PoStarina plaćema u gotovu
TÁRSADALMI, ÉS KRITIKAI
I RO D A L M I S Z E M L E
1950 augusztus-szeptember R
O
M
Stnlcó E.: Kultúráiig örökség és szocialista realizmus (529) — Latók István: Hídverésnél (543) — Laták István: Invokáció (544) — Máj tény i Mihály: Vörös csillag (546) — Brindza Károly: A nagy pör (550) — Osz kár Davicso: Szerbia (566) — B. Szabó György: Petőfi elbeszéld költé szetének néhány alapvető sajátságáról (572) — Mácsay István: Forr a munka (592) — Németh István: Kis oktalanok (594) — Borbély János: Tragédia (600). FIGYELŐ Lőrinc Péter: K ét part között (605) — Tűz Im re: Magyar Központi Könyvtár (615) — Dr. E. Diamant: Frányó Kuhács és a magyar nép zene (618). KULTÜRÉLET Végh Sándor: A kikindai „József Attila14 kultúregyesület színjátszó csoportjának munkája (625) — Gál László: Hozzászólás Bogdán Gsiplics bírálatához (628). KRÓNIKA A mai Jugoszlávia (630) — Bolgár rágalmak egy macedón íróról (630) — Eszperantó mozaik (631) — „Hajnalban1*, Mihail Avramescu versei (631) — Néprajzi kutatások Béla Crkva környékén (332) — „Falum éne ke", Jón Balan versei (632). KÉPMELLÉKLET Almási Gábor: Vasútépítők (dombormű-részlet) (567). XIV. évfolyam
Ara 20 Dinár
/
Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő: Emyes György Szerkesztőség: Noviszád, Njegoseva utca 2/1. Telefon: 20— 63 Kiadóhivatal: Noviszád, Jován Gyorgyevics utca 2 Telefon: 38— 94 Előfizetési d ij: Egy évre .120 dinár, fé l évre 65 dinár Postatakarékszámla 300-473.220. Lapzárta minden hó 10-én Kéziratokat nem őrizünk meg és nem adunk vissza
Kiadja a Vajdasági Kultúxszövetség magyar osztálya
8-£.
XIV. ÉVFOLYAM
SINKÓ
SZAM
ERVIN:
Kulturális örökség és szocialista (Megjelent
Sinkó E r v i n ; Knyizsevne
sztudije
című
realizmus könyvében)
(Folytatás)
A szocialista realizmus követelményeivel szemben emelt másod i k kifogás azon a h a m i s felfogáson alapszik, mely magának a művé szetnek a lényegével, a művészettel általában azonosítja a művészet nek azt a fajtáját, m e l y e t történelmi útja végéhez érve a polgári osztály t e r e m t e t t . Ezzel a művészi alkotás törvényévé avat v a l a m i t , a m i a valóságban egyáltalán n e m törvény, h a n e m csak á polgári művészet haldoklásának a tünete. A másik h i b a a művészi alkotás spontaneitásának ebben a védelmében a lírai elemnek hamis felfogásán alapszik, annak a lírai elemnek, amely nélkül valóban nincs művészet. Lírai elem a l a t t azt az e m b e r i képességet értem, amellyel az ember úgy éli át és úgy formálja m e g a valóságot, h o g y az az ő személyes felindulásainak a kifejezésévé válik. Ezzel a képességgel az ember tárgyi valósággá teszi a belső a l a n y i valóságot épúgy, m i n t a h o g y a külső tárgyi világot átalakítja belső alanyi valósággá. E z az a képesség, amely azt is, a m i e l v o n t , az érzékek élményévé, érzéki, képi megismeréssé változtatja. Ez az a bensőséges felindulásteljes személyes j e l l e g , amelyet álcázva v a g y n y i l t a n m i n d e n művészi a l k o tás magán visel. (*) Többé-kevésbé m i n d e n e m b e r n e k igyekezete, h o g y ne csak éljen, h a n e m h o g y g o n d o l j a is az életét, h o g y gondolkozzék a saját életén, anélkül, h o g y az akadályozná abban, h o g y örüljön és sírjon, h o g y különböző felindulások és érzelmek egész gazdagságát átélje. Miért fosszuk m e g a k k o r ép a művészt a t u d a t o s tevékenység jogá tól, a művészt, a k i n e k feladata, h o g y kifejezze, megformálja azt, 1
^Schiller és Goettia liiitousote, regényírók és drámai költőte, noha a U r a i elem náluk mindig .dominál és eiőtémben vam. Maga Faust lárai mü drámai formában, A m i k o r u n k költői müvei főleg a regény és a dráma; d e mégis a l i r a a költészetnek közös eleme, mivelhogy magának aa e m b e r i szellemnek köatts eleme. A lírából i n d u l k i m i n den költő, mint ahogy belőle indul k l minden nép is" (V. €». B j e l i n s a k i j : „Karunk hőse")
a m i t álélt, mégpedig olymódon, h o g y a személyes élménynek általá nos jelentőséget adjon? Vájjon az i l y e n állásfoglalás az ösztönösnek és észszerűtlennek a kultuszával n e m v a l a m i Rousseau-ra emlékeztető „vissza a természethez" kívánsággal egyértelmű-e e g y a társadalmonkívűli természethez, a m i az ember számára soha sem létezett, és nem is létezhet? A z „istenadtának", az .észszerűtlennek emögött a kultusza m ö g ö t t n e m rejlik-e a művészet és a művész méltóságának, a művészi tevékenység komolyságának alábecsülése? Közben n e m lehet t a g a d n i , h o g y a művészetnek o l y a n fel fogása, mely benne érzelmi és ösztönös l e l k i elemek közvetlen k i f e j e zését látja, m i n d e n m e g g y ő z ő erő nélkül v o l n a . M i n t h a azzal, h o g y valamiféle öntudat kormányozza a kifejezést, a művészet szférájába v a l a m i idegen „ p r ó z a i " tényező törne be, és m i n t h a ezzel magának a művészetnek elemei a kormányzó öntudattal szemben v a l a h o g y alárendelt helyzetbe kerülnének. Való igaz, h o g y m i n d e n művész szemléletes és szemlélhető képzetekkel fejezi k i magát. A művésznek általános g o n d o l a t a i és nézetei, a m e n n y i b e n valóban művész, szükségszerűen egyéni és i n d u l a t o t ébresztő formában jelennek m e g . E z az, a m i a művészi alkotást a többi emberi kifejezési formáktól megkülönbözteti. A f o r m a a művészetben n e m más, m i n t a t a r t a l o m , amely a művészen keresztül szemléletesen, a felindulásnak sajátos hangsúlyával szólal m e g . A megformálás u g y a n a b b a n az értelemben teremtő tevékeny ség, m i n t az a n y a g i termelőmunka. Á munkával az ember a termé szetet, a természetben kezeügyébe kerülő a n y a g o t átformálja a maga szükségletei szolgálatára, e g y „tárgyi világnak" (0 válik a teremtő jévé. A művész az a n y a g o t az ember ábrázatának a hordozójává alakítja át, e m b e r i anyaggá, kényszeríti az a n y a g o t , h o g y megszólal j o n , és h o g y megszólalván azt m o n d j a , a m i t a művész g o n d o l és érez, h o g y a művész társadalmi öntudatának váljék a kifejezőjévé. A művész tehát, n e m bocsátkozik elméleti fejtegetésekbe. Ebből azonban nem következik, h o g y v a l a m i csodabogár, a k i e g y i k percről a másikra él a gondolkodás szüksége nélkül, anélkül a szük séglet nélkül, h o g y t u d a t o s a n tájékozódjék a társadalmi élet jelensé geinek tömegében. H a í g y v o l n a , — m i n t h o g y a művész is benne él a társadalmi valóságban, m e l y ellentmondásokban, összeütközésekben, szenvedésekben és problémákban bővelkedik, a k k o r művésznek lenni azt jelentené, h o g y nemcsak „morál insanity"-nek, hanem értelmileg is tompának k e l l lennie. A művész azonban semmikép sem v a l a m i i l y e n szörnyeteg. A m i az ő tudatát i l l e t i , azt éppenúgy az ő társadalmi lénye határozza meg, m i n t a h o g y a többi ember tudatát is. A művészre épúgy áll, m i n t az ő többi kortársára, h o g y helytelen volna róla „aszerint ítélni, h o g y ő m i t képzel sajátmagáról", h a n e m h o g y ellenkezőleg „a t u d a t o t az ő a n y a g i életének ellentmondásaiból k e l l megmagyarázni".( ) 2
1
„Gyakorlatilag egy tárgyi világnak a teremtése, a szervetlen természetnek megmunkálása a z embernek, m i n t tudatos lénynek az érvényrejuttatása, mint e&y olyan lénynek, m e l y a saját fajtájához ugy viszonylik, m i n t a saját Henyéhez, v a g y s a játmagához ugy viszonylik m i n t saját fajtáj abeli lényhez". (Marx: Gazdasági-filozó fiai kéziratok 1844. évb&L. összkiadás I . Itaötet B e r l i n 1932. 88. oldal.) - M a r x : A politikai gazdaságtan kritikájának előszava.
Hasonlóképpen áll a művészre ez a megállapítás is: „ Ű j terme lőerők és termelési v i s z o n y o k , m e l y e k a z o k n a k megfelelnek, n e m keletkeznek a régi rendtől elkülönítve, a régi r e n d eltűnése után, hanem a régi rend méhében, nem keletkeznek az emberek szándékos, tudatos tevékenysége által, hanem t e r v nélkül, öntudatlanul, az embe rek akaratától függetlenül".( ) í g y g y a k r a n a művész sincs tudatában, nem f o g j a fel és nem g o n d o l k o d i k rajta, h o g y miféle új társadalmi erők bújnak m e g az ő művében; de ha Homéros azt g o n d o l t a , h o g y őt isteni leányok i h l e t i k meg, ebből nem következik, h o g y nekünk is u g y a n e z t k e l l hinnünk róla. H a ő n e m g o n d o l k o d o t t azon, h o g y miféle társadalmi erők rej lenek az ő műve hátterében, a mű s e m m i t sem f o g veszíteni, a művet csak j o b b a n és több oldalról világítjuk m e g azzal, h o g y felfedjük ezeket az erőket. Vessünk egy pillantást a példa kedvéért az i r o d a lomtörténetben a szerelem témájára. Ez a példa különösen tanulsá gos, m e r t ezt a témát a polgári esztétikusok szeretik az úgynevezett örök, a társadalmi rendtől független, általános e m b e r i , nemváltozó motívumok közé s o r o l n i . Valójában p e d i g a történelem különböző k o r s z a k a i r a vetett felületes pillantásra is nyilvánvalóvá válik, h o g y változik a nemek egymáshoz való viszonyának alakja és erkölcsi megítélése az egyes társadalmi a l a k u l a t o k változásával együtt. Más szóval az életmód és az e m b e r i t u d a t olymértékben a társadalmi fel tételek terméke, h o g y a társadalmi v i s z o n y o k szabják m e g az embe rek,magatartását, még o l y a n ősi biológiai tényekkel szemben is, m i n t a m i l y e n a n e m i ösztön. A z ösztön m a g a m i n d i g jelen van, de a f o r mák, amelyekben az ember ezt az ő ösztönét kiéli, és h o g y az ember h o g y a n és m i t g o n d o l erről az ő ősi alapösztönéről, az embernek ez ösztönnel kapcsolatos „lelkiismeretét'' és öntudatát a társadalmi f e j lődés, a termelés módja, az a n y a g i élet feltételei határozzák m e g . „Halott az olyan ember, aki az 6 szívében nem érzi a szerelem édes felindulását... Hogy isten engem soha úgy meg ne gyűlöljön, hogy csak egy napig is kelljen szerelmi hajlandóság nélkül élnem" — ekkép énekelt "a szerelemről B e m a r d de V e n t a d o u r , a X I I I . századbeli provence-i t r o u b a d o u r és u g y a n e b b e n az időben gróf R a m b o u r d' O r a n g e azt m o n d j a egy versében, h o g y az ő kedvesének egyetlen m o s o l y a n e k i n a g y o b b öröm, m i n t h a négyszáz a n g y a l m o s o l y o g n a rá. E z e k a költők az ő személyes érzelmüket fejezték k i . Ök személyszerint l o v a g o k v o l t a k , az uralkodó osztályhoz t a r t o z t a k . A z e m b e r i test méltóságának ezzel a dacos felfedezésével az ember szembeszáll az egyházi istennel, a k i az e m b e r i testet m i n t szégyelnivalót, bűnbevezető tisztátlanságot bélyegezte m e g és m i n d e n testinek a megvetését parancsolta. Ez a szembeszállás sokáig nem v o l t tudatos, az egész középkori m i s z t i k u s költészet telítve van ero t i k u s élményekkel, amelyek a Szent Szűzhöz intézett h i m n u s z o k b a n vagy p e d i g az apácáknál „az édes Vőlegény", Krisztus nászrahívásáb a n nyilvánulnak m e g . A m i k o r ez az ellentmondás az élő ember és az önsanyargatás egyház által elrendelt elve között romboló erővé vált, még a k k o r is o t t van kíséretében „a lelkifurdalás". !
1
A z SzK
története.
„ M é g az istentisztelet ideje alatt i s " , — írja Héloise apáca e g y k o r i kedvesének A b e l a r d n a k , a k i m a g a is szerzetes — „abban a pillanatban, a m i k o r az imádságnak még tisztábbnak és buzgóbbnak kellene lennie, szégyenszemre az én n y o m o r u l t szívem felett a m i hajdani örömeink mámoros képei a n n y i r a elhatalmasodnak, h o g y inkább és többet f o g l a l k o z o m ezekkel a méltatlan d o l g o k k a l , m i n t a szent imával. M i n d e n újra kezdődik, az egész múlt feléled, még álmomban sincs békém. Imádkozz érettem!" De a l o v a g i lírában ez a tehetetlen szenvedés nyílt lázadássá válik, sőt harcias kihívásba csap át o l y k o r , a m i k o r például a k e r e s z tesháborúk idején L i c h t e n s t e i n i U l r i c h arról énekel, h o g y „szíveseb ben lakik kedvese szívében, mint istennél a mennyekben". » í n dem Himmelriche wdre ich gewisliche so gerne nicht.üC) V a g y p e d i g , a m i k o r Bartihel R e g e n b o g e n német költő úgy t i l t a k o z i k az önsanyargatás elve ellen, h o g y e g y i k költeményében annak a véleményének ad kifejezést, h o g y visszatér még F r i g y e s császár és m i n d e n k o l o s t o r t l e r o m b o l t a t és m i n d e n apácát férjhezad m a j d . A k k o r az apácáknak m a j d muszáj lesz: »uns buwen win unt kom, wan daz geschicht, so kument
wns goutiu
jar«. (*)
H o g y m i l y mértékben v o l t a k mindezek a költők tudatában annak, h o g y az ő személyes érzelmeik ellentétben állnak az egyház szigorúan aszkétikus és h i e r a r c h i k u s elveivel, az legkevésbbé sem f o n tos. Döntően f o n t o s azonban az, h o g y ez az ő személyes érzelmük, szerelmük és annak az ilyeténvaló kifejezése a z o k n a k az óriási vál tozásoknak is kifejezése, amelyek a keresztesháborúk idejében k e l e t k e z t e k a hűbéri társadalom szerkezetében és a hűbéri * társadalom embereinek az öntudatában. Döntően f o n t o s az, h o g y ezeknek a költőknek gyökeresen megváltozott a saját testükhöz és a szerelemhez való viszonya. A szerelmet n e m t e k i n t i k többé ördögi kísértésnek, az átkozott test bűnének. A z új társadalmi öntudatban gyökerezve megéneklik a sze relmet, dicsőítik. N e m f o n t o s , h o g y tudatában voltak-e, s h o g y m i l y miértekben v o l t a k tudatában ez új öntudatuk társadalmi következmé nyeinek, de f o n t o s az, h o g y ez az új társadalmi öntudat az ő szerelmi élményükkel k a p c s o l a t b a n az ő költeményeikben megszólaltak.( ) 8
1
„Az égi birodalomban bizonnyal n e m tartózkodnék olvan szívesen". „Ök m a j d nekünk dolgoznak a szölleinkben és a búzaföldeken és h a m a j d ez bekövetkezik, szerencsés lesz az az esztendő". * A délfrancia provence-inak hívott nemzet n e m c s a k „értékes fejlettségi fokot" ért él a középkorban, h a n e m az élén állt a k k o r az európai fejlődésnek. Minden más nemzet között n e k i volt először saját kidolgozott nemzeti n y e l v e . A z ő költészete m i n den l a t i n népnek, söt németeknek és angoloknak is, eladdig el n e m ért mintaképül szolgált. . . N e m c s a k hogy „a középkori életnek egyik fázisát ragyogó formában" fej lesztette k i , h a n e m a legsötétebb középkor közepette a régi hellén világ sugárzását varázsolta e l ő . . . " (Marx-Engels: A lengyel kérdés a német forradalomban.) 1
Üj társadalmi öntudatot k i f e j e z n i azt j e l e n t i , h o g y az ember ezzel tevékenyen résztvesz az e m b e r i fejlődés processzusában, m e g gyorsítja azt a f o l y a m a t o t , melyben az emberek eltisztítják m a j d az útból a régi rendet és a régi ideológiát, m i n d a z t a régit, a m i összeegyeztethetetlenné vált a szükségletekkel, m e l y e k e t m a g a ez a régi rend hívott életre és fejlesztett k i . „ A z új monogámia, amely a római társadalom r o m j a i n , a nép vándorlás forgatagából k i a l a k u l t , f o r m a i l a g enyhített a férfiak ural mán és a nőknek legalább látszólag szabadabb és megbecsültebb helyzetét biztosította, m i n t aminőt a klasszikus ókor valaha is ismert. Csak ez tette lehetővé, h o g y a monogámiából megszülessék — h o l benne, h o l mellette, h o l ellene — a vele kapcsolatos l e g n a g y o b b erkölcsi fejlődés, a m o d e r n egyéni szerelem, amely e d d i g teljesen ismeretlen v o l t . . . A szenvedélyes szerelem első megjelenése a törté nelemben, a szerelemé, m i n t o l y a n szenvedélyé, amely m i n d e n em b e r t m e g i l l e t (legalább is az uralkodó osztály m i n d e n emberét) — a középkori lovagszerelem, m e l y a szerelmet először m u t a t j a a n e m i ösztön legmagasabbrendű kifejezésének — egyáltalán n e m v o l t azo nos a házastársi szerelemmel. Ellenkezőleg. Klasszikus hazájában, a Provence-ban, határozottan a házasságtörés felé m u t a t , és a költők dicsőítik a házastársi hűtlenséget. A Provence szerelmi költészetének gyöngyei az „albák", németül „Tagelieder". Ezek a d a l o k izzó szí n e k k e l festik, h o g y a n fekszik a l o v a g szeretője ágyában — másnak a feleségénél — h o g y a n vigyáz künn az őr és f i g y e l m e z t e t i , m i k o r a hajnal (alba) közeledik, h o g y észrevétlenül eltávozhasson. A válás leírása a költemény csúcspontja. Észak-Franciaországban és Német országban elterjedt ez a költészet és vele együtt a lovagszere lem . . . " (i) Í g y állapította m e g Engels, h o g y a m o d e r n egyéni szerelem a l e g n a g y o b b morális haladás és h o g y e haladásból kivették részüket m i n d a z o k a költők, a k i k talán semmi mást n e m szándékoztak, m i n t h o g y megénekeljék az ő személyes felindulásaikat, az ő személyes boldogságukat v a g y boldogtalanságukat. Tristán és Izolda költője talán n e m a k a r t s e m m i mást, m i n t megírni a szenvedély ellenállhatatlan erejét. De Tristán és Izolda sze r e l m i története több v o l t m i n t egy egyéni .szenvedély elbeszélése. Függetlenül a szerző szándékától, függetlenül attól, h o g y a szerző maga m i t g o n d o l t , ez a történet a hűbéri-lovagi társadalmi v i s z o n y o k n a k szenvedélyes bírálataként h a t o t t . Ugyanúgy, m i n t a h o g y néhány száz évvel később Shakespeare R ó m e ó és Júliája az egyéni öntudat nevében nyílt lázadás a hűbéri r e n d i ideológia u r a l m a ellen. Tristán és Izolda költője, és talán m a g a Shakespeare sem v o l t tudatában, h o g y m i l y e n következményekkel jár a társadalmi v i s z o n y o k a t t e k i n t v e az, a m i t k i f e j e z t e k ; de elkerülhetetlenül tudatában k e l l e t t lenniök annak, h o g y az ő hőseik, akikért lelkesülnek, össze ütközésbe kerülnek annak a társadalomnak m i n d e n törvényével és előírásával, amelyen ezek a hősök szenvedélyük erejénél, egyéni szük ségletüknél és egyéni erkölcsüknél f o g v a túlnőttek. A hűbéri társa1
Engels: A család, az állam és a magántulajdon keletkezése.
d a l o m tekintélyével szembehelyezkedik az egyén, az egyházi d o g m a és isten tekintélyével szembeszáll az élő ember és az o l t h a t a t l a n szenvedély, és n e m m i n t bűn, hanerii a szépség dicsfényével öve zetten. „Iseut ma drue, Iseut ma mie. E n vous ma mort, en vous ma vie" (Izolda, én kedvesem, Izolda, én barátnőm, te v a g y a halálom, te v a g y az életem). Tehát a legeredetibb lírai elem sem zárja k i a művész tudatos szándékát. Ép ellenkezőleg. Ép az a lírai elem, a m e l y i k a k o r a b e l i általános formákban és szimbólumokban, m i n t a m i l y e n e k az imád ság, egyházi d a l o k , egyházi mitológia, v o l t a k , nem találja m e g már a maga megfelelő kifejezési lehetőségeit, az alanyiságnak az a meg növekedése, amely külön saját kifejezési formák és szimbólumok teremtésében nyilvánul m e g , biztos jele egy elkülönült egyéni öntudatnak, amely a maga részéről n e m egyéb, m i n t tükröződése annak az ellentétnek, amely az új társadalmi erők és a meglévő tár sadalmi formák és szabályok között fennáll. A z o k , a k i k egy tudatos és következetes világnézetet az állító lagos művészi spontaneitással összeférhetetlennek t a r t a n a k , azok az öntudat és létviszonyának hamis, a n t i d i a l e k t i k u s felfogásából i n d u l nak k i . A z öntudat n e m v a l a m i az emberre kívülről rátukmált, kívül ről magára öltött, nem v a l a m i függelék, hanem szervesen és e l választhatatlanul összefügg az e m b e r i létezés módjával, m i n t ahogy konkréten az e m b e r t nem lehet különválasztani azoktól a társadal m i feltételektől, m e l y e k között k e l l a m a g a a n y a g i és szellemi szük ségleteinek a kielégítését keresnie.
IV. V a l a k i azt mondhatná: ha Tristán és Izolda költője semmi mást sem a k a r t , m i n t egy b o l d o g t a l a n szerelem művészi elbeszélé sét adni, és ezzel mégis anélkül, h o g y a k a r t a volna, a hűbéri társa d a l o m bírálatát is adta, a k k o r ép ez bizonyíték arra, h o g y a művész nek nem k e l l s e m m i más, csak az h o g y művész legyen és csakis művész. M i n d e n g y a k o r l a t megtestesült, h a öntudatlanul is megteste sült elmélet. A művész;dolga a művészet gyakorlása. Se öntudat, se ideológia, sem semmiféle teória n e m f o g j a abban segíteni, h o g y művészi szempontból tökéletesebben fejezze k i magát. N e m eszté t i k a i elméletek t e r e m t i k a művészetet, hanem ép ellenkezőleg. M i n den elmélet a l e g j o b b esetben is csak felesleges teher és semmiféle elméletből n e m t e r e m művészi tehetség. A z ilyen kifogásnak lényeges lehetne a jelentősége. A z egész állásfoglalásunk művészeti kérdésekben attól függ, h o g y miként old j u k m e g a tudatosság szerepének kérdését, a tudatos, következetes világnézet termelékenységének a kérdését, sőt hozzátenném: a kér dést,, h o g y az osztályöntudatnak m i a teremtő szerepe a művészi alkotásban. H a a tudatosság, de különösképpen az osztályöntudat a l e g j o b b esetben csak felesleges teher és m i n t i l y e n a művészi alkotás ban nem válhat semmiféle értéktermő forrássá, a k k o r a szocialista
realizmus m i n t vezérgondolat, m i n t p r o g r a m m és irány a művészet ben elkerülhetetlenül elítéltetett. Ezért szükséges, h o g y folytassuk a kérdés tisztázását, h o g y a művészi alkotásban m i l y e n szerep j u t a társadalmi t u d a t n a k , és h o g y csak ezután elhagyva a történelem területét, visszatérjünk k o r u n k művészetének a problémájához. Mindlen művészi alkotásnak valamely élményben v a n az ere dete. Á m d e élmény önmagában n e m létezik. V a n ember, a k i n e k v a l a m i az élménye. Ez az ember meghatározott k o r b a n és meghatá r o z o t t társadalomban él, egyazon személyben biológiai és társadalmi valóságot jelent. De az ember, a k i e g y a z o n személyben biológiai és társadalmi valóság, n e m lelhet o l y a n tárgyra, amely maga is n e m volna összefüggésben e g y meghatározott k o r r a l . M a g a az élmény tárgya is elkerülhetetlenül összefügg konkrét társadalmi feltételek k e l . A föld természetesen önmagában természeti valóság, a föld csak föld és semmi más. De az ember számára „a föld önmagában" puszta elvont f o g a l o m . A föld m i n t élménynek a tárgya v a l a m i egész mást jelent abban az időben, m i k o r a föld egy törzsnek a közös b i r t o k a , m e g i n t mást, a m i k o r ra'bszolgatartónak a t u l a j d o n a , és m e g i n t más áz a föld, m e l y árúvá vált, vétel és eladás tárgyává. De ez n e m m i n den. Ugyanaz a darab föld m i n t az élmény tárgya, máskép hat, más kép j e l e n i k m e g a rabszolgatartó és máskép a r a b öntudatában, a kalandozó l o v a g más szemmel nézi m i n t a jobbágy, u g y a n a z a darab föld más képzeteket ébreszt a városi céh-mesterben és mást a h ű b é r úrban és í g y tovább. Az élmény t a r t a l m a és módja, v a l a m i n t az élmény m e g f o r málása egy m£gíhatározott ember társadalmi hovatartozóságától és a kortól függ, m e l y b e n az ember él. A z élmény tárgyához való v i s z o n y o k különbözősége a társadalmi öntudat különbözőségében nyilvánul m e g . Minél erősebben, minél n a g y o b b erővel formálja m e g a művész a m a g a élményét, annál inkább viseli magán á mű az alkotónak személyes bélyegét és a k o r n a k a bélyegét, amelyben az alkotó élt. Megállapíthatjuk tehát, h o g y m i n d e n művészi alkotásban k i f e jeződik v a g y benne r e j l i k a társadalmi öntudatnak e g y b i z o n y o s álla p o t a , meghatározott fejlettségi f o k a . És ez így v a n , függetlenül attól, h o g y áz alkotó akarta-e v a g y sem, h o g y így l e g y e n és függetlenül attól, h o g y a művészi alkotás tárgya a társadalommal közvetlenül összefügg-e v a g y p e d i g látszólag teljesen kívülesik a társadalmi léte zés körén. Ez az alapvető tény nemcsak a műalkotás tartalmában, hanem szükségképpen a formájában is megnyilvánul, amely a tartalomtól elválaszthatatlan, sőt semmi egyéb, m i n t rneCTVüvánnU + < w — Tanító v a g y t e c h n i k a i szükséglet ^ y a k i ' d n .^ó:.. . ; i embert, h o g y a f o r m a problémáiról, a művészeti formákról külön fejtegetésekbe bocsátkozzék, de az ilyen külsőleges szükségszerűség m i a t t nem szabad elfelejtenünk, h o g y bármikor v a n is szó a formá ról, m i n d i g a tartalomról is beszéljünk. M i n d e n műfaj vagy f o r m a a társadalmi öntudat bizonyos meghatározott fejlettségi fokán és b i zonyos meghatározott állapotának felel m e g . Csakhogy, m e g i n t helyA
telén volna ézt \ i g y f e l f o g n i , h o g y a művészet a társadalmi fejlődés nek csak h o l m i illusztrációja; a -művészet nemcsak e g y valóságnak a tükröződése, a művészet a valóságnak a kifejezője. És m e r t kifejez, azért cselekvő tényező az e m b e r i fejlődésben. A valóság, függetlenül attól, h o g y szóbafoglaljuk v a g y meg nevezzük-e, m e g m a r a d valóságnak. De h o g y h a nevén nevezzük, ha szóbafoglaljuk, ezzel v a l a m i történik, ezzel a valóság mássá lesz, m i n t a m i ennek előtte v o l t . Ezzel tudatosított valósággá válik, a szemléletnek, a gondolkodásnak tárgyává válik, e g y más hatványra emeltük. Ezzel megszűnik az ember fölötti teljes u r a l m a , megszűnik a k k o r is, ha az ember még bele v a n bonyolódva, de már úgy, h o g y tudatában v a n ennek az ő belebonyolódottságának. Azzal, h o g y v a l a m i t í g y v a g y ú g y nevezek, állást f o g l a l o k vele szemben. E g y valóságnak a megnevezésével, aszerint, h o g y h o g y neveíem, minősítem ezt a valóságot, és a hozzávaló v i s z o n y o m a t is minősítem. M i n d e n művészi kifejezés ítélet a valóságról, amelyet k i f e j e z . Mégtalálni i g a z i nevét annak, a m i létezik, az első lépés a valóság megismeréséhez, azaz ahhoz, h o g y a valóságnak fölébekerekedjünk. A művész többet a k a r elérni, m i n t másolatát adni a termé szetnek. Alakítása tárgyává téve a természetet, a művész érvényrej u t t a t j a az e m b e r t m i n t tényezőt. A művészi megformálás h a r c a való ság felfedezésóért és lebírásáért, a valóság megemberesítéséért. Emlé k e z t e t e k M a r x , jelentőségükben mély, szavaira: „ A termelés nemcsak tárgyat t e r m e i az alany számára, hanem alanyt is a tárgy számára." (0 A művészi alkotás ebben az értelemben az em)>er formálásán való m u n k a , m u n k a az e m b e r i követelések és az e m b e r i érzékenység kifejlesztésén. H ó g y egy tájnak a szépségét látni t u d j u k , h o g y van fülünk a zene szépségének érzékelésére, h o g y egyáltalán v a n szá m u n k r a szépség, ez az egész emberiség társadalmi munkájának ered ménye és különösképpen művészek számtalan nemzedéke erőfeszítésé nek és alkotó munkájának a gyümölcse. A művészi alkotás nemcsak termék, hanem o l y a n „ t á r g y " , amely „termeli az alanyát" — t e r m e l i és k i f e j l e s z t i az e m b e r esztétikai és erkölcsi érzékenységét. Talán ép ez az i g a z i értelme annak, a m i t a tragédia hatásáról beszélve, A r i s t o t e l e s „katharzis"-nak nevez. Több ez, m i n t v a l a m i feszültségtől való felszabadulás. A z e m b e r i n e k a felbuzdulása és eláradása m i n t a művészi élmény következménye: ez talán az a „megtisztulás", amelyről Aristoteles beszél. A társadalom fejlődése határozza m e g az öntudat fejlődésének útját. A fejlődésnek ez a f o l y a m a t a a művészet új kifejezési for máinak, új műfajoknak a keletkezésében is tükröződik, m i n t amilye nek a képzőművészetben az egyéni portré és az i r o d a l o m b a n a novella. Valóban izgalmas és tanulságos követni az egyes műfajok és formák keletkezését, változását és elhalását, v a g y átalakulását a művészi kifejezés más fajtáiba és formáiba. A l o v a g i szerelmi líra, m i n t láttuk, az első szenvedélyes 1
M a r x : A politlflrai gazdaságtan kritikája, Stuttgart 1922. Buchlhandlíung v o r w a r t s G . m . fc. H . X X H X . oldal.
érvényrejuttatása az egyéni élménynek és általában az i n d i v i d u a l i z musnak abban az időben, a m i k o r a hűbéri társadalomban az egyházi ideológiával szembehelyezkedve az ember m e g i n t felfedezi magát, m i n t elkülönült személyiséget. Természetesen, h o g y nem véletlenül volt éz a líra lovagi líra. A kereszteshadjáratok az egyház a n y a g i és szellemi hatalmának a csúcspontját jelentették, és m e r t csúcspontot j e l e n t e t t e k , jelentették e h a t a l o m hanyatlásának is a kezejetét. A z egyházi h a t a l o m fejlődésé nek folyamán, e fejlődéssel összhangban, kifejlődtek azok az erők, melyek idővel m i n d kevésbé t u d t a k megférni a hűbéri egyház k a t e d rális egységes h i e r a r c h i k u s épületében. A s z o b r o k és képek, amelyek a m a g u k értelmét csak azáltal kapták m e g , h o g y bele voltak építve ebbe a székesegyházba, és amelyek csak az emberfölötti mindenható és m o z d u l a t l a n architektónikus egésznek voltaK alkatrészei, ezek a s z o b r o k és képek m i n t h a megelégednének, önállókká válnak; m e g m o z d u l n a k , és a tér, mely az ő terük, n e m az univerzális egyházi épület többé, hanem „ a világ", amely épúgy mozgásban van, épúgy senkinek sincs már alárendelve, m i n t a h o g y ezek a képek és s z o b r o k is e l k e z d i k önálló életüket. Ö k különválnak az egésztől, ők m a g u k önálló egészet a l k o t n a k , a saját egyéni létükre és n e m az egyházra alapítják életüket. A z o k a hűbérurak, a k i k a Szent Kereszt lovagjaiként i n d u l t a k útnak, a hűbéri Európában túlnyomóan naturális gazdálkodás f o r mái között éltek. A kereszteshadjáratok folyamán, ép a keresztes hadjáratok m i a t t , a primitív naturális gazdálkodást háttérbe szorí t o t t a a piacnak való termelés, a pénzgazdálkodás. Városok k e l e t k e z t e k és támadtak f e l , s g a z d a g o d t a k m e g hirtelenül. A visszatérő lova g o k n e m i s m e r n e k rá a saját világukra, de ők m a g u k sem ugyan a z o k már, a k i k v o l t a k , m i k o r e l i n d u l t a k . Ű j világgal i s m e r k e d t e k m g > új ételekkel és i t a l o k k a l , új lakásokkal és szokásokkal, de érzel m e k k e l és g o n d o l a t o k k a l is, amelyekről n e m is álmodtak, amíg a m a g u k kezdetleges váraiban éltek. E z a l a t t az idő alatt a városiak, noha m e g g a z d a g o d t a k a kifejlődő kereskedelem és a m e g n a g y o b b o d o t t árúkereslet révén, legnagyobbrészt o t t h o n ültek és különösen a mesteremberek a l o v a g o k h o z képest konzervatív, m e g á l l a p o d j ele m e t képviseltek. A l o v a g haladóbb szellemű v o l t , többet t u d o t t , töb bet élt át. A polgár a m a g a közösségében, a m a g a céhjeiben és guildáiban élt; a céheknek és a guildáknak a szervezetei szabályozták, még p e d i g a legaprólékosabb részletekig, a polgár munkáját, házasságát, személyes és társadalmi életét. A l o v a g n a k is m e g v o l t a maga r e n d i szervezete, de ez a r e n d a többiektől különbözően az egyéni teljesítmények kultuszán alapult. A l o v a g is alávetette magát az ő r e n d i szervezete előírásai nak, m i n t a h o g y más rendek t a g j a i a saját rendjükének. A l o v a g n a k is m e g v o l t a maga r e n d i becsületkódexe, r e n d i szertartásai és elő írásai, de több egyéni lehetősége v o l t , m i n t bármely más rend tag j a i n a k . Ö az ismeretlen világnak i n d u l t , az i s m e r e t l e n n e k m e g y elébe, és a m i k o r h a r c o l t , ő a saját címeréért, a saját zászlójáért, a saját e
személyes dicsőségéért h a r c o l t . A l o v a g g a l megszűnik a r e n d i anoni mitás. A p r o v e n c e - i l o v a g i költészet kezdettől f o g v a megvetéssel gú n y o l j a a parasztot és a város sok lakóját, m i n t nevetségesen korlá t o l t , szellemileg és l e l k i l e g e l m a r a d o t t , bárdolatlan népet. Alacso nyabbrendű e m b e r e k n e k t e k i n t i őket, m i v e l h o g y d o g o z n a k , házas ságban élnek, n e m tudják m i az i l l e m , egész életük szűk k e r e t e k között, és a m i a l e g f o n t o s a b b , passzívan múlik. Ezzel szemben a l o v a g i költészet a vállalkozási kedvet, a merészséget, a veszélyt és a k a l a n d o t dicsőíti. M i n t a h o g y a l o v a g i szerelem a házasság törvényé nek megszegése, annak a házasságnak, amely n e m kölcsönös v o n z a l o m , hanem r e n d i szempontból jött létre, úgy a l o v a g i r e n d m i n d e n törvénye, ha nincs is ellentétben, legalább is m i n d e n más társadalmi r e n d törvényeinek k e r e t e i n kívül h e l y e z k e d i k . És m e r t így van, és ép ezért, a l o v a g i költészet hatása n e m korlátozódott a hűbéri u d v a r o k r a . Ép azért, m e r t ez a költészet az összes többi r e n d közös és külön k e r e t e i n kívül helyezkedett, megfelelt m i n d a z o k szükségletei nek, a k i k n e k az a k k o r i társadalmi k e r e t e k szűkké váltak, s megfelelt mindenekelőtt a polgároknak. A l o v a g i költészet, a l o v a g i líra, és az úgynevezett lovagregény a fejlődő egyéni öntudatnak kifejezési formája. A lovagi líra 'és a lovagregény az új társadalmi erők további fejlődésével, a társadalmi ellentétek további kiéleződésével átalakul a polgárság városi lírájává és a k i f e j e z e t t e n realisztikus novellává. Ez a líra és ez a realisztikus novella egyformán a város terméke, annak a polgár ságnak a tükröződése, amely felfedi az ellentéteket és m i n d e n t a r k a , m i n d e n áttekinthetetlen g a z d a g sokféleségét az életnek, mely felfedi az e m b e r i i n d u l a t o k n a k és az objektív világnak kimeríthetet l e n érdekességét. Valósággal lépésről-lépésre lehet követni, h o g y szorul m i n d inkább háttérbe a provence-i líra r e n d i jellege és a l o v a g i motívumok, h o g y hódítja m e g magának ezt a lírát a város embere, a polgár. És nem kevésbé érdekes szemügyre venni, h o g y m i l y e n merészen hasz nálja f e l világi célokra az egyházi líra g a z d a g örökségét. » 0 voi, che per la via d' Amor passate, Attendete, e guardate S' ecfib e dolore alcun, quanto 'l mio, grave: E priego so\\ ch' audir mi sofferiato: E poi immaginate S'io son d' ogni tormento osítello e clniave. Amor non giá per mia poca bontate . . .« (*) Az ifjú Dante tehát n e m r i a d t vissza attól, h o g y az ő földi szerelmét, az ő szerelmi vágyát a b i b l i a i Jeremiás próféta szavaival énekelje m e g : „O vos, omnes, qui transitis per viam, attendite" és így tovább. E g y e t l e n egy közbeszúrt szóval, az „ Á m o r " nevével ő 1
ö ti, a k i k Amor utján általmentek, álljatok meg és nézzétek, van-e olyan fáj dalom, mdrut az enyém: és kérem, hogy türelmesen meghallgassatok és azután döntsetek, vájjon n e m én vagyok-e m i n d e n k i n n a k szállása és kulcsa. Ámornak nincs Irántam csekiély }őeága sem . . .
kisajátította és átalakította a b i b l i a i t a r t a l m a t az ő személyes élmé nye kifejezésére. A m i a lovagregényt i l l e t i , Cervantes nevetése, az ő D o n Q u i j o te-ja a tanú rá, h o g y a lovagregény, mely e g y k o r haladó szellemnek v o l t a kifejezője és hordozója, túlélte a l o v a g o k a t , túlélte a saját társadalmi alapjait. Túlélte őket, de m i n t üres f o r m a . Művészetből, m e l y n e k v o l t eszmei t a r t a l m a , f o r m a l i s t a regénnyé vált, irodalomból, m e l y bővelkedett szubjektív és társadalmi dinamikában, lealjasult érzelgős, szavaló és szórakoztató irodalommá. És mégis a X I I . századi n a g y lovagregénynek u g y a n a z o k az elemei, amelyeket a X V I . század lovagregényei használnak f e l : szerelmes l o v a g , varázslat, borzalmas párbajok, óriások, tündérek, t i t o k z a t o s épületek és végnélküli kalan dok. Miért szolgálhattak mindezek a motívumok művészi alkotás motívumaiként a X I I . században, m í g a X V I . - i k b a n ugyanezek a motívumok felmondják a szolgálatot? Vájjon a kígyók, amelyek e m b e r i nyelven beszélnek, és a p a r i p a , amely h e g y e k e n röpül át, kevésbé valószínűtlen képzeleti szülemények v o l t a k a X I I . században, m i n t a X V I . század emberei számára? Mért h a l t a k k i a lovagregé n y e k igazi költői? M e r t a lovagregénynek, m i n t művészetnek lehe tetlenné k e l l e t t válnia, meghalnia? Nyilvánvaló, h o g y ezt n e m lehet valamely autonóm esztétika törvényei alapján megmagyarázni. E z t csakis • a művészet és társa dalmi valóság egymáshoz való viszonyának, csakis a társadalmi ön t u d a t fejlődésének analízise révén lehet megérteni. Ilyen analízis m e g m u t a t j a , h o g y a lovagregény a X I I . században élő, teremtő for ma, reális t a r t a l o m n a k a kifejezése, azaz reális öntudatnak a f o r mábaállása, míg a X V I . században üres, mintáról lemásolt, irreális fantázia. A társadalomnak és a társadalmi öntudatnak fejlődési f o k a , l y egyben a művész öntudatának is fejlődési f o k a , dönt „az igaz ság" életéről és haláláról. A X I I . században a lovagregény művészi igazság, a X V I . - i k b a n hazugság, p o n y v a i r o d a l o m és amennyiben nem az, a k k o r tudatosan, az irónia erejével felidézett m u l t , n e m „naívul", h a n e m — a Schiller terminológiája értelmében — „szentimentáli san" felidézett m u l t , m i n t például az A r i o s t o ő r j ö n g ő Lóránt-jában. Konkréten megfogalmazva: bizonyos k o r o k b a n meghatározott témák, m i n t t r a g i k u s témák jelennek m e g , h o g y más k o r s z a k o k b a n ugyanezek a témák komédia-iróknak, és csak n e k i k , szolgáljanak anyagul. A lovagregény a X I I . században lírai kifejezése a l o v a g r e n d egy-egy tagja öntudatának, a k i mámorosan élvezi a saját személye felfedezett erejét és a szabadságát, v a l a m i n t a személyes teljesítmé nyek korlátlan lehetőségének a felfedezését. Egész l o v a g i mitológiát k e l l teremtenie, m i n t a h o g y m e g t e r e m t e t t e a Grál-legendát és így tovább, h o g y kifejezze az érzelmeknek és g o n d o l a t o k n a k ezt a reális gazdagságát. Nem szabad elfelejteni, h o g y a l o v a g i lírának és a l o v a g regénynek nagy mesterei valóban személyszerint l o v a g o k voltak. K i g o n d o l t a k k a l a n d o k a t , h o g y megszólaltassák az ő belső, nem m e
k i g o n d o l t , valóságos igazságukat, h o g y kifejezhessék a saját méltó ságuk tudatát, a saját korlátlan lehetőségeik érzését és reális törek véseiket. A b b a n az időben, a m i k o r „minden testi gyönyör bűn", a m i k o r A b e l a r d k i j e l e n t i , h o g y a házasság szentség, de n e m azért, m i n t h a a n e m i közösülés v a l a m i j ó volna, 'hanem ép ellenkezőleg azért, m e r t a házasság ennek a bűnnek orvossága, ebben az időben a sze relemről beszélni, a szerelmet dicsőíteni, elmélyedni a szerelem meg figyelésében, különös, sajátos t a r t a l m a t , erőt, jelentőséget k a p , a lázadás erejével h a t a társadalmi valósággal szemben. A lovagregénynek első örököse a novella. A novella annál inkább kifejlődik és átalakul polgári eposszá, minél inkább töredé k e k tömegévé válik a középkor egységes a n y a g i és szellemi épülete. D a n t e az ő „Isteni komédiá"-jában az utolsó költő, a k i n e k még sikerült ezt a széthullást kifejeznie, de nem úgy, h o g y kívül helyezte volna magát a középkori épületen, hanem m i n t ember, a k i még azon belül él, a k i t még kötnek az Egyház törvényei, hite, tudo mánya és szimbólumai. Dante még t u d o t t egy o l y a n g o n d o l a t i épü letet t e r e m t e n i , amelyben az a r c h i t e k t o n i k u s egész még egybeköti, igazolja és m e g o l d j a a lét m i n d e n ellentmondását. Talán még soha nem v o l t a k k o r a költő, m i n t a m i l y e n ő: nagy azáltal, a m i t szélesség ben átfog és n a g y művészi erejénél f o g v a , amellyel példásan m i n d e n t kifejezett, a m i t az ő -kora az emberről és a természetről t u d o t t . „ A hűbéri középkor vége és a m o d e r n k a p i t a l i s t a k o r s z a k k e z dete egy óriási a l a k k a l v a n megjelölve: ez az olasz Dante, a közép k o r utolsó költője és u g y a n a k k o r az első m o d e r n k ö l t ő " — állapí t o t t a m e g Engels a K o m m u n i s t a Kiáltvány olasz kiadásához írt elő szavában. Ehhez a megállapításhoz hozzátehetnénk, h o g y nemcsak D a n t e r a áll, hanem h o g y m i n d e n igazi művészben v a n v a l a m i abból az „utolsó"-ból és ebből az „eLső"-ből, m e r t v a l a m i t k i f e j e z n i már önmagában b i z o n y o s mértékben azt j e l e n t i , h o g y úrrá lenni vala m i n , a m i a d d i g r a j t u n k u r a l k o d o t t . A művészet u t a t tör az ember nek ahhoz, h o g y tudatára ébredjen a valóságnak és ezzel önmagá nak. A művészetnek ez a társadalmi funkciója annál szemmelláthatóbb, minél n a g y o b b a művészi alkotás. Dante a középkor utolsó költője: az ő világegyetemének szer kezete p o n t o s a n megfelel a hűbéri-egyházi ideológiának. A z alap a p o k o l , amely a világ teremtése előtt t e r e m t e t e t t és mindörökké t a r t . A p o k o l előfeltétele a h a r m o n i k u s isteni épület létének, mely aztán f o k o z a t o s a n , a purgatóriumon keresztül, az üdvözültek mennyei magasságába e m e l k e d i k . De Dante az első m o d e r n költő is. A n n a k a p r o v e n c e - i l o v a g i lírának az örököse, amelynek v o l t bátorsága, h o g y felfedezze az e m b e r i szenvedély igazságát, szépségét és nagyságát, és ezzel magát az embert. A z emberért, az e m b e r i életért, az e m b e r i tettért, az emberi sorsért való érdeklődés a vele való foglalkozás, ez az, a m i m i n d e n lépésénél szemünk láttára alakítja át a középkori skolasztikust realista
költővé, a hittudóst szenvedélyes politikussá. A k k o r a az ember n a g y sága, h o g y meghaladja a középkori istent, a dantei k o z m o s z terem tőjét. A m i k o r a p o k o l n a k , a purgatóriumnak, v a g y a m e n n y n e k valamely jelenete íródik le, D a n t e szavaiban, az ő hasonlataiban, me l y e k e t m i n d az utcáról, a piacról, az emberek és állatok életéből, átélt tájakból merít, Dante legapróbb célzásaiban, mindenütt jelen v a n a természet frissesége, a konkrét földnek, a konkrét k o r n a k frissesége és igazsága. E b b e n v a n a költő m e g g y ő z ő ereje. M i n t a vér az élő testben, mindenütt jelen v a n ez az ő szenvedélyesen személyes lírai jellege. Ö t követve vándorútján a pokoltól a m e n n y i g , könnyen megfeledkezünk az istenről, de p i l l a n a t r a sem lehetséges m e g f e l e d keznünk a költő személyiségéről. A z „Isteni Komédia -ban n e m istent csodáljuk, hanem az embert, a k i ezt a költeményt felépítette, és a k i képes v o l t rá, h o g y szavai erejével életet leheljen h o l t a k b a , és h o g y f a n t o m o k a t élő jellemekké változtasson át. Dante már n e m az Isten engedelmes szolgája, h a n e m földi har cos, olasz, firenzei polgár, a k i a másvilág szörnyű és architektónikusan tökéletes épületében lépked, de ez a másvilág az ő számára a p o l i t i k u s szószéke és harctér, amelyen ő, a h o l csak a l k a l m a v a n rá, f o l y t a t j a földi harcát pártjáért, hazájáért, ellenségei ellen, akiket ingadozás nélkül, becsületesen, nyíltan és elkeseredetten gyűlöl. A tényt, h o g y a g ö r ö g naiv eposz művészete még m i n d i g g y ö nyörködtet bennünket, M a r x az emberiség történelmi gyermekkorának azzal az örök bájával magyarázta, amely a naiv eposzban nyilvánult m e g legszebben. D e miért gyönyörködtet bennünket Dante művészete? Miért gyönyörködtet ma is, a m i k o r t u d j u k , h o g y a föld n e m o l y a n , ami lyennek ő elképzelte, és a m i k o r t u d j u k , h o g y nincs m e n n y és nincs pokol? B i z o n y o s polgári esztétikusok erre a kérdésre azzal f o g n a k felelni, h o g y ép ez a bizonyítéka annak, m e n n y i r e n e m f o n t o s a tar talom-, hanem egyedül a f o r m a a döntő. V a g y p e d i g azt fogják felel n i , h o g y ép ez a bizonyíték arra, h o g y a művészet azt az örök embe r i t formálja m e g , amely független az időtől és a tértől. Valóban, v a n v a l a m i örök e m b e r i , c s a k h o g y az n e m valamiféle örök szabályt diktáló eszme, n e m is v a l a m i változatlan e m b e r i t e r mészet, hanem ép ellenkezőleg: örök e m b e r i a szakadatlan mozgás az ellentétek között, a szüntelen harc az ellentétek lebírásáért, amelyek különböző alakban és m i n d i g máskép és magasabb f o k o n jelennek m e g . E b b e n az értelemben a művészi alkotás a k k o r fejez k i v a l a m i t , a m i örök, ha azt a múló k o r s z a k o t fejezi k i , amelyben kelet kezett. A m e n n y i b e n teljesebben fejezi k i a m a g a muló korát, de m i n den ellentmondásával és törekvésével, a n n y i v a l n a g y o b b lesz az érté ke m i n d e n k o r számára. Dante Isteni Komédiájának tárgya fantasztikus vándorút a fantázia szférájában: a p o k o l b a n , a purgatóriumban és a mennyben. Ez a tárgya, de a t a r t a l m a — az v a l a m i más. N e m a tárgy teszi a műalkotás tartalmát, ihanem a művész öntudata, mellyel a tárgyat megformálja. 4
4
A műalkotás, amelynek sikerül megjelenítenie azt, a m i ebben a p i l l a n a t b a n történik, k i f e j e z n i azt a m a g a egészében, m i n d e n belső ellentmondásával, az a mű, amennyiben művészi, m i n d e n időknek t u d m a j d m i t m o n d a n i . Miért? M e r t csak az konkrét, a m i múló, és csak az igaz, a m i konkrét. A z , a m i konkrét, az az élet egész processzu sának a hordozója, a processzusnak eleme és képviselője a konkrét, és csak az, a m i konkrét, válhat annak a történelmi terméknek ele mévé, amelynek a neve e m b e r i öntudat. Múlhatatlan érték csak o t t v a n a művészetben, ahol meghatá r o z o t t ember képes v o l t és képes m e g t e r e m t e n i az anyagban a maga egyedülvalóságának, egyszerűségének a kifejezését. Vájjon teher-e, akadály-e a művész számára az ő alkotó mun kájában, az ő alkotó munkája társadalmi funkciójának, méltóságá n a k a tudata? Vájjon ép ez a megismerés a művész számára n e m felbecsülhetetlen érték-e, m i n t az ihlet k i a p a d h a t a t l a n forrása és az ő m e g i h l e t e t t erejének nyújtott útmutatás? (Folytatása következik)
LATÁK
ISTVÁN:
Híúverésnéí Előbb fahidat építettek, H o g y tehervonat járjon. Mocsarasvizű folyó fölött AH a híd gólyalábon. Kavicsot hord, cementet, követ, H o m o k k a l fut a vonat. A síkságon nagy munka folyik, Ide hoz a n y a g o k a t Álmos folyócska állja útját Nagy út építéséhek. Erős hidat vernek fölibe S a vén iszapba tépnek. Megkeresik a láp fenekét Folyó saras szélében, Iszapot kihánynak, lefúrnak, A földbe gép mar mélyen. S a gólyalábú fahíd mellett Karcsú, erős oszlopok Tetején vasból, kőből lesz híd: A z Autóút fut majd ott. Hős fiatalok harcban állnak Süppedékes talajjal. De akaratuk győz majd itt is, Szorgosak éjjel-nappal. A síkságon már ideértek, Vetik az út alapját. Föltöltik, döngölik s gépek a Kőalapot harapják.
