Szóljatok, ha szólni kell

Szóljatok, ha szólni kell...

305. szám

JÓ HA FIGYELÜNK! 1

TARTALOM

Végítélet..........................................................................5 Paul Moray, a „favető” ember......................................9 Cigány, roma Svájcban.................................................9 A hibás képlet...............................................................11 A gyarmati létezés minden nyűge............................12 Szégyen és félelem.......................................................13 Követjük-e a latin-amerikai példát?.........................14 A pénzügyi analfabétizmus.......................................16 Kilóg a lóláb..................................................................17 Alkotmány....................................................................24 Best of….......................................................................33 Tudással a „regősök” gyűlölete ellen!......................36 Mire jó az „új alkotmány”?........................................39 Csak természetesen NEEE!!!...................................41 Kiket képvisel az IMF?...............................................42 De ki az a „piac”?.........................................................43 Keleti szél......................................................................44 OV ezredes...................................................................45 Szemeszter-dolgozat...................................................46 A médiaszabadság gyenge pontjai...........................47 15 éves másodikos, nyolcadikos leányanya, 35 éves nagyi................................................................48 Miért nem maradtam magánnyugdíj-pénztár tag......49 Bayer Zsolt Madách-díja és az ország tragédiája...50 A mi Európánk elrablása............................................51 Ezért dolgozik Magyarország munkaképes lakossága.......................................................................51 Polgári és/vagy Pénzdemokrácai?...........................52 Harcaink........................................................................58 De hát én azt hittem…...............................................59 Csak úgy elgondolkodtam.........................................61 Panaszra nyílt a multik szája......................................63 Egyesek demokráciája a kettesek világában...........64 Reakció..........................................................................67 Struccok és újpogányok.............................................68 Dogma vagy pragma?.................................................70 „És a tenger vérré változik”........................................71 Facebook: kötelező?...................................................77 Különvélemény – Feltételezhető, hogy...................79 A tisztánlátás kedvéért................................................82 Háttérember politikai emlékezete............................84 Halász József nyílt levele............................................85 Politikai végrendelet (1994).....................................86 Hogy kerültünk ekkora szarba?................................87 „Hogyan alkották meg a zsidó népet?”...................90 Kartellbe fonódva.......................................................97 Lejtmenet.....................................................................99 Kellemetlen igazság................................................. 100 Istenem segíts!.......................................................... 106 Harmad csepp vír, három csöpp tej...................... 107 Bartók – Boldogasszony kegyelmében................ 109 Globális kiáltvány; Lokalizáció............................. 110 Lehet Más a… mi is? A politika? Ugyan már!... 114 Márpedig a Télapó (Mikulás) igenis létezik!...... 116 Megoldások............................................................... 118 Miért nem mondjátok ki a kimondhatatlant?.... 122 No pasarán!............................................................... 128 Milyen lesz az államcsőd?....................................... 129 Bayer Zsolt: Oliver Stone segít.............................. 130 Pali bátyánk............................................................... 132 Rendszerválság: közeledik az igazság órája?....... 134 Kereskedelmi világháború a láthatáron............... 137 Mire bevezetnénk az eurót, már nem lesz........... 138 Szervusz, Vörös Dani............................................... 146 Zsiráfok...................................................................... 147 Tisztuló médiavilág.................................................. 148 Vak vezet világtalant?............................................... 150 Immáron védtelenül és kiszolgáltatva.................. 152 Vörös iszappal besározódva.................................... 154

2

az öntudatos magyar polgár lapja

Főszerkesztő: Olvasószerkesztő: Tervezőszerkesztő: Szerkesztőségi munka, grafikai tervezés, nyomdai előkészítés: Az újság elkészítésében közreműködik: Nyomda: Felelős vezető: ISSN: Terjesztéssel kapcsolatos információk: A kiadó megtiltja e lap forgalmazását minden bizonytalan hátterű, vagy idegen érdekeket szolgáló árusítóhelyen! Információs ügyeletünk http://internetfigyelo.wordpress.com/ tájékoztatja Önt, megyéjében hol juthat legnagyobb kedvezménnyel e lap egyes számaihoz. Felelős kiadó: Hirdetésfelvétel: Telefon: E-mail: [email protected] JÓ HA FIGYELÜNK!

5 17 33 71 77

14 27 91 146

JÓ HA FIGYELÜNK! 3

Egymillió londonit érinthet a járvány

VÉGÍTÉLET

Brit felmérés: Az SMS tönkreteszi a nyelvet

Egymillió londoni nem tud olvasni, és lényegében írni sem. Ez a sokkoló tény derül ki abból a tanulmányból, amely a londoni főpolgármester megbízásából készült és amelyet a napokban hoztak nyilvánosságra. Ez a helyzet az „írástudatlanság járványát” vetíti előre – állítja a dokumentum. Boris Johnson főpolgármester szerint ez a nagyfokú analfabetizmus lehet az egyik oka a gazdaság romló teljesítményének is, de legalábbis hatással lehet rá. A brit iskolások tudásának első komoly felmérése 11 éves korukban, az alsó tagozat befejezésekor kötelező vizsgán történik. Ezen a vizsgán a gyerekek egyharmada csak alig, vagy egyáltalán nem képes teljesíteni az olvasással kapcsolatos feladatokat. A középiskola befejezésekor a diákok egyötöde még mindig csak nehezen birkózik meg a szövegértés, olvasás, írás teendőivel. Ez a funkcionális analfabetizmusként ismert jelenség a gyakorlatban azt jelenti, hogy az illető például nem képes helyesen megírni egy levelet vagy önéletrajzot és mondjuk nem tud elolvasni és megérteni egy banki hitelszerződést vagy egy mosógéphez mellékelt használati utasítást sem. Ennek egyik, de nem kizárólagos oka a szakemberek szerint az, hogy az utóbbi 15 évben gyorsan és jelentős mértékben emelkedett a bevándorlás, amely különösen Londonban szembetűnő.

– Megjelent Molnár Tamás legújabb kötete – Végítélet című könyve kapcsán beszélgettünk az „örök ellenzéki” Molnár Tamás képzőművész íróval. Mottó: „Mi az élet? Hosszú út áll mögöttem, de most már értem. Az élet nem út, nem cél, csak eszköz a kezemben.” (Klasszikus japán kawa)

Ma már számos olyan londoni általános iskola van, ahol a tanulók kétharmadának az angol nem anyanyelve. Számukra az első néhány évben különösen nehéz az angol írás-olvasást megtanulni. Miriam Gross, a tanulmány szerzője egy másik okot is említ: ez pedig a szleng, az úgynevezett „utcai” angol, melyet főként a szegény negyedekben élő gyermekek az egymás közti érintkezésben

használnak. Más európai országokban a szlenget az osztályterembe nem engedik be. A brit általános iskolai tanárok egy része azonban – akiknek hosszú ideig azt tanították, hogy ’a természetes gyermeki kreativitást nem szabad indokolatlan szabályokkal gúzsba kötni’ – úgy érzi, nem az ő feladata, hogy a gyermekek önkifejezését megregulázza. Így a szleng, a mobiltelefonok sms rövidítés-nyelve és sok más tényező is rombolja a gyermekek anyanyelvi képzettségének szintjét. Amikor aztán – többnyire már csak a középiskolában – kiderül, hogy a munkahelyen és a felnőtt élet több területén a szleng és az sms bizony nem elfogadható nyelvhasználat, gyakran már késő, és szinte újra kell tanulni a nyelv használatát – fejtegeti a neves kutatóintézet, a Centre for Policy Studies tanulmánya. (Ehhez kapcsolódó érdekes adalék, hogy nagy visszhangot keltett, amikor kiderült: idén a médiatanulmányok nevû tárgy keretében már érettségi tételként szerepelt a twitter és a facebook nevû internetes portál is, többnyire az angol irodalom rovására. Sokan ebben a színvonal újabb zuhanását látják érvényesülni). Az utóbbi időben több brit neves gazdasági szakember is aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a brit iskolák, sőt egyre inkább már az egyetemek is egyre több rosszul képzett fiatalt bocsájtanak ki a nagybetûs életbe, akik képtelenek helytállni a munkaerőpiacon, és akiket a külföldi munkavállalók rendre leköröznek a munkahelyekért folyó egyre élesebb versenyben. Forrás: 168 Óra

Lent és fent

A média, ez a szeszélyes, megzabolázhatatlan, ledér nő, minden egyes nap igyekszik felszítani a tiszabői emberek hangulatát. Zuschlag hatvanmilliója például épp elég lett volna a falunak a lélegzethez jutáshoz. A nyomozásra, a per költségeire fordított, százmilliókban mérhető közpénzből Tiszabőt is, Tiszaburát is fel lehetett volna virágoztatni. Drága mulatság ez a jogállam – Csikágóból nézve talán még úri huncutságnak is tűnhet. Egyesek százmilliót kapnak EU-s kutyawellnessbizniszre, mások meg kivert kutyának érzik magukat ugyanabban az országban. Torkos Matild – Magyar Nemzet, 2011. január 28.

4

JÓ HA FIGYELÜNK!

– Ennek az erősen tabudöntögető írásműnek az elolvasását követően igen sok kérdés felmerül az olvasóban. Egyrészt ez a kötet nyilvánvalóan egy átfogó vádirat a jelenlegi ateista, materiális pénzvilággal szemben. Másrészt kíméletlen kritikát mond a világot teljesen átformáló és behálózó anyagias judeo – keresztény szellemről és akaratról. Ha kezünkben tartjuk a kötetet, máris mellbevágó és több síkon értelmezhető maga a borító is, amelyen egy keresztre feszített turulmadár látható. Mondana valamit a kötet és a könyvborító keletkezésének körülményeiről? – Amit hamarosan a kezében tart az olvasó, az ugyanennek a könyvnek a harmadik változata. Egy évvel ezelőtt kedves barátaim felkértek arra, hogy mondjak már valami eredeti véleményt a magyarság megromlásának tragikus okairól. Először egy tisztán politikai könyvet írtam, majd átírtam és beleszőttem a gazdaság és a pénz problematikáját. Rá kellett azonban döbbennem, hogy jelenlegi nyomorúságos helyzetünk nem anyagi természetű, hanem lelki és szellemi eredetű. A politika és a gazdaság, mindössze a probléma felszínét mutatja és érinti. A földi világ hívságai: a pénz, a jólét, a gazdagság, de a szegénység és nyomorúság is mind-mind okozat csupán. Csak a helyreállított és restaurált emberi lélekből fakadhat fel minden szeretet, szépség és boldogság. Nincs anyagi, testi öröm a lélek és a szellem szabad szárnyalása nélkül! Az ateistává tett magyaroknak valódi, igazi, őszinte saját hitre, vallásra és Istenre lenne szükségük! Az anyagi világ rabságában vergődő Magyarország evangéli umi értelemben missziós terület. Az alapoktól újra kellene építeni az emberek eltaposott lelkét a hitét! Talán mondanék egy szemléletes példát. A mai felgyorsult világban a legmodernebb technikai eszközökkel keressük és kutatjuk a világegyetem rejtett titkait. Önmagunktól egyre távolabb és messzebb keressük a földöntúli szellem és értelem nyomait, holott a felső, fénylő világot nem anyagi távolság választja el tőlünk. A létezésnek mindössze egyharmada látható, a másik kétharmad láthatatlan ugyan, de itt van bennünk és körülöttünk. Ezt a szem elől láthatatlan dimenziót kell a magyarságnak végre megtalálnia! – A könyv borítója is igen érdekes és nyugtalanító. – A kötet borítóját szó szerint megálmodtam. Azokban az időkben történt mindez, amikor a Magyar Püspöki Kar kiadta azt az elhíresült

és botrányos körlevelet, melyben egy szintre emeli és megbélyegzi a világot felforgató sátáni liberalizmust, és a csodálatos, ősi magyar „pogány” szeretetvallást, a katolicizmus egyik gnosztikus előképét. Katolikusként ez engem mélységesen felháborított! Keresni, kutatni kezdtem az okát, hogy vajon miért gyűlöli ennyire Saul-Pál, zsidókeresztény egyháza saját hiteles őskeresztény forrásait és gyökereit. Miért gyűlöli és rombolja módszeres kitartással, miközben farizeus módon asszisztál a világban egyre növekvő létrontáshoz? Több mint furcsa, hogy a mai keresztény egyház egyetlen valóban pogány isten mítoszát ismeri csak el és teszi meg önmaga vallási fundamentumának, s ez nem más, mint az Ótestamentum vérgőzös és bosszúálló zsidó istene. Az ősmagyar hitvilág jellegében véve semmilyen értelemben sem pogány, az ősi magyar szeretetisten ugyan akkor mégsem kell a mai katolikus egyháznak. Lelke legyen rajta... A latin kereszten megfeszített harcos szimbólum a Turulmadár, mely számomra nemcsak a magyarság, de az egyetemes emberiség lelkiségét is szimbolizálja. Nyilvánvaló, hogy Krisztus testét követően ezt az univerzális lelkiséget akarja ismét megfeszíteni a világi háttérhatalom és a katolikus klérus, amely most a cölibátus károkozása révén egyre nagyobb válságba kerül. Az „örök szüzesség” elvét egyébként 374-ben említi először Epifániusz keresztény teológus, a gnosztikus tanokban szó sincs ilyesmiről. A könyvben szándékaim szerint egyetlen sort sem kívántam leírni a zsidóságról, ám a modern világ összeroskadását tanulmányozva minduntalan az anyagi princípiumot tökéletesen hordozó, megkerülhetetlen zsidó messianizmus mindent felforgató szellemiségébe botlottam. Bizonyára lesznek olyan buta, dogmatikus és szemellenzős olvasóim, akik nyílt antiszemita brosúrának tekintik majd ezt a kötetet, ám én mindvégig nem magáról a zsidó fajról, hanem a minden lelkiséget romba döntő és leigá zó, ateista mentalitásról, akaratról és szándékról próbáltam lerántani a leplet. Az írásokból egyébként egyértelműen kiderül, hogy az egész világ, így a kelet – nyugat, a demokrácia és a totalitarizmus, a kereszténység, a politika, a gazdaság, az állam, a család, le egészen az egyéni gondolkodás szintjéig, szinte minden „elzsidósodott”, azaz „zsidóvá” lett. Nagyon kevesen vannak olyanok, akik szellemi szinten szemben állnak ezzel a pénz-centrikus, eldologiasodott és elaljasodott világgal, és az önzetlen szeretet vallását élik és képviselik. A pénzparaziták csaknem teljesen felzabálták az emberi civilizációt! Végül talán még egy érdekes adalék: azért hívom tudatosan ezt a kötetet olvasókönyvnek, mert több éves elmélyülés során, közel félszáz számomra igen értékes és fontos szerző gondolataiból építettem fel a Vég-

JÓ HA FIGYELÜNK! 5

ítélet szellemi láncolatát. Ha úgy tetszik, ezt a könyvet nem is én írtam, mindössze egy spirituális szeánsz magyar médiuma voltam csupán. – Folytassuk talán ezt a rendhagyó beszélgetés egyfajta fogalmi tisztázással: a baloldal által kizárólag pejoratív értelemben használt, becsmérlő és megbélyegző minősítések ellenére mit ért Ön az ellenforradalmár és reakciós kifejezés alatt? – Sajátos helyzet ez a mai, hiszen manapság egyfajta nyelvi, ideológiai háborúban élünk. A baloldal saját felforgató, forradalmi tevékenységét minden esetben az emberiség haladását szolgáló dicsőséges és szükségszerű tevékenységnek tekinti, miközben az organikus és hierarchikus társadalmi rend követelőit és helyreállítóit szélsőséges jelzőkkel illeti és megbélyegzi. A baloldali forradalmár, a saját maga által előidézett felforgatás, rendetlenség és rombolás körülményei között, mindenekelőtt az önmaga által becsapott és manipulált, hisztérikus tömegben hisz, míg vele szemben az ellenforradalmár a teremtett világban mindenhol jelenlévő isteni Gondviselésben. Az ellenforradalmár, amely mindig a legkritikusabb pillanatokban tűnik fel – csak akkor, amikor a társadalmi rend már végképp felbomlani látszik -, minden esetben kizárólag követi az eseményeket. Nem előidézi, hanem sokkal inkább utólag orvosolja a felgyülemlett bajokat. A duális világban a kirobbantott forradalmi okoka t reakcióként szokta követni a normális status quo-t helyreállító ellencsapás. Ilyen bátor „visszacsapó” volt például az angol Cromwell, a francia de Gaulle, a spanyol Franco, az olasz Mussolini, a chilei Pinochet, az amerikai Reagan, vagy éppen a magyar Horthy Miklós kormányzó úr. Én személy szerint ilyen nagyszerű antibolsevista/antiliberális, azaz, ellenforradalmi és reakciós mozgalomnak tekintem a Jobbikot is. Azt is mondhatnánk akár, hogy reakciósnak lenni nem jelent mást, mint életben lenni, hiszen csak a teljesen halott test nem mutat reakciót, vagyis nem reagál a rajta hemzsegő, élősködő férgekre. Nyilvánvaló, hogy az állam lerombolása, a nemzeti hit és önbecsülés szétforgácsolása, a hatalmon lévők korrupt gátlástalansága, a dilettantizmus és anarchia térhódítása nem maradhat reakciók nélkül. Az ellenforradalmárok jellemével kapcsolatosan egyébként még az is különös, hogy mindig egyfajta Kasszandra-szerepet vállalnak. A végítélet prófétái, az apokaliptikus előérzet h írnökei ők, akiknek sajnos legtöbbször igazuk lesz a társadalom analízisét illetően. Hányszor figyelmeztettünk a kommunizmus, kapitalizmus, demokrácia vagy a kereszténység hibáira? Hányszor intettünk a rendszerváltás, a NATO– és EU-csatlakozás, az alkotmányozás és a választójog csapdáira és útvesztőire? Mindhiába, mert az emberek süketek és vakok voltak! Fontos talán még hozzátenni, hogy az ellenforradalmár nem tisztán jobboldali radikális, inkább olyan beállítottságú, aki nem hisz a manipulált csőcselék alulról felfelé ható, „demokratikus” uralmában. Vagyis nem hisz a mennyiség minőség feletti uralmában. Sokkal inkább monarchikus jellem, aki az Isten által beavatott szakrális, karizmával rendelkező uralkodótól és egy értékelvű hierarchiába elhelyezkedő, morális elittől várja a megtisztulást és a nemzeti egységet. Ebben az értelemben tisztán ellenforradalmi lázadásnak tekinthető a 2006-os Kossuth téri megmozdulás is, hiszen a baloldal által megingatott és szétvert morális rend helyreállítására törekedett. Utólag talán sikeres is volt, hiszen véres leverését követően omlott össze a politikai elit iránti csekélyke bizalom, jött létre a Magyar Gárda és erősödött meg a Jobbik fiatal politikusi nemzedéke, valamint ettől a katartikus aktustól lobbant lángra ismét a nemzeti önérzet. Az egész nemzeti, radikális, ellenforradalmi e rőtér sokat köszönhet tehát Gyurcsány Ferenc tébolyodott, szörnyű hatalmi ámokfutásának és Orbán Viktor példátlan gyávaságának. A ravatal és koporsó, amit akkoriban az Inconnu csoport tagjaival a téren felállítottunk, váteszi jóslat6

nak bizonyult. Ez volt ráírva: „Számotokra innen nem lesz feltámadás!” – A Kossuth téri mozgalmas eseményeket követően még sűrűn hallottunk az Ön politikai szerepvállalásairól. Immár több mint három éve azonban semmilyen szinten nem vesz részt a magyar közélet alakításában. Miért ez a nagy csend, miért ez az önként vállalt szigorú szilencium? – Számos oka van visszahúzódásomnak. Elsősorban elfáradtam ebben a harmincévnyi, sokszor értelmetlennek és reménytelennek tűnő küzdelemben. Másodsorban végtelenül nagy volt bennem a csalódottság, hogy 2006 őszén nem tudtunk véglegesen leszámolni ezzel az aljas, hazug, tolvaj és képmutató posztkádári struktúrával és garnitúrával. Maga a tüntetéssorozat drámai módon rávilágított a nemzet, az elit és a tágabb értelmiség megroppant testi-lelkiszellemi állapotára. A totális fenyegetettségben mégis maga a vérrel írt csoda volt az, hogy morális ügyek ennyi hétköznapi embert ilyen hosszú ideig képesek voltak az utcákon tartani. Ha akkor egységes nemzetként felállunk és büszkén megrázzuk magunkat, akkor talán ma minden másképpen alakul. Egy új alapokra helyezett, erős magyar államot nem érintett volna ilyen súlyosan a mai, kiteljesedő világválság. Egyébként, ha nem vonulunk akkoriban az utcákra, az talán még nagyobb szégyen lett volna az egész nemzet számára. Amikor láttam ennek az utolsó nagy morális ellenforradalomnak a kudarcát és a nyomában kiteljesedő szellemi elsötétedést és fizikai terrort, megfogadtam Hamvas Béla tanácsát: visszaléptem, lelassultam, szemlélődtem, megbékéltem sorsommal. Keresni kezdtem magamban azt a bizonyos rég elveszettnek hitt szellemi fényességet. Harminc év szakadatlan politikai küzdelmeit követően sok volt bennem a kétség, a csalódás és a hiányérzet. Önként kivonultam a társadalomból. Valami hasonló munkálkodott bennem, mint egykoron Keresztelő Szent Jánosban, aki a lényegre volt kíváncsi és elhúzódott a sivatagba. A csend hangja és a létezés fényessége aztán számomra is meghozta a könyvemben leírt metamorfózist. Szellemi mesterek közreműködésével ugyan, de összeraktam saját létem és sorsom „evangéliumát”. – Melyek voltak ezek az éteri hatások? – Egyrészt erőteljesen oda kellett fordulnom a magyar tradíciók felé. Rövid egy év alatt négy alkalommal utaztam ki Erdélybe. A csíksomlyói zarándoklat, az ezeréves határ átadása, a székelység szent helyeinek felkeresése rég elfeledett érzelmeket szabadított fel bennem. Azt is mondhatnám, hogy a maga egyszerűségével és tisztaságával arcul ütött a kínkeserves, balsorssal terhelt magyar múlt. Tudatosan olvasni kezdtem az agyonhallgatott erdélyi irodalmat, Ady nemzetes verseit és a Nyugat egykori – máig időszerű – klasszikusait. Miért éppen őket? Azért, mert ők közvetlen közelről látták egy világrend végső bukását és összeomlását. Mellettük egyfajta szellemi revelációként hatott az a tradicionális iskola, melynek képviselői Hamvas, Nietzsche, Guénon, Evola, Pap Gábor, Molnár V József, Paál Zoltán, Padányi Viktor, Szántai Lajos, Szongott Rudolf, Badiny Jós Ferenc, Bakos József, Magyar Adorján, Grandpierre K. Endre és sokan mások képviselnek. Úgy gondolom, a sok-sok csalódást követően lelkileg most értem be igazán arra, hogy ismételten feltegyem a kérdést: Mit rontottunk el időről-időre mi, magyarok, miféle belső megosztó átok ül rajtunk, amiért nem érdemlünk meg egy kicsivel jobb sorsot a balsors sorozatos és végzetszerű csapásai helyett? Ebben az örök háborúban mintha elsüllyedni látszana az egykor szárnyaló magyar nemzeti géniusz. Ahogyan a zsidóság tradicionálisan kötődik az anyagi javakhoz, úgy a magyarság már szinte genetikailag kötődik az örök és szakadatlan küzdelemhez, az ádáz harchoz és villongáshoz, és nem utolsó sorban persze a szabadság illuzórikus vágyakozásához. Nyilván sokszor idegen érdekek által inspirálva, de imádunk hadakozni külső és JÓ HA FIGYELÜNK!

belső, vélt vagy valós ellenségekkel és helyzetekkel szemben. Azt gondolom, hogy ez az örökös, jórészt egymás ellen folytatott kíméletlen és nyers küzdelem sorozatban emésztette fel a nemzet legjobbjainak erejét. Soha nem tudtunk egy korszakot sem tisztességesen lezárni, sohasem tudtunk elcsendes edni és megbékélni, felülről önmagunkra tekinteni. Sokszor az egész világgal szemben harcoltunk, s legtöbbször ez az örök rebellis fizikai lázadás kötötte le a magyarság legjobb alkotó energiáit. Itt lenne az ideje felemelkedni a szellemi magaslatokba, mert gyarló, önsorsrontó gyengéinket ismerik ellenségeink is. Más módon kellene küzdenünk ellenfeleinkkel. Nem az idegen behatolók felkínált logikája szerint, hanem ősi szakralitásunk titkait felhasználva kellene válaszokat találnunk megmaradásunk örök kérdéseire. Az ősmagyar szakrális szellem az, amely egyedüli kiutat mutathat ebből a lassú fizikai megsemmisülésből. Nem más ez, mint a „Pilis-titok”: engedd magadhoz ellenségeid és belső erőiddel őröld fel, semmisítsd meg rontó szándékait! – A magyar történelem ennek ellenére tele van megoldatlan és igazságtalan konfliktusokkal. Ha csak az újkori múltunkat szemléljük, két vesztes háború, proletárdiktatúra, Trianon, német, orosz és zsidó megszállás, Kádár-rezsim, globális gyarmatosítás. Hogyan lehet ilyen permanens háborús körülmények között, örök vesztesként szellemi építkezésre gondolni? A fiatalok közül sokan, egyre többen a nyílt harcot választják. – Részben igazuk van, hiszen minden jóérzésű embernek kötelessége fellázadni ez ellen a gyarmatosító, a nemzetállami létet teljesen felszámolni és elsorvasztani kívánó világtendencia ellen! Ehhez azonban elsősorban le kellene rombolni a közgondolkodásban meglévő tiltásokat és tabukat. Nyíltan, harag nélkül kellene beszélnünk minden kényes kérdésről. Nagyfokú tudatossággal és higgadtsággal ki kellene elemeznünk a körülöttünk lévő eltorzult valóságot. Őszintén fel kellene tárni a múltat, jelent és jövőt. Tisztán kellene látnunk a közelmúltból például azt, hogy miért nem sikerült, sikerülhetett a rendszerváltás, miért lett zsákutcás kísérlet a magyar politikai– gazdasági-kulturális szuverenitás akarása. Az egzisztenciálisan gúzsba kötött magyar értelmiségnek ki kellene szabadulnia a megosztó pártpolitika szűk látókörű csatározásaiból, és elmozdulnia a szellemi hatalom irányába. A magyar ősmúlt mellett jó lenne közösen kibeszélni például a közelmúltat. Mindenkiben tudatosítan i azt, hogy a késő kádári és az Antall-korszak szörnyű öröksége miért hívta elő a bolsevista „Orbán-jelenséget”, ez miért idézte elő drasztikus ellencsapásként a zsarnoki és oligarchikus „Gyurcsány-jelenséget”, majd ebből gennyes hályogként hogyan fakadt fel a Kossuth téri morális lázadás, amit aztán közös erővel hogyan vert szét a jelenlegi politikai garnitúra. Később a rendőrterror és a bűnözés reakciójaként hogyan és miért jött létre a Magyar Gárda, miközben a gazdasági válság egekbe repítette a nemzeti érzelmű, ellenforradalmi ifjúságot, a Jobbikot. A magyar történelemben minden abszurd ok egy újabb szürreális okozatot szült, minden csapás erős ellencsapást generált! Ennek során egyre jobban lemerültünk a létezés legaljára. Ma már gyökeres változásra, szellemi megújulásra és teljes elitcserére lenne szükség! Ezt a nemzeti és állami szocializmusra igen jellemző leegyszerűsített és elavult apakultuszt és komplexust, ezt az egy vezér – egy nép (Führer – Volksgeneinschaft) v iszonyt kellene élő mozgalmak és közösségek által tovább építeni, s egyben megtölteni igazi nemzeti szellemmel, öntudattal, tradícióval, új nemzeti mítosszal, pátosszal és értékteremtő közösségekkel. Amikor kizárólag erőt feszítünk szembe erővel, ott mindig elbukunk. A fizikai erő vissza-visszatérő örök kultuszából kellene már egyszer kilépnünk, saját csodálatos szellemi energiáink irányába. Fel kellene már végre hagyni ezzel az önbecsapó csodavárással, melynek során minden esetben tőlünk független, távoli tényezőktől várjuk és reméljük a csodás beteljesülést. Ha méltóak leszünk rá, ha egyszer visszatér saját hitünk és vallásunk, akkor a csoda bennünk, a nemzet egészében fog megszületni! Erre most talán kínálkozik egy kicsinyke történelmi lehetőség. – Furcsa ezt az erőszakmentességet egy „örök ellenzéki” nemzeti radikális, egy reakciós ellenforradalmár szájából hallani. – Nem érzem az ellentmondást, hiszen írásaimban én minden esetben elsősorban szellemi ellenforradalomra gondoltam. Arra az istenközpontú, szakrális, tradicionális, organikus, tekintélyre és értékalapú hierarchiára, amely gyökeresen szemben áll az ateizmus és materializmus mai modern, „demokratikus” világvallásával. Hamvastól egyébként

éppen Németh László esszéjének kapcsán olvashatjuk, hogy az örök ellenzékieknek és az örök hatalmon lévőknek soha sincs tökéletesen igazuk. Az igazság ugyanis nem kizárólagos. Ez persze hatalmas ellentmondás a liberális diktatúrák világában, ahol a hatalmon lévőkben csipetnyi együttérzés sincs a nemzeti érzülettel szemben, sőt, gyűlölnek mindent, ami ősi, mély, magyar és hagyomány. A magyarellenes rasszizmus ma a parlamentáris politika rangjára emelkedett. Az aberrált és deviáns kisebbség számára a másik, vagyis a többség megértése és elfogadása már szavakban sem létezik. A minden értelemben bebukott liberális állam ma már aktív fenyegetés é s kihívás a nemzet számára. Ma a szabad gondolkodóktól kell megvédeni a szabad gondolatot! Visszatérve a kérdésben szereplő állításra: én magam nem vagyok klasszikus értelemben jobboldali, mivel a nemzeti hitben és elkötelezettségben egyszer fel kellene oldódniuk a „demokratikus” pártoknak és politikai irányzatoknak. Én ma már sokkal inkább egyfajta nemzeti-szellemi érdekvédőnek tekintem magamat. Egyébként igen furcsa jelenség az, amiről már egyszer beszéltem: míg a klasszikus felforgatók felelős, mérsékelt baloldaliként, reformerként és haladóként jelennek meg az uralkodó médiában és közbeszédben, addig a jobboldali rendpárti ellenforradalmárok – akik pedig a felfordulás utáni rend helyreállításáért, az elveszett „Aranykor” visszaállításáért szövetkeznek – szélsőjobboldaliakként, fasisztákként vagy nácikként vannak beállítva. A háború áttevődött a véleménydiktatúrák világába, a szavak színterére. Nagyon jól látja egyik kedves katolikus filozófusom, Molnár Tamás professzor ú r, amikor azt mondja: „A királyok isteni jogát felváltotta a baloldali forradalmak kizárólagosságon alapuló történelmi joga.” Nos, ezt a baloldallal veleszületett felsőbbrendű jogot kell nekünk, mai ellenforradalmároknak egyszer és mindenkorra felszámolnunk! – Végítélet című könyvének legvégén egy olyan, sokak számára meglepő, megoldást javasol, amely gyökeresen átírhatná nemcsak a magyarság, de egyben az egyetemes keresztény (szemita-keresztény) hitvilág eddigi dogmáit is. Van értelme Európában – ilyen koppányi módon – ismét szembeszállni a Vatikán hatalmával, amikor, látható gyengeségei ellenére, ez a meglévő keresztény tradíció még mindig a legerősebb bástya a világban meglévő sátáni erőkkel szemben? Nem gyengítené egy magyar eredetmítoszra, vagy más szóval szólva egy magyar őstörténetre és hitvilágra épülő ősszövetség a rendpárti erők világméretű, esetleg magyar egységét? – A kérdés nagyon összetett, így nyilván átfogó együttgondolkodást és vitát igényel. Furcsa, de, mint tudjuk, az emberiség történetében a vallásszabadság elsődleges kivívása a magyarság jogalkotásához kötődött. Ennek a jognak a hatására a mai napig működik Erdélyben és szerte a világon egy magyar alapítású kis „liberális” egyház, az unitáriusok közössége. A magyarok tehát igen bátrak és nyitottak voltak a vallással kapcsolatos együttes gondolkozás irányába. Egyébként Erdély aranykora is szorosan köthető a hit és szellem szárnyaló szabadságához. Ha elmegyünk a világ összmagyarságának legnagyobb és legegyedülállóbb zarándokhelyére, Csíksomlyóra, akkor ott megtapasztalhatunk Erdély lelke mellett több csodát, amely mindmáig kizárólag csak a magyarságra jellemző. Az egyik szembetűnő jelenség az, hogy a kisebbségi létből fakadóan az egyházak (akárcsak az erdélyi értelmiség) nem szakadtak el végzetesen saját népük eredendő ősi szellemi gyökereitől. Csodálatos karitatív és misszi ós tevékenységet folytatnak, hiszen tudják, hogy a hit és a vallás a magyarság megmaradásának egyik legfontosabb alappillére, kulcsa és záloga. Szép példa talán, hogy a tőlünk igen távolra elszakított csángóság úgy tudta átvészelni a történelem szörnyű viharait, hogy elsősorban katolikus és csak vállalt hitét követően, másodsorban magyar identitású! A másik jelenség, amely szintén nem jellemző a mai CsonkaMagyarország katolikus vezetésre az, hogy Erdélyben valamiféle puritán szakrális egységben és békességben él együtt Babba Mária Szűz Máriával, az ősmagyar sámán-táltos Napisten az Isten fiával, Jézus Krisztussal. Nincs közöttük alá és fölérendelt viszonyulás, törés, békétlenség és ellentmondás, hanem sokkal inkább valami gyönyörűen fénylő történeti folytonosság. A sámándobok dübörgésében felcsendülő archaikus moldvai csángó dallam egyformán várja a sötétség végét jelentő napfelkeltét – a természet életadó istenét – és Jézust, az emberiségnek üdvözséget adó mennyei megváltó t. Ott fenn, a méltóságos hegygerincen, a kerecsensólyom védőszárnyai alatt érdekes módon senki sem

JÓ HA FIGYELÜNK! 7

bánja ezt a különös spirituális együttállást. Azért jön minden alkalommal létre a csoda, mert szerves és élő kontinuitás van a kereszténység mai hite és a magyarság ősi hite között. Szerintem értelmetlen és káros ez ellen a fensőbb misztérium ellen az egyházi vezetésnek küzdenie! A mai Magyarországon a szemita-keresztény katolikus klérusban nincs kellően szeretetteljes odafordulás a magyar ősmúlt hagyományai iránt, az Árpád-házi szent lobogó iránt, Boldog Özséb iránt, a Pálos rend iránt, Prohászka Ottokár iránt, Mindszenthy bíboros iránt, Bulányi atya iránt, a Markion csoport iránt, és a „pogány” Jobbik fiataljainak lángoló nemzeti hite és keresztjei iránt. Nyilván azért, mert a mai keresztény egyház vezetését teljesen áthatja a felsőbbrendű, kirekesztő és anyagias szemita szellem. (Nem véletlenül nem járul el a katolikus pápa Csíksomlyóra, nem véletlenül nincs magyar misézés Csángóföldön, nem véletlenül született meg a magyar „őspogánysággal” szembeni hisztérikus püspöki körlevél és a keresztény értelmiségiek (KÉSZ) propaganda-felhívása!) Ezért gondolom azt, hogy a kereszténység elvilágiasodásával, eldologiasodásával és erőteljes hanyatlásával szemben mindenképpen megtermékenyítően hatna, egy, a szeretet ősi szimbólumaira épülő, egységbe foglalt, ősmagyar eredetmítosz feltámadása. Az ősi népek különben azért is rendelkeztek a későbbi korok folyamán erős belső kohézióval, mert összetartotta őket saját egységes és egyetemes hitviláguk. Jól nyomon követhető, hogyan termékenyítette meg a kereszténységet délről a mediterrán, vagyis a hellén és római, északról a kelta és germán, valamint keletről a bizánci hit– és mondavilág. Nekünk, magyaroknak ebben a végítélet felé közelítő időkben, amikor a cionizmus mindent elborító anyagiassága és romlottsága eluralkodott a világon, kötelességünk egyfajta hatékony ellensúly gyanánt a sumer-szkíta-avar-hunmagyar ősvilágot beemelni a kereszténység védelmében. Felháborító, hogy kizárólag a zsidó eredetmítoszt lehet és kell ünnepelni, miközben a sokkal régebbi magyart szeretetvallást éltetni és vallani sem szabad. Egykor „kalandozó” seregeink megbuktatták, majd Atilla által megkímélték a hatalmas és hedonista Rómát azért, hogy fészket építhessen helyére a Megváltó küldötte. Ma ismét nagy baj van: ki kell seperni a kufárokat Jézus Krisztus közeléből! Európa mintha végképp elveszítette volna ősi keresztény gyökereit. Ki kell szabadítani ezt a haldokló kereszténységet az anyag és a dogmatikus páli szellem rabságából! Ezer évvel ezelőtt a vérrel írt Vajk-István-i keresztény kultúrkör kirívóan erőszakos volt és nyugatról jött. Itt lenne az ideje szellemi magaslatokról szeretetteljesen keletre tekintenünk. Oda, ahonnan valamikor érkeztünk. Ősi hit és vallás nélkül nincs és nem is lehet magyar feltámadás! Végül még egy igen praktikus szempont: a magyar Ősszövetség erős szellemi jelenlétével végleg ki lehetne húzni a talajt ez alól az áldatlan, önsorsrontó kereszténységen belüli zsidó-magyar konfliktus alól. A magyarság részéről – legalábbis reményeim szerint – elveszítené minden értelmét a további szembenállás és gyűlölködés. – Szinte adja magát a kérdés: ennyi csata és harc után hogyan tovább? A „surányi remetének”, ahogyan Önt mostanában nevezik, van még távolabbi terve a borús jövő ellenére? – Biztos vagyok benne, hogy a lét, amelyben élünk, egyre rosszabb lesz. Hatalmas kínokkal teli szenvedés vár még a lelküket elveszejtett, anyagba süllyedő emberi lényekre. Ha keresztény és buddhista barátaimmal beszélgetünk, a bennünket átható Gondviselés ellenére sajnos minden alkalommal felbukkan előttünk a végzetes jövő rémképe. Ha nem tudunk kilépni az anyagi világ mindent megbénító szorításából, ha nem fordulunk teljes valónkkal a lélek és a szeretet önszerveződő és öngondoskodó közösségei (a MAG-ok és SZER-ek) felé, akkor hamarosan megszűnik körülöttünk és bennünk az emberi humánum és civilizáció. A léleknélküliség már nem csak az embereken, de furcsa mód már az általunk létrehozott tárgyakon is megfigyelhető. Minden egyre darabosabb és grandiózusabb lesz, miközben a kicsinyke lélek egykori csodálatosan cizellált teljessége és harmóniája egyre jobban összezsugorodik, eltávolodik és nivellálódik. Ha a zuhanás ilyen ütemben folytatódik, akkor már maga a természet sem tud ellenállni, összeroppan a földi lét. A magasból lezuhan Égatya, amelybe belepusztul majd a jóságos Földanya is. Nem kellene hagynunk, hogy a Szent Korona fénye újra elhalványuljon!

8

Amit biztosan kijelenthetek: soha többé nem akarok politikai témájú könyveket írni. Elég volt ez a harmincévnyi, látszólag reménytelen küzdelem! A mai közélet intellektuálisan sajnos teljesen kiürült és vállalhatatlan. Legnagyobb bánatomra ezt az utolsó kötetemet is át– meg átszövik a létünkkel kapcsolatos konkrét politikai és gazdasági problematikák. Közeli könyvterveim között szerepel kalandos élettörténetem filmforgatókönyvi feldolgozása, valamint a Jelenések könyvének egy mai világunkra kivetített regénybeli feldolgozása. Érdemes lenne egyszer talán a Cion bölcseinek gyűlöletkönyvét is egyfajta magyar szeretet-alternatívaként átírni és ellentételezni, hiszen nem szabadna hagynunk a mérgező szellemi gyomnövények elszaporodását. Szégyenként élem meg azt is, hogy nincs írói bátorság az elmúlt évtizedek tragédiáinak az őszinte feltárására. Nincs például egy nagy ívű családregény vagy akár filmes adaptáció, amely 1956-tól egészen napjainkig átfogná ezt a sokszor zsákutcákb a torkolló, tragikus magyar történelmet. Képzőművészként az ősi sámánrajzok érdekelnek leginkább. Jó volna egy országos vándorkiállítás keretében bemutatni ezeket a még meglévő ősi jelképeket és üzeneteket. Alig akad azonban szellemi érték, minden csupa üres fecsegés, bulvár és sekélyesség. Nincs már sem állami, sem magán mecenatúra, amely önzetlenül támogatná ezeket a nemzet számára igen fontos értékeket és törekvéseket! Mint rendes, „mély-magyar” érzelmű alkotó, megpróbálok Németh László, Szabó Dezső és Hamvas Béla tanácsai szerint élni. Vagyis szeretem az erkölcsi rendet, a belső lelki szigort, az akaratot, a csendet, a magányt és a puritánságot. Soha nem vágyakoztam pénzre, hatalomra, sikerre és karrierre. Ez talán életrajzi adataimból látható is, hiszen minden alkalommal „rosszkor voltam jó helyen”. Családommal együtt sokszor igazi nélkülözésben és nyomorúságban szenvedtük végig ezt az elmúlt ötven esztendőt. A fény azonban, amit megtaláltam magamban, családomban és me gmaradt barátaim körében, mindennél fontosabb számomra. Mivel a politikai közélet egészen fiatal korom óta elsodort a valódi szellemi alkotások örömeitől, itt lenne az ideje visszatérnem az irodalomhoz és a képzőművészet ősforrásaihoz. Ezért is rendezünk havi rendszerességgel a Dunakanyarban lévő tanyánkon kulturális találkozókat, ahol a vizualitás, a zene és az irodalom segítségével kutatjuk megmaradásunk elfeledett, misztikus okait és titkait. Mivel a zuhanás megállíthatatlan, a hátralévő idő különös kinccsé változott számomra. A lehetőséget, amit odaátról kaptunk, nem érdemes hétköznapi butaságokra és gonoszságokra eltékozolni. – Mielőtt befejeznénk beszélgetésünket mindenképpen meg kell kérdeznem, hogy a hit és vallás, vagyis a lélek megerősítésén túl lát-e egyéb alternatívát a civilizáció összeroppanásának az elkerülésére? Megállítható egyáltalán ez az egyetemes zuhanás a politika vagy a gazdaság eszközeivel? – Személyes sorsom egy furcsa átmeneti korszakba vetett és szőtt bele. 1956 és 2006 történése egyfajta szép, szomorú és felemelő félévszázados keretbe foglalta az életemet. Tevékeny ellenállóként átéltem és elősegítettem a kommunizmus összeomlását, majd rögtön ezt követően elszenvedtem a kapitalizmus mély és összetett válságát. Látom, és saját bőrömön megtapasztalom, hogyan omlik össze a demokrácia politikai és gazdasági intézményrendszere és hogyan porlad szét a kereszténység farizeus és dogmatikus hitvilága. Ez már a nyugati kultúrkör végső hanyatlásának ideje. Mindenhol hazugsággal, képmutatással és értékvesztéssel vagyunk körülvéve. Kérdésére a válasz egyértelmű: pénzzel már nem lehet megváltani a Gondviselést! Ez a világválság, már régen nem gazdasági jellegű! A gonosz korszellem lassan, de biztosan felemészti önmagát! Szerintem a Végítélet megmásíthatatlanul és elkerülhetetlenül be fog teljesedni. Az anyag először kikristályosodik, majd átváltozik és átalakul fénnyé . Az emberiség és benne a magyarság lassan, de biztosan elérkezik az út végére. Biztos vagyok benne, hogy hatalmas sorsfordító változások előtt áll az egész emberi civilizáció. Reményeim szerint mi, magyarok leszünk ennek az univerzális fordulatnak az elsődleges szellemi katalizátorai. Szeretném hinni, hogy mindez a belső hit hamarosan valósággá változik! 2010. Húsvét – a Feltámadás ideje, Dunakanyar, Szentendrei-sziget, Surány, a Sárkány gyomra

JÓ HA FIGYELÜNK!

Paul Moray, a „favető” ember (meghagyok.blogspot.com/www.eautarcie.com)

Ha Jean Pain-t a magyar hagyományokhoz hűen „fanyüvőnek” kellene nevezni, Paul Moray ebben az esetben a „favető”. Paul Moray véletlenül fedezte fel a nagyon lerombolt ökorendszerek újjáépítéséhez szükséges megoldások egyik kulcsát. Mint francia irodalomtanár, a fák nevének ófrancia és kelta eredetű szófejtéseivel foglalkozott. A helyi hagyományok elmélyítésében megismerte a kelta druidák (a magyar táltosoknak megfelelő személyek) fákhoz kapcsolódó hiedelmeit, a különböző varázslatok és gyógyítási eljárások tükrében. Tanulóival gyakran rótta a Dél-Franciaországi hegyvidéket, ahol a fákhoz kötődő legendák hangulatát idézte fel. Egy völgyben, bőségesen öntözött gyümölcsöskertek mellett haladtak, ahol az egyik gazda a kis csoportnak elmagyarázta, hogy barack, őszibarack és szilvafák, az aszályos nyarat csak állandó öntözéssel élik túl. Ezután a csoport útja hegynek fel vezetett, ahol már csak a szárazságot jobban tűrő fenyő, cédrus és tölgyfák voltak, azok is egyre gyérebben. A rendszeresen visszatérő tüzek által elpusztított erdők helyén, magasabb vidékeken már csak sziklarepedésekben növő gyér bokrokat lehetett látni. Ekkor pillantott meg az egyik tanuló egy magas sziklafal tetején viruló, egészséges gyümölcsökkel megrakott őszibarackfát. A fa egy sziklarepedésből nőtt ki, és minden öntözés nélkül szépen zöldellt. A tanuló természetesen felvetette a kérdést: hogyan éli túl ez a fa az aszályos nyarat, minden öntözés nélkül akkor, amikor a völgyben ugyanolyan őszibarackfák öntözés nélkül elpusztulnak? Erre a fogas kérdésre Paul Moray nem tudott mit válaszolni, csak annyit, hogy a kérdéses fa feltehetően egy eldobott gyümölcsmagból kelt ki a sziklarepedésben. Ezután francia tanárunk egyre figyelmesebb lett ezekre a lehetetlen helyeken nőtt fákra. Gyümölcsökkel tele szilva- és barackfákkal találkozott középkori várromok bástyáinak a tetején, de látott kőerődítmény falrepedéséből magasra növő tölgyet, mandula és diófát is. A csodálatos magoncok Ezeket a fákat senki sem ültette. Mind magról kelt ún. „magonc” volt. Emberünk, minden erdészeti tudás és képesítés nélkül elkezdett

kísérletezni. Facsemetéket ültetett komposzttal teletömött sziklarepedésekbe. Egyetlen ültetett csemete nem vert gyökeret, még öntözés árán sem. Ekkor gyümölcsmagokat helyezett el nedves homokkal teli műanyag dobozokba. Megfigyelte, hogy a magok akkor csíráznak könnyebben, amikor a homokba az „egyenlítőjük” vízszintesen lett elhelyezve. Ekkor a mag, mint egy száj, kinyílik, s belőle nem egy, hanem két csíra bújik ki. Az egyik lefelé, a másik felfelé növekedik. Meglepetésére, először a lefelé növő csíra fejlődik ki, a másik növekedése néhány milliméter után megáll. A néhány milliméteres csírával rendelkező magot Paul Moray egy néhány maroknyi komposzttal teli kis mélyedésbe helyezte (néhány cm mélyre), ügyelvén a kikelt csírák eredeti irányára. Ha a magot megfordította, a csírák egymást keresztezve vették fel eredeti irányukat. A pisztácia maggal gyors eredményre jutott. A lefelé növő csíra néhány hónap alatt több méter mélyre hatolt. Ezalatt a másik csíra meg sem mozdult. A másik csíra kikelésére néha két vagy három teljes évet kellett várnia. A kísérleteket Paul Moray földszakadék mentén végezte, ahol két-hároméves magoncokat ültetett ki. A hajszálvékony függőleges gyökér egy év után már több mint tíz méteres mélységben volt. Szakkönyvekben kutatva, megtudta, hogy az ilyen magoncok központi gyökerének a hossza a száz métert is elérheti. Ez a gyökér addig nő, amíg vízzel nem találkozik. Ekkor kel ki a fiatal magonc. Faiskolákat rendszerint olyan helyekre telepítik, ahol a talajvíz csak néhány méter mélyen van. Az elvetett magok így gyorsan kikelhetnek. Átültetéskor a csemete központi gyökerét az ásó elvágja. Átültetés után a fa ezt a központi gyökeret már nem tudja újra növeszteni. A nem mélyre hatoló új gyökerek, száraz talajban csak öntözéssel tudják a fát életben tartani. A magonc gyümölcsöskert Hosszú kísérletezés folyamán Paul Moray a csíráztatás és a magoncnevelés magasiskoláját alakította ki. Tudását egyre nehezebb kihívások elé állította. Egy sziklás, kopár hegyoldalon, még kecskelegelőnek is alkalmatlan földdarabot vásárolt (igaz, igen olcsón). Telkén a nyarakra egy esővíztároló fölé egy kis faházat

épített. Amikor a néhány km-re eső faluban megtudták, hogy emberünk ott egy gyümölcsöskertet szándékozik telepíteni, mindenki „városi bolondnak” nézte és nyíltan kinevették. A sziklás alapot mezőgazdasági robbanószerrel (amit egyes vidékeken szőlőtelepítésre is használnak), kis robbantásokkal lazította fel. Néhány méter mélységig a sziklák megrepedtek. Az előre csíráztatott magokat csákánnyal kivájt, néhány literes, komposzttal megtöltött mélyedésekbe vetette. Minden elvetett mag fölé, „üvegháznak”, aljzat és kupak nélküli kétliteres ásványvizes műanyagpalackot helyezett. Ebben várta a mag kikelését. Ismervén a gyenge kikelési arányt, sokkal több magot vetett el, mint amennyi fára szüksége lett volna. Az első évben a komposztból kikelő gyomnövények megjelenésén kívül semmi nem történt. A gyomnövényeket rendszeresen eltávolította. Az első őszibarackfa a harmadik év tavaszán kelt ki. Ezután a többi magonc is lassan kibújt a komposztból. Az elvetett magok alig egyharmada kelt csak ki. A kikeléshez a központi gyökérnek, feltehetően egy lefelé menő repedést kellett találnia. Ha ilyen nem volt, a mag belepusztult. Amikor a fiatal csemeték elérték a műanyagpalack nyakát, ez utóbbit el kellett távolítani, és az új fát szöges drótból készült ketreccel körülvenni. Ez a nyulak miatt volt szükséges. Ezután a fák egyre gyorsabban nőttek. A kikelést követő harmadik évben a magoncok egy részét Paul Moray beoltotta. Nemi és nemtelen, vagy növényi szaporítás Ezen a ponton van Paul Moray második felfedezése. Faiskolákban a gyümölcsfákat vad magoncokra oltják be. A kívánt gyümölcs pontos fajtáját és különleges tulajdonságait az oltóág határozza meg. Rózsafára lehet barackot vagy szilvát oltani. Paul Moray rájött arra a kézenfekvő tényre, hogy ezek az oltások olyanok, mint az élő testbe beültetett idegen szervezetek. Állatoknál és az embernél az ilyen átültetés csak az immunrendszer teljes leépítésével lehetséges. Ezzel szemben tudott dolog, hogy a saját szövet átültetése minden esetben jól működik: az arcukon megégett személyek bőrét a fenekükről, vagy hátukról levett bőrrel, minden immunreakció nélkül, pótolni lehet. A fáknál, bizonyos mértékig, hasonló a helyzet. (folytatás a következő oldalon)

Cigány, roma Svájcban...

Most már értem mért nem mennek a cigányok Svájcba csak Kanadába, Franciaországba, Dániába... Hat napos tanulmányi útról tértem haza Svájcból. Ott is rengeteg a cigány de ott azt látjátok , hogy keményen dolgoznak, mint ahogy azt nekem két hotel tulajdonosa (Renáta) mondta. A következő motivációjuk van: Munkanélküli segélyt csupán öt megszakítás nélkül ledolgozott év után kapnak. Ha a felkínált munkát elutasítják semmilyen támogatást nem kapnak. Ha munkát saját hibájuk miatt vesztik el – abszentálnak, alkoholt fogyasztanak a munkahelyen – akkor támogatást nem kapnak.

Ha a községi lakást vagy az állami tulajdont megkárosítják akkor ki kell fizetniük a javítást vagy leülni börtönben és ott dolgozni míg ki nem fizeti az adósságát. Érthetetlen számomra hogy Havel ill. Kocáb nem kritizálja Svájcot, hogy nem akarják munka nélkül etetni a parazitákat. És Európában senki sem beszél a Svájci rasszizmusról... Ezért azt szeretném, hogy a parlamenti pártok fizessék a különböző szociális segélyeket, ha már ilyen megfordított rasszizmust tettek lehetővé... aki hasonló véleményen van, küldje tovább...

JÓ HA FIGYELÜNK! 9

(folytatás az előző oldalról) A magonc beoltásával az oltóanyagot adó egyed gyümölcsét fogja az új fa termelni, nem a sajátját. A magnak a genetikai tulajdonságait a gyümölcsöt adó virágnak a beporzása, tehát a „véletlen” határozza meg. Egy fa gyümölcseinek minden magja más öröklött tulajdonságokkal rendelkezik. Természetesen, vannak kivételek is. Pl. az elvetett dióból gyakorlatilag azonos gyümölcsöt hordó diófa kel ki. Alma esetében a nem beoltott magonc egészen más almát ad, mint az anyafa. Paul Moray fáinak egy részét nem oltotta be. Ezeken a fákon a magot adó gyümölcstől eltérő gyümölcsök teremtek. A nemesítő szakemberek ezzel a módszerrel teremtenek új fajtákat. Ez az ún. „nemi jellegű” szaporítás: a nőnemű virágot a hímnemű virágpor termékenyíti meg. A beoltással ezt a folyamatot kiiktatják. A nem beoltott magoncok első termése a legtöbb esetben érdekes meglepetést tartogat. A kapott gyümölcs lehet nagyobb, vagy kisebb méretű, savanykás vagy mézédes, magvaváló vagy nem, stb. Ha pontosan azt a gyümölcsöt kívánjuk termelni, mint amelyik a magot adta, akkor az anyafáról kell egy ágat oltásra levágni. Ez az ág genetikailag a magonchoz igen közel áll. Oltásnál, mintha saját ágát ültetnénk át. Az ilyen oltásoknál vadhajtás soha nem nő. A nyert beoltott fa betegségekre sokkal kevésbé érzékeny, mint a vad alanyra beoltott csemete. A magoncok gyümölcsei Nyolc-tíz év után Paul gyümölcsösében megjelentek az első gyümölcsök. A fákat soha locsolni nem kellett, még akkor sem, amikor több, mint három hónapig egy csepp eső nem esett. A gyümölcsök kisebb méretűek lettek, mint az anyafák gyümölcsei, de jóval ízletesebbek. A különbség főleg a gyümölcsök sokkal erősebb illatán és magasabb cukortartalmán volt érezhető. A falu több lakója, az eredmény láttán Paul Moray-tól bocsánatot kért. A „Chichourle Egyesület” Az eredményen felbátorodva, Paul Moray elhatározta, hogy a magról keltetést a lehető legnagyobb nyilvánosság elé viszi. Ennek érdekében alapította meg a „Chichourle Egyesületet”. Az egyesülettel főleg az elemi- és középiskolás tanulókat célozta meg. Munkatársai kirándulások szervezésével vitték a gyerekeket a természetbe magokat gyűjteni, amiket azután az osztályban csíráztattak és egy másik kirándulás alkalmával a természetben elvetették. Chichourle olyan kopár hegyoldalakat keresett fel, amelyeken erdőt csak a vidék legöregebb emberei láttak valaha – néha még azok sem. Ilyen helyekre mentek ki a Chichourle kirándulói, ahová főleg tölgyeseket telepítettek makkok elvetésével. Meggyőződve tevé-

10

kenységük rendkívüli hasznosságáról mind a közösség, mint a környezet javára, nem sokat törődtek a bevetendő területek tulajdoni viszonyaival. Ez a hozzáállás végzetesnek bizonyult. Minden esetben évek óta teljesen elhagyott területeken dolgoztak. Magánterületek esetén a tulajdonosok visszajelzése mindig nagyon kedvező volt: a vetésekből kikelő erdő a terület értékét csak növelte... és ingyen munkával. Az állami tulajdonban lévő területek esetében az „Administration des Eaux et Forets” (Víz- és Erdő Hivatal) hivatalnokai addig nem reagáltak, amíg az elvetett fák el nem kezdtek nőni. Kiderült ugyanis, hogy a vetett tölgyesekben a sugárba szökő egyedek aránya magasabb volt, mint a szakemberek által ültetett, hasonló területeken. Ha hozzáadjuk azt a tényt, hogy a faiskolai és átültetési költségek vetés esetén eltűnnek, Paul Moray megoldása sokkal kedvezőbbnek bizonyult. Ehhez jön még a magonc fák sokkal nagyobb ellenálló képessége. Egy osztálynyi iskolás gyerek játszva sokkal hatásosabban – és ingyen – telepített tölgyeseket, mint az államilag fizetett szakemberek. Az állami hivatalnokok egészen más szemszögből nézték a Chichourle Egyesületet tevékenységét. Az egyesületet köztulajdon rongálásával vádolták meg és pénzbüntetéssel sújtották. Az évekig elhúzódó pereskedés folyamán Paul Moray egészsége tönkrement. A per folyamán jutott tudomására, hogy az iskolásai által telepített, több tízezer, 2-4 méter magas sudár tölgyet, fizetett állami alkalmazottakkal az utolsó darabig kitépették. Ezt a csapást az akkor már beteg Paul nem bírta ki. Koldusbotra jutva, betegen, mindenkitől elhagyatva halt meg. A fentiekben röviden leírt történetet maga Paul Moray mondta el nekem kevéssel a halála előtt. Paul Moray írott munkái Számomra nagyrészt ismeretlen okok miatt Paul Moray nem hagyott hátra könnyen elérhető írásos munkát. Energiáját az ellene indított peren kívül a különböző szervezési munkák kötötték le. Paul Moray kitűnő előadó volt. Előadásait a nagyszámú közönség lélegzetvis�szafojtva hallgatta. Amikor a fákról beszélt, személye átszellemült. Ezt a témakört egy, szinte vallásos kegyelet formájában kezelte. Lelkesedése minden hallgatóját magával ragadta. Több előadásán és két néhány napos faültető tanfolyamán volt alkalmam részt venni. A fentiekben leírtakat jegyzeteim alapján készítettem. A Chichourle Egyesület minden lényeges biovásáron képviselve volt, ahol a látogatókat Paul fogadta személyesen. Módszerének a rövid leírását kis példányszámú füzetecskékben árulta fillérekért, de legtöbbször ingyen osztogatta mindenkinek. Asztalára, a füzetek mellett a nagyközönség részére egy űrlapot is elhelyezett, amire bárki

felírhatta lakcímét és a kért famagokat. Ezek után a kért magokat, a használati utasítás kíséretében mindenkinek ingyen, postán elküldte. Az én kertemben is van egy almafa magonc, aminek a magját tőle kaptam. Egy alkalommal egészségi problémáiról beszélgettem vele. Ekkor reményét fejezte ki az iránt, hogy lesz talán még ideje tervezett könyvét kiadni. Korai halála ebben megakadályozta. Paul Moray emlékét még a francia környezetvédők sem őrzik. Az az érzésem, hogy eddig még nem ismerték fel ennek a kivételes személyiségnek a valós értékét. A „Fákat ültető ember” hihetetlen története Befejezésül a témakörben még meg kell említeni Jean Giono L’homme qui plantait des arbres (A fákat ültető ember) című rövid regényét, ami egy valóban megtörtént és a szerző által is átélt esetet ír le. Egy öreg, hegyi birkapásztor, Elzéard Bouffier életét írja le benne a 20. század első felében. Ez, az igen egyszerű, tanulatlan ember, állatait legeltetve a Provence-vidéki alpesekben, a környékbeli tölgyesben minden nap száz makkot szedett össze. A gondosan kiválogatott makkokat egy acélrúddal szúrt lukba vetette. Harminc év alatt a kopár sziklás hegyeket magonc tölgyek és másfajta fák százezreivel erdősítette be. A pásztor olyan elhagyatott vidéken ténykedett, hogy az „Administration des Eaux et Forets” hivatalnokai a vetett tölgyesekről csak akkor értesültek, amikor a fák túlnyomó többségének a törzse már 10 – 25 cm átmérőjű volt. Ekkor már az új tölgyesek alatt, a több mint 100 éve elapadt források is újra kezdtek folyni. Ennek következtében, a régen elhagyott, romos hegyi tanyákba fiatal családok költöztek. A vidék újra élni kezdett. A hivatásos erdészek egyszerűen nem hitték el azt, hogy ezeket az erdőket egyetlen ember telepítette. A kiküldött szakemberek szerint a jelenség „természetes” volt és a kérdéses erdők maguktól „spontán” keletkeztek. Tudtommal ezt a rendkívüli irodalmi szépségű regényt még nem fordították le magyarra. Az eredeti francia szöveg pdf formában a következő címen tölthető le: http://www.ibiblio.org/beq/classiques/ Giono-arbres.pdf A regény alapján egy művészi rajzfilm is készült, amit a következő címen lehet megnézni: http://www.respire-asbl.be/Film-L Homme-qui-plantait-des Jean Giono regényének az olvasása egy valóságos beavatás a természet titkaiba. A magyar fordítást általános iskolai kötelező olvasmán�nyá kellene tenni. Ebből a regényből egy fiatal gyermek többet tanul meg a természet értékeiről, mint száz vaskos erdészeti szakkönyvből. A rajzfilm magyar változatát a www.magtar. hu –n találjátok.

JÓ HA FIGYELÜNK!

A hibás képlet Magyarázat P: a forgalomban levő, a termékek és szolgáltatások cseréjére rendelkezésre álló, bankhitelként teremtett, még a gazdaságban levő pénzmen�nyiség A: a teremtett pénzmennyiséggel kapcsolatos Adósság a bankok felé. A hitelezés mechanizmusa miatt a bankok úgy tudják teremteni és megszüntetni a pénzt, hogy az adósság a bankok felé sokkal nagyobb legyen, mint a bankok által teremtett pénzmennyiség: a pénz csak kering, míg az adósság növekszik. A hiteltörlesztéskor az eredetileg teremtett pénz megszűnik. L: Lekötött betétek. Ez mindig kisebb, mint a pénzmennyiség (hiszen csak létező pénzt lehet lekötni, nem létezőt nem). A pénz jelentős része látraszóló betét (azaz nem lekötött). A hibás képlet, mellyel leigázzák a világot Az A > P > L egy bankra is igaz, és ezért természetesen a bankok összességére is (=bankrendszer). Közgazdaságtanból ezt tanítják: A bank kamathaszna = P * (hitelkamat – betétikamat)Ezt általában kamatmarzs képletnek nevezik. Ez förtelmes BUTASÁG. A bank nem a pénz után szed kamatot, hanem az adósság után! Mivel ezt tanítják, ismételgetik, a politika, a sajtó és végül a nép átgondolás és felülbírálás nélkül (mondhatni birka módon) átveszi, alkalmazza és következtet belőle. Ezért nem érti az egész világ, mitől és hogyan adósodik el, miért kell minden évben többet termelnie, és valamiért mégis kevesebb jut. Ezt a képletet (a jó képlettel szemben) nem is nagyon próbálja megvédeni egyetlen értelmes közgazdász sem, annyira nyilvánvaló butaság, ha belegondolunk. HA belegondolunk! Sajnos nem szokás belegondolni. Pedig Mari néni is tudja, hogy a bank az adósság után szed kamatot, nem a pénzmennyiség után: a bank kamathaszna = A * hitelkamat – L* betétikamat Még pontosabban: a bank kamathaszna = A * hitelkamat – L* betétikamat – (P-L)* látraszóló kamat + tartalék* MNBalapkamat A pontosabb képlet mutatja a látraszóló betétekre kifizetett (általában közel 0, tipikusan 0.1 – 0.5%) kamatot, és az adónkból a banki tartalékra kifizetett kamatot is. Látható, hogy a bankok saját (ill. tulajdonosaik más vállalkozásai) számláin levő pénzmennyiség nem része P-nek. Ugyanis az egyik zsebből a másikba fizetett kamat nem igazi költség a bank számára. Természetesen a bankoknál levő készpénz sem része P-nek, ezt már a számlapénzekkor számoltuk. Ellenkező esetben ATM készpénzfelvételkor P-csökkenést tapasztalnánk, bankszámlára készpénzbefizetéskor pedig P-növekedést (ami abszurdum, hiszen a számlatulajdonos – akit a tranzakció érint – számára rendelkezésre álló pénzmennyiség nem változik. Mint tudjuk, a P a hitelnyújtáskor növekszik és a hiteltörlesztéskor csökken.) Nem igaz (amit a kamatmarzs képlet sugall), hogy a bank ügyfelei lényegében egymásnak tartoznak. A különbség óriási, különösen az (A-P)*hitelkamat tagja. Ráadásul a magánbankok pénzteremtése az államnak kiesett bevétel (pénzkibocsájtási = seigniorage), ez az államadósság kamatterhei (adósságszolgálat) révén az adókon keresztül terheli a termelő vállalatokat, végül is a háztartásokat / állampolgárokat. A különbség a hibás és helyes képlet között óriási, kb. az

össztermék 20–25%-a, a gazdaság legjelentősebb hatása! Ez a világ eladósodásának igazi oka. Megfigyelhetjük, hogy a politika (törvényhozás), és a sajtó (véleményezés) látványosan nem tudja kezelni a helyzetet, semmiféle reális megoldási koncepcióval nem rendelkezik. Most már láthatjuk, miért: mert a közgazdászok a hibás, súlyosan megtévesztő tananyag miatt nem értik a gazdaság legjelentősebb hatását, mindenki más pedig megértés nélkül veszi át a hibás koncepciókat. Így aztán az a szánalmas helyzet áll elő, hogy a politika + sajtó úgy próbál meg bonyolult makrogazdasági rendszereket hangolni, hogy fogalma sincs a gazdaság legjelentosebb hatásáról. Mintha integrálni próbálnának, miközben még az összeadást sem ismerik. Nem fog menni. Láthatóan nem is megy. Mert olyan gépet piszkálgatnak, aminek a működésének még az alapjait sem értik. BEVETTÉK A KÖZGAZDÁSZOK BEVETTÜK MI IS Láthatjuk, hogy a kamatmarzs = hitelkamat – betétikamat nem más, mint megtévesztés. Lehet akár 0,1% is, mivel ez csak a lekötött betétek mennyiségére vonatkozik. Az adósság nagy része, ami után a bank hitelkamatot szed anélkül hogy bármilyen kamatot kifizetne, ennek többszöröse. Ezt általában uzsorának hívják, ezzel megkülönböztetve a jogos kamattól (amit megszerzett pénze után bárki tud szedni, pénzteremtés nélkül is). A hibás képletet és a belőle adódó szemléletet kritika és átgondolás nélkül átveszi a politika, a sajtó, és a társadalom. Emiatt nem veszik észre, hogyan koncentrálódik a vagyon, és válik egyre kiszolgáltatottabbá mindenki, a demokrácia egy bábjátékká, a tömegtájékoztatás és oktatás butító szócsővé. Egyáltalán hogyan vehetnek be a közgazdászok ilyen butaságot, mint a kamatmarzs képlet? A helyzet az, hogy a tananyag olyan, hogy mindenki beveszi. Én is bevettem. Nehéz megtalálni azt, amit nem keres az ember. Megmondták mi van, minek gondolkodna rajta? Az ember nem feltételezi, hogy a tananyag megtéveszti. Természetesen az ábrát nem mutatják. Az A > P > L relációt sem említik, és azt sem mutatják meg, hogyan teszi azt a pénzteremtéses hitelmechanizmus lehetővé. Arra sem hívják fel a figyelmet, hogy a pénzmennyiség nagy része hosszú távú beruházási és ingatlan hitelek révén kerül a gazdaságba, ami miatt az Adósság a pénzmennyiség többszöröse, tipikusan 2-3-szorosa. USA dollárra kb 3-szorosa. A magyar forintot nézve közelebb van a 2,5-hez. Tehát nagyobb az adósság a bankok felé, mint amennyi pénz létezik. Ezt elvileg sem lehet visszafizetni. Lehet viszont csökkenteni, de csak ha az emberek rájönnek a csalásra. A hibás képlet egy hibás levezetésből jön ki, lényegében egy hibás általánosítással. Az általánosítás akkor lenne értelmes, ha az összes hitel 0 futamideju lenne (ekkor A=P) és az összes pénzt lekötnék (ekkor P=L). Természetesen az általánosítás érvényességét (érvénytelenségét) nem említik, nem vizsgálják. Tehát azért nem értik a közgazdászok a gazdaság legjelentősebb hatását, mert a hitelezésnek csak az első pillanatát mutatják nekik (a pénzteremtést, pénz multiplikátort). Pedig ez nem egy jellemző állapot. A hiteltörlesztés során növekszik meg az A/P arány 1.00-ról az átlagos kb 3.0 értékre.

JÓ HA FIGYELÜNK! 11

Valahogy sikerül beültetni a fejekbe, hogy ez a pénzrendszer így a legjobb, nem is nagyon lehetne máshogy, és ezt nem kell vizsgálni. Ennek pontos módszerei egy külön vizsgálatot megérnének, mindenesetre bárki által könnyen ellenőrizhető tény, hogy sikerül ezt a képet kialakítani. Végül is volt 300 évük, hogy kidolgozzák azt a megtévesztő szemléletet és tananyag szövegezést, amivel leginkább el lehet fogadtatni a pénzmultiplikátor mechanizmust (ahogyan a bankok a pénzt teremtik). Tájékoztatni kell olyan mértékben, hogy az a kiváncsiságot kielégítse, ne gondolkodjanak rajta. Ugyanakkor nem lehet eltitkolni sem, és a banki tevékenységeket is el kell tudják végezni. A banki tevékenységeket kiválóan el lehet végezni anélkül, hogy a lényeget értenék. A bankok alkalmazottainak többsége szellemi segédmunkát végez. Egy bankba elég 5 ember is (mondjuk egy 100ezres igazán nagy bankba inkább 20), aki tényleg érti, hogy mi folyik itt. Forrás: elég.hu

A gyarmati létezés minden nyűge Dúl a háború. A vadonatúj médiatörvény kapcsán – amely a hivatalos kommunikáció szerint tulajdonképpen nem is annyira vadonat és nem is annyira új, lévén különböző európai társtörvényeiből ollózták össze – zajlik a kommunikációs kardcsörtetésektől sem mentes nagy hangú adok-kapok a nemzetközi színtereken. Inkább csak a kapok, mint az adok, de hát a népi bölcselet szerint nem az a legény aki adja, hanem az, aki állja. Mindeközben a kötelező magánnyugdíj-pénztárak fel vannak háborodva, hogy a törvény szerint nekik kell kiszámolniuk a betétesek hozamát. Se infrastruktúrájuk hozzá – mentegetőznek –, se azt nem tudják, hogy mi alapján számolják ki. A TV2 reggeli beszélgetős műsorában pedig sem a gyönyörű Demcsák Zsuzsa, sem a szinte kimondhatatlan nevű majdnem Pulitzer-díjas oknyomozó sztárriporter nem akad fenn ennek az első látásra is arcátlanul pimasz és pofátlan szélhámosságnak a láttán. Nincs senki, aki a média nagy nyilvánossága előtt azonnal megkondítaná, félre verné a vészharangokat. 12

Ez bizony döbbenetes! Én meg, a nép egyszerű gyermekeként, csak ülök a televíziókészülék előtt és oly formán nézek szemeimmel, mint nézni szokott a halandó, ha nem érti a dolgot. Hiszen elsőre kibukik a turpisság, hiszen mindenkiben azonnal fel kellene merülnie a kérdésnek, ha most nem tudják mi alapján és hogyan számolják ki a hozamot, a későbbiekben, bármikor hogyan fogják tudni? Csak nem azt akarják sugallni a magánnyugdíj-pénztárak, hogy becsapják az ügyfeleiket, csak úgy hasra ütve kitalálják, hogy volt-e egyáltalán hozam vagy pedig nem? Önök értik ezt? Mer’ én nem. De ha azt hiszik, hogy ezt aztán már végképp nem lehet überelni (alul- vagy felülmúlni, nem is tudom melyik szóhasználat a leginkább megfelelő ide), hát akkor nagyon tévednek. A népi naivitás állapotában leledző, s az egyszerű adófizető barom státuszába besorolt jótét lelkek, mint amilyen Isten kegyelméből magam is vónék, sokszor keseregnek azon, hogy a pénz uralta Mammon világában a magasztos eszmék, a jól bevált és kipróbált értékrendek mennyire háttérbe szorultak, s mércéül már kizárólag csak a pénz számít. Rá kell jönnünk azonban, hogy még itt, a lélektelen – Arisztotelész által csak krematisztikának, azaz pénzgazdaságnak nevezett – fiskális és monetáris létezéssíkok bankok által uralt és dirigált szövevényes útvesztői között is csak kis senkik vagyunk. Gyarmati létezésünk valódi, mindent alulmúló mélységeire az alábbi cikk irányítja rá igazán a figyelmünket. Itt hívom fel mindenkinek a figyelmét, hogy miután bekapcsolta a biztonsági öveket, suhanjon át a gondolat agytekervényein, hogy ami itten következik, az bizony most esett meg, méghozzá a vén kontinens kellős közepén, egy ún. teljes jogú európai uniós tagállamban, mely – kétségtelen, hogy össztűz alatt, de mégiscsak – pillanatokkal ezelőtt vette át a nagyságos és fényességes Európai Porta Soros elnökségét. Akkor nézzük tehát a történéseket: Nem tudott fizetni a milliárdos családja Magyarországon 25 millió forint értékben vásárolt volna luxusórákat a világ negyedik leggazdagabb emberének, Mukesh Ambaninak két lánytestvére és édesanyja, de hitelkártyáikat nem fogadta el a terminál – írja a Bors. Hosszas nézelődés után négy karórát választottak 120 ezer dollár, vagyis 25 millió forint értékben – mondta Czéh Nikoletta, a Franck Muller Budapest Boutique értékesítője a Borsnak.

Egyetlen ember sem jár ennyi pénzzel a zsebében, ők is hitelkártyával szerettek volna fizetni. Csakhogy sem a csúcsok csúcsát jelentő fekete American Expresszel, sem a HSBC Platina Visával nem jutottak előbbre az OTP Bank által üzemeltetett terminálnál. Holott a bank közel félmillió forintot keresett volna az átutalással – idézi fel a kellemetlen történteket a szalon munkatársa. Az egyik kártyánál megbénult a terminál, a másik esetben pedig a hazai pénzintézet keresztkérdésekkel próbált meggyőződni a kártyatulajdonos valódiságáról. Ambani asszonyság azonban elvérzett a lakhely-meghatározásnál: nem tudta, hogy a család számos ingatlana, köztük a nemrég felépült, egymilliárd dolláros mumbai palota közül melyiknek a címét diktálja be. A közel negyven percig tartó átutalási macerában még a családi londoni bankárja is próbált segíteni, de ő sem járt sikerrel. Az üzlet vezetősége vizsgálja a jogi kártérítés lehetőségét, és mielőbbi megoldást sürget. Az ügyben a lap megkereste az OTP Bank kommunikációs osztályát, ahol közölték, ők a kártyatársasági szabályok szerint jártak el, nem nekik, hanem a kártyát kibocsátó banknak kell engedélyeznie a tranzakciót. Ezek szerint nem a magyar, hanem a világ legkiemeltebb kártyáit kibocsátó vezető bankoknál volt a hiba. Azon kérdéseinkre, hogy kívánják-e az érintett üzletet kártalanítani, illetve milyen tanulsággal szolgál számukra az eset, nem érkezett válasz. Mukesh Ambani vagyona 29 milliárd dollár, ezzel a világ negyedik leggazdagabb embere. Nemrég építette fel 200 milliárd forintos, 27 emeletes lakóházát Mumbaiban, ebben 160 férőhelyes parkoló található, és 600 fős személyzet gondoskodik a család minden igényt kielégítő ellátásról. Forrás: Deluxe Magazin Itt tartunk ma. Közröhej tárgyává váltunk. Igaz, velünk együtt Mammon világa is. Az Európai soros elnökségének otthont adó teljes jogú uniós tagállamban nem lehet lebonyolítani egy szaros bankkártyás vásárlást. Hát akkor tessék már megmondani nekem, hogy a rossebbe akarunk mi itt bárkivel is versenyezni, ha még egy bankkártyás tranzakciót sem vagyunk képesek lebonyolítani? Az kérem lehet, hogy széles e világ bármely részén simán működnek az ún. unlimited, azaz korlátozás nélküli bankkártyák, úgymint a csúcsok csúcsát jelentő fekete American Express, vagy a HSBC Platina Visa, de nem úgy itt, e lángoktól ölelt, egy harmadnyira zsugorított csonka

Magyarországon! Él még a gyevi bíró szelleme, kérem tisztelettel! Nesztek Trianonért! Most kezdem csak igazán megérteni azokat a hangokat, amelyek arról szólnak, hogy mi magyarok leszünk az unió végzete, ahova mi betesszük a lábunkat, ott kő kövön nem marad. A világ többi részén lesajnált euróról már nem is beszélve. Az USA-ban és a többi kontinensen bizony komoly utánjárást igényel, ha valaki euróval szeretne fizetni. A világ első számú tartalékvalutája egyelőre még mindig a zöldhasú USA-dollár. Ahogy mondani szokás: a felelősség egymásra hárítása magyar szakértők bevonásával folyamatban van. Mindegy hogy és mit magyarázkodnak, napnál is világosabb, hogy nekünk magyaroknak még itt Mammon világában is csak a másod- vagy harmadhegedűs, a csicska szerepét szánták. Persze, felmerül a kérdés, ha maguk a nemzetközi óriásbankok a hibásak, akkor meg miért csapják be ügyfeleiket, hogy az univerzális, nem lehatárolt kártyával bárhol fizethetnek? A bárholba nem tartozik bele Magyarország? Kis hazánk ennyire a periférián lenne? Szélhámosság ez az egész úgy, ahogy van. Itt mi mindig csak a rövidebbet húzhatjuk. Végül azért kicsit meg is nyugodtam. Ha így folytatjuk tovább, kis szerencsével odáig is eljuthatunk, hogy mire teljesítenénk az euró bevezetésének követelmény-rendszerét, nemcsak maga a „közös lónak turós a háta” kontinenspénz leheli ki a lelkét, de maga a nagyságos és fényességes Európai Porta is leolthatja a villanyt. Gondoljanak bele, egy valutát, annak árfolyamát és minden egyéb más vonatkozását, sokkal könnyebb kézben tartani, no és persze befolyásolni is, mint mondjuk huszonöt különbözőét! Égünk! Még pediglen ezerrel. A Reichstag ehhez képest laza rőzsetűz volt csupán! Disznó országok közt hát ilyen Soros elnöknek lenni a neoliberalizmus kissé defektes Mekkájában! – ha élhetek ezzel a bámulatosra sikeredett képzavarral. A magyarság a Jóisten népe, amely nép hanyag eleganciával mutat fityiszt Mammon és a technológia szörnyszülötteinek! „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” Erről soha ne feledkezzetek el! Isten áldja Magyarországot! 1 öntudatos pécsi polgár

Szégyen és félelem

Magyarország ma nem jó hely. Nem azért, mert nem szocialisták és liberálisok kormányozzák. Ma fideszesnek lenni is kínos, és már legelszántabb híveik is leginkább szégyellik magukat. Ha lehet, inkább másról beszélnek, vagy azzal bátorítják magukat, hogy legalább nem a „komcsik” vezetik az országot, meg ahhoz képest, hogy milyen rossz volt, most kell újjászervezni az országot. Ehhez pedig idő kell. Ez utóbbi, persze hazugság: nem kellett volna semmit újjáépíteni. Hacsak nem utánuk. Gréczy Zsolt

Mukesh Ambani, a világ negyedik leggazdagabb embere

JÓ HA FIGYELÜNK!

JÓ HA FIGYELÜNK! 13

Követjük-e a latin-amerikai példát? avagy lehet-e Orbán Viktorból magyar Hugo Chávez?

Hugo Chavez, Venezuela elnöke

Micsoda ostobaság ez? – kérdezheti az olvasó. Végtére is eléggé hasonlítunk már így egy latin-amerikai országhoz – hiszen szegénység, égbekiáltó társadalmi különbségek vannak nálunk is -, ezen kívül pedig Hugo Chávez baloldali, Orbán Viktor pedig jobboldali politikus. Milyen közös vonásuk lehet? Nos, mint tudjuk, egyre inkább értelmét veszíti a bal- és jobboldal megkülönböztetése a politikában, mert az igazi frontvonalak a világbirodalom oligarchiája és az annak járszalagjára fűzött erők, valamint az elnyomott tömegeket és a halálra ítélt nemzeteket képviselő társadalmi-politikai irányzatok között húzódnak. Hugo Chávez ebben a küzdelemben egyértelműen a hazája és a népe oldalán áll, Orbán Viktor azonban továbbra is ingadozik, illetve az erősebb fél irányába húz. Ami pedig a „latinamerikai utat” illeti, a cionista ellenőrzés alatt álló nyugati médiumok igyekeznek elhallgatni azt, hogy az elmúlt tíz esztendő folyamán valóságos forradalom ment végbe a korábban az Egyesült Államok és a bankároligarchia korlátlan uralma alatt álló Latin-Amerikában. Az úgynevezett „neoliberális gazdaságpolitikát” első ízben Chilében próbálták ki Pinochet 1973-as puccsát követően, a „chichagói fiúk” elmeszüleményeire alapozva, majd a látszólagos „sikereken” felbuzdulva a 70-es évek végétől a világbirodalom urai – az IMF, a Világbank és a washingtoni kormányzat közbejöttével – majd minden országra rákényszerítették a „neoliberális gazdaságpolitikát”. A következmény ugyanaz lett, mint nálunk: emelkedő árak, rohamosan növekvő szegénység és munkanélküliség, a társadalmi különbségek gyors ütemű növekedése, a külföldi tőke gátlástalan benyomulása az egyes országokba, a nemzeti gazdaságok teljes elsorvadása, erkölcsi és kulturális hanyatlás, az egészségügy és az oktatás leépülése. Majd’ két évtizeden át zajlott ez az 14

őrület: Latin-Amerika népei még tovább szegényedtek, a saját hazájukat kiárusító korrupt „elitek” meggazdagodtak, az egyes nemzetek pedig elveszítették függetlenségüket. A kontinensen az amerikai kormányzat, az IMF és a Világbank – egyszóval a Föld egészét uralni kívánó bankároligarchia lett a korlátlan úr. Az elégedetlenség parazsa azonban egyre forróbban izzott a felszín alatt. Első ízben Venezuela lázadt föl az őrületes kizsákmányolás ellen: 1998-ban Hugo Chávez – szocialista jelszavakat hangoztatva – megnyerte az elnökválasztást, majd pedig – a világ urainak meglepetésére – elkezdte megvalósítani programját. Ismét nemzeti tulajdonba vette a nemzetközi bankárkaszt kezére átjátszott energiaszolgáltatókat és ipari vállalatokat, szakított az IMF-fel és a Világbankkal, hozzákezdett a hazai kis- és közepes vállalkozások fejlesztéséhez, egyre több és több pénzt fordított az egészségügyre és az oktatásra, és nagyvonalú szociális programokat hirdetett a szegények megsegítése érdekében. A venezuelai példát rövidesen követték más latin-amerikai államokban: az új évezred első éveiben egyre-másra jutottak hatalomra olyan politikai erők, melyek szakítani kívántak az IMF-fel, a „nemzetközi befektetőkkel”, no és természetesen Washingtonnal. A latin-amerikai hagyományoknak megfelelően magukat „szocialistának” (esetleg szociáldemokratának), baloldalinak hirdető – ugyanakkor erőteljesen nacionalista jellegű – irányzatok jutottak hatalomra demokratikus választások eredményeképpen a következő országokban:

Brazíliában, Argentínában (2003-ban) Bolíviában, Nicaraguában, Chilében és Peruban (2006-ban), Ecuadorban (2007-ben), Paraguayban (2008-ban). (És a mexikói baloldal is hajszál híján szenvedett vereséget 2006-ban.) Mi, nemzeti érzelmű magyarok, akik átéltük az úgynevezett szocializmus 40 esztendős pusztítását, érthető módon utálunk mindenfajta baloldaliságot, és a „szocializmus” szó sem cseng túlságosan jól a fülünknek. (Habár a nemzeti szocializmussal azért kiegyeznénk.) Azonban a magyar és általában a kelet-európai radikális jobboldaliaknak semmi okuk sincsen arra, hogy gyűlölettel tekintsen a dél-amerikai „új” baloldali mozgalmakra, amelyek más utakon járnak, mint egykori elődeik: például elvetik a proletárdiktatúrát, és a saját nemzetük érdekeit előmozdító demokrácia, illetve a többpártrendszer feltétlen hívei. (Ellenfeleik demokratikus elkötelezettségüket természetesen kétségbe is vonják, aminek semmi jelentősége, hiszen ők csakis a nemzetközi zsidó bankároligarchia és az Amerikai Birodalom érdekeit képviselő rendszereket nevezik „demokráciának”.) Továbbá nem kívánják teljesen államosítani a gazdaságot, megelégednek a stratégiai ágazatok nacionalizálásával. Mindez a latin-amerikai új baloldalt a hagyományos európai szociáldemokráciához, netán a 70-es évek eurokommunizmusához közelíti. Ámde ezekkel az irányzatokkal szemben nagy hangsúlyt helyez a parasztság földhöz juttatására és életkörülményeinek javítására. Valamint – s talán itt a döntő különbség – a dél-amerikai szocialisták erősen nemzeti elkötelezettségűek, sőt, a bennszülött indián lakosság jogai mellett is erőteljesen kiállnak. Nacionalizmusuk pedig leginkább abban nyilvánul meg, hogy szembe mernek szállni az amerikai hódító törekvésekkel, és a nemzetközi pénzvilág diktátumával is dacolnak. Vagyis szeretnének végre kikecmeregni a gyarmati sorból. Ki kell tehát mondanunk: egyfajta nemzeti szocializmussal állunk szemben, s éppen ezért az európai jobboldali radikálisok számára az új latin-amerikai szocializmus rokonszenves lehet – noha természetesen számos kérdésben (abortusz, faji kérdések, a vallással kapcsolatos vélemények és a buzik megítélése ügyében) nyilvánvalóan nem hozhatók közös nevezőre az „új” baloldali latin-amerikai és a radikális jobboldali európai vélemények. (Habár a kereszténység erőteljes hatása következtében egyáltalán nem minden dél-amerikai szocialista abortuszpárti, továbbá vallás- és családellenes.) Igaz, a latin-amerikai szocialisták buzgón hivatkoznak a marxizmusra is, főleg annak a kapitalizmusról és imperializmusról szóló tanításaira. Ugyanakkor a parasztsággal, illetve a nemzettel kapcsolatos marxi hitvallást nem tették magukévá. Sőt, tekintettel a katolicizmus erőteljes hatására, a dél-amerikai új szocialista JÓ HA FIGYELÜNK!

mozgalmak keresztényellenesnek sem nevezhetők. És bizony tudomásul kellene végre venni: a szocializmus nem kizárólag baloldali jelenség! Hiszen a történelem folyamán létezett nemzeti és keresztényszocializmus is! A nemzeti szocializmus ígéretes törekvéseit a második világháború alatt és után sikerült teljesen hamis színekben lefesteni, és ily módon hitelét aláásni, ezzel szemben az európai keresztényszocializmus talpon maradt, és igen csak közel áll azokhoz az eszmékhez, amelyeket napjaink latin-amerikai baloldali erői hirdetnek. Némileg leegyszerűsítve a képletet: ha „kivonjuk” a marxizmusból a nemzet-, vallás- és parasztellenességet, nagyjából a keresztényszocializmushoz jutunk. Amely valójában nem áll távol a fasizmustól és a nemzeti szocializmustól sem. Mármost a latin-amerikai népek lázadása két módon ment végbe. Legtöbb esetben egy demokratikus választás során hatalomra jutott egy radikális változást hirdető politikai erő, amely azután hol betartotta az ígéreteit, és tényleg szembefordult az Amerikai Birodalommal és a „nemzetközi” bankárkaszttal (Venezuela, Bolívia, Nicaragua), hol pedig csak óvatosan, „mérsékelten” küzdöttek, esetleg csak szavakban, amolyan orbáni módon. (Chile, Peru, Ecuador nevezhető „óvatosnak”, Brazília gazdasági téren inkább csak szavakban szakított a nemzetközi pénzoligarchiával, külpolitikai téren azonban néhány merész lépésével kiváltotta Washington haragját.) Argentína a „forradalom” egy sajátos útját választotta: 2001 karácsonyán, amikor az IMF újabb „megszorító csomagot” akart az ország nyakába varrni, az emberek az utcákra tódultak, és követelni kezdték a „nemzetközi befektetők” és az őket kiszolgáló tolvaj és hazaáruló politikai elit távozását. Az utcai tüntetések, útlezárások és sztrájkok heteken keresztül tartottak, két hét alatt öt államfő lépett hivatalba és mondott le, a zűrzavar a politikai életben teljessé vált. Még amolyan forradalmi népi tanácsok is alakultak, melyek felszólították az ország polgárait: ne fizessék be az adóikat (mivel a befizetett összegeket a politikai-gazdasági elit úgyis ellopja), hanem közvetlenül utaljanak át összegeket az általuk kiválasztott közintézményeknek. A leggyakrabban hangoztatott jelszó azonban így szólt: „Nincs több külföldi kölcsön!” Meglehetősen zűrzavaros időszak következett, végül 2003-ban Nestor Kirchnert választották Argentína elnökévé. Ő az ország bajaiért mindenek előtt az IMF-nek az országra kényszerített neoliberális gazdaságpolitikáját okolta. Kemény csata kezdődött az immár nemzeti érdekeket

képviselő argentin kormány, valamint a Nemzetközi Valutaalap között. Kirchner azonban keresztülvitte akaratát: sikerült elfogadtatnia az IMF-fel, hogy Argentína a GDP 3%-át hajlandó csupán adósságfizetésre fordítani, felülvizsgálják bizonyos közüzemi vállalatok privatizációs szerződéseit, sőt, megállapodás született az adósságok átütemezéséről is. Argentína így tehát részben megszabadult a nemzetközi pénzoligarchia nyomása alól, amelynek meg is lett az eredménye: 2004-ben a gazdaság 8%-os (!) növekedést produkált. Az örökös válság végre megszűnt. A 8-9 %-os növekedési ütemet sikerült fenntartani, úgy, hogy közben 9,5 milliárd dollár adósságot is visszafizettek a Valutaalapnak, miközben a munkanélküliség is jelentősen csökkent. Ha Argentínának kölcsönre van szüksége, akkor ma már nem az IMF-hez, hanem az Amerika-közi Fejlesztési Bankhoz folyamodik, amely lényegesen kedvezőbb feltételek mellett ad hitelt, mint az IMF. Amellett pedig nem kíván beavatkozni az ország belügyeibe. Kirchner akkoriban kijelentette: „Nem ismételjük meg többé a múlt hibáit. Nem akarunk olyan megegyezéseket, amelyek megszégyenítenek minket... Hosszú éveken át térden csúsztunk a nemzetközi pénzügyi szervezetek és a spekulációs tőke előtt. De egyszer és mindenkorra elegünk lett ebből.” Követi-e vajon Európa a latin-amerikai példát? Nos, könnyen elképzelhető, hogy rövidesen egy forradalmi hullám söpör majd végig a kontinensen, melynek során a bankároligarchiát kiszolgáló helyi eliteket kiakolbólíthatják a hatalomból. Mi több, a bankárkaszt vezérelte Európai Unió is alaposan meggyengülhet, sőt, szét is eshet a népi elégedetlenség felszínre törése nyomán. De vajon hol kezdődik majd ez az új „a népek tavasza”? Jó lenne hinni, hogy nálunk, Magyarországon, mert ebben az esetben hazánk ismét történelmet írhatna. Sajnos azonban a Fidesznek, és személyesen Orbán Viktornak egészen biztosan nem lesz bátorsága ahhoz, hogy – a bolíviai Evo Morales és a venezuelai Hugo Chávez példája nyomán – jelentős változásokat indítson el, és szembeforduljon a bankároligarchiával és a Világbirodalommal. Orbán Viktor nem túl merész politikus, nem vállal nagy kockázatokat – ellentétben az igazán történelmi személyiségekkel -, mert ő csakis akkor lenne hajlandó bármiféle nemes ügy – vagy akár népfelkelés – élére állni, ha egészen biztos lenne a sikerben. Ezért az argentin példa hazánk számára az igazán járható út – de az is csak akkor, ha a tiltakozó mozgalom sok országra kiterjed, és a győzelem is szinte bizonyos.

Orbán Viktor kétségkívül jelentékeny politikus, de a látszat ellenére inkább egy sodródó, semmint az eseményeket, a történelmet alakító személyiség; bizonyos szempontból Nagy Imrére emlékeztet, aki végül a „forradalmi események hatására” népe mellé állt. Orbán Viktor is megtenné ugyanezt, ha a nép nagyobb nyomást fejtene ki rá, mint amilyet a világbirodalom bankároligarchiája kifejt, no és természetesen ha komoly esély lenne a népmozgalom győzelmére, mondjuk egy végzetesen meggyengült, összeomló birodalommal szemben. (Sokan azt gondolják, Orbán Viktor lelke mélyén valójában gyáva ember, mivel a saját karrierjét, családja biztonságát és jólétét nem hajlandó kockáztatni semmiféle mégoly hazafias, nemes, habár bizonytalan kimenetelű vállalkozás érdekében. Talán így van, azonban némiképpen árnyalnám a képet. Ő elsősorban a „provokációtól” fél. Attól fél, hogy ellenségei „belekényszerítik” valamiféle „erőszakos”, „forradalmi” szerepbe, csak azért, hogy „félelmetesnek” állítsák be, és leszámolhassanak vele, vagy legalábbis lejárathassák, mint „felelőtlen hőzöngőt” és „forrófejű lázongót”, aki alkalmatlan kormányfőnek, vagy egyáltalán politikusnak egy „békés demokráciában”. Ez a fajta félelem volt az oka annak, hogy 2006. október 23-án oly gyorsan eliszkolt a Fidesz-nagygyűlés helyszínéről, ahol már ütötték-verték a híveit, és később is a „provokációtól” való rettegése miatt igyekezett távol tartani magát mindenfajta utcai megmozdulástól a Gyurcsány-érában. Megjegyzem, ez a félelem a „provokációtól” beteges méreteket öltött a nemzeti oldalon, és sok értelmes, jó szándékú embert tart távol attól, hogy a magyarság ügye, vagy bármely más nemes ügy mellett bátran és nyíltan kiálljon, illetve felszólaljon.) A globalizmusnak nevezett új gyarmatosítással szembeni ellenállás – a történelmi, kulturális hagyományoknak megfelelően – a Föld bizonyos területein az iszlám, Latin-Amerikában azonban a szocializmus (inkább rózsaszín, mint vörös) köntösébe burkoltan jelentkezik. Európában pedig – a vállalhatatlan kommunista múlt és a posztkommunista és „liberális” elitek ismételt árulásai, valamint korrupciója következtében – a jobboldali, nemzeti radikalizmus az idegen erők hatalmi törekvéseivel szembeni szabadságharc eszmei háttere. Az iszlám, a latin-amerikai új szocializmus, valamint az európai nemzeti radikalizmus más-más formában ugyan, de egyazon célért küzd: a nemzeti függetlenségért és a szabadságért. Perge Ottó – Kuruc.info

Lent és fent

A média, ez a szeszélyes, megzabolázhatatlan, ledér nő, minden egyes nap igyekszik felszítani a tiszabői emberek hangulatát. Zuschlag hatvanmilliója például épp elég lett volna a falunak a lélegzethez jutáshoz. A nyomozásra, a per költségeire fordított, százmilliókban mérhető közpénzből Tiszabőt is, Tiszaburát is fel lehetett volna virágoztatni. Drága mulatság ez a jogállam – Csikágóból nézve talán még úri huncutságnak is tűnhet. Egyesek százmilliót kapnak EU-s kutyawellnessbizniszre, mások meg kivert kutyának érzik magukat ugyanabban az országban. Torkos Matild – Magyar Nemzet, 2011. január 28. JÓ HA FIGYELÜNK! 15

A NAGY TESTVÉR FIGYEL

Kilóg a lóláb

Együtt kémkedik a Google és a CIA

A Google és a CIA is több millió dollárt fektetett be a Recorded Future nevű cégbe, ami olyan fejlett algoritmusokat, és mesterséges intelligencia-modulokat fejleszt, amelyek az internetet monitorozzák és képesek korlátozottan megjósolni a jövőt. A cég programjai több tízezer weboldalról, blogról, fórumról és twittercsatornáról szívják le folyamatosan a felhasználók posztjait és kommentjeit, majd ezeknek a tartalmát elemzik és kapcsolatot keresnek bennük emberek, szervezetek és események között. A cég alapítója, az egykori kommandós svéd Christopher Ahlberg a Wirednek azt mondta, sok esetben képesek előre jelezni bizonyos események bekövetkezését, ami a „terrorizmus” elleni harcban óriási segítséget jelenthet a titkosszolgálatoknak. Ahlberg egyébként már veterán az online kémkedés szakmájában, előző cégét, a szintén adatgyűjtéssel és -elem-

zéssel foglalkozó Spotfire-t 197 millió dollárért adta el 2007-ben. A Google egyébként már többször segített vagy dolgozott együtt amerikai kémelhárító ügynökségekkel és titkosszolgálatokkal, de fordítva is megesett már a dolog: a Keyhole nevű cég például a CIA befektetési szárnya, az In-Q-

– kötelező a megjelenés a nagy Unió elnöki értékelőjén

Tel pénzéből indult be – ebből lett később egy felvásárlás után a Google Earth. A Recorded Future nemcsak események megjóslásán, és kapcsolati hálók megrajzolásán dolgozik, de mindent megjegyez, amit valaha mondtunk, tettünk, vagy rólunk mondtak az interneten, és ebből az adatbázisból bármikor képes egy aktát generálni rólunk, alapos elemzéssel az interneten viselt dolgainkról, és az ismerőseink köréről. Már korábban is írtunk a mai, nagy népszerűségnek örvendő közösségi oldalak veszélyeiről. Jogosan feltételezhetjük, hogy ezek az oldalak nem csak a mi céljainkat szolgálják. Remek adatbázisként is működhetnek a titkosszolgálatok kezében, amivel az állítólagos terroristákat, hazafiakat, ellenzékieket remekül megfigyelhetnek. Ajánlott alaposan meggondolni, mit is osztunk meg a világhálón.

Az Európai Bizottság elnöke, az Európai Unió „mindenható” uraként ismert José Manuel Barroso kedd reggel első ízben mond az unió helyzetét elemző beszédet az Európai Parlament plenáris ülésén, Strasbourgban. A beszéd ideje alatt az EP-képviselők osztatlan és egységes figyelmét a plenáris ülést előkészítő, ún. Elnökök Tanácsa már konkrét fenyegetéssel segítené elő.

(index nyomán Szent Korona Rádió)

A pénzügyi analfabétizmus

Kérjük segítsen megoldani társadalmunk legsúlyosabb problémáját. Számoljuk fel a pénzügyi analfabétizmust, ami ezer más súlyos gazdasági, társadalmi és környezeti probléma megoldását teszi lehetetlenné.

A nehézség az, hogy a közgazdaságtudománnyal kell kezdeni, ahonnan az egész hibás szemlélet elterjedt. Ez a tudatlanság Magyarországon háztartásonként kb. 1 millió forint teher évente (és növekszik). Emiatt alacsonyak a reálbérek és a nyugdíjak, magasak az adók és a gazdaság állandó hitelkényszertől szenved. Emiatt nem lehet a gazdaságot az emberi és környezeti igények szerint üzemeltetni. Ilyen körülmények között nem is működhet a demokrácia. Ha nem sikerül a pénzügyi analfabétizmust felszámolni legalább az értelmiség egy részénél, akkor választhatunk a gazdasági és társadalmi, vagy környezeti és társadalmi katasztrófa között (a társadalmi katasztrófa az biztos). Magyarországon az ország adóssága több, mint 40 ezer milliárd forint. Ennek kamata háztartásonként kb. 1 millió forint teher évente. Mit kaptunk ezért? Természetesen pénzt. De hogyan?!?!? A magánbankok kb. 13 ezer milliárd forintot ráírtak a bankszámlákra. Persze nem egyszerre, hanem apránként, a hitelezések során. Ugyanis a forgalomban levő forint több, mint 90%-át nem az MNB hozta forgalomba, hanem magánbankok. Ezért van 23 ezer milliárd forint adósságunk a magánbankrendszer felé (az adósság a magánbankok felé mindig nagyobb, mint a teremtett pénzmennyiség). Az, hogy az MNB lényegében a magánbankoknak adta át a forint forgalomba hozását (az 5%-os tartalékrátával megengedve, hogy új pénzt hozzanak forgalomba, maximálisan az MNB által kibocsájtott pénz 20-szorosára növelve a forintmennyiséget), az államnak kiesett bevétel volt, ezért az állam eladósodott: az államadósságunk 17 ezer milliárd forint. Hihetetlen? Pedig igaz! A világ legnagyobb „trükkje” ennyire egyszerű. Ez nem csak Magyarországon van így, bár a magyar társadalmat ez súlyosabban érinti, mint mondjuk az angolt. Megjegyzések (gyakori tévhitek ellen): • az ország adóssága az államadósság és a magánadósság összege • a lakosságot az ország adóssága terheli. Ennek ellenére azért beszélnek mindig csak az államadósságról, mert az ország adóssága vizsgálatakor hamar kiderülne a turpisság: nem lehet visszafizetni, mert eltűnne a forint pénzkészlet nagy része és összeomlana a gazdaság. 16

A tervezet szerint azon renitens EP-képviselők, akik nincsenek a plenáris ülésteremben Barroso értékelő beszéde alatt, azok „megfelelő büntetésre” számíthatnak. Az ellenőrzés elektronikusan, három alkalommal történne az értékelő és a vita ideje alatt, és amelyik EP-képviselő kétszer

• a magánadósság terhét nem az fizeti, aki aláírta a hitelfelvételt. Ugyanis csak a reálkamatot fizeti (az infláció feletti kamatot). A cégek a kamatköltségeiket részben az árakba építik, részben kevesebbet fizetnek az alkalmazottaknak és alvállalkozóknak. • az adósság nem önkéntes, hanem kényszer: a gazdaságnak van egy pénzigénye. A hitelmechanizmus miatt lehetetlen lenne hitelek nélkül muködtetni a gazdaságot, ugyanis a forintmennyiség a hiteltörlesztéskor csökken (számlapénz tunik el, mert a bank az eredetileg teremtett pénzt hiteltörlesztéskor megszünteti, csak a kamatot költheti el). • a bank a lekötött betétek után alacsonyabb betéti kamatot fizet. A lekötött betétek mennyisége mindig kisebb, mint a pénzmennyiség (nem lehet egyszerre az összes pénzt lekötni). Ez kb 6 ezer milliárd forint, a töredéke a bankrendszer felé esedékes adósságnak. Az, hogy a bank a betétesek pénzét adja kölcsön, tévhit. Kölcsönadáskor nem növekedne a pénzmennyiség. A bankok azért vadásznak a betétesekre, mert a (szabályozás miatt) a pénzteremtés parazita hasznából lényegében a betétmennyiségek arányában részesülnek >>. JÓ HA FIGYELÜNK!

nem jelzi vissza részvételét a „történelmi eseményen”, valószínűleg pénzbüntetésre számíthat. Az EP-képviselők körében óriási felháborodást kiváltó tervezetet több képviselő és csoport bojkottálni kívánja, megtagadva az elektronikus visszaigazolást még részvételük esetén is. Az

Könnyen ellenőrizheti bármelyik közgazdaságtankönyvben. (vagy az MNB törvényben és az MNB rendeleteiben) Ha bármelyik közgazdaságtankönyvből lehet ellenőrizni, hogy lehet, hogy a közgazdászok (a parlamentben, pénzügyminisztériumban, a sajtóban, és úgy általában) nem értik ezt? A válasz egyszeru: a közgazdaságtankönyvekből ezt nem lehet megérteni. Úgy van leírva, hogy a lényeget teljes egészében elfedi. Nem ismerek egyetlen közgazdászt sem, aki tanulmányai során megértette volna (én sem értettem meg). Ugyanakkor ha valaki tudja, mire kell figyelni, és hol van a félrevezetés, könnyen ellenőrizheti a közgazdaságtankönyvből, mert a mechanizmus lépései le vannak írva (csak a következményei nincsenek, ill. a bank hasznánál szó szerint butaságot tanítanak – ezt is látni fogja, csak jó irányból kell nézni ). Sokan azt hiszik, őket ez nem érinti, mert keveset keresnek. Mekkora tévedés! Nagyon is érinti. Ugyanis a cégek adósság-kamatköltségei miatt alacsonyabbakabérekésmagasabbakazárak.Vagyisemiattbiztosankevesebbetkeres. Mit tehetünk? Olvassa el, hallgassa meg, gondolja át. Meg fogja érteni, hogy a politika és a média a jelenlegi pénzügyi írástudatlanság mellett képtelen megoldani a problémákat. Inkább csak súlyosbítják a társadalmi problémákat, és újakat okoznak. Nézzen utána, hogy tényleg így muködik, és tényleg sikerült ilyen csúnyán félrevezetni a társadalmat Mondja el másoknak Kérdezzen meg másokat, hogy tudták-e. Mondja el másoknak

EU-ellenességgel igazán nem vádolható liberál demokrata Chris Davies EP-képviselő aggódó szavai szerint az EU szkeptikusok ezt úgy fogják tálalni, hogy „az elnök csak az adófizetők pénze által tudja kizsarolni a képviselőkből, hogy értékelőjén megjelenjenek, és azt meghallgassák”. Barroso-t és az Elnökök Tanácsát a – méltán – szovjet időket idéző tervezet visszavonására szólították fel. Arról még nem érkezett információ, hogy az értékelőn elhangzottakkal szemben ellenvéleményt formáló, esetlegesen EU-szkeptikus képviselőket hogyan kívánja büntetni az Unió, de valószínűleg ez sem fog elmaradni a jövőben. Forrás: KurucInfo

Ha ideje engedi, tanulmányozza a kérdést, és vegyen részt alternatív pénzek létrehozásában vagy a pénzrendszer megreformálásában és az áldemokrácia igazi demokráciává alakításában. Mondja el másoknak. Újra és újra, egészen addig, amíg a pénzügyi analfabétizmust fel nem számoltuk, és a világtörténelem legnagyobb zsákutcájából kikeveredünk. Van elég szellemi kapacitás ahhoz, hogy megoldjuk a problémát. Viszont amíg a társadalom a média (félre-)vezetésével rossz helyen keresi, addig nem. Kérjük segítsen rávilágítani a helyzetre. A saját érdekében. Ne legyen ignoráns. Később sokkal nehezebb lesz. Az, aki nincs tisztában a magánbanki pénzteremtés vagyonkoncentráló hatásával, teljesen alkalmatlan a tájékoztatásra gazdasági és politikai témában. Tőlük tanulni, tájékozódni olyan, mint integrálszámítást tanulni olyantól, aki nem ismeri az összeadás szabályait. A legjobb szándékok ellenére sem fog menni. Sajnos a fizetett tömegtájékoztatásban szinte senki sem ismeri a vagyonkoncentráció természetét és legfőbb okát. Persze ez nem jelenti azt, hogy aki ismeri, az nem tévedhet, vagy hogy nem akar félrevezetni (pl. aki az aranyat javasolja megoldásként az igenis téved vagy félrevezet). Csak annyit jelent, hogy legalább esélye van a makrogazdasági és politikai folyamatok megértésére. Fontos, hogy minél többen tájékozódjanak. A felvilágosodás még nem történt meg. Amikor a társadalom a manipuláció módszereit megismeri és immunitást fejleszt ki, akkor fog bekövetkezni: valamikor a jövőben. Csak ez lehet a kiút a gazdasági és szellemi nyomorból. Önön is múlik, hogy mikor. Forrás: elég.hu

JÓ HA FIGYELÜNK! 17

A SZENT ISTVÁN SZÖVETSÉG PÜNKÖSDI KÖRLEVELE Igehely: ,,Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is.” ( Fil 2.4)

Tisztelt Egyházmegye! Tisztelt Gyülekezet! Áldás békesség! Dicsértessék a Jézus Krisztus! Kérjük, továbbítsátok ünnepi körlevelünket minél több keresztyénnek! Pünkösd napját, azaz a Szentlélek eljövetelét és egyben az egyház megalapítását ünnepli a keresztény világ vasárnap, a húsvét utáni ötvenedik napon. Ezen ünnep alkalmából illő, hogy önvizsgálatot tartsunk. Szeretett testvéreim a Krisztus Jézusban! Fogadjátok nyitott szívvel e körlevelet, melyet egyházunk, és magyar nemzetünk iránti szeretetünk, és aggódásunk ihletett, és amelynek fogalmazásakor érezhetően a Szentlélek is jelen volt. Világunk mára oda jutott, hogy a keresztény szó a nagy többségnek csak üres hüvelyt jelent. Az emberek nagy többsége kedves szokásnak tekinti a keresztény ünnepeket, amelyek jó alkalmat nyújtanak az evésre-ivásra, hinni nem hajlandó, hitből fakadó cselekedetekre pedig mégannyira sem. Pedig ahogy a kereszténységtől történő elfordulás a bajok gyökere, úgy az egyedüli gyógymód is az ahhoz való visszatérés. Nem szabad, hogy higgyünk a csalfa szónak, hogy a kereszténységnek nincs helye a közéletben, a gazdaságban. Nem hogy helye van, hanem kifejezetten az egyedüli helyes és a becsületes többség számára egyetlen járható út a keresztény alapelvek érvényesítése a közéletben, gazdaságban. A Szentírás tanítása a gazdasági kérdéseket illetően: Pál így figyelmezteti a hívőket: ,,Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is.” ( Fil 2.4) Ebben az egy mondatban benne van a csaló pénzkibocsátás, a kamatrabszolgaságba való kényszerítés elítélése, evvel szemben viszont a tisztességes munka, a tisztességes jövedelemszerzés, gyarapodás elismerése. A kamatszedés tilalma már az Ó- és az Újszövetségben is megjelenik. Jézus Krisztus még tovább megy a követelésével. Hegyi beszédében ezt mondja: „Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos Istennek fiai lesztek…” (Lukács, 6,35) Ezzel magától értetődőnek nyilvánítja a kamatszedés tilalmát, és azt követeli, hogy adott esetben mondjanak le még a kölcsön visszaadásáról is. A Máté evangéliumában (5,38) leírt hegyi beszédből ez még érthető, hiszen a hitelezés-téma szövegkörnyezetében ott a tetszetős felszólítás, hogy ha megütötték a jobb orcádat, fordítsd oda a balt is, továbbá, az, hogy akitől az alsó ruháját kívánják, adja oda a felsőt is. Hozzáfűzi: 18

„Aki tőled kér, adj néki; és a ki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól.” (5,42) Számos helyen kiviláglik az, hogy Krisztus követésével összeegyeztethetetlen az anyagi haszonra törekvés, például abban a kijelentésben, amely szerint egy teve könnyebben átjut a tű fokán, (amivel ő az ókori városfal gyalogoskapujára céloz,) mint hogy egy gazdag ember bejuthatna Isten országába (Máté, 19,24), és ebben a markáns mondatban: „Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.” (Máté, 6,24) Pál apostol elítéli a teljesítmény nélküli és az élősködő jövedelmet: „Ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.” (2. Tesszaloniki levél, 3,10.) (6) Azóta bizony messze eltávolodtunk az erkölcsi követelmények ilyen magaslataitól. Az keresztény egyház, amely az ókorban, és a középkorban még bátran szembeszállt a kamatszedéssel, az újkortól kezdve egyre inkább elfogadta azt. Mindössze egyesek álltak ellen. Említsük meg néhányukat: Karl von Vogelsang (1818-1890), mecklenburgi jogász, 1850-ben szerzetesrendbe vonult, Bécsben havi folyóiratot alapított a keresztény szociális reformokért, és ismertette írását: „A kamat a szociális kérdés kulcsa”. Wilhelm Hohoff (1848-1923), plébános és Marx Károly tisztelője, síkraszáll a kereszténység és a szocializmus egyesítéséért, és határozottan a munka-érték-elmélet képviselője, amely szerint csak az emberi munka teremthet értéket. Megnevezhetjük a későbbiek közül mindenekelőtt Anton Orel (1881-1959) jogászt és ifjúsági vezetőt, kétkötetes művével: „Oeconomia perennis” (= „Örök, vagyis fenntartható gazdaság”) (1930), a továbbiakban: Johannes Kleinhappl (17), a Graz-i teológiaprofesszor Johannes Ude (18), beosztottja: Alois Wiesinger, és Franz Koutny (19). Végül a katolikus egyházban is a tények hatalma győz, mégis. Az 1870-es, első vatikáni konzíliumon zátonyra fut a 22 püspök által indított kezdeményezés a kamattilalom igazolására, mivel a zsinatot a német-francia háború kitörése miatt korán befejezték. Az 1891-es „Rerum novarum” című szociálenciklikájában XIII. Leó pápa ugyan beszél a munkáskérdésről, mégpedig a „mohó uzsoráról”, a „jóllakathatatlan kapitalizmusról”, és arról, hogy „a mindent elnyelő uzsorát ki kellene küszöbölni a világból”, – de nem mondja ki a kamattilalmat. 1918-tól a katolikus egyház az egyházi törvénykönyvben (Kanon 1543) merész mutatvánnyal („spárgával”) próbálja egyesíteni a hagyományos tanítást a mai pénzgazdasággal, amelyben egyrészt megállapítja, hogy a köl-

csönszerződés nem indokolja a hasznot, másrészt (világi) törvények megengedik a haszonról szóló megállapodást. XI. Piusz pápa 1931-es, „Quadrogesimo anno” című enciklikájába belevési a pénz uralmát Oswald von Nellbreuning, a kamatszedők védelmezője. Szimptómákról igen, de kamattilalomról nem beszél sem XXIII. János pápa 1961-es, „Mater et magistra” című, sem VI. Pál pápa 1967-es, „Populorum progressio” című, sem II. János Pál pápa „Sollicitudo rei socialis” című enciklikája. Meghiúsult az a megalapozott kezdeményezés is, amelyet a Paul Bauschulte és Ernst van Loen körüli laikusok vittek a második vatikáni konzilium elé (1962-1965), azzal a céllal, hogy felújítsák a hagyományos kamat-uzsora-tant. Ez zátonyra futott, különösen a kapitalizmust védő bíboros, Johannes Messner ellenállása miatt (21). A kamatról rendelkező kánont pótlás nélkül törölték az 1983-as egyházi törvénykönyvből, aláhúzva, hogy az egyházi kamattilalomnak vége. Pedig meg van írva: „Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.” (Máté 6:24.) Egy kiváló igehirdető, a XIX században élt Spurgeon, azt írja: A ,,keresztény világ” olyan iszonyatos, hogy a szentírás soha nem beszél róla. A világi keresztény pedig szellemileg beteg. Akik kiegyeznek Krisztus ellenségeivel, máris közéjük tartoznak.”[1] Milyen végkifejlet várható ettől a fejlődéstől? A magát keresztényinek mondó civilizáció létrehozta a modern kapitalizmust; vajon erőt vesz-e magán ismét, – vagy talán az iszlámra bízza? Vajon a római jogásszal és költővel, Senecával (megh. Kr.u. 65-ben) mondjuk-e együtt beletörődéssel: „Nincs arra gyógyszer, ha szokássá válik az, amiről jól látszik, hogy erkölcstelen”? Luther több írásában szenvedélyesen fordul szembe az uzsorával és a monopóliumokkal[2]: „Azért az uzsorás és a fösvény bizony tisztességtelen ember, bűnöző, voltaképpen nem is emberi! Emberevő farkas, rosszabb, mint az összes zsarnok, gyilkos és rabló, csaknem olyan gonosz, mint maga az ördög! Ugyanis nem ellenségként közelít, hanem mint barát, mint polgártárs a gyülekezet védelmében és békéjében, és mégis rabol és gyilkol, – iszonytatóbb minden ellenségnél és gyilkos tűznél. Ha az útonállókat, gyilkosokat, viszálykodókat kerékbe törik és lenyakazzák, előbb kéne minden uzsorást – és eleinte milyen sokat! – kerékbe törni és kínpadra vonni, – minden fösvényt elkergetni, kiátkozni, lefejezni…” Luther abból indult ki, hogy az uzsora – függetlenül a nagyságától – mindenütt folyvást JÓ HA FIGYELÜNK!

nő, ahol pénzt adnak kölcsön, és ezért többet és jobbat követelnek, vagy szednek be, és hogy az uzsora drágaságot eredményez, és rövid időn belül felfalja az egész földet. Testvéreim! Mint tudjátok, Görögország után immár Romániában is tízezrek tüntetnek, és gyújtogatnak a kamatos kamatra adott világbanki hitelek és a megszorító ,,Bokros csomagok” ellen. Orbán Viktor is kijelentette nemrég, hogy kormánya ,,hiteleket lesz kénytelen felvenni a Világbanktól.” Ma a neoliberalisták által elindított globalizmusban élünk. A verseny, egyén és egyén, vállalat és vállalat között óriási. Az ember ma csak eszköz egy őrült rendszerben, amely az embereket csupán erőforrásként kezeli, a nemzeteket pedig – kivéve a zsidóságot – felszámolja. A zsidók, és sok nem zsidó betegsége valójában a „pleonexia”, ami magyarul annyit tesz: „többet birtokolni akarás”. Ők voltak, és ma is ők a legkeményebb kapitalisták. Ezért is vannak mindenhol a társadalom felső tízezrében. Nekünk, keresztyéneknek el kell döntenünk, hogy Jézust követjük-e, vagy a zsidókat? Hársing László írja: ,,Bármennyire is meglepő, a kálvinizmusnak az a legnagyobb történelmi tette, hogy az eleve elrendelés észfelettiségének egyértelmű kimondásával felszabadította az emberi elmét a teológiai spekulációk kilátástalan terhe alól. Helyette az emberi energiákat az anyagi gazdaság növelésének, a természeti erőforrások kiaknázásának területére igyekezett terelni. M. Weber tétele: a kálvinisták valósították meg a kapitalizmus szellemét elsőnek azzal, hogy keményen dolgoztak, mert munkájukat hivatásnak fogták fel, és a sikert annak jeléül, hogy Isten velük van. Nem voltak aggályaik azzal kapcsolatban, hogy a gazdasági érdek és az erkölcs között kapcsolat áll fenn. Azonnal késznek mutatkoztak a kapitalizmussal járó, új gazdasági rend bevezetésére. Bátorították a fogyasztást, és ez ösztönzője lett a nagyüzemi termelésnek.”[3] Mindaz, ami most történik a Világban, a Kárpát-medencében és a Csonkaországban – a mai szóhasználattal – a keresztény értékrend és a neoliberalizmus harcát jelenti. A második Bábel ideje alatt – amit élünk – értelmezni kell mindkét fogalmat. A keresztény értékrend az, amit a Biblia, és az azon alapuló Szent Korona eszme szimbolikusan közvetít, liberalizmus, vagy inkább neoliberalizmus pedig az, amit a talmudisták korlátlan piacgazdasága ezzel szemben megfogalmaz. A parlamenti pártok az elmúlt húsz évben a neoliberalizmus hűséges kiszolgálói voltak. ,A neoliberalizmus azt állítja, hogy ,,az embereknek a maximális piaci szabadság és a minimális állami beavatkozás teszi a legjobb szolgálatot”. Továbbá: ,,A kormány szerepét a piacok létrehozására és védelmére, a magántulajdon védelmére, és a birodalom védelmére kell korlátozni. Minden egyéb feladatot jobban teljesít a magánvállalkozás, amelyet a nyereség motivál a lényeges szolgáltatásokra. Ilyen módon, a vállalkozás felszabadul, ésszerű döntések születnek, és a polgárokat

megszabadítják az állam feleslegesen túlgondoskodó kezétől.” Azonban azok a követelmények, amelyeket a neoliberalizmus igényel, hogy megszabadítsa az embereket az állami rabszolgaságtól, – felemelt adók, a közszolgáltatások és a társadalombiztosítás lebontása, dereguláció, a szakszervezetek letörése – szükségesek ahhoz, hogy a felső tízezert még gazdagabbá tegyék, míg mindenki mást hagynak elszegényedni.”[4] A gyakorlatban, a Mont Pelerinben kidolgozott közgazdasági elmélet nem más, mint egy profi, és igen hatékony ideológia eszköz a nemzeti vagyonok, és az országok feletti hatalom megkaparintásához. Ennek gyakorlati megvalósulása történt a Lisszaboni Szerződés 2007-es olvasatlan aláírásával, amely ellen egyedül a Jobbik tiltakozott! Csak idő kérdése, hogy a napi megélhetési gondokkal küszködő magyarság tíz és százezrei a románok, és a görögök után mikor fognak gyújtogatni, és tüntetni az egyre fokozódó elvonások ellen. A középkori Európában, a mai Iszlám világhoz hasonlóan tilos volt kamatot szedni a kölcsön adott pénz után – nem mintha az előírások bárkit is meghatottak volna, ha üzletről volt szó. A kamatszedés gyakorlatát a nyugati világban a reformáció, és a protestantizmus elterjedése tette végül társadalmilag elfogadottá. Az Iszlám világában azonban megmaradtak az eredeti tanok: a saríja a mai napig tiltja a kamatot. MOHAMMED a Koránban így szól: „Mindenki, aki a zsidók barátja, hozzájuk fog tartozni, sőt közülük lesz egy. Isten nem tűri el ezt az aljas népet. A zsidók elhagyták az isteni vallást. Nem szabad megállnod abban a munkádban, hogy bemutasd a zsidók csalásait.” A keresztyén egyházainknak is vissza kellene térni a korai egyház gyakorlatához: ki kell jelentenünk, és le kell írnunk, hogy elítéljük a csalásokat, és a kamatok szedését. Ma, 2010-ben a fél világ a cionista kézben lévő Világbank ,,szenvedhetetlen igáját” nyögi. Vezetője, Dominik Strauss Kahn bátran jelentette ki, elődje, Paul Wolfovitz után: ,,Mindennapi tetteimmel is azon vagyok, hogy Izrael érdekeit segítsem” Népirtásra felszólító képviselőik kétévente idejönnek, és elmondják a Soros egyetemen, hogy ,,Magyarországon csak 6 millió ember kell!” – közben pedig folyik az izraeliták betelepülése az újonnan épült és szigorúan elkerített lakóparkokba. A magyarság már nem bírja fizetni az adósságokat: ,,Idén eddig csaknem havi 100 milliárd forinttal nőtt a múlt év végén 14 705 milliárdos adósságállomány, és már 2026-ra is van 135 milliárdnyi visszafizetni valónk.” [5] A Világbank minden országot adósságba hajszolt, aki belépett hozzá: Részben a CADTM-nek köszönhetően – „Összefogás a harmadik világ adósságának eltörléséért”, az egyik legismertebb szervezet adósság témában – ma már általánosan ismert, hogy az IMF/ Világbank páros a fejlett országok és óriás,

multinacionális cégeik érdekében járnak el. A fejlődő országokat „beszorítják” az adósság csapdába, és nem hagynak nekik semmilyen kitörési lehetőséget. Másik köztudottá vált CADTM elemzési eredmény, hogy összességében nem a fejlett országokból áramlik a tőke a fejlődők felé, hanem fordítva. Már több évtizede – a véget nem érő adósságtörlesztés címén – a fejlődők utalnak nettó több tőkét a fejlett, gazdag országokba (ez részben magyarázza gazdagságukat). 1980 és 2004 között, adósság szolgálat címén, 5 300 milliárd $ áramlott a fejlett országokba és bankjaikba, míg az adósság állománya 540 milliárdról 2 600 milliárd $-ra nőtt fel. Lásd: http://www. cadtm.org/ AZ USA pénzügyeit, és pénzét uraló FED (Federal Reserve System: Elnöke Ben Shalom Bernanke) is egy cionista tulajdonú magáncég, amely a legutóbbi pénzügyi válság idején elérte, hogy az állam az adófizetők közpénzéből ismét csak a nagy bankokat, vagyis a FED-t támogassa sok ezer milliárd dollárral. Lásd: Óriásit kaszált a válságon a FED. [6] A keresztyén egyház a II. Világháború óta mindenkivel igyekszik jó viszonyt kialakítani, és nem veszi közben észre, hogy épp emiatt válik hiteltelenné. Ha az egyház egyformán udvariasan és visszafogottan viselkedik a kizsákmányolóval és a kizsákmányolttal, és egyiket sem ostorozom, hanem mindent tolerálok, akkor a kizsákmányolt számára ez úgy fog tűnni, mintha én őt elárulnám. Ennek a Janus arcú magatartásnak az eredménye a sok hazai üres templom, és a magyarság egy részének visszatérése a két évezredes pogány rítusokhoz. Hol vannak a zsinat előtti idők nagy pápái, püspökei, akik nem féltek igent, és ha kellett, nemet mondani? Gondoljunk csak XI. és XII. Pius pápák kemény szembenállására az evilági hatalmasságokkal, a német Faulhaber és von Galen püspökök bátor kiállására a nemzetiszocializmussal szemben, nálunk Prohászka, valamint a kommunizmussal bátran szembeszálló Wyszynski, Beran, Mindszenty, Stepinac bíborosok helytállására. Vegyünk példát a Szabadság-téri Hazatérés templomának lelkészéről, Dr. Hegedűs Lórántról, aki protestáns elődei nyomdokain, és szigorúan igei alapon bátran kritizálja a politikusbűnözőket, valamint az országunkat felvásárlókat, és kiáll a magyar szent korona tana mellett is. Ma? Katolikus pápáink és protestáns püspökeink a párbeszédnek nevezik a zsidó elit előtti teljes behódolást. Keresztyén-zsidó párbeszédek folynak, működik a Barankovics Alapítvány izraelita műhelye is, de mindezeken egy szó sem esik sem a kamatszedésről, sem arról a Talmudról, amelyet tíz pápa tiltott be! A magyar, református miniszterelnökünk, Orbán Viktor, és több vezetőnk is kipában hajbókol a zsidók előtt, pedig a már kissé megerősödött katolikus egyház nem nézte jó szemmel a rabbik tevékenységét, és meglehetősen korán meghozta a zsidók korlátlan szabadságát megnyirbáló törvényeit. II. Theodosiusnak és Justinianusnak a Codexeivel (V. és VI. század) kezdődnek az általános jellegű zsidóellenes intézkedések, majd

JÓ HA FIGYELÜNK! 19

kifejezetten a Talmud ellen először IX. Gergely pápa (1227-41) lépett fel a könyv betiltásával. Őt követte még 9 másik pápa XIII. Leóval (1878-1903) bezárva. A mai egyházak azonban félve a zsidók hatalmától, és az állami támogatások megvonásától, szemlesütve hallgatnak. A zsidók oktalan gyűlölködést vetnek a keresztények szemére, míg a pápai cenzúra a Krisztust és a Szűzanyát gyalázó kifejezéseket, meg a nem zsidókat illető megalázó passzusokat panaszolja fel, melyek végett a maga részéről a Talmud betiltására vonatkozó intézkedéseit helyénvalónak tartja. A két felekezet között folyó elmérgesedett vita addig dúlt, amíg a katolikus egyház nem állt be a világi politikusok mögé, mondván: „Nem szabad bántani a zsidóságot, eleget kaptak a nácizmustól.” Csoda, hogy az emberek nem tartják sem hitelesnek, sem vonzónak az egyházat? Sokáig úgy tűnt, a Szent X. Pius Papi társaság és a köréjük csoportosuló hívek adják az egyháznak az igazi gerincét, amely a mai időkben is bátran kimondja véleményét, még akkor is, ha evvel sérti az evilági hatalmasságok érzékenységét. Williamson püspök szégyenletes megtagadása rendtársai részéről 2009 januárjában azonban megmutatta, milyen határai vannak ennek a bátorságnak. Williamson püspökre pedig érdemes odafigyelni. 2008 nyarán, amikor a legszűkebb körű bennfenteseken kívül még senki nem tudott a készülő viharról, ő ilyet szólt prédikációjában: ,,Aki a tőzsdében bízik, az a homokra épít.” A válságból való kilábalás útja tehát a következő lehet: 1, Nemzeti szintű megtérés, Istenhez való odafordulás, evvel párhuzamosan pedig és ezt elősegítendő, az egyház visszatér 2000 éves értékeihez, feladja az evilági hatalmasságok előtti hajbókolást, amelyet párbeszédnek nevez. Mit is jelent nekünk, magyaroknak a megtérés? –– Nemzeti szinten ki kell irtanunk fő bűneinket, elsősorban a mindennapos istenkáromlást, másodsorban a rettenetes, mindennapos magzatgyilkosságot, harmadsorban pedig a pártosodást, ami a magyart a magyar ellen fordítja.

