Érettségi akár két év* alatt is! Gimnáziumi osztályainkban, esti tagozaton heti 2 délutáni elfoglaltsággal (*meglévõ képesítés beszámításával). A beiratkozottak 99%-a sikeres érettségi vizsgával zárta a tanulmányait. A felsõfokú intézményekbe jelentkezett diákok 100%-a felvételt nyert. A résztvevõk diákigazolványt kapnak, 23 éves korig családi pótlék igényelhetõ!
Érdeklõdni: Piarista Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Vác, Konstantin tér 6. Telefon: 27/502-480, 20/497-6097, 20/378-5177 Szerkesztõség: Vác, Csányi körút 45.
Tel./fax: 27/316-100
Olvasószolgálat: munkanapokon 9 és 15 óra között. Ára: elõfizetõknek 95, árusoknál 99 forint.
VÁC ÉS VONZÁSKÖRZETÉNEK LAPJA
Váci Napló
Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Vác, Földváry tér 2. Tel.: 314-935
XVII/73 2008. szeptember 12. péntek
Tíz napig tart a mobilitás hete Kerékpárral Ipolyságra, konferencia, bringarandi, biovásár, lekvárverseny a fõtéren, kerékpárút-avatás, autómentes nap Kezdetben volt az autómentes nap, azután jött a mobilitás hete, most e címszó alatt valójában tíz napra széthúzva lesznek érdekes programok a városban - jelentették be azon a sajtótájékoztatón, amelyen dr. Bóth János polgármester, Kelemen Zoltán, a váci Magosfa Alapítvány elnöke és Kiss János városi képviselõ, tanácsnok a tervekrõl beszélt. Elmondták: a magosfásokon kívül a Thézeusz Alapítvány is részt vesz a szervezésben. A programsorozat a Magosfa szervezésében e hétvégén sorrakerülõ kerékpáros túrával kezdõdik - ha az idõjárás is kegyeibe fogadja a kerekezõket -, ennek keretében Vácról Ipolyságra és vissza bicikliznek a résztvevõk. A jövõ héten szerdán környezetvédelmi konferenciára kerül sor a mûvelõdési központban, s ez méltó keretet biztosít a Váci Környezetvédelmi Charta aláírásához. A dokumentumot az elõzetes jelzések szerint tizennégy cég és szervezet parafálja és ezzel új idõszámítás kezdõdik a város történetében - értékelte a helyzetet Kiss János. A jövõ pénteken bringarandi lesz a fõtéren a diákönkormányzat szervezésében ügyességi vetélkedõkkel, bemutatókkal, tûzijátékkel és koncerttel, majd másnap a Magosfa Alapítvány szervezésében Legyen más a vásár címmel különleges programokat kínálnak ugyanott. A helyszínen bio- és helyi, valamint méltányos kereske-
A kõolajkutak elõbb-utóbb elapadnak. Vannak városok, ahol már készülnek a benzinmentes évtizedekre. Lehet, hogy Vácon is ezt kellene tenni?
delmi termékeket lehet vásárolni, kóstolni, recepteket cserélni, de lesz lekvárverseny is hat kategóriában. Bemutatkozik a nemrég megalakult Váci Bringás és Extrém Sportegyesület is. Szeptember 22-én hétfõn 11 óra 45-kor avatják fel az új Rádi úti kerékpárutat, miközben 9 és 13 óra között tartják meg a hatodik autómentes napot. Ennek keretében diákok számára akadályversenyeket és kézmûves-foglalkozásokat szerveznek a fõtéren, nem sokkal ebéd után pedig a Sugarloaf zenekar ad koncertet. A sajtótájékoztatón elhangzott: a város korábban nyert egymillió forintot, ezt most a rendezvényekre költik. A költségekhez az egyik váci bankfiók is hozzájárul százezer forinttal.