Állnak szép nagy baraktáborok A folyó közelében. Ifjúságunk itt tanul, épít A tűző nap hevében. A hídverésnél csomósodik Munka szorító maiira. Hídon, folyón, erdőn fut a z út, Mert Tervünk így akarta. (A Boszút folyónál,
1948.)
Invokáció
verse.)
A jövő gondjával tele Kínzópadon vagy bitón lehullt. Táruljatok k i gyötört házak! Mutassátok győztes Szíveteket a világnak, S mutassátok a tegnapot: Szürkén, fénytelen Néztek az ablakok, Ölomszínbe borult az ég* S tizenöt új halott Régi munkásharcosaink Megölt táborához Csatlakozott. T i , szerény külvárosi házak, Gyújtsatok a költőben lázat, Mint a múltban, H a a rongyos gyerckhádra nézett, S látta: hiába, inség, enyészet, Itt nőnek az elnyomás világán Győző új vitézek! (1948.)
MÁJTÉNYl
M1HÁLV:
Vörös
csillag*
A takaró, amelyet a polgár éjszakánként, makacsul és követ kezetesen a fejére húzott, hogy jobban aludjon és elzárja önmaga elől az igazságot, már nem volt elég vastag. Áteresztette a hangot. Az asszony hazajött a piacról. Ott azt beszélik — mondotta — hogy az éjszaka a város alatt megint levegőbe repült .egy vonat. Német katonavonat, ott hevernek égő roncsai még most is a felszakí tott pályán. Azt is beszélik a városban, hogy kiadták a parancsot a kakastollasok: le kell törni mind a kukoricát, ne legyen búvóhelyük azoknak, akiknek van bujkálnivalójuk. Csakhogy alkonyatkor valami fegyveresek tűnnek fel mindenfelé s figyelmeztetik a parasztokat, ne tegyék ezt, ne törjék le a kukoricát. Mondják, hogy ezeítnek a fegy vereseknek vörös csillag van a sapkájukon . . . • — Marhaság — szólt a polgár és krákogott. Fogpucolás köz ben érte a sok hír, valóságos híráradat. A légitámadásokat elhitte, hiszen eleget látott ezekből, eleget szólt a sziréna; a térképihez is értett és az egyre közeied)ő városnevek a német hadijelentésben sej tetni engedte, hogy verik ő k e t . . . s hogy a német kártyára már nem lehet játszani. Szóval ez mind valóság — magyarázta családjának — de hogy ebben az állig felfegyverzett világban, itt nálunk, létezhet valamiféle, másfajta fegyveres alakulat, amely előbukik a kukori cásból, vasutat rombol és puskát hord — hát hogy képzelitek azt kérlek? — Na, na — mondta az asszony — azért az a vonat mégis csak a levegőbe repült, Pista látta saját szemével a r o n c s o k a t . . . U n t a már ő is a férje mértanilag elrendezett szavait, amelyek kel a körülmények látszólag pontos mérlegelésével, aprólékos gond dal badarságot és gonoszságot egyaránt meg tudott magyarázni, védeni, valószínűvé tenni. „Majd meglátjátok, most a német egy hirte len m o z d u l a t t a l . . . háhá, majd meglátjátok". Aztán múltak az évek és nem láttak meg semmit, csak vért és nyomorúságot, csak azt, hogy az öreg régen mellébeszél már, csodafegyverről, taktikáról, minden ről össze-vissza. S váltig tagadja, hogy valami készül itt körülöttük. „Marhaság és lehetetlen". Azért a szaván most megérezte, hogy ki* csk remeg emberének hangja. így remeg a hangja mindig ha izga tott vagy ha tilosban jár és megfogják. Így remeg a hangja, ha nem biztos a dolgában. * Az államdijjal kitüntetett iró most m»£jelenő „Forró föld"cimü novelláskötetéttöl.
Majíényt
Mihály:
Vörös
csillag
— Na reggelizzél csak, amíg meleg a kávé. — Kétségtelen — f e j t e g e t t e félórára rá az irodában m a g a a főnök, a tiszteletteljesen körülötte csoportosuló alárendeltjei előtt — kétségtelen, h o g y b i z o n y o s ejtőernyős leereszkedésre számítani k e l l . S h o g y ezek m a j d akciókat készítenek elő. Dehát, n e m könnyű d o l o g u r a i m , kizárólag a n g o l nyelvtudással ezen a vidéken . . . És én nem is t u d o m elképzelni, h o g y egy i l y e n újzélandi... A szavak elszálltak, m i n t az orákulum bölcs jóslata. A z a v o n a t azonban mégiscsak a levegőbe cepült —• ez állt világosan az a r c o k o n és a főnök kénytelen v o l t köhögni, köhécselni, látva a sok r i a d t t e k i n t e t e t . K ö h ö g ö t t és egy pohár vizet kért, m i a l a t t páran észrevét lenül k i s u r r a n t a k az ajtón. A .polgár, a k i o t t állt a főnök körül haj bókoló csoportbari, látta ezek menekülését, görnyedt hátukat, a h o g y s u r r a n t a k az ajtó felé és benne v o l t a m o z d u l a t u k b a n : m i m o s t innen elmegyünk kartársak*, k i a másik szobába, k i a h i v a t a l i folyosóra, az utcára, esetleg egyenesen haza, beteget j e l e n t e n i , m e r t ezek áporo d o t t szavak és semmi védelmet n e m nyújtanak immár; n e m is biztos h o g y így m i n d e n , a h o g y a főnök m o n d j a , lehet h o g y másként van és a főnök sem tudja már, h o g y a n v a n . M e r t i t t o l y a s m i törté nik, kérlek... M i n d e z benne v o l t abban a r i a d t menekülésben és a polgár t e k i n t e t e egy p i l l a n a t r a megmerevedett. M o s t kisebb a gyűrű a főnök körtil és hallhatná közelebbről a szavakat, a folytatást — mégsem v o l t b o l d o g . A torkában o l y a n gombócfélét érzett, a m i rendszerint dadogás! idézett elő nála, már az érettségin is és később azon a bizo nyos f e g y e l m i n . . Na, szóval ez a suttogás i t t körülötte, ez a mene külés és a gombóc o t t a torkában szorosan összefüggnek, az embe rek t u d n a k v a l a m i t , a m i m o s t még t i t o k . . . . A p i a c o n s u t t o g t a k m e g az u t c a s a r k o n , m e g a házak mé lyén és az országutakon mindenütt. Partizánkötelékekről, amelyek behálózzák a városkörnyéki szállásokat, arról, h o g y a Dunától délre n a g y fegyveres a l a k u l a t o k m o z o g n a k és még távolabb egész ország részeket f o g l a l t a k vissza. Sapkájukon vörös csillag virít. H o g y a V ö r ö s Hadsereg is átlépte a D u n a vonalát, i g e n erről beszélgettek az egész városban. Csak a polgár nem a k a r t a m e g h a l l a n i , amiről már m i n d e n k i beszélt. v
a
n
Szeptemberben, a hónap második felében e g y éjszaka n a g y o t d o b b a n t a föld. Akkorát dobbant, h o g y a polgár m a j d k i e s e t t ágyá ból. — N o n o — m o n d o t t a felriadva, félhangosan. E z o l y a n v o l t m i n t v a l a m i iszonyú n a g y robbanás. O d a a k a r t nyúlni a v i l l a n y k a p csolóhoz, f e l a k a r t a k a t t i n t a n i a lámpát, de süket csönd ült m i n d e n felé, legfeljebb horkolást h a l l h a t o t t . Légitámadás? A h h o z szólna a sziréna. S m e r t v a k o n bízott abban, h o g y feje felett a felsőbbség m i n d e n t ipéldaszerűen intéz, h o g y éberen őrködik álmai felett — elve t e t t m i n d e n számba vehető lehetőséget, másik oldalára f o r d u l t és megpróbált tovább aludni; N e m csavarta m e g a villanykapcsoló fülét és — m i n t később
.Müjtényi
Mihály: Vörös csülüg
maga is, megállapította — ez határozott mulasztás v o l t . M e r t a k k o r már nyolc-tíz órával előbb konstatálhatta volna, h o g y nem is v o l t áram a hálózatban... B i z o n y n e m v o l t benne. Reggel sem v o l t áram. „ H o g y m i a fene történt m e g i n t " — d o h o g o t t . A n y i t o t t a b l a k o n át az udvar felől homályos szavak szüremkedtek feléje. —• H a l l o t t a szomszéd úr? Nahát, h o g y i t t a város k ö z e p é n . . . — H o g y ide is bejöttek már! H a l l o t t a a durranást? A durranásról beszéltek, igen. s ő szívesen k i h a j o l t v o l n a , h o g y megkérdezze: nos, m i t t u d n a k erről u r a i m ? De ez csak egy idegen parasztember v o l t az u d v a r o n m e g a házmester, és mégiscsak méltó ságon aluli lenne, így b e l e a v a t k o z n i más ember szavába, beszélgeté sébe, különösen ha figyelembevesszük, h o g y t u d a t l a n , t a n u l a t l a n emberek fecsegéséről van s z ó . . . míg ő felsőbb honorátior, egyete met végzett ember — hát szóval nem lehet belebeszélni a p i a c i hírek be, nem és n e m . A m i t azonban a konyhából h a l l o t t , saját lakásának konyhájá ból az már j o b b a n megdöbbentette. Kamaszfia m o n d t a tele szájjal: — ... és t u d o d anya a v i l l a n y t e l e p . . . hát annak zsupsz na, az úgy repült, h u j , h o g y r e p ü l t . . . — De kicsodák f i a m , kicsodák? Rövid szünet után következett a fölényes, oktató kamaszhang: — Világos, a partizánok a k c i ó j a . . . A polgár k i r o h a n t a konyhába és harsogva kiáltozott: — M i t beszélsz te kölyök? E z t a szót ne h a l l j a m m e g i n t a há zamban! A gyerek dadogott. — M i n d e n k i beszéli a városban, h o g y f e l r o b b a n t a v i l l a n y t e lep . . . h o g y felrobbantották az é j j i e l . . , S m u t a t t a a kezével. M i k o r k i c s i v o l t és kártyavárat játszott: ha m e g u n t a , szétdobta az egész építményt. Ebből az időből m a r a d t rá ez a m o z d u l a t h o g y : zsupsz. Kitárt két keze kalimpált még a levegő ben, aztán m i n t a k i n e k h i r t e l e n mentőötlete támadt, hadarva f o l y tatta: — Csavard m e g a lámpa fülét, ha nem hiszed! Kétségtelen, h o g y most a g y e r e k k e r e k e d e t t felül. M e r t a kap csolót ő már megcsavarta. M o s t méltósággal k e l l e t t meghátrálnia. M e g is tette. — A z e m b e r t elűzitek saját otthonából az i l y e n e k k e l ! Szólt és becsapta az ajtót. S úgy találta, h o g y ez a visszavonu lás méltó v o l t apai szigorához.
* * * Este a vendéglő mélyén, m i n t az összeesküvők úgy b o r u l t a k az asztal fölé az emberek; egymást figyelték és s u t t o g t a k , egymás t e k i n tetét k u t a t v a , — J u d t a m kérlek, mindjárt t u d t a m , h o g y v a l a m i rendkívüli. R i a d t bólogatás v o l t a válasz, a szó végét m i n d e n k i elharapta, csak bámulták a pincér ide-oda siető, elnyúlt árnyékát. ~ N o , de i l y e t kérlek, i l y e s m i t !
Majtényi
Mihály: Vörös
csillag
549
— Én c s a v a r g a t t a m mindjárt a lámpa fülit, de n e m égett. — Hát h o g y égett v o l n a — rágódott tovább a szomszéd, — a m i k o r már n e m is v o l t villanytelep . . . Í g y m e n t ez körben, í g y járt a szó a homályban, o t t k o t l o t t a k az esemény fölött, rágcsálták,* forgatták; hasonszőrűén egypáran, a k i k a d d i g v a k o n bíztak a világ j ó elrendezésében. „ A rend, kérlekalássan, a r e n d mindenekfölött*'. És ebbe az ájporodott levegőbe, ebbe a félhomályba csattant bele a polgár kérdése, amely u g y a n a k k o r elemező és magyarázó vá laszt is t a r t a l m a z o t t . — N o , de kicsodák, kifélék v o l t a k . . . ? -Mert ugyebár nehezen képzelhető, h o g y egy i l y e n ejtőernyős újzélandi... És a k k o r v a l a m i rendkívüli történt. A h a l l g a t a g K u d l i k , a k i n e m v o l t honorátior, n e m v o l t talpig-ész ember és nem is t u d n i , m i l y e n jogcímen került az asztalukhoz, szóval ez -a K u d l i k felkelt és egyszerre felnőtt az ő árnyéka is a petróleumfényben. Odalépett hozzá és tiszteletlenül megrázta vállát, az egész embert. — A l s z i k m a g a u r a m , v a g y micsoda? Ébredjen már f e l . M i csoda ejtőernyősök, micsoda újzélandiak? A partizánok innen a k u koricásból, tele v a n velük az egész h a t á r . . . K u d l i k k i m o n d t a . Kicsit hőstett v o l t a pár szó o t t a zsúfolt vendéglői t e r e m b e n , dehát ez v o l t az igazság és v a n n a k p e r c e k , a m i k o r az igazság elnémít m i n d e n o k t o n d i hitegetést, m i n d e n csűréstcsavarást és m i n d e n öncsalást. . . . És egyszerre füstölni k e z d t e k a petróleumlámpák, a g y e r tyák az asztalon; hosszú véres lángnyelvük úgy l o b o g o t t , m i n t az e l h u r c o l t a k , megkínozottak, megöltek emléke. De igazságot is h i r detett a petróleumláng, t o m p a fénye n a g y o b b világát adta az igaz ságnak, m i n t a százas és ötszázas égők, égők a mennyezeten, a m i k o r még fényük v o l t . A z t hirdették: n e m t a r t soká a véres játék, f e g y v e r van a nép kezén, egyre több fegyver. O k t o n d i b u t a polgár te, a k i az ejtőernyősök setteníkedését lesed — hát n e m látod, nem érzed, h o g y m e g i n d u l t a föld körülötted? H o g y jtfnnek, e g y r e többen jönnek a m i e i n k , munkások, parasztok, a m i f i a i n k — h o l n a p a te f i a d is f e g y v e r r e l a k e z é b e n . . . M a még csak a villanytelep r o b b a n t , h o l n a p az országút nyílegyenes vonalában m e g i n d u l a seregek özönlése. H e j micsoda sereg ez —• ellenségtől zsákmányolt fegyver, f o l t o s ruha, rossz lábbeli, de diadalmas, k i p i r u l t a r c o k , szívükben az igazság hite. És m i n d n e k a fején sapka, sapka a fejükön vörös c s i l l a g g a l . . . Az igazság egy percre fellobbant a m e g v a k u l t város közepén, a petróleumlámpa szárnyán és belehasított fényével a legbenőttebb, leggazosabb lélekbe is. Már n e m t u d t a elhomályosítani semmi. O d a k i n t k o p o g o t t az őrjárat bakkancsa. Lassan elhúzódott a zaj: ez már csak tapogatózás a sötétben, v a k vagdalkozás, nem t a r t már sokáig.
BRINDZA
KÁROLY:
A nagy pör A háború befejezése óta soha i l y e n lázban n e m élt a f a l u , m i n t most. Tél v o l t u g y a n és az idő kemény, de a f a l u (központjában csoportosuló e m b e r e k n e m sokat a d t a k a hidegre. Ú g y ellepték a piactér alsó végén épített k i s újságos bódét, m i n t l e g y e k a mézes bödönt. Csinos k i s tülekedés támadt a >*Magyar Szó« legfrissebb számáért, v a g y i s a számban m e g j e l e n t az agrárreformról szóló törvényért. E n n e k a híre f o r g a t t a f e l a lakosság nyugalmát. — I t t az újság, friss » M a g y a r Szó«, b e n n e v a n a N a g y Törvény! — kiáltotta Fazekas B o n i , a tetemes csomagot b o n t o g a t v a . — Ü g y látom, küldtek belőle eleget, j u t m i n d e n k i n e k . A z o k n a k is, akák k a p n a k és a z o k n a k is, akiktől elvesznek — n e v e t e t t B o n i — m e r t b i z o n y az utóbbiak csak m o s t k e z d i k v e n n i az újságot, h o g y megneszelték az agrárreformot. Rosszul áll a szénájuk, meghiszem! De csak h a d d álljon, eleget nyúzták a s z e g é n y t . . . H a n e m aztán m i n d e n n a p elkéne egy i l y e n fontos okmány, de v o l n a k e l e t j e a l a p n a k ! Egészen tjól m e g lehetne élni a százalékból... — filozofált elégedett m o s o l l y a l B o n i . A bódé ajtajában tolongó e m b e r e k közül az e g y i k türelmetlenül az újság után nyúlt, de B o n i rászólt: — E j n y e András bácsi, h e t v e n esztendeig ráért k e n d várni az agrár r e f o r m r a , d e n a g y o n (türelmetlen l e t t e g y s z e r r e . . . A z öreg Kiráily András, a V o j n i c s o k évtizedes cselédje, sértődötten húzódott vissza. — O l y a n lassan mozogsz, m i n t h a s z u r k o t ettél v o l n a . A z e m b e r t m e g venné az I s t e n hidegje, h a belülről n e m fűtené v a l a m i . . . Néhány másodperc a l a t t e l f o g y o t t a n a g y köteg újság. A z emberek csoportokba verődve lapozgatták az utcán. Kivették az újság ».belét« össze hajtották négy felé és bicskával felvágták, v a g y egyszerűen csak f e l tépték a l a p o k a t — k i n e k m e n n y i v o l t a türelme. A Szakszervezeti Székház előtt Meggyesi Ferkó, földmunkás, leszerelt »petőfiista« v i t a t k o z i k néhány e m b e r r e l . — M o s t már m i n d e n k i láthatja miről v a n szó — m o n d t a az újságot l o b o g t a t v a — a törvény világosan m e g m o n d j a : a föld azé lesz, a k i m e g műveli! N o ettől keserű lesz a földesurak szája í z e . . . — Vigyázz Ferkó, nehogy a m i étvágyunkat i s elvegyék az agrártól, —• i n t e t t e le a lelkesedő Meggyesit Bogár Jancsi, a k i már tizenöt esztendeje az Ungároknál cselédeskedett és a k i t , m i n t m o n d a n i szokta, annyiszor becsap tak, k i s e m m i z t e k életében, ahány hajszál v a n a fején. — H o g y érted ezt Jancsi? — Hát úgy, hogy csak múltán dicsérjük a n a p o t . . . — N e m értelek... — E j , hát te tán a H o l d b a n élsz? A z egész f a l u arról beszél, hogy csak a m a g y a r gazdáktól veszik e l a földet és a szerbeknek osztják. Erről v a n szó, n a . Meggyesi kissé elhalványodott. I n d u l a t o s a n f o r d u l t Jancsihoz: — K i m o n d t a ezt? K i beszél i l y e n " számárságot? — K i m o n d t a , k i m o n d t a ? N e m az a fontos, h o g y k i m o n d t a , hanem, hogy m i t m o n d a n a k . S e n k i se m o n d t a , m i n d e n k i h a l l o t t a . . , v
M e g i n t M e g g y esi szólt: — T e Jánosi, ha n e m tudnám, h o g y m i l y e n hiszékeny szamár vagy, s h o g y rászedett v a l a k i , hát legszívesebben elvernélek — n o de mát bizonyít gassak én neked. Gyere e l estére a szakszervezetbe, m a j d o t t m e g h a l l o d . A járásból jönnek k i , azok m a j d válaszolnak n e k e d is, m e g a z o k n a k is, a k i k szeretnék újra egymásnak u g r a t n i a szerbet és a m a g y a r t . . . — A z t hiszed talán, h o g y hazudok? N e m zörög a haraszt, ha n e m fújja a szél. Beszélik már, h o g y a Dunavölgyi szomszédos szerb telepeseknek aján dékozott ötven h o l d legelőt. í g y a k a r j a m e g n y e r n i őket magának, hogy az agrártárgyaláson védjék a nagyságos u r a t . . . M e g aztán úgyis a szerbeknek adják, azt m o n d j a ő is, így hát m i n d e g y , hogy az agrár adja-e, v a g y ő aján dékozza n e k i k . — Dunavölgyiről beszélsz? — Igen, arról. — N a látod, az u r a k már be v a n n a k g y u l l a d v a , de meglásd csalódnak, ha azt hiszik, hogy a n e m z e t i gyűlölet fölpiszkálásával egymásnak u g r a t h a t ják a szegényeket. G o n d u n k lesz rá, h o g y visszafelé süljön e l a p u s k a . . . D e nemcsak Meggyesi Feriké m e g Bogár Jancsi v i t a t k o z t a k ezen a napon. A m e g h i r d e t e t t agrárreformról beszélt az egész f a l u . Persze most i s m i n d e n k i a m a g a szája íze szerint magyarázta a törvényt. A szegények között n a g y v o l t az- öröm, de még n e m m e r t e k fenntartás nélkül örülni. Szinte h i n n i sem merték, h o g y m o s t megvalósul évszázados álmuk — földet k a p n a k ! M o s t már n e m k e l l a nagyságos uraknál k a l a p o l n i mucijáért, ezentúl a magukén dolgoznak. 0 , liát ezt is megértük! — mondogatták. Nemhiába vártuk hát o l y a n türelmetlenül a csillagos katonákat. M e g 'fiaink s e m hiába vették kezükbe a puskát és h a d a k o z t a k a Dráván a n é m e t t e l . . . M o s t valósággá válik m i n d a z , a m i t kenyérharcunk során eddág n e m t u d t u n k ( k i v í v n i ! . . . Elérkezett az este. A kíváncsiság csapatostól h a j t o t t a az e m b e r e k e t a szakszervezeti szék ház felé. A n n y i a n v o l t a k , hogy a nyolcszáz e m b e r számára készített t e r e m k i c s i n e k b i z o n y u l t . A z egybegyűltek, m i n t a méhek, úgy zsongtak a n a g y t e r e m b e n . N e m l e h e t e t t szót érteni. Csak a k k o r csendesedtek e l , a m i k o r Szarvas Gergő, a népbizottság elnöke tenyerébe v e r v e csendet kért és m e g n y i t o t t a az értekezletet Nyúlánk, feketebajszú, villogószemű f i a t a l e m b e r lépett az asztal t e t e jére. O l y a n csend támadt, h o g y a fadióra ketyegését i s m e g l e h e t e t t h a l l a n i . M i n d e n szem az asztalon álló f i a t a l e m b e r r e szegeződött. Meggyesi Ferkó meglökte Bogár Jancsit. — N o m o s t jól n y i s d k i a füled! Gölöncsér Mihály ez, a járási Pártvezetőség kiküldöttje, m a j d ő m e g m o n d j a miről v a n szó, oszt m e g f e l e l a rém hír-terjesztőknek i s . . . A f i a t a l e m b e r n y u g o d t , h a l k h a n g o n beszélni kezdett. — Munkástársak! Régen vártuk ezt a napot. Amióta élünk és amióta n y o m o r u l t jobbágyőseink túrják ezt a földet. N i n c s e n barázda, nincsen t a l p a l a t n y i föld ezen a tájon, a m e l y e t elődeink és m a g u n k verejtéke n e öntözött v o l n a . V é r és verejték, kín és jajszó töltötte b e a pusztákat. Elődeink hiába dolgoztaik, m i n t az igásbarom s hiába tagadták m e g a munkát, űia kibírhatat lanná vált a teher, a szegényeken s e m m i és s e n k i n e m segített. A z e g y i k o l d a l o n a szegények ezrei verejtékeztek, a másik o l d a l o n m e g néhány földesúr gazdagodott, dőzsölt, h a t a l m a s k o d o t t . D e m o s t ütött az óra — mindenért m e g fizetünk! . . . A f i a t a l e m b e r szavai nyomán egyszerre forrósodni k e z d e t t a h a n g u l a t . A z elhangzott szavak az e m b e r e k szívéig, agyvelejéig h a t o l t a k . A jelenlévők tágrameresztett szemmel, lélekzet-Arisszáfojtva hallgatták. A f i a t a l e m b e r i s nekitüzesedett. E m e l t hangon f o l y t a t t a : — A törvény világosan k i m o n d j a : a föld azé, a k i megműveli! És n'ncs az az erő, a m e l y m o s t megakadályozhatna bennünket az igazságtevésben . . Beszélhetnek, áskálódhatnak azok, a k i k e t az agrár törvénybe hív! Hiába uszítanak: a szerb és a m a g y a r nincstelen n e m néz farkasszemet egymással. P e d i g ezt szeretnék m o s t is. D e ebből egyikünk se kér. összefogunk és leszá molunk földesurakkal szerbekkel i s , m a g y a r o k k a l is. Visszavesszük az ősi a
?
jussát. Dózsa György és Gubec Mátyás népe most együtt megy a zsarnokok ellen! — A k a d - e m a g y a r agrárérdekelt, a k i még ezután is kételkedik a nép erejében? A k a d - e még, a k i kételkedik a n a g y per kimenetelében? N e félje t e k I A póri igazságot m o s t n e m üPteti tüzes trónra Verbőczi »úri p e r e p u t t y a « . . . A t e r e m b e n s e n k i sem m o z d u l t . A nagy csendben csak Bogár Jancsi száraz köbécselése hallatszott. — N e h i g g y e t e k a levitézlett u r a k meséjének. M e n j e t e k és írassatok földet. Jussotok v a n rá, megérdemeltétek! A földesurak csak ijesztgetnek benneteket. A z t h i s z i k , h o g y h a n e m lesz földigénylő, a k k o r visszavonják, v a g y legaHább is i t t n e m hajtják végre az agrárt. N e h i g g y e t e k a vérszopóknak. A n n y i földetek lesz, a m e n n y i t a földesuraktól e l v e s z t e k ! . . . A magatokén dolgoztok ezután. A m i k o r Gölöncsér befejezte mondanivalóját és válaszolt a f e l t e t t kér désekre, Meggyesi k a r o n f o g t a Bogár Jancsit és az utcán megkérdezte: — N o , m i t m o n d t a m pajtás! Ez aztán alaposan b e t e t t e a k a p u t ! — A nagyságos u r a k n e m alszanak az é j j e l . . . Láttad a szakállas V o j n i c s , hogy k i f o r d u l t a teremből, a m i k o r a járási küldött vérszopóknak nevezte őket? Bogár Jancsi a r c a is tüzelt már. Ü g y látszik, kételyei eloszlottak, még mielőtt mélyebb gyökeret v e r h e t t e k v o l n a . — N e m m o n d o m , h a így v a n , b i z o n y n a g y o n jól v a n . Persze, h o g y én f e l sem f o g t a m a dolgot, hiszen m o s t n e m őket védi a h a t a l o m ! M o s t a m u n kások az u r a k . O t t egye m e g . a fene a D u n a völgyit, a h o l v a n . . . Átláthattunk v o l n a m a g u n k is a szitán! T u d o m már, k i tanácsolja, hogy ne írasson földet a szegény, m e r t n e m lesz istenáldása a »jogos tulajdonosuktók elrabolt f ö l d e k e n . . . M i n t h a n e m ők rabolták v o l n a össze a m i hátunkon a vagyont... — Látod öregem — csapott Meggyesi d i a d a l m a s a n Bogár vállára — m i n d e n a rendjén lesz már ezután. A szegények megkapják a földet, a n a g y ságos u r a k meg, ha élni a k a r n a k , szintén f o g j a n a k kapát. E l jöhetnek hozzánk móvába. A n n y i t (mindenkor a d u n k n e k i k , m i n t ámennyit ők a d t a k n e k ü n k . . . A szakszervezet n a g y t e r m e lassan kiürült, de az e m b e r e k még sokáig o t t fagyoskodtak a kitéglázott, h a v a s piactéren. A hallottakról beszélgettek. A n a g y többség megnyugvással és 'belső melegséggel g o n d o l t a Törvényre, a m e l y m o s t végre perbe fogja a földesurakat és igazságot tesz a szegények nek.
*
*
Száraz, h i d e g vasárnap reggel v o l t . A n a p már f e n t r a g y o g o t t az égen, de csak n e m a k a r t felengedni. Téli reggeleken i l y e n h i d e g b e n az emberek n e m szoktak mászkálni, pláne vasárnap! Csak azok k e l t e k f e l korán, a k i k a jószágot etették, m e g a k i k a t e m p l o m b a v a g y éppen a szakszervezetbe i g y e keztek. M o s azonban m a j d n e m m i n d e n felnőtt e m b e r az utcán v a n és k i s e b b nagyobb csoportokban i g y e k s z i k a faíu központja felé. Érthető is, hiszen m a kezdődák az agrártárgyalás!... Meggyesi Ferkó egész éjjel n e m a l u d t , m e r t behívatták a községházára. O t t egy n a g y o b b csoport agrárérdekelttel mégegyszer megvitatták, hogy a törvény értelmében k i t állítsanak az agrárbíróság e l é . . . A m i k o r hazament, az asszony egyre unszolta, dőljön l e egy k i c s i t , de ő elhatározta, h o g y ezen az éjszakán n e m fekszik le, hiszen úgy se t u d n a a l u d n i . . . A l i g p i r k a d t még; a m i k o r f e l k e l t e t t e Bogár Jancsit, g y e r e k k o r i jó pajtását. "Mikor ez nagy morgások közepette f e l k e l t az ágyból és magára szedte gúnyáját, együtt m e n t e k a faluba. M o s t o t t ülnek a nagyvendéglőben, az a b l a k m e n t i asztalnál és f i g y e l i k a gyülekezőket. A vendéglő előtt félkörben húzódó piactéren e k k o r már sok száz ember összegyűlt. Legtöbbjük agrárérdekelt v o l t . De v o l t a k közöttük a f a l u többi rétegeiből is, hiszen közvetve, v a g y közvetlenül m i n d e n k i t érdekelt az a g r á r . . . K i l e n c óra felé járt már az idő, a m i k o r az agrár bíróság t a g j a i , Hajdú Kálmán, B a n a i S a m u és Kvrály A m b r u s a népbizottság t a g j a i kíséretében e l i n d u l t a k a v o l t »Gazdakör« épületé felé. Lapos parasztszánkón e k k o r érke zett m e g és csatlakozott hozzájuk Gölöncsér Mihály, a járási agrárbíróság küldöttje is. Meggyesi felemelte a pálinkás p o h a r a t és k i i t t a belőle a »kerítésszaggatót«, m a j d a torkát reszelve odaszólt barátjának.
— Jancsi, azt h i s z e m mehetünk, megkezdődik a t á n c ! . . . — Jó, mehetünk — m o n d t a Jancsi. A z z a l felállt és összegombolta magán rövid, k o p o t t télikabátiát. Meggyesi egy p i l l a n a t r a megállt. — T e Jancsi, hallgass csak i d e ! Most. hogV i t t ültünk. e l ^ n r t o ' k o r t a m az életem felett. S o k m i n d e n történt már v e l e m . Nvomoro«=ftam. kínMdtam és szenvedtem, mint t e is. m e g a többi ?okez**r nincstelen. V o H úgv is -Vtogv a méreg m a j d szétvetett a sok igazságtalanság n r * t t . és sehogv se i r t a n i a jövőmet. — V a l a m i e l t a k a r t a a szemem e l ő l . . . M o s t m e g hogy i t t ülünk és elnézem a tárgyalásra sorakozó embereket, hát o l y a s v a ^ m i t érzek, m i n t h a ezek a n n a k a bizonyos v a l a m i n e k , italán egv óriási n a g v kőnek az p^henmerí tésére sorakoznának f e l , a m i e d d i g úti át állta a szegény ember boldogulásá n a k ! . . . £
— Igen, habár, a m i n t m o n d t a m , már ez nehezemre esik egy kissé. — N e m arról v a n szó! K i n e k könnyű a földmunka? — A z eCnök i n d u latosan az agrárérdekeltek felé f o r d u l t . , — Munkástársak, t i i s m e r i t e k H a l u s k a Pétert, i t t élt a f a l u b a n . M o n d játok m e g , végez-e földmunkát, v a g y sem. Földművesnek számíthatjük-e v a g y sem? A karzatról egy öregesen rikácsoló női hang, — H a l u s k a Péter felesé gének hangja — hallatszott. — A z hát, persze, hogy földműves. M i az ördög volna? M i t zaklatják szegényt, v a n a n n a k úgyis elég b a j a . . . De h a l l a t s z o t t u g y a n a k k o r tiltakozás is. — N e m földműves! Megkapálja a kukoricát és felszedi a k r u m p l i t babot, de ez még n e m j e l e n t i , h o g y földműves. Más túrja a földjét. Azelőtt pedig még cselédet is t a r t o t t . . . A z asszony m e g ne kontrázzon nekünk o n n a n a »kórusról«, m e r t m o s t m i n k beszélünk! A z ellenvetések ellenére mindtöbben szóltak H a l u s k a földművessége mellett. — Földműves H a l u s k a , dolgozik az, csak igás áHat nélkül m a g a n e m győzi... — N e m ilyenektől k e l l e l v e n n i a földet. O t t v a n n a k a nagyságos u r a k , az Ungár, a Dunavölgyi, m e g a többiek, a k i k m o s t is rosszban sántákálnak... — H a l u s k a Péter igenis dolgozik a földjén, tavasszal m i n d e n n a p k i n t látni a határban. A z agrárbíróság n e m h i r d e t h e t ítéletet, míg az agrárérdekeltek n e m döntenek. Ezért az elnök szavazásra bocsátja a kérdést. — A k i földművesnek t u d j a H a l u s k a Pétert, nyújtsa f e l a kezét. A t e r e m b e n v a g y hatszáz kéz emelkedett a levegőbe. Közöttük H a l u s k a Péterné mindkét keze is, a k i egyre nógatta a m e l l e t t e ülőket, hogy ők i s két kézzel szavazzanak, ihiszen i s m e r i k Pétert és most csak n e m tagadják m e g az emberséget... A k i k ellenezték H a l u s k a földművessé nyilvánítását, kisebb ségben m a r a d t a k . A z elnök felállt és ünnepélyesen k i j e l e n t e t t e : — Megállapítom, h o g y az agrárérdekeltek n a g y többsége földművesnek i s m e r i H a l u s k a Pétert, ezért ügyét félretesszük és m e g h a g y j u k n e k i földjét... A t e r e m jobboldalán ülő Bogár Jancsi bosszúsan lökte m e g Meggyesl Ferkót: — N a , ez a tárgyalás is jól kezdődák! A z első b u g r i s t már fölmentették, pedig n e m érdemli - m e g . . . Meggyesi csitította: — Várjál Jancsi, várjál! Lesznek i t t n a g y o b b h a l a k i s . . . Csak türelem! A z elnök m o s t H u b e r Árpád százholdas szabadkai gyártulajdonost szó lította. Ez a z o n b a n kétszeri szólításra sem jelentkezett. A z elnök megállapí t o t t a , hogy a tárgyalást a fél távollétében i s megtartják, m e r t időben értesí tették és nyugtázta is az idézést. — Földművesnek tekinthető-e H u b e r Árpád? — N e m ! — kiáltotta egyszerre v a g y ezer t o r o k . A tömegben v a l a k i megjegyezte: — Ez e l se jött, attól több esze v a n n e k i . T u d j a jól, hogy miről v a n szó, — nincs k e g y e l e m a szegényt nyúzóknak... A következőnek F e n d r i k Mihály, v o l t osztrák-magyar, m a j d jugoszláv nyugdíjas rendőrőrmester' esetét tárgyalták. F e n d r i k Mihály m i n d i g fegyelfimszerető ember v o l t , így hát készségesen megbokázta ér. mély fejhajtással üdvözölte az agrárbíróságot is, p e d i g , a m i n t hófehér haja és görnyedt háta bizonyította, már közelebb járt a hetvenhez, mint" a hatvanhoz. — F e n d r i k Mihály, magának tizenkét h o l d földje v a n . Nyugdíjas. Föld müveléssel soha n e m foglalkozott. Megfelelnek ezek az adatok a valóságnak? F e n d r i k idegesen igazgatta a bajuszát. — Igen, azaz hogy n e m . N e m kérem, n e m egészen így v a n . . . — N e m így v a n ? Hát a k k o r hogy van? — Hát kérem az úgy v a n , hogy n e k e m v a n hét h o l d a m , m e g az assz,? szonynak v a n öt h o l d j a . . ,
— A z Összesen tizenkét h o l d — összegezte m o s o l y o g v a az elnök — ezek szerint tehát, miivel n e m földműves, agrár alá esik a földje. A n y u g a l m a z o t t rendőr i n d u l a t o s a n t i l t a k o z o t t . — Dehogy is kérem, dehogy. N e k e m csak hét h o l d a m v a n és a n n y i t az agrár i s m e g j h a g y . . . — És m i v a n a további öt holddal? — A z asszonyé, vegyék el tőle. engem a törvény véd . . . A t e r e m b e n n a g y nevetés támadt. A z elnök h a n g i a hallatszott újra. — És a felesége, az kié? Hiszen egy kenyéren élnek! — Igaz, de a földek külön v a n n a k . . . — H a l l i a , ne játszón a bírósággal — figyelmeztette az elnök k o m o l y h a n g o n a c i n i k u s nyugdíjast. M o n d j a meg, földművesnek érzi-e magát, vagy sem? F e n d r i k Mihály h a l l g a t o t t . E r r e az elnök az agr*árérdekelteVhez f o r d u l t : — Kérdem az agrárérdekeltek gyűlését: F e n d r i k Mihály földművesnek tekinthető-e v a g y sem? — N e m ! — kiáltotta á tömeg egyhangúlag. A z elnök ismét F e n d r i k h e z f o r d u l t : — F e n d r i k Mihály, elmehet! Végeztünk. F e n d r i k azonban n e m m o z d u l t . A z elnök kérdő t e k i n t e t t e l f o r d u l t feléje. — Nos? — Hát kérem, csak azt szeretném még m o n d a n i , ha már elveszik az öt h o l d a t , hát az asszonyét vegyék e l . . . — Meglesz! Meglesz a kívánsága — egyezett bele az egybegyűltek hangos kacagása közben a"z elnök. Ezután sorba következtek a f a l u nagygazdái. N a g y Bálint, G y a r m a t i Lajos, V a r j a s Sándor, N a g y János és a többiek. A z agrárbíróság m i n d e n eset ben megállapította, h o g y földművesnek tekinthető-e a tulajdonos v a g y sem. A n a p legnevezettesebb eseménye az e g y i k Ungár gyerek birtokának kisajátítása v o l t . A fekete, göndörhaiú f i a t a l e m b e r , a k i összesen talán két szer járt birtokán, mióta a világra jött, egyre azt hajtogatta, hogy bizony ő földműves és a telekkönyvre h i v a t k o z o t t . — És m i t szokott dolgozni? — kérdezte az elnök. — M i t ? M i n d e n t kérem . . . — Mégis, konkrétebben. ~ Konkrétebben? Jó. Hát kérem, m o n d j u k ganéjt h o r d o k , szántok, vetek, kaszálok — m i n d e n t . . . — És aztán felébredtél úgye? — kiáltotta Gábor Pista az első sorok ból, a k i húsz évig cselédkedett az Ungár tanyán. M i n d e n k i n e v e t e t t a teremben, az agrárérdekeltek, a tárgyalásra váró felek, a feszült érdeklődéssel figyelő Dunavölgyi, de m a g a az Ungár fióka is, hiszen t u d t a , hogy e k k o r füllentett legnagyobbat é l e t é b e n . . . N e m sikerű 1 n e k i , a m i dédöregapjának sikerült. — Ügyének letárgyalása után Ötszáz h o l d dal g y a r a p o d o t t az agráralap. Ezután V u k o v i c s I l o n a és V u k o v i c s Mária szabadkai l a k o s o k ügye követ kezett. A vénkisasszonyok v a l a m i ügyvédfélét küldtek m a g u k helyett. Ez egyre azt bizonyítgatta, hogy igazságtalan e l v e n n i ezektől a »védtelen« nők től a földet, m e r t m i t csinálnak az nélkül szegények. Igazán n e m szén a m o r a vicaiaktól, hogy k i akarják s e m m i z n i őket, hiszen a föld jövedelméből éltek. Most aztán m e h e t n e k dolgozni! A t e r e m b e n az elégtelenség és a méltatlankodás m o r a j a zúgott. Többen kiabálni k e z d t e k . — A k i n e m dolgozik, ne is egyék! — Talán a kisasszonyok sajnáltak m i n k e t ? V o l t - e valamelyikük valaha is a b i r t o k o n , hogy megnézze, miként élnek cselédei? N e m törődött soha velünk. — A z t se tudják, h o l a földjük. Csak a jövedelmét puccoskodják el a városban. — E g y szálig e l v e n n i tőlük!... A z ügyvéd azonban, a k i t nyilván jól megfizettek hálátlan munkájáéit, n e m h a g y t a a n n y i b a n a dolgot. A tömeg felé f o r d u l t ; 1
— De kérem, hogy beszélhetnek így? A k l i e n s e m nevében kikérem m a g a m n a k ezt a h a n g o t . . . E r r e l e t t aztán csak kiabálás! És nemcsak kiabálás. — Lökjétek k i ! — H o g y m e r így beszélni velünk? — Tán n e k e d Ígérték felét, ha m e g m e n t e d számukra a v a g y o n t ? — N e m k e l l nekünk fiskális, t u d j u k m i , hogy k i m i n t dolgozott és kinek m i jár... A z első sorokból valóban m e g m o z d u l t a k néhányan. E g y asszony már a csizmát fogta és rángatta a paprikavörös ügyvéd l á b á n . . . — K i i n n e n , m e r t kiváglak, m i n t . a dögöt. T e akarsz bennünket tör vényre tanítani? Csaló! M a j d igazságot teszünk m i nélkületek i s . . . A z elnök l e i n t e t t e a hangoskodókat. A z ügyvéd p e d i g jónak látta elszelelni az e g y i k mellékajtón. A z ajtóból azonban még egyszer visszakiabált: — Ez igazságtalanság, fellebbezek! Bogár Jancsi, a k i t a tömeg Ferkóval együtt egészen odáig sodort már, e g y i k szabadon lévő karjával meglökte a hangoskodó fiskálist és berántotta az o r r a előtt az ajtót. — V i g y e n az ördög! Fellebbezz ahova akarsz. Máshol is tudják, m i az igazsága
* * * Aztán elérkezett a második n a p is. A második n a p tárgyalásai igen m o z g a l m a s a k n a k ígérkeztek. Ezen a n a p o n sajátították k i a legnagyobb földesurak birtokát. Dunavölgyi, a környék e g y i k legnagyobb b i r t o k o s a , most a szokottnál is korábban b e k o c o g t a t o t t parádéskocsiján a f a l u b a . Szemeit k u t a t v a jártatta körül a piactéren gyülekező embereken. A m i k o r e l h a l a d t mellettük, néhá n y a n közülük a k a r a t l a n u l i s megdöfték mutató u l u k k a l a kalanszélét. A k a l a p azonban, ellentétben a múlttal, most m i n d e n k i n e k a fején m a r a d t . Legtöbben csak elnéztek a rettegett földesúr feje felett, mások m e g — közöttük Meggyesi Ferkó és Bogár Jancsi — c i n i k u s a n mosolyogva szemlélték, mére gették. — N o , ez i s b e k a p j a a legyet máma — jegyezte m e g Ferkó a háta mögött. Dunavölgyi m e g h a l l o t t a és v i s s z a f o r d u l t Gőgösen, de már n e m a régi önbizalommal jegyezte m e g : — N e m o l y a n biztos, barátom! M a g a elfelejti, hogy felettünk is l a k nak, magából az irigység b e s z é l . . . — Dunavölgyi merően nézett Ferkó szemébe, ez azonban n e m i j e d t m e g a nagyságos u r dörgedelmeitől. — M e n j e n , csak m e n j e n a nagyságos úr amíg szépen v a n , m e r t t u d u n k m i másképp is beszélni!... — m o n d o t t a Ferkó és előre lépett a tömegben. — N e féljen, o t t leszünk! M a j d o t t beszélgetünk... — O t t l e h e t n e k — szólt Dunavölgyi s miután megvetően végigmérte Ferkót és a körülötte állókat, m e g f o r d u l t és o t t h a g y t a őket. Kilépett a kövesútszélére és figyelte a közeledő szekereket. Egész karaván v o l t az. M n t l a k o d a l o m idején. A nagy parasztszekereken a szomszédos dobrovolyác f a l u lakói jöttek. Dunavölgyi a l i g észrevehetően i n t e t t a kocsin ülőknek m a j d eltűnt a v c ' t »Gazdakör« felé özönlő tömegben. A telepesek is leugráltak a k o c s i k ról és a tömeg közé vegyülve beszállingóztak a nagy tárgyalótererrnb?. Dunavölgyi barátságosan integetett n e k i k az első sorból.. Ezek biztatták, hogy csak ne féljen, i t t v a n n a k és m a j d megvédik, hiszen ők csak tudják, hogy jó e m b e r . . . Az- agrárérdekeltek kíváncsian és vegyes érzésekkel szemlélték a vendégeket. Már e l t e r j e d t a híre Dunavölgyi mesterkedéseinek, de a dobrovolyác-tel epéseket is m i n t h a kissé meglepte v o l n a az agrárérde k e l t e k n a g y tömege. Csodálkozva szemlélték a zsivajgó,, kacagó, éneklő csoportokat. A t e r e m b e n gyorsan e l t e r j e d t a híre, h o g y a do-brovolyácokat Dunavölgyi h o zatta be saját kocsiján, hogy tanúskodjanak mellette. A f a l u b e l i e k nagy része n e m h i t t e , , h o g y a telepesek kiállnak a gőgös földesúr m e l l e t t . Ezért inkább kivánosian mint ellenszenvvel figyelték a hátsó s o r o k b a n elhelyezkedő kucsmás, v a s t a g téliruhás e m b e r e k e t . Dunavölgyi o t t ült az első sorokban, lábait k e r e s z t b e r a k t a és kihívóan nézett m a g a körül, de csak hideg, gyűlöl?
