Szılıink egy ujabb ellensége. (Peronospora viticola. De By.)
Azt hinnık, hogy a vasutak és gızhajók, melyek a földtekét keresztül-kasul hálózva az iparnak és kereskedelemnek, de nemkevésbé a tudomány kutató szellemének oly kitünı szolgálatokat tesznek, kizárólag áldást teljesztenek az emberiségre; pedig amint minden dolognak megvan a maga árnyéka, úgy a közlekedési eszközök is nem egyszer az enyészet és romlás terjesztıi. A hajókon és vasutakon - részint magok az utazók, részint különbözı málháik által legkönnyebben szállíttatnak tova mindazon epidemikus betegségek, mint: cholera, marhavész stb., melyeknek öldöklı hatása a közlekedési viszonyok fejletlenebb állapotában sokkal szőkebb körre szorítkozott. Az emlitett epidemikus betegségeken kivül számtalan kisebb vagy nagyobb fontosságu veszedelmek elczipeltetése is éppen az emlitettem módon történik. A phylloxera, colorado, szılıpenész, burgonyavész és számtalan más növényi s állati ellenség mind a gızszárnyu Mercur ajándékai, melylyel sokszor mily nehéz megküzdeni; hazánk sokféleképen sujtott gazdaközönsége tudja s érzi legjobban. Nem elegendı, hogy politikai viszonyaink ólomsúlylyal nehezednek éppen a producens gazdálkodókra; nem elegendı a concurrentia, mely gombamódra buvik elı minden lépésnél s eltiporni fenyeget bennünket, Európa gabnatárát, a tejjel és mézzel folyó Magyarországot; hozzájárulnak, mondom, ezekhez még a számtalan elemi csapások: jégverés, vízáradás, rozsda, phylloxera - s a jó Isten tudná mindent elszámlálni. Valóban nehéz feladat! Gazdáink tudják s érzik is a feladat nagyságát, és kell hogy a tudomány és gyakorlat minden lehetı módjait felhasználjuk sokszor láthatatlan ellenségeink legyızésére. Kutatnunk kell annak minden legkisebb sajátságait, hogy ezek alapján képesek legyünk az eszközök megválasztására, melyekkel azt ha nem is teljesen kiirtani, de legalább is tőrhetı korlátok közé szoritani tudjuk. Ez! alkalommal a szılınek egy penészgomba, által okozott betegségérıl akarok megemlékezni, mely eredetét, a végzetes phylloxerával együtt, Amerikából vette, hol különösen az Egyesült Államok közép- és déli részében ismert és rettegett ellensége a szılımíveseknek. Már e század elején kiadott amerikai szakmunkák emlitést tesznek e részrıl, melyet ık köznyelven „Grape Vine Mildew”-nek neveznek. A haladó tudomány kimutatta, hogy ezen betegség okozója egy élısdi növény, egy penészgomba, melyet De Bary strassburgi egyetemi tanár „Peronospora viticola” -nak nevezett el. Alig volt máskép képzelhetı is, minthogy a phylloxerán kivül ezen betegség is elıbbutóbb be fog hurczoltatni. Siettette ezt azon körülmény, hogy a phylloxerának tapasztalatilag inkább ellentálló amerikai szılık a phylloxeravész elterjedése után nagy mennyiségben importáltattak Európába. Thümen báró nem ok nélkül fejezte ki aggodalmát, hogy ezen amerikai venyigékkel behozzuk a szılınek talán még a pbylloxeránál is hatalmasabb ellenségét: a peronospora viticola-t. Alig hogy kifejezést adott ezen aggályának egy 1877-ben megjelent czikkében, máris a reá következı második év ıszén ugyanazon szaklap novemberhó 15-ki számában 1) jelentést
1
) „Neue Gefahr durch amerikanische Reben.” „Oesterr. landw. Wochenblatt.” 1879. 416. lap.
