Szerbia EU-integrációja Belgrád Koszovó-politikája tükrében

Dr. Szilvágyi Tibor

Szerbia EU-integrációja...

Szerbia EU-integrációja Belgrád Koszovó-politikája tükrében Dr. Szilvágyi Tibor Budapest, 2012. március 8. Szerbia 2012 márciusára elérte az EU tagjelölti státust, ami jelzi az ország európai megítélésének javulását. Belgrád sokat tett a feltételek teljesítése érdekében, ideértve hogy kiadta a háborús bűncselekmények elkövetésével vádolt személyeket, erélyesebben fellépett a szervezett bűnözés és a korrupció ellen, enyhített korábbi szigorú és nacionalista Koszovópolitikáján, valamint megkezdte az EU-konform jogszabályalkotást. Politikai téren az európai integráció útján a legnagyobb kihívás kétségkívül a koszovói kérdés megfelelő kezelése maradt, ami egyfajta próbája lehet a szerbiai demokráciának, a jogállamiságnak és az európai értékrend elfogadásának. A tanulmány a belgrádi Koszovó-politikát veszi górcső alá, ami jelentősen befolyásolhatja a szerbiai EU-integráció jövőbeni folyamatát. A gazdasági kérdések itt nem kapnak túl sok teret, bár azok is meghatározó előfeltételei lesznek a jövőbeni EU-csatlakozásnak. Szerbia nehéz helyzetben van, mert EU-integrációja megkésett a régió államaiéhoz képest, amit ráadásul az európai gazdasági válság is tovább hátráltat.

Koszovó egyoldalúan kikiáltott függetlensége és következményei A

koszovói

Parlament

2008.

február

17-én

egyoldalúan kikiáltotta Koszovó Köztársaság függetlenségét. Szerbia tehetetlen volt, mindössze egy parlamenti határozatot tudott elfogadni annak érdekében, hogy elítélje a koszovói albánok tettét. Ezután új fejezet kezdődött az egykori szerbiai tartomány, az 1999 júniusa óta ENSZ-protektorátus alatt álló, de azóta egyre inkább független államként működő Koszovó történetében. Koszovó önállóvá válásának folyamata és a nemzetközi elismerés a mai napig is nehézségekbe ütközik. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa az 1244. számú koszovói határozat i 1999. június 10-ei kihirdetése óta nem volt képes egy újabb, a változásokat követő és kompromisszumokon alapuló dokumentumot elfogadni Koszovó státusa kapcsán. A koszovói albánok éppen ezt elégelték meg, mivel a rendezetlen státuskérdés szerintük gátjává vált a 1



fejlődésnek, a demokratikus és jogállami viszonyok megteremtésének. Az idő azóta bebizonyította, hogy az egyoldalú lépés sem hozta közelebb a feleket a megoldáshoz. Koszovó

függetlenségének

kikiáltására

a

nemzetközi

közösség

szereplői

különbözőképpen reagáltak. Az Egyesült Államok és az Európai Unió (EU) államainak többsége elismerte Koszovó függetlenségét, míg Szerbia „alkalmi” szövetségesei, Oroszország és Kína, illetve az EU öt tagja ii elutasították azt. Ezzel versenyfutás kezdődött a koszovói albánok és a szerbek között annak érdekében, hogy minél több, illetve minél kevesebb állam ismerje el Koszovó önállóságát. Az elismerési folyamat kezdetben felfutó, majd hirtelen lassuló, később stagnáló tendenciát mutat, ami bizonyítja a téma aktualitásának visszaesését. Míg 2008-ban 53 ENSZ tagállam ismerte el Koszovót önálló államként, 2009ben már csak 11 új elismerés történt.. 2010-ben az újonnan elismerő ENSZ-tagországok száma nyolc, 2011-ben 13, 2012. március 1-jéig pedig további három volt, azaz eddig az időpontig összesen 88.iii 2011-ben a Belgrád–Pristina tárgyalások megkezdése kelthette fel a figyelmet ismét a téma iránt, ami újabb elismeréseket indukált. Ebben természetesen szerepe volt a koszovói kormány agitációjának és az amerikai támogatásnak is. Pristina célja, hogy az ENSZ-tagállamok több mint fele elismerje Koszovó függetlenségét. A koszovói státuskérdés 1998-1999 után 2008 februárjától ismét nemzetközivé vált annak ellenére, hogy Európán kívül közvetlen hatása nincsen a problémának. A koszovói ügy a világot újra kettéosztotta, még ha nem is olyan élesen, mint az a bipoláris világrend idején történt. Kétségtelen, hogy az Egyesült Államok érdekszférájába tartozó kisállamok azért ismerték el Koszovó önállóságát, hogy az amerikai álláspont támogatásával bizonyos kedvezményeket szerezzenek, közvetlen érintettségük ugyanis a kérdésben nincsen. Mindez részben elmondható az orosz és a kínai befolyásra is, bár az nem jelentkezett ennyire nyilvánvalóan. A mérsékelt muzulmán többségű Koszovó kormányzata az iszlám országoknál, elsősorban az Iszlám Konferencia Szervezetének tagállamainál lobbizott az elismerésekért. A vezető iszlám országok körében azonban – néhány kivételtől eltekintve, pl. Törökország és Szaúd-Arábia – ez a törekvés nem volt elég sikeres, mert ezen államoknak is megvan a maga „Kis-Koszovója”, területi vitája, nemzetiségi, etnikai vagy belső vallási problémája. Egyesek talán attól félnek, hogy saját precedenst teremtenének, ha elismernék Koszovó önállóságát. 2009-től viszont a koszovói kormány sikerrel mozgósította a kis iszlám országokat az 2



elismerés érdekében. Ez annak ellenére sikerült, hogy a koszovói kérdés nem vallási és ideológiai jellegű, hanem elsősorban nemzetiségi és területi hovatartozáshoz kapcsolódó szerb–albán vita. Szerbia 2008 februárjától erélyes diplomáciai offenzívát indított annak érdekében, hogy megakadályozza Koszovó önálló államiságának beteljesedését. Továbbra is ellenzi Koszovó nemzetközi konferenciákon és fórumokon történő szuverén (kezdetben UNMIKiv nélküli, jelenleg Koszovó Köztársaságként történő) megjelenését, illetve a nemzetközi szervezetekben a tagsági státus elérését. Vuk Jeremics szerb külügyminiszter az elmúlt években sorra látogatta a Koszovó státuskérdése tekintetében még hezitáló államokat, és megpróbálta rávenni őket, hogy utasítsák el Koszovó függetlenségét. Szerbia 2008 őszén az ENSZ segítségével a hágai Nemzetközi Bírósághoz (ICJv) fordult azzal a beadvánnyal, hogy a bírói

