SZÍNHÁZ- ÉS FILMMŰVÉSZET
KEDVES OLVASÓ! Nyomot hagyni magunk után a világban – régi vágya az emberiségnek. Ültess fát! Írj könyvet! – hangzanak az egyszerűbb megoldások. Bankunk etikai kódexe pedig megfogalmazta, hogy az FHB „tevékenysége során figyelemmel van döntései közvetlen és közvetett társadalmi és környezeti hatásaira. Ennek érdekében a társadalmi és környezeti felelősségvállalást üzletmenete részévé teszi, szerepet vállal a társadalmilag hasznos tevékenységek támogatásában”. Társadalmunknak hasznos tevékenységgel tehetünk a saját világunkért, annak gazdagításával, többé, szebbé tételével építhetjük közös jövőnket. Ezért csatlakozott bankunk öt éve társalapítóként a Prima Primissima Alapítványhoz, ezzel is eleget téve az önként vállalt feladatnak. Mindennek köszönhetően a magyar színház-, film- és táncművészet juniorjai közül immár félszáznál is többen kaphatták meg a díjjal járó bátorítást és támogatást pályájuk építéséhez. Munkájukkal rászolgáltak az elismerésre, már e röpke idő
alatt is hozzá tudtak tenni világunkhoz valamit, amitől mi mindnyájan jobban és jobbak lettünk. Hálás feladatomnak teszek eleget, amikor megköszönöm a mentoraik és tanáraik, a jelölők, valamint a zsűri áldozatos és fáradhatatlan munkáját. Tudom, hogy ez mennyi örömmel és mekkora felelősséggel jár. Végül hadd mutassam be Önöknek bankunk legújabb, különösen értékes portfólióját: ismerjék meg 2014 díjazottjait! Kérem, kövessük együtt a jövőben is pályájuk alakulását, azt, ahogy a már termőre fordult csemetéből megingathatatlanul kimagasló fa fejlődik! Szívből gratulálok a Junior Prima Díjjal kitüntetett ifjú művészeknek! Dr. Spéder Zoltán, az FHB Jelzálogbank Nyrt. igazgatóságának elnöke
JUNIOR PRIMA 2008
2012
Érdi Tamás, Farkas Tamás, Gulyás Attila, Hámori Gabriella, Jordán Adél, Keresztes Tamás, Oláh Zoltán, Pálmai Anna, Tornyi Ildikó, Varju Kálmán
Fekete Ádám, Kerényi Miklós Máté, Orosz Ákos, Pap Adrienn, Radnay Csilla, Rév Marcell, Szabó Kimmel Tamás, Szlávik Juli, Telekes Péter, Trokán Anna
2010
2013
Bata Éva, Feke Pál, Felméry Lili, Izsák Lili, Jancsó Dávid, Petrik Andrea, Szandtner Anna, Tenki Réka, Tompos Kátya, Nyári Gábor
Balázs Juli, Keresztes Gábor, Krisztik Csaba, Medvecz József, Molnár Áron, Molnár Nikolett, Réti Adrienn, Schruff Milán
2011
2014
Cziegler Balázs, Göttinger Pál, Grisnik Petra, Józan László, Kovács Lehel, Ötvös András, Pál András, Pazár Krisztina, Polgár Csaba, Tóth Orsi
Béres Márta, Lovas Rozi, Mórocz Adrienn, Orth Péter, Rétfalvi Tamás, Szatory Dávid, Székely Szilveszter, Zomborácz Virág
A ZSŰRI TAGJAI BÁLINT ANDRÁS
KÁEL CSABA
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Prima Primissima, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a magyar és a világirodalom számos hősének színpadi és filmes megformálója. A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára, 1985 óta a Radnóti Színház igazgatója, amely a vezetése alatt fejlődött a főváros egyik meghatározó művészszínházává.
Film- és operarendező, rendezvényszervező, producer, jelenleg a budapesti Művészetek Palotájának vezérigazgatója. Karrierjének kiteljesedését számos játék- és dokumentumfilm, valamint nívós hazai és nemzetközi rendezvények jelzik. 2013-ban neki ítélték a zenés rendezői szakma rangos elismerését, a Nádasdy Kálmán-díjat.
