1
Tartalom
A hét ábrája: Olajban úszik a világ
A hét dióhéjban
Amire a jövő héten figyelünk
Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések
Táblázatos eseménynaptár a következő hétre
A hét ábrája
Az elmúlt napokat is a kőolaj jegyzésárának lemorzsolódása jellemezte (péntek kivételével) a Brent jegyzése 2003 óta nem látott alacsony szintre süllyedt. A pénteki árfolyamugrás elsősorban technikai jellegű (rövid pozíciók zárása), egyelőre nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy a jegyzések elérték a mélypontot.
A
kőolaj
áresése
mögött
kisebb
részben
a
kereslet
alakulásával
kapcsolatos
bizonytalanságok állnak (kínai lassulás), nagyobb részben azonban a piacon kialakult túlkínálat tartja nyomás alatt a piacot. Az EIA becslése szerint a tavalyi évben napi 2,5 millió hordó túlkínálat is volt a piacon, ami az előrejelzés szerint legkorábban 2017-re „tűnhet” el. Forrás: EIA
2016. január 15. │ www.ebroker.hu
2
.
A hét dióhéjban
Stabilizálódó árfolyam vegyes aukciós eredmények.
Kína: vártnak megfelelő lassulás
EKB ülés: Újabb enyhítő lépéseket „lebegtetett be” Dragi elnök
Amerikai adatok: nem változott az inflációs és növekedési kép
Új mélypontot ért el az olaj
Bizonytalanok maradtak a globális piacok
Stabilizálódó árfolyam,
Makrogazdasági adatokban szegény volt a mögöttünk
vegyes aukciós
hagyott hét, így a forint árfolyamát elsősorban külső
eredmények
hatások alakították. Az enyhén szólva sem támogató külső hangulat (és a laza hazai monetáris kondíciók) így értelemszerűen nem támogatták a forint erősödését – igaz, az elmúlt heti gyengülés sem folytatódott. Az EUR/HUF keresztárfolyam a csütörtöki EKB ülés előtt 315 körül stabilizálódott, a rendkívül galamb hangvételű EKB közlemény azonban kisebb lökést adott a régió devizáinak. Így péntek reggel 314 körül ingadozott a kurzus. A zloty is profitált a további európai monetáris enyhítésre vonatkozó
várakozások
erősödéséből,
de
fizetőeszközünk az elmúlt öt kereskedési napban ismét jócskán felülteljesítette a lengyel devizát. (A zloty-t még mindig a belpolitikai és a gazdaságpolitikát övező bizonytalanságok tartják nyomás alatt.) Az
ÁKK keddi három
hónapos dkj aukcióján a
tervezettnél ismét több, 46 milliárd forintnyi papír talált az
gazdára,
átlaghozam
pedig
17
bázispontos
csökkenést követően újra 1% alá került. A csütörtöki kötvény aukciókon is a tervezettnél 15 milliárddal többet értékesített az ÁKK, komoly érdeklődés azonban csak a három- és az ötéves papír iránt volt (Ezt tükrözik az átlaghozamok is; a két rövidebb futamidő esetében 17, illetve 9 bázisponttal maradtak el a két héttel korábbi szinttől,
a
tízéves
kötvény
bázisponttal meghaladták azt.)
2016. január 15. │ www.ebroker.hu
esetében
azonban
8
3
Az MNB kamatcsere tenderei is azt bizonyították, hogy
az
eszköztár
változásaihoz
való
várt
alkalmazkodás egyelőre nem a legintenzívebb. Bár a swap
tendereken
a
bejelentéseknek
megfelelően
megemelték a mennyiséget, és az árazást is vonzóbbá tették, csak a hároméves futamidő esetében érte el a kereslet a kínálatot. Az első hét eredményeiből persze messzemenő következtetéseket még nem lehet levonni, az azonban biztos, hogy a feszített finanszírozási terv teljesítéséhez szükség lesz arra, hogy a bankok intenzíven vásárolják a papírokat (a külföldiek állománya az elmúlt öt napban is lassan, de biztosan tovább csökkent.) A másodpiacon az előző heti jelentős hozamcsökkenést követően megtorpant a lendület, bár az EKB bejelentései után néhány bázispontos hozamcsökkenést láthattunk. A hetet
azonban
kismértékű
emelkedéssel
zárták
hozamok, miközben a görbe meredekebbé vált.
