Tanulmányok a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának Flachbarth Ernő Kutatóműhelyéből. Első kötet 2005

Flachbarth-Füzetek Szerkesztő: dr. Gerencsér Balázs Szabolcs Előszót írta: prof. Dr. Kilényi Géza

Tanulmányok a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának Flachbarth Ernő Kutatóműhelyéből Első kötet 2005.

Kiadja a PPKE-JÁK Flachbarth Ernő Kisebbségi Jogi Kutatóműhely (Közigazgatási Jogi Tanszék) ISSN – 1787-4289 Budapest, 2005.

2

Tartalomjegyzék

Előszó

5

GERENCSÉR BALÁZS SZABOLCS Kisebbségi kutatások és a Flachbarth Ernő Kutatóműhely

7

DOBOS LILLA Az erdélyi magyar felsőoktatás aktuális kérdései

21

MOLNÁR IRÉN Véleménynyilvánítás szabadsága – különös tekintettel az ukrán sajtó- és médiajogra 93

3

Flachbarth-füzetek, 1. kötet, 2005.

4


1. Előszó A PPKE Alkotmányjogi Tanszéke létrejöttének pillanatától kezdve megkülönböztetett figyelmet fordított a határon túli nemzetrészek helyzetére, az állampolgárságuk szerinti ország reájuk vonatkozó vagy őket érintő jogi szabályozására, valamint annak tényleges alkalmazására, továbbá az anyaországgal való kapcsolatuk alkotmányjogi problémáira. Különös lendületet adott ennek a munkának, hogy rábukkantunk a szlovén alkotmány ama rendelkezésére, amely szerint „Azok a szlovének, akik nem szlovén állampolgárok, Szlovéniában külön jogokat és kedvezményeket élvezhetnek. Ezek fajtáit és kereteit törvény állapítja meg.” Ezt követően sorra-rendre felkutattuk az európai országok „kedvezmény-törvényeit”, úgy, hogy amikor – évek múlva – ez a probléma nálunk is napirendre került, a Tanszék megfelelő felkészültség és előtanulmányok birtokában észrevételezhette a formálódó elképzeléseket. Mivel a határon túli magyarsággal kapcsolatos kutatómunkába a demonstrátorokat is bevontuk, rövidesen az Országos Tudományos Diákköri Konferencián első helyezést elért dolgozat is kifejezésre juttatta a Tanszék ezirányú elkötelezettségét. Újabb aspektussal gazdagította tevékenységünket az a felismerés: Karunknak valamennyi Kárpát-medencei, de határon túli magyar népcsoportból vannak hallgatói. Kézenfekvőnek tűnt az ő bevonásuk is a vázolt kutatásokba. Ez valósult meg Dr. Gerencsér Balázs tanársegéd úr gondos szervezőmunkája nyomán, s ebből a csapatból nőtt ki azután a Flachbarth Ernő Kutatóműhely. Amikor tehát a Flachbarth-füzetek első számát útjára bocsátom, ezt azzal a jóleső érzéssel és szilárd meggyőződéssel teszem, hogy mindazok, akik e Kutatóműhelyben tevékenykednek, nemes szolgálatot teljesítenek az egyetemes magyarság érdekében. Budapest, 2005. november hó. Dr. Kilényi Géza tanszékvezető egyetemi tanár

5


6


GERENCSÉR BALÁZS SZABOLCS* Kisebbségi kutatások és a Flachbarth Ernő Kutatóműhely A huszadik századi történelem visszásságaira és Magyarország háborús területi veszteségeire reagálva a Magyar Köztársaság hatályos Alkotmánya a 6.§ (3) bekezdése kimondja, hogy az állam “felelősséget érez” a határon túli magyar nemzeti közösségekért. E kisebbségi csoportok akaratukon kívül váltak az 1920. évi békeszerződésekkel1 más országok állampolgáraivá - szülőföldjükkel együtt. A határon túli magyarság sorsával és létkérdéseivel való törődés sokrétű, napi feladat. Mind a határon túli nemzeti közösségeknek, mind az anyaországnak és a többségi államnak feladata, hogy a felmerülő nemzetiségi kérdésekre választ adjon, a problémákat megoldja.2 A “határon túliság” a rendszerváltozással került (újra) fókuszba. A diktatúra éveinek hamis hallgatása azt sugallta, hogy nincs megoldandó probléma a határon túl, mert nincsenek is határon túli magyarok. E szemlélet gyökeresen változott meg 1989-90-től. A többségi államok előtt megnyíltak különféle nemzetközi szervezetek és szerződések,3 az elcsatolt régiókban megalakultak az érdekvédelmi szervezetek, az anyaország megalkotta a maga intézményeit (Magyarország először a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kollégiumot és Titkárságot,4 majd a Határon Túli A szerző a PPKE-JÁK Közigazgatási Jogi Tanszékének tanársegédje Hivatkozott szöveget lásd: Halmosy Dénes (ed.): Nemzetközi szerződések 19181945 (Közgazdasági és Jogi Kiadó, Gondolat, Budapest, 1983.) 2 vö. Bárdi Nándor: Törésvonalak keresése a határon túli magyar politikában (in: Bárdi Nándor-Éger György: Útkeresés és Integráció; TLA, Budapest, 2000; 2145.o.), illetve Bárdi Nándor: Cleavages in Cross-border magyar minority politics (in: Regio, 2000) 3-36.o. 3 Példaként álljon itt az Európa Tanács (www.coe.int) általános kisebbségvédelmi mechanizmusaiból legfontosabbként kiemelt Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája (ETS No. 148), illetve a Nemzeti kisebbségek védelméről szóló Keretegyezmény (ETS No. 157). Mindkét egyezmény stricti iuris normákat állapít meg, és az államoknak bizonyos időközönkénti beszámolási kötelezettséget ír elő. Mindkét egyezmény 1998-ban lépett hatályba. A fentieken kívül számos egyezmény és un. soft law dokumentum gyarapítja a kisebbségi joganyagot. Részletesen lásd: Kovács Péter: Nemzetközi jog és kisebbségvédelem (Osiris, 1996)} 4 Győri Szabó Róbert: Kisebbségpolitikai rendszerváltozás Magyarországon (Bp., Osiris, 1996), valamint Gerencsér Balázs: Gondolatok Győri Szabó Róbert írása * 1

7


Magyarok Hivatalát5 és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalt6). Az anyaország és a szomszédos államok kisebbségi (a szó idézőjelbe tett és tényleges értelmében vett) jogfejlődése párhuzamosan zajlott, és bátran mondhatjuk hogy ma is ugyanúgy folytatódik. A folytatólagosság indokaként nem kell messzebbre nyúlni, mint a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2000. évi LXII. törvény, illetőleg a tovább- és visszafejlesztett módosításai, vagy az Igazságügyi Minisztérium által előkészített új kisebbségi törvény és kisebbségi választási jogszabályok. A szomszédos államokban pedig tanúi lehetünk a megszülető nyelvtörvényeknek, egyetem-alapítási szabályozásoknak és szintén a már megszületett vagy kidolgozott {\it státusztörvényeknek}. A jogfejlődés hasonlósága itt, Közép-Európában ugyanis a kisebbségek, nemzeti közösségek bizonyos jellemzőinek hasonlóságából ered: a) a nemzeti kisebbségek jelentős része az első és a második világháborút követő békeszerződések során bekövetkezett határmódosulások következtében lettek másik ország állampolgárai,7 b) a közép-európai kisebbségek kiemelkedő részének van anyaállama, amellyel - a szovjet hatalom bukása után - feléledt az igény a kapcsolattartásra, c) az identitás megőrzésének legfontosabb eszközét a nyelvhasználatban látják a nemzeti közösségek. A kisebbségi kérdés összetett feladatot állít mind a kisebbségek, mind a többségi népek elé. A korábbi (világháború előtti és a diktatúrák alatti) felállástól eltérően mára mind a többségi államok, mind a kisebbségek ,,több fronton'' vívják csatáikat. Különösen igaz ez közép-Európa és a Kárpát-medence kisebbségeire. A XX. század első harmadától, a Népszövetség korától datálva a kisebbségek ugyanis 1) a nemzetközi színtéren is megméretnek, érdekeiket képviselhetik, sőt kellő támogatással komoly eredményeket érhetnek el; 2) egyre fontosabb az elszakított nemzettesteknek az anyaországgal való kapcsolata; illetve 3) a középeurópai diktatúrák bukását követően nyugati modellek után végre e régió kisebbségei is a parlamentáris demokrácia eszközeivel képviselik érdekeiket a többségi államban. Mindezek közül most az anyaállammal kapcsán (Magyar Kisebbség 2003/1) 5 90/1992 (V. 29.) Korm. rendelet 6 125/2001 (VII. 10.) Korm. rendelet 7 A világháborúkat lezáró nemzetközi szerződések normaszövegét lásd: Halmosy im.

8


való kapcsolattartást részletezzük. Az anyaországgal való kapcsolattartás változatos formákat ismer. A nyugat-európai államok nemzeti kisebbségeivel való anyaországi kapcsolattartás ugyan gyökeresen eltér a közép-európai megoldásoktól, mégis adott esetben mintaként szolgálhatnak egymás számára. Több nyugat-európai kisebbségnek nincs anyaállama,8 viszont amennyiben van, akár harcos érdekvédelmet is tud nyújtani az anyaállam. Így lehet (a sok közül kiragadott) példaként felhozni a sokat idézett déltiroli tartományt, amely az 1990-es évek elején teljes jogú területi autonómiát kapott Olaszország területén. A dél-tiroli kérdést, a területnek Ausztriától való elcsatolását követően, az osztrák állam mindig nemzetpolitikai prioritásként kezelte. Kiváló példaként jelzi ezt, hogy az Osztrák Köztársaság alighogy teljes politikai önállóságot nyert 1955-ben, szemmel tartotta a Dél-Tirolnak ígért autonómia megvalósulását. 1956. október 6-án a bécsi külügyminiszter jegyzéket intézett az olasz kormánynak, amelyben a Dél-Tirolt érintő minden probléma megvitatására szólítja fel Olaszországot.9 Más jellegű példa a számszerűségében is kisebb, szintén német ajkú, de német nemzetiségű, Dániában, a nordschleswigi (dél-Juttland) régióban élő kisebbség helyzete. A nordschleswiger népcsoport mindamellett, hogy a dán királyságtól önrendelkezésében széles lehetőségeket kapott, a német állam máig tartó rendszeres segítségét és odafigyelését élvezi.10 A nyugat-európai kisebbségekről általánosságban megállapíthatjuk, hogy a többségi államok gazdasági helyzete legtöbbször kifejezett jólétet teremt, így a nemzetiségi ellentétek is mérsékeltek, legtöbbször nyugvó pontra kerülnek (vagy esetleg meg is szűntek).11 Ennek megfelelően az Lásd pl. a fríz kisebbség, korzikaiak, baszkok, katalánok, stb. részletesebben lásd: Gál Gyula: A dél-tiroli kérdés (Kisebbségi Adattár, Teleki László Alapítvány; Budapest 1995.) 10 részleteiben lásd: www.nordschleswiger.dk - A dél-juttlandi német kisebbség hivatalos honlapja, amelyen rendszeresen jelennek meg politikai, kulturális, oktatási és egyéb hírek. 11 Ennek látszólag ellent mondanak a spanyol nemzetiségek, főleg a baszk népcsoport. Ez utóbbi mai nap is tartó felkelés-sorozata alapvetően a szeparatizmus célján alapul, ellentétben a legtöbb más kisebbséggel, akiknek az államon-belüli lét megfelel, de az identitásuk fejlesztéséhez szükséges jogokat kikövetelik. L. még. Anderle Ádám: Megosztott Hispánia (Kossuth, Budapest, 1985); Das AutonomieStatut des Baskenlandes 1979 (Jahrbuch des Öffentlichen Rechts, Neue Folge Band No. 3. Tübingen, 1995.); Klein András: Baszk nemzeti küzdelem a Franco 8 9

9


anyaállamok és kisebbségeik között nem politikai, hanem elsősorban gazdasági és kulturális kapcsolatot fedezhetünk fel. Közép-Európa 1989 után kiépült nemzetállamaiban azonban más történelmi helyzet diktálja a kisebbségvédelem berendezkedését. Közép-Európa kisebbségei túlnyomórészt rendelkeznek anyaállammal. A kisebbségekkel való kapcsolattartás - a korábbi diktatórikus államrendek miatt - a nyugat-európai helyzettől eltérően nem a II. világháborút követő időszakban vált állami-politikai kérdéssé, hanem a többpárti demokráciák kialakulásával, az 1990-es évek folyamán.12 A nemzetrészek intézményes kapcsolattartása a belső jogi kisebbségvédelmi rendelkezésekkel együtt alakul napjainkban is - bár némi lépéshátrány még megfigyelhető. A legtöbb állam egyrészt az egyesülési jog kiterjesztésével nyitott teret a kisebbségi pártok alakulásának, másrészt megoldotta (de legalább felvetette) a kisebbségek parlamenti képviseletének kérdését, illetve olyan közjogi intézményeket hozott létre, mint kormányzat munkáját segítő kisebbségi hivatalok, vagy az ombudsman intézménye. Mindezek ellenére azonban szinte gyerekcipőben jár az intézményes kapcsolat anyaállam és nemzeti kisebbsége között. A kapcsolattartás formáit tekintve - az emberi leleményesség kimeríthetetlenségének megfelelően - a legkülönbözőbb megoldásokkal találkozhatunk.13 Elképzelhető például politikai, gazdasági, jogi, illetve társadalmi természetű segítségnyújtás. Politikai eszköz például hazánkban a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT).14 Az ilyen egyeztető, képviseleti szervek kiemelt feladatot korszakban (in: Pro Minoritate, 2/1996.) 12 Győri Szabó Róbert gondolata a rendszerváltozással felmerülő kisebbségvédelmi igényekről az egész közép-európai régióra értelmezhető: "Szinte a 24. órában, az asszimiláció végső szakaszához közeledve >>nyilvánosságot kaptak a (...) nemzeti és etnikai kisebbségek évtizedekig tudomásul sem vett, felhalmozódott sorskérdései<<, és elismerést nyertek az anyanemzetek érdekeltségei." (lásd: Gy. Sz. R.: Kisebbségpolitikai Rendszerváltozás Magyarországon; Osiris, Budapest, 1998; Tovobbá lásd: Székely András Bertalan: A Rábától a Muráig --nemzetiségek egy határ két oldalán; Püski; Budapest, 1992.) 13 lásd még: Bárdi Nándor: Törésvonalak a határon túli magyar politikában 19891998 (in: Globalizáció és nemzetépítés, 1999.) 294-319. 14 Az anyaország és a határon túli magyarok 1996 júliusában vették fel hivatalosan a kapcsolatot, ún. magyar-magyar csúcs keretében. 1996 szeptemberében Pápán újabb találkozót szerveztek, ám az nincs a figyelem középpontjában. Nagyobb kihagyás után 1999 februárjában hívta össze a találkozót a magyar kormány a

10


látnak el a politikai döntéshozatalban. Gazdasági megoldások igen széles skáláját lehet felvázolni, a vállalkozás-támogatástól a tényleges beruházásig.15 Példa erre az Új Kézfogás Közalapítvány,16 illetve az egyes, határon átnyúló regionális együttműködések rendszere, mint az ún. eurorégiók. 2005-től ilyen a Szülőföld Alap és a Szülőföld Program.17 Jogi kapcsolattartás alatt egy bilaterális megállapodást, vagy egy ún. kedvezmény- vagy “státustörvényt” említenék.18 Ide lehet sorolni még a munkabizottságokat (lásd pl.: hazánkban az alapszerződésekkel felállított vegyes bizottságok munkája19). Társadalmi természetű kapcsolattartáshoz sorolom a közalapítványok létrehozásától kezdve az oktatási-kulturális együttműködésen át a tudományos élet lehetőségeit. Érdemes itt megemlíteni, hogy az állam által gyakorolt feladatoknak a civil szférára való “kiszervezése” egyre inkább célból, hogy a csúcs-találkozót Magyar Állandó Értekezlet néven formalizálják és rendszeresítsék. A MÁÉRT-ről a 26/1999 (III. 26.) Ogy. határozatot hozta a parlament. 15 A Transindex.ro 2004. július 23-i Hajnali hírlevelében idézték Szász Jenő polgármestert, aki többek között azt mondta, hogy ,,mivel nincs működő önkormányzati rendszer Romániában, a települések megoldhatatlan forráshiánnyal küszködnek. A megoldás a magyarországi tőke bevonása, például azért, hogy a kihalás szélén álló, építészetileg értékes falvakat felvásárlás után üdülőtelepülésekként lehessen működtetni. Kulturális-gazdasági értelemben magyar expanziós politikára van szükség addig, amíg az EU nem jön, másrészt nem készül el a Székelyföldet érintő autópálya. Mert ez után a globalizáló tőke belépésére kell felkészülni(...)'' 16 1021/1995 Korm. határozat 17 2005: II. tv. 18 A legtöbb közép-európai ország rendelkezik ilyen szabályozással, vagy szabályozás-tervezettel. Így például törvényt hozott Szlovákia, törvénytervezetek vannak a jogalkotó kezében Szlovéniában, Romániában és Lengyelországban. Lásd: A Velencei Bizottság jelentését a kedvezménytörvényekről (ww.coe.int); Martonyi János külügyminiszternek a Státustörvény kapcsán elmondott expozéja (Ogy. Jegyzőkönyv, 2001. évi tavaszi ülésszak 18. ülésnapja, 2001. április 19., 30768.o.); Kántor Zoltán (ed): A státustörvény: előzmények, következmények (Teleki László Alapítvány, Bp., 2002); illetve Gerencsér Balázs-Juhász Albin: A kisebbségi autonómia működő modellek, magyar elképzelések; www.hhrf.org/autonomia, 195-207.o. 19 lásd még a Határon Túli Magyarok Hivatalának www.htmh.hu, és a Külügyminisztériumnak www.kum.hu honlapját.

11


emeli az NGO-k szerepét. Az állami feladatok magán kézbe kerülése alapulhat egyrészt átvállaláson, amikor a civil szféra hatékonyabban képes bizonyos feladatokat ellátni mint a nehézkes állami szervezet (lásd: Rákóczi Szövetség felvidéki beiratkozási programja), de alapulhat az állam feladat-kiszervezésén is, amikor az állam diplomáciai bonyodalmak nélkül nem lenne képes például határon átnyúló támogatásokat kifizetni, így erre egy civil szervezete hoz létre (lásd: Illyés, Apáczai közalapítványok). E felsorolásból célom azt a következtetést levonni, hogy az elcsatolt területeken élő magyar nemzetiségek problémáinak megoldására és helyzetének javítására nem kizárólag a jog hivatott. Ennek a kérdéskörnek tipikusan egy átfogó nemzeti feladatnak kell lenni --- a maga sokrétű megoldásaival együtt. De lege lata és de lege ferenda igaz, hogy a jog itt szigorúan eszköz és nem cél. A fent leírtaknak megfelelően az anyaállam egyik feladata, hogy a tudományos kutatásokat támogassa, amelyekkel az elszakított területeken élő magyarság problémái és az anyanemzethez való csatlakozása közelebb kerül a megoldáshoz. Ilyen műhely a Teleki László Intézet és az MTA Kisebbségi Kutatóműhelye is. Nem állami finanszírozású (és nem feltétlenül akadémiai státusú) kutatócsoportok is léteznek szerte az országban, elsősorban valamely egyetemhez kötődően. Ezt a sort szeretné gazdagítani a 2004. március 1-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogés Államtudományi Karán alakult Flachbarth Ernő Kutatóműhely is, amely a határon túli magyar joghallgatókat összefogó tudományos csoport. A kutatóműhely megalakulása Egy doktori konzultációm során, témavezetőm, Kilényi Géza professzor javasolta, hogy ne “magányosan” kutassam a környező államok közjogi berendezkedését, hanem vonjam be a karon tanuló és érdeklődő határon túli hallgatókat is. A téma ugyanis - terjedelmét és aktualitását tekintve több önálló, de koordinált kutatást is kimerít, továbbá ez egy alkalom lehet arra, hogy a határon túli hallgatók szervezetten is megismerhetik egymást és az elcsatolt régiók egyes szabályozási kérdéseit. Ezzel a javaslattal professzor úr egy olyan útra terelt engem (és az eseményeket), amelynek az egyik első eredményeként a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karának első határon túli magyar fiatalokat foglalkoztató műhelye felállhatott. Alig egy hónap leforgása alatt, pusztán a falakra kiaggatott felhívások

12


nyomán közel húsz, II-V. éves hallgató jelentkezett. A jelentkezők többsége erdélyi és felvidéki, de legnagyobb örömömre Kárpátalja is kellő mértékben reprezentált és van délvidéki kutatónk is. A jelentkezést nem zártuk le: minden évben szeretettel várjuk a jelentkezőket. Terveink között szerepel, hogy pályázatok segítségével közös tanulmányutakat, vendégekkel előadásokat szervezhessünk, így még teljesebbé téve a kutatás élményét és a közösség összetartó erejét. A Flachbarth Ernő Kutatócsoport első ülését 2004. március 1-én tartotta. Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy valós igény a határon túli magyar hallgatók számára, hogy egymásról tudjanak, a kérdéseiket megoszthassák egymással, és hogy megismerjék a másik elszakított régió problémáit (vagy örömeit). Röviden, hogy legyen egy hely, ahol mint határon túliak tudnak tenni valamit szülőföldjükért és saját boldogulásukért. Flachbarth Ernőről Karunk Nemzetközi Jogi Tanszékének tanára, Gál Gyula professzor, mint egykori tanítvány eképpen idézi fel Flachbarth Ernő életét:20 “Flachbarth Ernő felvidéki volt. 1896. március 3-án Gölnicbányán született. Szülővárosa a felső-magyarországi Szepes vármegyében Iglóval együtt az úgynevezett grundner-településekhez tartozott. Ősei, a szepesi szászok, zipserek, évszázadokon át éltek a magyar királytól (V. István) kapott privilégium élvezetében a Sachsenspiegel-ből eredő joguk (Zipser Willkühr) szerint. Különállásuk a magukkal hozott erényeket őrizte meg a Regnum javára, amely az intelmek szerint >>gyenge és törékeny, ha egynyelvű és egy-erkölcsű<< A magyarországi németség e leghűségesebb törzsét, amelyből a magyar tudomány és kultúra számos jeles képviselője származott, az újkori nacionalizmus sem állította szembe hazájával. A Magyarország nemzetiségeinek történetéről írt könyvében Flachbarth Ernő elégtétellel állapítja meg, hogy a magyarországi németek többsége a vesztett háború utáni kataklizmában is lojális maradt a magyar államhoz. >>1918. november~4-én Késmárkon tartott gyűlésükön -- írja -- a szepességi németek kinyilvánították, hogy hűek maradnak Magyarországhoz, és továbbra is hozzá kívánnak tartozni. A késmárki határozat szerint a Szepesség német lakosai mindig magyaroknak érezték Emlékkönyv Flachbarth Ernő tiszteletére (ed.) Dr. Szabó Marcel (Budapest, PPKE-JÁK, 2002.) 11-25.o. 20

13


magukat, és soha nem tapasztaltak mellőzést, hátrányt vagy megalázást német származásuk miatt,<< míg az erdélyi szászok 1919. január 8-i medgyesi határozatukban a Romániával való egyesülésre szavaztak.21 Flachbarth Ernő, a fiatal jogász, bár szülőföldjét elszakították, ebben a szellemben maradt hű hazájához. Egyetemi tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem Jog-és Államtudományi Karán, ahol a Bethlen Gábor Kör és a~Széchenyi Szövetség alelnöke volt, ekkor fejezte be. 1922-ben a felvidéki magyar pártok prágai titkára lett, egyben a Prágai Magyar Hírlap első felelős szerkesztője. A~csehszlovákiai nemzetiségek helyzetével és külpolitikai kérdésekkel foglalkozó elemzései a felvidéki magyarok körében ismertté és elismertté tették. 1925 és 1929 között a felvidéki magyar pártok központi irodájának igazgatója. 1922-től a Csehszlovákiai Magyar Népszövetségi Liga ügyvezető alelnöke. Ebben a minőségében Szüllő Gézával együtt a népszövetségi ligák kongresszusain és a genfi kisebbségi kongresszusokon képviselte a felvidéki magyarságot. Mindezért a csehszlovák hatóságok részéről állandó zaklatást kellett elszenvednie, végül is a Tuka-per idején kénytelen volt Magyarországra menekülni.22 Egy életrajzi lexikon 1936-ban publicistának nevezi. Valóban az volt, a szó legnemesebb értelmében. Irodalmi tevékenysége továbbra is a magyar kisebbségek ügyét és a kisebbségi jog tudományos művelését szolgálta. A Danubian Review (Dunaukurier, Nouvelles Danubiennes) felelős szerkesztője, 1933-tól a Felvidéki Tudományos Társaság Budapesten főtitkára volt. Előadásokat tartott itthon és külföldön, így a heidelbergi egyetemen 1934-ben >>Magyarország és a Dunavölgy problémái<< címmel.23 Rendkívüli akarata és munkabírása tette lehetővé, hogy mindezen tevékenysége mellett megírja főművét a nemzetközi kisebbségi jogok rendszeréről. 24 Ez a nemzetközi irodalomban is egyedülálló szintézis lett habilitációs munkája. A magántanári címet 1939-ben nyerte el, és ugyanebben az évben nevezték ki egyetemi tanárrá a Tisza István Tudományegyetem Teghze Gyula halálával megürült Jogbölcseleti és A History of Hungary' s Nationalities. Budapest 1944. 109. o.1 V. ö. Magyar írók élete és munkái. Budapest 1992. IX. k. Magyar életrajzi lexikon. Budapest 1967. I. k. 23 Ki kicsoda -- kortársak lexikona. Budapest 1936 (?) I. k. 24 System des internationalen Minderheitenrechtes. Geschichte des internationalen Minderheitenschutzes-positives materielles Minderheitenrecht. Budapest 1937. XXXVII.+ 475. o. 21 22

14


Nemzetközi Jogi Tanszékére. Itt tíz éven át működött, átélve a háborús évek, majd az azt követő viharos évek megpróbáltatásait. A Tudományegyetem 75 éves történetének krónikása az 1949. évre azt jegyzi fel, hogy május 8-án létrejött a Természettudományi Kar, miután a jogi kar átmenetileg megszüntette tevékenységét.25 E mellékmondat egy olyan önkényes intézkedést kódolt, amely itt a jogi oktatást évtizedekre megszüntette, egyaránt szegényebbé téve az egyetemet és a város szellemi életét. Ezzel Flachbarth Ernő életének új, sajnos rövid utolsó szakasza kezdődött. 1949. június 16-ával a Pécsi Egyetem Nemzetközi Jogi Tanszékére nevezték ki, amelyet 58 éves korában, 1954. december 12-én bekövetkezett haláláig vezetett.” Flachbarth Ernő életének és munkásságának rövid áttekintése magában hordozza az okot, hogy miért választottuk az ő nevét a kutatócsoport megjelölésére. Egyrészt szeretnénk - Gál professzor nyomán - a felvidéki származású jogtudós nevének rehabilitációját folytatni, másrészt számunkra megtiszteltetés, hogy egy olyan határon túli magyar tudós nevét választhattuk, aki mintaadó módon volt elkötelezett hazájának és népének megsegítésében --- még a legkiélezettebb történelmi helyzetekben is. Kutatási területek A kutatás a határon túli magyarság által igénybe vett és a kisebbségi létét segítő közjogi intézményeket (vagy azok hiányát) próbálja meg feltérképezni. A közjogon belül szűkebb értelemben vett alkotmányjogi és közigazgatási területeket vizsgálunk. (A kutatócsoport fennállása óta azonban tovább nyitottunk jogbölcseleti és magánjogi kérdések felé is.) Alkotmányjogi kérdések A) A hagyományos közjogi szemléletmódtól eltérően a nyelvi jogokat említem először. A határon túli magyarság számára ugyanis egyik legégetőbb mindennapi kérdés az anyanyelv tanítása és gyakorlása. Az anyanyelv tanításának kérdése – minden régióban, kivétel nélkül – az oktatási rendszer minden szintjén aktuális. Az óvodák, általános- és középiskolák létfenntartása ugyanúgy cél, mint a magyar gyermekek Némedi Lajos: A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem 75 éve. (Debrecen 1988.) 32. o. 25

15


beíratása ezen intézményekbe. E célt, természetesen és első sorban az anyaállam és a többségi állam (ez utóbbi normatív) támogatásai, valamint a civil szféra ösztönző ereje és munkája segíti. Ez utóbbira kiváló példa a Rákóczi Szövetség felvidéki beiratkozási programja, amely minden évben a – családok bátorításával – jelentős eredményeket ér el. Mindezek mellett azt is fontos ismerni, hogy van-e és milyen speciális szabályozás az alapés középfokú kisebbségi oktatás megvalósítására. A felsőoktatás szerepe külön tárgyalandó, hiszen egyrészt az alapképzésben oktató tanárokat termeli ki magából ezáltal a nemzeti közösség, másrészt az elengedhetetlenül fontos értelmiséget képezi ki. Az egyetemek és főiskolák alapításának és fenntartásának számtalan kérdése merül fel napjainkban minden régióban. A korábbi években alapult erdélyi egyetemek, a horvátországi vagy a kárpátaljai felsőoktatás helyzete, vagy a legújabb eredményként elkönyvelhető felvidéki Selye János Egyetem tavalyi megalakulása, amely Szlovákia első magyar nyelvű állami egyeteme, mind sok harcot megvívott példák. A kutatás szempontjából relevánsak a felsőoktatási intézményekre vonatkozó speciális szabályzások, amelyek egyrészt az alapításra, másrészt a működésre vonatkoznak. Ezen kívül – természetesen a kutatás tartalmához szükséges terjedelemben – megvizsgáljuk az anyanyelvi oktatás gyakorlati kérdéseit, a felmerülő igényeket, mint például az egynyelvű iskola létesítésének vagy a magyar osztály/szak/kar létrehozásának igényét. Nem utolsó kérdés, hogy van-e magyar tankönyv a határon túl, illetve speciális szabályozás erre nézve, illetve mi a gyakorlat a tankönyvbeszerzés vagy előállítás terén. A téma aktualitását minden régióban nyomon tudjuk követni – a határ mellett is és a belső, elszigetelt régiókban is (emlékeztetve itt pl. a csángóföldi rosszemlékű rendőri beavatkozásokra, tankönyvelkobzásokra). Az anyanyelv használata nagyobb jogszabályi kört ölel fel. E témakörben azt kell megvizsgálni, hogy a jogforrási hierarchia egyes szintjein lévő (alapvetően eljárási) jogszabályok milyen rendelkezéseket tartalmaznak a magyar nyelv használatára. Így különösen az alkotmányok rendelkezéseit, a (közigazgatási, polgári és büntető) eljárási szabályok nyelvi klauzuláit, esetlegesen az önkormányzatokra vonatkozó joganyagban a kisebbségi nyelv használatát vizsgáljuk, illetve az államélet fő intézményeiben való nyelvhasználatot, mint például a házszabályok ide vágó rendelkezéseit.

16


Itt merül fel a kérdés továbbá, hogy – Szlovákia példáján kiindulva – az egyes államok hoztak-e ún. “nyelvtörvényt” és ha igen, milyen tartalommal. A jogszabályokban rejlő elméleti jogosítványok sokszor félrevezetőek lehetnek. Nem ritka, hogy a jogszabály többet enged meg, mint azt a gyakorlatban nyomon lehet követni (lásd az alább hivatkozott magyar közigazgatási eljárási jogszabályt). Éppen ezért az is vizsgálatunk tárgyát kell képezze, hogy ténylegesen milyen nyelvhasználati lehetőségek vannak, amellyel él is a kisebbség, valamint – a fenti ellentetje – van-e a közjogi (pl. közigazgatási, igazságszolgáltatási) gyakorlatban olyan szokás, amely a nemzetiséget ,,leszoktatja’’ az anyanyelve használatáról (pl. az anyanyelven beadott kérelem fordítással való időhúzása, amely folytán többségi nyelven akár hónapokkal korábban kézhez lehet kapni a határozatot, míg a kisebbségit az oda-vissza fordításokkal fél évig is elhúzhatják). B) Érdekes feladat annak a megvizsgálása, hogy a Magyarországot körbevevő államok tartalmaznak-e speciális rendelkezést a kisebbségek parlamenti képviseletére nézve, milyen eszközeik vannak a határon túli szervezeteknek, vagy egyéni képviselőknek, hogy az országos döntéshozatalban részt vegyenek. Nem célunk e cím alatt a teljes választójogi szabályzásokat részleteiben áttanulmányozni és összehasonlítani – mert az önmagában egy disszertációnyi terjedelem lenne. Sokkal inkább érdekes annak a megvizsgálása, hogy vannak-e speciálisan kisebbségi rendelkezések, illetve mely eszközökkel, intézményekkel tud élni a magyarság. Az országgyűlési kérdések között szerepel még egyrészt, hogy a házszabályok tartalmaznak-e a nemzeti kisebbségekre vonatkozó rendelkezéseket, valamint másrészt létezik-e az országgyűlési biztos, az ombudsman intézménye. C) A parlamenti képviselethez is kapcsolódó, illetve kapcsolható témakör az egyesülési joggal való élés. A határon túli magyarság ugyanis – élve e joggal – érdekvédelmi szervezeteket, pártokat, szövetségeket hozott létre az elmúlt évtizedben, ezzel lehetővé téve, hogy (a választások eredményétől függően) az országgyűlésben vagy a kormányzatban szerepet vállaljon. Kérdés azonban, hogy a (szabályozás oldaláról is nézve) a civil szervezeteknek mi a szerepük a magyarság életében, van-e lehetőség lobbitevékenységet folytatni, van-e preferált egyesületi formájuk, és ha igen, miért az? (Fontos itt annak is a vizsgálata, hogy az elcsatolt területek magyarsága az eltérő feltételek és igények mentén hogyan alakította ki az

17


érdekképviseletét, illetve vannak-e a régiók közötti eltérések mellett hasonlóságok.) D) Az alkotmányjog terén utolsó kutatási területként a véleménynyilvánítás szabadságát jelöltem meg. A diktatúra alól felszabaduló volt kommunista országok kapva-kaptak a sajtó felszabadulásával járó előnyök után. Nehéz elképzelni, hogy például egy causescu-i elnyomás után milyen értéke lett a gondolat- és véleménynyilvánítás szabadságának. A XX. Század egyik serdülő jogága a sajtó és médiajog. Tekintve, hogy nem célunk a fent meghatározott közjogi keretek túllépése, megvizsgáljuk, hogy a határon túli magyarság a sajtó, könyvkiadás terén milyen eszközöket vehet igénybe, van-e speciálisan kisebbségi szabályozás, van-e rá állami támogatás, illetve, hogy mi a szerepe a határon túli sajtónak ma. (Érdekes kérdéseket vet fel az internetes sajtó szerepe a határon túli életben; lásd: www.transindex.ro) Közigazgatási jogi kérdések A) A határon túli magyarság nem ritka, hogy – a választások eredményétől függően – kormányzati szerepvállalást kap. Vizsgálatunk tárgya, hogy van-e arra szabályozás, hogy milyen tárcákat vezet(het) kisebbségi magyar, illetve milyen kormányzati feladatok (pl. állandó kormányzati szervek, hivatalok) vezetését láthatja el a kisebbség, valamint milyen központi kisebbség-védelmi intézmények vannak, mint amilyen anyaországi viszonylatban a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal. B) A kormányzati szervek mellett döntő fontosságú a közigazgatási intézményrendszernek a magyar érdekeknek megfelelő szolgálatba állítása. Így különösen van-e speciális szabályozás és milyen feltételek mellett tud a kisebbség élni az országos hatáskörű közigazgatási szerv, a közalapítvány, köztestület intézményével. A kulturális intézményeknek, közgyűjteményeknek, műemlékeknek van-e a kisebbségeket közvetlenül érintő szabályozása. C) Végezetül, egyes önkormányzati kérdéseket vizsgálunk, úgy mint milyen helyi és megyei önkormányzati feladatok, lehetőségek, intézmények vannak kifejezetten a nemzeti kisebbségekre szabva, mi a megyék szerepe jelenleg, van-e speciális közigazgatási szerv és mi annak a szerepe a

18


magyarság életében (lásd a romániai prefektus-rendszert), valamint mi a régiók szerepe, van-e önálló szabályozásuk, relevánsak-e a kisebbségek életében? Bár az európai integráció önmagában is sok közjogi kérdést fog felvetni, mindazonáltal a (már történelmileg is kialakult) regionalizmus múlhatatlan szerephez jut. Itt is hangsúlyoznom kell, hogy nem kimerítő regionalizmustémakörű dolgozatot szándékozunk írni, hanem a jelenlegi szabályok feltérképezését tűztük ki célul. Kutatási módszerek Közjogi ismertek feltárása lévén, első sorban a pozitivista ismeretekre szabad hagyatkoznunk. Feladatunk, hogy a jelenleg hatályos jogi források alapján próbáljunk tájékozódni a határon túli magyarság sorsát érintő egyes kérésekben. Mindemellett tudjuk, hogy a jogi szabályozás csak az egyik oldala az érmének. Ez viszont megköveteli, hogy (a lehetőségeinkhez képest) a joggyakorlatot is áttekintsük, megvizsgáljuk nemcsak az igazságszolgáltatási, de a parlamentális, választójogi, önkormányzati és egyéb gyakorlatban is. Egyes témakörök kutatásának eredményeit de lege lata összegezzük, hisz nem kodifikációs bizottságnak ültünk össze, de miénk a megtiszteltetés, ha alapul szolgálhat – de lege ferenda. Nem véletlenül használtam a “jogi források” kifejezést. Kutatómunkánk természetesen elsősorban a jogforrási hierarchia egyes szintjein elhelyezkedő jogforrások feldolgozását jelenti, így az alkotmány rendelkezéseit, az organikus törvényeket, a hagyományos (“feles”) törvényeket, és a rendeleti szintű forrásokat, valamint önkormányzati normákat. Ezen felül – első sorban az egyesülési jogot érintő témakörben – szervezeti és működési szabályzatokat is tervezünk megvizsgálni, tekintettel arra, hogy az érdekvédelmi szervezetek is régiónként eltérő, de adott esetben jellemző és érdekes rendelkezéseket, megoldásokat tartalmazhatnak. A források felkutatására egyrészt internetes kutatást végzünk, de adott esetben naprakészebb információkat nyerhetünk ha a hivatalos lapokban kutakodunk. Ez utóbbi esetben kérdésként merülhetnek fel a nyelvi akadályok, amelyek megoldását jelenti egyrészt a határon túli hallgatók

19


nyelvtudása, másrészt az esetelegesen hozzáférhető (hivatalos) fordítások valamely nagy nyugat-európai nyelvre. Végső esetben saját fordításra hagyatkozunk. A jogszabályok felkutatása mellett – természetesen – könyvtárak kimerítő látogatását is tervezzük, valamint interjúkat és találkozókat az adott témában jeles szakemberrel, szervezettel. Jelen kötet egy sorozat első száma. A kiadvány célja, hogy lehetőséget biztosítson kiváló egyetemi kutatások megjelentetésére, fiatal határon túli kutatók bemutatkozására. Fogadja az olvasó szeretettel az évről-évre megjelenő dolgozatokat, amelyek e sajátos közép-európai és azon belül Kárpát-medencei világ egy-egy részletét próbálják részletesebben feltárni.

20


DOBOS LILLA* Az erdélyi magyar felsőoktatás aktuális kérdései 1. Bevezetés Az erdélyi magyarság a kisebbségi lét állapotába, akaratán kívül, az első világháború utáni békeszerződések eredményeként került. Ám ez távolról sem jelentette, és nem jelenti ma sem, hogy ezzel megszűnt volna nemzeti közösség lenni, ellenkezőleg mindig a nemzeti identitás megőrzésére törekedett. Szimbólum voltában az egyetem, akárcsak az oktatáshoz kötődő jogok általában, a nyelvi és kulturális önazonosság megőrzésének értékrendjébe illeszkedik, s éppen ezért ez mindig központi helyet foglalt el a romániai magyarság kisebbségpolitikájában. Az oktatáshoz való jog, és ezen belül az anyanyelven való tanuláshoz való jog, olyan alapjog, amelynek biztosítása és érvényesülése alapvető fontosságú a romániai magyar kisebbség számára, ugyanakkor minden jogállamnak-így Romániának is- kötelessége is ennek biztosítása. Éppen ezért nagyon lényeges megvizsgálni, hogy az alkotmány által is garantált ezen jog érvényesülését milyen módon és eszközökkel biztosítják vagy akadályozzák, és milyen lépéseket lehetne tenni a jövőben. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a romániai magyar felsőoktatás nem légüres térben létezik, hanem az adott nemzeti-nemzetiségi, politikai viszonyok határozták meg sorsát az elmúlt csaknem nyolc évtizedben, s nincs ez másként napjainkban sem. Annak ellenére, hogy az egyetemek mindig a függetlenség elnyerésére törekedtek a magyar nyelvű felsőoktatás létét mindig nagymértékben befolyásolták a politikai változások. „A magyar egyetemek mindig politikai események következtében jöttek létre vagy szűntek meg.”1 A politika szabta meg a mozgásteret, amelynek keretében az egyetem meg tudta őrizni intézményes autonómiáját. Ugyanakkor az egyetem nagymértékben az emberi tényezőkön, hallgatókon, tanárokon alapul, akik az erdélyi felsőoktatás történetében is nagyon jelentős szerepet töltöttek be. Éppen ezért, a romániai magyar oktatás helyzetét elsősorban három szempont határozza meg: a jogszabályi keret, az intézményes keret és a * 1

A szerző a PPKE-JÁK egykori hallgatója, végzés éve: 2005. Hollanda Dénes: Az erdélyi magyar műszaki felsőoktatás In: Romániai Magyar Évkönyv 2003, Temesvár, Marineasa Kiadó 2003. 230. o. (a továbbiakban: Hollanda 2003)

21


minőség kérdése. A jogi szabályozás jelenti az állam azon kötelezettségét, hogy az anyanyelven való oktatás jogát biztosítsa a nemzeti kisebbségek számára, ennek mértéke mindig a politikai kompromisszum függvénye. E kompromisszum kialakításában fontos szerepet kell, hogy vállaljanak a romániai magyar politikai élet szereplői. Az intézményi keret megteremtése magyar oktatási intézmények, illetve minél több magyar kar és szak létrehozását, valamint az önálló felsőoktatási intézményhálózat megteremtését és megfelelő stratégiák kidolgozását jelenti. A harmadik tényező, a felsőoktatás minősége, kapcsán elsősorban szakmai szempontoknak kell érvényesülniük. Ennek megteremtésében leginkább a szellemi élet vezető személyiségei, az egyetemi oktatók és hallgatók kell szerepet vállaljanak. Meg kell határozni azon kritériumokat és alapelveket, amelyek szerint szervezni lehet az oktatást, és amelyek biztosítják a magyar felsőoktatás minőségét és versenyképességét. A három fenti szempont és a történelmi események előtérbe helyezésével jelen dolgozat arra törekszik, hogy megvizsgálja a romániai magyar felsőoktatásért folytatott küzdelem sikereinek és kudarcainak okát, valamint a felsőoktatás jelenlegi helyzetét és a jövőbeni kilátásait. 2. A magyar felsőoktatás rövid története 2. 1. Az első egyetemalapítási kísérletek „A szellemi élet központja és utánpótló kovácsműhelye az egyetem, az ősi Studium Generale, vagyis nyilvános tanintézet szemben a zártkörű szerzetesi iskolával, amelynek csírái a X. századig nyúlnak vissza és eredeti célja az ókor fennmaradt szellemi kincseinek összegyűjtése, rendszerezése és egységbe foglalása volt”1 Ebből nőtt ki a reneszánsz kezdetén az universitas, amelynek legfőbb kincse a függetlensége volt. Ezen intézmények négy karból álltak, melyek között a bölcsészet előkészítő szerepet játszott. Az erdélyi magyar egyetemi élet küzdelmes története egészen a XVI. századig nyúlik vissza. Az Erdélyi Fejedelemségben az iskolaügy országos horderejű kérdésnek számított, úgyhogy a fejedelmek és az országgyűlések 1

Az Erdélyi Magyar Universitas, Szerk: Lozsádi Károly, Szabad Tér, 2004, 110. o. (a továbbiakban Lozsádi 2004.)

