Tandari Éva
Kegyelemmel teljes… „…az Úrnak bizonyságtétele biztos, bölccsé teszi az együgyűt.” (Zsolt. 19.8)
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… Ismét itt vagyok az Úr nevében, kedves Gyermekeim! Ugyan kis munkatársam már meg volt győződve arról: mindent leírtunk, amit leírni lehet, s már azon volt: feladja a megkezdett munkát: de ez nem akként van, amiként ő véli! (Ez a „feladás” egyébként is minden könyvünk végén megfogalmazódik tudatában: de csak tudatában, és szerencsére: már nem annyira tudata, mint inkább Lelke és Szelleme kell vezessék. Munkánk során legalábbis, mert hisz Én magam is azokkal tudok inkább kontaktusban maradni.) Ezen felül és ezen túl tudatában van annak is: a munkát nem lehet feladnia, hisz igen sok még, amit értetté kell tegyek számotokra. Amiként ígértem az előző kötet végén; nem csak én szólok majd véletek, de az Áldott Anya csak úgy, amiként Mesterünk, hogy egy-két egyszerűnek tűnő, mégis sokatok számára érthetetlennek maradt dolgot megvilágítsunk a számotokra. S annál is inkább szükségeltetik ez, mert Mária országa vagytok, akik éppen ezért külön feladattal bírtok: de akiknek épp e Feladat bevégzéséhez minél alaposabban meg kell ismerjétek magát Máriát is. Segítségünkre lesz természetesen e könyv egyes kérdéseinek megfogalmazásánál Szt. Grignon Lajos testvérünk könyve: de csak a kérdések egy részét kell az Ő megfogalmazásában idézzem, mert akként már sokak számára ismerős lesz: ám a magyarázatot már a ti korotok számára, s a Holnap emberei számára kell kibontsuk. Sokan, és egyre többen, s persze egyre gyakrabban mondják teközületek, hogy „látták”, vagy „szólani hallották” az Áldott Anyát; Máriát. ~ De azt egy nem mondja közülük, hogy ismerik ŐT! S ez ekként is van rendjén, hisz senki sem ismerheti ŐT, hanem csak az ATYA, Akiben Létezik, és a FIÚ, Akiben épp úgy Létezik, akként, amiként az Atyában Létezik, s Aki egy időn át Benne létezett a Föld színén, s a Föld fogalmai szerint is, elemi szinten válva ki mind a ketten az ŐSI EGY-ségből, hogy testet vegyenek a Föld színén, s hogy a FIÚ ekként bevégezhesse ISTEN-EMBERI KÜLDETÉSÉT! Ezzel a tagadhatatlan ténnyel egyben azt is bizonyították, hogy amiként a FIÚ Létezik az ATYÁBAN, akként Létezik Benne; vagyis a FIÚBAN az ANYA is, s akként Létezik az ATYÁBAN az ANYA, Akiben a FIÚ is Létezik; s amiként ŐK Létező Valóság az Atyában, akként Létező Valóság Bennük is az ATYA. ŐK a Legmagasabb Rendű BÖLCSESSÉG, Az ISTENI SZERETET BÖLCSESSÉGÉNEK egymástól elidegeníthetetlen elemei, minden elemet betöltve, s egyenlő Részt adva azoknak Önmagukból. A Szentlélek nem más: az ELSŐKÉNT MEGLÁTOTT, AKI AZ ATYA ÖN-LÁTOMÁSA, és az ATYA közt kezdettől ÉLŐ SZERETET Örök Árama. Ennek földi megfelelője, ha úgy tetszik: egyetlen inkarnálódásban alászállott megfelelője MÁRIA: AZ ISTENSZÜLŐ ANYA! Tudom: ezt már elmondtam, nem is egyszer, de úgy vélem: nem lehet elégszer elmondani, hogy végre valóban beépülhessen tudatotokba, ahol oly hosszú időn át fészkelt az egyházak által tanított hamis kép, s ahol mindinkább igyekszik fészket rakni az egyházaktól eltérő ilyen-olyan képek sokasága, amelyeket szinte örömmel fogadtok, ha másért nem is, hát mert az egyházak tanításától eltérő. Ám ami eltérő, még nem biztos, hogy jó is, az pedig még kevésbé, hogy magasabb szintű azoknál. Ezen felül, és ezen túl még azért is szükségesnek tartottam elismételni a már elmondottakat, mert szeretném teljességgel is kibontani, hogy immáron valóban értetté lehessen számotokra Mária szerepe. A FIÚ az ATYA EREJÉNEK első Kiáradása, EREJÉNEK zsengéje: az ELSŐ, akit az ATYA meglátott, meglátván ÖNMAGÁT! Nem véletlen, hogy az Ószövetségben is ekként határozta meg az Atya: „Mindaz ami az anyja méhét megnyitja, enyém legyen, és minden hímbarmod is, amely a te tehenednek vagy juhodnak első fajzása. De a szamárnak első vemhét juhon váltsd meg; ha pedig nem váltod, szegd nyakát. Fiaid közül minden elsőszülöttet megválts, és ne jöjjön üresen előmbe senki. (2 Móz. 34.19-20) E Parancsolat már a Fiúra utalt, Aki az ATYA első EREJÉNEK szülötte, Bölcsességének hajtása, oly elidegeníthetetlenül, mint fának az ő ága, vagy gyökere. A Meglátott Gondolat: az ÖNMEGFOGALMAZÁS SZÜLÖTTE és a TEREMTŐ közt kezdettől, s már annak előtte, tehát örökkön áramló SZERETET a SZENTLÉLEK. E Szeretet akként áramlik a két TÖKÉLETES ISTEN-ELEM közt, mint a vér áramának minden vértestecskéje közt az éltető oxigén-atomok: betöltve azokat egészen, s kiáradva ekként a test teljességébe. A SZENTLÉLEK magában hordja az ATYA és a FIÚ EREJÉT: átáramoltatva az ATYA EREJÉT a FIÚBA, s a FIÚ EREJÉT az ATYÁBA. Mindkettejük EREJÉT hordja és bírja is ekként, ezért KÉT ISTEN-ELEM EREJÉVEL BÍRÓ, TÖKÉLETES ISTEN-ELEM MAGA IS! 2
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… Ezen belül azonban megőrzi az ATYA SZERETETENERGIÁJÁNAK a FIÚ felé való áramlásából keletkező ENERGIÁJÁT is, amiként a FIÚ SZERETETÉNEK az ATYA felé való áramlásából keletkező ENERGIÁT is: emellé magában őrizve e kétirányú SZERETET-ÁRAMLAT összetartó EREJÉT is, tehát azt az ERŐT, amellyel e két, egymás felé áramló, egymásban lüktető és pulzáló SZERETET-ENERGIÁT egybeolvasztja a MINDENSÉG TESTÉBEN. S ennek kivetülése a ti véretek sejtjei közt áramló vér-savó: a vérsejtek összekötő eleme, amely nélkül épp úgy nem élhetnétek, mint a vörös, vagy a fehér vérsejtek nélkül! Ekként EGY a Teremtő ERŐ az Atyában és a Fiúban is: Amiként az ATYA Teremtő Ereje magába zárja a FIÚ Teremtő Erejét, akként zárja magába a FIÚ Teremtő EREJE is az Atya Teremtő EREJÉT: s e kettő magában hordozza az EGY-ség EREJÉT is: vagyis a SZERETET TÖKÉLETES EREJÉT: a SZENTLÉLEKENERGIÁKAT. E három, egymásban és egymás által keringő, mégis EGY-ségességében is különálló Teremtő Atomok adják minden egyes Szellem Létének alapját, okát, de egységenként meghatározzák annak irányát is. A Teremtő Akarat, a Teremtő Erő és a Teremtő Szeretet: s minden egyes Teremtett Szellemre vagy egyik, vagy a másik Teremtő Atomból töltött ki a FIÚ: ekként határozva meg ama Szellem egyéni, tehát individuális irányultságát. Amely Szellem az Atya Teremtő EREJÉVEL lett feltöltve, mindenkor magában hordozza a FIÚ Teremtő Akaratának és a Szentlélek: vagyis a Tökéletes Szeretet Áramának EREJÉT is, s ez ekként működik a FIÚ EREJÉVEL, valamint a Szentlélek EREJÉVEL betöltött Szellem esetében is. Mind-mind magunkban hordjuk tehát a Tökéletes Isteni EGYség mindhárom ERŐ-ELEMÉT, vagyis a három, egymástól soha örökkön széjjel nem választható TEREMTŐ ERŐT; de elsőként ható ERŐ mindannyiunkban a FIÚ EREJE, AKI önnön Gondolatai révén emelt ki mindannyiunkat a Végtelen Mindenségben keringő Mindenség-elemek közül, hogy Gondolata révén LÉTET adjon Szellemi Lényegünknek. A Teremtő ERŐ-ELEMEK rezgésiránya határozza meg aztán (csúnya földi megfogalmazással); ki mely TEREMTŐ ISTEN-ELEM EREJÉT hordja magában, mint elsődleges Szellemi Alapot: tehát hogy mely Szellem tartozik a Kertészek, az Építők, vagy mint munkatársam is: az Alkotók (művészek) Szellemi-családjába. Ekként, tehát szellemi TEREMTŐ ATOMOK szerint három fő Szellemi Csoportot különböztethettek meg. Ezen Csoportokon belül aztán több Szellemcsalád van, s ezek tagolódása már akként lesz vegyessé, amiként egy földi család is vegyes: minden Családhoz minden Csoportból tartoznak Szellem-lények, ekként tehát minden Családban vannak Kertészek, Építők, és Alkotók is. A Kertészek kifejezés (amiként a Szavak… - c. sorozatban már utaltam erre is) nem azt jelenti, amit a ti értelmezésetek szerint maga a szó jelent: mindent, ami fejlődik, a Kertészek gondoznak, s ez azt is magában foglalja, hogy a Mindenség kicsiny Szellemi Virágait: vagyis a Bébi-szellemeket is ők kell vezessék Útjuk kezdetén. Az Építők új, és még újabb Mindenségeket fogalmaznak meg, míg az Alkotók mindenkor az általatok Művészetnek nevezett lelki Irányok megfogalmazását, azok kiművelését, még tökéletesebbé tételét kapják feladatukul. A Mindenségben is épp úgy munkálkodás folyik tehát, amiként az a lent világaiban van, de itt a munkaeszköz maga a Szellem, és a megmunkálandó anyag a Mindenség-elemek végeláthatatlan és megmérhetetlen Teljességéből merített Mindenség-elemek milliárdja és végtelen számú mennyisége. E kérdésre még később visszatérek, annál is inkább, mert tudom, mennyire érdekel benneteket a Fent Világa, ahová olyannyira vágy' felérni bennetek Lélek és Szellem egyaránt. ************************************************** E kis ismertetőben megtudhattátok: Ki is MÁRIA Végtelen Mindenség értelmezése szerint. De még mindig nem vagytok tisztában azzal: Ki Ő a Föld mikro-mértékekben vehető, mégis nagy fontossággal bíró fogalom-tára szerint. Ki Ő, mit adott, s mit ad még most is földi létetek minden egyes percén és pillanatában kezetekbe, hogy Életet adjon néktek általa. Nem tudjátok, mert hisz még annak a kurta, alig valamivel több, mint félszáz esztendőnek történéseivel is épp hogy csak ismerkedtek, amelyet a Föld színén töltött: De hogy mi volt Testet öltésének, Vállalásának, s azóta bevégzett hatalmas munkálkodásának szerepe és fontossága, még mindig nem vagytok képesek nem csak megérteni: még megvizsgálni sem. Ebben szeretnénk segítséget nyújtani néktek: úgy a MESTER, mint maga MÁRIA, s velük én magam is, hogy már értvén értsétek, s mint értettet: betölteni igyekezzetek azt, amit MÁRIA, mint feladatot: elébetek állít. S itt most nem csak a Magyarság kiemelt szerepéről beszélek: de minden egyes, a Föld testén testbe öltözött ember-szellemet kell értsetek ez alatt, hisz amiként a MEGVÁLTÁS 3
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… mindannyiótokért esett, akként az Áldott Anya is mindannyiótokért vállalta a Megváltás Hatalmas Csodájában reáeső részt, ami korántsem volt oly kicsiny, mint amilyennek egyes testvéreink beállítani igyekszenek. Mert ekként cselekszenek, ha mással nem is, hát azzal, hogy Mária szerepét a végtelenségig lekicsinyítve (és lekicsinyelve!!) állítják azon Testvéreik elé, akikhez szavuk ilyen - olyan formában eljut. Én magam mondtam: A Fénynek: nem kell igazolja, hogy Ő A FÉNY, amiként a Tisztaság sem kell igazolja, hogy Ő A TISZTASÁG: és mégis szükségeltetik valamiképp, hogy megismerhessétek AZT, Aki az Ismeretlenségben rejtezik előttetek, hogy megismervén: már kövessétek Elhívó Szavát. S most, még mielőtt bármit is íratnék Évivel, a tegnapi éjjel átadott, s Mária révén eszközölt Üzenetet adjuk kezetekbe. Részint, mert az esti esetekkel volt szoros összefüggésben, részint, mert oly kevesen tudjátok: mit is jelent a magzat megöletése a Valóság értelmében. ~*~*~*~* ~*~* ~*~* ~*~* ~*~* ~*~* ~*~* ~*~* ~*~* ~* ~–~ A meggyilkolt magzat szellemének fájdalma mindenkor beíródik az anya méhébe, amiként beíródik a Szellemi Én-résznek, s persze a fejlődni kész fizikai testnek éppen az anya végzetes döntése végetti fejlődés-képtelensége, annak energiája. Ezt a későbben már esetleg vállalt és kihordott gyermek magával kell vigye! Ekként tudati - lelki-szellemi „fejlődésképtelenség” tapasztalható a gyermeknél. Nehezen, vagy csak részlegesen fog bírhatni a felnőtté válás erejével: s ez nem a gyermek, de a gyilkosságokat magára vállaló anya felelőssége! Minthogy a végidőket élitek: a felelősség még nagyobb súllyal nehezedik azokra, akik meggyilkoltatják önnön magzatukat: az utolsó lehetőséget tépik ki ama Szellem-testvéreik kezéből, akik világra jöttét megakadályozzák! S mint minden más gyilkosság, ez is a karma törvénye alá esik! S bizony, csaknem egyazon súllyal, mintha egy már világra hozott gyermeket ölnétek meg! A korábbi korszak negyven esztendejében, a teljességgel hit nélkül nevelkedett emberek esetében az a tény, hogy nem ismerték Istent, s az Ő Törvényeit: bizonyos fokú (ha nem is ád mentelmi jogot, miként véled, hisz az Élet… - akkor is Élet) enyhítő körülménynek számít, hisz aki elköveti, még nincs tisztában azzal: nem csak a fizikai testtől tagadja meg az Élethez való Jogot, de a Szellemtől is. Ha már rálátástok van az elkövetett tett súlyára, annak nagyságára, és valós bűnbánatra vagytok képesek, a Szellem fájdalmán is enyhíthettek, megszólítván azt, és Tőle magától is bocsánatot és feloldozást kérve az ellene esett bűn súlya alól. Ekként a Szellem felszabadul (legalábbis részben) az ellököttség, a „nemkértség”, az eltaszítottság fájdalmának terhe alól: ekként már képessé lehet a mellé rendelt Őr-szellem (vagy Szellemi Vezető, ha mediális képességet kellett volna kibontson magában a testbe öltöző Én-rész, mert ilyen is van köztük, de művészek és tanítók is…) egy új Tervezet megírására ösztönözni az Én-részt, hogy (ha nem is annál az anyánál, s nem is azzal a feladattal) az Én-rész ismételten elindulhasson a Föld színére. De ez, amiként mondtam, csak esetleges. Ti még nem hallottátok a megölni kívánt magzat Szellemi Én-részének utolsó, fájdalomteli sikolyát: pedig az Én-rész sikolt a félelemtől, és könyörög, hogy megmentse Életét: azt az Életet, amelyet a fogantatás első pillanatától az Én-rész kiemelkedéséig Életnek kell nevezzetek, s amelyet e két Lét-másodperc közt egyőtöknek sincs joga megszakítani! A tudatlanságban élő mindemellett is magára veszi az elkövetett cselekedet következményét: s épp e halál-sikoly az, amelynek súlyát az Én-rész magába zárja, mert a magzat Én-részétől az közvetlenül íródik be az anya Én-részébe. De magára veszi a tett súlyát az is, aki mint orvos: részt vállal a tervezett gyilkosságban, amiként magukra kell vegyék azok is, akik a cselekedet felvállalására ösztönözték az anyát. Ha a cselekedet kényszer hatására, az anya kifejezett akarata, és tiltakozása ellenére esik meg, az anya ment' marad a karmikus kötelmek súlyától: viszont százszoros erővel veszik azt magukra azok, akik a kényszert alkalmazták, mert nem csak egy Szellemi Én-rész Útját tették lehetetlenné, de az anya Istentől kapott Szabad akaratát is megsértették! S ide még hadd tegyem be a most leadott Üzenetet is, hogy mindannyiótok kezéhez elérhessen, s hogy ne az a vélemény alakuljon ki tudatotokban, miszerint e gyilkosságok vétkese, s ekként a karmikus teher egyedüli felvállalója az asszony: mert ez ekként nem fedi a valóságot! Tehát most a Szavak… - c. sorozatból emeltetem át e kötetbe a most leadott Tanítást. Íme: „Valóban akként van, amiként gondolod! A magzatok meggyilkolása, amiként azok létbehívása is épp úgy terheli az apát, amiként az anyát, hisz ez esetben is a kettejük közös felelősségvállalására van szükség. Ha a férfiak párválasztása egy kicsit megfontoltabb volna, ha nem csak alkalmi partnert látnának abban az asszonyban, akit magukhoz ölelnek, de már a lehetséges Holnapok értelmében gondolnának 4
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… arra, amire ma még csak hirtelen támadt vágyaik megélési formájában készek gondolni, s ha ezek a „szerető ölelések” valóban akként esnének, hogy a lehetséges következményekkel is számolnak, nem hogy nem volna oly szégyenletesen magas a magzatgyilkosságok száma, de a fogantatás is azzá lehetne, ami az a valóság értelmében is: Kegyelmi ajándék, amely egyként öröm a két leendő szülő, mint a közéjük érkező Én-rész, vagyis a születendő gyermek számára. Akkor az Utód valóban a két, egymást szerető Szív vágyakozásának szavát betöltő, maga is e Szeretet részévé és részesévé; nem csak idegen, s a két ember közé „befurakodni” készülő idegen lényként kopogtathatna a földi Élet ajtaján.” (2003, dec.11. 09.15) *******
*******
******
*******
Ekként van ez, gyermekeim, s bár egyes különleges esetekről még szólnék, amelyek még e témához kapcsolódnak; nem teszem. Nem teszem már csak azért sem, mert azok, akik ezen Élet-ellenes tett elkövetői, vagy bárminő formában részesei voltak, rögtön megragadnák az alkalmat: kibúvót találni maguknak szavaimban, s mert igen keresnék, valósággal megtaláltnak is éreznék azt, csakhogy maguknak valamiképp mentséget találjanak, s ekként makulátlanul tisztának érezzék, és vallják is magukat. S itt most nem azt akarom mondani, hogy életetek minden egyes perce a folyamatos önváddal teljék: annak nincs, nem is lehetne értelme. De azt igen is mondom, hogy az Élet ellen esett bűnt csak Élettel lehet tisztára mosni! Vagyis akként, hogy életetek minden percét a Szeretet: éspedig a cselekvő Szeretet oltárára teszitek! Mert nem elég, ha csak megbánjátok az elkövetett bűnt, nem elég, ha leteszitek azt a Kegyelem-állította Kereszt alá! Ez is kell: de ez mind mit sem ér, ha életetek további részében sietve elfeledkeztek arról: mekkora bűn terhétől szabadított meg benneteket a Kereszt! Akkora súlyt tehettetek le vállaitokról, hogy az már akkor is a hálát, s a mindenek felé áramoltatott, igaz, gyermeki Szeretetet kell/ene/ megszülje elméitek; szívetek; lelketek és Szellemeitek mélyén, ha csakis és kizárólag azon vétek súlya nyomta volna a te vállaitokat! De ez nem ekként van: vétkek sokasága az, amit már testet öltésetek során magatokkal kell vigyetek: s akkor még csak karmikus terheiteket, s nem a mindennapjaitok során elkövetett vétségek terhét említettem. Ez mindenképp hálára kell indítson benneteket: mindannyiótokat Szent Fiammal, és a Kegyelem Istenével szemben: s mivel tudnátok igazán, már a SZÓ valós értelmében leróni hálátokat a Végtelen Hatalmasságnak: Atyátoknak? Csakis azzal, hogy a legkisebbekhez hajoltok le, amiként hozzátok hajolt le a Kegyelem Istene, amikor Egyetlenjét áldozatul engedte teértetek. S ez nem csak azokra vonatkozik, akik az Élet ellen esett vétséget ilyen vagy más formában elkövették: de bizony, mindannyiótokra, hisz mindannyiótokhoz hajolt le az Egyedül Irgalmas Isten, s mindannyiótokért állt egykor a Kereszt! Ekként éljétek hát napjaitokat, e végtelen Kegyelem tudatában, tudatosítva magatokban mindenkor azt is: mivel tartoztok az Atyának, és mivel tartoztok Szent Fiamnak: amiként azt is tudatosítanotok kell magatokban: miként van rá egyedül módotok, hogy e valós, gyermeki hálának hangot, s valós tartalmat adjatok. Imádkozzatok, és cselekedjetek: ekként szólott egy régebben leadott Tanítás: s én megismétlem ezt akként: Imává legyen minden te cselekedetetek, hogy cselekedeteitek „szava”: ne valóban csak az üres, s ekként mit sem érő, emberi szó szálljék az Ég magasába, hogy Áldás legyen már valóban minden cselekvő Imátokon. ~*~*~*~*~* ~*~* ~*~* ~*~* ~*~* ~*~* ~*~* ~*~* ~*~* ~* Az Áldott Anya szavai után hadd térjek vissza azt megelőző mondatomhoz. Amiként mondottam: meg kell ismerjétek AZT, Aki az Ismeretlenségben rejtezik előttetek, hogy megismervén: már kövessétek Elhívó Szavát. Ne értsétek félre szómat: nem az Atya, nem Krisztus, és nem is Szentlélek Mária rejtezik el előletek: ti magatok voltatok azok, akik elrejtettétek Őket magatok elől, amiként elrejtitek még ma is; olykor még egymás elől is! S mert ti vagytok azok, ti kell legyetek azok is, akik ismét megkeresik Őket: s mert máshol nem kereshetnétek: mindenhol, a Teremtettség minden kis pontján kell megkeressétek: és meg is találjátok Őket: elsőként önnön szíveitekben és lelkeitekben és Szellemeitekben! De vajon hogyan, miként találhatjuk meg Istent? - kérdezitek százszor és ezerszer, s e kérdésre mindahányszor egyként: a Mester szavával felelhetek:
5
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… „senki sem mehet az Atyához, hanem ha csakis ÉN általam…” - mondotta, s ez bizony, ekként is van! Nem érhettek fel a Fénybe, csak ha a Krisztus által, az Ő Útján lépve. De mit is jelent, mit is takar e rövid, mégis évezredeken, s évmilliókon, sőt: az Örökkévalóságon átívelő mondat? Azt, gyermekeim, hogy azon Út által: amelyet a Mester ád elénk, elétek épp úgy, miként a Teremtettség minden egyes Szellem-lénye elé, álljon az bármely pontján a Végtelen Mindenségnek. S ki ismerhetné inkább a FIÚ Útját, hanemha az Anya: s épp azon Ősi EGY-ség által és végett, amelyet az imént megmutattam. S mely ÚT ez vajon? - kérditek tovább, s én ekként felelek: az, Amelyről már oly sokat szóltam: a Tökéletes Bölcsesség és a Tökéletes Szeretet Útja. De vajon élhetitek-e eme Bölcs Szeretetet, s léphetteke ekként amaz Úton, ha a Legfőbb Isteni Személy: A Teremtő felé nem vagytok elég bölcsek kiárasztani a bennetek lévő Szeretetet? - kérdezem most én tőletek, s mindjárt meg is felelek magamnak helyettetek: Nem! Nem lehettek, éspedig azért nem, mert a ki nem árasztott Szeretetre Teremtőtök sem válaszolhat a Benne Élő Szeretet kiárasztásával; vagyis, nem áramoltathatja felétek az Egyetlen Erőt: Bölcs Szeretetének Erejét. Enélkül viszont nem ÉLTEK magatok sem a SZÓ valós értelmében, mert hiszen EZ az EGYETLEN ERŐ! Ez, mi Létetek Oka és Alapja, ez, mi Létetek fenntartó záloga, s ez, mi Létetek értelme! EZ minden, mert ebből épül fel a Mindenség. EZT vetettétek el magatoktól: ezt kell mind magasabb fokon bírhatnotok, hogy Visszatérhessetek az ŐS-ISTENI EGY-ség Szívébe. EZT kell meglátnotok, s elfogadnotok Atyánk kezéből, mert Ő nyújtja felétek ezt mindenkor! Erre utalt az Áldott Mester, amikor azt mondta: csak kérnetek kell, és adatik: de kérni csak olyképp tudtok, ha magatok árasztjátok Felé a te kicsinységtek Szeretetének erejét, hogy Isten a Belőle áradó Végtelen és Hatalmas Szeretettel felelhessék arra. De vajon miképp áramoltathatjátok Felé azt a te kicsinységtekben, ha nem látjátok ŐT? - kérditek ismét, s én erre így felelek: Úgy, akként, hogy felismeritek végre: Igen is, látjátok ŐT! Csak ŐT látjátok mindenben és mindenkiben; elsősorban a Fiúban, és Szentlélek Máriában: de mindenki másban is: önmagatokban, testvéreitekben, Lélek-lény társaitokban, de még a tárgyakban is! ŐT látjátok ébren, és álmotokban is, hisz amit Álom-útjaitokon láttok Én-részeitek révén; az is Ő! Benne, Érte, Véle és Általa éltek! Ő a fűszál, a folyók, patakok és csermelyek vize, Ő a Tenger s az Óceán, Ő a hegy s a völgy, a szél, a felleg, az eső minden cseppje, s Ő a hópehely: minden, de minden Ő, mert minden az Egyetlen Ős-erőből áll: a Bölcs Szeretet Tökéletes Erejéből! Ő Önmagában és Önmagából építette fel a Mindenséget, megfogalmazván Önmagát: s megfogalmazván ekként az ŐS-Bölcsesség Központi magját: a FIÚT, Akiben és Aki által minden létező Fogalommá lett már a Kezdetek előttől, amiként a Fiú a Kezdetek előttől való, amiként az Atya, Aki Önmagában hordozta Önmagát: vagyis a SZÓT, amelynek kivetített Képe a FIÚ. Ebből logikusan kikövetkeztethetitek: az Atya benső, és legfelsőbb szintű értelmezés szerint Maga jött le, Maga vett testet a Fiúban, s Maga adta áldozatul Önmagát Az Egyetlenben: Aki szintén Ő MAGA: az Atya FIÚ aspektusa. E kérdéssel, vagyis a FIÚ-ISTEN fizikai síkra lépésével kapcsolatos ama kérdés is, amelyet telefonon tett fel egyik Kedves Testvérünk. Munkatársam elsőként a megszokott módon, tehát spontán szóbéli formában kellett feleljen, majd az Áldott Anya révén néki leközvetített Választ tökéletes kibontásban le is kellett írja, hogy sokaknak legyen az Feleletül. Itt tehát most azt tárjuk elétek, mielőtt tovább mennénk: ~*~*~*~* ~*~* ~*~* ~*~* ~*~* ~*~* ~*~* ~*~* ~*~* ~* ~–~ Bizony, akként van gyermekem, amiként mondtad: az Adventre az év minden napján kellene készüljetek, s minden szavatok, érzésetek, gondolatotok és cselekedetetek ennek jegyében kellene elteljék. Akként, hogy tudatában vagytok annak: a Kisded, vagyis Krisztus épp úgy veletek - mellettetek van (Isteni Én-elemeitek révén, amely a Tökéletes Triális Isteni EGY-ségből adatott tenéktek!) az év minden napján, annak minden percében, sőt: minden pillanatában; fogantatástok pillanata előttől fizikai szintű halálotok utánig: mindenkor, hisz ama Szellem egyedül való alkotó eleme, amelynek egy részét mint Én-részt ismertek, ezen EGY-ség elemeiből áll. Ekként mindenkor veletek, mert bennetek van Krisztus (amiként az Atya, vagy Én magam: Szentlélek Mária is!): tehát életetek minden percével Őt 6
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… kellene ünnepeljétek, készülve a következő percre, amikor is szintén ŐT ünneplitek: emberségetekkel, toleranciátokkal, mindenek felé árasztott, feltétel nélküli Szeretetetekkel. Ez azonban épp úgy nem része még a ti Valóságotoknak, amiként nem része annak az egymás iránti, felelős Szeretet sem: tanúság erre éppen a hajlék nélkül élők mind magasabb és magasabb száma. Ha akként volnátok készek és képesek is élni és hatni a Szeretet Erejével, amiként ma sem tudtok még: mind-erre nem Én kellene felhívjam a figyelmeteket! *~*~* ~*~* ~*~* ~*~* ~*~* ~*~* ~*~* ~*~* ~*~* ~*~* Az Áldott Anya Üzenete után lépjünk tovább. A Mester Útját már elétek tártam, ekként most arra nem térek ki. Itt és most legalábbis nem, de egyegy Tanítást természetesen ismét megvizsgálunk, amikor az válik szükségessé. Most arra térnék rá ismét, amit már szintén mondtam: az Egyedül Igaz, Aki a Mester által megjelölt UTAT a Valóság Teljességében ismeri: az Áldott Anya: Szentlélek Mária. Ezzel azonban azt is elmondtam: néktek is az Ő nyomában kell lépnetek, s néktek annál is inkább, mert Mária Országa vagytok: tehát az Áldott Anya Szívébe helyezett, s Szeplőtelen Szívéből alááramoltatott Isten-Anyai Erő-sugárral betöltött Föld; éppen a ti Hazátok. Az előző könyvekben sok mindent elmondtam arról az Útról, amelyen Máriát szükségeltetik követnetek. Ezt azonban most még inkább kibontom, hogy a legkisebb, s ekként legegyszerűbb elemeit is megismerhessétek amaz Útnak, hogy minden percetek Mária oltalmában, és Mária Kegyelmében vezethessen benneteket az Úrhoz. *************************************************** Ha a Triális EGY-séget veszitek alapul, s akként tudtok már gondolni az Áldott Mesterre, mint a Teremtő elidegeníthetetlen részére: vagyis mint FIÚ-ISTENRE, Aki EGY az ATYÁVAL: nem lesz nehéz a Teremtő ANYA-aspektusára (tehát az ANYA-ISTENRE) is akként gondolnotok: ez viszont érthetővé teszi számotokra azt is, miért, s miképp lehetséges az, hogy a FIÚ ÚTJÁN Mária kell vezesse kicsinyded lépteiteket. Ha az ANYA lépteit követitek, a FIÚ lépteit követtétek: s ekként az ATYA ÚTJÁN jártatok, mert amiként ŐK EGYEK: az ÚT is EGY, amely elétek áll, s ez nem is lehetne másként, hisz miként minden, maga az ÚT is, a Teremtő elidegeníthetetlen és Tökéletes Szellemi Erejéből áll: tehát nem is lehetne több féle, hisz Teremtő Szellemi Erő is csak egy van! Az Egyedül Tökéletes Erőből álló, s lépésről lépésre mind feljebb és feljebb vezető ÚTON érhettek el ama pontra, amelyről egykor elindultatok: vagyis a Tökéletes Teremtő EGY-ségbe. Ezt sem kell azt hiszem tovább magyarázzam, hisz ekként mindenki kell értse, s érezze is. ************************************************** Bontsuk fel hát ez Egyedül-való Utat, hogy már teljes részletességében megismerhessétek azt, annak minden egyes kis kövét és fordulóját: el ne tévedjen, s más, az ellentét által elébetek tárt tévutakra ne térjen bennetek a Tudat a Lélek és ezek révén a Haza vágyakozó Szellem. Itt már szükségessé lesz, hogy külön kérdés-csoportok szerint haladjunk, mert csak ekként építhetitek fel magatokban is az Áldott Anya által mutatott Utat. Ha ugyanis bensőtökben is fel nem épül, és életre nem kel az ÚT, nem lesztek képesek azt akként végigjárni, amiként végigjárnotok pedig mindenképp szükséges, hogy a Valóságban is Haza találjatok. Ha csak fél-szívvel, fél-lélekkel lépitek amaz Út lépéseit, a Szellem is csak félig-meddig halad: de vissza fogja húzni a sár: a fizikai test, s az anyag-világ erős kötelékei, amelyeket nem voltatok készek és képesek elvetni magatoktól, s amelyek révén megkötve maradtatok a mélység erői által. ************************************************** Hogy mi Mária valós Szerepe a teremtettségben, s a teremtettség fölött: az imént elmondtam, s hogy miért kell épp Őt követnetek, arról már az előző könyv lapjain olvashattatok. Hogy hogyan, s miként követhetitek leginkább ŐT: azt e könyv lapjain szeretném elétek tárni, s amiként ígértem, egy sokatok által ismert kis könyv nyomvonalát is igénybe vesszük ennek megismeréséhez, hogy az 1700 - as években adott Tanítást már a magatok korának értelmezésében kaphassátok meg, de akként, hogy ahol, s amilyen 7
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… mértékig erre módot ad a Kegyelem: a Holnapok emberisége számára is megmutassuk ugyanazon Bölcsesség-elemeket, hogy tudatában lehessetek annak is; mit kell elültetnetek a Jelenben, hogy az Holnapra virágot hajthasson. Grignon Lajos maga is utal (de még csak utal) Mária Égi szerepére bevezetőjében, amikor arról szól: „Még szülei sem ismerték igazán, és az angyalok (vagyis a Mennyei szférákban lakó Szellem-lények és magas Bölcsességi fokozatra emelkedett Szellemi Személyek) gyakran kérdezgették egymástól: 'Kicsoda ez?'. Mert a Legfölségesebb előlük is elrejtette Őt, vagy ha kinyilatkoztatott is Róla valamit, végtelenül többet eltitkolt.” vagy: „Ő ajándékozta Jézust első alkalommal a világnak, és másodszor is Ő fogja kinyilatkoztatni.„ Ki lehetett Az, Akiről a Legfölségesebb csak akként nyilatkozott meg még a mennyei szférák Szellemseregei előtt is, amiként Önmagáról: titkok mögé rejtve az Ő orcáját, személyét, Valós Kilétét? Ki ajándékozhatta a világnak Jézust, s ki lehet méltó arra, hogy a Fiú-istent kinyilatkoztassa? Hogyan is mondotta a Mester: „Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok. „De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek. Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém: azért mondám, hogy az enyémből vesz, és megjelenti néktek.* (Ján.: 16.12-15)”
Ki lehetne méltó, és Igaz Erővel bíró arra a hatalmas Feladatra, hogy abból meríthessen, Ami a FIÚÉ, s ekként az ATYÁÉ is, ha nem csakis a Szentlélek, Aki el kell vezessen minden mélységbe zuhantat a Fiúhoz? Szűz Mária által jött Jézus Krisztus először e világra, Ő általa kell eljönnie másodszor is.” – mondja ismét Grignon, még a bevezető első mondataként. Hogyan, miként jön el Máriában, ha akként jelezte ismételt eljöttét: a Lélek által térek tehozzátok, hogy veletek maradjak már örökkön örökké? Csak is akként, hogy Máriában maga a Szentlélek jő el, hogy ismét néktek adja a FIÚT! S hogyan, miként adhatja néktek Őt, hogyan, miként volnátok képesek elviselni amaz hatalmas Erőket, amelyek a FIÚBAN lakoznak, ha nem a Léleknek Ereje által: vagyis Mária Kegyelmi Energiáival betöltekezve teljesen? *************************************************** „Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.” (Mát. 7.13-14) - mondta Tanításában a Mester, s vajon nem erről az Útról szól-e Grignon, amikor azt mondja: …„ de a második eljövetelben Őt fogja Isten kinyilatkoztatni”. - Őt, vagyis a Szent Lelket, amiként azt a Mester is ígérte. Az első könyv első fejezetének címe is Mária Szerepére utal: Szűz Mária Isten összes Kegyelmeinek kincstárnoka és közvetítője: a legmagasabb rendű Teremtő Erő, a legtökéletesebb Kegyelmi Ajándék a Kegyelem, amely az Atya és a Fiú Tökéletes Bölcsességének, és Tökéletes Szeretetének; vagyis a Szentléleknek Kegyelmi Ereje, amelynek Erejét teremtett Szellem meg nem viselhetné: csak a triális EGY-ség Tökéletes Eleme: amelyen, s amelyben az Atya és a Fiú Szeretetének Ereje megnyilvánul, vagyis a Lélek. ---
---
---
---
---
---
---
---
---
--
Ennyit egyelőre Grignon általatok is ismert könyvecskéjéből. De mert hogy a könyv maga még erősen az egyházi hatóságok cenzúrája alá volt vetve, s nem csak a korábbi kiadásokban, de a kötet elején a jelen kiadásban is, amiként mondtam, az egyes címeken túl nem sokat merítünk belőle a továbbiakban. Annál is inkább nem, mert nem csak e könyvből, de ama Evangéliumból is hiányzanak a Valós Tanítások, amelyek Grignon munkásságának alapjául szolgáltak, ekként maga Grignon sem követhette, csak az 8
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… egyház által engedélyezett irányt úgy tanulmányaiban, mint tanításaiban. Ez abban a korban talán érthető is volt: nem volna azonban sem érthető, sem bölcs dolog napjaitokban, amikor is mind több és több olyan Tanítás birtokosaivá lehettek, amelyekkel Grignon és korának embere még nem bírhatott. De talán nem is igazán az a cél, hogy a korabeli szöveget bontsuk ízekre: célunk inkább az, hogy azt az Utat ismertessük, amelyet követnetek kell, ha valóban Mária Útján: tehát a Léleknek Útján akartok haladni. S most itt is meg kell álljunk egy pillanatra! „A lélek az, ami megelevenít” mondta a Mester, idézve az Ószövetség Próféciáit, míg másutt ekként szól: senki sem mehet az Atyához, hanem csakis ÉN általam. A Lélek megelevenít: s e szó az Örök Lét állapotára utalt, a Teremtő Ősi EGY-ségére, amelybe egyedül a Mesteren által vezet az ÚT: e két mondattöredék ismét a Szent Háromságra, s annak EGYségére utal vissza, hisz a Mester itt a Lélekkel azonosítja önmagát, bizonyítva: Ő és a Lélek épp úgy EGY, amiként Egy Ő és az ATYA: ekként viszont a Lélek is EGY az Atyával, amiként EGY azzal a FIÚ. A Léleknek Útja tehát egy a FIÚ Útjával, amely megelevenít: s mi elevenít meg a Valóság értelmezésében, ha nem a Megváltás Kegyelme? Hisz Az a Visszatérés egyedül való Záloga! A Fiúban élő Lélek, s a Lélekben élő Fiú Útja egy, és ugyan az: s ezt igazán csak a Fiú ismeri, és a Lélek, Az tehát, Aki a Lélek Erejét a Föld színére hozta, s az, Aki az Atya Erejét a Földre hozta: A FIÚ-ISTEN, és az ISTEN-Anya: Mária! ******
*******
*******
******
Ekként van hát, hogy a Fiú útját keresők Mária lépteit kell kövessék, mert csak a Lélek az, amely a Fiúhoz vezet; vagyis a Lélek, Aki földi megnyilvánulásában Mária: a Tökéletes Anya, Aki az Ő Tökéletességében… - a legalázatosabb és legodaadóbb gyermeke volt Istennek, hogy példát adjon, s e példa örök értékű Erejét hagyja a Föld színén, minekutána visszaemeltetett az EGY-ségbe. Mert visszaemeltetett, de Kegyelmi Energiáit azóta is szüntelen árasztja a Föld minden lényeire: a Bölcs Szeretet Kegyelmi Erejét, Amely nélkül mint mondtam, nincs Élet, mert Az Maga Az Élet. ***
***
***
***
***
***
Amiként mondtam: ahhoz, hogy igazán a Krisztus által mutatott Úton tudjatok lépni, sőt: ahhoz, hogy egyáltalán megtalálhassátok amaz Utat; elsőként Máriát kell megismerjétek, hogy léptei nyomát követve már valóban a helyes Úton járjatok: a Krisztusi Úton. Sokan tán eltűnődtök azon: ha Mária a Lélek földi szintű megtestesítője, miért kell még külön is, mint egykor-élt földi embert megismernetek, s miért nem elég, ha a Lélek Útját igyekeztek követni. Nos, akik e kérdést (tán csak gondolatban) felteszik, azoknak igen egyszerűen felelhetek: azért, mert még Mária egykor volt, földi lépteit sem vagytok képesek követni: nem hogy a Lélek Útjára léptetek volna! És akik oly fennen hirdetik: ők már megtalálták, sőt: járják a Léleknek útját, s azok, akik maguk is mint „vezetők” oktatgatnak másokat; azok járják amaz Utat a legkevésbé, s nemcsak hogy maguk nem járják, de még azt is igyekeznek tévútra vezetni, aki igazán a Lélek Útját kívánná járni /balszerencséjére/ ezen tévúton botorkáló „tanítók” segítségével. Mert amiként mondtam: lassan már több a „tanító”, a „mester” mint az Út-kereső, s ekként több a maga „tisztáságától” megszédült, mint azok, akik bűnös voltukat felismerve igaz alázattal hajtanak térdet - fejet az ÚR Keresztje előtt, és Mária: mindannyiunk Égi Édesanyja előtt! Pedig, gyermekeim: a Haza vezető „keskeny Útra”, amelyről, a Mester szólott, csak azok lesznek képesek igazán rátalálni, s azon csak azok képesek teljességgel végig haladni, akik meglátják, elismerik, és elfogadják kicsinységüket, mert az Egyedül Tiszta Út csak a kicsinyek: az igazán kicsinyek előtt áll nyitva! A magukat nagynak érzők, és nagynak hirdetők előtt csak az a másik út van nyitva, amely elég széles elviselni az ő „nagyságukat”… Mária Útját igyekszünk kibontani és megismerni: de amiként mondtam, nem a Szentlélek Útját: csupán az egyszerű, földi emberét, akivé Mária, az Isten-Anya lett értetek is, és mindenekért, hogy példát adjon mindannyiótoknak: hogyan, s miként kell járnotok azon az Úton, amelyről Szentséges Fia szólott.
