FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGY 3.3
Az azbeszt nehéz öröksége Tárgyszavak: foglalkozás-egészségügy; káros hatás; azbeszt; rákkeltő anyag; kártérítés; szabályozás; foglalkozási ártalom.
Az Egyesült Királyságban jelenleg évente mintegy 3000 ember hal meg az azbeszt okozta foglalkozási megbetegedések – mezotelióma (mellhártyadaganat), tüdőrák, illetve azbesztózis – következtében. Ez a szám megegyezik a közúti balesetek miatt bekövetkezett halálesetek számával. Az alábbi cikk azt vizsgálja meg, miért létfontosságú az azbeszt által jelentett kockázatok alapos és pontos felmérése.
Az azbeszt és a rákos megbetegedések közötti kapcsolat A brit belügyminisztérium már 1930-ban elkészítette azt a jelentést, amely felhívta a figyelmet az azbeszt – konkrétan a krokidolit finom csillámpora – és a Wiltshire városában dolgozó vasúti munkások rákos megbetegedése közötti kapcsolatra. Az azbesztszálak belélegzése következtében ma a korábbi vasúti dolgozók ezrei halnak meg mezoteliómában, a bíróságok pedig nem győzik tárgyalni az ilyen ügyekben indított kártérítési pereket. A kártérítésben részesültek között van olyan, aki 43 évet dolgozott a wiltshire-i vasútnál, miközben munkáltatója egyetlen lépést nem tett annak érdekében, hogy megvédje az azbeszt ártalmaitól. A ma 76 éves férfi gyógyíthatatlan mellhártyadaganatban szenved, és bár ő nem érez haragot a vasúttársasággal szemben, a bíróság elmarasztalta a munkáltatót, mivel a betegség elkerülhető illetve megelőzhető lett volna. Az országos helyzet hasonlóan szomorú képet fest: a mezotelióma évente 1700 áldozatot követel. Az 1960-as években évente kevesebb, mint 200-an haltak meg mezoteliómában, azóta viszont a számuk folyamatosan emelkedik, és 2010-re várhatóan eléri a 2000-et. A szakszervezetek szakértői attól tartanak, hogy az áldozatok száma ezt követően tovább fog emelkedni (2020-ra akár az évi 10 000-et is elérheti), annál is inkább, mivel sok dolgozó még az 1980-as években is
ki volt téve az azbeszt ártalmainak. A leginkább érintett területeknek azok a körzetek számítanak, ahol a helyi ipar a 20. század során folyamatosan nagy mennyiségben használta az azbesztet. Az Egyesült Királyságban eddig 50 000 ember halt meg mezoteliómában, és csupán a fejlett országokban 100 000 olyan ember él, akikre hasonló sors vár. A II. világháborút követően az importált azbesztet, amelyet értékes és sokoldalúan felhasználható ásványnak tartottak, széles körben alkalmazták szigetelőanyagként, szűrőként, kötő- és dörzsanyagként a hajóépítésben és más iparágakban, elsősorban az építőiparban. Könnyen megmunkálható lapok formájában alkalmas válaszfalnak bizonyult. Az 1980-as éveket megelőzően háztartási gépek, fékek és kuplungok gyártásánál is általánosan használták az azbesztet. Ez a széles körű felhasználás számos, előre nem kalkulálható veszélyforrást hozott létre. Az azbeszt okozta megbetegedések egy másik áldozata, akinek 2004-ben szintén tetemes kártérítést ítélt meg a bíróság, 1967 és 1983 között egy fuvarozási cégnél dolgozott. Teherautósofőrként a munkaköri feladatai közé tartozott az azbesztből készült fékbetétek cseréje is. Egy idő után mellkasi fájdalmai jelentkeztek. Amikor az orvos megvizsgálta a tüdejét, az első kérdése az volt, hogy dolgozott-e valaha azbeszttel. A most 67 éves férfi korábban is hallott arról, hogy a hajógyárakban és az erőművekben dolgozók súlyosan megbetegedtek az azbeszt miatt, de azt nem is sejtette, hogy ő is az életét kockáztatja. Soha senki nem figyelmeztette a munkakörével járó veszélyre. A vasúti dolgozók körén kívül is számos hasonló esetre lehet számítani. A statisztikai adatokból a szakértők arra következtetnek, hogy a mezotelióma áldozatainak 25%-a az építkezéseken dolgozók – elsősorban az ácsok és az asztalosok – köréből fog kikerülni. Ezek az emberek gyakran önfoglalkoztató kisvállalkozók, és a nagyvállalatokkal ellentétben csak ritkán alkalmaznak munkavédelmi szakértőket, akik figyelmeztethetnék őket az azbeszt ártalmaira. Elindult azonban egy olyan figyelemfelhívó kampány, amely feléjük is sikeresen kommunikálhatja a megelőzés fontosságával kapcsolatos üzeneteket. Egy 2004 áprilisában készült felmérés tanúsága szerint a kisvállalkozóknak már 65%-a tisztában van a veszélyekkel és a munkáltatóra háruló kötelezettségekkel. A halállal végződő mezoteliómás megbetegedések 90%-a azonban nem az ellenőrzött tevékenységek következtében alakul ki – pl. lakásfelújítások során, illetve azon anyák és feleségek körében, akik férfi családtagjaik munkásruháit mossák. A szakértők ugyanakkor megjegyzik, hogy az Egyesült Királyságban az 50 év alattiak körében 1990 óta folyamato-
san csökken a diagnosztizált megbetegedések száma, ami azoknak az erőfeszítéseknek az eredménye, amelyeket az 1970-es évek vége óta tesznek annak érdekében, hogy kiiktassák a környezetben lévő azbesztet, és megszigorítsák az azbeszt kezelésére és ártalmatlanítására vonatkozó előírásokat. A 60 év felettiek körében azonban továbbra is emelkedik a halálesetek száma.