testület

foglaljon

állást

Koszovó

egyoldalúan

kikiáltott

függetlenségének

jogszerűségéről. A kezdeményezéssel Belgrád sikeresen lassította az elismerési folyamatot, ugyanis sok állam arra hivatkozott, hogy megvárja az ICJ ajánlását. A kérdéssel foglalkozó nemzetközi biztonságpolitikai elemzők úgy vélték, hogy az ICJ állásfoglalása minden bizonnyal semleges lesz, amit mindkét fél a saját győzelmeként próbál majd beállítani és magyarázni. Ez azonban nem így történt. A bírói testület 2010. július 22-én közzétett véleményében nagy meglepetésre azt az egyébként nem kötelező érvényű állásfoglalást hozta, hogy Koszovó egyoldalúan kikiáltott függetlensége nem mond ellent a nemzetközi jogi előírásoknak.vi Nem igazolódtak a korábbi félelmek sem, hogy a koszovói eset precedenst teremthet, és világszerte elszakadási törekvések tömegével kell majd szembenézni. Még Dél-Oszétia és Abházia Grúziától történt 2008. augusztusi, erőszakos elszakadása sem tekinthető a koszovói történések következményének, hiszen mindez orosz segítséggel és Oroszország elismerésével (2008. augusztus 26.) következett be, ami ellentmond az orosz Koszovó-politikának. Megállapítható, hogy minden biztonságpolitikai esemény egyedi, és a saját környezetében vizsgálandó, tehát nem lehet általánosítani, és precedensre vagy szokásjogra hivatkozni egyegy konkrét esetben. Az ICJ döntését követően Szerbia nem adta fel a Koszovóért folytatott küzdelmét. A szerb állami vezetők arra gondoltak, hogy a koszovói függetlenség kérdését visszautalva az ENSZ-hez esetleg még megmenthetik a menthetőt, és ignorálhatják a számukra kedvezőtlen 3



ICJ állásfoglalást. A szerb kormány nem sokat késlekedve már 2010. július 28-án határozati javaslatot nyújtott be az ENSZ Közgyűléséhez, hogy az ítélje el Koszovó függetlenségét. Ezzel ismét a lehető legmagasabb nemzetközi szintre kívánta emelni a koszovói státuskérdést. Az EU azonban közbeavatkozott, és tárgyalásokat kezdett Szerbiával a határozati javaslat visszavonásáról. Az Unió azzal érvelt, hogy amennyiben Szerbia nem vonja vissza az EUtagállamok többsége számára elfogadhatatlan határozati javaslatot, akkor a lendületet vett szerb EU-integrációs folyamat megakadhat. Az EU-nak végül sikerült meggyőznie a szerb delegációt a dokumentum visszavonásáról és egy új határozattervezet elkészítéséről, amit az ENSZ Közgyűlése 2010. szeptember 9-én közfelkiáltással el is fogadott. vii Ez nem érinti a státuskérdést, viszont felszólítja a feleket a vitás kérdések tárgyalásos rendezésére. Időközben belpolitikai válság alakult ki Koszovóban miután az Alkotmánybíróság 2010. szeptember végén alkotmányellenesnek ítélte, hogy Fatmir Sejdiu egyszerre töltötte be az államfői pozíciót és a kormányzó Koszovói Demokratikus Liga (LDK viii) elnöki posztját. Sejdiu köztársasági elnök a pártját választotta, és szeptember 27-én lemondott államfői tisztségéről.ix Az LDK a belső hatalmi harcnak köszönhetően nem tudott új elnökjelöltet állítani, sőt végül a kormányból is kilépett. A Hashim Thaci vezette kormány kisebbségbe került, majd november elején az ellene benyújtott bizalmatlansági indítvánnyal megbukott. A december 12-ére kiírt koszovói parlamenti választások és az új kormány megalakulása körüli huzavona jelentősen késleltette a Belgrád–Pristina tárgyalások megkezdését. A parlament jóváhagyásával 2011. február 22-én megalakult az új koszovói kormány, amelynek vezetője ismét Thaci lett, és amelyben a koszovói szerb liberálisok is képviseltetik magukat.x Az ENSZ Közgyűlése által is javasolt Belgrád–Pristina tárgyalások az EU közvetítésével 2011. március 8-án kezdődhettek el, és három fő témakört, a regionális együttműködést, a szabad mozgást és a jogállamiságot tűzték napirendre. A közös érdeklődésre számot tartó, részben technikai kérdések közül eddig Koszovó regionális kezdeményezésekben

történő

részvételéről,

a

gazdasági

együttműködésről,

az

energiaellátásról, a távközlésről, a légiközlekedésről, a gépjárművek regisztrációjáról, a határés vámkérdésekről, a földtulajdoni és a polgári adminisztratív nyilvántartásokról, a diplomák kölcsönös elismeréséről, az eltűnt személyekről és a kulturális örökségről folytattak egyeztetéseket a felek. A tárgyalások menetét azonban gyakran megszakította a kiújult északkoszovói erőszak vagy egy-egy provokatív lépés, például a koszovói albán rendőri és 4



vámszervek előzetes, megállapodás nélküli megjelenése az észak-koszovói határátkelőkön. A megbeszéléseken eddig megállapodás született a közös határokon a személyek és gépjárművek szabad átlépéséről; hogy Belgrád átadja Pristinának a földtulajdoni nyilvántartások, valamint a születési, halálozási és házasságkötési kivonatok másolatait; az egyetemi diplomák kölcsönös elismeréséről; és hogy Belgrád elfogadja a koszovói vámhivatal pecsétjeitxi

„Koszovói

Vámhivatal”

(”Kosovo

Customs”)

felirattal.

A

kétoldalú

megállapodásokat azonban éppen az érintettek, az észak-koszovói szerbek nem hajlandók elfogadni, amiről a 2011. október 19-ei állásfoglalásukban hitet is tettek. xii További kiemelkedő eredménynek tekinthető, hogy az érintett felek 2011 szeptemberében megszüntették a kölcsönös kereskedelmi embargót, amit Belgrád Koszovó függetlenségét követően azonnal, míg Koszovó 2011 júniusában vezetett be.xiii A 2012. február 22-24. között tartott tárgyalásokon az érintettek megegyeztek a 2011. december 2-án kötött, a határátkelőhelyek közös felügyeletéről szóló megállapodás technikai részleteiről. Ezen kívül a szerb és a koszovói fél azon közös álláspontra jutott, hogy Koszovó részt vehet a regionális kezdeményezésekben, és megállapodásokat is aláírhat saját nevében. Mindezt Koszovó néven (nem mint Koszovó Köztársaság) teheti, ami semmilyen formában nem utal a státusra, és összhangban van az ENSZ BT 1244. számú határozatával és az ICJ 2010. évi állásfoglalásával.xiv Szerbia Koszovó-politikája Szerbia vezető politikusai nem mondanak le Koszovóról, és habár fizikailag már nem lesznek képesek megtartani, tovább küzdenek az ott élő szerbek jogaiért. Ebben a tekintetben számukra a legfontosabb, hogy a még Koszovóban lévő 100-120 ezer szerb szülőföldjén maradjon, különben értelmetlen lenne a Koszovóért folytatott küzdelem. A szerb kultúrát és hagyományokat elsősorban a Szerb Pravoszláv Egyház helyi képviselői próbálják megóvni és őrizni, koszovói templomaik és kolostoraik szellemi és fizikai menedéket is nyújtanak a helyi szerbeknek. A szerb kormány nem fogadja el a koszovói Alkotmányt xv, törvényeket és intézményeket, ezért saját, úgynevezett párhuzamos közigazgatási struktúrát működtet a koszovói szerbek által lakott területeken. Itt a Koszovóban hivatalosan elfogadott eurótól eltérően a szerb dinár a fizetőeszköz, a szerb törvények és jogszabályok uralkodnak, valamint 5