tesz, hogy a rettegett vész már megtartotta bevonulását a vén Európába, s Francziaország partjain horgonyt vetve, ottan jelentékeny mérvben elterjedt. Fölötte fontos azon megfigyelés, mit azonnal a vész terjedésénél észrevettek, hogy ugyanis nem csupán az amerikai, hanem a mi belföldi fajtáinkat is képes ellepni s azt rövid idı alatt tönkre tenni. Az 1879. évben Francziaország déli és közép-departementjait - hol már a phylloxera is megelızıleg tetemes áldozatokat szedett - olyannyira ellepte, hogy az elszegényedett szılımívesek a legsajnálatraméltóbb helyzetbe kerültek. Egyrészt a phylloxera, másrészt a peronospora fáradságuk és munkásságuk minden gyümölcsét tönkre tették. Már ugyanazon év ıszén kisebb mértékben Svájczban is kezdett mutatkozni. Ez azonban csak az elıcsapat volt, mert a reá következı 1880 évben már ugyancsak érezhették pusztitását, sıt jelentékenyen elıbbre is haladt. Németország több vidékérıl olvashattuk már ezidıtájt a szomorú jelentést a vész föllépésérıl, s a „Magyar növénytani lapok” 1880. év szeptemberhavi füzetében emlités tétetik, hogy azt Erdélyben dr. Daday Jenı Medgyesen találta. Ez idı után többhelyütt észleltetett hazánkban. Dr. Horváth Géza Zágráb megyében, kisebb mértékben a budai szılıhegyeken, Tahi-Tótfaluban, a farkasdi phylloxera-kisérleti telepen s a balatonmelléki szılıhegyeken; magam Somogy megye déli részében az oidiummal (szılıpenész) együtt találtam. Hogy dr. Daday Jenı adatai megbizhatók, arra következtethetni dr. Tömösváry közleményébıl, 2) melyben leírja: mily mérveket öltött ott a peronospora okozta kár, és hogy már messzirıl láthatók az elfeketedett szılıterületek. De több mint valószinü, hogy ezen a,datok nagyon hiányos képét tüntetik elı a betegség elterjedésének, s igen valószinü, hogy hazánkban már 1880-ban is nemcsak Medgyesen, hanem sok más helyen is föllépett volt. Baj az, hogy minálunk még nem igen szokták meg - eltekintve néhány kivételtıl - sem a gazdák, sem a szılımívesek a baj okát kutatni, hanem megelégszenek egyszerüen azzal, hogy tudomásul veszik azt. Pedig elsı sorban a betegséget kell ismernünk és csak úgy küldhetünk a gyógyszertárba orvosságért. Ezen meggyızıdésembıl kiindulva, röviden le fogom írni azon kórjeleket, melyekrıl a betegségre ismerhetünk; meg fogom beszélni a betegséget okozó penész fejlıdését és végül utalni fogok azon eljárásokra, melyek eddig fıleg megkisértettek a vész megakadályozására avagy esetleges elölésére. A betegség kórjelei. A betegség legelsı jeleit a levél alsó lapján mutatkozó, fıleg a levélerek irányában vonuló, szabad szemmel finom, pelyhes, fehér vagy gyenge sárgásfehér foltok alakjában vehetni észre. Ezen foltok rendszerint juliushó végén vagy augusztushó közepe táján lépnek fel. A vész ezen fiatal fejlıdı állapotban igen könnyen elnézhetı, s gyakorlott szemnek kell annak lennie, mely ezidıben a gomba pelyhes képleteit a levél alsó lapján sok fajtánál elıfordulni szokott levélszırözettıl megkülönböztethesse. Megnehezíti a betegség fölismerését az is; hogy ezidıben a levél felsı lapján még semmi jel sincsen, melyrıl az alsó lapján élısködı parazitára következtetni lehetne, s ezért a keresésnél minden levelet meg kell forditani. Rövid idıvel azonban, ezen elsı symptomák 2
) „Szılıink egy ujabb betegsége az erdélyi részekben.” „Erdélyi Gazda.” 1882. deczemberhó 26-án.