BALOGH GABRIELLA
MOLNÁR PIROSKA
Marketingszakértő. Tagja a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának, az FHB Jelzálogbank Nyrt. igazgatóságának, a Közép Európai Média és Kiadó Zrt. igazgatóságának, valamint az MLSZ elnökségének. A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola címzetes docense és Magisztrátusának tagja.
Kossuth- és Jászai-díjas színésznő. A Nemzet Színésze, Prima Primissima, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. Prózai és zenés előadások, gyermekdarabok és filmek emlékezetes szereplője és főszereplője. A legrangosabb vidéki és fővárosi társulatok után jelenleg a Thália Színház művésze.
ESZENYI ENIKŐ
ORLAI TIBOR
Nemzetközi hírű színművész, színházi rendező, a Vígszínház igazgatója, a legmagasabb állami és szakmai elismerések birtokosa. Számtalan színházi szerepe és rendezése mellett jól ismerhetik a televízió, a mozi, a zene és a tánc szerelmesei is. Budapesten kívül rendezett többek között Prágában, Pozsonyban és Washingtonban.
Produkciós Irodájával egy évtizede hoz létre független művészeti projekteket; sikeres színházi előadások és koncertek hosszú sorát jegyzi. Az általa működtetett Belvárosi Színház a főváros egyik legvonzóbb repertoárjával büszkélkedhet. Produceri munkáját 2013-ban a Színikritikusok Céhe különdíjjal jutalmazta.
BÉRES MÁRTA SZÍNMŰVÉSZ „A boldog élet titka a rossz memória és a jó emésztés...” (apai nagyapám)
Újvidéken születtem, és ez fontos a Duna miatt. Itt végeztem egyetemi tanulmányaimat. Hernyák György mesterségtanár elkötelezettsége nagy hatással volt a színházhoz való viszonyom kialakulására. Öt nyaram tanyaszínházazással telt, ahol megtapasztaltam a színházi kommunában élés előnyeit és hátrányait. És ami ennél is fontosabb, ismerkedtem a közönséggel, meghallgattam őket vagy ők engem, legjobb esetben meg kölcsönösen figyeltünk egymásra. Ez azóta is az egyik legfontosabb szempont számomra. Az alkotás előtt figyelemmel fordulni az emberek felé, az előadáson pedig a figyelem kiérdemlése, megnyerése és fenntartása. Tanulmányaim elvégzése után Szabadkára kerültem, a Kosztolányi Dezső Színházba. Urbán András rendezésein keresztül megértettem, mit jelent jelen lenni, és hogy egy széken ülni vagy egyszerűen állni a színpadon lehet magas fokú koncentrációval, nagyszerűen, vagy borzalmasan tehetségtelenül. Példaképem nincs, vagy csak nem értem, mit fedez a szó, de sok ember van
és volt, akit csodálok, aki motivál, akinek a puszta létezése feltölt – függetlenül attól, hogy művészember vagy kétkezi munkás –, és aki előtt térdet hajtok. Szerepem és feladatom sok volt, de leírva nem jelentenek semmit. Emiatt néha szorongok, félek, hogy lassan eltűnök, és nem forgattam még egy filmet sem, nem hagytam nyomot. Hiszen minden erőfeszítésem, odaadásom és odafordulásom csak a játszás pillanatában érvényes. Fontosnak tartom a bennem lévő vertikálist újra és újra megtalálni, és azt is, hogy semmiféle maszk vagy póz ne kérgesedjen rám. Szeretem ezt a szolgálatot, amire hivatott vagyok. Nem is tudok izgalmasabb dolgot elképzelni a másokkal és önmagammal való folytonos újratalálkozásnál. Ami pedig mostanában a leginkább foglalkoztat, hogy minél több pillanatot teljességében megéljek a színpadon és azon kívül.
