1 "Az oktatás egyénre koncentrál, a dráma az egyediségére, minden emberi lény különleges egyéniségére." /Peter Slade/
Tapasztalatok a gyermekszínjátszás, a drámajáték alkalmazása terén
Készítette:
Ducsai Tiborné drámapedagógus
Tiszalúc, 2011. október 18.
2
Drámapedagógiai tapasztalataim összefoglalása…Ki, mi jut először eszembe? Anita, a vadóc és öntörvényű kislány, aki az első szavalóversenyét, amire napközisként jutott el, rögtön meg is nyerte….
Katica, aki szívhez szólóan mond verset….. Zsolti, aki nem csak szerintem énekel szépen, hanem a zeneművészeti szakközépiskola igazgatója szerint is kimagasló zenei tehetséggel bír… Milán, aki görbe hátacskájával meglepő érzékenységgel játssza el a tábori orvos szerepét egy napközis műsorban, majd rögtön dalra is fakad, és tíz éve abba sem hagyja….
A két harmadikos kislány, Betti és Zsuzsi, aki elém állt az iskolaudvaron, és megkért, hogy „tessék már minket is felfedezni”….
A „két Szandi”, akik szerettek verset mondani, táncolni, akik a versenyek eredményhirdetésekor már nyomták a kezembe a táskájukat, mert őket úgyis szólítják majd. És szólították, minden esetben…
Pilla, aki természetes bájjal táncolta el – önmagát, és hátborzongató szépséggel mesélt, verselt… Ricsi, aki kerekded, szemüveges, hamiskásan éneklő, hadaró kisfiúként ült a hetedikesek között, aki már musical-színész tanulmányait végzi…
Szabolcska, az enyhén beszédhibás, végtelenül visszahúzódó kisfiú, aki harmadikos kora óta van velünk….Országos produkciókban szerepel, énekversenyek győztese. Csabika, akiről csak azt tudtuk, hogy szépen beszél…..Már megjelent az első lemeze. Noémi, aki két évig a háttérbe húzódva, csendben, végtelen szerénységgel szemlélte idősebb társai munkáját, majd „megbokrosodott”…Énekversenyeket nyer, Kazinczy-verseny arany
3 érmese. Magánének szakon tanul, és óvónő és színésznő szeretne lenni. Szeretném, ha mindkettő lenne, de az utóbbi lehetőségnek drukkolok….
Szandika, a harmadikos vadmacska, aki mindenkit megvert, aki egy szóval is bántotta…Neki is megjelent az első lemeze, országos produkcióban szerepel, az énekversenyeken csak Szabolcs tudja legyőzni.
Eszembe jutnak a lázas felkészülések, a versenyek izgalmai, a színpadi próbák, a jelmezválogatások, a tervezgetések, az előadások utáni eufória, a közös színházi élmények, a kirándulások, a vacsorák, az első éttermi kalandok a gyerekekkel, a Fringe Fesztivál, a Kaleidoszkóp Versfesztivál, a veszprémi Dal-via-dal, nevek a múltból és a jelenből, akik segítettek ezen az úton. Engemet, és a GYEREKEKET. Bízom benne, hogy sikerül egy általam logikusnak tűnő rendszerbe foglalni az eltelt éveket, a tapasztaltakat. Olyan rendszerbe, amely talán kollégáim segítségére is szolgál.
I.
Gyermekszínjátszás
Hogyan kezdjünk hozzá? – tette föl a kérdést egy kezdő kolléganő, aki csoportom több előadását megtekintve kedvet kapott ehhez a tevékenységhez. Őt „ mellékesen” iskolája igazgatónője is ösztönözte egy színjátszó csoport létrehozására. (A kolléganő nem is tudja, hogy ez az utóbbi tény mennyire megkönnyíti majd munkáját.)
A föltett kérdés-kérés után próbáltam „receptet” készíteni egy csoport létrehozására, mely esetemben a következőképpen történt:
Nálunk először a szándék és a cél született meg: hozzunk létre egy színházi előadást iskolánk tanulóinak a közreműködésével.
Napközis nevelőként, a kulturális foglalkozások kapcsán sok olyan gyereket ismertem meg, akik kedvet éreztek a színjátszáshoz, és szépen énekeltek. Velük már akkor is jártunk énekversenyekre.
Magyar irodalom és énekórákon hospitáltam olyan céllal, hogy megismerjem azokat a gyerekeket, akik alkalmasak lennének erre a feladatra.
4
Az iskolavezetés és kollégáim ajánlásait, javaslatait kértem és kaptam meg.
A kiválasztott gyerekek és szüleik véleményének kérése – hoznak-e áldozatot a cél elérése érdekében: a gyerekek feladatainak konkretizálása, a próbák időpontjának ismertetése, a cél bemutatása.
A gyerekek javaslatai alapján további szereplők bevonása.
A próbaidőszakban csatlakozó gyerekek – osztálytársak, kishúgok és egyéb családtagok „befogadása”.
Így született 2002-ben a Kaméleon Musical Gyermekszínpad, és az első színpadi darab, a Valahol Európában c. musical, melynek a tiszalúci közönségen kívül örülhettek a környékbeli községek iskolásai is. Azóta ezt a darabot is felújítottuk, színpadra állítottuk A dzsungel könyve, a Légy jó mindhalálig, a FAME, a HAIR, a MecVedel, a kalózkísértet c. musicaleket, sok-sok mesét, prózai darabot, műsorokat ünnepi alkalmakra.