a közigazgatási, az oktatási és az egészségügyi rendszer is a szerbiainak része. A szerb tisztviselők, orvosok és jogászok a szerbiainál magasabb, kezdetben kétszeres, majd másfélszeres fizetést kaptak a szerb államtól annak érdekében, hogy Koszovóban maradjanak, ahol rosszabb életkörülmények között és veszélyesebb környezetben kénytelenek dolgozni. xvi A szerb Alkotmánybíróság 2010. augusztusi döntése azonban alkotmányellenessé nyilvánította ezt a gyakorlatot, ami nagy felháborodást keltett a helyi szerbekben. A szerb kormány sietett megjegyezni, saját hatáskörben megoldást keres a problémára. A

köznyelvben

párhuzamos

struktúraként

meghonosodott

koszovói

szerb

közigazgatási rendszer elsősorban Észak-Koszovóban, a túlnyomó többségében szerbek által lakott Leposavić, Zvečan és Zubin Potok járásokban, illetve Észak-Mitrovicábanxvii működik. Ezen az összefüggő területen a szerbek egy tömbben élnek, és ráadásul fizikailag is kapcsolatban vannak az anyaországgal. Létszámuk 50-60 ezer fő között mozog.

Szerb járások Koszovóban (kékkel jelölve) 11 – Leposavić, 26 – Zubin Potok, 27 – Zvečan, 30 – Kosovska Mitrovica, 35 – Gračanica, 36 – Ranilug, 37 – Parteš, 38 – Klokot, 21 – Štrpce (Forrás: Proposal platform for negotiations between Serbia and Kosovo; http://www.cnp.rs/en/articles/view/51; Letöltés: 2012. március 5.)

A Közép- és Dél-Koszovóban található szerb enklávékban viszont más a helyzet, egyfajta távolodás érezhető Belgrádtól. Ebben a tekintetben a 2009. novemberi koszovói 6



helyhatósági választás volt a vízválasztó, amikor az ott élő szerbek jelentős hányada a belgrádi kormány álláspontjával szembehelyezkedve részt vett a szavazásokon, ezzel pedig elismerte a koszovói intézményeket és részben az Ahtisaari-féle rendezési tervet is. Martti Ahtisaari finn diplomata, az ENSZ-főtitkár különmegbízottja 2006 és 2007 folyamán státustárgyalásokat vezetett a szerb és a koszovói albán fél között annak érdekében, hogy elősegítse a megegyezést, és egy rendezési javaslatot dolgozzon ki. xviii Ahtisaari nemzetközileg felügyelt függetlenséget javasolt Koszovónak, amelyben a szerb kisebbség különleges jogokat élvezhet. Így például a decentralizáció jegyében szerb többségű járásokat alakíthattak ki, amelyekben a szerbek a koszovói önkormányzati választásokon elért eredményeik alapján megalakíthatták saját képviselőtestületeiket Gračanica, Ranilug és Klokot, majd később 2010 nyarán Parteš járásban is. Ezzel a folyamattal nyilvánvalóvá vált a koszovói szerbek kettészakadása. ÉszakKoszovó továbbra is szembehelyezkedik Pristinával, míg a közép- és dél-koszovói szerb enklávék lakói együttműködnek a koszovói (albán) intézményekkel és hatóságokkal. xix Ez a „de facto” megosztottság az utóbbi négy évben is erősödött, mivel Belgrád semmi esetre sem akarja elengedni, illetve elveszíteni Észak-Koszovót. Mindent megtesz annak érdekében, hogy az Ahtisaari-javaslatban tervezett Kosovska Mitrovica (Észak-Mitrovica) járás ne legyen a koszovói önkormányzati rendszer része.xx Ezen tények ismeretében Koszovó felosztása a szerbek lakta északi területre és a maradék Közép- és Dél-Koszovóra bármennyire is kézenfekvő lenne, mégsem jelentene megoldást számos problémára. Ivica Dacsics szerb miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter 2011 májusában mégis felvetette, hogy Koszovót fel kellene osztani Szerbia és Albánia között. xxi Ezzel ugyan megakadályozhatnák Koszovó, egy újabb albán állam tényleges megalakulását, ugyanakkor elősegítenék Nagy-Albánia létrejöttét. A szerbek számára Észak-Koszovó megtartása még ideológiai kárpótlás sem lehetne az egykori tartomány elvesztéséért, nem beszélve a fizikai veszteségekről. Az esetleges kiválásnak és a többi területről történő lemondásnak a legnagyobb kárvallottja a Szerb Pravoszláv Egyház lenne, amely földekkel, templomokkal, kolostorokkal, egyszóval valós történelmi, kulturális és vallási örökséggel rendelkezik Közép- és Dél-Koszovóban. Ezek feladása nemzeti tragédia lenne, ami érthető módon nem lehet a szerbiai kormány célja. Észak-Koszovó elszakadásának egyenes következménye lenne, hogy a Koszovó keleti 7



