a szerelmét is. Az építővel ellentétben azonban az irányító se nem óvatos, se nem társasági ember. Legtöbben közülük még udvarolni se szeretnek, legszívesebben ráütnék a pecsétet az ügyletre, és mennének tovább a maguk útján. Így tehát az irányító, ha megtalálja „lelki társát”, eltökélten – és sietősen – udvarol. Üzleti ügyekben ez a hév kifejezetten hasznos, ám az igazi szerelemre rátalálni sokkal hosszabb folyamat. Az irányító direktsége és határozottsága pedig elijesztheti azt a potenciális partnert, akinek lassabb tempóra van szüksége. Emlékszem saját múltamból egy irányítóra, aki a harmadik randevún bevonult a lakásomba, felmérte a terepet, és rögtön méricskélni kezdett a nappalim ablakánál. Majd megjegyezte, hogy itt nem lesz elég hely az ő íróasztalának, márpedig neki az a legfontosabb tulajdontárgya. Megrémültem. Én abban sem voltam még biztos, hogy kapcsolatot akarok-e vele, ő meg már a közös jövőnket tervezgette. Az irányítónak tehát – lassan a testtel! „A zsenialitás színtiszta türelem” – írta Buffon gróf, francia természetkutató. Az irányító türelmetlensége az udvarlás idején másfajta problémát is okozhat. Az ilyen férfi vagy nő szeret hamar a lényegre térni, és ideges lesz, ha a beszélgetés közben partnere elkanyarodik a témától. Tehát nyugalom! Próbálja élvezni az ilyen kitérőket is! Ezekből is ötleteket, gondolatokat meríthet, miközben partnerét is jobban megismeri. Ne merüljön el annyira a munkájában, hogy elhanyagolja szerelmét! Vigye el különböző programokra, még ha éppen szívesebben is maradna az íróasztalánál! A kapcsolatok úgy működnek, mint az üzlet – aki sikert akar, be kell fektetnie. Vitatkozó, vetélkedő vénáját hagyja a munkahelyén, ha élvezni akarja a partnerével töltött időt! Nem mindenki szereti, ha minden megjegyzését tényekkel és logikai okfejtésekkel kell alátámasztania. Az irányító ki nem állhatja az ostoba embert. És ha a partnere nem érdekli tovább, hajlamos tudomást sem venni róla. Úgyhogy, ha olyasvalakivel találkozik, aki kezdetben

unalmasnak tűnik, próbáljon meg legalább valami érdekeset találni benne, és arra koncentrálni, amíg nem tud diplomatikusan távozni. Például aktív módon figyelje, időnként ismételje el, amit partnere mond, így az látni fogja, hogy odafigyel rá. Bár az irányító gyorsan tud dönteni, az önfegyelmet is értékeli. Nem kedveli a hebehurgya embereket. Próbálja meg mégiscsak értékelni a lendületüket! Egy „szabad szellem” energiát és kreativitást hozhat a házba, és megeshet, hogy neki is van esze. Fejezze ki az érzelmeit! Az irányító túlságosan visszafogott. Pedig a legtöbb ember érdekesnek találja, ha valaki kimutatja az érzéseit, és az érzékenyebbik oldalát sem rejtegeti. Figyeljen oda rá, amikor partnere kimutatja az érzéseit! Jelezzen vissza, hogy megérti és tudja, mit érez! Ne siessen közölni vele, hogy kételkedik a hallottakkal kapcsolatban! Az irányító olyan szkeptikus tud lenni, hogy a legcsapongóbb képzelet is megfagy tőle. Ne akarja túl gyorsan megítélni, mit érez a másik vele kapcsolatban! Az irányító sok esetben hiperérzékenységgel reagál a visszautasítás legapróbb jelére, és félreérti partnere szándékait. Vigyázzon, nehogy hosszú monológokat tartson a munkájáról, gondolatairól, egyéb, esetleg csak számára érdekes kérdésekről! Az udvarlásnál a kölcsönös eszmecsere a fontos. A hízelgést pedig ne vegye túl komolyan! Miután az irányító többnyire azt mondja, amit gondol, sokszor azt feltételezi, hogy a másik ember ugyanolyan őszinte és szókimondó. Pedig, mint a francia közmondás tartja, „aki nyal, az harapni is tud”. Ne ugrassa partnerét, ha még nem ismeri megfelelően, de ha mégis, ha látja, hogy ez bosszantja őt, azonnal hagyja abba! A humor, amennyire megerősítheti, ugyanúgy porrá is zúzhatja a bimbózó kapcsolatot. Az irányító kedveli és komolyan veszi a szexet, de az egyéjszakás kalandot is élvezni tudja. Legyen óvatos az ilyen rövid kapcsolatokban: a szeretkezés váratlan érzéseket válthat ki az agyban – és egyszer csak azon kapja magát, hogy olyan kapcsolatba kezdett, amelyet nem akar, vagy épp ellenkezőleg, megbántódik, mert titokzatos partnere nem akarja többé látni. Ha irányítóként felfedezővel randevúzunk, élvezzük vele együtt a gondolatok elemzését! Ha viszont tárgyalónak udvarolunk, hagyjuk, hogy minden szemszögből átgondolja a beszélgetést, ne kényszerítsük egyértelmű kijelentésekre! Az építő kérdéseire feleljünk részletesen, precizitásunkat bizonyára értékelni fogja! Ha pedig egy másik irányítóval találkozgatunk, soha ne mondjuk le a randevút csak azért, hogy bent maradhassunk az irodában, vagy egyéb szenvedélyünknek hódolhassunk! De neki se engedjük meg a halasztást! Freud szerint az életben két nagy öröm van: a munka és a szerelem. Tehát az utóbbiról se feledkezzünk meg! Az irányító, akárcsak az összes többi típus, azokkal tud a legjobban kommunikálni, akik értik a stílusát. Aki tehát irányítóval kerül össze, ülés közben lazán hátradőlhet, mert az irányítók becsülik a magabiztosságot. Erősen figyeljen rá, de ne nézzen mereven a szemébe – ez a típus kellemetlenül érzi magát ilyenkor! Legyen logikus, pontos, egyértelmű! Ne fecsegjen! Legyen határozott! Kerülje a bő lére eresztett megjegyzéseket és a magyarázkodást, szorítkozzon a lényegre! És örüljön az irányító szókimondó természetének – így az ember mindig tudhatja, hányadán áll vele! Ne legyen túl önkritikus, az ilyesmit az irányító betegesnek tartja! Tudnia kell, hogy az irányító sokszor szenvedélyes vitázó, szeret kakaskodni, bátran mondjon tehát ellent neki! És ami a legfontosabb, kezdeményezzen izgalmas beszélgetéseket, és vigye is végig azokat! Ne feledje: az irányítónak szellemi társ kell! A tárgyaló „Minden választás egyben elutasítás is” – írta Jean-Paul Sartre. A tárgyaló fájdalmasan tudatában van ennek. Minden lehetőséget minden szempontból számba vesz, és bele tud

bolondulni, amikor egy kapcsolat elkezdésének (vagy befejezésének) végtelen számú következményét és összes csapdáját végiggondolja. Aki tehát tárgyaló, próbáljon kevesebbet rágódni a kapcsolat várható előnyein és problémáin! Nem azt mondom, hogy ne „hallgasson a szívére”. Az intuíciók révén agya értékes információkat közöl vele. Ám a tárgyaló a finom árnyalatok világában él, ahol minden fejtartásnak, hanglejtésnek, testtartásnak megvan a maga jelentősége. Ezért tehát túl sok mindent képes belelátni partnere viselkedésébe, és egyszerűsít. Próbáljon közvetlenebb, célratörőbb lenni! Tanuljon egy kicsit a macskáktól, akikről Joseph Wood Krutch kritikus azt írta: „Mintha a macskáknak az lenne az alapelvük, hogy semmilyen kárt ne okozzanak, mégis megkapják, amire szükségük van.” A tárgyaló időnként annyira diplomatikus, hogy potenciális partnerének fogalma sincs, ki ő és mit akar. Álljon ki magáért! Amikor partnere vitatja a nézeteit, támadjon vissza! Ne legyen annyira jólnevelt, tapintatos és empatikus, hogy az már gerinctelenségnek tűnjön! Álljon ki az álláspontja mellett! Mindenekelőtt ne akarjon mindenkit kiengesztelni! A tárgyaló időnként túlságosan is igyekszik mások kedvében járni. De ne is morgolódjon! A tárgyaló nagyon jól emlékszik az érzelmi élményekre, különösen a rosszakra. És jó eséllyel a legapróbb baklövést is megjegyzi. A másik három típus azonban nem bánik annyira jól az emberekkel, mint a legtöbb tárgyaló. Próbálja tehát elnézni és elfeledni partnere apróbb ügyetlenségeit! Kerülje a bőbeszédűséget! Kiváló nyelvi képességei folytán szavakkal is le tudja hengerelni partnerét, különösen, ha imponálni akar neki. Beszélgetés közben próbáljon egy dolognál maradni, és azt alaposan körüljárni, mielőtt valami másra térne át! Semmit ne vizsgáljon egyszerre túl sok oldaláról! Nem mindenkit foglalkoztat szándékainak és benső lényegének boncolgatása. Úgyhogy ne merüljön el a másik pszichológiai alkatának és kapcsolatuk lényegének elemzésében, ha őt nem érdekli ez a fajta önvizsgálat. Alakítson ki egyfajta egészséges szkepticizmust! A tárgyaló hajlamos túlságosan, néha már a hiszékenységig menően megbízni másokban. Ne vegye mindig szívére barátai és családtagjai véleményét arról, akit éppen kezd megkedvelni! Legjobban Ön tudja, mire van szüksége egy kapcsolatban. Ne kövesse feltétlenül partnere szexuális elképzeléseit, csak, ha Ön is lelkesedik értük! A saját tempójához tartsa magát, és egyértelműen jelezze partnerének, az meddig mehet el. Van, aki annyira koncentrál arra, amivel éppen foglalkozik, hogy meg sem hallja, ha valaki bejön a szobába. Próbáljon nem megbántódni ezen! Általában ne reagálja túl azt a sok apró súrlódást, amely minden kapcsolatban előfordul! Nem mindenki kedveli a hisztérikus hölgyeket és urakat. Csak akkor mondjon bókot, ha szívből jön! Merő udvariasságból ne! Ha pedig bókot kap, fogadja el! A tárgyaló hajlamos lerázni magáról az elismerést, egyúttal azt is megsemmisítve, akitől érkezett. De ne is szabadkozzon, csak ha őszintén gondolja! A tárgyaló sokszor azért kér bocsánatot, hogy a másik jobban érezze magát. Van azonban, aki ezt inkább gyengeségnek, mint kedvességnek tekinti. Randevún soha ne foglalkozzon egyszerre több dologgal! Úgy tűnhet, hogy nem figyel teljesen oda, vagy ami még rosszabb, hogy őszintétlen, szétesett alak, akit ez az egész nem érdekel. Viszont cselekedjen magabiztosan, még ha belülről nem is így érzi magát! Mindkét nem a magabiztos embereket kedveli.

Ne elégedjen meg soha olyan kapcsolattal, amely nem elég mély és őszinte! A tárgyaló gyűlöli a konfrontációt, együttérzésből, a konfliktusoktól és a magánytól való rettegésből hajlamos túl sokáig ragaszkodni egy rossz kapcsolathoz. Nézzen szembe a traumával! Ne feledje a zen szólást: „A kijárat az ajtón át vezet.” Tárgyalóként bensőséges kapcsolatot alakíthatunk ki a fontos személyes kérdésekről folytatott négyszemközti beszélgetések által. Ám mindig gondoljunk arra, hogy más típusok másban élik meg az intimitást. A felfedező például akkor érzi közel magát partneréhez, amikor közösen vesznek részt valamilyen kalandos tevékenységben. Az építő számára ugyanez valamilyen társas eseményen érhető el, amelyen párjával együtt vesz részt. Az irányító leginkább akkor érzi magát közel kedveséhez, amikor komoly, olykor vitába torkolló intellektuális beszélgetést folytatnak. Tudjuk meg, partnerünk számára mit jelent az intimitás, és ennek éppúgy adjunk teret, mint a saját igényünknek. Ha tárgyalóként egy felfedezővel randevúzunk, ne vegyük komolyan kedvességét mindaddig, amíg nem mutat irántunk komoly érdeklődést. Ne feledjük, hogy az építő nem azért tesz fel kérdéseket, hogy kritizáljon! Ne legyünk annyira udvariasak az irányítóval, hogy gyengének tartson bennünket, sőt legyünk szókimondóak! Ha pedig egy másik tárgyalónak udvarolunk, próbáljuk elkerülni „kapcsolatunk” örökös elemzését. És mi a teendő, ha másmilyen személyiségtípusként tárgyalónak akarunk udvarolni? Gondolatokról beszélgessünk vele, kerüljük az üres fecsegést, vegyük komolyan a gondolatait és a véleményét! Érzéseinket is hagyjuk érvényesülni a beszélgetésben! A tárgyaló élvezi a kitárulkozást és az érzelmek kifejezését. Nyugodtan meséljünk neki magunkról, hiszen meg akar ismerni bennünket! Legmélyebb érzéseit is megosztja velünk abban a reményben, hogy mi is viszonozzuk. Hallgassuk meg őt figyelmesen! Forduljunk szembe vele, hajoljunk felé, nézzünk egyenesen a szemébe! És mosolyogjunk! Őszintének és odafigyelőnek kell lennünk vele, mert a tárgyaló szereti a melegséget. Ne feledjük, hogy a tárgyaló nem szókimondó típus, és nem szeret nemet mondani! Meg kell próbálnunk a sorok között olvasni, hogy meghalljuk, mit is mond valójában. Ne rivalizáljunk és ne legyünk agresszívak vele! És főleg ne vágjunk a szavába – a tárgyaló sem szakítja félbe a másikat. És ami a legfontosabb, adjunk tápot képzelőerejének! „A boldogság olyan, mint a pillangó. Ha üldözzük, elszáll. De ha elfordulunk tőle, és mással foglalkozunk, szép csendben a vállunkra telepszik.” Henry Dávid Thoreau tudta, hogy a boldogságot, különösen a szerelemben, nem foghatjuk meg hálóval. De felkészülhetünk rá, mindazt felhasználva, amit az emberi természetről tudunk – hogy ha a szerelem végre beköszönt, ne veszítsük hamar el. Íme, néhány alapvető tudnivaló a természet működéséről, amelynek a párkeresés ősi játékában mind a négy személyiségtípus hasznát veheti. Legyünk szeretetre méltóak! Ahogy Ovidius mondja: „Ha azt akarod, hogy szeressenek, légy szeretetre méltó!” A férfiak általában olyan nőt keresnek, akivel könnyű beszélgetni, aki melegszívű, intelligens, aranyos, energikus és magabiztos, a nők pedig a fesztelen, érzékeny és okos férfiakat kedvelik. Mindkét nem megfontolt, megértő, vidám és becsületes partnerre vágyik. Mégse akarjunk tökéletesek lenni! A helyzet az, hogy a férfiakat kevésbé vonzzák az olyan nők, akiket tökéletesnek látnak, mint a csak majdnem tökéletesek, akik azért néha elkövetnek egy-egy hibát. Hibázzunk csak bátran! De azért maradjunk szeretetre méltóak! Különösen ajánlom ezt a tanácsot a (néha nem őszinte) felfedező és az (időnként túlságosan elvont) irányító figyelmébe.

Szeressük önmagunkat! Ahogy a pszichológusok gyakran hangsúlyozzák, ahhoz, hogy megtaláljuk lelki társunkat, legelőször is önmagunkat kell megszeretnünk. Ez persze nyilván nem teljesen igaz. Évmilliókkal ezelőtt elődeink (akárcsak egy csomó más élőlény) mindenféle önismeret és önszeretet nélkül is rátaláltak az „Igazira”. Nem feltétlenül muszáj szeretnünk magunkat ahhoz, hogy rátaláljunk szerelmünkre. Ennek ellenére az a helyzet, hogy a hím csimpánzoknak különösen tetszenek az önmagukkal elégedett nőstények. Ugyanez áll az emberre is. Ha vonzónak tartjuk magunkat, viselkedésünket áthatja az önbizalom, ami aztán valóban vonzóan hat a többi emberre. A magabiztos emberek barátságosabbak, nyitottabbak és többet flörtölnek – ezek a jellemvonások pedig szintén vonzzák az ellenkező nemet. 2006-ban két középiskolás diák egy rendkívül izgalmas tudományos vállalkozásba fogott. Ian Panchèvre és Stephen Odanovich a texasi San Antonio bevásárlóközpontjaiban és utcáin megszólított százhuszonöt lányt, és megpróbálták felcsípni őket. Fellépésük során az ifjú kutatók a magabiztosság ötféle szintjét alkalmazták: félénk, bizonytalan, szerény, magabiztos vagy pimasz emberként nyilvánultak meg. Ötpercnyi beszélgetés után elárulták a lányoknak, hogy egy kutatásban vesznek részt, és megkérték őket, töltsenek ki egy kérdőívet a beszélgetés alatt szerzett benyomásaikról. A magabiztos fellépés bizonyult a legsikeresebb udvarlási stratégiának. Legyünk tehát magabiztosak! Mozgásunk és viselkedésünk sugározzon önbizalmat! Ha nem is szeretjük magunkat, tegyünk úgy, „mintha”! Egy jó svádájú barátom kedvenc fordulatával: „ide nekem az oroszlánt is!” Még jobb, ha kigondolunk magunknak egy mondatot, amelyet aztán a zuhany alatt, a kocsiban vagy bárhol máshol mondogathatunk. Például – „szeretem magam, mert ilyen meg olyan vagyok”. Találjunk valamit, amit őszintén szeretünk magunkban, és azt ismételgessük! (A tárgyaló se elemezze ezt a gyakorlatot, egyszerűen csak csinálja!) Legyen rá gondunk, hogy ez a mondat mosolyt csalogasson az arcunkra, hangunk csengő, lépteink magabiztosak legyenek tőle. Ne mi legyünk önmagunk legádázabb ellensége. Ahogy Henry Wadsworth Longfellow írta: „Nem a zsúfolt utcák morajlásában, Nem a tomboló tömegekben, Magunkban rejlik diadal és bukás.” Dicsekedjünk – de csak módjával! Egy kicsit még dicsekedhetünk is. Elvégre az udvarlás nem az őszinteségről, hanem a sikerről szól. Ezt mintha a földkerekség minden állata tudná, csak mi, emberek nem. Vajon a pávakakas szerényen elrejti színpompás faroktollait az arra sétáló pávatyúk elől? Csillogtassuk hát a fóliáinkat! Versek, színdarabok, novellák megírásában megcsillanó tehetségünk, zeneszerzői vénánk, vallási buzgalmunk, humorérzékünk, erkölcsi erényeink, matematikai képességünk, karitatív késztetéseink, politikai meggyőződésünk, de akár kitartásunk vagy kedvességünk is mindmind olyan elvont, látszólag haszontalan emberi tulajdonság, amely, legalábbis részben, azért alakult ki az evolúció során, hogy lenyűgözzük velük potenciális partnerünket, és nyertesen kerüljünk ki a párválasztási játszmából. Dicsekedjünk tehát egy kicsit! Különösen a tárgyalónak és az építőnek kell megszívlelnie ezt a tanácsot. Ez a két típus ugyanis annyira szerény, hogy néha kimondottan kisebbíti saját érdemeit, ami az irányító szemében sokszor gyengeségnek, a felfedező számára pedig elszalasztott alkalomnak tűnik. Ha viszont a (versengést élvező) irányító vagy (a túlzásra hajlamos) felfedező típusába tartozunk, akkor vigyázzunk a dicsekvéssel, nehogy túljátsszuk a szerepünket!