ködő t e k i n t e t e k k e l találkozott. E n n e k ellenére még m i n d i g a nyeregben érezte magát. A tárgyalás rendkívül feszült h a n g u l a t b a n kezdődött. Elsőnek Dunavölgyit szólította az elnök. Ez lassan, méltóságteljesen félállt és úgy helyezkedett e l a színpad előtt, hogy az egész t e r m e t szemmel tarthassa. A z elnök felolvasta Dunavölgyi adatait. Ötszáznegyven h o l d föld, földműveléssel soha n e m foglalkozott, a törvények értelmében tehát a b i r t o k a gazdasági felszereléssel együtt kisajátítandó. — í g y van-e? — kérdi az elnök. Dunavölgyi az agrárérdekeltek felé f o r d u l és p a t e t i k u s a n m o n d j a : — Igazságtalannak t a r t o m az agrárbíróság véleményezését. A padok között a meglepetés h a l k nesze s u h a n t végig. M é g az elnök sem t u d t a l e p l e z n i csodálkozását. N y u g a l m a t erőszakolva kérdezte: — M i v e l .indokolja? Hiszen ön soha életében n e m munkálta földjét — Állandóan a b i r t o k o n l a k t a m és m a g a m gazdálkodtam. — Ispánt t a r t o t t , az vezette a b i r t o k o t . . . — Magam is ott v o l t a m . . . A t e r e m hátsó s o r a i b a n e k k o r mozgolódás támadt. Néhány telepes előre f u r a k o d o t t egészen a színpadig. Gyanús külsejű, ragyásképű d o b r o v o lyác parasztlegény szólalt m e g először. — M i t alkarnak ettől az emttertöl, hiszen ő m i n d i g jó v o l t hozzánk. M i telepesek a legjobb v i s z o n y b a n v o l t u n k v e l e . . . A z egybegyűlt agrárérdeikeltek fokozott meglepetéssel és értelmetlenül figyelték a fejleményeket. A z elnök válaszolt a ragyásképűnek. — N a g y o n szép tőle, de m o s t n e m baráti oklevelet osztogatunk, h a n e m agrártárgyalást t a r t u n k . — A törvény n e m a k a r rosszat a jó e m b e r e k n e k . . . — Ez így v a n . — Hát a k k o r miért akarják k i f o s z t a n i D u n a völgyit. Ö m i n d i g j ó v o l t cselédeihez i s . . . Most egy másik telepes szólt közbe: —• M i , dobrovolyácok n e m engedjük Dunavölgyit. N e k i jár a h a r m i n c négy h o l d és a kastély. M i e r r e szavazunk! — M o s t a cselédek, kiszípolyozottak és k i s e m m i z e t t e k szavaznak arról, h o g y k i n e k m i h e z v a n j o g a . . . Másnak nincs beleszólása! — kiáltotta az elnök kissé i n d u l a t o s a b b a n , miint a h o g y m a g a is szerette v o l n a . A z agrárérdekeltek méltatlankodva zúgtak. A z u t c a felől ebben a p i l l a n a t b a n lódobogás és csengőcsilingelés hallatszott. A következő másod percben kinyílt a színpad mögötti ajtó és a járási népbizottság küldötte lépett a dobogóra. Már az úton értesült az eseményekről, ezért n a g y o n igyekezett, hogy elérje Dunavölgyi tárgyalását. A járási népbizottság két csikaja r e k o r d idő a l a t t f u t o t t a be a tizenha-t kilométeres távot. A küldött ledobta télikabátját és h e l y e t f o g l a l t az elnök m e l l e t t . Pár másodperc a l a t t áttekintette a helyzetet és máris szót kért az elnöktől. A t e r e m b e n m i n d e n k i (feszült várakozással t e k i n t e t t a színpad felé. M é g Dunavölgyi i s hátrább lépett egy kissé. A m i k o r felállt, pár p i l l a n a t i g még Dunavölgyi a d a t a i t tartalmazó aktákat forgatta, m a j d körüljártatta szemét a zsúfolásig megtöltött t e r e m ben. T e k i n t e t e találkozott a munkában m e g r o k k a n t cselédek, nincstelen földmunkások, napszámosok sokatváró tekintetével. Bátor és erélyes fellé péséért n a g y o n megszerették a f a l u b a n . E b b e n a feszült p i l l a n a t o k b a n i s b i z a l o m m a l nézték a m i n t t e k i n t e t e összecsapott Dunavölgyi h i d e g kék sze mének m e r e v nézésével. A szemek már megvívták a m a g u k harcát, most jön a szavak és az érvek csatája. Lassan, v o n t a t o t t a n kezdett beszélni arról, nogy az agrártörvény a dolgozó nép felszabadító harcának e g y i k n a g y v í v m á n y a és egyformán érinti a szerb és a m a g y a r földesurakat, s h o g y a m a g y a r és szerb nincstelenek egy f r o n t o n állnak ebben a küzdelemben i s . — D u n a völgyi »nagyságos úr« azonban azt szeretné, h a m e g i n t egymás torkának esnének. Földet alkar ajándékozni a szerb f a l u telepeseinek, h o g y védjék m e g a m a g y a r nincstelenektől. Már m o n d t a m egyszer, ez n e m fog sikerülni n e k i , már csak azért sem, m e r t ismerjük a törvényt, a h o g y i s m e r jük a »nagyságosurat«» i s . Először is, földet az agrártörvény életbeléptetése 1
óta se e l a d n i se elajándékozni n e m lehet. D u n a völgyi b i r t o k a tehát teljes egészében agrár alá kerül, másodszor, n e m h a l l g a t h a t u n k o l y a n egyének véleményére m i n t L a t i n o v i c s Milenkó és Dokmánovics Dusán, a k i k n e k külön számításaik v a n n a k ; a k i k a m i v o l t n y i l a s a i n k k a l és egyéb söpredékkel egy követ fújnak. Ezek nemcsak az agrárreformnak, h a n e m egész államberende zésünknek is ellenségei. A z u r a k malmára hajtják a vizet. Dunavölgyi tehát megtalálta a telepes f a l u lakóinak salakját és azokat hozta ide, m i n t a szerb nép képviselőit, hogy »véleményt« m o n d j a n a k a szomszédos földesúr »jóságáról«! Erről a jóságról egyébként m a g u k a cselédek, részaratók m e g a napszámosok mondhatnának véleményt.. Ök i s m e r i k legjobban ezt a »jóságot«, m e r t a saját bőrükön érezték. Álljanak f e l hát azok, a k i k közelről ismerték ennek az »úrnak« a »munkáját« és részesei v o l t a k a n a g y »jóságának«. A t e r e m hátulján ismét mozgolódás támadt. M o s t az újonnan érkezett dobrovolyácok közül jött előre az e g y i k és az elnökhöz f o r d u l t . — Druzse pretszednicse, én szeretnék pár szót m o n d a n i . . . A z elnök i n t e t t , hogy beszélhet. — M a g y a r elvtársak, n e h a r a g u d j a t o k én n a g y o n keveset t u d o k m a g y a r u l , talán így is megértitek . . . — Beszéljen, csak beszéljen, megértjük m i ! — Beszélhet, ha jót a k a r szívesért m e g h a l l g a t j u k — kiáltották több felől. A f i a t a l telepes f e l i n d u l t a n beszélni kezdett: — Szégyenlem m a g a m elvtársak, szégyenlem m a g a m a t , hogy a f a l u m b a n i l y e n e m b e r e k is élnek m i n t L a t i n o v i c s és Dokmánovics. N e higyjétek, hogy ők a m i véleményünket fejezik k i i t t e n . — T u d j u k m i jól, h o g y k i k ezek! A f a l u b a n igyekeztek telebeszélni az e m b e r e k fejét, h o g y m i l y e n jó lesz, h a Dunavölgyi legelő céljára ötven h o l d a t a f a l u n a k ajándékoz... A f a l u népbizottsága visszautasította az ajánlatot, m e r t t u d j a , hogy törvény ellenes és ravasz szándékú cselekedet a k a r l e n n i . De ha egyezne i s a t ö r v é nyes lehetőségekkel, ezen a néhány csirkefogón és megtévesztett, ügye f o g y o t t e m b e r e n kívül nincsen e g y e t l e n dobrovolyác sem a f a l u b a n , a k i a m a g y a r földmunkások rovására a földesúrral szövetkezve akarná növelni a f a l u legelőjét, birtokát. T i p e d i g jól tennétek, h a kivágnátok i n n e n a t e r e m ből a hitvány árulóit, h o g y a lábuk se érje a földet. M i m a j d o t t h o n elbá n u n k velük, ne f é l j e t e k . . . M e h e t n e k m e g i n t a Drázsához! Szívemből k i v á n o m nektek, hogy m i n d a n n y i u n k javára leszámoljatok az i l y e n szegénynyúzókkal, m i n t az o t t az első s o r b a n . . . A teremben, m i n t a fergeteg, zúgott f e l az agrárérdekeltek helyeslése. — Ú g y v a n ! Ez az igazság! A m a g y a r nincstelenek és a szerb szegény parasztok f o g j a n a k össze! — L e a méregkeverokkel! — Kd a júdásokkal... A z e m b e r e k össze-vissza kiáltoztak. Abból az irányból, a h o l Meggyesi Ferkó és Bogár J a n c s i ültek még az öklüket is rázták Dunavölgyi és a színpad előtt álló két bérenc felé. A szerb telepesek, a k i k e t Dunavölgyi bérencei csábítottak ide, szintén méltatlankodni k e z d t e k és ők i s fenyeget ték a két csirkefogót. Ezek jónak is látták »angolosan« meglépni az o l d a l ajtón. Szerb és m a g y a r s z i d a l m a k röpködtek utánuk. A zsivaj még e l sem ült, a m i k o r Dunavölgyi felállt és egész testében reszketve az agrárérdekeltek falé f o r d u l t . Gőgös, fennhéjázó magatartása eltűnt. Érezte, hogy a csaláson szerzett h a t a l m a s b i r t o k most egyszerre kicsúszik a lába alól. Hiába keresett k u t a t o t t pártfogó után a tömegben, szeme csak ellenséges, megvető t e k i n t e t e k k e l találkozott. A közel ezer gyűlölettől izzó szempár n a g y o n megtépázta fölényes magatartását. A h o g y o t t állt, o l y a n v o l t , m i n t egy kiszáradt, ágaitól megfosztott, kivágott jege nyefa. H i d e g , érzéketlen m i n t egy darab kő. D e azért még m i n d i g remény k e d e t t , hogy megpuhítja az egybegyűltek szívét. Hátha megsajnálnak ~ gondolta. Hiszen emlékszik a cselédekkel azelőtt úgy bánt, a h o g y akart. Hajflottak a szavára. H a fogcsikorgatva is, de tűrték, hogy a n n y i t fizessen n e k i k , a m e n n y i t éppen k e d v e t a r t o t t a , különösen ha még keveset beszélt
n e k i k a rossz időjárásról, szűk termésről, alacsony gabonaárakról... L e h e t ezekkel beszélni m o s t i s . Mindenesetre m e g p r ó b á l j a . . . — E m b e r e k , u r a i m ! Hát vétettem én v a l a h a bárkinek is? Miért a k a r n a k tönkretenni? Én i s csak e m b e r v a g y o k . . . A z agrárbíróság elnökének szavai v e t e t t e k véget az újra felharsanó z s i v a j n a k . O l y a n v o l t a tömeg, m i n t a felháborgatott tenger, m e l y h a t a l m a s hullámokat v e t m i n d e n szélroham után. — A z t ihászem, v a n n a k i t t e n D u n a völgyi v o l t cselédei közül, akik elmondhatják, m i l y e n munkát végezett és végez s h o g y a n bánik munkásaival. Több oldalról kiabálták egyszerre: — V a g y u n k i t t jócskán, t u d j u k m i jól, h o g y 'kicsoda D u n a v ö l g y i ! . . . — Nyúzó, a k i hét bőrt szeretett v o l n a lehúzni m i n d i g a szegény cse lédről és napszámosról... — V e r e t e t t és kínoztatott bennünket... — ^ N e m igaz! — kiáltotta Dunavölgyi a bíróság felé, m a j d az agrárérdekeltekhez f o r d u l v a kérdezte: — Tfcit v e r e t t e m én meg? Mondják m e g no, álljon f e l és szóljon! Miért rágalmaznak... — Eleget megverettél! Sokat tudnánk mesélni gonoszságaidról. Most M e g g y e s i Ferkó h a n g j a harsogta túl a zsivajgókat. — Gulyás István, állj f e l és vágd a nagyságos úr szemei k ö z é . . . — Ü g y v a n , úgy v a n ! beszéljen Gulyás István — harsogták vagy húszan i s egyszerre. Dunavölgyi összerezzent e r r e a névre. N e m , e r r e igazán n e m számított, hogy a f a l u b a n i s m e r i k és emlékeznek még Gulyás esetére. Általában n e m így képzelte e l az egész agrártárgyalást. A z t h i t t e , h a m e g j e l e n i k a volt cselédek és napszámosok között, ha n e m is süvegelik m e g , hát legalább n e m m e r n e k ellene szólni. De n a g y o n megváltozott ez a világ! — gondolta. Azelőtt o l y a n o k v o l t a k ezek m i n t a kezesbárány, ha rájuk szólt az ember, hát elsompolyogtak, m i n t a m e g v e r t k u t y a . . . M o s t meg? O l y a n o k m i n t a farkasok, elevenen megennék az e m b e r t . . . Ezek m o s t m i n d e n t felhánynak és csak úgy l i h e g n e k bosszúért. D e legalább az a Gulyás n e v o l n a i t t . . . Gulyás István azonban o t t v o l t és társaitól t u s z k o l v a lassan f e l e m e l k e d e t t helyéről. Dunavölgyi úgy érezte, m i n t h a térdei kissé m e g r e m e g t e k v o l n a , a m i k o r meglátta az őszhajú c s e l é d e t . . . — Gulyás István agrárérdekelté a szó — szólt az elnök. A t e r e m b e n h i r t e l e n n a g y csend l e t t . í g y t e l t e l , síri csendben, talán egy perc. Gulyás István csak állt a székek között, teste előrehajolt és k e z e i v e l az előtte álló széken babrált. O l y a n n y i r a megilletődött, h o g y n e m t u d t a szólásra n y i t n i a száját. A lelkében évtizedek óta összegyűlt keserűség h i r t e l e n felszakadt és a torkát szorongatta. A z elnök biztatóan i n t e t t feléje. — Gulyás István, b e s z é l j e n . . . A z öreg cseléd lassan nekibátorodott. — A z t akarjátok, hogy b e s z é l j e k . . . h o g y m o n d j a k v a l a m i t Dunavölgyi ről. Hát bizony m o n d a n i sokat mondhatnék, beszélhetnék róluk is meg magamról i s . . . O t t születtem a b i r t o k o n , o t t töltöttem g y e r m e k k o r o m . K e s e r ves élet v o l t az. Sokat n y o m o r o g t u n k . Es n e m h a z u d o k ha azt m o n d o m , hogy csak a k k o r l a k t a m jól, e g y e t l e n egyszer, a m i k o r egy é j j e l . . . — az öreg egy p i l l a n a t r a e l h a l l g a t o t t , m i n t h a a jelenlevőktől, n o m e g t i t o k b a n egy k i c s i t i>unavölgyitől i s restemé a dolgot. D e aztán rájött, h o g y n i n c s m i t szégyen keznie n y o m o r u l t élete felett, hiszen azért i s az u r a k r e n d j e a felelős. N e k i bátorodva f o l y t a t t a : . . . . bemásztam a H e n r i k nagyságos úrék konyhájának ablakán, oszt alaposan megdézsmáltam a szármát... A t e r e m b e n sokan nevettek. Meggyesi Ferkó i s csak a k k o r k o m o l y o d o t t e l , a m i k o r szomszédjára, Bogár J a n c s i r a esett a t e k i n t e t e és látta, h o g y az egyre fújja és törölgeti az orrát, miközben a zsebkendő csücskét a szemén i s vegifcg-végig ihúzta. A z öreg Gulyás István szavai s o k a k b a n felelevenítették a •keserves múltat. Gulyás István érezte, h o g y messzire e l k a l a n d o z o t t attól, a m i t egyszóval k i a k a r t fejezni, de a feléje forduló t e k i n t e t e k kissé zavarba hozták, ezért hát n a g y o b b feneket kerítve a dolognak, f o l y t a t t a ;
— A z t mondtátok, hogy beszéljek, hát m o s t beszélek, pedig n e m v a g y o k v a l a m i n a g y s z ó n o k . . . Szóval, o t t n e v e l k e d t e m én f e l a Dunavölgyi u r a d a l o m b a n . H a t éves k o r o m b a n libapásztor v o l t a m . Nyolvéves k o r o m b a n , a m i k o r befejeztem az iskolát, b i z o n y már kanásszá léptettek elő! Hát ez n e m most v o l t . H o g y m e n n y i bért k a p t a m , p o n t o s a n azt n e m t u d o m , de az év végén anyám, szegény, egy cájgruhát v e t t n e k e m keresetemből. Ez v o l t az első új ruhám, d e ezt sem énrám szabták. Tizenötéves k o r o m i g v o l t a m kanász és közben h a v o n t a legalább kétszer m e g v e r t az ispán. — M i n d i g engem hibáz t a t o t t , iha baj esett, v a g y a pestis e l v i t t e v a l a m e l y i k malacot. Egyszer aztán gulyás l e t t e m . Ez m e g i n t n a g y előléptetésnek számított. H e n r i k nagyságos űr személyesen i s l e l k e m r e kötötte: vigyázzak a marháikra, m i n t a szemem vilá gára! Hát én vigyáztam. N e m i s volit b a j sohasem. De egy jó szót n e m k a p t a m soha, s e m a nagyságos úrtól, sem az ispántól. Aztán m i k o r már legénykorba kerültem, hát béressé léptettek elő. Persze a k k o r se kerestem a g y o n m a g a m , e r r e ügyelt az ispán és a nagyságos úr i s . Éppen megbetegedett az anyám. N a g y láza v o l t és félrebeszélt. M e g rémülve szaladtam az urasági ispánhoz, de kocsit n e m k a p t a m tőle, hogy b e v i g y e m a faluba. K ö l l szántani, m o s t n a g y munkaidő v a n — m o n d o t t a az ispán. E g y fél óra múlva pedig láttam, a m i n t a nagyságos úr feleségének üres hintaját a legszebb pej csikók röpítették a f a l u f e l é . . . M e g i s h a l t anyám három hétre. Apámat még kétéves k o r o m b a n agyonrúgta egy felbőszült csődör. Árvaságo m o n nősüléssel segítettem. Családos e m b e r v o l t a m már, a m i k o r h a d b a v o n u l t a m . Feleségemet a gyerekékkel együtt i t t kitették a lakásból, úgy h o g y az uradalomból a f a l u b a k e l l e t t költözniök. A m i k o r hazajöttem, a szívem m a j d megrepedt, o l y a n nyomorúságban találtam családomat... — M e g i n t a Dunavölgyi tanyára kerültem. ifebb m i n t n e g y v e n esztendőt d o l g o z t a m már a nagyságos úr öregapjá nál és édesapjánál, d e két pár alsóruhámon, egy k o p o t t ünneplő és egy foltos hétköznapló ruhámon, v a l a m i n t a h a t g y e r e k e n m e g az asszonyon kívül az égvilágon s e m m i m sem v o l t még. A z öreg nagyságos úr földje pedig ez a l a t t ezer holdról kétezerötszáz h o l d r a n ö v e k e d e t t . . . A k k o r irattá szét a r e t y e rutyájának, a m i k o r Sándor király megcsinálta azt a »nesze s e m m i — f o g d m e g j ó l « agrárreformot. A h a r m i n c a s években történt, h o g y egyszer kijött egy munkás testvérem a faluból és azt m o n d t a , hogy segíteni a k a r a cselédségen, de azt csak úgy t u d j a elérni, ha a cselédek m a g u k i s segítenek m a g u k o n . — E g y csomó röpcédulát adott, hogy osztogassam szét a cselédség között. Én e l is végeztem ezt a munkát, vasárnap aztán jöttek a csendőrök. Behívattak a nagyságos úr apjának szobájába és rám kiabáltak. E n n e k a nagyságos úrnak az a p j a m o n d t a a k k o r a csendőröknek: — Ez a főpiszok, csak üssék az u r a k , ne sajnálják! P u s z t u l j o n e l a férge, ha m e g n e m m o n d j a , h o g y k i a d t a n e k i . . . — Hát én n e m p u s z t u l t a m el, m e r t csak két oldalbordámat törték össze, már p e d i g abból v a n j ó c s k á n . . . A legszomorúbb az v o l t , h o g y m e g i n t kikerültem az utcára. Hiába kértem a nagyságos u r a t , m e g a fiát, a k i m o s t i t t áll előttünk, v e g y e n e k vissza, hiszen öreg e m b e r v a g y o k már és vénsé g e m r e n e m t u d o k sehol m e g h ú z ó d n i . . . N e m segített ez sem. A f a l u b a n l a k t a m ezután és b i z o n y n e m a legrózsásabban é l t ü n k . . . Szerencse, hogy a g y e r e k e k dolgoztak már és így n e m k e l l e t t éhen p u s z t u l n o m , m e r t a D u n a völgyiek nagy jóságától a d d i g i s f e l k o p h a t o t t v o l n a az állunk. E k k o r g o n d o l t a m e l , hogy m i l y e n j ó is l e n n e nekünk e g y d a r a b k a 'kis f ö l d ! . . . Dehát a k k o r más nóta járta. Álmodni sem m e r t e m v o l n a arról, hogy egyszer i t t áll m a j d a nagyságos úr előttünk oszt ő recetál, n e m m i n k . . . m e r t fene nagy m e j j e v o l t n e k i is, m e g az egész retye-rutyájának. Hát e n n y i t a k a r t a m én m o n d a n i . N e m i s a n n y i r a a nagyságos úrról, m i n t magamról. A k i pedig azt állítja, h o g y a nagyságos úr csak egy szál szalmát is arrább t e t t életében, hát a n n a k i t t mindannydótok előtt m o n d o m : h a z u d i k ! . . . A z öreg Gulyás beszéde n a g y o n mély benyomást k e l t e t t a jelenlevők b e n . Ez a rövidke k i s életrajz n a g y o n sokat m o n d o t t . Gulyás István sorsában n a g y o n s o k a n a saját életükre i s m e r t e k , hiszen i l y e n v o l t a cseléd élete a földes u r a k idején. Kilátástalan, nehéz és megaláztatásokkal t e l i . Ezért könnyezett Bogár Jancsi is Meggyesi Ferkó m e l l e t t . Ezért h a l l g a t o t t k o m o r a n Király András bátyánk m e g az öreg Sebők Márton a hátsó sorokban. Együtt szolgál-
ták a V o j n i c s o k a t és emlékeznek még m i n d e n r e . Külpnösen Sebők Márton, a k i t az e g y i k araxósztrájk alkalmával r a k t a k e l a csendőrök, m e r t a cselé deket szervezte a m o z g a l o m segítésére. A csendőrök azonban összeterelték az u r a d a l o m cselédeit és a megfélemlített e m b e r e k közül kiemelték Sebők M á r tont, a többieket p e d i g szétzavarták. — Aztán A j t a töltötték k i (bosszúju k a t . . . De sokan, n a g y o n sokan v a n n a k i t t , a k i k e t m e g h u r c o l t a k , amiért szót emeltek az u r a k túlkapásai e l l e n . . . A z elmúlt félévszázad m e g m u t a t t a , hogy bármilyen r e z s i m v a g y határváltozás történt körülöttük, az ő életük m i n d i g ugyanaz m a r a d t . A m o n a r c h i a idején a kakastollasok, Sándor király ideje a l a t t m e g a zsandárok, H o r t h y u r a l m a a l a t t m e g i n t a k a k a s t o l l a s o k védték az u r a k a t a nincstelenektől. A z u r a k n e m válogattak az eszközökben, h a a szegények megfékezéséről v o l t szó. M o s t a z o n b a n i t t v a n , elérkezett az idő, hogy másképpen beszéljenek. Hiába erőlködik Dunavölgyi is, h o g y kimásszon a hínárból. Tudják jól a f a l u b a n , h o g y 'kicsoda m e g micsoda és n e m k e l l hogy v a l a k i beleszóljon a d o l g u k b a , m o s t a m a g u k módján számolnak l e vele. A törvény m o s t n e m az ezerholdasokat v é d i . . . Gulyás István szavai után csak még j o b b a n Dunavölgyi e l l e n f o r d u l t á h a n g u l a t . S d k a n felálltak a helyükről és úgy kiabáltak a megszeppent földes úr felé. Az* elnök h a n g j a azonban csendre i n t e t t e a felháborodott.» agrár érdekelteket. — K e d v e s munkástársak, azt hiszem m o s t már m i n d e n k i előtt világos Dunavölgyi munkátlan élete és magatartása a cselédek iránt is. Gulyás István felszólalása végképp leleplezte a mesterkedő és cselédnyúzó Dunavölgyit. Vádbeszéd v o l t ez a többi földesúr e l l e n is. Ebből i s l a t s a i k : ingadozásnak n i n c s helye! Felteszem hát a k é r d é s t . . . — E g y p i l l a n a t r a várjanak még — szakította m e g D u n a völgyi az elnök beszédét — t u d o m én m i r e m e g y a 'játék, k i a k a r n a k fosztani! Vegyék hát tudomásul a m i t m o n d o k és foglalják jegyzőkönyvbe — ezzel színpadiasan m e g f o r d u l t , széttárta k a r j a i t , szemét félig l e h u n y t a a t e t e t e t t elérzékenyülés hangján kiáltotta: — L e m o n d o k a földemről! önszántamból m o n d o k le, a nép j a v á r a . . . — Üjra a bíróság felé f o r d u l t : — Vegyék ezt jegyzőkönyvbe! A t e r e m b e n a csodálkozás és az elképedés m o r a j a f u t o t t végig. — H a l l o t t a d ? — f o r d u l t M e g g y e s i Ferkó Bogár Jancsihoz. — Már m e g i n t m e s t e r k e d i k vadamit a »nagyságos úr« . . . — E z t a farizeust! — Most, a m i k o r zsákutcába került, »önként« l e m o n d a f ö l d j é r ő l . . . — N a g y kucséber ez, de n e m i s csoda, az egész famíliája az v o l t . . . A járási küldött e m e l k e d e t t szólásra. Szemében a gyáva meghunyászkodók iránt érzett megvetés csillogott. Szava, m i n t a gépfegyver p a t t o g o t t az elcsendesült t e r e m b e n . — L e m o n d ! Hallottátok munkástársak, Dunavölgyi A r n o l d , munkás nyúzó és oselédbotoztató, a k i őseivel együtt egy évszázadon át szívta a kör nyékbeli zsellérek, napszámosok és k i s e m b e r e k vérét — l e m o n d a földjéről! N o ne! E n n y i r e ne nézze le a népet »nagyságos uram*,, ö n elfelejtette, h o g y Dózsa György óta m o s t először n e m kér a nép ezen a vidéken, h a n e m »vesz, ragad« . . . N e m lemondásról v a n szó munkástársak, h a n e m a nép igazság szolgáltatásáról. D u n a völgyi összeharácsolt ötszáz holdját b i r t o k b a veszi a f a l u népe, egyetértetek-e ezzel munkástestvérek? — Egyezünk! — dörögte ezer t o r o k . — A z utolsó barázdáig e l k e l l v e n n i tőle. Dolgozzon ő is, m i n t a többi ember, n e m esik l e az aranygyűrű n e k i sem, m e g a többi i l y e n n e k az ujjáról... — E b b e n a hazában ezentúl már csak a n n a k lesz becsülete, a k i becsü letes munkával k e r e s i k e n y e r é t . . .
* * *
D u n a völgyi A r n o l d ezen a n a p o n a szokottnál jóval korábban k e l t f e l , pedig már kukorékoltak a k a k a s o k az u r a d a l m i baromfitenyészetben a m i k o r lefeküdt. Vendégei v o l t a k az este. Néhány szomszédos földesúr, a k i k e t szán tén kisajátított az agrár és ©sernák Miklós, az u r a d a l o m ispánja. A z agrár n a g y o n lehangolta valamennyiüket, n e m tudták mitévők legyenek. Hiszen egy világ o m l o t t össze körülöttük. H o g y n y o m o t t h a n g u l a t u k o n és bánatukon 36 — H Í D
enyhítsenek, szinte egyszuszra akarták k i i n n i a kastély gazdag pincéjének maradék i t a l á t . . . Reggel k i l e n c óra tájban v a l a k i k o p o g t a t o t t az ajtón. Dunavölgyi éppen l e - f e l sétált a szobájában és e g y r e azon igyekezett, h o g y az italtól kábult agyában v a l a h o g y a n rendbeszedje gondolatait. Ez azonban az események i l y e n gyors f o r d u l a t a i b a n szinte l e h e t e t l e n n e k tűnt. Ü g y érezte magát,, m i n t a k i t letaglóztak. D e n e m i s csoda, hiszen vége a kényelmes, n y t i g o d t életnek. Pedig n a g y o n megszokta, h o g y n e m k e l l törődnie s e m m i v e l . A z ispán, a k i t egy kissé ügyefogyottnak t a r t o t t , m i n d i g elvégezte a gazdaság ügyes-bajos dolgait, irányítását. S ő értette módját, hogy miképpen t a r t s a m e g m a g a m e l l e t t az ispánt. Igaz, Csernák Miklósnak egy k i c s i t ragadós kezé v o l t és h o g y h a r minckét esztendő a l a t t h a r m i n c lánc földet szerzett, dehát e n n e k fejében o l y a n jövedelmet • préselt k i az u r a d a l o m számára a cselédek munkájából, h o g y a m e g b o l d o g u l t édesapja sorba v e t t e m e g a környék kisebb-nagyobb parcelláit. — A z első világháborúig ezerötszáz h o l d d a l gyarapították a b i r t o k o t , í g y igazán elnézhették az ispánnak is, h o g y egy k i c s i t összeszedje magát. Ezzel szemben m i n d i g számíthattak szolgálataira. Csernák Miklósnak köszön hették a z t is, h o g y 1933-ban Gulyás István személyében ártalmatlanná tették a cselédség bujtogatóját. í g y történt aztán, h o g y a földesúr i s közbenjárt az ispán ügyében, a m i k o r B a n a i Eszter, B a n a i Gergő tizenhét esztendős lánya gyermektartási p e r t (indítva feladta a bíróságon. Csak a földesúr tekintélye m e n t e t t e m e g Csernákot az özvegységtől i s , m e r t felesége, a m i k o r a dolog •kitudódott, o t t a k a r t a h a g y n i . Hát ennek a Csernáknak igazán v o l t miért hűségesen szolgálni u r á t . . . — I g e n , ez a patkány jól járt — gondolta D u n a völgyi — i t t az u r a d a l o m b a n harácsolta össze a földet, az én véremet szívta és m o s t e n g e m s e m m i z n e k k i , n e k i p e d i g meghagyták m i n d a h a r m i n c holdat, m e r t v a n n e k i egy marhaerős f i a , a M egyébkénit éppen o l y a n ügyefogyott m i n t az apja, és elvégzi a földön a m u n k á t . . . M o s t m e h e t e k hozzá napszámba, v a g y béresnek élcelődött saját magával. Dunavölgyi megrezzent az ismételt kopogtatásra. — Ez ő, az ispán — m o r m o g t a m a g a elé az 'ajtó felé haladva. Felesége, egy városi nagykereskedő elkényeztetett lánya, a kopogtatásra h i r t e l e n f e l e m e l k e d e t t a párnák közül. Kócos hajával és az álmatlanságtól beesett szemével igen furcsa képet nyújtott. — K i az, A r n o l d kérlek, k i háborgat? — suttogta r i a d t a n . — S e n k i . A z ispán, m i t törődsz vele — vágta oda szokatlanul durván a férj. A z asszony m e g l e p e t t e n nézett az urára. — A r n o l d , hát m i történt v e l e d kedves, hiszen máskor n e m szoktál így beszélni v e l e m . . . — Máskor? Máskor n e m , de m o s t m o s t a n v a n és n e m ^máskor! M i t a v a t k o z o l bele a dolgomba, n e m elég n e k e m a m a g a m baja, n e m látod, hogy megölnek a gondok? ^ K i s e m m i z t e k bennünket ezek az átkozottak, m o s t még te i s eszel, rágsz — kiáltotta f e l i n d u l v a D u n a völgyi. I d e g e i úgy táncoltak, m i n t h a ezer dróton rángatnák őket. Felesége sértődötten fúrta fejét a párnákba és hangosan felzokogott, Dunavölgyi t e h e t e t l e n m o z d u l a t o t t e t t kezeivel, m a j d m e g i n d u l t az ajtó felé. Kilépett az előszobába, betette m a g a mögött a hálószoba ajtaját, m a j d elfordí t o t t a a kallantyút a t e r r a s z r a nyíló előszoba ajtajáról. A z ajtóban egy kékre dagadt arcú, megtépázott ruhájú alak, Csernák Miklós, a Dunavölgyi u r a d a l o m rettegett ispánja állott.... Dunavölgyi megborzongott. — Szent isten Csernák, m i történt magával, hisz a felismerhetetlenségig össze v a n roncsolva . . . Csernák belépett a szobába és beleroskadt az egyik gyékényfotölybe. Idegesen rángatózó tenyerét a homlokára szorította és zihált kegyetlenül, m i n t az agyonhajszolt parádés ló. — D e beszéljen végre, m i történt? — lépett hozzá Dunavölgyi. Csernák eleinte csak szűkölt m i n t a v e r e m b e z u h a n t farkas, m a j d előre h a j o l t és dülledt kék aláfutásos szemeit D u n a völgyi re függesztve ordítani kezdett.
— Még maga kérdi? M a g a . . . M a g a rászedett, becsapott! M i n d i g becsa pott . . . Dunavölgyi m e g l e p e t t e n hátrált néhány lépést. — M i t beszél, Csernák? K e d v e s Csernák, m a g a m e g b o l o n d u l t ! A z ispán n a g y o t nyögve f e l u g r o t t . —Én b o l o n d u l t a m meg? H o g y m e r így beszélni velem? Miért b o l o n d u l t a m én meg, m i ? — néhányat lépett Dunavölgyi felé, az azonban rémülten hátrált a borzalmas külsejű ispán elől, de az e l k a p t a a pizsama gallérj át és visszarántotta. — Beszéljen, mért b o l o n d u l t a m én rneg, mi? Beszélj, m e r t beléd f o j t o m a szuszt... A szomszéd szobában ebben a p i l l a n a t b a n .éles sikoltás, m a j d egy zárkattanás hallatszott. Dunavölgyi felesége, lánynevén Szeghalmi Klára bezárta a hálószoba ajtaját és á fejére húzta a nehéz d u n y h á t . . . D u n a völgyi szemében is m e g c s i l l a n t a fekete félelem, de azért m e g e m b e r e l t e magát, e l k a p t a Cser nák karját és leszakította gallérjáról. — L e g y e n esze, Csernák bátyám, hiszen m a g a megőrült, hogy m e r . . . Hát ez a hála? Csernák még j o b b a n dühbe g u r u l t . — Hála, m i l y e n háláról beszél? Talán még én l e g y e k hálás, m e r t egy élet keserves munkájából rongyos h a r m i n c h o l d . földet v e t t e m , ezalatt pedig, az én Stesdálkodásom eredményeképpen ezerötszáz h o l d d a l g y a r a p o d o t t a Dunavölgyi b i r t o k ? M i n d e n t önök m i a t t t e t t e m , érti? M a g u k m i a t t gyűlöltek és gyűlölnek a cselédek még m a is. A m a g u k rendje m i a t t a d t a m k i a n n a k idején Gulyás Istvánt i s . . . M o s t m e g rászedett, hogy Kovács András bognár műhelyéből l o p j a m e l és r a k j a m kocsira az i n g y e n készített mezsgyekaró k a t . . . És m o s t i t t v a g y o k , látja? Meggyesi Ferkó m e g Bogár Jancsi a g y o n v e r t e k és miért? Ezt m o n d j a meg, miért? M e g i n t , csak magukért. M i n d e n t magukért k e l l elszenvednem. H o l n a p jönnek értem a rendőrök és becsuk n a k . . . Magukért, m i n d e n t csak magukért t e t t e m , a koszos h a r m i n c h o l d j u k k a l örökre m a g u k h o z l á n c o l t a k . . . Csernák megsemmisülve r o s k a d t bele a gyékényfotölybe. Fejét az asz t a l r a f e k t e t t e és h a n g t a l a n u l rázta a zokogás. D u n a völgyi halálsápadtan nézte, m a j d a faliszekrényből k i v e t t egy félig üres konyakosüveget, teleöntötte a poharat, odalépett Osernákhoz és felemelte fejét. — Igyék, Csernák bátyám és nyugodjék meg, meglátja ez jót tesz. A z utóbbi időben én is ezt teszem, csak iszom, iszom, amíg az i d e g e i m e l n e m zsibbadnak... A z ispán mohón k a p o t t a pohár után és egy hajtókára k i i t t a . Fejét újra az a s z t a l r a engedte és néhány másodperc múlva e l n y o m t a az á l o m . . . Dunavölgyi a szobaajtóhoz lépett és k o p o g t a t o t t . — K i az? Segítség, k i az, csak n e m a k a r i d e is b e j ö n n i . . . — s i k o l t o t t a belül az asszony. — Én v a g y o k kedves, csak n y i s d k i — szólalt m e g fakó hangon a férj. — A r n o l d , t e vagy, csakugyan te vagy? — Persze, h o g y én vagyok, k i v o l n a más. A z asszony megcsavarta a kulcsot és k i n y i t o t t a az ajtót. — A z t h i t t e m , h o g y a C s e r n á k . . . — suttogta az asszony megkönnyeb bülten, miután meglátta az asztalon horkoló ispánt. — Egészen megveszett a vén hülye — m o n d o t t a Dunavölgyi — Ügy látszik, n e m sikerült a mezsgyekaró lopás, p e d i g n a g y o n köpte a markát. N e k e m eszembe se j u t o t t v o l n a , ő javasolta, de az a sáskahad most egyszerre úgy vigyáz m i n d e n r e , m i n t a szemevilágára és úgylátszik alaposan h e l y b e n hagyták a t o l v a j t . . . — i n t e t t az ispán felé Dunavölgyi, m a j d az ablakhoz lépett. Felhúzta a rollót és kiríyitotta a h a t a l m a s ablakszárnyakat. A friss márciusi légáramlat gyorsan kicserélte a hálószoba fülledt levegőjét. A k a s tély m e l l e t t i p a r k fái már rügyeztek, a búza is vígan zöldült — éledezett a határ! D u n a völgyi e l g o n d o l k o d o t t . M e n n y i r e szerette ő ezt a földet, hiszen az apjától Örökölte. Igaz, hogy n e m dolgozott r a j t a , de azért ezer szál fűzte hozzá. Hiszen ha a föld n e m l e t t volna, talán az élete is másképpen a l a k u l n a most. Mérnök, v a g y orvos lehetett v o l n a és dolgozna most ő is, m i n t a n n y i a n
mások. De így jóformán szakképzettség és élettapasztalat nélkül kerül k i az utcára. M e r t n e m valószínű, hogy a kastélyban i s meghagyják. — Ezeknek a senkásháziiaknak m o s t n a g y o n megnőtt az étvágyuk. A z utóbbi időben szinte elkeserítették a becsületes gazdák életét? M i n d i g többet és többet követeltek, míg most az egészet csak úgy elveszik az embertől. Mát t e g y e n most? H o g y a n éljen, ezt s e n k i sem kérdi tőle. S e n k i sem a d elfogadható tanácsot De miért i s adnának és k i adna? A k i k az éjjel i t t itták részegre m a g u k a t nála, azok éppen o l y a n keserves sorsban v a n n a k , m i n t ő. A z ispán pedig n e m m e g bízható e m b e r többé. Ez képes lesz egyszer a g y o n v e r n i , m e r t csak J i a r m i n c h o l d a t t u d o t t szerezni nála. P e d i g í g y járt jól, m e r t különben még a z t is elvették v o l n a t ő l e . . . Aztán i t t v a n n a k a cselédek. Ezek is csúfosan cserben hagyták az agrártárgyaláson. M é g azok i s elpártoltak tőle, a k i k n e k pedig n a g y o n a j a v u k a t a k a r t a , n e m l e h e t bízni már a dobrovolyácokba sem. Aztán i t t v a n Gulyás I s t v á n . . . v a g y éppen Csepregi Balázs, a k i n e k a felesége f e l akasztotta magát 1932-ben, m e r t n y o l c gyermekének n e m t u d o t t m i t e n n i a d n i és eljött hozzá tanácsért. D e m i t tehetett ő? H a e n n e k a d o t t v o l n a v a l a m i t , a k k o r a többi i s követelődzött v o l n a , így hát a m i k o r az asszony a z t m o n d t a , h o g y felakasztja magát ha n e m k a p segítséget, hát csak ráhagyta — m i t t e h e t e k én, n a g y o n sajnálom. És az asszony tényleg felakasztotta magát, nyilván csak azért, hogy még halálával i s n e k i okozzon kellemetlenséget, m e r t a felzúdult cselédnépség egyre fenyegette a k a s t é l y t . . . Kénytelen v o l t néhány hónapra külföldre u t a z n i , h o g y kirázza agyából a k e l l e m e ^ n emlé k e k e t . . . Ezek az emlékek a z o n b a n most m i n d életre k e l n e k , kínozzák, m a r cangolják és rémületbe e j t i k a l e l k é t . . . A z a Gulyás is m i l y e n szemtelen v o l t o t t az agrártárgyaláson — verték v o l n a a g y o n a csendőrök! De a k k o r is én sajnáltam m e g , merít kétszeri eszméletlenség után azt m o n d t a m , h o g y ne bántsák, elég lesz n e k i egyelőre e n n y i i s . E n n e k azonban n e m v o l t elég, n e m jött m e g az esze. Hát így tegyen v a l a m i t az ember a koszosaiért... A h o g y Dunavölgyi ilyenformán elmélkedett az ablaknál, egyszerre hegyezni k e z d t e a fülét. A távolból m i n t h a muzsikaszó és ének hangzana. A t n u z s i k a és az ének e g y r e közelebbről zúgott, míg egyszerre csak a kastély m e l l e t t i p a r k végén, a bajsai úton feltűntek az első csoportok. A z emberse reg egyre közeledett a kastély felé. A z élen h a t a l m a s zászlókat v i t t e k . A fúvószenekar ^éztrombitáin -játékosan cikázott a ragyogó napsugár. A zászló szövetje ás o l y a n vakítóan ' p i r o s l o t t , h o g y D u n a völgyi szemei n e m birták e l n a g y csillogását. B e h a j t o t t a az a b l a k o t , félig leengedte a rollót és feleségével együtt a nyíláson át f i g y e l t e a közeledő tömeget. M o s t egyszerre a kastély felől i s kiabálás hallatszott. A következő p i l l a n a t b a n egy csapat g y e r e k és asszony tűnt f e l , a m i n t a m e n e t felé f u t n a k . . . A z u r a d a l o m béresei m e g h a t o t t a n köszöntötték a faluból jövő v o l t részaratókat, napszámosokat és egyéb nincsteleneket. Dunavölgyi a f o g a i t csikorgatta, a m i k o r béresei között meglátta S a r n y a i Ferkót és Nagypál A n t a l t , a k i k még tegnapelőtt i s váltig fogadták, h o g y ők n e m íratnak földet, m e r t m e g v a n n a k elégedve h e l y z e tükkel és n e m szeretnék, h a a nagyságos úr m e g h a r a g u d n a rájuk. És i t t van, m o s t ezek i s elpártoltak tőle — képmutató f é r g e k ! . . . — sziszegte Dunavölgyi az a b l a k mögül. A z agrárérdekeltek földfoglaló menetének első soraiban Dunavölgyi felismerte Gulyás Istvánt, M e g g y e s i Ferkót, Bogár J a n c s i t és Fazekas Bónit az újságárust, a k i szintén k a p o t t földet. I t t v o l t aztán az öreg Király András is, a félévszázados cselédember és m i n t a többiek, ő is jókora mezsgyekarót szorongatott a hóna a l a t t . K o m o l y , de megelégedett arckifejezéssel rúgta a p o r t a többiek között. Dunavölgyinek m o s t n a g y o n élénken dolgozott az emlékezete, szinte névről i s m e r t e v a l a m e n n y i t , pedig azelőtt n e m i g e n törő dött velük. Különösen Meggyesi Ferkó a l a k j a rajzolódott k i élesen szeme előtt. Ez a m a r k o s , fiatal napszámos szállt szembe v e l e o t t a piactéren az agrártárgyalás előtt és ő v o l t a leghangosabb, a m i k o r a járási kiküldött és az agrárbíróság elnöke ellene hangolták a gyűlést. — Kerülne csak egyszer a k e z e m közé, — rázta m e g az öklét a rácsok mögül. A z új honfoglalásra induló agrárérdekeltek azonban n e m látták D u n a völgyit az ablak^mögött, de n e m i s törődtek vele. M i t árthat n e k i k a r e t t e gett földesúr ezután? S e m m i t . Meggyesi Ferkó és a m e l l e t t e haladó társai a hónuk a l a t t mezsgyekarókat szorongatva, d i a d a l m a s a n néztek a kastélyra,
az úri dölyf és a hatalmaskodó földesurak kizsákmányoló várára, a m e l y e t m o s t b i r t o k b a vesz a proletárság. E b b e az épületbe azelőtt csak a kiválasz t o t t a k léphettek be, m o s t azonban, h a kedvük támad, senkitől sem k e l l engedélyt kérődök e r r e , n y u g o d t a n léphetik át a isaját házuk küszöbét. A m i k o r a h a t a l m a s épület mellé értek, M e g g y e s i o d a f o r d u l t Bogár Jancsihoz. — Jancsi, pajtásom! Kételkedsz-e még? J a n c s i e g y p i l l a n a t r a a b b a h a g y t a az éneklést és vidáman kiáltotta Ferkó felé: — Eldőlt a n a g y pör, Ferkó! A föld a miénk és én már azon g o n d o l k o d o m m i lesz azután, ha levertük ezeket a k a r ó k a t ? . . . Ferkó e l k o m o l y o d o t t . Lassan hátranézett. Mögötte hosszú s o r o k b a n k í gyózott a földfoglalók diadalmas, dalos serege. Szívét v a l a m i e d d i g i s m e r e t l e n érzés remegtette m e g . M i n d e n idegszála mozgásba jött és egész testét jóleső érzés járta át. Bizakodó h a n g o n kiáltotta. — N e félj, testvér, higgyél a m a g a d és a fajtád erejében! Történjen bármi, az út csak előre m u t a t és nekünk lesz bátorságunk végigmenni ezen az ú t o n . . . A győzelmes proletársereg büszkén h a l a d t előre a kastély molett, abba az irányba, a h o l a földesurak és nagygazdák kisajátított földjei várták az új gazdákat, a k i k s o k k a l j o b b a n szeretik m a j d , a k i k m a g u k művelik, gondozzák a zsíros, b a r n a t a l a j t . A kastély a b l a k a i újra megrezdültek és most már végleg l e f u t o t t a k a rolló zöld fogai. Dunavölgyi idegei n e m bír ták továibb. K a r j a i aláhullottak az ablakról, átfogta felesége vállát és remegő térdekkel, sápadtan az ágy széléig tántorgott. Ü g y dőlt bele az ágyba, m i n t e g y d a r a b f a . Fejét belefúrta a csipkés vánkosokba, füleit bedugta és száraz t o r o k k a l hörögte: — V é g e . . . v é g e v a n a szép v i l á g n a k ! . . . Szeghalmi Klára t e h e t e t l e n szipogása és az előszoba asztalára boruló ispán m é l y horkolása összefolyt a földfoglalók dalától menekülő földesúr multatsirató, reménytelen z o k o g á s á v a l . . .
OSZKÁR
DAVICSO:
Szerbia Ártatlan annyi rút halál után, emeld föl szemeid. E r e s z k e d j le a hegyek hajlatán, borzold a mezők hullámos tereit. Te meztélábas, pőre Szerbia, az árkok mellett menj el, s nézd a véres iskolapadot, lépj át a sír fölött, melynek nem szabad sírnia, lépj át romon és tiszkön, épphogy gúlábarakott fegyverek közt, és ólmos szempillákkal nézd a földet a Drina s P e k a közt, ereszkedj rája, ki a k k o r halsz csak, mikor az örök vágy hal, kinek minden falu a lelkét felkínálja, emberek Szerbiája. Mindenki Szerbiája, te ismersz szükséges vért s hiába kiontottat. Fekete hegyek fátyólából legszebb mosolyú arcod miért bontottad, míg ring a soha ily-széles búzatábla V a g y már nem vádol kidőlt fa gyökere gyanánt burjánzó fájdalom? S Rtany alatt reggel a lapos túloldalon tévedt golyókat egyenként mért szedegettél H o g y harkály csőrt ne törjön, élét ne vessze fejsze? A gondtalan nyájjal mért futkároztál elfelejtkezve a halottakat számontartó völgyszegélyeken? Ö, Szerbia szülőm, Szerbia életem, áldott az elveszett vér. 0
9
Áldott az elveszett vér, Szerbiám, újra szép és a szemekben kedves. De éjjel, a pásztortüzek mellett, mit vársz, m i t sejtesz*
Vájjon a reggelt, mely dallal töri át a leveleket és csobog a véget nem érő munkanapoktól az égboltig, hol az éj szitál csillag-zabot, míg a hold zöldes ajka fal és nevet, Szerbia, ős dalod szól. De, ősi dal, miért van, hogy munkás nap alatt Szerbia sötét, mint napraforgón az árnyak, mikor k a c a j elé szalad? Vájjon a szabadság-szárnyak magából kirepítették, Szerbiát, mely gerendáz nagy vörös házakat, s nem akar lepihenni s aludni nem tud immár? V a g y megint túlzott Szerbia, a tegnapi,helyett új, mikor — több sápadtság az innál — virrasztás-gyengítetten indul, ingyen, izomfeszítve, meszet olt, eleven köveket tép, míg remeg gyönge lába s a lelke is kalimpál? O , Szerbia, vájjon szépség-mámorba estél, s magával ragadott az ember és a nap? De te az vagy, mi voltál a k k o r is, mielőtt megszülettél. D e te ami nem voltál, máról-holnapra vagy, Szerbia, vérnél erősebb, munkás testvériség, Szerbia, álomban rakott valóságos holnap, k i tervezni nem fáradsz, ha fapalló a tét, vagy betonhidat építsz, se h a : Lassabban — szólnak — dacoló Szerbia! Ö, mikor villan belém. Szerbia, lóhere négy levelén, keskenyebben a napsugárnál ö Szerbia, puskagolyó, mit őriz málnabokor, s erdei eper, vájjon mikor villan a szépség belém? O Szerbia, fehér őz, táncoló. a szakadékon át, a hegyek varas vállán, hat század széles árok túlsó partjára, mikor villan belém? 5
Ö Szerbia, hajdú búbánat, dacoló Szerbia, egyszer majd könnyű lesz, s csupa testvérek lesznek, de ma, míg boldogságunk ily kegyetlenül edznek, járjon a szabadság rajtad, mint egyszerű emberfia, Szerbia, úttalan föld. De mikor villan mindenkibe? O Szerbia, úttalan föld, a szabadságot nem tartja vissza kő és tövis és venyige, Szerbia, puskapor-tölt, szivedből ömlik-e a szabadság, mint kéményből füst, álomfonó lány, mint komp, meginduló, 'Szerbia, fehér folyó, felhők még fehérebb folyóján. Látod-e Szerbia, kalapácsodra dőlve, hogy álmaid magaskohóiból kinőve, parasztok ősi földjén, vasat-érlel a jó nyár? De melletted senki sincs. Változás-hajtott való, ki törli le a mosolyodról a könnyet s verítéket, mikor minden kezet áthevült munka éget, és önti ezt a földet, mely mint a tenger, mélyen mormoló, és tájat széppé formál, Szerbia, ládd-é Mindegy, örömmel csipkés, friss, harmatos dal! Mindegy, ifjúság-illat, borítva örök tavasszal, Szerbia, amit harcoltál, tiéd s a szabadságé! p
Mindegy, Szerbia, te nagy, nagy, bár olyan kicsiny, ó, Szerbia, magadnál nagyobb, keményebb hegyeidnél. Mindegy, Szerbia, határ-hagyott, szegélytelen, akár az élet, mely sose múlik. Mindegy, kínban is szeretjük a kacajt, melyre te tanítsz, s az örömet szeretjük véled, mint ahogy szeretünk asszonyt, ó, Szerbia, rózsás, mint pír a leányarcon. És csókolom a melled — két ringó, drága hullám, a j k a m illatuk körül-körülcsapomgja. Gondolsz a g y e r m e k k o r r a Én azt akarom* hullj rám, és szájamnak legyen a te könnyed a szomja, 3
hogy szívjon jól magába, ó, Szerbia, lelkem csodás virága. Ö föld, és nő — te gerle, ó, százszínű ereszték, ha tarka bőröd selyme, a csókom rajta festék, Szerbia, te kicsiny. O , szerbia, te nagy, nyelvem egyetlen szerelmes dala vagy. Akár a világ, egy és mindig külön, az élet vidám képe s fájdalmak feledése, egyetlen, maradó nagy szerelmem, mint az ég méltóságos örökkévalósága, melyen éles sugárral szánt a nap halk, zöld hullámokat. De Szerbia, figyelő fülekben víg morajlás, de Szerbia, szabadság röptében fogcsikorgás, lágy hajnali hang, galambpehelyt ziláló, merész, mint k a r , halállal is birokra szálló, de, Szerbia, dacos szerelmem, és dacosabb a dalban, mondd, hol lehet a földön dalolni szabadabban? Mondd meg, mi vész, hogy kisebb né legyen a nyíló igazságnál, ezen a nyaktörő ösvényen, hol mindig csaták folynak, ó, Szerbia, csata, szabadság, holnap és mindig öröm? Mondd, Szerbia, mell, szegülve durva vasnak, megsebeztek-e, mondd, Szerbia, kicsiny s mégis olyan nagy, mindenki éneke? Fordította: Ács Károly
B. SZABÓ
GYÖRGY:
Petőfi elbeszélő költészetének néhány alapvető sajátságáról* Petőfi Sándor elbeszélő költészete n e m választható el élesen és mereven lírai munkásságától; epikájának t a r t a l m i és f o r m a i saját ságaiban egyaránt o t t találjuk a lírájában már erőteljesen kifejezésre j u t o t t népi és d e m o k r a t i k u s szemléletét: a tárgy egyszerűségét és eredetiségét, a realisztikus ábrázolásmódot, a formának és a n y e l v nek népiességét. Elbeszélő költészetében megnyilatkozó jellemvonások vizsgá latáthoz közeledve, m e g k e l l állapítanunk a a o k a t az új, k o r a felfogá sától merőben eltérő tárgyi, t a r t a l m i és f o r m a i követelményeket, m e l y e k e t első ízben ő v e t e t t f e l és m e l y e k — az új társadalmi ható erők feltűnése és'erősödése következményeként — megváltoztatták a r e f o r m k o r i r o d a l m i tudatát, felfogását és értékelését az elbeszélő költészet sajátságairól és helyéről a költői műfajok között. Petőfi döntően kijelölte a m a g y a r elbeszélő költészet fejlődési útját, ismér vét és perspektíváit. A r e f o r m k o r kritikájában hosszú i d e i g és meddőén v i t a t o t t nemzeti-eposz kérdését n e m a k r i t i k u s o k döntötték el, hanem a de m o k r a t i k u s erők tudatosítói az i r o d a l o m b a n , elsősorban Petőfi. Néhány évvel Petőfi< J á n o s vitéze előtt a hegeliánus Erdélyi János még j o g g a l írhatta, Vörömarty összes műveit bírálva, h o g y Vörösmarty epikája csupán kezdetleges kísérletezésnek minő síthető, m a j d : „Tudom én azt, h o g y eposzban egy nemzet sem m u t a t s o k írót s én n e m is ezt követelem; hanem azt állítván, h o g y a n e m z e t i eposz a m a g y a r i r o d a l o m b a n m i n d e d d i g sincs megírva, ne ringassuk m a g u n k a t ama édes g o n d o l a t b a , m i n t h a már e d d i g i g e n s o k a t tet tünk v o l n a ez ügyben s o t t állnánk, h o l ez mondhatnék: Ne tovább". Petőfi kettévágta a nemzeti-eposz problémájának gordiusi csomóját a J á n o s v i t é z-zel — bebizonyítva, h o g y n e m az eposz l e t t korszerűtlen, hanem az „eposz f o g a l m a változott m e g " . Innen már csak egy lépés választ el bennünket A r a n y n a g y jelentőségű művének, a T o l d i - n a k a megfogamzásától. A nép öntudatra ébredését fejezi k i Petőfi epikája; n e m vélet lenül beszélünk a J á n o s v i t é z esetében a „naivitásnak" arról * Előszó Petőfi elbeszélő költeményeinek sajtó alatt lévő kiadásához.