Az azóta eltelt évek sok-sok örömmel és még több tapasztalattal szolgáltak számomra és a gyerekek számára is, valamint eredményeket is hoztak. Ezek közül a legfontosabbak szeretném megosztani.
Mindennapi „örömeink”:
Megváltozott az átlagos tanár-diák és a részt vevő tanulók közötti kapcsolat, más – jobb! - oldalról ismertük meg egymást.
A próbák fegyelmezett, de mégis fesztelen hangulata után jobban tudtunk örülni egymásnak egy nehéz tanítási napon is.
A gyermekszínjátszás közösségépítő hatását már az első előadás első próbái után érzékeltük: a gyerekek a tanítási órák szüneteiben általában egymás társaságát keresték, és önmagukat „európások”-ként kezdték emlegetni.
Az épülő közösséghez a szülők is csatlakoztak, segítő céllal: díszleteket, kellékeket készítettek, süteményt hoztak a vasárnap délután próbáló gyerekeknek, sokszor ott ragadtak a próbákon, és ötleteikkel is hozzájárultak a közös munkához.
Az akkor velünk kezdő gyerekek közül négyen dráma tagozatos gimnáziumban, hárman zeneművészeti szakközépiskolában tanultak tovább, valamint közülük nyolcan még ma is, félig felnőttként is részt vesznek munkánkban.
5
A szereplők kiválasztásakor egy akkori hetedikes - jó humorú, kicsit mackós alkatú, hadaró és – énektanára szerint hamisan éneklő – kisfiú ma már a musical-színészi tanulmányait végzi.
A gyengébb képességű, szüleik által nem feltétlenül tanulásra motivált tanulóink közül is többen gimnáziumot végeztek, végeznek, illetve választott szakmájukban továbbképzik magukat.
Többen közülünk országos produkciókban is helyet kaptak, tinédzserként együtt szerepelve a hazai művészeti élet nagyjaival.
Három csoporttagunknak énekesként megjelent az első lemeze.
A „felnövekvő nemzedék” – a legfiatalabb tagunk óvodás – az ők példájukon át igényes és színvonalas munkára törekszik.
A közös munkának köszönhetően több olyan helyre jutottunk el a gyerekekkel, szülőkkel, ahová egyébként nem lett volna alkalmunk: voltunk szerepelni börtönben és wellness-szállóban, pár lelkes falucskában és Kijevben, hogy csak a szélsőségeket említsem.
Közös kirándulások, vacsorával egybekötött szülői értekezletek, szalonnasütések, nyári Kaméleon-táborok, színházlátogatások, musical-estek (hol szereplőként, hol fellépőként), a kirándulással, kézműveskedéssel egybekötött fellépési lehetőségek, közös továbbképzések.
Az eredményekről: Az évek hosszú sora alatt végzett munkának természetesen vannak helyezésekben kifejezhető eredményei is, de számomra a gyerekek viselkedésében, személyiségük változásában bekövetkezett eredmények jelentenek többet.
tolerancia és empatikus képességek fejlődése (A csoportban együtt tevékenykedik cigány és nem cigány gyerek, bukdácsoló és jeles tanuló, „mintagyerek” és iskolarossza, szegény családból származó és jó anyagi körülmények között élő, elhivatott és sodródó, tartósan beteg esetlen enyhén értelmi fogyatékos és jó sportoló. Ebben a környezetben nem kell előadásokat tartani a másságról, a toleranciáról, hiszen munka közben, a kitűzött cél teljesítése érdekében spontán módon alakulnak ki az említett képességek.)
ön- és társismeret erősödése,
6
beszédkészség fejlődése,
általános irodalmi, zenei tájékozottság, szélesebb látókör kialakulása,
mozgáskoordináció fejlődése,
kommunikációs képesség fejlődése,
önbizalom, egy bizonyos belső tartás kialakulása,
esztétikai érzék fejlődése,
kitartó munkára nevel,
növeli a figyelem koncentrációját, tartósságát,
megtanít örülni a közös dolgainknak,
kreativitásra nevel,
segít megtanítani, elfogadtatni az őket körülvevő társadalom normáit.
Tapasztalatok, tanácsok Egy csoport kialakítása, majd megtartása kitartó figyelmet, empátiát, türelmet igényel a csoport vezetőjétől. A mindennapi örömökön, a szép eredményeken túl természetesen árnyoldalai is vannak egy ilyen széleskörű tevékenységet folytató csoport életének. Melyek lehetnek azok a tényezők, melyek veszélyeztethetik a csoport létét, közös munkáját: 1./ Az iskolavezetés, a kollégák negatív hozzáállása, aminek okai lehetnek:
A csoport vezetője iránti személyes ellenszenv – tehát ajánlott a kollégákkal való jó kapcsolat kialakítása, megtartása.
A csoport céljainak elutasítása. – Alakítsunk ki olyan légkört, melyben lehetővé válik mások tanácsainak meghallgatása mellett saját elképzeléseink megvalósítása. Ismertessük elképzeléseinket, céljainkat az iskolavezetéssel, kollégáikkal, hallgassuk meg tanácsaikat, majd összevetve a sajátunkkal még mindig kialakíthatunk egy közös álláspontot.
