Tájházi Hírlevél. A Magyarországi Tájházak Szövetségének tájékoztatója füzet Jósvafı, október

Tájházi Hírlevél A Magyarországi Tájházak Szövetségének tájékoztatója

2010. 3. füzet Jósvafı, 2010. október

Tájházi Hírlevél – 2010. 3. szám .

VIII. évfolyam 3. szám 2010.

Felelıs szerkesztı: Szablyár Péter Felelıs kiadó: Hadobás Pál igazgató HU ISSN 1785-4873 Kiadja a Mővelıdési Központ, Könyvtár és Múzeum (Edelény, 3780 István király u. 49.) a Magyarországi Tájházak Szövetségével együttmőködve. Készült a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

Szerkesztıség: 3758 Jósvafı, Dózsa Gy. utca 3. Nyomdai munkák: K-B Aktív Kft. Gyorsnyomda és másolószolgálat, Miskolc. Felelıs vezetı: Kása Béla A címlapon: A VIII. Országos találkozó résztvevıi Szalkszentmártonban A kiadványban szereplı – aláírás nélküli - képeket Szablyár Péter készítette. Igény esetén a képek elektronikus formában díjtalanul igényelhetık a [email protected] e-mail címen !

A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja


Tisztelt Olvasó, Kedves Barátaim! Ez az esztendı is eseményekben gazdagon folytatódott a szélsıséges idıjárású nyáron. A nehezedı gazdasági helyzet miatt attól tartottunk, hogy idén megtörik az a lendület, amely házaink élıvé tételében, megújulásában megindult az elmúlt években. Szerencsére nem így történt. Az NKA támogatásával megvalósuló „Felemelı évszázad” tematikus év idıszaki és vándorkiállításai ismét bizonyították, hogy a „jég hátán is megélünk”, hiszen rengeteg olyan kincsünk van a tarsolyunkban, amivel bátran látogatóink elé léphetünk. Ismét bebizonyosodott, hogy a tájházak meghitt terei, lakó- és gazdasági épületei mennyire alkalmasak egy-egy korszak bemutatására, fizikai és szellemi valóságukkal kínálva azt a gyökeret, azt a befogadó környezetet, amit máshol már nem találunk meg. Az idıszaki kiállítások alkalmával megszervezett, kellıen elıkészített és „levezényelt” múzeumpedagógiai foglalkozások ismét bizonyították, hogy a gyermekek igen fogadókészek ezeken a helyszíneken, az önfeledt „munka” egyedülálló élményekhez juttatja Öket. És ha szüleik is velük jöttek, egy új látogató réteget sikerült megnyernünk győjteményeinknek. Az örömök mellett azért gondok is akadtak. A kora-nyári árvizek, soha nem látott esızések néhány portánkon jelentıs károkat okoztak. A mőtárgyállomány gyors kimentése – a települések kisgyőjteményeit magukénak érzı lakosság segítségével – megmentette ezeket, de az épületek „kiszárítása”, újrameszelése jelentıs energiákat kötött le. Az árvíz a jósvafıi tájházat sem kerülte el. Június 5-rıl 6-ra virradóra kiöntött a békés kis patak, nem kis riadalmat okozva. Szerencsére túl vagyunk rajta, de célszerő mindenkinek felkészülni ezekre a váratlan eseményekre.

Jósvafı, 2010. október 10. Szablyár Péter A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja


Tájházak egy országos programban - Kapitány Orsolya „A Felemelı Század- Nemzeti romantika és polgári felemelkedés a XIX. századi Magyarországon”címő tematikus évad keretében a Nemzeti Kulturális Alap Múzeumi Kollégiumának meghívásos pályázatán 17.500.000 Ft támogatást nyert a Szabadtéri Néprajzi Múzeum „A paraszti polgárosodás tárgyi világa és a nemzeti jelképek”címő téma feldolgozására. A program megvalósításához a pályázó intézmény partnereket keresett és talált, így a Magyarországi Tájházak Szövetségével együttmőködve, partnerséget vállaló tájházak bevonásával valósítja meg tervét 2010. június 1 - 2011. április 30 közötti idıszakban. Az elnyert támogatásból 11 tájházi helyszínen idıszaki kiállítások nyílnak, miközben útjára indul egy vándorkiállítás is. Mindkét kiállítás típust nyomdai úton elıállított kiállítás vezetık, múzeumpedagógiai foglalkoztató füzetek kísérik, melyeket kiegészít a programban résztvevı tájházakról készült film. A kiállítások témája ma különösen aktuális, hiszen hazánkban a parasztság polgárosodása a 19. századi nemzeti reformmozgalmakkal kapcsolódott egybe, melyhez utat az 1848-as áprilisi törvények nyitottak, de valójában csak az 1853as úrbéri pátenssel vette kezdetét. A 20. század végén a polgári demokrácia kapuját az 1989-es rendszerváltozás nyitotta meg, hogy hosszú szünet után újra érvényre jussanak az alkotmányosság klasszikus alapelvei. Ha párhuzamba állítjuk a két idıszakot, a több mint 150 évvel ezelıtt elindult változásokat a maiakkal, kitapinthatjuk a hasonlóságokat az élet minden területén, hiszen új alapokra kellett helyezni akkor is és most is Magyarország jogrendszerét, a törvényhozást, a közigazgatást, az egész gazdaságot, a nemzetiségi kérdést, az oktatásügyet stb. Olyan folyamatok indultak el, melyek átrendez/ték/ik a népesség munkaerı piacát, soha nem látott méreteket öltött és ölt ma is az urbanizáció, újítások, innovációk, modernizációs folyamatok kér/tek/nek és kap/tak/nak szabad utat, melyek az emberi felemelkedést eredményez ték/ik.



A program megvalósításához partnerül választott tájházak győjteményeiben jelentıs számban lelhetık fel azok a tárgyak, dokumentumok, melyek nemcsak reprezentálják ”A Felemelı Század” korszakát, de üzenethordozói is annak. „A paraszti polgárosodás tárgyi világa és a nemzeti jelképek” címő program társadalmi relevanciáját éppen e tárgyakban, fotókban, dokumentumokban megfogalmazott üzenetek (nemzet, modern polgári életforma, hazafiság, tolerancia, az együttélés aranyszabályainak betartása stb.) hordozzák, melyeket el kell juttatni a társadalom minél szélesebb rétegeihez, hogy a jelen nemzedékek képviselıi is értékes, környezettudatos életformát alakítsanak ki és éljenek, amit majd utódaiknak büszkén örökíthetnek át. A 19. században élt elıdök, a széles látókörő, a közösség érdekében tenni akarók példáján keresztül csatlakoztak a haladás eszméihez, a nemzeti felemelkedést biztosító megújuláshoz. Ennek az üzenetnek ma is el kell jutni a társadalom tagjaihoz, hogy életük során a korszerő, a jövıt megalapozó, pozitív irányú folyamatok támogatói legyenek. A kiállítások és a hozzájuk kapcsolódó programok célcsoportjai közül kiemeljük az oktatási intézmények tanulóit és a családokat, akik a programban résztvevı tájházak felkeresésével hozzájuthatnak az iskolai óra és a szabadidı igen értékes, interaktív módon történı eltöltéséhez. Ennek érdekében megnyitókat, tárlatvezetéseket, kézmővességgel összekapcsolt múzeumpedagógiai fogalakozásokat tartanak a szakemberek, bemutatva a kisfilmet, mely a más tájakon, vidékeken élık építészeti hagyományait, tárgykultúráját látványosan tárja az érdeklıdık elé. A tájházak idıszaki kiállításai csakúgy, mint a vándorkiállítás kapcsolódnak az országos, kiemelt helyszíneken megvalósuló „A Felemelı Század” tematikus programjaihoz. Csak néhányat említsünk: - 19. század kimagasló egyéniségei (Petıfi Irodalmi Múzeum- Kiskırösi Szlovák tájház, Gyömrıi tájház) - technikai újítások a 19. században (Magyar Közlekedési MúzeumMezıgazdasági Gépmúzeum, Mezıkövesd) - nemzeti jelképek a tárgyalkotó mővészetben (Magyar Nemzeti Galéria, Iparmő-vészeti Múzeum- Békési tájház, Decsi tájház) - a 19. századi gazdálkodás és életmód megváltozása (Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Magyar Mezıgazdasági Múzeum- Tabáni tájház, Rendek Ökocentrum, Bátai tájház, Paloznaki tájház)



Idıszaki kiállítások a tájházakban Helyszín

Idıszaki kiállítás címe

A megnyitás és zárás idıpontja Sárközi Tájház „ A népmővészet kivirágzása a 2010.08.7-2010.10.30. 7144 Decs, Kossuth paraszti polgárosodás idıszakában” Lajos u. 34-36. Szlovák Tájház „Petıfi kultusz a kiskırösi 2010.. 09. 03-2010.09.22. 6200 Kiskırös, Szent szlovák hagyományokban” István u. 23. Békési Tájház „Paraszti polgárosulás Békésen” 2010.09.11-2011.09.30. 5630 Békés, Durkó u. 8. Tájház „A táj átalakulása és a 2010.09.18-2011.08.31. 7149 Báta, Fı u. 86. gazdálkodás változásai a 19. században Bátán” Rendek Ökocentrum „Mangalicatartás” 2010.10.01-2011.09.30. 6041 Kerekegyháza, Kunpuszta 81. Gyömrıi Tájház „Kossuth hagyomány Gyömrın 2010.10.02-2011.03.31. 2230 Gyömrı, Gróf és vonzáskörzetében” Teleki u. 46. 2010.11.06-2011.02.28. Badár Balázs Emlékház „Virágozás” 5400 Mezıtúr, Sugár út 28. Damjanich János „Falu a városban” 2011.01.20-2011.04.30. Múzeum Idıszaki Kiállító Terme 5000 Szolnok, Kossuth tér 4. 2011.05.01-2011.09.30. Tabáni Tájház 5000 Szolnok, Tabán 24. és kereskedelmi 2011.03.04-2011.10.30. Bleyer Jakab „Ipari Helytörténeti vállalkozások térnyerése Budaörsön a 19. század második Győjtemény 2040 Budaörs, felében” Budapesti u. 45. Paloznaki Tájház 8229 Paloznak, Fı u. 6. Mezıgazdasági Gépmúzeum 3400 Mezıkövesd, Eötvös út 32.

„Polgárosulás határán”

2011.03.15-2011.09.30.

„ Új gazdálkodási módok és 2011.03.15-2011.06.15. eszközök a 19. század végi Mezıkövesden”

2010. október elejéig öt tájház idıszaki tárlata nyílt meg, legutóbb, október 2-án a Gyömrıi Tájházban. Mindegyik megnyitót nagy érdeklıdés kísérte, amit némely helyen még az is érdekessé tett, hogy ott voltak azok a helyi erık is -pl.



a Sárközi Tájház megnyitóján-, akik aktívan részt vettek a kiállítás rendezésében. A segítık közül említeni kell Farkas Lászlóné babakészítı, Népmővészet Mesterét, aki a kiállításban megjelenített babák felöltöztetését végezte. Neki köszönhetı az eladó sorban lévı decsi leány, anya, apa és nagyanya hiteles megjelenítése. A bátaiak kiállításuk megvalósításához kitőnı adottságaikat használták ki. A sárközi emberek ármentesítés elıtti életmódját a „Halászházban” (Báta, Óvoda u. 6.), az ármentesítés utánit, a módos nagygazdaházban (Báta, Fı u. 86) és annak portáján álló gazdasági épületek berendezésében mutatták be „ A táj átalakulása és a gazdálkodás változása a 19. században Bátán” címen. Az idıszaki kiállító termükben fotók, grafikai rajzok idézték fel az ármentesítés elıtti és utáni lakóházak vakolat- és homlokzatdíszeit, amit még kiegészítettek „ Így látják a falunkat a gyerekek” címő tárlattal. A 2010. szeptember 18-án, hideg, esıs, koradélutáni kiállítás megnyitót, majd Balogh Imréné kitőnı tárlatvezetést a gyerekek önfeledt papírkirakó és kockajátéka zárta, melyeken a legértékesebb helyi épületek, vagy azok szép részletei jelentek meg. ”A paraszti polgárosodás tárgyi világa –Nemzeti jelképek a magyarországi tájházakban” címő vándorkiállításról A kiállítás megálmodói az ország különbözı pontjain, a polgárosodás útján az elsık között megindult települések utcaképein, építészeti emlékein, a fennmaradt tárgykultúrájukon keresztül mutatják be azokat a folyamatokat, melyek a 19. század végére a paraszti életmód változását eredményezték Magyarországon. Száznál több fotófelvétel, rövid összefoglalók lépésrıl-lépésre tárják a látogatók elé a lakótelkek beépítési rendjében, a lakóházak méretében, homlokzati képében megindult változásokat, a lakásbelsık elrendezésében, a bútorok típusaiban történt átalakulásokat. A 16 db (200x80 cm) Roll-up rendszerő hordozón bemutatott tárlat ízelítıt ad a tisztaszoba divatjának elterjedésérıl, a leggyakrabban reprezentációs igényt kifejezı ünnepi dísztárgyakról, melyek egy részén díszítményként, a nemzeti öntudat kifejezéseként, a nemzeti színő zászló, „Éljen a haza” felirat, vagy a Kossuth címer jelenik meg. Az öltözködéskultúrában bekövetkezett változásokat a tótkomlósi Szlovák Tájházban, a bátai és a fertıhomoki tájházakban kiállított viseletek idézik fel. A népi díszítımővészet utolsó nagy virágkorát a hartaiak festett bútorai, az alföldi fazekas központok termékei és a mezıtúri, mőfazekassá lett Badár Balázs munkái képviselik. A falusi gazdálkodásban megindult változásokat a folyószabályozások, az árterületek lecsapolása, a váltógazdálkodásra történı áttérés, az új típusú eszközök alkalmazása jellemezte. A technikai újítások térnyerése, az eszközváltás, az ország egyes területein nem egy idıben zajlott le. A kézi aratás A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja


a modernizációs folyamatok ellenére még a 20. század elsı évtizedeiben is meghatározó volt a paraszti gazdaságokban. A mintegy száz-százötven évvel ezelıtti tárgyi világot eredeti helyszínen szinte kizárólag a tájházaink ırzik. A vándorkiállítás és a hozzá kapcsolódó katalógus, múzeumpedagógiai foglalkoztató füzet segítséget nyújt a 19. században lezajlott társadalmi, gazdasági, életmódbeli változások megismeréséhez. E folyamatok a mai napig hatással vannak életünkre, ezért a jelenkor megértéséhez is nélkülözhetetlen tudást nyújtanak. Nem véletlen, hogy a Magyarországi Tájházak Szövetsége VIII. Országos Találkozóját 2010. szeptember 24-25-én Kiskırösön rendezte meg. Petıfi Sándor alakja, költészete, a hozzáfőzıdı kultusz kiemelt helyszíne „A Felemelı Századnak”. A találkozó szakmai napján elhangzott elıadások is ezt a kort idézték, melyek közül ki kell emelni Flórián Mária: A paraszti öltözetek és a falusi kultúra változásai a 19. században” címő bevezetı elıadását. A magyar nép öltözködéskultúrájának egyik legnagyobb szaktekintélye érzékletesen tárta a hallgatóság elé a társadalom egyes rétegeinek öltözködés kultúrájában, az öltözetek elıállítóinak életmódjában, eszközkészletében bekövetkezett változásokat a tárgyalt idıszakra vonatkoztatva. Az országos találkozó sikeréhez nagyban hozzájárult az is, hogy a vándorkiállítás anyaga a szentendrei Skanzen Házból, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum számos győjteményi tárgyával kiegészülve a Petıfi Szülıház és Emlékmúzeum idıszaki kiállítótermébe érkezett, ahol dr. Vígh Annamária fıosztályvezetı (Nemzeti Erıforrás Minisztérium) ajánlotta a találkozó résztvevıinek és a helyi érdeklıdıknek a figyelmébe. A kiállításban kora délután már múzeumpedagógiai foglalkozás indult, ami a megnyitó alatt is tartott. Dr. Szonda István néprajzkutató, az Endrıdi Tájház és Helytörténeti Győjtemény vezetıje a festett bútorok készítési módjával, díszítési technikájukkal és az egykori festıasztalosok által alkalmazott mintakinccsel ismertette meg a gyerekeket és a munkába bekapcsolódó szülıket, egy-egy játékszer nagyságú láda elkészítésén keresztül. Tapasztalataink szerint az idıszaki kiállításokhoz és a vándorkiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai és kézmőves foglalkozások közvetlenné, érdekessé, interaktívvá teszik „A paraszti polgárosodás tárgyi világa és a nemzeti jelképek” címő téma feldolgozását szinte minden korosztálynak.