Forrás: Reuters
2016. január 15. │ www.ebroker.hu
a
4
Kína: vártnak megfelelő
A héten több fontos kínai adat is napvilágot látott,
lassulás
amelyek egyrészt megerősítik, hogy lassul a gazdaság, másrészről viszont nem utalnak arra, hogy a felgyorsult
lendületvesztés összességében
inkább
volna
nyugtatólag
–így
hatottak
a
piacokra. Mindeközben a részvénypiacot az elmúlt napokban is az eladók uralták (péntek kivételével), a jüan
árfolyamát
azonban
sikerült
–legalábbis
átmenetileg- stabilizálni. A piac leginkább a negyedik negyedéves GDP számokra figyelt: a 6,8%-os (év/év) negyedik negyedéves növekedés a leggyengébb adat a válság óta, míg a teljes éves 6,9%-os ráta az elmúlt 25 év legalacsonyabb dinamikáját jelenti. Az idei évben a növekedés tovább lassulhat, az IMF 6,3%-os GDP-bővülési ütemet vetít előre 2016-ra - ez azonban még mindig bőven belefér a „soft landing” forgatókönyvekbe (még akkor is, ha a hivatalos adatok valószínűleg túlbecslik a tényleges gazdasági teljesítményt). Nyilvánvaló,
hogy
a
kínai
lassulás
–Kína
világgazdaságban és kereskedelemben betöltött súlya miatt- hatással van a globális folyamatokra, és az is egyértelmű,
hogy
a
kínai
gazdaságban
komoly
egyensúlytalanságok halmozódtak fel (adósságállomány, ingatlanpiac,
árnyék
bankrendszer,
kihasználatlan
kapacitások stb.), de az ázsiai óriás körüli aggodalmak jó része sokkal inkább táplálkozik a gazdaságpolitikát övező bizonytalanságokból, mintsem a tényleges gazdasági teljesítményből. A gazdasági szerkezetátállítással párhuzamosan egy erőteljes liberalizációs folyamat zajlik, az elmúlt hetek részvénypiaci és árfolyam politikai beavatkozásai pedig azt üzenhetik a piacoknak, hogy a kormányzat elveszíti a kontrolt a folyamatok felett; kapkodó, összehangolatlan vagy egyenesen rossz döntéseket hoz –ami mindennél jobban aláássa a bizalmat.
2016. január 15. │ www.ebroker.hu
5
Forrás: Reuters
EKB ülés: újabb lazító intézkedések a láthatáron
Az EKB csütörtöki kamat-meghatározó ülésén a vártnak megfelelően
nem
eszközvásárlási
nyúlt
az
programjának
alapkamathoz, paramétereit
és sem
módosította. A közlemény és a sajtótájékoztatóan elhangzottak azonban arra utalnak, hogy a közös európai
jegybank
hamarosan
újabb
lazító
intézkedéseket jelenthet be. Draghi elnök szerint a decemberi állapothoz képest jelentősen
erősödtek
kockázatok,
aminek
a
lefele
mutató
eredményeképpen
inflációs újra
kell
gondolni a monetáris intézkedéseket; a felülvizsgálatra (és új eszközök, intézkedések bejelentésére) már márciusban
–a
stáb
frissített
előrejelzéseinek
közzétételekor- sor kerülhet. Konkrét
eszközökről
az
elnök
nem
beszélt,
de
hangsúlyozta, hogy folynak a technikai előkészületek, és minden lehetőséget számba vesznek. Az ülés után kiadott közlemény szerint az EKB hosszú ideig „alacsony
vagy
szükségesnek.