A csoport tanulóinak esetleges rossz magatartása, romló tanulmányi eredménye, kirívó viselkedése. – Most biztosan többen is felkapják a fejüket, hogy ugyan ehhez mi
7 közünk van. Van. Tudomásul kell venni, hogy a szerencsés esetben hozzánk erősen kötődő gyerekekre sokszor nagyobb hatással vagyunk, mint saját szüleik. Kötelességünk, hogy szeretettel irányítgassuk őket arra, hogy nem elég, ha a színpadon, a mi köreinkben jól teljesítenek, életük más színterein is helyt kell állniuk, méghozzá jól.
A színpadon álló és játszó gyerek a legtöbb esetben példaként áll társai előtt. Néha előfordul, hogy kollégáink nehezen tolerálják, hogy egy egyébként nem jó képességű tanulót „sztárolunk”. Nem véletlenül használtam ezt a szót. „Sztárolni” nem kell a gyerekeinket, de azt engedjük meg nekik, hogy büszkék lehessenek önmagukra. Különösen annak a tanulónak engedjük ezt meg, akinek talán ez az egy oldala van, amit dicsérni lehet. Ebben az esetben észérvekkel győzzük meg kollégáinkat igazunkról.
2./ A csoport tanulói között kialakuló esetleges ellentétek, melynek okai lehetnek:
Gyerekek közötti szokványos egynapos „örök harag” esetek, melyekből a csoport életében azért hatalmas bonyodalmak adódhatnak („nem megyek próbára, mert összevesztem X-szel”). – Ha igazán köztük vagyunk, ha tudunk velük gondolkodni és érezni (meg kell tanulnunk!), akkor tudunk közbelépni, egy beszélgetéssel ezeket a kisebb ellentéteket el tudjuk simítani.
Az első időkben nagy megdöbbenéssel vettem tudomásul, hogy a gyerekeknél is megjelennek a felnőttek tipikus rivalizálásai: mért te kaptad ezt a szerepet, mért nem én? - Ezt a helyzetet mindenképpen le kell reagálni. A megoldás a megfelelő énkép, önismeret kialakulása lesz, de ez nem egyik napról a másikra történik meg – a folyamat két-három évében ezt a problémát kezelni kell. A darabok szereposztásánál lehetőség szerint figyelembe kell venni a gyerekek javaslatait, vágyait, álmait. Olyan darabokat kell választani, amelyik korban megfelel az adott csoportnak, annak létszámának, képességeinek. Alkalmat kell adni a gyerekeknek arra, hogy önmaguk dönthessenek a legoptimálisabb szereposztásról, ami, ha ügyesek és előrelátók voltunk, egybeesik a mi elképzeléseinkkel. A vitás eseteket tanítási dráma segítségével dolgozzuk fel, ami mindig megoldást szokott jelenteni (erről a következő fejezetben bővebben írok majd). Ehhez azért hozzáfűzöm, hogy a gyerekek az önismeret megfelelő fokán, a fentiekben vázoltak után az észérveket mindig elfogadják, de tudni kell, hogy titkon mindig vágyni fognak a „nagy szerep” után. Igyekezzünk úgy osztani a feladatokat, hogy mindenki fontosnak érezhesse magát, a csoportban tudatosítsuk, hogy a két mondatnyit közlő szereplő épp oly értékes és nélkülözhetetlen tagja a
8 csapatnak, mint a főszereplő, és a jelmez- és kelléktárt kezelő gyerekek, a technikai segítők nélkül sem lenne teljes a produkciónk.
A gyerekek néha kiközösítenek egy-egy társukat – aki természetesen nélkülözhetetlen tagja a csapatnak, mert ugye mindenkit nélkülözhetetlenné tettünk. Ilyenkor fel kell tennünk a kérdést magunknak és a gyerekeknek is, hogy miért. És ekkor rájövünk majd, hogy ez az alapjában véve rossz, és kellemetlen, és negatív dolog nagyon kellett nekünk. Hiszen újból van tere és indoka egy „nagy beszélgetésnek”, ami megint tanítási drámaként jelenik meg. Az ok általában magatartásbeli, viselkedésbeli, higiéniai problémát takar, amit jó, ha ilyen módon feldolgozunk.
3./ A szülők nem támogató hozzáállása, aminek okai lehetnek:
A szülő véleménye szerint gyermeke szabadidős elfoglaltsága túl sok időt vesz igénybe. – A próbák időpontját és gyakoriságát igyekezzünk úgy kijelölni (ha lehet, szülővel-gyerekkel közösen), hogy ez ne vonja el őket a tanulástól, illetve igazodjon a családok időbeosztásához is. Hallottam már sok olyan véleményt is ezzel kapcsolatban, hogy igazodjon a gyerek és a szülő, hiszen ez az ő érdekük. A sok év tapasztalata viszont azt mondatja velem, hogy helyes az álláspontom. A tapasztalatom pedig az, hogy a szülők az esetleges nyaralásukat a mi táborunk időpontjához igazítják, év közbeni családi programjaikat is igyekeznek úgy szervezni, hogy ne gátolja a gyerekeket a próbákon, előadásokon, versenyeken, közös programokon való részvételben. Azt hiszem, ezért érdemes már az elején meghallgatni a véleményüket, és időnként engedményeket is tennünk különleges esetekben.