A vándorkiállítás útvonala Helyszín Sziget Fesztivál Budapest-Óbudai-sziget (Szabadtéri Néprajzi Múzeum szervezésében) Skanzen Ház- 2000 Szentendre, Malom u.2. (Szabadtéri Néprajzi Múzeum szervezésében) Szlovák Tájház- 6200 Kiskırös, Szent István u. 23. Szabadtéri Néprajzi Győjtemény, 7477 Szenna, Rákóczi u. 2. Rippl-Rónai Múzeum-7400 Kaposvár, Fı u. 10. Fertıszéplaki Tájházak – 9434 Fertıszéplak, Nagya Lajos u. 31-39. Endrıdi Tájház és Helytörténeti Győjtemény-5502 Gyomaendrıd, Sugár út 18-20.

A nyitás és zárás idıpontjai 2010.08.14-2010.08.15. 2010.08.16-2010.09.22. 2010.09.23-2010.10.29. 2010.10.30-2010.11.14. 2010.11.16-2010.12.17. 2010. 12.18-2011.02.3. 2011.02.05-2011.03.14.

Jósvafıi Tájház- 3758 Jósvafı, Dózsa út 3. 2011.03.15-2011.04.30. Sóstói Múzeumfalu-4431 Nyíregyháza- 2011.05.01-2011.07.30. Sotófüdrı, Tölgyes út 1.

Reméljük, hogy a tájházak bekapcsolása az ország kulturális vérkeringésébe túlmutat a 2010-2011-ben megvalósuló, a Nemzeti Kulturális Alap Múzeumi Kollégiuma által támogatott „A paraszti polgárosodás tárgyi világa és a nemzeti jelképek” címő programon, és a jövıben rendszeressé válik az együttmőködés a tájházak, a megyei múzeumok és az országos múzeumok között.



Szentendre – Skanzen ház

Kiállítás megnyitó Decsen – Dr. Bereczki Ibolya



VIII. Országos Találkozó Kiskırösön a Magyarországi Tájházak Szövetsége VIII. Országos találkozóját, 2010. szeptember 23-26. között tartotta Kiskırösön. A találkozó alapgondolatát „A felemelı 19. század lenyomata a tájházakban - Egyéniségek és dinasztiák a paraszti közösségekben” témakör adta. Vendégünk a Magyar Irodalmi Emlékházak Egyesülete és a Petıfi Irodalmi Múzeum volt. Szeptember 23-án délutántól mőködött a regisztráció a Petıfi Emlékmúzeum bejáratánál. Ugyanitt 19.00 órakor a Kiskırösi Petıfi Sándor Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola Vincellérképzı tagozata mutatkozott be kitőnı borok bemutatásával és a hazai szılészet-borászat mai helyzetének ismertetésével. Szeptember 24-én Kiskırös Városházának dísztermében – az óvodások és a Hagyományırzı Énekkar énekesei és citerásai megható dalai után - Domonyi László polgármester, E. dr. Csorba Csilla fıigazgató (Petıfi Irodalmi Múzeum), Dr. Bereczki Ibolya elnökünk és Kispálné dr. Lucza Ilona igazgató asszony (Petıfi Szülıház és Emlékmúzeum) házigazdánk köszöntötte a több mint 60 résztvevıt. Ezt követıen Dr. Bereczki Ibolya elnökünk és Dr. Füzes Endre tiszteletbeli elnökünk átadta az „Év tájháza 2010” kitüntetı címet a Csökmıi tájházat létrehozó és fenntartó Nagy Tibornak és feleségének. Az elıadóülés Dr. Flórián Mária: „A paraszti öltözetek és a falusi kultúra változásai a 19. században” címő elıadásával vette kezdetét, amelyet E. dr. Csorba Csilla: „Jókai alakja emlékházaink tükrében”, majd Kispálné dr. Lucza Ilona: „A Petıfi család szerepe a kiskunsági közösségekben” elıadásai követték. A szünetben lehetıség volt a Magyar Néprajzi Társaság kiadványainak megvásárlására. A szünetet követıen Dr. Nagy Molnár Miklós: A Badár-család Mezıtúron, Szablyár Péter: Kis Dánieltıl a Klein családig – Jósvafı meghatározó személyiségei, Dr. Szonda István: Iparos dinasztiák a hajdani Endrıdön és Dr. Danter Izabella: Jeles személyiségeknek emléket állító kiállítóhelyek DélSzlovákiában címő elıadásai következtek. A délutáni kávészünet után Dr. Bereczki Ibolya adott összefoglaló értékelést a „Vendégváró tájházak” pályázat eredményeirıl, majd közülük a bátai tájház vezetıje (Balogh Imréné – Erzsike), Stallenberger József (Nagymányoki tájház) és Nagy Tibor (Csökmıi tájház) mutatta be pályázati eredményeiket. A tájházak



bemutatkozásában részt vett továbbá Verbıczi gyuláné (Ócsai tájház), Horváth Attiláné (Fertıszéplaki tájházak), és Tóth Imre (Érkörtvélyesi tájház – Partium, Románia). Az újabb kávészünet után 17.00 órakor a Petıfi Emlékmúzeum Galéria Kiállító termében Dr. Vígh Annamária fıosztályvezetı (Nemzeti Erıforrás Minisztérium – Közgyőjteményi Fıosztály) nyitotta meg a „Nemzeti jelképeink és a paraszti polgárosodás tárgyai tájházainkban” címő vándorkiállítást, amellyel párhuzamosan Dr. Szonda István kézmőves bemutatója szórakoztatta az ifjú résztvevıket festett láda készítéssel. 2 napig az Emlékmúzeum mellett parkolt a PIM „1800-as járata”, melyet sokan felkerestek. Ezt követıen autóbusszal a Kiskırös határában üzemelı BORANAL Kft-hez utaztunk, ahol a borászati üzem bemutatása után borkóstolón vettünk részt. Innen a Szlovák tájházba hajtottunk, ahol egy kemencében készült töltöttkáposzta költeményt fogyaszthattunk el, kiváló borokkal leöblítve, frissen sült kaláccsal lenyomtatva. A gazdag program az evangélikus templomban ért véget, ahol Petıfi anyakönyvi bejegyzését láthattuk. Szeptember 25-én (szombat) az autóbuszos kirándulás során délelıtt felkerestük a Közúti Győjteményt Kiskırösön, a Harta tájházakat (itt Gotschall Péter és munkatársai fogadtak és tartottak vezetést), és a hartai Duna-partot, majd Dunapatajon a Pataji Múzeum és a Tájház megtekintése után egy halászlétúróslepény-rétes kompozíciót fogyaszthattunk el. Szalkszentmártonban Farkas Lajos h. megyei múzeumigazgató kalauzolta a társaságot az újrarendezett Petıfi Emlékmúzeumban. Kiskırösre visszatérve egy Pazar vacsora fogadta a megfáradt csoportot. Itt mondhattunk köszönetet Kiskırös polgármesterének és a kiváló szervezést és példás vendégszeretetet biztosító Kispálné dr. Lucza Ilonának és munkatársainak. Elızetes bejelentés hangzott el arról Horváth Attiláné részérıl, hogy a 2011-évi IX. Országos találkozó helyszíne a Fertıszéplaki tájházak lehetnek! Köszönjük! Ott leszünk! Szablyár Péter; 2010. szept. 27.



Magyarországi Tájházak Szövetsége VIII. Országos találkozó – Kiskırös, 2010. szeptember 23-26.



A VIII. Országos találkozón elhangzott elıadások Nyitott kapukkal – A „Vendégváró tájházak” pályázat eredményei - Dr. Bereczki Ibolya (SZNM fıigazgató helyettes) – Az Oktatási és Kulturális Minisztérium által 2009-ben kiírt „Vendégváró tájházak” pályázat annak a több éve folyó, tudatosan felépített – a hazai tájház hálózat fejlesztését támogató - programnak a jelenlegi „záróköve”, amelyek a „Közkincs”, a „Tengertánc” és a „Tájházak a közösségért” programokban testesült meg. A tájházak számbeli növekedése, állapotuk és infrastruktúrájuk nem megfelelı állapota, a bennük ırzött mőtárgyállomány állagának és feldolgozottságának alacsony színvonala, a házakkal szembeni társadalmi elvárások ugrásszerő növekedése késztette arra a kulturális kormányzatot, hogy érdemi színvonal-emelkedés történjen ezen a területen. Az együttmőködési megállapodás értelmében a Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Magyarországi Tájházak Szövetségével együttmőködve az OKM Közgyőjteményi Fıosztályával közösen határidıre elkészítette a pályázati kiírást és mellékleteit, amelynek közzététele megtörtént. Az elızı éves tapasztalatok alapján a pályázati lehetıségekre vonatkozó széles körő, elsısorban a regionális találkozókon, elnökségi üléseken és elektronikus formában történı tájékoztatást céloztuk meg, amelybe bevontuk a Tájházszövetség regionális elnökségi tagjait. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum munkatársai és a hazai tájház mozgalom 2002-ben létrejött civil szervezete – a Magyarországi Tájházak Szövetsége – képviselıi által biztosított tájékoztatások, majd a monitorozási tevékenység a támogatási célok optimális megválasztását, és a pályázatok határidıre, elvárt színvonalon történı elkészítését kívánták elısegíteni. A postai úton beérkezı pályázatokat érkeztettük, formai, szakmai és pénzügyi ellenırzésnek vetettük alá, szükség esetén a hiányzó vagy nem megfelelı dokumentumokat hiánypótlás keretében bekértük. A pályázat Titkársága elkészítette az értékeléshez szükséges szempontrendszert és őrlapokat, a Lebonyolító SZNM belsı szabályzatként alkalmazta a Pályázati rend címő szabályzatát. Elkészítettük a pályázat Kommunikációs tervét, a látogatói kérdıíveket, és Kedvezményezettek kommunikációs és tájékoztatási kötelezettségei címő dokumentumot. A pályázatok értékelését a lebonyolító által felkért Értékelı Bizottság végezte. Elnöke: dr. Bereczki Ibolya, tagjai voltak: Dr. Cseri Miklós, dr. Füzes Endre, dr. Páll István, Dobosyné Antal Anna, a titkársági feladatokat Szablyár Péter és A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja


Tusán Róbert látták el. A bírálati munka elısegítésére a beérkezı pályázatok anyagát szkenneltük, és valamennyi bizottsági tagnak eljuttattuk. Az Értékelı Bizottság Szentendrén tartott ülésén készítette el a szakmai javaslatait a támogatásra vonatkozóan, majd a pályázatokat elbíráló – az OKM által felkért Bíráló Bizottság javaslata alapján 2009. július 21-én váltak nyilvánossá az OKM honlapján pályázat eredményei. A támogatott pályázatok száma a beérkezett 54-bıl 46 volt, valamennyi nyertes pályázó rendelkezett muzeális intézményi mőködési engedéllyel. Az összességében 57 mFt összértékő támogatást biztosító, 10 % önrésszel és színvonalas programmal elnyerhetı pályázat támogatási céljai három területre fókuszáltak: A „Látogatóból vendég” címő téma a tájházak, illetve a hozzájuk kapcsolódó népi építészeti objektumok állagvédelmét, hagyományos építészeti képük helyreállítását célzó beruházás és fejlesztés a tájházak többcélú közösségi tér szerepének erısítésére, azok látogatóbarát elemeinek létrehozására irányul. A „Ismerjetek meg bennünket” címő téma a tájházakban ırzött kulturális javak bemutatását, széleskörő hozzáférhetı tételét biztosító szakmai fejlesztésekre, az állandó kiállítások megújítására, a mőtárgyállomány állagvédelmére (kezelés, restaurálás, szakleltározás, digitalizálás, az e-Tájház programba történı illesztés). Ide értve a tájházak kiállításainak többnyelvő feliratait, a tájékoztató táblákat, a tájház győjteményét bemutató tudományos és ismeretterjesztı kiadványokat. Az „Oskolamester” címő téma az élethosszig tartó tanulás helyszíneként mőködtethetı tájházak színvonalas oktató csomagokkal, és az ezekhez szükséges eszközökkel való ellátását kívánta támogatni, óvodástól a nyugdíjas korcsoportig, a településen élıktıl az oda látogató vendégekig. A beérkezı pályázatok igazolták a támogatási célként választott súlypontokat, a lehetséges támogatási összeget jóval meghaladó igény pedig a tervezett fejlesztések szükségességét emelte ki: Téma I. II. III. Összes en

Teljes Költség 93 534 792 15 159 522 2 115 500 110 809 814

Igényelt Támogatás 82 726 763 13 632 389 1 902 750 98 261 902

Önerı 10 727 937 1 527 133 212 750 12 467 820



A legtöbb igény a „Látogatóból vendég” kategóriában érkezett (35 nyertes pályázat). Az ezekben körvonalazott feladatok jól tükrözték a tájházak alapproblémáit, a forráshiány, ill. a bekövetkezett funkcióváltás igényének szükségszerő következményeit: Tetı-, épület-felújítás Foglalkoztató-, közösségi tér létrehozása Tároló tér, raktár kialakítása Felújítás kiviteli terveinek elkészítése Vagyonvédelmi-, riasztó rendszer Bútorbeszerzés Tüzelıberendezés felújítása

59% 9% 9% 7% 7% 7% 2%

Az „Ismerjetek meg bennünket” kategóriában már a minıségi elemek dominálnak (10 nyertes pályázat) az alábbi megoszlásban: Mőtárgyak restaurálása Kiadvány (TKM, kiállítás-vezetı) Digitalizálás Honlap készítés Akadálymentesítés