után, a levélen e helyeken rendetlen alaku, késıbb egymásba olvadó sárgás, majd elbarnuló foltok keletkeznek, melyek könnyen elárulják a baj jelenlétét. Ekkor már a levél alsó lapján is világosan látható, fıleg a fı erek két oldalán s a levélnyélnek az erekbe való átmenetele helyén az eleinte fehér, késıbb sárgásfehér bevonat, mely sokszor a levél egész alsó lapját is ellepheti. Azon szılıfajtáknál, melyeknél a levél alsó lapja szırös, az emlitett pelyhes bevonat látszólag vörösesbarna színt ölt. Ez azonban csak látszólagosan van így; minek magyarázata abban rejlik, hogy a penész következtében elhalt levélszırök megbarnulnak. A penész maga tehát itt is fehérszinü. Ezen penész a levelekrıl a levélnyelekre s a venyigére is általmegyen és ezen szerveknek sokszor tetemes eltorzulását, elvastagodását idézik elı. A szılıbogyókat - mint eddig észlelték - nem lepi el. Nem ritkán általmegyen a levél felsı lapjára is, különösen ha fejlıdésére az idıjárás is kedvezı; de ritkán terjed ott oly mérvben el, mint az alsón. A leveleken keletkezett sárgás foltok mindinkább jobban és jobban elbarnulnak s az alsó lapon egymásba folyó pelyhes penészfoltoknak megfelelıleg ezek is egymásba folynak, úgy hogy gyakran az egész levél fölületét elfoglalják. Ezen sárgás, késıbb barna foltok a parazita által elölt levél szövet elbarnulása által keletkeznek, és mi természetesebb, hogy elıbb-utóbb az egész levél elszáradását vonják maguk után, mi sokszor már a betegség föllépésétıl számitandó egy hét letelte után bekövetkezhetik. Az elszáradt levelek jó ideig csüngve maradnak a venyigén és csak ezután hullanak le. A betegség kórjeleinek biztosabb fölismerhetése czéljából elkerülhetlenül szükségesnek tartom: a szíves olvasót a szılınek két más betegségére is figyelmeztetni, melyet talán fölületes megszemlélés után a szóban forgó betegséggel össze is lehetne téveszteni. Az egyik, az úgynevezett szılıpenész (Oidium Tuckeri) szintén élısdi gomba, mely a levelek, fiatal hajtások és kacsokon kivül a szılıbogyóra magára is kiterjedhet és valamennyi szervet finom, egyenletesen eloszlott hamvas bevonattal látja el, - anélkül azonban, hogy a leveleken a peronosporát jellegzı sárgásbarna foltokat képezne s azoknak idıelıtti lehullását okozná. A szılıpenész directe teszi tönkre a szılıbogyót, mely általa ellepve felpattan és vagy összeaszik vagy elrothad. Egy másik, a peronosporával összetéveszthetı betegség egy atka (Phytoptus vitis) szúrása következtében keletkezik, melynél a levél alsó lapján sőrő nemezes bevonat keletkezik. Ezen bevonat ujjal le nem törölhetı; míg a peronospora és oidium okozta bevonat könnyen törölhetı le. Ezenkivül a peronosporánál és oidiumnál is a levélen semmi fölületváltozást észrevenni nem lehet; míg a phytoptus szúrása következtében a levél azon helyén, hol az alsó lapján az emlitett nemezes szırözet keletkezik, dudoros kiemelkedés képzıdik. Eleinte ezen dudoros képleteket többizben összetévesztették a levélphylloxera szúrásaival is. Az emlitett különbségek alapján már szabad szemmel is képesek leszünk a peronosporát teljes bizonyossággal megkülönböztetni a hozzá némileg hasonló oidiupltól avagy a phytoptus szúrása okozta képletektıl. Még könnyebb és biztosabb a megkülönböztetés nagyitón, górcsövön keresztül, mirıl röviden a kór okozójának megbeszélésénél meg fogok még emlékezni.