22


foglakoztak vele.2 Az első kezdeményezés János Zsigmondtól (1540-1571) származik, aki előbb Gyulafehérváron, szeretette volna felállítani az egyetemet, 1560-ban a városi iskolát főiskolává akarta átszervezni. Tényleges egyetemmé szervezéssel a fejedelem udvari orvosát, Blandrata Györgyöt bízta meg. Külföldre küldte, hogy az ottani egyetemeket tanulmányozza, azonban az orvos ezen vállalkozása nem járt sikerrel. Az 1560-as végén János Zsigmond Szászsebesben szerette volna megnyitni az akadémiáját, és tervéhez számos európai tudóst igyekezett megnyerni. Szándékát korai halála miatt nem sikerült megvalósítania, de az ő terve volt az első határozott lépés az erdélyi fiatalok szülőföldön való oktatására. Az erdélyi egyetem eszméje először Báthory István erdélyi fejedelem (1533-1586) uralkodása alatt öltött testet. A fejedelem az 1579-ben általa alapított jezsuiták kolozsvári kollégiumát emelte egyetemi rangra az 1581ben Vilnában kelt levelében.3 Az intézménynek adja a Farkas utcai monostort és templomot, valamint apácakolostort. Felszabadítja a polgári joghatóság alól, s egyenesen a fejedelem alá rendeli az intézetet. Báthory megteremtette az első újkori magyar egyetemet, mely azonban nem volt teljes: hiányzott a jogi és orvosi fakultás. Az egyetemalapítást XIII. Gergely pápa 1582. február 9-én erősítette meg. Báthory 1583 februárjában egy 150 helyes szemináriumot (diákotthont) is felállított. Az egyetem egyben az ellenreformáció egyik legerősebb fellegvára volt, és ez folt a fő oka a megszüntetésének. 1586 után a kolozsvári Báthory egyetem jövője bizonytalanná vélt, főleg Báthory december 12-én bekövetkezett halála után. Báthory Zsigmond uralkodása alatt az egyetem helyzete tovább romlott, és végül az 1588-as nagyenyedi, illetve medgyesi országgyűlésen kimondták a jezsuiták száműzését Erdélyből, s ezzel a kolozsvári egyetem első fejezete, amely 1581-től 1588-ig tartott, véget ért. 1599-ben a gyulafehérvári országgyűlés törölte a medgyesi pontokat, és megengedte a jezsuiták visszatérését. A jezsuita egyetem második korszaka 2

3

Így 1556-ban és 1557-ben a rendek kérték az Erdélyt kiskorú fia nevében kormányzó Izabella királynét, hogy a megürült kolostorokban alapítson felsőbb iskolákat. Az oklevélben megírja, hogy az egyetem alapítását annál is szükségesebbnek látja, mivel sem Erdélyben sem Magyarországon nincs olyan egyetem, ahol az ifjak tanulhatnának, és ezért csak költséges utazásokkal kizárólag külföldön folytathatnak egyetemi tanulmányokat. (Lozsádi 2004. i.m. 26. o.)

23


a kolozsvári Farkas utcai egyetemen 1595-től 1603-ig tartott. 603-ban a protestáns lakosság lerombolta a Farkas utcai akadémia és szeminárium épületét, és kiűzte a jezsuitákat a városból. A következő komoly kísérlet Bethlen Gábor (1580-1629) nevéhez köthető, akit uralkodása békésebb szakaszaiban komolyan foglalkoztatott az iskolaügy. A gyulafehérvári kollégiumot-amelyet a kolozsvári országgyűlés 1622-ben létesített- kívánta külföldi mintára „közönséges akadémiává” fejleszteni.4 Eleinte külföldi professzorok meghívásával akarta az akadémia rangját megalapozni, de ugyanakkor külföldön tanított fiatalokat, hogy hazatérve tanárokká váljanak. Bethlen nagy adományokkal biztosította az intézet fennállását. Még végrendeletében is pénzt hagyott rá. Halála után az utódok nem támogatták eléggé, ezért nem sikerült a Bethlen féle főiskolából egyetemet létrehozni. Apáczai Csere János az intézet legműveltebb magyar tanára 1658 őszén dolgozza ki a Barcsai Ákos fejedelemhez intézett emlékiratát „Egy magyar academiának lerajzolása” címmel. A terv alapján tényleges egyetem létesülhetett volna, de az akkori háborúskodás miatt ez nem valósulhatott meg. Később a Habsburg uralom ideje alatt Mária Terézia egy 1752-ben kelt rendeletében megszigorította a protestáns diákok külföldi tanulmányait, majd 1761-ben úgy döntött, hogy a külföldi tanulmányutak helyett egyetemet kell alapítani Erdélyben, később azonban a terv nem valósult meg. II. József elegendőnek találta, ha egyetlen egyetemet tart fenn Pesten, és 1784-ben a kolozsvári tanintézetet megfosztotta akadémiai rangjától. A felvilágosodás idején is történtek kísérletek az egyetemalapításra. Kolozsvári magyar egyetem történetét az Erdélyi Múzeum megalapítása determinálta. A múzeum gondolatát először Bölöni Farkas Sándor vetette fel 1829-ben.5 4

5

Ennek a főiskolának volt a híres diákja Apáczai Csere János, aki az 1656-os „Az iskolák fölöttébb szükséges voltára és a magyaroknál való barbár állapotuk okairól” című munkájában élesen bírálta a főiskolai viszonyokat, és felhívta a figyelmet a főiskolák és akadémiák szükségességére. „..a bölcsesség tűzhelyei mindig az akadémiák és főiskolák voltak… Napnál világosabb tehát, hogy a főiskolák az alapjai mind az államok, mind az egyházak. Mindkettő csak akkor virágozhat, ha a főiskolák erősödnek és virágoznak.” (Lozsádi 2004. i.m. 36. o.) Az erdélyi reformátusok 1842 tavaszán egy pályázatot hirdettek a kollégiumok tudományos színvonalának lehetőségét, esetleg egy egyetem felállítását tárgyaló javaslattételre. Egyetlen pályamunka érkezett Salamon József kolozsvári

24


1848 Kolozsváron többen is hangsúlyozták egy erdélyi tudományegyetem szükségességét. Két elképzelés alakult ki Szabó József, az Orvos-sebészi tanintézet professzora képviselte, melynek lényege az volt, hogy a felekezetek egyesített erővel hozzák létre az egyetemet. A másik nézet fő képviselője Szász Károly nagyenyedi tanár volt, aki szerint a katolikus tanintézetet kell kiegészíteni egyetemmé állami költségen.6 Az egyetem tényleges megvalósítására még várni kellett, a szabadságharc bukását követően még jó ideig nem lehetett felvetni ezt a kérdést. 1859. november 23-án volt az Erdélyi Múzeum Egyesület alakuló ülése. Az egyesület létrehozásában Mikó Imre grófnak volt a legjelentősebb szerepe. Az Egyesület elindulása felébresztette Kolozsváron az egyetemi felsőoktatás iránti igényt, hiszen az EME gyűjteményei megfelelő alapot nyújtottak egy tudományegyetem felállításához. 2. 2. A kiegyezéstől a II. világháború végéig A kiegyezést követően az is nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarországon nincs elegendő felsőoktatási intézet, mivel a diákok létszáma nagymértékben megnőtt. Az új intézet székhelyéül egyesek Pozsonyt, mások Kolozsvárt javasolták. 1867-ben a Királyi Jogakadémia tanári karaBerde Áron vezetésével- javaslatot dolgozott ki a kolozsvári orvosi és jogi tanintézet egyetemi karokká alakítására és így egy egyetem létesítésére. Eötvös József71870. május 11-én az egész magyar felsőoktatást átszervező törvényjavaslat csomagot nyújt be a parlamentnek, köztük van a 429. számú Törvényjavaslat Kolozsváron országos egyetem felállítása tárgyában. A javaslat szerint három karral kellene elindítani az egyetemet: bölcsészet, nyelvészet és természettudományi; orvosi; jogi és államtudományi. Kolozsváron végül az 1872. évi XIX. tc. alapján jött létre a tudományegyetem négy karral (jog- és államtudomány, orvostudomány, bölcsészet-, nyelv-, és történettudomány, valamint matematika és természettudomány). Az első rektor Berde Áron, a prorektor pedig Brassai Sámuel, Erdély utolsó polihisztora lett. A kolozsvári tudományegyetem egy 6

7

tanártól, de az is csak egy központi főiskola feltételeit vázolta. Gaal György: Egyetem a farkas utcában, Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság, Kolozsvár, 2000. 33. o. (a továbbikban: Gaal György) A miniszter 1869 szeptemberében erdélyi körutat tett az oktatási viszonyok jobb megismerése érdekében.

25


új korszakot nyitott meg, a felsőoktatás tömegméretűvé válását. Működésének első évtizedében igen nehéz körülmények között folyt a munka, mintegy kísérleti jelleggel. Tízéves fennállása alkalmából a király az egyetemet „örök időkre megalapítottnak” nyilvánította, és megengedte, hogy a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem nevet viselje.8 Ezzel megszűnt az intézet addigi ideiglenes jellege, és elkezdődhettek a nagyobb arányú építkezések. Az uralkodó többször is tett kegyes gesztust az egyetem irányába, ösztöndíjakat létesített, adományokat juttatott az intézetnek, és több látogatást is tett. 1874-ben alakult meg az Egyetemi kör, a diákság klubszerű szervezete, 1897 őszén pedig elindult a diákság első folyóirata a Kolozsvári Egyetemi Lapok kiadása, és az egyetem első nőhallgatója is ebben az évben jelentkezett a természettudományi karon.9 Az egyetem az I. világháborúig egyre bővült, és színvonalának emelésére törekedett. A diáklétszám is folyamatosan növekedett.10 Hosszabb-rövidebb ideig olyan jeles tanárok tanítottak itt, mint Somló Bódog, a szociológia erdélyi meghonosítója, Réz Mihály, Kolosváry Bálint, a magyar magánjog egyik legjelesebb szakértője. A világháború idején az egyetem épületeinek jelentős részét a háború szolgálatába állították, azok nagy részét hadikórháznak nyilvánították. 1918. december 1-jén a gyulafehérvári román nemzetgyűlés kimondta, hogy Erdély 26 vármegyével elszakadt Magyarországtól és Romániával egyesült, s ezzel gyakorlatilag a magyar egyetem sorsa is megpecsételődött. A gyulafehérvári határozatok ugyan kimondták a „tejes nemzeti szabadságot”, a nemzetgyűlés közigazgatási és tanügyi önkormányzatot ígért az erdélyi nemzetiségek számára, de ebből később semmi sem 8

9 10

Ebben az időszakban ütik fel először a fejüket a nemzetiségi izgalmak. 1884ben a magyar fiatalok tiltakoztak a magyarságot támadó román Julia lap ellen, míg válaszul a bukaresti és jászvásári román egyetem hallgatói tüntettek a kolozsvári magyar egyetem diákjai ellen, és megalapították a Romania Irredentat, amely kiadta Erdély elfoglalására irányuló első röpiratát. A nők rendes hallgatóként való beiratkozását 1895-ben engedték meg. Az első tanév 258 hallgatóval indult, 1885.re már 500-as a diáklétszám, és 1898-ban haladja meg az 1000 főt, 1904-ben pedig az 1600-at. A diákság több mint felét a jogászok tették ki. A diákokat számos alapítvány és tandíjkedvezmény segítette, 1899-ben megnyílt az „egyetemi diákasztal”. Neve akkoriban csak Menza volt, a románok 1920.ban Avram Iancuról nevezték el, majd 1940-ban a Gábor Áron Diákotthon nevet kapta. (Gaal György i.m. 63, 83. o.)

26


valósult meg. 1918. december 23-án a román csapatok elfoglalják Kolozsvárt. A forradalmi magyar kormány utolsó ténykedésként elrendelte a császár nevének törlését az egyetem nevéből, és engedélyezte a tanári karnak, hogy hűségesküt tegyen a román államnak. Így vált a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Magyar Tudományegyetemmé. Onisifor Ghibu , aki a román egyházmegye iskoláinak tanfelügyelője volt, s később a Iuliu Maniu vezette Kormányzótanács közoktatásügyi államtitkára lett, már márciusban kijelentette a bukaresti Dacia című lap munkatársának: „bármi történik a kolozsvári egyetemet át fogjuk venni és el fogjuk románosítani”11. S ez meg is történt, egy 1919. március 10-én hozott rendelet értelmében az egyetemet a román hatóság vette át. A rendelet felszólította a tanárokat és az alkalmazottakat, hogy Ferdinánd román királynak hűségesküt tegyenek. Megjegyezték, hogy az eskü megtagadását az állásról s minden eddigi jogról való lemondásnak fogják tekinteni, és hogy az eskü letétele esetén mindenki két évet kap a román nyelv tökéletes elsajátítására. 12A tanárok ezen rendelkezés ellen óvást emeltek13, amelyet elküldtek a nagyszebeni kormányzótanácsnak. Válaszlépésként néhány órán belül az egyetemet román katonák vették körül, és egy bizottság jelent meg, amely a rendeletre hivatkozva átvette az egyetem irányítását. A magyar tanárok többsége elmenekült, 1920. február 1-jén maga Ferdinánd14 nyitotta meg az egyetem kapuit. „az elmúlt uralom sehol sem mért kegyetlenebb ökölcsapást a román szellemre, mint egyetemén a magyar mért Kolozsvárt. A titokzatos hatalmak akaratából, mely késhetett, de meg nem hiúsulhatott, a román egyetem Kolozsvárt most, mint eszméink fényes jele, az oktatás és a hazaszeretet tiszta temploma nyílik meg”-fogalmazott a román király. Az elszabadult román indulatok között 11

12 13

14

Ld. Katona Szabó István: Röpirat a kolozsvári magyar egyetem ügyében, Magyar Nemzeti tájékoztatási Alapítvány, Budapest 1999. p. 26. (a továbbiakban Katona Szabó I: 1999) Gaal György i. m. 86. o. Mivel a békekonferencia Magyarország sorsáról még nem nyilatkozott, az óvást a tanárok a hágai konvenció 45. és 51.cikkére alapozták. A hágai konvenció 45. cikke szerint a megszállott területek lakóit hűségeskü tételére kötelezni nem lehet, az 51. pont pedig azt mondja ki, hogy a tudományos intézetek sérthetetlenek, rendeltetésüket nem lehet megváltoztatni, és a vezetésükben nem lehet beavatkozni. (Lozsádi 2004. i.m. 102. o.) Az egyetem 1927-ben felvette a román király nevét.

27


Nicolae Iorga professzor, az egyik legnagyobb tekintélyű akkori román tudós, megpróbált józanul gondolkodni. Ő egy párhuzamos román egyetem felállítását javasolta a magyar egyetem mellett.„…nem azért szereztük meg Erdélyt, hogy mások egyetemeit felszámoljuk, hanem, hogy létrehozzuk a sajátjainkat.”15 Iorga továbbá rámutatott a kolozsvári magyar egyetem elrománosításának nehézségeire. A román szellemi életet jól ismerő Iorga attól félt, hogy Romániának nincs elég tudósa a kolozsvári egyetem katedráinak méltó betöltéséhez.16 A magyar tanárok ezen események után is többször próbálkoztak, hogy bizonyos eredményeket érjenek el, de még az Erdélyi Magyar Múzeum egyesület sem tudta elérni, hogy működését hivatalosan engedélyezzék. 1920 októberében Kolozsvárt mégis sikerült elindítani egy magyar főiskolát Református Tanárképző Intézet néven, melynek alapítója Nagy Károly református püspök volt. Ezt az intézetet azonban 1921. október 1jén feloszlatták. Az egyetem visszaállítására irányuló többszöri sikertelen kísérlet után a Kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem utóda a Szegedi Tudományegyetem lett,17az 1921 június 26-án kihirdetett 1921/XXV. törvénycikk alapján. Az egyetem tanári kara az új tanévre megválasztott Menyhárt Gáspár rektor vezetésével szeptember 22-én érkezett Szegedre, és ugyanolyan szerkezetben folytatta működését, mint a korábban. Az ünnepélyes tanévnyitást október 10-ére tűzték ki. A kolozsvári román egyetemen csupán egy magyar nyelv és irodalom tanszék maradt meg, Lozsádi 2004 ,i.m. 104-105. o. Iorgán kívül Branişce Valér, a Consiliul Dirigent (Kormányzótanács) közoktatásügyi minisztere sem helyeselte a kolozsvári magyar egyetem elrománosítását. Ő egy bizonyos ideig szintén magyar kézben akarta hagyni az intézményt, mert véleménye szerint jó egyetemet nem lehet rögtönözni, hiszen annak kialakulásához évtizedek, sőt évszázadok szükségesek. Elgondolása az volt, hogy lassan, két-három évtized alatt kell a kolozsvári egyetemet elrománosítani. Ugyanezen a véleményen voltak a román szellemi élet más képviselői is. (Bíró Sándor: A kolozsvári egyetem román uralom alatt In: Magyar Kisebbség 1997/3-4 (9-10). 17 Szeged városa már a XVIII. század végétől szeretett volna egy felsőfokú tanintézetet, így mikor a kolozsvári egyetemotthon nélkül maradt, Somogyi Szilveszter, Szeged akkori polgármestere felhívással fordult a diákokhoz és tanárokhoz, hogy jöjjenek Szegedre. Az új egyetem egyik épületének címerekkel díszített zárókőre ezt írták: „menedéket talált az elűzött egyetem1930”. 15

16

28


amelyen egyetlen ember, Kristóf György dolgozott. Ezzel véget ért a kolozsvári magyar egyetem történetének harmadik korszaka. A magyar intézmények ilyen formájú elsorvasztása után két világháború közötti szellemi élet központjába az irodalmi élet került, az 1926-ban alapított Helikon című folyóiratnak köszönhetően. 1940. augusztus 30-án aláírták a II. bécsi döntést, és szeptember 11-én a 2. honvédhadsereg Bánffyhunyadon át bevonult Kolozsvárra. Ez az esemény megteremtette a feltételeket az egyetem ujjászervezéséhez. A bevonulást követően megtörtént az egyetem átvétele. A román Nemzetnevelési Minisztérium úgy határozott, hogy a kolozsvári román egyetemet Nagyszebenbe menekítik, és felszólították a tanszékvezetőket, hogy vigyék magukkal a szükséges felszereléseket. Az 1940. évi XXVIII. törvény elrendelte a Szegedre menekült egyetem visszatelepítését Kolozsvárra. A törvény nemcsak a visszahelyezésről rendelkezik, hanem szervezetileg is átalakítja az egyetemet, többek között rendelkezik egy ötödik közgazdasági kar felállításáról. Szeptember 7-én a román minisztérium Kristóf Györgyöt bízta meg az egyetem átadásával, az átvételi ünnepséget szeptember 26-án tartották az aulában. Október 24-én ünnepélyesen megnyílt az Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Azonnal megkezdődött a tudományos élet újjászervezése, de az egyetem nem működhetett sokáig. Az 1944/45-ös tanév a hősies helytállás jegyében folyt. A magyar kormány augusztus végén elrendelte Kolozsvár intézményeinek kitelepítését. A kolozsvári magyar értelmiségiek egy csoportja arra kéri Miskolczy Dezső rektort, hogy az egyetem maradjon Kolozsváron. A rektor és az Egyetemi Tanács Kolozsvárott maradt tagjai a továbbiakban Rektori Tanácsként vezették az egyetemet. 1944. szeptember 17-én nyitották meg az utolsó tanévet a Kolozsvári Magyar Egyetemen, a háborúra jellemző módon nem az egyetem aulájában, hanem az óvóhelyen, mert éppen légiriadó volt. Az egyetemi tanács hatásköre jogilag 1945. június 1-jén szűnt meg.18 A 407-es számú rendelettörvény értelmében ugyanezen napon hozták létre a román állami egyetemet Kolozsváron, Victor Babeş Tudományegyetem néven, és létrejött a magyar nyelvű Bolyai Tudományegyetem.19 A dokumentumot Az egyetem tanácsa 1945. Június 3-án Miskolczy Dezső rektor lakásán tartja utolsó ülését, ahol megállapítják a rektor és a dékanok eddigi hatáskörének megszűnését, és végül Búza László prorektor köszönte meg a rektor áldozatos munkáját, ezzel mintegy „elbúcsúztatva” az egyetemet. 19 A 407-es törvény 1. cikkelye értelmében „Kolozsvárt 1945. június 1-i hatállyal 18

29


1945. május 28-án írta alá Mihai király és az új oktatási miniszter Ştefan Voitec,20azonban az egyetem jogfolytonosságát nem ismerték el. A közel háromnegyed századon át működő Ferenc József Tudományegyetem Erdély legfontosabb tanitézete volt, és a tudományosság fővárosává tette Kolozsvárt, hozzájárult a felsőoktatás kiterjesztéséhez, tudományos műhelyek, kutatói iskolák létrejöttéhez. 2. 3. A diktatúra évei A Ferenc József Tudományegyetem megszűnésével új fejezet kezdődött a magyar egyetemi életben, és nem sokkal ezután megszűnt az önálló magyar egyetem. Balázs Sándor felhívja a figyelmet, hogy a 407-es törvény aláírásakor még nem kötötték meg Párizsban Romániával a békeszerződést. Erre csak később, 1947. február 10-én, került sor. (Ez utóbbi időpontot valamivel előbbre lehet hozni, hiszen 1946. július 29-e és október 15-e között már elkészült a megkötendő békeszerződés szövege.) Erdély Romániához való csatolásának az volt a feltétele, hogy Románia demokratikus állam lesz, s ebbe beletartozott a kisebbségek egyenjogúságának biztosítása is. Nem sokkal a békeszerződés megkötése előtt Romániának bizonyítania kellett, hogy az erdélyi kisebbségek élvezni fogják az őket megillető jogokat. S ennek egyik lépése volt a Bolyai egyetem megalakítása, mert ezt érvként fel lehetett használni a békeszerződés szövegének elfogadtatásakor. 21Azonban még ebben az évben június 10-én a Petru Groza vezette kormány minisztertanácsa utasítást adott az orvosi kar Marosvásárhelyre való áttelepítésére. Erre elsősorban azért volt szükség, mert mivel az 1940-ben Nagyszebenbe költözött román egyetem visszatért Kolozsvárra szüksége volt a régi épületekre, de főleg az orvosi felszerelésekkel ellátott klinikára. Az orvosi fakultás elköltöztetése nemcsak technikai nehézségeket jelentett. „Éreztük, hogy ezáltal egy olyan folyamat kezdődött el, mely Kolozsvár város magyar előadási nyelvû állami Tudományegyetem létesül, amely a következő tudománykarokkal fog mûködni: a) Irodalom és Bölcsészet, b) Jog- és Közgazdaságtudomány, c) Természettudomány, d) Orvostudomány.” 407. sz. rendelettörvény 1945. május 20. Megjelent: Magyar Kisebbség 1997 3-4 (9-10). 20 A névadás később volt a Hivatalos Közlöny 1945. dec. 11-i száma közölte azt a határozatot, mely szerint a kolozsvári magyar egyetem a Bolyai nevet fogja viselni. 21 Balázs Sándor: A Bolyai Egyetem...lett, hogy ne legyen In: Magyar Kisebbség 1997/3-4 (9-10)..(a továbbiakban Balázs S. 1997.)

30


magyar jellegének, magyar szellemiségének csökkentését, magyar kulturális központi szerepe elsorvasztásának kezdetét jelenti” -fogalmazza meg Katona Szabó István a kolozsvári magyar diákság érzéseit.22 A következő lépés most már a magyar tanszemélyzetet érintette. Minisztériumi határozat született arról, hogy a román állampolgárságú tanárok, akik nem hagyták el a várost (1945. április 16-án itt tartózkodtak), továbbra is megmaradhatnak állásukban, a nem román állampolgárságú jeles magyarországi professzoroknak, tanszemélyzeti tagoknak az állását viszont nem biztosítják az egyetemen. E megalázó intézkedés következtében számos kiváló egyetemi tanár volt kénytelen elhagyni az egyetemet, akik nélkül aligha indulhatott volna meg a Bolyai Egyetem.23 Később nemcsak a magyar állampolgárságú tanároktól akarták megfosztani az egyetemet, hanem egyes román állampolgárságúaktól is, akiket – ezúttal ideológiai okokból – nem tartottak alkalmasnak az egyetemi, főiskolai tevékenységre. Többek között Kristóf György, Bíró Vencel, György Lajos, Szabó T. Attila és mások nyilvánosan tiltakoztak a magyarországi professzorok eltávolítása ellen, minek következtében később ők maguk is ugyanarra a sorsa jutottak: nem taníthattak az egyetemen. Ez ismét csak súlyos gondot okozott az egyetem vezetőségének, meg kellett keresni az utánpótlást. Az 1948-as tanügyi reform következtében az egész román oktatási rendszert átalakították, a rendszert a marxizmus-leninizmus eszmerendszerének szellemében kellett működtetni, minek következtében például teológiai tanárok vagy meggyőződéses hívők nem taníthattak. Számos teológus, vagy a hivatalostól eltérő világnézetet valló tanár elvesztette az állását. A felsőoktatási törvény előkészítése kapcsán napvilágra került három, a magyar főiskoláztatást súlyosan érintő román elgondolás, amely a magyar vezetők körében erős ellenállásra talált. Felmerült először is a Bolyai egyetem jogi- és közgazdasági kara közgazdasági részlegének megszüntetése, valamint a magyar nyelvű gyógyszerészképzés megszüntetésének lehetősége. A harmadik, egyben legsúlyosabb sérelem a felsőoktatási reform azon újítása volt, amely az orvosképzést az egyetemtől 22 23

Katona Szabó I. 1999. i.m. 17. o. Ilyen tanárok voltak Entz Géza mûvészettörténész, Buza László nemzetközi jogász, Fényes Imre fizikus, Benedek Marcell irodalomtörténész, Benedek István pszichológus, Rajthy Tivadar közgazdász, László Gyula régész és így tovább. (Balázs. S. 1997)

31


elválasztva az orvosi karokat megszünteti, s ezek helyett önálló főiskolai jellegű orvostudományi intézeteket létesít- számolt be tapasztalatairól az akkori bukaresti követ.24 A Bolyai Tudományegyetem azonban a korszak politikai és ideológiai megszorításai közepette is fontos-mással nem helyettesíthető képzési, tudományos és közművelődési folyamatot látott el. Az egyik legfontosabb eleme volt a romániai magyarság korabeli anyanyelvi és nemzeti azonosságőrző intézményhálózatának.25 Az 1955-56-os tanév fordulópontot jelentett az egyetem történetében, ekkor tűntek fel először az utalások, amelyek a kolozsvári magyar egyetem megszüntetésére irányuló előkészületeket jelentették, a román és a magyar egyetemek egyesítésének hangsúlyozásával. Az egyesítést hangoztatók két főindokot jelöltek meg egyik az volt, hogy az önálló magyar egyetem szeparatizmust jelent, a másik pedig az (mintegy a magyarokat féltve), hogy az itt végzettek nem fognak tudni elhelyezkedni román környezetben, mivel nem fogják ismerni az állam nyelvét. 26 Ugyanakkor az is napirendre került, hogy túltermelés van magyar értelmiségiekben, minek hát Bolyai Egyetem, amely amúgy sem taníthat mást, mint bármelyik román egyetem, amely a "román" értékeket közvetíti. 1956-ban és közvetlenül utána szemmel láthatóan a cél – a megszüntetés – került előtérbe. Ugyanakkor a magyarországi 1956-os forradalom és szabadságharc is jó ürügyül szolgáltak, az oktatók és a diákok üldözésére. 1959 februárjában tartották a romániai diákszövetség értekezletét Bukarestben, ahol Gheorghiu Dej főtitkár hangsúlyozta, hogy a két egyetemet egyesíteni kellene, hogy a fiatalok egy közös jövőt építhessenek 24

25 26

Széll Jenő bukaresti követ jelentése Rajk László külügyminiszternek a romániai magyar felsőoktatást hátrányosan érintő intézkedésekről. Bukarest, 1978. november. 2. In: Magyar Országos Levéltár Jelenkori Gyûjtemény, Külügyminisztérium, Románia XIX-J-1-j, 18. doboz, 16/b csomó, 117/48. sz., Gyöngyössy István követségi titkár által hitelesített másolat; megjelent Magyar Kisebbség 1997/ 3-4 (9-10) Lozsádi 2004. i.m. 170. o. Mindkettőre rácáfolt a Bolyai Egyetem. A két (vagy több) kolozsvári felsőfokú oktatási intézmény között a lehető legjobb kapcsolat alakult ki (közös tanszékülések, tudományos ülésszakok, vagy a két egyetem diákjai közötti futballmérkőzések). Ami pedig a román nyelv elsajátítását illeti elég annyit mondani, hogy "nyelvvizsgát" tett diákok kerültek be az egyetemre, hiszen az érettségin mindenkinek lemérték román nyelvtudását, s a román szaknyelvet is elsajátították négy vagy öt év alatt. (Balázs S. 1997.)

32


a szocialista nemzetközösség szellemében. Az egyetem az állambiztonság álcázatlan megfigyelése alá került. (Az új ebben az "álcázatlan", nem a megfigyelés). Február 28. és március 5. között számos gyűlés volt a Bolyai Egyetemen, ahol a két egyetem rektorán kívül Nicolae Ceauşescu (akkor, mint a román titkosszolgálat, a hírhedt Securitate főnöke) is jelen volt, ami az amúgy is feszült hangulatot még félelmetesebbé tette. Ennek ellenére hárman, Balogh Edgár, Nagy István és Szabédi László az egyesítés ellen foglaltak állást. Rábeszéléssel és fenyegetéssel rávették őket, hogy később ismét kérjenek szót, és javasolják az egyetemek egyesítését. Szabédi elutasító reflektálását Ceauşescu durván elmarasztalta.27 A gyűlés után hozzáfogtak az egyesítés végrehajtásához, melynek következtében megszűnt a magyar nyelvű előadások közel kétharmada. Az egyesítés tényét a két egyetem tanszemélyzetének hivatalosan 1959. július 2-án tartott együttes ülésen jelentették be, és ezzel megszűnt az önálló magyar egyetem. A szétrombolásnak utolsó fő ürügye az volt, hogy az állam nem tarthat fenn olyan kisebbségi intézményt, amely Románia megcsonkítására, a nacionalista uszításra van berendezkedve. Bár az egyesítési konvencióban "biztosították" a magyar tagozatok további működését, az egyesítés az önálló magyar egyetemi oktatás végleges felszámolásához vezetett. mivel a magyar "tagozat" semmilyen döntési hatáskörrel nem rendelkezett, hiszen eltűnt minden olyan fórum, amely az önálló döntésre lehetőséget teremtett volna. A magyar egyetemi oktatás végét az jelentette, hogy semmiféle sajátos szerve, önálló struktúrája nem maradt. Ezekben az években Marosvásárhely jelentős szerepet töltött be a magyar felsőoktatásban, hiszen itt működött az Orvosképző Felsőoktatási Intézet, és 1954-ben hozták létre a Színművészeti Intézetet. Ezekben az intézetekben az oktatás kizárólagosan magyar nyelvű volt. Tehát Marosvásárhely volt az ország egyetlen olyan városa, ahol a felsőfokú képzés 1945 és 1960 között csak magyar nyelven folyt. 1960-ban ugyanis egy kormányrendelet megalapította a Pedagógiai Intézetet, ahol román és magyar nyelven oktattak. 1962-ben utasítás alapján, létrejön az Orvosi Egyetemen a román nyelvű felsőoktatás, 28 1976-ban, szintén utasításra román tagozat alakult a 27

28

A gyűlést követően Szabédi László, Csendes Zoltán prorektor és felesége, illetve Tóth Sándor diákvezető a román titkosszolgálat folyamatos zaklatásának kitéve, május elsején tiltakozásul öngyilkosságot követett el. A román tagozatot Nicolae Ceauşescu szóbeli utasítására hozták létre, ennek

33


Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben is. Ezzel az intézkedésekkel megszüntették az utolsó, homogén magyar nyelvű, világi felsőoktatási intézményt is Romániában.29 Minden más magyar (vagy magyarul is oktató) felsőfokú intézetben felszámolták az anyanyelvi oktatást. Így Kolozsváron a Műszaki Főiskolán már 1953-54-ben, majd a Mezőgazdasági Főiskolán 1959-ben, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán 1985/86-ban és a Gheorghe Dima Zenekonzervatóriumban 1985/86-ban. A teológiai képzés is minimálisra csökkent.30 1980 nyarától ugyanis az „egyházügyi departament” (a román Állami Egyházügyi Hivatal) numerus clausust kényszerített a kolozsvári Protestáns Teológiára. A katolikus egyházvezetés Jakab Antal gyulafehérvári püspök vezetésével nem volt hajlandó engedelmeskedni a világi hatalom durva nyomásának, ezért évi átlagban a gyulafehérvári Római Katolikus Papi Szemináriumban 120–130 hallgató tanult. Azonban ahhoz, hogy a lelkészutánpótlás biztosítva lehessen, évente mintegy 100– 100 protestáns és katolikus lelkésznek kellett volna végeznie. Az 1960-as évek végén ugyan újra felcsillant a remény. A külső nemzetközi körülmények megváltoztak a Csehszlovákiában végbemenő események a fenyegetettség érzetét keltették Ceauşescuban, éppen ezért úgy látta: ahhoz, hogy országának belső stabilitását és ezzel hatalmát azáltal is megszilárdítsa, az is kell, hogy a legszámosabb nemzeti kisebbség elégedetlenségét (akár időleges engedmények árán is) lecsillapítsa, vagyis nemzeti sérelmei legalább egy részét orvosolja. 1968. június 27-én széles körű tanácskozás zajlott le Bukarestben, ahol tanácskozáson számos kisebbségi sérelem, probléma terítékre került. Ami a magyar oktatást illeti, a felszólaló magyar értelmiségiek a teljes vertikumú anyanyelvi oktatás visszaállításának ügyét vetették fel, különös tekintettel a magyar nyelvû szakmai oktatás megszervezésére, valamint a magyar nyelvű oktatás elsorvadására a Babeş–Bolyai Egyetemen. A javuló magyarságpolitikában bízók közül ekkor még néhányan abban is reménykedtek, hogy esetleg sor kerül a Babeş és Bolyai egyetemek egyesülési okmányának felülvizsgálatára, ez azonban szóba sem jöhetett. A tanácskozás jórészt eredménytelenül ért véget, mert Ceauşescu mindkét kérdéssel kapcsolatban

29 30

semmiféle írásos okmány nem maradt fenn. (Brassai Zoltán: Tények, adatok és érvek az önálló magyar orvosi oktatás mellett In: Szabadság 1990, II./60. Kolozsvár.) Hollanda 2003. i.m. 231. o. Lozsádi 2004. i.m. 218. o.

34


elutasító álláspontra helyezkedett. Az elkövetkező években a magyar hallgató és tanárok száma drasztikusan lecsökkent. A magyar egyetemi hallgatók számának leszorítása mellett az értelmiségi utánpótlás – és az erőltetett asszimiláció – másik eszköze a hallgatók egyetem utáni "kihelyezése" volt. Az ezt szabályozó 1975. május 30-i, 54. sz. államtanácsi rendelet szerint a kihelyezés központilag szabályozott és kötelező. A kihelyezett szakmánként eltérő időt (legtöbbször 3 évet) volt köteles letölteni a kijelölt munkahelyen. Mindazok, akik nem voltak hajlandóak elfoglalni a kijelölt munkahelyet, kötelesek voltak megtéríteni az oktatás költségeit és a tanügyben sem kaphattak többé állást. Azok pedig, akik letöltötték ezt a három évet és sikeresen letették a véglegesítő vizsgájukat, csak komoly anyagi áldozattal ("csúszópénzzel") tudták elintézni, hogy valamelyik magyarok által lakott területen kapjanak állást. A magyar oktatás másik nagy problémája a magyar egyetemi oktatók alacsony arányszáma és magas életkora volt. Jól látszott, hogy a minisztérium illetékeseit és a pártvezetőséget az a cinikus számítás vezette, hogy a magyar oktatók előbb-utóbb majd csak "kihalnak".31 Mindemellett a magyar nemzetiségű egyetemi oktatók emelkedését az oktatói ranglétrán nem engedélyezték. Ezek voltak annak a román felsőoktatási stratégiának a főbb lépései, amely a magyar nyelvű felsőfokú képzés fokozatos elsorvasztását tartotta elsőrendű feladatának. A román felsőoktatási stratégiát világosan igazolja Alexandru Moghioroşnak, az akkori Központi Bizottság tagjának 1959-es nyilatkozata, mely szerint „Az önálló magyar nyelvű egyetem alapítása politikai hiba, ami a magyar reakciónak tett engedmény volt”. 32 Vagy egy másik példa; a Babeş–Bolyai Egyetem magyar nyelv- és irodalom szakára az 1965/66-os tanévre 20 helyet hagytak jóvá, ám a felvételizőktől az egyetem vezetősége olyan szigorral követelte meg a román nyelv és irodalom ismeretét, hogy a 40 jelentkezőből mindössze 14-et vettek fel. Az eset akkora felháborodást váltott ki a magyar értelmiség köreiben, hogy a fölsőbb pártfórumok is kénytelenek voltak elítélni az egyetem vezetőségének módszerét, majd a még üres 6 helyet a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola elsőéves hallgatói közül töltették be. 33 31

32 33

Vincze Gábor: A romániai magyar kisebbség oktatásügye 1944 és 1989 között (III. rész: 1965–1989) In: Magyar Kisebbség 1998/1 (a továbbiakban: Vincze). Hollanda 200. i.m. 232. o. Magyar Országos Levéltár Jelenkori Gyûjtemény (a továbbiakban: MOL), XIXJ-1-j, 17. doboz, 16/b, 003290/1/65. sz. (Jelentés a Takács Lajos bukaresti

35


Az ilyen és hasonló jellegű intézkedéseknek köszönhetően a román kommunista rendszernek a magyar nyelvű felsőoktatás felszámolására irányuló politikája azt eredményezte, hogy az erdélyi magyar egyetemi oktatás a fordulat után romokban hevert. Az 1959/60-as egyesítéstől a 247 magyar oktatóból az 1989/1990-es tanévben mindössze 71 maradt, ami az egyetem tanári létszámához viszonyított 37,4 %-ról 13,2 %-ra való csökkentést jelentett. Az egyetem az egyesítéskor 2062 magyar diákkal működött, a rendszerváltáskor ez a szám már csak 661 volt. Ezeknek a diákoknak csak a töredéke hallgathatott egyetemi előadást magyar nyelven. Gyakorlatilag a filológia kar magyar nyelv és irodalomszakának kivételével a magyar nyelvű oktatás csaknem teljesen elsorvadt. Egyes szakokon, mint amilyen a történelem, a pszihológia, szociológia, pedagógia a magyar hallgatók száma már eltűnőben volt. Nem volt jobb a helyzet a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetemen sem,34ahol az 1965/66-os tanévtől az 1989/90esig a magyar hallgatók létszáma 91%-ről 29,7%-ra zuhant.35 Ezen szörnyű állapotokat felmérve 1989. december. 22-ét követően azonnal mozdult a felelősen gondolkodó, még megmaradt, ám erősen kiöregedett magyar felsőoktatási személyzet. Úgy gondolták, hogy az erdélyi magyarság jogos igénye az erdélyi autonóm egyetem létrehozása, és azt remélték, hogy ez meg is valósulhat, míg a román közvélemény elvetette a magyar egyetem visszaállításának lehetőségét. A magyar kisebbség számára a tét kezdettől fogva két síkon mozgott: egyrészt jogorvoslás, másrészt az intézményépítés és az elitképzés, a magyar szellemi élet megerősítése. 2. 4. Az 1989 utáni változás korszaka 1989. december 23-án 15 kolozsvári értelmiségi megfogalmazta a Hívó szót, mely hangoztatta a kolozsvári Bolyai Egyetem visszaállításának szükségességét. „A legsürgősebb feladat intézményes biztosítékok teremtése az anyanyelv korlátlan használatára, a minden szintű anyanyelvi oktatás visszaállítására, beleértve kolozsvári Bolyai Tudományegyetemet”34

35

egyetemi tanárral folytatott beszélgetésről. In: Vincze. pl. az 1989-1990-es tanévre szervezett versenyvizsgán a bejutó 210 egyetemi hallgatóból csak 16 volt magyar anyanyelvű. Wanek Ferenc: Ismét eltelt 10 esztendő… Magyar egyetemalapítási kísérletek Erdélyben 1989 decembere után. In: Lozsádi 2004. i.m. 217. o. (a továbbiakban Wanek 2004)

36


fogalmazott a kiáltvány 36 Balázs Sándor vezetésével a következő napokban megalakult a Bolyai Bizottság, mely az egyetem törvényes visszaállítását szerette volna elérni. Lázas aláírásgyűjtés kezdődött az egyetem aktív és nyugdíjas tanszemélyzete és kutatói körében. Egy hét alatt 153-an írták alá a Nyilatkozatot. Az elképzelés a magyar oktatói kar megerősödésével lépő, fokozatosan önállósuló egyetem volt, amely az anyagi alapok megteremtését összmagyarsági segédletre alapozta, mint lehetséges változatot kezelték az anyaországi, a külföldi magyarság támogatásával létesítendő magánegyetem alapítását. De az is az elképzelések közé tartozott, hogy a román államnak kötelessége a magyarok számarányának függvényében a román egyetemekkel egyenrangú támogatásban részesíteni a jövőbeli magyar egyetemet. Ugyanakkor megfogalmazták az egyetem egységes védőernyő jellegét, vagyis hogy egyesítse magában az összes felsőoktatási képzési területet (ú.n. humán-, társadalom-, gazdasági-, jogi-, mezőgazdasági-, műszaki és természettudományokat, valamint az összes művészeti ágakat, kivéve a teológiaoktatást, melynek képviselői annak függetlensége mellett álltak ki). Figyelembe véve, hogy az intézményes és személyi háttér feltételei csak Kolozsváron és Marosvásárhelyen voltak adottak, a magyar egyetemi élet megszervezését azon az elven képzelték el, hogy először az említett két központban kell talpra állítani a magyar felsőoktatást. Azt követően fokozatos területi terjeszkedésben, egységes védőernyő alatt tervezték a vidéki kihelyezett karok, szakok, távoktatási formák létesítését.37 Jenei Dezső kidolgozott egy több változatban kivitelezhető, modern egyetemtervezetet. Azonban nem sikerült megszerezni a szükséges engedélyeket. A tárgyalásokat Mihail Sora tanügyminiszterrel kezdték meg aki jóindulatúan állt az ügyhöz, de közölte, hogy az igény olyan nagymérvű költségvetési terhet jelent, melyet a minisztérium nem tud önerejéből fedezni, ehhez kormányhatározat szükséges. Ezt azonban nem sikerült elérni. Ugyanakkor a temesvári Műszaki Egyetem magyar anyanyelvű diákjai is léptek, létrehozták a Temesvári Magyar Diákszövetséget és elsődleges célként a magyar műszaki felsőoktatás elindítását nevezték meg. 36

37

Szabadság, Kolozsvár. 1989. dec. 24. Ld: Útkeresés és integráció, válogatás a határon túli magyar szervezetek érdekvédelmi dokumentumaiból 1989-1999. Szerk: Bárdi Nándor- Eger György, Teleki László Alapítvány, Budapest, 2000. (a továbbiakban Bárdi –Eger, 2000) Wanek 2004. i.m. 220. o.

