TAMÁSI ÁRON ANYANYELVI HAGYATÉKA KÔHÁTI ZSOLT 58 ÚJ EGYENLÍTÔ

Egyen_13_11_tördelt+:Egyenlito 2007/1+ copy 11/4/13 7:12 PM Page 58

K U L T Ú R A

58 | ÚJ EGYENLÍTÔ

KÔHÁTI ZSOLT

TAMÁSI ÁRON ANYANYELVI HAGYATÉKA Szűkítsünk: az 1953-ban megjelent Hazai tükör című regényt vizsgáljuk mai szemmel. Minden nagy irodalmi mű – s ilyen ez is – szerzőjének anyanyelvét szemlélteti a lehető legteljesebben, a maga gazdagságában, egyedi, sajátos jegyeivel. Üzenet a mindenkori jelennek: íme, az örökség, amelyet az olvasóra hagyok; tanulmányozza, vegye birtokba. S ha egyszersmind író: bánjék vele tetszése szerint, de ha lehet, tisztességesen és felelősséggel, mert ő ugyanilyen átörökítői státuszba kerül majd. Tamási Áron „krónikája” az 1832 és 1853 közötti korszakot dolgozza föl, szemlátomást jelentős könyv- és levéltári kutatásokra támaszkodva. Hőse a berecki Madár Vince, tehetősnek mondható székely családból. Filmes módjára pergeti visszafelé a történetet 1852. december 4-étől, „kedves anyja” tiszteletére „Borbára” napjától. A helyszín „bujdosó házacska”, melyet a báty, Lázár épített a Bordás mezején. Atyja rabságban senyved, „gyámola”, a román pópa, Kirilla leánya, Zizina pedig leendő anyósánál, Borbára asszonynál húzza meg magát, mert az apa, szövetkezvén a magyarokkal, szintén börtönben van valahol, anyja pedig, a büszke és nagyravágyó Theodózia, már Bécsben, a győzteseknél. – Jókais rajzolatú ez a román nő: németre taníttatja Zizinát, hiszen ez a magyarok szabadságharcát eltipróknak a nyelve; a lány azonban Vince után szökik. Tanúi vagyunk, ahogyan Madár Vince, kinővén szülőhelye iskoláját, Maros-Vásárhelyre megy a „kollégyiomba”szolgadeáknak. Ott fokról fokra táplálja magában és társaiban a szabadság eszméjét, ösztönözve a magyarországi eseményektől. Eljutva egészen az „Uniót Erdéllyel” programjáig. Megismerkedünk Gábor Áronnal, a család szeretett ismerősével, aki Vince atyjával, Ambrussal – a német monopólium ellenében – gyufagyártásra adja a fejét, hogy aztán később ágyúöntőként szolgálja Bem „főtábornok” seregét. Vince is e foglalatosság körül teszi hasznossá magát, sok-sok hányattatáson keresztül, választva végül az elrejtőzést jobb időkig Rab István, a költő irataival. „Hazai tükör”: sok ezer erdélyi fiatal sorsa alakulhatott a Vincééhez hasonlóan, mint ahogyan tanulásának folyamata is az „Oskolai hármas tükör” – létező bölcsesség-gyűjtemény – szellemében kezdődött, folytatódván olyan professzorok, mint Bolyai Farkas keze alatt. Tükör elé áll az író valamelyik felmenője is Farkaslakán: Vince az édesapjával útba ejti Tamási Márton fiát, István nótárius urat is, aki hatalmas kedvvel, atyafiságosan, mit sem tudva végül vendégei kilétéről, fogadja őket. Nem történelmi regénnyel van dolgunk,1 bár bőséggel értesülünk a románok, szászok, szerbek mozgolódásáról, olykor rémtetteiről, a császáriak megosztó cselvetéseiről, az orosz behatolás körülményeiről. Gábor Áron sem mint történelmi hős, hanem mint egyéníthető figura érdekelte a szerzőt; az, ahogyan küszködik a megszólalással, furcsa hangokat hallat stb. Ugyanígy Bem is, rövid lélegzet erejéig: jelentéktelen kis ember, mégis karizmatikus. Németül szól környezetéhez, de ez a német a szabadság nyelve, nem az elnyomásé, a lakájoké – mint amilyennek Theodózia is szegődik. Jellegzetes, ahogyan Tamási időről időre jelzi kinél-kinél a majdani mártíromságot. Nem is ifjúsági regény ez – bár a Móra Könyvkiadónál jelent meg: látjuk majd, hogy az a rendkívül gazdag nyelvi kínálat, amely benne föltárul, emberpalánták számára jószerivel megközelíthetetlen. Tanulva tanított maga Tamási Áron is az írás folyamán. Nevelésregénynek mondhatnók a Hazai tükröt, mely 1955-ben Kossuth-díjban részesült. Különös jelentőséggel bír a negyedik, 1957-es kiadás, ennek szövegével dolgoztunk: a levert népfelkelés után, a megtorlások kezdetén könyvhiány mutatkozott, s ennek során a Hazai tükör új kiadásával nem éppen ártalmatlan párhuzam keletkezett az 1848--49-es magyar történelemmel… Kormos István költő, a felelős szerkesztő (e sorok írójának önzetlen elindítója versfordítói pályáján) nyilván tudatában volt ennek.