2016. január 15. │ www.ebroker.hu
alacsonyabb”
kamatszintet
tart
6
Decemberben a Bank csalódást okozott a piacoknak azzal, hogy eszközvásárlási prgoramjának havi összegét nem emelte meg, ez egy lehetőség lehet márciusban, csakúgy, mint a betéti kamat további csökkentése. A piacok az ülés után 100%-os biztonsággal áraztak egy 10 bázispontos kamatvágást áprilisra. A bejelentések érezhetően javították a piaci hangulatot, a részvényindexek megugrottak, az állampapír hozamok lefele vették az irányt, az euró pedig gyengült a dollárral szemben. Az EUR/USD kurzus rövid időre 1,08 alá került, de itt meg is torpant az erősödés, és a keresztárfolyam
nem mozdult ki az elmúlt hetek
csatornájából.
Forrás: Reuters
USA adatok: ingatlanpiaci és inflációs statisztikák
A héten közzétett amerikai számok nem írták át a Fed kamatpályájára vonatkozó várakozásokat. A megkezdett házépítések és a kiadott engedélyek száma a vártnál valamivel nagyobb mértékben csökkent decemberben az előző havi komoly emelkedést követően, az ingatlanpiac azonban így is kifejezetten jó évet zárt: a megkezdett építések utoljára 2007-ben (a válság kirobbanásakor) voltak ilyen magasak. Bár a „headline” inflációt az olajár zuhanása lehúzta, a maginfláció éves értéke tovább kúszott felfele (2,1%-ra) –így
az
inflációs
folyamatok
egyelőre
a
Fed
várakozásaival összhangban alakulnak. Természetesen a kőolaj olcsóbbodása és az inflációs várakozások
mérsékelt
romlása
a
lefele
mutató
kockázatok erősödésének irányába hat; de egyelőre
2016. január 15. │ www.ebroker.hu
7
nem látunk okot arra, hogy a monetáris döntéshozók drasztikusan
átírják
előrejelzéseiket.
(Az
FOMC
következő ülésére jövő héten kerül sor, várakozásunkról elemzésünk „Amire a jövő héten figyelünk” fejezetében olvashatnak részletesen.)
Forrás: Reuters
Új mélyponton az olajár
Bár az esés mértéke lassul, egyértelmű stabilizációról (vagy
esetleg
korrekcióról)
továbbra
sem
beszélhetünk az olaj piacán. A Brent jegyzése a héten tovább morzsolódott és 2003 óta nem látott alacsony szinteken (28 dollár alatt)
áll, a pénteken látott
visszapattanást technikai okokkal magyarázhatjuk. Az eséshez továbbra is a piaci túlkínálat miatti aggodalmak
járultak
hozzá
leginkább,
az
ezzel
kapcsolatos félelmeket az OPEC előrejelzése is csak nagyon rövid időre tudta enyhíteni. (A szervezet szerint 2016-ban az OPEC-en kívüli termelés a korábban vártnál nagyobb mértékben csökken, így év végére a túlkínálat a decemberi előrejelzésben szereplő 900 ezer hordóval szemben ~660 ezer hordóra szűkülhet) Irán
visszatérése
a
piacra
tovább
növeli
a
bizonytalanságot. Az atomegyezménynek megfelelően a szankciókat a napokban feloldották, Irán pedig bejelentette, hogy 500 ezer hordóval növeli exportját rövid időn belül. Bár iparági előrejelzések a növekményt inkább a 300 ezres tartományba teszik, az olajban fürdő piacon nyilvánvalón ez sem segíti a konszolidációt. Az OPEC-en belül is nőnek a feszültségek, az olajár zuhanása Venezuela
2016. január 15. │ www.ebroker.hu
nyomán
a
rendkívüli
szakadék ülés
szélére
összehívását
sodródott sürgette
8
(egyelőre a többi nagy tag a kérést elutasította), de az is kérdéses, hogy Szaúd-Arábiában milyen társadalmi és politikai
feszültségeket
költségvetés
hoz
ki
felszínre/élez
stabilizálásának
céljából
a
bejelentett
agresszív megszorító csomag. Rövid távon maradhat a pesszimizmus a kőolaj piacán, közép távon azonban továbbra is stabilizálódásra, korrekcióra számítunk: bár az OPEC kínálat egyelőre nem szűkül, az OPEC-en kívüli termelés már csökken, így amennyiben a kínálati oldal nem romlik drasztikusan, előbb-utóbb elkerülhetetlenül el kezd apadni a túlkínálat .