9
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… Elsőként ismerkedjünk meg (legalább nagy vonalakban) Máriával, azzal, aki kora gyermekségétől volt. Mária, amiként tudjátok, Anna és Joachim egyetlen gyermeke volt, s több évi házasság után született, akkor, amikor az emberek már elkönyvelték: e frigy utód nélkül maradt. Anna épp úgy sokat időzött a templomban, amiként Joachim, aki bár valóban pásztor volt, idős korára való tekintettel már nem, vagy csak ritkán indult hosszabb időre a nyájjal. Azt már a keze alatt felnövekedett fiatal pásztorok vitték távolabbi legelőkre, ha akként volt arra szükség, míg Joachim már csak a közeli dombokra, s a hegyek alján lévő rétekre - legelőkre kísérte őket, majd visszatérvén: inkább a templomban időzött, vagy odahaza, asszonya mellett. Egy ilyen alkalommal fogant egyetlen gyermekük is: Mária, bár Anna maga sem bízott már abban, hogy valaha is gyermekkel áldja meg Őt az Ég Ura. A kis Mária egy tavaszi napon született, szerencsére minden bonyodalom nélkül, s nemcsak hogy teljességében egészséges gyermek volt, de oly tündöklő szépségű, amilyen messze földön nem volt még egy. Egyenletesen és gyorsan fejlődött, s esztendős sem volt, már folyékonyan beszélt. Járni is hamar tudott, így amikor minden téren önállóvá lett, a két szülő akként határozott: a rendkívüli értelmű leánykát (fiú utódjuk nem lévén) felajánlják Istennek. (Erre egyébként csak ilyen esetben volt inkább mód, tehát akkor, ha valami oknál fogva nem született a házastársaknak fiú gyermeke: amúgy a leányok inkább a házasság igáját vették magukra, s arra készítették fel őket anyáik kicsinységüktől fogva.) A leányka tehát kicsinységében a templom falai közé került, s onnan nem léphetett ki többé mindaddig, míg el nem érte azt a kort, amikor férjhez adták. A kis Mária rendkívüli értelemmel bírt, mindent első hallásra megtanult: mintha nem is egy tudatlan gyermek lett volna, aki okulni került az idős papok kezei alá, de egy kis Bölcs, aki csak fel kívánja eleveníteni mindazt, amit korábban már tudott. Ekként gyorsan növekedett Bölcsességben, s hogy testi fejlődése is gyarapodott, s elérte azt a kort, amikor egy leány már asszonnyá és anyává lehet, a papi szokásoknak megfelelően el kívánták bocsájtani. Szülei azonban már rég nem éltek: először Joachim, majd kevéssel később Anna is távozott a Föld színéről. Egyéb közeli rokona nem volt, így a távolabbi rokonokat hívták egybe a templom papjai, s mert hogy többen is voltak, akik számba vehető férfiakként Izráel, s ezen belül Dávid törzsébe tartoztak, az ősi szokásoknak megfelelően Istenre bízták: válassza ki ama férfiút, aki Mária jegyeséül, s későbben férjéül kell legyen. (Minthogy a rokonság nem közvetlen vérvonal volt, nem gyámul, hanem jegyesül lett az Ég által választott férfiú: ellenkező esetben valóban csak gyámjául lehetett volna, aki esztendő múltán férjhez kell adja a leánykát.) Az Ég határozatát, mint minden hasonló esetben, most is sorsolás útján tudakolták az Égtől, s hogy az Ég Józsefet jelölte meg, aki a legidősebb volt mindahány távoli rokon közül, ő vezette házába a leánykát néhány hónappal később. Először ugyanis fel kellett készítse házát az új asszony fogadására, amelyben már évek óta csak maga lakott, hisz még legifjabb fia is a maga otthonában élt asszonyával. Emellett persze Máriát is fel kellett készítsék a reá váró, új életre, s mert hogy erre a papok kevésbé alkalmasak, egy idősebb asszonyra bízták, aki naponta bejárt a templomba, s aki egyébként is a papok eledelét készítette. Egyes alapvető asszonyi ismereteket ő kellett átadjon a gyermekkorból kilépni készülő Máriának: természetesen csak azt, és annyit, amennyit a papi rend engedélyezett. Az idős jegyes háza már készen volt, s József követei is útra készülődtek, hogy Józseffel az élen ismét a Templomhoz térjenek, majd Máriával együtt visszafelé is megtegyék az utat. *
*
*
*
*
*
*
*
*
*
Mária ahogyan addig is, továbbra is a templom falai közt élte mindennapjait, s estére a maga megszokott kis hálókamrájába tért, ahol elalvás előtt még egy búcsú-fohászt küldött az Ég Urához. A magasan épített, keskeny ablak alatt szeretett imádkozni, ahol mindannyiszor felpillanthatott az éji ég egy kicsiny darabjára, figyelvén egy szikrázó, tündöklő csillagot, amely mintha csak az ő kedvét keresve ragyogott volna éppen ott, hogy a kis Mária mindahányszor akként érezte: kinyújtott karjával akár meg is érinthetné az Éj e szikrázó Hírnökét. Akkor éjjel is ekként volt: már elmondta hálaadó szavait, megköszönvén az eltelt napot, s kérvén az Ég oltalmát az éj óráira. Aztán felemelkedett, s mint mindig: most is ég felé tárta két karját szinte vágyódón, hogy bárha egyszer igazán megölelhetné gyermeksége hű kísérőjét; az Ég ama ragyogó csillagát. Állt, s szemeit félig hunyva tovább fohászkodott, köszönve már a csillagot, s a Hold csendes ezüst sugarát is, amikor úgy érezte: nincs egyedül. Pilláit akkor egészen felemelte, s bár az éj óráján szokatlan Fényesség elvakította, nem rémült meg, szemeit sem hunyta be. Egy pillanatra sem jutott eszébe, hogy tartania kellene bármitől is, hisz tiszta volt és ártatlan, gondolatai közt, és elméjében meg sem fogalmazódott a bűn bárha legkisebb árnya sem, de még csak fogalma sem volt a bűn létezéséről: 10
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… csak állt a fényben, majd a Fény közepén kibontakozó sugárzó alakra nézett. Egy Angyal állott előtte: olyas formán, ahogy az ő gyermeki képzeletében addig az angyalokat elképzelte, hát nem is lett volna oka, hogy megijedjen láttán. Az Angyal bemutatta magát: Gábriel néven mutatkozott be, miután nevén szólította a leánykát. A név hallatán Mária ismét térdre hullott, bár tekintete továbbra is az Angyal arcán függött: várta, hogy ismét szóljon, amit Gábriel meg is tett: *~* Üdvözlet Néked: Mária. Tiszta imádságod, s tiszta lelked kegyet talált a Magasságosnak és Felségesnek Színe előtt! Meghallgatta a Felséges és Magasságos a Te imádságaidat, s akként tellett kedve Őnéki tebenned, hogy megáld Téged, amiként megáldja és megszenteli tebenned az Izráel népét s annak nemzetségét, hogy Áldottnak nevezzen Téged minden Nemzedék. Akként volt kedves az Egek Urának, hogy Egyetlenjét adja tenéked: méhedbe rejtvén Azt, Aki a Világ Megváltójává lészen, s Te anyjává leszesz Őnéki, s ekként a Világnak leszesz Anyjává. A Magasságos Egyszülöttjét fogod hordozni a te méhedben, s Őt fogod megszülni e Világ Megváltására, hogy Dicsőséget nyerjen ekként, valamint dicsőséget nyer Őbenne az Egeknek Ura… - Mondd meg nékem, jó Gábriel: miként lészen ez lehetségessé? Hisz én férfiút nem ismerek, s nem is fogok ismerhetni soha: amiként azt jegyesemmel: Józseffel esküben ígértem vala az Egyedül Hatalmasnak… - Az Istennek Ereje száll le reád, s az Istennek Tökéletessége tölt el téged: az Úrnak Lelke ragyogja be tiszta testedet, s amidőn eltávozik rólad, tested Annak egy Élő Sugarát rejti majd: ekként lészen, hogy valósággá legyen amit Dávidnak ígért egykoron az Úr. *~* Akkor az Angyal felemelkedett, de a Fényesség nem távozott el: mintha még közelebb került volna, majd teljességgel magába zárta Máriát, Aki egy pillanatra maga is teljes testében felragyogott, mintha Fénnyé vált volna maga is: a hatalmas Fény-áradatban akként érezte, mintha valami végtelen magasságba emeltetnék, majd ahogy a Fény halványulni kezdett, elgyengülve, s mégis valami káprázatos ERŐT érezve teljes testében s lelkében; már egymaga volt, ahogyan fohászaikor mindig. A Fény, mire szemeit kinyitotta, már messze járt, s Ő nem tudta: nem a káprázat játszott-e véle, nem a Csillag, s a Hold fénye csalta-e meg gyermekin rajongó szívét. Aztán kezeire pillantott, amelyek tovább is őrizték az imént magában érzékelt Fény egy halvány mását, s boldogság ujjongott fel lelkében: nem álom, nem is káprázat játszott véle: valóban akként történt minden, amiként ő emlékezik, s ha ez ekként van, akkor igaz az is, hogy meglátogatta Őt az Úr, hogy kegyelmet gyakoroljon véle, s ekként kegyelmet gyakoroljon az Izráel népe fölött is. Ugyan még mindig nem értette: miként lesz lehetséges, hogy ő Anyjává legyen a Hatalmas Egyetlenjének, de gyermeki elméje nem is telítődött e kérdéssel. Megelégedett azzal, hogy ekként kell lennie, hisz a Magasságos üzente Gábriellel. Megnyugodott, s hogy kissé későre is járt, lefeküdt, s álomba merült. Álmai útján aztán választ kapott a félig sem megfogalmazott kérdésre, akként, hogy reggelre kelvén csak a válasz meglétének bizonyossága maradt elméjében: magát a Választ le kellett fedje a Kegyelem Istene, hogy már csak akkor lebbenjék fel ama fátyol, amikor arra lesz éretté az Idő. *~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~ ~–~ Ekként volt, mert ekként kellett legyen! Én magam, mint földi leányka nem tudhattam: miként hat Fölöttem, Bennem és Általam a Kegyelem, s ekként nem tudhattam azt sem: milyen Sors vár ama Gyermekre, Akit a Teremtő ad Nékem, s Általam a Világnak. De Gábriel válasza megnyugtatott, tudtam, hogy ami embernek lehetetlen, lehetséges az Istennek, s ez ekként is van rendjén. Tovább nem is tanakodtam a kérdésen, hisz miért is tettem volna. József kérdésére sem feleltem, amikor későbben egy ízben faggatott, mert tudtam: Titkom még néki sem adhatom ki, s Isten, ha akként lesz szükséges: maga nyugtatja meg őt. Amint tudjátok, ez ekként is történt, s akkortól kezdve többé nem kérdezett: elfogadta az Angyal álmában adott feleletét, s már a Gyermeket is mint saját gyermekét íratta be azon a bizonyos 11
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… népszámláláson. Mindez azonban olyan ismeret volt, amely sem benne, sem pedig bennem nem akként tudatosult, amiként az a Valóság értelmében volt. Nem azt vettük figyelembe, hogy a Gyermek az Égből, csak azt, hogy az Ég Kegyelméből adatott nékünk. Hogy Honnan lépett közénk: a föld ember nevű lényei közé a Gyermek, már csak akkor tudatosodott bennem is, amikor Feltámadván: ismét előttem állt! Akkor ugyanaz a végtelen Boldogság vett erőt rajtam, mint akkor, amikor az Angyal szavait követően méhembe költözött ama Végtelen ERŐ: s akkor is el kellett rejtsem Boldogságom, mert éreztem: még nem jött el annak az ideje, hogy megnyilatkozzam Fiam tanítványai előtt. S még később sem, s akkor már a késztetés sem volt meg bennem, csak mosolyogtam ámulásukon és együtt örültem vélük, amikor Fiam a Lélek sugarait reájuk árasztotta, hogy EREJÜK és Bölcsességük legyen általa. Pedig akkor már mindent, s még annál is többet tudtam… Akként, amiként most ti magatok is tudhattok immár mindent. De amiként én magam is csak mint egyszerű, alázatos, szolgálni, és Szeretni-kész ember éltem aztán tovább életem, akként kell élnetek néktek is a magatok életét, nem a fennkölt Isten-anyát, nem a Szentlélek földi megtestesítőjét: de bizony, a legegyszerűbb földi anyát keresve és megtalálva Bennem, hogy azt kövessétek életetek minden percében. Az alázatot, a Szeretetben és szolgálatban leélt Utat kell keressétek és járjátok: amiként azt Én magam is jártam az utolsó percig. *~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~* De mit is jelent az Áldott Anya ezen utolsó intelme? Hogyan, miként lehettek oly kicsinnyé, oly alázatossá, oly szerénnyé, s hogyan élhetitek életetek minden percét a Tőle tanult Végtelen Szeretet Törvényei szerint? Engedve Mária kívánságának, leírom egyszerű, kedves lényét, de ez egyszerűségben az Ő végtelen Kegyelmi Erejét, Hatalmát is elétek kell tárnom, hogy valós, hű képet kapjatok az Igazi Máriáról, s az Általa megmutatott Krisztusi Útról. Tudom, érzem, és látom az ismét felbukkanó, fájdalmas harag szülte gondolatot, tanácstalanságot és reményvesztettséget benned, gyermekem, és (sajnos) teljességgel igazat kell adjak! Bizony, még mindig igen kevés azok száma, akik a valódi fejlődés Útját keresik: többnyire még a Szellemi Tanításokban is azt az irányt, és azt az álutat keresik, amelyen hatni és érvényesülni tud a bennük lévő – EGO! Nem baj, ha nem annyira tiszta az az út, amelyre lépnek, de ha ŐK lehetnek a központ (s olykor akár a CÉL is) Isten helyett; az út már teljesnek, majdnem hogy tökéletesnek tűnik fel előttük. Akkor már csak egy kis igazítás: s az utat a maguk képére és hasonlatosságára formálták. Akkortól vakon hirdetik azon út „teljes és tökéletes” voltát, amely út egyedül „tiszta” ismerői ők, és csakis ők: s csak az számíthat gyors, könnyű és kényelmes üdvözülésre, aki az ő nyomukban lép, míg mindenki mást csak a kárhozat vár… Az a kárhozat, amelynek kikiáltása és kiosztása is csak rajtuk áll: s ők, mint „megbízottak” mindenkor tudják: ki kerül kárhozat alá, s ki az, aki a kisszámú felemeltetettek közé számláltatik: természetesen azok, akik most, a Föld színén élve hajlandóak és képesek is vakon engedelmes követőikké lenni, s az Egekig emelni… – Őket: mit sem foglalkozva azzal: kinek a megbízásából, s kinek a szavát követve hirdetik mindazt, amit hirdetnek! - Eközben Isten türelmesen hallgat és vár, amiként vár Krisztus és Mária is, hogy a Szabad akarattal élve találhasson Rájuk mindaz, aki igazán Őket keresi, s az Ő Fényességükben akarja megfürdetni porlepte és bűntől nehéz Szellemét, elfogadva, sőt: kérve az Ő oltalmukat, Szeretetüket és vezérletüket a nehezebb, egyszerűbb, de már Valóban Tiszta Úton, Amely Haza vezet… --------------------------------------------------------------------------De hogy végre a témára térjünk: kezdjük mindjárt Keresztelő János szavaival, aki azt mondotta, a Mesterről szólva: „Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de aki utánam jő, erősebb nálamnál, akinek saruját hordozni sem vagyok méltó; ő Szentlélekkel és tűzzel keresztel majd titeket. Mát. 3.11” Azt, hogy ez mit jelent, már az előző könyvben megmutattam: legalábbis ami a mondat egyik aspektusát illeti. Amiként tudjátok: János sem véletlen keresztelte vízzel a hozzá térőket: a víz engramja 12
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… egy a Krisztusi engrammal: vagyis a víz által – Krisztus által keresztelte őket! Az Aki utána jő, Szentlélekkel és tűzzel keresztel: vagyis a Lélek erejét adja a tűz keresztségeit viselni, s betölteni, hogy a tűz által megtisztultakat már a Lélekkel töltse be egészen. Amiként mondtam; elsőként a szenvedések tüzén kell megtisztuljon a bennetek lévő Szellemi Én-rész, hogy annak egészét, tehát már felsőbbrendű ÉN-eteket a Lélek Ereje töltse be, s az vezesse a magasabb szinteken, míg vissza nem emelkedik a Szellembe, s a Szellem az Örök EGY-ség állapotába. — Ő Szentlélekkel és tűzzel keresztel: mondta Keresztelő. Vagyis Mária Isteni Személyének Erősugarát veszi az, aki Hozzá illő szelíd alázatossággal vállalja szenvedéseinek tűzkeresztségét. Amikor reánk kitölttetett a Lélek; mi magunk is az Isten-anya egy elidegeníthetetlen elemét, annak Szent Lángját kaptuk ~ miközben az Isten-anya földi testet véve, s akkor már Valós kilétének tökéletes tudatában mellettünk ült, s mosollyal figyelte gyermeki örömünket és megilletődöttségünket anélkül, hogy felfedte volna előttünk kilétét. Már csak akkor derengett fel bennünk: Ki is Ő, amikor felemeltetvén eggyé olvadt az Érte küldött Isten-gyermeki, tehát Krisztusi ERŐ-sugárral… s Ő még akkor is csak szótlan - szerényen mosolygott, s Szíve Erejét küldte: legyen az örök Szövetségül Közte, és a Föld, s annak minden lényei közt, ama Föld, és ama lények közt, ahol, és akiktől nem jutott más osztályrészéül, mint a gúny, a rágalom s a megaláztatás, végezetül, már Krisztus Halálát és Feltámadását követően az üldöztetés… ************************************************** Mária szerény, és alázatos, és mindenkor (s mindenek fölött) Szeretettel teli Útját kell hát járjátok ahhoz, hogy méltóak legyetek a Lélek Keresztségének elnyerésére a Kegyelem Által. Amiként mondtam, Máriával kell megkössétek ti magtok is az Új Szövetséget, amely valójában Új, mert nem az Áldott Anya kell nyisson felétek: Ő már mindent, s még annál is többet tett, hogy megkönnyítse a ti feladatotokat. S ez most nem csak a ti kicsiny Hazátokban élőkre: minden egyes emberre vonatkozik, tehát azon Országok lakóira is, amelyet nem ajánlottak fel közvetlenül Szentlélek Máriának: mert mind az Ő gyermekei vagytok, ha gyermekei vagytok a Szeretet Istenének: A Teremtőnek és Krisztusnak. Az Atyában és a Fiúban vagytok gyermekei a Szentléleknek is: vagyis Máriának, s mert hogy az áldott Anya a Föld teljességével, s ezen belül mint kiemelt ponttal: a ti Hazátokkal kötötte meg ama Szerződést: a Föld minden egyes ember nevű lénye, s ezen belül kiemelten ti: a magyar Földön élők kell megkössétek Véle magatok is ama Szerződést, lévén a Föld szív-csakrája a ti Hazátok területén van, mint Szellemenergia pont. Ha akként érthetőbb: ama Szerződést Mária, majd István királyotok már aláírta; s most néktek kell azt aláírnotok, s elsőként a ti Hazátok kicsinyeinek, ezen felül azonban a Föld minden kicsinyének. Ahhoz azonban valóban elengedhetetlen, hogy megismerjétek Őt, úgy egyszerű szerénységében, mint Isteni Hatalmasságában. S minthogy ez jelenlegi feladatotok első lépése, magam is azzal kezdem, hogy megmutatom: miként követhetitek az egyszerű Anya lépteit, hogy az általa járt Úton méltókká legyetek Mária Isteni Elemét megismerni és azzal betöltekezni, hogy Életetek legyen Általa a Krisztusban. *******
***********
*********
Kezdjük talán az Áve Máriával: azzal az imádsággal, amelyet oly gyakran mondtok a Föld úgyszólván minden egyes pontján, anélkül, hogy igazán eltűnődnétek azon Szavak valós jelentésén. Mondatokra bontom hát, hogy kellőképp megvizsgálva tárjam elétek, hogy értetté, s ekként átérzetté is legyen a (gyakorta csak megszokásból) mondott imádság. Most természetesen akként bontom ki, ahogy ti használjátok az imádságot, s nem akként, amiként azon mondatok akkor valóságosan is elhangzottak, hisz akként lett megszokottá számotokra: „Üdvöz légy, Mária” – mondá Néki Gábriel, s e közvetlen megszólítás jelzi: mennyire természetesnek vette Gábriel is, hogy közvetlen kapcsolatot létesítsen Véle, Aki akkor és ott csak egy egyszerű leányka volt. Mert amiként mondottam, még a Mennyei szférák lakói sem tudhatták: Ki is Ő a Valóság értelmében. Gábriel ekként épp úgy nem tudhatta, amiként senki más, kivéve az Atyát és a Fiút, Akik Mária megszületése révén épp úgy képviselve voltak a Föld színén, amiként a Lélek, hisz az a kis Erő-szál, amely Mária Szellemi Elemét kellett adja, épp úgy magában hordozta a Triális EGY-ség minden
13
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… tökéletes elemét, ahogyan ama Tökéletesség az Isteni EGY-ség minden egyes Elemének elidegeníthetetlen része. „Kegyelemmel vagy teljes”: e mondat már nem csak Máriának szólt: de a ti korotok emberiségének is! Épp úgy vonatkozik arra, hogy mint egyszerű leányka: minő Kegyelmet talált az Egek Ura Előtt tisztasága, s az Istenbe vetett gyermeki bizodalma végett, de már utal arra is: Minden Kegyelmi Ajándék letéteményese Ő: s Személyében természetesen a Teremtő Szent Lelke; az Atya és a FIÚ közt örökkön ÉLŐ, s a Végtelen Mindenséget betöltő Szeretet, amelynek egy-egy eleme minden egyes Kegyelmi ajándék. „Az Úr van Teveled”: ez is Isten jelenlétére utal, arra: az ÚR, vagyis a Teremtő mindenkor része és részese is Máriának, ekként aki Felé fordul, egyként fordult az Atya, s a Fiú felé is, ekként a Triális Teremtő Erő teljességéhez szól, amikor Máriához fohászkodik. „Áldott vagy TE az asszonyok között, és Áldott a TE méhednek gyümölcse: Jézus”: e mondatban talán az a szembeszökő, hogy Máriát oly nyíltan emeli egy rangra a Fiúval: mindkettejüket egyazon szóval illetve: Áldott! Mi másra következtethettek ebből, ha egy kissé eltűnődtök ezen nyelvtani jelenségen, mint arra: a mediális úton íratott Imádságban már akkor tudtotokra kívánta adni az Imádságot leközvetítő Szellem: Mária épp úgy az Egyedül Áldott Teremtő EGY-ség része, amiként az méhének gyümölcse: Jézus maga is?! „Asszonyunk: Szűz Mária Istennek Szent Anyja”… - mondja tovább az imádság, s itt most egy kissé el kell gondolkodnunk ismét, mégpedig e mondat második felén. „Istennek Szent anyja”: kire mondjátok ti a Föld színén azt: Szent? Ha egy kicsit eltűnődtök, úgyszólván mindenkire, aki magasabb szinten képes élni a Szeretet s a Tisztaság Erejével, mint ti, vagy akinek egyes csodás történéseket tulajdonítotok, mintha teljességgel elfeledtétek volna: a Mester, az Egyedül Áldott Krisztus még azt sem engedte meg, hogy „Jónak” nevezzék! Még annak is azt mondta, aki ekként szólott: Jó Mester; „senki sem jó, hanem csak egyedül az Isten!” – S akkor ti ezzel szemben mindjárt „szenteket” fabrikáltok magatoknak egyes földi halandókból, még akkor is, ha az csak a maga korához mérten volt tisztának nevezhető! Avagy igaz hittel tudjátok-e mondani, hogy István király, akit ti „szentként” tiszteltek, s aki bizony: még a tulajdon testvérét is legyilkoltatta, s annak testét darabonként tűzette a város kapuira: épp úgy megérdemli, hogy Szentnek neveztessék, amiként Istennek Szülője, a Teremtő Anya-aspektusa: Mária? Nem disszonáns ez egy kissé? S ha az; vajon kell-e, szabad-e egyazon szóval illetnetek Máriát: Istennek Áldott és Tökéletes Anyját, és István királyt, vagy bárki más halandót; lett-légyen az bárminő tiszta is a maga korának értelme szerint? Hisz a Mester maga mondta még Keresztelőre is: „bizony, mondom néktek, a Mennyek Országában a legkisebb is nagyobb nálánál…” – s hol van akkor István, vagy bárki a földi „szentek” közül Jánostól: a Keresztelőtől, aki érinteni… sőt megkeresztelni volt méltó az Egy-igaz Isten Fiát?! S itt most nem azok ellen akarok szólni, akiket „szentté” avattatok (még engem is, holott én magam sem, s még testvéreim sem tartottunk akkor azon a szinten! Ha ott tartunk, nékem sem kell visszatérjek, hogy mint Xavéri Ferenc letisztítsam magamról korábbi indulatosságom, és egyes tévedéseim sarát!): de az ellen már igen is, hogy szólok, hogy bárkit egyazon szinten említsetek az Áldott Anyával: Máriával! S most haladjunk tovább: „Imádkozz érettünk bűnösökért most, és mindörökkön örökké: Ámen.” Ekként hangzik az imádság befejező része. Az, hogy az Áldott Anya közbenjárását kéritek, nagyon is rendjén való: de remélem, nem arra gondoltok, amikor ezt a részt mondjátok, hogy mindörökkön a mélységben kívántok maradni! Márpedig e szavak arra engednek következtetni, hisz ha nem ekként volna, miként kellene értelmezzem e szavakat, amelyek végén még azt is hozzá teszitek: ámen; vagyis Úgy legyen… *
*
*
*
*
*
*
*
*
Nem véletlen mondom, amiként nem véletlen mondja maga Mária is: nem feltétlenül muszáj, hogy az „előírt” imádságot mondjátok, hanem szívetek és lelketek valós érzéseit, s önnön valós gondolatait, vagy akár gondjaitokat is: ekként sokkalta közelebb kerülhettek az Áldott Anyához, s kérésetek is hamarabb
14
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… meghallgatásra találhat, hisz őszintén adjátok azt, akik vagytok, s azt, amik vagytok: köszöneteteket csak úgy, mint egyes kéréseiteket. Ha már készek és képesek is vagytok az önvizsgálatot a már megmutatott módon végigvezetni, Mária segítségét kell kérjétek: mutasson rá azon hibáitokra, amelyeket magatok nem vesztek észre, és segítsen, hogy kijavítva azokat: egy fokkal, vagy akár egy aprócska lépéssel közelebb emelkedhessetek Hozzá, s ekként az Áldott Krisztushoz is. S ezzel ismét visszatértem egy korábbi mondatomhoz. Ahhoz, hogy Krisztus felé Márián keresztül vezet az Út. Mit is jelent ez? Azt, hogy a Máriához illő tisztaságon, alázaton, csendességen, Istenbe vetett Hiten és Bizodalmon keresztül, mert más, már igazán Felfelé, Krisztus felé vezető Út nincs, nem volt, s nem is lesz, mert nem lehet. *
*
*
*
*
*
*
*
*
Hogy az esetleges félreértéseket eloszlassam: Mária volt az első, s az egyetlen a Föld színén élők közt, Aki igazán, Énje minden egyes elemével HITT: Benne testesült meg a Valós Hit, s a Bizonyosság! Ezért is mondom, hogy csakis Rajta által vezet az ÚT Krisztusig: senkiben nincs, nem volt, s nem is lesz olyan hatalmas, a Krisztusba és az Atyába vetett Hit, mint Máriában volt! Ez ekként igaz, amiként igaz az is, amit korábban már leközöltünk, amikor egy kérdés épp a Mária-tisztelettel volt kapcsolatban: az első Mária-tisztelő maga az Atya volt, s a Fiú! Enélkül nem csak a Megváltás, de még a Fogantatás sem lett volna lehetséges! A Lélek testet vett, Máriában nyilvánulva meg, mint földi - fizikai forma; s ez ekként is volt rendjén, amiként az is akként volt rendjén, hogy Mária Létbelépése leg-első pillanatától tökéletes védelmet kapott: ha ő maga, mint földi ember, ennek nem lehetett is tudatában! Mert nem lehetett, legalábbis a Mester feltámadásáig, s még aztán is fedve volt ez Előtte egy ideig: a Mester Visszatéréséig nem lehetett tudomása erről, hisz Néki csak úgy hinnie kellett Egyszülöttje Istentől való eredetében, és Istenségében, mint mindenki másnak, anélkül, hogy tényleges tudati képe lett volna arról: amit Krisztus mond, teljességében akként van, amiként Ő mondja! S most könnyen gondoljátok azt: természetes, hogy hitte Egyszülöttje minden szavát, hisz emlékezhetett arra: miként fogant méhében a Gyermek, amiként arra is hiába gondoltok, hogy egy anya mindig is hisz Egyetlenje minden egyes szavában: ez nem ekként van! Mária teljességgel kellett feledje (ha nem is az Angyali Szót) azt: Gyermeke Istennek FIA lesz, Aki a Föld színére kell érkezzék Általa. És feledte is, mert ez is része a Törvénynek! Ezen felül, és ezen túl Mária teljes és tökéletes mértékben földi anya kellett legyen! Aki csak egy kicsit is ismeri az embert, tudja: mennyire képes lefedni mindent az aggodalom az anyai tudatban, ha az anya azt látja: a gyermek nem egy átlagos képességű valaki. Ha a gyermek olyasmit állít, amiről az anya sem lehet teljességgel megbizonyosodva, hogy az akként van, az anya ugyan védelmébe veszi; de nem mindenkor azért, mert elhiszi a gyermek szavait! Sőt: egy teljességében földi anya védelmezni kívánja gyermekét, rejtegetvén annak egyes furcsa, vagy akár csak szokatlan dolgait, még akkor is, ha ő maga is meg van arról győződve: a gyermek valamiért más, mint a körötte élő emberek. Ezt természetesen az átlagos földi anyákra értem… De amiként mondtam: Mária sem lehetett tudatában annak: az a Gyermek, akit Isten ajándékozott néki: Istennek EGYETLENJE, s ekként ISTEN MAGA IS! Ő akként vélte, hogy valóban földi gyermeket fogant, még akkor is, ha az Angyal másként szólott, hisz nem volt, nem lehetett tudati képe arról, mit tesz: Isten-gyermeket foganni, s szülni. És ezt nem csak ő: más sem érthette volna, mert erről a Föld egészén nem volt, mert nem lehetett ismerete senkinek, lévén az Isten-gyermek fogantatása és Születése egyszeri és megismételhetetlen: ekként is íródott be aztán a Globális, a Kozmikus és a Mennyei Tudattárba is, s addig ezek egyikében sem volt, mert nem lehetett még csak halvány lenyomata sem ilyes Ég-magas Történésnek! Nem véletlen, hogy maguk a papok sem tudtak véle mit kezdeni, azon kívül, hogy halálra adták az Egyetlent: mert megvallotta Kilétét: Ő az Atyának FIA. Ezt semmiképp sem értették, s mert nem értették, akként vették: káromolja az Istent… Ha Mária kezdettől tudja: Egyszülöttje az ISTENNEK FIA: lehetetlenség lett volna, hogy ne álljon mellé, amikor a poroszlók elfogták, s a Gecsemáni kertből Annás udvarára kísérték. Akkor viszont olyan mennyiségű pozitív energiákat mozdított volna meg a két ISTENI SZEMÉLY, hogy nem csak a papok terve nem lett volna kivitelezhető, mert sötét indulataikat és még sötétebb tervüket felül írja a hatalmas 15
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… mennyiségű Isteni Energia, s nem csak a Megváltás vált volna ezáltal lehetetlenné: de maga a Föld sem viselhette volna el amaz Ég-magas, minden, addig a Föld színére került Mennyei Erőnél magasabb rezgésszintű ISTENI ERŐ koncentrálódását: s akkor e kérdést sem bonthatnám ki én magam sem, legalábbis nem a ti számotokra, s nem a Föld nevű bolygó ember nevű lényeinek kezébe adva. *
*
*
*
*
*
*
*
*
Most vizsgáljuk meg, s vegyük egyenként sorra: mely dolgok is azok, amelyekben hű követőivé kell váljatok Máriának: s most az egyszerű, földi anyát értsétek ez alatt, hisz ti akként kell kövessétek Őt, azon az Úton, amelyet mint földi asszony: mutatott meg néktek. Azon az Úton kell lépnetek, amelyen Ő maga lépett, s lép előttetek mindmáig a Föld színén, s amelyen lépve reménységtek lehet: valósággal is megújítani az Áldott Anya segítségével Keresztségi fogadalmatokat. Nem azt, amelyet „készen” kaptatok szüleitek jóvoltából: de azt, amelyet már teljes tudatossággal kell megkötnötök Máriával, s amelyet ember-szellemekként a Föld színén testekbe öltözve a Szellemi Én-rész köt már testbe öltözése pillanatában ama bolygóval, amelynek színén a Kereszt állt! Az A Kereszt, Amely Megváltotta A Világot; vagyis mind-ahány mélybe hullott Szellemet, az ATYÁNAK EGYETLEN-JE ÁLTAL MEGVÁLTVA! Mert ez a Keresztség: s immáron a Valós Keresztség lényege, amelynek részese minden egyes, már a Föld színére leszülető Szellemi Én-rész. (A katolikus egyház egy igen valóság-közeli megfogalmazásban kapta meg ennek értelmezését akkor, amikor is a „vágy-keresztség” lehetőségéről szólott; ha idő közben ennek benső tartalma módosult is némileg az ő egyházuk felfogása szerint. Hamarosan erre is rátérek, ha a másik, folyamatban lévő kötet lapjain is!) Ezt a Keresztséget azonban néktek is fel kell vállaljátok, immáron Tudatotok révén, de akként, hogy e Vállalással felvállaljátok mindazt, amit a Kereszt, s a Keresztség jelent! Igazán, s már a SZÓ teljes mértékében KERESZTÉNNYÉ kell lennetek: a kor, és önnön valós mértékeitek legfelső szintjének elérésére törekedve, vagyis akként, hogy mind Tökéletessé igyekeztek válni - önmagatokhoz képest; amiként a ti Atyátok is TÖKÉLETES: ÖNMAGÁHOZ, vagyis a Legmagasabb rendű TÖKÉLETESSÉGHEZ mérve ÖNMAGÁT. Ő A TÖKÉLETESSÉG: s ti ennek reátok szabott mértékét kell betöltsétek, a magatok tökéletesedési szintje szerint. Tudom: ez nem könnyű feladat: pedig ennek egyes követelményei oly egyszerűek, hogy igazából nem is kellene mást tennetek ezek betöltéséhez, mint gyermekké válni a szó legtisztább és legnemesebb értelmében. A gyermek öntudatlanul jó: még akkor is, ha olyasmit tesz, ami a ti felfogásotok szerint nem helyes, mert a fogalom: nem jó; még nem íródott bele fogalomtárába, arról a ti értelmezéstek szerinti tudati képe nincs. Keveseknek ugyan, de közületek is megadatott egyes Testvéreinknek, hogy akkor is tiszták tudjanak maradni, ha az Út keresése közben tisztátalan elemekkel kellett érintkezniük. Ezek egyikéről mondtam Évinek: olyan ember, aki a tisztátalan áltanítások közül akként volt képes kiemelni, s megszűrni magának azt a kevésnyi Tisztát, hogy eközben Én-része teljességgel távol tartotta magától s a Tudattól is azon elemeket, amelyek megfertőzhették volna. Ekként tiszta maradt a tisztátalanság közelében is, s csak azt vonzotta magához, ami tiszta, s ekként magasabb szint elérésére alkalmas volt. Nagy Kegyelmi ajándék ez, s mindenkor az Én-rész, s az ÉN tisztaságára utal: bár nehezen megvalósítható, mert a többség egyéni feladata, vagyis Útja értelmét és annak célját tekintve az Én-rész nem lehet képes teljességében arra ügyelni, hogy addig megszerzett tisztaságát, s egyben a Tudat tisztaságát is óvja. Ezért is mondom, hogy Kegyelmi ajándék, mert az Én-rész úgyszólván a tudattól függetlenedve élte meg az Út kisebb történéseit: s a Fent Világának egyes ismeretelemei a Tudat nyugalmi időszakaiban kerültek ama Testvéretek kezébe, akkor tehát, amikor az Én-rész nem kellett egyéb irányú feladatot is végezzen, vagy ügyeljen, ha a feladat a Tudat, vagy a fizikai test révén kellett elvégeztessék. Az Én-rész egyszerre tehát mindenkor csak egy feladatra kellett koncentráljon: az esetek többségében ez nem lehetséges, még akkor sem, ha azonos jellegű feladatokat kell hasonló körülmények közt elvégezzetek fizikai - tudati vagy Szellemi szinten. A Tudat s a tudatalatti reakciója teszi teljességgel mássá, legalábbis másként megéltté ugyan azt a helyzetet: s a Tudat és a tudatalatti reakciója mindenkor erősen befolyásolja az Én-részt is, megváltoztatva annak szerepkörét, működésének és erőkifejtésének irányát, s e Szellemi energiák eloszlását is.
16
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… ******** ******* ******** ******** ********* De térjünk vissza a ti feladataitokra, azokra, amelyeket egyként kell (már) tudnotok megvalósítani, s amiként mondtam: önmagatokhoz mérten a lehető legtökéletesebb formában és szinten. S akkor most hadd kezdjem ismét „Ádámnál - Évánál”: vagyis a Törvényeknél. Annál is inkább, mert amiként azt a másik munkánkban jeleztem: egyre többen hivatkoztok a Kegyelem Törvényére, akként, hogy teljességgel elvetitek az Igazság és az Irgalom Törvényeit. A Kegyelem Törvénye, annak a Megváltó által (s a Megváltás révén) való megfogalmazása és Törvény-erejűvé emelése nem azt jelenti, mert a ti szinteteken (sajnos) még nem jelentheti azt, hogy e kettő, vagyis az Igazság és az Irgalom Törvényei eltöröltettek volna! Hogy is mondta a Mester: „Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik.” (Mát. 5.17-18) - mondá a MESTER, s itt nem (csak) a földi; de elsősorban a Mennyei Törvényekre, vagyis az Igazság és az Irgalom Törvényeire utalt! A Kegyelem Törvénye által tette betöltötté a Legmagasabb rendű Törvényt, vagyis azáltal teljesítette ki a Törvények sorát, beemelve az első kettőt is az Isteni Hármas EGY-ség szimbolikus rendszerébe! A Máté 5.18 egy igen fontos jelzést takar: „ég és föld elmúlik, a Törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik…” A Föld színén jelenleg tehát az Igazság, az Irgalom és a Kegyelem Törvénye egyként uralkodik: minthogy sem az Igazság törvénye, sem az Irgalomé nincs teljességgel betöltötté téve az ember által! Ekként tehát addig érvényben kell, s fog is maradni, míg az utolsó pontocska is be nem teljesedett: ameddig egy magasabb szintre nem emeltetett az ember által, vagyis az emberi milyenség által! Ezért tehát, hogy az Igazság, és az Irgalom Törvénye épp úgy nem figyelmen kívül hagyható, amiként a Kegyelem Törvénye, s mert hogy az ember még az alsóbbrendű Törvényt sem volt képes a második fokozatra emelni: még az kell érvényesüljék fölötte, mindenkor olyan mértékben, amilyen mértékben ő maga képes volt azt a magasabb szintre emelni! Az Igazság, az Irgalom és a Kegyelem Törvényei lényegében a Tudat, a Lélek és a Szellem Törvényei; azon a fokon hatnak az ember által, amilyen szinten maga az ember áll, s azon a fokon hatva az emberszellem felett, amilyen szintre képes lett emelkedni. Istenben mindhárom Törvény teljes és tökéletes szinten hat, mert Ő A Tökéletesség! Ő az EGY, Aki tökéletes harmóniában képes tartani és alkalmazni a Hármas Törvényt. Vagyis, egyedül Ő képes arra, hogy a Hármas Törvényt tökéletes módon engedje hatni az emberszellemek fölött! Ugyanis a Fent világai felé emelkedve az alsóbbrendű Törvények fel kell csatolódjanak a magasabb Törvénybe, hogy attól kezdve azok már csak a lent törvénytelen világaiban hassanak! Ezért Ő mindhárom Törvény egyedül jogos Ura és Használója! Azok, akik a IV. szférába akarnak emelkedni, már rég túl kellett volna jussanak az Igazság Törvényén (vagyis az ősi farkastörvényen), annak már-már kényszeres alkalmazásán, felcserélve azt az Irgalom Törvényére: ennélkül ugyanis fölöttük sem hat, mert nem hathat a Kegyelem Törvénye!! Induljunk tovább e tényből vizsgálódásunkkor. Mit is jelent, miről szól az Igazság Törvénye? Igen: kezdetben még valóban az Erő törvénytelen Törvényéről szólott, s csak a nyers fizikai erő hatott általa, a vadász s a zsákmány Erő-törvénye, biztosítva az Értelem adományával még nem bíró lény puszta fennmaradását, s a természetes kiválasztódást. Erre a fizikai testek legcélszerűbb formájának kifejlődhetése érdekében volt szükség, s amint azt a későbbi korok igazolták, ez a helyes irányt követte. Aztán a Tudatosodás egy magasabb szintjén ez az ősi Erő-törvény, ennek valós célja megváltozott; s akkortól már nem a zsákmány, de a vagyonszerzés lett a cél, vagyis a magántulajdon növelése. Itt, ezen a ponton lépett igazán életbe az Igazság Törvénye, egy Bölcsességi fokkal feljebb emelve az Erő Törvényét, bár még nem az Irgalom Törvényéig, de (idővel) már érintve azt is. S éppen ezen a ponton kellett volna az ember fordított fontossági sorrendet felállítson magának, azt a sorrendet, amikor is előbbre képes helyezni az Életet a tulajdonnal szemben! (Amely bolygók lakói képesek voltak erre, már visszatértek a felsőbb szférákba!)
