Tájékoztató a pénzügyi elszámoláshoz A GOP-2012-3.1.2 Pályázatokra vonatkozóan
A vissza nem térítendő támogatás folyósítását a Kedvezményezett kezdeményezi a Kifizetés-igénylési dokumentáció (továbbiakban: kifizetési igénylés) benyújtásával. A támogatás igénybevétele utólag, teljesítmény- és forrásarányosan történik. A Kedvezményezettnek a kifizetési igénylést a támogatónak kell benyújtania: Nemzetgazdasági Minisztérium 1539 Budapest Pf.: 684. Általános tájékoztatás: Felhívjuk a figyelmet, hogy a pénzügyi elszámolás folyamatát a GOP Részletes pályázati útmutató F.6, F.7 , D.4. és D.5. pontjai szabályozzák. 1. Előleg igénybevétel feltételei Jelen pályázati konstrukció keretében indokolt esetben a támogatás 25 %-a erejéig, KKV esetében a támogatás 50%-a erejéig, de maximum háromszáz millió forint összegig előleg nyújtható. Az előleg és az időközi kifizetések összege nem haladhatja meg a megítélt támogatás 80%-át. Az előleg folyósításához szükséges az előleg igénylésére vonatkozó „Előleg igénylési kérelem” (a Támogatási szerződés 9. sz. melléklet) kitöltése, cégszerű aláírása (aláírás és amennyiben jogszabály vagy az aláírási címpéldány szerint szükséges cégbélyegző) és a támogató részére történő megküldése. Engedélyköteles építés esetén, ha a Támogatási szerződéshez nem került csatolásra a hálózatot érintő jogerős építési engedély vagy az építési engedély megadására vonatkozó kérelem benyújtását igazoló dokumentum kedvezményezett által hitelesített másolata, akkor azt az „Előleg igénylési kérelem” mellé csatolni kell. Amennyiben a hatályba lépett szerződése alapján előleget kíván igénybe venni, abban az esetben kérjük, hogy a formanyomtatványon a pályázatban valamely Magyarországon vezetett bankszámlája egyikét jelölje meg. A kedvezményezett köteles visszafizetni az előleget a támogatást nyújtó szervezetnek, amennyiben nem nyújt be megfelelő kifizetési igénylést a támogatási előleg vagy az előleg első részletének folyósításától számított hat hónapon belül, illetve a benyújtott kifizetési igénylés és a kapcsolódó időszakos beszámoló vagy más körülmény a támogatás nem rendeltetésének megfelelő felhasználását bizonyítja. Előleg engedményezésére nincs lehetőség. Az előleg folyósításának feltétele a biztosíték megléte, amennyiben a Kedvezményezett biztosíték nyújtására kötelezett. Nem nyújtható előleg, amennyiben a támogatás kifizetésére utófinanszírozással, a projekt megvalósítását követően, egy összegben kerül sor. Az egyösszegű elszámolás igénybevételéről a Támogatási szerződés megkötésével egyidejűleg nyilatkozni kell. (Támogatási szerződés 10. számú melléklet.)
2. Saját forrás igazolása Felhívjuk figyelmüket, hogy amennyiben a pályázathoz, vagy a Támogatási szerződés megkötéséhez a saját forrás igazolása nem került bemutatásra, azt az előleg igényléshez, vagy
Levelezési cím: 1539 Budapest, Postafiók 684. Tel.: +36 40 200 617 E-mail:
[email protected]
|
1
amennyiben nem kívánnak előleget igénybe venni, az első kifizetési kérelemhez benyújtani szükséges. A Kedvezményezettnek legalább a projekt összköltségének 25%-át kitevő igazolt saját forrással kell rendelkeznie, (a Gazdaságfejlesztési Operatív Programra és a Közép-Magyarországi Operatív Program 1. prioritására vonatkozó részletes szabályokról szóló 29/2012. (VI.8.) NFM rendelet 9.§ (4) szerint). Nem tekinthető saját forrásnak az államháztartás alrendszereitől kapott támogatás. (A 292/2009. (XII.19.) Korm. rendelet 114. § (2) szerint és a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 83.