határával szomszédos dél-szerbiai Presevo-völgyben élő albánok önállósodási törekvése is felerősödne. Először autonómiát, majd a Koszovóhoz történő csatlakozást követelnék, ami Belgrádnak teljes mértékben elfogadhatatlan, miután az úgynevezett 10. számú korridor, az Égei-tengerre vezető tranzitútvonal (E75) itt szeli át a térséget, aminek megtartása stratégiai jelentőségű Szerbia számára. A Belgrád–Pristina egyeztető tárgyalások nem tudták megakadályozni az erőszak ismételt fellángolását. 2011 nyarán az Észak-Koszovóban élő szerbek úttorlaszokat emeltek az ellen tiltakozva, hogy két északi szerb–koszovói határátkelőn (Brnjak és Jarinje) vámellenőrzést és az áruforgalomra vámeljárást vezetnének be. Ez a határt semmisnek tartó és azon szabadon átjáró szerbek érdekeit alapvetően sértette, ezért még a nemzetközi erőkkel szembeni konfrontációtól sem riadtak vissza. Az észak-koszovói biztonsági helyzet meglehetősen feszültté vált 2011 júliusában, szeptemberében és novemberében, miután a koszovói (albán) határőrizeti és vámellenőrző szervek észak-koszovói megjelenését és működését a helyi szerbek barikádokkal és tiltakozó megmozdulásokkal akadályozták meg. Brnjak és Jarinje határátkelőknél, valamint más észak-koszovói helyszíneken a szerb ellenállást atrocitások is követték, amelyeknek halálos áldozatai és számos sebesültje volt, utóbbiak közt a nemzetközi erők részéről is.xxii Ez különösen meglepő jelenség volt, mivel a KFOR-katonák elleni erőszakos fellépés az elmúlt években már nem volt jellemző. Az észak-koszovói szerbek az erőszak mellett demokratikus eszközökkel is szerették volna kifejezni a nemtetszésüket a koszovói albán fennhatóság bevezetése ellen. Népszavazást kezdeményeztek annak érdekében, hogy Pristina ne diktáljon nekik. A szerb kormány kezdettől fogva nem tartotta jó ötletnek a referendumot a koszovói albán fennhatóság elfogadásáról a három észak-koszovói szerb járásban és Észak-Mitrovicában. A 2011. február 14-én és 15-én megtartott népszavazást természetesen Pristina sem támogatta, de a nemzetközi közigazgatás, az UNMIK és az EULEXxxiii sem nézte jó szemmel, mert az a meglévő problémákra megoldást várhatóan nem hoz, ugyanakkor ismét felkorbácsolhatja az amúgy is feszült érzelmeket és könnyen kiújuló ellentéteket. A referendum eredménye a vártnak megfelelően Pristina észak-koszovói fennhatóságának egyértelmű elutasítása lett, azonban ez nem változtat a helyzeten.xxiv

8



Szerbia EU-csatlakozási folyamata Szerbia EU-hoz történő közeledése a 2000. októberi forradalom, Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök hatalmának megdöntését követően vált lehetővé, illetve később egyre meghatározóbb igénnyé. Szerbia az EU nyomására 2002-ben már készen állt felülvizsgálni a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságon belül Montenegróval fenntartott viszonyát. Ez később elvezetett Szerbia és Montenegró Államközösség 2003. februári megalakulásához, majd a montenegrói függetlenségi népszavazás 2006. májusi megtartását követően a júniusi szétváláshoz. A szerb EU-integrációs folyamatban törést jelentett Koszovó egyoldalúan kikiáltott függetlensége. 2008 elején ugyanis a Vojiszlav Kostunica által vezetett akkori szerbiai kormány Koszovó elveszítése miatti sértődöttségből eltávolodott az EU-tól, és alternatívaként az orosz közeledést (fehérorosz mintára) is felvetette. Utóbbinak azonban nem volt sok esélye, hiszen Oroszország nem integráló hatalom, és programmal sem rendelkezik más országok felzárkóztatására. Végül ez az alternatíva nem kapott elegendő támogatást a lakosság részéről, a Kostunica-kormány pedig megbukott. A 2008 májusában rendezett előrehozott választásokat követően az „Európai Szerbiáért” választási szövetség vezetésével megalakult szerb kormány négy pillérre (Brüsszel, Moszkva, Peking és Washington) helyezte külpolitikáját, és emellett a környező országokkal is jó kapcsolatok kialakítására törekedett. Ezt azonban hátráltatta, hogy a Koszovót elismert államokkal Belgrád körülbelül egy éven át „mosolyszünetet” tartott. A több lábon állás politikáját követve pedig Szerbia ismét elkezdte keresni az egykori el nem kötelezett országok barátságát is, amitől hosszabb távon a politikai támogatás mellett kölcsönös gazdasági előnyöket is vár. Belgrád végül az EU-csatlakozást tette legfőbb külpolitikai célkitűzésévé, ami a kapcsolatok fokozatos javulását hozta az elmúlt években. A kabinet ugyanakkor nem mondott le Koszovóról sem, és úgy gondolta, hogy az ICJ-hez utalt státuskérdéssel levegőhöz juthat, majd az országnak és a lakosságának is oly fontos EU-integrációra koncentrálhat. Szerbia EUcsatlakozásának egyik legfőbb érve, hogy szerb polgárok százezrei dolgoznak a nyugateurópai államokban, ahonnét pénzt küldenek szerbiai hozzátartozóiknak, és ráadásul a szerb külkereskedelmi kapcsolatok is az EU-val a legfejlettebbek. A szerb diaszpóra által 2011-ben Szerbiába hazautalt vagy hazavitt pénzösszeg 5,5 milliárd USD-t tett ki, ami az elmúlt tíz év 9



adatait tekintve éves rekordnak számít. Ez az összeg jelentős mértékben hozzájárult az ország makrogazdasági stabilitásához.xxv Szerbia az 1990-es években elszenvedett izolációt követően ismét vissza akar térni Európa gazdagabb feléhez, ennek garanciáját pedig az EU-csatlakozásban látja. Az új kormány beiktatása, 2008 nyara óta pozitív folyamatok indultak meg ezen a téren, ugyanakkor a múlt terhes öröksége továbbra is hátráltatja a gyors integrációt. Az EU felé vezető úton Szerbia számára 2011-ben az egyik legnagyobb kihívás a hágai Nemzetközi Törvényszékkel (ICTYxxvi) történő teljes együttműködés követelményének teljesítése, azaz az akkor még szabadlábon lévő, háborús bűncselekmények elkövetésével vádolt szerb személyek, Ratko Mladicsxxvii és Goran Hadzsicsxxviii kiadása volt. Az EU többek között ezen feltételek teljesítéséhez kötötte a 2008 áprilisában Szerbiával aláírt Stabilizációs és Társulási Megállapodás (SAAxxix) életbe léptetését. Serge Brammertz, az ICTY főügyésze az ENSZ részére készített féléves jelentéseiben rendszerint kifogásolta, hogy Szerbia nem működik együtt teljes mértékben ügyészségével, mert még mindig nem adta ki a két szerb vádlottat. A szerb kormány ugyanakkor többször is igyekezett kihangsúlyozni, ők mindent megtesznek kiadatásukért, a 44 szerb vádlottból 42 Hágába került, de most egyszerűen nem tudják, hogy hol tartózkodnak a nevezett személyek. A Mladics feladásáért járó váltságdíjat a szerb kormány 2010 októberében 10 millió EUR-ra emelte, mivel becslések szerint évente több száz millió EUR veszteséget okoz Szerbiának a tábornok kiadatásának elmaradása.xxx A 2011-es év jelentős fordulatot hozott a háborús bűnösök kiadatása terén. Hosszas nyomozás és előkészületek után a szerb hatóságok 2011. május 26-án elfogták Mladicsot a vajdasági Lazarevo településen. A korábbi feltételezések (a haderő bújtatja, egy kolostorban tartózkodik, külföldre szökött stb.) ellenére Mladics egy rokonánál bujkált. Hamarosan, 2011. július 20-án rendőrkézre került Hadzsics is, aki szintén Szerbiában rejtőzködött. Mladics és Hadzsics ICTY-nak történt kiadása a szerb EU-integráció egyik legfontosabb előfeltétele volt, amit végül a szerbiai hatóságok teljesítettek. Szerbiában továbbra is nagyon erős a nacionalizmus, azonban már Radovan Karadzsics volt boszniai szerb elnök - Mladics után a második legkeresettebb vádlott 2008. júliusi