37


Marosvásárhelyen is voltak kezdeményezések A marosvásárhelyi almérnöki főiskolán kemény vita után egyhangúan úgy döntött, hogy az 1990/91-es tanév elejétől kezdődjön mérnökképzés román és magyar nyelven. Az RMDSZ Maros megyei szervezete 1990. február 27-én pedig egy beadványt jutatott el az Oktatási Minisztériumhoz és a megyei tanfelügyelőséghez a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) munkájával és jövőjével kapcsolatosan, amelyben kérték a magyar nyelvű oktatás visszaállítását az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti karokon, valamin az OGYI csatlakozását a Bolyai Tudományegyetemhez.38 Garda Dezső a gyergyószentmiklósi RMDSZ elnöke egy, a Székelyföldön kialakítandó magánegyetem vagy főiskolai hálózat tervét is felvázolta, és közzétett egy erre vonatkozó kiáltványt,39 hangsúlyozta hogy ez nem jelenti ez nem jelenti a Bolyai egyetemről való lemondást. Első lépésként a magánegyetemet javasolt, bízva abban, hogy az évek során ez az intézmény állami egyetemmé válhat. Azonban javaslatát elvetették. Az 1989-es változások után beindultak a magyar nyelvű előadások a Babeş-Bolyai Egyetem több karán, már 1990 januárjától teljesen megváltozott a tanszékek, a karok és az egyetem vezetése. Bár formailag megmaradt a centralizált (minisztériumi) felügyelet, a tanszékek, karok a saját hatáskörükben átalakították tanrendjüket, törölték az ideológiai tárgyakat, és új tantárgyakat iktattak be, a magyar oktatók és hallgatók képviselőket jelöltek ki a kari tanácsokba és az egyetemi szenátusba. A magyar nyelvű oktatás esélyeit az is javította, hogy az egyetem már az első hetekben kitört a zártságából, vendégtanárokat hívott és kezdte kiépíteni a nemzetközi kapcsolatait. 1993-tól pedig a magyar csoportok számára külön beiskolázási számot állapítottak meg, ebben az évben 350 magyar hely létezett az elsőévesek számára, ezeket azonban csak a tanárképző, művészeti, újságírói szakon Szöllősi Árpád: Az 1989-es decemberi események a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben. In: 1000 éves a magyar iskola-„ Az erdélyi magyar felsőoktatás évszázadai”, Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete Bolyai Egyetemért Alapítvány, Budapest 1996. 123. o. 39 „Mivel az egyetem hiánya megkérdőjelezi az önálló magyar iskolai egységek hosszú távon való fennmaradásának lehetőségét, ezért mi Gyergyó népessége nevében kérjük az önálló egyházi jellegû Székely Magánegyetem létrehozását Gyergyószentmiklóson és Székelyföld más városaiban helyi adakozásból, főleg pedig az Önök anyagi segítségével.”- fogalmaz a kiáltvány. (A gyergyói RMDSZ kiáltványa, megjelent: Garda Dezső Főiskola Székelyföldön In: Magyar Kisebbség 1997/3-4.) 38

38


lehetett igénybe venni. 1990. május 14-én pedig a Királyhágómelléki Egyházkerület Igazgatótanácsa Tőkés László püspök kezdeményezésére a 39/1990-es határozatában kimondta a Sulyok István Református Főiskola megalakulását és a főiskola ideiglenes Intézeti Tanácsának megszervezését. A fő cél a vallástanárképzés volt, hiszen az 1990-es évektől lehetővé vált a vallásoktatás, de a szakemberek hiányoztak. Az 1991/1992-es tanévtől indul el a nappali tagozat, és ugyanezen évben jön létre az Arany János Református Kollégium, amely a diákok számára bentlakást biztosit. Három karon indult be a nappali képzés: vallástanár, német nyelv és irodalom, vallástanár-jogtudomány, vallástanár-szociális munkás szakon egyenként 25-25 hallgatóval. Ez az intézmény gyakorlatilag csak a nevében volt főiskola, hiszen egyetemi tantervek szerint folyt a képzés, és a végzettek egyetemi diplomát szereztek. Később az egyetem jogi kara áldozatul esett az akkori diszkriminatív tanügyi törvénynek.40 Azonban a főiskola további szakokat szervezett. Az intézmény ökumenikus jellegű akart lenni már a kezdetektől fogva.41 Wanek Ferenc megfogalmazásában „a román törvényes keretek szorításában az a főiskola majd később egyetem volt „az első fegyvertény” és „hősi mivolta, jó szándékú oktatói tevékenysége mellett nyújtott egy általános érvényű tanulságot: igazolta mennyi buktatót tud gördíteni a hatalom egy kisebbségi intézmény működési engedélye, majd akkreditációja útjába.”42 Közben azonban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a vezető román politikai réteg egy része kifejezetten az egyetem létrehozása ellen van. Ez ösztökélte a Babeş-Bolyai Egyetem magyar szakembereit, hogy a többi egyetemi magyar oktatóival együtt bejegyzett szervezetet alapítsanak a korábban megfogalmazott célok teljesítése érdekében. Így alakult meg 1990. március 17-én a Bolyai Társaság, melynek első elnöke Bodor András történészprofesszor lett. Az április 21-22-én Nagyváradon megtartott RMDSZ alakuló kongresszus programjába vette a Bolyai Társaság által megalkotott egyetemtervnek a kivitelezését. A Bolyai Társaság álláspontja az volt, hogy 40 41

42

Az akkori tanügyi törvény a jogi képzést csak román nyelven tette lehetővé. 1999 decembere óta a Sulyok István Református Főiskola jogutódja a Partiumi Keresztény Egyetem lett. Lozsádi 2004, i. m. 236. o. (egy nagyon hosszas akkreditációs folyamat zajlott le, amíg engedélyezték az egyes szakokat, majd később az egyetemet).

39


a szakmai háttér kidolgozása az ő feladata, viszont a politikai kivitelezést az RMDSZ-nek kell kiharcolnia. A Bolyai Társaság és az RMDSZ egy „közös memorandumot” adott ki, amely felhívja a figyelmet az önálló magyar egyetem fontosságára és szerepére. „Az anyanyelvi tanintézetek létrehozandó rendszerében az önálló magyar tudományegyetem képviseli a legfontosabb elemet. Ha nincs anyanyelvű főiskolai oktatás, akkor értelmét veszti és előbb-utóbb veszélybe kerül az anyanyelvű középiskola, akkor a szülők-gyermekeik érvényesülését, továbbtanulásának lehetőségeit tartva szem előtt – lemondanak az alsó fokú iskoláról is. Tehát az anyanyelvű egyetem meglétén áll vagy bukik az egész anyanyelvű felső iskolai oktatási-nevelési hálózat, de ezen dől el a kisebbségi közösség jövője is. Az egyetemre hárul az a roppant feladat is, hogy biztosítsa a kisebbségi értelmiség utánpótlását, annak a társadalmi rétegnek a reprodukálását, amely a kulturális értékalkotásra és a nemzetiségi közösség szellemi közéleti irányítására hivatott… Mindemellett az művelődési-tudományos központok is. Egyszersmind meghatározzák a kisebbségi közösség helyét a társadalomszervezeti rendjében és poziciórendszerében.”- fogalmaz a dokumentum. Éppen ezért ,,számot vetve mindezzel és szem előtt tartva az elmúlt évtizedek keserű történelmi tapasztalatait , a romániai magyarság nem mondhat le arról az igényről, hogy önálló felsőfokú hálózata legyen. Olyan alapvető célnak tekinti azt, amelyért minden áldozatra kész”43Az RMDSZ a cél elérésének érdekében megalakította az oktatási alelnökséget, és mellérendelte a Felsőoktatási Tanácsot.

3. Napjaink jogi szabályozása Az 1990-es év viharos eseményei után kezdett kialakulni Románia új politikai rendszerének jogszabályi háttere. A romániai felsőoktatási rendszer 1989 után gyors és átfogó változáson ment keresztül. Változtatásokra volt szükség, hiszen a diktatúra Románia egész felsőoktatási rendszerét „megviselte”. A rendszer mindenre kiterjedő változása olyan újítások formájában jelentkezett, amelyek csak később jelentek meg a törvények és a parlamenti törvényhozás szintjén. A főbb változásokat a felsőoktatási rendszer kiterjesztése az elittől a tömegeket 43

Idézetek a Bolyai Társaság és az RMDSZ memorandumából a magyar nyelvű egyetemért (1990) In: Lozsádi 2004, p. 209-210.

40


ellátó felsőoktatásig, az egyetemi munka szabadságának és az intézményi autonómia újragondolása és a magán felsőoktatási szektor megjelenése, az intézmények finanszírozásának újraszabályozása jelentette. A romániai magyar oktatási rendszer vizsgálatakor figyelemmel kell lennünk arra a tényre, hogy ez a rendszer valójában egy nagyobb egység, nevezetesen a román oktatási rendszer alrendszere. Mint alrendszer, természetesen rendelkezik bizonyos (nemzetiségi, etnikai, intézményi) sajátosságokkal, ám formálisan teljes mértékben rá is érvényesek a tágabb romániai oktatási rendszer főbb tulajdonságai, és így az ország oktatási rendszerének főbb irányai és hibái nagymértékben befolyásolják. Ugyanakkor figyelembe kell venni az egész országot jellemző társadalmi, politikai, gazdasági állapotokat, hiszen ezek befolyásolják az oktatás szabályozását. Az oktatás jogi szabályozásának kereteit elsősorban az alkotmány jelenti, továbbá két nagyszabású törvény képviseli az akkreditációs törvény (88/1993, amely a magán oktatási intézmények, az ezek létrehozására és fenntartására vonatkozó szabályokat foglalja össze, amelyek a politikai változások után gombamód elszaporodtak)1és az oktatási 2 törvény (84/1995). Az 1995-ös tanügyi törvényt a következő 1996 –2000-es kormányzati ciklus alatt a 36/1997-es kormányrendelettel módosították, majd az 1999. július 1-i törvénnyel véglegesítették. 3. 1. A legfontosabb nemzetközi dokumentumok Számos olyan multilaterális nemzetközi dokumentum garantálja az oktatáshoz való jogot, amelyet Románia is aláírt. Ilyen a Nemzeti vagy Etnikai Kisebbségekhez tartozó Személyek jogairól szóló ENSZ nyilatkozat.3 A 4. cikkének 3. pontja kimondja hogy: „Az államoknak megfelelő intézkedéseket kell tenniük, hogy – ahol lehetséges 4- a 1

2 3 4

Romániában napjainkra a magán felsőoktatási intézmények száma meghaladta az állami intézményekét, azonban jóval kevesebb hallgató jár a magán intézetekbe. Erdélyben elterjedt népszerű nevén a tanügyi törvény. Elfogadva a Közgyűlés 1992. december 18-án kelt 47/135. sz. határozatával Ez a megfogalmazás, azt sugallja, hogy az államok, csak ott kötelesek ennek a kötelezettségnek eleget tenni, ahol ez lehetséges. Asbjorn Eide azonban ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy azokban az esetekben, mikor a „kisebbség nyelve az ország valamely régiójában hagyományosan beszélt és sokak által használt területi nyelv, az államoknak a rendelkezésükre álló források maximumáig

41


kisebbséghez tartozó személyeknek megfelelő lehetőségük legyen anyanyelvük tanulására, vagy hogy anyanyelvükön történő oktatásban részesüljenek”5 Az Európa Tanács keretében 1995.február 1-jén fogadták el A Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezményt, amely többek között az oktatással kapcsolatos jogokat is deklarál. A 12. cikk szerint: „A felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy előmozdítják a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek számára az oktatáshoz minden szinten hozzájutás lehetőségét.” A 13. cikk pedig biztosítja a kisebbségek jogát, hogy saját oktatási intézményeiket létrehozhassák. „Oktatási rendszerük keretében a felek elismerik minden, valamely nemzeti kisebbséghez tartozó személynek a jogát arra, hogy saját magán oktatási és képzési intézményeiket létrehozhassák és működtethessék”. A kérdéssel a legtöbbet foglalkozó nemzetközi dokumentum, szintén az Európa Tanács keretében elfogadott Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája,6amely a 8. cikkbe részletesen szabályozza az országok tennivalóit a kisebbségi oktatás szabályozása terén. A Nyelvi Charta azért volt mérföldkő a kisebbségi dokumentumok között, mert megfogalmazta az államok tevési kötelezettségét, vagyis a részes államoknak az általuk kiválasztott és elvállalt feladatokat teljesíteni kell, és erről háromévente jelentést kell készíteniük a kötelezettségeikről, amelyet egy független szakértői bizottság vizsgál meg.7 Ugyancsak garantálják a kisebbségek felsőoktatását az 1995-es Hágai ajánlások, melyek szerint garantálni kell a felsőfokú saját nyelvű felsőoktatást, ha erre igény van, és a dokumentum kimondja, hogy ha egy kisebbségnek saját felsőoktatási intézményeit napjainkra is sikerült megőrizni és irányítani, ezt a tényt el kell ismerni a törvénykezés jövőbeni mintáinak meghatározásakor.8 Egy másik jelentős nemzetközi szervezet, az Európai Biztonsági és

5

6

7

8

biztosítaniuk kell a nyelvi identitás megőrzését. (Eide, Asbjorn kommentár 27. o. In: Ensz kézikönyv, Budapest 2002 A kisebbségi jogok nemzetközi okmányai; Dokumentumgyűjtemény. Szerk: Majtényi Balázs Vizi Balázs, Gondolat, Budapest 2003. 112-113. o. Ismert nevén a Nyelvi Charta, amelyet Románia 1995-ben húzodozva aláírt ugyan, de nem ratifikált. Kovács Péter: Nemzetközi jog és kisebbségvédelem –Pro Minoritate KönyvekOsiris Kiadó, Budapest 1996. 76. o. Hágai ajánlások és értelmező megjegyzések In: Nyelvi jogok. Szerk: Ortutay Katalin és Forintos Éva, Veszprémi Egyetemi Kiadó, 2000. 19. o.

42


Együttműködési Szervezet (EBESZ), keretében fogadták el az emberi dimenzióval foglalkozó koppenhágai dokumentumot,9amely a kisebbségek jogai között felsorolja, hogy joguk van „saját oktatási, kulturális és vallási intézményeik, szervezeteik felállításához és fenntartásához, amelyek a nemzeti jogszabályokkal összhangban önkéntes pénzügyi és egyéb hozzájárulásokra, valamint köztámogatásra tarthat igényt.”10 A bilaterális szerződések közül a leglényegesebb az 1996. szeptember 16-án Temesváron aláírt a Magyar Köztársaság és Románia között a megértésről, az együttműködésről és a jószomszédságról szóló kétoldalú kormányközi megállapodás,11 amely deklarálja a nemzeti, kulturális és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek számára személyeknek egyénileg vagy csoportjuk más tagjaival együtt gyakorolva joguk van etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk szabad kifejezésére, megőrzésére és fejlesztésére. Ennek megfelelően joguk van saját oktatási, kulturális, vallási intézmények, szervezetek, egyesületek létrehozásához és fenntartásához, amelyek önkéntes pénzügyi és egyéb hozzájárulásért, valamint köztámogatásért folyamodhatnak a belső jogszabályokkal összhangban.12 A szerződés szerint a felek tiszteletben tartják a kisebbségek nyelvi jogait, és lehetővé teszik, hogy anyanyelvüket minden szinten és formában használhassák, valamint „megteszik a szükséges intézkedéseket, hogy ezek a személyek anyanyelvüket megtanulhassák, és megfelelő lehetőségük legyen ezen a nyelven képzésben részesülni az állami oktatás keretei között minden szinten és formában, szükségleteiknek megfelelően...”.13 A szerződés ugyan garantálja a legalapvetőbb jogokat, de van két lényegi fogyatékossága. Az egyik az, hogy minden egyes jogot kizárólag az egyén személyes jogaként fogalmaz meg, a másik pedig, hogy a szerződésből eredő kötelezettségek teljesítését belső jogszabályoktól teszi függővé, így a szerződésnek nincs a belső jogszabályok feletti hatálya. Ugyanakkor, az is súlyos hiba, hogy nem fordítottak kellő figyelmet a szerződés teljesítésének kölcsönös ellenőrzésére.14 9

10 11 12 13 14

Ekkor a szervezet neve még Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ) volt. 32.2 cikk. ismertebb nevén a magyar-román Alapszerződés 15. szakasz (2) bekezdés 15. szakasz (3) bekezdés Péntek János-Benő Attila: Nyelvi jogok Romániában. In: Nyelvi jogok, kisebbségek, nyelvpolitika Kelet-közép Európában, Akadémiai Kiadó,

43


3.2. A román alkotmány oktatási jogra vonatkozó rendelkezései Románia alkotmánya deklarálja, hogy az állam alapja a nép egysége. Ugyanakkor biztosítja az egyenlőséget az állampolgárok számára, amely az ők „oszthatatlan hazája, fajtól, nemzetiségtől, etnikai eredettől, nyelvtől, vallástól, nemtől, véleménytől, politikai hovatartozástól, vagyontól vagy társadalmi eredettől függetlenül.”15 Az alkotmány 6. Szakaszában garantálja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogát etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzéséhez, fejlesztéséhez és kifejezéséhez. Ugyanakkor a (2) bekezdésben azt is hozzáteszi, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek identitásának megtartását, fejlesztését és kifejezését célzó állami védőintézkedéseknek a többi román állampolgárhoz viszonyítva meg kell felelniük az egyenlőség és a megkülönböztetéstől való mentesség elveinek. Az alkotmány 32. szakasza foglalkozik az oktatáshoz való joggal, amely alapját képezi az oktatási törvénynek is. Az alaptörvény garantálja a román állampolgárok számára az oktatáshoz való jogot, minden szinten, valamint a szülők és gyámok azon jogát, hogy joguk van saját meggyőződésük szerint biztosítani a kiskorú gyermekük nevelését.16 A nemrégiben bekövetkezett alkotmánymódosítással17az oktatásra vonatkozó szabályok néhány pontban módosultak. Az alkotmány kimondja, hogy „A tanuláshoz való jogot a kötelező általános iskolai oktatás, a líceumi és a szakmai oktatás, a felsőoktatás, valamint más oktatási és továbbképzési formákban biztosítják.”18 Az alaptörvény deklarálja, hogy az oktatás minden fokon román nyelven folyik.19Ugyanakkor biztosítja a nemzeti kisebbségek jogait az anyanyelvi oktatáshoz: „Garantált a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek joga anyanyelvük tanulásához és a jog ahhoz, hogy ezen a nyelven oktathassák őket; e jogok gyakorlásának a módozatait törvénnyel állapítják meg.”20 Az alkotmány rendelkezik az oktatás három formájáról, amely állami,

15 16 17 18 19 20

Budapest, 2003. ( továbbiakban: Péntek-Benő 2003) 127. o. Alkotmány 4. szakasz. (1)-(2) bekezdés Alkotmány 29. szakasz (6) bekezdés 429/2003. törvény az alkotmány módosításáról 32. szakasz (1) bek. Ford. 1955/2 Magyar Kisebbség 32. szakasz (2) bekezdés 32. szakasz (3) bekezdés

44


magán és felekezeti intézményekben folyik,21és az állam biztosítja a vallási oktatás szabadságát.22 Szintén az alkotmány garantálja az egyetemi autonómiát.23 3. 3. Az oktatási (tanügyi) törvény legfontosabb rendelkezései Az 1995-ös törvény, (amely hatályon kívül helyezte a 28/1978-as törvényt) az alkotmányban foglalt rendelkezésekre épülve átfogóan szabályozta az oktatás egészét, mind a közoktatást, mind a felsőoktatást. A törvény az intézményi és jogszabályi rendszer egészének megreformálását célozta, a kommunista – totalitarista jellegű ideologikus töltetű korlátozó rendeletek eltörlésével, és a demokratikus értékek meghonosítása a román oktatási rendszerben, valamint az erősen centralizált oktatási rendszer decentralizációjával. Azonban e követelményeknek nem sikerült maradéktalanul eleget tenni. A reformfolyamatot mi sem jellemzi jobban, mint az akkori oktatási Bizottság elnökének kijelentése, hogy „mind azt mondjuk, hogy reformot akarunk, de úgy, hogy ne változzon semmi”24Az oktatási miniszter is elismerte azt, hogy ez a törvény egy kissé konzervatívra sikerült, mert egyszerre szeretne megfelelni az új követelményeknek és ugyanakkor feleleveníteni a két világháború közötti hagyományokat is. Indoklásként négy érvet sorolt fel: tekintettel akartak lenni az oktatási rendszer egyensúlyának megőrzésére, a rendszerben levő diákokra, az oktatáspolitikai irányultságok megőrzésére, valamint a román oktatási rendszer tradícióira is.25 Ami a kisebbségre vonatkozó rendelkezéseket illeti, ezek számos hátrányos passzust tartalmaztak. A törvény ugyanis a többségi nyelv és kultúra előjogait érvényesítette. Ugyan a törvényben külön fejezet szólt a kisebbségekről, amely biztosítja számukra az anyanyelven való tanulás és tanítás jogát az oktatás minden szintjén, azonban a legnagyobb hátrány a magyarságra nézve az 21 22 23 24

25

32. szakasz (4) bekezdés Alk. 32. szakasz (7) bekezdés Alk. 32. szakasz (6) bekezdés „Az egyetemi autonómia garantált.” Mandel Kinga: A román felsőoktatás a parlamenti viták tükrében, tanulmány In: Etnopolitika Szerk: Bárdi Nándor, Fedinec Csilla Teleki László Alapítvány, Budapest 2003, 19-20. O. (a továbbiakban: Mandel K. Bp., 2003) Mandel K. Bp., 2003. i.m. 24 o.

45


volt, hogy kizárta az önálló magyar egyetem létrehozását, 26az 1997-es módosítás ezen annyiban változtatott pozitív irányba, hogy lehetővé tette a nemzeti kisebbségeknek anyanyelvű magán felsőoktatási intézmények létrehozását. A törvény céljaként a román társadalom humanista hagyományaira, demokratikus értékeire és törekvéseire támaszkodó nevelési eszmény megvalósítását fogalmazza meg, amelynek ugyanakkor hozzá kell járulnia a nemzeti identitás megőrzéséhez. Ez a cél kizárólag a román nép és kultúra iránti tiszteletre irányul, ezért mintha azt sugallná, hogy a román kultúra elsőbbséget élvez a többi kultúrához képest.27 Az alkotmánnyal összhangban az oktatási törvény 8. szakasza is deklarálja, hogy, az oktatás minden fokon román nyelven történik. A rendelkezés második fordulata szerint „A törvény feltételei között az oktatás a nemzeti kisebbségek nyelvén, valamint világnyelven is lebonyolítható”. Ebben a rendelkezésben az érdekesség a „törvény feltételei között” kitételen van, amely arra utal, hogy az oktatás nyelve elsődlegesen a román nyelv, amely nyelven tanulás nincs feltételhez kötve. Ezzel szemben a nemzeti kisebbségek nyelvén való tanulás másodlagos, amely kizárólag a törvény feltételei között lehetséges. Ez közvetve azt jelentheti, hogy a kisebbségi nyelvek esetén alkalmazhatók korlátozások, a román nyelv oktatásánál azonban nem. 28 A törvény az külön fejezetben (IX. fejezet) tárgyalja az egyetemi oktatással kapcsolatos rendelkezéseket, ezen belül külön címben foglalkozik az autonómia kérdésével, a magánoktatással valamint az oktatás tartalmi kérdéseivel, az oktatás vezetésével, az oktatás anyagi alapjaival és pénzellátásával, a tanszemélyzetre vonatkozó előírásokkal. 26

27

28

Az oktatási törvényt szakemberek leginkább centralizációs jellege, az egyetemi autonómiára vonatkozó előírások korlátozó jellege, a gyakran használt feltételes módban megfogalmazott előírások, valamint a kisebbségek diszkriminációja, az emberi jogok megsértése miatt bírálták. (Mandel K. Bp., 2003. i. m. 24 o.) Elmarad a más népek és kultúrák iránti tisztelet, amire világosan utal az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 26. cikk 2. szakasza, valamint Az oktatásban alkalmazott megkülönböztetés elleni küzdelemről szóló Unesco nyilatkozat, a melyekhez Románia is csatlakozott. (Péntek János-Benő Attila: Nyelvi jogok Romániában In: Nyelvi jogok, kisebbségek, nyelvpolitika Keletközép Európában. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003. 128. o. (a továbbiakban: Péntek-Benő Bp. 2003) Péntek-Benő Bp. 2003 p. 128.

46


(Erre a későbbiekben, 1997-ben született egy a tanügyi személyzet statútumára vonatkozó törvény is).29 Az oktatási törvény a felsőoktatással kapcsolatos problémákat két nagy témakör köré csoportosítja, az egyik az egyetemi autonómia kérdése, mely magába foglalja az önrendelkezés, a beiskolázási keretszámok, a finanszírozás kérdésköreit, a másik nagy témakör az oktatás struktúrájával kapcsolatos és magában foglalja a magán felsőoktatással, a rövid és hosszú időtartamú egyetemi képzéssel, valamint a doktori képzéssel kapcsolatos rendelkezéseket. Az első szabályozási terület a felsőfokú oktatás struktúrája, és a felsőoktatási rendszer. A felsőoktatási intézmények az egyetemek, a tanulmányi intézetek és akadémiák valamint a posztgraduális tanulmányi iskolák, amelyek állami vagy magán jellegűek lehetnek. A felsőoktatási intézmények rendszerint több karból (mint a felsőoktatási intézmény alapegységeiből), egyetemi kollégiumból, főosztályból, tanszékből és tudományos kutatási egységből állnak. Az 1995-ös törvény megjelenéséig ezt a területet az 1993-as ú. n. akkreditációs törvény szabályozta, éppen ezért az oktatási törvény is utal az akkreditációs törvényre, amikor úgy rendelkezik, hogy a felsőoktatási intézmények alapítása a 88/1993-as törvény szabályai szerint történik. Az oktatás formája lehet nappali, esti, vagy távoktatás. A felsőfokú oktatásnak nyílt jellege van és a következő formában szerveződik: -rövid időtartamú egyetemi oktatás (învătământ universitar de scurtă durată) -hosszú időtartamú egyetemi oktatás (învătământ universitar de lungă durată).30 A törvény külön címben szabályozza mindkét oktatási forma speciális jellemzőit. A rövid időtartamú egyetemi képzés általában 3 évig tart,31 kivételt képeznek a pedagógiai kollégiumok, ahol a képzés ideje a pedagógiai líceumot végzettek számára csak kétéves. Az ilyen diplomával rendelkezők az eredetileg látogatott vagy ahhoz hasonló szakon folytathatják tanulmányaikat, és megszerezhetik a hosszú távú képzéssel járó diplomát, a befogadó intézmény szenátusa által megállapított keretszám erejéig, az előírt különbözeti vizsgák letétele után. A hosszú időtartamú egyetemi képzés (a tulajdonképpeni egyetemi 29 30 31

Román nevén Statutul personalului didactic. Oktatási törvény 57. szakasz (a továbbiakban otv.) Ez a képzés körülbelül a magyarországi főiskolai képzésnek felel meg.

47


diplomát adó képzés) időtartama, amelyet kormányhatározattal állapítanak meg, a választott szaktól függően 4-6 év. Ez a képzési forma az ú.n. licenciavizsgával vagy diplomavizsgával zárul. Ezenkívül létezik az ú.n. egyetem utáni (învătământul postuniversitar), vagyis doktori képzés,32amelyen mind a rövid, mind a hosszú időtartamú egyetemi oktatásban diplomát szerzett hallgató részt vehetnek, és amelynek célja a szakosítás és képzettség tökéletesítése. Ez a képzés 2-4 félévig tart, és egy doktori disszertáció megvédésével zárul. Igazgatási szempontból az oktatásügy az Tanügyminisztérium, vagy Nemzetnevelési Minisztérium (Ministerul Educaţiei Naţionale) irányítása alá tartozik, amelynek legfontosabb feladata az oktatáspolitika megállapítása és alkalmazása. A másik szabályozási terület az egyetemi autonómia kérdése, amelyet az alkotmánnyal összhangban az oktatási törvény is garantál. Az autonómiából fakadóan jogi a felsőoktatási intézmények jogi személyiséggel rendelkeznek. Az egyetemi autonómia kérdését egy önálló cím (secţiune) szabályozza, de ugyanakkor több más felsőoktatással kapcsolatos cikkely közvetett vagy közvetlen módon tartalmaz az egyetemi autonómiára vonatkozó problémákat. A törvény 89. Szakasza szerint „Az egyetemi autonómia az egyetemi közösség joga ahhoz, hogy bármely ideológiai, politikai, vagy vallási beavatkozás nélkül vezesse önmagát, gyakorolja akadémiai szabadságait, illetékességek és kötelezettségek együttesét vállalja magára a felsőoktatás országos fejlesztési stratégiája törvénnyel megállapított opcióival és orientációival összhangban”. Az autonómia alapja az Egyetemi Charta, amelyet a szabadon választott egyetemi szenátus fogad el, és amely tartalmazza „mindazon jogokat és kötelezettségeket, valamint normákat, amelyek a saját egyetemi térségben az egyetemi közösség életét szabályozzák.”33 A törvény példálózó jellegű felsorolása szerint az autonómia többek között magában foglalja az egyetem belső struktúrájának a meghatározását, az oktatási folyamat szervezését, lebonyolítását és tökéletesítését, a tantervek és a tananyag megállapítását, a vizsgák és a felvételi 32

33

Ezt is külön címben szabályozza a törvény (4. Cím), ugyanakkor külön cím foglakozik az egyetemeken belül folyó tudományos kutatások szervezésével, finanszírozásával. otv. 92. szakasz (1) bekezdés

48


követelményeinek szabad meghatározását, posztgraduális oktatási formák tervezését, a tanszemélyzet megválasztása kritériumainak meghatározását, az egyetem belső szabályzatának elfogadását, tudományos kutatások szervezését, vezető szervezetek titkos szavazattal való megválasztását és az állami költségvetésből jutatott összeg szabad elosztását a törvény keretei között. 34 Szervezti szempontból az autonómia úgy valósul meg, hogy az egyetemi szerveket és azok dolgozóit –a rektor kivételével-az egyetemi tanács (senatul universitar) erősíti meg hivatalukban. A rektort az egyetemi tanács választja és a tanügyminiszter nevezi ki.35 A következő bekezdés, amely szerint az oktatásügyi miniszter alapos indoklással felfüggesztheti tisztségéből valamely akkreditált állami vagy magán felsőoktatási intézmény rektorát. E rendelkezéssel kapcsolatosan többféle álláspont alakult ki a törvény vitája során, az egyik nézet képviselői szerint, akik ellenzik a cikkelyt- ide tartozik többek között az RMDSZ is- ezt az egyetem autonómiájába való beavatkozásként értelmezik, a másik csoportba azok tartoznak, akik a miniszteri ellenőrzés szükségessége, a külső kontroll mellett érvelnek.36Garanciális rendelkezés viszont, hogy a rektor visszahívásáról szóló határozatot az egyetemi szenátusnak kell meghoznia. Az egyetemi autonómia másik törvényi garanciája az egyetem területének sérthetetlensége.37 Az egyetemek területére a belépés csak az egyetemi Charta vagy a törvény értelmében lehetséges.38 Külön fejezet (XI.) tartalmazza a magánoktatási intézményekre vonatkozó rendelkezéseket, amely szerint az ilyen intézmények az állami intézmények lehetséges alternatívái vagy kiegészítői. Ezek az állami oktatási rendszer szerves részét képezik, és a törvény keretei között intézményi autonómiát élveznek. Az állam anyagilag támogathatja a magániskolákat és egyetemeket.39 Itt a törvény a támogathatja kifejezést használja, tehát a támogatás nem automatikus, hanem elbírálástól függ, ami adott esetben a diszkrimináció eszköze is lehet. A törvény egy önálló (XII) fejezte szól a nemzeti és etnikai kisebbségek 34 35 36 37 38 39

otv. 92. szakasz (3) bekezdés otv. 93. szakasz (2) bekezdés Mandel K. Bp. 2003. i.m. 9. o. Ezt a 36/1997-es kormányrendelet iktatta be. otv. 95. szakasz. otv. 103. szakasz.

49


oktatásáról. A nemzeti kisebbségeknek multikulturális felsőoktatási intézmények létrehozását teszi lehetővé, amelyeken a tanítás nyelvét az egyetem alapításáról szóló törvény határozza meg. Vagyis a törvény egyértelműen kizárja magyar vagy más kizárólag kisebbségi állami egyetem alapítását. Lehetőségük van nemzeti kisebbségeknek, hogy igény szerint anyanyelvű oktatási csoportokat (grupe), részlegeket (secţii), kollégiumokat (colegii) és karokat (facultăţi) hozhassanak létre,40és a törvény garantálja a kisebbségek számára az anyanyelven való oktatáshoz való jogot, amennyiben erre igény van.41 Az állam által elismert felekezeteknek is joguk van saját magánjellegű oktatási intézmények létrehozására és működtetésére.42 A törvény 1997-es módosítással azt is lehetővé teszi, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek a saját magán anyanyelvű oktatási intézményeiket létrehozhassák és működtethessék. Garanciális rendelkezés, hogy ezen egyetemekre bármilyen nemzetiségű tanulók beiratkozhatnak a tanítási nyelvtől függetlenül.43Ugyanakkor a törvény a multikulturális egyetemek működését “bátoritja”a harmonikus interetnikus kapcsolatok létrehozása és az országos és európai szintű integrálódás érdekében. Összességében azt mondhatjuk, hogy a tanügyi törvény átfogóan szabályozza a román oktatás egészét. A törvény számos hiányosságot tartalmaz, azonban az 1997-es módosítás kifejezetten kedvezően változtatta meg nemzeti kisebbségek, s így a magyarság szempontjából is. A legnagyobb jelentőségű változás az önálló magyar magán intézmények létrehozásának lehetősége volt, amely azóta meg is valósult. Azonban az önálló magyar nyelvű állami egyetem létrehozása még mindig kizárt. A törvénymodositás összességében pozitívan értékelhető, azonban még igy is tartalmaz hátrányos intézkedéseket. Tolnay István, aki felhívja a figyelemet a hiányosságokra, azt is megjegyzi, hogy a törvény nem egy “sikertörténet”.44

40 41 42 43 44

otv. 123. szakasz (1) bekezdés otv. 118 szakasz. otv. 9. szakasz otv. 123 szakasz (2) és (4) bekezdés Tolnay István: A Sulyok István Református Főiskolától a Partiumi Keresztény Egyetemig. In: Lozsádi 2004. 247. o.

50


3. 4. Az RMDSZ javaslatai A jogszabályi háttér kialakulását vizsgálva semmiképpen sem hagyható figyelmen kívül, RMDSZ 1994-ben45kidolgozott két átfogó, az oktatást is érintő dokumentuma, amelyek a tanügyi törvény elfogadása előtt születtek és céljuk, az volt, hogy ezek figyelembevételével szülessen meg a törvény. Az első egy „oktatási memórium” volt, amelyben megfogalmazták az oktatással kapcsolatos ellenérveket és követelményeket.46A fogyatékosságok között szerepelt a hallgatók létszámának a drasztikus csökkenése, a pedagógusképzés hiánya. A memórium a követelések között említi az önálló anyanyelvű oktatási hálózatot, a kisebbségi oktatás autonóm adminisztrálását és a román állam általi finanszírozását, az anyanyelv használatának a jogát bármely vizsgán és továbbképzésen, a Bolyai egyetem újraindítását, az anyanyelvű felsőfokú oktatás megszervezését minden szakon, a külföldi egyetemeken vagy továbbképző tanfolyamokon szerzett diplomák honosítását. Szintén az 1994-es évben született egy másik, az előbbinél is jelentősebb dokumentum. Az RMDSZ kidolgozott egy törvénytervezetet a nemzeti kisebbségek nyelvén történő oktatásról. A terveztet 492.000. 47 aláírással együtt elküldték Románia Szenátusának. Az indokolásban hivatkoztak a legfontosabb nemzetközi dokumentumokra, amelyhez Románia csatlakozott, vagy csatlakozni kívánt, és amelyek garantálják az anyanyelven való oktatás jogát. A dokumentum a legfontosabb oktatási jogokat deklarálja, így a diákok azon jogát, hogy az oktatás minden szintjén (az óvodától az egyetemig) magyarul tanulhassanak, valamint a nemzeti kisebbségekhez tartozó természetes és jogi személyek jogát, hogy egyházi és magánjellegű oktatási Szintén az 1994-es évhez köthető Béres András javaslata az Aranka György Egyetem létrehozására, amelyet Marosvásárhelyen szerettek volna megvalósítani. De „amilyen hirtelen jelent meg az elképzelés ugyanolyan gyorsan feledésbe is merült”. (Hollanda 2003. i.m. 233. o.) 46 Oktatási memórium- Az RMDSZ ellenérveit és követelményeit tartalmazó memóriuma a Romániában élő nemzeti kisebbségek, különösképpen a magyar közösségek anyanyelven történő oktatásával kapcsolatban, kelt: 1994. augusztus 26. In: Bárdi –Eger, 2000. i. m. 142-147. o. 47 Az aláírásgyűjtési akció - nyáron, a pihenőszabadságok, oktatási szünet és mezőgazdasági idény közepette - alig három hét alatt zajlott le, ezzel a tervezet fontosságát, időszerűségét és szükségességét bizonyítva. 45

51


intézményeket alapítsanak és tartsanak fenn.48 A kisebbségek állami és felekezeti oktatását az állam és az önkormányzatok finanszírozzák, valamint támogatják a magán tanintézeteket.49 A 7. szakasz szerint „A műszaki, mezőgazdasági, jogi és orvosi oktatásban a szakképzés anyanyelven történik, a román szakkifejezések biztosításával. Ugyanakkor biztosított mindenki számára az anyanyelven való vizsgázás lehetősége (felvételi, versenyvizsga, záróvizsga, doktori címvédés)”.50 A tervezet 16. szakasza pedig azokat az intézményeket sorolja fel amelyeket újjászerveznek és újraindítanak. E szerint újra kell indítani a kolozsvári Bolyai Egyetemet (az igényelt karokkal és tagozatokkal, beleértve a tanárképző és tudományos szakokat is) a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet, a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolát, mint magyar nyelven működő, önálló intézményeket. Továbbá magyar tagozatok létrehozásának szükségességét fogalmazza meg a törvénytervezet a kolozsvári Zeneművészeti Főiskolán, a kolozsvári Agronómiai Főiskolán, a kolozsvári Képzőművészeti Főiskolán, a marosvásárhelyi Tanárképző Főiskolán, továbbá magyar tannyelvű tanszéket kell létrehozni a kolozsvári Műszaki Egyetemen, valamint a nemzeti kisebbségek nyelvén működő összes olyan főiskolán, amelyek léteznek, és amelynek létrehozását az illető kisebbség kéri. Ezen kívül a nemzeti kisebbségekhez tartozó természetes és jogi személyek bármikor jogosultak újabb intézmények, fakultások, vagy főiskolai tagozatok létrehozására. Ez a törvénytervezet azért volt jelentős, mert átfogó szabályozást adott valamennyi Romániában élő nemzeti és etnikai kisebbség oktatáshoz való jogairól, és ezenkívül tételesen is felsorolta azokat a felsőoktatási intézményeket, amelyekben a magyar nyelvű oktatást be kellett volna vezetni. A rengeteg aláírás ellenére a tervezetből nem lett törvény, és a rendelkezései közül semmi sem került be az oktatási törvénybe. A törvénytervezet az elutasítás dacára azért volt nagy jelentőségű, mert a támogatására az összegyűjtött aláíráscsomag benyújtása a parlamentbe a magyar kisebbség önszerveződési folyamatának egyik nagyon fontos 48

49 50

Törvényhozási kezdeményezés- A nemzeti kisebbségek nyelvén való oktatásról. 1-3. szakasz. Kelt: 1994. augusztus-szeptember In: Bárdi–Eger, 2000. i. m. 162-163. o. (a továbbiakban. RMDSZ kezdeményezés) RMDSZ kezdeményezés 15. szakasz RMDSZ kezdeményezés 9. szakasz

52


momentumává vált. Bebizonyosodott, hogy az RMDSZ programjában és más dokumentumaiban megfogalmazott célok és törekvések találkoznak a romániai magyarság érdekeivel és akaratával, hogy a magyar kisebbség támogatja az RMDSZ oktatás és kisebbségpolitikáját. 4. Esélyek a felsőoktatásban, önálló magyar egyetem Az eseményeket és a jogi szabályozást áttekintve, látható, hogy az erdélyi magyarság már évtizedek óta önálló magyar egyetemet és egyetemi hálózatot szeretne, erre reális esély az 1989-es változásokig egyáltalán nem volt. Már kezdettől fogva világos volt, hogy ennek a célnak a megvalósítása két módon történhet: állami vagy magánegyetem létrehozásával. Mindkét felsőoktatási forma létrehozására több kezdeményezés is történt. 2000-2001-ben hosszas várakozás után magyar állami támogatással sikerült létrehozni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, az állami egyetem azonban továbbra is várat magára. Rengeteg érv és ellenérv hangzott el mindkét oktatási forma mellett és ellen, mind a román mind a magyar fél részéről. Hogy ezeket a szempontokat megvizsgálhassuk először is meg kell kísérelni meghatározni, hogy mit is értenek a felek illetve a közvélemény magyar egyetemen, ugyanis a válasz egyáltalán nem olyan egyértelmű, amilyennek első látásra tűnik. Az egyik álláspont szerint az egyetem esetében a magyar jelző elsősorban az oktatás alapnyelvére vonatkozik, és nem a hallgatók nemzeti hovatartozására, éppen ezért nem zár ki más nyelveket, sem más etnikumú hallgatókat.1 A másik álláspont szerint viszont nem szabad azonosítani a magyar tannyelvű egyetemi oktatást a magyar egyetemmel. A magyar egyetem ugyanis egy olyan teljes universitast jelent, amelynek nem csak az oktatási nyelve magyar, hanem olyan oktatáspolitikai célkitűzések szolgálatában áll, amelyek a romániai magyar társadalom érdekeit, jövőjét szolgálják. Egy ilyen universitas, akárcsak a többi romániai egyetem, rendelkezik azzal az autonómiával, amely lehetővé teszi sajátos célkitűzéseinek megvalósítását, saját szellemiségének kialakítását. Az egyetem tanári karának kiválasztása, az egyetemi oktatás színvonalának biztosítása, az értékrend megállapítása a magyar tanár-diákközösség jogosítványa. 2Azt mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy ennek a nézetnek a képviselői sem tekintenek úgy a magyar 1 2

Péntek 2004. i.m. 143. o. Tonk Sándor: Romániai magyar magánegyetem In: Magyar Kisebbség 2000/1.