Szülõi fórum a méhnyakrák elleni védõoltásról szeptember 15., hétfõ 18 óra Madách Imre Mûvelõdési Központ (a részletes program a 16. oldalon)
2
Váci Napló
Fûtési szezon, növekvõ költségek: mit tehetünk? Szeptember végén lejár a határidõ! Véget ért a nyár, közeleg a fûtési szezon. Sok család számára sokszor elviselhetetlen terhet jelentenek a magas rezsiköltségek. Ezek közül a téli hónapokban kiemelkedik a távhõszámla. Országszerte több tízezer család él lakótelepi panellakásokban. Ezen lakások az 1970-es évektõl épültek, s az akkori várako-
kat. Ezek keretében több lakótelepi épületet újítottak fel. Szakértõk szerint ezen felújításokkal akár 40 százalékos fûtési költségcsökkenés is elérhetõ. A mostani programban támogatás igényelhetõ például a nyílászárók energia-megtakarítást eredményezõ felújítására, vagy éppen az épületgépészeti rendszerek
Értesítjük a Tisztelt lakosságot, hogy a közvilágítás aktív elemeinek (lámpatestek és csatlakozó vezetékeik) karbantartását illetve a “sötét” közvilágítási hibák megszüntetését szeptember 1-tõl az önkormányzat végzi. Az ilyen jellegû hibabejelentést szeptember 1. után az ELMÛ nem fogadja, kivéve az egyéb úgynevezett passzív elemek hibáira vonatkozó bejelentéseket (például kandeláber ajtók hiányát, háromnál több egyidejû “sötét” címet, úgynevezett szakasz hibát). Az alábbi hiba bejelentési lehetõségekkel élhet a lakosság a “sötét” címek vonatkozásában a NÉV, LAKCÍM és PONTOS HIBAHELY megadásával: 1.) E-mail-ben, egyidejûleg lehetõleg minden alábbi címre történõ megküldéssel:
[email protected],
[email protected],
[email protected],
[email protected] 2.) Telefonon: 06-80/890-020 (VÁROSHÁZA ingyenes zöld szám), 06-20/278-8488 éjjel-nappal hívható (Klucsik József), 06-30/280-3927 (Kiss István) 3.) Telefaxon: 06-27/513-469 (VÁROSHÁZA), 0627/501-771 (Klucsik József). 4.) Passzív elemek és szakasz hibák esetén az ELMÛ felé telefonon (egyidejûleg a fenti 1.), 2.), 3.) pont alatti bejelentési lehetõségekre is): 06-40/383-838. SZIKORA MIKLÓS, FÕMÉRNÖK
Kiss Zsolt. Hívható a 20/263-9865-ös telefonszámon, elérhetõ a
[email protected] címen
zások szerint élettartamuk lassan a végéhez közeledik, egyszerûbben fogalmazva: felújításra szorulnak. Igaz ez a fûtési rendszerükre (csõrendszer, stb.) vagy éppen a szigetelésükre is. Könnyû belátni, hogy e hiányosságok gyakran a fûtés hatékonyságának rovására mennek. Ha ez nem volna elég, az érintett családoknak a dráguló gázárral is szembesülniük kell, mely folyamat világpiaci tendencia napjainkban. E két tényezõ eredménye: emelkedõ költségek, sokszor felemás fûtési hatékonysággal. Mi a teendõ?-merül fel a kérdés. Jogos elvárás a mindenkori kormánnyal szemben, hogy lehetõségeihez mérten - ha nem is teljesen mellõzve a különbözõ gazdasági hatásokat - fellépjen polgárai érdekében. Ezen elvárás egy válaszaként értékelhetjük az Önkormányzati Minisztérium aktuális pályázatát, mely a lakótelepi lakások energia-megtakarításának fejlesztését tûzi ki célul. Nem újkeletû városunkban az ilyen típusú pályázat: az önkormányzat a korábbi években sikerrel bonyolított le hasonló-