LOVAS ROZI SZÍNMŰVÉSZ „A világ, amelyben élünk, nincs rendben. Szeretnék rajta erőmhöz mérten segíteni. Megmutatni, hogy meddig jutottam el az élet megismerésében, hogy mit tudok az emberről és az emberszabású rendről. Ez a színész dolga. Nem is dolga, szolgálata. Utálni a hazugságot. Harcolni ellene.” (Ruttkai Éva)
Budán, a XII. kerületben nőttem fel. Ének-zene tagozatos általános iskolába, magyar tagozatos gimnáziumba jártam, több évig versenyszerűen teniszeztem, két évet töltöttem az ELTE Bölcsészkarán. Azt hiszem, már jóval korábban megfogalmazódott bennem, hogy én valójában színházzal, színészettel szeretnék foglalkozni, de csak később lettem eléggé önmagam ahhoz, hogy ezt saját magam és a világ előtt is ki merjem mondani. Hogy egyáltalán merjem akarni. A Kaposvári Egyetemen Mohácsi János osztályában végeztem. Mellette még olyan tanárok tanítottak, mint Babarczy László, Balikó Tamás, Rusznyák Gábor, Kocsis Pál, akiktől rengeteget tanulhattam a színházról, az alázatról, az egymásra figyelésről és az emberről való gondolkodásról. Az ott töltött öt év és az ott megismert emberek meghatározóak az életemben.
A gyakorlati éveim alatt több helyen is játszhattam: Kaposváron, Pécsett és Budapesten is. 2012-ben diplomáztam, és Kiss Csabától meghívást kaptam az újonnan alakuló Miskolci Nemzeti Színház társulatába. Olyan karaktereket alakíthattam ott, mint Rozika Móricz Úri murijában, Stella A vágy villamosában; Ophelia, Mása vagy Bródy Tóth Flórája. Jelenleg a Pesti Magyar Színház társulatának vagyok a tagja, ahol elsőként Júlia szerepét formálhattam meg. Ebben az évben Orlai Tibortól kaptam meghívást Szikszai Rémusz Amadeus-rendezésében Constanze szerepére. Kétszer, 2013-ban és 2014-ben nyertem el a legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díjat a POSZT-on. A Városmajori Színházi Szemlén megkaptam a legjobb női alakítás díját a Rusznyák Gábor által rendezett Tanítónőért. 2014-ben pedig nekem ítélték oda a színikritikusok a Legígéretesebb pályakezdő díját.
MÓROCZ ADRIENN BÁBSZÍNÉSZ, SZÍNÉSZ, TÁNCOS „Aki harcol, veszíthet. Aki nem harcol, már vesztett is.” (Bertold Brecht)
Székesfehérváron töltöttem a gyerekkoromat. A mesemondó és népdaléneklő versenyeken általában elsírtam magam produkció közben, hiába biztatott édesanyám, hogy a nézők csak „tökfejek”. Gyerekszínészként apukám kísérgetett a Vörösmarty Színházba, ahol Fehér Adri hangjába szerelmesedtem bele, azóta vágyom arra, hogy minél jobban énekeljek. Talán nem kerültem volna a Pécsi Művészeti Szakközépiskolába, ha a nagymamámnak nem lett volna beteljesületlen vágya az, hogy táncosnő legyen. S bár táncos én sem lettem, de a pécsi tanáraimnak sokat köszönhetek. Itt kóstoltam először a szabadság ízét: játszhattam a veszprémi Pannon Várszínházban, ahol megtanultam alázattal dolgozni. Mindig is bírtam a terhelést. A Színművészetin is az utolsó évem volt a legboldogabb, amikor hét bemutatóm volt egy évadban. Egyszerre voltam királylány, kövér kisfiú,
pénzéhes apáca és megerőszakolt nő. De most sem panaszkodom. 2011 óta játszom a Budapest Bábszínház előadásaiban, s itt reggel 10-kor még Annipanni vagyok, hatéves, este pedig Roxie Hart a Centrál Színházban. Meczner Jánosnak, igazgatómnak köszönhetem, hogy ezeket az élményeket átélhetem, aki engedi, hogy másfelé is kacsingassak, és persze Bozsik Yvettnek, aki jobbnál jobb feladatokat bíz rám. Nagyon szeretek jó hangulatban próbálni. Vannak azok a színészek, akiket ostorozni kell; én tisztában vagyok a hibáimmal és az erényeimmel is, s azt is fontosnak tartom, hogy kérdéseket tegyek fel a világgal és önmagammal kapcsolatban. Szeretem keverni a műfajokat. Akár báb, mozgás, zene vagy próza, a célom csak az, hogy bármit csinálok, az magas színvonalú legyen, és hogy minden műfajból csempésszek egy kicsit a másikba.