Forrás: Reuters
Globális piacok: óvatos stabilizálódásra utaló jelek
A nemzetközi piacokon a kínai növekedési aggodalmak és devizapiaci bizonytalanságok, illetve ezek globális hatásai, valamint a geopolitikai kockázatok (Irán, SzaúdArábia, Észak-Korea) és az olajár zuhanása miatti aggodalmak január harmadik hetében is napirenden maradtak, de több piacon már a stabilizálódás jelei is felbukkantak a kockázati étvágy alakulásában. A fejlett és a feltörekvő részvénypiacok az elmúlt hét első
felében
elsősorban
az
még EKB
folytatódó
gyengélkedés
kamatdöntő
ülését
után
követő
hivatalos kommentárok nyomán kaptak erőre. A korrekció azonban eddig a megelőző hetek negatív hullámzásához képest minimális volt, és tartóssága egyelőre még bizonytalan – heti szinten (csütörtökig) tekintve így is mínuszos maradt a főbb indexek teljesítménye. Az olajpiacon ugyanakkor az elmúlt hét sem hozott meggyőző
2016. január 15. │ www.ebroker.hu
fordulatot,
az
árak
látszólag
9
megállíthatatlanul csökkentek. A január második hetében - több mint 13 éve először - 30 dollár alá eső a Brent olaj árát tekintve az elmúlt hét alapján a 30 dollár alatti mozgás nem csupán pillanatnyi kilengés volt. Bár csütörtökön az EKB-ülést követő globális piaci fordulat az olajárakat is kissé feljebb segítette, de a sokak által már kritikusnak tartott tartományban sem talált biztos fogódzót a piac, s elemzésünk zárásáig az EKB-hatás nyomás sem emelkedett vissza 30 dollár fölé a Brentárfolyam. A feltörekvő piaci eszközök (deviza, kötvény) esetében az EKB-bejelentés ellenére az európai EM-devizák nem mutattak
különösebben
összehasonlításban
jó
inkább
teljesítményt, a
globális
középmezőnyben
helyezkedtek el. A rubel továbbra is erőteljes nyomás alatt maradt (csak ebben az évben már mintegy 11%-ot veszített a dollárral szemben), míg az ázsiai és délamerikai devizák vegyes képet mutattak, jellemzően nem tartották a megelőző héten látott irányt. Az EUR/USD árfolyam esetében is az EKB-ülés volt a vízválasztó az elmúlt héten. A további monetáris lazításra utaló, így euró-gyengítő hatású kommentárok előtt a megelőző héthez hasonló irány nélküli, 1,09-körüli ingadozás volt jellemző. Az EKB tájékoztatója után csütörtökön az első reakció az euró zuhanása volt, rövid ideig 1,08 alatti EUR/USD szintekkel, majd az ezt követő csaknem teljes korrekció után az újabb hullám nyomán pénteken 1,0830 közelében kezdte a kereskedést a fő devizapár.
2016. január 15. │ www.ebroker.hu
10
Forrás: Reuters
Amire a jövő héten figyelünk MNB ülés és
A
másodvonalbeli adatok
meghatározó ülése áll a figyelem középpontjában, e
itthon
mellett
következő a
héten
KSH
hazánkban
csak
néhány
az –a
MNB
piaci
kamat-
hangulat
szempontjából kevésbé meghatározó- adatot publikál. A jegybank monetáris politikai eszköztárát érintő múlt heti bejelentései után az MT ülés várhatóan sok meglepetést nem tartogat. Az alapkamat marad az 1,35%-os
szinten, az eszköztárban
pedig további
változás nem várható, hiszen a „reform” lezárult. A közlemény azonban érdekes lehet. Bár a döntéshozók többször egyértelművé tették, hogy az irányadó kamat nem csökken tovább (ezzel párhuzamosan a görbe hosszú végén hajtanak végre lazítást), kérdés, hogy a legutóbbi
időszak
olajpiaci
fejleményeinek
hazai
inflációra gyakorolt (csökkentő) hatását hogyan értékelik. Azt biztosra vehetően hangsúlyozza a közlemény, hogy hosszú ideig lazák maradnak a monetáris kondíciók,
2016. január 15. │ www.ebroker.hu
11
komolyabb piaci reakciót az okozhatna, ha esetleg további
kamatcsökkentésre
tennének
utalást.
