Köszöntő Kedves Olvasó! Szeptemberi magazinunk videóriportjai bemutatják a Támogatáskezelő TÁMOP, TIOP projektnyitó rendezvényét, a tárnoki Hajtóka Egyesületet, a balatonberényi templom rekonstrukcióját és az esztergomi Kertvárosi Óvoda IPR programját. Interjús formában ismerhetik meg a Jánoshidai Roma Nemzetiségi Önkormányzat, Pepita-Napok elnevezésű rendezvényét. Beszédes múlt néven indult el a Gulág Emlékbizottság tevékenységét követő weboldal – az erről szóló képes beszámolót is megtalálják e havi magazinunk hasábjain. Grafikáink a Roma Kultúra program 2014-es támogatásait, a Nemzeti Együttműködési Alap civil társadalmi aktivitás megszervezésére, fejlesztésére és megvalósítására elnyert támogatások megoszlását szemléltetik, valamint a Nemzeti Tehetség Program 2015-ben igényelt, megyék szerinti támogatásait, térképes formában.
Megtisztelő érdeklődésére számítva, jó olvasást, sikeres pályázást kívánunk!
A programok az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósultak meg
Tartalom Roma Kultúra | infografika A Balatonberényi templom rekonstrukciója | videóriport Pepita – Napok | interjú Gulág emlékév – Beszédes múlt | képes bemutató Hajtóka Egyesület | videóriport Projeknyitó rendezvény | kép- és videóriport Nemzeti Együttműködési Alap | infografika „Éretted van itt minden, ami szép...” | videóriport Nemzeti Tehetség Program | térképes infografika
4-5 6 7 8-9 10 11-12 13-14 15 16
Roma Kultúra
A 2014- A B
A
23 117 72
db
fő
B
34 937 1 122
fő
db
TÁMOGATÁSOK MEGÍTÉLT ÖSSZEGE:
47 357 688 Ft
Az alábbi infografikán az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatását elnyert 2014. évi pályázati adatok összesítése látható a Roma Kultúra program keretében. Az A és B komponensre megítélt támogatások összege több mint 47 millió forint.
Kapcsolódó gyerekprogram
A résztvevők száma
Integrációs Pedagógiai Egyházi támogatások Rendszer
A balatonberényi templom rekonstrukciója
Balatonberény a Balaton déli partjának legnyugatibb települése, középkori, római katolikus temploma még a török hódoltságot is túlélte. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatása segített megőrizni ezt a különleges épületet. A támogatást a belső felújításra fordították: lefestették a falakat, korszerűsítették a villamoshálózatot és a riasztórendszert, valamint nyílászárók cseréjére is sor került. A program keretében a Keresztelő Szent János Plébánia 4 000 000 Ft támogatást nyert el.
220 000 Ft Roma Kultúra
PEPITA – NAPOK
A Jánoshidai Roma Nemzetiségi Önkormányzat számára rendkívül fontos, hogy a településen élő roma és nem roma lakosság közelebb kerüljön egymáshoz, szórakoztató programokon keresztül megismerhesse egymás kultúráját, hagyományait, értékeit. A szervezet a Roma Kultúra program keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásának köszönhetően színvonalas programsorozatot valósított meg. A program részleteiről Szöllősiné Pintér Krisztina, könyvtárost kérdeztük.
R.: Milyen célból pályáztak? P.K.: Településünkön jelentős számban élnek
roma családok, akik már nem igazán őrzik hagyományaikat, vagy legalábbis csak szűk és zárt körben. Azért pályáztunk ennek a rendezvénysorozatnak a megvalósítására, hogy ezen keresztül a roma családok – elsősorban a gyerekek és a fiatalok – valamint velük együtt a településen élő nem roma lakosság is megismerkedhessen a cigányság múltjával, szokásaival, hagyományaival. Célunk volt az is, hogy a roma történelem és a történeti hagyományok ne csak a kisebbség, hanem a többség számára is érdekes, új ismereteket adó programokon keresztül váljanak elérhetővé.