ORTH PÉTER SZÍNMŰVÉSZ „Mondjuk, most rúgjunk be erénytől!”
2008-ban végeztem a Színház- és Filmművészeti Egyetem Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor vezette osztályában. A Vígszínházban töltött gyakorlat után két évig a Nemzeti Színházban játszottam, majd – életem legjobb döntésével – elszerződtem a Kecskeméti Katona József Színházba. Azt éreztem, hogy bizalomra és komoly feladatokra van szükségem ahhoz, hogy kiderülhessen, lehet-e belőlem egyszer majd olyan színész és ember, amilyen szeretnék lenni. Kecskeméten töltött lassan öt évem alatt rengeteg minden történt velem, és olyan emberekkel dolgozhattam (hogy csak néhányat említsek), mint Mohácsi János, Béres Attila, Bagó Bertalan, Rusznyák Gábor és Szász János. Utóbbi nem kisebb feladatra szavazott nekem bizalmat, mint a Liliom című Molnár Ferenc-mű címszerepére, ami nagyon fontos állomása eddigi pályafutásomnak. De mesteremmel, Zsótér Sándorral csináltunk Brechtet és O’Neillt, szerepeltem több zenés darabban, és kipróbálhattam magam a szórakoztató műfajban is. Volt szerencsém beugróként két Mundruczó-előadásban is játszani, mely utazá-
sokkal és egy új, progresszív csapatba tartozás élményével színesítette az életemet és a tapasztalataimat. Szerencsésnek érzem magam. Próbálom használni a lehetőségeimet arra, hogy estéről estére, minél nyíltabban és fesztelenebbül beszélgethessek az emberekkel a szerepemen keresztül. Amit fontosnak tartok, és amiben szeretnék egyre jobb lenni, az a figyelem. Ahogy én figyelek másokra és mások rám. Éles szemmel látni magam és az életet, hogy meg tudjam mutatni. Valamit adni. Örömöt szerezni. A figyelmed tárgyával eggyé válni. Néha még példát is mutatni. Minél több emberrel találkozni. Egyre pontosabban fogalmazni. Pontosan megfogalmazni. Az érzéseimet kölcsönadni. Jobb embernek lenni. Együtt játszani. Tanulni. Valamit létrehozni. Szeretni és szeretve lenni. Erőssé lenni. Szemekbe nézni. Játszani. Beszélgetni. Nem akarni, csak lenni...
RÉTFALVI TAMÁS SZÍNMŰVÉSZ „Inkább elégek, mint hogy berozsdásodjak.”