A kór okozója. A növényországban éppen úgy, mint akár az emberi társadalomban, vannak inproductiv tagok, melyek a mások által sokszor nagy fáradsággal összegyüjtött anyagokból élısködnek. Itt is, mint az emberek között, vannak olyanok, melyek tényleg a természettıl fogva képtelenek arra, hogy magok keressék mindennapi táplálékukat s olyanok, melyek csak mintegy elcsábítva a kinálkozó alkalom által, úgyszólván rablásra indulnak. Vannak növények, melyekben a zöld festanyag (chlorophyl) teljesen hiányzik; ezeket mi egy közös névvel gombáknak nevezzük. Ezen gombák semminı körülmények között maguk nem készíthetik maguknak a szükséges tápanyagot, mert ehhez azon zöld szemcsék, melyek péld. az akáczfa leveleinek zöld szinét kölcsönzi, okvetlenül szükséges. Ez azon laboratoriuma, hogy úgy mondjam, a növénynek, melyben a levegıbıl és talajból fölvett tápanyagok feldolgoztatnak s olyképen átváltoztatnak, hogy az direct táplálkozásra, szervek növesztésére és fölépitésére alkalmas legyen. Ez felel meg némileg az állat gyomrának, hol az emésztés nagyrészt végbemegyen. Valamennyi növény tehát, mely ezen zöld chlorophylt nem tartalmazza, reá van utalva más chlorophyltartalmu növényre, melynek tápanyagtárát megrabolják s azok kárára növekesznek és szaporodnak. De nemcsak chlorophyltartalmu élınövényekbıl, hanem elhalt növényi maradékokból is szívhatják a gombák ki a nekiek szükséges tápot. Elıbbeni esetben valódi élısdiekrıl (parazita), utóbbiban humuslakókról (saprophyta) beszélünk. A zöld festanyaggal biró növények között is vannak olyanok, melyek paraziták s olyanok, melyeknek a, tápfólvételre és feldolgozására minden szervök megvan, és melyek hol mint önálló növények, hol pedig mint paraziták szerepelnek. Az amerikaiak által „Grape Vine Mildew” névvel nevezett betegség okozója is egy parazita, még pedig egy penészgomba, melyet tudományos néven „Peronospora viticola De By.” nevezünk. A penészgombának csupán erıs nagyitóval látható színtelen fonalai a levelek és fiatal hajtások felhámja alatt a sejtek között elágazódnak s azokból a tápnedvet e czélra készült sajátságos szervek által szívják ki, melyek nem egyebek, mint a sejtek belsejébe nyomuló elágazásai a gombafonálnak. Mi ezeket tápszivóknak (haustorium) nevezzük. A szabad szemmel is látható fehér pelyhes bevonat a levél alsó lapján nem egyéb, mint a levél belsejében lévı gombaszálaknak sőrő elágazásai, melyek többnyire többes számban nınek ki a levél fölületén lévı apró nyilatokon keresztül. Górcsı alatt megtekintve ezen ágakat, látjuk, hogy azok majdnem kivétel nélkül három, ritkábban két ágra s ezek ismételten két vagy három oldalágacskára - fácskához hasonlóan eloszlottak. A legvégsı kis ágacskák végein - rendszerint párosával - apró, tojásalaku, színtelen vagy alig észrevehetıen világossárga képletek keletkeznek, melyek vastagabb végeikkel nıttek oda s nem egyebek, mint a gombának szaporodási szervei. Megfelelnek ezek a magasabb fejlettségü növények magvainak s a gombáknál conidiáknak neveztetnek. Éppen úgy, mint a magvak, a conidiák is kedvezı körülmények között csirázni képesek. Ezen csirázási folyamat itt azonban kissé complikáltabb, amennyiben megelızıleg a conidia tartalma rendszerint 5-6 részletbe tömörödik, melyek a conidia falának repedésén keresztül a szabadba, illetıleg a levél fölületére jönnek és mindegyikök fonálszerü nyujtványaik, ú. n. csilló szırök (cilia) segélyével állatszerü mozgást visz véghez, még oly csekély harmatban is, mely a levelekre leverıdik. Mintegy 15-20 perczig tart ezen mozgásuk, miután csilló szıreiket bevonják és csiratömlıt képeznek, mely a levél fölületén lévı apró mikroskopikus réseken belenı a levélbe, ott elágazik és rövid idı után ismét szálakat növeszt a levél fölületére, hol a