korszerûsítésére, felújítására. A pályázatot Vác város önkormányzatának lehet benyújtani 2008. szeptember 30-ig. A finanszírozás a következõképpen történik: a költségek maximum 1/3-át a minisztérium finanszírozza (legfeljebb 500.000 forinttal), további 1/3-ot a váci önkormányzat áll, a maradék 1/3-nyi összeg értelemszerûen a nyertes pályázót terheli. A pályázattal kapcsolatos összes tudnivaló, illetõleg a pályázati adatlap elérhetõ az Önkormányzati Minisztérium honlapján. Kiss Zsolt önkormányzati képviselõ, a gazdasági és városüzemeltetési bizottság elnöke elmondta: minden érdeklõdõt készséggel tájékoztat, kérdéseikre szívesen válaszol a 20/2639865-ös telefonszámon, illetve a
[email protected] címen. Azonban figyelmeztet: a pályázati határidõ hamarosan lejár, így akit egy kicsit is érdekel, az lépjen az ügyben - ösztönöz a képviselõ, s végül hozzáteszi: a pályázók nagy része sikerrel szerepel e programokban. JANIK SZABOLCS
XII. Váci Borfesztivál 2008. szeptember 12-13. Fónagy & Walter Vendég- és Borház 22 magyar borvidék bemutatása, borajánlat, borkóstoló és bormemutató Simon M. Veronika festõmûvész kiállítása. Megnyitja: Szilágyi Kiss Margit Nívódíjas írónõ. A zenét Zombory-Mencsik tangóharmónikusok szolgáltatják. További információk: Fónagy & Walter Vendégés Borház 2600 Vác, Budapesti fõút 36., Tel.: 06 (36) 27/310-682, 06 (36) 30/961-51-16, e-mail:
[email protected]. A bórkóstoló 400 forintos árukóstolási jegy ellenében történik, mely 1 deciliter bor fogyasztására jogosít. A vásárolható jegyek száma nincs korlátozva! Szeptember 12., péntek Fónagy & Walter Vendég- és Borház nyári kertje. Kapunyitás 18 órakor, kapuzárás 1 órakor. Megnyitó: 18.30 órakor. Borok, sajtok s mi jó falat... Barangolás az ízek világában. Az est gasztronómiai színvonalát a Tátrai Ízek váci üzletének kínálata emeli. Szeptember 13., szombat Kapunyitás 13 órakor, kapuzárás 23 órakor. Az est díszvendége: Thaiföld Királyi borok kóstolója a reneszánsz év jegyében. A Borfesztivált megnyitja Pach Ferenc MTI hírigazgató. Az est háziasszonya Fábián Nikolett. További meglepetésekkel várjuk még kedves vendégeinket.
Váci Napló
3
tánciskolák! Lélekben együtt vagyunk Vigyázat, Papír nincs, de fizetni azért kell Közösen imádkoznak egymásért Donaueschingenben és Vácott
Vácon a deákvári Jézus Szíve Templomban és Donaueschingenben, Vác testvérvárosában a Szent Marien templomban egymásért imádkozva istentisztelet tartanak szeptember 12-én pénteken, azaz holnap 18 órakor. Így a városok közötti eddigi szoros kapcsolat most szellemi és vallási síkon is még inkább szorosabbra kötõdik. A hívõk imájukban a 15 éves testvérvárosi kapcsolatról is megemlékeznek majd. Maria és Herbert Bayer, Vác város díszpolgára nem hivatalos látogatásra érkezett Vácra, hogy itt a deákvári Jézus Szíve Templomban részt vehessen az imádságon, így gondolva az otthon maradtakra. A 15 éves testvérvárosi kapcsolat - amit egy még augusztusban Donaueschingenben járt váci delegációval együtt ünnepelt a két város -, nemcsak városházi és különbözõ egyesületi szinten kapcsolódik össze, hanem most már az egyházközösségek is kapcsolatot tartanak fent. Donaueschingen papja Hans Peter Fischer és
Herbert Bayer városunk díszpolgára már sokat tett városunkért. (Fotó: Manfred Beathalter)
Vác város püspöke, dr. Beer Miklós immár két éve ápolja a kapcsolatot a két egyházközösség között. Ez az ötlet, a lélekben együtt vagyunk, a két templom tanácsától származik. - Korábban két idõpontot tûztünk ki a közös imádságra, egyet június-
ban és egyet most szeptember 12-re, amikor Vácott Mária napot ünnepelnek - mondja Herbert Bayer. Herbert és Maria Bayer, akik 15 év alatt már sokat tettek városunkért, örülnek, hogy a péntek istentiszteleten részt vehetnek Vácott.