53


egyetemre, hogy az kizárja a más nemzetiségű hallgatókat és tanárokat. 4. 1. A magyar nyelvű állami egyetemért folytatott küzdelmek-Petőfi-Schiller multikulturális egyetem Az oktatási törvény módosításával egyidejűleg más jelentős változások is végbementek a romániai magyar felsőoktatásban, s elsősorban a BabeşBolyai egyetem életében. Romániában az 1996. évi választás eredményeként az Iliescu-rendszert az Emil Constantinescu államelnök és a Victor Ciorbea miniszterelnök nevével fémjelzett új demokratikus rendszer váltotta fel, miáltal a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem újraindításáért folyó küzdelemnek is új szakasza kezdődött. Ezenkívül az RMDSZ is a kormánykoalíció tagja lett, s így a magyar kisebbség joggal reménykedhetett volna a Bolyai Egyetem önálló újraindításában, és a rendszerváltozás óta soha nem is volt ilyen közel az ügy megoldása. A megváltozott politikai kontextusban a kisebbségi kérdés átértékelése volt megfigyelhető. Több, az RMDSZ révén felvetett kérdés legitimmé vált, és napirendre került a politikai viták során. Az önálló magyar egyetem létrehozása kapcsán felmerült vita a románmagyar, valamint a magyar-német multikulturális egyetem feletti küzdelmekhez vezetett. Azonban hamar kiderült, hogy a románok többsége ellenezi az önálló magyar egyetemet, és az a magyar értelmiség körében sem talált olyan egyöntetűen pozitív fogadtatásra, mint az 1990-es évek elején. Akörül is vita alakult ki, hogy állami vagy egyetemi hatáskörbe tartozik-e egy új magyar egyetem alapítása. E vita során mutatkoztak meg leginkább az önálló magyar állami egyetemmel kapcsolatos érvek, ellenérvek és elképzelések, a román és a magyar fél eltérő véleménye. A vita kis híján kormányválságot idézett elő. Ciorbea miniszterelnök 1997. március 10-én a Magyar Távirati Irodának adott nyilatkozatában egyebek közt az alábbiakat nyilatkozta: "Az oktatási törvényben megváltoztatjuk azokat az előírásokat, amelyek bizonyos korlátokat tartalmaznak a kisebbségi anyanyelvi oktatásban. [...] Ezután kerül sor a kolozsvári egyetem létrehozására, ami azonban kétszakaszos folyamat lesz. Először a Babeş-Bolyai Egyetem keretében jön létre magyar tagozat. Ez nagyon fontos, egyetértenek benne a politikai vezetők, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetői és kormánybeli kollégáink is. Ugyancsak még ebben az évben olyan tanulmányi csoportot akarunk létrehozni a kolozsvári egyetemen, amelyben magyar nyelven

54


oktatnak jogot"3 Másnap a Babeş-Bolyai Egyetem közleményt adott ki, mely szerint a rektori hivatal az egyetemi szenátus szabályozó bizottságával együtt megvitatja a miniszterelnök javaslatát. Március 15-én a román miniszter Virgil Petrescu úgy nyilatkozott, hogy “az első lépés megtételéhez szükség van a kolozsvári egyetem beleegyezésére is, mivel tiszteletben kell tartani az intézményi autonómiát,”4gyakorlatilag ezzel átengedve a döntést az egyetemnek. A válasz két hét múlva érkezett, és egyetem 187 román tantestületi tagjának egy erős hangú állásfoglalása került nyilvánosságra, melyben kijelentették, hogy a kérdés eldöntésére az egyetem, mint autonóm szerv a legjogosabb fórum, és hogy az egyetem dolgozói elleneznek „a BabeşBolyai Egyetemen folyó oktatás etnikai alapú elkülönítését célzó bármely szándékot és csatlakoznak Simion Simon és Mircea Muthu prorektorok merész és hazafias álláspontjához, valamint Andrei Marga rektor nyilatkozataihoz, akik racionális érvekkel bizonyították a magyar nyelvű oktatás jelenlegi formájában történő szükségességét ezen az egyetemen.” 5 A Bolyai Egyetem visszaállítását szorgalmazók az önálló magyar tannyelvű egyetem létrehozását több lépésben tartották megvalósíthatónak. Rövid távon a BBTE-n belül önálló struktúra, tagozat létesítését tűzték ki célul, ezzel készítve elő az egyetem későbbi különválását. Az 1997-es év elején az egyetem magyar tanárai elkészítettek egy tervet az egyetem szerkezeti felépítésére vonatkozóan. A terv a következőket tartalmazta: az egyetem Chartájába iktassák be az egyetem többnyelvűségét, a román és a magyar nyelvet egyenlő mértékben lehessen használni az oktatás során, valamint a tudományos tevékenységekben, a kulturális rendezvényeken és az egyetem akadémiai és közéletében; a szenátus összetételének kialakítása a paritás elvén alapuljon, a költségvetésnek a magyar tagozatra eső részét autonóm módon igazgathassa a magyar fél. Öt magyar tannyelvű kar felállítását is célul tűzték ki. Ezek a karok a tervek szerint magukba Szabadság 1997. Március 10. In: Faragó József: A Bolyai ügy 1997 tavaszán In: Magyar Kisebbség 1997/3-4 (9-10) (a továbbiakban: Faragó: 1997) Hazatérésekor viszont a román miniszterelnök már nem beszélt önálló magyar egyetem létesítéséről, csupán a magyar csoportok átszervezéséről az egyetem keretén belül. 4 Szabadság március 15. In: Faragó: 1997. 5 Szabadság, április 04. In: Faragó: 1997. 3

55


foglalták volna a BBTE keretén belül működő összes olyan tanszéket, ahol magyar nyelven történik az oktatás. A terv a tudományos és kutatási tevékenységekben a magyar oktatóknak a román és német oktatókkal történő további együttműködését, valamint az egyetem anyagi alapjának (könyvtárak, laboratóriumok stb.) együttes használatát szorgalmazta. Ezt a tervet a román féllel való vita során elvetették. 6 A miniszterelnök is kijelentette, hogy a döntést az egyetem szenátusának kell meghoznia, hiszen a kormány nem avatkozhat bele az egyetemi autonómiába. Az egyetemi autonómia érvényesítése címén a döntéshozatalt állami szintről a magyar tagozat létrehozásáról az egyetemi szenátus hatáskörébe utalták. Így nem a tanügyi törvény tartalmán múlott, hanem az egyetem vezetésében abszolút többségben levő román tanárok hozzáállásán a döntés kimenetele, mely nyilvánvalóvá tette, hogy az egyetemen belül nincs kollektív akarat a magyar tagozat egyenjogú félként való elismerésére. Bár az egyetemi magyar tagozat törvényes alapját a hivatalos politika elismerte, gyakorlatát az intézményi struktúra és a benne dolgozók nem fogadták el.7 A Bolyai egyeteme szétválasztására irányuló kezdeményezés ugyan eredménytelenül zárult, viszont növelték a magyar és német ajkú diákok számára a beiskolázási számokat. A vita 1998 június 13-án folytatódott, amikor Markó Béla az RMDSZ elnöke a Duna televíziónak adott interjújában kijelentette, hogy elérkezettnek látja az időt a magyar egyetem létesítésére, mivel számos alapítvány kész támogatni ezt a felsőoktatási intézményt. Továbbá a magyar kormány segítségét is kérte a cél megvalósításához. Azt is kifejtette, hogy ha nem valósul meg az önálló magyar egyetem a pártja kénytelen lesz kilépni a koalícióból, mivel az egyetem létrehozása a koalíciós program egyik pontja volt. Tőkés László az RMDSZ tiszteletbeli elnöke kijelenti, hogy egy magyar egyetem létesítése Kolozsvárt a magyar demokrácia próbaköve.8 Június 26-án a román kormány határozatot hozott egy 12 tagból álló vegyes bizottság felállítására a romániai magyar állami tannyelvű egyetem 6

Kása Zoltán - Néda Árpád: A kolozsvári egyetem magyar tagozata II. In Magyar Felsőoktatás, 2001/10. 7 Veress Károly: Az egyetemépítés dilemmái. In: Magyar Kisebbség, 1997/ 3-4. 8

1998. Június 24. Szerda. Szabad Európa Rádió, román adás, Prága In: Katona Szabó I: 1999. 28-29o.

56


létesítésének vizsgálata céljából, amelyben a tagok fele magyar, fele pedig román szakemberekből állt. Valamint a kormány határozott 17 olyan épület visszaadásáról, melyek a nemzeti kisebbségek tulajdonát képezték, és 1948-ban kerültek állami tulajdonba.9 Másnap a Szabad Európa Rádió arról tudósít, hogy Gunnar Jansson, az Európai Tanács kisebbségi ügyekkel foglalkozó biztosa helyteleníti egy “szegregációs egyetem” létrehozását Romániában, és az a véleménye, hogy az önálló etnikai egyetem létesítése szokatlan és egyedülálló jelenség az európai viszonyok között.10 Nem sokkal később a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem magyar oktatói és más magyar értelmiségiek memorandumot intéztek a román államelnökséghez és az egyetem szenátusához, melyben kérték 5 önálló magyar nyelvű fakultás létesítését az egyetemen, továbbá megállapították, hogy a Marga korábbi rektor, akkori oktatásügyi miniszter által hangoztatott multikulturalitás nem valósult meg. A memorandum aláírói kérték, hogy a Babeş-Bolyai egyetem új egyetemi Charta és szervezetiműködési szabályzat alapján kétnyelvű, román-magyar egyetemmé váljon, vagyis olyanná, hogy az oktatási, tudományos és kulturális művelődésben egyaránt, az akadémiai kapcsolatokban és nyilvános megnyilatkozásokban mind a két nyelv azonos szinten szerepeljen. A memorandumra reagálva Mircea Mutu, az egyetem akkori ideiglenes rektora kijelentette, hogy a memorandumban követeltek nem tartoznak az egyetemi szenátusra, mivel ezekben a kérdésekben nem illetékes, ez a kormány feladata. Ő, mint az egyetem rektora a jelenlegi szerkezet fenntartása mellett van.11 Ez azért is volt érdekes, mert ezzel az egyetem rektora tulajdonképpen visszahárította a döntést a kormányra, aki azt korábban az egyetemi autonómiára hivatkozva az egyetem szenátusára bízta. Ugyanakkor a román szellemi körök is megmozdultak, júniusban a Román Nemzeti Fórumhoz csatlakozott 48 egyetem nyílt levélben utasította el a magyar egyetem tervét. Júliusban az Alaptudományok Román Társaság nyilatkozik úgy, hogy a román államnak sem morális, sem 9

10

11

Ezzel kapcsolatosan Katona Szabó István megjegyzi, hogy a bizottság létrehozásának egyetlen célja az RMDSZ kormányban tartása volt Constantinescu köztársasági elnök éppen küszöbön levő amerikai útja előtt. (Katona Szabó I: 1999. i.m. 32 o.) 1998. június 27. Szombat. Szabad Európa Rádió, román adás, Prága. In: Katona Szabó I: 1999. i.m. 33.o. 1998. Július 9. Csütörtök. BBC-London, román adás In Katona Szabó I: 1999, 33 o.

57


anyagi érdeke fűződik ahhoz, hogy magyar szakembereket képezzen.12 Mindezek után szeptember 2-án a képviselőház Tanügyi Bizottsága megszavazza a tanügyi törvény módosítását célzó 36/1997-os Kormányrendelet 123-as szakaszát, olyan formában, amely nem engedélyezi a magyar egyetem létrehozását.13 Erre válaszképpen születik meg az RMDSZ ultimátuma a Szövetségi Képviselők Tanácsának döntése alapján, melynek értelmében amennyiben szeptember 30-ig nem oldódik meg a magyar oktatás kérdése, (vagyis a 123 szakasz nem teszi lehetővé az önálló magyar egyetem létrehozását) az RMDSZ kilép a koalícióból. 14Szeptember 14-én végül a koalíciós pártvezetők megegyezést írnak alá a magyar egyetemet illetően, szeptember 29-én a parlament oktatási bizottsága ismét felveszi napirendjére az oktatási törvény 123. Szakasz módosításának problémáját, azonban nem születik döntés. Ezért szeptember 30-án az RMDSZ vezetősége a kilépés lehetőségeiről tárgyal. A politikai válság elkerülése végett az utolsó percben, szinte pontban éjfélkor Radu Vasile miniszterelnök nyilvánosságra hozta a magyar-német, Petőfi–Schiller elnevezésű, multikulturális egyetem létrehozására vonatkozó a 687/1998as kormányhatározatot.15 Ez egy olyan egyetem lett volna, amely ideiglenesen működött volna az oktatási törvény parlamenti elfogadásáig. A határozat az egyetem létrehozása érdekében az oktatási miniszter védnöksége alatt működő tanács felállítását írta elő, amelynek a feladata a részletes dokumentáció összeállítása lett volna.16 A kormányhatározat az ellenzék, sőt a kormánypártok köreiben is heves ellenállást váltott ki, sorra a PRM (Nagyrománia Párt; Partidul România Mare; október 24-én), a PNL (Nemzeti Liberális Párt; Partidul Naţional 12

13 14

15

16

Péntek János: Oktatás felsőfokon (Az egyetem: a kisebbség egyetemesség igénye In: Péntek János Anyanyelv és oktatás Pallas Akadémia, Csíkszereda 2004. 117 o. (a továbbiakban: Péntek 2004) A rendelkezés csak magyar tanszékek létrehozását engedélyezte (ld: korábban) A magyar egyetemmel kapcsolatban szeptember 10-én Max van der Stoel az EBESZ kisebbségi főbiztosa Hágában kijelentette, hogy fel kellene kínálni a csak kisebbségi nyelven folyó oktatást is, mint alternatívát; „ a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek szükségleteinek fényében kell e kérdésben döntést hoznia. (a román parlamentnek és kormánynak)” (Szabadság, 1998. Február 10. 1 o.) A határozat meghozta a várt eredményt, ugyanis sikerült megakadályozni az RMDSZ kilépését a koalícióból 687/1998 kormányhatározat 2. Szakasz

58


Liberal ; november 27-én) és a PDSR (Román Szociáldemokrata Párt, Partidul Democraţiei Socialiste Române; december 5-én) is beperelte a kormányt a Petőfi-Schiller kormányhatározatért. A pártok többek között az akkreditációs törvényre (88/1993) hivatkoztak, melynek 1. szakasza kimondja, hogy egyetemet csak törvény hozhat létre, ezzel szemben a Petőfi-Schiller Egyetem egy kormányhatározaton alapul, és ez alkotmányellenes. Ugyanakkor arra is hivatkoztak, hogy Romániában nem létezhet olyan állami egyetem, ahol egy román nemzetiségű állampolgár nem tanulhat az anyanyelvén. Az ellentábor védekezésül pedig azt hozta fel, hogy a kormányhatározat nem egyetemet létesített, hanem olyan független bizottságot, melynek tanulmányoznia kell az egyetem létesítésének lehetőségét. Hogyha ez a döntés pozitív, akkor következik egy különleges törvény, mely megalapítja az egyetemet. Ez az egész egy folyamat, téves tehát az az értelmezés, hogy egyetem létesült. Az Emberi Jogok Védelmének Romániai Helsinki Bizottsága még októberben készített egy jelentést, amelyben aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az egyetemi közösség ellenállást tanúsított a magyar-német egyetem mellett. A bizottság kifejtette, hogy ez a helyzet „jelentős károkat okoz a román társadalomban és Románia marginalizálását eredményezi a nemzetközi életben”.17 A bukaresti bíróság azonban alkotmányellenesnek és illegálisnak találta a Petőfi–Schiller Kormányhatározatot, ami ellen később a kormány fellebbezett. Közben a tanügyi törvény módosításáról dönteni hivatott Egyeztető Bizottság felfüggesztette működését, s végül a törvényt csak 1999-ben fogadták el. A Petőfi-Schiller Egyetem ügye pedig a kormányváltással végleg lekerült a napirendről. Ez a vita nagyon sok tanulsággal szolgált a magyar szellemi elitnek a magyar egyetem létrehozását illetően, és körvonalazódtak azok a kérdések és problémák amelyekkel szembe kellett és szembe kell nézni ma is. A román politika, a román szakemberek és a sajtó is általánosságban a magyar egyetem ellen foglaltak állást.18 Ami a román lakosságot illeti, Az Emberi Jogok Védelmének Romániai Helsinki Bizottság jelentése (1998. október 20.) In: Péntek 2004. i. m. 123-124. o. 18 Zsigmond Csilla a román sajtótermékek körében végzett vizsgálatok eredményeképpen megállapította, hogy azok politikai irányultságuktól szinte függetlenül általában részrehajló, többnyire negatív bemutatásmódot alkalmaztak, és a különbségek nem a bemutatott események vagy a megszólaltatott politikusok 17

59


igaz, hogy általában a magyar nyelvű oktatás irányában némileg javult a románság viszonyulása, a megkérdezettek 25%-a elfogadja a magyar oktatás gondolatát, de ezek nagy része is elutasítja az egyetem ügyét. Azonban a magyarok között is akadtak szép számmal akik nem tartották jó megoldásnak az önálló magyar egyetemet, és inkább a multikulturális egyetemet támogatták. Ők többek között a kellő számú minősített oktató és az anyagi eszközök hiányára hivatkoztak, és az oktatás szakmai színvonalát féltették.19 Vita alakult ki akörül is, hogy az egyetemnek hol kellene létrejönnie, voltak akik Kolozsváron kívül más városról hallani sem akartak. Ők arra hivatkoztak, hogy Kolozsvár Erdély évszázados szellemi, kulturális és földrajzi központja. Mások hajlandóak lettek volna kompromisszumot kötni, és más városban is megvalósíthatónak tartották az egyetemet.20 A romániai magyarság 1990 óta talán soha nem került olyan közel egy önálló magyar állami egyetem megvalósításához, mint ezekben a hónapokban, bár a Petőfi- Schiller Egyetem létrehozásának terve inkább a kormányválság elkerülése végett tett, s nem pedig a román kormánypártok meggyőződése alapján hozott rendelkezés volt. Pozitív hatása mindenképpen volt, hiszen ha önálló egyetem nem is jött létre, de tovább bővült a magyar és német szakok és előadások száma.

kiválasztásában, hanem ugyanazon esemény vagy vélemény árnyaltabb tálalásában jelentkeztek. (Zsigmond Csilla: A Petőfi-Schiller Egyetem megjelenítése az országos román sajtóban. In: Magyar Kisebbség 1999/1 (15). 19 „Szorongva gondolok arra, érdemesnek tartják-e majd visszajönni, ha az erdélyi magyar egyetemi oktatás, a mai vagy a holnapi, Kolozsváron nem ugyanezt fogja jelenteni, amit bárhol jelent a nagyvilágban, hanem egy szabadalmazott és bevált modellekkel nem törődő, helyi gyártmányú, barkácsolt torzszülöttet és egyfajta szellemi gettót: bezárkózást a nyelvi-nemzeti sajátosságba?”-fogalmazta meg gondolatait Cs. Gyímesi Éva a Babeş-Bolyai egyetemen tartott egyik előadásában. (Faragó: 1997.) Ugyanakkor a magyar állam részéről sem volt egyértelműen pozitív a fogadtatás. A Határon túli Magyarok Hivatala 1998-as jelentésében ez áll: „Európában nem szokás etnikai alapon egyetemet létesíteni.” (Jelentés 20.1 In: Péntek 2004. 121o.) 20 Ez a kérdés a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem létrejötténél is központi probléma lett.

60


4. 2. Az önálló magyar állami egyetem esélyei- érvek és ellenérvek 1989 után a romániai magyarság által kezdeményezett állami magyar egyetem létrehozása mind a román kormány, mind a közvélemény részéről ellenállásba ütközött, és 1998-ban ismételten nem valósulhatott meg. Az anyanyelven történő oktatás jogának biztosítása a kisebbség számára a román államon belüli mindenkori politikai erőviszonyok, valamint a kormányzat, vezető politikai elit részéről megmutatkozó nemzetközi politikai kívánalmaknak való megfelelési igény függvénye. A romániai magyar egyetem létrehozása a magyar kisebbség számára egy elem az önálló intézményi struktúra kiépítésére való törekvésben, amelyet mint fontos feltételt tekintenek a kisebbség identitásának megerősítéséhez, fennmaradásához. A magyar egyetem létezése mindig is a konkrét társadalmi, politikai, történelmi körülmények függvénye volt. Ezen intézmény politikai eszközként való használatára különböző okokat említenek. Egyrészt, mivel az egyetemet Kolozsváron, Erdély központjában alapították, szimbolikus földrajzi vonatkozásban is fontos eszközzé vált az elitek harcában. Másfelől, az egyetemet úgy határozták meg, mint a nemzeti/etnikai identitás megőrzésének egy eszközét, valamint a kultúra általi kölcsönös uralom eszközét a magyar és a román nép számára.21 A magyar kisebbséghez tartozók úgy tekintik, hogy a kisebbség nyelvén történő oktatás korlátozása olyan alapvető érdekeiben sérti a kisebbséget, mint amilyen az identitás megőrzése, a közösség fennmaradása. Az önálló állami oktatási intézmények biztosítása a múltban elszenvedett történelmi igazságtalanságok jóvátételeként is megjelenik. Szimbólum voltában az egyetem, akárcsak az oktatáshoz kötődő jogok általában a nyelvi és kulturális önazonosság megőrzésének értékrendjébe illeszkedik, s emiatt gyakran érzelmi telítettségű. Ugyanakkor a magyar közösségnek még máig sem sikerült igazából feltárni és feldolgozni, hogy hogyan feledtették el fokozatosan egy létező és jól működő önálló magyar egyetem múltját. A Sapientia Erdélyi Tudományegyetem, mint önálló magyar magánegyetem beindításával, megvalósult az önálló magyar egyetem, azonban a szellemi elit továbbra is hangsúlyozza, hogy az állam egyetemről 21

Demény Gyöngyvér Kisebbségek oktatási jogai és a magyar tannyelvû felsőfokú oktatás Romániában In: Magyar Kisebbség 2002/2. (a továbbiakban: Demény Gy. 2002)

61


nem lehet lemondani. A magyar kisebbséghez tartozók, a BBTE tanárai, a Bolyai Társaság, RMDSZ, a magyar diákok számos érvet említenek annak alátámasztására, hogy miért szükséges a magyar egyetem létrehozása, illetve a magyar tannyelvű oktatás bővítése, ilyen érvek a magyar tanárok és szakok hiánya, a magyar hallgatók alulreprezentáltsága, stb. Az azonban biztos, hogy a román értelmiség és közvélemény ma sem támogatja ezt a gondolatot. A románok fő ellenérve az volt, és az ma is, hogy az önálló egyetem etnikai szeparatizmushoz vezetne, és éppen ezért a multikulturalizmust tartották és tartják a legjobb megoldásnak, s úgy hivatkoztak a BabeşBolyai Egyetemre mint ennek egyik nagyszerűen működő modelljére. Csakhogy ezt a fogalmat többféleképpen lehet értelmezni. Az egyetem rektora szerint a multikulturalitás az alapképzés soknyelvűségét jelenti. Az mindenképpen megállapítható, hogy a Babeş-Bolyai Egyetemen román, magyar és német nyelven folyik az oktatás, tehát többnyelvű. Marga egy rádió interjúban így fogalmazta meg a multikulturalitás lényegét: „Ha egy hallgató tanulni akarja, például a matematikát és fel akar venni egy kurzust magyar nyelven, a mértant román nyelven, egy kurzust a differenciál számításról német nyelven, ezt megteheti szabad akaratából, mivel már fel van készülve mind a három nyelven: románul, magyarul, németül, a multikulturalizmus azt jelenti, hogy három nyelven kapja meg az alapképzést, melyek hozzátartoznak Erdély történelmi hagyományaihoz. Olyan struktúra ez, mely lehetővé teszi a hallgatónak tanulmányai kombinálását különböző nyelveken.”22Ez azonban nem még önmagában nem jelent mulitikulturalizmust, mivel az egyetem nem jeleníti meg szimbolikusan, így tehát nem bizonyítja, hogy intézményként három, de legalább két kultúra hozta létre. 23 Az előtérben három nyelv áll a román, a magyar és a német. Ennek a három nyelvnek azonban mind Romániában, mind a Babeş-Bolyai Egyetemen eltérő a státusa. A román a domináns államnyelv, a román anyanyelvűek között ritka a román-magyar kétnyelvűség; a magyar alárendelt jogi státusú nyelv az országban, noha jelentős etnikai háttere van, a német nyelvnek pedig az erdélyi etnikai háttere ma már csekély. E nyelvek helyzete tehát jelentős mértékben aszimmetrikus, használatuk sokkal inkább egyoldalú, mint kölcsönös, és a 22

23

1998. Július 31. Péntek. Szabad Európa Rádió, román adás, Prága In: Katona Szabó I: 1999. i.m. 39 o. Renate Weber romániai kisebbségi jogi szakértő véleménye, megjelent Krónika. 2000. február 19.

62


domináns államnyelv anyanyelvi beszélői a kevésbé nyitottak a másik két nyelv és kultúra iránt. A kisebbségek általában kétnyelvűségüknél fogva gyakorolják a multikulturalitást, a többségiekre pedig inkább az egynyelvűség, a monokulturalitás a jellemző. Emellett minden kultúra önálló, önazonossága leírható, külön rendszer, minden kultúrát elsősorban etnikai és nemzeti jellemzők határolják körül. Azt is látni kell, hogy a multikulturalizmus egy magyar egyetemen is megvalósulhat. Ez mást jelenthet rövid és hosszútávon. Rövid távon jelentheti például a román társintézményekkel való közös programokon és az egyetemi polgárságon túlmutató közönségnek szóló, tanrenden kívüli "nyílt" előadásokat. Hosszútávon pedig egyre több román anyanyelvű diák számára válhat vonzóvá a magyar egyetemen való tanulás.24 A másik kérdés a nyelvi és etnikai kritérium felcserélése, Péntek János mind az önálló egyetem körüli vitákban, mind az egyetemen belül az oktatás nyelvét tekinti relevánsnak, és úgy véli, hogy az etnikai elv érvényesítése manipulatív jellegű.25 Ez a Babeş-Bolyai egyetemen belül abban nyilvánult meg, hogy az oktatási minisztérium a felvételi létszámkeretet nem nyelvenként, hanem etnikumonként határozta meg. Ma ilyenek a roma fiataloknak meghatározott helyek, de még a jogi kar „magyar” helyei is inkább az etnikumnak szólnak, mivel itt gyakorlatilag néhány választható tantárgy kivételével magyar nyelvű oktatás nem folyik. Ebben a rendszerben az a problematikus, hogy ki állapítja meg a jelöltek etnikumát, illetőleg, hogy az ilyen helyekre bekerülő tanulók gyakran románul tanulnak.26 Az intézményi felépítésnek is feltételeznie kellene az egyenlőséget, azonban ez a jelenlegi szerkezetben nem valósulhat meg. Az oktatás különböző nyelvű tagozatai nincsenek elkülönítve, román, magyar és német ú. n. „oktatási vonalakat” (linie)27alkotnak, amely rendszernek az a Természetesen csak akik vállalják azokat a nyelvi nehézségeket, amik ma a magyar diákokat sújtják román nyelvû intézményekben (Péli Gábor: Romániai magyar magánegyetem; Hozzászólás Tonk Sándor professzor úr vitaindítójához In: Magyar Kisebbség 2000/20 (20); a továbbiakban Péli.) 25 Péntek 2004. 137.o. 26 Ez főleg a roma kisebbség esetében fordul elő 27 A vonalakat magyarul inkább tagozatnak szokták fordítani, és általában ez a terminológia használatos, (ennek a két szónak a jelentése azonban nem teljesen fedi egymást.) A "tagozat" (secţia) fogalma a felsőoktatásban egyfelől valamilyen szaknak az alszakát, vagy az oktatás valamilyen formáját (látogatás nélkülit) jelenti. 24

63


lényege, hogy ugyanazon karon és tanszéken van magyar és román, esetleg német vonal, tehát intézményileg nem különül el a nemzetiségi oktatás. Ez a vonal szó rossz tükörfordítás, olyasvalaminek a megnevezése, ami „még nem találta meg a helyét az egyetem struktúrájában”.28 A nemzetiségi oktatási vonalaknak és a multikulturalizmus szellemének a felaprózott és egyenlőtlen egyetemi szervezetbe kellene beilleszkedniük. A magyar oktatók többségének véleménye szerint ez csak önálló magyar karokkal és tanszékekkel lehetséges, a kutatás pedig a közös intézeti keretekben maradna. A román tanárok a magyar nyelvű oktatás adminisztrálását is a román felsőoktatásban bizonytalan státusú intézeti keretekben tartják megoldhatónak. Az önálló magyar karok és tanszékek hiánya viszont azt eredményezi, hogy a magyar vonal nem független a romántól, nincsen saját döntéshozó testülete, nem rendelkezik saját finanszírozási alapokkal, önállóan nem dönthet sem anyagi, sem szervezeti kérdésekben. Az egyes nemzetiségek tagokat delegálnak az egyetemi szenátusba. A román politikai elit előszeretettel hangoztatják, hogy a felsőoktatásra vonatkozó magyar követelések az egyetem falai között rendezendők, mivel így kívánja az egyetemi autonómia elve. Ez a látszólag politikamentes, tisztára szakmai érv azonban fölötte ingatag, ha figyelembe vesszük, hogy egy dolog az egyetemi autonómia Bukarestben vagy Iaşi-ban, és merőben más Kolozsvárott, ahol az egyetemi szenátusban kb. 80%ban román tagok ülnek, a döntéseket pedig az esetek legnagyobb részében egyszerű többséggel hozzák. Ez a testület, amelynek összetétele többek között azt is érzékelteti, hogyan „nyelte el" az egykori Babeş az egykori Bolyait, a román tagok számbeli fölényénél fogva a román tagozat „atyáskodó” magatartását konzerválja. Döntéseiben – érthető módon – a saját érdekeit fogja szem előtt tartani még akkor is, ha minden esetben messzemenő jóindulattal viszonyulna a magyar anyanyelvű felsőoktatás kérdéseihez. Ez a döntéshozatali forma azt eredményezi, hogy magyar fél javaslatait az esetek nagy részében elveti a szenátus, és olyan javaslatokat is megszavaz, melyek ellenkeznek a magyar és német fél érdekeivel. A szenátus tevékenysége az egész egyetemre nézve meghatározó, hiszen a testület döntései kihatnak a tanári és tanszemélyzeti kinevezésekre, a tanrend összeállítására, a hallgatói létszám nemzetiségi összetételének megállapítására az egyes szakokon, tehát arra, hogy egyáltalán milyen szakon oktathatnak magyar nyelven, vagy milyen szakok működése 28

Péntek 2004, i.m. 138. o.

64


lehetséges. Éppen ezért a két oktatási nyelvet használó egyetemi hallgatók és tanárok között az egyetemen belül számbelileg is fennáll a többségkisebbség viszony, azoknak akik többségben vannak, figyelniük kell arra, hogy a kisebbségben levőket ne hozzák hátrányos helyzetbe a különböző eljárások során. Az egyenlőség csak úgy lenne megvalósítható, ha az egyes nemzetiségek egyenlő arányban képviseltethetnék magukat. Emellett Veress Károly szerint -, mivel a Charta külföld felé a BBTE multikulturális jellegét egy megvalósult állapotként mutatja be, hozzájárul az önálló magyar állami egyetem létesítését elvető román állam egyetempolitikájának kozmetikázásához, európai színezetű arculatának kialakításához. 29 Ez azonban ha nem is önálló egyetemet, de mindenképpen egy autonóm magyar kart, vagy ú. n. tagozatot jelentene. Éppen ezért az állami egyetemet illetően a legfontosabb feladat az lenne, hogy a "magyar vonalnak" nevezett anyanyelven történő oktatás megfelelő jogi keretet kapjon, tagozattá formálódjon a román állami egyetemeken, mert csak ebből az állapotból kiindulva képzelhető el a nemzeti-nemzetiségi, többségi-kisebbségi viszonyok rendezése, mert csupán ez épül az egyenlőség elvére. Vele szemben a fölé- és alárendeltség már eleve magában foglalja az egyenlőtlenséget. Emellett részben eltérő oktatáspolitika megvalósítására van szükség a román, illetve a magyar nyelvű képzés esetében, mivel a magyar felsőfokú szakemberképzés gondjai különböznek a romántól. Először is felvetődik a kérdés, hogy gondolkodhatunk-e egyáltalán tagozatokban, egyáltalán elképzelhető-e egy olyan tagozatos rendszer, amely biztosíthatja az önálló döntéshozatalt, ami a magyar felsőoktatás, a későbbi egyetem feltétele, tehát az önálló felsőfokú oktatás megmaradásának garanciája lehet? Azt is fontos lenne meghatározni, hogy tulajdonképpen mit lehet önálló magyar karon vagy tagozaton érteni, mert elfogadható jogi és igazgatási fogalom a hatáskörök pontos leírása nélkül nem lehet tudni, hogy milyen jogosítvánnyal ruházzák fel azt az úgynevezett tagozatot. A tagozatnak olyan formája kellene kialakuljon, amelynek önálló döntési jogosítványa van. Ehhez a jogosítványhoz viszont hozzátartozik, hogy rendelkezzék azon hatáskörökkel, amelyekkel bármilyen jogi személy rendelkezik. Egy ilyen tagozatnak a létrejöttétől kezdődően rendelkeznie kell egy saját döntéshozó szervvel (Szenátus, Professzorok Tanácsa), végrehajtó szervvel 29

Veress Károly: Az egyetemépítés dilemmái. In: Magyar Kisebbség, 1997/3-4.

65


(karok, tanszékek), önálló költségvetéssel (saját bankszámla, adószám, önálló könyvelés és igazgatás), saját tanfelülettel (előadótermek, tanszékek, dékáni stb.).30 Az is nyilvánvaló, hogy a tagozatok, bár fontosak, és mind bővítésükre, mind jogi státusuk rendezésére törekedni kell, nem pótolják az önálló magyar egyetemet. A magyar értelmiség nagy része azt hangsúlyozza, hogy a magyar kisebbségnek joga van az önálló állami egyetemhez, és hogy ezt a magánegyetem sem pótolhatja. Annál is inkább mivel a magánegyetemet az állam semmilyen formában nem finaszírozza, márpedig a magyar kisebbségnek is joga van ugyanúgy az állami támogatásra, hiszen a magyar kisebbséghez tartozók is ugyanúgy az állam adófizető polgárai, akik számára az államnak kötelessége biztosítani az oktatáshoz való jog keretében az anyanyelven való tanulás lehetőségét az egyetemen. Ez annál is inkább elvárható a román államtól, mivel köztudomású, hogy ma már kivéve a tömbmagyarság által lakott területeket - Románia majd minden megyéjének székhelyén állami felsőoktatási intézmények egész sora működik. Éppen ezért a „visszaállítás akadályozása, halogatása diszkriminációt jelent az ország magyar nemzetiségű állampolgáraival szemben, ugyanakkor az emberi jogok alapelveinek, valamint számos, Románia által is aláírt, nemzetközi dokumentumnak lábbal tiprását is jelenti.”31 Egy multikulturális társadalmon belül a különböző kultúrákhoz tartozók közösségi szellemi szükségleteinek a kielégítéséhez fontos feltétel a kultúrák közötti esélyegyenlőség. A román fél ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy a román államnak nem kötelessége állami pénzből egy olyan egyetemet támogatni, amely nem szolgálja a román nemzet érdekeit, és szeparatizmushoz vezet. Más szempontból nézve viszont a román államnak és társadalomnak is érdeke, hogy minél nagyobb számú legyen az egyetemi és főiskolai hallgatók száma. Mivel pedig a magyar anyanyelvűek számára minden kétséget kizáróan nehézséget jelent nem csak az, hogy román nyelven végezzék el felsőbb iskoláikat, de már a bejutás is (a felvételi vizsga román nyelven), a magyar nyelvű felsőoktatás Románia érdeke. Az önálló magyar állami egyetem létrehozásánál társadalmi, jogi és 30

31

Somai József: Válaszúton a függőség vagy a függetlenség felé. In: Magyar Kisebbség 2002/2. (a továbbiakban: Somai) Kerekes Jenő: Hozzászólás a romániai magyar egyetemi hálózat kiépítésének kérdéséhez. In: Magyar Kisebbség 2000/2 (20). (a továbbiakban: Kerekes)

66


szakmai szempontokat is figyelembe kell venni. Ami a jogi lehetőségeket illeti az oktatási törvény jelenlegi formájában nem teszi lehetővé az önálló magyar állami egyetemet.32 Éppen ezért a politikusokra hárul az a feladat, hogy az önálló egyetem jogi alapjait megteremtsék, hiszen ez a kérdés, mint eddig mindig nagymértékben politikai és társadalmi körülményektől függ. Politikai lépésekre éppen azért van szükség, mert e problémák megoldása a hatalmi szférában akadályokba ütközik. Ezzel kapcsolatban Veress Károly megjegyzi, hogy a felek mindenkori hozzáállása, akarati beállítódása, tárgyalóés problémamegoldó készsége a politikai kommunikáció terében az egymást folytonosan és kölcsönösen alakító aktivitás eredményeként csapódik le. Abban tehát, hogy a román társadalom és közvélemény negatív hozzáállása a magyar egyetemi oktatás ügyéhez tíz év alatt alig változott, a romániai magyar politizálásnak is van szerepe; a kudarcok, sikertelenségek okait elsősorban e politizálás jellemzőiben kell keresni. „Éppen ezért, ha értelmiségiként tíz év után is azzal próbálkozunk, hogy a másik fél magatartására való hivatkozással mentsük fel ezt a politizálást vállalt felelősségei és a romániai magyar társadalom és a közvélemény előtti tisztességes elszámolás kötelezettsége alól, ahelyett, hogy az önmagával való kritikai szembesülésre igyekeznénk rábírni, azt hiszem, hogy nyugodtan felkészülhetünk lelkileg az előttünk álló újabb tíz év kudarcaira is.”33 Olle Anckar, aki a finnországi felsőoktatási rendszert vizsgálta, arra a következtetésre jutott, hogy a konkrét lehetőségek figyelembevételével az egynyelvű, a kisebbség anyanyelvét használó egyetem a legmegfelelőbb arra, hogy a kisebbségek nyelvi jogait tiszteletben tartsa és megvédje. Szerinte az egyik előnye a kisebbség számára létesített önálló egynyelvű egyetemnek, hogy az egyetem a költségvetése tekintetében mindig rugalmasabban tud alkalmazkodni a változó körülményekhez, ami különösen lényeges gazdaságilag nehéz helyzetekben. Költségvetési korlátozások idején a kétnyelvű intézményekben akár kritikussá is válhat a kisebbségek tagozatainak helyzete, mivel kisebbségi helyzetükből adódóan nem tudják megfelelően képviselni az érdekeiket. Hosszú távon a kétnyelvű egyetemek problémákkal fognak küszködni a kisebbségi 32 33

otv. 123.szakasz (ld. korábban) Veress Károly: Egy egyetemkoncepció az illúzió és valóság között In: Magyar kisebbség 2000/2.

67


csoportok számára biztosítandó szolgáltatások terén.34 Ugyanakkor Szabó Bálint György felhívja a figyelmet, hogy az erdélyi magyar egyetem létrehozásának kérdéskörét az erdélyi magyarság túlélési esélyeivel összefüggésben tanácsos vizsgálni. Saját egyetemre csak akkor van szüksége az erdélyi magyar közösségnek, ha fennmaradása hosszú távon biztosított.35 Az állami multikulturális egyetemek szellemi előkészítői (lehetnek) az önálló erdélyi állami magyar egyetemeknek. Éppen ezért a magyar kisebbségnek ki kell használnia azt, hogy, a kolozsvári BabeşBolyai Tudományegyetem Európában az egyik legjobban - ha nem éppen a legjobban - jegyzett romániai egyetem. Sokan attól tartanak, hogy a nemzeti kisebbségek törekvése önazonosságuk megőrzésére a minőség rovására megy, főleg ha a nyelvművelés legmagasabb szintjéről van szó, ahova a felsőoktatás és a tudományos kutatás tartozik. Demény Lajos azonban felteszi a kérdést, hogy „Miért éppen minden esetben csak a többségi (ha úgy tetszik, az uralkodó) nemzet nyelve garantálja a minőséget, miért lenne az felsőbbrendű más, számbelileg kisebbségben élő nemzeti közösségek anyanyelvével szemben?”36Hiszen a magyar közösség is meg tudná teremteni azokat a feltételeket, amelyek a magyar értelmiség képzéséhez szükségesek. És valóban meg lehet teremteni ezen feltételeket, sokan azonban úgy vélik, hogy erre még éveket kell várni, akkor is, ha ennek politikai feltételei adottak lennének. Az RMDSZ többször is hangsúlyozta, hogy nem mondtak le az önálló állami egyetemtervéről, csak még nem tartják megvalósíthatónak. Egyelőre az önálló magyar kar létrehozása sem valósulhatott meg, pedig 2003 júniusában történtek erre irányuló kísérletek. A BBTE felállított egy vegyes bizottságot, amely a kormányt kérte meg, hogy a jogi és anyagi feltételeket biztosítsák. A kormány részéről nem volt ellenvetés, hogy a létező magyar tanszékeket két önálló-természettudományi és társadalomtudományi karba Anckar, Olle: Învatamântul superior într-o ţară bilingvă: cazul Finlandei. In: Altera 2001, 16. Szám 61. o. 35 Szabó Bálint György: Az erdélyi magyarok 21. századi felsőfokú oktatásának alapelveiről a Transylvania Trust Alapítvány értelmezésében -Reflexiók Tonk Sándor Romániai magyar magánegyetem c. tanulmánya kapcsán. In: Magyar Kisebbség 2002/2. (20). (a továbbiakban: Szabó Bálint Gy.) 36 Demény Lajos: Természetes nemzetiségi és anyanyelvi adottságunkból fakadó feladat. In: Magyar Kisebbség 1997/3-4. 34

68


vonják össze. Azonban a bizottság végül mégis elutasította az önálló magyar kart. Itt a politika részéről nem volt ellenvetés, viszont az egyetemen belül nem született megegyezés. Hiába létezett politikai konszenzus, ha a szakma nem értett egyet vele. És nemcsak a bizottság román nemzetiségű tagjai voltak ellene, hanem a magyar nemzetiségűek sem támogatták egyöntetűen, arra hivatkozva, hogy nincsenek meg a megfelelő szakmai és anyagi feltételek. Romániában 2004 decemberében ismét kormányváltás volt, mely kormánykolaliciónak az RMDSZ is tagja, az egyik miniszterelnök-helyettes is ebből a pártból került ki. Az RMDSZ hangsúlyozta, hogy céljai között szerepel a Bolyai egyetem elválasztása, de legalábbis egy állami magyar egyetem létrehozása. A kérdés csak az, hogy ezúttal sikerrel fog-e járni ez a már annyiszor kudarcba fulladt próbálkozás. És az is kérdés, hogy ha sikerrel járna a politikai küzdelem, a szakma rábólintana-e. 4. 3. Sapientia, a megvalósult magyar magánegyetem 2000. március 16-án az erdélyi magyar történelmi egyházak létrehozták a Sapientia Alapítványt (SA), április 14-én volt az alapítvány kuratóriumának első ülése. Az ülést követően nyilvánosságra hozták a Sapientia Alapítvány kuratóriumának nyilatkozatát az Erdélyi Magyar Magánegyetemről. Az alapítvány alapszabályába foglalt elsőrendű feladata az önálló alapítványi egyetem megtervezése és alapjainak lefektetése, majd pedig a teljes universitas kiépítés feltételeinek a megteremtése volt. Nem sokkal később megszületett az együttműködési megállapodás az alapítvány és a Határon Túli Magyarok Hivatala között az egyetem finaszírozásáról, s ezzel az anyagi alapjait is megteremtették az egyetemnek. Ez az összeg 2 milliárd forint volt.37 2000. október 7-én a SA kuratóriuma dönt az Alapítvány csíkszeredai és marosvásárhelyi fiókjának létrehozásáról, melynek feladata az oktatási helyszínek előkészítése a 2001/2002-es egyetemi tanév elindításához. December 6-án pedig az SA Kolozsváron létrehozza a Kutatási Programok Alapszervezetét (KPI) mely az Alapítvány fiókszervezeteként működik, és feladata a kutatási tevékenység finanszírozása és koordinálása. 2001 elején létrehozzák a Sapientia Hungariae Alapítványt (SH), 37

Az RMDSZ Felsőoktatási Tanácsa is kidolgozott egy állásfoglalást az egyetemalapítási támogatás kérdésében., melyben azt is leszögezték, hogy a párt mindent elkövet az anyanyelvû oktatás helyzetének megoldása érdekében, beleértve az állami önálló magyar nyelvû egyetem visszaállítását is.