Ne kéressük magunkat! Gyakran kérdezik tőlem, jó-e, ha az ember a kapcsolat elején „kéreti magát”. Őszintén szólva nem nagyon láttam még olyan embert, akinél ez bevált volna. Mert ha valaki iránt érdeklődni kezdünk, nagyon nehéz visszafojtani az érzéseinket. Mégis azt mondom, ha nehéz megszerezni valakit, annak meglehet a biológiai előnye. Az akadályok ugyanis fokozzák a szerelem érzését, ezt nevezem én frusztrációs vonzalomnak, ugyanis az öröm, az energikusság, az összpontosítás és a motiváltság érzéséért felelős agyi pályák mindaddig működnek, amíg el nem érik céljukat. Mindenesetre öt tudományos elemzés is foglalkozik a magakéretés hasznával, de egyik sem jutott arra a következtetésre, hogy ez a stratégia növelné az esélyt a másik megszerzésére. A nőknek még kevésbé van ínyükre ez a fajta udvarlási játszma: a távolságtartó, túlságosan válogatós férfiakat kifejezetten idegesítenek tartják. Azt hiszem, ez az udvarlási stratégia – a maga módján – minden személyiségtípust bosszúsággal tölt el. Az építő számára fontos a becsület, a kötelesség és a lojalitás, és minden tettében magas erkölcsi mércét alkalmaz. Ezért aki az elérhetetlent játssza, az ő szemében nem becsületes, nincs benne erkölcsi tartás. Ráadásul a pragmatikus építő segítőtársra vágyik, nem sokra becsüli tehát azokat, akik álságos akadályokat gördítenek tervei elé. Az irányító számára az idő nagy kincs, a randizás pedig terhes kötelezettség. Valószínűleg úgy érzi, aki kéreti magát, az az ő idejét rabolja. Az irányító határozott és célorientált. Akárcsak az építő, őt sem szórakoztatja, ha partnere feleslegesen nehezíti a bimbózó kapcsolatot. A tárgyaló a többi típusnál gyakrabban szerelmes. Ezért hajlamos észre sem venni vagy jelentéktelennek tekinteni ezt az akadályt, különösen, ha úgy érzi, rátalált az „Igazira”. Az viszont nyilván zavarni fogja, hogy amikor partnere kéreti magát, olyankor nem őszinte. A felfedező az egyetlen típus, akit le tud venni a lábáról egy olyan nő vagy férfi, aki elérhetetlennek mutatja magát. Őt ugyanis vonzza a kiszámíthatatlanság, ráadásul optimista és rugalmas személyiség, akit sokszor felajzanak a megoldhatatlan helyzetek. Azonban ha valaki túl sokáig húzódozik, arra még ő is ráunhat. Olyankor, amikor a nagy „Ő”-t keresi, senki nem szereti, ha a bolondját járatják vele. „Gyere csak!” – hódítási taktikák Látták már, hogyan flörtöl egy cica? Az enyém mindig a mancsával paskolta a kiszemelt kandúr arcát, fújt rá, ellejtett előtte néhány lépést, leült, megnyalogatta magát, a válla fölött visszanézett rá, megcsóválta a farkát, felállt, begörbítette a hátát, és a hátsó felét felé fordítva jelezte neki, hogy kövesse. A kandúr persze engedelmeskedett. De mihelyt a közelébe ért, kiscicám megfordult, leült, megint megpaskolta, elkezdte elölről a játékot, bár minden alkalommal kicsit közelebb engedte magához a másikat. Akárcsak a macskák, a kutyák, a pávák és az összes többi élőlény, az ember is udvarlási szokások arzenálját fejlesztette ki, amelyeket természetesen sokszor öntudatlanul vet be. Monica Moore pszichológus számos olyan hódítási trükköt és taktikát gyűjtött össze, amelyeket anyánktól nem tanulhattunk meg. Kutatási asszisztensével helyi kocsmákba, éttermekbe és partikra járt a Missouri állambeli St. Louis városában. Mindig unatkozó párnak adták ki magukat. Két év alatt Monica kollégájával együtt kétszáztíz véletlenszerűen kiválasztott nőt figyelt meg flörtölés közben. Ötvenkét olyan, arccal, fejjel és testtel kivitelezett jelzést jegyeztek fel, amelyek révén a nők a férfiak tudtára adták, hogy érdeklődnek irántuk. Közkeletű taktikai fogás a „fejdobálás”. A nő hátraveti a fejét, aztán gyorsan felnéz, majd lehajtja az arcát. Gyakran kíséri „hajtúrás” (a kéz végigpásztázza a hajat), „hajsimítás” (a tenyér végigsimít a hajon) vagy „hajsimogatás” (a kéz többször végigfut a hajon). Van olyan

nő, aki „farkasszemet néz” a férfival, arcát odatolja elé, hogy az orruk hegye kis híján összeérjen. Ilyet a teknősök is csinálnak, bár az ő orruk valóban összeér; a delfinek pedig csak harapdálják egymás orrát. A „nyakodakínálásnál” a nő 45 fokos szögben oldalra dönti a fejét, és felkínálja a nyakát; ezt a viselkedést nőstény farkasoknál is megfigyelték. Egyes nők a tenyerüket nyújtják udvarlójuk felé; a csimpánzok ezzel az esdeklő gesztussal kínálják fel a barátságukat. Sok nő egy helyben ülve „szólótáncot” lejt a zene ütemére. A nők ezenkívül „tollászkodnak” is, a ruhájukat simogatják. Van, aki a térdét masszírozza vagy a lábfején lógatja a cipőt. Gyakran meg is érintik magukat. Az úgynevezett szándékjelzések közé tartozik, hogy az udvarló nő (néha a férfi is) a saját karját simogatja, a nyakát dörzsöli, egy képzeletbeli partner felé nyúl az asztalon, állás közben a lábát közelebb csúsztatja a másikhoz vagy a másik arcához hajol – csupa olyan mozdulatot hajt végre, amelyet tudat alatt a másiktól vár. Olykor „pihéket szed”, egy-egy bolyhot tép le a pulóveréről. A nők tárgyi segítséget is igénybe vesznek. Beszélgetés közben „tárgysimogatást” végeznek: eljátszanak a kulcsukkal vagy valamilyen tárggyal az asztalon. Sokan nevetgélnek, kuncognak, suttognak, kacsintgatnak, a szemhéjukat rebegtetik, hogy felhívják magukra a figyelmet. Van, aki egészen közel áll a férfihoz. Sokan „parádéznak”: egyenes háttal, behúzott hassal és kidüllesztett mellel, magasra emelt fejjel vonulnak, és közben feltűnően riszálják a csípőjüket. Gyakran kérnek segítséget a férfitól: kezébe adják a kabátjukat, hogy segítse fel rájuk, vagy kérnek még egy italt. Sok nő szeret mókázni – nyelvét ölti a férfira, háta mögé lopódzik és befogja a szemét vagy megcsiklandozza. De szeretnek simogatni is, a férfi karját dörzsölik, a combjára teszik a kezüket, paskolják, ölelik, játékos puszikkal borítják el. A legmagabiztosabb nők a „gyere csak” pózt is alkalmazzák, amelyet az állati viselkedés kutatói lordózisnak neveznek. Ez valószínűleg univerzális viselkedés az emlősök között. A nő esetében úgy néz ki, hogy elfordul vagy távolabb lép a férfitól, aztán egy gyors mozdulattal hátradönti a hátát, csípőjét előrebillenti, és a válla fölött egy pillanatra mereven a szemébe néz – akárcsak az én cicám. Minden más emlős nősténye a közösülésre való hajlandóságát jelzi a lordózis segítségével, a nők csak hódítani akarnak. Moore szerint a flörtölő nők óránként átlagosan hetven nyílt, hódító gesztust tesznek. És aki többet flörtöl, ahhoz több férfi megy oda. Ha a nő vegyes üzeneteket küld – például rámosolyog a férfira, de közben keresztbe fonja a karját, vagy akár el is fordul tőle –, a férfi még ezt is felhívásnak érezheti. A férfiak a nőknél gyakrabban vélik a barátságos vagy nem egyértelmű viselkedést a szexuális vagy szerelmi érdeklődés jelének. A férfi természetes lépései Az udvarló férfi gyakran tesz domináns gesztusokat férfi társai felé, játékosan vállon löki, hátba veregeti, könyökével oldalba böki őket. Van, aki fennhéjázva masírozik vagy szétterpeszkedik a fotelben, karját a többi fotel fölé nyújtja, mint aki több helyet követel magának. Csípőre tett kézzel, peckesen áll, szétrakott lábbal ül. Szakállát vagy az állát simogatja, ezáltal hangsúlyozza férfias állkapcsát. Van, aki harsányan felkacag, fontoskodó gesztusokat tesz, bólogat, ringatózik, hogy felhívja magára a figyelmet. A szabadban sokszor felkap egy tárgyat és elhajítja, rápattan, átugorja vagy olyasvalamit tesz, amivel erejét, gyorsaságát, célzóképességét demonstrálja. Arcjáték A szem játéka az udvarlás központi eleme. A férfi és a nő tekintete is végigpásztáz a helyiségen, potenciális partner után kutat. Ismételt rövid, átható pillantásokkal mér fel egyegy személyt. Aztán hosszabb (két-három másodperces) tekintetet vet arra, aki valóban

érdekli. Ez az úgynevezett párzási tekintet számos állatfajnál is megfigyelhető. A csimpánzok például szintén könyörtelenül megbámulják egymást udvarlás közben. Mind a férfiak, mind a nők alkalmazzák a „fejbiccentés” gesztusát, amelynél a fej előrehátra mozdul a nyakon, ami a figyelést jelzi. Mindkét nem használja a „szemöldökvillantást”: körülbelül két másodpercre felemeli és összevonja mindkét szemöldökét, így jelzi, hogy érdeklődik a másik iránt. És mindkét nem valamelyest eltúlzott kar- és kézmozdulatokkal ad nyomatékot a szavainak, miközben az ajkát „megnyalja” vagy „csücsöríti”. A mosoly is lényeges szerepet játszik az udvarlásban. Nem tudom eléggé ajánlani, különösen az irányítónak, aki hajlamos a gyengeség jelének tartani, és az építőnek, aki az arcjátékot a férfiatlanság és a kiszolgáltatottság megnyilvánulásának tekintheti. Legalább tizennyolc különböző fajta mosolyunk van, de közülük csak néhányat használunk udvarláskor. A zárt szájjal végrehajtott „egyszerű mosoly” idegenek és ismerősök könnyed üdvözlésekor használatos. Már komolyabb érdeklődést jelez az úgynevezett „felső mosoly”, amikor felső ajkunkat hátrahúzva felső fogsorunkat is megmutatjuk. A „szemöldökvillantással” (gyors fölvonás, leengedés) kombinálva egyértelműen ki tudjuk nyilvánítani érdeklődésünket. Biológiai okok miatt azonban a leghatásosabb a „nyílt mosoly”, amely alsó és felső fogsorunkat is feltárja. Úgy vagyunk megalkotva, hogy – különösen az arcunkkal – másokat utánzunk. És amikor valaki egy másik embert – ha csak a másodperc töredékére is –, mosolyogni lát, maga is mosolyra húzza a száját. Ez erős hatást gyakorol az agyra. Miközben elhúzzuk arcizmainkat, arcidegeinket ingereljük. Ezek pedig jellegzetes agyi vegyületeket váltanak ki, amitől kellemes érzetünk támad. Ezért érezzük jól magunkat vidám emberek között; miközben mosolyognak, mi is mosolygunk, és heves örömöt élünk át. Aki tehát boldoggá akarja tenni partnerét, legyen maga is boldog! Mosolya önmagát és a másikat is fel fogja vidítani. Szamoa, Pápua Új-Guinea, Japán, Afrika földjén, az Amazonas mentén, Madrid, London, New York, Buenos Aires klubjaiban és bárjaiban a nők ugyanúgy adják elő a hódítás többfelvonásos változatát. Először rámosolyognak csodálójukra, majd gyorsan felvonják a szemöldöküket, miközben tágra nyitják a szemüket, és vakmerően a szemébe néznek. Végül leejtik szempilláikat, fejüket lehajtják vagy oldalra döntik, és másfelé néznek. Miközben félrefordul, a nő sokszor kezével eltakarja az arcát vagy a száját. A másik taktika a szégyenlős tekintet, az a háromfázisú hódító gesztus, amelyet valószínűleg emlős őseinktől örököltünk, mert még az oposszum is él vele. Először kissé kihúzzuk a nyakunkat, aztán picit felvetjük a fejünket, majd felnézünk az udvarlóra. A csábos tekintet, az ajkak megnyalása, a felvont szemöldök, a mosoly vagy ezek és más gesztusok bármilyen kombinációja mind csak arra szolgál, hogy észrevétessük magunkat. És valóban, Moore azt találta, hogy mindezek az eszközök a vonzó fizikai jegyeknél sokkal hatásosabban keltik fel az emberek figyelmét. Alájátszás Az udvarlási viselkedés egyik különös formáját alájátszás néven ismerjük. A férfi és a nő rosszul öltözik, a legkevésbé sem vonzó, nem rá méretezett ruhában, kócosan és rendetlenül mutatkozik, néha pedig olyan helyre telepedik le, ahol alig lehet észrevenni. Nemrégiben pontosan ennek a viselkedésnek voltam tanúja egy New York-i szingli bárban. Két fiatal nő üldögélt a terem szélén, italuk fölé görnyedve. Mindketten buggyos farmert, túlméretezett pulóvert és valami borzalmas sísapkát viseltek. Rossz volt rájuk nézni. De amikor hátrafordultak, hogy meglessék, milyen hatást váltanak ki, láttam, hogy mind a kettőnek gyönyörű arca van.

Néhány nappal később ugyanilyen alájátszó viselkedést figyeltem meg az egyik barátomnál. Minden mérce szerint elképesztően jóképű férfi, aki rendszerint halszálkás öltönyben jár. Bejelentkezett egy New York-i társkereső szolgálathoz, és úgy érezte, meg kell nekem mutatnia, milyen fotót és szöveget csatolt a bemutatkozásához. Legnagyobb megdöbbenésemre olyan fényképet adott magáról, amelyben háromnapos szakállal, piszkos hajjal, egy rendkívül ronda, gyűrött ingben látható. Bemutatkozásában pedig ezt írta: „Elég slampos vagyok.” Egy kígyó, egy róka, egy cica vagy egy orrszarvú soha nem javasolná ezt az udvarlási viselkedést. Egyes kutatók szerint azonban az ilyen trehány alak éppen azt hirdeti magáról, ő akkora fogás, hogy még ilyen tetemes öltözködésbeli hátránnyal is nyertesen kerülhet ki a párválasztási versenyből. Összehúzzuk magunkat vagy kiegyenesedünk Van két udvarlási pózunk, amelyeken még a halakkal, a rákokkal, a gyíkokkal és a békákkal is osztozunk: az összehúzódás és a kiegyenesedés. A kiegyenesedés pózát, amelyet úgy is nevezünk, hogy valaki „kihúzza magát”, többnyire a férfiak használják. Vegyünk például egy park padján üldögélő férfit, aki görnyedt vállal, kieresztett hassal, beesett mellkassal olvas! És egyszer csak megpillantja, hogy elvonul előtte egy vonzó nő. Öntudatlanul nyomban kiegyenesedik, hasát behúzza, mellkasát kidülleszti. A „kidüllesztett mellkas” arra szolgál, hogy nagyobbnak látsszon, dominanciáját és udvarlási szándékát jelezze, és ez a természetes kiegyenesedési reflex részét képezi. A macska felborzolja a szőrét. A galamb felfújja magát. A tőkehal kidülleszti az oldalsó uszonyait. A homár felemelkedik járólábain és pöffeszkedve jár. A hím gorilla a mellét döngeti. A férfi csak kihúzza a hátát, és kidülleszti a mellkasát. A nő viszont összehúzza magát. Lábfejét befelé fordítja, vállát felhúzza, fejét lehajtja. Mindezzel azt mondja: „Ártalmatlan vagyok, gyere csak és védj meg engem!” Számos élőlény az összehúzódással a megadást fejezi ki. A farkas és a prérifarkas a lába közé húzott farokkal kullog el. A gyíkok és a békák egész testüket föl-alá himbálják. Számos faj meghajol. A csimpánz olyan sokszor és gyorsan hajtja le a fejét, hogy azt már bóloga-tásnak nevezhetjük. A nők és a férfiak világszerte összehúzzák magukat, illetve kiegyenesednek – ezzel jelzik elérhetőségüket és érdeklődésüket. Úgyhogy, ha valamelyik kollégánknál akárcsak futólag is ilyen testtartást vagy gesztust látunk, feltehetően az udvarlás esetével állunk szemben. Hódítás öt lépésben David Givens antropológus és Tim Perper biológus, akárcsak Monica Moore, több száz órát töltött amerikai szinglibárokban, és megfigyelte, hogyan szedik fel egymást a férfiak és a nők. Mindketten azt tapasztalták, hogy a „felszedés” többnyire jellegzetes mintát követ – amelyet udvarlás közben minden személyiségtípus alkalmaz. Ez öt lépésből áll: Első lépés: a felségterület kijelölése – bárpult, szék, pad, falrészlet, ahova támaszkodunk, ahol látunk és láthatóak vagyunk. Második: a férfi vagy nő megpróbálja magára vonni a figyelmet. Hangosan felkacag. Heves karmozdulatot tesz. Himbálódzik, nyújtózkodik, egy helyben táncol. A zenegéphez vonul, kitrappol a mosdóba vagy valami más, közeli helyre. Pulóverét igazgatja. Hajába túr. Állát masszírozza. Lesepri a bolyhokat a kabarjáról, „tollászkodik”. Különválik a barátaitól, és egyedül áll a pultnál. Ilyen és hasonló módszerekkel hívjuk fel magunkra a figyelmet, amelyek mind azt akarják mondani: „Tessék, itt vagyok!” A beszélgetés már a felszedés harmadik fázisa. A nő rendszerint a férfinak tetsző, kellemesen csengő magas hangon csivitel, a férfi pedig öntudatlanul is mély, búgó hangon szólal meg, amelytől annyi nő beindul. Akárhogy is, a párbeszéd legszerencsésebb indítása

valami kedves bók, esetleg kérdés, amelyre a másiknak mindenképpen válaszolnia kell. Egy váratlan dicsérettől biztos, hogy a férfinak jókedve támad, mindjárt barátságosabban fordul az ismeretlen nő felé. Az ősi koreográfia következő lépése az érintés. Általában a nő érinti meg először a férfit, véletlenül hozzáér a vállához, a karjához, a csuklójához, miközben kérdez valamit: „Lehet itt enni valamit?”, vagy „Nem tudja, mennyi az idő?” Ha a férfi összerezzen vagy elhúzódik, többet nem is próbálkozik. Ha nem reagál, a nő megkockáztat még egy laza érintést. És ha a másik is hanyagul megérinti, megindulhat az észrevétlen, könnyed érintések sorozata. Az utolsó, ötödik lépés: a közös ritmus felvétele, vagyis az összjáték összehangolása. Amikor két ember órája elkezd együtt „ketyegni”, egymás felé fordulnak, amíg vállaikkal szinte egy vonalba nem kerülnek. Aztán a mozdulataikat szinkronizálják. A férfi felemeli a söröspoharát, a nő is. A nő keresztbe teszi a lábát, a férfi is. Eleinte csak rövid időre „hangolódnak össze”. Aztán egyre többször mozdulnak szinkronban – amíg teljesen azonos ritmusba nem kerülnek, és egy ütemre nem mozognak. És amikor két ember egymás mozdulatait utánozza, agyhullámaik is „azonos hullámhosszra” hangolódnak. Aligha csoda, hogy számos szingliklubban és – bárban ritmikus zenét játszanak, és táncparkettet is találunk. Ahogy a férfi és a nő egy ütemre kezd mozogni, mozgásuk természetesen összehangolódik a körülöttük állókéval is – ami csak kiszélesíti az udvarlási folyamatot. A „közös ritmus” rendkívül hatásos. Egyszer egy ebéddel egybekötött randevú során ki is próbáltam. Mindenben lépést tartottam leendő partneremmel. Korábban sehogy sem sikerült ezt a barátságot a szerelem irányába terelni, úgyhogy most minden mozdulatát lemásoltam. Amikor bélszínt és bort rendelt, azt rendeltem én is. Valahányszor elkezdte szeletelni a bélszínjét, én is vágni kezdtem a magamét. Ha a poharából hörpintett, én sem maradtam le. Amikor a fejével pipiskedett, én is úgy tettem. De még a lassú, beszélgető tempóját is átvettem. Mit mondjak – bejött. Odafigyelés és humor „Hallgass, nehogy saját nyelved tegyen süketté” – javasolja mély bölcsességgel egy amerikai indián közmondás. Ha partnerünkkel bensőséges kapcsolatot akarunk kiépíteni, aktívan oda kell figyelnünk rá. Mozgassuk a testünket, a fejünket, ahogy ő teszi, mosolyogjunk, amikor ő mosolyog, bármit csinálunk, mindig kapcsolódjunk hozzá – intellektuálisan, érzelmileg és fizikailag is. Ha pedig úgy érezzük, elkalandoztunk, hajoljunk közelebb hozzá. Nézzünk rá figyelmesen, miközben beszél. Ismételjük meg néhány kifejezését. Fűzzünk hozzá megjegyzéseket. Az udvarlás kölcsönös lépésekből áll, folyamatosan jelzéseket váltunk, oda-vissza. Muszáj odafigyelni és reagálni. Ha még viccesek is tudunk lenni, az tiszta haszon. Az egyes típusok persze a humor más-más formáit kedvelik. A felfedező a gátlástalan mókázást és a váratlan, abszurd fordulatokat. Az építő leginkább az emberekről, helyekről és dolgokról szóló anekdotákon és apróságokon tud nevetni. Az irányító gyakran használ szóvicceket, és az össze nem függő elemek paradox egymás mellé állításában leli kedvét. A tárgyaló pedig az emberekről szóló sztorikat szereti. De akármilyen viccel tudunk is előállni, ne fékezzük magunkat! A szellemesség segíti az udvarlást, de kiváló gyógyszer is. Összehozza a párokat, csökkenti a stresszt, ingerli az örömért és jutalmazásért felelős agyterületeket.

Ki állja a számlát? Egy bárban, étteremben vagy kávéházban ülünk. Mellettünk ücsörög az az illető, akivel még egy hete sincs, hogy megismerkedtünk. Ez az első igazi randink. Még az sem világos, hogy ki hívott meg kit. És ki fog fizetni? Ösztönösen tudjuk, hogy fontos kérdésről van szó, amelynek hosszú evolúciós története van. Az állatok világában a hím eteti a nőstényt, cserébe szexet vár. A hím csimpánz egy darabka cukornáddal vagy hússal kínálja nőstényét, aki el is fogyasztja azt, aztán megfordul és közösül vele. A hím csér kis halat rak nősténye csőrébe – ugyancsak a szexért cserébe. Az „udvarló táplálás” annyira elterjedt az állatvilágban, és olyan szorosan kapcsolódik a szexhez, hogy a rovaroknál egyenesen „nászajándékról” beszélünk. De az ennivalóval megvásárolt szex az emberek körében is világszerte elterjedt jelenség. A férfi egy darabka hallal, egy szelet marhahússal, egy doboz csokoládéval kínálja a nőt. Ha nem tud ételt adni, sört, dohányt, ékszereket, textilt vagy virágot ajándékoz neki. Ez az „áldozat” pedig rendszerint része az udvarlási folyamatnak. Legyünk tehát óvatosak, amikor ételt kínálunk! És mindig gondoljuk meg, hogy elfogadjuk-e az ételt vagy más ajándékot! Mindkét fél agyának legmélyén komoly alku történt, amelynek sok esetben szex és szerelem lesz a vége. Ám, amikor valaki igazán érdekel bennünket, jó ajándék lehet egy vacsorameghívás. Költséges és ezért pénzügyi helyzetünkre és nagyvonalúságunkra is utal. Tartós értéke azonban nincs – helyben el kell fogyasztani, és mindkét félnek örömet kell szereznie vele. A csók A csók különleges hatással van az agyra, ahogy azt kétségtelenül mindenki tudja. A csókolózás minden érzékszervünket ingerli. Csók közben látjuk, szagoljuk, ízleljük, halljuk és érezzük a másikat. Az ajkunk számtalan neuront tartalmaz, amelyek a legapróbb jelzéseket is érzékelik. Ezt az intenzív élményt a tizenkét koponyaidegből öt az agyba továbbítja, amely a szomatoszenzoros kéreg lenyűgöző üzemében dolgozza fel azt. Eme agyterület jelentős része az orr és a száj körüli ingerek feldolgozására szolgál – ennek köszönhető ajkunk és nyelvünk hihetetlen érzékenysége. A csókolózás azonban nem csupán érzékszerveinkre hat. Hatására emelkedik pulzusunk és vérnyomásunk, kitágul a pupillánk és mélyebben lélegzünk. Emeli az oxitocin, a bizalomért és a kötődésért felelős hormon szintjét, ugyanakkor csökkenti a cortisol stresszhormonét. A csókolózás tehát olyan ingerekkel bombázza az agyat, amelyek a gyönyör és az elengedettség érzetét keltik benne. Ezenkívül életbe vágóan fontos információkat közvetít. Például információkkal szolgál arról, hogy mit evett-ivott, esetleg szívott partnerünk, de lényeges dolgokat tudunk meg genetikai alkatáról is. Ráadásul a nyál az immunrendszer bizonyos génjeiről is információkat ad. Ösztönösen vonzódunk azokhoz, akiknek immunrendszere némileg eltér a miénktől, valószínűleg azért, hogy utódaink genetikai változatosságát biztosítsuk. Miközben tehát megcsókoljuk partnerünket, tudat alatt lényeges információkat szerzünk róla. A nők lehelete és nyálának illata a menstruációs ciklus alatt változik, ezáltal fogamzóképességéről is árulkodik. A nők azt állítják, elsősorban információszerzés céljából csókolóznak új partnerükkel. A férfiak ellenben másra használják a csókolózást: abban reménykednek, hogy ezzel ágyba tudják csalogatni a nőt, aminek meg is van a biológiai alapja. A férfi nyála tele van szexuális vágyakozást keltő tesztoszteron hormonnal. Talán ezért szeretik jobban a férfiak a nedvesebb csókot, mint a nők. Minél nyálasabb a csók, annál több tesztoszteront ad át. Mindkét nem azt mondja, hogy a csókolózás – legalábbis, ha jó – érzelmileg közelebb visz a partnerhez. A csók lehet gyengéd, szenvedélyes, óvatos – és az emberek általában feltételezik, hogy aki érzékenyen csókol, abból megfelelő partner, férj vagy szülő lesz. A