Nem ismeri a gyermekszínjátszás előnyeit, értékeit, a gyerekekre gyakorolt hatását. – Hívjuk meg a szülőket nyílt próbákra, drámajáték foglalkozásokra, vigyük őket magunkkal színházba, kirándulásokra, fellépésekre, kérjük segítségüket, tehát adjunk nekik alkalmat arra, hogy megismerjék a munkánkat.
A család költségvetése nem engedi meg a gyerek foglalkozásokon kívüli szabadidős programjainak finanszírozását (lásd előbbiek). Ha tudunk, segítsünk. Tegyünk minél megfizethetőbbé egy-egy programot (szakmai jegyek vásárlása, támogatók keresése, pályázatok stb.).
A család nem ért egyet a kimagasló művészeti tehetséggel bíró gyermeke pályairányultságával. – Felelősek vagyunk a ránk bízott gyermekek lelki fejlődéséért. Soha nem keltsünk hiú vágyakat bennük, de ha úgy érezzük, hogy kimagasló
9 tehetségű egy tanulónk, akkor tegyük meg a megfelelő lépéseket: vázoljuk a szülő előtt a gyerek művészeti irányú továbbtanulásának lehetőségeit, őszintén mondjuk el ennek lehetséges pozitív és negatív következményeit is. Próbáljunk olyan utat mutatni, amely kínál alternatívákat is. Maradjunk mindig a segítő, tanácsot adó szintjén, a döntést minden esetben a szülőnek kell meghoznia. Remélem, hogy az előzőekben leírtakkal nem riasztottam el senkit egy színjátszó csoport létrehozásától, vezetésétől. Kétségtelenül sok-sok időt igényel, ilyen formában életformává válik, szinte második családunkká. Mielőtt az első darabot elkezdtük, nemcsak a szülőkkel, gyerekekkel beszéltem meg a próbák lehetséges időpontjait, hanem mindenek előtt a saját családommal, a férjemmel, a gyerekeimmel. Vállalják-e azt, hogy a hétvége egyik délutánját nem velük, hanem a tanítványaimmal töltöm, esetleg adódhatnak egyéb, szintén hétvégére csoportosítandó feladatok is. Vállalták, támogattak, támogatnak azóta is. Enélkül a támogatás nélkül nem szabad ezt a munkát elkezdeni.
I.
Dráma
Azt, hogy drámapedagógusi végzettségem van, egy rosszmájú megjegyzésnek és túlzott érzékenységemnek köszönhetem. „Nincs is végzettsége hozzá, mit ugrál, mit képzel ez??!!!” Ez voltam én. Ekkor már túl voltam pár darab rendezésén, színpadra állításán. Tényleg, mit is akarok én? Kirajzolódott előttem kicsinységem – önbizalmam nullán állt -, de azért még elvittem a csapatot az Országos Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozóra. (Ezüst minősítést kaptunk.) A produkciók megbeszélésekor a zsűri egyik tagjával véleménykülönbségünk volt, amit hosszasan taglaltunk. Beszélgetésünk végén az általam akkor ismeretlen hölgy érdeklődött, hogy nincs-e szándékom drámapedagógiát tanulni, mert szép amit csinálok, de lehetne ezt szakmailag jobbá is tenni, majd átnyújtotta a névjegyét. Ő volt Gabnai Katalin, akinek írásai a hazai drámapedagógia alapvető szakkönyvei, drámapedagógus. Igen, akartam tanulni. Köszönöm az akkori rosszmájú megjegyzést –
10 épültem belőle, és köszönöm Gabnai Katalinnak a biztatást, majd azt a sok elméleti, de főleg gyakorlati ismeretet, amit tőle, valamint az általa irányított képzés művésztanáraitól kaptam. Köszönöm a művészeti iskola igazgatójának, hogy anyagi támogatása lehetővé tette ezt számomra. Igaz, aggódott, hogy „elrontanak”. Mennyivel tudok többet, mint előtte? Hogyan tudom ezt hasznosítani?
A színháztörténeti ismeretek, a rendezési ismeretek az addig ösztönösen végzett tevékenységet rendszerbe illesztették, már tudom, mit és miért csinálok. Megtanultam megtervezni a rendezői munkámat.
Beszédgyakorlat, beszédtechnika – megtanultam megtanítani a helyes beszédtechnikát, feladatsorokat szakszerűen összeállítani, megtanultam mindezt játékosan, gyerekek számára élvezhetően megtanítani.
Mozgásgyakorlati elemeket tanultam, melyeknek a drámajáték foglalkozásokon, koreográfiák megalkotásánál, szituációs gyakorlatoknál egyaránt hasznát veszem én és a kezem alatt tanuló gyerekek is.
Mélyebb ismereteket szereztem a mai magyar gyermekirodalomról, ötleteket kaptam a felhasználható irodalmi műveket illetően.
Értékes és használható ismereteket szereztem a vers- és prózamondás területéről, soksok irodalmi anyagot kaptam Gabnai Katalintól, amit máig használunk a gyerekekkel.
Megtanultam, hogyan vezessem rá a gyerekeket a körülöttük létező – látható, hallható – ritmusok felismerésére.
A kreatív zenei gyakorlatok tantárgy nyújtotta ismeretek segítségével érdekes kreativitásra késztető feladatokat, játékokat adhatok a tanítványaim kezébe.