a formájáról, mely az „öntudatra ébredő dulásának természetességé"-ből következik.
népi tömegek
felszaba
1. Petőfi első önálló eredeti műveként szatirikus elbeszélő köl teményét, a H e l y s é g k a l a p á c s á t jelentette m e g , 1844 őszén. E művének fogadtatásáról, v a l a m i n t a d d i g m e g j e l e n t e t e t t lírai költeményeinek és költői egyéniségének értékeléséről rendkívül j e l lemző s o r o k a t találunk a k o r a b e l i kritikában, c i k k e k b e n , elmefuttatásokban. V a l a m e n n y i sajtóorgánum kiváló a l k a l o m n a k t a r t j a első m e g j e l e n t e t e t t művét arra, h o g y „elverje r a j t a a p o r t " , noha e g y i k k r i t i k u s a sem ismeri fel művének a hőskölteményt — p a r o d i záló jellegét. N e m is a műve fontos, hanem a költő személye. A támadások kivétel nélkül Petőfi személye, írói magatartása és lír,ai tevékenysége ellen irányulnak. Lírája — vörösposztót j e l e n t az uralkodó i r o d a l m i ízlés és i r o d a l m i közvélemény előtt. N e m vélet lenül. A népdal közvetlenségét, az előadás egyszerűségét és a tárgy hétköznapiságát kifejező Petőfi versek — t u d a t o s szakítást j e l e n t e nek azzal a felfogással, mely szerint a „ k ö l t ő vállán palástot, talpa alatt szószéket érezzen, ha megszólal" és „csak a k k o r k e l j e n dalra, ha isteni révület környékezi". A H o n d e r ű szerkesztője (Petrichevich Horvát Lázár) még ezekkel a szavakkal f o r d u l a „honleányok h o z " folyóiratát ajánlva: „Ápoljátok tündéries íróasztalotok, örökzöld repkómyei k ö zött s ha kedves lesz a bimbó, engedjétek báj virággá f a k a d o z n i g y ö nyörű szemeitek édes sugarában s honszerelmes lehelletetek drága kéjlegében". A „választékosan f i n o m lelkület" és az arisztokratikusán ün nepélyes és kimért „éteri ízlés" korában Petőfi költészete „útszéli", „pórias" és „durva" költészet — költői magatartását „betyárizmus"-nak nevezni p e d i g valóságos erény. A f o r r a d a l m i elem Petőfi költészetében már m e g v a n „mielőtt még f o r r a d a l m i versei e l h a n g z o t t a k v o l n a . " K r i t i k u s a i n a k megjegyzései valóságos fényt v e t n e k k o r a i r o d a l m i ízlésére és a r r a az elfogultságra, mely vele szemben m e g nyilatkozik. Nádaskay bírálva a H e l y s é g k a l a p á c s á t , megjegyzi, h o g y Petőfi a nemesebb értelemben v e t t népköltészetből a „pórias verselés alant régióiba k e z d mindinkább alásűlyedezni"; Császár Ferenc szerint ez a műve: „különös zagyvaléka a legaljasabb pórias ságoknak és néhol a legtisztább, legszebb költői képeknek." A j e l lemtelen és nagyképű Zerffy, két évvel a költemény megjelenése után, ezeket állapítja m e g : „Verekedés köizben káromkodnak — s ez az egész. E verekedések leírásai nem történnek gúnyélű m o s o l y l y a l , hanem az aljasság gúnykaczajával, mely az emberiség elfajultságán még gyönyörködni látszik. A költő, k i i r a t a i b a n miként v i g y o r g ó F a u n jelen m e g előttünk, n e m igényelheti részvétünket." Szemere Miklós p e d i g gúnyverset ír a H e l y s é g k a l a p á c s á r ó l és i t t Petőfit beszéltetve ezeket m o n d j a :
»Tudd msg! tálamból jött világra A Helység kalapácsa is Édesdeden röhögnek rajta, Ha hallják: Jankó és Maris.* f
P e d i g Szemere, a m i n t kitűnik e g y i k későbbi leveléből, n e m is olvasta a költeményt és gúnyversét Vörösmarty véleménye alapján írta, a k i „nagyon rossznak" t a r t o t t a Petőfi e művét. Felesleges újra k i e m e l n i i t t azt a tényt, h o g y a költő ellen intézett támadások elsősorban a költő személye, magatartása és lírája ellen irányulnak. Kétségtelen, h o g y a k r i t i k u s o k nem egyszerű hangváltást lát n a k Petőfi lírájában, h a n e m jóval többet; Petőfi lírája személyes líra— tehát érzelmet, személyi élményt fejez k i (előtte csupán Cso konainál találunk, kezdetleges formában, hasonló h a n g n e m e t ) , míg Petőfi kifejezésmódja — a sablonos, p a t e t i k u s , e l v o n t és élettelen költői műnyelvet megkerülve — az élet nyelvét, az élménysizerűt és a természetes valóságot érzékelteti. M i n d e z a régi társadalmi viszonyokból kifejlődött t u d a t minő ségi meghaladását j e l e n t i , kifejezve a d e m o k r a t i k u s tendenciákat, m e l y e k ledöntik az i r o d a l o m szűk korlátait és az i r o d a l m i fejlődést erőszakkal szabálycKzó tényezőket mellőzve, m a j d a z o k k a l szembe f o r d u l v a — a nép bevonulását s i e t t e t i k az i r o d a l o m b a és — magátólértetődően — a p o l i t i k a i életbe is. N e m pusztán esztétikai jelenségről v a n szó, — a kérdést n e m szabad leegyszerűsítenünlt— hanem jóval többről: elsősorban a tár sadalmi fejlődés irányinak tudatosodásáról, mely Petőfi költészeté b e n tűnik f e l a m a g a teljességében, ez p e d i g : a nép és a nemzet a z o nosítása. A kortársak közül csupán Eötvös j u t o t t el Petőfi jelentősé gének és nagyságának felismeréséig, megállapítva: „Petőfi kitünőleg m a g y a r , legkisebb műve a nemzetiség bélyegét h o r d j a magán, — s ez az o k , miért nemcsak, m i n t s o k köl tőinknél, szavai, de az érzés is m i n d e n m a g y a r által meg értetik, m e l y e t dalaiban kifejez. (Kiemelés tőlem — B . Sz. G y . ) . . . „ P e t ő f i a szó legszorosabb értelmében m a g y a r költő, — s ez az, m i v a l a m i n t a nagy hatásnak, mellyet müvei g y a k o r o l t a k , magyará z a t u l szolgál: úgy egyszersmind i r o d a l m i érdemeinek legfőbbikét képezi/ j
4
2. Petőfi tisztán látja költészetének értékét, f e l i s m e r i a támadá s o k élét és elvi síkon védi m e g álláspontját. A válasz, mely sajtó alatt levő összes költeményei kiadása előszavaként készült 1847 január első napjáig csupán kéziratban m a r a d t . I t t írja a következőket: „Irodalmunkban a k r i t i k a s a közönség véleménye egymástól a n n y i r a különböző tán még egy írórul sem v o l t , m i n t rólam. A közönség n a g y része határozottan m e l l e t t e m , a k r i t i k u s o k n a g y része határozottan ellenem van. Máskor is, ma is hosszan fontolgattam: m e l y i k n e k v a n már igaza? s máskor is, m a is abban állapodtam m e g ,
h o g y a közönségnek. A közönség — az olvasót értem, n e m a színhá z i t , a nézőt, mely kettő közt n a g y a különbség — m o n d o m : az olvasó közönség félreismerhet, mellőzhet v a l a k i t egy és más o k n a k követ keztében, de a k i t f i g y e l e m r e méltat, a k i t megfcedvd, a z sEt, I s nem egyenlő mértékben is, d e m i n d i g ' m e g é r d e m l i . . . hacsak az egész k o r n e m egészen f e n t e ízlésű; m i t a mostaniról kétség kívül n e m tehette föl." M a j d alább, válaszolva támadóinak igaztalan vádjaira:, ezeket mondja: „ A m i költeményeimben az aljasságot i l l e t i , ez ellen ünnepé lyes óvást teázek. Ez alávaló rágalom. Bátran k i m e r e m l e l k i i s m e r e t e m Ítélőszéke előtt m o n d a n i : h o g y nálam nemesebb gondolkozású és érzésű e m b e r t n e m ismerek, s én m i n d i g úgy írtam és írok, a m i n t g o n d o l k o d t a m és éreztem. M i n d i g fájt e vád, m e r t ennek éreztem l e g j o b b a n méltánytalan voltát. H a néhol egyes kifejezésekre s a tárgyra nézve szabadabb v a g y o k másoknál, ez o n n a n v a n , m e r t én szerintem a költéslzet n e m nagyúri szalon, hová csak fölpiperézve, fényes csizmákban járnak, hanem szentegyház, melybe b o c s k o r b a , sőt mezítláb is beléphetni." Ennél világosabban és egyszerűbben csak e g y i k A r a n y János hoz írt levelében f o g a l m a z t a m e g esztétikai elveit: „ A m i igaz, az természetes, a m i természetes, az j ó és sze r i n t e m szép is. Ez az én aestheticám:" Petőfi egész költői munkássága esztétikai elveit és szempont j a i t bizonyítja; műveiből kiáradó közvetlenség, természetesség, egy szerűség — ellentmondások nélküli egyéniségének természetes, e r ő szakoltságnélküli megnyilatkozása. A közvetlenség nála n e m naiv ságot j e l e n t , -hanem jóval többet: a forradalmár öntudatosságát. Értékelésénél nem szabad megfeledkeznünk arról, h o g y Pető f i t az a k r i t i k a f o g a d t a ellenségesen, idegenkedve és értekelte felüle tesen és igaztalanul, m e l y képtelen v o l t szakítani a már m e g h a l a d o t t k r i t i k a i és esztétikai s z e m p o n t o k k a l és amely ítéletének csalhatatlanságát a külföldi kritikákból átvett s a b l o n o k alkalmazása alapján t a r t o t t a megfeilebezhetetlennek. Eötvös írja,-a már idézett cikkében: „Petőfi népszerű a közönségnél, m e r t m a g y a r ; nem. népszerű k r i t i k u s a i n k n a g y o b b része előtt, m e r t kritikáink e d d i g m i n d e n művet egészen idegen szempontból s szabályok szerint ítél m e g , m i b e n egyszersmind azon csekély hatásnak, mellyet kritikánk e d d i g i r o d a l m u n k b a n g y a k o r o l t , okát találjuk f e l . " . . . „Váljon n e m jött e el az ideje, h o g y kritikánk is kissé önállóbb felfogásra emelkedjék, h o g y átlássa, miként a T i e c k és Schlegelék theóriái i r o d a l m u n k való ban eredeti műveinek megbírálására n e m egészen illenek." A költő népslzerűsége egyre n a g y o b b . V e r s e k e t írnak hozzá, idézik i r o d a l m i művekben, országgyűlési szónoklatokban. A márciusi n a p o k b a n alakja legendássá lesz. A z o n b a n aligha felesleges megemlíteni azt is, h o g y a szeptem b e r i n a p o k b a n , e g y k o r i szerkesztője, a költő népszerűségét a maga számára jellemtelenűl és busásan kamatoztató Vahót I m r e — így pirongatja a N e m z e t ő r-ben:
„Irtte m o s t n y a k u n k o n a háború s r o p p a n t k a r d o d , mellyel a márcziúsi n a p o k b a n a n n y i t csörömpöltél, mégis hüvelyében rozs dásodik.'A F i g y e l m e z ő p e d i g ezeket írja a szabadságharcosok ról, köztük Petőfiről: „Ezek összesen előbb-utóbb hurokra kerülnek s ez oknál f o g v a fölösleges w l n a most többet felhozni róluk. Petőfi névszerinti czikörnyás s z a v a k k a l magasztalta az e g e k i g Martinovicsék mártíromságát, k i 1795-ben a b u d a i genéral-téren kivégeztetett pallos által s k i n e k ő czimboráival együtt emléket kivánt e m e l t e t n i . Vigyázzon, n e h o g y talán épen azon emlék díszítse a jeles költő sírját is." Emlékeztessünk-e az 1848^as választásokra és Petőfi követjelöltségére? V a g y a szabadszállásiak magatartására? De idéznünk k e l l a költő j;ellemét és egész e m b e r i magatartá sát o l y kifejező s o r o k a t , m e l y e k e t Bacsó Jánoshoz írt: „ M a történt, h o g y engem a g y o n a k a r t v e r n i a m a g y a r nép, ma június 15-ikén... m a három hónapja^ h o g y mártius l a d i k é v o l t , midőn első valék azok között, k i k a m a g y a r nép:szabadságáért szót emeltek, síkra szálltak! De én azért nem a népet kárhoztatom, hanem ámítóit, félrevezetőit, k i k e t e g y k o r törvény és isten egyaránt megl a k o l t a t . . . a nép előttem szent, a n n y i v a l inkább szentebb, m e r t gyön ge,' m i n t a'z asszony s m i n t a g y e r m e k . —-Dicsértessék a nép neve most és mindörökké." Művészi tevékenysége és femberi magatartása között nincs sem ellentmondás, sem törés. Forradalmár költő. 3. Petőfi e p i k a i műveit 1844 augusztusa és 1848 júliusa között írta; a túlsó határt a H e l y s é g k a l a p á c s a , az innensőt A z apostol jelenti. Elbeszélő költeményeinek tárgyát nem a p i l l a n a t n y i h a n g u lat v a g y költői szeszély határozza m e g . Munkásságát a m a g a teljes ségében áttekintve a költői tudatosság megnyilatkozásának és a költő követkefzetességének n y o m a i t találjuk. Ez alatt korántsem vala m i élőre meghatározott rendszert és pedánsan végrehajtott p r o g ramszerüséget értünk. M i n t lírikusra — a költői élmény, a közvetlenül átélt valóság hat a legtermékenyebben, ezekre reagál a költő legérzékenyebben. Elbeszélő költészetében — a t a r t a l m i élem a l e g f o n t o s a b b tényező. A tárgy, a t e m a t i k a , a mese csupán k e r e t e t jelent, mely a t a r t a l o m kifejtését biztosítja, széles mozgási t e r e t engedve a költői egyénjség számára. Elbeszélő költészetének f o r m a i sajátságait sem az esetle gesség irányítja; elég futólag áttekintenünk * e l b e s z é l j költeményei n e k f o r m a i elemeit: a kompozíciót, a verselés sajátságait, technikáját mely a t a r t a l o m h o z hozzáidomulva szervesen a mű egészéhez tar t o z i k ! ) , a nyelvezetét, h o g y meggyőződhessünk elbeszélőművészeté nek szilárd egységéről. A Helység k a l a p á c s a — szatirikus eposz és méltó
társa C s o k o n a i Béka-egér harcá-nak és Fazekas Mihály L u d a s M a t y i - j á n a k . Mindhárom eposz a m a g y a r társadalmi élet icideségeit tárja elénk szatirikus-humoros formában. M í g azonban Csokonainál a mulattatás igénye, a pajkos h a n g és a csúfondáros szemlélet a vers paródia jellegét és különösen a hafcai viszonyok remek rajzának hitelességét teszi kétségessé, a d d i g Fazekas műve félreérthetetlenül döbbenti rá olvasóját a -hazai állapotokra, a jobbágyság embertelen sorsára, kiszolgáltatottságára és a földesúri önkény hatalmaskodására. Általa szólal m e g először inodalmunkbarí a népbarát és d e m o k r a t i k u s író hangja. S végül Petőfi „hősköltemé nye'', a H e l y s é g kalapácsa — a társadalmi fejlődés egy későbbi korát tükrözi vissza és az i r o d a l m i élet kinövéseit gúnyolja* Petőfi műve nyílt hadüzenet v o l t a „nagy pipájú és kevés dohányú" siserahad, a 40-es évek nagyszámú és tehetségtelen eposz-költői ellen. A r e f o r m k o r epikája — Vörösmarty e p i k a i munkásságát sem kivéve — alapjában a nemesség epikája v o l t . Kétségtelen, h o g y a nemzetté-válás folyamatát segíti elő a költészet, de célja elsősorban a nemesség öntudatra ébresztése v o l t . Vörösmarty Z a l á n futásá-nak sikere az epikus költemények aránytalan és g y o r s felduzza dását eredményezi. A silány és kétes értékű alkotások tovább variál ják Vörösmarty epikájának külsőségeit és az e p i k a i művek az „elő kelő általánosságok" unalmas gyűjteményévé alacsonyulnak. Istenek unalmas tanácskozásáról, élettelen hősök p a t e t i k u s és értelmetlen monologizálásáról, a hősök öltözékének és a bajvívó-tér csatautáni képének végnélküli leírásáról szólnak ezek a hősköltemények. A z e p i k a i előadás konvencionálissá, modorossá Jett. E n n e k az epikus modorosságnak a kipellengérezése vezeti Petőfit a H e l y s é g k a 1 a jp á c s á-nak megírására. Az első k r i t i k u s , a k i megértette a költő célját T o l d y Ferenc v o l t . Szerinte: „ A z érdek n e m a tárgyban, hanem a formában v a n ; az iró nia játsza i t t szerepét s m i n t hisszük n e m szerencse nélkül: az affectált pathos c o n t r a s t b a n a kisszerű tárgygyal." Művének tehát alapvető tulajdonságát, a paródia-jelleget nem látják m e g és nem i s m e r i k fel többi bírálói. A felháborodás hangján t i l t a k o z n a k , h o g y „a hősköltemény nevezetét i l y mesefajra b i t o r l a r i i , több m i n t képtelenség", h o g y aljasság „ e g y csapszéli verekedést hősi t e t t n e k czímezhetni" stb. V a n o l y a n , a k i előrtf sajnálja a jámbor olvasót, a k i m a j d könyvkereskedőjétől hőskölteményt kér és Petőfi művét nyomják a kezébe. A tárgy szegénysége és a nagyhangú előadás — a f o r m a és a t a r t a l o m közötti ellentmondás szándékos kiélezése és ezzel a korában uralkodó e p i k a i elemek nevetségessé tétele — ez képezi Petőfi paró diájának legfontosabb tényezőjét. A z eposz hősei: Fejenagy, Bagarja u r a m , a „szemérmetes" Erzsók asszony és annak bájaiért lelkesedő „lágyszívű" kántor, a „fondor lelkületű' egyházfi, Harangláb és végül vitéz Csepű Palkó, a „tiszteletes két p e j csikajának jiókedvű abrakolója" — m e g a n n y i kiválóan m e g f i g y e l t reális alak. Meséje egy nevettető falusi szerelmi história és egy k o c s m a i verekedés e l e i é i ' 4
hol tevődik össze és e g y i k sincs a rabelais-i vaskosság és a harsány kacagásra ingerlő h u m o r híján. A H e 1 y s é g k a l a p á c s á-nak formája képezi a paródia eszközének hathatós, f e g y v e r é t . Petőfi kiválóan i s m e r i e harcieszköz tulajdonságait és az előre k i s i m í t o t t i i i c helyet sohasem véti el. Olvassuk eí a , J i ő s k ö J t e m é n y bevezető énekei:-- az invoeaíu>L vagy figyeljük m e g m i l v e n sy.; > púél-;(>s :korÍJiinén.yesse£ge! bcsxéb el ...hogyan oszlóit e! a b o n V ' hő<éih-k ./i-omor o r r a h.egv'rr.őj^ mit: Ilon e s?'ót / e - k i : ,.Ai-.gv'in! é-. H m lor-onvbó'i y- j|ó lo.. ro>y ked£s lenére. {• k ' é i pk e> ' bá iáinak '{k. k«/xió. .e.eeii^iue..i :.n,yes , aukka! e' 'Mníian ez az eae. " A i í v. g k a) ^ a e > á-nsk rvre;e/é-e az eposzk o j i o j v -osioba és n a ^ v k é p ű njcigainogtatá^aiu'k szellemes kigúnyolása: u
;
:
,A
;
:
:
M
» £ n is pihene/c Babéra i morc, M i k e t a hírnek mezején Borzas főmre kaszáltam.
S ha sötét zsákjába dugand A rz'eőés: Fcl esc gátja sötét zsákját A ha''hatatlanság fényes borotva h
ja.«
A lelki szvgénv-é^et kifejező, a cikornyás, dagályos előadás módban szenved^ é> a szóvirágokat halmozó költészetnek elévülhe tetlen ellendarabja Petőfi H e ). y s é g kalapácsa. A benne kifejezett tanulság, éppen ezért, ma is megszívlelendő. 4. Petőfi 1844 november-decemberében írja .elbeszélőköltészeté nek' e-gyik remekművét, a J á n o s V i té z t. Az elleri-tmonöás,- m e l y e t k r i t i k u s a i fedeznek fel á H e l y s é g kalapácsa és a ' J á n o s Vibéz között, csak látszólagos és az e.öbbi művének 'félreértéséből következett. Petőfit a J á n o s V i i c ^ megírására aiigna „"sarkallta a H e l y s é g kalapácsá nak sikertelensége, h o g y megmutassa m i t e l i k tőle." Előttünk, a k i k már-.'ismerjük az eiobbi művének keletkezési körülményeit és a mű fogadtatásának iőbb mozzanatait — nem kétséges, h o g y a két epi k a i mű szervesen egyűvétartozik. Természetesen nem a külsőségek egybevetéséből állapítható meg ez a rokonság, hanem, a két mű belső, lényeges jellemvonásai nak feltárása alapján. M í g első műve az e p i k a i külsőségek fölényesen szellemes kigúnyoiását t a r t a l m a z z a és k i f e j e z i az új nemzedék állás pontját a t a r t a l m i l a g és f o r m a i l a g is elavult és idejétmúlta „hősköjtemények"-kel szemben, a d d i g a J á n o s V i t é z — a minőségi-
leg újnak, a f o r r a d a l m i n a k a/ első kiváló megnyilatkozása az epika terén és alapvető sajátságaiban, ;de kihatásában is — végső f o k o n , az eposzról a l k o t o t t - f o g a l m a t változtatta m e g . A J á n o s V i t é z elbeszclőköltészetünkben először és m a r a déktalanul j u t t a t j a éi vényre-a népi jellemvonásokat az epika terén; a népmese tárgyi, t a r t a l m i és f o r m a i elemeiből k i i n d u l v a . Petőfi nem kész népmese-motívumot vett. át és d o l g o z o t t fel művészi formában, hanem csupán a m a g y a r népmese egyes, jellegzetes elemeit használja fel, ebben a müvében. Rár felismerjük a népi elemeket, rögtöri szem betűnik az is,--hogy Petőfinél- ezek a népmesei elemek sohasem képeznek valami -járulékos, kiegészítő, vagy hordalék-anyagot, hanem i t t miniden esetben, a mű egészéből és természetéből követ kező alapsajátságról és a legteljesebben összefüggő lényegről van szó. Vörösmarty a T ü n d é r v ö 1 g v-ben- (1826) először kísérelte meg a népmesei táigy feldolgozását, de abban, G y u l a i szerint is, „bizonyos hid-eg ragyogás v a n " — Petőfi művét a k o r a b e l i k r i t i k a is úgy f o g a d t a , m i n t „az i r o d a l m i l a g megnemesített népköltészetnek klasszikus tökéletességű példáját". Lényegében Petőfi müve e g y i k f o n t o s jellemvonásának kieme léséről van i t t szó. A J á n o s V i t é z helyes értékelésének másik és fontosabb szempontjára Kéki Lajos m u t a t o t t rá először, m e g állapítva: „János Vitéz a népmesének művészi sphaerába emelése, mely be Petőfi belevitte a maga d e m o k r a t i k u s irányú p o l i t i k a i czélzatát is. A z a hős, k i n e k tetteit ő énekli, egészen más, m i n t a m e g s z o k o t t epikus hősök. Ö nem véres csaták diadalmas hősét énekli m e g , hanem a nép fiát, k i b e n b e m u t a t h a t t a a népnek szeretetreméltóságát és szívbeli derékségét. Az ő érzése és vágyai szerint ez v o l t az a diadal mas harezra-induló hős, k i a hazában új hazát f o g magának f o g l a l n i . " Talán felesleges megjegyezni, hogy a jobbágyság felszaba dulásának a g o n d o l a t a , „ a z alulról j ö v ő népi felszabadulásnak" a g o n d o l a t a szólal m e g ebben a művében. A nép által új nemzetet t e r e m t e n i — vagy, a h o g y a n Petőfi fogalmazta meg, a F i a t a l M-agyarország-ról szólva: . , . . . hova m i n d azokat számítom, k i k valódi szabadelvűek, nem szűkkeblűek, meré szek, nagyotakarók, ez a fiatal Magyarország, mely n e m akarja a haíza k o p o t t b o c s k o r a i örökké f o l t o z n i , h o g y egyes f o l t hátán f o l t , hanem tetőtől t a l p i g új ruhába akarja öltöztetni." Ez a jellemvonás, tehát elsősorban a J á n o s V i t é z tar talmi' sajátsága, teszi művét kiválóan ércékessé, de természetesen a f o r m a a tartalomból következik és azzal szervesen összefügg. A népi verselés egyszerűségében -a folyóbeszéd természetességét érezzük — a f o r m a hűségesen követi a költemény tárgyát, az események mozza n a t a i t ; a realisztikus leírások és a lélekelemző részek mélysége, könnvedsége, virtuozitása — a beleélés és a költői intuíció kiváló példái. Művének első méltatok elsősprban a külsőségek, az e p i k a i tradícióktól teljesen eltérő tárgyi és f o r m a i sajátságok ragadták meg és elemzésük elsősorban ezekre terjedt k i , G y u l a i Pál, PulsJky is i t t időznek el legtöbbet. M i n d k e t t e n a m a g y a r típus jellemrajzának
kérdését v e t i k fel és egyöntetűen megállapítják, h o g y Petőfi hibát lanul egyesítette a m a g y a r nép m i n d e n jellemvonását főhősében. P u l szky tovább is m e g y és m e g j e g y z i , h o g y a „magyaros pihlegnía, m e l y lyel legcsudásb t e t t e k e t tesz, azon i n e r t i a , m e l y l y e l egyszer mozgásba hozatva, m i n d e n új i n g e r nélkül (Iluska halálát kivéve) m o z o g végfg a mesében, — e p h l e g m a és i n e r t i a az, m i a költeménynek leginkább megadja a magyar savat." N e m kétséges, h o g y ez utóbbi megállapí tás a költemény belső egyensúlyának felismeréséből következett, de nem f o g l a l j a magában a lényegest: Petőfi főhőse e m b e r i erényeinek kiemelését. P e d i g a hangsúly ezen v a n : b e m u t a t n i a m a g y a r paraszt r e j t e t t , e d d i g fel n e m i s m e r t l e l k i nagyságát és e m b e r i erényeit, m e l y e k által az eljövendő új társadalom vezetésére hívatott! A becsü letesség, nyíltság, eszményeihez való ragaszkodás, igazságszeretet, bátorság —' mindez a felszabadulásra váró jobbágyság erkölcsi és e m b e r i tulajdonságainak élőtérbe állítását j e l e n t i és az eljövendő tár sadalom etikájának eszményi képét vetíti elénk. Petőfinél tehát, lénye gesen többről v a n szó, m i n t a „magyar t y p u s " és a „magyar p h l e g m a és i n e r t r a " sikerült költői megfogalmazásáról. A költői tudatosságot, a költő és a nép közötti v i s z o n y t és az írói íhívatást tömören megfogalmazó Petőfi ezeket írja, néhány év vel később, A r a n y Jánosihoz ( i t t határozza m e g a népi e p i k a e g y i k alapvető sajátságát): „Bizony szomorú mesterség ez a m a g y a r íróság! v a l a m i hiva t a l t tán csak m a g a m is kaphatnék, de attól irtózatosan i s z o n y o d o m , s í g y n e m m a r a d más hátra, m i n t egyél öcsém, ha v a n m i t . . . Csak királyt ne végy hősödnek, még Mátyást se. E z is király v o l t , s e g y i k k u t y a , másik eb. H a már a szabadság eszméit n e m o l t h a t j u k szaba d o n a népbe, legalább a szolgaság képeit ne t a r t s u k szeme elé, még p e d i g a szolgaságnak a költészet színeivel kellemessé, vonzóvá fes t e t t k é p e i t . . . Napról napra élek, s így n e m fordíthatom időmet o l y művek készítésére, melyekért mingyárt n e m f i z e t n e k . . . A d n a csak n e k e m a nemzet évenként hét-nyolcszáz pengő f o r i n t o t , m e g m u t a t nám, h o g y pénze n e m lenne elvesztegetve. D z t természetesen csak a nemzettől fogadnám el, privát embertől a felvilágért sem kellene ajándékba.. Petőfi a J á n o s V i t é z - b e n megvalósította e g y i k l e g f o n t o sabb írói célkitűzését, m e l y n e k lényege abban v a n , h o g y a költő arc-, cal f o r d u l a közönség felé és műveit n e m i r o d a l m i ínyencnek, hanem a nép számára írja: *Nem írástudóknak, nem az úri rendnek, De beszélek szűrös gubás embereknek;* állapítja m e g a költő a L e h e l V e z é r-ben. E z a magatartása és a művében megnyilatkozó d e m o k r a t i k u s tendencia úgy a tárgyban, m i n t a t a r t a l o m b a n és formában — képezi elbeszélő költészetének termékenyítő-jellegét, m e l y e t elsősorban A r a n y János ismer f e l . E g y i k levelében, m e l y e t Szász Károlyhoz inté zett 1847 októberében, a következőket m o n d j a Arany:. „Petőfi már jóformán u t a t tört — nyomán h a l a d h a t n i e g y u
künk sem szégyenlhet. N e m azt m o n d o m azonban, h o g y legyünk utárfzók. A z i g a z i költő csupán utánzóvá sohasem válhat. A z t a k a r o m mondani, h o g y v a l a m i n t Petőfi ragy<*eó szóvirágok, összekuszált s minden maervarságból k i v e t k e z e t t szófűzés nélkül, a maea egyszerű nyelvén érdekesen fejezi k i magát, úgy m i is, ha a k a r u n k s tehetsé günk van, kifejezhetjiük." A ' J á n o s V i t é z és a T o l d i közötti összefüeeés és r o konság ttízetesebb vizsgálata eery külön tanulmány feladatát kéoezi. Bizonyos azonban, h o g y Petőfi úttörő munkássága nélkül A r a n y T o l d i - j á t nem a m a i formájában ismernők, fc
5. A következő két esztendő, az 1845-46-os, Petőfi elbeszélő k ö l tészetében az átmeneti időszakot jelzi: lírájának f o k o z a t o s kiszélese dését, a költői modulációnak erőtel iesséeét, az érzés transzponálásának gazdag változatait és művészi kivetítésüket figyelhetjük m e g , ugyan a k k o r kisebb, b a l l a d a i - jellegű d a r a b i a i , az elbeszélő költészet k o m pozíció- és stílus-problémáinak megoldásában, a tökéletesedés és az elmélyülés felé m u t a t n a k . Az átmeneti időszak kisebb elbeszélő költeményeinek l e g f o n tosabb jellemvonása a líraisáe. az érzelmi elemek felülkerekedése. A költemények tárervául választott eseménv-anyag m o s t nem a r r a szolgál, h o g v a költő részletező epikai előadásmodorban vetítse elénk a történteket; egyes részletek érdeklik n^iwán, f töveimé lát szólag jelentéktelen m o z z a n a t o k r a , g y a k r a n félmozdulatokra terjed k i , v a g y még helyesebben: a l e l k i élmények, az érzelmi állapotok költői kifejezésének egész problematikájára. A költő érzelmi életének gazdagságát és sokrétűségét b i z o nyítja lírája is. E r r e a k o r s z a k r a esik három n a g y o b b lírai ciklusának kelet kezése: a kissé szenvelgő hangú és a költői póztól nem mentes Czipruslombok E t e l k e s í r j á r ól, a képzelet csapongását és a költői kimértséget pedánsan egyesítő S z e r e l e m gyöngyei és a f i l o z o f i k u s g o n d o l a t i t a r t a l m a t e p i g r a m m i k u s formában kifejező Felhők. E g y i k ciklusa sem jelent, többi műveinek mérve, különös érté ket, de n e m képez lényegesebb határvonalat sem fejlődésében. F o n t o s azonban e három ciklus kiemelése, m e r t a bennük m e g n y i l a t k o z ó széles érzés-skála — nemkülönben a lírai kőkeményeiben egy re tisztábban, tökéletesebben k i f e j e z e t t élményszerűség, képezik első látható elemeit és j e l e n t i k egyúttal indítékait a költő f o k o z a t o s elmé lyülésének az e p i k a t e r e m E r r e a változásra u t a l n a k elbeszélő költeményei közül a nép rege kereteiből kiinduló és kedélyhangulatot megörökítő A s z e relem á t k a , v a g y a melanchóliát és bánatos lírai h a n g u l a t o t kifejező H á r o m s z í v t ö r t é n e t e C. versei. Kisebb elbeszélő darabjai közül, az 1845-ben k e l t e z e t t versei között, kettő érdemel n a g y o b b f i g y e l m e t : a L e h e l és a ' P u s z t a i t a l á l k o z á s . Az előbbit előtanulmánynak is tekinthetjük a Lehel Vtfjér c. töredékes x
eposzához. Lehel alakjában a viadora hívó kürtre és a nemzet csá száron bosszútálló hős vezér .jellemvoná fínak k i e m e ^ é r c törekedett és ebben a vázlatában úrra á népi eoosz hangián szóh.l nie.tr. A másik fent említett ballada-szerű darabjában az eseménvek tömör, m a i d nem villanásszerű érzékeltetése mellett — a lelki élmény kiváló k i f e jezését találjuk m e g — a költői eszközök megkapóan egyszerű a l k a l mazásával. Í g y j u t u n k el a következő évben, 1846-os esztendő elején, Petőfi e ^ v i k legcsodálatosabb verséhez: a T ü n d é r á 1 o m - h o z . Ez a költemény elejétől-végig a líra és az elbeszélő költészet, a mese és a valóság között m o z o g , anélkül, h o g y a költeményben e kettősség valahol is bántó lenne, anélkül, h o g v a vers h a n g u l a t a valahol is meg törne. Versszakról-verss/akra emelkedik a vers egyre f e l é b b , h o g y vécrül a m a g a teljes szépségében kibontakozzék előttünk a m a g y a r költészet e g y i k l e g n a g y o b b emlékverse: az elmúlt ifjúság és a bold-og szerelem verőfényes, tov3Jllanó képe. „ A külső valóság ábrázolásából a lélek részleteinek ábrázolása felé fejlődő költő útjának legmagasabb pontja ez. Költészetében a lírai élmények gazdagsága és sokrétűsége hát térbeszorítja az elbeszélő elemet. Ebben az évben írja.a Szilaj P i s t á t , m a j d a S a l g ó - t , mí£ a következő évnek legjelentősebb elbeszélő darabja a S z é c s i M á r i a és a B o l o n d Istók. A Szilaj P i s t á - b a n az úr-jobbágy ellentétet a népies verses ponyvahistóriának ábrázolási eszközeivel, művészi formában d o l g o z t a fel a költő és a hétköznapi szerelmi történetben, melyben a női szív állhatatlanságát és a bosszúálló szerelmes elkeseredését beszéli el, megjelenik a falu-város ellentét első jelentős költői meg ragadása: a városi ember negatív erkölcsi tulajdonságainak előtérbe állítása. A városi ember feltűnésével h i r t e l e n megszakad a b o l d o g szerelmi i d i l l és a t r a g i k u s fejlemények g y o r s kibontakozását érzé k e l t e t i a költeményen végigvonuló keserű hangulat. M é g csak két ízben halljuk Petőfi kisebb elbeszélő költemé n y e i n e k jellegzetes lírai hangszerelését: a S z é c s i M á r i á-ban és a Bolond I s t ó k - b a n . Mindkét művét 1847-ben írta, de a két költemény lírai jellege e verseket a megelőző k o r s z a k elbeszélő köl tészetéhez fűzi. A z elsőre felvidéki ,útja inspirálta, a m i k o r m e g t e k i n t e t t e M u rány várát is. „Mindenütt zaj, életzaj, csak i t t fönn a bérczen. h o l e g y k o r k a r d o k csörögtek és ágyúk dörögtek, csak i t t v o l t csend, halál csend . . . a táj páratlan fenségén s a múlt idők nagyszerű eseményein a legköltőibb ábránddal m e r e n g t e m . " — írja a költő Ü t i levelei ben. Szécsi M á r i á-ban a költő • a szerelem győzelmét énekli, — a lelki m o z z a n a t o k f i n o m megfigyelése mellett — a szenvedély erejét é§ m i n d e n t elsöprő hatalmát. A r a n y és T o m p a is feldolgozták ezt a témát és ez a költői verseny kiváló a l k a l o m v o l t a három költő művészi munkamódszeré nek elemzésére. A r a n y v o l t , a k i összegezte a költői vetélkedés t a n u l ík
ságait s egyik levelében Szilágyi Istvánhoz, többek között, ezeket mondla: én az ő (Petőfi) Szérsi Máriái át kér *atban oH'?n é-' n e d g art. válaszoltam: m i n d k e t t e n megleltük *IT. e:r\ ' e n 'porcot, melyből Szécsi Máriát, művészileg f e l f o g n i lehet és -' - . " ..az én alapeszmémet: isten a nembert szerelemre teremte p • ; . nr?ve:r.her-de^rnberében írta a költő. Találóan j e g y z i - m e g crrő! a versről e g y i k újabb kritikusa: „ A n v u g a l o m , a megelégedés verse a .B^.nnd Tstó'k, m Jyet. a frissen ömlő, a p i l l a n a t n y i helyzethez o l y t ö V é V ' v ^ n -a'aV-u'ó vözeten k i v t i l a tökéletesen optimista- v i:U -ze ''!.'V<\ r o v egvénivé, h o g y önéletrajznak is tekintetjük.'-E' l Műve, m i n t h a csupán a köHő Játékos, derű* é ^ t ^ m éledének kifpjezését szolgálná: a mese B o o n d Istók merpróbá^a.+á-r.n^k utpísó és ?esrszebb fejezetével foglalkozik,, h o g y véeü iókedve^. h^XrrÁl árasztó alakját a családi-tűzhely, m e l ? békés énye - . r - v r . ^ p k ^ r - i b Petőfi B o l o n d Ts t. ó k-iának fc.r ~ V r« \r'>-? h-n ' w- *ői eszközök virtud*. kezeié-ét ta'-ál ; ; k : z • • -'"r.g la/ak^'é^ü v?~v<. k o k mesterien kísérik végig a vers r.?.~:é— 25.,-^--;? !-• rn^u'atá:: ?•? érzések áradatát. é> a kének M e r^^yo^á^n ? nye'vr^k a *engó ereje és átlátszóan • csillogó k e z e s e Petőfi f g v i k versében sem :.utoH a k^íe e/é nek vv^-n m:'V - Aá Pbiszí'kusan válik'ki a táj, tűnnek élő az a l a k o k , v*.Ho o ?s:irogásban r a g y o g n a k a felületek. M i n d e z p e d i g a költői eszközök n a g y o b b i g é n y b e v é t e l nélkül történik és éppen ez a keresetlenság idézi elő a költemény felejthetetlen hangulatát. A kö-tem-ény alapeszméjét nem a tulajdonképpeni Bolond I s t ó k - m ' } T u m V::'n'7.': bc-lcs és mély éií.'.o->o^>-i.a;nr — bemondó" mezbe b u r - i o - . ^ — ] r - ~ ' - n a h \ az en-be-vk boldogságában, rne-y boldogsághoz nrnc.en e m b e r r e k j o g a vari'a-' síetben. S b.a ö -;7.evctjük Petőfi, és Arany-János B o l o n d I->:6>iát .azon nal felismerjük a 'két -köítő művében ,az azonos, önéletrajzi vonáso k a t , de világosan megkü lö:i!b"ztetfük~az eltérő sajátságokat is me l y e k á két költő életszemléletének különbségéből -és a megváltozón társadalmi helyzetbői adódtak ( A r a n y 1850-ben írta m ű v é t ! ) . . ;,
1 f
f
1 i £ f
1
:
n
;
,f
1
ű
1
f;
ű
%
r
v
U
jI
c
T
;
51
r
l f
;
c
:
1
r
1
0
f
:
n
:
;,
?