kellemetlen első csók viszont tönkreteheti a bimbózó kapcsolatot. Amikor egy friss tanulmány keretében 58 férfit és 122 nőt kérdeztek meg, a férfiak 59%-a és a nők 66%-a számolt be arról, hogy az első csók után lezártak egy kapcsolatot. Számukra az a halál csókjával ért fel. Világszerte az emberek 90 százaléka csókolózik. Azokban a civilizációkban, amelyekben a férfiak és a nők undorítónak tartják a csókolózást, a szerelmesek a közösülés előtt egymás arcát nyalogatják, dörzsölik, szívják, csipkedik, fújják. Más élőlények is csókolgatják vagy simogatják a száj környéki területeket. Legközelebbi csimpánz rokonaink, a bonobók mély nyelves puszit adnak egymásnak. A kutyák nyalogatják a másikat, a vakondok az orrukat dörgölik össze. Az elefánt bedugja az ormányát partnere szájába, az albatroszok a csőrüket érintik össze. A csókolózás tehát természetes dolog. De mivel éppúgy jelentheti egy kapcsolat kezdetét, mint a végét, jól gondoljuk meg, mikor alkalmazzuk! Laza alkalmi szex? A szexnek számos pozitív egészségügyi hatása van. A gyakori szeretkezés fejleszti a szaglóérzékünket, csökkenti a szívbetegség esélyét, javítja általános erőnlétünket, segít a fogyásban, csillapítja a fájdalmat, csökkenti a nátha és a megfázás gyakoriságát, és a hólyagunk feletti uralmunkat is erősíti. Ha jó a szex, akkor még többet akarunk; nagyrészt mert a szexuális aktivitás emeli a tesztoszteron szintjét. A szex a depressziót is csökkenti – különösen a nőknél, mert az ondófolyadék nagy hatású vegyületekből álló koktél. A férfinedvben levő dopamin és norepinefrin enyhíti a stresszt; az energikusságot, az optimizmust, a koncentráltságot és a motiváltságot segíti elő. Az ondófolyadékban meglevő oxitocin és vazopresszin hatására a mély kötődés érzése is feltámadhat. A férfi ejakulátumában található FSH (a tüszőstimuláló hormon) és LH (luteinizáló hormon) pedig a női menstruációs ciklust szabályozza. Egyszóval a szex – a megfelelő partnerrel, a megfelelő időben – jót tesz. De mit tartsunk az alkalmi szexről egy olyan emberrel, akivel éppen csak megismerkedtünk? Nem szeretem a „kell” szót, és senkinek sem akarom megszabni, hogyan élje az életét. De azért nem árt, ha ismerjük az anyatermészet néhány titkát. A laza, alkalmi szex ritkán marad laza és alkalmi. A nemi szervek simogatása serkenti a mély szerelem érzéséért felelős agyi hormon, a dopamin kiválasztását. Az orgazmust követően a gyönyör és a koncentrált figyelem élményéhez köthető rokon vegyület, a norepinefrin is szétárad bennünk. Úgyhogy, ha olyasvalakivel szeretkezünk, akit korábban alig ismertünk, ezzel elősegíthetjük e nagy hatású, idegekre ható nedvek kiválasztását; ez viszont arra késztet, hogy szerelmes érzéseket éljünk át. Ráadásul az orgazmus következtében oxitocin és vazopresszin, a kötődéssel kapcsolatos „dédelgető hormon” árasztja el a szervezetünket. Tehát a szeretkezés mindegyik partnerrel mély érzéseket válthat ki belőlünk. De mindkét nemnél már az erotikus fotók vagy szövegek nézegetése is elég, hogy feltámadjon vagy fennmaradjon a szerelmi kötődés érzése. Sokszor azt gondolom, az ember azért „jön össze” egy új partnerrel, hogy mindkettőjük agyi körei gerjesztésével fejest ugorjon egy új kapcsolatba. Érdekes módon az utóbbi időben Justin Garcia antropológus és néhány más kutató is ugyanerre a következtetésre jutott. Egy amerikai egyetem campusán vizsgálva az alkalmi szex kérdését Garcia megemlíti, hogy az egyéjszakás kalandok körülbelül egyharmadából szerelmi kapcsolat alakul ki. Amikor pedig ezzel a stratégiával nem sikerült szerelmi viszonyt kialakítani, az egyik partner általában depresszióssá válik, ami arra utal, hogy hosszabb távú, komoly kapcsolatban reménykedett. Az alkalmi szexnek tehát könnyen szerelem lehet a következménye. Jól fontoljuk meg hát, mielőtt veszélyes vizekre eveznénk!

Elköteleződés Végezetül még egy fontos tanács a férfiaknak. Ne értelmezzük a nő minden apró jelzését úgy, hogy bizonyára szexuálisan vonzódik hozzánk! Mi nők pedig ne feltételezzük, hogy a férfiakat egyáltalán nem izgatja az elköteleződés. Dehogyisnem! A férfiak hamarabb lesznek szerelmesek, mint a nők, ami valószínűleg a vizualitásukkal magyarázható. Párkapcsolatukban sokszor függőbb helyzetbe kerülnek, mert kevesebb közeli férfi barátjuk van, akivel megoszthatnák érzéseiket. Az elvált vagy külön élő férfiak között két és félszer nagyobb az öngyilkosság valószínűsége, mint nős társaiknál, míg hasonló összefüggés az elvált nők körében nem mutatható ki. Miközben a férfiak túlértékelik a nők szexuális érdeklődését, a nők alulbecsülik a férfiak elköteleződési hajlandóságát. Szerelemre születtünk „A jó tanács olyan, mint a hó – minél puhábban hull, annál tovább megmarad, és annál mélyebben beivódik a tudatunkba” – írta Samuel Taylor Coleridge. Ki tudja, a fenti tanácsok közül melyik ivódik be a tudatunkba, segít megtalálni és megtartani az „Igazit”. Egyszer talán majd megírják nekem. Egy dologban azonban biztos vagyok – hogy szerelmesek lesznek. Szerelemre születtünk. A szerelem emberi ösztönében három, évmilliókkal ezelőtt kialakult alapvető agyi mechanizmus nyilvánul meg. A nemi ösztön vezérel bennünket, hogy egy sor partnerrel szexuális kapcsolatot létesítsünk. A szerelem arra késztet, hogy párkereső energiáinkat egyszerre csak egyetlen személyre koncentráljuk. A kötődés érzése pedig arra sarkall, hogy sokáig a párunkkal maradjunk, így együtt nevelhessük fel a gyermekeinket. E három természetes késztetésből azonban sokszor a szerelem a legerősebb. Egyértelműen erősebb a nemi ösztönnél. Végtére is, ha megkérjük az egyik barátunkat, hogy feküdjön le velünk, és ő nemet mond, nem fogjuk megölni magunkat. Ám a világ minden táján férfiak és nők követnek el öngyilkosságot, vagy süllyednek súlyos depresszióba, ha szerelmüket visszautasították. Van, akinek szó szerint megszakad a szíve, és belehal a stressz miatti szívinfarktusba vagy agyvérzésbe. „Az ember szíve olyan, mint a hajó a viharos tengeren, amelyet a menny mind a négy sarkából süvöltő szelek űznek” – írta Luther Márton. Szeretünk – a Föld minden hatalma ellenére. Patrick és Suzanne, akiknek az esküvőjén részt vettem, George és Martha Washington, Charles és Emma Darwin, Hasaw Chan K'awil király, aki immár ezerháromszáz éve érinti meg nap mint nap síremléke árnyékával kedvese sírját – férfiak és nők évmilliók óta szeretik egymást, és újabb évmilliókig szeretni is fogják. A szerelem sok-sok évig is kitarthat, ahogy azt egy új, agyi szkennerrel végzett kísérlet is bebizonyította. Bianca Acevedo és Art Aron pszichológusok, valamint Lucy Brown idegkutató közreműködésével nemrégiben fejeztünk be egy kutatást, amelyben olyan férfiak és nők agyát vizsgáltuk, akik azt állították, átlagosan mintegy huszonnégy évnyi házasság után is szerelmesek egymásba. A kísérlet résztvevői aktivitást mutattak mindhárom alapvető emberi késztetés, a nemi ösztön, a szerelmi szenvedély és a szeretteikhez való kötődés agyi területein. A szerelem sokáig fennmaradhat – és egy életen át tartó nevetést és kalandot, boldog nemi életet, izgalmas beszélgetéseket, a gyerekekkel, rokonokkal és barátokkal való szívmelengető élményeket, a szenvedély és az összetartozás tartós érzését hozhatja. Ám ehhez meg kell találnunk a megfelelő partnert. Talán a játszótársat kereső felfedező lakozik bennünk, vagy a segítőtársra vágyó építő, a szellemi társat választó irányító, vagy a lelki társról álmodozó tárgyaló. De akárkire is vágyunk, meghallgattuk az anyatermészet sugallatait. Sokat megtudtunk arról, hogy milyen lapokat kaptunk. És megértettük a szerelem jó néhány titkát.

Használjuk is ezeket a titkokat! A szerelemben mindig is lesz valami varázslatos. Ám a tudás – hatalom. Ha tudjuk, kik vagyunk, mit keresünk, hogyan szeretünk és hogyan szeretnek bennünket, tetten érhetjük ezt a varázslatot, hogy valóra válthassuk álmainkat.

Köszönetnyilvánítás Köszönöm John Sterling kiváló szerkesztői munkáját, Claire McKinney-nek és a Henry Holt Könyvkiadó minden munkatársának e könyv iránt tanúsított lelkesedését. Köszönöm irodalmi ügynökömnek, Amanda Urbannek, hogy odaadóan támogatta vállalkozásomat. Külön köszönet illeti Mandy Gins-berget, Thomas Enraght-Moony-t, Jim Safkat, Adam Hanftot, Shar Dubey-t, Amy Canaday-t, Mike Preszt és a match.com, illetve a chemistry.com összes többi munkatársát, amiért elkötelezetten vettek részt a komplex párválasztási vizsgálatban. Köszönöm, hogy Jonathan Rich, Heide Island és Dan Marchalik munkatársam volt a kutatásban és az adatok elemzésében. Köszönetet érdemelnek azon szerzők, akik könyvei és gondolatai alapvetően hatottak a gondolkodásomra, többek között Keith Kendnek, David Keirsey, Mike Was, Ayala Malach Pines, Elaine Hatfield, Eva Klohnen és Andy Thomson, valamint számos barátom, akik segítségét nagyra értékelem, így Michael Anderson, Sydney Barrows, Arnold Brown, Lucy Brown, Ray Carroll, Paul Cohen, Ursula Goodenough, Fletcher Hodges, June Nicholson, Brendan Perreault, Michelle Press, Cathy Saypol, Barb Smuts, Susan Stautberg, Fred Suffet, Larry Van Pelt, valamint Jeff Zeig. Köszönöm Fran Mascia-Lees és a Rutgers egyetemi kollégáim támogatását. Lekötelez, hogy az ABC-TV-nél Dávid Sloan, Rob Wallace, Betsy Shuller, valamint Barbara Walters érdeklődéssel fogadta adataimat és gondolataimat. Természetesen én magam felelek a könyv összes hibájáért.

Jegyzetek Nem hivatkozom konkrét utalással mindazokra a tudományos vizsgálatokra és egyéb forrásanyagokra, amelyek a könyv egyes állításait alátámasztják. Viszont kiterjedt bibliográfiát adok arról az irodalomról, amelyre a kutatás és e könyv megírása közben támaszkodtam. Egyidejűleg több olyan tudományos cikken dolgozom az itt említett adatokkal és gondolatokkal kapcsolatban, amelyek minden tudományos hivatkozást tartalmaznak. Aki tehát e könyv bármelyik állításához ismerni szeretné az azt alátámasztó anyagokat, kérem, keressen meg a [email protected] email-címen. Alább következik néhány jegyzet, amelyben e könyv bizonyos kérdéseit bővebben kifejtem. 1. fejezet: Mit üzen az anyatermészet 1 A pszichológusok régóta úgy gondolják, hogy az egyes személyiségjegyek meghatározott, komplex, hierarchikus és összeadódó mintázatokban hatnak egymásra, és együtt változnak (Goldberg 1993, Costa és McCrae 1995, Reif és Lesch), és ezeket az összefüggéseket számos terminus, fogalom, személyiségstruktúra-modell, többek közt első-, másod- és harmadrendű tényezők, személyiségdimenziók, személyiségterületek és ezek különböző aspektusai, személyiség-részhalmazok és ezek elemei, ezek kördiagramjai és együtt változó jegyek diszkrét nyalábjai segítségével rendszerezik (Costa és McCrae 1995). Mindezek az elméletek és adatok azonban túlmennek e könyv keretein. Ráadásul egy faktoranalízistől eltekintve nem tettem kísérletet a négy személyiségtípusomhoz kötődő jegyegyüttesek közti hierarchikus, mellérendelt és egymást átfedő összefüggések rendszerezésére. Figyelmen kívül hagytam az összetett viselkedéseket létrehozó kvantitatív jegyek locusait elemző genomika és a sok génből álló rendszerek viselkedésre gyakorolt

hatását vizsgáló viselkedés-genomika adatait is. Kizárólag a jellegzetesen e könyvben tárgyalt négy viselkedési formához hozzájáruló, ismert genetikai hátterű jellemvonásokra, valamint az e genetikailag megalapozott jellemvonásokkal szemlátomást együtt változó személyiségjegyekre koncentráltam.^ 2 A tudósok megegyeznek abban, hogy a típus szó nem megfelelő, mert az kategóriákra, nem pedig a pszichológusok által elterjedten használt dimenziókra és skálákra vagy a viselkedésgenetikusok által alkalmazott viselkedési szindrómákra utal. Én e könyvben a típust elsődlegesen irodalmi szempontból használom.^ 3 A hormonrendszerek kölcsönhatását számtalan tényező, így a megtermelt neurotranszmitter vagy hormon mennyisége, az egyes hormonok termelését szabályozó enzimek, az e vegyületeket fogadó posztszinap-tikus receptorok érzékenysége vagy száma, az ezen idegrendszeri hormonok termelését egy negatív visszacsatolási rendszeren keresztül szabályozó preszinaptikus receptorok érzékenysége, a MAO és egyéb enzimek által szabályozott katabolikus mechanizmusok határozzák meg. Ezen túlmenően különböző embereknél az idegi vegyületek eltérő kombinációja okozhatja ugyanazt a hálózati viselkedést. Noha nem ismert e könyvben tárgyalt viselkedések teljes biológiai profilja, e könyv olyan adatokra támaszkodik, amelyek azt jelzik, ezek a biológiai konstellációk jelentősen eltérnek egymástól, és befolyásolják, hogy kik vagyunk.^ 4 Miközben az összefüggő kémiai rendszerek gyakran hasonlóan vagy egyidejűleg hatnak, esetleg egymást váltják ki, ugyanazok az agyi rendszerek esetleg el is nyomhatják egymást – ez eltolhatja az arányokat, illetve kölcsönhatásokat, és megváltoztathatja a viselkedést. Bizonyos esetekben a könyvben tárgyalt viselkedések egy rendszer csökkent, nem pedig emelkedett aktivitásával függenek össze. A viselkedés attól függően is változik, hogy a különböző allélek (genetikai variációk) közül az egyes rendszerekben melyik jelenik meg. Végül nem beszélek a G ABA, a glutamát, az opioidok, a prolaktin, a vazopresszin és más idegi rendszerek ezekre a viselkedési konstellációkra gyakorolt valószínű hatásáról.^ 5 E teszt amerikai népességre vonatkozó Cronbach-alfa megbízhatósági együtthatója: felfedező r=0,791, építő r=0,793, irányító r=0,809, tárgyaló r=0,783. A chemistry.com 39 913 tagjára kapott értékek jócskán a megbízhatóság értelmes határain belülre esnek. Faktoranalízis segítségével mindegyik elsődleges skálát három részskálára bontottuk. A) FELFEDEZŐ: újdonságkereső, energikus, nyughatatlan. B) ÉPÍTŐ: morális és tradicionális, gondos és óvatos, alaposan tervez. C) IRÁNYÍTÓ: intellektuális, technikai érzéke van, szókimondó/határozott. D) TÁRGYALÓ: képzeletgazdag, érzelmileg intenzív, intimitásra törekvő. A Cronbach-féle alfát öt másik országra is kiszámítottuk. Ausztrália: F: 0,800, É: 0,806, I: 0,818, T: 0,796. Franciaország: F: 0,778, É: 0,751, I: 0,755, T: 0,728. Németország: F: 0,793, É: 0,714,1: 0,756, T: 0,788. Spanyolország: F: 0,779, É: 0,799, I: 0,802, T: 0,776. Svédország: F: 0,781, É: 0,764,1:0,789, T: 0,761.^ 6 Számos validitási mérték igazolja, hogy ez a négy temperamentumtípus rendre a centrális dopamin, szerotonin, tesztoszteron és ösztrogén aktivitását jeleníti meg. Például a második és a negyedik ujj hosszának aránya a méhen belüli tesztoszteron- és ösztrogénkitettséget tükrözi (Manning 2002). Az elvárásoknak megfelelően az irányító skála pozitív korrelációt mutat a hosszabb negyedik ujjal, ami emelkedett magzati tesztoszteronkitettséget jelez, a tárgyaló skála pedig pozitívan korrelál a hosszabb vagy azonos hosszúságú második ujjal, ami emelkedett magzati ösztrogénkitettségre utal. Ezen túlmenően a chemistry.com 39 913 fős mintájában szignifikánsan több nő ért el magasabb pontszámot a tárgyaló (ösztrogén) skálán, és szignifikánsan több férfi ért el magasabb pontszámot az irányító (tesztoszteron) skálán. Az építő skála pozitív korrelációban állt a vallásosság szerotoninrendszerrel társított jellemvonásával. A felfedező skála az újdonságkeresésnek a dopaminrendszerrel kapcsolatos további indexeivel is pozitív korrelációt mutatott. Végül pedig Heide Island pszichológussal együtt ezt a tesztet fogjuk alkalmazni kétszáz (a chemistry.commal semmilyen kapcsolatban

nem álló) személy esetében, akiktől a hormon- és a neurotranszmitteraktivitás meghatározásához testnedvmintákat is kérünk. Genetikai teszteket is elkezdtem végezni (szintén a chemistry.comtól független alanyokkal), hogy e kérdéseket többfajta biológiai profillal tudjuk korrelációba állítani.^ 7 Ezeket az eredményeket korábbi párválasztási adatok is alátámasztják. Korábbi vizsgálatok jelzik, hogy a szignifikánsan kiemelkedő dopaminszinttel rendelkező egyének (felfedezők) többnyire egymással házasodnak (Zuckerman 1994: 119), és az óvatosak (amely alapvetően építő vonás) szintén így tesznek (Zuckerman 1994). Egyes vizsgálatok arra is utalnak, hogy a nagyon nőies, magas ösztrogénszinttel rendelkező nők (tárgyalók) gyakrabban választják a magas tesztoszteronszintű férfiakat (irányítók), mint az alacsonyabb ösztrogénszinttel rendelkezők (Feingold és mások, 2005), és hogy a magas tesztoszteronszintű férfiak (irányítók) a magas ösztrogénszintű nőkhöz (tárgyalók) vonzódnak (Jones 1995). Mindezek a vizsgálatok alátámasztják párválasztás-vizsgálatom eredményeit: a felfedezők és az építők a hasonló temperamentumú egyénekhez vonzódnak, míg az irányítók és a tárgyalók az őket kiegészítő temperamentumúakhoz.^ 8 Mike Was végzett informális vizsgálatot a televízióban szereplő politikusok, komikusok és mások szóhasználatával kapcsolatban, ugyanezen személyiségtípusok rendszerére támaszkodva. Azt találta, hogy mindegyik típus olyan kifejezéseket használ, amelyek nagyon jól megfelelnek az udvarláskor használt szavaiknak. Lásd Was és mások 1999.^ 3. fejezet: Milyen lapokat kaptam 1 A rhesusmajmok csecsemői jól példázzák, hogy a környezet hogyan változtatja meg a genetikát (Suomi 2005). A rhesusmajmok a szerotonin-rendszerben egy bizonyos gén két verziója (allélja) közül az egyiket öröklik. A rövid változatot öröklők felnövekedve szélsőséges impulzivitásra és inadekvát agresszivitásra hajlamosak. Ha viszont elválasztják őket az anyjuktól, és stabil, figyelmes, gondoskodó nevelőanyához kerülnek, felnőve normális egyedekké válnak. A jó anya hatása tehát erősebb a rossz génnél.^ 2 A széles körű elismertségnek örvendő NEO PI (Neuroticism-Extroversion-Openness Personality Inventory, azaz Neuroticitás-Extroverzió-Nyitottság Személyiségleltár) tudományos teszt öt jellegzetes, emberek közt világszerte, de számos más fajnál is azonosított személyiségkonstellációt mér (Gosling 2001, McCrae és Costa 1997, McCrae 2002, King és Figueredo 1997). A „nagy ötös” néven ismerjük az új élményekre való nyitottság, lelkiismeretesség, extroverzió, kellemesség és neurózis (vagy szorongás) öt fő személyiségkonstellációját (Gosling 2001, McCrae és Costa 1997, McCrae és Costa 1987, McCrae 2002). Mind az öt tulajdonságkonstelláció örökletes (Costa és McCrae 1992:5, Bouchard 1994, Jang és mások 1998, Loehlin és mások 1998, McCrae és mások 2005). Több közülük megfelel a könyvemben tárgyalt négy konstellációnak: az új élményekre való nyitottság a felfedező alaptulajdonsága, a lelkiismeretesség alapvető az építőnél, a kellemesség a tárgyaló elsődleges jellemvonása. Mindazonáltal a NEO PI a „nagy ötös” személyiségtényezőit további aspektusokra bontja, amelyek nem mind feleltethetők meg egyértelműen. Például a NEO PI-skála egyik aspektusa a szókimondás, amelyet nem kapcsoltak még össze a tárgyalóval és az ösztrogénnel. A Nyitottság-skála bizonyos aspektusai inkább vonatkoztathatók a tárgyalóra (például a képzelőerő), mint a felfedezőre. E skála számos jellemvonása azonban közvetlenül alkalmazható a felfedezőre, így a nyitott szellem, a konvencióktól való tartózkodás, a tolerancia és a kreativitás (Neyer és Voigt 2004). A pszichológiai jellemvonások tesztjei részben azért térnek el egymástól, mert az egyes kutatók eltérően definiálják a vizsgált tulajdonságokat.^ 3 A Myers–Briggs típusindikátor (MBTI) négy skálán méri választásainkat: az ÉrzékelőIntuitív skála (S-N), a megfigyelhető és a gyakorlati választását jelzi az absztrakt-elméleti iránti hajlammal szemben. A Gondolkodó-Érző skála (T-F) a logikai elemzés választását jelzi