17
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… Amilyen szinten tehát képessé vált/válik az egyén, vagyis az egyes ember az Irgalom Törvényének betöltésére, olyan mértékben érvényesült fölötte a következő Útján az Igazság Törvénye, s megfordítva, vagyis olyan mértékben kellett elvegye mindenkor (a jelenben, s a jövőben is) karmikus kötéseit, amilyen mértékben azt megfogalmazta magának! Krisztus előtt csak a két alsóbbrendű Törvény létezett, s hatott a Föld színén: ahhoz, hogy a Kegyelem Törvényének ereje is hatni tudjon, meg kellett nyissa az ÚR a IV. szférát is, amely – amiként mondtam – Visszatéréséig zárt volt. Az Igazság Törvénye két részre bontva élt a Földön: az emberi, és az Isteni Igazság egymással szinte mindenkor ellentétes irányú Törvénye formájában. Ezt kellett egységesítse Mózes, s a Próféták, s ezt tartalmazta (részben) a Mózesi Törvénykönyv: ezt írta felül, s emelte fel a Krisztusi Törvény. A „szemet – szemért” törvényét az ember találta ki, mintegy korai, s igencsak kezdetleges utalást a karma törvényére, de akkor még ő maga ítélkezett, s ő hajtotta is végre az ítéletet. Ezt az Értelem szintjének növekedésével egyenes arányban egyes földi szabályokhoz kötötte Mózes: ez már előkészítése volt egy újabb Kornak, amikor is az emberi törvényt, és az emberi szabályokat fel kellett váltsa az Isteni Igazság Törvénye, s annak szabálya, vagyis a karma törvényére való reáhagyatkozás. Ez volt az a kor, az emberi fejlődés második nagy állomása, amikor az Igazság (s már az Isteni Igazság!) Törvénye mellé már gyakorolni kellett tudnia az embernek az Irgalom Törvényét (erre utal például Mózes is könyveinek egyikében, amikor az özvegyekről s az árvákról való gondoskodásról, vagy a vándorok és idegenek befogadásáról szóló parancsot leírja). Az Irgalom Törvényének megfogalmazódása lépett életbe tehát, már Mózes korában, majd ez emelkedett egy magasabb szintre a Krisztusi korral, immáron teljességgel eltörölve és megsemmisítve az erő törvénytelen Törvényének jogát a Tudattal, s Értelemmel bíró ember számára, hogy akkortól a magasabb rendű, tehát az Isteni Igazság, az Irgalom, s a Szeretet Törvénye maradjon a Föld színén, mint a Visszatérés hármas fokozatú Záloga, amely minden fokkal közelebb emel benneteket a Kegyelem, s a Szeretet Istenéhez. A legfelső fokú, Egyetlen Törvény ugyanis a Szeretet Törvénye lesz; s akkortól az Igazság Törvénye is töröltetik a lent törvényei közül, hogy már csak a valóban magas rendű Törvények: az Irgalom, a Kegyelem, s a Szeretet, egy még magasabb szinten pedig a Kegyelem, végezetül a Szeretet Törvénye emeltetik az egyedül való Isteni Bölcsesség Törvényének szintjére. Ezért mondta a MESTER: „Egyetlen Parancsolatot hagyok rátok: hogy Szeressétek egymást”…! – s itt nem csak arra gondolt, hogy mi, tizenketten: de hogy mindenki, mindenkit: enélkül sem előrébb, sem feljebb nem emelkedhettek! Erre készít fel benneteket jelen Utatok, amiként ennek elérését szolgálta minden egyes eddigi Utatok is, kezdve a legalacsonyabb fokozatú, tehát az Erő Törvényétől a jelenben megnyilvánuló, s még mindig hármas felosztású Törvényig, amelynek elemei azonban már az Irgalom, a Szeretet és a Bölcsesség kell(ene) legyenek a ti részetekről ahhoz, hogy ezáltal már valósággal is a Kegyelem Törvényébe emeltessetek. Addig azonban épp úgy az emberi szintű Igazság Törvénye alá vagytok rendelve, míg ti magatok képessé nem lesztek az Egyedül való Isteni Igazság Törvényére hagyatkozni: de még az Erő törvényét elvetni is magatoktól! Mert bizony, ekként van, s ez az, ami visszahúz benneteket, mindenkor egy ezt megelőző korszak szintjére rántva vissza nem csak a Tudatot, de a Szellemi Én-részt, s ezáltal az ÉN teljességét is! Erre az Útra hívott, s hív el ma is mindannyiótokat Krisztus: s ezt az Utat mutatta meg néktek Mária: hogy Őt követve már valósággal is a Kegyelem részeseivé legyetek mindahányan. .................................. S akkor most vizsgáljuk meg: merre vezet az az ÚT, amelyre Mária kíván elhívni mindannyiótokat, valamint azt is: hogyan, s miként lehettek képesek valóban, tehát nem csak elméletben és hangzatos, nagy szavakban, de életetek minden napján a gyakorlati életben is megélve követni ŐT az Úton. S itt most ne holmi kedves kis történetekre számítsatok: az egyes magatartás-formák kibontásához és azok helyes irányban való megéléséhez nincs szükség sem mesékre, sem anekdotákra. Azt hiszem: azokból már épp elég forog közszájon ahhoz, hogy ne élhessétek meg, ne fogadhassátok el őket teljességében hitelesnek, annál is inkább, mert ha csak minden második efféle kis történet igazzá kellett volna legyen Mária (vagy Krisztus, s egyes szentjeitek stb.) életében, évszázadokon át tartott volna azon egyszeri ÚT; amely még az Áldott Anya esetében is alig volt több, mint félszáz év… *<<<<<<<<< <<<<<<<<<< <<<<<<<<<< >>>>>>>>>> >>>>>>>>>> >>>>>>>>>*
*
*
*
18
*
*
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes…
Ahhoz, hogy teljességében megismerjétek Mária Útját, azt hiszem: elégséges lesz, ha csak egynéhányat vizsgálunk meg azon könyvecske fejezet-címei közül, amelyet már említettem, s amelyet Grignon testvérünk írt a maga kora embereinek. Ezzel természetesen nem akarom azt mondani, hogy a ma embereinek már egyáltalán nincs mit tanulniuk Grignon szavaiból, de mert hogy a megfogalmazás nem a ti nyelvezetetekhez igazodik, bizony: sokan megrémültök, mert a szórend, s a megfogalmazás már teljességgel ismeretlen, a múlt ködébe veszett. Ezen felül és ezen túl ti már az egyes szavakat sem akként értelmezitek, mint az 1700- as évek emberei; s emellett tudatában vagytok annak: Isten, Aki Maga A Végtelen Bölcsesség, nem gyűlöl, még csak nem is haragszik, mert Bölcsessége mindent ért, s mindenben meglátja a következő lépcsőfokot: Neki tehát nem „természete” a gyűlölet (még a bűn gyűlölete sem; hisz a bűn mögött is ott van a bűnös, aki a bűnt megigazítva vissza kell térjen Hozzá!), mert nem természete a félelem. ****
****
****
****
****
****
S akkor kezdjük is mindjárt azzal, hogy kibontjuk a legfőbb bűnt: a gyűlöletet. Mit, mikor, miért gyűlöl az, aki e bűn fogságába esett? Kell-e: egyáltalán lehet-e gyűlölet abban, aki a Szeretet Istene után vágyakozik, s Hozzá kíván visszatérni? Az Ószövetségben, de még az evangéliumokban is a hibás fordítás végett gyakorta olvashattok effélét: „Az Úr az igazat megpróbálja, a gonoszt pedig, az álnokság kedvelőjét, gyűlöli az ő lelke.” (Zsolt. 11.5) Vagy: „Ha valaki én hozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom.” (Luk. 14.26) Ezek talán a Biblia legdurvább téves fordításai, ennél többet ki sem kell emeljek ahhoz, hogy értvén értsétek: mire gondolok. Maguk az evangéliumi magyarázatok igazolják vissza: micsoda ártalommal van a gyűlölet, s milyen mértékben vet vissza benneteket a Visszavezető Út Céljától! Figyeljétek meg, miként ír például János e kérdésről: „Aki azt mondja, hogy a világosságban van, és gyűlöli az ő atyjafiát az még mindig a sötétségben van. Aki szereti az ő atyjafiát a világosságban marad, és nincs benne botránkozásra való. (1 Ján. 2.9-10)
Amiként arról már szóltam, Satana első igazán súlyos hazugsága az volt, amikor a követőivé lett Szellemeknek azt mondotta: elfordulásukat sosem bocsájtja meg nékik a Teremtő, de még büntetések egész sorát küldi rájuk engedetlenségükért. Ezzel lényegében megfogalmazta e Szellemekben a félelmet, amelyből megfogalmazódott a harag, a lázadás, majd végül a gyűlölet: s e negatív elemek első kiindulópontja az volt, hogy azon Szellemek még nem álltak a Bölcsesség azon fokozatán, hogy teljességgel ismerhették volna Teremtőjüket! Vagyis önnön oktalanságukat, benső sötétségüket fordította ellenük Satana, tudva azt: azok meg vannak győződve önnön bölcsességükről, hisz ha nem ekként volna, már rég megálltak volna, vagy el sem indulnak azon az úton, amelyre ő hívta őket! Sőt: még maga Satana is a benne lévő sötétséget fogalmazta meg, s tárta követői elé, mint Istenre kivetített képet, Néki tulajdonított érzést és gondolatot, mert ő maga sem volt tisztában azzal: a Tökéletes Szeretet nem gyűlöl, nem haragszik, nem neheztel, mert Tökéletes az Ő Bölcsessége! Ekként vagytok ti magatok is: minél alacsonyabb fokán álltok a Bölcsességnek (s itt nem a földi képzettséget: a Valódi Szellemi Bölcsességet kell értsétek!) annál könnyebben, s annál hevesebb lánggal lobban fel bennetek az értetlenség-szülte indulat, az, amelyet mindmáig gyűlölet néven ismertek, holott az nem más, nem több és nem is kevesebb: Szellemi sötétségtek bizonyítéka, amely sötétség gátol benneteket abban, hogy az egyes történéseket, vagy egyes személyeket egy magasabb szintről figyeljetek, ahonnét már nem csak a történéseket, vagy embertársaitokat láthatnátok, hanem a történések miértjét, s embertársaitok viselkedésének okát is. Ekként tehát a mélységben álltok, s a sötétségből figyelitek a köröttetek lévő világot, épp e sötétség végett rettegve mindattól, amit megérteni képtelenek vagytok. Ha azonban megpróbáltok először a gyermeki alázat, az Isten Szeretetébe vetett bizonyosság, s az ebből születő megértés, tolerancia, s végezetül a Szeretet magaslataira emelkedve szemlélni mindent és 19
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… mindenkit, a sötétség mindinkább világossággá válik bennetek, s a sötétség múltával múlik a bennetek lévő, s tehetetlenségtek által gyűlöletté változtatott értetlenség-adta félelem is. Ha már értitek: mi miért történik köröttetek - véletek - bennetek, ha már el tudjátok mindazt fogadni, amitől addig csak rettegni tanultatok meg… – ha már ezzel az új látásmóddal igyekszetek figyelni, és megérteni embertársaitokat, s az ő cselekedeteiket, szavaikat, indulataikat is: nem lesz okotok félni, s ha valamitől vagy valakitől nem féltek, azt már nem is gyűlölitek, s ha egy még magasabb pontra emelkedve a szükségszerű történésekben felfedezitek Istennek segítő jobbját, és Istennek Gyermekét látjátok testvéreitekben is, amiként magatokban, már nemcsak hogy gyűlölni nem fogjátok, de elsőként a megértés, a segíteni vágyás, s ezzel szinte természetes módon a Szeretet: de már a magasabb rendű, Valódi Szeretet is megfogalmazódik, megszületik, majd fel is növekedik bennetek, növelve önmagával Tudatotok - Lelketek és Én-részeitek, végezetül pedig ÉN-etek tisztasági szintjét is. A gyűlölet, mint fogalom s mint érzés feloldásához elsőként tehát a félelmet kell megtanulnotok feloldani magatokban, amelyet az értetlenség szült. Az első, amit meg kell értsetek, az az, hogy minden, de minden a ti javatokat szolgálja, s minden egyes történés azért áll elétek, hogy megismerhessétek önmagatokat: mennyire van meg bennetek a gyermeki reáhagyatkozás, a hit, a türelem, a szeretet, az akarat stb. stb. S azért is, hogy megtanuljátok ezen tulajdonságokat még magasabb szintre emelni. Amiként testvéreitek is azért vannak mellétek rendelve, hogy kölcsönösen okulhassatok egymástól: megértve, megismerve és elfogadva egymást, s önmagatokat is, már akként, amiként Isten fogadott, s fogad el mindannyiótokat, tudva: azok a tisztátalanságok, amelyek rajtatok, bennetek vannak, nem azonosak veletek, azok nem ti vagytok a szó magasabb rendű értelmében, mert az a Valaki, Akik igazából vagytok; részei, s ekként részesei is mind a Tökéletes Teremtő EGY-ségnek, Tökéletesedésre Teremtett Gyermekei az EGY-IGAZ Istennek! Ameddig azonban szinte az Élet minden olyan történése képes kiváltani bennetek a félelem érzését, amely bárha csak kicsit is kellemetlen számotokra, nem hogy a Tökéletesedés felé nem tudhattok lépni, de mindennapi feladataitokat is csak nehézségek árán végezhetitek, mert nem hagyatkoztok reá Isten Kegyelmére, annak mindent betöltő Erejére. S itt most nem annyira a fizikai síkon bevégzendő feladatokat értem, bár azokkal is több nehézségetek támad: ameddig képtelenek vagytok az önátadásra, tényleges Szellemi, tehát spirituális feladataitokat még felismerni is képtelenek vagytok, és lesztek is. Mert mindannyian vittetek magatokkal magasabb szintű Feladatot is, még akkor is, ha azok szinte elveszni látszanak a fizikai szintű feladatok közt. Van, s nem is ritkán, hogy épp a fizikai szintű feladatok helyes megoldása az a bizonyos Feladat, tehát az, hogy akként birkózzatok meg az elétek kerülő nehézségekkel, hogy Istenre tudtok hagyatkozni ahelyett, hogy görcsös igyekvéssel akarnátok ti magatok, s csakis magatok, a magatok semmi kis erejére támaszkodva győzedelmeskedni mindennapjaitok kis és nagy harcaiban. Hogy mennyire helytelen, ha ekként álltok hozzá az egyes feladatokhoz, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy erőlködésetek eredménye mindahányszor a kudarc, s csak ha már végképp elengedtétek a feladatot, és végre letettétek annak gondját Istennek kezébe: hull szinte „magától” az öletekbe annak megoldása. Ez természetesen érvényes a gondok, a keserűségek, a nem anyagi, de a fizikai léttől nem elválasztható lelki, vagy akár a pszichés problémák mindegyike esetében. S minél magasabb szinten vagytok képesek kibontani magatokban az egyes Bölcsességi elemeket, e gondok mintha szándékoltan sokasodnának: egy ideig legalább is. S ez persze ténylegesen is ekként van, hisz minél több Bölcsességi elem birtokosaivá lesztek, annál inkább képessé kell lennetek reáhagyatkozni a Kegyelem Erejére, s ehhez csak a mindennapos próbák nyújthatnak segítséget, s ez egészen addig ekként kell legyen, míg az új és még újabb problémákat nem vagytok képesek akként érzékelni… - hogy már nem is érzékelitek őket, legalábbis nem akként, amiként addig. Nem egy újabb harcot, nem egy következő Sors-kihívást: csak egy megváltozott körülményt láttok mindabban, ami veletek történik, egy olyan új történést, vagy eseményt, amelyet már az első pillanatban az Úr Erejére hagyatkozva szemléltek, hogy már amaz Erőből merítve kezdjetek hozzá az új feladat megoldásához. Tudom: ekként elmondva ez roppant egyszerű. Az elmélet elmondása legalábbis, mert ameddig azok a bizonyos váratlan nehézségek fel nem merülnek, sokan hangoztatjátok ugyanezt, s talán ugyanígy. De amikor a nehézségek elétek állnak, megriad bennetek Tudat és lélek egyaránt, s az első reakció a félelem mellett a tanácstalanság, s tán az értetlenség, a „miért pont én” érzése. Kevés azok száma, akik mindenkor
20
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… az Ég akaratát keresik a történésekben, s még azoknál sem biztos, hogy valós reakciójukat tárják a Világ felé. Más kérdés persze, ha az elme bizonyos szinten le van árnyékolva, s ekként nem is képes tökéletesen érzékelni az egyes eseményeket, hisz elfedi azokat előle a reáborított fátyol: így nem annak élik meg a történést, ami az a valóságban, de a tudat szinte tetszeleg az új nehézségben, pontosabban inkább abban, hogy mennyire semmibe tudja azt venni… amit meg sem ért, ki sem képes elemezni igazán! Igaz; ekként a megoldás sem lesz valós megoldás, csak a probléma ideig-óráig való félrelökése, amely félig sem old meg semmit. A probléma ismét felbukkan, s a tudat újra csak menekülni fog: esetleg egy másik szerepet találva ki, s egy újabb fátyol alá rejtezve, újabb „ál-célt” tűzve ki maga elé, amelyek ugyan valamiféle látszat-cselekvésre késztetik a tudatot, s a tudat irányította egyént, amely jól-rosszul neki is lát ezen látszat-cselekedeteknek, de még mindig nem jut közelebb általuk a valós feladat megoldásához. Ha egyáltalán valamely nem neki szánt feladat, s nem egyik vagy másik tudattalanító szer az, amelyet a tudat kiválaszt, hogy elfedje maga elől a feladatot, akár az Én-rész minden „tiltakozása”: tehát az egyes fizikai szintű történések (betegségek) ellenére is! Többnyire azonban maga az álcél már eleve olyan, hogy kezdetben az Én-rész sem figyel fel rá: mennyire tévútra viszi a tudatot is, s még őt magát is, és mire eszmél, már késő: a tudat belerögzül az új szerepbe, s ha csak valami komoly tragédia ki nem „robbantja” abból, abban is marad az Út végezetéig. Ha „csak” egy általánosságban is megszokott eszközt használ menedékül a tudat (alkohol, drog stb.), még lehet is eredménye az Én-rész által kért, s ekként a Fent szintjeiről elküldött figyelmeztető jellegű történéseknek, de ha a „fátyolul” használt álcél nem fizikai síkon megnyilvánuló értelmi; de már a magasabb rendű, vagyis szellemi úton való leárnyékolására szolgál elsődlegesen, s azzal egy bizonyos fokig lelki megkötést is eredményez, a tudat már a figyelmeztetést sem annak fogja elkönyvelni, ami. Hogy ez milyen végeredményhez vezet, talán nem kell részletezzem. Pedig semmi mást nem kellett volna tennie az álutak egyikére vagy másikára menekülő embernek, mint azt, hogy menekülés helyett valóban Isten Kegyelmének erejére bízva magát megkísérli legyőzni az elébe állt nehézséget, annak biztos tudatában: ha megteszi azt, amennyi tőle telik, a többit megoldja a Kegyelem, hogy minden akként alakuljék, ahogyan kell, s hogy az a leginkább szolgálja úgy a maga, mint a körötte élők Valós érdekeit. Mert ha megfigyeltétek, mindenkor így van: amit magatok meg tudtok oldani, azt már reátok is hagyja Isten, hogy megpróbálhassátok erőtöket, s amely feladat már valóban nehéznek bizonyul, szinte „magától” oldódik meg, méghozzá gyakran akként, hogy már csak később döbbentek rá: mennyire tökéletesen alakult minden, miután Isten Irgalmára bíztátok magatokat, s a megoldhatatlannak érzett gondokat problémákat is. ~
~
~
~
~
~
~
~
~
~
~
A gyermeki hit, bizalom és reáhagyatkozás: vagyis az alázat hiánya volt tehát az, ami a mélységbe sodort mindannyiótokat: ekként csakis az alázat lesz, mert csak az lehet az is, ami fokról fokra felemel benneteket! Nem a tétlenség, nem a semmittevés és semmit akarás, mert az nem azonos a gyermeki bizalommal és alázattal: az csak emberi restség, amely mindenkor meg is termi a maga keserű gyümölcseit. A kisgyermek is ragaszkodik hozzá, hogy maga kösse meg a cipőfűzőt, ha már képes rá: egyebekben azonban továbbra is a szülőre hagyatkozik, mert tudja: a nagyobb feladatok elvégzéséhez még kicsi. Ekként kell néktek is cselekednetek: amire már képesek vagytok, azt el kell végezzétek, s amihez kicsinyek vagytok, tudnotok kell hagyni, hogy Isten legyen a segítségetekre: és tudnotok kell hinni abban, hogy a segítségetekre is lesz, ha annak a valaminek igazán meg kell oldódnia. Ne ti akarjátok mindenáron eldönteni: mi az, amire mindenképp szükségetek van: ami igazán olyasmi, azt Isten segítségével eléritek (vagy Isten maga adja azt elétek, olykor kéretlenül is!) amit viszont csak ti akartok, még nem biztos, hogy valóban szükséges is. Ekkor is meg kell tudnotok hajtani fejeteket az Isteni Bölcsesség előtt, hisz még csak nem is tudhatjátok: holnap nem annak köszönhetitek-e életeteket, hogy azt a valamit nem szerezhettétek meg?! Sőt! Olykor néktek kell tudnotok lemondani, ha olyasmit tár elétek az ellentét, amelynek elérhetéséhez még általatok is tudottan kicsinyek vagytok, hogy elkápráztatván elméiteket: a maga tisztátalan útjára csaljon, s a maga kénye-kedvére használjon benneteket, vagy a testeitekben vagy elmétekben, esetleg Én-részeitekben lévő Erőt: esetleg egy időben mindeme energiákat, megbetegítve a testet-lelket-tudatot és szellemet egyaránt, lehetetlenné téve ezzel Utatok teljes és tökéletes végigjárását! 21
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… Erre számtalan példa áll elétek (ma már sajnos nap mint nap), így ezt sem részletezem. A Hit s az alázat, a gyermeki reáhagyatkozás: ez Visszatéréstek záloga, annál is inkább, mert ezek nélkül sem benső békességtek, sem igaz, tiszta Szeretetetek nem lesz, hisz aki szüntelen töri magát, hogy egyes szükségesnek vélt – szükségtelen dolgokat megszerezzen, nem ér rá Istenre tekinteni, nem bízza magát, övéit, sorsa teljességét Istenre, hisz ő akarja azt kormányozni a maga meglátása, s a maga célja felé, ekként nem lesz benne békesség sem, annál is inkább, mert a megszerzett tárgy mindig nagyobb fizikai érték megszerzésének vágyát szüli, s igaz, tiszta Szeretet sem lesz benne, mert a törtetés, az egyéni érvényesülni és hatni és szerezni vágyás, a „majd én megmutatom” gőgje kihűti a szívet, s megdermeszti abban a Szeretet Tiszta Napsugarait. ----------------Azt hiszem, kissé tán eltértem iménti témámtól, de nem tehettem meg, hogy teljességében mellőzöm munkatársam gondolatait, amelyek a mindennapi gondokat tükrözik, azon gondokat, amelyeket a mindennapok tárnak elé a Föld színén élve; amiként mindannyiótok elé is: ha olykor már meg sem látjátok azokat, oly megszokottá lettek. Minthogy nem viszem transz-állapotba, tudata tőlem függetlenül is kell, hogy működjék, s ekként az ő gondolataira is válaszolnom kell, hisz azok korántsem közömbösek az én számomra sem. ***************************************** Haladjunk most azonban tovább megkezdett témánkban. Azt mondtam az imént: amit ti magatok elérhettek, azt Isten engedi is, hogy ti érjétek el, míg amit el nem érhettek, annak megadását Rá kell bízzátok. Ez ekként is van: „Mondva vagyon pedig: ember küzdj, és bízva bízzál…” - mondja Madách, s nem véletlenül. De a mondat mindkét fele egyaránt fontos, s ekként egyaránt szükséges is volna, ha végre megtanulnátok: mit is jelentenek e szavak belső, és felsőbb szintű értelmezésben. Küzdj: mondja a szó, s ez nem csak azt, sőt: elsősorban nem azt jelenti, hogy a külvilággal, környezetetekkel, de bizony, hogy önmagatokkal, a bennetek lévő negatív késztetésekkel kell(ene) elsőként megküzdenetek. Vagy ahogyan ti ma ezt mondani szoktátok: törekednetek kell, hogy legyőzzétek az „Ó-embert”, akinek nyomán megszülhetitek magatokban az „Új Embert”. Meg kell tehát vizsgálnotok: mely elemek azok, amelyeket le kell vetnetek magatokról (és ki kell vetnetek magatokból) ahhoz, hogy már valósággal is az Úton járhassatok, aztán meg kell vizsgálnotok azon tulajdonságokat, amelyek könnyebbé tehetik lépteiteket, már a Valós, a Haza felé vezető Úton. Hogy is mondta Mária, amidőn Gábriel szavait hallgatta? „Ímé, az úrnak szolgáló leánya vagyok: legyen vélem a te igéd szerint!” Ha egy kicsit nyelvtani oldaláról figyelitek e két fentebbi idézetet, azt mondhatjátok: a kettő erősen üti egymást. S ez nyelvtani szempontból igaz is lehet: de nem a Valóság értelmezése szerinti szempontból! Akként nagyon is összefügg a kettő, egybe cseng, hisz maga Mária sem azt mondta e szavakkal, hogy csak a feladatot vállalja, hanem egyben azt is jelentették e szavak: legyen meg minden vélem s fölöttem, aminek meg kell lennie a Te igéd értelmében! Mert Mária, ha még csak homályosan is, de a kezdettől tudta: e vállalás nem mindennapi terheket is ró majd reá: s szavaival a terheket is felvállalta, nem csak ama Dicsőséget, hogy alázatáért ekként méltatta Őt figyelemre az Isten! S bizony: e gyermeki megérzések aztán rendre igazolódtak is, s főképpen József fizikai Útjának végeztével, amikor is Mária lényegében szinte egyedül maradt olyan emberek közt, akik kezdettől nem tekintettek Reá jó szívvel Egyszülöttjéért. József ugyan felmentette Őt magában, miután Álom-látása esett, s már maga is tudta: hogyan, s miként fogant a Szent Szűz, de ezt nem mondhatta el senkinek, hogy szavaival ártására ne legyen a Gyermeknek, és a Gyermek Anyjának: Máriának, s még önmagának is, hisz Mária aztán asszonyává lett: ha csak a Törvény betűi szerint is… Mindezt előre látta, vagy inkább megsejtette maga Mária is, amiként megsejtette a Reá váró harcokat és szenvedéseket is, amelyeket ember-társai kezéből kell vegyen a Gyermekért: s mégis azt tudta mondani igaz, gyermeki alázattal és Istenre való reáhagyatkozással: Legyen nékem a Te igéid szerint. Tudta, bizonyos volt abban, hogy Isten, Aki a Gyermeket Néki adja: nem hagyja őket magukra, s mindenkor segítségükre lesz, ha az szükségesnek mutatkozik; amiként az történt is. Tudta, bár nem lehetett gyakorlati tapasztalata, hisz ÉN-elemébe zárva semmi földi szintű emléket nem vihetett magával, s ezen Ég-magas Történéssel kapcsolatosan főként nem, mert sem a Globális, sem a Kozmikus, sem pedig
22
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… a Mennyei Tudattárban nem volt, nem is lehetett volna nyoma ilyes történésnek. Egy teljesen kitaposatlan Ösvény előtt állt, s ekként mondta azt: Vállalom, hogy végig járom ezen Utat, mert biztos vagyok abban: ha fáradok, ha lankadok; Isten mindenkor oltalmaz és megerősít engem. Ezt kell tehát elsődlegesen megtanulnotok Máriától: e gyermeki hitet és bizodalmat, s ezt az Istenre való reáhagyatkozást akként, hogy mindennapjaitokat felvállalva azok minden harcával és nehézségével már tiszta szívvel tudjátok azt mondani: Legyen nékem a Te akaratod szerint. Kell, hogy ekként tegyetek, mert csak ekként érkezhettek el ama pontra, hogy végezetül „megszülhessétek” valós Önmagatokat: azt a valakit, Akivé lennetek kell. S mert hogy a szülés mindenkor fájdalommal jár; vállalnotok kell a fájdalmat is, s nem csak a megszületés fájdalmát, de akár azt is, hogy a magatokban hordott, s megszült „Új Ember” ki fog lógni a sokaságból, s ekként akár gúny, megvetés, rágalmak, vagy éppen bántalmazás áldozatává is lesz. Ha életben akarjátok tartani a magatokban hordott, s megszült „Új Embert”, vállalnotok kell érte a szenvedést is: ekként, és csakis ekként érhetitek el, hogy az Út végén elmondhassa Én-részetek: eltemettem, ami „Ó” volt bennem, hogy magammal már azt hozzam, ami „ÚJ” született általam az Istennek Kegyelmi Erejéből. ************************************************** S most vizsgáljuk meg azt is: hogyan, s miként követhetitek Máriát az igaz, tiszta Alázat, a Szeretet, a Tisztaság, az Engedelmesség, az Egyszerűség, a Szerénység Útján. Azon az Úton tehát, amelyen át Krisztus felé léphettek, hogy már az Egy-igaz Mester nyomába lépve: vissza emelkedjetek a Teremtő Atya EGY-ségébe. A Mester maga mondta: „senki sem mehet az Atyához, hanem csakis ÉN általam.” Azáltal tehát, amit a Mester képviselt e Föld színén, s amit épp Mária mutatott meg, a leghívebben járva a Krisztusi Utat, és élve a Krisztusi Erényeket, hisz Benne élt egyedül e Föld emberei közül a maga tökéletességében mind az, amelyre azt mondhatjuk: Igaz, s Tökéletes Tisztaságú Krisztusi Elem. Ezen tudati - lelki és Szellemi Erények azok, amelyeket most meg kívánnék mutatni mindannyiótoknak, hogy tudván tudjatok, s értvén értsetek mindannyian. Kezdjük talán az elején: vagyis ott, annál a pillanatnál, amikor Gábriel szavára válaszolt Mária… *<<<<<<<<< <<<<<<<<<< <<<<<<<<<< >>>>>>>>>> >>>>>>>>>> >>>>>>>>>*
*
*
*
*
*
~–~ Maga a fogantatás akként maradt meg emlékezetemben egészen Felemeltetésem pillanatáig, mint egy gyönyörű, megismerhetetlen, megérthetetlen és elmondhatatlan Álom. Az energia először fokozatosan áramlott testembe, majd eltöltött egészen: akként éreztem, hogy testem felizzik egészen, miként a tüzek parazsa, mégis hűvös maradt, miként a szellő, s egyszerre szálltam, oly könnyű voltam, de végtelenül súlyos is egyben. Mintha egyszerre lettem volna a Csillagok közt, de mélyen lenn, a Föld méhében is, a Nap s a magma Tüzét fogadva az Űr végtelen hűvösében. Aztán az éber Álomnak tűnő kép és érzés lassan elszállt, s helyén csak a végtelen Boldogság maradt. A Boldogság, s a bizonyosság: nagy dolgot cselekedett énbennem a Hatalmas! Nagy dolgot, s Én csak azzal hálálhatom meg azt, hogy még inkább igyekszem betölteni az Ő Törvényeit. Azt egy Fentről kapott tudással tudtam: senkinek sem szólhatok arról, ami Vélem történt, de tudtam azt is: mindenáron meg kell óvjam a Gyermeket, s ebben az Ég Ura maga lesz segítségemre. Első célul ez lett tehát Bennem: hordani, és megszülni a Csodát: s akkor az a Cél lebegett Bennem mindenkor. Aztán, hogy a Gyermek megérkezett, s testet vett köztünk, szemeim előtt válva mind láthatóbbá, mintha csak gondolataimmal formáltam volna kedves, tiszta arcocskáját, kezecskéit, egész kis testét… - és akkor, Vele együtt született meg a második Cél: oltalmazni és felnevelni ŐT: Az Ég Ajándékát. A Cél tehát mindenkor adott volt, és biztosan tudtam: az Ég megtámogat, hogy el is érhessem a Célt! Nékem már csak akarnom kell, s megtenni minden tőlem telhetőt, hogy Célom betöltötté legyen. Ekként kell néktek is megfogannotok és megszülnötök elsőként önmagatokat, és önmagatokban Krisztust, mindenkor magatok előtt tudva az elérendő Célt, amely bennetek sem lehet más, csak Ő. E Célért mindenkor, napjaitok minden percében újjá kell szülessék bennetek az Akarat, hogy eléritek azt, s a 23
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… Bizonyosság, hogy a Cél maga vezet és vonz és támogat, mert Tiszta és nemes, Szent és Hatalmas. Minden nap, fokról - fokra kell betöltsön benneteket a vágyakozás, hogy fokról - fokra tölthessen be az Erő is: a Tökéletes Isteni Szeretet Ereje, mindenkor a Cél eléréséhez szükséges, s a bennetek már megszületett Erő mértékéhez igazodva, hogy az elétek álló akadályokat leküzdhessétek, vagy képessé legyetek letenni azok súlyát a Teremtő kezébe. Van, s ez a gyakoribb, hogy e harc ténylegesen is harc kell legyen. Harc önmagatokkal, hibás szokásaitokkal, korábbi, s az Új Célhoz már méltatlan terveitekkel, vágyaitokkal, indulataitokkal, harc a mindenáron való bizonyítási késztetéssel szemben, olykor akár egész környezetetek elvárásaival szemben is, hogy már csak azt, és akként tegyétek, azt akarjátok, s arra törekedjetek, ami igazán közelebb emel benneteket a Végső Célhoz. Enélkül azonban nem állíthatjátok, hogy elindultatok azon az Úton, amelyet megmutattam néktek: a Bölcs: Szeretet, Alázat, Tisztaság, Engedelmesség, Egyszerűség, és Szerénység Útján… *<<<<<<<<< <<<<<<<<<< <<<<<<<<<< >>>>>>>>>> >>>>>>>>>> >>>>>>>>>*
*
*
*
*
*
Az Áldott Anya szavai után hadd tegyek egy rövid kitérőt, amely talán nem is kitérő igazán, hisz a Bölcsesség, s az Alázat is a Mária által felsorolt Bölcsesség-elemek sorába tartozik. Munkatársam íróasztala fölött van egy nagyon is idevágó kiírás, amely a Békességet, Bátorságot s a Bölcsességet kéri Istentől, amely három Kozmikus Bölcsesség-elem hiányában nem mondhatjátok, hogy bírtok az Egyetlen Mennyei Bölcsesség, a SZERETET adományával, mert e három nélkül azzal sem tudtok élni és hatni! A kiírás pontosan ekként hangzik: „Istenem: adj lelki Békét, hogy elfogadjam, amin változtatni nem tudok… Bátorságot, hogy változtassak azon, amin tudok, és Bölcsességet, hogy felismerjem a kettő közti különbséget” Bontsuk ki, és vizsgáljuk meg e mondatok értelmét. Sok történés és esemény van, ami elétek áll az Úton, mint elháríthatatlan, vagy annak megélt Sorselem. Ezek lehetnek karmikus kötések, vállalt feladatok, megtapasztalásra váró Sors-elemek, de lehetnek pusztán a fizikai léttel és a társadalmi létformával együtt járó, azok elkerülhető avagy elkerülhetetlen történései is. Hogy melyik, mely kategóriába tartozik, egyikőtök sem tudhatja, s még a Fent világából is csak ritkán kérhettek ilyen irányú választ. Ekként úgy kell megélnetek mindent, mint az Út velejáróját; s úgy kell mindent a körülményekhez, és önmagatokhoz képest tökéletesen megoldanotok, hogy az egyes események, s azok megoldásai mindenkor előrébb, s feljebb lépésteket szolgálhassák. Ezen belül, és ezen túl viszont azt is figyelembe kell vennetek: mely történések azok, amelyeket megváltoztathattok, s melyek azok, amelyeket nem lehettek képesek megváltoztatni: s ehhez kell lényegében az igazi Bölcsesség. A történések egy része kifejezetten mint erőpróba áll elétek, más részük viszont akként, hogy a Bölcs alázat erejével legyetek képesek azokat viselni, s a lehetőségeiteken belül viselhetővé szelídíteni. De mi a Bölcs Alázat? Mikor mondhatjuk azt, hogy annak erejével éltek, s mikor mondhatjuk azt, hogy viselkedéstek meg sem közelíti azt, noha színleg egyként hat, s a külvilág szemében egy eredményt is mutat? Mert bizony: ez sem ritka. Az igazi, Bölcs Alázat nem a kézlegyintéses közömbösség, nemtörődömség, s nem is a félelem-adta beletörődés: valami más, valami sokkalta több és tisztább, s mindenkor az Értelem, a Lélek és a Szellem közösen megfogalmazott Akaratán nyugszik. A legyintő közömbösség és a nemtörődömség ellen a Lélek és a Szellemi Én-rész minden esetben tiltakozik, s ha nem sikerül a Tudat energiáit megmozdítaniuk, tehát ha nem tudják benne felébreszteni a kiút megtalálásának akarását, egyes komoly fizikai jelenségek, egyes betegségek is kialakulhatnak, ami természetes is, hisz lényegét tekintve a Lélek s a Szellem nem érzi jól magát, vagyis „gyengélkedik”, beteg. Ha a Tudat elé egy másik történés áll, amely már képes felrázni azt fásultságából, képes kizökkenteni nemtörődömségéből, s már hozzá lát, hogy a kellemetlen helyzeten, vagy a nem kívánatos történésen változtasson, a Lélek és a Szellemi Én-rész is aktivizálódik, tehát erőre kap: meggyógyul, s ez a testi tünetek elmúlása révén is érzékelhetővé válik. Ha a tétlenség oka a félelem-adta beletörődés, nem csak a lélek és az Én-rész: maga a Tudat is beteg, tehát a tünetek még szembeszökőbbek lesznek, vagy lehetnek, akár testi, akár pszichés jelenség formájában bukkannak fel. 24