belgrádi

letartóztatása

sem

okozott

jelentősebb

nacionalista,

idegenellenes

tiltakozásokat, illetve zavargásokat. Mladics elfogását követően a szerbiai radikális nézeteket valló szervezetek és polgárok részéről megnyilvánuló Mladics-szimpatizáns tüntetések sem 10



voltak lényeges befolyással a közrendre vagy a politikai hangulatra. A szerb nép többsége mostanra elfogadta vagy tudomásul vette a nemzetközi közösség elvárását. Az utolsó szerb háborús bűnösök ICTY-nak történt kiadása nagy eredmény volt az EU tagjelölti státus elnyeréséért folytatott küzdelemben, ugyanakkor megmaradt egy másik súlyos kérdés, Koszovó státusának szerb rendezése. Szerbia EU-integrációs folyamatának politikai szegmensében ma a legnagyobb akadályt a szerb Koszovó-politika képezi, amely az elmúlt időszakban sokat puhult, ugyanakkor végcélját tekintve nem változott. A 2008-ban hatalomra került szerbiai kormány elődjénél konstruktívabb módon közelítette meg a koszovói kérdést, és azt részben alárendelte az EU-közeledésnek. Ennek egyik jele volt, hogy a korábbi ellenkezést félretéve a kormány támogatta az EULEX Koszovóba telepítését 2008 végétől. Sőt a szerb Belügyminisztérium 2009 szeptemberében rendőrségi együttműködési megállapodást is aláírt az EULEX-szel, hogy teljesítse a vízumliberalizáció követelményeit, többek között a szervezett bűnözés és a korrupció elleni hatékony fellépést. Az új politika meghozta a gyümölcsét, 2009 decemberében

Szerbia

Montenegróval

és

Macedóniával

egyetemben

megkapta

a

vízummentességet, amelynek következtében a biometrikus útlevéllel rendelkező szerb állampolgárok vízum nélkül utazhatnak az EU schengeni övezethez tartozó államaiba. A siker arra ösztönözte a szerb kormányt, hogy kérvényezze Szerbia EU-tagsági felvételét, amit 2009. december 22-én Borisz Tadics elnök be is nyújtott Brüsszelben. A szerb állami vezetők célja akkor még az volt, hogy Szerbia már 2011-ben elnyerje a tagjelölti státust.xxxi Erre azonban többek között (ideértve a háborús bűnösök lezáratlan ügyét is) azért nem került sor már 2011-ben, mert a koszovói kérdésben vitázó feleket nehéz volt ismét tárgyalóasztalhoz ültetni, illetve a végre megkezdődött Belgrád–Pristina tárgyalások nem hoztak átütő eredményeket. Ezen kívül az egyeztetések során nehezen kivívott vagy kikényszerített megállapodások végrehajtása a helyiek (érintettek) ellenállása miatt sokszor komoly akadályokba ütközött. A 2011 nyarán és őszén az észak-koszovói határátkelőkért folytatott harcok nem közvetlenül a határ- és vámellenőrzésről szóltak, hanem az ÉszakKoszovó feletti albán szuverenitás megszerzéséről, illetve a szerb megtartásáról. Ebben a kérdésben négy szereplőnek (a nemzetközi közösség, Pristina, Belgrád és a helyi koszovói szerbek) az érdekeit kellene összhangba hozni, erre azonban a közeljövőben nem várható megnyugtató megoldás. 11



A 2011-es év mindent összevetve és az észak-koszovói erőszakot leszámítva eredményeket hozott Szerbia számára. Borisz Tadics szerb elnök azzal, hogy mérsékletre és józan megfontolásra intette az észak-koszovói szerbeket, arról tett tanúbizonyságot, hogy Belgrád a rendezést kívánja elősegíteni, nem pedig az ellentéteket szítani. A nacionalista ellenzék kritikája ellenére a szerbiai kormány abból a célból is küldte a pozitív koszovói üzeneteket, hogy a szerb EU-integráció útjába került akadályokat semlegesítse. A szerbiai kormány többek között nem támogatta az észak-koszovói szerbek referendumát 2012. február közepén, ami szintén a nemzetközi közösség elvárásait szolgálta. A szerbiai pozitív változásokat elismerendő az EU külügyminiszterei 2012. február 28-án javaslatot tettek az Európai Tanács részére Szerbia EU tagjelölti státusának odaítéléséről. A konszenzust beárnyékolta, hogy a román külügyminiszter kezdetben vonakodott hozzájárulni a pozitív döntéshez, mert hazája nem elégedett a szerbiai (timok-völgyi) románajkú vlahok kisebbségi jogainak biztosítása szintjével. Ezt a kérdést végül egy szerb–román külön megállapodás megoldotta, és a román kritika nem akadályozta meg a Szerbia számára oly fontos határozatot. Az EU-tagállamok kormány- és államfői 2012. március 1-jén megadták a zöld utat Szerbia csatlakozási tárgyalásainak jövőbeni megkezdéséhez. xxxii Szerbia EU-tagjelölti státusa befolyásolhatja a 2012. május 6-ára kiírt szerbiai parlamenti választások kimenetelét. Az elmúlt években a gazdasági válság hatására az életkörülmények romlása volt tapasztalható Szerbiában, amit az EU-barát kormány politikáját élesen támadó Szerb Haladó Párt (SNS xxxiii) jelentős mértékben kihasznált, és népszerűségét (33%-os támogatottság) meggyőzően növelte 2012 februárjára. Közben a kormánykoalíciót vezető, a köztársasági elnök irányítása alatt álló Demokrata Párt (DS xxxiv) támogatottsága (jelenleg 25,8%) csökkent, mert a beígért reformok és változások különösen gazdasági és szociális téren nem hozták meg a várt eredményeket. xxxv Ezt az emberek összekapcsolták az EU-integráció lelassulásával, ami sokukban az EU-szkepticizmus érzését erősítette. Szerbia EU-tagságának támogatottsága a szerbiai állampolgárok körében a 2003. decemberi 72%-ról 2011 júniusára 53%-ra esett, majd pillanatnyilag 46%-on is állt, 2012 januárjára pedig csekély mértékben, 51%-ra nőtt.xxxvi A Vojiszlav Seselj vezette ultranacionalista Szerb Radikális Pártból (SRSxxxvii) kivált SNS ugyan szintén az EU-tagság híve, de nem feltétlenül: a Tomiszlav Nikolics vezette SNS ugyanis kiáll Koszovó megtartásáért és a hagyományosan jó