:
; : ; r r
;
r
v
r
f
r
;
Az 1847-es év a költő egész látásmódjának megváltozását ered ményezi: m i n t ember és m i n t költő végérvényesen a közélet felé fordul. Az új társadalmi helyzet egész költészetére termékenyítő hatással v a n : két töredékes eposza, A t á b l a b í r ó és a L e h e l V e z é r , m a j d A z a p o s t o l — újabb fejlődésének művészi követ kezményeit bizonyítják epikájában, 6. Mindkét töredékes eposzát 1847-ben kezdte m e g . A t á b l a b f r ó-nak csupán első négy fejezete készült e l ; a költemény teljes alakját még vázlatban sem ismerjük. A méglevő töre áékből e g y nagyvonalú és erőteljes p o l i t i k a i szatíra körvonalai ötle nek szemünk elé: a maradiságot szellemesen és fölényesen leckéztető költő a „táblabírák * alakjában tulajdonképpen a m i n d e n f a j t a újítástól és a legcsekélyebb haladástól írtózó m a g y a r nemességet teszi gúny és nevetség tárgyává. A z ország elmaradottságának e g y i k megtestesítője: az elparl a g i a s o d o t t vidéki nemes, l o m h a észjárásával, közönyös tespedtségével, barbár irtózásával az írás és a könyvek iránt, a k i b o l d o g magaraejrfeledkezéssel hódol az evés, ivás és alvás gyönyöreinek, látóköre p e d i g nem t e r j e d a vármegye határán túl. Petőfi a m a g y a r nemes hiteles, elévülhetetlen rajzát adta ebben a művében. A téma nem új: a 40-es évek i r o d a l m a különös előszeretettel ábrázolta a „táblabíró-világot"; a F i a t a l Magyarország gúnyjának mondhatni- állandó céltáblája v o l t a maradiságot, tunyaságot és ön kényességet megtestesítő m a g y a r nemes alakja. A közepes tehetségű Czuczor például ezeket a s o r o k a t írja a nemesi uralomról: 4
»Alkotmányunk egy vásártér, Melyen lelket adnak-vesznek, Adnak-vesznek ő csó pénzért, Egy kis címért, egy ebédért: Jó éjszakát ily nemzetnek . . .« r
Petőfi a radikális és f o r r a d a l m i elemek maró és kíméletlen szatírájával nyúl ehhez a témához és n e m kétséges, h o g y végső következtetésében a r r a * m u t a t o t t v o l n a rá: merő képtelenség a m a g y a r nemességet azonosítani a nemzettel. A költő már világosan látja, h o g y a m a g y a r nemesség nemcsak haladás-ellenes, hanem népellenes, tehát nemzetellenes is. A töredékes műben egy f i n o m , fiatalosan h e t y k e irónia v o n u l v é g i g : a költő a táblabírákról úgy beszél, m i n t a b o l d o g , békés élet derék őrizőiről és már egyetlen képviselőiről, a k i k e t nem r o n t o t t m e g az „újítás' szelleme és a k i k b o r z o n g a n a k Franciaország és a „jacQbinus-sipka ' hallatára. t i s z t e l e t t e l j e s h a n g o n f o l y t a t j a versét a költő és hozzá lát a táblabírák e g y i k kiváló képviselőjének, Felső'Kis-Kálnai és Szent-
D e m e t e r i Fegyveres Tamásnak külső és belső jellemzéséhez. előttünk áll a táblabíró-típus a maga teljes valóságálban:
Már
^Különben arányos testalkata vagyon, Mert hasához feje hozzá iWik nagyon, Egyik a másiknál nem rútabb s nem kisebb, Csak az a különbség, hogy a fej üresebb, S ezt a physicából könnyű magyarázni: A teher mindenkor alá szokott szMm, S innen van — a mit sok hinni vonakodik — Hogy táblabíró úr mélyen gondolkodik.* Néhány versszak után m a g u n k előtt látjuk a falut, a falu jobbágy-viskóit és nemesi kúriáit, egy p i l l a n a t i g elidőz i t t a költő, m a j d e g y merész hasonlattal, helyesebben: „véletlen" nyelvbotlással, ezeket m o n d j a : »Ügy állnak a házak, oly egyenes sorba, Valamim a mezőn a legelő csorda, A paraszt kunyhók a tehenek és boryak, Köztök, mint az ökrök, á közbirtokos urak . . . Azaz csak házaik, engedelmet kérek, Megbot'\oU a nyelvem; akarva nem sértek.* A költő, látszólag, játékos kedvtelésből megfricskázza a tábla bírák dagadó nemesi önérzetét, az állhatatos ragaszkodást az „ősij o g i h o z , az „ősi k a r d i h o z és e g y i k versszakában végérvényesen tisztázza a m a g y a r táblabírák múltját és a nemesi ősök érdemeit* » 4 z ebédlő-terem egyszersmind képcsarnok, Ott lóg felakasztva a sok híres bajnok, Akik a Fegyveres családból erednek, Kikelt a törökök annyiszor kergettek.« Petőfi nemcsak a táblabírák mentalitásának kiváló ismerője, hanem a vidéki nemesség életformájának is; e töredékes műve alap ján teljesen rekonstruálhatnánk a 40-es évek vidéki nemesi kúriáinak külső és belső képét: a gazdálkodási módot, a háztartás apró-cseprő g o n d j a i t , a nemesi ház életrend jé t, a bútorzatot, az étlapot; de ebből a művéből kiragadhatnánk a vidéki nemesi ház m i n d e n ember típusát is: a nagyevő, t u n y a és zsarnok házigazdát, a háztartásvezető és pálinkabarát Borbála kisasszonyt, Piroskát, az olvasó és ábrándozó vidéki úrikisasszonyt, Dezsőt, a Pesten henyélő léha ficsurat, akiből főhősünk, „tizenkét vármegye főtáblabírája" minden áron. szolga bírót akar f a r a g n i . A költemény igazi erej-e azonban nem ebben van, nem a m a g y a r nemesi életforma hű rajzában, hanem a főhős alakjának, jel lemének, gondolkodásmódjának életteljes ábrázolásában és abban a m i n d e n nemesi tiszteletet sutbavágó plebejusi-merészségben, melylyel a költő d a r a b o k r a tépi a nemesség alakja körül támadt nimbus:/ utolsó foszlányait. A z álmában betűvetéssel kínlódó és nehéz álmából
felriadó nemes kultúriszonyának. irásiszonvának tökéletes éflékel te t-ése — felejthetetlen kép m a r a d ! A m a g y a r realista és szatirikus reg-ény hatalmas alappillérei látszanak k i e m e l k e d n i a meglevő néirv ének szilárdan mee>ze.rkes7~ tett sorai közül; a m a g y a r nemesi társadalom e vakYságo* és meg döbbentően hiteles képe a n a g y orosz realisták regénv-koncepcióvára és elbeszélő formájára emlékeztet: Goncsarov, G o g o l j és Turgényev kiváló művészi teljesítményeire. Töredék m a r a d t ez a műve, éppen úev, m i n t a Lehel Vezér is. M a sem tudituk m i akadályozta m e g a költőt, h o g y ezt a két, töre dékben is jelentős művét befejezze. Lehetséges h o g y anyagi g o n d j a i kényszerítették a r r a , h o g y megkezdett és nagvszerűen nekilendülő eposzait félretegye; életrajzából t u d j u k , hosrv e k k o r , A r a n y és Vörös m a r t y közreműködésével, Shakespeare fordításán d o l g o z i k . „Én C o r i o l a n - o n kivül mésr o k v e t l e n lefordítom Romeo-t, Othello-t, I I I . R i c h a r d - o t , Athéni T i m o n - t , Cvmbelinet s talán I V . Henrik-et és a Téli regé-t" — írja e g y i k levelében. A r a n y n a k p e d i g 1848 február 10-én ezt j e l e n t i : „Lehellel h a l l g a t o k míg C o r i o l a n t el nem végzem, a k k o r egész erővel belekapaszkodom; 37 strófa van m e g belőle, n y o l c s o r o s . " Mindössze 57 strófa készült el — a második ének elején a maga nemében páratlan mű félbeszakadj A teljes első ének azonban kellőképpen feltárja a költő úiabb törekvéseit: népi-eposzt a k a r írni és annak hőseit a m a g y a r törté nelemből, a honfoglalás i d e j é b ő l veszi. A hősköltemény központi alakja Lehel vezér, a k i n e k személye már régóta f o g l a l k o z t a t j a a költőt. Ez a töredék kiválóan bizonyítja a népi-eposz t a r t a l m i és for mai problematikájának megközelítését, művészi elmélyítését és meg oldási lehetőségeit. Petőfi ezen a téren, éppen i t t , ebben a töredékben még A r a n y „Toldi"-ja után is, úttörő munkát végez. M i b e n n y i l a t k o z i k m e g az új, az eltérő, a sajátos Petőfi Lehel V e z é r-ében? Egyrészt az elő-adásmo-dorban. másrészt a tárgy feldolgozási módjában találjuk, m e g a népi-eposz eddigi* felfogásától lényegesen ejíérő .vaj^-íi^okat. A Lehel V e z é r - b e n a költő teljes tudatossággal törek szik a népi -előadásmód • művészi megvalósítására; a szűrös-gubás emberekhez, nem p e d i g az írástudókhoz és az úri rendhez sz.ól — m o n d j a már bevezetőjében — és ez a láthatatlan közönség, melynek -gé:-z ^on:l:.^:adá-;rnóc:iít, kedélyét és képzelet világát a költő kivá lóan ismeri — ö!>;H-rzi mosí a k »1tc műn-^k minden sorát. A költő hibátlanul o l d o t t a nv./g n:u;Y és nehéz feladatát: egyetlen homályos sor, egyetlen kép r\ ar n'n ebben > műben. U g y a n e k k o r felleljük a népi epika minden e r é l y ű : a -képek gazdag ságát és r a g y o g ó , plasztikai kivitelezéséi; a népi elbeszéiostílus min den pozitív jellemvonását: az egyszerűséget, a világosságot, a 'sza batosságot és a fordulatosságot; s végül, i t t találjuk a népi énekes közvetlenségének magávalragadó erejét, mellyel lenyűgözi és hatal mában t a r t j a hallgatóközönségét, r
:
;
A -költői tárgy feldolgozási mód Kit Petőfi a t a r t a l o m kifejté sének népszerű, tanító és- lelkesítő formájában határozza m e g és művében ennek megvalósítására törekszik. Célja: az egyszerű, írás tudatlan emberek számára is hozzáférhetővé tenni a m a g v a r múlt nagy eseményeit és alakjait a népköltő eszközeivel é l e s z t e n i a haza szeretet lángját és tudatosítani a gyűlöletet a szolgaság, az idegen u r a l o m és az évszázadok óla tartó elnyomatás iránt. A nemzeti öntudat fejlesztésének eddig nem ismert művészi eszközeit alkalmazta i t t a költő: a m a g y a r múlt hősi korszakát tárta fel, h o g y a szolgaságban élő nép felismerje a múlt nagvjaiban a maga őseit és azok harcát a maga harcának tekintse; a zsarnokság alatt sínylődő néppel a költő megizlelteti a régen elfeledett szabadság csodálatos ízét. Petőfi a L e h e l V e z é r - b e n ; megvalósította a magyar népi eposz megteremtéséért fáradozó költők l e g f o n t o s a b b célkitűzését: „szabadnak, nemesnek és fegyverforgatónak' ábrázolta a népet, mely szereti hazáját és a késő utód lelki szeme'elé nem a szolgaság, hanem a szabadság képét idézte fel, h o g y t a n u l j o n , emlékezzék és reméljen! A költő ezzel a művével végérvényesen és döntően kijelölte a m a g y a r népi eposz t a r t a l m i és f o r m a i követelményeit, ö r ö k vesztességt i r o d a l m u n k n a k , h o g y e kimagasló műve töredék maradt. 7. Petőfi e p i k a i munkássága 1843 június-júliusában készült A z apostol c. művével zárul. A terjedelmes elbeszélő költemény hosszú i d e i g ismeretlen m a r a d t ; a sajtó alatt levő íveket 1850 ben elkobozták, a nem hivatalos és hivatalos cenzúra k i h a g y o t t , törölt egész részeket, mitőbb a költemény egész alapeszméjét elferdítő és megmásító kifejezéseket i k t a t o t t a műbe. Teljes épségében közel h a r m i n c év múlva, 1874-ben jelent m e g . Az apostol külső sajátságaiban és belső tartalmában egyedülálló jelenség i r o d a l m u n k b a n . Előzményeit hiába keressük és feltehető, h o g y részben ismeretlensége, részben teljesen egyéni és a 7ü-es évek i r o d a l m i ízlése szempontjából „elavult'' t a r t a l m a m i a t t nem h a t o t t ösztönzően a későbbi k o r o k költőire sem. Értékelése tekintetében a bizonytalanságot, a tétovázást lát j u k : a költemény értékét h o l alábecsülik, h o l p e d i g túlbecsülik eszté táink. Nem célunk, h o g y az egymással ellentmondó, lényegében a felületen m o z g ó megállapításoknál elidőzzünk. Csupán e g y i k kiváló k r i t i k u s u n k n a k , Péterfy Jenőnek véleményét idézzük, m e r t ennek a szigorú, kérlelhetetlenül következetes és a m a g a korából messze k i emelkedő egyéniségnek értékelése A z a p o s t o l - r ó l — 'Petőfi egész e p i k a i munkásságának felmérése szempontjából téves alapelve ket tartalmaz. Péterfy, többek között, ezeket m o n d j a : „De a naiv költő csakhamar m i n t n a i v p o l i t i k u s bon t a k o z i k k i előttünk, a k i költeményeiben János vitézéért immár #
p o l i t i k u s küzdőterére l é p . . ( K i e m e l é s tőlem — B . Sz. G y . ) „a v i s z o n y o k , az európai d e m o k r a t i k u s áramlat behatása alatt a legnemzétibb költő kikébe és költészetébe o l y elem vegyül, mely sem a m a g y a r nép jellemében, sem történetében alappal n e m bír." M a j d A z a i p o s t o 1-ról írja: „Vad, fanatikus költemény, melyet csak a k o r izgatottsága menthet. Petőfi különben az A p o s t o l b a n merő idegen eszméknek lett képviselőjévé. Költői erejétől eltekintve a költemény a francia f o r radíalom idejéből való p a m p h l e t hatását teszi r á n k . . . E l f e l e j t i - i g a z i hősét, „János vitéz"-t s egy r o n g y o k b a n született, a zsarnokság és királyság ellen dühöngő g a m i n t állít oda a nép képviselőjéül." Petőfi p o l i t i k a i meggyőződésének gyökereit Péterfy a francia f o r r a d a l o m „kritikátlan tanulmányozására" vezeti vissza és végül is megállapítja: „De vigasztalódjunk a tévedésén. Petőfi republikánizmusának egészségesebb alapja van, m i n t az ő p o l i t i k a i eszméi. Petőfi r e p u b l i kánus jelleménél és önérzeténél f o g v a ; csakhogy elfelejtette, h o g y i l y fajita emberek n e m f ü g g n e k s e m m i n e m ű kormányformától. Röviden szólva f ö l c s e r é l i a z e t h i k a i kér d é s t a p o l i t i k a i v a l . " (Kiemelés tőlem — B . Sz. G y . ) A józan, ítéleteinek kimondásában m i n d i g mértéktartó és g y a k r a n eredeti esztétikai álláspontot képviselő Péterfy nem t u d o t t felülemelkedni a gentry-ideológia korlátoltságain -a 48-as f o r r a d a l o m jellegének és Petőfi p o l i t i k a i költészete értékének meghatározásá ban. Ehhez a korlátoltsághoz hozzájárult még az i r o d a l m i esztéticizmusnak az a sajátos g y a k o r l a t i alkalmazása, m e l y merev egyolda lúsággal vizsgál i r o d a l m i jelenségeket és hajlandó az i r o d a l m i életet és annak egész problematikáját úgy t e k i n t e n i , m i n t önmagábanálló, független szellemi megnyilatkozást. Ezen a n y o m o n elindulva j u t el Péterfy a költő, a p o l i t i k u s és az ember megkülönböztetéséig Petőfi egyéniségében, így lesz az ő szemében Petőfi „naiv politikus"-sá és ezért állapítja m e g teljesen tévesen és tudománytalanul, h o g y a „republikánus jellem és önérzet" a p r i o r i v a l a m i , ennek megformálódása m i n t e g y „önmagától" f o l y i k és nem függ „semminemű kormányformától." Péterfy alapjában hibás álláspontja Petőfi egyéniségével és költészetével kapcsolatban éppen A z a p o s t o l költői értékének megállapításából tűnik k i . Szembeállítva ezt a művét az 1844-ben készült J á n o s V i t é z - z e l , Péterfy megfeledkezik arról a minő ségi változásról Petőfi költészetében, mely tartalmazza a m a g y a r társadalom f o r r a d a l m i korszakának költői kifejezését. E z t bizonyítja lírájában már 1846 óta egyre határozottabban és m i n d g y a k r a b b a n megszólaló p o l i t i k a i és f o r r a d a l m i t e m a t i k a , ezt bizonyítják töredé kes e p i k a i műveinek t a r t a l m i sajátságai. A márciusi n a p o k óta azonban Petőfi nemcsak költészetében küzd a m a g y a r jobbágyság felszabadításáért, a teljes jogegyenlőség elismeréséért, a teljes szabadságért „minden áron", hanem közvetlen p o l i t i k a i tevékenység formájában is. A márciusi n a p o k utáni szerepé nek jórészt ismert mozzanataira u t a l u n k , ha a májusi, júliusi és szeptemberi eseményeket idézzük. A plebejusköltő szövetségiben a
pesti néppel meghatározta a f o r r a d a l o m ütemét, döntően ellensúlyozta a liberális nemesség ingadozásait és kikényszerítette a f o r r a d a l o m radikális balra fordulását. A „naiv p o l i t i k u s " m i n d e z t bizo nyára nem azért tette, m e r t „fölcserélte az e t n i k a i kérdést a p o l i t i kaival." Petőfi számára a francia f o r r a d a l o m története sohasem j e l e n tett csak olvasmányanyagot, melyet lehet kritikával és „kriti kátlanul" tanulmányozni, hanem m i n d i g a f o r r a d a l m i és d e m o k r a t i kus elvek g y a k o r l a t i valóraváltásának egyetlen járható útjára, a f o r r a d a l m i útra emlékeztette. H o g y m e n n y i r e nem v o l t „szoba-forra dalmár" azt éppen a 48-as esztendők válságos időszakában k i f e j t e t t p o l i t i k a i működése igazolja. S talán nem felesleges i t t idéznünk azt a g o n d o l a t o t , melyet a köztársaság és a demokrácia eszméivel -kap csolatban m o n d o t t , m e r t ebből világosan kitűnik, h o g y a francia f o r r a d a l o m nagy tanulságait a költő m i n d e n európai nemzetre kiter jeszti: „Ha valamely eszme világszerűvé lesz, előbb lehet a világot magát megsemmisíteni, m i n t 'belőle azon eszmét k i i r t a n i . " S végül, Petőfi előtt ismeretlen v o l t a kiegyezés-utáni k o r óvatos filiszterjeinek az a hamis következtetési módszere m e l y sze r i n t az európai d e m o k r a t i k u s és f o r r a d a l m i eszmék „sem a m a g y a r nép jellemében, sem történetében alappal n e m bír"-nak, tehát: a p o l gári d e m o k r a t i k u s f o r r a d a l o m megvalósítása a francia nép kizáró lagos privilégiumának tekintendő. M i n d e z t azért t a r t o t t u k szükségesnek e l m o n d a n i , h o g y rá mutassunk Péterfy értékelési módszerének következetlenségeire. N e m kétséges, h o g y A z a p o s t o l művészi érték tekinteté ben e l m a r a d és n e m j e l e n t i a költő legsikerültebb darabját. U g y a n e k k o r azonban n e m szabad megfeledkeznünk arról, h o g y ebben a művében j u t n a k kifejezésre o l y a n költői sajátságok, melyek ezt a költeményét nemcsak Petőfi munkássága, hanem a X I X . század m a g y a r i r o d a l m i fejlődése szemszögéből is, egyedülálló értékévé emelik. Az elbeszélő költemény főhősében, Szilveszterben, Petőfi a harcos forradalmár típust rajzolta m e g . A z ember felszabadításáért és a társadalmi igazságáért küzdő hős egyéniségének kifejlődését nyomonkövethetjiük e költeményben, m e l y a nagyvárosi élet szegé nyeinek, elesettjeinek nyomorát megdöbbentő arányban és gazdag részletezéssel festi. Mellékalakjaiban a költő a társadalom kitaszított j a i n a k és szenvedőinek rajzát adja; a n y o m o r b a n elállatiasodott, e m b e r i mivoltukból kivetkőzött névtelenek küzdenek életük fentartásáért. S a nagyvárosi nyomortanyák e g y i k padlásszobájában éhezjk családjával Szilveszter, miközben a szabadság eszméjéről, az embe riség felszabadításáról álmodozik. K i ő? A költő e l m o n d j a Szilveszter életrajzát: gyermekségét, ifjú k o r i megpróbáltatásait, megaláztatását és tanulmányait. Közben lát j u k Szilveszter öntudatának fejlődését: az emberiség felszabadításá nak g o n d o l a t a érik benne és életének e g y e t l e n célja v a n : küzdeni a szabadságért. Itt jelentkezik majd A z a p ó s t o 1-ban az a toré* és belső
ellentmondás, melynek okát és gvökereit a magyar társadalmi élet viszonylagos fejletlenségében keil keresnünk. A nagyvárosi n y o m o r t és társadalmi b a j o k a t o l y tisztán látó Szilveszter, a forradalmár — nem a nagyvárosi prolttariáfus, a munkásosztály felé f o r d u l , hanem a gazdaságilag kevésbbé kiszolgáltatott, p o l i t i k a i l a g öntudatlanabb és szervezetileg lazább j o b b á g \ - t ö m e g e k felé. Petőfi p o l i t i k a i koncepciójának ez a jellemző korlátoltsága kétségtelenül a m a g y a r társadalom fejletlenségéből és belső struktú rájából eredő sajátság. Valóban e feudális országban a f o r r a d a l o m tömegbázisa a X I X . század 4ü~es éveiben e l s ő s o r b a n az elnyo m o t t jobbágyság, n e m p e d i g a kevésszámú és fejletlen i p a r i mun kásság lehetett. E n n é l f o g v a a nemes-jobbágy ellentét határozza meg a f o r r a d a l o m egész irányát, problematikáját, m i g az osztályharc a legélesebb és a leghatározottabb formájában a falun z a j l i k le. Elemezve A z a p o s t o Ut, n e m találunk egyetlen utalást sem a munkásosztály f o r r a d a l m i szerepére. Szilveszter t i t o k b a n k i n y o m a t o t t röpiratát, m e l y : Ezrével Miként Mohón É tiszta És lelke
olyan gyorsan terjedett el, ha villám hordta volna szét, nyélé a szomjas világ enyhítő italt tőle megfrissült . . . f
Az olvasóközönség meghatározása e szóval „világ"-jellemzően érzékelteti a f o r r a d a l m i tömegek határozatlan, elmosódott körvona lait. Szilveszter tehetetlenül áll az erőszakkal szembe, fellépése, harca a magárahagyott, a tömegtől izolált és a társadalmi fejlődés irá nyát félreismerő anarchista-forradalmár küzdelmévé lesz. Tépelődése a börtönben, kiszabadulása és végül a király ellen intézett merénylete — megerősíteni látszanak a f e n t i következtetést. „ A műben már erjed a múlt század levert szabadságmozgal mának törköle: a n i h i l i z m u s ; a társadalmi t e t t k u d a r c a után a két ségbeesett egyéni t e t t g o n d o l a t a " — j e g y z i m e g igen találóan egyik méltatója. önéletrajzi vonásokat vélnek fölfedezni ebben a művében; Szilveszter szabadságszeretete, küzdelme, az emberi* igazságtalansá g o k r a hevesen reagáló egyénisége és egész jelleme — a költő alak jára emlékeztet. A lényeg azonban nem ebben v a n . P e t ő f i e művében lehetetlen észre nem venni az eszmék és a társadalmi valóság közötti összeütközés mély e m b e r i átélését. Tud j u k , h o g y művét a f o r r a d a l m i év június-júliusában írta és talán szeptemberben végezte azon az utolsó -simításokat. M ö g ö t t e volt már a márciusi n a p o k f o r r a d a l m i heve, mögötte a képviselőválasztási k u d a r c . Napróí-napra világosabban látja a nemzetgyűlés és a k o r mány tehetetlenségét s egyre tisztábban áll előtte, hogy a „szabad ság, egyenlőség, testvériség eszméi * valósággá nem l e t t e k " és már arról ábrándozik, hogy „új, r o p p a n t f o r r a d a l m a t kellene csinálni." S a költő kitekint szélesebb hazája, a nagyvilág, Európa felé és elke seredéssel állapítja m e g :
Európa esenác-s\ újra csendes, Elzúgtuk forradalmai . . . Szégyen reál lecsendesült és Szabadságát nem vw'\a ki. Petőfi nemcsak' a m a g v a r f o r r a d a l o m ügyének vá'ságát, hanem az európai s z a b a d s á g m o z g a l m a k bukását is l a t i a: (Olaszországot Radetzky katonái szállták meg, P r a i K i a o r s / á g b a n LonLs B o n a p a r t e kezébe került a h a t a l o m , a németországi m o z g a l m a t leszerelték, Bécsben Windischgrátz lett az úr. Petőfi ismerte a k o r a b e l i f r a n c i a - z o e i a k z m n s - ían.-'i és e z e k az eszmék m e g - m e g csillannak Az a p o s t o l s o r a i kö/Ü-tí. Peíőfi érdeme azonban nem a b b a n van, h o g y k ö z v e t í t e t t e és n é p s z e r ű s í t e t t e ezeket az eszméket, hanem abban a k ö v e t k e z e t e s szilárdságában, mellyel k i t a r t o t t m e g g y ő z ő d é s e mellett. M e g m a r a d t forradalmárnak, harcosnak, republikánusnak annak ellenére, h o g y látta „a francia f o r r a d a l o m szabadságeszméi és az új polgári világ k ö z ö t t i ellentmon dásokat." T u d t a , h o g y az egyén öntudatos kiállása, áldozata, teljes erkölcsi felelősségérzete és szilárd becsületessége nélkül nincs f o r r a d a l m i m o z g a l o m , nincs f o r r a d a l m i - t e t t és elképzelhetetlen a demo krácián alapuló új társadalmi rendszer. Ez képezi A z a p o s t o l legfőbb tanulságát és ez j e l e n t i kulcsát megértésének.
* , * Tanulmányunk Petőfi elbeszélő költészetének alapvető saját ságait vizsgálta és vázlatosan körvonalazta azt a fejlődést, melyet a költő az epika terén m e g t e t t . Célunk elsősorban az v o l t , h o g y Petőfi költői fejlődésének legjelentősebb m o z z a n a t a i t epikáján keresztül is érzékeltessük. Vizsgálatunk módszeréből következett, h o g y túlnyomórészt epikájának t a r t a l m i elemeivel f o g l a l k o z t u n k , bár nem kétséges, h o g y a m a g y a r elbeszélő költészet egész problematikájának éléreállításával — innen k e l l e t t k i i n d u l n i a a költőnek is. Természetesen ez n e m j e l e n t i a m a g y a r elbeszélő költészet f o r m a i terén, éppen Petőfi által végrehajtott f o r r a d a l m i újítás jelentőségének mellőzését vagy kiseb bítését. A z új tartálom megjelenése feltételezte az új formát és ezek összefüggésére m i n d e n esetben u t a l t u n k ; b i z o n y o s , h o g y a f o r m a i problémák alapos vizsgálata egy különálló tanulmány tárgyát j e l e n t i . Tanulmányunkban megkíséreltük Petőfi elbeszélő költészetének értékét tisztázni és helyét meghatározni i r o d a l m u n k fejlődésében. M a , a népi f o r r a d a l o m érájában és a szocialista társadalom megvalósításáért folyó küzdelemben i r o d a l m u n k b a n újra felvetőd nek a m a g u k teljességében az e p i k a i előadásnak f o r m a i és t a r t a l m i kérdései. Meggyőződésünk, h o g y az új m a g y a r epika n e m mellőzheti Petőfi példáját, eredményeit az elbeszélő költészet terén és n e m nél külözheti megállapításait a m a g y a r e p i k a jellegéről. • Petőfi egyénisége és költői műve e g y évszázad múlva is pél daként áll előttünk és a jövőbe m o t a t . (1950.)
MÁCSAY
ISTVÁN:
Forr a munka Víg ütemben, Derűs kedvvel zeng az ének, Szabad népem örömének. Ritmusával körbe futva F o r j a munka! Hős eszmével Gondolatunk megvan töltve, Bőségesen mindörökre. Élet lobban s célba jutva F o r r a munka! , Dús. mezőkön Hosszú rendben tarka minden, Napfény csurran aranyszínben. Természetnek is van dolga . . . F o r r a munka! Hegyen—völgyön Könnyű szellő táncát járja, S elaltat a muzsikája* Piciny szünet s holnap újra F o r r a munka! Víg pacsirta Szép dallama szerte árad* *— Munkahelyed büszke várad, Ahol fényes szikrát szórva F o r r a munka!
Rázendülve Szóljon itt a nóta, ének, A munka hős seregének; ö r ö k hittel, acélozva F o r r a munka! Csák előre: Bátor szemmel, vasizommal, Tervben fürdő vigalommal, Mert hevében lángra gyúlva F o r r a munka!
NÉMETH
ISTVÁtí:
Kis
oktalanok (elbeszélés)
Csak napsugár v a n , m e g k a c a g á s . . . M i l e h e t más nyáron? És m i lehet más négy-hétéves gyereknél? Igaz, néha h i r t e l e n b o r u l , dörög és h u l l a zápor, de a másik p i l l a n a t b a n már úgy r a g y o g a n a p , m i n t az édesanya arca, m i k o r pólyás pöttömére p i l l a n t . K i n t heves, küzdelmes nyár v a n . A z egész határban dől a búzarend és dől a v e r e j ték. Ebből az utcából m i n d e n k i a mezőn szorgoskodik, csak a gyerekek m a r a d t a k i t t h o n házőrzőnek, m e g a két vénasszony: Jola néni és Mári néni. J o l a néni zsarnok. K ö v é r ; lábai a l i g bírják r o p p a n t , hájas testét. Ügyetlenül, tötyögősen jár, m i n t v a l a m i hízott kacsa. Vékony, sipítós h a n g jára még m a i s összerándul szegény András bácsi; ő s e n k i v o l t házasságuk egész idején, gyenge e m b e r v o l t szegény, k u s s v o l t n e k i m i n d i g . Jola néni bedugja orrát a tiszta szobába: — Má' m e g i n ' . . . H u n ez a vín dög? Hajjá kee! K e e má' m e g i n ' bent pipá't! K i t e s z e m a vackát az ólba,, o t t oszt pipáhat k e d v i r e . András bácsi lelfüleli a dolgot, m e r t ments isten t r o m f o l n i azzal a s z i szegő boszorkánnyal. A k k o r k e l l e t t v o l n a jól p o f o n v e r n i , m i k o r össze kerültek. De most m á r . . . Á h ! — l e g y i n t leri^ndóan sovány kezével, és m e g keseredik a jóízű pipafüst is a szájában. Mári néni egészen más asszony. O l y a n m i n t e g y i j e d t madárka. K i s , görbe, töpörödött asszony, m i n t egy régi-régi, előrebukó nádkuliba. Mári néni, bizony, t a r t o t t az urától, reszketett tőle, mégis n a g y o n szerette,, úgy elsiratta, m i k o r temették! Még m a is, esténként, ha eszébe j u t , csöndesen sírdogálni k e z d . Alázatos-, jólelkű asszony. M i k o r szegény m e g b o l d o g u l t A n t a l bácsi szombat esténként hazajött, a munkából, leült az asztalhoz és odadörögte feleségének: — Mári, ereggy, hozz pálinkát! A k k o r Mári néni már fogta is a b u t y k o s t , m e r t t u d t a , hogy Antal bácsi másodszor már ü t . . . — J a j , de h o l v a n n a k a gyerekek?! I t t v a n n a k , most bújnak ki Bacsóéktól. V a n n a k jócskán s ahogy az utcára lépnek, az e g y i k ugrándozik és r i v a l k o d i k : — K i hum? K i hum? Józsinak hívják ezt a k i s , kékszemű fiút. B o t o n d unokája talán. K o r á hoz mérten i s törpe; rugékony, m i n t az acél, lábai görbék, rövidek és erősek; lenszín haja a fülére és nyakába lóg. Fürge és f u t n i legjobban t u d pajtásai közül. Mégse ő a főtekintély. A h a t a l m a t egy nyolcéves, vézna, de erélyes fiú g y a k o r o l j a . Amúgy i s keskeny szájaszéle teljesen eltűnik, ha v a l a m i r e n detlenséget ve»<. észre á csapatban. Nagy, szürke szemét összevonja: — Józsi! n e ordíccs . . . — K i hum? K i hum? — Jóska! — s m ^ r legyintené is n y a k o n A n t i , a vezér, de Józsi ügye sen k i s i k l i k az ütés elől, s e l i s h a l l g a t . — M a j d olvasok — k e z d i A n t i hatalomérzettől e m e l t hangon. — Ettül a s a r o k t u l a m a d d i g a s a r o k i g lehet bújni. Házakhó n e m szabad bemenni, a k i bemén, az lesz a humó! Értitek? N o . E g y e d e m begyedem tengertánc, hajdú
sógor mát kívánsz, n e m kívánok egyebet, csak e g y k a - r a j k e - n y e - r e t . P a l i , te v a g y a huimó! — Humó! humó! humó! — ingerelték az ötéves P a l i t és az u j j u k k a l feléje bökdöstek. P a l i a n a g y eperfánál m a r a d t , tenyerébe t e m e t t e arcát, a többiek p e d i g ahányan v o l t a k , annyifelé szaladtak. — Lehet? — H ó még n e m ! Várt egy 'kicsit, aztán: — Mééék! A n t i csak a n a g y eperfa mögé állt, is m i k o r a humó arréb lépett — A n t i hosszú karjával átnyalábolta a fát és d i a d a l m a s a n ordította: — Pitypalattypalkó P a l i ! P a l i m e g r e t t e n t , de aztán i n d u l t k e r e s n i a többit. A játék eleje n e m v a l a m i izgalmas, a kislányokat előre i s e n g e d i a humó, h a d d : örüljenek, h a n e m az utolsó, az aztán veszélyes! A n n a k h a sikerül beelőzni a humót, a k k o r h u m h a t újból, m e r t az utolsó kiváltja az egészet. L o p a k o d v a m e n t , állandóan t e k i n t g e t e t t . A k i k már a fa a l a t t v o l t a k , visszafojtott i z g a l o m m a l várták az eredményt. Már jól eltávolodott a v a s t a g eperfától, m i k o r n e m messze tőle: zsupsz, u g r o t t l e e g y i k fáról a S a n y i , a k i t S o b r i n a k i s m e r az egész u t c a . N e k i i r a m o d t a k m i n d a k e t t e n . A fa a l a t t ordítottak és biztatták S o b r i t , hogy j o b b a n szaladjon. Egymás m e l l e t t f u t o t t a két versenyző, k a r j a i k a t már előre i s nyújtották, hogy m i h a m a r a b b elérhessék a fát. Egyszerre vágódtak n e k i a v a s t a g eperfának s l i h e g v e , gyorsan, egyszerre kimondták a pitypalattypalkót. — Te vagy, Sobri! — mondta fuldokolva Pali. — H o n n e , én előbb hozzáértem! — P a l i h u m m e g i n — örültek a többiek. — N e m v a g y o k , én h a m a r a b b i s m o n d t a m ! — D e h o g y m o n d t a d h a m a r a b b — kiabált A n t i — n e m m o n d t a d t e hamarabb. H u m j ! — N e m h u m o k ! H u m j o n a Sobri. — N e m humsz? — Nem! — N e , h a n e m h u m s z — s A n t i b e k a p t a a szájaszélit és jól p o f o n teremtette Palit. P a l i bömbölt és a játék e l r o m l o t t . A z i l y e n összetűzés j ó ürügy a szétválásra. M i t is a k a r n a k örökké ezek a k i s nyűvesek a n a g y o k sarkában. A n t i , S o b r i és F e r i átadja a házőrlő tisztséget a 'kicsiknek és aztán már egész n a p szabadok. Egy-két pofonnaJ az ellenkező, nyivákoló k i c s i k e t e l lehet h a l l g a t t a t n i . Ök m e n n e k b a r a n g o l n i , meg madarászni, a k i c s i k m e g ügyeljenek i t t h o n a jószágra és a házra. De a n a g y o k a l i g f o r d u l n a k e l a sarkon, már Józsiék is azon t a n a k o d n a k , hogy m i t l e h e t n e csinálni. V a g y m e n n e k k i a kocsiút közepére p o r o s k o d n i , egymás szemibe, szájába p o r t dobálni, — v a g y pedig m e n n e k a disznófürdetőbe egy •kicsit l u b i c k o l n i . Aztán hozzák haza m a g u k o n a sarat és a sok sebet. I t t h o n m e g jól elnáspágolják őket Antiék, hogy h o g y m e r i k i t t h a g y n i a házat, és az apák is, hogy h o l a ménkűbe sározták be m a g u k a t , m i n t a disznók. De m i t ér n e k i k a verés, másnap már m e g i n t úgy csinálják, m i n t tegnap és n e v e t n e k és f u t n a k a végtelen szabadságba és a tátongó veszedelem elé. Esteledett már, a fák üstökét horzsolta a n a p és vörös láng fénylett a n y u g a t r a pislogó ablakszemekben. Terikéék, a pufók, szöszke kislány ék házuk előtt m e g j e l e n t egy »ördöglipe«, a m i így naplementetájt, nyárvégen m i n d i g m e g j e l e n i k és fürgén k e r i n g , keráng a játszadozó g y e r e k e k feje felett. I n c s e l k e d i k , játszik a g y e r e k e k k e l . Leszáll a földre, hogy f o g j a t o k m e g , no! Józsi o l y a n óvatosan t u d felé közeledni, akár egy macska, d e m i k o r már h i r t e l e n Összekapja a két ujját, h o g y hopp, m e g v a g y ! — a k k o r r a már a l e p k e a magasban ficánkol. Egyiküknek se sikerült m e g f o g n i sose. A z u d v a r o k b a n a b a r o m f i veszett lármával követelte a vacsorát. Disznósivítás és i t t - o t t egy éhes tehén elnyújtott bőgése z a v a r t a az elülni kívánkozó esti csendet. D e a n a g y o b b fiúk n e m jöttek elő etetni.
Ehetnékük v o l t rnár ezeknek a k i s o k t a l a n o k n a k is. így, üres hassal, n e m ízlik a játék se. K u t y o r o g t a k az eperfa a l a t t és t e k i n t g e t t e k j o b b r a balra, ihogy m e l y i k s a r k o n -tűnnek már föl az Antiék. Egyszer Józsi szinte fölkiáltott: — K i szereti a sűttkukoricát?! — Én ás, én i s — mondják egyszerre m i n d a négyen: P a l i , L a c i , T e r i k e és a selypes Irénke. — Süssünk! — Hogy? — Nekünk v a n a k e r b e három — m o n d t a Józsi, s csak úgy r a g y o g a szeme. — J u j , Józsi, eccé édeszanyám isz szütött, de jó vót! — Irén, t e n e beszélj! M e g ne m e r d m o n d a n i s e n k i n e k . . . Csak akkó kapsz egy k i c s i t a hegyibű, h a t u d o d m o n d a n i , hogy rö. M o n d d rö. — Jö... — N e m jö, h a n e m rö! — Jö, no! — Há, n e m t u g g y a — n e v e t t e T e r i k e és tapsolt. — Ü g y - e , én k a p o k , Józsi? — Kapsz, de h u n a g y u f a ? — Gyufa? G y u f a a zsebbe v a n . Fönt a fán, b e n t az u d v a r b a , a S o b r i nadráigzisebibe — m o n d t a örömmel a cingár L a c i . L a c i már n y a r g a l t is befelé. Fölmászott a fára és k i v e t t e a zsebből, a S o b r i nadrágzsebéből a gyufát. Sobrinál m i n d i g v a n g y u f a ; lehet, már cigarettázik is. Egyszer az a p j a i s meggyanúsította. A z t m o n d t a , ha észre veszi, torkába üti a cigarettát, a kézit m e g letöri, ha gyufához m e r nyúlni. A n a g y o k a nadrágot m e g azért rakták a fára, m e r t v a l a h o v a biztosan l o p n i m e n t e k és i l y e s h e l y r e l e g j o b b csak félmeztelen, gatyában m e n n i . így, ha m e g i s fogják őket, n e m v e h e t i k e l tőlük az i n g e t , se a nadrágot. L a c i csörgetve és viháncolva hozta -ki a gyufát és mindnyájan b e m e n t e k Józsiékhoz. A z u d v a r végén k i s k a z a l t a v a l y i szalma roskadozott. E g y i k vége rányúlt az ólra, m e r t éppen az v o l t az ól teteje. A másik végében m e g egy fekete k u t y a v o l t megkötve, rövid láncon. Szegény k u t y a o l y n a g y öröm m e l u g a t o t t , h o g y végre hozzák már a vacsoráját, m e g iszonyatosan szom jas i s v o l t már, m e r t v i z e t e l f e l e j t e t t e k n e k i a d n i máma a gyerekek. A süldő m a l a c m e g fölágaskodott a rozoga a k o l r a , s röfögve, visítva kente a m o s lékot. De a g y e r e k e k ügyet se v e t e t t e k semmire. Józsi k i h o z t a a kertből a fcárom cső kukoricát. T e r i k e és Irénke lefejtették a selymes haját és i z g u l v a nézték, h o g y Józsi, P a l i és L a c i hogy rakják a tüzet a szalma v é g é b e n . . . — M a j d én meggyújtom — "kiáltott f e l P a l i , — én má gyújtottam sok gyufát, — a v v a l letérdel a szalma mellé és elsercenti a gyufát. N e m s i k e rült, a láng n e m k a p o t t bele a szalmába. — A d d e , m a j d én — k u t y o r o d o t t le Józsi. Sikerült. B e l e h a r a p o t t a láng a száraz szalmába s az r o p o g v a égett. — H u n a k u k o r i c a , ide vele! — kiabáltak a tűzmesterek, s a lányok kezéből kákapdosták a csöveket. D e a lángok m o s t már fölcsaptak, csípték az a r c u k a t és elszántan legelésztek a szalmakazal felé. ö k kipirultán a lángoktól és az izgalmas örömtől, .semmire se ügyeltek, csak hosszú pálcákon forgatták a csöveket a parázsban. Irénke fölkiáltott: — Néé, h o d éd a szalma! - — N o Józsi, m o s t k i k a p s z — .tette hozzá kétségbeesetten T e r i k e . A g y e r e k e k fölugráltak. A láncrakötött k u t y a szűkölt és vonított. Ügy vonított, hogy Józsi j o b b a n m e g i j e d t ettől, m i n t a szalmaégéstől. Már sírt is. — Jaj, édes Bundáskám, ne vonyíccs, Bundáskám, j a j . Szalaggyunk, gyerekek. U g y - e n e m mondjátok m e g édesapámnak, m e r kicsavarja a n y a k a m . Irénkém, t e se m o n d o d m e g úgy-e? K i s z a l a d t a k az utcára.
— Én megyek, Józsi, haza! — mondták halálra i j e d v e P a l i és L a c i is, — m e r gyünnek apáék, oszt k i k a p u n k . — M i n k i s gyerünk, Irénkém, — -fogta m e g T e r i Irénke kezét, és sírva szaladtak hazafelé. — N e h a g g y a t o k i t t , megég a Bundásom, n e h a g g y a t o k i t t ! — könyör gött kétségbeesetten Józsi. De azok csak e l f u t o t t a k . Józsi m e g b e m e n t az u d v a r b a , szaladgált, j a j g a t o t t , sírt m e g ordított. A lángok már fönt l o b o g t a k az ól tetején, a Bundás sírt, m i n t egy ember, de már a füsttől n e m l e h e t e t t látni. A m a l a c kegyetlenül zörgött az a k o l b a n , és visított, Józsika úgy érezte, h o g y ez a visítás d a r a b o k r a metéli a szívét. A szalma r o p o g o t t és o l y a n veszettül c s a p k o d t a k a lángok, hogy Józsikát k i v e r t e a verejték. A k u t y a e l h a l l g a t o t t . Józsika szaladt a kút felé, belenézett, sírt, j a j g a t o t t és a rováson áttette e g y i k lábát. — T e g y e r e k ! — kocogott be a k a p u n a kövér Jola néni — n e m mész, még b e l e u g r i k ! Gyüssz k i mingyá a kútbú, m e r agyonváglak! — e k k o r r a már oda is ért és kirántotta az elszánt Józsikát. — Micsináltá! N o , apád k i t e k e r i a n y a k a d , fölgyúccsátok a házát?! N a megájj! Szegény disznó, j a j istenem, h a l l o d , h o g y visít, t e dögleni való! — s már szaladt i s az ól felé, h o g y kiengedje a disznót, de a lángoktól m e g se lehetett közelíteni az a k l o t , és szegény disznó i s éppen m o s t e l h a l l g a t o t t . Szaladt a kúthoz, fölráncigált e g y vödör v i z e t és a tűzbe lódította. K o r h o l t a Józsit, ezerfelé k a p k o d o t t , kátötyögött ügyetlen kacsajárással az utcára és elkiáltotta magát: — Máárii! Aztán besietett, még egy vödörrel a tűzre locsolt, pofonvágta Józsikát és f u l d o k o l v a , kimerülten a tornác szélére r o s k a d t . B e s u r r a n Mári néni, m i n t egy árnyék, összecsapja a tenyerét — szent ségesisten! — m e g m e r e v e d i k és sír. Tele b a l s e j t e l e m m e l r o h a n t haza az apa. Kivágja a k i s k a p u t , csak úgy recseg. — M i v a n i t t ? ! A jézumát, micsinátak k e e t e k ? ! — A Jóska, a Jóska, — m u t a t Jola néni a féligholt Józsira. — T e ! A körmöd k r i s z t u m a t , döglenivaló büdös kölöknek. Fölgyújtod a házat! Megpörkölöd a kutyát! A zanyádnak a z t a — is m e g r a g a d j a Józsi két karját — o t t égj m e g t e i s ! — magasra lódítja, Józsi visít. Mári néni e l k a p j a a h i r t e l e n levegőbe lendülő Józsi lábát és könyörög, h o g y : János, az i s t e n szent szerelmére, ne bándd, elege v a n e n n e k má í g y is. János a földre ereszti. A z u d v a r t e l e v a n már hazaérkezett parasz t o k k a l , Józsi édesanyja is i t t törölgeti már a szemét, és f u t ide, f u t oda, n e m találja a helyét. A tűz h a m v a d o z i k , a megégett disznó és k u t y a összepön dörödve heverésznek, feketén és ijesztően. János leoldja a kútról a kötelet, j o b b kezébe veszi, a b a l l a l pedig megragadja Józsika karját, és a d j n e k i ! A b r i k t o l j a , m i n t a répát. — Jaj, édesapám, ne bántson, ne bántson, inkább a kútba u g r o k ! — M a j d a d o k én n e k e d k u t a t ! Józsi már a földön f e t r e n g e t t és vonított, m i n t a k i t nyúznak, m i k o r a p j a végre a b b a h a g y t a a verést. — Büdös kölke — l i h e g t e János magából k i k e l v e — k a l l n e k e d gyufa? A beled taposom k i , ha mégegyszer i l y e t csinálsz! Szegény Józsi, csak b e n t az ágyban, a d u n n a a l a t t tért magához. Egész testében remegett, d i d e r g e t t és vacogott. A házajtó félig n y i t v a . A konyhában lámpa ég és a halvány fény bekúszik a szobába. O l y a n ijesztővé k e v e r e d e t t m i n d e n . De most n e m ettől félt Józsi. Máskor p e d i g mindig r i a d o z i k , hogy a szekrény mögül v a l a m i borzasfejű, nagytenyerű a l a k elő oson. M o s t csak nézi a fényt és árnyékot. N e m fél tőle, mégis remeg, remeg. — D e h u n n a n v e t t e hát a gyufát, fene a körme érit, — h a l l j a a k o n y hából édesanyja hangját. — M i n d e g y akárhunnan vette, az má m e g v a n . Hónap viszed, oszt slussz! — m o n d j a az a p j a keményen.. — V i g y e a görcs! M o n d d csak, m i t a d o k rá? Tán meztelen viszem? M a j d bent m a r a d a f e n e k i n , n e m kólézik a zuccán ö r ö k k é . . . N e m is hiszem.
hogy n e m azok a n a g y kankölkök a t t a k n e k i a g y u f á t . . . M e g a jószágot i t t lehet magára hanni? Se vize, se semmije egísz nap. U g y a n m e n n y má a w a a g y e r e k o t t h o n o d d a , m e r bizonyisten, h a eccé fölharagítasz, úgy e l m e gyek, h o g y élhettek m i n d k e t t e n ahogy t u t t o k . . . — Nézd, n y i t v a v a n a k a p u , má mehecc is! N e m f o g l a k m e g , ne fejj! M é g tán én v a g y o k az oka, hogy a r o h a t t kölköd fölgyútotta a szalmát?! — Épp a te kölköd, m e r má p i c i korába is éppen o l y a n cuflás, m i n t az apja. — Jó v a n ! A szencsígit n e k i , k i parancsol i t t , én v a g y te?! — vesztette e l végkép türelmét az e m b e r és akkorát csapott az asztalra, h o g y a lámpa ciliindere ledőlt és d a r a b o k r a tört. Józsin a h i d e g f u t o t t v é g i g és beljebb bújt a d u n n a alá. — H a eccé aszondom, hogy viszed, akkó viszed! Értet t e d ? ! . . . A kúcsot m e g átadod Mári néninek, az m a j megetet, m e g v i z e t is a d a jószágnak, — t e t t e hozzá higgadtabban. Józsika dermedezett a d u n n a a l a t t . H o v a a k a r j a őt v i t e t n i az édesapja? G y e r e k o t t h o n b a ? Jaj, mért is a k a r t ő kukoricát sütni? D e a L a c i az oka, m e r t ha n e m hozza a gyufát, a k k o r n e m égett v o l n a m e g a Bundás, m e g a szalma. A k k o r biztos n e m akarnák őt sem v i n n i sehová. Édes jézuskám, csak m o s t ne v i g y e n e k el, többet sosem f o g o m m e g a gyufát, száradjon l e az u j j a m , ha m e g f o g o m ! Lassan elszenderedett és azt álmodta, hogy v a l a m i n a g y ég, de ő örült a tűznek és nevetett.
*
*
Fehér m i n d e n , m i n t a leesett hó. M e g o l y a n ú r i s z a g ú . . . A nénik fehér ruhában, m e g o l y a n szagosak azok i s . . . A kezük p u h a és m e l e g és n e m o l y a n gorombán rángatnak, h a n e m szépen. Ez a sok g y e r e k i t t ! . . . E n n y i t még sose látott egy rakáson. E g y i k sem néz rá, h a n e m m i n d labdázik, és o l y a n kényesek, m e g u r a k , m e r t szép ruhájuk v a n . . . Ö e l m e g y i n n e n , m e r t o t t h o n szabad szaladni és o t t h o n m i n d e n k i t ismer. E l m e g y , m e r t édesanyja úgysem jön vissza érte, hiába m o n d t a ő, h o g y , k i s f i a m jó legyél, estére jövök é r t e d . . . N e m jön az, csak m i n d i g m o n d j a , télen is m i n d i g m o n d t a , hogy k i s faklumpát vesz, oszt mégse v e t t , csak m o n d t a , m o n d t a , és egyszer tavasz l e t t . De édesanyám, én i n n e n e l a k a r o k m e n n i , m e r t i t t n a g y o n rossz, inkább o t t h o n sosem m e g y e k az utcára, m e g n a g y o n jó g y e r e k leszek, édesanyám, csak i n n e n e l m e g y e k ! . . . Szeme tele l e t t könnyel, a játszadozó g y e r e k e k összefolytak előtte, szája elgörbült. Már c s u k l o t t a sírástól, m i k o r fölébe h a j o l t egy sízagos néni: — Hát t e sírsz Józsikám? N e sírjál, nézd, k i n e v e t n e k a • gyerekek. U g y a n , Józsikám, hát gyere játszani. Nézd, i t t a labda! Nézd, mekkorát ugrik. Józsi k i s tenyerébe t e m e t t e arcát, de tovább c s u k l o t t a sírástól, pedig n e m a k a r t ő már sírni. Szégyelte, de n e m bírta megállítani a sírást, m e r t úgy c s u k l o t t . — Én mék h - h - h a z a . . . •— Persze, haza mész, Józsika, csak előbb játszatok szépen, nézd, m i l y e n sok k i s pajtás v a n i t t ! A k i t e r e m t i , csak n e m sír i l y e n n a g y fiú, már k a t o n a leszel. Ráülsz a hintalóra? N y e r g e l d m e g a lovacskát! Gyere, megnyergeled. Józsi húzatta magát, n e m a k a r t m e n n i , szepegett, szívta az orrát és t a k a r g a t t a az arcát, h o g y ne lássák azok a gyerekek, hogy ő sír. — N o , Józsika! V a g y kérsz egy d a r a b v a j a s k e n y e r e t ? . . . F e r i , hozzál egy darab v a j a s k e n y e r e t ! — T e i s Józsi vagy? —• állt eléje egy hozzá hasonló, e l e v e n kisfiú, — én i-s Józsika v a g y o k . Nézd, m i l y e n szép labdám v a n , e! Piros, m e g puha, oszt u g r i k . Föl, egészen föl. Eccé én is rítam, mikó idevezetett édesanya, de m o s t má n e m rílok, m e r i t t l e h e t még hintázni is. Lassan l e l k e t v e r t e k Józsikába. És m i k o r e g y i k fiú leesett a hintáról, k a c a g o t t is, mindenről megfeledkezve, jóízűen kacagott. Eljött az este és eljött érte az édesanyja is. A második n a p már könyn y e b b v o l t . ö is t u d o t t már l o v a g o l n i , hintázni, m e g bent-a-bárány-kint-af a r k a s - t , és a többi játékot. A k a d t a k már pajtásai is, a k i s Józsi druszája, m e g a F e r i , k i k k e l legszívesebben játszadozott. O l y a n h i r t e l e n elszaladtak
most már a napok. A l i g vezette be reggel az édesanyja, már este is v a n . Jobb lenne, idejönne az édesanyja is, édesapja is, és sose k e l l e n e hazamenni. A poros k o c s i u t a k a t , a mocskos disznófürdető gödröket és a régi p a j tásokat lassan f e l e d n i kezdte Józsika. Már n e m is k e l l e t t reggelenként eüve zetnie az édesanyjának. M a g a m e n t és jött, fehér nadrágban, fehér ingecskében, és k i s táska a kezében. L a c i , Jani, G i z i k e és Irénke a n y j a i r i g y szeme k e t v e t e t t e k m i n d i g a tiszta, egyre gömbölyödő és pirosodó a r c c a l hazatérő Józsikára. —"*A koszos u r a t n e v e l a fiábú, — mondogatták. — N e m t u d j a az még az orrát sem megtörölni, n e m hogy úr legyen. — N e m h o g y másra rakná az apja is a pízt, n e m i l y e n hiábavalósá g o k r a kidobáni. — Ü g y h a l l o t t a m , tán n e m is köll o t t fizetni. — Má u g y a n ne m o n d d , csak pízbe kerül az i l y e s m i , m e g m i n d e n n a p tisztába öltöztetni, m e g izé, m e g m e g i n t e n . . . A k i c s i k hallották az i l y e n beszédeket o t t h o n , és egy este kilesték Józsikát, m i k o r m e n t hazafelé. — Ü r letté? — állt elébe J a n i és magrántotta r a j t a az inget. — Hö, úr letté? — lökött r a j t a L a c i is. — N e lökdölődzetek, n e m l e t t e m én úr. N e m is leszek "úr, m e r azok o l y a n szagosak, h o g y no, de n a g y o n jó n é n i k . . . Elmeséljem, m i l y e n játé k a i n k v a n n a k az otthonban? — O l y a n g u r i g a biztos nincs, m i n t az e n y i m . — V a n o t t , J a n i ! M e g még h i n t a i s v a n . — M a j d köttetek apámmá a fára, oszt n e k e m is lesz. — D e o t t v a n ám faló is. — Faló? — ámuldozott J a n i . — A z ám, oszt úgy nyergelünk rajta, m i n t a villám! — N e k e m 'is rá szabanna űni? — N e k e m is, Józsi? — meresztette k i n a g y kék szemeit L a c i is. — Rá ám, csak mongyátok m e g anyátoknak, hogy vezessen el benne teket, estére^meg m a j d visszagyün értetek. Tovább n e m l e h e t e t t bírni a g y e r e k e k k e l . E l a k a r t a k m e n n i az o t t h o n b a és m e g n y e r g e l n i a falovat. A z anyák szívesen bele is egyeztek ebbe, e g y i k sem a k a r t a , h o g y a másik f i a különb legyen, m i n t az övé. A nagyobb gye r e k e k e t m e g k i n t a mezőn befogták könnyebb munkára. I t t a .kukoricatörés, hát lassan-lassan e l t e r i g e t h e t n e k már azok a kamaszok. M e g szárat is vághatnak már. A k u l c s o k pedig Mári nénihez, a szelíd, ijedős öreg asszonyhoz kerültek, ő vigyázott a házakra, és ő öntött vizet a b a r o m f i n a k , í g y e g y k i s keresethez j u t o t t ő is szegény, m e r t m i n d e n k i v e t t n e k i egyetmást, h a már ügyel a házra, m e g gondozza a jószágot. Jola nénivel, a terpe öregasszonnyal k i n t ülnek az utcán; Jola néni fokhagymát f o n szép v a r kocsba. Mári néni pedig a száraz borsót fejtegeti a kötényébe és ügyel a házak felé, a m i k e t reábíztak. Szelíd, koraőszd n a p v a n , a villanydrótban m e g a k a d t egy ökörnyál és ezüstösen csillog a napfényben. A g y e r m e k o t t h o n b a n harsog a jókedv. O t t n y o m a sincs az ősznek, o t t üde és letörhetetlen tavasz v a n . O t t n y o m a sincs a fullasztó nagy p o r n a k , a disznófürdető, fertőző pocsolyájának. O t t hófehér tisztaság v a n , napsugár és egészséges, tisztacsengésű, jóízű g y e r m e k z s i v a j . Kishegyes,
1950 augusztus
5-én.