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… Mindemellett nem ritka, hogy a már amúgy is nehéz körülmények még nehezebbé lesznek, gyakran épp azért, mert maga az Én-rész igyekszik a körülmények mindinkább való nehezítése révén nyomást gyakorolni a restségbe süllyedt Tudatra. Mert az Én-rész időnként olyan késztetéseket (impulzusokat) áramoltat a Tudat felé, amelyek révén a Tudat maga irányítja az eszközéül szolgáló testet olyan történések felé, amelyek még inkább megnehezítik annak minden percét, anélkül, hogy a Tudat tisztában lehetne azzal: miért irányította épp arra, s nem másfelé a testet. Tehát akként, hogy a Tudatban lényegében szerepel, hogy az a hely, vagy az a társaság még inkább megnehezíti számára, s a test egésze számára a helyzetet: és mégis megadja a késztetést a testnek a hely, vagy a történés, vagy egyes személyek keresésére. Az Én-rész csak ekként, tehát közvetve képes hatni a külső körülményekre, s persze hat is, ha a helyzet teljes ellehetetlenedése révén a Tudat önmagára ébredését remélheti. Enélkül a Tudat, s a test elpihen a maga-fogalmazta tétlenség posványában, s végül az Én-rész teljességében vissza kell húzódjék, hogy önmagát, s az Út során esetleg már megszerzett Bölcsesség-elemeket védje. Az Út akkortól lényegében „hiábavalóvá” válik, s nem egyszer hamarosan meg is szakad. Azt persze, hogy hiábavalóvá válik, nem véletlen tétettem idézőjelbe, hisz amiként már mondottam, hiábavaló, vagy fölöslegesen végigjárt Út nincs: még a hibákból is okul az Én-rész és az ÉN egyaránt, még akkor is, ha valós feladatát képtelen volt a rendelkezésére álló test, s a testtudat segítségével (vagy inkább segítsége híján) elvégezni az Én-rész. De a megtapasztalások, s még a kudarc is ad valamiféle többlet-energiát, ekként az azt követő Úton, ha ugyanazzal a feladattal indul az Én-rész, már ezen emlékenergiákat is magával viheti, hogy azokból is meríthessen. Az igazi Bölcsesség tehát az, amikor képesek vagytok az elétek álló helyzeteket, feladatokat és/vagy történéseket kielemezni, s valós Erőtöket, lehetőségeiteket felmérve megállapítani: szükséges, és lehetséges-e azokat felvállalni, elvégezni és/vagy elviselni, tudtok-e, kell-e, szabad-e változtatnotok azokon, és miként, vagy meg kell hogy hajtsátok a fejeteket, azt mondva: Istenem! A TE Kezedbe teszem le, s legyen meg a TE akaratod… Ehhez: ez utóbbihoz kell az Igazi Bölcsesség, de ehhez kell a valós Alázat is, mert anélkül gyakran túlértékelitek valós erőiteket (fizikai, tudati vagy akár lelki erőiteket) s mindent képesek vagytok felvállalni, ha az látványos eredménnyel kecsegtet, bár erőtöket messze meghaladja, s ekként elvégezhetetlenné válik, vagy elvégzésébe beleroppan az agyon hajszolt fizikai test, megzavarodik a tudat, kimerül a Lélek… De annak is az Alázat és Bölcsesség hiánya az oka, ha a másik végletbe estek, mert ez sem ritkaság, sőt! Gyakran semmit sem vagytok hajlandónak felvállalni, amit egy kicsit is alantasnak éreztek (vagy környezetetek tart annak), még akkor sem, ha egyébként játszva elvégezhetnétek, s esetleg az Én-rész Életfilmje szerint el is kellene, hogy végezzetek. A Bölcs Alázat hiánya ugyanis szinte következésszerűen adja az önteltséget, az önmagatok túlértékelését, a „vagyok én olyan okos, erős, hatalmas /stb./”, de adja a gőgöt s a büszkeséget is: „mit képzelnek ezek, hát csak nem fogom éppen én…” Azt hiszem, ismerős gondolat-elemek ezek mindannyiótok előtt: ha nem is most, Utatok eme részében, de az Út egy korábbi szakaszában, vagy akár egy korábbi Út során mindannyi-ótokban fel - fel bukkant, s még ma is találkozhattok velük, ha esetleg már nem is mint saját gondolattal, de embertársaitok magatartásában, s bizony; nem is ritkán. A Bölcs alázat hiánya szinte természetszerűleg köti meg a többi Bölcsességelemet, hisz anélkül sem egyszerűségre, sem benső tisztaságra, sem engedelmességre, sem szerénységre nem lesztek képesek a szó valós értelmében, míg nem bírtok a Bölcs alázat Kegyelmi erejével. Ezek az Igazi Út építő kövei, az Istenbe vetett Hit, vagy már inkább Bizonyosság alappillérei, amelyek a Szeretet talapzatát tartják, amely talapzatra ISTENT állítja a Tudat, a Lélek és a Szellem egyaránt. --*----*----*----*----*----*----*----*----*----*----*----*----*-A következő állomás az Egyszerűség. Amiként mondtam, törekednetek kell, hogy minél több Valós Bölcsesség-elem birtokába jussatok, s ez épp úgy értendő a fizikai síkon megismerhető bölcsességekre, mint a magasabb rendű, vagyis a Szellemi 25
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… szintű Bölcsességekre. Ennek azonban meg van az a veszélye, hogy az ismeretek birtokában már nem akként figyelitek a köröttetek - mellettetek élőket, mint egyazon ÚTON haladó, csak az ÚT más - más pontján álló Testvéreiteket, de egy kicsit inkább akként, mint szánalomra méltó, s egyhelyben toporgó emberkéket, akik a ti segítségetek nélkül nem lesznek, mert nem lehetnek képesek lépni, s ekként fejlődni, hisz nem bírnak azzal a bölcsességgel, ami ehhez (szerintetek) szükséges volna. Vagy a másik véglet, amikor az a gondolat fogalmazódik meg bennetek: „Úgy is hiába igyekeznék segítséget, tanácsot adni, hisz még úgy sem érti, még nem áll azon a Bölcsességi fokon…” vagy a másik; „Én is végig kellett járjam a magam útját, meg kellett tapasztaljak minden kínt, minden buktatót: hát csak hadd tapasztalja meg azt más is! Szenvedjen meg azért, ha ott akar állni, ahová én már eljutottam…” (Ugye, milyen ismerős gondolatok ezek?! S ami a legmegdöbbentőbb, az az, hogy éppen a ti soraitokban bukkannak fel a leggyakrabban! Mintha soha, el sem hangzott volna egyetlen szó, vagy utalás sem arról: szeresd felebarátodat, mint tenmagadat… Vagy ha szeretitek felebarátaitokat: vajon nem az-e a dolgotok, hogy megkönnyíteni igyekeztek azok Útját, átadva nékik az általatok már megszerzett Felismeréseket? Hisz ezek a Valódi Kincsek! Miként szeretitek akkor őket, ha épp a Valódi Kincseket igyekeztek titkolni, s megtagadni tőlük: ama Kincseket, amelyeket néktek is a Kegyelem adott kezetekbe?! Vagy vélitek: egyéni érdemeitek szerint lettek azok jussotokká…?) E fentebbi gondolatoknak aztán többnyire az az eredménye, hogy szinte ösztönösen húzódik vissza a magasabb szintű képzettséggel bíró, egy képzeletbeli határsávot képezve önmaga, és mindenki más közt, akit valamiben gyengébbnek érez önmagánál, s megszerzett Tudását féltékenyen őrizve. Vagy az, hogy másik végletbe esik, s akkor már nem csak a valós Felismeréseket akarja átadni, de mindent, amit ő maga igazságnak vél, akként, mint megfellebbezhetetlen Igazságot: akár honnan került is az elméje mélyére. Ezt is gyakran megfigyelhettétek, de amiként egy korábbi munkánkban említettem, sohasem a valóban Bölcs emberek: mindenkor csak a fél-műveltség, vagy az álműveltség egy bizonyos szintjéig elérők igyekeznek ekként megélni, hirdetni és másokkal is elismertetni önnön bölcsességüket, vélve: ha egy valamit tudnak, már mindent csak ők tudnak igazán. Azok azonban, akik már a Valós Bölcsességgel bírnak, éppen e Bölcsesség révén ismerik fel: mennyire semmi is az ő minden tudásuk az Istennek Bölcsességéhez mérve! S akkor már e felismerés teszi igazán szerénnyé és alázatossá őket, olyan emberekké, akik meghajtják fejüket a Végtelen Bölcsességű, Hatalmas Teremtő előtt: és ekként hajtják meg fejüket a mellettük élők előtt is, tudva: azokra is ugyan az a Bölcsesség vár, hisz az Úton lépve annak elérése felé igyekszik mindenki, bárhol álljon az adott pillanatban, s az adott szerep szerint! Mert ez bizony, ekként van, kedves gyermekeim! Mind-annyian a Valós Isteni Bölcsességből, annak egy (számotokra még elképzelhetetlen) magasságú fokáról kezdtétek meg a lefelé vezető Utat, s most, már visszafelé lépdelve az Úton; ismét afelé haladtok, minden egyes megtett lépéssel jobban és jobban megközelítve az egykor ellökött Bölcsességi szintet. Azt a szintet, amelyről ha most lepillantanátok, nem tudnátok különbséget tenni Bölcs és ostoba, dúsgazdag, vagy koldus közt: innen fentről nézve ugyanis még egy szinten álltok mindannyian, s ez csak közelebbről változik valamelyest, de már csak a magatok szintjén állva hat akként, ahogyan azt ti magatok látjátok és megélitek. Aki a valódi Bölcsesség-adta alázattal bír, épp azért bír azzal, mert ha csak elméletben is, de már tudatában van a relativitás eme Törvényének. De elég, ha egy repülőre ültök, hogy meggyőződhessetek ennek igaz voltáról, ha nem is ebben, csupán fizikai értelmezésben. Fentről nézve egyformának tűnik a tíz, és az ötven emeletes épület, még nagyobb magasságból, mondjuk egy űrhajóról nézve pedig már egyik sem látszik: csak lent állva érzékelitek az egyik épületet kisebbnek, s a másikat egekig érőnek: pedig egyformán kicsiny mind, ha fentről nézitek, s ha egy mélyebb szintről figyelitek, hát egyformán volna „egekig érő” ez is, az is, de még egy egyszerű földkunyhó is. Ekként vagytok mind kicsinyek, de ekként vagytok hatalmasok is, ahogy ez mutat a tisztaság más és más fokán állónak is benneteket: fentről nézve mind a mélység foglyai vagytok, de a második szférabeli Szellemlények szemével nézve már mindannyian egy megközelíthetetlen magasságban álltok, messze fölöttük. Az igazi Szerénység képessé tesz benneteket ennek érzékelésére, hisz mindenkor tudottá és megérzetté teszi bennetek önnön kicsinységeteket a Teremtő Hatalmasságával szemben! Ezt még mi magunk is érzékeljük, s ez ekként is van rendjén, és jó is, hogy érezhetjük magunk fölött mindenkor a mi Végtelen Jóságú, Hatalmas Teremtőnket, amiként jó, hogy érezhetjük oltalmazott és szeretett kicsinységünket 26
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… Benne. Ezt kell tudnotok megérezni és megélni, annál is inkább, mert csak aki igazán képes érzékelni a Teremtő Végtelen Voltát, lehet képes arra, hogy kicsinységében is Benne érezve magát, megélje a pont végtelen voltának érzését, azt a semmihez sem hasonlítható Szellemi és lelki és tudati élményt, amelynek megismertetésére előző munkánkban már kitértem. Aki éli a valódi Szerénységet, nemcsak hogy érzi önnön kicsinységét, s érzi ugyanakkor a Teremtő Végtelen Nagyságát, de képes észrevenni azt is: mennyi, de mennyi Kegyelmi Ajándékot szór elé nap mint nap az Áldott Teremtő! Az első mindjárt az, hogy a Föld színén élhettek, ember-testben, a Megváltás Kegyelmi Erejét bírhatva, s ama Földön léphettek, amelyen egykor Krisztus, és Mária is léptek… A többi ezen végtelen nagy Kegyelmi Ajándék mellett szinte eltörpül, de még így is kimondhatatlanul nagy: ha a gazdagságot kell megismerjétek, épp úgy Ajándék az, mintha Mária szegénységét, és a Mester egyszerű Életét kell magatokénak tudjátok: s ez utóbbi még tán nagyobb Kegyelem, mert egyben azt is jelzi számotokra, hogy már bírtok azzal az Erővel, hogy képesek lehettek azt is felvállalni és elviselni. Kegyelmi ajándék a fedél, amely az időjárás viszontagságai ellen véd: de a fedél hiánya is, hisz a Csillagok alatt állva érezhetitek a leginkább Atyátok oltalmazó Erejét. A Kegyelem adja kezetekbe a mindennapi kenyeret: de az segít elviselni az éhséget is, amelyet maga Mária is oly gyakran megtapasztalt. A Kegyelem adja elétek a test számára nélkülözhetetlen, minden földi Kincsnél fontosabb Vizet, a vér számára nélkülözhetetlen sót, s mindent, de mindent… - amit oly gyakran vagytok képesek ti magatok megtagadni azoktól, akiket a Kegyelem rendel mellétek, hogy módot és lehetőséget adjon: gyakorolnotok néktek magatoknak is, ha csak kis mértékben az Atya Kegyelmét az által, hogy a néktek juttatott Kegyelmi Ajándékokból azok számára is juttattok legalább annyit, ami Létben maradásukhoz feltétlenül szükséges. Mert erre is a Kegyelem ad módot, ha ennek nem vagytok is tudatában, s éppen azért nem, mert szerénységtek híján azt vélitek: egyéni érdemeiteknek köszönhetitek, hogy mindeme Kegyelmi Ajándékoknak birtokosaivá lehettetek, még szükségeiteken felül is. Ha Valós Szerénység élne bennetek, nemcsak hogy felismernétek e javak mögött a Teremtő felétek nyújtott Jobbját, amellyel épp ezen Ajándékokat nyújtja néktek, de azt is: miként tudjátok (és kell is!) meghálálnotok amaz Ajándékokat Néki! Aki a valós Szerénységgel bír, nem azon lesz, hogy mind többet és többet követeljen Isten eme Ajándékaiból, de szerénysége képessé teszi meglátni azokat is, akik a semminél is kevesebbel bírnak, s megtalálja a módját, hogy akként juttasson a néki átadott Ajándékokból, hogy akinek az juttatva lett, maga is Isten Ajándékát lássa abban: ne emberét, mert az ember semmit sem adhat önmagától, hanem csak ha Isten előbb néki magának juttat: abból adhatja át azt a részt, amelyet rajta keresztül akar eljuttatni Isten a mellette élőkhöz is. Ha emlékeztek még: a Mester is akként tanította az Izráel fiait: „ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a jobb”! Bizony, ekként van ez: a bal kezetek legyen a tiétek: de a jobbot adjátok át Istennek, hogy Ő nyújthassa azon keresztül mások felé, amit másoknak szánt, akként, hogy nem törődtök véle: miként cselekszik Isten Néki adott jobb kezetek által… ******
******
******
******
*****
******
Aki az igaz Szerénység után vágyakozik, lehetetlen, hogy elérni képtelen legyen azt, hisz tudván tudja: mennyire semmi az a Mindenhez képest, amit a magáénak tudhat: még akkor is, ha az messze meghaladja azt, amivel bárki más bír, vagy bírhat a Föld színén. S ez most úgy Szellemi, mint a fizikai szintű javakra értendő, hisz sem Bölcsességben, sem Erőben, sem Gazdagságban, sem pedig Szépségben meg nem közelíthetitek Azt, Aki Maga a Végtelen Tökéletes Mindenség, amelyhez fogható nincs, hisz minden, ami csak létezik, Ő Maga, hisz Minden Benne van, volt, és lesz is, mert Minden Ő, s ekként minden és mindenki az Övé! ~ és Ő mégis Tökéletes Szeretete Teljességével hajol le mindannyiunkhoz, legyünk bármely pontján a Végtelen Mindenségnek, még Satanához is, hisz őérte is történt a MEGVÁLTÁS: s vajon kell-e, vagy elképzelhető-e ennél nagyobb és igazabb Bizonyság az Atyának Végtelen Szeretetéről? Hisz ha visszaemlékeztek, mondottam már: Ő MAGA volt Az, Aki a FIÚ-ISTEN képében testet öltött, amiként Ő volt Az is, Aki Önnön ANYA-ASPEKTUSÁT megfogalmazva a Föld színére érkezett, hogy Mária testét megfogalmazva Életet adjon a MEGVÁLTÓ FIÚ ISTENNEK! ***************************************************
27
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… Munkatársam sokáig, hosszú évekig nem volt képes elfogadni a katolikus tanítást, s ebben igazat is kellett, s kell mindmáig adjak néki, amely azt tanítja: Atyánk feláldozta érettünk Egyszülöttjét… Atyánk, és az Egyszülött, amiként még maga az Isten-Anya: Mária is EGY ÉS UGYAN AZ: vagyis MAGA A TEREMTŐ, ANNAK HÁROM, egymástól elkülönült, de EGY-EREJŰ, TÖKÉLETES MEGNYILVÁNULÁSA! Atyánk Önmagát fogalmazva fogalmazta meg a Fiút, ekként lépett LÉTBE Önmagából – Önmagában, megbonthatatlan EGY-ségben maradva, amiként már a kezdetek előttől EGY-ségben volt az ATYA és a BENNE MINDÖRÖKKÖN LÉTEZŐ FIÚ. Ekként Örök és állandó az ANYA-aspektus is, vagyis a TEREMTŐ SZERETET: a SZENTLÉLEK; akit a Föld színén mint Máriát ismert meg a Föld Világa. De mert az ATYA Örök, s a FIÚ ISTEN is ÖRÖK, a Kettejük közt áramló, végtelen SZERETET is Örök: tehát Örök a SZENTLÉLEK IS, Aki maga is az ATYA része, ekként Része a Fiúnak is, Aki az ATYÁVAL EGY. Nem tudom ennél részletesebben, és érzékletesebben elmondani, s nem győzöm elégszer elismételni, hogy végre teljességgel beírhassam elmétekbe, lelketekbe és szellemeitekbe egyaránt! Kell, hogy ezzel mindannyian tisztában legyetek, amint kell, hogy ennek alapján tudjátok azt is: az Atya önmagát áldozta fel értetek: mindannyiótokért, s még értünk is, akik akkor még magunk is a mélység útjait jártuk, amiként Atyánk vett testet Szentlélek Mária testében, hogy betöltté tegye a Megváltás Hatalmas Ígéretét, azt a végtelen Csodát, amely nélkül egy nem remélhette volna, s el sem is érhette volna a VISSZATÉRÉST: de amely mindenkit, még az utolsó EGYET is kiemeli a mélységből, hogy visszahelyezze a TEREMTŐ EGY-SÉG SZÍVÉBE! Ha Atyánkhoz szóltok imáitokban, a FIÚHOZ is szóltok, s Szentlélek MÁRIÁHOZ, s ha a FIÚHOZ szóltok, ATYÁNKHOZ és MÁRIÁHOZ is szóltatok: amiként a LÉLEKHEZ fohászkodva is a Triális Teremtő EGY-ség minden TÖKÉLETES ISTEN-ELEMÉT megszólítottátok. Van, hogy Évi imájának első mondata még az Atyához száll, a másodikkal már az Áldott Anyát, az imádság felénél pedig a Mestert szólítja meg. Ez nem figyelmetlenség, nem is szétszórtság. Olykor még csak észre sem veszi, hisz eggyé olvadt benne a TEREMTŐ ERŐ: amiként az a Valóság szerint is van, s tudatának, lelkének és Szellemi Én-részének gondolati úton elküldött szavai ezen imák során már az ŐSI TRIÁLIS TEREMTŐ EGY-hez szólnak és szállnak. Még az sem ritka, ha engem is belekever gondolatai közt ezen EGY-ségbe: s ez is ekként van rendjén, hisz minden és mindenki a TEREMTŐ EGY-ség része, ekként bárki és bármikor megszólítható a TEREMTŐ ÁLTAL! No, nem azt akarom ezzel mondani, hogy ekként végezzétek imáitokat, mert ez még a ti számotokra furcsa, idegenszerű, s tán zavaró is volna, amiként én magam is „meglepődöm” olykor, s figyelmeztetem munkatársamat, de ha imája már a meditációba emeli át, magam sem szólok, hisz akkor már valóban az EGY-ségben él, amely benne épp oly megbonthatatlan, mint a Valóságban. De ha Mária Kegyelmi Erejét kéritek, szükséges ŐT, vagyis a TEREMTŐ ANYA-aspektusát megszólítanotok, ha pedig az Áldott MESTERHEZ: Krisztushoz száll fohászotok, ŐT szólítsátok meg. Ennek is meg van a maga miértje: A Föld színén ugyanis nem csak a Jelenlét Szellemi Erői, de annak fizikai, lelki és tudati energiái is jelen vannak. Ekként ha Mária, vagy Krisztus nevét kimondjátok, az Ő energia-emlékezetük rezdül meg a Globális Tudattárban, annál is inkább, mert az Ő Nevük mindenkor ott rezeg, mint a Föld eltörölhetetlen emléke, lévén hogy egyetlen Utat tettek meg fizikai testbe öltözve, s ekként egy Név az, amelyet a maguk Szellemi Energiáival feltöltöttek. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy mindahány Mária nevű hozzátartozótok említése azt a Nevet, s annak Energiáját rezdíti meg, amiként Jézus néven is élt, s él ma is igen sok férfiú; de a nevekhez tartozó gondolat-energia mindenkor más és más, s ekként a Mester, s az Áldott Anya neveinek energiája csak akkor rezdül, ha a Név kimondása a Feléjük szálló gondolati és érzelmi energiákkal van betöltve. Az eltávozottak nevei természetesen mindenkor addig maradnak meg ekként, tehát energia-elemekként a Globális Tudattárban, míg a hozzátartozók, vagy ismerősök tudatában és lelkében élő marad az emlék: aztán átminősül, s beolvad a Globális Energiamezőbe, mint bármely más név, főként, ha az eltávozott már ismét a Föld színén van. Nos, erről a kérdésről is beszélhetnék még akár órák hosszat, de mert nem ez jelenlegi célom, tovább is lépek, s visszatérek Máriához, s azon Úthoz, amelyet Ő mutatott meg néktek is Életével, annak minden percével. Ennyit is csak azon testvéreink kedvéért mondtam el, akik azon aggodalmaskodnak: mi történik, ha ők inkább a Mestert, s nem Máriát, vagy inkább Atyánkat, nem a Mestert szólítják meg imádságukban. Ha imádságuk tiszta (s miért ne volna az, hisz aki nem szívéből - lelkéből - szelleméből imádkozik, 28
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… többnyire nem is kezd imádkozni, hisz nem kötelezi őket senki, amiként másokat sem: csakis önnön benső vágyakozásuk), imájuk mindenkor az EGY-ség elé emelkedik: bármely formában fogalmazzák is meg szavaikat, vagy imádságos gondolataikat. ************************************************** Azt mondtam az iménti kis kitérőm előtt, hogy aki a Szerénység utáni vágyakozással, lehetetlen, hogy birtokosává ne legyen, hisz ismeri önmagát, és ismeri a Tökéletes Triális Isteni EGY-séget is. Aki a valódi Szerénység, s az igaz, gyermeki Alázat Bölcsességével bír, lehetetlen, hogy ne bírjon a benső Tisztaság utáni vágyakozással is. De mi a benső Tisztaság? E kérdésre megosztott feleletet adok, hogy teljességgel kibonthassam számotokra. A benső Tisztaság elsősorban a gyermeki engedelmesség, s az alázat. Nem az alázatoskodás, amiként néhányan értelmezik e nagyon is elferdített, és kifordított tartalmúvá lett szót: a teljes és tökéletes Önátadás, amellyel a Teremtő EGY-ség minden rendelését, s minden elébe álló Sors-elemet fogad, és elfogad a Teremtmény az ő Teremtője kezéből, tudva mindenkor: az ő érdekében éri mindaz, ami éri, s mert tudván - tudja ezt, meghajtja fejét, s megköszöni a jót csak úgy, mint azt, amit kevésbé érez jónak. Az a valódi alázat, ha azon Sors-elemeket, amelyeken semmiképp sem lehettek képesek változtatni, türelmesen viselitek, zúgolódás, s az Isteni Bölcsesség megkérdőjelezése nélkül, ahogyan Mária, s még maga a Mester is viselte a magára vett Keresztet! Hogy is mondta a Mester: „És aki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám.” (Mát. 10.38) S mindjárt utána ennek okát és miértjét is hozzá teszi: „Aki megtalálja az ő életét, elveszti azt; és aki elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt.” (Mát. 10.39) Bizony, gyermekeim: aki meg akarja találni az ő Életét, nap mint nap fel kell vegye az ő keresztjét, mégpedig akként, amiként Mária és a Mester tette: csendes alázattal, Isten iránti engedelmes Szeretettel. Mert ne gondoljátok, hogy Mária nem kellett nap mint nap magára vegye az ő Keresztjét! De bizony, hogy kellett, mert viselnie kellett az értetlenséget, a szeretetlenséget, még a megaláztatásokat is, amiként már mondtam, de viselnie kellett Egyszülöttje távollétét, amely mindenkor fájdalom az anya számára, főként ha tudván - tudja: Egyetlenjére akár naponta is veszélyek lesnek. S Mária tudta, hisz nem lehetett nem tudnia. Tudta, miként acsarognak Fiára a papok, s micsoda gyűlölettel van Iránta Kajafás, s a zsidóság vénei, hisz a hírek már akkor sem ismertek sem határt, sem kíméletet. Ha pontosan nem tudta is, valamiképp érezte, hogy Gyermeke micsoda veszélyek közt járja Útját, s bár szíve szerint követte volna, hogy mindenkor Mellette legyen, s oltalmazza Őt, amennyire gyenge asszonyi ereje engedi: nem tehette, nem követhette, mert József családja mellé volt rendelve az Ég által. Mint József özvegye, nem hagyhatta el annak hajlékát, így annak legkisebb fia, s annak családja körül szorgoskodott, elvégezve a legalantasabb munkát is, mint minden kegyelemkenyéren élő özvegy, aki mellett nem volt senki, aki gondoskodhatott volna róla. S Mária tette, amit tennie kellett, annak ellenére, hogy József fiai újra és újra megvádolták Őt: holott Nála Tisztább Anya nem volt, s nem is lesz a Föld, de a Világmindenség színén sem. A kérdésre adandó második válaszom: benső Tisztaság az, ha mindenkor a lelkiismeretetek szavára hallgatva cselekszetek. Mert enélkül ti magatok sem érezhetitek magatokat tisztáknak! „Akinek a lelke tiszta, nyugodt az álma is” - tartja a mondás, s ez ekként is van. Ha mindenkor megtesztek minden tőletek telhetőt azokért, akik mellettetek - véletek vannak, s ha megtettétek azt őszinte szívvel, szeretetből, akként, amiként azt ti magatok tökéletesen helyesnek éreztétek, s a nap elteltével akként pillanthattok vissza az eltelt napra, hogy elmétekben és lelketekben nem a bűntudat, nem az önmagatokkal szembeni elégedetlenség ébred fel, hanem valami jóleső öröm: már bírtok a benső tisztasággal. De vajon tudtok-e mindenkor ekként visszatekinteni az eltelt napra? Megtesztek-e mindenkor mindent, amit megtehettek azokért, akik rászorulnak a segítségetekre? S vajon ti magatok akarjátok-e eldönteni: ki az, akiért bármit is tehettek, s mi, és mennyi az, amit meg kell tennetek? Van-e olyan Testvéretek, akire akként tudtok gondolni: annak felkarolása és megsegítése nem a ti dolgotok, mert… - és magatokban a kifogások sorát vonultatjátok fel, hogy legalább önmagatok előtt igazoljátok elfordulástokat? Képesek vagytok-e mindenkire egyként: Igaz Szeretettel tekinteni, meglátva mindenekben az Istennek Élő Sugarát?
29
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… Bizony, hogy nem vagytok képesek, hisz ha képesek volnátok rá, nem is kellene e kérdéseket elétek tárnom! Jó: tudom, hogy nem lehettek mindenki mellett, s nem foghatjátok egyszerre mindahány elesett Testvéretek kezét, amiként nem lehettek képesek mindahány utcára taszított Lélek-lényt felkarolni: de azt mindannyian elvárhatjátok önmagatoktól, hogy azokat segítsétek, akik a közeletekbe kerülnek, s azokért imádkozzatok, akik tőletek távol élnek, hisz az imádság ereje is segítség, s az ekként megfogalmazott pozitív energia mindenképp megmozdít valakit, aki a távolabb lévőkért cselekedhet. Ezt, és ennyit még a legszegényebbek is elvárhatják maguktól, hisz gyakran egy igazán emberi szó, egy kedves mosoly, vagy akár egy viszonzott pillantás hatalmas segítség lehet a másik, egy még nehezebb sorsú ember számára! Sőt: van, hogy a pillantás, a szó, a mosoly többet jelent a másik ember számára, mint a (szinte csak mellékesen odalökött) adomány: mert ezzel többnyire csak önnön lelkiismeretét nyugtatja meg az, aki adja, míg egy szó, egy mosoly révén egy kicsit önmagából is átad embertársának, aki egy percre, vagy akár csak egy pillanatra: de ismét EMBERNEK érezheti magát. Embernek, akit (lám!) akár… még Szeretni is lehet. A Valós Benső Tisztaság az, ha nyugodtan nézhettek nap mint nap Krisztus és Mária szemébe… ************************************************** S most vegyük a sorra következő kérdéseket: Miként érhető el, és élhető meg; egyáltalán, mi a valódi, Benső Békesség Bölcsessége? S mi a Valódi Bátorság? Könnyen, és gyorsan meg lehetne felelni e kérdésre: az, ha mindenkor igyekeztek megtartani Krisztus Parancsolatát, azt, amelyet reánk hagyott, e Szavakat szólván: „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” (Ján. 13. 34)
Tudom: ezen idézetet mindannyian ismeritek. De vajon tudjátok-e igazán, mit értett e szavak alatt a Mester? Vagy ki mondhatja el (elmondhatja-e bárki is igaz hittel?) magáról közületek: akként képes szeretni mindeneket, amiként a Mester Szeretett? Ki mondhatja el magáról, hogy mindenkor van benne kellő Békesség, Bölcsesség, s a kellő Bátorság is ahhoz, hogy Élete minden percében Igazán Szeressen? Sajnos, azt kell mondjam: a kevésnél is kevesebben, még akkor is, ha úgy érzitek: képesek vagytok úgy, akként elfogadni a mellettetek élőket, ahogyan azt a Szeretet Törvénye diktálja. Mert erre törekszetek (a legtöbben legalább is); és mégis! A ti Szeretetetek még ma sem tiszta, hogy tökéletességéről, annak fokáról ne is szóljak. S még csak nem is csak azért, mert nem élitek, s még csak meg sem próbáljátok teljességében élni e Szeretetet, hisz ha nem erre törekednétek, most én sem szólhatnék hozzátok: még nem volna, akinek szólhatnék. A vágy tehát megvan bennetek: s mégsem vagytok képesek a teljes és tökéletes, már a Föld minden lényére vonatkozóan élni a Szeretetet, akként, amiként a Mester szerette volt azokat, a legkisebb fűszáltól a legrettegettebb állatig. Mert ez is benne foglaltatik e Parancsolatban; de inkább azért, mert amíg nem vagytok képesek a félelem érzését feloldani a Krisztusi Szeretetben, nem is lesztek, mert nem lehettek képesek teljességében megélni a Szeretetet sem. (Erre, vagyis a Lélek-lények iránti Szeretetre, annak fontosságára még visszatérünk, ha nem is itt, és nem is most…) A Bölcs Szeretet persze nem jelenti azt, hogy mindig, mindenre bólogatnotok kell, amiként azt sem, hogy mindenkire és minden helyzetben mosolyognotok kell, mert sem ez, sem az nem a Bölcs Szeretet jele! Bizony, van, hogy akkor szeretitek igazán a mellettetek lévőt, ha inteni, figyelmeztetni tudjátok, s van, hogy el is kell lépnetek mellőle, vagy engednetek kell, hogy ő lépjen el mellőletek, hogy a maga Útján, a maga lépteivel haladhasson tovább: s ti akkor már csak a távolból, vagy akár csak lelketekkel kíséritek tovább. S ehhez kell a Valódi, Bölcs Szeretet igazán! Ez az ellépés, vagy elengedés ne haraggal, ne ellenérzéssel történjék, még csak ne is hirtelen indulattól fűtve, hanem akként, hogy megőrzitek az eltávolodni kívánót a ti szívetek igaz Szeretetében, meghagyva számára nyitottan a Visszavezető Utat, s egyebekben már mindenkor Isten Irgalmára bízzátok, Aki legjobban tudja: hogyan vezesse őt tovább. Azt hiszem, ez utóbbihoz kell igazán a Bölcs Bátorság Ereje, 30
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… amiként ehhez kell a Valódi Szeretet is, mert az elválás nem mindenkor megy végbe a legbékésebb körülmények közt: de ha az illető haraggal távozik is, vagy ha bennetek megmozdult is a harag, amikor elléptetek mellőle, e harag nem élhet bennetek, s nem lehet bennetek állandósuló érzés: mindenkor győzedelmeskednie kell fölötte az Igaz Szeretet érzésének, amely magában foglalja a teljes és tökéletes megbocsájtást is. Ez annál is nehezebb, mert nem egy esetben a félelem késztet benneteket az eltávolodásra, ha ti érzitek akként: el kell lépjetek a másik ember mellől. Ekkor sem maradhat bennetek harag, s lassan a félelmet is fel kell oldjátok a Szeretet mindent megtisztító vizében: hogy haragotok, vagy főként; félelmetek ellenetekre ne forduljon, tisztátalanná téve szívetek és lelketek minden, tán még meg sem született érzését. Azért is hívom fel a félelemre kiemelten is a figyelmeteket, mert az emberi indulatok jó ötven százaléka éppen a félelemből fakad: s ezzel vissza is tértünk a kezdeti, tehát az Ős-bűn okához, pontosabban a mélység felé megtett út kezdeti lépéseinek miértjéhez, hisz amiként mondtam, a bukás oka a többet, és mást akarás volt, ami Szellem-énjeink tudatlanságból fakadó gőgjére (vagyis a spirituális gőgre!) utal vissza, abból fakadt, s abba tudott belekapaszkodni Satana, amikor megmutatva a mi kicsinységünket az Atya Végtelen Hatalmasságához mérten; nékünk is jussunkul hazudta a Hatalmasságot, nékünk ígérve azt…– amivel még ő maga sem bírt, hisz kicsiny volt, s kicsiny ő maga is, mind a mai napig, amiként az is marad, s azok maradunk mindannyian az Atya Végtelen Hatalmasságához mérten mindörökkön: Szeretett és oltalmazott kicsinyei a Végtelen Örök Teremtő EGYségnek. (Szerencsére!!) ************************************************** S ebben kell leginkább követnetek Mária lépteit! Ő kezdettől a papok mellett növekedett, s mert hogy nem mindennapi értelemmel bírt, mindama Bölcsességre szert tett, amit csak megtanulnia lehetséges volt a templom falai közt: s mégis a legszerényebb, és a legalázatosabb volt, s még a templom szolgáinak is igyekezett kedvében járni, ha csak tehette. Aztán József házához került, s ott is az alárendelt: az asszonyok örök alárendelt szerepét kellett felvállalnia, holott tudásban és benső Bölcsességben jóval fölötte állt úgy Józsefnek, mint József gyermekeinek. Azoknak, akik annyiba sem vették apjuk halála után, mint egy kivénhedt cselédet, s akik a Mester halála után készek lettek volna Őt is elárulni, s a papok kezére adni azon Csodák végett, amelyek Mária keze nyomán estek. Mert az Áldott Anya is bírt a csodás Erőkkel, s Ő is nem egy beteget meggyógyított, ha cselekedetei csak titkon estek is, ám annyira titkon mégsem eshettek, hogy József fiai fel ne figyeltek volna rá, hisz megesett, hogy a nyomorékon belépő egészségesként távozott, miután néhány percen át Máriával beszélgetett a kertben, vagy akár a konyhában, s az Áldott Anya megérintette a nyomorék karját vagy lábát, esetleg gyengéden megsimogatta annak éktelenkedő púpját, majd folytatta megkezdett munkáját, mintha az, ami történt, a világ legtermészetesebb dolga lett volna. És számára lényegében az is volt, s nem hogy nem vágyott e gyógyításokért dicsőségre, de még igyekezett is mindenkor a lehető legnagyobb titokban cselekedni, hogy rejtve maradhasson a Világ szeme elől. Ekként kellene tennetek néktek is, hogy ne a Világ: csak az tudja a ti tetteiteket, akivel azt cselekedtétek, mert akit a Világ övez fel valamely jó cselekedetéért dicsőséggel, az, amiként a Mester is mondotta, már elvette az ő méltó jutalmát a Világtól. Mindenkor igyekezzetek tehát, hogy a szívetekben megszólaló Mária szavát kövessétek, megtéve mindenekért, amit megtehettek, de akként, amiként azt maga Mária is tette: csak titkon, hogy a tett Ereje az Istennek szívéből áradjon vissza reátok, s ne az emberi dicsfényből, amely elvész, meghal, ha Utatok véget ér. Valóban az Áldott Anyát kell kövessétek tehát ebben is: amiként mindenben, hogy életetek minden percén, annak minden cselekedetében Hozzá legyetek hasonlatossá: hisz ez a végső Célhoz vezető, egyetlen Út! Mária maga mutatta meg: hogyan kell értelmezni Krisztus egyes Tanításait, egy tökéletes példaértékű Életet élve elétek, s néktek már nincs is egyéb dolgotok, mint követni ŐT: követni tisztaságban, Békességben, Bölcsességben, Szeretetben, imádságos szolgálatban, hogy a Szeretet Útján lépve megszerezzétek Benső Békességteket, amiként azt Ő tanította, s tanítja néktek. Ne az arannyal - ezüsttel ékített, de az egyszerű ruhába öltözött Asszonyt keressétek, Azt, Aki Ő a valóságban volt, amikor köztünk járt, s Aki még azon az utolsó percen is volt, amikor a Fény-kapu felé lépdelt, amelyen át felemeltetett. Mert akkor is kopottas, ég-kék ruháját viselte, s amiként távolodott 31
