Tápiószecső Football Club és Szabadidő Egyesület 2251 Tápiószecső, Sági úti sportpálya
2013. évi Közhasznúsági jelentése
Tápiószecső, 2014.02.28.
Husza György elnök
A Tápiószecső Football Club és Szabadidő Egyesület Közhasznúsági jelentése a 2013-as esztendőről
1.
SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ
A Tápiószecső FC 2013. évben gazdálkodásáról a számviteli törvénynek és a kapcsolódó előírásoknak megfelelve egyszerűsített éves beszámolót állított össze. A mérleg főösszege 13 408 ezer Ft, a saját tőke 11 755 ezer Ft. A részletes kimutatás jelentésünk 1. sz. melléklete, mely áll a mérlegből és a közhasznú szervezeti eredménykimutatásból. 2.
KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁS FELHASZNÁLÁSA
Tárgyévben az szervezet 170 ezer Ft támogatást kapott az SzJA felajánlásokból, és azt teljes egészében fel is használta. A támogatást részletesen a 4. számú melléklet mutatja be. 2013.-ban nem kapott önkormányzati támogatást. 3.
VAGYONFELHASZNÁLÁSSAL KAPCSOLATOS KIMUTATÁS
A szervezet közhasznú tevékenységéből, (tagdíjakból, jegybevételből, versenyeztetésből, etc) 3 044 ezer Ft bevételt realizált, ami a tavalyi évhez képest csökkent. A bevételeit jelentősen megnövelte a megszerzett és kapott támogatások, illetve TAO-s támogatások 18 861 ezer Ft értékben. Ez a tavalyi évhez képest nem jelentős növekedést mutat. Anyagjellegű ráfordításai 8 665 ezer Ft volt, amely edzőszereket, labdákat, mezeket, gyeptéglát, festéket, érmeket és egyéb az egyesület működéséhez létfontosságú egyéb eszközöket takar. Személyi jellegű ráfordításai 11 444 ezer Ft, amely dolgozói létszámával magyarázható, de részletesen a 6. pontban látható. Igénybe vett szolgáltatások költségei között az utazási költségeket kell kiemelni, 2 871 ezer Ft, amely a sportegyesületünk tagjainak versenyeken való részvételéhez elengedhetetlen. Ezen kívül nevezési díjak, orvosi vizsgálat, óvási díj, biztosítási díj, és különféle egyéb, szükséges költségek merültek fel. A tavalyi évhez hasonlóan alakultak a kiadások. Egyesületünk sárgalap-bírságot fizetett, 32 ezer Ft értékben. A tárgyévben egyesületünk 2013.-ban tárgyi eszközöket nem vásárolt. A korábbi években vásárolt eszközök terv szerinti értékcsökkenése 614 ezer Ft. A Szervezet mindig törekszik arra, hogy az adott évben kapott bevételeket fel is használja közhasznú céljainak elérése érdekében. A vagyon felhasználását részleteiben jelentésünk 2. sz. melléklete mutatja be. 4.
CÉL SZERINTI JUTTATÁSOK KIMUTATÁSA
Szervezetünk nem nyújtott, így e soron továbbra sem történtek kifizetések (3. sz. melléklet). 5.
KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVTŐL, ELKÜLÖNÍTETT ÁLLAMI PÉNZALAPTÓL, HELYI ÖNKORMÁNYZATTÓL, TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK TÁRSULÁSÁTÓL ÉS MINDEZEK SZERVEITŐL, ILLETVE JOGI SZEMÉLYISÉGTŐL KAPOTT TÁMOGATÁS MÉRTÉKE
Tárgyévben összesen 18 861 ezer Ft támogatást kapott különböző címeken az egyesület. Ez 42 ezer Fttal több, mint a tavalyi. Ebből 7 235 ezer Ft-ot a látványcsapat-sport támogatás keretében jogi személyiségektől kapott, 170 E Ft-ot az SZJA 1% felajánlásokból, a maradék 11 456 ezer Ft pedig
magánszemélyektől illetve jogi személyiségektől visszatérítés nélküli támogatás. A kapott támogatások részletes bemutatását az 4. sz. melléklet tartalmazza.
6.
A KÖZHASZNÚ SZERVEZET VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐINEK MUNKATÁRSAINAK NYÚJTOTT JUTTATÁSOK ÉRTÉKE, ILLETVE ÖSSZEGE
ILLETVE
Egyesületünk személyi jellegű ráfordítása 11 444 ezer Ft volt. Szervezetünk adminisztratív, gyúró, edző, pályamunkás munkatársakat alkalmaz. A tavalyi évhez képest nem jelentős költségnövekedés. Az államháztartásnak kifizetendő bérjárulékok összege 2 069 ezer Ft volt. Étkezési költségek, orvosi vizsgálatok, illetve egyéb személyi jellegű kifizetések 141 ezer Ft értékben történtek. Megállapítható, hogy a Szervezetnél indokolatlan kifizetés nem történt, nem nevezhető a költségtérítés juttatási formának. 7.
A KÖZASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ
Az egyesület alapszabályának (6. sz mellékelt) megfelelően a fő tevékenységeit 2013-ban párhuzamosan, a forrásokat egyenlő arányban felhasználva végezte, összességében az alapszabályban kitűzött céloknak megfelelően látta el. Fő tevékenységei: 7.1. Tehetséggondozás, utánpótlás-nevelés Az iskolákkal együttműködve a sportban tehetséges fiataloknak lehetőséget bíztosítunk, hogy képességeiket fejlesszék és magasabb szintű tanulmányokat is folytathassanak. A magyar sport fontos része a futball. 7.2. Versenyeztetés Az év folyamán számos labdarúgó-mérkőzést szerveztünk és bonyolítottunk le; illetve vettünk részt mások által szervezett versenyeken. Fontosnak tartjuk, hogy a leendő labdarúgók megmérkőzhessenek egymással, ezáltal is elősegítve tehetségük kibontakozását.
7.3. A fiatalok egészséges életre nevelése, szabadidősport: Nem csak a testi, hanem a lelki egészség megőrzését is szolgálja a sport. Sportegyesületünk a fiatalok rendszeres testedzését és egészségmegőrzését segítette elő. Együttműködünk a helyi a környéken lévő iskolákkal. Nagyon fontos az általános iskolás korban megfogni és megnyerni a gyermekeket a rendszeres testmozgásnak.
Tápiószecső, 2014. február 28.
Husza György elnök
Záradék: E közhasznúsági jelentést a Tápiószecső Football Club és Szabadidő Egyesület közgyűlése 2014. évi első ülésén elfogadta.
Közhasznúsági jelentés 1. számú melléklete TE2307
Tápiószecsı Football Club és Szabadidı Egyesület 2251 Tápiószecsı, Sági úti sportpálya
2013. évi Egyszerősített éves beszámoló
Tartalma: Egyszerősített mérleg Közhasznú eredménykimutatás
Tápiószecsı, 2014. február 28. Husza György elnök
Az egyszerősített éves beszámolót könyvszakértı nem vizsgálta.
Tápiószecsı FC, Tápiószecsı Adószám: 18677856-1-13
Fordulónap: 2013.12.31 TE2307
Mérleg
Sorsz. Tétel megnevezése a b A. Befektetett eszközök I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök III. Befektetett pénzügyi eszközök IV. Befektetett eszközök értékhelyesbítése B. Forgóeszközök I. Készletek II. Követelések III. Értékpapírok IV. Pénzeszközök C. Aktív idıbeli elhatárolások Eszközök összesen D. Saját tıke I. Induló tıke II. Tıkeváltozás III. Lekötött tartalék IV. Értékelési tartalék V. Tárgyévi eredmény alaptevékenységbıl VI. Tárgyévi eredmény vállalkozási tevékenységbıl E. Céltartalékok F. Kötelezettségek I. Hátrasorolt kötelezettségek II. Hosszú lejáratú kötelezettségek III. Rövid lejáratú kötelezettségek G. Passzív idıbeli elhatárolások Források összesen
Elızı évi c 11297
Önrevízió d 0
11297
2524
Adatok eFt-ban Tárgyév e 10683 10683
0
2725
458
686
2066 0 13823 10699 19956
2039 0 13408 11755 10699
0 0 0
-9257
1056
0 2906
0 0
0 1653
2906 216 13821
0 0
1653 0 13408
Husza György elnök
Tápiószecsı, 2014. február 28. 6
Tápiószecsı FC, Tápiószecsı Adószám: 18677856-1-13
Sorsz. a
A tétel megnevezése
Elızı év
b Összes közhasznú tevékenység bevétele Közhasznú célú mőködésre kapott támogatás
A. 1.
Fordulónap: 2013.12.31 TE2307
Eredménykimutatás
Elızı év(ek) helyesbítései d
c 23152 9447
a. b. c. d.