–– Vissza kell adnunk nemzeti szinten a családi élet megbecsülését. Ami nem megy másképp, csak a házasság szentségének megbecsülésével. –– Népünk lélekszáma folyamatosan csökken. Biztassuk gyermekeinket, hogy akár szegényen is, de házasodjanak, és vállaljanak gyermekeket. –– Szeressük népünket, múltunkat, gyakoroljuk kultúránkat, minden ellenkező behatás ellenére. Ne szégyelljük sem ősi rovásírásunkat, sem a Szent korona Történeti Alkotmányunkat! Tanuljunk népdalokat, népi táncokat! Tanítsuk meg mindezekre gyermekeinket! –– Vegyük észre honfitársunkban a valódi társat, a másik magyart. Ne azon igyekezzünk, hogy hogyan tudjuk a másikat átvágni, a legnagyobb hasznot belőle kicsikarni. És ha arcul ütöttek bennünket, ne arra törekedjünk, hogy valakinek lehetőleg még aznap továbbadjuk ezt az arculütést. –– Népünkre sajnos jellemző a túlzott jóhiszeműség, a vakhit, pont olyanok felé, akik erre egyáltalán nem szolgáltak rá. Legyünk csak rosszhiszeműek olyanokkal szemben, akik azt mondják, jó hogyha eladósodunk, hiszen más is eladósodik jó, ha gyárainkat, és földjeinket idegen kézbe adják. –– Ne féljünk szembesülni a rideg valósággal: Vannak erők a világban (nem is kevesen), akik azt szeretnék, ha mi eltűnnénk a Kárpát-medencéből.[7] Illuzórikus? Még ha valakinek ez is volna az első gondolata: Ez az egyetlen járható út, amely megmenti a magyar népet. Nem az ilyen vagy olyan pártra való szavazás fog rajtunk segíteni. Még ha a legjobb pártra szavazunk is, de az egykézéssel kiirtjuk magunkat a világból (egy nemzet lélekszáma még kétgyerekes családmodellnél is csökken), semmit nem használ nekünk a 2/3-os liberális többség. A keresztyén egyház fő célja nem az ország gazdasági rendbetétele és megmentése a nemzethaláltól. A fő cél a nép elvezetése az üdvösségre. Az egészséges nemzeti fejlődés és az ország rendbetétele csak egy kellemes mellékhatása az erős kereszténységnek.

DE: Akármilyen nehéznek is tűnik: MÁS UTUNK NINCS. A langyos vízben való evickélés ideje lejárt. Az utolsó 20 év megmutatta, milyen hamis és téves dolog volt a legvidámabb barakk szerepében tetszelegni, a dagonyázással elégedettnek lenni, majd ezután bármiféle sült galambot várni a Nyugattól. A Nyugat a bajban eddig mindig cserbenhagyott bennünket. Itt az ideje, hogy ezen az úton elinduljon mindenki, akinek még valamit számít az a szó, hogy nemzet. Nem lesz könnyű az út, generációkon keresztül fog tartani. De végigjárható, és az út felett ott őrködik Szűz Mária, aki elfogadta Szent István ország felajánlását, és aki a Szent korona által magáénak tudja Magyarországot, és segítene is, csak hagynunk kellene, hogy segíthessen. (Ha valakit zavar fogalmazásunkban, hogy a zsidót zsidónak neveztük, gondolja meg a következőket: A zsidó az én felfogásomban egy ideológiai és metafizikai képlet, annak a rövidítése, hogy „a zsidó paradigma alkalmazója”. A zsidó paradigma példázata azt mondja ki, ,,hogy a zsidó nép az Isten által kiválasztott nép, és hogy a Talmudra feltétlenül szükség van a Szentírás megértéséhez.” A keresztény a zsidó ellentétele, mert tagadja a zsidók „isteni jogát” arra, hogy a nem-zsidókat (Palesztinában vagy másutt) elnyomják, és elutasítja a felebarátjával szembeni mammonita önzést. A keresztény anticionista, mert a tényleges, történelmi zsidókat úgy tekinti, mint lehetséges szeretett testvéreit Krisztusban, akiket meg kel téríteni, nem pedig elszigetelni egy Izrael nevű, rasszista állam falai közé. Csatlakozom Karinthy Frigyeshez. Ő – aki tudjuk maga, és családja által is érintve volt, ezt írta: ,,Üldözik a zsidókat, mert azt mondják, gazemberek. – Üldözzék a gazemberséget! S jaj a zsidóknak, ha azok...”) Testvéreim! Isten áldjon meg mindannyiótokat, és segítse gyarapodásotokat! Elköszönni ismét a Szentírás üzenetével szeretnénk: ,,Bízzatok, mert legyőztem a világot!” ( Jn 16.33) ,,Ha Isten velünk, ki ellenünk?” (Róm 8.31) Iványi Sándor, Alapító – SZENT ISTVÁN SZÖVETSÉG Debrecen, 2010 pünkösd vasárnapján

[1] C.H.SPURGEON: Isten ígéreteinek tárháza, 174.oldal [2] Az uzsora kis Sermon-ja (1519). Az uzsora nagy Sermon-ja (1520). Kereskedelem és uzsora (1524). Plébánosoknak, hogy prédikáljanak az uzsora ellen (1540). Az utóbbi írás befejező részének kivonatát idézi Günter Fabiunke. Luther Márton, mint nemzeti közgazdász (1963), 229. oldal. [3] Hársing László: A politikai filozófia történeti vázlata, 51. old. [4] George Monbiot: Hogyan szerezték meg a neoliberálisok a nemzetek vagyonát maguknak? 2007. augusztus 28. The Guardian, [5] ( http://index.hu/gazdasag/magyar/eur070628/) [6]http://index.hu/gazdasag/vilag/2010/01/12/oriasit_kaszalt_a_valsagon_a_fed/ [7] ,,Hatmillió magyar kell” A Világbank képviselői, Soros Egyetem, 2007 Bp. Orbán legfontosabb célja az euro védelme... A befektetők szerint felbomlik az eurózóna Egy vagy több tagország is elhagyhatja az eurózónát 2016-ig. A legtöbb globális befektető szerint legalább egy tagállam elhagyja az eurózónát a következő öt évben, Görögország és Írország pedig csődbe megy. Egy vagy több tagország is elhagyhatja az eurózónát 2016-ig – így vélekedik a Bloomberg által megkérdezett befektetők 59 százaléka. Ezen belül 11 százalék véli úgy, hogy az első kilépésre már 12 hónapon belül sor kerülhet (...)

20

JÓ HA FIGYELÜNK!

A tarsoly

Hallja meg hát minden HUN! Mindenki gondoljon amit akar, én így látom: A tarsolylemez vagy akár a le(meztelen:) tarsoly, valóban fényjelek adására szolgál. A tarsolyt viselő magyarok szeme csillan össze... GBR Kedves Magtár! Nem tudom hányan ismerik Kiss Imre úr elméleteit, de úgy gondolom, hogy amire rájött az fontos.

Kérek mindenkit, hogy a következő írás olvasásakor egy kicsit engedje el a fantáziáját, próbáljon meg kitörni az iskoláink ránkerőltetett falaiból. :) Kiss úr magát szkíta főpapnak vallja, és ha túljutunk ezen a kissé furcsa – önmagát ilyen szintre emelő – pozíció megmosolygásán, akkor viszont bámulatos összefüggéseket találunk szavaiban. Íme a bevezetője: „A puzdra a benne található vesszőkkel, reszelővel, a tarsolylemezzel, és a nyakba akasztva hordott vaskereszttel egy hírközlő eszköz, ami Eurázsia, Arábia, és a két Amerika területén, hegycsúcsokon működő rendszer része. Alkalmas fényjelek adására a ködös magasság felett, és a felhők magassága alatt, tehát az ezer méteres csúcsok hálózatán keresztül. Az ŐSMAGYAR leletek puzdracsövei, eddíg magyarázat nélküli okból, mindkét végükön nyitottak. A tarsolylemezek, ha kívülről aranyozottak is voltak, belső, homorú felük mindig ezüst volt, és kampós rögzítésüknél fogva, folyamatosan a mozgó viselőjükhöz dörgölődés következtében ragyogó fényesek. Ez a homorú, fényes felület, igen kiváló fókuszáló tárgy. A kinyitott, vízszintes puzdracső számára, stabil alátámasztást három ves�szőből pillanat alatt lehet készíteni. Ez az állvány egykézzel is állítható minden irányba. A reszelő a friss, tehát nem eloxidált vasreszelék készítése miatt tartozik a felszereléshez. A vaspor, vasreszelék tűzbeszórása ragyogó, nagyfényerejű jelenséget hoz létre. A csillagszórók működnek ezen az elven. Az állványra helyezett puzdracső mögött rakott, vasreszelékkel hatalmas fényűvé gerjesztett tüzet a tarsolylemez összegyűjtötte és a csőbe irányította. A cső irányát a kereszttel lehetett beállítani. A puzdracső két vége, és az érkező fény az a három pont amire szükség van a pontos irány

Az euró halálos sebet kapott

Írország sajátos megoldást talált gazdasági válságára, amelyet nyugodtan értelmezhetünk úgy, mint az euró végső agóniájának kezdetét. Írország Központi Bankja (CBI) ugyanis úgy döntött, hogy mivel az Európai Központi Bank (ECB) mentőcsomagja nem elég a saját bankok megmentésére, kinyomtat 51 miliárd eurónyi pénzt, amit az ír bankok számláin helyez el. Egy pillanat, hogy is volt? Az ír Központi Bank a saját céljaira nyomtat a közös európai valutából?! Igen, jól hallottuk. És természetesen ugyanúgy fedezet (arany vagy államkötvények) nélkül, mint azt az amerikai Fed is csinálja – levegőből. Kell hozzá papír, profi nyomda meg nyomdafesték – a végén meg kijön egy kazal pénz, ami egyszerre megoldja a CBI gondjait, mivel akinek szüksége van rá, az boldogan elfogadja. Az ECB reakciója annyi volt, hogy Írország előteremthet saját pénzt, ha úgy ítéli meg, hogy ez szükséges. Szóval akkor minden rendben... De azért ennyire nem egyszerű a dolog. Felmerül a kérdés, hogy ha ezt az ECB jóváhagyja, akkor lehet pénzt nyomni? Bárkinek, vagy ha nem, az írek miért kivételek? Ráadásul az EU legtöbb országában egységesen használt közös eurót? Vegyük Európa legnagyobb gazdaságát, Németországot. Németország már decemberben próbált nyomást kifejteni Írországra, hogy vegyen fel még EU-kölcsönt, de Írország már október végéig a GDP-je 80%-ának értékében, mintegy 130 milliárdnyi „mentőcsomagot” vett fel az EUtól. Vajon a többi tagállam is nekiállhat kinyomtatni annyi eurót, amennyire éppen szüksége van? Ha szabad az íreknek, nekik miért ne lenne? Az euró végérvényesen kompromittálódott, értéke a közeljövőben várhatóan drámaian esni fog, főleg, ha a többi ország is levetkőzi gátlásait és kinyomtat annyit, amennyire szüksége van. Márpedig akkor az ECB központi hatalmának befellegzett és ezzel az eurónak is. Ezzel pedig, könnyen lehet, hogy magának az EU-nak is. Kürti Balázs – Jövőnk.info JÓ HA FIGYELÜNK! 21

beállításához. A fényjelenség ötven hatvan kilométerről is látható a fókuszpontban álló szemlélőnek, de a térképek mutatják, nevükben ma is „látó, világos” hegytetők harminchat kilométerre vannak egymástól. A Balaton-felvidék, Jásd, Pilis, Balatonvilágos, Pákozd , Sóskút, Csepel, jól mutatják a működés lényegét. A fény hosszabb-rövidebb megszakítása adja a jelentéstartalmat. Ennek rögzített formája az ÉKÍRÁS. Az ékírás leletek kormeghatározása a puzdra-hírközlő rendszer korát is meghatározza. A LEY-vonalak néven emlegetett földrajzi jelenség szoros összefüggésben van a puzdra hírközlő rendszerrel. A vonalakon , mesterségesen létrehozott hegyek, piramisok minimum húszezer évesek. Ezt a hatalmas építkezést nyilván hatalmas tudás előzte meg. A kódolás kitalálójának olyan szellemi szinten kellett lennie, ami a mai átlagot is jelentősen meghaladja. A földrajzi ismereteknek olyan színvonalát igényli a rendszer fölállítása, amit a tudomány a műholdakkal volt képes produkálni. A tűzzel, fénnyel hírközlésre vonatkozó utalások a mai MAGYAR nyelvben is megvannak még, tehát a köznép használta. Az ŐSMAGYAR sírfeltárások is ezt igazolják. A nyakba akasztva hordott kereszt vált szimbólumává az ŐSKERESZTÉNYSÉGNEK. Az ősnyelvből építkező, kialakuló kultúrák, nyelvi azonosságokkal igazolják, hogy ők is részesültek a PUZDRAKERESZTÉNY tanításból, és technikából is. A puzdra németből átvett angol megfelelője „quwiver”, aminek szinonímája a pulzál, ami a mi puzdránk. Az olasz „szkríver „írást jelent. Az ŐSNYELV, az ÉKIRÁS, a PUZDRAKERESZTÉNYSÉG, és a mesterségesen kialakított domborzat együtesen azt igazolja, hogy az ŐSMAGYARSÁG a világ kultúrájának terjesztője. Nyakukban a kereszttel, békés tanítók, az ŐSKERESZTÉNY tanok hirdetői. Mivel a történelem szándékos meghamisítását tudom bizonyítani a rendszeremmel, és Illig német kutató Kitalált középkor című könyvének tartalmával egyetértek, a rendszer időbeni elhelyezésére a „mai naptól vissza számítolást” alkalmazom. A Mezopotámiai kultúrát ezerötszász évvel, írással megelőző magyar kultúra semmiféle agresszív nyomot nem hagy maga után. Naddeo a Kárpát-medencei kultúra szétáramlását a kocsi feltalálásához köti. Ehhez tegyük hozzá a puzdra-hírközlő rendszert, amivel a kereskedés előre megrendelt tételek alapján folyhatott. A pénz eredetére is értelmes magyarázat a rendelés rögzítése. A kereszttel egy vonalon kapcsolódók között alakulhatott ki a keresztszülők fogalma. Az emberi minőségre a magyar nyelv elemzésével tudok következtetni. A kifejez, és a befejez fogalmak között első hallásra nincs összefüggés. Ha a körhöz viszonyított fej állást jelenti, akkor a beszélőről szól. Tehát a saját köréhez képest milyen irányba áll a feje a beszélőnek. Míg beszél, kifele áll a feje: KIFEJEZ. Ha már nem beszél, befordítja a kör közepe felé a fejét: BEFEJEZ.Az ember köre annyira természetes, hogy nem kell kimon22

dani. Ez OKKAL történt dolog, tehát OKOS. Mivel a magyar nyelvben mindent vissza lehet ilyen módon bontani, hamar megtaláljuk a társadalmi szerkezet kialakulásának elemeit is. A KÖR én vagyok, ahol hatni tudok az a HATÁSKÖRÖM, így alakítom a KÖRNYEZETEM, hogy a családi KÖRBEN béke és nyugalom legyen. Ezt a szomszédom is így teszi, neki is köre van. A körök sajátja, hogy nem illeszkednek hézagmentesen, tehát kialakul a köz. Ha megyek valahová, nem gázolok bele a másik körébe, a körök KÖZött megyek, KÖZlekedek. Ha mondanék valamit, akkor is tiszteletben tartom a mások köreit, tehát a KÖZön átbeszélek KÖZlök valamit. A puzdra hatósugarát figyelembe véve egy családi kör hetven-nyolcvan kilométeren volt hatóság. /Ebben a körben élhetett több család is./ A körök által képződött köz, a társaság együttműködéséhez szükséges, fontos feladatokat lát el. Tehát a köz társaság szabályokban állapodik meg. A PUZDRAKERESZTÉNY társadalom tanítói, táltosai, bölcsei bírnak ezekkel a tudásokkal, tehát ez az Ő birodalmuk. Bárhová mehetnek, mindig itthon vannak. Gyüjtenek egy kis levelet, meggyújtják és már leveleznek is az itthoniakkal. Nyolc-tízezer évvel ezelőttig nem történt semmi ami ezt a nyugalmat megzavarta volna. Pedig ekkorra már az ujjhegyre húzott vasgolyóból kialakult a nyílhegy, az állványves�szőkből nyilak lettek, és a Szkíta visszacsapó íjak védték a határokat. A Birodalomtól délre olyan társadalmak alakultak ki, melyek nem bírtak ezzel az emberi minőséggel, feltételezésem szerint az összekötő rendszer hiánya miatt. Az ember ember elleni harca ekkor kezdődött. Az ÖSKERESZTÉNY alapokon civilizálódó magyarság mái napig képtelen beilleszkedni ezekbe az önemésztő rendszerekbe. Élő, ma beszélt nyelvünk bizonyítéka annak a világrendnek melyet magunk hoztunk létre, egy puzdra-csővel tartottunk fönn, és önzetlenül adtuk a föld bármely nemzetének. Okosnak nevezzük azt, aminek oka van. A MAGYAR NEMZET történelmének eltüntetése, az emberiség elleni bűncselekmények bizonyítékainak eltüntetésével azonos. A PUZDRA-KERESZTÉNY világban az ember nem kirabolható, sem adóval, sem háborúval, mert a közlés, az információ a saját kezében

van. A KÖZ-lés az ő saját része, és ő maga része a közlésnek. Tehát az Őnigazgatás nem egy elkülöníthető fogalom, hanem mint a levegővétel, az értelmes élettel együtt megtörténik. Akik a rablógazdálkodó hatalmi struktúrákat az emberiségre erőltették, azoknak nyilvánvalóan érdekük eltüntetni a nyomokat. A három napkeleti bölcs a valódi kereszttel a keresztény tanokat viszi Jézusnak. A megszálló agresszor, és a kollaboráns zsidó harminchárom év elteltével a puzdrahirközlő rendszer elemeivel meggyilkolja. A Golgota háromezer hatszázötven kilométerre van Ston Henge-től, a kereszt, a korona, a királyság emlegetése mind azt jelenti, Jézus elmondta a PUZDRA-KERESZTÉNYség lényegét. Ekkor még nem, de pár száz év múltán egyre több magyart kell hazahívniuk az itthonmaradottaknak, mert a primitív nyugati népek fosztogatják az aranyos szegeletet. A puzdrával, az íjjal hamar hazazavarjuk a tolvajokat, visszahozzuk az aranykincseket, de rossz példa vagyunk az akkorra már néprablásra berendezkedett Nyugat-Európa szemében. Jézusnál bevált módszert alkalmazzák itt is. Miközben a keresztényt írtják egy hazaáruló segítségével, keresztelésről beszélnek. Túl közel esik egymáshoz a két esemény, Jézus és Koppány meggyilkolása, és mindegyik a valódi Őskeresztény hitéért halt meg, tehát a kettő közé kellett hazudni a háromszázötven évet. Mivel a nyelvünk mai nap is használja a puzdra-hírközlő rendszerhez kapcsolódó fogalmakat / levelez, füstbe ment terv, sok beszédnek sok az alja, hamukázik, stb./ az egész nemzet eltüntetése a cél. A fejlődési szakasz hiánya miatt ezek az agresszív nemzetek a hatalommal sem tudnak mást kezdeni, mint rabolni. Vagy fegyverekkel, vagy pénzügyi csalásokkal gyarmatosítanak, beruháznak. Egyszeri alkalommal megtett történelmi tisztázással megoldható lenne, hogy saját gyermekeiket ne kelljen hazugságra tanítani, de az erkölcsi gyengeség a fent soroltak egyenes következménye. ÜDVÖZLÖK mindenkit 1660 január 07.én Kiss Imre” Itt van Kiss úr oldala, érdemes elolvasni a többi írását is, de van ott videó is: https://sites.google.com/site/ puzdrapuzdra/genezis >>

A hajó távolságának meghatározása háromszögeléssel A két mérési pont távolsága. A mérési pontokban szögmérővel megállapítják az α ás β szögeket. Ezek alapján méretarányos szerkesztéssel, vagy középiskolai trigonometriai számításokkal a hajó pontos helyzete megállapítható

JÓ HA FIGYELÜNK!

>> A puzdra-kereszténységet még bevallom kicsit szokni kell, de szerintem nem is ez a lényege az írásnak. Gondoljunk csak bele, hogy ha valóban létezett több ezer évvel ezelőtt ez a fajta fény-hírközlési mód, akkor a szinte minden kontinensen ( Japán, Kína, Dél-és KözépAmerika, Afrika, Európa: Bosznia, Pilis! stb.) található piramisok rejtélyének megoldásához is közelebb kerülünk. Ez a puzdra felfedezés további gondolatokat sző. Sokáig nem értettem, hogy mit kereshet Boszniában az a három piramis. (egész szépen el kezdték már feltárni, http://www. magharakademia.hu/regeszet/regeszet/aboszniai-piramisok.html) De most ezzel a puzdra elmélettel, (amit inkább fénykommunikációnak neveznék) már talán érthető, hogy miért van Boszniában piramis: valahogy el kellett érni, hogy a Kárpát-medencéből a Kárpátok hegyein keresztül kijusson/eljuthasson máshová is a fényközlés. Az is lehet, hogy ezek a mesterséges hegyek a mai háromszögelésnek hívott térképészeti eszköz monumentális ősei... Ha ezt továbbgörgetjük, akkor talán arra is választ kapunk, hogy mit keres minden földrészen piramis, melyeknek szinte mindegyiknek hiányos a teteje. Netán eredetileg fényközlésre szánt ezüst-gúlák voltak ott? (bár a gúla felfelé töri a vízszintesen érkező fényt...) És ha már eddig is eljutottunk, akkor talán az is megvilágosodik végre, hogy miért ragaszkodik az előző békés civilizációt leigázó „indoeurópaiangolszász-sémi” szabadkőműves elit annyira ezekhez a piramis jelképekhez, melyeket (most már nagy valószínűséggel kijelenthetjük) elloptak, és talán saját céljaikra használják annak működését, erejét, lehetőségeit. De az is lehet, hogy már fogalmuk sincs hogyan működött a rendszer, és csináltak helyette műholdakat, a piramis szimbólumot meg megőrízték, megtartották maguknak, mint egy trófeát. A leigázottak legmonumentálisabb ékét. Ma már lehet olvasni pár tanulmányt a Lay vonalak ügyében, sőt ha valaki elkezdené szerkesztgetni térképen egy két szálat, vonalat, lehet hogy rájönne, hogy szoros összefüggésben lehet jó pár Jézus kereszt elhelyezkedéssel. A mesterséges hegyek, mint egyfajta különleges erővel bíró energetikák pedig minden bizonnyal valósak... Az erős energiasugárzó pontok valószínűleg ennek a hálózatnak a kereszttel megjelölt kereszteződéseiben lehettek (akárcsak a templomok!). De van itt egy sötét gondolat...Mi van, ha a mai militarista világ-szellemiség képviselői ugyanezeket a helyeket használja fel, foglalja el erőszakkal a Föld minden táján katonai bázispontokként??? A Tamana térképeket is akkor fedezte fel egy kint élő magyar, amikor megbízást kaptak, hogy az amerikai katonaság bázispontjait térképezzék föl! Szóval érdekes gondolatokat generált ez a puzdra kérdés...

A plus-size modell szerint: „bassza meg a Vogue” Az America’s Next Top Model egykori versenyzője, a keresett plus-size modell, Whitney Thompson mindent megtesz, hogy a fiatal nők egészségesen étkezzenek és ne alakuljon ki bennük hibás testkép. Thompson egyébként a brit Nemzeti Étkezési Rendellenességek Egyesületének szóvivője, rendszeresen tart egyetemi előadásokat az étkezési zavarokról. Legutóbb a Huffington Post-ban beszélt arról, mennyire lelketlen és káros a divatipar, és a Vogue plus-size-os lapszámához is volt pár keresetlen szava. „Nagyon örülök, hogy a Vogue kiadott egy „formás” lapszámot, de leginkább bassza meg a Vogue, hogy nincsenek formás nők minden számában!” – mondta a modell a lapnak. „Nagyon bosszantó, hogy annak kell örülnünk, meg attól kell elájulnunk, hogy az egyik számban olyan lányok szerepelnek, akik néha esznek. Nagyszerű! De minden lapszámba ez kéne!” – tette hozzá. „Gimnazistaként normál méretű modell voltam, de a csípőm mindig 1 inchcsel (2,54 centi) nagyobb volt a kelleténél. Ezért 45 éves férfiak közölték velem mindig, hogy túl kövér vagyok. Egy tinédzserrel! Ez undorító! Ez egy szar iparág, és valóban nagyon lélekölő”– mondta Thompson a divatszakmáról. „Normál modellekkel éltem együtt egy ideig. Az egyik lány limonádés tisztítókúrán volt, szerintem 3 hétig, és ettől tele lett pattanásokkal. De minden hétvégén Párizsban dolgozott, és csak ez számított neki. Az ügynökség mondott-e valamit? Egyáltalán nem érdekelte őket, hogy a lány túl sovány, csak azért aggódtak, hogy csúnya a bőre pattanások miatt” – panaszolta a modell, aki soha nem küzdött étkezési zavarokkal. Nem ő az egyetlen, aki szeretné, ha súlytól függetlenül a lehető legtöbben jól éreznék magukat a bőrükben. Crystal Renn túl soványra javított fotói miatt emelt panaszt: a korábban anorexiás modellt a Fashion for Passion nevű jótékonysági esemény alkalmából készített fotókon soványították le és a Chanel kampányban sem látszott valami sok a testéből. Chenese Lewis plus-size modell pedig épp Thompsonnal összefogva vetkőzött az egészséges testképért a Love Your Body Day nevű kezdeményezés kedvéért. Forrás: velvet.hu A várost ellepik a galambok A várost ellepik a galambok. Nem lehet ellenük mit tenni, mindent összepiszkítanak. A polgármester 1millió eurót ajánl annak, aki megszabadítja a várost a galamboktól. Sokan próbálkoznak, de senkinek sem sikerül kiirtania őket. Egyszer csak jön egy ismeretlen: – Én megszabadítom a várost a galamboktól, és a jutalom sem kell. De egy feltételem van: nem kérdezhetsz semmit. Ha kérdezel, 10 millió eurót kérek. A polgármester beleegyezik. Az ismeretlen szétnyitja a hosszú, fekete kabátját, az alól kirepül egy piros galamb. Mint varázsütésre – az összes galamb követi a piros galambot, amelyik messze repül a városból. A polgármestert nem hagyja nyugodni a dolog, másnap megkeresi a fekete kabátost, és azt mondja: – Nekem mindegy, nem érdekel a 10 millió, mégis van egy kérdésem: van piros cigányod is?

JÓ HA FIGYELÜNK! 23

ALKOTMÁNY,

mint a Nemzeti Együttműködés Rendszere

tekintettel Magyarország és lakosságának jelenlegi állapotára és a belátható jövőjére. Új divatőrület indult Magyarországon: alkotmányt gyárt hivatal és kormánybizottság, hozzáértő és amatőr, szóval mindenki. Szó van itt mindenféle lehetséges jogokról, álmokról, királyságról, Árpád vezérről, köztársaságról, tehát „dúl” a demokrácia. Avval senki sem törődik, hogy miről van szó, mi a valóság! Van itt olyan ország, olyan szuverenitás, amelyik képes megmondani, hogy mit akar és mit képes megtenni és megvédeni? Vajon mije van ennek a gyarmatnak amit ma Magyarországnak nevezünk? Van-e egyáltalán bármije amiről alkotmányt írhatna? Az már csak a „hab ezen a tortán”, hogy még felhatalmazása sincsen senkinek erre, hiszen a legutóbbi választásokon győztes párt kizárólag a kormányzat leváltására kapott többséget, amely egy népszavazáson csak kisebbség lenne! Hol van hát a közakarat? Szóval nem bírtam ellenállni és megírtam ezt az alábbi alkotmányt, amely szerintem a mai magyar valóságot, annak alkotmányformájú tükörképét tárja elénk. Egy newyorki politológus professzor ezt írja róla (akinek a tanácsát kértem közlés előtt): „Brilliáns. Nem változtatnék rajta semmit. Az utókor mint klasszikus írást fogja kezelni! Kérlek értesits ha nyilvánosságra lehet hozni, mert szeretném levelezötársaimnak megküldeni.” Kérlek olvassátok el és gondolkodjatok el rajta! Kérlek szóljatok hozzá, vitassuk meg! Dr. Gyarmati Péter ALKOTMÁNtY, mint a Nemzeti Együttműködés Rendszere, tekintettel Magyarország és lakosságának jelenlegi állapotára és a belátható jövőjére. Magyarország 1. Magyarország nem független. 2. Magyarország egy tartománya az Európai Uniónak. 3. Magyarország területe ismeretlen a zsebszerződések és a szomszédok más szándékai értelmében. 4. Magyarország állampolgárai azok, akik eddig is azok voltak, továbbá magyarigazolványos lehet mindenki, aki azt kéri és igazolja magyarságát, amennyiben azt a nemzeti együttműködés kormányának illetékes intézménye elfogadhatónak tartja. 5. Magyarország kizárólag magyarokkal határos, de ezek a magyarok Magyarország szerint a 4. értelmében sem magyarok, ugyanakkor a velük együttlakók szerint másodrendű emberek. 6. Magyarország elismeri a Masaryk-, a Benes dekrétumokat, a Trianoniés a Párizsi Békeszerződést, valamint a Duna elterelését. 7. Holokauszt csak egy van. Magyarország a zsidók holokausztját ismeri el. 8. Magyarország a Szent Koronát történelmi hagyatéknak, műtárgynak tekinti és megállapítja, hogy nem jelképezi az országot. 9. Magyarország a saját irányítására szervezeteket hoz létre. Ez az állam, amelynek formája: a szociális-piacgazdaság. Hagyományi okokból elfogadható a köztársaság elnevezés is. A magyar állam 10. A magyar állam a Nemzeti Együttműködés Rendszere politikai nyilatkozat letéteményese. 11. A magyar állam feladata a még meglévő, Magyarországnak tekintett értékek privatizálása (magánosítása), kölcsönfedezeti átengedése. Alapfeladata még ebben a körben a Lisszaboni Szerződés szerint a tőke, az áruk, a szolgáltatások és a személyek szabad, korlátozhatatlan beáramlásának biztosítása; még az itt élők hátrányára is. 12. A magyar állam feladata az EU és az USA megsegítése a világuralom megszerzésében és érvényesítésében, valamint a nem szociális-piacgazdaság alapján állók eleve elrendelt ellenségként való kezelése. A magyar állam kizárólag ehhez szükséges haderőt tart fenn. 13. Magyarország nem független, lakói nem szabadok, területe és természeti kincsei idegen tulajdonban vannak, ezért külső ellenség elleni védelme nem feladata a magyar államnak. 14. A magyar állam rendfenntartó erőket hoz létre és tart fenn a magán tulajdon és a hatalom védelme érdekében. Ezek a rendfenntartó erők együttműködnek és megfelelnek az Európai Unió ilyen központi szervének a Veronai Szerződés alapján. 15. Magyarország elutasítja a háborút, kivéve, ha azt az USA, vagy az EU másként látja. Ezekben feltétel nélkül részt vesz a rá kirótt arányok szerint. 24

16. A magyar állam az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvényekben állapítja meg. 17. Magyarország a magyar állam tulajdona, kivéve azokat a részeket, amelyeket már privatizáltak. Ez a magántulajdon Magyarországon. 18. A magyar állampolgárok tulajdona kellő indok alapján kisajátítható. 19. A magyar állam elismeri a szövetkezetek önállóságát és semmilyen eszközzel sem korlátozza azok tönkretételét. 20. A magyar állam tiszteletben tartja az önkormányzatok jogát a rájuk bízott köztulajdon felszámolásában. Ezt a folyamatot több eszközzel, így az adók központosításával is elősegíti. 21. A magyar állam elismeri és védi a házasság, a család intézményét, fajra, nemre tekintet nélkül. A kutyákat kivételnek kell tekinteni kiskorúságuk miatt. 22. A magyar állam különös gondot fordít az ifjúság nevelésére, így különös fontosságúnak tekinti a kábítószerek, a szekszualitás, a depresszió és hasonlók alapos ismeretének elsajátítását. 23. A magyar állam elismeri mindenki jogát az egészséges környezethez és nem kívánja akadályozni állampolgárait ennek érvényesítésében. 24. A magyar állam kiterjedt szociális intézkedésekkel gondoskodik a rászorulókról és azon igyekszik, hogy minél több állampolgár feleljen meg a feltételeknek. 25. A magyar állam az alább felsorolt intézmények útján jogosult és kötelezett az alkotmány érvényesítésére és a nemzeti ügyek megfogalmazására. Ezek a szervek egy centrális politikai erőteret képeznek a választási-fülke forradalomban létrejött egyetlen nagy kormányzó párt keretében. 26. A magyar állam az általa meghatározott választási törvény-ben kimondott szavazati arány alapján ezt a törvényt korlátlanul módosíthatja a maga természetességével. Intézmények. 27. A magyar állam intézményei vezetését az előzőek szerint kell meghatározni és ellátni. Az intézmények az alábbiak: 27.1. Alkotmánybíróság Feladata az Alkotmány értelmezése, felkérésre. Bérezésük az átlagbér lenne, amely azonban még a talárjukra sem lenne elég. Kérésükre, jövedelmüket az Országgyűlés állapítja meg. Tagjait a törvényalkotók küldik és mi fizetjük. 27.2. Országgyűlés Magyarul parlament, amely 386 székhez tartozó ülep lelkiismeretháza. Ezért űlésteremnek is hívják. Feladata a hatalmon lévők támogatása szavazógépezettel. Szavazáskor kötelesek a vezérüket – frakcióvezető – követni többszázezres bírság árnyékában. Unaloműzőnek a parlamentbe beengednek néhány ellenkezőt is, akiknek a létszámát a választási törvénnyel szabályozzák. Létük feltétlen fontos a demokrácia látszata érdekében, továbbá nélkülük kiderülne, hogy az egész parlamentesdi teljességgel fölösleges. Ez a dunaparti világszépe épület tehát, nem csak a „micisapka” tárolására használatos. JÓ HA FIGYELÜNK!

27.3. Köztársasági Elnök A világ egyik legdrágább bábúja. Palotát, villát, páholyokat, embereket tartunk a felesége szolgálatára. Feladata, hogy ne szóljon bele semmibe, de nem is tudna, hiszen csak bábú. 27.4. Állami Számvevőszék Eredetileg az angolok találták ki ezt a busybody testületet, feladatuk something for nothing. Ez magyarul annyit tesz: tegyetek bámit, ki figyel oda. További feladatuk az írásaik titkosítása az elolvasás megelőzésére. 27.5. Nemzeti Bank Pénzügyi testület, régebben osztrák, majd KGST, ma EU irányítás alatt. Alapfeladata volt, hogy az ezeréves és ott őrzött, a magyar gazdagságot jelképező értékeket, – amelyet még a Szövetségesek is visszaadtak a vesztesnek tekintett országnak – eltüntesse. A sikerre való tekintettel az elnök fizetését a bérek százszorosában állapították meg. 27.6. Kormány és a minisztériumok Akormányakormányfőbőlésaminiszterekbőláll.Vannakmégállamtitkárok, akik a hóhér szerepét játszák, balhé esetén pedig a bűnbakét. A miniszterek feladata a fejbólintás, azaz hajbókolás a kormányfő előtt, hiszen ezért kerültek ezekbe a bársonyszékekbe. Az ország koronázatlan királya a kormányfő. Négy évig senki sem dirigálja, viszont mindent Ő irányít és mondja meg az okosat. Kizárólag az történhet, amit a kormányfő akar. Ezért aztán érthető, hogy nem kivánatos az ezeréves tapasztalatú, a Szent Koronának alárendelt, királyság intézménye. A kormányfő számára „szabad a gazda, szabad a vásár”. Példakép Galina Brezsnyeva apukája. 27.7. Magyar Honvédség Ez csak elnevezés, ilyen nincs. Helyette idegenlégió van francia mintára, amely az alábbi részekből áll: az idegenben tartózkodók, a szentendrei felkészülők, valamint az ezek ellátására alkalmazott vállalatok, akik ennek fejében a kapott állami pénzből jól tartják a tábornokokat. 28. Rendőrség A magyarok bűnösségének – napról-napra történő – emlékezetben tartására létrehozott szervezet. Őrzi és védi a bűnözőket. Újabban népességcsökkentési feladatokat is bíztak rájuk, amely az emberek éheztetésében – szabálysértési eljárásban elvont bér – és a zöldtrikósoknak látszók életképtelenné tételében nyilvánul meg. Ebben a körben feladatuk még a nem szaporodóképes nemi élet mozgalmának biztosítása. Fontos programjuk a cigányság integrálása a rendőrség kötelékébe. 27.9. Helyi önkormányzatok Feladatuk a rájuk bízott közvagyon eladása állami támogatással, valamint a lakosság lelkiismeretének ébrentartása a szemét-szelektálás módszerével. Vezetőjük az alig hatáskörű polgármester, valamint a jegyző. A Hivatal feladata a kormányhatározatok megetetése az emberekkel, kémkedés az adó és illeték vonatkozásában és a rendőrség munkájának segítése szabálysértési eljárásokkal. Ha véletlenül komoly feladathoz jutnának, akkor sincsen gond, mert a tökéletesen nem hozzáértő képviselő testület úgyis elrontja. 27.10. Bíróság Ide tapasztalt jogász nem teszi be a lábát, hiszen nem ez a jövedelmező pálya részükre és a felelősség is nagy. A hiány akkora,

hogy a határozatokat a takarítónéni hozza a „köztársaság nevében”, akit ezért bírósági titkárnak is neveznek. 27.11. Ügyészség Joggyakornokok kortól független gyülekező helye. Itt tanítják, tanulják, hogy a törvényeket mikor, hogyan és főként ki ellen kell alkalmazni. 28. Az intézmények működése alaptörvényekben kerül meghatározásra. Az intézmények felügyeletét a szavazófülke forradalomban létrejött egyetlen nagy kormányzó párt Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatának letéteményesei látják el. Rendelkezések 29. Magyarország utóda az 1918-as köztársaságnak, az 1946-os köztársaságnak, az azt követő népköztársaságnak, valamint az 1989-es harmadik köztársaságnak, ezért negyedik köztársaságnak is nevezik. 30. A negyedik köztársaság nem utóda az 1918-as köztársaság előtti és az azt követő, 1946-ig regnáló államnak sem. 31. Magyarország minden állampolgárát megilleti a Liszaboni Szerződésben megállapított szabad mozgás joga, ha megfizeti az erre vonatkozó illetékeket és fedezi a mozgás költségeit, amely fedezet meglétét tartozik előre igazolni. 32. Magyarország minden állampolgárát megilleti a magán sérthetetlenségének joga, ha a magyar állam olyan tagja, amelynek őrző-védelem jár (külön törvény szabályozza). A többieknek temetési kedvezmény jár, amelynek értékét a kormány állapítja meg. 33. Magyarországon vallás- és lelkiismereti szabadság van, amelyet az Országgyűlés törvényben szabályoz. 34. Magyarországon a közérdekű adatok védelmét és a sajtó szabadságát az Országgyűlés szabályozza. 35. Magyarországon a gyülekezés jogát az Országgyűlés szabályozza és csak az így engedélyezett szervezetekben lehet részt venni. Zöld trikó, vagy a rendőrség által ahhoz hasonlónak vélt viselése gázfröccsöt von maga után és le kell venni. 36. Magyarországon panaszt lehet benyújtani az illetékes állami szervek ellen az illetékes állami szerveknél. 37. Magyarországon nem az elvégzett munka mennyiségének és minőségének megfelelő a jövedelem. A jövedelem az a legkisebb összeg, amelyet a multinacionális cég hajlandó kifizetni, más esetekben a politikai odatartozás milyensége határozza meg (pofapénz). 38. Magyarországon az egészséges testi és szellemi léthez szükséges feltételeket mindenki a saját lehetősége alapján teremti meg. Pihenését a 37.-ben szerzett jövedelme biztosítja. A gyógyítás ellenértékét az orvosi zsebek mérete határozza meg, kivéve a röntgen és labor orvosokét, ezeknek nem jár. Záró rendelkezés 39. Ez az alkotmány már életbe lépett a szavazófülke-forradalom napján. Tartalmazza az elődök bevált, áldásos mintáit is. 40. Senki sem fogadta el, minek is kellene, amikor amúgyis így van. *** Az Alkotmány „postambuluma”, amely készült a közérthetőség elősegítése céljából és a félreértések elkerülése érdekében. 1. Az alkotmány a hatalom jogosítványa, amely szerint a hatalom a hatalmasoké, a nép csak gondot jelent. 2. A hatalom dualista rendszerű, a demokrácia játékszabályai szerint ellenzéket is tart fenn, hogy az állandó hatalmi kör váltógazdasága működjék. Kivétel lehetséges, amelyet a Nemzeti Együttműködési Rendszer kormánya szabályoz.

JÓ HA FIGYELÜNK! 25

3. Az alkotmány egyetlen erkölcsi szabályt ismer, ez a „képviselői lekiismeret”, amely frakció parancsra működik. 4. A hatalomba kerülők eskűje „a legjobb tudás szerinti” munkavégzést tartalmazza, a hozzánem-értés tehát nem akadály. 5. Magyarországot nem szükséges védeni, hiszen az „ehető falatokat” a környező országok már leharapták róla. A meglévő határokon belül lévő értékek pedig már idegen tulajdonban vannak, azok védelme természetesen az idegen érdeke és feladata. Ezek a magyarországi magánhadseregek. 6. A forintnak fedezete, garanciája nincsen. Arányait, mennyiségét idegen bankok határozzák meg, hiszen mind az ő széfjükben van és csak annyi kerül átmenetileg ki belőle, amennyit hitelbe adnak. A bérek fogyasztás címén teljes egészében hozzájuk vándorolnak vissza. Létezik ugyan Nemzeti Bank, de vagyon hiján csak a pénzjegynyomda szerepét tölti be, valamint képviseli az EU Központi Bank akaratát. 7. Magyarország területén található természeti kincsek, jellemzően privatizáció útján, már idegen tulajdonban vannak. A kormányzat feladata a maradék eladása, együttműködve a helyi önkormányzatokkal. Ezt hívjuk kótya-vetyének. A kótya-vetye pótlására az itt élők kötelesek a felhasznált energiáért, a vízért, a földön járásért, a házuk elhelyezéséért, a tulajdonukban lévő közlekedési eszközök használatáért, stb. díjat fizetni. 8. A hatalom meggondolt tevékenységével sikerült az oktatás szinvonalát úgy kialakítani, hogy mára a felsőoktatás is közkincsé vált. Mindenki járhat egyetemre, főiskolába, ha megfizeti. Áldásos megoldás ez, mert a felsőoktatás olcsóbb és hosszabb idejű megoldás, mint a munkanélküli ellátás. A legsikeresebbek a jogászi és közgazdasági pályák, ahonnan esély van a hatalomközeli talpnyalásra, kiemelt jövedelemmel. A többi szakterület sikeresei külföldön kamatoztathatják tudásukat. Egyetlen alapfeltétel az idegen nyelv ismerete. Ebben teljesen eltérünk a szomszédos országoktól, ahol az államalkotó nemzet nyelve az elsődleges. 9. A végzett orvosok, mérnökök, tudósok alkotókedvének fölös elburjánzása védelmében szaktörvényeket, állami felügyeletű kamarákat és lajstromokat tartunk. A tevékenységüket engedélyezési eljárásokkal felügyeljük, például építési engedély, vagy kórházi-, szakorvosi beutaló. 10. A köznevelés és a kultúra terjesztése olyan megoldást nyert, hogy szükségtelenné vált bárminemű szegregáció alkalmazása. Minden és mindenki egyenlő ebben és odaül az iskolában ahova akar. 11. A művészet oktatása egyetemivé vált. Az így képzett művészek olyan magas szinvonalúvá válnak, hogy nem kell többé „lealacsonyodniuk” és művészeti területük alázatos kiszolgálójává válniuk. Óriási szükség van rájuk a járdaszegélyi karók-, keritések-, szeméttárolók-, padok-, növényzethelyettesítő művek alkotásában. A legjobbak helye a mindent elárasztó reklámok készítése és az

állami rendezvények szcenárióinak tervezése, megvalósítása. Ízlés, stílus, látvány, érzet, hangulat ma nem művészi tényező, azok formálása, alakítása, terjesztése – hatalmi felügyelet mellett – a média feladata. 12. A szakoktatás nem állami feladat többé. Ezt a tevékenységet a multinacionális cégek a kívánt betanított munkához maguk elvégzik. 13. A kis- és közepes vállalkozások, a túlképzettség révén, állandó gondot okoznak a hatalomnak. A probléma generációs úton (közérthetően, kihalásos alapon) rövidesen megoldódik és akadálytalanná válik a robotizáció. 14. A magyar parasztság történelmileg is alkalmatlan a nagy gazdaságokban való termeléshez, hiszen állandóan csak a maga kis födjét művelte és történelmünk során többször is földosztást követelt. Így aztán voltak olyanok is, akik még a más földjét is kiosztották. A szocialista időkben bizonyított a parasztság, még a termelőszövetkezeteket sem állhatták, erőszakkal kellett a közösbe rángatni őket. A privatizáció során nem vásárolták fel az élelmiszeripart, vagy a terméktárolókat, azok egyetlen darabját sem. Pedig ott volt az állami segítség kárpótlási jegy formájában. Így aztán a mezőgazdaság a nem kifizetődő, drágán termelő, sehova sem vezető családi vállalkozások kereteiben tengődik. Az állam kénytelen, fenntartani a gabonatárolókat megsegítésükre. Az élelmiszeripar pedig már régen privatizált. A megoldást a szomszédos országok mezőgazdasága és élelmiszeripara adja, amennyiben termékeikkel ellátják Magyarországot a multinacionális élelmiszerhálózatok útján. Köszönet és hála a szlovák-, az osztrák-, a horvát-, sőt a teljes EU-s parasztságnak. A megoldásban az a tökéletes, hogy az élemiszeripar szükségtelenné válása után a termőföld is fölöslegessé válik. Megnyílik az út a teljeskörű privatizációhoz. 15. A teljessé vált privatizáció és robotizáció Magyarországot KözépEurópa vezető országává teszi. Az életrövidítő, fárasztó termeléssel a legkisebb mértékben sem kell többé foglalkozni, mindenki államilag teremtett munkahelyet kap, egykulcsos adóval. Az így felszabaduló időben többet foglalkozhatnak a népesség gyarapításával. A nehéz feladatok a szomszédos országokra és az önfeláldozó munkát végző multinacionális cégekre hárulnak. 16. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! Kelt, a magyarországi idegenföldön, a fülke-forradalom idusán (Krisztushoz semmi köze). *** Azért el szeretném, még mondani, hogy nem ilyen Alkotmányt szeretnék, egyáltalán nem ilyet! De ez van! Ez a valóság! Mert fittyfenét ér, ha Alkotmány, vagy bármi más címen egymás képébe hazudunk.

www.joafigyelunk.hu

26

Dr. Gyarmati Péter

JÓ HA FIGYELÜNK!

Az amerikai szenátus elé kerülő új Élelmiszerbiztonsági törvény illegálissá tenné a zöldségeskerteket Az amerikai szenátus elé kerülő 510es számú törvény az Élelmiszerbiztonság modernizálásáról sokak szerint az amerikai történelem egyik legveszélyesebb törvényjavaslata. A törvény értelmében a kormánynak jogában állna meghatározni kinek biztosít jogot arra, hogy növényt termesszen, illetve azzal kereskedjen. Elfogadása esetén a hátsókertben fejlődő paradicsompalánta sorsáról is Nagytestvér döntene. A kormánynak jogában állna letartóztatni a helyi piacokon saját termelésű zöldségeiket, gyümölcseiket áruló kiskerttulajdonosokat. A bio zöldségek és gyümölcsök szállítása csak a kormány előírásai szerint történhetne, ellenkező esetben büntetőeljárás indítható a gazda ellen. „A törvényjavaslat a növénytermesztés és kereskedelem valamint saját fogyasztási cikkeink szabad megválasztása elleni legsúlyosabb támadás. Teljes mértékben alkotmányellenes, ellentmond minden természeti törvénynek, de úgy is fogalmazhatunk, hogy ellentétes Isten akaratával,” mondta Dr. Shiv Chopra, kanadai wistleblower. Ez a diktatórikus törvény minden növénytermesztést, beleértve azt is, amit saját hátsókertünkben ültetünk, a Nemzetbiztonsági Minisztérium fennhatósága alá vonna. Ugyanazok az emberek, akik a Közlekedésbiztonsági Hatóságot (TSA – Transportation Security Administration) irányítják és előírják, hogy ma Amerikában teljes testátvilágítás vagy megalázó motozás nélkül nem lehet utazni, ezentúl abba is beleszólhat, hogy ültethetünk-e paradicsomot és paprikát a hátsókertben. A törvény felhatalmazná az amerikai kormányt, hogy illegális kereskedelem vádjával („csempészés”) letartóztassa azokat, akik a saját kiskertjükben megtermelt salátát megpróbálják eladni a helyi piacon. Amerikának többé nem lenne joga határozni saját élelmiszerellátásáról, átadva a végső döntés jogát a Kereskedelmi Világszervezetnek és a Codex Alimentariusnak. A törvény nagyon homályosan fogalmaz, így azt a hatóságok szinte bármire alkalmazhatják. A bio farmok tulajdonosai leginkább attól félnek, hogy a törvény illegálissá tenné a magok kigyűjtését a saját maguk által termelt növényekből. Ezzel a lépéssel a hatalmas, génmódosított technológiát alkalmazó agrárkonszernek, mint a Monsanto, teljes monopóliumot élveznének az élelmiszerellátásban, mivel mindenki tőlük kényszerülne magot vásárolni. A génmódosított magból kikelt növények magja pedig steril, így a magokat minden évben újra meg kellene vásárolni. Forrás: NaturalNews

Az Európai Unió térképe. Az iszlám hitűek lélekszámban hamarosan felülmúlják az őslakosok számát, és Európa vallási térképe bezöldül!

Az iszlám

Európája Már ma is 55 millió muszlim él az 500 milliós Európa területén, és egy-két évtized múlva néhány európai országban a lakosság felét fogják kitenni az Allah-hitű bevándorlók. Tavaly már a magyar határ tőszomszédságában, Szabadkán is mecsetet avattak.

JÓ HA FIGYELÜNK! 27

Az utóbbi években egyre több szociológus, és politikus kongatja a vészharangot: ,,Európa elöregszik!” Kontinensünk fogyása lassan aggasztó méreteket ölt. Európa jelenlegi termékenységi és halandósági szintjének fennmaradása esetén (és nulla nettó migrációval számolva) Európa népessége 2500-ra 5 millió alá, 3000-re pedig 50 ezer főre csökkenne. A népesség radikális csökkenésének mértékéhez hasonlóan rendkívül magas arányokat érhet el az elöregedés is hosszú távon. Az egyik jelentős európai demográfus, Jean Bourgeois-Pichat előrejelzése szerint 2250-re a fejlett országok népessége gyakorlatilag kihalna, 2400-ra pedig a jelenlegi harmadik világé is, ha az NSZK 1975-85-ös termékenységi átlaga válna jellemzővé (1,3 – 1,4 körül – az utóbbi évtizedben Magyarországé ez alatt volt, van, és az európai országok jelentős részéé is). A jelenlegi trendek alapján erre jó esély látszik lenni, azért is, mert a termékenység a harmadik világban is általánosan csökken, mivel a világ azon része is a demográfiai átmenetnek (modernizálódás, individualizálódás és a velük járó demográfiai következmények) azt az útját járja, amelyen a fejlett világ haladt és halad. Jelenleg az emberiségnek már közel fele olyan országban él, ahol a termékenység nem elegendő a népesség egyszerű újratermeléséhez, és ez az arány folyamatosan növekszik. 2030-ra az EU-15 lakosságában az idősek (60 évesek és idősebbek) aránya a 2000-es 21%-ról az előrebecslés közepes (legvalószínűbb) változata szerint 31%-ra fog nőni – tehát másfélszeresére -, 2050-re mintegy 34%-ra (Lutz, 1999). Az idősek (60 évesek és idősebbek) aránya a 2001-2021-es időszakban 20%-ról 27%-ra nő Magyarországon a teljes népességben egy 2006-os előreszámítás szerint (Hablicsek, 2007). Egy korábbi, 1997-es demográfiai előrebecslés szerint 2050-re az idősek (ami itt a 65 éveseket és idősebbeket jelentette) 1995-ben 14%-os aránya valószínűleg 25%-ra nő a népességben, de kedvező esetben 19, kedvezőtlen esetben akár 34%-ra is nőhet (Hablicsek 1997). A kedvezőtlen változat a termékenységi előfeltevés szempontjából az, ha a teljes termékenységi arányszám csak 1,5-re nő 2050-re, nem 1,75-re (utóbbi az alapfeltevés). Számításba véve, hogy Magyarországon a 2000-2005-ös időszakban 1,3 körül hullámzott a termékenységi arányszám, egy európai összehasonlításban jónak mondható családpolitikai rendszer mellett is, az 1,5-re való növekedés is meglehetősen optimista feltevésnek tűnik. (Így tehát a 65 évesek és idősebbek 1995-ben 14%-os arányának akár 34%ra való növekedése 2050-re egyáltalán nem irreális lehetőség, sőt elég valószínűnek tűnik.) Még optimista feltevések mellett is várható, hogy a legalább 65 éves idősek aránya a 20-64 éves munkaképes korú népességhez képest (különböző ki- és bevándorlási arányokkal számolva) a 2001-es 0,25-ös aránya 2050-re 0,46-0,55-ös arányra nőhet (Hablicsek, 2004) – tehát mintegy kétszeresére. 28

A BIG LOVE című tv-sorozat, amely egy fundamentalista mormon család életét mutatja be.

A nyugati őshonos lakosság az értékrend válság miatt nem vállal gyermeket, vagy csak egyet, közben a betelepült iszlám és a fundamentalista keresztények ragaszkodnak a saját értékrendjükhöz, és több nőnek, sok gyermeket nemzenek. 25 év múlva a munkaképes korú európaiak száma 7 százalékkal fog csökkenni, míg a 65 éven felüliek száma 50 százalékkal fog emelkedni. Közben a neoliberális közgazdászok és az Európai Bizottság azt javasolja, hogy Európa több bevándorló beengedésével növelje munkaerőpiacát, de a javaslatok süket fülekre találnak. Minden uniós tagállam munkanélküliséggel küzd, és a török, arab, és más nemzetiségű bevándorlók már több államban milliós lélekszámban élnek.

Szingli lány Hollandiában, saját hajóján. Neki fontosabb a luxus, mint a gyermekvállalás.

JÓ HA FIGYELÜNK!

Az iszlám a korai kereszténységhez hasonlóan megengedi a több feleség tartását, és ezzel sok bevándorló él is. Így Anglia, Hollandia, Franciaország, és Németország utcáin ma már nem ritkaság a 6-8 gyermekkel, és 2-4 feleséggel sétáló apák látványa. Európában is voltak a többnejűségnek hagyományai: A judaizmus és a kereszténység sem volt minden időben monogám. Néhány zsidó tudóstól tudjuk, hogy a többnejű zsidó bevándorlóknak komoly problémákat okozott a lakásügyi elhelyezése Izraelben. Az amerikai fundamentalista, több nejű mormonok helyzete ismert. Ugyanez az afro-ázsiai püspökök véleménye,

előnyben részesítik a többnejűséget, a hitetlenséggel szemben, a paráználkodással és a sorozatos társ cserével szemben. Érdemes megvizsgálni a kölcsönös viszonyt a formális monogámia, és a prostitúció, homoszexualitás, titkolt kapcsolatok, a hitetlenség és az általános erkölcsi feslettség között. A liberális politikusoknak el kellene gondolkozni azon, hogy ha törvényesen lehet a homoszexuálisoknak házasságuk, akkor ugyanezen az alapon a többnejűséget valló heteroszexuálisoknak is engedélyezni kellene a házasságkötést. A görög-római és a zsidó-keresztény történelem jobban bemutatja ezt a helyzetet, mint bármilyen családi szociológiai történet: A Biblia kinyilatkoztatásának idején a poligínia (több nejűség) elfogadott és gyakorlott dolog volt. Vallásilag, szociálisan, erkölcsileg egyaránt elfogadott volt; talán a Biblia azért nem is említette ezt a dolgot, mert kész tény volt a többnejűség. A Biblia nem tiltja meg, nem szabályozza, nem utasítja el. A korai keresztények többnejűek voltak, követve a zsidó tradíciókat, s nem találni olyan adatokat, miszerint Jézus a monogámiára hívta volna fel követőit, szent Ágoston pedig nyíltan kijelentette, hogy nem ítéli el ennek a gyakorlatát. Luther maga is megértően nyilatkozott róla, és éppen emiatt nem szólt semmit a korabeli fejedelem, hesseni Fülöp több neje ellen. 1531-ben az anabaptisták azt hirdették, hogy egy jó kereszténynek több felesége kell, hogy legyen. 1650-ben néhány keresztény egyházfő megengedte híveinek, hogy két feleséget tartsanak, s feljegyzések vannak arról, hogy a német reformátorok egészen a 16. századig engedték a három feleséget, ameddig a férj igazságosan bánik mindegyikkel. A mormonok is csak a XX-századi, külső, kormányzati nyomásnak engedve, hitüket megtagadva szakítottak a többnejűséggel, addig, akinek volt rá anyagi fedezete, akár négy feleséget is tarthatott. Az iszlámról: Aki az iszlámot gúnyolja, és undorodik, mert ott engedélyezett a többnejűség, annak illene tudnia, hogy a modern nyugati társadalmakban tulajdonképpen háromfajta többnejűség létezik: 1. sorozatos többnejűség, vagyis: házasságválás, házasság-válás, házasság-válás…, 2. a férfi egy nőt vesz el, de többet tart ki, szeretői vannak, 3. nőtlen férfinek van több szeretője. Ez mennyivel erkölcsösebb, mint a többnejűség? Az Iszlám megengedi, azonban nem ajánlja az elsőt, illetve megtiltja a másik kettőt. Ellentétben a nyugati közvélekedéssel, a nők az iszlám szerint éppen olyan lélekkel bíró emberi lények, mint a férfiak. Éppen a boszorkányperekkel terhes, XVI-XVII.-ik századi, európai közgondolkodás hirdette a nők lelketlen és eleve alacsonyabb rendű voltát. Van azonban néhány olyan szabály, amely látszólag megerősíti ezt a félreértést. Az első, hogy az iszlám szigorúan ragaszkodik a két nem elkülönüléséhez. A két nem, nem csak öltözetével különül el egymástól, hanem voltaképpen két szférában él: a férfiaké a nyilvánosság, a

JÓ HA FIGYELÜNK! 29

munka, a karrier szférája, míg a nőké csak az otthoné és a családé. Ez a felosztás megszabadítja a férfit a gyermekgondozástól, és főként a munkájának élhet, a nőt pedig a munkavállalás kényszerétől. A nő vagyoni és jogi helyzete is más, mint egy keresztény nőé. Az iszlám vallási jog, a saría szerint a nő jogképes, örököl és szabadon rendelkezhet minden vagyonával. Ha az első szabály megfelelt az antik világ felfogásának is, amely a nőt és a családot szigorúan a res privata kategóriájába sorolta, ez túlmegy rajta. (A klasszikus görög és római társadalmakban a nők vagyonával ugyanis férjük vagy gyámjuk rendelkezett. Sőt egészen a XIX. századig a nyugat-európai asszonyok vagyonát is a férjükéhez csapták.) Két kikötés azonban van: a nő öröklési joga kisebb, mint a férfiaké (elhalt szülei után egy leány maximálisan fél részt, több leánygyermek maximálisan kétharmad részt örökölhet, ha nincs fivérük), továbbá, hogy vagyonát általában nem közvetlenül, hanem ágens útján kezeli. Ez lehet ugyan a férje, de nem kötelezően van így. Ami a művelődést illeti, a legtöbb muzulmán vidéken természetes, hogy – legalább a Korán olvasásának a szintjén – a lányokat is iskolázzák. Számos országban, még a vallásilag szélsőségesen bigott Buharai Emirátusban is természetes jelenség volt a tanítónő, leggyakrabban a falusi mulla felesége vagy lánya. Az iszlám egyébként nem tiltja a nők művészeti vagy tudományos tevékenységét, sőt azt sem, hogy politizáljanak. Az európai gondolkodás számára leginkább elfogadhatatlan azonban a muszlim házasság intézménye. Az iszlám jog, a saría engedélyezi a többnejűséget. Igaz, ennek jócskán vannak gátjai. Egyfelől anyagiak, hiszen a muszlim férfi nem pusztán eltartani köteles feleségét, de erről a képességéről még a házasságkötés előtt bizonyságot kell tennie, mégpedig nemcsak jegyajándék formájában, hanem kellő kaucióval (mahr) is. Ez utóbbi szolgál biztosítékul a nőnek esetleges özvegysége vagy esetleges eltaszíttatása esetére. Ez utóbbi, a válás (talák) a férfi kizárólagos joga. Igaz, hacsak nem tud rá alapos indokot adni, nemcsak a kauciót veszíti el, de az „arcát” is a társadalom előtt. A válás viszont bizonyos szabályok szerint érvényteleníthető. A házasságkötés formája is eltér a nálunk megszokottól. Az iszlám házasság ugyanis szigorúan magánjogi aktus. A házassági szerződés megkötésekor elegánsabb, ha a menyasszony a diszkrét távolból, képviselője útján nyilvánítja ki beleegyezését. A férjnek komoly összeget kell igazolnia a leány családja előtt, bankszámla kivonattal, ami biztosítja hogy a leendő feleség, és a gyermekek nem maradnak szegénységben. Az iszlám saría szerinti házassági szerződés még az esetleges válás után is gondoskodik a nő vagyonáról, de nem a nőéből, hanem a férjéből, amit annak előzőleg letétbe kell helyeznie egy bankban. Mindezeknél érdekesebb, hogy a muszlim nők nem csak hogy nem követelik a hagyományos szerepek alóli felszabadításukat, de 30

gyermeket, addig a mai, mesterségesen amerikanizált társadalmunkban nem a család, és az Isten van a középpontban, hanem az egyéni boldogulás, a szingli lét, aki nem vállal gyermeket, és sokat költ: ruházatra, szórakozásra, egyebekre. Ennek következtében évente mintegy 30–50 ezer fővel vagyunk kevesebben, de ha nem történik drasztikus változás, akkor ez a fogyás felgyorsul, és évi 100–150 ezer fővel leszünk kevesebben. Egyre gyorsabban fogy a magyar: A népesség 17.545-tel fogyott az év első öt hónapjában, ami 1169-cel több az egy évvel korábbinál. A természetes fogyás mértéke a 2008. január-májusi 3,9 ezrelékről 4,2 ezrelékre emelkedett – áll a Központi Statisztikai Hivatal az MTI-hez eljuttatott tájékoztatójában. (2009-07-20)

Tom Green amerikai fundamentalista keresztény és az ő nagy családja.

egyre határozottabban tiltakoznak ez ellen. Ez az iszlám választása lényegesen több, mint egy múló divat. A modern életforma kihívásaitól és frusztrációitól akarnak megszabadulni azok, akik ezt választják. Látják a nyugati, keresztény nők helyzetét, akik karriert is akarnak, mint a férjük, és családot is akarnak nevelni. Az iszlám nő elsősorban nő akar lenni, és nem egy túlhajszolt ember. A hagyományos szabályok alkalmazása kedvezőbb életvitelt nyújt a nőknek, mint az erőltetett modernizáció. Ez az utóbbi, a modern nyugati világ médiája ugyanis arról beszél, aminek a nőnek lennie kéne, – sikeres, nádszál testű, diplomás, – azt iszlám pedig arról, amilyen a nő, amilyennek megteremtette Alah. Az iszlám elismeri a nőknek azt a jogát, hogy ha akarnak, akkor feleségek és anyák legyenek elsősorban, és felmenti őket a munkaerőpiacon való kényszerű megjelenés alól. Lényegesen könnyebben vezeti rá a fiatalokat nemi sze-

repeik elsajátítására, anélkül, hogy kudarcok sorozatát kellene kockáztatniuk. Mivel az iszlám sosem tagadta a házasélet örömforrás voltát, nem volt szükség szexuális forradalomra. A nyugati világ azt az álláspontot vallja, hogy a monogámia, és a feminizmus a nőt védi a jogaiban, de kérdés, vajon ezek valóban a nőket védik-e? A társadalomnak megannyi eszköze van a nő elnyomására, különböző, hozzá nem illő szerepekbe kényszerítve a nőt, értve ezen akár a szélsőséges feminista mozgalmakat. Az is elnyomás, hogy egy gyermekes nőnek dolgoznia kell járni, és az is, hogy nő létére ugyanazon elvárásokat támasztja a nyugati társadalom felé, mint egy férfi felé: egyetem, karrier, munka, stb. Legyen egy nyugati anya egy személyben jó szerető, háztartást is vezessen, nevelje a gyermekeit, és még dolgozzon valahol egy-két-három műszakban? Ezért van annyi kiégett, beteg nő, és a sok válás: többszö-

Anya gyermekével

röse a teher a nőre, annál, amire az Úr teremtette őket. Köszönhetik a feministáknak, és a neoliberálisoknak. Orvosi és pszichológiai kutatások bizonyították azt, amit a Biblia és a Korán is leírt már évezredek óta:

a női nem a gyermek-szülésre, és nevelésre van teremtve, és nem a kapitalizmus őrült tempójú munkájára!! Magyarország: Amíg a XX. század eleji, történelmi Magyarországon a szegényebbek is vállaltak 4–10

Nyugat-európában már több milliónyi iszlám hitű gyermek él. Az iszlám, hasonlóan a kereszténységhez szigorúan tiltja az abortuszt, amelyet a modern nyugati világ naponta több ezres gyakorisággal alkalmaz. Csak Magyarországon 1956 óta több mint 6 millió, többnyire egészséges magzatot abortáltak el a szabad akarat nevében. Milyen alapon nézi le, és támadja akkor a nyugati politika az iszlám hitűeket? A válasz kézenfekvő: az iszlám vallásúak, és az iszlám országok nem hódolnak a cionizmus, és Izrael előtt, és az európai őslakosokkal ellentétben, mély nemzeti- és vallási gyökerekből táplálkoznak, ez pedig nem tetszik annak az Európai Parlamentnek, amely kozmopolita bábokká, Angela Merkel szavaival ,,europolgárokká” akarja kollektivizálni Európa nemzeteinek tagjait. Európát lassan, de biztosan benépesítik az iszlám, és a más hitű, de saját gyökereit meg nem tagadó népek, amelyek egy vagy több feleséggel, de vállalják az Istenük által reájuk bízott küldetést: „Szaporodjatok, és népesítsétek be a Földet”. Írta: Iványi Sándor

Muszlim gyerekek az iskolában

Iszlám hitű, ifjú férj. Két felesége bizonyára gyermekekkel fogja megörvendeztetni.

Muszlim család hazatérőben

JÓ HA FIGYELÜNK!

Muszlim család hazatérőben. Az iszlám engedélyezi a négy feleség tartását, annak, akinek van rá pénze.

JÓ HA FIGYELÜNK! 31

Dr. Bene Gábor gondolatai a Nemzeti Együttműködés kiáltványához (A kék szöveg – a fityeszé- , a fekete pedig az általam írt kritika.) „Legyen béke, szabadság és egyetértés” A XXI. század első évtizedének végén, negyvenhat év megszállás, diktatúra és az átmenet két zavaros évtizede után Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét. Sajnos szomorúan kell tudatnom a szöveg szerzőivel, hogy Magyarország ezzel – az 1/2010. (VI. 16.) számú OGY politikai nyilatkozatával -, nem szerezte vissza az önrendelkezés jogát és képességét, mert ez szólhat ugyan a nemzeti együttműködésről, de a lisszaboni szerződés megszavazásával, elveszítettük az önrendelkezési jogunkat és képességünket! Sokan nincsenek ezzel teljesen tisztában Magyarországon, de emlékeztetőül leírom, hogy a többségi döntés elvét szavazták meg (még a Fidesz is!), ahol már nincsen lehetőség többé a nemzetállamok vétójára! Tehát, ha lakosságarányosan az Európai Parlament 64 százaléka valamit megszavaz – akkor az bármennyire is káros hatású az egyes nemzeteknek -, nem tehetnek ellene! Tessenek csak végiggondolni ezt! José Barroso szerint a Lisszaboni Szerződés elfogadásával: „Európa egy birodalom. Igaz, nem császári birodalom, de birodalom.” Az új birodalmi „Szovjetuniónak”(EU) központi Bizottsága, a bürokratái, a Tanács, de az egyes államok kormányai és kormányfői is, a saját nemzetei helyett a központi (pénzhatalmi) érdekeket szolgálják döntően. Elvileg ugyan „nemzeti parlamentjeiknek” és saját polgáraiknak felelnek, de gyakorlatilag már akkor elárulták nemzeteiket, amikor megfelelő tájékoztatás és népszavazás nélkül ratifikálták az állami függetlenséget eltörlő EU alkotmányt. Átfogalmazva: az „Európai Egybesült Államok” polgárainak, már nincs is önrendelkezése! Volt szovjet megszállás, lett pénzügyi megszállás! S az említett két zavaros évtizednek csak a történeti alkotmányhoz való visszatérésünk vethetne véget! A magyar nemzet önrendelkezésért vívott küzdelme 1956-ban egy dicsőséges, de végül vérbe fojtott forradalommal kezdődött. Ha eltekintünk Bocskay és Rákóczi vezette joghelyreállító küzdelmeinktől, sőt 1848-49 alkotmányvédő szabadságharcától, akkor valóban mondhatjuk ezt. Ám a nemzeti önrendelkezésért folyó utolsó fegyveres küzdelem valóban 56, de 89-ben pedig a kiegyezésnek kellett volna következnie. De csak egy vacak paktum született és nem joghelyreállítás! Hiszen a közjogi küzdelem 1711-ben, 1867-ben sikeres volt a nemzeti önrendelkezés vonatkozásában, bár elismerem egyik sem volt teljes. Az 1989es viszont egy teljesen sikertelen közjogi „harc” volt, mert a magyar alkotmányosság helyett a Rákosi-kádár korszak jogrendjét 32

„modernizálta” a globalista érdekeknek megfelelően az MSZMP többségű képviselőház. Elismerem, hogy most lehetőség nyílt a nemzeti önrendelkezésre, azonban ehhez, a történelmi magyar államokkal és jogrenddel való természetes folytonosságot kellene kimondani, s szakítani a diktatúra jogfolytonosságával! A küzdelem a rendszerváltás politikai paktumaival folytatódott, és végül szabadság helyett kiszolgáltatottságba, önállóság helyett eladósodásba, felemelkedés helyett szegénységbe, remény, bizakodás és testvériség helyett mély lelki, politikai és gazdasági válságba torkollott. Annak a politikai paktumnak, amely az említett kiszolgáltatásba, szegénységbe, adósságcsapdába, valamint lelki, politikai és gazdasági válságba torkollott, alkotmányos válságot előidéző paktum is lehetne a neve, amely éppen az őseink által megvívott joghelyreállító szabadságharcok jogi és alkotmányos eredményeit adta fel 1989-ben. S ennek a jelenlegi, teljes politikai osztály aktív, vagy passzív részt vevője volt. Ezért nagyon időszerű lenne azt kijavítani! A magyar nemzet 2010 tavaszán még egyszer összegyűjtötte maradék életerejét, és a szavazófülkékben sikeres forradalmat vitt véghez. Ha valóban forradalom volt a tavasszal, akkor tessék országgyűlési határozattal kimondani, hogy a szocializmus egy bűnös rendszer volt, s ahhoz semmilyen módon nem kapcsolódhat a jelen magyar állam! A jogelőd tehát a történelmi magyar államok sora, így utoljára az alkotmányos Magyar Királyság! S, ha a nemzet nem kívánja a királyság államformáját, akkor arról, csak népszavazással lehet dönteni. Ám a magyar közjogi hagyományt és az alkotmányosságot ott kell folytatni, ahol annak fejlődését megszakították, beépítve a fejlődésbe az alulról szerveződő és elemi erejű népképviseleti formát, 1956 legfontosabb örökségét. Nem lehet elfeledkezni 56 semlegességi, függetlenségi és harmadikutas gazdasági törekvéséről, de a magyar közjogi hagyo-

mánynak a Szent Koronához kötődő főhatalmi elméletéről sem! Mert a nemzet ezért vívta meg a forradalmat! Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy ezt az alkotmányos keretek között megvívott forradalmat elismeri és tiszteletben tartja. A kormányfőnek – aki elfogadta a megbízást a nemzettől – teljesítenie kell amit ígért, s azt is, ami az adott helyzetben általában elvárható. Az elmúlt 8 esztendő bűnösei nem maradhatnak büntetlenül! Ha az országgyűlés, alkotmányos keretek közötti forradalmat ismer el, akkor van-e tudomása arról, hogy az 1949. évi XX. törvény nem alkotmányos? Tudja-e továbbá, hogy a paktumpolitika felszámolása, valamint az eladósodás és a kiszolgáltatottság megszüntetésének az egyetlen útja, hogy vállaljuk a szerves jogfejlődésünk folytatását, s elvetjük a szocialistának hazudott rendszerrel és annak ál-alkotmányával meglévő folytonosságot. Mert a történeti alkotmányunkat kell az országgyűlésnek, államfőnek, kormánynak tiszteletben tartania és elismerni! Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy az áprilisi választásokon új társadalmi szerződés született, amellyel a magyarok egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapításáról döntöttek. Valóban: egy szóbeli megállapodással, de még ráutaló magatartással is létrejöhet egy kötelem. Viszont annak mindkét fél ismeri-e a feltételeit? Ismeri-e a nép és a politikai osztály a történeti alkotmány alapelveit és garanciális biztosítékait? Sajnos én nem hiszem! De létrejött egy megbízás, ami csak akkor lesz alkalmas a cél elérésére, ha mindketten azonos célért fognak tevékenykedni. Ám a nép elől elhallgatták ősi alkotmányos jogait, behelyettesítették egy ál-alkotmánnyal, ami a néplélekben idegen húrokat próbál pendíteni. Ráadásul maga a politikai osztály sem érti a valódi alkotmányosságunk elemeit, s ezáltal: magát a szavazói felhatalmazást is félre érti a törvényhozó hatalom. Nem arra kapta ugyanis a hatalmat, hogy segítse az átmentését az országrontóknak, s nem is arra, hogy a jövőt eltékozolva biztosítsa a multiknak, s a pénzdiktatúrának a további hazai térnyerést. Szerintem társadalmi szerződés csak akkor születhet, ha a társadalom tájékoztatásában és a közbeszédben: alapvető erkölcsi változások következnek be. Ennek még nem láthatjuk a jeleit, sőt mintha a kormány, bizonyos támadási felületeket adna maga ellen. Pl.16 %-os SZJÁ az igazságos soksávos helyett.(?) A győzelmet a magyar emberek a régi rendszer megdöntésével és egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapításával vívták ki. A győzelem csak akkor lehetne teljes, ha a régi rendszer haszonélvezői nem ülnének az JÓ HA FIGYELÜNK!

alsóházi padsorokban, s nem élvezhetnék oly sokan a pártállami nyugdíjakat, s a közvagyon kifosztásából származó egyéb előnyöket. Az ugyanis nem igaz, hogy nincs rá jogi lehetőség, hiszen a jogtalanságra nem lehet jogot alapítani! Ha viszont igen, akkor az általam adott megbízást máris visszavonom, hiszen Budaházy és a valódi forradalmárok börtönben ülnek, kitüntetés helyett. A magyar nemzet e történelmi tettével arra kötelezte a megalakuló Országgyűlést és a felálló új kormányt, hogy elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül irányítsák azt a munkát, amellyel Magyarország fel fogja építeni a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Mi magyar emberek valóban a nemzeti együttműködést akarjuk, de a bevált magyar közjogi gyakorlat szerint hatalommegosztást is akarunk a közjó érdekében, s a hatalom önkorlátozásában nem bízva, az igazságos és méltányos joguralom alá helyezzük magunkat. Az alkotmányos jogelveink érvényesülése esetén lehetne egy új sarkalatos törvénycsomagot vagy alaptörvényt készíteni, s ezt civilkontroll alá helyezve illesztenénk be az alkotmányosság fejlődésébe. A pártokrácia csak úgy tehet szolgálatot a nemzetnek, ha felszámolja egyeduralmi törekvését, s visszatéríti államát arra az alkotmányos útra, amely 1944-ig meghatározta Magyarország fennmaradásának sok-sok száz éves jogrendjét, s ebben az esetben nem kell többé félni a vörösbarna rémségek visszatérésétől! Mi, a Magyar Országgyűlés képviselői kinyilvánítjuk, hogy a demokratikus népakarat alapján létrejött új politikai és gazdasági rendszert azokra a pillérekre emeljük, amelyek nélkülözhetetlenek a boldoguláshoz, az emberhez méltó élethez és összekötik a sokszínű magyar nemzet tagjait. A demokratikus népakarat még eddig nem szavazott arról, hogy megtagadja 1956 szellemiségét, vagy megtagadja a magyar történelem legdicsőségesebb joghelyreállító küz-

delmeit. De szavazott arról, hogy nem akar többé megszorító intézkedéseket a SZOCIÁLLIBERÁLISNAK HAZUDOTT politikai erőktől, s akarja a konzervatív hagyományokat, a hagyományos közjogi rendünk szerves továbbfejlődését! Akarja, hogy megismerhesse a Szent Korona főhatalmának minőségi joguralmát, s a tagjai – minden megkülönböztetés nélkül – a jogok és kötelezettségek egyensúlyában éljenek és munkálkodjanak a közjó érdekében. Munka, otthon, család, egészség és rend lesznek közös jövőnk tartóoszlopai. Ha ezt szeretné a kormány, akkor ne tétovázzon! Tegye csak a tartóoszlopokat szabaddá! Először is a rendőrség kétes hírnevét kellene rendbe tenni azzal, hogy mindenkit felelősségre von, aki a gyurcsányizmust törvénytelenül kiszolgálta. Alkosson törvényt a közmunka szervezésének kötelezettségéről, segítse a közjót, s az otthonteremtés lehetőségét ezzel! Vezesse be a családi adózást, s szüntesse be a munkaképes emberek részére folyósított megalázó és erkölcsi zülléshez segítő segélyeket, de a közmunka rendszerét támogassa az eddig segélyként kifizetett összegekkel! Az élőmunka járulékainak csökkentését, sőt a közmunka vonalán az elengedését is tegye lehetővé! Az egészségtelen életet élők számára legyen megduplázható a társadalombiztosítási összeg, de aki egészségesen él, annak ne legyen teher a kifizetése! Az erkölcsi megújhodáshoz a munkahelyek és a közmunka rendszere mindenképpen hozzá fog járulni, de a törvény teljes szigorával sújtsanak le azokra, akik nem akarják elfogadni az alkotmányos magyar értékrend bevált elemeit, akik rendszeresen törvényt sértenek! A Nemzeti Együttműködés Rendszere minden magyar számára nyitott, egyaránt részesei a határon innen és túl élő magyarok. Lehetőség mindenki számára és elvárás mindenki felé, aki Magyarországon él, dolgozik és vállalkozik.

Jelentse ez egyúttal azt, hogy az együttműködés rendszere minden Szent Korona tag számára legyen a jogok és kötelezettségek egyensúlyának a biztosítéka is. S ne lehessen többé Magyarországon csak másokból élni, s nem a munkából! Szilárd meggyőződésünk, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében megtestesülő összefogással képesek leszünk megváltoztatni Magyarország jövőjét, erőssé és sikeressé tenni hazánkat. Ez a roppant erőket felszabadító összefogás minden magyar embert, legyen bármilyen korú, nemű, vallású, politikai nézetű, éljen bármely pontján a világnak, nagy reményekre jogosít, és hosszú évtizedek után megadja a lehetőséget, hogy a magyarok végre megvalósíthassák saját céljaikat. Erre tesszük fel életünk most következő éveit. A magyar küldetésben való meggyőződésem nekem is szilárd. Hiszek az erőssé és sikeressé tehető országunkban, de nem bevándorlás politika árán, hanem az elszakított területeken élők és a hazai vállalkozások helyzetbe hozása kapcsán. Azokat a magyarokat, akik nyugatra távoztak: haza kell hívni! Akik pedig az elszakított területeken élnek, kapjanak képviseletet a felsőházban! Mert az ő őseik is építették a hazát, hozzájárultak a szellemi és anyagi gyarapodásunkhoz, s a közös nemzeti ügyeink rájuk is tartozik! Ne kapjon sem állami hivatalt, sem politikusi állást az, aki önkéntesen nem szolgált legalább egy esztendőt a haza honvédelemében, s ne részesülhessen előnyökben az, aki a haza védelméből nem vállal részt. Az 1159 éve alkotmányos magyar államra pedig feltehetjük az egész életünket, mert arra már érdemes lesz, hiszen így tettek elődeink is. A politikai nyilatkozatot az Országgyűlés 2010. jun. 14.-i ülésnapján fogadta el, s kiegészítette: Bene Gábor Dr. Bene Gábor, Szeged alkotmánjogász

Best of…

– avagy Ezek azok! Ugyanazok! – Hun vót, hun nem vót, vót egysző’ 1 Hunvald. Most is van, csak nem ott, ahol eddig vót. És hogy mi olyan érdekes ebben a Hunvald gyerökben? Hát csak az, ami éppen itten fog következni. Annyit azér’ mán elöljáróban is, amolyan kedvcsináló gyanánt megoszthatok a tisztelt nagyérdeművel, hogy ő az, mármint Hunvald, aki bemutatja nekünk, megmutatja, szembesít bennünket a nagy magyar rögvalósággal, valamint annak a sommás megállapításnak az ő megkérdőjelezhetetlen igazságtartalmával, miszerint a múltat végképp eltörölni akarókat nem lehet eltörölni. De nem ám! Legalábbis egyelőre úgy tűnik. Ugyanis nem hagyják magukat. Szívós 1 fajta ez, különleges anyagból van gyúrva! De haladjunk szép sorjában, ahogy az meg vagyon írva! Azok az évek már elmúltak… szokták mondani, amikor a nép egyszerű gyermeke bizonyos dolgokra csak unott pofával, s közönyös ábrázattal fáradtan legyint egyet. Rég túl vagyunk már rajta kispajtás, csak te lemaradtál néhány kanyarral ezelőtt, de ami az igazán nagy baj, hogy észre sem vetted. No, mármost pont ez az érzés kerített hatalmába engem is, amikor a TV2 világmegváltó kérdező-embere, a magát déli szomszédaink előtt Pulitzer-díjasnak feltüntető Trutykó (elnézést kérek, de baromi nehéz helyesen kimondani a nevét, és nem szeretném, ha sértődés lenne a dologból), szóval amikor Vujity barátunk botcsinálta autónepperként

próbálta feljebb srófolni Erzsébetváros egykoron szebb napokat látott polgármesterének, a jelenleg hűvösön csücsülő Hunvald Györgynek a szolgálati autóját a Mokka egyik reggeli műsorában. Aztán kiderült, hogy bizonyos dolgokon mégsem vagyunk túl. Bizonyos évek mégsem múltak el. Itt vannak közöttünk ma is, ráadásul valamilyen érthetetlen okból kifolyólag, nem véve tudomást róluk, közönyösen megyünk el mellettük, pedig rengeteg szenvedést okoztak nekünk a múltban, és ma is rengeteg szenvedést okoznak azzal, hogy a múlt eszméit, károkozásait új köntösbe öltöztetve mai, friss gondolatokként próbálják eladni nekünk, médiatúlsúlyukat kihasználva pedig leerőszakolni a nép torkán. >>

JÓ HA FIGYELÜNK! 33

Avatatlan külső szemlélő számára úgy tűnhet, bizonyára a többször szóba került és nagy műgonddal, valamint hangsúllyal megnyomott, a kocsi újkori vételáráról tájékoztató 13 millió forintos összeg volt az, ami felkeltette érdeklődésemet az ügy iránt és azonmód a billentyűzethez parancsolt. Nyitok egy rövid kis zárójelet. (A már többször is csúfosan leszerepelt, valamint teljesen haszontalan, s egyúttal hihetetlen károkat okozó politikai korrektségnek nevezett hitványság kedvéért azonban talán mégis csak érdemes pazarolnunk némi időt arra a stilisztikai változásra, melyet a kétharmados fülke forradalom hozott magával. Ne felejtsünk említést tenni arról az apró, ám annál lényegesebb momentumról, hogy a Szadesz által jól bejáratott lélegeztető gépeket – az új idők új szelének megfelelően – ezután a rendőrautók váltják majd fel. Az adott valami árából hány rendőrautót vásárolhatna magának az adott fideszes önkormányzat?) De vissza Hunvald luxus kivitelezésű vállalati autójához! Tehát ott tartottunk, hogy avatatlan külső szemlélő könnyen hihetné azt, hogy a magamfajta botcsinálta zsurnalisztának elég megcsörgetni a brifkót, tizenhárom guriga mán szép hangokat adhat, még akkor is, ha nem a fém csörgésére leszünk figyelmesek, hanem a papír zizegésére az ujjaink között, ahogy a mammon világában a létezés biztonságát jelentő bankókötegeken pihentetjük azokat időről időre. Magától az új polgármestertől hallhattuk, egy ilyen luxus batár áráért három másik autót is vásárolhatunk, a rendőrségnek pedig minden segítség jól jöhet. Nosza, micsoda pazarlás, füstölögjön az a billentyűzet! Ezért már érdemes birokra kelni a Gutenberg-galaxis útvesztőiben rekedt betűkért folytatott ádáz küzdelem közepette, hogy azok a későbbiekben végre értelmes és értékes gondolatokká álljanak össze. Ne aggódjon a kedves Olvasó, ma 1 ilyen nap van. A sima és a halmozott képzavarok napja. De semmi gond, megyünk tovább! A 13 millió forint volt az, ami felkeltette érdeklődésemet az ügy iránt és azonmód a billentyűzethez parancsolt? NEM! Más volt az, ami azonnal megragadta az én már-már lankadni látszó figyelmemet. Mert kérem tisztelettel a fent említett pénz men�34

nyiség bizonnyal kihúzna sokunkat a pillanatnyi slamasztikából, vagy ha úgy tetszik a tartósan ránk erőszakolt csávából, legalábbis darab ideig, mégsem a luxusbatár ára az, ami itten az emblematikus pillanatot megképezte, s a szimbolikát megcsillantotta előttünk a maga valójában, ha bátorkodhatom kifejezni magamat ezzel az újabb csodálatosan kerekre sikeredett halmozott képzavarral. Nem, nem a 13 millió itten a szimbolikának az ő meg- és kicsúcsosodása! Nem bizony! Nem is a luxusautó! De nem ám! A történetben a főszerepet az autóba beépített kitűnő hangzáskeltő berendezés játssza. Meg ne kérdezzék, hogy milyen márka, fogalmam sincs, csak ahogyan az urbánus frazeológiában (városi szóhasználatban) mondani szokás, valami überfasza cucc. Jó drága. Igényes (értsd: tehetős) vásárlóknak. Nekik mán csak ilyen dukál, nem igaz? No, mármost még ezzel sincs semmi baj, drága autóhoz drága HI-FI jár, hanem ami a lejátszóban maradt! Na, az, ami igazán beszédes, hogy ne mondjam, jelzés értékű! Best of a kommunizmus dalai vagy valami ilyesmi. Beszarás! Hagyok időt, hogy behatoljon az input a vincseszterkatedrálba. Nem tudom érzed-e a dolog életszerűségét? Vagy életszerűtlenségét? Nem tudom érzed-e a dolog első látásra képtelennek tűnő mivoltát? És akkor jusson eszedbe, hogy darab idővel ezelőtt még neked estek, hogy mit „komcsizol”! Na, mégis mit? 2010-ben, a XXI. században, a legvadabb rablókapitalizmus közepette a magánvagyont összeharácsoló, a bolgárkertészeket is megszégyenítő szegfűmintás utódpárt lelkes aktivistájaként tevékenykedő polgármester a kommunizmus best of dalaival múlatja az időt a 13 milliós luxusverdájában. Mondjuk épp munkába menet. Ehhez képest az abszurd a fasorban sincsen, komolyan mondom! S hogy miért muszáj ezzel a témával foglalkoznunk? Miért nem szabad se fáradtan se sehogy legyintenünk? Hát azért, mert EZEK AZOK! UGYANAZOK! A VÉRÜKBEN VAN! Mit beleülve, beleszületve a készbe, gyakorlatilag genetikailag beléjük van kódolva! JÓ HA FIGYELÜNK!

Mint annak idején a Talmud előírásait híven követő pécsi zsidó főmufti esetében, aki a térfigyelő kamerától sem zavartatva lopta el a magyar ember pulton hagyott brifkójából a lóvét. Hozta magával a neveltetést. Vagy talán mondjuk azt, a vérében van, hogy elvegye a másét? A Talmud, az ő szentírásuk is azt mondja, gojtól lopni nem bűn. A kommunista is ilyen. A vérében van, hogy elvegye a másét. Csak ő állami, jogi, erőszakszervezeti úton teszi mindezt. Húzhatsz rá akármilyen Armani öltönyt, beültetheted a legdrágább luxusautóba, kitaníttathatod, hogy még angolul is tudjon gügyögni valamelyest, ha úgy hozza a szükség, akkor is csak a terítőbe fogja törölni a szája szélét, ahogyan azt példának oká-

ért a nagy Kondukátor esetében láthattuk. (Megyó nejének cigarettázási szokásaira most ne is pazaroljuk a drága időt és energiát, nem ér annyit az egész.) De a kis Kondukátor sem más. A vágyait (vagy ki tudja mijét) a tárgyak, többek között luxusautók felhalmozásában, vagy az újságot a székes fővárosból Balaton-parti nyaralójához hivatali sofőrjével való levitetetésben kiélő kerületi kiskirály tízmillión felüli luxusbatárjában a kommunizmus legjobb dalaiból összeállított válogatás szól. Ez több mint beszédes. Ez már ordít! Meg- és bemutatja a rendszerváltozásnak nevezett átrendeződés teljes bukását és kudarcát. Vagyis, hogy meg sem történt. Vagyis, hogy – ha nagyon szőrszálhasogatók akarunk lenni –, tulajdonképpen semmi sem történt, csak a díszleteket rendezték át némiképp, és egyre inkább úgy tűnik, hogy azt is csak időlegesen, mert a visszarendeződés jelei már erőteljesen mutatkoznak. Mindeközben hallod a tévében meg a rádióban, hogy Francisco nekiállt új pártot építeni. Kikkel? Mitől lesz új az a párt, ha ugyanazok a régi káderek ülnek majd benne? A személyi folytonosság, a kontinuitás töretlen. Nem tudnak, de talán helyesebb, ha azt mondjuk, nem is akarnak megváltozni. Képtelenek a megújulásra, maximum csak a név és a cégtábla változik. Arról meg tudhassuk – attól a 2002-es emlékezetes Kossuth téri nagygyűlésre kilátogató nyugdíjas nénikétől –, hogy csak festék meg ecset kérdése. Nem érted, s veled együtt én sem, hogy mi a rossebet keresnek még mindig itt? Illetve nagyon is értjük. Az, amit ők műveltek, államszocializmus néven vált ismertté, pedig talán pontosabb lenne az államkapitalizmus kifejezés. Akkor a nagybetűs párt „személyében” csak egyetlen kapitalista zsigerelte ki végletekig a népet, szipolyozta ki az embereket – bár a korrekt tájékoztatás kedvéért megkockáztatom a kijelentést, felvállalva annak összes ódiumát, hogy – élhetőbben csinálta, mint ez a mostani. A rendszerbe két létfontosságú elem bele van kódolva. Az egyik a ciklikusság, a másik a munkanélküliség. E kettő nélkülözhetetlen mammon világának hatékony működtetéséhez, azaz a profit maximalizálásához. A ciklikusság, ha úgy tetszik, a motor szerepét tölti be. Ez azt jelenti, hogy az egyik – nevezzük felfelé ívelő – szakaszban az emberek által felhalmozott megtakarításokat a másik – nevezzük lefelé ívelő, vagy hanyatló – szakaszban el kell venni tőlük, mondjuk válságra való hivatkozással. A másik szintén nélkülözhetetlen eszköze a rendszernek a munkanélküliség, ha lehet tartósan és jó nagy számban. Csak így biztosítható, hogy az állandóan rendelkezésre álló munkaerő-túlkínálat miatt az embereket alulfizetetten lehessen foglalkoztatni tömegével, vagyis könnyen és gyorsan el lehessen adósítani, ennek következtében pedig függővé és befolyásolhatóvá tenni őket. Nem érted, s veled együtt én sem, hogy miért nem születtek meg azok a törvények, melyek másutt már réges-rég megszülettek, s melyeknek köszönhetően a hatalomgyakorlásból – ha nem is teljesen véglegesen, de jó időre egész biztosan – kiszorulnának az efféle élősködő károkozók. Meddig kell még várnunk? És legfőképpen mire? Tapsra? Lehet, hogy – amint Bódi Lajos, művésznevén Tüdő, az erőcsávó szokta volt mondani: „árnyalatnyi különbség” talán van Hunvald és Francisco között, lám, előbbi talán még hisz valamilyen (még ha kártékony és rossz is, de) eszmében, hiszen mozgalmi dalokat hallgat, Francisco meg legfeljebb a pénztárgép csilingelésében leli örömét, mint karrierista újgazdag, de ahogyan szintén Tüdő szokta volt megfogalmazni tételmondata második, befejező részében: „nincs jelentősége.” Még egyszer, csak a rend kedvéért! Több mint két évtizeddel a rendszerváltásnak nevezett átrendeződés után ezek még mindig itt vannak! Még mindig mozgalmi dalokat hallgatnak! Még mindig dirigálnak és dirigálni akarnak! Ordítanak, mint a fába szorult féreg! Ma is meglévő óriási médiatámogatottságukkal továbbra is kitartóan hintik a hazugság magvait! (Lásd kötelező magánynyugdíjpénztárak!) Gonoszak, mert tudatosan ártanak! Mondjátok el fiaitoknak! EZEK AZOK! UGYANAZOK! Még itt vannak! Még hatalomban vannak! Még hatalmuk van! Jó Ha Figyelünk! Isten áldja Magyarországot! 1 öntudatos pécsi polgár

JÓ HA FIGYELÜNK! 35

TUDÁSSAL A „regősök” GYŰLÖLETE ELLEN! (A hazai nyilvánosság jelen szerkezetében nem lehetséges a magam igazságát eljuttatni a teljes társadalomhoz. Talán még Orbán Viktort sem lehetséges megvédeni a hamisan éneklő „regősök” véleményhatalmi erőszakszervezetével szemben. Különösen akkor, ha az írás nem a „politikailag korrekt” szellemében, hanem az avatatlanok számára készülő mesterséges ál-igazságok ellen hat. Jelen írásom a bolsevik tudatipar szerepével kezdődik, a globalista megmondóemberek gyűlöletének leleplezésével folytatódik, ám a vége vicces lesz.)

„És lészen csillagfordulás megint, és miként hirdeti a Biblia: megméretik az embernek fia, s ki mint vetett, azonképpen arat.” Wass Albert



„Én magyarságom soha nem tagadtam, De soha nem is kérkedtem vele. Nem pávatoll: egy mártír-pillanatban Csak a bőrömmel együtt jönne le.” Mécs László

Wass Albert és Mécs László sorait nem véletlenül idézem a jelen írásom előtt. Ismét olyan témát találtam, amely kiveri a biztosítékot a bal-liberális oldalon, de ezúttal remélhetőleg – bár más okból kifolyólag –, de a nemzeti-jobboldalon is. A magyarországi lakosság tudatát fokozatosan programozták át 1956-ot követően. Igaz, eleinte nagyon nehezen sikerült mindezt a még viszonylag primitív televíziós technikán keresztül, de ahogyan fejlődött a „tudomány” egyre jobban vonták el az embereket a józan elemzés és önálló gondolkodás vagy ítéletalkotás területéről, s tették őket a könnyen befogadható agymosás segítségével, a gondolkodás nélküli „szórakozás” feltétlen híveivé. Nyugaton mindez a baloldali diákmozgalmak leple alatt, míg a keleti blokkban a teljes állami intézményrendszer véleménydiktatúrájának segítségével történt. Marxista képzéssel egy olyan ideológiai átprogramozást hajtottak végre rajtunk, amely alkalmassá tette az embereket a tudatmódosító modernebb eljárások (pl. echelon) befogadására is. Így lett a nép pártidiótává programozva. Ma már sokan nem tudják elképzelni, hogy létezhetne egy olyan világ is, ahol nincsenek politikai (részek) pártok, nincsenek a csoportoknak – egyéni érdeket előtérbe helyező – hatalmi törekvéseik, illetve nem a pénz Istenként való imádása a domináns gondolat. Mindezek mellett a félrevezető tévtanok, a materializmus beteges hajszolása, a teljes erkölcsi züllés, a különböző függőségek (alkoholizmus, kábítószer, hírfogyasztás, vásárlási őrület) romboló hatása mellett, még az egyre fokozódó igénytelenség is jelentkezett. A divatba hozott kulturálatlansággal együtt járó bűnt és lustaságot is, szép lassan beleültették a nép társadalmi tudatába úgy, mint az egyéneknek járó szabad(os)ság megnyilvánulásait. Ezek után nem is lehet csodálkozni azon, hogy a lakosság jelentős része nem volt képes ellenállni a fokozódó nyomásnak, s egyre műveletlenebb és ostobább lett. A tudatipar pedig lassan nekiállhat legyártani 36

azon mesterséges műagyag-agyakat, amelyek a teljes személyiségtorzulás eredményeképpen – rövidesen szükségessé válnak. Mindez csupán a megfelelő reklám és PR munka kérdése már, s a méregdrága mellnagyobbítás után jöhet a férfiaknak-nőknek egyaránt „eladható” műanyagagyak beültetésének világa. Persze mindez utópisztikusnak tűnhet, de sajnos nem járunk messze az igazságtól. Ma már a legmodernebb eljárásokkal betett impulzusok hatására, a teljesen polarizált műgondolkodást már létre is hozták, amely szerint a gyűlölködés az egyetlen társadalmi mozgatórugó, amely mindig valaki vagy valami ellen irányul. Pedig költőnk világosan megírta:” mindig magunkért, soha mások ellen”!

Sőt, ma a gyűlölködés mohó „élvezete” egyenesen „jár” a társadalom tagjainak, mert „megérdemlik”! Elhitették azt is az emberekkel, hogy a pénz dolgozik helyettünk és nekünk nem szükséges keményen dolgozni. Nem kell semmilyen értékteremtő munkát végezni, mert amíg mi pihenünk: a pénz dolgozik helyettünk! Mindezzel egyetlen céljuk volt az agymosóknak, megszüntetni a számukra oly kellemetlen szakrális világot, amely az értékteremtésre, az ember és Isten kapcsolat bensőséges megélésén alapult. El kellett felejtetniük a társadalommal, hogy létezett olyan korszak, ahol a közhatalom nem a senkik és a leghitványabbak, hanem a közjót legalkalmasabban szolgálók privilégiuma volt. A gyűlölködés, JÓ HA FIGYELÜNK!

irigység, hatalom és bírvágy mai terjedése tehát, éppen annak a következménye, hogy egyes személyek nem tudták elfogadni a társadalomban nekik kijáró helyet, hanem előrébb, sőt valós érdemeiknél sokkal előrébb akartak jutni. Miután mindezt nem tudták sem tudással, sem tehetséggel, sem szorgalommal elérni, így „kénytelenek voltak” (már az ókorban is), hazudni, átírni, kegyetlenkedni, gyilkolni, rabolni. A szkíta őstudás emlékeit –pl: a fantasztikus aranyművességet –, ma is láthatjuk egyes múzeumokban és kiállításokon. Ám az ősi rovásaink rendre eltűnnek, s az emberiség bölcsőjében (sumer) található égetett agyagtáblák is nyomtalanul pusztulnak. Pedig lassan tudomásul kellene vennie az emberiségnek, hogy csak a tudás (a hamísítás nélküli őstudás) az egyetlen, mely segíthet túlélni a jelen borzalmait, a társadalom és a természet rohamos pusztulását. Csupán a tudás képes legyűrni azt az erőt, amely az „oszd meg és uralkodj” évezredes elvrendszerével fertőzi a világot. A magánpénz monopóliuma a legmodernebb eszközöket is beveti annak érdekében, hogy magukat az Isten helyébe képzelő pénzmágnások olyan áttörhetetlen véleményhatalmat alakítsanak ki, amely mindent maga alá gyűr. Jelen állapotunkban már simán formálják az arcunkat a saját képükre, a tudatunkat pedig a saját kufárságuk és gyűlölködésük hasonlatosságára. Különösen a gyűlölködésre való késztetés bizonyítására, idézek pár gondolatot Regős Péter leveléből, amelyet a new yorki Hungarian Lobby vezetőjének, Lipták Bélának írt: „Nézd Béla! A gyengémre tapintottál, s mivel a hangvétel baráti volt a részedről, hát én sem mehetek el amellett, hogy őszintén bevalljam (I have to plead guilty), hogy nekem eszembe sincs megbékélni azokkal, akik a népem (?) gyilkosai, mészárosai voltak. Ez nem egy pitiáner jogvita két pereskedö fél között néhány krajcárról, amin lehet vitatkozni, aztán később lehiggadva megegyezni peren kivül….. Én bátran kimondom – mert én nem egy lehorgasztott fejű, gyáva, szar zsidó vagyok, nekem van vér a pucámban – hogy én úgy utálom a magyar népet, hogy azt csak egy költő tudná megfelelően szavakba foglalni. Aztán ezért csak nyugodtan húzzátok le rólam a vizes lepedőt. Nem érdekel… Tehát nem Magyarországot utálom, hiszen a fák, az erdők, a mezők, a virágok, a folyók, a hegyek, s a völgyek nekem cseppet sem ártottak. Én ennek a népnek a kultúráját, karakterét, minden alapot nélkülöző nevetséges magabiztosságát utálom. Azt, hogy annak ellenére, hogy a térképen alig található meg ez a gyüszü méretü ország még nagyitóval is, minden nagyhatalmi vezetőt és nemzetet kioktat, lásd azt a barom Antallt és a még nagyobb állat Orbánt. Nem is fogadták őt Washingtonban, mármint Orbánt, s elárulom: közvetve ehhez nekem is van kissé közöm.” A Magyar Zsidó Világszövetség New Yorkban élő szóvivőjétől, ez a hangnem nem is meglepő! Sőt, Landeszmann György főrabbi „klasszikus” kijelentései, vagy a Tilos Rádió kereszténygyilkolásra buzdító „jópofasága” után ez szinte már „normális” ebben az érték-

vesztett és elállatiasodott világukban. Le szeretném szögezni, hogy szerintem nem létezik olyan, hogy „zsidó kiválasztottság” vagy „zsidó jellem”. Nem létezik etnikai alapon szerveződő zsidóság sem, hiszen akkor ők is élnének a lehetőséggel, s olyan kisebbségi önkormányzatokat hoznának létre, mint a többi hazai nemzetiség. Az persze számomra is furcsa, hogy pl. a 2001-es népszámláláson, csupán 13 ezer ember vallotta magát izraelitának. Vajon mi lehet az oka annak, hogy ilyen kevesen vállal-

Ám olyan mindegy, hiszen a „regôsök” csak a globális tôkekoncentráció hatalmának ócska kitartottai közül kerülnek ki, s cinikus, mindenkit lenézô stílusukban a „bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejû” népi mondásunkat ismerhetjük fel csupán. Ha már épp a zsidómentô magyarságot nevezi „regôspéter”, a népe gyilkosának-mészárosának, akkor nézzünk egy kicsit körül. Elôször is szögezzük le, hogy egyetlen zsidó személyt sem gyilkolt le senki a német megszállás elôtti Magyarországon! ják a zsidóságukat? Állítólag ma, úgy 100 ezer körülire becsülik őket Magyarországon. Talán éppen a „regősők” gyűlölettől izzó gondolatai hibernálják a zsidóság egyszerű és tisztességes tagjait egy olyan félelembe, amelyből szinte lehetetlen megszabadulni? De nézzük csak az idézet fontos és félelemkeltő gondolatait. Azon túl, hogy „a gyűszű méretű szar ország”…vagy… „Én ennek a népnek a kultúráját, karakterét, minden alapot nélkülöző nevetséges magabiztosságát utálom” kitételekkel szórakoztat bennünket, sajnos belénk próbálja táplálni a magyarságból egyébként hiányzó gyűlöletet, s a saját (gyűlöl-

ködő) képére kíván minket formálni. Pedig aki képes átvenni a másik ember utálatát, az meg is tanul tőle gyűlölködni. Az ilyen ember pedig idegenné válik a magyar néplélektől, elszakad a szkíta hagyománytól. Ha jól végiggondoljuk, akkor csupán ez lehet az egyetlen célja Regős Péternek! Mert érezhetően az utálatra és gyűlölködésre akar szorítani minket. Népünket akarja megfertőzni, megváltoztatni. Azt a népet, amely a gyűlölködésre ősidők óta képtelen. Ha ugyanis képesek lettünk volna gyűlölködni, akkor már régen kiirtottunk volna minden idegent a Kárpát-medencéből, hiszen lett volna alkalmunk rá éppen elég. Így áll szemben egymással a Magyar Küldetés – amely a másokért élés szeretet filozófiájára épül –, s a talmudi kiválasztottság hamis mítosza, amely a másokból élést hozta magával. A hamis kiválasztottság tudat egyúttal a felsőbbrendűség és az uralkodás lehetőségét is megcsillantja nekik, pedig eredetileg csupán a kufárság szipolyozó rendszerét kívánták vele takargatni. A hamis kiválasztottság tudata neveli a szerencsétlen zsidó népréteget az utálatra, ez adja a szájába a gyűlölködés, valamint az általuk beképzelt szellemi felsőbbrendűség nevetséges magabiztosságát, amely nem a magyar karakter sajátossága, hanem éppen a kufároké. Talán azért is ilyen óriási a gyűlöletük ellenünk, mert sok ezer éve nem sikerült az ősi szkíta nemességet a saját karakterük irányába fordítani, bár azt elismerem, hogy voltak apróbb sikereik. A germánságot például sikerült nekik „felsőbbrendű” fajjá alakítaniuk akkor, amikor azok rádöbbentek az elvesztett első világégés okaira, amikor a kufár szellemiségű pénzhatalom szorításában sikerült nekik megfelelő demagógiára is szert tenniük. Akkoriban a Horthy korszak Szentkorona tisztelete megóvott minket a fertőzéstől. A mai viszonyok között azonban a Szentkorona védőernyője hiányzik, s így vajon mi fog bennünket megvédeni a „regősök” által ránk csorgatott gyűlölet fertőzésétől? Vizsgáljuk csak meg, hogy ki is valójában dr. Regős Péter? Először is szóvivője a MAZSIHISZ-t is magában foglaló Magyar Zsidók Világszövetségének, tehát elvtársa a pufajkás Zoltai Gusztávnak. Másodsorban különböző „politikailag korrekt” tehát az igazságot mélyen elkerülő sajtóorgánumnak is a munkatársa. (pl. A torontói Menorah, a budapesti Mazsihisz lap az Új Élet, stb.) A feltűnően védettnek tűnő, s ez okból nagyon is „bátor” tollforgatónak tehát kell, hogy legyen még valami „háttértámogatása”, hiszen még Orbán Viktort is lemeri barmozni, sőt a zsidóvédő apukával rendelkező Antall Józsefhez hasonlítva, még a „nagyobb állat” jelzőt is leírja róla. Bevallom, nem is gondolhatok másra, hogy „hősünk” is a MOSZADügynöke! Igaz a rossznyelvek szerint minden zsidó a Moszadnak dolgozik, bárhol is legyen a világon. De vajon ebben a „minden alapot nélkülöző nevetséges magabiztosságában” tudja-e „regősünk”, hogy kik a felelősek a második világégés kialakulásáért? Tudja-e, hogy ki volt Adolf Hitler pénzügyminisztere, vagy ki adott

JÓ HA FIGYELÜNK! 37

neki pénzügyi tanácsokat a háború alatt? Ha mindezeket kikutatná, akkor talán másokat kezdene gyűlölni? Aliga. Ám olyan mindegy, hiszen a „regősök” csak a globális tőkekoncentráció hatalmának ócska kitartottai közül kerülnek ki, s cinikus, mindenkit lenéző stílusukban a „bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű” népi mondásunkat ismerhetjük fel csupán. Ha már épp a zsidómentő magyarságot nevezi „regőspéter”, a népe gyilkosánakmészárosának, akkor nézzünk egy kicsit körül. Először is szögezzük le, hogy egyetlen zsidó személyt sem gyilkolt le senki a német megszállás előtti Magyarországon! Vizsgáljuk meg, hogy kik is a felelősek a zsidóság Magyarországról történt elhurcolásáért? Az alábbi angol külügyminiszteri jegyzék megjelent Juhász Gyula, „Magyar-Brit Titkos Tárgyalások 1943-ban” c. könyvében, Kossuth K. Bp. 1978. (Brit levéltári okmány (iktatási szám F. O.371/34498./C12035) „Hivatalos beszélgetés alkalmával Namier egyetemi tanár a Zsidó Képviselettől (Jewish Agency) azon félelmének adott kifejezést, hogy Magyarországot megszállnák a németek, ha a magyar kormány túl korán hagyná cserbe Németországot, ami a 800 000 zsidó megsemmisítését eredményezné, akik jelenleg viszonylagos biztonságban vannak. Randall úr azt mondta, hogy ezt már előterjesztették, mint okot, amiért Magyarország ne álljon át a szövetségesek oldalára. Namier egyetemi tanár azt remélte, hogy a magyar kormány nem mozdul addig, amíg bizonyos nem lesz, hogy a németek már nem tudnak visszavágni.” Ehhez csak annyit, hogy az elfogultsággal nem vádolható hazai Statisztikai Hivatal 1948-as kimutatása szerint maximum 128 000 zsidó áldozata lehetett a német megszállásnak, hiszen Koszorús őrnagy harckocsiezrede 1944. július 5-én elfoglalta Budapest stratégiai pontjait és ezzel megakadályozta a zsidók kiszállítását Magyarországról. Így Eichmann-t, egyedül ezzel az akcióval tudták és merték fegyveresen akadályozni egész Európában. A hozzánk menekült európai zsidóság (800 000 fő!) tehát hálás lehetne Koszorús őrnagynak és az akkori magyar kormánynak, s talán ki kellene közösíteniük maguk közül a „regősöket”! Konklúzió: Ha „regősünk” aki a „népe (?) gyilkosanak, mészárosainak” nevezi a magyarságot, ezzel nemcsak a tudatlanságát bizonyítja. Mint ahogy azok a kommunisták sem, akik oly sokáig az utolsó csatlósnak nevezték Magyarországot. Mert nem valószínű, hogy ne tudták volna az igazságot: A Tiso-féle Szlovákia volt az

utolsó csatlós, sőt létezett egy titkos megállapodás Nagy Britanniával. (1. Magyarország felajánlja a szövetségeseknek a feltételnélküli megadást. 2. A szövetségesek fogják megállapítani, mikor lép életbe. Időközben a szövetségesek katonai egyezményt kötnek Magyarországgal. 3. Nagy-Britannia vállalja, hogy az eseményekről Amerikát azonnal, a Szovjetet egy hónappal később értesíti. Nagy-Britannia azt kívánta, hogy Magyarország más úton ne vegyen fel kapcsolatot a nyugati hatalmakkal. 4. A brit nagykövet azt tanácsolta, hogy Magyarország ne provokálja a német katonai megszállást..) Lehetséges, hogy azonos a célja „regősünk” mocskolódásának és a Rákosista propagandának? Sajnos, szinte biztosan így van. Mindkettő a simán a faji alapú antiszemitizmust gerjesztette, mert csak ezzel lehet az „oszd meg és uralkodj” elvét tökéletesen megvalósítani, s a bankokrácia hatalmát tovább erősítve, a magyarság kirablása ellen védekezőket szélsőséges nácivá alacsonyítani. Csak ezzel az eszközzel lehet sakkban tartani a pártok tagságát, és a hatalomban lévő képviselőket megzsarolni. Az általános zsidógyűlöletre annak a pénzimpérumi vezetőrétegnek van szüksége, amely sohasem riadt vissza a történelem hamisításától és a vérfürdőtől sem. Ha sikerülne a teljes zsidó nép ellen irányítani a magyar közhangulatot, akkor el lehet bújni a zsidóság mögé és lehetne kórusban visítani, hogy: antiszemiták a magyarok! Persze akkor is lehet ojvékolni, ha valaki nyíltan kimondja a lényeget? Ne feledjük a hamisan éneklő „regős” szavait „….lásd azt a barom Antallt és a még nagyobb állat Orbánt. Nem is fogadták őt Washingtonban, mármint Orbánt, s elárulom: közvetve ehhez nekem is van kissé közöm.” Vajon ez most politikailag korrektnek vagy egy zsidó ember aljasságának minősül az új médiatörvény szerint? A hazai politikai osztálynak persze vannak zsidó tagjai, akik tisztességesek és vannak olyanok, akik „regősök” csupán. A faji gyűlöletre gerjedő szerencsétlenekre pedig rásül a kufárság álarca, s valóban gyűlölködőkké válva nem veszik észre, hogy ki és felhasználták őket a hatalom megtartása és a pártokráciába öltöztetett bankokrácia védelmében. Pedig ha tudással lennének képesek védekezni a gyűlöletkultusszal szemben, akkor nyíltan kimondhatnák, hogy csak Irán, Észak-Korea, Kuba, Szudán és Líbia központi bankjai nem Rotschild érdekeltségűek. S ebben nem az a legfontosabb, hogy a Rotschildok zsidók, hanem az, hogy 2001 előtt még Afganisztánban és Irakban sem volt magánpénzrendszer, de még demokrácia

sem. (nem mintha szeretném a bolsevik rezsimeket!) A világhatalmak vezetőit tehát meggyőzte a pénzhatalmi háttérerő arról, hogy nekik „jár” a kisemberek kamatrabszolgaságából származó haszon. Meggyőzte őket, hogy a bankok nem mehetnek csődbe, mert akkor „válság” lesz! S a pénzhatalmi média által irányított államok „demokratikusan” megválasztott vezetői ennek is bedőltek, s nem a népet, hanem a monetáris diktatúrát szolgálják inkább. Nem a zsidó népet kell tehát ostorozni, hanem csak azokat a többnyire zsidó személyeket, akik világuralmi őrületükben – akár bankárként, akár politikusként –, kihasználják a pénzmultiplikátor jövedelemelszívó hatását, tönkre tesznek országokat, népeket, s csak gazdagodni akarnak, de azt korlátlanul. Csak ezért generálnak faji gyűlöletet a társadalmakban, s ehhez eszköz a pártrendszer, s ennek áldozata a tisztességes magyar és zsidó ember is. De ennek lesz áldozata a többi nép is, amely gondolkodásképtelenné vált az agymosás hatására. A tudást pedig vissza kell szereznünk, mert nélküle soha nem fogja fel sem a világ, sem a magyar társadalom a következő vicc teljes értelmét:

„A fiatal Grósz kérdi a rabbit, hogy miként lehetne ő is olyan gazdag, mint a Rotschildok. A rabbi készségesen felvilágosítja, hogy adjon kölcsön pénzt a megszorult gojoknak, majd kérje vissza a tízszeresét. (lehetőleg svájci frankban!) Ez már több ezer éve bevált módszer. – No jó, én gazdag leszek, de nem fognak majd ezért engem gyűlölni a gojok?! – Bizony, bizony, ez az antiszemitizmus! – válaszolja sajnálkozva a rabbi.” Szeged, 2010-12-30 Dr. Bene Gábor S.

Románia sportcsarnokot épít Tervük, hogy az európai béke jegyében építsék fel, ezért levelet küldenek minden EU tagállamnak, és kérik, hogy az országok adományaikkal járuljanak hozzá az építéshez. Jönnek is szépen az adományok. A németek acélt, a franciák csavarokat, az osztrákok mérnököket stb... Kizárólag Magyarország nem küld semmit. Gondolnak egyet a románok és írnak egy második levelet. Kedves Magyarok! Az első levelünk tartalma biztosan elkerülte figyelmeteket. Ismét tájékoztatunk benneteket, hogy sportcsarnokot építünk az európai béke jegyében, ezért kérünk benneteket, hogy adományaitokkal járuljatok hozzá az építéshez. A magyarok a levélre a következőt válaszolják: Kedves Románok! Már az első levelet is megkaptuk, de mondjátok: az INGYEN TELEK nem volt elég? 38

JÓ HA FIGYELÜNK!

Mire jó az „új alkotmány”? Már elindultak a viták az „új alkotmány” kérdésében a modern világ eszközrendszerein is, azzal a meglepő felkiáltással, hogy mindenki hozzászólhat! Valóban van rá lehetőség, de a hozzászólások zöme kb. olyan, mintha én szólnék hozzá jogászként az űrkutatás fejlesztési kérdéseihez, vagy az atomfizikához. A most indított sorozatban megpróbálom tájékoztatni az olvasókat arról, hogy a „webalkotmány” vitákon milyen gondolatokat próbálok átpréselni, s ha érkezne rá észrevétel, vagy valaki korrekt vitában próbálná érveimet megcáfolni, akkor arról ne csak azon kevesek értesüljenek, akik képesek a tengernyi hozzászólást és véleményt átolvasni, hanem önök is. (Elnézést, ha ismétlem önmagam!) A hozzászólások egyébként sokszor jó szándékúak, de nincs mögötte tárgyi tudás. Vannak azonban abszolút tudatlan és rosszindulatú hozzászólók is, akiknek vagy a szereplési vágy, vagy a magyar hagyományok gyűlölete az egyetlen motivációja. A „webalkotmány” vita tehát, egy újabb figyelemeltereléssé vált, talán a létrehozó szándék ellenére is. Az első hozzászólásom: Szeretettel köszöntöm a vitaindítót és minden hozzászólót, érdeklődőt! Egyrészről nagyon örülök az eszmecserének, de el is vagyok szomorodva, látván, hogy mennyire elfelejtődött – az elmúlt majdnem 60 esztendőben -, magyar közjogi hagyomány! Ráadásul ez nem tűnik fel még a jogász szakmának sem! A valódi magyar alkotmány ugyanis nem az, amit lassan 60 éve annak hívnak! A magyar alkotmányt nem csak 1949-ben, de 1989-ben is helyettesítették. Mivel? Egy teleírt, de a néplélektől és az igazságos természetjogi elvektől fényévre lévő füzettel, amit a hatalom sem tartott be. A magyar alkotmány nemcsak történeti – jogtörténeti – hanem történelmi is, tehát nagyon régi. Szerintem 1159 éves, hiszen akkor mutatkozott meg először az államalkotó akarat, s akkor kötöttek szövetséget a szabadon választott képviselőink először. (legalábbis Anonymustól így tudjuk!) Ezen hosszú idő alatt, az alkotmányunk egy szerves jogfejlődésen ment át, s a legkicsiszoltabb jogrendet hozta létre a kor szintjén. (nem mintha nem lettek volna hibái, de a diktatúrát soha nem engedte, bár az iskolában mást tanítottak egykor, de önök tudhatják, hogy men�nyi mindenről derült már ki a hazugság!) Mit gondolnak, miért nem lehet erről a közbeszédben hallani? Talán nem ez az érdeke a politikai osztálynak? Vagy nem érdeke a világ jelenlegi (láthatatlan) hatalmi bázisának? Valószínű, de nekünk azért ugye szabad tudnunk róla? Az elején tisztázzuk: nem vagyok királypárti! A Szent Korona ugyanis nem a KIRÁLYSÁG, hanem az igazságos és méltányos JOG-

URALMI állam biztosítéka! (aki szeretné tudni, hogy mi a különbség a jogállam és a joguralmi állam közt, annak elküldök egy könyvet a neten, csak jelentkezzen be a következő e-mail címen: [email protected]) Aki tehát, a jelen ál-alkotmányból akar új alkotmányt csinálni, az bizony rossz úton jár. Mert ebből csak egy másik ál-alkotmányt lehet gyártani, amely persze lehet jobb is, de ros�szabb is mint az előző, de csak alaptörvény vagy esetleg sarkalatos törvénycsomag lehet! DE ALKOTMÁNY SOHA, mert ahhoz évszázadok kellenének. Csodálom egyébként, hogy a jogász kollégák nem foglalkoznak ezzel az alapvetően fontos kérdéssel, s ajánlom a következő link olvasását: www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap =public&iro=beneg#cikk A valódi megoldást én, az ún. „Jogfolytonosság” kimondásában látom, amely a jelenlegi Rákosi-kádár korszakkal való jogfolytonosság fenntartása helyett, a hagyományos magyar történelmi államok sorával állítaná vissza a jogi kapcsolatot! Hiszen ma a Rákosi-kádár korral vagyunk jogfolytonosak, s nem az utolsó szuverén, magyar állammal! Ezzel persze lenne egy kis gond, hiszen jelenleg a magyar államnak nincs szuverenitása! Erről ugyanis „lemondott” akkor, amikor megszavazták képviselőink a Lisszaboni Szerződést elsőnek Európában! (szép kis dicsőség, mondhatom! Persze akkor a Nullum crimen sine lege elvét is áttörték, de ne menjünk bele, mert túl hosszú a történet!) A vitaindító kolléga úgy véli, hogy az államformáról nem, csak a kormányformáról kell

beszélni, s nagy körültekintéssel kell eljárni. Meg kell gondolni a prezidenciális rendszer bevezetését! Ebben egyetértünk! A magyar közjogi hagyományoktól már az is alapvetően idegen, amit ma tapasztalunk! Az pedig, hogy egy kézbe kerüljön az államfői és a kormányfői poszt, teljesen ellentétes a közjogi hagyományainkkal. Bár az államfőből már így is paprikajancsi lett, s bevezettek egy Alkotmánybíróság nevű „jogalkotó” testületet, amely szintén idegen a közjogi hagyományainktól és ellenőrzi azt a hatalmat, amely megválasztja!(?) Nem furcsa ellenőr az ilyen? A munkához és a körültekintéshez szeretnék hozzájárulni azzal, hogy arra kérek mindenkit: tájékozódjon, pillantson egy kicsit vissza, ne higgyen nekem, de gondolja át, hogy a diktatúra után az un. „váltáskor”, vajon miért söpörték le az asztalról az MDF első gondolatát, az Alkotmányozó Nemzetgyűlést? Talán attól féltek, hogy valaki a valódi alkotmányt szeretné visszaállítani? Hiszen nem is hatálytalanította senki! Sőt, nincs is erre lehetőség! A történelmi alkotmányosságunk ma is érvényes, csak el van hallgatva! A jelenlegi ál-alkotmány megszállás alatt készült (mind a 49-es, mind a 89-es!), így teljesen illegitim! (tehát szigorúan vizsgálva: törvénytelennek is számít!) Ja, hogy a gyakorlatban azt használják! Valóban! S ez, ad is neki egy kis legitimitást (de facto) azaz ténylegesen. De ez csak azért van, mert a (de jure) érvénytelenségről nem szerzett tudomást a társadalom! Azaz folyamatosan hazudnak nekünk ebben a kérdésben! Ebben az alapvető és legfontosabb kérdésben! A jelenlegi jogrend tehát a folyamatos hazugsá-

JÓ HA FIGYELÜNK! 39

gon alapul, így ez: egy hazugságrendszer, amelyet csak a hagyományos közjogfejlődésbe való visszakapcsolódás – azaz a jogfolytonosság helyreállítása után –, tudna végre igazságrendszerré változtatni! II. Már folyik a vita az „új alkotmány” kérdésében az Interneten. Mindenki hozzászólhat! Valóban van rá lehetőség, de a hozzászólások zöme kb. olyan, mintha én olyanhoz szólnék hozzá, amihez abszolút nem értek. Vannak tudatlan és rosszindulatú hozzászólók is, akiknek vagy a szereplési vágy, vagy a magyar hagyományok gyűlölete az egyetlen motivációja. (Elnézést, ha ismétlem önmagam!) A „webalkotmány” vitája tehát figyelemeltereléssé vált, talán a létrehozó szándék ellenére is. A második hozzászólásom, az alkotmányvédelemmel kapcsolatos véleményekről: Először a felvetések közül önkényesen kiválasztott pár mondatot járok körül, amelyek idézőjelben lesznek és dőlt betűkkel: „Az alkotmány és a benne lefektetett alapelvek védelme elengedhetetlen minden demokratikus ország, így Magyarország számára is.” Ezzel tökéletesen egyetértek, hiszen az alkotmányos államberendezkedés pártján állok. Azonban a jelenlegi alkotmány először is nem alkotmány, mert nálunk az, csak szerves jogfejlődés eredményeképpen jöhetett volna létre. Lásd egy amerikai professzor – Donald. S. Lutz – tanulmányát, amely szerint minden alkotmányos állam az előző szuverén államiságával tartja a folytonosságot! (Ma a kivételek, csupán mi vagyunk ez alól!) Ne tessenek a franciákra hivatkozni, hiszen nekik a „vérszerződés” a nagy forradalmuk volt, s ők onnan kezdték újra az alkotmányos életüket. Az amerikaiak csupán 223 éve hozták létre az alkotmányukat (1787-ben), amely sok szempontból támaszkodik az európai alkotmányfejlődésre, de a népszuverenitás elméletet tette magáévá, ami sajnos nem képes a jelenlegi demokráciák hiányosságait teljes mértékben megoldani. „Olyan intézményekre és garanciákra van szükség, amely egy biztos, stabil vázat ad az alkotmány számára.” Ezzel a mondattal is egyetértek, csak éppen másutt látjuk a stabil vázat és az intézményeket, garanciákat! Én, most a hagyományos magyar közjogi gondolkodásban látom a jövőt, önök pedig abban az idegen jogrendben, amely mellett még a rablóprivatizáció is megtörténhetett! Miután szerintem magának a „kerekasztalnak” sem volt semmiféle felhatalmazása, se a törvények, se az államforma, se a jogrend és alkotmányosság vonatkozásában. Így az, ami ott történt, az csupán egy un. puccs volt – az évezredes, magyar, jogfolytonos államunkkal szemben. Bár nem vagyok királypárti, de az a sommás jogi álláspontom, hogy ma is egy alkotmányos királyság van hazánkban, a köztársaságról ugyanis nem döntött a nép soha! (ha valaki másképpen tudja, írja le nyugodtan, mert a vita előre viszi a világot az elhallgatás pedig: bebe40

tonozza a butaságot!) Nézzünk pár gondolatot a közjogi hagyományunktól idegen Alkotmánybíróságról: „Az alkotmánybíróság a rendszerváltás óta meghatározó szerepet játszott a jogállamiság megteremtésében, és ezáltal az alkotmány és a jogállamiság védelmének legfontosabb szereplőjévé vált.” Az alkotmányvédelmet persze nem most kellene elkezdeni, hanem már akkor, amikor az igazi alkotmányunkat kiiktatták a jogrendből. Az AB szerepe pedig inkább dicstelen, hiszen ők akadályozták meg a kommunista rendszer bűnöseinek felelősségre vonását, a közvagyon és a működőképes gazdaság szétlopását! (ami nem működött, azt persze nem tudták eladni!) A diktátorként „uralkodó” miniszterelnökök hatalmi tébolya ellen viszont nem tettek semmit! A jogtalanságra épült „jogállamot” pedig inkább nem kellett volna védeniük, hanem a valódi alkotmányosságért kellett volna szót emelniük! (persze nem ezt tették!) A következő mondattal ismét egyetértek: ”Jogköre és tevékenysége európai összehasonlításban is jelentős, egyes vélemények szerint a világ egyik legnagyobb hatalmú alkotmánybírósága.” De ezzel én nem dicsekednék, mert ez, az alkotmányos állam felszámolására tett kísérlet, amelyet már a kádári korszakban elkezdtek kiépíteni, hiszen az első elnököt – Sólyom Lászlót –, ők nevezték ki 1988-ban. Az AB „komoly függetlenségét” sem értem, hiszen őket is pártképviselők választják, tehát eleve nem lehetnek függetlenek! Ráadásul az értelmiségnek, de főleg az alkotmányhoz értő jogászoknak éppen az lenne a feladata, hogy a magyar alkotmányos hagyományt képviseljék. (vajon mi okból nem tették ezt?) Ám manapság, csak sóhajtozni tudunk: legyen úgy, mint régen volt! Csakhogy ahhoz, komoly közjogi harcot kellene vívnunk, mint ahogy Rákóczinak, Battyányinak, Horthynak és a „pesti srácoknak” is ezt kellett tenniük! Bár nekünk most egy új kiegyezést kellene tető alá hozni! Olyat, amely nem temeti maga alá a nemzetet, s ehhez új és felkészültebb „deákferencekre” lenne szükség. Olyanokra, akik meghallgatják a kossuthi érveket, s nem hajítják ki a Kasszandra levél megszívlelendő gondolatait a fejükből! Elemezzünk ki még röviden, néhány mondatot az eddigi felvetésekből: „Magyarországon az alkotmány létrehozása és módosítása az Országgyűlés feladata, mivel a magyar parlament 2/3os többség esetén rendelkezik az alkotmányozás jogával” Csakhogy ez sem igaz! Az alkotmány a magyar közjogi hagyomány szerint a természetjog változtathatatlan igazságának folyománya, vagy másként az isteni igazság jogelvei, amelyeket semmilyen 2/3-ad nem változtathat meg, legfeljebb visszaadhatja végre a nemzet önbecsülését és alkotmányát! „Az országgyűlés mellett alkotmányozási jogosítvánnyal bíró intézmény az Alkotmánybíróság, amely aktív szerepével, alkotmányértelmezései révén nemcsak a törvényhozási

kontroll, de az alkotmányozás önálló szereplőjének tekinthető.” Azon állítás, hogy az AB az OGY mellett alkotmányozási jogosítvánnyal bír, nem is értelmezhető. Sőt szerintem jogi nonszensz. De mindig az erősebb kutya teszi dolgát, csak ne tegyünk úgy, mintha ez rendben lenne. A hagyományos magyar joguralmi államban ilyen intézmény nem volt! „Az alkotmányos rendszer kialakulásában fontos szerepet játszott a rendszerváltás” Sajnos,nem ez a valós helyzet! Az un. rendszerváltás, fontos állomása volt a magyar alkotmányos rendszer elhallgatásának a társadalom és a szakma előtt, s ezzel az aktussal egy nyugati típusú chartális ál-alkotmányt kaptunk ismét. Tehát, csak az 1949. XX. tv módosult az 1998. XXXI. törvénnyel! „A magyar alkotmánybíróság külön áll a hatalmi ágak rendszerében.” Hogyan állna külön, amikor ugyanazok választják meg, akiket ellenőriznie kellene? „A kormány, a parlament, a köztársasági elnök, a Legfelsőbb Bíróság és az önkormányzatok számára is hatalmi egyensúlyt biztosít, azonban ez nem eredményezett eddig kormányozhatatlansághoz.” Ha persze csak a kormányozhatóság lenne az egyetlen mérce az AB tevékenységének a vonatkozásában, akkor még dicsérhetnénk is. De amit eddig tett, az is kifogásolható, pl. a népszavazás jogának jelentős szűkítése az alkotmány vonatkozásában, ám amit nem tett meg (pedig kötelessége lett volna!) az, végképpen elárulja, hogy az AB tagjai csak olyan személyek lehetnek, akik nem akarják a joghagyományt folytatni, de kiszolgálják a pénzhatalmat. „Fontos az alkotmányszöveg viszonya a népszavazások eredményeivel. Jelenleg hazánkban nem lehet népszavazást tartani az alkotmány rendelkezéseiről, vagy a költségvetésről sem. Kérdés, hogy egy olyan országban, ahol a legfőbb hatalom elméletileg a népé, elegáns-e egy ilyen szabályozás.” Az utolsó mondathoz nem szükséges kommentár, hisz magáért beszél. Ám annyit hozzáteszek, hogy ez nem elegancia kérdése, hanem a legitimitásé! III. A magyar állampolgárok az alkotmany.postr. hu internetes felületen egyénileg is elmondhatják véleményeiket a készülő új alkotmányról. Szájer József – az Orbán Viktor miniszterelnök által az alkotmány-előkészítésben segítő társadalmi bizottság felkért vezetője – sajtótájékoztatóján elmondta: az állampolgárok összesen hét témában szólhatnak hozzá az új alkotmány előkészítéséhez. Nos én úgy látom, hogy néha a jó szándék is képes a visszájára fordulni, mert bizony olvashatunk ott olyan javaslatokat, amitől égnek áll az ember haja. Az már egészen biztos, hogy a liberalizmus elfajzásának isszuk a levét régóta. A szélsőségesen ateista és magyarellenes szabadelvűség tette tönkre azt, amit a bolsevikrablók még JÓ HA FIGYELÜNK!

meghagytak a közvagyonból és az államból. A most következő – nagyon szűkszavú, de mégis 5 szakasznyi – igen profi aljasságot, mint alkotmány javaslatot olvastam a fent jelzett portálon. No ez még elintézné a maradék államunkat, sőt a joghagyomány maradékát is! Vajon véletlen-e, hogy ilyen javaslatok születnek? Vagy egyszerűen az agymosás hatása a hozzáértés nélküli hozzászólási őrület? Esetleg azért született, hogy ködösítsen? No nézzük a címet és az öt szakaszt feketében, s a reflexióim: BG jelzéssel és kék színnel következnek! A cím: Alkotmány: BG/ Tudja-e a szerző: megszállás alatt nem hozható érvényes törvény? Mi pedig megszállva voltunk: 1949-ben, de még 1989-ben is, sőt ma is – egy speciális pénzügyi megszállás alatt van az ország –, ám én remélem, hogy ezt sem a javaslattevő, sem az egyszerű olvasó nem érzi! (én sajna igen!) Ám a magyar közjog nem nevezi alkotmánynak a törvényt, mert a törvény naponta változtatható, az igazságos természetjog pedig: mint alkotmány- változtathatatlan! Ráadásul a törvényt a törvényhozás alkotja, az alkotmányt pedig az Isten, illetve a természet! Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés is csak helyreálltja a jogfolytonosságot, s nem alkotmányt, csak alaptörvényt készíthet! A Nemzetgyűlést, pedig csak a civilek alkothatják, ezért nem lesz itt komoly változás addig, amíg a pártok diktálnak Magyarországon! AKKOR EZ, MITŐL IS LENNE ALKOTMÁNY? (a kérdés költői!) 1.§ Magyarország: köztársaság.