§ szerint). Saját forrás igazolása eredetiről szkennelt példányban, amennyiben a pályázatban vagy a Szerződés megkötésekor nem, vagy csak részben került leigazolásra a projekt elszámolható összköltségének legalább 25 %-át kitevő saját forrás: - Számlapénz esetében: A forrás igazolására kizárólag a Kedvezményezett nevére kiállított, 30 napnál nem régebbi bankszámlakivonat vagy banki igazolás fogadható el. Felhívjuk a figyelmet, hogy amennyiben a számlapénz rendelkezésre állását több bankszámlakivonattal, vagy banki igazolással kívánja igazolni egy hitelintézetnél vezetett több számláról, vagy több hitelintézetnél vezetett számlákról, a becsatolt dokumentumoknak ugyanarra a napra vonatkozó egyenleget kell tartalmaznia! - A Kedvezményezett nevére szóló bankbetét esetében 30 napnál nem régebbi, a számlavezető vagy hitelintézet által kiadott igazolás a bankbetét összegéről, és annak meglétéről. Felhívjuk a figyelmet, hogy amennyiben a bankbetét rendelkezésre állását több banki igazolással kívánja igazolni egy hitelintézetnél vezetett több számláról, vagy több hitelintézetnél vezetett számlákról, a becsatolt dokumentumoknak ugyanarra a napra vonatkozó egyenleget kell tartalmaznia! - A Kedvezményezett nevére szóló értékpapír igazolására kizárólag a Kedvezményezett nevére kiállított, 30 napnál nem régebbi értékpapír számlakivonat vagy banki igazolás fogadható el. Felhívjuk a figyelmet, hogy amennyiben az értékpapír rendelkezésre állását több számlakivonattal, vagy banki igazolással kívánja igazolni egy hitelintézetnél vezetett több számláról, vagy több hitelintézetnél vezetett számlákról, a becsatolt dokumentumoknak ugyanarra a napra vonatkozó egyenleget kell tartalmaznia! - Bankhitel esetén hitelszerződés. - A projekt megvalósítása érdekében végrehajtott tőkeemelés esetén 30 napnál nem régebbi, a hitelintézet által kiadott igazolás a törzstőke-emelés címén befizetett összegről. - Zárt végű pénzügyi lízing esetén lízingszerződés a mellékleteket képező „átadás-átvételi jegyzőkönyvvel” és „fizetési ütemtervvel” együtt. A becsatolt saját forrás igazolások összegének fedeznie kell a Projekt adatlap Források Összesen soron megadott összeg 25%-át. A Kedvezményezettnek a saját forrás mellett az egyéb támogatás soron feltüntetett forrást is igazolnia kell. Felhívjuk a figyelmet, hogy a bankszámla kivonatoknak, a bankbetétnek és a Kedvezményezett nevére szóló értékpapír számlának is ugyanarra a dátumra kell vonatkoznia!
3. Időközi kifizetési igénylés Időközi kifizetés kizárólag – a projekt fizikai előrehaladását bemutató – időszakos beszámoló benyújtásával együtt igényelhető, ennek hiányában a kifizetés igénylés automatikusan elutasításra kerül. Időszakos beszámolóban a kedvezményezett köteles beszámolni a jelentéstételi időszak alatt lezajlott tevékenységeinek előrehaladásáról, illetve a megvalósított tevékenységeinek eredményeiről. Az időszakos beszámolók által lefedett jelentéstételi időszakok egymást követik. Időközi kifizetési igénylés akkor nyújtható be, ha az igényelt támogatás összege meghaladja a megítélt támogatás 10%-át, és legalább 200 ezer forintot. A 10%-os korlát nem vonatkozik az első időszakos beszámolóval benyújtott kifizetési igénylésre. Amennyiben a megítélt támogatás összege meghaladja az 1 Mrd Ft-ot, az időközi kifizetési igénylés akkor nyújtható be, ha az igényelt támogatás összege meghaladja a megítélt támogatás 2%-át.
Levelezési cím: 1539 Budapest, Postafiók 684. Tel.: +36 40 200 617 E-mail:
[email protected]
|
2
Elszámolásra kizárólag olyan számla kerülhet benyújtásra, amelynek összege eléri a nettó 300 ezer forintot, kivéve a hatósági igazgatási, szolgáltatási díjak, illetékek összesítőjén elszámolható költségeket Kedvezményezett legkésőbb az első kifizetési kérelemhez köteles benyújtani a projekt megvalósításának elindításához szükséges jogerős hatósági engedélyeket, vagy az azok megadására vonatkozó kérelmek benyújtását igazoló dokumentumokat. A támogatási szerződés megkötésétől számított 12 hónapon belül a kedvezményezettnek a projekt megvalósítását meg kell kezdeni a következő feltételek szerint: • a kedvezményezettnek időközi kifizetési igénylés benyújtásával kell igazolnia a megítélt támogatás legalább 10%-ának felhasználását, • a megvalósításhoz szükséges tervezett tevékenységek összértékének legalább 50%-át elérő mértékben megrendelést kell a szállítók felé leadni, vagy szerződést kell kötni. Az egyszeri elszámolók esetén az időközi kifizetési igénylés benyújtására vonatkozó fenti korlát nem értelmezhető. Az egyösszegű elszámolás igénybevételéről a Támogatási szerződés megkötésével egyidejűleg a kedvezményezettnek nyilatkoznia kell.