fácskaszerüen elágazott szálakon, az úgynevezett conidiatartókon, ismét nagymennyiségü conidiák képeztetnek. El lehet képzelni, hogy miután alig mulik el néhány nap, amíg a conidiák újból conidiákat képezı ágakat (conidiatartókat) növesztenek, amelyek oly könynyüek, hogy a leggyengébb szellı által is tovavitetnek; mondom, elképzelhetni: mily gyorsan terjedhet el a vész egy kis foltról egész szılıtermı vidékre is. Hozzájárul ehhez még az is, hogy ezen gomba igen szivós életü, más gombákhoz viszonyitva. A peronospora viticola a szárazságot - mi jóformán minden más gomba megölıje - igen jól tőri. Kisérletek tétettek letépett levelekkel, melyek meleg, száraz szobába hozattak, hol a levél rövid idı alatt teljesen elszáradt; a gomba mindazonáltal tovább tenyészett rajta és fris conidiákat képezett. Ezen conidiákon kivül azonban más szaporodási szerveket is képez ezen gomba. A conidiák ugyanis gyenge falaik következtében nem volnának képesek a téli fagyokat kiállani. Evégbıl, ivari úton, tehát nı- és hímnemzıszervek összmőködése által apró, sárgás, egysejtü szervek képeztetnek, - de nem a fácskaszerüen elágazott conidiatartókon, hanem a levél belsejében lévı gombaszálakon. Ezen szervek, úgynevezett spórák, erısebb faluak és hivatva vannak által-telelve a jövı évben csirázni s ezzel a betegség csiráját is újból elvetni. A spórák is épp úgy, mint a conidiák s a levél belsejében lévı gombaszálak, csakis igen erıs nagyitás mellett; górcsövön keresztül tekintve láthatók. Szabad szemmel csupán az értekezésem elején is emlitett pelyhes bevonat látható, mely - mint azt most már tudjuk - nem egyéb, mint a levél belsejében elágazott gombaszálaknak fácskaszerü kinövései, melyeken a conidiák képeztetnek. Miután a peronosporának fejlıdése mellett egyszersmind górcsövi képét is leírtam volt, egészen röviden meg kell még, igéretemhez képest, emlékeznem a peronosporával összetéveszthetı két betegség górcsövi képérıl is. Az „Oidium Tuckeri” szintén egy parazitagomba, mely azonban nem hatol a növény belsejébe, mint a peronospora. Szálai pókhálószerüen bevonják a levelek, hajtások, kacsok és bogyók fölületét, mely bevonatról többé-kevésbé merılegesen elálló rövid, el nem ágazott ágakon képeztetnek - nem párosával, minta peronosporánál, hanem egyenkint - a conidiák, melyek egymással s a rövid conidiatartóval olvasószerüen összefüggésben maradnak. Miután a gomba minden részével a növény fölületén él, ujjal téljesen letörölhetı arról. Egy másik betegség, melyrıl szintén megemlékeztünk a „kórjelek” czime alatt, a phytoptus vitis szúrása következtében keletkezett nemezes bevonat a levél alsó lapján. Górcsı alatt megtekintve, kevés gyakorlat után meggyızödhetunk azonnal, hogy itten nem gombával van dolgunk. Ezen szırök, melyek erısen hajlott, el nem ágazott, hengeres és összekúszált szıröknek mutatkoznak, nem egyebek, mint a levél felhámsejtjeinek kinövése. Gondos präparálásnál sokszor a szırök között megtalálhatjuk a parányi állatot is: a phytoptus vitis-t. A phytoptus okozta szırök kézzel le nem törölhetık. Utóbbi betegség igen elterjedt; de károkat tudtommal seholsem okoz. Ezen különbségek volnának megemlitendık a peronospora s a hozzá hasonló két betegség górcsövi képére vonatkozólag, s ezzel áttérek a peronospora tulajdonképi hatásának s az ellene való védekezés módjának megbeszélésére. Miben rejlik a peronospora káros volta s tehetünk-e ellene valamit? A magasabb fejlettségü gyökérrel és lombozattal ellátott növények tápanyagszükségletüket részint a talajból, részint pedig a levegıbıl veszik.