BG/ Ki tudja önök közül, hogyan született az 1946 évi I. törvény, az un. harmadik „köztársasági” törvény? Íme:Vorosilov megzsarolta a miniszterelnököt : hogy minden élelmiszer elvisznek az országból, ha nem szavazzák meg – ezek szerint ez, egy alaposan kierőszakolt köztársaság! Létezik e még egy ilyen precedens Európában? Higgyék el nem vagyok királypárti, de addig nem lehet államformát váltani, amíg a népet erről meg nem kérdezik. (befolyás mentesen!) 2.§ A Magyar Köztársaságban az egyénnek veleszületett joga van szabadságához, magántulajdonához és boldogsága kereséséhez. Mindenki önmagáért felel. Ez nagyon szépen hangzik! De tessék már megmondani: ezt a „jogot” mivel kényszeríthetem ki? Mert pl. naponta, szabadon emelik a kenyér, a tej, a villany és a gáz árát. Lassan mindenemet elviszi a bank, a boldogságot pedig összetörték a rám leselkedő gondok! Dolgoztam, mint egy barom egész életemben! S most ÖNGONDOSKODÁST kér tőlem a hatalom, de még a Seres úr ezen öt szakaszos „alkotmány” javaslata is. (naiv lennék, ha nem látnám a célját!) 4.§ A polgárok adóbefizetései kizárólag az állam honvédelmi, nemzet- és közbiztonsági, valamint igazságszolgáltatási feladataira fordíthatók. Tehát: csak az afganisztáni kalandra szabad pénzt költeni, – de mit is keresünk mi ott? – Engedélyezi még a közpénz elköltését a nagyon gyanús nemzetbiztonsági hivatalra – akik terrorizmussal riogattak minket, de csak hazafias terroristákat „találtak” eddig! – Lehet

költeni a közbiztonságra – amelyről tudjuk, hogy minden, csak éppen nem a KÖZNEK nyújt biztonságot. Ja és lehet költeni a közpénzt arra az igazságszolgáltatásra: ahol a magyar bírák bizalmi indexét 60 %-ban mérte a Gfk 2010 februárjában. Velük szemben a tűzoltóké:97%! Ez alapján inkább nekik adnék emelést, mert az ő átlagfizetésük lényegesen alacsonyabb. Ja, hogy a bírók és ügyészek tartják bent Budaházyt, bizonyítékok nélkül? Az persze más, akkor megértem, hogy a hatalom (le) fizeti őket! 5.§ A sajtó szabad. Az Országgyűlés nem hozhat törvényt a média működéséről Szóval szerinte szabad a sajtó? (vajon hol él ez az ember?) Milyen érdekes nemrégen még egészen mást hallottam egy nemzetközi vizsgálat kapcsán. De azt szerintem önök is érzik, hogy nálunk csak a reklámok szabadok. De ne is korlátozza őket senki, mert a kicsi gyerekeim akkor, soha nem tudnák meg, hogy mivel kezelendő a hüvelygomba! (sic) Csak azt nem értem, hogy hol van ilyenkor a sokszor hangoztatott: NÉPSZUVERENITÁS? Vagy mondják már ki nyíltan, hogy nincs is értelme az Országgyűlésnek, mert már az Unió egy kicsiny gyarmata vagyunk csupán! Sajnálom Seres Lászlót – aki az alkotmánytervet írta -, mert lehet, hogy jót akart: Jó reggelt magyarok! Nemzetféltő szeretettel: Dr. Bene Gábor S. ui: de az is lehet, hogy jól takart!

Csak természetesen NEEE!!! Az amerikai szenátus elé kerülő új Élelmiszerbiztonsági törvény illegálissá tenné a zöldségeskerteket Az amerikai szenátus elé kerülő 510-es számú törvény az Élelmiszerbiztonság modernizálásáról sokak szerint az amerikai történelem egyik legveszélyesebb törvényjavaslata. A törvény értelmében a kormánynak jogában állna meghatározni kinek biztosít jogot arra, hogy növényt termesszen, illetve azzal kereskedjen. Elfogadása esetén a hátsókertben fejlődő paradicsompalánta sorsáról is Nagytestvér döntene. A kormánynak jogában állna letartóztatni a helyi piacokon saját termelésű zöldségeiket, gyümölcseiket áruló kiskerttulajdonosokat. A bio zöldségek és gyümölcsök szállítása csak a kormány előírásai szerint történhetne, ellenkező esetben büntetőeljárás indítható a gazda ellen. „A törvényjavaslat a növénytermesztés és kereskedelem valamint saját fogyasztási cikkeink szabad megválasztása elleni legsúlyosabb támadás. Teljes mértékben alkotmányellenes, ellentmond minden természeti törvénynek, de úgy is fogalmazhatunk, hogy ellentétes Isten akaratával,” mondta Dr. Shiv Chopra, kanadai wistleblower. Ez a diktatórikus törvény minden növénytermesztést, beleértve azt is, amit saját hátsókertünkben ültetünk, a Nemzetbiztonsági Minisztérium fennhatósága alá vonna. Ugyanazok az emberek, akik a Közlekedésbiztonsági Hatóságot (TSA – Transportation Security Administration) irányítják és előírják, hogy ma Amerikában teljes testátvilágítás vagy

megalázó motozás nélkül nem lehet utazni, ezentúl abba is beleszólhat, hogy ültethetünk-e paradicsomot és paprikát a hátsókertben. A törvény felhatalmazná az amerikai kormányt, hogy illegális kereskedelem vádjával („csempészés”) letartóztassa azokat, akik a saját kiskertjükben megtermelt salátát megpróbálják eladni a helyi piacon. Amerikának többé nem lenne joga határozni saját élelmiszerellátásáról, átadva a végső döntés jogát a Kereskedelmi Világszervezetnek és a Codex Alimentariusnak. A törvény nagyon homályosan fogalmaz, így azt a hatóságok szinte bármire alkalmazhatják. A bio farmok tulajdonosai leginkább attól félnek, hogy a törvény illegálissá tenné a magok kigyűjtését a saját maguk által termelt növényekből. Ezzel a lépéssel a hatalmas, génmódosított technológiát alkalmazó agrárkonszernek, mint a Monsanto, teljes monopóliumot élveznének az élelmiszerellátásban, mivel mindenki tőlük kényszerülne magot vásárolni. A génmódosított magból kikelt növények magja pedig steril, így a magokat minden évben újra meg kellene vásárolni.  Forrás: NaturalNews

JÓ HA FIGYELÜNK! 41

Kiket képvisel az IMF?

Bogár László közgazdászprofesszort kérdezi Ditzendy Attila és Tallián Hedvig A múlt heti nyugati sajtó Magyarország nevétől visszhangzott. A Financial Times keddi európai kiadása focihasonlatba ágyazva támadt neki a miniszterelnöknek. A szerző ezt állítja: „Orbán ki akarja cselezni az IMF-et egy olyan játékban, amelyben Magyarország csak vesztes lehet… Az IMF-nek fel kell mutatnia néhány piros és sárga lapot, ugyanis ez a hatékony módja, hogy jelezzenek azon kormányoknak, amelyek fogékonyak lennének a fegyelmezetlenségre, ugyanis az IMF nem tűnhet palimadárnak.” A Washington Post is figyelmeztet: „Ha Orbán így folytatja, újra eléri a pária státust a nyugati fővárosokban, mint korábbi kormányzása idején.” A kialakult helyzetről Bogár László közgazdászprofesszorral, az első Orbán-kormány stratégiai tervezésért felelős államtitkárával beszélgettünk. – A vezető nyugati lapok össztűz alá vették a magyar miniszterelnököt. – A Financial Times és az Economist a globális média legtekintélyesebb orgánuma. Veszélyes fegyverük a politikailag korrekt beszéd. Ez annyit tesz, hogy ők szabják meg, milyen fogalmakkal és értelmezési keretben lehet megszólalni. Kijelölik a határt. Orbán Viktor ezt rendszeresen átlépi – 2002-es megbuktatását is ennek köszönheti. Nem virtuskodásból tette, amit tett az IMFtárgyaláson, hanem felelősségtudatból. Ezt most megbélyegezik, nacionalizmusnak és protekcionizmusnak mondják. – Régen ezt úgy hívták: haza-szeretet… – Igen. Minden ember veleszületett képessége, hogy tudja, mely közösséghez tartozik. A protekcionista, más szóval a protektor fel-adata, hogy felismerje a rábízott közösség érdekeit, és azt bátran, elszántan megvédje. Ez a társadalmi elitek feladata tízezer esztendeje. – Az előbb említett gazdasági lapok olvasottsága eltörpül a tömegsajtóé mellett. – De ezeket a lapokat a nemzetközi elit olvassa. Ez az elit véleményvezérként viselkedik, s a mediatizált világban engedelmes fogyasztókat nevel azokból, akik nem képesek az újságokban megjelenő információk „mögé látni”. Egy magyar kuruc nóta így beszél erről: „Vezettessed magadat szembekötve, vakon, elfajult testvéridtől csinált álutakon.” Mindig akadnak, akik jövedelmezőbbnek tartják a saját közösségüket elárulni a birodalomnak. – Miféle birodalomnak? Egy országnak? Egy szövetségnek? – Az Egyesült Államok, az IMF vagy az Európai Unió egyaránt része a birodalomnak, de nem azonos vele. A birodalom egy szerveződési elvet testesít meg, ami láthatatlan, legalábbis az emberek döntő többsége számára 42

az. Egykor sem a királyok, hercegek, hanem a Mediciek, a Fuggerek voltak a hatalom igazi gya­korlói, akik egyszerű „iparosnak” álcázták magukat. Száz évvel ezelőtt Amerikából tudatosan pénzelték Trockijt a cári Oroszország felbomlasztása érdekében. A céljuk az volt, hogy létrejöjjön egy olyan rendszer, amely brutális kegyetlenséggel szétveri a zárt, szakrális paraszti társadalmat, és létrehozza az ipari kapitalizmus struktúráját. Bármilyen meglepő, a kommunizmus valójában a globális kapitalizmus helyett végezte el a „piszkos munkát”, majd mikor teljesítette feladatát, „olcsón” kimúlt, és a globális kapitalizmus visszavette a számára „előemésztett” térséget. 1956-ban erre mondtunk nemet, és ezért fogott össze a keleti és nyugati globális hatalom a forradalom vérbe fojtása érdekében. – Mintha megint nálunk húzódna a frontvonal. A nemzeti függetlenség visszaszerzésére tett lépésnek tekinthető-e az IMF-fel történt szembeszállás? – Orbán Viktor már többször említette 1848-at és 1956-ot, abban az értelemben, hogy ami a választások óta zajlik, az analóg a két szabadságharcunkkal. Mindkettő békés forradalomként indult. Azt hitték, a felelős minisztérium Batthyá­nyval, vagy egy jobb kormány Nagy Imrével majd megoldja a problémákat. A gond azonban maga a rendszer, amely vis�szapofozza a kormányt elődje útjára. Ezért a rendszert kell megdönteni. Igen ám, de akkor óhatatlanul szembekerülünk azzal a birodalommal, amelyik fenntartja ezt a rendszert. Ezért tette világossá mindjárt a választások második fordulójának éjszakáján Orbán Viktor, hogy megdöntöttük a rendszert. Azt a rendszert, amelynek lényege, hogy állandóan működtesse a birodalmi pénzszivattyúkat. – Ki áll a szivattyúk kezelőfülkéjében? – Döbbenetes, de a fülke üres! A birodalmat egy olyan szerveződési mód működteti,

amely önjáró. Minden szinten áthatja ez a szerveződési elv a világot. Olyan, akár a rák: elpusztít mindent, végül önmagát is. Meg kell érteni a lényegét, hogy megvédhessük Magyarországot! – Orbán Viktor mégis megdicsér­te az IMF-et! – Ezzel jelezte: tudja, a birodalom része vagyunk. – Lehet a birodalomtól pénz-ügyi­leg független egy ország? – Amschel Rothschild mondta: „Adjátok nekem egy ország pénz-ügyeit, s többé nem érdekel, kik hozzák a törvényeket.” És a pénzrendszerünket ma valóban a birodalom ellenőrzi, így a függetlenség egyelőre csak nagyon korlátozott lehet, hisz kis ország vagyunk. Viszont egy óriási ország… –…mint Kína… – Így igaz! Kínát nem érdekelte, és különösebben ma sem érdekli a világ többi része. Több ezer éven át azt tett, amit akart. Szimbolikus és fizikai értelemben minden a rendelkezésére állt. – Ha innen nézzük, akkor szükséges-e nekünk az októberben lejáró IMF-megállapodást újratárgyalni, vagy létezik alternatív kölcsönforrás, esetleg éppen Kína, ahol Orbán Viktor már a választások előtt tárgyalt? – A teljes elzárkózás lehetetlen, de csökkenthető a kiszolgáltatottságunk. A világpénz az a dollár, ami negyven esztendő alatt negyvenedrészére inflálódott, ám az USA ezt minden nehézség nélkül áthárította a világra. Az átlag amerikai család ezért birtokolhat huszonötszörös értékű vagyont egy magyar családhoz képest, miközben teljesítménye legfeljebb háromszorosa a miénknek. A kérdés az, megvan-e az elszántság, hogy más létmódot, más szövetségi rendszert válasszunk? – Egy másik szövetségi rendszer nem vezet ugyanebbe a csapdába? – Mindig akkor szenvedtük el a legnagyobb veszteségeket a történelemben, amikor a birodalom, ahova tartoztunk, összeomlóban volt. Savoyai Jenő felszabadító harca nagyobb veszteséget okozott a százötven éves török megszállásnál. Ugyanezt jelentette Trianon, vagy a szovjet birodalmi összeomlás után a „rendszerváltás”. Nem láncolhatjuk magunkat a most krízisben lévő Nyugathoz. Noha a nyugati embertípushoz tartozunk, eredetünket tekintve kifejezetten keleti emberek vagyunk. Kína ezt tudja és értékeli. Sokkal szorosabb kapcsolatot kell velük kiépítenünk. Úgy kell kombinálni a szövetségeket, hogy ne csak egy lábon álljunk. – Mintha a Nyugat ezt sejtené, máris megkezdődött a büntetés, a Moody’s leminősítette Magyarországot… – A hitelminősítők a birodalom figyelmeztető, fegyelmező részlegei. Azért ütöttek meg minket, mert féltik saját jövedelemszivattyúik JÓ HA FIGYELÜNK!

De ki az a „piac”? Az elmúlt időben, kivált a megszakadó IMF-tárgyalás után gyakran találkozhattunk az uralkodó közbeszédben azzal a fordulattal, hogy „a piac azt nem engedné”, „a piac ezért megbüntetne minket”, „a piac ezt aligha tűrné el”. Lám, ez a bizonyos „piac” igen fontos szereplője lehet az életünknek, hisz minden társadalmi, gazdasági, politikai lépés helyes vagy helytelen volta kizárólag attól függ, hogy a „piac” mit szól hozzá. És ebből logikusan következik az is, hogy akinek kedves az élete, az igyekszik mindent megtenni, hogy döntései találkozzanak a „piac” ítéletével. Érdekes, húsz évvel ezelőtt az „lett mondva”, hogy Magyarország szabad és független ország, ahol a hatalom a népé, s a nép a hatalmát a nyugatias demokrácia intézményein keresztül gyakorolja. A „piacok” korlátlan és ellenőrizetlen hatalomgyakorlásáról szó sem esett. Különös módon a „piac” korlátlan uralmát ez nem nagyon zavarta, ráadásul a maga részéről üdvözölte ennek a rendszernek az áprilisi választásokon leza jlott megdöntését is. Pedig támogatása nélkül a húsz éve regnáló rendszer húsz percig sem állhatott volna fenn. De hát ki ez a titokzatos „piac”, aki – függetlenül attól, hogy valami a magyar nép és annak kormányai-parlamentjei szerint jó vagy rossz – ítél mindenek felett? Azt már csak halkan merjük megkérdezni: ki, mikor hatalmazta fel ezt a bizonyos „piacot”, hogy élet és halál ura legyen? Talán segíthet minket a „piac” titokzatos lényegének a megismerésében, ha megpróbáljuk áttekinteni, hogy mit szokott volt szeretni vagy éppen nem szeretni az elmúlt évtizedek során. A „piac” leginkább az „ingyenes dolgokat” nem szereti. Szokta is mondogatni, hogy „nincs ingyenebéd”, vagyis minden társadalmi, gazdasági, politikai szereplő köteles becsületesen megfizetni mindennek az árát. Tessék öngondoskodni – szokta ennek alapján biztatni a „piac” azokat, akik nem öngondoskodnak, pedig tudják, hogy ez nem szép, csak hát nincs nekik miből. Érdekes módon az viszont tetszik a „piacnak”, sőt el is várja, hogy az államok óriási nyílt vagy rejtett támogatásban és/vagy kedvezményekben (vagyis ingyenebédben!) részesítsék a világ legnagyobb transznacionális óriásvállalatait, bankjait, mert ezek a támogatások fokozzák az adott ország nemzetközi „versenyképességét”. Ebből az is kiderül, hogy a „piac” szereti a versenyt és a versenyképességet. Mondogatja például, hogy az az ország lesz versenyképesebb, amelyik sokat áldoz a humán tőkére, mert ez minden gazdagodás alapja. (Ebben egyébként igaza is van.) Ám azt épségét, félnek, hogy az állam a „bennszülötteire” költi a pénzét. – Így fogalmaz a Financial Times: „ha Orbánnak nincs meg a gyomra ilyesfajta enyhe fiskális kiigazításhoz, a kölcsönadók jogosan aggódnak Magyarország és annak támogatása miatt”. – A pénzhatalmi rendszer vásárolja fel államkötvényeinket, amelyekkel adósságunkat finanszírozzuk. A legnagyobb profitot pedig a bankok viszik ki az országból. Ezért mindkét jövedelemszivattyú épsége fölött őrködnie kell. És féken tartani az alattvalókat. A birodalom nem szereti a Görögországhoz hasonló százezres tömegtüntetéseket. – Akad történelmi példa egy, a birodalommal nem kollaboráns kormányra? – Itt van Dél-Korea. A totális függőségből

már nagyon nem szereti a „piac”, ha nőnek a bérek, vagy az adók, mert ez meg rontja a versenyképességet. Arra persze nincs válasz, hogy ha nem nőnek, akkor miből lenne humán befektetés, hisz ez csak úgy képzelhető, ha van elegendő bér, hogy abból a „munkaerő” piaci alapon vásároljon magának humán szolgáltatást, vagy ha nőnek az adók, hogy abból az állam a közintézményeiben biztosítson humán szolgáltatást. A „piac” tehát szereti, ha alacsonyak a bérek, alacsonyak az adók és alacsony a szabályozási szint. Ez utóbbi azt jelenti, hogy nem macerálják szegény „piacot” mindenféle állami szabállyal, holmi környezetvédelmi vagy munkavédelmi előírásokkal, pláne a pénzügyi, banki és biztosítási szolgáltatásokra vonatkozó szabályokkal. Hogy az alacsony bérek lassan a fiziológiai létminimum alá szorítják a „munkaerő-állatok” elemi megélhetését? Hogy az alacsony adók egyben szétverik annak a nemzetállamnak a maradékát is, amely éppen arra szolgálna, hogy megvédje a „piac áldásaitól” a teljesen kiszolgáltatott többséget? Hogy a „deregulált” környezetvédelmi szabályok egyetlen elmocskolt hulladéktárolóvá változtatják a Földet? Hogy a „deregulált” pénzügyi rendszer nyomán minden gyanú felett álló pénzügyi óriások „mérgezett papírokat” adnak el a mit sem sejtő vevőknek? Mindez a „piac” szerint teljesen rendben van, hisz ez a „szabadság” lényege. Meg egyébként is, és ez a végső érv, a „piacot” már csak azért sem kell, sőt nem is szabad szabályozni, mert a „piac”, mint tudjuk „önszabályozó”! Nos, erről az „önszabályozó” képességről az iszonyatos károkat és szenvedést okozó globális válságörvénylések kapcsán sok érdekes részletet lehetne megvitatni, ha... ha volna kivel. De nincs! Mert, hogy a „piac” elérhetetlen potenciális vitapartnerei számára. Mi több, kapaszkodjon meg a nyájas olvasó, a „piac” valójában nincs is! Csak a gyűlöletbeszélők, az összeesküvésekben hívő elmebetegek, rasszisták, fasiszták, kommunisták terjesztik létezésének tévképzetét. Hiszen ha létezne, és – mint azt állandóan halljuk – „ő” határozna meg mindent a világon, akkor, mivel becsületességéhez nem férhet kétség, vállalná is döntései következményét. De, hát ugye, mivel nincs, így csak ítélni, dönteni és büntetni tud, felelősséget vállalni, fájdalom, azt nem, hiszen „ő” nincs! Legfeljebb az elmeháborodottak sötét képzeletében. De azoknak meg rövidesen úgyis annyi!

óvatos lépésekkel, de kiszabadultak. Ám ne feledjük: ott az elitnek és a népnek is helyén volt az esze és a szíve. Egy közösség elszántsága és kitartása nélkülözhetetlen a változáshoz. – A kétharmados választási győzelem azt mutatja, van remény? – Igen, azt hiszem, hogy most az egyszerű nép is megérti, tényleg az ő érdekében dolgozik a kormány, és tudja, nem szabad még egyszer megengednie, hogy egy kormány ne ezt tegye. – A világban zajló átalakulás jelzőfénye lehet, ami a múlt héten Magyarországon történt? – Mindenütt napirenden vannak a lázongások. Elképesztő, hogy azokat az embereket vádolják túlköltéssel nálunk, akiknek a reálbére a 32 évvel ezelőtti szintre süllyedt vissza. Az 1979-es első megszorítás óta mindig azt

Bogár László mondják: jobb lesz. Kisvártatva pedig újra megszorítanak. Az emberek nem hülyék, látják, hogy az ígéretekkel ellenkező következményekkel jártak a megszorítások. A hatvannyolc százalékos választási győzelem azt mutatja, a magyar társadalomban megvolt az elszántság azt mondani: ebből elég volt! – Tehát ebben a Dávid–Góliát harcban még van esélyünk? – Orbán Viktort azért hatalmazta fel hatvannyolc százalékkal a magyar társadalom, mert úgy gondolja, ő az, aki képes ezzel a helyzettel valamit kezdeni, a kifosztottságunk mértékét csökkenteni. Hinnünk kell benne, hogy jól gondolja. Ditzendy Attila–Tallián Hedvig cikke a Nagyítás c. folyóiratból

JÓ HA FIGYELÜNK! 43

OV ezredes

Keleti szél Van valami reménykeltőn szimbolikus üzenet abban, hogy Orbán Viktor éppen a Magyar Állandó Értekezlet hat év után először összehívott tanácskozását használta fel arra, hogy a magyarság átfogó, hosszú távú nemzetstratégiájának új perspektíváit felvázolja. Bár nyugati zászló alatt hajózunk, de a világgazdaságban ma keleti szél fúj, így ha nem akarjuk veszélyeztetni hajónkat és annak értékes rakományát, le kell vonnunk az ebből eredő tanulságokat, teendőinket ehhez kell igazítani, mondta beszédében. Ahogy kifejtette, az ipari forradalom óta elképzelhetetlen erejű és intenzitású változások zajlanak le, amelyeket először is pontosan meg kell értenünk, majd mihamarabb ki kell dolgoznunk az ehhez illeszkedő új nemzetstratégiát. Mivel valóban történelmi léptékű változásokról van szó, érdemes egy kicsit alaposabban is szemügyre venni a kérdést. A közelmúltban az Economist című nagy tekintélyű gazdasági hetilapban megjelent egy érdekes grafikon, amely nem kevesebbre vállalkozott, mint arra, hogy az elmúlt kétezer évre vonatkozóan jelezze világunk gazdasági teljesítményének szerkezeti változásait. Az összehasonlításban három keleti ország, Kína, India és Japán, illetve öt nyugati ország, az USA, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország és Olaszország szerepel. Már az a tény is figyelemre méltó, hogy a három keleti ország kétezer évvel ezelőtt is pontosan ugyanazon a helyen, ugyanazon a néven és ugyanazzal a civilizációs, kulturális teljesítménnyel létezett, míg a nyugati országok esetében ez nem is értelmezhető, hisz például az USA vadonatúj fejlemény, de kétezer évvel ezelőtt a Római Birodalom nevű konstrukción belül még nem létezett a többi nyugati entitás sem. Az adatokból kiderül, hogy a kétezer év döntő részében, egészen 1820ig, Kína és India együttes részesedése a világgazdaság teljesítményéből mindig meghaladta az 50 százalékot (és Japáné is az ötöt), míg az említett nyugati országok együttes teljesítménye soha nem érte el még a 20 százalékot sem. Tehát mind Kína, mind India kétezer éven át egyenként is gazdagabb volt, mint az egész akkori Nyugat együttvéve. Ez azért nagyon lényeges, mert a kicsit elbizakodott nyugati ember most Kína felzárkózásáról beszél, holott több ezer éven át, egészen 1820-ig, az volt a világ „természetes” állapota, hogy mind Kína, mind India önmagában is mes�sze meghaladta a Nyugat egészét. Vagyis az előttünk álló fél évszázad során mindössze annyi történik majd, hogy helyreáll a világ „természetes rendje”, amelyet csupán egy kétszáz évnél alig hosszabb „történelmi kisiklás” szakított/szakít meg. Az 1970 óta eltelt 40 év során Kína és India részesedése 5 százalékról 25 százalékra emelkedett, és jó esély van arra, hogy néhány évtizeden belül újra eléri a megszokott 50 százalékot. Érdemes persze kicsit eltöprengenünk azon is, hogy vajon milyen történelmi-tektonikai változások mehettek végbe 1820 és 1970 között, amikor röpke 150 év alatt Kína és India együttes részesedése a „szokásos” 50 százalékról 5 százalékra csökkent, a vezető nyugati országoké pedig 20 százalékról 50 százalék fölé nőtt. Szépítgethetnénk, de valójában e történelmi „helycsere” mögött a Nyugat elképzelhetetlen brutalitású katonai agressziója húzódik meg, amelynek során egyszerűen leigázta és cinikus nyíltsággal kifosztotta e két történelmi-kulturális „univerzumot”, sok százmillió ember halálát, felbecsülhetetlen anyagi és kulturális károkat okozva mindezzel. „Ebül szerzett jószág ebül vész” – tartja a régi mondás. Tehát a Nyugat már annak is nagyon örülhet, ha egyszerűen „csak” elveszti világuralmi szerepét, és visszasüllyed a teljesítménye alapján őt mindig is megillető, a

– avagy miért késik az Euró? –

jelenleginél sokkal szerényebb helyre. És reménykedik abban, hogy a világ régi-új urai, Kína és India nem olyan brutálisan bánnak majd az alávetett Nyugattal, mint ahogyan ő tette ezt annak idején. A magyarság, noha keleti népként ezer éve görcsös igyekezettel próbált beilleszkedni az általa csodált Nyugat világuralmi rendjébe, sőt próbálta magát a Nyugat keleti „védőpajzsaként” feltüntetni, ezért cserébe egy alig kevésbé brutális elbánásban részesült, mint Kína vagy India. I. Ferenc Franciaországa például örömmel kötött stratégiai alkut a minket kifosztó Török Birodalommal. Amely „frigyhez” időnként a pápaság, Velence és Genova is csatlakozott, és amely a Magyar Királyságra nézve katasztrofális következményekkel járt. A habsburg alávetés és az ez alól történő nyugati „felszabadításunk” – amely Trianon segítségével egyúttal ezeréves hazánktól is „megszabadított” minket – szintén elgondolkodtató epizód lehet számunkra. Trianon, Jalta, 1956 és végül az 1990-es – az idén az áprilisi forradalmunkkal most megbuktatott – „rendszerváltás” mind-mind csak a Nyugat által való folyamatos megcsalattatásunk, félrevezetésünk és kifosztásunk szenvedéstörténete. Az elmúlt ötszáz év öt birodalmi kifosztásából három közvetlenül is nyugati volt, a másik kettőt (török és szovjet) pedig a Nyugat szabadította ránk. Nincs tehát sem okunk, sem jogunk arra, hogy a jövendő magyarsággal szembeni történelmi felelősségünket rosszul értelmezve most is „utolsó csatlósai” legyünk egy hanyatló konstrukciónak. E konstrukció valaha antant, ma az elegánsabb nevű Európai Unió név alatt Magyarország számára csak ezerévnyi alávetést hozott. Az Orbán Viktor beszédéből és tetteiből kibontakozó jövőkép azt jelzi, hogy megindult a történelmi léptékű stratégiaváltás megalapozásának reménykeltő folyamata. Bogár László

Lent és fent A média, ez a szeszélyes, megzabolázhatatlan, ledér nő, minden egyes nap igyekszik felszítani a tiszabői emberek hangulatát. Zuschlag hatvanmilliója például épp elég lett volna a falunak a lélegzethez jutáshoz. A nyomozásra, a per költségeire fordított, százmilliókban mérhető közpénzből Tiszabőt is, Tiszaburát is fel lehetett volna virágoztatni. Drága mulatság ez a jogállam – Csikágóból nézve talán még úri huncutságnak is tűnhet. Egyesek százmilliót kapnak EU-s kutyawellnessbizniszre, mások meg kivert kutyának érzik magukat ugyanabban az országban. Torkos Matild – Magyar Nemzet, 2011. január 28. 44

JÓ HA FIGYELÜNK!

Október 23-a van ma, az éjköztársaság kikiáltásának huszadik évfordulója. A kerek évfordulók különös okot adnak a magyar embereknek arra, hogy a történelem ismétlését művi úton megkíséreljék (maga a köztársaság kikiáltása is évforduló volt), mégis teljes nyugalommal nézek az ünnep elébe – tudom, hogy nem lesz forradalom, tudom, hogy nem lesz újabb ál-rendszerváltás, nem fog történni semmi érdemleges, legfeljebb Neóék kapnak megint pár liter könnygázt a mellényükre való tekintettel. Miért vagyok ebben biztos? Észrevette már valaki, hogy a rendszerváltás után bevezetett bankjegyeken csupa politikus, államférfi található? A régi rendszer régi, nagyobb formátumú (és főleg nagyobb értékű) papírpénzein még művészek is voltak: Bartók Béla, Ady Endre, Petőfi Sándor… Hogy jön ide mindez? A megfejtés az áljobboldali Fidesz háza táján található. Fidesz latinul annyit tesz: hűség, amely magyarban viszont közös eredetű szó a hittel. S valóban, azt láthatjuk, hogy a Fideszre szavazó emberek nagy része hisz a Fideszben és Orbán Viktorban, ahogy a kiábrándult Fideszesek kisebbsége ma már a Jobbikban és Vona Gáborban hisz ugyanígy. Azt szoktam mondani, az ember nem egy észlény – hanem szívlény. Teremtésünkből adódik azon sajátosságunk, hogy bár szellemileg valóban meglehetősen a fejletlenebb végén helyezkedünk el az értelmes lények skálájának, ennek ellenére érzelmeink gazdagsága, bonyolultsága, igazságérzetünk, „lelkiismeretünk” meglepően fejlett. A legtöbb ember belül tudja, amikor helytelenül cselekszik, hogy rossz úton jár – csak éppen a szíve enged a „démonok” csábításának, az esze pedig igazolásokat gyárt, hogy neki ezt miért szabad mégis. Mindez a szívbéli fejlettség persze azért van, mert belső „magunkat” a Lemúriaiak hozták létre, a maguk tisztább, nemesebb erkölcsiségével. Ennek ellenére az embereknek körülbelül pontosan a fele az eszére hallgat inkább, mint a szívére, a másik fele éppen ellenkezőleg. Teremtőink, akik egyúttal >az Irányítói< gárda

legfelsőbb parancsnokai, nagyon jól tudják ezt, és felhasználhatják akár a politikai megosztottság céljaira. Azokban az években, amikor a magyar politika az MSZP-Fidesz ellentétre volt kihegyezve, megfigyeltem, hogy a fejük után menő emberek sokkal inkább hajlamosak a balliberális koalícióra szavazni, míg a szívükre hallgató, magasabb ideálokat sokszor a racionalitást megkerülve kereső, hinni akaró emberek a fideszes képviselők mellé ikszeltek. A Fideszre szavazni nyilván nem egy racionális döntés. Logikus gondolkodással senki nem mehet el azon tények mellett, amelyek a fideszes vezetés hazaáruló voltát mutatják. Orbánék a KISZ-ből nőttek ki, az SZDSZ ifjúsági szárnyaként, ultraliberális pártként kezdték pályafutásukat. Az olyan vén majmok, mint én, akiknek még volt papírtízesük Petőfivel, emlékeznek arra is, hogy Orbán Viktor farmernadrágban, kockás ingben, borotválkozás nélkül járt be a Parlamentbe, ezzel is a „leszarok minden konvenciót” imázst hangsúlyozva. Logójuk egy olyan narancs volt, amelyre mintha festékszóróval írták volna a Fidesz szót, ami eredetileg a „Fiatal Demokraták Szövetsége” rövidítése volt. Lezser, fiatalos, konvencióktól, kötöttségektől mentes, haladó szellemű, liberális társaságnak vezették fel magukat. Nyilvánvaló, hogy miért: egy olyan országban, ahol negyven éven át megmondták az embereknek, mit szabad gondolniuk és mit nem, a szabad gondolatra, szabad elvűségre volt a legnagyobb kereslet. Pár évvel később, hirtelen pálfordulással a Fiatal Demokraták polgári-konzervatív párttá alakultak. Nevük latin jelentése egyébként arra utal, hogy ez a fordulat a rendszerváltáskor már le volt zsírozva, mint ahogy az is, hogy a létrejövő bal-jobb hatalmi egyensúlyban, ahol az emberek kénytelenek valamelyik nagy pártra szavazni és ezáltal a rendszert támogatni, ők fogják a „szívoldalt” képviselni. „Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre!”, ez volt a rendszerváltás utáni szlogenjük! A szív-vezérelt embereknek pedig nagyon tetszett, hogy ez a Viktor srác, valahányszor mikrofont dugnak az orra alá, mindig csak egyetlen

dologra figyel: hogy az emberek mit szeretnének hallani. Azóta is mindig csak ezt mondja, ez sikerének az egyik titka. Híveinek pedig szeme sem rebbent, mikor köpenyén fordított egyet, megborotválkozott, életében először elment fodrászhoz, öltönyt húzott, templomba kezdett járni vasárnaponként – és kész volt az új imázs. Kapóra is jött, hiszen nyolc év liberális ámokfutás után Magyarországon erény lett a maradiság, az emberek koncentráltan tapasztalták meg, hogy a világ nagyon gyorsan halad nagyon rossz irányba, így a régi értékek felé nyúltak. Mire idáig jutottak a szívek, a szemeknek már ott volt az új, a polgári-keresztény-konzervatív Orbán Viktor. Nosza, kormányra vele! A fideszesek négy éves kormányzásukatt a választóik szemen köpésével kezdték, amikor határozott ígéretük ellenére koalícióra léptek az FKGP-vel, élén a magyar politika egyik akkori mumusával, Torgyán Józseffel, akit senki nem szeretett volna a kormányban látni. Az ő négy éves agrárminiszteri tevékenysége alatt kezdett a magyar mezőgazdaság termelése meredeken hanyatlani s Magyarországra beáramlani a rosszabb minőségű, külföldi élelmiszer. A boltláncokban a magyar krumplit, magyar sajtot, magyar sárgarépát kiszorította a külföldi, s a fideszes szavazóknak szemük sem rebbent, mikor ezek után Orbán Viktor kijelentette 2006-ban, hogy meg kell szüntetni azt az állapotot, hogy Magyarország Európa élelmiszer-szemétlerakóhelye. Mint ahogy azzal sem törődtek, hogy amikor Gyurcsányt az őszödi beszéd után egy pöccintéssel félre tudta volna söpörni Orbán, a legtöbb, ami tellett tőle, a „szakértői kormány” szlogen benyögése – amely Horn Gyula kampányszlogenje volt 1994-ben! Azon felül emlékszünk az ő szakértői kormányukra is, benne a kiváló agrárszakemberrel, aki a búzát nem tudta megkülönböztetni az árpától, mikor néhány ravasz ballib újságíró az orra alá dugta, hogy inkompetenciáját leleplezzék (ha jól emlékszem, a >Zsindexesek< néhány méltatásra érdemes húzásának egyike volt). A Fidesz simán keresztülvihetett volna egy népszavazást 2006-ban, ehelyett népi kezdeményezéshez gyűjtötték össze az aláírásokat, amely nagyon szépen hangzik: „népi kezdeményezés”. Az aláírók nagy része nem tudta, hogy ez arra szolgál, a Parlamentben napirendre tűzzenek és szavazásra bocsássanak egy kérdést – amelyhez egyébként a legnagyobb parlamenti frakcióval bíró pártnak nyilván nincs szüksége egyetlen választói aláírásra sem! Nyilvánvaló a látszatcselekvés igénye, mint ahogy nyilvánvaló az is, hogy akik azt mondják, „2006-ban kellett volna forradalmat csinálni, most már késő”, elfelejtik azt az egyszerű tényt, hogy ugyan közel százezer ember volt Budapest utcáin 2006. október 23-án, ám azok az emberek nem azért voltak ott, mert forradal-

JÓ HA FIGYELÜNK! 45

mat akartak csinálni! Azok az emberek azért voltak ott, mert a juhászuk, Orbán Viktor megrázta a kolompot. Azért voltak ott, hogy legyen kit elrettentésből szétvernie a magyar rendőrruhába bújtatott horvát katonáknak, miután Orbán egy semmitmondó beszédet követően faképnél hagyta őket. Ezeknek a tonfával szétvert embereknek egy része ma is elmenne Orbán Viktorra ikszelni, így nyilvánvaló, hogy forradalmat nem lehetne velük csinálni. Miért ez a konok ignorancia? Orbán Viktor a magyar politika szívkirálya, amíg emberek milliói benne bíznak, benne hisznek, addig itt nem lesz forradalom. Körülötte forog már tizenegy éve az egész magyar politika, s azt is nyilvánvaló birkaság nem észrevenni, hogy mikor ő kikerült a kormányból, régi KISZ-es cimborája, Gyurcsány Ferenc másnap bekerült – csak az ő nevére akkor még senki nem figyelt oda, hiszen csak egy vacak sportminiszter volt. A hírekben a 2004-es olimpia során kezdték napi szinten emlegetni a nevét, s mit ad Isten, véletlenül rövidesen ő lett a miniszterelnök. Nyilvánvaló az előre eltervezettség! Mi táplálja az emberekben ezt a szinte vallásos hitet Orbán Viktorral kapcsolatban?

Nos, mi az, amiben a legjobban hisznek manapság az emberek, nem csak Magyarországon, de az egész világon? Igen, kedves olvasó, kitaláltad, a PÉNZ. A „Zöld Bartók” kivonása és az új ezer forintos bevezetése, rajta Mátyás Király arcképével Orbán Viktor miniszterelnöksége idején történt meg. Emlékszem, a metrón utaztam, s egy apuka mesélte négy éves fiának, hogy új ezer forintost fognak bevezetni. „Tudod, ki lesz rajta?”, kérdezte az apuka. „Az Ornyán?”, kérdezett vissza a kisgyerek, és az utasok mosolyogtak, az Orbán és Torgyán nevének félrehallásából mixelt néven. Ennek a négyéves gyereknek azonban látatlanban több esze volt, mint az ezer forintost naponta forgató emberek millióinak. Tessék mondani, ki ez? Igen, ő az, a Szívkirály, személyesen, Mátyásnak álcázva. Ezért hisznek benne az emberek még mindig. Szabadkőműves feketemágia… Egymást érik a „lelpelező” blogokon a cikkek, amelyek 129 ezredszer is „közhírré teszik”, amit a

blog szerzője csak aznap tudott meg (jó reggelt), hogy baglyok, piramisok és egyéb szabadkőműves furcsaságok vannak a papír egydollároson, és ezért azt nem szabad a forgalomból kivonni, bár jóval gazdaságosabb lenne érmére cserélni. Ami meg itt van az orrunk előtt, azt nem vesszük észre! Azt már csak mellékesen említjük meg, hogy az ezer forintos bankjegyen szereplő latin szöveg arról szól, hogy Nagy Sándornak meghódol egy kisázsiai város, s nyilván ez sem véletlen. Forrás: >izotov blog<, köszönet érte, cserébe megugrasztjuk egy kicsit a látogatottság-számlálóját. :) Itt elolvasható a teljes szöveg magyar fordítása. Nyilván ezt az idézetet sem véletlenül választották a Vagyóczky Karcsi bácsi kezét vezető Irányító erők… S ezért nem szabad Magyarországon az Eurót bevezetni…

A médiaszabadság gyenge pontjai

Szemeszter-dolgozat Az Európai Unió „dolgozatírásra” készül, indul az „európai szemeszter”. A kicsit elkanászodott hallgatókat rövid pórázra fogják az euróiskola tanárai. A tagországoknak, mielőtt a saját parlamentjüknek benyújtanák, Brüsszellel is ellenőriztetniük kell az éves költségvetésüket. Ezzel az állami szuverenitás csökkentésének újabb kritikus határához érkeztünk. A költségvetés, szélesebb értelemben véve az egész államháztartás az adott társadalom komplex újratermelési folyamatainak tükre. Aki ezt ellenőrzi, erről véleményt mond, horribile dictu ebbe beleszól, ezt korrigálja, ezzel az egész társadalmi reprodukció feletti hatalmat szerzi meg. Márpedig aki hatalmat gyakorol, az csak ellenőrzötten teheti, mert egyébként diktatúrával állunk szemben. Tehát ahhoz, hogy az EU ellenőrizni tudja társadalmi újratermelési folyamatainkat, előbb nekünk is ellenőriznünk kellene, hogy mégis milyen okból és milyen célból teszi ezt, és esetleges korrekciós javaslatainak mi lesz a következménye. Szerencsésebb és némileg elegánsabb is lett volna, ha az erre felhatalmazottak a magyar társadalom nevében ezt már az előtt megteszik, mielőtt az első szemeszter elindul. Érthető (bár nem menthető), hogy erre az előzetes visszakérdezésre azért nem került sor, mert a tervet szinte üdvrivalgással fogadták el a tagországok, pedig, mint látni fogjuk, nem csekélységről van szó. Közbevetés: miért és hogyan kerülhetett sor erre a döntésre, amikor az európai integráció mindig is sietett deklarálni, hogy nem szól bele a tagországok gazdaságpolitikai stratégiájába? Jó oka volt rá, hogy így tegyen. A régi magyar mondás szerint aki Á-t mond, mondjon B-t is. (Ez mára talán úgy módosult, hogy aki árt mond, mondjon bért is.) Aki tehát vállalja, hogy ellenőrzése alá vonja egy ország költségvetését, az vállalja a következményekért a felelősséget is. Tehát ha az EU mint „szupranáció” meghatározza a tagországok államháztartási rendszerének belső arányait, akkor az ebből származó társadalomreprodukciós következmények komplex felelősségét is vállalnia kell. Minden ellenkező esetben ez felelőtlen diktátum, vagyis „diktatúra”. Ezt, mármint a diktatúrát is lehet persze nyíltan vállalni, de mint mindennek, ennek is meglennének a következményei. Az európai integráció uralmi struktúrái azonban eddig a leghatározottabban tagadták, hogy akár csak stratégiai tervek szintjén is ebbe az irányba kívánnák vinni a közösség fejlődését. A kérdés nagyon kényes: ha ezek az uralmi struktúrák a költségvetésbe való beleszólásukkal a társadalom-újratermelést kezdik el közösségi szinten befolyásolni, akkor nincs megállás az „európai egyesült államok” felé. És akkor, akár csak az USA-ban, valóságos „szövetségi költségvetésre” volna szükség, a jelenlegi (inkább „jelkép, mint szimbólum”) egy százalék körüli közös költségvetést egy évtizeden 46

belül minimum 20-25 százalékra kellene felvinni. Így azonnal kiderülne, hogy az európai integráció magasztosan szép elvei hamis előfeltevésekre épülnek; hogy azzal a hazug képpel szemben, miszerint a gazdag országok így is erejükön felül támogatják a gyengén fejletteket – amelyek persze emiatt lusták és pazarlók lettek, így már csak pedagógiai okokból is meg kell őket fegyelmezni –, a valóság egészen más. A valóság ugyanis az, hogy az erős országok transznacionális tőkestruktúrái az adósságok kamatszivattyúival és a kihelyezett beruházások profitszivattyúival ötször-tízszer annyi erőforrást szívnak ki a gyengébb országokból, mint amennyit oda különböző jogcímen „önzetlen segítségként” eljuttatnak. Ha azonban az „európai egyesült államok” létrejönnének, akkor mindez „birodalmi belügy” lenne, és a „belső gyarmatosítás” e brutálisan magas szintje kezelhetetlen konfliktusok kiindulópontjává válna. Ami azonban az európai szemeszterrel történik, az olyan cinikus és szemfényvesztő mutatvány, amelynek egyetlen célja a gyengébb országok relatív pozíciójának további lerontása. A szemesztert előkészítő tárgyalások retorikájából világosan kiderült ugyanis, hogy az EU uralmi struktúrái – bár tagadják – miért is kívánják az „európai egyesült államok” szupranációjának ellenőrzési jogát. Azért, hogy ezzel intézményesen is kikényszeríthetővé tegyék a globális birodalom hamis metanyelvén „strukturális reformoknak” nevezett büntetőintézkedéseket. Ma már evidencia, hogy a strukturális reformok miféle szerkezeti átrendezéseket céloznak meg. Hogy, hogy nem, csupa olyan intézkedést, amely a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportokat fosztja meg ön-újratermelési folyamatainak utolsó bázisától is. Annak érdekében, hogy a globális tőkestruktúrák többletkifosztási törekvéseik számára „maradjon” egyre több hely a tagállami költségvetésekben. Ha azonban a „birodalom” uralmi struktúrái a kelet- és közép-európai térség „fokozott terhelésével” akarják mérsékelni a birodalmi centrumban is veszedelmesen növekvő társadalmi konfliktusok élességét, rendkívül veszélyes útra lépnek. A 20. század valamennyi háborús konfliktusa ugyanis valójában nagyon is hasonló okok miatt robbant ki. Bogár László JÓ HA FIGYELÜNK!

Volt egykoron a trónon ülő zsarnok, akinek szolgálja, a mindenható miniszter rendőrhivatalnokaival és egy öreg salabakterrel, a mindent elolvasó cenzorral sanyargatta a pedáns, felvilágosult, filozófiai mélységeket feltáró bölcseket és a véleményükért akár életüket is feláldozni kész szabadgondolkozókat. Volt aztán a nyomdász, a pénzét és iparengedélyét kockáztató mester és üzletember, mint mediátor és végül az a választékos olvasó, a művelt úriember és a polgár, mint fogyasztó. Ebben a környezetben kovácsolódott ki valamikor a XVIII. század második és a XIX. első felében a sajtószabadság eszménye, hogy meghódítsa az elméket, megdobogtassa a szíveket. Abban a korban elégnek látszott a nálunk Deák Ferenc szájába adott, egyetlen tőmondatban megfogalmazott szentencia: „Hazudni nem szabad!” – Bár a művelt Nyugaton, különösen az Egyesült Államokban már akkor is virágzott a bulvármédia, amelyben akkorákat hazudtak, amekkorákat csak bírtak. A köztudatban mégis a mai napig a deáki szinten konzerválódott a médiumokkal kapcsolatos etikai elvárás, miközben már minden körülmény megváltozott. A világ többször gyökerestül felfordult és a szűk kör sokmilliárdnyi fogyasztóvá, a média ikszedik nagyhatalommá és megszámlálhatatlan milliárd pénzegységnyi üzleti buborékká hatalmasodott. Ma nincs ember, aki megmondhatná, meddig terjed a közérdek, és hol kezdődik a biznisz ebben a buborékban. Pedig éppen ez a vita tárgya a politikában, a nyilvánosságban és az üzleti életben. A frekvenciák korlátozott száma behatárolja az üzleti lehetőségeket és a megszólítható nyilvánosságot. Ez szükségessé teszi az állam beavatkozását és egyben lehetővé a politikai befolyás érvényesülését. Amíg a média egyedül a nyomtatott sajtót jelentette, ez a helyzet nem állt fenn, lehetett szabad sajtóról beszélni és az állami beavatkozás egyben a szabadság korlátozását is jelentette. A sajtó fogalmának kiterjedése a filmiparra, a rádióra, majd a televízióra, végül az Internetre szükségessé, de egyben lehetetlenné teszi, hogy az egész konglomerátumot azonos elvek szerint ítéljük meg. Ma egyetlen rendszer részeiként használjuk a közszolgálati és a kereskedelmi, a tartalmi, a hordozói hardver és a szoftvermasszát, miközben ezek más-más értékrendbe illeszkedő elbánást kívánnak meg. Az egymásnak feszülő érdekek viszont úgy érzik jónak, ha egyetlen nagy rendszerbe kényszerítsék a kifelé húzó törekvéseket. Létezik-e olyan gigantikus cenzor, aki ezt áttekinti? Valószínűleg jó időbe telik még, mikor felismerik majd az érdekeltek, hogy nem fér mindez egy kalap alá. A puszta kereskedelmi érdek csak az eladhatóságot tartja szem előtt. Mindaz, amiért valaki pénzt ad, áru. Ha a hazugságért valaki hajlandó fizetni, akkor az is áru, van kereskedelmi értéke, forgalmazható. Ugyanúgy minden más forgalmazható termék: a giccs, a pornográfia, a bűnözés, a rágalom, a deviancia, a média útján értékesíthető, a sajtó- és véleményszabadság védelmében. A gazdasági életben a csalás, a hamisítás, a minőségi kifogás a keres-

kedelmi és az ipari törvények hatálya alá tartozik, büntethető, tiltható. A pusztán üzleti célú médiát azonban nem a kereskedelmi törvények, hanem a klasszikus sajtó- és szólásszabadság törvényei szerint próbálják mind a mai napig szabályozni. Azon az alapon, hogy hordozói azonosak a klasszikus értelemben vett, közérdeket szolgáló média-tartalommal. A megoldás csak az lehetne, ha a kereskedelmi médiát a kereskedelmi törvény szerint lehetne elbírálni, megfosztva a művészet és a szólás szabadságának nimbuszától. Ha volna, aki meg tudná határozni minden esetben, hogy hol végződik az egyik és kezdődik a másik? Az ítéletet az a közvélemény mondhatná ki, amelyet azonban a média nem gondolkozni és ítélni tanít, hanem befolyásol. Ez a sajtószabadság csapdája. Van a média világának egy másik olyan területe is, amelyet semmiféle médiatörvény nem rendez. Ez pedig a médiában tevékenykedők sokrétű világa. Valójában ők határozzák meg a törvénnyel rendezendő lényeget, a tartalmat. Itt a másik csapda. A kultúra és a civilizáció a specializálódás következtében aprólékos szabályozódását hozta létre. Törvénnyel szabályozható, hogy ki lehet orvos, mérnök, bíró, esztergályos, pincér, autóbuszvezető… A médiában ennek eldöntése csak bizonyos határok között lehetséges. Meg lehet próbálni annak a szabályozását, hogy ki tevékenykedhetik foglalkozásszerűen a médiában. De sem a véleménynyilvánításban, sem a téma megválasztásában senkit nem lehet megakadályozni. Legfeljebb utólag, meghatározott eljárási formák között lehet a felelősséget felvetni. Ez viszont nem teszi meg nem történtté, ami megtörtént, amit a médiatörvények ilyen-olyan megfogalmazói eleve szeretnének meg nem történtté tenni. A sajtószabadságot hajdan kivívó nemes lelkek abban a hiszemben vívták harcukat, hogy a szabadsággal senki sem fog visszaélni. Mai bősz védelmezői azért vívják harcukat, hogy aztán visszaélhessenek vele. d-y-ó

JÓ HA FIGYELÜNK! 47

Tizenöt éves másodikos, nyolcadikos leányanya, 35 éves nagyi – fájdalmas látlelet cigány-ügyben –

Az iskolakerülésért járó büntetések bevezetése kapcsán készített riportot Tiszalúcon a Népszabadság. A lap munkatársa néhány érintett családot, illetve a helyi oktatási és szociális intézmények vezetőit szólaltatta meg. A cikkben egyszer sincs megemlítve, hogy milyen származású emberekről van szó, ám az írás párezer karakterben olyan sűrű kvintesszenciáját nyújtja a hazai cigánykérdés húsz éve megoldatlan problémáinak, amellyel több száz oldalas szociográfiai elemzések sem vetekedhetnek. A Dankó utca elején álló kék ház utcára néző ablaka nyitva, az üveg kitörve. A házigazdák szerint még valamikor szeptemberben tört ki, mondják, de nem csináltatták meg, mert úgysem tudják fűteni az egész házat. Most például az ülőgarnitúra maradéka füstöl a vaskályhában, a felaprított bútorlap maradékát még látjuk odakészítve a falhoz. Amúgy a forgácsból préselt műanyag borítású darabok nehezen égnek. (…) Az első ügyfél Sándor családja, ahol a tizenöt éves nagyfiú különböző okok miatt még mindig a másodikat járja. Pontosabban mondva nem járja. Ő volt az egyik első olyan gyermek, akinek esetében az iskoláztatási támogatás felfüggesztéséről határozott Turóczi Hajnalka tiszalúci jegyző. A családgondozónak azonban a tizennyolc éves nagylánnyal is akad dolga, nyolcadik osztályos tanulóként a második gyermekével terhes, magántanuló szeretne lenni. De összegyűlt a jogszabályban meghatározott ötven óra hiányzás a hatodik, még óvodás gyermeknek is. Miután iskola előtt legalább egy évet kötelező óvodába járni, az igazolatlan napokat ugyanúgy számolják, mint az iskola esetében. – Figyeljen Etelka, a kislány egy hónapot hiányzott az óvodából, rég megvan az ötven órája – mondja Lovász Ilona. – Megbeszéltem a doktornővel, hogy ad igazolást, mert hát beteg is volt a gyerek –mentegetőzik az asszony.

48

Miért nem maradtam magánnyugdíjpénztár tag

– Fel kellene vinnie nagyon gyorsan azt a papírt, mert már hetek óta nem látták magukat. Az Etelkának szólított asszony harmincöt éves, hat gyermeket nevel, és van már egy unokája is. Segélyből és a gyerekek után járó támogatásból élnek, nagycsaládosként gyermekenként tizenhétezer forintot kapnak. Februárban lesz az első hónap, hogy harmincnégyezer forinttal kevesebb érkezik a számlájukra. (…)

Áram hónapok óta nincs, 210 ezer forint volt a tartozásuk, amikor lekötötték házukat a hálózatról. A családfő arra büszke, hogy még a szerelők kiérkezése előtt leszedte a háztetőről a tartóoszlopot és a vezetéket, mert ha egyszer visszakapcsolják őket, ezekért külön harmincezret kell fizetni. Legalábbis 2006-ban, ennyiért csinálták meg az új bekötést, akkor az önkormányzat fizette ki helyettük a tartozást. Most nem fogja. (...) – Amikor a miértet firtatjuk, a legtöbb szülő anyagi problémákra hivatkozik, hogy nincs a gyereknek cipője, ruhája – mondja Hankó János, a szociális iroda vezetője. – Gyakori indok, hogy a gyerek reggel elindult otthonról, nem ők tehetnek arról, hogy ha nem érkezett meg. A legtöbb ilyen esetben a szülő érdektelensége áll a háttérben. Ha nem érkezik meg a pénz a számlára, az talán felrázza majd őket. Bár, olyan szülővel is találkoztunk, aki kifejezetten azért nem engedte a gyereket az iskolába, hogy az önkormányzat letiltsa a pénzt, jellemző módon, amikor megvolt az ehhez szükséges óraszám, a gyerek újra járni kezdett. A miértre azt mondta a szülő, így legalább ez a pénzt nem az uzsorás veszi fel. Mert ami neki érkezik, arra az uzsorás teszi rá a kezét. A tiszalúci Arany János Általános Iskolában rendhagyó módon indult a mostani tanév, az első szülői értekezleten mindenkit figyelmeztettek, hogy az igazolatlan hiányzásoknak immár komoly következménye lesz, a jelenleJÓ HA FIGYELÜNK!

A döntésemet nagymértékben befolyásolta az a helyzet, hogy az OTP Magánnyugdíjpénztára befizetésemet a magasabb hozam reményében megkérdezésem nélkül a tőzsdére vitte ahol kockázatos tranzakcióba bocsátkozva olyan helyzetet idéztet elő aminek következtében veszélybe került a nyugdíjam, mivel befizetésem jelentős részét eltőzsdézte Az Országgyűlés által elfogadott nyugdíjvédelmi csomag a múlt hibáit korrigálva a szabad választás lehetőségét biztosítva lehetővé tette számomra, hogy én döntsem el és ne a törvényi kényszer saját egyéni helyzetem alapján azt, hogy szeretnének e továbbra is magánnyugdíjpénztár tag maradni vagy inkább a biztonságos állami nyugdíjpénztári tagságot választom. A választás lehetőségével élve úgy döntöttem saját egyéni helyzetem és jövőbeli érdekem alapján, hogy január 31-ig nem nyilatkozom az OTP Magánnyugdíjpénztár felé, mivel nem szeretnék a továbbiakban magánnyugdíjpénztár tag maradni. A döntésemet nagymértékben befolyásolta az a helyzet, hogy az OTP Magánnyugdíjpénztára befizetésemet a magasabb hozam reményében megkérdezésem nélkül a tőzsdére vitte ahol kockázatos tranzakcióba bocsátkozva olyan helyzetet idéztet elő aminek következtében veszélybe került a nyugdíjam, mivel befizetésem jelentős részét eltőzsdézte. Ennek következtében alakult ki az a helyzet amelyet a magánnyugdíjpénztáram által kiküldött egyenlegértesítőm is alátámaszt miszerint jóval kevesebb a nyilvántartás szerinti pénzem, mint amennyit az elmúlt évek során évről évre hónapról hónapra befizettem. vőkkel pedig aláírattak egy papírt, hogy tájékoztatták őket a változásokról. Aki nem volt ott, annak a hivatalsegéd házhoz vitte a tájékoztatót. (....) – Ez egy nagy iskola, jelenleg 582 tanulónk van – lapoz a nyilvántartásban Lőrinczné Vámosi Judit igazgatóhelyettes. – Az igazolatlan távolmaradások döntő többsége azonban a speciális nevelési igényű tanulócsoportokhoz köthetők, ezekben huszonheten tanulnak. A félreértések elkerülésére, nem a nehezen kezelhető gyerekekről van szó, hanem szakértői vélemények alapján kerülnek ide enyhe értelmi fogyatékos gyerekek. Az érintett családok hozzáállását jellemzi, hogy hiába hívjuk fel a figyelmüket arra, hogy meg kellene vizsgálni a gyereket, mert szerintünk gyógypedagógusra, fejlesztő szakemberre lenne szükség, tízből nyolc nem tesz semmit. A gyerekek akkor jutnak el a vizsgálatra, ha az iskola elkéri

Jogos felháborodás által vezérelve felkerestem a magánnyugdíjpénztáramat ahol magyarázatot vártam volna arra az egyszerű kérdésre, hogy hová tűnt az elmúlt évek során a pénztárból a befizetésem. Erre az egyszerű kérdésre nem tudtak magyarázatot adni.Igaz ez a probléma nem létezne ha az OTP Magánnyugdíjpénztára nekem, mint pénztártagnak az érdekét szem előtt tartva állampapírba fektette volna a befizetésemet és nem bocsátkozott volna kockázatos tőzsdei tranzakcióba a nagyobb nyereség reményébe. Szerencsémre azonban az állam azáltal, hogy az állami nyugdíjpénztári tagságot választottam és nem nyilatkoztam arról, hogy magánnyugdíjpénztár tag akarok maradni a magánnyugdíjpénztári tagságom idején keletkezett engem ért veszteséget az elfogadott nyugdíjvédelmi csomag értelmében kompenzálják így veszteség kár nem ér. Tehát azáltal, hogy a biztonságos kiszámítható állami nyugdíjrendszerbe történő visszatérés mellett döntöttem a kockázatos magánnyugdíjpénztári tagságom fenntartása helyett a lehető legjobb döntést hoztam meg. Ugyanis az állami nyugdíjpénztári tagságom által biztosítva van idős koromra nézve a garantált állami nyugdíjam. A befizetéseimet pedig egyéni számlán az állami nyugdíjrendszer esetén is nyomon követhettem és nem kell attól tartanom, hogy egyesek a nagyobb nyereség reményében befizetésem jelentős részét eltőzsdézzék. Számomra a lehető legjobb megoldás volt az állami nyugdíjrendszerbe történő visszatérés. Egy volt magánnyugdíjpénztár tag H.F.

az önkormányzat járművét, és egy pedagógus beviszi őket. Nem egy tanulónk rongyos ruhában, ápolatlanul érkezik, van, akinek iskolatáskája sincs, csak egy tescós szatyorban hozza a felszerelését. Többször előfordult, hogy a tantestület tagjai adtak ruhát, iskolatáskát egy-egy diáknak. Van, aki rendszeresen csak a második órára érkezik be. A magántanulók között van terhes, kismama, apuka is. De megjegyzem, ezek a problémák a tanulók egy igen kicsi hányadát jellemzik. A többség számára ez egy átlagos általános iskola, amit az is jelez, diákjaink nagy része közben tanulmányi versenyekre jár, okleveleket, dicséreteket gyűjt. (...) Helyi gyermekvédelmi szakemberek szerint a leginkább problémás családoknál generációváltásnak kell bekövetkeznie, hogy a tanulás fontosságát elfogadják, és az iskolakerülés megszűnjön. A gyermekek utáni támogatásra sokan csupán mint megszerezhető jövede-

lemre tekintenek, ezt jelezheti, hogy míg a kilencvenes években hat-hét gyermek született a szegény sorsú családokban, ma kilenc-tizenegy gyermekes családokat is gondoznak. (....) A Dankó utcában Szabinával, a tizennyolc éves lányanyával beszélgetünk, egyéves kisfia, Rikárdó nyugodtan támaszkodik a hasán, melyben kistestvére növekszik. – Szabina, be fogja fejezni a nyolcadikat? – Szeretném. Az jó, ha megvan a nyolc általános. – És milyen tervei vannak az iskola után? Szeretne dolgozni? Lesz szakmája? – Mit számít, hogy mit szeretnék? Itt van a gyerek, jön a következő. Most már őket kell nevelnem. Romhányi Tamás Népszabadság nyomán barikad.hu

JÓ HA FIGYELÜNK! 49

Bayer Zsolt Madách-díja és az ország tragédiája Az, hogy Bayer Zsolt megkaphatta az idei Madách-díjat, hogy ez megtörténhetett, mindannyiunk szégyene. Az ország tragédiája.

Kitüntetése ellen az MSZP és a Jobbik is tiltakozott, amivel kapcsolatban Bayer ezt nyilatkozta: „minden rossz érzésen, keserűségen túl azt kell mondjam, hogy amíg engem a Népszavában lerohadtnáciznak, a Kurucinfón meg leszemétzsidóznak, addig én valamit átkozottul jól csinálok, addig nagy baj nincs. Ezzel vigasztalom magam.” –– Bayer Zsolt ne áltassa magát: nagy baj van! Nagyon nagy baj! –– Átkozottul nagy baj, –– mert Ön megkaphatta a magyar irodalom egyik legnagyobb alakjáról elnevezett díjat, –– mert Önt erre a díjra valakik alkalmasnak találták, –– mert ma pártpolitikai szempontok alapján lehet ilyen „neves” díjhoz jutni, –– mert az Ön nevét ezentúl megbecsült írók és művészek társaságában sorolják fel, –– mert az Ön eddigi életművét, megnyilatkozásait ennyire fel- és félreértékelik, –– mert ezt a díjat a tiltakozások ellenére is átadták Önnek, –– mert a hír hallatán eddig senki nem küldte vissza tiltakozásképpen a kapott hasonló díját, –– mert a kormánypártok és azok megyei apparatcsikjai semmi kivetnivalót nem találtak ebben a díjazásban, –– mert a két ellenzéki párton kívül a magyar értelmiség, a szakmai-irodalmi intézmények, testületek nem tiltakoztak az Ön díjazása ellen, 50

–– mert Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára köszöntőjében kiemelte, joggal lehetünk büszkék az idei kitüntetettekre is, –– mert Becsó Zsolt, a Nógrád megyei önkormányzat fideszes elnöke szerint Ön az eddigi életművével rászolgált a díjra, –– mert ma Magyarországon egy politikai ambíciókat tápláló, magát tekintélyesnek gondoló nagyvállalkozó médiumaiban Ön véleményvezér, hangadó, főmunkatárs lehet, –– mert Ön az írásaival, megnyilatkozásaival nagyon sokat tett azért, hogy az a hang, amellyel – állítása szerint –  a Népszavában lerohadtnácizták, a kurucinfon leszemétzsidózták, Magyarországon ismét meghonosodjon, elterjedjen és fórumokat kapjon, –– mert ebben az országban a sajtószabadságra hivatkozva következmények nélkül lehet gyalázkodni, zsidózni, nácizni, cigányozni, s ennek az útszéli, kocsmai stílusnak az elterjedésében Önnek jelentős szerepe volt és van, –– mert Ön publicisztikai-írói rangra emelte az antiszemitizmust, –– mert Ön megengedi magának, hogy a párttagkönyvét is emlegetve fenyegetőzzön az írásaiban, –– mert ezt az Ön által gyakorolt stílust ma már rendszeresen mások is politikai ellenfelek lejáratására, megbélyegzésére használják, –– mert erre immár tömegigény van,

–– mert Ön ezzel az életművel a háta mögött nemcsak megmondóembernek, de a magyar kultúra egyik letéteményesének gondolja magát, s ebből az alapállásból osztja az észt, s az „érdemeket” másoknak, –– mert kenyéradó gazdái, politikai barátai, harcostársai vállalhatónak tartják azt az Ön által nyíltan hangoztatott nézetrendszert, gondolkodásmódot, amely ellen 2008-ban nagyon sok értelmiségi petícióban tiltakozott, –– mert Ön magát sokszor erkölcsi piedesztálra helyezi, de nem cáfolt állítások szerint magánvádas perében közpénzen védik Esztergomban, –– mert miközben mélymagyarként osztotta az észt és érvelt politikai barátai programja mellett, addig Szlovákiában adózott, s szlovák rendszámú autóval járt, –– mert mindezek ellenére olyanok tekintik a barátjuknak, s mutatkoznak az Ön társaságában, akik az országot vezetik, –– mert maga mindezek ismeretében azt gondolhatja, hogy átkozottul jól csinál valamit ebben az országban. Mint annyi minden másban, ebben is téved. Nem Ön csinál valamit átkozottul jól, hanem ez az ország csinál valamit átkozottul rosszul, hogy Ön ezt a penetráns illatú öndicséretet elmondhatta, s éppen a Madách-díj átvétele alkalmából. Pártfogói azt mondják, hogy Ön rászolgált erre a díjra. Megszolgálta. Lehetséges. Ebben valóban lehet igazság, csak azt nem tudom, hogy aki ezt állította, az a bal- vagy a jobboldali ihletettségű műveiért, vagy mindkettőért, a Népszabadságban, a Kritikában közölt régebbi, vagy a Magyar Nemzetben, aztán pedig a Magyar Hírlapban közölt újabb írásaiért, esetleg a Duna Tv-s, Hír Tv-s, majd Echo Tv-s megszólalásai alapján tartották érdemesnek a kitüntetésre. Ezek az apróságok a végletekig megosztott magyar politikában ma elég csúnya pöttyöknek számítanak az életrajzon. Már ha valaki foglalkozik ilyen apróságokkal. Ezért sokkal jobb lett volna, ha Ön ezt a díjat nem megszolgálta, hanem megérdemelte volna. S az elismerést szakemberektől kapja, nem pedig pártpolitikusoktól. Ön azt nyilatkozta, hogy kapott már életében néhányszor díjat, de ennyire talán még sosem volt megilletődve, mert Madách Imre Ön számára az egyik, ha nem a legfontosabb magyar szerző. Madách ebben az ügyben már nem tud megszólalni, de az életműve, Az ember tragédiája „beszél”, s Ön bizonyára érti, amit a szerző művei mondanak. Ezért, ha Ön az európai kultúrához sorolja magát, s még van Önben abból az írásaiban szintén sokat emlegetett tisztességből, akkor ezt a díjat ha nem adja is vissza, de a jövőben valóban megszolgálja – Madách szellemében. JÓ HA FIGYELÜNK!

A mi Európánk elrablása Álláspont

„Az Európai Bizottság – a Generation Europe és a Tudatos Vásárlók Egyesülete közreműködésével – a 2011/2012-es tanévre is ingyenesen biztosítja a középiskolák 11. évfolyamos tanulói számára az Euró­ pa-naptárat. Az egész évben elfoglaltságot adó és hasznos tudnivalókat, valamint tanári segédletet tartalmazó oktatócsomag használatával a diákok könnyed, számukra is élvezetes nyelven fogalmazott tudástárból és feladatsorok segítségével ismerkedhetnek meg a felelős gondolkodás alapjaival, cselekedeteik környezeti és társadalmi hatásaival.” Ezzel az ajánlással adta ki az Európai Bizottság három és fél millió példányban, ötmillió euróért ezt a bizonyos naptárat. Hogy okuljanak belőle a fiatalok. A naptárban pedig akkurátusan feltüntették az összes muszlim, hindu és zsidó ünnepet. Kizárólag a keresztény-keresztyén ünnepek nem fértek bele a naptárba. Ebből a tényből induljon útjára a gondolat. Hogy Európa allegóriája hajdan mégiscsak egy gyönyörű nőalak volt. Mivel Európé mégiscsak Agénor föníciai király gyönyörűséges leánya volt, akibe beleszeretett Zeusz, és aranygyapjas bika képében elrabolta. S vitte Zeusz Európét Krétára, ahol nemzett neki három gyermeket, többek között Minószt. S bonyolódott tovább a történet, a csodálatos antikgörög mitológia, s Európa allegóriája a gyönyörű nő volt, az maradt, mert miképpen a lengyel történész, Oskar Halecki megfogalmazta egykoron, Európa öröksége mégiscsak Athén és Róma, s aztán Péter utódai, „akik megszakítás nélkül irányították Krisztus egyházát, és jelképezték Európa mint EGÉSZ történelmi kontinuitását.” Ez a történelmi kontinuitás lett a múlté. Ugyanis egy európai naptárból egyszerűen nem lehet kifelejteni a keresztény-keresztyén ünnepeket. Ilyen „felejtés” nem létezik. Azt pedig végtelen jóindulatomban és már-már legendás, az önsorsrontással felérő naivitásommal el sem tudom gondolni, hogy valami tudatos provokáció áldozata lenne a

keresztény-keresztyén Európa. Nem. A legfélelmetesebb, legiszonyatosabb s egyben legvalószínűbb feltételezés az, hogy már nincsen benne a tudatban Európa kereszténysége. Ez immáron egy nem létező entitás az uniós bürokraták fejében és lelkében. S ha nyomokban mégis fellelhető még valahol, hát akkor szégyellik leginkább. Odakint, a nagyméltóságú Brüsszelben, a St. Catherine téren áll egy ódon katolikus templom. Elhagyták hívei – s ma mint nyilvános vizelde üzemel. Onnan, a St. Catherine téri vizeldévé lett templomból széles és egyenes sugárút vezet eddig a naptárig. S a széles és egyenes sugárút szélein sokan ballagnak. A cinizmus, az ostobaság, a rémisztő lelketlenség, a gyökértelenség, a hagyománygyűlölet, a múlttalanság, a gyilkos ateizmus. Ott sétál az új Európa. Sétál, és vigyorog, hülyén. És naptárt osztogat. S már semmit sem tud a múltról, semmit a történelemről, semmit a jövőről. És nem hajlandó egy lapon említeni a náci és kommunista bűnöket. Nem hajlandó semminemű néven nevezhető nemes cselekedetre. Vegetál. Zabál, fogyaszt, emészt, és lenyűgöző, lefegyverző ostobaságokon rágódik. Legutolsó említésre méltó tette Wajda Katyn-filmje volt. El is dugták, elrejtették, mert nem illett a nyálfolyató polkorrektségbe és a nihilbe. Talán Agénor föníciai király átkozhatta meg Európét... Azért gondolom, mert mégiscsak a föníciaiak találták fel a pénzt... Európa allegóriája ma már nem gyönyörű nőalak. Új allegóriája van Európának. Daniel Cohn-Bendit az. Egyik kezében a Magyar Nemzet üres címlapját tartja „Censored” felirattal, ékes bizonyítékaként annak, hogy fogalma sincs, miről beszél. Másik kezébe pedig odaillik az új európai naptár. Így mehet vizelni a St. Catherine téri katolikus templomba. Bayer Zsolt

EZÉRT DOLGOZIK MAGYARORSZÁG MUNKAKÉPES LAKOSSÁGA... A roma családnak van 6 gyereke. Beadták intézetbe őket.  Majd jelentkezett a család rokonsága és egy pár nap múlva kihozták őket, mint nevelőszülők.(!!!!) Az állam megszabadul a gyerekektől és fizet. Nem is keveset. Gyerekenként 80.000 (!!!), azaz összesen 480.000 forintot havonta. Az apa és az anya nem válnak el, (hisz meg sincsenek esküdve) de külön lakcímre jelentkeznek be, így mindkettőjük megkapja a szociális segélyt az önkormányzattól, 39.100 forintot fejenként. Így további 78.200 forinthoz jutnak. Lakásfenntartási támogatásként további 9.800 forintot kap a család. Erre jön még a családi pótlék, 12.600 gyerekenként, további 75.600 forint. Természetesen ingyen tankönyvek és ingyenes iskolai étkeztetés is jár. Ezen kívül minden hónapban átmeneti segélyért is sorban állnak, ami havi 30.000 Forint az önkormányzattól. (Ha nem kapnak, akkor „..itt hagyjuk a gyerekeket (a jegyzőnél),etesse maga!” ezzel zsarolva  a hatóságot.) Így a család havonta cirka 673.600 Forint bevételhez jut!!! Munka nélkül, legálisan, államilag támogatva, ésADÓMENTESEN! Telik máris plazma TV-re, meg lízinges 5-ös BMW -re is a papának. Ha dolgozni menne és keresne 100.000 Forintot havonta, akkor a bevétel lecsökkenne 175.600 Forintra. És ők beszélnek arról, hogy „elnyomják” őket a büdös rasszista magyarok... és még tüntetni is volt pofájuk (2009. szept.20-án). „Ne bántsd a magyart, hisz az adójából élsz...” – azt hiszem ez most nagyon aktuális. Tessenek mondani: Van még egy ilyen marha ország, mint mi? Kizárt! Beküldte: Ádám Gábor

Erre az alábbi névsor is kötelezi. A Nógrád megyei önkormányzat, illetve a jogelődje 1964 óta adja ki a megyei Madách-díjat, és azt számos, a megyén, sőt az országhatáron kívül élő személyiség megkapta. A kitüntettetek között olvashatjuk – többek között – Jean Rousselot,

Komlós Aladár, Sőtér István, Keresztury Dezső, Kass János, Sinkovits Imre, Németh Antal, Jean Kross, Szinetár Miklós, Marton Endre, Gyárfás Miklós, Csohány Kálmán, Somogyi József, Hubay Miklós, Ránki György, Berek Katalin, R. Várkonyi Ágnes, Csanády János, Feuer András,

Rajeczky Benjamin, Richard Salvat, Supka Magdolna, Lukács Margit nevét. Vajon a felsoroltak közül ma ki vállalna bármilyen azonosságot az Ön személyével, nézeteivel? Forrás: Sebők János – HVG.hu

JÓ HA FIGYELÜNK! 51

POLGÁRI és/vagy PÉNZDEMOKRÁCIA? „A demokrácia nem jó dolog, de eddig jobbat nem találtak ki.” (W. Churchill)

Ha a kedves olvasó, valóban kíváncsi arra, hogy Churchill miért nem mondott igazat a fenti idézetben, akkor feltétlenül olvassa végig az írásaimat a Nemzeti Hírhálón, (katt ide: www.nemzetihirhalo.hu/index. php?lap=public&iro=beneg#cikk) de ne csak a jelen gondolataimat tanulmányozza, s főleg csak akkor higgyen nekem, ha minden állításomnak utánna nézett, s meggyőződött arról, hogy nem egy szélhámossal van dolga. Arisztotelész óta a demokrácia és a vele szemben álló politeia, mint a negatív és a pozitív uralom mintái jelentkeznek, de a kettő közötti választás részben a mai politikai kultúra és tradíció – agyonhallgatott – problémája. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a demokrácia egy létező forma, sőt általános is a világban. Ám azt hozzá teszem, hogy ma a félelem demokráciája uralkodik a világ nagy részén. Ez, egy olyan „demokrácia”, ahol papíron létezik ugyan a gyülekezési jog, a véleménynyilvánítás szabadsága, de mégis félni kell a valódi vélemény kimondásának következményeitől. Mert félni kell a burkolt hátrányoktól, a munkahely elvesztésétől, a hitelcsapdák bezáródásától, stb. Félni kell, mert az utcán alszik számtalan hajléktalan, s már a létük is azt sugallja, hogy: „Légy észen, mert ha nem a fogyasztói kultúra szerint fogsz élni, akkor könnyen közéjük kerülhetsz”! Ezen írás elolvasásakor fontos még az is, hogy tudja a kedves olvasó azt, hogy a jelen írásomban – de általánosságban is – a „magyar” kifejezés alatt nem egy etnikai eredetet, hanem egy államalkotó értékrendet értek. Olyan értékrend ez, amely megtartotta az államiságunkat és az alkotmányosságunkat legalább ezer évig, sőt megtartotta/megtartja akkor is, amikor három vagy hatfelé osztva éltünk/élünk, hiszen a lelkünkben gyökerezik. Politikai erkölcs, vagy hamis vegetálás? Egy jeles magyar közjogász azt mondta egyszer, hogy ne terjesszem a (de jure) illegitim államról alkotott véleményemet, mert az árt a társadalom egyszerű tagjainak. Mert mi lesz, ha egy törvénytelen államnak nem akarnak majd adót fizetni az emberek? – ez volt a szigorú kérdése, s nézett rám jelentőségteljesen. Akkoriban olyan nagyon tiszteltem őt, hogy lehajtott fejjel hallgattam érvelését. Később persze elgondolkodtam azon, hogy ha az igazság és a hamisság között kell választanom, akkor melyiket valósítja meg az, ha befogom a „pörös számat”? Ha ezt tenném, csatlakoznék a hazát kiárusító ebekhez. Az más kérdés, hogy sokan megteszik, hiszen az a „trendi” és még jól meg is lehet belőle élni! Az én válaszom persze egyszerűbb, hiszen maga az életmintám adja: nem vagyok képes sem a hamissághoz csatlakozni, sem az elhallgatás útját választani! De az erkölcstelen megalkuvást csak az választhatja, aki maga is erkölcstelen, vagy rákényszerítik. A kényszernek mindig ellenálltam ösztönösen, erkölcstelenségre pedig soha nem voltam kapható. Fiatalabb éveimben ugyan megpróbáltam az idegen kultúra terjesztését élethívatásommá tenni, de sikertelenül. Mert igaz, hogy az ország egyik vezető lemezlovasa voltam évekig, de a „szakma” nem nagyon fogadott be, mert ott is kilógtam a sorból az igazmondásommal, kreativitásommal, munkabírásommal. Ma már világosan látom azon éveknek a romboló hatását az ifjúságra, de látom a jóvátétel útját, s nem is lennék hajlandó arról letérni. Persze a „globalizmus kényszerét” is látom, sőt nagyra becsülöm azokat, akik próbálják a békés kiegyezést létrehozni vele, de én nem az ő útjukat járom. Széchenyi is megpróbálta, s neki sem sikerült. Én szeretem annyira a hazámat, hogy inkább lássam romokban, mint a jelen jogtipró politika álságosságában, mert ez lassan ölő méreg a népnek, s örök gyilkosa a nemzetnek. A gyilkosság pedig bűn! Szélmalomharc a hazug modernitással? Árthat-e az bárkinek, ha egy hazug, áldemokratikus társadalom elpusztul? Nem a társadalom tagjaira, a személyek életére, hanem a rossz társadalmi tudat pusztulására gondolok. Annak pusztulnia kell, hiszen a harcunk már jó régóta, éppen tudatbefolyásolás visszaszorításáért folyok. A globalista rém pedig mindent megtesz azért, hogy eltérítse, befolyásolja a társadalmi tudatot, s mi is mindent megteszünk, hogy a tudat 52

kitisztuljon és a porhintéssel látászavart szenvedett emberek ítélőképessége, visszatérhessen. Eszközeiben persze a globalista rém az erősebb, hiszen minden jelentős társadalmi tudatformáló erő fölött rendelkezik. Nekünk pedig csupán a józanész és az igazságkereső lélek belső igénye maradt, ami azonban elegendő, ha az információkat kellő időben, módon és alakban juttatjuk el hozzá. Nem szélmalomharc ez? Kérdezheti a kedves olvasó, aki megfelelően tájékozott a világ ügyeiben. Sajnos lehetséges. Azonban ha senki nincs, aki bátran megtorpedózza jog és politikai filozófia érveivel a hazugságállam kiherélt demokratizmusát, akkor soká fogja még lelkeket mérgezni. Márpedig a nemzethalált előkészítő globalizmus olyan elszánt, s olyan határozott, hogy kötelességünk tiszta vizet önteni a pohárba. Mert szükség van-e a hazugságállam uralmára úgy, hogy közben a szerencsétlen átlagember még azt is gondolhatja, hogy a gazdasággal, a világválsággal és a mi túlzott fogyasztásunkkal van a gond? Nem jobb-e, ha bedől ez a bűnbarlang, s ha a megrögzött hazugságokon meghízott politikusok, s a médiamanipuláció vezető sztárjai vele pusztulnak etikailag, s kinőne a helyén az igazság és a rend? Ha nem mondjuk ki nyíltan, hogy az állam de jure illegitim (jogi szempontból nem igazolható, s így törvénytelen), akkor az sem lenne teljesen világos, hogy miképpen jutottunk ilyen mélyre. Nem lenne egyértelmű, hogy a magyar államalkotó akarat egy olyan igaz állam létrehozására irányult egykor, amely a magyar értékrend megtartására törekedett? Nem lenne egyértelmű, hogy egykoron ezt Isteni Akaratnak, vagy Isteni Jognak nevezték? S az sem lenne egyértelmű a mai álságos szóhasználatban, hogy ez azonos az ember által megváltoztathatatlan természetjoggal? Szerintem minden értelmes magyar ember érti ezt az egyszerű levezetést, sőt a lelke mélyén keresi is az igazságos természetjoghoz való utat! Ma már azonban nem az eredeti szándékok hatnak az intézményrendszerben, s az állam elfordult az államalkotók akaratától a gyakorlatban. Sőt, csak az idegen szándék és akarat érvényesül, mert az a „modern” és az lenne az „európai”(sic)! A szavak szintjén még más a helyzet, de a gyakorlat teljesen idegen irányt vett. JÓ HA FIGYELÜNK!

A felső vezetésből szinte teljesen kiszorult az értékrend, s az állam már nyíltan is az idegen értékrendet és érdeket szolgálja. A valódi alkotmányosság visszaállítását kezdeményező társadalmi mozgásokat az intézményrendszer vagy elfojtja, vagy nagyobb mértékű tömegmozgalom esetén beépülés által viszi félre, esetleg ezzel tartja irányítása alatt. A nemzet megosztottsága érdekében pártokat, szektákat, egyesületeket, alapítványokat hoznak létre és az ún. képviseleti demokrácia eszközeivel hitetik el a társadalommal, hogy a soros választások biztosítanak majd lehetőséget a népakarat hatalomba segítésére. Ez a trend. A burkoltan működő hazugságállam közben megy a maga útján és a valódi joguralmat (politeia), s a valódi alkotmányosság visszaállítását azonnal meghiúsítja. Mindez a nép „tévedésbe ejtésével és folyamatos tévedésben tartásával”, valamint a nemzet tagjainak megfélemlítése és ellehetetlenítése révén történik, amely egy állandó és hamis biztonságérzetet ad a bal és jobb oldali pártok szavazóinak. A vakon szavazók pedig észre sem veszik, hogy a szavazataikkal csupán a (de jure) illegitim állam és az azt bitorló osztály hatalmát, illetve annak látszólagos törvényességét szolgálták, de a nemzeti érdekeket nem, sőt kifejezetten ellene tettek. Az államalapító népesség pedig folyamatosan csökken, de a megosztás céljára betelepített idegen „munkakultúra” képviselői viszont gyorsan, sőt eszeveszett módon szaporodnak. Eközben persze a jogok és kötelezettségek egyensúlyát, soha nem követelik meg tőlük. A valamiféle ún.„álemberiességi” jogvédelem takarásában működő idegen érdekű hatalmi ál-elit persze elkülönül. Részben a célzottan és állami támogatással szaporított kisebbségtől, részben az államalapító és államalkotó népesség tagjaitól, de elkülönül kulturálisan és biológiailag is. Az elkülönülés vádját azonban, csak az államalapító népre sütik rá folyamatosan, pedig azt valójában éppen ők követik el, csak erről nem hallhatunk a felügyeletük alá tartozó médiarendszerben. Ha véletlenül mégis megjelenne egy írás, vagy egy riport egy idegen – vallási, vagy faji alapon szelektáló – magániskoláról, akkor azt felmagasztalják és nemes hagyományként értékelve, egyre újabb támogatásokat csikarnak ki a közpénzekből. Ezzel valósul meg az idegen eredetű uralkodó osztály szocializációs újratermelése, és az államalkotók sakkban tartása „fentről és lentről”. A jogtalanságra alapozott jog eszközeivel, s a számukra megbízható erőszakszervezet kiépítésével a hatalombitorlás folyamatosságát megőrizik és a törvénytisztelő, de megtévesztett államalkotó népeket: elnyomják, kifosztják, megnyomorítják! Mi a valós oka a szegénységnek? Sok olyan tanulmány és könyv jelenik meg napjainkban, amely rámutat a probléma valódi gyökerére, de még több olyan, amelyik csak leplezni szándékozik az igazi okokat! Pl. egy ENSZ-jelentés szerint: A szegénység oka az uralkodó gazdaságpolitikában keresendő! No de kérem, a gazdaságpolitikát a „saját” vezetőink erőltetik ránk! Ezek szerint a „saját” vezetőink okozták a szegénységünket? A szervezet gazdasági és szociális ügyekkel foglalkozó részlegének 186 oldalas jelentése szerint a világon 1,4 milliárdan élnek napi 1,25 dol-

lárból, azaz komoly szegénységben. Ez sajnos naponta 25 ezer gyermek életébe is kerül. Az ENSZ jelentés szerint a társadalmi szükségleteket nem szabad alárendelni a piaci érdekeknek, a fejlesztésnek arra kellene irányulnia, hogy felszámolja a társadalmi egyenlőtlenséget, előmozdítsa a leszakadt rétegek felzárkózását. Mert „….a társadalompolitikának újra egyetemessé kell válnia. A rendelkezésre álló korlátozott forrásokat a nép javára kell fordítani” Álláspontom szerint már az is elegendő lenne, ha a magyar kormányok ezt tűznék ki célul, s végre is hajtanák. A rendelkezésre álló források ugyanis, csak az államtól függenek, hiszen az állam a pénzkiadás letéteményese. (nálunk ez elméletileg még nem változott meg) S ha nem bankóprésnek használja az állam ezt, hanem célhoz kötött beruházások finanszírozására, akkor nem okozhat inflációt sem. (A szovjet hadipengő számolatlan nyomtatása is csak azért vált Európa egyik legstabilabb pénzének – a pengőnek – a tönkretevőjévé, mert politikai célja volt ezzel a hazai és moszkvai bolsevikoknak) Az ENSZ egyébként világossá tette azt is, hogy a kereskedelmi és a pénzügyi liberalizálás és a privatizáció nem előmozdította, hanem hátráltatta a foglalkoztatást és a szegénység csökkentését, sőt magát a növekedés lehetőségét is lefékezte! (Nekem mindig az amerikai New Deal és a magyarországi Bethlen István nevéhez köthető gazdaságpolitika jut eszembe, ahol az állam volt a gazdaság valódi beindítója, s kilábaltunk a bajból!) Sőt, még Kína példája is mutatja, hogy milyen alapvető funkciót tölthet be az állam a gazdaság élénkítésében, mezőgazdaság kollektív (mint nálunk is a Hangya szövetkezet) fejlesztésében, a szegénység és a társadalmi kirekesztettség értékelvű csökkentésében. (pedig Kínát a kommunisták vezetik, vagy már nem!?) Az államnak olyan beruházásokat kell ösztönöznie, amelyekkel enyhíthet az adósságterheken és lendíthet a foglalkoztatáson is. Ha azonban csak színes burkolatra és az üdülőövezetekre költünk, akkor soha nem tér vissza a munka becsülete, az értéktermelő gazdaság, a munkaintenzív élelmiszer-feldolgozóipar. Az élénkítést a közkiadások szinten tartásával, sőt inkább a növelésével lehet biztosítani, mert így jut a gazdasági vérkeringésbe elegendő pénz. Az államnak tehát nagyon fontos szerepe van a gazdaságélénkítésben, bár nem lehet csak az állam szerepére építeni. Ezért lenne a legfontosabb az, hogy az élőmunka terheit nagyon jelentősen csökkentve, az állami bevételeket át lehetne strukturálni, s a multik támogatását teljesen lefaragva, ezen a csatornán keresztül érvényesíteni a közteherviselést. Így az önkormányzatokat is vállalkozásokra és közmunkák szervezésre lehetne bírni. Ezzel gyakorlatilag felszámolható lenne a munkanélküliség, s így, a megalázó segélyek és a munkanélküliek támogatása is a munkajövedelmek kategóriájába lépne át. Azt se feledjük, hogy a jól irányított humántőke beruházás anticiklikus hatást gyakorol, segíti a válságból kilábalást. A fenntartható fejlődés téveszméjét is el kellene végre hajítanunk! Hiszen a pénzmanipulációs társadalomnak az az egyik legjelentősebb hibája, hogy nem ismeri fel a fejlődés begyorsulásának aggasztó jeleit, vagy ha fel is ismeri, de nem képes behúzni a kéziféket, mert nem akar lemondani a növekedésről és aneki „járó” profitnak egy részéről sem. Bár nem lenne szükség teljesen leállítani a fejlődés motorját, de jelentős

Brazil békefenntartó Haitin. A fegyver csöve a földre mutat.

JÓ HA FIGYELÜNK! 53

mértékben vissza kellene lassulni. A világ felgyorsulása ugyanis azt fogja magával hozni, hogy egy idő után már a kézifék kevés lesz, a lábfék pedig vagy leblokkolja a száguldást (ami nem kevésbé veszélyes), vagy már nem képes még lassítani sem a folyamaton. A visszalassítás részben a természetet, részben a társadalmat is megmenthetné, mert ha véget vetünk az eszeveszett száguldásnak, akkor esélyt kapnánk a szolíd ütemű fejlődés, a közjó érdekében működő ellenőrzött állam felállítására, s ezzel a közvetlen veszélyt elhárítottuk! Gazdaságpolitikai váltást akarunk! Az fentiekben említett ENSZ-jelentés, már a második olyan nagy horderejű nemzetközi tanulmány, amely gazdaságpolitikai váltást sürget, de kifejezetten a társadalmi jólét és a foglalkoztatás érdekében. Fel kellene már végre ismerni azt a szörnyű igazságot is, hogy az elmúlt évtizedek liberális gazdaságpolitikája olyannyira elhibázott volt, hogy a pénzhatalmi érdekcsoportok részéről megindult „válság imitáció”, még a komoly szakembereket is megtévesztette, miközben a háttérerők cinikusan kinevették az őket anyagilag is „megtámogató” politikusok rettegését. Néhány éve jelent meg Magyarországon Siklaky István könyve, „Létbiztonság és harmónia” címmel. A közgazdász egy teljesen új – bár a Silvio Gesell elméletét felhasználó – közgazdaság modellt állított fel, amelyben létezik egy olyan alternatív pénzeszköz, amely megoldaná a pénzhatalom által ránk erőltetett mesterséges „pénzszűkét”! Nagyon ajánlom mindenkinek, hogy olvassa el a művet, mert a jelen gazdaságpolitikusai nem hajlandóak erre, s ezzel nagy veszélynek teszik ki az országot, de magát a világot is. A pénz szerepe tehát nagyon Síklaky István fontos, s így tisztában kell lennünk a vele kapcsolatos téveszméknek. A pénz valójában, csupán a gazdaságot működtető értékközvetítő elem, amely a bizalomra épül (csak azóta, hogy nem aranyérmékkel fizetünk), így sokkal inkább szellemi, mint anyagi természetű dolog. Ha ez a szellemi természetű bizalom meginog, vagy megszűnik, nagyon komoly gond adódhat, mert a pénzrendszer nagyon könnyen össze is omolhat! A pénzrendszer összeomlásának az esélyét persze, az a spekulációs szerep növelte meg ilyen jelentősen, amit a pénz az elmúlt évszázad kapitalizmusában betöltött. Ha a mértékadó politikai és gazdasági gondolkodók nem lépnek ki a „pol-korrekt” álszent hazugságai mögül, s nem beszélik rá a globalista rém tulajdonosait arra, hogy mutassanak fel, egy valóban új „paradigmát” (amely lehetne a régi és bevált is!), akkor sajnos arra kell majd felkészülnünk, hogy azok a területek, ahol nem képesek az önellátásra: el fognak pusztulni! Mert az ember azonnal leveti civilizációs gőgjét, ha nincs mit enni! Nemrégiben száz olasz közgazdász foglalt állást egy olyan „feltételesen szabad piacgazdaság” mellett, amelyben a tőke és az áru csak azzal a feltétellel mozoghatna tovább szabadon, hogy ha mozgásával segíti a foglalkoztatást, a bérek emelkedését, a fejlődést. Ha csak a profithajszolás a célja, akkor az államnak be kell avatkoznia! Vannak tehát a világgaz54

daságban is olyan új vélemények és elméletek, melyek világosan rámutatnak az eddigi hibákra! Akár az ENSZ-jelentés, akár Siklaky könyve csak akkor lesz hatásos, ha képes lesz áttörni a hivatásos megtévesztők véleménydiktatúrájának monopóliumát! A demokratikus adósságcsapda az államnak, de a polgároknak is! Az államadósság és annak logikus következménye az adósságszolgálat, lassan de biztosan megfojt minket. 1970-89 között felvett 10 milliárd dollár hitelből ténylegesen csak 1 milliárd jött be az országba, s ezt az MNB sem titkolja. 1989-ig visszafizettünk az 1 milliárd ellenében 11 milliárd kamatot! Már ez is nagyon meglepő, de az, hogy mára 270 milliárd dollár fölé nőtt az adósságunk, az már egyenesen fejbekólintó hír! Ha azt is hozzátesszük, hogy közben a teljes aranykészletünk, bevezetett iparágaink, mezőgazdasági termelésünk, tehát a teljes közvagyon tűnt el, akkor az is iszonyúan fejbe vágó hír, hogy már visszafizettünk 107 milliárd dollárt! Azaz, dehogy! Csupán ennyi kamatot fizettünk, hiszen a tőketartozásból egy centet sem írtak nekünk jóvá! A lényeg tehát nem az, hogy megszabaduljunk az adósságtól, hanem ellenkezőleg: soha ne tudjuk magunkat kiváltani az adósrabszolgaságból! Eddig tehát 27-szeresen fizettük vissza a felvett hiteleket, és ha így folytatjuk, akkor 120-szorosan kellene vis�szafizetni! Ez egyenlő a nemzetgazdaságunk felszámolásával, s a lakosság teljes kizsigerelésével! Sajnos ma, nagyon nem látszik más kiút az adósságcsapdából, pedig a lengyelek és a bolgárok a kilencvenes években nagyon egyszerűen szabadultak meg ettől a fenyegető adósságtehertől. Ráadásul olyan hírek is lábra kaptak, hogy az EU szeretné a maradék gazdasági és pénzügyi mozgásteret is szűkíteni, s a pénzügyi függést teljessé tenni. Sajnos az EU eddig minden kitűzött célját megvalósította, s így várhatóan ezt is meg fogja. Ám a Lisszaboni szerződés – ami valójában az Unió alaptörvénye – így is elvonta már az állami szuverenitás legfontosabb elemeit, de sem a költségvetési, sem a gazdaságélénkítési, sem a társadalom elöregedésének problémájára nem kínál megoldást, hanem hagyja a mozgásterében leszűkített kormányzatokat szenvedni. A nyugdíjrendszer demográfiai okokra visszavezethető összeomlását, már kezdi érteni a magyar társadalom, bár egyenlőre, csupán az állami és magán nyugdíjpénztár hatékonyságának a vitája robbant ki. Az MSZP itt is ragyogóan fordította a Fidesz ellen az intézkedési szükségszerűséget, de ugyanez várható az egészségügyi rendszerben is, legkésőbb tavaszra. A demokratikus rendszerekben a gazdasági döntések mindig, valamilyen gazdaságfilozófia mentén születnek. Ha az állam nem képes forrásokat találni a gazdaságélénkítésre, vagy nem tudja újratárgyalni az adósságszolgálat feltételeit, akkor hiába a magyar kreativitás, a magyar szorgalom és munkabírás, mert halogató intézkedésekkel és az egyre romló világgazdaság fellendülésére várni, szinte öngyilkosságnak tűnik. Bogár László már évekkel ezelőtt érzékeltette, hogy normális esetben senkinek nem érdeke a magyar gazdasági összeomlás! Szerinte a globális háttérerőnek is jobb, ha rendszeresen nyírni lehet a „magyar birkákat”! No de mi van akkor, ha nem a normális helyzet állt elő. Mert az talán nem véletlen, hogy minden más államnak volt lehetősége az adósságkezelésről tárgyalni, csak nekünk nem! Sőt az sem lehet véletlen, hogy a neoliberális, piaci fundamentalista doktrinát, csak nálunk verték át, s ezzel egy speciális érdekcsoport karjaiba zavarták a magyar államot! Ezen érdekcsoport kollaboránsai tehát lehetetlenné tették a szovjet megszállás után, az időközben kiteljesedő pénzügyi megszállástól való megszabadulást, így az országot pénzügyi és politikai harapófogóba zárták. A politikai harapófogó – legalábbis látszatra – ez év tavaszán széttört. Az új helyzetben azonban elvárná a társadalom, hogy megkezdődjenek az (1990-ben elmaradt) adósságszolgálati viszonyok újratárgyalása, hiszen már nincsenek a nyakunkon a régi rendszert kiszolgáló, s magukat átmenteni óhajtó kollaboránsok gyülekezete. A jelen helyzetben azonban nem hallunk az újratárgyalásról, helyette viszont terítékre került néhány pozitívnak látszó változtatás. (Pl. az egysávos és 16%-nyi SZJA, de erről majd később!) Mi lehet az újratárgyalások akadálya? Azt hiszem az elmúlt években – különösen a „válság” hatására – megerősödött a pénzhatalmi oligarchia. Ez elsősorban Amerikában történt JÓ HA FIGYELÜNK!

így, de mivel az EU centrum országainak pénzhatalmi cápái is, folytatták azt a mesterséges hisztériát amit a Lehmann Brothers indított el, ők is megzsarolták az EU államait – de különösen a periféria országait –, hogy ha nem segítik meg a bankszférát, akkor globális összeomlás várható! Az EU kormányok – akik egyébként is ettől a pénzelittől függnek – az állami költségvetésekből először 12ezer milliárd dollárnyi bankmentő csomagot adtak a zsarolóknak, akik szinte azonnal elkezdték megvádolni az egyes kormányokat, hogy túl nagy az államháztartási deficit, s szerintük ezért csökkennek a gazdasági mutatók! A piac manipulátorai pedig egyre idegesebben követelték annak a deficitnek a csökkentését, amelyet éppen az ő kizsarolt és cinikusan „bankmentő csomagnak” elkeresztelt csaló, és közpénzelszívó ügyeskedésük miatt növekedett olyan nagyra. Erre a hamis hisztériára elsősorban azért lett szükség, hogy a kamatot olyan módon lehessen emelni, mintha az éppen az ún. kockázat növekedése miatt lenne ez szükséges. Pedig – s mi ezt pontosan érzékeljük is –, valójában az aranybornyú imádóinak a kapzsisága az egyedüli oka a mesterséges előállított válságnak. Hozzánk képest fejlettebb államok: Portugália, Írország, Görögország és Spanyolország lettek a jobban lefejhetőek, s az Angol kezdőbetűiket összeolvasva megkapjuk a PIGS, azaz disznók elnevezést. Ami azokban a kultúrákban, ahol a hőség miatt nem fogyasztanak sertéshúst, valamiféle játékos utalás arra, hogy ha nem hagyják magukat lefejni, akkor végük van. Ebben a mocskos játékban a cinikusan röhögő pénzvilág bevetette a véleménydiktatúra minden fegyverét, s azt sulykolták minden médiában, hogy az EU-ban folyamatosan csökkenő reál-bérek ellenére nem a spekuláció, hanem a lakossági túlfogyasztás az igazi oka az eladósodásnak. Ez már annyira arcátlan hazugság, hogy még a sok vihart megélt BBC riporterek is mosolyogtak rajta. A hazai kollaboránsok csapata azonban nem mosolygott, sőt nagyon is magáévá tette ezt a teljesen léből kapott butaságot, sőt a „szakma” elkezdte híresztelni is. Szerencsére, ebben a kérdésben az új kormány már más retorikát használ. Bár arra a kérdésre, hogy „mi lehet az újratárgyalások akadálya”,még nem válaszolt! Milyen gazdaságpolitikára lenne szükség hazánkban? A pénzügyi összeomlásból eddig „kijöttek” az egyes országok, de a születésszám csökkenése, az ún. reprodukciós katasztrófa végzetes lehet. Márpedig egy válságban – akarom mondani: mesterséges pénzszűkében – vergődő országban teljesen logikus, hogy egyre fogy a születések száma, ahogy nő a jövőtől való félelem. A gazdaságpolitikának tehát elsősorban kell a család, tehát a gyermekvállalás és felnevelés kérdésére figyelnie. Igaz a gyermekvállalás nem elsősorban anyagi kérdés, de az is jelentősen befolyásolja! 1. Az anyaság megbecsülése a 4-6 órás foglalkoztatás bevezetésével is elősegíthető. 2. Családi, több sávos, progresszív adózás alól, csak a gyermekvállaló kaphat kedvezményt! 3. Az ún. „fehér pénz” bevezetésével kell a belső piacot mozgósítani, keresletet élénkíteni. 4. A terhesség kifejezést minden sajtóban büntetni, hiszen az áldott állapot! 5. Az állami nyugdíjrendszeren keresztül (magánpénztár helyett) a gyermekek jövedelméből átirányítani a szülőknek 8-12 %-ot! A magyar társadalom túlnyomó többsége a rendszerváltásnak a vesztese, s kifosztottsága legvégső fizikai határaihoz érkezett. A veszteség egy 4 tagú család esetében az elmúlt 20 évben egy vidéki családi ház, vagy egy városi átlag lakás értékének megfelelő összeg. A bérek reálértéke ma az 1978-as, tehát a 32 évvel ezelőtti szinten van, s közben a multik (ezen belül is a bankok) által a kivitt profit szintje, valamint az évi 1150 Mrd forint adósságszolgálat néhány éven belül Magyarország teljes összeomlásához, fizetésképtelenségéhez vezet. Az elmúlt húsz év közvagyont herdáló ál-privatizációi és a stratégiai ágazatok átengedése, a garantált hozamok vállalása, valamint a lakossággal szembeni megszorítások ugyan látszólag mindig csökkentették a pénzügyi deficitet, de valójában csak sokkal veszélyesebb társadalmi deficitté alakították át. Most ezek úgy adódtak össze végzetes módon, hogy a társadalom nem tud már

több terhet elviselni, s az államnak sincs a kezében olyan közvagyon, amelynek nyereséges működtetése kirántaná a szekeret a kátyúból. Ebben a mesterséges pénzszűkében vergődő országban, csak a gazdaság teljes átalakítása és az eddigi külső finanszírozás helyetti, belső finanszírozás segíthet. A gazdaságpolitikának tehát másodsorban a pénzpolitika és a foglakoztatás politika irányában kell lépnie: 1. Az MNB irányítását alá kell rendelni az alsó és felsőház alkotta törvényhozásnak! 2. Az élőmunka terheinek felezésével, a kötelező közmunka programok beindításával kell a segélyeket teljesen kiváltani, s a családi pótlékot teljesen megszüntetni, hiszen a keresetek arányában kapott adókedvezmények azt bőségesen pótolják. 3. A nagy állami termelő beruházásokat kifejezetten a belső élelmiszer piac felé kell irányítani úgy, hogy a feldolgozóipar 50%-a a beszállító gazdák kezébe kerüljön. 4. Ha az EU kvóta megállapodásai korlátoznák a gazdasági kibontakozásunkat, akkor fel kell mondani a Lisszaboni szerződést, s elszámolásra kell késztetni Brüsszelt! 5. A sorkatonai szolgálatot vissza kell állítani és a fegyveres kiképzés mellett egy a gazdaság szükségleteit is szolgáló: szakképző, oktató és nevelő honvédséget kell kialakítani. Szükséges-e az euro a legyengült magyar gazdaságnak? Bár nem pénzügyi szakember vagyok, de veszem a bátorságot és szembeszállva a tudósok hadával, azt állítom, hogy NEM! Állításomat még Angela Merkel német kancellár is alátámasztja azzal a kijelentésével, hogy: „ha az euro elbukik, akkor Európa is elbukik”.

Az USA közpénzből négy és félezer milliárd dollár banksegélyt adott, hogy (állítólag) működőképes maradjon a pénzrendszer, s újra tudja finanszírozni a reálgazdaságot. Persze az állam úgy is megakadályozhatta volna a „beígért” elbocsátásokat, hogy közvetlenül adókedvezményt ad a vállalkozóknak, akik a reálszférában működnek. Vajon miért nem ezt lépte meg? Az EU-ban ugyanezen „válság” hatására mintegy 3 ezer milliárd euró banksegélyt bocsátottak a pénzvilág rendelkezésére. Valóban ezt kellett tenni? Nem lett volna célszerűbb a reálgazdaságot közvetlenül megsegíteni, hiszen évtizedek óta viszi el a pénzügyi szféra a reálgazdaság profitjának jelentős részét, azzal az indokkal, hogy a piaci viszonyok így diktálnak. Most viszont lelepleződött a hazugság! A piaci viszonyok szerint a bankoknak kellett volna csődbe jutni, hiszen a piac így „rendelkezett”! Vagy mindez csak akkor igaz, ha a bank világ számára kedvező? Az amerikai magánkézben lévő központi bank (Federal Riserve System) honnan teremtette elő ezt az irdatlan mennyiségű dollárt? Hiszen éppen azért alakult ki a „válság”, mert nagyon sok (ellenőrizhetetlenül sok) fedezetlen pénzt nyomtak bele spekulációs céllal a fedezetlen részvény-lufikba, ami aztán kipukkadt, mint egy buborék. Hozzáteszem, minden kibocsátott pénz fedezetlen azóta, amióta a dollárt levették a nemesfém fedezetről. No nézzük, hogyan néz ki mindez itthon.

JÓ HA FIGYELÜNK! 55

Az EU-ban a monetáris felségjogokat – a pénzkibocsátás, az árfolyamszabályozás, a kamatszabályozás, hitelezés – át kellett adni a központi bankoknak, függetlenül attól, hogy azok magánbankok vagy állami tulajdonban vannak. A Frankfurtban székelő Európai Központi Bank bocsátja ki az eurót, amelybe a tagállamoknak nincs érdemi beleszólásuk. A lisszaboni szerződés is részletezi, hogy sem az Európai Parla-

ment, sem a Bizottság, sem az Európai Tanács nem szólhat bele a működésébe, ellenben minden intézkedésüket, aminek pénzügyi vonatkozása van, kötelesek a bankkal egyeztetni. Az európai központi bankok a nemzetközi pénzügyi struktúráknak vannak alávetve, azaz a valódi hatalom – ez könnyen belátható – nem az EU intézményeiben székel, hanem ott, ahol a pénzhatalom központja!

Polgári vagy pénzdemokrácia II.  Rész Néhány hozzám érkező levél megkifogásolta az első résznek is a címében szereplő „pénzdemokrácia” szót. Egy „filozófus” például lemarházott, s ezt írta: „polgári demokrácia van, de pénzdemokrácia nincs.” Nos, szerintem viszont a polgári demokrácia az, ami ma nem létezik Magyarországon. (Bár sokan reménykednek abban, hogy a 2/3-ad visszaadja a számunkra) A pénzdemokrácia létét viszont mindannyian érezhetjük a bőrünkön, akik még megőriztünk valami keveset józan eszükből, s nem álltunk be a jelen államainak tevékenységét alapvetően befolyásoló pénzkartell – elvtelen kiszolgálásába. Nézzük mit is olvashatunk ez ügyben a magyarnak nevezett, „polkorrekt” oktatásügy tankönyveiben  a polgári demokráciáról: • „Demokráciáról, egy adott országon belül akkor beszélhetünk, ha ott érvényesülnek az alkotmányosság klasszikus alapelvei: • A hatalommegosztás elve: érvényesül az államhatalmi ágak megosztása és elválasztása (törvényhozó, végrehajtó, bírói); ehhez a modern demokráciákban egyre több sajátos intézményt hoznak létre (alkotmánybíróságok, ombudsmann). • A népszuverenitás elve: az állami főhatalom forrása a nép (képviseleti és közvetlen demokrácia). • Megvalósul a törvények uralma: a jogrendszer alapja az alkotmány, amelyet minden állampolgárnak és társadalmi szervezetnek tisztelnie kell (jogbiztonság). • Az emberi jogokat az állam elismeri és biztosítja. • Törvény előtti egyenlőség: a jogrendszer tiltja a negatív diszkriminációt, az alkotmány intézményesen védi a kisebbségeket. A ma is érvényben levő polgári alkotmányt 1989. október 23-án hirdették ki, ettől a naptól tekinthető Magyarország alkotmányos demokráciának; parlamentáris kormányrendszer jött létre.” Mindezen szépnek látszó elvekkel szemben az a helyzet, hogy: –– a hatalommegosztás elve nem érvényesül! Hiszen a hatalommegosztás elve eredetileg azt jelentette, hogy az állam funkcióit a törvéntyhozás, a végrehajtás, az igazságszolgáltatás szerint kell meghatározni, s az egyes funkciókat más-más szervezetekre, személyekre kell bízni azért, hogy ne jöhessen létre hatalom koncentráció – egyes szervezetek vagy személyek kezében.  A mai állítólagos demokráciákban pedig a győztes

párt vagy pártszövetség minden hatalom felett rendelkezik, hiszen az alsóházi pártképviselők választják meg az igazságszolgáltatás, illetve a végrehajtás vezetőit – akik az őket megválasztó párt érdekében tevékenykednek! A modern alkotmányokban ma már nemcsak a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalommal kell számolni, megjelentek más alkotmányos hatalmak is, mint például az alkotmánybíróság.Az AB minden tagját a már említett pártfegyelemre szoktatott pártképviselői kör választja, s így nem valószínű az ellenszegülés. A helyi és területi önkormányzatok az uralkodó értelmezés szerint: olyan jelentős autonómiával rendelkeznek, hogy sokan külön hatalomnak tekintik azokat.  Csakhogy a központi hatalom kezében van a kasszakulcs, s így rövid„pénzpórázon” vannak az önkormányzatok még ott is, ahol nem pártszínekben indult személyek váltak az önkormányzat tagjaivá és vezetőjévé. –– a népszuverenitás elve sem érvényesül! Hiszen az Alkotmány nem szabályozza a népszavazásra bocsátandó kérdéseket! Semmilyen hatásköri szabállyal nem pontosítja a népszuverenitás konkrét gyakorlását az Országgyűlés és a népszuverenitás teljességének birtokosai -a népszavazásra jogosult választópolgárok – között. Az ál-alkotmány, tehát az 1949.XX.tv. 19. § (5) bekezdése  (bár ezt a pontot már törölték) a népszavazás intézményének teljes körű szabályozását a megválasztott képviselőkre bízta, akik viszont „vezényszóra” szavaznak igennel, vagy nemmel az egyes kérdésekben, tehát nem saját lelkiismeretük, hanem a pártfegyelem szerint. Ráadásul ha „kiszavaznának”, még pénzbüntetést is kell fizetniük a népképviselőnek álcázott pártképviselőknek.  (nesze neked népképviselet és népszuverenitás!) Az már csak hab a tortán, hogy az ál-alkotmány ezzel az alsóházi pártképviselőkre bízza, hogy mely körben enged teret a népszavazás útján történő hatalomgyakorlásnak.  (erre szoktuk mondani, hogy kecskére bízták a káposztát!) Az Alkotmánybíróság 1993. (I.22) határozatának 2. bekezdése pedig az alábbiakat tartalmazza: „A népszuverenitásból fakadó jogoknak mind az Országgyűlés, mind népszavazás útján történő gyakorlása csak az Alkotmány rendelkezéseinek megfelelően történhet. A népszavazásra bocsátott kérdés nem foglalhat magába burkolt alkotmánymódosítást.”Márpedig ennek az értelme éppen szembe megy az ál-alkotmány 2§ (2)

Tanár: Mi a demokrácia? Diák: A demokrácia olyan szabadság, ahol megválasztjuk a diktátorainkat.

bekezdésével: „A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja.”  És itt van a lényeg! Hiszen ha minden hatalom a népé, s a képviselői hatalom így csak származékos, akkor milyen indokkal lehet kizárni a népet az alkotmánymódosításból? –– megvalósul viszont a pártképviselőket vezénylők törvényalkotási uralma! A mai jogrend alapja ugyanis nem a magyar történeti alkotmány, hanem az a törvénytelen törvény, amelyet 1989. XXXI. tv alakított át még az MSZMP korszákban, amikorsem a törvénytelen országgyűlésnek, sem a senki által fel nem hatalmazott „kerekasztalnak” semmiféle legitimitása nem volt! Ezek után azt gondolni, hogy ezen ál-alkotmányt nem csak éppen eltűri a hagyományos közjogi gondolkodástól megfosztott jogászság és a 45+20 éves agymosáson átesett magyar társadalom, az egyenesen naivitás. A törvény tisztelete persze nagyon mélyen él a magyar társadalomban, de még ennél is mélyebben él az igazság tisztelete, amely ellentmond azon az ál-törvények uralmának, amelyek napi politikai érdekből születnek, s nem a magyar közjogi gondolkodás termékére, a történelmi alkotmányra épül. Ráadásul addig nem is lehet itt sem jogról, sem jogbiztonságról beszélni, amíg a Rákosi-kádár rendszerrel jogfolytonos az állam, és nem a történelmi magyar államok ezer éves sorozatával. –– Az emberi jogokat az állam valóban biztosítja, de csak papíron! A gyakorlatban azonban még az 1628-as angol – Petition of Right – sem érvényesül, bár azt az ENSZ: Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatába is felvették, s lényege, hogy törvényes ítélet nélkül senkit ne lehessen letartóztatni, illetve bebörtönözni. Márpedig  Budaházy Györgyöt a mai napig politikai fogolyként tartják fogva úgy, hogy ellene semmiféle konkrét bizonyítékot nem mutattak fel, s éppen Ő volt az, aki a legerélyesebben fellépett a választási csalók szocialista rablóbandája ellen, tehát a Fidesznek erkölcsi kötelessége lenne  a vele szemben folyó törvénytelenséget mielőbb felülvizsgálni! –– A törvény előtti egyelőség problémája is kétes! Ha ugyanis  törvény előtti egyenlőség van, akkor nemcsak a negatív, de a pozitív megkülönböztetést is szigorúan kellene tiltani. Hiszen ha valakit pozitíven megkülönböztetnek, az a többiek számára negatív megkülönböztetés! A kisebbséget úgy is lehet gyámolítani, hogy azzal ne ártsunk a többségnek, s főleg ne csináljunk fából vaskarikát! Mert vagy egyenlőség van, vagy megkülönböztetés? A kettő egyszerre lehetetlen! Végül, jöjjön pár gondolat a pénzdemokráciáról: A jelenlegi globális pénzrendszerben a bankok teljesenkivonták magukat az állami ellenőrzés alól. Mert sem a bankfelügyelet sem, a kormány vagy az Országgyűlés nem ellenőrizheti őket behatóan, hanem maguk ellenőrzik saját tevékenységüket. (állam az államban?) A világ pénzrendszerét egyébként is egy  óriási hazárdjátékot működtető kaszinóvá változtatták, amelyben ott ülnek a spekulánsok a félkarú

56

JÓ HA FIGYELÜNK!

rablók mellett, vagy törvényes korlát nélkül tesznek fel óriási –  de valójában csak elméletben létező – pénzeket a rulett asztal nyerőnek tűnő mezőibe.(a hazai magánnyugdíj-intézetek is ebben a kaszinóban játszottak) A „polkorrekt” közbeszédben, sőt a „tudományos közgazdaságtanban” erre mondják azt, hogy: ez egy tudatlan ember összeesküvés-elméleti fejtegetése. Viszont a gyakorlatban pontosan ez zajlik, ha egy kicsit le is egyszerűsítettem, de sajnos megfelel a valóságnak.  A „buborék” teremtő bankszféra ugyanis az elektronikus tőzsde-piacon kezdte a tevékenységét és kb. 2000től folyamatosan pumpálta a „buborékokat”, viszont az első nagydurranás a másodlagos jelzálog-hitel válság kezdete volt, amikor  sok millió nyugdíjas pénzét tüntették el úgy, hogy értéktelen pénzügyi termékeket kreáltak a jelzáloghitelekből, s azokat adták el a nyugdíjintézeteknek úgy, mint jó minősítésű befektetések. Ezek a „buborékjátékosok” persze nem a legfelsőbb pénzkaszt tagjai voltak, hanem  olyan „kiképzett” személyek, akik a banki pénzspekuláció virtuális valóságával tisztában vannak. Ők részben ellenőrizetlenül szabad kezet kaptak a forgalomban érdekelt főnökeiktől, részben a szabadkőműves pénz-elitnek a  politikai tevékenységét és a pénzmultiplikátor működését is kiismerve úgy érezték, hogy ha legfelül szabad harácsolni, akkor nekik miért ne lenne az? Azt gondolták:  ha létezik a demokrácia, akkor az Ő számukra is működjön egy kicsit ez a csodamalom. S éppen a kreatív pénzügyi technika adta meg a lehetőséget számukra, hogy a saját  (a tulajdonosi bankárkaszthoz képest kicsiny) hasznukra is alkalmazzák a felismert pénzdemokrácia előnyeit. Az általuk kidolgozott ún. kreatív-technikák tették lehetővé a hitelkockázati ügyletekkel való spekulációkat. Az ún. CDS-ügyletek  (credit default swap) lényege, hogy a kölcsönök esetén mérlegelni lehet, hogy mekkora visszafizetés és nem fizetés kockázata a hitelnek. Ez adott lehetőséget a hitelkockázat-csereügyletek önálló pénzügyi termékké válásának, s így jelentek meg a pénzpiacokon, ahol nemcsak személyek, cégek, de államok is vehetnek fel hitelt, illetve vásárolhatnak ilyen kreatív papírokat. A hitelkockázat mérésére, jöttek létre a profi hitelminősítők. Mivel a hitelkockázat maga is termékké vált ezzel is kereskedni kezdtek. S mivel nagy az Isten állatkertje,  s bizonyos csoportoknak teljesen mindegy volt, hogy mivel kereskednek, csak lehessen eladni és venni, így a jövőbeni várható piaci ár jelenítette meg a rulettasztal, piros-fekete mezőit, sőt a 36+0 számokat is. Néhány esztendő alatt azonban olyan nagy lett a „játék” közben a buborék, hogy bár sokan kerestek vele hihetetlen összegeket, de az anyagmegmaradás törvénye itt is érvényes, hiszen a nyereményeket valakik elbukták. Amikor 2008-ban elérte a már kezelhetetlen 700-750 trillió dollárt a lufi, akkor kidurrant. Az ezt követő „segélycsomagok” egyértelműen bizonyítják, hogy a lufi mesterséges volt, s nem összeesküvés, hanem egy újszerű, de nagyon alapos költségvetési leszívás volt a liberális pénzdemokrácia bankárkasztjának a végső terve.(közben persze tesztelték a tudatállapotunkat!) A pénzdemokrácia Magyarországa. A spekulációs folyamatoknál  (amint azt fentebb írtam)létezik egy hitelkockázati besorolás, ami meghatározza, hogy egy-egy országba mekkora kockázati felárral áramolhat a pénz.  Varga István, a Magyar Adófizetők Országos Szövetségének alelnöke szerint  felesleges volt a számunkra a 25 milliárd dolláros IMF-hitel. Először azért, mert valószínűleg ezzel a hiteltechnikával szeretné kimenteni a nemzetközi spekulatív tőke azt a nyereségét (kb. 6000 Md) az országból, amit pl. a lakáshiteleket törlesztő magyar állampolgárok fizetnek. Az IMF-hitel ugyanis nem szolgálja a vállalkozásokat és a lakosságot, nem munkahelyeket hozzanak belőle létre, nem bővítik vele a fogyasztást, tehát ezzel nem élénkül a gazdaság! De nem szolgálja az államot sem, hiszen az állam nem használhatja fel beruházásokra, fejlesztésekre vagy a  vállalatai feltőkésítésére.  Ezt a pénzt az állam a Nemzeti Banknál tartja tartalékban, és azt a célt szolgálja, hogy ha a Magyarországon jelenlévő külföldi tőke távozni akar, akkor elegendő devizát találjon „raktáron”, amire átváltja a forintban szerzett jövedelmét. Nem tudom, hogy szükséges-e további hazai-külföldi példákat felsorolni a pénzdemokrácia létére, de egy biztos: ma annak demokrácia ez a rendszer, aki húsz évvel ezelőtt még a népidemokráciát magasztalta, s a proletárdiktatúrát védte szóval vagy fegyverrel. Ma ez úgy néz ki, hogy aki a pénzdiktatúrát magasztalja, az a vélemény-diktatúrát védi szóval és fegyverrel, vagy pénzzel! Bene Gábor S.

