T2A és a T2B közötti különbségek Írta: Administrator 2009. október 25. vasárnap, 18:48 - Módosítás: 2010. április 06. kedd, 10:01
Évjárat 1968 . Az új T2-es megjelenik. 47 Lóerős és az előző modellsorozat dobfékeit viseli. Belül igen hangos, mert a Motor/Váltófelfüggesztés gumiharangjain a VW még kísérletezik. De végre van ferdecsuklós hátsótengely és egy nem megosztott szélvédő. Csak defektet nem szabad még kapnunk, mert a vészvillogó még hiányzik.
Évjárat 1969 . A nyomógombos kilincsek - az előző évjáratok maradéka - eltűnik, ugyanúgy mint az ajtókon a zárógomb. A tolvajoknak ezentúl nehezebb a dolguk, mert az ajtó zárása a belső kilincsbe lett integrálva. Kár hogy a szép krómozott visszapillantó emiatt ezentúl műanyagból van, de külön kívánságra tükrözés mentesen is kérhető. Most már a buszunk tönkre is mehet útközben, mivel a vészvillogó gyárilag beépített. Évjárat 1970 . Egy baleset esetére, a busz eleje a fenéklemeznél két további, oldalra széthúzott merevítővel lett ellátva. Egy további merevítő gondoskodik arról, hogy az első ajtók becsapásakor nem csattan kellemetlenül. Az első tengely csavarjai, most 14 milliméterre állnak egymástól, az eddigi 10 milliméter helyett. A hátsó kerékcsapágy háza, a fékdobok, féklemezek is változtatáson mentek keresztül. A belső tükör tartókarja két centiméterrel rövidült le, amitől nem lóg be a vezető látterébe. A váltókart meghosszabbították, hogy ne kelljen olyan mélyre hajolni. Évjárat 1971 . A félősebbek mostantól megnyugodhatnak, mert ezután minden modell tárcsafékkel van felszerelve, külön kérésre fékerőszabályzóval. A hátsó fékek és a kerékcsapágyak is változtatásokon mennek keresztül. Ehhez elérhető még a kiszélesített hátsó kerékjárat és a szélesebb felnik szellőzőnyílásokkal, amik laposabb dísztárcsákat viselnek. Egy megerősített fékrendszerhez meg lehet növelni a motor teljesítményét is. VW bátran 3 lóerővel növelte a teljesítményt, duplacsatornás dugattyúkkal és nagyobb porlasztóval most már 50 lóerővel repülhetünk. Évjárat 1972 . Új hátsórész. Az ideges sportkocsisofőr mögöttünk, ezután nagyobb hátsólámpáknak és négyzetalakúbb felső levegőnyílásoknak örülhet. Talán az is feltűnik neki, hogy a motorháztető keskenyebb lett és a hátsó lemezt nem csavarok tartják többé. A megváltoztatott váltófelfüggesztés (mostantól a kuplungharang is a karosszériához van rögzítve) és új gumi tartóbakok miatt a motorfelfüggesztésen, sikerült a belső zajszintet 100-db(A) határ alá nyomni. Az előzés is könnyebben megy, ha a 66 lóerős laposmotort választották, ami kívánságra elérhető. A "Computer"- (Lyukkártya-) Diagnosztika bevezetésre kerül a VW-nél, egy csatlakozó a motortérben, lehetővé teszi a csatlakozást. Egy sportosan kiszélesített első kerékjárat teszi atraktívvá a buszt és praktikus változtatásokra is sor került: a tankfedelet most már nyitott oldalsó tolóajtónál is ki lehet nyitni.