12



szerb–orosz kapcsolatok (energetikai együttműködés, szabadkereskedelmi megállapodás, egyeztetett Koszovó-politika stb.) fenntartásáért. A májusi választások feltehetően nagyon szoros eredményeket hoznak, ami minden bizonnyal jelentősen befolyásolja majd Szerbia további EU-integrációját. A kis koalíciós pártok szereplésén múlik, hogy a DS vagy az SNS kaphat partnereivel felhatalmazást az ország vezetésére. Amennyiben a DS kerülne kormányzati helyzetbe, akkor az EU-integráció gyorsításával és a Koszovó-politika kompromisszumkészségével számolhatunk. Ha az SNS alakíthat kormányt, akkor várhatóan egy szigorúbb szerb Koszovó-politika lassítaná a demokratikus átalakulást és az EU-integrációt is. Az Uniónak a továbbiakban kényelmesebb lenne a Tadics vezette erőkkel együttműködni, ezért is tűnhet a DS számára hasznos támogatásnak a választások előtti határozottan pozitív üzenet az EU-tól. A DS ugyanis kampányában méltán támaszkodhat a sok kudarcot (gazdasági lemaradás, súlyos szociális problémák, Koszovó elvesztése stb.) ellensúlyozandó az EU tagjelölti státus elnyerésével elért diplomáciai sikerre. Szerbia Koszovó fogságában Nem kétséges, hogy a szerbiai EU-csatlakozás folyamata nagyban függ az ország Koszovó-politikájától. Nem azért, mert az egyik teljesen kizárná a másikat, hanem azért, mert az EU-tagsághoz sokkal rugalmasabb hozzáállás szükséges Koszovó ügyében. Igaz, hogy az EU-nak nincsen konszenzusonxxxviii alapuló végleges Koszovó-politikája, azonban a státust kivéve szinte mindenben egyeznek a tagköztársaságok álláspontjai. Mindegyikük egyetért azzal, hogy Koszovóban demokratikus, jogállami viszonyokat kell teremteni, ahol a többnemzetiségű és multikulturális társadalom minden tagja biztonságban érezheti magát. Ehhez a megbékélést kell segíteni, és az együttműködést kell előmozdítani. Szerbia szembemegy az EU elvárásaival amikor Koszovóban illegális párhuzamos közigazgatási struktúrákat működtet, amelyek akadályozzák a konszolidációt. ÉszakKoszovóban a szerbek nem fogadják el, ezért nem is tartják be a koszovói jogszabályokat, ami a szervezett bűnözés, a korrupció és a csempészet virágzását eredményezi. Évek óta vita van a helyi bíróság munkájának újraindításáról, amit elsősorban politikai tényezők gátolnak. A szerb bírák nem akarnak koszovói törvények szerint ítélkezni, miközben az albánok nem hajlandók Koszovó területén szerb jogszabályokat alkalmazni. A kialakult hatalmi vákuum az 13



anarchiának kedvez. Észak-Koszovó ideális hely a bűnözőknek, hiszen a koszovói függetlenség elfogadhatatlanságára hivatkozva a valóságban szinte nincsenek határok, vámellenőrzés és igazságszolgáltatás sem. Ebben a tekintetben a „senki földje” menedékhelyet és kiváló feltételeket nyújt a csempészeknek. Mindez nemcsak Koszovónak, de Szerbiának is jelentős károkat okoz. Az elmaradó adó- és járulékbevételek mellett a térségben elsikkasztják a Belgrádból érkező támogatásokat és segélyeket. A visszaéléseket bizonyítja, hogy az elmúlt években a szerb kormánytól olyan személyek is kaptak fizetést, sokan dupla fizetést is, akik csak papíron éltek Koszovóban, valójában már régóta Szerbiában tartózkodtak. Ők csak a koszovói szerbek látszólagos statisztikáit javították, de az állam feleslegesen költött rájuk. Szerbia az EU elvárásainak megfelelően idővel kénytelen lesz rendezni jószomszédi kapcsolatait Koszovóval. Ezt a tényt felismerve már az ENSZ Közgyűlésének vonatkozó határozata előtt is felmerült a Belgrád–Pristina tárgyalások megkezdésének szükségessége, amire a dokumentum ajánlást is tett. Szerbia kénytelen megtalálni az együttműködés formáját és módját úgy, hogy közben ne ismerje el még közvetve sem Koszovó függetlenségét. Ebben a tekintetben talán előnyt jelent, hogy Koszovó is EU-csatlakozási reményeket dédelget. Véleményem szerint a koszovói EU-integrációs folyamat már meg is kezdődött az Ahtisaariterv előírásainak alkalmazásával, illetve részleges megvalósításával. Tagjelölti státusról azonban még évekig, talán a státuskérdés megoldásáig nem lehet beszélni. Annak érdekében, hogy a koszovói konszolidációs folyamat lendületet kapjon, a szerbeknek és a koszovói albánoknak is kötelességük leszámolni a szélsőséges erőkkel és az előítéletekkel. A nemzetközi közösség nem tolerálja az erőszakos módszereket, helyette a kompromisszumon alapuló megoldásokat részesíti előnyben. A szerbiai kormány megtett bizonyos lépéseket, Közép- és Dél-Koszovóban szakított a radikális koszovói szerb politikusokkal, és leváltotta őket a párhuzamos struktúrák éléről. Ennek köszönhetően a jövőben az ottani szerbek részéről konstruktívabb Koszovó-politikára lehet számítani. ÉszakKoszovóban azonban mindez nem történt meg, a radikális nézeteket valló politika befolyása továbbra is tetten érhető. A koszovói szerbség megosztottsága az elmúlt években mélyült, ami tovább gyengítette a szerbek közös koszovói érdekérvényesítő képességét. A szerbiai lakosság többsége ma már nem Koszovó megtartását tekinti az ország előtt álló legnagyobb kihívásnak, hanem a gazdaság és a szociális helyzet javítását. Mindezt 14