(Ezt
egyelőre nem látjuk nagyon valószínűnek.)
Német Ifo index és előzetes
Az euró övezetben a német Ifo index mellett előzetes
inflációs adatok Európában
inflációs
adatokat,
a
pénzmennyiség
alakulására
vonatkozó számokat publikálnak, de közzé teszik a legfrissebb
gazdasági
hangulat
indexet
is.
A
várakozások szerint a mutatók továbbra is azt jelzik, hogy a reálgazdasági folyamatok megfelelően alakulnak, miközben a deflációs veszélyek erősen jelen vannak a valuta unió gazdaságában.
Fed ülés és ingatlanpiaci
A tengerentúlon a Fed-ülésre figyelnek leginkább a
statisztikák a tengerentúlon
befektetők.
Az
FOMC
decemberi
ülése
utáni
közleményből és a tagok frissített előrejelzéseiből az derül ki, hogy alapforgatókönyvük 2016-ra négy darab, 25 bázispontos emeléssel számolt. A közleményből azt is ki lehetett olvasni, hogy a bizottság elsősorban az inflációs kilátások körül érzékel kockázatokat, és a tényleges pálya a beérkező új adatoktól, illetve az előrejelzések változásaitól függ. A
decemberi
ülés
reálgazdaságban
a
óta
megjelenő
adatok
prognózisokkal
a
egybevágó
folyamatokat mutatnak (a munkaerő piaci számok különösen erősek voltak), és bár a fogyasztói árindex jó irányba mozdul, a lefele mutató inflációs kockázatok erősödtek (ráadásul az inflációs várakozások is lefele mozdultak),
és
a
piaci
hangulat
is
kifejezetten
törékennyé vált. Kamatemelésre így ebben a hónapban nem számítunk, sőt a piac a márciusi emelést is alig valamivel több, mint 30%-os valószínűséggel árazza. A közlemény hangneme a várakozások
alakítása
szempontjából lesz nagyon fontos; véleményünk szerint a dokumentum a decemberinél szigorúbb semmiképpen nem lesz, és valószínű, hogy nem tartalmaz konkrét iránymutatást vonatkozóan.
2016. január 15. │ www.ebroker.hu
a
második
emelés
időpontjára
12
Makrogazdasági és pénzpiaci előrejelzések Kapcsolatfelvétel (időszak vége) EUR/HUF CHF/HUF USD/HUF EUR/CHF EUR/USD
EUR/HUF CHF/HUF USD/HUF EUR/CHF EUR/USD
(időszak vége) MNB-alapkamat Fed Funds ráta EKB refi ráta SNB 3M Libor cél
ÁRFOLYAMOK, IDŐSZAK VÉGE 2014.12 2015.12 2016.06 316 316 313 263 291 282 261 291 290 1,20 1,09 1,11 1,21 1,09 1,08
2016.12 315 279 279 1,13 1,13