R.: Milyen eseményeket valósítottak meg? P.K.: A programsorozat egyes napjai tematikusan kerültek összeállításra. A hét egy cigányság-történeti kiállítással nyílt meg. Ezt követően a mesék világába kalandoztunk az óvodásokkal és az elsősökkel. Meghívott vendégek segítségével vittük őket közelebb a
cigány és roma népmesék világához. A harmadik nap a zenéről szólt. Délelőtt az óvodásoknak tartottunk hangszerbemutatóval egybekötött zenés programot, ahová a roma zenét is becsempésztük egy kis tánccal összekötve, majd délután az alsósok citerás magyar népzenével és gitárral kísért roma zenével ismerkedhettek meg. A következő nap roma hagyományokkal folytatódott, játékos feladatokat kellett megoldani a témában. Az ötödik napon pedig egy konkrét hagyományos cigány mesterség, a seprű és kefekészítés került bemutatásra egy, a mesterséget ma is aktívan űző helyi szakember közreműködésével. A hetet egy egész napos, többféle programot tartalmazó családi nap zárta, ahová a település összes családját vártuk.
R.: Mekkora segítség volt a támogatás? P.K.: A támogatás nagyon nagy segítség volt
a rendezvény megvalósításában, hiszen ebből tudtunk nyereményeket vásárolni a gyerekeknek a különféle vetélkedőkhöz, versenyekhez. Készítettünk Emlékkönyvjelzőket a tematikus napokhoz, valamint sokféle anyagot vásároltunk a kézműves foglalkozáshoz is. A záró családi napra pedig így olyan színes programot tudtunk biztosítani, amihez nem lett volna máshonnan anyagi forrásunk. További sikeres működést kívánunk az önkormányzatnak!
Elindult a Gulág Emlékbizottság honlapja
Beszédes múlt néven elindult a Gulág Emlékbizottság honlapja, amely a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyokra és kényszermunkásokra való közös emlékezést segíti elő. Magyarország Kormánya a 2015. évet
bizottság tevékenységével kapcsolatos
a Szovjetunióba hurcolt politikai fog-
információk, hírek, az emlékévhez kö-
lyok és kényszermunkások emléké-
tődő események, rendezvények, vala-
vévé nyilvánította. Az emlékév célja,
mint az emlékév keretében megjelenő
hogy a Szovjetunióba kényszermun-
pályázati kiírások. A honlap segítséget
kára történő internálás 70. évforduló-
nyújt abban, hogy emlékezzünk és em-
járól méltóképpen emlékezzünk meg,
lékeztessünk azokra az ártatlanul elhur-
amely hozzásegíthet minket a múlt és
colt magyar emberekre, akiketa sztálini
a jelen jobb megértéséhez, valamint
diktatúra fegyveresei ragadtak el szü-
közelebb hozzaa múltat a ma élőkhöz.
lőföldjükről. A honlap a mai naptól a
A honlapon elérhetőek a Gulág Emlék-
www.beszedesmult.hu címen érhető el.
Gulág Emlékév
Nemzetiségi támogatások
Hajtóka Egyesület
A tárnoki Hajtóka Egyesület hagyományőrzési célokkal alakult, egy tánccsoportból és egy népdalkörből áll. Tárnok az 1900-as években még majdnem teljesen szlovák település volt, de az idők folyamán a főváros közelsége miatt részarányuk jelentősen csökkent. A szlovák hagyományok megmentése, ápolása szempontjából az egyesület tevékenysége létfontosságú. Az egyesület tagjai autentikus énekeket és táncokat mutatnak be, amihez kiemelkedő ruhatárral rendelkeznek. A hagyományok népszerűsítése érdekében minden évben számos rendezvényt szerveznek. Munkájukat az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja.
A program keretében a Hajtóka Egyesület 150 000 Ft támogatást nyert el.
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Projektnyitó rendezvény
Projektnyitó rendezvényt tartott az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a TÁMOP illetve a TIOP uniós pályázatok kapcsán 2015. szeptember 17-én. A rendezvényt Bene Dániel, főigazgató nyitotta meg. A köszöntő után Cservári Gábor, az Európai Uniós és Határmenti Programok Igazgatóságának megbízott igazgatója ismertette a TÁMOP, illetve a TIOP projekteket, majd bemutatkoztak a szervezeti egységek, röviden ismertetve munkájukat.