A Cházár András Többcélú Közoktatási Intézmény határozott idõre szóló megbízással dajkaállást hirdet. Feladat: sajátos nevelési igényû tanulók gondozása, nevelése és takarítási feladatok. Elõnyt jelent dajkaképzõ. Csatolni kell, bizonyítvány másolatok, erkölcsi bizonyítvány, szakmai önéletrajz. Pályázatokat az intézmény címére Vác Március 15. tér 6. kérjük. „dajka” megjelöléssel.
A HALLÓ Mintabolt váci szaküzletébe keres 1 fõ teljes munkaidõs szakképzett eladót. Elvárás: kereskedelmi szakközépiskolai végzettség. Elõny: számítógépes ismeret, udvarias, határozott, talpraesett megjelenés, jó kommunikációs készség. Jelentkezni személyesen a helyszínen: kizárólag hétfõtõl péntekig 10 és 16 óra között lehet. Cím: Vác, dr.Csányi László krt. 29/a .
www.vaci-naplo.hu
Vácon nem lehet úgy végigmenni a városon, hogy ne fussunk bele valamelyik tánciskola hirdetésébe. Kis városunkban legalább tizenöt féle tánciskola mûködik, nem árt alaposan körbenézni, hol, milyen oktatást kapunk a pénzünkért - hívja fel a figyelmet a Vácott tevékenykedõ egyik legismertebb szakember, Igar Tibor. - Minden olyan szakma, amelyik kis befektetéssel indul, nagyon gyorsan felhígul, mert az ügyeskedõk a gyors pénzszerzés reményében vadásznak az ilyen lehetõségre. Pár éve a nyelviskoláknál is volt egy komolyabb háború, amikor a minõsített nyelviskolák igyekeztek felhívni a figyelmet az 5 órát végzett tanárokra, akik 2 hónappal ezelõtt még sarki újságárusok voltak, ma pedig már nyelvtanárnak hirdetik magukat, szóbeli alapfokú nyelvvizsgával, a bátrabbak e nélkül is mondja Igar Tibor. Mi a helyzet a tánciskolákban? Már Vácon is találunk nem egy olyan tánciskolát-egyesületet, ahol olyan szülõ tartja az órákat, tánctanárként feltüntetve magát, akinek a gyereke elkezdett táncolni pár évvel ezelõtt, neki menet közben megtetszett a tanárkodás és most már õ tart táncórákat. - Teszi ezt természetesen mindenféle végzettség nélkül, mert hát ugye a focihoz, a politikához - és most már a tánchoz is - Magyarországon mindenki ért - teszi hozzá a szakember.
Ki szeretné, ha a gyermekét egy 8 általánost végzett tanár oktatná matematikára?
- Azoknak a szülõknek szól ez a cikk, akik a gyermeküket most szeretnék beíratni valamelyik váci tánciskolába. Legyenek óvatosak és körültekintõek, mielõtt tánciskolát választanak. Nyugodtan kérdezzék meg, hogy ki fog tanítani, hol szerezte az oktatói vagy tanári bizonyítványát, mióta foglalkozik tánctanítással. Mert valljuk be õszintén: ki szeretné, ha a gyermekét egy 8 általánost végzett tanár oktatná matematikára. Senki! Pont így kell mérlegelni, amikor a sportról, táncról vagy bármilyen szabadidõs tevékenységrõl van szó. A szülõk egyéni felelõssége nagyon fontos. Csak olyan tánciskolába írassák be a gyereket, amit már elõtte sikerült leellenõrizni. A tánc gyönyörû sport, de sajnos a könnyen szerzett pénz reményében ebbõl igyekeznek az ál tánctanárok hasznot húzni - foglalja össze véleményét Igar Tibor, a Miami Sporttánc Egyesület elnöke.
A Váci Szlovák Önkormányzat ingyenes szlovák nyelvtanfolyamot indít. Jelentkezni október 1-ig Mata Mihály tanárnál lehet Vácott a Bayer Mihály utca 25. szám alatt.