40% 26% 13% 13% 1%

Az „Oskolamester” kategóriában mindössze két pályázat érkezett, egyike múzeumpedagógiai programmal, a másik a hagyományápolás sajátos, önképzıátadó megvalósításával. Tekintettel arra, hogy a pályázók zöme a korábbi évek pályázatain is eredményesen vett részt, így ennek a befejezı elemnek a hatását érdemben az adott tájház elmúlt évek alatt végbement fejlıdésének szemrevételezésével érdemes vizsgálni. Ez a jelen értékelésnek nem lehet tárgya, de egy átfogó elemzést ebben a megközelítésben érdemes elvégezni, összevetve ezeket az eredményeket a pályázat kommunikációs terve alapján végrehajtott kérdıíves felmérések eredményeivel. Az értékelı bizottság munkáját befejezve javasolta, hogy az épületfelújításokkal kapcsolatos pályázatok túlsúlya miatt a jövı évi pályázatok elıkészítésénél célszerő az engedélyköteles munkáknál az engedélyezési tervek és KÖH engedélyek pályázatok beadása elıtti elkészíttetésére felhívni a figyelmet, és a tervezett helyszínekrıl fotókat bekérni. A beérkezı pályázatok igazolták a támogatási célként választott súlypontokat, a lehetséges támogatási összeget jóval meghaladó igény pedig a tervezett fejlesztések szükségességét emelte ki. A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja


A pályázók regionális eloszlása az alábbiak szerint alakult, hasonlóan a korábbi pályázatokhoz: É-Dunántúl 18%; D-Dunántúl 28%; K-Magyarország 2 %; É-Magyarország 14%; K-Magyar-ország 14%; Alföld 24%. A legtöbb igény a „Látogatóból vendég” kategóriában érkezett (35 nyertes pályázat). Az ezekben körvonalazott feladatok (tetı-, épület-felújítás; foglalkoztató-, közösségi tér létrehozása; tároló tér-raktár kialakítása; vagyonvédelmi-, riasztó rendszer kiépítése; felújítások kiviteli terveinek elkészítése; bútorbeszerzés) jól tükrözték a tájházak mőködtetésének alapproblémáit, a forráshiány ill. a bekövetkezett funkcióváltás igényének szükségszerő következményeit. Az „Ismerjetek meg bennünket” kategóriában már a minıségi elemek (mőtárgyak restaurálása; kiadványok, kiállítás-vezetık; digitalizálás; honlap készítés) ; dominálnak (10 nyertes pályázat). Az „Oskolamester” kategóriában mindössze két pályázat érkezett, egyike múzeumpedagógiai programmal, a másik a hagyományápolás sajátságos, önképzı-átadó megvalósításával. A döntést követıen valamennyi – nyertes és nem nyertes pályázót értesítettünk, bekértük a pályázat támogatási szerzıdéséhez szükséges további adatokat, illetve az elnyert támogatásra érvényes költségterveket. A támogatási szerzıdések megkötését követıen a Lebonyolító a szerzıdésben foglaltak alapján folyósította az elnyert támogatás 90 %-át, és 2009 szeptemberétıl megindult a programok végrehajtása. A felújítási – építési munkák megkezdıdtek, a kiállítások megújításához szükséges leltározási-, digitalizálási-, mőtárgyvédelmi-restaurálási tevékenység folyt. Az OKM-mel történt lebonyolítási szerzıdés ugyan 2010. szeptember 10-i dátummal aláírásra került, a támogatási összeg átutalása azonban elhúzódott. Ennek következtében az építési, kivitelezési munkák egy része kényszerőségbıl a téli idıszakban valósult meg, ami az elszámolási és értékelési idıszak elnyúlásával járt, de 2010. május 31-gyel befejezıdött. Mikófava önkormányzata lemondott a megítélt támogatásról, errıl tájékoztattuk az OKM-et, amelynek megfelelıen a támogatási szerzıdés módosításra került. A pályázat teljes lebonyolítása során a Tájházszövetség regionális elnökségi tagjai folyamatos monitorozási tevékenységet végeztek, és havi rendszerességgel küldték meg tájékoztatásukat a régiójukban nyertes pályázatok megvalósításának állásáról.



A monitoring tevékenység, a helyszíni tanácsadás és tapasztalatok, a Tájházszövetség országos és regionális rendezvényein történı megjelenés, a média megjelenések és a szakmai beszámolók egyértelmően bizonyították a pályázat országos súlyát, és a pályázati célok eredményes teljesülését. A beérkezett szakmai és pénzügyi beszámolókat a Titkárság érkeztette, majd formai ellenırzésnek vetette alá. Ezt követıen szkenneltük a beszámolókat, és a digitális változatot a szakmai beszámolók bírálati szempontjaival együtt eljuttattuk a bírálóknak, akik az Értékelı Bizottság tagjai közül kerültek ki. A beérkezett vélemények és a pénzügyi beszámolók vizsgálata alapján küldtük ki a hiánypótlásra felszólító leveleket. A pályázat egyértelmő szakmai sikere mellett itt adódott a legtöbb problémánk, ami a pályázati értékelés elhúzódását okozta. Ütemtervünkben nem kalkuláltunk azzal a ténnyel, hogy a pályázatok mindössze néhány %-át tudtuk hiánypótlás nélkül elfogadni. A pályázók többsége számára valóban nehézséget okozott az egyébként nem bonyolult, ám a támogatási szerzıdésben, valamint a pénzügyi szabályozásban elıírt feltételeknek történı hiánytalan megfelelés. Örömmel jelezhetjük, hogy a beszámoló készítésének idıpontjára valamennyi pályázóval lezártuk a támogatási szerzıdéssel kapcsolatos ügyeket, akik teljesítették a támogatási szerzıdésben vállalt szakmai feladataikat és kommunikációs kötelezettségeiket. A pénzügyi és szakmai beszámolók elfogadására sor került, illetve a maradék 10 % támogatási összeg átutalása megtörtént. Összefoglalva megállapítható, hogy a pályázat betöltötte a kiíró által megfogalmazott célkitőzéseket, eredményeivel felvázolva azt a pályaívet, amelyet a hazai tájházaknak be kell járni ahhoz, hogy a 21. század hazai közgyőjteményeinek élvonalába kerülhessenek. Ennek figyelembevételével megállapítható, hogy • A közel félszáz tájház a fennmaradásához legszükségesebb feladathoz nyert el támogatást; • A támogatott fejlesztések jól jelzik azokat a probléma-súlypontokat, amelyek meghatározóak a tájházak mőködtetésében; • Egy szerényebb összegő támogatás is hozzájárulhat egy lényegesen nagyobb veszélyeztetett érték megmentéséhez; • A hasonló megközelítéső pályázati-támogatási rendszer folytatása égetı szükség!



A pályázatok részét képezı kommunikációs terv egyik pillérét képezı látogatói kérdıívek tanulsága alapján a tájházak látogatottsága valós igények alapján évrıl évre nı. Bízunk abban, hogy a látogatóbb egyre színvonalasabb élményhez jutnak a tájházakban, amelyhez a most lezárult pályázat is bíztató alapot szolgáltat. A pályázat nagyban hozzájárult ahhoz, hogy segítsük a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Alapító Okiratában foglaltaknak megfelelıen a tájházak szakszerő mőködésének, megújulásának, komplex fejlesztésének megvalósulását. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium által biztosított pályázati forrást ezúton is megköszönjük.

A kiskırösi Szlovák tájházban a közösségi tér bıvült

Edelényben a Vadászy ház homlokzata újult meg



A paraszti öltözetek és a falusi kultúra változásai a 19. században - Dr. Flórián Mária A 16. századtól a 19. század közepéig terjedı idıszak feudális szabályozottságát tükrözı társadalom- és ipartörténeti források segítségünkre vannak abban, hogy belelássunk a közrend öltözködését formáló rendszerekbe, folyamatokba. A jobbágyfelszabadítást követıen a parasztviseletek alakulásának háttere korántsem ilyen rendszerszerő, és már forrásainak sokasága miatt is sokkal bonyolultabb, mint amilyennek a feudális korban látszik. A folyamatra egyszerően azt szoktuk mondani, hogy a parasztok viselete polgárosodott. Hogy valahogy mégis rálássunk a „polgárosodás” folyamatára,1 nem magukat a viselet-együtteseket, az egyes öltözetdarabokat tekintjük témánknak, hanem azokat a társadalmi, még inkább gazdasági, ipartörténeti és mővelıdéstörténeti eseményeket, amelyek a parasztság mentalitását döntıen befolyásolták, és a paraszti öltözködést a városiasodás felé terelték. Néhány olyan újítást emelünk ki, amelyek jelentısen átformálták a falusiak életvitelét, ezáltal egyéniségét, és kialakították azt az igényüket, hogy önbecsülésüket is újabb formában, külsejükkel, öltözetükkel is kifejezzék. A nagy gazdasági innovációk között a paraszti gazdálkodásban megjelenı újításokkal, a kézi munkát megkönnyítı eszközökkel, a gépek befogadásával és elterjedésével most nem foglalkozunk, habár ezek nemcsak megkönnyítették a paraszti munkát, hanem megváltoztatták a munka megszervezésének gyakorlatát, a paraszti gondolkodást is. De számunkra most az öltözködést szolgáló iparok sorsa fontosabb. Már a 19. század közepén bebizonyosodott, hogy a ruházkodást szolgáló kézmőves-termelés egyre kisebb szerepet játszhat a vidék öltözködésében, és csak azok a szakmák képesek a piaci viszonyok alakulásához alkalmazkodni, amelyeknél a céhes kötöttségek már ideje korán lazulni kezdtek. A század végére, az iparszabadság következtében kialakult egyenlıtlen versenyben már egyértelmően a gyáripari kínálat volt befolyással az egyre inkább a tömegtermeléssel ellátottak ízlésére, igényeire. Mindez együtt járt a kereskedelemben bekövetkezett változásokkal is. Már a modern belkereskedelem kialakulásának elsı szakaszában, a kis községekben is megjelentek a mindennapi élethez szükséges árucikkeket kínáló szatócsboltok, vegyeskereskedések, amelyek folyamatosan csökkentették a vásárok, a hetivásárok jelentıségét. A 19–20. század fordulójára a szakboltok, így a ruházati boltok is felbukkantak a falvakban, és a falvak kereskedelmi portékákkal való ellátottsága a parasztság anyagi kultúrájában is változásokat hozott.

1

Az OTKA K 60316 számú, Köznépi textilkultúra a közgazdasági és mővelıdési változások tükrében (1850– 1950) címő pályázata keretében, 2006–2010 között az MTA Néprajzi Kutatóintézetében folyt e témák kutatása.



A vasútról, mint a korszak nagy vívmányáról, eddig is olvashattunk a néprajzi szakirodalomban, de talán mégsem felesleges hangsúlyoznunk a vasút jelentıségét, hiszen legalább olyan tudatformáló hatással lehetett a korabeli társadalomra, akkora teret nyitott a világra, mint manapság az informatika. Az 1914-re kiépült hazai vasúthálózat gyorsan átalakította az érintett falvak életét, megváltoztatta a munkábajárást, a termények piacra juttatását, a beszerzési lehetıségeket. Mert a paraszti polgárosodást a vasúti áru- és személyforgalom, az árutermelés és a polgárosodó fogyasztás jelentısen befolyásolta. A 19. század elejének kereskedelmi útjain élı és a 20. század eleji, már vasútvonalakkal behálózott ország ekkortájt felemlegetett népviseletes településeit összevetve, nyilvánvaló, hogy azoknak a falvaknak, amelyek egykor az utak mentén, majd amelyek a vasútvonal mellett voltak, és vasútállomásuk is volt, olyan helyzeti elınyük volt, ami a kor divatjához igazodó öltözködésükben is megmutatkozott. Fontos újítása volt a korszaknak a varrógép, ami a 19. század 60-as éveiben már megjelent Magyarországon is. A hazai piacon különféle német és amerikai varrógép-típusok szerepeltek, közöttük a Singer-gép is, a magyarországi ADRIA gyártása csak a század végén indult meg. A drága munkaeszköz egyre nélkülözhetetlenebb lett a szabóiparban, így megjelent kereskedelmi fogásként a részletre-fizetés is. Megindultak az ingyenes tanfolyamok is, amelyek elısegítették a varrógépek elterjedését a parasztháztartásokban is. A varrógép és ezzel párhuzamosan a parasztviseletekben eleddig nem használt gyári anyagféleségek megjelenése együttesen járult hozzá, hogy a paraszti – elsısorban nıi – öltözetek struktúrája, szabásformája, díszítményei megváltozzanak. Megnıtt a kisvárosi szalonok és a falusi varrónık szerepe. A varrógéppel rendelkezı varrónık számának szaporodásával párhuzamosan elterjedı blúzfélék segítségével a falvak parasztságának öltözködése küllemében, szabásával is követte az egykorú divatot. A nagy ipari újítások mellett a 19. század második felének nagy fejleménye volt a közmővelıdés fontosságának felismerése, a közoktatás országos megszervezése, amelyben az alsó- és középfokú mezıgazdasági szakoktatásban, 1850 után, helyet kapott a leányok képzése is. A 20. század elejétıl a nık mezıgazdasági szakképzésének külön intézményei jöttek létre, amelyek rendszerint fızı- vagy háztartási tanfolyamként kezdték meg mőködésüket, némelyik azonban többéves iskolává nıtte ki magát. Ekkortájt még nem volt cél, hogy az ott tanuló növendékek tovább is tanuljanak, inkább az, hogy a képzésbıl a falvakba visszatérı és a képzettségük okán elismert parasztleányok (idıvel asszonyok) továbbadják ismereteiket. A hazai gazdaasszony-képzést a putnoki nıi mezıgazdasági leányiskola mőködésén keresztül ismerhetjük meg részletesen, különös tekintettel a tantervnek a textilkultúrával kapcsolatos tantárgyaira. Nyomon követhetı azt is, hogy a gazdaasszony-képzıbıl hazatérı leányok miként terjesztették a ruhaszabás, a fehérnemő-varrás fortélyait, a különféle hímzéstechnikákat, csipketípusokat, amely ismereteknek köszönhetıen megnıtt presztízsük otthoni, falusi környezetükben. A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja


A 19–20. század fordulója a népi hímzések történetében is fordulópont volt: eleddig az öltözetek legdrágább darabjain a gyapjú- és bırruhák virágozása, a férfihímzések jelentették az ünnepi öltözetek díszét. Ez idı tájt azonban a fehérhímzés átvette a fıszerepet a ruhafélék és a lakástextilek díszítésében, ami egyúttal a nıi kézimunka térhódítását is jelentette. A népi fehérhímzés hazai divatjának elterjedésében az oktatás, a nıi munka ipari bekapcsolásának kérdése, a nıi sajtó megjelenése és a kézimunkaüzletek mőködése együttesen játszott szerepet. Az 1880-as években a ’nıi ipar’, azaz a hímzés, a nık gazdasági emancipációját elısegítı tevékenységnek tőnt, így kapott helyet a közoktatás anyagában is. A polgári iskolákban olyan varrásismereteket oktattak, amelyek minden családban nélkülözhetetlenek voltak, a nıipariskolák tananyagában viszont kiemelkedı szerepet kapott a hímzés oktatása. Bár a cél az volt, hogy a nık ismereteik révén különbözı ipari munkákra is alkalmasak legyenek, a nıipariskolákban végzett nık kis százaléka vált kenyérkeresıvé a kézimunka révén. Ez a jól képzett nıi munkaerı lett a kereskedık kezében összpontosuló „láthatatlan textilipar” bedolgozó gárdája, akik Verlagrendszerben, bedolgozóként hímezték a drága kelengyéket a hazai és svájci, német megrendelık számára. A fentiek adnak magyarázatot arra is, hogy a 18. század végén, a nyugati végeken megjelent és a 19. század második felére az ország keleti tájait is meghódító szabadrajzú polgári fehérhímzések hogyan lettek a 20. század elejére az új parasztos viseletek legfontosabb díszítményei. Ilyenek a kiszínesedett a turai, sióagárdi hímzések is vagy a fehérhímzés géppel hímzett változatainak, például az eredendıen a polgári igények kielégítésére, gépi madeira és a richelieu technikára betanított Kalocsa környéki asszonyok hímzései. A fehérhímzéshez hasonlóan a csipkekészítés is a hasznos kézimunka fogalomkörébe tartozott. A csipke körülbelül a fehérhímzés terjedésével párhuzamos idıben szorult vissza a korábbi, történelmi népipari csipkekészítı tevékenységébıl a népviseletekbe, és vált az egységesebb stílusból helyi típusokká. Kialakult néhány, a csipkekészítést iparmővészeti szinten mővelı központ is. A 19. század második felétıl az iskolák révén elterjedtek a horgolt és kötött csipkék is, amelyek fokozatosan átvették a munkaigényesebb vert és varrott csipkék helyét. A század végére pedig már a gépi csipke is eljutott a paraszti ruhatárakba, méterszámra kapható volt az új, polgári igényekhez illı csipkéket árusító, egyre nagyobb számban megnyíló kézimunka-üzletekben. A budapesti kézimunka-kereskedık képes árjegyzékei alapján megismerhetı a 20. század elejének polgári és népmővészeti kézimunka-kínálata. A kézimunkaboltok a kispolgárság és a falusi gazdagabb parasztok vásárlóerejét célozták meg, de katalógusaikban az iskolai kézimunka-oktatás kellékei is megtalálhatóak voltak, és a legnívósabb megrendeléseket is ki tudták elégíteni. A fentiek azt sugallhatják, hogy a falusi nép, legalább is a 19–20. század fordulójától, fokozatosan hozzájutott a városi öltözködés kellékeihez, ami elıbbutóbb megjelenésükben is megmutatkozhatott. Azonban idırıl-idıre A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja


megjelentek olyan törekvések is, amelyek éppen késleltetni szerették volna a népviseletek elmúlását: vármegyei bálok elegáns hölgyeit eredeti parasztruhákban való megjelenésre szólították fel, divattervezık divatlapokban tették közzé egy-egy népviselet elemeit is felhasználó magyaros ruhaterveiket, sıt „magyaros öltözködést” vártak volna el a városi férfiaktól is. A millennium környéki évektıl a második világháború végéig tartó fél évszázadban, idırılidıre törvényszerően jelentkeztek a magyaros férfidivatban is a magyar identitás megerısítését szolgáló ruhamozgalmak, amelyek lényegében a gombkötı munkák alkalmazását szorgalmazták. Ha egy közönséges zakó zsinórdíszes gombolót kapott, egybıl magyaros, Bocskai-zakó lett. A magyar parasztférfiak zsinóros ünneplıje azonban nem ezzel a divatötlettel és nem az adott idıszak történelmi szituációival kapcsolatos. Körülbelül az 1880-as évektıl, a parasztférfiak már nem a jobbágykorból örökölt viselet díszes változatait kedvelték, hanem a katonai/nemesi viseletnek a 19. század közepére leegyszerősödött változatát, a zsinóros magyar ruhát tartották magukhoz méltónak. Ragaszkodásukat növelték a zsinóros katonaruhákban megélt élményeik is. Idıközben a zsinórozás veszített is egykori, kifejezetten a magyar identitást szimbolizáló jelentésébıl: már más népek öltözetét is díszítette. A 20. század elején, a már uniformizálódott öltözető városiak érdeklıdését erısen foglalkoztatták a még létezı népviseletek, amelyek szerepeltetése az ünnepi eseményeknek, az idegenforgalom felvirágoztatásnak is kellékévé vált. A Gyöngyösbokréta-mozgalomban és más, hasonló rendezvényeken való szereplések és a falvakba látogatók érdeklıdésének hatására „A népviseletnek megnıtt a becsületi!” Az ilyen rendezvényeken való részvétel azonban a falusiaknak csak meglehetısen szők körét érintette, és ha ennek a jelenségnek valamelyes fékezı hatásával számolhatunk is, nem volt döntı hatással a paraszti viseletek elmúlásának visszafordíthatatlan folyamatára. Hasonlóan „kívülrıl jövı”, mőkedvelıi és szakmabeli érdeklıdés vezetett a népmővészet különbözı ágainak „felfedezéséhez”. A 19. század harmadik harmadára, végére már több kézmőves iparágban kifulladt a századelın még erıteljes parasztos stílus. Bár még minden kézmőves iparágnak akadt képviselıje vagy parasztspecialistája, a „nemzeti háziipar” már intézményes felkarolásra szorult, sıt egyes népmővészeti ágakat, például a sárközi hímzést, már újra kellett éleszteni. A népmővészet egyre kevésbé szolgálta egy-egy falusi közösség belsı igényeit, és már a 19. század végére termékké, áruvá vált, ahogy ez az Izabella HáziipariEgyesület vagy Kalotaszeg példája révén közismert. Az egyes tájak népmővészete különbözı utat járt be: a 18. században kedvelt hódmezıvásárhelyi „szırös párnavégeket” például csak a 20. század elején „fedezte fel” a szaktudomány, de csak 1936-tól varrták újra ıket árusításra – majdnem négy évtizeddel például a matyó hímzések kereskedelmi árucikké válása után. Ennek köszönhetıen megırizték archaikus, egységesnek mondható stílusukat, míg a matyó hímzés stílusváltozatai gyakorta személyekhez köthetıek, amelyeket a kereskedık, a megrendelık elvárásai is alakítottak. A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja


Az itt felemlegetett, a 19. század közepétıl a 20. század közepéig zajló események hátterében mindenütt megtaláljuk az azokat elıidézı, esetleg követı állami törvényeket. A kötelezı népoktatás bevezetését az 1868:38. törvénycikkel, a kézmővesek tevékenységét az 1872. évi elsı ipartörvénnyel szabályozták. Egyes törvények kifejezetten a parasztság polgárosodását voltak hivatottak elısegíteni. A még feudális körülmények között megfogalmazott 1840: 8. törvénycikk már elıírta az öröklésben a leányok „egyenjogúsítását”, amit a hivatalos eljárások során ugyan betartottak, a gyakorlatban tovább élt a korábbi jogszokás, ami a fiúkat elınyben részesítette a lányokkal szemben. Az immár polgári társadalmi környezetben újraszabályozott, a házassághoz főzıdı vagyonjogi, 1894. évi 31. törvénycikk értelmében a nı már szabadon rendelkezhetett vagyona felett. Ez az újabb jogi modernizáció már megmutatkozott a paraszti mentalitásban is, ami már a kelengye összetételében is megnyilvánult: megváltoztak a kelengyében és parasztháztartásokban megjelenı presztízstárgyak, az öltözködés is egyre inkább az új presztízst szolgálta, követte a divatos, a városi elıképeket.

Dr. Flórián Mária



A Badár-család Mezıtúron Nagy Molnár Miklós A magyar fazekasság, a kerámia kutatás egyik legfontosabb terepe az Alföld, ahol a számos kiváló fazekas-központ közül is kiemelkedik Hódmezıvásárhely és Mezıtúr, amelyek nem tartoznak egy stíluscsoporthoz sem. E két központ fazekasai kimutathatóan jelentıs kapcsolatokat ápoltak egymással, s soha nem lettek egymás konkurensei. Ennek feltételezhetıen egyik oka az, hogy más-más területen voltak jelen. Míg Mezıtúr fıképpen a fennálló edények készítésében jeleskedett, Hódmezıvásárhely inkább táljairól volt ismert. Ugyanakkor a két központ felvevı piacai sem estek egybe. Vásárhely inkább a dél-alföldi részeket látta el edényeivel, Mezıtúr elsısorban a Tiszántúl területét, illetve a DunaTisza köze egy részét. A 19. század mezıtúri fazekassága - csakúgy, mint a következı század kerámiamővessége - jól elkülöníthetı szakaszokra, stíluskorszakokra osztható. Az egyes korszakokat leginkább az általánosan elterjedt edények alapszíne alapján lehet elhatárolni egymástól. Ezek nagyjából idırendi sorrendben követték egymást. A mezıtúri kerámia stíluskorszakait elıször Kresz Mária határozta meg.2 A legkorábbi darabok fekete mázatlanok voltak, amelyet az 1830-as években a zöldmázas, majd a fehér alapszínő edények követtek. Az 1860-1870-es évek kísérleteit követte a túri kerámia klasszikus írókás korszaka, amely igazi sikerét a 19-20. század fordulóján érte el. Az ebben az idıszakban készült edények jellemzı virágmotívumai kiteljesedettebbek, sokszínőek lettek. Emellett a korábbi formavilág is gazdagodott. Ez annál is érdekesebb, mert ez az idıszak volt a magyar fazekasipar legkritikusabb idıszaka. Az 1880-90-es években az olcsó, nagy mennyiségben elıállított zománcedények elárasztották a piacot. A silány esztétikai minıségő gyári áru ugyanakkor a népmővészet, a kézmővesség kultúrát ırzı tárgyi világára irányította a szakemberek figyelmét. A túri fazekasok ebben az idıszakban országos hírnévre tettek szert, amelyben jelentıs szerepet játszott id. Badár Balázs színrelépése is. Munkássága során a túri hagyományokból kiindulva jutott el a polgárosultabb ízlésvilág igényeinek kielégítéséig. Stílusváltása, egyéni mővészetének alakulása, formálódása összefonódott ugyan a magyar iparmővészetet átalakítani kívánó historizmussal, ám egybeesett a fazekasság országos válságának idıszakával is. Tevékenysége nemcsak a Kárpát-medencében vált közismertté, hanem a világ számos pontján. Badár Balázs mőködése – ahogy ezt Kresz Mária megállapította - „…a magyar népi fazekasság válságos korszakára esik, mőveivel ezért törekedett magasabb társadalmi osztályok ízlésének megfelelni.”3 Az ı munkásságával kezdıdött meg a 19 század végi viszonylag egységes, ám változatos, mőhelyenként alakuló 2

Kresz M. 1978. Mezıtúr fazekassága 1813-1914. Kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Kiállításvezetı. Budapest. 3 Kresz M. 1976. 18.



hagyományos túri stílus átalakulása, bomlása. Tevékenységével új irányba fordította a fazekas ipart, munkássága a fazekasmesterségre irányította a figyelmet, s emellett sok tehetséges mester is ismertté vált. Munkásságának eredményeként számos külsı hatás is érte a túri fazekasságot. A Badár Sándor és Perei Rebeka házasságából 1855. március 6-án hetedik gyermekként született Badár Balázs 1868-ban kezdett inaskodni. A szakmát Szappanos Istvánnál, majd 1871-tıl id. Vargha János fazekasmesternél tanulta. 1879-ben kapott iparjegyet, ekkor nyitott önálló mőhelyt. Pályája kezdetén ı is ugyanolyan használati edényeket készített, mint a korabeli mesterek: csárdáskorsót, tálat, tányért, lisztes bödönt, szilkét és más használati tárgyakat. Az 1880-as évek végére kialakult a rá jellemzı egyéni stílusa, amelyet a késıbbiek során tökéletesített, gazdagított. Az 1890-ben Aradon rendezett „Alföldi és Délmagyarországi Általános Kiállítás”-on már nem használati, hanem díszedényekkel vett részt, ahol nagyérmet és oklevelet nyert. E kiállítás sikere is közrejátszott abban, hogy új formavilágot és díszítményvilágot kezdett kialakítani. Ez a váltás abban is kifejezésre jutott, hogy magát már nem „korsós”-ként emlegette, hanem „mőfazekas” elnevezéssel illette.

Badár Balázs Az elsı hazai sikert követıen egyre gyakrabban tőnt fel külföldi kiállításokon is. 1894-ben, Antwerpenben jutalmazták munkáit ezüstéremmel. 1896-ban részt vett az ezredéves kiállításon, ahol Erzsébet királyné vásárolt tıle egy dísztálat. Az uralkodó Ferenc József pedig ezüstéremmel tüntette ki, amelynek peremére



bevésték „Badár Balázs mőfazekas mester” nevét.4 A következı évben pedig Brüsszelben kapta meg a nemzetközi kiállítás ezüstérmét. Az 1900-ban rendezett párizsi világkiállítás bíráló bizottsága oklevéllel jutalmazta Badár Balázst. A külföldi sikerekbıl is látható, hogy általános ízlést, európai stílust közelített meg munkáival. Edényformáinak és díszítıstílusának alakulásában szerepet játszott az is, hogy tanulmányúton járt a pécsi Zsolnay gyárban. A fıképpen díszedényeirıl ismertté vált mester egyes darabjain megfigyelhetı, ahogy a hagyományos túri stílusból kibontakozott egyéni arculata. Fıként a korsókon körbefutó motívumok szerkezete egyezik meg a hagyományossal, ám ezek nála rajzosabbak, majd egyre kiterítettebbek. Sajátos ornamentikája elsısorban nagy lapos dísztáljain figyelhetı meg.

Felületükön a butellákhoz hasonló virágok láthatók, hajladozó karéjos levelek, a minta a teljes felületet kitölti. A díszítımotívumokat írókázta, metszette, de gyakran karcolta, s a fehér engóbos felületre karcolt mintát különbözı színekkel és színtelen mázzal töltötte ki. Virágos díszítménnyel borította koronás vázáit, a hosszú nyakú lopó vázáit és talpas zsiráfkancsóit. Ez utóbbiakkal kapcsolatban mondta Kresz Mária, hogy: „E formára állítólag a boszniai rézedények voltak a példaadók.”5 Az ilyen és ehhez hasonló edénytípusokkal kapcsolatban írta Györffy István, hogy: „A híres mezıtúri Badár Balázs fazekas a legutóbbi idıkig is csinálta a bosnyák rézvázákat cserépbıl, melyre szőcs- vagy egyéb hímzésmotívumot festett.”6 István Erzsébet kutatásai során arra a megállapításra jutott, hogy „Id. Badár nem csupán szakmai inspirációk hatására dolgozhatta ki új, széles körben kedveltté lett stílusát, hanem a nemzeti stílus kimunkálását, a keleti örökség felvállalását és a „háziipar” támogatását szorgalmazó mozgalom, az 1906-ban alakult „Tulipán” mozgalom is hatott a munkásságára. Dokumentuma ennek a 4

Massányi J. 1941. 18. Kresz M. 1976. 21. 6 Györffy I. 1942. 42. 5



gömbölyő szilke, amelynek felirata: „Magyarország a világ közepe” s a mondat egyetlen kis tulipán írókával felvitt stilizált rajzával, a mozgalom ismert szimbólumával zárul.”7 A régi bravúr technikák közül alkalmazta az áttörést és a rátéteket is. Koronás vázáin - amelynek elsı darabjáért kapta a párizsi világkiállítás elismerı oklevelét - áttört díszítéső korona, oldalán szintén áttört díszítmény látható. Süteményes, gyümölcsös táljait hasonló áttörésekkel díszítette. Ezekhez az áttörésekhez Badár már sablonokat használt, a bonyolult fülek kialakításához pedig gipszformákat. A hagyományt követve, a többi korsósmesterhez hasonlóan nagymérető, kétfülő, zöldmázas kantát adományozott 1896-ban az mezıtúri Újvárosi templom felszentelésére. Ezen szintén a rátétes díszítményeket láthatjuk, ám nála ezek sokkal kecsesebbek, filigránabbak, mint mestertársainál.8 A 20. század elején Badár Balázs volt a helybeliek közül az országban a legismertebb, leghíresebb fazekas, akinek mőhelyét igen sok híres ember kereste fel, mint például Jászai Mari. Többek között gyakran járt nála vendégségben Móricz Zsigmond is. Munkássága elismeréseként nyolcvanéves korában, 1935ben Horthy Miklós kormányzótól megkapta a „Signum Laudis” kitüntetést. Domanovszky György értékelése szerint Badár Balázs olyan mester volt, aki e központ nevét országosan ismertté tette. „Kísérletezı, nagy tehetségő fazekas volt, aki a helyi hagyományoktól eltérı különféle formai, díszítı- és technológiai eljárásokkal kísérletezett. Ez tette híressé, egyben ez vezette oda, hogy majdnem teljesen kiszakadt a helyi hagyományok mővelésébıl.”9

id. Badár Balázs vázája….