JÓ HA FIGYELÜNK! 57

Harcaink Fontos, kritikus szakaszához érkezett a magyar nemzet ellen évszázadok óta zajló háború. A minket függésben tartó pusztító világerő, amely az elmúlt fél évezred során már öt, látszólag különböző birodalomnak mutatta magát, ám gátlástalan létfelélő, eredendően parazita jellegét végig megőrizte, újabb átalakulás előtt áll. Mivel eddig minden újabb megjelenési formája az ellenünk folytatott háború egyre veszélyesebb fegyvereit hozta magával, így most is erre kell készülnünk. Az ország népének többsége kissé költőien túlzó metaforaként kezelte a választások utáni bejelentést: forradalom és szabadságharc vette kezdetét. Azonban lassan rá kell ébrednünk, hogy a megállapítás nem metafora – és egyáltalán nem túlzó. Az talán igaz, hogy ez csak nyitánya a háború újabb, talán sorsdöntő ütközetének. Ám tekintettel arra, hogy a többség tökéletesen felkészületlen a közelgő háborús cselekményekre, talán nem árt egy-két dolgot végiggondolni. A világerő, amely most a nyugatias globalitás birodalmaként jelenik meg, azért veszélyesebb az eddigi alakváltozatainál, mert saját létét is tagadja. Sőt azt a beszédteret is betiltotta, ahol egyáltalán diskurzus tárgyává lehetne tenni létezését, és brutálisan büntet mindenkit, aki az ő „nem létezését” kétségbe merészeli vonni. Aki pedig saját intézményi védelem kiépítésére törekszik e globális értelmező hatalom fegyvereivel szemben, az – mint az elmúlt hetek világméretű hisztériájából láttuk – a halál fia. Ez világossá teszi, hogy az előttünk álló egyre veszélyesebb háborúk fő frontvonala kommunikációs természetű. A permanens világháború ugyanis a világértelmezési logika csúcsfegyvereinek birtoklásáért zajlik. Talán soha nem volt annyira igaz a régi mondás, miszerint a szó veszélyes fegyver, mint ma. Világunk „valóságos valósága” ugyanis már olyan iszonyú képet mutat, hogy ezt a világ urai – az ellenük irányuló azonnali világméretű lázadás kockázata nélkül – aligha engedhetik megpillantani. A globális valóságipari művek „dübörgése” nélkül e lázadás kártyavárként döntené romba azt az egész primitív hazugságtömeget, amely a globális kapitalizmus fogyasztói-hedonista paradicsomaként mutatja be önmagát. A globális birodalom hatalmi rendszere három „hadosztályt” tart mozgásban a lokalitások kifosztása érdekében. Az első a kényszerítő hatalmi hadoszlop, amelynek fő fegyvere a multinacionális vállalat. Feladata, hogy behatolva az adott lokalitásba, a helyi uralmi elitet korrumpálva ellen58

„You Still Have a Choice!, vagyis Még mindig van választásod!

őrzése alá vonja az élet újratermelésének minden anyagi és szimbolikus szféráját. A másik a figyelmeztető-fegyelmező osztag, amelynek látszólagos feladata, hogy tekinté-

lyes, a világ folyamataiért felelősséget érző és vállaló intézményként tanácsokkal lássa el és minősítse az egyes lokalitásokat. >>

„Jobb világot építünk” – hirdeti az Alien-sorozat immáron világűrre kiterjedő multi cége a Weyland-Yutani

JÓ HA FIGYELÜNK!

Az idetartozó Valutaalapnak, Világbanknak, hitelminősítő intézeteknek a valóságos funkciója azonban az, hogy világossá tegyék a lokális elitek számára, hogy a kényszerítő-hatalmi osztag kifosztó tevékenységének mindennemű korlátozása súlyos megtorlást von maga után. Ám a mindennél fontosabb harmadik hadoszlop éppen az a véleményhatalmi diktatúra, amely magát „politikailag korrekt beszédnek” nevezi. Ez a birodalom létének és fennmaradásának egyre inkább döntő eleme. A forradalom és szabadságharc mindhárom birodalmi hadoszloppal harci érintkezésbe került az elmúlt nyolc hónapban. A multinacionális vállalatokra kivetett különadók és főként a magán-nyugdíjpénztári rendszer felszámolása a kényszerítő hatalmat vette célba. A Valutaalappal a kapcsolat látványos megszakítása és a hitelminősítő intézetek megtorló leminősítéseinek semmibevétele a figyelmeztető-fegyelmező hadoszlop elleni nyílt kihívás. Ám a szabadságharc eddigi legveszélyesebb hadműveletét a médiatörvény, vagyis a globális véleményhatalmi diktatúrával való határozott szembefordulás jelenti. A dolgok kegyetlen történelmi logikájából az olvasható ki, hogy az impérium legfeljebb átmenetileg és taktikailag enged meg bármilyen ellenszegülést, és amint erre lehetőség adódik, „a birodalom visszavág”. Aligha lehet kétségünk: most sem lesz másként. A siker reménye tehát csekély ugyan, de talán nem nulla. A fegyverszünetnek is felfogható színjáték, amelynek a magyar elnökség ünnepélyes megnyitóján lehettünk tanúi, arra utal, hogy a birodalom az elnökség ideje alatt látványtechnikai okokból nem akar nyílt háborús intervenciót indítani Magyarország felszámolására. Ezt az éppen emiatt igen értékes fél évet egy olyan „új szövetség” létrehozására kellene fordítani, amely talán esélyt adhat a forradalom eltiprásának elkerülésére. Az első új szövetséget a magyar társadalmon belül kell létrehozni. A választási győzelem jelezte, hogy e szövetség létrehozása nem lehetetlen, ám életveszélyes illúzió lenne azt hinni, hogy már létezik is. A második új szövetséget Kelet- és KözépEurópa sorstárs országaival kell létrehozni, amelyek egyelőre értetlenül és/vagy kárörvendő lesajnálással szemlélik a magyar szabadságharcot – nem látva benne saját sorsukat. s végül a harmadik új szövetséget a globális térben kell létrehozni a „keleti szél” lázadó nagykoalíciójához való csatlakozással. Mindez azért döntő, mert bár „csapataink harcban állnak, és a kormány a helyén van”, az „ószövetséggel” való leszámolás és az új szövetség megkötése nélkül nincs esélyünk a megmaradásra. Bogár László

De hát én azt hittem… – avagy A nemzeti pofára esés napja –

Pedig higgyék meg nekem, egész szépen indult ez a mai nap is. Az Úr 2010. évében, Szent András (vagy ahogyan a székelyek tartják Enyészet) havának sorrendben 16. napja. Mintegy az urbánus frazeológia (gyengébbek kedvéért: városi szóhasználat) gyöngyszemeként, egyúttal hiányos műveltségem fehér foltjainak satírozgatása végett, autentikus forrásból végre képbe kerülhettem az ún. „dákó-román” elmélet valódi eredetével kapcsolatban. Talán emlékeznek még a nagy román Kondukátorra, az oly dicstelen véget ért Nicolae Ceausescu-ra, akinek egyik kedvenc favoritja, hogy ne mondjam, egyenesen vesszőparipája volt e témakör. No, mármost (számomra legalábbis) igencsak meglepő módon, kiderült, hogy a darab ideig a világ központjának szerepkörében tetszelgő Róma alapítói – most kapaszkodjanak meg! – nem ketten, hanem hárman voltak! A háromság más kettejét, vagyis Romolust és Remust (ha máshonnan nem is, de legalább Rémusz bácsi meséiből) mindannyian jól ismerhetjük. Hiába no, mit tesz a jó marketing! Nem igaz? Szóval, hogy szavamat szavamba ne öltsem, itt van ez a szegény szerencsétlen harmadik fiú, akit úgy híttak, hogy Romanus. Hát bizony, a sors elég mostohán bánt ezzel a Romanus gyerekkel, mivel a két bátyja már ideje korán rázizzent a farkas emlőire (autentikus kifejezéssel élve: a csecseire), szegénykémnek nem maradt más, mint az apafarkas dákója. Ahogyan azt koszorús költőnk Petőfi Sándor énekli a Helység kalapácsa című hőskölteményében: „innen ez elnevezés”. Most legalább mindannyian választ kaphattunk ezen fontos történelmi témájú kérdésre végre valahára. Szóval, a lehető legjobban indult a nap, erre mit olvasok a villanypostafiókomba beszállingózott delejlevélben? Nem mást, mint ami itten következik: „A Jobbik kilépett az alkotmányozásból és ma tüntet a parlamentnél Szerző: mti – 1órával ezelőtt Az alkotmányozó bizottság kormánypárti többsége elutasította többek közt a Szent Koronatanon alapuló új alaptörvényre tett indítványunkat, a magyar föld és természeti kincseink idegen tulajdonba adásának, illetve honvédjeink hadüzenet nélküli külföldi bevetésének tilalmát. A fideszes képviselők ugyanígy vita nélkül lesöpörték a szociális jogállamra, az államfő nép általi megválasztására, a mentelmi jog eltörlésére, az országgyűlési képviselők visszahívhatóságának megteremtésére, valamint az álláshalmozás megszüntetésére vonatkozó kezdeményezéseinket. A testület ugyan megosztott volt, de 10:20 arányban leszavazta a Jobbik azon javaslatát is, amellyel a magyar közéletet tisztítaná meg azoktól, akik vezető szerepet vállaltak az előző, szocialista rendszer működtetésében. A Jobbik 27 javaslatából a bizottság mindössze hármat engedett tovább a plenáris ülésre: a magzati élet védelmét, a határon túli magyarság szavazati jogának megadását és a mindenkori kormányfő egyszerű bizalmatlansági indítvánnyal történő leválthatóságát. A javaslataink döntő többségének leszavazásával a Fidesz saját szavazóinak zömét is arcul csapta. Novák Előd, a Jobbik alelnöke” Bírósági szakba jutott szocialista polgármesterek kedvenc szavajárásával élve: ÁCSI GITÁR! A népi naivitás állapotában leledző olvasóink közül – mán, ha egyáltalán akad még ilyen – most bizonyára többen a szívükhöz kaptak. Kérem, ne tegyék! Pedig első megrökönyödésünkben feltehetnénk magunknak egy néhány kérdést. De hát ők aszonták, hogy nemzetiek…! És akkor nem helyezik vissza jogaiba és folytonosságába a Szent Koronát? Ki akarják szúrni az emberek szemét annyival, hogy említést tesznek a Szent Koronáról a preambulumban? (Örüljetek, hogy egyáltalán ezt kiharcoltuk nektek!) De hát ők aszonták, hogy el fognak számoltatni…! És akkor maradhatnak a közéletben azok, akik vezető szerepet vállaltak az előző, a szocialista rendszer működtetésében? Hát miféle elszámoltatás ez? >>

JÓ HA FIGYELÜNK! 59

Az egyszerű mindig nagyszerű. Egyszerűségében áll nagyszerűsége, s higgyék meg nekem, ezúttal sincs ez másként. A válasz most is nagyon egyszerű, de ahogy a mostanság az újra nyeregbe került hatalom részéről mellőzött Bogár professzor úr szokta volt mondani, zárva tartják a diskurzusteret, nem engedik elbeszélni és kibeszélni a dolgokat, feltenni az igazán lényeges és fontos kérdéseket, melyre bizonnyal mindannyian tudjuk a választ. Érdekes kettőség ez, kicsit a mesebeli „hozott is ajándékot, meg nem is” lányra emlékeztet. Muszáj valamit felmutatni a gyarmatokon lázongó és egyre elégedetlenebb bennszülötteknek, de mindezt úgy kell tenni, nehogy magukra haragítsák a gyarmatbirodalom szívében székelő kenyéradó gazdát. Képzeljék el, milyen az, amikor a kétharmados forradalmárok pártja nem a nemzetért akar cselekedni, ha most, amikor állítólag a népért, a néppel a népnek, ilyen lényeges kérdésekben oda szavaztak, ahova szavaztak. Belegondolni se merek! Ennyi mozgástérre ad lehetőséget a gyarmati létezés? Még a képviselők visszahívhatóságának ellenzését megérti az ember, mammon világában a kicsinyes önzés, a kipróbált és jól bejáratott anyagi haszonszerzés már-már rutinszerű érdekkapcsolati hálóit senkinek sincs kedve újraszövögetni, Pókembernek a moziban a helye. Még az álláshalmozás is elmegy sok szódával. A mentelmi jog már nehezebb dió, de talán még arra is vevő lenne a nép, megfelelő marketing munkával minden be- és megmagyarázható. Csak 1 valami nem. Pontosabban nagyon is jól tudjuk, hogy miért nem. Miért nem térhet vissza a nemzet az idegen elnyomás előtti állapotokhoz, miért nem lehet, vagy még inkább (igen, azt hiszem ez a pontos szóhasználat!) miért nem szabad, hogy a Szent Korona visszahelyeztessék jogfolytonosságába. Idézzük a jelenleg hatályos alaptörvény „Általános rendelkezések” című első fejezetéből a 2. § 2. bekezdés szövegét: „A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja.” Hát ez az! Ugye mondtam! Abban a pillanatban, hogy őfelsége a magyar Szent Korona visszahelyeztetik jogaiba, már nem a népé minden hatalom, hanem a Szent Koronáé! Abban a pillanatban már nem a nép szuverén, hanem a Szent Korona! Abban a pillanatban minden a Szent Koronáé. Abban a pillanatban megszűnik az Európai Uniós tagságunk is, hiszen a jogalkotást (meg egyáltalán minden mást is) beleértve a Szent Korona felett már csak maga a Jóisten van. Istent pedig senki és semmi nem helyettesítheti. Még az Európai Unió sem! A végére hagytam a slusszpoént. Mammon világában a pénz – s egyúttal sajnos ma még a világ – urainak szemszögéből legfontosabb szempont, abban a szent pillanatban, hogy a Szent Korona visszahelyeztetik jogaiba, megszűnik hazánk államadóssága is, hiszen nem 60

Csak úgy elgondolkodtam – avagy Megrendelésre is lehet riogatni –

Emlékeznek még Glenn Miller szerzeményére, a swing-korszak csodás gyöngyszemére az „In the Mood (Hangulatban) című számra? Nos én igen! Kár, hogy ma már nem az In the Mood, hanem a Moody’ s csinálja a hangulatot. Mit mondjak, én inkább Glenn Millernél maradok.

vagyunk jogfolytonosak azokkal, akik azt felvették. Azonnal leállna a pénzszivattyú. Hát ezért nem szabad visszaállítani a Szent Korona jogfolytonosságát! Hát ezért nem szavaznak meg alapvető fontosságú kérdéseket a kétharmados forradalmárok, ha még oly nemzetinek is nevezik magukat. Ők bizony akkor is csak bábok, dróton rángatott kiszolgálói a nemzetközi pénz- és korporációs oligarchiának. Amolyan „jóféle” komprádor burzsoázia, a szavazófülkék magányához illő diszkrét bájjal. The show must go on!, azaz a műsornak folytatódnia kell! Van még lerabolható vagyon, van még mozdítható haszon, van még szolgasorba, bérrabszolgaságba hajtható engedelmes barom, aki kitermeli a profitot. Mindazok számára, akik velem együtt úgy gondolják, hogy egyszer mindennek eljön az ideje, álljon itt tanúbizonyságul, egyszersmind okulásul a Napvágás „Volt egyszer egy királyság” című szerzeménye, mely emlékezetünkbe vési, honnan jöttünk, kik, és milyen kincsek birtokában vagyunk ebben a gyönyörű hazában. Egyedülállóan csodálatos a magyarság, a Jóisten népe, legyünk hát méltók Szent Koronánkhoz! „Volt egyszer egy királyság, amelynek a közepén az Isten lakott. Jelenléte annyira áthatotta az ott élő emberek szívét, hogy még a földjük megjelölésére is az Úr nevét használták. Úr, Uruszág, Ország – mondogatták királyságukról.

Uradalmakról beszéltek, mint a rendezett élet legkisebb egységéről. Benne volt az Isten lelke a föld erejében, a Nap sugarában, és a szél zúgásában. A Teremtés, a Mindenség koronája volt ez a királyság. Isten országa, a világ nyolcadik csodája. A Mindenhatónak, a földnek és a népnek az egységét pedig az égből alászállott Szent Korona pecsételte meg. Az itt élő emberek annyira szerették az összetartozás égi jelét, hogy végül egylényegűvé váltak vele. Bennük, általuk kelt életre a Szent Korona. Képe minden születő alattvaló szívében ott ragyogott. Ez volt az egyetlen fénylő tökéletesség, mely összefűzte mindazokat, akik valaha ebben a királyságban éltek. Az élő és a holt összetartozott, mert a Szent Korona királysága nem szűnt meg a halállal. Ez az evangéliumra épült ország jelként lebegett ég és föld között. A világ más birodalmai úgy is nevezték Arhiregnum, azaz őskirályság, főkirályság, mintakirályság. Ebben a hazában az országos tisztségek viseléséért nem járt fizetség, mert a szolgálat maga volt a dicsőség. A határokat és a törvényeket az Úristen jelölte ki, hogy senki ne térjen el az örök Rendtől. A mércét, mellyel a Szent Király megvalósította a Mindenható tervét, Fehérváron őrizték örök emlékeztetőül, hogy sohase felejtsék el, mindenki azonos az Ítélő előtt. Az emberek a szerződéseiket az Isten papjai és szerzetesei előtt kötötték, mert vallási szertartás volt minden egyezség. A szerződésszegés pedig a Teremtő megsértését jelentette. Az igazság szeretete igazgatta ezt az országot, mert az igazságérzet nem más, mint Isten szeretete. Ez az ősi, égi eredetű királyság valaha a Magyar Haza volt. Isten és a Szent Korona nevében, teremtsük újjá!” Ez ilyen egyszerű! Isten áldja Magyarországot! 1 öntudatos pécsi polgár JÓ HA FIGYELÜNK!

Megütötte a fülemet a múltkori kommunikációs csetepaté alkalmával, hogy egyesek (végre!) nehezményezni kezdték a nemzetközi hitelminősítő intézetek által folytatott gyakorlatot, mi több, a média nagy nyilvánossága előtt nem átallottak odáig elmenni, hogy hangot adjanak abbeli elégedetlenkedésüknek, miszerint ezen hitelminősítő intézetek eredetileg cégek, nem pedig országok minősítésére jöttek létre. Arról sem feledkeztek meg, hogy feltegyék azt a szintúgy idekívánkozó aprócska, ám annál fontosabb kérdést, miszerint ugyan vajon ki a rossebb is hatalmazta fel őket arra, hogy országokat minősítgessenek? No, mármost a dolog több szempontból is igen-igen érdekes. Csak úgy elgondolkodtam... Jelenczki István kitűnő alkotása a „Háború a Nemzet ellen” című dokumentumfilm már a címében hordoz egyfajta helyzetelemzést és értékelést. Még az is, aki nem látta, már a címéből is sejtheti, mi az ábra. A tisztelt Olvasó persze joggal teheti fel a kérdést, hogy jön ez most ide? A válasz nagyon egyszerű. Már az angol neveik kezdőbetűiből erőltetetten összetákolt P.I.G. – Portugalia, Italia,

Greece, azaz Portugália, Olaszország és Görögország, vagyis a disznó(módjára viselkedő) országok példáján keresztül is érzékletesen szemléltetik számunkra a világot uraló sötét háttérhatalmak, hogy ne legyen semmi kétség, itt bizony háború dúl. Nekem meg az jutott eszembe, hogy a NATO mintájára a nagyságos és fényességes

Jelenczki István filmrendező

Európai Porta létrehozhatna egy, az unió tagországait immáron a gazdasági hadviselés ellen megvédő szervezetet is. Akkor van aztán igazán jelentősége és létjogosultsága a dolognak, ha a veszedelem immáron a kapukon belülről, nevezetesen példának okáért a londoni City háza tájékáról fenyeget! A NATO a hagyományos fegyverekkel történő támadás elhárítására létrehozott szervezet. De mi véd meg bennünket a gazdasági hadviselés támadásai ellen? Csak úgy elgondolkodtam... Az jutott eszembe, vajon megérne-e a dolog legalább egy próbapert? Tudom, hogy az Amerikai Egyesült Államoktól eltérően hazánkban nincs precedens jog, de példának okáért képzeljük el azt a helyzetet, amikor a nagyságos és fényességes Európai Porta egyik teljes jogú tagállama teszem azt beperli a hitelminősítő intézeteket. Mondjuk kéri a hágai nemzetközi bíróságtól a hitelminősítő intézetek teljes vagyonának elkobzását (az általuk okozott károk megtérítésének fejében), személyzetük szigorú őrizet alá vételét, egyáltalán az egész hóbelevanc megszüntetését, helyük sóval történő behintését. A tisztelt Olvasó persze most joggal teszi fel a kérdést, milyen sületlenségeket hadoválok én itt össze meg vissza. Ugyan vajon, hogy kerül a csizma az asztalra? Képzeljük el azt a helyzetet, amely első nekifutásra valószínűleg legalább akkora értetlenséget és riadalmat keltene, mint Orbán Viktor azon kijelentése, miszerint köszönjük szépen az eddigieket, de nem kérünk több hitelt, el vagyunk adósodva már épp eléggé. És abban is biztos vagyok, hogy az első hirtelen jött sokk után, amely annak folyományaként keletkezne, hogy kiderül, ellent lehet mondani, egyáltalán nincs kizárva, hogy nem helyeselnék és nem követnék legalább annyian az új módszert. Játsszunk el a gondolattal! Az egyik teljes jogú európai uniós tagállam illetékes fő hallja kendje arra a jogalapra hivatkozva kezdeményezi a megszüntetését ezeknek a felelőtlen kijelentéseket játszi könnyedséggel az éterbe küldözgető mesterséges pénzügyi kreálmányoknak, hogy veszélyeztetik a nagyságos és fényességes Európai Porta stabilitását, valamint egyes tagállamainak nemzetbiztonságát. (Már pedig, ha az egyikét veszélyeztetik – az együtt sírunk, együtt nevetünk, vagy ha tetszik a NATO-elv alapján – veszélyeztetik az összes többiét is.) Ha a hagyomány állításának hinni szabad, ma már gyors reagálású erők is szabadon mozgathatók az unió területén belül, bármelyik tagállam kérheti, mi több, igénybe is veheti a segítségüket. Hol van az megírva, hogy csak a végeken lehet ezeket az erőket bevetni, a londoni Cityben meg nem? Hiányos vagy hibás információkra alapozva tett felelőtlen kijelentések, országok életét

JÓ HA FIGYELÜNK! 61

tehetik tönkre pillanatok alatt. Mintha csak gombnyomásra történne, országos méretű felháborodás-, sztrájk- és tiltakozáshullám söpörhet végig egy-egy országon. Mint a háborús filmekben, amikor terepasztalokon gondosan megtervezett hadmozdulatok figuráit tologatják ide-oda. Ezek a hitelminősítő intézetek maguk is a pénzpiac, az üzleti élet szereplői, sok mindennek lehet nevezni őket, csak éppen függetlennek nem. És amilyen játszi könnyedséggel lehet felelőtlen kijelentéseket szerte szét szórni az éterbe, legalább olyan kevés erőfeszítéssel lehet megrendelésre riogatni! Még várat magára a pillanat, amikor magyar politikus először szóba hozza majd hivatalosan a trianoni diktátum felülvizsgálatának szükségességét és elodázhatatlanságát. Nem tudjuk mikor fog bekövetkezni, pedig könnyen lehet, hogy már köztünk jár, vagy éppen most tanul járni az a honfitársunk, aki kimondja majd az eddig kimondhatatlant. Még várat magára a pillanat, amikor európai politikus először szóba hozza majd hivatalosan a bankszektor mindenható uralmának, az 1 dollár 1 szavazat lélektelen profitmaximalizáló rendszerének megdöntését, megdöntésének szükségességét és elodázhatatlanságát. Ez a valaki nagy valószínűség szerint szintén közülünk, magyarok közül kerül majd ki, hiszen sorsfordító nagy dolgok véghez viteléhez, más nemzetek felemeléséhez igazából nekünk adott tehetséget, hitet és erőt a Jóisten. Nem tudjuk mikor fog bekövetkezni, pedig könnyen lehet, hogy már köztünk jár, vagy éppen most tanul járni az a honfitársunk, aki kimondja majd az eddig kimondhatatlant. Csak úgy elgondolkodtam... Azon, hogy vajon mennyivel hamarabb következnének be ezen kívánatos változások, ha mások is elgondolkoznának. Példának okáért azon, hogy a sablonos gondolkodás, az eleve kudarcra ítélés kényelmes lustasága és legyintő belenyugvása helyett miért nem választunk alternatívákat, miért nem tesszük fel azokat a kérdéseket, melyeket eddig nem mertek, nem tudtak vagy nem akartak feltenni. Képzeljük el azt a helyzetet, amikor egy egész kontinens mutatja be az egyezményes jelet a felülről ráerőltetett mammonitáknak, bábeli hangzavart teremtve a különböző nyelvek kakofón hangzavarában mégis kristálytisztán és jól kivehetően közölve, hogy ELÉG VOLT! Elég volt a pénz mindenhatóságából! Elég volt a már-már nemzetközi szabvánnyá váló „mindent és mindenkor kizárólag pénzben mérünk ostoba, rövidlátóan lélektelen és embertelen rendszeréből! Elég volt a sok ezer kilométeres, központból és központilag irányított távvezérelt létezés modelljéből. Elég volt az életszerűtlen, mesterségesen kialakított, minden mindennel összefüggő, egész bolygóra kiterjedő és azt behálózó válságmenedzselésből, mely elől egész egyszerűen nincs menekvés. Nem bújhatsz el előle, 62

Panaszra nyílt a multik szája

nem térhetsz ki előle, nem függetlenítheted magad tőle még akkor sem, ha semmi közöd az egészhez, nincs szükséged rá, köszönöd szépen, de nem óhajtod igénybe venni a szolgáltatást. Elég volt a gyarmati létezést modern kori bérrabszolgasággá silányító komprádor burzsoázia féktelen, sokszor következmények nélküli tomboló károkozásából, melynek vesztese – hiszen bele van kódolva a rendszerbe – mindig a kisember. Csak úgy elgondolkodtam... És arra jutottam... … Jó Ha Figyelünk! ... … mert megrendelésre is lehet riogatni ám! Isten áldja Magyarországot!

IZRAEL Ma az izraeli parlament olyan törvényt hozott, hogy aki Izrael ellen bármilyen ellenséges, felforgató, kémkedő, bíráló hangot üt meg, attól elveszik az állampolgárságot. Most vegyünk egy nagy szünetet Ocsúdjunk fel meglepetésünkből, mert mi is ezt szeretnék Magyarországon a zsidókkal, mint amit most ők törvénybe iktattak. Köszönjük a jó példát, ezt fogjuk Magyarországon is követni... (Kép: Knesset)

1 öntudatos pécsi polgár

Tizenhárom hazánkba települt nagy külföldi cég – köztük több pénzintézet – nyújtott be panaszt a brüsszeli bizottságnál diszkriminatív adóztatás miatt, ami szerintük a válságadóra kötelezett kört sújtja. Csak a rend kedvéért ismétlem a legkonokabb elemzők által sem vitatott, legfeljebb agyonhallgatott tényeket. Akik hazánkban az államtól termelő tulajdont vettek, azt rendkívül olcsó áron tehették, valós befektetésük már többszörösen megtérült. Ezt a hazai piaci nyilvánosságot is kerülő privatizáció tette lehetővé. A vevők a privatizációkor két-három éves, néha még ennél is rövidebb megtérülésre számítottak, és ez valóra is vált. A kisebb számú zöldmezős befektetőt letelepedésekor minden mértéket túllépve látta el az állam beruházási kedvezményekkel. Erre nagyjából annyit fordított eddig az ország, mint amennyi a „megváltó” külföldi tőkeinvesztíció volt. A befektetések tehát nemcsak a termelt profitból, de az állami kedvezményekből is eleve megtérültek. Az évi harminc-negyven százalékos, tőkearányos profit volt a zsinórmérték. A közszolgáltató cégek állami szabályozással szembeni bizalmatlanságát nyolcszázalékos profitgaranciával szerelték le 1995 végén. Ennél természetesen sokkal többet érnek el azóta is. Ma sincs olyan biztos és magas profitot biztosító szektor, ahol ne a külföldiek lennének döntő többségben. Ráadásul a mono- és oligopolisztikus helyzetet állami szabályok betonozták be. Erről árulkodik, hogy ezek a vállalatóriások kerülték a tőzsdét, mint ördög a szenteltvizet.

Ott ugyanis fel kell tárni a gazdálkodás valós paramétereit és viszonyait, trükközésre nincs mód, mindent meglát a részvényesek szigorú szeme. A magyarországi multiktól pedig mi sem áll távolabb, mint az, hogy a hivatalos könyvelésükben is kimutassák, mekkora profitra tesznek szert, és hogyan. Intő példa a hazai tőzsdén jegyzett nagy telekommunikációs cég pár évvel korábbi esete. Épp amerikai részvényesek kezdeményezésére tártak fel síbolást egyik balkáni vállalkozásukban. Röpült a vezérigazgató, s nagy átszervezés következett. A zajra ébredt csak fel a balkáni ország hazai pénzügyi felügyelete. Szóval a multik inkább a leányvállalkozásokat és a fiókcégeket kedvelik. A tulajdonosok külföldiek, a pénzosztásnál nem kellett tartaniuk a magyar állam beavatkozásától. Ha ez így van, akkor mi vezette a panaszos kört, hogy Brüsszelhez forduljon? Hiszen tudja, hogy az EU szerint az adópolitika teljes mértékben a nemzetek saját hatáskörébe tartozik. Ezért töltött be hatáskör nélküli biztosi posztot Kovács László. Aligha hihető, hogy a feljelentők eleve esély nélküli játszmába fogtak. A közismert közhelyek hangoztatásán túl, roppant mód fel kell készülnie a magyar kormánynak a várható csörtékre. Mindenekelőtt a felsorolt általánosságokat konkrét tartalommal kell megtölteni. Ki kell dolgozni személyre, vagyis a panaszkodó cégre szabottan az érveket, s összeállítani a bizonyítékokat a vállalatok magyarországi megjelenésének idejétől kezdve a múlt év végéig.

A számszaki alapon történő érvelésnek, a valós, adatokkal alátámasztott bizonyításoknak lesz némi visszatartó ereje, ugyanakkor könnyen megkaphatjuk, hogy amit a multik tettek nálunk, az a hazai törvények betartásával és az adott kormányok támogatásával történt – és ez igaz is. Lehet, hogy nem volt etikus, de törvényes. Több is kell tehát a sikeres érveléshez. Azt is be kell mutatni, hogy a panaszkodó kör még a válságadókkal együtt is kisebb adóterhet visel, mint a hazai kis- és középvállalkozások. Ez elhangzott, de Brüsszelben bizonyítani kell majd. Be kell mutatni, hogy a hazánkban előállított termékek és szolgáltatások valós árbevételének kis része marad hazánkban, a többi külföldre kerül. Aztán: két ára van a portékának, egy itthoni, egy külföldi. Ha veszünk, ha eladunk, nekünk mindig a kedvezőtlenebb ár jut. Ezekkel a manőverekkel eltűnik az adóztatható nyereség egy része is. Bőven van erre közvetett bizonyíték. Miként lehet ugyanis az, hogy miközben a hazai élőmunka termelékenysége nagyságrendnyit ugrott hazánkban a rendszerváltozás óta, a külkereskedelem cserearányai ezzel szemben szinte megállás nélkül romlanak? Ma másfél millióval kevesebben állítanak elő harminc százalékkal több értéket, mint 1989-ben. Jól látható, hogy nálunk van a munka, a hazánkban működő multiknál pedig az osztás. Ilyen a hazai munkamegosztás. A kormány csak akkor tudja sikeresen megvédeni álláspontját, ha az általános igazságokat aprópénzre is váltja. Azaz a panaszosok esetein keresztül szemlélteti Brüsszelben, hogy miként működik a síbolás. Sajnos az elmúlt két évtized nem arról szólt, hogy a hatóságok útját állták volna a jelenségnek. Épp ellenkezőleg. Az államigazgatással összebútorozott síbolási szakcégek jöttek létre. Vezető munkatársaik az államigazgatás felső pénzügyi posztjait átjáróházként használták. Kormányzati- és offshore szakértelem összeforrva perszonalizálódott. Most a siker érdekében éppen az ellenkezőjére van szükség. Olyan szakértelemre, amelynek segítségével a kormány sikerrel mutat rá, hogy a panaszosok a piacitól eltérő árazásokkal vittek ki jövedelmeket hazánkból, amelyek után egyébként itt kellett volna adózniuk. Csak ez vezethet a sikerre. Így is több menet várható, persze a médiatörvény ócsárlásához hasonló, álszent sajtóhadjárattal kísérve. Boros Imre – Magyar Hírlap

JÓ HA FIGYELÜNK!

JÓ HA FIGYELÜNK! 63

Egyesek demokráciája a kettesek világában Hát ilyen az, kedves barátaim, amikor megpróbálkozunk azzal, hogy egy szájból fújjunk hideget is meg meleget is, miközben tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy 1 seggel nem lehet két lovat megülni. Egyszer gazsulálunk a nagyságos és fényességes Európai Portának, egyszer meg az itthon maradtaknak. Bizony, kényes egyensúly ez, nagyon kell rá vigyázni, legfőképpen akkor, amikor az ember a borotva élén táncol. Most legutóbb az itthon maradtak számára előadott showműsor éppen aktuális epizódját láthattuk, s valóban, minden magyar – ha még csak érzetben is, ha még csak a tévénéző fotöjben is, de azért –kicsikét megemelkedett, s azt hihette, valami ilyesmi kéne legyen a kormányfő, vagy hivatalosan mondva a „felelős magyar miniszterelnök” szerepét betöltő egyszerű földi halandó, szalasszák azt bármelyik, megosztásra szakosodott pártból is. Ebből kéne még több! Félve mondom ki – mert hiszen a jelek azért nem teljesen ezt mutatják – e tekintetben talán még is van egy halovány reménysugár. Ne felejtsük el, a borotvaélen történő lavírozás művészetét nem az egyetemeken, de még csak nem is a Bibó Szakkolégiumban okítják a feltörekvő fiatalság számára, asztat bizony csak az élet rögös útján elhelyezett politikai szamárlétrák grádicsain felkapaszkodva sajátíthatják el azok, akik ilyen tevékenységre adják a fejüket. Már az őszödi beszéd kapcsán fellángolt „igazság- kontra hazugságbeszéd” esetében is láthattuk, mennyire fontos szerepe van a vonatkoztatási pont, a viszonyítási alap helyes megválasztásának. Ha nem választunk ilyen pontot, vagy ha hibásan választjuk meg, természetesen hibás következtetésekre jutunk, és a tanulságokat is hibásan fogjuk levonni. Így válik aztán teljesen érthetővé számunkra az Internacionálénak az a sora, mely szerint „a Föld fog sarkából kidőlni”. Ahogy oly harsányan danolászta nem is oly rég még a soraiból EU-komiszárt is kiállító balos bagázs. Néztem az Európai Parlamentben lezajlott miniszterelnök ütésváltást és megint az jutott eszembe, hogy – már csak jelenlegi gyarmati létezésünk okán is – biztonságot adhat nekünk a vonatkoztatási pont helyes felvétele. Tegyük hát meg! Az Index internetes portál „Orbán strasbourgi szereplését elemzik a külföldi lapok” című szemléző összeállítása szerint: „Több német, osztrák és francia lap is részletesen elemzi Orbán Viktor szereplését az Európai Parlament szerdai ülésén. A Süddeutsche Zeitung szerint Orbánnak nem fekszik a demokratikus diskurzus, a Der Standard úgy látja: az EU-nak nem harcos elnökre van szüksége. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint viszont szó sincs arról, hogy Magyarország a diktatúra felé halad, s itt az ideje, hogy a magyar médiatörvényről objektív vita kezdődjön.” 64

Aszongya a Der Standard osztrák lap „Egy harcos vezeti Európát” című cikkében: „Orbán nem gyáva. Épp ellenkezőleg. Számára egyfajta örömet okoz, ha keményen összecsaphat vélt vagy valós ellenfeleivel. Orbán ezt be is mutatta a szerdai strasbourgi ülésen. A kormányfőt nem is a bátorság, hanem a vakmerőség hajtja. Nem elég azonban önmagában a bátorság, okosnak is kell lenni és az erőpróba döntő pillanatában körültekintőnek, írja a lap.” Az újság szerint a magyar kormányfő nem értette meg mi a feladata az Európai Unió Soros elnökének: „Az Uniónak a csúcson erős elnökre van szükség, de nem harcosra. Orbánban egy élettragédia szunnyad: a kommunisták elleni harcban lett hős, most viszont valamiért kellene harcolnia.” Mivé lett a világ? Vakmerőségnek számít kiállni a hazádért, amikor azt porig alázzák? De

Daniel Cohn Bendit, alias Bandita Kohn

hát kinek van szüksége egy ilyen Európára? Ki akar egy olyan Európában élni, ahol egyesek csak úgy kényük kedvük szerint beletörölhetik a lábukat, mondjuk a kettesekbe, a hármasokról meg a négyesekről már nem is beszélve? Mindeközben a bandita Kohn az asztalt csapkodva elégedetlenkedik. OV tényleg nem értette meg a feladatot? Biztos, hogy ő az, aki nem értette meg a feladatot? Nem lehet, hogy bandita Kohn és elvbarátai azok, akik felett – magyarországi posztkommunista (elv)barátaikhoz hasonlóan – eljárt az idő, csak még nem vették észre? Bizony, könnyen meglehet, hiszen a magyar miniszterelnök többször is tudtukra adta, az, ami eddig vót, eztán mán nem lészen többet. Valószínű, hogy a magyar kormányfő – alias Soros EU-elnök – ebbéli erőfeszítéseit bizon�nyal több siker koronázta volna, ha Petőfi „hivatalában fontos kisbírójához” hasonlatosan, „szívre ható mogyorófa beszéddel adta volna tudtukra az uraknak, „hogy már hazamenni tanácsos”, magyarul ne rontsák tovább itt a levegőt. De nem kevésbé érdekesek a Süddeutsche Zeitung-ban megjelentek sem: „Úgy tűnik, hogy Orbán Viktornak nem fekszik a demokratikus diskurzus – vélekedett a liberális lap kommentátora. Martin Winter szerint aki ilyen agresszíven reagál a bírálatra, és a magyar nép megsértésével vádolja az EP képviselőit csak azért, mert azok elutasítják az ő médiatörvényét, annak nincs érzéke a nyílt vitához. Az ilyen politikus oly módon tesz egyenlőségjelet saját maga és a népe közé, ahogyan azt csak autokraták vagy Napóleon-komplexusban szenvedő politikusok szokták tenni. A következő hat hónapban olyan ember áll az Európai Tanács élén, akinek kétség esetén fontosabb a hazai populizmus billentyűin játszani, mint az alapvető európai értékeken gondolkodni. Ez árt az EU tekintélyének. Egy olyan soros elnök, akiről azt tanúsítják, hogy törvényével esetleg megsértette a demokrácia egyik alapvető értékét, inkább tehertétel, mint nyereség.” Ez lenne a demokratikus diskurzus? Ahol messziről jött ember azt mond, amit akar? Amikor meg nekiszegezik a kérdést, mondana már valami konkrétumot, mi is a baja valójában, egész nyugodtan benevezhetne a Hófehérke és a hét törpe castingjára (gyengébbek kedvéért: szereplőválogatására), bizonnyal eséllyel pályázhatna Kuka szerepére, hirtelen nem tud (vagy talán nem is akar) megmukkanni. Ez lenne tehát a demokratikus diskurzus? Diskurzus ez egyáltalán? Hiszen a diskurzus párbeszédet jelent. Azt, amikor az egyik fél leordítja a másikat, nos, sok mindennek lehet nevezni, csak éppen diskurzusnak nem. Az Európai Parlament üléséről készült felvételt többször is visszanézve az jutott eszembe, hogy a lényeget mégis a miniszterJÓ HA FIGYELÜNK!

elnök mondta ki. Pontosabban csak sejtetni engedte, mert kimondani ő sem merte. A lényeg, amihez egyfajta origóként visszakanyarodott a vita, a kétharmados parlamenti többség Magyarországon. Még pontosabban az a tény, hogy ez a kétharmados többség nem bandita Kohn-ék elvbarátainak kezében van. Mert akkor minden a legnagyobb rendben lenne. De az ismert okok miatt még sincs. Ezért van az, hogy a szokatlanul nagy arányú győzelemmel/ vereséggel (nézőpont kérdése csupán) véget ért demokratikus választás eredményét diktatúraként fogják fel. Félnek tőlünk. Félnek a nagy arányú ellenállástól, amit ez a nép a már-már végletekig leszűkített eszköztárral is ki tudott harcolni, csakhogy eltakarítsa az útból húsz év posztkommunistákban lerakodott mocskát. Félnek tőlünk. Félnek, mert a magyarság a Jóisten népe. Félnek, mert a tömegemberré silányítás után is maradtunk annyian, akik fel mertük emelni a tekintetünk, és azt mertük mondani, hogy eddig és ne tovább. Félnek tőlünk. Félnek, mert nemcsak, hogy egyre többen vannak, akiknek – ha lassan is, de – nyílik a szemük, de már annyian vagyunk, hogy félelemmel tölti el őket az az egyet akarás, amiről a magyar nép tanúbizonyságot tett. Legalábbis azon része, amelyik vette magának a fáradságot és elment választani. Vajon ilyen Európát ígért nekünk annak idején a francia becsületrend bülbülszavú bajnoka? Ez lenne a fennen magasztalt európai értékrend és demokrácia, ahol majd mindenkinek jó lesz? Visszatérve az Európai Parlamentben lezajlott ütésváltásra. Kering a világhálón egy kép. Egy bombát szóró repülőgép látható rajta, a kép tetején és alján egy felirat angolul, amely szabad fordításban valahogy így hangzik: Ha nem jössz a demokráciához, a demokrácia jön el hozzád. Rögtön ez a kép ugrott be. Az jutott eszembe, amit a magyar miniszterelnök többször is kimondott, a kétharmaddal van a bajuk. Pedig ez a kétharmados helyzet demokratikus választások útján állt elő. Emlékeznek még Jörg Hayderre? Miféle demokrácia is ez? Az európai? Ez lenne az európai demokrácia? Ha nagyságoséknak nem tetszik a választások eredményeként kialakult hatalmi berendezkedés és erőviszony, akkor nem komilfó? Akkor nem ér az egész? És csak úgy hipp-hopp, kívülről beledirigálnak, meg belepofáznak, hogy mi legyen? Milyen jogon? És milyen jogon vonják kétségbe egy nemzet választáshoz való jogát? Kicsodák ők? Kinek képzelik magukat? Mindenhatónak? Ne adj’ isten, Istennek? Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim! – ha már a miniszterelnökről beszélünk. Tegyék a szívükre a kezüket, ilyen Európát ígértek Önöknek, ilyen Unióra adták az „igen” szavazatukat? Ilyen lovat akartak? Mert azt még megértem, hogy „orosz tankok között hallgatnak a harangok”, de azt már nemigen tudom akceptálni, hogy a demokratikus berendezkedés fennen hirdetése közepette kétségbe vonnak egy ún. teljes jogú európai uniós tag-

államban lezajlott, teljes joggal demokratikusnak nevezhető választást és annak eredményét. A Lisszaboni Szerződés és egyéb más ostoba dokumentumok elfogadása és a nemzeti törvényhozásokon való zökkenőmentes keresztülerőszakolása után még az is elképzelhető, hogy hoznak egy olyan törvényt, amely szerint a közvetlen és közvetett demokrácia mondjuk 60%-ig tart (66% a kétharmad), ha ezt eléri egy párt, az ezen felül ráadott szavazatokat a többi párt között osztják szét, nehogy diktatórikus túlsúlyra tehessen szert bármely politikai erő. Ez ám a képmutatás a javából! A Jupitereffektus! Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek. Mi pedig ökrök vagyunk. De nem kicsik, hanem jó nagyok! Azt hittük, hogy ez tényleg demokrácia. Nekünk is. Pedig nem. Majd ők megmondják, mit értenek demokrácia alatt, kik a demokraták és kik azok, akik semmiképpen sem tekinthetők annak. Legalábbis éppen most nem. Ilyen benyomások hatására aztán nem csoda, ha felmerül az emberben a kérdés, jó-e nekünk egyáltalán ez a demokrácia néven emlegetett mézesmadzag. Tegyük tisztába a dolgokat! Időutazásra invitálom a tisztelt Olvasót! Talán legjobb lesz, ha segítségül olyasvalakit hívunk, aki kellő tapasztalattal rendelkezik e téren. „Arisztotelész szerint összesen hat államforma (politeasz eidosz) létezik. Ezek helytelenek vagy helyesek attól függően, hogy a vezetők kizárólag saját magánérdekükre gyakorolják-e a főhatalmat, vagy a köz javára. Ezek közül három a helyes államforma: a királyság (basileia), melyben egyetlenegy ember gyakorolja a közjó érdekében a legfőbb hatalmat; az arisztokrácia, melyben egynél többen ugyan, de azért mégis kevesen szintén a közjó érdekében gyakorolják a legfőbb hatalmat; a tulajdonképpeni politeia, vagyis a cenzusra * alapított köztársaság; melyben a tömeg, a sokaság gyakorolja a közjó érdekében a legfőbb hatalmat; * Cenzus: A cenzus latin eredetű szó. Eredeti jelentése: A római közjogban a római polgárok vagyonának becslését nevezték cenzusnak, és a polgárokat ennek alapján osztályozták. A modern államokban a cenzus mint vagyonbecslés bizonyos politikai jogok alapját képezheti. (Például ha a választás cenzushoz kötött.) Ez esetben a választáshoz vagy választhatósághoz szükséges bizonyos meghatározott vagyon vagy jövedelem megléte. A három helytelen államforma pedig – ez utóbbiak rendre az előbbiek elfajulásai: a türannisz elfajulása a királyságnak, ugyancsak egyetlenegy ember gyakorolja, de nem a közjó érdekében, hanem a saját maga előnyére a legfőbb hatalmat; az oligarchia elfajulása az arisztokráciának, ebben egynél többen ugyan, de azért mégis kevesen a saját magánelőnyűk érdekében gyakorolják a legfőbb hatalmat; a demokrácia elfajulása a politeiának ebben a sokaság, a tömeg a saját magánelőnyére gyakorolja azt.

Ez az alaprajza Arisztotelész államformatanának Arisztotelész saját szövegezése szerint a Politika III. könyvében. Az ideális állam: a középosztály uralma A politeiát, vagyis a cenzusra alapított tömeguralmat azért tartja aránylag a legjobbnak a történelmileg megvalósult államformák között, mert szerinte egyedül ezen államforma képes a gazdagok és szegények közti legnagyobb társadalmi ellentétet az államéletben, ha nem is teljesen, kiegyenlíteni a középosztály uralmának életbeléptetése által: ez a középosztály ugyanis leginkább hajlandó és képes a közéletben ésszerűen viselkedni, holott a gazdagok pajkos gőgösködésre és nagy bűntettekre szokták magukat féktelen elbizakodottságukban ragadtatni, a szegények pedig a nélkülözés sőt nyomor folytán egyik csíny után a másikat szokták elkövetni; amazok csak despotamódra tudnak uralkodni, emezek csak rabszolgamódra tudnak meghunyászkodni; egyedül a középosztály bír és tud a közjó érdekében ésszerűen kormányozni, mert ez a középosztály minden irányban oda igyekszik hatni, hogy testté váljék azon egyenlőség, amelyet az állam természete szükségkép megkíván. Forrás: Wikipédia Az jutott eszembe, milyen érdekes, hogy miért nem a polite ia-t népszerűsítik, a demokrácia helyett. Miért nem politeikus jogállamról beszélnek a demokratikus helyett? De az is legalább ennyire, ha nem még jobban érdekes, hogy a sokáig „műveltnek” nevezett Nyugattal szemben sorstársaink, a kommunizmust erős hittel túlélő, s aztán később végül legyűrő lengyelek a fentiekkel szemben teljesen ellentétesen nyilatkoznak: Magyar Barátaink, Fogadjátok tiszteletünket, elismerésünket és támogatásunkat. Az utolsó magyar parlamenti választások reményt nyújtanak Magyarország a kommunista rendszerből való kilépése folyamatának befejezésére. Bizakodva kísérjük figyelemmel Orbán Viktor miniszterelnök kormányának lépéseit. A kormányfő és a vezető koalíció elszántsága sikerrel járhat, lehetővé téve az állam jogi és intézményi megalapozását, melynek következtében Magyarországot többé már nem nevezhetik „posztkommunista országnak”. Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya az országot fenyegető gazdasági szerencsétlenség hajnalán vette át a hatalmat. Ez az állapot elsősorban elődeik téves döntéseinek, hazugságainak és csalásai sorának következménye. A budapesti kormányzat belső válsággal küzd egy ellenséges nemzetközi környezetben. A magyarok újító döntései, melyek célja az állami költségvetés szanálása a nemzetközi intézményekkel szembeni függetlenség megtartása mellett, bátrak és egyben kockázatosak is. Mégis épp a Ti elszántságotok, a magyar állami érdek iránti megértésetek csodálatra méltó, hazaszeretetek reményt nyújt. Sikeretek példát mutat majd másoknak, többek között nekünk, a lengyel nemzetnek is. Orbán Viktor kormányának bukását megkönnyebbülés-

JÓ HA FIGYELÜNK! 65

sel fogadná Európa azon része, melyet egy bénító politikai megfelelőség, gazdasági dogmatizmus, illetve bármilyen, a nemzeti kormányok által szuverén módon kidolgozott pozitív megoldások iránti idegenkedés vezényel. Erőtök az egységben rejlik. A reformkormány továbbra is jelentős társadalmi támogatásnak örvend. A magyar gazdaság „szabadságát” oltalmazó tüntetők valójában a magyar posztkommunisták befolyásainak az európai baloldallal, illetve a könnyű bevétel lehetőségét kereső nemzetközi cégekkel szövetkező védelmezői. Reméljük, hogy az ellenséges hadjárat nem ássa alá a magyarok Orbán Viktor és kormányának nyújtott támogatását. Sikeretekre számítunk! Diadalotok precedenst hoz létre és követendő példát nyújt Lengyelország, illetve más posztkommunista országok, valamint a kétségbeesetten új eszméket kereső Európa számára. Fogadjátok ezen levél alatt összegyűjtött aláírásainkat szolidaritásunk kifejezéseként, valamint a magyar-lengyel barátság és sorsközösség érvényességének bizonyítékaként. Varsó, 2011. január 19. Úgy tűnik, bandita Kohn-nal és a Der Standard-dal szemben, lengyel barátaink megértették a feladatot. Újjá kell építeni és meg kell erősíteni a nemzetállamot, mert csak ez biztosíthatja a túlélést számunkra. A sokszínűség, a nemzetek egészséges kavalkádja az, ami a kiszámítható, versenyképtelen és egyben bukásra ítéltetett uniformizált egyen-fazon helyett a siker záloga. Mindeközben a végóráit élő neoliberalizmus még javában folytatja kommunikációs utóvédharcait, nem adja fel könnyen a hadállásait. Alább az MTI hírét idézzük: Csak az „Európai Egyesült Államok” megteremtése segíthet? „Mára rendszerszintűvé vált az euróövezeti pénzügyi válság, és megjelentek olyan vélemények a piacon, hogy a valutaunió szétesésének csak az „Európai Egyesült Államok” megteremtésével

66

lehet elejét venni – hangzott el a Fitch Ratings által az euróövezet jövőjéről pénteken Londonban megrendezett szemináriumon.” Asszem erre szokták azt mondani, hogy „nem látja a fától az erdőt”. Épp ez a baj! Pontosan ez, a „közös lónak turós a háta” kierőszakolt kontinenspénz a bajok egyik fő okozója, és pont ez az, az Európai Egyesült Államok, az uniformizáltság „i” betűjére pontot feltevő istentelen és lélektelen egyen-fazonúság az, ami véglegesen és végzetesen tönkretenne mindent. Félnek tőlünk. Félnek, mert kilógunk a sorból. Félnek, mert bennünk, a nemzetéért hangját felemelni merő miniszterelnökben a sajátosan ki- és felépült véd- és dacszövetség felbomlásának elindítóját, a Gorbacsov által oly hangzatosan kommunikált csodálatos Európa-ház falából az első követ kivevő messziről jött gyütt-mentet látják. A bugrist, aki hiába is próbál meg másnak látszani, úgy öltözni, úgy beszélni mint nagyságosék, akkor sem lesz olyan, mint nagyságosék, akkor is csak bugris marad, aki – míg világ a világ – csak tanulni fogja a demokráciát. Legalábbis szerintük. Csak aztán nehogy Lúdas Matyi és Döbrögi uram mindannyiunk által jól ismert történetének remake-je játszódjon le előttünk, legnagyobb megdöbbenésükre. A kamerák és fotósok hada előtt 42-fogas amerikai fogpaszta -mosollyal lapogatják a vállát a megtűrt bugrisnak, amikor azonban komolyra fordul a dolog, kimutatják a foguk fehérjét. És ez még akkor is így van, akkor van aztán csak úgy igazán, amikor – most éppen a médiatörvény ürügyén – sokadszorra derül ki, életképtelen ez az egész hóbelevanc, már csak a pénz tartja össze. S hogy mekkora nagyfokú a tudatlanság, azt a Der Standard írása példázza számunkra legékesebben. A lap szerint a Soros elnöknek, azaz Orbánnak „most viszont valamiért kellene harcolnia.” Úgy tűnik a Der Standard szerkesztőségében nem tudják, amit minden magyar, de raj-

tunk kívül minden lengyel barátunk is tud, a magyar nép a Jóisten népe. A Teremtő éppen ezért rendkívüli feladattal bízott meg bennünket. Olyan feladattal, melynek elvégzéséhez csak és kizárólag nekünk magyaroknak van tehetségünk. Szükség is van erre az egyedülálló tehetségre, hiszen a világ népei közül csak mi magyarok vagyunk képesek arra, hogy valamiért, valakiért harcoljunk. A többiek általában azzal múlatják a drága időt, hogy valami, valaki ellen folytassanak ádáz küzdelmeket. A nehéz, ám annál nemesebb feladat, nevezetesen más népek felemelése a Jóistenhez, ez idő tájt nem komilfó, hiszen a manapság oly divatos (szakszóval: trendi) „egy dollár, egy szavazat” helyett, még mindig az egy ember egy szavazat elvét valljuk magunkénak. Ha a keresztény értékeket, szellemiséget már nem is használhatjuk megfelelő vonatkoztatási pontként, lévén tudomást sem vesznek róla a nagyságos és fényességes Európai Portán, vegyük igénybe talán a Nagy Francia Elsötétedés által preferált értékeket, úgy mind: Szabadság, Testvériség, Egyenlőség. Felvettetek a klubba? Vért izzadtunk, hogy bekerülhessünk, de végül felvettetek. Egész idáig azt mondtátok nekünk, hogy ha bekerülünk, demokrácia, szabadság, egyenlőség lesz. Jólétről is esett szó? Már nem emlékszem. De ha egyszer felvettetek, akkor innentől fogva mink is demokraták vónánk, vagy mifene! Különben nem lehetnénk a klub tagjai. Magyarország ún. teljes jogú európai uniós tagállam. Most akkor vagy nekünk is jár minden ugyanúgy, mint nektek vagy senkinek sem! És igen! Egyenlő elbírálást mindenkinek! Hát ilyen az, kedves barátaim, amikor megpróbálkozunk azzal, hogy minden áron olyan kocsira kérezkedjünk fel, amelyik nem abba az irányba megy, amerre mi szeretnénk. Ne csodálkozzunk hát azon, ha nem oda érkezünk meg, ahova elindultunk! Isten áldja Magyarországot! 1 öntudatos pécsi polgár

JÓ HA FIGYELÜNK!

Reakció

Az alábbiakban egy érdekes jegyzet és az arra történő reagáás olvasható. Tisztelt Olvasó! (Az Igazszólástól a törzsi háborúig. Főszerkesztői jegyzet a Szilaj Csikó 2010. jan. 13-i számából) Ha egyfelől Nemzeti feltámadásunk ünnepére figyelek, másfelől az Arvisurán töprengek, az a határozott érzésem támad, hogy életünk „újragombolásának” elkerülhetetlen folyamata zajlik. Legutóbbi főszerkesztői jegyzetemben három sarkos kijelentést tettem az Arvisurára, a hun és a magyar törzsszövetség „igazszólásainak” vaskos gyűjteményére. 1) Ilyen könyvet lehetetlenség az eredeti források nélkül elkészíteni. 2) Ez a könyv jó eséllyel lehet általában a magyarság, előtte még a Magyarok Szövetsége bibliája. 3) Ennek elősegítéséből a Szilaj Csikó bőven ki fogja venni a részét. „Ünnepélyesen ígérem” – tettem hozzá. Most pedig annyit fűznék elöljáróban mindehhez, hogy korábban az Arvisuráról bár itt-ott hallottam, hiába minden, egetverő jelentősége, a média pártos fősodrában alapos ismertetésekbe, elemzésekbe nem botlottam. Azóta jobban körülnéztem munkatársaim s a Google világkereső segítségével, s elmondhatom: habár rábukkantam egy többrészes HírTv-s beszélgetésre, s rátaláltam kisebb világhálós fórumokon bőséges, kiadós vitákra, és ennélfogva árnyaltabban látom-érzem a képet, lényegét tekintve: nem másképpen. Fenntartom tehát mindhárom kijelentésemet. Arvisura – igazszólások? Tudván tudom, hogy még a témával legtöbbet, leglelkesebben foglalkozók között is akadnak, akikben az a vélekedés erősödött meg, hogy az Arvisura – az Igazszólások könyve – nem mindenben fedi a valóságot. Vagyis: hamisításoknak esett áldozatul. Nekiszaladtam olyan vélekedésnek is, hogy a hamisítás mögött titkosszolgálati erők húzódnak meg. Ilyenkor az a feltételezés erősödik meg bennem, hogy a világ úgy lett kitalálva, hogy még véletlenül se járhassunk soha a dolgok legvégére; éppen azért ne, mert ez – már a meghatározásból fakadóan is – a világ végét jelentené. Se istenhit dolgában, se másban nem juthatunk olyan felismerésekhez, amelyek alkalmasak lennének mások kételkedésének gondtalan legyőzésére. Csupán annyi kegyelmi ajándékban lehet osztályrészünk, hogy az ilyen-olyan (külső) ismeretek és (belső) megérzések birtokában mi magunk meggyőződhetünk az igazságról. Éppen ezért nem arról fogok most beszélni, hogy mit tudok tételesen igazolni vagy cáfolni az Arvisura igazságtartalmát, igazszólásait illetően, hanem arról, hogy sok évtizedes figyelő, fürkésző életem, összegyűlt tapasztalataim birtokában összefoglalóan mit érzek, mit vélek igaznak. Mit mondjak?! Éppenséggel nem tűnik túl tudományos álláspontnak!

Varga Domokos György, a Szilaj Csikó főszerkesztője

Mentségemre legyen mondva, eddigi elemző munkásságomat, akárhogy is, vis�szaigazolta az idő. Három művet szenteltem a magyar rendszerváltozás természetrajza felderítésének, s utólag talán mindegyikről belátható: igencsak lényegbevágónak bizonyultak. Megírásuk sorrendjében a témájuk: média(háború), törzsi háború, korrupció*. Hogy mást ne mondjak, e három mű alapján tökéletesen megmagyarázható, mi is történik most magyar honban és a világban Orbánék médiatörvénye nyomán. Nagyon rövidre fogva: a magyar médiaháború mögött a magyar nemzeti és nem nemzeti – balliberális, internacionalista, kozmopolita, multinacionalista, globalista stb. – „törzsek” harca húzódik. Mitől válhat elementárissá e háborúság? Alapvetően két ok miatt. Az egyik: a magyar nemzeti erők erősödése – részben történelmi okoknál fogva, részben a holokauszt mint „egyetlen történet” módszeres sulykolása folytán – mindig kiváltja a hazai zsidóság számottevő részének ilyen-olyan félelmét; e félelmet mindig meglovagolják a balliberális politikai és gazdasági haszonlesők. E lovaglás kísérőjelensége a nemzeti erők nacionalista, antiszemita, rasszista, szélsőséges, diktatórikus stb. színben való feltüntetése: ennek segítségével mind a rettegők, mind pedig a politikai és gazdasági haszonlesők (kiváltságőrzők) itthon és külföldön egyaránt fellármázzák egyrészt a „törzsbelieket”, megnyerik másrészt a széplelkű bűntudatosokat, harmadrészt pedig hallgatásra kényszerítik a hazai és külföldi óvatosakat. Ez tehát az egyik – meglehetősen összetett

– oka annak, hogy belül-kívül miképpen tud ilyen erőteljessé válni a médiaháborúság, ill. a mozgolódó nemzeti erőkre mért támadás. A másik ok a magyar nem nemzeti erők könnyű korrumpálhatóságában rejlik: mindenféle külföldi (akár globalista, akár soviniszta, nacionalista) politikai és gazdásági erők hamar rájöttek arra, hogy a magyar nemzet balliberális tábora kiválóan alkalmas arra, hogy saját nemzete érdekeivel szemben a külföldi (politikai, gazdasági stb.) érdekeket támogassa – ha ettől saját hatalmának és kiváltságainak megőrzését, ill. kiterjesztését remélheti. Így fordulhat elő, hogy a demokrácia uniós felkentjei tesznek arra, hogy karhatalmisták hogyan verik-lövik agyba-főbe a védtelen magyar tömeget, akkor viszont rögtön megszólalnak, ha ezzel a magyar nemzetet erősíteni szándékozókat gyengíthetik. Tudomásul kell venni: egyetlen globalistának nem érdeke, de még egyetlen német, francia vagy bármilyen nacionalistának sem, hogy Magyarország erős legyen, hogy kifoszthatósága csökkenjen, ellenállóképessége növekedjen. A globalisták figyelmének fókuszában saját maguk, a nacionalistákéban saját nemzetük térnyerése áll. S máris visszatértünk az Arvisurához. Arvisura – biblia? Mivel elég szép számú és hatalmas erő igyekszik – a maga előnyére – Magyarországot romlásba taszítani, ideje vagyon annak, hogy ennek a továbbiakban elejét vegyük. Tehát nem nemzeti melldöngetésből, nem gőgös magyarkodásból, hanem annak csendes belátásából kell ekképp cselekednünk, hogy a trianoni darabokra szaggatástól kezdve a mai gátlástalan országrontók gátlástalan támogatásáig ezer jele van annak, hogy Magyarország életére törnek, de legalábbis a pusztításán fáradoznak. S egyfelől tisztába kellene jönnünk ennek okával, másfelől meg kellene találnunk, ki kellene dolgoznunk az elhárításának módját. Nem állítok sem többet, sem kevesebbet, mint hogy mindkettőben igen nagy segítségünkre lehet az Arvisura. Tehát nem állítom, hogy tálcán kínálja a kész magyarázatot, sem azt, hogy a kész megoldást, csak azt, hogy gazdag tartalma és bölcs szellemisége sokat segíthet nekünk – nemzetféltőknek – a mai eligazodásban, az okos jövőépítésben. Ezért és ilyen értelemben lehet a magyarság bibliája. A magyarság szent könyve. Bizonyos értelemben: a Szent Korona történelmi, szellemi-erkölcsi hátországa. Mit mond nekem az Arvisura? Ezzel a kérdéssel mindjárt azt is kifejezem, hogy tisztában vagyok vele: az Arvisura – akárcsak a Szent Biblia – alighanem mindenkinek mástmást mond. Mint ahogy Istent is bizonyára mindenki másképp képzeli el. Hogyan lehet

JÓ HA FIGYELÜNK! 67

akkor ebből közös gondolat, közös törekvés, közös jövő? Hát úgy, hogy a közöst, az egyetértést keressük benne. Amennyit minél többen el tudnak fogadni belőle. Anélkül, hogy a legfontosabb elemeit, pilléreit megtagadnánk. Kezdetben sokan lesznek, akik az egészet képzelgésnek, blöffnek vagy egyszerűen csak felesleges régiségnek, hazafias ostobaságnak gondolják. Ám gondoljuk csak meg: nem ugyanígy fogadtuk-e húsz évvel ezelőtt, amikor alig páran a szent korona (az elsöprő többség számára akkor még mindenképp kis kezdőbetűkkel) közjogi méltóságáról kezdtek el beszélni. Ma pedig már – a Szent Korona visszatérése örömére – Nemzeti feltámadási ünnepet tartunk. Időbe kerül például, amíg sikerül alapjaiban felszámolni a ma már egyértelműen óriási tévedésekre, ha nem mindjárt tudatos hazugságokra épülő hivatalos ókori történelmet. Ám a műholdak és a világháló korszakában egyre bajosabb

az államhatalmaknak a kíváncsi turisták szeme elől, a könyvtárak zárolt részlegeinek a kíváncsi olvasók elől elrejteniük a titkolni szánt ismereteket. (Például azt, hogy Kínában sokkal több piramis létezik, mint Egyiptomban; vagy hogy olyan tárgyakra bukkannak világszerte, amelyeknek különlegesen fejlett megmunkálási módjára a mai tudományoknak egyszerűen nincs magyarázatuk.) Ezért aztán nemsokára a hivatalos történelemírás is kénytelen lesz tudomást venni arról, hogy a földi civilizáció sokkal-sokkal régebb keletű, mint ahogy eddig állították; hogy nem alapok nélkül való az isteni lények valóságosként való elbeszélése; hogy nem alap nélkül, nem véletlenül nevezi seregnyi idegen nyelv a magyarok lakta földet a „hun” szó valamilyen alakjával kifejezve; és így tovább. Engedjük, hogy segítsen Az Arvisura ennek az új történelemnek a megfogalmazásában nagyon sokat segíthet. Mint

ahogy abban is, hogy megértsük, hogyan – milyen adottságok révén, milyen életszemlélettel, a mindennapi élet milyen módon történő megszervezésével – lehettek képesek őseink mindarra, amit az évezredek során elértek. Egy pillanatig nem állítom, hogy mindazt, amit azóta magunkra szedtünk, magunkba gyűjtöttünk, el kellene vetni. Egyáltalán. Csak annyit mondok, hogy a romlás mértéke igencsak indokolttá teszi: próbáljuk mindig újra végiggondolni mai teendőinket a régi, bevált alapokon. Éppen úgy, ahogy a Szent Korona dolgában is elemi követelmény a réginek, az öröknek a mához való igazítása. Az Arvisurát sem szó szerint kell követni, csak figyelni, tanulmányozni – s engedni, hogy hasson. A mérhetetlen múlt. A nekünk való jövő épülésére. Varga Domokos György

Struccok és újpogányok Tisztelt szerkesztők, kedves Dombi, Úgy vélem, hogy a „főszerkesztői jegyzet” érdemi választ kíván. Tudjuk, hogy Gazdaságkor két főellensége az Isten és az emberi személy. Támadja tehát tűzzel-vassal: fegyverrel az iszlámot, az utolsó vallási társadalmat, a hitét vesztegető Európát pénzzel, szórakoztatóiparral, bűnre vezető alkalmak teremtésével, hazugsággal, álhitekkel; nyúédzssel, újpogánysággal. A cél az, hogy vessük el az Egyetlen Valóságot, s mi magunk is valótlanok legyünk, hisz amennyire nem találjuk helyünket az égben, úgy a földön sem. Korunk hazugságtengerében vígan lubickolnak a varázslók, a távgyógyítók, és elképesztően sikeresek a lélektanilag, nyelvileg, egyszóval minden tekintetben hiteltelen történetek. De nem az olvasmánnyal van a baj, hanem azzal, hogy világszerte milliók költöztek át, s keresnek otthont folyamatosan a Csillagok háborúja, a Gyűrűk Ura, a Da Vinci-kód és hasonlók álomvilágában. És aki a leváltott valóság lakója, az könnyű préda lesz – Hamvas Béla szavával – plankton, akit a hatalmasok érdekének árja kedve szerint sodor erre-arra. * Nálunk Arvisurának, magyarán – állítólag – igazszólásnak hívják „a hun-magyar törzsek több mint 6000 évre visszatekintő írott, igaz történelmét”. Szövegéből számos szemelvény az interneten is olvasható: www.freeweb.hu/arvisura. Az alábbi idézetek innen valók. A könyv szerint Szalaváré Turát, a manysi fősámán unokáját, a Vörös Hadsereg ejtőernyősét a II. Világháború végén diverzánsként – ma terroristának mondanák – ledobták valahol a Fölvidéken. „Az ősi sámánhit szerint a világhónapok váltása idején (kétezer évenként), az egyes rokoni népek át kell, hogy adják egymásnak a szellemi- és hitélet központját, illetve azt a feladatot, hogy gondoskodjanak ezen hitvilág fennmaradásáról és a múltban felhalmozott szellemi örökség megőrzéséről.” Tura tehát behívója mellé bepakolta a hátizsákjába az özönvíz óta folyamatosan keletkezett följegyzéseket, és átmentette őket a világháború poklán. Paál Zoltán ózdi vasmunkásban fölismerte a sámánnak születettet. „Baraca néven rovósámánná avatta és átadta neki az őseink 68

felbecsülhetetlen értékű hagyatékát.” A két hatalmas nyomtatott kötet – Püski kiadó – szövege rovásírással – a benne szereplő mutatványoldalt mértéknek tekintve – több tízezer oldal lehetett, tehát többszáz tömb írógéppapír lapult Szalaváré Tura kenyérzsákjában. Ha viszont tényleg falapokra rótták, ahogy állíttatik, akkor vonatnyi fatábla. A Vörös Hadsereg légierejének biz’ meg kellett izzadnia, mire a manysi legény csomagját ide szállította. A könyvben szereplő mutatványoldal „eredeti rovása” újmódi ún. hun-székely betűtípussal készült. Úz nyelvű, de magyarul is kapásból olvasható. Hogy honnan ismerték a rovók az elmúlt ezer évben a XXI. századi magyar nyelvet, arra nincs magyarázat. A Mormon Könyvéhez hasonlóan aranyba vésve, titkos helyen őriztetik. A mű sajátos érdekessége, hogy az előző világhónapban, tehát a Halakban ugyan a manysik rótták a szöveget, ám történetükről egy vak hangot sem tudunk meg azon túl, ami a róluk szóló néprajzi munkákban olvasható. A Kárpát-medence magyarjairól viszont napra pontos beszámolókat készítettek az Urál túlfelén élő rovósámánok. Különösen kedves az itteni fejlett vasiparról szóló számos leírás. Kristóf Attilával szólva én nem tudom, hogy ez Paál Zoltán Baraca tanult mesterségének köszönhető-e. * Az Arvisura szerint őseink természetesen űrhajón, „Kaltes asszony szekerén” röppentek ide a Szíriuszról. A huszadik század szektái, lásd például a szcientológusokat, mind beveszik mitológiájukba a csillagos eget, de véletlenül sem szellemi térként, ilyesmit nem ismernek, hiszen a szellem tagadásából keletkeztek! Az ég számukra, miként Gazdaságkor számára általában: nyersanyag. A szíriuszi ősmagyarok hoztak magukkal delfineket és pulikat, és velük együtt tökéletesen illettek a földi genetika rendbe. Ez aranyos, meg az is, hogy „Az első szíriusziak az utolsó eljegesedés előtt 1136 évvel és 320 nappal érkeztek a Földünkre”. A földkutatók ebből napra pontosan kiszámíthatják az utolsó jégkorszak kezdetét. Megoldódik a műben JÓ HA FIGYELÜNK!

többek között történetírásunk nagy rejtélye: Anonymust Pósa Andrásnak hívták, „és a Gömör-megyei Radnót községben született 1210ben. Nagybátyja, az országbíró Pósa Pál (másnéven Tomaj fősámán, II. Endre legbizalmasabb embere, aki az Arany­bulla megszerkesztésében is részt vett.)” A főúri gyám az elárvult Andrást a rimaszombati cserepesekhez adta mesterséget tanulni. A fiú „1230 és 1235 között részt vett a bugáti sámán­képzésen (Bajdar sámán néven), ahol előkelő helyezést ért el. (.) 1236. január 25-én feleségül vette Radnóti Piroskát. A székely – a valóságban: máramarosi – Radnai havasok alatti kastélyban éltek, s 3 fiuk született. Piroska 1240-ben meghalt. Anonymus Pósa Andrást Kublaj kán végeztette ki 1271-ben Boszniában. Meg is érdemelte, mert az Arvisurát kihagyta Gesztájából. De vissza az ősökhöz! Első földi hazájuk a Csendes óceáni Ataisz őskontinens. Erről a mű részletes térképet közöl. Innen hajóztak el Mezopotámiába és Kínába a hunok, és Mexikóba az indijók. Az indijók nevükkel nyilván enyhíteni akarták Kolombusz évezredek múlva esedékes tévedését. * Akkoriban – igen helyesen – mindenki magyar vala, bár néha sumérnak, hikszosznak, úznak, manysinak stb. nevezék népünket. „Az Aranybulla 31 pontja (.) az egykori Kövezsd (a hun törzsszövetségből származó kínai császár) 30 törzsének és a kasszuk, etruszkok és hikszosziak összes törvényei figyelembe vételével jött létre.” Ámde nem csak gondolatilag és időben, térben sem volt semmi II. Endre országa! Ő hadakozgatott, hódítgatott Halicsban, azaz Galíciában, s nem tudta, hogy az az ország rég az övé! „Az 1222-es népszámlálás adatai alapján Magyarország külső vármegyéivel együtt 72 vármegyét számlált és egészen az ujgur területekig (Magyarka fővárossal együtt), valamint az Aranybulla pontjaiban szereplő üzbég tartományokig terjedt”. Az Aranybullában II. András Jeruzsáleminek címezteti magát, noha nem tette lábát ebbe a városba, de az üzbég tartományokat meghagyta a Horezmi sahoknak. * A magyari törzsszövetség nem egyszerűen hatalmas volt és dicsőséges, jó, tudós és nemes, hanem évezredeket és millió négyzetmérfölde-

ket átfogó központosított szervezettségben működött, akár az óramű. Nézzünk egy idevágó példát: „ Az Arvisura kincseknek az országból való kivitele a Budavári beavatott központ rendelkezésére és a király tudtával történt. (.) Maga Csaba nádor kísérte a szállítmányokat a Kárpátok szorosáig. Innen Szár László, Vladimir veje vállalta a kíséretet az Árpádházi hercegekkel: Endrével, Bélával, Leventével. Segítségükre voltak a görög keresztények, az uruki mani hívők, majd a sámánhitű besenyők is. A gerové besenyők útközben a kincseket el akarták rabolni, de a rénszarvasszánon idejében érkező manysik a kun és fekete-úz harcosok segítségével a gerovéket megsemmisítették.” Szár László meghitten kalandozik unokáival, vagy tán dédunokaöccseivel. A rablótámadás pillanatában hajszálpontosan érkeznek az uruki sumérok az Eufrátesz mellől, valamint az Urál vidékről rénszarvas szánon száguldó manysik. Még a jó száz év múlva esedékes kunok sem késnek egy percet sem. Ha ilyen olajozottan működött a törzsszövetség, akkor hogyan következhetett be Muhi, Mohács, Világos, Trianon? Hogyan ülhetett a nyakunkba tatár, török, német, orosz, most meg a sok multi? * Múltkor kaptam villámpostán egy Arvisura összefoglalást. Megkérdeztem a küldőt, hogy mit jelent benne ez a mondat: „egy esztendő az egyik medvetortól a másik medvetorig tartott.” Ha mintegy disznótortól disznótorig – akkor az egyik év tizennégy hónapig terjedt, a másik esetleg kilencig? Az Igazszólás naptárában január a medvetor hava. Tehát csontsoványan ölték őket, a nőstényt éppen elléskor? Mi történt a szegény, elárvult bocsokkal? Központilag medvetoroztak, vagy falvanként, családonként? Hogyan mérték az időt a Kárpátoktól Ujgúriáig a végtelen medvétlen síkságon? Nem kaptam választ. * Hogy különb-e az Arvisura a multikultinál, a dáko-román, vagy a Nagy-Morávia elméletnél, izgalmasabb-e mesevilágában kalandozni, mint a ma divatos szerepjátékok álkelta homályában? Nem tudom, csak annyit jegyzek meg szerényen, hogy a valóságból kiesett ember rendszerint nekivadul. Egy újpogány férfiú költeményében olvashatjuk: „Ősmagyar testünkből ha röppen az élet,/ Géjza fia István, nem alkuszunk véled./ Nem alkuszunk véled, idegen úr-szolga,/ Ki a magyarságát oly rútul eldobta.” A szerző másik irányzathoz tartozik, de szintén keresztény- és valósággyűlölő. Mind egyek abban, hogy leginkább a tehetségtelen, országherdáló, II. Andrást becsülik, aki érsekséget, egész vármegyét adományozott felesége meráni pereputtyának, ellenben a legnagyobb királyt, aki ötszáz évre megalapozta a magyar nagyhatalmat, gyűlölik. Szerintük százezerszám (!) irtotta ki a nem latin keresztény hiten lévő magyarokat, kivégeztette papságukat, tűzre vettette hatalmas rovásírásos könyvtárukat, és megsemmisítette a régi hitvilágot, hogy az országot a németek és Róma alá rendelje. Ezért kíméletlenül üldözte a „bizánci hiten” lévő magyarokat is. Nyilván megfeledkezett arról, hogy a keleti egyházszakadás majd csak halála után tizenhat évvel, 1054-ben fog bekövetkezni. Aljas céljait álcázandó verte el Konrád császárt 1030ban, s kergette Bécsig. Utódai álnokságból páholták el több alkalommal a Henrikeket, s utánozták az ő életszentségét -, a világtörténelemben páratlan családot teremtve. Egyáltalán: a Szent királyok nemzetsége csak azért tartotta fönn az országot István után is évszázadokig, hogy addigra a Habsburgok fölemelkedhessenek a semmiből, s legyen mit a kezükre játszani. Csacska véletlen, hogy a dinasztia bukását a Szent István-i örökséget megtagadó, pogánysággal kacérkodó Kun (IV.) László idézte elő? * Az Arvisura irodalomként messze elmarad Jókai tüneményes hunmagyar regéinek költészete mögött. De nem akar megmaradni mesének: áltudomány és álvallás rákosodik elő belőle. Költői álom helyett gőz, a Lélek forró tüze helyett babona. Mitológiája egyetlen ponton sem találkozik a magyar népmesékben, mondákban, népballadákban és magában az anyanyelvünkben megőrződött hagyománnyal. Az Arvisura számára az Égigérő fa, a Fehérlófia, a Júlia szép leány népe idegen. Nyilván a szerző teljesen járatlan vala ősi kultúránkban, viszont olvasott valamit az

JÓ HA FIGYELÜNK! 69

uráli népek túlvilág-képzeteiről: ennek alakjai kavarognak irományában: Kaltes anyó, Numi-Tórem, medvekultusz, stb. és keveregnek különféle ázsiai népek napistenével, Babba Máriával, házilagosan metafizikátlanított Jézussal. Az Arvisura és más rokon tanok szerint például eleink már Jézus előtt keresztények voltak, egyistenhívők, a föltétel nélküli szeretet hívei. E kereszténységről szellemi értelemben hitetlenül és sokféleképpen nyilatkoznak. Némelyek szerint Zarathustrától veszi kezdetét, Jézus Zarathustra papjaitól tanult, tőle vette át pl. a Hegyi Beszédet. Amikor megkérdeztem az illető újpogány tudóst, hogy mutassa meg Zarathustra fönnmaradt irataiban az azonosítható mondatokat, befejeződött a párbeszédünk. Mások azt állítják, hogy őseink gnosztikus keresztények voltak, de ők sem tudták elmondani, hogy miben állt a magyari gnózis, s kiderült, hogy halvány fogalmuk sincsen erről a tanról, ami egyébként fénykorában sem lett népi vallás: megmaradt értelmiségi spekulációnak. Ismét mások manicheusoknak tartják eleinket, de részletekbe nem bocsátkoznak. Számos híve van az ősmagyarok bizánci kereszténységének is, ami persze lehet igaz. Régészeti, nyelvi adatok is támogatják, hogy őseink nem a Kárpát medencében ismerkedtek meg Jézus tanításáival. Csak hát akkor a skizma előtt voltunk, s nem létezett külön bizánci kereszténység. * Jézus komoly gondot okoz a Gazdaságkor materialistáinak, köztük az újpogányoknak, akik mind anyagban, és leváltott valóságban gondolkodnak: politikában, gyűlöletben, egész pontosan kereszténygyűlöletben. Az arvisúrások mellett számos fajtájuk van. Némelyek úgy tesznek, mintha a zsidókat sem állhatnák, ezért elutasítják, hogy a Názáreti közülük való volna. Szerintük édesanyja pártus hercegnő vala, egyébként is Galilea annyit tesz, mint Gojok-földje, tehet idegenek, nem zsidók lakta terület, ami – szerintük – a pártus birodalomhoz tartozott. Az újpogányságnak ez az irányzata tudományoskodó, könyveiben irodalomjegyzéket ad, amiből azonban emberfia nem tudja cáfolni, hogy Galilea ne tartozott volna a kérdéses időben Rómához, azon belül a zsidó Hasmoneus dinasztia alá. Az nem számít, hogy az evangéliumok tele vannak adatokkal a helybéliek zsidó vallásosságáról, a falvaknak zsinagógái vannak, Názáretnek is. A kafarnaumit azóta a régészek föl is tárták. Jairus, akinek lányát Jézus föltámasztotta „zsinagógai elöljáró” volt (Mk. 5,22.) A kitűzött cél persze ennél fantasztikusabb: a Goj-Galiela elmélet veleje

az, hogy ezen a vidéken egyetlen izraelita család sem élt. Mert ha igen, akkor Jézus mégiscsak eredhetett a választott népből. A különféle újpogány közlemények mulatságos ellentmondása dühödt antijudaizmusuk és a judaizmus támogatása. Konkrétan: az Ószövetséget kegyetlen és partikuláris törzsi iratként elvetik – azért, hogy a törzsi isten Jehovát a magyar törzsi táltosra cseréljék. Nem istenre, táltosra! Az Újszövetséget nem Isten földi életének, tanításának és megváltása kinyilatkoztatásának tekintik, hanem egy „beavatott” történetének, aki egyiptomi, gnosztikus, zoroaszteri, buddhista, stb. hagyományokat összekutyuló pártus-magyar tanító vala. Cifraszűrben ábrázolják. Hanem a Mózes-hit mai alapja is szórul-szóra ugyanez: a Megváltó még nem jött el. A pártus Jézus nyilván nem lehetett a Megváltó, mert nem zsidónak született, nem Dávid házából eredt. Vagy csaló volt – ahogy Kajafás és a korabeli főpapok gondolták -, vagy legföljebb próféta – miként Martin Buber vélte. Ebben az újpogány mesefolyamban Jézus, a pártus királyfi, Mária Magdolna szeretője, aki meglóg a keresztről, Indiába megy, másik változatban Marseille-be, ahol dinasztiát alapít, templomos lovagrendet és hasonlókat. Az Arvisurában kalandozó sámánkirály. „Amikor a názáreti Jézus Ordoszból Tárem-Tibeten és Indián keresztül jövet Uruk városában a kiképzett társaival megalapította az első, sok beavatottal rendelkező, megkeresztelt gyülekezetet, a manda-mada-magya egyisten hívők Urukban királlyá koronázták az uruki zikuratban őrzött Gilgames koronával.” Jézus itt megkapta a legmagasabb, huszonnégy karélyos beavatást. Halkan kérdeztem egy arvisurás-keresztény ismerősömtől: hazudott-e Jézus, amikor azt mondta, hogy „Én és az Atya egy vagyunk.” ( Jn 10,31) Ő sosem hazudott. Akkor? Ki az a sámán, aki beavathatja a Mindenhatót? Gyenge hasonlat: oktathatnám-e én zenére Mozartot? * A mai ember nem rosszabb és nem butább elődeinél, csak jobban fél, mert folyamatosan becsapják. Amikor elköltözik a mágikus szerepjátékba, vagy az újpogányságba, akkor azt reméli, hogy megszökhet – a közhamisságból a sajátjába, amihez ő is hozzáfüllenthet ezt-azt. Kérdés, hogy gyógyszere-e a hazugságnak a hazugság? Czakó Gábor http://www.czakogabor.hu

Dogma vagy pragma? KDNP 2010. augusztus 30.

Orbán Viktor miniszterelnök az elmúlt hetekben a kormány terveiről szólva nagyon határozottan kijelentette, hogy az ideológiák kora véget ért, a továbbiakban a józan ész vezérli a kormány cselekvését. Helyettese, a kerszténydemokrata ideológiát képviselő Semjén Zsolt rezzenéstelen arccal hallgatta a kijelentést az ideológiák haláláról – Annál is inkább, mert nem sokkal korában jelentette ki a miniszterelnök, hogy a kormányban a KDNP képviseli az ezeréves magyar hagyományt, s a keresztény értékeket és a szociális lelkiismeretet, vagyis a kereszténydemokrata ideológiát. Az ideológia szükségtelen volta alighanem többeket elgondolkoztatott, mert a Nagyítás című hetilapban Csontos János a kijelentést úgy magyarázta, hogy Orbán 70

Viktor a dogmává merevedett ideológiákra célzott és velük állította szembe a józan ész programját. Az pedig nem más Csontos szerint, mint a pragmatikus cselekvés. Manapság úton-útfélen szokás pragmatizmusról beszélni a politikában. Ez valóban a hasznos, célszerű, okos, gyakorlatias cselekvést, magyarán mondva a puszta józanészt jelenti. Ám akár tudják, akik pragmatizmust emlegetnek, akár nem, a szó maga ideológiát rejt.  A pragmatizmus filozófiai irányzat. Természetesen Amerikából származik, az ideológiamentes józan ész hazájából. Az „igaz” megismerés kritériumainak mérlegelése közben jutottak a pragmatikus filozófia megalkotói oda, hogy: „Az »igaz« az, ami közvet-

len átélésben, megtapasztalásban életrevalónak, erősnek bizonyul, ami az elmét megtermékenyíti és a világnézet, világalakítás számára hasznavehető.” (Schütz: A bölcselet elemei). Ez tehát a pragmatizmus. Más filozófusok vitatják, hogy ami hasznos, az abszolút mértékben is „igaz” lenne, mert ami nekem hasznos, nem biztos, hogy másnak is az. Vagyis a pragmatikus ideológia, ami nagyjából egybeesik a józan ésszel is, tehát „pragmatikus”, nem biztos, hogy abszolút értelemben is igaz. De hagyjuk a filozófiát, térjünk át az ideológiának nevezett dogmatizmus kérdésére. Ha a miniszterelnök – mint Csontos feltételezi – dogmát értett minden ideológia alatt,

akkor nyilván a dogmává merevedett neoliberalizmusról lehet szó. Alaptételét: „állam rossz gazda, kapitalista jó gazda”, a mi liberálisaink annyira komolyan vették, hogy minden, de minden állami tulajdont, az utolsó eperfáig és vasúti töltésig privatizálni akartak. De annyira, hogy még a kormányváltás előtti utolsó napon is megpróbáltak eladni egyet-mást: Sukorót, luxusautót, ilyen-olyan székházat. A másik dogmává kövült ideológia, amely szerint „a legrosszabb szocializmus is jobb, mint a legjobb kapitalizmus”, már régen lekerült a napirendről. Legfeljebb Szanyi Tibor és követői bíznak még benne. A harmadik ideológiai változat, az „ökoszociális piacgazdaság viszont ezek szerint nem dogma, JÓ HA FIGYELÜNK!

„ÉS A TENGER VÉRRÉ VÁLTOZIK”...

EGY „BIBLIAI” KATASZTRÓFA, AMI MINDANNYIUNKRA HATÁSSAL LESZ A „KIÖMLÉS” LETAROLJA AMERIKÁT? IGEN, DE PONT EZ VOLT AZ ELKÉPZELÉS Hello mindenki... Egyszerűen nem lehet eleget hangsúlyozni, a Mexikói Öbölben jelenleg kibontakozó esenem is ideológia, hanem a pragmatikus józan ész terméke. Ne szőrszálhasogassuk tehát, hogy mégis csak ideológia, mint a kereszténydemokrácia gazdasági vetülete. De mint pragmatikus megoldás, a gazdaságra leegyszerűsítve ökonomizmus a neve, amely szintén ideológia, a leggazdaságosabb megoldásokat kereső gondolkodásmód. Amikor azonban a józan ész, a filozófiában pragmatizmusnak, a gazdaságban ökonomizmusnak nevezett elmélet, a napi gazdaság területére tevődik át, akkortól kezdve idegen területen mozog, kiszolgáltatva az ottani, egészen másként működő döntéskényszereknek. Vegyünk csak egy példát a Fidesz múltjából. 1998-ban,

mények lehetséges nagyságát. Sokkal, sokkal rosszabb, mint amennyire a hatóságok beismerik. Már az is önmagában katasztrofális, amit látni engednek. Amikor egy ilyen nagy horderejű esemény történik – mielőtt állást foglalnék – figyelek és várom, milyen információ kerül napvilágra. Az, amii az elején valaminek tűnik – az irányí-

átvéve a kormányrudat, a Fideszkormány szembesült az MSZP ígéretével, hogy húsz százalékkel emelni kell a nyugdíjakat. A Kormányprogram viszont azt tartalmazta, hogy meg kell erősíteni a kis- és középvállalkozásokat, élénkíteni a gazdasági életet, és csak utána lehet felemelni a lemaradtakat. De mindkettőre nem volt pénz. A kormány józan esze tehát azt diktálta, hogy előnyben kell részesíteni a gazdasági életet. Aztán, ha majd az megélénkült és megerősödött a középréteg, akkor lesz pénz az MSZP ígéretének beváltására. Addig érjék be a nyugdíjasok az ígéretek kétharmadával, tehát húsz százalék helyett tizenkettő és féllel, a legszegényebbek többel, a jobb módúak annál kevesebbel.

tott média közlései alapján – , néhány nappal vagy héttel később valami egészen mássá tud válni. De életemben már több mint eleget láttam ahhoz, hogy felkapjam a fejem, amikor olyan kijelentéseket hallok, hogy ez csak egy „baleset” vagy „hozzá nem értés” eredménye. >>

A pragmatikus döntés így egybeesett a józan belátással, az igazság követelményével. Ám egy még józanabb ész azt diktálta volna, hogy a Fideszkormány ész nélkül teljesítse az MSZP ígéretét, amely valójában csapda volt. A vállalkozók pedig boldoguljanak, ahogy tudnak, azért vállalkozók. A józan ész besétált a csapdába, és négy éven át hallgathatta a 19 ezer forintos hazugságot, a nyugdíjasok körében folytatott gyalázatos uszítást. Mivelhogy nem elég, ha a kormánynak van józan esze, a választók egy részének pedig nincs. Ugyanígy mondott csődöt a józan ész a kettős állampolgársági népszavazás ügyében. A Fidesz pedig elvesztett két választást.

Vagyis a józan ész lehetőségei korlátozottak. A pragmatizmus csak szerencsés körülmények között eredményes. A kettős állampolgárságról szóló népszavazás esetében például éppen azzal tévedt idegen területre, hogy nem pragmatikus ideológusként, szinte dogmatikusan működött. A kormányzás pedig nem csak pragmatizmus, hanem művészet is, a pragmatizmus és az abszurd váltakozásának művészete, amint azt láthatjuk a nyugat-európai politikában. Mitterrand, Kohl, Berlusconi ismerik, ismerték a titkát. Ez valószínűleg a népszerűség megtartásának pragmatikus gyakorlata és több, mint józan ész kérdése. d-y-ó

JÓ HA FIGYELÜNK! 71

Óvatosan kezeld a „hozzá nem értésről” vagy a „hozzá nem értő bürokratákról” szóló történeteket, mert ezek gyakran hideg számításokat próbálnak leplezni. A Mexikói Öbölben történt szerencsétlenség nem magától valósult meg – szándékosan hozták létre. A Mother Jones magazin írta: „A tizenöt fúráson dolgozókat – több tucat garnélarákászt, tengergyümölcseit árusító étterem és kikötői munkások – képviselő Tony Buzbee ügyvéd azt mondja, sikerült szereznie egy háromoldalas aláírt vallomást az égő olajfúró tornyon dolgozó munkásokat mentő csónak legénységének egyik tagjától. A tengerész – akit Buzbee nem hajlandó megnevezni, mert fél, hogy a tanú állásába kerülne – a hajó hídján volt, amikor Jimmy Harrel, a Deepwater Horizon installációs menedzsere – az olajfúró tornyot birtokló Transocean egyik vezető beosztású emberevalakivel beszélt Houstonban műholdas telefonon keresztül. Buzbee ügyvéd elmondta a Mother Jones újságnak, hogy a tanú vallomása szerint Harrel azt üvöltötte a telefonba: – „Most már boldog vagy baszd meg? Most már boldog vagy baszd meg? Ég a torony! Megmondtam, hogy ez fog történni!” Igen, és semmit sem tettek ellene, mert szándékosan égett le. A könyveim és a honlapom olvasói már jól ismerik a Halliburton nevet, e tetőtől talpig Illuminátus céget, amit egykor az igazán gonosz Dick Cheney vezetett. Cheney volt a

72

valódi erő a Fehér Házban a „Bush Fiú” kormányban, ami alatt megkaptuk 9/11-et, a „háborút a terror ellen”, és az afganisztáni majd iraki megszállást. A cég, ami egy, az iraki háborúban kulcsszerepet játszott ember vezet, azóta egy egész seregnyi pályázat nélküli kormányszerződést kapott, s ezzel az ország döbbenetes men�nyiségű adófizető pénzt öntött a Halliburton vezetők és részvényesek vályújába. Bírósági határozatok azt állítják, hogy a Deepwater Horizon olajfúró torony, (ami 52 mérföldre helyezkedik el a Venice Louisiana kikötőtől délkeleti irányba) Április 20-i felrobbanását az okozta, hogy Halliburton munkások rosszul zárták le a kutat – ezt a folyamatot cementezésnek hívjuk. Bármit – bármit – aminek része kapcsolódik a Halliburton céghez, végsősoron az Illuminátus összeesküvés irányítja és diktálja, amit a Rothschildok Háza és a hozzájuk tartozó családok irányítanak. Övék a Halliburton (is), tokkal-vonóval. Csupán nyolc nappal az Öbölbeli robbanás előtt, a Halliburton is bejelentette: belegyezett a Boots & Coots felvásárlásába 240.4 millió dollárért. Ki az a Boots & Coots? A világ legnagyobb olajfolt eltakarító cége, ami olaj- és gázkút tüzekkel és robbanásokkal is foglalkozik. Milyen egy rettenetesen mázlista véletlen! Igazán rájuk mosolygott a szerencse. Ilyen az élet. Van akinek szerencséje van, van akinek nincsen. Milyen összeesküvés elméletről beszélsz?

Mit ad Isten, ugyanez a szerencse mosolygott egy másik Rothschild irányította gonoszság és korrupció fertőre, a Goldman Sachs-re. E „befektetési banknak” köszönhetjük a jelzáloghitel válságot, és Görögország gazdasági összeomlását. A Goldman Sachs eladta BP részvényei 44%át, összesen 4,680,822 részvényt, ami bő 300 milliónyi dollárt ért. Ez néhány héttel a Gulf szerencsétlenség előtt történt. A csapás után a BP részvényárai lezuhantak. Tony Hayward, a BP botrányos vezérigazgatója eladta az ő 1.4 millió fontnyi BP részvény csomagját egy hónappal a robbanás előtt. A nyereség lehetővé tette, hogy kifizesse a jelzálogot a kastélyán. Milyen ügyes! Hát hiába, élni tudni kell! Csakúgy, ahogyan a 9/11 előtti „put opciók” (fogadások) esetében, amelyek az amerikai légitársaságok bukására fogadta. Egyre több bizonyítékunk van arra, hogy egyes emberek tudták, mi fog történni a Mexikói Öböl egy olyan fúrótornyán, amit a világ egyik legnagyobb Illuminátus cége működtetett: a British Petroleum (BP). Azzal, hogy a BP azon a helyen fúrt, ahol ismerte a föld-mélyi medencében uralkodó nyomást, már kihívta a következményeket – szó szerint, a belső összeesküvés nézőpontjából. De miért számít ez? Egy olajjal mérgezett óceán és tönkretett tengerparti (és esetleg partól távolabb eső, sőt a világon bárhol lévő) életfeltételek hogyan szolgálják az Illuminátus összeesküvést, teljes világuralmi tervüket? Ó, rengeteg módon.

JÓ HA FIGYELÜNK!

Először is meg kell ismernünk a majdnem elképzelhetetlen szintű dolgok történését, olyan tényeket, amiket a BP és az Obama vezette amerikai kormány kétségbeesetten próbál eltitkolni. Egyes friss jelentések azt állítják, olyan tudósok véleményét idézik, akik túlságosan féltik életüket és karrierjüket ahhoz, hogy kiálljanak a nyilvánosság elé. Az ő becslésük szerint a Föld kérge alól feltörő olaj mennyisége valahol a napi 80 000 és 100 000 hordó közt van. Ez nap szinten 4.2 millió gallon, vagy 15.9 millió liter az Öbölbe, a világtengerbe ömlő olaj. Ez egybevág egy kiszivárgott belső BP dokumentummal, ami szerint a „legrosszabb esetben” akár napi 100 000 hordónyi olaj jut a tengerbe. A tudósokat idézték, amikor azt mondták, hogy az olaj, mérges gázok, kövek és homok „homokfúvása” folyamatosan tágítja a lyukat, amin az olaj és a gáz kiszabadul. Más szóval a helyzet egyre rosszabb és rosszabb lesz, nem jobb. Már most egy hatalmas katasztrófa a közvetlenül érintettek számára – s ezek száma napról napra nő. A tudósok azt jósolták, hogy a fúrási lyuk tágulni fog a kútfej alatt, ezáltal meggyengíti a területet, ahol a kútfej áll. Míg végül lelöki a kútfejet és ettől kezdve az olaj minden akadály nélkül özönlik a tengerbe. Ha ez megtörténik, a következmények beláthatatlanok. A tudósok szerint több milliárd hordónyi olaj fog kiszabadulni, mire a nyomás az irdatlan üregben, tengerszint alatt öt mérfölddel lenyugszik, és akkor víz áramlik az olaj helyére. Azt mondták, hogy a hőmérséklet a mélységben valahol 400 fok körül van. Azonnal gőzzé változtatja a beáramló tengervizet, ezzel olyan nyomást hoz létre, ami megemelni az óceán alját. Becsléseik szerint ez egy 6 és 24 méter közötti, vagy még ennél is nagyobb cunamit hoz létre, ami elviszi az óceánt a szárazföldre, ezzel hatalmas kiterjedésű földeket tesz lakhatatlanná, és élhetetlenné. Az amerikai kutató újságíró, Wayne Madsen azt írja, hogy a műhold felvételek, amit az Obama kormány visszatart, azt mutatják, hogy „a tátongó szakadék alatt, ami minden eddiginél nagyobb mennyiségben tolja ki az olajat, egy Mount Everest méretű üreg van.” Azt mondja, ez az információ majdnem nemzeti szintű titkosítást kapott, hogy ne kerülhessen nyilvánosságra. Na most, már sok világvége forgatókönyvet hallottunk amelyek végül nem valósultak meg. De ha még nem is történnek meg ezek a megrázó előrejelzések ilyen szörnyű módon, kétségkívül akkor is megváltozott a világ 2010 április 20-án, amikor a Deepwater Horizon fúrótorony felrobbant. Elég csupán egy pillantást vetni az Öböl térségének térképére, és láthatjuk, mennyi ember kerülhet veszélybe Mexikóban, a Karib tengeren és Amerika déli államaiban, ahol rengetegen élnek a partvonal mentén, vagy ahhoz közel.

De az olajkatasztrófa mérete az Öbölnél sokkal messzebbre ér. Az előbb említett tudósok szerint az olaj elérte a Golf áramlatot, és ennek segítségével 18 hónap alatt az olaj a világ minden részére eljuthat. A Golf Áramlat az, ami az Egyesült Királyságot és Európa bizonyos részeit sokkal melegebben tartja, mint földrajzi elhelyezkedésük indokolná. Ez esetben szállító szalagként eljuttatja az olajat Európába a Mexikói Öbölből végig az Atlanti óceánon. A mérgező olajhoz és gázhoz hozzáadtak még egy halálos „oldószert”, amit a BP arra használ, hogy „oldják az olajat”. Corexit 9500-at és Corexit 9527A-t használnak, ami annyira mérgező, hogy betiltották Európában, bár valószínűleg így is eljut Európába a Golf Áramlat révén. A Corexitet egy Nalco nevű cég készíti, ami egykor az Exxon Mobil része volt. Jelenlegi vezetőségébe delegált igazgatókat az Exxon és a BP is. Az European Times azt mondta a Corexit-ről: ‚Egy szörnyű jelentés, amit Medvegyev elnök részére az Oroszország Természeti Erőforrás Minisztériuma készített, arra figyelmeztet ma, hogy a British Petroleum (BP) olaj- és gázszennyezése a Mexikói Öbölben lassan az egész emberi történelem legrosszabb környezeti katasztrófájává kezd válni, „teljes pusztulással” fenyegetve Észak-Amerika egész keleti felét... ... Az orosz tudósok ezt az apokaliptikus becslést arra alapozzák, hogy a BP több millió gallon Corexit 9500 nevű oldószert használ. A szert több mint egy mérfölddel a Mexikói Öböl vizei alatt pumpálják a lékbe, közvetlenül a kútfejnél. A jelentés szerint ezt az anyagot arra tervezték, hogy elrejtsék az amerikai néptől az olajömlés teljes és tragikus méretét, amit ma napi 2.9 millió gallonra becsülnek.” Először arra gondolhatsz, hogy teljes őrültség Corexit-et használni, amikor van vagy 12 másik kevésbé mérgező és hatékonyabb oldószer, amit az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) jóváhagyott. Az EPA listáján két szer „száz százalékig hatékonynak bizonyult a Mexikói Öbölbeli nyersolajon, míg a két Corexit termék csak 56 és 63 százalék közötti hatékonyságot mutatott.” Nos igen, ez őrület, ezek az emberek őrültek, de van rendszer az őrültségükben, ahogy mindjárt bemutatom. Megölik a tengert, hogy „megmentsék” a tengert. A Corexit hatására az olaj lesüllyed a felszín alá, így nem lehet pontosan látni, mennyi olaj van a vízben. Joe Taylor környezetvédelmi mérnök nyilvánosan figyelmeztette a BP-t, hogy azonnal hagyja abba a Corexit használatát, vagy minden meghal a tengerben. Érdemes megnézni ezt a rövid jelentést, hogy mit fedezett fel ez a környezetvédelmi mérnök mielőtt tovább megyünk, mert lassan kezdünk elérni a lényegi kérdésehez: Miért tesz meg a BP mindent, amit csak tud, annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb pusztítást vigye végbe?

Joe Taylor kulcsszavai: ha ő ismeri a Corexit hatását, akkor a BP is „Sok vegyészük van, akik sokkal okosabbak nálam, és ők is tudják, amit én tudok”. Miért hozna létre a BP tudatosan akkora környezetvédelmi rombolást, amekkorát csak bír? A válasz ugyanaz erre a kérdésre, mint az összes többi alábbira: Miért volt a partokat megvédeni hivatott záróöv annyira szánalmas és „ostoba” ahogy itt egy szakértő elmondja... BP Fails Booming School 101? Miért annyira rosszul szervezett, alul motivált, és lényegében nem létező a BP „takarítási” művelete, hogy a munkások alig több mint két órát dolgoznak a partok takarításán, ahogy itt megtudhatjuk The Short Film BP Doesn’t Want You To See ...? A válasz e kérdésekre, és még sok másikra: Amit látunk az egy környezeti 9/11, amit szándékosan hoztak létre, és azok, akik a mészárlás mögött állnak, azt akarják, hogy annyira végzetes legyen amennyire csak lehetséges, hogy maximálisan elősegítsék céljaikat, ami az uralom és a zűrzavar. Igen, a BP egy száz százalékig Illuminátus cég, ami most irdatlan költségekkel és közvélemény rosszallással néz szembe. De mindezek a cégek csak járművek, és eldobhatók, amikor az elsődleges forgatókönyv úgy kívánja. Egy bárgyú, nevetséges és hazug ember, a BP ügyvezető igazgatója, Bob Dudley azt mondta Washington DC kényelméből és távolságából, hogy: „A BP részéről az a szándékunk, hogy a történések előtti állapotra állítsuk vissza az Öblöt”. Bocsássatok meg egy pillanatra... Köszönöm. Addig is, visszatérve a Föld nevű bolygóra, az élet, ahogyan eddig ismertük, már véget ért az Öböl térség tengerparti területei számára, hiszen turisztikai és halászati iparuk tönkrement, vagy megsemmisült. Az emberek arra kényszerülnek, hogy megélhetésükért ugyanazon BP „takarításain” dolgozzanak, ami elhozta ezt a pusztítást életükre és családjaikra. Mi több, azt mondja nekik ez a kegyetlen cég, hogy a rendkívüli mérgezettségi szintek mellett is gázmaszkok nélkül kell dolgozniuk, mert nem akarják „megrázni a nagyközönséget” azzal, hogy maszkos képeket látnak – ugyanez okból gyakorlatilag a BP bevezette saját statáriumát, és hermetikus hírzárlattal eléri, hogy ne kerülhessen napvilágra a katasztrófa teljes és horrorisztikus mértéke. Az e rendkívül mérgező környezetnek védelem nélkül kitett „takarító” munkások egészségromlása már önmagában borzasztó lesz, mint ahogyan ezt majd látni fogjuk. De a BP le se tudná jobban szarni. Ahogyan az amerikai kormány, és a New York-i hatóságok is leszarták a mentő munkások egészségét, akik a mérgező World Trade Center-en dolgoztak 9/11 után. Máris még a (szánalmas) hivatalos média is jelentette, hogy Louisiana-ban hetven ember került kórházba, méreganyag okozta mérgezés-

JÓ HA FIGYELÜNK! 73

sel. Számos strandot zártak be a vízben és levegőben megjelenő méreg miatt. Az emberek légzési problémákról, kiütésekről és sebekről számolnak be. Egy jelentés azt állítja, hogy Észak Karolinaban is már mérgezett eső tette tönkre a terményeket, és olajos eső esett Louisiana partjai mentén. Ez csak a kezdet, hisz továbbra is soha nem látott méretekben ömlik az olaj , ahol továbbra is soha nem látott mértékű halálos Corexit fogadja, és ahogyan majd ez az egész halálos koktél esőként a partól messzi településen élők fejére fog esni. És nem csak Amerikában. Vedd ehhez még hozzá a hurrikánokat, az ár-apály túlfeszültségeket, és más időjárási jelenségeket, és megértheted, hogy a névtelen tudósok miért mondják, hogy akár 200 mérfölddel a partvonaltól is teljesen ellehetetlenülhet az élet. Olvasd el a történetet Nigériáról a cikk végén, hogy legyen valami fogalmad milyen következményeket tud az olajszennyezés okozni. Két másik hatása is lehet ennyi olajnak a Mexikói Öbölben: felmelegítheti annyira a tengert, hogy több hurrikán és szuper-vihar jöjjön létre, illetve lelassulhat a tengervíz párolgása, ami a szárazföldre hulló eső mennyiségét csökkenti. E mérnöki gondossággal megtervezett és kivitelezett szörnyűség fő célja Amerika és gazdasága megrendítése. Én ezt már évek óta mondom: arra törekednek, hogy elpusztítsák az Egyesült Államokat katonailag és gazdaságilag. Ezzel ezt a „szuperhatalmat” térdre tudják kényszeríteni, hogy beolvaszthassák a világkormány diktatúrájába az Észak Amerikai Únió formájában. A BP bevallotta, hogy az olajjal együtt rettenetes mennyiségű metán is ömlik ki, amit halálosan mérgező hidrogén szulfid, benzol és metilén klorid követ. Ez hatalmas méretű kiköltöztetéseket indíthat be. A Texas A&M University-nél dolgozó John Kessler óceántan professzor egy tíznapos kutató expedíción „megdöbbentően magas” metán szintet fedezett fel a felrobbant toronytól öt mérföldre, „olyan óriási mértékben”, ami a normális szint akár egymilliószorosa lehet. Nagyon megrázó újra ránézni az Öböl partvonalát benépesítő kis- és nagyvárosokra, ha számításba vesszük a következőt: Wayne Madson kutató újságíró az amerikai kormányon belüli forrásokat idéz, hogy a FEMA (Országos Vészhelyzet Kezelő Ügynökség), és az amerikai katonai mérnöki alakulat a fúrótorony körül 200 mérföldes „halál zónát” jelölt ki, amit a metán, és a Corexit tartalmú eső tesz halálossá. Madsen mondja: „Terveket készítettek arra vonatkozóan, hogy kötelezően evakuálják New Orleans, Baton Rouge, Mandeville, Hammond, Houma, Belle Chase, Chalmette, Slidell, Biloxi, Gulfport, Pensacola, Hattiesburg, Mobile, Bay Minette, Fort Walton Beach, Panama City, Crestview, és Pascagoula városokat.”

Képzeld el, ahogyan ennyi embert kiköltöztetnek az előre felépített és még üresen álló FEMA táborokba, és aztán jön a több tíz millió másik, akik az Öböl partvonalától 200 mérföldön belül élnek. De pontosan ekkora nagyságrendű katasztrófára van szükség. Így tudja a FEMA, az irányító rendszer egy fő eszköze, ahogy a könyveim és mások is leírták, bevezetni a már régóta megtervezett hadiállapotot, és óriási embertömegekkel feltölteni táborait. A FEMA és a katonaság már évek óta különböző gyakorlatokkal készül olyan helyzetekre, aminek része az olajszennyezés, de ennek minden nyomát kitörölték a FEMA-val kapcsolatos honlapokról a Deepwater Horizon felrobbanása előtti hetekben. Bármi, ami ekkora mértékben érinti Amerikát, tovább gyűrűződve kihat az egész világgazdaságra – egy másik előny az összeesküvés számára, ami minden szinten a lehető legnagyobb zűrzavart igyekszik elérni, hogy létrehozhassa azokat a világszintű problémákat amire majd felkínálja világszintű megoldásait – egy politikai és katonai világdiktatúrát, melynek során a lakosságot táborokba koncentrálják, ahol olcsó munkaérőként állnak rendelkezésre, és számuk a kívánatos szinten tartható. Figyeld Kínát, ahogyan sólyomként, vagy inkább keselyűként kőröz Amerika körül, arra várva, hogy lecsapjon a tetemre, amint eléggé sebesültnek ítéli. Miközben e cikket írtam, eszembe jutott az egyik „üzenet”, amit az első médiumon keresztül kaptam 1990-ben. Így hangzott: „Az, hogy olajat szívnak ki a tengerfenékből, bizonytalanná teszi a belső Földet. A Föld belseje meg fog mozdulni, és a pólusok ki fognak cserélődni. A tenger szellemei fel fognak emelkedni, és meg fogják állítani, hogy az emberek elvegyék az olajat. A tenger vissza fogja hódítani a földeket, és az emberek látni fogják, hogy nem tehetik ezeket a szörnyű dolgokat. Nem lehet megerőszakolni az elemeket. Tisztelettel kell bánni velük.” Bizonyára egyre több geológiai jelét fogjuk annak látni, hogy egy korszak véget ér, és egy másik elkezdődik. Ebben az időszakban erősnek kell lenni, és felkészülni, hogy egy ideig igencsak rázós utunk lesz. Mindennek még sok szintje van, és sok mindent lehet még tudni minderről. Az egyik

szinten, az Illuminátus családok haladnak tovább forgatókönyvük szerint, mármint ami az olaj katasztrófát illeti. De egy másik szinten más események látszódnak kibontakozni, és hogyha egyik szintről vizsgáljuk a történteket, majd egy másik szintről, két egészen más dolgot láthatunk. Szintén érdekes, hogy különböző kultúrákban számos jóslat tartalmazza, hogy a tenger vérré változik, és az igazat megvallva, most leginkább erre hasonlít az Öböl szennyezett vize. A Biblia Jelenések könyve (8:8 és 8:9) azt mondja: „A második angyal is megfújta a harsonát. Err,e mint lángban égő hatalmas hegy, valami a tengerbe zuhant. A tenger egyharmada vérré vált, a tengerben élő állatok egyharmada elpusztult, és a hajók egyharmada elsüllyedt. Néhány nappal ezelőtt beszéltem egy magas szintű Zulu sámánnal, Credo Mutwa-val, aki azt mondta, hogy a „világvége” felé vezető úton az ő kultúrájában is vérré változik a tenger. Azt is elmondta, hogy a Dél-Afrikai sanomáknak (sámánoknak) olyan látomásaik és álmaik vannak, hogy véreső hullik, és „nagy vérrögök görögnek a parton”. Az arizónai Hopi emberek jóslatai arról beszélnek, hogy a tenger feketévé változik annak jeleként, hogy egy korszak véget ér, és egy új korszak kezdődik: „Ez a hetedik jel. Hallani fogod, hogy a tenger feketévé változik, és hogy sok minden élő meghal emiatt.” A Jelenések Könyvében e történések „pecsét” formában jelennek meg, míg a Hopi jóslatok „jeleknek” hívják őket. A zulu legendáknak és jóslatoknak ugyanez a témája, és feltűnően sok egyezést mutatnak. Szeretném kihangsúlyozni, hogy a „világvége” nem az élet végét jelenti, hanem egy korszak, kor végét, és ezt éljük át most az eljövendő megannyi kihívás révén. De ha a régi „világ” nem omlik le, nem tud megszületni az új, mert a régi, Irányító Rendszere révén kíméletlenül arra törekszik, hogy kioltsa és megfojtsa e változást. Ezért el kell takarítani az új útjából. Ideje lejárt, nincs többé szükség rá. Szükség szerint menthetetlenül elpusztul mindazokkal együtt, akik görcsösen ragaszkodnak hozzá, kapaszkodnak belé, mert nem hajlandóak továbblépni, gyökeresen megváltozni. Tehát a katasztrófa sorozatnak, a régi Rendszer ellehetetlenülésének folytatódnia kell, és folytatódik is. Soha többé nem fogunk tudni a régi módon élni, az életfeltételek visszavonhatatlanul, egyszer és mindenkorra megváltoznak. Hogy hogyan és miképp? Nem tudom, mert a múltból kiinduló emberi elmével fel nem fogható. Csupán várni és szemlélni tudjuk, hogyan illenek ebbe a Mexikói Öböl eseményei. De biztos vagyok abban, hogy valami olyasmi bontakozik ki figyelő szemeink előtt, aminek hatalmas jelentősége van megannyi szinten az egész Életre.

www.johafigyelunk.hu

74

JÓ HA FIGYELÜNK!

EURÓPA REMÉNYTELEN HARCA A SPEKULÁNS ÜZÉREK ELLEN Angela Merkel kancellár a 750-milliárdos-Euró megmentő oltalmi ernyőt úgy nevezte, hogy itt nincs más választás, hogy az euró jövőjét biztosítsuk és Németországban az emberek pénzét megvédjük. Az elmúlt hét végén világossá vált, hogy az euró ellen egy »széles fronton álló támadás« folyik, ezt mondta Merkel. Ki és miért spekulál az euró ellen? A kormányon lévők egy brit és amerikai hedgefond-os összeesküvők és a nemzetközi beruházási bankok tevékenységeitől tartanak. A hedgefond fogalom tulajdonképpen beruházási cégeket takar, amelyek abban a helyzetben vannak, hogy röviden távon olyan összegeket működtessenek, ami a saját tőkéjük többszöröse fölött van. Ezek emelkedő és eső árakra spekulálnak (Hausse/Baisse spekuláció). Ehhez csak egy vásárlási opciót kell megszerezni. A manipulációikra Görögországban egy jó falatra találtak. Már 2009 novemberében a hedgefond tulajdonosok ez euró ellen nagy fogadásokba kezdtek. Az euró számukra a krízis időkben nem egy életképes szerkezet. George Soros már nagyon korán felismerte a krízis kialakulását. Már  az év elején figyelmeztetett az Euró-zóna lehetséges összeomlására. Soros szívesen mutogatja magát mint a gátlástalan piac kritikusa, ugyanakkor ö a világ legsikeresebb spekulánsának számít. A valuta üzletekre specialitása magát. 2010 Február 8.-án a kis beruházási bank a Monness, Crespi, Hardt & Co meghívta a hedgefonds manager-ek egy kiválasztott körét (1) a new yorki városházára. A találkozó központi témája Athén eladósodása volt. A találkozás végén egy új beruházási stratégia született meg, aminek a világot meg kell rendítenie: az euró elleni fogadások indultak be. A dinner (vacsora) után a az euró árfolyama 1,36 dollár alá esetett – decemberben még 1,51-en állt. (2) A mentőernyő kifeszítése után két napra az euró megint 1,27-re esett. A ügyeskedők a fogadásaikkal a görög államkötvények kamatait a magasba hajtották, ami végül több mint 20 százalék lett. Amíg Görögországot a csődbe hajtották, az euró árfolyama összeesett. A görög államcsőd fogadásokat az ügyeskedők hitelbiztosításokkal fedezték (Credit Default Swaps, CDS).  A megnövekedett kockázattal, ezen biztosítási kötvények költségei tovább emelkedtek és az utóbbi hat hónapban ötszörösére emelkedtek. (3) A spekulánsok itt kiléptek a játszmából. Ennél a pontnál George Soros spekulációsmogul régebbi sikeres valuta elleni támadásra kell emlékeztetni. Soros a Quantum Fund operációjával az 1990-es évek elején a brit font ellen sikeresen fogadásokat kötött és ezzel az európai valutarendszert rázta meg.  Akkor  Soros egy milliárd dollár hasznot zsebelt be. Ezt követte a krízis Malaysiában, a hongkongi támadás, a rubel krízis. A font és a rubel krízis előtt Soros közölte, hogy a font valamint a rubelt le kell értékelni. Ezt köve-

tően indult meg a támadás a valuták ellen. A leértékelést még védelmi vásárlásokkal sem tudták megakadályozni. Ezen világméretű valutatámadásokkal Soros cégének, a Quantum Fund-nak 30 százalék haszna lett!  Soros most a görög válságon is nagy nyereséget ért el. A Soros Fund ügyintézői a már nagyon hamar az euróra eső árfolyamára álltak rá. (4) A new yorki találkozó után az EU politikusok a megbotránkozásuknak szabad teret adtak. Svédország pénzügyminisztere Anders Borg a hedgefondosokat egy farkas hordával hasonlította össze, akik a meggyengült Euró országokra vetik magukat. Németország legmagasabb pénzügyi felügyelője Jochen Sanio a »spekulánsok támadóhadjáratára« figyelmeztetett. Nicolas Sarkozy, Franciaország elnöke egy »általános mozgósítást« követelt. (5) Kit akar Sarkozy a spekulánsok virtuális támadó éke ellen mozgósítani? Az EU- politikus ragadozó retorikája sem vezet itt célba, de nem is segít. Csak a kongresszusban a megfelelő törvények megváltoztatásával lehetetne ezt a korlátlan spekulációscsalásnak végett vetni. Remény érkezett el, amikor április 22. USelnök Obama a nagyon figyelemre méltó beszédében a Cooper Union College-on, a Wall Street közelében a spekulánsok ellen a harcot jelentette be: az ez ellenszegülő pénz managereket a rendszer felépítésének a támogatására kérte fel – különben a következő krízis fenyeget. Itt az a »döntő az, hogy mi a krízisből levonjuk a tanulságot, hogy nem vagyunk elátkozva, a hibák ismétlésével« (6). Ehhez a jövőben a bankokat meg kell szelídíteni. A Wall Street bankok tetszik ki a kisebbik problémát, a Wall Street bankokat

marja a rothadt hitelek terhe. Ezekkel szemben a spekulánsok az arany mámorában vannak. A kockázat adja nekik az üzletet. Miért nem lehet Obamától segítséget remélni? Mivel az ö személyét a »finánc elit« állította fel, ezeknek a terméke ö is!    Obama választási kampánya a Wall Street környezet segítségének köszönheti, a JP Morgan Chase & Co., Goldman Sachs, Lehman Brother és a Citigroup bakokkal bezárólag. A kegyvesztett Obama-tanácsadó, valamikor Fannie-Maeigazgató (CEO) és megbecsült Washingtonismerő James A. Johnson az American Friends of Bilderberg tagja, a Trilateral Commissionnak és a Council on Foreign Relations-nak. A Chicago Sun-Times 2008. június 23.-án a beruházási guru Warren Buffet-nek a dupla segítségéről írt a demokrata elnökjelölt szenátor Barack Obama számára. (7) Obama két nagy támogató gála keretében a 28.500 dollár belépési díj befizetése után meghívta Buffett Obama választási pénzügyi főnök asszonyának, Penny Pritzkernek, a Hyatt hotelcsoport billiós vagyon örökösének és annak a férjének Bryan Taubertnek az otthonába. (8) A vacsora előtt Buffett, a nemesi adakozó, vagy 90 percben a beruházási bölcsességeit osztotta meg a többiekkel. A pódiumon voltak Penny Pritzker, Obama tanácsadója Valerie Jarrett és az ö gazdasági guruja Austan Goolsbee valamint milliárdos nehézségű a Ariel Capital Management Hedgefonds a főnöke, John Rogers junior (9). Pritzker asszonynak, akinek a jelenlegi subprime-jelzálog krízis lehetővé tételét vetik a szemére, Buffett-hez hosszú évek kapcsolata köti. Penny Pritzker öt éven családi tulajdonú Superior Bankot vezette Hisdale-ben, Illinois

Ezek a hedgefond-tulajdonosok támogatták Obamát a választási csatában. Collage von Wolfgang Effenberger (Quelle: www.muckety.com)

JÓ HA FIGYELÜNK! 75

államban, amit 2001-ben a Szövetségi Betéti Biztosítás (FDIC) bezárt. Az 1990-es évek végén a bankmanagerei a nagy kockázatú okiratban foglalt jelzálogkölcsönt fejlesztették ki.  A Merrill Lynchel és annak a könyvelőjével az Ernst & Young LLP-nél közösen Pritzker a Subprime-csalást fejlesztette ki. (10) Ezzel egy pénz-buborék fedezet nélküli pénzértékkel keletkezett. Az úgynevezett derivát – egy pénzügyi akrobata mutatvány, a valós gazdasággal való kapcsolat nélkül – kereskedelmi volumene kb. 600.000 Milliárd Dollár, tehát a föld minden lakójára 100.000 dollár esik. Ennek a kialakulása nem utolsó sorban annak a következménye, hogy 1933-ban a komoly bank krízis után a bankellenőrzés a Glass-Steagalltörvényt vezette be, amit 1999-ben Clinton elnök a »pénzügyi szolgáltatók modernizálásának a törvényével« eltörölte és azt a magánbankok csoportjára is átvitte. Így egy hasadék keletkezett a valós munka és a termelés és a virtuális pénztőke között, de mindenek előtt a pénztőke az ipar valóságos tőkéje felett diadalmaskodott! (11) A csalást már előzőleg is felfedhették volna. A Pritzker saját Superior Bank of Chicago-nál 2001ben kb. 1.400 ügyfél majdnem az összes megtakarítását elveszítette, amikor a családi bank majdnem egy milliárd dollár biztosított és nem biztosított betétekkel csődbe ment. Ennek ellenére Buffetnek a Investmentfonds Berkshire Hathaway cége 2008 decemberében kész volt arra, hogy 4,5 milliárd dollárt a Pritzker-nek a Marmon Holdings cégének – egy konglomerátum, hét milliárd dolláros éves nyereséggel – fizessen. A híres beruházó ma a csalás vádba keveredett Goldman Sachs bankházat védi. A véleménye szerint a jelzálogkölcsön ügyfelek veszteségei miatt a Goldman Sachs-ot nem lehet felelőségre vonni. Az US tőzsde felügyelő hatóság SEC csalás vádjai ellenére Buffett »száz százalékban«  a Goldman-Sachs főnöknek, Lloyd Blankfein-nek a védelme mögött áll. (12) »Soros megnyerte a Fehér Házat«  Egy nappal Obama választási sikere után a NewYork-Times Bestseller szerző Richard L. Poe egyik

cikkében »Soros megnyerte a Fehér Házat« címmel írt. (13)  »Soros Obama fontos támogatója«, Poe  ezt állapította meg,  David Horowitz a Shadow Party társ-szerzőjével, abban a rovatban,

Soros-bábú. Forrás: freeRepublic.com

ahol kritikus pillantásokat vetnek a »baloldali« hálózatokra, akiknek az adójukat elengedik és a beruházók által támogatott csoportokra. Ezektől a szervezetektől folytak a liberális jelöltekhez a pénzek. Sorosnak, a hedgefond-milliárdosnak és az Open-Society-Stiftung patrónusának a szerepét nem lehet még eléggé Obama győzelmében megbecsülni. Ebből a háttérből Obama hivatalba lépése utáni első személyzeti döntését könnyen meg lehet magyarázni. A forró fej, Rahm(bo) Emanuel-t  a mindenható elnöki hivatal törzs főnökének nevezte ki, Obama hatalmi központjában most egy Clinton-barát figyel. Mint a törzsnek a főnöke dönt, az elnök elé kerülő ügyekről, a

(1) Unter ihnen Donald Morgan von Brigade Capital, David Einhorn von Greenlight Capital und Aaron Cowen von SAC Capital Advisors. (2) Koch, Moritz: »Gefundenes Fressen. Treffen sich ein paar Hedgefonds-Manager in New York zum Abendessen: Wie eine Idee geboren wurde, die die Welt erschüttert«, in Süddeutsche Zeitung vom 11. Mai 2010, S. 3. (3) Verdammt sei jede Schuld«, in Süddeutsche Zeitung vom 11. Mai 2010, S. 2. (4) Hoffmann, Christine/Koch, Moritz: »Auf der Suche nach dem Monster«, in Süddeutsche Zeitung vom 11. Mai 2010, S. 17. (5) Koch, Moritz: »Gefundenes Fressen. Treffen sich ein paar Hedgefonds-Manager in New York zum Abendessen: Wie eine Idee geboren wurde, die die Welt erschüttert«, in Süddeutsche Zeitung vom 11. Mai 2010, S. 3. (6) »Obamas Fünf-Punkte-Plan soll Banken bändigen«, unter http://www.spiegel. de/wirtschaft/unternehmen/0,1518,690655,00.html vom 22. April 2010. (7) Sweet, Lynn: »Hot ticket Warren Buffett booked for two back-to-back $28.500 Obama fund-raisers«, in Chicago Sun-Times vom 23. Juni 2008. (8)  Im zehn Hektar großen Millennium Park von Chicago zählt der von Frank Gehry entworfene Jay-Pritzker-Pavillon zu den bedeutendsten Einrichtungen. Der Pavillon gilt als der modernste Veranstaltungsort für Open-Air-Konzerte in den USA. (9) Penny Pritzker (Obama for America National Finance Chair), Valerie Jarrett (Obama for America Senior Advisor), Austan Goolsbee (Obama for America Senior Economic Advisor) und John Rogers Jr. (Obama for America Illinois Finance Co-Chair).