4. Záró kifizetési igénylés A kedvezményezett a Projekt fizikai befejezését követő maximum 90 napon belül, de legkésőbb 2014. december 31-ig, vagy a Támogatási Szerződésben meghatározott végső időpontig köteles benyújtani a záró kifizetési igénylést. A projekt fizikai befejezésének a beruházás utolsó elemének megvalósulása minősül, engedélyköteles építés esetén a használatbavételi engedély jogerőre emelkedésének napja. A záró kifizetési igénylés benyújtásáig a projektet pénzügyileg is, valamint fizikailag is be kell fejezni. 1 A projekt fizikai megvalósításának napját követő teljesítésű (gazdasági) számlákra, bizonylatokra támogatás folyósítása nem lehetséges. A záró kifizetési igényléshez benyújtandó dokumentumok főszabály szerint megegyeznek az időközi kifizetési igénylés keretében benyújtandó dokumentumokkal a mátrixban foglaltak szerint. Tájékoztatjuk, hogy többszöri elszámolást választó kedvezményezettek esetében lehetőség van záró kifizetési igénylésük időköziként való benyújtására, oly módon, hogy a záró kifizetési igénylést már számla nélkül, nulla tartalommal küldik be az utolsó időközi kifizetési igényléssel egy időben. A nullás záró kifizetési igényléshez csak a kifizetési igénylési formanyomtatványt, a záró beszámolót és – szükség esetén – annak mellékleteit szükséges benyújtaniuk. Tájékoztatjuk, hogy ezzel a lehetőséggel a támogatások gyorsabb kifizetése várható. Tájékoztatjuk, hogy ebben az esetben, a kifizetési igénylések benyújtásának módja egységes kell, hogy legyen, tehát amennyiben a záró kifizetési igénylést időköziként nyújtják be elektronikusan a www.szechenyi2020.hu honlapon található Pályázati e-ügyintézés felületen, abban az esetben a záró kifizetési igénylést számla nélkül, nulla tartalommal is elektronikusan szükséges a www.szechenyi2020.hu honlapon található Pályázati e-ügyintézés felületen benyújtani. Záró kifizetési igénylés kizárólag – a projekt fizikai megvalósítását bemutató – záró beszámoló benyújtásával együtt igényelhető.
1
Egy projekt akkor tekinthető fizikailag megvalósultnak, ha a Kedvezményezett valamennyi, a nevére kiállított, elszámolható költségszámlát pénzügyileg teljesítette, a Projekt eredményeként létrejött vagyontárgyakon tulajdonjogot szerzett és a projektet fizikailag is befejezte.
Levelezési cím: 1539 Budapest, Postafiók 684. Tel.: +36 40 200 617 E-mail:
[email protected]
|
3
A záró beszámolóhoz minden, a mátrixban előírt olyan anyagot, dokumentumot, esetenként fényképet és videofelvételt csatolni kell, ami alátámasztja az eredeti célkitűzés megvalósulásának tényét, és eddig még nem került benyújtásra a támogatóhoz. Legkésőbb a záró kifizetési igénylésben – amennyiben korábban nem történt meg az előleg teljes összegének elszámolása – az előleggel köteles elszámolni a kedvezményezett. Amennyiben a kedvezményezett egyszeri elszámoló, egyetlen kifizetési igénylést nyújthat be, amely automatikusan záró kifizetési igénylésnek minősül. A benyújtott kifizetési igénylésnek meg kell felelnie a záró kifizetési igénylésre vonatkozó feltételeknek. Zárt végű pénzügyi lízinggel finanszírozott beszerzés esetén a záró kifizetési igénylés benyújtásának határideje lízing szerződés lejáratát követő 90 nap, de legkésőbb 2014. december 31. A lízingtárgy feletti tulajdonjog megszerzésének a fizikai megvalósulásig meg kell történnie. A támogatás csak a lízingcég részére fizetendő összeg tőkerésze után igényelhető. A lízing futamidő azzal a feltétellel áthúzódhat a projekt fenntartási időszakra, ha a lízingdíj tőkerészének támogatásból finanszírozott hányada a projekt megvalósítás időszakában teljes egészében kifizetésre kerül, a tulajdonjog átszállása a lízingbe vevőre pedig a fenntartási időszak során megtörténik. A Kedvezményezett felelőssége a pályázat benyújtása előtt, hogy a fent felsorolt két lehetőség közül melyiket választja. Abban az esetben is, ha a lízing futamidő áthúzódik a projekt fenntartási időszakra, a Kedvezményezett felel a projekt fizikális és pénzügyi megvalósításáért, a tulajdonszerzés megvalósulásáért és a projekt fenntartásáért.
5. A kifizetési igénylés benyújtásának módja, csatolandó pénzügyi és szakmai előrehaladást igazoló dokumentumok - mátrix A kifizetési igénylésben benyújtandó kifizetési kérelmet alátámasztó, a projekt pénzügyi és szakmai előrehaladását igazoló alátámasztó dokumentumokat egységes szerkezetben mutatja be az ún. „mátrix”. A mátrix elszámolható költségek - projektelem tevékenység kategóriák szerint tartalmazza a benyújtandó dokumentumok körét. A mátrix három oszlopának jelentése: a) "Beszámolóban részletezett tevékenységek megvalósulását illetve a kifizetési igénylésben elszámolni kívánt költségek felmerülését alátámasztó dokumentumok”: ez az oszlop tartalmazza azokat a dokumentumokat, amelyeket akkor köteles benyújtani, ha a tevékenység megvalósítása során elért eredményekről a kedvezményezett be kíván számolni a beszámolóban és a megvalósítás során felmerült költségekről a beszámoló mellé benyújtandó kifizetési igénylésben el kíván számolni, b) „A 4/2011. (I.28.) Korm.rendelet 59. § (1) bekezdésében foglaltak szerinti záradékolási kötelezettséget az alábbi dokumentumok vonatkozásában kell megtenni”: a középső oszlopban kerültek megjelölésre azok a dokumentumok, amelyek kapcsán a 4/2011. (I.28.) Kormányrendelet 59.§ (1) bekezdésében foglaltak szerinti záradékolási kötelezettsége van a kedvezményezettnek, (A kedvezményezett az eredeti számlán köteles feltüntetni a projekt regisztrációs számát, és azt, hogy a számla „támogatás elszámolására benyújtásra került”.) c) „Időszakos, illetve záró beszámolóhoz benyújtandó alátámasztó dokumentumok”: azok a dokumentumok, amelyeket kizárólag akkor kell a kedvezményezettnek időszakos, illetve záró beszámolóval együtt benyújtani, amennyiben a beszámolóval érintett időszakban a kapcsolódó tevékenység megvalósítása kapcsán volt előrehaladás, melyről a kedvezményezett be kíván számolni a beszámolóban, viszont a tevékenység kapcsán felmerült költségeket nem kívánja a beszámoló mellé benyújtandó kifizetési igénylésben elszámolni, hanem csak egy időben később benyújtandó kifizetési igénylésben.