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… tőlünk, mintha ezen ég-kék ruha a nyár eleji Ég egy darabjává nemesült volna kedves, törékeny alakján, hogy a magasságba érve váljék ezüstszálakkal áttört, már valóban Királynőhöz: Mennynek és Földnek, s mind, a Teremtettség egészének Királynőjéhez méltó öltözetté, amelyhez palástul a Nap ezer és ezer, és millió sugara szövődött egybe körötte, ékes dicsfénybe foglalva ŐT, megkoronázva a gyémántként és aranyként szikrázó, ékes sugarakkal… - amelyek bár ragyogtak, miként a Királyok koronái, mégis fakónak és egyszerűnek tűntek tökéletes Szépsége és Tisztasága vakító fénye mellett! Mintha valósággal életre kelt volna János későbbi Látomása, aki ekként írta le mindezt: „egy Asszony, aki a napba vala felöltözve, és lábai alatt vala a hold, és az ő fejében tizenkét csillagból korona…”(Jel. 12.1) Őt kell keressétek tehát: az Áldott Anyát, és Őt kell kövessétek, minden Ő szavát és cselekedetét, hogy méltóakká legyetek Hozzá. Hozzá, aki Égi Hatalmasságában, vagy inkább annak ellenére is tudott szelíd, szerény és alázatos lenni, de nem akként, hogy miként ti: hirdette volna bárha egy mozdulattal is az Ő szerénységét: de akként, oly magától értetődő természetességgel, hogy annak láttán nem a Mennyek Rózsája; csupán a kedves, szerény ibolya juthatott volna az embernek eszébe, a kicsiny, tökéletes szépségű Virág, amely elrejté az Ő szépségét és tökéletességét az erdei avar, a csöppnyi, lehajló fűszálak közé, hogy csak illata árulja el: Ott van. Ekként rejtette el magát Mária is, s csak végtelen Szeretetének ereje jelezte az Őt keresőknek: a betegeknek, az éhezőknek, a bajba jutottaknak: Ott van, ott mindenkor, s kitárt Szívvel vár, vár mindenkor, hogy oltalmat, menedéket és segítséget adjon mindazoknak, akik Hozzá futnak bajukban. Őt kell keressétek, és Őt kell kövessétek, mert Ő egyedül Az, Aki az Igaz Útra rámutathat, s az Igaz Úton Szent Fia elé vezethet mindannyiótokat. Mielőtt azonban folytatnám annak megmutatását: hogyan, s miként kell kövessétek ŐT mindennapjaitok során, s hogyan valósítsátok meg mind azt, amit Ő tanít, s tanított már kétezer évvel ezelőtt is, hadd írassuk le munkatársunkkal azon Üzenetet, amelyet az Áldott Anya kíván felétek küldeni most, Karácsony közeledtével. Minthogy ezen Üzenet nem csak most, tehát nem csak a ti jelenetek során, s nem csak a Karácsony alkalmára, de lényegében mindenkorra szól, itt épp úgy átadjuk néktek, mint a megszokott módon, tehát a Szavak… - c. sorozat oldalain, s még külön is kiemelve, hogy mielőbb kézbe vehessétek, s Szívetek és Lelketek és Tudatotok mélyére zárhassátok e szavakat… ************************************************** ~–~ Köszöntlek benneteket, Gyermekeim. Köszöntlek a Magam, és Szent Fiam nevében. Ugyan még csaknem három hét választ el Benneteket a Karácsonytól: Szent Fiam megszületésének Ünnepétől, de úgy éreztem: időben kell szóljak véletek egy s más dolgokról, olyan dolgokról, amelyek sötétté teszik a Legszentebb, a Legédesebb Pillanatot is, s nem csak ott, a Föld színén, de a Kozmikus Világlélekben, s ekként Itt, a Mennyei Szférákban is, azon Szellem-testvéreink számára, akik Ideátról figyelik féltő Szeretettel a ti Utatokat, s azon vannak mindenkor, hogy Szeretetük alááramoltatásával segítsék Viszszatérésetek, s minden lépéseteket. Ilyenkor, Karácsony Ünnepén (amiként Húsvétkor is) kiemelten kapja a Föld teljessége ezen energiákat: de mindinkább azt kell tapasztaljuk, hogy az alááramoltatott, Tiszta Erő nem ér, mert nem érhet le Hozzátok: tán ha töredéke csak, amit nem szippant magába az a tömény negatív energia-mező, amelyet ekkor, az Ünnep előtti időben fokozott mértékben, szinte mintha készakarva fogalmaznátok meg ahelyett a Szeretet-energia helyett, amelyről annyi, de annyi szó esik teköztetek! Ám a Szó valóban csak szó marad, s tán még nem is annyira azért, mert az Ünnep előtt a földi értékek utáni hajsza, s ekként az ingerültség növekedik, a Szeretet helyett. Ezért is, de azért még inkább, még fokozottabb mértékben, hisz épp ilyenkor: Szent Fiam Születésének ünnepe előtt esik a legtöbb durva vétség a Föld Lélek-lényei ellenében. Azon fákra gondolok, amelyek ez alkalommal kell Életüket adják, hogy néhány kurta napig felékesítve álljanak Otthonaitokban, s azokra az állatokra, amelyeket tömegével mészárolnak le, hogy néktek kedvetek és tisztátalan gyönyörűségetek teljék azok testeinek puszta látásában, majd e testek elkészítése után azok fogyasztásában. Teljességgel akként tűnik, mintha ártására volna a Föld Lélek-lényeinek e mindennél Szentebb Ünnep, mintha ez kifejezetten vad késztetéseitek kiélésének fekete ünnepe volna…! Fiam kedvét lelte mindenkor, ha az erők fái közt járhatott, amiként kedvét lelte az állatok közelségében is. A fű még késő őszön is új szálacskákkal köszöntötte Őt, ha Jelenléte Erejét megérezte, s a fák ágai simogatón hajoltak le, vágyva bár csak egy futó érintését is, s a puszták vadjai, amiként az 32
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… erdők állatai, vagy akár a házak körül élő Lélek-lények örömes örömmel heveredtek le Mellé, hogy a Belőle áradó Erő Fénysugaraiban fürdessék meg fáradt testeik s Lélek-elemeik. A beteg fák, bokrok szinte vonzották magukhoz, s a megbetegedett állatok is felkeresték, olykor hosszú utat téve meg, hogy Kezéből, vagy csak pillantása erejéből gyógyulást vehessenek, tudva azt egy tudattalan Tudással: Tőle nem kell tartaniuk, s az Ő közelében mástól sem. S most, születése Ünnepe előtt ezen Lélek-lények halál-energiájának sűrű, sötét felhője zárja el a Föld Világát a Fent magasából alááramoltatott Szeretet-energiák elől, s a Lélek-lények utolsó, fájdalmas halálkiáltása reszketteti meg a Kozmikus Erőteret, hatalmas viharokat fogalmazva meg a Kozmikus Szintek mindegyikén, azon viharokat, amelyek egy (már nem is olyan távoli!) percen a Föld színén lesznek valósággá rajtatok és fölöttetek. Pedig lehetne ez másként is! Lehetne, s ekként már kellene is, hogy legyen. Akként kellene legyen, hogy a Föld minden népe, s a Föld minden Élőlénye: függetlenül attól: Szellemmel, vagy csupán Lélekelemmel testet vett Élőlényről van szó, ezen a Szent Napon mind együtt köszöntse és ünnepelje a Kisdedet… Péter gondolatai közt most az bukkant fel, amiként az bukkant fel munkatársunk gondolatai közt is: „És az Áldott Anyát: Máriát…”: de ÉN nem folytatom ekként! Én nem szólok, még akkor sem, ha eszetekbe sem jutok ezen a Szent Ünnepen: nem, ha azért felejtődik el elméitekben Nevem és szerepem, mert gondolataitok akörül forognak: hogyan, s miként tehetnétek széppé és kedvessé ezen Ünnepet a Lélek-lények számára is… És nem szólok akkor sem, ha gondolataitok továbbra is csak Lélek-lény társaitok legyilkolása körül forognak, mert ha ekként van, szinte mindegy is: eszetekbe jut-e Nevem és szerepem, amiként mindegy az is: eszetekbe jut-e Áldott Fiam, aki azért született akkor a Föld színére, hogy ÉLETET vegyen születése, Útja, Halála és Feltámadása árán Mindeneknek. Életet, amely annyit sem ér előttetek, hogy ne a Halál energiájával szórjátok teli Otthonaitokat, Földetek légterét és Energia gömbjét, a Kozmosz Globális Erőterét, de még a Mennyeknek Országait is, felírva neveteket és tetteiteket a Keserűségek Könyvébe még ezen az Áldott, Szent Ünnepen is. Gyermekeim! Mint mondtam: Én a magam részéről nem kérem, és nem kívánom, hogy megemlékezzetek Rólam: de azt kívánom, és akarom: ne a szándékoltan halálba küldött Fák élettelen testei mellett, s ne Lélek-lény társaitok tetemeinek elfogyasztásával köszöntsétek Szent Fiamat, Aki Maga Az ÉLET. Ennek reményében búcsúzom most tőletek, s kívánom, hogy épp oly Áldott, és Békességes legyen mindannyiótok számára: emberek, Fák, és Állatok számára ez a csodálatos Ünnep, amilyen Áldott és Békés volt a Kisded első, földi Álma abban a Betlehemi jászolban… 2003. Karácsonya előtt: Mária ************************************************** Ez tehát az Áldott Anya üzenete, s ehhez én magam bizony, már nem sokat tehetek hozzá. Legalábbis, nem sok olyasmit, amit el ne mondtam volna már tavaly ilyentájt is, vagy tavaly előtt. De azért ez évben is hadd hívjam fel a figyelmeteket azokra az embertársaitokra, (és azon Lélek-lénytársaitokra is!!) akik magányosan, az utcákon kóborolnak Karácsony Szent Ünnepén is, s azokra, akik egyedül maradnak ezen a csodás Ünnepen is. Értük is kell, hogy szóljanak és szálljanak a Karácsony esti imádságok, s kell, hogy találjatok legalább néhány percet az Ünnep napjai alatt, amikor ellátogattok hozzájuk (ha csak a szomszédos lakásban, vagy a saját házaitokban élő öregekhez kukkantotok is be egynéhány percre!), hogy a Karácsony Tiszta Fénye, s az Igaz Szeretet Ereje az ő üressé lett Otthonaikat is beragyoghassa, s hogy az Ő szíveikben is feléledhessen a Szeretet Élő Ereje: Ama Szereteté, amelynek Élő Zálogát, Valósággálett Ígéretét köszöntitek mindannyian. Egy kedves Testvérünk az Üzenet hallatán megkérdezte: mit javaslunk, hogyan gátolhatnátok meg, hogy a kereskedők halomra gyilkolják a fákat, s az állatokat, s én munkatársamon keresztül azt feleltem néki: nem szabad megvennetek azoktól a kivágott, elpusztított fákat, sem pedig a legyilkolt állatokat. Ha nem lesz rá igény, kevesebb lesz a kivágott fák, a legyilkolt állatok száma is. Egyszerű kereskedelmi szabály: ha nincs kereslet, csökken a kínálat. De ameddig az Áldott Anya üzenete hallatán értőn bólinttok, aztán már másnap szaladtok megvenni a legyilkolt Lélek-lényeket, hogy azokat (a bennük lévő halál-energiával együtt!!) Otthonaitokba cipeljétek; semmit sem cselekedtetek azon Lélek-lényekért, akiket (épp 33
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… végettetek, a ti mostani igényeitek után következtetve) jövőre ugyan így, ugyan ilyen mennyiségben ítélnek, és adnak halálra ártatlanul. S ti már nem is kell, hogy a halottá tett fákat vigyétek haza: vegyetek olyan, gyökerével együtt kiemelt fácskát, amelyet az Ünnep után ismét kivihettek az erdőbe, vagy ama kertészetbe, amelytől azokat megvásároltátok, hogy visszaültetvén őket a földbe: tovább élhessenek és növekedhessenek Mindannyiunk igaz örömére. Mert bizony: mi is igaz örömmel figyeljük, ha ekként tesztek, amiként öröm ez néktek is, hisz azon fák, amelyeket most legyilkoltok: többé nem áraszthatják a Föld légterébe a számotokra létfontosságú oxigént. Ekként (ha csak átvitt értelemben is) magatokat is gyilkoljátok, a magatok létfeltételeit, és lét-esélyeit is csökkentitek, mégpedig a legyilkolt fák mennyiségének arányában. Már az is épp elég nagy baj, és szégyen az emberi fajra, hogy meggondolatlanul, csupán az anyagi haszon reményében kiirtottátok a Föld eső-erdőinek nagyobbik részét, s már szinte nincs olyan erdőtök, amelynek tökéletes, beszédes csendjét ne a favágás durva hangjai hasítanák ketté, otthontalanná téve madarak százait és ezreit és százezreit, s elűzve természetes élőhelyeikről az erdőknek vadjait. Akik egy kicsit is értenek az ökológiához, maguk a megmondhatói: mennyire felborult az Ősi Természeti egyensúly, amiként megmondhatói annak is: micsoda veszélyeket rejt ez magában. S nem csak a ma, s a Holnap emberei és állatai, de a Túlélők mindegyike számára, hisz ekként még kisebb lesz a Föld maradék légterének teljes oxigénmennyisége, amiként nem lesznek fák, amelyek gyökerei esetlegesen táplálékul szolgálhatnának a Túlélők, s azok utódai számára. Ha nem sikerül gyökeres fácskát szereznetek, még mindig jobb, ha egy-egy mű-fenyőt vesztek, s ékíttek fel, s azt egy-egy kis fenyőággal toldjátok meg, mert egy ágacska elvesztése a fának sem okoz akkora gyötrelmet, mint a teljes pusztulás. Azt, hogy akként ünnepeljetek, amiként azt a Láték új eget és… - c. könyv lapjain bemutattuk, egyelőre még hiába is kérném: pedig az volna a valódi, közös Ünnep, amikor együtt ünnepelne a Föld minden egyes lénye, függetlenül attól: mely Élőlény-családhoz tartozik. Az, mert lényegét tekintve mind az ÉLET birtokosai vagytok, s mindannyiótok testeit egyazon Mennyei Teremtő Energia elemei alkotják. Arra a többek által feltett kérdésre pedig, hogy miért épp ti kell megkezdjétek a Lélek-lények ekként való oltalmazását, s a másikra (amelyet szintén többen tettetek fel munkatársamnak), vagyis hogy mit ér az, ha ti: kevesen megteszitek, amit megtehettek, azokkal szemben, akik nemcsak hogy nem készek megtenni ugyan azt, de még gúnyolnak is benneteket azért, hogy sem a fák, sem az állatok életét nem kívánjátok elvenni a Kisded Megszületésének Ünnepén, csak azt felelhetem: azt is kevesen kellett először megvalósítsák, hogy embertársaik testét felfalják, vagy áldozatul vegyék, s az oltárokon azzal „kedveskedjenek” Istennek! Ha azon kevesek nem kezdik járni a fejlődés eme lépcsőfokait, még mindig nem léptetek volna túl az emberevés sötét korszakán sem. Erről alighanem elég is ennyi. ************************************************** Lépjünk most ismét tovább, hogy folytassuk annak vizsgálatát: hogyan kell (vagy kellene) élnetek életetek mindennapjait, ha igazán Mária Útján akartok haladni. Azon az Úton, amely (amiként mondtam) az Egyetlen ÚT, amely Haza vezet… ~~
*
~~
*
~~
*
~~
*
~~
Amiként mondtam: Mária maga A Tisztaság: a testi - lelki tudati és Szellemi Tisztaság; az a Tökéletes Erő, amely nélkül egy nem térhet vissza közületek a mélység birodalmaiból. Ő maga már eleve ama Tisztaság bírója volt, s ez nem is lehetett volna másként. Ti azonban, amiként mondtam, fokról - fokra haladva kell megszerezzétek azon Tisztaságot, hogy méltókká legyetek Mária követőinek, gyermekeinek, s ekként a Krisztusi Úton járóknak, Krisztus gyermekeinek nevezhetni magatokat. A Bölcs Szeretetről, a Benső Békességről, a Valós Tisztaságról már szóltam: most azt igyekszem megmutatni, hogyan valósíthatjátok meg e Bölcsességi Elemeket azon körülmények között, amelyek közt éltek. Hogy e Bölcsességi elemeket megszerezhessétek, s élhessétek, elsősorban gondolataitokat, érzéseiteket, szavaitokat, vagyis tudati - lelki és Szellemi elemeiteket, ezzel együtt, ezzel harmóniában cselekedeteiteket kell mindinkább megtisztítsátok. A Tíz Parancsolat lényegében már elétek tárta: miként kell élnetek, s a Mondá a MESTER c. sorozatban elétek is tártuk az egyes Tanítások korotokra érvényes
34
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… magyarázatát, de azért (ha csak nagy vonalakban is) ismét megmutatom azok egyikét-másikát, hogy értetté legyen azok számára is, akik azt a sorozatot nem olvasták. ***
***
***
***
***
***
***
***
A gondolat tisztasága az első, lévén hogy a Gondolatnak mindenkor Valóság-teremtő Ereje van, még akkor is, ha ez a ti szinteteken még nem, vagy csak egy bizonyos mértékig, s egy bizonyos formában realizálódik, s éppen ama szint mélysége végett. Ha gondolataitok vad durvasággal, ártó kívánsággal, vagy erkölcstelen elemekkel telítettek, szavaitok hiába igyekszenek elfedni gondolataitokat: azok energiái beíródnak a legfinomabban megfogalmazott szavak közé is, de beíródnak a Globális Tudattárba is, mint létező, mert megfogalmazott negatív energia-elemek, amelyek kihatással vannak a mélyebb szintekről közétek született ember-szellemekre, s az azok irányítása alatt álló emberi Tudatokra csak úgy, mint a mellettetek élő, s esetlegesen a durvább Lélek-elemekből merítő állatok tudattalan tudatára, vagyis a viselkedésükért felelős agyi tartományokra, ekként mindenkor meghozzák azok eredményét. Gondoljatok csak arra: miként támadnak meg egyébként békésnek látszó állatok idegen embereket, vagy arra: milyen gyakoriak az erkölcs elleni merényletek, vagyis az erőszak, amelyek szenvedő alanyai gyakorta a legártatlanabb lányok, vagy asszonyok. Nem mondom, mert nem mondhatom, hogy mindannyian titkos gondolataiknak „köszönhetik”, ha erőszak áldozataivá lesznek, hisz vannak, akik karmikus, vagy megtapasztalásra váró elemként hozzák magukkal a történést: de legkevesebb ötven százalékban a gondolatok, s azoknak a viselkedésben akaratlanul is felbukkanó elemei idézik elő a bajt, szinte láthatatlan, de nem érzékelhetetlen energiákkal jelezve az erőszakra hajlamos, s épp ezen kibocsájtott negatív gondolatenergiákból merítő, ezekkel töltekező egyén felé: szabad az út… De ezen kibocsájtott, de nem kiégetett, tehát nem átminősített gondolatenergiákból merítenek a háborús törekvésekkel élők, az öngyilkos merényleteket kitervelők és végrehajtók, vagy akár a közönséges bűnözők is… A gondolatok megtisztítása után, vagy inkább azzal párhuzamosan szavaitokra is figyelnetek kell: ne legyenek se durvák, se nyersek, se igaztalanok, vagy igazságtalanok, hogy érzéseiteket ne fertőzzék meg, megfertőzve ezzel azok érzéseit is, akik a közeletekben élnek. Elsősorban a gyermekek fogékonyak az érzelmi energiákra, s az állatok, amelyekkel egyazon lakásban éltek: s a belőletek kiáradó energiáknak eredményeképpen a gyermek szinte kicsinységétől durvává lesz maga is, s első szavaival szinte egy időben maga is durva szavakat használ, amelyek akként ragadnak meg tudatában, amiként a mágnesre ragad a vaspor. Az állatok is ingerlékenyebbé, s (ha csak fajtársaikkal szemben is) támadóbbakká lesznek, s nem hogy a Fejlődés és a finomodás felé nem haladnak, hogy megtisztítsák a magukhoz vonzott Lélekelemeket, de durvábbá, kegyetlenebbé válnak a náluk kisebb állatokkal szemben. Ügyelnetek kell tehát gondolataitokra, érzéseitekre, és szavaitokra: s ez szinte automatikusan magával fogja hozni, hogy egyes cselekedeteitekre is ügyeltek. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy életetek egyébből se álljon, mint a folyamatos önelemezgetésből, mert akkor mesterkéltté lesztek, s végül nem emberek, de jól - rosszul programozott biológiai robotokká váltok. Ha gondolataitokat a helyes mederbe tudjátok terelni, azok már csak ritkán, s egyre ritkábban csapnak túl a magatok elé állított „tól-ig” határokon. Ehhez azonban az szükségeltetik, hogy igyekezzetek mindent és mindenkit elsőként a Szeretet, aztán a megértés, „szemüvegén át” figyelni, ama „varázs-szemüvegen” keresztül, amely megmutatja a mellettetek élők tetteinek és szavainak miértjét is, hogy már e miértek ismeretében reagálhassatok azokra. Ekként viszont szinte kizárt, hogy bennetek is durva, vad gondolatok vagy érzések fogalmazódhatnának meg: viszont megszületik helyette a megértés, a türelem, vagy legrosszabb esetben az értetlenkedés, amely legfeljebb csalódottságot: de nem vad haragot szül elmétek és szívetek mélyén. Cselekedeteitek mindenkor az illendőség, tehát az erkölcs határain belül maradjanak, még akkor is, ha ma már szinte „kortünet” ennek ellenkezője. Ami a négy fal, és két ember titka kell legyen: meg is kell maradjon a falak, s az egymást szeretők közt, s ha a körülmények nem adnak erre módot: először a körülményeket kell alkalmassá tenni, s nem a benső vágyakozás szavát beteljesíteni, miként a vadak, vagy az állatok teszik, amelyek sem erre való érzékenységgel, sem kellő intelligenciával nem rendelkeznek, hogy ne ekként cselekedjenek, ha ösztöneik egymás felé hajtják őket. 35
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… A Tisztaság további elemei: az erőszak másik fajtája, amikor a másik ember testi épségének kárára, vagy valamely Lélek-lény sérelmére történő durvaságot követitek el, de még a környezet szennyezése, vagy az élettelen tárgyakon való bosszúállás is e kategóriába sorolandó: mind-mind ezen a nyomvonalon, tehát a Benső Tisztaság felé indulva tisztíthatóak ki a tudatból, hogy azok ne nehezítsék meg a gyakran enélkül is épp eléggé nehéz körülményeket, megteremtve az érzelmi-értelmi káoszt köröttetek és bennetek egyaránt. A tárgyakkal való durva bánásmód elsősorban nem a tárgyak szempontjából figyelve számít erőszakosságnak és durvaságnak, hanem azok szempontjából, akik a cselekedetet látják. Mert akkor is van annak szemtanúja, ha csak magatok vagytok, hisz a Föld számotokra láthatatlan tartományaiban élők, vagy a ti szintjeiteken, de szintén a láthatatlan dimenzionális ponton mellettetek állók mindenkor sokasával vannak köröttetek, s részük épp azért, hogy tanuljon tőletek, a ti viselkedésetekből. Nékik szolgáltattok helytelen magatartási mintát minden durvasággal, olyan mintát, amelyet aztán ők magukkal visznek, hogy testet öltésük során maguk is megkíséreljék azt gyakorlattá változtatni azon Mélység-szinteken, ahová lépniük kell (akár a ti saját szinteteken, a saját bolygótokon, esetleg épp mellétek érkezve, ha Élet-filmjeik mellétek rendelik őket!) Ahhoz azonban, hogy az egyes történésekre ne vadsággal reagáljatok, elengedhetetlen a Benső Békesség: s ezt is csak a Szeretet mind magasabb fokon való megélése, a tolerancia, a tudati - lelki érzékenység, a türelem kifejlesztése révén valósíthatjátok meg magatokban. Ha egy szó, egy mozdulat, egy hangsúly, vagy bármi más ingerültséget vált ki belőletek, próbáljátok meg magatokat függetleníteni attól (vagy akár önmagatoktól is!), s csak egy kis „kivárási idő” elteltével reagáljatok: figyeljétek meg, ha eközben nem magára a szóra, vagy a mozdulatra, a történésre, hanem Máriára, Krisztusra, vagy valamely számotokra megnyugvást adó dologra gondoltok, másként fog hangzani válaszotok, vagy más szavakkal fejezitek ki nemtetszéseteket, ha egy mozdulatra akartok reagálni. Ha lehet, olykor még a humort is bevethetitek, mint elhárító eszközt (erre még a Példabeszédek 17.22 is utal): higyjétek el, sokkal jobb, ha mindketten nevettek egyet a szón, vagy a félresikeredett mozdulaton, mintha a haragos szó még inkább elmérgesítené a helyzetet, s ekként már akár a gyűlölet is felébredhet: olykor csak egy oktalan szó, vagy egy balga mozdulat végett. De hadd szóljon erről is ismét Mária, hogy értvén értsetek mindannyian: *~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~ ~–~ Tudom, nem könnyű megteremtenetek a benső Békét, s ekként az egymással való békességet egy olyan közegben, ahol köröttetek mindenütt harcok és egyenetlenségek árasztják a tömény negatív energiákat. Ott, abban a közegben, azok közt a viszonyok közt, s abban a mélységben, abban a minden szempontból felgyorsult Világban szinte lehetetlenné lett, hogy félreértések ne legyenek köztetek, hisz már szinte „egymásban” éltek: ha még nem is a szó pozitív, tehát lelki-szellemi, csupán tudati és fizikai értelmében. De talán épp ezért szükséges még inkább, hogy ti magatok a Békességre: annak megteremtésére és megélésére igyekvők és törekvők legyetek: hisz amiként a külvilág negatív energiái érnek el hozzátok, akként ér el a ti benső, tehát tudati - lelki energiátok is a külvilágba, még akkor is, ha a magatok megszokott környezetét túl nem mentek, s még akkor is, ha lábaitokat sem téve ki Otthonaitokból, olyasféle „remeteségben” élitek mindennapjaitokat, amilyenben munkatársunk is él. Ahhoz, hogy eljussanak hozzátok a külvilág zajai, problémái, nem szükséges kimozdulnotok: ha nem is akként érnek el hozzátok a távoli Földrészek, s azok lakói felől áramló negatív energiák, amiként munkatársunk érzékeli azokat. De elérnek hozzátok a médiákon keresztül, s ekként hatnak is bennetek, s fölöttetek, ingerültté téve olykor a legszelídebb, legbéketűrőbb embert is. Mert ekként van, de éppen ezért szükséges, hogy ti magatok ne árasszátok magatok körül az indulati energiákat, még akkor sem, ha úgy érzitek: jogosan reagáltok indulatra indulattal, annál is inkább, mert e gondolat már magában véve is helytelen! Az indulat megfogalmazódása, s annak továbbáramoltatása semmilyen körülmények közt sem indokolt; legfeljebb „ál-indokolt” lehet. Az esetenként felbukkanó vitás kérdéseket jobb, ha nem igyekeztek azon melegében lerendezni egymás közt: inkább tegyétek el azokat másnapra, s esti imátokban kérjétek az Égiek: Őrszellemetek, vagy Szellemi Vezetőtök segítségét: de fordulhattok Hozzám, s komolyabb vitás esetben Fiam, vagy Atyátok felé is. Ha a probléma megoldását nem adhatjuk is mindenkor a kezetekbe, Erőt áramoltathatunk hozzátok, amelynek segítségével már ti magatok is könnyen, vagy legalábbis könnyebben megbirkózhattok a kérdéssel, hogy már nyugodt hangon tudjátok megbeszélni azt azzal, akivel a vitás kérdés kezdetét vette. Ne szégyelljétek soha azt mondani a vitázni kívánónak: 36
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… – Ennek most nincs értelme, mert mindketten ingerültek vagyunk! Aludjunk rá egyet, vagy ha kell, hát kettőt, s ha már nyugodtak leszünk, még mindig ráérünk ezt megvitatni… Mert valóban ekként van: az igazán komoly vitás kérdések sohasem egyetlen pillanat alatt kell eldőljenek, hisz azok, amelyek akként is megoldódhatnak, mint problémák is; csak az adott pillanat szülöttei. Márpedig ha csak egy pillanat-szülte indulati fellobbanásról van szó, jobb nem is vitába kezdeni: több negatív energiát ébreszt a kurta veszekedés, mint amilyen szintű valós eredménnyel jár, s annak tényleg semmi értelme, hogy utána esetleg egy életre szóló ellenségeskedés szülessen két ember közt; egy hirtelen felvillanó, majd épp oly hirtelen semmibe foszló nézeteltérés végett. Amellett, hogy esetleg tartós haraggá mélyül a pillanatnyi indulat, még fizikai testetek is megsínyli azt, hisz számtalan (nem egyszer igen komoly) betegség okozója épp a fellobbanó indulatból ered, amelyet (épp az idő rövidsége végett) egyik fél sem tud kiégetni, ekként az megfeneklik a tudatban, s mert hogy megemészteni is képtelenek vagytok, az emésztés szervét károsítja, mint káros és kóros tudati - lelki energia. Ha egy-egy vitás kérdést sikeresen megoldottatok, s utána az Ég kegyelmébe tudtátok ajánlani azt, akivel vitátok volt, ismét egy kicsiny lépéssel közelebb jutottatok Hozzám, s Rajtam keresztül Fiamhoz: Krisztushoz, vagyis a Végső Célhoz is. ************************************************** Az Áldott Anya eme Üzenetéből is láthatjátok: mennyire szükséges, hogy megteremtsétek Benső Békéteket, amely nélkül nincs, mert nem lehet Békességtek egymással sem, s amely nélkül a Föld békessége sem valósítható meg, még a magatok kicsiny környezetében sem. A kis egyéni harcok, amiként a tóba dobott kő, mind nagyobb és nagyobb körben terjednek, s mert hogy mindenki hozzá teszi a maga „kövecskéjének” energiáját, a kavics akár heggyé lehet, amely bedobva ugyanabba a képzeletbeli tóba, akár szökőárat: vagyis mind nagyobb és nagyobb harcokat okoz, hisz akik az ellentét szolgálatában állnak, Globális szinten épp azon negatív energiákat gyűjtik össze, amelyeket ti megfogalmaztok, s a Föld légterébe áramoltattok, amiként azt az imént is mondottam. Munkatársamon keresztül egyszer azt a tanácsot adtam egyik testvérünknek: ha indulatot érez magában, s másként nem tudja azt levezetni, vegyen kézbe egy könnyű, puha tárgyat, mondjuk egy szivacslabdát, s kezdje dobálni. Az első dobás még az indulat energiáját fogja magába zárni: az ötödik már inkább a játék erejét, s ekként az indulati energia maga is a játék energiájává minősülhet át. Ezt ugyan csak a legszélsőségesebb esetben ajánljuk, akkor, amikor valamely körülmény gátolja, hogy az esetleges indulatok energiáit sport, vagy valamely munkavégzés révén közömbösítsétek, vagyis azon indulati energiák negatív irányát pozitív irányúvá minősítsétek át. Ez utóbbi is csak a már megfogalmazódott, tehát már felébredt indulatokra vonatkozik, amelyeket a leghelyesebb volna meg sem fogalmazni, de amiként az Áldott Anya is mondta: ez szinte megvalósíthatatlan a ti korotokban, s a ti szinteteken. De csökkenthető az ellentétek, s a vitás helyzetek száma, ha mindenkor a jó vélelmét fogalmazzátok meg egymással kapcsolatos gondolataitokban. Erről már egy korábbi Üzenetben szóltam, így most tovább is lépünk megkezdett témánkban. ************************************************** A benső Békesség megőrzésének legfőbb feltétele, hogy képessé legyetek átadni magatokat Máriának, s az Áldott Anyán keresztül Krisztusnak. Az Ő segítségüket kérve minden kényes, vagy vitás kérdés semmivé lesz, hisz az Ő Szeretetükkel, s az Ő Szeretetükben élve csak arra fogtok törekedni: minél inkább méltókká legyetek Máriához és Krisztushoz. Ez viszont teljességgel kivitelezhetetlen, ha nem kéritek, s nem is fogadjátok el Mária segítségét! Hogyan kérhetitek Mária segítségét és Útmutatását? Hogyan léphettek az Ő nyomába, hogy Krisztushoz érjetek? - kérdezhetitek, s én azt felelem, amit maga az Áldott Anya is mondott néktek: dolgozzatok és imádkozzatok! Ezt a két Útmutatást egy kissé bővebben is ki kell bontsam számotokra, hogy értsétek: mit nevezünk mi valós munkálkodásnak, és igazi Imádságnak.
37
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… Grignon könyvében szó esik az utolsó Idők apostolairól, arról: papok lesznek ők, akik gond nélkül élnek paptársaik közt, s bár szegénységben fognak élni, mindenkor eljutnak oda, ahová el kell jutniuk, ha a Lélek vezeti őket. Ez ekként is van: azok, akik Mária vezetését elfogadják, mindenkor a Hozzá illő szerénységben és szegénységben fognak élni, s a Tőle tanult Szeretetet fogják gyakorolni: ekként Igazi Papjaivá lesznek az EGY IGAZ EGYHÁZNAK: vagyis: Krisztus Szerető SZÍVÉNEK, Amely az EGYETLEN EGYHÁZ, s amely az ATYA SZÍVÉVEL, ANNAK EGYHÁZÁVAL azonos: EZ AZ EGYETLEN, a VALÓDI EGYHÁZ, amelynek Egyedülvaló PÁSZTORA MAGA A FIÚ!!! Ezen EGYHÁZ papjai lesznek azok, akik mindenkor, és mindenben tökéletes hűséggel vannak, amit az Áldott Anya: Szentlélek Mária tanít nékik: Szeretetben, türelemben, alázatban és tisztaságban! Ezeknek az ÉG által kiválasztott papoknak nem kell földi kincs, és nem kell földi vagyon: hisz Máriának sem kellett az, bárha Ő a Világ, s minden Szívek Királynője, vagyis legfontosabb eleme volt, s az is maradt, és marad mindörökkön, mert Ő a LÉLEK, az Atya és a FIÚ közt áramló ÖRÖK és Fölséges, hatalmas SZERETET, AKI nélkül nem volt, nincs, és nem is lesz ÉLET, de AKI ekként a Visszatérés, vagyis az ÉLET záloga. Létünk oka és alapja, létünk ereje, értelme és tartalma a SZERETET, az a Léleksugár, amellyel Atyánk a Fiú Teremtő Gondolatát betöltötte, hogy reánk, s ekként bensőnkbe árassza a SZERETET, az ÉLET Fényességét: amely Fényt leárnyékolt magában s maga előtt a mélység felé, tehát a szeretetlenség felé, a lázadás, a gőg, a harag, a félelem felé indult Szellem. Az Atya és a Fiú EREJÉBŐL megfogalmazódott Harmadik Isten-elemet: a SZERETET SZENT LELKÉNEK energiasugarát fedte le, s taszította el magától, azt, Akinek földi szintű megnyilvánulása MÁRIA: vagyis, MÁRIÁT taszította el magától: ekként Őt kell ismét magába zárja, mert az Egyetlen Út, amely Krisztushoz s az Atyához, a Vélük való Tökéletes EGY-séghez visszavezet, az a SZERETET, amelyet elvetett magától a Szellem! Mária e Szeretet Földre született EREJE, Amely egyedül alkalmas volt: magába zárni, s megszülni a FIÚ SZERETETÉNEK ERŐ-elemét, s amely egyedül alkalmas, hogy Igaz Úttá legyen mindörökkön, Úttá, amely az EGY-ségből indult, az EGY-ségbe ér, s ekként nem haladhat, csak az EGY-ségben, Annak Erejében az, aki vissza akar térni az EGY-ségbe. Máriában: vagyis az Általa mutatott Szeretetben kell éljen az, aki azt akarja mondani: valóban a HAZA vezető ÚTON lép. S Aki ezen Útra képes lépni, s képes azon megmaradni, és másokat is vezetni Életével, cselekedeteivel, lemondásával, Igaz Papjává lészen az Úrnak, s az Ő Örök EGYHÁZÁNAK, Amely Maga Az ISTENI SZERETET! ******************************** Aki a Krisztus Papjává akar lenni, nem ismer félelmet, nem ismer semminő fáradtságot, és nem ismer türelmetlenséget: Máriának ajánlva végez bárminő szolgálatot, s akként, amiként maga Mária szolgált: csendes és derűs alázattal, tudva: tettei az Égben vannak feljegyezve, ekként nem kérhet, s nem is várhat viszonzást a Föld színén, de még maga is elfeledkezik a már bevégzett cselekedetről, hogy ne maradjon annak nyoma, csak az Ég magasában, s az Erőben, amely a Föld, s a Mindenség ama kicsiny szegletében árad széjjel, segítve annak visszaolvadását az Ősi EGY-ségbe. * Aki Krisztus Papjává akar lenni, nem ismer álhatatlanságot, de hűséggel van mindenkor Mária; a Szent ÚT Nagyasszonya iránt, s mindazok iránt, akiket az Ég Kegyelme mellé rendelt, hogy azok Úti társaivá legyenek. Aki Krisztus Papjává akar lenni, nem ismer tisztátalanságot: sem érzéseiben, sem gondolataiban, sem cselekedeteiben nem tesz olyat, ami a Krisztus Parancsolatai ellen való volna. * Aki Krisztus Papjává akar lenni, nem hivalkodik az ő megszerzett Bölcsességével, nem emelteti magát mások fölé, de inkább még tudatában van az ő kicsinységének a Krisztus mérhetetlen Hatalmasságával szemben, s mert hogy mindenben és mindenkiben a Krisztus Gyermekét látja, képes megérezni az Isten
38
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… Erejét mindenkiben, s már szolgálni akarja amaz Erőt; tehát készséggel megalázza magát, hogy hódoljon a kicsinyekben lakozó Isten előtt. * Aki Krisztus papjává akar lenni, el tud csendesedni, hogy csak a benne élő, s általa cselekvő Krisztus Hangja szóljon, amiként Mária csendesedett el mindenkor, nem dicsérve, és nem dicsértetve Önmagát, hanem áthárítva minden dicsőséget és dicséretet Annak, Aki Egyedül Méltó a Dicsőségre. * Aki Krisztus Papjává akar lenni, mindig, és mindenben követi Máriát, Aki az Örökkön Hatalmas Teremtő EGY-ségből kijőve, az EGY-ség egy elemét hordozva mindenkor maga volt a megtestesült csöndes, szerény, szolgáló SZERETET. ************************************************** Mária nyomát kell tehát kövesse mindig, és mindenben az, aki az Egyetlen EGYHÁZ Papjává akar lenni, vagyis teljességében alá kell vetnie magát az Ő vezetésének és útmutatásának. Élete az észrevétlen munkálkodásban, s az áhítatos imádságban teljesedik ki, anélkül, hogy ez utóbbit is hivalkodóan cselekedné. Amiként Mária elfogadta a vezetett asszony, s az Ég által vezetett Gyermek szerepét, akként kell elfogadnia az Ég és Föld Nagyasszonyának vezetését mindazoknak, akik Krisztus Apos-tolaivá akarnak lenni! Nem szavakkal, de cselekedetekkel kell oktassák azokat, akik köröttük élnek, s éppenhogy szavak és minden féle hivalkodó külsőség nélkül, ahogyan azt az Áldott Anya is cselekedte mindenkor. Még amikor Jánost oktatgatta a pusztai rejtekben, vagy amikor nékünk segített egy-egy történés, vagy esemény megfogalmazásában is: szavai mintha csak véletlen estek volna, mintha a mi saját gondolatainkat mondta volna ki, aztán ismét visszavonult, már hagyva, hogy szavai nyomán folytathassuk megkezdett munkánkat. Még amikor hosszú évekkel később Hozzá fordultunk, kérve: segítsen nékünk az Ég magasából egynémely sugallattal: e sugalmazások is akként érték tudatunkat, mint a gyengéd, tavaszi szellő, mintha önnön gondolatainkat nyitotta volna ki elméink mélyén: nem mint Isten-anya, nem mint Mennyei Hatalmasság, de mint szerető, jóságos Édesanyánk szólott vélünk, holott Ő már akkor rég visszaemeltetett a FIÚ által az Ősi EGY-ségbe, ahonnan mint Szentlélek-elem: egy percen a Földre érkezett. Ekként kell tehát alázatosan, s csak a háttérbe húzódva élnie és hatnia annak, aki Krisztus papjává, s az Utolsó Idők Apostolává akar lenni Mária révén, nem akként, hogy harsányan hirdetni próbálja… – a maga nagyságát és kiemelt szerepét, mert e „szerep” csak az elrejtőzöttet emeli ki; nem azt, aki már önmaga kiemelte önmagát. Annak meghagyja a saját kétes értékű tisztét és szerepét: de már anélkül, hogy a vágyott, s a magáénak vallott „szerep” energiáját birtokába engedné jutni. Ahhoz ugyanis a szerény alázat, s a csendesség révén lehetséges csak hozzájutni, s aki hangos szóval hirdeti önmagát, épp a hangos szóval riasztja el magától az erőt.