és ifj. Badár kulacsa

7

István E. 1995. 8-9. Közli: Kresz M. 1991/a. 138. kép. 9 Domanovszky Gy. 1981. 196. 8



Kresz Mária kutatásai során külön is foglalkozott Badár stílusával, jelentıségével. Véleménye szerint ez a stílus a formát, a színezést, a díszítést tekintve a mezıtúri századvégi hagyományos stíluson alapult. Badár virágai, hajladozó levelei már az elıdök munkái között is feltőntek, de a népmővészet más ágaiban is. „Badár Balázs mővészete az emlékezetben még élı régi alföldi fazekasmővészet és a tudatos historizáló századvégi ornamentika különös, sajátos keveréke.”10 Az általa kialakított új stílus nemcsak a korabeli mezıtúri fazekasok körében tőnt újszerőnek, hanem a kor kerámia mővészetében, országos viszonylatban is új jelenség volt.11 Id. Badár Balázs 1939. május 14-én elhunyt ugyan, de edénytípusai, ám fıképpen díszítıstílusa elsısorban gyermekei, ifj. Badár Balázs és Badár Erzsébet révén fennmaradt. Ifj. Badár Balázs (1896. augusztus 29. - 1972. december 9.) a mesterséget apja mellett tanulta 1909-1912-ig, de elvégezte a mezıtúri ipariskola 3 évfolyamát is. 1912 novemberében 12 fazekas társával ı is részt vett azon a tanfolyamon, amelyet az apja mőhelyében tartottak. Ez a tanfolyam volt arra hivatott, hogy az új, olcsó nyersanyagokkal és mázfajtákkal, mázszínekkel is megismertesse a fazekasokat, ám ezek nem voltak teljesen alkalmasak a hagyomány ápolására. E tanfolyamok szervezésérıl, illetve a magyar fazekasság színvonaláról Györffy István igen lesújtóan vélekedett: „A díszítımővészetek közül utolsó helyen említem a népi fazekasmesterséget. Ezt a múlt század 90-es éveiben maga a kereskedelmi minisztérium tette tönkre, ugyanis vándor „tanárok”-at küldött ki a vidékre, akik új formákat, díszítı elemeket, színeket és festésmódot honosítottak meg a fazekasok között. A szarajevói kincstári fémipariskolában gyártott bosnyák rézvázákat vették edénymintának, erre a Huszka-féle magyar szőcshímzés-mintákat festették fel díszül. Megtanították a fazekasokat új színeket keverni. A festéket a szaporátlan íróka (csorgató) helyett a széles foltokkal dolgozó ecsettel kenték fel. A néphagyomány értékét nem ismerı „tanárok” tudatlansága így csaknem tönkretette a hagyományos fazekasmővészetet A híres mezıtúri Badár Balázs fazekas a legutóbbi idıkig csinálta a bosnyák rézvázákat cserépbıl, melyre szőcs- vagy egyéb hímzésmotívumot festett. A festékkeverést meg az ecsettel való festést ma már minden fazekas őzi. A széles ecsettel persze nem lehet a csorgatott ornamentikát kihozni, ezért aztán a fazekasok mindenütt áttértek a természetes virágelemek festésére.”12 A Badár dinasztia – bár kísérletezett a megismert alapanyagokkal és színekkel a tanfolyamok ellenére sem változtatott az ekkorra már kialakult Badár stíluson. Ifj. Badár Balázs 1920 után, már önálló mesterként szintén az apja mőhelyében dolgozott. 1926-ban a II. Országos Kézmőipari Tárlaton ezüstérmet kapott. Az 10

Kresz M. 1976. 25. István E. 1995. 8. 12 Györffy I. 1942. 42. 11



Országos Iparegyesület és a Magyar Iparmővészeti Társulat tagja volt. Emellett egyik alapítója a mezıtúri Fazekas Szövetkezetnek. 1957-tıl azonban újra önálló iparosként dolgozott egészen 1972-ben bekövetkezett haláláig. Munkássága során elsısorban az apja által meghonosított motívumokat alkalmazta. Edényei alapvetıen „Badár-stílusban” készültek. Ifj. Badár Balázs „munkásságának” egyik legérdekesebb része az 1912-1960-as évek között folyamatosan készült 160 lapos tervezı füzet. Ez a füzet megörökítette mindkét Badár Balázs munkásságának legfontosabb edénytípusait, a hagyományos csárdáskorsó mellett a reprezentatív nagymérető dísztálak, dísztányérok és kalapos korsók, koronás vázák formáját, amelyek az archaikus tárgyak áttörtrátétes díszítményeivel együtt a zöld máz színét is megörökölték, s az ünnepi edények méltóságát is megırizték. A tervezı füzetben ugyanakkor fennmaradtak azok a díszítımotívumok, valamint díszítı színek, amelyekbıl Badárék a hagyományos fazekas alapokból kiindulva kialakították egyéni világukat is. Badár Erzsébet (1889. június 29. - 1985. február 22.) szintén az apja tanítványa volt. Az ı munkásságára inkább a hagyományos túri kancsók, korsók, bokályok, tálak, valamint ét- és ivókészletek készítése a jellemzı. Az általa készített edényeket azonban már ı sem elsısorban a hagyományos motívumokkal és színekkel díszítette, hanem fıképpen az id. Badár Balázs által meghonosított díszítıeljárásokat, motívumokat alkalmazta. Badár Erzsébet munkái alapvetıen a korszakra jellemzı világossárga („dudi”) alapszínőek voltak, felületüket pedig körbefutó virágkoszorúk díszítették. 1968-ban megkapta a Népmővészet Mestere címet.

Badár Erzsébet



Az 1960-as években lakóházában a Badár-hagyomány ápolását szolgálandó emlékkiállítást alakított ki, amely a késıbbiek során alapja lett a ma is látogatható Badár-háznak.

A Badár-ház Ugyancsak a Badár-család tagja a ma is élı Lovasné Badár Júlia, aki id. Badár Balázs unokája, ifj. Badár Balázs lánya. Alkotó évei során ı szintén fazekasként dolgozott, saját megfogalmazása szerint nem a „paraszt” fazekasságot mővelte, hanem a „mőfazekas” Badár-stílust. Id. Badár Balázs helybeli hatásának jelentıségét is mutatja, hogy stílusát az említetteken kívül unokaöccsei és más tanítványai is megtanulták, illetve alkalmazták. Így például Badár-stílusban dolgoztak segédei: K. Szabó Balázs, Cs. Szabó István, Török László, Fadgyas Antal. A két világháború között pedig a Steinbach-, a Veress- és a Cs. Kisscsalád is rendszeresen készített ilyen stílusú edényeket. A Steinbach-család még élı tagjai napjainkban is készítenek ilyen edényeket. Ezek azonban nem egyszerő utánzatok, mert minden alkotó változtatgatta, egyéniségének megfelelıen alakítgatta a tanult formát és a színösszeállítást. A Badár hagyományokat folytatók közül kiemelkedett a kunszentmártoni fazekas, az 1872-ben született Bozsik Kálmán, aki mesterével, Badár Balázzsal közösen vett részt az 1900-as párizsi Világkiállításon, ahol ezüstérmet nyert. Összegzésül megállapíthatjuk, id. Badár Balázs, illetve családja munkássága, valamint tanítványai, követıi tevékenységének jelentıségét fontosságát bizonyítja, hogy a túri fazekasság az ı hatásuknak köszönhetıen is túlélte a 20. század válságait. A számos magyar fazekasközpontra jellemzı század eleji válság, amely sok központ megszőnéséhez vezetett, elkerülte a mezıtúri fazekasságot, a mezıtúri kerámiát. Ennek legfıképpen az a magyarázata, hogy a helybeli fazekasság mindig képes volt megújulni, mindig kapott valamilyen új inspirációt. A 20. század legnagyobb inspirációja, legnagyobb hatása – a központilag szervezett tanfolyamok mellett – Mezıtúron a Badár-család mőködése volt. Az id. Badár Balázs kialakította és gyermekei, követıi által alkalmazott edényformák és díszítmények szintén fontos szerepet játszottak abban, hogy Mezıtúr fazekassága túlélte a 20. századot is. A Badár-család A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja


mővészete igazodni tudott nemcsak a kor magyar, hanem európai ízlésvilágához és munkáikat befogadta a polgári lakáskultúra is. Irodalom Domanovszky György 1981. A magyar nép díszítımővészete. I-II. Budapest. Györffy István 1942. A néphagyomány és a nemzeti mővelıdés. Budapest. István Erzsébet 1995. Keleti örökség, népmővészet, historizmus: Badár Balázs és Zsolnay Vilmos mővészetének forásai. In: Szőcsné Boldog Mária (szerk.) Emlékkiállítás id. Badár Balázs (1855-1939) születésének 140. évfordulójára. Kiállításvezetı. Mezıtúr, 3-13. Kresz Mária 1976. Népi és népies törekvések a mezıtúri fazekasság történetében. In: Andrásfalvy Bertalan és Sipos Zsuzsanna (szerk.): A népmővészet tegnap és ma. A Magyar Néprajzi Társaság Vándorgyőlése, Pécs, 1976. szept. 23-26. Budapest. 1978. Mezıtúr fazekassága 1813-1914. Kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Kiállításvezetı. Budapest. 1991. Magyar fazekasmővészet. Budapest-Novi Sad. Massányi József 1941. Mélybıl a magasba... Badár-karcolatok. Mezıtúr.

Dr. Nagy Molnár Miklós elıadását tartja



30 éves az Ócsai Tájház Az Ócsai Tájház fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepséget, 2010. szeptember 18-án tartották Ócsán a tájházban. A tájház idıszaki kiállításokat bemutató termében megjelenteket Füri András (a DINP Ig. igazgatója( köszöntötte, majd Illés Zoltán államtitkár nevében Dr. Rácz András h. államtitkár méltatta a jubileumot. Ezt követıen Dönti Károly polgármester idézte fel az elmúlt 30 év közös munkáját. Az alapítók nevében Sára János, az ócsai Tájvédelmi Körzet elsı vezetıje idézte fel a kezdeti nehézségeket és sikereket. Számomra leg meggyızıbb (és leg meghatóbb) Verbıczi Gyuláné (Erika) szenvedélyes, és mégis az intimitásokat is felvonultató tájházvezetıi megnyilatkozása volt, amelyhez ezúton is gratulálok! A tájház jövıjérıl Dr. Kézdy Pál a DINP Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai osztályának vezetıje adott tájékoztatást. A megemlékezés végén köszöntötték a tájház korábbi vezetıit, közöttük hajdani oszlopos tagunkat: Papp Ágit! Az álló fogadást követıen a tájház udvarán (miután elállt az esı és tagyogó idı lett) egy pazarul megrendezett viseleti bemutatót tartottak, a mai divatbemutatók mintájára, részletesen elemezve az öltözeteket. nagy sikere volt, érdemes más tájházakban, vagy rendezvényeken kipróbálni!!! A bemutatót követıen a vendégeket a védett pincesorra szállították, ahol kitőnı ebéd és fantasztikus táji és épített környezet várta az oda ellátogatókat. Az ócsai tájház méltó állapotban és programmal köszöntötte az évfordulót.

Köszöntık…

Verbıcziné Erika ünnepi köszöntıje



Idısebb és ifjú modellek

Ócsai pillanatok



30 éves az Ócsai Tájház - Verbıczi Gyuláné A Tájház napjairól, jelenérıl kellene beszélnem, mely számomra nehéz feladat. Tenni érte könnyebb, mint beszélni róla, már azért is, hogy ne tőnjék az ember elfogultnak, vagy éppen ne panaszkodjék a mindennapok gondjairól. Idestova 11. éve vagyok valamilyen kapcsolatban a Tájházzal. Majdnem annyi ideje, mint a Tájház legrégebbi alkalmazottja Bazsalikom a Tájház cicája. Sok mindent meg, s átéltünk már együtt. A Tájház együttes több épületet foglal magában, melyek eredeti helyükön az idık folyamán több, kevesebb változáson átesve találták meg mai rendeltetéseiket. A fı épület, amit Tájháznak nevezünk, adja a néprajzi győjtemény alapját. Itt találhatok azok a használati, valamint gazdasági eszközök, melyek a lakosság adománya alapján kerültek ide. Az 1920-30 évek polgárosodó parasztházának enteriırjét mutatva be. A Melegedı névre keresztelt épület, melyben szintén sok régi használati tárgy látható, de nem szigorú rendben, hanem segítve, egy élı ház bemutatását. Itt minden használható, mőködı képes. Itt zajlanak a családi napok, múzeum pedagógiai foglalkozások nagy része is. A következı épületünk Túrján ház, mely az Ócsai Tájvédelmi Körzet növény és állat világát, valamint a területhez kapcsolódó tevékenységeket mutatja be. A ház oktatóterme pedig hosszú évek óta idıszaki kiállítások bemutató helye. Vagy a TK iroda épülete, mely mára önálló viseleti és baba kiállításnak ad helyet. Ezek az épületek és a hozzá tartozó udvarok mind, mind az itt folyó programok, rendezvények szinterei. Csak együtt való használatuk ad lehetıséget a gazdag és sok-színő, de kevés létszámú, családias programok lebonyolításához. A Tájház együttes szépsége, Templommal való meghitt látképe, csak igazán így érvényesül, s a mára oly divatossá vált fesztiváloktól idegen. S néhány gondolat a programjainkról: az elmúlt évek sikeres, jól bevált programjait megtartva vagy bıvítve tovább folytatjuk azokat. Mint a gyógynövény ismereti túra, vagy a gazdasági munkákhoz, jeles ünnepekhez kapcsolódó Kaláka szombatok, vasárnapok. Ezek a programok a hozzánk látogatóknak nem csak kikapcsolódást, élményt, hanem gazdag ismeretanyag szerzést, kézügyességük kipróbálását is lehetıvé teszi. /Pityókanap, Kukorica nap, Tık nap, Pünkösdi gyereknap/ Az említett Túrján házban bemutatásra kerülı kiállításokat bıvítettük mesterség bemutatókkal, így már a Ki- minek mester címet viseli. Ilyen alkalommal mutatkozott be Kemendi Ágnes is, aki a festınövények varázslatos színeivel ismertetett meg bennünket, vagy dr. Babulka Péter etnobotanikus, aki a népi orvoslásról tartott elıadást és bemutatót. De tartottunk olyan kiállítást is, mely a A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja


néprajzi győjtemény ritkán látható darabjaiból kerültek ki. Fiók mélyérıl elıszedett ócsai kendıket vagy hímzéseket bemutató kiállítás. A lakosság körében nagy érdeklıdést kiváltó esemény volt. Sokkal többen látogatták a Tájházat ebben az idıben a helyiek. S nem csak a látogatottság emelkedett, hanem az adakozó kedvük is. Köszönet ezért nekik. Szeretnénk minél több helyi, illetve környékbeli mesternek, kézmővesnek is bemutatkozási lehetıséget biztosítani. Ennek jegyében kértük meg Rácz István méhészt, hogy mutassa be a méhek és a méhész életét, a Ki-minek mestere? sorozat kapcsán, vagy a dabasi székhelyő, de sok ócsai kézmővest is soraiba tömörítı Dabas és Térsége Kézmőves Egyesületet, hogy meséljenek, mutassák be mesterségeiket. Az elmúlt 3 év legnagyobb siker kiállítása 2008-as évhez kapcsolódik, amikor is, helyet biztosítottunk a Magyar lányok, Ilike és Marika Viselet és viseleti baba kiállításának. İk mind ketten Ócsa, valamint Ócsa testvérvárosának, Palástnak is díszpolgárai. İ nevükhöz kapcsolódik az Ócsai viselet képeskönyvének megjelenése is, amit a Nemzeti Park jóvoltából lapozgathatunk. Valamint a mai nap programjai is, az İ fáradhatatlan hagyományırzésük eredménye. Köszönet nekik ezért! A kiállítás sok új látogatót, újság és média megjelenést szerzett a Tájháznak. A Tájház statisztikája arról árulkodik, hogy évrıl- évre nı a látogatottság, de azért vannak holt idıszakok. Ez pedig a nyár. Ez adta az ötletet, hogy gyerekeknek napközis foglalkozásokat tartsunk, inmár harmadik éve. Évrıl évre több gyermek részvételével. A Kaláka nyár névre keresztelt program alkalmával volt év, amikor a parasztház és udvar hétköznapjaival ismerkedhettek a gyerekek. Volt mosás, mángorlás, kenyérsütés, cséplés, vajköpülés s miegymás. A második évben népi mesterségekkel ismerkedhettek és a tarisznyába a hamuba sült pogácsa mellé inaslevél és mőremekek is kerültek. Az idei évben a mesék világába engedett betekintést a Kaláka nyár, mivel a mesék szereplıit, tárgyait kézmőves foglalkozások alkalmával keltették életre. S amikor nincs tervezett, program kiállítás akkor fogadjuk a családos, nyugdíjas, óvodás és iskolás csoportokat. Akik egyre több alkalommal, nem csak egy, hanem összetett programokat igényelnek. Túrákkal, madárgyőrőzéssel, kézmőves foglalkozásokkal kiegészítve. Leginkább a tanulmányi kirándulások keretében a tavaszi és ıszi idıszakok alkalmával. Az elmúlt másfél év egy TÁMOP pályázat adta lehetıségek megvalósításában telt. Az említett programok nagy része is ennek a pályázatnak köszönhetıen lettek ingyenesek. Valamint az a program sorozat is, amelyet az ócsai Halászy Károly Általános, valamint a felsıpakonyi Herman Ottó Általános Iskola egy – egy alsó és felsı tagozatos osztály nyert el. A program során 6, illetve tíz alkalommal látogatták a Tájház együttest és a számukra kitalált múzeumpedagógiai és tematikus foglalkozások alkalmával bıvíthették



ismereteiket. A gyerekek és pedagógusok visszajelzései azt, bizonyítják, hogy jó úton járunk és érdemes tovább folytatni a sorozatot. S nem csak ezt, hanem a többi említett, vagy a felsorolásból kimaradt programot, vagy azokat melyek még csak gondolatainkban szerepelnek. Megköszönöm minden kollégám, a néphagyományt kedvelı szeretı ócsai vagy távolabbi ismerıseim, barátaim munkáját, akik ma velünk együtt ünnepelnek, vagy más elfoglaltságaik miatt csak gondolnak ránk. S végezetül engedjenek meg nekem egy mesét. Az elmúlt hetekben többször beszélgettem az én kis tájházammal./ Mert szoktam, ilyet csinálni/ Mondom neki, hogy kicsinosítom, mert nem sokára ünnepelni fogunk, s kérdi: -Hogy miféle ünnep? -Hogy miféle!? Hát- azt, hogy 30 éves a Tájház!- mondom neki lelkesen. Meghúzza homlokát a ház, s kérdın néz rám: -Ej, kicsi gazdám aztán kit ünnepeltek? Engemet, vagy magatokat. Ti szépen felöltözve, kicicomázva eljöttök ünnepelni. Én meg itt állok szarkalábakkal, mély ráncokkal tele. Nézz rám, gerendáim megereszkedve, még a vakolat is foltokban esik le rólam! - s közben mélyeket sóhajt. S tovább folytatja: - A minap a lócán ült két vendég, s azt beszélték, hogy İk valami féle” Wellnessbe” mennek. S hogy ott mindenféle jó pakolásokat kapnak, s hogy a bırük attól kisimul. Még valami agyagpakolásról is beszéltek. Olyat én nem kaphatnék?- kérdi tılem. Az biztosan nekem is jó lenne! –mondja a ház. Elgondolkodom kérdésén, csak azt tudom mondani: -Hej kicsi ház!!- a gazdaasszonykád üdülési csekkje, a Te agyag pakolásodat nem futja! S szavam ne feledjem- még azt is mondta az én kicsi házam, hogy szintén a vendégektıl hallotta, hogy İk az üdülési csekkbıl fizetik azt. Másnap, s következı nap is, elıállt kérdésével az én kicsi tájházam. Így ment ez minden áldott nap, amíg csinosítgattam az ünnepélyre. Már kezdtem rosszalni mindennapos kérdését, amikor is azt találtam mondani: -Ide figyelj édes kicsi házam!- nem vagy kicsit telhetetlen? Virágot teszek ablakodba, tisztogatlak, rendezgetlek. Mindennap eljövök, kinyitom kapudat, ajtódat. Beszélgetek veled, neked már semmi sem elég?! Tud meg!!- van olyan, tájház akire éveken át nem nyitja az ajtót senki sem! Meglepıdött az én kicsi házam felindultságomon, / de én magam is/ azóta nem hozakodik elı a Wellnessbe való menetelén. Köszönöm figyelmüket és kívánom, hogy részesei legyenek többször is egy tájházi csendes illetve nyüzsgı programnak.



VIII. Dél-dunántúli Regionális Találkozó és tájház avatás Lakócsán (2010. június 4.) A VIII. Dél-dunántúli Regionális Találkozót és a felújított lakócsai horvát nemzetiségi tájház megnyitó ünnepségét 2010. június 4-én tartották a kedvezıtlen idıjárási viszonyok miatt a lakócsai iskola nagytermében. Matyók József polgármester köszöntıje után Frankovics György a drávamenti horvátok hagyományvilágát felidézı „Falombban élı istenek” címő elıadása következett. Lırinczné Balogh Krisztina a lakócsai tájház megújulásának történetét ismertette, majd Kapitány Orsolya elnökségi tagunk az új állandó kiállítást mutatta be. A szünet után Buchert Eszter a Duna-Dráva Nemzeti Park képviseletében a Dráva-melléke rejtett értékeit, majd Szablyár Péter a kistelepülések tájházainak lehetséges szerepét vázolta a szakrális emlékek védelmében. Bereczki Ibolya elnökünk a pályázati lehetıségeket ismertette, bemutatva az elmúlt idıszak e területen elért eredményeit. Az elıadóülés a 18. században épült katolikus templomban fejezıdött be, ahol Darnai József Ágoston a plébánia történetét ismertette. Az iskolában elfogyasztott ebéd után a helyi néptánc csoport (Dráva Hagyományırzı Egyesület) és a lakócsai Általános Iskola néptánccsoportja színvonalas mősorral köszöntötte a vendégeket. Innen a tájházhoz vonultunk, ahol akkor már elállt az esı. Itt Dr. Költı László megyei múzeumigazgató köszöntötte a megjelenteket, majd Ljiljana Pancirov Horvátország fıkonzulja és Szolga József a Somogy Megyei Területi Horváth Kisebbségi Önkormányzat elnöke köszöntötte a megjelenteket. A tájház kiállításának megnyitó beszédét Dr. Bereczki Ibolya elnökünk tartotta, példaértékőnek minısítve a lakócsai tájház megmentésének és újramegnyitásának jelentıségét. A tájház megújításában és a megnyitó ünnepség és VIII. Regionális Találkozó megszervezésében és lebonyolításában Kapitány Orsolya elnökségi tagunk elévülhetetlen érdemeket szerzett. A június 4-i programokon Dr. Bereczki Ibolya, Dr. Füzes Endre és Szablyár Péter, elnökségi tagok vettek részt. A rendezvény színvonalas, jól szervezett volt, köszönet a szervezıknek és résztvevıknek.



Dr. Bereczki Ibolya beszéde a Lakócsai tájház megnyitóján Dobar dan! Dragi lukoviscsani! Kedves Lakócsaiak! Szép jó napot kívánok minden kedves megjelentnek! Az elmúlt napok, hetek embert próbáló esızései, viharai, évtizedeken át vizet alig hordó patakok áradásai közepette talán kevés média figyelem fordul egy határszéli kicsiny település, a Somogy ország déli-délnyugati csücskében fekvı Dráva-menti község, Lakócsa mai ünnepnapjára. Az interneten is fellelhetı szőkszavú ismertetések Lakócsát említve a DélDunántúli régióban, Somogy megyében fekvı, a Barcsi kistérségben található 624 fıt számláló községrıl szólnak, amelynek területe 25,32 km², népsőrősége 24,64 fı/km², körzethívószáma 82-es. Nevezetességei sorában egyetlenként a Horvát Nemzetiségi Tájházat találjuk. Az 1100 éves írott történelemre visszatekintı Somogyország legnagyobb horvát nemzetiségő települését, Lakócsát 1376-ban említik elıször Lakocha in Orman néven: a zselicszentjakabi apátság javai között szerepel. 1565-66-ban a török fejadójegyzék Lankocse alakban írják le és öt háza adózik a töröknek. A török hódoltság alatti pusztulás a falut is elérte. Csak a 18. sz. elején települt újra, katolikus horvát családok népesítették be, akik Zágonból érkeztek. A hit erejét ma is álló, 1748-ban épített római katolikus templomuk jelzi. Alig egy évtizeddel késıbb, 1757-bıl iskolájáról tudunk, az 1772-es megyei összeírás szerint katolikus tanító szolgált a faluban. Legrégebbi pecsétje 1789-bıl származik. A községet érı legnagyobb pusztulás 1863-ban következett be, amikor a falu jó része leégett A falu dolgos polgárai azonban a feljegyzések szerint szinte azonnal megkezdték az újjáépítést. Valószínőleg a tőzvészt követıen épülhetett a talpas, favázas szerkezető lakóépület, amelynek utolsó tulajdonosa, id. Jelics Pál (1892-1981) volt, aki bocskor készítéssel is foglalkozott. 1865-bıl levéltári források igazolják, hogy a Dózsa György u. 54. sz. alatti épület már állt. 1910-ben ugyan cseréppel fedték – haladva a 20. század elejének igényeivel – ma azonban, mint ahogyan 1985-ös felújítását követıen is, zsúpszalmával fedett. Éppen 25 esztendı telt el az akkori felújítás óta, amikor a szintén védett gazdasági épületét, istállóját is felújították. 1986-tól fogadta a tájház a látogatókat, a kiállítást Orzsi Zoltán rendezte, a barcsi Dráva Múzeum és a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum néprajzi győjteményének tárgyaival.



1992-ben a 290/1. hrsz-ú ingatlan – Lakócsa önkormányzata tulajdonába, a 290/2. hrsz-i ingatlan épülettel együtt a Somogy Megyei Önkormányzat tulajdonába került. A ház, melléképületei utolsó felújítása – 1993 – után az épület állapota a 2004-es nagyobb szabású állagmegóvást követıen 2008-ra ismét leromlott. Lırinczné Balogh Krisztina a 2010. június 4-i Regionális Tájháztalálkozón, Lakócsán elhangzott elıadása részletesen bemutatta a 2009-es felújítás körülményeit. Errıl csak annyit, hogy amikor Kapitány Orsolya 2009 tavaszán felhívott telefonon, és kétségbeesetten tájékoztatott róla, hogy összedıléssel fenyeget a Lakócsai tájház épülete, nem volt könnyő a megoldás keresése és megtalálása. Míg 2008-ban – a pályázati kiírás kényszerőségei miatt – nem logikusan ugyan, − de elıször a kiállítás megnyitása történhetett meg a Reneszánsz Év Tájházak a közösségért pályázata keretében (1.007.350,-Ft + 145.590,- Ft önerı), a 2009-es Vendégváró Tájházak Élet a Dráva menti horvát falvakban a két háború közötti idıszakban címő kiállítás létrehozásával (2.400.000,- Ft támogatás révén) – az OKM által meghirdetve – lehetıvé tette a tájház szerkezeti megerısítését és az új zsúpszalma fedést, amely aztán kiegészült a melléképületek felújításával. A pályázó 2009-ben a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága volt, és jól tudtuk, amikor a pályázati kiírás megjelent, hogy az elnyerhetı összeg nem lesz elegendı a kiállításában bár megújított, de kényszerőségbıl nylon fóliával védett épület megmentésére. A kötelezı, 10%-os önrész helyett példaértékő felajánlásként további 852.000,- Ft-ot biztosított a munkák fedezetére a Horvát Kisebbségi Önkormányzat, mellettük építıanyaggal – természetbeni támogatásként – a Baranya Tégla Kft. vályogtéglával, a Mecseki Erdészeti Zrt. Pedig a talpfák kiegészítéséhez szükséges tölgyfával segítette a felújítást. A tájház utóbbi évtizedekbeli hányatott történetében a mai nappal a sokrétő összefogás eredményeként új fejezet kezdıdhetett el. A szó legnemesebb értelmében ennek legigazibb kovásza, katalizátora Kapitány Orsolya néprajzkutató volt, aki a Tájházszövetség dél-dunántúli elnökségi tagjaként és muzeológusként egyaránt szívén viselte a tájház sorsát. A tájház újjászületése nem történhetett volna meg az ı kitartása és szívóssága nélkül. Nem tudom a két kezemen megszámolni azokat, akiket megkeresett, támogatást kérve és kapva a tájház felújításához és megırzéséhez. Természetesen ez nem mehetett volna végbe, ha nem áll mögötte a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága és a megyei múzeum igazgatója, dr. Költı László. 2009 nyarán a kisebbségi ombudsman széles körő vizsgálatot folytatott a hazai nemzetiségek kulturális helyzetére vonatkozóan, különös tekintettel a muzeális győjteményekben való jelenlétükre. A közel ötszáz oldalas jelentés – amely elektronikus formában is elérhetı az interneten, CD változatát a vizsgálatban közremőködı intézmények és szervezetek megkapták – felhívja a figyelmet arra A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja


a tényre, hogy hazai nemzetiségeink nemzeti örökségünk intézményeiben kiállításaik, győjteményeik tekintetében milyen mértékig alul reprezentáltak. Különösen igaz ez a horvát nemzetiségre. Miközben a szlovák és német nemzetiségek ötven fölötti tájházzal, emlékszobával, helytörténeti győjteménnyel rendelkeznek, ugyanez a szám a magyarországi horvátok esetében mindössze négy. Bár ez a szám még kevés, bíznunk kell benne, hogy lesz erı, kitartás és elegendı figyelem a helyi értékek feltárásához, megırzéséhez és továbbéltetéséhez. Dobar dan! – olvasom az írást az interneten, amely szerint „ezzel köszöntik a tanárt a lakócsai iskolában, ahol egyik fı feladatnak a nemzetiségi nevelést tartják. Heti négy órában tanítják a horvát nyelvet, ezen kívül a horvátság hagyományait ápoló szakköreik is mőködnek”. – eddig az idézet. Lakócsáról feltétlenül érdemes tudni, hogy Magyarország horvát néptánc hagyományának legismertebb tánca a lakócsai csizmaverıs, amelyet magyar néptáncegyüttesek is sokszor feldolgoztak. A Dráva-menti horvát falvak tánchagyományának reprezentánsa, ma már újratanítják a népi táncegyütteseknek és a táncházak résztvevıinek. Kedves Barátaim! A lakócsai Horvát tájház megnyitója alkalmából nemcsak a lakócsaiak híres táncairól beszélhetünk, hanem immár arról is, hogy újra van egy tájházuk. Egy megújult, felfrissült, régi-új épületük, szép, hagyományos enteriır berendezéssel. Egy hely, amely középpontja lehet a helyi hagyománynak. Hiszen kell egy hely, kell egy udvar, kell egy ház, és kellenek hozzá a lakócsaiak, az innen elszármazottak, kaposváriak és mindenki, aki szívügyének érzi hagyományaink, értékeink megırzését, megismerését, és ha kell, újratanulását. Szépen szól a tambura, és kólózni hív magyarokat és horvátokat Lakócsán. Tartsák meg, ırizzék meg, és legyen életük része az újjászületett, megújult és csodálatosan megszépült tájház! Leljék sok örömüket benne! A lakócsai horvát tájházat megnyitom.