Levelezési cím: 1539 Budapest, Postafiók 684. Tel.: +36 40 200 617 E-mail:
[email protected]
|
4
A mátrixban feltüntetett alátámasztó dokumentumokat a kedvezményezettnek egyszer, a kapcsolódó költség elszámolásra való benyújtásakor kell a kifizetési igényléshez benyújtani. Amennyiben a kedvezményezett a c) pontban meghatározott dokumentumokat benyújtja az adott időszakot lefedő időszakos beszámolója mellé, és kapcsolódó tevékenység kapcsán felmerült költségeket csak egy későbbi kifizetési igénylésben kívánja elszámolni, úgy a benyújtott dokumentumokat a később benyújtandó kifizetési igénylés mellé ismételten nem kell megküldenie, kizárólag akkor, ha a vonatkozó dokumentumokban változás történt. A 7. pontban taglalt elektronikus benyújtásra tekintettel a mátrixban felsorolt dokumentumok eredeti szkennelt példányát kell a kifizetési igényléshez benyújtani. A mátrixban feltüntetett alátámasztó dokumentumok közül az alábbi dokumentumokat eredeti példányban papír alapon és elektronikusan is köteles a kedvezményezett benyújtani: •
biztosítéknyújtási kötelezettség esetén az előleg kérelemhez vagy az első kifizetési igényléshez mellékelve a biztosítékok iratanyagát; Számlaösszesítő benyújtása esetén a kedvezményezett által cégszerűen aláírt eredeti példányt szkennelt formában, valamint elektronikus formában (xls, xlsx,) formátumban is csatolni kell. A számlaösszesítő formanyomtatványa a www.szechenyi2020.hu honlapon található Pályázati e-ügyintézés oldalról letölthető. Amennyiben a projekt keretében elszámolható költségről szóló bizonylat eredeti, első példánya elveszett, vagy megsemmisült, és a számlakibocsátó az általa kiállított, vagy őrzött bizonylatról másolatot állít ki, akkor az abban az esetben fogadható el, ha a számlakibocsátó a bizonylat azonosságát szabályszerűen igazolta. Szabályszerű igazoláson a bizonylatot kibocsátó bizonylati rendjében szabályozott módon történő hitelesítési, aláírási rendnek megfelelő módon és személyek által történő aláírás, esetlegesen bélyegzőlenyomat alkalmazását kell érteni. Fentiek szerint azonban az új bizonylatnak tartalmaznia kell, hogy az az eredetivel mindenben megegyezik. A kedvezményezettnek az így kiállított bizonylat eredeti példányát a 4/2011. (I.28.) Kormányrendelet 59. § (1) bekezdésében foglaltak szerint záradékolnia szükséges és elkülönítetten nyilván kell tartania és meg kell azt őriznie. Kifizetési igénylés benyújtása esetén ezen záradékolt bizonylatokat kell a kedvezményezettnek a kifizetési igényléshez mellékelnie.