a kapcsolatokkal és az érzésekkel szemben. A Megítélő-Észlelő skála (J-P) a rend és a szabályok kedvelését a rugalmassággal és a spontaneitással szemben. Végül az ExtrovertáltIntrovertált skála (E-I) a külvilág és a többiek választását jelzi gondolataink belső univerzumával szemben. Ily módon az ember a négy skálán megjelölt választásai kombinációjától függően tizenhat típus valamelyikéhez tartozhat. Én úgy vélem, az Észlelő valójában a dopaminban gazdag felfedező, az Érzékelő és a Megítélő típus egyaránt a szerotoninban gazdag építő, a Gondolkodó az irányító, és az Intuitív, valamint az Érző az ösztrogénben gazdag tárgyaló típusának felel meg. A Myers–Briggs típusindikátor tudományos körökben vitatott tesztnek számít. Alapvető skálái megfelelnek a belső konzisztencia, validitás, megismételtteszt-megbízhatóság tudományos követelményeinek (Myers és mások 1998, Hunsley és mások 2003, Capraro és Capraro 2002). Például egy 2859 felnőtt férfiból és nőből álló közelmúltbeli minta M kérdőívének alfa együtthatói az alábbiak voltak: Extroverzió-Introverzió skála 0,91, Érzékelés-Intuíció skála 0,92, Gondolkodás-Érzés skála 0,91, Megítélés-Felfogás skála 0,92 (Myers és mások 1998). Más tekintetben mégis több tudós elhibázottnak tartja (Lorr 1991, Pittenger 2003, Bess és Harvey 2002, Boyle 1995), mert megkérdőjelezik a tizenhat típus megbízhatóságát és érvényességét; az egyének egyes típusokba sorolásánál alkalmazott küszöböket; a skálapontszámok kétcsúcsú eloszlását, azt, hogy ezeket a jegyeket be nem vallottan folytonos skálán fejezik ki, és ily módon azok inkább kvantitatív, mint kvalitatív vonásoknak tekinthetők; az „erőltetett választás” eszközének használatát; a skálapontszámok típuskategóriákká alakításának gyakorlatát; a megismételt tesztek pontszámainak variációját; a korral összefüggő tényezők hatását a teszteredményekre; valamint az arra vonatkozó bizonyíték hiányát, hogy ez a mérték pontosan előrejelezné a megfelelő oktatási, munka- és pályaválasztási döntéseket, vagy alkalmazható lenne az alkalmazottak kiválasztására, munkateljesítményére, a személyek összeegyeztethetőségére és egyéb célokra (Hunsley és mások 2003, Furnham és mások 2003, Pittenger 2005, Zimmerman és mások 2001, Bess és Harvey 2002).^ 4. fejezet: Fenékig üríteni a poharat 1 A három legtöbbet kutatott személyiségteszt, a NEO PI, az MBTI és a TPQ is rögzítette e személyiség, a felfedező főbb jellemvonásait. A NEO PI „tapasztalatok iránti nyitottság”-nak nevezi ezt a tényezőt. Megemlíti, hogy az ilyen ember kíváncsi, széles az érdeklődési köre, és nyitott az új eszmék, elméletek, szellemi és fizikai kalandok iránt. Ezen túlmenően rugalmas, alkalmazkodó, toleráns, nyílt szellemű, liberális, spontán, képzeletgazdag és érzelmekkel teli (NEO PI-R S Kérdőív, Gosling és mások 2003, McCrae és Costa 1990, Zentner 2005:245, McCrae 1987). Az MBTI M kérdőív szerint az ilyen férfi és nő (a Felfogó típus) gyűjti a tényeket, információkat és gondolatokat (Quenk 2000), eredeti, nem konvencionális, kíváncsi és kreatív ember (Keirsey 1998). Vonzódik a meg-tervezetlen, lezser, féktelen, könnyelmű és hasonló szavakhoz, szeret az „áramlattal haladni”, „a pillanat sugallatára” cselekedni, és „szabadon megtenni, amihez csak kedve kerekedik” (MBTI M kérdőív). A Tridimensional Personality Questionnaire (TPQ) (Cloninger 1987) a személyiség három fő örökletes dimenzióját – a bajkerülést, a jutalomfüggőséget és az újdonságkeresést – méri. Az újdonságkeresés a felfedező alaptulajdonsága (a bajkerülés pedig az építőé).^ 2 A szenzációéhségben két, COMT és MAO rövidítéssel jelölt enzim játssza a főszerepet. Ezek az enzimek bontják le a dopamint, a norepinefrint és a szerotonint. A COMT génjének apró változata az újdonságkereséssel függ össze (Drabant és mások, 2006). A MAO két változatban fordul elő, a MAO-A a norepinefrint és a szerotonint, a MAO-B pedig a dopamint szabályozza. Az újdonságkeresésben mindkét rendszer változatai szerepet játszhatnak (Zuckerman 1994:318, 301,381, Johansson és mások 1983, Meyer-Lindenberg és mások 2006, Sostek és mások 1981). A tesztoszteron fokozott aktivitása azzal járul hozzá a szenzációéhséghez, hogy mind kétféle MAO szintjét csökkenti az agyban, ezáltal növeli a

dopamin hatását (Zuckerman 1994:378). A tesztoszteron az újdonságkeresés bizonyos válfajaihoz, különösen a kaland, a szokatlan szexuális élmények, az eszeveszett bulizás és az illegális drogok utáni vágyhoz járul hozzá (Zuckerman 1994:314,377). A szenzációéhes egyénekben alacsonyabb a norepinefrin szintje. A norepinefrin olyankor szabadul fel, amikor az ember bármiféle újdonsággal találkozik, de segíti a figyelem összpontosítását is. A szenzációéhes egyének talán azért keresik az izgató ingereket, hogy ezt a neurokémiai rendszert működésbe hozzák, ezzel enyhítve a monotóniát (Zuckerman 1994:375). A szenzációéhséget és az impulzivitást azonban a szerotoninrendszer csökkent aktivitásával is összefüggésbe hozták (Zuckerman 1994:310, 379, Manuck és mások 2000). Ez azonban várható is, hiszen a fokozott dopaminaktivitás elnyomja a szerotoninköröket, a szerotoninaktivitás pedig gátolja a dopamin hatását.^ 3 A koncentráltságot a norepinefrinnel és a tesztoszteronnal társították, bár a tesztoszteron szerepe nagy valószínűséggel a dopamin-rendszer aktivitásának következménye. A tesztoszteron és a dopamin között pozitív korreláció áll fenn, az egyik rendszer emelkedett működése a másikét is fokozza.^ 4 Az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) és ADD (figyelemösszpontosítási zavar) vizsgálati adatai azt jelzik, hogy ezek az impulzivitással, hiperaktivitással, hiperérzékeny érzékszervi reakciókkal összefüggő, genetikai alapú szindrómák korrelálnak a dopaminrendszer bizonyos részei, elsősorban a prefrontális kéreg csökkent aktivitásával (Zentall és Meyer 1997, Zuckerman 1994:358). Paradox módon a pszichostimuláns szerek enyhítik az ilyen hiperaktivitást. Az idegtudomány szakértői azért tekintik ezt paradoxonnak, mert a dopamin magas koncentrációja általában növeli az energiát és az aktivitást (Marx 1999). Miért nyugtatja meg a hiperaktív egyéneket az emelkedett dopaminkoncentráció, ha egyszer a normális embereket hiperaktívvá teszi? Egyes tudósok azt vetették fel, hogy a pszichostimulánsok alacsony adagja nem hat a dopaminrendszerre, viszont erősíti a szerotonint, ami ellensúlyozza a magas dopaminaktivitást, így nyugtató hatással jár (Marx 1999). A szerotoninfokozó szerek, például a Prozac azonban általában nem nyugtatják meg az ADHD- és ADD-betegeket. Más tudósok úgy gondolják, a pszichostimulánsok olyan magasra emelik a dopamin szintjét, hogy a dopaminneuronok hozzászoknak (Marx 1999). Megint mások úgy vélik, ezek a szerek lassan emelik a dopamin szintjét, ami egészen másképp hat, mint a gyors emelkedés. Én azt sejtem, a dopaminrendszernek van egy küszöbhatása: a küszöb alatti és feletti értéket mutató egyének egyaránt hiperaktívak. Ezt azért feltételezem, mert más neurovegyületek, így a norepinefrin, a szerotonin és az oxitocin különböző koncentrációkban és a többi neurokémiai rendszerhez viszonyítva különböző arányokban eltérően hatnak, mert egyes tudósok feltételezése szerint az ADHD-t és az ADD-t több génrendszer hibája okozza (Gainetdinov és mások 1999), és mert mindezen rendszerekben a különböző allélek az újdonságkeresés és más felfedezői viselkedési minták különböző fokával függenek össze.^ 5 A dopamin gátolja a kellemességhez társított prolaktin kiválasztását (De Zegher és mások 1993), (Heide Island személyes közlése). Talán a dopamin által elnyomott prolaktin teszi lehetővé, hogy a felfedező kevésbé akarjon kellemes lenni – és így cselekvésében, gondolataiban szabadabb lehessen.^ 5. fejezet: A társadalom alappillére 1 A szerotonin előállítása a test több pontján történik, ám a személyiséget befolyásoló szerotonin az agy raphemagvában keletkezik. A szerotonint legalább tizennégy típusú receptorhely fogadja, és számos élettani funkciót, így a testhőmérsékletet, a kardiovaszkuláris rendszer aktivitását, a légzést, az alvást, az evést, az agressziót és a személyiség más különböző aspektusait befolyásolja.^

2 Az alacsony szerotoninaktivitás összefügg az agresszivitással, az impulzivitással, a dühvel és az ellenséges magatartással (Manuck és máso' 1998, Sundblad és Erikson 1997, Davidge és mások 2004). A szerotonin-rendszerben egy gén két allélja is szerepet játszik ebben a harciasságban (Suomi 2005). A rövidebb változatot öröklő rhesusmajmoknál kevesebb a szerotonin (és több a tesztoszteron), és ezek nagyobb gyakorisággal lesznek agresszívek, impulzívak, alkoholisták. A rhesusmajmok mintegy 5-10%-a örökli ezt a rövidebb változatot, de sokan közülük fiatalon elpusztulnak, mert gyakran halálos kockázatot vállalnak az összecsapásokban (Higley és mások 1996, Higley és Suomi 1989). Steve Suomi úgy véli, ez a gén azért maradt meg mégis a rhesusmajmokban, mert ezen impulzív, harcias teremtmények felfedező kedve is sokkal nagyobb – amely lényeges tulajdonság egy olyan fajnál, amelyiknek, mint az embernek is, kemény és változó körülmények között kell fennmaradnia. A szerotonin és a tesztoszteron negatív módon függ össze egymással; a tesztoszteron azonban nem mindig blokkolja a szerotonint. A tesztoszteron androgén és ösztrogén metabolitokra bomlik le. Ha a tesztoszteron ösztrogénné alakul, fokozza a szerotoninaktivitást (Sumner és Fink 1998), és csökkenti az agresszív viselkedést (Simon és mások 1998).^ 3 A szerotonintranszporter-rendszer (5-HTTLPR) genetikai variánsai egyedi változatokat hoznak létre a szorongás, a bajkerülés és a hagyománykövetés tekintetében (Barr és mások 2003, Golimbet és mások 2004, Park és mások 1998). Ezen a lokuszon két allél, az ss genotípus és az 11 genotípus jelenik meg. Az ss típus hordozói óvatosabbak, és hajlamosabbak betartani a társadalmi normákat, mint az 1/1 vagy az l/s genotípusoké (Golimbet és mások 2001). Az ss genotípussal rendelkezők szorongóbbak is (Murakami és mások 1999). A bajkerülést és a befelé fordulást szintén genetikai variánsokkal társították a szerotoninrendszer egyéb aspektusaiban (Peirson és mások 1999, Melke és mások 2003).^ 4 A 2A szerotonin receptor gén polimorf alléljait (5-HTR2RA), (T102C és A1438G) összefüggésbe hozták az érzelmességgel, az aktivitással és a szociabilitással. A T102C gén egyik változatát hordozó egyének kevésbé szoronganak, viszont több pontot kaptak egy hipománia (enyhe mánia) skálán, és extrovertáltabbak (Golimbet és mások 2004). Az A1438G A/G heterozigótáját (és nem a G/G homozigótát) hordozók extrovertáltabbak, és kevesebb pontot kapnak a „nincs közeli barátja” skálán (Golimbet és mások 2004). A szelektív szerotoninvisszavétel-gátlók (SSRI-k) fokozzák a társas kapcsolódásra való készséget, és korrelálnak e szerek emelkedett szintjével a plazmában (Knutson és mások 1998).^ 5 Tizenöt egészséges férfi alanynál a dorzális raphe-magban, a hippokampusz formációiban és a neokortexben az 5-HT1A receptor sűrűségéről készült PET-felvétel korrelációt mutatott ki az önmeghaladás képessége és a szerotoninaktivitás között (Borg és mások 2003). Borg és kollégái ebből arra következtettek, hogy az 5-HT1A receptor sűrűségében mutatkozó különbségek magyarázzák az eltéréseket az egyes emberek vallásosságában és a spiritualitás iránti lelkesedésében. Az önmeghaladást vagy a vallásosságot a SLC6A4 szerotonintranszporter-gén polimorfizmusával társították (BachnerMelman és mások 2005). Az önmeghaladást és a vallásosságot egyéb génvariánsokkal is összefüggésbe hozták (Golimbet és mások 2004, Ham és mások 2004).^ 6. fejezet: A határ a csillagos ég 1 A méhen belüli környezet eltolhatja e magzati hormonok arányát. A méhen belül egyes fiú magzatok több ösztrogént kaphatnak a placentából és az anya véréből, egyes lányok pedig több tesztoszteront az anya adrenális mirigyéből. Ez befolyásolja az ujjak hosszúságának arányát és a tesztoszteronnal, illetve az ösztrogénnel összefüggő személyiségvonások megjelenését.^

2 Életük során a nők kis mennyiségű adrenalint állítanak elő a petefészekben és az adrenális mirigyben, a férfiak pedig kis mennyiségű ösztrogént a herékben és a zsírsejtekben. Az aromatáz enzim segítségével a férfiak a tesztoszteronból is előállítanak ösztrogént. A tesztoszteron és az ösztrogén testen belüli aránya napi, havi ritmusban, de az életciklussal is változik; a pubertás, a korosodás és a menopauza idején sem állandó a testen belüli arányuk. Az egyensúlyt kulturális hatások is befolyásolják, például a tesztoszteron csökken a férfinál, amikor egy nővel párkapcsolatba lép (Shur és mások 2008). Mi több, a szülői viselkedés is emeli az (tesztoszteronból aromatizált és/vagy a herékben termelt) ösztrogén szintjét, ami viszont fokozza a prolaktin termelését az agyalapi mirigyben, ezáltal csökkentve a dopamin és a tesztoszteron aktivitását.^ 3 A méhen belül magasabb szintű férfihormonnak kitett (veleszületett mellékvesekéregalulműködés, CAH) lányok szívesebben játszanak autóval, teherautóval, és a fiúkkal azonos szinten teljesítenek a matematikai és térbeli készségek tesztjeiben (Berenbaum és Hines 1992, Resnick és mások 1986, Boulton és Smith 1992). Az a lány, akinek fiú ikertestvére van, szintén valószínűbb, hogy fiús lesz, mert a fivér magzati tesz-toszteronja erősítheti a saját tesztoszteronreceptorait.^ 7. fejezet: A filozófus király 1 Az X-kromoszóma egyik (az ösztrogéntermeléssel társított) specifikus génje vagy géncsoportja hozzájárul ehhez az agyszerkezethez. Ez a DNS-szakasz a prefrontális kortex több olyan területének kialakítását befolyásolja, amely szerepet játszik azokban a képességekben, amelyek az adatok gyűjtését, mintázatokba szervezését, az információk relevanciájának felmérését és ezek alapján a döntéshozást érintik (Holyoak és Kroger 1995, Grafman 1995, Boller és mások 1995). Ez a gén számos kognitív vonás, így a társas kapcsolatok finomságainak érzékelésében és integrálásában vagy a kontextuális képességek kialakításában is szerepet játszik (Skuse és mások 1997, Tucker és mások 1995).^ 2 Számos vegyület befolyásolhatja még az ösztrogén és a tesztoszteron aktivitását, illetve arányát. Például a nemi hormonokat megkötő globulin (SHBG) megköti ezeket a hormonokat is, így azok képtelenek hatni a receptorokra; úgyhogy hiába lehet magas a tesztoszteron és/vagy az ösztrogén szintje, előfordulhat, hogy ezek a hormonok nem hatnak. Csakis a szabad (meg nem kötött) tesztoszteron és ösztrogén képes hatni a receptorokra, és így hatást kifejteni. Ráadásul az ösztrogénszint emelkedése emeli az (a és d) SHBG mennyiségét, ami viszont csökkenti a tesztoszteron elérhetőségét a szervezetben.^ 3 Az intuícióban szerepet játszhat az amigdala nevű agyterület, az érzelmek előállításával és felfogásával társított kis „üzem” a limbikus rendszerben (LeDoux 1996). A kutatók PETkészülékkel képezték le a kísérleti alanyok agyát, miközben dühös arcokról készült fényképeket mutattak nekik. Amikor a résztvevők meglátták és felismerték a dühödt arckifejezést, a bal amigdalájuk aktiválódott. Ha viszont a mérges arcot olyan gyorsan villantották fel, hogy tudatosan nem észlelhették, a jobb amigdala lett aktív (Mlot 1998). A sok kapcsolat által erősen összekötött aggyal rendelkező egyének kiemelkedően jól érzékelték ezeket a tudattalan érzéseket, és kapcsolták össze a tudatos aggyal – ily módon olyan információkat gyűjtöttek, amelyeket sokan az intuíciónak tulajdonítanának.^ 4 A kapcsolódási késztetés genetikai haszonnal jár, és evolúciós gyökere van. Azok a nőstény törpecsimpánzok, akik megfelelő „összeköttetésekkel” rendelkeznek, több táplálékhoz és társas támogatáshoz jutnak (Parish 1994), így gyorsabb egymásutánban tudnak utódokat világra hozni (Smuts 1997). A jó kapcsolatokkal rendelkező anyák gyermekei ráadásul hamarabb lesznek érettek, és szülnek maguk is gyermekeket.^ 5 Az empátia olyan agyterületeket aktivál, amelyek több forrásból származó adatot integrálnak (Oschner és mások 2004), ami arra utal, hogy a több távoli agyi összeköttetéssel rendelkezők valószínűleg empatikusabbak is (Baron-Cohen 2003, Baron-Cohen és mások

2005). Baron-Cohen (2003) úgy véli, hogy az empatizálók azért figyelnek az interakciók kontextusára, hogy létfontosságú jelzésekhez jussanak a többiek mentális állapotáról, és adekvát módon tudjanak cselekedni.^ 6 A jobb agyfélteke a bal oldalinál jelentősebb szerepet játszik mások arckifejezésének leolvasásából és az illető hangjából való érzéseinek kiderítésében (Tucker és mások 1995, Safer 1981). Ezeket a nonverbális információkat azonban a baloldali agykéregben értelmezzük. Így tehát azok, akik a két agyfélteke között több kapcsolattal rendelkeznek, könnyebben értelmezik az összegyűjtött nonverbális adatokat (Safer 1981).^ 8. fejezet: Játszótárs, segítőtárs, szellemi társ, lelki társ 1 A játszótárs, a segítőtárs, a szellemi társ és a lelki társ kifejezéseket David Keirsey pszichológus személyiségtipológiájából (1998) vettem át.^ 2 Richard Ebstein (2006) talált a dopaminrendszerben egy gént, amelyik a fokozott szexuális késztetéssel kapcsolatos. Kollégáival együtt egyetemi hallgatónak tett fel a szexre vonatkozó kérdéseket, például azt, hogy „Mennyire fontos a szex az Ön életében?”, „Milyen gyakran vannak szexuális fantáziái?”. Ezután a diákok kérdőívbeli pontszámait összevetette számos genetikus jellemvonásukkal, többek közt dopaminrendszerük DRD4 génjével. Akikben e gén egy bizonyos variánsa volt meg, a többieknél szignifikánsan több pontot szereztek a szexuális vággyal kapcsolatban. Ebstein mintájának mintegy 20%-a hordozta ezt a génvariánst.^ 9. fejezet: Hogyan leszünk szerelmesek 1 A kutatók fiatal (huszonegy-harmincöt éves) heteroszexuális férfiak agyi aktivitását mérték, miközben szép női arcokat mutattak nekik, és azt találták, hogy a baloldali ventrális tegmentális terület aktivizálódott (Aharon és mások 2001). Ez a terület a koncentráltsághoz, az energikussághoz és sokszor az örömhöz kapcsolódik. Talán ezért szeretik az emberek hírességek fényképeit nézegetni: a vonzó arcok stimulálják az agyukat.^ 2 Öt kultúrában végzett vizsgálatok jelzik, hogy a férfiak kétféle nőhöz vonzódnak: az ösztrogénre utaló nagy szemű, kis orrú, telt ajkú, kis állú (Jones 1995) és a tesztoszteront jelző széles arccsontú, magas homlokú, nagy pupillájú, széles mosolyú, érzékinek talált nőkhöz (Cunningham és mások 1986). Az a sejtésem, hogy ha a chemistry.com személyiségtesztjének felhasználásával megismételnék ezt a vizsgálatot, azt tapasztalnák, hogy a magas tesztoszteronszintű férfiaknak inkább a nőiesebb, a magasabb ösztrogénszintűeknek pedig az érzékibb (magas tesztoszteronszintű) női arcok tetszenek.^ 3 A nők a karakteres arcélű és erős állkapcsú, magas tesztoszteronszintről árulkodó férfiakhoz vonzódnak (Buss és Schmitt 1993, Kenrick és mások 1993, Gangestad és Thornhill 1997). Az angol és a japán nők azonban csak az ovuláció idején kedvelik jobban a férfiasabb arcokat, a menstruációs ciklus más pontjain inkább a puhább, nőies, kisfiús arcokat választják (Johnston 1999). Randy Thornhill biológus szerint a nőkben kétfajta természetes vonzalom működik: a fogantatásra kész időben a jó génű férfiakat keresik, a menstruációs ciklus többi napján pedig az elköteleződésre hajlamosabbakat. Érdekes módon a nem partnerkapcsolatban élő nők még az ovuláció idején is a nőiesebb arcú férfiakat választják – talán, mert hosszú távú társra vágynak.^ 4 A férfiak ilyesfajta vonzódásának genetikai értelme van. A nő derékcsípő arányát jórészt a gének határozzák meg, és akiknél a derék körfogata nagyjából a csípőkörfogat 70%-a, az az ösztrogén, a tesztoszteron és a többi hormon olyan helyes arányával rendelkezik, amely alkalmassá teszi őket egészséges utódok létrehozására. Azok a nők, akiknél jelentősen eltér ez az arány, általában nehezebben esnek teherbe, többször vetélnek el, gyakrabban szenvednek krónikus betegségekben, például cukorbetegségben, magas vérnyomásban,

szívbetegségekben, bizonyos típusú rákbetegségekben, keringési rendellenességekben és személyiségzavarokban (Singh 1993, Singh 2002).^ 5 A birkák közt végzett vizsgálatok is alátámasztják ezt a freudi hipotézist. Keith Kendrick idegkutató hím kecskegidákat mostoha birkamamákkal (tehát egy másik faj egyedeivel) neveltetett. Felnőve ezek a bakkecskék nem voltak hajlandók párzani a saját fajukhoz tartozó nőstényekkel, hanem nőstény juhokra áhítoztak – főleg olyanokra, amelyek arcberendezése a mostohaanyjukra emlékeztette őket. A birkamama mellett felnőtt nőstény kecskék kevésbé voltak válogatósak: párválasztásuk mintegy 50%-ban irányult (a szüleikre emlékedtető) hím birkákra, szerelmes gesztusaik többségét azonban kecskebakoknak, tehát saját fajuk egyedeinek címezték.^ 6 Judith Rich Harris (1998) állt elő azzal a szokatlan hipotézissel, hogy az ember gyermekkori barátai nagyobb szerepet játszanak személyisége kialakításában és szerelmi irányultságában, mint a szülei. E gondolatnak megvan a maga darwini logikája. Évmilliókon át a fiatal férfiak kortársaikkal kötöttek tartós kapcsolatokat, akikkel éveken keresztül együtt vadásztak; a fiatal nők pedig a többi fiatal nővel, akikkel éveken át együtt gyűjtötték a zöldséget, és támogatták egymást a gyerekek gondozásában. Néha a szülők is besegítettek. A fiatal felnőttekhez fűződő kapcsolatuk azonban különösen fontos volt a hosszú távú életben maradás szempontjából. Logikus tehát, hogy a kamaszok gyakran fontosabbnak tartják a kortársaikhoz fűződő kapcsolataikat a szüleikhez fűződőnél.^ 7 Egy amerikai és egy izraeli mintában a nők 47%-a és a férfiak 35%-a szerint „játszott lényeges szerepet” partnerük iránti rajongásuk kezdetén, hogy a másik vonzalmával tisztában voltak (Pines 2005:466). Ez a reakció nagy valószínűséggel az ember evolúciója során alakult ki, ugyanis mindenkiben jó érzést kelt, ha érzi, valaki, aki fontos neki, szereti őt.^