ÁRFOLYAMOK, NEGYEDÉVES ÁTLAG 2016 Q1 2016 Q2 2016 Q3 312 313 314 284 282 280 294 292 288 1,10 1,11 1,12 1,06 1,07 1,09
2016 Q4 315 280 281 1,13 1,12
ALAPKAMAT-ELŐREJELZÉSEK 2014.12 2015.12 2016.06 2,10% 1,35% 1,35% 0,25% 0,50% 1,00% 0,05% 0,05% 0,05% -0,25% -0,75% -0,75%
2016.12 1,35% 1,50% 0,05% -0,75%
Egység
2013
2014
2015
2016
GDP-növekedés év/év
%
1,8
3,7
2,8
2,0
Ipari termelés év/év
%
1,4
7,6
6,3
5,1
7009
6402
7896
4919
Külkereskedelmi mérleg
millió EUR
Fogyasztói árindex év/év (átlag)
%
1,7
-0,2
-0,1
1,0
Fogyasztói árindex év/év (év vége)
%
0,4
1,4
0,9
1,9
Költségvetés mérlege / GDP (ESA, egyedi befolyó összegekkel)
%
-2,5
-2,6
-2,1
-2,0
Munkanélküliségi ráta
%
9,1
7,1
6,1
6,5
2016. január 15. │ www.ebroker.hu
13
PIACI INDIKÁTOROK ZÁRÓ DEVIZA EUR/HUF USD/HUF CHF/HUF EUR/USD EUR/CHF USD/CHF
VÁLTOZÁS 1 HÉT
1 NAP
ÉV ELEJÉTŐL
314,08 288,98 286,79 1,0872 1,0952 1,0069
-0,11% 0,05% -0,22% -0,16% 0,12% 0,28%
-0,13% -0,16% -0,46% 0,07% 0,31% 0,25%
-0,18% -0,29% -1,59% 0,11% 0,61% 0,51%
1,04% 1,82% 2,52% 3,34%
4 -2 1 -2
bázispont 4 2 4 8
5 -27 -13 3
RÉSZVÉNYINDEXEK BUX DJIA S&P500 DAX FTSE100 N225
22908,99 15882,68 1868,99 9574,16 5773,79 16958,53
0,68% 0,74% 0,52% 1,94% 1,77% 5,88%
-5,66% -3,03% -3,59% -2,25% -2,44% -1,64%
-4,23% -8,85% -8,56% -10,88% -7,51% -10,90%
ÁRUPIACOK BRENT (USD/bl) ARANY (USD/uncia)
27,34 1098,06
6,13% -0,29%
-4,71% 0,86%
-27,27% 3,50%
4 -4 -8 -5
bázispont -5 -13 -2 -6
-26 -26 -4 -5
MAGYAR ÁLLAMPAPÍROK 1 ÉV 3 ÉV 5 ÉV 10 ÉV
KÖTVÉNYPIACOK USA 10 ÉVES NÉMET 10 ÉVES OLASZ 10 ÉVES SPANYOL 10 ÉVES
2016. január 15. │ www.ebroker.hu
2,02% 0,38% 1,56% 1,72%
14
Makronaptár 4. hét HÉTFŐ 2016/01/25 Ország
Idő
Adat
Időszak
Előző
Várakozás
DE
10:00
Ifo gazdasági hangulatindex
január
108,7
108,6
Ország
Idő
Adat
Időszak
Előző
Várakozás
HU US
14:00 15:00
MNB kamatmeghatározó ülés Case-Shiller lakóingatlan árindex
január november
1,35% 5,50%
1,35% 5,50%
US
15:45
Markit összetett BMI, előzetes
január
54
US
15:45
Markit szolgáltatóipari BMI, előzetes
január
54,3
Tényleges
KEDD 2016/01/26 Tényleges
AUKCIÓK Mennyiség
Előző
46 mrd
0,93%
Adat
Időszak
Előző
16:00
Új építésű lakóingatlan eladások, millió db.
