Támogatót keres a KSC sakkszakosztálya
Magyarország tavalyi évben második legeredményesebb gyermek- és ifjúságnevelő sakkszakosztálya támogatót keres, akinek a nevét is viselné a bajnokságokban, versenyeken.
A Kőbánya SC (KSC) sakkszakosztálya 2012-ben alakult, amikor átvette az MTK anyagi ellehetetlenülés szélén álló sakkszakosztályát, ami egy viszonylag erős utánpótlás-nevelő műhelyből és egy NB1/B-s csapatból állt.
Az elmúlt évben a Kőbányai Önkormányzat támogató hozzáállásának köszönhetően az edzésre járó gyerekek száma megháromszorozódott, és az ország egyik legerősebb utánpótlás-nevelő műhelyévé vált. 2012-ben hosszú játékidőben 3 játékosunk 4 kategóriában lett országos bajnok, a rapid országos bajnokságon további egy aranyérmet szereztünk. Több érmet szereztünk az országos ifjúsági csapatversenyeken is. A jó sorozatunk idén is folytatódott, hiszen májusban gyermekeink megnyerték a 10 év alattiak 2013-as országos rapid bajnokságát. Az országos egyéni és csapatbajnokságokon a Barcza Gedeon SC mellett minden alkalommal a Kőbánya SC versenyzői jelennek meg a legnagyobb létszámban.
Ezeknek a kiemelkedő eredményeknek köszönhetően a Kőbánya SC a 2012-es ifjúsági ponttáblázaton a Szombathelyi Haladás (Rapport Richárd miatt kiemelkedik a mezőnyből) mögött a 2. helyen végzett:
Hely.
1/9
Támogatót keres a KSC sakkszakosztálya
Egyesületek
Egyéni pontszám
Csapat pontszám
Összes pontszám
1.
Haladás Vasutas Sportegyesület
810
244
1054
2.
Kőbánya SC
273
180
453
2/9
Támogatót keres a KSC sakkszakosztálya
3.
SÁRKÁNY Diáksport Egyesület
91
267
358
4-5
Röszkei Sportkör
322
25
347
4-5.
Tapolca Városi Sportegyesület közhasznú szervezet
3/9
Támogatót keres a KSC sakkszakosztálya
280
67
347
6.
Aquaprofit Nagykanizsai Tungsram Sakk-Klub
218
98
316
7.
Barcza Gedeon Sakk Club
130
180
310
4/9
Támogatót keres a KSC sakkszakosztálya
8.
Tóth László Sakk Egyesület Kecskemét
179
121
300
9.
Atomerőmű Sportegyesület
180
118
298
10.
GÉNIUSZ Tata Városi Sakk Egyesület
232
5/9
Támogatót keres a KSC sakkszakosztálya
58
290
11-12.
Egri SRSK
254
6
260
11-12.
Makói Spartacus Vasas Sportegyesület
193
67
260
6/9
Támogatót keres a KSC sakkszakosztálya
A táblázatban csak azokat az egyesületeket tüntettük fel, akik az ifjúsági pontrendszer alapján a Magyar Sakkszövetségtől támogatásban részesülnek. Ez a támogatás azonban még az országos versenyek töredékére sem elegendő. Sajnos egy sikeres egyesületnek egyre nagyobbak lesznek a költségei. A legjobb játékosainkat nem sikerült megtartanunk, mert a jobb anyagi helyzetben lévő klubok sorra átigazolják őket. Az országos bajnokaink kivívták a jogot, hogy EB-n vagy VB-n képviseljék Magyarországot, de ehhez a Magyar Sakkszövetség érdemben nem tudott hozzájárulni, a szülőkre padig a nagy edzésköltségek mellett ez már szintén nem terhelhető. Ha ebben nem tudunk segíteni, akkor sajnos a jövőben is el fogjuk veszíteni kiemelkedő tanítványainkat.
Tavaly a csapatunk a 9. helyen végzett a NB1/B erősebb nyugati csoportjában úgy, hogy minden alkalommal 4 vagy 5 ifjúsági játékos játszott a 12 fős csapatban. A kisebb gyermekeink versenyeztetése érdekében elindultunk a Budapest 3. osztályban, amit meg is nyertünk. Szeptembertől indulni fogunk a Budapest 2. és egy újabb csapattal a 3. osztályban is. A Budapesti Ifjúsági Csapatbajnokságon, ami egy 9 hónapon át tartó versenysorozat, 6 csapattal (4 fős csapatok) indultunk. Az egyesület szakmai vezetője hosszú időn keresztül lelkesedésből vállalta a csapatok, az utazások, a versenyek szervezését, de olyan méretűvé vált a szakosztályunk, hogy az NB-s, a 2 budapesti és a 6 ifjúsági csapat, azaz mintegy 70 játékos folyamatos koordinálása már nem végezhető társadalmi munkában.
Az önkormányzat nagylelkű támogatása az NB1/B-s csapat fenntartására és az alapvető versenyfeltételek megteremtésére elegendők. A legjobb, országos szinten is élmezőnybe tartozó játékosaink versenyzési, esetleg edzéstámogatására illetve a versenyeken a gyermekeink edzői kísérésére már nincs keretünk. (A legkomolyabb egyesületek /Szombathely, Paks/ hivatalos státuszt biztosítanak az edzőiknek, mi erről jelenleg álmodni is alig merünk.)
Ezért, mint Magyarország egyik legjobb utánpótlás-nevelő sakkszakosztálya támogatókat keresünk. A szakmai előrelépéshez nagyjából évi 1 millió forintra volna szükségünk, de természetesen ennél kisebb támogatás is sokat tudna segíteni. A támogatásból meg tudnánk oldani a versenyzőink megtartását, a nagyobb versenyekre az edzői kíséretet, az anyagiak hiányában eddig nem vállalt vidéki és külföldi versenyeken indulást a legtehetségesebb fiataljainkkal.
7/9
Támogatót keres a KSC sakkszakosztálya
A támogató nevét szívesen felvennénk a csapat nevébe, hirdetnénk ezzel az NB-s, és a budapesti bajnokságokban, az országos ifjúsági versenyeken, valamint a számtalan kisebb, szinte minden hétvégén rendezett kisebb versenyen is, ahol mindig nagy számban jelennek meg a tanítványaink. Természetesen megjelenítenénk a támogatót vagy támogatóinkat az egyesületi pólókon, és ígérhetjük, hogy gyermekeink a jövőben is számos kiemelkedő eredménnyel járulnának hozzá névadó támogatónk és hírnevének öregbítéséhez.
Vállalnánk továbbá, hogy a támogató cég rendezvényein, családi napjain sakk- és logikai játszóházzal, szimultánnal, versenylehetőséggel gazdagítanánk a programkínálatot. A saját szervezésű versenyeinken népszerűsítenénk a támogató tevékenységét a versenyzők és családjaik körében (szórólapok, programok stb.).
Az együttműködés reményében tisztelettel:
Budapest 2013. június 12.
Krizsány László IM Korpics Zsolt FM
vezető edző szakosztályvezető
[email protected] [email protected]
06-70-522-6777 06-951-00630
8/9
Támogatót keres a KSC sakkszakosztálya
9/9