Függelék Ez a könyv a szerelmi vonzalom, a kötődés és a személyiség tudományos vizsgálatain alapul, köztük számos, tekintélyes mintán végzett anonim felmérésen. Saját személyiségtípusvizsgálatom 39 913 résztvevő válaszait elemezte a 2. fejezetben található személyiség-teszt kérdéseire. Az eredmények jelentős részét e könyvben is tárgyalom. A tesztet alátámasztó statisztikai adatokat viszont nem adtam meg külön függelékben. Személyiségtípusonként vizsgáltam egy sor további attitűdöt, jelenséget és személyiségvonást, így a jövedelmet, az iskolázottság szintjét, a foglalkozást, azt, hogy az illető hányadik gyermekként született, a barátok típusát, az érdeklődést, a szóhasználatot, a politikai felfogást, a vallási meggyőződést, hogy melyik típus hogyan firkál, hol szeret lakni, milyen hosszúak az ujjai, hogyan vélekedik a szexről, a szerelemről és az elköteleződésről. Noha mindezeket az eredményeket tárgyalom e könyvben, ezeket a diagramokat és táblázatokat itt nem közlöm. Hamarosan azonban további tudományos cikkekben teszem közzé őket. Az alábbi oldalakon látható diagramok a 28 128 névtelen résztvevő körében végzett párválasztás-vizsgálat eredményeit tükrözik, ahol az alanyoknak konkrétan ki kellett választaniuk, kivel akarnak elmenni az első randevúra. A mintában 17 776 férfi és 10 352 nő szerepelt, aki férfit, illetve nőt választott. A felfedezők aránya a férfiak közt 12,2%, a nőknél 14,5% volt. Az építők aránya a férfiak közt 35,4%, a nőknél 37,6% volt. Az irányítók aránya a férfiak közt 30,0%, a nőknél 23,4% volt. A tárgyalók aránya a férfiak közt 22,3%, a nőknél 24,5% volt. Az irányítók közt szignifikánsan több a férfi, a tárgyalók közt több a nő – ez az összefüggés a négy személyiségtípussal kapcsolatban végzett összes kutatásomban megismétlődött. Mindegyik diagram az emberi párválasztás más-más jellemzőjéről tanúskodik.

A FELFEDEZŐ NŐK választásai A felfedező nők drasztikus (a véletlen alapján várhatót 21%-kal meghaladó mértékben) vonzódnak a felfedező férfiakhoz. A többi személyiségtípus felé nem mutatnak szignifikáns vonzalmat vagy elutasítást. Ennek az lehet az oka, hogy a felfedező hajlékony, optimista, és egy alkalommal szinte mindenkiben hajlandó megbízni. 25% 21% 20% 15% 10% 5%

2%

0% -1% -3%

-5% ÉPÍTŐ (férfi)

IRÁNYÍTÓ (férfi) FELFEDEZŐ (férfi) TÁRGYALÓ (férfi)

A FELFEDEZŐ FÉRFIAK választásai A felfedező férfiak különösen (a véletlen alapján várhatót 16%-kal meghaladó mértékben) vonzódnak a felfedező nőkhöz. A többi személyiségtípus felé nem mutatnak szignifikáns vonzalmat vagy elutasítást. Ennek megint csak az lehet az oka, hogy a felfedező kíváncsi és újdonságkereső személyiség. 20%

16%

15% 10% 5%

2%

0% -5%

-4%

-10%

-9%

-15% ÉPÍTŐ (nő)

IRÁNYÍTÓ (nő)

FELFEDEZŐ (nő) TÁRGYALÓ (nő)

Az ÉPÍTŐ NŐK választásai Az építő nők különösen (a véletlen alapján várhatót 10%-kal meghaladó mértékben) vonzódnak az építő férfiakhoz. A többi személyiségtípus felé nem mutatnak szignifikáns

vonzalmat vagy elutasítást. Az irányító férfiakat azonban kerülik, talán mert az építő hajlamos a tekintélytiszteletre és közösségorientált, az irányító viszont tiszteletlen és független ember. Az építő nő a tárgyaló férfit is kerüli. Ennek az lehet az oka, hogy az építő mindent szó szerint ért, szabálykövető és pragmatikus, a tárgyaló pedig metaforikus, rugalmas és idealista személyiség. 15% 10%

10%

5%

2%

0% -5% -6% -10% ÉPÍTŐ (férfi)

IRÁNYÍTÓ (férfi)

FELFEDEZŐ (férfi)

-9% TÁRGYALÓ (férfi)

Az ÉPÍTŐ FÉRFIAK választásai Az építő férfiak különösen (a véletlen alapján várhatót 13%-kal meghaladó mértékben) vonzódnak az építő nőkhöz. A többi személyiségtípus felé nem mutatnak szignifikáns vonzalmat vagy elutasítást. Az irányító nőket azonban kerülik, talán mert az építő társasági és szociális készségekkel rendelkező személyiség, az irányító viszont autonóm és direkt ember. Az építő férfi a tárgyaló nőt is kerüli. Ennek az lehet az oka, hogy az építő tényszerű, tekintélytisztelő és hagyományos ember, a tárgyaló pedig elméleti, a tekintélyt elutasító és nem konvencionális személyiség. 15%

13%

10% 5% 0% -5%

-4% -7%

-10%

-10%

-15% ÉPÍTŐ (nő)

IRÁNYÍTÓ (nő)

FELFEDEZŐ (nő) TÁRGYALÓ (nő)

Az IRÁNYÍTÓ NŐK választásai A irányító nők jelentős (a véletlen alapján várhatót 12%-kal meghaladó mértékben), vonzódnak a tárgyaló férfiakhoz. A többi személyiségtípus felé nem mutatnak szignifikáns vonzalmat vagy elutasítást. Talán azért hajlandók egyaránt találkozni ezekkel a típusokkal, mert éles eszűek, és a rosszul sikerült ismerkedésből könnyűszerrel ki tudnak lépni. 15% 12% 10% 6% 5%

0%

0%

-5% ÉPÍTŐ (férfi)

-4% IRÁNYÍTÓ (férfi) FELFEDEZŐ (férfi) TÁRGYALÓ (férfi)

Az IRÁNYÍTÓ FÉRFIAK választásai Az irányító férfiak jelentős (a véletlen alapján várhatót 13%-kal meghaladó mértékben) vonzódnak a tárgyaló nőkhöz. A többi személyiségtípus felé nem mutatnak szignifikáns vonzalmat vagy elutasítást. Az építő nőket azonban kerülik, talán, mert az irányító nemkonvencionális és bátor ember, az építő viszont hagyományos és óvatos személyiség. 15%

13%

10% 5% 1% 0%

0%

-5% -10%

-9%

-15% ÉPÍTŐ (nő)

IRÁNYÍTÓ (nő)

FELFEDEZŐ (nő) TÁRGYALÓ (nő)

A TÁRGYALÓ NŐK választásai A tárgyaló nők különösen (a véletlen alapján várhatót 11%-kal meghaladó mértékben) vonzódnak az irányító férfiakhoz. A többi személyiségtípus felé nem mutatnak szignifikáns

vonzalmat vagy elutasítást. Az építő férfiakat azonban kerülik, talán mert ők intuitív, rugalmas és elméleti emberek, míg az építő mindent szó szerint értő, szabálykövető és tényszerű személyiség. Úgy tűnik, a tárgyaló nő a felfedező férfit is kerüli. A mintában azonban nincs elegendő Tárgyaló/Felfedező páros ahhoz, hogy ezt a hatást megbízhatóan megállapíthassuk. Amennyiben a későbbi kutatás mégis igazolná ezt az összefüggést, annak az lehet az oka, hogy az építő a tárgyaló nőt a középiskolából és az egyetemről ismert „rossz fiúkra” emlékezteti. 15% 11% 10% 5%

3%

0% -5% -10%

-7% -11%

-15% ÉPÍTŐ (férfi)

IRÁNYÍTÓ (férfi)

FELFEDEZŐ (férfi)

TÁRGYALÓ (férfi)

A TÁRGYALÓ FÉRFIAK választásai A tárgyaló férfiak különösen (a véletlen alapján várhatót 15%-kal meghaladó mértékben) vonzódnak az irányító nőkhöz. A tárgyaló és felfedező nők felé nem mutatnak szignifikáns vonzalmat vagy elutasítást. Az építő nőket azonban kerülik, talán, mert a tárgyaló elméleti, nem-konvencionális személyiség, aki nem kedveli az időbeosztást és a megszokást, az építő nő viszont tényszerű, hagyományos ember, aki hisz benne, hogy az ismétlődő szokások rendezetté és nyugodttá teszik az életünket. 20% 15%

15% 10% 5% 0%

-3%

-5%

-3%

-6% -10% ÉPÍTŐ (nő)

IRÁNYÍTÓ (nő)

FELFEDEZŐ (nő) TÁRGYALÓ (nő)

Bibliográfia Aceveda, B., A. Aron, H. Fisher, L. L. Brown (2008). Neural Correlates of Long-Term PairBonding in a Sample of Intensely In-Love Humans. Program No. 17912, Washington, D.C.: Society fór Neurosciencc. Adorno, T. W., E. Frenkel-Brunswick, D. J. Levinson (1950). The Authorytarian Personality. New York: Harper. Agronick, G. S., L. E. Duncan (1998). „Personality and Social Change: Indivioual Differences, Life Patti, and Importance Attributed to the Women's Movement.” Journal of Personality and Social Psychology 74:1545-1555. Aharon, I., N. Etcoff, D. Ariely, C. F. Chabris, O. Nathon (2001). „Beautiful Faces Have Variable Reward Value: fMRI and Behavioral Evidence.” Neuron 32:537–551. Ahem, F. M., R. C. Johnson, J. R. Wilson, G. E. McCleam, S. G. Vandenberg (1982). „Family Resemblance in Personality.” Behavior Genetics 12:261–280. Ainsworth, M. D. S., M. C. Blehar, E. Waters, S. Wall (1978). Patterns of Attachment: A Psychological Sludy of the Strange Situation, Hillsdale, N.J. Erlbaum. Alexander, G. M., M. Hines (2002). „Sex Differences in Response to Children's Toys in Nonhuman Primates (Cercopithecus aethiops sabaeus).” Evolution and Human Behavior 23(6): 467-479. Alford, J. R., C. L. Funk, J. R. Hibbing (2005). „Are Political Orientations Genetically Transmitted?” American Political Science Review 99:153–167. Alicke, M. D., R. 11. Smith, M. L. Klotz (1986). „Judgments of Physical Attractiveness: The Roles of Faces and Bodies.” Personality and Social Psychology Bulletin 12:381-389. Aliik, J., R. R. McCrae (2004). „Toward a Geography of Personality Traits: Pattems of Profiles across 36 Cultures.” Journal of Cross Cultural Psychology 35:13-28. Altman, L. K. (1999). „So, Is This Why Einstein Was So Brilliant?” The New York Times, June 18. Aron, A., H. Fisher, D. J. Mashek, G. Strong, H. F. Li, L. L. Brown (2005).”Reward, Motivation and Emotion Systems Associated with Early-Stage Intense Romantic Love. An fMRI Study.” Journal ofNeurophysiology 94:327-337. Azim, E., D. Mobbs, B. Jo, V. Menon, A. L. Reis (2005). „Sex Differences in Brain Activation Elicited by Humor.” Proceedings of the National Academy of Sciences 102(45):16496–16501. Bachner-Melman, R., C. Dina, A. H. Zohar, N. Constantini, E. Lerer, S. Hoch, S. Sella, L. Nemanov, I. Gritsenko, P. Lichtenberg, R. Granot, R. P. Ebstein (2005). ,AVPR12 and SLC6A4 Gene Polymorphisms Are Associated with Creative Dance Performance.” PloS Genetics 1(3):42. Backman, C. W. (1981). „Attraction in Interpersonal Relationship.” In Sociological Perspective in Social Psychology, ed. R. Turner, M. Rosenberg. New York: Basic Books, 235-268. Banissy, M. J., J. Ward (2007). „Mirror-Touch Synesthesia Is Linked with Empathy.” Nature Neuroscience 10:815-816. Baron-Cohen, S. (1995). Mindblindness: An Essay on Autism and Theory of Mind. Cambridge, Mass.: MIT Press. Baron-Cohen, S. (2003). The Essential Difference: The Truth about the Male and Female Brain. New York: Basic Books. Baron-Cohen, S., R. C. Knickmeyer, M. K. Belmonte (2005). „Sex Differences in the Brain: Implications of Explaining Autism.” Science 310:819-823. Barr, C. S., T. K. Newman, M. L. Becker, C. C. Parker, M. Champoux, K. P. Lesch, D. Goldman, J. S. Suomi, J. D. Higley (2003). „The Utility of the Nonhuman Primate Model for Studying Gene by Environment Interactions in Behavioral Research.” Genes, Brain and Behavior 2(6): 336-340. Bayne, R. (2005). Ideas and Evidence: Critical Reflections of MBTI Theory and Practice. Gainesville, Fla.: Center for the Applications of Psychological Type.

Beach, S. R. H., D. Whitaker, D. J. Jones, A. Tesser (2001). „When Does Performance Feedback Prompt Complementarity in Romantic Relationships?” Personal Relationships 8:232-248. Beáll, A. E., R. J. Sternberg (1995). „The Social Construction of Love.” Journal of Social and Personal Relationships 12:417-438. Bell, A. M. (2007). „Future Directions in Behavioural Syndromes Research.” Proceedings of the Royal Society B: Biological Sciences 274(1611):755–761. Benbow, C. P, J. C. Stanley (1983). „Sex Difference in Mathematical Reasoning Ability: More Facts.” Science 222:1029-1031. Benjámin J., L. Li, C. Patterson, B. D. Greenberg, D. L. Murphy, D. H. Hamer (1996). „Population and Familial Association between the D4 Dopamine Receptor Gene and Measures of Novelty Seeking.” Nature Genetics 12:81–84. Ben Zion, I. Z., R. Tessler, L. Cohen, E. Lerer, Y. Raz, R. Bachner-Melman, I. Gritsenko, L. Nemanov, A. H. Zohar, R. H. Belmaker, J. Benjámin, R. P. Ebstein (2006). „Polymorphisms in the Dopamine D4 Receptor Gene (DRD4) Contribute to Individual Differences in Human Sexual Behavior: Desire, Arousal and Sexual Function.” Molecular Psychiatry 11:782–786. Berscheid, E., K. K.. Dion, E. Walster, G. W. Walster (1971). „Physical Attractive-ness and Dating Choice: A Test of the Matching Hypothesis.” Journal of Experimental Social Psychology 7:173–189. Berscheid, E., E. Hatfield-Walster (1978). Interpersonal Attraction. 2nd ed. New York: Random House. Bess, T. I., R. J. Harvey (2002). „Bimodal Score Distributions and the Myers-Briggs Type Indicator: Fact or Artifact?” Journal of Personality Assessment 78(1):176-186. Biswas, N. M., R. Mazumder, S. K. Bhattacharya, T. K. Das (1985). „Brain 5-hydroxytryptamine and Plasma Testosterone in L-tryptyophan Treated Rats.” Endocrine Research 11(3-4):131137. Blau, P. (1964). Exchange and Power in Social Life. New York: John Wiley. Block, J. (1981). „Some Enduring and Consequential Structures of Personality.” In Further Explorations in Personality, ed. A. I. Rabin, J. Aronoff, A. M. Barclay, R. A. Zucker. New York: Wiley Interscience, 27-43. Bonson, K. R., R. G. Johnson, D. Fiorella, R. A. Rabin, J. C. Winter (1994). „Serotonergic Control of Androgen-Induced Dominance.” Pharmacology Biochemistry and Behavior 49(2):313322. Booth, A., J. M. Dabbs (1993).”Testosterone and Men's Marriages.” Social Forces 72:463–477. Booth, A., G. Shelley, A. Mazur, G. Tharp, R. Kittok (1989). „Testosterone, and Winning and Losing in Humán Competition.” Hormones and Behavior 23:556-571. Borg, J., B. Andree, H. Soderstrom, L. Farde (2003). „The Serotonin System and Spiritual Experiences.” American Journal of Psychiatry 160:1965-1969. Botwin, M. T., D. M. Buss, T. K. Shackelford (1997). „Personality and Mate Preferences: Five Factors in Mate Selection and Marital Satisfaction.” Journal of Personality 65:107-136. Bouchard, T. J. (1994). „Genes, Environment, and Personality.” Science 264:1700-1701. Bouchard, T. J” D. T. Lykken, M. McGue, N. L. Segal, A. Tellegen (1990). „Sources of Human Psychological Differences: The Minnesota Study of Twins Reared Apart.” Science 250:223228. Bowen, M. (1978). Family Therapy in Clinical Practice. New York: Jason Aronson. Bower, B. (1996). „Gene Tied to Excitable Personality.” Science News 149:4. Bowlby, J. (1969). Attachment and Loss. Vol. 1, Attuchment. New York: Basic Books. Boyle, G. J. (1995). „Myers-Briggs Type Indicator (MBTI): Some Psychometric Limitations.” Australian Psychologist 30(1 ):71-74. Braeutigam, S., S. P. R. Rose, S. J. Swithenby, T. Ambler (2004). „The Distributed Neuronal Systems Supporting Choice-Making in Real-Life Situations: Differences between Men and

Women When Choosing Groceries Detected Using Magnetoencephalography.” European Journal of Neuroscience 20( 1 ):293-302. Brinberg, E., P. A. Castel (1982). „A Resource Theory Approach to Interpersonal Interactions: A Test of Foa's Theory.” Journal of Experimentál Social Psychology 43:260-269. Brisendine, L. (2006). The Female Brain. New York: Morgan Roads Books/Random House. Brosnan, M. J. (2006). „Digit Ratio and Faculty Membership: Implications for the Relationship between Prenatal Testosterone and Academia.” British Journal of Psychology 97(4)455-466. Brown, W. M., L. Cronk, K. Grochow, A. Jacobson, C. K. Liu, Z. Popovic, R. Trivers (2005). „Dance Reveals Symmetry Especially in Young Men.” Nature 438:1148-1150. Brunner, D., R. Hen (1997). „Insights into the Neurobiology of Impulsive Behavior from Serotonin Receptor Knockout Mice.” Annals ofthe New York Academy of Sciences 836(1):81–105. Burleson, B. R., A. W. Kunkel, J. B. Szolwinski (1997). „Similarity in Cognitive Complexity and Attraction to Friends and Lowers.” Journal of Constructivist Psychology 10:221-248. Buss, D. M. (1984). „Marital Assortment for Personality Dispositions: Assessment with Three Different Data Systems.” Behavior Genetics 14:111–l 23. Buss, D. M. (1985). „Human Mate Selection.” American Scientist 73:47-51. Buss, D. M. (1991). „Evolutionary Personality Psychology.” Annual Review of Psychology 42: 459491. Buss, D. M. (1996). „Social Adaptation and Five Major Factors of Personality.” In The Five Factor Model of Personality: Theoretical Perspectives, ed. J. S. Wiggins. New York: Guilford Press, 180-207. Buss, D. M. (2003). The Evolution of Desire: Strategies of Humán Mating. Re-vised and expanded edition. New York: Basic Books. Buss, D. M, M. Bames (1986). „Preferences in Human Mate Selection.” Journal of Personality and Social Psychology 50:559 570. Buss, D. M., D. P. Schmitt (1993). „Sexual Strategies Theory: An Evolutionary Perspective of Human Mating.” Psychological Review 100:204-232. Byrne, D. (1997). „An Overview (and Underview) of Research and Theory within the Attraction Paradigm.” Journal of Social and Personal Relationships 14:417-431. Calvert, J. D. (1988). „Physical Attractiveness: A Review and Reevaluation of Its Role in Social Skill Research.” Behavioral Assessment 10:29–42. Campbell, A. (1993). Men. Women and Aggression. New York: Basic Books. Campbell, A. (2008). „The Moming Afterthe Night Before: Affective Reactions to One-Night Stands among Mated and Unmated Women and Men.” Human Nature 19(2): 157-173. Canli, T, J. E. Desmond, Z. Zhoa, J. D. E. Gabrieli (2002). „Sex Differences in the Neural Basis of Emotional Memories.” Proceedings of the National Academy of Sciences 99(16): 1078910794. Cappella, J. N., J. O. Green (1984).”The Effects of Distance and Individual Differences in Arousability on Nonverbal Involvement: A Test of Discrepancy Arousal Theory.” Journal of Nonverbal Behavior 8:259-286. Capraro, R. M” M. M. Capraro (2002). „Myers-Briggs Type Indicator Score Reliability across Studies: A Meta-Analytic Reliability Generalization Study.” Educational and Psychological Measurement 62(4):590 602. Carey, B. (2006). „Living on Impulse.” The New York Times, April 4. Carter, C. S. (1998). „Neuroendocrine Perspectives on Social Attachment and Love.” Psychoneuroendocrinology 23:779-818. Carter, R. (1999). Mapping the Mind. Los Angeles: University of Califomia Press. Carter, S., C. Snow (2004). „Helping Singles Enter Better Marriages Using Predictive Models of Marital Success.” Poster presented at the 16th annual convention of the American Psychological Society. Chicago, 111., May 27-30.