Észak-Dunántúli Regionális Tájház Találkozó Tényı, 2010. június 5. Június 5-én került sor Tényın az Észak-Dunántúli Regionális Tájház Találkozóra a 2010-évi Tényıi Mulatságok keretében, a helyi önkormányzat és a civil szervezetek összefogásában. Varga Gábor polgármester köszöntıje után Váray Lászlóné Bíró Ibolya muzeológus idézte fel a tájház létrejöttét, majd Nyáriné Sulyok Renáta ismertette az elmúlt években végrehajtott fejlesztéseket, a mai állapot kialakulását. Bazsó Szilvia mutatta be a Tényıi barangoló címő kiadványt. Eszes Tibor (KÖH) a népi építészet ökológiai tanulságait foglalta össze szenvedélyes hangvételő elıadásában, számos példával illusztrálva. Dr Bereczki Ibolya az élhetı parasztházak mai létjogosultságát mutatta be, számos vetített képes példával. Dombi Alajosné a felpéci tájházban folyó oktatási tevékenységet ismertette. A bıséges, helyszínen fızött gulyás-leves elfogyasztása után a Molnár Emlékház magángyőjteményének megtekintése és egy Táborvölgyi séta zárta a tartalmas napot.



Kemencés napok Orfőn



Bárányok ajándéka - Nemzetközi Nemezmővészeti Alkotótábor Kékes I. Tóbiás Nemzetközi Nemezmővészeti Alkotótábort szervezett a magyarlukafai Kaptár Egyesület. Ebben a mindössze 110 lakosú baranyai törpefaluban mőködı Néprajzi Mőhelyben 1980 óta folyik kézmőves alkotó és oktató tevékenység. A majdnem egy éves elıkészítı munka eredményeként mintegy ötven érdeklıdı vett részt a workshop munkájában. A nemez állati szırbıl, elsısorban a birka gyapjából készített textil. Ha a gyapjú egyetlen szálát megvizsgáljuk mikroszkóp alatt, akkor látható, hogy a sima szál oldalából kampó-szerő kis ágak nyúlnak ki. Ezek nedvesség hatására megduzzadnak, és tömörítés esetén egymásba akadnak és egységes felületet alkotnak. A gyapjúnak ezt a tulajdonságát használják ki a nemezelés során, amikor forró vízzel benedvesített gyapjút keményen átgyúrva tömör anyagot állítanak elı. A nemezkészítés és használat mélyen összefonódott a magyarság történetével, kultúrájával. A jurta borítása, a ruházat és a használati tárgyak jó része gyapjúból, a nemezelés technikájával készült évszázadokon keresztül. Ezt a technikát természetesen nem csak mi alkalmaztuk, hanem a világ számos népénél megtalálható valamilyen formában. Magyarországon a nemezelés ismerete idıvel feledésbe merült, talán a kalapkészítés esetén maradt fenn legtovább. A múlt század végén Vidák István és Nagy Mari voltak azok, akik ismét felfedezték és újra alkalmazták a nemezkészítés technikáját. Harminc évvel ezelıtt, 1980-ban éppen Magyarlukafán készítették el elsı nemeztárgyaikat, majd az elmúlt évtizedek során mindent megtettek annak érdekében, hogy minél szélesebb körben megismertessék ennek a módszernek a mai életben is alkalmazható lehetıségeit. Kutató, szervezı, oktató és alkotó munkájuk eredményeként újból feléledt a nemezkészítés hagyománya. Sok-sok alkotómőhely jött létre az országban és a mővészeti iskolák is felvették oktatási programjukba a nemezkészítést. A „Bárányok ajándéka” címmel meghirdetett Nemzetközi Nemezmővészeti Alkotótábor iránt hatalmas érdeklıdés nyilvánult meg egész Európából. Olyan sokan jelentkeztek a kurzusra, hogy végül sokakat vissza is kellett utasítani helyhiány miatt. A több, mint harminc külföldi résztvevı között írek, angolok, hollandok, finnek, olaszok, svájciak, spanyolok, németek, osztrákok érkeztek Magyarlukafára, sıt egy hölgy az Egyesült Államokból utazott ide. Húsz vendég Magyarország szinte valamennyi sarkából, illetve a határon túlról érkezett. A tábor ideje alatt az öt, egyenként tíz fıs csoport forgó rendszerben egy-egy oktatótól különbözı technikákat sajátított el. Inge Evers holland mővész 2001-



ben a svájci Saas Fee-ben szerzett mester diplomát Expressziv Mővészetterápia szakon. Dolgozatának címe a "Nemez-Érzés" volt, ami arról szólt, hogy a személyes intuíciónk és érzékenységünk miként válik a közösségi mővészet részévé. Grúziában, Mongóliában, Türkmenisztánban tanulmányozta a még élı nemezkincset. Mostani kurzusán úgynevezett „spirituális” nemezeket készítettek a hallgatók, melyek a test és a lélek egységét szimbolizálták apró személyes tárgyakat magukba rejtve. A munka során tőnemezeléses technikát is alkalmaztak és különbözı tárgyakat applikáltak a gyapjú felületébe. Csille Márti Pécsett élı nemezmővész speciális ékszerkészítést oktatott: korall imitációkat készítettek színes nemez hurkákat gyúrva, majd feldarabolva. A munka folyamán nem csak a nemez részeket készítették el, hanem az ékszer végleges kialakításához szükséges fém alkatrészek megmunkálását is elsajátították a résztvevık. Dagmar Binder Németországból érkezett és kurzusán félig áttetszı sál készítését tanította. Selyemszövetre gyapjúból absztrakt formákat vagy bonyolult díszeket terveztek és készítettek. Ez egyfajta gyapjú szálakkal történı „festési” módszer. A gyapjút egy selyemszövet mindkét oldalára felrakták, majd feltekerve alaposan összedolgozták. Így a két anyag tökéletesen összekapcsolódott, és egy különleges felülető gyönyörő sál alakult ki. Pócs Judit Kecskemétrıl jött el tanítani és a kis mérető nemezszobrok elkészítését mutatta be. Mindenki a saját maga által kitalált sablonra különféle minıségő gyapjak felhasználásával építette fel szobrát. A különbözı fogások elsajátításával azt tanulták meg a hallgatók, hogy miként lehet térbe formálni a gyapjút. A kísérletezı kedvőek gyöngyöket, szalagokat, köveket és mindenféle más anyagokat is felhasználhattak a textúra kialakítása során. A gyıri Róbert Vanda nemezelt szalagokból összeszıtt felület kombinálását mutatta be a homogén nemezzel. Ennek eredményeként egy üreges testet alakítottak ki, mely elkészítése után párnaként funkcionál. A táborban öt napon át folyt az oktatás, esténként pedig három-négy résztvevı vetítéses elıadás keretében mutatta be addigi munkásságát. Az elıadások során kiderült, hogy sokan komoly mesterei ennek a mővészeti ágnak, de ezzel együtt rendszeresen részt vesznek olyan workshopokon, ahol újabb és újabb technikákat sajátíthatnak el, és további ötletekkel gazdagíthatják tudásukat. A nemeztábor egy napos konferenciával zárult, melynek keretében a tanárok tartottak egy-egy elıadást saját munkásságukról. Ezen a záró napon részt vett Vidák István és Nagy Mari is, akik indiai és kirgiz tanulmányútjukról számoltak be. „A nemez tisztaságot szül, ezért az Egeknek tetszı mesterség. A fizikai tisztaság megteremti a lelki tisztaságot. Minden közös nemezkészítés áhítat és mulatság. S a minta, ami a legszebb rajta, az maga a szerelem. Ez visz tovább lelki utadon.” ( Vidák István, Nagy Mari )



A tábor résztvevıi az alkotásokkal....

...és egy ezek közül A Magyarországi Tájházak Szövetsége tájékoztató lapja


Kegyeleti emlékpark Dunaharasztin /összefogás a múlt emlékére, a jelenben, a jövı érdekében/ Wágner László – Dunaharaszti tájház Városunkban 2005-ben a régi falusi temetı felszámolása után egy kegyeleti emlékpark létesült, melynek során az ott tálalt rossz állapotú sírkövekbıl néhányat felállítottak a többit elszállították a mostani temetı szélére ahol jó néhány kı a sírkı tolvajok martalékává vált. Közben a kegyeli parkban felállított márványkövek is a vandál pusztítások következtében töredezni kezdtek. Ezt látva fogalmazódott meg a Heimatland Harast Hagyományırzı Alapítvány vezetıiben, hogy tenni kéne valamit. Egy munkacsoport felállításával nyomban elkészültek a látványtervek, azonnal kirajzolódott a mesteremberek, mérnökök, fafaragók, asztalosok, kıfaragók, kovácsok, kertészek és más tenni akaró lokálpatrióták hosszú sora, akik tisztelegve az ısök emléke elıtt, kivették részüket a teendıkbıl. A még ép sírköveket biztonságos helyre szállították, restaurálták, kovácsoltvas kerítés készült, keresztet faragtak, rendezték a terepet. A cél egy emlékhely kialakítása volt a régi temetı hangulatában egy pici helyen, kulturált körülmények között. Több mint 100 ember aktív közremőködésével zajlott a hatalmas munka, melybe az Önkormányzat is szerepet vállalt. Az összefogás hírére a kertek aljáról több jó állapotú síremlék került elı, melyet a hozzátartozók teljes bizalommal ajánlottak fel a kegyeleti park számára.



„Vajdasági magyar tájházak múltja, jelene és jövıje XI.” A találkozóra 2010. július 10-én került sor a vajdasági Tóthfaluban. A Vajdasági Magyar Folklórközpont által körültekintıen megszervezett rendezvény a magyar kormány támogatásával épült helyi kulturális központban zajlott le népes résztvevı jelenlétében. Az önkormányzat képviselıjének köszöntıje után Nagy István, a VMF elnöke tájékoztatta a megjelent – több mint 50 résztvevıt. Az elsı blokk levezetı elnöke Silling Léda néprajzkutató volt. Szablyár Péter „Tájház létrehozása lépésrıl – lépésre - Az álomtól a megvalósulásig” c. esettanulmányában egy tájház életpályájának elsı szakaszát mutatta be. Dr. Bereczki Ilona a tájházak berendezését, annak módosítását, ill. újrarendezését vázolta számos képi példával. Búzás Miklós (SZNM) a tájházi épületek felújítási munkáinak tervezését és végrehajtását elemezte gyakorlati tanácsokkal főszerezve. A második blokkban Silling Léda ismertette a Szellemi Kulturális Örökségvédelem és az ezzel kapcsolatos UNESCO-egyezmény részleteit. Ezt követıen Raj Rozália új szakmai kiadványokat, könyveket mutatott be, majd egy – a Pannon RTV által a vajdasági tájházakról készült filmet mutattak be. Az elıadásokat követı vita során a kérdések zöme a kisgyőjtemények „legalizálásának” módja és útja körül forgott. Már ekkor megfogalmazódott egy vajdasági tájházi szakmai érdekképviseleti civil szervezet hiánya. A kulturális központban elfogyasztott kiváló ebéd után elıször a helyi néprajzi győjteményt tekintettük meg. Az 1947-ben épült házat az alapító Zsoldos György és neje mutatta be. A ház és a győjtemény meglehetısen eklektikus képet mutat és jelentıs szakmai segítséget igényel a továbbiakban. Ezt követıen a résztvevık a völgyesi és a felsıhegyi néprajzi győjteményeket tekintették meg, ahol a tóthfaluihoz hasonló problémákkal és nagyon kedves, lelkes győjtıkkel, fenntartókkal találkozhattunk. A völgyesi győjtemény megtekintése utáni vendéglátás meghitt pillanatai közepette Raj Rozália bejelentette a Vajdasági Magyar Tájházak Szövetségének megalakulását, amelynek szervezését Silling Léda vállalta. A Magyarországi Tájházak Szövetsége segítségét és szakmai támogatását Dr. Berecki Ibolya elnökünk ismét megerısítette.



A sajátos arculatú – fıleg dohány- és kukoricatermesztéssel foglalkozó – területen lezajlott találkozó a felsıhegyi ház udvarán tartott vendéglátással zárult. Köszönet a szervezıknek! Képek a találkozóról

Dr. Bereczki Ibolya és Buzás Miklós elıadását tartja

Raj Rozália könyvbemutatója ……és a közös ebéd

A tóthfalui és a felsıhegyi győjteményben



Megnyílt a Tájházszövetség Információs Központja a szentendrei Skanzen házban A „Szentendre éjjel-nappal” rendezvénysorozat keretében megnyílt „Tájházi Információs Központ”-ja és egyidejőleg a „Felemelı század” – Nemzeti romantika és polgári felemelkedés a 19. századi Magyarországon „A paraszti polgárosodás tárgyi világa – Nemzeti jelképek a magyarországi tájházakban” címő vándorkiállítása a kapcsolódó kézmőves programmal. Az Információs Központ egy nagyobb mérető közösségi térbıl és egy kisebb irodahelyiségbıl áll. Elıbbiben 15 látogatót lehet leültetni. Az irodahelyiségben helyeztük el a Szövetség irattárát, könyv- és dokumentáció győjteményét megyei bontásban. A vándorkiállítás megnyitására a Tájházi Információs Központ közösségi terében került sor. A 16 molinóból álló installáció között a Szabadtéri Néprajzi Múzeumból kölcsönzött festett bababútorokat és egyéb tárgyakat állítottak ki, kapcsolódva a festett bútor készítés kézmőves foglalkozás témájához.

Irodánk berendezése…..