69


melynek célja az egyetemhez kapcsolódó magyarországi tevékenységek összehangolása és adminisztrálása, valamint az adományok összegyűjtéséről is gondoskodik.38 2001. Június 6-án fogadják el az EMTE Chartáját, Felvételi Szabályzatát, valamint Ösztöndíjszabályzatát,39 augusztusban pedig elhatározzák egy egyetemi tankönyvkiadó létrehozását. A KPI bejegyzi a Scientia tankönyvkiadót. Október 3-án ünnepi kuratóriumi ülést tartottak Kolozsváron, amely elhatározza az oktatás elindítását a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetemen.40 Ugyanezen a napon tartották az évnyitót Marosvásárhelyen, majd két nappal később Csíkszeredában. Október 21-én pedig az egyetemi Szenátus elfogadja az EMTE Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatát, és kinevezi az egyetemi kari és ösztöndíjtanácsokat. Méltán mondhatjuk, hogy ez az egyetem új fejezetet nyitott az 1989 utáni magyar felsőoktatás történetében, és új lehetőségeket teremtett. Az addigi rehabilitációs törekvések a magyar nyelvű felsőfokú oktatás korábbi szerkezetének visszaállítását hangsúlyozták, a Sapientia kezdeményezése azonban teljesen új esélyt, az intézményteremtési magatartások körében egy újabb modellt jelentett. Az is jelentős, hogy az oktatási intézmény mellett a Sapientia Alapítvány a háttérintézeteket is megpróbálta megteremteni (Scientia tankönyvkiadó, KPI), hangsúlyozva az oktatáskutatás-szolgáltatás hármas egységét. A háttérintézmények az egész magyar oktatás érdekeit szolgálják, mert ezeket majd nemcsak a saját, hanem az állami egyetemek diákjai is használhatják. Sokan hangsúlyozták, hogy míg az állami egyetem a politikum akaratától függ, addig a magánegyetem olyan folyamat, amely egy Az alapítvány anyaországi és külföldi, mindenekelőtt egyesült államokbeli adományozóktól 2001 óta mintegy húszmillió forintot és több tízezer dollárt kapott. Természetes és jogi személyek videokazettákat, hanglemezeket, továbbá 7500 könyvet is ajándékoztak az alapítványnak, valamint két elektronmikroszkópot, több tízmillió forint értékben. (forrás: http://www.ngo.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=198) 39 A 2001júliusábsn tartott első felvételi vizsgára a Csíkszeredai Karon 209 helyre 481, a Marosvásárhelyi Műszaki és Humán Tudományok Karon 165 helyre 385 jelentkező volt. (Farkas Emőd: Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, kronológia. In: Lozsádi 2004. i.m. 259. o.) 40 Az ülésen részt vettek az alapító egyházak képviselői, a román kormány küldöttje és a magyar kormány képviselői. Alföldi László, Magyarország főkonzulja felolvasta Mádl Ferenc köztársasági elnök üdvözletét. 38

70


stabilabb, biztonságosabb rendszer lehet, amelynek sikeres kimenetele legfőképpen a magyar társadalmon múlik, s így a hosszú időre várakozásra ítélt romániai magyar közösség számára az egyetem kézzelfogható realitás lehet. A megoldás nem más, mint a civil társadalom felé fordulás, kihasználva az intézményépítés minden lehetőségét, tudva és látva azt, hogy a hatalomban való részvételhez fűzött nagy remények nem igazolódtak, az útkeresés nem politikai, hanem civiltársadalmi jellegű.41 Megoldás lehet a civiltársadalom felé fordulás, az abban rejlő lehetőségek kihasználása, 42és így megvalósulhat legalábbis az iskolázásban, annak egy szegmensében, az önkormányzás. Egy magánegyetem másik előnye, hogy nem a megszokott defenzív politizálás (egyfajta sérelmi logika) alapján szerveződik, hanem egy ehhez képest semleges, „üzleti" logika alapján. Itt az alapító okiratban és az egyetem „küldetésnyilatkozatában" a magyar nyelvűség indoklásként szerepelhet, nem pedig védekezésként és ellentámadásként. Kikerülhet tehát azokból a politikailag terhelt vitákból, amelyek eddig a magyar nyelvű oktatást kísérték és terhelték, és amelyek rengeteg pénzt és energiát emésztettek fel, és amelyek valljuk be őszintén, nem igazán vezettek eredményre. A Sapientia Alapítvány Kuratóriuma az Erdélyi Magyar Magánegyetem létrehozásáról szóló nyilatkozatában kifejtette, hogy tekintettel az egyetem létrehozásával járó feladat nagyságára, a nemes, és a magyar közösség egészét érintő célra, számít az intézmény céljaival és az Alapítás elveivel egyetértő személyek és szervezetek anyagi, intellektuális, politikai és erkölcsi támogatására.43 A magyar állam által adott támogatások már olyan nagyságrendűek, hogy egész új egyetemalakítási stratégiákat lehet beindítani, habár az intézménybővítéssel egyre több pénzre lesz szükség. A civil szféra tekintetében viszont az a gond, hogy nem rendelkeznek olyan Somai József: Válaszúton a függőség vagy a függetlenség felé. In: Magyar Kisebbség 2002/2. 42 Az Iskola Alapítvány már 1998 júliusában pénzügyi gyűjtési akciót indított, arra az estre, ha esedékessé válik a kedvezőtlen tanügyi törvény miatt az egyetemalapítás tekintetében a saját anyagi forrásokra támaszkodni. Az alapítvány Kuratóriuma elfogadta a javaslatot, kijelölt egy háromtagú csoportot (Tonk Sándor, Horváth Sándor kuratóriumi tagok és Somai József ügyvezető) a végleges módszer kidolgozására. 43 A Sapientia Alapítvány Kuratóriumának Nyilatkozata az Erdélyi Magyar Magánegyetem létrehozásáról, Kolozsvár, 2000. április 14-én forrás: http://www.hhrf.org/sapientia/index.htm (a továbbiakban: SA nyilatkozat). 41

71


nagyságrendű saját alapokkal,44amelyeknek a biztos hozadékából legalább működésüket biztosíthatnák, hiszen ki vannak téve a pályázati rendszerek szűk forrásainak és a támogatási döntések szubjektív prioritásainak. Ugyanakkor az egyetem létrehozását parázs vita előzte meg, sokan ellenezték, többek között az RMDSZ több képviselője is-mondván hogy a magyar kisebbség nem tud fenntartani saját erőből és a magyar állam támogatásával egy egyetemet, amely az eredményekkel arányban nem levő anyagi terheket róhat a romániai magyar közösségre. Sokan azt hangsúlyozták, hogy a magánegyetem nem pótolhatja az állami egyetemet, és úgy vélték, hogy az állami magyar egyetem esélyeit időben mintegy elnapolja. Voltak akik Kolozsvár a szellemi életben betöltött vezető pozícióját féltették. Ezek a viták még a mai napig sem maradtak abba, ma is számos ellenzője van a Sapientia egyetemnek. Horváth Sándor például kifejti, hogy a Sapientia magánegyetem anélkül alakult meg, hogy előzetesen egy ilyen egyetemnek a humán erőforrásai, fölvállalandó oktatási feladatai, megjelölt mérete és státusa, illeszkedése az egyetemi oktatásban érdekeltek elvárásaihoz, a megvalósíthatósága, s végül az állami keretekben folyó magyar nyelvű egyetemi oktatásra kifejtett hatását fölmérték, de legalább figyelembe vették volna.45 Azonban az is bizonyos volt, hogy a Sapientia EMTE létrehozásakor nem volt egy olyan biztos kiindulási pont, szervezeti állapot, amiből egyértelmű intézményépítési struktúrákat lehetett volna átvenni, amiből az következik, hogy szervezési és döntési hibák intézményalapítás során mindenképpen előfordultak és a jövőben is előfordulhatnak. Az ok, ami napjainkban is vitát gerjeszt, abban a kérdésben rejlik, hogy az önálló magyar egyetem állami vagy magánegyetem legyen, avagy mindkettő. Egy egyetem legyen vagy több. A magánegyetemet támogatók hangsúlyozzák, hogy ők nem mondtak le az állami egyetemről csak az Mester Béla javasolta karonként, egységenként is a remélhetőleg sok és sokféle támogató (amelyek közül némelyek nem is hajlandók az egész egyetemi hálózatot támogatni, hanem csak mondjuk a városukban működő kihelyezett tagozatot vagy a falujukból származó diákok szállását, ösztöndíját) képviselőiből egy ú. n. Advisory Board típusú tanács létrehozását, amely különbözik a tulajdonosi jogokat gyakorló Kuratóriumtól és a szakmai munkát irányító Egyetemi Tanácstól, amely figyelemmel kíséri és véleményezi az egyetemi testületek munkáját. (Mester Béla: Mi(ke)t értünk ma az "egyetem" szón? In: magyar Kisebbség 2000/2 (20). 45 Horváth Sándor: Hozzászólás Tonk Sándor, a Sapientia Kuratóriuma elnökének tanulmányához In: Magyar kisebbség 2000/2. (20). (a továbbiakban: Horváth: Hozzászólás). 44

72


egyetemalapítás egy másik, reálisabban megvalósítható formáját támogatják. Egy magánegyetem mellett a legfontosabb érv a szabad kezdeményezés, amely az önszerveződésen és anyagi támogatásra alapul. Az egyetemalapítással kapcsolatos viták során Tonk Sándor, az SA Kuratórium alapításkori elnöke fontos feladatként jelölte meg egy önálló magyar egyetemi hálózat kiépítését. Elismerte, hogy Kolozsvár, mint az erdélyi magyarság szellemi fővárosa, adott helyet az egyetemnek, azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy egyre több magyar fiatal kezdi el és folytatja tanulmányait más egyetemi városokban, és tény az is, hogy a romániai magyar egyetemi oktatás már most több sejtű, anélkül azonban, hogy a részek valamilyen rendszerbe foglalva, hálózatot képeznének.46 Éppen ezért a magyar oktatást sok tekintetben az ötletszerűség, tervszerűség jellemezte és jellemzi ma is. A hálózat fogalom arra is utal, hogy SA felfogásában elképzelhető az állami és magánegyetemi szféra együttes működtetése.47 A cél az egyházi hátterű erdélyi magyar alapítványi magánegyetem létrehozása volt, úgy hogy a romániai magyar egyetemi oktatás kiépítése során fenntartsák a kolozsvári központot, ami azonban azt jelenti, hogy a centrum - Kolozsvár - mint szellemi központ körül és azzal szoros kapcsolatban épüljön az egyetemi oktatás Székelyföldön és a Partiumban.48 Így forrhatnak egybe a regionális érdekek, a KolozsvárMarosvásárhely régió, valamint a különböző székelyföldi tájegységek és a Partium elvárásai egyetlen nagy közösségi tervezet keretében. A SA a területi elhelyezés során két egymással ellentétes szempontrendszer koncentráció, költséghatékonyság, képzés tömegszerűsége, illetve az erdélyi magyarság széttagoltsága, regionális érdekei, igényei és lehetőségei - egészséges egyensúlyát kívánta kialakítani. Éppen ezért a Kolozsvárott létesítendő adminisztratív központtal együtt négy helyszínen kezdi meg az intézmény egységeinek építését. Nagyváradon - a magánegyetemhez való csatlakozást először felajánló Partiumi Keresztény Egyetemre épülve -, Tonk Sándor: Romániai magyar magánegyetem In: Magyar Kisebbség 2000/1 ( a továbbiakban Tonk) 47 „Az Erdélyi Magyar Magánegyetem létrehozása nem érinti Románia magyar adófizető polgárainak az állami, anyanyelvû felsőoktatási intézményre vonatkozó, Románia Alkotmányába foglalt jogait és Románia kormányának ebből eredő kötelezettségeit”- fogalmaz az SA nyilatkozat 48 Az egyetem szerkezetét a következőképpen képzelték el: Egyetemi Tanács – Kolozsváron, Rektori Hivatal – Kolozsváron A. Bölcsészeti Kar B. Mûszaki és Természettudományi Kar C. Jog-, Közgazdaság-, Politikatudományi Kar D. Mûvészeti Kar (Tonk) 46

73


Székelyföldön (Csíkszeredában), Kolozsvárott és Marosvásárhelyen.49 Amennyiben a célt a romániai magyar nyelvű egyetemi oktatás megteremtésében, megszilárdításában, törvényes keretek közé helyezésében jelöljük meg, úgy ennek a viszonynak a tisztázása elkerülhetetlen. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a romániai magyarság egyetemproblémája egyetlen intézmény létrehozásával nem oldható meg. Ehhez a romániai magyarság túlságosan nagy létszámú, túlságosan rétegzett, s társadalmi dinamikájában túlságosan kiszámíthatatlan. Az egyetem ugyanakkor a képzési kínálatban olyan területekre kíván koncentrálni, amelyeken magyar nyelven jelenleg nem folyik oktatás; amelyeken nincs, vagy kezdeti szakaszban van a magyar nyelvű oktatás. Ezzel mindenképpen a magyar oktatás érdekeit szolgálja. Az egyetem különböző szakainak, karainak létrehozásánál elsősorban a helyi adottságokat kell figyelembe venni, és azokat kell mérlegelni. Ezenkívül azt is hangsúlyozzák, hogy az állami egyetemek és a magánegyetemek között kialakult egészséges verseny nagymértékben előmozdítja a felsőoktatás minőségi fejlődését, ugyanakkor jelentős könnyítést jelent az állami költségvetés számára, és hogy ma már számos magánegyetem végzettjei iránt nagyobb kereslet van a munkaerőpiacon, mivel a magánegyetemek zöme, főleg a fejlett országokban, kimagasló eredményeket ér el számos ágazatban a szakemberképzés terén. Mások szerint azonban semmi szükség ilyen versengésre, nincs szükség párhuzamos szakokra a két egyetemen, mert ezt a magyar kisebbség, sem anyagilag, sem szakmailag nem engedheti meg magának. Léteznek olyan felesleges struktúrák, bizonyos szakok (pl. angol vagy német nyelv, filozófia), amelyekre nincs szükség, mert a Babeş-Bolyai Tudományegyetem elégséges képzést nyújt.50 Erre Tonk Sándor azzal válaszolt, hogy nem a szak dönti el valakinek az életét, hanem a tudás, ő úgy gondolta, hogy felkészültsége alapján a diák az egyetem elvégzése után meg tudja találni a helyét.51 Hosszabb távon a magánegyetem ügyét nem lehet csak a hiányszakokra korlátozni, hanem meg kell vizsgálni, hogy az állami egyetem beiskolázási száma mennyire fedi le a szakterületeket. Kerekes Jenő ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy a gazdasági és társadalmi életben már most is, de a jövőben még inkább, a SA nyilatkozat Interjú Kelemen Hunorral, 2004. augusztus 3. 51 Öntudatos magyar értelmiségi- Beszélgetés Tonk Sándor professzorral In: Románia Magyar Szó 2003. július 4. 49 50

74


munkanélküliség ellenére, egyre fokozódó mértékben jelentkező, a kor igényeinek megfelelő képzettségű szakemberszükségletet kell kielégíteni, mert ez jelentheti a magyar fiatalság jövőjét. Éppen ezért javasolta, hogy a magánegyetem vidéki intézményeinél elsősorban a főiskolai oktatást kellene megcélozni, figyelembe véve a szűkebb, illetve szélesebb régiók szükségleteit. Ennek az lenne az előnye, hogy mérsékelné a szükséges nagy anyagi erőfeszítéseket, és rövid idő alatt nagy számban bocsátana ki jól képzett szakembereket, akikre a gazdasági és a társadalmi élet különböző területein szükség van. Márpedig Romániában a kis- és középvállalkozások elterjedésével egyre több ilyen szakemberre van szükség. Természetesen a főiskolát végzettek számára lehetővé kell tenni, hogy tanulmányaikat egyetemi szinten folytathassák, megfelelő szelekció során. 52 Ez lehet a Sapientia EMTE egyik nagy előnye, hogy az eddig háttérben levő főiskolai szintű képzést biztosítja, és ezzel lehetőséget teremt a Székelyföldön élő fiataloknak a jobb érvényesüléshez. Másrészt nem csak a fiataloknak van szüksége egyetemre, főiskolára, de ennek jelenléte a szóban forgó városra, a helyi társadalomra is nagy hatással van. Az egyetem nem csupán a diákság érdeke, hiszen többet jelent néhány száz diploma kiosztásánál, az egész régióra hatással van. Az is elmondható, hogy a Székelyföldön a Sapientia „áttörést” jelenthet minden korábbi, többé-kevésbé sikeres, jóval kisebb léptékű és szerényebb intézményteremtési kísérlet után. Éppen ezért a Sapientia által szervezendő magyar nyelvű magánegyetem székelyföldi "pillére" ebből a szemszögből a szó szoros értelmében véve a tömbmagyar vidék regionális léptékű kérdése. Az egyetem működése attól is függ, hogy mennyire lehet kiépíteni a világtrendeket követő, az erdélyi körülményekre érvényes struktúrákat, mennyire racionális és gazdaságos ezek működtetése. A másik ok, amit a Sapientia ellenzői felhoznak, hogy Erdélyben nincs kellő számú oktató még az állami egyetemen sem, éppen ezért nem biztosítható a megfelelő számú oktató az egyetemen. Azt is hangsúlyozták, hogy csak ott szabad az egyetemi főiskolai oktatást beindítani, ahol az egyetemi főiskolai nívó mind az oktató személyzet, mind az infrastruktúra vonatkozásában ténylegesen biztosítható. A Sapientia magasabb bérrel próbálta megnyerni magának a Babeş-Bolyai Egyetem tanárait. A Babeş– Bolyai Tudományegyetem szenátusa tanárait féltve határozatot hozott arról, hogy tanárai nem vállalhatnak oktatói állást más egyetemeken, a két 52

Kerekes Jenő: Hozzászólás a romániai magyar egyetemi hálózat kiépítésének kérdéséhez. In: Magyar Kisebbség 2000/2 (20).

75


intézmény között azonban létezik egy korábban kötött együttműködési szerződés, amelynek alapján a BBTE tanárai taníthatnak az EMTE-n is. Mivel a tanárok nem mondták fel az addigi állásukat az állami egyetemen a Sapientia igen nehéz helyzetbe került. Az EMTE megpróbált kidolgozni az egyetemi oktatók részére egy megfelelő ösztöndíjrendszert. Végül született egy együttműködési megállapodás a két egyetem között, amely a BBTE szenátusának határozata ellenére lehetővé teszi, hogy a BBTE tanárai a Sapientián tanítsanak. Azt lehet mondani, hogy jelenleg kellő számú oktató tanít az egyetemen. A Sapientia EMTE-t sok kritika érte amiatt is, hogy akkreditációs gondjai lesznek. A magánegyetemi diploma elismerésének feltétele, hogy a hallgatók szakjuknak megfelelően egy állami egyetemen tegyék le államvizsgájukat. Mindeddig a számos kritika és probléma ellenére a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem életképesnek bizonyult abból a szempontból, hogy sikerült a kezdő évfolyamot – ha történtek is kisebb módosítások – a kitűzött tervnek megfelelően végigvezetni, illetve az eltelt négy év alatt folyamatos bővítéseknek lehettünk tanúi. Emellett a Sapientia Alapítvány az erdélyi magyar tudományos életben is meghatározó szerepet vállalt. Azonban az igazi „tűzkeresztség” még ezután következik, mivel ebben a tanévben fog végezni az első évfolyam, tehát gyakorlatilag az elkövetkezendő években fog eldőlni az egyetem jövőbeni sorsa és szerepe a romániai magyar felsőoktatásban. Az egyetemi hálózatépítés terén viszont a Sapientiának nem sikerült maradéktalanul teljesítenie a kitűzött célt, mert sem az alapítvány sem az egyetem nem tud egy központi szerepet elfoglalni a romániai magyar felsőoktatásban illetve tudományos életben, és valószínűleg az elkövetkezendő években ez a helyzet nem fog jelentős mértékben változni. 5. A jelenlegi helyzet, a magyar felsőoktatás napjainkban 5.1. A magyar felsőoktatás intézményes keretei és szakkínálata Annak ellenére, hogy az önálló magyar egyetemmel kapcsolatos vitának néhány kézzelfogható eredménye is volt, általánosságban elmondható, hogy a magyar közvélemény csalódott az elért vagy el nem ért eredményekben. Közben azonban az egyetemek élték a maguk életét. Az európai differenciálódási és tömegesedési hullámot követve1 az 1

E folyamattal párhuzamosan többek között a következő átalakulások is

76


1990-es évek második felében egész Romániában megsokszorozódott a felsőoktatási intézmények és a felsőoktatásban tanulók száma. Ebben nemcsak a gazdasági igényeknek volt szerepük, hanem annak a szabadságnak is, hogy ki lehetett lépni a korábbi szűk keretek közül, a centralizált és ideologikus állami felügyelet nyomása alól. Ez a magyar oktatásra is pozitív hatással volt. A kisebbségi közösségnek különösen nagy élmény és lehetőség volt, hogy megszűnt az oktatás kizárólagos állami jellege. Az expanzió regionálisan és az oktatási formák tekintetében is végbement. Tíz év alatt, 1990 és 2000 között, a magyar egyetemi hallgatók létszáma megháromszorozódott, az egyetemeknek kihelyezett (főiskolai) tagozatai működnek Erdély-szerte, és magyar tagozatok is több városban. Ennek ellenére a romániai egyetemi hallgatók összlétszámához viszonyított arányukban nincs jelentős változás. A magyarul tanuló diákok nagyon alulreprezentáltak a felsőoktatásban, a magyar diákok mintegy 3,9 %-át teszik ki a Romániában tanuló diákoknak, míg a magyar lakosság országos részaránya 7,1 %, és ezen diákoknak is csak egy része tanul magyar nyelven, egyes felmérések szerint, körülbelül a magyar nemzetiségű diákok 1/3-a, vagy pesszimistább vélekedések szerint ¼-e. Az is szembetűnő, hogy a magyar diákok nagy része állami egyetemeken, főiskolákon tanul. A románul tanuló magyar nemzetiségű hallgatók nagy aránya arra utal, hogy a felsőfokú oktatásban résztvevő magyar nemzetiségű diákok számára nincs meg a megfelelő lehetőség az anyanyelven történő tanuláshoz. Az oktatók még a diákoknál is alulreprezentáltabbak, az összes romániai egyetemi oktatónak mintegy 2%-a magyar. 1989 után a romániai magyarság saját iskolahálózatának kialakítására való törekvésével többek között a nagyfokú szakember- és értelmiséghiányt is pótolni kívánja. A mai magyar felsőoktatást vizsgálva megállapítható, hogy a magyar oktatás lehetőségei ma Romániában: 1. a multikulturális állami egyetemi keretben működő tagozatok rendszere, melynek létezése, fennmaradása, akár bővülése a román politikai akarat számára még elfogadható maximális engedmény lezajlottak, illetve folyamatban vannak: a középfokot meghaladó tanulmányok diverzifikációja; az intézményi autonómia növelése; az intézmények közötti verseny növekedése; egyenlő lehetőségek biztosítása a felsőoktatásba való bekerüléshez; az informatikai technológiák fejlesztése a felsőoktatásban. (Papp Z. Attila: A romániai magyar oktatás helyzete 1989 után. In: Magyar Kisebbség 1998/3-4. (13-14).

77


2. a még nem létező romániai magyar önálló állami egyetem, amelynek létrehozására az erőviszonyok jelenleg teljesen egyenlőtlenek, és amely szintén a politikai és társadalmi viszonyok függvénye; 3. a kihelyezett szakok, amelyek valamelyik magyarországi tanintézet tevékenységének eredményei, ezek átmeneti és rövid távon hézagpótló szerepet töltenek be; 4. az erdélyi önálló magyar magánegyetem, amelynek a létrehozására a magyar állam segítségével kapott kétmilliárd forint támogatással megnyílt a lehetőség. Ami az első modellt illeti ez a legelterjedtebb, a multikulturális egyetemeken tanul a magyarul tanuló diákok többsége. Ezen intézmények közül a legjelentősebb a kolozsvári székhelyű Babeş-Bolyai Tudományegyetem, amelynek különböző szakjain 2004/2005-es tanévben a magyar vonalon közel 6000 diák tanul. Az egyetem szakkínálata igen széles számos szakterületen nyújt részben vagy egészben magyar nyelvű képzést Kolozsváron és más erdélyi városokban kihelyezett főiskolai szakokon (ld. Melléklet). Ennek az intézetnek 17 karán, 47 szakon, különböző formákban: nappali, látogatás nélküli, esti és távoktatás tanulnak a diákok. Két karon a jog és közgazdaságtudomány csak néhány tantárgyat tanítanak magyarul. Az intézménynek több mint 250 személyt számláló saját magyar tanári kara van. Ez többek között annak köszönhető, hogy 1997-től a magyar oktatói státusok elkülönültek, és az illető státusokra való pályázati kiírásokban pedig megjelenik a magyar nyelvismeretre vonatkozó követelmény. A 2000-ben megszavazott új egyetemi Charta előírásai szerint pedig lehetőség nyílik magyar nyelvű doktori képzésre is. A másik jelentős kétnyelvű intézmény a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, ahol szintén van magyar vonal, és ahol több mint 900 magyarul tanuló hallgató van. Az első évre bejutottak létszáma évente folyamatosan meghaladja a 150-et, ami már megközelíti az 50%-os részarányt. Itt az alapvető problémát a tanárhiány jelenti, mert a hallgató csak azokat a tantárgyakat tanulhatják magyarul, amelyekre van kellő tanári fedezet. Ez többek között azért jelent problémát, mert a mai napig nincs a magyar oktatás részére fenntartott oktatói keretszám. Itt 1990 után is aggasztóan tovább csökken a magyar szakemberek száma, részarányuk 1999-ben érte el a mélypontot, azóta csak enyhe javulás tapasztalható. 2 2

Wanek 2004. i. m. 227o.

78


A másik hiányosság, hogy a magyar tagozatnak nincsenek saját tanszékeik, fakultásaik, és mivel csak a tanszékeknek, kari tanácsoknak van a törvény szerint döntési joguk, többségi szavazattal bármikor elvethetők a magyar fél javaslatai. Szintén Marosvásárhelyen működik a Színművészeti Egyetem Szentgyörgyi István tagozatának különböző csoportjaiban a 2000/2001-es tanévben 80 magyar hallgató volt. Azóta a számuk fokozatosan növekszik. A 2003/2004-es tanévben 31 helyre vettek fel jelölteket, és színész, teatrológia és rendezői szakok keretében folyt az oktatás, de újabban próbálkoznak nyitni a zenetanári képzés irányába is. Ugyanakkor a Bukaresti tudományegyetem hungarológiai szakán, ahol régen csak idegen nyelvként oktatták a magyart, anyanyelvi érettségi bizonyítvánnyal rendelkezőknek évente 15 helyen magyar szakos képzést biztosítanak, és 2001-től magyar irodalomból és összehasonlító nyelvészetből doktori fokozat is szerezhető. 3 Ennyi az, ami az állami oktatás keretében biztosított. Ezenkívül magyar nyelvű oktatás folyik az egyházi felsőoktatási intézményekben a Kolozsvári Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézetben, a gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskolán, ezek azonban majdnem teljesen egyházi fenntartásra épülnek. A két intézmény 14, illetve 10 főállású tanárral, az egyházak igényeinek megfelelően évente 200, illetve 100 körüli hallgatói létszámmal működik. Ami a magyar felsőoktatási intézmények által működtetett kihelyezett karokat illeti, több ilyen intézmény is rendelkezik ilyenekkel. Ezeket a Gödöllői Szent István Egyetem, a Soproni Nyugat-Magyarországi Egyetem (ezek a 2002-2003-as évtől fokozatosan kivonulnak, nem indítanak új évfolyamokat, kivéve a Nyárádszereda központtal működtetett kertészeti levelezői tanfolyamot), a Tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolája és a Budapesti Gábor Dénes Műszaki Főiskola működteti erdélyi alapítványok által patronált konzultációs központokon keresztül. Ezen intézmények közül a legsikeresebb a Gábor Dénes Alapítvány kolozsvári képzési központja, több mint 500 hallgatóval és 6 városba kihelyezett programmal. Ezek a szakok azért jelentősek, mert olyan szakágakban nyújtanak magyar nyelvű képzést (agrár, kertészet, informatika egyes ágai), amelyeken egyébként ez nem volna lehetséges. Viszont vannak hátulütői is 3

Ez az egyetlen olyan felsőoktatási intézmény Erdélyen kívül Romániában, ahol lehetőség van magyar nyelven is tanulni.

79


ennek a típusú képzésnek, mégpedig az, hogy Magyarországon akkreditált diplomát nyújt, amelyek elismertetése nehézségekbe ütközik. Ezt az állapotot tükrözik a diplomahitelesítés eddigi adatai is, hisz az ilyen érvényesítésre szoruló diplomát szerzettek töredéke járta végig ezt a procedúrát.4A problémát az jelenti, hogy az ilyen intézmények diplomájának elismeréséről nincs semmilyen egyezmény. 2000. december 6-a óta létezik a Sulyok István Református Főiskola jogutódjaként5létrejött az ökumenikus jellegű Partiumi Keresztény Egyetem, mint a partiumi oktatás központja, ahol majdnem 700 hallgató tanul, különböző vallási és világi szakokon (vallástanár, szociális munka, szociológia, német nyelv és irodalom, angol nyelv és irodalom, román nyelv és irodalom, zenepedagógia stb.) Az intézmény magánegyetemként működik, amely főleg magyarországi és egyházi anyagi forrásokra támaszkodik. Végül pedig létezik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, amely magánegyetemként működik három kihelyezett karral Csíkszeredában Kolozsváron és Marosvásárhelyen. Csíkszeredában a következő szakok működnek: román nyelv és irodalom - angol nyelv és irodalom, alkalmazott szociológia - vidékfejlesztés, élelmiszeripari mérnöki szak, környezetmérnöki szak, könyvelés és gazdaság informatika, agrár- és élelmiszeripari gazdaság szak, általános közgazdaság szak, környezetgazdaság szak, valamint társadalmi kommunikáció és közkapcsolatok szak. Környezetföldrajz - környezettudomány szakirány és fotóművészet, filmművészet, média szak működik a kolozsvári karon. A marosvásárhelyi karon kihelyezett szakok pedig: pedagógia szak szociálpedagógia szakirány, társadalmi kommunikáció és közkapcsolatok szak, informatika szak, mechatronika szak, számítástechnika szak, automatizálás szak, kertészeti szak.6 Így áttekintve a romániai magyar felsőoktatás helyzetét megállapítható, 4

5

6

Annak ellenére, hogy az RMDSZ Oktatási Főosztálya külön irodát működtet ilyen céllal. (Wanek 2004. i.m. 228. o.) Az Erdélyi Felsőoktatási Tanács 1996. november 9-én fogadta el „a Sulyok István Református Főiskola, mint a Partium magyar egyetemi központja, önálló magyar egyetemmé fejlesztését. 1999. október 1-jén pedig a Pro Universitate Partium Alapítvány alapító tagjai és kuratóriuma kimondták az egyetem létrehozását. http://www.sapientia.ro/sapientia/index.jsp?width=1004&height=606&link=/sa pientia/blank.html

80


hogy még a Sapientia Egyetem beindulásával együtt is alulreprezentált a magyar kisebbség. A magyar diákoknak még így is kb. 23%-a tanul az anyanyelvén, ugyanakkor viszont a meghirdetett magyar helyek egy bizonyos száma mégis üresen marad, igaz, hogy ezek mind költségtérítéses helyek. 5. 2. Hiányosságok és lehetséges megoldások A magyar diákok két felsőoktatási forma közül választhatnak az egyetemi szintű és a főiskolai szintű oktatás között. Az egyetemek feladata magas képesítésű, a tudományos kutatás területén, az egyetemi és a főiskolai oktatásban - beleértve a középfokú oktatás felső tagozatán dolgozó tanárokat is -, az állam központi és helyi intézményeinél, valamint a magánszektorban magas beosztásban dolgozó szakemberek képzése. Ezzel szemben a főiskolák feladata az állami és a magánszektor területén foglalkoztatott szakemberek (üzemmérnökök, közgazdászok, technikusok, a középiskolák alsó tagozatain oktató tanárok stb.) képzése. Mindkét képzési formára szükség van, és a kettőnek az egyensúlyára kell törekedni. Az is megállapítható, hogy Romániában száz fölött van a felsőoktatási intézmények száma,7s ezt a számarányt tekintve a magyarságot a magyar lakosság számarányát tekintve legalább 8 egyetem illetné meg.8 Azonban a szakmai szempontokra is figyelemmel kell lenni, és a képhez hozzátartozik a magyar nyelvű képzés szakmai spektrumának hiányos, torz mivolta, ez is az oka, hogy a magyar diákok többsége még mindig románul tanul. Közös vonása a romániai magyar felsőoktatási intézményhálózatnak, hogy általánosan bizonytalan és kiszolgáltatott helyzetben van, sem jogilag, sem az akkreditálásban, sem a finanszírozás területén nem szerezte meg azt a státust, amely viszonylagos függetlenségét biztosítaná. Ez a körülmény az intézményvezetők és oktatók mozgásterét is jelentős mértékben korlátozza, és ennek arányában csökkenti felelősségüket is. Az állami intézményekben alacsony szinten viszonylag biztosabb a finanszírozás, de nagyobb a függőség az anyaintézménytől és a román tanároktól. Ezzel szemben az alapítványi és más státusú intézményekben a finanszírozás magasabb színtű, de bizonytalan, és mivel a finanszírozás politikai hátterű és közvetítésű, a politikai befolyás kiszolgáltatottá teszi az oktatókat, befolyásolhatja a szakmai szelekciót és értékelést. A bizonytalanságot fokozza, hogy ezekben az ilyen szakok és intézmények akkreditálása még 7 8

Ez a szám évente változik. (1999/2000-ben 111 volt.) Wanek 2004. i.m. 228. o.

81


nem fejeződöttbe.9 A második probléma, hogy, a felsőoktatási képzés fejlesztésének irányát és korlátait jelentős mértékben meghatározza a közoktatás helyzete, amelynek általános tendenciái –a felsőoktatással ellentétben- romlottak a 90-es években. A csökkenés következtében a magyar nyelven érettségizők száma (6000 körül) ma már nagyjából megegyezik a felsőoktatás évi felvételi keretével, így a következő években nem képzelhető el a felsőoktatás mennyiségi fejlesztése, és minőségi tartalékai is nagyon szűkösek, mivel nincs szelekciós háttere.10 Az egyetemi felvételik is kedvezőtlenek, gyakran az határozza meg a pályaválasztást, hogy mely szakokra könnyebb a bejutás, és a családok nehéz gazdasági helyzete is kényszermegoldásokat eredményez. Péntek János felhívja a figyelmet, hogy, „egy regresszióban levő közoktatással nehéz elképzelni a felsőoktatás fejlesztését, általában az iskolázottsági szint emelését”.11 Az is aggasztó, hogy nem mondható el a magyar a felsőoktatásról, hogy a kereslet és a kínálat egyensúlyban lenne, éppen ezért a fiatalok pályaválasztását egyre inkább külső szempontok határozzák meg, hogy milyen az intézmény szakmai kínálata, melyek a „divatos” szakok, hova könnyebb bejutni stb.. Többek között ennek is köszönhető, hogy olyan fontos szakokra, mint a fizika-kémia, vagy biokémia nem voltak jelentkezők az utóbbi években, noha ezeknek a szakoknak kitűnő magyar oktatási hátterük van. Az egész romániai egyetemi képzés egyik gyenge pontja az önálló pedagógusképzés hiánya, az utóbbi években ugyan határozottabban szétvált, de intézményileg nem különült el egymástól a pedagógusképzés és az egyetemi képzés. 12 A mostani átmeneti állapot egy többlépcsős rendszer 9

10

11 12

Péntek János: A romániai magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai. In: Kisebbségkutatás 13. évfolyam 2004/1 (a továbbiakban : Péntek : A romániai magyar felsőoktatás) Számolni kell azzal is, és a tapasztalatok is azt mutatják, hogy a magyar fiataloknak az a kb. ¼ része, aki magyar felsőoktatásba kerül nem föltétlenül a legjobbakat jelenti, a továbbtanulásnak ugyanis jelenleg nem a képesség és a személyes ambíció a legfőbb feltétele, hanem a családi háttér. (Péntek : A romániai magyar felsőoktatás, i.m. 78.o.) Péntek 2004. i.m. 134. o. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) egyik fő célkitűzése, hogy segítse a tanárok és tanítók képzését, ezért rendszeresen szervez a számukra továbbképző tanfolyamokat, és kapcsolatot tart a pedagógusképzést biztosító felsőoktatási intézményekkel.

82


irányába tart: a tanárképzésnek az önálló pszichológiai, pedagógiai és szakdidaktikai tárgyakat tartalmazó programja van, amely a gyakorló tanítást is előírja, és a hallgató saját belátása szerint dönti el, hogy él-e e képzés lehetőségével. A problémát itt elsősorban az jelenti, hogy ezek a tárgyakat a választott szak tárgyaihoz képest nagyon kis arányban tanítják, és sok diák „jobb híján” választja a tanári pályát. Ezért sok szakember nem tartja megfelelőnek a jelenlegi rendszert, mivel a fiatalok többsége kényszerből és nem elhivatottságból választja a tanári pályát. 13A megoldás olyan szabadon választható didaktikai tárgyak bevezetése lehetne, amelyeken a tanári pálya iránt érdeklődők elsajátíthatnák a szükséges ismereteket. A pedagógusképzés másik nagy hiányossága az volt, hogy a tanító és óvodapedagógus képzés középszintű volt, és az utóbbi években alakult át felsőfokúvá, helyrehozva ezzel egy több évtizedes hibás rendszert, 14de az is megállapítható, hogy a magyar tanítóképzés intézményi és képzési kerete teljesen anarchikus. Ezen a problémáknak a megoldása azért is nagyon fontos, mert a pedagógusképzés hiányosságai az egész közoktatásra, és így közvetve a felsőoktatásra is negatív hatással vannak. Az egyik legalapvetőbb probléma, s ugyanakkor a fejlesztés egyik gátja is, amivel a magyar felsőoktatásnak az elkövetkező években szembe kell néznie, az a magyar tanárok nagyon alacsony száma. (Ez a megállapítás hatványozottan érvényes műszaki, agrártudományi egyetemen, képzőművészeti vagy zeneművészeti akadémián.) Egy tejes nemzedék szinte teljesen kimaradt az egyetemfejlesztésből, 1990-ben a legfiatalabb oktatók 50 év körüliek voltak. Mind a fiatalítás, mind a fejlesztés igénye és kényszere éppen ezért fokozottabb a magyar nyelvű oktatásban. Ezt azonban az is megnehezíti, hogy Romániában az egyetemi karriernek a rendkívül alacsony bérezés miatt nincs különösebb vonzása. Bár az oktatók száma az utóbbi években egyre nő, ma körülbelül 600 magyar oktató van, akik azonban fiatal korukból és a rendszer diszkriminatív voltából adódóan csak kb. fele arányban rendelkeznek valamilyen tudományos fokozattal, és a pesszimistábbak szerint a jövőben sincs erre túl sok esély. Vannak olyan szakmai területek, ahol maguk a 13

14

Egy felmérés szerint 120 végzős hallgatóból mindössze 20 érdeklődött a tanári pálya iránt. (Halász Ferenc Vitafórum. In: A romániai magyar oktatási hálózat jövőképe. Iskola Alapítvány, Kolozsvár, 2003.) Azonban ennek az átmeneti állapotnak számtalan a magyar felsőoktatást is próbára tevő buktatója van.

83


magyar tanárok is sokkal jobban tudják a román szaknyelvet, mint a magyart. A megoldás a vendégtanárok igénybe vétele lehetne, be is indítottak egy ilyen programot, de ez csak segíthet a gondok megoldásában. A megoldást a doktoranduszok képzése jelentheti, amely segíthet megoldani a mostani krízist. Éppen ezért fontos lenne, hogy a doktorátus intézményrendszerébe való bekapcsolódást ne gátolják nemzetiségi szempontok. Legyen annyi doktorátust vezető (magyar irányítás alatt álló) intézmény vagy részleg, amennyire szüksége van az erdélyi magyar közösség doktorálni vágyó részének. Az értelmiség képzésében az utóbbi években komoly előrelépés történt, de ez egyelőre csak számszerű növekedés, a minőségi oktatás terén súlyos hiányosságok vannak. Igazi elitképzés csak szűk műhelyekben történik, és emellett emelkedik az egyetemet végzettek körében a kivándorlók száma is.15 Az is akadályozza az oktatók szakmai elismerését, hogy az a rendszer, amely a tudományos publikációk minősítésében Romániában is mindinkább az európai sztenderdekhez igazodva érvényesül, szinte egyáltalán nem vesz tudomást a magyar nyelvű folyóiratokról, publikációkról. Ez a helyzet különösen azokon a szakterületeken válik hátrányossá a fiatalok számára, ahol a legtöbb a magyar nyelvű publikáció: a humántudományokban és a társadalomtudományokban. A hiányosságok egy másik nagy területe a magyar szakok kínálatában van. A magyar szakok kínálata viszonylag teljesnek mondható a teológiai, humán, a neveléstudományi és az egészségügyi szakcsoportban. Azonban vannak olyan területei az oktatásnak, ahol csak elenyésző, vagy teljesen hiányzik a magyar nyelvű oktatás. Ilyen a képzőművészet és a zene, ahol a Romániában nyilvántartott 7 képzési terület közül mindössze 1 (zenetanári, Partiumi Keresztény Egyetem) végezhető magyarul. A helyzet még rosszabb az agrároktatásban (a 22 szakból csak 1, a Sapientia Tudományegyetem marosvásárhelyi karán, és a Gödöllői Egyetem nyárádszeredai kertészmérnöki kihelyezett levelező karán), az állatorvosi szakon és a műszaki oktatás területén, ahol gyakorlatilag nincs magyar nyelvű oktatás. A közgazdasági és jogi szakon vannak magyar beiskolázási számok, de gyakorlatilag nem tanítanak magyar nyelven, és nem is biztos, hogy ez az elkövetkező 15 évben megvalósítható. A jelenlegi kínálat 15

Kántor Zoltán - Bárdi Nándor: Az RMDSZ és a kormánykoalíció (1996-2000). In Romániai Magyar Évkönyv 2001. Szórvány Alapítvány - Polis Könyvkiadó, Temesvár - Kolozsvár, 2001. 40. o.

84


egyoldalúsága miatt pedig folyamatosan gyengül a természettudományi szakok helyzete is. Ha összehasonlítjuk a romániai román nyelvű képzési szerkezetet a magyar nyelvű képzési szerkezettel, az is szembetűnő, hogy a magyar fiatalok kevésbé vesznek részt, mint románul tanuló társaik olyan képzésben, amely több területen is hasznosítható, pragmatikus, a nemzetközi mezőnyben is "fölismerhető" tudást kínál. A magyar diákok csak igen kis mértékben vesznek részt a kialakítandó romániai euroelit képzésében. Szakmai szempontokat figyelembe véve ugyancsak fontos a felsőoktatási intézmények mellett a háttérintézményi hálózat kiépítése, hiszen szükség van az erdélyi magyar érdekek szerint szerveződő tudományos háttérintézetekre, ahol magyar vezetéssel, magyar szakembereknek biztosítanak munkahelyet, ahol erdélyi (romániai) prioritásokat oldanak meg - egyetértésben a hasonló prioritásokban gondolkozó többségiekkel. Nem is az a legfontosabb, hogy ezekben a laboratóriumokban milyen nyelven beszélnek - legfeljebb szubjektív, kényelmi szempontból - a lényeg, hogy érdeme szerint lehessen magyar az igazgató, a program-koordinátorok, de más - nem vezető - munkatársak is. A magyar anyanyelvű főiskolai intézményeinkre hárul az a feladat, hogy kutatóközpontokat állítsanak fel, szakmai folyóiratokat, kiadványokat jelentessenek meg Egy másik gyenge pontja az erdélyi felsőoktatásnak az intézményhálózat hiánya, amely politikai döntések és helyi kezdeményezések eredményeképpen úgy alakult ki, hogy a szakmai meggondolások alig érvényesültek, és amely az intézményi autonómia miatt kívülről könnyen befolyásolható, manipulálható. A különböző szintű fórumok az egyes intézmények, oktatói csoportok érdekeit jelenítik meg képviseleti alapon. Hiányzik viszont egy olyan testület, amely a szakmai követelményeket és a nemzeti közösség perspektivikus igényeit, valamint a diákok és szüleik érdekeit elfogulatlanul képviselné, és megfogalmazná ezeket. Gyakran előfordul az egyes regionális központok rivalizálása, és sok külső intézmény beavatkozása az egyetemek mindennapi életébe, az alapítványi egyetem és az állami egyetem szembeállítása, párhuzamos szakok indítása. Az intézmények számának növekedése, meg akkor is ha ez anarchikusan történt, volt egy „történelminek” is minősíthető pozitív fejleménye, mégpedig az, hogy az új felsőoktatási intézmények révén

85


megindult néhány, a magyar nyelv és kultúra szempontjából fontos régió és település szellemi urbanizációja.16 Ugyanakkor ez azt is eredményezte, hogy megkérdőjeleződik Kolozsvár vezető szerepe a magyar felsőoktatásban, vannak, akik Marosvásárhelyben látják az erdélyi magyar szellemi élet új központját. A kolozsvári egyetem önálló magyar kar hiányában egyre kevésbé fogja betölteni a központi szerepet. Egyes szerzők, legfőképpen a Babeş-Bolyai Tudományegyetem tanárai azon a véleményen vannak, hogy Kolozsvár a jövőben nem veszítheti el az őt eddig is megillető vezető szerepét, figyelembe véve, hogy a város Erdély múltjában mindvégig a szellemi életben központi helyet foglalt el,17illetve a Bolyai Egyetem az erdélyi magyar felsőoktatás legmélyebb hagyományaira visszatekintő intézménye. Emellett a városban több más egyetem is (állami és magán) működik, ami pezsgő szellemiségű diákéletnek a háttere, és biztosítja a különböző képzési formák közötti átjárhatóságot. 6. Következtetések Megvizsgálva a romániai magyar felsőoktatás múltbeli és jelenlegi helyzetét, illetve különböző aspektusait, megállapíthatjuk, hogy a számos többé-kevésbé sikeres kezdeményezés ellenére gyakorlatilag szinte semmilyen összehangolás, egyeztetés, tervezés nincsen a magyar felsőoktatás fejlesztésében. A magyar közoktatásnak van "teste", de nincs "feje", pedig fej nélkül nem létezhet közösség, ezért „szellemiség nélküli porladó test marad.”1 Magam is osztom Péntek János véleményét, aki szerint a problémára az egyik megoldás egy olyan érdekeltségektől viszonylag független, nagytekintélyű szakmai testület létrehozása lehetne, amely véleményével, ajánlásaival felügyeleti szerepet látna el, és megfelelő súllyal befolyásolhatná mind a magyarországi támogatókat, mind a romániai 16 17

1

Péntek: A romániai magyar felsőoktatás. i. m. 80 o. Kolozsváron működnek az erdélyi tudományos és szellemi élet olyan központjai, mint az EME (Erdélyi Múzeum Egyesület), az EMT (Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság), mint a műszaki értelmiség szellemi szervezője, az Anyanyelv Ápoló Társaság, a Kriza János Társaság, a Barabás Miklós Céh, a Műemlékvédő Társaság, a Heltai Kulturális Alapítvány, a Collegium Transsylvanicum, az Iskola Alapítvány és még sok más hasonló országos szerveződés. Somai József: Válaszúton a függőség vagy a függetlenség felé. In: Magyar Kisebbség 2002/2.