1/6
T2A és a T2B közötti különbségek Írta: Administrator 2009. október 25. vasárnap, 18:48 - Módosítás: 2010. április 06. kedd, 10:01
Évjárat 1973 . Hogyha a dobozos lökhárító a bogárnál mindig zavart, akkor nyugodtan felhördülhetünk, mert a busz is ezzel rendelkezik. A frontális karambol következményeit egy a lökhárító mögé épített harmonikalemezzel csökkentették. Safety first, a fékrendszer is megerősítésre került. Az első indexlámpák feljebb költöztek, az enyhén megváltoztatott első levegőnyílások mellé. A VW-emblémán is spóroltak, pár centiméterrel kisebb lett. Az új kormányszerkezet segítségével a kormányt 20%-al könnyebb tekerni. Végre láthatjuk is, hogy mire való a műszerfalon levő piros és kék karocska. – Szimbólumok mutatják: a piros a fűtés, a kék a szellőzés. A kormányrúdon egy új kar is található: a VW eldöntötte, hogy az ablaktörlőt ezentúl innen kezelhetjük. Évjárat 1974 . Az 50-lóerős motor ezennel az AS jelzést viseli – nem lett erősebb, de egy megerősített motorblokk öntvényt kapott és alacsonyabb káros anyag kibocsájtással bír. A teljesítményőrület a lapos motornál egy újabb csúcsot ért el, 68 lóerő 1,8 literes térfogatnál. A tanksapka ajtaja eltűnik. Évjárat 1975 . Megsajnálták az autótolvajokat, az ajtókon belül újra gombok találhatóak. Az órán megjelenik a másodpercmutató is. A slusszkulcsot ezentúl fölülről kell bedugni. A külső tolóajtó kilincse teljesen megváltozott, nem is működik olyan jól, ellenben olcsóbb, ugyanis ugyanaz mint az új VW LT-n. Minden jobb ízlésű buszsofőr rémálma megjelenik: a barna belső huzat. Nagy örömmel választanak a vevők olyan megtévesztő színeket mint a „niluszöld“ és a „világitónarancs“. a díszléc az L-Buszokon a kilincs magasságában található és nem az ablakok alatt. Évjárat 1976 . Hogy a színkavalkádba ne vakuljunk meg, a műszerek színe ezentúl egyöntetűen fekete. Megjelent a TYP-4 motor 70 lóerővel. Emiatt a váltó is megerősítésre került. A megszigorított kipufogógáz kibocsájtási normák miatt a VW a porlasztókon is babrált: az alapjárati fordulatszám növekedett, a CO2 kibocsájtás állítólag csökkent. Évjárat 1977 . Spórolni kell: kisebb beömlőszelepek az 50 lóerős motornál és a választólemezek is eltűnnek az első ülések mögül. Az 50 lóerős motor teljesítményét ezentúl a 200 milliméterről 215 milliméterre növekedett kuplungtárcsa továbbítja a váltóhoz. Évjárat 1978 . A Computer ideje lejárt (legalábbis a VW-nél), a diagnosztikai csatlakozó eltűnik a motortérből. Kárpótlásként egy jobban feltöltött, vastagabb kormánnyal küzdhetünk. A nagyobb oldalsó ablakok is bevezetésre kerülnek. Évjárat 1979 . Végkifejlet! A hárompontos biztonsági övek a végére az alapkivitelhez tartoznak, és a "Silberfisch" megjelenik. Tolótető, 70 lóerős motor, króm minden mennyiségben,
2/6
T2A és a T2B közötti különbségek Írta: Administrator 2009. október 25. vasárnap, 18:48 - Módosítás: 2010. április 06. kedd, 10:01
metál-lakk , színesített üvegek és sötétkék velúr üléshuzattal búcsúzik a modell. Évjárat 1980 . Vége, a T3 megjelenik. De a T2-es nem hal meg, Dél-Amerikában gyártják tovább. Talán még ma is!
Változások 1969
Első kilincsek. az volt mint a T1-nél 1963 óta és hasonló az 1967-es bogáréhoz.
Belső tükör. tt műanyag, de legalább nem vakít kifelé.
Változások 1970
Első kilincsek. éterrel magasabban van, a napellenzőbe integrálva.
3/6
T2A és a T2B közötti különbségek Írta: Administrator 2009. október 25. vasárnap, 18:48 - Módosítás: 2010. április 06. kedd, 10:01
Változások 1971
Hátsó kerékjárat, felni és dísztárcsa. b, nagyobb nyomszélesség és laposabb dísztárcsa.
Változások 1972
Hátsó lámpa és motorháztető. T2-es modell talán legfeltűnőbb változtatása.
Első kerékjárat. zel járó kerékjárat kiszélesítése után észrevették, hogy a kocsi oldala koszolódik.
Tankfedél. e lehet nyitott tolóajtónál is tankolni.
4/6
T2A és a T2B közötti különbségek Írta: Administrator 2009. október 25. vasárnap, 18:48 - Módosítás: 2010. április 06. kedd, 10:01
Változások 1973
Első indexek és lökhárító. hátsó rész, idén az első rész kerül változtatásra.
Szellőzőnyílás. k mellett a VW embléma kisebb lett az itt látható Westfalia pótkerékházon is.
Változások 1974
Tanksapka. ki az új sapka túl olcsónak? Eredetiben a sapka nem volt fényezve, hanem fekete volt.
5/6
T2A és a T2B közötti különbségek Írta: Administrator 2009. október 25. vasárnap, 18:48 - Módosítás: 2010. április 06. kedd, 10:01
Változások 1975
Tolóajtókilincs. et csukni. De az újjal már belülről is ki lehet nyitni egy kívülről bezárt ajtót, ami a régivel nem volt lehetséges.
Írta : Erik Meltzer
6/6