BORBÉLY
JÁNOS:
Tragédia A z u d v a r t magas tűzfalak vették körül. O l y a n v o l t m i n t egy mély v e r e m , szürke, vigasztalan, h i d e g , kő-falú verem. Kétoldalt hosszú, féltetős házak l a p u l t a k a falhoz. A l a c s o n y a k és k o p o t t a k ; valaha sárgára meszelték őket. A z apró a b l a k o k alatt lehámlott a v a k o l a t és kivirágzott a salétrom. N y i r k o s , későőszi délután. H u l l a köd. A z u d v a r t b e v o n t a a sápadt alkonyatszín. Három óra felé jár az idő. Kovács Juliska hazatért a gyárból. Fürgén haladt át a foghíjas kövezetű u d v a r o n . E l d u r v u l t , elhanya g o l t , szürke a r c o k m e r e d t e k rá az ajtók, a b l a k o k mögül. Köhögtek és köpködtek; ők az élet m o s t o h a g y e r m e k e i . A z elesettek sóvárgó pillantásával nézték Juliskát. Keserűek a szájízek, a sóhajok, a károm kodások. Keserű a falat, a szegénység. Keserű az élet. Keserű, k e serű . . . Siető léptekkel m e n t , szét sem nézve. Szomszédait a l i g ismerte. A z o k a l k a l m i munkások v o l t a k : hordárok, napszámosok, s Juliská n a k sohasem a k a d t velük megbeszélni valója. F i a t a l , derűs lélek v o l t , a k i megkülönböztette a j ó t a rossztól, élt k i s d e d örömeinek és bána t a i n a k , s k i c s i t félt azoktól a durva, nagyihangú emberektől. Néha m i n t h a megérezte volna, h o g y a z o k sem lehetnek rossz emberek, hisz époly szegények m i n t ő maga, de m é g i s . . . Igaz, Péter is m o n d o t t róluk egyetmást, h o g y miért o l y a n földhözragadtak, m e g h o g y miért betegek, m e g k i ennek az o k a . De m é g i s . . . A gyár az más. Ott m i n d i g lehet d o l g o z n i , egy keveset k e r e s n i is, és ott m i n d o l y a n csudaokos ember d o l g o z i k , m i n t a Péter. Jaj, már m e g i n t ez a Péter... hát n e m m o n d t a tegnap, éppen tegnap, h o g y a gyárban sem lehet m a j d m i n d i g d o l g o z n i , míg o t t a H o f f m a n az úr. H o g y az, ha a k a r j a k i d o b h a t j a őket és azt is m o n d t a , h o g y szeretni k e l l az a l k a l m i mun kásokat is, m e r t annak idején velük együtt veszik el a gyárat H o f f mantól Péterek. Jaj, de istentelen ez a Péter, még becsukják érte. Aztán, ő csak a halkszavú Kovács Pétert, az esztergályos Kovácsot ( ! ) , — n e m azt a ragyás susztert — , szereti igazán és L a c i t , a kisfiát. Igaz, Pétert lassankint m e g s z o k j a inkább, míg Lacikában naprólnapra újabb érdekességeket fedez f e l . Lacikára g o n d o l t a k k o r is, m i k o r b e n y i t o t t a lakásba. Szeme mosolygott s valami gyermekes izgalommal forgatta m e g a kulcsot a zárban. Száját csüicsörgette, m i n t h a gyermekéhez beszélne, sely pítő gügyögését u t á n o z v a . . . A konyhában rendetlenség. Letette a
kosarát, a székeket a helyükre r a k t a . Péter m i n d e n t széthágy. M i n e k olyan?! Rendezgetne még, de n e m leli helyét. Szalad át Riszticsnéhez. M e r t o t t v a n a g y e r e k . Riszticsné egész nap o t t h o n v a n , v a r r , s így vigyázhat a g y e r e k r e . Riszticsné özvegyasszony, a háború v i t t e el az urát, még az első időkben. N e m v o l t az k a t o n a , d e h o g y is! M u n k a szolgálatos v o l t csak, szerb. V a l a m e l y i k tiszt úrnak biztosan n e m t e t s z h e t e t t a pofája, s d u r r ! agyonlőtte. H o g y m e r t k o m m u n i s t a volt. D e h o g y v o l t az, d e h o g y ! Riszticsné is t i l t a k o z o t t ez ellen, vala hányszor e l m o n d t a az u r a történetét. M é g elsimította a bölcsőben a párnákat és f u t o t t . Riszticsné második szomszédja v o l t , közbül az ö r e g K a r d o s l a k o t t ványadt, elgyötört feleségével. Kardos fuvarosnak m o n d t a magát, de ez csak télen v o l t igaz. O t t álldogált, f a g y o s k o d o t t a fatelepnél és r o z o g a kétkerekű talyigáján h o r d t a a huszonöt-harminc kiló fákat. M e r t e n n y i t k a p o t t m i n d e n család. A n a g y o b b a k v a l a m i v e l többet. Nyáron pedig, tavasszal, ősszel? A z állomáson lóstatott és vékony sápítozó hangján „hordár, hordár, hordárt tessék" kiáltozott. S o k a n v o l t a k hordárok, erősebbek is, í g y hát keveset keresett. F i a n e m b i r t a i t t tovább; még a háború előtt k i m e n t Amerikába. M o s t n a g y o n szeretne hazajönni. Riszticsné meglepetten nézett f e l szemüvege mögül, m i k o r Juliska kopogás nélkül b e r o n t o t t hozzá. A varrónő ném v o l t már f i a t a l asszony. A negyvenéves éveket taposhatta. Hátrasimított, kontybakötött hajába ősz szálak vegyültek. Száraz, sovány nő v o l t , a m i még öregebbé tette. Juliska f i a t a l , asszonyosan telt alakja n a g y o n ekitött Riszticsnétől. Juliska karján o t t ült a k i c s i és Juliska arcáról boldogság sugárzott. Anyásan nézett rá, fel s alá sétálva a szűk k i s s z o b i b a n m e g - m e g r i n g a t t a , játékosan m e g f o r g a t t a , ö r ö m e t o k o z o t t n e k i a kicsi testének melege s féltő g o n d d a l szorította magához. Letette, majd felvetne, eligazította a fekvőhelyét s ismét letette. N e m t u d o t t betelni vele. Riszticsné m e g h a t o t t a n h a l l g a t o t t . Kicsit szégyelte magát. Ö sohasem a k a r t g y e r m e k e t . N i k o l a , a férje n e m d o l g o z o t t rendszere sen, különösen a z o k b a n a válságos időkben, m i k o r a gyárak, üze mek egymás után leálltak és a munkások közül s o k a n munkanélkü liekké lettek. Ez a harmincas években történt. A k k o r ők még f i a t a l o k v o l t a k . Csak teher v o l t a család. Riszticsné o k o s asszonynak tar t o t t a magát, úgy g o n d o l k o z o t t , h o g y csak a g a z d a g o k n a k való a g y e r e k , ö nem a k a r t ebből a portékából. N e m állhatta tovább: — Vigyázz, a g y o n ne nyomorítsd! — Juliskát f e l r i a s z t o t t a az éles hang. Arcán o t t v o l t még az ellágy
ezt a drága k i s testet, úgy f o g j a m i n t a hímes tojást, n e m h o g y agyonnyomorítsa! V a l a m i visszatartja; csak nem bűn ez? E l f o r d u l t s szótlanul r i n g a t v a a kicsikét k i t e k i n t e t t az ablakon. A z udvar végén, a szemétdombon egy árva k a k a s kapirgált. A z öreg Kardbs szerezte valahonnan. A k a p u n most f o r d u l t be Pesti Sándor. A tömzsi emberke m i n d i g mérges, rövidreszabott arcával, maga v o l t az élő t i l a l o m f a . Sokat káromkodott, szidta a tiszt ura k a t , m e g a nyilas band'át. S kiköpött. M o s t is dühösen kacsázott végig az u d v a r o n Répási M a t y i v a l , n y u g o d t , m e g f o n t o l t és körültekintő cimborájával. Sanyi tüzére M a t y i v o l t az — olaj. De n a g y o n Jól m e g fértek. Juliska bosszankodott. E g y k i c s i t Riszticsné m i a t t is, m e g azért is, h o g y lám, ezek az emberek már délután i t t h o n vannak, csak az ő ura, a Péter nincs i l y e n k o r idehaza. Péter csak késő e s t e tér haza, m e r t a délutáni váltásban d o l g o z i k . A l i g látják egymást. Áh, a fene egye m e g ezt a rendet. Riszticsné hangja zavarta m e g szemlélődésében: — H a g y j n e k e m is v a l a m i t b e l ő l e . . . csak azért m o n d t a m — dörmögte és ismét munkája fölé h a j o l t . A feszültség felengedett. Juliska e l f o r d u l t az ablaktól, letette a kisfiút és megbocsátóan, f i a t a l szívének m i n d e n jóságával megcsó k o l t a az öreg varrónőt. — Te p u l y k a ! —• förmedt rá Riszticsné, 'hogy mégis az övé legyen az utolsó szó. — H a l l o d , Juliska, nem j ó színben van ez a g y e r e k . O l y a n csendes v o l t m i n t a k i . . . Nézd csak m e g j o b b a n ! Juliska szeme i j e d t e n rebbent. A g g o d a l m a s arccal h a j o l t a g y e r m e k fölé. L a c i két orcáján lázrózsáik égtek. Kis kezei tehetetlenül n y u g o d t a k a takarón. Juliska kétségbeesett. M i t tegyen? N a g y o n szerencsétlennek érezte magát. Fusson orvosért? De pénze sincs! Kezeit tanácstalanul erőtlenül leejtette, szája k i c s i t elnyílott, s k i v i l l a n t a k egészséges, fehér f o g a i . . . — M i t gyulladsz be mindjárt! M a j d kikúráljuk m i n k ! Rögtön főzök egy kis jóféle hagymateát. — Már perdült is. Kovácsné a g y e r m e k h e z lépett. Kezével s i m o g a t t a L a c i forró arcát, aranyszőke (haját. — Sdhasem voltál te beteg! M o n d d , szivem, m i a baji, h o l fáj? I t t fáj, i t t ? Há't talán e m i t t ? N e m is fáj neked semmi, ugye. Csak a mamát ijesztgeted m i n d i g , te rossz k i s f i ú . . . Játsszál, m i n t máskor... N o , rúg a lába, rúg, rúg, r u g . N o , nevess rám . . . K u c k u c k u c ! . . . Várta a k i c s i nevetését. Ez m i n d a n n y i s z o r o l y a n boldoggá tette Juliskát. L a c i arcán i l y e n k o r két kis gödröcske jelent m e g és nagy, barna szemei huncutkásan összehúzódtak... — No... A gyermek elmosolyodott. * * Reggel, még álmosan ődöngött a köd a városka felett, aztán a nap egykettőre felszippantotta. Talán az u d v a r b a n m a r a d t m e g legtovább. A magas falak közé s z o r u l t s n y i r k o s r a v o n t be m i n d e n t .
A kút rozzant kávája egészen vizes lett. K a r d o s bácsi kakasa is ide gesen berzengette tollát. Nehezen ébredt az udvar népe. Először talán a kakas, de mindjárt utána az öreg Kardos. Vénembernek n e m k e l l sokat aludnia. Nem is bír. A vénember már k o r a reggel k u k a c o s k o d i k az ágyban. Szétnéz, k i m e g y m e g bejön, morgolódik, sehogy sem talál ja (helyét. Ilyen v o l t az öreg Kardos is. H a szép idő van, a m i n t k i d u g j a fejét a nap valamelyik ház mögül, az ö r e g kiül az ajtó elé, n a p o z i k , vakaródzik meg boihászkodott. Sokáig ülte m e g a köd az u d v a r t , s Kardos bácsi ezen a reggelen nem n a p o z h a t o t t . N y u g t a l a n u l tett-vett az u d v a r b a n , a kakasát abajgatta, a széttúrt szemétdombot fölhányta, m e g f e l söpört az a b l a k u k alatt. Felnézett az égre, m a j d apró, csoszogó lépteivel i n d u l t befelé. A másik lakásból Kovácsné lépett k i . E g y csendes jóreggelttel t o v a sietett. Vidáman, könnyedén szedte a lábait. L a c i k a , Ihálaisten jjobban van. M i az egy k i s láz? —• Semmi az egész, g o n d o l t a Juliska. Ríszticsné m a j d kikúrálja szépen. Hisz í g é r t e . . . Ért hozzá Riszticsnél A z t m o n d t a , h o g y jó forró teát i t a t Lacikáival, aztán jól b e t a k a r g a t j a és L a c i k i i z z a d j a a bajt. Juliska kilépett a k a p u n és e l i n d u l t a lejtős utcán. Hátrafor d u l t és a r r a messzebb, az utca végén a mészárszék előtt feketéllő tömeget p i l l a n t o t t m e g . Sorbaálinak, úgy látszik, m e g i n t húst oszta nak. M e d d i g t a r t ez még így, ez a háború, az ember m e g b o l o n d u l h a t bele. Juliska n a g y o t fújt és m o s t teljesen megértette Péter szavait, h o g y ebből a háborúból a l e g n a g y o b b baj éppen rájuk, szegényekre hárul. A h o g y Péter eszébejutott, m e g m e l e g e d e t t a szíve tája és még gyorsabban, vidámabban szedte a lábait, h o g y tán h a m a r a b b v i s z o n t látja, őt, m e g a k i s Lacikát. M e r t Péter az este is sokáig mesélt n e k i , h o g y a munkások a gyárban morgolódnak, és a Pesti Sanyi viszi a főszót. S Péter o l y a n szépen t u d beszélni, h o g y i g a z á n . . . az a Sán dor m e g o l y a n lármáis m i n d i g , csak be ne kaszlizzák. Ezen töpren g e t t Juliska egészén a g y á r i g és éppen megszólalt a gyárduda, m i k o r a kapun b e l é p e t t . . . K a r d o s néni h i v a t a l a v o l t a házban, h o g y reggelente az utcát felseperjie. Ez most, októbertájt, k i c s i t későbben s z o k o t t megtörtén n i , m e r t mostanában még a nap is o l y a n nehezen ébred, hát még a kis, vérszegény K a r d o s néni. M é g az öreg is megkönyörül r a j t a : engedte aludni. M o r g o t t , de engedte. Kardos néni, m i k o r felkelt, k i m e n t az utcára és felsöpört. Apró, gyenge szemeivel jól megnézegette az utca végén álldogáló tömeget. Közben k i t i s z t u l t teljesen. A hajnali köd felszállt, az utca c s i l l o g o t t , fürdött a napfényben. A nap még alacsonyan állt. Hosszú árnyékok terpeszkedtek a földön. Az öregasszony még egyszer mégnézte a sorbanállókat és sza ladt szólni Riszticsnének. Riszticsné éppen Lacikát pólyázgatta a n a g y tarkakockás pár nába, mikor b e n y i t o t t Kardosné és jelentette, hogy húst oszlanak a Nagy Marciiknál. Riszticsné köszönte szépen. M é g csak elkészül a kicsi becsomagolásával és megy. E l m o n d t a még Kardosnénak, hogy L a c i már jobban van és hogy milyen jól viselkedik, mert alszik. Aztán
felkapta Lacikát és Kardos nénivel együtt elindultak. A z öreganyó még szólt a többi asszonynak is az udvarban. Í g y l e m a r a d t Riszticsnétől. Riszticsné ravasz asszony v o l t . N e m m e n t ő N a g y Marciékhoz húsért, esze ágában sem v o l t . O t t ismerik, oda jár húsért az egész szomszédság! Tudják, h o g y L a c i k a n e m az ő k i s f i a ! Már p e d i g a k k o r nem e n g e d i k a sor elejére, h o g y h a m a r a b b bejuthasson! F i f i k u s asszony Riszticsné. E l m e g y a város másik végére inkább, de nem áll i t t s o r b a órákhosszat. N e m csap ő ezzel be senkit sem. K i n e k van ebből kára? N e m , ő csak élelmesebb. Könnyű teiihét magához ölelve, sietős léptekkel elindult a bel város f e l é . . . Már magasan állt a nap, m i k o r odaért. Csupa feketébe öltözött ember állt a mészárszék előtt. Töpö rödött öregasszonyok, fiatal családanyák, egypár öregember, m e g sok-sok gyerek. Riszticsné azonnal a sor elejére állt. Ingerült megjegyzésekkel fogadták. — E z a m a g a kölke? N e k e m ezt n e m magyarázza be! — szúrt feléje az e g y i k asszony. w — Hát n e k e m se —• t e t t e hozzá egy másik. — Ilyen száraz deszkának kisfia? U g y a n , menjen már! E z t egy fitosorrú fiatalaszszony m o n d t a , a k i m a g a is g y e r m e k e t t a r t o t t a karján. Riszticsné m i n d e g y i k r e kedvesen rámosolygott és e g y hosszú elbeszélésbe kezdett, arról, h o g y m e n n y i r e csodálkoztak ők is már m i n t a férje, m e g ő, a m i k o r észrevették, h o g y . . . hát no . . . észrevet ték a d o l g o t . N e m h i t t e k abban sem, h o g y valóban megszületik a gyerek. — Hát isten segítségével, m é g i s . . . — sóhajtotta végül. — Tudja, n e m én s z o p t a t o m . . . Közben beljebb sodródtak. Riszticsné örömmel v e t t e át a hen testől a félkiló sovány marhahúst. A mészáros még e g y jókora cubák o t vágott rá és nagy, ügyetlen c s o m a g o t csinált. A z asszony b a l karjával átfogta a g y e r m e k derekát, a húst is ebben a kezében t a r t o t t a . Jobbjával a pólya végét támasztotta m e g . I g y e k e z e t t kikerülni' az ajtón. A z t elállta a tömeg. Mégis, v a l a h o g y odatörtetett. Féltesté vel előrehajolva állt, már csak az emberek nyomása t a r t o t t a , m i k o r a közelben, egészen a közelben megszólalt a sziréna. — Jaj...! Riszticsnét fellökték. Aztán rátapostak. A piszkos kövezeten, összeroncsolt, véres f e j j e l o t t feküdt L a c i k a . Szőke haját m e g l o b o g t a t t a a szél. Kis, p i r o s főkötője egy tócsába repült. A napfényben fürdő házak között, füstfelleg húzódott, fehé ren, m i n t a f á t y o l . . . *
Lacikára g o n d o l t most is. Juliska szeme m o s o l y g o t t s v a l a m i g y e r m e k e s i z g a l o m m a l f o r g a t t a m e g a k u l c s o t a zárban. Száját csücsörgette, m i n t h a a kis fiához beszélne, selypítő gügyögését utánozva. Délután három óra volt,
FIGYELŐ Két part
között
N e m célom és n e m is l e h e t célom az értékelés. N e m szándékom i t t sem Szentelekinek sem a többi e g y k o r i vajdasági m a g y a r írónak megjelölni azt a helyet, a m e l y e t írásaikkal megérdemeltek. A vajdasági m a g y a r i r o d a l o m fejlő désének e g y k o r i irányát sem fogom i t t megszabni. M i n d e z csupán későbbi írá sok feladata lehet. Első f e l a d a t u n k csak az, h o g y megismerkedjünk Vajdaság m a g y a r irodaiméval, főleg az 1919—1941-es esztendők irodalmával, hiszen k o m o l y m a g y a r irodalomról 1919 előtt, de talán az 1941—44-es években sem i g e n lehet szó. 1919 előtt, k i v é v e Szigethi, S o m f a i s m é g egynéhány e m b e r írásait, a l i g t e r m e t t i t t m a g y a r i r o d a l o m . V o l t a k természetesen m a g y a r íróink a k k o r is, de ezek kulturális kivándorlókká váltak, Pestre költöztek, legalább is írásaikat küldték oda, jelentették m e g o t t , m í g i t t viszont k i s közönségünk Pestről importált i r o d a l m a t olvasott. Csupán H e r c e g Ferencre, Kosztolányira, F a r k a s Geizára, Milkó I z i d o r r a kivánok i t t u t a l n i . D e áll ez a húszas évek előtti Szentelekire is. A megszállás éveinek irányzatos i r o d a l m a n e m t e r e m t h e t e t t művészi értékeket és így, habár feltétlenül f o g l a l k o z n u n k k e l l az 1919 előtti és az 1941 utáni évek irodalmával is, érdeklődésünknek mégis főleg az 1919—1941 esztendők i r o d a l m a felé k e l l f o r d u l n i a . K i s túlzással mondhatnók talán azt is, h o g y a vajdasági m a g y a r i r o d a l m a t a húszas években teremtették m e g . És m e r t ez valóban így v a n , feltétle nül n a g y f i g y e l m e t érdemel, éppen ebből a szempontból, Szenteleki Kornél működése, különösen a húszas évek végén és a h a r m i n c a s évek elején, a m i k o r igyekezett az akkord vajdasági m a g y a r i r o d a l o m útját egyengetni, irányát m e g szabni. E l t e k i n t v e Szenteleki i r o d a l m i műveinek értékétől, bizonyos, hogy éppen i l y e n irányú, kazdnciskodó, i r o d a l m i irányától tevékenysége i g e n n a g y jelentő ségű v o l t és megérdemli, h o g y külön is f o g l a l k o z z u n k vele. Talán mégsem egyedül Szenteleki t e r e m t e t t e m e g az i t t e n i m a g y a r i r o d a l m a t , m i n t azt ő maga és barátai és l e v e l e i n e k kiadói, egyebek között Csuka Zoltán is, hitték és hirdették. De h o g y egy bizonyos irányú és fajtájú vajdasági m a g y a r i r o d a l o m útjának egyengetése körül i g e n i s n a g y érdemeket szerzett, az egészen bizonyos. És már ezért megérdemelte, h o g y kiadják i r o d a l m i leveleit, már ezért m e g érdemli, h o g y m i is és elsősorban éppen vele és éppen i r o d a l m i l e v e l e i v e l f o g lalkozzunk. 1943-iban a d t a k i l e v e l e i t a Szenteleki társaság ( Z o m b o r — B u d a p e s t ) . Már ez természetesen a n n y i t j e l e n t , h o g y bizonyos n e m kívánatos célzatosságot v i t t e k a kiadók a l e v e l e k összeállításába. Valószínűnek látszik az is, h o g y egyes a kiadók szempontjából nem-kivánatos, a k k o r oda-nem-illő l e v e l e k k i m a r a d t a k a sorozatból. N e m is beszélve az előszókról, amelyeik az esetleges tőkeellenességet zsidó-ellenességgé igyekeznek alakítani és a m e l y e k kiélezik a m a g y a r - s z e r b ellentétességet is, míg észre s e m veszik az osztályellentéteket. Mégis, a l e v e l e k szövegét nézve a l a p u l , az az érzésünk, hogy a kiadóknak n e m igen v o l t a r r a szükségük, hogy i l y irányú célzatosságot, változtatásokat eszkö zöljenek, m e r t a l e v e l e k m a g u k is, bizonyos f o k i g , megadják e r r e a lehetőséget. Általában v é v e Szenteleki l e v e l e i így is — a valószínű sok kihagyás ellenére is — elég hű képét adják, eléggé pontosan tükrözik az a k k o r i helyzetet. Bizonyos, hogy Szentelekinek c s a k u g y a n nagy érdemei v a n n a k , ha n e m is a vajdasági m a g y a r i r o d a l o m megteremtésében, de a vajdasági m a g y a r i r o d a l o m egy részének irányításában. Habár n e m a k a r u n k semminemű érté-
kelésnek elébe vágni, m o n d h a t u n k a n n y i t , h o g y érzésünk s z e r i n t a Szenteleki álal irányított i r o d a l m i szektor v o l t valószínűleg a legértékesebb, legszínvona lasabb. Habár — és ebben n e m egyezünk a kiadókkal — rajita kívül v o l t még két más i r o d a l m i szektor is, a m e l y e t Szentelekiék n e m i s m e r t e k el, esetleg m e g sem említettek. így, a m a g a helyére téve a dolgokat, n a g y jelentőségűnek k e l l t a r t a n u n k Szenteleki kazinciskodását az a k k o r még szinte f e l sem szántott vajdasági i r o d a l m i u g a r o n . M e r t csakugyan irányított, h a természetesen n e m i s t e r e m tett. Néhány példát szeretnék osak felhozni e n n e k igazolására. Habár n e m v a g y o k híve az idézés módszerének, ez egyszer, úgy érzem, számos esetben k e l l megszólaltatnom magát a levélíró Szentelekit, annál is inkább, m e r t már ele j é től f o g v a szeretném b e m u t a t n i levélíró stílusát is. Hiszen erről a stílusról külön mondanivalók k e l n e k b e n n e m a l e v e l e k olvasása közben. » K e k é z T u n a lakodalma« — H e r c e g János újabb novellakötetének első darabjaként nemsokára talán újra az olvasó asztalára kerül. 1933^ban írta H e r c e g ezt az elbeszélést és már a k k o r n a g y megjelenítő erővel a l k o t t a m e g ezt az alakját, a m e l y semmiesetre sem t i p i k u s vajdasági ember, de kissé kivé teles egyéniség, kissé, m i n t a hercegi a l a k o k általában ebben az időben, szürrealisztikus, kissé pauperszerű, lumpenproletár-szerű, de h a t a l m a s életszeretet ről, emberszeretetről tanúskodik. Szenteleki, — és hogy stílusát érzékeltessük, már i t t idézünk, — a maga lelkesedő, lelkendező módján ír erről az elbeszé lésről, » . . . az Ón legerősebb, l e g j o b b írása. Igazság, mélység, drámai feszült ség, élet és l e v e g ő ! . . . R o p p a n t sokat várok ettől a Kekéz Tunátói. N a g y o n szép lenne, ha Kekéz T u n a életét i l y e n n o v e l l i s z t i k u s a n (10—12 novellában) dolgozná f e l , a m e l y okvetlenül megjelenne még ebben az évben a K a l a n g y a K ö n y v t á r b a n . . . « í g y próbálja irányítani S z e n t e l e k i a f i a t a l , kezdő H e r c e g érdeklődését. (1933, 324. o l d a l ) . De az öreg Radó Imrét is számos tanáccsal látja e l . Persze i t t i s szuperüatívuszokkal t e l i m i n d e n sora, azok közé helyezi, azokba ágyazza a k o m o l y mondanivalót. Csak néhány szót — kóstolónak: »Szinte csodálnom k e l l , hogy m i l y e n egyszerű e s z k ö z ö k k e l . . . nemcsak a feszült érdeklődést f e n n t a r t a n i , h a n e m a mély, színpadi hatásokat is k i c s i h o l n i . . . a második felvonás is* inkább sziceniikai, m i n t d r a m a t u r g i a i szempontból kifogásolható. A nagyobb tömeg u c c a i szerepeltetése u g y a n i s széthúzza a belső történetet, az i n t i m hatásokat s talán csak az utolsó j e l e n e t b e n szabadna szerepeltetni a tömeget, a m i k o r a csók elcsattan és a v i l l a n y f e l g y ű l . . . « (?) (1927, 50. o l d a l ) . Feltétlenül érdekesebb és jelentősebb az a levél, a m e l y b e n Radó » G y ó n i « című megírandó regényéről ír Szenteleki. » . . . fájdalmas passzivitásodra fényt vetettél. N a g y o n értelek s azt hiszem m i mindnyájan, a k i k n e k egy biztosabb, boldogabb világhoz is közünk v o l t (!), kissé hitetlenül nézzük a t e g n a p o k csődjét, a m a törekvései n e k gyökértelenségét és reménytelenségét. N e m t u d j u k e l h i n n i , h o g y ebből is lesz v a l a m i maradandó. Mégis n e m engedhetjük, hogy rés támadjon közöttünk és az idő k ö z ö t t . . . « M a j d rátér a Gyóni-tervre és így f o l y t a t j a : »Semmiesetre s e m a k a r o k beleszólni az alkotás mikéntjébe, csupán azt az ötletet v e t e m f e l , hogy n e m l e n n e - e helyesebb a regényt o t t lezárni, a m i k o r Gyónit kikíséred az áUomásra?« (1932, 271. o l d a l ) . Még csupán egy-két S z i r m a i n a k szóló levéllel szeretném igazolni azt, hogy Szenteleki k o m o l y a n , alaposan belenyúl az írók életébe, alkotási mód szerébe, h o g y i g y e k s z i k egy bizonyos fajtájú, irányú i r o d a l o m köré tömöríteni őket. S z i r m a i pesszimisztikus író v o l t , Szenteleki ezért így ír n e k i : » E g y k i s e b b ségi írónak h i n n i k e l l (?!), bizonyos o p t i m i z m u s s a l k e l l sorsát és a kisebbségi életet szemlélnie. A T e e m b e r - és életelméleted — kisebbségi vonatkozásban is — pesszimista. E z t nyíltan h i r d e t n i m a j d n e m a n n y i , m i n t a bizakodás, az o p t i m i z m u s gyenge hajtásait letöredezni..." (1932, 246 old.). És pár n a p múlva: »Bs szeretnem, ha kilépnél az életet sok t e k i n t e t b e n tagadó világszemléleted ből. I r o d a l m u n k imég sokat vár Tőled, talán az új folyóirat (több kedvet, több életigenlést, elevenebb holnapakarást hoz életedbe. Én hiszek a Te aktivitá sodban és teremtő erődben, a m e l y h e z n e m lesz szükséges az én ösztökélésem«. (1932, 251. old.). ( A Kalangyára céloz). Persze n e m arról v a n szó, hogy m i n d e n író tömörüljön Szenteleki köré. Habár Szentelekiék szeretnék is ezt, tisztában v a n n a k teljesen ennek l e h e t e t lenségével, azzal tehát, hogy Vajdaság irodalmát legalább is három csoport
a l k o t j a és h o g y ezeket a csoportokat n e m is lehet, — talán n e m is kívánatos, — egy táborba irányítani. Hiszen m i v o l n a az, a m i közös nevezőre hozhatná őket? A local couleur? Igen, ezt megpróbálja Szenteleki, de tisztán látja, hogy l e h e t e t l e n t kísérelt m e g . M e r t ugyancsak tisztán látja azt is, h o g y csoportja m e l l e t t (Vajdasági írás, M i I r o d a l m u n k , K a l a n g y a körül tömörülők csoportja) ott v a n a Bácsmegyei Napló gárdája, a m e l y ádáz h a r c o t f o l y t a t Szentelekiék e l l e n és o t t v a n a Szervezett Munkás, később a Tovább csoportja, a m e l y n e k egyes t a g j a i t néha szeretné Szenteleki szintén m e g n y e r n i , de a m e l y e t azután egyszerűen a g y o n h a l l g a t . Különben leválasztani egyes írókat i g y e k s z i k a Bácsmegyei-csoportról is, de a csoport, m i n t egész e l l e n tovább vívja az elkese r e d e t t küzdelmet. Fenyveséket (a B . N . szerkesztője, tulajdonosa) szörnyen gyűlöli Szentele k i , talán leginkább azért, m e r t a húszas évek elején m a g a i s gardájukhoz t a r t o z i k és n e m bírja már a »tőke«, az óriáskígyó szorítását és e r r e nincs is, m i n t orvos, rászorulva. í g y azután a m i k o r Csuka Zoltán a Képes Vasárnap szerkesztője i r o d a l m i mellékletként, m a j d külön i r o d a l m i folyóiratként is k i a d j a a Vajdasági írást, s a m i k o r ez a részvétlenségen kimúlik, a Reggeli Újság mellékleteként m e g j e l e n t e t t i a M i I r o d a l m u n k a t és később az újabb folyóiratot, áKalangyát, a k k o r m i n d e z e n l a p o k szerkesztője Szenteleki lesz és igyekszik m e g t e r e m t e n i a maga csoportját és azt minél inkább különválasztani, elhatárolni a Bácsmegyei Napló csoportjától. Fenyveséket Szenteleki egyszerűen a tőke képviselőinek t a r t j a . O l y a n o k n a k , a k i k tehetségtelenek, de könnyebben érvényesülnek, m i n t sok tehetséges, igaz író, m e r t a tőke áll mögöttük. »Csakugyan n a g y o n szomorú az a sok silány, vértelen, u n a l m a s és erőtlen í r á s . . . sajnos n e k e m s e m m i befolyásom sincs a szerkesztésre és k i c s i t k e d v t e l e n is v a g y o k a r r a , hogy h a r c o t kezdjek a kiskorú kékharisnyákkal, a költővé ütött tehetségtelenekkel, a k i k — t e k i n t v e — hogy a nagytőke protektorátusát élvezik — mégis csak erősebbek m i n t m i . . . « , (1928, 61. o l d . ) í g y ír Szenteleki Csukának a m i k o r az megindítja »a tisztító harcot« és — az új lapot. Persze m i n d a d d i g Szenteleki még a B . N . munkatársa. A z írói tehetség kérdésére még vissza k e l l térnünk, elöljáróban csak a n n y i t , h o g y bizony Szenteleki is kénytelen lesz h a m a r o s a n sok-sok engedményt t e n n i l a p j a i b a n a tehetségteleneknek és h o g y — írtak a Naplóba tehetségesek is m i n t például Debreceni, H a r a s z t i , M i k e s , de Sas György, Tamás István is és s o k a n mások. Csuka lírai antológiájában, a » Kévében « is csak viszolyogva vállalja Szenteleki a »szereplést B a r n a K l á r i és F p l d i I l o n k a társaságában«, mégse a tőke protekciójának tulajdonítja ezek közlését. Egyszóval — a tőke kérdését n e m azonosítja Szenteleki a tehetségtelenség kérdésével, h a n e m m i n t a tőke, m i n t az uralkodó osztály képviselője ellen indít h a r c o t Fenyvesek ellen. S t r e l i c z k i v e l szemben végig ellenszenvet érez és ennek az e l l e n szenvnek forrása valószínűleg a következő: »Draskóczi többször célzott rá, hogy a V (ajdasági) I (rás) már bebizonyította, h o g y v a n szellemi tőke és az én szemé l y e m b e n elég a l k a l m a s e m b e r v a n a vezetésre, S t r e l i c z k i azonban n e m hede rített erre, Fenyvessel szeretné megcsinálni azt a l a p o t és remélné, hogy e r r e 200,000 dinár alaptőke elégséges lesz«, (1928, 99. o l d . ) Mégis próbál egyezkedni Fenyvesékkel i s e b b e n az időben s csak a k k o r indítja m e g az élet-halál h a r cot, a m i k o r látja, h o g y az egyezkedés hiábavaló, m e r t n i n c s kilátás békére. Hiszen már e k k o r „Debreczenivel is beszéltünk, a k i a legnagyobb felháboro dással beszélt Bródiról és Fenyvesről (Szenteleki a maga nevét és m i n d e n i - r e végződő n e v e t következetesen „ Y " - n a l ír, m i ezeket következetesen i - v e l írjuk, hiszen csak manirról v a n szó, se Bródi, se Szenteleki n e m g e n t r y , de — h a egy h e l y e n t i l t a k o z i k is Sz. az » i « ellen, — tulajdonképen Sztankovics a neve.) A z utóbbi szerződésileg t i l t o t t a m e g n e k i , hogy a V . I . - n a k dolgozzon. í g y tehát álnevet f o g f e l v e n n i . . . « , U g y a n e b b e n a levélben írja Szenteleki: »Magam i s úgy látom, h o g y i t t új u t a k a t , új életformákat keresők harcáról v a n szó a konzervatívokkal szemben. Erről írni i s f o g o k . . . E b b e n a számban G e r g e l y Borosának szózata v a n a vezetőhelyen, a m e l y ugyancsak erről szól.«. (1928. 100 old.) H o g y mégsem művészi v a g y világnézeti különbségek v e r i k az éket k e t t e jük közé, kiviláglik már i t t is, abból, hogy a világnézeti-művészeti hitvalló c i k k megírását a r r a a G e r g e l y r e bízza, akiről lesújtó a véleménye és akiről ezt m e g is írja, a m i k o r Gergely — Fenyveséknél intrikál ellene,
Inkább, konkurrenciális 'harc dúl a két tábor között és a m i k o r a V . I . megszűnik, — a Napló is szakít az i r o d a l o m m a l , a h o g y Szenteleki látja a dolgokat, megszűnik i r o d a l m i fórum l e n n i , m e r t »az i r o d a l m i ambíciók úgylátszik csak a d d i g t a r t o t t a k , amíg az írást m e g n e m fojtották.« (1930. 184. old.) I l y e n k o n kurrenciális h a r c r a látszik u t a l n i az a néhány szó egy Szirmaihoz intézett levélben is, a m e l y b e n a Napló útját m u t a t j a be. »Fenyves kétszer is megígérte, h o g y tiszta i r o d a l m i mellékletet is a d és h o g y a n n a k én lennék a szerkesztője. A z o n b a n úgy v e t t e m észre, hogy n e k i gyengéje v o l t az i r o d a l m i pápaság,« habár ehhez, f o l y t a t j a , n e m v o l t s e m m i tehetsége. » A z ő érdeme (Fenyvesé) v o l t , hogy az írás kimúlt«. í g y találkoztak »az írók«. azután a — Reggeli Ú j ság mellékletében, a M i I r o d a l m u n k b a n . (1932. 295. old.) H o g y Fenyves Naplója, Minervája csakugyan nagytőkés vállalkozások v o l t a k , az bizonyos. Kérdés már m o s t — k i t képviseltek Szentelekiék. Hiszen a tőke ellen — három oldalról is h a d a k o z h a t t a k . Esetleg egyszerűen úgy m i n t más tőkés vállalkozás írói, szerkesztői: a k o n k u r r e n c i a nevében, v a g y talán m i n t kispolgári csoport az »örök eszmények« nevében, a m e l y e k e t a tőkével szemben i g y e k s z i k megvédeni, d i a d a l r a v i n n i , de — m e r t semmiesetre sem g o n d o l a r r a , hogy a dolgozó nép, a munkásosztály segítségét m e g n y e r j e magá n a k , — elszigetelődve, magára m a r a d v a , túlgyönge a tőkével szemben és így kénytelen m a g a is — tőkés hátvéd után nézni és e b b e n a mecenás-keresésbéh azután elkallódnak esetleg az »örök eszmények« is. M e r t bizonyos hogy » ö r ö k « eszmények nincsenek, h o g y az osztálytársadalomban csupán osztály-eszmények v a n n a k és az i s bizonyos, h o g y a két világháború közötti időben n e m a k i s polgárság, de a munkásosztály képviseli már a haladást, v a g y i s azokat az esz ményeket, a m e l y e k egy osztály eszményei u g y a n , de, — t e k i n t v e hogy az osz tálynélküli társadalom felé m u t a t n a k , — az emberiség eszményeivé válhatnak. A tőke ellen harcoló kispolgár lehet — szándékban-haladó, de t e t t b e n , o b j e k tív is csak úgy válhat haladóvá, h a a munkásosztállyal lép szövetségre. Énei kül h a r c a n e m is lehet eredményes a tőke ellen. V a g y e l b u k i k ebben a h a r c ban, v a g y felfelé b u k i k , azaz m a g a is tőkéssé válik és megszűnik h a r c o l n i (kispolgári f r o n t o n ) a tőke ellen. Persze kevés kispolgár léphet a tőkések sorába: a kispolgár sorsa többnyire az, h o g y proletarizálódik, v a g y elkalló d i k , deklasszálódik. És m e r t l e h e t belőle proletár is és m e r t ezt esetleg már előre megsejti, azért lehet, válhat részévé a haladásnak. Szövetségre lépve természetesen — talán egy népfront a l a k u l a t b a n — a 'munkásosztállyal. M e r t az osztályharc f r o n t j a v o l n a a h a r m a d i k , a k o m o l y lehetősége a tőke ellenes h a r c n a k . Szentelekiék — tisztán az a n y a g i a l a p o t t e k i n t v e egyelőre — n e m proletárok és n e m is tőkések. Kispolgárok ők és ezért ingadoznak, ezért írnak zászlajukra o l y a n általános, e m b e r i , örök eszményeket, amelyekért a g y a k o r l a t b a n aztán v a g y sehogy, v a g y j g e n lanyhán küzdenek, csupán. De — n e m csatlakoznak a munkásirodalom csoportjához, n e m k e r e s n e k szövetségest a túloldalon, sőt önmagukat t e k i n t i k az összmagyarság képviselőinek. A munkás i r o d a l m a t egyszerűen agyonhallgatják. Saját közönségük n e m lévén, — a vajdasági magyarság túlnyomóan proletár v o l t ; h a e g y - e g y olvasó rétege n e m v o l t még öntudatos proletár, úgy a tőke olcsó és színvonalának megfelelőbb »irodalmát«, olvasta, a magasabb igényű, d e f o r m a l i s z t i k u s , e l v o n t irodalomról n e m is v e t t tudomást; a k i s polgári közönségnek szintén inkább felelt m e g a Napló »irodalma« színvonal b a n és tematikában i s — s m e r t proletárközönségre sem apelláltak, n e m m a r a d t számukra más hátra, m i n t mecénás után nézni és n e m a nagyközönség nek, de egyes e m b e r e k számára írni. H o g y ez ' k i h a t h a t o t t azután az »eszmé n y e k r e ^ is, az persze n a g y o n természetes. M i n t más h e t i v a g y n a p i l a p o k melléklete i n d u l t kétszer is az i r o d a l m i folyóirat. A V . I . a Képes Vasárnap melléklete eleinte, a M i I r o d a l m u n k v i szont végig a Reggeli Üjság melléklete m a r a d . P e d i g ez a l a p papi, egyházi befolyás a l a t t állott. E z t így érzi, t u d j a Szenteleki ás. »Nagyon kérlek, — írja Draskóczinak — küldj meghívót D r . Koráni Elemér újvidéki-rókusi plébános n a k is (Címe: N . S a d F u t o s k i p u t 57), a k i a M . I . tulajdonképeni megteremtője volt.« (Koráni, m i n t értesülök, 1942 januárjában, a razzia n a p j a i b a n , a »13-as bizottság« tagja l e t t és így része v o l t a névsorok összeállításában! H a ezt t u d j a Szenteleki, bizonyára n e m lesz lapjának szerkesztője, de a helyzetéből fakadó
ingadozások ide i s eljuttatják. Sőt, m i n t e g y i k levelében írja, a Reggeli Üjságot becsüli legtöbbre a l a p o k között. (1931, 209. old.) Nemcsak egyházi körökkel lép Szenteleki érintkezésbe mecénás utáni kutatásában. E g y i k levelében hiszi, hogy »Marton A n d o r (becskereki) bankjá tól f o g u n k k a p h a t n i némi támogatást*, és Z o m b o r b a n ^érintkezésbe lépek a takarékpénztár, v a l a m i n t a Polgári Kaszinó vezetőségével.« (1928, 76. o l d . ) Deák Leóval is felveszi a kapcsolatot, a k i viszont a m a g a részéről megígéri, hogy S t r e l i c z k i t i s „teljesen meggyúrja a m i j a v u n k r a . " (1928. 78. o l d . Deák Leó a megszállás idején a m a g y a r fasizmus e g y i k bácskai exponense v o l t és m i n t i l y e n t , a k i vérrel mocskolta be kezét, a felszabadulás után halálra Ítélte a népbíróság. S t r e l i c z k i n e m kompromittálta magáit s résztvett a Népfront munkájában is). Szó v a n azután Kemény János báró felkereséséről is még 1928 folyamán (85. old.) Draskóczi becsei ügyvéd támogatásáról (86. old.) egy k u l a i gyárosról, Geyer és B a t t a birtokosokról és így tovább. M i n d e z eredmény nélkül m a r a d és n e m sikerül az »altruisztikus, összefogó szövetség« létrehozása sem a l a p és könyvkiadás biztosítása kedvéért. (120. o l d . ) H i s z e n a tervezet szerint a -szövetségen belül így is m a g a S t r e l i c z k i é v i 24.000 dinárral járulna hozzá a kiadói költségekhez. M i n d e r r e égető szükség v o l n a , m e r t hiszen a tervezet szerint, a n n a k ellenére, hogy csupán 10.000 dinárt tesz k i a V . I . h a v i költségvetése, mégis 4300 dinárra rúg a t e r v b e v e t t deficit. Hiszen csupán 300 előfizetőre számítanak a legjobb esetben i s és ezen kívül még 100 példány eladására (1929. 136—8 old.). Í g y azután könnyen érthető, hogy a V . I . h a m a r o san megszűnik s hogy a K a l a n g y a is számos nehézséggel küzdött m i n d a d d i g , míg a „Literária" vállalat át n e m v e t t e és n e m biztosította m i n d a folyóirat m e g jelenését, m i n d a könyvkiadást. (1932. 293. o l d . ) Í g y k e l l e t t e n n e k lennie, k ö zönség és — mecénás hiányában. Hiszen m i n t Szenteleki o l y sokszor ír erről, S t r e l i c z k i sem v o l t k o m o l y a n hajlandó a mecénási szerep vállalására. (Egyebek között 1933. 309. o l d . ) M o s t azután n e m egyesek, n e m is lapok, de két vállalat, a M i n e r v a és a Literánia állott egymással szemben. Csak n a i v , teljesületlen vágy m a r a d t a Szenteleki nagy, tiszta óhaja, a m e l y n e k megvalósíthatóságában eleinte még szilárdan h i t t . » M i tiszitán c s i náljuk a poézist, az írást, nincs közönségünk, nincs könyvpiacunk, szóval spekulatív szándékok és közönség-előítéletek n e m befolyásolnak az írásnál, önmagunkat a d j u k s bennünket n e m fonnál a kiadó ízlése v a g y az olvasók kívánsága. Nemes, szomorú és szegényes sors e z . . . « (1928. 63. o l d . ) Szenteleki 'hitt a lehetetlenben, a közönség nélküli i r o d a l o m b a n , az író teljes független ségében, abban hogy az író n e m tükrözi korát és osztályát, de n e m is h a t a r r a ; Persze ez a h i t e h a m a r o s a n megdől és n e m csupán mecénás után k e z d k u t a t n i , de rájön a r r a is, h o g y az író közönségét fejezi k i és h a t n i i s igyekszik a r r a . 1928-ban még n a i v a n hisz abban, hogy a polgári értelmiség az i m p e r i a l i z m u s korszakában is kész az áldozatra az eszmény, a nemzet érdekében. » M e r t az új folyóirat n e m lehet hosszú életű, ha még a tőke m a megnyilvánuló n a g y lelkűsége és bőkezűsége m e g is m a r a d n a , de hiányozni fog a h i t , a szeretet, a teremtési k e d v , az erkölcsi igazság tőkéje, a m e l y nélkül i r o d a l m i l a p o t csinálni mégsem lehet. A tőke vásárolhat kéziratokat, de n e m vásárolhatja m e g lendülő lelkünk, tettrekészségünk, a l k o t n i akarásunk...« (1928, 109. o l d . ) C s a k u g y a n v o l t a k i l y áldozatkész írók — persze ezek a munkásosztály írói voltak;, ők csakugyan i n g y e n , honoráriumra n e m várva írtak — készítették elő a f o r r a d a l m a t ! A Szenteleki körül csoportosuló írók meghazudtolták, lerombolták vezérük hitét. B i z o n y már a második számnál j e l e n t k e z n e k a kéziratgondok. »Ilyen kéziratinségben az ember szinte kísértésbe jön, hogy o l y a n műkedvelő íráso k a t i s hozzon, m e l y e k a B . N . mértékét sem ütik meg«.. (1928. 80. o l d ) Ezek a g o n d o k azután állandósulnak Szenteleki körül és állandóan k i f e jezésre j u t n a k leveleiben is. És u g y a n a b b a n a levélben, a m e l y b e n új mecénás megjelenéséről értesít a láthatáron, i l y e n e k e t is ír már: » A z t hiszem, h a h o n o ráriumokról h a l l a n a k beszélni, úgy sokan fogják megváltoztatni áll-áispontjuk a t a V . I . - v a l szemben«. (1928. 106. old.) A z i l y e n megállapítások lévélről1 évéire visszatérnek. » A honorálás kérdése már égető szükségesség. Már m e g i n t kifogyóban v a g y o k kézirataimnak, már verset s e m k a p o k , rendes novelláról n e m i s szólva. Figyelőt sem ír senki«. (1928. 110. old.) Sok író inkább a Napló hoz szerződik, a h o l fizetést k a p h a t , v a g y a Naplónál i s m e g t a r t j a állását és a 39 — H l D
V . I - b e i s ír, de szigorúan álnév a l a t t , nehogy Fenyves e m i a t t elbocsássa állá sából. (Aranyműves-Csuka János most Nógrádi néven í r ) (207. old.) M a g a Szenteleki sem v e t i m e g végül a honoráriumot. Börcsök regényét átírja, m e r t stílusát n e m t a r t j a megfelelőnek, ezért a Bőrösöknek járó 2000 dináros tiszte letdíjból 500-at kér magának k i u t a l t a t n i . (326. o l d . 1933). A Literária azonban 1000 dinárt fizet k i Szentelekinek és csupán 1000-et Bőrösöknek, az írónak. Szenteleki t i l t a k o z i k . »Mégis csak Börcsök írta ezt a regényt és az én csiszoló, javítgató munkám, bármennyire nélkülözhetetlen is v o l t , mégis csak másod rendű vjelentőségű. Hozzájárul ehhez az a t u d a t is, hogy Börcsök n a g y o n sze rény körülmények között é l . . . « Í g y ír, d e egy szóval sem teszi hozzá, hogy l e m o n d a nem-kért 500 dinárról. (1933. 332. old.) M i t a r t s a össze a vajdasági m a g y a r írókat, a k i k e t az a n y a g i körülmények és osztályhelyzet m a g a is, három táborra szakítanak. Lehetséges-e őket a közös világnézet, közös h a r c frontján tömöríteni, egy csoportba állítani?! V a n - e ezek n e k az íróknak egységes világnézetük, a m e l y összehozhatná őket? Szenteleki a l i g bízik benne. H i s z e n úgy érzi, n e k i magának sincs már semminő világ nézete, ha csak n e m az az osztálynélküli »humanizmus«., a m e l y sokszor tenyérré simítja - ökölbe szorított kezét. Tulajdonképpen muszáj-Herkulesnek tártja magát és menekülni szeretne m i n d e n kollektív szerepléstől, m i n d e n harc elől. '(67, 68, o l d . , s egyebütt) »Bizony már régen v o l t , m o n d j a Csukának, miikor világnézeteket szerettem v o l n a megdönteni egy f o r r a d a l m i folyóirattal. H i t e m s o k sebet k a p o t t már azóta, merészségem, aktivitásom e l b á g y a d t . . . lennének t e r v e i m , akarásaim, ábrándjaim, de félek építeni a r r a a t a l a j r a , melytől m i n d i g menekülni szeretnék — : a v a l ó s á g r a . . . « (1928, 69. old.) A k o r b a , a való ságba kapcsolódó i r o d a l o m soha s e m v o l t k e n y e r e Szentelekinek; egy novellá járól és a párisi Monde-ról írva Barbusse törekvéseit »kapkodó, z s u r n a l i s z t i kus«-nak n e v e z i például. (1931. 195. o l d ) . A vajdasági m a g y a r irodalomról is az a véleménye, h o g y »az n e m v o l t egy világszemlélet propagálója.« (278) Mégis, e g y r e inkább érzi az összefogás szükségességét, » A z én irodalompolitikám az v o l t , h o g y m i n d e n értéket összefogjak és az i r o d a l o m n a k egy közös alapot teremtsek. A harc, a tagozódás, a táborokra szakadás s z e r i n t e m csak e g y több ségi i r o d a l o m b a n engedhetők m e g (?)... M i n d e n kisebbség p o l i t i k a i helyzeténél f o g v a , — g o n d o l j a , — n e m z e t i . . . De ezt a n e m z e t i jelleget teljesen friss, m a i szociális t a r t a l o m m a l k e l l k i t ö l t e n i . . ( 1 9 3 2 . 289. o l d . ) Bizonyos o p t i m i z m u s t vár e l az íróktól, h i t e t a m a g y a r jövőben, de a magyarságról még eléggé zava r o s a k az elképzelései. Szivácról például e g y h e l y e n a z t írja, h o g y »Itt nincse n e k m a g y a r o k , csak ezer m a g y a r zsellér él (!) a szláv-»germán tömegben, a m a g y a r u l érző i n t e l l i g e n c i a öt, legfeljebb h a t család« (1933. 343. old.). Más h e l y e n Viszont, a h o l a .pesti rádió igazgatóságával polemizál, m e r t az túlzottnak, f o r r a d a l m i n a k t a r t j a a vajdasági m a g y a r írók hangját, így ír: » A rádió igazga tósága n e m fogja szívesen v e n n i , h a m i helyzetünk, életünk valóságos képét a d j u k . ( I t t már a valóság tükrözéséről v a n szó tehát!) . . . Kisebbségünk l a s ísan teljesen elproletarizálódik, tradíciók s e m fékezik a ibalratolódást s ez t e r mészetesen meglátszik a költők és írók alkotásain is«. (1933. 354. o l d . ) I n g a d o z i k hát ezen a téren is, habár sokszor, m i n t Kristálynak is, m a g a tanácsolja, h o g y a zselléreiét problémáihoz nyúljon. I n g a d o z i k , szinte napról-napra változ t a t j a véleményét és muszáj-Herkules v o l t a éppen e m i a t t óriási erőfeszítéseket követel m e g tőle. Alapjában v é v e fáradt a h i t e és a h a r c i kedve, n e m i s i g e n t u d j a , miért, kiért h a r c o l , 'betegsége i s e g y r e inkább köti a passzivitásba, sőt hovatovább az ágyhoz és csak a kötelességteljesítés v i s z i továbbra i s előre, amelyről sokszor n e m t u d j a előre v a g y -hátra m u t a t - e . »Én eddig n e m v o l t a m e l v a k u l t és o r t o d o x m a r x i s t a (?), egyes t a n o k a t r o k o n s z e n v v e l kisértem, máso k a t erős kritikával, de m o s t a saját bőrömön t a p a s z t a l o m a tőke h a l l a t l a n "kegyetlenségét és eszménytelenségét...« (1928, 392. o l d . ) E z t persze a k k o r m o n d j a , a m i k o r F e n y v e s eljárása m a j d h o g y át n e m v e t i őt a m a r x i s t a táborba. Máshol már máskép gyón egy újvidéki asszonynak: » A belső h a r c o k és válsá g o k borzalmas végletekbe s o d o r t a k : lelkes aktivitásba és m i n d e n t tagadó n i h i l i z m u s b a . . . mohón k e r e s t e m a n a r k o t i k u m o k a t : a zenét, a könyvet ( ? ) . . . a raffinált c s o d á k a t . . . Néha a b i b l i a v o l t az olvasmányom . . . egy időben n y u g t a l a n lelkesedéssel h i t t e m C o u d e n h o v e - K a l e r g i nagyszerű könyvének, h i t t e m Páneurópában (reakciós e g y k o r i utópista t e r v ) , v a l a m i n a g y n e m z e t - és osztályközi egyesülésben, máskor a K e l e t e t vártam, az új napot. Lassan rájöt-
t e m , h o g y elveszítettem h i t e m e t . . . N e m várok már semmit, csak keresek és elsüppedek a csüggedés óceánjában. T u d o m , h o g y m i n d e n h i á b a v a l ó . . . j ó v o l n a menekülni ezektől a borzalmas ürességektől, asszonyom..,«. (1930. 393. old.) És így, i l y e n hitetlenül, csüggedten, ingadozva a két osztály és két világ nézet között — próbálja meg"-egységbe pántozni a vajdasági m a g y a r i r o d a l m a t m i n d a d d i g , míg a halál p o n t o t n e m tesz rövid útja végére. N e m csoda, h o g y n e k i isern sikerült a lehetetlen! M i n d a m e l l e t t e g y r e inkább közeledik a »néphez«. A z i n t e l l i g e n c i a - e a nép? V a g y az e g y r e szaporodó zsellérek tömege? E z t m a g a se i g e n t u d j a persze. De e g y r e h a j t o g a t j a : »Irodalmunknak csakis úgy l e h e t h o l n a p j a és létjogo sultsága, h a szoros kapcsolatot keresünk népünkkel, a kisebbségi l é l e k k e l . . . « (1931. 195. o l d . ) A »kisebbségi lélek« misztikumát sokszor téveszti össze a népi valósággal. És m i s z t i k u m b a téved sokszor az is, a m i t »kisebbsógi m a g y a r szemp o n U - n a k nevezget. Máskor viszont, a »nyomorgó földtelen magyarság kese rűségét, az »elhorvátosodott m a g y a r falu« valóságát kívánja tükröztetni. (1932/ 236-37 o l d . ) A vajdaság aktuális valóságát h i s z i népinek a k k o r is, a m i k o r k i k e l az ellen, h o g y a pestiek H e r c e g Ferencet, v a g y Kosztolányi Dezsőt t e k i n t i k a Vajdasági,magyarság képviselőinek. S z e r i n t e ezek n e m vajdasági írók. » M e n taütás, érzésvilág tekintetében s o k k a l távolabb áll tőlünk, (Herceg Ferenc), m i n t Móricz Z s i g a . . . v a g y akárki, a k i sohasem járt ezen a vidéken. A régi »kaszinó gondolkodás« mindegyikünktől rettenetesen messze v a n . . . « (1932. 251-2. o l d . ) De m e r t ezen a téren is állandóan ingadozik, Német László lesz h a m a r o s a n az ideálja, őt t a r t j a egyebek között a legnagyobb m a g y a r k r i t i k u s n a k , a legfüggetlenebbnek! (378) Í g y azután, csoportjának és a Németheknek hatása alatt, hiába küzd az a n t i s z e m i t i z m u s ellen, az is e g y r e inkább tért hódít benne. Fenyveséket k e z d i többek között, talán egyre kevésbé a tőke, de hovatovább a zsidó tőke kép viselőinek t e k i n t e n i . T i l t a k o z i k az a n t i s z e m i t i z m u s vádja ellen és küzd is ön magában az a n t i s z e m i t i z m u s e l l e n , mégis t e r j e d benne a n n a k mérge. »Liberális egyházi íérfiak« is szítják benne ezt a tüzet. (65) Látja, h o g y n e m zsidó tár sai, m a g a Csuka is üres szólamaival, hanyagságával aláássa l a p j u k tekinté lyét, mégis, h a zsidó munkatárs is a k a d hasonló, arról m i n t »hazug, hányaveti sémi gazdálkodásról ír v a g y pedig m i n t »lelketlen zsidó krájzleráj«-ról. (159. 1929.) A k i m o n d o t t a n a n t i s z e m i t a Kristálynak, — a k i n e k antiszemitasága e l l e n k i i s k e l , — de csak máshoz szóló levelében — így ír: »Sohasem v o l t a m a n t i s z e m i t a , de jólesik é s z r e v e n n e m . . . a nyersebb, szögletesebb, de m a g y a r a b b tehetséget azoknál, a k i k n e m t a r t o z n a k az Azrák törzséhez. M i , a k i k j e l e n l e g a M . I . - t csináljuk: Te, S z i r m a i , Cziráki, a két Csuka, F a r k a s Geiza, H e r c e g János, Adorján, Bógner, — n e m v a g y u n k zsidók. És mégis nívót t a r t u n k és miénk a holnap.« (1931. 204. o l d . ) (Bizonyára n e m a megszállás a l a t t i B o g n e r i értelemben). M a j d Fenyves e l l e n írva, f o l y t a t j a , K i s f a l u d i ősére h i v a t k o z v a : T a r t s a m e g magának Borcsát (Gergely B o r i s k a ) m e g a többi ciceszbájszerW (205) Hasonlóan ír a k k o r is, a m i k o r arról v a n szó, h o g y talán a •Napló gárdája kerül be többségben a P e n - K l u b b a . » A k i n e m t a r t o z i k a sza b a d k a i »intellektüel«-ékhez és Mózes vallásához, az n e m jöhet szóba a P e n K l u b tagválasztásánál« (359). Í g y sodródik a j o b b - és b a l o l d a l i véglet között, de gárdája természete sen, és ideig-óráig mecénásai is, igyekeznek őt a j o b b o l d a l o n lerögzíteni. E g y séges világnézetről, s e m egységes művészi hitvallásról ezekben a b e r k e k b e n szó s e m lehet. Ezzel persze m a g a S z e n t e l e k i i s tisztában v a n . » V a l a m i egységes l e l k e t a k a r o k az antológiába v i n n i , m e r t csak így l e h e t érdekes, hatásos, maradandó értékű ez a két kötet. Művészi v a g y világszemléleti e g y séget n e m l e h e t t e r e m t e n i , m a r a d hát a j ó öreg e s p r i t locale, helyesebben a miljőhatás közös nevezője. í g y sok langyos, t a l a j talán, polgári és r o m a n t i k u s írást utasítottam vissza a Fiúról és Lányról, m e g a nemzetközi, milliószor permutált házassági háromszögről.« (1933. 347. old.) A kisebbségi sorson át, ( a m e l y n e m z e t i j e l l e g e t követel m e g , szerinte) folyóiratok, antológiák egységes levegőjének követelményéből k i i n d u l v a j u t o t t e l S z e n t e l e k i a h e l y i színhez, a l o c a l couleurhöz, a »polgári, nemzetközk s z e r e l m i háromszögek elvetéséhez, a íajisághoz, t a l a j kötöttséghez. Ezen át azután természetesen e l j u t a »polgári«, »cionista nemzetköziség« elvetéséhez, a B o r s o d i a k , F a r k a s Frigyesek, V i d o r o k , de persze egyúttal a proletár szolidaritás és osztályharc irodalmának elvetésé-
h e z is, az i g a z i e m b e r i és i g a z i nemzetközi i r o d a l o m gyűlöletéhez. N a g y »osztályközi egyesülésről álmodozik, e n n e k alapját k e l l hogy szolgáltassa a közös t a l a j , a közös t a l a j b a gyökerezettség. Más színű hát Szenteleki h e l y i szelleme m i n t az a m a r x i s t a h e l y i sajátosság, a m e l y módosítja az általános elméleti igazságokat és a belőlük folyó akciókat és szervezeti formákat, a h e l y i adottságokhoz alakítva azokat. A m a r x i s t a t e k i n t e t b e veszi a h e l y i sajá tosságokat, m e r t t u d j a , hogy az igazság absztrakt, de konkrét i s egyúttal és h o g y az általános, a t i p i k u s , a törvényszerű — h e l y i , konkrét, esetleges formák b a n j e l e n t k e z i k és j e l e n t k e z h e t i k csupán. Ezzel a z o n b a n n e m v e t i e l az általá nosat, sőt egységes, általános világnézet szolgál a h e l y i sajátosság alkalmazá sának alapjául. A m a r x i s t a egyszerre nemzetközi és nemzeti, egyszerre t a l a j b a gyökerezett és világnézeten alapuló, m í g Szenteleki e l v e t i a nemzetköziséget é9 világnézetet és csupán az esetlegest t a r t j a m e g . Osztályközi egyesülésről álmo dozik. Éz az osztályközi egyesülés persze — hiszen nincs közelebbről m e g határozva — lehet későbbi f o k o n , a m i k o r aktuálisabbá válik, a Népfront öszszefogása is, o l y osztályegyüttműködés a közös ellenség , a fasizmus ellen, a m e l y n e m zárja k i a további osztályharcot, de l e h e t éppen ellenkezőleg o l y a n fasiszta elgondolás is, a m e l y elfojtja az osztályharc jelentkezését mindén f o r májában — m e g h a g y v a természetesen továbbra is magát az osztálytagozódást. Szentelekiék elgondolásából adódhat mindakét v o n a l . N e m csoda tehát, hogy a k a d t a k a csoport t a g j a i között a későbbi f o k o n profasiszták, fasiszták, de haladó népfront-tagok "is. Szenteleki még e g y i k sem v o l t . Csak középen i n g a dozó "helyzetéből adódott, h o g y m e g v o l t b e n n e mindkét lehetőségnek a csirája. A húszas években még távol áll m a g a Szenteleki is a l o c a l couleurtől. 1927-ben így ír például Mláden Leszkovácnak: » N e k e m kevés közöm v a n a Vajdasággal, írásaimnak n i n c s local couleurje, témáim és törekvéseim általáriossak és emberieké (36. o l d . ) Azután úgy érzi, h o g y kötelessége a kisebbségi sorsban élők problémáit i s m e r t e t n i , h o g y így az erdélyi magyarság például közelebb áll a vajdaságihoz m i n t a »pesti kabaré-problémák« m a g y a r j a (72). A még »általános, nemzetközi« regénye, az Izola B e l l a után »egy n a g y téma érik a bensőmben. M e g szeretném írni az asszimilálódó és asszimilálódni n e m tudó kisebbségi m a g y a r l e l k e k n a g y r e g é n y é t . . . « (1930. 163. old.) í g y közeledik a h e l y i színhez, és aktuális, konkrét események siettetik lépteit. í g y a már említett antológia, de már előzőleg a folyóiratok bizonyos egységes k e r e t e i is megkövetelnek v a l a m i h e l y i színt. Elsősorban talán mégis a pesti rádió k e r e t e i között rendezendő vajdasági írói est hívja f e l e r r e a kér désre a figyelmét. A rádió igazgatósága a k a r j a m i n t vajdasági i r o d a l m a t b e mutatni a vajdasági írók írásait. (191. old.) Ezután már többször találkozunk l e v e l e i b e n ezzel a követelménnyel — a h e l y i szin m e l l e t t esetleg lokális problémákat i s kérve. (197) Annál is inkább, mert úgy érzi, elkallódhat a kisebbségi m a g y a r , ha s e n k i sem törődik vele, a r o p p a n t szerb őserő e l fogja f o j t a n i . Szinte f a j i alapon áll a k k o r , a m i k o r arról a h a t a l m a s »energiáról, v a d vitalitásrók beszél és szembe állítja vele a »mi fáradt, t u n y a és kultúrált magyarságunk«-at. Hogy nem ismeri a magyar népet, h o g y dekadens értelmiségiekkel téveszti össze, az n e m szorul m a g y a rázatra. (1931. 238. o l d . ) Persze n e m sikerül a h e l y i szín egységét sem m e g valósítani. »Époly kevésbé sikerült — írja — egységet t e r e m t e n e m ebben az antológiában, m i n t e s p r i t localt«, (1933. 359. old.) és a r r a gondol, h o g y k i d o b j a a h e l y i színről szóló élőszót és l e m o n d az antológia szerkesztéséről. Persze később belenyugszik m i n d e n b e és f e d i továbbra is m i n d a z t , a m i t — magáénak el n e m ismer. A z állandó hányódásokhoz hozzájárul még azután a jugoszláv állami hatóságok eljárása, amelyről elég sok szó esik ezekben a levelekben. E g y idő b e n még F e n y v e s t is szemmel t a r t j a a rendőrség, a k i pedig t i p i k u s példája v o l t a n n a k a tőkének, a m e l y m i n d e n k i t kiszolgál, amíg az biztosítja számára á kizsákmányolás és p r o f i t jogát. A posta n e m kézbesít k i leveleket, folyóirato k a t , e l k o b o z n a k lapszámokat, beszűntetnek egyesületeket, megvonják egyesek től áz írás, a m a g y a r u l írás jogát (Kristály, Szenteleki esete,) sőt 1928-bah á »betiltás damoklesz k a r d j a félelmesen reszket a M i n e r v a fejé felett* (60). E g y elkobzott V . I . szám után, Szenteleki m e g t a n u l j a már azt is, hogy szerkesztés közben az ügyész helyébe képzelje magát. » A válogatásnál résen leszek. Remélem, h o g y n e m lesz kellemetlenségünk többé az ügyésszel*,. (1929. 131.