elsősorban az EU-integrációs folyamattól várják, amelynek során az EU által támogatott projektek, illetve az unió által adott támogatások és kedvezmények révén Szerbia kilábalhat a gazdasági válságból. Belgrád csak úgy tudja elérni az EU-tagságot, hogy részben lemond Koszovóról, de majd az EU-tagság segítheti abban, hogy koszovói érdekeit (a helyi szerbek biztonságának szavatolása, szerb önkormányzatok működtetése, szerb nyelvhasználat és oktatás, szerb történelmi, vallási és kulturális örökség védelme stb.) hatékonyabban érvényesítse. Összegzés A Tadics köztársasági elnök vezette kormánypárt, a DS célja, hogy Szerbia mielőbb az EU tagja lehessen. Tadics azzal kampányol, hogy ennek érdekében újra kellene választani a kormánykoalíciót 2012 májusában. Szerbia megpróbálja teljesíteni az EU-csatlakozási követelményeket, és ezért Koszovó kapcsán még engedményekre is képes. Ez különösen 2009-től volt érezhető, amikor a szerb kormány a vízumliberalizáció érdekében konstruktívabb Koszovó-politikát kezdett. Kész volt az EULEX-szel is együttműködni, amit kezdetben még elutasított. Belgrád azt is elfogadta, hogy az EU a koszovói szerb polgárokat diszkriminálja, ugyanis a Koszovóban élők nem kaphatnak schengeni vízummentességet, hiába tekintik őket szerb állampolgároknak.xxxix Szerbia politikai vezetése nem hajlandó lemondani Koszovóról, továbbra is keresi annak módját, hogyan tudja megtartani egykori tartományát politikai, diplomáciai és jogi eszközökkel. Koszovó feletti szuverenitását a gyakorlatban (de facto) ugyan fokozatosan feladja, de jogilag (de jure) mindezt nem akarja elismerni. Belgrád mindvégig abban bízott, hogy a nemzetközi jog mellette áll, ezért jelentett számára óriási csalódást az ICJ állásfoglalása, amit azonnal az ENSZ Közgyűlésével kívánt semmissé nyilváníttatni. Ezt azonban megakadályozta az EU, amelynek nyomására Szerbia a koszovói kérdést a jogi síkról visszaterelte politikaira. Szerbia idővel választani kényszerül mi a fontosabb számára: Koszovó megtartása vagy az európai integráció. Mindkettő fontos marad, de míg a gyakorlatban elsősorban az EUra van szüksége, addig a nemzeti identitás és büszkeség megőrzése céljából Koszovóhoz is ragaszkodik. Az észak-koszovói párhuzamos közigazgatási struktúrákat mindenképpen fenntartja, még akkor is, ha azok működése nem teljesen legális és korrekt. A földrajzilag és a 15



koszovói albánok révén egymástól elválasztott észak-koszovói és a tőlük délebbre élő szerbek különleges helyzete ugyan előrevetíti Koszovó megosztásának a lehetőségét, azonban ennek továbbra sincsen realitása, mert azt a nemzetközi közösség, az albánok, de a szívük mélyén a szerbek sem támogatják. A felosztás esélyének latolgatása azt a célt szolgálja, hogy a status quo állapot fennmaradjon, és Észak-Koszovó státushelyzetének rendezetlensége akadályozza a Koszovó teljes függetlenségét. A felosztás egyébként csakis az érintett felek mindegyikének beleegyezésével történhet meg. Szerbia EU-integrációja szempontjából nem a belépés dátuma, hanem a csatlakozási folyamat egyes állomásainak elérése, azaz a követelmények teljesítése a legfontosabb. A szerbiai társadalom ugyanis már a közeledés idején előnyöket kaphat és élvezhet, miközben a feltételek teljesítése is az ő érdekeit szolgálja. Minél stabilabb az ország politikailag, gazdaságilag és társadalmilag, annál kiszámíthatóbb és tervezhetőbb az emberek élete. A szerb lakosságnak elege van a bő két évtizede tartó bizonytalanságból, a lemaradásból és az izolációból. Az EU-tól pedig sokat várnak, mert úgy gondolják, hogy befektetéseket és jólétet hozhat az országnak. Mindemellett megvan a veszélye annak, hogy az EU-szkepszis egyre nagyobb méreteket ölt, mert a szerb lakosság türelmetlen kivárni a pozitív változásokat, amelyek először „fájdalommal” járnak. 2009-ben az EU-tagság támogatottsága még 70% feletti volt a szerbiai lakosság körében, ami 2010-re 63%-osra csökkent xl, 2011 elején ez az érték már csak 57% körüli voltxli, 2012-re pedig 51%-ra csökkent. A szerb kormány a jövőben is kénytelen lesz megfontoltan összehangolni az EUintegráció és Koszovó megtartásának politikáját. A kettő ugyan két különböző célkitűzés, azonban szoros összefüggésben és kölcsönhatásban vannak egymással. Szerbia csak úgy lehet az EU tagja, ha konstruktív politikát folytat Koszovó kapcsán, és csak úgy őrizheti meg részben Koszovót, ha teljesíti az EU demokratikus elvárásait. Belgrád a Pristinával folytatott, főként technikai kérdésekről szóló tárgyalásokon folyamatosan bizonyíthatja rugalmasságát és érettségét a problémák kompromisszumos megoldására. Szerbia és Koszovó viszonyában a megbékélés kereteit hosszútávon az EU-tagság biztosíthatja, hiszen ez a közös nevező. Ehhez azonban további erőfeszítésekre és engedményekre lesz szükség mindkét fél részéről. A megbékélés igazi próbatétele a Belgrád–Pristina tárgyalások végeredménye lesz. Szerbiának nem kell jogilag elismernie Koszovó függetlenségét az EU-integrációért cserébe, viszont rendeznie kell kölcsönös kapcsolatait. Kétségkívül a legérzékenyebb kérdés 16



Észak-Koszovó helyzete. Erre három megoldás kínálkozik: a szerbek által lakott ÉszakKoszovó integrálódik Koszovóba az Ahtisaari-terv alapján; Koszovón belül autonómiát kap és élvez; vagy mindkét fél (szuverén állam) beleegyezésével Szerbiához csatolják. xlii Belgrád azonban továbbra is vonakodik elismerni Koszovó szuverenitását, ami a közeljövőben várhatóan nem is változik majd. A májusi szerbiai parlamenti választások koszovói vagy észak-koszovói megrendezésére történő törekvés újra felkorbácsolhatja az indulatokat, ami a biztonsági helyzet ismételt romlásához vezethet.

17

i

A határozat lezárta a koszovói fegyveres konfliktust, és kimondta, Koszovó a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság része ENSZ védnökség alatt. Jugoszlávia örököse Szerbia, tehát Koszovó nemzetközi jogi értelemben Szerbiához tartozik. ii Ciprus, Görögország, Románia, Spanyolország és Szlovákia bel- és nemzetpolitikai okok miatt nem ismerték el Koszovó önálló államiságát. iii Countries that have recognized the Republic of Kosova (Koszovó Köztársaság Külügyminisztériuma honlapjáról); http://www.mfa-ks.net/?page=2,33; Letöltés: 2012. március 7. iv United Nations Mission in Kosovo: az ENSZ koszovói missziója, amit a BT 1244. számú határozata alapján telepítettek 1999 júniusától. v International Court of Justice vi ACCORDANCE WITH INTERNATIONAL LAW OF THE UNILATERAL DECLARATION OF INDEPENDENCE IN RESPECT OF KOSOVO; http://www.icj-cij.org/docket/files/141/15987.pdf;