Cashdan, E. (1995). „Hormones, Sex and Status in Women.” Hormones and Behavior 29:354-366. Caspi, A., E. S. Harbener (1990). „Continuity and Change: Assortative Marriage and the Consistency of Personality in Adulthood.” Journal of Personality and Social Psychology 58:250-258. Caspi, A., B. W. Roberts, R. L. Shiner (2005). „Personality Development Stability and Change.” Annual Review of Psychology 56:453-484. Clarke, A. C. (1952). „An Examination of the Operation of Propinquity as a Factor in Mate Selection.” American Sociological Review 27:17-22. Cloninger, C. R. (1986). „A Unified Biosocial Theory of Personality and Its Role in the Development of Anxiety States.” Psychiatric Developments 3:167-226. Cloninger, C. R. (1987). „A Systematic Method of Clinical Description and Classification of Personality Variants.” Archives of General Psychiatrv 44(6):573-588. Cloninger, C. R., T. R. Przybeck, D. M. Svrakic (1991). „The Tridimensional Personality Questionnaire: U.S. Normative Data.” Psychological Reports 69:1047-1057. Cloninger, C. R., T. R. Przybeck, D. M. Svrakic, R. D. Wetzel (1994). The Temperament and Character Inventory (TCI): A Guíde to Its Development ami Use. St. Louis, Mo.: Washington University, Center for Psychobiology of Personality. Cohen, E., G. Waugh, K. Place (1989). „At the Movies: An Unobtrusive Study of Arousal Attraction.” Journal of Social Psychology 129:691-693. Coleman, M. (1971). „Piatelet Serotonin in Disturbed Monkeys and Children.” Clinical Proceedings of the Children s Hospitál 27:187-194. Costa, P. T. Jr., R. R. McCrae (1988). „Personality in Adulthood: A Six Year Longitudinal Study of Self Reports and Spouse Ratings on the NEO Personality Inventory.” Journal of Personality and Social Psychologv 54:853-863. Costa, P. T. Jr., R. R. McCrae (1992). „Appendix A: NEO PI-R Form S Items” In Revised NEO Personality Inventory (NEO PI-R) and NEO Five-Factor Inventory (NEO-FFI) Professional Manual. Odessa, Fia.: Psychological Assessment Resources. Costa, P. T. Jr., R. R. McCrae (1992). „Normál Personality Assessment in Clinical Practice: The NEO Personality Inventory.” Psychological Assessment 4:5-13. Costa, P. T. Jr., R. R. McCrae (1992). „Trait Psychology Comes of Age.” In Nebraska Symposium on Motivation: Psychology and Aging. ed. T. B. Sonderegger. Lincoln: University of Nebraska Press, 169-204. Costa, P. T. Jr., R. R. McCrae (1995). „Domains and Facets: Hierarchical Personality Assessment Using the Revised NEO Personality Inventory.” Journal of Personality Assessment 64( 1 ):21-50. Cramer, R. E., R. G. Cupp, J. A. Kuhn (1993). „Male Attractiveness: Masculinity with a Feminine Touch.” Current Psychology 12:142-150. Cravchik, A., D. Goldman (2000). „Neurochemical Individuality-Genetic Diversity among Humán Dopamine and Serotonin Receptors and Transporters.” Archives of General Psychialry 57:1105-1114. Cunningham, M. R. (1986). „Measuring the Physical in Physical Attractiveness: Quasi-Experiments in Sociobiology of Female Facial Beauty.” Journal of Personality and Social Psychology 50:925-935. Curran, J. P, S. Lippold (1975). „The Effects of Physical Attraction and Attitude Similarity on Attraction in Dating Dyads.” Journal of Personality 43:528-539. Dabbs, J. M., M. G. Dabbs (2000). Heroes, Rogues and Lovers: Testosterone and Behavior. New York: McGraw-Hill. Darwin, C. (1910). The Expression of Emotion in Man and Animals. New York: Appleton. Davidge, K. M., L. Atkinson, L. Douglas, V. Lee, S. Shapiro, J. L. Kennedy, J. H. Beitchman (2004). „Association of the Serotonin Transporter and 5HTlK[Beta] Receptor Genes with

Extreme Persistent and Pervasive Aggressive Behaviour in Children.” Psychiatric Genetics 14(3): 143-146. Day, H. (1968). „Curiosity in School Achievement.” Journal of Educational Psychology 59:33-43. Decety, J., P. L. Jackson (2004). „The Functional Architecture of Humán Empathy.” Behavioral and Cognitive Neuroscience Reviews 3(2):71–100. Depue, R. A., P. F. Collins (1999). „Neurobiology of the Structure of Personality: Dopamine, Facilitation of Incentive Motivation, and Extraversion.” Behavioral and Brain Sciences 22(3):491-569. De Waal, F. (1982). Chimpanzee Politics: Power and Sex among Apes. New York: Harper and Row. De Zegher, F., G. Van Den Berghe, H. Devlieger, E. Eggermont, J. D. Veldhuis (1993). „Dopamine Inhibits Growth Flormone and Prolactin Secretion in the Human Newborn.” Pediatric Research 34:642-645. Ding, Y. C, H. C. Chi, D. L. Grady, A. Morishima, J. R. Kidd, K. K. Kidd, P. Flodman, M. A. Spence, S. Schuck, J. M. Swanson, Y. P. Zhang, R. K. Moyzir (2002). „Evidence of Positive Selection Acting at the Human Dopamine Receptor D4 Gene Locus.” Proceedings of the National Academy of Sciences 99(1):309-314. Dion, K. K., E. Berscheid, E. Walster (1972). „What Is Beautiful Is Good.” Journal of Personality and Social Psychology 24:285-290. Dion, K. K., K. L. Dion (1975).”Self-Esteem and Romantic Love.” Journal of Personality 43:3957. Dion, K. K., K. L. Dion (1985). „Personality, Gender and the Phenomenology of Romantic Love.” In Reviev of Personality and Social Psychology, vol. 6, ed. P. Shaver. Beverly Hills, Calif: Sage. Dobs, A. S., A, M. Matsumoto, C: Wang, M. S. Kipnes (2004). „Short-Term Pharmacokinetic Comparison of a Novel Testosterone Buccal System and a Testosterone Gel in Testosterone Deficient Men.” Current Medical Research and Opinion 5:729-738. Domes, G., M. Heinrichs, A. Michel, C. Berger, S. C. Herpertz (2007). „Oxytocin Improves 'MindReading' in Humans.” Biological Psychiatry 61(6):731-733. Drabant, E. M., A. R. Flariri, Aí. Meyer-Lindenberg, K. E. Munoz, V. S. Mattay, B. S. Kolachana, M. F. Egan, D. R. Weinberger (2006). „Catechol O-methyl-transferase Val158Met Genotype and Neural Mechanisms Related to Affective Arousal and Regulation.” Archives of General Psychiatry 63(12):1396-1406. Dryer, D. C, L. M. Horowitz (1997). „When Do Opposites Attract? Interpersonal Complementarity versus Similarity.” Journal of Personality and Social Psychology 72:592-603. Du, J., E. M. Hull (1999). „Effects of Testosterone on Neuronal Nitric Oxide Synthase and Tyrosine Hydroxylase.” Brain Research 836(l-2):90-98. Dutton, D. G., A. P. Aron (1974). „Some Evidence for Heightened Sexual Attraction under Conditions of High Anxiety.” Journal of Personality and Social Psychology 30:510-517. Eaves, L. J., H. J. Eysenck, N. G. Martin (1999). Genes, Culture, and Personality: An Empirical Approach. New York: Academic Press. Ebstein, R.iP., O. Novick, R. Umansky, B. Priel, Y. Osher, D. Blaine, E. R. Bennett et al. (1996). „Dopamine D4 (D4DR) Exon III Polymorphism Associated with the Human Personality Trait of Novelty Seeking.” Nature Genetics 12:78-80. Eisenman, R. (1987). „Creativity, Birth Order, and Risk Taking.” Bulletin of the Psychonomic Society 25:87-88. Ellis, B. J. (1992). „The Evolution of Sexual Attraction: Evaluate Mechanisms in Women.” In The Adapted Mind: Evolutionary Psychology and the Generation of Culture. ed. J. H. Barkow, L. Cosmedes, S. Tohody. New York: Oxford University Press, 267-288.

Erickson, K. I., S. J. Colcombe et al. (2005). „Selective Sparing of Brain Tissue in Postmenopausal Women Receiving Hormoné Replacement Therapy.” Neurobiology of Aging 26(8):12051213. Erikson, E. (1959). Identity and the Life Cycle. New York: W. W. Norton. Espejo, E. F. (1997). „Selective Dopamine Depletion within the Mediái Prefrontal Cortex Induces Anxiogenic-Like Effects in Rats Placed on the Elevated Plus Maze.” Brain Research 762(1 – 2):281-284. Etcoff, N. (1999). Survival of the Prettiest: The Science of Beauty. New York: Anchor Books. Eysenck, H. J. (1990). „Biological Dimensions of Personality.” In Handbook of Personality: Theory and Research, ed. L. A. Pervin. New York: Guilford Press, 244-276. Eysenck, H. J. (1990). „Genetic and Environmental Contributions to Individual Differences: Three Major Dimensions of Personality.” Journal of Personality 58:245-261. Eysenck, H. J., J. A. Wakefield (1981). „Psychological Factors as Predictors of Marital Satisfaction.” Advances in Behavior Research and Therapy 3:151–192. Eysenck, S. B. G., H. J. Eysenck (1977). „The Place of Impulsiveness in a Dimensional System of Personality Description.” British Journal of Social and Clinical Psychology 16:57-68. Farley, F. H., S. A. Davis (1977). „Arousal, Personality, and Assortative Mating in Marriage.” Journal of Sex and Marital Therapy 3:122-127. Farley, F. H., C. B. Mueller (1978). „Arousal, Personality, and Assortative Mating in Marriage: Generalizability, and Cross-Cultural Factors.” Journal of Sex and Marital Therapy 4:50-53. Feinberg, D. R., B. C. Jones, M. J. Law Smith, F. R. Moore, L. M. DeBruine, R. E. Cornwell, S. G. Hillier, D. I. Perrett (2006). „Menstrual Cycle, Trait Estrogen Level, and Masculinity Preferences in the Humán Voice.” Hormones and Behavior 49(2):215-239. Feingold, A. (1990). „Gender Differences in Effects of Physical Attractiveness on Romantic Attraction: A Comparison across Five Research Paradigms.” Journal of Personality and social Psychology 59:981-993. Feingold, A. (1992). „Gender Differences in Mate Selection Preference: A Test of the Parental Investment Model.” Psychological Bulletin 112:125-139. Feldman, R., A. Weller, O. Zagoory-Sharon, A. Levine (2007). „Evidence for a Neuroendocrinological Foundation of Humán Affiliation: Plasma Oxytocin Levels across Pregnancy and the Postpartum Period Predict Mother-Infant Bonding.” Psychological Science 18(11):965 970. Fenson L., P. S. Dale, J. S. Reznick, E. Bates, D. J. Thai, S. J. Pethick, M. Tomasello, C. B. Mervis, J. Stiles (1994). „Variability in Early Communicative Development.” Monographs for the Society for Research in Child Development 59(5): l-l 85. Fink, G., B. E. Sumner, J. K. McQueen, H. Wilson, R. Rosie (1998). „Sex Steroid Control of Mood, Mentái State and Memory.” Clinical and Experimental Pharmacology and Physiology 25(10):764-775. Fink, G., B. E. H. Sumner, R. Rosie, O. Grace, J. P. Quinn (1996). „Estrogen Control of Central Neurotransmission: Effect on Mood, Mental State, and Memory.” Cellular and Molecular Neurobiology 16(3):325-344. Fischer, I. V., M. Zuckerman, M. Neeb (1981). „Marital Compatibility in Sensation Seeking as a Factor of Marital Adjustment.” Journal of Sex and Marital Therapy 7: 60-69. Fischer, I. V., M. Zuckerman, M. Steinberg (1988). „Sensation Seeking Congruence in Couples as a Determinant of Marital Adjustment: A Partial Replication and Extension.” Journal of Clinical Psychology 44:803-809. Fisher, H. E. (2006). „Broken Hearts: The Nature and Risks of Romantic Rejection.” In Romance and Sex in Adolescence and Emerging Adulthood: Risks and Opportunities, ed. A. Booth, C. Crouter. Mahwah, N.J.: Lawrence Erlbaum Associates, 3-29.

Fisher, H. E. (2006). „The Drive to Love: The Neural Mechanism for Mate Choice.” In The Psychologv of Love, 2nd ed., ed. J. R. Sternberg, M. L. Bames. New Haven: Yale University Press. Fisher, H. E. (1998). „Lust, Attraction, and Attachment in Mammalian Reproduction.” Human Nature, 9(l):23-52. Fisher, H., A. Aron, L. L. Brown (2006). „Romantic Love: A Mammalian Brain System for Mate Choice.” In The Neurobiology of Social Recognition, Attraction and Bonding, ed. Keith Kendrick. Philosophical Transactions of the Royal Society: Biological Sciences 361: 21732186. Fisher, H., A. Aron, L. L. Brown (2005). „Romantic Love: An fMRI Study of a Neural Mechanism for Mate Choice.” Journal of Comparative Neurology, 493:58-62. V Fisher, H., A. Aron, G. Strong, D. J. Mashek, H. Li, L. L. Brown (2005). Motivation and Emotion Systems Associated with Romantic Love Following Rejection: An fMRI Study. Program No. 660.7. Washington, D.C.: Society for Neuroscience. Fisher, H. E., J. A. Thomson, Jr. (2007). „Lust, Romance, Attachment: Do the Side-Effects of Serotonin-Enhancing, Antidepressants Jeopardize Romantic Love, Marriage and Fertility?” In Evolutionary Cognitive Neuroscience, ed. S. M. Platek, J. P. Keenan, T. K. Shakelford. Cambridge, Mass.: MIT Press, 245-283. Flaherty, A. W. (2005). „Frontotemporal and Dopaminergic Control of Idea Gen-eration and Creative Drive.” Journal of Comparative Neurologv 493(1): 147-153. Fletcher, G. .1., J. A. Sinipson, G. Thomas (2000). „Ideals, Perceptions and Evalu-ation in Early Relationship Development.” Journal of Personalitv and Social Psychology 79:933-940. Fletcher, G. J., J. A. Simpson, G. Thomas, L. Giles (1999). „Ideals in Intimate Relationships.” Journal of Personality and Social Psychology 76:72-89. Flexner, J. T. (1969). Washington: The Indispensable Man. New York: Little, Brown. Flint, J., R. Corley, J. C: DeFries, D. W. Fulker, J. A. Gray, S. Miller, A. C. Collins (1995). „A Simple Genetic Basis for a Complex Psychological Trait in Laboratory Mice.” Science 269(5229): 1432-1435. Flory, J. D., S. B. Manuck, K. A. Matthcws, M. F. Muldoon (2004). „Serotonergic Function in the Central Nervous System Is Associated with Daily Ratings of Positive Mood.” Psychiatry Research 129(1): 11-19. Foa, E. B., U. G. Foa (1980). „Resource Theory: Interpersonal Behavior as Exchange.” In Social Exchange: Advances in Theory and Research, ed. K. J. Gergen, M. S. Greenberg, R. H. Willis. New York: Plénum, 77-94. Franken, R. E., K. J. Gibson, P. Mohan (1990). „Sensation Seeking and Self-Disclosure to Close and Casual Friends.” Personality and Individual Differences 11:829-832. Freud, S. (1905/1965). Three Essays on the Theory of Sexuality. New York: Basic Books. Fullagar, R. (2003). „Kiss Me.” Nature Australia 27:74-75. Fumham, A., J. Moutafi, J. Cmmp (2003). „The Relationship between the Revised Neo-Personality Inventory and the Myers-Briggs Type Indicator.” Social Behavior and Personality 31 (6):577584. Gainetdinov, R. R., W. C. Wetsel, S. R. Jones, E. D. Levin, M. Jaber, M. G. Cáron (1999). „Role of Serotonin in the Paradoxical Calming Effect of Psychostimulants on Hyperactivity.” Science 283:397–401. Gangestad, S. W., R. Thornhill (1997). „The Evolutionary Psychology of Extra-Pair Sex: The Role of Fluctuating Asymmetry.” Evolution and Human Behavior 18(2):69-88. Gangestad, S. W., R. Thornhill, R. A. Yeo (1994). „Facial Attractiveness, Developmental Stability, and Fluctuating Asymmetry.” Ethology and Sociobiology 15:73-85. Gardner, H. (2006). Five Minds for the Future. Boston, Mass.: Harvard Business School Press.

Gazzola, V., L. Aziz-Zadeh, C. Keysers (2006). „Empathy and the Somatotropic Auditory Mirror System in Humans.” Current Biology 16( 18): 1824–1829. Gerbing, D. W., S. A. Ahadi, J. H. Patton (1987). „Toward a Conceptualization of Impulsivity: Components across the Behavioral and Self-Report Domains.” Multivariate and Behavioral Research 22:357-379. Geschwind, N.,A. M. Galburda (1985). „Cerebral Lateralization. Biological Mechanisms, Associations and Pathology: 1. A Hypothesis and a Program for Research.” Archives of Neurology 42:428-459. Giedd, J. N., J. Blumenthal, N. O. Jeffries, F. X. Castellanos, H. Lui, A. Zijdenbos, T. Paus, A. C. Evans, J. L. Rapoport (1999). „Brain Development during Childhood and Adolescence: A Longitudinal MRI Study.” Nature Neuroscience 2(10):861-863. Gilger, J. W. (2000). „Contributions and Promise of Humán Behavioral Genetics.” Human Biology 72(1 ):229-255. Gillath, O., M. Mikulincer, G. E. Binibaum, P. R. Shaver (2008). „When Sex Primes Love: Subliminal Sexual Priming Motivates Relationship Goal Pursuit.” Personality and Social Psychology Bulletin 34:1057-1069. Gillen, B. (1981). „Physical Attractiveness. A Determinant of Two Types of Goodness.” Personality and Social Psychology Bulletin 7:277-281. Gilligan, C. (1982). In a Different Voice. Cambridge, Mass.: Harvard University Press. Goldberb, L. R. (1993). „The Structure of Personality Traits: Verticai and Horizontal Aspects.” In Studying Lives through Time: Personality and Development, ed. D. C. Funder, R. Parke, C. Tomlinson-Keasey, K. Widaman. Washington, D.C.: American Psychological Association, 169-188. Golimbet, V. E., M. V. Alfimova, N. G. Mityushina (2004). „Polymorphism ofthe Serotonin 2A Receptor Gene (5HTR2A) and Personality Traits.” Molecular Biology 38(3):337-344. Golimbet, V. E., M. V. Alfimova, T. V. Sherbatikh, E. I. Rogaev (2003). „Serotonin Transporter Gene Polymorphism and Personality Traits Measured by MMPI.” Russian Journal of Genetics 39(4):435-439. Goodwin, R. (1990). „Sex Differences among Partner Preferences: Are the Sexes Really Very Similar?” Sex Roles 23:501-513. Goreman, B. S., A. E. Wesman (1974). „The Relationships of Cognitive/Styles and Moods.” Journal of Clinical Psychology 30:18-36. Gosling, S. D. (2001). „From Mice to Men: What Can We Learn about Personality from Animal Research?” Psychological Bulletin 12731:45-86. Gosling, S. D., O. P. John (1999). „Personality Dimensions in Non|-Human Ani-mals: A CrossSpecies Review.” Current Directions in Psychological Science 8:69-75. Gosling, S. D., P. J. Rentfrow, W. B. Swann Jr. (2003). „A Very Brief Measure of the Big Five Personality Domains.” Journal of Research in Personality 37:504-528. Gosling, S. D., S. Vazire (2002). „Are We Barking Up the Right Tree? Evaluating a Comparative Approach to Personality.” Journal of Research in Personality 36:607-614. Grimshaw, G. M. (1995). „Relations between Prenatal Testosterone and Cerebral Lateralization in Children.” Neuropsychology 9(68):74-75. Grube, J. W., R. R. Kleinhesselink, K. A. Kearney (1982). „Male Self-Acceptance and Attraction toward Women.” Personalitv and Social Psvchologv Bulletin 8:107-112. Hadjistavropoulos, T., M. Genest (1994). „The Underestimation ofthe Role of Physical Attractiveness in Dating Preferences: Ignorance or Taboo?” Canadian Journal of Behavioral Science 26:298-3 18. Hall, J. A. (1984). Nonverbal Sex Differences: Communication Accuracy and Expressive Style. Baltimore: Johns Hopkins University Press.