86


magyar felsőoktatás kulcsszereplőit.2 Ez működhetne, mint teljesen független testület, amely csak a parlamentnek lenne alárendelve, vagy mint az Oktatási Minisztérium (Tanügyminisztérium) Kisebbségügyi Főosztályához tartozó testület. Az első változat előnye az volna, hogy a szakemberek kevésbé lennének kitéve a politikai változásoknak, viszont a második változat mellett az szól, hogy egyrészt az anyagi támogatáshoz könnyebb lenne hozzájutni, másrészt pedig közvetlenebb lenne a kapcsolat magával az oktatásüggyel, a testület jobban részt vehetne az oktatás mindennapjaiban. Végül megvizsgálva a Bevezetésben említett három fő szempontot a jogi szabályozással kapcsolatosan megállapítható, hogy az oktatási törvény 1997-es és azt követő módosításai pozitív változásokat hoztak, azonban még így is számos hátrányos rendelkezést tartalmaz a törvény. A legfontosabb változtatás az lenne, hogy az alkotmány és az oktatási törvény a kisebbségek nyelvén való oktatást olyan alapjognak ismerje el, amelynek lényeges tartalma nem korlátozható törvényekkel és más jogszabályokkal, és „ne csak a törvény feltételei között”3legyen lebonyolítható a kisebbségi nyelveken való oktatás. Az önálló magyar állami egyetemmel kapcsolatban elsősorban arra lenne szükség, hogy ennek létrejötte törvényi szinten lehetővé váljék, hiszen a mai román jogi szabályozás szerint ez nem lehetséges. Ennek elérése azonban politikai feladat is. A jelenlegi és jövőbeni politikai helyzetet figyelembe véve, teljességgel nem zárható ki egy önálló magyar állami egyetem létrejötte a jövőben (ennek a megvalósítását az RMDSZ politikusai már többször kihangsúlyozták). Talán célszerű lenne a felsőoktatást és a közoktatást külön törvényben szabályozni, hiszen e két terület nagyon sok mindenben eltér egymástól, és éppen ezért teljesen más szabályozást igényelnek. Ami romániai magyar felsőoktatás intézményrendszerét illeti az csakis egységesen lenne érdemes a jövőben fejleszteni, vagyis minden jövőbeni lépést össze kellene hangolni a jelennel, és meg kellene vizsgálni annak lehetséges hatásait. Létre kellene hozni egy egységes egyetempolitikát, egységesíteni kellene a követelményrendszert mind a tanárokkal, mind a hallgatókkal szemben és létre kellene hozni egy egységes intézménystruktúrát. Nem egy centralizált, de egy összefogott, összehangolt, akár közös 2 3

Péntek J: A romániai magyar felsőoktatás, i.m. 82. o. Otv. 8. szakasz

87


intézményként működő hálózat lehetne a stratégia egyik alapvető célja. Egy ilyen rendszer hozzásegíthetné a magyar felsőoktatást ahhoz, hogy megfeleljen a kor elvárásainak, és hogy senkit se érhessen hátrány amiatt, hogy magyar felsőoktatási intézményben tanul. Végül a harmadik szempontot a minőséget vizsgálva azt mondhatjuk, hogy ezen a területen is bőven akadna tennivaló, hiszen e nélkül a megfelelő jogi szabályozás és jó intézményhálózat mit sem érnek. Köszönhetően elsősorban a diktatúrának a magyar felsőoktatás súlyos szakmai gondokkal küzd, amelyek közül a legnehezebben megoldható a magyar szakemberhiány. A helyzet javítása érdekében szükség lenne egy fiatal szakember-generáció kiképzésére, amely a jövőben magára tudja vállalni a magyar egyetemi képzés megvalósítását. Szükség lenne minden magyar nyelven is tanító felsőoktatási intézményben külön, a magyar tanároknak biztosított keretszámokra. Szükség lenne továbbá anyagi támogatásra, hogy minél több magyar nyelvű szakkönyv jelenhessen meg, akár egy ilyen könyvek kiadásával foglalkozó kiadót is lehetne működtetni. Ehhez azonban időre van szükség, éppen ezért szakmai szempontból az önálló magyar egyetem főleg hosszú távon képzelhető el. A felsőfokú képzéssel kapcsolatos gondok megoldása csak több síkon, több intézményi szerkezetben, a változó feltételekhez újra és újra alkalmazkodva képzelhető el. Ezt a problémát nem lehet letudni. A felsőfokú képzési formák és intézmények tervezésével és beindításával mindaddig foglalkozni kell, amíg a magyar fiatalok egyetemre akarnak járni.

88


Melléklet A Babeş-Bolyai egyetemen jelenleg működő magyar szakok:

nyelven) 7. Bölcsészkar: a. Magyar nyelv és irodalom - Román nyelv és irodalom vagy Idegen nyelv és irodalom vagy Magyar néprajz (4 éves alapképzés) b. Magyar néprajz - Magyar nyelv és irodalom vagy Román nyelv és irodalom vagy Idegen nyelv és irodalom (4 éves alapképzés) c. Színháztudomány (4 éves alapképzés) d. Antropológiai nyelvészet (1 éves magiszteri képzés) e. Etnográfia (1 éves magiszteri képzés) f. Kanonizációs stratégiák az irodalomtörténetben (1 éves magiszteri képzés) g. Irodalom és társadalom (1 éves magiszteri képzés)

1. Matematika és informatika kar: a. Matematika (4 éves alapképzés) b. Informatika (4 éves alapképzés) c. Matematika-informatika (4 éves alapképzés) d. Informatika (3 éves főiskolai képzés, Csíkszereda) e. Számítógépes matematika (1 éves magiszteri képzés) 2. Fizika kar: a. Fizika (4 éves alapképzés) b. Fizika - matematika (4 éves alapképzés) c. Fizika - informatika (4 éves alapképzés) 3. Kémia és vegyészmérnöki kar: a. Kémia (4 éves alapképzés) b. Kémia - fizika (4 éves alapképzés) c. Modern technikák a kémiai szintézisben (1 éves magiszteri képzés) 4. Biológia és geológia kar: a. Biológia (4 éves alapképzés) b. Biológia - kémia (4 éves alapképzés) c. Ökológia és környezetvédelem (4 éves alapképzés) d. Biológia - geológia (4 éves alapképzés) e. Szárazföldi és vízi ökológia (1 éves magiszteri képzés)

8. Történelem és filozófia kar: a. Történelem (4 éves alapképzés) b. Történelem - Régészet (4 éves alapképzés) c. Történelem - Művészettörténet (4 éves alapképzés) d. Történelem - Könyvtártudomány (4 éves alapképzés) e. Törtélenem -Levéltártan (4 éves alapképzés) f. Történelem-Nemzetközi kapcsolatok (4 éves alapképzés) g. Filozófia (4 éves alapképzés) h. Filozófia - Kommunikáció és közkapcsolatok (4 éves alapképzés) i. Erdély magyar társadalma és kultúrája (1 éves magiszteri képzés)

5. Földrajz kar: a. Földrajz (4 éves alapképzés) b. Földrajz - idegen nyelv (4 éves alapképzés) c. Topográfia (3 éves főiskolai képzés, Gyergyószentmiklós) d. Turisztikai földrajz (3 éves főiskolai képzés, Gyergyószentmiklós) e. Fejlesztési erőforrás-gazdálkodás (1 éves magiszteri képzés)

9. Szociológia és szociális munkás kar: a. Szociológia (4 éves alapképzés) b. Szociális munkás (4 éves alapképzés) c. Antropológia (4 éves alapképzés) 10. Pszichológia és neveléstudományok kar: a. Pszichológia (4 éves alapképzés) b. Gyógypedagógia (4 éves alapképzés) c. Pedagógia (4 éves alapképzés) d. Óvóképző (3 éves főiskolai képzés, Marosvásárhely)

6. Jogi kar: a. Jog (4 éves alapképzés) (részben magyar

89

Flachbarth-füzetek, 1. kötet, 2005. e. Tanítóképző (3 éves főiskolai képzés, Kolozsvár, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Kézdivásárhely, Szatmárnémeti, Nagyenyed) f. Iskolapszichológia (1 éves magiszteri képzés) 11. Közgazdaságtudományi kar: a. Marketing (4 éves alapképzés) b. Bank és pénzügy (4 éves alapképzés) c. Gazdasági informatika (4 éves alapképzés) d. Régió- és vidékfejlesztés (1 éves magiszteri képzés)

hitoktató - Szociális munkás b. Pasztorálpszichológia (1 éves magiszteri képzés) c. Patrisztika (1 éves magiszteri képzés) 17. Környezettudományi kar a. Környezettudomány (4 éves alapképzés) 4

12. Politika- és Közigazgatástudományi kar: a. Politikatudomány (4 éves alapképzés) b. Újságírás (4 éves alapképzés) c. Helyi közigazgatás (3 éves főiskolai képzés, Szatmárnémeti, Sepsiszentgyörgy) d. Politikai képviselet és a kormányzás minősége az etnikailag megosztott társadalmakban (1 éves magiszteri képzés) e. Média és kommunikáció a globalizáció korában(1 éves magiszteri képzés) 13. Business kar: a. Vállalatgazdaságtan (3 éves főiskolai képzés, Sepsiszentgyörgy) 14. Testnevelés és sport kar: a. Testnevelés és sport (4 éves alapképzés) 15. Református tanárképző kar: a. Református valláspedagógia - Magyar vagy idegen nyelv és irodalom vagy magyar néprajz(4 éves alapképzés); Református valláspedagógia - Szociális munkás, Református valláspedagógia - Történelem(4 éves alapképzés) b. Református valláspedagógia Zenepedagógia (4 éves alapképzés) c. Valláspedagógia és Egyháztörténelem (1 éves magiszteri képzés) d. Biblika-teológia (1 éves magiszteri képzés) e. Alkalmazott teológia (1 éves magiszteri képzés) 16. Római katolikus tanárképző kar: a. Római katolikus hitoktató - Magyar vagy idegen nyelv és irodalom, Római katolikus hitoktató - Történelem, Római katolikus

forrás: www.ubbcluj.ro/wwwhu/despre/linia-maghiara.html 4

90


Irodalom A kisebbségi jogok nemzetközi okmányai; Dokumentumgyűjtemény. Szerk: Majtényi Balázs- Vizi Balázs, Gondolat, Budapest 2003. Anckar, Olle: Învatământul superior într-o ţară bilingvă: cazul Finlandei. In: Altera 2001/ 16. Balázs Sándor: A Bolyai egyetem…lett, hogy ne legyen. In: Magyar Kisebbség 1997/3-4 (9-10). Berényi Dénes: Az erdélyi magánegyetem kérdéséhez- Hozzászólás Tonk Sándor gondolataihoz. In: Magyar Kisebbség 2000/2 (20). Bíró A. Zoltán: Romániai magyar magánegyetem, székelyföldi szemszögből. In: Magyar Kisebbség 2000/2 (20). Bíró Sándor: A kolozsvári egyetem román uralom alatt. In: Magyar Kisebbség 1997/3-4 (9-10). Brassai Zoltán: Tények, adatok és érvek az önálló magyar orvosi oktatás mellett. In: Szabadság 1990, II./60. Kolozsvár. Demény Gyöngyvér: Kisebbségek oktatási jogai és a magyar tannyelvű felsőfokú oktatás Romániában. In: Magyar Kisebbség 2002/2 (24). Demény Lajos: Természetes nemzetiségi és anyanyelvi adottságunkból fakadó feladat. In: Magyar Kisebbség 1997/ 3-4 (9-10). Faragó József: A Bolyai-ügy 1997 tavaszán. In: Magyar Kisebbség 1997 34 (9-10). Farkas Emőd: Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, kronológia. In: Az Erdélyi Magyar Universitas, Szerk: Lozsádi Károly, Szabad Tér, 2004. Gaal György: Egyetem a farkas utcában. Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság, Kolozsvár, 2000. Garda Dezső: Főiskola Székelyföldön. In: Magyar Kisebbség 1997 3-4 (910). Hágai ajánlások és értelmező megjegyzések. In: Nyelvi jogok. Szerk: Ortutay Katalin és Forintos Éva, Veszprémi Egyetemi Kiadó, 2000. Hollanda Dénes: Az erdélyi magyar műszaki felsőoktatás. In: Romániai Magyar Évkönyv 2003, Temesvár, Marineasa Kiadó 2003. Hollanda Dénes: Hozzászólás Tonk Sándor Romániai magyar

91


magánegyetem című vitaindító írásához. In: Magyar Kisebbség 2000/2 (20). Horváth Andor: Tanulságok, menet közben. In: Magyar Kisebbség 1997 34 (9-10). Horváth Sándor: Hozzászólás Tonk Sándor, a Sapientia Kuratóriuma elnökének tanulmányához. In: Magyar Kisebbség 2000/2 (20). Kántor Zoltán - Bárdi Nándor: Az RMDSZ és a kormánykoalíció (19962000). In Romániai Magyar Évkönyv 2001. Szórvány Alapítvány - Polis Könyvkiadó, Temesvár - Kolozsvár, 2001. Kása Zoltán - Néda Árpád: A kolozsvári egyetem magyar tagozata II. In: Magyar Felsőoktatás, 2001/10. Katona Szabó István: Röpirat a kolozsvári magyar egyetem ügyében, Magyar Nemzeti tájékoztatási Alapítvány, Budapest 1999. Katona Szabó István: A kolozsvári magyar egyetem háromszori felszámolása. In: Erdélyi Magyarság 1994. október. Kelemen Hunor, RMDSZ képviselővel a dolgozat szerzője által készített interjú. 2004. augusztus 3. Kerekes Jenő: Hozzászólás a romániai magyar egyetemi hálózat kiépítésének kérdéséhez. In: Magyar Kisebbség 2000/2 (20). Kónya Sándor: Legyen hazánk, ha már volt! (Avagy egyetemfilozófia és egyetempolitika egyeztetése). In. Magyar Kisebbség 1997 3-4 (9-10). Kötő József: Romániai helyzetjelentés. In: Az oktatás szabadságharca, Balatonboglár, 1999.

92


MOLNÁR IRÉN* Véleménynyilvánítás szabadsága – különös tekintettel az ukrán sajtó- és médiajogra 1. A véleménynyilvánítási szabadság mibenléte 1. 1. Általában Az „alapvető jogok” (mint például a véleménynyilvánítás szabadsága is) a felvilágosodás korának termékei. Ebben a korban érett meg ugyanis az a felismerés, hogy minden embernek léteznek alapvető, elidegeníthetetlen jogai, amelyeket nem az államtól „kapott”, ebből kifolyólag az állam nem is veheti el tőle. Az ún. „társadalmi szerződés” 1 eszméje is ehhez a korhoz köthető, melynek lényege az volt, hogy amikor a nép szerződést kötött az uralkodóval, bizonyos jogairól nem mondott le, hanem fenntartotta azokat önmaga számára. Ezek voltak az „emberi jogok”, melyek – fajra, nemre, foglalkozásra való tekintet nélkül – elidegeníthetetlenek. Fontos azonban leszögezni – a terminológiai zavar elkerülése végett – hogy az emberi jog, és az alapvető jog nem teljesen ugyanazt jeleni, bár e két szót gyakran szinonimaként használják. Az „alapvető jogok” tágabb kategória, úgy is mondhatnánk, gyűjtőfogalom, ugyanis az „emberi jogokon” kívül, magába foglalja az állampolgári jogokat is. (Eme utóbbi kategória jelenti azon jogok összességét, amelyeket egy állam kizárólag állampolgárainak biztosít.) Történeti kialakulásuk szempontjából az alapvető jogoknak három generációja létezik: A polgári forradalom alapvető célkitűzéseinek a követelését realizálják a: • Gazdasági természetű követelések (szerződési szabadság, magántulajdon intézménye), illetve a • Klasszikus szabadságok (élethez való jog, lelkiismeret szabadsága stb.) A második generációs jogok kialakulásában szerepet játszott a munkásmozgalom. Olyan jogok biztosításának igénye merült fel, amelyek az első generációs jogok közt még nem kaptak helyet. Ezek voltak a * 1

A szerző a PPKE-JÁK IV. éves, nappali tagozatos hallgatója Dr. Kilényi Géza: Fejezetek az alkotmányjog köréből, Budapest 2002, 38. o.

93


gazdasági, szociális, kulturális és művelődési jogok. Míg az elsők esetében az állam feladata leginkább a „tűrés” lett volna, addig a második esetében ténylegesen tevésre lett volna szükség, ezért az államok minden eszközzel igyekeztek megakadályozni ezen jogok alkotmányba való bekerülését. Ennek a korszaknak a végeredménye a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya2, és a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya3, melyek az ENSZ égisze alatt láttak napvilágot. A XX. század második felében a technika rohamos fejlődésére válaszul megfogalmazódtak a harmadik generációs jogok is. Ide tartoznak például: az egészséges környezethez való jog, továbbá a fogyasztóvédelem szabályai. A véleménynyilvánítási szabadságról általában elmondhatjuk, hogy a – polgári forradalmak által óhajtott - klasszikus szabadságjogok közé tartozik. Azon jogok közé, amelyek még viszonylag akadálytalanul kerültek be az egyes nemzetek alkotmányába, hiszen jelentősége abban áll, hogy nem egyszerűen az önmegvalósítás eszköze, hanem a demokratikus társadalom működésének nélkülözhetetlen feltétele. Kezdetben a magyar pozitív jog a véleménynyilvánítás szabadságával kapcsolatban csak ott szolgált szövegszerű megoldással, ahol a veszélyes gondolatokkal szemben a társadalom büntetőjogi védelemben részesült, vagy ahol nyomós indok szólt e szabadság gyakorlásának fokozott biztosítására. 1848-hoz kötődik a sajtó útján történő véleménynyilvánítás komolyabb szabályozása. Az 1848-as forradalom sajtótörvényének progresszív tartalma, szabadságelvű tételei majd öt évtizeden keresztül biztosították Magyarországon a nyomtatott szó korlátoktól mentes közlését és terjesztését. A véleménynyilvánítás szabadságjoga, tulajdonképpen több szabadságjog, az úgynevezett „kommunikációs alapjogok anyajoga”.4 Ebből eredő külön nevesített jogok a szólás- és sajtószabadság, mely utóbbi felöleli valamennyi médium szabadságát, továbbá az informáltsághoz való jogot. Tágabb értelemben a véleménynyilvánítás szabadságához tartozik a művészi, az irodalmi alkotás szabadsága és a művészeti alkotás terjesztésének szabadsága. Ezen túl a véleménynyilvánítás szabadságához kapcsolódik a lelkiismereti és 2 3 4

Kihirdette az 1976. évi 8. tvr. Kihirdette az 1976. évi 9. tvr. Sári János: Alapjogok, Osiris Kiadó, Budapest 2001. 127-134. o.

94


vallásszabadság, valamint a gyülekezési jog is5. Ez a jogegyüttes teszi lehetővé az egyén megalapozott részvételét a társadalmi és politikai folyamatokban. 1. 2. Ukrajnában A hatályos ukrán alkotmány6 sem kivétel szerencsére ez alól; 34. cikkelyének rendelkezése szerint: „Кожному гарантується право на свободу думки і слова, на вільне вираження своїх поглядів і переконань. Кожен має право вільно збирати, зберігати, використовувати і поширювати інформацію усно, письмово або в інший спосіб – на свій вибір.” (Mindenkinek joga van a gondolat és szólás szabadságára, illetőleg nézetei és meggyőződései kinyilvánítására. Mindenkinek joga van ahhoz is, hogy szóban, írásban, vagy egyéb – általa választott – módon információt gyűjtsön, megőrizzen, felhasználjon, illetve terjesszen) Hasonló rendelkezést találunk a magyar alkotmány 61. § (1) bekezdésében, miszerint: „A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy közérdekű adatokat megismerjen, illetőleg terjesszen.”7 Egy lényeges különbség van a két alkotmány között e tekintetben, nevezetesen az ukrán alapokmányban az „alapvető jogok, szabadságok és kötelezettségek” – eléggé logikus módon – a második fejezetben kapnak helyet, közvetlenül az „Alapvető rendelkezések” után, míg a magyar alkotmányban ezek felsorolására csupán a tizenkettedik fejezetben kerül sor. A szabad véleménynyilvánításhoz való jog – mint az alapvető jogok túlnyomó többsége – nem korlátlan, hanem korlátozható, sőt meghatározott esetekben korlátozandó is. A már említett 34. cikkely harmadik bekezdése szerint: “Здійснення цих прав може бути обмежене законом в інтересах національної безпеки, територіальної цілісності або громадського порядку з метою запобігання заворушенням чи злочинам, для охорони здоров'я населення, для захисту репутації або прав інших людей, для запобігання розголошенню інформації, одержаної конфіденційно, або для підтримання авторитету і неупередженості правосуддя.” (Ezen jogok – a nemzetbiztonság, területi 5

6 7

Halmai Gábor: A véleményszabadság alkotmányos szabályozása. Acta Humana, 1995. 18-19. o. http://zakon.rada.gov.ua/cgi-bin/laws/main.cgi; №254k/96-BR 1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmányáról

95


integritás, közbiztonság megóvása, zavargás, vagy büncselekmény megelőzése, közegészség, mások jogainak és jó hírnevének védelme, illetve a bizalmas információk közlésének megakadályozása, a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása érdekében – korlátozhatók.). Ez a passzus – szinte szó szerint – ebben a formában megtalálható az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Védelméről szóló egyezmény 10. cikkében8. Az alap tehát megvan, a nyugati alkotmányok sorába az ukrán akotmány, a szabadságjogok biztosítása tekintetében, mindenképp beleillik. De mi a helyzet eme rendelkezések konkrét megvalósulásával? Félő, hogy az ukrán nép (s benne a magyar kisebbség) alapokmánya – hasonlóan nyugati társaihoz – némi lemaradásban van önmagához képest: a szabadságjogok sajnos gyakran olyan csorbát szenvednek, amit már nem lenne szabad eltűrni. 2. A véleménynyilvánítás szabadságának szűkebb köre: a sajtószabadság “ A sajtószabadság csak azok számára biztosított, akik a sajtó tuladonosai”1 2.1. Elméleti megközelítés A történelem során a sajtószabadság lényege általában az aktuális hatalomtól való függetlenségben, és a cenzúra eltörlésében valósult meg. A modern sajtószabadság már ehhez képest többet jelent. Jelenlegi értelmezésében elméleti tételek versengenek egymással. Már a sajtószabadság, mint jog igazolásakor összecsapnak a vélemények. A konzervatívabb felfogás eszköznek tekinti valamely cél elérése érdekében, míg a liberálisabb az egyén szabadsága kiterjesztésének. Akad olyan nézet is, amely nem feltétlenül tesz különbséget a kettő között, vagy épp teljesen azonosnak tekinti őket. A sajtószabadság tényleges tartalma is eltérő nézőpontok tárgya. A liberálisabb felfogás szerint „a szabály az, hogy nincsen szabály”, tehát a függetlenség és mindenféle cenzúra tilalma jelenti a sajtószabadságot (egyfajta negatív jog). Mások azt mondják, a sajtóhoz való hozzáférés joga, a sajtó útján történő véleménynyilvánítás tényleges lehetősége adja a jog 8 1

Európa Tanács, 1950. november 4. A. J. Liebling: The press, New York, Ballantine Books, 1964, 30.

96


igazi tartalmát (tehát a jog pozitív2). A többség szerint a kettő együtt teszi ki a sajtószabadságot, legfeljebb a szabályozás mikéntje és mértéke kérdéseiben lehet nézetkülönbség. Valójában egyik érvelés, egyik álláspont sem tudott teljesen meggyőző, a többit kizáró, rendszert felállítani. Mindegyik tartalmaz igazságokat, de egyik sem az abszolút igazságot. Elméleti síkon megközelítve a kérdést: a sajtószabadság két, eltérő jelleget hordoz3: negatív jellege jelenti a szabadság korlátozásának tilalmát, a szabadság gyakorlásának mindenki más által való tűrésének kötelezettségét, mely leginkább az állami beavatkozás, a cenzúra tilalmában jelenik meg; pozitív (vagyis valójában diszpozitív) jellege jelenti a sajtóhoz való hozzáférést. Ez utóbbi biztosítja azt, hogy a polgárok valóban hatékonyan legyenek képesek részt venni a közvélemény alakításában, legyen az akár a politika közvéleménye, vagy akármilyen más, a társadalomban felmerülő vita. Mivel azonban megoldhatatlan, hogy minden polgár részt vegyen a sajtó munkájában, ezért itt előtérbe kerülnek a képviseleti mechanizmusok. A sajtóban dolgozók szükségszerűen kell, hogy képviseljék a társadalom többi tagját. Ez a képviselet azonban nem értelmezhető sem a hagyományos magánjogi, sem a közjogi értelemben vett képviseletként. A sajtó dolgozóit nem választják, ezáltal felelősségük korlátozott, de működésük szükségszerűen tágabb, mint a puszta közvetítőé. Ha a képviseleti kormányzattal hasonlítjuk össze, már inkább összevethető a példa, hiszen a korlátozott felelősségben és a tágabb működésben felfedezhetőek hasonlóságok a két képviseleti forma között. 2. 2. Az állam feladatai A negatív jelleg tekintettében könnyelműség lenne az állam egyedüli feladataként – a sajtószabadság realizálásában – csupán a „tűrést” megjelölni. Abban a korban, amelyben a sajtó egyes szerzők szerint mármár negyedik hatalmi ágként funkcionál, az államra konkrét tevési kötelezettségek is hárulnak: Pl.: • Sajtóra vonatkozó jogszabályok megalkotása, 2

3

A „pozitív” jelzőt itt nem a jogtudományi terminológiában használatos „tételes jog” értelemben alkalmazom, hanem, mint a „negatív jog” ellenpólusát. Valójában „megengedő” értelme van, tehát ebben az összefüggésben pozitív = diszpozitív Az alapjogok pozitív-negatív jellegéről ld. GEORG JELLINEK: System der subjektiven öffentlichen Rechte. Tübingen, 1905

97


• •

A sajtóhoz való hozzáférés jogi eszközeinek biztosítása, Objektív tájékoztatásra való törekvés érdekében az egyes sajtómonopóliumok kialakulásának megakadályozása, • A közszolgálati adók függetlenségének biztosítása stb.4 Az állam tehát szükségszerűen jogi eszközökkel szabályozza azt, hogy a sajtószabadság imént kifejtett pozitív jellege megvalósuljon. A szabályozás módja és mértéke éles viták kereszttüzében áll. Mindezektől most eltekintve általánosnak mondható a különböző országok sajtó- és médiatörvényeiben, vagy bírósági ítéleteiben lefektetett tárgyilagosság, kiegyensúlyozottság, elfogulatlanság, függetlenség stb. követelménye. A kiegyensúlyozottság biztosításában viszont továbbra sem merül ki az állam kötelezettsége. Ezen felül hatékony rendszert kell kidolgoznia, mely a függetlenség és a kiegyensúlyozottság amúgy jogszabályban foglalt követelményeit valóban érvényesíteni tudja. Ilyen rendszer kiépítése az adott ország médiatörvényének a feladata. Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy egy állam, a területén lévő sajtóorgánumok működéséért, jogszabályban meghatározott kötelezettségek betartásáért felelősséggel tartozik. Ez a felelősség azonban nem egyirányú, hanem úgy helyes, hogyha kétoldalú. A sajtó tájékoztatási feladatának (mert ez a fő feladata) megvalósulása ugyanis a modern demokráciák működésének egyik alapfeltétele. A sajtó felelősséggel tartozik a polgárok irányába, hiszen a megfelelő tájékoztatás nélkül a demokráciában szükséges döntéshozatali mechanizmusok megbénulnak, vagy súlyosan torzulnak. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az általános tájékozódási jog a sajtószabadság kötelezettségét foglalja magában – e jogot tehát ez az értelmezés önálló alapjognak tekinti, melynek kétségkívül leggyakoribb, de nem kizárólagos kötelezettje a sajtó. További elemzési szempontként különbséget kell tenni az írott és az elektronikus sajtó között. Az írott sajtóban a kiegyensúlyozottság követelménye nem igényel differenciálást, ellenben az elektronikus sajtóban (az európai minta szerint) elválasztjuk egymástól a közszolgálati és a kereskedelmi adókat. A közszolgálatira5 (közpénzből való 4

5

Részleteiben: Ádám Antal: A tömegközlés alkotmányi szabadsága, Acta Humana, 1998/30, 11.-12. A közszolgálatiság lényegéről annyit, hogy a piac nem biztosítja valamennyi, a társadalom és annak tagjai számára minden fontos vélemény megjelenését, mert bizonyos témák tárgyalásában egyik médium sem érdekelt, mert az nem termel profitot. Az USA-val ellentétben Európában elvileg ezen, kisebbségi igények

98


finanszírozottságuk miatt) nyilvánvalóan szigorúbban korlátozó szabályok érvényesek, ez azonban nem degradálja le a kereskedelmi adók kötelezettségeit. Egy televíziós csatorna, vagy újság lehet elfogult valamely irányban, ha tájékoztatási kötelezettségeinek megfelelően eleget tesz. Ezen túl azonban még szintén idetartozik a sajtószabadság előzőekben említett pozitív oldala is, melyből következően a hozzáférési jogot meg kell adni a jelentős számban képviselt véleményeknek – ez a sajtó társadalmi kötelezettségeivel jár, és nem értelmezhető az alapjog korlátjaként. A sajtó működése során tehát alapjog alapjoggal ütközik (sajtószabadságtájékozódás joga), mely egyensúlyozást kíván, és mindenféleképpen valamelyik jog csorbításával jár – ez esetben olykor a sajtószabadságnak kell engednie. 2. 3. A sajtószabadság - tájékozódáshoz való jog - véleménynyilvánítási jog kapcsolata A sajtószabadság és a tájékozódáshoz való jog tehát szorosan összefüggő fogalmak, és e két fogalom kapcsolata alapján tetten érhető a véleményszabadság és a sajtószabadság legnagyobb különbsége: míg a véleményszabadság magában foglalja bármilyen vélemény kinyilvánítását (ameddig az nem sérti mások jogát), tehát akár a hazugságot is, addig a sajtószabadság gyakorlásánál tekintettel kell lenni a polgárok tájékozódási jogára. A véleményszabadság alapjoga a véleményt annak igazság- és értéktartalmára való tekintet nélkül védi6, azonban ez már nem terjeszthető ki a sajtón keresztül történő véleménynyilvánításra – pontosan azért, mert a hamis vagy egyoldalú tájékoztatás sérti a tájékozódási jogot. Ez tehát egy olyan korlát, mely többletet jelent a véleményszabadság korlátaihoz képest, de amelyet szükséges felállítani ahhoz, hogy a sajtó betölthesse társadalmi rendeltetését.7 A tájékozódáshoz való jog kiemelt szerepét jelenti, hogy a sajtótörvények (az ukrán és a magyar is) általában a tájékozódáshoz való jogból, és nem a sajtószabadságból indulnak ki. Ez a kiindulópont egybecseng a magyar Alkotmánybíróság felfogásával, amely szerint a sajtó nem csak a szabad véleménynyilvánítás eszköze, hanem a tájékoztatásé is, azaz alapvető szerepe van a véleményalkotás feltételét képező 6 7

kielégítésére hivatottak az elektronikus sajtóban a közszolgálati adók. 30/1992. (V. 26) AB határozat; 37/1992. (VI. 10) AB határozat Koltay András: A sajtószabadság pozitív és negatív jellegéről., Jogtudományi közlöny 2004. 17. o

99


tájékozódásban.8 Ezen felül megemlíthető, hogy a sajtó a maga egészében nem csupán az állampolgárok véleményformálásában játszik nagy szerepet, hanem a közízlés, viselkedési formák alakításában, a közízlés meghatározott irányba terelésében is. Emiatt mondják sokan a sajtót a negyedik hatalmi ágnak. Kétségkívül a sajtó (elektronikus és írott egyaránt) hatóköre rendkívül széles. Egy - egy rádió - vagy televíziós műsor esetenként több millió emberhez jut el az országban (de akár a határon túl is), ezért valamely jogellenes magatartásnak sokkal súlyosabb következményei lehetnek, ha a sajtóban valósul meg, mint ugyanannak a (pl.: becsületet) sértő kijelentésnek, ha véleménynyilvánításként élőszóban hangzik el. Mindazonáltal – egy demokratikus jogállamban nem lévén cenzúra – a végrehajtó hatalom rendelkezésére álló jogi eszközök alkalmazásától nem várható el, hogy az összes jogellenes magatartást kiszűrje a sajtóból. Ha mi nem is tekintjük a sajtót negyedik hatalmi ágnak, az mindenképp kiemelhető, hogy a sajtó szociológiai szempontból „nagyhatalomnak”9 minősíthető. 3. A kisebbségi média jelentősége 3. 1. Általában E fejezet elején tisztázni óhajtok három fogalmat, amelyeket gyakran szinonimaként használunk, annak ellenére, hogy nem vagyunk tisztában az igazi jelentésükkel és a köztük meghúzódó határvonalakkal. A kisebbségnek a legismertebb, és talán legtöbbet idézett definícióját Capotorti professzor fogalmazta meg: „A kisebbség az a csoport, amely számát tekintve kisebb, mint az állam lakosságának többi része, nincs domináns helyzetben, és amelynek tagjai olyan etnikai, vallási vagy nyelvi sajátosságokkal rendelkeznek, amelyek megkülönböztetik őket a lakosság többi részeinek sajátosságaitól, és összeköti őket a kultúrájuk, hagyományaik, vallásuk és nyelvük megőrzésére irányuló szolidaritás érzése”1. Ehhez képest az etnikum: „Közös (antropológiai, nyelvi, politikai történelmi) jellemzők összessége által meghatározott egyének csoportja, 8 9 1

37/1992. (VI. 10.) AB határozat Dr. Kilényi Géza: Fejezetek az alkotmányjog köréből, Budapest, 2002, 78. o. Kovács Péter: A nemzetközi jogi kisebbségvédelem a 90-es években, Magyarság és Európa, 1994/4, 73-87. o.

100


amelyek társulása sajátos rendszert, lényegileg kulturális struktúrát, azaz egységet alkot. Az etnikum tehát a közösség, avagy egy sajátos kultúra által jellemzett közösség, (…) a nyelv csak az egyik karakterisztikus elem.”2 Az etnikum elnevezés nem szinonimája a kisebbségnek. Az etnikum inkább a kisebbségek egyik fajtájának tekinthető: azon emberek, és csoportok nevezik ugyanis magukat kisebbségnek, akik az adott államban közösségüket számszerűleg is kisebbségnek tartják, tekintve természetesen a többi embercsoportot. Ezzel ellentétben az etnikai csoportok gyakrabban tartják magukat „nép”-nek, mintsem kisebbségnek.3 Mindenképp említést kell tennünk még a nemzetiség fogalmáról, melyet Jászi Oszkár nyomán úgy fogalmazhatunk meg, mint: „Oly egyazon nyelvet beszélő nagyobb embertömeg, mely összetartozósága tudatára ébredt, s magát külön személyiségnek tekinti.”4 Ebben a kétségkívül dinamikus folyamatban, ahol egyes megnevezések megőrzése vagy mellőzése egyes etnikai-nemzeti identitások erősítéséhez vagy gyengítéséhez vezethet — a tömegkommunikációnak kulcsszerepe van. A tömegkommunikáció tartalmát abból a szemszögből elemezhetnénk, hogy milyen adatokat és információkat közöl a kisebbségről. Általában elmondhatjuk, hogy a vezető médiumok hozzáállása ehhez a kérdéshez kétirányú: vagy egyszerűen mellőzi nemzeti kisebbség témát, vagy megmutatja azt, hogy az úgynevezett többség számára milyen szociális problémát jelentenek. A kisebbségi médiumoknak társadalomra gyakorolt hatása – mit folyamat, talán nem teljesen egyértelmű számunkra, mivel ezt a témát a tudományos értekezések hanyagolják. Több oka is lehet ennek. A legkézenfekvőbb, hogy általában a kisebbség újságírásának feltérképezése azt kívánja, hogy a kutató legalább ezt a két nyelvet (többségi-kisebbségi) bírja. Ez a tendencia azonban nem általános, ezért mondhatjuk, hogy kisebbségi média hatásairól szóló irodalom meglehetősen gyér: e téren tehát saját tapasztalataimra vagyok utalva. Általában megállapíthatjuk, hogy – nemzetiségtől függetlenül – az egyik legjobb „stratégia” a kisebbség fennmaradásának a biztosítására az, hogy a kisebbségek számára megadjuk a lehetőséget arra, hogy kifejlesszék 2 3

4

Breton, Roland: Les ethnics. Paris, 1992 Gerencsér Balázs - Juhász Albin: A kisebbségi autonómia (működő modellek, magyar elképzelések), Budapest, 2001 (www.hhrf.org/autonomia) Jászi Oszkár: A nemzeti államok kialakulása és a nemzeti kérdés. Gondolat, Budapest, 1986. 63. o.

101


és fenntartsák saját médiájukat, ezáltal továbbítva gondolataikat és véleményüket a saját nyelvükön. A kisebbségi sajtó azonban veszélyeket is rejt magába: nevezetesen bizonyos szempontból előmozdíthatja a nemzet felbomlasztását. Ebből kifolyólag nem meglepő, hogy az államoknak sincs következetes álláspontja arra vonatkozóan, hogyan, milyen szervezeti keretek közt adjon helyt a kisebbségi médiumoknak. (bár az egyes országok – így Ukrajna – törvényei közt is találunk erre utaló próbálkozásokat) Ez a kérdés szorosan összefügg a kisebbségi nyelvhasználattal, (hiszen mi értelme lenne e nélkül a kisebbségi médiának?) amelyről a későbbiekben lesz szó. 3. 2. A kisebbségi média életbenntartása Ismét elméleti vizekre evezve: az államok azon stratégiái, amelyek a kisebbségi média fejlesztésére irányulnak, a következő öt modell5 alapján értelmezhetők: Az integrálódási modell Az államhatalom abból a feltevésből indul ki, hogy a kisebbségi média támogatása nem osztja meg az országot, viszont jobban integrálja a kisebbséget a nemzeti életbe. Ezen elv alapján ugyanis az állam egy jóakaratú intézményként jelenne meg előttük. Ugyanakkor az állam – az integráció folytán – könnyebben figyelemmel kísérhetné a kisebbséget, és ha szükséges, időben csökkentené a politikai függetlenség felé irányuló törekvéseiket. Feltételezzük továbbá azt is, hogy a kisebbségi média állam általi felügyelete azokra is kihatással lenne, akik nem érik el funkcionális kétnyelvűséget, vagy nem beszélik folyékonyan többség nyelvét. A gazdasági modell A gazdasági nélkülözések és a gyakori írástudatlanság miatt, etnikai kisebbségek többnyire szakképzést nem igénylő kézi munkával foglalatoskodtak. Azonban, azzal, hogy a társadalmak haladnak a modernizáció útján, fokozatosan csökken azok száma, akik ilyen munkából élnek, és egyre több és több olyan munkaerőre van szükség, akik olyan pozíciókat tölthetnek be, ahol szakképesítés a fontos. Ehhez kapcsolódóan az állam úgy is megközelítheti a kérdést, hogy a multi-kulturalizmus oktatási szempontból előnyös, mivel hosszútávon elősegíti az olvasáskészséget és biztosítja azt, hogy az általános és 5

Ethnic Minority Media an International Perspective, edited by Stephen Harold Riggins, Sage Publications 1992., 8-11. o.

102


középiskolák hatékonyabbam fogadják be a kisebbségi diákokat. A gazdasági és az integrálódás modell összeegyeztethető. Mindkét modell feltételez egy olyan államot, amely felszínesen ugyan, de eltökélt a multikultúra mellett. Viszont ezen megközelítésektől az sem áll távol, hogy asszimilációs törekvéseiket multi-kulturalizmusnak álcázzák. A megosztó modell Ebben a modellben az állam felhasználja az etnikumot arra, hogy létrehozzon, vagy fenntartson meghatározott szintű feszültséget és versengést azért, hogy saját célkitűzéseit juttassa érvényre a szociális kontrollal kapcsolatos gyarmati rendszer, vagy földrajzi-politikai rendszer fenntartása érdekében. A megelőző modell Nem ritka, hogy az állam létesít saját kisebbségi médiát, ezzel megelőzve a kisebbségeket abban, hogy saját szervezetet alapítsanak, amely önálló lenne. A térítő modell Az állam, vagy egy transznacionális szervezet próbálkozhat azzal is, hogy meghatározott értékeket támogasson a tömegkommunikáció által, és így kialakítson egy sajátos utat arra, hogy saját kisebbségeihez az ő nyelvükön szóljon 3. 3. Összegzés Az etnikai kisebbség médiáját tekinthetjük úgy, mint a kisebbségi kultúra egyik meghatározó elemét, de nem várhatunk csodát tőle. Ennek több oka van: egyrészt, a kisebbség fennmaradása egy adott országban nem csak a média lététől vagy nem lététől függ. Ezen kívül szükség van egy „demográfiai tömegre”, a hagyományos intézmények állhatatosságára és egy szilárd politikai meggyőződésre. Másrészt viszont a túlélés előfeltételez – a domináns kultúra oldalán – egy bizonyos akaratot a kulturális pluralizmus befogadására. A modern államokban ezt az akaratot (vagy legalábbis hajlandóságot) a törvényhozás tükrözi vissza. Itt dől el ugyanis, hogy alkot-e törvényt a nemzeti kisebbségekről, biztosítja-e számukra a (kisebbségi) nyelvhasználatot, és elősegíti-e az etnikai kisebbség „hangjának” sajtó, és média által történő továbbítását. 4. Ukrajna és kisebbségei 4. 1. A kisebbségi nyelvhasználat törvényi alapjai Ukrajnában Az

európai

társadalmak

többségének

103

alapvető

értéke,

hogy


állampolgárainak egyéni jogok egész sorát biztosítja, és egyenlő bánásmódot garantál nemre, fajra vagy vallásra való tekintet nélkül, más szóval védelmet ad a diszkriminatív bánásmódtól. Ehhez az értékrendszerhez szorosan kapcsolódik a kisebbségek jogainak védelme. 4. 1. 1. Az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság Törvénye az Ukrán SZSZK-beli nyelvekről A kisebbségvédelem egy komplex kérdés, számos elemből tevődik össze, ezért – Ukrajna esetében is – több törvényről kell említést tennünk, melyek mind-mind szükségesek ahhoz, hogy az ukrán sajtó- és médiajog tárgyalásába belekezdjünk. Az időrendiséget megtartva a sorban az első Az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság Törvénye az Ukrán SZSZK-beli nyelvekről, mely 1989. október 28-án kelt Kijevben, még Ukrajna függetlenségének kikiáltása előtt. A volt Szovjetunióban elvileg minden nemzetiség és nyelv egyenjogú volt. Olyannyira, hogy az országnak hivatalosan nem is volt állam- vagy hivatalos nyelve. Ennek ellenére az orosz nyelv politikai, gazdasági, ideológiai és nem utolsó sorban hadászati okokból kivételezett helyzetet élvezett: a közigazgatási ügyek oroszul folytak, s az egyes köztársaságokban az orosz volt a felsőoktatás, a tudomány, a technika nyelve, a szovjet hadseregben egyetlen vezénylési nyelv volt – az orosz. Kitűnően példázza az orosz nyelv kivételezett helyzetét az is, hogy az Ukrán SZSZK-ban a közel 40 milliós ukrán nép nyelvének oktatása a Szovjetunió fennállása idején csupán az ukrán tannyelvű iskolákban volt kötelező, az orosz nyelv tanítása viszont az ország minden iskolájában kötelező volt. Az ukrajnai orosz iskolákban az ukrán nyelv oktatása fakultatív volt, azaz a tanuló szülei eldönthették, tanuljon-e Ukrajnában ukrán nyelvet gyermekük, avagy sem.1 A nemzetiségi (így például a magyar, román stb.) tannyelvű iskolákban az ukrán nyelv oktatása egyáltalán nem – fakultatív módon sem – szerepelt a tantervekben. Ezekben az iskolákban is kötelezően oktatták ellenben az orosz nyelvet. Mindez azt jelenti, hogy Ukrajnában érettségit szerezhet olyan – ukrán vagy nem ukrán – fiatal is, aki nem beszéli a köztársaság nyelvét.2 1

2

A gyermekét orosz iskolába járató ukrajnai szülőnek elég volt írnia egy kérvényt, hogy gyermeke nem kíván ukránul tanulni, s kérésének eleget tettek. Orosz Ildikó: A magyar nyelvű oktatás esélyei Kárpátalján. Dokumentumgyűjtemény, Budapest-Ungvár, Regio. Kisebbségi szemle 3/96.