76

kormánypolitika alapvonalait fogalmazhatja meg. Emanuel-nek egy 1992-ben egy gála vacsorán történt dolgát úgy látszik elfelejtették. Ott hangosan minden olyan demokratát szidott, akik Bill Clinton-t csak úgy félszívvel támogatták: »halál rájuk, mind halottak ezek!«, a teremben ezt ordította. És azután egy steak-kést a fa asztalba döfte – minden névnél még az egyszer. (14)  Emanuel, aki Bill Clinton választási csatáját intézte, és mint annak tanácsadójaként szolgált, 1998-ban a durvasága miatt Hillary Clinton kívánságára a Fehér Házat el kellett hagynia. Visszament Chicago-ba és három év alatt egy 18-milliós-tulajdonra tett szert, mint beruházási bankár a Wasserstein Perella-nál és mint a csődbe ment beruházási bank Freddie Mac főnökeként. 2001-ben Rahm Emanuel megint a képviselőházban volt küldöttjeként a Kongres�szusban volt. Kifejezetten egy ilyen keményfejű és spekulánsnak kell a Fehér Ház hatalmi központjában beköltözni. Ez a sok millió választó számára, akik a krízisben a házukat és a nyugdíjukat elveszítették, nem sok reménnyel kecsegtet. Obamát már a közös polit-manöverekről már régen ismeri Chicago-ban.  Emmanuelt, egy gazdag zsidó fiát a finom északról, egy csodálatos barátság kapcsolja a fekete ex-streetworker-hoz (utcai munkás) a durva déli oldalról. A barátoknak, akik a bálványukat felháborodottan Emunuel előreléptetéséről kérdezték, Obama biztosította őket arról, »Rahm nagyon megkomolyodott.« (15) Ezen a ponton érdemes Gore Vidal, a legendás US politikus Thomas P. Gore, a valamikori alelnök Al Gore-nak a unokatestvére és Kennedy-ek nagy barátja, a kijelentését idézni: »A hivatalos amerikai politikát ne vegyék komolyan, így szólt a vágó iróniával az »Enfant Terrible« az amerika intelektusók között 1997-ben a német Tageszeitung-nak: »Talán még az önök országában sem.  Az nem számít, hogy kit választanak meg. A országot már a nagy cégek kormányozzák. Akik eldöntik, hogy a különböző kormányhivatalokba ki szolgálhat. És ezek senkiért sem felenek ezen a földön. « (16)  Itt Vidalnak ma a pénz megsokszorozókat kellene a nagy cégek előtt említeni.

(10) Zitiert aus William F. Engdahl: »Barack Obama: ›Wes’ Brot ich ess’, des’ Lied ich sing’‹« vom 10.08.2008, unter http://info.kopp-verlag.de/news/barack-obama-wesbrot-ich-ess-des-lied-ich-sing.html (aufgerufen am 28. Februar 2009). (11) Die Welt-Geldmenge in ihren unterschiedlichen Formen hat sich in den vergangenen drei Jahrzehnten vervierzigfacht (!)‚ die Gütermenge jedoch (auch nominell) nur vervierfacht. (12) »Betrugsklage gegen Bankhaus – Börsen-Guru Warren Buffett stellt sich hinter Goldman Sachs«, unter http://www.spiegel.de/wirtschaft/unternehmen/ 0,1518,692541,00.html vom 2. Mai 2010. (13) Richard L. Poe: »Soros Wins the White House« vom 5. November 2008, unter http://www.poe.com/2008/11/05/soros-wins-the-white-house/ (aufgerufen am 10. März 2009); vgl. auch Poe, Richard L./Horowitz, David: The Shadow Party: How George Soros, Hillary Clinton, and Sixties Radicals Seized Control of the Democratic Party. NELSON/WORD PUB GROUP 2007. (14) Zitiert aus Wernicke, Christian: »Rahm Emanuel Hitzkopf und Clinton-Freund im Machtzirkel um Obama«, in Süddeutsche Zeitung vom 7. November 2008, S. 7. (15) Ebenda. (16) Dorschel, Ralf: »Ein Gespräch mit dem amerikanischen Schriftsteller Gore Vidal über Wirtschaftsmacht, Staat, Intimität und Literatur, in Berliner Zeitung vom 3. Januar 1997, S. 25. Wolfgang Effenberger

JÓ HA FIGYELÜNK!

Facebook: kötelező?

Bauer Béla a kommunikációról és a szembefordulás következményeiről Egyelőre eldönthetetlen, hogy a virtuális közösségek és ezek hatása a fiatalokra milyen irányba tolja el a társadalmat. Bauer Béla ifjúságszociológus ugyanakkor az MNO-nak elmondta: rendkívüli módon megváltoztak a kommunikációs szokások, a társadalmi átalakulás létező jelenség. Interjúnkból kiderül néhány dolog: a fiataloknak szegényedik a szókincse, egyre kevésbé élik meg a személyes kapcsolatokat. A kérdés az: regisztráljunk, vagy ne regisztráljunk? – Ma már sokkal könnyebb hozzáférni az internethez, mint akár csak egy évtizeddel korábban, napjainkra kialakult az úgynevezett social network is. Ez a típusú kapcsolatfelvételi lehetőség, e kapcsolatok megtartása és azok dinamikája milyen hatással van a fiatalokra? Igazak lehetnek-e azok a „rémhírek”, hogy minőségében inkább visszaveti az embereket és éles kontúrt lehet húzni, mondjuk a rendszerváltás előtt és az az után született fiatalok értékei között?  – A jelenlegi kommunikációs lehetőségekkel bíró világot lehetetlen összehasonlítani a korábbi évtizedekkel, hiszen a kapcsolatokat mindig a társadalmi környezet határozza meg. Amikor a hetvenes, nyolcvanas évek ifjúságáról beszélünk és megpróbáljuk összehasonlítani őket a mai fiatalokkal, azt az teszi lehetetlenné, hogy az említett évtizedekben felnőtt és szocializálódott fiatalság telefonon sem tudta elérni egymást, tehát személyes találkozások nélkül nem tudták tartani egymással a kapcsolatot. A virtuális kapcsolatrendszerekben valójában 2004–2005 után történt egyfajta robbanás. – Ennek milyen megnyilvánulásai voltak?  – A robbanás első eredménye az IWIW volt, most pedig a Facebook hódít a fiatalok között. Az előbbi is okozott egyfajta függőséget, ám ott a kommunikáció sokkal korlátozottabb volt, ugyanakkor arra törekedtek az emberek, hogy minél több kapcsolatot tüntessenek föl, minél inkább fontosnak tűnjenek. A virtualitás gyakorlatilag azt jelentette: az utcán nem is biztos, hogy megismerték egymást az „ismerősök”.

A Facebook virtualitása gyakorlatilag egy folyamatos jelenlétet feltételez, s ezzel ki is merül a kapcsolattartás. – De miért? Ennek nincsen „életszaga”, nincsen mélysége. – Mert úgy érzik a fiatalok, hogy ez az igazi kapcsolattartás. Holott csökken, korlátozódik a valós kapcsolatok rendszere. Nem ülnek le egymással beszélgetni. Amikor pedig leülnek, ott is az figyelhető meg – éppen a virtuális világhoz kapcsolódóan –, hogy eltűntek azok a közös élményekhez kapcsolódó témák, amelyek feltételezik, hogy különböző kulturális tereket is látogatnak, nem csak a virtuális tereket. Hiszen egy kulturális tér látogatása egy virtuális beszédtérben nem beszélhető meg, nem írható le

és nem fejezhető ki. Azt, hogy ez a folyamat milyen irányba változik, egyelőre nem lehet megmondani, azt ugyanakkor már látjuk, hogy a különböző elit kulturális terek látogatóinak életkora folyamatosan növekszik. Vagyis a fiatalok alig jelennek meg ezekben a terekben. – E mögött milyen okok állhatnak? – Ennek egyik oka az, hogy nem támasztanak egymás felé elvárásokat egy magasabb kommunikációt igényelve. Emellett csökken a szókészlet is, érzékelhetően kevesebb fogalommal dolgoznak a fiatalok, bár ezt nagyon nehéz megmérni. Csökken az elvont vélemények közlésének a fontossága is, hiszen nincsen mihez kapcsolni azokat, ugyanis nincsen szituáció, esemény, történés. Ez

pedig tovább csökkenti annak az igényét, hogy a fiatalok irodalmi vagy zenei élményeket éljenek meg. Ilyen mértékben ez a folyamat magyar jelenségként fogható fel. Ha csak a múzeumokat nézzük: Magyarországon és Budapesten jóval kevesebb fiatalt lehet látni e helyeken, mint Európa számos más nagyvárosában. A magyar társadalomra jellemző, hogy időnként felkap bizonyos dolgokat, divatossá teszi azokat. Most éppen a Facebook van soron. Ráadásul nem a helyzetből való „menekülés”, hanem a követés a jellemző. Úgy tűnik, hogy ez a mai fiatalság kevésbé lázadó, jobban elfogadja a szüleit. Kérdés, hogy ez minden szülő számára pozitív esemény-e, hiszen a mostani szülők jelentős része egy olyan korban cseperedett fel, amikor a lázadás a szülőkkel való szembenállást jelentette. Sokan ezt várnák a mostani fiataloktól is. Lehetséges, hogy bizonyos fiatalok számára a szülők elfogadása maga a lázadás. Az említett korosztály abból a térből tud kiindulni, amelyikben él: az iskolai, a családi vagy éppen a munkahelyi térből. Vagyis nincs más hely és lehetőség sem megszerezni, sem megosztani az információkat. Ez alapvetően változtat a kommunikáció összetettségén, elvonatkoztathatóságán. – Ha jól értem, így a fiatalok között kialakul egyfajta második valóság, ahol elegendő a csökkentett kommunikáció, a fejletlenebb szókincs, ahol nem kell bonyolult emberi szituációkban részt venni. De ez a jövőre kivetítve: ha ebbe szocializálódnak bele, majd később, amikor ki kell lépni a munkaerőpiacra, párt kell találni, akkor ez a kétfajta valóság hogyan képes együtt létezni? A „csökkentett mód” miképpen alkalmas élő emberi szituációkban való eligazodásra, ahol valódi érzelmeket kell közvetíteni? – A felvetése teljesen jogos, ám ugyanakkor azt gondolom, ez nem biztos, hogy problémát fog okozni. Ma már a virtualitás felé mennek a munkahelyek is: például meg tudják tenni azt, hogy nem hogy nem tartanak fenn irodát, de nincs szükség emberek közötti kommunikációra sem. Ez a probléma lehetséges, hogy csak a 20. századi ember gondolatából fakad, a 21. században már nem jelent gondot. Én ennek inkább a

JÓ HA FIGYELÜNK! 77

továbbgondolását érzem problematikusnak. Tehát ha csökkenek ezek a szituációk, ha csökken a munkahelyi szocializáció jelentősége, akkor hol szocializálódhatnak az emberek, hol vállalhatnak felelősséget? Mi az, ami még rizikósabbá teszi az egymáshoz való viszonyt? A folyamat végén ott van-e az erőszak, vagy nincs rá lehetőség, mert nem is találkozunk egymással? Közben pedig a valós szituációban meg lehet érinteni a partnert, olyan nonverbális kommunikációval kell élni, aminek a begyakorlása mégiscsak olyan terekben történt meg eddig, ahol a virtualitás helyett a valós részvétel volt a fontos. – Mit tud mondani az említett kétféle valóságról? – A kettős tudatról annyit, hogy az elmúlt 10-15 évben ez a fogalom jelentősen megváltozott. Korábban a kettős tudat inkább krónikus esetként merült fel az emberek tudatában, manapság ez már természetes állapot. Teljesen elfogadott: az egyén szülőként és mondjuk pedagógusként teljesen másképpen viselkedik. Az anonimitás az érdekes ebben a helyzetben: a vélemények fel nem vállalása ebben a virtuális

térben még erősebb, hiszen gyakorlatilag nem köthetők a vélemények személyekhez. Valójában a felelősség elhárításának ezt a problematikáját érzem inkább fontosnak. – Ha már ez a nagy szabadság szóba került: minek lehet a tünete a mostanában a fiatalok között nagy divatnak örvendő önfényképezés? Hiányos öltözetben is akár. – Ez valóban egy elharapódzott jelenség, a közösségi oldalakon 70-80 fotót is kitesznek olykor. De hogy pontosan mit jelent ez? Erre nem tudok válaszolni. Tandorit némiképpen megidézve: „lefényképezkedünk, hogy mindörökre meglegyünk”. A fényképezés bonyolultságától mára egészen odáig jutottunk, hogy semmit nem kell előhívni, hiszen minden megoldható digitálisan – ezzel maga a mindörökké meglét fogalma szűnt meg. Hiszen ahogy létrehozható, úgy meg is szüntethető a fotó. Ezt egy új jelenségnek tartom abban az értelemben, hogy nem köthető még hozzá olyan tudatrész, hogy miről is szól ez a folyamatos önfényképezés. Ez is inkább a virtualitáshoz köthető, mert valamiképpen látszani

kell. Eddig tükröződtünk a kommunikációnkban, a valóságban, de ez a virtualitásban nem működik. A Facebook ilyen értelemben nagyon érdekes: szemérmes és szemérmetlen fotók is megtalálhatók. – Ön vezeti az ifjúságkutatásokat, amelyeknek eredményei négyévente jelennek meg. Felfigyeltek például arra, hogy a barátság fogalma – amelyet amúgy igen nehéz meghatározni – miképpen változott a fiatalok körében az elmúlt évtizedekben? Mik azok a tényezők, amelyek most úgymond barátokká kovácsolnak embereket? – Ez hagyományos survey kérdőívekkel nem mérhető, de fókuszcsoportos méréssel valamennyire azért körbejárható a dolog. Az ifjúságkutatás egyik nagy problémája éppen az, hogy egy előző generáció kérdez egy következőt. Vagyis olyan fogalomrendszerekkel kérdezünk vissza, amit a másik generáció nem ért, mert nem is rendelkezik vele. A barátság pontosan az a terület, amelyhez egészen más élmények kötődnek abból az időből, amikor nem volt még virtualitás, mint amikor már igen. Vagyis ennek a mérése

és maga a rákérdezés módszertani probléma, másrészt pedig fölveti a fogalom változásának a kérdését is. Tisztességgel erre egyelőre nem lehet választ adni. – E hálózatok használata összességében inkább pozitív, vagy negatív jelenség, a hozadékaival összetartja, vagy éppen szétfeszíti a társadalom kereteit? Egyáltalán megválaszolható ez? – Minden ilyen kérdés azért merül fel, mert más korban szocializálódtunk. Az én nagymamám megnézte azt, hogy van-e valaki hátul a tévében, pedig húsz éve volt arra, hogy hozzászokjon. Folyamatos átalakulásban van a családon belüli és az egymás közötti kommunikáció is. Ám hogy ez rontotta-e vagy javította a társadalmat, nagyon nehéz megállapítani, hiszen nagyon bonyolult, összefüggő rendszerről van szó. Átalakítja a társadalmat. Bizonyos csoportok alkalmazkodnak életkor és státusz szerint, bizonyos csoportoknak pedig ez nem megy. Vezető csoportok nyilvánítanak véleményt elmaradott csoportokról. Volt olyan időszak is, amikor úgy éreztük, hogy a legna-

gyobb ellenség a tévé, s akkor alternatív gondolkodású emberek nem vittek haza televíziót, s így nevelik a gyereküket is. Aztán az óvoda végén, általános iskola elején kiderült: a gyerekek témáinak nagy része – 80 százalékban – a tévéhez kapcsolódik és az ettől  „megfosztott” gyerekek hátrányba kerültek. Egy társadalmi trenddel szembefordulni lehet, ám annak is megvannak a következményei. A társadalom elméletileg nem következmények nélküli folyamat, hanem egymással összefüggő eseménysor. – Ezek szerint aki nincs fenn például a Facebookon, az lemarad, kimarad és lúzer? – Aki nincs fenn, az lemarad, kimarad és lúzer. „– Írtam fel a Facebookra, nem nézted? – Nem.” Akkor miről is beszélünk? Ez jelenti az odatartozást. Az én generációmnál az volt a lúzer, aki nem olvasott Mozgó Világot. Most az számít annak, aki nincs fenn a Facebookon. Vagyis ott kell lenni, jelen lenni. Nem is foglalkoznak azzal, hogy megismerik-e egymást az utcán. De úgy tűnik, ez nem is fontos.  Forrás: Lippai Roland – MNO

Különvélemény – Feltételezhető, hogy... avagy Csak úgy elgondolkodtam 2.

Hogyhogy még nincs mindenki börtönben? Na jó, finomítsunk egy kicsit a dolgon, ne vegyük olyan szigorúan az ún. demokratikus jogállam működési metodikáját, módosítsunk eredeti kérdésfeltevésünkön. Hogyhogy még nincs minden, a hatalom ellen való renitenskedő elem a börtönben? Miért kérdezem ezt? Rögtön meg fogják érteni! A következő kis eszmefuttatás első nekifutásra Mammon világának felháborítóan önző harácsolását mutatja be számunkra meglehetősen érzékletes formában, elsősorban számokkal, adatokkal alátámasztva, s bizonnyal nem lesz hiába való a tisztelt Olvasónak ha végig is olvassa, ám utána jön csak az igazi hadd-el-hadd. A zsebünkre ható gazdasági jajkiáltás eltörpül a valódi veszélyt jelentő erkölcsi és morális züllés mellett. De ne rohanjunk ennyire előre, haladjunk szép sorjában, ahogy az meg vagyon írva. Idézzünk egy cikket az Index internetes portálról 2011. január 11., kedd 12:32 keltezéssel: Az Artisjus pert nyert a Nokiával szemben A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság 6 millió forintra büntette a finn távközlési céget, ítéletet hozva egy  2006 óta húzódó perben. A mobilvállalatot a Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület (Artisjus) perelte be, mert a cég nem fizetett jogdíjat a 2002 és 2007 közötti időszakban a telefonnal együtt értékesített memóriakártyák után. Magyarországon jogdíjat kell fizetni az üres adathordozók után, mert a jogvédő szervezetek indoklása szerint minden egyes CD, DVD eladása után feltételezhető, hogy illegális tartalom kerül rá. 2009-ben a szabályozást kiterjesztették a pendrive-okra és a memóriakártyákra is. A  telefonokban leggyakrabban előforduló Mini SD kártyák 128 MB-os változata után – az ASVA honlapja szerint – például 100 forint jogdíjat kell fizetni. >>

A valódi „arckönyv”, azaz FACAEBOOK

78

JÓ HA FIGYELÜNK!

JÓ HA FIGYELÜNK! 79

Bár a jogszabály szerint 64 megabájt fölött a telefonok beépített memóriája után is fizetni kell, a bíróság a kereset ezen részét elutasította. A döntés ellen mindkét fél fellebbezett. Forrás: Index Az alábbiakban az Artisjus weboldalán található szerzői jogi táblázatot látjuk, amely az adathordozókra és eszközökre vonatkozik: Fizetendő jogdíj 1. Audiokazetta 60 percig: 23 Ft/db 90 percig: 28 Ft/db 90 perc felett: 34 Ft/db 2. Videokazetta 120 percig: 55 Ft/db 180 percig: 70 Ft/db 195 percig: 76 Ft/db 240 percig és a felett: 98 Ft/db 3. Nyersanyag Hanghordozó nyersanyag: 244 Ft/1000 m Videó-képhordozó nyersanyag: 286 Ft/1000 m 4. CD-R típusok CD-R és CD-RW: 300 MB-ig: 16 Ft/db CD-R és CD-RW/Data 700 MB-ig: 44 Ft/db CD-R és CD-RW/Audió, illetve 700 MB felett: 64 Ft/db 5. DVD típusok (pl. DVD-R/+R, DVD-RW/+RW,DVD-RAM) 4,7 GB alatt: 16Ft/db 4,7 GB: 110 Ft/db 9,4 GB-ig: 250 Ft/db 6. Egyéb nagy kapacitású optikai diszk 4,7 GB: 110 Ft/db 9,4 GB-ig: 250 Ft/db 15 GB-ig: 300 Ft/db 25 GB-ig: 400 Ft/db 50 GB-ig: 500 Ft/db 100 GB-ig: 700 Ft/db 200 GB-ig: 800 Ft/db 200 GB felett: 850 Ft/db 7. Minidiszk Minidiszk: 64 Ft/db 8. Kép-, illetve hanghordozóként használható memóriakártyák (például kártya hordozható multimédia eszközhöz, CF, MMC, MS, Smart Media, SD, Mini SD, MicroSD, xD, Microdrive-típusú kártyák) 64 MB-ig: 40 Ft/db 128 MB-ig: 80Ft/db 256 MB-ig: 100 Ft/db 512 MB-ig: 120 Ft/db 1 GB-ig: 150Ft/db 2 GB-ig: 300 Ft/db 4 GB-ig: 500 Ft/db 8 GB-ig: 800 Ft/db 12 GB-ig: 1200 Ft/db 16 GB-ig: 1600 Ft/db 32 GB-ig: 3200 Ft/db 9.Audio, illetve audiovizuális tartalom másolására/tárolására alkalmas külső, hordozható háttértároló (pl, Pendrive, USB Flash Drive) 1 GB-ig: 100 Ft 2 GB-ig: 200 Ft 4 GB-ig: 400 Ft 8 GB-ig: 600 Ft 16 GB-ig: 1200 Ft 32 GB-ig: 2400 Ft 10 Audio, illetve audiovizuális tartalom lejátszására alkalmas, hordozható multimédia eszközbe integrált tárolóegységek* 32 MB-ig*: 100 Ft/db 80

Az avarok romlásának négy fô oka: idegen tanácsadók bírák hamissága iszákosság kalmár népek 64 MB-ig*: 200 Ft/db 128 MB-ig: 400 Ft/db 256 MB-ig: 640 Ft/db 512 MB-ig: 1200 Ft/db 1 GB-ig: 1600 Ft/db 2 GB-ig: 1920 Ft/db 4 GB-ig: 3200 Ft/db 10 GB-ig: 4800 Ft/db 40 GB-ig: 7200 Ft/db 80 GB-ig: 8000 Ft/db *Az e pont alá tartozó mobiltelefon funkcióval is rendelkező multifunkcionális eszközbe integrált tárolóegységre csak akkor kell megfizetni a szerzői jogdíjat, ha annak kapacitása meghaladja a 64 MB-ot. JÓ HA FIGYELÜNK!

11. Audio, illetve audiovizuális tartalom tárolására szolgáló, szórakoztató elektronikai eszközökbe integrált tárolóegységek (beépített tárolóegységgel rendelkező video felvevő-lejátszó készülékek, beépített tárolóegységgel rendelkező DVD-író, felvevő-lejátszó készülékek, beépített tárolóegységgel rendelkező televízió készülék, beépített tárolóegységgel rendelkező set-topbox és műholdvevő készülék) 80 GB-ig: 3200 Ft/db 160 GB-ig: 4000 Ft/db 250 GB-ig: 5600 Ft/db 250 GB felett: 7200 Ft/db Na ezért van az, Istenben szeretett felebarátim, hogy ezeket az adathordozókat boldog-boldogtalan külföldről szerzi be. De még mindig csak a zsebünknél tartunk.

És akkor egy kis plusz adalék a témakörhöz http://cdjogdij.blogter. hu weboldalról: Felháborító CD/DVD jogdíjak Az úgynevezett CD/DVD matricák kérdése messze nem új keletű probléma, évek óta zúgolódik miatta a nép és persze a könnyebb elmozdulást választja minden dörzsöltebb felhasználó. Mivel a szomszédos Szlovákiában minimális szerzői jogdíjat építettek a lemezek árába, ezért ott az itthoni árak töredékéért lehet azokhoz hozzájutni, ami ráadásul az Európai Unión belül ma már nem is szabálysértés vagy bűncselekmény. Az EU négy alapelve ugyanis úgy szól, hogy a tagállamok között biztosítani kell a tőke-, a munkaerő-, az áruk- és a szolgáltatások szabad áramlását. Az Unió területén viszont a tagállamok között komoly differencia van ezen díjak között, óriási szórással.

JÓ HA FIGYELÜNK! 81

Luxemburg és Belgium esetében hasonló a tézis, mint hazánk és Szlovákia között. Luxemburgban nem szednek szerzői jogdíjakat az üres adathordozók után, míg Belgium a második legdrágább (az első Franciaország, a harmadik Magyarország). Egy 2007-es felmérés szerint Luxemburgban évente fejenként átlagosan 38 üres DVD lemez fogy, míg Belgiumban mindössze 3, Franciaországban 1,5 és nálunk 2,4. Ha beleszámítjuk, hogy Luxemburg pici ország, a különbség akkor is nagy, amit természetesen nem a hazai kereslet dob ilyen magasra, hanem az, hogy a belgák és a franciák is onnan szerzik be ezeket a termékeket. Nálunk jelenleg 110 forintot kell fizetni minden egyes üres DVD lemez után, hogy „legálissá” váljon (ez az előállítási költség 200%-a), míg a hasonló népességű és fejlettségű Csehországban mindössze 18 Ft-nak megfelelő koronával terhelik meg a vásárlásokat. Szlovákiában – ha minden igaz – akkor még ennyivel sem. Ennek az eredménye azon túl, hogy épeszű ember nem vesz itthon matricás lemezt az, hogy évente 27 milliárd forint + ÁFA összeget költünk el a külföldről behozott üres hordozókra, azaz ezzel a szlovák gazdaságot pörgetjük. Nem csak az egyszerű felhasználókra kell ezeknél a vásárlásoknál gondolni, akik otthonra veszik a diszkeket, hanem olyan nagyvállalatokra is, mint a MOL vagy az OTP, amelyek adataikat optikai lemezekre archiválják, de azokat az irreális árak miatt – nagyon okosan – külföldön szerzik be. Már az üzemanyag, az adózás és még sok egyéb más kapcsán is elgondolkozik azon az ember, hogy a rossebbe van az, hogy más országokban nem akarják azonnal az összes bőrt lenyúzni róla, hanem hagyják legalább lélegzethez jutni. Zárjuk rövidre a dolgot, mert akármennyire is bicskanyitogatóak voltak az eddigiek, még mindig csak a zsebünkben kotorásztak! Na de ami most következik! Az aztán már igazán vérlázító! Nem kevesebbről van szó ugyanis – hogy a jelek szerint a jogalkotó, vagy a jogalkalmazó-e, ráadásul jogvédők tanácsára, azt mindenki döntse el maga –, úgy tűnik, hogy kis hazánkban nyilvánosan meg lehet alázni a törvény védelme alatt egy egész nemzetet. Emlékeznek még Tom Cruise „Különvélemény” (Minority Report) című filmjére? Emlékeztetőül: „A jövő békésebb lesz. Legalább is Amerikában, ahol egy különleges rendőri egység három telepatikus képességekkel rendelkező lény (precog) segítségével minden gyilkosságot még elkövetése előtt leleplez. A rendőrök a médiumok segítségével a jövőbe látnak, előre gyűjtik össze a bizonyítékokat, tárják őket a bíróság elé, és a helyszínen, még az elkövetés előtt tartóztatják le a bűnöst. A rendszer tökéletes. Ám egyszer a cég parancsnoka, John Anderton (Tom Cruise) mégis kételkedni kezd. Nem csoda: a jelentés szerint ugyanis ő maga fog 36 órán belül gyilkosságot elkövetni. Áldozatát nem ismeri, nem tudja, hol és miért gyilkolná meg az idegent. Társai természetesen a nyomába erednek, hogy megakadályozzák a gyilkosságot. Ő pedig menekül, hogy még időben kideríthesse, tévedtek-e a jósok, vagy igazuk van, és ő rendőrből valóban bűnözővé válik-e nemsokára.” Nem tehetek róla, de rögtön ez a film ugrott be. Idézzük csak vissza az Index cikkéből a legfontosabb mondatot: „Magyarországon jogdíjat kell fizetni az üres adathordozók után, mert a jogvédő szervezetek indoklása szerint minden egyes CD, DVD eladása után feltételezhető, hogy illegális tartalom kerül rá.”

Tetszenek érteni? Törvényt alapoznak egy olyan feltételezésre, miszerint mindenki eleve törvénysértést fog elkövetni. Na ezért kérdeztem a legelején, hogyhogy még nincs mindenki börtönben. Ezen logika alapján ugyanis mindannyian akár potenciális gyilkosok is lehetünk. Gondatlanságból, vagy bármilyen más helyzetből kifolyólag is kerülhetünk olyan szituációba, hogy gyilkosság elkövetőivé válunk. A moziban még elszórakozik a filmen az ember, de gondoljanak bele, hogy szeptember 11-e után, amelyről ma már egyre többen állítni merészek, hogy az USA a valódi kitervelő és kivitelező, lehet, hogy nem is olyan soká el jön majd az az idő, ha tetszik, eurokonformak lesznek azok a tisztogatási eljárások (értsd: megbízhatatlan és a hatalom ellen megnyilvánuló személyek szabadságuktól jogszabályok útján történő megfosztása), ahol egyes csoportokat, kisebbségeket feltételezések alapján egész egyszerűen előre lekapcsolnak majd? Az USA hatalommegtartási törekvései kapcsán katonai berkekben láttunk már ilyet, úgy hítták: megelőző csapás. De nem kell messzire mennünk, hiszen a nagyságos és fényességes Európai Porta nagyemberei is lassan már Istennek, de legalábbis élethalál urainak képzelik magukat. Mindeközben érdekes ellentmondás 2011 Magyarországán, hogy az államalkotó kisebbség által elkövetett és a rendőrség által dokumentált bűncselekmények után viszont sok esetben nem történik semmi. Pedig ott elkövették a bűncselekményt. A netes híradások szerint (mert a Hír TV ingerküszöbét ezek a történések valahogy soha nem érik el) van, ahol az elkövető népes rokonsága felfegyverkezve előbb érkezik meg mint az erősítés, és egész egyszerűen elzavarja a rendőröket, van ahol meg a sértett bejelentése alapján a rendőröket fenyítik meg utólag, mert nem mertek fellépni a tetten ért és beazonosított elkövető ellen. Bezzeg, ha veszel egy CD-t vagy DVD-t! Rólad előre feltételezhető, hogy törvénytelenséget fogsz elkövetni! Bezzeg, ha a miskolci rendőr fő hallja kend ki meri mondani az igazságot! Ugye valamennyien érezzük, hogy itt alapvető bajok vannak? Ugye valamennyien értetlenül állunk az előtt, miért várat magára alapvető dolgok egy tollvonással történő megoldása a mindent elsöprő kétharmados fülkeforradalom után? Mondjuk olyan apróságokra gondolok, mint a körbetartozások ügye, hogy csak akkor kelljen befizetni az ÁFA-t, ha már beérkezett a kiállított számla ellenértéke, ne pedig előre. Vajon miért nem tudott ezidáig megszületni ez az egyszerű jogszabály? A törvényhozó, vagy a jog alkalmazója olyan rosszindulatú, hogy másokra hallgatva jogszabályban lefektetve eleve jogsértőnek tekinti a népet, amelyből vétetett? Nem tudom, de nem is érdekes. Persze az is könnyen meglehet, hogy csak a nyelvünket beszéli, de nem közülünk való. Jó Ha Figyelünk! Végül zárásként álljon itt tanulságul az avarok romlásának négy fő oka: idegen tanácsadók, bírák hamissága, iszákosság, kalmár népek, Isten áldja Magyarországot! 1 öntudatos pécsi polgár

A tisztánlátás kedvéért Tisztelt Szerkesztőség! Helyreigazítási kérelemmel fordulok Önökhöz. Különvélemény: Feltételezhető, hogy... címmel a weboldalon elhelyezett cikkemben idéztem az Index internetes portálon „Az Artisjus pert nyert a Nokiával szemben” címmel megjelent anyagát. A cikkre Nagy Péter néven egyik olvasónk reagált. Idézem: „Kérdésem a következő: amennyiben a törvény vélelmezi azt, hogy idézem:”minden egyes CD, DVD eladása után feltételezhető, hogy illegális tartalom kerül rá.” Ebben az esetben, mivel a hatóság előzetesen beszedi minden egyes darab után a jogdíjat (tehát azon darabok után is, melyekre mégsem kerül illegális tartalom) a 82

beszedett, megfizetett jogdíj ellenében szabadon másolható kellene, hogy legyen Magyarországon minden, ami igazoltan Magyarországon vásárolt adathordozóra kerül!!! Van-e bármilyen jogi magyarázata annak, hogy mégsem az???” Nos, magam is érdekesnek találtam a kérdésfeltevést, ezért továbbítottam az Artisjusnak. Az alábbiakban a tőlük kapott válasz következik. „Tisztelt Uram! Köszönjük megkeresését, mivel így tisztázhatjuk azt a félreértést, amit az index.hu téves közlése okozott.

1. A hatályos jogszabály valóban vélelmezi-e (és tényleg jogvédők kérésére?), minden üres adathordozót vásároló állampolgárról, hogy eleve jogsértést fog elkövetni? Nincs ilyen vélelem. Ha így lenne, az nyilvánvalóan alkotmányellenes lenne. Épp ellenkezőleg: ez a díj lehetővé teszi, hogy a vásárlók magáncélra szabadon készíthessenek művekről másolatokat. Vagy, ha úgy tetszik, az üres hordozó díj „legalizálja” a magáncélú másolatokat. Az Alkotmánybíróság egy panasz folytán már foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy az üres hordozó díjra vonatkozó jogszabályi rendelkezések sértik-e az Alkotmányba foglalt „ártatlanság vélelmének” elvét. A 124/B/2004. AB határozat JÓ HA FIGYELÜNK!

A Görögországi Ortodox Egyház Szinódusának felhívása A Görögországi Orthodox Egyház főpapsága, amely október 5-8-án összeült soros ülésére, kötelességének tartja, hogy a nyájhoz, Isten népéhez, valamint minden nem közömbös emberhez forduljon az igazság és a szeretet nyelvén. Veletek élünk e súlyos és drámai időben. Mint ország, rendkívül súlyos gazdasági krízissel kerültünk szembe, amely az emberek többségét a bizonytalanság és a félelem érzésével tölti el. Nem tudjuk, hogy mit hoz számunkra a holnapi nap. Nyilvánvaló, hogy Hazánk már nem szabad, hanem ténylegesen a hitelezői irányítják. Tudjuk, hogy sokan közületek azt várják, hogy az Egyház megszólaljon, és állást foglaljon azon eseményekkel kapcsolatban, amelyeknek mindannyian szemtanúi vagyunk. Az, amit ma Hazánk megél, precedens nélküli, és megrendíti a képzeletet. A szellemi, társadalmi és gazdasági krízissel lépésben halad előre minden alapunk lerombolása. Hagyományunk eltörlésének és megsemmisítésének kísérlete történik, annak, amit mindig Hazánk élete alapjának tartottak. A társadalmi szférában berendezkedésünk és jogaink megszüntetése folyik. Méghozzá mindezt a kormányzat soha nem látott indokkal teszi: “E lépésekre hitelezőink kényszerítenek bennünket”. Tehát mi, mint ország, gyakorlatilag beismerjük, hogy megszálltak vagyunk és új (külföldi) kormányzóink akaratát teljesítjük. Ezzel kapcsolatban felmerül a következő kérdés: beavatkozási igényeik csupán a pénzügyi és szociális szférára vonatkoznak-e, vagy kiterjednek Hazánk spirituális és kulturális identitására és önállóságára is? A kialakult helyzettel szemben minden értelmes emberben felmerül a kérdés: korábban miért nem hoztuk meg azokat a kemény intézkedéseket, amelyeket ma régóta szükségesnek neveznek? Társadalmi életünk mindezen patológiái, amelyeket most oly nagy erőfeszítéssel igyekszünk leküzdeni, miért nem orvosoltattak időben? Miért volt szükség arra várni, míg eljutunk a mai kritikus állapotba? Hiszen államunkat már több évtizede ugyanazok az emberek irányítják. Milyen politikai célszerűségből indultak ki ők, tudván, hogy az országot a katasztrófába vezetik, ma pedig biztonságban érzik magukat, mivel csupán idegen akarat teljesítőinek vallják magukat? Ma olyan radikális reformok zajlanak, amelyek a korábbi években felháborították volna egész Görögországot, ma azonban alig találnak ellenállásra. Gazdasági krízisünk a termelés és a fogyasztás közötti egyensúlytalansággal kapcsolatos. Az általunk elérhető termelés lassú tempója és azon magas életszínvonal között, amelyet megszoktunk. Amikor a fogyasztás jelentősen meghaladja a termelést, a gazdasági egyensúly elkerülhetetlenül a kiadások oldalára csúszik el. Hogy ezt rendbe tegye, országunk szerint „(...) nem egy jogellenesen okozott kár kompenzálását célzó kártérítésről, hanem jogszerűen okozott vagyoni hátrány kiegyenlítéséről van szó, melynek eszköze az ’átalány-díjazás’. Így az üres-kazetta jogdíj semmiképp sem tekinthető szankciónak, kiváltképp nem az indítványozó által említett ’kollektív büntetés’-nek...” Kérésünkre azóta az index.hu is elismerte a hibát, és kijavította a hírt: „Magyarországon jogdíjat kell fizetni az üres adathordozók után, ezzel a fogyasztó a legális magáncélú másolatkészítés díját fizeti meg.” http://index.hu/tech/ jog/2011/01/11/az_artisjus_pert_nyert_a_ nokiaval_szemben   Az index.hu azt írta, nem akartak hangulatot kelteni a nyilvánvalóan hibás cikkel. Szerintünk mégis azt tették. 2. Amennyiben a törvény vélelmezi azt, hogy „minden egyes CD, DVD eladása után

kénytelen külső kölcsönökhöz folyamodni. Amikor a hitelezők elkezdik visszakövetelni az adósságot, eljön a krízis, azt pedig a csőd követi. De a gazdasági krízis, amely ma Hazánkat sújtja és nyomorítja – csupán a jéghegy csúcsa. Ez egy másik, spirituális krízis következménye és gyümölcse. A fogyasztás és a termelés közötti aránytalanság nem csak gazdasági kategória, hanem – mindenekelőtt – a spirituális törés mutatója. Az erkölcsi krízis jele, amely mind a hatalmat, mind pedig a népet elérte. Azé a hatalomé, amely nem volt képes felelősen viselkedni a nép előtt, nem tudott – vagy nem akart – az igazság nyelvén beszélni, hamis ideálokat propagált, elősegítette a korrupciót, és egyetlen célja magának a hatalomnak a megtartása volt. A hatalom gyakorlatilag a nép és Országunk valóságos érdekeivel szemben cselekedett. Másrészről mi (a nép) szintén felelőtlenül cselekedtünk. Istenítjük a gazdagságot, jóllakott és nyugodt életet keresünk, és nem vetjük meg a csalást és a könnyű jövedelemszerzést. Minket már nem izgatott, hogy mi folyik a világban és országunkkal. A szakszervezetek és a társadalmi csoportok önkényes követelései, jogaik betartására teljes közömbösséggel párosult aziránt, hogy mindez milyen hatást fejt ki társadalmunkra összességében, és ezek jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a mai helyzetbe jutottunk. A spirituális krízis lényege az élet értelmének hiányában és az embernek az egydimenziós jelenben való leragadásában, egocentrikus önimádó ösztöneinek fogságában található. Ez a jövő, eszmék és víziók nélküli jövő. Unalomra és monotonitásra ítélt jelen. Az életnek a születés és a halál két eseménye közötti ideiglenes időszakba való átfordulását jelenti, amelynek egy ismeretlen tényezője van: mennyi idő telik el közöttük. Ilyen perspektívában a céltalan mindig verseng az értelmetlennel, és ezek következtében mindig a tragikus győz. És akkor a kérdés: “Fiam, miért fogyasztasz kábítószert?” kérdésre azt a választ hallod: “Mondjátok meg, miért ne fogyasszak? Nem reménykedem semmiben, nem várok már semmit. Egyetlen örömöm ez a kábítószer”. Mi pedig ahelyett, hogy megtalálnánk az élet értelmét, a gazdagságra, komfortra, jólétre törekszünk. De amikor a fogyasztáson kívül nem létezik semmilyen más életcél, amikor az anyagi jólét és annak a környezet felé való demonstrálása az egyetlen módjává válik a társadalmi elismertség elnyerésének, akkor a romlottság az egyetlen lehetséges életmóddá válik, ellenkező esetben, ha nem romlasz meg, akkor butának tűnsz fel. Így gondolkodtak és tettek sokan, mi pedig eljutottunk odáig, hogy nem csak a hatalom emberei romlottak meg, hanem a nép többsége is. Az örök kérdést, Dosztojevszkij dilemmáját: “Szabadság vagy boldogság” annak teljes tragikusságában éljük meg. A látszólagos jólétet választot-

feltételezhető, hogy illegális tartalom kerül rá.” ebben az esetben, mivel a hatóság előzetesen beszedi minden egyes darab után a jogdíjat (tehát azon darabok után is, melyekre mégsem kerül illegális tartalom) a beszedett, megfizetett jogdíj ellenében szabadon másolható kellene, hogy legyen Magyarországon minden, ami igazoltan Magyarországon vásárolt adathordozóra kerül!!! Van-e bármilyen jogi magyarázata annak, hogy mégsem az??? Mint fent írtuk, nincs „bűnösség vélelme”, és Önnek teljesen igaza van: Magyarországon minden zene, film, irodalmi mű, fotóművészeti alkotás magáncélra szabadon másolható, amíg ez jövedelemszerzés vagy -fokozás célját nem szolgálja. Az Artisjus mindig következetesen ezen az állásponton volt. Őszintén sajnáljuk, hogy a rossz újságírói munka megtévesztette Önt. Ha gondolja, írja meg panaszát az index.hu-nak -így ők se gondolnák

azt, hogy csak mi „pattogtunk”, a tévedésük valóban sokakat háborított fel, mégpedig teljes joggal. Üdvözlettel, Dr. Tóth Péter Benjamin Stratégiai és Kommunikációs Igazgató ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület 1016 Budapest, Mészáros u. 15-17. www.artisjus.hu Tel: (1) 488 2636, (1) 488 2721 Fax: (1) 212 1544 e-mail: [email protected] Kérem ennek a levélváltásnak a weboldalon való közzétételét! Isten áldja Magyarországot! 1 öntudatos pécsi polgár

JÓ HA FIGYELÜNK! 83

tuk, de elveszítettük a szabadságot, mégpedig nem csak személyes szabadságunkat, hanem Hazánk szabadságát is. Ma az ember (lehetséges, jogosan) remeg jövedelme csökkenésének még a gondolatától is, de alig nyugtalanítja, hogy az állam nem fordít megfelelő pénzt az oktatásra. Nem aggódik gyermekei miatt, akik különféle függőségekben hunynak ki, nem aggódik az emberi személyiség és élet elértéktelenedése miatt. Ez a mai krízis valódi értelme és a gazdasági nehézségek forrása, amelyeket oly kegyetlenül kihasználnak a “világ irányítói”. A Szent Szinódus ülésén mi, a ti lelki atyáitok, kritikusan viszonyultunk saját tetteink iránt és szeretnénk magunkra vállalni a felelősséget, és megtalálni a mostani krízisben saját hibánk mértékét. Tudjuk, hogy elkeserítettünk benneteket, lehetséges, hogy kísértésbe is vittünk titeket. Nem reagáltunk azonnal és hatékonyan a klérus magatartására, amely megsebesített benneteket. Azok, akik szeretnék megszakítani a nép és az Anyaszentegyház kapcsolatát, kihasználták a valódi és kitalált botrányokat, igyekeztek lerombolni az Egyház iránti bizalmatokat. Szeretnénk nektek elmondani, hogy az Egyház rendelkezik a fogyasztás kultuszának ellenmérgével – ez az aszkézis. Míg a fogyasztás: zsákutca (hiszen az életnek nincs benne értelme), addig az aszkézis: út (hiszen a valódi élethez vezet). Az aszkézis célja – nem az élvezetről való lemondás, hanem az élet mélységgel és tartalommal való megtöltése. Hasonlít a sportoló edzéséhez, amely elvezeti őt az érem megszerzéséhez, ez az érem pedig semmi más, mint a halált legyőző élet, a szeretettel gazdagított élet. Az aszkézis a felesleg rabságából a szabadságba vezető út. Azon rabságból, amely nevetség tárgyává tett ma bennünket. Nyugtalanít bennünket oktatásunk állapota, mivel a mai oktatási rendszer a tanulóra nem személyiségként, hanem számítógépként tekint. Egyetlen funkciója – az információ “feltöltése”. A tanuló személyiségét egyáltalán nem veszi figyelembe. Gyermekeink joggal vetik el az ilyen oktatást. Ezért nyugtalanít minket a készülő újabb középiskolai reform. Elismerjük, hogy a tankönyvek összeállítása az állam felelősségi szférájába tartozik, de tartalmuk érint minden állampolgárt, akik közül sokan várják az Egyháztól, hogy felemelje alázatos hangját ebben a kérdésben. Azt szeretnénk, hogy minden templomunk nyitva álljon a fiatalság előtt. Azokat az egyházközségeket, amelyek ezt megtették, számtalan értelmet és reménységet kereső fiatal keresi fel. Tudjuk, hogy tőlünk, lelkipásztoraitoktól hősies Egyházat vártok, élő és prófétikus szót, a fiatalságnak aktuális igehirdetést, amely ugyanakkor nem elvilágiasodott, kompromisszum nélküli, szabad és erős. Olyan Egyházat, amely nem fél ellenállni e világ bűnös rendszereinek, még akkor sem, ha ez üldöztetéshez és vértanúsághoz vezet.

Az Egyház az egyetlen olyan intézmény, amely képes az ember mellé állni és támogatni őt. De az Egyház: mi vagyunk mind, és ebben van az Ő és a mi erőnk is. A lelkipásztorok és a nyáj egységét mindenek előtt a “világ kormányzói” kívánják lerombolni. Tudják, hogy ha legyőzik a pásztort, könnyen szétszórják és rabságba hajtják a nyájat. Emlékezzetek a történelemre: mindenhol, ahol Istennel harcoltak, a csapás végső célja az ember volt, és annak teljes elállatiasítása. Ellenkezőleg, Isten emberré válása az ember legnagyobb felmagasztalása. Az Egyház nem az állam ellen lép fel, hanem azok ellen, akik mögötte állnak, megpróbálván megfosztani bennünket reményünktől és eszményeinktől. Emlékezzetek, hogy számos közgazdász értékelése szerint ezt a krízist művi úton váltották ki, azért, hogy eszközzé váljon azon erők világuralmának elérésére, amelyeket nehéz emberszeretettel gyanúsítani. Krisztus Egyházának van álláspontja a mai kritikus helyzettel kapcsolatban, mivel nem szűnt meg a történelem és az emberiség részének lenni. Az Egyház nem hunyhat szemet semmilyen igazságtalanság felett, hanem késznek kell lennie a tanúságtételre és a vértanúságra. Tudjuk, hogy az emberek körülöttünk éheznek és szükséget szenvednek, lelküket pedig gyakran eltölti a kétségbeesés. Tudjuk, mivel az első hely, amelyet a remény és az értelem keresése során felkeresnek, az a templom. Célunk és feladatunk, hogy az egyházközségek olyan központtá váljanak, amelyeken keresztül a lelkipásztori gondoskodás eléri és átfogja az egész társadalmat. Úgy döntöttünk, hogy létrehozzuk a társadalmi problémák elemzésének központját, hogy ne csak szemléljük, hanem sikeresen küzdhessünk azon nehézségekkel szemben, melyeket a jelenlegi krízis váltott ki. Feladatunk – hogy oly módon fejlesszük ki minden egyházközség jótékonysági tevékenységét, hogy ne maradjon egyetlen ember sem, aki ne kaphatna egy tányér ételt. Tudjátok, hogy az Egyház e tekintetben hatalmas munkát folytat. Tudjátok, mivel sokan közületek munkátokkal vagy anyagi segítségetekkel támogatjátok egyházközségeink erőfeszítéseit. Arra kérünk titeket, hogy álljatok közelebb egyházközségetekhez, hogy együtt képesek legyetek támogatni egymást e nehéz időkben. Népünk korábban is találkozott a szegénységgel és az éhínséggel, de kibírta és győzedelmeskedett, mivel rendelkezett eszményekkel és értékekkel. Mind együtt képesek vagyunk segíteni az egyénnek, az EGYHÁZ pedig mindenkit támogathat. Isten nem gyáváknak teremtett bennünket, hanem megadta nekünk az erő és a szeretet szellemiségét. E szellemmel eltelve, hibáinkat tudatosítván, egységesüljünk nagy családunk, Egyházunk mellett az élet értelme és a szeretet keresésében, és akkor túl fogunk jutni e nehéz megpróbáltatásokon. A Görögországi Orthodox Egyház Szent Szinódusa

Háttérember politikai emlékezete Egy volt, első ciklusbeli háttérember emlékeztetője a jelenlegi miniszterelnöknek

Az első ciklus idején a Képviselők Irodaházában dolgozva megtapasztalhattam, hogy rengeteg segítőszándékú honfitárs fordult hozzánk írásban, telefonon, személyesen. Az egyik legértékesebb anyagokat küldő és hetente betelefonáló, egy 90 év feletti egykori diplomata volt. Dodi Bá’ néven mutatkozott be, igazi nevét sosem tudtam meg. ’94 tavaszán, a választási kampány idején átküldte munkahelyi címemre a politikai végrendeletét. Arra kért, adjam át Orbán Viktornak is, mint az új nemzedék szerinte egyik legtehetségesebb tagjának. Amennyiben a következő ciklusban hatalomra kerülnek. Akkorra jósolta meg azt, ami be is következett. 84

Nos, továbbra is bejáratos lévén a T. Házba, Dodi Bá’ kívánságát teljesítve, 1998 tavaszán, az Orbán kormány megalakulása előtt leadtam a csatolt anyagot a kisgazdák révén hatalomra került miniszterelnök-jelölt Titkárságára. Eskütételük előtt egy órával a T. Ház félemeleti folyosóján személyesen találkozva (vak véletlen volt), felhívtam figyelmét ezen anyagra, olvassa át, mert ebből élete végéig táplálkozhat, mint szellemi forrásból. Megígérte. Hogy betartotta-e, azt nem tudom. Valószínűleg NEM, mert semmit nem úgy tettek a gyakorlatban, ahogy az „DODI” BÁ’ által papírra lett vetve. Szomorúan konstatáltuk,

a rendszerváltozás folyamatának újbóli szándékos elakasztódását. Félidőben, (2000 őszén, doksi megvan) ismét felhívtam a figyelmét a sürgős beavatkozásra, a rendszerváltozás határozottabb fellépésű megvalósítására. Semmi nem történt. Sőt, a Fidesz akkori kampányszlogenje eleve föladta a rendszerváltozást, mint fő szempontot, mert így szólt: „KEVESEBB, MINT RENDSZERVÁLTÁS, TÖBB, MINT KORMÁNYVÁLTÁS!” Ennek 13. éve. Most O.V. és csapata ismét hatalmon van. De minek, ha ennyire lassan halad az elszámoltatás? Tegnap megnéztük a családommal Dézsy Zoltán filmjét, „Az ügynökök a paradicsomba

Dézsy Zoltán

JÓ HA FIGYELÜNK!

Halász József nyílt levele Kedves Barátaim! Örülök, hogy végre érdemi beszélgetés kezd kialakulni. Nem sok lehetőségünk van erre, mert már régen dologidő van. A „Kellemetlen az igazság” c. írás szerzőjével elemzésében teljesen egyetértek, annál is inkább, mert az általa leírt következtetések bizonyítékai ott vannak írásaimban. Azt hiszem, itt az ideje, hogy kialakuljon az a MAG, amiről ír, de ne felejtsük: azt kell tudni, hogy önmagunkért teszünk és nem egy-egy következmény ellen. Az értelem és az értelem egysége nélkül ez nem megy. A három radikális lépés nem lehet vitás. A gazdasági terrorszervezet, az EU és a katonai terrorszervezet, a NATO otthagyása önvédelmi feladat, de ennek feltétele is, nevezetesen az, hogy a hatalmat az őslakosok leszármazottai (más néven a Szent Korona tagjai) kizárólagosan gyakorolják, idegenek nélkül. Azt vártam a Jobbiktól, hogy az állampolgársági törvény elfogadása után minden képviselője visszaadja mandátumát, ugyanis a behatárolás nélküli kiterjesztés legális alapot ad arra, hogy az idegenek túlsúlyba kerüljenek a hatalomgyakorlásban. Nemhogy képviselőnek nem alkalmasak, de vissza kellene menni az általános iskola értelmi szintjüknek megfelelő osztályába azoknak, akik nem értették, hogy a MAZSIHISZ miért üdvözölte önfeledten ezt a törvényt, mondván, hogy ez a holokauszt természetes kárpótlása, hiszen legalább 200000 olyan zsidó kap így állampolgárságot, akinek eddig nem volt rá módja. Így már Viktor büszkén mondhatta száznapos beszédében, hogy megvédjük a magyar földet, még akkor is, ha ez az EU-nak nem tetszik. Mostmár minden idegennek megvan a lehetősége arra, hogy magyar állampolgárrá váljon, és így – a „moratóriumnak” eleget téve – vegyen földet (vagy bármit) Magyarországon, és érdekeinek képviselőjévé változtassa a hatalomgyakorló szervezeteket. Nem kell már zsebszerződés, nem kellenek nevüket adó hazaárulók egy földvásárlásra létrehozott gazdasági szervezet alakításához. Aki ezután is az azt lehetővé tevő Helytartóság (leánykori nevén: Országgyűlés) tagja, az színt vallott: semmi köze a magyarsághoz. A Szent Koronával kapcsolatban csak annyit kell megjegyeznem, hogy az ezeregyszáz éves lélek- és agymosás eredményeként már a magyar ember tudatában is tárgyként azonosul, valami misztikus, egyeduralmat (királyságot) szentesítő, megosztottságot szentesítő eszközként. Aki ezt a hazugságot támomennek” címmel. Nos, ebből a filmből világossá vált a számomra, mi miért történt úgy, ahogy.(?) Feltétlenül nézze meg akinek módjában áll. Lukács Sándor óriásit alakít benne, jól bemutatva a

gatja, vagyis, amikor a tárgyról beszél, és nem fedi fel azt, akit jelképez, hát bizony, nem az egyetlen járható úton jár – hogy a „Kellemetlen az igazság” írójának szavai helyett ne erősebb kifejezés használjak. Végül pedig a katonai kérdésekről. Amikor katonai erőszak szükségességét támogató emberrel beszélek, mindig azt a hallatlan magabiztosságot (másként is fogalmazhatnék) tapasztalom, amit az sem tud enyhíteni, hogy egyértelművé válik: a győzelem utáni helyzetről csak demagógia-szintű elképzelése van. Az én véleményem szerint ma Magyarországon nincs lehetőség egy fegyveres hatalomátvételnek, mindenekelőtt azért, mert nincs regiment. Nem szervezett seregre gondolok, hanem azokra, aki értelmileg és érzelmileg azon a szinten vannak, hogy minden áldozatot képesek legyenek vállalni – nem szavakban, hanem tettekben. A másik ok arra, hogy fegyveres megoldás helyett más eszközt kell alkalmazni szabadságunk visszavételére, az, hogy olyan technikai fölénnyel rendelkezik a katonai terrorizmus (álnevén: NATO), hogy fizikailag el tudna söpörni bármilyen ma reálisan felállítható felszabadító erőt. Az utolsó elismerten megnyert szabadságharcaink 907-ben, Pozsonynál volt. Azért mondom így, mert 955-ben Lech mezején is megnyertünk egy szabadságért folytatott harcot, de azt nemhogy elismertük (és elismertettük) volna, hanem annak következménye-

dörzsölt elhárítás vezetőinek életszemléletét, hozzáállását a közeledő, papíron „ÚJ VILÁGHOZ”. Imént válaszolt gratuláló levelemre D.Z., hogy a filmjét leadják majd az MTV-ben és a DUNA

ként – tizennyolc éves „meggyőző-kampány” után – Géza eladta a szabadságunkat. Otto bebizonyította, hogy ha a harcmezőn nem megy, akkor árulásra késztetéssel kell győzni. Én nem fegyverrel, nem árulással, hanem azzal látom győzelemre vinni önvédelmi felszabadító harcunkat, hogy az igazsággal felvértezett emberek megszabaduljanak a „valaki ellen” gyöngeségétől, és az „értünk” erejével érezzék, hogy az egyetlen járható utat választották. Ezért vállalom, hogy a gazdasági terrorizmus következményei ellen összehívott brüs�szeli tüntetést a gazdasági terrorizmus, mint ok ellen, minden európai nemzetért és emberért történő összefogássá alakítsam át. Ezért tartja Barroso ezt a módszert – és a Szent Koronát, akit képvisel – „az európai civilizáció elleni legveszélyesebb szélsőségnek”, és ezért terjesztette ki a hatalom a „fájlcsererazziát” azokra a szerver-részekre, amelyeken a hétfőn teljessé tett igazság teljes bizonyítékanyagát minden európai ember anyanyelvén olvashatja. (Ugyanezen a szerveren van a Te blogod is Imre és sértetlen maradt). A fájlcseréhez semmi módon nem kapcsolható WikiLeaks, amely a Pentagon-anyagot nyilvánosságra hozta, ugyanezen razzia alá esett. Ez azt bizonyítja, hogy a hivatalosan meghatározott razzia-ok egyszerű és azonnal lelepleződött hazugság. (Aki kíváncsi a bizonyítékra, annak íme: http://pcforum.hu/hirek/12236/ Fajlcsere-razziak+zajlanak+ma+Europaszertees+Magyarorszagon+is.html) Azoknak, akik nem látogatták meg a http:// eu-no-ek-yes.com honlapot, azoknak mondom: az EU összes hivatalos nyelvén (tehát pl. máltaiul, írül, észtül is) olvashatóak voltak (és lesznek) a Lisszaboni Szerződésnek azok a cikkei, amelyek bizonyítják, hogy akaratukkal, érdekünkkel szemben milyen tiltásokkal, jogelvételekkel és parancsokkal hozott bennünket ebbe a helyzetbe a gazdasági terrorizmus. Azt akarom elérni, hogy népszavazást erőszakoljunk ki a Lisszaboni Szerződésben megadott lehetőséggel a magyar EU-elnökség ideje alatt, és ez adjon akkora erőt a magyarságnak, hogy a Csillagév-váltásig Alkotmányozó Nemzetgyűlésen visszavehetjük szabadságunkat. Ha ekkor fegyverrel támadnak meg bennünket, akkor meglesz az az „értünk” működő erő, amivel Atilla, Árpád és Bulcsu méltó utódainak mondhatjuk magunkat. Ezzel tesszük meg a radikális lépéseket.

TV-n is, továbbá, hogy alkotása részt vesz az áprilisi filmszemlén. Nos, egyelőre így áll a helyzet kis HAZÁNKBAN. A tényleges szebb jövő reményében, maradok kézfogással:

Szeretettel: Halász József Péteri Attila Árpád nyugdíjas népművelő, MJB elnökségi tag >>

JÓ HA FIGYELÜNK! 85

Mottó: A tehetség alapismérve a tökéletességre törekvés, bármiben, bármikor!

POLITIKAI VÉGRENDELET – (1994) Dodi Bá’ a két VH között volt diplomata, állomáshelyei London, Róma, Isztambul. ’94 tavaszán kaptam megőrzésre, azzal a kéréssel, adjam át a mindenkori nemzeti kormányok vezetőjének. Megkapta többek között Orbán V. Titkársága is ’98 júniusában. Orbán Viktort eskütételük előtt röviddel, személyesen tájékoztattam a Parlament fél emeleti folyosóján, figyelmébe ajánlva azt. SZÖVEG: A politika nem a hivatalok megszerzésének és megtartásának a művészete és tudománya, hanem az ideális társadalomszervezet tanulmányozása és gyakorlati megvalósítása. A XX. század végi új korszellem az egészségesebb, természetesebb, emberibb társadalomhoz való visszatérés irányába hat. A magyar politikában is kulcskérdés, hogy ennek a nagy iránynak megfelelően milyen válaszokat adunk alapvető sorskérdéseinkre – rövid és hosszú távon. Pár évvel ezelőtt a meztelen igazságnak nem volt sok esélye, most viszont csak annak van. Az egyértelmű, tiszta, világos beszédnek! KÉREM ÖNÖKET, HOGY AZ ÁLTALAM ELMONDOTTAK IGAZSÁGTARTALMÁRÓL CSAK SAJÁT TAPASZTALATAIK ALAPJÁN ÍTÉLKEZZENEK!!! Az MDF többsége más nemzeti erőkkel összefogva győzni akar 1994-ben.Győznie is kell, mégpedig kétharmados többséggel, ha békés, ám valódi magyar átalakulást akarunk! Ehhez a GYŐZELEMHEZ azonban sok minden kell! Először is, el kell felejtenünk a mára teljesen kiürült jelszavakat, mert ezekre hivatkozni ma már nem lehet. A KGST és a Varsói Szerződés megszűnése, a szovjet kivonulás, szociális piacgazdaság, jogállamiság, demokrácia, – igazában három évvel ezelőtt sem voltak mozgósító erejűek, mára pedig végképp elvesztették minden vonzerejüket. Ha GYŐZNI akarunk, akkor GYŐZELEMRE kell készülni, nem pedig a biztos vereséget megideologizálva a politikai váltógazdaságot fetisizálni. Poli86

tikai váltógazdálkodás csak olyan megállapodott viszonyok között lehet ideális, ahol a POLITIKAI ELLENTÁBOROK lényegében NEMZETÉRDEKŰEK! Ma Magyarországon sajnos az ellenzék, de a koalíció bizonyos erői sem vállalják nemzeti mivoltukat. A kétharmados nemzeti győzelemhez fel kell adni azt a kényelmes és naiv álláspontot, hogy az MDF-en kívül nincs más alternatíva! Bizony, hogy van, mégpedig a magyarságra végzetes alternatíva! A magyarság többsége, a nem szavazó, az otthonmaradó 80 % , CSAK A MAGYAR SORSKÉRDÉSEKKEL MOZGÓSÍTHATÓ! Ezek a kérdések azonban még mindig szőnyeg alatt vannak. Az MDF azért nem adott választ ezekre a kérdésekre, mert nyíltan FELTENNI SEM MERTE AZOKAT!!! Amikor 1990 tavaszán az MDF hatalomra került, nem készült leltár, nem történt meg a gazdasági és társadalmi problémák legteljesebb feltárása, és ami a LEGFÁJÓBB, a magyar nép tényleges, TESTI, LELKI, ERKÖLCSI állapotának feltérképezése sem történt meg. Márpedig, alapos diagnózis nélkül nem készíthető jó prognózis!!! TALÁN MÉG NEM KÉSŐ! Sajnálatosan, legfőbb ideológusaink, ma is „ dial-matos”, marxista alapokon állnak, a társadalmi-történelmi folyamatokat gazdaságilag meghatározottnak tekintik. Teljesen elfeledkeznek arról, hogy a gazdaságot is emberek csinálják. Ők fekete kereskednek, ők csalnak

adót, vagy jobbik esetben dolgoznak becsületesen. A „dial-matos” marxisták nem tudnak mit kezdeni a NEMZET fogalmával, az emberi indulatokkal, az emberi alaptermészettel. Az ember, az emberi erőforrás, a gazdaságban MEGHATÁROZÓ tényező! Ha azoknak az embereknek, akik a gazdasági, az információs, és a politikai hatalomban vannak, – semmi EMPÁTIÁJUK NINCS a NEMZETI HAGYOMÁNYOKHOZ – nos, ezek szokták elkótyavetyélni az országot, s ennek ma ÓRIÁSI a VESZÉLYE!!! STRATÉGIAI VÁLTÁS kell, ennek lényege: NEMZETI HUMÁN PROGRAM, mely ALAPJA a GAZDASÁGI PROGRAMNAK is!!! Az emberi erőforrás tőkejellegű befektetést igényel, megtérülési mutatói vannak. Az emberben fel kell szabadítani a CSELEKVÉSI VÁGYAT, a TENNIAKARÁST!!! Ehhez mozgósító célok, MEGVALÓSÍTHATÓ JÖVŐKÉP kell!!! Mindenfajta identitásukban kiegyensúlyozott, szilárd NEMTETTUDATTAL rendelkező emberek tudnak egészségesen működő gazdaságot teremteni. A NEMZETI IDENTITÁS HELYREÁLLÍTÁSA AZ EGYIK LEGFONTOSABB MAGYAR SORSKÉRDÉS!! Ehhez NEMZETI TV, RÁDIÓ, SAJTÓ, egyetemi katedrák, NEMZETI szellemű színház és ISKOLA kell! Sevilla bebizonyította: a világ gazdag országainak nincs üzenetük a világ szá-

mára, miközben a csóró magyarság páratlan kultúrája, tele van ÜZENETTEL! Mi csak magyarként lehetünk értékes tagjai a világ népei nagy közösségének, nem pedig kultúrájától megfosztott meszticekként. A stratégiaváltáshoz tartozik véget kell vetni az állandó vis�szavonulásoknak, védekezésnek, a mellébeszéléseknek, az időrabló áldemokráciának és álhumanizmusnak, a félmegoldások és féligazságok között való vergődésnek, a beugrásoknak és beugratásoknak, mert nem fog helyreállni a BIZALOM! A bizalmi válság nem csak a kormány és a nép között mélyítette el a szakadékot, de az MDF-en belül és a képviselőcsoportban is. Erre szomorú példa a sok-sok leszavazott interpelláció, vagy a legutóbbi média-komédia. feje tetejéről a talpára kell állítani kül- és belpolitikánkat! Nem lehet alapja a magyar külpolitikának a bizonyos köröknek való állandó „megfelelési” kényszer. Rettenetes dolog, LEGJOBB ERŐINKET FÖLEMÉSZTŐEN, minduntalan elhatárolódnunk attól, amihez LÉNYEGÉBEN SEMMI KÖZÜNK!!! Úgy, mint: fasizmus, antiszemitizmus, idegengyűlölet!!! a belpolitika legyen az alapja a külpolitikának és nem fordítva!!! stratégiai kérdés a magyarországi kisebbségekhez való viszonyunk. ELVTELEN gesztusok helyett, olyan kisebbségi politika szükséges, amely nemcsak jogokat, de KÖTELESSÉGEKET is megfogalmaz. A magyarságra nézve RENDKÍVÜL VESZÉLYES lehet a REJTŐZKÖDŐ kisebbségi magatartás!!! Olyan ifjúsági politikát kell kialakítani, amely támogatja a NEMZETI SZELLEMŰ magyar ifjúság ÖNSZERVEZŐDÉSÉT. A nemzet 45 évi BRUTÁLIS elnyomása után, maga a csoda, hogy van még az IFJÚSÁGNAK olyan rétege, mely a magyarságát akarja megfogalmazni, és a HAZÁÉRT áldozatra is kész!!! Budapest, 1994. március 21. Közreadta:

Hogy kerültünk ekkora szarba? Bajnai Gordon, Bogsch Erik, Demján Sándor, Farkas István, Felcsuti Péter, Heim Péter, Jaksity György, Kovács Árpád, Simor András és Surányi György igyekeznek választ adni egy most megjelent könyvben a 2008-as gazdasági válság gerjesztette kérdésekre. Az Álomcsőd című interjú-kötet elsősorban olvasmányos ismeretterjesztés, de az is visszatérő motívuma, hogy Gyurcsány Ferenc rosszul kormányzott.

Az Álomcsőd című, júliusban megjelent könyvben tíz interjú van a 2008 őszén Magyarországra tört nagy gazdasági válságról. Martin József Péter (korábban a Figyelő főszerkesztője) és Várkonyi Iván (a Népszabadság volt rovatvezetője) interjúkötete nem leplez le senkit, nem fejt titkot sem, de a közgazdasághoz mit sem konyító olvasók számára is befogadhatóan taglalja a cikkünk címét képező kérdést. Ebben a kötetben az interjú forma nem elsősorban a megszólalók személyiségét segít bemutatni, hanem inkább arra jó, hogy a párbeszédek feszesebbé tegyék a jórészt elméleti fejtegetéseket. A kérdés-válasz tagolás segít abban, hogy a sokszor nehezebben befogadható elemzések helyett egy szikárabb, a téma-

felvillan az az este, amikor az állam pénzügyi vezetői és Gyurcsány Ferenc az egyik szobában tárgyaltak, a másikból meg telefonálgattak az IMF-nek és az Európai Bizottság, meg a fontos nyugati kormányok vezetőinek, hogy adjanak gyorsan pénzt. A Pénzügyminisztériumban gyűltek össze, és beugrott Csányi Sándor is. A könyv azonban nem eseménytörténet, hanem inkább okoskodások gyűjteménye. A válság okai világosan kirajzolódnak a több szempontú elemzésekből. Kiderül, hogy miről szól az MNB megítélése körüli vita, miért sebezhető a magyar gazdaság, hogyan függenek össze a politikai döntések és a piaci fejlemények. Remek egymásra mutogatás olvasható ki például a különböző pozíciókban lévő személyek között arról, hogy kinek a hibája, hogy ennyien vettek fel devizában hitelt (van bankár, volt PSZÁF-vezető, MNB-elnök, volt miniszterelnök és volt ÁSZ-elnök is a megszólalók között). A megszólalók többsége visszafogott önelégültséggel nyilatkozik, mindenki tudta hogy baj lesz, de sajnos senkire sem hallgattak azok, akiknek lépniük kellett volna. Egyedül Kovács Árpád volt ÁSZ-elnök jelezte, hogy lelkiismeretfurdalása van, mert nem kongatta jobban a vészharangot 2008 ősze előtt. Lényegében mind a tíz megszólaló jelzi, hogy „hiába mondtam, hogy baj lesz”, de „a politika” (itt általában Gyurcsány Ferencre gondolnak) nem hallgatott rájuk. A megszólalók között szinte konszenzus van arról is, hogy az EU-s pénzeket rosszul osztotta el az előző kormány. Az e pénzek osztásáért évekig felelős Bajnait azonban pont erről nem kérdezték meg a könyv szerzői. Szinte már közhellyé vált az osztogató kormányzati politika (2001-2006) ócsárolása, az olvasó most újra szembesülhet a sajtóban az utóbbi két évben alaposan körbejárt problémával. A legolvasmányosabb mindenképpen Demján Sándor interjúja, aki lényegében apokalipszist jósol, a nyugati világot a Római Birodalom végnapjaihoz hasonlítja, és érezhető indulattal beszél a mihaszna, termelő munkát nem végző értelmiségről. A magyar válság okainak és kezelésének firtatása mellett kifejezetten elméleti fejtegetések is olvashatók, például a válság nyomán oly hevesen lángoló „szabadabb piac vagy erősebb szabályozás kell-e” vita mentén. Az Álomcsőd könnyen befogadható térképet ad a magyar gazdaságot érintő vitákhoz, elolvasásával világosabbá válik, hogy milyen problémái vannak az országnak, ezek hogyan függenek össze a külföldi fejleményekkel, és milyen forgatókönyvek lehetségesek a válság kezelésére. Elsősorban tehát ismeretterjesztő kötetről van szó, népszerű közgazdaságtanról, amit a megszólalók személyesebb megjegyzései tesznek könnyedebb olvasmánnyá.

Nemzeti Internet Figyelő

köröket világosan elkülönítő összegzést kapjunk arról, hogy miért került a csőd közelébe a magyar állam 2008 őszén. A megszólalók ráadásul többféleképpen értékelik ugyanazt, és ettől árnyalttá válik a gondok ismertetése. Tíz interjú van a könyvben, a magszólalók ABC sorrendben: Bajnai Gordon, Bogsch Erik, Demján Sándor, Farkas István, Felcsuti Péter, Heim Péter, Jaksity György, Kovács Árpád, Simor András és Surányi György. Ki így árnyal, ki úgy keménykedik, de egyetlen dologban láthatóan egyetértenek: a Gyurcsány-kormány utolsó hónapjainak teszetoszasága káros volt. Éppen e tanulság miatt kár, hogy nincs interjú Bajnain kívül a Gyurcsány-kormány egyetlen gazdasági döntéshozójával sem. Ugyanígy egyáltalán nincs szó az OTP körüli kavarásokról, (vagyis a bankmentő csomag első változatáról), de nem szólalnak meg az Orbán-kormány gazdasági szakpolitikusai sem, hogy megérthessük, a vitatott kérdésekhez hogyan viszonyulnak a mostani döntéshozók. Az Álomcsőd nem vállalkozik olyasmire, mint amit például James Surowiecki tett a New Yorker tavaly szeptember 14-i számában, ahol „Nyolc nap amely megrengette a világot” címmel oldalakon át percről-percre felidézte, hogy ki mit csinált az amerikai kormányzatban, a FED-ben és a nagy amerikai bankokban, amikor kiderült, hogy mindjárt bedől a Lehman Borthers. Néhány pillanatra azért be lehet nézni az Álomcsődben is a színfalak mögé. Például

JÓ HA FIGYELÜNK!

JÓ HA FIGYELÜNK! 87

Forrás: Magyari Péter – Index

A MI HIMNUSZUNK MÁS MINT

Kölcsey Ferenc: Himnusz Isten, áldd meg a magyart, Jó kedvvel, bőséggel, Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel; Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbűnhődte már e nép A múltat s jövendőt! Őseinket felhozád Kárpát szent bércére, Általad nyert szép hazát Bendegúznak vére. S merre zúgnak habjai Tiszának, Dunának, Árpád hős magzatjai Felvirágozának.

A TÖBBI 188 éves Nemzeti HIMNUSZUNK 188 éve, 1823. január 22.én írta le Kölcsey Ferenc Himnuszunk szövegét szatmárcsekei magányában. Erkel Ferenc jó húsz esztendővel később zenésítette meg. Gyönyörű költői mű e 64 sor. A tudós irodalomtörténészek azonban nem túl gyakran emlegetik, hogy valójában miért is más ez, mint sok európai ország himnusza. Mindjárt válaszolok rá – három példával is: A németek például a Deutschland, Deutschland über alles, Über alles in der Welt kezdetű szöveget ma már nem éneklik. A második világháború után – mondjuk így – a győztes Európa tiltakozott e megfogalmazás ellen, mert e szöveg ugyebár annyit jelent, hogy Németország mindenek feletti, mindenek felett áll – az egész világon. Megmaradt Haydn gyönyörű zenéje és ma, az eredeti himnusz-vers harmadik szakaszát éneklik a németek. – Bármily hihetetlen is, de csak 1991 óta. A Szovjetunió himnusza a soha nem létező szabadságot emberiség legnagyobb pusztítóit Lenint és Sztálin éltette évtizedeken át. A mostani Oroszországnak – mondjuk így a jogutódnak – csupán 10 esztendős a himnusza. A franciáké, az úgynevezett La Marseillaise – a vérben álló harcról szól és fegyverbe hív. E rövidke európai példákat csak azért hoztam ide, hogy lássuk a legfontosabbat. Azt ugyanis, hogy a mi Himnuszunk nem éltet királyt, uralkodót, nem himnusza még a honszerző Árpádnak sem, az ország építő IV. Bélának úgyszintén nem, de még a diadalt diadalra halmozó Mátyást sem dicsőíti. A mi Himnuszunk az évszázadokon át szorongatott, kétségbeesett nép IMÁDSÁGA a mi megtartó Istenünkhöz. Az irodalom tudós művelői tehát gyakran felejtik el – így emlegetni e csodálatos 64 sort. Tehát, hogy ez egy KÖZBENJÁRÓ IMÁDSÁG: Isten áldd meg a magyart! Amíg nem volt Kölcsey Himnusza, addig is volt a magyarságnak összetartó, kollektív imádsága, a nép ajkán őrzött énekekkel. Nem 88

minden időszakban, nem mindig azonos belső erővel, hiszen pl. az elmúlt század diktatúrái /1919 és az 55 évig tartó magyar bolsevizmus/ tűzzel vassal irtottak mindent, ami nem a parancsszó ideológiája szerint született. De voltak a nép ajkán őrzött énekek, pl. a Boldog- asszony anyánk, a Székely himnusz/ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk /, a reformátusok 90-ik zsoltára: „Te benned bíztuk eleitől fogva”, vagy az evangélikusok „Erős vár a mi Istenünk” kezdetű Luther éneke. Tehát mindig az Isten segítségét, áldását kértük harcaink elcsüggedésünk, elnyomatásaink nehéz éveiben, vagy balsors tépte évtizedeink alatt. Ilyen Himnuszt  egyetlen európai nép sem mondhat magáénak, mint amilyet nekünk hagyott örökül a 33 éves Kölcsey, a szatmárcsekei szoba csendjében. A Nemzeti Múzeumban őrzött kéziratban csak egy-egy parányi javítás látható, tehát szinte ömlött a tolla alól e felséges 64 sor. Sajnos mindmáig nem védi az Alkotmány nemzeti imádságunkat, pedig rátört a sorokra maga Rákosi is az 5o-es évek elején mondván: az mégsem lehet, hogy a dolgozó nép Himnusza, vagy bármely ünnepség az Isten nevével kezdődjön. Alattomos terve céljából magához kérette Kodály Zoltánt azzal a felszólítással, hogy írjon másikat, a szocializmushoz illőt. Kodály rövid választ adott az élet és halál diktátorának. Ezt mondta: ahhoz sem hozzátenni sem abból elvenni nem lehet. Kodály a fejével játszott ebben a percben, de akkor Ő már Kodály Zoltán volt, a magyar zenekultúra és művelődés világszerte megkérdőjelezhetetlen tekintélye. Rákosi nem nyugodott. Illyés Gyulát is magához intette, aki akkor a költészet, a haladó magyar gondolkodás legnagyobb vezéreként volt számon tartva itthon is, külhonban is, különösen Franciaországban. Írjon egy új Himnusz szöveget, mondta Rákosi, majd kere-

sünk hozzá zeneszerzőt. A felszólításra Illyés ennyit válaszolt csupán: meg van az már írva. Miért fontos ma, hogy a hamar árvaságra jutó, betegségekkel küzdő, Kölcsey mit hagyott ránk e nemzeti imában? Azért fontos, mert a Himnusz megírásának napját január 22.-ét 1989 óta a Magyar Kultúra Napjának mondjuk ugyan – ám a magyar művészetek, a kultúra a szemünk előtt silányul el vagy hever romokban. Ez az állapot kiállásra, kitartásra, s ha kell kiáltásra kell, hogy kényszerítsen minden jóérzésű, gondolkodó embert, a magyar értelmiséget pedig kötelezően. Mert látható módon megszűnt a tudás, a kultúra, az ifjúság oktatása és az Istenhit közötti sok évszázados, megbonthatatlan egység. Ez, amit mondok nem vallási, még csak nem is vallásossági és még kevésbé templomi kérdés. Mert ott, ahol az iskolaügy, tehát a jövő nemzedékének oktatása, nevelése csak tantervi, tantermi feladat vagy egyszerűen csak munka vagy pénzkérdés, – ott ezt az első számú nemzeti feladatot – elárulták! OTT, ahol nem a magyar nyelv és történelem a legfontosabb tárgy, ott a jövő sírját ássák a nemzetoktatást eláruló politikusok. OTT, ahol iskolákat zárnak be, vagy síneket szednek fel politikai parancsra – mindegy, hogy milyen indokkal – ott, azokon a helyeken temetők lesznek. Ha hagyjuk. OTT, ahol oly módon bomlik fel rend, hogy tanárverést látunk a képernyőn, ott, a kisebbség törvénytelensége tobzódik a többség felett egy – állítólagos jogállamban. Olyan kisebbségé, amely a Kárpát-medencében az elmúlt 6 évszázad alatt nemhogy egy templomot vagy iskolát, de még egy önsegélyező alapítványt sem tudott létrehozni magának, legjobb szándékú vezetőinek erőfeszítésével sem. OTT, ahol egy Magyar Bálint nevű, magát a kultúra és oktatás miniszterének mondó JÓ HA FIGYELÜNK!

ember kijelentheti, hogy nem a tudás az elsőrendűen fontos az iskolákban, hanem valamiféle reformanyag ilyen-olyan elsajátítása – ott a szellemi rókák garázdálkodnak a nemzet udvarán. OTT, ahol az emelkedő árak ellenére – lassan SEM tud szaporodni a családi könyvtár – csak és kizárólag a CD-k és DVD-k, – ott már a globalizmus ütött tanyát. És úgy lesz, miként a globalisták szeretnék: lassan elvész a Pál utcai fiúk, a Robinson, Fekete István Tüskevára, Vörösmarty, Petőfi, Kölcsey, Arany költészete, Jókai száz meg száz felejthetetlen hőse. Ott apránként le lehet majd tagadni Móricz Zsigmondot, s hogy egyáltalán élt Gyóni Géza, Nagy László, Illyés Gyula, Sütő András, Német László, Wass Albert, Máray Sándor  vagy Kányádi Sándor. OTT, ahol az orvost, a rendőrt, a papot és különösen a pedagógust az éppen uralkodó hatalom nem fizeti meg kellő megbecsülés mellett ott a nemzetet a tekintélynélküliség barbár útjára akarják lökni. És cselédsorba a 21.-ik században. Wass Albert írja: „aki bántja a magyart,

Téged is üt. Nemzeted jussát, igazát védeni kötelességed. Csak úgy lesztek erősek, ha megvéditek egymást. Mert bármelyik magyar vesztesége – a Te veszteséged is.” Mert, ha nem így tesszük, úgy némaságunkkal és bénaságunkkal hitelessé tesszük valamennyi, galád mozdulatukat. A Magyar Kultúra Napján, csodálatos nemzeti közbenjáró imádságunk születésének évfordulóján tehát szomorúsággal kell megállapítanunk, hogy: Magyarország bajban van! S legelsőül azért, mert 93 ezer négyzetkilométeres ország az egyetlen a világon, amely saját országával van körülvéve. Magyarországot – viharos, ám gyönyörű történelmével, máig példát adó kultúrájával, évszázadok óta a mai napig csodált művészetével – a jövő magyar generációjának kell átadnunk. Mert Magyarországot, a mi Hazánkat, csupán megőrzésre kaptuk elődeinktől. Magyarországot tehát meg kell menteni! Kölcsey szavaival kérjük ezt, Himnuszunk utolsó versszakával:

Szánd meg Isten a magyart, kit vészek hányának, Nyújts feléje védő kart tengerén kínjának, Balsors, akit régen tép, hozz rá víg esztendőt, Megbűnhődte már e nép A múltat s jövendőt.

Értünk Kunság mezein Ért kalászt lengettél, Tokaj szőlővesszein Nektárt csepegtettél. Zászlónk gyakran plántálád Vad török sáncára, S nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára. Hajh, de bűneink miatt Gyúlt harag kebledben, S elsújtád villamidat Dörgő fellegedben, Most rabló mongol nyilát Zúgattad felettünk, Majd töröktől rabigát Vállainkra vettünk. Hányszor zengett ajkain Ozmán vad népének Vert hadunk csonthalmain Győzedelmi ének! Hányszor támadt tenfiad Szép hazám, kebledre, S lettél magzatod miatt Magzatod hamvvedre! Bújt az üldözött s felé Kard nyúl barlangjában, Szerte nézett, s nem lelé Honját a hazában, Bércre hág, és völgybe száll, Bú s kétség mellette, Vérözön lábainál, S lángtenger felette. Vár állott, most kőhalom; Kedv s öröm röpkedtek, Halálhörgés, siralom Zajlik már helyettek. S ah, szabadság nem virúl A holtnak véréből, Kínzó rabság könnye hull Árvánk hő szeméből! Szánd meg, isten, a magyart Kit vészek hányának, Nyújts feléje védő kart Tengerén kínjának. Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbűnhődte már e nép A múltat s jövendőt! Cseke, 1823. január 22.

JÓ HA FIGYELÜNK! 89

„Hogyan alkották meg a zsidó népet?” A napokban látogatott hazánkba Dr. Shlomo Sand, a Tel Aviv Egyetem történészprofes�szora, hogy a magyar közönségnek is bemutassa a Kairosz Kiadó jóvoltából immár magyarul is olvasható – 19 nyelvre lefordított -, „Hogyan alkották meg a zsidó népet?” című vaskos tanulmánykötetét, amely 2008-as megjelenése óta alighanem a legnagyobb szálka a cionista politika szemében. Könyve megírására elmondása szerint az inspirálta a professzort, hogy képtelen volt tovább nézni azt a rendszerré épített történelmi, kulturális és politikai hazugságözönt, amellyel Izrael Állam a maga létét, identitását és jogosultságát próbálja igazolni. Bevezetőjében ezt írja: „E könyv megírása nélkül nem lettem volna képes továbbra is Izraelben élni. Nem hiszem, hogy a világot könyvek változtatják meg, de amikor a változás elkezdődik, az emberek új könyvek után kutatnak. Talán jóhiszemű a feltételezés, de azt remélem, hogy a jelen mű ezek közé tartozik.” Könyvében – ahogy arra a címéből is következtetni lehet – Dr. Sand nem kevesebbet állít, minthogy a zsidó nemzet fogalma, vagyis a cionizmus, amely alibiként szolgált Palesztina 1948-as megszállására, nem más, mint egy alig száz évvel ezelőtt kitalált mítosz. Állítását, azzal támasztja alá, hogy a zsidókat soha sem űzték ki a Szent Földről, s a mai zsidók többségének nincs semmiféle történelmi kapcsolata azzal a földdel, amelyet ma Izraelnek neveznek. A rómaiak általi kiűzetés egyetlen „bizonyítékául” ugyanis csak a Bibliában leírt történet szolgál, amelynek történelmi hitelességére adni egyszerien szólva is képtelenség. Ezen kívül viszont semmiféle írásos dokumentum nem létezik erre a feltételezett esetre. Sand számára nem kétséges: ügyes és okos cionisták találták ki azt a zsidó népet, amelyre hivatkozással Izrael Állam meghozza törvényeit, s amelyekkel – többek között – jogot formálhat az ottani őslakos nép szisztematikusan kiirtására a világ szeme láttára (és szégyenére). Dr. Sand fő érve szerint száz évvel ezelőtt a zsidók csak a közös vallás alapján tekintették magukat zsidóknak. A XX. század elején a cionisták (élükön Theodor Herzllel) azonban elvetették ezt a nézetet, és egy nemzeti történelem megalkotásához láttak, amely arra a kitalált állításra épült, hogy a zsidók a vallástól függetlenül is önálló népként léteztek. A zsidók vallási alapú meghatározása alapján azonban, a judaizmus eszméjétől idegen az a gondolat, hogy a zsidóknak vissza kell térniük az Ígéret Földjére. Ennek hagyományát egyébként a Neturei Karta nevű ultra-ortodox zsidó szervezet ápolja, s következetesen képviseli azt palesztin párti tüntetések és egyéb lobbi-tevékenységek formájában. Sand szerint „a cionizmus megváltoztatta Jeruzsálem gondolatát. A cionista mozgalmat megelőzően, a szent helyek a vágyakozás helyeit jelölték meg, nem pedig a tényleges lakóhely lehetőségét. A zsidók kétezer évig nem azért maradtak távol 90

A szerző: Dr. Shlomo Sand

Jeruzsálemtől, mert oda nem volt lehetőségük visszatérni, hanem amiatt, mert vallásuk megtiltotta nekik az oda való visszatérést a messiás eljöveteléig.” Shlomo Sand könyve a maga tudományos igényességével és alaposságával állít kérdőjelet, a zsidósággal kapcsolatos összes alapvetőnek tartott identitásbeli (nép?, nemzet?, vallás?, etnikum?), származási (askenázi, kazár, spanyol, jemeni, berber, görög, szláv, német zsidótípusok), illetve történelmi mesék és realitások (Mózes, Dávid alakja, kivonulás Egyiptomból) mellé, szembesítve ezeket egymással, hogy végül rámutasson: a szekularizálódott, vallását nem folytató, héberül nem tudó, a zsidó hagyományokat nem követő zsidó – vagyis Izrael Állam lakóinak cirka 80%-a! – valójában nem tekinthető zsidónak. Miért is? A zsidók közötti legfőbb összekötő kapocs ugyanis a zsidó vallás, ami azonban a szekularizálódott világban elgyengült. Példával élve: a magyar akkor is magyar, ha ateista, hiszen Magyarországon él, magyarul beszél, magyar ételeket eszik, magyar hagyományok szerint viselkedik, s adott esetben magyar értékrendek szerint is gondolkodik. De mitől zsidó egy jemeni arab, egy ateista szovjet menekült, vagy egy, az USA-ból Izraelbe „hazatelepült”, szekularizálódott pénzember? Mi a közös bennük? „A zsidóság mindig is jelentős vallási kultúra volt, amely azonban sokfélesége miatt nem tekinthető különös vándorló népnek” – nyomatékosítja Sand, aki önmagát is második generációs vallástalannak nevezi. „Izrael Államban már az olyan vallástalan zsidók vannak túlsúlyban, akik nem hisznek Istenben, de hisznek abban, hogy Isten nekik adta Izraelt!” – vélekedik Sand. E tanulmánnyal pedig igazolást nyernek azok az állítások, miszerint ilyen égbekiáltó hazugságokra épül a velejéig erőszakos, despotikus, fajgyűlölő izraeli politika, ahol a mai napig nem köthet törvényes házasságot egy zsidó egy nem zsidóval, illetve a hazatérési törvény néven ismert fajtörvény értelmében nem telepedhet

le Izraelben nem zsidó! Sand pedig egyenesen leszögezi: „a cionistáknak az Ószövetség, valamint ‚a zsidó nép száműzetésének’ emlékezete nélkül nem lett volna jogalap az arab Jeruzsálem bekebelezéséhez”.  A rendkívül alapos és megalapozott tanulmány olvasása után, a tények tekintetében pedig nincs okunk kételkedni abban, hogy ez a könyv a változás könyve lesz, a tisztánlátási igénnyel fellépő XXI. század könyve. Ezt annál is inkább hihetjük, mert valójában nem előzmények nélküli húrokat penget Sand, gondoljunk csak Fred Leuchter, David Irving, David Cole, Dr. David Duke tényfeltáró kutatásaira, vagy éppen Roger Garaudy másfél évtizede világot látott, híres munkájára, Az izraeli politikát megalapozó mítoszokra. A trouville, mivel Sand (David Colehoz hasonlóan) maga is zsidó. Sand a könyvbemutatója végén egy nagyon érdekes, groteszk ellentmondásra is felhívta a figyelmet: száz éve, de még tíz éve is az volt „antiszemita”, fajgyűlölő, aki a zsidókat, mint külön fajt merte felfogni. Napjainkban, Izraelben és az USA-ban már az számít antiszemitának, aki kételkedik a zsidó genetikusok új – némileg a sztalinista Liszenkót idéző – eredményeiben: a zsidógén létezésében, vagyis abban, hogy a zsidó igenis egy külön faj! Sand szerint erre a mítoszra azért van szüksége Izraelnek, hogy az elszekularizálódott vallás helyett legyen valami olyan egyetemes, kétségbe nem vonható összekötő kapocs a hihetetlenül tarka, soknyelvű, elütő kultúrájú és múltú „zsidó nemzet” tagjai között, amire, mint közös nemzeti sajátságra hivatkozni lehet. Shlomo Sand meg van győződve arról, hogy ez utóbbi megint csak egy tudományos blöff, amelyet Izrael érdekében felkaroltak az Amerikában élő zsidók, s ahol az ottani sajtó már szinte naponta emlegeti, mint tényt. „Természetesen zsidógének nincsenek, de ha mértékadó genetikai körök mégis bebizonyítanák, hogy vannak, akkor nyilvánosan vis�szavonom és elégetem ezt a könyvet. Ezt megígérhetem”. ellenkultura.info JÓ HA FIGYELÜNK!

A Horthykorszak megasztárjai

Páger, Jávor, Muráti, Tolnay, Kabos, Karády, Perczel, Ágay, Szeleczky. A két világháború közötti színészvilág meghatározó alakjainak filmjeit rajongók hada várta, premierjeik előtt már hetekkel elkelt az összes jegy. Skaper Brigittának a Médiakutatóban megjelent izgalmas tanulmánya a korabeli sztárcsinálás kulisszatitkaival ismerteti meg az olvasót.

JÓ HA FIGYELÜNK! 91

(A teljes tanulmány itt olvasható: http://mediakutato.hu/cikk/2008_03_ osz/08_regi_magyar_filmsztarok) A szerző (Skaper Brigitta) négy korabeli újság, – a Színházi Élet, a Délibáb, a Sztár és a Film Színház Irodalom – segítségével mutatja be a filmszínészek sztárolását. Ebből kiderül: nem könnyű meghatározni, hogy ebben az időszakban kit tekintettek „sztár”-nak. A mai, számos rossz példa alapján jogosan gondolhatnánk azt, hogy akkor bezzeg másként volt, ugyanakkor arra is van példa, hogy a tehetséget és a teljesítményt háttérbe szorította a magánélet. Goll Bea például 14 évesen került a reflektorok fényébe, leginkább a privát szférájában történtek miatt. 1942-ben még nem töltötte be a 15. életévét, amikor hozzáment Takács Antal filmproducerhez, aki 26 évvel volt nála idősebb. A házaspárral a lapok előszeretettel foglalkoztak, a róluk szóló információknál remekül tetten érhetők azok a tendenciák, amelyek leginkább a pletykarovatokra jellemzőek. A fokozott sajtófigyelem nagy piaci értéket képviselt. Az 1930-as évek elején főleg férfisztárokat emeltek piedesztálra: őket hamarabb fedezték fel, és gyorsabban váltak népszerűvé, mint a színésznők. A férfiak közül Jávor Pál és Páger Antal emelkedett ki, ők a korszak végéig megőrizték vezető szerepüket. A két férfiú között azonban markáns különbségek mutathatók ki: Jávor az igazi hőstípust testesítette meg, aki becsületességével mindig az igazság oldalán állt. Vele ellentétben Págert nem skatulyázták be ennyire, ezért sokfajta szerepben kipróbálhatta magát, többször összetett személyiségek eljátszását bízták rá. Kabos Gyula szintén meghatározó lehetett volna, azonban ő a zsidótörvények után lekerült a vászonról. Kabos testesítette meg a kisembert, helyét Latabár Kálmán vette át. A nézők komolyon számoltak még Ráday Imrével, Szilassy Lászlóval és Sárdy Jánossal. A női filmsztárok az 1930-as évek második felétől váltak meghatározóvá, korábban ugyanis főként a férfiakat „egészítették ki”, nem írtak nekik jó szerepeket. Kivételek persze itt is akadtak, azonban Ágay Irént és Perczel Zitát korántsem imádták annyira, mint utódaikat. A későbbi női csillagokat is típusokba lehet sorolni. Tolnay Klári a finom nőiesség megtestesítője volt, Szeleczky Zita törékenysége ellenére vadóc „kismacskát” is játszott. Muráti Lilire az akaratos, emancipált nők (vagy akik olyanok szerettek volna lenni) tekintettek fel. Turay Ida és Erdélyi Mici komikaként hódított. Karády Katalin, a végzet asszonya pedig 1939-ben, a Halálos tavasz bemutatásával robbant be a filmvilágba. A Délibáb című újság 1935-ben indította el a „Ki? … Miért?” elnevezésű pályázatát, amelyben a legnépszerűbb filmsztárokra szavazhattak az olvasók. Igaz, a lap csak kétszer közölt számadatokat, de ezekből világosan kiderült, hogy Kabos Gyula örvendett a legnagyobb népszerűségnek, őt Jávor Pál követte. Érdekes, hogy a júliusi versenyen öten – Páger Antal, Turay Ida, Erdélyi Mici, Gózon Gyula, Keleti 92

Márton – is felállhattak volna a dobogó harmadik fokára. A Sztár magazin is megpróbálkozott hasonló viadallal: az 1937 novembere és 1938 májusa közötti versenyen a havi lebontásban Jávor Pál négyszer volt első, Páger Antal, Muráti Lili és Erdélyi Mici pedig egyszeregyszer. A legfeltűnőbb Kabos visszaesése volt, ugyanakkor a női „sztárok” nagyon feljöttek. A filmcsillagok komoly példaképek és reklámhordozók lettek. Muráti Lili, Karády Katalin és Simor Erzsi divatdiktátorokká nőtték ki magukat, egy 1943-as újság Murátit eleven divatlapként említette. Propagálták a testápolást, népszerűsítették a higiéniás termékeket, sőt a sminkelés a filmek hatására vált általánossá. A szexuális vonzerejük egyet jelentett a karcsúsággal, így a fogyókúrás megoldások széles körben terjedni kezdtek. Szívesen számoltak be a sportoló sztárokról, a színésznők

gyakran mutatták be testformáló gyakorlataikat. A cégek is felismerték a bennük rejlő lehetőségeket, így a filmvilág tagjai óriási reklámértékkel bírtak. Ebben leginkább a nők vitték a pálmát, érdekes módon a szépségápolási cikkeken kívül az autókat is főként ők reklámozták. A híres Budapesti Nemzetközi Vásáron a vállalatok igyekezték maguknak megnyerni a legnépszerűbb színészeket és színésznőket, akik természetesen portékáik mellett foglaltak állást. A színészvilág privát- és intim szférája már akkor sem jelentett áttörhetetlen akadályt az újságírók számára. Természetesen az érintettek is kaptak az alkalmon, az ingyenreklám nekik is jól jött. A zsurnalisták leginkább a házasságkötésekre vadásztak. 1933-ban Székely István titokban kívánta (volna) feleségül venni Ágay Irént, de a jeles esemény időpontja kiszivárgott,

így a frigy helyszínén már sokan vártak reájuk. 1940 júniusában Szeleczky Zita és Haltenberger Gyula esküvőjén a rajongó tömeget a rendőröknek kellett visszaszorítaniuk, sőt a Kálvin téren egy órán át állt a forgalom. A lapok szívesen mutatták be a családi idillt, Páger Antal otthonát az újságírók paradicsominak jellemezték. A botlások mindig jó munícióul szolgáltak: Jávor Pál egyszer például megütött egy lótulajdonost, aki fel is jelentette, ám a botránynak köszönhetően még többen mentek el megnézni A cirkusz csillaga előadását. Karády Katalint sem kerülte el az újságírók figyelmét: amikor összeveszett felfedezőjével, Egyed Zoltánnal, a Sztár azonnal beszámolt arról a férfi telefonos akciójáról, aki így próbálta elérni, hogy a színésznőről rosszat írjanak. A hétköznapi emberek egy része valóságosan rajongott a színészekért, színésznőkért. A kultusz közösségeket teremtett, egyremásra alakultak a rajongói klubok és egyesületek. A korszakban óriási méreteket öltött az autogramgyűjtés, egyesek szenvedélyesen űzték ezt a „sportot”. A célszemélyek rengeteg levelet és felkérést kaptak, Szeleczky Zitától például egyik „rajongója” 800 pengőt kért, és mivel gyakran szerepelt a honvédkívánsághangversenyeken, a katonák között rendkívül nagy népszerűségnek örvendett. Öt páncélost Zitának kereszteltek el, 1942 végén pedig eljegyezte őt a 121. gépvontatású tüzérüteg, amivel vőlegényeinek száma 160 fővel gyarapodott. Karády Katalinnak is nagy rajongói klubja volt, volt olyan, aki egyszer 15 kiló cukrot küldött neki. Nyilvános megjelenései gyakran tömeghisztériává fajultak, az utcán megállt a forgalom, már a próbák után is alig tudta elhagyni a színházat. Filmjei bemutatását óriási várakozás előzte meg, a jegyeket már hetekkel korábban meg kellett venni. A férfiaknál Páger Antal mellett Sárdy Jánosra figyeltek a legjobban, hiszen ő testesítette meg a serdülő leányok számára a férfieszményt. A Te vagy a dal főszereplőjét tömegek ostromolták, minden nap egy köteg szerelmes levelet kapott, sőt egyszer az iskolás lányok majdnem rátörték lakása ajtaját.

Kik voltak ott az óbudai zsinagóga szentelésen? Vigyázat! Zsidók és fideszesek minden mennyiségben!

Vasárnap délután ünnepélyesen megnyitották és felszentelték Budapest legrégebbi – 190 éves – zsinagógáját. Az óbudai zsinagóga felszentelési szertartását Izrael országos főrabbija, Jona Metzger vezette, az izraeli kormányt pedig Jákov Mergi vallásügyi miniszter képviselte az eseményen. Beszédet mondott Köves Slomó, Semjén Zsolt és Jona Metzger. Az eseményen részt vett Tarlós István, Deutsch Tamás, Szekeres Imre, Németh Sándor, Feldmájer Péter, Erdő Péter, Zoltai Gusztáv, Lomnici Zoltán és Csintalan Sándor. Orbán Viktor nem volt ott a rendezvényen.

Forrás: Index JÓ HA FIGYELÜNK!

JÓ HA FIGYELÜNK! 93

Szabadelvû mítoszocska nyomában Az Index internetes hírportál három T betűs kultúrpolitikája: Trágárság, tiszteletlenség, tahóság – minden mennyiségben Néhány cím és alcím – a teljesség igénye nélkül – az Index hétvégi kínálatából: Adam Sandler fingja se a régi, Nagy a seggem. Közöd?, A szerencsétlen paraszt állítólag pszichológusnak tanul estin, aztán muszáj gályáznia mellette a tandíjér… Mindez tehát az Index, a függetlenség és szabad szellem állítólagos hírportálja. Mi azonban utánanéztünk a dolgaiknak. A valóság kissé más. Se szabadság, se szabad szellem, csak szocialista zsold és szimpla tahóság. Kezdetben volt az Internetto. Az első komoly magyar internetes portál szerkesztősége azonban 1999 áprilisában felmondott, és egy hónappal később megalapították az Indexet. Első sajtótájékoztatójukat a MÚOSZ székházában tartották. Az Index alapítói között számos baloldali elkötelezettségéről ismert figurát találunk. Hogy őket nem pusztán az üzlet, hanem a régi kapcsolatrendszer és – nyilvánvalóan nem keresztény-konzervatív – közéleti, politikai világképük is összefűzte, arról Braun Róbert vallott 2000-ben a Heteknek, a Hit Gyülekezete hetilapjának:

például gimnáziumi osztálytársam volt. Vannak itt olyanok, akik Ákos tankörtársai voltak a műegyetemen, és persze nekem is voltak olyan barátaim, akik most itt dolgoznak. Tehát egy kulturálisan is összekapcsolódó társaságról van szó.” A kulturálisan összekapcsolódó társaság tagjai, az indexes alapítók szép kar-

riert futottak be a baloldali kormányok idején, kötődésük, irányultságuk egytől egyig szociálliberális irányba mutat. Uj Péter, az Index jelenlegi főszerkesztője például a Népszabadság már-már örökös szerzője, Gerényi Gábor pedig a Gyurcsány-kormány idején lett a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesü-

Pimaszság a tetőfokon Az Index újságíróinak stílusát underground körökben sokan bravúrosnak, egyedinek tart-

ják, de közelebb állunk az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy némi marihuánás leheleten kívül nem sokat adtak a szakmának. Közismert tény, hogy az Index valamennyi divatos devianciát lelkesen támogatja: címválasztásban, szóhasználatban, tartalmi közléseik ben népszerűsítik a homoszexuális életformát, a füvezést, a szinglilétet, a celebkultuszt. Riportjaikat, tudósításaikat közvetlenségnek álcázott intellektuális gőg hatja át: pedig nem ártana a szakmai alázat, hiszen munkatársaik egy része még a magyar helyesírás alapjai val bíbelődik. Videoriportjaik iskolapéldái az irányított, tendenciózus kérdezéstechnikának, a blogjaikon elszabaduló szennyáradat pedig valósággal szájöblítésért kiált. Az Index kultikus figurája a Pulitzeremlékdíjas Tóta W. Árpád főmunkatárs, aki Szombathy Pál főszerkesztősége idején a Magyar Hírlapban is próbálkozott írásaival, de provokatív hajlama, trágár szóhasználata miatt távozni kényszerült. Uj Péterék azonban mindmáig a keblükön melengetik Tótát, akinek keresztényellenes frusztrációja, beteges, perverz önimádata közismert szakmai körökben. Hírhedt pápaellenes cikkében például a katolikus világegyház fejét, a haldokló embert, II. János Pált gyalázta (lásd keretes írásunkat). Talán szatirikusnak szánt A zsidó álma című írásáért a jobboldali elfogultsággal aligha vádolható MÚOSZ etikai bizottsága is elítélte 2008-ban Tóta W.-t, aki bárminemű megbánás helyett durva vádakat szegezett a Halák László vezette testületnek.

Best of Tóta W. Árpád Foglalod a kurvanyádat, 2007. június 11. Nincs magyar way of life, ahogy nincs a magyaroknak saját istenük. (…) Nemcsak magyar sorstragédia van, nemcsak Trianon, hanem van magyar kisvasúthálózat, magyar melegszcéna, magyar underground, van magyar liberalizmus és magyar popzene. Van továbbá rengeteg hülyemagyar. Forró szél, 2007. július 6. Látszólag veszélyes téma. Borítékolható, hogy a földbuta Semjén Zsolt vernyákolni fog, Orbán Viktor meg tercel alá. No de őket le kell szarni nyugodtan. Game Over JP2, 2005. április 4. A pápa nem mond le, nem vonul vissza, (…) kiteszik az ablakba, mint egy páfrányt, aztán találgatja a világ, hogy playbackről nyögte-e ki azt a pár mondatot, és mozgatták-e hátulról pneumatikával. (…) Jó utat, remélem, puhára esel. (…) Mi mással lehetne összevetni a mai katolikus egyházat, mint a kései Szovjetunióval? Forrás: Magyar Hírlap Online

Óriási a mérleg többlet, bizakodhatnak a frankhitelesek A folyó fizetési mérleg tavaly 2,031 milliárd euró többlettel zárt, szemben a 2009-es 332 millió euróval – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön. A folyó fizetési mérleg többlete a szezonálisan kiigazított adatok alapján a negyedik negyedévben 534 millió euró lett. Szezonálisan igazítva az export és az import szintje, továbbá az áruforgalmi egyenleg kiigazított értéke (1243 millió euró) is meghaladta az előző negyedévi értékeket. A szolgáltatások bevételi többlete a negyedik negyedévben a szezonális hatásokat kiszűrve 572 millió euró volt, a többlet nagyságrendileg megegyezik az előző három negyedév többleteinek szintjével.

Albérlet a Wallisnál „Sok más, sikeres vállalathoz hasonlóan itt is régebbről ismerték egymást a résztvevők, mint azt esetleg a szakmai kapcsolat indokolná. Kőrösi Ákos, az Index többségi tulajdonosa 94

letének elnöke. A leglátványosabb pályát mégis Braun Róbert futotta be, akit az Index alapításakor társai még történészként aposztrofáltak, manapság pedig Gyurcsány Ferenc volt főtanácsadójaként ismerjük. Braun vezérigazgató-helyettesként és kommunikációs vezetőként is dolgozott az Indexnél, és alighanem ő „szállította” a mindkét félnek jól jövedelmező Sziget-kapcsolatot: nyilvánvalóan teljesen „véletlenül”, Braun ugyanis 1998 és 2000 között a Sziget fesztivál kommunikációs igazgatója is volt. Amikor az Index felélte forrásait, mindig akadt megmentő. 2002 márciusában például a Wallis Rt. rántotta ki őket a bajból 170 millió forintos tőkeemeléssel, és egyúttal 31 százalékos részesedést szerzett a cégben. Ez már nem pusztán baloldali szimpátia: Bajnai Gordon – ekkor már a Wallis vezérigazgatójaként – szó szerint bevásárolta magát az Indexbe. A  szoros pénzügyi és politikai felügyeletre, a rövid pórázra jellemző, hogy a szerkesztőség át is költözött a Wallis-ingatlanba. 2005-ben a vállalatot Nobilis Kristóf és érdekeltsége, a Sydinvest Kft., 2007 januárjától a Közép-európai Média és Kiadó Szolgáltató Zrt. vette át, de a baloldali kötődés, a hányaveti stílus, a magyarság múltján és nemzeti értékein élcelődő pimasz hangvétel változatlan maradt. Talán a volt gazda, Bajnai is ezt kérte tőlük, mielőtt átvette a stafétabotot Gyurcsánytól.

A szövegíró milliói Tóta W. Árpád üzleti ügyeiben sem gátlásos: nagy port vert fel, amikor kiderült, szövegíróként jó nagy adag közpénzért közreműködhet az  MSZP-kormány „ismeretterjesztő animációs filmsorozatában”, propagandafilmjében. 2006-ban viszont megjárta: az Index pert vesztett, és kétmillió forintot fizetett, miután Tóta W. a következőket írta Mitnyan György fideszes polgármesterről: „Undorító fejű, gusztustalan kis varangyos béka”, „visszataszító rágcsálófejű”, „gusztustalan mocsok”, „kötelessége zsömlészacskóban vagy bukósisakban mutatkozni”, mert „rettenetesebb dögkút az ő feje, mint bármilyen rossz női láb. Nem való az emberi szemnek”. Tóta W. nagy trükkje az Index szakmai iránytűje: mindegy mit, csak beszéljenek róluk, és minden eszköz megengedett, ha a magyarságon, a nemzeti oldalon, a polgári értékeken üthetnek. Kiváló példa erre Bede Márton főmunkatárs förmedvénye a lengyel elnök repülőgép-szerencsétlensége után, efféle részletekkel: „Attól, hogy egy ilyen nemzeti gyásznap a kutyát sem érdekli, még nem kellene ilyen bőke zűen bánni vele. A magyar népnek egy évben összesen 365 napja van, ezeket nem kellene csak úgy két marékkal szórni mindenfelé.” „97 ember halála szörnyű dolog, de sajnos egyáltalán nem olyan különleges esemény.” „97 magyar ember halála nemzeti gyásznapot érdemelne. 97 nem magyaré nem, akárkikről is legyen szó. Egyszerűen azért, mert míg az előbbi veszteség az egész magyar népnek, az utóbbi nem az.” Az Index elvesztése nem lenne veszteség a magyar népnek, erre mérget vehetünk.

JÓ HA FIGYELÜNK!

JÓ HA FIGYELÜNK! 95

IGAZSÁG A „RED BULL’’ ITALRÓL Ezt az italt országunk minden szupermarketjében árusítják. Mégpedig szabadon, s mivel divatban van, bármelyikünk fogyaszthatja és megkóstolhatja, még ha csak kíváncsiságból is….pedig akár halálos is lehet. A RED BULL-t azért készítették el, hogy a nagy fizikai terhelésnek alávetett személyek agyát serkentse, de semmiképpen nem arra, hogy egy ártalmatlan vagy üdítő italként fogyasszák. A RED BULL-t világszerte forgalmazzák a következő szlogennel: „Növeli a fizikai állóképességet, élénkíti a koncentráló képességet és a reakcióidőt, energíát ad és javítja a lelkiállapotot”. Mindez megtalálható (kapzsi tulajdonosai szerint) az évezred energiaitalának, a RED BULL dobozán. RED BULL a világ majdnem 100 országába eljutott. A Vörös Bika márka legfőbb fogyasztói fiatalok és sportolók, két olyan vonzó szegmens, amely rabul esett az ital által kiváltott hatásnak. A TÖRTÉNET a következő: Az italt Dietrich Mateschitz készítette el, egy osztrák származású üzletkötő, aki egy HONG KONG-i üzleti útja során fedezte fel, amikor egy fogkefét gyártó cégnek dolgozott. Ennek a – kofeint és taurint tartalmazó recept alapján elkészített – folyadéknak abban az országban bomba sikere volt; s ekkor fordult meg a fejében, hogy milyen hatalmas sikert aratna ez az ital Európában, ahol még ez a termék ismeretlen volt, nem beszélve az igazi vállalkozóvá válás lehetőségéről. DE ENNEEK AZ ITALNAK AZ IGAZSÁGA MÁS! Franciaországban és Dániában éppen most tiltották be, mint a halál koktélját, a GLÜKURONSAV LAKTON-nal kevert vitamin összetevői miatt.

GLÜKURONSAV LAKTON egy rendkívül veszélyes vegyület, melyet a hatvanas években az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma fejlesztett ki a VIETNAM-ban állomásozó haderők harci szellemének a fokozására, s amely a háborús stresszt oldó hallucinogén kábítószerként hatott. Azonban, ez a szervezetben romboló utóhatást váltott ki, ezért idővel megszüntették, mivel az ezt fogyasztó katonák soraiban nagy számban fordultak elő migrénes, agydaganatos és májbeteges esetek. Ennek ellenére, a RED BULL doboz összetevői között olvasható: GLÜKURONSAV LAKTON, mely serkendő gyógyszerként van katalogizálva. Azonban, NEM SZEREPELNEK a RED BUL dobozán az ital fogyasztásának azon következményei, amelyek maguk után vonnák feltüntetni az alábbiakat:

FIGYELMEZTETÉSEK 1. Fogyasztása veszélyes, ha azután nem végzel fizikai gyakorlatokat, mivel energizáló hatása felgyorsítja a szív ritmusát és ez egy GYORS LEFOLYÁSÚ INFARKTUST okozhat. 2. AGYVÉRZÉSNEK vagy kitéve, mivel a RED BULL vérhígító összetevőket tartalmaz, hogy a szívnek könnyebb legyen a vért pumpálnia és ezáltal kisebb fáradtsággal lehessen egy adott fizikai terhelést elvégezni. 3. Tilos a RED BULL-t ALCOHOLLAL keverni, mert ez a keverék az italt olyan „halálos bombává” változtatja, amely KÖZVETLENÜL A MÁJAT TÁMADJA MEG, melynek következményeként az érintett terület soha többé nem regenerálódik. 4. A RED BULL egyik legfőbb összetevője a B12 vitamin, melyet a gyógyászatban az alkoholos kómában (alkohol fogyasztás okozta kóma) lévő páciensek megmentésére alkalmaznak. Ezért van az, hogy elfogyasztásakor magas vérnyomás és olyan izgalmi állapot alakul ki, mintha részeg lennél, pedig nem fogyasztottál alkoholos italokat. 5. A RED BULL rendszeres fogyasztása olyan visszafordíthatatlan idegi és ideggyógyászati betegségek megjelenését idézi elő, melyekből nem lehet felépülni. VÉGKÖVETKEZTETÉS: Ez egy olyan ital, amelyet az egész világon be kellene tiltani. Venezuela, a Dominikai köztársaság, Puerto Rico y más Karib-tengeri országok folyamatosan riasztják a többi nemzetet, mivel ennek az italnak alkohollal történő keverése az emberi szervezetben időzített bombát alkot, főleg a serdülő korúak és a tájékozatlan felnőttek körében a tapasztalat hiánya miatt.

Kartellbe fonódva

nyerészkedik az állam a bankokkal közösen a devizahiteleseken Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége pénzügyi szakértői csoportja szerint a magyar állam és a PSZÁF asszisztálásával a Magyar Nemzeti Bank kivitelezésében kartell formában megegyezett az összes Magyarországon működő bankkal. „Egyezséget kötöttel egymás közt, hogy az MNB virtuálisan biztosítja a bankok részére a fedezetet a hitelek kihelyezésére, mely szerint „svájci frank” alapú változó kamatozású szerződésben foglalva az adóssal megfizettetve az árfolyam különbség, náluk csapódjon le az extra profit. A jegybanknál több ezermilliárd forint fekszik, és a bankoknak kamatozik, nem forgatják vissza a gazdaságba. Ezek után nem csoda, hogy miközben tavaly a magyar gazdaság 6,3 százalékkal esett vissza, addig az itteni bankok több mint 300 milliárd forintos profitot értek el. Az idei első negyedévben már 120 milliárdos hasznot produkált a pénzügyi szektor. Tudni kell, hogy az összes „deviza alapú” hitel forintban került folyósításra és forint alapon is KELL, meghatározott havi törlesztő részletekben visszafizetni a mellékes költségeivel együtt (kamat, kezelési, nem látott egyéb). Az összes többi hazugság a bankok részéről. Az előre nem kalkulált költs égeket, árfolyam különbségeket, előre meg nem határozott árfolyamkockázatot nem háríthatja át az adósokra, holott ezt történt. Ebből keletkezett a bankoknak a válság ideje alatt is extra profit évi háromszázmilliárd forint összegben. TEHÁT a bankok, akik a hitelt folyósították, NEM vettek fel devizában az anyavállalatától hitelt, mint ahogy ezt az egész magyar néppel elhitették. Így Magyarországon a deviza, vagy valuta hitel, akár a forint hitel nem ugyan azt jelenti, mint a „DEVIZA ALAPÚ” hitel.” A bankok szándékosan kergették az embereket adósságba Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége véleménye szerint az extraprofit és ingatlanok megszerzése reményében hitelt nyújtó bankok épp úgy felelősek a kialakult adósságcsapdáért, mint az adós, ki felelőtlenül feleslegesen vett fel jelzálog alapú hitelt úgy, hogy sem jövedelemigazolással, se munkahellyel, se kezesek biztosításával nem rendelkezett, hangsúlyozni kell, hogy a bankok ezt nem is kérték. Kiadtak úgy több milliós hitelt, jelzálog fedezetre, hogy az adóstól nem kértek jövedelemigazolást, vagy sima minimálbéres leellenőrizhetetlen dokumentumot is elfogadtak, akár 20 millió forint folyósításához nem kértek még adós társat sem. A szervezet úgy látja, hogy a bankok szándékosan kergették akkora adósságba a hitelt felvevő adósokat, mert már a hitel folyósításakor nagyon jól tudták, hogy nem tudják a minimálbérből fizetni a havi törlesztő részleteket. Amit viszont nem tart a szervezet célszerűnek, hogy a fennálló hitelét, bármilyen hitelről is van szó, átdolgoztassa és másik hitellel kiváltassa az adós, akár forint alapúra is. Butaság kiváltani a hitelt „Ez a legnagyobb butaság, amit most elkövethet az adós. Ha a futó hitelszerződést az adós módosíttatja, akkor az adós részére teljes mértékben hátrányos lesz, ugyanis az új szerződés aláírásától kezdődik elölről a futamidő és a hitel minden következménye. Az előző szerződésből már letelt évek elvesznek és meghosszabbodik a futamidő. Bizonytalan lesz a havi törlesztő részlet összege is. Az új szerződéskötésnek ugyan úgy vannak járulékos költségei, amit ha el is tagad a bank, beledolgozza a

96

JÓ HA FIGYELÜNK!

havi törlesztő részletbe. Ingyen a bank nem tesz meg az ügyfélnek semmit se. Hiába hirdették annyira, hogy jövedelemigazolás és minimálbérre is 10 millió hitelt kap! Minden költséget az adósra terhel, erről nagyon sokat tudnék mesélni, mint volt banki alkalmazott.” A szervezet véleménye szerint, az összes adóst (devizahiteleset) kártalanítani kellene. A bankok is vállalkozói tevékenységet végeznek, így van lehetőségük a veszteséget is lekönyvelni. Tisztességtelen az általános szerződési feltétel, illetve a fogyasztói szerződésben egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel, ha a feleknek a szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul a szerződési feltétel támasztójával szerződést kötő fél hátrányára állapítja meg. Most a válság miatt nem nyereségesek és kész, nem vesznek új bútort, számítógépet, nem nyitnak új fiókot, stb. Milyen alapon hárítják át a veszteségüket az adósokra egyoldalú szerződésmódosítással – kérdezi a szervezet. A Polgári Törvénykönyvnek a 209.§-ához fűzött Miniszteri indokolása szerint tisztességtelen minden olyan magatartás, amely a közfelfogással ellentétes. Ellentétes a közfelfogással a szerződéskötő felek között az egy oldalú előny kikötése vagy egyoldalú hátrány okozása, azaz minden olyan feltétel kikötése, amely a szerződő felek egyenlő jogai és kötelezettségei megsértését jelenti. A Ptk. 209.§.(1.) bekezdése a fenti magatartásokat tiltja. Vagy is az összes devizahitel szerződés ezen törvény alapján semmis. Ilyen alapon az összes vállalkozó (fodrász, cipész, vendéglátó egység, építőipar) és cég átháríthatná a nem létező nyereségét az összes szerződéses partnereire. Miért és milyen törvény alapján merték a bankok vállalkozói tevékenységükből kifolyólag pénzügyi válságot nem kalkulálva a kiesett nyereségüket, bevételeiket áthárítani az ügyfeleikre? Tisztességtelen általános szerződési feltételek a devizaalapú hitelek kapcsán A devizaalapú hitelek tartalmilag forinthitelek, mert: –– nem lehetséges devizában törleszteni a részleteket –– a hitel forintösszegben van elsődlegesen megjelölve, amely az árfolyam alapján visszaszámítódik és devizában is ki van fejezve –– a törlesztő részletek forintban vannak meghatározva, és forintban kell azokat törleszteni. Nem tájékoztatja a hitelező a szerződési partner adósokat arról, hogy –– A Htp., az 1996. évi CXII. Tv. 213.§. b.) pontja alapján a hitelezőnek, a szerződés megkötése előtt meg kellett volna becsülni az esetleges árfolyamváltozás nagyságát és azt az aláírás előtt a szerződés tartalmává kellett volna tenni. –– Nem tájékoztatta a szerződéskötő adósokat arról, hogy amennyiben a fenti költségbecslés elmarad a szerződés semmis. Tisztességtelen a kölcsöntőke összege változó árfolyamon történő nyilvántartása A közfelfogás szerint a kölcsön összege a szerződéskötéskor fixen kerül megállapításra, amelyből fokozatos, részletekben történő törlesztéssel kerül a tőke visszafizetésre. Az alperesek a törlesztendő tőke összegét devizában úgy tartják nyilván, hogy az időközi forint/deviza árfolyamváltozás

JÓ HA FIGYELÜNK! 97

alapján a tőke összegét állandó jelleggel változtatják Ez ellentétes a közfelfogással és az adósok tekintetében további tisztességtelen hátrányt jelent. –– Tisztességtelen a tőkekihelyezés eladási árfolyamon történő kiszámítása, ugyanakkor a törlesztés vételi árfolyamon történő elszámolása. A kölcsönszerződés közfelfogás szerinti ellentéte a kamat. A kamat a szerződésekben önálló megnevezéssel megjelölésre került. Ebből kifolyóan minden továbbá bevétel az alperesek számára tisztességtelen. Továbbá az eltérő árfolyamon történő elszámolás egyoldalú anyagi hátrány az adósok tekintetében. –– Tisztességtelen devizaalapú hiteleknél a garanciaként szolgáló ingatlan forgalmi értékének devizában történő kifejezése és nyilvántartása elmaradása. A garanciaként szolgáló ingatlanok értékének devizában történő nyilvántartásának elmaradása árfolyamváltozás esetén tisztességtelen hátrányt okoz az adósnak, mert forintárfolyam emelkedés esetén a devizában nyilvántartott tőketartozás illetve hitel és jár. visszafizetés drasztikusan emelkedhet, ugyanakkor a csak forintban nyilvántartott ingatlanérték-árfolyamemelkedés hiányában jelentősen csökken és így jelentős érték árolló keletkezik. –– Tisztességtelen a devizaalapú hiteleknél a garanciaként szolgáló ingatlanok esetében a kölcsön összegéhez viszonyítottan, – bankonként eltérően – másfél-kétszeres értékű ingatlanfedezet kikötése, ugyanakkor a forgalmi értékbecslés során rendszeresen alulértékelése. –– Tisztességtelen általános szerződési feltételek a kamatemeléssel kapcsolatban –– Tisztességtelen az egyoldalú kamatemelés, mert tisztességtelen annak okát az utólagos pénzpiaci, stb. változásokban megjelölni. Az adós helyett az alperesek a szerződéskötés időpontjában-az akkori pénzügyi piaci feltételek alapján és figyelembevételével- teljes egészében kifizetik az adós helyett annak pénzügyi kötelezettségeit. –– Mivel az adós helyett a pénzkötelezettség adott feltételek mellett már teljes egészében kifizetésére került az utólagos feltételváltozás az alapügyletet és feltételt nem érintheti, ezért arra hivatkozni sem lehet. Az alperesek ugyanis, az adós egyösszegű pénzigényét nem hitelből, hanem a korábban begyűjtött és meglévő pénzből fizették ki. Így a betéteseknek fizetendő kamat sem változik utólag. –– Ha az alperesek a szerződéskötéskor még sem a saját betétbegyűjtésükből fizették ki teljes egészében az adós pénzigényét, hanem más banktól felvett kölcsönből, úgy nem pénzkölcsönről beszélünk és az alperesek nem hitelezők, hanem pénzközvetítő ügynökök. Ez esetben az adós valós tartozása a hitelező bank kamata az alperes bank felé + az ügynöki jutalék, amely a kamat és költségek töredéke. Tisztességtelen általános szerződési feltételek az extraköltségek felszámítása kapcsán Tisztességtelen az alperesek által a szerződéskötés illetve a folyósítás és törlesztés kapcsán minden kamaton felül költség felszámítása, mert: A közfelfogás szerint a kölcsönszerződések ellenszolgáltatása a kamat és csak a kamat. Ezért tisztességtelen minden olyan további költségadósra történő terhelése, amely idegen a kölcsönügyletektől. Tisztességtelen a költségek egy részének az adósra történő hárítása, amely az alperesek, mint bankok érdekkörében merülnek fel: Pl. hitelbírálati díj, ingatlanforgalmi szakértői díj, stb. A költségek-főleg kezelési költségek-összetételének, megemelésének indokait nem közlik az adóssal a hitelezők, így az nincs abban a helyzetben, hogy annak megalapozottságát megítélje, így az meglehetősen önkényes. Tisztességtelen általános szerződési feltételek az uzsoranyereség megengedése tekintetében: A kölcsönszerződések következtében az alpereseknél nyereségeként jelentkező kamat elnevezésű nyereség + árfolyamkockázat teljes áthárítása + az eladási és a vételi árfolyamok együtt alkalmazása + a közfelfogással ellentétes költségek felszámítása az alperesek részére uzsora mértékű nyereséget biztosít, amely tisztességtelen. Általános tartalmú tisztességtelen általános szerződési feltételek –– Nem tájékoztatta a szerződéskötő adósokat arról, hogy a pénzintézeti törvényben – Htp. – foglalt, un. vésztartalék szabály szerint a kikölcsönzött „hitelek” csak virtuális, azaz nem valós hitelek, mert a vésztartalék szabály szerint a ténylegesen betétként begyűjtött összeg 98

––

––

––

––

–– ––

10-szeresét „kölcsönözhetik” ki, ami fogalmi és ténybeli képtelenség. Ezért a kölcsönszerződések alapjaiban érvénytelenek, mert az adósi ellentételezéssel-tőketörlesztéssel – szemben a bankok részéről csak virtuális pénzkifizetés történik. Nem tájékoztatta a szerződő adósokat arról, hogy ugyan a jogszabály egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tesz a bankok számára, de az nem parttalan és határtalan. Ennek kapcsán nem tájékoztatta a szerződéskötő adósokat arról, hogy a mértéktelen és aránytalan egyoldalú szerződésmódosítás jogellenes és bíróság előtt megtámadható. (BH 2000.247. A szerződési szabadság korlátozása a nyilvánvalóan egyoldalú előny kikötése tekintetében tilos.) Tisztességtelen az-az általános szerződési feltétel, amely szerint a kölcsönszerződés azonnali hatályú felmondásához vezethet, ha az adós az adott bankcsoporthoz tartozó más banknál nyilvántartott szerződését szegi meg. Tisztességtelen az általános szerződési feltétel, amely a bank egyoldalú azonnali hatályú felmondása esetén lehetővé teszi, a garanciaként felajánlott ingó és ingatlan tulajdonjogának a egyoldalúan eldöntött megszerzését. (A felmondás érvénytelensége esetén valószínűsíthető, hogy nem lehet már az eredeti állapotot visszaállítani.) Tisztességtelen a kölcsönszerződés azonnali hatályú felmondása, ha – az Adós vagyoni helyzetében, illetve ezek várható alakulásában a szerződés aláírását követően lényeges negatív változás állt be a Bank megítélése szerint. A feltétel tisztességtelen, mert nem független kívülálló dönti el az adós vagyoni megfelelőségét. Ez ellentétes a közfelfogással. Az Adós a Bankkal szemben vállalt kötelezettség teljesítését veszélyeztető egyéb fizetési kötelezettséget vállalt (pl. kezesség), A közfelfogás szerint semmi köze a szerződéshez. Az Adós bármely esedékességi időpontban nem tesz eleget a kölcsönszerződés szerinti bármely fizetési kötelezettségnek, és egy hónapot elérő fizetési késedelembe esik, A feltétel tisztességtelen, mert ellenkezik a közfelfogással az, hogy az adós önhibán kívüliségét nem veszi ki a szerződésszegésnek tekintendő okok közül, továbbá, hogy szerződésen kívül eső más ok is felmondási alapul szolgálhatnak.