» A szerző irodalomtörténész

1


ÚJ EGYENLÍTŐ

|

59

Magasra helyezte a mércét Tamási Áron. Szövege egyrészt a kortárs székely (Farkaslaka környéki) nyelvjárásból táplálkozott, páratlanul gazdag, olykor szinte archaikus nyelvi ajánlataival, szellemességével, kifogyhatatlan ötleteivel; másfelől visszatekintett a XIX. század megidézett évtizedeibe. Ez a két réteg szinte szétválaszthatatlanul fedi át egymást. Úgy fest itt is, hogy a szerző megküzdött a feladattal, írás közben a Hazai tükör nyelvtanát is tanulnia kellett. Mi történt a műbe foglalt ajánlatokkal? A részletek során foglalkozunk még ezzel, de annyi bizonyos: Illyés Gyula 1961-es naplójegyzete közvetett reagálás minderre. „Az ikes ragozás szép köntösét egy időben én is felöltöttem, hol hónaljban vágott, hol a nyaknál szorított, tágítanom kellett rajta, ha mondandómban szabadon akartam mozogni. A székelyeken kívül mindenkit megmosolyogtat, ha azt mondja: »mondanók«.”2 – Az írófejedelem munkásságának jelentős darabjai születtek ez után; hasonlóképp Németh László, Déry Tibor, Örkény István, Karinthy Ferenc és mások műhelyében. Fénykora volt ez irodalmunknak. Érlelődött Kertész Imre írásművészete, mely aztán 2002-ben, a Nobel-díjjal nyerte el jutalmát, egyszersmind a réges-rég erre méltó magyar literatúra képviseletében. Azt érzékeljük azonban, hogy a Tamási Áron-i modell – helyi nyelvjárás és általános érvényű, „összmagyar” kifejezésmód egysége – nem épült tovább. Konrád György, Nádas Péter, Krasznahorkai László munkáiban előkelő, európaiként magyar beszédmód vált jellegzetessé. Még ahol kínálkozik is a Tamási Áron-féle teljesség lehetősége, Závada Páltól Grecsó Krisztiánig, ott sem valósul ez meg kellő mélységben. Esterházy Péternél mutatkozik hosszabb ideje érdemleges törekvés az Illyésnél jelzett irány javítására. Történelemszemlélete a teljes magyar históriát fogja át, az ironikusan megvallott „labanc” hagyományok meghaladásaképp. Nyelvhasználata is ezt a teljességigényt fejezi ki. Tréfásnak szánt észrevételét halálos komolynak vehetjük: valóban „barátságos”, sőt „tegező viszonyban” van ő az anyanyelvvel.3 A szavak jelentésárnyalatait csillapíthatatlan játékszenvedéllyel kutatja. A trágártól a fennköltig. Szótárakat búvárol és jegyzetel. Nyelvtani rendszere az archaikusaktól a jelen divatelemeiig terjed. Amikor – fiktív, alpári és magasztos jegyekkel egyaránt fölruházott – anyját nevezi meg labdarúgás iránti rajongása kicsíráztatójának, az anyanyelv egyik elágazásáról ír. „Nem eszek. Eszem.” – hangzik közöttük egy párbeszéd.4 Esterházy nem restelli, hogy az ikes ragozás használata az úri modor velejárója, miközben – tesszük hozzá köznapi megfigyelésünket – a földalatti villamosban elhelyezett falragaszon a „jóleszek” jelszó (= Jó leszek, jól eszek) mint szójáték, próbál érdeklődést kelteni. Mindez azonban önnön fontosságát kétségbe vonó töltést kap Esterházynál. Ám visszavonhatatlan és makacs állásfoglalás. Esterházy számára az írói teljesítmény egyik fokmérője, hogy vajon az adott nyelvi megoldás átültethető-e más nyelvre? Tanulságos a (prózai) műfordítás révén elénk táruló mai magyar nyelv. Jószerivel kihalt belőle az ikes ragozás, pedig – nem lévén ilyen más nyelvekben – jótékony hatással lehetne, ha legjobbjaink „belopnának” egy-egy ilyen szóalakot a szövegbe, hiszen ezzel nem hamisítanának, ám ébren tartanák az igényt egy teljesebb anyanyelvhasználat iránt. Titokban egy-egy kanál aranyat csapnának a fortyogó vas közé, ahogyan Sárközi György költő, az Athenaeum szerkesztője mondotta volt. A beszélt nyelv, nyelvhasználat, a közéleti nyelv, függetlenül tárgyunk fő vonulatától, aggodalmas és biztató jeleket vegyesen mutat az elmúlt hat évtizedben. Észlelhető benne a fokozódó demokratizálódás: hivatásos megszólalók (bemondók, műsorvezetők, újságírók stb.) mellett és helyett az „utca embere” ad hangot véleményének rádióban, televízióban. Ám elharapózott a hadarás, időnyerő nyökögés, idegenes hangsúly; nőknél úgyszólván kizárólagosan az é felé hajló á hang („rikkancs kiejtés”). Az egy főre eső szóvivők száma jelentékennyé növekedett a különféle kommunikációs szakok tömegtermelésével. E hölgyek és urak szemléltetik a társadalmi nyelvhasználat összes jellegzetes hibáját. Jórészt kikoptak ugyan a közéleti – politikai – nyelvből az 1950-es években még bosszantó bürokratikus fordulatok, de mérhetetlen eldurvulás tapasztalható. Nem elsősorban a trágárság a jellegzetes, ez mostanában a világhálón ölt elképesztő méreteket úgynevezett értelmiségi körökben is, hanem a szavak, szófordulatok olyan megválasztása, hogy minél sértőbbé váljék a vitapartner, az ellenfél (=