A kötelező színházlátogatás új színházi módszerekkel ismertetett meg, melyeket munkám során használni is tudok – és nem éreztem a „kötelező” jellegét sem!
Felismertem a magyar népi hagyományokban rejlő értéket – mely eddig annyira nem állt közel hozzám -, és felismertem annak fontosságát, hogy a gyerekek is ismerjék meg ezt.
Megtanultam számtalan olyan játékot, amelyek felnőttnek-gyereknek egyaránt játékot jelent, de ugyanakkor képességet, készséget fejleszt, használható tantárgyi követelményekben megjelölt tárgyi tudásanyag átadására, ön- és társismeret fejlesztésére, érzékszervi fejlesztésre, figyelemkoncentráció fejlesztésre.
11
Megtanultam alkalmazni a tanítási drámát, melyre az előző fejezetben is hivatkoztam már. Kaposi László, a magyar drámapedagógiai iskola egyik megteremtője véleménye szerint a tanítási dráma éppen abban különbözik a többi dramatikus eljárástól, hogy a megteremtett szituációk meghatározó elemeit (tér, idő, szereplők, viszonyok stb.) tudatosan szabályozza pedagógiai céljai érdekében. Egy altalános iskolás tanítványom ezt a következőképpen fogalmazta meg: „Azért jó a tanítási dráma, mert akkor nyíltabban meg tudom mondani, amit szeretnék, mert más bőrébe bújva tehetem ezt meg.” Alkalmat ad az eljátszott szerep belülről való átélésére, az empátia megnyilvánulására.
Egy akár közösen kialakított fiktív világ (történet) drámai kontextusán belül szerzett tapasztalatokon keresztül foglalkozhatunk különböző tanulási területekkel is.
Tanítási drámán a gyerekekkel nem vagyunk egymásnak alá-fölé rendelve. A tanár egyenrangú fél. Ez nem gyengébb státuszt jelent, hanem nehezebbet: mert egyszerre többfelé kell figyelnie: a többiekre, önmagára és a kiszabott cél (legyen az egy probléma, vagy akár egy irodalmi mű feldolgozása) megvalósítására.
A „dráma” közegében az élményszerűség indirekt tanulási folyamata hosszú távú ismeretek rögzítését teszi lehetővé.
A drámajáték számtalan lehetőséget nyújt a tanítási órán, a napközi otthonos foglalkozásokon a színjátszó csoport egy-egy bemutatójára készülvén rendkívül gazdag eszköztárán keresztül.
Előnyeiként említhetjük a megértés szintjének módosulását, fejlődését, attitűdváltást az érzelmi, megismerési tapasztalatok hatására, pozitív változást a szociális viselkedésben, kooperációs készségben, a nyelvi és egyéb kommunikációs tapasztalatok fejlődését, mások szükségleteinek és szándékának fel- és elismerését.
Ez volt az az iskola, melynek minden ott töltött perce hatalmas tudást és eszközt adott a kezembe ahhoz, hogy a gyerekekkel való közös munkánkat még eredményesebbé tudjam tenni, és egészséges szellemiségű, a világot megismerni vágyó, széles látókörű gyerekeket engedjek majd útjukra.
12
I.
Tehetségkutatás, tehetséggondozás
"Hány jó ész lett vaddá, Hogy nem mívelték? Hány polgár bunyikká? Hogy jóba nem nevelték. Dudva lenne a dudvák közt az ananász: Kanász marad, akinek A nevelője kanász!"
(Csokonai Vitéz Mihály)
Mint ahogy az első darabunk szereplőválogatásánál is bebizonyosodott, az osztályokban bizony ott ülnek az úgynevezett szunnyadó tehetségek, akik nem is várják hogy valaki „felfedezze őket”, mert önmaguk sincsenek tisztában képességeikkel, a vágyaik pedig nem nyílnak ki arra, amit nem is ismernek.
Számtalan pszichológiai teszt készült már a gyerekek tehetségének korai felismerésére, korai fejlesztésére. Ezen teszteket pszichológusok végezhetik a gyerekekkel, ők is értékelik ki.
Pszichológus viszont nincs minden iskolában.
Kell hogy legyen módszerünk, gyakorlatunk a tehetség korai felismerésére, fejlesztésére a gyerek, a szülő, és az iskola érdekében.