december
0,490
20:00
Fed kamatmeghatározó ülés
január
0,25%-0,50%
HU
11:30
3 hónapos dkj
Ország
Idő
US US
Várakozás
Tényleges
Várakozás
Tényleges
Várakozás
Tényleges
SZERDA 2016/01/27
CSÜTÖRTÖK 2016/01/28 Ország
Idő
Adat
Időszak
Előző
HU
9:00
Munkanélküliségi ráta
december
6,20%
EZ
11:00
Gazdasági hangulat
január
106,8
107
DE
14:00
Harmonizált fogyasztói árindex, hó/hó, előzetes
január
0,0%
-0,8%
US
14:30
Új munkanélküliségi segélykérelmek, ezer fő
heti
293
US
14:30
Tartós fogyasztási cikk megrendelések
december
0,0%
US
16:00
Piacon lévő lakóingatlan eladások, hó/hó
december
-0,90%
-1,0%
AUKCIÓK Mennyiség
Előző
50 mrd
0,93%
Várakozás
Tényleges
Várakozás
Tényleges
HU
11:30
12 hónapos dkj
Ország
Idő
Adat
Időszak
Előző
HU
9:00
Termelői árindex, év/év
december
-0,80%
EZ
10:00
M3 éves növekedési ütem
december
5,10%
5,20%
EZ
11:00
Harmonizált fogyasztói árindex, év/év, előzetes
január
0,20%
0,30%
US
14:30
GDP növekedési ütem, negyedév/negyedév, évesített, első becslés
Q4
2,00%
1,30%
US
15:45
Chicago PMI
január
42,90
US
16:00
Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexe, előzetes
január
93,30
93,50
JP
~
BoJ kamatmeghatározó ülés
január
0,10%
0,10%
PÉNTEK 2016/01/29
2016. január 15. │ www.ebroker.hu
15
3. hét HÉTFŐ 2016/01/18 Ország
Idő
Időszak
Adat
Előző
Várakozás
Tényleges
Tényleges
Munkaszüneti nap
US
KEDD 2016/01/19 Ország
Idő
Adat
Időszak
Előző
Várakozás
CN
3:00
Ipari termelés, év/év
december
6,20%
6,00%
5,90%
CN
3:00
Kiskereskedelmi forgalom, év/év
december
11,20%
11,30%
11,10%
CN
3:00
GDP növekedési ütem, év/év
Q4
6,90%
6,80%
6,80%
CN
3:00
Állóeszköz beruházások, év/év
december
10,20%
10,20%
10,00%
DE EZ
8:00 11:00
Harmonizált fogyasztói árindex, év/év, végleges Fogyasztói árindex, év/év, végleges
december december
0,20% 0,20%
0,20% 0,20%
0,20% 0,20%
EZ
11:00
Mag CPI, év/év, végleges
december
0,90%
0,90%
0,90%
DE
11:00
ZEW index
január
55
54
59,7
US
16:00
NAHB ingatlanpiaci index
január
61
61
60
Mennyiség
Előző
Várakozás
Tényleges
46 mrd
1,10%
AUKCIÓK HU
3 hónapos dkj
11:30
0,93%
SZERDA 2016/01/20 Ország
Idő
Adat
Időszak
Előző
Várakozás
Tényleges
DE
8:00
Termelői árindex, év/év
december
-2,50%
-2,20%
-2,30%
US
14:30
Fogyasztói árindex, hó/hó
december
0,00%
0,00%
-0,10%
US
14:30
Mag CPI, hó/hó
december
0,20%
0,20%
0,10%
US
14:30
Kiadott építési engedélyek, millió db.
december
1,282
US
14:30
Megkezdett házépítések, millió db.