A válság mindenkit érintsen- feltéve ha válság van A Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetségének álláspontja, hogy ha pénzügyi világválság van, az a bankokat is érintse, ne csak a vállalkozókat, cégeket, közigazgatást. A válság ideje alatt, magyar gazdaság teljesítménye 6,3 százalékkal esett vissza, ám az itteni bankok több mint háromszázmilliárd forintos profitot értek el. Az idei első negyedévben már 120 milliárdos hasznot produkáltak. Hogy lehet becsületes, tisztességes tevékenységgel azt elérni, hogy a bankok egyedüli nyereségesek egy világra szóló pénzügyi válság hatására? Minden vállalkozásnál lehet veszteséget elszámolni, akkor a bank, – mint vállalkozó- nyelje le a veszteségét, ha már nem bírta behatárolni, hogy kinek, milyen feltételek mellett nyújtható a hitel. Ha a hitel nyújtásakor, nagy nyereség reményében jó volt az ügyfél kockázat bírálata, akkor most, a válság kirobbanása után, – amiről egyáltalán nem tehet az adós, – legyen a bank is partner és nyelje le a veszteségét úgy, hogy elengedi az összes felmerült költséget minden adósra kiterjesztve. Kötelezzen a Magyar Állam minden bankot, aki deviza hitelt folyósított az eltelt öt évben, hogy visszamenően dolgozza át az összes hitelszerződését a mai 2010 évben hatályos jogszabályoknak megfelelően. Kössön minden ügyfelével tisztességes általános szerződési feltételek mellett új szerződést, úgy, hogy az eddig felszámolt eredeti hitel szerződésben foglalt kamat (THM) felüli adósra hárított összeget, írja jóvá az adós részére késedelmi- és büntetőkamataival együtt. Akinek az ingatlanát már pénzügyi szolgáltatóknak, ismeretlen bűnöző ingatlan maffiózóknak átjátszották, ott kártérítést kötelesek fizetni az adósaik részére a hitelszerződésbe foglalt zálogtárgy ingatlan piaci érték ös szegében. Amennyiben lehetséges azoknál az ingatlanoknál, melyek még nem kerültek értékesítésre, jogilag is állítsák vissza az eredeti állapot szerinti tulajdonjogot a bank költségén. A szervezet véleménye szerint NE a Magyar Állam vállaljon további anyagi terheket a deviza hitelesek megsegítésére, hanem a pénzügyi válság ideje alatt is tisztességtelenül extraprofitot szerzett, nyereségesen működő bankok adják vissza az összes ügyfélnek, a hazugságokkal, JÓ HA FIGYELÜNK!

Lejtmenet:

20 év számokban, avagy a magyar kapitalizmus diszkrét bája... Magyarország népessége 1989-ben: 10 millió 374 ezer fő 2009-ben: 10 millió 016 ezer fő

Újépítésű lakások száma 1989-ben: 51 ezer 500 db. 2009-ben: 28 ezer 400 db.

Magyarország külső adóssága (bruttó) 1989-ben: 21 milliárd USD 2009-ben: 225 milliárd USD

Házasságkötések száma 1989-ben: mintegy 70 ezer 2009-ben: mintegy 42 ezer

Nyilvántartott munkanélküliek száma 1989-ben: mintegy 30 ezer fő 2009-ben: mintegy 470 ezer fő

Válások száma 1980-as évek: 1000 házasságkötésre 350 válás 2000-es évek: 1000 házasságkötésre 590 válás

Létminimum alatt élők száma 1989-ben: mintegy 900 ezer fő 2009-ben: mintegy 3 millió 300 ezer fő

Élve születések száma 1989-ben: mintegy 127 ezer 2009-ben: mintegy 96 ezer

Hajléktalanok száma (becsült adat) 1989-ben: 5-10 ezer fő 2009-ben: 50-70 ezer fő

Házasságon kívül született gyermekek száma 1980-as évek: minden nyolcadik gyermek született házasságon kívül

megszerzett, az aláírás napján szerződésben foglalt, THM feletti bevételeiket. Nyugodtan visszafizethetik a bankok az adósoktól lenyúlt évi háromszázmilliárd forint extraprofitból, nem kell állami költségvetésből továbbiakban finanszírozni a bankokat, azzal, hogy helyettük vállalnak anyagi felelősséget az adósok megsegítésére. A bankok által hitelszerződések tisztességes és törvényes átdolgozásához, az adósok adómentes kártalanításának ellenőrzéséhez felügyeletet biztosítson az Állam a devi-

2000-es évek: minden harmadik gyermek született házasságon kívül Összes bűncselekmények száma 1989-ben: mintegy 225 ezer bűneset 2009-ben: mintegy 410 ezer bűneset Befejezésül még egy jelzésértékű számadat: Bogár László közgazdász professzor szerint a jelenlegi átlagos 120-130 ezer forintos havi fizetés vásárlóértékét tekintve („folyó áron”) annyit ér, mint az 1978-as átlagos munkabér, vagyis 3600 forint... Immanuel Wallerstein világhírű szociológus professzor szerint: „A jelenlegi válság része a kapitalizmus végső válságának, amely visszafordíthatatlan. A kapitalizmus a végét járja...” (Ő biztosan tudja. Meg azt is, mit terveznek ezutánra... – A.) Nálunk már halva született...

zahiteleseken segítő csomag kidolgozása során. Javasolják, hogy a felálló bizottságba vonják be azon civil szakértőket, társadalmi szervezeteket, akik aktívan részt vettek a bankok visszaéléseinek felszámolásában. Budapest, 2010. július 19. Dabasi Tamás elnök Forrás: ingatlan.net

JÓ HA FIGYELÜNK! 99

Kellemetlen igazság Tegnap egy jó társaságba volt meghívásom, ahol kibeszélhette magát minden érintett a Jobbikos-nemzeti ügyben és felvázolhatta, hogyan vélekedik a múlt történéseiről és a jelenkor eseményeivel kapcsolatban. Még mindig többen értetlenül állnak az események előtt, de talán sikerült úgy lezárnunk a beszélgetést, hogy megértette mindenki, hogy nem véletlen események sorozatáról van itt szó, hanem tudatos, sok évre visszatekintő előkészítő munka eredményéről, amit csak nagyban lehet megérteni, részleteiben, szeletelve, összekötő kapcsok nélkül NEM! Bennem is folyamatosan érlelődnek a gondolati összefüggések egy kerek egésszé, ezért most kicsit csokorba szedem, de mielőtt ezt megteszem, egy éppen tegnap megtudott eseményről kell írjak. Feltételezhetően igaz, hogy a KomáromEsztergom-Megyei RFK-n szolgált nemrégiben egy orvos, akinek kettős állampolgársága van jelenleg is. Természetesen izraeli a másik, s az egyik nyilvánvalóan magyarnak mondott. Nemrégiben azért távolították el suttyomban, mert egy véletlen ellenőrzésen fennakad, ugyanis olyan ragtapaszok felírását végezte, amelyeket lőtt sebek ellátására használnak, s mindezt tette 40 millió HUF értékben. Ha jól vélem, akkor a TB-támogatott illetve finanszírozott 40 millióról beszélünk, amely most hiányzik a magyar kasszából. Információim szerint az esetről eddig csak nagyon szűk kör tudott, de még a részletekről nekem is tájékozódnom kell, hátha cáfolják a cáfolatot is. Miért nem tudok feltételezni tisztességet egyik politikai-állami ügyletben sem? Nem akarok belemélyedni a Szent Korona Alkotmányának kérdésébe, inkább a körülötte kialakult helyzetet kívánom jobban kibontani. Mint megtudtam, a királyság és az alsó-felsőház kérdése már 20 évvel ezelőtt, a meg nem történt rendszerváltáskor is felmerült, méghozzá az MDF-es zsidó körökből. Ami érdekes, hogy Boross most is ezt a területet felügyeli és a keze alá dolgozat, s a Kurultájt éppen Lezsák menedzselte. Az MDF nem múlt ám el, mert az akkori rendszert nem váltók mindvégig ott vannak a háttérben és így, vagy úgy, de a kezükben tartják az SZDSZ-es és MSZMP-s kommunista zsidó bagázzsal a szálakat. Ezek azok a fonalak, amik befutnak a Fideszhez, mert annak idején Demszky és Orbán is ugyanazt a kiképzést kapta, csak ezt sokan nem tudják. 20 évvel ezelőttről emlékezve tudhatjuk meg, hogy annak idején a nemzetinek mondott Fideszt és a radikális „antikommunista” SZDSZ ugyanúgy indult, mint most az SZDSZ utódpártja, az LMP, és a Fidesz kistesója, a nemzetinek hazudott elzsidósított Jobbik. A recept ugyanaz, s akinek van egy kis rálátása és képes befogadni az információt és megemészteni, hogy ugyanannak a forgatókönyvnek csak egy újabb fejezetét látja a politikai művészpalettán, az felfoghatja, hogy egy újabb rendszerváltási csalás történéseit látja, aminek 100

az összes jelenlegi párt a szereplője, miközben a politika valójában nem is létezik és nincsen sem jobb – sem baloldal, de még nemzeti oldal sem létezik. Ez mind a zsidók országfoglalását elfedni hivatott színjáték része, amelyet demokratikus rendnek hazudnak. Világos? Nézzük a részleteket! Most ott tartunk, hogy ugyan országunk már nincs, mert azt a zsidók felvásárolták, elcsalták, „kiprivatizálták” és most ünneplik a terveik szerint is közelgő nyilt zászlóbontásukat, amelyet egy új-régi alkotmánnyal akarnak majd hitelesíteni. Az események igazi dinamikáját 2006-ban Gyurcsány volt hivatott megadni az Őszödi Beszéddel, amely aztán felébresztette az addig alvó nemzeti öntudatot és beindította azt a folyamatot, amelyet a magyar nemzet saját óhajának vélve hamarosan a zsidók akarnak megkoronázni. A létrehozott mozgalmak, szervezetek öntudatlanul, de azt a célt szolgálták, hogy elővezessék a zsidó hódítók magyarrá vedlését és hatalmuk legalizálásának kísérletéhez felhasználhassák az ősiségünkben rejlő meggyőződésünket, trianoni általuk kivitelezett megosztásunk iránt érzett fájdalmunkat és a Szent Korona országmegtartó erejét. Ebben a folyamatban a Fidesznek és magának Olstein Viktornak azt a szerepet szánták zsidó hittestvérei, hogy látszat-ellenzékből látszat magyar nemzetivé válva a szintén felhasznált Jobbik által felvetett etnikai kérdésekre megadja az adekvát választ. A Magyarok Szövetsége feladata a rezervátum-életre való előkészítése a megmaradó magyaroknak és a tolerancia hirdetése, miközben a Szent Korona gondolata köré sorakoztatták fel a határon túli magyarok szervezeteit is, akiknek a tervek szerint hamarosan egy nagy zsidó állammá kell szerveződni, ugyanúgy,

ahogy Trianon előtt már ezt Kohn bácsiék megtervezték. A palettán szereplő játékosok ugyanannak az ördögi tervnek a résztvevői, ki tudatosan, ki balekként, de a magyar nemzet gödrét ássa. Ugye azt nem kell már bizonyítanom, hogy ugyanannak a zsidó-maffiának (szabadkőműves-cion – világhatalmi összeesküvők) az elkötelezettje Olstein is, mint Gyurcsány, vagy, mint Antal volt (a teljes hazaáruló csürhét ne kelljen már felsorolnom) és szisztematikus, tudatos tevékenységük eredménye a jelenlegi helyzet, amelyben a valóban magyar öntudatos nemzeti erőket lefogni hivatottak azok a szervezetek, amelyeket ugyanazok a zsidó érdekek vezérelnek, mint Herzl Tivadar idejében. Olstein már a múlt évben megemlíti az alkotmány témáját, miközben évek óta ment a háttérmunka a Szent Korona Alkotmányának kérdése, visszahozatala, alaptörvény módosítása és az alkotmányozó nemzetgyűlés témája körül és elkötelezett személyek hirdetik ennek fontosságát, lényegét. A köztudatba már valamelyest sikerült becsempészni mindezt és nem olyan régen a nemesek is szerveződni kezdtek, ugyanezen az alapgondolaton elindulva. Minden felépített szervezet más feladatot kapott és a háttérhatalom mindent megtett azért, hogy egyik se közösködhessen a másikkal, ne válhassanak egy nagy egésszé, mert esetleg rájönnek arra, hogy olyan feladatot végeztetnek velük, aminek gyümölcsét már nem az önfeláldozó tagság és szimpatizánsok, de nem is a magyarság arathatja le, csakis a zsidók szűk rétege (ott sem a kiszsidó számít, akit nyugodt szívvel megholokausztozott eddig is a kazár). Miközben a magyarokkal elvégeztették ezt a felvezető-előkészítő munkát, Olstein a szavazózsdit követően előlépett Trianon és JÓ HA FIGYELÜNK!

a kettős állampolgárság kérésével, de azonnal megalakítottak egy Alkotmány-Előkészítő Bizottságot is az MDF-es zsidó Boross háttérvezetésével, de a KDNP-s SALAMON László elnökségével. Még jó, hogy nem maga Jehova és Mozes felügyeli a zsidó-testületet. Azt kell mondja, hogy jól dolgoztak, mert eddig nem sokan jöttek rá még arra, hogy mindenféle alkotmányossági vita, vagy a Szent Korona szerepéről szóló értekezés csak arra jó, hogy ne lássuk a fától az erdőt. Jövő tavaszra nagy sürgősséggel és alkotmányozó nemzetgyűlésnek mondott keretek között akarják visszahelyeztetni a Szent Koronát annak méltóságába, egy igencsak kicsorbított és a zsidóknak mes�szemenő jogosítványokkal bíró alkotmánnyal úgy, hogy ezt őrjöngve lesz hivatott a magyar nemzet üdvözölni, mert nem is tudja, hogy már országa sincs, ugyanis a földhivatalban már nem széljegyként szerepel a zsidó tulajdon, hanem éppen ezzel a döntéssel jegyeztette be ő maga. No nem kell félni, mert bármit is tesznek Viktorkáék, az illegitim, ahogyan Palesztina földjének ugyanilyen módszerrel történő „meghódítása” is az. A zsidó azt csinálja, amihez ért! Megdolgoztatja a magyarokat, összeuszítja a cigányokkal (ez nem nehéz, mert a szaporodásuk valóban a nemzet végét jelenti, a bűnöző életmódjukról, gyilkosságiaktól és a segélyezésükről nem is beszélve – és ezt értse mindenki úgy, hogy a nagy egészről beszélek és nem egyes személyekről, mert ugye nem a teljes cigányság bűnöző, ahogy nem is a teljes magyarság lesz hivatott feltámasztani a világban a reményt). Most jelentette ki vezető fideszes (talán Varga?), hogy 2030-ra Magyarország Európa gazdasági vezető állama lesz! Igaz, hogy akkor már nem így hívják –de akár maradhatna a név is -, és nem magyarok lakják, hanem a bőrükbe bújt zsidók, akik „A tevék magyar hajcsárai manó bőrét húzzák Krisztus képére, hogy megtévesszék a népet, és arannyá válthassák a félhold csillogását…” Összegészében minden csalás és ámítás, miközben azt is észlelnie kell a magyarnak, hogy a zsidó egyre nyíltabban tobzódik itt és ha megtanulja felismerni őket, akkor rájön, hogy oly mélyen gyökeret vert a kommunizmus eszményét hirdető, majd azt liberalizmussá átnevező kazár társaság, hogy reményét vesztve lehajtja a fejét és elfogadja, hogy semmit nem tehet. Nagy átverésben vona részünk, de ne féljetek, mert nem ússzák meg. Ugyan a favorizált nemzetinek mondott szervezetetek vezérkara is teljes beépített zsidósorfalat állíthatna ki, azért egyéniben sokan rájöttek, hogy először a harcnak kell jönni, mert már minden lehetséges formáját az ellenállásnak kipróbálták, de mind félre lett siklatva. Igen, van helye a Szent Koronának, nemeseknek, alkotmánynak, Trianon revíziójának, jurta-építésnek, kenyérsütésnek, íjászkodásnak, de mindez csak a megvívandó harc után tud érvényre jutni! Fogjátok fel, hogy most készíti a zsidó a kőlevest magának! Mi adjuk a fazekat, a vizet a tüzet a „földnek gyümölcseit”, savát és borsát, ő pedig megeszi

egymaga, mi pedig boldogan nézhetjük, hogy de ügyesek voltunk, csak a hasunk marad üres. Ez a példa legyen már beszédes! Ne készüljetek az önkormányzati választásra, de készüljetek a honvédő harcra. Az MSZ vezetés munkáját elvégezte, de még be akar tolni pár Fidesz-zsidót polgármesteri helyre és ezért kár az energiát pocsékolni rájuk, s szívem szerint a teljes szervezetet feloszlatnám, hogy végre egy –két értelmes magyar vegye át azok újraszervezését, akiket jól pályára tettek idáig. A Jobbikra szót sem érdemes pocsékolni, mer magától is széthullik, elsorvad, ha ehhez lesz elég ideje, de a Fidesz értelmesebbjei is láthatják, hogy a párt sem nem nemzeti, de még csak nem is magyar. Számoljátok már össze, ki a magyar a vezetésben, ha találtok egyáltalán olyat! Ez a magyar elment vadászni! Ez a magyar meglőtte! Ez a magyar hazavitte! Ez a magyar megsütötte! Ez az icike-picike holokausztusztúlélő zsiráf mind megette! Kezd már leesni a tantusz, remélem! Most értem meg a zsidószabadkőművesség lényegét is! Képzeljétek el a zsidók térhódításának lényegét az építészeten keresztül! Tegyük fel, hogy egy jó lelkű és gyanútlan nemzet eltervezi, hogy szkíta-templomot emel az ősök emlékének és a Jóistennek! Nagy nevű külhoni építészt ajánl a már átvedlett ügynök tanácsadó, aki egyébként az ötletet is felvetette, mert ebben sok pénz és lehetőség rejlik. Elkészül a tervrajz, ami csodaszép és ősi és nemes motívumokkal van cirádázva. Az építés felügyeletével a fajtársát bízza meg a tanácsadó, mert a népnek éppen dolga akadt a munka frontján. A kivitelezők is felsorakoztak. A kőműveseket külföldről hozatták, nem is beszéltek magyarul, de a segéderőt a a nép állta a saját költségén. Az alap és a fal éppen csak kicsit tért el a tervektől, itt is és ott is, mert kiderült, hogy a szabadkőműves valamit félreértett és ezen már nem lehet segíteni, de nem olyan nagy baj az. Aztán jöttek az ácsok és ott is külföldi szabadkőműves szabad fantáziája szerint a tervektől itt is és ott is eltérve tette a dolgát, de hát ugye szép ez így is és a népnek jó volt, mert naponta beszélgettek Istennel és ezt az egészet csak úri módnak tartották. Aztán a nyílászárók sem azok lettek, de a friezek sem, és a stukkók is kicsit másképpen néztek ki, mint az eredeti rajzon. Végül a színezés és a belső berendezés következett, s a külhoni mesterek ott is csak kicsit másítottak a terveken. Végül pedig megkapta ez a szerény, dolgos nép a zsinagógáját, amelybe nem volt szabad belépniük, mer tiltották is nekik, de az építők, ha már itt dolgoztattak, le is telepedtek, mondván, hogy annyit tettek ők már ezért a népért, mert még saját Isten-házat is képesek voltak nekik építeni. Nos, minden párt egy felvonuló csapat, amelyben a szabadkőműves szabadon jár-kel, ugyanis mindegyik csak részfeladatot végez és nem láthatja, hogy munkája valójában milyen célokat is szolgált, viszont a terv kiötlői nagyon is tudják, hogy mennyire kell eltéríteni az eredeti elképzelésektől éppen csak a kivitelezőket, ahol az ő emberei is ott ülnek, hogy felügyeljen arra, hogy hiba essen abban

az építkezésen. Szabadon átjárják a párokat, a politikai látszathatalmat a bankárvilágot és így építik a”zsinagógájukat”, amelyet nem a hitük gyakorlására használnak, hanem arra, hogy kirekesszék a népet, amelyen élősködnek! Mindenki szabadon behelyettesítheti a magyarországi helyzetre a példát, s az MDFMSZP-KDNP-KISGAZDÁK-CENTRUMFIDESZ-JOBBIK-SZDSZ-LMP mind egy alvállalkozói ennek a tervnek és éppen csak kicsit viszik félre a dolgot, annyira, hogy ne az legyen, ami a népnek jó, de az legyen, ami a beültetett zsidó-többségnek megfelelő. Ennyit a magyar nemzetet tudatosan és öntudatlanul elárulókról és az őket instruáló, valódi tervek ismerőiről, akik bizony bármennyire is kellemetlen ez, de zsidók. Mit tudunk mi ezzel most kezdeni? Harcolni fogunk és bizony, lesznek áldozatok, mert anélkül már nem lehet visszabontani a köveket és a gyalázatos árulást megtorolni, szívből és puszta szeretetből. Teszik ezt már sokan, de nem átgondolva, kapkodva és ugyanúgy a szabadvakoló zsidók által vezetve! A sorrendiségben van a baj, mert más földjébe ne vess magot, ne kapáld, gondozd, öntözd, ha nem te aratod le, csak akkor, ha erre korrekt szerződésed van és te vagy ott a kertész! A magyar földet vissza kell vívnunk egy honvédő és jogos háborúban azoktól akik azt elbitorolták tőlünk, és majd amikor és aki túléli közülünk a harcot, majd odateheti a már kimunkált alkotmányt és előtérbe helyzetheti Szent Koronát és mondhatja – miután bizonyságot tett -, hogy nemes cselekedetei tették nemessé. Új kezdet kell, nem a régi hazugság folytatása, amelyhez jelenleg felhasználnak mindenkit, aki nincs tudatában azzal, amit most is összefoglaltam. Sereget akartok? Ha ezt megérti valaki, akkor ide tartozik, ha nem, akkor lehetnek bármennyien és lengethet bármily lobogót, hülyeként Isten kegyelmét nem bírja, mert értelmét megtartani nem képes. Sajnálom, hogy sok remek ember él öntudatlanságban, mert arra számított, hogy valaki helyette oldja meg a helyzetet és tesz a szájába falatot, ad neki munkát és értelmet az életének, de a homokórát megfordították, egy új korszak kezdődött el. Aki a hazugsággal bátran szembenéz, az képes szakítani vele, és harcolni és harcban meghalni is csak az igazságért érdemes, a többi csak időpocsékolás. Minden arra rátermett jobbikosnak, MSZ-esnek végre önálló vezetővé, MAG-gá kell válni, magyarrá lenni, mert ha rájött, hogy nem akar, nem képes letérni a lelkiismerete útjáról, akkor neki kell vezetnie, nem azoknak a „vezetőknek” akik már régen elhagyták azt az utat. Mert nincs több út, csak egyetlen egy! Aki mindezt megértette, már el is indult rajta és ha Isten úgy akarja, meg is érkezhet a következő stációhoz. Csapatostól nem járható, csak egyéni indulás van és személyes érkezés, ha egyáltalán! http://postaimre.euroweb4you.eu/news. php?readmore=290

JÓ HA FIGYELÜNK! 101

KIK IS VAGYUNK, ÉS KIK ÉRTÉKELNEK (ÉS HOGYAN?) ...cenzúrások már megint dolgoznak”

„... a Római hódítók korában is jóformán üres volt a Kárpát medence és korábbi telepeseknek nyoma sem volt. Ezer évvel később is csak szlávok éltek itt, ezek azonban nem tanúsítottak ellenállást a jóval később érkező magyar megszállókkal szemben...” Érdemes idézni Glatz Ferenc írását a Magyarok Krónikája c. műből melyben a Tudományos Akadémia elnöke a következőket írta a magyar nemzet őseiről: „Ezek a primitív hordák, akiknél a gyermek és nőgyilkosság régi tradíció...görbe lábú gyilkosok, primitív hordák, nyelvük nem lévén, a sokkal műveltebb szláv törzsek szavait lopták el...” Lássuk hát, mit is tanítanak Európa egyetemein erről az időszakról és mi az, ami nyugaton köztudott, s amiről a mi akadémiánk úgy hallgat, mint a sír... Az őskőkor és az új kőkor emlékei – a Kárpát-medencében a nyugati tudósok ismertetésében a következőket tartalmazza: 1. Az ősember egyik legfontosabb szerszámának alapanyaga az obszidián volt, melynek eddig feltárt lelőhelyei Tarcal, Tokaj, és a Hont megyei Csitár község határában voltak. A feltárások igazolják hogy ezeken a helyeken KŐIPARTELEPEK voltak, ami a kő tömeges felhasználását bizonyítja. Az a tény már önmagában is nagyon nagy tömegű lakosságot jelent. Angol régészek megállapítása szerint az obszi- Glatz Ferenc dián út, a só út, a borostyánút, kagyló út innen indultki,aKárpát-medencéből,ésjutottelEurópamindenlakotthelységébe. Ezen utak összefutása és találkozása a Kárpát-medencében a tömegek által legsűrűbben lakott terület volt. Európa legsűrűbben lakott területe a Kárpát-medence volt már ebben az időben!! (mit is tanít nekünk a Magyar Tudományos Akadémia, azt hogy a Kárpát medence ez időben üres volt és jóformán lakatlan, csak szlávok laktak itt...) A nemzetközi tudományos kutatás (a magyar helyett) lépésről lépésre tisztázza, hogy a fémekről elnevezett korszakok is a Kárpát-medencéből indultak ki – különös tekintettel arra hogy Európában először itt voltak ércfeltárások, majd később a Cseh medencében. A rézkor kezdetén egész Európában csak az alábbi helyeken folytattak bányászatot John Dayton kutató megállapítása szerint: 1. Körmöczbánya (Nyitra) arany, ezüst, antimon 2. Selmeczbánya (Nyitra) ezüst 3. Nagybánya (Szatmárnémeti) arany, ezüst 4. Felsőbánya (Szatmárnémeti) arany, ezüst, cink, ólom 5. Kapnikbánya (Szatmárnémeti) ezüst, antimon, arzén 6. Offenbánya (Torda-Aranyos) ezüst, tellur 7. Veresbánya (Alsó-Fehér megye) arany 8. Rudnikbánya (Nyitra) réz, ólom, ezüst 9. Rudabánya (Borsod) arany, ezüst, vas 10. Nagyág (Hunyad megye) arany, ezüst, tellur, mangán 11. Dognácska (Krassó, Szörény) réz, ólom 12. Szaszkabánya (Krassó, Szörény) réz 13. Majdánpatak (Krassó, Szörény) réz 14. Gölniczbánya (Szepesség) réz, antimon, nikkel Óriási fémfeldolgozók nyomait tárták fel eddig Bodrogkeresztúr, Lengyel, Erősd, Vincsa, Gulmenitz, Tószeg, Jordánhalom, Tordos, Polgár, Perjámos, Velemszentvid, Hallstadt, Karanovo, Remete, Nyitra, Lerna helyeken. Az itt felsorolt lelőhelyek, és olvasztó telepek kiszolgálását nagy létszámú személyzetnek kellett fenntartani, s terményeikkel is ugyancsak nagy tömegeket szolgáltak ki egész Európában. 102

A Kárpát-medence őskultúrájának legszenzációsabb bizonyítéka a tatárlaki lelet, melyről a nemzetközi tudósok kutatásai igazolták, hogy több mint 1.500 évvel megelőzik a Mezopotámiai első írásos leleteket. A nemzetközi orientalista konferencia elfogadta, hogy az emberiség civilizációjának bölcsője NEM Mezopotámia, ahogy eddig hitték, hanem a Kárpát-medence, s ezen belül Erdély. (A Tatárlaki agyagtáblák helyi, Tatárlaki agyagból készültek, a Mezopotámiai legkorábbi leletek 6.000 évesek, míg a Tatárlaki leletek 7.500 évesek) A Magyar Tudományos Akadémia állításaival ellentétben a Kárpátmedence nemhogy nem volt üres, de A Kárpát-medence az őskőkor (a paleolitikum)-tól kezdve Európa legsűrűbben lakott területe volt. Mindenben a Kárpát-medence járt az élen egész Európában lásd – 1. „A Kárpát medence volt a szarvasmarha Európai háziasításának gócpontja, mert a vad őse itt élt a legnagyobb számban. A sertés helyi vad őseinek háziasítását a Kárpát-medencéből, főleg a bronzkorból lehet kimutatni.” 2. H. Würm kutató igazolta hogy a Kárpát-medencében a gabonafélék kinemesítése az Őscirokból az i.e. 6.000 – ben már befejeződött. Állítását igazolják a gabona termesztéséhez szükséges szerszámokat előállító kőipartelepek feltárása és kormeghatározása a már említett Tarcal, Tokaj, és Csitár határában. 3. A civilizációt forradalmasította a kerék feltalálása. A kerék felhasználásával készült első kocsi is a Kárpát-medencéből származik (Az angol nyelv ma is őrzi a Magyar Kocs község nevét az angol Coach szóban...) Az első kocsik lelőhelyei, Budakalász, Szamosújvár, Gyulavarsánd, és Herpály. Megjelenési idejük i.e. 2.000. 4. A Magyar Tudományos Akadémia azt is állítja, hogy a Római birodalom elfoglalta Pannóniát, és itt sztyeppei állapotokat talált, s jóformán néptelen volt a teljes terület. Ezzel szemben mit is tanítanak Nyugat Európa egyetemein? Edward Gibbons történész könyveiből megtudjuk hogy a Római Birodalomnak Pannónia gabonája és bora kellett, ezért támadtak a Scytha Pannon törzsekre, és i.e. 35. – től i.sz. 9 -ig, összesen 44 esztendei szüntelen hadjáratok árán bírták csak elfoglalni. JÓ HA FIGYELÜNK!

Vajon milyen erős, és mekkora nép lehetett mely a világ akkori legnagyobb és legerősebb katonai nagyhatalmának 44 esztendeig ellen bírt állni? Nyilván nem egy lakatlan és jóformán üres ország lehetett, habár akadémiánk ezt állítja, a tények dacára. 5. A paleolitikumtól kezdve világviszonylatban az első és legősibb a KÜRÖSI kultúra. 6. A Kárpát medencéből származik –– az epigrafikai és paleográfiai írásrendszer –– a korong előtti és a korongolt kerámia –– a gabona kinemesítése az őscirokból –– a fémbányászat –– a fémművesség –– az ötvös művészet és a technikai civilizáció alapja –– a kerék! –– a kengyel! 7. Gordon Childe és Fritz Sachermeyr szinte egybehangzóan írják műveikben, az Európai népek tanítómesterei a Kárpát medencei scythák voltak. Lássuk a bizonyítékokat a scythák Kárpát medencei őshonosságáról. A kérdés, ki a Kárpát medence ősbirtokosa, ki az az ősnép mely Európa kultúráját megteremtette. Az ókori íróktól hasznos adatokat tudunk meg, náluk már i.e. 700tól találunk adatokat a Kárpát medence történelmére vonatkozóan Herodotos (i.e. 484 – 406) akit a történetírás atyjának is neveznek, azt írja IV. könyve 48. bekezdésében „Szkítaország legnagyobb folyója az Ister(IsterGam-Esztergom) (Duna). Közli, hogy az Isterbe folyik a Tiphisas (Tisza) és az Agatirs scytha törzsektől Erdélyből a Maris (Maros)” Herodotostól megtudjuk azt is, hogy a Kárpát-medencei scythák első királya TARGITAOS volt. Ha a nevet nyelvészeti vizsgálatnak vetjük alá, akkor a nyelvfejlődés szabályai szerint a kemény T hang helyére annak lágy váltóhangját, a H-t tesszük, és elhagyjuk a görögös os képzőt, akkor tisztán áll előttünk, hogy az első király nevét őrzi még ma is a Hargita nevű hegy. A scytha és a hun nép azonosságát igazolta AGATHIAS (szül i.e. 301.) könyve 154. oldalán, „Mindazon barbarus népek, melyek az Imauson belül laknak scytháknak vagy hunnusoknak neveztetnek. „ Ptolemaus Claudius (i.e. 138 – 18O) III. könyve, 5. fejezet, 19 oldal, írja A scytha alánok fölött laknak a roxolánok, pannonok és hunok, mind testvérek. Hippocrates (i.e. 456 – 366.) Európában él a szittya nép, melyet szarmatáknak, szakáknak, szabiroknak, gepidáknak, pártusoknak, pannonoknak, médeknek, jazigoknak( Jász), hunnusoknak és avaroknak is neveznek... Azaz, a régi írásokból tisztázódik, hogy a rejtélyesnek és titokzatosnak tartott népnevek mögött az azonos HUN SCYTHA népet kell keresni. Ezekkel az adatokkal tovább tisztul a kép, miszerint Gordon Childe-t idézve. Az európai népek tanítómestere a Kárpát medencei műveltség volt, azaz a magyarok ősei a scytha nép! A mi őshazánk a Kárpát medence! 1. Őshazakutatás Egészen 1849-ig Magyarországon köztudott volt a scytha, hun, avar, magyar azonosság. Ezt a nemzeti öntudatot a Habsburgok törték meg azzal, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé tették Joseph Budenz-et, aki egyetlen szót sem tudott magyarul, de megállapította a finnugor elméletet, mely a mai napig egyeduralkodó. Hiszen úgy a Habsburgoknak, mint a náciknak, s később a kommunistáknak egyaránt megfelelt, mert az a nemzet melyet megfosztottak nemzeti öntudatától, és megtörték büszkeségét, s elroppantották gerincét, melyet ősi múltjának ismerete biztosított számára, sokkal könnyebben elnyomható, félrevezethető, kihasználható. Mivel a szó elszáll, a betű megmarad, érdemes leírni pár dolgot a magyar őstörténettel és a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos

irányvonalának az 1848-as Szabadságharc bukása utáni hirtelen, 180 fokos irányváltoztatásáról, s az ennek következtében axiómává vált finnugor elméletről” mely valóságos szent-tehén dogmává merevedett. Ennek igazi okáról és a háttérről az angol, amerikai, kanadai, argentin, francia kutatók írásai alapján a következőket kell tudnunk. 1) Mikor Széchenyi megalapította a Magyar Tudományos Akadémiát, akkor a következő volt a hivatalos álláspont: Minden magyar krónika, ősgeszta, az ország lakosságának szájhagyományai tanúsítása alapján köztudott volt és az MTA (alapítása és létrehozása óta) hivatalos elfogadása alapján is elfogadott tény hogy a scytha eredetű – hun, avar, magyar nemzet azonosság révén a Kárpát medencei magyarság ittléte minimum 12.000 éves. Ugyancsak elfogadott volt Torma Zsófia erdélyi régész Tordas melletti ásatásainak alapján, melynek során a Mezopotámiai legrégebbi eleteknél 1.500 évvel régebbi írásos leleteket talált, ezzel írásos igazolást nyert a scytha, hun, avar, magyar nemzetazonosság. Erre nézve az írás végén adatokat, tényeket ismertetünk, olyanokat, melyek Magyarországon SOHA nem kerültek ismertetésre, mivel az MTA meggátolta ezek publikálását – úgy az osztrák uralom, mint a náci éra, mint az orosz megszállás évtizedei alatt, mivel mindezen idegen megszállóknak azonos volt az érdeke, hisz idegen szempontból nézve mire jó a finnugor elmélet? Megsemmisíti a magyar nemzeti öntudatot, a világ legelmaradottabb, legprimitívebb népének állít be minket a világ országainak színe előtt, kitűnő alap magyarellenes propagandára, és 1920-ban igazolásul szolgált hazánk feldarabolására, és mind a mai napig úgy a germán, mint a szláv népek kedvenc hivatkozási alapja magyarellenes propagandájukban. Azaz a finnugor elmélet az abszolút magyarellenes célokat szolgált, és szolgál ma is, s történik mindez a magyarellenes tevékenység a magyar nemzet adófizetőinek pénzén! Immáron 150 esztendeje folyik ez a magyarellenes MTA tevékenység, méghozzá a magyar lakosság pénzén. Mié rt? És hogyan kezdődött? 2) 1850-ben a Magyar Tudományos Akadémia hirtelen szemétbe dobta a krónikáinkat, azt mondva, hogy a magyarok szeretnének egy dicső múltat hazudni maguknak. (ezt, megjegyzem Dr Glatz Ferenc szóról szóra megismételte egyik TV interjújában amit a Duna TV-ben láttam, kis híján agyvérzést kaptam tőle) és 1850-ben minden a még Széchenyi által alkalmazott kutatót, tudóst, nyelvészt kirúgtak, a magyar tudósok helyére német, és cseh „tudósok” érkeztek. Az új kinevezett igazgató Joseph Budenz német nyelvész lett. Az ő vezetése alatt került bevezetésre a finnugor elmélet, mely szent-tehén dogmává vált mára. Mi volt a háttérben, és miért maradt ez 1850 óta egyeduralkodó az MTA hivatalos vonalán? A magyarázat egyszerű. Mikor az osztrák és orosz elnyomók közös erővel leverték a magyar szabadságharcot, Európa nemzetei szimpátiával fordultak felénk, és megvetéssel az osztrákok iránt. Ferenc József utasítására az osztrákok, és évszázadok óta hűséges kiszolgálóik a csehek, közösen kidolgoztak egy remek tervet – a terv célja Magyarország és a magyar nemzet sárba tiprása, a magyar nemzeti öntudat megsemmisítése volt, s az hogy Európa nemzetei soha többé ne fogják Magyarország pártját. Ennek a tervnek eszköze a finnugor elmélet – ezt egy Joseph Budenz nevű német dolgozta ki, 5 cseh asszisztensével. Érdemes megjegyezni hogy habár a finnugor elmélet nyelvészeten alapszik ezen „szakemberek” egyike sem tudott magyarul. Közel 50 éven át, míg óriási fizetést húztak a magyaroktól, a Magyar Tudományos Akadémia vezetőiként Pesten éltek, haláluk napjáig nem is tanulták meg nyelvünket, soha nem szűntek meg a nemzetközi tudományos konferenciákon hangoztatni, hogy a magyar a világ legelmaradottabb legprimitívebb csordája, egy primitív horda, akik vezetésre szorulnak. Hálásaknak kellene lenniük azért, hogy Ausztria, a kultúrát és műveltséget nyújtotta nekik, de a primitív magyarok hála helyett örökös rebellisként állandóan megtámadják Ausztriát. A propaganda fényesen bevált. Európa nemzetei, akik azelőtt szimpátiával támogatták a magyar függetlenségi törekvéseket, ezután Magyarország ellen fordultak. Mi a finnugor elmélet lényege?

JÓ HA FIGYELÜNK! 103

Joseph Budenz (aki egyetlen szót nem tudott magyarul) de kidolgozta ezt a nyelvészeti elméletet, saját maga a következőket mondta: 1) Nincsenek szövegek, melyek a finnugorság nyelvén szólnának, az írásbeliség előtti korból. 2) Ennek következtében mind a finnugor nyelv szókészlete, mind a nyelvtani szerkezete a maga teljességében és legapróbb részleteiben teljesen ismeretlen előttünk. Azaz, el kell ismerni, hogy NINCSEN finnugor nyelv. E nyelv sosem létezett, de létezhetett volna. Ha létezett volna, akkor eredetét kb. 7.000 évre becsülnénk. 3) Nincs olyan etimológus módszer mely hipotetikus, és nem létező ősnyelvekkel való rokonságot vagy azokból való származást tudományos eszközökkel bizonyítani tudná. 4) Csak az állt módomban, hogy egy hipotetikus finnugor nyelvi szöveget írjak asszisztenseim segítségével. Azaz – összefoglalva: A német és cseh, magyarul nem tudó emberek keresnek egy ősnyelvet – amiről beismerik, hogy NINCS. Beismerik hogy teljesen ismeretlen ez a sosemvolt nyelv. Azt az ősnyelvet kinevezik 7.000 évesnek, de az a nép mely állítólag ezen beszélgetett, csak 2.000 évvel ezelőtt keletkezett. Ezen az ismeretlen és sosemvolt nyelven szövegeket írnak maguk a kutatók. Saját elképzelésük alapján kreálva a szövegeket. Ezt komoly és tudományos nyelvészetnek nevezni NEM LEHET. Az osztrák érdek az volt hogy: 104

1. Európa nemzeteiben ne ébresszenek többé rokonszenvet a magyar szabadságharcok, hiszen a világ legelmaradottabb, legprimitívebb, minden kultúra nélküli, tengődő és vezetésre szoruló állatcsorda a magyar – örüljön annak, ha Ausztria megszánja és kultúrát nyújt neki, de a hálátlan állatok csordája, a primitív és elmaradott kulturálatlan magyarok hála helyett rátámadnak szegény Ausztriára?. Ez a magyarellenes propaganda fényesen bevált. A finnugor elmélet kitalálása óta az osztrákok (a magyar állam pénzén) egész Európában terjesztették, s ezzel egy magyarellenes érzés, sok esetben gyűlölet alapját vetették meg. Mindössze megjegyezném, ez az elmélet mivel magyarellenes, kitűnően megfelelt minden nagyhatalomnak mely hazánkat megszállta. Hiszen minden megszálló nagyhatalom érdeke, hogy NE LEGYEN MAGYAR NEMZETI ÖNTUDAT, a nemzet ne ismerje meg saját múltját, hiszen akinek nincs múltja, annak jövője sincs, s ezt ők nagyon jól tudják. Így – az osztrákok bevezették, és az oroszok közel 50 éven át belénk sulykolták – ma már senkinek eszébe sem jutna, hogy ezt megkérdőjelezze. Ami külön dühítő, hogy a magyar nemzet pénzén folyik a magyarellenes propaganda immáron 150 esztendeje, saját magunk ellen!!!!! Megáll ez ember esze. Lássuk tehát, mi az igazság? A finnugor hazugság sulykolása helyett JÓ HA FIGYELÜNK!

rövid, és hiányos összefoglaló a scytha, hun, avar, magyar azonosságról s pár lényeges tény a sumir, magyar, török rokonságról. Minden pápai bulla azzal kezdődött (évszázadokon keresztül) „A Királyi scythák utódai, a hunok és avarok leszármazottai, a mai magyarok”... Azaz, köztudott volt származásunk és eredetünk. Lenormant (francia nyelvész) már 1830-ban megállapította hogy a „sumir nyelv ural altáji nyelv, a mai nyelvek közül a magyar áll hozzá a legközelebb”. John Rawlinson (angol kutató) egy székely pap segítségével a rovásírásunk révén fejtette meg a sumir írást. Azaz, ha semmi közünk nem lenne a sumirokhoz, akkor nem lehetett volna a székelymagyar rovásírás révén megfejteni a sumir írást. A British Múzeumban a sumir kiállításon szerepelnek az ásatások során napfényre került kisebb nagyobb szobrok, s ezek között láthatóak a sumir nép állatait ábrázoló szobrok is. Ezek pl. racka juh, komondor, kuvasz, magyar ridegmarha. Ilyen állatai csak a sumiroknak, és a ma élő nemzetek között CSAK a magyarságnak vannak. Sir Leonard Wolley archeológus professzor, ki egész kutatómunkás életét (közel 60 esztendőt) töltött Mezopotámiai ásatásokkal, a következőt mondta: „1939 óta kérelmezem a Magyar Tudományos Akadémiát, hogy küldjön nekem egy magyar nyelvészt. A sumir nyelv – 7.000 éves volta dacára – ma is elképesztő egyezéseket mutat a mai magyar nyelvvel. Kutatásaim alapján tudom, hogy pl. nyelvtanát nézve a sumir nyelv 56 nyelvtani sajátosságából 53 megvan a mai magyar nyelvben. A török a második legközelebbi a sumirhoz, abban 34 van meg a fentiekből. Míg a török „unokaöcs” fokon áll hasonlóság tekintetében a sumirral. A magyar mondhatni AZONOS, és egyenesági folytatása a sumir nyelvnek. Alapszavakat tekintve több mint 6.000 szógyök egyezik a sumir nyelvből a magyarral.” *** Megjegyezném, Sir Leonard Wolley professzor később eljött Budapestre, ahol magánúton megtanult magyarul, mivel soha semmi támogatást kutatásaihoz a Magyar Tudományos Akadémiától nem kapott. Sőt, az MTA elítélte őt, mondván „a MTA soha nem fogja elismerni, hogy a magyar nyelvnek bármi kapcsolata lenne a sumirral.” És – végezetül néhány érdekesség: 1) Embertani szempontból nézve az ún. finnugor népek embertanilag, azaz fajilag MONGOLOID népek. Szakálltalan, szőrtelen, sárga bőrszínű, ferdeszemű emberek. A magyar nép szakállas, fehér bőrű, kerek szemű. Azaz embertanilag semmi közünk nincs a finnugor népekhez. 2) Népzenei szempontból Érdekes módon Bartók Béla Finnországban, Törökországban és Perzsiában végzett népzenei kutatásairól készült magyar nyelvű könyvét a MTA eltüntette még megjelenése idején, és mind a mai napig NEM hozzáférhető Magyarországon! Ezt a könyvet angol nyelven a New Yorki közkönyvtárban bárki elolvashatja. A magyar ember meglepetéssel olvashatja benne a következőket: A Török és magyar népzene 75 % egyezést mutat Bartók Béla megállapítása szerint. A perzsa és magyar népzene 42 % egyezést mutat. A finn és magyar népzene 2 % egyezést mutat. Azaz népzenei szempontból minden bizonyíték arra mutat, hogy török eredetű nép vagyunk. 3) Nyelvi szempontból John Rawlinson a székely rovásírás alapján fordította le a sumir írást. Lenormant (francia) kutató megállapította hogy a mai nyelvek közül a magyar áll a sumirhoz a legközelebb. Sir Leonard Wolley megállapította, hogy a sumir nyelv nyelvtanát nézve a sumir nyelv 56 nyelvtani sajátosságából 53 megvan a mai magyar nyelvben. A török a második legközelebbi a sumirhoz, abban 34 van meg a fentiekből. Míg a török „unokaöcs” fokon áll, hasonlóság tekintetében a sumirral, a magyar mondhatni AZONOS, és egyenesági folytatása a sumir nyelvnek. A alapszavakat tekintve több mint 6.000 szógyök egyezik a sumir nyelvből a magyarral. Megjegyezném, Sir Leonard Wolley professzor később eljött Budapestre, hol magánúton megtanult magyarul – mivel soha semmi támo-

gatást kutatásaihoz a Magyar Tudományos Akadémiától nem kapott. Sőt, a MTA elítélte őt, mondván: „Az MTA soha nem fogja elismerni, hogy a magyar nyelvnek bármi kapcsolata lenne a sumirral.” Nyelvi szempontból nézve tehát angol, francia tudósok szerint a magyar nyelv mondhatni egyenesági leszármazottja a Sumir-nak. 4) Régészeti bizonyítékok A Tigris és Eufrátesz völgyében végzett ásatások során napvilágra került szobrocskák tanúsága szerint a sumir nép állatai – racka juh, pulikutya, kuvasz, komondor, ridegmarha kísértetiesen egyeznek a magyar nép állataival, rajtunk, magyarokon kívül SENKI másnak nincsenek ilyen állatai a világon. Említésre érdemes egy régészeti szenzáció is, Erdélyben Tatárlakán végzett ásatások során került napfényre több ezer égetett agyagtábla, melyeken sumir írás van, s éveken át tartó kutatások és kísérletek eredményeként a Francia Tudományos Akadémia a következőket állapította meg. 1. Az erdélyi tatárlaki ásatások során talált táblák 1.500 évvel régebbiek, mint az eddig talált legrégebbi Mezopotámiai agyagtáblák. A Francia Tudományos Akadémia ennek alapján kimondja, hogy az emberiség bölcsője és az emberi írásbeliség és kultúra NEM Mezopotámiában, hanem Európában, Erdélyben, kezdődött! 2. Ezt később a Párizsi Nemzetközi Orientalista Kongresszus is elfogadta, ami igazi világszenzáció volt. S amit csak a nevében magyar sajtó, óriási egyöntetű lelkesedéssel ELHALLGATOTT. Én csak New Yorkban olvastam erről, pesten a mai napig senki sem hallott erről egyetlen árva szót sem. Azaz, embertani, népzenei, nyelvészeti, és régészeti szempontból nézve, a finnugor elmélet, melyet ellenségeink dolgoztak ki lejáratásunkra, és magyarellenes propaganda céljára, egyszerűen VALÓTLAN elmélet. Ideje lenne hogy az MTA végre ne magyarellenes tevékenységre költse el a magyar lakosság pénzét. Példa nélkül áll a világon, hogy egy nemzet tudományos akadémiája arra költi el a nemzet pénzét, hogy nemzetellenes tevékenységet fejtsen ki, rombolván a magyar nemzeti tudatot, hamisítva a magyar történelmet, s hivatkozási alapot nyújt ellenségeinknek (lásd. Trianon Június 4, 1920) Hol van a scytha, hun, avar, magyar Őshaza? A Finn Ugor elmélet után folytassuk a sort pár érdekességgel a magyar Őstörténetről? Hol is van az őshaza? Felesleges keresni, mert az őshazában élünk ma is, itt szaporodtak el és innen rajzottak ki a nagyvilágba a scytha, pannon, dák, jász, kun, hun, avar, magyar törzsek, és ide tértek haza mikor a haza veszélyben forgott. Ilyen hazatérési hullám történt 7 – 8 alkalommal is, az Árpád-féle hazatérés (honvisszafoglalás) csak az utolsó volt a sorban (896-ban). 1. Dechelette, francia tudós, (A Francia Tudományos Akadémia tagja) a bronzkor elismert nagy szakértője állapította meg a következőket: „Az első és legprimitívebb bronz leletek Európában csak Kr. előtt 2.000-ben jelennek meg, de a Kárpát medencében talált, és hun illetve székely törzsek által előállított bronz tárgyak többsége Kr. előtt 4.000ből származik. Sőt, a Torontál megyei Tordas mellett megtalált bronzfokos, melyen székely rovásírással bevésett mondatok vannak, Kr. előtt 5.000-ből származik!” 2. Tatárlaki lelet, mely sumir írással készült, égetett agyagtáblák ezreiből áll, ugyancsak a Francia Tudományos Akadémia által megállapított adatok alapján, 1.500 évvel régebbi, mint az eddig legrégebbinek hitt mezopotámiai írásos emlékek, s így a Párizsi orientalista kongresszus elfogadta hogy az emberi kultúra bölcsője a Kárpát medence, ezen belül is Erdély. 3. Az őstörténeti kutatás során igénybe kell venni az úgynevezett társtudományokat is. Melyek a régészet, írástörténet, nyelvészet, helységnévkutatás, embertan, néprajz, mitológia, népzene. NÉPZENEI eredmények (Bartók kutatásai szerint) * Török és magyar népzene 75 % egyezést mutat Bartók Béla megállapítása szerint.”

JÓ HA FIGYELÜNK! 105

Könyvajánló

Könyvajánló

Istenem segíts!

HARMAD CSEPP VÍR, HÁROM CSÖPP TEJ

Prof. Kellermayer Miklós „Az Élet” c. könyvéhez (Kairosz kiadó 2010) Hány és hány érettségiző vagy egyetemi vizsgázó mondja a vizsgák előtt, Istenem segíts! Aztán később hány és hány fiatal szárnyait bontogató kutató, Ph.D. hallgató mondja „Istenem csak sikerüljön, jó legyen a vezetőm elgondolása, ami szerint halad a munkám!” Aztán hány most már beérett tudós mondja, Istenem adjál valami ötletet, hogy előbbre jussak! Aztán hányan kérik a Jóistent, hogy legyen meg a habilitációm, nagydoktorim a vele járó elismertséggel! A Nobel díjak kiosztása előtt hányan gondolhatják, Istenem én is sorra kerülhetnék, annyit letettem a tudomány asztalára! És amikor megkapják a különböző tudományos minősítéseket, díjakat hányan merik azt mondani nyilvánosan, „Istenem mindent neked köszönhetek!” Hányan merik kimondani a Nobel díjas híres tudósok közül, hogy semmit nem találtam fel csak megismertem valamit abból, amit Isten megteremtett és csak annyi történt, hogy felhívom a figyelmeteket rá, közreadom! Ezt meri kimondani az Élet című könyvében Kellermayer Miklós Professzor úr. Többek közt ezért is „letehetetlen” a könyv. A sejtkutatási eredményei már korai kutatói éveiben szakmájában világhírűvé tették. Ennek ellenére szerény maradt mert tudta, hogy minden felülről adatik. Hány neves tudós meri kimondani szembemenve a politikai hatalmakkal, hogy a fosszilis energiahordozók, amik több százmillió évvel ezelőtt keletkeztek mindenkié és a legnagyobb gazemberség, amikor egy ország vagy hatalom kisajátítja őket, elvéve azt a többiektől. Ő kimondta. Hány kutató mer ellent mondani annak a hamis tudományos main stream-nek, amit a sejtről tanítanak és azoknak a hamis elméleteknek, amiket érdemtelenül Nobel díjjal jutalmaztak? Ő mert ellene mondani. Aki ezeket az igazságokat kimondja, garantáltan nem lesz se akadémikus, se Nobel díjas. De Krisztus előtt meg tud állni és példaképpé válik mindannyiunknak! Ilyen példa nekünk az Élet című könyv írója, Kellermayer Professzor úr! Kellenek a példaképek! Nélkülük semmire sem jutunk! Ők azok, akik rendbe teszik saját önmagunkat dicsőítő téves eszméinket, melyeket még vallásosan is oly gyakran összekeverünk a Szentlélek hangjával. Kellermayer Professzor úr egész eddigi életében tanúságtévő példakép tudott lenni. 106

Prof. Dr. Kellermayer Miklós

Nincsenek „fekete szakaszok” az életében. Nem karrierjével törődött, hanem az igazság feltárásával.   Sokat támadást kapott érte, de Krisztus mindig talpra állította, ahogy az apostolokat is. Az elmúlt évtizedek gyötrődéses munkája, amit az állandó tanúságtétele okozott eredmén�nyel járt. A szekularizált tudomány hazánkban is egyre jobban magába néz. A szerzőt nem törte meg a sok nemtelen támadás. Isten segítségével mégis messze jutott, igazolva a Szt.Páli mondatot” Isten szeretőknek minden a javukra válik”. Mindezekről is szól a könyv. Minden tekintetben a legkíméletlenebb tudományos és hitbéli kritikáknak kiállja a próbáját. Feketén fehéren bizonyítja II. János Pál-i mondatot, amit az 1999-es „Fides et Ratio”

(Hit és ész)  enciklikában olvashatunk, hogy a hit és tudomány olyan mint a „madár két szárnya, mindkettő kell az embernek, hogy felemelkedjen”. Mit tanít meg nekünk az Élet című könyv? A teljesség igénye nélkül pár gondolat: Például azt, hogy leszármazottak vagyunk az első őssejttől, ami a Darwin által leírt progenitor, aminek a létrejötte, az élővilág folytonos létének a kezdete, az egzakt tudomány eszközeivel soha nem ismerhető meg! Természetesen annak a törvénynek az eredete sem ismerhető meg a tudományos kutatás számára, amelyik az egyszeri kezdetből a folytonosságot, a kibontakozást, a megvalósulást vezényelte, vezérli. Tehát a szent ok az eredete  amelyről  Ady Endre így ír „Az élet szent okból élni akar”. Az író csodálatosan ötvözi több helyen is a költők igazságát a tudományéval, kulturális, irodalmi értékké emelve művét. „Elméletek gyártása, majd tényként kezelése, tanítása az emberiség legártóbb tette, struktúrává vált bűne. Az első sejt Isten által teremtett volt. Itt köt be a tudományba a misztérium” olvashatjuk. „És ha ezt elfogadjuk akkor leszünk szabadok, erősek. Lássuk be végre, ha a hamis elméletekben tobzódó tudományt istenítjük, ha nem változtatunk életvitelünkön, hamarosan lakhatatlanná tesszük önmagunk számára a földet! Ezért mostantól mindannyiunknak gyógyítókká kell válnunk! Vége a kizsákmányolásnak! A gyógyítás új világrendje jött el, hogy utódaink is boldogan élhessenek itt a földön a világmindenség eme csodálatos értékközpontján! És erre az igazságra a Krisztus által megszentelt tudomány mutathat rá! Rajtunk áll, hogy a kincset a tudást, amelyet a Krisztusban lakozó összes kincsből kapunk, mire használjuk. Bálványimádásra, önmagunk imádtatására, hazudozásra , vagy jóra Isten dicsőítésére” tanulhatjuk meg a szerzőtől. „Minden élőlény a faji létkeretein belül egyedi. De az embernek ilyen korlátja nincs! Minden ember egyedüli!” Így azt is megtanuljuk, hogy amikor Darvin az embert is fajba sorolta (homo sapiens) az szörnyű tévedés volt. Ezzel teremtette meg a tudományos alapját az indiánok kiirtásának és a holokausztnak és minden genocidumnak. „Krisztus követése nem magánügy, nem társadalmi együttélési ügy, ahogy a szabadon választható vallási ügyeket ma kezelik, hanem az élet ügye!” De azt is megtudjuk, hogy nekünk természettudománnyal, különösen az élettudomáJÓ HA FIGYELÜNK!

teljessé vált Kubínyi Tamás: Álmos hét könyve című sorozata

Csókay András idegsebész, tanítvány

nyokkal foglalkozó szakembereknek van egy nagy bűnünk. Még mindig elviseljük azt, a téves tanítást, hogy a magzati fejlődés mintegy megismétli a törzsfejlődést így az abortált magzat majdhogynem csak ebihal. A könyv egy jajkiáltás is a magzatok nevében. Oktatás és nevelés, kiált a könyv. Ne hagyjuk egyetemeinket tanodákká válni. Neveljük a fiatalokat Istenhitre és tudományra. Az első kopernikuszi fordulat szörnyű következményekkel járt. Nem a föld a világ középpontja ismerte fel az emberiség. Ezért balga módon sokan elvesztették az Istenhitüket. A professzor úr egész életében azon munkálkodik, hogy a II. kopernikuszi fordulat bekövetkezzen, ami nem jelent mást, minthogy mégis középpont a föld, „mégpedig az értékközéppont” és ez a lényeg. Néha mosolyra is fakasztanak a könyv igazságai. „Mi a tudás 3 szintje? A három nem tudás: Nem tudom, nem tudjuk, sosem tudhatjuk meg”. Nagy igazság és alázatra nevel. A beágyazódás törvény mindenkinek szól: „ gének-a sejtbe, melyek a többi sejtbe, aki már személyként az embrióba aki az anyaméhbe –az újszülött az anya ölébe, együtt a szerető családba. A családok a nemzetbe. A „nemzetek Krisztusban”. Isten, aki „sohasem gondol magára, de nagyon ügyel a világra” József Attila mondatával búcsúzik tőlünk a szerző az utolsó oldalon szép tanúságot téve sokadszorra arról, hogy a tudomány és költészet hogyan egyesül a hitben. Kedves jövőbeni olvasók: Egy ritka és csodálatos közérthető tudományos művet és egyben irodalmi alkotást, tanúságtételt olvashatunk korunk egyik legnagyobb élő tudósától! Köszönjük neked Miklós!  Csókay András idegsebész, tanítvány

A Jóisten áldjon meg minden igaz, magyar embert! – Nekünk magyaroknak különös sors adatott, mindig a kor legnagyobb birodalmába botlunk, lett légyen római, türk, kazár, bizánci, mongol, török, Habsburg, szovjet, európai, vagy amerikai. Ez az öröknek tűnő küzdelem Álmos idejéből mennyire adatolható? – Álmos első könyveiből kiderült, hogy a Kazár Birodalomnak nem sikerült a magyar törzseket fennhatóságuk alatt tartani, és amikor a magyarok a Vérszerződésben egyesültek, akkor leküzdhetetlen erővé váltak a judaizáló hatalom számára. A küzdelem végkimenetelét a puszta létünk, a keresztény mivoltunk is igazolja: megmaradtunk, miközben minden birodalom széthullott. A továbbiakban a Kárpátokon kívüli magyarság Bizáncot is megadóztatta, a hatodik könyv forrásmegjelöléseiben pontosan idézek erre példát. Egyetlen világhatalom sem fizet sok-sok tonnányi aranyat, ha nincs arra igen nyomós oka. A Bizánci Birodalom számára ez volt az olcsóbb megoldás, élt is vele. Gondolja el, micsoda katonai erő az, amely a kor legjobban felszerelt hadseregét ilyen csúfos alkura kényszeríti. Hasonló történt később a Vörös Hadsereggel, és ki tudja, most melyik van soron... >>

JÓ HA FIGYELÜNK! 107

Könyvajánló – A modern történelemtudomány miért nem él a tradíció megkerülhetetlen elemzésével? – Amikor hit nélküli szakember nyúl „az objektivitás igényével” egy nép régmúltjához, akkor mindig a maga képére formálja, kilúgozza azt, elveti a szent vallási iratokat, regéket, mondákat, népdalokat, vagyis a szerves hagyományt, mert nem képes belőle semmit megérteni. Ki kell mondani végre, hogy a mai forráskritikára épülő történelemtudomány nem más, mint a politika szolgálója, vagy ha úgy érthetőbb: cselédje. Ennél az Ars Historica, a történelmi feljegyzések évezredeken át gyakorolt művészete is sokkal magasabb szintű, pedig ott nem kérték számon a tökéletességet. A mai „tudomány” egy évszázadok óta fennálló hatalmi rendszert, Magyarország gyarmati státuszát hivatott bizonyítani és alátámasztani, részelemeiben ugyan tartalmaz számos valóságtöredéket, végkövetkeztetéseiben mégis minden esetben hamis. Akadémikus körökben jó ideje becsmérlően szokás említeni krónikásaink bizonyítható pontatlanságát. Olyan ez, mint amikor bagoly mutogat a veréb nagy fejére. A finnugor tö rténészek a szocialista kormányzások alatt teljesedtek ki, elég, ha a legutóbbi oktatási miniszterre gondolunk, akinek vezetése alatt az intézmény hatalmas összegeket fordított reprezentációra, az elvtársak zsebének kitömésére, miközben a magyarság múltjának és eredetének kutatására nem jutott egyetlen fillér sem. Emlékezetes, hogy Hóman Bálint élete utolsó szakaszában jutott arra a felismerésre, hogy a finnugor dogma nem felel meg a valóságnak, és volt benne erkölcsi tartás a korábbi tévedése beismerésére. Hasonló utat járt be Harmatta János, és László Gyula professzor úrról is elmondhatom, hogy baráti körben elismerte a magyar eredet összetettségét, mint ahogy a kettős honfoglalás elméletét is sokszoros honvisszatérésre javította. – Álmos hatodik könyve egy találkozást ír le Cirillel és Metóddal, kiknek szobrai az utóbbi időben egyfajta magyarellenes felhanggal jelennek meg a Felvidéken... – Metód legendája örökítette meg a szentnek a magyar krállal történt 882-es találkozását, aminek az elhallgatása sok gondot okozott idegenszívű történészeinknek. Nem csupán arról van szó, hogy a mai várakozással ellentétben kifejezetten békés találkozó volt, hanem azt is igazolja, amit más források is megerősítenek: a magyarokat a honvisszatérés előtti időkben király vezette! Ez bizony nem illik azokba a történelemkönyvekbe, amelyek elhallgatják a kijevi, Don és Dnyeper völgyi, kaukázusi, vagy krími magyarság máig létező régészeti emlékeit és népmaradványokban genetikusan kimutatható hagyatékát. A magyar király a feljegyzés szerint Metódot „tisztességgel, fényesen és örömmel fogadta. S beszélgetve vele miként ilyen férfiaknak illett beszélgetni, megszeretvén, megcsókolván és nagy ajándékokkal elbocsátotta, mondván néki: emlékezzél meg mindig rólam, tisztelendő atya, szent imáidban.” Szóval van mire visszatekinteniük a tót atyafiaknak, ha az emberevő szlávok között térít ő görög testvérpárt tekintik védőszentjüknek, akikben Európa védőszentjeit is tisztelhetjük. Nekünk magyaroknak e konfliktusban, mint nagyobb testvérnek, aki 108

az emberi fejlődés, az államépítés és a civilizáció meghonosítása terén mindig a tót előnépek előtt jártunk, türelmesnek kell lennünk. – Miért büntetik a keresztény magyarokat olyan kitartóan az idegen népek? – Kereszténységünk ősibb, mint a szlávoké, hiszen ők a tízedik-tizenegyedik században keresztelkedtek meg, mi viszont a jézusi kereszténység előtti Melkhisédekkel jegyzett protokereszténységben is érintettek vagyunk. Tudvalevő, hogy Ábrahámot borral és kenyérrel, az úrvacsora kellékeivel fogadta Melkhisédek, akinek a zsidók és arabok ősatyja tizedet fizetett. A Szentírásnak ezt a részét sem átírni, sem kitörölni nem sikerült, így örök időkre emlékeztet és magyarázatul szolgál népünk sanyarú sorsát, megpróbáltatásait és küldetésének beteljesedését illetően. Az Ős-Ten Anyát ábrázoló keresztek őrzik a korai kereszténységünket, melyben a Szent Atya, Szent Anya és Szent Fiú alkotja a háromságot. Jó néhány ilyen anyakeresztet fényképen is bemutatok. A végkimenetelt illetően ne legyenek kétségeink, bukásunkban is diadalmaskodunk. – A népi imádságok végigkísérik a könyvsorozat 77 fejezetét. Nem fogy ki belőlük? – Hihetetlen bőségben maradtak fenn ősi imádságaink. Azok az öregasszonyok, akik írni nem tudtak, de kisunokáikat elvezették az imádkozó lélek útjára, pontosabban adták át a hagyatékot, mint a mai tudós emberek. Az „Én kinyitom én ajtómat, fölnézek a Magos Mennybe” típusú

imádságot ahány adatközlő, annyiféleképpen mondja el, sőt, ugyanaz a néni sem szokta kétszer ugyanúgy mondani, mert a lélek rögtönzése a pillanat varázsát, az ártó erők távoltartását szolgálja. Hallgassa csak: Ha kilépek én ajtómon Föltekintek Magos Égre Ott látok egy aranyos fát Kívű aranyos Bellű kegyelmes Az alatt van egy Aranymelence Abba van Szűzanyának Három csöpp teje Az Úrjézusnak Harmad csepp víre Aki ebbe este reggel Megmosdózik Hét halálos bűne Megbocsáttatik A három csöpp tej a Szent Anya teje, az Ő ünnepén, augusztus 15-én jelenik meg az Álmos sorozat hatodik kötete. A görög ómega betűhöz hasonló jel a gyermekszülésből mindig felgyógyuló örök életerős asszonyt jelöli, nem véletlenül tűnt fel a szkíta alapú őskönyvben, János jelenéseiben: „És láttaték nagy jel az Égben: egy asszony, a ki a Napba vala felöltözve, és lábai alatt vala a Hold, és az ő fejében tizenkét csillagból korona.” – Ő a mi Nagyboldogasszonyunk, csíksomlyói Babba Mária. Lejegyezte: Marosics Tamás JÓ HA FIGYELÜNK!

Bartók – Boldogasszony kegyelmében Nyomdában Kubínyi Tamás legújabb könyve. Néhány kulcsszó a műből: Mit tesz az esti mese? – Erőt gyűjt az ország – Álmos és Bartók – Mágikus számok – Ady, Krúdy, Werbőczy – A finnugor dogma és sok évezredes birtokunk. Álmos hét könyvének szerzőjével honlapunk beszélgetett: Bartók Béla műveiről és életéről könyvtárnyi irodalom született, így ebben a kérdésben nem lehet azt mondani, hogy kutató és a közönség előtt ismeretlen lenne a téma, mint az Álmos hét könyvénél. Miért ír mégis Bartókról? – Ahogyan az Álmosról szóló könyveimet tíz év kutatás előzte meg, úgy Bartókkal sem most kezdtem foglalkozni, a kötődés eszmélésem előtti idő. A Kossuth Rádióban hallgatott esti mese után, amikor szép hang utasítóan szólt: „Remélem, ágyban vagytok már? Aludjatok jól, álmodjatok szépeket, jó éjszakét gyerekek!”, és közben szólt a Gyermekeknek sorozatból a Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok… kezdetű népdal zongora feldolgozása. A felszólítás nem volt kötelező, sok gyerek fennmaradt, kóstolva ezzel a központi hatalom akaratát megtestesítő rádióval szembeni ellenállást. Rebellisek a kismagyarok. Még nem tudtam, ki az a Bartók Béla, nem tudtam, hogy ő zongorázik, és írni-olvasni sem tudtam, mégis pontosan éreztem: ez a zene több mint altató. Az „aludjatok” paranccsal szembeszállni mégsem volt érdemes, a világ kozmikus rendje, a Nap járásából következő nappalok és éjszakák igazsága érezhetően erősebb volt, mint a gyermekként is érezhető elnyomás. Ha nincs utasítás, nincs annál jobb a világon, mint ilyen zenére aludni.

Ki gondolta volna, hogy egy végcím zene életre szóló hatással lehet… – A kommunizmus fél évszázada alatt a Kossuth rádiónak az volt a minden este visszatérő néhány őszinte pillanata, ahogy a hírolvasó és a többi szereplő hangjából akkoriban kihallottam. Abban a kis darabban múlt és jövő fordulópontját éreztem, és noha az elalvás maga is váltás egyik tudatállapotból a másikba, kicsit belekóstolván az örökkévalóságba, a reálison kívüli álomba, ma már biztosan tudom, mindennél több igazságot mondott a zongorajáték, és általa sokkal többet értettem meg a világból, mint ami mondható és tanulható volt későbbi éveim során. Bartók az amerikai útja előtti utolsó koncertjének ráadásaként játszott azon a felvételen. A Csillagok, csillagok… búcsú az emberektől, búcsú a személyes tárgyaktól, épületektől, tájaktól, kövektől és vizektől, búcsú Magyarországtól, búcsú a világtól, az élettől. Mindeközben nincs benne semmi negatív, ma divatos depresszió, vagy bármi hasonló, minden hangja megtartó erő azoknak, akik hallják, akik itt maradtak és ide lesznek születendők. Bartók világérzése, személyes üzenete ért hozzám csillagútról, emberi sorsról, mindenségről, bánatkönny boldogságról, aggodalomról és megnyugvásról. >>

JÓ HA FIGYELÜNK! 109

Őszinte zene, csak úgy érdemes tekinteni a világra, ahogy Bartók tekint kagylótól virágon át minden létmegnyilvánulásra, szélzúgásra, madárhangra, ritmusra, zenére. Mi foglalkoztatja? A személyiség, vagy a környezet, amelyből ez a zene megszületett? – A zenéjét meg lehet közelíteni pusztán technikai szempontból, noha ez az út önmagában nem vezet sok értéshez. Foglalkoztat különleges zárkózott személyisége. Bartók életműve az emberiség magaskultúrájának legjava, évezredekből merítő és évezredre mutató tudás és tapasztalat, ha mindent elmondtak volna, eszembe sem jutna róla könyvet írni. Ha a legfontosabbat elmondták, akkor sem. Mindig a legfontosabbat kell mondanom az embereknek, és most ez a legfontosabb. Akkor is, ha feldarabolt, gyarmati sorba süllyesztett és minden nap elárult országban élünk. Mert ilyen időben az erőgyűjtés a legfontosabb. Mennyiben más az Ön könyve? Mi az első, a kutatás, vagy valami más? – A Bartók életrajzi munkák alaposak, napról napra követhető bennük a zeneszerző útja, tevékenysége, ám személyével, kicsiny gyermekkorával kapcsolatban ezek a kronológiák hamar eljutnak élete ötödik esztendejéhez, amikor zongoraleckéket kezd venni az édesanyjától. Meggyőződésem szerint ekkorra már sok minden eldőlt, ezért számomra és reményeim szerint az olvasó számára is a legrejtélyesebb időszak a születése után eltelt néhány esztendő. Számos kutatásra érdemes adat merült fel, mégsem ez vezet, hanem a körülményeket láttató szándék és a titok megfejtése. Van történelmi kapcsolat Álmos és Bartók között? – Nagyon is! Az információs szmogban elvész a lényeg, Bartók egész élete a magyar történelem legkülönlegesebb kora, ha úgy tetszik, az Álmossal kezdődő honvisszaszerzési történet másik vége. A történelmi Magyarország felszámolása pontosan egybeesik Bartók életével. A kapcsolat közöttük, hogy mindketten a magyarság javára tették fel életüket, így évezredes ismerősök, akárcsak az értő olvasó. Honszerzés után honvesztés? – A honvesztés folyamat nyilvánvalóan nem Bartók idején kezdődött, tulajdonképpen az ország három részre szakadása a mai napig sem ért véget, igaz, a defterdár most nem hord bő bugyogót, nehezebb észrevenni. Ugyanúgy rabolja terményünket, rabszolgának viszi gyermekünket, szétdúlja családunkat. Régóta tervezte ezt a könyvet? – Nem terveztem, mégis mindig erre készültem. Kiszakadt belőlem, mint az Álmos hét könyve, ahol azt sem tudtam, hogy hét könyv lesz, csupán a nyomda alá rendezéskor derült ki, hogy minden szerkezeti eleme, a 77 fejezet, a 777 ábra és ugyanannyi keretes információ, valamint a hét nagy helyszín köré csoportosuló történet ezt a formát határozza meg. Bartóknál ugyanazt a kötelességteljesítést éreztem, ugyanakkor abban különbözik a két folyamat, hogy az Álmos kéziratra rátettem az utolsó pontot, amikor az első könyv a nyomdába került, most viszont messze nem látom a végét. Az első Bartók könyvem a zeneszerző életének első évét dolgozza fel, és ha azt kérdezi, hogy mikor lesz vége, csupán annyit tudok mondani, hogy 64 évet élt, és minden napja érdekfeszítő. Úgy hallottam, zongorát kért a könyvbemutatóra. Játszani fog? – Kénytelen vagyok használni a hangszert, mert a szó nem zene. A Csillagok, csillagok, az Allegro Barbaro vagy a Mikrokozmosz néhány darabja ott él minden magyarban, noha sokan nem tudnak róla. Ezt akarom tudatosítani. Amikor a szerző és munkatársai adatokat gyűjtenek valakiről és meghallgatják azt a művet, amelyet a feljegyzések

szerint adott időpontban a kutatott személy hallott, – ilyen volt például Richard Strauss Zarathustrája, amely megváltoztatta Bartók életét és gondolkodását – akkor az egykori és a mai közönség által tapasztalt benyomások összeadódnak, segítik a megértést. A világ lélekben játszódó legnagyobb csodáiról van szó. Imígye szóla Zarathustra a szimfonikus költemény eredeti címe, és szerzőjének ugye, semmi köze nincs ahhoz a Strauss családhoz, amelynek keringőit és polkáit újévi koncerten szokásos játszani. – Így van, a Bartókról szóló előadásaimat ezzel a Richard Strauss zenével kezdem, és mondhatom, manapság is frenetikus a hatása, az egymásra tornyozódó kvartok egy régi új világ üzenetét hordozzák, szemünk előtt jelenik meg az ókori magas-kultúra, a Jóistennel kötött szövetség. Nekünk külön-külön szövetséget kell kötnünk a Jóistennel. Gyengeségünk oka e sok kis szövetség hiánya. A részinformációkból akkor születik valami, ha kapcsolatba lépnek, interferenciával hatnak egymásra, így fonódik össze múlt és jelen. A tudás különböző szintjei fölött megjelenik egy magasabb, az intuitív tudás. Bartók egyik filmfelvételén, melynek hangja nincs, látom a keze és főleg a szeme mozgásából, hogy az Allegro Barbarót zongorázza. Bárki mondhatja, hogy mindez feltételezés, ám ahogy az alsó Fisz kvintre tekint villámgyors sólyompillantással, az bizonyosság. Egyébként utólag be is igazolódott. Van valami személyes indítéka a könyvnek? – Csak az van. Bartók a világ általános romlásával szemben az egyén felelősségére figyelmeztet, nem azzal kell foglalkoznunk, hogy más miként romlik, hanem mi hogyan válhatunk jobbá. Minden igaz zenének, képnek, könyvnek, filmnek két szóban össze lehet foglalni az üzenetét: Légy jó! Engem nem lehet megetetni azzal, hogy nem tudjuk kik vagyunk, és honnan jöttünk. Nagyapám szépapja részt vett a szkíta eredetet törvényként rögzítő Werbőczy-féle Tripartitum kidolgozásában, ő maga Nagyváradon egy kávéházba járt Adyval, még ha el is különült a hangos színész-újságíró társaságtól, mesélte, egyszer fegyvert fogott rá Krúdy, amikor hajnalban nem bírta már tovább hallgatni regénye végtelen történetét. Szemtanúja és közvetítője volt annak a kornak, melynek bírálatát és értékmentését Bartóknál alaposabban senki nem tette meg. Egy évben születtek. Ez az én személyes indítékom, mert az információ az idő távlatában torzul, ha nem írom meg, elvész. Nem beszéltünk a könyv tartalmáról, nem árulok el titkot az olvasónak, ha elmondom, hogy Bartók életének első évéről szól az egész. – Csodálatos dolgok történtek abban az 1881-82-es esztendőben, élet és halál ügyében olyan beavatáson ment át a csecsemő, ami földi embernél páratlan. Háttérben a történelmi Magyarország szellemi gazdagsága és anyagi szegénysége, azé a világé, amelynek gondolatban tartása, pontos ismerete létkérdése a mai magyarságnak. Sajnos a nagymamák sem tudják elmondani a vasárnapi ebédnél. Torontál megye ma románok és szerbek által megszállt terület, ahonnan a magyarok és németek kegyetlenül el lettek üldözve. Csak akkor maradunk meg sok évezredes birtokunk maradványán, ha az elkövetkezők átélik, hogy mindaz ma is hozzánk tartozik anyagi és szellemi értelemben, amit egykoron eleinknek adott a Jóisten. A valószínűség-számítás és a történelem egy ponton kapcsolódik: nincs olyan kontinentális ország, amelynek határai örök időkre változatlanok, ha túl leszünk a területvesztéses nemzetirtás jelenkorán, akkor más idők következnek, elsősorban lélekben kell készülnünk. Ahogy Álmos mondta: Lélekbátorság! Lejegyezte: Marosics Tamás

Colin Hines:

Globális kiáltvány; Lokalizáció Egy időszerű eszme

A globalizáció és a szabadkereskedelem példátlan támadások kereszttüzébe került, miután ártalmaik egyre nyilvánvalóbbá válnak. Eljött az ideje a globális gazdasági rendszer újfajta irányultságán alapuló, átfogó és radikális alternatívának. A cél az egyenlőtlenségek csökkentése, az alapvető életszükségletek teljesebb kielégítése és a környezet megfelelő védelme. Mindehhez biztosítani, támogatni és fejleszteni kell a demokratikus ellenőrzést és az 110

állampolgári részvételt a fenntartható helyi gazdaságok újjáépítésében. Az alternatíva: a Globálisan védd a lokálist jellegű megközelítés. >> JÓ HA FIGYELÜNK!

1. fejezet Ez a folyamat a lokalizáció -- az egymással kölcsönös összefüggésben lévő és önerősítő intézkedések és eljárások rendszere, amely aktívan diszkriminál a helyi javára. Az egyes emberek, a közösségek és az üzleti élet szereplői számára olyan politikai és gazdasági keretet kínál, mely újradiverzifikálja a helyi gazdaságokat. Növelni képes a közösségek összetartó erejét, csökkenteni a szegénységet és az egyenlőtlenségeket, javítani a megélhetési feltételeket, erősíteni a társadalmi gondoskodást és a környezet védelmét, és minden tekintetben kulcsfontosságú biztonságérzettel szolgál. Ez teljes mértékben ellentéte a globalizáció programjának, amely a kereskedelem ellenőrzésének „kopaszd meg a szomszédodat” szintjére redukált elvét hangsúlyozza, és valamen�nyi gazdaságot olyan módon igyekszik eltorzítani, hogy azok elsődleges célja a nemzetközi versenyképesség legyen. Ezzel szemben a lokalizáció programja a „jobbíts a szomszédod helyzetén” jellegű támogatói nemzetköziséget vallja, ahol az eszmék, a technológiák, az információk, a kultúrák, a pénz és a javak áramlása -- végcélja szerint -- a helyi gazdaságok világméretekben való újjáépítését és védelmét kell, hogy szolgálja. A hangsúly itt nem a versenyen, hanem az együttműködésen van, aholis a cél nem a legolcsóbb, hanem a legjobb termék, illetve szolgáltatás biztosítása. Globalizáció -- irreális elveken nyugvó világméretű realitás

A globalizációtól a lokalizáció irányába való elmozdulás előnyei 4. fejezet A globalizáció káros hatásai miatt kibontakozó nemzetközi ellenállás egyre fokozódik. Bár a lokális alapvetően nemzetállami keretekkel rajzolható ki, paraméterei bizonyos mértékig a figyelembe vett javak és szolgáltatások körétől függenek. Így élelmezési vonatkozásban jelenthet országrészeket, míg a légi közlekedés tekintetében földrajzi régiókat. A lokalizáció igen széles körű involváltságot feltételez; nem olyasmi, ami az emberek ölébe hullik, hanem amiért az embereknek tenniük is kell. A lokalizáció hatalmas potenciálja magában foglalja a hatalom átruházását, a gazdaság ellenőrzését, a fokozott társadalmi gondoskodást és környezetvédelmet, az emberarcú technológiai fejlődést. A globális pénzügyi instabilitás még időszerűbbé teszi a folyamat beindítását.

Colin Hines

2. fejezet A kereskedelem liberalizációja a komparatív előnyök hibás közgazdasági elméletéből indul ki, annak kikezdhetetlen követelményéből, hogy nemzetközileg versenyképesnek kell lenni, abból az illuzórikus ígéretből, hogy a növekedés idővel mindenki számára jólétet biztosít. A komparatív előnyök -- csináld azt, amit a legjobban tudsz, amihez a legjobbak az adottságaid, és minden mást szerezz be a külpiacról -- elefántcsonttorony-elméletnek bizonyultak, mely figyelmen kívül hagyta azt a realitást, hogy mennyire eltérő hatalmi pozíciókkal rendelkezik egy kereskedő és egy termelő, illetve hogy milyen eltérőek az egyes nemzetek közötti erőviszonyok. Eredetileg még azt gondolták, hogy a pénz szerepe megmarad helyinek. Dacára a hibás alapvetéseknek és annak, hogy az elmélet napjaink vonatkozásában teljességgel irreleváns, a WTO (World Trade Organization) a komparatív előnyök leglelkesebb szószólója és erőltetője. 3. fejezet A tőkejavak vonatkozásában az az uralkodó nézet, hogy a pénz világméretű szabad áramlása biztosítja annak hatékony és ésszerű használatát, lehetővé teszi a pénzügyi befektetők számára, hogy a kockázatokat világméretekben szétterítsék, és végeredményben rákényszeríti a kormányokat az ilyen befektetők számára kedvező gazdasági környezet kialakítására. A valóság ennek épp az ellenkezője: a befektetők csordaszellemben cselekednek. A szabadon befektethető tőke kegyeinek elnyerése érdekében az egyes országok igyekeznek alacsony inflációt, alacsony adókat, alacsony szintű költségvetési központosítást felmutatni. Mindezek nyomán lemondanak a belföldi ellenőrzés olyan eszközeiről, mint a kamatlábak, az állami kötvénykibocsátás, kölcsönfelvétel, és az alacsonyabb hazai növekedés következményeként még a kereslet szinten tartását is kockáztatják. A közelmúlt gazdasági válságai rávilágítottak a globális pénzmozgások kártékony hatásaira, s az ezen pénzáramoltatás felgyorsítására kitalált Multilateral Agreement on Investment (MAI) kudarcba is fulladt a nemzetközi ellenállás miatt.

5. fejezet A lokalizáció elősegíti a fenntartható helyi közösségek kialakulását, ezzel támogatva a helyi gazdaságok újjáépítését. Lehetővé teszi a társadalmi kohézió kialakulását és a gazdasági megújulást, különösen a munkaigényes ágazatokba történő befektetések, az infrastruktúra megújítása és a személyes, közvetlen törődés révén. A helyi vállalkozásnak központi szerepe van és nagy haszna. A globalizáció a másik oldalról hármas fenyegetést jelent a fenntartható helyi közösségek számára. A nemzetközi versenyképesség fetisizálása a közkiadások megnyirbálásához vezet, mely nehezíti a közösségek megújulását; a közbeszerzési piac idegen érdekek javára történő megnyitása helyi munkalehetőségeket számol föl; a helyi piacokra termelő kisgazdaságoktól a nagyüzemi gazdálkodás irányába történő elmozdulás a jómódúak élelmezését szolgálja globális szinten. A lokalizációhoz vezető lépések 6. fejezet Az első lépés a lokalizáció irányába egy nagy lélektani fordulat kell hogy legyen: elfordulás annak végzetszerű elfogadásától, hogy a globalizáció a nehézkedési erőhöz hasonlóan megkérdőjelezhetetlen, az önerősítő lépések olyan rendszere irányába, melyek révén nemzetközi végcélként gyökeret verhet az a szemlélet, hogy Globálisan védd a helyit. Olyan garanciális védintézkedéseket kell bevezetni egy világosan megfogalmazott, közmegegyezéses átmeneti időszakban, mint az export-import ellenőrzése, kvóták, támogatások valamennyi kontinensen. Ez nem a régivágású protekcionizmust jelenti, mely törekvései szerint a hazai piacot védelmezi, miközben elvárja, hogy mások piaca nyitott maradjon. A hangsúly a helyi kereskedelmen lesz. Minden fennmaradó távolsági kereskedelemnek a helyi gazdaságok diverzifikációjának megalapozását kell szolgálnia. Ehhez a radikális, drámai változáshoz szükség lesz a transznacionális vállalatok ellenállásának leküzdésére, és ennek regionális országcsoportok szintjén kell végbemennie, különösen a legfejlettebb Európában és Észak-Amerikában. A termelés helyivé tétele és a transznacionális vállalatok ellenőrzése 7. fejezet Az ipar a telepedj le itt, hogy itt adj el politikája révén tehető helyivé, ezáltal biztosítva a lokalizált termelést. A tipikus multi-fenyegetéssel, a termelés áthelyezésével is kevésbé kell számolni, ha a meglévők mellett mindenhol megjelennek az esetleg államilag is támogatott új helyi versenytársak. Miután a transznacionális vállalatok röghöz köttetnek, belföldi aktivitásuk és adózásuk is nemzeti ellenőrzés alá kerül. A lokalizáció hívei által szükségesnek tartott társadalmi, foglal-

JÓ HA FIGYELÜNK! 111

koztatási és környezeti szabványok bevezetése is megkerülhetetlen. A megfelelő társasági adórendszer lehetővé teheti, hogy a legkülönfélébb áremelkedések negatív hatásait a szegényebbek körében kompenzálni lehessen. A pénz lokalizálása 8. fejezet A pénz zabolátlan nemzetközi áramlásának katasztrofális hatásai oda vezettek, hogy komolyan fontolóra kell venni bizonyos korlátozások újra bevezetését. A pénzt úgy kell megkötni, hogy annak kibocsátója túlnyomórészt felségterületén funkcionáljon, megalapozva a diverz, fenntartható helyi gazdaságokat. A szükséges intézkedések része lehet a tőkemozgások kontrollja, speciális adók, az adóelkerülés -- például az off-shore bankközpontok -- ellenőrzése, lakossági kötvénykibocsátás, hitelszövetkezetek, a helyi orientációjú bankok újjáélesztése, helyi cserekereskedelmi sémák (barter) alkalmazása. A pénznek a külföld felé való bármilyen célú áramlását is úgy kell szabályozni, hogy az az érintett országok helyi gazdaságait erősítse. Lokalista versenypolitika 9. fejezet A helyi versenyszabályok biztosítani fogják, hogy jó minőségű termékek és szolgáltatások kerüljenek piacra azáltal, hogy a hazait és abból is a minőségit erősítő mozgásteret alakítanak ki. Megszabadulva a lefelé nivelláló nemzetközi versenykényszertől, a gazdasági élet olyan keretek között működhet, ahol -- a világ minden tájáról eredő legjobb gondolatok és technológiák által felvértezve -- folyamatosan fejlődik a foglalkoztatási, a társadalmi és a környezetvédelmi szabályozórendszer. A kormányok versenypolitikája felelős az üzleti világ szerkezetéért, a piaci részesedések alakulásáért, továbbá szabályozza a cégek magatartását. Lokalizációs adópolitika

Kereskedelem és segélyezés a lokalizáció szolgálatában 12. fejezet A WTO által a gyakorlatba átültetett GATT (General Agreement on Tariffs and Trade -- Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény) jelenlegi szabályait gyökerestől át kellene alakítani, hogy helyettük létre jöhessen egy ún. GAST (General Agreement for Sustainable Trade -- Általános Egyezmény a Fenntartható Kereskedelemért), melyet viszont egy demokratikus WLO (World Localization Organization) révén kellene érvényre juttatni. Hatásköre szerint azt kellene biztosítania, hogy a regionális kereskedelem, a nemzetközi segélyezési politika és a segélyek szétosztása, az információs és technológiai transzfer, valamint a fennmaradó korlátozott mértékű nemzetközi kereskedelem és befektetések a fenntartható helyi gazdaságok felépülését szolgáló szabályokat kövessék. A cél a maximális foglalkoztatottság előmozdítása a fenntartható, regionális önellátás szilárd kiteljesedése révén.

A zöld globalizáció lehetetlensége

Hogyan jöhet létre a lokalizáció? Növekvő szembenállás 13. fejezet A globalizációval szemben akkor bontakozhat ki széles körű ellenállás, ha fel tudunk vázolni egy életképes lokalista alternatívát. Számtalan magánszemély és csoport igyekszik már a gyökerektől újraépítve erősíteni helyi gazdaságait. Az ilyen radikális helyi alternatívák kormányzati szinten való számbavételének legnagyobb ösztökélője annak igénye lesz, hogy valamilyen választ találjunk a globális gazdasági fejetlenségre és deflációra, a munkanélküliségre és az annak nyomán kialakuló elégtelen fogyasztói keresletre. Az eddigiektől eltérő, lokalista megközelítésnek a politikusok körében imperatívuszként való felmutatásában hasonlóan döntő jelentőségű a politikailag aktívakra gyakorolható nyomás. A nyomásgyakorlás eredményeképpen a globalizáció egyes specifikus kérdései mentén felvállalt küzdelemtől eljuttathatjuk őket egészen odáig, hogy felismerjék: személyes sikerességük is csak a lokalizáció felé mutató változások keretében biztosítható, de egy nemzetközileg egymást támogató módon. Röviden: Globálisan védd a lokálist.

10. fejezet Ahhoz, hogy a lokalizációra való átmenet számláját állni tudjuk, és egyúttal javíthassunk a környezet állapotán is, az adóbevételek nagyobb hányadát a nem megújítható energiaforrások felhasználásához és a szennyezőanyag-kibocsátáshoz kötődő forrásadók kivetésével kell biztosítani. Az igazságosabb társadalom kibontakoztatása érdekében a termelés-áthelyezés és az adóparadicsomok kiskapuinak felszámolása lehetővé fogja tenni, hogy a társaságokat és a magánszemélyeket vagyoni helyzetük, bevételeik, a hozzáadott értékadó (áfa) révén a fogyasztásuk, illetve ingatlantulajdonuk arányában adóztassuk. Az adóbevételek egy részét a társadalom elmaradott rétegeinek bárminemű áremelkedéssel kapcsolatos kompenzációjára kell fordítani, miközben az élőmunka adó- és járulékterheit a munkahelyteremtés ösztönzése céljából csökkenteni célszerű, ezzel is elősegítve a foglalkoztatottság növelését.

Munkahelyek felszámolása, növekvő defláció

Demokratikus lokalizmus

Lokalista ébresztő a politikai aktivistáknak

11. fejezet A sokoldalú helyi gazdaság -- a termékeknek és szolgáltatásoknak a fogyasztási igényekhez maximálisan igazodó, lehető legszélesebb kínálata biztosítása során -- a mindennapi tevékenységek aktív demokráciáját követeli meg. A későbbi előnyök minél szélesebb körben való terítéséhez átfogóbb politikai, demokratikus és gazdasági kontroll gyakorlására van szükség helyi szinten. Egyfajta állampolgári jogon járó hozamrészesedés jogilag is garantálná a gazdasági kérdésekben való involváltságot. A politikai irányultságú tőkehalmozást korlátozni kell, a hatalomnak a társaságokról az állampolgárokra kell átszállnia. Ezzel együtt jár majd a prioritások felállításában és a helyi gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi kezdeményezések tervezésében való maximális részvétel bátorítása. Ez megköveteli, hogy az állam, a közösségi hálózatok, szervezetek és állampolgári mozgalmak involváltsága egyensúlyban legyen.

15. fejezet A WTO elsődleges célja a kormányok jogalkotói és szabályozói autoritásának korlátozása, melyet a kereskedelem gátjának tart. Így a nemzeti kontroll a hazai prioritások érvényesítése helyett a kereskedelem-liberalizálási célok elősegítésének irányába tolódik. Az aktivistáknak számba kell venniük, hogy céljaik eléréséhez nincs-e szükség egy -- a globalizáció eszméjéhez hasonlóan -- mindent átölelő, mindenen átható megközelítésre a célok elérését leginkább akadályozó globalizációs folyamat leküzdéséhez. Értékelniük kell, hogy vajon mind a maguk, mind támogatóik prioritásai nem egyedül csak a lokalizáció egyfajta „globálisan védd a helyit” szerű formája révén érvényesíthetők-e. Ezen a módon lesznek képesek folyamatosan hozzájárulni a globalizmus uralkodó paradigmája visszautasításának és egy lokalistával való felváltásának folyamatához, melynek révén saját területükön megtapasztalhatják a motivációhoz oly fontos siker élményét.

112

az állatok és a környezet javát szolgálja. Egy ilyen élelmezés-lokalizációs program elválaszthatatlan része a földreform és a falusi gazdaságok revitalizálása.

14. fejezet A globális defláció kiváltói: a termelésnek az alacsonyabb bérszínvonalú országokba való kihelyezése, az automatizáció és a közkiadások megnyirbálása; s mindezeket a nemzetközi versenyképesség kereskedelem-liberalizációs diktátuma még kényszerítően hajszolja is. A harmincas évektől kezdődően mindez a globális alulfoglalkoztatottság és munkanélküliség kiváltója lett. A foglalkoztatottság növekedése egy olyan sikeres kampány végeredménye lehet, mely a hazai társadalmi gondoskodás és a munkakörülmények jobbítását, valamint az ennél globálisabb kérdések megoldását szolgálja, mint például az élelmezés biztonsága, a környezet védelme és fejlesztése. Mindenesetre az ilyen intézkedések sohasem lesznek kellően eredményesek, ha nem foglalódnak egy lokalizációs stratégia keretébe.

JÓ HA FIGYELÜNK!

Az a mozgalom, mely nem támogatja a lokalizációt -- vereségre ítélt a közjó, a szakszervezetiség és a kultúra vonatkozásaiban 16. fejezet A hatékonyabb társadalmi gondoskodást zászlajukra tűző mozgalmak gyakran képtelenek számot vetni a globalizáció és regionális megnyilvánulásai, például az Európai Monetáris Unió által előidézett kényszerekkel, melyek korlátozzák a kormányok forrásbővítő és forrásmegosztó képességét. A szakszervezetek és egyéb munkajogi mozgalmak összekeverik a globalizációt és az internacionalizmust. Elfogadhatónak tartanak egy enyhébb, szelídebb piacliberalizálást, holott az enyhébb kereskedelmi korlátozások és a szegényebb országokban megmutatkozó növekvő munkanélküliség együttesen azt jelentik, hogy a foglalkoztatási biztonság, a bérszínvonal és a munkakörülmények többnyire kényszerűen még alacsonyabb szintre süllyednek. Ahhoz, hogy a kulturális sokféleség a lokalizációban rejlő változatosság révén felválthassa a globalizációt és a kulturális homogenizációt, szükség van a tömegmédiumok és mindazok bevonására, akik érdekeltek a nemzeti kultúra megőrzésében. A nemzetközi fejlesztési programok lokalizálása 17. fejezet A „korrektebb”, liberalizált kereskedelmi rendszerért kiáltó fejlesztési szakértők figyelmen kívül hagyják azt a realitást, amit a kereskedelem-liberalizációs szabályok a Dél szegényeinek életére jelentenek. A fejlesztési kérdésekben elkötelezett nem kormányzati szervek is ragaszkodnak ahhoz a téves paradigmához, hogy a délről északra irányuló export jelentené a szegények felemelkedésének legfőbb útját. Ezen megközelítés déli kritikusai rámutatnak a szegény exportáló országok közötti káros versengés elkerülhetetlenségére, a nemzeti prioritásoknak a minél olcsóbb export hajszolása érdekében való háttérbe szorítására, az érintett társaságok érdekeit szolgáló sanyarú munkafeltételekre és a felelőtlen termelés-áthelyezésekre, s ezek helyett inkább a lokalista fejlesztéspolitika alternatíváját javasolják. Az élelmezés biztonságának lokalizálása 18. fejezet A globalizáció a transznacionális vállalatok és a nagy farmergazdaságok révén egyre inkább ellenőrzése alatt tartja a világ élelmezési rendszerét. Ennek a folyamatnak a fogyasztók és a földműves gazdák részéről megnyilvánuló ellenhatásaként csökken az élelmezés biztonsága, sokasodnak az ökológiai fenyegetések, és számolni kell a vidék hanyatlásával. A lokalizáció képes megfordítani ezt a trendet. A mind a gazdag, mind a szegény országok által megkövetelt élelmezési biztonság szükségessé teszi az önellátás fokozását. Nagyon fontos továbbá az élelmiszerek nemzetközi kereskedelmének drámai visszaszorítása arra a szintre, amelyen a fennmaradó élelmiszeripari külkereskedelem már a megnövekedett önállóság hasznos kiegészítőjévé válik. Olyan tisztességes kereskedelmi szabályokkal kell ezt a folyamatot vezérelni, melyek előnyeit a kisgazdálkodók és az élelmiszert kicsiben előállítók élvezik, s amely

19. fejezet A környezetvédők számtalan követelésének legfontosabbjai között szerepel annak szükségessége, hogy a környezetszennyezés minimalizálása, a vadon élő állatoknak és magának a vadonnak, a biodiverzitásnak a megőrzése érdekében mind az ipar, mind a mezőgazdaság vonatkozásában mértékletesen gazdálkodjunk az erőforrásokkal, és hogy a lehető legteljesebb mértékben éljünk az újrahasznosítás lehetőségeivel. Legújabban ez a program olyan pontokkal egészült ki, mint annak biztosítása, hogy a változások folyamán erősödjön a kialakuló új társadalom demokratikus kontrollja, az emberi, a kulturális és az állati jogok kiteljesedjenek és tiszteletet élvezzenek, az egyenlőtlenségek pedig csökkenjenek. A globalizáció kereskedelmi szabályainak arzenálja -- melyek a nemzetközi versenyképesség fokozását célozzák, a hangsúlyt a legolcsóbban való termelésre helyezik, bátorítják a belföldi befektetéseket és a külföldi társaságokat, valamint a közkiadások csökkentését -- mindezt akadályozza. Napjaink egyenlőtlen és környezeti szempontból destruktív világgazdaságából lehetetlen a természetes átmenet egy olyan jövő felé, ahol a jelen bekezdésben leírtak szerinti „fenntartható fejlődés” válik követendő normává. Zöld lokalizáció A lokalizáció irányába való radikális gazdasági átmenet költségeinek fedezetéül szolgálhat az energiahordozók és egyéb erőforrások, valamint a szen�nyezőanyag-kibocsátás ökológiai jellegű megadóztatása. Mindez környezeti szempontból is előnyös lenne, és lehetővé tenné az élőmunka közterheinek radikális mérséklését, ezzel javítva a foglalkoztatottságot. Az olyan versengő régiók megzabolázására, ahol az ilyen adókat nem alkalmazzák, újra be kell vezetni a vámokat és a külkereskedelmi forgalom ellenőrzését. A környezet számára a lokalizáció általában a távolsági kereskedelem alacsonyabb szintjét eredményezi, csökkenő energia-felhasználást és szennyezőanyag-kibocsátást. Ugyanakkor az esetleges egyéb káros környezeti hatások érzékelése és kezelése helyi élménnyé és üggyé válik, növelve ezzel a nyomást, a késztetést és a lehetőséget az események ellenőrzése, a hatékonyabb szabványok kidolgozása érdekében. Így a környezet tágabb értelmű megóvásában érintett mozgalmak tevékenysége sokkal hatékonyabb lenne, ha specifikus követeléseiket a lokalizáció mindenen átívelő kontextusába helyeznék. Vitára ajánlott végkövetkeztetés – A lokalizáció szakít a mai piaccal A globalizációtól a lokalizáció irányába való elmozdulás fő hajtóerejét nemcsak az ún. nem-kormányzati szervek reakciói, illetve bizonyos globális környezeti káresemények jelenthetik, hanem annak megértése, hogy a piaci terhektől végül is csak a lokalizáció által kínált feltételek és a biztos hazai kereslet potenciálja révén lehetséges megszabadulni. A kérdés csak az, milyen piac fog az eddigi helyébe lépni. Az a tény, hogy a jelenlegi rendszer képtelen a globalizáció következményeként fellépő defláció problémájának kezelésére, óriási lehetőséget kínál egy új szövetség, egy új cselekvési program kimunkálására. Ez végül is azokat fogja majd egybe, akik a helyi szinteken tevékenykednek, akik politikailag aktívak más szinteken, illetve a jelen történései által fenyegetett kis- és középvállalkozói szférát. Ezeknek a rétegeknek egymásra kell találniok, hogy kidolgozzák, miképpen célozható meg egy lokalista jövő, mely biztosítja a létfontosságú munka- és megélhetési lehetőségeket, a közösségek olyannyira vágyott újjáépítését és a környezet kellő védelmét, amely döntő jelentőségű. Röviden: aktiválniuk kell a lokalizációs programot. Ahogy a magunk mögött hagyott század a bal és a jobb küzdelméről szólt, a 21. század a lokalisták, a vörös-zöldek és a kis „k”-val írandó konzervatívok szövetségét hozza el egy lokalista cselekvési program megvalósítása jegyében, szorítóba híva a politikai közép vereségre ítélt globalistáit. Úgyhogy elnézést kérve Marx Károlytól és Margaret Thatchertől, a jelszó ez kell hogy legyen: Világ lokalistái egyesüljetek – Van alternatíva! Forrás: Colin Hines: Localization. A Global Manifesto; London: Earthscan, 2000. 256-264. oldal (Fordította: Malecz Attila, Ökotáj)

JÓ HA FIGYELÜNK! 113

Lehet Más a… mi is? A politika? Ugyan már! avagy 1 véghajrázós médiapárt választási megpróbáltatásai

Darab idővel ezelőtt értetlenkedésemnek adtam hangot a ma már nyíltan is a Fidesz televíziójának tartott Hír Tv műsorpolitikája kapcsán. Nem igazán értettem, s egyúttal nehezményeztem is, mi a rossebér Thürmer Gyula az, aki időről-időre feltűnik – teszem azt

éppen az Albán urat és tiranai leplét oly kiválóan menedzselő Csermely Péter Sziluett című műsorában – és mondja meg számunkra a frankót. Miért is éppen ő? Hiszen sem Thürmer, sem pedig pártja, a nevében állítólag munkás politikai tömörülés, egyetlen egy alkalommal sem került a közelébe sem az érdemi lehetőségeknek (értsd: sem európai parlamenti, sem országgyűlési választások alkalmával), de még csak a célszalagot sem szakították át semmilyen formában. Mégis, nekünk időről időre folyton folyvást ennek az embernek, Kádár egykori titkárának a helyzetértékelését kellett, kell hallgatnunk. 114

És most megint valamiféle déja vu érzésem támadt. Lehet más a frankó? Ugyan már! Emlékszünk még a Boban Markovic-féle országgyűlési választások kabaréba illő, egyúttal álomba ringató fejetlenségeket produkáló tehetetlen töketlenkedéseire? Tudják, arról az országos erőfelmérőről beszélek, melynek végeredményéről egy egész ország lemaradt, és csak másnap reggel, amolyan, hipp-hopp, „emberek, ez gyütt ki” módon értesült róla? Na és amiről értesült! Barátaim az Úrban, na, az is önmagáért beszélt ám! A közvélemény-kutatásokon alapuló előzetes várakozások ellenére nem a Jobbik lett a második erő, hanem a szegfűmintás utódpárt, az SZDSZ pedig – lehet más a párt neve – mégis csak bejutott a Törvényhozás Házába. De ami talán még inkább érdekes, az a metamorfózison átesett, az idők szavára hallgatva, magát „zöldpártként” álcázó álliberálisok túlélésének mikéntje volt. Mit ad Isten, megnézték a végeredményeket, és választókerületekre lebontva – sokak számára egyáltalán nem meglepő módon – megkaptuk az SZDSZ szavazói térképét. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy az ámerikai nagykövet melyik párthoz látogatott el (legalábbis először!, nyilván szigorúan a fontossági sorrendet szem előtt tartva), a kör bezárul. Ami azonban még ezt is felülmúlja, az a régiúj SZDSZ véghajrázása. A választást megelőző utolsó hónapban jöttek fel a surranó-pályán, ha bátorkodhatom kifejezni magamat ezzel a sportos képzavarral. Annak előtte, mintha nem is léteztek volna, legalábbis a médiában nagyságrendekkel kevesebbszer lehetett találkozni velük. Erre a későbbiekben még visszatérünk.

san 2-3 ezer ajánlószelvényt adtak le Budapesten, és vidéken is lendületes hajrába kezdtek. Szerintük, ha tudják tartani az iramot, akkor az LMPnek is lesz főpolgármester-jelöltje A párt tájékoztatása szerint Budapesten 12 napban gyűjtöttek össze annyi ajánlószelvényt, mint a tavaszi országgyűlési választás előtt 36 nap alatt. Jávor Benedeknek közel 21 ezer ajánlószelvénye van, a főpolgármester-jelölt blogja szerint még 7230-ra lenne szükségük a pénteki határidőig. Sass Szabolcs, a Societas elnöke azt mondta, hogy keddről szerdára virradó éjszaka, a „hos�szú cédulák éjszakáján” csoda történt, ugyanis háromezernél is több szelvényt sikerült begyűjtenie az ellenzéki pártnak, majd szerdán délelőtt még további 3500-at. Szerinte felmerülhet, hogy a párt nem egyedül gyűjtötte a cédulákat. Jávor Benedek visszautasította a Societas elnökének véleményét, szerinte, ha bárkiben felmerül a gyanú azzal kapcsolatban, hogy az LMP nem megengedett módszerrel gyűjti az ajánlószelvényeit, akkor az tegyen feljelentést az ügyben. Emlékeztetett arra, hogy amikor az LMP-t megkeresték egy olyan ajánlattal, hogy ajánlószelvényeket adnának el nekik, ők feljelentést tettek. Forrás: Index

És itt jön a képbe újra jó Csermely szerkesztő uram és az ő Sziluett című műsora. Jávor Benedek, az LMP főpolgármester jelöltje volt a vendég. És itt követi jó Csermely szerkesztő uramat a Mátrix főhősének Neo-nak oly sokat idézett mondata, miszerint: „Ó, dejá vu!” Annak idején Neo elsőre nem tudta eldönteni, hogy a virtuális valóságban ugyanazt a macskát látta-e kétszer, vagy csak ugyanolyant. Az elmúlt húsz év politikai tapasztalatszerzésén edződött egyszerű magyar televíziónézőben azonban kétség sem merülhet fel, ugyanazt próbálják beadni nekünk, immáron sokadszorra. Persze, most azonnal játszi könnyedséggel elő lehet húzni a kommunikációs mellényzsebből a retorikai revolverezésre tökéletesen alkalmas indokot, mondván, a kispártoknak is kell az esélyegyenlőség, azért kapott teret az LMP újdonsült főpolgármester-jelöltje. Én azonban mégsem húzok elő semmit sehonnan, avagy ha ezen logika mentén haladunk tovább, rögtön felmerül a kérdés, miért nem kapott ugyanilyen mértékben lehetőséget példának okáért a másik kispárt, a Jobbik főpolgármester-jelöltje? Miért megint annak a jelöltje, véleménye a fontos, aki szinte sehogy, vagy csak alig tudja összekaparni a támogatottságot ahhoz, hogy egyáltalán jogosult legyen odaállni a rajtvonalhoz? Kendtek értik ezt? Mer’ én nemigen. Akkor pattintsunk ide néhány kiegészítő hírt, csak a kronológiai miheztartás végett: Megindultak a cédulák az LMP-hez 2010.09.01. 17:27 Az LMP közleménye szerint özönlenek hozzájuk az ajánlószelvények, az elmúlt napokban átlagoJÓ HA FIGYELÜNK!

Csak úgy közbevetőleg mondjuk el, hogy Szakonyi Péter, a Napi Gazdaság egyik fő hallja kendje a Hír Tv Lapzárta című műsorában többek között arról beszélt, tudomása van róla, hogy kopogtatócédulák ezreivel szabályszerű adás-vételeket bonyolítanak, licit-alapon, már-már tőzsdei szinten képezik a kereskedés alapját. Na, ez az a pillanat, amikor a nép magamfajta egyszerű gyermekében meginog a rendszerbe vetett hit. De megyünk tovább. 1 másik hír a határnap, azaz péntek reggeléről: Jávor: Az MSZP-nek és a Jobbiknak is érdeke az LMP jó szereplése 2010.09.03. 07:30 Az LMP főpolgármester-jelöltje szerint az elsődleges cél az, hogy a Fidesz ne szerezzen többséget a fővárosi közgyűlésben, de ezt az MSZP és a Jobbik nem akarja megérteni. Interjúnkból kiderül, hogy fűzik-e Jávor Benedeket rokoni szálak Jávor Pálhoz, és modern Ludas Matyinak tartja-e magát. –Hogy áll a kopogtatócédula-gyűjtés? –Pontos számot nem tudok mondani. A kitelepült gyűjtőhelyeken folyamatosan gyűlnek a cédulák. –Hány helyen gyűjtik a szelvényeket? –Budapesten tízegynéhány kitelepült gyűjtőpontunk van a fontosabb csomópontokon, és száz körüli egyéb gyűjtőhely, boltokban, postaládákban. A csütörtök reggeli állás szerint körülbelül 23 ezer cédula gyűlt össze. Ami azt jelenti, hogy rátartással 6000-6500 szelvényt kell még péntek délután 4-ig összegyűjteni. Az elmúlt napok dinamikája alapján erre van esély.

–Tegnap-tegnapelőtt hirtelen meglódult a gyűjtés az oldalán fellelhető adatok szerint. Minek köszönhető ez a nagy nekibuzdulás? –Több oka van. Nagyon gyakori, hogy az a szimpatizánsunk, aki begyűjti az ismeretségi köréből a cédulákat, csak a kampány végén hozza be és adja le a szelvényeket. A másik, hogy az LMP-szimpatizánsok olyanok, mint az egyetemista, aki az utolsó pillanatra halasztja a vizsga előtti tanulást. Sokan most ébredtek fel. A harmadik, hogy egyszerűen szabadságon voltak az emberek és sokan most jöttek vissza az iskolakezdés idejére. Forrás: Index Ez ám a véghajrázós párt! A következő hír ugyanonnan, ugyanaznap délutánján, a cédulaleadás finisében: Összegyűltek Jávor cetlijei 2010.09.03. 13:29 Az LMP több mint 28 ezer, Jávor Benedekre leadott ajánlószelvényt gyűjtött össze péntek délután 1-ig – közölte az MTI-vel a párt főpolgármester-jelöltje. Jávor Benedek azt mondta, hogy jelen állás szerint az LMP Bajcsy-Zsilinszky úti fővárosi székházába 28200 ajánlószelvény érkezett be, de még továbbiakat is várnak a város különböző helyein felállított gyűjtőpontjaikról. Az LMP-sek kora délutánig gyűjtik az ajánlószelvényeket a főváros több pontján is: a Deák téri standjuk a kampánystáb elmondása szerint 3 óráig üzemel, és ezután innen viszik át az összegyűjtött szelvényeket leadni. Ahhoz, hogy valaki főpolgármester-jelöltként elindulhasson az októberi önkormányzati választáson, péntek délután 4 óráig 28150 érvényes ajánlószelvényt kell leadnia. Forrás: Index, MTI És akkor most tessenek vigyázó szemüket a lényegre vetni! Az országgyűlési választások előtt egy hónappal valamilyen ismeretlen imperatívuszból kifolyólag a média az LMP hóna alá nyúl, lehet más a kampány, kicsikét besegítünk! De vajon kinek az érdeke, ki állhat a háttérben? Aztán éppen hogy, de csak becsusszannak, átviszik a lécet! Mindezt kábé 1 hónap – a médiának köszönhető – igazán mérhető ismertséggel a hátuk mögött. Ez aztán a hajrázós párt! Jönnek az önkormányzati választások! Ismét csak az újabb erőfelmérő előtt egy hónappal, a cédulagyűjtögetés idejére, mintha elillant volna a szavazótábor. Halljuk ugyan az izzadságszagú magyarázkodást, hogy hát tulajdonképpen időegységre meg szavazókörzetekre, meg képviselők számához viszonyítva több kopogtatócédulát kaptak, mint a parlamenti választások alkalmával, a főpolgármester állításhoz azonban csak nem akar összejönni a szükséges számú ajánlószelvény. Ja, hogy nyaralni ment a szavazótábor és még nem gyüttek vissza! Ilyen van?

Osztán egysző’ csak – csodák csodája! – pont az utolsó nap utolsó órájára, mikor mán a csapból is az folyik, hogy nem biztos, hogy meg lesz a szükséges számú cédula, na, akkor, egyszer csak mégis meg lett. Ilyen van? Nyilatkozataikban elmondják, a Fidesz által megváltoztatott játékszabályok szerint rövidebb idő alatt sokkal több ajánlószelvényt kell összegyűjteni, valószínűleg ez okozza a nehézséget, de ők ezt természetesen tudomásul veszik, hiszen a többi pártnak is ugyanen�nyi idő áll rendelkezésére ugyanennyi cédula összegyűjtésére. Erről az apró momentumról kameraközelben egyetlen alkalommal sem feledkeznek meg említést tenni, értsd, rossz szereplésükről tulajdonképpen a Fidesz tehet. Erre szokták aszondani mifeélnk pajkosan összekacsintva, hogy ügyes. Szépen felépített íve van a dolognak, nem tudom észre vették-e? Szinte ugyanaz a metodika mindkét választás esetében. Az erőfelmérő előtt darab idővel betoljuk a delikvenst, no meg a pártját a média diskurzusterébe, onnantól kezdve meg nyomatjuk ezerrel. Ez van kiadva, ezt köll csinyáni! És csodák csodája, a végére, az utolsó pillanatban, de megint csak akkor, nem előbb, nem később, csak amikor már nem lehet tovább halasztani, szóval a végére csak odaérnek megint. Hiába, no, ez egy ilyen hajrázós párt! A többi párt ezt nem tudja, csak ők. Ilyen van? Kendtek értik ezt? Mer’ én nemigen. (És csak miután már megvan az áhított eredmény, és aszongyák róla, hogy hiteles, csak ezután tudja meg a „tisztelt” nagyérdemű, hogy kit is szavazott be – a médiában valakik utasítására gondos stratégia mentén felépített másmilyen párttal – a Törvényhozás Házába. Darab idővel ezelőtt éppen a Szakasits-dédunokát.) Kinek az érdeke, hogy az SZDSZ zöldpártnak álcázva magát túléljen mindent és mindenkit? Ki állhat e mögött a mesterségesen előidézett médiafolyamat, folyamatok mögött? Netalán a Fidesz, hogy ezzel teremtse meg a maga számára kényelmes, ún. „baráti” ellenzékét, akivel ne adj’ Isten, még együtt is lehet működni némely esetben? Természetesen kizárólag a Nemzet érdekében, a nemzeti összefogás jegyében! Ezt baromi jól lehet ám kommunikálni! A pártok félretették ellentéteiket, az ország, a nemzet érdekében összefogva, blablabla… Jó Ha Figyelünk! Kicsit túl sok a hasonlóság, kicsit túl sok a véletlen egybeesés! Az emberben óhatatlanul is felmerülnek bizonyos kérdések. Ha csak úgy, többezres tételekben, már-már tőzsdei szinten lehet adni-venni a kopogtatócédulákat, akkor itt bizony komoly baj van a rendszerrel. Ahogy mi felénk az urbánus szubkultúra mélységes mély bugyraiba empirikus tapasztalatszerzés céljából alámerítkező szociológushallgatók köreiben a dúsképzeletű nép szokta volt mondani az efféle szituésünök megfelelő verbális érzékeltetésére: „megbaszta a ló”!

JÓ HA FIGYELÜNK! 115

Aztán amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy az „egy ember, egy szavazat” helyett a messzi Ámerikában dívó „egy dollár, egy szavazat” elv felé megyünk, vagyis növekszik a demokráciadeficit. Ne felejtsük el, hogy a Fidesz jóvoltából jelentősen csökken a hatalomba választások útján bekerülő személyek száma. Igaz, hogy a szabad mandátumnak köszönhetően ennek gyakorlatilag csak elméleti jelentősége van, de mégis. Visszatérve 1 gondolat erejéig a hazai politikai palettán egyedülálló véghajrázós képességgel bíró sajátos érdektömörüléshez, az embernek olyan érzése támad, hogy ez a párt tulajdonképpen nem is létezik, kizárólag a fővárosban, annak is csak a belső kerületeiben, valamint a médiában. Csodálkozva kiáltasz fel? „Dejszen egyszer mán vót ilyen, úgy hítták, SZDSZ!”

„Ó, dejá vu!” – halljuk ismét lelki szemeinkkel Neo-t a Mátrixból. A véghajrában megint a tabella utolsó helyezettjét tolják a (média)előterébe, megint az ő véleményük számít, megint az ő főpolgármester-jelöltjükkel és programjával kell megismerkednünk, megint nekik kell drukkoljon, velük kell szorítson egy egész ország, vajon képesek lesznek-e venni az utolsó nagy akadályt. Mindenki tudja, hogy a főpolgármesteri székért folytatott küzdelembe vajmi kevés beleszólásuk lesz, de „the show must go on!”, azaz a műsornak folytatódnia kell, és valóban, kicsit olyan ez, mint valamiféle modern valóságshow, amolyan összmagyar survival, azaz túlélőshow. Ha mesterségesen kierőszakolt módon is, meghazudtolva a tényleges támogatottságot, vagy éppen nem támogatottságot, de muszáj valahogy megjelenni, életben maradni,

mert négy év nagyon rövid idő, addig folyamatosan jelen kell lenni a családok nappalijában, különben lőttek a jólétnek, muszáj lesz elmenni dolgozni. Nem lesz könnyű dolga annak, aki az érdemi változások mellett szeretné letenni a voksát az önkormányzati választásokon. Még akkor sem, ha sokaknál szinte automatikusan jön a válasz, kire is kellene szavaznia. Magam azt tanácsolom, olyan jelöltre adja voksát a tisztelt Olvasó, akiről a szíve mellett az esze is azt mondja, hogy érdemes a szavazatára. A túlontúl sok feltűnően gyanús momentummal bíró versenyzőket pedig – akár „független” jelöltről, akár pártról van szó –nagyívben kerüljék el. Az Önök és településük érdekében! Isten áldja Magyarországot! 1 öntudatos pécsi polgár

Márpedig a Télapó (Mikulás) igenis létezik! A minap valami egészen rendkívüli dolog történt. A csodálatos Európa-ház mosókonyhájából hangját merte hallatni a bugris cselédség, mi több, feleselni merészelt nagyságosékkal. A helyzet érdekes sajátossága, hogy nagyságosék legnagyobb igyekezetére sem lehet kitenni bugrisékat, főként nem azonnal, a mai felfokozott verseny, kényes egyensúly közepette nem engedhető meg egy pillanatnyi megingás sem, ügyelni kell a jó hírükre. A tényeket semmibe vevő, a csak és kizárólag a pénz hierarchiáján alapuló, azon felépített és fenntartott politikai struktúra fennmaradásához való görcsös ragaszkodás szánalmas szín játékát szemlélve azon tűnődtem, vajon mennyi ideje van még hátra ennek az istentelen köztársaságokat magába szívó és elnyelő, minden szakralitást és múltban gyökerező tradicionális nemességet nélkülöző, magától önként és dalolva ellökő gigantikusra hizlalt birodalomnak. A Brüsszelben, Strassbourgban, a valódi világtól, de legalábbis a végektől több ezer kilométerre légkondicionált irodáikban jó dolgukban már nem tudván mi tévő szabványosított uborkagörbítgetők elefántcsonttornyuk magányában nem tudnak, vagy talán nem is akarnak tudomást venni arról, hogy az idő túllépett rajtuk. Túllépett rajtuk, s az általuk istenített, a világot a pusztulás szélére lavírozó, kamatos kamaton alapuló mammonit a birodalmon is. A dolog nem folytatható így tovább, mert abba minden és mindenki belepusztul. Mégis, pénzt, paripát, akarom mondani médiát nem kímélve minden erőfeszítésük arra irányul, hogy bebizonyítsák a bebizonyíthatatlant, vagyis, hogy az átmeneti nehézségek ellenére minden a lehető legnagyobb rendben, tessék magukat jól érezni, tessék mindennel megelégedve lenni! Erről a hiába való erőlködésről, és a természetes igazság minden nehézség ellenére fel116

színre törő egyszerű törvényszerűségéről az a kis történet jutott eszembe, amikor hit nélküli tömegemberek pusztán a tudomány racionalitását felhasználva akarták bebizonyítani, hogy a Télapó (Mikulás) egyáltalán nem is létezik. „A Télapó fizikája Miért nem létezhet a Télapó (Mikulás)? A mindenki által jól ismert törvényszerűségek alapján be fogjuk mutatni, hogy a címben szereplő személy nem létezhet! Lássuk a tényeket! Jelenlegi tudásunk szerint a rénszarvasok egyik ismert fajtája sem képes repülni. Igaz, a kutatók szerint még kb. 300 ezer élő szervezetet kell tanulmányozni, hogy ezt biztonsággal kijelenthessük, de ezen élőlények többsége valamilyen rovar,vagy baktérium, így kevés az esély a felfedezésre! Ez a tény azonban nem zárja ki a repülő rénszarvasok létezését! A világon jelenleg kb. 2 milliárd gyerek él (gyerek=18 év alatti személy). A Télapó nem látogatja meg a muzulmán, hindu, zsidó és buddhista gyerekeket, ami a Télapó munkaterhelését 85%-kal csökkenti, tehát marad 378 millió gyerek. Háztartásonként átlagosan 3,5 gyerek van (a népszámlálási adatok szerint), ami 91,8 millió házat jelent. Feltételezzük, hogy háztartásonként legalább 1 jó gyerek van! Télapónak, a különböző időzónák és a Föld tengely körüli forgása miatt 31 órája van (és nem 24) arra, hogy az ajándékokat szétossza, feltételezve, hogy Keletről Nyugat felé halad (ami számunkra teljesen logikus). Ez másodpercenként 822,6 lakást jelent. Tehát lakásonként 1/1000 másodperce van arra, hogy megálljon, kiszálljon a szánból, leugorjon a kéményen, lerakja az ajándékokat, a kéményen visszamásszon, beszálljon a szánba és a következő házhoz menjen. Ha feltételezzük, hogy a 91,8 millió háztartás a világ

különböző részein található, akkor az háztartásonként 0,78 mérföldet, összesen 75,5 millió mérföldet jelent. Ekkor még nem számoltuk bele azt, amit 31 óránként egyszer mindenképpen csinál mindenki, valamint az étkezést stb. Ez 650 mérföld/másodperces (kb. 1000 km/s) sebességet követel, ami a hangsebesség 3000-szerese. Összehasonlításképpen, a leggyorsabb ember által készített jármű, az Ulysses űrszonda mindössze 27,4 mérföldet tett meg másodpercenként. Egy hagyományos rénszarvas legjobb esetben is csak 15 mérföldet (kb. 25 km) képes futni óránként, ha nagyon siet. A játékok tömege egy újabb érdekes eredményhez vezet. Ha minden gyerek csak egy közepes méretű Lego csomagot kap (kb. 1 kg), az 321300 tonnát jelent, és akkor még nem számoltuk magát a Télapót, aki az állítások szerint igencsak túlsúlyos. A földön egy hagyományos rénszarvas maximum 150 kg-os terhet képes húzni. Feltételezve, hogy a „repülő rénszarvasok” ennél ügyesebbek és tízszer ennyit bírnak el, akkor is 214200 rénszarvasra van szükség, nem pedig 6-8-ra, ahogyan azt a szemtanúk állítják. A sok rénszarvas persze tovább növeli a szán súlyát, ami most már 353.430 tonna. Megint csak összehasonlításként: ez a tömeg négyszer akkora, mint Queen Elizabeth hajó tömege. Ha ez a 353 430 tonna súlyú szán 1000 km/s-os sebességgel közeledik, akkor nagy légellenállásba ütközik. A légellenállás felhevíti a rénszarvasokat. A két vezér rénszarvas másodpercenként 143 000 000 000 000 (143 trillió) Joule energiát nyel el. Elhanyagolható idő alatt égnek el, (eközben 234 000 000 000 decibel erejű robbanás hallatszik) kigyújtva maguk mögött a többi rénszarvast. Az egész szán ( a rénszarvasokkal együtt) 4,26 ezredmásodperc alatt ég el. A Télapót, akire eközben 297 500 N centrifugális erő hat, 120 kg-os Télapó esetén (ami nagyon kevés) 8 207 123 kg-os erő préseli a szán háttámlájához... JÓ HA FIGYELÜNK!

Azt hiszem, mindenki számára világos már, hogy ha valaha létezett is a Télapó, már biztosan nem él!” Aztán itt is történt valami váratlan és egészen rendkívüli dolog. Jött egy amolyan hatéves formácska kisfiú, aki a tudomány racionalitását ostobán hajszoló tömegember számításokkal és észérvekkel gondosan alátámasztott és felépített magyarázat-együttesét porig alázva rombolta le a pillanat tört része alatt, méghozzá játszi könnyedséggel. Tette, és tehette ezt azért, mert a gyermeki lélek még nem vesztette el ártatlanságát, meghallja és meglátja, még zökkenőmentesen érzékeli a természetes jót, s igazat. Még mentes az emberi alantasság mellékzöngéitől, még erőlködés nélkül képes a felhőtlen szárnyalásra. Biztosan láttál már olyan helyzetkomikumokat, amikor ámerikai múvikban bárgyú arckifejezést magára öltve tanácstalanul áll a főhős, mert pillanatokkal azelőtt elhangzott, vagy történt valami olyasmi, amivel egész egyszerűen nem tud mit kezdeni. Ahogy mifelénk az urbánus frazeológiában (városi szóhasználat) mondani szokás: filmszakadás. Nos, a hatéves forma kisfiú a fenti

tudományosnak tűnő nacionáléra mindösszesen csak annyit mondott a gyermeki ártatlanság tiszta természetességével: „Hát ezért olyan különleges a Télapó, és ezért van belőle a világon csak egyetlenegy.” Asszem ilyenkor szokott gyünni az ún. AHA-élmény. Vagy ahogyan mifelénk szintén az urbánus frazeológiában (városi szóhasználat) mondani szokás: a BM-szituésön*. * BM-szituésön: Az AHA-élményhez hasonló empirikus tapasztalatszerzésnek egyfajta sajátos megnyilvánulása. Szintén a homlokodra csapsz és tanúbizonyságát adod ékesszólási tehetségednek valahogy emígyen: Bazzzzzz meg! (Z-k száma minimum négy, de szélsőséges esetekben a megrökönyödés szintjétől függően felmehet akár 6–7-ig is!) (Remélem a két gondolkodásmód közötti különbség szemléltetése mindenki számára érthető volt, de legalábbis megütötte a minimum-limitet.) „Mint megfordúl a rézkakas A templom tetején, Ha más tájról kezd fúni a szél...”