13 Mit tehet a pedagógus, hogy ezeket a gyerekeket felismerje? Természetesen minden iskola, minden kollektíva igyekszik kiépíteni a saját rendszerét, minden iskolának lehet saját, jól bevált gyakorlata. Én a következőképpen teszem ezt: 1./ Könnyebb dolgom azokkal a gyerekekkel van, akik érdeklődést mutatnak a gyermekszínjátszás, a dramatikus tevékenységek iránt. Nekik vers- és prózamondást, mozgásgyakorlatokat, beszédgyakorlatokat, drámajáték foglalkozásokat tartok. Ezen tevékenységek végzése során képet kapok a gyerekekről egyéb személyiségvonásukat, tulajdonságaikat illetően is (kitartás, munkához való hozzáállás, tanulási képességek, fantázia, képzelet, kommunikációs képességek, stb.). Ha a gyerek tehetségesnek bizonyul, a szülőkkel megbeszélve, egyetértésükkel élve egyéni fejlesztési terv készülhet, amitől szabad eltérni. Nagyon fontos, hogy minden esetben jól mérjük fel a velünk együtt munkálkodó gyerekek terhelhetőségét: a cél nem az, hogy tehetséggyárosok legyünk, hanem az, hogy a gyerekek a közös munkát jó hangulatban, barátságos légkörben, bizonyítási kényszer nélkül végezzék. Tapasztalataim azt mutatják, hogy az így fejlesztett gyerekek nem a szülő, nem a pedagógus kedvéért érnek majd el eredményeket, hanem belső motiváció hatására. Így elkerülhetjük azt is, hogy a gyerek kedve a folytonos kényszer hatására alábbhagy, esetleg felhagy azzal a tevékenységgel, amiben igazán jó. Találkoztam már olyan gyerekkel is, aki versmondásban, énekben egyaránt kiemelkedő tehetséget mutatott, de a belső motiváció( a szorgalom, az akarat, a kitartás, a feladat iránti elkötelezettség hátterében, és ezek gyakorta társulnak bizonyos személyiségjegyekkel, mint különleges érzékenység, fokozott kritikai érzék) hiánya – miatt nem mutatott tartós érdeklődést ezen tevékenységek iránt.
Ilyen esetekben, bármennyire is szeretnénk, és bármilyen biztosak is vagyunk a dolgunkban, nem szabad erőltetni: erőszakkal nem lehet tehetséget nevelni. El kell tudnunk könyvelni, hogy megmutattunk ugyan egy helyes utat, de nem éltek vele. Az első ilyen esetben bevallom, csalódottnak éreztem magam, kudarcélményem volt, nagyon mélyen elrejtve magamban nehezteltem is kicsit a gyerekre. Nem vettünk azért búcsút egymástól: alkalomadtán eljön egy-egy foglalkozásra, ha van kedve énekelni, verset mondani, esetleg szerepelni egy-egy darabban, mindig nagy szeretettel fogadjuk, és alkalmat adunk neki.
14
2./ Hol kerülnek a képbe a szunnyadó tehetségek?
Tanulva az első szereplőválogatás tapasztalataiból, hospitálok kollégáim óráin, és figyelem a gyerekek munkáját: tiszta beszéd, énekhang, kommunikációs készségek, mozgáskoordináció, attitűd. Próbaórákra hívok gyerekeket.
Nyílt drámaórákat tartok az iskolásoknak, kedvcsináló célzattal.
Megfigyelőként, zsűriként részt veszek az iskolai versmondó, prózamondó versenyeken. A számomra tehetségjegyeket mutató gyerekeket próbaórákra invitálom.
Megnézem óvodásaink népi gyermekjátékokból, verses-dalos összeállításaiból készült műsorait. Megkeresem a kiemelkedően teljesítő gyerekek szüleit, meghívom őket egyegy foglalkozásomra.
Vers- és prózamondó versenyt, énekversenyt szervezek.
Igyekszem széles körben terjeszteni a dramatikus tevékenységek személyiségfejlesztő hatását, kedvet csinálva ezáltal szülőnek-gyereknek a részvételhez.
Kollégáim véleményét, javaslatait kérem az osztálya tanulóiról.
A tehetséggondozás során alkalmazandó módszerek a drámapedagógia módszerei:
kapcsolatteremtő játékok
bizalomgyakorlatok
empátia- és toleranciafejlesztő játékok
lazító játékok; bemelegítő mozgásgyakorlatok és játékok
ritmusgyakorlatok
érzékelést fejlesztő játékok
koncentrációs játékok
memóriafejlesztő játékok
fantáziafejlesztő játékok
interakciós játékok
agressziót levezető játékok
beszédkészség-fejlesztő gyakorlatok
szituációs (improvizációs) játékok
15
ön- és csoportismereti játékok
népi játékok
beszélgetőkör
A magyar tanulók életvitelét, attitűdjeit egy tanulmány szerint egyre inkább jellemzi a motiválatlanság, a közönyösség, a céltanság, olykor a kontrollvesztés, és a koherencia hiánya. Ezért is tartom fontosnak a gyerekek bevonását a dramatikus, vagy egyéb rendszeres és fejlesztő, nevelő jellegű, pedagógus által irányított tevékenységbe. Fontosnak tartom, hogy a gyerekek már iskoláskoruk első évében ismerkedjenek meg olyan tevékenységi formákkal – legyen az dráma, zene, sport, képzőművészet -, ahol megmutatkozhatnak rejtett képességeik, és nem mellékesen értelmet és tartalmat kapnak az egyébként üresen és céltalanul eltöltött óráik.
Igaznak tartom a tehetségekről szóló kutatások eredményeinek azt a gondolatát, hogy a kibontakozott tehetségek erős belső fegyelemmel rendelkező emberek. Azt még nem tudom, hogy ez az erős belső fegyelem létrehozható-e külső erő – a pedagógus, a szülő, a körülötte lévő felnőttek – segítségével. Szeretném, ha így lenne, hiszen több olyan gyerekkel volt kapcsolatom, akik ennek hiánya miatt nem tudták kibontakoztatni tehetségüket. Rájuk mondják, hogy elkallódtak.
Célom, vágyam, hogy azok a gyerekek, akik évek hosszú sora alatt tanítványaim voltak, érezzenek majd úgy, ahogy én: azzal keresik meg a kenyerüket, amit igazán szeretnek csinálni, amiben kedvüket lelik, ami számukra nem munka, hanem örömforrás.