december
1,173
1,200
1,149
Várakozás
Tényleges
1,232
CSÜTÖRTÖK 2016/01/21 Ország
Idő
Adat
Időszak
Előző
HU
9:00
Bruttó bérek, év/év
november
4,80%
EZ
13:45
EKB kamatmeghatározó ülés
január
0,05%
0,05%
0,05%
US
14:30
Új munkanélküliségi segélykérelmek, ezer fő
heti
284
278
293
US
14:30
Philly Fed index
január
-5,90
-5
-3,5
Várakozás
Tényleges
5,30%
AUKCIÓK Mennyiség
Előző
HU
11:30
3 éves kötvény
30 mrd
2,47%
2,30%
HU
11:30
5 éves kötvény
25 mrd
2,83%
2,74%
HU
11:30
10 éves kötvény
10 mrd
3,52%
3,60%
PÉNTEK 2016/01/22 Ország
Idő
Adat
Időszak
Előző
DE
9:30
Markit feldolgozóipari BMI, előzetes
január
53,2
Várakozás
EZ
10:00
Markit feldolgozóipari BMI, előzetes
január
53,2
US
15:45
Markit feldolgozóipari BMI, előzetes
január
51,2
US
16:00
Használt lakóingatlan eladások, millió db
december
4,76
5,2
US
16:00
Előrejelző indikátor
december
0,40%
-0,10%
2016. január 15. │ www.ebroker.hu
51,1
Tényleges
16
Kapcsolatfelvétel Elemzés Trippon Mariann Vezető elemző 423-2420 Jobbágy Sándor Senior elemző 423-2904
Értékesítés – Részvény Tóth Eszter Üzletkötő 489-8345 Borók Balázs Üzletkötő 489-8365 Pápay Balázs Üzletkötő 489-8366
Értékesítés – FI, FX Márvány Zsolt Treasury értékesítés vezető 489-8303 Fenyvesi Sándor FI üzletkötő 489-8352 Verzár Zoltán FI üzletkötő 489-8353 Juhász Mária FX üzletkötő 489-8313 Lángi Anita FX üzletkötő 489-8327 Márványi Katalin FX üzletkötő 489-8307 Kelemen Péter FX üzletkötő 489-8304
Budapest, Medve utca 4-14.) készítette. Jelen befektetési ajánlás nyilvánosan hozzáférhető információk alapján készült. A CIB Bank Zrt. az ajánlás készítése során, az elvárható szakmai gondosság mellett törekedett arra, hogy az elemzésben kizárólag pontos és hiteles információk kerül-hessenek felhasználásra. Ennek ellenére, a forrásként használt adatok és információk pontosságáért és hitelességéért, valamint az ebből levont következtetésekért – ide értve különösen a pénzügyi eszköz várható, jövőbeli árfolyamat – a CIB Bank Zrt. felelősséget nem vállal. Ezen információk frissítése, vagy a jelen dokumentumban tárgyaltak alapján történő tanácsadás nem tartozik a CIB Bank Zrt. feladatai közé. Az ajánlásban foglalt vélemény bármikor megváltozhat anélkül, hogy azt a CIB Banknak nyilvánosságra kellene hoznia. Az ajánlásnak, vagy tartalmának felhasználásából, illetve azzal összefüggésben bármely más módon keletkező esetleges veszteségekért a CIB Bank Zrt. felelősséget nem vállal. A CIB Bank Zrt. a befektetési ajánlás tartalmáról a kibocsátót előzetesen nem tájékoztatta. A CIB Bank Zrt, munkatársai, valamint a szerzők a hatályos jogszabályok szerinti korlátozásokat figyelembe véve jogosultak az ajánlás tárgyát képező pénzügyi eszközökben pozíciókat szerezni, saját számlás vagy megbízásos alapon ügyleteket kötni. Jelen ajánlás nem tekinthető sem vételi, sem eladási ajánlatnak, sem befektetési tanácsnak, sem pedig szerződéskötésre, vagy kötelezettségvállalásra történő ösztönzésnek az ajánlás tárgyát képező pénzügyi eszközök vonatkozásában, kizárólag az Ön tájékoztatására szolgál és az sem egészében, sem részleteiben nem másolható, illetve terjeszthető. A CIB Bank Zrt. a befektetési ajánlás készítésében közreműködő alkalmazottai tekintetében alkalmazza a befektetési vállalkozásokról, az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény 77. § és 110. §-aiban foglalt rendelkezéseket. Az ajánlást készítő alkalmazottak a befektetési szolgáltatási tevékenységet végző szervezeti egységektől elkülönítve végzik tevékenységüket, juttatásuk nem függ a CIB Bank Zrt, illetve kapcsolt vállalkozásaik által végzett saját számlás ügyletek eredményétől. A CIB Bank Zrt. a Magyar Nemzeti Bank felügyelete alá tartozik. A befektetési ajánlás a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerinti védelem alatt áll és a CIB Bank Zrt. valamennyi ebből eredő jogát fenntartja. A befektetési ajánlás készítésében közreműködő személyek: Trippon Mariann és Jobbágy Sándor szenior elemzők.
2016. január 15. │ www.ebroker.hu