Hát valahogy így, kedves Mindnyájan! Vagy ahogyan szeretve tisztelt miniszterelnökünk mondaná: Kedves Barátaim! Szívleljük meg tehát koszorús költőnk szavait, mert most vagyon csak igazán ideje szelek fordúlásának, valamint ideje vagyon a diskurzustér erőteljes nyitogatásának is, nemkülönben pedig a manapság egyre többször említésre kerülő paradigma szintúgy erőteljes váltási kényszerének is. Aki pedig erről bárminemű ismert vagy ismeretlen okokból kifolyólag nem hajlandó tudomást szerezni, az minden tekintetben magára vessen! Az általa elszenvedett bárminemű veszteségért felelősséggel tartozni nem áll módunkban! Végezetül összegzésképpen – akár tetszést arat ez sokak körében, akár nem – csak annyit: Márpedig a Télapó (Mikulás) igenis létezik! És eztet mindenki értse úgy, ahogyan akarja! Isten áldja Magyarországot! 1 öntudatos pécsi polgár

JÓ HA FIGYELÜNK! 117

Megoldások Vagy a mechanizmust kell megváltoztatni (törvényileg, James Robertson módszerével megtiltani a magánbankoknak a pénzteremtést) vagy a pénzhasználati szokásainkat kell megváltoztatni, és a pénz forgási sebességét ezáltal növelni. A pénz gyűjtése a jelenlegi mechanizmus mellett igen káros a társadalomra: közvetlen oka az eladósodásnak és az alacsony béreknek. Nem a pénzt, hanem a vagyont kell gyűjteni. Pl a pénzt befektetni, akárallampapírokba. Lehet bankban is tartani befektetési számlán, de semmiképpen sem látraszóló vagy lekötött betétben, mert az a társadalomnak roppant nagy kárt okoz (ami ránk is visszahat) Helyi pénzek: LETS rendszerek • nem csalással kibocsájtott eletktronikus pénz Mi a pénz?A naiv elképzelés, szemben a tényleges pénz-mechanizmussal Az utóbbi pár száz év: nem felvilágosodás, hanem modern gyarmatosítás • médiaszerepe a gyarmatosításban, és a társadalom kommunikációjának, érdekképviseletének megbénításában • választási rendszerünkben a szavazatmegosztás trükkjévelkönnyen meg lehet akadályozni nemkívánatos erő hatalomra jutását • összeesküvéscsak meg kell érteni a törvényt, és nem kérdés többé, hogy van-e jelentős, az egész világot érintő összeesküvés! Azt kell vizsgálni, hogyan csinálták, és hogyan tévesztették meg a közgazdászokat, az újságírókat, a politikusokat és a nagyközönséget Globálisan többet fogyasztunk, mint amennyit termelünk?Ez hülyeség. Hogy is van ez ténylegesen? Nem a megoldás a nehéz. A nehéz az, hogy az emberek a megfelelő kérdéseket feltegyék a közgazdászoknak(és ezáltal rájöjjenek, miért nem értették eddig: vagy másként megkeressék a választ),átgondolják és megértsék, milyen módon keletkezett a visszafizethetetlen adósság. Miközben az üzemeltetőknek nagy befolyásuk van a piacokra, kormányokra, médiára, hogy alapvetően a megtévesztés módszerével, esetenként korrupcióval, megfélemlítéssel, zsarolással, stb... kényszerpályára tereljék és a vagyont a saját irányításuk alatt koncentráló rendszert fenntartsák.Egyre többen felismerik a problémát, és a technika – a történelem során először – jó megoldási lehetőségeket nyújt. Csak a fejlettebb pénzkezelési és tájékozódási módszerek terén el kell érni a kritikus tömeget, hogy a társadalom immunitást fejlesszen ki a manipuláció ellen, és megtanulja az érdekérvényesítést. Sokan azt hiszik, őket ez nem érinti, mert keveset keresnek. Mekkora tévedés! Nagyon is érinti. Ugyanis a cégek adósság-kamatköltségei 118

miatt alacsonyabbak a bérek és magasabbak az árak. Vagyis emiatt kevesebbet keres, vagy emiatt nincs munkája. Mit tehetünk? Olvassa el, hallgassa meg, gondolja át. Meg fogja érteni, hogy a politika és a média a jelenlegi pénzügyi írástudatlanság mellett képtelen megoldani a problémákat. Inkább csak súlyosbítják a társadalmi problémákat, és újakat okoznak. Nézzen utána, hogy tényleg így működik, és tényleg sikerült ilyen csúnyán félrevezetni a társadalmat Mondja el másoknak Kérdezzen meg másokat, hogy tudták-e. Mondja el másoknak Ha ideje engedi, tanulmányozza a kérdést, és vegyen részt alternatív pénzek létrehozásában vagy a pénzrendszer megreformálásában és az áldemokrácia igazi demokráciává alakításában. Mondja el másoknak. Újra és újra, egészen addig, amíg apénzügyi analfabétizmustfel nem számoltuk, és a világtörténelem legnagyobb zsákutcájából kikeveredünk. Van elég szellemi kapacitás ahhoz, hogy megoldjuk a problémát. Viszont amíg a társadalom a média (félre-)vezetésével rossz helyen keresi, addig nem. Kérjük segítsen rávilágítani a helyzetre. A saját érdekében. Ne legyen ignoráns. Később sokkal nehezebb lesz. Mi a pénz? A pénz jelrendszer, ami betölti a tranzakciók közvetítésének funkcióját, kölcsönösen előnyös tranzakciók sorát segítve. A legtöbb ember(téves) elképzeléseszerint • az összes pénzt az állam bocsájtja ki ami aztán örökké kering a gazdaságban Megjegyzések: • ha 2-szereplős „kör” lenne, azt barternek (cserének) hívnánk. Ez súlyos korlátozás, ami anno nagyban megnehezítette a termékek, szolgáltatások értékesítését • természetesen a valóságban ez nem kör, hanem több csomópontos gráf. A szemléltethetőség végett tranzakciós láncként fogunk rá hivatkozni. A 2 kör két gyengén kapcsolódó gazdaságokat szemléltet. A valóságban a gráfnak mindig vannak olyan részei, amik egymással jobban kapcsolódnak, ezeket nevezhetjük „helyi” gazdaságnak (ami földrajzilag lehet kiterjedt, pláne az internet korában) egy ilyen (egyelőre képzeletbeli, de a jövőben a felvilágosodással megvalósuló) pénzrendszer az emberi igények szerint működik ...MAJD!

Valójában a „modern” pénz nem így működik! A pénz túlnyomó része (devizától függően 90-100%-a) úgy kerül a gazdaságba, hogy • egy magánbank „kölcsönadja” (új pénzt teremt) • a pénz kering, az adósság kamatozik • ezért a gazdaságban mindig több pénzzel tartozunk a bankoknak, mint amennyi pénz a teljes gazdaságban van. Az USAban az adásság a bankok felé (koponyánként) kb 85000 USD, míg a gazdaságban levő pénzmennyiség csak kb 28000 USD. Hogy lehet visszafizetni? Természetesen sehogy! • több pénzt kell visszafizetni, mint amennyit a bank adott • a visszafizetés során a bank által eredetileg teremtett pénz megszűnik. A bank csak a kamatot költheti el. A hiteltörlesztések során szó szerint számlapénz tűnik el a gazdaságból. A bank számára rendelkezésre álló kamatot nem az fizeti, aki a hitelt felvette. Először is csak a reálkamatot fizeti (az infláción felüli kamatot). Másrészt a cégek kamatköltségei miatt alacsonyabbak a bérek és magasabbak az árak (ráterheli a vevőire, és kevesebbet fizet az alkalmazottainak). Azaz a kamatköltség az egész gazdaságban elterül. Az ábra ezt úgy szemlélteti, hogy mindenkinek többet kell dolgoznia, hogy a piros nyíl egyre hízzon, és kitermelje a bank számára a kamatot. A kamatnak csak kis töredéke megy el a lekötött betétekre kifizetett kamatra. Elsősorban nem azért, mert a betéti kamat alacsonyabb, mint a hitelkamat. Hanem azért, mert a betétek mennyisége kisebb, mint a pénzmen�nyiség, az adósság pedig a pénzmennyiségnél nagyobb, a gyakorlatban az adósság a bankok felé a pénzmennyiség többszöröse. Vagyis az adósság, ami után kamatot szed a bank a lekötött betétek mennyiségének sokszorosa. A kamat túlnyomó része egyszerűen az a parazitizmus, ami abból jön, hogy az állam a magánbankoknak adja át az állami pénz teremtését A bank nem gyűjti a kamatot, hanem mindenki munkájából/vagyonából kap egy kicsit (annyit, amennyit a piros nyíl hízása reprezentál). Nem látszik soknak, valójában az össztermék kb 2-szerese (az ország adóssága kb 0.7 GDP államadósság + 1.3 GDP magánadósság) után fizetett kamatról van szó, ami Magyarországon háztartásonként évente kb. 1 millió Ft. JÓ HA FIGYELÜNK!

Ez ügyesen megbújik, nagyrészt az emiatt alacsonyabb bérek és emiatt magasabb árakban. Kisebbrészt a magasabb adókban és az egyéni befizetésekben. További kis része pedig az inflációs pénzelértéktelenedés révén. Mi köze ennek a munkanélküliséghez? Mivel a gazdaságba a pénz alapvetően a banki hitelpénzteremtés által kerül • minden tranzakció meghiúsul, ami nem tudja „felfűzni” magát ilyen, bankból kiinduló és a bank számára kamathasznot hozó láncra. • a kölcsönösen előnyös tranzakciók sorát bénítja meg a pénz hiánya • hiába van meg az igény a tranzakciókra, hiába lenne az kölcsönösen előnyös ( a szereplők számára ), azok nem tudnak megvalósulni a közvetítő jelek hiányában Gondoljuk csak végig. Okozna-e inflációt az, ha lenne elég jel a gazdaságban a második, jelenleg meghiúsuló („munkanélküli”) tranzakció-kör számára? NEM! Ugyanis a pénzmennyiség növekedése mellett a tranzakciók mennyisége (a termékek, szolgáltalások men�nyisége, ha úgy tetszik össztermék vagy GDP) is növekedett. Túltermelési válság Ha el akarjuk fedni a lényeget, nevezzük túltermelési válságnakazt az állapotot, amikor az emberek nem tudják megvásárolni azt, amit megtermeltek, alapvetően azért, mert nincsen rá pénzük (mert a hitelfeltételek miatt csökken a gazdaságban a pénzmennyiség). Mutassunk képeket, amin a tejet a csatornába öntik. Bizonyos romlandó termékből elvileg tényleg előfordulhat túltermelés, amivel nehéz mit kezdeni – de a gazdaság jelentős része olyan dolgokat termel, amikre igenis van igény: épületeket, utakat, járműveket, hasznos eszközöket. Ezeket mindet a csatornába öntötték volna? Nem, hanem alapvetően a fizetőképes kereslet szűnt meg, és alapvetően azért, mert a pénzkínálatot a központi bank csökkentette (ez tény). Minden bizonnyal mesterségesen hogy az irányítói/tulajdonosai rátehessék kezüket mások vagyonára (az eredmény legalábbis ez lett, és ez hozzáértők számára előre látható volt). Jelenleg a gazdaságban • rengeteg dologra lenne igény, amire „nincs pénz” (az oktatás, az egészségügy, a nyugdíj, a csatornázás, az úthálózat stb... színvonalának emelése) • munkanélküliség van Vagyis egyszerre van munkaerő, és van igény a munkájukra.Ami hiányzik, az a jelrendszer, ami segít összehozni a kölcsönösen előnyös tranzakcióláncokat. Nem csoda, hiszen a magánbanki pénzteremtés rendszere pontosan így működik. Ami a bankok haszonélvezőinek segít elvenni mások vagyonát és munkája gyümölcsét, arra a láncra van pénz. Másra viszont nincs. Mondhatná valaki, hogy a szakképzett munkaerő hiányzik. Ez részben nem igaz (jelentős szakképzett munkaerő is munkanélküli), részben viszont igaz: eszerint több/jobb oktatásra

is szükség van. Az oktatás (és kutatás-fejlesztés) annyiban különbözik a legtöbb más tranzakciótól, hogy az eredménye nagyobb késéssel jelenik meg, egyébként ugyanúgy a lánc része tud lenni. Világválság? Kinek? Ja, vagy úgy: válság a világnak! A magánbanki csoportnak, ami az USA központi bankját alkotja, ugyanaz a világ legnagyobb vagyonátvétele! Ne felejtsük el, hogy a hitelvisszafizetés után a hitelezéskor teremtett pénz megszűnik, vagyis a jelenlegi zöld nyílak is eltűnnek (vagyis a most aktív tranzakciólánc is leáll), amen�nyiben valaki nem kéri újra kölcsön a „bank pénzét”. Az 1929-33 -as világválság során a központi banki szabályozás révén, a hitelfeltételek szigorításával ill. a kamat emelésével kb 30%-al csökkent a gazdaságban a pénzmennyiség. Ez annyira leállította a gazdaságot, hogy azok a cégek, amik túl is élték az első sokkot (a 20-as években tőzsdei lufival és margin-callhitelekkel előkészített és szervezett 1929-es tőzsdei árzuhanást), a kereslet leállása miatt nagyrészt fizetésképtelenné váltak, és a bankok tulajdonába kerültek. Ez természetszerűleg elég sok céget érintett, hiszen a pénzrendszer alaptermészete, hogy az egész gazdaság eladósodik a pénzt teremtő magánbankok felé. Miért tudja rosszul az emberek többsége? Az emberek nem maguktól gondolják tévesen, hanem az oktatási rendszer és amédiábólszerzett információk alapján. A bankoknak igen hasznos a pénzügyi írástudatlanság, az embereknek igen nagy káruk származik belőle. Ez egy több évszázados verseny (anyagilag kicsit kiegyenlítetlen). Melyik ügyesebb? A bankok a tömegtájékoztatásban, vagy a nép a tömegtájékozódásban? Sajnos a jelek szerint a tömegtájékozódás forradalma még nem jött el. Önön is múlik, mikor eszmél a társadalom, hogy a tömegtájékozTATás értelmetlen: tömegtájékozÓDásra van szükség. A tájékozódás egy aktívabb tevékenység: kicsit fárasztóbb (ugyanakkor hasznosabb és érdekesebb is), mint nézni a TV-t, újságokat, és reménytelenül próbálni kiválasztani a helyes utat. Több évtizedes TV-nézés, rádióhallgatás és újságolvasás során SOHA nem találkoztam egyetlen cikkel, előadással sem, ami elmagyarázta volna, hogyan kerül a gazdaságba a pénz, és ennek milyen következményei vannak (az összgazdasági szinten visszafizethetetlen adósság, a gazdaság teljes eladósítása és a vagyon koncentrálódása, a demokrácia bábjátékká degradálódása, nyomor, munkanélküliség, környezetszennyezés, stb...). El sem tudtam képzelni, hogy ilyen nagy jelentőségű dolgot el lehet „rejteni” az emberek elől. Csak jóval, miután (sok sok olvasás és elemzés, gondolkodás után) megértettem a csalás lényegét, kezdtem megérteni azokat a módszereket, ahogy el lehet érni, hogy olyan megtévesztő információk terjedjenek, amik a pénzrendszer alapos megértését roppantul megnehezítik. A kulcs, hogy a (pénzteremtés) témát az információterjedést leginkább befolyásoló

oktatásban és tömegtájékoztatásban hogyan tálalják, pontosabban általában hogyan marad ki, és hogyan utalnak rá. Pedig az egész végig ott volt a szemem előtt, és többször utaltak is a problémára – sajnos nem eléggé szemléletesen tálalták, így azonnal nem értettem meg, aztán a kognitív disszonancia miatt figyelmen kívül hagytam. Ha az ember tudja, mire kell figyelni, úgy sokkal könnyebb, és több dolgot észrevesz. részletesebb elemzés: pénz nélküli helyzet, barter, adósság alapú pénz és pénztartási díj. Bemutatja a tranzakciós költségeket, amiket a közgazdaságtan (nem véletlenül) összemos mással (pl. a teremtett pénz és a tőke – capital hibás, megtévesztő összemosása miatt) Modern gyarmatosítás MAGYARORSZÁG gyarmatosítása folyamatban van.Ha MOST AZONNAL megértjük a módszereket, a termőföldet meg tudjuk tartani! Ez nagyon fontos! Magánbanki pénzteremtéses hitelezés => parazitizmus(közgazdaságtan, pénz multiplikátor, a világ vagyonának koncentrálása) Ha nem lépünk MOST, 1 év múlva elveszítjük a termőföldet is, ésa demokrácia valamint a jólét elérhetetlen távolságba kerül A népességnövekedés és energiaigény, energiaárak emelkedése miatt 20-30 év múlva akinek nem lesz földje, az rabszolgája lesz annak, akinek van. A dezinformációs média harsogja: „szabadok vagyunk”. Ismerjük meg a modern gyarmatosítás módszereit, és aztán döntsük el magunk! A modern gyarmatosításnál a gazdasági, és ezáltal a politikai hatalmat úgy kell átvenni, hogy az igazi tulajdonos a gazdasági fölényével diktálhassa a piaci és törvényi feltételeket. Ezáltal szinte leválthatlan. A gyarmatosított csak későn veszi észre, mennyire kiszolgáltatottá vált a teljes gazdaság és társadalom. Senki sem reménytelenebbül rabszolga, mint aki tévesen hiszi, hogy szabad (Goethe) A modern gyarmatosítássorán a tövényekbe bele kell írni: • az állami pénzt túlnyomórészt a magánbankok teremtik • az adót viszont fizessék a kicsik. Trükkös, nemzetközi tranzakciók, általában „veszteséges” (== a haszon másnál jelentkezik) befektetések ill. offshore adóelkerülés • cégben tulajdonosa lehet cég: ezáltal egy átláthatatlan piramis mögé lehet bújni, a felelősséget a társasági törvény korlátozza • a törvények legyenek átláthatatlanok A 2-4)-hez nem kell nagy megfigyelő-tehetség. Az1) viszont a legnagyobb és legfontosabb trükk. Erről a dezinformációs médiában SOHA nem esik szó.Ha egy médium ezzel nem foglalkozik, az vagy teljesen dilettáns, vagy kontrollált, dezinformációs. Egyik esetben sem alkalmas a tájékoztatásra a politika/ gazdaság témában. Sajnos a média túlnyomó része ilyen (a nagyok 100%-ban). Csak pár

JÓ HA FIGYELÜNK! 119

weblap és baráti kör tárgyalja ezeket, finanszírozás helyett ellehetetlenítéssel szembenézve. Az emberek 99.99%-ban olyan TV/rádió/ újsággal találkoznak, ami megtéveszti őket 1)-el kapcsolatban. A média a következőket közvetíti (mármint a 2-4-el kapcsolatban, mivel az 1) téma számukra NEM LÉTEZIK!): • ez így természetes (minden más maga az ördög: „kommunizmus”, „fasizmus”, stb...) • alapjában így van rendjén, legfeljebb apróbb problémák vannak, amiket majd megold az „EU”, a „reform” és a GDP növekedése • azért ez globalizálódik, mert ez a „legjobb”, ez az emberek érdeke minden „demokratikus” országban • aki szerint a törvényekben ezek helytelenek, az vagy buta, vagy félre van vezetve, vagy antiszemita (megpróbálják más síkra terelni a szót és figyelmet! akkor is, ha köze nincs a valláshoz, igyekeznek belekeverni), vagy „az összeesküvésben hisz, ami, mint tudjuk, eleve nem lehet”. Nem gondoljuk, hogy a szerkesztők szándékosan vezetik félre azokat, akiket tájékoztatniuk kellene. De csak olyanok kapnak munkát, akik 1-4)-et nem támadják, nem elemzik, nem is nagyon értik, de legjobb, ha nem is tudnak róla. Nem a valóságból és a törvények lényegének megértéséből indulnak ki, hanem abból, hogy „ilyesmi biztos nem lehet, mert az már majdnem összeesküvés, ami nem lehet”. Fizetett alkalmazottként nem mondhatnak ellent a munkáltatójuknak. Illetve, legalábbis ha 1)-et elemzik, karrierjük során csak egyszer. Egyébként forrásaik belterjesek, lényegében elhiszik a saját propagandájukat (persze mindegyik a másét, ami azonos alapelvek szerint készül). Ha ezt megfizetik, miért ne? Hogy kell érteni 1)-et? Szó szerint. Az állami pénz túlnyomó részét a magántulajdonú kereskedelmi bankok teremtik, számlapénz formájában, a hitelezéseik során. A magyar forint 93%-át, az EUR 95%-át, a GBP 97%-át az USD 100% -át. USA-ban a központi bank is magánbankok hasznára bocsátja ki a dollárt. Így már éthető, hogyan adósodott el az USA állam. Az USD-t nem az USA állam bocsátotta ki, ami az egész világtól hatalmas lopást jelentett. De a pénz multiplikátor miatt az adósságot visszafizetni a bankok felé teljesen lehetetlen: elfogyna a pénz a gazdaságból! Ez a hitelkényszer oka (ami összgazdasági szinten nem önkéntes, hanem szó szerint kényszer), nem pedig az, hogy keveset termelünk. Korábban a nép vagyonát rendőrállami módszerekkel elvették. Majd az állam, ami kezelője volt ennek a vagyonnak, elherdálta. Gyurcsány Ferenc szavaival „játékpénzért” eladták a nemzeti termelő vagyon 90%-át. Igaza van, kb 140 Mrd USD helyett 20 Mrd USD-ért. Már csak a termőföld maradt meg:az EU-ba lépésünk egyik kulcseredménye, hogy hamarosan azt is elveszítjük. 1 évónk maradt, hogy megértsük a gyarmatosítást, és cselekedjünk! 120

EU-s „támogatásokkal”, szocialista tervgazdasággal (csak most kvótának hívják) szétrombolták a magyar mezogazdaságot. Azért fizetni adónkból, hogy ne termeljen cukorrépát, és a cukoriparunk leépüljön?!?! 11 cukorgyárból 1 maradt. Almafák tömeges kivágásáért? Ezt azért csinálták, hogy a föld értéke alacsony legyen, amikor (már nem sokat kell aludni) bagóért megveszik. A vidék szétverésével (ami az EU-nál régebbi folyamat) a városi ingatlanok értékelődtek fel. Ne felejtsük el: a Föld népességnövekedésével 20-30 év múlva súlyos energia és élelmezési válság lesz. A járművekbe egyre több alkoholt és növényi olajat használunk. Ha az anti-atom lobbi elég erős lesz, a fűtéshez egyre több fát és energiafüvet (ez mind földterületet igényel). Akinek földje nincs, rabszolgája lesz annak, akinek van Az állampapírok pénzként használata (lásdallampapir): helyett/mellett a földtulajdonnal rendelkező termelő gazdaságokat kell értéknek tekintenünk (ha úgy tetszik, modern tsz-rt), felértékelnünk és megőriznünk. Ha ezt nem tesszük meg 1 év alatt, akkor a játéknak vége: Magyarország 100% gyarmat lesz. A választási rendszer A választási rendszerünk alkalmatlanságaA jelenlegi (báb-) „demokrácia” lényege, hogy a vagyonos réteg megszervez egy bábjátékot, a néptömeg pedig pontoz. Ezt hívjuk demokratikus választásnak. Hogyan éri el a vagyonos réteg, hogy a nyertes az Ő vagyonát gyarapítsa, akár (sőt, gyakran) a néptömegek kárára is? (más szóval „kooperáló” legyen): • a kooperálók anyagi támogatása • a kooperálók médiatámogatása • szavazat-megosztás Az anyagi támogatás nyilvánvaló. Az USAban az elite tagjai néha nem is csinálnak titkot abból, hogy mindkét (demokrata és republikánus) pártot támogatják. A média nem bemutatja a világot, hanem KÉPET FEST róla.Eszközök: • mit mutat, és mit nem • amit el akar fogadtatni, azt szimpatikus emberrel mondatja el, aki ráadásul szaktekintély is (vagy annak van beállítva) • amit el akar nyomni, azt unszimpatikus, magát nem jól kifejező emberrel mondatja el (akit idiótának állít be) • az anyagot megvágja • aztán kommentárt fűz hozzá, ami tovább színezi, torzítja a képet Ezekkel az eszközökkel lényegében a legdurvább dolgot is kívánatosnak tudja megfesteni, vagy akár előnyös dolgot is nemkívánatos, feltétlen elutasítandóra („maga az ördög”) festhet. Mi van, ha az anyagi és médiatámogatás után még mindig talpon van egy „nem kooperatív” jelölt, aki veszélyezteti a stratégia végrehajtását?Ha választási rendszerünk igazságos lenne, vagyis teljesítené a választással kapcsolatos LEGELEMIBB követelményeket,

akkor az elit bajban lenne. De számukra „szerencsére” a választási rendszerünk nem teljesíti. Miért? Hiszen a legtöbb szavazatot kapó nyer, nem? De.Ha többen preferálják B-t, mint A-t, akkor elvárható lenne, hogy B nyerjen. Ez a legalapvetőbb követelmény lenne. Ez NEM teljesül. Semmi mást nem kell tenni, mint indítani egy (vagy több) B-hez hasonló C jelöltet. (Ez pusztán pénzkérdés). Ezután a B-re szavazók szavazatai megoszlanak B és C között, és máris A nyer. Hogyan lehetne ezt elkerülni? • többfordulós, kieséses (mint a Megasztár-ban). A legkevésbé népszerű kiesik, ezért nem tudja ellopni (megosztani) a szavazatokat. Ez elég drága • preferencia megadása: ez igen olcsó és egyszerű: nem X-et teszünk az egyik karikába, hanem beírjuk az 1,2,3... számokat. Az 1-et abba, amit leginkább szeretnénk (preferálunk). Értelmi fogyatékosok akár csak az 1-et beírva is szavazhatnának (vagy akár X-et: hogy ne tudják azzal lesöpörni a módszert, hogy túl bonyolult). Mindenesetre fontos, hogy legyen lehetőség megadni teljes preferenciasorrendet. Egész biztosan élnének vele. Ebben az esetben a pluszköltség marginális, elenyésző. Új Zealand-on így szavaznak. Másik követelmény lenne, hogy bárki ellenőrizhesse, hogy szavazatát jól számolták össze. Viszont anélkül, hogy felfedné, kire szavazott. Ezt a látszólag ellentmondó két követelményt egyesíti ahttp://www.punchscan.org/ Van néhány kevésbé jelentős követelmény, amikre most nem térünk ki. Összeesküvés-elméletek Összeesküvés : emberek egy csoportja adott cél érdekében úgy cselekszik, hogy tevékenységük célját, lényegét nem hozzák nyilvánosságra, vagy annak tekintetében a nyilvánosságot félrevezetik. Az, hogy emberek egy csoportja célirányosan tevékenykedik, mindennapos dolog. Általában a tervezés és részfeladatokra bontás után megbíznak olyan megbízottakat, akik a teljes tervvel nincsenek tisztában (ez szintén mindennapos dolog). Ezek vagy anyagi haszonért végzik a tevékenységüket, vagy egy számukra fontos eredmény reményében abban a hitben, hogy a tevékenységük ahhoz az eredményhez vezet. Ez az olcsóbb módszer. Egyedül az a kérdés, hogy mindenki minden célirányos csoporttevékenységéről értesül a nyilvánosság (akkor ez nem összeesküvés: pl. a Fradi eldönti, hogy sokat edz és megnyeri a bajnokságot), vagy a nyilvánosság nagy része nem értesül róla. Mire jó egy összeesküvés??? Amikor a nyilvánosság érintett, például a tevékenység célja a vagyonuk megkaparintása, JÓ HA FIGYELÜNK!

nehezen képzelhető el más módszer(ugyanis a nyilvánosság tiltakozna). Alkalmas végrehajtók megtalálása nehezebb, megbízása is drágább, ha az erkölcstelen cél nyilvánvaló Melyik csoport lesz a domináns? Amelyik megtiltja magának az összeesküvést (azaz minden célját és módszerét nyilvánosságra hozza) vagy amelyik alkalmazza a nyilvánosság félrevezetésének módszerét? Jó gondolkodást kívánok, különösen az újságírók gondolkodjanak el és válaszolják meg hangosan! Értelmes emberek gyakranfelhoznak összeesküvéselméleteket, és megmutatják, hogy az nem is összeesküvés. Aztán levonják a következtetést, hogy akkor egyáltalán nincs is összeesküvés. Ez TELJESEN ÉRTELMETLEN!!!Amédiaáldásos tevékenységének köszönhetően ez tényleg divat lett,megfigyelhetjük, amint egymásnak gratulálnak, hogy megint milyen okosan megmutatták az összeesküvéselméletek értelmetlenségét. HOLOTThiába mutatnak százezer példát, ahol nincs összeesküvés, abból NEM KÖVETKEZIK, hogy egyáltalán nincs.Azt, hogy valami nem létezik, általában nagyon nehéz bizonyítani. El kellene ezen gondolkodni: Hiába mutatnak százezer példát, ahol nincs összeesküvés, abból NEM KÖVETKEZIK, hogy egyáltalán nincs. Ugyanakkor ha egy esetben bebizonyosodik az összeesküvés, akkor bebizonyosodik, hogy (ez az egyébként hatékony és logikus módszer) nem csak elméleti Akkor tegyünk pontot a vitára, és mutassuk meg egy igen jelentős összesküvés eredményét:könnyű dolgunk van, csak el kell olvasni a törvényt. A törvényt 1913 december 23-án, a karácsonyi szünetben fogadtatták el: Federal Reserve Act törvény szövege A törvény arról szól, hogy az USA-ban magánbankok kartellje végzi a központi banki tevékenységet: pénzt (USA dollárt) bocsát ki (amit az egész világ használ, nem csak az USA), amiért értékeket vásárol ( „Open Market Operations” ). Gyakran államkötvényeket vásárol: az USA állama törvényszerűen eladósodott ezen bankok felé (a tévhitek eloszlatása végett: már akkor, amikor az USA exporttöbbletes volt, és a kínai gazdaság még nem volt jelentős.) The Money Masters I-II film ennek történelmi hátteréről szól.Nem titok, csak éppen az iskolában nem tanítják meg a lényeget történelemből, és a TV-ben sem. A történelmet a hatalom megkaparintására és kiterjesztésére irányuló erőfeszítések alakították. Az 1700-as évek óta ennek módja a pénz forgalomba hozásának átjátszása magánbankoknak, és a termelő vagyon megkaparintása, koncentrálása igen kevés kézben. Ennek meghonosítása újabb és újabb országokban. Soha sehol nem kérdezték meg a népet, hogy akarnak-e olyan pénzrendszert, ahol örökké fizetniük kell a visszafizethetetlen adósság kamatait a bankárok felé ahhoz, hogy egyáltalán legyen pénz a gazdaságban. Ennek a bevezetése a megtévesztés (média-felvásárlás

és manipuláció) és korrupció eszközeivel történt. A film, bár más országokra is kitér, alapvetően az USA gyarmatosítását mutatja be: azt a küzdelmet, aminek végén a legvagyonosabb bankároknak sikerült megalapítaniuk a magánbanki kartellt, a Federal Reserve System-et, az USA magánhaszonra dolgozó, az USA-t és a világot eladósító USA központi bankot. Más összeesküvések Azért érdemes az ismerkedést a magánbanki kartellel, az USA központi bankjával kezdeni, mert nem kell hozzá zseninek lenni, hogy lássa az ember az átverést. Ugyanakkor az, hogy a nép a technika fejlettsége ellenére is reménytelenül el van adósodva, és a megélhetésért küzd, annak eredménye, hogy a megtévesztés (összeesküvések alkalmazása) az egész törvényhozást áthatja. Mivel a nép érintett, nyílt módszerekkel nem lehetne leigázni. Csak a nép megtévesztésével, összeesküvéssel lehetséges. Ostoba aki máshogy csinálná (nem is ilyeneknek sikerült). Az egész bankrendszer a nép megtévesztésén alapul: az, hogy az államinak beállított pénzt túlnyomórészt magánbankok hozzák forgalomba, ami miatt elvileg is lehetetlen az adósságot vis�szafizetni a magánbankok felé. Ráadásul a szakmabeliek, a közgazdászok többségét is sikeresen megtévesztették olyan magyarázattal, amiből nagyon nem látszik a lényeg, és egy matematikailag is hibás képlettel. Bár a magánbanki pénzteremtés megengedése és fenntartása a megtévesztés és törvényhozói bűnözés csúcsa, nem az egyetlen módszer a nép vagyonának megkaparintására (aminek jele a vagyon roppant koncentrálódása). Valójában a törvények többsége így készül: egy egyébként is létező vagy kreálteseményt úgy kell bemutatni, hogy a népben felmerüljön az igény,„most már valamit tenni kell”. Aztán a bejáratott politikai és média-csatornákon keresztülajánlani egy megoldást(gyakran előre kiszámítható a reakció, és ez magától is bekövetkezik). Az új törvény persze még jobban hozzájárul a vagyon koncentrálódásához, vagy a helyzet bebetonozásához, gyakran egyéb mellékhatásokkal. A problémákat egyes politikusokra lehet fogni, és szorgalmazni, „a másik” (!!!) pártra szavazást, „az majd megoldja, a demokrácia már csak ilyen”. A mellékhatásokra ugyanezt a problémareakció-megoldást lehet alkalmazni, míg végül olyan bonyolult és erkölcstelen törvényrendszer jön létre, ami végképp kiszolgáltatja a becsületes, de vagyonából kisemmizett többséget az erkölcstelen, de a megtévesztésben jártas kisebbséggel szemben. Az, hogy az embereknek fogalmuk sincs arról, hogyan kerül forgalomba a pénzük, nem azért van, mert olyan buták. Csak jóhiszeműek, és az oktatás és amédiafélrevezeti őket. A nyilvánosság félrevezetése sikerült, ez tény. Természetesen a nyilvánosság félrevezetését nem lehetett volna megszervezni a nyilvánosság bevonása mellett. Csak a nyilvánosság megtévesztésével, összeesküvéssel. Persze a pénz magánbanki teremtése és kamatszabályo-

zás és az ezáltal megkaparintott vagyon nagy segítség, de a megtévesztéshez nem az információ-terjesztési csomópontok megvásárlása és lefizetése az egyetlen eszköz. Olyanokat kell odajuttatni, akik maguktól, őszintén terjesztik a kívánt információt. El kell látni mémekkel, és jutalmazni kell. De nem jó, ha tisztában van vele egy újságíró, hogy a feladata a megtévesztés, a figyelem elterelése a lényegről, és a törvényhozás valamint a törvények naiv felületes bemutatása. Nem kérdés, hogysikerült pár nagy összeesküvés:A magánbankkartell USA központi bank, az egész világot eladósító pénzteremtő magánbankrendszer, és a nyilvánosság megtévesztése ebben a témában (a jelent és a történelmi szerepét tekintve is). Hiába tudunk mutatni ezer esetet, amikor nincs összeesküvés, a bankrendszer (és a modern politikai hatalom architektúrája) esetében a túlbonyolított, erkölcstelen,az egész gazdaságot a pénzt forgalomba hozó magánbankok felé eladósító rendszer létrehozása nem megalapozatlan összeesküvés-elmélet, hanem összeesküvés ténye.Nincs értelme feltenni azt a kérdést, hogy meg lehetett-e csinálni: az eredménye alapján tény, hogy igen. Azt kell feltenni, hogy HOGYAN csinálták. És mit lehet tenni, hogyan kell a törvényeket megváltoztatni, hogy stabilabb, emberibb világunk legyen. Kizárólag a gyengébbek kedvéért érdemes kiemelni: ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden összeesküvés-elmélet megalapozott. Ezrével lehet találni vagy kitalálni cáfolható összeesküvéselméleteket. Meg is teszik, sikeresen elérve azt, hogysokan alapból elutasítsanak MINDENT, ami összeesküvésre hasonlít. Legalábbisakik nem fogják fel, hogy ezer összeesküvéselmélet cáfolata nem bizonyítja egyéb összeesküvéselméletek megalapozatlanságát. Nem is értelmi/logikai síkon folyik ez a gondolatháború, hanem csak a tömegtájékoztatás az ismétlés erejével terjeszti azt a sémát, hogy mindenki elmebuggyant, aki egyáltalán leáll vizsgálni valamit, amiben a nyilvánosság megtévesztése eszköz adott cél elérése érdekében (vagyis formailag összeesküvés). Többlet fogyasztás Az egész világon, globálisan azt szajkózza a média, hogy azért vagyunk eladósodva, mert többet fogyasztunk, mint amit megtermeltünk. Mivel az embereket félrevezetik a magánbankok által adósságként teremtett pénz természetéről, ezt, értelmes indok híján, sokan be is veszik. A jövedelmek kb felét lakásra / házra költik (saját tulajdonra vagy a bérleti díjon keresztül). Más szóval annyit költünk szállásra, mint az összes többi dologra együttvéve. Lássuk ezen a példán, hogyan lehetséges többet fogyasztani, mint amennyit megtermeltünk. Pl.termeltünk 2 millió lakást, de ennél többet, mondjuk 3 milliót „fogyasztunk”. Vagyis ezek szerint kifizettek 1 millió lakást, beköltöztek, olyan lakásokba, amik még meg sem épültek!!!Ennyire

JÓ HA FIGYELÜNK! 121

hülyék az emberek? Nem. Természetesen globálisan nem lehetséges olyan terméket elfogyasztani, amit még nem termeltünk meg. Erre a válasz az szokott lenni, hogy ... na de Kína ... Ezeka lakások nem Kínában épültek. Nem is kínaiak építették. A második legnagyobb kiadás az autó. Az autók sem Kínában készültek.Ezek a lakások, házak és autók éppen azokban az országokban készültek, amik visszafizethetetlenül eladósodtak (beleértve Magyarországot, USA-t, Németországot és Japánt). Valójában azadósság oka, hogy a pénzünk így keletkezik: az adósság a magánbankok felé

mindig nagyobb, mint az általuk teremtett pénzmennyiség. Az, hogy azMNB lényegében a magánbankoknak adta át a forint forgalomba hozását(az 5%-os tartalékrátával megengedve, hogy új pénzt hozzanak forgalomba, maximálisan az MNB által kibocsájtott pénz 20-szorosára növelve a forintmennyiséget),az államnak kiesett bevétel volt, ezért az állam eladósodott: az államadósságunk 17 ezer milliárd forint. Akkor mi az igazság? Természetesen az, hogy„többet költünk, mint amennyit keresünk”. Ez azért van, mert a magánbankok

által adósságként teremtett pénz miatt magasabbak az árak (többet költünk) és alacsonyabbak a bérek (kevesebbet keresünk). Következésképp a megoldás nem az, hogy egyre többet termelünk és tönkretesszük a bolygó bioszféráját, hanem hogy megtanítjuk a társadalmat a pénz befektetésére. Hogy ne a pénzt gyűjtsék, hanem a vagyont. Ezzel lehet csökkenteni az adósságot, és az árakban a kamatszintet, és növelni a béreket. Forrás: elég.hu

Miért nem mondjátok ki a kimondhatatlant? avagy Ilyen az, amikor a Nagy Francia Elsötétedés után végre felkapcsolják a villanyt?

Kevéssel a választási finis vége előtt, amikor Kolompár Orbán keltette fel a média érdeklődését, magukat szakavatott mérvadónak tartó önkéntes megmondó-emberek azon buborogtak, miért nincs eredménye a cigányság integrációjára költött mintegy 130 milliárd (értsd: 130 ezer millió!!!) forintnak. Olyan déja vu érzése támad az embernek, amikor manapság a nyugat-európai államoknak az uniós állampolgárokat megillető szabad vándorlással és letelepedéssel kapcsolatos jogait érvényesíteni kívánó polgáraival szemben tett kétségbeesett erőfeszítéseit látja a tudósításokban. A korrektség kedvéért mondjuk el, a problémás polgárok érdekes módon kizárólag a cigányság soraiból kerülnek ki. De vajon mi lehet velük a gond? Miért éppen velük van gond? Másokkal miért nincs? Érdekes analógia figyelhető meg a cigányság hazai helyzete és az Európában egyre nagyobb problémát okozó betelepült és betelepülő muzulmánok viszonylatában. Úgy tűnik, a demokráciára – azaz a többség uralmára – oly büszke Európa most a saját kardjába dől. Mert hiszen a legfőbb kérdés, hogy ki alkotja a többséget. Ma még mi, európaiak, de a trendeket figyelve ennek az állapotnak, s vele együtt nekünk is, úgy tűnik meg vannak számlálva a napjaink. Ki fogja alkotni a többséget? Az, akié a föld, a föld pedig azé, aki teleszüli. Érdekes adat a szaporodási ráta, kábé 2,1-es értéknél jelentik ki a téma szakértői, hogy az adott ország népessége legalábbis szinten van. Legutóbb a francia mutatót hallottam, hogy megfelel ennek az értéknek, ám amikor kiderült, hogyan hozzák a franciák ezt az értéket, enyhén szólva ledöbbentem. Először is nem a franciák hozzák, hanem a bevándorlók, akik – most tessék megkapaszkodni – 8,1-es értéket produkálnak, míg az ún. született franciák 1 alatt vannak. Vagyis, ha minden így folytatódik tovább, Európa muzulmán kontinens lesz a nem is olyan távoli jövőben. Csak hát erről nem ildomos beszélni, Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim! Mer’ ez nem komilfó, nem européer. A korrekt tájékoztatás kedvéért mondjuk el, ha minden így folytatódik, Magyarország a nem 122

Kolompár Orbán

is olyan távoli jövőben cigány-ország lesz. Egész egyszerűen azért, mert ők szülik tele. A tulajdonosa pedig – ha az Index fővárosi ingatlanfejlesztési körképének hihetünk – Simon Peresz bejelentésének megfelelően, izraeli befektetők lesznek. A jogaival – úgy tűnik – mindegyik kisebbség tökéletesen tisztában van, éljen bárhol is Európában, a kötelességekkel azonban már gondok adódnak, pedig e kettő mindig együtt kell, hogy járjon. Felmerül a kérdés, hogy a rossebbe van az, hogy például kis hazánkban a cigányságnak a rájuk költött temérdek pénz – írjuk csak le még egyszer emlékeztetőképpen: szóval a 130 ezer millió forint – ellenére sem sikerült integrálódnia? Legalább ennyire indokolt annak a kérdésnek a feltevése, hogy a rossebbe gondolt bárki is arra, hogy teszem azt az Alpok lábainál a tájba harmonikusan beleilleszkedik majd egy mecset? Amikor ezt a kis szösszenetet pötyögöm be a billentyűzeten, a híradó tudósításában épp egy New York-i mond keresetlen szavakat arról, hogy JÓ HA FIGYELÜNK!

ez az ország (mármint az Amerikai Egyesült Államok) az ő országa, ő harcolt érte, köszöni szépen, de sem a Ground Zero, sem más közelében nem akar mecsetet látni. És ha már Amerikánál tartunk! Emlékszünk még a hálivúdi eksönmúvikra? Little China, quarter latin, Chinatown, meg a többiek. Ezek a nációk mindig szigetszerűen zárt közösségeket alkotnak. És megint itt a félelmetes analógia. Vona Gábor és a Jobbik cigánygyerekek számára kidolgozott bentlakásos iskolázásról szóló javaslatáról a törvényhozás házában kiakadtak mint az a bizonyos Epeda sezlonyrugó, mondván elszakítja a családtól, kiragadja a környezetéből a roma csemetéket. Könyörgöm, ne álszenteskedjünk már! Nem tehetek róla, de megint Posta Imre jutott eszembe. A cigánygyerekek szegregációja körüli hercehurca kapcsán mesélte, hogy a médiában zajló retorikai ütésváltások közepette feltette a kérdést a cigányoknak, >>

JÓ HA FIGYELÜNK! 123

ugyan mondanák már meg, hány cigány pedagógus került ki közülük, aki visszajöhetne tanítani a többieket. Nem nagyon tudtak válaszolni a kérdésre. Mit gondol a tisztelt Olvasó? Vajon milyen lesz a következő cigány nemzedék? Vajon milyen lesz az a nemzedék, amelyik a környezetéből fakadóan sokszor alapvető létezési, viselkedési normákkal sincs tisztában? És senki ne merje ezt azzal elintézni, hogy más kultúra! Az ápolatlanságnak, a lopásnak, a másokon való élősködésnek semmi köze a kultúrához. A kultúra eredetileg művelést jelent, de abban azért valószínűleg mindannyian egyetértünk, hogy a lopás, a másokon való élősködés életvitelszerű gyakorlása sok mindennek nevezhető, ám kultúrának semmiképpen sem. Vajon milyen lesz az a felnövekvő cigány nemzedék, akik egyre többen lesznek, egyre hangosabban követelik majd a jogaikat – hiszen az nekik jár! – és soha nem láttak olyasvalakit a családban, de még csak a rokonságban sem, aki valaha is dolgozott? És vajon milyen lesz az a felnövekvő cigány nemzedék, amely kiközösíti soraiból azt, aki tisztes munkából él meg, vagyis dolgozik? A Varga Tibor jogtörténész által zseniálisan és nagyon találóan „Nagy Francia Elsötétedés”-nek hívott esemény következményei úgy tűnik jóvátehetetlenül sodornak bennünket a szakadék felé. Humánusnak, toleránsnak kell lennünk, hiszen mi európaiak vónánk, vagy mifene! Ezek az európai értékek komilfók, a kereszténység – milyen érdekes! – nem. Az ide betelepültek, vagy betelepülők, a rajtunk – európaiakon – élősködők nagyon is tisztában vannak azzal, mit jelent, hogy nekünk toleránsaknak, humánusaknak kell lennünk, s erre minden adandó alkalommal figyelmeztetnek is bennünket. És kihasználnak bennünket. Mi pedig, éppen a fent említett magasztos elveknek köszönhetően valahogy elfelejtettünk kiállni saját magunkért. Valamilyen rosszul értelmezett, felülről ránk erőszakolt téves „meggyőzés” hatására – kicsit olyan érzése van az embernek, hogy parancsszóra – az idegent szebbnek találjuk, mint a sajátunkat. Itt az ideje, hogy a Nagy Francia Elsötétedés után végre felkapcsolja valaki a villanyt! Azaz mondjuk ki, itthon a cigányság, Európában pedig a bevándorlók, nem azért nem integrálódnak, mert nem tudnak, hanem mert nem is akarnak! Ez egy feneketlen zsák! Tölthetik bele a pénzt számolatlanul, eredményre nem fog vezetni! Legalábbis addig egész biztosan nem, amíg a fent említett kisebbségeknek eszük ágában sincs a(z egyelőre még) többségi társadalomba integrálódni. A demokrácia a többség uralma. De ki alkotja majd a többséget? Az, aki teleszüli a földet. És ők fogják teleszülni. Ki kell mondani végre, szedjétek a cókmókotokat, ’oszt menjetek haza! Van nektek országotok, boldoguljatok ott! Avagy ha maradtok, akkor a mi szabályaink érvényesek, mert ez itt a mi országunk! Ha ránéztek a térképre, arra is rá van írva! Egyetlen európai országra sem az van írva, hogy Törökország, Izrael, vagy India! (Törökország, bármennyire is átnyúlik egy darabka belőle a vén kontinensre, nem tekinthető európai országnak.) 124

Milliárdos végkielégítések A nemrég elhunyt John Kenneth Galbraith neves amerikai közgazdász egyik jelentős munkája volt „Az új ipari állam” (The New Industrial State, 1967) című könyve, amelyben korának élesszemű megfigyelőjeként foglalkozott a gazdasági élet intézményeinek és az államnak a viszonyával. Tényként állította, hogy a termelési viszonyok eltérése ellenére a kapitalista fogyasztói társadalmak és a szocialista társadalmak gazdálkodásának technikai tényezői meglepő azonosságot mutatnak. A nagyvállalatok és az államok kormányzatai olyan sajátos partneri viszonyba keveredtek, amelyben nem feltétlenül a kormányzat a domináns fél. Könyvében arra hívta föl a figyelmet, hogy a nagyvállalatok és az állami szféra között olyan összefonódások találhatók, amelyek az USA gazdaságát némileg a szocializmusra jellemző tervgazdasághoz teszik hasonlatossá.

Ez Lahore Pakisztánban...

vagyunk.) Nyugaton már régen bizonyítást nyert, hogy káros, ha a technostrukturának a vállalat irányítására vonatkozó döntéseibe kívülről beavatkoznak. És ahogy a modern ipari államban a techno-struktúra átvette a tőkés, a vállalkozó és a részvényes hatalmát, mert a gazdasági fejlődés ezt követelte meg, hasonló fejlődés van kialakulóban KeletEurópában is: az állam kénytelen átadni a vállalat irányítását a vállalati techno-struktúrának. A két rendszer között tehát közeledés van. Ez a közeledés azonban – írja Galbraith – nem azt jelenti, hogy a kommunista rendszer visszatér a piacgazdasághoz: ezt mindkét rendszer már maga mögött hagyta. Galbraith bőven megérte (2004-ben halt meg 97 évesen), hogy nem jól jósolt: a kommunista rendszer bizony visszatért a piacgazdasághoz, és a Nyugat, főleg az angolszász kapitalizmus is visszatért a nyers liberalista piacgazdasághoz. Ez a fajta „konvergencia” egészen sajátságos, nem egymáshoz igazodtak, hanem vissza a történelembe, a kapitalizmusnak olyan korszakába, amikor a munkásvédelem még csak vágyálom volt. Kétszáz éve folyik a vita az állam szerepéről, hogy mennyi legyen az államnak, illetve a magánvállalatoknak a része a gazdaságban. A legnagyob utat a kommunisták tették meg – visszafelé: a mindent államosítástól az államot a gazdaságból kiszorításig. A gazdasági-pénzügyi válság az amerikai liberalista gazdasági rend visszatérő jelensége. Ami 1929-ben Amerikában kirobbant, az magával rántotta Európa gazdasági rendjét is, ami pedig már akkor is haladottabb volt szociális gondoskodás terén mint az Egyesült Államok rendje, de a háborúban kivérzett állapotában az akkor már domináló amerikai pénzgazdálkodás függvényeként ugyancsak a válság állapotába zuhant. A Roosevelt nevéhez fűződő New Deal valójában állami mentőöv volt, az állami beavatkozás és támogatás húzta ki az országot a válságból. Európában elsőnek Olaszország találta meg az állam szerepének alkalmazását, a nemzeti összefogásra támaszkodó munkaállam kiépítésével, a nemzetközi liberalista kizsákmányoló rend ellenében. Németország már csak a világválság évei következtében lépett az állami irányítású nemzeti gazdálkodás útjára, amelynek – elvonatkoztatva politikai természetétől – gazdasági sikere világraszólóan eredményes volt.

Ez pedig Dewsbury (Nyugat Yorkshire) az Egyesült Királyságban

John Kenneth Galbraith

Ma még mi, európaiak vagyunk többségben, ma még kimondhatjuk, amit nem sokára talán már kimondanunk sem szabad, kevéssel utána pedig lehet, hogy már gondolnunk se. Ahogy Fábry szokta volt mondani: „Kezeket a paplan alá, éljenek a csajok!

A felirat szerint: AZ ISZLÁM FOG URALKODNI A VILÁGON. POKOLBA A SZABADSÁGGAL

Isten áldja Magyarországot! 1 öntudatos pécsi polgár JÓ HA FIGYELÜNK!

Annak idején foglalkoztatott minket, emigránsokat is a „konvergencia-elmélet”, ami szerint a két „szembenálló” szisztéma között fennálló különbözőségek fokozatosan elhalványodnak, végül összeborulnak egy rendszerré. A politikai mozgások is igazolták ilyen fejlemény esélyességét. Végülis másképpen oldódott fel, de most nem erről kell szólni. Galbraith könyvéről az Új Látóhatár 1968/6 száma közölt nekünk tájékoztatót. A könyvet ismertető Szabados József foglalkozik a könyvnek azzal a részével is, ami minket most közvetlenül is érdekel, a nagyvállalatok növekvő hatalmáról az állam rovására. Arról, hogy a nagyvállalatok nemcsak befolyásolják, hanem a szinte tökéletesre fejlesztett reklám-technikával gyakorlatilag irányítják a piacot és az egész társadalmat. De kik irányítják a nagyvállalatokat? Nem a tőkés, nem is a részvényes, hanem a vállalaton belüli bürokrácia. Ennek tagjai a hagyományos értelemben vett menedzserek, a műszakiak, a kutatócsoportok. A termelés és értékesítés bonyolult szerkezetének irányítása csoport-döntést igényel, így a vallalatok igazi magvát ők képezik. Ez a jólfizetett vállalatvezetői kör (techno-struktúra) legfőbb céljának nem a profit növelését, hanem pozíciójának biztosítását és hatalmának kiterjesztését tartja. Galbraith több ízben foglalkozik a kelet-európai gazdasági reformokkal és reformtörekvésekkel is. Szerinte a kelet-európai reformok lényege az, hogy a vállalatok irányítását a kommunista államokban is kezdik átadni a techno-struktúrának. (Csak emlékeztetőül – 1968-ban

Botos Katalin

Botos Katalin professzort idézzük: „A harmincas évek elején Európa gazdasága romokban hevert. Az olaszok a csődbe menő vállalatok finanszírozására létre hozzák a nagy állami holdingot, az IRI-t, amely végső soron az olasz gazdaság jelentős részének államosításához vezet. Az angolok, franciák a második világháború után államosítanak jelentősebb mértékben, s a felszabaduló gyarmatok jelentős része is az állami tulajdon, az állami gazdasági szerepvállalás segítségével kíséreli meg a felzárkózást. A világ vezető ipari nagyhatalmánál is úgy kiéleződtek az ellentmondások, a túltermelési válság olyan visszaesést eredményezett, hogy a társadalomban a feszültség forrponton volt. A kiutat az állami szabályozás intézményeinek felállítása, s a költségvetési politika „bevetése”

JÓ HA FIGYELÜNK! 125

jelentette. Változatos formában, de az állami tulajdonlás, az állami szabályozás és konjunktúra-szabályozás általános gyakorlattá vált a fejlett világban. A német gazdaság ugyan sajátos utat követett a szociális piacgazdaság kiépítésével, melyben ugyan a versenyszektor államosítása nem jött szóba, de az infrastruktúra, a szociálpolitika és a szabályozás terén hatalmas volt itt is az állam szerepe. Az új közgazdasági elméletek, amik az állam erőteljesebb szerepét hangsúlyozták, úgy tűnt, meghódították a vezető kapitalista gazdaságokat és a társadalmat. Ahogy Nixon elnök mondta egy negyed század múltán: »Mindannyian keynesiánusok vagyunk«. De mire kimondta, már véget is ért ez a korszak. A friedmani monetarizmus és a hayeki liberalizmus már úton volt az irányító magaslatok meghódítása felé. Igaz, 1974-ben még fele-fele arányban osztoztak a jóléti kapitalizmus hívei a szabadelvűekkel a sikereken, hiszen Gunnar Myrdal, a szociálisan érzékeny svéd közgazda és Alfred Hayek, a korlátlan szabadságpárti osztrák társadalomtudós megosztva kapta a közgazdasági Nobel-díjat, de Hannibál már a kapuk előtt volt. Rövidesen bekövetkezett a Thacher-i hatalomátvétel Angliában, s Ronald Reagan győzelme Amerikában. A hivatalos gazdaságpolitika rangjára emelkedett az állam visszaszorítása, mivel – úgy tűnt – addigra már nem a jólét garanciája, csak a stagfláció forrásává vált a jelentős mértékű állami beavatkozás. Megindult a privatizáció, dereguláció, liberalizáció világszerte. El akarták söpörni az útból a Nagy Válság hagyatékát, vissza akartak térni a klasszikus kapitalizmus alapeszméihez, a teljes vállalkozói szabadsághoz, s a termelési tényezők korlátozás-mentes áramlásához. Egyáltalán nem »lógott ki a sorból«, hogy 1989 után Kelet-Európa is erre az útra lépett. Igaz, itt sokkal mélyebb változásokról volt szó, hiszen nem csak a gazdaság, de a teljes társadalmi berendezkedés demokratizálása volt a cél.” Talán mondhatjuk, hogy valahányszor tönkrement az országok gazdasági rendje a privát kezelésben, átszerelték az egészet az állam gondozásába, vagyis a társadalom terhére történő rendbetételre, majd amikor ismét nyereségesek lettek a vállalatok, jött a privatizáció. A magyar rendszerváltoztatás ilyen privatizációs időszakra esett, és a Nyugat éhes kapitalistái és a reformkommunisták szabaddemokrata pártja egymásra találtak a privatizációnak nevezett tolvajlásban. Ez a sikerbolsevista banda nem átallotta kommunista restaurációval megbélyegezni azokat, akik ellenálltak a mindent mindenáron privatizálók garázdálkodásának. És akkor a fő privatizátor Nemzetközi Valutaalap (IMF) előírja a lekopasztott állam fizetési kötelezettségeit, annak teljes ismeretében, hogy azok teljesítése csak a társadalomra ráterheléssel valósítható meg. De nézzük csak, hogyan működik az ország, amikor az állami vagyonból milliárdosokká vált exkommunista államellenes liberalisták kormányozzák az államot? Ismét Botos Katalin igazít el minket a politikai labirintusban. Ismét Amerikából kell kiindulni, ahol – mint írja – a szociális háló viszonylag fejletlen, a nyugdíj- és egészségügyi biztosítások nem teljeskörűek. Például 1973 és 1994 között a nyugdíjbiztosítottak aránya az USA-ban 62 %-ról 46%-ra csökkent. A munkabérek terén a hetvenes évektől nagy eltérések jelentkeztek. A leggazdagabb 1% jövedelme megduplázódott, miközben a népesség 80 %-ának családi és háztartási jövedelme stagnált, vagy csökkent. 1973 óta Amerika szegényei még szegényebbek lettek. Az utóbbi évtized gazdasági növekedéséből gyakorlatilag csak a családok felső 5%-a részesedett – állapította meg Robert  Freeman 2004-ben. „A bérek széthúzódásánál azonban meg kell állnunk egy pillanatra. Itt nem csupán magáról a differenciáról van szó. A top-menedzserek fizetése ugyanis csillagászati magasságokba szökött. A Wall Street Journal 1996. április 11-i száma szerint a menedzserfizetések négyszer olyan gyorsan nőttek, mint az átlagbérek, de a vállalati profitoknál is háromszorta gyorsabban emelkedtek. A 90-es évek fejleményei csak megerősítették azt, amire már a jeles közgazdász, Schumpeter a harmincas években, majd Galbraith az ötvenes–hatvanas években utalt. A modernkor igazi tulajdonosai a menedzserek. Legalábbis, gyakran ők gyakorolják azokat a stratégiai rendelkezési jogokat, amelyek a tulajdonosi mivolt lényegét adják. A 90-es évek tőzsdei szárnyalása idején nagylelkűek voltak a közgyűlésen a tulajdonosok, és jóváhagyták a CEO-k, azaz a top-menedzserek nagyvonalú honorálását. A vállalatvezetés elfogadtatta, hogy a top-menedzserek honorálása az átlagjövedelmeknek akár négy-ötszázszorosa is lehet!! Az amerikai menedzserek sokszorosát 126

kapják annak, amit európai vagy japán megfelelőik zsebre tesznek. Japánban az ügyvezető fizetése az átlagbér tízszerese, Angliában 25-szöröse. Amerikában az elmúlt évtized alatt 85-szöröséről az 500-szorosára változott.” A magyarországi átmenetet levezénylő elv- és bűntársak természetesen az amerikai mintát követték, széleskörű amerikai támogatottság mellett. A teljes államapparátusra, közművekre, állami vállalatokra, művelődési, tudományos, egészségügyi intézményekre rátelepedtek azok a fentebb már bemutatott típusú menedzserek, akik a legkülönbözőbb módon szívnak ki tetemes összegeket pozíciójuk révén, nemcsak bevett szokásként, hanem szerződéses alapon rendezett járandóságként, továbbá önmaguknak megszavazott sikerdíjakat is kapnak. Akkor is kiemelnek nagy összeget, ha közben az intézmény anyagilag a tönk szélére kerül. Zárt társadalom, amibe bekerülni megfelelőség kérdése. Ezt a fajta zsiványságot a szebben hangzó és szinte megértő (mert állítólag mindenütt van kisebb-nagyobb méretben) korrupció szóval illetik. Orbán Viktor szerint a korrupció letörése nélkül nem lehet rendbehozni az ország gazdasági és erkölcsi helyzetét. Ezt célozta meg az a parlamenti határozat, ami 98 százalékos adóval sújtja a 2 millió forinton felüli, a közintézmények terhére kifizetett végkielégítéseket. Jelenleg csaknem egymilliárd forintnyi végkielégítésről van szó a Magyar Fejlesztési Bank-nál, a Magyar Államvasutaknál, a Budapest Közlekedési Vállalatnál. Hasonlóan nyilatkozott a Civil Összefogás Fórum, amely szerint egy velejéig züllött és az országnak óriási károkat okozó korrupciós rendszert akar megszüntetni a kormány. A szervezet véleménye szerint az elmúlt nyolc év során, a szocialista–liberális kormányzatok regnálása alatt létrejött korrupciós rendszer szétverése alapvető feltétele annak, hogy Magyarországon megindulhasson a gazdasági növekedés. Ez az érdeke a magyar civil társadalomnak is, hiszen e nélkül esély sincs arra, hogy megvalósulhasson a közjó. Erről szólt már a bankadó, erről szólt az extraprofitot termelő nagyvállalati szféra megadóztatása, s erről szólt a jó erkölcsbe ütköző végkielégítések megadóztatása is. Mindezekkel szemben az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította, és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadóról szóló törvényt. Ezt követően a Fidesz parlamenti frakcióvezetője bejelentette: kezdeményezi az alkotmány módosítását, hogy azok a kérdések, amelyekről nem lehet népszavazást tartani, kerüljenek ki a testület hatásköréből. A 98 százalékos különadóról szóló törvényt Lázár János változatlan tartalommal javasolja újra elfogadásra a Parlamentnek. E döntés nyomán fölbolydult a kas, minden ellenzéki buzgalom nekirontott a kormánynak, diktatúrát sikoltozott. Föléledt a taxisblokád idején alakult, kormány- és rendszerdöntési szándákkal fellépő, hírhedett baloldali csoportosulás, a Magyar Demokratikus Charta, és most felhívást juttatott el a Magyar Távirati Irodának, ami szerint Orbán Viktor és kormánya sorra iktatta ki a politikai döntéshozatal rendszeréből azokat az alkotmányos fékeket és ellensúlyokat, amelyek demokratikus korlátok között tarthatnák az ő uralmát, pártkádereket nevezett ki a közhivatalok élére, és új, csak neki szolgáló intézményeket hozott létre. A szerveződés szerint „az Alkotmánybíróság jogkörét drasztikusan csökkentő mostani föllépés nemcsak az iránya, de kendőzetlen durvasága miatt is fölháborító. A testület döntésére még aznap felelt a hatalmi gőg: tudatván mindenkivel, hogy ebben az országban – legyen bár jogsértő – csak a kormányzat akarata érvényesülhet”. November 2-ára nagygyűlést hirdetett a Charta, „mert a magyar demokraták nem hagyhatják válasz nélkül a jogsértést. Mutassuk meg, hogy nem félünk az arrogáns és bárdolatlan hatalomtól!” Az Alkotmánybíróság nem a különadó kivetését ítélte alkotmányellenesnek, hanem a jogszabály jogtechnikai alkalmazását – fogalmazott a Lánchíd Rádió Kulissza című háttérműsorában Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezető elemzője, miután a taláros testület – az elemző szerint – jogtechnikai okokra hivatkozva kimondta: „nincs tisztázva, mit tekint a törvényalkotó jó erkölcsbe ütközőnek”. Mráz ismételten figyelmeztet: csak a kétmillió forint feletti rész megadóztatásáról van szó, „ne kaphasson valaki az átlagbér tízszeresénél több pénzt”, de „az érintetteknek ezzel szemben jár a magas nyugdíj”. Megfogalmazása szerint „létezik társadalmi igazságérzék”, ami szerint ilyen magas búcsúpénz nem járhat. Orbán Viktor nyugodt hangnemben szólt az Alkotmánybíróság határozatáról: „Nem az emberek igazságérzetét kell megváltoztatni, JÓ HA FIGYELÜNK!

hanem azokat a régi szabályokat, amelyekbe beleütközünk. A konfliktus lényege a jövendőbeli Magyarország összeütközése a régi szabályokkal. Tulajdonképpen köszönettel tartozunk az Alkotmánybíróságnak, hogy ezt a konfliktust nyilvánvalóvá tette.” Tehát: Magyarország jövője érdekében a „régi szabályok” helyébe mielőbb új alkotmányt kell létrehozni. De mert „az ország kirablóinak végképp nem járhat horribilis végkielégítés” – ahogy Orbán fogalmazott –, halaszthatatlan intézkedést kell hozni az így kiemelt állami pénzek visszaszerzésére, ha kell a jelenlegi még érvényben lévő alkotmány módosítása által. A kormányfő szóvivője Szíjjártó Péter, hangsúlyozta, hogy ebben az új korszakban elfogadhatatlan, hogy az ország jelenlegi állapotában egyes állami, költségvetési szférában dolgozó vezetők több tízmilliós végkielégítéseket tegyenek zsebre. A nemzeti ügyek kormánya köteles megfelelni az embereknek, akik ezt igazságtalannak érezték, és meg kell találnia a szükséges és alkalmas jogi eszközöket arra, hogy a botrányos végkielégítések korszakát lezárja. Említette a szóvivő, hogy miniszteri pályafutását befejezve mintegy 6,6 millió forintot kapott a volt miniszterek közül például Gráf József, Herczog László, Kiss Péter és Szekeres Imre.

Szijjártó Péter emellett szólt arról is, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél (MNV) szolgálatot teljesítő Szilvásy György főigazgatónak információik szerint elbocsátása után több mint 20 millió forintot fizettek ki. Az ugyancsak volt MNV-s Benedek Fülöp pedig – információik szerint – több mint ötmillió forintos kifizetésben részesült elbocsátása után. A Duna Televízió távozó elnöke Cselényi László 49 millió Ft jutalommal távozott, ismeretlen ok miatt hirtelen elhatározással. Az sincs rendben, hogy a MÁV-nál, ahol éves szinten több tízmilliárdos veszteséget halmoznak fel, az idei évben elbocsátáskor, illetve távozáskor volt olyan vezető, aki 30 millió forintos végkielégítés kapott. Véleménye szerint ezek után nem meglepő, hogy az emberek nem akarják, hogy e távozó állami vezetők több tízmillió forinttal a zsebükben elsétáljanak. Nagyon helyénvaló, és immár létérdeke Magyarországnak, a liberalista rablógazdálkodás megszüntetése, és közösségérdekű és erkölcsalapú alkotmányos rend intézményesítése. Csapó Endre Megjelent a Magyar Élet 2010. november 11-i számában

MSzBSz Nyugdíjpénztárak Kedves Szövetségesek! Mindenki érdeklődéssel figyeli a nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos híreket. Sajnos nagyon sok félrevezető hírrel találkozunk, a lényegről viszont keveset beszélnek. Az áprilisi lakossági fórumok egyikén már szó volt erről a kérdésről, egyetértésben a Jobbik képviselőjelöltjével. Most a kormány igyekszik megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyeket az előrelátóbb emberek megfogalmaznak, amelyek teljesítése a munkájából élő, becsületes milliók érdekeit alapjaiban érintik. Figyelmetekbe ajánlom André Kosztolány, magyar származású, 95 éves korában elhunyt tőzsdeguru írásait, amelyek nemcsak ezt a kérdést, hanem a spekulációval kapcsolatos alapvatő ismereteket és összefüggéseket közérthető formában tárgyalják. Az Egyetemi Könyvtárból kölcsönöztem ki ezeket korábban. Miről is van szó? A hagyományos társadalmakban, amelyek az emberiség történelmében évezredeken át egyfajta folyamatosságot és biztonságot nyújtottak az idős és elesett emberek számára létezett egyfajta együttmûködés az egyes közösségek, nagycsaládok, faluközösségek keretein belül. Ezek rendelkeztek a megélhetésükhöz szükséges feltételekkel: föld, legelőhasználat, erdőhasználat, halastavak, vagy mûhelyek, üzletek, épületek. Természetes volt, hogy az idős emberek átadták ezeket, a tapasztalataikkal együtt a fiataloknak, ennek fejében számíthattak a megélhetésük biztosítására. Történelemből tanultuk, hogy az ipari forradalmak „eredményeként” az embereket megfosztották termelőeszközeiktől, ezáltal egyesek kezén nagy vagyonok halmozódtak fel, a másik oldalon ott állt a nincstelenek tömege, akik éhbérért „voltak” kénytelenek dolgozni. A szocializmus elvben próbálta orvosolni az idősek gondjait a kötelező társadalombiztosítás bevezetésével. Persze itt is voltak és vannak kivételezések, mert a 33 évesen elhunyt Liska Tibor szavaival élve: minden „fosztogatásból osztogatás”igazságtalanságokkal jár, lesznek kedvezményezettek: akik 20 év munka után

bivalyerősen már nyugdíjasok, és lesznek olyanok, akik 4 évtizeden keresztül fizettek, mégsem kapnak vissza semmit, mert meghalnak, mielőtt elérnék a nyugdíjkorhatárt. Elviekben a kötelező társadalombiztosítás keretei között a fiatalok befizetéseiből fizetik az idősek nyugdíját. Talán nem mindenki tudja, hogy azon felül, amit a bérből kötelezően levonnak – jelenleg 9,5% – a munkáltaló is befizet ennél jóval nagyobb összeget, jelenleg a bruttó bér 24 %-át a nyugdíjalapba. Ezekből az összegekből kellene eltartani társadalmi szinten az idős embereket. Igen ám, de a magánnyugdíjpénztárak kapják a levont 9,5%-ból a 8%-ot, onnan csak 1,5% megy a TB-nyugdíj-alapba. Mi lesz a 8%-kal? Egy részét felhsználják a korábban százas, most már csak tízes nagyságrendben meglévő pénztárak a mûködési költségeikre. A többit pedig spekulációs célokra fordítják. A 2008-as válság negatív hozadékaként a magánnyugdíjpénztári alapok óriási mértékben elértéktelenedtek, az általuk megvásárolt értékpapírok elértéktelenedésével. Erről a tagok nem sokat tudnak. Arról sem, hogy baj esetén a rossz papírokat rásózzák a közös alapra, a jókat magánszemélyek kimazsolázzák onnan. Ez ősrégi trükk, azóta él és hat, amióta „egyesek” tájékozatlan tömegek pénzét kezelik. Egy részét magas kamatra az államnak adják kölcsön, amit a mi adónkból fizet ki az állam. Ha ez az összeg egyenesen az állami nyugdíjalapba kerül, akkor jóval kisebb terheket kell viselnie az államnak, nekünk. Ez a pénzt hiányzik a nyugdíjalapokból, ezért kell folyamatosan növelni a nyugdíjkorhatárt. Még valami! A pályakezdők számára kötelezővé tették a magánnyugdíjpénztári tagságot, az időseket szépen lebeszélték róla. Emiatt a magánnyugdíjpénztáraknak hosszú évekig csak bevételeik vannak, nyugdíjakat nem kell fizetniük, sőt a múlt évben nagylelkûen megengedték, hogy az idősebb emberek visszalépjenek a Tb-nyugdíj-rendszerbe. Nyugdíjjárulék-befizetések vannak, nyugdíjkifizetés??? Nemigen. Arra kérek mindenkit, hogy mindezek fényében

értékelje a híreket. Azt olvastam, hogy Gyurcsány népszavazást akar kezdeményezni ebben a kérdésben. Csak nem akarja önmaguk érdekei ellen szavaztatni a tájékozatlan tömegeket?Elég volt a demagógiából, nem kicsit... Még valami, amiben nem lehetünk elég okosak, ezért fejlődnünk kell: mi magyarok hajlamosak vagyunk ingatlanba , mégpedig lakóingatlanba öni az összes megtakarításunkat, az egész életünket. Arra nincs remény, hogy ezt az értékel onnan visszanyerjük. Ki veszi meg tőlünk? A fiataljaink külföldre mentek, ők nem. Ezek az ingatlanok – kevés kivételtől eltekintve – nem hoznak, hanem visznek: fûtés, felújítás, adó, kamat , törlesztés. Át kell gondolnunk a megtakarításainkat, hogy szükség esetén legyen mihez nyúlni. (Most nem beszéltünk a luxus fogyasztási javakról.) Vannak bizonyos HÁRMAS SZABÁLYOK, amiket jó tudni: Legalább három különböző formában legyen megtakarításunk. Legyen olyan megtakarítás, amihez azonnal hozzéférünk! Legyenek középtávra szóló megtakarítások! Legyen hosszú távra szóló megtakarítás! Tőlünk nyugatra tanítják ezeket a dolgokat, már a gyerekeknek is. Nálunk gyakran nyomulnak az „ingyenes” oktatásaikkal, amelyek vége egy bizonyos „befektetés” erőltetése lesz. Visszatérve a nyugdíjakhoz: a nyugdíjak részaránya az idősek megélhetésének biztosításában csökkenni fog. A hiányt átgondoltan, nekünk, magunknak kell biztosítanunk. Ehhez keresünk olyan régi-új együttmûködési formákat, amelyek boldoguláshoz segítik a fiatalokat, biztonságos megélhetéshez az idős korúakat, biztosítanak egyfajta folyamatosságota tudás átadásában, a javak használatában. Itt van egy csomó falusi ház, kerttel, szántóval, gyümölcsössel, kihasználatlanul. Kié lesz? Itt van egy csomó éhező fiatal család, minden pénzüket elviszi a hiteltörlesztés. Mit lehetne tenni? Gondolkodjunk együtt! Szeretettel: Szentesné Frigyesi Piroska

JÓ HA FIGYELÜNK! 127

No pasarán! Nézem a Hír Tv tudósítását Budaházy botrányba fulladt eredményhirdetéséről. Az eseményen nemcsak rajongótábora nem tudta útját állni kitörő érzelmeinek, melyet hangos véleménynyilvánítás formájában adtak tudtára országnak-világnak, de végül aztán magát a sztárt is ki kellett vezettetni a teremből, amikor a tekintetes bíróság elkezdte megmagyarázni a széles nyilvánosságnak, mi is az, amit a jelenleg regnáló alkotmányos berendezkedés zsarnokságnak tart és mi az, amit még nem. Asszem kielégítőbb eredményre jutunk, ha e tárgykörben inkább Illyés Gyula „Egy mondat a zsarnokságról” című etalonnak számító munkájához fordulunk segítségért. No, mármost a helyzet az, hogy megint nem figyelünk oda. Megint nem vesszük észre azt a szerves folyamatot, ami idáig vezetett bennünket. Nem tehetek róla, de nekem rögtön az Ó utcai házomlás katasztrófájának képsorai ugrottak be. Emlékszünk még, ugye? 1994. február 4-én összeomlott egy lakóház Budapest VI. kerületében. Az Ó utca 24. tragédiája emberéletet is követelt. Egy rövid részlet Kőszeg Ferenc parlamenti képviselőnek a tragédia után egy héttel tett napirend előtti felszólalásából: „A múlt hét péntekén a budapesti Terézvárosban összeomlott egy százéves, háromemeletes lakóház. Azt szokták mondani, hogy Magyarországon a dolgok, az intézmények rendesen csak rendkívüli helyzetekben működnek. Ha baj van, az ország, a város, a kerület összekapja magát, és a máskor akadozva forgó kerekek egyszerre olajozottan működnek.” Az akkori balesetben meghalt egy 43 éves asszony, ketten pedig súlyosan megsérültek. Nosza, gyerünk átnézni az összes ilyen jellegű házat! Emlékszünk a nemrégiben elhunyt motoros rendőrre is, igaz? Csak miután szolgálatteljesítés közben elhunyt, vizsgálták át pánikszerű gyorsasággal az összes rendőrmotor műszaki állapotát. Szintén központi utasításra. Talán kissé erőltetettnek tűnik elsőre, ha idecitálom a vörösök legújabb vörösiszapkatasztrófáját, pedig higgyék meg nekem, zökkenőmentesen belepasszol a sorba. Most, amikor ezt a kis írást pötyögöm, a híradások szerint elhunyt a kilencedik áldozat is. Tessék megnézni, a baj bekövetkezte után elrendelték az összes ilyen vagy hasonló zagytározó ellenőrzését. De megint csak utána! Idézzük csak vissza, hogy is fogalmazott Kőszeg Ferenc napirend előttijében? „Ha baj van, az ország, a város, a kerület összekapja magát, és a máskor akadozva forgó kerekek egyszerre olajozottan működnek.” És addig? Hát addig nem. Legalábbis a jelek szerint. És szintén a jelek szerint, legalábbis a tekintetes bíróság indoklását hallgatva, ugyanígy 128

állunk a zsarnokság tekintetében is. A teljes magyarázatot ugyan nem hallhattuk a Hír Tv tudósításában, csak annyit tudhattunk meg, hogy az, ami eddig itten vót, no, kérem tisztelettel az sok mindennek tekinthető csak zsarnokságnak nem. Kérdezem én, meddig nem tekinthető zsarnokságnak? Honnan kezdődik az, amire már a tekintetes törvényszék is asztat találja mondani, hogy na e’ mán aztán tényleg zsarnokság, még pediglen a javából?! Emberélet szükségeltetik hozzá? Ha igen, akkor hány? Mer’ hogy a szemkilövetés nem elég, azt a vak is láthassa! Úgy mondják ezt mifelénk, hogy szükséges, de nem elégséges feltétel. Valahol azért mindannyian érezzük a dolog diszkrét báját, igaz? Loholunk az események után. De szigorúan mindig csak utána! Legalább egy embernek minimum meg kell halnia ahhoz, hogy valami érdemi változás történjék az adott témakörben. A történelem visszakanyarodik az ősidőkhöz, az inkákhoz, aztékokhoz hasonlóan mi is emberáldozato(ka) t mutatunk be, csak a kivitelezés módjában van eltérés, olykor megpróbáljuk természeti katasztrófának álcázni, mert hát kultúremberek vónánk vagy mi a szösz, meg amúgy is utáljuk bepiszkolni a kezünket. Előző, „Vörös iszappal besározódva” című szösszenetemben, már foglalkoztam a men�nyire praktikus a jogállamnak nevezett valami kezdetű kérdéssel, abból az aspektusból vizsgálva a dolgot, amikor rosszul rögzült értelmezések és érdekek miatt felcserélődnek a szerepek, nevezetesen a jogot tekintik alapnak az erkölcs helyett. Márpedig minden olyan esetben, amikor a jog nem az erkölcs talaján áll, maximum csak utólag loholhatunk a történések nyomában, mindig csak kárenyhítésre vagyunk kárhoztatva, hiszen egy lépéssel mindig lemaradásban leszünk a valósághoz képest. Hogy miért? Hát azért, mert a jogállamot előállítók és működtetők menetközben oly módon variálják át a jogállam működésének, működtetésének szabályrendszerét, hogy az éppen nyilatkozó jogi képviselő hosszúra nyúlt

Milyen lesz az államcsőd? nyilatkozatából te, a témában járatlan kívülálló, egy árva mukkot se értsél meg. Orrod alá tolják a papírt, az apróbetűs részről említést se tesznek, csak írj alá! Látod ugyan, hogy van valami légypiszok a papíros alján, de te azzal ne törődj, csak írjad alá! Itt tartunk ma! Ráadásul a most zajló eseménysorozat rávilágít még egy igazságra, nevezetesen arra, hogy itt nemhogy kétharmados, de semmiféle forradalom nem zajlott le, sem a szavazófülkékben, sem sehol másutt. Történelmi tanulmányaimból én ugyanis arra emlékszem, hogy a forradalmakra az a jellemző, hogy a régi helyébe lépő új gyakorlatilag pillanatok alatt elsöpri az előző garnitúrát, legtöbbször fizikai megsemmisítés útján. Hogy most ez Guillotine vagy lámpavas alkalmazásával történik, az már csak technikai részletkérdés. Hálivúdi eksönmúvikban látunk ilyent, amikor a bűnözőt beviszi a szerv, majd befárad a jól öltözött ügyvéd és a delikvens pillanatok alatt kint van. „Szép, új” világ. Mammon világa. Üdv a fedélzeten. És igen, legalább egy tekintetben egész biztosan igaza van Misi bácsinak, amikor azt mondja, hogy a Kádár-rendszer élhetőbb volt a jelenleginél, abban legalább felismerted az ellenséget. Fel tudtad venni ellene a harcot (például megtanultál a sorok közt olvasni), ki tudtál térni előle, és ami a legérdekesebb, néha még emberszámba is vettek. De most? Most leminősítettek. A kutyát nem érdekli, hogy egyetértesz-e ezzel a minősítéssel. Az egy ember egy szavazat lassan amerikanizálódik az egy dollár egy szavazat elvére. Te már csak egy fogyasztó vagy, akit nem emberi mivolta, értékrendje, személyisége alapján ítélnek meg, az egyetlen, ami számít, mennyire vagy tőkeerős, mennyit ér a vásárlóerőd. Az ellenség pedig láthatatlan. Ahogy Bogár professzor úr nagyon helyesen egy múltkori írásában fel is tette a kérdést: tulajdonképpen ki is az a piac? Az arctalan pénzviszonyokba menekülő fináncoligarchák mondják meg neked és nekem, hogy mikor, mit és kit kell ellenőrizni, és természetesen azt is, hogy mikortól mi számít zsarnokságnak. Kell-e emberáldozat hozzá, s ha igen, akkor minimálisan hány. És akkor csodálkozol, hogy a Che-pólók népszerűsége mellett most film készült Castro egykori harcostársáról? Ne csodálkozz! Még itt vannak, s mivel a lámpavas alkalmazási módja ma már inkább városépítészeti jellegű csupán, még nagyon sokáig itt is maradnak velünk. Aszongyák: No pasarán! (Nem törnek át!) Ne engedd, hogy nekik legyen igazuk! Isten áldja Magyarországot! 1 öntudatos pécsi polgár JÓ HA FIGYELÜNK!

Az argentin példa

„1990–1994 között Argentína sikeres gazdasági növekedéssel és stabil árakkal büszkélkedhetett. A felgyorsított privatizációs folyamatok bevételeit azonban nem a már akkor is jelentős adósságállomány lefaragására fordították, és a privatizált cégek nyereségeiket külföldre vitték, ami a fizetési mérleg romlását eredményezte. Menem elnöksége alatt a gazdasági növekedés és a privatizációból származó bevétel a központi költségvetést majdhogynem egyensúlyban tartotta. 1994-től a költségvetés folyamatosan deficites volt, még a pozitív gazdasági növekedés éveiben is. Az év végére az adósság elérte a 70 milliárd dollárt, majdnem meghaladva azt a szintet, amikor Menem átvette az ország irányítást. Összességében azt mondhatjuk, hogy 1998-ig a stabilizációs és gazdasági intézkedések sikeresnek tűntek, az árak stabilak voltak, az export és a gazdasági növekedés stabil volt így Argentína joggal lehetett Latin Amerikában a gazdaság fejlődésének példaképe. A 90’-es évek elején kétségtelenül a hatalmas tőkebeáramlás következtében a gazdaságnak elegendő megtakarítása volt, hogy a gazdaságot az infláció veszélye nélkül dinamikussá tegye, hiszen árfolyamának köszönhetően a nemzetközi inflációs trendeket követte. 1997-től nem mentek olyan jól a dolgok. Ott volt az Ázsiai válság, az orosz válság, amely ismét tőkekiáramláshoz és nehezen elérhető hitelekhez vezetett. Az egyik legsúlyosabb probléma az volt, hogy a kölcsönök egyre drágábbak lettek és a válság utóhatásaként nőttek a kamatok és a tőkekivitelek, mindez teljesen lerontotta Argentína likviditását. 1998-ban az államadósság a GDP 40%-a volt. Az 1999-es évek végén, a 2000-res év elején látszó javulást a következő kormány adónövelése teljesen porrá zúzta. Ahogy a gazdaság egyre jobban süllyedt az adók miatt, a kormánynak egyre nehezebb volt tőkésíteni adósságait, mert a potenciális kölcsönöket biztosítók egyre inkább tartottak a fizetésképtelenségtől. Nem meglepő, hogy a megnövekedett adók súlyosbították a válságot, hiszen a társadalombiztosítás és az orvosi ellátás adója 31,9 %-os lett. Miután Cavallo még a nyáron bejelentette, hogy az ország nem vesz fel újabb hitelt, mert már nem képes azt 14 %-os kamattal fizetni, az immár 130 milliárd dolláros adósság törlesztését illetően a befektetők igen kétségbe estek. Cavallo célul tűzte ki hogy drasztikusan lefaragja a központi kiadásokat, azaz csökkenti a közalkalmazottak bérét, a közalkalmazotti nyugdíjakat, keményen megakadályozza az adófizetés elkerülését, viszont a szociális kiadásokra szánt összeg nem csorbul és elbocsátások sem lesznek. ....nem sikerült meggyőzni Amerikát, és elérni, hogy járjon közre az IMF-nél, hogy a kormány minél hamarabb megkaphassa a 4.3 milliárd dollárod segélyt. Amerika nemleges válaszát azzal magyarázta, hogy a kormánynak maga előtt kéne tartani az IMF által kitűzött „zéró deficit” koncepciót, vagyis a kiadások és a bevételek egyensúly-

ban tartását, hogy a segélyt megkaphassa. A szeptemberben nyújtott 8 milliárdos hitel az IMF-től ugyan esélyt adott a fizetőképesség megőrzésére, de a cserébe ígért költségvetési fegyelem és bérstop nem valósult meg. „December 1-én bevezették a „corallitio” (kicsi korall) reformot, melyben olyan banki szigorításokat hoztak, melyek meghatározták a pénzkivétel mennyiségét. A válságnak köszönhetően az ötéves pesokötvény 65%ig emelkedett, emiatt az állam nem bocsáthatott ki újabb kötvényeket, hiszen legalább annyit kellene kínálnia magának is. Az adósság csökkentésének azonban innentől nincs más módja, mint a fizetésképtelenség bejelentése, illetve nemzetközi intézmények segélye. A hitelminősítő intézmények bejelentése után, miszerint az ország fizetésképtelen, nincs olyan szereplő a piacon, aki hitelezne Argentínának. Olyannyira, hogy az IMF is egyetértve a hitelminősítő intézményekkel- és az említett adósságcsere programot is fizetésképtelennek tartva leállította a decemberre esedékes 1,3 milliárd dolláros hitelcsomag átutalását. Követendő példaként a Világbank és az Amerikaközi fejlesztési Bank is egyenlőre leállította az 1,1 milliárd dolláros hitel folyósítását. „Ezt követően az argentin kormány bejelentette, hogy megszünteti a magánszektor bizonyos kedvezményeit, és egy olyan szigorú költségvetést terjesztett a elő, mely a kiadások e gyötödét, mintegy kilencmilliárd dollárt megspórolna. Az intézkedés célja az úgynevezett „zéró deficit” elérése, melyhez vagy az említett adósság-csere program beindítása szükséges külföldi hitelezőkkel, vagy a levegőben lógó IMF segély átutalása. A nép bizalmatlansága nőtt és a közelgő leértékelést látva egyre inkább elszaporodnak a tüntetések, az élelmiszer lopások. Egyes tartományokban élelmiszercsomagot osztottak, hogy az erőszakot elkerüljék, de a helyzet sokakat a nyolcvanas évek hiperinflációs időszakára emlékeztet. A levegőben érezhető leértékelés következtében viszont az emberek el kezdték kivenni pénzeiket a bankokból, mellyel fiskális válsághoz vezették az országot. December 19-én az argentin társadalom fellázadt és az utóbbi évek legnagyobb szociális tiltakozását provokálta, mely a De la Rúa kormányzat végéhez vezetett. Ez volt a „fény” a közvéleményben, hiszen nagyon magas volt a munkanélküliség, az állami költéseketés a fizetéseket megnyirbálták, keresve a fiskális egyenlőséget és biztosságot- és most azt is megtagadták tőlük, hogy saját megtakarításaikat használják. A külföldi adósságállomány ekkor 139 milliárd dollárra rúgott, a munkanélküliség aránya 18 százalék. 2002-re az adósság 141 milliárd dollár, a munkanélküliségi ráta 22 százalékos és a lakosság 45 százaléka a hivatalosan megállapított szegénységi küszöb alatt él. „A bankrendszer összeomlásának elkerülése érdekében a kormány úgy döntött, hogy egy ideig zárva

maradnak a bankok, hiszen egy nap alatt akár 200 millió dollár is képes elhagyni a bankszámlákat, ezzel azonban a pénzügyi rendszer iránti bizalom folyamatosan gyengül.” A nagy mennyiségű pénzfelvétel miatt megnőtt a kereslet a dollár iránt, ami végül a pénzügyi rendszer összeomlásához vezetett volna. A kormány azt tervezi, hogy a bankbetétek túlnyomó többségét 10 éves futamidejű állampapírrá alakítja, vagyis az emberek megtakarításaikhoz a jövőben nem férhetnek hozzá. Májusra az inflációs ráta „41 százalékra ugrott, az árak 75 százalékkal drágultak, nőtt a feketegazdaságban foglalkoztatottak száma, a nemzeti valuta dollárhoz viszonyított értéke a negyedére zuhant, az export 56,3 százalékkal csökkent, az import közel 40 százalékkal nőtt, főleg a mezőgazdasági termékből Argentína a modern gazdaságtörténet legnagyobb államcsődjét éli. „A pénzintézetek nincsenek olyan állapotban, hogy a valamennyi betétest egy időben kifizessenek, a júniusban életbe lépő „kötvényesítési terv” értelmében 16 milliárd dollárnak megfelelő összegű betétet ugyan továbbra sem fizetnek ki, de az illetők választhatnak három-öt vagy tízéves lejáratú dollár-, illetve pesokötvények között. Akik nem kívánnak betétük helyett kötvényt, készpénzpótló eszközöket, úgynevezett certifikátokat ajánlanak fel, amelyeket meghatározott nagy értékű cikkek – ingatlanok, járművek – vásárlására, valamint adótartozás kifizetésére lehet felhasználni. A kormány abban reménykedik, hogy a gazdaság konszolidálódik, mégis sokan úgy vélik, hogy a betétesek tömegei nem fogadják el a kötvényeket.” Szeptember 25-én kialudtak a fények Buenos Aires utcáin. A kormány ugyanis megemelte a közszolgáltatások tarifáját: a nemzetközi hívásokét 275%-al, a fűtést 50%-al és az áramot 35%-kal. A munkanélküliek tüntetése általánossá vált. A betétek befagyasztása és a súlyos recesszió vállalkozások ezreit tette tönkre Argentínában. A munkanélküliségi ráta májusra 25 százalékosra emelkedett, több millió ember már egyáltalán nem rendelkezik készpénzzel, melynek szerepét az árucsere vette át. A négy éve tartó gazdasági recesszió miatt egyre többen élnek a szegénységi küszöb alatt. A társadalom tehetősebb rétege megtermeli a szemetet és a szegények gyorsan gyarapodó serege pedig átkutatja a hulladékot, reménykedve, hogy talál valami értékeset használhatót. Felmérések szerint Buenos Airest 40 ezer guberáló árasztja el éjszakánként, a lakosság 60 százaléka a szegénységi küszöb alatt tengődik. Ha még 1-2 évig hagyjuk ezt az elmebeteget táncikálni, akkor garantáltan benéz az ablakon az államcsőd.” Magyarország helyzete (2009): 200 milliárd dollár adósság, és a munkanélküliség is 8-10% De ne higgyük, hogy nem fog bedőlni! LESZ államcsőd! A reális dátum: 2010

JÓ HA FIGYELÜNK! 129

Bayer Zsolt: Oliver Stone segít Álláspont – Mi az az erkölcsi kockázat? – Az erkölcsi kockázat, asszonyom? Az, amikor használják a pénzét, és nem vállalnak érte felelősséget… Oliver Stone sietett megint a segítségünkre. Mint már annyiszor. Hogy kicsit jobban megértsük a bennünket körülvevő világot. Oliver Stone sietett a segítségünkre, hogy megértsük, kik és miért ordítanak most a válságadók és a magánnyugdíjpénztárak miatt. A Magyar Szocialista Pártot, a Népszava szerkesztőségét meg a többi nyomorultat erővel vinném el a moziba, és addig nézetném velük a Tőzsdecápák második részét, ameddig meg nem tanulják kívülről. Mindenki mást pedig megkérek most szépen, menjen el, és nézze meg. Nézzék meg, mit mond Michael Douglas az őt hallgató egyetemistáknak. „Ti vagytok a nincs generáció. Nincs munka, nincs tőke, nincs hitel…” Ezt mondja. S még azt is, hogy minden baj forrása a spekuláció. Mert az rosszindulatú, globális és olyan, mint a rák. S mondandóját az hitelesíti leginkább, hogy ő maga a legnagyobb spekulánsok egyike. A tökéletesen lelketlen, kegyetlen, rideg és számító kapitalista. És ilyenekből ül egy rakás a film egyik jelenetében az amerikai központi bank, a Fed tárgyalójában. Ül a sok rohadék a válság kitörésének pillanatában, és az amerikai pénzügyminisztert pumpolják dollármilliárdokért, mert őket meg kell menteni. Bármi áron, az adófizetők pénzén. És a pénzügyminiszter azt mondja, hogy ez már szocializmus. Ekkora állami beavatkozás már az ördög, ami ellen mindig is küzdöttek. S amikor elhangoznak ezen szavak, a rangidős rohadék megmagyarázza, imigyen: Ha nem segítetek, holnapra kifogy a pénz az ATM-ekből, bezárnak a bankok, kitör a pánik. És rosszabb lesz, mint a húszas években, mert gyorsabb lesz és kegyetlenebb… És tényleg. Muszáj megnézni Oliver Stone filmjét. Mindezekért és legfőképpen a nyitó mondatokért. Hogy tudjuk végre, mi is az az erkölcsi kockázat. Hogy tudjuk végre, mi is az a magánnyugdíjpénztár. „Használják a pénzed, és nem vállalnak érte felelősséget.” Ez a magánnyugdíjpénztár. Minden más: rohadt hazugság. Azt mondják, a magánnyugdíjpénztár a biztonságot jelenti. Rohadt hazugság. Azt mondják, a magánnyugdíjpénztár számon tartja egyéni befizetésein­ ket. Rohadt hazugság. Azt mondják, a magánnyugdíjpénztár kiszámítható és igazságos. Rohadt hazugság. A magánnyugdíjpénztár valójában egy globális piramisjáték. Elveszik a pénzünket, használják, aztán majd meglátjuk, mi lesz. A magánnyugdíjpénztárak tőzsdéznek befizetéseinkkel. A magán­nyugdíjpénztárak a világgazdasági válság idején négymilliárd dol130

Oliver Stone

Megnyugtatóan és egyértelműen. S éppen ez az, amit a Debreczenik meg Vásárhelyik nem viselnek el. Az egyértelműséget. Ők az „egyfelől s másfelől” világot kedvelik. Azt, amelyikben a mostani katasztrófának sem lenne soha felelőse. Azt, amelyikben az állam (vagyis mi) tovább finanszírozná a

lárt, befizetéseink harmadát bukták el az elmúlt két évben. Erről a tényről kussolt a Magyar Szocialista Párt, kussolt a Népszava szerkesztősége, kussolt a sok szemét. Most pofáznak. Most államosítást és szocializmust látnak mindenütt. Csak azt a kérdést nem teszik fel, miféle magánnyugdíjpénztár az, ahová az állam havonta becsenget harmincmilliárd forintot. Milyen is? Hát ilyen. Ez az ő kapitalizmusuk. Maximális magánhaszon, semmi kockázat, semmi felelősségvállalás. A kockázat és a felelősségvállalás az államé. Na, ezt nevezi a Magyar Szocialista Párt és a Népszava szerkesztősége meg a többi gané kapitalizmusnak meg a fejlő-

magán­ nyugdíjpénztárakat, azok meg eltőzsdéznék a pénzt. Tessenek Olive Stone-t nézni! S az idős mester mindössze Amerikát ismeri. Milyen filmet csinált volna, ha tudná, ki az a Gyurcsány Ferenc! És olvasná a Népszavát meg Debreczeni Józsefet…

(P. S.: Konrád György a minap nyilatkozott valamelyik német újságnak, és kifejtette, nem biztos benne, hogy nem kell elhagynia Magyarországot. Ugyanis – így ő – már túlélt két diktatúrát, és lehet, hogy itt a harmadik. Helyben vagyunk, véreim! Konrád csomagol! Valamit megint átkozottul jól csinálunk!)

dés útjának. Aki meg ennek ellenáll, az a mucsai meg a diktátor meg a jogállam lebontója. Ezeknek az a jó fiú, aki tízmillióért megkapta a sok-sok milliárdos alumíniumipart, aztán húzta belőle a hasznot másfél évtizedig, aztán ráeresztette a mérgező mocskot az emberekre, és annyi mondandója volt az egészről, hogy ő nem tehet róla, és különben is, a vörösiszap nem káros anyag. Na most ezeket védi a hazai baloldal. Most ezek „államosítása” a baloldali sláger, lásd még a velejéig rothadt, moral insanity Debreczeni József legújabb kirohanását. Meg az összes többiét. Micsoda hazugság ez is! Még csak nem is államosították a gazembereket! Csak állami felügyelet alá helyezték a céget addig, ameddig el nem dőlnek a dolgok. JÓ HA FIGYELÜNK!

JÓ HA FIGYELÜNK! 131

Pali bátyánk

avagy Csak nehogy (túl)késő legyen! Már a legelején… De nem is! Már a legeleje előtt sejthettük, mi több, tudhattuk, hiszen akinek volt füle a halláshoz, hallhatta, hogy ez a Fidesz már nem az a Fidesz. De hogy ennyire?! Emlékszünk még Bogár László professzor úrra? Vagy három éve szajkózza – a választások előtt az újonnan felálló kormány egyik első feladataként jelölte meg –, hogy az államadósság problémakörét azonmód újra kellene tárgyalni, különben egész egyszerűen beledöglünk. És nemcsak mi, de még az ükunokáink is. Erre gyün a „forradalmár-miniszterelnök” és aszongya, hogy szó sem lehet róla, mert az adósság újratárgyalásának még a felvetése is hatalmas veszélyeket rejt magában. Na, ez volt az a pont, ahol a panamán ért és a Célpont által lebuktatott vidéki polgármester először vonná fel gyanakvóan a szemöldökömet és mondaná azt, hogy „Ácsi gitár”! A második pillanat meg talán akkor jönne el, amikor elolvasná az alábbi hírt: Ifjúsági olimpia: Elfogadták Schmitt Pál javaslatát Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke és a szingapúri Ifjúsági Olimpia szervezőbizottsága elfogadta Schmitt Pálnak, a Magyar Köztársaság elnökének az eredményhirdetés protokolljával kapcsolatos javaslatait. 132

A Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtöki tájékoztatása szerint a játékokon résztvevő csapatok vezetőit már értesítették is arról, hogy a versenyek eredményhirdetésekor a sportolók nem vihetnek magukkal személyes tárgyakat, feliratot, kabalafigurát és zászlót. Schmitt Pál a NOB magyar tagjaként ezzel a javaslattal kívánta megóvni az Ifjúsági Olimpia eredményhirdetésének rendjét, különös tekintettel az esetleges túlzó nacionalista megnyilvánulásoktól. A köztársasági elnök elmondta, hogy a győztesek és helyezettek nemzeti hovatartozása egyértelműen megállapítható, mert bemondják országuk nevét, tiszteletükre felvonják a nemzeti lobogót, elhangzik a nemzeti himnusz, valamint az egyenruhájukon is feltüntetik országuk címerét. Schmitt szerint az ifjúsági ötkarikás esemény célja nem a nemzetek vetélkedése, hanem a világ fiataljainak nemes megméretése a sporton keresztül, és hogy mindemellett egymást tiszteletben tartva, barátságokat kötve, jobban megismerjék egymást. Csütörtökön Schmitt telefonon gratulált Molnár Zoltánnak, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkárának abból az alkalomból, hogy Dudás Eszter triatlonista megszerezte Magyarország második aranyérmét.” Forrás: http://www.inforadio.hu/ hir/sport/hir-373718

Először azzal jönnek, hogy szó sem lehet az adósságrendezésről, mert hatalmas veszélyekkel jár! Másodszor meg a túlzott nacionalizmus veszélyétől óv minket az „ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit, de annyira azért mégsem” típusú hazafiasságot és nemzeti érzelmeket felvonultató újdonsült köztársasági elnök. Mi ez? Amolyan magyarkodás polgári módra? Kendtek értik ezt? Mer’ én nemigen. Persze, az alapfelállás mindenki számára világos, rühellik a Jobbikot. Tiszta sor. Elvégre mégiscsak furcsán venné ki magát, ha nem a szavazófülkékben lezajlott „forradalom” eredményeként kétharmados parlamenti többségre szert tevő polgári pártszövetség lenne a legnemzetibb széles e hazában, hanem holmi jöttment, szélsőséges figurákkal is lepaktáló radikális bagázs. Hát ez aztán mán végképp tűrhetetlen! De azon azért már csak fennakad a magamfajta, a nép egyszerű soraiból származó, adófizető barom státuszában leledző bérrabszolga is, hogy egy olimpiai bajnok tesz ilyen javaslatot. Pár évvel ezelőtt a foci vébé kapcsán dobta be valamelyik eszement barom, hogy hát tulajdonképpen nincs is szükség nemzeti válogatottakra, mert az a nacionalizmus életben tartását szolgálja. Azzal a röpke gondolattal, hogy akkor tulajdonképpen értelmét veszti a világbajnokság kifejezés, senki sem foglalkozott. JÓ HA FIGYELÜNK!

Arra az apró momentumra meg aztán végképp ne is pazaroljuk a drága időt, hogy a politikai gyorstalpaló szamárlétráját pillanatok alatt megmászó karrierdiplomatánk a felemásra sikeredett kettős állampolgárságról szóló törvénykezés után dobta be kis ötletét a politikai uborkaszezon állóvizébe, unaloműző fodrozódás gyanánt, ha élhetek ezzel a halmozott képzavarral. No, mármost az imídzsváltáson átesett kollégiumi szobatárstól az elképesztő baromsággal előrukkoló, kormányülésekre ellátogatni szándékozó köztársasági elnökig bezáróan mind azt a látszatot látszanak alátámasztani, hogy ez a Fidesz bizony nem az a Fidesz. Érdekes dolog ez, hiszen az ország egy emberként várta, hogy végre fellélegezhessen és véget érjen a nyolc szűk esztendő posztkommunista, magánszocializmusba hajló vadkapitalista vircsaftkodása, és amikor végre eljött a várva várt pillanat, valahogy nem tudunk igazán örülni. De minek is tudnánk annyira örülni? Mitől is tudnánk annyira örülni. A szar szinte már teljesen ellepett bennünket, hál’ Istennek, gyakorlatilag az utolsó utáni pillanatban húztak ki bennünket annál a szalmaszálnál fogva, amin eddig a levegőt vettük, és mi valahogy mégsem vagyunk maradéktalanul boldogok. Ilyen van? De hát mitől is lennénk azok? A könyvelőd rögtön közli veled, hogy Viktor Viktor egyik első intézkedése nyomán mennyit fogsz bukni az alkalmazotti kedvezmény megszüntetésével. A rézangyalát! A Kósa-Szijjártó gumicsont-duót most egy elegáns Kiss bácsi-féle mozdulattal „ugorgyuk át”, túl értékes a tisztelt Olvasó ideje és energiája, hogy akárcsak egy árva szót is pazaroljunk rája. No, de! Emellett a kis ötletbörze mellett, amit Pali bátyánk bédobott a nagyérdemű elé, azér’ mán csak ne menjünk el szó nélkül! Most mondják meg nekem, de őszintén, magyar ember az ilyen?! Olimpiai bajnok az ilyen? De legalábbis milyen olimpiai bajnok az ilyen? Kendtek értik ezt? Mer’ én nemigen. Túlzó nacionalista megnyilvánulás, ha valamelyikük magával viszi a koronáscímeres nemzeti trikolórt? És ha annak számít, mármint túlzónak, vajon mennyire túlzónak? Csak kicsikét, közepesen súlyosnak, vagy egyenesen pofátlan, a többi nemzetet vérig sértő sulyokelvetésnek? Néhány alkalommal kifejtettem gondolataimat annak kapcsán, milyen felmérhetetlen károkat tud okozni, amikor a gyarló ember önnön esendőségét figyelmen kívül hagyva a Jóisten babérjaira tör, és önhatalmúlag a Teremtő, valamint a természet által alkotott törvények fölé helyezi az írott jog betűjét. Csak baj származik belőle. A könyv népének nevezett társaság az írott történelem során ezt a hibát a kelleténél jóval többször követte el. Most is ez jutott eszembe, amikor Scmitt Pál javaslatáról és annak elfogadásáról szóló hírt olvastam. „A köztársasági elnök elmondta, hogy a győztesek és helyezettek nemzeti hovatartozása egyértelműen megállapítható, mert bemondják országuk nevét, tiszteletükre felvonják a nemzeti lobogót, elhangzik a nemzeti himnusz, valamint az egyenruhájukon is feltüntetik országuk címerét.”

Illyés Gyula

Tudom, hogy ezt is már leírtam párszor, Woody Allen „Agyament Harry” című filmjében – melyben Billy Cristal formálja meg kitűnően a sátánt – az ügyvédek külön szintet kaptak a pokolban. Rögtön ez jutott az eszembe. Mindent meg lehet magyarázni, meg lehet indokolni szépen, érvekkel körülbástyázva, mintha csak valamiféle ügyvédi magyarázkodást, vagy mindenre kiterjedő, apró betűs részekkel teletűzdelt több tízoldalas banki szerződést olvasnánk arról, hogy mit miért nem lehet. Mármint neked, ügyfélnek, állampolgárnak stb., és mi az, amit veled megtehet az állam, a bank stb. Látjuk a betűket (az apró-betűs részhez Carl Zeiss optika igénybevétele javallott), tudatában vagyunk, hogy magyarul írták, el is tudjuk olvasni, csak éppen nem értjük! Nem értjük, mi végre az egész. Nem értjük, miért az áll elő ilyen ostoba és szükségtelen javaslattal, mint aki előállt egy ilyen ostoba és szükségtelen javaslattal. Az abszurdum non plusz ultrája. Sokak talán szóra sem tartják érdemesnek a probléma felvetését, hiszen hiányzik belőle a mostanság oly divatos, és sajnos honfitársaink jelentős részét megfertőző, eredetileg a magyarokra egyáltalán nem jellemező, áras népek szemléletmódja, azaz a károkozás tulajdonképpen nem forintosítható. De abban azért ugye mindannyian egyetértünk, hogy sok olyan dolog van, ami fontosabb a pénznél? Hát ezért bátorkodtam szóvá tenni újdonsült köztársasági elnökünk megmozdulását. Meg aztán gyakorta hallani manapság olyan szirénhangokat, természetesen nem EU-konform

forrásokból és természetesen a pálya széléről – a pálya alatt értsd a Törvényhozás Házát (gyengébbek kedvéért a Parlamentet, még gyengébbek kedvéért az Országgyűlést) –, hogy hát ez a bagázs csak színében más, az „A” helyett a „B” projektet hajtja végre, mely szerint most mán nem muszáj, hogy a szar teljesen ellepjen bennünket, innentől most mán kidughassuk a fejünket is belőle, hogy lélegzethez jussunk, de az utasításokat, na azokat ugyanonnan kapják. Csodálkozunk, hogy vannak ilyen szirénhangok? Csodálkozunk, hogy manapság már nem tudunk csak úgy legyinteni ezekre a szirénhangokra? Ne csodálkozzunk! Jó Ha Figyelünk! Pali bátyánkra is, a pártjára is, nehogy palimadárnak nézzenek bennünket és a végén már (túl)késő legyen! „eszmélnél, de eszme csak övé jut eszedbe, néznél, de csak azt látod, mit ő eléd varázsolt, s már körbe lángol erdőtűz gyufaszálból, mert amikor ledobtad, el nem tiportad; s így rád is ő vigyáz már, gyárban, mezőn, a háznál, s nem érzed már, mi élni, hús és kenyér mi, mi szeretni, kívánni, karod kitárni, bilincseit a szolga maga így gyártja s hordja; ha eszel, őt növeszted, gyermeked neki nemzed” (Egy mondat a zsarnokságról – részlet) Isten áldja Magyarországot 1 öntudatos pécsi polgár

JÓ HA FIGYELÜNK! 133

Rendszerválság: közeledik az igazság órája? 2010. november 8-án egy rendkívüli fontosságú gazdasági esemény történt, amelyre azonban alig vesztegetett szót a nemzetközi média. Pedig ezen a napon csődvédelmet kért (vagyis gyakorlatilag fizetésképtelenné vált) az AMBAC Financial amerikai hitelbiztosító, egy minden valószínűség szerint példátlan gazdasági katasztrófa előjeleként. A cég ugyanis az USA második legnagyobb ilyen típusú vállalkozásaként a biztosítási logikára alapozott hitelkötvényesítési folyamat egyik verőerének számított, pénzügyi kötvényekké alakítva át az adósságokat – mindezt egy globális pilótajáték keretében! Az AMBAC-hoz hasonló hitelbiztosítók – legalábbis elvileg – fizetési garanciát vállalnak az efféle kötvények értékállóságára. Tehát az egész pénzrendszerünk a szemünk láttára rogyadozik, és olyan kolosszális összegek forognak kockán, hogy egyetlen állam sem lesz képes benyelni ezeket a veszteségeket, amelyekért valamelyik szupranacionális intézménynek (Valutaalap, Európai Központi Bank) kell majd helytállni. A tétek érzékeltetésére, az AMBAC mintegy 700 milliárd dollár értékben garantálta ezeket a hiteleszközöket (CDS – Credit Default Swap), miközben a jelenlegi válság kirobbantójának tartott Lehman Brothers-csődben „csak” 400 milliárd úszott el 2008. szeptember 15-én. Tudni kell, hogy az ún. származékos termékek lényegében kötvénykockázati „swap”-ek, eladási opció formájában kötött biztosítások arra az esetre, ha a kötvény kibocsátója nem fizet vagy késedelembe esik, az eladási opciót tehát az első „default”, vagyis a törlesztés elmaradása aktiválja. Például az amerikai hitelszármazékok több mint 97 százaléka ilyen CDS, és az USA-ban a származékos termékek összege megközelíti a 223.400 milliárd dollárt, vagyis a globális GDP 3,7-szeresét! Hogy még rázósabb legyen a dolog, a CDS-eket a pénzpiacon forgatják, és a vállalati mérlegen kívül tartják számon, vagyis nem jelennek meg a cégek könyvelésében. Mérlegükön kívül helyezve őket, a pénzügyi szervezetek mentesülnek e biztosítási szerződéseket garantáló tartalékok képzésétől, és éppen ebből adódik az egész piramis-szisztéma törékenysége. Ha ugyanis a láncolat egyik szereplője „bedől”, akkor ez a dolog természeténél fogva láncreakciót indíthat el. Ráadásul a CDS-ek többségét ingatlan jelzáloghitelhez társították, márpedig az USAban jelenleg csaknem 13 ezer ingatlanfoglalást foganatosítanak naponta, drámai bizonyítékot szolgáltatva az amerikai ingatlanszektor eddig soha nem tapasztalt összeomlására. Mindezzel a stressz-tesztek nem számoltak, mert ezek a termékek – ahogy már említettük – mérlegen kívüliek és minden képzeletet felülmúló pénzösszegeket implikálnak. Egyébként a szakemberek maguk is igyekeznek megnehezíteni a CDS-ek megértését, noha ezek a pénzügyi termékekké és végeredményben pénzzé varázsolt adósságok valójában bűvészmutatványok. Megjelenésükkel csattanós választ kapott a közgazdászok vitája a pénz 134

meghatározásáról: ebben az optikában a pénz ténylegesen csak egy információ, és a munka/ tőke kapcsolatot csócsáló régi elméletek mára teljesen érvényüket veszítették. A válság tényleges főszereplői az olyan „tévedhetetlen pedagógusok”, mint Alan Greenspan, az amerikai jegybank (Fed) volt elnöke, aki egy őszinte pillanatában kertelés nélkül bevallotta, hogy „ha valaki bármit is megértett abból, amit mondtam, akkor rosszul fejeztem ki magam” (Le Monde, 1998. július 9.). A jelenlegi pénzügyi válság szívében tehát a származékos termékek mint metasztázisok állnak, amelyek globális összege egyébként folyamatosan csökken, a 2008 eleji 690 ezer milliárd dollárról 2009 végére 444 ezer milliárd dollárra. Ezzel ellentétes tendenciaként azonban – mintegy ismét csak a „fejétől bűzlik a hal” axióma érvényét erősítve – az Egyesült Államok származékos termékállománya 2008 közepén 182.100 milliárd dollár volt, 2010 elején 200.000 milliárd, jelenleg pedig már 223.400 milliárd, vagyis 3,7-szer annyi, mint a Föld teljes GDP-je. Ennek csaknem 95 százalékát négy bankmasztodon ( JP Morgan Chase, Bank of America, Citibank és Goldman Sachs) birtokolja, a JP Morgan egyedül 75.250 milliárdot, a globális GDP 1,2-szeresét. Az USA-ban tehát félévente átlagosan 20 ezer milliárd dollárral növekszik a származékos (és jórészt toxikus) termékek állománya, mindez négy gazdasági szereplő kezében koncentrálódva szemléletesen illusztrálja a fináncoligarchia eszeveszett ámokfutását. Ennek a pénzügyi pocsékolásnak egyre súlyosabbak lesznek a következményei, és a legrosszabb még hátra van. Egyébként az ENSZ illetékes szerve szerint a globális GDP 2009-ben 2,2 százalékkal csökkent, aminek eredményeként 64 millióval nőtt a szegénységi küszöb alatt vegetálók száma. Minden esély megvan rá, hogy a nyugdíjak és a társadalombiztosítás is előbb-utóbb belevész e financiális fekete lyukba. A jelenlegi rendszerválság csupán a kapitalizmus veleszületett szerkezeti hibáját teszi immáron teljesen nyilvánvalóvá: a tőke kevesek kezében történő koncentrációját (Pareto törvénye). Ez a rendszer, amelyet a hitelalapú féktelen fogyasztást generáló munka, illetve a spekulációs és kamatjövedelmek néhányak általi kisajátítása működtet, kénytelen állandóan

szélesíteni a hitelalapot. Amikor aztán elkezd olyanoknak is kölcsönözni, akik nem tudják visszafizetni a hitelt, a rendszer összeomlik. A pénzügyi veszteségek elviselhetetlenné válnak, és a pokolbéli feneketlen hordót töltögető Danaidák mintájára végül csődbe fogják vinni az államokat, mert a Föld összes pénzintézete összekapcsolódik egymással, és ha egyszer beindul a híres dominó-effektus, nem lehet majd megállítani A helyzetet tarthatatlanságát legjobban illusztráló ír adósság a Nemzetközi Valutaalap szerint 2007-től 2011-ig 28-ról 93 százalékra növekszik, Spanyolországé ugyanebben az időszakban 42-ről 74 százalékra. Egyébként az Írország megsegítésére elköltött 90 milliárd euró semmiség lesz a Spanyolországnak előirányzott 500 milliárdhoz képest. Amint azt a német Die Welt nemrég megszellőztette, a jövőbeli Európai Valutaalap első etapjának szánt Európai Pénzügyi Stabilitási Alap 750 milliárd eurós apanázsát minden bizonnyal a duplájára kell majd emelni Spanyolország megmentéséhez. Eközben a rendszer valóságos „gennygócának” számító USA-ban maximális fordulatszámon üzemeltetik a bankóprést, 110 milliárd dollárt termelve havonta (!). Ez a horribilis összeg azonban nem a gazdaságot táplálja, hanem szinte nyomban eltűnik a spekuláns fináncoligarchia (a modern Danaidák) feneketlen hordójában. A probléma ugyanis globális, és mindenképpen megoldást igényel, éspedig szupranacionális megoldást a Világbankon, a Nemzetközi Valutaalapon (IMF), az Európai Központi Bankon (ECB) keresztül, amelyek ennek az adósság/fogyasztás alapú gazdasági rendszernek a végső hitelezői. Előbb-utóbb helyettesíteni kell a dollárt egy másik globális fizetőeszközzel. Ezt a szerepet az SDR (Special Drawing Rights) hivatott betölteni, amely jelenleg a dollárt, az eurót, a jent és a font sterlinget foglalja magába. A G20-ak tehát az államok csődje miatt kénytelenek átrajzolni a globális monetáris rendszert, és meg kell változtatniuk ennek az új „szupervalutának” a működését is – magának a rendszernek a túlélése érdekében. A reform első lépésében más valutákat is bevonnak az SDR-be, hogy azután egy stratégiai nyersanyagokat (köztük aranyat) tartalmazó kosárhoz rögzítsék azt, egyedüli megoldásként a dollár folyamatos esésével szemben. Így az SDR konJÓ HA FIGYELÜNK!

vertibilissé válna a nemzeti valutákkal, és ellenállna az inflációnak. Tavaly szeptemberben az IMF hússzorosára emelte az SDR-alapú tőkéjét, 21,4 milliárdról 204 milliárdra (kb. 300 milliárd dollár), ez év november 5-én pedig megduplázta ezt, bizonyára nem utoljára, mert a hitelválság megoldásához – a jelenlegi piramis-rendszer logikája szerint – mindig újabb és újabb hitelek kellenek. Az Egyesült Államok hanyatlása azonban súlyos veszélyeket tartogat, annál is inkább, mert a világ vezető gazdasága jó ideje tipikus hadigazdaságként működik. Az ipari termelés külföldre telepítése (delokalizálása) következtében az iparban foglalkoztatottak aránya az amerikai aktív népességben az 1974-es 32,6 százalékról mostanra 18 százalékra csökkent, és a 14.600 milliárd dolláros amerikai GDPben az ipar már csak alig 3000 milliárd dollárral képviselteti magát, amelynek nagy része – a hanyatló birodalmak szokásos végső stációját tükrözve – a hadiipartól függ. Barack Obama a jövő évre 768 milliárd dolláros katonai költségvetést terjesztett elő, és ez a tavalyi 512 milliárdhoz képest csaknem ötven százalékos növekedést jelent! Jelenleg a világon eladott fegyverzet 30 százalékát az USA állítja elő, mintegy 75 milliárd dollár értékben, amely összeget hozzá kell adni a 768 milliárdhoz. Így jól látható, hogy az amerikai ipari álláshelyek tekintélyes része közvetlenül a fegyvergyártástól függ, immáron az amerikai ipari termelés 30 százalékát biztosítva, egyetlen szektorként, amely nem ismeri a válságot, a „világ maradékát” viszont annál nagyobb káosszal fenyegetve. A koreai eseményeket, az Iránnal és Venezuelával szembeni kardcsörtetést, Kína és Oroszország óvatos „kóstolgatását” valójában

az Egyesült Államok egyre reménytelenebb gazdasági helyzetének a függvényében kell értelmezni és elemezni. Ez a mostani krach azonban túllép a gazdaság szféráján, és jóval több annál: valódi civilizációs válság, amely a nyugati világ „demokratikus” működését teszi kérdésessé. A Nyugat összeomlik, és mint mindig, amikor egy birodalom összeomlik, nemigen zavartatja magát a protokolltól agóniájának meghosszabbításához. Teljesen nyilvánvaló, hogy a NATO a nyugati oligarchiák katonai ligájává vált, Izraellel mint előretolt helyőrséggel, amely azonban nem a „civilizáció” előretolt bástyája – mint azt a szalonképességük elnyerése érdekében nemrég Izraelbe zarándokolt európai populista demagógok (Wilders, Strache, Dewinters és társaik) szánalmas önigazolásként állították -, hanem egy pszeudo-civilizációé, vagyis a liberális parlamenti demokráciáé, amelynek mintapéldánya az Egyesült Államok, többékevésbé stréber imitátorai pedig az Európai Unióba tömörült 27 vazallusa. A Nyugat pedig a hanyatlásának mértékében válik egyre agres�szívabbá nemcsak a geostratégiai helyzetét veszélyeztető külső kihívásokkal, hanem a saját népessége körében jelentkező esetleges alternatív törekvésekkel szemben is. Lengyelország például nemrég megválasztotta az első néger képviselőjét, ezzel is illusztrálva, hogy javában folyik a kommunista hűtőszekrényből kikerült kelet-európai országok „politikailag korrekt” felzárkóztatása az irányadó nyugati trendhez. Tulajdonképpen már nem diktatúráról van szó (szájkosár), és nem is totalitarizmusról (agymosás), hanem e kettőnek a bevándorlással való ötvözéséről, aminek a tervek szerint az európai népek heterogén és meszticizált biomasszává történő genetikai

mutációját kellene eredményeznie. Ennél rettenetesebb leigázó eszközt még sohasem találtak ki. Legdurvább az egészben, hogy a Jó nevében alkalmazzák, és hogy a Jó harcában Auschwitz a feltörhetetlen hetedik pecsét a halál dialektikáján, amely Európa népeit fenyegeti, a történelem legalamuszibb, legperverzebb és legpusztítóbb felforgatásának áldozataiként. Magától értetődik, hogy a birodalom szíve, az USA, vagy inkább az USA szívébe beágyazódott lobbik mindent elkövetnek az európai államok „libanonizálása” érdekében (divide et impera). Ehhez szükségük van egy állandóan fenyegető külső ellenségre (most az iszlám), hogy igazolják a nyomasztó nukleáris „védőernyőt”, amelyet föléjük tartanak, és ez az ellenség-szükséglet egyúttal igazolja az alávetett európai társadalmak számára az USA által – kötelező példaként – ajánlott rendszert is. Azt a rendszert, amely a fehér népek katasztrofális demográfiai hanyatlásának pillanatában éppen a hanyatlást okozó vírusokat védelmezi: az „emberi jogokat”, a judeocentrizmust, a bevándorlást, a multikulturalizmust, az individualizmust… Nietzsche megjósolta a demokrácia végét: „Európa demokratizálódása egy olyan embertípus létrehozását fogja eredményezni, amelyet a világ legkifinomultabb módján készítettek elő a rabszolgaságra, de elszigetelt és rendkívüli esetekben az erős ember típusa csak még erősebbé, még sikeresebbé, még gazdagabbá fog válni, mint valaha volt, tevékenységei, képességei és álarcai csodálatos változatosságának köszönhetően” (Túl jón és rosszon). Európán már csak ez utóbbi embertípus segíthet. Ha még egyáltalán lehet rajta segíteni… MD 2010. XII. 14-21. Gazdag István

JÓ HA FIGYELÜNK! 135

Kereskedelmi világháború a láthatáron A világ feltartóztathatatlanul menetel egy kereskedelmi háború felé – figyelmeztet Michael Pettis, a pekingi egyetem pénzügyi professzora. A globális kereskedelmi egyensúly felborult az utóbbi évtizedben; Kína, Japán és Németország hatalmas többletet halmozott fel. Amíg a nemzetközi pénzpiacok bővelkedtek forrásokban, addig nem volt gond ennek finanszírozásával. A válság azonban ezt a kényes egyensúlyt is felborította, és a fellépő pénzhiány az adósságszint, s ezzel a külkereskedelmi hiány lefaragására készteti az érintetteket. A többletnek azonban valahol hiányként kell megjelennie. Európában már nem tud, mert a spanyol, olasz és görög eladósodottság növekedését sem a nemzetközi pénzpiacok, sem a többletet felhalmozó kormányok nem hajlandók tovább finanszírozni. A washingtoni kormányzat az elkövetkező hónapokban így döntéskényszerbe kerül: vagy felvállalja a külkereskedelmi hiány és a munkanélküliség további növekedését, vagy kereskedelmi korlátozásokat léptet életbe, ami viszont a protekcionizmus globális hullámát indíthatja el. (MH 24) Fukasima Kijohikó közgazdászprofesszor kutatási területe az amerikai és európai kapitalizmus összehasonlítása. A professzor az IMF-fel kapcsolatban leszögezte, tudomásul kell venni, hogy a Valutaalap amerikai érdekeket képvisel. Olyan korlátozások mellett és feltételekkel ad csupán kölcsön pénzt, amelyekkel a fejlődő országokat tönkreteszi. Az államnak kezében kell tartania a pénzügyi és az energiaszektort, valamint az infrastruktúra egy részét. A pénz-

Sanghai 1990–2010

136

JÓ HA FIGYELÜNK!