4
Váci Napló
Kutyás sportok, nemcsak állatoknak Tábor német és finn oktatóval Augusztus harmadik hetében kutyás sportok rajongói gyûltek össze Európa több országából és természetesen hazánkból Kisnémedin, a Váci Suttogó Kutyás Klub által szervezett táborban. Rendezvényükön nemzetközi hírû kutyás szakembereket és profi versenyzõket is köszönthettek. Képzéseiket Merit Jaehne (német) engedelmes sport versenyzõ, valamint Rauno Virta (finn) agility versenyzõ vezette. - Táborunk célja az volt, hogy a legkorszerûbb módszereket bemutassuk a kutyaoktatás területén, segítsük a részvevõket munkájuk tökéletesítésé-
önismeretet és tudást feltételez a gazda részérõl. Felnõtt kutyával is sikereket érhetünk el ezekkel a módszerekkel, problémás kutyákat tehetünk ismét kiegyensúlyozottá, biztosíthat-
A tippmixen Hamilton a gyõztes Érthetõ módon sokan érdeklõdtek, s nem kevesen reklamáltak a vasárnapi Forma-1 Belga Nagydíj eredménye iránt, illetve megállapított eredménye miatt. A pályán gyõztes Hamiltont utólag 25 másodperces büntetéssel sújtották, így a hivatalos, de a McLaren óvása miatt még nem végleges sorrend az elsõ három helyen: Massa, Heidfeld, Hamilton. A tippmixen azonban ennek ellenére azok nyertek, akik Hamiltont jelölték gyõztesnek. Hogyan lehet ez? A választ a Tippmix Részvételi Szabályzat tartalmazza, mégpedig egyértelmûen és logikusan. Idézzünk a Forma 1-re vonatkozó speciális eredmény-megállapítási szabályok (2) pontjából: „ … Az idõmérõ edzésen és a versenyen is a pályán elért eredmény és sorrend számít, az esetleges büntetések nélkül.” Könnyû belátni ennek – az egyébként jó elõre rögzített és nem utólag kreált – szabálynak az ésszerûségét. Akik Massára tettek és most berzenkednek, gondoljanak bele: mi lenne, ha helyt adva a McLaren óvásának mégis Hamiltont hirdetnék ki immár véglegesen gyõztesnek? Visszafizetnék az idõközben felvett nyereményt?
Vác Katona Lajos Városi Könyvtár 2600 Vác, Budapesti fõút 37. a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. - alapján pályázatot hirdet
hangtári könyvtáros asszisztens munkakör betöltésére. Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidõ. Illetmény és juttatások: az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: középiskola/gimnázium, könyvtáros asszisztens, könyvtári gyakorlat, zenei ismeret - Legalább 13 év szakmai tapasztalat, felhasználói szintû számítógépes könyvtári szovfter ismeret.
Agility verseny kutyáknak. Ez már valódi sport, amit szerte a világon nagyon sokan ûznek
ben - tájékoztatta lapunkat Jess Kinga. - Ma már a legtöbb kutyás versenysportban pozitív megerõsítést, jutalmat, játékot használunk a felkészítés során, így a kutyák számára maga a sport is játék, élmény, ami meglátszik az egyre szebb munkán. Aki már látott kutyás táncot, agilityt (a lovas díjugratás mintájára kialakult kutyás sport) vagy engedelmes munkát (mely sportok mindegyike igen ismert és népszerû Európa legtöbb országában), az tudja milyen elképesztõ - és kutyabaráti szemmel bizony megható - kapcsolat van gazda és kutya között. A kutya valóban lesi a gazda minden rezzenését, mozdulatát, parancsát. Mindezt felépíteni aprólékos, türelmes munka már kölyökkortól a kutyával, amely
juk kutyánk számára a napi tanulást, magunk számára pedig a testmozgást és a közös tevékenységet kedvencünkkel - tette hozzá Jess Kinga. - Táborunkban hazai kutyás barátokon, kollégákon kívül osztrák, német és finn résztvevõk tanultak és segítettek, hogy összevessük az országonként különbözõ munkakutyás szabályzatokat, képzési módszereket. Reméljük a jövõben mind több kutyatulajdonos szeretne majd aktívan sportolni kutyájával, nõ majd a kutyás sportok ismertsége és elismertsége Magyarországon is. A Váci Suttogó Kutyaiskola ezen képzési módszerek felhasználásával oktatja a kutyákat és segít a gazdiknak a helyes kommunikáció kialakításában kedvencükkel jegyezte meg befejezésül.