A rendezvény végén az EMET munkatársai állófogadáson vehettek részt.
Nemzeti Együttműködési Alap A ,
2014-.
NYERTES PÁLYÁZATOK SZÁMA:
3 974 db
Az alábbi grafika a Nemzeti Együttműködési Alap civil társadalmi aktivitás megszervezésére, fejlesztésére és megvalósítására 2014-ben elnyert támogatások megoszlását szemlélteti.
2 820 212 705 Ft MEGÍTÉLT TÁMOGATÁSOK ÖSSZEGE:
946 665 882 Ft 1 584 803 990 Ft Civil szervezetek szakmai programjainak támogatása
Civil szervezetek működésének támogatása
259 340 000 Ft Egyedi támogatás
29 402 833 Ft
Civil szervezetek adományok után járó normatív kiegészítése
Integrációs Pedagógiai Rendszer
„Éretted van itt minden, ami szép...”
Az esztergomi Kertvárosi Óvodába 167 gyerek jár. A hátrányos helyzetű gyermekek aránya az összlétszám 30-40%-a. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatását közös, családi programokra, foglalkozásokra, valamint továbbképzéseken való részvételre fordították. Az óvoda nagy hangsúlyt fektet az integrációra, ezt igyekeznek elősegíteni nevelési programjukkal is. A továbbképzéseken megismert szakmai technikák mind hozzájárultak e célok megvalósításához.
A program keretében a Esztergom Város Önkormányzata 1 828 500 Ft támogatást nyert el.
Nemzeti Tehetség Program | 2015.
NYÍLT
2015. ÉVBEN A PROGRAM MEGVALÓSULÁSÁNAK HELYSZÍNE SZERINT
Szlovákia
1pályázat db 1 780 000 Ft
Borsod-AbaújZemplén
igényelt támogatás
Svájc
50 db pályázat
76 135 251 Ft igényelt támogatás
Nógrád
119 db
db 1pályázat 2 000 000 Ft igényelt támogatás
Győr-MosonSopron
KomáromEsztergom
43 db
pályázat
153 db
pályázat
igényelt támogatás
igényelt támogatás
pályázat
Heves
61 db
igényelt támogatás
16 db
98 938 076 Ft
199 333 991 Ft
igényelt támogatás
95 db pályázat
Hajdú-Bihar
48 db
80 603 460 Ft
igényelt támogatás
Veszprém
105 db
98 db pályázat
40 db pályázat
63 415 446 Ft igényelt támogatás
165 804 719 Ft
igényelt támogatás
51 526 220 Ft igényelt támogatás
pályázat
185 217 944 Ft
157 098 395 Ft
pályázat
35 db pályázat
Pest
Fejér
101 db
Jász-NagykunSzolnok
igényelt támogatás
pályázat
igényelt támogatás
31 233 534 Ft
158 297 513 Ft
Vas
pályázat
pályázat
Budapest
257 804 551 Ft
70 431 708 Ft
Szabolcs-SzatmárBereg
igényelt támogatás
igényelt támogatás
Békés
Zala
186 db
93 db pályázat
Bács-Kiskun
pályázat
308 751 231Ft igényelt támogatás
Somogy
Tolna
47 db
127 db
pályázat
73 735 774 Ft igényelt támogatás
pályázat
156 957 263 Ft
79 db pályázat
128 019 405 Ft
igényelt támogatás
212 184 455 Ft
igényelt támogatás
igényelt támogatás
Csongrád
300 db pályázat
543 750 147 Ft
igényelt támogatás
Baranya
61 db
Románia
2pályázat db 3 473 425 Ft igényelt támogatás
pályázat
101 200 979 Ft
igényelt támogatás
Beérkezett pályázatok száma:
1 861 db
NTP-15 | Nemzeti Tehetség Program
Igényelt támogatás:
3 127 641 487 Ft
A beérkezett pályázatok megoszlása megyék szerint