Halpern, D. F. (1992). Sex Differences in Cognitive Abilities. Hillsdale, N.J.: Lawrence Erlbaum Associates. Ham, B. J., Y. H. Kim, M. J. Choi, J. H. Cha, K. Y. Choi, M. S. Lee (2004). „Serotonergic Genes and Personality Traits in the Koreán Population.” Neuroscience Letters 354(1 ):2-5. Hamilton, E. (1942). Mythology. Boston, Mass.: Little, Brown. Hamilton, W. D., M. Zuk (1982). „Heritable True Fitness and Bright Birds: A Role for Parasites?” Science 218:384-387. Hampson, E. (1990). „Variations in Sex-Related Cognitive Abilities across the Menstrual Cycle.” Brain and Cognition 14:26-43. Harmon, A. (2006). „That Wild Streak? Maybe It Runs in the Family.” The New York Times, June 15. Harris, J. A., J. P. Rushton, E. Hampston, D. N. Jackson (1996). „Salivary Testosterone and SelfReport Aggressive and Pro-Social Personality Characteristics in Men and Women.” Aggressive Behavior 22:321–331. Harris, J. R. (1999). The Nurture Assumplion: Why Children Turn Out the Way They Do. New York: Touchstone. Haselton, M. O., D. M. Buss (2000). „Error Management Theory: A New Perspective on Biases in Cross-Sex Mind Reading.” Journal of Personality and Social Psychology 78(1):81-91. Hatfield, E., R. L. Rapson (1993). „Historical and Cross-Cultural Perspectives on Passionate Love and Sexual Desire.” Annual Review of Sex Research 4:67-98. Hazán, C, P. Shaver (1987). „Romantic Love Conceptualized as an Attachment Process.” Journal of Personality and Social Psychology 52:511-524. Hedges, L. V., A. Nowell (1995). „Sex Differences in Mentái Test Scores, Variability, and Numbers of High-Scoring Individuals.” Science 269:41-45. Heinz A., D. W. Jones, J. G. Gorey, A. Bennet, S. J. Suomi, D. R. Weinberger, J. D. Higley (2003). „Serotonin Transporter Availability Correlates with Alcohol Intake in Non-Human Primates.” Molecular Psychiatry 8(2):231-234. Hendrick, S. S., C. Hendrick (1987). „Multidimensionality of Sexual Attitudes.” Journal of Social and Personal Relationships 4:281-297. Heninger, G. R. (1997). „Serotonin, Sex, and Psychiatric Illness.” Proceedings of the National Academy of Sciences 94:4823-4824. Hensley, W. E. (1994). „Height as a Basis for Interpersonal Attraction.” Adolescence 29:469-474. Herlitz, A., J. E. Yonker (2002). „Sex Differences in Episodic Memory: The Influence of Intelligence.” Journal of Clinical and Experimental Neuropsychology 24(1):107-114. Herrmann, D. (1998). Helen Keller: A Life. New York: Alfred A. Knopf. Higley, J. D., P. T. Mehlman, S. B. Higley, B. Fernald, J. Vickers, S. G. Lindell, D. M. Taub, S. J. Suomi, M. Linnoila (1996). „Excessive Mortality in Young Free-Ranging Male Nonhuman Primates with Low Cerebrospinal Fluid 5-hydrox-yindoleacetic Acid Concentrations.” Archives of General Psychiatry 53(6):537-543. Higley, J. D., S. J. Suomi (1989). „Temperamental Reactivity in Non-Human Primates.” In Temperament in Childhood, ed. G. A. Kohnstamm, J. E. Bates, M. K. Rothbart. New York: John Wiley, 153-167. Hinde, R. (1997). Relationships: A Dialectical Perspective. Hove, England: Psychology Press. Holman, T. B. (2001). Premarital Prediction of Marital Quality or Break Up: Research. Theory. and Practice. New York: Kluwer. Houran, J., R. Lange, P. J. Rentfrow, K. Ff. Bruckner (2004). „Do Online Matchmaking Tests Work? An Assessment of Preliminary Evidence for a Publicized 'Predictive Model of Marital Success.'„ North American Journal of Psychology 6:507-526. Houts, R., T. L. Huston, E. Robins (1996). „Compatibility and the Development of Premarital Relationships.” Journal of Marriage and the Family 58:7-20.

Hoyenga, K. B., K. T. Hoyenga (1980). The Question ofSex Differences. Boston: Little, Brown. V Hoyt, L. L., J. W. Hudson (1981). „Personal Characteristics Important ifl Mate Preference among College Students.” Social Behavior and Personality 9:93-96. Hsu, M., M. Bhatt, R. Adolphs, D. Tranel, C. F. Camerer (2005). „Neural Systems Responding to Degrees of Uncertainty in Humán Decision-Making.” Science 310(5754): 1680-1683. Hu, X.–Z., R. H. Lipsky, G. Zhu, L. A. Akhtar, J. Taubman, B. D. Greenberg, K. Xu, P. D. Arnold, M. A. Richter, J. L. Kennedy, D. L. Murphy, D. Goldman (2006). „Serotonin Transporter Promoter Gain-of-Function Genotypes Are Linked to Obsessive-Compulsive Disorder.” American Journal of Human Genetics 78:815-826. Hughes, S. M., M. A. Harrison, G. G. Gallup Jr. (2007). „Sex Differences in Romantic Kissing among College Students: An Evolutionary Perspective.” Evolutionary Psychology 5(3):612631. Huston, T. L., R. L. Burgess (1979). „Social Exchange in Developing Relationships: An Overview.” In Social Exchange in Developing Relationships, ed. T. Huston, R. Burgess. New York: Academic Press, 3-28. Hyde, J. S., E. Fennema, S. J. Lamon (1990). „Gender Differences in Mathematics Performance: A Meta-Analysis.” Psychological Bulletin 107:139-155. Iacoboni, M., I. Molnar-Szakacs, V. Galese, G. Buccino (2005). „Grasping the Intentions of Others with One's Own Mirror Neuron System.” PLoS Biology 3(3):79-94. Ickes, W., ed. (1985). Compatible and Incompatihle Relationships. New York: Springer-Verlag. Insel, T. R., E. A. Mueller, I. Alterman, M. Linnoila, D. L. Murphy (1985). „Obsessive-Compulsive Disorder and Serotonin: Is There a Connection?” Biological Psychiatry 20:1174-1188. Insel, T. R., L. J. Young (2001). „The Neurobiology of Attachment.” Nature Review of Neuroscience 2:129-136. Insel, T. R., J. Zohar, C. Benkelfat, D. L. Murphy (1990). „Serotonin in Obsessions, Compulsions, and the Control of Aggressive Impulses.” Annuals of the New York Academy of Sciences 600:574 586. Isaacson, W. (2007). Einstein: His Life and Universe. New York: Simon and Schuster. Jacobs, B. L. (1994). „Serotonin, Motor Activity and Depression-Related Disorders.” American Scientist 82:456-463. Jamison, K. R. (1995). An Unquiet Mind. New York: Vintage Books. Jang, K. L., R. R. McCrae, A. Angleitner, R. Riemann, W. J. Livesley (1998). „Heritability of Facet-Level Traits in a Cross-Cultural Twin Sample: Support for a Hierarchical Model of Personality.” Journal of Personality and Social Psychology 74:1556-1565. Janowsky, J. S., S. K. Oviatt, E. S. Orwol! (1994). „Testosterone Influences Spatial Cognition in Older Men.” Behavioral Neuroscience 108(2):325–332. Jasienska, G., S. F. Lipson, P. T. Ellison, I. Thime, A. Ziomkiewicz (2006). „Symraetrical Women Have Higher Potential Fertility.” Evolution and Human Behavior 27(5):390–400. Johansson, F., L. Von Knorring, L. Oreland (1983). „Platelet MAO Activity in Patients with Chronic Pain Syndrome: Relationship to Personality Traits, Endorphins in CSF and Plasma Cortisol.” Medical Biology 61(2): 101-104. Jones, D. (1995). „Sexual Selection, Physical Attractiveness and Facial Neoteny: Cross Cultural Evidence and Implications.” Current Anthropology 36:723-748. Jones, E., K. Hill (1993). „Criteria of Facial Attractiveness in Five Populations.” Humán Nature 4:271-296. Jung-Beeman, M., E. M. Bowden, J. Haberman, J. L. Frymiare, S. Arambel-Liu, R. Greenblatt, P. J. Reber, J. Kounios (2004). „Neural Activity When People Solve Verbal Problems with Insight.” PloS Biology 2:500-510. Kandel, E. R. (2006). In Search of Memory: The Emergence of a New Science of Mind. New York: W. W. Norton.

Karney, B. R., T. N. Bradbury (1995). „The Longitudinal Course of Marital Quality and Stability: A Review of Theory, Methods and Research.” Psychological Bulletin 118:3-34. Keller, H. (2000). Light in My Darkness, ed. R. Silverman, West Chester, Pa.: Chrysalis Books. Keller, H. (2003). The Story of My Life, ed. R. Shattuck with D. Herrmann. New York: W. W. Norton. Keller, M. C, R. K. Young (1996). „Mate Assortment in Dating and Married Cou-ples.” Personality and IndividuaI Differences 21:217-221. Keltikangas-Jarvinen, L., M. Elovainio, M. Kivimaki, D. Lichterraann, J. Ekelund, L. Peltonen (2003). „Association between the Type 4 Dopamine Receptor Gene Polymorphism and Novelty Seeking.” Psychosomatic Medicine 65:471-476. Kendler, K. S., C. K. Jacobson, C. O. Gardner, N. Gillespie, S. A. Aggen, C. A. Prescott (August 2007). „Genetic Factors Strongly Shape How Peers Are Chosen.” Archives of General Psychiatry 64(8):958-965. Kenrick, D. T, G. E. Groth, M. R. Trost, E. K. Sadalla (1993). „Integrating Evolutionary and Social Exchange Perspectives on Relationships: Effects of Gender, Self-Appraisal, and Involvement Level on Mate Selection.” Journal of Personality and Social Psychology 64:951-969. Kenrick, D. T, E. K. Sadalla, G. E. Groth, M. R. Trost (1990). „Evolution, Traits and the States of Human Courtship: Qualifying the Parental Investment Model.” Journal of Personality 58(1):97-116. Kendrick, K. M. (2000). „Oxytocin, Motherhood and Bonding.” Experimental Physiology 85:111124. Kerckoff, A. C. (1974). „The Social Context of Interpersonal Attraction.” In Foundations of Interpersonal Attraction, ed. T. L. Huston. New York: Academic Press, 61-78. King, J. E., A. J. Figueredo (1997). „The Five Factor Model plus Dominance in Chimpanzee Personality.” Journal of Research in Personality 31 (2):257-271. Klohnen, E. C., G. Mendelsohn (1998). „Partner Selection for Personality Characteristics: A Couple-Centered Approach.” Journal of Personality and Social Psychology 24:268-278. Knickmeyer, R., S. Baron-Cohen, P. Raggatt, K. Taylor (2005). „Foetal Testosterone, Social Relationships and Restricted Interests in Children.” Journal of Child Psychology and Psychiatry 46(2): 198-210. Knickmeyer, R., S. Baron-Cohen, P. Raggatt, K. Taylor, G. Hackett (2006). „Fetal Testosterone and Empathy.” Hormones and Behavior 49(3):282-292. Knutson, B., O. M. Wolkowitz, S. W. Cole, T. Chan, E. A. Moore, R. C. Johnson, J. Teipstra, R. A. Turner, V. I. Reus (1998). „Selective Alteration of Personality and Social Behavior by Serotonergic Intervention.” American Journal of Psychiatry 155(3):373-378. Kohlberg, L. (1969). „Stage and Sequence: The Cognitive-Developmental Approach to Socialization.” In Handbook of Socialization: Theory and Research, ed. D. A. Goslin, Chicago: Rand McNally, 347-480. Kosfeld, M., M. Heinrichs, P. J. Zak, U. Fischbacher, E. Fehr (2005). „Oxytocin Increases Trust in Humans.” Nature 435:673-676. Kotulak, R. (1997). „Inside the Brain: Revolutionary Discoveries of How the Mind Works.” Prevention Medicine 27:246-247. Kounios, )., J. I. Fleck, D. L. Green, L. Payne, J. L. Stevenson, E. M. Bowden, M. Jung-Beeman (2007). „The Origins of Insight in Resting-State Brain Activity.” Neuropsychologia 10:1016. Kposowa, A. J. (2000). „Marital Status and Suicide in the National Longitudinal Mortality Study.” Journal of Epidemiology and Communitv Health 54:254-261. Krueger, R. F., A. Caspi (1993). „Personality, Arousal, and Pleasure: A Test of Competing Models of Interpersonal Attraction.” Personality and IndividuaI Differences 14:105-111. Kurdek, L. A., J. P. Schmitt (1987). „Partner Homogamy in Married, HeterosexuaI Cohabiting, Gay, and Lesbian Couples.” Journal of Sex Research 23:212-232.

Langlois, J. H., L. A. Roggman, R. J. Casey, J. M. Ritter, L. A. Rieser-Danner, V. Y. Jenkins (1987). „Infant Preferences for Attractive Faces: Rudiments ofa Stereotype.” Developmental Psychology 23:363-369. Lavrakas, P. J. (1975). „Female Preferences for Male Physique.” Journal of Research in Personality 9:324-334. Leckman, J., et al. (1994). „Elevated Cerebrospinal Fluid Levels of Oxytocin in ObsessiveCompulsive Disorder.” Archives of General Psychiatry 51:782 792. LeDoux, J. (1996). The Emotional Brain: The Mysterious Underpinnings of Emotional Life. New York: Simon and Schuster. Lepore, F. E. (2001). „Dissecting Genius: Einstein's Brain and the Search for the Neural Basis of Intellect.” Cerehrum: The Dana Forum on Brain Science 3(1):11–26. Lemer, R. M., S. A. Karabenick (1974). „Physical Attractiveness, Body Attitudes, and Self-Concept in Late Adolescents.” Journal of Youth and Adolescence 3:307-316. Lesch, K. P, D. Bengel, A. Heils, S. Z. Sabol, B. D. Greenberg, S. Petri, J. Benjámin, C. R. Muller, D. H. Hamer, D. L. Murphy (1996). „Association of Anx-iety-Related Traits with a Polymorphism in the Serotonin Transporter Gene Regulatory Region.” Science 274:15271531. Lesnik-Oberstein, M., L. Cohen (1984). „Cognitive Style, Sensation Seeking and Assortative Mating.” Journal of Personality and Social Psychology 46:112-117. Levinger, G. (1986). „Compatibility in Relationships.” Social Science 71:173-177. Liechti, M. E., F. X. Wollenweider (2001). „Which Neuroreceptors Mediate the Subjective Effects of MDMA in Humans? A Summary of Mechanistic Studies.” Human Psychopharmacology 16(8):589-598. Lim, M. M., H. P. Nair, L. J. Young (2005). „Species and Sex Differences in Brain Distribution of Corticotropin-Releasing Factor Receptor Subtypes 1 and 2 in Monogamous and Promiscuous Vole Species.” Journal of Comparative Neurology 487(l):75-92. Loehlin, J. C. (1992). Genes and Environment in Personality Development. Newbury Park, Calif: Sage. Loehlin, J. C, R. R. McCrae, P. T. Costa, O. P. John (1998). „Fleritabilities of Common and Measure-Specific Components of the Big Five Personality Factors.” Journal of Research in Personality 32:431-453. Lorr, M. (1991). „An Empirical Evaluation of the MBTI Topology” Personality and Individual Differences 12(11): 1141–1145. Luo, S., E. C. Klohnen (2005). „Assortative Mating and Marital Quality in Newlyweds: A CoupleCentered Approach” Journal of Personality and Social Psychology 88(2):304 326. Lykken, D. T., A. Tellegen (1993). „Is Human Mating Adventitious or the Result of Deliberate Choice? A Twin Study of Mate Selection.” Journal of Personality and Social Psychology 65:56-68. Madsen, D. (1985). „A Biological Property Relating to Power-Seeking in Humans.” American Political Science Review 79:448–457. Madsen, D. (1994). „Serotonin and Social Rank among Human Males.” In The Neurotransmitter Revolution: Serotonin, Social Behavior and the Law, ed. M. D. Masters, M. T. McGuire. Carbondale: Southern Illinois University Press, 146-158. Mann, V. A., S. Sasanuma, N. Sakuma, S. Masaki (1990). „Sex Differences in Cognitive Abilities: A Cross-Cultural Perspective.” Neuropsychologia 28(10): 1063–1077. Manning, J. T. (2002). Digit Ratio: A Pointer to Fertility, Behavior, and Health. New Brunswick, N.J.: Rutgers University Press. Manning, J. T., S. Baron-Cohen, S. Wheelwright, G. Sanders (2001). „The 2nd to 4th Digit Ratio and Autism.” Developmental Medicine and Child Neurology 43:160-164.

Manning, J. T., D. Scutt, G. FI. Whitehouse, S. J. Leinster, J. H. Walton (1996). „Asymmetry and MenstruaI Cycle in Women.” Ethology and Sociobiology 17:129 143. Manuck, S. B., M. E. Bleil, K. L. Petersen, J. D. Flory, J. J. Mann, R. E. Ferrell, M. F. Muldoon (2005). „The Socio-Economic Status of Communities Predicts Variation in Brain Serotonergic Responsivity.” Psvchological Medicine 35(4):519-528. Manuck, S. B., J. D. Flory, R. E. Ferrell, J. J. Mann, M. F. Muldoon (2000). „A Regulatory Polymorphism of the Monoamine Oxidase-A Gene May Be Associated with Variability in Aggression, Impulsivity, and Central Nervous System Serotonergic Responsivity.” Psychiatry Research 95(l):9-23. Manuck, S. B., J. D. Flory, R. E. Ferrell, M. F. Muldoon (2004). „Socio-Economic Status Covaries with Central Nervous System Serotonergic Responsivity as a Function of Allelic Variation in the Serotonin Transporter Gene-Linked Poly-morphic Region.” Psychoneuroendocrinology 29(5):651-658. Manuck, S. B., J. D. Flory, J. M. McCaffery, K. A. Matthews, J. J. Mann, M. F. Muldoon (1998). „Aggression, Impulsivity, and Central Nervous System Serotonergic Responsivity in a NonPatient Sample.” Neuropsvchopharmacology 19(4):287-299. Marioles, N. S., D. P. Strickert, A. L. Hammer (1996). „Attraction, Satisfaction, and Psychological Types of Couples.” Journal of Psychological Type 26:16-27. Marks, J. (1999). „How Stimulant Drugs May Calm Hyperactivity.” Science 283:306. Martin, N. G., L. J. Eaves, A. C. Heath, R. Jardine, L. M. Feingold, II. J. Eysenck (1986). „Transmission of Social Attitudes.” Proceedings of the National Academy of Sciences 83(12):4364–4368. Masters, R. D., M. T. McGuire, eds. (1994). 77ie Neurotransmitter Revolution: Serotonin, Social Behavior and the Law. Carbondale: Southern Illinois University Press. May, J. L., P. A. Hamilton (1980). „Effects of Musically EvokedAffect on Women's Interpersonal Attraction and Perceptual Judgement of Physical Attractiveness of Men.” Motivation and Emotion 4:217-228. McBride, W. J., J. M. Murphy, L. Lumeng, T. K. Li (1989). „Serotonin and Ethanol Preference.” Recent Developments in Alcoholism 7:187-209. McClure, E. B. (2000). „A Meta-Analytic Review of Sex Differences in Facial Ex-pressions Processing and Their Development in Infants, Children, and Adolescents.” Psychologica/ Bulletin 126(3):424–453. McCrae, R. R. (1987). „Creativity, Divergent Thinking and Openness to Experience.” Journal of Personality and Social Psychology 52:1258-1265. McCrae, R. R. (1996). „Social Consequences of Experimentál Openness.” Psychological Bulletin 120:323-337. McCrae, R. R., J. Aliik, eds. (2002). The Five-Factor Model of Personality across Cultures. New York: Springer-Verlag. McCrae, R. R., P. T. Costa (1987). „Validation of the Five-Factor Model across Instruments and Observers.” Journal of Personality and Social Psychology 52:81-90. McCrae, R. R., P. T. Costa (1989). „Reinterpreting the Myers-Briggs Type Indicator from the Perspective of the Five-Factor Model of Personality.” Journal of Personality 57:17-40. McCrae, R. R., P. T. Costa (1997). „Personality Trait Structure as a Human Universal.” American Psychologist 52:509-516. McCrae, R. R., P. T. Costa (2003). Personality in Adulthood: A Five-Factor Theory Perspective. New York: Guilford Press. McCrae, R. R., P. T. Costa, M. Hrebickova, M. E. Kusdil, R. Woodfield, P. R. Saunders, P. B. Smith, F. Ostendorf, A. Angleitner, M. D. Avia, J. Sanz, M. L. Sanchez-Bemados (2000). „Nature over Nurture: Temperament, Personality and Life Span Development.” Journal of Personality and Social Psychology 78:173-186.

Meaney, M. (2007). „Environmental Programming of Phenotypic Diversity in Female Reproductive Strategies.” Advances in Genetics 59:174-190. Mehrabian, A. (1989). „Marital Choice and Compatibility as a Function of Their Trait SimilarityDissimilarity.” Psychological Reports 65:1202. Melke, J., et al. (2003). „A Polymorphism in the Serotonin Receptor 3A(HTR3A) Gene and Its Association with Harm Avoidance in Women.” Archives of General Psychiatry 60(10): 10171023. Meloy, J. R., H. E. Fisher (2005). „Some Thoughts on the Neurobiology of Stalking.” Journal of Forensic Sciences 50(6): 1472-1480. Mendelson, S. D., B. S. McEwen (1990). „Chronic Testosterone Propionate Treatment Decreases the Concentration of [3H] Quipazine Binding at 5-HT Receptors in the Amygdala of the Castrated Male Rat.” Brain Research 528(2):339-343. Meyer-Lindenberg, A., J. W. Buckholtz, B. Kolachana, A. R. Hariri, L. Pezawas, G. Blasi, A. Wabnitz, R. Honea, B. Verchinski, J. H. Callicott, M. Egan, V. Mattay, D. R. Weinberger (2006). „Neural Mechanisms of Genetic Risk for Impulsivity and Violence in Humans.” Proceedings of the National Academy of Sciences 103(16): 6269-6274. Miller, G. (2007). „A Surprising Connection between Memory and Imagination.” Science 315:312. Milner, R. (1994). Charles Darwin: Evolution of a Naturálist. New York: Facts on File. Mlot, C. (1998). „Probing the Biology of Emotion.” Science 280:1005-1007. Moore, M. M. (1985). „Nonverbal Courtship Pattems in Women: Context and Consequences.” Ethology and Sociobiology 6(4):237- 247. Moreland, R. L., S. R. Beach (1992). „Exposure Effects in the Classroom: The Development of Affinity among Students.” Journal of Experimentál Social Psychology 28:255-276. Murakame, F., T. Shimomura, K. Kotani, S. Ikawa, E. Nanba, K. Adachi (1999). „Anxiety Traits Associated with a Polymorphism in the Serotonin Transporter Gene Regulatory Region in the Japanese.” Journal of Human Genetics 44(1): 15-17. Murphy, D. L., C. Wright, M. S. Buchsbaum, A. Nichols, J. L. Costa, R. J. Wyatt (1976). „Piatelet and PlasmaAmine Oxidase Activity in 680 Normals: Sex and Age Differences and Stability over Time.” BiochemicalMedicine 16:254-265. Murray, S. L., J. G. Holmes, D. W. Griffin (1996). „The Benefits of Positive Illu-sions: Idealization and the Construction of Satisfaction in Close Relationships.” Journal of Personality and Social Psychology 70:79-98. Murstein, B. (1976). Who Will Marry Whom. New York: Springer-Verlag. Myers, I. B., M. H. McCaulley, N. L. Quenk, A. L. Hammer (1998). MBTI Manuál: A Guide to the Development and Use of the Myers-Briggs Type Indicator. 3rd ed. Mountain View, Calif: CPP. Nagoshi, C. T, R. C. Johnson, F. M. Ahern (1987). „Phenotypic Assortative Mating vs. Social Homogamy among Japanese and Chinese Parents.” Behavior Genetics 17:474-485. Neimeyer, G. J. (1984). „Cognitivc Complexity and Marital Satisfaction.” Journal of Social and Clinical Psychology 2:258-263. Nelson, C. A. (1999). „Neural Plasticity and Humán Development.” Current Directions in Psychological Science 8:42–45. Netter, P., J. Hennig, B. Meier, S. Rohrmann (1998). „Testosterone as an Indicator of an Altered 5HT Responsivity in Aggressive Subjects.” European Psychiatry 13, Suppl. 4:181. Nettle, D. (2006). „The Evolution of Personality Variation in Humans and Other Animals.” American Psychologist 61:622-631. Neyer, F. J., D. Voigt (2004). „Personality and Social Network Effects on Romantic Relationships: A Dyadic Approach.” European Journal of Personality 18:279-299. Nowicki, S. Jr., E. Yaughn (1999). „Close Relationships and Complementary Interpersonal Styles among Men and Women.” Journal of Social Psychology 139:473-478.