..és kiállítás kézmőves foglalkozással



Konferencia Nagyfödémesen A mátyusföldi (Szlovákia) Nagyfödémesen 2010. szeptember 8-án rendezték meg a „Hagyományok és értékek VIII.” szemináriumát, amelyet 25 fı részvételével a Nagyfödémesi Mővelıdési Központban tartottak meg Dr. Danter Izabella kitőnı szervezésében. Gögh Ferenc polgármester úr köszöntıjében ismertette a Galántai járás legnagyobb településén folyó nagymultú hagyományırzı-ápoló-értékmentı tevékenységet. Dr. Vass Erika (néprajzkutató SZNM) „A tájházak berendezési kérdéseit” a dunaharaszti és a vecsési tájház példáján mutatta be. Dr. Kemecsi Lajos (tud. igazgató SZNM) a múzeumi nyilvántartás gyakorlati kérdéseit tárgyalta, életszerő példákkal illusztrálva. Mészáros Magda – Puskás Margit pedagógusok 5-6. osztályos tanulók számára készített régióismereti tankönyvüket mutatta be, ami példamutató vállalkozás. Ludmilla Horváthova az ábrahámi muzeumi győjteményt mutatta be, ami azonban nem tekintendı példamutatónak. Danter Izabella olyan Dél-Szlovákiai kiállítóhelyeket mutatott be, amelyek nevezetes személyeknek állít emléket. Szablyár Péter a tájházak lehetséges szerepét vázolta a települések szakrális emlékeinek védelmében. Száraz Erzsébet – a Mővelıdési Központ igazgatója – a nagyfödémesi tájházban folyó kulturális és múzeumpedagógiai tevékenységet mutatta be. A szünetben lehetıség nyílt a „Magyarok tárgyi emlékei a szlovákiai múzeumokban” c. kiállítás megtekintésére. Az elıadások után sétára indultunk, melynek során a településen mintaszerően felújított szakrális emlékeket és a tájházat kerestük fel, majd egy finom ebéddel zárult a sikeres szeminárium. Gratulálunk a szervezıknek! A Szövetség elnökségét Dr. Füzes Endre tiszteletbeli elnök és Szablyár Péter képviselte

A fıszervezı: Danter Izabella – a nagyfödémesi tájház - a közös ebéd



Kukoricás nap Szentlászlón - Budai Kinga Községünkben két győjtemény mőködik: a Tájház – Helytörténeti és Néprajzi Győjtemény, valamint a Csuhémúzeum. Ezek jól kiegészítik egymást. Az egyik elsısorban a németségnek, a másik pedig a felvidéki magyaroknak állít emléket, örökítteti át hagyományaikat. A Csuhémúzeum 2006. október 7-én nyílt meg a településen. A csuhézásnak nagy hagyománya van a községben. E mesterséget a felvidéki Naszvadról 1947-ben idetelepített magyarok hozták magukkal. A több mint 300 darabos csuhé győjteményben a helyi alkotások mellett más hazai, felvidéki, erdélyi, kárpátaljai és vajdasági alkotások találhatók. A múzeumlátogatók megismerkedhetnek a csuhézás eszközeivel, a különbözı technikákkal, kipróbálhatják és megtanulhatják a csuhéfonást, játékkészítést. 2008-ban a Csuhémúzeum és Népmővészeti Alkotóház az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Építésügyi és Építészeti Fıosztálya által meghirdetett pályázaton építészeti nívódíjban részesült. Ugyancsak ebben az évben a Honismereti Szövetség a Csuhémúzeumot elismerésben részesítette a honismereti mozgalomban végzett kiemelkedı munkájáért. A ház fontos közösségi színtere a településnek. Évente nagyobb rendezvényként a Kukoricás nap kapcsolódik a győjteményhez, melyet minden év október második hétvégéjének szombatján szerveznek meg. Idén harmadik alkalommal tartottuk meg. A gazdag programú rendezvényen közel ezer fı vett részt, a szentlászlóiakon kívül elsısorban a Szigetvári kistérségbıl, valamint a horvátországi Szentlászlóról és Brezovacról és a szlovákiai Naszvadról is érkeztek vendégek. E rendezvény fı témája a kukorica és annak élelmiszeripari, gasztronómiai, valamint kézmőves felhasználásának bemutatása volt. A kilenc órakor kezdıdı ünnepi megnyitón Bognár József polgármester köszöntötte a résztvevıket, majd kiállításokat nyitottak meg a kukoricából készült élelmiszeripari termékekbıl, fotókiállítást a kukoricáról, csuhéból és gyékénybıl készült díjnyertes alkotásokból és Jambrich Liza keramikus mővész munkáiból. Ismeretterjesztı elıadás hangzott el a kukoricához kapcsolódó hagyományokról. Ezután játszóház, kézmőves foglalkozások és vásár kezdıdött. Egésznap csuhébemutatót tartottak a helyi kézmővesek, ahol a résztvevık megnézhették és kipróbálhatták a csuhéfonást és a csuhéból készült tárgyak készítését, valamint vezetett múzeumlátogatások voltak.



Kukoricából készült ételeket (kukorica leves, juhtúrós rakott puliszka, prósza, kukorica pogácsa, kukorica saláta stb.) kóstolhattak meg a résztvevık. Majd kulturális mősorok következtek, ahol a helyi óvoda, iskola gyermekei és nyugdíjasklub tagjain kívül fellépett a naszvadi Viza citerazenekar, a királyegyházai horvát tánccsoport és a horvátországi Szentlászló néptánccsoportja, valamint a Levendula Színház. Délután népi sportjátékok következtek. Az esti program kulturális mősorral folytatódott a sportcsarnokban, ahol a szlovákiai Búzavirág Kórus és a horvátországi néptánccsoporton kívül a Mágocsi Német Nemzetiségi Tánccsoport, a Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház és a szentlászlói Nichter testvérek és partnereik is mősort adtak. A tőzijáték után bál zárta a napot. Megtisztelı volt számunkra, hogy a Tájházszövetség egyik vezetıségi tagja, Kapitány Orsolya is meglátogatta a rendezvényünket.

Csuhé Múzeum

Reich Józsefné (Boldogasszonyfa) csumából készít szatyrot

Kiállítás részlete

Kukoricából készült ételek kóstolója a múzeum udvarán



A fellépık a közönség soraiban

Fellépésre várva… Kapitány Orsolya fotói



Regionális Találkozó Gyömrın A Szövetség Közép-Magyarországi Regionális Találkozóját Gyömrın tartotta 2010. október 16-án a Petıfi Sándor Mővelıdési Házban. A 28 megjelent résztvevıt – háziasszonyként – Kovács Edina és a Mővelıdési Ház igazgatója, Székely Attila, valamint Varga Sándor a tájház gondnoka fogadta. A köszöntık elhangzása után Dr. Bereczki Ibolya elnökünk az NKA támogatásával megvalósuló „Felemelı század” tematikus évad programját ismertette, a már lezajlott kiállítások és a késıbbiekben nyíló idıszaki kiállítások, valamint a Vándorkiállítás állomásainak ismertetésével. Csendes Krisztina – a Budaörsi Heimatmuseum munkatársa színes beszámolót tartott a budaörsi Helytörténeti Győjtemény nemzetiségi programjairól. Szablyár Péter a tájházak lehetséges szerepét vázolta – példák bemutatásával – a kistelepülések szakrális emlékeinek védelmében. Vass Erika kedvcsináló elıadása egy tájház születését mutatta be a most létesült vecsési tájház példáján, majd Kovács Edina a gyömrıi tájház megújulásának állomásait mutatta be 2003-tól napjainkig. Az elıadásokat kötetlen beszélgetés követte, ahol hallhattunk a veresegyházi tájház megújulásának problémájától a vadonatúj épületbe költözött nagykátai helytörténeti-néprajzi győjteményig. A „Halászkert” Étteremben elfogyasztott kitőnı ebéd után a résztvevık felkeresték a gyömrıi tájházat, ahol Kovács Edina és Varga Sándor mutatta be a tájházat és a „Kossuth hagyomány Gyömrın és vonzáskörzetében” címő idıszaki kiállítást. A találkozó körültekintı szervezéséért, a szíves vendéglátásért köszönet a Mővelıdési Háznak és személy szerint Kovács Edinának!



Gyömrıi kaleidoszkóp





MEGHÍVÓ A Magyarországi Tájházak Szövetsége 2010. november 12-én (pénteken) 10.00 órától

„Kulturális- és Szellemi Örökségünk” címmel találkozót szervez az Észak – Kelet Magyarországi Régióban tájházakat fenntartók és mőködtetık számára. A találkozó helyszíne: Eger, Dobó István Vármúzeum (Eger, Vár 1.) Dobó-bástya, rendezvényterem

Program: − A résztvevıket köszönti, s a Heves Megyei Múzeumi Szervezet keretei között mőködı tájházakat bemutatja Dr. Veres Gábor - megyei múzeumigazgató. − A Szellemi Kulturális Örökség nemzeti jegyzékén szereplı elemekrıl elıadást tart Dr. Csonka-Takács Eszter, a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság igazgatója. − Matyó örökség – hímzés, viselet, folklór továbbélése címmel a Szellemi Kulturális Örökség nemzeti jegyzékére történı felkerülésrıl nyújt tájékoztatást Berecz Lászlóné, a Matyó Népmővészeti Egyesület elnöke. − „Észak-Magyarországi falu” a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban – Batári Zsuzsanna, az SZNM néprajzkutatója mutatja be a Skanzen legújabb tájegységét. − Továbbélı hagyományok – a kistelepülések hagyomány- és értékırzı lehetıségeirıl (rendezvények, garantált programok, kézmőves tevékenységek…) tart elıadást Dr. Bereczki Ibolya, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi fıigazgató-helyettese. − Tájházak ma, Magyarországon – aktuális kérdésekrıl Szablyár Péter, a Tájházszövetség ügyvezetı elnöke nyújt tájékoztatást. A találkozóra sok szeretettel várjuk Önt és munkatársait, valamint településérıl mindazon civil szervezetek képviselıit, akik szerepet vállalnak tájházuk mőködtetésében! Jelentkezési lapot kérjen a [email protected] vagy [email protected] címen Noszvaj, 2010. október 14.

Nagyné Bısze Katalin elnökségi tag

Hegedüsné Majnár Márta elnökségi tag


Tájházi Hírlevél – 2010. 3. szám . K-Magyarországi Régió Magyarországi Régió

É-

Paloznak Község Önkormányzata 8229 Paloznak, Fı u. 10. Tel / Fax: (87) 555-006 e- mail: [email protected]

Tisztelettel meghívom a Közép-Dunántúli Regionális Tájház Találkozóra melyet 2010.október 28-án, csütörtökön 11.00-órakor tartunk Paloznakon a Tájházban

10.30-11.00 11.00-11.15 11.15-12.15 12.15-13.00 13.00-14.00 14.00-14.30 14.30-15.30 15.30-16.15 16.15-16.30

Érkezés, regisztráció. Faluház nagyterem (Fı u. 10) Köszöntı Czeglédy Ákos (polgármester), Szablyár Péter (Tájházszövetség) Plul Malom megtekintése (Csopak) Paloznaki Tájház megtekintése Közös ebéd „Így csináljuk mi” A Paloznaki Tájház mőködtetése és fenntarthatósága. Czeglédy Ákos polgármester Tájházak és falusi turizmus dr. Csizmadia László /Fatosz elnöke Idegenforgalom és a Tájház, a jósvafıi példa. Szablyár Péter /ügyv. elnök Tájékoztató a Magyarországi Tájházak Szövetsége mőködésérıl. Szablyár Péter /ügyv. elnök

Kérjük részvételi szándékát 2010 október 23-ig a 06/87/555-006 telefonon a Paloznaki Polgármesteri Hivatalban Steinbachné Szabó Edinánál, vagy a [email protected] mail címen visszajelezni szíveskedjék! (A Csopakra való szállítást mikrobuszokkal biztosítjuk 2km. Az ebéd ára 1000 Ft/fı.)

Paloznak 2010-10-18 Tisztelettel: Czeglédy Ákos polgármester


FELHÍVÁS A Szövetség szeretné tagjai informálását még intenzívebbé, napra késszé tenni. Ennek érdekében internetes levelezı listánk címjegyzékét szeretnénk felújítani és teljessé tenni. Kérjük minden egyéni és jogi tagunkat, hogy az általa legjobban elérhetı email címet a Szövetség címére [email protected] postafordultával küldje el! Ha postacíme, vagy telefonszámai változtak, azokat is! Jogi tagok esetében mód van két cím (saját és intézményi) megadására is. Támogató együttmőködésükben bízva, köszönettel: Elnökség

ÖRÖMHÍR Az APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága 9170691517 számú – 2010. augusztus 24-i levelében arról értesítette a Szövetséget, hogy a 2009-évi SZJA 1 %-nak felajánlásából elızetesen 120.524 Ft összeget nyert el. Ezúton is köszönetet mondunk tevékenységünket támogató egyéni és jogi tagjainknak. Az elnyert összeget a Tájházi Hírlevél postaköltségeinek fedezésére fogjuk fordítani. Ez a költség alkalmanként ma már megközelíti a 40 ezer Ft-t. Kérjük, hogy nagylelkő felajánlásával 2011-ben is támogassa szervezetünket! KÉRÉS Kérjük egyéni- és jogi tagjainkat, hogy akik még nem rendezték 2010-évi (vagy korábbi) tagdíjaikat, mielıbb tegyék meg! Ha csekkjük elkallódott, kérjenek újat mail címünkön ([email protected])! Közérdekő elérhetıségek: Elnökség: Dr. Füzes Endre tiszteletbeli elnök: Dr. Bereczki Ibolya elnök Szablyár Péter ügyv. elnök

[email protected] [email protected] [email protected]

Elnökségi tagok: Andó György Danter Izabella Czeglédy Ákos Horváth Attila Kovács Edina Majnár Márta Nagyné Bısze Katalin Kapitány Orsolya Szonda István Jaszmann Gabriella

[email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected]

Felügyelı Bizottság: Dr. Vígh Annamária (elnök) Dobosyné Antal Anna Dr. Páll István

[email protected] [email protected] [email protected]


Tartalom Tájházak egy országos programban VIII. Országos Találkozó Kiskırösön A VIII. Országos találkozón elhangzott elıadások Nyitott kapukkal – A „Vendégváró tájházak” pályázat eredményei A paraszti öltözetek és a falusi kultúra változásai a 19. században - Dr. Flórián Mária A Badár-család Mezıtúron 30 éves az Ócsai Tájház I. 30 éves az Ócsai Tájház II. VIII. Dél-dunántúli Regionális Találkozó és tájház avatás Lakócsán (2010. június 4.) Dr. Bereczki Ibpolya beszéde a Lakócsai tájház megnyitóján Észak-Dunántúli Regionális Tájház Találkozó Kemencés napok Orfőn Bárányok ajándéka - Nemzetközi Nemezmővészeti Alkotótábor Kegyeleti emlékpark Dunaharasztin „Vajdasági magyar tájházak múltja, jelene és jövıje XI.”

Megnyílt a Tájházszövetség Információs Központja a szentendrei Skanzen házban Konferencia Nagyfödémesen Kukoricás nap Szentlászlón Regionális Találkozó Gyömrın XXVI. Vendel-napi búcsú


Tájházi Hírlevél. A Magyarországi Tájházak Szövetségének tájékoztatója füzet Jósvafı, október

Recommend Documents