2


60 | ÚJ EGYENLÍTŐ ellenség) számára. A nemzeti együttműködés színvonalát a pofátlan jelző általános használata határozza meg. Az üdvös politikai sokrétűség jegyében hovatovább semmiféle tilalmi tábla nem létezik; rasszista (cigány-, zsidó-, idegenellenes) és szexista (a nőt másodrendűnek, pusztán élvezeti tárgynak tekintő) megnyilvánulások terjednek. A másik felet nem meggyőzni kell, hanem legyőzni, sőt megsemmisíteni. Valamennyi szinten érvényesül a magyar nyelvtan és helyesírás nem ismeretéhez való tökéletes jogegyenlőség. Az összes felületen (nyomtatott oldal, képernyő) polgárjogot nyert a grammatikai, ortográfiai hiba: a gazdasági nehézségek folytán a szerkesztőségek föltehetőleg megszabadultak azoktól a munkatársaktól, akik megbízhatóan ellenőrizhetnék a szövegek nyelvi minőségét. Ott érzékeljük a háttérben a politikai tömbök, reformok és álreformok közt őrlődő hazai magyarnyelv-oktatás válságát. Meggondolkodtató, hogy az olvasás mint szabadidős foglalatosság, visszaszorulóban van. A szövegértés alapvető nehézségekkel küzd. Rendre újrafordítják a klasszikus színdarabokat; manapság már egy XX. század eleji szöveg megértése nehézségekbe ütközik. De hol a határ a kortárs magyar nyelvre való átültetés során? Melyik korszaktól tekinthetjük viszonylagosan zavartalannak a közölt tartalom befogadását? A Hazai tükör műfaji besorolásának egy másik megközelítése nyelvi eszközök tekintetében is izgalmas kutatási feladat. A naiv regényről mint általunk javasolt megjelölésről van szó. A naiv művészet festészeti kategóriaként szakmailag teljesen elfogadott: Henri Rousseau, Csontváry Kosztka Tivadar, az elmúlt évtizedekből Balázs János, Orosz János (köztük roma származásúak) műveit említhetjük. Az 1968 és 2003 közötti magyar filmművészetben is számon tartunk naiv alkotókat: Huszárik Zoltán, Gyöngyössy Imre, Kabay Barna, Gyarmathy Lívia, Zolnay Pál, Fábri Zoltán, Ranódy László, több vagy kevesebb indokkal, egyik vagy másik mozgófényképük alapján.5 A naiv művészek sorában szép számmal akadnak művelt, szakmailag kiválóan képzett, akár nemzetközi tapasztalatokkal bíró mesterek is. Sajátos módon a kinematográfiától haladhatunk visszafelé a naiv regény irányába. Balázs József író a kulcsfigura: egyszersmind filmes alkotó is, dramaturg, forgatókönyvek szerzője (Fábri Zoltánnál, Gyarmathy Líviánál). Az ő 1970-es években megjelent, majd filmmé vált regényei a kiindulópontunk (Magyarok, Fábián Bálint találkozása Istennel, Koportos). Balázs sajnálatosan korán lezárult életművében néhány eszköz különleges szereppel bír tárgyunk szempontjából. Egyrészt annak a folyamatnak a jelzése, amikor Fábián Bálint bátyja, Vince gondolkodása lelassul egy külső esemény hatására (talán nem véletlen, hogy az 1977-es filmváltozatban Fábri a lassítást nyomatékkal alkalmazza – az isonzói roham bemutatásakor), másrészt: Balázs József szürreális, népdalküszöbszerű természeti képeket alkot (Gyarmathy Koportosában figyelhető meg ez mozivásznon), harmadjára: egy viszonylag rövid szövegtartományban a múlt idejű előadásmód jelen idejű közbevetésekkel egészül ki. A Hazai tükörben is megfigyelhető az utóbbi mozzanat. De előbb egy tartalmi jellegzetességre kell utalnunk mint a naiv regény általános vonására. Madár Vince annyiban naiv hős, hogy – Tamási Áron Ábeléhez hasonlóan – „jó” és „rossz” között halad nyílegyenesen, az erdélyi és magyarországi, a nemzetiségek jogait is számon tartó szabadságeszmény győzelemre vitele mint legfőbb életcélja felé. Fokozatos észbeli-érzelmi felvérteződéssel, kételyektől mentesen. Nemzetközi példái lehetnek egy ilyen írói beállítódásnak és hősválasztásnak Selma Lagerlöf Gösta Berlingje, Hemingway-től Az öreg halász és a tenger; a latin-amerikai regény több jelentős alkotása. Lássuk tehát a Hazai tükör „naiv” részleteit. „Amidőn ama palota előtt ment volna el [a pipázó diák, Berci], amelyikben éppen a császári hadi kormányzó lakott, hát a ház előtt egy katona áll, ki igen őrködik ott.”6 Aztán: „Belé is mélyesztette [Gábor Áron] a fakanál nyelét, de hogy keverni kezdé-e, vagy mit csinált, azt már nem lehet tudni, mert abban a percben olyan robbanás lett, hogy az ablak betörött, a fazék a viaszos kotyvalékkal lerepült a földre(,) s a pap kezében pedig lángot vetett a rosta.”7 Továbbá: „A szakadozott felhők alatt s hátunkban a buvékoló holddal úsztunk valósággal ebben a dalban [Urházy György Unió-dal című költeményében]; s midőn elérkeztünk a nagy piac északi bütüjéhez, hát Bong Ferenc nem kanyarodik a zászlóval visszafelé, hanem jobbra fordul a vár irányába.”8 Majd: „Az álmom azonban még vissza sem tuda a szememre ereszkedni, hát künn az ajtó előtt nagy dobogás van, mint amikor a lábukról marasztják az emberek a havat. De akkor már nyílott az ajtó(,) s hát hallom az atyám hangját”stb.9 Végezetül: „Ugyanis június első felében, midőn a vizsgálatok miatt könyveinkhez ragadva mindnyájan otthon ültünk, hát az egyik délután szorgalmát nagy patkó-zaj veri fel a gángon.”10 Két példát arra, hogy a naiv regény mennyire tudatos lehet. Tamási mintha József Attila versét visszhangozná: „Nem egyszer pedig, hirtelenül lejtőre került a szóval [Gábor Áron] (,) s kerek szeme is mélázva megállt, mintha a távolban a semmi ágán ült volna a tekintete.”11 Később: „S üldögélvén nagyon szomorún, lassan körém gyűltek a csillagok.”12 – A Reménytelenül című vers utolsó, záró strófájából