*
39
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… ÁLDOTT, AKI JŐ AZ ÚR NEVÉBEN… E kis könyv második része szervesen kapcsolódik az első részhez, mert belőle sarjad, de amiként azt gondoljátok, egy új idézettel, s azzal kapcsolatosan egy új Tanítással kezdem. „Ímé pusztán hagyatik néktek a ti házatok; és bizony mondom néktek, hogy nem láttok engem, mígnem eljő az idő, mikor ezt mondjátok: Áldott, aki jő az Úrnak nevében!” E rövid idézetet Lukács evangéliumából vettem (13.35), mert szükséges, hogy megmagyarázzam néktek. Maga a mondat három, egymástól jól elkülöníthető, mégis szervesen egymáshoz tartozó értelemmel bír. Az első értelemben a Jeruzsálemi Bevonulásra utalt a Mester. Arra, amikor a szamárnak vemhén tért Jeruzsálem városába, az Utolsó Húsvét előtti napokon. A Feltámadás előtt az Atyát tisztelte Egyedül való Úrként a Teremtettség egésze: az ATYA EREJÉT kapta a Feltámadott Krisztus, ÚR lett Ő mindenek felett, amiként azt a Mester már korábban megmondotta: „mindent nékem adott az és Atyám” - mondta, s ezzel már egy későbbi időpontra, s egy aztán bekövetkező Történésre utalt, amely Történés a Végtelen Örökkévalóságban, annak értelmében már mint betöltött, megélt Történés, létező Valóság volt akkor is, hisz amiként mondtam, a Végtelenben minden egy Időtlen pontban zajlik, nem időben, hanem rezgésfokozatában választódva el egymástól korok és korszakok minden történése, mert hisz az általatok „Idő”nek nevezett energia-elem a Teremtő ERŐ rezgésszintjének megnyilvánulásában, annak folyamatos sűrűségében növekszik; vagyis amiként ti mondjátok: múlik. Más, és más rezgés-erővel bír a múlt, a jelen s a jövendő: de egyként része mind, az Örökkévalóságnak, s mert az Örökkévalóság Maga A Triális Isteni EGY-ség, amely Önmagában fokozva Önmagát: növekszik és emelkedik a Tökéletesség mind magasabb és magasabb, mindenkor utolérhetetlen rezgéssíkjaira, az Örökkön-való ismeri annak minden „Volt - Van - Lesz” elemét: ekként mindent egy időben tud és ismer, amiként mi is ismerői vagyunk az általunk elért Bölcsességi Szintek mindahány történéseinek, s azoknak is, amelyek az alsó szintek számára csak mint „jövő” történések léteznek. Ekként ismerjük a Föld fejlődésének mindahány állomását, s azok minden várható történés-elemét, még akkor is, ha a Törvény értelmében nem tárhatjuk elétek, mint konkrétumot egyetlen nap eseményeit sem, hisz ezen események variációs lehetősége is végtelen számú, ekként ti a magatok szabad akaratára támaszkodva kell, és persze fogjátok is megszabni a magatok Útját. Egyetlen konkrét elem van, amiről szólhatunk, és amiről szóltam is, már több mint kétszáz évvel korábban is az akkor vezetésem alatt álló médiumon keresztül, s az az: minden Úton járó Haza tér, mert Haza kell, hogy térjen. A Mester maga is megmondotta ugyanezt már több, mint kétezer évvel ezelőtt (ha akkor, és azóta e Szavakat elferdítették is az egyházi tanítások, megfogalmazva az örök kárhozat rémképét, hogy önnön hatalmukat megszilárdítsák azon kicsinyek fölött, akiknek Vezetőivé kellett volna legyenek!) amikor az elveszett Bárányról, s a Jó Pásztorról szóló Tanítást elmondta. Mind Visszatértek, csak nem mindegy: milyen kerülőket tesztek meg, s mennyi szenvedést okoztok magatoknak (és egymásnak!) e fölösleges kitérőkkel! Épp arra szolgálnak az Általunk leadott Tanítások is, hogy megkönnyítsék az Egyedül helyes ÚT megtalálását és végigjárását! Nem fölösleges tehát egyetlen Tanítás sem, s aki azok terjesztését gátolja, megtagadja, vagy csak megnehezíti, hogy helyette esetleg egy hamis utat tárjon Testvérei elé; önmaga fog megfizetni önmagának, mert ez a Törvény! A Kegyelem Törvénye ad lehetőséget rá, hogy segítségetekre legyünk, amiként a Mester és Mária is a Kegyelem Hatalmával él, amikor egyes Tanításokat, vagy intelmeket leközvetít: e Kegyelem ellen vét tehát, aki a maga dicsőségét keresve az ellentét által sugalmazott út, vagy utak felé vezeti az őt követő, megtévesztett kicsinyeket: tehát ezt a Kegyelmet veti el magától, hisz Isten és ama Kicsinyek közé áll, hogy a benne uralkodó ellentét szolgálatára legyen, kiélve ezzel önnön becsvágyát, vagy anyagi hatalom utáni éhét. Aki ezen eszközökkel él, maga áll önmaga elé is, hogy önmagától: önnön sötétségbe taszított egója árnyától ne lássa a Haza vezető, Egyetlen Utat: ekként bünteti önmagát - önmagában a cselekedet, amiként az minden esetben van is, mert ez is a Törvény! Az idézet második értelmezése viszont Máriára utal! Mária az, Aki eljő az ÚR Nevében: vagyis Ő Az, Aki az Általa mutatott ÚT-ban elétek lép, hogy megmutassa néktek az Egy-igaz Krisztust, Aki akként jő közétek, hogy befogadjátok ŐT Szívetek, Lelketek, - Tudatotok és Szellemeitek mélyére, s engeditek, hogy Ő, és egyedül csak Ő legyen az ÚR azokban, irányítva és vezetve minden szavatok, gondolatotok, érzésetek és cselekedetetek, hogy végezetül elmondhassátok magatok is Pállal; „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus…” (Gal. 2.20) 40
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… Az idézet harmadik értelmezése hasonlatos e másodikhoz: csak a ti jelennek megélt korotok távoli Holnapjaiban emelkedik Valóság szintre. A harmadik emberiség korszakában, akkor, amikor a Maradvány emberiség leszármazottai is elérik azt a tudati-szellemi Bölcsességi fokot, amikor már ki tudják mondani: Áldott, AKI JŐ az ÚR nevében! Amiként Krisztus az Atya nevében jött, hogy Megváltóul legyen mindahány, a mélység fogságában lévő Szellem számára, akként fog a Föld színére lépni a Hírnök, Aki a Krisztus második Eljövetelének hírét viszi a Föld emberiségének. Ő nem egy konkrét személy lesz: bár Szellemi Valóság, Mária Ereje lesz, Aki az emberi Szívekben és Tudatokban és Szellemi Én-részekben vesz magának szállást; s akkor nem a földi ember, de azok Szellemi Én-része fogja zengeni az Áldó Szót, Köszöntve a Szeretetet, amelynek Ereje arra a szintre emeli a Föld egészét, ahol lehetségessé lesz a Krisztusi Ezer éves Birodalom megfogalmazódása, és valósággá válása. Azon Birodalomé, amely már a Föld teljességét hivatott előkészíteni a Felemeltetésre, vagyis a mélység birodalmának teljes és végleges elhagyására. Minthogy azonban az első, s a harmadik Eljövetek távol esik időben a ti korotoktól, a második Eljövetelt mutatom meg: a Léleknek érkezését, az Áldott Anyáét: Máriáét, Aki az ÚR: vagyis Krisztus Nevében, Krisztus Nevével, és Krisztus Tanításait elétek tárva Jő el; s Aki eljő minden napon, már az Utolsó Pillanatig, hogy a Krisztusi Útra vezesse, akit lehet. ************************************************** Áldott, aki jő az ÚR nevében: Áldott az Isten-Anya, Aki a Krisztus Nevében, s a Krisztusi Utat elétek tárva, magában az ÚTBAN ereszkedett le közétek, hogy segítse Visszatérésetek, beemeltetéstek a negyedik szférába. Aki kész, és képes követni Máriát, s kész az Általa elétek adott Úton lépni, Ahhoz tér, Aki amaz Utat megfogalmazta. Krisztushoz, s az Atyához, Akik Önmagukat: a Köztük áramló Tiszta Szeretetet küldték Mária alakjában: A Szeretet Szent Lelkének alakjában a Föld színére, hogy Úttá legyen mindenek számára, olyan Úttá, amely híven mutatja meg Önmagát - Önmaga által. Mária minden cselekedete Krisztus Igéi szerint való volt: ekként aki igazán az Általa mutatott Úton akar járni, mindenkor a Krisztus Törvényei, s a Krisztusi Parancsolat értelmében kell járja a maga Útját; amiként azt Mária tette, s mindazok, akik Lélekkel: Máriával voltak betöltekezve. Nem mondom, mert nem mondhatom, hogy ez mindenkor könnyű, s talán nem is mindenkor lehettek képesek azt tökéletesen megtartani, de törekednetek kell rá, hogy igazán Krisztus, és Mária Gyermekeinek neveztessetek. S most a MESTER szól hozzátok néhány mondat erejéig, hogy még inkább értetté tegye számotokra: merre is kell haladnotok, hogy végül igazán HOZZÁ érjetek… *~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~* ~~ Ma még az alázat Útján kell járjatok; de ha Dicsőséget vesztek magatoknak - önmagatok legyőzése által, ÉN szólítlak majd benneteket: Jertek, én Atyám áldottai. Mondottam tenéktek: kísértések és harcok ezre vár rátok, kísértések, amelyeket az ellentét tár elétek, s harcok, amellyel legyőzhetitek e kísértéseket. És akkor kínoknak ezreivel támad majd, hogy erővel vegyen dicsőséget magának rajtatok: de ti ne féljetek! Kínjaitok közt is emeljétek fel a ti szemeiteket, s nézzetek a Keresztre: Engem ott láthattok, amint Értetek viselem a szenvedést, és nézzetek a Kereszt elé, ahol Anyám: Mária viseli a maga hatalmas szenvedéseit: teértetek, a tökéletesen ártatlan és alázatos, tiszta Asszony. S akkor már kicsinynek fogjátok érezni a magatok keresztjét, s eszetekbe sem fog jutni: nem vállaitokra venni azt tenmagatokért, vagy akár azokért, akik temellettetek élnek. S aki igazán felvállalja azon Keresztet, s kész azt nap mint nap, újra és újra a vállaira emelni, s cipelni, elveszi az ő méltó jutalmát. Akként kell felvennetek a ti kereszteteket, amiként ÉN vettem azt fel értetek, s amiként Anyám vette fel az Ő alázatának Keresztjét. Vállalnotok és viselnetek kell azt, amit Ő vállalt és viselt: a szegénységet, bárha köröttetek mindenek a föld gazdagságai után törjenek is: mert a ti Gazdagságtok a ti szegénységtekből fog felvirágozni és felragyogni tekörületek, megteremve a Lélek Arany Búzakalászát, és Gyémánt Olajágait: dicsőségtek jelképeit. De csak ocsút és gyomot fog teremni a Föld minden ő gazdagságaira törekvőknek, s az azok után vágyakozóknak az ő törekvésük, mert minden ő gazdagságuk csak annyi lesz, mint a kőre hullott mag: nincs annak gyökere a Valóság Talajában, az Égnek ő mezőin…
41
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… Fel kell vállaljátok szerény alázatotokat, annak töviskoronáját; ékessé lesz az a ti szerénységtekért és alázatotokért, s akik most a Föld aranyából és gyémántjaiból készítik az ő koronájukat; csak önnön sötétségük vas és acél töviseit, azok abroncsát fogják viselhetni az ő homlokukon a gőg végett, amely most aranyat hazudik jussukul… Fel kell vegyétek ama mély sárban is a Tisztáknak Keresztjét, hogy hívek legyetek Hozzám, és Máriához! A Mi Tisztaságunk kell, hogy életre keljen, s lobogjon bennetek ama romlott, és tisztátalan Világban is: mert az a világ elmúlik, amiként elmúlott, porrá - semmivé lett Szodoma és Gomora is az ő bűnös tisztátalansága végett, hogy helyén Új Világ szülessék, amiként az születni is fog: kínnal és jajjal, mert az Új Élet megszülése kín és jaj nélkül nem mehet végbe, mert ez a Törvény! Az Alázat és a Szerénység és a SZERETET zászlóit kell kézbe vennetek, s azt vinnetek: hadd álljon alá, akinek szívében és lelkében és Szellemében a Tisztaság vágya él: a ti mosolygó cselekvéstek, halk, hálaadó fohásztok kell legyen e zászló, amelyet nem hajt el akárminő szél, s amely nem fakul, bármiként tűzze is azt a Nap, de mindinkább feltöltődik az ama Napnak Élő Sugarától, hogy színei mindinkább felragyogva tölthessék meg a Mindenség ama kicsiny szegletét, amelyen e zászlókat vinnetek rendeltetett. E láthatatlan, mégis Mindenek előtt jól látható, mert hatásaiban megnyilvánuló zászló kellesz legyen a ti benső Keresztetek Igaz Jele, hogy látván a Jelt: ÉN áldhassam meg Szíveitek és lelkeitek és Szellemetek lobogóját, s mindazokat, akik e Lobogó alatt híven haladnak. Ma még az alázat Útján kell járnotok, amiként azon kell járnotok holnap, s már életetek minden napján: akként, amiként Anyám is az Örök Gyermeki Alázatban járta Élete minden napját, a legutolsó napig. Mert akként kellett járja, már még akkor is, amikor tudatára ébredt valósággal is: KI Ő a Valóságban, s mekkora az Ő Hatalma és Ereje: s Ő járta az alázatosak Útját, szolgálva mindenkor, még a pusztában is mindazoknak, akik körötte voltak, hogy oltalmazóul legyenek számára. Ezt azonban már ismét Péter kell elmondja tenéktek a maga egykori, földi emlékeiből merítve, hogy az ő emberi szavaival tárja elétek mindazt, amit akkor megélt: s aminek végtelen nagy jelentőségét már Ő maga is csak az utolsó percen ismerhette fel, amiként mindazok, akik akkor, azon az utolsó percen Anyám: a mindenkor Dicsőséges Szentlélek Mária mellett lehettek. *~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~* Valóban ekként volt ez, de ahhoz, hogy Mária utolsó perceit, s az Ő végtelen alázatát, szerény egyszerűségét érezhetővé, s ekként ismertté tegyem, egy kicsit korábbra kell visszalépjek az Időben, egészen a kezdetekig, vagyis ahhoz a pillanathoz, amikor a Kisded megszületett. Sokan nem értik ugyanis közületek: miért kellett Józsefnek Egyiptomba menekülnie ama Gyermekkel, Akit az Atya adott nékik. Kérdezik: miért nem oltalmazta meg őket a Magasságos, hogy ne kellett volna az aggnak, s a Szeplőtelen Anyának, aki maga is szinte gyermek volt még: az Égi Gyermekkel menekülniük, hogy mindenki által elhagyatva, idegenben éljék a jövevények mindenkor keserves életét? Minthogy e kérdés jogos, annál is inkább, mert őszintén emberi, erre is kitérek, s ezzel kapcsolódva megmutatom néktek Mária Tökéletes gyermeki Egyszerűségét és önátadását, engedelmességét mindenekben. És megmutatom azt a végtelen nagy Szeretetet is, amely Benne élt, s amely az Ő élete minden percét meghatározta. Ugyan mondottam, hogy nem áll szándékomban sem anekdotázni, sem holmi kis történetkéket mesélni, néhány történést meg kell mutassak mégis, néhány Élet-képet, hogy közelebb vigyem Szívetekhez és elmétekhez az Igazi Máriát: a Szerető Anyát, hogy végre olyannak ismerjétek meg, amilyen valójában volt. ~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~ Amikor az Angyal értesítette Józsefet a Gyermekre és az Anyára leselkedő veszélyről, s meghagyta néki, miként cselekedjék, Józsefnek sem jutott eszébe, hogy bárha egy gondolattal is ellene szegüljön az Angyal szavának. Pedig Ő maga is feltehette volna ugyanezt a kérdést, annál is inkább, hisz Ő már meglehetősen idős volt, fáradt is: s mégis az ébredés utáni első gondolata az volt, hogy útra készüljön, s mentse Azokat, akiket Reá bízott az Ég. Mária maga is szó nélkül készült, s mindenben alávetette magát József utasításainak: holott Ő nem is tudta, miért kell oly sietve meneküljenek! Ez volt mindkettejük első igazán komoly Engedelmességi próbája, s Ők tökéletesen teljesítették azt. Mert az Atya valóban elháríthatta volna fejük fölül a veszedelmet, s hogy nem tette, ennek épp az volt 42
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… az oka, hogy a Gyermek valós Kilétét még egy ideig fedve tartsa, s nem csak az emberek, de az ellentét, s az ő csatlósai és szolgái előtt is! Satana és az ő követői maguk is tudták, hogy a Kisdednek nagyjából mikor kell megszületnie, de amiként Heródes is csak nagyjából tudta azt, s még Heródes csillagászai és jövendőmondói is: Satana is csak a megközelítőleges időpontot tudhatta. Erre utal az a tény is, hogy nem állította, csupán feltételezte a Mester kilétét, ekként szólítva meg Őt a negyven napos pusztai böjt után: „Ha valóban Istennek Fia vagy…” - nem állítás volt ez, csupán egy félig-meddig kérdésnek tűnő feltételezés, amelyre a Mester maga sem adott, mert nem adhatott másféle Feleletet, csak aminőből Satana semmiképp sem következtethette ki: Isten prófétája-e, avagy valósággal az Istennek Fia áll előtte, Aki ellenére, az ő legyőzetéséért vett testet a Föld színén. Még akkor sem tudott bizonyosat, amikor a Mestert Megfeszítették: csak amikor a mélységbe aláereszkedett. Akkor viszont már nem vehetett erőt Rajta, s meg sem akadályozhatta, hogy az Áldott MESTER elárassza a mélység legvégső pontjául megszabott ponton a magával vitt Istengyermeki Erőt; s ez a pont, amiként már mondtam, Satana Szellemi Eleme volt, amelyet megfordítva, s a Tökéletes Isteni ERŐ irányával ellentétes irányú Szellemi Erővé téve lényegében a Fent utolsó Elemét bontotta volna meg önmagában és önmaga számára, megfogalmazva ezáltal a tökéletes Lent pontját: vagyis a Mindennel szemben a Semmit, amely azonban mindahány Mélység-energiával bíró szint mélybehullását, s azok teljes mértékű felbomlását is jelentette volna. Minden olyan Tartományt, amely anyagi elemet, vagyis ellentétes rezgésirányú energiából összesűrűsödött elemet tartalmaz, magába szippant: ez pedig a hetedik szféráig felmenőleg érvényes lett volna, mert ameddig az ÉN vissza nem vonatik a Szellem által, mint hibásan kibocsájtott gondolati Kép, addig a negatív elem egy szikráját foglalja magában, s az által a mélységhez csatolódva felbomlik, megszüntetve, vagyis felbontva a Fent síkján leárnyékolt Szellemet is, amely ekként a magából kiáramoltatott, s felbomlott, Egészébe tehát vissza nem vonható Erő-elem nélkül maga is csonka maradt volna, nem lett volna többé része a Tökéletességnek. Ennél magasabb szinteken már nem lett, mert nem lehetett volna hatása a történésnek, hisz azt a kezdeti pontot, ahol a mélységbe kiáramoltatott ÉN-képet küldő Szellemek voltak, s vannak is mindezidáig, már a legelső pillanatban elválasztotta a Kegyelem mindennél erősebb Erő-hulláma a Fent Tökéletes Tisztaságú Világától, külön is lefedve a tisztátalanná, s az ÉN-kép kibocsájtása révén csonkává, gondolati energiájában megcsonkulttá lett Szellemek szintjétől. A MESTER valós Kilétének tehát mindenképp titokban kellett maradnia, s ha az Atya energiája ereszkedik alá, hogy oltalmat adjon Néki, és az Áldott Anyának, e tény, vagyis a Fent Síkjáról alááramló hatalmas Erő-hullám semmiképp sem kerüli el Satana figyelmét. Atyánk áramoltatott le ugyan Energiát a Gyermek, s a Szent Család védelmére, ez azonban kevés lett volna az ellenükben felhalmozódott negatív energiák összességével szemben: nagyobb mennyiségű Erő alááramoltatása viszont az imént említett oknál fogva nem volt célszerű. És szükséges sem volt: Mária és József közös tudati - lelki és Szellemi energiája, s persze a Kisded magával vitt, s a földi Lét kezdeti szakában magánál tartott Erő-elemei kellő mértékben kiegészítették a Fent Világából alááramoltatott ERŐT. (Arra az Istengyermeki erőre akarok itt utalni, amelyek nagy részét az Érkezés pillanatában átáramoltatta a Mester Tibet hegyei közé, ahol mindmáig őrzik azokat az egyes kegytárgyakba zárva.) Minderről persze sem Mária, sem pedig József nem tudott. Ők csak azt tudhatták, hogy az ÉG ajándékaként érkezett Gyermek veszélyben van, s ekként azonnal útra kell keljenek. Sőt: Mária maga még ennyit sem tudhatott! Ő csak azt tudta, hogy József ekként határozott, s ő egyetlen szó ellenkezés nélkül engedelmeskedett néki. Pedig hát nem volt könnyű azokban az időkben: alig néhány hetes Kisdeddel neki vágni az ismeretlennek, amikor még ő maga sem épült fel egészen, hisz a szülés (a konkrét fizikai jelenségektől eltekintve) épp úgy zajlott, s épp oly gyötrelmekkel ment végbe, mint más, egyszerű földi gyermek megszületése. Erre utal János is, amikor azt írja a Jel. 12.2 - ben: „Aki terhes vala, és akarván szülni, kiált vala, és kínlódik vala a szülésben.” (Ezt azon Testvéreink végett idéztetem munkatársammal, akik akként vélekednek: Mária fájdalom nélkül szülte meg Magzatát. Ez nem volt, s nem is lehetett volna ekként: Máriának fel kellett vállalja, s el kellett viselje a szülés mindahány kínját: s Ő vállalta, és viselte, hogy Megváltót Szülhessen - Mindenekért. Ekként tette tanúbizonyságát: mekkora Szentség az Anyaság! Nem véletlen írjuk, és mondjuk is, hogy aki tulajdon Szülőanyját szomorítja meg, s annak okoz akarattal szenvedést, vagy keserűséget: a Lélek elleni vétséget veszi magára, hisz azt bántalmazza, s azt keseríti meg, aki által lehetőséget kapott: Testet vehetni a Föld színén. S különösképp érvényes ez a ti korotokban, amikor minden egyes Testet öltés: Kegyelmi Ajándék, amely után oly sok ÉN, s oly sok Szellem vágyakozik – az Idő rövidsége, vagy önhibájuk végett – hiába…!)
43
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… Mária tehát igaz, gyermeki engedelmességéről és alázatáról tett tanúságot akkor, amikor József szavára szó nélkül készülődni kezdett, s útra kelt véle. József szavára, aki mint mondtam, Tudásban és minden Bölcsességben elmaradt Mária mögött, aki ekként tán joggal kérdezhette volna döntése okát és miértjét, hivatkozva a Gyermek kicsinységére s a maga állapotára egyaránt. De nem tette, még csak meg sem kérdezte József döntésének okát, csak ment, mert József, aki akkor már mint törvényes férje volt bejegyezve: ekként parancsolt Felőle és a Gyermek felől. Nem kérdezte meg: hová, merre mennek, azt sem: hol, s miként fognak megélni: rábízta magát az Ég Kegyelmére, s az Ég által mellé rendelt férfiú vezetésére. Amikor a veszedelem elmúlott, s József ismét Álmot látott: Mária ismét szó nélkül készült útra, hogy kövesse Őt, s akkor sem volt egy panaszszava, amikor Názáretet jelölte meg József, mint leendő lakhelyet, amely pedig Mária számára épp úgy idegen volt, miként Egyiptom. S akkor sem szállt panasza az Ég felé, amikor József néhány esztendő múltán eltávozott az élők sorából, holott tudta: Férje gyermekei és rokonsága mellett nem könnyű özvegysége lesz, mert hogy azok kezdettől ferdén, s gyanakodva tekintettek reá Egyszülöttje végett, mindahányszor szemére vetve: a Gyermek apja semmiképp sem lehet agg apjuk, akkor viszont más kell, hogy legyen. Mária nem tárhatta eléjük az Igazságot: ekként mindannyiszor le kellett nyelnie a sértéseket s a rágalmazásokat, s viselnie kellett a megalázásokat: és Ő viselte, csendes, beletörődő mosollyal, alázatosan viselte, s belül még örvendezett is, hogy ekként van, mert ameddig őt bántották, szót nem szóltak a Gyermeknek. Őt tehát ekként is oltalmazhatta, s ez számára elég is volt, s később, amikor már a Mester a Nagy Útra indult, nem törődött többé sem szóval, sem egyéb megaláztatással. Szolgálta férje családját, amiként azt más özvegy is tette, s elvégezte a ház körül adódó munkákat, eközben szüntelenül imádkozott az Ég Urához: Oltalmazza Gyermekét. Ha tehette, maga is gyakran üldögélt a kert fái között, s a madarak dalát hallgatta, miközben serényen dolgozott: hol font, hol szőtt, hol varrt: mikor mire volt éppen szükség, hogy a legszegényebbeknek egy-egy köpenyt, vagy egy vastag, durva szövésű alsó ruhát adhasson legalább. Zsebében gyakran tartogatott valami kis ételfélét: darabka rizslepényt, vagy kenyeret, azt aztán a környék szegényeinek gyerekei kapták, ha megállva a kerítés mellett éhes vágyódó kis arcukkal szinte némán kérlelték őt. Akkor felállt, s szinte szégyellve dugta a gyerek kezébe az ételt, amit a saját élelméből tett félre titkon, majd besietett a házba, hogy imádkozzék azokért, akiken nem tudhat segíteni. Ekként adott a kert gyümölcseiből, ha asszonyok jártak arra, vagy valami kis zöldségfélét: legyen mit főzzenek, ne éhen feküdjék le a család… S mindezt olyan magától értetődő természetességgel cselekedte, hogy soha, senkinek sem jutott eszébe: alamizsnát kapott, egy nálánál is rosszabb helyzetben lévő, mert csak az özvegyek kegyelemkenyerén lévő asszonytól, aki mellett sem férj, sem a Gyermek nem áll, hogy a család túlkapásaitól megoltalmazza őt. A Mester tudta ezt, de mert hogy Mária maga kérte, egyszer nem említette fel József rokonainak az ő szeretetlenségüket, s még akkor sem szólott, amikor hazatérvén a zsinagógában azok ellenére szóltak. Ha vissza emlékeztek, Ő Maga is csak annyit mondott nékik: „Nincs próféta tisztesség nélkül csak a maga hazájában, és a rokonai között és a maga házában.” (Márk. 6.4) ************************************************** Ekként élte élete mindennapjait Mária: az Áldott Isten-Anya, s élte azt egyetlen zokszó nélkül, még a zsinagógában is csak a leghátsó sorba kerülve, a többi magukra maradott özvegyek mellé, vagy olykor csak mögé: Ő, a Szentlélek földi Követe, megtestesítője, a Triális Isteni EGY-ség Tökéletes Része! Hányszor, de hányszor kellene ennek így eszetekbe jutnia, amikor adott körülményeitek ellen lázadtok! Hányszor kellene példát vennetek az Áldott Anya igaz Gyermeki alázatából, Szeretetéből, Csendességéből, Béketűréséből (s még hosszan sorolhatnám) ha arra gondoltok: Ő a Tökéletesség Teljességéből érkezve vállalta magára mindezt, az Atya, s az irántatok való Szeretet szavának engedve, míg ti mindenkor csak önnön vétkeitek súlyát kell viseljétek, azon ősi vétekét, amelyek mindannyiótok Szellemén egyként ég, s azon vétkekét, amelyeket az EGY-ségből való eltávolodástok óta felhalmoztatok ÉN-jeitekben, minden Út során gyarapítva vétkeitek számát, míg a mélység legaljáról meg nem kezdtétek azok letörlését az ÉN túlzsúfolt táblájáról, s még akkor is oly módon, hogy egy megigazított vétség helyére gyakran száz másat írtatok fel gyengeségtek, hiúságtok, kicsinyhitűségtek (stb.) végett hullva újra és újra az elétek állott Út porába és sarába! ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ 44
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… S most folytatom a kevéssel korábban félbe hagyott kérdések megválaszolását, amiként ígértem, hogy tudottá lehessen: mit jelent, s hogyan élhetik meg napjaitokban, a magatok adott körülményei közt azon Erényeket, amelyek megerősítése oly fontos volna mindannyiótok számára. Arról, hogy hogyan élhetitek meg, s hogy mit nevezünk mi igaz gyermeki alázatnak, Békességnek, mit nevezünk Bölcs Szeretetnek, Benső Tisztaságnak, már szólottam, ekként most azt mondom el, mire gondolok, amikor a csendességről, vagy a Türelemről szólok. Térjünk ki hát ezekre azzal a kis hozzátoldással, hogy egy mindenki által tökéletesen használható „receptet”, egy általános sémát nem adhatok mindannyiótok kezébe, mert hisz egyéni emberi, és Szellemi milyenségtek, s Útjaitok különbözősége végett erre nem is volna módom. De igyekszem, amiként eddig is tettem, hogy legalább néhány olyan elemet elétek tárhassak, amelyet már valóban mindannyian használhattok, és persze: használnotok is kell, ha igazán előrébb, s feljebb akartok lépni végeláthatatlannak érzett Útjaitok sorában. ************************************************** Egy kis időre még hadd térjek vissza az alázat kérdésére, mert amiként érzem: ekörül bizony még igen csak sok vita van köztetek, s bennetek is, önmagatokkal folytatva vitát. Ekként szükségesnek érzem a fentebbieket kiegészíteni annyival, hogy aki a valós, Gyermeki alázatra törekszik, szükséges, hogy mindenkor elfogadja az Ég Akaratát; vagyis hogy betölteni és megvalósítani igyekezzék legalább a Tíz Parancsolatot, mindenkor szem előtt tartva az Egyetlen Nagy Parancsot, amelyet a Mester adott mindeneknek: a Szeretet Parancsolatát. Aki ezt követni, s megélni tudja, már lényegében képessé lesz a Tíz Parancsolat mindegyikét betartani, de már akkor képessé lehet erre egy bizonyos fokig, ha csak annyit kíván másoknak, amit önmagának kívánna, és nem cselekszik másokkal sem olyasmit, amit maga sem szeretne, ha cselekednének véle. Ez egy nagyon egyszerű, és nagyon földi magyarázat, de mindenkor célravezető volna, hisz ha elsőként azt vennétek figyelembe: mit éreznék én, ha velem beszélne, vagy cselekedne ekként az a másik ember, vagy bárki is: már kevesebb hangos veszekedés, kevesebb átkozódás szállna az Ég felé, amiként a durva, vagy már még a földi értelmezés szerint is bűnös cselekvés is sokkalta kevesebb ember napjait keserítené meg. Emellett igyekeznetek kellene, hogy azon cselekedetekkel segítsétek egymást, amelyet ti magatok is szívesen fogadnátok, s persze: amelyek beilleszthetőek a társadalmi együttélés szabályaiba, az Értelem, a humánum, az erkölcs valós keretei közé. Ez utóbbit sem véletlen emelem ki: sajnos, nagyon is sok olyan kívánság bukkan fel gondolataitok közt, amelyek vagy az egyik, vagy a másik kitételnek nem felelnek meg, ezért még csak tiszta, vagy jogszerű kívánalomnak sem nevezhetőek, s nem a jogos emberi kívánság, csupán az önzés sugalmazására fogalmazódnak meg elméitek mélyén. Ez tehát az alapja, a kiindulópontja a gyermeki alázatnak: az a Szeretet, amely mindenkor csak annyit kíván, amennyit joggal kívánhat, de megadni igyekszik mindazt, ami a többi Élőlénynek jár: s ezt kész, és képes is mindenkor szem előtt tartani, hogy ne a maga hasznát, s ne a maga dicsőségét: de a Békés egymás mellett élést keresse. Ez az Atya akarata, s ez a FIÚ, és Szentlélek Mária akarata is azokkal szemben, akik ma a Föld színén járják útjukat. Ezzel szemben új, és mégújabb háborúk születnek, amelyek „szülője” olykor (de milyen sokszor!) nem más, mint a mohóság: el kell adni valahogyan a raktárakban felhalmozódott fegyvereket, s el kell adni a senkinek sem kellő élelmet és ruhaneműket: hát ott a katonaság, s ott a háborúk sújtotta országok nyomorgó lakossága: azok kormánya kész felvásárolni akármilyen silány, elfekvő árút, mert nincs más, nincs jobb, amit megvehetne, hogy az ország maradék lakosait életben tartsa. A fölöslegessé lett gyógyszerek, az építő anyagok: sorolhatnám a végtelenségig, mi minden még, aminek hirtelen jó árfolyama lesz a tőzsdén: milliók könnye és vére árán gazdagítva tíz, vagy tizenkét embert, akik a háttérből igazgatva a politikát: végül is kirobbantói voltak (ha olykor csak átvitt értelemben is, anyagi előnyükből fakadó politikai befolyásuk révén) az új háborúknak, vagy azon merényleteknek, amelyek e háború elsődleges okaként lesznek feltüntetve. S amiként ezt itt most nagyban felvázoltam, akként zajlik minden kicsiben is! Az egyes cégek vezetői közt pontosan ekként folyik a hatalmi viadal egy-egy jobb, könnyebben kivitelezhető, nagyobb nyereséget adó beruházásért, az iskolában a magasabb pozícióban lévő szülő gyermeke nagyobb kiváltságokat élvez, az óvodában a gyerekek közt az lesz a hangadó, akiért nagyobb kocsival jön az anyukája, vagy akinek nagyobb fizikai erővel bír az apukája. Tehát e hatalmi villongás már a kicsinyek közt megkezdődik, mert ezt látják - hallják, ekként ezt is tanulják meg otthon, 45
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… mert apjuk vagy anyjuk ezt látja az utcán, a munkahelyen, mert a járókelő, a bolti eladó, vagy a hivatal vezetője ezt látja a feletteseitől stb. - itt is folytathatnám a sort vissza, egészen a magas politikáig. Amiként látható, minden egyként hat mindkét irányba: fentről lefelé, lentről felfelé egy összefüggő lánc részei vagytok: ezt a láncot kell megbontsa, s ebből kell kiszakítsa magát az, aki valóban Felfelé kíván haladni, már nem a Társadalmi, vagy az anyagi, de a Valós Szellemi „létrán” igyekezve mind magasabbra és magasabbra jutni, még akkor is, ha ezzel a megszokott érték-mérők egy alacsonyabb pontra vetik vissza a Lent valótlan Világának általánossá lett szabályai szerint. A Fent értékeiért cserébe ugyanis mindenkor adni kell valamit: s ez többnyire a lent „értékeiről” való lemondás árán valósítható csak meg, akként, hogy a Tisztaságot, s a szerény alázatot végre megtanuljátok Értékként, míg a törtetéssel, szeretetlenséggel, mások félretaszításával megszerzett, vagy megszerezhető, ám csak ideig - óráig birtokolt földi dolgokat esetleges, nem létszükségletnek érzett dolgokként kezelni. Ez az alázat egyik legfontosabb eleme, s ha jobban megfigyelitek, ez talán még csak nem is annyira alázat, mint inkább annak bölcs felismerése: mi az, amire valóban szükségetek van, s mi az, amire csak földi tudatotok: s nem valós igényetek végett vágyakoztok. Ezt kell, vagy kellene elsősorban megtanulnotok, mert ameddig nem vagytok képesek különbséget tenni e kettő közt, lemondani sem tudtok a fölösleges dolgokról, de megköszönni sem tudjátok Atyátoknak igaz, gyermeki alázattal, hogy mindazzal ellát benneteket, amire valóban szükségetek van az Út végigjárásához, annál is inkább, mert fogalmatok sincs: mely dolgok azok, amiként arról sincs: Kinek köszönhetitek azok meglétét valójában. Nincs, mert azt mondjátok: a magatok szorgalmának köszönhetitek mind azt, amit megszereztetek: de ha testeitek csonkák, nyomorodottak volnának, ha nem bírhatnátok elmétek teljes épségével, vagy ha születésetektől nem olyan körülmények közt nevelődtök, vagy… - és ezt is sorolhatnám: tehát ha az ÉN az Áldott Krisztus hozzájárulásával akként határozza meg: életfilmjeiteket egy hibás testben, hibás elmével, szegénységben nevelkedve kell végigjátszanotok, hiába a mondott szorgalom: magatok sem juttok feljebb a számotokra ma oly fontosnak érzett társadalmi ranglétrán, mint az, akihez mérten ma oly nagynak és gazdagnak érzitek magatokat, hogy akár lehajolni sem vagytok hajlandóak hozzá, mert elfeledkeztek „végtelen nagyságotokban” azokról, akik igen is: lehajoltak hozzátok: Krisztusról és Máriáról, Akik nemcsak hogy lehajoltak a Föld, s a mélységbe hullott Szellemek mindegyikéhez, de a szegénységet, a megaláztatást, a szenvedést is vállalták, arról a Krisztusról, aki mindezeken túl és felül még a Kínhalált is vállalta: pedig ha valaki igazán várhatta, sőt: követelhette volna a Hatalmat, a Dicsőséget; hát ŐK megtehették volna. De Ők inkább példát adtak alázatból és áldozatvállalásból: példát, amelyet követnetek kell, ha méltóak akartok lenni ama Áldozatra, amelyet ŐK hoztak — Mindenekért! ************************************************** Erre az alapra építve már szinte gyerekjáték volna a Valódi, Bölcs Szeretet, a Benső Békesség, s a Tisztaság kiépítése és azok megélése, amiként a Türelem és a Csendesség sem okozna problémát senkinek. E kettő azonban épp úgy akadályokba ütközik, mint a többi Bölcsesség elem kibontása és megélése: s ennek oka is a minden után rohanó - törtető korban, s e kor törvénytelen törvényeit és jogtalan törvényszerűségeit megfogalmazó és elfogadó Tudatotokban keresendő. Aki a Bölcs Szeretetre, a Benső Békességre, a gyermeki Alázatra s a Tisztaságra vágyik, kell, hogy bírjon mindenkor a türelem erényével: s ez talán az egyik leggyakoribb hibátok, ekként erre külön is kitérünk: Mit nevezek én Bölcs Türelemnek? Meddig nevezhető egy-egy reakció Türelemnek, s hol az a pont, amikor a Türelem restséggé, gyávasággá, akarattalansággá, félelemmé, vagy éppen engedetlenséggé válik? Mert ez utóbbi is hozzá tartozik: s hamarosan megtudjátok, hogyan, s miként… Egy helyen már kifejtettem: az igazán türelmes embert az jellemzi, hogy mindenkor kész, és képes is megbocsájtani, s nem csak megbocsájtani, de teljességgel elfedni még önmaga elől is az ellene elkövetett vétséget, akként, amiként azt a Teremtő teszi. A legmagasabb rendű, végtelen Türelem ugyanis épp hogy Istennek irántunk: elbukott Szellemek iránt tanúsított Türelme, hisz mi a mi Áldott Istenünk mindahány Ajándékát véve fordultunk el Tőle: a tökéletes Szeretettségben élve, a Béke, Boldogság, a nyugalom, a legmagasabb értelmezésű JÓL-LÉT biztonságát nyilvánítottuk semminek viselkedésünkkel, megkérdőjelezve e Kegyelmi Ajándékok értékét, de még azt is: valóban a Leghatalmasabb Ajándékot kaptuk, ami csak létezhet a Teremtettségben: Atyánk Teljességét, mindenkor azon a fokon, amelynek 46
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… elérésére és elbírására már valósággal érettekké váltunk. S tettük mindezt a Tökéletességgel Magával, vélvén: mi tökéletesebb világokat fogunk teremthetni, mint Ő. Az eredményt magatok is tapasztalhatjátok, amiként (ha csak egy szikrányi mennyiségben, és mértékben is) megtapasztalhatjátok a Teremtő mélységes fájdalmát, amikor látván kellett látnia: mint indulnak el Kicsinyei, hogy „nagynak” érezhessék magukat annak ártó, és ártalmas szavát fogadván el az Ő Szava fölött, aki maga sem más: egy e Kicsinyek közül, aki bepillantást nyert a magasabb szintek (de nem a Legmagasabb szint!) Bölcsességeibe, s ekként azt vélte: övé a Bölcsességek tárháza, s annak elemei is mind. Ezt már sokszor elmondtam, ekként erre nem térek ki bővebben, nem is célom, nem is szükséges. A Teremtő tudta, mert Bölcsességének Egészében szerepelt az a lehetőség is, hogy Teremtményei egy része ellene fog fordulni: tudta tehát mindezt már a FIÚ megfogalmazása pillanatában, s már annak előtte is: Öröktől fogva, hisz tudott volt, s tudott marad örökkön Előtte minden egyes lehetséges történés mindahány változata, azok előzményeivel és következményeivel egyetemben, Ő tehát minden Ok és Okozat Tudója, lévén az OK és a CÉL Ő maga, míg minden más csak mint Okozat léphetett színre Benne és Általa. Ő minden MIÉRT és minden AZÉRT: s ami e kettő közt van, az Övé, mert Ő fogalmazta meg azok lehetséges alapját Önnön Létezésével, mint Léte természetes kisugárzási energia-elemeit. Ő a Legmagasabb rendű FÉNY: a Középpont, Önmaga Kezdete, és Önmaga vége is, amelynek nincs megfogalmazható határa, mert Végtelen, Örök és folyamatosságában is Állandó, mert e Folyamatosság adja meg Állandó, Örök és Végtelen voltát. Ő az Alfa és az Omega, amely két pont egymásból indulva egymásba tér vissza, amiként egy Mennyei Möbius gyűrű, amelyen szüntelen folyamatban haladhat az Erő, soha, egy percre meg nem állva, mindenkor másképp, mégis mindenkor egyazon végtelenített ívben (és íven) haladva. A Teremtő tehát mindenkor tudta: mi, hogyan és miként fog bekövetkezni, amiként tudja azt a FIÚ is, Aki az Örökkön-valóság kezdetétől mint Létező: Élt és ÉL, mert Élt, és ÉL a Teremtő: s a FIÚ már akkor, tehát az Örökkévalóság legtávolabbi pontján, s még annak is előtte már eleve megfogalmazta a Kegyelem Törvényét, megfogalmazva ezzel a Bűnbocsánatot, amelyet csak a Szeretet fogalmazhat meg igazán és tökéletesen. Ezzel viszont megfogalmazta mindazon történést is, amely a Föld színén kellett realizálódjék, mint lehetséges történés-sorozatot, amelyet a millió és millió lehetséges történés-vonal egy bizonyos pontjára épített be, mint a Teremtett Szellemek fejlődésének egy bizonyos lehetséges irányváltásának elengedhetetlen mozzanatát, megfogalmazva a Visszatérést az adott Úton. A Tökéletes Teremtő EGY-ségben tehát tudott, ismert volt a téves irány-választás is, mint lehetséges történés-elem, vagyis Atyánk tetszés szerint közbeavatkozhatott volna, már az első pillanatban megváltoztatva a történések lehetséges irányát: s nem tette, mert a végtelen számú változatok mindegyikét akarta a Teremtmények mindegyikének rendelkezésére adni, hogy semmiképp se korlátozza azok szabad akaratát. Teremtőnk tehát tudta: merre vezethet az Út, amiként tudja ma is: hová, merre vezet egy-egy irány, amelyet követni kezdtek: de mert tudja minden Utak végső pontját is, tudja: azok semmiképp sem vezethetnek, csak vissza, a Véle való EGY-ségbe, engedi, hogy ki-ki azt az Utat (vagy tévutat) járja, amelyet maga választ magának a számtalan elébe álló: de csak egyfelé indulva Célba vezető Út közül. A Teremtő türelme tehát Mindentudásán alapul, abból született meg a Végtelen mélyén. A Türelem, mint Bölcsességi fokozat tehát mindenkor a Tudáson kell alapuljon. S ezt most nem a földi szintű Tudásra értem. Az is fontos lehet, de nem döntő fontosságú. Itt, ez esetben a Szellemi Tudásra, vagyis a Szellem Bölcsességi Fokozatára gondolok, amely be kell épüljön mindannyiótokba a magatok Ébredtségi szintjének megfelelő mértékben, s amelynek meg kell fogalmazódnia a legtürelmetlenebb pillanatokban is, mint az egyes történések hátterét adó Felismerés-elem, amely akkor is benne kell rezegjen minden kimondott, vagy kimondatlan maradó szavatokban, minden tettetekben, amikor a felszínen épp ennek ellenkezője tapasztalható. Valahogy akként tudnám ezt érzékletesebbé tenni, ahogy mi igyekszünk földi munkatársamban kifejleszteni, s mind magasabb szintre emelni e Bölcsesség-elemet. Addig már eljutottunk, hogy egyes történéseket a Törvény figyelembevételével reagáljon le, olyan történéseket, amelyeket erővel más irányba fordíthatott volna, s persze: bizonnyal más irányba is fordít, ha makacs énjére hallgat. Ezzel azonban vét a Szeretet, s a mellé rendelt személyek szabad akarata ellen. Vagyis elértük, hogy Szeretteit képes legyen teljességében átadni Istennek, s ekként tökéletesen nyugodttá legyen afelől: Életük és sorsuk mindenkor akként fog alakulni, amiként annak az Ő magasabb rendű érdekükben alakulnia kell, hisz Isten maga ügyel rájuk, amiként rátok is Ő ügyel, mindannyiótokra, százszor és ezerszer gondosabban, mint a 47
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… legodaadóbb édesanya. Azt is el tudtuk fogadtatni véle, hogy vannak történések, amelyek ellen nem tehet, s amelyeket nem tudhat befolyásolni az adott fizikai sík értelmében (érdekes, másoknál fordított sorrendben megy, s könnyebben törődnek bele a megváltoztathatatlan történésekbe, mint azok megtörténtébe, amelyeket képesek volnának más irányba terelni, olyan irányba, amely számukra kedvezőbb…) A tehetetlenség érzését nem könnyű elfogadni: s ez bizony munkatársamnak sem ment könnyen, főként, amikor már olyan történésekre kellett volna rábólintania, s olyan élőlények (többnyire növények) sorsát kellett volna elfogadnia, amelyek maguk sem képesek befolyásolni az egyes történéseket. Ez utóbbi még ma sem mindenkor sikerül, nehezen nyugszik bele a megváltoztathatatlan folyamatokba, főként, ha azok egyikét - másikát (okkal, vagy ok nélkül) a saját hibájának érzi. De az Idő, amiként mondani szoktátok: nagy tanítómester… Ne időzzünk tovább munkatársamnál: akik ismerik, tudják, miről van szó. Ellenben időzzünk azokon a fokozatokon, amelyeket a türelem alapját adó Bölcsességelemekként soroltam fel. Vagyis a szükségszerű, megváltoztathatatlan, mert törvényes történés-elemek, s a megváltoztatandó, vagy épp csak megváltoztatni kívánt, mert szükségtelennek, vagy hibásnak érzett történések megvizsgálásához, s ezekkel kapcsolatosan ahhoz: miként kell megélni az Istenre való reáhagyatkozást mindeme történéseken belül. Az alapvető történéseket, amiként mondtam, (többnyire) képesek vagytok elfogadni úgy, ahogyan azok vannak. Az időjárás változását, vagy az évek múlását úgy sem befolyásolhatjátok, meg sem állíthatjátok: ekként bele kell törődjetek az ezzel kapcsolatos változásokba is. Még növényeitek sem okoznak számotokra gondot, annál is inkább, hisz Őket ti még nem, vagy csak kevesen vagytok képesek akként kezelni, mint veletek egyenrangú (vagy amiként az a Valóság értelmében van: egy bizonyos értelemben magasan fölöttetek álló, mert lényegesen tisztább Lélek-elemmel bíró!) Élőlényeket, akiknek saját egyéni érzéseik és vágyaik vannak, lévén hogy a számotokra még (és már) érzékelhető hangtartományon belül nem képesek kinyilvánítani azokat. Ekként szinte nem, vagy csak alig választjátok el Őket a tárgyak világától, tán csak annyi különbséget tesztek tárgyaitok és a virágok közt, hogy a tárgyakat tisztítani, szerelni, a virágokat pedig öntözni kell. De ha a tárgy eltörik, elromlik, vagy ha a virág elhervad, vagy elszárad, múló bosszúságon, vagy kisebb szomorúságon kívül mást nem okoz számotokra egyik vagy másik történés. (Ezen egyelőre tovább is lépünk: nem mintha teljességében érdektelen volna a kérdés, de mert nem tartozik konkrétan a ti jelenlegi szintetek ismeretelemei közé, nem bontom ki bővebben.) Azon történéseket viszont, amelyek a köröttetek élő emberek egyes cselekedetei, vagy egyéb megnyilvánulásai végett esnek, már nemcsak hogy nem fogadjátok türelemmel és természetes történésként, de szinte mindenkor kiváltják belőletek az emberi (vagy annak nevezett) indulatok és/vagy érzelmek egyikét - másikát. S most nem is annyira az olyasféle egyszerű, mindennapos történésekre gondolok, mint amilyen az, hogy a villamos a szemetek láttán indul el, vagy kifogy az üzletben a megvásárolni kívánt árú: ezeken már nem, vagy csak egy futó pillanatig mérgelődtök, vagy még addig sem. Sokkalta fontosabb, hogy az emberi kapcsolatok terén tanúsított magatartás-formákra térjek rá: hisz ez határozza meg egyéni fejlettségi szinteteket igazán! S mindjárt az egyik legáltalánosabb hibával kezdem, amely egyben talán a legösszetettebb is. Az elengedésre gondolok: kit kell, kit lehet, és kit nem szabad elengedni, vagy ki az, aki mellől mindenképp el kell lépni, még akkor is, ha ez utóbbi nagyobb nehézségnek ígérkezik, mint az, ha mellette maradtok. Arról, hogy ki az, akit semmiképp sem engedhettek el magatoktól, szinte szükségtelen is volna szólanom, ha nem azt tapasztalnám mind gyakrabban, hogy már ezt is feledtétek! Mind több és több olyan embertársatokat látom ugyanis az utcán „élők” soraiban, akik értelmi és/vagy szellemi fogyatékosságuk végett semmiképp sem lehetnek képesek gondoskodni magukról, vagy megvédeni magukat, s azt a néhány silány rongyot, amely testeiket fedi. Ezeket többnyire a rendszerváltás után taszítottátok szinte a biztos pusztulásba, arra hivatkozva, hogy kevesebb lett a kórházi vagy elmegyógyintézeti férőhely, s akiket az utcára küldtök, nem ön és közveszélyesek, vagyis senkinek sem fognak ártani. Arról azonban már egyik intézkedő sem szól: mennyit ártotok azoknak a szerencsétleneknek ti magatok! A lenézéssel, a félretaszítással, a nemtörődömséggel, s mindennel, amivel körülveszitek egymást, s ami sokkalta inkább megviseli értelmükben beteg embertársaitokat, mint benneteket, akik „egészségeseknek” valljátok magatokat.