6. A benyújtandó dokumentumokkal szemben támasztott követelmények
Bejelentési űrlapok Eredeti példányban papír alapon és elektronikusan kell benyújtani: • A projekt megvalósításának tényleges kezdő időpontja (támogatási szerződés 6. sz. melléklete), amennyiben korábban nem került benyújtásra; • A projekt fizikai befejezésének tényleges időpontja (támogatási szerződés 7. sz. melléklete) cégszerűen aláírt példányban benyújtandó a záró elszámoláshoz. A számla Be kell nyújtani a Kedvezményezett nevére és címére kiállított költségszámlákat vagy a gazdasági eseményt hitelesen igazoló egyéb bizonylatokat (továbbiakban számlák) az eredetiről szkennelt példányban, ahol:
Levelezési cím: 1539 Budapest, Postafiók 684. Tel.: +36 40 200 617 E-mail:
[email protected]
|
5
•
• • • • • •
• •
az eredeti számlákon a Támogatási Szerződés Kedvezményezettjének „a teljesítést igazolom” vagy az „átvettem” felirat alatt cégszerű aláírással (aláírás és amennyiben jogszabály vagy az aláírási címpéldány szerint szükséges cégbélyegző) kell igazolnia a teljesítést, azaz a vásárolt termék átvételét, használatbavételét, az eredeti számlákon fel kell tüntetni a projekt azonosító számát valamint, az eredeti számlákra rá kell vezetni, hogy „Támogatás elszámolására benyújtásra került.”, idegen nyelvű számla esetében – a fentieken túlmenően – a Kedvezményezett általi magyar nyelvű fordítás csatolása szükséges (a számlán elegendő a főbb megnevezések lefordítása, ill. a dátumokhoz kapcsolódó megnevezés fordítása). rész / végszámlához kapcsolódó előlegszámlát / előlegbekérőt / foglalót /helyesbítő vagy stornószámlát, stb. (továbbiakban számlák), szintén mellékelni szükséges. A kötelező megjegyzéseket ezen számlákra is rá kell vezetni. pénzügyi lízing keretében történt beszerzésről kiállított számlát, a lízingbeadó által kiállított fizetési értesítőket, áfa bekérőt (továbbiakban: számlák) a pályázat tárgyát képező eszközökre a fizetett előleg elszámolható, ha: − az előleg számla pénzügyi kiegyenlítése megtörtént − a benyújtott (rész/vég)számlában az előleg részben vagy egészben elszámolásra került − a számla fizikai teljesítés igazolása megtörtént. Devizaszámlák esetén amennyiben az elszámolni kívánt összeg több költségsort érint, kérjük, költségtételenként megbontani az eredeti deviza összeget, a kifizetési kérelem megfelelő táblázataiban. A támogató nem köteles elszámolásra befogadni azon számviteli bizonylatokat, amelyeken az áru/szolgáltatás megnevezése alapján –VTSZ/SZJ/TESZOR statisztikai besorolás hiányában- a beszerzett áru/szolgáltatás egyértelműen nem beazonosítható. Amennyiben VTSZ/SZJ/TESZOR statisztikai besorolásban változás következik be, a támogatási szerződésben rögzítetthez képest, a változás akkor fogadható el, ha 1. áru/szolgáltatás műszaki tartalmában és funkciójában nem változik, 2. valamint az új VTSZ/SZJ/TESZOR statisztikai besorolás a Pályázati Felhívás szabályai és a GOP Részletes Pályázati Útmutató vonatkozó melléklete szerint is elszámolható. 3. Amennyiben az új VTSZ/SZJ/TESZOR statisztikai besorolás és a GOP Részletes Pályázati Útmutató vonatkozó melléklete szerint nem elszámolható, a számla/ bizonylat elutasításra kerül.
Kifizetés igazolás Az eredetiről szkennelt példányban az adott számlák pénzügyi teljesítését igazoló bizonylatokat ahol: • átutalás esetén pénzforgalmi számlakivonatot, elektronikus számlakivonatot, banki igazolást (abban az esetben is szükséges csatolni, ha az utalás hitel/kölcsönszerződés alapján történik): − pénzforgalmi számlakivonatok esetében a kivonaton szerepeljen a jóváírandó és terhelendő pénzforgalmi számlaszám, a terhelt összeg, a terhelés napja, valamint hivatkozás a kiegyenlített bizonylat számára − amennyiben a közleményben nem szerepel a számla sorszáma, akkor pályázói nyilatkozatot kérünk, mely szerint az adott sorszámú kivonaton, mely sorszámú számla kifizetése történt meg − amennyiben több számlát egyenlít ki egyszerre (nem minden számla szerepel az elszámolásban), és az elszámolásban szereplő számla sorszáma szerepel a közleményben, valamint az átutalt összeg nagyobb, mint a számla összege, akkor nem szükséges nyilatkozatot benyújtani a kifizetésről − amennyiben a pályázó a szállító bankjában fizeti be a szállító számlájára a számla összegét, az erről készült banki bizonylat (melyen szerepelnie kell a pályázó cég nevének, szállító nevének, számlaszámának, az összegnek és a projekt azonosítónak vagy számla számnak) és kiadási pénztárbizonylat benyújtására van szükség • nem támogathatóak azon bizonylatok, amelyek kiegyenlítése készpénzfizetéssel történt. • nem támogathatóak azon számlák, melyek kiegyenlítése nem pénzmozgással, hanem áruk és/ vagy szolgáltatások kölcsönös beszámításával történt. A kompenzálással történő kiegyenlítés nem elfogadott a számlák pénzügyi teljesítésének igazolására.
Levelezési cím: 1539 Budapest, Postafiók 684. Tel.: +36 40 200 617 E-mail:
[email protected]
|
6
•
Váltóval, faktorálással, tartozásátvállalással történő fizetés nem támogatható.