3


ÚJ EGYENLÍTÔ

|

61

vezethető le mindez: „A semmi ágán ül szivem, / kis teste hangtalan vacog, / köréje gyűlnek szeliden / s nézik, nézik a csillagok.” A XX. század megidézése mellett efféle korfestő, jellegzetesen XIX. század közepi megoldás is található a regényben: „Úgy kezdődött a dolog, hogy következvén a húsvét nagy ünnepe, Vallon uram elhatározta, hogy ő megpróbálja prófétának lenni.”13 Nem esik ugyan szó Tamásinál közelebbről latin stúdiumokról, de a kissé nehézkes és bonyolult „nominativus cum infinitivo” szerkezet ilyesmire utal. Közéleti nyelvünk egyik elharapózó divatját is előlegezi mintegy a Hazai tükör: a vonatkozó (egyszersmind a személyes) névmás fölösleges, pontoskodó használatát, mely – íme – talán székelyföldi eredetű, de legalábbis onnét ösztönzött, összekapcsolódva magyarországi nyelvjárások hatásával. Az sem lehetetlen, hogy a hivatásos megnyilatkozók képzésében valamelyik irány – valamiféle emlékezetsegítő módszer – eluralkodott a többi rovására. Összekapcsolódva esetleg az angol that vonatkozó névmás visszahatásával. Tudatos önmegfigyeléssel hasznos volna gátat szabni ennek a járványnak. Lássuk Tamási példáit: „(…) s amilyen [hazai szerző] ama dálnoki származású Benkő Márton is vala, aki viszont valami Flórusnak a könyvét, a rómaiak történetét, azt ültette magyarra.”14 Majd: „Arra a cicomára legnagyobb bátyja, vagyis Gábor Áron, ő is haza jött a bolyongásból.”15 Végül: „A küldöttek, valami harminc ember, kik a tízre szaporodott Hétfaluból jövének vala, azok mind a baloldalon ültek, az első padsorokban.”16 – Mai példáink: „A növekedési ütem, az lényegesen alacsonyabb lesz.”17 „A Valutaalap, az kellemetlen ügyfél.”18 „A modernitás, az arra épül” stb.19 A divat beszüremkedett a nyomtatott sajtóba is. Nemzetközi hírű zeneszerzőnk szerint „A díj az jó. Megtiszteltetés, de azért nem az a csúcs.”20 Az egyre durvább kijelentések sorában a „dugulj el” – csaknem finomnak és szellemesnek mondható – divatfelszólítás eredetére is rávilágít talán a Hazai tükör e részlete: „Midőn ezt kimondhatá [atyám], abban a pillantásban furcsa dolog történt, mert Gábor Áron, ki a folytatott beszéd alatt megdugulva s szinte elborulva hallgatott, hirtelen úgy megrázkódott egész testében, hogy ijedelemmel pillantottunk reá.”21 Az Illyés Gyula naplójegyzetében műhelykifogásként szereplő ikes ragozás Tamási munkájában úgyszólván csorbítatlanul érvényesül: a merészkedém alak, például. Olykor még iktelen ige is több esetben ikesen ragoztatik: „az ő [kedves anyám] kies kertjében más gyümölcs termik.”22 Felszólító módban választékosan ikes ragot kap az ige: „ne fogassék el”, „választassék el”.23 Furcsán hat Tamási egyetlen iktelen szóhasználata: „engem a tündér asszony színe elé játsszon”.24 Tény, hogy az 1960-as évek elején a pesti bölcsészkaron sokan szinte kihívó módon ragoztak iktelenül: valamiféle modern szemléletet érzékeltetve. A Corvina 2002-es Magyar Nyelvhelyességi Lexikona jószerivel nekik ad igazat. Pedig vissza kellene nyúlnunk az ikes ragozás félretett eszközéhez, főképp azonos nyelvtani helyzetben levő igék esetében: színesíthetnék stílusunkat! A továbbiakban is ez az egyik meghatározó szempont: a színesítés, a változatosság. Illyés Gyula a -nók, -nők igeraggal sem tudott megbarátkozni. Tamási rendre él vele, határozott tárgyat jelölve: „hamarosan tágabb világot s külhoni embereket is fogok látni, ha ugyan a csíkiakat helyesen nevezhetnők külhoni embereknek.”25 Igényes egyeztetését érdemes lenne követni: „Azonban a tudomány ez egyszer bennük rekedt a tanítókban.”26 Szenvedő igealakjait csak a teljesség kedvéért idézzük; követésük megfontolást érdemel: „Úgy aztán elűződtek a felhők, s végig attól kezdve már csak vidámság honolt egész este a szolgaházban.” Erőltetett, de talán inkább játékos ez a megoldás, mely szerint a sonka „tavaszra kelve aztán a legnagyobb elszánással fellázad, hogy ő most erőszakkal is főződni akar” stb.27 Egyes helységneveinket Tamási hol igényes, hol – s ez a gyakoribb – megszokott raggal illeti. Viszonylag egymáshoz közeli szöveghelyzetben találkozunk a Kolozsvárott s a Kolozsváron alakkal.28 – Jelenünkben csaknem teljesen hiányzik az igényes változat – kár érte! A Győrött, Pécsett változat, például, fölelevenítésért kiált. A Hazai tükör igényes állapothatározói figyelmet érdemelnek: „éltünk mi székelyekül”; „mi ifjakul már jócskán megszaporodtunk”29. Feltétlenül alkalmazhatónak mutatkozik Tamási „ajánlata” az idő- s az állapothatározó megkülönböztetésére: „vasárnap reggelenkint borotválkozván”stb.30 Az állapot- vagy minőséghatározó esetében használhatnók a -ként ragot: „nyelvművelőként azt tanácsolom, hogy hetenkint” stb. Nyelvtudományunk ifjú képviselőjeként Ruzsiczky Éva foglalkozott Tamási Áronnal, a Bölcső és bagolyt szemlézve, 1955-ben.31 A Hazai tükörrel egyazon esztendőben megjelent önéletírás kapcsán a Hazai tükörre is érvényesen figyelt föl a szöveg filmszerűségére, képekből való építkezésére. Észrevette, hogy Tamási „az ikes ragozáshoz a köznyelvnél következetesebben ragaszkodik”.32 A múlt idő használatával kapcsolatban még majd visszatérünk a kutató megállapításaihoz. Alapelvekben is iránymutató Ruzsiczky Éva egy másik írása. Szintén 1955-ös tanulmányában leszögezte: „Mai nyelvünkben számos olyan jelenség van, amit a régi nyelvhasználatban hiába keresnénk. Ha mármost az egyik, régebbi nyelvünkből még hiányzó nyelvi fejlemény ellen harcot indítunk, a következetesség azt kívánja, hogy a többivel szemben is hasonló