104


Az ukrán nyelv oktatásának ilyen helyzete a lakosság ukránnyelv-tudásán is tükröződik. S a leghátrányosabb helyzetben ebből a szempontból a magyar kisebbség volt (van), mivel egy oroszul tudó fiatal nehezen ugyan, de meg tudja értetni magát egy ukránnal. Viszont egy magyar anyanyelvű fiatal, akinek – az iskolarendszernek „hála” – esélye sem volt legalább társalgási szinten elsajátítani az államnyelvet, sokkal nehezebb volt a helyzete. 1989-ben megszületett tehát – a fent vázolt zavaros helyzet tisztázása végett - Az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság Törvénye az Ukrán SZSZK-beli nyelvekről, amelynek 2. cikkelye értelmében Ukrajna államnyelve az ukrán. A törvény 27. cikkelye (Az oktatás és a nevelés nyelve az általános iskolákban) kimondja: „Az Ukrán SZSZK általános iskoláiban az ukrán és az orosz nyelv oktatása kötelező”. „Az Ukrán SZSZK Legfelső Tanácsának Határozata az Ukrán SZSZK-beli nyelvekről szóló törvény hatályba léptetési rendjéről” című, a törvényhez fűzött kiegészítés azonban az idézett cikkellyel kapcsolatban megjegyzi, hogy „a törvény hatályba lépésétől (azaz 1990. január 1-től.) számított tíz éven belül” lép életbe. Az említett kiegészítés egyébként nem csupán az oktatásra vonatkozó cikkelyek kapcsán szabott türelmi időt az oroszról ukránra való áttérés folyamatában. Három–öt év türelmi időt engedélyezett a törvény az adminisztráció nyelvének ukránra váltására, öt–tíz évet pedig arra, hogy az oktatás minden szintjén áttérjenek az ukránra. A gyakorlatban az ukrán nyelv oktatása korántsem zajlik zökkenőmentesen. Az államnyelv oktatásához a kárpátaljai magyar iskolákban ugyanis nincsenek meg még az alapvető feltételek sem: • Nincsenek a magyar iskolák számára készült ukránnyelvtankönyvek, még az ábécéskönyv is hiányzik. • Nincsenek az iskolák számára készült magyar–ukrán és ukrán– magyar szótárak. A fent említett orosz iskolák számára készült tankönyvek végén található szójegyzék is orosz–ukrán, illetve ukrán–orosz, tehát a magyar iskolákban gyakorlatilag hasznavehetetlen. • Hiányoznak a szakképzett szaktanárok. Általában az orosztanárokra hárul az ukrán nyelv oktatása, esetleg azokra a pedagógusokra, akik valamennyire beszélik a nyelvet. 208-210 o.

105


•

Kidolgozatlanok az ukrán nyelv oktatásának módszertani alapelvei is, hisz mindezidáig nem volt tantárgy az ukrán a kárpátaljai magyar iskolákban. Az orosz nyelv oktatásának módszertanát nem lehet egy az egyben átvenni, mert egyrészt az orosztanítás eredményei ezt nem indokolják, másrészt a Szovjetunióban az orosz nyelvet abból az elvből kiindulva oktatták, hogy az, minden szovjet ember második anyanyelve, s ennek megfelelően kell oktatni, nem pedig idegen nyelvként.3 A kérdés megoldatlanságát jelzi, hogy a Nemzeti Kisebbségek Jogainak Biztosításával Foglalkozó Ukrán – Magyar Vegyes Bizottság is többször napirendre tűzte, s a kárpátaljai magyar sajtó is rendszeresen foglalkozik a témával. Érdemi lépésekre azonban nem került sor. Az, hogy az állam függetlenségének évei alatt sem teremtette meg a feltételeket kisebbségi polgárai számára az ukrán nyelv elsajátításához, akár a közösség elszigetelését is szolgálhatja. Az államnyelv oktatásának jelenlegi körülményei az ún. szegregációs oktatási modellre4 emlékeztetnek. A szegregációs oktatási modell kisebbségekkel szembeni alkalmazásának lényege, hogy az oktatás a kisebbség nyelvén folyik, és nem, vagy csak nagyon alacsony hatásfokon oktatják a többségi nyelvet a kisebbség szegregálásának, elszigetelésének, esélyegyenlőségének megvonása céljából. Hasonló problémák merültek fel az egyetemi felvételi vizsgákkal kapcsolatban is. 1964-től a magyar iskolák végzősei az Ungvári Állami Egyetem felvételi vizsgáin magyarul írhatták a fogalmazást vagy a tollbamondást, s bizonyos időszakokban a szaktantárgyakból is magyarul felvételizhettek. 1986-ban, a felvételi szabályzatban is rögzítésre került az anyanyelvi felvételizés joga. Az ukrán nyelvtörvény 1989-es elfogadása, Ukrajna függetlenségének kikiáltása (1991), a Magyarország és Ukrajna között létrejött, a kisebbségek jogainak biztosításáról 1991-ben elfogadott nyilatkozat, az ukrán–magyar alapszerződés megkötése (1991) és az ukrán nemzetiségi törvény kihirdetése (1992) után egy ideig úgy tűnt, hogy ez a kérdés végképp rendeződik, s a kárpátaljai magyarok számára végre biztosított az anyanyelven történő felvételizés joga a helyi oktatási intézményekbe. Ám a dolgok jelenlegi állása szerint ez egyáltalán nem biztos. 3

4

Orosz Ildikó: Anyanyelvi oktatás szórványban. Regio. Kisebbségi szemle, 4/2001, 159-180. o. Csernicskó István: Az ukrán nyelv Kárpátalján. Regio Folyóirat, 1998/1, 83.o.

106


A nyelvtörvény 29. cikkelye értelmében, Ukrajnában a felső- és középfokú oktatási intézményekbe felvételizők ukrán nyelvből tesznek felvételi vizsgát. Azok a felvételizők, akik az ukrán és orosz nyelvvel párhuzamosan az általános iskolában nemzeti nyelvüket is tanulták, ukrán oktatási nyelvű intézménybe felvételizvén szintén ukrán nyelvből tesznek felvételi vizsgát. Csak a nemzeti kádereket képző felső- és középfokú oktatási intézményekbe felvételiző diákok tehetnek anyanyelvből felvételi vizsgát. Az ukránból nem osztályozottak felvételi vizsgáinak rendjéről Ukrajna Oktatási Minisztériuma határoz. Ezt követően Ukrajna Oktatásügyi Minisztériuma 1996. május 16-án újabb rendeletet adott ki (I/9-210. számmal), amely szerint engedélyezi, hogy azon nemzetiségi iskolák, amelyek mindössze 450 órában oktatták az ukrán nyelvet, az érettségi bizonyítványokban ne osztályozzák a tanulókat, hanem azt írják, hogy „tanulta az ukránt”. Mindennek azért van jelentősége, mert azok a felvételizők, akiket iskolájukban osztályoztak ukrán nyelvből és irodalomból, csakis ukrán nyelven tehettek felvételi vizsgát, akiknek nem szerepelt ukránból érdemjegy az érettségi bizonyítványukban, anyanyelvükön felvételizhettek az Ungvári Állami Egyetemre. A magyar iskolák egy része azonban nem értesült a rendelkezésről és annak a felvételi nyelvére való következményeiről, osztályozta tanulóit ukrán nyelvből, s ezzel megfosztotta őket az anyanyelvi felvételizés lehetőségétől. Az állam tehát – miközben az államnyelv oktatásához nem teremtette meg a feltételeket a nemzetiségi iskolákban – elvileg azonos színvonalú ukrán nyelvtudást vár el a nemzetiségi és az ukrán tannyelvű iskolák végzőseitől, hiszen egyforma felvételi követelményeket állít eléjük ukrán nyelvből. Ez azonban nonszensz. Tegyük azonban fel, hogy a magyar középiskolát végzett diák mégis értesül az anyanyelvi felvételizés lehetőségéről, és sikeres vizsgát is tesz. Ezt követően kezdődik csak az igazi kálváriája, ugyanis az Ungvári Állami Egyetemen az oktatás nyelve az ukrán, és az általános követelmények mellett szinte lehetetlen párhuzamosan az ukrán nyelv elsajátítása is. Ennek kiemelése azért fontos a dolgozat témája szempontjából, mert az Ungvári Egyetemen működő újságíró szaknak – pontosan a nyelvi akadályok miatt – egyetlen magyar hallgatója sincs. Témánk szempontjából rendkívül fontos kiemelni a most tárgyalt Ukrán Nyelvtörvény 33. cikkelyét, mely a tömegtájékoztatási eszközök nyelvéről szól két mondatban: „В Українській РСР мовою офіційних засобів

107


масової інформації є українська мова. Мовою офіційних засобів масової інформації можуть також бути мови інших національностей.”5 (Az Ukrán SZSZK-ban a hivatalos tömegtájékoztatási eszközök nyelve az ukrán nyelv. A hivatalos tömegtájékoztatási eszközök nyelve lehet más nemzetiségek nyelve is.) Ha csak ezt a passzust vesszük alapul, akkor a magyar újságírásnak nincsenek törvényes akadályai (s ez így is van), de ha figyelembe vesszük az előző bekezdésben tárgyalt ukrán oktatási rendszert, s benne azt, hogy milyen esélyei vannak egy magyar anyanyelvű fiatalnak elvégezni az Ungvári Egyetem újságíró szakát, akkor rájövünk, hogy a magyar újságírás léte veszélyben van. 4. 1. 2. Ukrajna Nemzetiségei Jogainak Nyilatkozata 1991. augusztus 24-én Ukrajna kikiáltotta függetlenségét, és ettől a naptól kezdve a kárpátaljai magyarok az Ukrán Köztársaság állampolgárai lettek — bár ebben saját akaratuk nemigen játszott szerepet. Az újonnan alakult köztársaság új és eredményesebb kisebbségpolitikájában a magyarság igen bízott, és a kezdetekkor a vezetőség megnyilatkozásai okot is szolgáltattak erre a bizalomra. A Legfelső Tanács Elnöksége augusztus 31-én felhívást intézett „Ukrajna valamennyi nemzetiségű állampolgárához”. Ez a dokumentum elítéli a korábbi évek „elnyomó politikáját”, amelynek következtében „súlyos deformációk és torzulások, önkény és törvénytelenség veszélyeztette a népek nemzeti létét”, és kijelent, hogy „most új idők kezdődnek az ukrajnai nemzetiségi kapcsolatok alakulásában”. „A független Ukrajna, mint demokratikus jogállam, nemzetiségi téren a nemzetközi jog általánosan elismert normáihoz és elveihez…igazodva biztosítja valamennyi állampolgár számára az egyenlő politikai, gazdasági és szociális jogokat, valamennyi nemzetiségi nyelv és kultúra teljesen szabad fejlődését.”6 Két hónap múlva, november 1-én a parlament elfogadta Ukrajna Nemzetiségei Jogainak Nyilatkozatát (Декларація прав національностей України7) — egy európai mércével mérve is előremutató dokumentumot. Ez az okmány nemcsak az általános emberi jogokat szavatolja az Ukrajna területén élő népek, etnikumok számára, hanem elismeri a kollektív jogokat 5 6

7

Forrás: http://zakon.rada.gov.ua/cgi-bin/laws/main.cgi; №8312-XI Forrás: Móricz Kálmán: Kárpátalja sorsfordulói, Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 2001., 155. o. Forrás: http://zakon.rada.gov.ua/cgi-bin/laws/main.cgi, № 1771-XII.

108


is „az ukrán állam területén élő minden nép és nemzetiségi csoport”, s nem csupán az állampolgárok számára. (1. cikk) Hasonlóképpen fontos kitételt tartalmaz a dokumentum 2. cikkelye: „Az ukrán állam minden nemzetiség számára garantálja a jogot hagyományos településeik megőrzésére, biztosítja számukra a nemzetiségi-közigazgatási egységek létét, magára vállalja minden nemzetiségi nyelv és kultúra fejlesztéséhez szükséges körülmények megteremtésének kötelezettségeit.” Az ukrán terminológiában a „nemzetiségi-közigazgatási egység” („існування національноадміністративних одиниць”) a nemzeti kisebbség által irányított körzetet jelent, vagyis az okmány nem kevesebbet ígért, mint nemzetiségi önkormányzatot, tehát valamilyen fokú területi autonómiát. A 3. cikkelyt ismét érdemes szó szerint idézni: „Az ukrán állam minden népnek és nemzetiségi csoportnak garantálja a jogot anyanyelve használatára a társadalmi élet minden területén...”8 Ezek után talán érthető, hogy a függetlenség jóváhagyása érdekében december elsejére kitűzött népszavazás előtt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a Legfelső Tanács augusztusi döntésének támogatására szólította fel a kárpátaljai magyarságot (A frissen alakult köztársaság ugyanis – mint láthatjuk – szinte „paradicsomi állapotokat” ígért az ország területén élő minden nemzetiségeknek). A decemberi népszavazás eredménye visszafordíthatatlanná tette Ukrajna függetlenségét. Az államiság kiépítésének folyamatában pedig világossá vált, hogy a kisebbségeknek tett nagylelkű ígéretek mögött nincs komoly politikai szándék. Néhány hónappal később, a nemzetiségi törvény parlamenti vitájakor a honatyák már hallani sem akartak a „nemzetiségiközigazgatási egységekről”. 4. 1. 3. Ukrajna Törvénye a Nemzeti Kisebbségekről Az 1992. június 25-én elfogadott nemzeti kisebbségi törvény biztosítja az anyanyelv használatát, az anyanyelvi oktatáshoz, a saját kulturális intézményrendszerhez és a nemzeti-kulturális autonómiához való jogot (6. cikkely9). A törvény lehetővé teszi a kisebbségi érdekvédelmi szervezetek

„Українська держава гарантує всім народам і національним групам право вільного користування рідними мовами в усіх сферах суспільного життя...” 8

9

„Держава гарантує всім національним меншинам права на національнокультурну автономію: користування і навчання рідною мовою чи вивчення

109


működését, a nemzeti szimbólumok használatát, az anyanyelvi szabályoknak megfelelő névhasználatot, valamint a határokon átnyúló szabad kapcsolattartást az anyanemzettel. Ukrajna elnökének kárpátaljai megbízottja 1992. december 17-én rendeletet adott ki az ukrajnai nyelvtörvény és a nemzeti kisebbségi törvény gyakorlati végrehajtásáról. Az okmány előírja: ahol valamely nemzeti kisebbség alkotja a lakosság zömét, az ukrán államnyelv mellett az adott nemzetiség nyelvét is használják az állami és a társadalmi szerveknél, a vállalatoknál és intézményeknél (8. cikkely). E rendelet értelmében lehetőség van a kétnyelvű feliratok használatára, s a nemzetiségek az állami mellett saját nemzeti jelképeiket is használhatják. Mint látjuk, az elfogadott törvény tett ugyan engedményeket a nemzeti szimbólumok és az anyanyelv használata terén, a kollektív kisebbségi jogokra utaló megfogalmazás azonban teljes egészében eltűnt belőle. A törvény a korábban kilátásba helyezett nemzetiségi önkormányzat helyett, „nemzeti-kulturális autonómiáról”10 beszél. A jogszabály alkalmazása során további visszalépések történtek. Kiderült ugyanis, hogy az illetékes minisztérium értelmezése szerint a nemzeti-kulturális autonómia már meg is valósult azzal, hogy a kisebbségek használhatják anyanyelvüket, vannak nemzetiségi iskoláik, művelődési intézményeik stb. 4. 1. 4. Ukrajna Alkotmánya A jogszabályok sorában talán Ukrajna alapokmányával kellett volna kezdeni, de mivel az elején kikötöttem, hogy időrendben haladok, ezért az alkotmány rendelkezéseinek ismertetésére itt kerül sor. Az 1996. június 28-án elfogadott ukrán alkotmány 10. cikkelye értelmében „Ukrajnában szavatolt a nemzeti kisebbségi nyelvek szabad fejlődése, használata és védelme”, 11. cikkelye pedig kimondja, hogy „az állam előрідної мови в державних навчальних закладах або через національні культурні товариства, розвиток національних культурних традицій, використання національної символіки, відзначення національних свят, сповідування своєї релігії, задоволення потреб у літературі, мистецтві, засобах масової інформації, створення національних культурних і навчальних закладів та будьяку іншу діяльність, що не суперечить чинному законодавству. „ 10

A „nemzeti-kulturális autonómia” részét képezi a „…tömegtájékoztatási eszközök iránti igények kielégítése…”

110


segíti (...) Ukrajna minden őslakos népe és nemzeti kisebbsége etnikai, kulturális, nyelvi és vallási sajátosságainak fejlődését”. Úgy vélem e rendelkezések nem igényelnek különösebb magyarázatot. 4. 1. 5. Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája11 A nemzeti kisebbségek jogvédelmének nemzetközi kodifikálása mindig is nehézkes és kényes feladat volt. Az áttörést e tekintetben az 1992es év hozta, amikor is az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának 1992. június 24-i ülésén elfogadták a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját (röviden: Nyelvi Charta). A dokumentum az Európa Tanács égisze alatt 1992. november 5-én nyílt meg az aláírásra. A Nyelvi Charta a kisebbségi létformának csak az egyik – de úgy vélem legjelentősebb – aspektusát szabályozza, mégpedig a kisebbségi nyelvhasználatot. A Nyelvi Charta úgy járul hozzá a kisebbségvédelemhez, hogy sajátos módon nem vállalja fel „stricto sensu” a kisebbségvédelmet. A kisebbségek általános védelme helyett a kisebbségi nyelvekre koncentrálás valójában egy súlypontáthelyezés, mely gyakorlatilag depolitizálja a kérdést, és megkönnyíti a kodifikációt 12. Ukrajna 1995-ben lett az Európa Tanács tagja. A szervezetbe való felvételekor vállalta a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájának és a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának ratifikálás céljával történő tanulmányozását, valamint ígéretet tett arra, hogy az Európa Tanácsba való felvételétől számított egy éven belül aláírja és ratifikálja a Kisebbségvédelmi Keretegyezményt és kisebbségpolitikáját az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1201. sz. ajánlásában lefektetett elvek alapján folytatja. Az ukrajnai magyar kisebbség védelmének egy szeletét képviseli tehát, az 1992. november 5-én Strassburgban elfogadott Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája, amelyet Ukrajna 1996. május 2-án írt alá, és a № 802-IV/15.05.2003 jelzésű törvény emelte be a jogrendszerbe. Az ukrán parlament 1999 decemberében ratifikálta a Nyelvi Chartát, mégpedig a kárpátaljai magyarságra nézve kedvezőbb változatában, amely a nemzetiségek nyelvhasználati jogát 20 %-os arányhoz köti a településeken. Ukrán nacionalista képviselők egy 11

12

Egyes fordítások szerint Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája. Ukrajnában a fenti fordítás használatos. Kovács Péter: Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája. Acta Humana, 1993/10, 65-70. o.

111


csoportjának beadványa nyomán azonban az ukrán alkotmánybíróság a ratifikáció utáni ügyrend megsértése miatt hatályon kívül helyezte a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájának ratifikációjáról szóló törvényt. Az ukrán honatyák végül 2003. május 15-én 249 szavazattal ratifikálták a Nyelvi Chartát. A Nyelvi Charta szerkezete és tartalma A Nyelvi Charta abból a felismerésből indult ki, hogy az európai kulturális közösség és közös örökség fontos elemét képező nem hivatalos nyelvek jelenős része mára veszélybe került, részben az állami asszimilációs politikának, illetve az állami érdektelenségnek, részben azonban a modern civilizáció uniformizáló nyomásának és különösen a tömegtájékoztatásnak köszönhetően. A Charta alapeszméje, hogy ezeket a nyelveket kulturális funkciójuk figyelembevételével, a többnyelvűség szellemében részesítse védelemben. Azért fontos ennek a dokumentumnak a tárgyalása, mert Ukrajna esetében egy nemzetközi törvény aláírása talán nagyobb biztosíték annak betartására, mintha csupán egy hazai törvényt alkottak volna meg. A Nyelvi Charta által nyújtott védelem a történelmi nyelvekre vonatkozik, s csak a friss XX. századi migrációt zárja ki a hatálya alól. Egy korábbi változatában szerepelt az „európai kultúrkörhöz tartozás” is, ami a végleges változatból azonban kikerült, de ennek ellenére a történelmi kötődés megkövetelése miatt alapvetően nem szélesült ki a Nyelvi Charta hatálya.13 A Nyelvi Charta ukrán változata öt nagyobb részből, ezen belül huszonhárom cikkből áll. Preambuluma a már említett alapeszméket tartalmazza. Az első rész – többek között – tisztázza, hogy mit is ért a törvény „regionális vagy kisebbségi” nyelven. Meghatározza az alapvető kötelezettségeket, a végrehajtás feltételeit. Tényleges alkalmazása szempontjából alapvető jelentőségű azoknak a földrajzi zónáknak a megvonása, amelyeken az adott regionális vagy kisebbségi nyelvet beszélik. A definíció szerint a zónán azt a földrajzi körzetet értjük, ahol az adott nyelv olyan számú személy kifejezési eszköze, mely már indokolja a Charta által előírt védelmi és fejlesztési szabályok elfogadását14. Az itt megvont zóna funkcionális természetű, s nem szükségképpen jelent elkülönített közigazgatási egységet. Az államok 13

14

Kovács Péter: Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája. Acta Humana, 1993/10, 65-70. o Kovács Péter: A Regionális, vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája (Aláírás után, ratifikáció előtt…) Working Papers, Budapest, 1993. 28. o., 1. cikk/b

112


feladata a zónák megvonása, figyelembe véve mind az adott nyelv sajátosságait, mind a Nyelvi Charta szellemét. A második rész tárgyalja az alapvető elveket és célokat. A harmadik része a dokumentumnak – a mi szempontunkból – kulcsfontosságú. Itt találhatók azok az „intézkedések”, melyek a regionális vagy kisebbségi nyelv közéletben (társadalmi életben – у суспільному житті) való használatát írják le. A Charta sajátossága, hogy „la carte” rendszerben (választhatóan) végrehajtási fokozatokat sorol fel, amelyek közül a Chartát aláíró államok a ratifikáció során kiválaszthatják a számukra legmegfelelőbbet. A Charta III. fejezetének rendelkezéseit az ukrán törvényhozó testület az alábbi kisebbségek nyelveire terjesztette ki: fehérorosz, bolgár, krími tatár, gagauz, német, görög, magyar, zsidó, moldován, lengyel, román, orosz és szlovák. Kiemelten kezelt témák, amiket a Charta tárgyal: oktatás, igazságszolgáltatás, adminisztratív szervek, illetőleg önkormányzatiság, tömegkommunikáció, kulturális tevékenység, gazdasági és szociális élet. Mindegyik terület rendkívül fontos, de dolgozatom szempontjából mégis a 11. cikkely15 igényel részletesebb kifejtés, mivel ez foglalkozik a tömegkommunikációval, az írott és elektronikus sajtóra vonatkozó szabályokkal. Ukrajna a Charta ezen szakaszának ratifikációjával kötelezettséget vállalt arra, hogy azokon a területeken, ahol e regionális vagy kisebbségi nyelveket használják: a) A civil rádiózás és televíziózás igényeit kielégítő tömegkommunikációs eszközökre vonatkoztatva (a már említett lépcsőzetes rendszerben): • Legalább egy olyan rádióállomást, és egy olyan TV-csatornát teremt meg, mely a szóban forgó regionális, vagy kisebbségi nyelve(ke)n sugározza adását, vagy • Törekszik arra, hogy legalább egy kisebbségi nyelven sugárzó rádióállomást, és TV-csatornát létrehoz és/vagy segítséget nyújt ennek megvalósításában, vagy • Arra vonatkozó lépéseket tesz, hogy a rádióállomások, és TVcsatornák a fennemlített nyelveken (is) közvetítsenek műsorokat; b) Tervbe veszi legalább egy olyan rádióállomás létesítését, amely az adott regionális vagy kisebbségi nyelven szól hallgatóihoz, vagy ösztönzi azt, hogy ilyen nyelven rádióadásokat sugározzanak; c) Előirányozza legalább egy olyan televíziós csatorna alapítását, amely egy adott vidéken élő kisebbség számára anyanyelvükön közvetíti műsora15

http://zakon.rada.gov.ua/cgi-bin/laws/main.cgi; № 994_014

113


it, vagy elősegíti azt, hogy ezeken a nyelveken is létrejöjjön az adások közvetítése; d) Előmozdítja regionális, vagy kisebbségi nyelvű képi- ill. hanganyag készítését, és ezek terjesztését. Amint láthatjuk, a lépcsőzetes rendszer jellegéből fakadóan, egyre lejjebb haladva egyre több az a kompromisszum, amit a kisebbségi nyelvhasználattal kapcsolatban kötni kell. Elvileg bármelyik kitétel (a-d) alkalmazása „végrehajtásnak” minősül, de természetesen nem mindegy a gyakorlatban, hogy melyiket alkalmazzuk. Tény az, hogy Ukrajnában nincs olyan televíziós csatorna, amely csak magyar nyelvű műsorokat közvetít, nincs kifejezetten magyar nyelvű rádió sem. Ennek ellenére az állam eleget tett a Chartában vállalt kötelezettségeinek, hisz „előirányozza”, „tervbe veszi”, „szorgalmazza” ezek megteremtését. Igaz, ezek a kitételek már lejjebb helyezkednek el a „végrehajtási ranglistán”. Tartalmaz a Charta külön rendelkezéseket az írott sajtóra vonatkozóan is. Kiemeli, hogy legalább egy kisebbségi nyelven írott újságot teremteni és/vagy működtetni kell, de ha ez nem valósul – valamilyen oknál fogva – meg, akkor támogatni kell olyan újságcikkek megjelenését, amelyek a Charta által támogatott kisebbségi nyelven íródtak. Hangsúlyozza továbbá, hogy az államhatalom szerveinek segíteni és támogatni kell a professzionális újságírók képzését azok esetében is, akik a nevezett nyelveket kívánják használni hivatásuk gyakorlása során. Ezen utolsó mondat az, amely például biztos, hogy nem valósul meg, pontosan az ukrán (felső) oktatási rendszer kisebbségellenes volta miatt. Erről már korábban szó esett. Fontos megemlíteni még ezen kívül, hogy a dokumentum a szomszédos országokból érkező televízió- illetőleg rádióadásokat is védelemben részesíti, ha azok az ott élő kisebbség nyelvén, vagy ahhoz hasonló nyelven közvetítenek. Biztosítja számukra a szabad, és akadálymentes műsorszolgáltatás lehetőségét. Természetesen ebben az esetben is igaz, hogy „nem a mennyiség, hanem a minőség számít”: ugyanis – Kárpátaljára fókuszálva – a „kisebbségbarátnak” nevezhető magyarországi Duna TV a műholdas elérhetősége miatt Ukrajnában csak igen kevesek számára elérhető, míg a – Magyarországon is kritizált – két versengő kereskedelmi csatorna valóban szinte akadálymentesen jut el a kárpátaljai magyarsághoz. 4. 1. 6 Összegzés Ha összességében vizsgáljuk a jogforrások nyújtotta lehetőségeket, azt

114


kell mondanunk, hogy azok elvben elég széleskörűek, az e körbe tartozó jogok széles palettáját átfogják. A problémát általában a jogok érvényesíthetősége jelenti. Ennek több oka van. Legelőbb a jogrendszer instabilitása, a jogszabályok esetleges és inkonzisztens volta, ami egyrészt a politikai alkuba lépő erők egyensúlyának hiányából, másrészt a jogalkotási tapasztalatlanságból eredeztethető. A másik ok a végrehajtási mechanizmusok hiányossága, illetve azok sűrű változtatása. Harmadik okként a jogérvényesítés garanciarendszerének szinte teljes hiánya nevezhető meg, ami a totalitárius államrend maradványának tekinthető. Negyedik ok az, hogy a végrehajtó hatalomtól független jogorvoslat lehetősége még ma is korlátozott. Egybevetve az elmondottakat, meg kell állapítanunk, hogy a jogforrások nyújtotta lehetőségek a nemzeti kisebbségek számára reálisan csak kis mértékben aknázhatók ki. Az elvétve tapasztalható pozitív fejlemények ellenére a kisebbségek léthelyzetének javítására nem az intézményes jogi keretek, sokkal inkább a klientiális érdekérvényesítés eszközei kínálnak esetenként reális lehetőséget. 5. Az ukrán sajtó- és médiajog jogszabályi háttere Az ukrán sajtó- és médiajog – Ukrajna függetlenségének kikiáltása óta – viszonylag széles körűen és részletesen szabályozott. Ennek a témának a tárgyalása kapcsán tehát több törvényt kell megvizsgálnunk, nevezetesen: • Верховна Рада України; Закон вiд 02. 10. 1992. № 2657XII, Про інформацію (Ukrajna törvénye az információról) • Органи Влади СРСР; Закон вiд 12. 06. 1990. № 1552-I, Про пресу та інші засоби масової інформації (A nyomtatott sajtóról és egyéb tömegkommunikációs eszközről)1 • Верховна Рада України; Закон вiд 16. 11. 1992. № 2782XII, Про друковані засоби масової інформації (пресу) в Україні (A tömegkommunikációs eszközök nyomtatott formáiról Ukrajnában) • Верховна Рада України; Закон вiд 23. 09. 1997. № 540/97ВР, Про державну підтримку засобів масової інформації та соціальний захист журналістів (A tömegkommunikációs esz1

Ez a törvény még Mihail Gorbacsov idejéből származik, de jelenleg is hatályban van.

115


közök állami támogatásáról, és az újságírók szociális védelméről szóló törvény) • Верховна Рада України; Закон вiд 18. 07. 1997. № 485/97BP, Про систему Суспільного телебачення і радіомовлення України (Ukrajna törvénye a közszolgálati rádiózásról és televíziózásról) • Верховна Рада України; Закон вiд 21. 12. 1993. № 3759XII, Про телебачення і радіомовлення (Ukrajna törvénye a televíziózásról és rádiózásról) A felsorolt jogszabályok mindegyike rendkívül alaposan és logikusan van megszerkesztve. Többé-kevésbé részletesen szabályozza a – viszonylag újnak mondható – sajtó- és médiajogot. Nem célom az ide vonatkozó öszszes jogszabály megvizsgálása, elemzése. (A felsoroltak egyébként nem is fedik az ide vonatkozó teljes joganyagot). Elsősorban arra törekszem, hogy néhány igen fontos jogszabály bemutatásával az ukrán sajtó és média elméletét és gyakorlatát körvonalazzam, amely eszközként szolgál majd – az ezeken a csatornákon keresztül lebonyolódó – véleménynyilvánítás bemutatására. A Legfelső Tanács (Ukrajna parlamentje) által alkotott törvények jelentik Ukrajna polgárai számra az információs tevékenység alapjait. Biztosítják az információ megszerzésének, felhasználásának, terjesztésének és megőrzésének normáit, rögzítik a személyek jogát az információhoz a társadalmi élet minden területén, megalkotják az információs struktúrát, megnevezi a forrásokat, és nem utolsó sorban védik a polgárokat a hamis információk befolyásától. De mit is ért a jogszabály információ alatt? Elsősorban „dokumentált vagy nyilvánosan közzétett híreket, amelyek a társadalmi, állami életben és a mindenkori környezetben végbemenő eseményekről és jelenségekről szólnak”.2 Úgy vélem egy eléggé korrekt definícióval állunk szemben: ez a mondat lefedi mind a nyomtatott úton, mind az elektronikus formában történő tényközlést. Mindkettő tárgyalása e dolgozat tárgya.

2

Верховна Рада України; Закон вiд 02. 10. 1992. № 2657-XII, Про інформацію (Ukrajna törvénye az információról)

116


5. 1. Az információs viszonyok alapelvei Olyan elvek tartoznak ide, melyek rögzítése és megvalósítása nélkül, egy magát demokratikusnak nevező állam, nem létezhet. Mire is gondolok? Például: • Az információhoz való jog törvényi biztosítása • Az információk megszerzésének szabad útja, lehetőség azok cseréjére • Objektivitás • A tájékoztatásban a teljességre és pontosságra való törekvés • Az információszerzés, felhasználás, továbbítás és megőrzés törvényi garanciáinak megteremtése Rendkívül összetett feladat hárul az államokra ezen alapelvek kivitelezésekor. Önmagában ugyanis a jog biztosítása nem elegendő: meg kell valósítani az információs tevékenység technikai, financiális, szervezeti, jogi, és nem utolsó sorban tudományos feltételeit; gondot kell fordítani az információ védelmének fölépítésére; és – XXI. században lévén – ki kell építeni eme hálózatban a nemzetközi együttműködés feltételeit. Ennek a megvalósítása az állami információs politika tárgykörébe tartozik, és általában az állami költségvetést terheli (terhelné). A magyar Alkotmánybíróság határozataiban is fellelhető az igény az információs viszonyokkal kapcsolatos jogok és kötelességek értelmezésére. A kilencvenes évek elején és közepén született e tárgykörben a legtöbb határozat. Kiemelt figyelmet érdemel ezek közül a 60/1994. (XII. 24.) AB határozat, mely szerint:” A véleménynyilvánítás anyajoga felöleli a közérdekű adatok megismeréséhez való jogot, és az információk megszerzésének szabadságát is. E két jog kölcsönösen feltételezi egymást (…). A személyes adatok védelméhez való alapjogot és a közérdekű adatok megismeréséhez való alapjogot egymásra tekintettel kell értelmezni. Ez természetes, hisz az információs önrendelkezés és az információszabadság a személy autonómiájának két, egymást kiegészítő feltétele.”3 Említést érdemel még a 34/1994 (VI. 24.) AB határozat, amely az információhoz való jog törvényi értelmezését egy másik szemszögből vizsgálja: „…az információszabadság, a közhatalom gyakorlásának nyilvánossága, az állam és a végrehajtó hatalom tevékenységének átláthatósága, ellenőrizhe3

Alkotmányos elvek és esetek, Constitutional & Legislative Policy Institute, Budapest, 1996, 620. o.

117


tősége feltétele a bírálat jogának, a kritika szabadságának, és a szabad véleménynyilvánításnak.”4 Az információs kapcsolatok alanyai „Az információról szóló törvény” alapján: • Ukrajna állampolgárai, • Jogi személyek • Az állam • Továbbá: más államok, azok polgárai és jogi személyei, nemzetközi szervezetek, és hontalanok is. Ugyanez a törvény lefekteti az alapjait az információhoz való jognak, megjegyzi továbbá, hogy eme jog realizálása nem sértheti mások polgári politikai, gazdasági, szociális, vallási, ökológiai és egyéb jogait. Az állam kötelezettséget vállal arra, hogy az információs rendszert kiépíti, megteremti azok anyagi és egyéb feltételeit. Ezek megvalósulásáról a gyakorlatban, később lesz szó. 5. 2. Információs ágazatok, információ-típusok és források Ennek a rövidke bekezdésnek azért adok helyt a dolgozatomban, mert tudományelméleti szempontból nagyon jól összeszedi, csoportosítja a legalapvetőbb tudnivalókat ebben a témakörben. Az információ legfontosabb ágai (irányai): politikai, gazdasági, vallási, tudományos-technikai, szociális, ökológiai, nemzetközi. Az információ típusai: • statisztikai adat • adminisztratív adat • tömeginformáció • állami szervek és önkormányzatok működéséről szóló tájékoztatás • jogi információ • személyekről szóló információ • enciklopédikus jellegű információ • szociológiai jellegű információ

4

Alkotmányos elvek és esetek, Constitutional & Legislative Policy Institute, Budapest, 1996, 621. o.

118


Az információ forrásai általában: dokumentumok, egyéb információhordozók, továbbá a tömegkommunikációs eszközök megnyilatkozásai, illetve nyilvános szereplések.5 5. 3. Az információhoz való jog védelméről Ukrajna törvényei tartalmuk szempontjából az európai jogi színtéren is megállják a helyüket. Az információhoz való jogot ugyanis a törvény nem csak megalkotja, de meg is védi (legalábbis papíron). A jogszabályi rendelkezés szerint ugyanis az állam minden szereplőnek, aki az információs kapcsolatokban valamilyen módon részt vesz, garantálja, hogy egyenlő feltételekkel jusson információhoz.6 Külön cikkely foglalkozik a cenzúra, és az újságírók szakmai tevékenységébe való állami beavatkozás tilalmával. Nyomatékosan kifejti, hogy tilos olyan állami szerv létrehozása és működtetése, amely feladata – a tömegkommunikációs eszközök által közvetített – információ tartalmának ellenőrzése. Részletesen kifejti a jogszabály – segítve ezzel a bírák munkáját –, hogy melyek azok a magatartások, amelyek sértik az információhoz való jogot, és egyébként a törvényt. A teljesség igénye nélkül: hamis információ közvetítése; időszerűtlen információközlés; államtitoksértés, az információ-őrzés szabályainak megszegése stb. Ezek a magatartások (többszintű felelősséget megállapítva) fegyelmi, polgári jogi, adminisztratív (közigazgatási) vagy büntetőjogi jogkövetkezményeket vonnak maguk után, ha pedig a jogellenesség (anyagi, vagy nem anyagi) kárt okoz, a kártérítés/kártalanítás mértékét bíróság állapítja meg. Senki nem vonható azonban felelősségre az 5

Верховна Рада України; Закон вiд 02. 10. 1992. № 2657-XII, Про інформацію (Ukrajna törvénye az információról) 6 Ennek a mondatnak a cáfolatát egy „ördögi körhöz” tudnám hasonlítani: ahhoz, hogy egyenlő feltételekkel szerezhessek tudomást a körülöttem történő eseményekről, értenem kell azt a nyelvet, amelyen ezt közlik. Ahhoz, hogy értsem a nyelvet, meg kell azt tanulnom az iskolában. Ahhoz, hogy megtanuljam az iskolában, ahhoz az kell, hogy oktassák az iskolákban, az adott nyelvet. Ahhoz, hogy bizonyosan oktassák a(z) (állam)nyelvet az iskolámban, csupán az kell, hogy ne magyar (kisebbségi) iskolába írassanak a szüleim, hanem valamelyik ukrán iskolába, és lehetőleg úgy érettségizzek le, hogy beszélem a hivatalos nyelvet. Ez pedig csak úgy valósulhat meg, ha megtagadva magyarságukat, asszimilálódnak a környezetbe, és elfelejtik, hogy magyarnak születtek. Csakis így érik el azt, hogy az utódaik el tudják olvasni az újságokat, és értsék a TV-híradót.

119


„értékelő megnyilatkozásaiért”, tehát a véleménynyilvánításáért. Az „értékelő megnyilatkozás” lényege ugyanis az, hogy nem tartalmaz tényeket. 5. 4. Az ukrán sajtójogról és sajtótörvényről Ukrajnában több törvény is tartalmaz nyomtatott sajtótermékre vonatkozó rendelkezéseket. Külön kell azonban választanunk vizsgálódásunk szempontjából két időszakot: Ukrajna függetlenségének kikiáltása előtti és utáni időintervallumot. Hatályban van ugyanis egy 1990-ből származó (sajtó-és média) törvény (№ 1552-I — A nyomtatott sajtóról és egyéb tömegkommunikációs eszközről [röviden: „Gorbacsov-féle”] ), mely még a Szovjetunióban keletkezett, és hatályban van egy 1992-ből, tehát a független Ukrajna tollából származó jogszabály is, mely már csak a nyomtatott sajtótermékekről szól, különválasztva így az elektronikus médiától (№ 2782XII — A tömegkommunikációs eszközök nyomtatott formáiról Ukrajnában[röviden: „Kravcsuk-féle”] ). Az 1992-es törvény sok tekintetben „európaibbnak” mondható, de mivel még mindkettő hatályban van, elengedhetetlen ezek egymás mellett való említése. Nem célom azonban (csupán a terjedelmi akadályok miatt) mindkét szabályösszesség szó szerinti lefordítása és közlése. Inkább arra törekszem, hogy egyes hasonló, vagy épp ellentétes rendelkezéseket kiemeljek, olyanokat, amelyek a magyar kisebbségi sajtó és média szempontjából leginkább relevánsak. A „Gorbacsov-féle” szerkesztés bizonyos tekintetben hajlamos költői magasságokban fogalmazni, kétségbe vonva ezáltal a szöveg valószerűségét. Első mondata ugyanis így szól: „A nyomtatott sajtó és az egyéb tömegkommunikációs eszközök függetlenek”7. Ez a mondat úgy vélem még napjainkban is megmosolyogtató, nemhogy 1990-ben, a Szovjetunióban. Ez után a mondat után már fenntartásokkal kezelendő a jogszabály többi része is. Mindkét törvény rendelkezik a sajtó nyelvéről. Az 1992-es változat eléggé egyszerűen megoldja ezt a kérdést: „A nyomtatott sajtótermékek az állam hivatalos nyelvén adatnak ki, de megjelentethetők más nyelven is”8. Szó sincs tehát kisebbségekről, vagy kisebbségi médiáról. Arra, hogy a „más nyelv” alatt a normaszöveg mit ért, csak – a már tárgyalt – „nyelvtörvényből” következtethetünk, amely „más nemzetiségek nyelvéről” szól. (Tehát nincs jogi akadálya a magyar nyelven történő publikációnak) Az 1990-ből származó, tehát a Gorbacsov-féle szöveg nem rendelkezhet államnyelvről (Szovjetunióban nem lévén államnyelv), ezért másképp fogalmaz: 7 8

http://zakon.rada.gov.ua/cgi-bin/laws/main.cgi; № 1552-I, 1. cikkely http://zakon.rada.gov.ua/cgi-bin/laws/main.cgi; № 2782-XII, 4. cikkely

120


„A tömegkommunikációs eszközök azon a nyelven folytatják tevékenységüket, amely népet szolgálják, illetve képviselik. Ezen eszközök terjeszthetik az információt egyéb nyelven is. Az állam biztosítja az SZSZK polgárainak a jogot, hogy az információ megszerzése és terjesztése anyanyelvükön, illetve az SZSZK más népeinek nyelvén megvalósuljon.”(3. cikkely) Ebben a rendelkezésben is bennfoglaltatik a jogi lehetősége annak, hogy (ha az anyanyelvünk magyar) magyar nyelven tegyünk közzé sajtótermékeket. A következőkben tárgyalt cikkely egy másik aspektusból közelíti meg a kisebbségi média kérdését: ez pedig a nyomtatott sajtótermék (illetőleg 1990es Gorbacsov-féle olvasatban általánosan „tömegkommunikációs eszköz”) alapításának problematikája. Tekintsük a Gorbacsov-féle variációt: „Tömegkommunikációs eszközt alapíthat a Népképviselők Tanácsa és egyéb állami szervek, politikai pártok, társadalmi szervezetek, tömegmozgalmak, alkotó társaságok, szövetkezeti, vallási és egyéb polgári egyesületek, amelyeket a törvénynek megfelelően hoztak létre, továbbá munkaközösségek, és az SZSZK polgárai, akik betöltötték 18. életévüket.”9 Ezzel szemben a Kravcsuk-féle változat a következőképp rendelkezik: „Nyomtatott sajtótermék alapítására joga van: • Ukrajna állampolgárainak, egyéb állam polgárainak, illetve hontalanoknak, akik jog és cselekvőképességükben nem korlátozottak • Ukrajna jogi személyeinek, és más államok jogi személyeinek • Vállalatok, közületek, szervezetek munkaközösségeinek…”10 Már első olvasatra is feltűnik a két felsorolás közti meghökkentő különbség: egyrészt az első változatban a szubjektum csak az utolsó helyen kapott helyet, és megelőzte egy sor állami szerv, politikai teremtmény, amelyek egyébként is prioritást élveztek az élet minden területén. Másrészt a második felsorolásban az „állami elem” háttérbe szorul, és megjelennek az európai szintű jogi fogalmak (jogképesség, cselekvőképesség), amelyek számunkra talán már természetesek, de egy olyan állam számára, mint Ukrajna, ez igazán nagy előrelépés. Hangsúlyozom, hogy a két normaszöveg között két év a különbség, és jelenleg mindkettő hatályban van. Mielőtt egy sajtótermék kiadásra kerül szükséges annak állami nyilvántartásba vétele. Minden sajtóterméket nyilvántartásba kell venni, amelyet Ukrajna területén adnak ki, függetlenül annak példányszámától, előállítási módjától, vagy a forgalomba hozatal szférájától (ez alól kivételeket törvény 9 10

№ 1552-I, II. fejezet, 7. cikkely № 2782-XII, II. fejezet, 8. cikkely

121


állapít meg). A nyilvántartásba vételre kérelem alapján kerül sor, amelyet az alapító nyújthat be a Miniszteri Kabinet által kijelölt állami végrehajtó szervhez. A végrehajtó apparátust 1 hónapos határidő köti, amely alatt döntenie kell a benyújtott kérelem sorsáról. Ennek keretében három féle határozat születhet: • Regisztrációs igazolás (bizonyítvány) kiadása • Regisztrációs kérelem elutasítása • Vizsgálat felfüggesztése. Ez utóbbi döntés a következő esetekben születhet: a) Az alapító nem nyújtotta be azokat a dokumentumokat, amelyek az ő jog- és cselekvőképességét igazolják b) Több alapító esetén a társalapítók viszonya nincs jogilag rendezve c) A regisztráló szerv hatáskörén kívül olyan egyéb körülmények következtek be, melyek nem teszik lehetővé a nyilvántartásba vételt. A regisztrációs kérelem elutasítása bíróság előtt megtámadható. A bejegyzés további feltétele, hogy a kérelmező lerója az úgynevezett regisztrációs díjat11 (Ennek mértékét a Miniszteri Kabinet állapítja meg.). A díj 50%-át kell csak kifizetni, ha a sajtótermék gyermekek, vagy rokkantak számára lesz megjelentetve. Mentesülhet a fizetési kötelesség alól a jótékony célra alapított és ingyenes terjesztést kilátásba helyező lap. A szerkesztőség fogalmára is kitérnek a fenn nevezett törvények. A szerkesztőség (редакція) feladata a sajtótermék előkészítése a terjesztésre. A szerkesztőség jogi személy. Minden redakciónak van alapszabálya, amelyet az alapító hagy jóvá. Ez, az úgynevezett statútum jelöli ki a tömegkommunikációs eszköz gyakorlati, pénzügyi feltételeit. A szerkesztőség vezetője a szerkesztő (főszerkesztő), az alapító felhatalmazása alapján. A szerkesztő (főszerkesztő) választásáról (kinevezéséről), továbbá távozásáról a szerkesztőség statútuma rendelkezik. A szerkesztőség munkatársai – többek között – az újságírók, akik hivatásuknál fogva „gyűjtik, birtokolják, alkotják, és előkészítik” az információkat a nyomtatott sajtó számára. Az újságírók Ukrajnában (legalábbis, akik állami vagy önkormányzati sajtótermék megjelentetésében közreműködnek) kitűntetett figyelemben részesülnek. A már említett 540/97-BP számú törvény külön fejezetet szán az (állami, önkormányzati lapnál dolgozó) újságírók szociális vé11

Ez az összeg még ukrajnai viszonylatokban sem jelent mérhetetlen kiadásokat. 2003-as adatok szerint intézményeknek, politikai pártoknak egy ilyen lépés négyszáz hrivnyába (mintegy 15-20.000 forintba), magánszemélyeknek pedig a feléért is kiadják az engedélyt.