Megrendelések, vállalkozói, szállítói, bérleti és megbízási szerződések Támogatás akkor folyósítható beszerzésére vagy szolgáltatás megrendelésére irányuló szerződésre, ha beszerzésére vagy szolgáltatás megrendelésére irányuló szerződést írásban kötötték. Szóbeli megállapodások semmilyen esetben nem fogadhatók el. Írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Az írásbeli alak megsértése a szerződés érvényességét nem érinti, azonban az annak teljesítése érdekében történt kifizetése a támogatott tevékenység költségei között nem vehetők figyelembe. További, egyéb dokumentumok Lízing: • Zárt végű pénzügyi lízing esetén a lízingszerződést valamennyi mellékletével együtt (különösen fizetési ütemterv, átadás-átvételi jegyzőkönyv). Zárt végű pénzügyi lízing esetén a lízingszerződés lejáratakor a lízingbeadó jognyilatkozatának másolatát, hogy a Kedvezményezettel szemben semmilyen követelése nem áll fenn, és a lízing tárgya visszavonhatatlanul a Kedvezményezett tulajdonába került. A jognyilatkozatnak tartalmaznia kell a Kedvezményezett tulajdonjog megszerzésének napját. (A tulajdonjog megszerzésének elmaradása a kifizetett támogatás visszavonását vonja maga után.) A lízing futamidő azzal a feltétellel húzódhat át a projekt fenntartási időszakra, ha a lízingdíj tőkerészének támogatásból finanszírozott hányada a projekt megvalósítás időszakában teljes egészében kifizetésre kerül, a tulajdonjog átszállása a lízingbe vevőre pedig a fenntartási időszak során megtörténik. Utóbbi esetben a jognyilatkozatot elegendő a fenntartási időszak alatt benyújtani. Import: •
•
Amennyiben a devizában kiállított számlán nincs feltüntetve a teljesítés dátuma, az Európai Közösségen belülről (külföldről) történt eszköz/anyag beszerzése esetén a kifizetési igényléshez be kell nyújtani az átvételt igazoló okmány másolatát: szállítólevelet, vagy átadás-átvételi jegyzőkönyvet, amelyen a Kedvezményezett az átvétel napját cégszerű aláírásával igazolja, Európai Közösségen kívülről beszerzett eszköz/anyag esetén a vámhatározat egy másolati példányát.
Eszközök: •
Legkésőbb az utolsó elszámolásnál a beszerzett eszköz használatba vételét / üzembe helyezését igazoló dokumentum (pl.:üzembe helyezési jegyzőkönyv). A dokumentumnak tartalmazni kell legalább az üzembe helyezés 1. időpontját, (támogatási szerződésben rögzített projekt kezdési és fizikai befejezési időpontja közötti) 2. helyét, 3. üzembe helyezett eszköz megnevezését, 4. üzembe helyező aláírását. (Minta megtekinthető és letölthető a támogató honlapjáról). Eszközök, berendezések csak abban az esetben számolhatóak el eszközbeszerzés keretében, amennyiben a Kedvezményezett könyvelésében azok a tárgyi eszközök között, a műszaki gépek, berendezések, járművek, vagy az egyéb berendezések, felszerelések, járművek között kerülnek aktiválásra.
Infrastrukturális és ingatlan beruházás: • •
Tervektől történő eltérés esetén rövid szöveges összefoglalás a megvalósulásról Tervektől történő eltérés esetén a megvalósulás szerinti topológia, melyen feltűntetésre kerül
Levelezési cím: 1539 Budapest, Postafiók 684. Tel.: +36 40 200 617 E-mail:
[email protected]
|
7
•
•
• • •
• •
•
1. a beruházásban ténylegesen épült nyomvonalak és meglévő szakaszok hossza, a tervektől történt eltérés feltűntetésével 2. az egyes szakaszok hossza építmények jellege (alépítmény/meglévő oszlopsor/saját építésű oszlopok) 3. a kábelek típusa, gyártója, szálszáma 4. a gerinchálózati csatlakozási pont(ok) és települési hozzáférési aggregációs pontok (POP-ok) pontos elhelyezkedése Tervektől történő eltérés esetén a megvalósulás szerinti sematikus rendszertechnikai rajz, melyen feltűntetésre kerül 1. a hálózat üzemeltetése szempontjából releváns aktív fejállomási eszközök, és főbb hálózati elemek 2. az alkalmazott aktív eszközök felsorolása, elhelyezkedése, funkciója és indokoltsága a hálózatban 3. az eszközök gyártója típusa 4. a meglévő (nem támogatásból beszerzett) és a támogatásból beszerzett eszközök megkülönböztetése Összefoglaló táblázat (xls, vagy xlsx formátumban, a formátum a támogató honlapjáról letölthető) A megépült (kül- és belterületi, alépítményes és léges kivitelű) nyomvonalak (nem kábelek) hosszáról. A táblázatban látható legyen a nyomvonalak hossza kistérségenként és összesítve. Az érintett településeken nagy sebességű szélessávú szolgáltatás nyújtására alkalmas alapinfrastruktúrával elért önkormányzati épületek számáról, illetve a település nevének feltüntetésével. Az érintett településeken nagy sebességű szélessávú szolgáltatás nyújtására alkalmas alapinfrastruktúrával elért közoktatási intézmények épületeinek számáról, illetve a települések és a közoktatási intézmények nevének feltüntetésével. Az érintett településeken nagy sebességű szélessávú szolgáltatás nyújtására alkalmas alapinfrastruktúrával elért eMagyarország Pontok és IKSzT-k számáról, illetve a település nevének