4


62 | ÚJ EGYENLÍTÔ módon járjunk el. Ez pedig hova vezetne?!”33 Józan intelem; magunk sem kívánunk gondolatmenetünkben semmi ellen hadakozni, semmit kötelezővé tenni, választható lehetőségeket kínálunk csupán Tamás Áron hagyatékából. Gazdag tájszavait például aligha vehetné át bárki is: gyökértelen, idegen elem maradna. De persze valamiféle „couleur locale”, „hazai idióma” elkélne mindenkinél: egy olyan „nyelv” alkalmazása, amelyet az illető jól, belülről ismer (s ez lehet akár a főváros valamelyik része). Az elbeszélés idősíkja legtöbbnyire a múlt. Tamási a Hazai tükörben a ma használatos egyetlen múlt időt (láttam stb.) mint alapszintet használja, ehhez viszonyít a Ruzsiczky Éva szerint „elbeszélő múlt”nak, a Madár Vincével kortárs nyelvtankönyvben „fél multnak”, később „félmult”-nak nevezett ragozási sorokkal.34 Íme, az első példa Tamási regényében: „Ezek az új szelek már nemcsak a vén föld szürkülő haját borzolgatták, hanem hullámoztattak is valamit, ami pezsdítőleg is kezde hatni.”35 A hagyományos múlt időhöz képest később zajlik az elbeszélő múltba helyezett történés. Mondást jelentő igetípusok Tamásinál gyakorta szerepelnek ilyen nyelvtani pozícióban, olykor a ma is használatos múlt időbe helyezett szóalakkal vegyesen: „Hanem másféle jötte célját sem mondá [Márton bácsi](,) s az én kerülgetésemre is csak melléje mondott egy-egy szót, mely aztán el is kanyargott mindjárt, mint a füst.”36 Különös és jellegzetes a többes szám első személyű, határozott tárgyhoz rendelt igealak, a mai nyelvünk iránt szenvedélyesen érdeklődő is hajlamos esetleg – tévesen – ezt a folyamatos melléknévi igenév többes számaként értelmezni: „Én is jól megnéztem, hogy kiért járók össze Csíkot és Gyergyót, de Timót bátyám bizony nem vala olyan nagy dalia, mint ahogy egy lovas őrmesterről gondolná az ember.”37 Ha már – félreértés kapcsán – szó esett melléknévi igenévről, említsük meg, hogy a Hazai tükör a befejezett alakot a múlt idő vonzáskörében használja: „(…) a magnak jelentkezett Mátyás huszárok onnét [Szentkatolnáról] fognak kardosan Agyagfalvára vonulni.”38 Érdemes volna követnünk ezt a pontosságot! Se szerik, se számuk Tamásinál a létige elbeszélő múltbeli változatának: „Az idő jól benne járt már az őszben (,) s atyám éppen borszéki vízzel vala úton.”39 Többször egészül ki ez határozói igenévvel: „Az efféle temondákon nyugalmas világban csak nevettünk volna, most azonban úgy meg vala bolydulva minden, hogy nem lehetett tudni, valami bolond beszédből minő baj lehetséges.”40 A kísérletező Tamási Áron egyetlen ízben próbálkozott a létige és a határozói igenév sajátos múltbeli viszonyt kifejező összekapcsolásával: „Dehát [sic!] az eljövendő esztendők, mint a zágoni hegyek Mikes előtt, bé voltanak fedezve.”41 Az elbeszélő múltat érdemes volna kipróbálni műfordításban, de óvatosan „visszalopni” is lehetne újonnan íródó történelmi művekbe. Hiánya