old.) M e g t a n u l j a , h o g y sokszor fontos az ügyész személye is, hogy az újvidéki ügyész például értelmesebb és többet engedélyez m i n t a szabadkai, de hogy azért kiszámíthatatlanok az ügyészek agytekervényei és sokszor jön az e l k o b zás, a m i k o r a r r a senki sem gondolt. Szenteleki regényen dolgozgat, abba, abbahagyja, n e m k e l l vele sietnie, hiszen kisebbségi a tárgya és »megjelenéséről beszélni sem lehet, legfeljebb h a emigrálnék«. (1930. 173. old.) Már attól fél, hogy hovatovább »rendeletileg eltiltják a m a g y a r szót. a m a g y a r gon d o l a t o t ^ (1930. 179. old.) M i k o r 1930-ban engedélyezik a becskereki Bánáti M a g y a r Közművelődési Egyesület, a k k o r , t e k i n t e t nélkül a r r a , hogy ennek az engedélyezésnek bizonyára o k a lehetett, csak a r r a gondolnak, hogy az összmagyarságot i d e tömörítik: abba az egyesületbe, a m e l y valószínűleg bizonyos Ígéretet t e t t a január 6 - i k i rezsimnek. Szenteleki különben elítéli Fenyvesek megalkuvását és ezt üzleti szempontból is hibának minősíti, a közönség n e m ennek a politikának a híve! (1931. 200. old.) Azért a c i k k e k hangját ő is i g y e k szik letompítani. 1932-ben b e t i l t j a a hatóság a kultúresték rendezését is. F e l e letül a becskerekiek kiléptek m i n d e n szerb egyesületből és passzivitásba v o n u l t a k vissza. Szenteleki ezt a politikát is elítéli. Passzivitással »semmit sem lehet megoldani.« (280). Szenteleki n e m híve a passzivitásnak, sőt igyekszik m e g t e r e m t e n i a k u l turális, az i r o d a l m i (kapcsolatokat a szerbekkel. Szerb költők magyarnyelvű antológiája, m a g y a r írók szerbnyélvű antológiájáról levelezik főleg Leszkoyáccal. D e ezek a t e r v e k is számos nehézségekbe ütköznek. Hozzá k e l l tennünk — mindkét részről. Több szerb íróról szerez Szenteleki rossz tapasztalatot, de másrészt többek között Fenyves is elgáncsol egy-egy - t e r v e t . V a l a m i kevés azért megvalósul ezekből az elgondolásokból, így egyebek, között m e g j e l e n i k a B a z s a l i k o m Szenteleki és Debreczeni fordításában. A z egység hiánya a csoporton belül is, az állandó hányattatás és szélső ségek közötti vergődés és sodródás k i h a t az írók egymás közötti viszonyára i s . Állandóak közöttük az intrikák, áskálódások, hiányzik m i n d e n őszinte m e g nyilatkozás, baráti nyíltság. A k o m o l y kritikának, önkritikának a l i g lelhető n y o m a közöttük. Egyedül Szenteleki m o n d néha nyíltan, őszintén véleményt, de ő maga is úgy érzi, helyesebb a diplomácia édeskés ostyájába r e j t e n i a keserű mondanivalót, esetleg csupán m i n t a más véleményét m o n d j a m e g a magáét, v a g y ezt sem teszi, sőt szembe megdicséri az írót, a k i t azután a háta mögött, másnak szóló levélben k o m o l y bírálatnak v e t alá. V a l a h o g y n e m igen bízik munkatársai k r i t i k a i készségében sem és h a megbízást a d k r i t i k a i c i k k re, »figyelőre«, ismertetésre — mellékeli azonnal a szempontokat is. Szenteleki úgyszólváa m i n d e n bírálatot maga ír meg, ha másnak a tollával, másnak a stílusával is. Különben n e m híve a k o m o l y kritikának. Legalább is »kisebbségi viszonylatban«. Ü g y érzi, egy kisebbség n e m bírja el a kritikát, a szembené zést a valósággal. Inkább csak jót kíván m o n d a n i mindenkiről. » . . . de ismét l e m , — m o n d j a e g y h e l y e n Csuka Zoltánnak — a k r i t i k u s feladata — külö nösen nálunk — n e m lehet ítéletmondás, h a n e m egyedül az író vagy írás érté k e i n e k (!) n y u g o d t , objektív megállapítása.^ (1932. 245. old.) A Vajdasági V á r tán r o v a t o t is ennek szánta, annak; hogy egymást ismertessék a közönséggel, sőt habár egy i d e i g habozik, hozza a V . I - b a n Fekete Lajos róla szóló »bókolós« írását is (1929. 142. old.) Pár n a p múlva azután így ír Fekete L a j o s n a k : »Nagyon örülnék, ha közölnéd v e l e m , hogy k i írjon könyvedről az írásban? E n n a g y o n szívesen írnék, csupán azt n e m t u d o m , n e m lenne-e fonák és ízlés telen, ha én dicsérnélek, a k i t T e éppen felmagasztaltál". (1929.145.old.). E g y más h e l y e n aztán azt írja Feketének, Kispestre, hogy Babics Mihály m e l l e t t e — színtelen, öreg és üres. (!?) » A z t hiszem, máskor óvakodni fog V e l e d együtt fellépni.« (220) Csukával állandóan levelezik, másoknak szóló leveleiben az után m e g m o n d j a róla a véleményét. í g y S z i r m a i n a k azt írja, hogy kritikája Csukáról helyes v o l t , m e r t Csuka »a prédikátorok üres pátoszával a k a r l e n dületet a d n i n a g y o n is prózai elgondolásainak«. Mégis, — irányítja a k r i t i kát —, » A l é n y e g . . . erényeinek, értékességének elismerése.« (1931. 221. old.) M i n d e n n e k Szenteleki, persze, maga is tudatában v a n és egy h e l y e n ezeket írja: »Ilyenkor látszik, m i l y e n szegények v a g y u n k s m i l y e n ügyesen mímel jük kifelé kulturális gazdagságunkat.«. (1933. 317. old.) Tisztában v a n azzal is, mennyire/undorító a sok i n t r i k a körülötte és az a módszer is, a m e l l y e l kény telen lecsendesíteni a kelő v i h a r o k a t . H a két író összevesz, Szenteleki m i n d -
kettőnek ír, mindkettőt szemébe dicséri s magyarázólag teszi hozzá körülbelül ebben a m o d o r b a n : hiszen i s m e r e d m i l y e n X . Y . , csodálkozol, hogy ezt t e t t e veled? Í g y simít e l n a g y összecsapásokat Kristály István, Fekete Lajos, G e r gely B o r i s k a és sok más író között és valószínűleg n e m túlságosan »bókolós« a véleménye e g y i k félről sem, a m e l y e t i l y módszerrel k e l l és i l y m ó d szerrel lehet lecsendesíteni. N e m , az a k k o r i kispolgári értelmiség n e m b i r t a k i a kritikát, az igaz szót, az egyenes n y i l t fellépést és ezért gondolta, hogy a vajdasági valóságot i s kendőznie k e l l . És ezért o l y sokszavú, o l y képdús, o l y szuperlatívumokkal t e l i Szenteleki stílusa is. M e r t n e m a valóságot adja. M e r t érzi, h o g y csak úgy t a r t h a t j a együtt a széthulló, bomló tábort, ha szavakat a d n e k i a valóság h e l y e t t . M i n d e z , m i n d e z a sok fogyatékosság, — a sok k o m o l y erény és áldoza tosság m e g eredmény m e l l e t t , — n e m Szentelekinek fogyatékossága csupán, ö csak kifejezője és tükrözője a n n a k a valóságnak, a m e l y b e n él, a m e l y b e n kény t e l e n mozogni, f o r o g n i . Különben, i t t főleg Szenteleki szavaival próbáltuk őt magát j e l l e m e z n i . Ez persze édes-kevés, ez persze n e m a d h a t hű képet. N e m az a fontos, k i m i t g o n d o l önmagáról, de k i m i t cselekszik. Éppen ezért csak a k k o r k a p h a t u n k igaz képet róla, ha műveit, írásait is olvassuk, h a az általa szerkesztett folyóiratokat, antológiákat i s áttanulmányozzuk. Ez feltétlenül f e l a d a t u n k . A d d i g is m e g k e l l azonban állapítanunk: akárhogy is, de n a g y b e t e gen is, mindhalálig élén v o l t egy i r o d a l m i m o z g a l o m n a k és leküzdve v i s z o l y gását is, utolsó l e h e l e t i g o t t állott a »Vajdasági Vártán«, küzdve egyéni Jehetőségei szerint és a környezet lehetőségei szerint. És egész bizonyos, hogy — habár egyáltalán n e m ő és n e m csoportja t e r e m t e t t e m e g a vajdasági m a g y a r i r o d a l m a t és közönséget, — mégis sokban hozzájárult az i r o d a l o m és közön ség i t t e n i megteremtéséhez. Lőrinc Péter,
Magyar
Központi
Könyvtár
Déli egünk alatt, úgy tűnik, n e m csak a kalászos növények, ha nem a kalászos gondolatok is nyárelő hónap végére érnek be. Ez a játszi észrevétel ötlött eszembe a jugoszláv könyvtárosok országos szövetségének Újvidéken megtartott háromnapos tanácskozása során. S méltán, m e r t a hatvan válogatott könyvtárost egybegyüjtő t a nácskozás több teljesen kiérlelt, bőmagvú és a szellem testének, a be tűnek életét tápláló javaslatot ismertetett. Kettő, e tüzetesen meghányt s vetett javaslatok közül, kisebbségi vonatkozásban külön jelentőségű. Ezzel a két gondolattal és megvaló sításuk lehetőségeivel szeretnék magyar szemszögből foglalkozni. Előbb azonban azt is hadd mondjam el, hogy egy kicsit szégyen lem magam. Szégyenlem, hogy a két kisebbségi vonatkozásban külön jelentő ségű gondolat közül egyik sem magyar elmében fogant. Ahelyett, hogy magunk sürgetnénk bajaink orvoslását, »hivatalosan« k e l l bennünket noszogatni.
*
Mencin Róza mindjárt a háromnapos tanácskozások első előadá sában felvetette a központi könyvtárak kérdését, illetve sürgette a k i sebbségi központi könyvtárak megnyitását Bácskától Macedóniáig. Ahelyett, hogy megkérdeznénk, — hogyan is állunk a jugoszláviai magyar központi könyvtárral — okosabb lesz, ha először megbeszéljük: m i fán is kellene ennek teremnie. Feladata és hivatása az lenne, hogy felkutassa, megszerezze és szakadatlanul gyűjtögesse mindazokat a könyveket, amelyek jellegzete sen magyar vonatkozásúak. Vagyis a magyar nyelvtudományi, i r o d a l o m elméleti, irodalomtörténeti, néprajzi és .történelmi szakkönyveknek és a magyar szépirodalmi alkotásoknak bő forrásává kellene válnia. Okvet lenül bírnia kellene a magyar i r o d a l o m klasszikus műveivel. így tehát valójában szakkönyvtár, mégpedig magyarságtudományi szakkönyvtár lenne a magyar központi könyvtár. De nézzük meg azt is: m i szükség reá? A z általános érdekű, minden nép számára egyaránt fontos tudo mányágak szakkönyveit, például az orvosi, a mérnöki, vagy a nevelés tudományi munkákat jó, de nem okvetlenül fontos m a g y a r u l olvasnia a magyar szakembernek. K i s utánjárással azt is megtudhatja az érdek lődő, m e l y i k könyvtárban találhatja meg azt az általános érdekű t u d o mányágba vágó, idegen nyelven írott szakkönyvet, amelyre szüksége van. A jellegzetesen magyar vonatkozású, magyarságtudományi műveket
a z o n b a n h o l i s kereshetné és h o l i s találhatná m e g másutt v a l a k i , m i n t a m a g y a r központi könyvtárban? Szó se róla, n e m k e l l e n e e n n e k a könyvtárnak e l h a n y a g o l n i a , v a g y éppen feleslegesként polcairól k i t i l t a n i a a z általános tudomány ágak m a g y a r u l írott szakkönyveit s e m . Sőt, i p a r k o d n i a k e l l e n e m e g s z e r e z n i m i n d e n m a g y a r u l írott könyvet. Á m d e kétségtelen: fő g o n d j a és i£azi hivatása mégis a j e l l e g z e t e s e n m a g y a r vonatkozású könyvek Öszszegyűjtése l e n n e , h o g y a magyarságtudomány bármely ága iránt é r deklődő m i n d e n jugoszláviai m a g y a r n a k igényét kielégíthesse. V a g y i s , n a g y o n természetesen, országos központi könyvtárra gon d o l u n k ; o l y a n r a , a m e l y a horgosi, v a g y a z alsólendavai m a g y a r n a k c s a k ú g y rendelkezésére áll, m i n t a z újvidékinek. M e k k o r a a szükségünk e g y i l y e n könyvtárra? N y i l v á n , e z t s e m szükséges bizonyítgatni. Tanítóink és tanáraink, újságíróink, színészeink, p o l i t i k u s a i n k — d e talán m é g íróink s e m l e h e t n e k e l anyanyelvünk á l landó tanulása és tanulmányozása nélkül. Kosztolányit hívom tanú ságba: » A k i anyanyelvét n e m i s m e r i tüzetesen, a z e g y n y e l v e t se b í r hat; a z h o l t a napjáig s z e l l e m i v a k a r c s , l e l k i nyomorék m a r a d , ízetlen, t a r t a l m a t l a n és kedélytelen s h a mégannyi n y e l v e n g a g y o g i s , m i n d e n n y e l v e n c s a k légüres általánosságokat mond«. (Erős várunk, a n y e l v . ) H a í g y v a n , a k k o r kétségtelen, h o g y m i n d e n k i n e k , a k i t a n y a n y e l v e kissé i s érdekel, e g y s z e r i s , másszor i s szüksége támad e g y - e g y nélkülözhetetlen m a g y a r könyvre. N e m i s feszegetem, m i l y e n k e s e r v e s dolog, h a i l y e n k o r v a l a m e l y i k ismerőséhez kényszerül f o l y a m o d n i a z e m b e r ; o l y a s v a l a k i h e z , a k i hétfejű sárkány módjára, kénkövet fújva óvja e kincsét, m i n t h a a könyv írója egyesegyedül a z ő üdvözítésére vetette v o l n a p a p i r o s r a mondanivalóit, m i n t h a c s a k n e k i l e n n e j o g a e tudást élveznie. D e m i t t e g y e n a z a boldogtalan, a k i n e k m é g c s a k i l y e n ismerőse síncsen? A k i m é g a b b a n s e m reménykedhet, h o g y hosszú könyörgések után s akárcsak nyúlfarknyi időre, d e e g y s z e r tán mégis m e g k a p a r i n t hatja azt, a m i r e múlhatatlan szüksége v a n ?
• Vázolt szerepén kívül egyéb, n e m kevésbé fontos f e l a d a t o k a t i s bízvást m e g o l d h a t n a a m a g y a r központi könyvtár. í g y n e m c s a k a z országban fellelhető m a g y a r könyvek felkutatá sán k e l l e n e szüntelenül fáradoznia, d e b e k e l l e n e s z e r e z n i e a M a g y a r országon kiadásra kerülő ú j a b b és ú j a b b nyelvvédő folyóiratokat és niagjlarságtudományi szakkönyveket i s . Nélkülözhetetlenül létesítenie k e l l e n e e g y vándorkönyvtárat i s és e z z e l a z o k a t a h e l y e k e t k e l l e n e sorrajárnia, ahová a l e g n e h e z e b b e n éöi alxieglsefvéábé j u t e l a m a g y a r írás. M i n d e n módot m e g k e l l e n e r a g a d n i a a m a g y a r betű céltudatos terjesztésére és népszerűsítésére. í & » ^ ö t f c $ í ^ p k e l l e n e t e r e m t e n i e s n e m c s a k állandó k a p c s o l a t b a eSÖJÜa^ ^ ^ i l ^ ö t ö ^ i t é m a s z á v á és tanácsadójává válnia m i n d e n j u g o s^é^tíomía^y^fcönywtárJHak. M é g a l e g e l d u g o t t a b b a k n a k i s , — sőt e z e k nj&hQÍPO^prbpm, Brfe$rífa$ift v&eiJLéne;: a m a g y a r könyvtárak r e n d s z e r e s könyvese d é i >ÍÍfe?:^i^^^kö]^vtáríiták: a k a d ^szép számmal o l y a n könyve, a m e l y b§llévÖmV00kd^^ a könyveket olyanokért e l -
cserélni, amelyekből e g y e t l e n példánnyal s e m bír: felette hasznos, i g e n olcsó és a legértelmesebb könyvszaporítás. Szóval n e m csupán országos magyarságtudományi szakkönyv tárnak, h a n e m leghatékonyabb mintakönyvtárunknak k e l l e n e l e n n i e a m a g y a r központi könyvtárnak. Kétségkívül reá hárulna a n n a k a másik g o n d o l a t n a k a megvaló sítása is, a m e l y a könyvtárosok tanácskozásának záróelőadásából, V o j n i c s Matkó fejtegetéseiből következik: a m a g y a r központi könyv tár jegyzék elkészítésének. E z a könyvjegyzék a z t mutatná m e g , h o g y a központi könyvtár b a n f e l n e m lelhető m a g y a r könyveket az országnak m e l y i k könyv tárába k a p h a t j a m e g az érdeklődő. Különösen jelentős a központi könyv jegyzék addig, amíg a központi könyvtár p o l c a i r a f e l n e m kerül m i n d a z a könyv, a m e l y n e k o n n a n semmiképp s e m s z a b a d hiányoznia.
• M i n d e n t e g y b e v e t v e : a m a g y a r központi könyvtár nélkülözhetet l e n , h a nélkülözzük i s és sürgősen m e g k e l l n y i t n i , n o h a most szólunk róla először. D e u g y a n m i akadálya is l e h e t n e megnyitásának? A jugoszláv könyvtárosok országos szövetségének tanácskozásán, tehát »hivatalosan« sürgették: nyilvánvaló, h o g y néphatóságaink n e m c s a k engedélyeznék, de örömmel üdvözölnék megnyitását. A Kultúrszövetség M a g y a r Osztálya kétségkívül elő tudná t e r e m t e n i a szükséges a n y a g i eszközöket: d e még úgyszólván m i n d e n a n y a g i eszköz híján i s m e g l e h e t valósítani ezt a könyvtárat. H i s z e n a M a g y a r Osztály m á r i s r e n d e l k e z i k a n n y i értékes könyvvel, a m e n n y i a z i n d u láshoz c s a k n e m elegendő. E z a könyvtár bízvást számíthatna a m a g y a r nép m i n d e n társadalmi osztályának támogatására i s . H i s z e m , h o g y szám t a l a n könyvet felajánlanának céljaira m i n d e n térítés nélkül s még hozzá o l y a n o k a t , a m i l y e n e k e t pénzért e l s e m adnának. A b b a n s e m ké t e l k e d e m , h o g y ez a könyvtár találna elegendő, megfelelő és önkéntes s z e l l e m i munkást is. H á n y m a g y a r diák töltené szívesen s z a b a d idejét a m a g y a r központi könyvtár rendezésén fáradozva! S ő t . . . A központi könyvtárak gondolatának felvetője Poluzsánszki D r a gisa, a l e g n a g y o b b vajdasági könyvtár, a »Matica Szrpszka« főkönyv tárosa. Természetesen a z ő felfogására i s kíváncsi v o l t a m a központi könyvtárak hivatását illetően. Hát a központi könyvtárak feladatának tekintetében u g y a n n e m mondott s e m m i meglepőt — de i g e n k e l l e m e s e n m e g l e p e t t , a m i k o r felajánlotta, h o g y t e l j e s e n i n g y e n és n a g y o n szívesen a m a g y a r központi könyvtár rendelkezésére áll. S még hozzá n e m c s a k tanáccsal, de munkával is, a könyvek szakszerű elhelyezése és a könyvjegyzékek megszerkesztése dolgában. A m i k o r megköszöntem szíves ajánlatát, a z t felelte, h o g y h i s z e n ez c s a k a kötelessége, h a n e m m i m a g y a r o k nézzük, siettessük, üssük nyélbe mielőbb a dolgot!
• H a m i n d e z e k után mégis b e v á r j u k a könyvtárosok szövetségének legközelebbi országos tanácskozását a m a g y a r központi könyvtár m e g nyitása nélkül — a k k o r aztán m i n d a n n y i a n j o g g a l és a l a p o s a n szegy él hetjük m a g u n k a t . Tűz I m r e
Frányö Kuhács és a magyar
népzene
Közeledik áz idő, a m i k o r Jugoszlávia népei és a népzene kérdésével foglalkozó kultúrvilág megünnepli Frányó K s z a v e r Kuhács, nagy jugoszláv zenetudós, zenei etnológus és népdalgyüjtő ^halálának negyvenéves évfor dulóját. Frányó Kuhács nemcsak nemzetének n a g y f i a és a jugoszláv nép zene úgyszólván első és e g y b e n eddig legnagyobb gyűjtője, h a n e m sokoldalú zenetudós és a népdallal foglalkozó zenetudomány n a g y ismerője és úttörője. Hosszú életén át rendkívül hasznos munkásságot f e j t e t t k i , s ezeknek az eredményeit nagyobbrészt f e l i s dolgozta. Rengeteg kiváló munkát h a g y o t t hátra. Körülbelül száz szerzeményt és kétszáz értekezést a d o t t k i . Ez utób b i a k b a n a jugoszláv és az általános népzene különböző kérdéseit tárgyalja. N a g y o n sok munkája k i d o l g o z a t l a n u l és k i a d a t l a n u l m a r a d t vissza. Ezek n e k egyrésze a Jugoszláv Tudományos Akadémián v a n , s főleg életrajzokkal, v a l a m i n t bibliográfiával foglalkozó munkák. A befejezetlen és kiadatlan munkák n a g y részét a Zágrábi Levéltár őrzi. A közeledő emlékünnep a l k a l m a t a d a munkásságáról és munkáiról való megemlékezésre. Bizonyára f e l vetődik m a j d befejezetlen és k i a d a t l a n munkáinak a kérdése is. Ü g y vélem, l e g j o b b l e n n e emlékkönyv alakjában k i a d n i ezeket a munkákat, mégpedig olyképen, hogy az emlékkönyv n e m c s a k az ő fent említett munkált, h a n e m az ezzel kapcsolatos kérdésekről szóló, más tuóTományos c i k k e k e t is t a r t a l mazná. Kodály Zoltán hatvanéves j u b i l e u m a alkalmából kiadott műhöz hasonlónak képzelem e l ezt az emlékkönyvet. A z a n y a g feldolgozását i d e j e korán k e l l megkezdeni. A l k a l m a m v o l t a r r a , h o g y az Állami Levéltárban Kuhács i r o d a l m i és zenetudományi hagyatékát tanulmányozzam. A jugoszláv népzene m e l l e t t s o k a t és behatóan f o g l a l k o z o t t a m a g y a r népzene kérdéseivel is, így helyesnek láttam ezt az a n y a g o t feldolgozni és nyilvánosságra h o z n i . Frányó Sz. Kuhács 1843-ben született, Eszéken. A k k o r még K o c h v o l t a családi nevük, n o h a ez n e m j e l e n t náluk német származást. Munkásősei a tengermellékről jöttek Eszékre, a m i k o r a várat építették. O t t is m a r a d t a k . Kuhácsevics v o l t az e r e d e t i nevük, de az e g y i k ős a /városépítéssel járó munkák befejezése után Battyhány gróf szolgálatába lépett s e k k o r kényte l e n v o l t K o c h - r a változtatná a nevét. Frányó Kuhácsnád már gyermekkorá b a n feltűnt egyrészt zenei tehetsége, másrészt »gyűjtőtermészete«. A z iskolá b a n a jugoszláv n e m z e t i ifjúsághoz t a r t o z o t t . A m i k o r Pájo Kolárity 1847-ben megalakította Eszéken a tamburaegyüttest, a tizennégyéves Kuhács már írt, i l l e t v e átdolgozott szerzeményeket az együttes részére. Nemsokára megkezdte életének talán legnagyobb teljesítményét, a népdalgyűjtést, azaz a jugoszláv népdalok lejegyzését. M é g o t t h o n , diákkorában gyűjtött hatvan népdalt. N e m z e t i j§rzülete m i a t t 1848-ban e l k e l l e t t h a g y n i a az eszéki iskolát. D o l n y i Mdholyácra m e n t , s i n n e n két év múlva már négyszáz lejegyzett népdallal tért vissza. Diákcsere folytán később Pécs környékére került, s i t t találko zott nagytudású rokonával, d r . K o c h Fülöppel, a k i Pécsett a filozófiát és a teológiát a d t a elő. D r . K o c h megszerette k i s rokonát s azontúl úgyszólván Ő viselte gondját. Végrendeletében ráhagyta egész vagyonát, »hogy azt a horvát nép dicsőségére felhasználja«. F e l v i t t e Kuhácsot B u d a p e s t r e és ott beíratta a tanítóképzőbe, v a l a m i n t a zeneakadémiára. Zeneakadémiai főtanára, T h e r n ( T r n ) Károly sokat f o g l a l k o z o t t f i a t a l növendékével. Főleg a népdallal kapcsolatos munkájában támogatta. Kuhács mind a tanítóképzőt, m i n d pedig a zeneakadémiát elvégezte. Zeneakadémiai bizonyítványát ritkán mutatta. A z t t . i . K o c h Ferenc, m a g y a r nemzetiségűre állították k i , s bár később kijavították, az e r e d e t i szövegezés látható m a r a d t . Kuhács ezért restelte
m e g m u t a t n i bizonyítványát. Tanítóként nemsokára Eszékre került, s i t t az a k k o r i dalárdának »liedertafel«, k a r n a g y a lett. Később ebből a dalárdából a l a k u l t az i s m e r t eszéki horvát »Kuhács«-dalárda. 1856-ban külföldre m e n t , hogy folytassa zenetanulmányait. Előbb L e i p z i g b e utazott. E b b e n az időben i t t működött T h e r n is, e g y k o r i zenetanára. W e i m a r b a n L i s z t Ferenc tanítvá nya v o l t . L i s z t e t még budapesti diákéveiből i s m e r t e . A n a g y zeneszerző ben f e l k e l t e t t e a jugoszláv zene iránt való érdeklődést, és L i s z t későbbi műveiben egypár h e l y e n használt jugoszláv népzenéből v e t t motívumokat. Egy i d e i g Bécsben is v o l t , a híres C z e r n y Károly tanárnál. C z e r n y ' u g y a n csak rajongója v o l t a népzenének (sokat f o g l a l k o z o t t a német és a cseh népzenével). Kuhács 1858-ban visszatért Eszékre, m e g n y i t o t t egy zongora iskolát és k o m o l y a n hozzáfogott a népdalgyűjtéshez. Ekkorjában k a p t a m e g dr. K o c h Fülöp hagyatékát, m i n t e g y 12.000 f o r i n t o t , s ezt az összeget a népdalgyűjtéshez szükséges utazásoknak a költségeként használta f e l . A m i k o r 1861-ben a híres Stroszmájer püspök Eszékre került, a város kultúréletében erős szláv irányzat kezdődött, s ebben Kuhácsnak n e m k i s része v o l t . 1866-ban a zágrábi »Narodni glasbeni zavod« (ma a Zágrebi Z e n e a k a démia) t i s z t e l e t b e l i tagjává választotta s meghívta igazgatójának. Válaszá b a n Kuhács k i f e j t e t t e , hogy az intézet e g y erős szláv, i l l e t v e horvát irány zatot kívánna meghonosítani. E m i a t t a k o r a b e l i magyarbarát — u. n. »magyaron« — vezetőség s a kormányzat n e m válaszolt beadványára. A k k o r már kétezer népdalfeljegyzéssel rendelkezett, de ezek közül sok m e g s e m m i sült e g y háztűz alkalmával. E b b e n az időben változtatta m e g nevét Kuhácsra, megrövidítvén a régi Kuhácsevics családi nevet. Zágrebi zenei körök sürge tése folytán mégis ő került a »Narodni glasbeni zavod«; élére. Kétszer nősült, m i v e l első felesége korán m e g h a l t . Miután intezetét n e m horvátosíthatta e l , a m a g a elképzelése szerint, 1876-ban o t t h a g y t a Zágrábot és Magyarországra m e n t , h o g y lejegyezze a gradiscsei horvátok népdalait. Visszatérése után — 1878 és 1882 között — k i a d t a híres népdalgyüjteményének első négy kötetét ( m i n d e g y i k b e n 400 tehát összesen 1600 népdalt). Előkészített még három könyvre való a n y a g o t (és az ötödik könyvet). A Jugoszláv Tudományos A k a démia, halála után k i i s adta. A további feljegyzések még kiadásra várnak, de már m i n d e t átnézték, sőt elemezték is. Szándékában v o l t Kuhácsnak, h o g y a n y o l c a d i k kötetben tudományos értekezést ír a horvát zenei folklórról. I t t m e g keűil jegyeznünk, h o g y Kuhács párszor hangsúlyozta, h o g y h a horvát népdalról v a g y horvát népről beszél, a k k o r ezalatt m i n d i g a szerb népdal, i l l e t v e a szerb nép is értendő. Állandó összeköttetésben állt szerb zenei körök k e l . A beográdi »Ucene Dru§tvo«i ( m a Tudományos Akadémia) és az újvidéki »Matica Srpska« levelezője v o l t . Ez az i g e n érdekes a n y a g , t . i . Kuhács és a szerb zenei körök viszonya, még feldolgozásra vár. Népdalgyüjteménye országszerte, sőt világszerte i s c s a k h a m a r ismertté lett, m i n d hazájában, m i n d pedág külföldön híres népdailgyűjtőként ismerték. Gyűjteménye n a g y t e r j e delmű, úttörő műnek 'számított az a k k o r i v i s z o n y o k között, noha feljegyzésed többhelyütt szabadosak, n e m egész pontosak. Mégis, a legnagyobb népdal gyűjtők közé t a r t o z i k . Kuhács népdalgyűjtői munkásságának n e m ez a legnagyobb, s n e m is az e g y e t l e n erőssége. Kuhács nemcsak a jugoszláv népdal iránt érdeklődött, n o h a nacionalista v o l t . A szláv népdalok általánosan érdekelték. Török, m a g y a r , német, olasz és román népzenével i s foglalkozott. A cigányzenéről és cigányzenélésről i s v a n n a k feljegyzései. Néhány ezzel kapcsolatos munkája is megjelent. A török népzenének a jugoszláv népzenére 'tett n a g y és i s m e r t hatásáról kimerítő tanulmányt írt ( T u r s k i kiválj u p u c k o j g l a z b i H r v a t a , Srba i Bugara«, G l a s n i k zemaljskog muzeja u B o s n i i H e r c e g o v i m , 1898). Ezeket a népdalokat részben m a g a jegyezte l e , részben pedig mások f e l j e g y zéséből és m e g j e l e n t daloskönyvekből merített. E b b e n a munkában Kuhács új módszert aflkalmaz. Munkája közben u g y a n i s ráeszmélt a népnyelvnek a nép zenére g y a k o r o l t hatására. És miként az egyes népek n y e l v i sajátságát az összehasonlító nyelvtudomány fedi f e l legteljesebben, Kuhács rájött, hogy ugyanígy az egyes népek népdalainak a sajátságát is összehasonlító módszer r e l (legcélravezetőbb tanulmányozni. Aműit maga i s m o n d j a , körülbelül h a r m i n c e z e r népdalt tanulmányozott ilymódon. A z v o l t a t e r v e , hogy az egyes népek népdalainak a tanulmányozása alapján megállapítja az illető népek
népdalainak a jellegzetességeit, de magának az effajta tudományos munkának az a l a p e l v e i t is. Ezzel kapcsolatban három füzetet írt m e g (Osobine n a r o d n e m u z i k e , n a r o e i t o brvatske«.. R a d Jugoslovenske A k a d e m i j e znanosti i u m i e t n o s t i , Zagreb, 160., 174 és 176. füzet). M w e l (tartott attól, hogy munkáját i l y e n n a g y t e r j e d e l e m b e n -nem fogja befejezni, elhatározta, h o g y azt leegyszerűsíti azzal, h o g y csak az egyes népek népdalainak az elemzését végzi el. A horvát népzene sajátságait tárgyaló három füzetének a befejezése után a m a g v a r népzenével foglalkozott és ezen munkáiának eredményeit kívánta legközelebb k i a d n i . A m a g y a r népzenére — írja Kuhács az e őszóban — azért esett válasz tása, m e r t a m a g y a r néozene a szomszéd népek népzenéiétől sokban külön bözik s ilymódon a l e g a l k a l m a s a b b az összehasonlító módszer használatában. A t e r v b e v e t t füzetet e l is készítette és az Állami Levéltárban található a d a t o k szerint, véleményezés céljából beküldte a Közoktatásügyi Minisztérium hoz. A m a g y a r minisztérium a tanulmányt kitűnőnek találta és csekély j a v í tással, a n n a k kiadását javasolta. A minisztérium megjegyzi, h o g y »ily szel lemű bölcsészeti m u n k a a világirodalomban is közérdekű lehet, nálunk p e d i g éppen szükséges«. A tanulmány német n y e l v e n íródott, keltezése 1884 július 7, a címe: »Die E i g e n t h u m l i c h k e i t e n der m a g y a r i s c h e n V o l k s m u s i k . M u s i k philosophische A b h a n d l u n g als B e i t r a g z u r v e r g k e i c h e n d e n Musicologie der slavischen, germanischen u n d r o m a n i s c h e n Völker«. A z összehasonlító zenetudomány a zenetudomány legújabb ága. A t u d o mányos világ véleménye s z e r i n t megalapítója az a n g o l J o h n E l l i s , a k i az 1885-ben m e g j e l e n t » O n t h e m u s i c a l scales o f var-ios nacionos« ( » A különböző népek zenei skálák) c. munkájában és más későbbi munkájában f e k t e t t e le, ezen új tudományág a l a p j a i t . A fentiekből p e d i g látni, h o g y Prányo Kuhács ezt a módszert már előbb a l k a l m a z t a , s az a l a o j a i t — ha n e m i s a l e g t e l j e sebb precizitással — határozottan és nyíltan l e f e k t e t t e és m e g is írta. Miután Kuhács az összehasonlító módszert éppen a m a g y a r népzene sajátságaival foglalkozó munkájában a l k a l m a z z a először, ennek a munkájának a nyilvános ság elé való terjesztését márcsalk ebből a szempontból is ajánlatosnak és hasz nosnak t a r t o m . í g y át is térek a m u n k a bővebb ismertetésére. A bevezetőben Kuhács azt m o n d j a , hogy az összehasonlító módszer segítségével a k a r t a n e m c s a k az egyes népek d a l a i t feljegyezni, h a n e m m e g i s találni a »kulcsot, a m e l y n e k a segítségével be lehet h a t o l n i az egyes népek népzenéjének varázsországában«. I t t rámutatott a r r a , hogy 25 évi munkál kodás után belátta, a t e r v b e v e t t munkát ilymódon n e m fejezheti be, és ezért egyelőre csak az egyes népek népzenéjét dolgozza f e l . Végül hangsúlyozza, hogy tudatában v a n a n n a k , hogy munkája még hiányos de m e g . a k a r t a m u t a t n i az u t a t , a m e l y e n m e n n i k e l l és a m e l y e n az utánakövetkezők f o l y tatják m a j d ezt a munkát és még j o b b eredményeket érnek e l . A z eűjső rész a n e m z e t i zenéről és a n n a k igazolásáról szól. Kuhács beszél az a k k o r uralkodó nacionalizmusról és hangsúlyozza az irányzat helyességét. Rámutat a r r a , hogy az egyes népeknek saját népzenéjük v a n , s ezekre a népzenékre inkább r a g a d v a l a m i a szomszédos népek népzenéjéből, m i n t a nemnépi, vagyis műzenéről. Szerinte n e m létezik egy nemzetközi zenei n y e l v , csak az egyes népek zenei n y e l v e i . H i v a t k o z i k Piátóra és 'kiemeli a zene f o n tosságát az államalkotó szellem ébrentartása szempontjából. A második rész a n e m z e t i zene lényegéről és erejéről szól. Kuhács azt t a g l a l j a , h o g y általános zenekultúra csak úgy keletkezhet, hogyha az egyes népek n e m z e t i zenéit egymás mellé állítjuk. A zenénél, miként más művé szetnél is, a g y a k o r l a t az elsődleges az elmélettel szemben. Kuhács a továb b i a k b a n k i e m e l i a népzene és a n e m z e t i zene között fennálló különbséget. Ehelyütt i s ő m u t a t o t t rá egy nagyfontosságú kérdésre. A népművészet szem pontjából a népeknél két réteget k e l l megkülönböztetni: A z úgynevezett alsóbb réteget, ez a népművészetet fenntartó, a centripetális réteg; és a f e l sőbb réteget, a külső befolyásokat inkább felvevő, centrifugális réteget, a m e l y utóbbi a népművészet és a népiség fenntartása szempontjából kisebb fontosságú az elsőnél, m e r t az a konzerváló erőt képviseli a népben. E z t a megkülönböztetést az utána következő folkloristák méginkább aláhúzták. Műveiben Bartók Béla ezt az alapvető megkülönböztetést nemcsak a m a g y a r népnél, de általában is, tudományos módon, precízen és körültekintéssel m u t a t t a k i , és hangsúlyozta, Kuhács ebben a kérdésben sem t u d o t t még o l y 1
tiszta f o g a l m a k a t a l k o t n i és megállapításokat t e n n i , m i n t a későbbi tudósok. A z elsőség érdeme mindenesetre az övé. Tanulmányát Kuhács azzal fejezi be, hogy a többi, a »nem alsó néprétegek« az okai, h a a népzenéből n e m lesz nemzeti zene. ( A tudományban általánosan használt kifejezések: »alsó« és »felső«, réteg n e m értelmezhető hibásan. Nyilvánvaló, hogy az alsó réteg az, amely a felső réteggel szemben nagyobb fontossággal b í r « ) . A h a r m a d i k részben Kuhács áttekintést a d a r r a vonatkozóan, hogy m i t írtak a d d i g a m a g y a r zene sajátosságairól. I t t elsősorban megemlékezik cikkeiről » ( a hagyatéki a n y a g között o t t v a n Ábrányi K ö m é i n e k » A m a g y a r Ábrányi Kornél 1860 óta megjelenő Zenészeti lapjáról és az a b b a n közölt zene sajátosságai« című könyve, úgyszintén P o n o r i T h e w r e w k E m i l könyvé: » A m a g y a r zene ritmusa«, végül n a g y o n sok érdekes és értékes újságcikkkivágás.) A c i k k e k közül k i e m e l k e d i k az aláírás nélkül m e g j e l e n t »Magyar zene« című c i k k , azután e g y későbbi számban m e g j e l e n t c i k k »Elmélkedések a zeneművészet és -hazai zeneügyeink felett«, továbbá a 2 - i k számban m e g j e l e n t Hajdú László c i k k e : »Nemzeti táncunk és népzenénk, a m i n t v a n és a m i n t l e n n i e kellene«, végül megemlít még e l a p b a n m e g j e l e n t két z e n e i ' c i k k e t ( h a r m a d i k évfolyam 23-ik és 1869-ik é v i 27. szám). Kuhács említi még S t e t t n e r G y u l a Bécsben mégjelent könyveit: » A n e m z e t i elemről a m a g y a r zenében« utána áttér L i s z t Ferenc 1865-ben Párizsban megjelent i s m e r t könyvére: »Les Bohemiens e t l e u r m u s i c e n Hongrie« ( » A cigányok és zenéjük Magyarországon«). Ez a könyv a n n a k idején — n e m helytálló és a magyarságot sértő megállapításainál fogva — erős ellenszenvet váltott k i , de e k k o r még n e m m e r t s e n k i s e m a n a g y L i s z t e l l e n nyilvánosan fellépni. Később azonban könyve m i a t t L i s z t e t sok támadás érte, sok kifogás és e l l e n vetés történt m e g ellene. Kuhács továbbá megemlíti Brassai Sámuel cikkét: » M a g y a r v a g y cigányzene?« és Bartalüsz István c i k k e i t : »Zenénk bölcsője* és »Zehénk a középkorban«, a m e l y e k a B u d a p e s t i Szemlében j e l e n t e k meg. Kuhács említi Bartalüsz későbbi n a g y munkáját i s : »Adalékok a m a g y a r zene történelméhez", v a l a m i n t a többi munkáját is. A z t is említi, h o g y Bartalüsz István a d t a az első m a g y a r népdalgyüjteményt. Végül megemlíti Bartalüsz értékes cikkét: »Musik u n d M u s i c e n i n Ungarn«,, a m e l y d r . A m b r o s Neményi B e r l i n b e n 1883-ban k i a d o t t könyvében (»Das moderné Ungarn«) j e l e n t m e g . Bartalüsz e m e cikkében érdekes és értékes párhuzamot v o n t a m a g y a r és á német népdal között. Több forrást e b b e n a kérdésben Kuhács n e m említ, csak még hozzáfűzi, hogy Bartalüsz sem i s m e r t több munkát a m a g y a r nép zene sajátosságairól. s
A n e g y e d i k részben Kuhács azokról a külső befolyásokról beszélt, a m e l y e k a m a g y a r népzenére hatással v o l t a k . I t t ismét hangsúlyozza, hogy az egyes népek (talán csak a kínaiakat k i v é v e ) a szomszéd népektől átveszik a jellegzetességeket. í g y a m a g y a r o k is. A m a g y a r o k r a leginkább a szlávok, a románok és a törökök v o l t a k hatással. Kuhács beszél a középkord m a g y a r zenéről v a l a m i n t a m a g y a r u d v a r i zenészekről, és azt állítja, hogy azok n e m v o l t a k m a g y a r o k . Szerinte az »igric« és a »hegedos« n e v e k sem m a g y a r e r e detűek. Főleg a hegedősökre állítja merészen, hogy ez a szó a hegedűhürok hangjaiból (e, g, d , a,) származik és szláv eredetű (»egeda.«.). A »dal« szóra nézve már n e m o l y bizonyosan állítja, h o g y á szláv dalia, delia szóból szár m a z i k . KiemeM, h o g y ezek a középkori u d v a r i zenészek n e m i s ismerték 'a m a g y a r népzenét, h a n e m csakis az általános európai népzenét. Hivatkozik Mátrai Gábor i s m e r t cikkére: »Történeti, b i b l i a i és m a g y a r gúny énekek d a l l a m a a X V I . századiból^. Ezen külső befolyások e l l e n Bartalüsz k e z d t e m e g a harcot. Kuhács idézi Bartalüsz »Magyar orpheus« című művét i s . A z ötödik részben Kuhács elemezi a m a g y a r n y e l v melódiáját és g r a f i konos példákkal szemlélteti ezt. A h a t o d i k rész címe: » A m a g y a r zene sajátosságai « Kuhács i t t meg^küűönböztetés a d a vokális és az insztrumentális zene között. Rámutat a r r a , hogy a m a g y a r nép n e m d a l o l m u n k a közben, h a n e m csak m u n k a után. E n n e k ellenére a m a g y a r o k zenekedvelők és jól énekelnek. Énekük m i n d i g egyszólamú, s ez k e l e t i e r e d e t r e m u t a t . A z éneket épp ezért r e n d s z e r i n t n e m is kísérik hangszerrel. Saját h a n g s o r u k (»skálájuk« ) nincs, és n e m is vették át a szláv v a g y török-arab zenének a skáláját. De talán sehol sincs és n e m is v o l t a n n y i zenebanda, m i n t Magyarországon. Csakhogy azok rendszerint 1
v a g y cigányok v a g y csehek v o l t a k . A magyartáncok frissek és tüzesek. Ezért a f u v o l a , a tárogató v a g y hasonló más hangszer n e m i s elegendő a táncok kíséretéhez: szükséges a hegedű és a c i m b a l o m . A magyaroknál úgy k e l l ját szani, ahogy éppen n e k i k tetszik. E b b e n a h a n g u l a t h o z való alkalmazkodás b a n a cigányok vitték legtöbbre. Kuhács elmondja, h o g y a m a g y a r népdalo k a t a Színi Károly-féle daloskönyvből elemezte ( » A m a g y a r nép d a l a i és daÚamai«, Budapest 1865) és ezen elemzés alapján a továbbiakban hosszasan és sok példával magyarázza a m a g y a r zene sajátosságait. A z i n t e r v a l l u m o k r a nézve k i m u t a t j a , h o g y a n f o r d u l n a k azok elő a m a g y a r népdalokban. Megállapítja, h o g y a szekundák a m a g y a r zenében ritkán f o r d u l n a k elő, m e r t a szekunda hangköz egy jellegzetes szláv 'hangköz. A m a g y a r zene jellegzetes i n t e r v a l l u m a i Kuhács szerint a k v i n t e k . Kuhács i t t k i e m e l i , hogy n a g y o n s o k m a g y a r d a l b a n a d a l két része k v i n t e s transzpozícióban j e l e n i k m e g . Ezek a kvdntes (és oktávos) transzpozíciók a zene régi eredetére m u t a t n a k . Ezek a t r a n s z pozíciók különben általános jelenségek a népdalnál, csakhogy p l . a német daloknál a transzpozícíók t e r c b e n v a n n a k , a szlávoknál pedig szekundákban. Kuhács sokat beszél még a bővített szekundákról, erről a mély fájdalmat jellemző intervallumról, a m e l y a m a g y a r zenében i g e n g y a k r a n f o r d u l elő és szintén k e l e t i eredetű. A z egyes i n t e r v a l l u m o k tárgyalásánál — éspedig rögtön a szekundáknál való részben Kuhács kitér az egyházi zenének a m a g y a r népzenére való befolyására. Megállapítja, h o g y a k a t o l i k u s egyházi zene n e m v o l t n a g y befolyással a m a g y a r népzenére (!), m e r t n e m a v a t k o z t a k abba, h o g y a nép m i t és h o g y a n énekel. M á s a h e l y z e t szerinte a reformá tusoknál, a h o l szigorúan előírták, m i t , m i k o r és h o g y a n k e l l énekelni. Kitér a r r a is, h o g y ezekben a református d a l o k b a n (zsoltárok) francia -befolyás is került a m a g y a r népzenébe. A z egyes i n t e r v a l l u m o k a t tárgyaló rész után Kuhács a továbbiakban 200 m a g y a r népdal kezdetének az elemzését adja, és hangsúlyozza, h o g y az így szerzett t a p a s z t a l a t o k a t a m a g y a r 'műzene alkotói n a k f i g y e l e m b e k e l l venniök, h a a z t akarják elérni, hogy kompozícióik n e m zeti zenévé legyenek. B . ) Kuhács a m a g y a r d a l o k b a n előforduló hangsor j e l legzetességéről beszél. A, legfontosabb megállapítása a tonikán v a g y a k v i n t e n való kezdés és a cifrázásról szóló rész (a cifrázás szintén k e l e t i eredetű) C.) A melódia helyzetéről szóló rész n e m t a r t a l m a z különösebb megállapításokat. D.) A m a g y a r zene hangnemeiről beszélve Kuhács előadja, h o g y a vezető h a n g n e m a m o l l , és p e d i g az úgynevezett természetes m o l l . Hangsúlyozza, hogy csak a török és tatár zenében több m o l l b a n szerkesztett d a l v a n , m i n t a m a g y a r zenében. Kuhács i t t kitér a Lászt felhozta cigány h a n g n e m r e is, d e ennek a kérdésnek részletesebb elemzése bővebb magyarázatot igényelne, ezért ez a l k a l o m m a l mellőzzük. E.) A r i t m i k u s sajátságoknál Kuhács egy elméleti bevezetés után* a r r a m u t a t rá, hogy a m a g y a r zene r i t m u s a a n y e l v n e k a ritmusához igazodik. Gsak a tánczenénól más a r i t m u s , de o t t sok más népzenéből átvett ritmusról v a n szó. A m a g y a r zene r i t m i k a i l a g n a g y o n gaz dag. Kuhács szerint a l i g v a n még egy népzene, a m e l y r i t m i k a i l a g o l y gazdag m i n t a m a g y a r . I t t is példákkal illusztrálja az e l m o n d o t t a k a t , és példákkal k i m u t a t j a a m a g y a r népdalokban előforduló ritmusváltozatokat. Hosszasan tárgyalja a szinkopa kérdését is, rámutatva, h o g y a g y a k o r i szinkopirozás a m a g y a r zenében szintén a m a g y a r nyelvtől származik. Kuhács rávilágít a m a g y a r és a szláv szinkopák között fennálló különbségre és rámutat a r r a , h o g y a magyarországi szlávok a szinkopirozást a magyaroktól vették át. Érde kesnek találja k i e m e l n i , h o g y a csárdásokban előforduló szinkopák inkább szláv-, m i n t m a g y a r fajtájúak. Kitér még a cigányok által használt hatvá n y o z o t t mértékű cdfrázásra és h i v a t k o z i k L i s z t r e , a k i s z e r i n t a cigányoknál a r i t m u s r a nézve csak e g y szabály v a n : a szabálytalanság. Végül k i e m e l i , h o g y r i t m i k a i l a g sok népdal rosszul v a n feljegyezve, m i v e l a feljegyzők n e m v o l t a k hozzászokva az i l y e n f a j t a szabálytalan r i t m u s o k h o z . F.) A m a g y a r melódia szerkezetére nézve Kuhács előadja, h o g y ez még tisztázatlan kér dés, ennélfogva ez a rész inkább csak általános, elméleti mondanivalót t a r t a l m a z . G.) A m a g y a r zene harmóniájára és modulációjára nézve Kuhács k i e m e l i , h o g y a harmóniát egyszólamú daloknál, a m i l y e n e k a m a g y a r nép d a l o k is, csak feldolgozásokban lehet látni (!). I t t a cigányoknak j u t o t t n a g y szerep, m i v e l , hogy ők v o l t a k a m a g y a r d a l úgyszólván kizárólagos előadói.