Az azbeszt és az orvostudomány A mezotelióma viszonylag lassan fejlődő betegség. A tumor általában a mellhártyában keletkezik, de megjelenhet a hashártyában is. Mellkasi fájdalmakat, illetve légzési nehézségeket okozhat, de tünetmentes is lehet, ezért gyakran előfordul, hogy mire észlelik, a tüdőt körbevevő tumor már meghaladja az 1 cm vastagságot. A mezotelióma nehezen diagnosztizálható és visszafordíthatatlan betegség, amely elkerülhetetlenül halállal végződik: az orvosok tehetetlenül állnak vele szemben. A tumor látens voltából adódóan a diagnózist követően a páciensek átlagosan egy évet élnek még, bár az egyedi esetek meglehetős eltérést mutatnak. A tünetek kifejlődése akár 50 évig is eltarthat, egyelőre azonban nem sikerült hatékony szűrési eljárást kidolgozni. A kezelés lehetőségei A lehetséges kezelési módokról vitatkozik az orvostudomány. Az orvosok többsége a radikális sebészi beavatkozást részesíti előnyben, és a „radikális” ebben az esetben szó szerint értendő: az érintett tüdőlebeny teljes egészét eltávolítják. Az elmúlt 5 év során az Egyesült Királyságban átlagosan évi 20 emberen végeztek ilyen beavatkozást. Vannak olyan betegek és orvosok, akik minden reményüket ebbe az eljárásba helyezik, mások azonban kétségbe vonják a hatékonyságát. Elindítottak egy, a radikális műtét eredményességét vizsgáló a kutatást, amelyben 670 beteg vesz részt. Az eredmények 2012-re, a „járvány” tetőzésének idejére várhatók. Az orvosok másfajta kezelésekkel, pl. a betegség különböző stádiumaiban alkalmazott kemoterápiával is próbálkoznak. A probléma hatékony kezeléséhez átfogó módszerre van szükség, amelynek része a korai felismerés, az aktív kezelés, valamint a legjobb terápia minél előbbi kidolgozása, mivel az orvosoknak az elkövetkező 25 évben számos további mezoteliómás megbetegedésre kell felkészülniük.
Jelenleg az elsődleges egészségügyi ellátásban részt vevők jelentős része nem rendelkezik az azbeszt okozta ártalmak felismeréséhez szükséges információkkal. A mezoteliómát gyakran félrediagnosztizálják, a jellegzetes tüneteket – légzési elégtelenség, mellkasi fájdalmak – pedig más betegségeknek tulajdonítják, vagy figyelmen kívül hagyják. Ez a tudatlanság jelentős problémát okoz mind a betegségben szenvedőknek, mind pedig az egészségügyi dolgozóknak és a jogi képviselőknek.