mindenesetre érzékelhető és érzékeny. Ruzsiczky Éva a Bölcső és bagoly kapcsán említi Tamási nyelvtani rendszerében az „összetett múlt”at.42 Ezt a már idézett régi magyar nyelvtanok „régmult”-ként szerepeltetik.43 (Ma használatos) múlt idejű ige és a volt vagy vala szóalak jeleníti meg ezt az időviszonyt. Az elsőre példa a Hazai tükör elején: „Megirigyelték talán [a moldovaiak], hogy ez a régi nép [a székely] feledésbe tette már Batu khánt, aki ugyancsak ezen az ojtozi úton rontott volt reájuk.”44 Az összetett múlt igei szerkezete tehát az adott mondat legrégebbi idősíkját jeleníti meg. Olykor a volt és a vala egyazon összetett mondatban szerepel: „Hát ennek a kérdésnek magamban igen megörvendtem, mert az otthoni Tükörből a nyelvemre ragadt volt egy vers, mit Vörösmarty Mihály írt vala azelőtt húsz esztendővel” stb.45 Érdekes képződmény, hogy írónk az elbeszélő múltat vegyíti összetett múlttal: „Már mozgolódott, ennyi szóm alatt is mozgolódott az egyházbíró (,) s még a szék karjához is dörzsölgeté magát, mintha az inge hátában bolhák kezdének vala járni.”46 Kevésbé egyértelmű jelentéstartományhoz sorolható szerkezet a jelen idejű ige és a vala: „Kedves anyám, ki a legyeken kívül mindenkit sajnált, azt szerette volna, ha én segítek vala azon a szegény szarvas Wukkón.”47 Nyilvánvaló, hogy az édesanyai kívánalom kimondott vagy kimondatlan megfogalmazása után következhetett volna be a fiúi segítség. Feltételes érvény és „múltbeli jövő” jelentésárnyalata vetül itt egymásra. Máskor meg a jelen idejű ige múlt idejűként viselkedik a vala vonzásában: „Igaz ugyan, hogy mi sem számítottunk erre, de ő [Gáll Sándor] nem azért hord vala magában akaratos természetet, hogy valahol idegenben búnak adja magát, miközben hazáját torkásszák a császár katonái és felköltött gyülevészei.”48 Gáll természete korábbi alap itt az utóbb bekövetkező események folyamában. De lehet időbeli egyezés is a másfajta (ma használatos) múlt idővel: „S amíg isszuk vala azt a melegítőt, hát szó szót követett”stb.49 Nagyobb gyakorisággal mégis a feltételes mód helyett esik Tamási választása erre a szerkezetre, színesítés, kínálatbővítés gyanánt: „A nagy rezgelődést szívesen elnézegetjük vala akár egész nap, de mivel az országot vizsgáló bolyongásban immáron egy hetet is eltöltöttünk, most a végén igen reánk jött, hogy siessünk haza.”50 Még nyilvánvalóbb ez egy szokatlanabb, megengedő, feltételes viszonyulást kifejező megoldásban: „Midőn meglátott engem [Turóczi uram], leesett az álla, de mielőtt szólhat vala volna is valamit, megkérdeztem, hogy atyám és Gábor Áron hol vannak.”51 A jelen idejű igealak és a vala nem szerepel idézett régi nyelvtanainkban. Nyomát leljük azonban Dóczi Imre Görög nyelvtanában, mely 1894-ben a második, 1921-ben pedig immár az ötödik, változatlan kiadását érte meg. Magyarra fordított példamondatai a múlt idő (praeteritum imperfectum) egyik