Gyerekkoromban tanulmányaim mellett tizenkét évig táncoltam. Így alakult ki a kötődésem a színpadhoz. Gimnázium után harmadik próbálkozásra felvettek a Színművészeti Egyetemre. Magam sem hittem el, de ha már megtörtént, gondoltam, mindent eltanulok a tanáraimtól, mestereimtől, amit csak tudok. Szerencsés utam volt. Már az egyetem alatt több színházban dolgozhattam, sok eltérő gondolkodású rendezőtől tanulhattam meg a szakmám alapjait, irányait, fortélyait. Az egyetem után újra sok lehetőség nyílt előttem, amiket igyekeztem kihasználni. Minden energiámat szeretem az aktuális feladatokra koncentrálni, legyen az próba vagy előadás. Így jött létre több alakításom, amelyek nagyon fontosak az életemben. Az egyik ilyen a Vaknyugat, amiért kollégámmal-barátommal, Ficza Istvánnal 2013-ban a VIDOR Fesztivál legjobb férfi alakításáért járó díját kaptuk. Nem várt öröm volt ez számunkra... Másik fontos munkám a Simeon című előa-
dás címszerepe, a Duda Éva Társulattal. Igazán üdítő volt számomra táncosokkal dolgozni, ami teljesen más, mint egy prózai színházi munka. Mindezek mellett az anyaszínházamban, a Radnóti Színházban is egyre több izgalmas feladatot kapok: Oresztész megformálása mérföldkő számomra. Az egyetem csak dobbantó az élethez, aztán az életet élni kell. Hogy ki-ki hogyan teszi ezt, az a saját döntése. Én igyekszem folyamatosan képezni magam, például fejleszteni fizikai kondíciómat: heti öt ADD (parkour) edzésem van a reggeli próbák előtt, táncos workshopokra járok, ha éppen ráérek, és elkezdtem ismerkedni a zsonglőrködéssel is. Azt gondolom, minél nyitottabb, sokoldalúbb, rugalmasabb vagyok, annál jobban tudok dolgozni. Sok mindennel szeretnék még megismerkedni a nagyvilágból, amelyeknek akár a színpadon is hasznát vehetem. Nincs megállás.
SZATORY DÁVID SZÍNMŰVÉSZ „Ez egy olyan pálya, amit mindig elölről kell elkezdeni.” (Gálffi László)
Gyerekkorom óta foglalkoztatott a színészet gondolata. Játékos kölyök voltam, és ilyenformán nem is szerettem volna kinőni ebből. Később pedig sok szorongásomat és görcsömet oldottam fel a játékban, az önmagammal és az élettel való ismerkedés során. Középiskolás koromban szerepeltem a Bárka Színházban, A legyek ura című Golding regényadaptációban, Vidovszky György rendezésében. Ez volt az én színházi szüzességem elvesztése. Ha valaki szerepekkel foglalkozik, az legalább annyira önmagáról szól, mint arról az emberről, akit megformál. Mivel ő az, aki megformálja, nem hiányozhat belőle. Egy szerep nem él, amíg papíron van, legfeljebb bámulatosan pontos. Olyan, amit jó eljátszani, benne lenni. Az ember része lesz, és valahol az is marad. Érettségi után felvettek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, Gálffi László és Ács János osztályába. Sokáig so-
rolhatnám tanáraim és mestereim nevét Börcsök Enikőtől Ságodi Gabrielláig, akiktől rengeteget tanulhattam – nemcsak szakmailag, hanem emberileg is. A mai napig jó szívvel gondolok vissza a színműn eltöltött négy évre. Mozgalmas éveim ezt követően a Nemzeti Színház falain belül folytatódtak. 2010-től az Alföldi Róbert vezette társulat tagja lehettem, ami számomra végtelenül izgalmas, pezsgő és inspiráló környezet volt. Az a társulati légkör, csapatmunka, ami ott fogadott, és a szakmai élményekkel tarkított évek – életem végéig kísérni fognak. Szerencsésnek érzem magam, mert a tanáraim és a kollégáim, akikkel eddigi pályám során találkoztam, pont azok az emberek voltak, akikre akkor és ott, emberileg és szakmailag is a legnagyobb szükségem volt.
SZÉKELY SZILVESZTER TÁNCMŰVÉSZ „A szerencsének lakása a munka.” (Mikszáth Kálmán)
Egy kicsi zalai faluból, Kustánszegről származom, és nagyon büszke vagyok rá. Egyéni és művészi fejlődésemre is óriási hatással volt az otthonom és a családom. Két nagyon fontos útravalót kaptam tőlük: szabadságra neveltek és arra, hogy csakis azt csináljam, amit szeretek, de azt jól és példaértékűen. Édesapám maximalista ember, így én is erre törekszem. Néha sikerül… Édesanyámtól érzékenységet örököltem, testvéreimtől az összetartást tanultam meg. Mindig bizonyítani szerettem volna – főleg a szüleimnek. Hogy miért, nem tudom.