Nyborg, H. (1994). Hormones, Sex and Society. Westport, Conn.: Praeger. Olson, K. R., C. J. Camp, D. Fuller (1984). „Curiosity and the Need for Cognition.” Psychological Reports 54:71-74. Opbroek, A., P. L. Delgado, C. Laukes, C. McGahuey, J. Katsanis, F. A. Moreno, R. Manber (2002). „Emotional Blunting Associated with SSRI-Induced Sexual Dysfunction. Do SSRIs Inhibit Emotional Responses?” International Journal of Neuropsychopharmacology 5(2): 147-151. Ozer, D. J., V. Benet-Martinez (2006). „Personality and the Prediction of Conse-quential Outcomes.” Annual Review of Psychology 57:401-421. Parales-Quenza, C. J., et al (2006). „Astuteness, Trust and Social Intelligence,” Journal for the Theory ofSocial Behaviour 36( 1 ):39-56. Parks, C. L., P. S. Robinson, E. Sibille, T. Shenk, M. Tóth (1998). „Increased Anx-iety of Mice Lacking the Serotonin 1A Receptor.” Proceedings of the National Academy of Sciences 95(18): 10734-10739. Peirson, A. R., J. W. Heuchert, L. Thomala, M. Berk, H. Plein, C. R. Cloninger (1999). „Relationship between Serotonin and the Temperament and Character Inventory.” Psychiatry Research 89(l):29-37. Peplau, L., S. Gordon (1985). „Women and Men in Love: Gender Differences in Close Heterosexual Relationships.” In Women, Gender and Social Psychology, ed. V. O'Leary, R. Unger, B. Wallston. Hillsdale, N.J.: Erlbaum, 275-293. Persky, H., L. Dreisbach, W. R. Miller, C. P. O'Brien, M. A. Khan, H. I. Lief, N. Chamey, D. Straus (1982). „The Relation of Plasma Androgen Levels to Sexual Behaviors and Attitudes of Women.” Psychosomatic Medicine 44:305-319. Phelps, E. A. (2004). „Human Emotion and Memory: Interactions of the Amygdala and Hippocampal Complex.” Current Opinion in Neurobiology 14(2): 198-202. Phillips, K., D. W. Fulker, G. Carey, C. T. Nagoshi (1988). „Direct Marital Assortment for Cognitive and Personality Variables.” Behavior Genetics 18:347-356. Pilkington, C. J., A. Tesser, D. Stephens (1991). „Complementarity in Romantic Relationships: A Self-Evaluation Maintenance Perspective.” Journal of Social and Personal Relationships 8:481-504. Pittenger, D. J. (2005). „Cautionary Comments Regarding the Myers-Briggs Type Indicator.” Consulting Psychology Journal: Practice and Research 57(3):210-221. Plomin, R., J. Crabbe (2000). „DNA.” Psychological Bulletin 126:806-828. Quammen, D. (2006). The Reluctant Mr. Darwin: An Intimate Portrait of Charles Darwin and the Making of His Theory of Evolution. New York: W. W. Norton. Quenk, N. L. (2000). Essentials of Myers-Briggs Type Indicator Assessment. New York: John Wiley. Raleigh, M. J., G. L. Brammer, M. T. McGuire, A. Yuwiler (1985). „Dominant Social Status Facilitates the Behavioral Effects of Serotonergic Agonists.” Brain Research 348:274-282. Raleigh, M. J., M. T. McGuire (1994). „Serotonin, Aggression and Violence in Vervet Monkeys.” In The Neurotransmitter Revolution: Serotonin, Social Behavior and the Law, ed. R. D. Masters, M. T. McGuire. Carbondale: Southern Illinois University Press, 129-145. Reif, A., K. L. Lesch (2003). „Toward a Molecular Architecture of Personality.” Behavioral Brain Research 139:74-89. Reik,T. (1964). The Need to Be Loved. New York: Bantam. Reuter, M., S. Roth, K. Flolve, J. Hennig (2006). „Identification of First Candidate Genes for Creativity: A Pilot Study.” Brain Research 1069( 1): 190-197. Richards, L. S., J. A. Wakefield, R. Lewak (1990). „Similarity of Personality Variables as Predictor of Marital Satisfaction: Minnesota Multiple Personality Inventory (MMPI) Item Analysis.” Personality and Individual Differences 11:39-43.

Rikowski, A., K. Grammer (1999). „Human Body Odour, Symmetry and Attractiveness.” Proceedings of the Royal Society of London B: Biological Sciences 266:869-874. Roberts, B. W., W. F. DelVecchio (2000). „The Rank-Order Consistency of Personality Traits from Childhood to Old Age: A Quantitative Review of Longitudinal Studies.” Psychological Bulletin 126:3-25. Robins, R. W. (2005). „The Nature of Personality: Genes, Culture, and National Character.” Science 310:62-63. Robins, R. W., J. L. Tracy, K. Trzesniewski, J. Potter, S. D. Gosling (2001). „Personality Correlates of Self-Esteem.” Journal of Research in Personality 35(4):463 482. Roloff, M. E. (1981). Interpersonal Communication: The Social Exchange Approach. Thousand Oaks, Calif.: Sage. Rowland, G. L., G. Fouts, T. Heatherton (1989). „Television Viewing and Sensation Seeking: Uses, Preferences and Attitudes.” Personality and Individual Differences 10:1003-1006. Ruchkin, V. V, R. A. Koposov, B. Klinteberg, L. Oreland, E. L. Grigorenko (2005). „Platelet MAO-B, Personality, and Psychopathology.” Journal of Abnormal Psychology 114(3):477482. Rushton, P. (1988). „Genetic Similarity, Mate Choice, and Fecundity in Humans.” Ethology and Sociobiology 9:329-334. Rutter, M. (2007). „Gene-Environment Interdependence.” Developmental Science 10(1):12–13. Ruvolo, A. P, J. Veroff (1997). „For Better or for Worse: Real-Ideal Discrepancies and the Marital Well-Being of Newlyweds.” Journal of Personal and Social Relationships 14:223-242. Rytting, M., R. Ware, P. Hopkins (1992). „Type and the Ideál Mate: Romantic Attraction or Type Bias?” Journal of Psychological Types 24:3-12. Schalling, D., G. Edman, M. Asberg (1983). „Impulsive Cognitive Style and the Inability to Tolerate Boredom.” In Biological Basis of Sensation Seeking, Impulsivity and Anxiety, ed. M. Zuckerman. Hillsdale, N.J.: Erlbaum, 123-145. Schalling, D., et al. (1984). „Impulsivity, Nonconformity and Sensation Seeking as Related to Biological Markers for Vulnerability.” Clinical Neuropharmacology 7:746–747. Schierman, M. J., G. L. Rowland (1985). „Sensation Seeking and Selection of Entertainment.” Personality and IndividuaI Differences 6:599-603. Schmitt, D. P. (2002). „Personality, Attachment and Sexuality Related to Dating Relationship Outcomes: Contrasting Three Perspectives on Personal Attribute Interaction.” British Journal of Social Psychology 41(4):589–610. Schmitt, D. P., D. M. Buss (1996). „Strategic Self-Promotion and Competitor Derogation: Sex and Context Effects on the Perceived Effectiveness of-Mate Attraction Tactics.” Journal of Personality and Social Psychology 70:1185-1204. Schrag, A., M. Trimble (2001). „Poetic Talent Unmasked by Treatment of Parkinson's Disease.” Movement Disorders 16(6): 1175-1176. Segal, M. W. (1974). „Alphabet and Attraction: Unobtrusive Measure of the Effect of Propinquity in a Field Setting.” Journal of Personality and Social Psychology 30:654-657. Senior, C. (2003). „Beauty in the Brain of the Beholder.” Neuron 38:525-528. Shaikh, T., K. Suresh (1994). „Attitudinal Similarity and Affiliation Needs as Determinants of Interpersonal Attraction.” Journal of Social Psychology 134:257-259. Shepher, J. (1971). „Mate Selection among Second Generation Kibbutz Adolescents and Adults: Incest Avoidance and Negatíve Imprinting.” Archives of Sexual Behavior 1:293-307. Sheppard, J. A., A. J. Strathman (1989). „Attractiveness and Height: The Role of Status in Dating Preferences, Frequency of Dating, and Perception of Attractiveness.” Personality and Social Psychology Bulletin 15:617-627.

Shibazaki, K., K. A. Brennan (1998). „When Birds of Different Feathers Flock Together: A Preliminary Comparison of Intra-Ethnic and Inter-Ethnic Dating Relationships.” Journal of Social and Personal Relationships 15:248-256. Siebert, C. (2006).”The Animal Self.” New York Times Magazine, January 22,48-57. Simon, N. G., A. Cologer-Clifford, S. F. Lu, S. E. McKenna, S. Hu (1998). „Testosterone and Its Metabolites Modulate 5HT1A and 5HT1B Agonists' Effects on Inter-Male Aggression.” Neuroscience & Biohehavioral Reviews 23(2):325-336. Singh, D. (1993). „Adaptive Significance of Waist-to-Hip Ratio and Female Physical Attractiveness.” Journal of Personality and Social Psychology 65:293-307. Singh, D. (2002). „Female Mate Value at a Glance: Relationship of Waist-to-Hip Ratio to Health, Fecundity and Attractiveness.” Neuroendocrinology Letters 23 Suppl. 4:81-91. Skuse, D. H., R. S. James, D. V. M. Bishop, B. Coppin, P. Dalton, G. Aamodt-Leeper, M. Bacarese-Hamilton, C. Creswell, R. McGruk, P. A. Jacobs (1997). „Evidence from Turner's Syndrome of an Imprinted X-Linked Locus Affecting Cognitive Function.” Nature 387:705708. Smith, J. E., V. A. Waldorf, D. L. Trembath (1990). „Single Male Looking for Thin, Very Attractive…” Sex Roles 23:675-685. Snyder, M. (1997). „When Belief Creates Reality: The Self-Fulfilling Impact of First Impressions on Social Interaction.” In Experiencing Social Psychology, 3rd ed., ed. A. M. Pines, C. Maslach. New York: Alfred A. Knopf, 189-192. Stoltz, S., G. E. Vaillant (1999). „The Big Five Personality Traits and the Life Course: A 45-Year Longitudinal Study.” Journal of Research in Personality 33:208-232. Sostek, A. J.,A. M. Sostek, D. L. Murphy, E. B. Martin, W. S. Born(1981). „Cord Blood Amine Oxidase Activities Relate to Arousal and Motor Functioning in Human Newboms.” Life Sciences 28:2561-2568. Spanier, G. B. (1976). „Measuring Dyadic Adjustment: New Scales for Assessing the Quality of Marriage and Similar Dyads.” Journal of Marriage and the Family 38:15-28. Sprecher, S. (2001). „A Comparison of Emotional Consequences of and Changes in Equity over Time Using Global and Domain-Specific Measures of Equity.” Journal of Social and Personal Relationships 18(4):477-501. Sprecher, S., P. Regan (2002). „Lining Some Things (in Some People) More than Others: Partner Preferences in Romantic Relationships and Friends.” Journal of Social and Personal Relationships 19(4)463-481. Stephen, W. A., E. Berscheid, E. Walster (1971). „Sexual Arousal and Interpersonal Perception.” Journal of Personality and Social Psychology 20:93-101. Sunnafrank, M. (1986). „Predictcd Outcome Value during Initial Interactions: A Reformulation of Uncertainty Reduction Theory.” Human Communication Research 13(l):3-33. Sunnafrank, M., A. Ramirez (2004). „At First Sight: Persistent Relational Effects of GetAcquainted Conversations.” Journal of Social and Personal Relationships 21(3):361-379. Suomi, S. J. (1987). „Genetic and Maternal Contributions to IndividuaI Differences in Rhesus Monkey Biobehavioral Development.” In Perinatal Development: A Psychohiological Perspective, ed. N. Krasnegor, E. Blass, M. Hofer, W. Smotherman. New York: Academic Press, 397-420. Suomi, S. J. (1991). „Uptight and Laid-Back Monkeys; IndividuaI Differences in Response to Social Challengers.” In Plasticity of Development, ed. S. E. Brauch, W. S. Hall, R. J. Dooling. Cambridge, Mass.: MIT Press, 27-56. Suomi, S. J. (1999). „Behavioral Inhibition and Impulsive Aggressiveness: Insights from Studies with Rhesus Monkeys.” In Child Psychology: A Handbook of Contemporary Issues, ed. L. Balter, C. S. Tamis-Lemonda. Philadelphia: Taylor and Francis, 510-525.

Suomi, S. J. (2005). „Aggression and Social Behaviour in Rhesus Monkeys.” No-vartis Foundation Symposium 268:216-222. Tavernise, S. (2006). „A Baghdad Commander, Armed with Pink Tulle.” The New York Times, July 4. Taylor, M., S. G. Vandenberg (1988). „Assortive Mating for IQ and Personality Due to Propinquity and Personal Preference.” Behavior Genetics 18:339-345. Taylor, S. E., L. C. Klein, B. P. Lewis, T. L. Gruenewald, R. A. R. Gurung, J. A. Updegraff (2000). „Biobehavioral Responses to Stress in Females: Tend-and-Befriend, Not Fight-or-Flight.” Psychological Review 107:411-429. Terracciano, A., et al. (2005). „National Character Does Not Reflect Mean Personal Trait Levels in 49 Cultures.” Science 310:96-100. Thorne, B. (1993). Gender Play. New Brunswick, N.J.: Rutgers University Press. Thornhill, R., S. W. Gangestad (1993). „Human Facial Beauty.” Human Nature 4(3):237-269. Thornhill, R., A. P. Moller (1997). „Developmental Stability, Disease and Medicine.” Biological Reviews 72:497-548. Thornton, B., R. M. Ryckman, J. A. Gold (1981). „Sensation Seeking as a Determinant of Interpersonal Attraction toward Similar and Dissimilar Others.” Journal of Mind and Body 2:85-91. Tooby, H. J., L. Cosmides (1990). „On the Universality of Human Nature and the Uniqueness of the Individual: The Role of Genetics and Adaptation.” Journal of Personality 58:17-68. Townsend, J. M., T. Wasserman (August 1988). „Sexual Attractiveness: Sex Differences in Assessment and Criteria.” Evolution and Humán Behavior 19:171-191. Tumer, C. W., M. H. Ford, D. W. West and A. W. Meible (1986). „Genetic Influences on Testosterone, Hostility, and Type A Behavior in Aduit Male Twins.” Paper presented at a meeting of the Easteni Psychological Association, Washington, D.C. Turri, M. G., S. R. Datta, J. DeFries, N. D. Henderson, J. Flint (2001). „QTL Analysis Identifies Multiple Behavioral Dimensions in Ethological Tests of Anxiety in Laboratory Mice.” Current Biology 11(10):725-734. Umberson, D., M. Houghs (1987). „The Impact of Physical Attractiveness on Achievement and Psychological Well-Being.” Social Psychology Quarterly 50:227-236. Volavka, J. (1999). „The Neurobiology of Violence: An Update.” Journal of Neuropsychiatry and Clinical Neurosciences 11:307-314. Vollm, B. A., A. N. W. Taylor, P. Richardson, R. Corcoran, J. Stirling, S. McKie, J. F. W. Deakin, R. Elliott (2006). „Neuronal Correlates of Theory ofMind and Empathy: A Functional Magnetic Resonance Imaging Study in a Nonverbal Task.” NeuroImage 29:90-98. Wacker, J., M. L. Chavanon, G. Stemmler (2006). „Investigating the Dopaminergic Basis of Extraversion in Humans: AMultilevel Approach.” Journal of Personality and Social Psychology 91(1): 171-187. Waitzkin, J. (2007). The Art of Learning: A Journey in the Pursuit of Excellence. New York: Free Press. Waller, N., P. Shaver (June 1994). „The Importance of Nongenetic Influences on Romantic Love Styles: A Twin-Family Study.” Psychological Science 5(5):268-274. Walster, E., E. Berscheid (June 1971). „Adrenaliné Makes the Heart Grow Fonder.” Psychology Today, 47-62. Walster, E., G. W. Walster, E. Berscheid (1978). Equity: Theory and Research. Boston: Allyn and Bacon. Walster, E., G. W. Walster, J. Piliavin, L. Schmidt (1973). „Playing Hard to Get: Understanding an Elusive Phenomenon.” Journal of Personality and Social Psychology 26:113–121. Walther, J. B. (1996). „Computer-Mediated Communications: Impersonal, Interpersonal, and Hyper-Personal Interaction.” Communication Research 23:3-44.

Was, M., A. Combs, J. N. Combs (1999). Finding Your Strong Suit: How to Read Your Spouse, Boss. Partner, Lover, Opponent and Yourself. Los Angeles: Renaissance Books. Watson, D., B. Hubbard, D. Wiese (2000). „General Traits of Personality and Affectivity as Predictors of Satisfaction in Intimate Relationships: Evidence from Self and Partner Ratings.” Journal of Personality 68:413-449. Watson, D., E. Klohnen, A. Casillas, N. S. Simms, J. Flaig, D. Berry (2004). „Match Makers and Deal Breakers: Analysis of Assortative Mating in Newlywed Couples.” Journal of Personality 72:1029-1068. Wedekind, C, et al. (1995). „MHC-Dependent Mate Preferences in Humans.” Proceedings ofthe Rovat Society of London 260:245-249. Williams, J., E. Taylor (2006). „The Evolution of Hyperactivity, Impulsivity and Cognitive Diversity.” Journal of the Royal Society Interface 3(8):399-413. Williams, S., R. M. Ryckman, J. A. Gold, E. Lenney (1982). „The Effects of Sensation Seeking and Misattribution of Arousal on Attraction toward Similar or Dissimilar Strangers.” Journal of Research in Personality 16:217-226. Wilson, A. N. (1988). Tolstoy. New York: W. W. Norton. Wilson, G. (1983). „Finger Length as an Index of Assertiveness in Women.” Personality and Individual Differences 4:111-112. Wilson, W. (1989). „Brief Resolution of the Issue of Similarity versus Complementarity in Mate Selection Using Height Preference as a Model.” Psychological Reports 65:387-393. Winch, R. F. (1958). Mate Selection: A Study of Complementary Needs. New York: Harper. Winfrey, Oprah (2005). „How I Got There.” Newsweek October 24, 48–49. Witelson, S. F., D. L. Kigar, T. Harvey (1999). „The Exceptional Brain of Albert Einstein.” Lancet 353:2149-2153. Wolf, M., G. S. van Doom, O. Leimar, F. J. Weissing (2007). „Life-History Trade-Offs Favour the Evolution of Animál Personalities.” Nature 447:581-584. Wright, W. (1990). Bom That Way: Genes, Behavior, Personality. New York: Routledge. Yuwiler, A., G. L. Brammer, K. C. Yuwiler (1994). „The Basics of Serotonin Neurochemistry.” In The Neurotransmitter Revolution: Serotonin, Social Behavior and the Law, ed. M. D. Masters, M. T. McGuire. Carbondale: Southern Illinois University Press, 37-46. Zajonc, R. B. (1968). „Attitudinal Effects of Mere Exposure.” Journal of Personality and Social Psychology. Monograph supplement 9(2): 1–27. Zak, P. J., R. Kurzban, W. T. Matzner (2007). „Oxytocin Is Associated with Humán Trustworthiness.” Hormones and Behavior 48(5):522-527. Zak, P. J., A. A. Stanton, S. Ahmadi (2007). „Oxytocin Increases Generosity in Humans.” PLoS ONE 2( 11 ):54-71. Zentall, S. S., M. J. Meyer (1987). „Self-Regulation of Stimulation of ADD-H Children during Reading and Vigilance Task Performance.” Journal of Abnormal Child Psychology 15:519536. Zentner, M. R. (2005). „Ideál Mate Personality Concepts and Compatibility in Close Relationships: A Longitudinal Analysis.” Journal of Personality and Social Psychology 89(2):242-256. Zuckerman, M. (1979). Sensation Seeking: Beyond the Optimal Level of Arousal. Hillsdale, N.J.: Erlbaum. Zuckerman, M. (1994). Behavioral Expression and Biosocial Basis of Sensation Seeking. New York: Cambridge University Press. Zuckerman, M., M. Neeb (1980). „Demographic Influences in Sensation Seeking and Expressions of Sensation Seeking in Religion, Smoking and Driving Habits.” Personality and IndividuaI Differences 1:197-206.

Miért éppen ő, és miért nem valaki más lobbantotta lángra a szívünket? A szerelem világhírű tudósa, Helen Fisher most lerántja a leplet arról, hogyan és miért keresgéljük állandóan tudat alatt a megfelelő partnert. 40 000 férfi és nő segítségével végzett egyedülálló vizsgálatai alapján részletesen kidolgozta a négy alap-személyiségtípust – a Felfedező, az Építő, az Igazgató és a Tárgyaló –, amelyek közül valamelyikben mindenki önmagára ismerhet. Mindegyik típus agyát az őrá jellemző kémiai rendszerek szabályozzák, vagyis biológiailag olyan személyekhez vonzódunk, akik tükrözik és egyben ki is egészítik saját személyiségtípusunkat. Figyelem, Felfedezők! Készüljetek fel egy vad rodeóra, ha a sors véletlenül egy másik Felfedező társat sodor az utatokba! Helen Fisher részletes párválasztási kérdőívét a világ harminchárom országában ötmillió ember töltötte ki. A sikeres módszer immár Magyarországon is elérhetővé vált. Ez a könyv bizonyára minden olvasót gondolkodóba ejt majd párválasztási szokásaival kapcsolatban, és segítségére lesz a szerelem természetének megismerésében, az életre szóló partner kiválasztásában, és megőrzésében. Helen Fisher a Rutgers Universíty antropológus professzora és a Chemistry.com tudományos munkatársa. Eddig öt könyve jelent meg az emberi szexualitás, a szerelem, a házasság és a nemi különbségek tárgykörében, valamint arról, hogy a személyiségjegyeink hogyan befolyásolják azt, hogy kik vagyunk és kit szeretünk.

A sorozat további kötetei Csíkszentmihályi Mihály: A fejlődés útjai Csíkszentmihályi Mihály: Az öröm művészete Daniel Goleman: Zöld út a jövőbe Daniel Goleman: Társas intelligencia Daniel Goleman: A meditáció ősi művészete Deborah Tannen: Pár-beszéd Louann Brizendine: A női agy Freddie Strasser – Paul Randolph: Mediáció – a konfliktusmegoldás lélektana Steve Andreas: Énkép – Válj azzá, aki lenni szeretnél! Látogasson el honlapunkra, ahol folyamatosan tájékozódhat híreinkről,újdonságainkról, feliratkozhat hírlevelünkre és kiadványainkatkedvezményesen megrendelheti. www.nyitottkonyv.hu NYITOTT KÖNYVMŰHELY