ÚJ EGYENLÍTÔ

|

63

fajtájának megjelenései: „Szókratész úgy szokott beszélni, amint érez vala.” „Klearkhosz először kísérelte meg katonáit menetelre kényszeríteni, azok pedig őt megdobálják vala.”52 Az elbeszélő múlt magyar változata Dóczinál az ógörög aoristosnak felel meg („múltban beálló cselekvés”). Az a benyomásunk, mintha a XIX–XX. század fordulóján a bonyolult és tekintélyes magyar múlt idei igeragozást mindinkább csupán a görög s a latin stúdiumok tartanák életben, s mihelyt ezek hátrább szorultak, a hazai megfelelő is veszített jelentőségéből, fokozatosan kikopott a használatból, feledésbe merült. A latinhoz közelít inkább az a fajta elbeszélésmód, amelyet Tamási – hazai történeti hagyományok folytatójaként – éltet tovább. Bizonytalanság, kétes hitel társul mindehhez: „Amint javában ettek volna, hát jődögél feléjük egy szekér, melynek egyik lován messzefutó hangon sántus [csengő kis harang – Tamási jegyzete nyomán] szólott.”53 Ugyanez a jelentésárnyalat egészül ki a feltételesség nagyobb nyomatékával: „atyám künn az időt vizsgálta, hogy a fákon a levelek nem mozdulnának-e; Márton pap hol kiment a házból (,) s hol bément abba, imádkozván is bizonyosan közben, hogy jönne egy erősebb s tartósabb szél.”54 Ez utóbbi példánk arra is rávilágít, hogy Tamási Áron a határozói igenevet milyen következetes grammatikai ritmusban alkalmazza igepótlóként (imádkozván): „(…) majd aztán mégsem akarván az én tanító mesterem felől tudatlanságban hagyni az öreget [Márton bácsit], elmondá neki [atyám], hogy engemet bizony az otthoni berecki pap ismertetett meg Vásárhellyel” stb.55 Ezzel egészül ki az a páratlanul gazdag, bár, láthattuk, töprengésre is okot adó múlt idejű beszédmód, melyet a Hazai tükör – akár követésre, fölelevenítésre ösztönözve – elénk tár. Tamási Áront a Hazai tükörben a jövő idő is a múlttal összefüggésben érdekli. „Nominativus cum infinitivó”-val operáló megoldása: „El is vitte atyám [a kocsmabeli új ismerősöket], minek aztán az lett a következése, hogy a jakabfalvi gazda, kinek Dobos András volt a neve, meghívást tett András napjára, amely éppen kilenc nap múlva válandott meglenni.”56 Ruzsiczky Éva a Bölcső és bagoly olvastán rácsodálkozott a leszen típusú igetoldalékolásra, de – talán a szöveganyag jellege miatt – általánosabb következtetésre nem jutott. Vegyünk egy példát a Hazai tükörből: „Mint egy rakoncátlan gyereket, úgy intette őt [atyámat] titokban anyám, hogy hallgasson az ilyenekkel, hiszen több versben megmondá már, hogy a németeket bosszantani nem leszen jó.”57 Nos, a leszhez képest a leszen határozottabban kifejezett jövő idő (lesz majd); erre még egy, talán meggyőzőbb példát: „(…) elévettem mindjárt, hogy engemet is bizony forgatni kezdett az idő, mert szeptember elején Maros-Vásárhelyre viszen atyám, hol béteszen a kollégyiomba.”58

1 Postumus vitatkozunk Féja Gézával, aki Tamási Áron – alkotásai és vallomásai tükrében címmel jelentetett meg kötetet 1967-ben a Szépirodalmi Könyvkiadónál. 2 Illyés Gyula: Naplójegyzetek 1961— 1972. Vál., szerk., sajtó alá rendezte Illyés Gyuláné. Szépirodalmi Kk., Budapest 1989, 8. old. 3 Esterházy Péter: Semmi művészet. Magvető, Budapest 2008, 153. old. 4 Uo., 22. old. 5 Ld. ezzel kapcsolatban Kőháti Zsolt kéziratát: Váltás, megváltás – A magyar filmművészet 1968 és 2003 között. Magyar Nemzeti Filmarchívum Könyvtára. – Rövidebb tanulmány ebből a Zempléni Múzsa 2012-es évfolyamában jelent meg. 6 Tamási Áron: Hazai tükör, 4. kiadás. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest 1957. 29. old. 7 Uo., 110. old. 8 Uo., 307. old. 9 Uo., 383. old. 10 Uo., 418. old. 11 Uo., 100. old. 12 Uo., 163. old. 13 Uo., 222. old. 14 Uo., 196. old. – Innentől a kiemelések tőlem: K. Zs. 15 Uo., 232. old. 16 Uo., 325. old. 17 Romhányi Balázs, ATV, 2011. dec. 4., ism. 18 Bod Péter Ákos, ATV, 2011. dec. 5., ism. 19 Braun Róbert, Klubrádió, 2011. dec. 19. 20 Fáy Miklós: Senki nem öl meg senkit

– Eötvös Péter nem érti, miért a klasszikus kortárs zene a művészetekben a nemecsek. Népszabadság, 2011. dec. 12., 14. old. 21 Tamási Áron: Hazai tükör. I. m., 369. old. 22 Uo., 144. old. 23 Uo., 83. old. 24 Uo., 314. old. 25 Uo., 59. old. 26 Uo., 301. old. 27 Uo., 146., 288. old. 28 Uo., 26., 29. old. 29 Uo., 27., 167. old. 30 Uo., 115. old. 31 Ruzsiczky Éva: Bölcső és bagoly. Magyar Nyelvőr, 79. évf. 2. sz., 1955. ápr.—jún. 32 Uo., 254. old. 33 Ruzsiczky Éva: Az -ó, -ő végű igenevek kötőhangzós (-AK, -EK) többesének a kérdéséhez. Magyar Nyelvőr, 79. évf. 3. sz., 1955. júl.— szept., 291. old. 34 Ruzsiczky Éva: Bölcső és bagoly. Ih., 254. old., Magyar nyelvtan A’ középiskolák’ második osztálya számára. Buda, 1848, 82. old., Magyar nyelvtan Gyakorlatilag szerkesztve. Népiskolák számára. Hetedik kiadás. Sárospatak 1874, 104. old. 35 Tamási Áron: Hazai tükör. I. m., 24. old. 36 Uo., 275. old. 37 Uo., 79. old. 38 Uo., 362. old. 39 Uo., 22. old. 40 Uo., 111. old.