48
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… De vajon valóban egészséges-e az a társadalom, amely az elesetteket, a betegeket, a nyomorékokat, a kiszolgáltatottságuk mellé még testi vagy értelmi képességekkel sem teljességében bíró embereket képes az utcára lökni, mint valami semmire sem jó, senkinek sem kellő szemetet?!! Ez már oly erős, és oly durva foka az elembertelenedésnek, hogy egyszerűen nem találok rá szavakat! Ha egy szikrányi humánum volna azokban, akik e rendelkezéseket hozzák, s aláírják, valamint azokban, akik ezt szó nélkül végre is hajtják, e kérdésre még csak rá sem kellett volna térjek. De ameddig fontosabb, hogy egy kisebb - nagyobb haszonnal kecsegtető kocsma, vagy bár, vagy étterem felújítására kiutaljátok a szükséges összeget, vagy ameddig akként vagytok képesek érezni: a nemzet tekintélyét a többmilliárd forintos tűzijátékkal, káprázatos parádékkal és felvonulásokkal, és ilyen-olyan versenyek rendezési jogával kell megerősítenetek ahelyett, hogy elesett, beteg embertársaitok felkarolásával törekednétek ugyanerre; azt hiszem, fölösleges is bármit mondanom, mert annyi csak az én minden szavam, mint a szélbe szórt homokszem. Semmi, elfújja a szél, nyoma sem marad, ha csak nem épp azon nyomorultak szemében, akiknek arcába fújja a szél ama homokszemeket, tán csakhogy segítsen titkolni a kín-adta könnyek valós okát… ************************************************** *************************************************** Lépjünk tovább. A szülő-gyermek kapcsolat egyik nagy kérdése az elengedés. Meddig kell, és meddig szabad megkötnötök a gyermeket – vagy éppen a szülőt! –, s mikor kell tudomásul vennetek: Ő is egy önálló lény, akinek a maga Útját kell járnia? Kell-e, egyáltalán: lehet-e határvonalat húzni e kapcsolatban, s ha kell, miként kell azt a Valóság szintjére emelni? A kérdés bonyolultsága ellenére igen egyszerűen megválaszolható. A gyermeket ugyanis kezdettől, tehát fogantatása pillanatától akként kell kezelni, s akként kell tekinteni, mint önálló embert, akinek meg vannak a maga feladatai, amelyek bevégzéséhez az Út egy részén ti kell hozzásegítsétek. E segítség legfontosabb elemei a Szeretet és a gondoskodás: e két Ősi Elem, amellyel a Teremtő is körbevette mindenkor az Ő Kicsinyeit, s ekként mint Isteni Örökséget bontotta azt ki a fejlettség egy bizonyos fokát elért ember, valamint azon Lélek-lények, amelyek testi-fizikai adottságai ezt lehetővé, és persze szükségessé is tették. Az ember tudatosodása révén eljutott az ősi gondoskodási ösztön szintjétől az akaratlagos gondoskodás szintjéig, míg a lélek-lények megmaradtak az ösztönös cselekvés szintjén. Az állat nem tervezi meg utódai (lehetséges) holnapjait: hisz még a maga Holnapjainak sincs benne tudati képe. Ezzel szemben az ember már megtervezi önnön életét, s ha gyermeket hoz világra, az Ő érkezését, s az ezzel járó történéseket is beépíti terveibe, s egy bizonyos értelemben a gyermek Holnapjait is megtervezi ezáltal, hisz kezdetben a gyermek mindennapjainak történései szorosan beilleszkednek a család, s elsőként az anya élettervezetébe. (S itt elsősorban a földi tudat által megfogalmazott Élettervet értsétek.) Eleinte ez természetes is: az első néhány év után azonban a gyermek kezd eltávolodni a szülőtől, bár bizonyos igényei révén továbbra is függőségi viszonyban marad a vele. Ekkor, s már ennél is korábban: megszületése pillanatától meg kell tanulnotok őt, mint önálló embert kezelni, akinek egyéni, s mindenkor a maga tudati fejlettségi szintjéhez miért külön feladatai vannak. Az újszülött még csak az alapvető dolgok ismeretét kell elsajátítsa: a testi késztetések, vagy a test körülményeinek megváltoztatása iránti igényének jelzését: a többit még ösztönös szinten tudja, vagyis tud szopni, aludni, és anyagcseréje automatikusan zajlik. Később ez megváltozik, a tudat szélesebb körű ismeretek felé kell kinyíljon: a test akaratlagos mozgatása, helyzetváltoztatás, tárgyak áthelyezése vagy megszerzése… stb. Aztán az ismeretek mindinkább gyarapodnak: a gyermek feláll, jár, beszél: s ezzel szinte „kész emberré” lett. Már ért, és érteni akar: mert már tud akarni. S mert tud akarni, akar is tudni, méghozzá rendszerint mindent, és gyorsan, vagyis jön a „miért” korszak, az első, ami erősen igénybe veszi a szülő türelmét. Ha kezdettől akként volt nevelve a gyermek, hogy az anya minden gondolatába beavatta, a gyermek nem, vagy jóval kevesebbet kérdez, mert az fogalmazódik meg tudatában, hogy kérdés nélkül is megkapja a választ. Ez jó is, és nem is. Nem jó, mert ha a gyermek elméje restebb, már akkor sem fog kérdezni, amikor kellene, mert az lesz a természetes számára, hogy ő nem kérdez, csak meghallgat, elfogadja a szülő szavait. És jó mégis, hiszen a gyermekek sem egyformán reagálnak a köröttük zajló történésekre, amiként más, és másként reagálnak a szülő velük szembeni viselkedésére, annak elvárásaira és/vagy tilalmaira is. Ha 49
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… egy igazán nyitott emberkét sikerült „faragni” belőle az első években, s ha a szülő is gyakran kérdez tőle általa már ismert dolgokat, ő is kérdezni fog, de képes lesz adott esetben hallgatni is, ha arra van szükség. Ekként ő maga is megszerzi a türelem első alapját, vagyis megtanulja a kérdést az alkalmas pillanatra elraktározni elméjében. Ez az első lépcsőfok, amelyre építhet a későbbiekben. Ezen lényegében minden gyermek keresztül jut, csak éppen nem mindegy, hogy ekként, vagy akként, hogy a szülő, már megunva a szüntelen kérdezősködést, haragosan rászól, hogy a „nyaggatásnak” véget vessen. Ha a gyerek mellőzöttnek érzi magát, vagy valamiért nem érzi tökéletesen biztonságban magát, mindenképp bekövetkezik a „miért-korszak”, míg ha a szülő tökéletesen nyugodt, kiegyensúlyozott körülményeket teremt a számára, s ha a gyermek mindenkor maga mellett érezheti a szülőt, s bizonyos lehet abban: mindenkor megkapja a szükséges segítséget, s a kellő odafigyelést, nem ébred fel benne a vágy, hogy ezt valamilyen formában biztosítsa magának. Ezzel már több probléma szokott lenni, s ez még akkor is így van, ha a szülő ezt tagadja, mondván: mindenkor mellette van a gyerek, hát ez őrá nem is vonatkozhat. De bizony, hogy vonatkozhat, hisz nem ugyan az: mellette, mint vele, és érte lenni! A gyerek az esetek jó részében mint valami odaláncolt kis kolonc vonszolódik anyja mellett: az asszony kezét fogva, de érezhetően olyan magányosan, hogy attól akár egyedül is kószálhatna az utcán, hogy unott arccal figyelje a körötte zajló, számára érthetetlen nyüzsgést. Eközben az asszony a mellette lépő barátnőjével beszélget, vagy a kirakatokat nézi gondolataiba merülten: ekként folyik egy-egy séta, a játszótéren pedig a gyerek a homokban, az asszony a padon igyekszik elfoglalni magát, ki-ki a maga lehetőségei szerint. Együtt vannak tehát itt is és ott is, és mégis külön, mert mintha két külön világban volnának, amely csak érintőlegesen kapcsolódik egymáshoz, bár még elszakíthatatlanul. A gyerek még meg sem próbálja, hogy külön úton járjon, ekként a szülő nem is törekszik rá, hogy megkösse, hisz kicsinységénél fogva alapvetően adott a kötelék, amelyet a szülő tán még észre sem vesz. Nem, de az észrevétlensége ellenére is beépül tudatába, s erre akkor döbben csak rá, amikor a gyerek eléri azt a kort, amikor már egyéni utakat, saját programokat készít, amelyekben a szülőnek nem jut szerep. Már a maga kortársaival készül elmenni, s bár még (talán) engedélyt kér a szülőtől: az első lépést már megtette a teljes elszakadás, s az önállósodás felé. És itt mintha megcserélődnének a szerepek: már nem a gyermek kell, hogy akkor is maga mellett tudja a szülőt, s akkor is biztosnak érezze a szülő szeretetét, ha az valamiért egy időre el kell távolodjon tőle: a szülőnek kell tudatosítania magában, hogy a gyerek eltávolodik, még akkor is, ha szívében ugyan az a gyermeki szeretet van iránta, amelyet addig érezhetett: az is, és még valami más, ami nem egyéb, mint a Folytatás. És általában itt, ennél a pontnál kezdődik meg az a törés, amely a későbbiekben viselhetetlenné mélyül a szülő tudatában és szívében, mert megfeledkezett egy igen fontos körülményről! Arról, hogy a gyerek mellette, de nem benne él, kísérője Útjának, amiként ő is kísérője (és biztosítéka is egy bizonyos mértékig) a gyermek Útjának: de amiként ő nem léphet meg a gyermek helyett egyetlen lépést sem, s nem oldhatja meg helyette az Életét, akként a gyermek sem lép, s nem is cselekszik a szülő helyett. Ha kezdettől arra törekedne a szülő, hogy tudomásul vegye: a gyermek nem a saját tulajdona, nem elidegeníthetetlen része, s ekként ő sem tartozéka, nem része a gyermeknek, könnyebbé tehetné az Út további részét úgy a már elszakadni kívánó gyermek, mint önmaga számára. Ezt egyetlen módon lehettek képesek elérni, és tökéletesen megvalósítani, éspedig akként, ha mindenkor képesek vagytok meglátni és elfogadni Azt a Valakit, Aki mindenkor köztetek, és a másik ember közt kell, hogy álljon: nem mint széthúzó, de mindenkor mint egyedül igazán összetartó Erő: s ez Isten. A szülővé-válás lényegében kiteljesedés, míg gyermekévé lenni valakinek, egyben azt is jelenti: folytatni egy megkezdett láncot, amelynek előző láncszeme a szülő az egyén számára, míg a következő már saját gyermeke lesz, még kötődve az előző, de már kötődve a következő láncszemhez is. Tudom: ennek egy kicsit materialista íze van, s egy kissé mintha a Darwini törzsfejlődésre utalna: mégsem az, mert hisz nem is annyira mint fizikai, de mint Szellemi láncszem lép el a szülőtől a gyermek, magába zárva, s a maga által összegyűjtött Bölcsesség-elemekkel kibővítve, s akként megélve, majd már akként is továbbadva a szülőtől átvett Bölcsesség-elemeket. Ez is egy bizonyos fejlődési lánc: de ez már a Valóság értelmében vett lánc, amely nem ér, mert nem érhet véget a családban megfogalmazott genetikai lánc esetleges megszakadásával, lévén hogy az egyes megtanult Bölcsesség-elemeket a Szellemi Én-rész is magába zárja, s tovább viszi, hogy a soron következő Úton egy „új” (tehát egy másik fizikai) genetikai
50
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… lánc tagjaként ismét gyarapítsa, s esetenként a korábbi Utak Bölcsességelemeit felébresztve továbbadja a Szellemi Lánc utána következő tagjának is. A gyermek fejlődése természetesen nem ilyen egyszerű, s nem is mindenkor jut el a szülő addig a pontig, hogy képes legyen igazán elengedni magától azt a valakit, akit ő mindenkor mint önmaga részét, szinte fizikai elemét érzékelt, tudatosított magában. Ha nem képes kezdettől akként fogadni az Érkezőt, hogy az, mint testéből kivált, s már külön testté lett Személy: nem benne, hanem mellette fogja járni Útját, vagy ha a későbbiek során nem lesz képes türelemmel kivárni, hogy a gyermek megtegye az önállósodás útján a maga aprócska lépteit, olyannyira magához kötheti a gyermeket, hogy vagy ő maga nem lesz képes elengedni, vagy a gyermek nem lesz képes elszakadni tőle. A gyermeknek tehát mind nagyobb és nagyobb önállósággal kell bírnia: de mert hogy gyermek, aki még nem mindenkor képes okosan élni a kapott szabadsággal, ez tényleg csak fokozatosan adható meg neki, s akként, hogy az esetleges hibákat nem mint jóvátehetetlen bűnt igyekszik megtorolni a szülő. Ahhoz, hogy a gyermek egy percen képessé legyen önálló életet élni, minden kis lépcsőfokát tökéletesen meg kell ismerje a reá váró önállóságnak: s ehhez, ennek megismertetéséhez és „begyakoroltatásához” bizony, nem kis türelemre van szükség. A gyerek egyedül öltözik: a művelet hosszú időt vesz igénybe, s nem is mindig jár tökéletes eredménnyel, így a szülő inkább gyorsan elvégzi a gyerek által már ismert műveletet, mert nincs türelme kivárni, míg a gyerek a végére ér. Iskolába kerül a gyerek: szoknia kell a fokozottabb fegyelmet, emellett figyelmesen kell hallgassa, s meg is kell értse, meg is kell jegyezze amit a tanító mond, holott ő inkább játszana, ahogyan azt az óvodában megszokta. Figyelme elkalandozik, tanulmányi eredménye gyengébb, mint azt a szülő elvárja: szemrehányások sokasága az eredmény ahelyett, hogy a szülő türelmes magyarázattal, és esetleg a tanítás utáni napirend megváltoztatásával segítene a gyereknek megszokni az új követelményeket, vagy valamiképp igyekezne benne felkelteni a vágyat azok teljesítésére. Természetesen nem megvesztegetéssel, nem a jó jegyért „járó” pénzzel, de egyes kivételes programok beiktatásával, amelyek a gyereket is vonzzák. Egy állatkerti séta, egy kirándulás már jó „csalétek” lehet, amelynek kedvéért a gyerek is szívesebben figyel, mintha mindig azt kellene hallgatnia „bezzeg a…”. Ez utóbbi a bezzeg-gyerekek iránti ellenszenvet, vagy akár szülő elleni lázadást is kiválthatja a gyerekben, hisz lám: anyja - vagy apja - jobban szereti, hisz többre értékeli „bezzegapistikét”, mint őket! E harag további lázadást szül, a tanulmányi eredmény még rosszabb lesz, s akár ne is folytassam. A dac-korszak még több ilyen történést hoz, a gondok sokasodnak: s a szülő mindenkor kell bírjon annyi türelemmel, hogy megvizsgálja, legalább gondolatban: miért teszi a gyermek ezt vagy azt. Tanácsos visszaidézni a saját gyermekkort: mit tett ilyen esetben az én anyám - vagy apám -? Helyesen tette-e? Követhető-e az ő példája, vagy más úton kell megtaláljam a megoldást? Nem egy esetben az a leginkább célravezető, ha a szülő leül a gyerekkel, és együtt beszélik meg a problémát, annak megoldását, s persze annak következményeit is. A gyerek megtanul a más szempontjai szerint is gondolkodni, de megtanul felelősséget vállalni is önnön cselekedeteiért, s ez egész életére kihatással lesz. A legfontosabb persze itt is a türelem: de a türelem nem vonhatja ki a gyereket a felelősség alól. Aztán az évek tovább múlnak: a gyerek, mint mondtam, saját utakra kezd járni, barátokkal barátnőkkel, míg a szülők egyedül maradnak: s akkortól ők is a maguk életét kell éljék, ahogyan a gyerek megszületése előtt tették. De a régi barátok széjjel szóródtak, a rokonok közti szál meglazult, s az új barátságok nem, vagy csak felszínesen alakultak ki, mert hát a gyerek… S akkor egy kicsit úgy érzik: a gyerek hűtlenné lett, hálátlanná, hisz ha már ők az egész életüket feláldozták érte, most nem teheti meg, hogy… — de vajon mit nem tehet meg a gyerek? Hogy éli a maga életét, akként, amiként azt ő helyesnek tartja? Hisz lényegében ezért vállalták! Hogy egy új EMBER születhessék a Föld színére, egy EMBER, aki aztán a maga Útján, a maga lépteivel a maga Célja felé halad, idővel maga is felvállalva és létbe hívva egy másik EMBERT, akit ő fog felnevelni, majd ő fog elengedni is, hogy attól kezdve az is a maga Útját járhassa. A Szeretet-kapcsolat attól még nem kell, hogy megszakadjon, s ha a szülő nem akar mindenáron ráragadni a már felnőtt gyerekre, nem is szakad meg, hisz az nem volna sem logikus, sem törvényszerű. A Szeretet, ha igazán ki tudott fejlődni, és meg tudott erősödni a szülők és a gyermek közt, nemcsak hogy egy életen át él maga is, de élő marad a fizikai Út után is, annál is inkább, mert hisz a Szeretet nem a fizikai testben, még csak nem is elsődlegesen a tudatban, hanem a Lélekben és a Szellemi Én-részben fogalmazódik meg, s ezekben örökkön élő marad.
51
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… Azt hiszem, itt a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a szülők még ma sem képesek igazán arra, hogy Istent előbbre tudják helyezni magukban mindennél és mindenkinél. Ha nem ők maguk állnak önmaguk, és Isten közé, akkor a gyereket: pontosabban azt a bálványozott képet igyekszenek állítani, akinek ők a gyereket látni akarják, s a gyerek távolodásakor többnyire mindinkább látják is, méghozzá olyannak látják, amilyennek ők elképzelték maguknak. De mert a gyermek szinte sohasem lesz tökéletesen olyanná, amilyennek a szülő elképzelte, az csalódottságot és keserűséget fog érezni, ami természetes is, vagy azért, mert akként érzi, hogy most a gyereknek kellene oltalmaznia őt, vagy mert még nem képes megszokni, hogy a gyerek már nem szorul az ő oltalmazására, segítségére. Akkor tudná igazán bölcsen, és valós Türelemmel elfogadni a reáháruló, új szerepet, ha képes volna felismerni: sem néki, sem a gyermeknek nincs szüksége, csakis Isten Oltalmára! Istenére, Aki nem távolodik el, nem költözik a Föld túlsó felére, még csak másik városba sem, Istenére, Akire mindig számíthat, s Akire bízvást rábízhatja gyermekét is, bármerre sodorja is azt az Élet. És itt el is érkeztünk a probléma tulajdonképpeni gyökeréhez! Annál is inkább, mert az Istenbe vetett feltétel nélküli Bizalom, a gyermeki reáhagyatkozás, a teljes és tökéletes önátadás azt is jelenti: mindent és mindenkit kész, és képes vagyok rábízni Arra, Aki egyedül képes rá, hogy sorsom, s mindenek sorsát akként irányítsa, hogy az minden szempontból a legtökéletesebb legyen. Még akkor is tudnotok kéne ezt megvalósítani, ha a magatok megítélése szerint egy másik utat tartanátok helyesnek a magatok, vagy a gyermek számára. Mert ez többnyire ekként van. Az Imádság szavaiban mondjátok ugyan: legyen meg a TE akaratod… - de ha Isten Akarata eltér a ti akaratotoktól, már foggal - körömmel igyekeztek a magatok elképzeléseihez ragaszkodni, még akkor is, ha az általatok helyesnek érzett út sokkalta nagyobb akadályokat és nehézségeket állít elétek, mint amelyet az az Út adna, amelyet csak el kellene tudnotok fogadni. A csendes, megelégedett élet helyett, ha az csak egy fokkal is „szegényebb”; vagy inkább szerényebb körülményeket adna; inkább az űzött vad életét választjátok, s élitek, ha csak egy hajszállal feljebb emelkedhettek általa a fizikai értelemben vett ranglétrán, vagy egy fél fokkal jobb anyagi körülmények közé emelkedhettek általa. Azt, hogy a fokozott stressz milyen melléktüneteket okoz, már szinte nem is érzékelitek: egyszerűen nincs rá időtök, hogy érzékeljétek, s mire észbe kapnátok, már elrohant veletek az Élet anélkül, hogy igazán Boldogok lehettetek volna. Az igaz Boldogságot ott keresitek, ahol az nincs, ahol sohasem is volt, s az Isten közelében élők csendes, megelégedett Boldogságát még csak el sem fogadjátok: ekként az Út végére üres szívvel, már a Szeretet befogadására, a Szeretet ezernyi kis jelének megérzésére képtelenül, ekként a szeretetlenség érzetének állapotába hullva élitek végső napjaitokat, vagy esetleg éveket is, csak mert nem tanultátok meg látni és érezni és viszonozni a Valódi Szeretetet. S hogy még inkább pontosítsak: egy olyan szintű Szeretetet fogtok keresni, és persze: elvárni is gyermekeitektől, amelyet csak Isten áraszthat felétek, és áraszt is: még ha arra képtelenek vagytok is odafigyelni! Azt a szüntelen mellétek állást, a folyamatos, gondoskodó törődést csak Ő adhatja meg nektek! Ő, aki egy pillanatra sem hagy benneteket magatokra, nem fordul el, és nem legyint, ha szóltok Hozzá, nem lesz ingerült, unott, vagy lekezelő és kioktató, ha valami szamárságot mondtok, s nem vág vissza sértéssel ingerültség-mondatta szavatokra: csendben, és türelmesen vár, s közben folyamatosan árasztja reátok Ősi Szeretetének kiapadhatatlan áramát. Ezt kell megtanulnotok meglátni, és ezt kell elsőként megtanítanotok gyermekeitekkel is ahhoz, hogy kapcsolatotok a kezdeti pillanatoktól mindvégig teljesnek és tökéletesnek legyen mondható. Aki szándékkal magához láncolja gyermekét, épp úgy a Szabad Akarat Törvénye ellen vét, mint az a gyermek, aki szülőjével cselekszik ekként: az együttélés egy bizonyos pontjától el kell fogadnotok, hogy a másik fél egy bizonyos mértékig el kell, hogy távolodjon tőletek, s erre csak akkor lesztek képessé, ha mindvégig, tehát már a kezdeti pillanattól fel tudjátok ismerni azt a nagyon is törvényszerű tényt, hogy a legerősebb összekötő szál, amelyet sem Idő, sem távolság el nem szakíthat: Isten, Aki egyként tart Szívében mindannyiótokat, s ekként EGY-ségbe emel benneteket mindenkor Szentséges Szívében. Aki ezzel a ténnyel tudja felvállalni gyermekét, s képes ennek tudatában (és ennek tudatára!) nevelni is: sohasem lesz türelmetlen, ha a gyermek nem az általa neki szánt Úton lép, vagy ha lassabban halad az Úton, mint ahogyan azt ő elképzelte, s nem lesz csalódott sem, ha a gyermek végül ellép mellőle, hogy akkortól a saját Útját járja, azt az Utat, amely már csak olykor, s csak érintőlegesen kapcsolódik a szülő Útjához: de szerves része marad annak mégis az Istenben való EGY-ség révén.
52
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… A gyermek - szülő kapcsolat egy igen fontos kérdése tehát az elengedés. Annál is inkább, mert egyre gyakoribb, hogy a gyermek nem képes, vagy nem hajlandó elengedni a szülő kezét: ugyan a maga életét éli, a saját elképzelései szerint, de nem képes, csak az önállóság, az önállósulás kellemes oldalát elfogadni. Azt, hogy mint felnőtt embernek: már a harcokat is fel kell vállalnia magáért, hogy a későbbiek során majd a saját gyermekéért is képes legyen felvállalni azt: semmiképp sem akarja elfogadni, mert akként szokta meg, hogy a szülő mindenkor kivette kezéből a komolyabb erőpróbákat adó feladatokat, mondván: ez még nem neked való, kicsi vagy még ehhez, te csak tanulj, s ezt bízd rám, szenvedsz te még majd eleget… stb. stb.: ezek is ismerős mondatok gondolom, amelyek ha nem is mindahányszor mint szavak hangzanak el, megjelennek a szülő magatartásában, s a gyerek szinte vaslogikával e szavakat következteti ki a tényekből, hogy aztán ezekre rendezze be az életét is. Aztán a gyerek felnő, s képtelen lesz a maga lábára állni, csak mert akként szokta meg, hogy minden nehézséget a szülőre bízzon, míg ő csak azt, és annyit vállaljon fel a terhekből, amihez, és amilyen mértékben kedve van. A szülő már érzi ugyan, hogy a „gyerek” valahol, valamiért kisiklott, s szeretné, ha ő is a maga életét élhetné, hisz még neki is vannak tervei, amelyek már függetlenedtek a felnőtt gyermektől: de nem teheti, nem járhatja a maga útját, mert a kezdeti években megkötött gyermek most maga köti őt magához, olykor csak dacos, haragos megnyilvánulásokkal, olykor azonban komoly fizikai tüneteket is produkálva, amelyekkel (ha tudattalanul is) mindenkor zsarolni akarja a „szökni” készülő, egyéni Útra kívánkozó szülőt. E tünetek mint testi - lelki betegségek, vagy egyes pszichés megnyilvánulások jelentkezhetnek, s ez épp úgy vonatkozik a szülő által megkötött gyermek, mint a gyermek által megkötött szülő esetére, de vonatkozik azokra is, akik maguk kívánják ekként megkötni és maguk mellett tartani a másik felet. A szülő is, ha magának akarja felnőtt gyermeke teljes figyelmét, szeretetét, és mindazt, amit ő maga ezzel együtt jogosnak érez, képes olyan jelenségeket produkálni, amelyekről akként véli: azok visszatérésre, vagy maradásra bírják a felnőtt gyermeket. Nem mindenkor tudatosak ezek a megnyilvánulások, de hátterük minden esetben pszichikai eredetű, még akkor is, ha a tünet maga nem erre enged utalni. Vagyis lényegét tekintve az idegrendszer teszi beteggé a fizikai testet, vagy akár maga az idegrendszer mutat kóros elváltozásokat: szorongásos, depressziós, vagy túlzottan felfokozott, vagyis stresszes tüneteket, s a beteggé lett ember hajlamos a végső esetben akár önmaga ellen is fordulni, ha viselkedése nem éri el az általa kívánatosnak érzett hatást. Ebben az esetben sem tudok jobb tanácsot adni, mint azt, hogy a magáramaradottság érzetétől szenvedő nyissa ki szívét és lelkét, egész valóját Isten előtt, Aki mindvégig vár, egyre csak vár: mikor kap végre szabad Utat, hogy Önmagával töltve be a csalódott Tudatot, az ellököttség érzésétől szenvedő Szívet, a kihűlni készülő Lelket, Gyógyulást adjon azoknak, s ezáltal a szenvedő, a tehetetlen Szellemi Én-észnek is, amely épp a fentebbi tünetek végett nem képes folytatni az Útját, s ekként nem lehet képes betölteni sem a reá váró, s éppen a további Út-szakasz során megoldásra váró feladatokat. Az egy, ami ilyenkor teljes, és végleges Gyógyulást adhat, ha a beteg végre hajlandó elfogadni, mint Igazságot: egyetlen szív Szeretete sem hiábavaló, mert Isten minden szív Szeretetére egyaránt vár, s válaszol a maga Szentséges Szívének Végtelen Szeretetével. Ha már senkit sem éreztek magatok mellett állani: ŐT akkor is meg kell érezzétek, s ha egy kicsit kibújtok a magatok elé húzott fal mögül, meg is látjátok ŐT, Aki mindvégig ott volt, s mindenkor ott is marad, mert nem ismer sem sértettséget, sem haragot, nem taszít félre senkit másokért, és nem fordul el egy pillanatra sem, hisz Számára minden egyes Gyermeke EGYETLEN: amiként az a Valóság értelmében van is, hisz mind EGY vagytok Belőle: senkiből sincs még egy, EGYETLENJEI vagytok, amiként testetek vagy agyatok sejtjei is egyszeriek és megismételhetetlenek, tökéletességében nem reprodukálhatóak, s ha azokhoz hasonlatos sejteket produkál is a tudomány: az is csak hasonlatos lesz, s nem egy és ugyan az. Az ATYA egyetlen egyszer fogalmazta meg Önmaga tökéletes mását, amikor kimondva a SZÓT: VAGYOK: lényegében Önmagát állította Önmaga elé Önmagából és Önmagában. A FIÚ által az Örökkönvaló Végtelen Teremtő Energia-elemekből megfogalmazott, s az Atya és a FIÚ közt ÉLETET kapott Isteni Szeretetenergia Teljességéből, vagyis a SZENTLÉLEK-ből kiáramló Mennyei Világ-lélek elemeivel betöltött Szellemgyermekek azonban mind-mind mások és mások voltak: Tökéletes részei a Teremtőnek, de akként, amiként a ti testeitek minden sejtje a ti teljes genetikai jegyeteket hordozza magában, mégsem cserélhető fel egyetlen test-sejt sem egy másik sejttel, nem cserélhető fel a vese egyetlen sejtje sem a máj, vagy az agy sejtjével: még ha ugyanannak a testnek sejtjei is. Egyetlenjei, s ekként külön - külön, és az Atya Szeretetének teljességével Szeretett Gyermekei vagytok Atyánknak, mindannyian a legkedvesebb, és legfontosabb Gyermekei, álljatok bárhol is az általatok megfogalmazott pontokon. Senki más nem veszi, mert nem veheti át a ti helyeteket, ekként nem veszi, mert képtelenség volna, hogy elvegye a néktek járó 53
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… Szeretetet amely egyedül Felétek áramolhat a Végtelen és Hatalmas és Örökkön való Teremtő Szívéből. Amiként a ti Szereteteteket sem lehettek képesek teljes és tökéletes mértékben átadni, csakis Annak, Aki képes a maga teljességében és tökéletességében elfogadni, s Magába zárni azt! Most egy kicsit hadd részletezzem tovább az elengedés kérdését, hogy megmutathassam a Türelem többi megnyilvánulási formáját is, vagyis azokat a „türelemnek” látszó magatartás-formákat, amelyek hátterében nem a Valódi, Bölcs Türelem, de a restség, a gyávaság, az akarattalanság, a félelem, vagy az engedetlenség húzódik meg. Ezen tudati elemek mindegyikének a gyermekkorban keresendő a tulajdonképpeni gyökere: ezért is időztem oly hosszan a gyermekkor megmutatásánál, most azonban már egy-egy képet villantok csak elétek, hogy fogalmat alkothassatok arról, mire gondolok, amikor egyik vagy másik tudati elemre gondolok. Aki azt tanulta meg, hogy mindenkor el kell fogadjon maga fölött valakit, egy bizonyos földi személyt, aki bizonyos körülmények közt, bizonyos viszonzás fejében gondoskodik testi - tudati jólétéről, viszonylagos biztonságáról, az a későbbiekben is ezt a valakit fogja keresni a mellé álló emberben, még akkor is, ha egyébként egy bizonyos fokig képessé lett önállóvá, függetlenné válni attól, aki addig mindezt megadta néki. A nő egy apa-szerepre vállalkozó, a férfi egy anyáskodó társat választ, aki mellett még akkor is kitart, ha a kapcsolat idő közben megromlik, vagy teljességgel ellehetetlenedik köztük. A függőség utáni vágyakozás olyan erővel íródik a Tudatba, hogy szinte kényszerré válik, s annak megőrzéséért minden kompromisszumra képes, mert benső érzete azt diktálja: a függőség feladása csak még több gondot és bonyodalmat szabadítana rá, mint amit maga a függőség ad. Ha nem akarja, vagy akként érzi: nem képes egyedül megküzdeni az esetleg elébe állható akadályokkal, vagy nem képes a mindennapi élet kis harcait megvívni, mert ezt sugallta az addig maga fölött érzett emberből áradó, számára megszokottá lett erő: meg sem fogja kísérelni, hogy erről lemondjon, legalábbis hosszú időn át nem fogja vállalni a függetlenséget, mert lényegében nem is tudja, miként kell élnie a Szabadságával. Sok, nagyon is sok asszony, de férj is él ebben a „tudati szimbiózisban”, épp csak felcserélve az alanyt, vagyis már nem a szülőhöz, de a választott társhoz ragaszkodva szinte emberfeletti erővel, szüntelen rettegve a társ elvesztésétől, vagyis a teljes magára maradottságtól, ami a tökéletes önállóságra kényszerítené egy olyan közegben, amelyben ő csak a védettség érzését (vagy a védettség illúzióját) tanulta meg igazán elfogadni, mint lehetséges életviteli formát. Ezek azon esetek, amikor a félszegség, a másikra hagyatkozás, vagyis a teljes alárendeltségi állapot fogalmazódik meg a házastársak közt, de erre vezethető vissza a féltékenység is, amikor a másik fél szinte betegesen retteg, s hogy ez ne váljék nyílván való ténnyé, maga igyekszik az akár erővel is maga mellett tartott fél fölé kerekedni, ha azt tapasztalta, hogy egyes erőszakos megnyilvánulásaival mindent elérhet, még azt is, amit a szülő egyébként vonakodik biztosítani számára. Ezek azok a bizonyos önkényeztető emberek, akik akár így, akár úgy, de mindenképp a maguk biztonságát és/vagy kényelmét keresik a másik félben. Ők, mint mondtam, még akkor sem lépnek ki a tudottan hibás kapcsolatból (akár szülő - gyermek, akár párkapcsolatról legyen is szó), ha az egyik fél számára sem megfelelő, csakhogy ne kelljen felvállalniuk önmagukat, s mindazt a harcot, amelyet az Élet elébük állít, vagy állíthat. A szülő - gyermek kapcsolatból lényegesen nehezebb ilyen esetben kilépni, hisz a kötelék adott, még akkor is, ha annak már nincs (az adott, korábbi formában) létjogosultsága. A restté lett gyermeket viszont mindenképp meg kell próbálja a maga Útjára indítani a szülő, ha akként látja: a gyermek mellette sem akarja felvállalni a harcot, tehát akkor, ha egyáltalán nem hajlandó semmire, ami egy kicsit is közelebb vinné a majdani önállóság elfogadásának és elviselésének megismerése felé. Akkor tehát, ha a már felnőtt gyermek ugyan olyan jogokat követel magának, mint amikor arra még valóban rászorult, anélkül, hogy ő maga is igyekezne megtenni mindent, amit jelenlegi helyzete, tehát életkora, egészségi állapota, tudati fejlettségi szintje szerint kötelessége volna az adott emberi közösségen, vagyis a családon belül. Minden erős, és egészséges felnőtt meg kell találja a módját, hogy a család igazán hasznos tagjává: ne csak kiszolgáltjává, „heréjévé” legyen, amiként a kaptárak méheinek adott csoportja, mert míg a méhek azon csoportjának magával hozott szerepe és rendeltetése, hogy ekként éljen, az EMBER szerepe és rendeltetése a fejlődési szak végeztével a munkálkodás, amelynek révén a maga gyermekei fejlődéséhez szükséges javakat képes megszerezni. S miután ezt ilyen szépen, és szakszerűen leírtuk, lépjünk tovább, egy olyan tudat-állapothoz, amely szinte a megszólalásig hasonlít az imént megmutatotthoz: de csak a megszólalásig, mert azon túl már élesen elkülöníthető az imént taglalt restségtől a gyámoltalanság, azaz a gyávaság. Ha a gyermek abban a 54
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… tudatban nőtt fel, hogy ő soha, semmit sem képes, s nem is lesz képes egyedül rendesen megoldani, mert… (- s akkor az indoklások végtelen sora következhet e három pont után): a gyerek valóban képtelenné is válik arra, hogy egyáltalán belekezdjen; nem még hogy végig is csináljon valamit, mert mindenkor fel fog bukkanni tudatának mélyén (ha nem is a gondolat, de az érzés): én kicsi, gyenge, ügyetlen, buta (stb.) vagyok, én ezt úgy sem tudom megcsinálni. Ez nemegyszer a feladat végzése közben bukkan elő elméje mélyéről, s akkor szinte ijedten hagy fel a „hiábavaló próbálkozással”, várva azt, hogy valaki, aki nem olyan buta, ügyetlen, (stb.) mint ő, majd jön, és megcsinálja azt a bizonyos munkát, vagy feladatot. Erre a jelenségre már idejekorán fel lehet, és fel is kellene figyeljen úgy a szülő, mint a gyermekkel foglalkozó pedagógus! S az utóbbi talán még inkább, hisz épp az iskolai feladatokban nyilvánul meg leginkább e jelenség, akként, hogy a helyesen elkezdett példát a gyerek rendre nem fejezi be, vagy szinte mintha szándékosan rontaná el, miután egy tökéletes levezetéssel kezdett bele. Ez a fogalmazásnál épp úgy észrevehető, mint a matematikában, vagy a fizikai - kémiai képletek levezetésénél, de a tornaórákon is észrevehető. A gyerek tökéletes mozgással, jó iramban, nagy lendülettel halad a dobbantóig, ám a feladat másik fele előtt riadtan megtorpan, aztán fejét lehajtva megkerüli a szert, talán még legyint is: én ezt úgy sem tudom átugrani… A szorongást akként lehet, és kell is oldani a gyerekben, hogy olyan feladatokkal bízzátok meg, amelyeket már többször is elvégzett, tehát amelyekről ő maga is tudja, hogy meg tudja csinálni. Ezek elvégzését azonban mindenkor kiemelt dicsérettel kell „honorálni”, esetleg piros ponttal, még akkor is, ha a feladat messze alul marad a gyerek tényleges képességein, vagy a gyerektől már elvárható teljesítményen. Ekként megalapozzátok benne az önbizalmat, s a feladat nehézségi szintjét is emelhetitek, mindig csak egy kicsivel, s mire a gyerek igazán felfigyelne, már ugyanazokat a dolgokat végzi, amit minden más, korabeli gyerek, még akkor is, ha neki továbbra is nagyobb biztatás, és nagyobb sikerélmény szükséges. Ez a későbbiek során már számára sem lesz szükségszerű, főként, ha meg tudjátok érttetni vele: az természetes, hogy ő is meg tudja csinálni, amit a mellette lévő gyerekek, hisz nem butább, és nem ügyetlenebb, mint társai. Ebben nagy segítségetekre lehet természetesen a többi tanár, de még a gyermekek is, akikkel szintén meg lehet érttetni (legalább is a többségükkel) miért nagyobb dolog az, ha félénk társuk teljesíti ugyanazt, amit ők, mint az, hogy ők maguk képesek arra. Persze, itt is vigyázni kell, hogy a követelmény mindenkor a kellő időben emelkedjék, nehogy a gyermek a „ló” túloldalára essen, s akként érezze: neki épp csak valamit kell teljesítenie ahhoz, amit a többiek nagyobb teljesítmény árán érnek el, vagyis éreztetni kell vele, hogy neki is fejlődnie kell, és akarnia is kell, hogy mindenkor a tőle elvárható, s ekként el is várt maximumot teljesítse. Tehát nem a többi gyerekhez: önmagához kell tudnia felnőni. Ez persze minden gyermeknél, s még minden felnőttnél is lényeges volna, annál is inkább, mert amiként korábban már említettem, az alázat hiányának is egyik ismérve, ha nem vagytok képesek belátni: amire a másik ember képes, nem biztos, mert nem törvényszerű, hogy ti magatok is képesek vagytok, s megfordítva, hisz más és más adottságokkal bírtok, olyanokkal, amelyre a magatok Útja értelmében szükségetek van, vagy lehet. Van, aki épp úgy észreveszi, ha a körülményei nem akként alakulnak, amiként kellene, s érzi is, hogy helyén valóbb volna, ha változtatna azokon, de szinte a fogát összeszorítva akkor is kitart, ha e kitartás még inkább megnehezíti, vagy egyenesen lehetetlenné teszi az életét, s ekként előrébb, és feljebblépését is. Ez az az eset, amikor a türelem ismét csak egy bizonyos szintig az, aminek látszik, egy szint után viszont nem más, mint a test, a tudat, a lélek s a Szellemi Én-rész kényszeres túlterhelése, rákényszerítése az akarat által az adott útra, vagy egy kialakult helyzet elviselésére. Azt hiszem, ez esetben is a szülő gyermek, vagy a párkapcsolat a legideálisabb példa, amikor az alárendelt fél szinte betegesen ragaszkodni akar egy kialakult helyzethez. A szülő, vagy a gyermek (esetleg a társ) szenved, mert tudja, hogy lépnie kéne, de nem lép, mert „mit szól a világ?”, vagy mert „én hűséges maradok a végtelenségig, mert ez várja el tőlem… (Isten, a szüleim, a gyerekem, stb.)” Tehát egy irreális helyzet irreális indokkal való felvállalása, amelyet valóban csak kemény akarattal képes felvállalni az, aki a kapcsolat szenvedő alanya, s amelynek felvállalása… - nem! Nem előrébb, és feljebb emeli az egymás mellett maradókat, de az esetek többségében megállítja, vagy akár vissza is veti Útjukon, annál is inkább, mert az akarattal magatokra kényszerített, s „türelem”-nek beállított, esetleg a külvilág felé annak is álcázott szerep hátterében mindenkor hatalmas indulatok, negatív késztetések húzódnak meg, amelyeket az akarat fed el a Világ elől: de nem fedi el a Valóság, s elsőként saját Szellemi Én-részeitek elől, amely maga is szenved az akarat reákényszerített igája alatt, hisz nem tud lépni, nem tud fejlődni, mert viselnie kell az akarat által reávetett igát. Az akarat is csak akkor valós, pozitív Erő, ha az Értelemmel: a józan, logikus 55
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… Értelemmel párosul, vagyis ha a természetes Bölcsesség a mozgatója, nem a dac, a szóbeszédtől való félelem, vagy nem a „mártíromság” fitogtatása az emberek előtt, olykor azzal a jól-rosszul titkolt reménnyel, hogy e fogcsikorgatva viselt szerep révén kivívhatjátok az emberek csodálatát. (Ez utóbbi többnyire a teljességében elhibázott házasságok kényszeres folytatása esetén szokott megnyilvánulni, akkor, amikor a házasulandók nem benső érzéseiknek engedve mondták ki a „holtomiglan - holtáiglan” szavakat, de amely szavakhoz már-már tüntető makacssággal - és szinte szenvedéseikkel tüntetve igyekeznek ragaszkodni. Ez a ti korotokban már mindinkább ritkaság: inkább ennek ellenkezője vált épp oly hibás szokássá. De megesik, s bizony, még a szülő - gyermek kapcsolatban is…) *****
*****
*****
*****
*****
******
Azt hiszem, nem is kellene hozzá tennem, kedves gyermekeim: a Türelem, mint minden más, igazán tiszta érzés, csakis a Valós Szeretetből születhet meg, s abból táplálkozhat, s mint minden más, csakis a Bölcsességgel, a józan ésszel válhat valódi Erővé, olyan Erővé, amely mindannyiótok számára igazán segítség lehet Visszavezető Utatok - Útjaitok során. ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ S most vizsgáljuk meg azt is, miként bukkan fel köztetek a türelemmel kapcsolatos gondok - problémák egyike vagy másika. S amikor azt mondom: köztetek, már azon Testvéreinkre gondolok, akik a Valódi Utat kívánjátok megtalálni. Mert bármerre indultok is, bármely irányt kezditek is követni, lényegében az Egyedül helyes Utat keresitek, s ha más irányban vélitek is megtalálni, hiszitek mindenkor: valóban az egyedül helyes Útra léptetek. A ti helyzetetek annyiból könnyebb, mert a Magyarság (kiemelt szerepe végett) külön Tanításokat is kell vegyen: és éppen ezért nehezebb is, mert nem csak mi: az ellentét is tudatában van annak, micsoda hatalmas feladat vár reátok, s mert tudatában van, igyekszik mindinkább megzavarni a médiumokat, olyas közléseket szőve az általuk leírandó Tanításokba, amelyek eltéríthetnek benneteket az Úttól, s ezáltal az adott feladattól is. Hogy erre mi oka van, az előző könyvből mindannyian tudjátok, erre tehát nem kell külön kitérnem. A helyes irányt megtaláló Testvérek azonban maguk sem mindenkor képesek úgy, akként élni az egyes leadott Tanításokkal, amiként kéne, mégpedig azért, mert a sokféle irány szinte mindegyikét megismerik, és beépítik tudatukba, mielőtt a Valós Tanítások közelébe kerülhetnének, aztán e sokféle irányból egy új, addig nem volt képet fogalmaznak meg maguknak, függetlenül attól: az egyes elemek egymás mellé illeszthetőek-e, és beilleszthetőek-e a Krisztusi Tanításokba, vagyis kapnak-e kellő eszmei fedezetet az Evangéliumok (még) tisztának megmaradt elemei révén. A vetés-aratás törvényét például előszeretettel igazítjátok át a saját képetekre, mindenkor a magatok (vélt) egyéni érdekeit tekintve irányadónak, s akkor gyorsan megadjátok a „feloldozást” mindenkinek, aki hasonló vétséget követett el, mint ti magatok, míg elmarasztalólag nyilatkoztok azokról, akiket más, általatok már el nem követett vétkek terhelnek, még akkor is, ha az ő vétkük a Valóság értelmében lényegesen kisebb, s kevésbé ütközik a Törvénybe, mint a magatok vétke. Pedig áldásosabb volna, ha nem az egyéni mentségek kikutatására pazarolnátok az időtöket, hisz lényegét tekintve a legnagyobb Bűn: vagyis a Teremtő EGY-ségtől való elfordulás mindannyiótokat egyként terhel, ekként tehát egyikőtök sem jobb, vagy rosszabb, hisz amiként mondtam: nem volnátok ott, ahol vagytok, ha ez nem ekként volna. Akit arra a szintre engedett születni a Kegyelem, annak ott is van feladata: s ez mindannyiótokra egyaránt vonatkozik, amiként az is, hogy egyként kell a magatok feladatát a tőletek telhető legmagasabb szinten bevégezni ahhoz, hogy kiemelkedhessetek a magatok mélységi szintjéről, vagyis ÉN-eitek egy fejlődési fokozattal magasabbra emelkedhessék, mint ahol az Én-rész Útjának megkezdése előtt állt. Emellett természetes, hogy egymás Útját is segítenetek kell, hisz aki már a Valóság megismerése felé indult, az első megtett lépéssel felvállalja azt is, hogy a mellette állók, vagy az utána lépők segítségére lesz. S e segítség ma még fontosabb, mint volt kétezer évvel a ti jelenetek előtt, mert amiként azt oly gyakran mondtam, az Idő meglehetősen szűkre szabott, olyannyira, hogy aki most eltéved, még egy testet öltésre nem kap lehetőséget a Nagy Ugrás előtt! Amiként azonban megfigyeltem, ez igencsak hagy maga után kívánnivalókat, s még csak nem is azért, mert hogy ne vállalkoznátok testvéreitek vezetésére, sőt! Talán túlontúl is sok az, aki a vezető szerepét 56
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… felvállalja, gyakorta még akkor is, ha az az irány, amerre testvéreit vezetni kívánja; maga által is tudottan hibás! A Mester távozása után is voltak szép számmal olyanok, akik a maguk fogalmazta áligazságok megismertetésére tették fel életüket, amiként olyanok is akadtak szép számmal, akik az ellentét által sugallt tanításokat terjesztették, akár a csalástól sem riadva vissza. Aztán az üldöztetések idejére a hamis tanítók egy kissé visszahúzódtak, s akkor ismét csak a valódi Krisztus-követők vállalták fel az Igaz Utat. Ez a kor aztán egy ideig eltartott, majd más történések, s persze: az Evangéliumok erős megcsonkítása tette lehetetlenné egy időre a Tiszta Tanítások terjedését. Aztán az Isten nélküli korszak következett, amelynek az volt (vagy lett volna) a szerepe, hogy az emberek tudatába ne íródjék be mindaz, amit a magukat „egy-igaz”, vagy éppen „Krisztusi”-nak feltüntető ilyen - olyan egyházak a korábbi évszázadok során elültetni igyekeztek az emberi elmékben. Tehát az, hogy a Tudat mint tiszta lap: fogadhassa a Valós Tanításokat, amelyek leközlése fokozatosan, s több, egymástól jól elkülöníthető pontra, más és más médiumok felé leközvetítve kellett a Föld teljes emberiségéhez érkezzen, s éppen azért ekként, hogy a Globális Tudattár lassanként töltődhessék fel az Igazsággal, s annak Energiájával. Ekként az emberszellemek is fokról - fokra haladtak, mind magasabb rendű Tanításokat vehetve kézhez, hogy az egyes ember-szellemek fejlődése is fokozatos lehessen. Egyszerre ugyanis a Szellem sem fogadhat be nagy mennyiségű Igazság-elemeket, nem még az általa irányított, s hozzá viszonyítva mindenkor meglehetősen gyenge földi Tudat, hogy meghasonlást ne okozzon benne a túlzottan nagy magasságú ERŐ. Az Én-rész magába szívta, s az ÉN számára megőrizte mindazok Tudás-elemeket, amelyek birtokosává lehetett, majd ismét „kiüresedve” tért vissza a következő testet öltésre, mindenkor csak azt, és annyit hozva magával a korábbi Úton (vagy Utakon) már megszerzett Tudás elemeiből, amire, és amennyire az adott Út során ténylegesen szüksége volt, vagy lehetett. Aztán az újólag megszerzett Tudáselemeket ismét átáramoltatta az ÉN teljességébe; s ez ekként zajlott mostanáig, vagyis a jelen Útig. Most is teljességében le kellett fedődjék ugyan az Én-részben mindama Tudás, amelyet már megszerezhetett, de most nem is annyira az Én-rész, mint inkább a földi Tudat elől kellett azt elfedje az ÉN, hogy csak az nyíljék ki, s váljék „felismertté” a Tudat számára, amelyre az már valósággal éretté lett. Ez az oka annak, hogy az egyes Bölcsesség-elemeket akként tudjátok üdvözölni, mint egykor már tudott, ám valamiért, valamiképpen „feledésbe merült” Bölcsességeket. S ki mely fokán áll (az ÉN által értvén ezt) a Valóság szintjein, azon Tanításokat — vagy éppen áltanításokat fogja mint egykor tudott elemeket ismerősként üdvözölni a Tudat is, hisz annak a fokozatnak a Bölcsesség-elemeit, vagy annak az Ébredtségi fokozatnak megfelelő rezgésenergiáját fogja ismerősként fogadni, és persze ekként elfogadni is. Aki egy mélyebb pontján áll a Valós Útnak, a mélyebb rezgésenergiával bíró, s többnyire hamis elemekkel terhelt tudás-anyagot fogadja el, mint egyedüli Igazságot, nem tudva megkülönböztetni az azokba rejtett, s a Valós Bölcsességek közé tartozó Igazság-morzsákat az ellentét, vagy a magát vezető szerepre állító személy tudata (s itt a földi, s az Én-rész tudatára egyként gondolok!) által ezen Igazság-elemek közé szőtt áligazságaitól. Ezek közt a Tanítások és áltanítások közt igyekeztek most egyensúlyozni, s mert hogy mostanra már a teljes szólásszabadság korát élitek, ismét megszaporodott a „tanítók”, amiként az általuk üdvösnek kikiáltott „tanítások” száma is. De nem véletlen, hogy a Szellemi Bölcsességek oly apránként kerülhettek csak elétek, amiként az sem véletlen, hogy engedte a Kegyelem: megfogalmazódni mindazon hamis tanokat is, amelyek mostanra a Föld szinte minden országában elterjedtek. Kellett, hogy ekként legyen, amiként azt is kellett engedje Krisztus, hogy a mélyebb pontokról érkezettek mint „médiumok”: ismertté legyenek. Ezek közé, és ezek mögé kellett ugyanis elrejtsük azt a valakit, akinek az eddig leadott Közlemények és Tanítások legfontosabb és már valóban tiszta elemeit szinte egyszerre közvetíthettük le. Az sem véletlen, hogy azok a Tanítások, amelyeket egybe gyűjtöttünk, nem a szokványos módon, de ismét szinte titokban kellett elterjedjenek, s kell terjedjenek még tovább, már mind nagyobb és nagyobb körben. (Mára ugyan már megengedhettük magunknak, hogy az egyik legismertebb eszköz révén is közreadjuk azon Tanításokat, annál is inkább, mert az az irodalmi irányzat, s az a szellemi vonal, amelynek keretén belül azokat elétek tártuk, s most – egy másik kedves Testvérünk segítségével – a nagyobb nyilvánosság elé is eljuttattunk, az adott eszközön belül sem a legkedveltebb, és legolvasottabb, ekként ismét csak el van rejtve, ha a legnagyobb nyilvánosság elé lett is tárva. Annyira a nyilvánosság elé lett tárva, hogy teljességében „eltűnt”, hogy csak az találhasson rá, aki igazán a Valóságra kíváncsi!)