M i n t jellegzetességet Kuhács k i e m e l i a szekundákban egymást követő a k k o r dokat, a m e l y e k e t a cigányok túlságosan használnak. Megemlít még egy pár harmóniai jellegzetességet i s . A modulációval k a p c s o l a t b a n Kuhács megálla pítja, h o g y a m a g y a r zenénél a moduláció n e m a d a l első részének a végénél következik be, h a n e m a d a l második részének kezdetén. A cigány-előadáabeli modorosság i t t i s egy ibizonyos nyugtalanságot hozott be a zenébe. Kuhács azt m o n d j a , hogy a fékezetten harmonizálási hatáskeltés-keresés a cigány zenészek részéről éppoly csalás, m i n t a cigányasszonyok kártyavetése. Végül a harmóniára és a modulációra nézve hangsúlyozza, hogy ezek a kérdések is még bővebb tanulmányozásra szorulnak. H ) . A m a g y a r zene melódia frá zisai. Kuhács elsőnek állapítja m e g , hogy az egyes népek zenéjében éppúgy •vannak melódiai frázisok, miként azok nyelvében. A m a g y a r népzenénél ez inkább a hangszeres zenére v o n a t k o z i k , m e r t az ének inkább a r i t m u s o n és a 'harmónián alapszik (!). Kuhács ezután példákkal szemlélteti a m a g y a r zene melódiád frázisait, de i t t is hozzáfűzi, h o g y ez a kérdés még további k u t a tásra és tanulmányozásra szorul. A z I ) . a l a t t tárgyalt »idegen melódiá'k«-ra nézve Kuhács k i e m e l i , h o g y a m a g y a r zenében főleg a szlovák, horvát, l e n g y e l és r u s z i n melódiákat vették át — közvetve a németeket is. M i n d e z k ö l csönösségen alapszik, v a g y i s az említett népek ugyanígy átvették a m a g y a r melódiákat. E z a kérdés ugyancsak további tanulmányozást igényel. A n n y i bizonyos, — fejezi -be Kuhács — hogy h a egy melódia több nép dalainál j e l e n t k e z i k , a k k o r valószínű, h o g y az eredete annál a népnél található, a h o l a melódia a szöveggel l e g j o b b a n megegyezik. A z idegen melódiákat tárgyaló résszel Kuhács be is fejezi a m a g y a r zene adottságairól szóló részletes t a g lalását. Ezen rész után még két függelék és e g y befejező, összefoglaló rész következik. A z első függelékben Kuhács példákkal (körülbelül száz d a l l a l ) szemlél t e t i az egyes népek, különösen a m a g y a r és szláv népek d a l a i n a k a hason latosságait. A második függelékben ismét m i n t e g y száz példát a d o l y a n m a g y a r hangzású dalokról, a m e l y e k különböző szláv népeknél találhatók, de a m a g y a r nép körében ismeretlenek. A befejező, összefoglaló részben Kuhács végkövetkeztetésként m e g állapítja, h o g y a m a g y a r zenében sok az idegen befolyás, de ezek m i n d e g y i k e individuálisan át v a n dolgozva. H a ezeket az idegen befolyásokat kiküszö bölnénk, a m a g y a r zene s o k k a l egyszerűbbé válna. Ehhez mindenesetre szükséges az, h o g y a sajátot pontosan megkülönböztessük az idegentől. A zenét úgy k e l l t i s z t o g a t n i az i d e g e n befolyástól, m i n t a n y e l v e t . Kuhács azt állítja, hogy azon népeknél, a h o l a nyelvtisztogatás j o b b a n sikerült, a zene is inkább n e m z e t i jellegű. M i n d e z p e d i g szükséges, h a azt a k a r j u k elérni, h o g y az általános zene alkotói n e m z e t i zenét komponáljanak. Ehhez szükséges, h o g y m e g m u t a s s u k n e k i k , h o g y m i az illető nép népzenéjének a sajátossága. (Egy h i v a t o t t , k o r u n t a b e l i szakértő kijelentése szerint, n e m z e t i zenét k o m ponálni n e m megérzés, h a n e m tudás kérdése.) Kuhács s z e r i n t a m a g y a r o k n a k is így k e l l cselekedniök és a k k o r — fejezi b e hangzatosan — a m a g y a r zenére is v o n a t k o z i k m a j d Széchényi gróf kijelentése, h o g y az »nem v o l t , h a n e m lesz«. Ezzel én i s befejezem Kuhács ezen nagyfontosságú és a m a g y a r zene sajátosságairól szóló munkájának az ismertetését. M é g m e g a k a r o m említeni, hogy Kuhács máshelyütt i s megemlékezik a m a g y a r népzenéről. A l e n t megnevezett munkákban az összehasonlításnál m i n d i g a m a g y a r zenét i s f i g y e l e m b e vesszük. Továbbá, a szintén német n y e l v e n írt és e d d i g - k i n e m a d o t t értekezésben (»Rhytmus«) Kuhács behatóan f o g l a l k o z i k a m a g y a r népzene ritmusával i s . A z Állami Levéltárban talál ható anyagból láthatjuk, h o g y d r . Sebestyén G y u l a , a m a g y a r népzenével f o g lalkozó tudós a n n a k idején Kuháosnak küldte b e a m a g y a r nép közt gyűj tött »koleda«,-dalait, éspedig fonográfra felvéve. Kuhács ezeket áttanulmá n y o z t a és egy értekezést írt róluk* Címe: » 0 m e l o d i j a m a m a d j a r s k i h m i t o ioökih pjesama«i, ( A m a g y a r mitológiai d a l o k dailamáról«). E z t az érte kezést Kuhács a b u d a p e s t i Tudományos Akadémián a k a r t a felolvasni. M i v e l megkésett, az Akadémia ülésén más olvasta f e l . Kuhács ebben az előadás b a n igyekezett k i m u t a t n i , hogy ezeket a k o l e d a - d a l o k a t a m a g y a r nép a * h o r vát néptől v e t t e át. ( M e g k e l l jegyezni, h o g y Kuhács sokhelyütt, m i n d a
különböző népeknél, m i n d pedig az egyes zeneszerzőknél, igyekezett a szerb horvát népzene befolyását igazolni.) Sok érdekes m o m e n t u m r a m u t a t rá, főleg Beethoven és H a y d n műveiben előforduló szerb-horvát motívumokra vonatkozóan. E b b e l i következtetései sokszor merészek, túlzottak és ennél fogva helytelenek. D r . Sebestyén i l y e n beállítás e l l e n akkorjában f e l is szó l a l t , de az elnöklő d r . H e r m a n n A n t a l a távollevő Kuhácsot védelmébe vette és k i j e l e n t e t t e , h o g y ezekben a kérdésekben (a zenei folklór és a népdalok k a l foglalkozó zenetudomány kérdésében) »az Osztrák-magyar monarchiában ^Kuhács elsőnek v a n h i v a t v a bírálatot mondánk. Biztosra vehető, hogy az egész Kuhácstól származó hagyatéki a n y a g tüzetes . átnézése, áttanulmányo zása után, még található lesz a n y a g a m a g y a r zenére és népzenére v o n a t kozóan. A z o n b a n már az e d d i g említett munkák, főleg pedig a most bőven i s m e r t e t e t t n a g y munkája a m a g y a r zene sajátosságairól, igazolják, hogy Kuhács Frányó a . m a g y a r népzene szempontjából is fontos kutató v o l t . E g y i k h i v a t o t t szakértő szerint Kuhács nemcsak az első számottevő horvát- és jugoszláv, h a n e m az első számottevő m a g y a r zenetudós ( m u z i kológus). Dr. Ernst Diamant.
KULTÚRÉLET A kikindai „Józset Atlila" kultúregyesület színjátszó csoportjának munkaia A k i k i n d a i »József Attila« kultúregyesület színjátszó csoportja • b b e n az évben a Noviszádon m e g t a r t o t t tartományi szemlén, m i n t Vajdaság l e g j o b b színjátszó együttese, vándorzászlót n y e r t . 1945 májusától, az egyesület megalakításától k e z d v e a színjátszó csoport felfelé ívelő fejlődést m u t a t és nálunk m a g y a r o k között jelentős szerepet játszott az új embertípus kiépí tésében, még pedig nemcsak K i k i n d a város területén, h a n e m a környéken is, a h o l vendégszerepelt. A z egyesület, sikerei kétségtelenül a kitartó (habár n e m mindig, r e n d szeres) m u n k a eredményének tudhatók be. Külön érdeme ez a színjátszó csoport vezetőségének és m a g u k n a k a csoport t a g j a i n a k . De mindjárt az ele jén rá k e l l m u t a t n u n k a r r a , hogy az elért sikereket az említett többé-kevésbé szubjektív tényezők m e l l e t t tárgyi tényezők i s biztosították, elsősorban a h e l y i pártvezetőség támogatása. A h e l y i pártvezetőség hathatós segítséget nyújtott a munkaformák megválasztásában, a tagság p o l i t i k a i nevelése terén. Ehhez a munkához hozzájárult a városi népbizottság is, a m e l y már az egyesület m e g alakításakor o l y a n színpaddal rendelkező helyiséget biztosított a »József Attila« részére, a m e l y az egyesületet indulási időszakában kielégítette. A f e n t i tényeket azért szükséges hangsúlyozni, m e r t csak a belső és külső mozgató erők i l y e n szerencsés egyesítése folytán j u t h a t o t t az egyesület ahhoz a lehetőséghez, h o g y színjátszó csoportja állandóan' fejlődhessen, hogy belülről szervezeti, eszmei és művészi szempontból kiépüljön és e m e l l e t t soha sem tévessze szem elől azt, hogy munkája n e m öncélú, h o g y . n e m önmagáért van, h a n e m környezetéért é3 h o g y előadásai útján nevelőleg k e l l h a t n i a kör nyezetére; n e v e l n i e k e l l dolgozóinkat, a szocialista építés munkalendületét ösz tönözni, tehát n e m szabad elfeledkeznie kulturális-művészi küldetéséről. 1945-ben, az egyesület megalakításának évében a színjátszó csoport 17 ízben lépett f e l . Néhányszor önálló rendezésben, több ízben p e d i g az a k k o r szokásban v o l t hangos újságok és különféle műsoros estek keretében. K é t egyfelvonásos színművet és jelenetet m u t a t o t t be. Hosszabb színművet n e m játszottak. A szenb színjátszó csoporttal együtt a városiban és a környékező f a l v a k b a n öt ízben szerepelt. A következő évben huszonötször lépett f e l az egyesület színjátszó cso portja. Műsorában megjelennek Csehov, D a r v a s és Nusács színművei s az egy felvonásos színművektől kétfelvonásosak felé veszi az irányt. Nusics » N é p képviaelő«-jével és D a r v a s »Szai£adéik«-jávai megkezdi a háromfeivonásoa ezínművok játszását is. 1946-ban a csoport e l ő w ö r lép fel Vajdaróg ama/tőr* 10
-
HÍD
színházai és drámai alosztályai versenyén és a vajdasági szövetség legjobb m a g y a r csoportjává lesz. Tehát i m e az első eredmények: már hosszabb szín műveket i s ^bemutatnak, a műsor eszmei t a r t a l m a magasabb színvonalú, b i z o nyos fokú művészi minőséget érnek e l 5 ezzel k a p c s o l a t b a n munkájuk első társadailmi elismerését i s . A m u n k a h a r m a d a k esztendejét a z j e l l e m z i , h o g y a színjátszó csoport egyrészt az eszmeiség keresésében kezdi feltalálni magát. Műsorára tűzi a gabonafelvásárlás, a nők antifasiszta f r o n t j a , a z írástudása h a r c és hasonló témájú d a r a b o k a t és m i n d ritkábban kerül színpadra eszmei t a r t a l o m és művészi érték nélküli színmű. Másrészt v i s z o n t művészi képességeit erősítve Petőfi (Apostol) Madách ( A z ember tragédiája) és K a t o n a József (Bánk bán) színműveit adja elő. A z 1947-es esztendő változást h o z a szánsművek előkészí tésében ós. Ez a változás elsősorban a díszletek és a j e l m e z e k tökéletesítésé b e n j u t kifejezésre. M o s t már s o k k a l n a g y a b b f i g y e l m e t fordítanak a díszletek ós a j e l m e z e k előállítására, habár ez sohasem áll h e l y e s v i s z o n y b a n a csoport ós egyesület a n y a g i lehetőségeivel. A z egyesület 1947-ben másodízben vesz részt a v e r s e n y b e n és e l n y e r i Észak-Bánát m a g y a r műkedvelő c s o p o r t j a i l e g jobbjának címét. Hároméves munkája során a színjátszó c s o p o r t n a k sikerűit maga köré gyűjtenie néhány idősebb és tapasztaltabb amatőr-színészt és állandóan b ő v í tenie a f i a t a l szinházkedvélők számát. Hymódon fokozatosan biztosította kádereit, a m e l y e k továbbfejlesztésén m a i s fáradozik, A (kelléktár szerény alapját 'biztosítva a színjátszó csoport lehetőséget t e r e m t e t t további fejlődésére. E z kifejezésre i s j u t o t t az utóbbi három eszten dőben, a m i k o r ós az egyfelvonásos színműveket úgyszólván teljesen felváltot ták a hossaatyb színdarabok, a m e l y e k mond t e c h n i k a i k i v i t e l , m i n d pedig művészi szempontból k o m o l y színészi f e l a d a t o k a t követeltek. E z e k k e l a nehéz ségekkel azonban sikerült megbirkózni, m e r t a színműveket alaposan elő készítették, számos próbát t a r t o t t a k és megkísérelték állandósítani a k r i t i k a és az önikiitika rendszerét. 1948-ban a »Józssf A t t i l a * b e j u t o t t a színjátszó c s o p o r t o k versenyé n e k döntőjébe. E k k o r megszerzi Bánát elsőségét s így xésztvesz Szuboticán a vajdasági l e g j o b b m a g y a r színijátszó c s o p o r t o k válogató versenyén. E b b e n a v e r s e n y b e n biztosította magának a z első h e l y e t . U g y a n e b b e n az évben, m i n t az első m a g y a r színjátszó csoport, rósztvesz a novaszádi tartományi szemlén. I t t a h a r m a d i k h e l y e t vívja k i magiának. A v e r s e n y e n H i j e r m a n n » Remény* című darabjával szerepel. 1949-b e n G o w D ' Issot » Mélyek a gyökerek* című darabjával m e g védte Vajdaság első m a g y a r műkedvelő együttesének címét, de e g y b e n egy lépéssel előrehaladva a tartományi szemlén a második h e l y e t v í v t a M magá nak. E b b e n az évben a G a l s w o r t h y »Ezüst szelencé«-jével harmadízben szerezte m e g Vajdaság l e g j o b b m a g y a r színjátszó együttesének címét. A tartományi szemlén p e d i g ugyanezzel a színműved megszerezte az első h e l y e t Vajdaság v a l a m e n n y i nemzetiségi műkedvelő c s o p o r t j a i között. K ö v e t v e a »József A t t i l a * kultúregyesület színjátszó csoportjának munkáját, felmerül a kérdés: fennállnak-e a lehetőségek, hogy ez a színjátszó csoport a közeljövőben továbbra i s fejlődjék? A felelet mindenképpen biztató. De h a ezt e l a k a r j a érni, akkor bizonyos feltételeket m e g k e l l valósítania, a m e l y e k e t m i n d mennyiségi, m i n d minőségi szempontból el- k e l l határolni a z eddigiektől. Szarvaaeti tekintetben ex még^oéh^ny tagot jelentene, különösen
férfiataat. Növelni k e l l a tevékeny t a g o k számát, a k i k már e d d i g i s közel 50-«n vannak. A művészi m u n k a minőségi szempontjából fejlesztenie k e l l az amatőr színészeknek politikai és szaknevelésük iramát éspedig n e m c s a k az amatőr színészek körében, hanem a technikusok körében is, f i g y e l e m b e v é v e a fejlő dési fokot. Vajdaság kulfcúregyesületei szövetségének segítségével lehetővé kell tenni, hogy szaktanfolyamokra küldjék a csoport jeles t a g j a i t . A z egye sület, illetve a színjátszó csoport további fejlődése érdekében biztosítani k e l l a m u n k a anyagi feltételeit is. Három é v v e l ezelőtt még az i g e n szerény szín házifoaiUéfitekelegendőknek b i z o n y u l t a k , a z o n b a n m a már korántsem felelnek meg. A színpad és a t e r e m , a m e l y e k a régebbi szükségeteket kielégítették, ma már k i c s i n y n e k és elégtelennek b i z o n y u l n a k . Ez a kérdés a z o n b a n a közel jövőben megoldódik. Úgyszólván már m i n d e n a n y a g o t beszereztek a t e r e m és a színpad átrendezéséhez és m o s t már csak a szakmunkaerő fizetésének j ó v á hagyását várják. T e k i n t e t t e l az e d d i g elért s i k e r e k r e , szükséges v o l n a , h o g y a »József Attila* színjátszó csoportja amatőrszínész-i f o k r a emelkedjék, d e e közben ne szakadjon meg a fennálló (kapcsolat az egyesület és a színjátszó csoport között. I t t n e m holmi dicsérő r a n g kiosztásáról l e n n e szó, h a n e m o l y a n a n y a g i f e l tételek biztosításáról, a m e l y e k méretüknél és minőségüknél fogva m e g f e l e l nének egy amatőrszínház munkájának. Végh Sándor
Hozzászólás Bogdán Csipiics
bírálatához
A z r e n y a n i n i Ünnepi Játékok után, a m e l y e k megérdemelt elismerést h o z t a k a M a g y a r Népszínháznak és külön a rendezőnek, G a r a i Bélának, a k i tartományi és köztársasági díjat ís k a p o t t — színházunk néhány n a p i g Ú j v i d é k e n i s vendégszerepelt. Bár a »Híd«.-nak valóban foglalkoznia k e l l e n e Színházunk munkában, kísérletezésekben, erőfeszítésekben és s i k e r e k b e n is gazdag évadjával (és ez a l i g h a n e m s o r r a is kerül) — ezúttal n e m v o l t szándékomban ezzel az a n n y i r a jelentős, úgyszólván úttörő munkássággal f o g l a l k o z n i , annál i s kevésbbé, hiszen a z r e n y a n i n i Fesztivál eredményeit csak hírből i s m e r e m . A z a l k a l o m szerűséget e c i k k h e z Bogdán Csipiics két beszámolója a d t a : az e g y i k a » S z l o bodna VQjvodiná«-»ban, a másik a- »Nasa Szcená«-ban >jelent m e g , s ezek a lényegükben elismerő írások, úgy érezzük, szükségessé teszik a hozzászólást. Csipiics megállapítja, h o g y a M a g y a r Népszínház e g y e t l e n m a g y a r színmüvet sem m u t a t o t t be a I V . fesztiválon (a h a r m a d i k o n sem), bár h i v a t o t t v o l n a a r r a , hogy »saját színházi irodalmát anyanyelvén ápolja«. Ebben t e l jesen igaza v a n , s bár a nehézségek i g e n n a g y o k (ezt Csipiics i s megállapítja), talán mégis l e k e l l e t t v o l n a győzni a nehézségeket. A különleges m a g y a r viszonyok, igaz, inkább a lírának kedveztek m i n d e n k o r és színházi i r o d a l m u n k n e m a d o t t soha Peőfit, A d y t , v a g y József Attilát. Mégis, megfelelően átdolgozott (és rendezett) népszínműveinkből, aztán Móricz Z s i g m o n d szín műveiből, esetleg más színpadi művekből is, találhattunk v o l n a az ünnepi elő adásokra i s megfelelőt. ( I t t véletlenül eszembe j u t o t t , h o g y K a r i n t h y F r i g y e s v a l a m i k o r nagysikerű drámai kísérlete, a »Holnap reggel«, is megfelelő v o l n a talán közeli bemutatásra). Madáchot, v a g y K a t o n a Józsefet egyelőre túl nehéznek t a r t j u k f i a t a l színészeink számára, de esetleg g o n d o l k o d n i lehetne 'klasszikusaink színműveiről. Csipiics azt írja (csak a >Szlobodna Vojvodiná«-ban, a »Nasa Szcená<
dekkel ezelőtt szakítottak a színpadi »deklamálással«, a m i pedig még m a is probléma eg^-egy Shakespeare-dráma előadásánál és nem is csak a Magyar Népszínháznál. Igen, e l i n d u l n i o n n a n k e l l m a g y a r rendezőnek és színésznek — má9 kérdés aztán, hogy m i t és m e n n y i t ér el a rendező és a színész »az álta lános ijellegű értékek, az igazság és hazugság felkutatásában*, szóval: a szo cialista r e a l i z m u s színpadi tanításainak felhasználásában/ Csiplics szerint a »Warrenné (mesterségéiben G a r a i n e m találta meg ezeket az általános igazságokat. A darab »nincsen a polgári közönség érdeklő désének központjában*,, n i n c s e n r a j t a »a szociális t e m a t i k a korszerű pecsétje«, »a téma banális és különcködő (extravagáns)« stb. Kifogásolja Csiplics még azt is, hogy a negatív szereplőket i s bizonyos rokonszenv v e i ábrázolják szí nészeink és hogy a rendező »csodálattal közeledett* Shaw-hoz, ahelyett, hogy •tisztelettel, de kritikával« közeledett v o l n a . M i n d e b b e n Csiplicsnek bizonyos f o k i g igaza v a n . A z o n b a n ennek az élő angol k l a s s z i k u s n a k a drámái — n e m i s drámák. S h a w m i n t népszónok kezdte és — a z i s m a r a d t . A l a k j a i sohasem egészen élő e m b e r e k s h a úgy érzi, hogy valami mondanivalója v a n , S h a w bármikor megállítja a cselekményt és hoszszú értekezéseket m o n d a t szereplőivel. Ezenkívül — természetesen — hiány zik »a szociális t e m a t i k a korszerű pecsétjei, de ez már a k k o r ' i s hiányzott belőle, a m i k o r (1898-ban) S h a w megírta Warrenné mesterségét. S h a w egyik k r i t i k u s a úgy véli, hogy S h a w a l a k j a i n e m drámai személyek, h a n e m »okos emberek, a k i k k o m o l y témákról beszélgetnek«. Most, h o g y lehet, v a g y k e l l - e S h a w drámáit m a b e m u t a t n i , az más kérdés. M i azt hisszük, hogy lehet is, k e l l is. H i s z e n Shakespeare legtöbb drámájánál is, v a g y valamennyinél, ^hiányzik a szociális t e m a t i k a korszerű pecsétje«. Nézzük csak, akár a »Velencei kalmár«-t. a m e l y e t éppen a n a p o k b a n m u t a t o t t be a Szerb Népszínház Ú j vidéken. Vájjon a könnyelmű, kártyás, selyemfiúságra h a j l a m o s velencei nemes úrfiak a n n y i r a rokonszenvesek v o l t a k , ahogy a n a g y drámaíró be mutatta? És a X V I - X V I I . századforduló már kissé hanyatló Velencéje valóban o l y a n gondtalan, derűs köztársaság v o l t ? N e m v o l t e l n y o m o t t , , n e m v o l t sze gény Velencében? A »Meg'boldogult«, rendezésében i s kifogásolja Csiplics, hogy a beográdi »csarsija« t o l v a j a i egymás iránt néha úgy v i s e l k e d n e k , m i n t »gentlemanok«, m i n t » a m a g y a r Felsőház tagjai« és n e m úgy, m i n t »közönséges b a n diták, a k i k szemérmetlenül kifosztanak és e l t e m e t n e k egy élő embert*Valóban G a r a i n a k és színészeinknek n e m sikerült elénk vetíteni a beográdi embervásárt, a »csarsáját«. Eredetiben, szerb színészekkel, s o k k a l eleve nebben éreztük a n n a k idején. A z o n b a n — l e h e t - e Nusicsot m a g y a r n y e l v e n , m a g y a r színészekkel, szinte kitapintható eredetiségében b e - és m e g m u t a t n i ? A z t hisszük: n e m lehet. Nusics a n n y i r a beográdi v o l t , h o g y még az egynyelvű horvátok között s e m lehetett a k k o r , m i n t Szerbiában, különösen Beográdban. Természetesnek t a r t j u k tehát, hogy Csiplics a m a g y a r előadásban n e m érezte eléggé szerbnek, eléggé beográdinak a » Megboldogultját. Más kérdés, hogy v a n - e o l y a n »bandita« a világon, a k i m i n d i g és m i n d e n k i v e l szemben — még saját leányával, v a g y saját c i n k o s a i v a l szemben is — b a n d i t a ? A z t hisszük: ilyen sincs. H a csak n e m Jókainál, a k i szintén vagy csak szüzfehéret, vagy éjsötétet ábrázolt. Csiplics jóakarattal, v a l nagyjából egyetértünk,
sőt szeretettel írt bírálatának más szempontjai Gál László
KRÓNIKA A MAI JUGOSZLÁVIA l o m ellen működik, — o l y a n f o r r a d a l o m ellen, a m e l y b e n győzni k e l l —, A »Trends a n d Tides« amerikai a f o r r a d a l o m n a k u g y a n o l y a n ellensé folyóirat, a m e l y L o u i s A d a m i c s szer ge, a m i l y e n ellensége a háború idején kesztésében j e l e n i k m e g , már h a t éve m i n d e n náci és m i n d e n nácibarát v o l t . fennáll. Ezévi első számában néhány I t t azonban s e m m i t e r r o r sincs, jelentős c i k k e t közölt. Egyebek k ö - . ahogy azt, azok az a m e r i k a i a k g o n zött L o u i s A d a m i c s leveleit, a m e l y e dolják, a k i k e t a k o m m u n i s t a ellenes k e t jugoszláviai tartózkodása ideje hisztéria megszállt«. a l a t t írt barátaihoz, Amerikába. Ezek b e n a l e v e l e k b e n vázolja hazánkban, különösen Szlovéniában szerzett b e BOLGÁR RÁGALMAK nyomásait, s valóságunkat úgy írja E G Y MACEDÓN IRÖRÖL le, a h o g y a n látta. E g y i k levelében például ezt írja: Napisajtónk beszámol azokról a »Egyik helységből a másikba u t a z rágalmakról, amelyeket a bolgár v a a l k a l m a m v o l t hasznosan elbeszél sajtó és rádió hazánkat, többek kö g e t n i a kormánykörökhöz tartozó és zött egy macedón író állítólagos ül r a j t u k kívülálló e m b e r e k k e l . Részt vet döztetésével és börtönbevetésével is t e m egymásközötti számos vitájukon i l l e t t e . A tájékoztaftóirodás rágalom is. hír szerint, V e n k o v M a r k o v s z k i m a U g y láttam, h o g y Jugoszláviában cedón írót »megfoszították megélhetési m i n d e n k i teljesen szabadon v i t a t k o z lehetőségeitől és szabadságától.** A hat, ha becsületesen v i s e l t e t i k az új rágalomhadjárattal kapcsolatban, a f o r r a d a l m i fejlődés iránt, bármennyire macedón népköztársaság kormányá mély eltérései volnának is a többiek n a k tájékoztatási osztálya, h i v a t a l o s k e l szemben. A nézeteltérésekot, ha jelentést a d o t t k i , a m e l y b e n cáfolja azok becsületesek és lojálisak, eltűrik, ezeket a rágalmakat. M a r k o v s z k i so sőt még is becsülik. hasem v o l t letartóztatva, v a g y házi őrizelben. Együtt él családjával; 1948 Szlovénia, Jugoszlávia többi részei végéig m i n t állami tisztviselő k a p o t t v e l együtt m a a szocialista f o r r a d a fizetésit, m a p e d i g az állami k i l o m útján h a l a d , a m e l y e t a népek adóvállalat a l k a l m a z o t t i a , bár beteg többsége az életbenmaradás ügyének sége m i a t t több m i n t két éve n e m d o l t e k i n t . A kérdés ez: l e n n i v a g y n e m gozik. A z író n a g y a p j a állami a l k a l l e n n i . Ez o l y a n ügy, a m e l y n e k s i k e r t mazott, felesége, a k i a »Kultúra« k i kell aratnia. adóvállalatnál dolgozott, saját kérel A k e l l i t t a n n y i r a kizárólagos, m i n t mére o t t h a g y t a állását, és jelenleg a háború idején v o l t . A háborút m e g e g y e t e m i hallgató. A z író f i a iskolába kellett n y e r n i , a nácikat le kellett jár, és aktív tagja a »Hriszto K a r p o v « győzni, m e r t másként a becsületes pionírcsapatnak. életnek vége l e t t v o l n a . M a Szlovéniá ban, m i n t egész Jugoszláviában is a A h i v a t a l o s cáfolat ezután rámu helyzet teljesen ugyanaz. A régebbi t a t a r r a , hogy soha senki n e m veszé paraszti maradiságot, a m e l y az orszá lyeztette M a r k o v s z k i a n y a g i e x i s z t e n got különféle f e j l e t t i p a r i államnak ciáját, ellenkezőleg, az író különböző kényére-kedvére hagyta, fel kell kiadóvállalatoktól és intézményektől számolni. A jugoszlávok, a szlovének n a g y o b b összegeket k a p o t t műveiért, számára ez az egyedüli mentség. E z t és több ízben állami kitüntetésben valamennyien elismerik. részesült. I g e n sok müve j e l e n t m e g , Eszerint, a k i - e szocialista f o r r a d a legutóbb 1949-ben a »Jugoszláv K ö l -
tészet« című antológiában számos versét közölték. N e m igaz az, hogy műveinek megjelenését korlátozták, illetve, hogy azokat »átköltik«. ESZPERANTÓ M O Z A I K Elkészült az első Eszeperántó n y e l ven szinkronizált jugoszláv kultúrf i l m . A f i l m e t a Szlovén Népköztár saság filmgyára készítette e l a kül föld számára. Ezzel, a semleges n e m zetközi n y e l v e n készült h a n g o s f i l m m e l is bizonyítékát a d j u k politikánk nemzetközi vonalvezetésének. Eddig csak Angliában, Dániában, Hollandiá ban, Franciaországban, Magyarorszá gon és Németországban szinkronizál t a k f i l m e k e t Eszperantó n y e l v e n . A zágrábi, l y u b l y a n a i és szarajevói rádióállomás után m o s t f o l y n a k az előkészítő munkálatok, hogy a beográdi rádióállomás is megkezdje Esz perantó nyelvű adásait. A Szakszervezetek Szlovéniai K ö z társasági Tanácsa 100.000 dinár segélyt adott a Szlovéniai Eszperantó Szövet ségnek. A segély legnagyobb részéből á munkások részére rendeznek Eszpe rantó t a n f o l y a m o k a t . HAJNALBA^ M i c h a i l Ávramescu versei ( A román kultúrszövetség kiadása, Versec, 1947.) Mihail Ávramescu, »Hajnalban« című verseskötetének megjelenése a f i a t a l román i r o d a l o m első sikere v o l t . M i h a i l Ávramescu ezzel a köte tével n e m -kezdőként, h a n e m o l y a n költőként jelentkezett, a k i már áz nék is, így például a »Dal T i t o r ó l s v a g y p e d i g a » D a l « című versében. Különösen sikerült a »Munkásnapok« előtt, a régi Jugoszláviában i s f o g l a l k o z o t t költészettel, de m i v e l n e m támogatta s e n k i , félbe k e l l e t t h a g y nia irodalmi munkásságát. Mihail Ávramescu, belépve a »Luniina<« i r o d a l m i körbe, a m e l y csak a Népfel szabadító Háború és a népi f o r r a d a l o m d i a d a l m a s (befejezése után a l a k u l h a t o t t m e g , új szárnyakra k a p o t t . M e g j e l e n t e t v e írásait a »Lábertatea Jiterara« című i r o d a l m i folyóiratban, Mihail Ávramescu m i n d terméke nyebbé vált Végül i s megjelent (köl teményeinek első gyűjteményes k i adása, amelyben a költő már úgy j e lentkezik, mint a k i elsajátította a
verselés mesterségbeli részét, k i f i n o m u l t zenei és hangzási kifejező esz közökkel bír, új tárgyat visz be a költészetbe és azt művészien f e l d o l gozza. Ávramescu költői ihlettségén e k témáit a közelmúltból, a volt kapitalista Jugoszláviából meríti, a h o l jellegzetes társadalmi m o m e n t u m a parasztok, v a l a m i n t munká sok kizsákmányolása. Ez kivehető a verseskötet ciklusaiból is. A z első c i k lus »Fekete hajnalok« címen a régi Jugoszlávia kizsákmányoló rendszerét m u t a t j a b e és ez a társadalmi m o z zanat különösen kifejező erejű az » A m i k o r állást kerestem« és » Emlé kezése című .versekben. A z »Izzó h a j nalod című második ciklusában, M i h a i l Ávramescu a megszállás sötét n a p j a i t m u t a t j a be, szemlélteti né p e i n k és a román kisebbség nehéz sorsát és n a g y áldozatait. Ez különö sen erősen nyilvánult m e g a »Gondo latok Alba-Makra Péterről« című versében. Utolsó c i k l u s a a »Felvirág zott hajnal« címet v i s e l i . Ezekben a verseiben megénekli a felszabadulás utáni valóságunkat, örömünket, éle tünket,' hazánk építését. E b b e n a c i k l u s b a n b e m u t a t j a a f a l u t , a mezei munkát, a hagyományos f a l u s i kólót, azután a különféle nemzetiségű népek barátkozását; a n n a k az e m b e r n e k az érzelmeit, a k i e l h a g y t a szülőfaluját és a gyárba m e n t dolgozni. A z »öröm<s a » K ó l ó « , a »Munkás ének« és a » L e v é l « című versek tartalmuknál, lük tető r i t m u s u k és gazdag költői képe iknél fogva g y a k o r o l n a k hatást az olvasóra. Mégis M i h a i l Ávramescu egyes verseiben átcsap a prózába és gondolatait, v a l a m i n t érzéseit újságszólamokkal fejezi k i . Egyes v e r s e i b e n utánozza a népi líra költemények formáit és ütemezését, de a k k o r sem szolgaian teszi ezt, h a n e m átdolgozza a népi terméket, gördülékeny r i t m u sával és stílusával költői képeket h e lyez a versbe. Ez különösen m e g f i gyelhető a » K ó l ó « és » ö r ö m « című v e r seknél. M i h a i l Ávramescu versgyűjte ménye, habár c i k l u s o k r a v a n osztva, mégis egy egészet képez. A versek természetesen és minden erőltetés nélkül egy egészet a l k o t n a k . 1
T. Dóban
NÉPRAJZI KUTATÁSOK CRKVA KÖRNYÉKÉN
BELA
Néprajzkutató expedíció járt Bela C r k v a környékén. A z expedícióban résztvettek a beográdi és. vajdasági múzeumok szakértői. F e l a d a t u k az v o l t , h o g y minél több anyagot gyűjtsenek a beográdi, n o v i szádi és verseci népművészeti múzeu m o k számára, v a l a m i n t , hogy beavas sák a g y a k o r l a t i munkába az expedí cióban résztvevő f i a t a l néprajz-kuta tókat. A z expedíció jelentős munkát végzett és sok eddig i s m e r e t l e n ada tot és anyagot gyűjtött. Ez m i n d e n képpen hozzájárult ahhoz, hogy még nagyobb mértékben tudományosan feldolgozzák Vajdaság népi szokásait, népviseleteit, népi táncait, stb. A z öszszegyüjtött anyagot feldolgozva, rövi desen könyv a l a k b a n is kiadják. F A L U M ÉNEKE J o n B a l a n versei ( A román kultúrszövetség kiadása, Versec, 1947.) J o n B a l a n versei nincsenek c i k l u sokba osztva. Ü g y látszik, többé-ke vésbé m i n d e n rendszer nélkül v a n n a k egybegyűjtve.- N e m l e h e t , r e n d szerbe f o g l a l n i őket, v a g y legalább is csak időrendi sorrendjük állapítható meg. - J o n B a l a n n a k sikerült meleg, közvetlen hangjával b e m u t a t n i szü lőfaluját; sikerült megénekelnie f a l u jának keserveit, nehézségeit, a kizsák mányoltak nyomorát, az e l n y o m o t t a k búját a megszállás idejében. Ü g y lát szik, h o g y a versekben a szentimenta l i z m u s e l n y o m j a a forradalmiságot. A költő elhanyagolja az e l n y o m o t t nép lázadozását, habár a népnek ez a lázadozása kisejthető a »Belső lázadás« című verséből. J o n B a l a n verseiben mégis leginkább hazánk újjáépítésé n e k és építésének motívumai lelhetők fel. I t t v a n előttünk a f a l u , a f e l
szabadulásnak örvendő nép, a sze gényparasztok öröme, a k i k először m e n n e k k i a földekre, h o g y a saját j u k a t szántsák, — azt a földet, a m i t a földreformban k a p t a k . J o n B a l a n n a k sikerült megfelelő ellentétek k i használásával b e m u t a t n i a a j e l e n elő nyét a m u l t fölött: í g y például a »Földművesnek« és a »Gyermekko r o m falvában* című verseiben. Külö nösen a r r a törekszik, hogy bemutassa a különféle nemzetiségű népek barátkozását, a m i nálunk csak á népi f o r r a d a l o m győzelmével következhetett be. Ez a motívuma J o n B a l a n több versénél^. Verselése és stílusa néha túl egyszerű, primitív, észrevehető b e n nük a költő irodalmi-esztétikai k u l túrájának hiánya. Egyes verseiben frázisokat használ és olcsó szólamokr k a i dobálódzik. (»Tavasszal a k e z e m ben^). B a l a n sokszor túlságos apró lékossággal írja l e a természetet, p e pecsel, a m i u g y a n elég hatásos és s i került, de Georg K o s b u k r a , az i s m e r t klasszikus román íróra emlékeztet bennünket; talán csak az a különbség, h o g y nála traktorokról, mezőgazda sági gépekről és más korszerű esz közökről v a n szó, míg K o s b u k v e r seiben i l y e n n i n c s (a »Reggel a f a l u b a n ^ » K e v é s kéve után«, » A z ország út mentén« című versek). A m i a f o r mát i l l e t i , J o n B a l a n néhol igyekszik a l k a l m a z n i a klasszikus verselést és rímhasználatot, a m i elég természetes és közvetlen. Egyes verseiben n y o m a v a n M a j a k o v s z k i szabad verselésének is, így például a »Dal Titorók, v a g y pedig a »Dal« című versében. Különösen sikerült a »Munkásnapok« című verse, a m e l y b e n b e m u t a t j a a földműves örömét, a k i traktorral szántotta földjét; m a j d költőien m e g énekli ebédjét a szabadban és késő esti hazatérését a munkából. M i n d e z t erőltetés nélkül, m e r t a g o n d o l a t o k és érzések természetesen követik egy mást. T . Dóban.
A Vajdasági Kultúregyesületek Szövetsége pályázatot hirdet egy- és többfelvonásos színművekre, valamint báb színházi játékokra. A színdarabok bármely nyelven megírhatók. A színdaraboknak művészi értékükben és eszmei tar talmukban meg kell, hogy feleljenek a széles néprétegek kulturális igényeinek. A z egyfelvonásos darabok első díja 30.000, a második díja 20.000, a harmadik díja 10.000 dinár. A többfelvonásos színművek első díja 60.000, a máso dik díja 40.000, a harmadik díja 30.000 dinár. A bábszínházak számára
készült
játékok
első
díja
20.000, a második díja 15.000, a harmadik díja 10.000 di nár. A Szövetség megvásárolja a jobb, de meg nem jutal mazott munkákat is. A z egyfelvonásos műveket és a bábszínházak részére irt játékokat legkésőbb október
1-ig, a többfelvonásos
színműveket pedig legkésőbb 1950 december 1-ig kell be küldeni. A pályázók a műveket küldjék jeligésen, egy külön borítékban pedig — mely kívülről ugyanúgy jeligével van ellátva — írja meg a szerző a pontos címét. A kéziratokat „Pályázat" megjelöléssel, a következő címre kell küldeni:
Vajdasági
sége, Noviszád, Nyegoseva 2/1.
Kultúregyesületek Szövet
„TESTVÉRISÉG EGTSÉC K Ö N YV K ia D Ó V Á LIA U T LEGÚJABB K IA D V Á N Y A I A M A R X IZM U S -LE N IN IZM U S K Ö N YV E I: 1. M arx: A filozófia nyomorúsága 2. Engels: A család, az állam és a magántulajdon keletkezése 3. M arx-Engels: Művészet-Irodalom 4. Marx-Engels: A történelmi materializmusról 5. Engels: Ludvig Feuerbach és a klasszikus német filozófia felbomlása 6. Engels: A szocializmus fejlődése az utópiától a tudományig 7. 'Lenin: A nemzetek önrendelkezési jogáról 8. 'Lenin: K ik azok a „Népbarátok" és hogyan hadakoznak a szociál demokraták ellen? 9. Plechanov: A materialista történelemfelfogásról 10. Ka tinin; A tudósításokról és a tudósítókról 11. M arx: Bér, ár és haszon 12. Plechanov: A személyiség történelmi szerepének kérdéséhez 13. Marx-Engels: Kommunista kiáltvány 14. Lenin: „Baloldaliság" a kommunizmus gyermekbetegsége 15. M arx: Bérmunka és tőke 16. M arx: Osztályharcok Franciaországban {1848— 1850) A JKP VEZETŐINEK M ÜVEI: 1. Joszip B roz-Tito: A z új Jugoszlávia 2. Joszip B roz-Tito: A z új Jugoszlávia 3. Borisz Kidrics: A JSzNK gazdasági 4. Mása Pijáde: Válogatott cikkek és
építése — I. könyv építése — II. könyv problémái beszédek (1941— 1947)
P O L IT IK A I K IS K Ö N Y V T Á R : 1. Joszip B roz-Tito: Beszámold a Jugoszláv Népfront III. kongresszusán 2. Jugoszlávia Népfrontjának Programmnyilatkozata és Statutuma 3. Mása Pijáde: Jugoszlávia kommunista pártjának 30. évfordulója 4. Jugoszlávia népi ifjúságának statutuma 5. Moma Markovics: A falu párt-alapszervezeteinek működése és feladata 6. Krszto Popivoda: A pártvezetés módszere Blagoje Neskovics: A feladatok végrehajtásának ellenőrzése 7. Mósa Pijáde: A képmutatás nagymesterei 8. Mósa Pijáde: A balkáni föderációról 9. Mósa Pijáde: Mese a jugoszláv felkeléshez nyújtott segítségről 10. Vukmánovics: Görögország Kommunista Pártja és a népfelszabadító harc 11. Joszip B roz-Tito: Támaszkodjunk saját erőnkre! S ZÉPIRO D ALO M : 1. Fazekas Mihály: Ludas Matyi 2. Solohov: Űj barázdát szánt az eke 3. Vera Panova: Fehér vonat 4. Szerafimovics: Vasáradat IFJÜ SÁG I ÉS GYERM EKIRODALOM : 1. fljin; A z óra históriája 2. Magyar népmesék JU G O SZ LÁ V IA I M A G Y A R ÍRO K: 1. Lőrinc Péter: „Nemzet születik" (Macedóniai riportok) 2. Thurző La jos: Napos oldal (versek) 3. Debreczeni József: Tündöklő tájon (versek^