16
II.
Versenyek, versenyeztetés
Pedagógus kollégáim közül sokan feleslegesnek, sok esetben kimondottan veszélyesnek tartják a gyerekek versenyeztetését.
Talán akkor igazuk lehet, ha a gyerekeket nem készítjük fel a versenyhelyzetekre, és most nem a tudásanyagra gondolok.
Hogyan készülünk a versenyekre?
A versenykiírás kézhez vétele után megbeszélés következik a gyerekekkel: ki szeretne versenyezni? (általában mindenki)
Érdemes-e elmenni az adott versenyre (Ezt általában az dönti el, hogy szakmai zsűrit hívnak-e az adott eseményre.)
Meg tudjuk-e fizetni (utazás, nevezési díj, esetleges szállás, étkezés, zsebpénz)? A gyerekek mindezeket megbeszélik a szülőkkel.
Versenydal, vers, jelenet kiválasztása – a verseny jellegétől függően.
Felkészülési időszak. Egyénileg és közösen, meghallgatva a társak tanácsait, észrevételeit is.
A verseny jellegéhez, a produkció jellegéhez igazodó ruházat megbeszélése.
Esélyek taglalása – ez irányításom nélkül is megtörténne, okosabbnak tartom, ha együtt tesszük ezt meg.
A gyerekek felkészítése az esetleges kudarcokra és az esetleges győzelemre is. „Mintha-játékok”.
Mi lehet a versenyek hozadéka? Az szinte teljesen biztos, hogy ha tizenkét gyereket viszek el versenyezni, biztosan lesznek győztesek, de biztosan lesznek vesztesek is. A gyerekeknek meg kell tanulniuk – és meg is tanulják -, méltósággal elviselni azt is, ha éppen nem a győztesek között vannak.
17 Meg kell tanulniuk örülni a csapat sikerének, társaik sikerének. Ki kell hogy alakuljon egy egészséges versenyszellem, a nem mindenáron győzni akarás szemlélete is. Meg kell tanulniuk szabályozni érzelmeiket – hiszen teljesen biztosak lehetünk benne, hogy akármilyen alapossággal is készítettük fel őket lelkileg arra, hogy nem tud mindenki győztes lenni -, a gyereknek akkor is fáj. Meg kell azt is tanulniuk, hogy szűkebb környezetben talán ők a legjobbak, de a körzetben, a megyében, országban biztosan vannak még jobbak, és velük kell felvenni a versenyt. Meg kell tanulniuk tanulni a jobbaktól, az előrébb tartóktól.
Ahol mindezeket megtanulhatják, megtapasztalhatják, az csakis az igazi versenyhelyzet lehet.
A versenyek kiváló alkalmak az anyaggyűjtésre is: milyen verseket mondanak mások, hogyan teszik azt, milyen dalokat énekelnek, és milyen stílusban teszik azt? Hogyan öltöznek, hogyan viselkednek, milyen szokásaik vannak a tőlünk távolabbi vidékeken élőknek? Milyen darabokat játszanak? Melyeket szeretnénk mi is megvalósítani ezekből?
Mi a csoporttal nagyon szeretjük a versenyeket. A gyerekek látóköre tágul, új ismereteket szerzünk, új ismeretségeket kötünk, zenei anyagokat, forgatókönyveket, verseket cserélgetünk. Ha jó szakmai zsűri állt fel, értékes tanácsokkal gazdagodva térünk haza. Szerencsés esetben a zsűri tagjaival és a csoportok vezetőivel további segítő, szakmai kapcsolat alakul ki – törekedjünk is erre! Minden komoly, jól szervezett verseny kisebb szakmai megújulást jelent számomra is. Kiemelt jelentőséggel bírnak a több napra szervezett versenyek. Ekkor nem csak a verseny az élmény, hanem a nem megszokott környezet, az ott alvás izgalma. Ezeket az alkalmakat igyekszem emlékezetessé tenni egy-egy kirándulással, egy kulturális esemény látogatásával, enyhítve ezekkel is a verseny izgalmát.
Természetesen a verseny hozadékának tekintem a helyezéseket, díjakat, tárgynyereményeket is, de úgy látom, hogy a gyerekek számára az igazi értékeket nem elsősorban ez jelenti.
18 Örülnek az oklevélnek, könyvnek, CD- nek, esetleg bútoroknak, külföldi nyaralásnak, pénznyereménynek, de a versenyekre való visszaemlékezésekkor a legritkább esetben emlegetik a tárgynyereményt, annál inkább az ott szerzett barátokat, a hallott dalokat és verseket, tehát az élményeket, az igazi értékeket.
III.
Hátrányos helyzet és tehetség
Gondolkodtam azon, hogy szánjak-e külön fejezetet jelen munkámban a hátrányos helyzetű gyerekekkel való tapasztalataimnak, hiszen az előzőekben róluk is volt szó, és számtalan tanulmány is született ilyen témában. Amiért úgy döntöttem, hogy igen, az a tény, hogy a környezetemben lévő tanulók jelentős többsége hátrányos helyzetű, több esetben halmozottan hátrányos helyzetű családokból kerül ki. Vannak köztünk jóval a létminimum alatt élő családok gyermekei, elvált szülők gyermekei, cigány származású gyerekek, tartósan betegek, enyhén értelmi fogyatékosok, de vannak persze átlagos és tehetős családokból származóak is. Vannak, akiknek szülei a nyolc általános végezték el csupán, de van több diplomás szülő gyermeke is.