57
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… A ti korotok tehát már semmiféle megkötést nem alkalmaz a Szellemi Emelkedést illetőleg, ha csak nem éppen azt, hogy minden szellemi irányzatnak szabad utat ad: miközben az egyre inkább ellehetetlenedő körülmények még azt az érdeklődést is visszaszorítják, ami a korábbi években volt megfigyelhető, akkor, amikor a Szellemi Tanítások épp csak elkezdtek csendes óvatossággal a Föld színére érkezni. A tisztátalan irányok természetszerűleg mind gyorsabban és gyorsabban terjedtek, s terjednek ma is, s ennek oka éppen ama szint mélységében, s ama mélységi fokozat törvénytelen Törvényeiben és törvényszerűségeiben keresendő, amellett, hogy azon áltanítások mindinkább való terjedését az ellentét is igyekszik elősegíteni, mégpedig mindenkor a maga eszközeivel: s ez is ekként van jól, mert ekként a Tiszta Tanítások egészen addig fedve maradhattak, és maradhatnak, míg színrelépésük pillanata meg nem érik a Föld színén. Ez tehát az egyik lényeges különbség Múlt és Jelen között. De van még más is, méghozzá az, hogy míg a kétezer évvel ezelőtti ember „ráért tévelyegni”: ti már (az imént említett ok végett) nem értek rá. Sőt: olyannyira nem, hogy aki egy magasabb Ébredtségi fokot mondhat magáénak, mindenkor kell, hogy segítségére legyen annak, akit tévelyegni lát. Tudom: ez is egy igen gyakran felbukkanó kérdés köztetek, ezért is térek ki rá ismét. Ugyan már gyakran elmondattam munkatársammal, de megismétlem: azért vagytok egy időben egy helyen testekbe öltözve, s azért vezet benneteket egymás mellé a Kegyelem Istene, hogy emeljétek és csiszoljátok egymást! Ki ezt, ki azt a Bölcsesség-elemet képes felismerni, s fokozottabb mértékben megérteni, ekként egymástól kell tanulnotok, mindenki kell, hogy tanuljon a mellette lévőtől: de kell, hogy tanítsa is a mellette lévőt, mert Útjaitok egymás mellett futnak: s nem egymás ellenében! Azt már elmondtam: miért a Magyarság kezében kellett összegződjék az eddig leadott Tanítások és Bölcsesség-elemek teljessége, amiként azt is elmondtam: miként jut el azokhoz, akik már készek, és képesek is megérteni, s tovább adni azon Felismeréseket, amelyekre e Tanítások révén szert tehettek. Azt is elmondtam: miért érzi úgy teközületek néhány Testvérünk, hogy mindazt, amit most elébe tárunk: már tudta egy korábbi Útján. Azért, mert valóban tudta. De aki felismeri e korábban már megszerzett Bölcsesség-elemeket, még inkább köteles azokat tovább adni, s érthetővé is tenni mások számára is, olyan Testvérei számára, akik maguk is a Valódi Igazságot keresik. Sokan vannak, akiket teljességében magába szippant egyik vagy másik tévút. Ezek Ébresztése is a ti feladataitok közé tartozik, legalábbis részben, s ezen esetekben mindenkor igyekszünk, hogy mindazt a segítséget megadjuk, amit megadnunk a Kegyelem enged. Amiként azt megfigyelhettétek: e kérdésnél már nem csak a magam nevében beszélek, s ez ekként is van rendjén, hisz nem csak én kell a segítségére legyek a tévelygőnek, de maga a Mester, és az Áldott Anya is segít, hogy miként mondtam; minél többen lehessetek a Felemeltetettek között. Azt is megfigyelhettétek: az esetek többségében három, egymást követő figyelmeztetést küldünk a tévelygő felé munkatársamon, s persze: gyakran Rajtatok keresztül is, negyedszerre azonban már csak akkor szólunk, s akkor is inkább már csak egy-egy személyre szabott Tanítást küldünk, ha a kérdéses személy érdekei kifejezetten ezt diktálják. Egyébként a harmadik intelem után hallgatunk, s akkortól már csak Ti szólhattok, s ha a ti szavatok is eredménytelen, néktek is engednetek kell, hogy Testvéretek tovább járja a maga igaznak vélt útját. Hogy mely Tanítások azok, amelyek valósággal a Fent Világából származnak, s melyek azok, amelyeket az ellentét, vagy a „médium” tár elétek? Nos, ezt nem könnyű megállapítanotok, hisz minden egyes, magát médiumnak nevező Testvéretek nyugodt lélekkel állíthatja: az, amelyet ő tár elétek, míg az összes többi hamis, s csak a tévútra viszi azt, aki azt követi. Ez is ekként van rendjén, hisz néktek már fel kell ismernetek, egyéni Bölcsességi szintetek szerint be kell tudjátok mérni: mely Tanítás az, ami a Valóság Világából került elétek, s melyek azok, amelyek mögött az ellentét rejtőzik, várva: mikor hull hálójába egy-egy újabb, gyanútlan kelepcébe sétált ember-szellem. Aki igazán képes volt megismerni a Krisztusi Törvényeket, már könnyűszerrel elkerüli ezen csapdákat, még akkor is, ha azok kívülről, a felszínen maguk is egyes Krisztusi Tanításokkal vannak elfedve, s csak e mázat megbontva válik igazán láthatóvá: hol, s milyen alattomos módon elrejtett veszélyek rejteznek a felszín alatt. Azon tanítások, vagy azon utak, amelyek a Tudat, a Lélek, vagy a Szellemi Én-rész szabadságát kötik meg, megszabva számára: mikor mit tehet, vagy inkább: mit kell, vagy mit tilos tennie, mit, és mennyit olvashat, mit hallgathat, s mit kell figyelmen kívül hagynia, mikor, és mit, és hogyan kell (vagy nem kell) éreznie, mondania, gondolnia, vagy mikor, s milyen szavakkal szólíthatja meg a Mennyei Atyát, Krisztust, vagy akár Máriát, már eleve gyanúsak kell legyenek, mert mindenkor a Szabad akarat megkötésére helyezik a hangsúlyt. De az az irány is gyanússá kell legyen, amely nem a Szabadságot, hanem a szabadosságot adja 58
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… elétek! A Mester maga fejtette ki a Hegyi beszédben: hogyan, s miként érhetitek el a Boldogságot: s mi lehet más, ami igazán, s már maradandóan Boldoggá teszi a Valós ÉN-t, s annak Útra küldött Követét: az Én-részt, mint az, ha a Visszafelé vezető Utat megtalálni, felvállalni, s járni módja lehet a fizikai test, s a Tudat segítségével? Az Út azonban, ahogyan az mindenkor volt is: csak az egyetlen, keskeny ösvény lehet, amelyet a Mester épített fel számotokra, s amelyen elsőként éppen Ő, és Mária lépdelt végig először, hogy bizonyítsák: az Út van, létezik, végigjárható, és egyedül Üdvözítő. Ezt az Utat kell mindannyiótoknak végigjárnotok, s mert hogy tövisek közt, s akadályok közt vezet, lassan, s csak lépésről - lépésre haladhattok azon, megtalálva azt minden egyes Testet öltés során, hogy mindahányszor megtehessetek azon egy-egy kicsinyke lépést. Nem nagyot lépve haladtok azon, s ekként az eredmény sem lesz, mert nem lehet sem óriási, sem látványos, amiként azt oly sokan vallják! Mert erről is szólnak, s nem is kevesen, vagy azért, mert a gyors, és minden nehéz-ségtől mentes Visszatérés ígérete révén nagyobb hírnévre, s nagyobb követő-táborra, vagy az e kérdésről szóló könyveik révén nagyobb földi vagyonra akarnak (s persze: az őket követők szellemeinek, vagy azok Tudatának restsége végett tudnak is) szert tenni, vagy mert ők maguk félnek minden nehézségtől és erőfeszítéstől, s készen kívánnák mindazt a Kegyelmi Ajándékot, amelyért pedig bizony: mindannyiótoknak meg kell küzdjetek, hogy méltókká váljatok azokra. Hogy is mondta a Mester: Senki sem mehet az Atyához, hanem ha csakis ÉN általam! Ez azt jelenti: azon ÚT által, amelyet a Mester mutatott néktek, s amely Utat Ő maga végigjárt: s amely Út bizony rögös volt, és szenvedésekkel teli. Mert rögös, és szenvedésekkel teli volt az az ÚT, amelyen az Áldott Mester, az Egyedül Üdvözítő Jézus Krisztus hordozta mindenekért a Keresztet… miként is képzelheti hát bár ki is teközületek: az az Út, amelyen ti kell felvegyétek (amiként a Mester mondotta) s ti kell elhordozzátok a magatok keresztjét a te vétkeitekért és bűneitekért: nem lesz hasonlóképp nehéz és rögös…? Hallgassátok csak, mint tanít erről benneteket a Mester… **~~**~~**~~****~~**~~**~~****~~**~~**~~****~~** ~~ Valóban akként van, gyermekeim, amiként Péter mondotta tenéktek! Utatok nem lesz, mert nem lehet könnyű: s mert hogy most mindannyian az Utolsó Kegyelmi Utat járjátok, ez még inkább ekként van, mert ekként kell, hogy legyen! Mindemellett azonban soha, semmiképp sem támasztunk veletek szemben irreális elvárásokat, s hasonlóképpen nem is tárunk elétek irreális lehetőségeket, magasságokat, mint a közeljövőben elérhető fejlődési állomást! Mindannyian csak annyi terhet vehettetek vállaitokra, amelynek elhordozásához is meg volt, s meg is van bennetek: Szellemi Én-részeitekben az Erő, s annyit, amennyi a következő Bölcsességi Fokozat eléréséhez elengedhetetlenül szükségeltetett. Igaz: az sem lesz kevés a szó, s az emberiség jelen szintjének értelmezése szerint, de lényegesen kevesebb lesz, mint amit azon szintek eléréséhez már ténylegesen meg kellene valósítanotok, amelyek elérhetését e tévutak megfogalmazói és hirdetői mint elérhető, és elérendő fokozatot; elétek tárnak. Amiként azt igen helyesen megállapítottátok, az emberiség minden értelmezésben igencsak megosztott, s egyként van jelen benne a mélység, amiként a magasság is; vagyis más és más Szellem-csoportok képviselik magukat, a mélyebb szintekből érkezőktől azokig, akik már a magasabb szintekhez tartoznak. Ennek is megvan a maga oka és miértje! Lesz ugyanis, aki a negyedik szférába emeltetik ezen Útja végén, de lesz olyan is, nem is kevés, aki a harmadik szférába való beemelkedéshez szükséges feladatokkal kell tudjon megbirkózni jelen Útján. Azok, akik már az utolsó Mélység-szintekről való teljes és végleges kiemelkedés reményében kezdhették meg Útjukat, mindannyian a legnagyobb letisztításra váró karmikus terhet, vagy terheket kellett magukra vegyék, hogy azok sikeres letörlesztése alkalmassá tegye őket ama Kegyelemre, hogy a Felemeltetettek közé számláltassanak, amikor a Megmérettetés Ideje elérkezik. Lesz, aki akkor is testben fog élhetni a Föld színén, épp csak megkezdve egy újabb, még e jelenlegi szinten magára veendő, de már a negyedik szféra szintjén befejezendő Utat, s lesz, akit e jelen földi Útról való Visszatérése után a negyedik szféra szülöttei közé helyez a Kegyelem, amidőn újabb Út felvállalására kap engedélyt. Ezért, és ekként van az, hogy oly nagy különbséget érezhettek ember és ember közt, s azért is, mert a mélység egynémely képviselője csak úgy alkalmat kellett kapjon a Föld színére érkezni, amiként a Fent szintjeinek (ha nem is a Mennyei szférák, vagy a magatok szintjeinek legfelső fokán állók közé tartozók!) egyes küldöttei is közétek kellett, s még kell is érkezzenek, hogy az egymással ellentétes 59
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… rezgésirányú Erők teljességében felfokozottakká lehessenek a Föld fizikai gömbjében, s annak légterében, valamint a Föld Szellemi gömbjében. Az előzőek a negatív, míg a Szellemi gömb már a pozitív energiával kell telítődjék, hogy a két ellentétes irányú Erő egymásra való taszító hatása elősegíthesse a Szellemi gömb felemelkedését, s a Föld-testről való leválását. A Mennyei szinteken élő Testvéreitek már készen állnak a Nagy Ugrásra, arra, hogy a számára előkészített dimenzióközi pontra kísérjék a Szellemi gömböt. S hogy még valamivel kiegészítsem Péter szavait, egy pillanatra magam is rátérek az Út, s az egyes tév-utak közti választás kérdésére. Annál is inkább, mert amiként Péter is említette, sokan csak az egyes téves irányok, s a téves tanítások megismerése után találtok rá az Egyetlen Útra, arra, amelyen lépnetek kell, s nem csak azért, hogy egy magasabb szintre emeltessetek: azért is, de azért is, hogy azon Út alkalmassá és kellőképp erőssé tegyen benneteket: felvállalni a reátok váró feladatot. Az természetes dolog, s elkerülhetetlen folyamat, hogy a Valós Út keresése közben elétek bukkanó utakat, s azok egyes ismeretelemeit is megvizsgáljátok, amiként természetes folyamat az is, hogy az igazán Felfelé vágyakozó elme és Szellem nem éri be a kezébe került Bölcsesség-elemekkel, s mindaddig keresi és kutatja az Egyedül Üdvözítő Utat, míg végre kezében nem tudhatja azt. Akkor aztán lecsitul, s már a tökéletes benső Békességgel lát hozzá amaz Út Törvényeinek tanulmányozásához, hogy a kibontott, megismert és megértett Törvényeket gyakorlattá változtatva Élni kezdje azokat, s Élni kezdjen azok által. A megtalált Bölcsességi szintek mind magasabbak és magasabbak lesznek: de bizony, sokan vannak teközületek, akik nem képesek elszakadni az előző, immáron túlhaladottá lett Úttól, holott már megüzentem Péteren keresztül (egy korábbi időpontban, egy másik Testvéretek felé leadott intelem révén) hogy a megtalált Bölcsességet egy újabb, magasabb szintű Bölcsességre mindenkor fel kell tudjátok cserélni, méghozzá akként, hogy az előzőt a következő fokozatára emelitek, amelynek révén mindkettő birtokotokban marad: de már a második Bölcsességi fokozat elemei lesznek a mérvadóak, míg az előbbeni már csak mint kiegészítő elem él elméitek mélyén, s ekként Szellemi Én-részeitekben is. Ha minden erőtökkel megmaradni igyekeztek a korábbi, már ismert, s ekként könnyebbnek, vagy kényelmesebbnek érzett Bölcsességi elemek mellett, nem léphettek sem előrébb, sem pedig feljebb. A korábbi szint tanításaiból tehát mindenkor ki kell tudjátok emelni azt, ami igazán tiszta, s amellé kell beépítenetek az újabb Bölcsesség-elemeket, már követve és vallva a magasabb rendű Út Törvényeit, s elvetni magatoktól mindazt, ami az alacsonyabb fokozatú Út ismeretelemei közül e magasabb rendű Bölcsességek fényében hamisnak bizonyult. Mert elkerülhetetlen, hogy a korábbi, tehát az alacsonyabb szintű utak megismerése során elmétek magához vonzza azt, ami tiszta, de azt is, ami nem, vagy csak részben az. A magasabb szint azonban már kellő rálátást fog adni számotokra, hogy felismerhessétek a tisztátalan elemeket: s akkor azokat el kell vetnetek magatoktól, s azokra fel kell hívjátok azon Testvéreitek figyelmét is, akik még a hibákkal terhelt Úton járnak. Nem egyszer esik meg ugyan, hogy a figyelmeztetett Testvéretek ragaszkodni akar az általa helyesnek tartott Úthoz: s olykor semmit sem tehettek, hagynotok kell, hogy ekként tegyen. De nem követhetitek, s főként: nem követhettek egyszerre két irányt, főként, ha azok egymásnak erősen ellentmondó elemeket tartalmaznak, mert amiként mondtam: a ti szavatok mindenkor legyen igen - igen, nem - nem, s ami pedig ezeken felül van, a gonosztól van. Ha Testvéretek a helytelen irányt választja, meg kell őrizzétek Őt szívetek szeretetében, és minden te imádságotokban, hogy megnyerjétek számára is a megvilágosodás Kegyelmét: de nem követhetitek, csak az általatok már megtalált és megismert Utat, hogy hamissá ne váljék a te ajkatok, és szívetek. Ha imádságotok igazán mély, és állhatatos a te Testvéretekért, az mindenképp meghallgatásra talál, s Anyám mindenkor oltalmába veszi, akiért Szívek tiszta Fohászát külditek elé, amiként oltalmamba fogadom azt ÉN magam is, hogy ha megfordítani nem lehet is az általa választott útról: el ne vesszen, de javára íródjék mindenkor az ő minden tette annak tisztasága végett a te igaz Imádságotokért. **~~**~~**~~****~~**~~**~~****~~**~~**~~****~~** A következő, s e kötet záró kérdése még mindig a türelemmel kapcsolatos. S azt hiszem, az egyik legnehezebb kérdés is, s ekként a benneteket is leginkább érdeklő kérdések egyike, amelyet ismét csak nem lehet akként megválaszolni, hogy a válasz mindenki számára használható „receptet” adjon. Meddig kell, és meddig lehet egy-egy helyzetben türelmet gyakorolnotok, s hogyan emelkedhettek ki egyes ellehetetlenedett élethelyzetekből, hogy az, akit egy ideig türelemmel igyekeztetek vezetni; végre képessé és hajlandóvá is legyen a saját Útját felvállalni. 60
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… Ez az a bizonyos eset, amikor személyre szabott válaszokat lehetnétek csak képesek igazán a gyakorlati életben használni, lévén hogy ti magatok, s a kérdéses személy, valamint a köztetek kialakult viszony, vagy a környezet, a körülmény is más és más minden egyes esetben. Az alap, a kiindulópont mindenkor a Bölcs Szeretet. Tudom, hogy ezzel magatok is tisztában vagytok: mégis akként érzem: a két tagú, ám egymástól elválaszthatatlan, mert egymás nélkül a ti adott pontotokon sem, vagy csak hibásan használható SZÓ-pár első tagját rendre figyelmen kívül hagyjátok, vagy hagytátok a kapcsolat kezdeti szakában, mintha sohasem hallottátok volna azon szavakat: a pokol útjai jó szándékkal vannak kikövezve. Bizony: a Bölcsesség nélkül alkalmazott Szeretet olykor az ellenkezőjét „termi”, mint amilyen magot ti a földbe véltetek ültetni, mert a Szeretet - Bölcsesség nélkül épp úgy nem használható elem a Mindenség egyetlen pontján sem, amiként a Bölcsesség sem ér semmit, ha nem párosul a mindenek felé áramló Szeretettel, annak Erejével. Vegyük elsőként ismét a szülő - gyermek kapcsolatot, hisz a probléma többnyire annak keretén belül bukkan fel, legalábbis annak keretén belül válik megoldhatatlannak tűnővé, hisz egy hibás párkapcsolatból mindenkor könnyebb kilépni, mint egy hibássá lett szülő - gyermek kapcsolatból, lévén hogy a lakóhely a gyermek születése percétől közös, és gyakran ez nem is megváltoztatható anyagi, vagy más, tőletek független okokból. A gyermekek egy része törekszik, hogy mielőbb önál-ló életet kezdhessen, egy része azonban akként érzi: ezen önállóságból csak a számára kellemes részt érdemes felvállalnia, míg a terheket, nehézségeket adó/adható részt továbbra is a szülőre hárítja, s már nem mint kapható, de mint jogosan járó, ekként megkövetelhető jusst. Teheti ezt annál is inkább, mert a szülőkben mindenkor megvan a félsz: mit szól a Világ, ha… Ezzel természetesen a gyermek is tisztában van, s mert ez ekként van, már nyeregben is érzi magát, s még inkább elvárja a szülőtől ugyanazt a gondoskodást, ami törvény és természetszerűleg megillette, amíg kicsiny, s önellátásra képtelen volt, dacára annak, hogy már sem ennek, sem annak nem volna nevezhető. Az első, amit a hiba tudatosításakor tehettek, s tennetek is kell, az az, hogy megvizsgáljátok: milyen mértékben él vissza az adott helyzettel a felnőtté lett gyermek, s ez milyen mértékben veti vissza őt a Valóság Törvényei szerint értelmezendő Fejlődésben. Van, hogy még előnyére is válik a fiatalnak, ha továbbra is a szülői háznál marad, mert a nagyobb biztonság-érzet nagyobb bátorságot is ad néki: felvállalni az elébe álló kihívásokat, s meg is birkózni azokkal. Ez azonban csak elvétve van ekként. Az esetek többségében a felnőtté lett fiatal épp azért nem törekszik önálló életet élni, hogy semmiféle terhet ne kelljen felvállalnia: ebben az esetben már néktek kell megadjátok számára a késztetést, hogy végre kimozduljon valamerre a holtpontról. Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy egyszerűen hajítsátok ki az utcára! Erről az esetek túlnyomó többségében szó nincs: de meg kell szabni az ő feladatait, s a magatokét, egy bizonyos „tól - ig” határain belül, vagyis meg kell fogalmazzátok, hogy mi az ő feladata, és mi a tiétek a már megváltozott körülményben. A fiatal igen is legyen köteles a közös terhekből reáeső részt felvállalni, mindenkor a maga erejéhez és képességeihez képest. Ezt természetesen már a kezdettől meg kell valósítani, hisz már az egészen apró gyermek is képes egyes feladatok elvégzésére. Még az értelmi fogyatékkal élők is, ha állapotuk ezt nem teszi teljesen kivitelezhetetlenné, meg kell kapják a maguk feladatát, ha az csak a szalvéta asztalra helyezése, vagy az ágynemű összerakása is: valamit mégis, ami által éreztethetitek vele, hogy fontos, és fontos szerepe van a család mindennapi gondjainak megoldásában is. Egy egészséges, ép elmével, szellemi képességei teljével bíró fiatal esetében azonban a követelmények is nagyobbak kell legyenek, tehát ha az akként szükséges, mindenkor vállaljon egy bizonyos részt az anyagi gondokból is. Ha ez nem szükséges is, annyit mindenképp meg kell követelnetek tőle, hogy valami igazán hasznos dologgal töltse napjai egy bizonyos részét, s ez, ha már tanulmányait befejezte, mindenkor valamely alkotó tevékenységben kell megnyilvánuljék. S itt az alkotó szót ne mint művészeti, de mint általános elfoglaltságot is értsétek (ha csak nem művész a gyermek egyébként is), hisz minden, amit elvégeztek, megcsináltok, alkotás a szó egy bizonyos értelmében, amely alkotás nélkül a ti világotok sem lehet teljes, amiként nem lehetne, s nem is volna az a Fent világainak egyike sem: még a Mennyei szinteken is megvan kinek - kinek a maga konkrét feladata, amelyet csakis ő végezhet el, s ha az elvégzetlen maradna, a Mi Világaink sem volnának, mert a hiányosság végett nem lehetnének sem teljesek, sem tökéletesek. Erre természetesen Itt nincs, nem is lehetne mód, de nincs is meg egyetlen Szellem-lényben sem a késztetés, hogy valamiképp kibújjék a reá váró feladat elvégzése alól, annál is inkább, mert ebben a magasságban már tökéletesen rálátásunk lehet: miként épülnek be egyes bevégzett feladataink a Teljességbe, vagyis már érezzük az alkotás minden örömét és gyönyörűségét, amiként élvezzük a 61
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… tanulás, vagy a pihenés időszakait is, minden tevékenységet a maga tökéletességében annak élve meg, ami. Tulajdonképpen talán ezt: az alkotás gyönyörűségét kell megtanítsátok gyermekeitekkel. Azt a semmihez sem hasonlítható, csodálatos megelégedettséget kell tudatosan elültetnetek bennük, amit a jól elvégzett munkán kívül más nem ad, mert nem adhat meg. Ha a munka nem, vagy csak tessék - lássék van elvégezve, mindenkor hiányérzet kell, hogy felébredjen tudatában: erre viszont csak akkor lesztek képesek, ha ti magatok szívvel - lélekkel végzitek a magatok feladatát, s képesek vagytok a csendes boldogság érzésének megélésére a jól végzett feladat elvégzése után. De amíg ti magatok is csak lázadozva, örök elégedetlenekként (vagy sehogyan sem) végzitek a reátok bízott, vagy a magatokra vállalt munkát, s annak befejezése nem a jól végzett munka örömét, csak a kényszer alól való szabadulás érzését adja, s ezt látja a gyerek is, ő sem örömmel, csak valami kellemetlen kényszeredettséggel lát a rábízott feladathoz, hogy később már még akként se vállaljon magára semmit, ami terhet jelenthetne számára. Annál is inkább, mert a gyermekek egy része, amiként mondtam, szinte teljességében „lemásolja” a szellemek bukás-történetének egyik - másik elemét, s ezek közt a leggyakrabban előforduló elem a „majd én megmutatom” - volt, s maradt is, az tehát, hogy a gyerek a maga életével akarja példázni: lehet könnyebben is élni, mint ahogyan azt a munka igája alá görnyedt szülő teszi. Ha a gyerek azt látja, hogy a fel-adatok elvégzése a szülő számára kényelmetlen terhet, fáradtságos rabszolgaságot jelent, maga igyekszik azt elkerülni, s ez természetes is, hisz ki csinál szívesen olyasmit, ami örömet nem: csak gondot, terhet és fáradtságot ad? Főként, ha újra és újra csak azt hallja, vagy akár tapasztalja is, hogy a szülő által elvégzett munkából nem, vagy csak szegényesen lehet megélni. Ez főként jellemző a ti korotokra, mert amíg igényeitek megnövekedtek, lehetőségeitek mindinkább szűkre szabottak, a kettő egyáltalán nincs szinkronban egymással. (Erre még vissza kívánok térni Újévi Üzenetemben a folyamatban lévő kötet záró soraiban, ekként itt nem magyarázom tovább.) A fiatalnak tehát meg kell határozni (akár egy utólagos beszélgetés keretén belül is!) mi az, amit elvártok tőle, s ezért cserébe mi az, amit ő is elvárhat tőletek. Ezt így elmondani könnyű: s egyes szélsőséges esetektől eltekintve megvalósítani sem nehéz, ha a fiatal (miként mondottam) kezdettől akként lett nevelve, hogy maga is „letegye az asztalra” a tőle elvárható teljesítményt. Vannak azonban rendkívüli esetek, amelyek előtt szinte értetlenkedve álltok, holott azok magyarázata sem olyan bonyolult, mint amilyennek elsőre gondolnátok. Ha a fiatal a családban marad, s elvégzi a maga feladatát (azt tehát, amit ő maga is készséggel felvállal), s ama feladatnak a ti valóságotok értelmében is reális értéke van, nem szükséges, hogy bármilyen formában izgassátok magatokat Holnapjai felől, hisz meg van benne a kötelességérzet, s ez mindenkor a helyes irányban fogja őt tartani, még akkor is, ha ti magatok másként képzeltétek el az ő életét. Mivel nem láthatjátok sem Holnapjait, sem az ÉN által megírt Élet-filmet, s nem lehettek ismerői sem vállalásának, sem azon megtapasztalásra váró Sors-elemeknek, amelyek ezen Élet-filmben vannak lerögzítve, nem lehettek biztosak abban: nem a ti elvárásaitok helytelenek-e, s a fiatal választott a ti elvárásaitok ellenében is akként, amiként a Holnapok értelmében választania is kellett, hogy azon Holnapok elérhetővé, és betöltötté is legyenek számára, mire ő maga is Útjának végére ér. Akkor viszont már igen is oda kell figyelnetek, s igyekeznetek is kell valamiféle döntés felé terelni a fiatalt, ha az szemmel láthatólag megállt, megrekedt Útján. Vagyis, ha semmit sem akar, és semmit sem tesz, viszont mindent elvár, sőt: megkövetel. Ilyenkor többnyire kevés, ha leültök vele beszélgetni, amiként az is édes-kevés, ha a fiatal szavát adja a változásra: többnyire ugyanis a szó - csak szó marad, amelynek betöltésére hiába vártok. Nos, ebben az esetben van az, hogy komolyan el kell gondolkodjatok azon: tényleg helyesen neveltétek-e a fiatalt. Meg tudtátok-e tanítani az elvégzett munka becsülésére, s annak örömére? Ti magatok: tudtatok-e elé helyes példát adni a magatok életével? Ha minden kérdésetekre igennel tudtatok felelni, s biztosak vagytok abban: a fiatal viselkedése nem saját Én-jeitek (vagy korábbi hozzáállásotok) tükörképe: gyökeres és gyors változtatással rá kell kényszerítsétek őt Élete és Útja felvállalására. De csak akkor, ha ez ekként van, s ha a fiatal értelmi, és fizikai képességeinek teljével, vagy annak legalább egy bizonyos részével bír, hisz ez esetben mindenképp kell találjon magának hasznos elfoglaltságot. Ha mindenáron kibúvókat keres ez alól, vagy akár durvaság árán is igyekszik megmaradni a tétlenségben… - lehetséges, sőt: szinte bizonyos, hogy a fentebbi kérdések egyikének vagy másikának megvizsgálása ad feleletet ennek okára. Ha a fiatal azt látja: a szülő nem, vagy csak húzódozva végzi a maga feladatát, szinte tükörképévé képes válni a szülőnek, megmutatva néki a saját valós arcát, hogy egy 62
Tandari Éva: Kegyelemmel teljes… kissé elgondolkodtassa. Ez nem egy esetben akár vállalás is lehet a gyerek részéről, s a vállalás akkor veszíti érvényét, ha a szülő végre képes lesz magára ismerni, s már e felismerés birtokában megváltoztatni elsőként saját mentalitását. Addig azonban a gyerek is játssza a magára vállalt szerepet, s ez gyakran olyan huzamos ideig zajlik, hogy végül a szerep átveszi a gyerek tényleges személyiségének helyét, s elsődleges jellemvonássá válva: tényleg cselekvésképtelenné teszi a fiatalt, vagyis dologkerülő, mindent elváró és megkövetelő emberré, aki élete azon szakaszában fogja igazán megszenvedni mindezt, amikor a szülő Útjának végére ér. Akkor azonban nem csak a magára maradott gyermek, de a szülő is végig kell szenvedje a felnőtté vált, de a valóságban mégis felnőni képtelen, mert mindenkor a más árnyékában, s a más erejére hagyatkozva élt ember további útját, annak minden szenvedésével egyetemben, mert a szülő az Asztrális síkon maradva kell megélje a tehetetlenség minden kínját, azt a fájdalmat, amit akkor éreztek, amikor oly szívesen segítenétek, de képtelenek vagytok rá. A szülő Szellemi Én-része egy bizonyos értelemben a magára maradott „gyermek” mellett marad, még tán nyújtaná is felé azt, amire annak szüksége van; de ez az Idő-síkok különbözősége végett többé nem lehetséges számára, amiként a gyermek sem vehet el kezéből egy darab kenyeret sem. Sok, nagyon sok szenvedéstől, vagy akár a bűn útjától is megmenthetitek gyermekeiteket, ha következetesen nevelitek őket, akként, hogy mindenkor megkövetelitek tőlük azt, amit már megkövetelhettek, tekintet nélkül arra: van-e kedvük azt elvégezni, vagy nincs. S erre elsőként (mint minden más egyébre is) a magatok példájával, s a Bölcs Szeretettel lehettek képesek: másként nem megy! ************************************************** Eddig tartott az az Út, kedves gyermekeim, amelyen Máriát: Az Áldott Anyát, s az Általa elétek tárt Utat kívántam (legalább érintőlegesen) megismertetni véletek. Nem mondom, mert nem mondhatom, hogy teljes képet sikerült elétek tárnom, hisz bár ígértem: munkatársam erős ódzkodása végett nem, vagy csak alig tértünk ki a fentebbiekben említett Grignon könyvecskében leírtakra. Ez talán csak annyiból nem hátrány, mert ekként több, a ti korotok emberének szóló dologra térhettem rá, s ha esetleges kérdéseitek volnának még ama könyvecskében leírtakkal kapcsolatosan, mindenkor feltehetitek kérdéseiteket, hogy megválaszolhassunk rájuk, akár a Mester, akár az Áldott Anya, akár én magam. E kötet keretén belül tehát elköszönök tőletek az Ő Nevükben is, kérvén Reátok mindenkor Mesterünk, s az Áldott Anya Szeretetének és Áldásának Erejét. Elköszönök azzal, hogy hamarosan ismét találkozunk, egy másik kötet lapjain, egy másik Úton… (2003. dec. 18.)
* * *
63