A Magyar Táncművészeti Főiskola elvégzése után Bozsik Yvette Társulatához kerültem, ahol rengeteg lehetőséget kaptam arra, hogy megmutassam, mire vagyok képes. Gyermek, ifjúsági és felnőtt előadások széles skálájában veszek részt, s ezen túl még hat színház repertoárdarabjaiban formálhatok meg különböző alakokat. Mindig is szerettem a sokszínűséget. A tánc mellett fontos része az életemnek a tanítás. Klasszikus balettet tanítok versenytáncosoknak, de táncelméleti kutatásaim folytatása és publikálása is a távlati céljaim közé tartozik.
A legmeghatározóbb mesterem, még a Pécsi Művészeti Szakközépiskolából, Uhrik Dóra. Szigorúságával, mérhetetlen tudásával és szakmai alázatával megtanított dolgozni és hinni magamban. Táncművész pályatársaim közül példaértékű számomra Egyed Bea szakmai pályafutása. Elhivatottsága, precizitása és expresszív előadásmódja mindig ámulatba ejt.
Kedvenc darabom a Hét boszorka a Centrál Színházban, ahol Básti Julival táncolok egy duettet – számomra ez nagyszerű és felemelő. Annál is inkább, mert még gyermekkoromban egy keszthelyi forgatásán statisztálhattam a közelében, s akkor arról álmodtam, ami egy bő évtized után valóság lett. Hál’ istennek az életben minden megtörténhet.
ZOMBORÁCZ VIRÁG FORGATÓKÖNYVÍRÓ, RENDEZŐ „Mindig a próba. Mindig a bukás. Sebaj. Kezdd újra. Bukj újra. Bukj jobban.” (Samuel Beckett)
1985-ben születtem Budapesten. Már gyerekként foglalkoztatott a filmezés, ezért a Szent László Gimnázium tömegkommunikáció szakára jelentkeztem, ahol ez az érdeklődés még tovább erősödött. Érettségim évében forgatókönyvíró-dramaturg szak indult a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Felvettek, és az írás mellett rendezni is kezdtem. Több kisjátékfilmem sikerrel szerepelt nemzetközi fesztiválokon, például Szarajevóban, Stuttgartban, Tamperében. Az egyetem utolsó évében Leonardo-ösztöndíjasként három hónapot töltöttem az Escuela de Cinematografía y del Audiovisual de la Comunidad de Madrid, azaz a madridi filmművészeti iskola képzésén, rendező szakon. Nagyon élveztem a mediterrán stílusú forgatásokat, amelyektől idegen a kapkodás, a stressz, ellenben kétórás ebédszünetek szakítják meg. Hazatérve, az Utóélet című forgatókönyvemmel diplomáztam, melyre Pusztai Ferenc producer is felfigyelt, és
a projekt mellé állt. A forgatókönyv 2011-ben MEDIA Tehetség-díjat nyert Cannes-ban, az elkészült filmet pedig 2014-ben Karlovy Vary-ban mutatták be, szekciója nyitófilmjeként. Az Utóélet szeptember óta itthon is látható: a bemutató első hetében bekerült az országos nézettségi top 10-be, a kritikusok pedig az egyik legjobb magyar filmként emlegetik. Jelenleg a magyar HBO-nál dolgozom sorozatfejlesztőként, illetve az M1-en látható Fapad című szituációs komédia egyik rendezőjeként. Szakmai célom minél több műfajban kipróbálni magam, és olyan szórakoztató mozgóképet csinálni, ami érzelmileg is megérinti a nézőket. Távlati terveim között szerepel a regényírás, illetve szeretnék megtanulni svédül. Kedvenc színem a kék, hobbim a kerékpározás, a fotózás és a sorozatnézés. Szeretem az állatokat.
www.fhb.hu