A talajból mint különbözı ásványok oldatát szívják fel gyökérzetük segélyével. Ezen oldatok azonban magukban nem elegendık a szervek növesztésére vagy ujaknak képzésére; más légnemü anyagokra is van szükségük, melyekkel egyesülve, képezik a tulajdonképeni sejtépitı-anyagot. A légnemü anyagok a levegıbıl vétetnek föl, mely czélra legkülönösebben a levelek hivatottak. A levelek által fölvett légnemü s a gyökerek által felszivott oldott tápanyagok egyesülését és valódi épitıanyaggá való változását azon apró zöld szemcsék (chlorophyl) eszközlik, melyek a leveleknek és fiatal hajtásoknak zöld színét kölcsönözik. Ezen rövid és vázlatos élettani leirás után képzelhetni, hogy egy magasabb fejlettségü növény épp oly kevéssé fog tudni gyökérzet mint lombozat nélkül meglenni, s hogy a peronospora viticola, mely rövid idı alatt elölni képes a szılıtıke összes leveleit, ezzel egyszersmind megfosztja a növényt azon szerveitıl, melynek segélyével ı a gyökere által fölvett nedveket tápanyaggá átváltoztatni képes volna. Természetes, hogy az okozott kár nem lesz mindig egyforma. Minél több levéltıl fosztatik meg a szılıtıke, annál kedvezıtlenebb az reá nézve. De még úgy is, ha péld. mindkét esetben egyforma erélylyel pusztít a vész; hatásában eltérhet, aszerint amint a szılıt korábban vagy késıbben lepi el. Az esetben, ha a vész már azon idıben kezd mutatkozni, midın a szılıbogyó meglehetıs nagyságot ért el, kisebb lesz a kár, mintha talán alig a virágzás után lépett volna fel. Ami legvégül azon modokat illeti, melyek mostanáig több-kevesebb sikerrel használtatnak a vész ellen, még korántsem megnyugtatók. Mint a legtöbb mikroskopikus ellenségnek, úgy ennek sem ismerjük eddig radikális ellenszerét; mégis a külföldi - igaz, hogy összesen csekély tapasztalatok után - egy mód van, melylyel a betegségnek gyors és nagymérvü elszaporodását némileg megakadályozhatjuk, s ez a lehullott száraz leveleknek összeszedetése és elégetésében áll. Tudjuk azt, hogy a peronospora viticola ivari úton keletkezett spórái a levelek belsejében fejlıdnek, melyek a következı nyáron, a levelek elrothadása után, csiráznak s újból terjesztik a vészt. Ha a lehullott lombot ıszszel a szüret után összeszedjük és elégetjük, megsemmisítjük ezzel az abban lévı spórákat is, mivel nagy mérvben elejét vesszük a betegség elterjedésének a reá következı nyáron. Az elégett levelek hamuja természetesen, mint kitünı trágyaszer, a szılık trágyázására forditandó. Egy idıben kisérleteket tettek kénezni is a peronospora ellen. Sikertelensége azonban elıre volt látható. Az oidium, mely ellen a kénezés igenis a legnagyobb sikerrel alkalmaztatik, a levél és bogyók fölületén él, s egy mechanikai burok, mely ıt a levegıtıl elzárja - minıt a reája hintett finom kénvirág képez - igenis képes elölni a penészt. De másként áll a dolog a peronosporánál, mely a levél belsejében él és melyre egy porréteg, mely csupán mechanikailag hat, hatástalan marad. Meszes vízzel is ajánlották lemosni a beteg leveleket. Ennek eredményérıl eddig semmitsem hallottam. Természetesen csakis kisebb infectióknál volna kivihetı. Jelen soraimmal czélom volt elsı sorban a tisztelt szılımívelık figyelmét ezen betegségre felhívni, megismertetni a vész okozójával, annak pusztitásmódjával. Igaz, hogy minden körülmények között hatásos szert még eddig nem ajánlhatunk, - de tény az, hogy addig, míg a kisérletek nagyobb eredményt lesznek képesek nyujtani, nagyfontosságu a vész fölismerése azonnal a föllépése után, mert csupán ez után tehetünk czélraezetı kisérleteket a vész elölésére. Hajós Emil.