feltüntetésével. Építési engedélyhez kötött beruházásnál, felújításnál az építési napló másolata Olyan építési jellegű munkák esetében, ahol építési napló vezetése nem kötelező, ott a kivitelező nyilatkozata a munkálatok megkezdésére vonatkozóan. Amennyiben még nem került csatolásra a Támogatási szerződéshez vagy az előleg igényléshez, legkésőbb a kapcsolódó projekttevékenység megkezdése előtt be kell nyújtani engedélyköteles építés esetén a hálózatot érintő jogerős építési engedély kedvezményezett által hitelesített másolatát. Egyszeri elszámolók esetében legkésőbb a záró- kifizetési igényléshez szükséges benyújtani. Legkésőbb a záró- kifizetési igényléshez az engedélyköteles építési tevékenységet tartalmazó projektek esetén a jogerős használatbavételi engedély másolatát, bejelentés köteles beruházások esetén az NMHH tudomásulvételi határozatát. Az elvégzett építési beruházásról, szolgáltatásról a számlakiállító és a Kedvezményezett együttes teljesítésigazolását. A teljesítésigazolásnak tartalmaznia kell legalább 1. az elvégzett munka megnevezését, 2. a teljesítésigazolás által lefedett időszakot, 3. a munka nettó értékét valamint a felek cégszerű aláírását (aláírás ill. cégbélyegző), 4. továbbá nem építési engedély köteles tevékenység esetében a megvalósulás helyét is. Amennyiben az alábbi feltételeknek megfelel az építési projektelem, akkor mérnöki/műszaki ellenőr igazolása szükséges a teljesítésről: 191/2009 (IX.15.) Korm. rendelet 16. § (1) Kötelező építési műszaki ellenőrt megbízni a külön jogszabály szerint építési engedélyhez kötött építési tevékenység esetén, ha 1. az építőipari kivitelezési tevékenységet több fővállalkozó kivitelező végzi, 2. az építési beruházás a Kbt. hatálya alá tartozik, 3. az építőipari kivitelezési tevékenység nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügy tárgyát képezi, 4. az építőipari kivitelezési tevékenység műemlékvédelem alatt álló építményt érint, vagy 5. a 17. § (2) bekezdés alapján építtetői fedezetkezelő működik közre.
Levelezési cím: 1539 Budapest, Postafiók 684. Tel.: +36 40 200 617 E-mail:
[email protected]
|
8
Immateriális javak: •
Immateriális javak beszerzése esetén tételes átadás-átvételi jegyzőkönyv másolatát, melyen a Kedvezményezett az átvétel napját cégszerű aláírásával igazolja. A támogatás akkor vehető igénybe, ha a kedvezményezett a támogatásban részesíthető immateriális javakat a kötelező üzemeltetési időszak alatt az érintett régióban használja fel és az immateriális javak közé kerül aktiválásra.
Szolgáltatás: •
Az elvégzett szolgáltatásról a számlakiállító és a Kedvezményezett együttes teljesítésigazolását. A teljesítésigazolásnak tartalmaznia kell legalább: 1. az elvégzett munka megnevezését, 2. a teljesítésigazolás által lefedett időszakot, 3. a munka nettó értékét valamint a felek cégszerű aláírását [aláírás, ill. cégbélyegző]. • Tanúsítványt, akkreditációs okirat másolatát. Oktatás dokumentumai: Oktatási anyag, jelenléti ívek, oktatási tematika. Összefoglaló táblázat az egyes településeken a pályázó által szervezett számítógépes/internetes oktatások számáról (db/év/település). Hatósági igazgatási, szolgáltatási díjak, illetékek összesítője: A hatósági igazgatási, szolgáltatási díjak, illetékek számláit, kifizetési bizonylatokat és a kapcsolódó alátámasztó dokumentumokat nem kell benyújtani a kifizetési igénylésben. A támogató azonban indokolt esetben bekérheti, és helyszíni ellenőrzés során is be kell mutatni az elszámolásra benyújtott, hatósági igazgatási, szolgáltatási díjak, illetékek összesítőn megjelölt, eredeti bizonylatokat. 7. Kifizetési igénylés benyújtásának módja Kifizetési igénylés: Támogatás igénylése a kedvezményezett által a számlák rögzítését támogató elektronikus alkalmazás használatával – online számlakitöltő – történik, mely elérhető a www.szechenyi2020.hu honlapon megtalálható Pályázati-e ügyintézés felületről. Ezen keresztül rögzíti az adott időszakban felmerült, elszámolni kívánt számlák adatait, illetve kitölti és csatolja a kifizetési igényléshez kapcsolódó alátámasztó dokumentumokat. Az online számlakitöltő program a Pályázati e-ügyintézés (Pályázói tájékoztató) felületen érhető el: http://emir.nfu.hu/nd/uszt/. Beszámoló: Az időszakos (illetve a záró) beszámolót az Miniszterelnökség által meghatározott egységes formátumban, elektronikusan kell benyújtani a www.szechenyi2020.hu honlapon található Pályázati eügyintézés felületről egyedi, titkos jelszóval elérhető alkalmazás használatával.
8. A kifizetési igénylés és beszámoló hiánypótoltatására és a támogatás kifizetésének határidejére vonatkozó szabályok Ha a kifizetési igénylés hiányos vagy hibás, a beérkezéstől számított 30 napon belül legfeljebb 15 napos határidő kitűzésével a támogató hiánypótlásra és a hibák javítására hívja fel a Kedvezményezettet. Hiánypótlási illetve hibajavítási felhívásra legfeljebb egy alkalommal kerülhet sor.