Letöltés: 2012. március 6. vii

ADOPTING CONSENSUS RESOLUTION, GENERAL ASSEMBLY ACKNOWLEDGES WORLD COURT OPINION ON KOSOVO, WELCOMES EUROPEAN UNION READINESS TO FACILITATE PROCESS OF DIALOGUE; http://www.un.org/News/Press/docs/2010/ga10980.doc.htm; Letöltés: 2012. március 6. viii Lidhja Demokratike e Kosovës ix Lemondott a koszovói elnök; http://kitekinto.hu/europa/2010/09/28/lemondott_a_koszovoi_elnok; Letöltés: 2010. december 12. x Kosovo finally gets new government (2011. 02. 23.); http://www.europeanforum.net/news/1087/kosovo_finally_gets_new_government; Letöltés: 2012. március 1. xi Belgrád különösen ügyel arra, hogy a koszovói hivatalos dokumentumokon ne szerepeljen a Koszovó Köztársaság elnevezés, vagy bármilyen Koszovó önállóságára utaló jelzés. xii Belgrade–Prishtina Dialogue: Transformation of Self-Interest Required; New Policy Center and Project on Ethnic Relations – Kosovo; November 2011; http://www.cnp.rs/resources/files/dialogue_bg_pr.pdf; 15-21. o.; Letöltés: 2012. március 8. xiii Serbia and Kosovo reach deal to end mutual trade embargo; http://www.dw.de/dw/article/0,,15362158,00.html? maca=en-rss-en-all-1573-rdf; Letöltés: 2012. március 8. xiv Press Statement – EU facilitated dialogue: Agreement on Regional Cooperation and IBM technical protocol; Brussels, 24 Feb 2011; http://www.consilium.europa.eu/uedocs/cms_data/docs/pressdata/EN/foraff/128138.pdf; Letöltés: 2012. március 8. xv Constitution of the Republic of Kosovo; http://www.kushtetutakosoves.info/repository/docs/Constitution.of.the.Republic.of.Kosovo.pdf; Letöltés: 2012. március 5. xvi NORTH KOSOVO: DUAL SOVEREIGNTY IN PRACTICE – Europe Report N°211 – 14 March 2011; http://www.crisisgroup.org/en/regions/europe/balkans/kosovo/211-north-kosovo-dual-sovereignty-in-practice.aspx; 6. o.; Letöltés: 2012. március 6. xvii Mitrovica megosztott város, az Ibar folyó által kettészelt település északi része szerb, déli része pedig többségében albánok által lakott. xviii Report of the Special Envoy of the Secretary-General on Kosovo’s future status; http://www.unosek.org/docref/report-english.pdf; Letöltés: 2012. március 6. xix Mindez a 2010. december 12-ei koszovói rendkívüli parlamenti választások alkalmával is bebizonyosodott. xx Srbi na severu protiv formiranja opštine Severna Mitrovica (Az északi szerbek ellenzik Észak-Mitrovica járás megalakítását) – http://www.slobodnaevropa.org/content/kosovo_decentralizacija_severna_mitrovica/2133404.html; Letöltés: 2010. december 12. xxi Podela Kosova je jedino rešenje (Koszovó felosztása az egyetlen megoldás); http://www.naslovi.net/2011-0515/beta/podela-kosova-je-jedino-resenje/2539592; Letöltés: 2012. március 6. xxii KOSOVO AND SERBIA: A LITTLE GOODWILL COULD GO A LONG WAY – Europe Report N°215 – 2nd February 2012; http://www.crisisgroup.org/en/regions/europe/balkans/kosovo/215-kosovo-and-serbia-a-little-goodwillcould-go-a-long-way.aspx; 1-2. o.; Letöltés: 2012. március 6. xxiii Az EU igazság- és vámügyi, valamint rendőri missziója Koszovóban. xxiv Referendum results: voters say 'no' to Kosovo institutions; 16th February 2012;

http://www.setimes.com/cocoon/setimes/xhtml/en_GB/features/setimes/features/2012/02/16/feature -01; Letöltés: 2012. március 6. xxv

Povećan priliv novca iz dijaspore (Nőtt a diaszpórától érkező pénz mennyisége) http://www.glassrbije.org/ %C4%8Dlanak/pove%C4%87an-priliv-novca-iz-dijaspore; Letöltés: 2012. március 6. xxvi International Criminal Tribunal for the former Yugoslavia xxvii Mladics a boszniai szerb haderő parancsnoka volt a boszniai háborúban (1992-1995). xxviii Hadzsics a horvátországi Szerb Krajinai Köztársaság elnöke volt 1992. február 26. és 1994. január 26. között. xxix Stabilisation and Association Agreement

xxx

Za Mladića – 10 miliona evra (Mladicsért 10 millió euró); www.politika.rs/rubrike/Politika/154131.lt.html; Letöltés: 2010. december 12. xxxi Szerbia EU-tagjelölt lenne a magyar EU-elnökség végéig; http://hvg.hu/vilag/20100510_magyar_eu_elnokseg_szerbia; Letöltés: 2012. március 6. xxxii Brussels Grants Serbia EU Candidacy; http://www.balkaninsight.com/en/article/brussels-to-confirm-serbia-scandidacy; Letöltés: 2012. március 5. xxxiii Srpska napredna stranka xxxiv Demokratska stranka xxxv Istraživanje: Za SNS 33 odsto birača, za DS 25,8 (Közvélemény-kutatás: Az SNS-re a választók 33%-a, a DS-re 25,8%-a szavazna) http://www.vestinet.rs/srbija/istrazivanje-za-sns-33-odsto-biraca-za-ds-258; (A Partner Consulting közvélemény-kutató adatai alapján); Letöltés: 2012. március 1. xxxvi EU gubi podršku (Csökken az EU-tagság támogatottsága); http://www.rts.rs/page/stories/sr/story/9/Politika/1026078/EU+gubi+podr%C5%A1ku.html; Letöltés: 2012. március 8. xxxvii Srpska radikalna stranka xxxviii Az EU öt tagállama nem ismerte el Koszovó függetlenségét. xxxix Szilágyi Imre: Szerbia és az Európai Unió (Magyar Külügyi Intézet – Tanulmányok 2010/6 ISSN 2060-5013) 16. o. xl Galup: Opada poverenje građana u EU (Csökken a polgárok EU-ba vetett bizalma); http://www.blic.rs/Vesti/Politika/219802/Galup-Opada-poverenje-gradjana-u-eu; Letöltés: 2010. december 12. xli Pala podrška građana ulasku Srbije u EU (Csökkent Szerbia EU-tagságának állampolgárok általi támogatottsága) http://www.euractiv.rs/srbija-i-eu/904-pala-podrka-graana-ulasku-srbije-u-eu; Letöltés: 2012. március 6. xlii KOSOVO AND SERBIA: A LITTLE GOODWILL COULD GO A LONG WAY – Europe Report N°215 – 2nd February 2012; http://www.crisisgroup.org/en/regions/europe/balkans/kosovo/215-kosovo-and-serbia-a-little-goodwillcould-go-a-long-way.aspx; 17. o.; Letöltés: 2012. március 6.

Szerbia EU-integrációja Belgrád Koszovó-politikája tükrében

Recommend Documents