122


delmének. Először is részletezi a zsurnalisztikai tevékenység speciális voltát, vagyis azt, hogy ez a foglalkozás úgynevezett „intenzív intellektuális és alkotó tevékenység”. Az újságírót munkája eredményéért komoly szociális felelősség terheli, állandó erkölcsi és pszichológiai nyomás alatt van, és gyakran olyan feladatok ellátására kényszerül, amelyek veszélyeztetik életét és egészségét. Pontosan ezért az állami vagy önkormányzati tulajdonlású szerkesztőség munkatársának szolgálati ideje állami szolgálatnak minősül. 5. 5. A magyar (kisebbségi) sajtó Ukrajnában Amikor a magyar kisebbségi sajtóról értekezek, akkor leginkább a kárpátaljai magyar sajtóra gondolok, hisz Ukrajnának ez az a területe, ahol nagyobb tömbben élnek a magyarok12, itt van értelme magyar sajtóról beszélni. 2003 szeptemberében Kárpátalján 273 hivatalosan is bejegyzett lapot tartottak nyilván.13 Azért fontos ennek a kiemelése, mert ez a szám szinte hetente változik. Ehhez hasonlóan változnak a laptulajdonosok is (állami hivatal, önkormányzatok, politikai pártok, vallási felekezetek, vállalatok és magánszemélyek). A sajtótermékek közül negyvenöt hirdetésekből igyekszik eltartani magát, harmincöt lap mögött valamilyen politikai párt áll, kilenc egyházi lapot találunk, s közel negyvenet magánszemély jegyez. Ne úgy képzeljük el azonban, hogy mind a 273 jegyzett lap rendszeresen megjelenik és színesíti a kárpátaljai sajtópalettát: a kiadványok túlnyomó többsége ugyanis „alvó sajtótermék”, amely általában a választások előestéjén kel életre, hogy aztán ismét eltűnjön a sajtópiacról. A magyar sajtóorgánumok helyzete sem alakult másképp: vannak közülük, amelyek több évtizedes múltra tekintenek vissza, és vannak olyanok is, amelyek a peresztrojkának és Ukrajna függetlenné válásának köszönhetik megjelenésüket. Találhatunk köztük olyat is, amelyik rendszeresen napvilágot lát, s olyat is, amely már országosan elterjedtté nőtte ki magát. Nem volt azonban mindig ilyen bíztatónak tűnő a helyzet. Ukrajna 1991-es függetlenné válása lesújtó helyzetben találta a kárpátaljai magyar sajtót. A korábbi ideológiai háló fellazulása egyik következményeként a 12

13

Az 1989-es népszámlálás adatai alapján összesen 156. 011 magyar (Forrás: HTMH) Forrás: Magyarország Médiakönyve 2003. Cikk: Kőszeghy Elemér: Magyarsajtó Kárpátalján, 461.o.; E N A M I K É

123


kárpátaljai standokról teljesen eltűntek a magyarországi sajtókiadványok, az ország gazdasági válságának köszönhetően drasztikusan csökkent a megjelenő magyar nyelvű lapok példányszáma is. De tekintsünk egy kicsit vissza a XX. század elejére 5. 5. 1. Kárpátaljai magyar rövid sajtótörténet A csehszlovák rezsim idején, érdekes módon, a sajtókiadványok száma rendkívül magas volt a vidéken, s a helyzet nem változott a néhány éves magyar igazgatás idejében sem. Viszont a vidéket megszálló szovjet hatóságok minden magyar nyelvű kiadványt betiltottak. Megengedték azonban, hogy napvilágot lásson három járási lap az ukrán nyelvű kiadványok tükörfordításaként, és a Zakarpatszka Pravda nevet viselő hivatalos megyei kommunista pártorgánum magyar nyelvű szolgai mutációja Kárpáti Igaz Szó (KISZó) néven. Ez utóbbi kreáció ebben a formában 1965-ig létezett, ekkor engedélyezték ugyanis, hogy a magyar anyanyelvű újságírók néhány saját anyagot is elhelyezzenek a lap hasábjain. Ezt követően 1967-ben megszületett az ukrán redakciótól teljesen független magyar szerkesztőség. A megyei lapon kívül még három járási szintű sajtótermék láthatott napvilágot. Beregszászban a Vörös Zászló, mely fele-fele arányban tartalmazott magyar nyelvű, illetve ukránul írt, de magyarra fordított írásokat. Nagyszőlősön a teljes egészében ukránból magyarra fordított Kommunizmus Zászlaja, illetve Ungváron a hasonlóképp megjelenő Kommunizmus Fényei című kiadvány jelentette a magyar olvasóközönség számára az anyanyelvű sajtóterméket. 5. 5. 2. Kárpáti Igaz szó Kárpátaljai tartózkodásom során volt szerencsém találkozni, és egy röpke interjút készíteni Horváth Sándorral, a Kárpáti Igaz Szó volt főszerkesztő-helyettesével. Tőle tudom, hogy a KISZó 1920-ban alakult, az akkori Munkásújság jogutódjaként (2005. januárjában ünnepli tehát a lap 85. születésnapját!). A történelmi hányattatások ellenére ma a KISZó Kárpátalja legtekintélyesebb magyar lapja. Jelenlegi formája teljesen eltér a 10-15 évvel ezelőtti változatától, s nem csak az időközbeni tulajdonosváltások miatt. Jelenleg a megyei tanács, a megyei állami közigazgatás, és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) jegyzi a lapot.

124


Fénykorában a KISZó-nak közel 30 újságírója volt, és 40 ezres példányban jelenhetett meg, ami azt jelentette, hogy hetente hatszor szinte minden kárpátaljai magyar családba eljutott. Pillanatnyilag az újságírók száma alig haladja meg a tízet. Példányszáma az utóbbi években 8-9 ezer körül mozog. Ennek a sajnálatos visszaesésnek a legfőbb oka, hogy a Szovjetunió felbomlását leírhatatlan gazdasági mélyrepülés követte, s így a kárpátaljaiak vásárlóképessége is csökkent. A pénzügyi problémák a szerkesztőség munkájában is jelentkeztek: voltak olyan hónapok, amikor a lap csak hetente egyszer jutott el az olvasókhoz, akkor is mindössze 4 oldalon. A későbbiekben aztán hiába próbálkozott gyakrabban megjelenni, az ukrán posta – s ez a helyzet áll fenn a mai napig – csak hetente három alkalommal hajlandó kézbesíteni bármilyen postai küldeményt, így az újságot is. Ilyen mostoha viszonyok ellenére nem szabad elfelejtenünk a pozitív eseményeket sem: a KISZó elérte például azt, hogy bekerült az országos katalógusba, s így az Ukrajna más vidékein élő magyarok számára is elérhetővé vált. Ennek (is) köszönhetően Kárpátalján a KISZó az a lap, amely – az ukrán és orosz lapokat is ideértve – a legtöbb (mintegy 10. 000) előfizetővel rendelkezik. Visszatérve az általános sajtótörténethez, a rendszerváltás után megmaradt ez a négy magyar lap Kárpátalján, annyi módosítással, hogy a három járási lap nevet módosított, s belőlük lett a Beregi Hírlap, Nagyszőlős-vidéki Hírek, illetve Ung-vidéki Hírek. Mivel ezek a lapok korábban a helyi tanácsok és a kommunista pártbizottságok hivatalos termékeiként jelentek meg, most tulajdonosváltásra is szükség volt. Kezdetben a pártot az elnöki megbízottak hivatalai, később pedig az állami közigazgatás váltotta fel. A helyi lapok alternatívájaként született meg a Kárpátalja című kétheti nyomdatermék, melyet Magyarországon adtak ki, és kezdetben a KMKSZ hivatalos lapja volt. Ezt a lapot a kezdetektől fogva a KISZó újságírói írták, és olyan cikkeket helyeztek ide, amelyek ideológiai vagy más okból fennakadtak a KISZó rostáján. A lap csupán három évfolyamot élt túl. Az 1990-es évek közepére a magyar sajtó egy nagyobb változáson ment keresztül, újabb termékek jelentek meg a piacon, s így a magyar nyelvű – hivatalos és magánjellegű – sajtóorgánumok száma megközelítette a húszat. A legtöbb újság a közéletiséget tűzte zászlajára: Kárpáti Igaz Szó, Beregi Hírlap, Nagyszőlős-vidéki Hírek, Ung-vidéki Hírek, Kárpáti Panoráma, Beregszász stb. A különféle szakmai szervezetek is igyekeztek nyomdater-

125


méket megjelentetni: Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség például a Közoktatás című pedagóguslapot, a cserkészek a Nyomkereső című kiadványukat, de volt saját orgánuma a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek is —kezdetben a Kis Újság, később a Kárpátaljai Szemle. Évente kétszer jelenik meg a korábban negyedévi irodalmi lap a Hatodik Síp, s évi egy számra korlátozódott a Pánsíp című irodalmi-kulturális magazin. 5. 5. 3. Kárpátaljai sajtókiadványok csoportosítása Horváth Sándorral, a Kárpáti Igaz Szó volt főszerkesztő-helyettesével való beszélgetésem során arról is szó esett, hogy – a jogi akadályok hiánya ellenére – miért nem alapítanak több magyar nyelvű nyomdaterméket, hogy ez által is színesebbé tehessék a kárpátaljai sajtópalettát. Ezt a választ kaptam: „Az alapítás anyagi akadályba ütközik leginkább; az utóbbi tíz évben azok alapítanak lapot, akik akarnak, és akiknek van pénzük. Ezt bizonyítja az is, hogy jelenleg Kárpátalján az úgynevezett hivatalos lapok (mint a KISZó, vagy a Beregi Hírlap) mellett eléggé sok magánalapítású újság van…” Tehát, a sajtó útján történő véleménynyilvánítás forrásainak megteremtése Kárpátalján (de talán nem egyedi eset ez) jórészt pénzfüggő. Hogy van-e pénze az adott szerkesztőségnek, az igen gyakran attól függ, hogy ki áll egyik-másik lap mögött. Hogy miért fontos ezt kiemelni? Mert Ukrajnában – a magyar gyakorlattal ellentétben – alanyi jogon egyetlen kisebbségi kiadvány sem részesül állami támogatásban. A tulajdonos-pénzforrás viszony tekintetében öt kisebb - nagyobb csoportot különböztethetünk meg14: 1.) Az első csoportba sorolhatók azok a lapok, amelyek vállalkozási formában jelennek meg ugyan, de alapítóként állami intézmények lépnek fel. A sokéves „bejáratottságnak” köszönhetően még mindig ezek azok a lapok, amelyek a legnagyobb befolyást gyakorolják az olvasókra, kvázi a legelterjedtebbek. Az ilyen újságok bevételi forrása három elemből tevődik össze: az árbevételből (az eladott példányok után), a reklámbevételekből, és az alapítók által biztosított költségvetési deficit fedezetéből. A támogatásért cserébe a lapalapítók egyrészt elvárják, hogy az érintett kiadványok akadálytalanul megjelentessék az állami intézmények sajtószolgálatának anya14

Forrás: Magyarország Médiakönyve 2000-2001. Cikk: Kőszeghy Elemér: Magyarsajtó Kárpátalján, 287.o.;Kiadja: E N A M I K É

126


gait, másrészt az alapító atyák tevékenységét „minél pozitívabb színben tűntessék fel”. Nagyon fontos ennek kapcsán kiemelni, hogy az úgynevezett támogatást nem azért kapják a lapok, mert kisebbségi nyelven íródnak, hanem a tulajdonos működtetési hozzájárulása jogcímén. Ezt tudván elbizonytalanodunk, mondhatni zavarba jövünk annak a törvényi rendelkezésnek az olvasásakor, amely így szól: „Державна адресна підтримка надається виключно…засобам масової інформації, які цілеспрямовано сприяють розвитку мов та культур національних меншин України.”15 (Címzett állami támogatás kizárólag olyan tömegkommunikációs eszközöknek jár…amelyek közreműködnek az ukrajnai nemzeti kisebbségek nyelvének és kultúrájának fejlesztésében) Ebbe a kategóriába tartoznak: Beregi Hírlap, Ung-vidéki Hírek, Nagyszőlős-vidéki Hírek, és a már tárgyalt Kárpáti Igaz Szó. 2.) A következő nagyobb csoportot azok a szervezeti hírlevelek és különböző szakmai lapok alkotják, melyek megjelenése magyar alapítványokhoz kapcsolódik. Ezeknek a nyomdatermékeknek gyakorlatilag az egyetlen bevételi forrása a magyarországi támogatás, ezért ha ez bármilyen okból elapadna, a lap léte veszélybe kerülne. Példa erre a már említett két irodalmi lap a Hatodik Síp, és a Pánsíp. 3.) A harmadik csoportba sorolhatjuk az egyházi lapokat: A Kárpátaljai Református Egyház által alapított Küldetést, a Római Katolikus Egyház által megteremtett Új Hajtást, és a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye által megjelentetett Megmaradni című időszaki kiadványokat. 4.) A negyedik csoportba három orgánum tartozik, melyek vállalkozás formájában próbálnak fennmaradni. Ilyenek: Szivárvány, BeregInfo, Kárpáti Panoráma. 5.) Ebbe a csoportba tartozik a Beregszászban kiadott Határmenti Szociáldemokrata, egy ukrajnai pártnak a magyar nyelvű terméke. Ez a sajtóorgánum többnyire ingyen jut el az olvasókhoz. 5. 5. 4. Összegzés A kárpátaljai magyar sajtó súlyos gondokkal küzd, hisz a lapok megbízható finanszírozása nem megoldott. A szak-újságíró pótlás is veszélyben 15

http://zakon.rada.gov.ua/cgi-bin/laws/main.cgi; Верховна Рада України; Закон вiд 23. 09. 1997. №540/97-ВР, Про державну підтримку засобів масової інформації та соціальний захист журналістів (A tömegkommunikációs eszközök állami támogatásáról, és az újságírók szociális védelméről szóló törvény)

127


van, hisz az Ungvári Egyetem újságíró szakán egyetlen magyar anyanyelvű diák sem tanul. Talán az állami hozzáálláson kellene változtatni? Erről is érdeklődtem a Kárpáti Igaz Szó volt főszerkesztő-helyettesétől: „Leginkább anyagi támogatásra lenne szükség. Kisebbségben képtelenség nyereséges újságot fenntartani; a sajtóban dolgozók keresete nevetségesen alacsony, még egyéb szakmákhoz képest is, nem beszélve a magyarországi kollégák fizetéséről…” Az aggályok mellett azonban megnyugtató a tudat, hogy az élet a gondok ellenére sem állt meg a szerkesztőségekben. Sőt, 1998-ban végre megalakult a zsurnaliszták komoly szakmai szervezete: a Magyar Újságírók Kárpátaljai Szövetsége. A modernizáció szele Kárpátalját is elérte, s így a komolyabb magyar sajtókiadványok, már az Interneten is elérhetők. Arról nem is beszélve, hogy 2001. március 15-én a Pilvax kávézóban a Kárpáti Igaz Szó vehette át a Szabad Sajtó Alapítvány által adományozott Szabad Sajtó Díjat. 5. 6. Ukrán médiajog, és a magyar média helyzete Ukrajna a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája ratifikálásával vállalta, hogy megfelelő intézkedéseket tesz annak érdekében, hogy a közszolgálati feladatokat ellátó médium kisebbségi nyelveken készült műsorokat is programba iktasson. Az ukrán médiajog – a sajtójoghoz hasonlóan – a törvények tekintetében eléggé alaposan szabályozott, annak ellenére, hogy viszonylag új jogterülettel állunk szemben. Vizsgálódásom három jogszabályra korlátozódik: • A már említett Gorbacsov-féle – sajtó és médiajogot együtt tárgyaló –dokumentumra, • Ukrajna 3759-XII. sz. törvényére: A televíziózásról és rádiózásról (Про телебачення і радіомовлення ), • Ukrajna 485/97-BP sz. törvényére, mely a Közszolgálati televíziózásról és rádiózásról szól (Про систему Суспільного телебачення і радіомовлення України) Ezek a normák az információról szóló törvénnyel összhangban szabályozzák az Ukrajna területén lévő médiaszervek tevékenységét, kijelölik a gazdasági, jogi, szervezeti és működési feltételeket. Az elektronikus média valójában eszköz arra, hogy a polgárok az információhoz való jogukat gya-

128


korolni tudják, ezért e szerveknek (elvileg) törekedniük kell az objektív és valósághű tájékoztatásra. A televíziózással és rádiózással kapcsolatos állami politikát Ukrajna államfője és Legfelső Tanácsa határozza meg, és Miniszteri Kabinet működik közre a realizálásában. A televíziózásról és rádiózásról szóló törvény és egyéb ide tartozó ágazati törvények betartását, az Ukrajnában „Nemzeti Tanács”-nak16 (Національна Рада) nevezett szerv felügyeli.17 (a továbbiakban: Tanács) A Tanács összetételét (8 fő) Ukrajna Legfelső Tanácsa (parlamentje) hagyja jóvá, mégpedig úgy, hogy 4 főt a Legfelső Tanács elnöke, a következő 4 főt pedig az államfő jelöl. A tagok négyévente cserélődnek, s mivel állami szolgálatban állnak egyéb tisztséget nem viselhetnek. Ukrán sajátosság, hogy a Tanács tagjának megbízatása – a szokványos megszűnési módokon túl, mint pl.: lemondás, vagy kötelesség mulasztása – úgy is megszakadhat, hogy a Legfelső Tanács megvonja tőle a bizalmat. A testület tagjai egymás közül megválasztják a Tanács elnökét, akinek feladatai a teljesség igénye nélkül: - A Tanács tevékenységének megszervezése - A Tanács üléseinek összehívása - Rendelkezés a Tanács költségvetésével stb. 5. 6. 1. A Nemzeti Tanács funkciója, kötelességei és jogai Funkciója főleg: • Működési engedélyek kiadása (licenc) az elektronikus média szerveinek • A licencben megállapított feltételek betartásának ellenőrzése • A televíziónézők, rádióhallgatók jogainak őrzése • Részvétel az elektronikus médiával kapcsolatos nemzetközi megállapodások kidolgozásában stb. Legfontosabb kötelességei: • Nyilvántartás vezetése az elektronikus médiáról, • Az ide vonatkozó hatályos jogszabályok végrehajtásának ellenőrzése, • Telekommunikációban használt szabványok megállapítása, 16 17

Tükörfordítás Ennek a szervnek a rendeltetése többé-kevésbé megfelel a magyarországi Országos Rádió és Televízió Testületnek

129


•

A kommunikációs csatornák használati feltételeinek deklarálása stb. Legfontosabb jogai: • A működési engedély semmisnek nyilvánítása abban az esetben, ha annak kiállításától számított két hónapon belül a médiaszerv nem kezdte meg tevékenységét, • Saját hatáskörén belül ellenőrizheti a médiacsatornák használatát, • Büntetés kiszabása törvénysértés, illetve a licenc rendelkezéseinek megsértése esetén stb. Ha a Tanács ellenőrző tevékenysége során jogsértést tapasztal: figyelmeztethet, bírságolhat, ideiglenesen felfüggeszti a működési engedélyt, vagy – súlyosabb jogsértés esetén – annullálja a licencet. (ez utóbbi eset ellen a törvény szűk körben teszi lehetővé a fellebbezést: csak ha a fél bizonyítja, hogy a Tanács nem a jognak megfelelően járt el.) Külön rendelkezéseket tartalmaz az ide tartozó jogszabály arra vonatkozóan, hogyan kell megvédeni a nemzeti televíziózást és rádiózást: a sugárzott adások (filmek) legalább 50%-át az adott TV/rádió állomásnak kell elkészíteni, vagy egyéb olyan jogi személynek, amely Ukrajna területén működik. Az adások nyelve az ukrán (államnyelv), de megvalósulhat a közvetítés annak a kisebbségnek a nyelvén is, amely az adott területen nagyobb tömbben él. Ha Kárpátaljára szűkítjük a kört, akkor, megállapíthatjuk: a magyar nyelvű adások sugárzásának jogi akadálya (hasonlóan a nyomtatott sajtóhoz) nincs. 5. 6. 2. A közszolgálati televíziózás és rádiózás A törvény rendelkezése szerint az állami valamint közszolgálati televíziózás és rádiózás képezi az alapját a nemzeti tömegkommunikációnak. Műsoraikat egész Ukrajnában sugározzák. Az állami és közszolgálati sajtó prioritást élvez a belföldi médiahálózat használata tekintetében. A közszolgálati televíziózás és rádiózás a jogszabály szerint az egyetlen össznemzeti státusszal rendelkező olyan nem profitorientált tömegkommunikációs szerv, mely „az ukrán nép hatalmának intézménye”. A közszolgálati rádió és TV a társadalom különböző rétegeinek széleskörű képviseletén alapszik, megteremtése a Legfelső Tanács hatáskörébe tartozik. Három úgynevezett „Tanács” (Рада) megemlítése szükséges: 1.)„Társadalmi Tanács” (Громадська Рада) 2.)„Minősítő Tanács” (Кваліфікаційна Рада) 3.)„Adminisztratív Tanács” (Адміністративна Рада)

130


1.) A „Társadalmi Tanács” szerepe a közszolgálati TV és rádió működésének megfigyelése. Ez a Tanács biztosítja a közszolgálatiság, mint cél megvalósulását, koordinálja annak fejlődését. Az ő hatáskörébe tartoznak a financiális kérdések is, továbbá az „Adminisztratív Tanács” jelöltjeinek jóváhagyása. Összetétele eléggé sokszínű. Egy-egy tagot delegál a Tanácsba minden párt, amely az ukrán parlamentben képviselettel rendelkezik; azok az úgynevezett alkotó egyesületek, amelyek országos hatáskörűek; további egyegy taggal képviseli magát Ukrajna államfője, a Miniszteri Kabinet, a Nemzeti Bank, Legfőbb Ügyészség, a Nemzeti Tanács, és két további szerv. 2.) A „Minősítő Tanács”, olyan állandóan működő társadalmi szervezet, mely képzett szakemberekből és tudósokból áll, akik a televíziózás és rádiózás, valamint az információs kommunikáció terén tevékenykednek. Az ő feladatuk az „Adminisztratív Tanács” tisztségeinek betöltésére irányuló pályázati kiírás megvalósítása, majd konkrét jelöltek esetén azok listájának elfogadtatása a „Társadalmi Tanáccsal”. A „Minősítő Tanács” hat tagból áll: három tag az elnököt, három pedig a Legfelső Tanácsot képviseli. 3.) Az „Adminisztratív Tanács” egy állandóan működő, közszolgálati televíziózást és rádiózást irányító szerv. A törvényben meghatározott kivételekkel közszolgálati csatornákon tilos reklámtevékenységet folytatni. Közszolgálati célra az össznemzeti keretből egy csatorna biztosítható. Ezek tehát a törvényi rendelkezések, de a gyakorlat úgy tűnik mást mutat: a dolgozatom végén elhelyezett interjúban erre is kitérek. 5. 6. 3. Műsorszolgáltatók alapítása és működése Ukrajnában Az alapítás kérdése is sajátságosan alakul Ukrajnában. A már megszokott módon a központ hatalom ismét igen nagy szerepet kap a társadalmi életnek ennek a területén is. Ukrajnában ugyanis műsorszolgáltató televíziót és rádiót alapíthat: • Cselekvőképességében nem korlátozott ukrán állampolgár • Ukrajna Legfelső Tanácsa • Ukrajna elnöke

131


• Egyéb ukrajnai jogi személyek Kifejezetten tiltja a törvény külföldi – természetes és jogi – személyek valamint hontalanok által történő televízió és rádióalapítást. A működési engedély kiadására kérelem (заява) alapján kerül sor, amelyet a már tárgyalt Nemzeti Tanácshoz kell benyújtani. A Tanács egy hónap alatt köteles dönteni a licenc kiadásáról, vagy elutasításáról. Pozitív válasz esetén, olyan időintervallumra adható ki az engedély, amilyet a kérelmező a beadványban feltűntetett, de minimum 7 évre. (kábelt-TV esetén minimum 10 év) A törvény részletesen szabályoz egyéb működési feltételeket, úgy gondolom, erre itt (az intézkedések szerteágazó volta miatt) nem térek ki. Lényeges azonban kiemelni, hogy a normaszöveg eléggé korrekt módon helyt ad a televíziónézők, rádióhallgatók jogainak, külön tárgyalja a kiskorúak védelmét—hasonlóan a magyar szabályokhoz18. A jogszabály végén a jogalkotó kimerítően felsorolja azokat a magatartásokat, amelyek törvénysértésnek minősülnek, és felelősségre-vonási fokozatokat vázol fel: polgári jogi, adminisztrációs, és büntetőjogi jogkövetkezmények formájában. 5. 6. 4. Kárpátaljai magyar elektronikus sajtó (média) A kárpátaljai magyar elektronikus sajtóhelyzetről szólva két témáról kell feltétlenül beszélnünk: a helyi magyar nyelvű médiáról, és a Magyarországról sugárzott elektronikus sajtó hatásáról. Kárpátalján nincs önálló magyar TV-csatorna, ezért a magyar nyelvű adások csak kerülő úton jutnak be a médiába. Az Ukrajnai Rádió és Televízió (UT1) Kárpátaljai Stúdiója helyt ad a Magyar Nyelvű Adások Főszerkesztősége nevezetű állami intézménynek, melynek székhelye Ungvár. A kárpátaljai szerkesztőség története 1968-ig nyúlik vissza, amikor is az újonnan átadott Televízió épületében kísérleti jellegű műsorok indultak útnak. A rendszeres műsorszórás 1969-ben kezdődött a televízióban, idén tehát 35 éves a Kárpátaljai Televíziózás, a magyar szerkesztőség pedig 30. születésnapját ünnepli 2004-ben. A kezdetek kezdetén a megszerkesztett 10-15 perces műsorokat ukrán nyelvről fordították magyarra, ezt szalagra rögzítették, s vitték Lembergbe (Lvov), ahonnan is bekerült az éterbe. Ez volt gyakorlatilag az ukrán híradó magyar mutánsa. 18

1996. évi I. törvény a rádiózásról és televíziózásról; 5/A.§ - 5/F.§

132


1974-ben hozták létre az egyesített magyar-román szerkesztőséget, ahol televízió- és rádióműsorokat is gyártottak. Ezt követően indult be az önálló magyar szerkesztőség a Kárpátaljai Állami Rádió és Televízió társaságban. Akkor választották a sugárzás napjául a hétfőt, mert a Magyar Televízió e napon szünetelte adását. A hétfői nap, mint adásnap a jelenlegi gyakorlatban is él. Mellette a másik adásnap változó: volt már szerda és péntek is. Jelenleg a hétfő mellett a csütörtöki napon sugároznak magyar nyelvű adást. Negyedéves intervallumban a magyar televízió adásideje 15 óra és 55 perc (a rádió évente 470 óra műsort közvetít). A magyar főszerkesztőség jelenlegi munkaerőgárdája: a főszerkesztő mellett 5 redaktor tevékenykedik, akik mind a televízió, mind a rádió adásainak elkészítésében részt vesznek. Mivel ilyen kevesen vannak, ezért a főszerkesztő is kénytelen részt venni a gyakorlati munkában, a műsorkészítésben. 5. 6. 5. Interjú Kulin Zoltánnal Kárpátaljai látogatásom során volt alkalmam beszélgetni Kulin Zoltánnal, az Ungvári Rádió és Televízió vezérigazgató-helyettesével. (korábban főszerkesztő volt) Többek között az alábbi kérdést tettem föl neki: —A Szovjetunióban a média a kormányzatnak volt elkötelezve. Azóta azonban az országban lezajlott egy rendszerváltás. A sajtó és média terén beszélhetünk-e „rendszerváltásról, vagy csak módszerváltásról?” — K. Z. :”Az 1960-as évektől az állami sajtó és az állami média teljes egészében a közigazgatási hivatalnak, az elnöki adminisztrációnak volt alárendelve. Jelenlegi önállósága gyakorlatilag a nullával egyenlő: beleszólnak, irányítanak, anyagokat készítenek, tehát mi csak egy eszköz vagyunk a hatalom céljainak megvalósításában. Olyan, hogy sajtószabadság Ukrajnában nincs! Ebből kifolyólag – a modern demokráciák által ismert – sajtószabadság garanciáiról sem beszélhetünk. Papíron ugyan létezik, de a megvalósításával baj van…Az ukrán televíziózásnak 3%-a állami kézben van, 97%-a félig állami félig magánkézben. Erre a 3%-ra viszont az állam nagyon rátette a kezét. Ez elszomorító, hisz sokkal rosszabb, mint a brezsnyevi életben volt.” Mivel részletesebben foglalkoztam az ukrajnai közszolgálati televíziózással is, beszélgetésünket ez irányba tereltem, de meglepő választ kaptam: — „Nincsenek közszolgálati televíziók, mert ameddig reklámtevékenységből nem folyik be elegendő pénz, addig nem lesz önálló közszolgálati

133


televízió. Az államnak – cserébe az anyagi támogatásért – elvárásai vannak…” Mivel az ukrán törvényekbe vetett hitem kezdett meginogni, inkább másfelé tereltem a szót: — A magyar televíziózásnak mi tehát a szerepe az itt élő magyar kisebbség számára? — K. Z. : „Nincs szerepe, mert nincs hatása…( a vezérigazgató-helyettes Úr nyílván, látva az elképedésemet, ezen a megdöbbentően őszinte kijelentésen gyorsan hozzátette…) Szeretnénk, hogyha lenne, de nincs hatása. Ennek legfőbb oka az, hogy nézhetetlen idősávokat biztosít csak az ukrán TV: hajnali 4-kor és délben. Aki ilyenkor nézi, az leginkább a nyugdíjas réteg. Nincs tehát hatása, mert nem tölt be véleményformáló szerepet. Túl kicsik vagyunk, ami kisugárzása van, az mind a magyarországi médiának köszönhető. A magyar főszerkesztőség munkatársai egyben tudósítói is a Magyar Televíziónak, és Duna Televíziónak. Aki tehát hallgatja a Kossuth Rádiót, és nézi a Magyar Televíziót és a Duna Televíziót, az láthatja/hallhatja ott a mi munkatársainkat.” — Az Ukrán állam hogy járul hozzá anyagilag az Ungvári TV működéséhez? — K. Z. : „Az Ukrán állam anyagilag annyiban tudja támogatni a munkánkat, hogy kifizeti a működési költségeket, és a fizetést. Műszaki fejlesztésre Kárpátalján már rég nem került sor. Kárpátalja azon kevés régiók egyike, amelyik nem rendelkezik saját csatornával, ez pedig azt jelenti, hogy az állami TV-re vagyunk utalva, az állami csatornákon kell megjelentetni műsorainkat abban az idősávban, amit nekünk lehetővé tesznek. Ezért áll fenn jelenleg az a lehetetlen helyzet, hogy déltől egyig, és hajnali fél négytől ötig jelentkezhetünk műsorral.” — Ha megtehetné, mit változtatna az ukrán kormányzat hozzáállásán ehhez a kérdéshez? Anyagi megoldást várna? — K. Z. : „Igen, anyagi megoldás kellene … Az emberek elfásulnak, és gyakran már nem is akarnak dolgozni ezért a fizetésért. Egy – 25-30 év gyakorlattal rendelkező – szerkesztő annyi bért kap, mint egy képzetlenebb takarítónő. Egy vezérigazgató-helyettesnek, pedig annyi a fizetése – túlzás nélkül – mint egy jobb helyen dolgozó takarítónőnek. Így elvárni semmit nem lehet. A régi technikából, ami rendelkezésünkre áll, csodát művelni nem lehet. Szép terveink vannak: évről évre tervezzük a műszaki fejlesztést, a digitális technikára való áttérést. A pénzeket pedig előbb kiutalják, aztán visszaveszik. Legutóbb például majdnem egymillió hrivnyát vontak el a

134


kárpátaljai TV-től, miért? Magyarázat nincs! És ez a szomorú: a törvények végrehajtásakor nincs aki felelősségre vonja azokat, akik ilyet cselekszenek.” Ez tehát az egyetlen magyar elektronikus médiaszerv vezérigazgató-helyettesének véleménye az ukrán sajtó- és médiajogról, és annak gyakorlati megvalósulásáról. Mindenképpen elgondolkodtatóak ezek a sorok. Előttünk van, egy európai-szintű jogszabályösszesség, mely mélyreható részletességgel tárgyalja a sajtójog minden szegmensét, ugyanakkor előttünk van mindennek a realizálása, vagyis annak a hiánya. A véleménynyilvánítás szabadsága ilyen körülmények között jelentősen csorbul. Egyrészt a már tárgyalt nyelvi akadályok miatt (oktatási problémák), másrészt a financiális gondok miatt, amelyek a véleménynyilvánítási folyamat minden állomásán jelentkeznek. Röviden szólni kell még a magyarországi média hatásairól. A korábbi egyeduralkodó Magyar Televízió 1.- t Kárpátalján, a két országos kereskedelmi csatorna az RTL Klub és a TV2 kiszorította. Ezek azok a csatornák, melyek szinte minden háztartásban foghatók. Az igazán a határon túli magyarokról és határon túli magyaroknak szóló, hagyománypótlást és kulturális értékek terjesztését hivatott Duna Televízió műholdról sugárzott adása sajnos csak kevesek számára hozzáférhető. Még inkább vonatkozik ez a Magyar Televízió 2. adására. A rádióadások tekintetében hasonló tendencia figyelhető meg. 6. Végszó Úgy vélem a leírtak alapján a tanulság adott: fordulópontra van szükség, mégpedig sürgősen: nem helyi szintű reformálásokra, országos szintű változásokra, amelyek foganatosítása jórészt az államfőtől is függ. Az államfőtől, akinek – egy internetes újság közlése szerint (Utro.ru) – nincs túl jó véleménye az ukrán sajtóról. Leonyid Kucsma ugyanis az elmúlt hónapban ebben az internetes újságban azt nyilatkozta, hogy szerinte az ország nem rendelkezik független sajtóval, ami pedig leginkább a szólásszabadságra hat negatívan. Az elnök szerint Ukrajnában az összes tömegtájékoztatási eszköz függő viszonyban van, ilyenkor pedig nem igen beszélhetünk véleménynyilvánítás szabadságáról sem. Az Utro. ru információi szerint Kucsma elmondta, hogy a független sajtó lényegében a reklámokból és előfizetésekből él. „Mivel valaki fizet, ez már függés. Viszont eme jövedelmekből nem lehet megélni, így dotációkra van szükség. Vagyis mit jelent ez? Diszkrét függőség”— jelentette ki az államfő.

135


Kucsma szerint a jelenlegi ukrajnai tömegtájékoztatási eszközök azt teszik, amit parancsolnak nekik. „Megnézek egy műsort az egyik csatornán, és a másikra már nincs is értelme átkapcsolni”—mondta Kucsma.1 Milyen megoldás szülessen tehát? Hogyan lehetne áthidalni ezt a képtelen - jogállamra nem igazán emlékeztető - helyzetet a XXI. században? Elméletben több megoldás lehetséges, de a gyakorlatban…? Az egyik: valamiféle felülről irányított globális forradalom útján kiirtani a totalitárius államrend csökevényit az államszervezet minden szintjéről és az emberek gondolkodásmódjából egyaránt. Erre nem sok esélyt látok, hisz mi a garancia arra, hogy a következő rendszer más lesz? A másik, lassabb, de talán hatékonyabb megoldás „alulról építkezne”: az egyéni közösségekbe, az értelmiségi és kevésbé értelmes rétegek felé közvetíteni az európai (civilizált) gondolkodásmódot, hogy az emberek rájöjjenek, az állam akaratán kívül létezik más akarat is: az egyén akarata, s reménykedni abban, hogy hosszútávon realizálódik: nem a nép van az államért, hanem az állam van a népért. Irodalomjegyzék I.

Jogszabályok:

1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmányáról Ukrajna Alkotmánya (Верховна Рада України; Конституція, Закон вiд 28.06.1996 № 254к/96-ВР) Верховна Рада України; Закон вiд 02. 10. 1992. № 2657-XII, Про інформацію (Ukrajna törvénye az információról) Органи Влади СРСР; Закон вiд 12. 06. 1990. № 1552-I, Про пресу та інші засоби масової інформації (A nyomtatott sajtóról és egyéb tömegkommunikációs eszközről) Верховна Рада України; Закон вiд 16. 11. 1992. № 2782-XII, Про друковані засоби масової інформації (пресу) в Україні (A tömegkommunikációs eszközök nyomtatott formáiról Ukrajnában) Верховна Рада України; Закон вiд 23. 09. 1997. № 540/97-ВР, Про державну підтримку засобів масової інформації та соціальний захист журналістів (A tömegkommunikációs eszközök állami támogatásáról, és az újságírók szociális védelméről szóló törvény)

1

Forrás: http://www.karpatinfo.org.ua

136


Верховна Рада України; Закон вiд 18. 07. 1997. № 485/97-BP, Про систему Суспільного телебачення і радіомовлення України (Ukrajna törvénye a közszolgálati rádiózásról és televíziózásról) Верховна Рада України; Закон вiд 21. 12. 1993. № 3759-XII, Про телебачення і радіомовлення (Ukrajna törvénye a televíziózásról és rádiózásról) Верховна Рада України; Закон вiд 25.06.1992 № 2494-XII Про національні меншини в Україні (Ukrajna Törvénye a nemzeti kisebbségekről) МЗС України, Рада Європи; Хартія, Міжнародний договір вiд 05.11.1992 Європейська хартія регіональних мов або мов меншин (Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája) Az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság Törvénye az Ukrán SZSZK-beli nyelvekről, №8312-XI Ukrajna Nemzetiségei Jogainak Nyilatkozata, № 1771-XII. 1996. évi I. törvény a rádiózásról és televíziózásról II. Tanulmányok, cikkek, interjúk A. J. Liebling: The press, New York, Ballantine Books, 1964 Alkotmányos elvek és esetek, Constitutional & Legislative Policy Institute, Budapest, 1996 Ádám Antal: A tömegközlés alkotmányi szabadsága, Acta Humana, 1998/30 Bibó István: A kelet-európai kisállamok nyomorúsága. In Bibó: Válogatott tanulmányok 1945-49, Budapest 1986 Bíró Gáspár: Az identitásválasztás szabadsága, Budapest, 1995 Breton, Roland: Les ethnics. Paris, 1992 Bruhács János: A kisebbségek védelmének szabályozása az ENSZ keretében. In Szalayné Sándor Erzsébet (szerk.): Tanulmányok a nemzeti kisebbségek jogi védelméről. Pécs, 1988 Capotorti, Francesco: The Protection of Minorites under Multilateral Agreements on Human Rights. Italian Yearbook of International Law II, 1976 Ethnic Minority Media an International Perspective, edited by Stephen Harold Riggins, Sage Publications 1992 Gerencsér Balázs - Juhász Albin: A kisebbségi autonómia (működő modellek, magyar elképzelések), Budapest, 2001 Halmai Gábor: A véleményszabadság alkotmányos szabályozása. Acta Humana, 1995 Herczegh Géza: Az etnikum a nemzetközi jogban. Világosság 1988/8-9 Interjú Horváth Sándorral, a Kárpáti Igaz Szó volt főszerkesztő helyettesével Interjú Kulin Zoltánnal, az Ungvári Állami Rádió és Televízió vezérigazgató helyettesével Jászi Oszkár: A nemzeti államok kialakulása és a nemzeti kérdés. Gondolat, Budapest, 1986

137


Kilényi Géza: Fejezetek az alkotmányjog köréből, Budapest, 2002 Koltay András: A sajtószabadság pozitív és negatív jellegéről. Jogtudományi közlöny 2004. Kovács Péter: A nemzetközi jog kisebbségvédelem a 90-es években. Magyarság és Európa, 1994/4 Kovács Péter: Nemzetközi jog és kisebbségvédelem. Osiris Kiadó, Budapest, 1996 Magyarország Médiakönyve 2000-2001. Cikk: Kőszeghy Elemér: Magyarsajtó Kárpátalján Magyarország Médiakönyve 2003. Cikk: Kőszeghy Elemér: Magyarsajtó Kárpátalján Móricz Kálmán: Kárpátalja sorsfordulói, Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 2001. Orosz Ildikó: A magyar nyelvű oktatás esélyei Kárpátalján. Dokumentumgyűjtemény, Budapest-Ungvár, In Regio. Kisebbségi Szemle, 1996/3 Orosz Ildikó: Anyanyelvi oktatás szórványban. Regio. Kisebbségi Szemle, 2001/4 Regio Folyóirat, 1998/1, Csernicskó István: Az ukrán nyelv Kárpátalján Sári János: Alapjogok, Osiris Kiadó, Budapest 2001. III. Honlapok http://www.rada.gov.ua http://www.intakt.hu http://www.htmh.hu http://www.karpatinfo.org.ua http://www.utro.ru

***

138


Flachbarth Ernő Kisebbségi Jogi Kutatóműhely

www.jak.ppke.hu/flachbarth

139

Tanulmányok a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának Flachbarth Ernő Kutatóműhelyéből. Első kötet 2005

Recommend Documents