Szakmai összefogás a károk enyhítésére Az ügyvédek gyakran találkoznak olyan esetekkel, amikor a mezoteliómában szenvedő beteg a háziorvosához fordult a tüneteivel, de az orvos nem ismerte fel a betegséget. A foglalkozás-egészségügyi felvilágosítás szükségessége 1997-ben arra ösztönözte az egyik országos brit jogi irodát, amely gyakran vállalta foglalkozási ártalmakban szenvedő emberek jogi képviseletét, hogy londoni központjukban létrehozzanak a foglalkozási megbetegedésekre szakosodott osztályt, amely a vidéki nagyvárosokban működő irodáik számára is megfelelő szakmai hátteret tud biztosítani a foglalkozási ártalmakkal kapcsolatos kártérítési perekben. Ez a speciális jogi osztály, amelyen egy foglalkozás-egészségügyi nővér is dolgozik, nem csupán a cég jogászainak áll a rendelkezésére felvilágosító, tájékoztató anyagokkal, de az ilyen ügyekben érintett valamennyi ügyvéd, orvos, mérnök vagy szakszervezeti képviselő is fordulhat hozzájuk. A telefonos segítségnyújtás és a szakmai beszélgetések mellett például rendszeresen megjelentetnek egy hírlevelet, amelyben a jogászok áttekintést adnak a különféle foglalkozási ártalmakkal (pl. asztma, halláskárosodás, stressz, rákos megbetegedések, passzív dohányzás, a mobiltelefon sugárártalmai stb.) kapcsolatos legújabb orvosi kutatási eredményekről. A foglalkozás-egészségügyi osztály naprakészen tartja a cég jogászait a betegségekkel, azok tüneteivel és legújabb kezelési eljárásokkal kapcsolatban. Ez az ügyfelek bizalmát is erősíti, mert olyan ügyvéd képviseli őket, aki tisztában van azzal, min mennek keresztül.
A munkáltatók felelőssége és a törvényi kontroll szükségessége A széles körű tudatlanság mellett jelentős problémákat okoz a munkáltatók (esetenként szándékos) hanyagsága is, amelyet a felügyeleti
szervek a közelmúltig nem szankcionáltak, pedig a brit parlament már 1931-ben elfogadta az első azbeszttel kapcsolatos jogszabályt. Az 1930-as évek közepére bebizonyosodott az azbesztporexpozíció és az azbesztózis közötti kapcsolat, és ha a munkáltatók kellően odafigyelnek, az azbeszt okozta megbetegedések elkerülhetőek lettek volna. Egy 80 esztendős férfi, akinél azbesztózist diagnosztizáltak, öt munkaadóját volt kénytelen perelni a kártérítésért (köztük nagy hírű multinacionális vállalatokat). A bíróság végül a korábbi munkaadókat együttesen nagy összegű kártérítés megfizetésére kötelezte. Mára az azbeszttel kapcsolatos jogszabályok nagyrészt elavultak, ezért az ügyvédek nem hagyatkozhatnak csupán a törvényi előírásokra. Számukra a legfontosabb kérdést az ok–okozati összefüggések kimutatása, illetve a felelősségnek a munkaadók közötti megosztása jelenti. Több munkáltató esetében azt kell tisztázniuk, hogy az azbeszttel kapcsolatos megbetegedés kumulatív, illetve megosztható-e, vagy sem. Az azbesztózis esetében például minél több expozíció éri a beteget, annál nagyobb lesz az egészségkárosodás. És ha az adott beteg pályafutása során 10 munkáltatónál is dolgozott, akkor – még ha meg is találják őket – nem biztos, hogy be lehet bizonyítani, melyiküket terheli a felelősség. Gyakran a munkáltató(k) megtalálása is nehézséget jelenthet: az állami cégekkel viszonylag egyszerű a helyzet, ha azonban a beteg egy olyan vállalkozónál dolgozott 1940-ben, aki az 50-es években felszámolta a vállalkozását, akkor komoly nehézségekbe ütközhet az adott munkáltató, illetve biztosítójának megtalálása, és nagy a valószínűsége, hogy a kártérítési eljáráshoz nem találnak életben lévő alperest. Ebben az esetben pedig nincs lehetőség a kártérítésre. A jogászok ennek a helyzetnek a megoldására azt javasolják, hogy az adóbevallásokon kötelező legyen feltűntetni a munkáltató aktuális biztosítójának nevét és címét. A több alperes ellen indított eljárásoknál az is gondot okoz, hogy az orvostudomány nem képes megállapítani, konkrétan melyik expozíció idézte elő a mezoteliómát. Azt azonban meg tudják jósolni, hogy az azbeszt okozta károsodás következtében a beteg várható életkora hány évvel rövidül le. Egy példaértékű azbesztperben 2002 májusában született ítélet szerint a kártérítési igény megalapozottságához az azbeszt okozta egészségkárosodás orvosi diagnózisára, az ok–okozati összefüggés, illetve a káros következmények előre látható voltának kimutatására, valamint a munkáltató hanyagságának bizonyítására van szükség.