Levelezési cím: 1539 Budapest, Postafiók 684. Tel.: +36 40 200 617 E-mail:
[email protected]
|
9
Amennyiben a hiány pótlására és a hiba javítására határidőben nem kerül sor, ez a kifizetési igénylés esetén az érintett rész elutasítását, míg időszakos beszámoló esetén a teljes beszámoló elutasítását eredményezi. Ez esetben további hiánypótlásnak nincs helye. A támogató a támogatást a kifizetési igénylés beérkezésétől számított 45 napon belül fizeti ki. A kifizetés határidejébe a Kedvezményezett által hiánypótlásra igénybe vett időtartam, az előre nem tervezett, előre nem látható okok miatt lefolytatott rendkívüli helyszíni ellenőrzés, a szabálytalansági gyanú kivizsgálására tett intézkedések, a szerződésmódosítás amennyiben kifizetést érint, a köztartozás időtartama, valamint az év végi zárási és év eleji számlanyitási folyamatok – a támogató honlapján közlemény formájában közzétett - időtartama nem számítanak bele.
9. Egyszeri elszámolók időszakos beszámolóval történő jelentési kötelezettsége A Kedvezményezettnek a Szerződéskötéskor nyilatkozatot kell tennie arra vonatkozóan, hogy igénybe kívánja-e venni az egyszeri elszámolás lehetőségét. Amennyiben a kedvezményezett egyszeri elszámoló és a projekt megvalósításának tervezett időtartama meghaladja a 12 hónapot, a záró kifizetési igényléshez kapcsolódó záró beszámolóját megelőzően – kifizetési igénylés nélkül – időszakos beszámolót köteles benyújtani, annak érdekében, hogy a támogató meggyőződhessen a projekt megfelelő szakmai előrehaladásáról. Az egyszeri elszámolók, amennyiben a projekt megvalósításának tervezett időtartama meghaladja a 12 hónapot, a TSZ kötés/a projekt megkezdésétől (amelyik időpont korábbi, azt kell figyelembe venni) számítva hathavonta kötelesek időszakos beszámolót benyújtani. Az időszakos beszámolók benyújtásának határidejét az EMIR automatikusan generálja. Ha a kedvezményezett nem nyújtja be a támogató által megadott határidőre az időszakos beszámolót, a támogató kezdeményezi a kifizetések azonnali felfüggesztését és megteszi a szerződésszegés jogkövetkezményei szerint szükséges eljárás lefolytatására irányuló intézkedéseket. Amennyiben az ellenőrzés során az időszakos beszámolóval kapcsolatban formai illetve tartalmi hiányosságok merülnek fel vagy a jelentéshez csatolandó dokumentumok valamelyike hiányzik, úgy a beérkezéstől számított 15 napon belül legfeljebb 15 napos határidő meghatározásával a támogató a hiány pótlására illetve a hiba javítására szólítja fel a kedvezményezettet. Hiánypótlási illetve hibajavítási felhívásra egy időszakos beszámoló esetében legfeljebb egy alkalommal kerülhet sor. A támogató a jóváhagyásról értesíti a kedvezményezettet. 10. Egyéb tájékoztatás A Kedvezményezett által benyújtott kifizetési igénylés a 4/2011. (I.28.) Korm. rendelet, a 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet, valamint a hatályos számviteli- és adótörvények szerint kerül ellenőrzésre. Az elszámolások ellenőrzéséhez a támogató kiegészítő információk bekérésének lehetőségével élhet. A támogatás megállapítása és folyósítása forintban történik, függetlenül attól, hogy a) a költség forintban vagy devizában keletkezett, b) a támogatás folyósítását a kedvezményezett vagy szállító milyen pénznemben kéri. Ha a kedvezményezett devizában kiállított szállítói számlát nyújt be, a kifizetési igénylésben, illetve az annak mellékletét képező számlaösszesítőben a számlák értékét forintban kell megjelölni, a számlán szereplő devizaösszeget főszabály szerint a fizikai teljesítés napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett, hivatalos devizaárfolyamon kell átszámítani forintra. Elektronikus benyújtás esetén az átszámítást a Pályázati e-ügyintézés alkalmazás automatikusan elvégzi.
Levelezési cím: 1539 Budapest, Postafiók 684. Tel.: +36 40 200 617 E-mail:
[email protected]
|
10
Ha a számla nem tartalmazza a fizikai teljesítés dátumát és az az egyéb dokumentumok alapján sem állapítható meg, úgy a számlán szereplő deviza összeget a számla keltezésének napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett, hivatalos devizaárfolyamon kell átszámítani forintra. Utófinanszírozás keretében az előlegszámla a rész- vagy végszámlával együtt nyújtható be elszámolásra. Ilyenkor a rész- vagy végszámlán szereplő fizikai teljesítés napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett, hivatalos devizaárfolyamot kell alkalmazni az előlegszámlára is. A projekt költségnövekményét a kedvezményezett finanszírozza. Amennyiben a projekt költségei meghaladják a Támogatási Szerződésben rögzített összeget, a többletráfordítást a Kedvezményezett saját forrásból, illetve egyéb idegen forrás igénybevételével köteles biztosítani, mivel a támogatás összege nem követi a költségek emelkedését.
Levelezési cím: 1539 Budapest, Postafiók 684. Tel.: +36 40 200 617 E-mail:
[email protected]
|
11