41

Uo., 87. old. Ruzsiczky Éva: Bölcső és bagoly. I. h., 254. old. 43 Magyar nyelvtan. Buda 1848, i. m., 85. old., Magyar nyelvtan. Sárospatak, 1874, 108. old. 44 Tamási Áron: Hazai tükör. I. m., 13. old. 45 Uo., 173. old. 46 Uo., 42. old. 47 Uo., 58. old. 48 Uo., 380. old. 49 Uo., 385. old. 50 Uo., 349. old. 51 Uo., 408. old. 52 Dóczi Imre: Görög nyelvtan összehasonlító nyelvészeti alapon iskolai használatra. Athenaeum, Budapest 1921, 177. old. – A nevek írásában a mai helyesírás szabályait követtük. 53 Tamási Áron: Hazai tükör. I. m., 20. old. 54 Uo., 106—107. old. 5 Uo., 148. old. 56 Uo., 23. old. 57 Uo., 101. old. 58 Uo., 124. old. 59 Uo., 170. old. – A nyomtatott szövegben tesznek vala olvasható, ami alighanem sajtóhiba. 60 Uo., 354. old. 61 Uo., 387. old. 62 Uo., 75. old. 63 Uo., 227. old. 64 Uo., 347. old. 65 Vö.: Magyar nyelvtan. Im., Sárospatak 1874, 120. old. – Itt szerepel pl. a „mult” idő „föltételező mód”-ja: adtam legyen (117. old.), Tamásira hatástalanul. 42


64 | ÚJ EGYENLÍTÔ A lesz ige más nyelvtani összefüggései: „Egyedül csak Kutyavetyi telepedett meg akkor a fülemben; de későbben mind a többiek is, mivelhogy nemcsak a tanács előtt kínlódánk együtt, hanem lakni is együtt lesznek vala később.”59 Feltételes jövő a múltban: „Láttam, Lázár bátyám csak somolygott magában, hogy atyánk mily egész lelkéből gazda lett hirtelen, de én úgy tettem, mintha ez örökkétig úgy is lett volna (,) s úgy is fogna lenni.”60 Feltételes mód jelentését is magába foglalja Tamási Áron „múltbéli jövő”-je: „Márton paphoz is által küldöttek engemet, hogy az fogja ismerni [Bemet]” stb.61 A csíki beszédű országbíró, Balló Mihály mondja: „Ezvel a dologval jobb lesz vala tán Szebenbe menni.”62 Múlttól független jövő idő a Hazai tükörben: „s majd onnét a kocsi elviszen minket Vásárhelyre vissza” stb.63 Úgy fest, Tamási különböztet a jön (jelen idő) s a jő (jövő idő) között: „Nekünk jő [a vihar]! – mondta Könczei.”64 Nem újítja meg Tamási a régi nyelvtan adandok toldalékolási típusú jövő idejű megoldásait.65 Fölösleges megismételnünk az elemzés közben megfogalmazott ötleteket, javaslatokat, gondolatokat. Mostanában, a harmadik évezred, a XXI. század elején, amikor Magyarország kendőzetlenül mutathatja meg magát a világnak, érdekes lehet egy afféle nyelvészeti régészet működésbe hozása. Mert csupán a műszaki fejlődésre érvényes az, hogy a mai mindig jobb, mint a tegnapi; a kultúra esetében becses zsákmányért hasznos lehet visszautazni a múltba. Legújabban (ismét) magas polcra kerül a biblia, a szentírás. Károli Gáspár miért ne gazdagíthatná kortárs magyar nyelvhasználatunkat? Tudományos tévécsatornákon láthatjuk, amint évezredekkel korábbi állapotok öltenek alakot. Miért ne lehetne anyanyelvünkön is csinosítani, visszanyúlva a régi időkbe? Nem kötelező érvénnyel, hanem erre vállalkozókkal? Tanárokkal, tanítványokkal, írókkal? A magyar nyelvőr türelmes, és semmit sem erőltet rá senkire. Tudomásul veszi a változásokat. Ám jeles kínálatokat – mint a Tamási Áronéit – figyelembe vehet! Nem lenne jó, ha nyelvünk magára maradna az itthon elöregedőkkel és kihalókkal, mert aki teheti, aki valamilyen kapós szakmában dolgozik, messze szakad az országtól, kitelepül valahová, és néhány emberöltő alatt elhalványul benne a magyar idióma emléke, betagozódik egy más kultúrába. Persze a tudományos kötetek, lexikonok, szótárak, szöveggyűjtemények megőrzik az utókor számára mindazt, amit a magyar nyelvről és művelőiről tudni érdemes: akár egy exobolygóról évezredek múltán ide vetődő jelöltnek, aki szakdolgozatot vagy doktori értekezést készül írni egy régesrég kihalt finnugor nép nyelvéről, irodalmáról Európa kellős közepén...

5

AZ ÚJ EGYENLÍTŐA CENTRÁLBAN Szerkeszto˝i fogadóóra!

November 29-én, pénteken délután öt órától olvasótalálkozót tartunk a Centrál Kávéházban. Jelige: szerkesztői fogadóóra – egy kávé mellett. VÁRJUK!

M E G R E N D E L Ô S Z E L V É N Y Ezúton megrendelem .... példányban az új eGYenLítÔ címû folyóiratot. Elôfizetési díj negyed évre 1125 Ft, fél évre: 2250 Ft Kézbesítés: postai úton. Fizetés módja (kérjük aláhúzással megjelölni): ÁTUTALÁSSAL 11711041-20783233-00000000 KÉSZPÉNZZEL TÖRTÉNÔ FIZETÉSSEL CSEKKEN (HA KÉRI, KÜLDÜNK CSEKKET) Név: Cím: Telefon:

Fax:

E-mail:

A kiadó a megadott adatokat bizalmasan kezeli. Kiadó: Párbeszédkultúra Nonprofit Kft. 1124 Budapest, Dobsinai utca 6/A. · Tel.: +36 30 212-6632 · E-mail: [email protected]

TAMÁSI ÁRON ANYANYELVI HAGYATÉKA KÔHÁTI ZSOLT 58 ÚJ EGYENLÍTÔ

Recommend Documents