alapítótól központi költségvetéstıl (Szja 1%) helyi önkormányzattól egyéb 2. Pályázati úton elnyert támogatás (TAO) 3. Közhasznú tevékenységbıl származó bevétel 4. Tagdíjból származó bevételek 5. Egyéb bevételek 6. Pénzügyi mőveletek bevételei 7. Rendkívüli bevételek 8. Aktivált saját teljesítmény értéke B. Vállalkozási tevékenység bevétele 1. Árbevételek 2. Egyéb bevételek 3. Pénzügyi mőveletek bevételei 4. Rendkívüli bevételek C. Összes bevétel D. Közhasznú tevékenység költségei 1. Anyagjellegő ráfordítások 2. Személyi jellegő ráfordítások 3. Értékcsökkenési leírás 4. Egyéb ráfordítások 5. Pénzügyi mőveletek ráfordításai 6. Rendkívüli ráfordítások E. Vállalkozási tevékenység költségei 1. Anyagjellegő ráfordítások 2. Személyi jellegő ráfordítások 3. Értékcsökkenési leírás 4. Egyéb ráfordítások 5. Pénzügyi mőveletek ráfordításai 6. Rendkívüli ráfordítások 7. Aktivált saját teljesítmény értéke F. Összes tevékenység költségei (D+E) G. Adózás elıtti vállalkozási eredmény (B-E) H. Adófizetési kötelezettség I. Tárgyévi vállalkozási eredmény (G-H) J. Tárgyévi közhasznú eredmény (A-D) Tájékoztató adatok A. Személyi jellegő ráfordítások 1. Bérköltségek a. megbízási díjak b. tiszteletdíjak 2. Személyi jellegő egyéb költségek 3. Személyi jellegő költségek közterhei B. Nyújtott támogatások 1. Továbbutalt, illetve átadott támogatás
Tápiószecsı, 2014. február 28.
Adatok eFt-ban Tárgyév e
53 600 8794 9372 1889 2053 250 141
21915 11626 249 170 0 11207 7235 1561 1461 22 10
0
0
23152 32409 13286 18376 683 64
21915 20859 8665 11444 614 136
0
0
32409 0 0 0 -9257
20859 0 0 0 1056
18376 14353
11444 9234
475 3548 0
141 2069 0
Husza György Elnök
7
Közhasznúsági jelentés 2. sz. melléklete
KIMUTATÁS a vagyon felhasználásáról 2013. év
Megnevezés Induló tıke Tıkeváltozás Lekötött tartalék Értékelési tartalék Tárgyévi eredmény
Közhasznú tevékenység tárgyévi vesztesége Vállalkozási tevékenység tárgyévi vesztesége Egyéb
Elızı évi Tárgyévi összeg összeg (eFt) (eFt) 19956 10699 0 0 0 0 0 0 -9257 1056
-9257 0 0
Változás % 53% 0 0 0 -0,11%
1056 0 0
-0,11% 0 0
8
Megjegyzés eFt -9257 Az induló tıke a tavalyi év eredményével korrigált 0 0 0 10313 A költségek jelentısen csökkentek a tavalyi évhez képest. Az elıjelváltozás miatt a %-os változás nem értelmezhetı. 10313 0 0
Közhasznúsági jelentés 3. számú melléklete
KIMUTATÁS a cél szerinti juttatásokról 2013. év Az egyesület sem 2012.-ben, sem 2013. évben nem nyújtott támogatást, juttatást. Juttatás megnevezés Közhasznú tevékenység keretében nyújtott Pénzbeli juttatások összesen - ebbıl adóköteles - ebbıl adómentes Természetbeni juttatások összesen - ebbıl adóköteles - ebbıl adómentes Egyéb juttatások ÖSSZESEN: Egyéb célszerinti, de nem közhasznú Tevékenység keretében nyújtott Pénzbeli juttatások Nem pénzbeli juttatások Egyéb juttatások ÖSSZESEN: MINDÖSSZESEN:
Juttatás összege (Ft) elızı évi tárgyévi
Eltérés %
Megjegyzés Ft
0
0
0
0
0 0
0 0
0 0
0 0
9
Közhasznúsági jelentés 4. számú melléklete
KIMUTATÁS a kapott támogatásokról 2013. év Juttatás megnevezése Központi költségvetési szervtıl Nemzeti Civil Alapprogram Nemzeti Sporthivatal Elkülönített állami pénzalap Helyi önkormányzat és szervei Fıvárosi Önkormányzat Kisebbségi települési önkormányzat Települési önkormányzat társulása Magánszemélyektıl (alapítók) Egyéni vállalkozóktól Jogi személyiségő gazdasági társaságtól Jogi személyiség nélküli társaságtól Közhasznú szervezettıl SZJA 1%-a (APEH) Iparőzési adó 5%-a (Önkormányzat) Egyéb – TAO-s támogatás ÖSSZESEN:
Támogatott cél
Mőködési támogatás Mőködési támogatás Mőködési támogatás
Utánpótlásnevelés, személyi jellegő, stb
10
Támogatás összege (Ft) elızı évi tárgyévi 0 0 0 0 0 0 0 0 600 000 0 0 0 600 000 0 0 0 0 249 000 0 0 8 794 482 11 207 212 0 0 0 0 52 554 170 037 0 0 9 372 056 7 234 714 18 819 092 18 860 963
Változás % 0 0 0 0 0 0 0 0 127 0 0 323 0 77 100
Ft 0 0 0 0 -600 000 0 -600 000 0 +249 000 0 2 412 730 0 0 117 483 0 -2 137 342 41 871
Közhasznúsági jelentés 6. számú melléklete Tápiószecsı FC Alapszabálya