ügyeket szoros állami ellenőrzés alatt kell tartani, nem szabad kitenni a versenyszféra szabályozásának. Butaság például külföldi bankoknak kiszolgáltatni egy országot. Japánban a központi bank a pénzügyminiszter alá tartozik. Vissza kell venni az államnak a stratégiai üzletágakat. Azt, hogy a magyar gazdák kevesebbet kapnak, mint nyugat-európai társaik, a közgazdászprofesszor egyszerűen nem volt hajlandó elhinni. (MN 21) Az egyik legnagyobb hitelminősítő, a Moody’s az Európai Unió egészét az adósságkockázati osztályzat lerontásával fenyegette meg, mert a túlzott megszorítások, és a költségvetési szigor a cég szerint visszaveti a kontinens gazdaságának fejlődését. A hitelminősítők korábban épp a költségvetési szigor lazulása, illetve a megszorítások elmaradása miatt osztottak alacsonyabb osztályzatokat az egyes államoknak. (MN 25) Lóránt Károly szerint a hitelminősítő rendszer fegyver a bankok kezében, s a kevésbé fejlett országok kifosztására épül. Ha a „hármak” kockázatosabbnak ítélnek meg egy országot, magasabb kamatot lehet kérni, ami nyilvánvalóan nagyobb profitot is eredményez. A Németországénál három-hat százalékponttal magasabb kamatú hiteleket a kelet-európai, latin-amerikai és afrikai országok képtelenek visszafizetni. A hitelezők arra hivatkoznak, hogy ez az országkockázatok miatt van így. De valójában nincs is kockázat, mert ha felmerül ilyesmi, az IMF küldöttjei gondoskodnak arról, hogy a törlesztés ne kerüljön veszélybe. (MN 25)

Árva László szerint a pénzügyi szektor egyre nagyobb szeletet hasított ki az elmúlt fél évszázadban a fejlett országok gazdaságából. 1950ben az Egyesült Államokban az összes amerikai vállalkozás profitjának 10 százalékából részesült, 2008-ra ez az arány 44 százalékra ugrott. A pénzügyi szféra a nemzeti jövedelem egyre nagyobb szeletét teszi zsebre, miközben a gazdaság egyre súlyosabb válságai során a kormányzatoknak pénzügyi mentőövet kell nyújtani a sokszor saját meggondolatlan spekulációik miatt az összeomlás szélére jutott bankoknak. Az 1945 utáni időszak nyugat európai gazdasága, a „harminc dicsőséges év” idején az állami ellenőrzés sokkal nagyobb volt a pénzügyek felett, mint napjainkban, s ez nagyrészt hozzájárult a gazdaság stabil és egyenletes növekedéséhez. A pénzügyi szektor nagymértékben hozzájárult a világgazdaság destabilizációjához, és ennek révén a válságok gyakoribbá válásához. Az ellenőrzés alól kibújó pénzügyi szervezetek egyfelől lefölözik a gazdaság hasznát a fellendülés idején, majd a saját spekulációjuk által kiváltott válság idején az adófizetők pénzéből várják a segítséget. A nemzeti szabályozások nem sokat érnek, ha az adóparadicsomban létrehozott offshore cégeken keresztül ez a szabályozás kijátszható, és ha a nyereségek a nemzetközi átutalásokkal eltüntethetők az adóhatóságok elől. Ellenben hasznos lehet a nemzetközi spekulatív tőkemozgás megadóztatása. Ha James Tobin tanácsát megfogadták volna, a mai válság talán be sem következik. (MN 24)

JÓ HA FIGYELÜNK! 137

Mire bevezetnénk az eurót, már nem lesz Mire adoptálnánk az eurót, már a többieknél sem lesz – vélekedik Róna Péter közgazdász (68), aki élesen bírálja a Nemzeti Bank monetáris politikáját, ellenzi az adócsökkentést, és nincs hasra esve a multiktól. Róna Péter 1986-tól 1990-ig a Schroder bankház elnök-vezérigazgatója, 1990 és 2004 között a magyarországi befektetésekkel foglalkozó Első Magyar Alapítvány elnök-vezérigazgatója volt. hvg.hu: Ön szerint mikor lesz törvényes fizetőeszköz nálunk is az euró? Róna Péter: Tíz éven belül nem látom ésszerűnek, hogy Magyarország csatlakozzon az eurózónához, tíz év múlva pedig már nem lesz euró. Nincsenek meg hozzá sem a lehetőségeink, sem pedig az okaink. Igaz, ez már egy régi történet, emlékszem, évekkel ezelőtt Medgyessy Péter bejelentette, hogy 2006-ban bevezetik az eurót, majd Gyurcsány Ferenc először 2008-ra ígérte, majd 2010-re kitolta. A Fidesz most 2013-14-et szellőztet, szerintem ebből sem lesz semmi. Egyébként én már évekkel ezelőtt is nagyon szkeptikus voltam e téren. hvg.hu: Miért ilyen szkeptikus? R.P.: Alapjában véve a szakirodalom arról beszél, hogy az euró bevezetéséhez az illető országnak el kell érnie legalább az övezet reálgazdaságának 80-90 százalékos szintjét. Ma a reálgazdaság 60-62 százalékos szinten van, tehát ez egy teljesen tartalmatlan, üres pufogtatás, aminek nincs értelme. Bele lehet kergetni egy országot egy rosszul előkészített és elhibázott euróbevezetésbe, ez történt a szlovákokkal, most náluk 18 százalékos munkanélküliség van, a GDP teljesen vis�szaesett, nagyon rossz árfolyamon vezették be az eurót. A GDP-jük mintegy 15 százalékának megfelelő összeget kell összekunyerálni a szlovák bankoknak a pénzpiacoktól azért, hogy a rájuk rótt részesedést a mentőcsomagba befizethessék. Alig hiszem, hogy erre képesek lesznek, könnyen elképzelhető, hogy a következő ország, amelyik bedől Európában, Szlovákia lesz. Csupán ábrándkergetés, ami Magyarországon az euróval szemben zajlott és zajlik a mai napig. A magyar gazdaság számára előnytelen az euró bevezetésének forszírozása, mert a gazdaság fejlődéséhez nagy szükség van az árfolyam önálló alakítására. Erről nem lehet lemondania egy olyan gazdaságnak, mint a magyar, amely – mint korábban szó volt róla – szélsőséges módon a külkereskedelemre építi a gazdaságát. A külkereskedelem alakulásának a legfontosabb tényezője pedig maga az árfolyam, ami jelenleg instabil. hvg.hu: A Fidesz ki akarja mozdítani a holtpontról a magyar gazdaságot; ön szerint mi lenne a lesürgetőbb lépés a gazdaságpolitikában? R.P.: A munkahelyteremtéshez beruházásokra van szükség. Adócsökkentésre kizárólag akkor van lehetőség, amikor a munkahelyteremtés komoly eredményeket ér el, hiszen a növekvő foglalkoztatottság növeli az állam bevételét. A jelenlegi helyzetben egyáltalán nem biztos, hogy 138

a csökkentett vállalkozási és a vállalati adó a foglalkoztatottság bővüléséhez vezet. Itt meg kell említenem egy nagyon fontos tényezőt: a magyar gazdaság termelőeszközeinek 57 százaléka külföldi tulajdonban van. A külföldi befektetők a jelenlegi európai kereslethiány tükrében aligha tudnak munkahelyeket teremteni Magyarországon. A külföldi tulajdonosok sürgetik ugyan az adócsökkentést, de közben nagyon jól tudják, hogy a magyar vállalkozói adók egyáltalán nem magasabbak, mint az EU-ban kivetett adók. Ha figyelembe vesszük azokat a kedvezményeket és támogatásokat is, amelyeket a külföldi befektetők élveztek és élveznek Magyarországon, akkor tényleges nettó adóterhük a legalacsonyabb a visegrádi országok közül éppen nálunk, miközben hozzájárulásuk a költségvetéshez jóval alacsonyabb bármely másik visegrádi országénál. A támogatások és kedvezmények mértéke az OECD számításai szerint Magyarországon a másik három visegrádi ország átlagához képest másfélszeres, azaz 150 százalék. Az országban működő külföldi és multinacionális cégek nálunk igenis nagyon komoly előnyöket élveznek. Most tehát nem az adócsökkentésben kell gondolkodni, hanem abban, hogy a gazdaságpolitika kiküszöbölje a honi kis- és középvállalatok versenyhátrányát a multinacionális cégekkel szemben. hvg.hu: Hogyan lehet erőteljesebben támogatni a hazai vállalkozásokat anélkül, hogy a multik kivonulnának az országból? R.P.: A multiknak ugyanannyit kell adni, mint a hazai vállalkozásoknak, se többet, se kevesebbet. De az nem megy, hogy a multiknak adott többlettámogatással versenyhátrányba hozzuk a honi vállalkozásokat. Ha ez a multiknak nem tetszik, akkor távozzanak. A legfontosabb feladat, hogy javuljanak a hitelfeltételek és érdemes legyen beruházni. Ha a költségvetés feszes marad, a monetáris politika tud lazítani, a kamatok csökkennek, a beruházások megtérülési rátája javul. De a devizahitelektől is meg kell szabadulni annak

érdekében, hogy a forint árfolyama reális szintre kerüljön. Ezzel a honi vállalkozások versenyre léphetnek az itteni és a külföldi piacokon. Most a kibontakozás legfontosabb akadálya a monetáris politika, de annak rendbehozatalához a lehető legfegyelmezettebb költségvetésre van szükség. hvg.hu: Ennek mik az akadályai? R.P.: A közgazdászok elemzése és a közbeszéd általában a gazdaság lerobbant helyzetét a fiskális politikának, a költségvetés kiegyensúlyozatlanságának tulajdonítja. Kétségtelen, hogy a költségvetés fegyelmezetlenségének voltak nagyon káros következményei a magyar gazdaságra, de véleményem szerint sokkal rombolóbb hatással bírt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikája, hiszen a forint alapú források költségét, árát a csillagos egekig vitte. A forint alapú beruházás ellehetetlenült, maradt a deviza alapú beruházás, ami óriási árfolyamkockázatokat rejtett magában, kiszámíthatatlanná vált és jelentős instabilitási tényezője lett a magyar nemzetgazdaságnak. Az, hogy a svájci frank kamatlába épp mennyi, nem az MNB-től függ, hanem a svájci nemzeti banktól. Ha a magyar nemzetgazdaság hitelállományának háromnegyede valutában van lekötve, akkor az MNB-nek nincs monetáris politikája, azaz teljesen ki vagyunk szolgáltatva a külföldnek. hvg.hu: Itt visszajutottunk az eredeti kérdéshez: ez tehát versenyhátrányt jelent a hazai kis- és középvállalkozásoknak az itteni multinacionális leánycégekkel szemben, melyek az anyavállalatukon keresztül könnyebben és olcsóbb hitelhez juthatnak? R.P.: Így van. A multinacionális cégeket ezek a folyamatok nem, vagy csak kis mértékben érintik, az anyavállalataikon keresztül be vannak biztosítva. Ugyanakkor a magyar kkv-szektor nem tudja betölteni azt a szerepet, amely normális keretek között elvárható lenne tőle. Nem tudja ellátni a belföldi piacot, és nem tud bekapcsolódni a nemzetközi kereskedelembe. hvg.hu: Hogyan lehetne kijönni ebből a csapdából? R.P.: A magyar gazdaságpolitika következetesen abból indul ki, hogy mi egy kis, természeti adottságokban és tőkében szegény ország vagyunk. A megélhetésünk egyetlen módja ebből adódóan a külkereskedelem, vagyis az exportvezérelt gazdaság felépítése. Ehhez azonban szükség van a bejövő tőkére, aminek révén kiépülnek azok a kapacitások, melyek az exporthoz szükségesek, s az ország kijut a megfelelő exportpiacokra. Ezt az elméletet követtük már az első világháború előtt, hangsúlyosan a Horthy-korszakban, ez a tézis határozta meg a Rákosi- és Kádár-korszakot is, és a rendszerváltás óta is ez a magyar gazdaságpolitika elmélete. Ebben a több mint száz évben egyetlen egy olyan korszak volt, 1930-39 között, amikor kilenc éven át a külkereskedelmi mérleg minden évben többlettel zárult. A modell érdekében feladtuk a belföldi piacokat, de belföldi piacok nélkül a kkv-k nem tudnak felnőni. Egy vállalat nagyon ritkán kezdheti éleJÓ HA FIGYELÜNK!

tét azzal, hogy exportra termel. A kiút a belföldi piacok visszanyerésén át vezet. A rendszerváltás hajnalán a magyar háztartások importtartalma 7 szátalék volt – ma ez 30 százalék. A magyar termelők elvesztették a honi piac harmadát, amit fejletlenségük miatt nem tudtak exporttal kompenzálni. Csoda, hogy nagy az alulfoglalkoztatottság? hvg.hu: És miért nem működik ez a modell nálunk? R.P.: Az a baj, hogy amit mi exportálunk, az nem más, mint a bérmunka. Tehát a magyar export hozzáadott értékének a tartalma alapjában véve a magyar bérmunka, mivel a magyar export importtartalma meghaladja a 80 százalékot. A német export esetében például az importtartalom 42 százalék. A fennmaradt kevesebb mint 20 százalék egyszerűen nem elégséges egyrészt a behozott tőke költségeinek a fedezésére, és nem elégséges az állam kötelezettségeinek teljesítésére, például az oktatásra, az infrastruktúra fejlesztésére, az egészségügyre. Ebből egyetlen kiút van: a hozzáadott érték arányának javítása, illetve az export egy részének átirányítása a hazai piacokon elveszett pozíciók visszaszerzésére. Ezért fontos, hogy az új kormány mint prioritást kezelje a hazai kis- és középvállalatok felkarolását. hvg.hu: És ami az adócsökkentést illeti? R.P.: A jelenlegi nemzetközi állapotokat figyelembe véve – tekintettel az Európát érintő gondokra – a költségvetést most a nemzetközi szervezetek és Brüsszel még jobban górcső alá veszik. Ezért a magyarországi adócsökkentés szellőztetése már önmagában is rossz ötlet. Jobb lenne, ha a Fidesz, hivatkozva a kialakult válságra, az elkövetkező két-három évben nem érintené ezt a témát. Adócsökkentés helyett viszont valóban időszerű az adóegyszerűsítés, és azt is jónak tartom, hogy végre be akarják zárni az adóelkerülés kiskapuit. Az adótörvényeket mindenkinek tiszteletben kellene tartania. hvg.hu: Ön szerint jó lépés volt az önálló hatáskörrel bíró Pénzügyminisztérium megszüntetése? R.P.: Érdekes kérdés. Ennek ugyanis van olyan értelmezése, hogy a gazdaság igényeinek rendelik alá a pénzügyeket és nem fordítva. A Fidesz részéről ez izgalmas és bátor próbálkozás. Ha az új kormánynak sikerül intézményesítenie ezt az elméletet, komoly dolgot visz véghez. Mások egyébként ezt már megpróbálták, volt ilyen kezdeményezés a németeknél és a franciáknál is, de egyiknél sem járt sikerrel. Az elképzelés jó, mert egy tető alá hozza a pénzügyeket és a gazdasági stratégiát, amire Magyarországnak égető szüksége van, de veszélyes, mert lazíthatja a költségvetési fegyelmet. hvg.hu: Ön lelkes híve a devizahitelek forinthitellé alakításának. De ki fizeti majd meg az átkonvertálás költségét: a lakosság, a vállalkozók, az állam vagy a bankok? R.P.: A megoldásra vonatkozóan kidolgoztam egy tervet. Több helyen kifejtettem, hogy a devizában való hitelezés ma a magyar nemzetgazdaság legnagyobb gondja és legkárosabb tényezője, ami miatt a nemzeti bank nem képes a forint árfolyamát a megfelelő szinten tartani. Gyengíteni kellene a forintot az export ösztönzése miatt – az egyensúlyi árfolyam valahol

310 és 320 forint között mozog –, ám ez a devizahitelesek helyzetét lehetetleníti el. Ebből a zsákutcából ki kell szállni. Ismételten le kell szögezni, hogy a helyzet kialakulásában komoly szakmai hibát vétett a Magyar Nemzeti Bank. Négy évvel ezelőtt, mikor egy tanulmányban megírtam a devizahitelekkel kapcsolatos aggályaimat, a Nemzeti Bank egyszerűen nem vett róla tudomást. A bankok nem látták a veszélyt, miközben a londoni Financial Times már három éve figyelmeztetett: „a devizahitelezés magyarországi elburjánzása a hagyományos magyar öngyilkossági hajlam legújabb megnyilvánulása”. Magyarországon sikerült elhitetni a közvéleménnyel, hogy a 2008-as válság fő oka a költségvetés hiánya volt, de ez nem igaz. A költségvetés tényleg bajban volt, korrigálásra szorult, de a konvergenciaprogram javított a helyzetén, a helyzet javulóban volt. A piacokon azért rendült meg a forint, mert a befektetők látták: könnyen bedőlhet az óriási mennyiségű devizahitel, ez pedig alááshatja a bankrendszer stabilitását. A forintot azután a 23 milliárd eurós IMF-EUVilágbank mentőcsomag mentette meg. hvg.hu: Tehát ön milyen megoldást vizionál? R.P.: A következő sémát tudom elképzelni: egy erre a célra felállított állami pénzintézet kötvényeket bocsát ki, amellyel megvásárolja a bankoktól a devizaalapú hiteleket. A kötvényt forintban bocsátja ki, ami forintkamatot visel. A vételár, amivel a pénzintézet átveszi ezt a portfóliót, a devizahitelek névértékénél alacsonyabb, tehát diszkont ár; ha a devizahitel 100 forint, akkor a pénzintézet ezt a hitelt, mondjuk, 80 forintért veszi meg. A bankoknak megéri, mert mentesülnek a nemfizetés kockázatától. Ráadásul a devizahitelek elle-

nében képzett céltartalék felszabadul. Továbbá a hozzájuk került állampapírokat a másodlagos piacon forgalomba tudják hozni. Ezek a tényezők, összeadva, számításaim szerint lehetővé teszik a 20 százalék körüli diszkontot, a diszkont pedig csökkenti az adósok tartozását. Bár a forintkamatláb magasabb lesz, mint a deviza alapú kamat, a törlesztés összege nem lesz nagyobb, mert a törlesztést alacsonyabb tartozásra kell számítani. hvg.hu: A Bajnai-féle válságkezelő kormány teljesítményéről ellentmondó értékelések születtek. Önnek mi a véleménye? R.P.: A Bajnai-csomag a válságkezelésre alkalmas és jó volt, de önmagában nem alapozta meg a kilábalás lehetőségét. A gazdaság számára hozott stabilitást, de a fellendülés pályáját nem jelölte ki. Bajnai ezt meg is mondta, ő azt vállalta, hogy elkerüli az összeomlást. El is kerülte, bizonyos szintű egyensúlyt létrehozott, ami dicséretre méltó teljesítmény. Ami az Orbán-kormányt illeti, nekik véleményem szerint Bajnaiék fiskális politikáját folytatniuk kell, adócsökkentés helyett meg kell találniuk azokat az ágazatokat, amelyeknek fejlesztése sikerre jogosít. hvg.hu: Konkrétan mire gondol? R.P.: Minden országnak van két-három olyan ágazata, amik gazdaságának erősségei. Például az osztrákok esetében ilyen fontos ágazat a síturizmus, amire az elmúlt 30 évben egész iparágat építettek ki. Mi is csak komparatív előnyeinkre építkezhetünk. Például termálvizeinkre ki lehet építeni egész életmódiparágat, beleértve a gyógyítást, az egészséges életmódra nevelést, a szépséget, a wellnesst. De a mezőgazdaságban is óriási lehetőségek vannak, Európában Magyarországnak vannak a legjobb gyümölcsfacsemetéi – bár komoly támogatást igényel további fejlődésük. Ha a hollandoknak jó, hogy ők a világ legjobb tulipántermesztői, amiből nagyon jól meg tudnak élni, akkor mi is meg tudunk élni a gyümölcsfákból és a gyógyvízturizmusból. Ez mindenekelőtt az identitás kérdése. Fel kell ismernünk először, hogy kik vagyunk, milyen a mi igazi kultúránk. Ezekkel a dolgokkal a mai napig nincs tisztában a társadalom. Az ország szétesettsége abból fakad, hogy mi mindennel meglehetősen felületes és elégtelen módon próbálunk ezermester módjára foglalkozni. Mondok egy példát: ha jön egy koreai gumiabroncsgyár, akkor mi gumiabroncsot gyártunk, mert ez szerintünk jó. A fenét jó! Soha nem leszünk gumiabroncs-nagyhatalom, de igenis lehetünk gyógyvíznagyhatalom, lehetünk öntözőkert-nagyhatalom, mert kitűnő a vízellátottságunk, kiváló a termőföldünk, megvan hozzá a kulturális orientáltságunk is. Amíg nem ismerjük fel az ország valós identitását, amíg mindig mások után megyünk, addig nem is lesz változás. Ez a lényeg, az identitás megtalálása az alapvető és legfontosabb feladat. Forrás: Fürjes Judit

JÓ HA FIGYELÜNK! 139

A média bűne, hogy ez a választások előtt nem kapott nagyobb nyilvánosságot, nem tudatosult bennünk, és nem gondoltuk át a következményeit. Folyton arra hivatkozik a libsi sajtó, hogy ezekre a változtatásokra nincs társadalmi felhatalmazás.

A Stiglitz-jelentés megkérdőjelezi a GDP mindenhatóságát Nicolas Sarkozy francia államfő hétfőn felszólította a nemzetközi szervezeteket, hogy módosítsák a társadalmi haladást és a gazdasági teljesítményt mérő rendszereiket, amelyeket jelenleg szinte kizárólag a GDP határoz meg, s nem veszi eléggé figyelembe a társadalmi jólétet. A francia elnök 2008 februárjában kérte fel Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdászt, hogy 21 világhírű tudóssal együtt vizsgálja meg: a gazdasági teljesítmény és a társadalmi haladás mérőszámai mennyire relevánsak. A bizottság jelentésének ismertetése előtt tartott nyitóbeszédében a francia elnök nemzetközi hallgatóság előtt a párizsi Sorbonne egyetemen ígéretet tett arra, hogy Franciaország minden nemzetközi szervezetben küzdeni fog a Joseph Stiglitz által vezetett bizottság 12 ajánlásának megvalósításáért, és azért, hogy a javaslatokat a szakemberek mellett politikusok, civil szervezetek és tudósok is nemzeti szinten minden országban megvitassák. Schmuck Erzsébet, a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsa főtitkára, aki Magyarországot képviselte az előadáson, elmondta: a jelentés nagyon komolyan foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a GDP mennyire alkalmas a megfelelően komplex és széleskörű mérésre, és elemzi annak korlátait. Sarkozy elnök szavait idézve a főtitkár szerint is csak a szellem szabadságával és a dogmákkal való szakítással lehet a válságból való megalapozott kivezető utat megtalálni. Véleménye szerint ilyen dogma volt eddig azt gondolkodni, hogy a GDP mindent kifejez. „A GDP nem téves önmagában, de tévesen használják, például akkor, amikor a gazdasági jólét mérőeszközeként jelölik meg” – olvasható a jelentésben. Schmuck Erzsébet tájékoztatása szerint ajánlásaiban a Stiglitz-bizottság megfogalmazta, hogy szükség lenne olyan adatokra, amelyek az átlag mögötti szélsőségeket is mutatják a társadalmi jólét tekintetében, nemcsak a termelést mérik. Azaz olyan statisztikai adatgyűjtésekre lenne szükség, amelyek a politikusoknak segítenek megalapozott válaszokat adni arra, hogy milyen irányban kell továbbhaladni – tette hozzá a főtitkár. Sarkozy szerint „az egész világon az emberek azt gondolják, hogy hazudunk nekik, hogy a számok hamisak, sőt, azt, hogy manipulálják őket ... Franciaország napirendre fogja tűzni ezt a jelentést minden nagy nemzetközi találkozón” – hangsúlyozta a francia elnök, hozzátéve, hogy a kollektív gondolkodás megkezdődött és nem állhat meg. A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsa jelenleg készíti jelentését Magyarország fenntarthatósági állapotáról, s ezzel összefüggésben az

Joseph E. Stiglitz átveszi a közgazdasági Nobel-díjat

Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász

elkövetkező időszakban társadalmi párbeszédet kezdeményez a kérdéskörről. A főtitkár szerint a Stiglitz-jelentés javaslatai erősítik a fejlődési tanács megközelítéseit, ezért a szervezet törekedni fog arra, hogy behozza ezeket a problémákat a hazai társadalmi vitába.

A Stiglitz-jelentés magyarul: 

GDP helyett új mérőszámot A Stiglitz bizottság jelentése

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A GAZDASÁGI TELJESÍTMÉNY ÉS A TÁRSADALMI FEJLŐDÉS MÉRÉSÉRŐL Miért íródott ez a jelentés? 1) 2008 februárjában, a Francia Köztársaság elnöke, Nicholas Sarkozy, elégedetlen lévén a gazdaságról és a társadalomról szóló statisztikai 140

információk jelenlegi állásával, felkérte Joseph Stiglitzet (a Bizottság elnöke), Amartya Sent (Tanácsadó) és Jean Paul Fitoussit (koordinátor), hogy alakítsanak egy bizottságot, amelyet később „Bizottság a GazJÓ HA FIGYELÜNK!

dasági Teljesítmény és a Társadalmi Fejlődés Mérésére” névre kereszteltek. A Bizottság célja az volt, hogy felmérjék GDP, mint a gazdasági teljesítmény és a társadalmi fejlődés jelzőjének korlátait, beleértve a mérésével kapcsolatos problémákat is; megvizsgálják, milyen további információkra lehet szükség ahhoz, hogy a társadalmi fejlődést jobban kifejező indikátorok készüljenek; elemezzék alternatív mérési módszerek megvalósíthatóságát, és megvitassák, hogy hogyan lehet bemutatni a statisztikai anyagokat megfelelő módon. 2) A statisztikai adatok valóban fontosak a társadalom fejlődésére irányuló stratégiák alkotásában és értékelésében, csakúgy, mint a piacok működésének értékelésében és azok befolyásolásában. Szerepük az utóbbi két évtizedben jelentősen felértékelődött. Ez tükrözi az oktatás szintjének javulását, a modern gazdaság összetettségének fokozódását és az információs technológiák széleskörű használatát. Az „információs társadalomban” az adatokhoz – beleértve a statisztikai adatokat – való hozzáférés sokkal könnyebb. Egyre többen nézik a statisztikai adatokat, hogy jobban informáltak legyenek, vagy azért, hogy döntéseket hozzanak. Válaszul a növekvő információ-igényre, a statisztikai szolgáltatások köre jelentősen bővült, lefedve új területeket és jelenségeket. 3) Amit mérünk, befolyásolja azt, amit csinálunk; és ha a méréseink hibásak, a döntések torzulhatnak. A GDP támogatása és a környezet védelme közötti választási lehetőség, lehet, hogy valójában nem igazi választási, amennyiben környezet leromlása megfelelően be van építve a gazdasági teljesítményt leíró méréseinkbe. Hasonlóképpen, gyakran az alapján vonjuk le a következtetést, hogy melyik a jó stratégia, hogy azt vizsgáljuk, melyik stratégia támogatja a gazdasági növekedést; de ha teljesítmény-méréseink hibásak, az általunk levont következtetések is hibásak lesznek. 4) Gyakran azonban, jól érzékelhető különbség van az olyan fontos társadalmi-gazdasági változók, mint a gazdasági növekedés, infláció,

munkanélküliség, stb. standard mérése, és az általános közvélekedés között. A standard mérések azt sugallhatják például, hogy kisebb az infláció, vagy nagyobb a növekedés, mint azt az egyes emberek tapasztalják, és a kettő közötti űr akkora, és annyira egyetemes, hogy nem lehet pusztán a pénz jelentőségének/értékének (emberek általi) túlértékelésére, vagy a humánpszichológiára való hivatkozással magyarázni. Néhány országban ez az eltérés aláásta a hivatalos statisztikákba vetett hitet (például Franciaországban és az Egyesült Királyságban az emberek egyharmada hisz csak a hivatalos adatoknak, és ezek az országok nem kivételek), és ennek jól látható kihatása van arra, ahogyan a köz vélekedik a gazdaság állapotáról és a szükséges stratégiákról. 5) Különféle magyarázatok vannak arra nézve, hogy mi okozza az űrt a társadalmi-gazdasági jelenségek statisztikai mérései és az állampolgárok ugyanazon jelenségekről alkotott érzékelése között: A statisztikai koncepcióval nincs gond, de a mérés folyamata nem tökéletes; Sok esetben arról is vita van, hogy melyek a helyes koncepciók, és mi a megfelelő módja az egyes koncepciók felhasználásának; Amikor nagy változások vannak az egyenlőtlenségek terén (általában változás a jövedelmek eloszlásában), a bruttó nemzeti termék (GDP) vagy bármilyen más összesítés, ami per főre van kiszámítva, nem ad pontos képet arról a helyzetről, amelyben az emberek találják magukat. Ha az egyenlőtlenség az egy főre jutó GDP növekedéséhez képest növekszik, akkor a legtöbb ember rosszabb anyagi helyzetbe kerül, annak ellenére, hogy az átlagjövedelem nő. Az általánosan használt statisztikák egyes jelenségeket, amelyek egyre nagyobb hatással vannak az állampolgárok jólétére, nem tudnak „megfogni”. Például a közlekedési dugók növelhetik a GDP-t a megnövekedett üzemanyag-fogyasztás révén, azonban nyilvánvalóan nem növelik az emberek életminőségét. Vagy például, ha az emberek aggódnak a levegő minősége miatt, és a légszennyezés mértéke nő, akkor azok a statisztikai mérések, amelyek nem veszik figyelembe a légszennyezést, pontatlan értékelést fognak adni arról, hogy mi történik az emberek jólétével. Az a tendencia pedig, amely szerint a fokozatos változásokat mérik, alkalmatlan arra, hogy kimutassa az olyan hirtelen bekövetkező környezeti változásokat, mint az éghajlat-változás. Az a mód, ahogyan a statisztikai adatokat bemutatják, vagy használják, eltorzított képet adhat a gazdasági jelenségek irányáról. Például rendszerint nagy hangsúlyt kap a GDP, holott a nettó nemzeti össztermék (ami számításba veszi az értékcsökkenést) vagy a háztartások valódi bevétele (amely a gazdaságon belül a háztartások valódi jövedelmére koncentrál) sokkal lényegesebb volna. Ezek a számok markánsan eltérhetnek. Ugyanakkor a GDP, mint olyan, nem rossz, csak rosszul használják. Amire szükség van, az az egyes mérések megfelelő felhasználásának jobb megértése. 6) A gazdasági teljesítmény jelenlegi mérési módjának megfelelőségéről már valóban hosszabb ideje vita van – különösen, ami az egyedül a GDP-re épülő módszereket illeti. Emellett még komolyabb fenntartások vannak azzal kapcsolatban, hogy ezek az adatok alkalmasak-e egyáltalán a társadalmi jólét mérésére. Az élettelen dolgok (mint a GNP vagy GDP, amelyek számtalan, a fejlődésről szóló gazdasági tanulmány középpontjában álltak) növelésének központba helyezését végső soron csak azzal lehet indokolni – már amennyire lehet -, amit ezek a dolgok jelentenek az emberi életekre, amelyeket közvetve, vagy közvetlenül befolyásolni tudnak. Hosszú ideje világos továbbá, hogy a GDP alkalmatlan mérőeszköz a jólét időbeli változásának mérésére, különösen, ami annak gazdasági, környezeti és társadalmi vonatkozásait illeti, olyan vonatkozásokat, amelyeket gyakran emlegetnek, amikor a fenntarthatóságról esik szó. Miért fontos ez a jelentés? 7) A jelentés írásának megkezdése és befejezése között eltelt idő alatt, a gazdasági környezet drámaian megváltozott. Jelenleg a háború utáni történelem legsúlyosabb pénzügyi, gazdasági és társadalmi válságában élünk. A reformok, amelyeket a Bizottság ajánl, még akkor is nagyon kívánatosak lennének, ha nem lenne válság. A Bizottság több tagja, azonban úgy véli, a

JÓ HA FIGYELÜNK! 141

válság miatt még sürgetőbbek ezek a reformok. Úgy gondolják, hogy a válság azért ért sokakat váratlanul, mert a mérőrendszerünk cserbenhagyott minket és/vagy a piaci szereplők és a kormányhivatalnokok nem a megfelelő statisztikai jelzőkre koncentráltak. Az ő nézőpontjukból tekintve, sem a magán, sem az állami nyilvántartó rendszerek nem voltak képesek időben riasztani, és nem figyelmeztettek minket arra, hogy a világgazdaság látszólag fényes növekedése 2004 és 2007 között a jövőbeli növekedés rovására történhetett. Az is világos, hogy bizonyos teljesítmények csak „káprázatok” voltak, a hasznok olyan árakon alapultak, amelyeket „felfújtak”. Valószínűleg túl messzire vezetne, ha azt remélnénk, hogy ha jobb mérőrendszerünk lett volna, amely jelezte volna az előttünk álló problémákat, akkor a kormányok időben megtették volna a megfelelő intézkedéseket, hogy elkerüljük a jelenlegi zűrzavart, vagy legalábbis csökkentsük hatásait. De talán, ha jobban tudatában lettek volna az emberek a jelenlegi mérési módok, mint a GDP, korlátainak, talán kisebb lett volna az eufória a gazdasági teljesítmény kapcsán a válság előtti években; mérések, amelyekbe be van építve a fenntarthatóság értékelése (pl. a növekvő eladósodottság), óvatosabban közelítették volna meg a gazdasági teljesítményt. Sok országban azonban hiányzik a jólét mutatóinak aktuális és teljes tára – a gazdaság „egyenlege” – amely átfogó képet adhatna a gazdaság fő szereplőinek vagyonáról, tartozásairól és kötelezettségeiről. 8) Ugyanakkor szembe kell néznünk egy körvonalazódó környezeti válsággal is, amely elsősorban a globális felmelegedéshez kapcsolódik. A piaci árakat torzítja az a tény, hogy nincs díja a szén-dioxid kibocsátásnak; és nincs külön nyilvántartása e kibocsátás költségeinek a nemzeti jövedelem könyvelésében. Világos, hogy a gazdasági teljesítménynek olyan mérése, amely tükrözi a környezeti költségeket, élesen különbözhet a standard mérésektől. 9) Még ha az előző fejezetekben leírtakkal nem feltétlenül ért is egyet az összes bizottsági tag, arról az egész Bizottság meg van győződve, hogy a válság egy fontos dolgot megtanított: azok, akik a gazdaságunkat és társadalmunkat irányítják, olyanok, mint a pilóta, aki megbízható iránytű nélkül próbálja tartani az irányt. A döntések, amelyeket ők (és az egyes emberek) hoznak, attól függenek, hogy mit mérünk, milyen jók a méréseink és mennyire értjük meg a méréseinket. Szinte vakok vagyunk, amikor azok a mérések, amelyeken a cselekedeteink alapszanak, rosszul vannak megtervezve, vagy amikor azokat nem értelmezzük jól. Számos okból, jobb mérésekre van szükségünk. Szerencsére, az elmúlt évek kutatásai lehetővé tették, hogy javítsunk mérési módszereinken, és itt az ideje, hogy ezeket a javításokat beépítsük a mérőrendszereinkbe. Abban is egyetértés van a Bizottság tagjai között, hogy a jobb mérések segíthetnek abban, hogy gazdaságunkat jobban irányítsuk a válságon át és ki a válságból. Sok indikátor, amit ez a jelentés előtérbe helyez, ezt a célt szolgálja. 10) A jelentés inkább a mérésekről, és nem a politikáról szól, így nem tárgyalja, hogy társadalmaink hogyan tudnának előbbre jutni bizonyos célok elérésében kollektív cselekedetek által. Ugyanakkor, minthogy az, amit mérünk, meghatározza, hogy kollektíve mire törekszünk – és amire törekszünk, meghatározza, mit mérünk – a jelentés, és a benne foglaltak megvalósítása komoly hatással lehet arra, ahogyan társadalmaink látják magukat, és ezáltal hatással lehet a stratégiák tervezésére, megvalósítására és értékelésére. 11) A Bizottság tudatában van annak a fontos fejlődésnek, ami a statisztikai mérések terén az elmúlt években végbement, és szorgalmazza az erőfeszítések folytatását a statisztikai adatbázisok és az ezekből építhető indikátorok tökéletesítésére. A jelentés szerint több tárgykörben is tág tér van több vagy eltérő mérési alternatíva számára, és reméljük, hogy ez befolyásolni fogja a jövőbeli statisztikai stratégiákat a fejlett és a fejlődő országokban csakúgy, mint azokat a nemzetközi szervezeteket, amelyek kulcsszerepet játszanak a statisztikai normák fejlesztésében világszerte. Kik készítették a jelentést? 12) Ezt a jelentést közgazdászok és társadalomtudósok készítették. A Bizottság a nemzeti költségvetési szakértőtől kezdve az éghajlatváltozás közgazdaságával foglalkozó szakemberig a specialisták széles körét reprezentálja. A tagok kutatásokat végeztek a társadalmi tőke, a boldogság, valamint az egészség és mentális jólét témakörében. Osztják a meggyőző142

dést, hogy fontos hidakat építeni a különböző közösségek között – a statisztikai adatok gyártói és felhasználói között, bármi is a téma -, amelyek az utóbbi időben eltávolodtak egymástól. A bizottsági tagok úgy látják, szakértelmük kiegészíti egymást a hasonló témákban, de különböző nézőpontokból íródott jelentésekben, mint például a tudósok éghajlatváltozásról, vagy a pszichológusok mentális egészségről írt anyagaiban. Bár a jelentés lényege alapvetően technikai jellegű, a technikai fejezet összefoglalója, amennyire csak lehet, közérthető nem-technikai nyelven íródott. Kinek szól ez a jelentés? 13) A Bizottság reméli, hogy a Jelentés fogékony hallgatóságra talál négy jól körülhatárolható csoportban, és ezzel a gondolattal készült a Jelentés. A Jelentés elsősorban a politikai vezetőknek szól. Ezekben a válságos időkben, amikor új politikai beszámolók szükségesek, annak meghatározására, hogy merre menjen társadalmunk, a jelentés azt javasolja, hogy a „termelés-orientált” mérési rendszerekről kerüljön át a hangsúly a jelenlegi és jövő generációk jólétének, illetve a társadalmi fejlődés szélesebb körű mérésére. 14) Másodsorban, a jelentés a stratégia-készítőket célozza meg, akik szeretnék jobban tudni, milyen indikátorok léteznek, és melyek hasznosak a jólét növelésére és a társadalmi fejlődés elősegítésére irányuló stratégiák tervezéséhez, megvalósításához és értékeléséhez. Emlékeztetnénk a stratégiakészítőket a létező adatok gazdagságára és egyben azok hiányosságaira, valamint arra, hogy a megbízható mennyiségi információk „nem fán teremnek” és jelentős befektetés kell olyan statisztikák és indikátorok fejlesztéséhez, amelyek megfelelő információkat adnak a stratégia-készítőknek az előttük álló döntésekhez. 15) Harmadszor, a jelentés az akadémiai közösség számára íródott, statisztikusoknak, és a statisztikákat intenzíven felhasználóknak. Emlékeztetnénk őket, hogy milyen nehéz megbízható adatokat előállítani, és a számos becslésre, amely ezek mögött az adatok mögött van. Az akadémikusok, remélhetőleg, körültekintőbbek lesznek, mielőtt megbíznak bizonyos statisztikákban. A nemzeti statisztikai hivatalokban ülők pedig remélhetőleg találnak majd hasznos javaslatokat arra nézve, hogy mely területeken lenne különösen fontos a további fejlődés. 16) Végül, a jelentés szól a társadalmi szervezeteknek, amelyek egyszerre forrásai és felhasználói is a statisztikáknak. Általában véve, a jelentés a széles nyilvánosságnak szól, függetlenül attól, hogy szegény vagy gazdag országról, vagy – a társadalmon belül – szegény, vagy gazdag emberekről beszélünk. Reméljük, hogy az elérhető statisztikai adatok és indikátorok (erősségeik és korlátaik) jobb megértésén keresztül, jobban fel tudják mérni azokat a problémákat, amelyekkel társadalmaik szembesülnek. Reméljük, hogy a jelentésnek jó hasznát veszik majd az újságírók és a média, akiknek felelősségük van a társadalomban végbemenő folyamatok érzékeltetésében az emberekkel. Az információ közjó: minél tájékozottabbak vagyunk a társadalmunkban végbemenő dolgokról, annál jobban fognak működni demokráciáink. Mik a fő üzenetek és javaslatok? 17) A jelentés különbséget tesz a jelenlegi jólét és a fenntarthatóság értékelésében, azaz, hogy mennyire lehet mindezt hosszú távon fenntartani. A jelenlegi jólét egyaránt kapcsolódik a gazdasági forrásokhoz, mint például a jövedelem, és az emberek életének nem gazdasági jellegű vonatkozásaihoz (mit csinálnak, és mit csinálhatnak, hogyan éreznek, és a természeti környezethez, amiben élnek). Az, hogy ez a jólét mennyire tartható fenn az idők során, attól függ, hogy azt a „tőkét”, ami számít az életünkben (természeti, fizikai, emberi, társadalmi), tovább adjuk-e a következő generációknak. A munka megszervezéséhez a Bizottság három munkacsoportba szerveződött, a következő témákra koncentrálva: a Klasszikus GDP-hez kapcsolódó kérdések, Életminőség, és Fenntarthatóság. A jelentésből a következő fő üzenetek és ajánlások származnak. A gazdasági teljesítmény jobb mérése felé, egy összetett gazdaságban 18) Mielőtt túllépnénk a GDP-n, és rátérnénk a jólét mérésének jóval bonyolultabb témakörére, érdemes feltenni a kérdést, hogy a gazdasági teljesítmény jelenleg alkalmazott mérési módjain hol lehet javítani? A JÓ HA FIGYELÜNK!

Joseph E. STIGLITZ professzor, elnök, Columbia Egyetem

Amartya SEN professzor, főtanácsadó, Harvard Egyetem

termelés mérése – egy változó, ami egyebek mellett meghatározza a foglalkoztatás szintjét – nélkülözhetetlen a gazdasági aktivitás mérésére. Az első fő üzenete jelentésünknek az, hogy elérkezett az idő a gazdasági aktivitás mérésére szolgáló rendszereink átalakítására, annak érdekében, hogy jobban tükrözzék azokat a szerkezeti változásokat, amelyek a modern gazdaság fejlődését jellemzik. Valójában, a szolgáltatások arányának növekedése, valamint az egyre összetettebb termékek előállítása miatt nehezebb a gazdaság „kimeneti” értékeit mérni, mint a múltban. Manapság sok összetett termék több dimenziós jellemzőkkel bír, és gyorsan változik. Ez nyilvánvaló az olyan áruk esetében, mint a gépjárművek, számítógépek, mosógépek és hasonlók, de még inkább jellemzik a szolgáltatásokat, mint például az orvosi szolgáltatásokat, az oktatást, az információs és hírközlési technológiákat, a kutatást, vagy a pénzügyi szolgáltatásokat. Néhány országban és néhány szektorban a növekvő „kimeneti” teljesítmény valójában az előállított és fogyasztott áruk minőségének a javulását, és nem a mennyiség növekedését jelenti. A minőségbeli változások megragadása óriási kihívás, mégis létfontosságú a valódi jövedelmek és a valódi fogyasztás – mint két, az emberek anyagi jólétét meghatározó dolog – méréséhez. A minőség-javulás alábecslése egyet jelent az inflációs ráta felül-, és ezért a valódi jövedelem alulbecslésével. Ennek az ellenkezője igaz, amikor a minőség-javulást túlértékelik. 19) A kormányok fontos szerepet játszanak napjaink gazdaságában. „Közösségi” jellegű – például biztonság -, és „egyéni” jellegű – például orvosi ellátás és oktatás – szolgáltatásokat nyújtanak. Az egyéni és közösségi szolgáltatások összetétele országonként és időben is jelentősen változó. Az emberek életminőségéhez (pozitív módon) hozzájáruló közösségi szolgáltatások mellett, az egyéni szolgáltatásokat különösen az oktatást, az orvosi ellátást, az állami bérlakás rendszert, vagy a sportolásra szolgáló közintézményeket is majdnem bizonyosan pozitívan ítélik meg az emberek. Ezek a szolgáltatások kiterjedtek, és a jelentősen növekedtek a második világháború óta, de sok esetben továbbra is ros�szul mérik őket. Hagyományosan, a mérések e szolgáltatások előállításához szükséges „bemeneti értékeken” alapulnak (mint például az orvosok száma), ahelyett, hogy az előállított „kimeneti értékeket” mérnék (mint például bizonyos orvosi kezelések száma). A minőségbeli változásokhoz való igazítás még ennél is bonyolultabb. Mivel a kimeneti értékeket úgy tekintik, hogy összekapcsolva mozognak a bemeneti értékekkel, ezeknél a szolgáltatásoknál, a termelékenységben történt változások nincsenek figyelembe véve. Ebből következik, hogy amennyiben pozitív (negatív) változás történik az állami szektorban, a méréseink alul (felül) értékelik a gazdasági növekedést és a valódi jövedelmet. A gazdasági teljesítmény és az életszínvonal kielégítő méréséhez szükséges ezért, hogy megoldjuk a kormányzati „kimeneti értékek” mérését is. ( Jelenleg, bevallottan hibásan, a mérési rendszer a kiadásokon alapszik, a kormányzati „kimenet” a

Jean-Paul FITOUSSI professzor, bizottsági koordinátor, IEP

GDP 20%-a körül van sok OECD országban, és a kormányzatok összes kiadása az OECD országokban, több mint a GDP 40%-a.) 20) Ugyan a módszertanban – hogyan igazíthatók a mérések a minőséghez, vagy hogyan mérhetők a kormányzati „kimeneti értékek” – véleménykülönbség mutatkozik, abban széleskörű konszenzus van, hogy ezek az igazításokat meg kell csinálni, sőt az igazítások fő irányát kijelölő vezérlő elvekben is egyetértés van. Az egyet nem értés ezeknek az elveknek a gyakorlati alkalmazásában van. A Bizottság a Jelentésben egyaránt kitér az elvekre és a gyakorlati megvalósításukkal kapcsolatos nehézségekre. A termeléstől a jólétig 21) A másik kulcsüzenete és egységes motívuma a jelentésnek, hogy eljött az idő, hogy a mérési rendszereinkben áttegyük a hangsúlyt a gazdasági teljesítmény méréséről az emberek jólétének a mérésére. A jólét mérését, pedig a fenntarthatósággal összefüggésben kell vizsgálni. A hangsúly megváltoztatása nem jelenti a GDP és a termelés mérésének elhagyását. Ezek a piaci termeléssel és a foglalkoztatással kapcsolatban jöttek létre; a továbbiakban is sok fontos kérdésre fognak választ adni, például a gazdasági aktivitásra vonatkozóan. A jólét hangsúlyozása azonban fontos, mert úgy tűnik, egyre nagyobb a szakadék az összesített GDP adatokból származó információk és a között, hogy mi számít az emberek jólétét illetően. Ez azt jelenti, hogy olyan statisztikai rendszeren kell dolgozni, amely a piac aktivitásának mérését kiegészíti, tehát az emberek jólétét középpontba helyező, valamint a fenntarthatóságot megragadó méréseket kell megvalósítani. Egy ilyen rendszernek szükségszerűen többelvűnek kell lennie – mivel nincs olyan egyetlen mérés, amely össze tudna foglalni egy olyan komplex dolgot, mint a társadalom tagjainak jóléte, mérési rendszerünknek egy sor különféle mérést kell magában foglalnia. A több területet átölelő összesítés (azaz, hogy például hogyan hozzuk össze az egészség mérését a hagyományos áruk fogyasztásának mérésével) kérdése fontos, ugyanakkor alá van rendelve egy átfogó statisztikai rendszernek, amely annyi releváns területet próbál megragadni, amennyit csak lehetséges. Egy ilyen rendszernek nem csak a jólét átlagos szintjét kellene mérnie egy adott közösségben, és hogy az hogyan változik időben, de le kellene írnia az emberek tapasztalatának sokféleségét, valamint a kapcsolatokat az emberek életének különböző területei között. A jólétnek számos területe akad, azonban például az anyagi jólétnek vagy életszínvonalnak a mérése egy jó kiindulási pont. 1. ajánlás: Az anyagi jólét értékelésénél inkább a jövedelem és a fogyasztás kerüljön előtérbe, a termelés helyett 22) A GDP a legáltalánosabban elterjedt mérése a gazdasági aktivitásnak. Nemzetközi normák vannak a számítására, és sokat foglalkoztak statisz-

JÓ HA FIGYELÜNK! 143

tikai és fogalmi alapjaival. A korábbi fejezetek kihangsúlyozták azokat a területeket, ahol számításában további fejlődésre van szükség. Amint azt a statisztikusok és közgazdászok jól tudják, a GDP főként a piaci termelést méri – pénzegységben kifejezve -, és mint ilyen, hasznos. Gyakran azonban úgy kezelik, mintha a gazdasági jólét mérőeszköze lenne. A kettő együtt azt a félrevezető látszatot keltheti, mintha az emberek jómódúságáról lenne szó, és ez rossz stratégiai döntéseket vonhat maga után. Az anyagi életszínvonal sokkal közelebbi kapcsolatban áll a nettó nemzeti jövedelem mérésével, a háztartások valódi bevételeivel és fogyasztásával – a termelés nőhet, miközben a jövedelem csökken, vagy fordítva -, amikor a leértékelődés, a jövedelem be- vagy kivándorlása egy országból, valamint a különbség a termelői és a fogyasztói árak között figyelembe van véve. 2. ajánlás: A háztartások nézőpontjának hangsúlyozása 23) A gazdaságok teljesítményét egészében nyomon követni ugyan informatív dolog, a lakosság életszínvonalának trendjei azonban jobban követhetők a háztartások jövedelmeinek és fogyasztásának mérésén keresztül. A rendelkezésre álló nemzetközi adatok valóban azt mutatják, hogy számos OECD országban a háztartások jövedelme elég eltérő módon növekedett az egy főre jutó GDP-hez képest, és jellemzően kisebb mértékben nőtt. A háztartás-szempontú megközelítés számításba veszi az egyes szektorok közötti kifizetéseket, mint például kormányhoz kerülő adókat, a kormánytól érkező szociális támogatásokat és a háztartások által felvett kölcsönök után, a pénzügyi cégeknek fizetett kamatterheket. Jól definiálva, a háztartások jövedelmének és fogyasztásának tükröznie kell a kormány által biztosított olyan természetbeni hozzájárulásokat, mint például a támogatott egészségügyi szolgáltatások és az oktatás. Komoly statisztikai egyeztetésekre van szükség ahhoz is, hogy megértsük, hogy bizonyos mérések – mint a háztartások jövedelmének mérése – miért változik eltérően, az azokat megalapozó statisztikai források függvényében. 3. ajánlás: A jövedelmet és a fogyasztást a vagyonnal együtt kell vizsgálni 24) A jövedelem és a fogyasztás elengedhetetlenek az életszínvonal becsléséhez, de végső soron a vagyonról szóló információkkal együtt értékelhetők. A háztartások, amelyek a vagyonukat a javak fogyasztására költik, növelik jelenlegi jólétüket, de jövőbeli jólétük rovására. Az ilyen viselkedés következményei a háztartások egyenlegén lennének megfoghatók, de ez érvényes a gazdaság más szektoraira, sőt a gazdaság egészére is. Az egyenleg elkészítéséhez minden részletre kiterjedő számvetésre van szükség a követelésekről (vagyonról) és terhekről. Az országok egyenlegének koncepciója nem új keletű, de ilyenek még mindig csak korlátozottan érhetők el, és támogatni kellene készítésüket. A vagyon mérése központi kérdés a fenntarthatóság méréséhez. Amit átviszünk a jövő számára, az szükségszerűen tőkében fejezhető ki – fizikai, természeti, emberi és társadalmi tőkében. E tőkék értékének helyes meghatározásának kulcsfontosságú szerepe van, és gyakran problematikus. Arra is szükség van, hogy ezeket az egyenlegeket alternatív értékekkel „stressz-teszteljük”, ha a követelések (vagyon) piaci értéke nem meghatározható, vagy ki van téve a „buborék-hatásnak”. Közvetlenebb, nem-pénzügyi jellegű indikátorokat kellene előnyben részesíteni, amikor a pénzügyi értékelés nagyon bizonytalan vagy nehezen vezethető le. 4. ajánlás: Nagyobb hangsúlyt kell fektetni a jövedelem, a fogyasztás és vagyon eloszlására 25) Az átlagjövedelem, az átlagos fogyasztás és az átlagos vagyon értelmes statisztikák, de nem írják le az életszínvonalat teljes egészében. Az átlagos jövedelem növekedése, például, lehet, hogy egyenlőtlenül oszlik meg egyes csoportok között, és egyes családok esetleg még rosszabb helyzetbe kerülnek. Így, a jövedelem, a fogyasztás és a vagyon átlagának méréséhez hozzá kell tenni olyan indikátorokat, amelyek ezek eloszlását tükrözik. A fogyasztás (jövedelem, vagyon) súlypontjának mérése jobban mutatja, mi történik az „átlag” emberrel, vagy háztartással, mint az átlagos fogyasztás (jövedelem, vagyon) mérése. Sok szempontból azonban, fontos tudni azt is, hogy mi történik a jövedelem/ vagyon eloszlásának alján (ezt mutatják meg a szegénységi statisztikák), 144

vagy a csúcsán. Ideális esetben, ezek az információk nem izoláltan, hanem kapcsoltan jelennek meg, például amikor valaki a háztartások anyagi jellegű életszínvonalának alakulásáról szeretne információkat: jövedelem, fogyasztás és vagyon. Végül is, az alacsony jövedelmű háztartások átlag feletti vagyonnal nincsenek szükségszerűen rosszabb helyzetben, mint a közepes jövedelmű, de vagyon nélküli háztartások. (A jólét területeire vonatkozó „kapcsolt eloszlás” mérésének igénye, ismét felmerül az életminőség méréséről szóló alábbi ajánlásokban.) 5. ajánlás: A jövedelem mérése terjedjen ki a nem-piaci tevékenységekre 26) Jelentős változások történtek a háztartások és a társadalom működésében. Sok szolgáltatást például, régebben az emberek a családtagjaiktól kaptak, most megvásárolják. Ez a változás a jövedelmek növekedéseként fordítódik le a nemzeti egyenlegben, ami az életszínvonal változásának hamis látszatát keltheti, holott pusztán a nem-piaci jellegű szolgáltatások piaci jelleg felé való eltolódását jelzi. Sok szolgáltatás, amelyet a háztartások önmaguknak nyújtanak, nem jelenik meg a hivatalos, jövedelemre és termelésre vonatkozó adatokban, pedig fontos részét képezik a gazdasági aktivitásnak. Az, hogy ezek az adatok nem szerepelnek a hivatalos nyilvántartásokban, nem koncepcionális nehézségek miatt van, hanem elsősorban az adatok bizonytalanságára vezethető vissza, és már történt haladás ezen a területen; mégis, egyre több, szisztematikus munkát kell elkezdeni. Ezt az emberek időtöltéséről szóló információkkal kellene elkezdeni, ami évről évre, illetve országok között is összehasonlítható. A háztartások tevékenységéről szóló rendszeres és átfogó beszámolóknak, mint a fő nemzeti adatokhoz tartozó kiegészítő információknak, kellene teljessé tenniük a képet. A fejlődő országokban a háztartásoknak fontos szerepe van javak (például élelem, menedék) megtermelésében. Az efféle „háztáji” javak termelésének nyomon követése fontos a háztartások fogyasztási szintjének becsléséhez ezekben az országokban. 27) Ha elkezdünk a nem-anyagi tevékenységekre összpontosítani, óhatatlanul felmerül a szabadidő kérdése. Amennyiben ugyanazért a fogyasztói kosárért (termékek és szolgáltatások) egy évben 2000 helyett csak 1500 órát dolgozik valaki, az növekvő életszínvonalra utal. Bár a szabadidő értékelése tele van nehézségekkel, az életszínvonal időbeli és országok közötti összehasonlításában figyelembe kell venni az emberek által élvezett szabadidőt is. A jólét több területre kiterjed (multi-dimenzionális) 28) A jólét jelentésének meghatározásához több területet átölelő definíciót kell alkalmazni. Tudományos kutatások és a világ több részén kidolgozott konkrét kezdeményezések alapján, a Bizottság a következő kulcsfontosságú területeket határozta meg, amelyeket figyelembe kell venni. Elvben ezeket a területeket kellene egyidejűleg számításba venni: i. Anyagi életszínvonal (jövedelem, fogyasztás és vagyon); ii. Egészség; iii. Oktatás; iv. Egyéni tevékenységek, a munkát beleértve; v. Politikai képviselet és kormányzás; vi. Társadalmi és személyes jellegű kapcsolatok; vii. Környezet (jelenlegi és jövőbeli feltételek); viii. Gazdasági és fizikai jellegű bizonytalanság. A fenti területek mindegyike alakítja az emberek jólétét, mégis a jövedelem hagyományos módon történő méréséből sokuk hiányzik. A jólét objektív és szubjektív oldalai egyaránt fontosak 6. ajánlás: Az emberek életszínvonala objektív körülményektől és adottságoktól függ. Lépéseket kell tenni, hogy javuljanak az emberek egészségére, személyes tevékenységeire és környezeti feltételeire vonatkozó mérések. Különösen alapos erőfeszítéseket kell tenni olyan szilárd, és megbízható mérések kifejlesztésére és végrehajtására, amelyek a társadalmi kapcsolatokra, a politikai képviseletre és a bizonytalanságra irányulnak, amelyek kimutathatóan befolyásolják az élettel való megelégedettséget. 29) Az életminőség értékeléséhez releváns információk túlmutatnak az emberek által magukról adott beszámolóin és észrevételein, és magukban JÓ HA FIGYELÜNK!

foglalnak méréseket is az emberek „működéséről” és szabadságáról. Gyakorlatilag, ami számít, az az emberek lehetőségei, a lehetőségek határai, az emberek szabadsága arra, hogy válasszanak ezekből a lehetőségekből, és az élet, amit értékelnek. A releváns tevékenységek és lehetőségek közötti választás, minden életszínvonal-mérés esetén inkább értékrendbeli ítélet, mint technikai feladat. Amíg azonban az életszínvonallal kapcsolatos tulajdonságok pontos listája vitathatatlanul értékrendi ítéleten nyugszik, abban egyetértés van, hogy maga az életszínvonal függ az egészségtől, az oktatástól, mindennapi tevékenységektől (ami magában foglalja a jogot a munkához és a megfelelő lakhatáshoz), a politikai folyamatokban való részvételtől, a társadalmi és természeti környezettől, amelyben az emberek élnek, és azoktól a tényezőktől, amelyek személyes és gazdasági biztonságukat alakítják. Ezeknek a sajátságoknak a méréséhez objektív és szubjektív adatokra egyaránt szükség van. A kihívás ezeken a területeken az, hogy javítsunk az eddig elért eredményeken, meghatározzuk a hiányosságokat és növeljük a statisztikai kapacitást azokon a területeken, ahol az elérhető indikátorok nem elégségesek (mint például az idő-ráfordítás). 7. ajánlás: Az életszínvonalat leíró indikátoroknak minden területre kiterjedően, átfogó módon értékelniük kell az egyenlőtlenségeket 30) Az emberi életkörülményekben mutatkozó egyenlőtlenségek nélkülözhetetlenek bármilyen, országok közötti összehasonlításokban, valamint az időbeli változásokat figyelembe véve végzett életszínvonal becslésekhez. Az életszínvonalhoz kapcsolódó legtöbb területen, az egyenlőtlenség megfelelő, elkülönült mérésére van szükség, de – amint azt a 25. bekezdésben megjegyeztük – számításba kell venni a kapcsolódási pontokat és a viszonyrendszereket. Az egyenlőtlenségeket az emberekhez, a társadalmigazdasági csoportokhoz, a nemekhez és generációkhoz kapcsolódva kell értékelni, különös tekintettel a napjainkban felmerülő – például a bevándorláshoz kapcsolódó – új típusú egyenlőtlenségekre. 8. ajánlás: A felméréseket olyan módon kell megtervezni, hogy minden személynél meg lehessen állapítani az életszínvonalat leíró

témakörök közötti kapcsolatokat, és ezeket az információkat kellene felhasználni a különböző területeket érintő stratégiák tervezésekor. 31) Különösen fontos feltenni azt a kérdést, hogy az életszínvonalhoz kapcsolódó területen beállt fejlődés hogyan érint más, szintén az életszínvonalhoz kapcsolódó területeket, és hogy az egyes területeken tapasztalható fejlődés milyen viszonyban áll a jövedelemmel? Ez fontos, mivel az életminőségre nézve többszörösen hátrányos helyzet következményei jóval túlmutatnak az egyéni hatásokon. Az összeadódó hatások méréséhez szükség van a célzott felmérésekből származó, az életszínvonal legszembeötlőbb jellemzőinek „kapcsolt elosztására” vonatkozó információkra. Az első lépéseket ebben az irányban úgy is meg lehet tenni, hogy minden egyes felmérésben helyet kapnak olyan standard kérdések is, amelyek lehetővé teszik a válaszadók osztályozását egy sor meghatározott jellemzőt alapul véve. A sajátos területeket célzó stratégiák tervezésekor, az életszínvonal különböző területeihez kapcsolódó indikátorokra gyakorolt hatást együttesen kell figyelembe venni, annak érdekében, hogy a területek közötti interakciók és a többszörösen hátrányos helyzetű emberek szükségletei kerüljenek középpontba. 9. ajánlás: A statisztikai hivataloknak biztosítaniuk kellene azokat az információkat, amelyek szükségesek az életszínvonal egyes területeinek összekötéséhez, és ezáltal különböző indexek megalkotásához 32) Az életszínvonal becslése megköveteli az indikátorok sokféleségét, azonban komoly igény van egy mindent összegző mérés kifejlesztésére. Az életszínvonal összegzett mérésének létezik néhány módja, a feltett kérdésektől és az alkalmazott megközelítéstől függően. Párat ezek közül már használnak, úgy mint az átlagos, élettel való megelégedettség szintjének mérése az egész országra nézve, vagy az összetett indexek, amelyek az objektív módon mérhető területek átlagát összegzik, mint például az Emberi Fejlődés Indexe. Más indexeket akkor lehet megalkotni, ha nemzeti statisztikai rendszerek megteszik a szükséges beruházást. Forrás MTI/HVG.hu (2009. szeptember 14.)

Róna: a közgazdaságtannak új alapokra kell helyeznie tevékenységét A közgazdaságtannak teljesen új alapokra kell helyeznie tevékenységét, mert a gazdasági fenntarthatóság olyan tényezőktől is függ, amelyeket a közgazdaságtan nem mér, és abba beépíteni is lehetetlen – mondta Róna Péter közgazdász A GDP-n túl: a gazdasági teljesítmény és a társadalmi jólét mérése című konferencián. Róna Péter kiemelte: a GDP csak a pénzben mérhető termelés és szolgáltatás alakulását mutatja, azonban azt nem vizsgálja, hogy ezek növekedése milyen folyamatok mentén valósul meg. Jelentős problémát jelent, hogy a GDP adatok megbízhatósága romlott az elmúlt évtizedekben, mivel a szolgáltatási szektor egyre nagyobb aránya miatt folyamatosan csökken az adatok pontossága. Emellett az állami szektor szolgáltatásainak jelentősége is felértékelődött az utóbbi időben, azonban a GDP ezt sem méri megfelelően. A jelenlegi mérési adatok szerint az államok átlagosan a GDP 40 százalékát költik arra, hogy előállítsanak 20 százaléknyi GDP-t, ami óriási mértékben pazarló államokat feltételez. Róna Péter aláhúzta: a jövedelem és a fogyasztás legalább annyira fontos egy gazdaság számára mint a kibocsátás. Úgy vélte, nagyobb mértékben kellene mérni

a háztartások jövedelmi helyzetét és a jövedelmet és a fogyasztást a vagyoni helyzettel együtt kellene kimutatni. Mint hangsúlyozta, sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani a vagyoni különbségekre és azok alakulására, mivel a klasszikus piacok eltűntek, a legtöbb piaci szereplő oligopolisztikus szervezetekbe tömörült. Miközben a multinacionális vállalatok gazdasági jelentéseikben hatékonynak tűnnek, reálgazdasági hatékonyságuk igencsak megkérdőjelezhető. Róna Péter kiemelte: ideje beismerni, hogy az emberek gazdasági tevékenysége nem tehető

bele egy konzisztens rendszerbe, ezért a gazdaságot vizsgáló tudományágaknak is jelentős változásokra van szükségük, hogy minél jobban megértsék a valóságot. A Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Közgazdasági Társaság, és a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsa által rendezett szerdai konferencián a szakemberek arra keresték a választ, hogy a GDP megfelelő mérőszám-e az életszínvonal meghatározásához. A konferencián a szakemberek elsősorban a másfél évvel ezelőtt létrehozott Stiglitzbizottság jelentését tárgyalták, amely szerint a GDP jelenlegi középpontba állítása félrevezeti a döntéshozókat, mivel ők a GDP maximalizálására törekszenek, ugyanakkor az állampolgárok nagyobb figyelmet fordítanának a biztonságra, a levegő-, a vízés a zajszennyezés csökkentésére, illetve más intézkedésekre, amelyek mind-mind fékezik a GDP növekedését. Forrás: HVG.hu

JÓ HA FIGYELÜNK! 145

Zsiráfok Egy Texasban született mondás szerint a zsiráf olyan ló, amelyet egy bizottság tervezett. Annyi biztos, hogy az MSZP esetében az anyag hozott volt: a pufajkás, a kommunista titkos ügynök, a KISZ-nacsalnyik, az agitpropos. Az új alakzathoz már csak a moszkvai talp helyett kellett a régihez hasonlóan nagy nyalóka, és a szocialistáknak igen okosan a nagytőkére esett a választásuk.

Szervusz, Vörös Dani Halljuk, itt vagy nálunk. Nem tudjuk nem hallani. Ordítozol, pofátlankodsz, hazudozol, hülyeségeket beszélsz, provokálsz. Tudtuk, hogy így lesz. Nem is ezért írok neked. Isten végett írok. Illetve még ez sem pontos. Ugyanis Isten végett neked írni önmagában blaszfémia, és a világ leghiábavalóbb időtöltése. Valójában a magyar Himnusz miatt veszem a fáradságot, hogy szóljak hozzád. Olvasom a tudósításokban, miszerint ordítozásod egyik része a következőkről szólt: az európai normákkal és a demokráciával összeegyeztethetetlen, hogy készülő alaptörvényünk első sora azonos Himnuszunk első sorával: „Isten, áldd meg a magyart”. Szerinted pedig nem világos, hogy melyik Istenről van szó. Sőt az sem, hogy vajon csak az tekinthető-e magyarnak, aki hisz Istenben. Ezt mondtad, Vörös Dani? Persze hogy ezt mondtad… És az a legrettenetesebb, hogy igazából fel sem fogod, micsoda szánalmas idióta vagy. Csak ülsz a „még több szabadság” sivatagában, és kiskorú gyermekekre vársz, akik majd húzogatják le-föl a sliccedet. Úgyhogy kizárólag önmagunk lelki békéje miatt mondom: a Himnusz az Himnusz. Ez az, ami például van minden nemzetnek. A nemzet pedig valami olyasmi, amibe te nem férsz bele, sehol sem. Ezt a mi Himnuszunkat egy Kölcsey Ferenc nevű költő írta 1823. január 22-én. Amúgy nem is volt túl jó költő. Ráadásul Kazinczy köréhez tartozott, Kazinczy pedig – minden kiválósága ellenére – sok tekintetben ártalmas alakja volt reform146

korunknak, s megfellebbezhetetlen esztétikai ítéleteivel olyan óriásokat tett tönkre, mint például drága niklai remeténk, Berzsenyi. A lényeg azonban, hogy Kölcsey a Himnuszban eltalált valamit, ami mi vagyunk. Ami a mi lelkünk. A szomorúságunk, a reménytelenségünk, az önostorozásunk. S a Himnuszból – Himnusz lett. Ezt énekeljük ünnepeinken, tüntetéseinken, örömeink, bánataink, lázadásaink idején.

Nem az a magyar, aki hisz Istenben, hanem az, aki énekli a Himnuszt, és közben érez is valamit. S hogy melyik Isten? Végül is bármelyik, te szerencsétlen, beteg lelkű ember. Bár nagyon félve, majdnem rettegve jegyzem meg, ez az egyre élhetetlenebb, sivárabb, a te szellemi színvonaladba belerokkant „pc” Európa mégis csak egy keresztény földrész volna. JÓ HA FIGYELÜNK!

Így hát, ha már mindenképpen Istent kell választani, akkor legyen a mi kereszténykeresztyén Istenünk. Aki van annyira nagyvonalú, hogy ha valaki a Himnusz éneklése közben netán Allahra vagy Jehovára gondol, hát legfeljebb félrenéz és mosolyog. Csak akkor mérgesedik fel, ha olyan istentelen, gonosz, rosszindulatú és hülye emberekkel van dolga, mint te, Vörös Dani. Te, aki végigordítoztad a világ legfeleslegesebb és legszánalmasabb „forradalmát”, ’68-at, és elfelejtettél felnőni. Ott maradtál. És kevés reménytelenebb van egy kamaszkorába beleöregedett, csúnya kreténnél. Ha pedig mindez párosul mindazzal a rémisztő közhellyel, semmirevaló és ártalmas butasággal, ami a te lelkedet kitölti, hát akkor nehéz úriembernek maradni, tudod, Vörös Dani… Sebaj! Ne veszítsd el a reményt! Komoly esély van rá, hogy te még megéled, amikor Európa ifjú nemzedékei határozott, hangos és talán durva nemet fognak mondani mindarra a lidércnyomásra, amit te és a te nemzedéked képes volt összehozni. Én már várom, Vörös Dani… Addig is, már harmadik napja tartjuk elzárva kiskorú gyermekeinket a te jelenléted miatt. Takarodj haza, Vörös Dani! Már ha van neked olyan egyáltalán… Bayer Zsolt

A megszületett, szocialista néven futó neoliberális formáció az egész világon valóban zsiráfszerűen egyedi ló, és az Európai Parlamentben két fő ok miatt tudott az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének frakciójához besorolni. Neve miatt, valamint azért, mert politikai csoportja vezetőjéhez, Martin Schulzhoz és a frakció tagjainak többségéhez hasonlóan zsigerileg utálja a jobboldalt. E lóként futtatott zsiráf egyediségét a kívülállók azonnal észreveszik, mint például Joseph Daul, az Európai Parlament legnagyobb, néppárti frakciójának vezetője, aki lapunknak adott interjújában nemrég elmondta, „az elnökséget biztosító országok pártjai azon igyekeznek, hogy konfliktusaikat nemzeti szinten tartsák és e különleges időszakban európai szinten működjenek. A magyar szocialisták azonban máshogy cselekednek. Ahelyett, hogy politikai hisztériát keltenek, legalább tárgyilagosnak kellene lenniük és el kellene választaniuk a belső ügyeket az uniós elnökségtől. Arra se volt példa, hogy ilyenkor bárki fenyegetőzött és szankciókat követelt volna”. Mármint saját hazája ellen. A 2009-es európai parlamenti választáson négytagúra fogyott magyarországi szocialista delegáció a magyar uniós elnökség éppen ma lejáró első felében már mindent megkísérelt, hogy hazájára rontson, miközben retorikailag szegényes szókészletéből az obligát szavakat rángatja elő: demokrácia, szabadság (ezt képviselik ők); rasszizmus, idegengyűlölet, antiszemitizmus, kirekesztés, lukasenkizmus és társai (ezt képviseli a kormány). Hogy – mint védekeznek – ők akcióik eredményeként csak a kormányt és nem Magyarországot feketítik be az európai fórumra hordott szennyel, az éppen annyira igaz, mint ahogyan rémuralmuk idején a szemeket is a szabadság szent védelmében lődözték ki a Berlusconi által egykor lekápózott Schulz és a gyermekszerető Cohn-Bendit mély hallgatása mellett. Eddig támadásuk középpontjában a médiatörvény állt, most átnyergeltek az alkotmánytervezetre, amelyet a hazai parlament helyett Strasbourgban és Brüsszelben trancsíroznak. Azért, hogy a mi szocialistáink egyedülállóságát jobban megértsük, képzeljük el, ha belga, francia vagy olasz párttársaik is olyanok lennének, mint ők. Ma például egy belga szocialista Brüsszelben pakolhatna ki azzal, hogy az uniónak otthont adó Belgiumnak a jobboldal miatt 290 napja nincs kormánya, és eme áldatlan állapot miatt a szélsőséges pártok már többséget szereznének egy új választáson. Vagy egy francia szocialista figyelmeztetné Európát arra, hogy hazája végveszélybe került: a múlt vasárnapi helyhatósági választások a szélsőjobb hatalmas előretörését hozták, a vele összejátszó párizsi kormány pedig deportálja a cigányokat, mint a II. világháborúban, és, tenné hozzá jelentőségteljesen, aki nem ismeri a történelmet, az arra ítéltetett, hogy megismételje. Majd felpattanna egy olasz szocialista, könyörögve segítségül híva az euroatyákat és -anyákat: segítsenek az Itáliában szörnyű arcot öltő diktatúrában, ahol cigánytáborok lángolnak, miközben a neonácikkal és szélsőjobb szakadárokkal koalícióban kormányzó Berlusconi ráteszi kezét az utolsó szabad médiumra. De egyikük sem teszi. Hogy miért? Mert mindegyikük elsősorban belga, francia vagy olasz. Másodsorban pedig a haza árulása Brüsszelben nem hozna semmit a konyhára. Hogy a magyarországi szocialistáknak sem, az a magyar választók érettségét mutatja. Lovas István

JÓ HA FIGYELÜNK! 147

Tisztuló médiavilág Idestova három éve jelent meg az alábbi írás, amit most újra megküldök internetOlvasóimnak, Barátaimnak, mert szinte minden sorával újra időszerű lett abban a hajszában, ami az Orbán-kormányra rázúdult, azon igyekezete miatt, hogy legalább a közszolgálati média a tisztesség és erkölcs kereteiben végezze munkáját. Illetlen, ha valaki saját magát idézi, de elnézést kérve megteszem egy bekezdés erejéig: a múlt századi, akkori világ rendkívüli állapotából eredő rendkívüli állapotunkról írtam 1978-ban az alábbiakat: „Rendkívüli állapot az emigráció. Gondoljunk csak bele, a tizenötmilliós magyarságnak csak az a kis része élvezi a sajtószabadságot, amely ma külföldön, az úgynevezett nyugati államokban él. A feladat csak annyi, hogy a sajtószabadsággal élve megmondjuk az igazat, ezenkívül többféle felelősség is terheli az emigrációs újságírót. Az igazság mellett a valóságot is meg kell írni. A kettő nem ugyanaz, mert például Trianon problémakörében elmondott igazságaink mellett azt is meg kell írni, hogy senki azt meg nem hallgatja, mert a valóság az, hogy a nagypolitika érdekei nem esnek egybe a magyar érdekekkel. A felelősség ott van, ahogyan ezt és minden más kérdést kezelünk.” Az újság a civilizált társadalom fontos tájékozódási eszköze, így a befogadó országokban letelepedők kialakuló magyar közössége igényelte a magyar újságot. Civil kezdeményezésként és legtöbb esetben szakmai gyakorlat nélkül jöttek létre újságaink – világszerte. A civil újságírás Shayne Bowman és Chris Willis definíciója szerint a következő: „Egy állampolgár vagy állampolgárok egy csoportja aktív szerepet vállal hírek és információk gyűjtésében, tudósításában, elemzésében és terjesztésében. E részvétel célja olyan független, megbízható, pontos, széles körű és releváns információk nyújtása, melyekre egy demokráciában szükség van.” Lehet, hogy új fogalom a civil újságírás? Jelentősége van a jelzők sokaságának: független, megbízható, pontos, széleskörű és releváns? A válasz: minden bizonnyal! A független sajtót a mindenkori hatalom veszélyezteti. És mindazok, akik a hatalomhoz anyagilag vagy akár érzelmileg kötődnek. „Kívánjuk a sajtó szabadságát, censura eltörlését!” – hangzott a márciusi követelések első pontjaként. A sajtó hőskorát nemcsak Magyarországon jelzi a hűtlen kezelés, a hirtelen nagyra nőtt hatalommal való visszaélés. Így volt ez világszerte, és így volt ez elsősorban Amerikában, ahol a napi sajtó a legnagyobb mértékben vált a mindennapi élet minden mozzanatának nemcsak tudósítójává, de irányítójává is. John Swinton, a New York Times egykori szerkesztője megbotránkoztatta a sajtóvilágot, amikor 1914-ben nyugalomba vonulása tiszteletére bankettot rendeztek, és ott valaki poharat emelt a független sajtóra. Swinton válaszként a következőket mondta: „Olyasmi, hogy »független sajtó« – nincs! Van esetleg a vidéki városkákban – ezt önök tudják, én 148

is tudom. Önök között nincs egyetlenegy sem, aki le merné írni az őszinte véleményét, és ha mégis megtenné, jól tudja előre, hogy az soha nem fog nyomtatásban megjelenni. Engem itt ennél az újságnál heti 250 dollárral fizettek azért, hogy bármilyen őszinte véleményt elutasítsak ebből az újságból. Önöket hasonló fizetéssel, hasonló feladatokra tartják itt, és ha bárki önök közül olyan ostoba lenne, hogy leírná őszinte véleményét, kint találná magát az utcán, másféle munkát keresni. Az újságíró feladata megölni az igazságot, habozás nélkül hazudni, zülleszteni, rágalmazni, és alázatosan hizelegni a Mammon lábainál, csak azért, hogy a mindennapi kenyeréért elárulja a fajtáját, elárulja a hazáját. Önök is tudják ezt, én is tudom, hogy micsoda dőreség ez a pohárköszöntő: Független sajtó! Mi csak eszközei, vazallusai vagyunk a függönyök mögötti gazdagoknak. Zsinóron rángatott bábuk vagyunk, ők húzkodják a zsineget és mi táncolunk. A tehetségünk, a lehetőségeink és az életünk is más emberek tulajdona.” Douglas Reed a huszadik század egyik legnevesebb újságírója a londoni The Times részére dolgozott 1921-től 1938-ig. Külpolitikai levelező és rovatvezetőként a legragyogóbb analizáló tanulmányírói tehetségről adott példamutató bizonyságot. Szakírói területe Közép-Európa volt, amit helyszíni utazásokból alaposan ismert. Insanity Fair című könyve 1938-ban egycsapásra világhírűvé tette. Ettől kezdve könyvei egymás után jelentek meg, és bestsellerek lettek. Mint olyan ember, aki szeret az események szerkezetébe is betekinteni, sok mindent meglátott a második világháború eseményei, és azt követő politikai fejlemények során. Élete alkonyán D. Reed úgy érezte hogy ki kell egészítenie könyveinek sorát egy az amerikai politikáról szóló kötettel. E célból Amerikába költözött két évre, és 1951-ben megjelent Far and Wide című kötete, amiben megdöbbentően összegezte a látható politika mögötti láthatatlan hatalomról általa megismert erőket, összefüggéseket. Ez a könyv, röviden szólva, a titkos világuralmi törekvések leleplező dokumentációja volt. Mint nyugdíjast ekkor már nem érhette megélhetési megtorlás, de kiadóját tönkretették, további könyveihez nem kapott neves kiadót. Esete itt a sajtószabadság kérdésével kapcsolatban merül föl. Az említett két neves újságíró rámutatott a két nyugati nagyhatalom sajtóviszonyaira, ami inkább jellemző diktatórikus államra. A felszínen még ideálisnak is nevezhető, hogy Amerikában és az Egyesült Királyságban a tájékoztató ipar nem állami, hanem magántársasági, üzleti kézben van. Elvileg megfelelhet annak az ideális követelménynek, ami szerint a független sajtó ellenőrizheti a hatalmi szerveket a kormányzás demokratikus végrehajtásában.

De hiszen, mint láttuk, a sajtó nem független, hanem elképesztő egyöntetűséggel irányított. Kell legyen egy nagyhatalmú gazdája. Az államnál is hatalmasabb. Regős Sándor (tavaly [20007-ben] elhúnyt kiváló újságíró) válaszol erre a kérdésre egyik írásában: „A polgári demokráciákban a sajtó – a hatalom ellenőrzése címszó alatt – a negyedik hatalmi ággá nőtte ki magát, egyébként mind a mai napig megválaszolatlanul hagyva a kérdést: ki ellenőrzi az ellenőröket? De sajnos ez a kérdésfeltevés egyre veszít időszerűségéből, hiszen a kapitalizmus torz fejlődése, a multinacionális vállalatok és a nemzetközi pénzvilág korlátlan térnyerése maga alá gyűrte a sajtószabadságot harsányan hirdető ellenőröket is. Így már itt is szinte kötelezővé vált a manipuláció, a tények elferdítése, a hazudozás, csak éppen nem egy ideológia nevében, hanem kölönböző gazdasági érdekcsoportok szándékainak, kívánalmainak megfelelően. A globalizációt, a fogyasztói társadalmat kiszolgáló média az olvasónak vagy tv-nézőnek egy virtuális világot igyekszik közvetíteni, amelyben nincs helye olyan évezredes, az emberi közösséget fenntartó elveknek, mint az egymás iránti megértés, a tolerancia, a szeretet, a másokhoz való alkalmazkodó képesség, az idősek megbecsülése, a család rangjának tisztelete.” Sokan megfogalmazták, és a demokrácia elképzelt szép épületébe illesztették a sajtónak, mint negyedik hatalmi ágnak (parlament, kormány és bíróság után) polgári ellenőrző szerepét. A jelenlegi, sztálini gyökerű magyar alkotmány szerint felépített államhatalom szervezetében még látszatra sincs jelen a hatalommegosztás elve. A választásból sikeresen kikerülő politikai párt uralja az országgyűlést, adja a kormányt és államelnököt, nevezi ki a bírói kart. Ebben a többpárti egypártdiktatúrában bizony jól jönne a polgári ellenőrzést ellátó független sajtó. Azonban ilyen létrejöttének nincsenek meg a feltételei. Még ellenkezőbben, a sajtó a kormányok és pártok fölötti olyan elitréteg birtokában van, amely a pártállami politikában gyakorolt hatalmát a privatizációval gazdasági hatalommá is kifejlesztette. Ugyancsak neves médiaszakember, Chrudinák Alajos írta 1999-ben (Napi Magyarország, május 13.) így, többek közt: „Ez az európai demokráciákban ismeretlen, és tőlük idegen, szinte totális sajtómonopólium arra törekszik, hogy Magyarország bel- és külpolitikáját és az ezzel kapcsolatos döntéseket őmaga határozza meg és befolyásolja. Ezt a médiát több mint fél évszázada csaknem ugyanaz a politikai, gazdasági érdekcsoport uralja. Az időközben »liberálissá« átvedlett hatalmi csoport bizonyos külföldi tőkével ősszefonódva nemcsak a magyar gazdasági életet, a bank- és pénzpiac jelentős részét tartja szintén kezében, hanem a médiát és kulturális életünket is ellenőrizni és befolyásolni szándékozik. ... A Fidesz győzelme [1998] után ezek a sajtócézárok megijedtek. Van, aki félelmét így magyarázgatja: »Ha nem mi vagyunk hatalJÓ HA FIGYELÜNK!

Chrudinák Alajos

mon, akkor nem érezzük magunkat biztonságban, akkor végünk van.«... Kornis Mihály ekként fenyegette meg a szókimondó, karakán Bayer Zsoltot: »Más választásod nincs, vagy náci vagy, vagy igazat adsz nekem, illetve nekünk. És azt is vedd tudomásul, hogy él ebben az országban ötezer értelmiségi, akinek a véleményével szemben nem lehet politikát csinálni!«” Ha jól beletekintünk a fenyegetésbe, ötezer politikai és gazdasági oligarcha (ennél kevesebb futatta a diktatúrát negyvenöt éven át), akiknek alárendelten él további százezer vezető pozícióban lévő alkalmazott, minden hatalom és a média birtokában azt cselekszik, amit csak akar. Nyilvánvaló, hogy ez a helyzet a rendszerváltoztatás mikéntjével vált szinte rosszabbá, mint volt előtte. Seszták Ágnes írta meg a Magyar Nemzetben (2004. július 28.), hogy: „Az újságíró társadalom 1989 előtt sem volt egységes. Mindenki tudta, hogy kik jártak az agitációs és propagandaosztály mindenható vezéreihez napi rendszerességgel, kik előszobáztak miniszterelnöki irodákban, és láss csodát, ezek az urak, hölgyek ma is a médiapiramis tetején üldögélnek, mondhatni, dúsgazdagok, vállalkozásaik, cégeik, nagy vagyonuk van. Budán, Buda környékén s egyéb előkelő helyen laknak, és nagyon magabiztosak. Azok az újságírók, akik 1989 után beálltak az MSZP és az SZDSZ mögé,

Seszták Ágnes

nyílt háborút hirdettek azok ellen, akik viszont egy másik útra léptek, mert úgy gondolták, nekik szimpatikusabb az Antall-kormány, illetve a Magyar Demokrata Fórum által meghirdetett nemzeti eszmevilág.” De lássuk, hogy is jött létre a „szabad sajtó” a demokrácia nevében a diktatúra vezérelt sajtójából. Jobboldali politikai és társadalmi körökben a sajtóhelyzet miatti jogos felháborodás során elmarasztalják az egykori Antallkormányt és Orbán-kormányt, hogy miért nem takarította ki a kommunistákat a médiavilágból, vagy legalábbis miért nem hozott létre erős jobboldali sajtót? Hiszen érezhették a sajtó ellenséges támadásait minden ellen, ami nemzeti. Főleg Antallt vádolják bűnös tétlenséggel ma is, de tették még éltében is. Egy interjúban (Pesti Hírlap, 1993. március 17.) Antall József a dolgok mélyebb átgondolására késztető alábbi választ adta, nem is a jobboldali elégedetleneknek, hanem a baloldalnak, amely éppen amiatt támadta meg, hogy az állami kézben lévő (közszolgálati) tájékoztató szerveknél a kinevezések alkalmával kormánypárti érdekeket érvényesített, megsértve a sajtószabadság elvét: „A sajtószabadság kérdése pedig – az ellenzéki állításokkal szemben – pontosan fordítva van: szerkesztőségi és újságírói »kollegiális terror« érvényesül e sajtó más szemléletű újságíróival szemben. Ezt kell kimondani. Nem arról van szó, hogy a kormányzat akadályozza a sajtószabadságot – ez minden humorérzéket meghaladó állítás –, hanem azok a klikkek, azok a csoportok, amelyek megakadályozzák, hogy nyugodtan írhassanak az újságírók azokról, akik nem adnak munkát azoknak, akik más irányt merészelnek követni. A sajtóban kétségtelenül nagyon erős pozíciókat foglaltak el volt kommunista újságírók, szerkesztők. Hogy ez miként alakulhatott ki, erre az a válasz kínálkozik, hogy a sajtó és a kultúra volt az elmúlt évtizedekben az a struktúra – Révai Józseftől Aczél Györgyig –, amely szorosan összefüggött a politikai hatalommal. Mindketten, túlmenően a kultúrán – részben a titkosszolgálatot is beleértve –, egyben az értelmiség kézbentartói is voltak. Az értelmiség – közöttük az újságírók – megtörésének minden eszközével rendelkeztek. Ezen az sem változtat, hogy volt egy bizonyos mozgástér, amelyet nagyon sokan tisztességgel igyekeztek tágítani a lehetőség határain belül. Tehát: a sajtórendszer kézben tartott rendszer volt, így a kézben tartók az átmenet időszakában érdekeiknek megfelelő jogi eszközöket vehettek igénybe a külföldi cégekkel kötött megállapodásokban, valamint a meginduló versenyben olyan eszközöket használtak fel, amelyek az első időben szinte lehetetlenné tették egy más irányú sajtó megszületését. Egy születő parlamentáris demokráciában az új pártoknak semmi anyagi forrásuk nem volt, hogy saját sajtót teremthettek volna. A sajtót kézben tartók az átmeneti időszaknak jogilag–gazdaságilag megragadva a lehetőségeit, a sajtómonopóliumokat megteremtették, gyakran erős külföldi tőkesegédlettel. Mindezek a manipulációk egyrészt jogi értelemben sem könnyen módosíthatók, másrészt – ellentétben velünk – ők

már korábban egy tudatos és folyamatos stratégiával készülhettek a mai időszakra. Sajtószabadságról szónokolnak azok, akik éppen ennek az ellenkezőjét szolgálják.” Ebből is világosan látszik, hogy a tájékoztató iparban folyamatos a bolsevizmus és folyamatos a diktatúra. Az is világos, hogy a pénz diktál. A bevezetett és bő anyagiakkal alátámasztott média beágyazottsága mellett e sajtómonopóliummal ellenkező sajtó még kedvező kormányzati helyzetben is örökös hátrányban marad. Honi bolsevistáink vállalkozásuk összeomlása elől a kapitalizmus keblébe furakodtak, ahol a tékozló fiút atyai szeretet melege várta. Oda, ahonnét a bolsevizmus szétáradt. Alapszervezeteken is így működött, zsigeri ösztönnel futottak külföldi tőkések szárnyai alá – mint látható az alábbi példából: Egy interjú során Zöldi László (médiakutató.hu) kérdezte az MSZP első kincstárnokát a megyei lapok eladásáról. Fabriczki András némi kispesti párttitkároskodás után, 1989 végén, az MSZMP romjain létrejött Magyar Szocialista Párt kincstárnoka lett. Válaszaiból idézünk néhány érdekes mondatot: „Amit az akkori közvélemény pártvagyonként tartott számon, az nyolcvan százalékban állami tulajdon volt. Az MSZMP, illetve 1989 őszétől az MSZP, csak használati jogot kapott az állami vagyon kezelésére. Nyers Jenő adta a feladatot, hogy hozzam rendbe a párt gazdálkodását. Kifejtette, hogy nagy baj van, mert a bevételek elapadtak, a kiadások meg nem csökkennek. Nemcsak azt mondta el, hogy januárra fizetésképtelen lesz az MSZP, hanem azt is, hogy három hónapon belül csődhelyzetbe kerül. Márpedig közelednek a választások, s a párt számára létkérdés lesz, hogyan kampányol 1990 tavaszán. Sokat feszegették az úgynevezett pártlapok helyzetét. Én felügyeltem a pártvagyonokat, köztük a megyei lapkiadókat is. A megyei újságok a megyei pártbizottságok politikai irányításával működtek ugyan, de az őket kiadó vállalatok bejegyzett tulajdonosa az MSZMP volt, illetve az MSZP lett.” „Miért éppen a külföldi sajtókonzorciumoknak ajánlotta fel a tizenkilenc napilapot? Egyáltalán kiben ötlött fel, hogy külföldi cégek jussanak hozzá a vidéki sajtóhoz?” „Bennem. Csak tőlük várhattuk, hogy a megyei újságokat profitszerzési szándékkel működtessék. Magyarországon ugyanis nem volt olyan erő, amelynek lett volna tőkéje a szerkesztőségek működtetésére és korszerűsítésére.” „Ha már pénzt kellett szereznie, akkor úgy próbálta eladni a megyei lapokat, hogy a politikai ellenlábasok ne juthassanak saját újsághoz?” – „Ebben van igazság. Ha a megyei lapok formailag az MSZP tulajdonában maradnak, akkor a számára kedvezőtlen politikai változás esetén a hatalom új birtokosai elveszik tőle az újságokat. Meg kellett szabadulnunk a megyei napilapoktól, hogy ne hozzuk politikai ellenfeleinket kedvező kommunikációs helyzetbe. A megyei lapkiadó vállalatok vagyonának értékesítéséből alapoztuk meg pénzügyi-

JÓ HA FIGYELÜNK! 149

leg az MSZP 1994-es választási győzelmét.” Látjuk tehát, hogy az eladott újság-vállalatok árát – ami állami vagyon volt – az utódpárt győzelmére lopták el. Így ment tönkre Magyarország – állami pénzen, kommunista pártérdekből. Köteteket lehetne írni arról a sok erőfeszítésről, amit a polgári pártok, alkalmi szervezetek, egyéni vállalkozók, újságírók, egyszóval a nemzeti oldal kifejtett a baloldali médiabirodalom nyomasztó túlsúlyának ellentételezésére szánt újságok, folyóiratok alapításával. Ezek során bebizonyosodott, hogy a nagy példányszámban és nagy oldalszámmal megjelenő, jól bevezetett, és külföldi lap-kiadóvállalat által fölfejlesztett napilappal, a Népszabadsággal, nem lehet versenyre kelni. A magyarországi média-helyzet már nyugati mintára alakult. Az Orbán-kormány igyekezett mérsékelni a baloldali fölényt, bár a Magyar Nemzet és a Napi Magyarország összevonása többet ártott, mint használt, a Heti Válasz sem felelt meg a várakozásoknak. A kormányváltással elmaradt az állami hirdetések és egyéb juttatások mankója, ez kihatott a tartalomra is, a jobboldai elkötelezettség ellazult. Újabb tanulság: bizonytalan tulajdonú újság hűsége ingadozó. Jó két éve indult az Echo Televízió, tulajdonosa újfiú a médiaiparban. Egyébként egyike a legsikeresebb üzletembereknek, aki viszont nem privatizáción szerezte a vagyonát, hanem tudással és szorgalommal. Széles Gábor 1945-ben született. Elnökként jegyzi a Műszertechnika, a Videoton és az Ikarus csoportot, valamint a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségét. 1971ben villamosmérnökként végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Tanulmányait a Harvard Egyetemen folytatta, ahol egy vállalatvezetési programban vett részt. 1981-ben indította el első vállalkozását Műszertechnika néven. 1989-ig pártonkívüli volt, majd az MDF iparügyi koncepciójának kidolgozásával egy időre beszállt a nagypolitikába; 1993-ig tagja volt a Magyar Demokrata Fórum elnökségének. 1991-ben az általa vezetett konzorcium nyerte

Széles Gábor médiamogul

meg a Videoton eszközeire és márkanevére kiírt pályázatot. 1997-ben az Ikarus elnökévé is megválasztották. Az Echo Tv létrehozása után megvásárolta az SZDSZ elveit hirdető Magyar Hírlapot. Innét már szóljon Széles Gábor, aki megvásárolta külföldi tulajdonostól a budapesti napilapot, akit máris médiacézárnak neveznek: „Rá kellett jönnöm, főleg miután megvásároltuk a Magyar Hírlapot, hogy középen nincs senki. Politikailag semleges, vélemény nélküli embertömegek pedig pláne nem léteznek. A lap balliberális olvasótáborának helyére tehát jobboldali közönséget építettünk – mindezt úgy, hogy megtartottuk az olvasószámot. Sőt, hamarosan 18 ezer újságot fogunk eladni az eddigi 15 ezer helyett.” „Nem azért vásároltam be magam a médiába, mert politikai ambícióim lennének. Akik pedig arra spekuláltak, hogy hamar belátom, a médiabiznisz nem nekem való, azok is rájöhettek már: tévedtek. Merthogy a médiumaimra elsősorban nem racionális vállalkozóként, hanem érzelmileg elkötelezett emberként tekintek. Médiaegyensúlyt akarok, azaz a jobboldali befolyás növelését. Amikor három éve megalapítottam az Echo Televíziót, még nem gondoltam, hogy egy médiacsoport alapjait rakom

le. Egyre inkább belehajszoltam magam; jött a Magyar Hírlap, a Vital Tv, a megyei újságok, s újabb megyei lapok következnek, azaz megyünk tovább. Más nagyvállalkozóknak is jelezni szeretném: érdemes, hovatovább erkölcsi kötelesség beruházni a magyar sajtóba.” „A média a XXI. század egyik legfontosabb iparága. Ugyanaz a szabály, mint a klasszikus ágazatokban: amit lehet, oldjunk meg a hazai tőke segítségével, máskölönben a multik mindent visznek.” Újabb, mintegy hatszázmilliós tőke-emelést tervez Széles Gábor a Magyar Hírlap kiadójánál; a cég törzstőkéje így egymilliárd forintra nő. Hamarosan saját nyomdában készülnek Széles Gábor nagyvállalkozó médiaholdingjának újságjai, valamint átalakul, nagyobb méretű lesz a Magyar Hírlap. A cég még ebben az évben újabb két megyei lapot indítana. Tervei szerint két éven belül országszerte saját megyei napilapokkal jelentkezik az Első Magyar Média Holding, amely Hollandiából vásárolta a gépsort. Bérmunkával töltik majd ki a Magyar Hírlap és a köré épülő megyei újságok több mint százezresre tervezett összpéldányszáma felett megmaradó szabad nyomókapacitást. Fejér megyei napilapjuk három-, a csongrádi ötezer példányban készül, ez utóbbi az a szint, amellyel már rentábilisan működtethető egy regionális újság; folyamatos előkészítéssel még az idén további két megyei orgánumot kíván indítani. Nyugati módszerrel fosztották meg a magyar társadalmat attól, hogy végre saját, magyarérdekű tájékotató ipara legyen, most akadt valaki, aki nyugati módszerrel, tőkével, kivásárlással, ráfizetés vállalásával visszaszerzi, amennyire lehet, azt, amit a kommunista privatizálók elherdáltak, idegen kézre juttattak. Bárha sok ilyen áldozatkész sikeres magyar követné a nemes példát. Megjelent a Magyar Élet 2008. március 6-i számában CSAPÓ ENDRE, Kárpáti Harsona

Vak vezet világtalant?

– avagy még egy utolsó tűnődés a magánnyugdíj pénztárakról – Átélted már az érzést, amikor a magyar ember zsebében szalonnázás céljából tartott Bugyli márkájú, Bicska típusú készség, hogy úgy mondjam, fél-automatikus üzemmódban azonnal kinyílik a zsebedben? Ami engem illet, már jó párszor. Hozzá mertek nyúlni a nemzetközi pénzszivattyú egyik melléküzemágához, az eddig kötelezően előírt magánnyugdíjpénztárhoz. Lett is hadd el hadd, máris kitört a skandalum, máris hirdetések jelentek meg, miért érdemes magánnyugdíjpénztár tagjának lenned. Elgondolkoztál már azon, vajon kinek a pénzéből finanszírozzák ezeket a méregdrága televíziós hirdetéseket? A korrektség kedvéért mondjuk el, amikor a billentyűzeten pötyögöm ezt a kis könnyed hangvételű szösszenetet, épp most mondja be a tévé Matolcsy magyar hangján, hogy megszüntetik a magánnyugdíj pénztárak állami garanciáját. NA VÉGRE! Eddig ismerős volt a recept, ugye? A hasznot privatizáljuk, a költségeket pedig állam bácsi, vagyis te meg én, s velünk együtt az összes adózó állampolgár nyakába varrjuk. Ha baj van, ott az állam, majd az jót áll. 150

Erre szokták aszondani mifelénk, amolyan költői kérdésfeltevés formájában: „és anyád, hogy van?!” No, de ne szaladjunk a dolgok elibe! Haladjunk szép sorban, ahogy az meg vagyon írva! A TV2 kamerájával elkísérjük a laptoppal felszerelkezett átlag pénzügyi tanácsadót. Bekopogtatunk átlag magyarékhoz. Átlagmagyar elmondja nekünk, micsoda frankó dolog is az öngondoskodásnak ez a magánnyugdíj nevű formája, mer’ hogy innentől kezdve nem vagyunk az államra utalva meg hogy saját pénz saját számlán és a többi, és a többi, és a többi. Valami meseszép! Nem igaz? Nem! Nem igaz! Laptoppal felszerelkezett pénzügyi tanácsadónk fogai kerítését hihetetlen könnyedséggel hagyja el valami olyasféle kijelentés, amennyiben delikvensünk X éven, évtizeden keresztül havi 25 ezret félretesz, akkor öreg korára, ha nem is gyün el a Kánaán, de egész szép pénz üti a markát. Na, itt álljunk meg egy polgári szóra Istenben szeretett felebarátim! JÓ HA FIGYELÜNK!

Itt van az első pont, ahol érzed, hogy ha a dolog így folytatódik tovább, a fent említett Bugyli Bicska típusú készség bizonnyal helyrehozhatatlan károsodást fog okozni az általad viselt ruházat anyagában, magyarán szólva kinyílik a zsebedben. Ugye valamennyien átérezzük a dolog életszerűtlenségéből fakadó komikumát? Ad 1.: Ha a hagyomány állításának hinni szabad, a magyar lakosságnak mindösszesen 2 (eztet a közérthetőség kedvéért muszáj lesz betűvel is kiírni, tehát) KETTŐ %-a képes megtakarításra. A korrektség kedvéért mondjuk el, erről az adásban is említést tesznek. Ad 2.: Az átlagjavadalmazás (rendszeres munkabér, nyugellátásból származó jövedelem, azaz nyugdíj) mindösszesen kábé 40%-a az európai uniós átlagnak. Tehát, ha egy régi uniós polgár teszem azt 100 eurót keres, vagy annyi nyugdíjat kap, magyar kollégája csak körülbelül 40-et. Szintén a korrektség kedvéért arról se feledkezzünk meg, hogy a magyar uniós polgár ugyancsak ebből a 40%-os pénzből fizeti az európai uniós árakat, ami ugye elsőre már eleve képtelenségnek tűnik. Ad 3.: Ráadásul ezen kevéske pénz tetemes része is a biológiai létezésre, az életben maradásra (szándékosan nem a lakhatás és egyéb konszolidált fogalmakat használom) megy el. Hazánkban ez a költséghányad nagyobb részét teszi ki a jövedelemnek, mint a Lajtától nyugatabbra lévő, erőteljesen alulfizetett tősgyökeres kapitalista uniós állampolgárok esetében. Tehát mi csak körülbelül 40%-át keressük meg annak a pénznek, amit uniós állampolgártársaink a Lajtától nyugatra, ráadásul ebből a kevesebb összegből sokkal többet kell elköltenünk saját biológiai létezésünk, azaz életben maradásunk megfinanszírozására, mint nekik. Asztat tessenek nekem megmondani, hogy a rossebbe tegyen félre átlag magyarkám havi 25 ezret a nem létező megtakarításaiból? Teljesen életszerűtlen. Miből? Aztán itt van rögtön egy másik kérdés is, amely legalább olyan gyorsasággal, ha nem még nagyobb gyorsasággal tolul előre, hogy tegyük fel, de még pediglen azonnal: Mi a biztosíték arra nézvést, hogy évek, évtizedek múlva is meglesz még a cég, amely ma magánynyugdíj pénztár felirattal felcímkézve beszedi a lóvét? Semmi. Mi a biztosíték arra, hogy fizetőképes lesz még akkor is? Semmi. Ismét Bogár László professzor úr néhány gondolatát idézzük fel a szemléletesség kitűnő érzékeltetése végett. Rövid részlet „Kötelező őrület” című írásából: „Hogy csak egyet emeljünk ki a sok közül, ma Magyarországon közel négyezer-milliárd forint van állandóan látra szóló (bármikor azonnal hozzáférhető) betétekben. Már az is elgondolkodtató: kinek, hogyan és miért is jutott eszébe az a perverz, önpusztító ötlet, hogy a hazánk területén ideig­lenesen állomásozó globális bankok (ma már csak ilyen van! Ki tudja, miért…) egyáltalán számlát vezethessenek. A banknak az a dolga, hogy hitelt nyújtson! Ja, hogy abban esetleg kockázat is van, és sokkal egyszerűbb abszolút kockázatmentesen, gátlástalan cinizmussal az egekbe emelt költségekért számlát vezetgetni… Ráadásul úgy, hogy közben ingyen használják a pénzünket? Hát persze, ez így van, de amint a régi vicc hőse mondja, ez az „ögyes” megoldás kb. százmil­liárdot húz ki a zsebünkből. Egységes kincstári számlavezetési rendszer segítségével ez a százmilliárd itt maradna az országban.” A szemfülesebbje már az első momentumnál, a bankszámlák kérdéskörénél is értetlenül és tanácstalanul nézett széjjel, hogy hát akkor tulajdonképpen mi a rossebér is kötelező neki bankszámlán tartania a nehezen megkeresett pénzecskéjét? Senki nem tudott neki megnyugtató választ adni, körülbelül annyira futotta, hogy hát CSAK. Mer ez a törvény. És e’ mán szankcionálható, kérem tisztelettel, az APEH ugyanis nem fogadja el érvként, hogy a guba a suba alatt vót. Vagy elhiszem neked vagy nem, de inkább nem. De erre mammon világában mán csak legyint az ember, aszongya elmegy sok szódával. Ahogy egyik kedves, öreg barátom szokta volt gyakorta tanúbizonyságát tenni ékesszólási tehetségének, régi autentikus népi mondások közbeszédbe való béhozatalával: bassza szellő! Van olyan ismerősöm is, aki beidomította az asszonyt! Minden egyes bevételi tranzakció alkalmával, amikor a bank RTK-ban (Rövid Tényszerű Közlés, az SMS magyar megfelelője) értesíti, hogy pénz érkezett

a számlájára, élete dinamója kocsiba vágja magát, beszáguld a bankba, kiveszi a számláról az összes pénzt, csak annyit hagynak rajta, amennyi a számla fenntartásához szükséges. Egy idő után persze a bankosoknak is feltűnt ez a sajátos, a pénzintézet történetében nem túl gyakori, hogy ne mondjuk, egyedülálló viselkedésmód és megkérdezték az ismerősömet, miért teszi ezt. Ő csak annyit válaszolt: a Jóistenen kívül nem tartozom elszámolással senkinek, azt pedig, hogyan bánjak a nehezen megkeresett pénzemmel, én tudom a legjobban. A tisztelt Olvasó persze most joggal teszi fel a kérdést, mi köze ennek a magánnyugdíj pénztárhoz? Megmondom. Térjünk vissza átlag magyarékhoz, akiknél ott ücsörög a TV2 stábja és laptoppal felszerelkezett átlag pénzügyi tanácsadónk, aki játszi kön�nyedséggel dobálózik (legalábbis verbálisan) az évek, évtizedek alatt mások által elméletileg félretett milliócskákkal. Ülsz a tévé előtt velem együtt és egyszer csak bevillan a kérdés. Csodálkozol is, hogyhogy átlag magyarkám nem horkan föl azonnal és nem kéri ki magának, dejszen ez szélhámosság, ezt én is meg tudom csinálni?! Gondolj bele! Besétálsz a bankodhoz, és aszondod, beteszel a számládra minden hónapban (hogy a példánál maradjunk) 25 ezer forintot. Hoppá! Dejszen a pénz itt is neked kamatozik! Dejszen a pénzedből pluszban nem tartasz el semmiféle ingyenélő haszonleső bagázst! Ja! És az állam jót áll a bankbetétekért! (Most már tudjuk, a magánnyugdíj pénztárakban elhelyezettekért eztán már nem! Mecsoda különbség!) Az jutott eszembe, ugyan vajon mi a rossebér is kell egy drágán eltartott apparátust meg céget közbeiktatni, aki csak élősködik a pénzemen, amikor én magam is megtakaríthatok? Igaz, nem teljes a siker, mert felmerül egy másik kérdés is, nevezetesen, ha nekem úgy tartja kedvem, miért nem rakhatom és tarthatom, a saját gubámat teszem azt a saját subámban? De sebaj, bassza szellő, beteszem a bankszámlámra, legalább kamatozik. Nem is akárhogyan! Emlékszünk mennyi hozamot termeltek eddig a tetemes működési költségeket produkáló magánnyugdíj pénztárak? Általában negatívban vannak, vagy maximum a nulla körül tendálnak. Asszem a legtöbb hozam, amiről hallottam, valami 0,7% volt. A pénzintézetek mostanság valami 7% körüli kamatot fizetnek, ha az ember tartósan leköti a pénzét. A nyugdíj célú megtakarítás meg pont ilyen. Tartós lekötésű. És most már arra sem lehet hivatkozni, hogy a bankszámla nem hoz annyi hasznot. Sokkal több hasznot hoz, hiszen a magánnyugdíj pénztárak eddig nem vagy csak alig tudtak hozamot termelni. Egy kis színes: A korrektség kedvéért említsük meg, nagy fontossággal bír a pénzintézetek esetében a megfelelő szóhasználat. Eset a következő. Bemegyek a bankba (majdnem azt írtam, hogy a bankomba, de hát ugye nem az enyém a bank, tehát a pénzintézet, ahol mai csúnya szóhasználattal élve: bankolok, vagyis a pénzügyeimet intézem) és pénzt szeretnék elhelyezni a számlámon. Mi az első kérdés, amit az ügyintéző feltesz? – Csak beteszi, vagy lekössük? Én ilyenkor egyetlen alkalommal sem mulsztom el, hogy visszakérdezzek: – Ön mennyivel száll be? Na, ilyenkor kis kínos csönd áll be, az ügyintéző pedig értetlenül néz. – Hogyan? – Többes számot használt, azt kérdezte: lekössük? Vagyis a lekötésben ön is részt vesz. Én annyival szállok be, amennyit most per pillanat elhelyezek a bankszámlán, és ön mennyivel járul hozzá anyagi gyarapodásomhoz? Ilyenkor jön a magyarázkodás: ja, hát ő nem úgy gondolta. Mondok: akkor figyeljünk oda a szavakra. Kipukkadt egy újabb lufi. Nem is az érdekes igazán, hogy mekkorát szólt, hanem az, hogy még hány másik lufi kipukkadása követi. Több okosságot ez ügyben én sem tudok mondani. Lassan olyan leszek, mint annak idején Dr. Bubó, aki az éppen aktuális epizód végén a konklúzió levonásakor valamelyik pszichológia professzora bölcsességeit ajánlotta a néző figyelmébe, de zárszóként talán érdemes ismét Bogár professzor úrra hagyatkoznunk. Egy másik részlet a fent már idézett írásából:

JÓ HA FIGYELÜNK! 151

„Egyszerű pénzügytechnikai újraszabályozással évente akár az összes nagy konfliktust kiváltó extraadó kétszeresét is visszaszívhatnánk. Ráadásul mindezt úgy, hogy sem az itt állomásozó pénzhatalmi szereplőknek, sem a globális térből őket támogatóknak egy szavuk sem lehetne, hiszen egy szuverén ország technikai­lag úgy szabályozza a saját pénzügyi rendszerét, ahogy neki tetszik.

Szóval nem cselekedni ebben a helyzetben több mint bűn: hiba! Reméljük, már nem sokáig.” Isten áldja Magyarországot! 1 öntudatos pécsi polgár

Immáron védtelenül és kiszolgáltatva Megbaszta a ló! – ahogyan a nép egyszerű gyermeke szokta volt fogalmazni mifelénk a városi szóhasználatban az efféle megképződött szituésünök láttán. Nos igen, ma, az Úrnak 2011. esztendejében, annak is január, vagyis fergeteg havának 26. napján immáron mindenki számára kétségtelenül világossá és egyértelművé vált: itt állunk immáron védtelenül és kiszolgáltatottan, innentől kezdve nemcsak az igazság-, de kétségtelenül a jogszolgáltatásnak is befellegzett. Ma ugyanis elvették tőlünk azt a jogot, hogy megvédhessük magunkat! És azt is, hogy közösségbe szerveződve egymást megvédjük! Újabb mérföldkőhöz ért az istentelen köztársaság lefelé vezető útján. Kádár még a szocializmus, a vadkapitalizmus globálnyik(ha)jai pedig a leépülés útján terelgetik ezt a szerencsétlen sorsú népet. Szemlézünk kicsikét a HVG internetes oldaláról: Megkezdődött a bankoknak ultimátumot adó VÉSZ-elnök pere Megkezdődött szerdán a II-III. kerületi bíróságon Éliás Ádám kényszerítés miatt indult büntetőpere; a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) elnökét azzal vádolják, hogy 2009 júliusában a nagy nyilvánosság előtt is közzétett ultimátumot intézett a magyarországi bankszférához. Ebben a vádlott kijelentette, hogy a pénzügyi válság következtében megszaporodott árverések és kilakoltatások miatt, a társadalom védelme érdekében az általa vezetett mozgalom háborúban állónak tekinti magát a bankokkal. Felszólította több bank vezetőjét, hogy állítsák le az önhibájukból fizetésképtelenné lett adósok ingatlanjainak elárverezését, és az adósok kilakoltatását, ellenkező esetben banki feketelista összeállítását, a betétesek betéteinek kivételére való felszólítását, végső soron pedig a követelést nem teljesítő bankok megsemmisítését helyezte kilátásba. A szerdán kezdődött bün152

Éliás Ádám, a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) elnöke

tetőperben Simor András jegybankelnököt, Felcsuti Pétert, a Raiffeisen Bank volt elnök-vezérigazgatóját, valamint Erdei Tamást, az MKB Bank elnök-vezérigazgatóját is tanúként hallgatták meg. Valamen�nyien azt mondták, hogy komolyan kellett venniük a fenyegetést. Forrás: HVG.hu Emlékeznek még Bayer Zsoltra? Amikor a Magyar Hírlap hasábjain arra buzdította a jónépet, hogy ne fizessék be a csekkjeiket? Már akkoris mondtam, rossz megoldás. Sokkal jobb, ha mindenki bemegy a bankba és kiveszi a pénzét, megszünteti a folyószámláját. Senki nem tilthatja meg. Gondoltam én akkor! De mi van most? Megtiltani persze most sem tilthatja meg senki, csak éppen buzdítani nem szabad rá, mert akkor már kényszerítjük a bankrendszert és hipp-hopp, rögtön három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetnek minket, ahogy Simor András fogalmazott, a magyar bankrendszer működőképeeségének veszélyeztetéséért. Legalábbis

a tárgyaláson azt mondta, neki kizárólag a magyar bakrendszer működőképességének fenntartása a célja, és hát ugye mint a Magyar Nemzeti Bank nevű pénzintézet felkent illetékes vezetője, akinek nem mellesleg pont ez a dolga, ő ugye őrködik. No, mármost valamennyien érzékeljük azt, hogy micsoda cinikusan képmutató pofátlanság a „kényszerítés” szó ilyedtén fokú önkényes értelmezése, amikor számtalanszor tapasztalhatjuk a pénzintézetek részéről történő egyoldalú szerződésmódosításokat. A dologban azonban nem ez a legrosszabb, hanem az, hogy most már meg sem védheted magad! Innentől kezdve ki sem mondhatod, amit gondolsz, mert lecsuknak érte, mondván, te kényszerítőleg léptél fel. Amúgy egyébként az egész egy közröhej. Ha valaki már látta Éliás Ádámot képet alkothat arról, micsoda fenyegetést jelent ő maga és személye a magyar bankrendszerre és annak működésére. Kósa Lajos, meg a Szíjjártó gyerek jutott az eszembe, amikor hirtelen egy pillanat alatt világpolitikai ténye-

zőkké válva alapjaiban rengették meg a forint árfolyamát a nemzetközi tőzsdéken. Visszatérve a VÉSZ elnökére. Az egész egyébként meglehetősen VÉSZjósló. Ha Éliás Ádámot lecsukják, de még akkoris, ha csak feltételest kap, mindannyian érezzük, hogy itt ismét eltört valami. (Milyen érdekes! Csak az adósoknak lehet feketelistájuk, a bankoknak nem. BÁR...) Most a megfélemlítéssel próbálkoznak. Iktasd ki a vezért, szétszéled a sereg. Bekasztlizzuk a nagypofájú hangadót, majd ebből tanul a többi. Ahelyett, hogy a kétharmados fülkeforradalom nagyhangú győztesei beváltanák ígéreteiket és mondjuk egy tollvonással eltörölnék, vagy megváltoztatnák az olyan ostoba jogszabályokat, amelyek létezése miatt egyáltalán létezik a VÉSZ (Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége), melynek Éliás Ádám az elnöke. Gondolok itt elsősorban arra a sokakat érintő vérlázító rendelkezésre, miszerint az ÁFA-t mindig minden körülmények között be kell fizetni, még akkoris, ha az alapját képező bevétel még be JÓ HA FIGYELÜNK!

sem érkezett. Akkor miből is fizessem be? Hogyhogy miből?! Hát előre meghitelezed! Ez csak természetes, nem? NEM! Még a nem fizető megrendelőnek áll felljebb, amikor a mesterember vagy a cég, elunván a pénze utáni hiába való ácsorgást, kimegy a helyszínre és elkezdi a visszabontást. Mi az, hogy? Dejszen ez az én házam! A tiéd? Tényleg? Kifizetted? Próbálnál a boltban leemelni egy kiflit a biztonsági őr előtt és hangos csámcsogás közepette elmajszolni, majd fizetés nélkül távozni! Úgy lekapna azonnal a tíz körmödről a security, hogy csak pislognál, mint Grisa a körmoziban. Egy kiflinél azt mondanák rád, hogy loptál. És egy háznál? Itt tartunk ma! A kerékvas bank első embere aszonta, ha tömegesen vennék ki a pénzüket az emberek egy adott pénzintézetből, az olyan nagyfokú bizalomvesztést jelentene, amely gazdasági károkat okozna. Tényleg? És a kisembernek okozott gazdasági károk? Azok komilfó, mert hát a hazai bankszektornak ugye működnie kell – ahogy Schneider úr operába jár, azaz – minden körülmények között. És a kisembernek? Neki nem kell „működnie”? Az álom- és állampolgár dögöljön meg? Nekem meg az jutott eszembe, bizonyára oka lenne annak, ha emberek tömegesen vennék ki a pénzüket egy adott pénzintézetből. Nyilván el kellene gondolkodnia azon az adott bank vezetőinek, hogy tevékenységük nem szült-e visszatetszést vagy bizalmatlanságot azokban, akik annak idején bizalommal fordultak hozzájuk. Ahogy Kosztolányi Dezső oly bölcsen és lényeglátón fejezi ki Comprendre c’est tout pardonner című szösszenetében: Csodálkozol a kokainistán, s nem érted? Gondolkozzál az okain is tán s megérted! Gondolkozzunk hát mi is! Javaslom legyünk szerények. Többet ésszel, mint erővel! A forgóajtóban nyugodtan engedjük előre a többieket, mi nem sietünk! Ne döngessük féltéglával a mellünket, hogy „möggyüttünk, mink vónánk a mélymagyarok”! Ne! Egyszerűen csak menjünk be ‚oszt szüntessük meg a számlánkat. Indok rengeteg van, mondjuk,

hogy nem voltak szimpatikusak. Isten áldja Magyarországot! 1 öntudatos pécsi polgár 1 hozzászólás a cikkhez a Nemzeti Internetfigyelőről: Láttam az Éliás perről készített TV tudósítást. A bankárok beszéltek, eldödögték az „aggodalmaikat”, a vádlottról viszont csak azt közölték, hogy “elismerte, hogy…” – és itt valami semmitmondó, szóhasználati problémát említettek. Kiegyensúlyozott tájékoztatás! Igaz? „Mi az hogy? De még mennyire!” – mondaná Gyurcsány. Egy szóval sem hangzott el, hogy „íme, az egyetlen ember az egész országban, aki egzisztenciális kockázatot vállalt olyan emberekért, akikhez semmi köze. Akiket sohasem látott. Teszi mindezt együttérzése és igazságérzete által vezérelve.” Persze, hogy nem „polkorrekt” ebben a globalista hazugságkultúrában, a „proletkultot” felváltó „politkultban”. Még hogy veszélyeztetni meri a bankokat! A védtelen és gyenge kis bankocskákat. Ő, a rettenetes „magyar Zorro”, aki kardjával Z betűt vág a leggátlástalanabb bankok üvegkirakatára. Képzelem, hogy Simor úgy reszket tőle, mint Vásárhelyi Mária attól, hogy lámpaernyőt készítenek a bőréből az Éliás-féle „antiszemiták”. Hiszen az állását fenyegeti ez a terrorista, ha miatta bedől a Nemzeti Bank! A szent bankrendszer biztonságát veszélyezteti! Csodálom, hogy nem kéz- és lábbilincsben, vagy vaskalickában, mint az Oroszországban szokás, tartották a tárgyalóteremben ezt a közveszélyes terroristát, aki veszélyezteti a bankokat, … a bankokat, ezt a kihalás szélére sodrott, védendő, megmentendő állatfajt! Emberiség elleni bűntett! A globalizmus havi sok milliót kereső kitartottjai prédikálják ezt pofátlanul. Emberek, akik számára a tisztesség és az erkölcs semmit sem jelent, csak a haszon. Szegény Orbán az EU parlamentben most megtapasztalhatta, hogy milyen az, ha valakire a „polkorrekt” hiénák rátámadnak a hazugságaikkal. Sajnáltam őt, de megérdemelte. Ő ugyanezt tette a Jobbikkal és a Gárdával. Kérdés, hogy eszébe jutott-e ez, hogy vont-e le ebből bármiféle tanulságot, hogy érzett-e valami szégyen- és megbánásfélét. Ha a bankoknak van joguk BAR listákat készíteni a betétesekről, miért ne volna joga a betéteseknek, az egyszerű állampolgároknak, sőt a betétesek által megválasztott kormánynak fekete listát készíteni a gát-

lástalan és tisztességtelen bankokról és az ingatlanhiénákról. Szerintem az államnak ez nem joga, hanem kötelessége volna, ha valóban bennünket szolgálna. Kötelessége volna időben pellengérre állítani a spekulánsokat és nem megvárni, amíg BAUMAG üggyé nőve jóvátehetetlenül tönkreteszik emberek százezreinek az életét. Nagyon várom, hogy a Magyar (fülke)Forradalmi Nagytőkés-Polgár Kormány mit fog lépni az ügyben, ami egyébként nem más, mint az amerikai un. „housing bubble” szolgai lemásolása. Egy akció, amelynek eleve az volt a célja, hogy tudatosan tönkretegyék a lakáshitelek felvevőit és az egész ingatlanpiacot, hogy harácsolhassanak. Az amerikai bankok olcsó hitelek ígéretével gyakorlatilag ingyen elsajátították nem csak az árverésre bocsátott ingatlanokat, hanem, úgymond, „a pénzügyi szektor működőképességének a fenntartása érdekében” történelmileg soha sem látott mértékű állami támogatásokat is bezsebeltek (úgy hívták, hogy „bail out”). Ha az amerikai állam részben vagy egészben megvásárolta volna az árverésre bocsátott ingatlanokat, olcsón hozzájutott volna egy csomó állami bérlakáshoz, amelyek ezután a számára jövedelmeztek volna, emberek milliói nem kerültek volna az utcára, a bankok nem ajvékolhattak volna az állami támogatásért és az állam sokkal kevesebb költségbe verte volna magát, azaz kevésbé adósította volna el az amerikai társadalmat, közöttük a földönfutóvá tett lakáshiteleseket. Persze, ez nem lett volna „polkorrekt” megoldás. Hogy is képzelheti valaki, hogy az „egy dollár-egy szavazat” amerikai demokráciájában a választók, az állampolgárok érdekeit nézték volna a „honatyák” és „honanyák”. Röhej, hogy miután a „bajba jutott” bankok megkapták az állami pénzt, annak a nagy részét a vezetők történelmileg példátlan jutalmaira költötték el és utána fölháborodtak, amikor egyes nem „polkorrektek” azt követelték, hogy számoljanak el az állami pénzek felhasználásával. Lehet, hogy valami hasonló zsebbélelés elmaradásától való félelem rejlik a „mi bankáraink” „aggodalma” mögött? Az esetnek még van egy sajátos, csak a magyar demokráciát jellemző sajátsága. Az USA-ban és Nagy-Britanniában emberjogi szervezetek tettek felhívásokat közzé, hogy az amerikai és angol befektetők vonják ki nem csak a bankbetéteiket, de a befektetéseiket is Izraelből, a

„Közel-Kelet egyetlen demokráciájából” az ország minősíthetetlen emberjogi állapota miatt (ezt úgy hívják, hogy divestment). Angol főiskolák és egyetemek az izraeli tudományos intézetek bojkottjára szólították fel a világ tudományos intézményeit. Ott ezért senkit sem állítottak bíróság elé. A mi globalista demokráciánk azonban „túlmutat” a nyugati demokráciákon. Mi a szocialista demokráciát felváltó globalista demokrácia élmunkásai, sztahanovistái vagyunk. Most is a nyugat előtt járunk, mint a szocializmusban. Ezért nálunk, ha az utca embere megkockáztat egy ilyen kijelentést, bíróság elé kerül. Vagy csak nálunk merik a bankok megkockáztatni ezt a pofátlanságot? Minden elismerésem a Magyar (fülke)Forradalmi Nagytőkés-Polgár Kormányé és a „független magyar bíróságé”! Vagy esetleg „banki bíróságé”? Várom a választ, de nem szóbelit, hanem a tettekben megmutatkozót, az ügy kimenetelét. Kíváncsi vagyok, hogy a jó hírnév rombolásáért mennyi büntetést kell majd fizetniük a szegény, jótét bankoknak. Pedig most az egyszer őszintén szurkolok Orbánnak. Örülök a bankadónak, örülök a multik megadóztatásának, örülök a magán nyugdíjpénztárak kiebrudalásának, örülök az EU parlament előtti bátor és okos fellépésének és kíváncsian várom a folytatást. Elsősorban azt, hogy képes lesz-e a nemzeti összefogásra. Össze tud-e fogni a devizahitelesekkel, össze tud-e fogni a globalista hiénák állandó célpontjaival, azaz az igazi nemzeti erőkkel? Nagyon kíváncsi vagyok. A nemzeti banki törvényt pedig meg kell változtatni és a bankot újra a magyar közhatalom ellenőrzése alá helyezni! Simor Andrást pedig le kell váltani! Ha most Orbán meghódol az önmagát „nemzetközi közösségnek” címző rablóbandának, ha nem képes megérteni, hogy kikkel kell kezet fognia, akkor az a jövő vár rá, mint az MSZP-re. Hiába neveztek el utcákat Kun (Cohen) Béláról és Szamuelly Tiborról, hiába volt „népünk nagy tanítója” „Rákosi elvtárs”, már mindüket „lehúzták a fajanszon®”, ahogy a volt szocialista nagyváros öntudatos polgára mondaná, és ma már Lendvai Ildikó sem meri kompromittálni magát azzal, hogy a védelmébe veszi őket. Ez még a „kétharmados” párttal is megtörténhet, ahogy megesett az MDFfel is. Elég a hazudozásból, mert vége a birkatürelemként legyalázott, ősi, magyar toleranciának.

JÓ HA FIGYELÜNK! 153

flasztertollnok, és mindenki számára világossá teszi a trendi trendet, európai viszonylatban 12%, világviszonylatban 4%. Na, erre mondja azt Vito Cornelius, az asztrojelenségek szakértője Luc Besson hálivúdi eksönmúvijában, hogy „csak az élet a fontos!” Az ipari termelést fel lehet futtatni újból, akár többször is, de azokat, akiket elvesztettünk, már soha többé nem hozhatjuk vissza. Arról nem is beszélve, hogy maga a miniszter-

elnök jelentette ki, hogy újra kell indítani az üzemet. Tehát senki nem akarja bezárni. Én legalábbis nem hallottam erről, persze lehet, hogy kissé tájékozatlan vagyok. És láss csodát! Egyszerre csak előkerült a „felelj a magánvagyonoddal!” című össznépi kesergő is! Eddig hol vótatok, arany csillagvirág? Aki nyomon követi az eseményeket láthatta, már fel is kérték a sztárügyvédet, már készen is áll a védelmi stratégia, és hát mini-

mum kétséges, hogy az állam hogyan fog tudni érvényt szerezni ennek a szinte csodaszerként beharangozott „felelj a magánvagyonoddal!” című dolognak. Én eddig úgy tudtam, hogy az igazgató, az egyszemélyi felelős vezető. Persze az is lehet, hogy ez csak régen, az átkosban vót így. Nem lennék meglepve, ha ma kiderülne, a manager, ja kérem, az egészen más tészta. És itt jön a képbe Drábik doktor, aki már nem tudom én mióta a jogi személy megszüntetésének szükségességét szajkózza, eddig vajmi kevés sikerrel. Ki tudja, talán majd most észbe kapnak nagyságoséknál is, mielőtt még túl késő lenne. Mindaddig, amíg nincs mindenki számára világosan fellelhető, beazonosítható felelős, aki nem jogi, hanem igenis természetes személy, azaz hús-vér ember, addig mindig el lehet bújni a jogi csűrcsavar paragrafusokkal jól behatárolt útvesztőiben. Ne csodálkozzunk hát azon, ha manapság egyre többen gondolkodnak el a jogállam kifejezés hallatán, hogy akkor most vajon jó-e nekünk, hogy ilyenben élünk, vagy inkább mégsem. Mert hiszen valahányszor úgy érezzük – és úgy érezzük, hogy egyre többször érezzük úgy –, hogy a jog szembemegy az igazságérzetünkkel, azaz kimondhatjuk, a jog bizonnyal nem az erkölcs talaján áll, fel kell tennünk magunknak a kérdést, ki a rossebér’ is van ez az egész? Kik vezetnek és kiket vezetnek (meg)? >>

Vörös iszappal besározódva – avagy A mammonita értékrend –

– Time is not important, only the life is important! – hangzik el Luc Besson „Ötödik elem” című hálivúdi sci-fi eksönmúvijában. Ez magyarul körülbelül annyit tesz: Az idő nem számít, csak az élet a fontos! A tisztelt Olvasó persze most joggal teheti fel magának a kérdést, hogy a rossebbe gyün ide ez a francos Luk gyerek meg a hálivúdi eksönmúvi? Mindjárt kitisztul a kép, ha idepattintom a kirakós játék következő darabkáját, és idézek az Index sztár blogpublicistája, Tóta W. Árpád „Iszappapolás” című írásából. „Magyarország nem áll olyan jól, hogy a drámai hatás kedvéért lemondjon egy nagyüzemről, amelynek nem is az a legfontosabb jellemzője, hogy munkát ad, hanem hogy versenyképes. A MAL európai piaci részesedése 12 %, a világpiacon 4 % – ezek óriási számok ahhoz képest, hogy mekkorák vagyunk. Termékeit nem szeszélyes sznobok vásárolják múlandó lelkesedésből, hanem megbízható partnerek azért, mert jó áron megfelelő árut kapnak. Nincs túl sok olyan magyar vállalat, amely a világ élvonalában akár beszállítóként jelen tud lenni. Repülőgépet és szupersportkocsit nem tudunk gyártani, bénák vagyunk hozzá: örüljünk annak, hogy az alapanyagot mi adhatjuk hozzájuk.” No, mármost ha ehhez még hozzávesszük azt az ugyancsak el nem hanyagolható momen154

tumot, mely szintén a kirakós játék részét képezi, miszerint amióta az eszemet tudom és Drábik Jánost volt szerencsém előadás közben látni vagy hallani, ami derék Jánosunk egyetlen egy alkalommal sem felejtette el megemlíteni, hogy a jogi személy nevű képtelenségtől egyszer s mindenkorra illő lenne végre megszabadulni! Mielőtt a tisztelt Olvasónak végképp elmegy a kedve az olvasástól és tovakattint egy másik weboldalra, vagy netalán tán ingerülten virtuális szemetesládájába hajítja a fájlt, tegyünk végre rendet az elsőre kissé kuszának tűnő rendszerviszonyok és iszonyok között. Nemrégiben volt alkalmam egy érdekes eszmefuttatást olvasni a Nemzeti Internetfigyelő weboldalán arról, hogy az egykor volt Kádárrendszer sok tekintetben sokkal élhetőbb volt a mai globalnyik szisztémánál. Felettébb érdekes viszont az a fajta kontinuitás, mely az egyik rendszerből a másikba történő átmenet során megfigyelhető. A mostani vörös katasztrófa utal egy korábbi vörös katasztrófára, mely egy szellemes magyar mondással a legtalálóbban talán imígyen lehetne jellemezhető: Szarnak, bajnak nincs gazdája. E tematika mentén haladva, rátapintva a dolgok igazi lényegi valójára, előbb kirobbanó, később tartós sikereket

ért el Fritz Tamás politológus e tárgykörben, melyet előbb cikksorozat formájában, később kötetté rendezve bocsátott a nagyközönség rendelkezésére. Miről is van szó? Az államszocializmusban szocializálódott vagyon- és hatalomátmentő oligarchák az állampárti módszereket ültették át az üzleti világ gyakorlatrendszerébe is. Ennek köszönhetően alakult ki a sajátos magyar vadkapitalizmus, melyben egyeseknek, általában az egyenlők között az egyenlőbbeknek, mindent szabad volt, míg a többiek az erősebb kutya alapon az egykor oly annyira kedvelt társasjáték, a „Kocog és kidob” mintájára nem egy, hanem inkább több körből kimaradtak. Most azonban úgy tűnik, fordul a kocka, és hatosok helyett inkább csak egyeseket dobnak. Végre valahára. Már épp itt volt az ideje. A nekünk mindig mindent lehet, a következmények nélküli ország úgy tűnik fordulóponthoz érkezett. A satnyuló, eligénytelenedő, mindent pénzzé tevő és mindent kizárólag pénzben mérő Mammonita világban, ahol a dolgozó családtagot már több nemzedék óta nem látott cigánypurdék villalakók, megasztárok vagy pókerbajnokok akarnak lenni, gyün egy pesti JÓ HA FIGYELÜNK!

JÓ HA FIGYELÜNK! 155

Halottak vannak az eset kapcsán, halottak, akiket már nem tudunk visszahozni, már csak ezért is érdemes lenne megszívlelni az öreg pap szavait, s ha darab időre el is feledtetik velünk a Tóta W.-félék, azért időről-időre nem ártana emlékeztetni legalább magunkat, hogy mégiscsak az élet a fontos! Az élet a legfontosabb! Ezt az egyet egészen biztosan nem lehet pénzben mérni. Még akkor sem, ha sokan, sokféleképpen, időt, energiát és pénzt sem sajnálva rá, éppen ezt akarják elhitetni velünk. Az idő nem számít. Teljen el bármennyi esztendő is, mondjuk el fiainknak, mondjuk el leányainknak, csak az élet a fontos! Amely nép pedig nem tanul múltjából, hibáiból, az egészen biztosan arra lesz kárhoztatva, hogy újra átélje vagy elkövesse azokat. Isten áldja Magyarországot! 1 öntudatos pécsi polgár 156

JÓ HA FIGYELÜNK!