Jogszabályi szigorítások a megelőzés érdekében 2004 májusa óta az Egyesült Királyságban a nem lakás céljára szolgáló épületek esetében az azbeszttel kapcsolatos kockázatok felmérése és kezelése a munkaadók és tulajdonosok kötelessége. Ez a kötelezettség jelenleg mintegy 2 millió irodaépületet, üzletet, iskolát és üzemi létesítményt érint. A jogszabály értelmében az épület állagáért felelős személynek meg kell vizsgálnia, hogy van-e azbeszt az épületben. Ha igen, akkor fel kell mérnie az azbesztből eredő kockázatot, és meg kell vizsgálnia, hogy az azbesztet tartalmazó szerkezeti elem sérülte, illetve fennáll-e a sérülés, megbontás kockázata, és gondoskodnia kell az ártalmatlanításáról. A szakemberek bíznak abban, hogy a megfelelő ellenőrzés mellett az érintettek be fogják tartani az előírásokat, és mindent megtesznek azért, hogy a problémára felhívják az emberek figyelmét, hiszen potenciálisan bárki veszélyeztetett lehet. Az azbeszt ugyanis teljes biztonsággal kezelhető, ha az építési vállalkozók tisztában vannak a jelenlétével, és megteszik a szükséges óvintézkedéseket. Sajnálatos módon ez nem minden esetben történik így. Gyakran látni a bontási területek közelében terjengő porfelhőket, amelyek súlyos veszélyt jelentenek, ha nem győződtek meg előtte arról, hogy a szerkezet nem tartalmaz azbesztet, ráadásul a bontási hulladéktól gyakran illegális lerakóhelyeken szabadulnak meg. A szükséges óvintézkedések többek között az alábbiakat jelentik: • megfelelő személyi védőfelszerelések kiválasztása és kötelező alkalmazása; • tökéletesen illeszkedő pormaszkok viselése; • az azbeszt ártalmatlanítására kidolgozott új eljárások alkalmazása; • az azbesztre vonatkozó előírások betartásának rendszeres ellenőrzése. Összeállította: Csépán Lilla Gates, E.: Asbestos: the bitter legacy. = The RoSPA Occupational Safety und Health Journal, 34. k. 9. sz. 2004. p. 20–24 Minter, S. G.: Asbestos still a workplace concern. = Occupational Hazards, 65. k. 4. sz. 2003. p. 8–9.
Röviden… Foglalkozás-egészségügy a német orvosi szakképzésben A Német Egészségügyi Minisztériumnál (BMG) működő szakértői csoport és a Tudományos Tanács elképzelése szerint az utóbbi évek fejleményeinek figyelembevételével ki kell alakítani az orvosképzésben a foglalkozás-egészségügyi képzés új szakmai követelményeknek megfelelő keretfeltételeit. Jobbnak, rövidebbnek, olcsóbbnak kell lennie az orvosképzésnek, ezek közül főként az utóbbiról kevés szó esik. Az orvostanhallgatók képzésénél az a cél, hogy a beteg embert a legmodernebb diagnosztikai és kezelési eljárások alkalmazásával, a legrövidebb idő alatt megszabadítsa szenvedéséitől, vagy legalább is minimalizálja ezeket a szenvedéseket. Az orvosi gyakorlat folytatásának engedélyezését folyamatosan a tudományos ismeretek szintjéhez igazították, és ez a jövőben sem változhat, biztosítani kell az orvosok számára a rendszeres továbbképzést. A foglalkozás-egészségügy olyan orvosi tudományág, amelyben a kutatás, az oktatás és a gyakorlat közti jó együttműködés nemcsak a tudományos ismeretek gyakorlatba átültetését segíti, hanem a gyakorlatból és iparból származó tapasztalatok új kezdeményezéseket eredményeznek a tudományos kutatásokban is. A jövendő orvosnak ismernie kell a dolgozó emberek egészsége és a munka közti kölcsönhatásokat. Ha az orvosi szakképzésben az alapvető foglalkozás-egészségügyi ismeretekre nem helyeznek kellő súlyt, ennek nemcsak a munkában álló lakossággal kapcsolatos egészségügyi következmények, hanem negatív társadalmi és gazdasági következményei is lesznek. Az elsajátított ismeretek alkalmazásához hangsúlyozni kell a kiscsoportos oktatás, gyakorlat, valamint a beteg emberen való oktatás fontosságát az orvosképzésben. A felsőoktatásért és az egészségügyért felelős intézményeknek és személyeknek biztosítaniuk kell, hogy a foglalkozás-egészségügyi szakképzésben, a kutatásban és a gyakorlatban is megfelelően képzett, hiteles szakemberek álljanak rendelkezésre. (Zentralblatt für Arbeitsmedizin, Arbeitsschutz und Ergonomie, 54. k. 4. sz. 2004.)