Nem hiszem, hogy újat mondok azzal, hogy az érzelmileg és anyagilag stabil családok gyermekeinek helyzete jóval könnyebb. Ennek bemutatására egy példával szeretnék szolgálni, melyben egy hátrányos helyzetű, kiemelkedő tehetségű gyermek útját, majd egy átlagos jövedelmű, középfokú végzettségű szülőpár gyermekének útját mutatom be. 1./ Tehetséges, hátrányos helyzetű gyermek útja
Korai tehetségfelismerés megtörtént (a gyermek tíz éves).
19
Családi helyzet: Állandó (alacsony) jövedelemmel rendelkező anya, munka nélküli apa, hét testvér, akik közül ketten tartósan betegek, enyhén értelmi fogyatékosak. A család helyzete később még rosszabb lett: az édesapa meghalt, az édesanya elveszítette munkáját. Az anya nem tudott úrrá lenni az új helyzeten. Érzelmileg támogatta gyermeke terveit, egyetértett a javasolt fejlesztési tervvel, de sem anyagilag ezt támogatni nem volt képes, sem bízni nem tudott a gyermekében igazán.
Pedagógus általi tehetségfejlesztés lehetőségeit megteremtettem (magyar, drámajáték, ének, zenetanulás). Támogatók segítségével ennek anyagi feltételeit is biztosítottam.
Kirándulások, versenyek anyagi feltételeit támogatók segítségével megteremtettük, de a családnak legtöbbször gondot jelentett a gyermek étkeztetése, a megfelelő ruházat előteremtése, esetleg zsebpénz biztosítása is – tehát ebbe is be kellett segítenünk.
A hatalmas fejlődést produkáló gyermek sokszor volt beteg – télen nem mindig volt fűtés. Sokszor segítettek helyi vállalkozók, iskolai szülői munkaközösség, iskolavezetés – tehát a társadalmi összefogás is megtörtént.
Továbbtanulás: a megoldást az Arany János Tehetséggondozó Programban kerestük, természetesen szülői egyetértéssel. Nem vált be: a gyermek iskolai előmenetele akadozott, honvágya volt, kisebbségi érzése felerősödött a kiváló kollégiumi, iskolai környezetben. Jelentkezett egy egészségügyi probléma is, ami még nehezebbé tette a kollégiumi életet. A tehetséggondozó programban dolgozó kollégák minden erőfeszítése, odafigyelése és gondoskodása ellenére otthagyta a kollégiumot, majd az iskolát is, amihez a szülő is hozzájárulását adta.
Új iskolakeresések kálváriája következett, végül a negyedik intézményben fejezte be gimnáziumi tanulmányait. A kamaszkorral magatartásbeli problémák is jelentkeztek, amik nehezítették az új és új iskolákba történő beilleszkedését. Anyagi helyzetüket mindeközben az állandó létbizonytalanság jellemezte. A gyerek pedig a hányattatások, presztízsvesztések, betegség közepette is végig járt drámára, a színjátszó csoportba, és közöttünk talán kicsit meg is tudott feledkezni nem gyereknek való gondjairól. A csoporthoz, a társaihoz mindvégig ragaszkodott, mi jelentettük számára az egyetlen biztos pontot, az állandóságot az életében. Az átlagból erősen kiemelkedett tehetségben, akaratban, szorgalomban, segítségnyújtásban egyaránt.
Egyetemi felvételije nem sikerült, tartós betegsége miatt nem tud elhelyezkedni. Egy jövőbeli sikeres felvételi esetén újabb probléma jelentkezhet: miből teremti elő az albérlet, kollégium költségét, miből tartja el magát?
20
Tehetséges, átlagos jövedelmű és iskolázottságú család gyermekének útja:
Tehetségfelismerés megtörtént (13 éves a gyermek).
A család: kétkeresős, kétgyermekes család, középvégzettséggel rendelkező szülők.
A tehetségfejlesztés kereteit megteremtettük: drámajáték, ének tanulás, színjátszó körben való tevékenység. A szülők a főbb tantárgyakból különórákra íratták be a gyereket, felzárkóztatás céljából.
A versenyek, szakmai táborok, kirándulások költségeit a szülők gond nélkül tudták biztosítani.
Továbbtanulás: gimnázium a gyermek érdeklődésének megfelelő tagozattal, szülői egyetértéssel. A gimnáziumi évek alatt lehetősége volt egy magán művészeti iskola képzésén is részt venni. Sikeres érettségit tett. Állandó kapcsolata a csoporttal már a középiskolás évek elején megszakadt, de örömmel figyeljük felfelé ívelő pályafutását.
Továbbtanulás: egyetemi felvételije nem sikerült, de felvételt nyert egy kiváló színiiskolába, ami mellett színházi gyakorlatot is folytat.
Fentiekhez túl sokat nem lehet hozzáfűzni. Sokkal erőteljesebb társadalmi összefogásra lenne szükség ahhoz, hogy az anyagilag hátrányban élő családok tehetséges gyermekeinek életútja kevésbé legyen rögös.