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: szakmai önéletrajz, iskolai végzettséget igazoló okmányok. A büntetlen elõéletet igazoló erkölcsi bizonyítványt a nyertes pályázó a kinevezés elõtt köteles becsatolni. A munkakör betölthetõségének idõpontja: A munkakör legkorábban 2008. november 3. napjától tölthetõ be. A pályázat benyújtásának határideje: 2008. október 6. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Herczeg Miklósné nyújt, a 27/311-335 -os telefonszámon. A pályázatok benyújtásának módja: postai úton, a Katona Lajos Városi Könyvtár címére történõ megküldésével (2600 Vác, Budapesti fõút 37. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati azonosító számot: 147/2008. Elektronikus úton Herczeg Miklósné részére a
[email protected] e-mail címen keresztül. A pályázat elbírálásának módja, rendje: személyes meghallgatást követõ kiválasztás. A pályázat elbírálásának határideje: 2008. október 15.
Váci Napló
5 vítása a cél. - Mibõl él az intézmény? Hogyan finanszírozzák a mûködést? - Alapvetõen az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozásából. Emellett adományok is segítik mûködésünket. (Adományok a Máltai Szeretetkórház, Vác névre a Budapest Bank Váci Kirendeltségénél vezetett 10103898 55561245 - 01000002 számlaszámra fizethetõk be – a szerk.) - Milyen szakmai munka, mûszerezettség jellemzi a kórház tevékenységét? - Munkatársaim jól képzett szakemberek, emellett rendszeresek a továbbképzések. Fiatal kollégáinkat beiskolázzuk. Különbözõ szintû konferenciákon érdeklõdéssel követik a betegeinkrõl, tevékenységünkrõl tartott elõadásainkat. Mûszerezettségünk, ápolási eszközeink is sokat javultak, fejlõdtek az utóbbi évtizedben. - Milyen fejlõdési lehetõséget lát, milyen tervek vannak a kórház jövõjével kapcsolatban? - Gondolkodunk egy 10-12 ágyas hospice-részleg kialakításán. Évek óta nagy álmunk egy lift beszerelése - zárta beszélgetésünket dr. Hirling András, a Dr. Hirling András a kórteremben. “Próbáljuk humánummal, Máltai Szeretetkórház igazgató keresztény szemlélettel megtölteni a napi tevékenységünket” fõorvosa.
Kórházi hétköznapok a fõtéren Csodák nélkül, ám végtelen empátiával
Harmadszor kerültem közvetlen kapcsolatba a váci fõtéren található kórházzal. Itt kezdõdött az életem, hogy féltucat esztendõ múltán egy mandulamûtét apropóján töltsek ott pár napot. Majd lepergett pár évtized, és most sajnos édesapám súlyos betegsége miatt látogatom naponta az immár a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Alapítványa által mûködtetett intézményt. A régi idõk rossz emlékei, elõítéletei után nagyon kellemes meglepetés ért… Dr. Hirling Andrást - az intézmény igazgató fõorvosát nagyon sokan ismerik a városban. A háziorvosként is praktizáló egykori önkormányzati képviselõ egyik fia, Zsolt evezõs világbajnok és Pekingben immár második olimpiáján vett részt. Az ötkarikás játékokon történtek kitárgyalása után következhet a kórház jelenével és jövõjével kapcsolatos interjú. - Igazgató úr! Bevallom, emlékeimben még pár héttel korábban is egyfajta elfekvõként, a menthetetlen idõs emberek otthonaként élt a kórház. - Az egészségügyi ellátás korszerûsödése és munkatársaim kiemelkedõ munkája miatt sikerült rehabilitációs szemlélettel megtölteni mindennapi tevékenységünket - kezdte az igazgató fõorvos. - Dr. Horváth Klára fõorvosnõ orvosszakmai irányításával, illetve a Bolczek Antalné (Ági fõnõvér) által koordinált nõvéri stáb odaadó munkájával fokozatosan sikerült egy élettelibb gyógyítóápoló tevékenységet kialakítanunk. Azonban sok menthetetlen, daganatos beteget is kezelünk életüknek utolsó, nehéz szakaszában. Csodára mi sem vagyunk képesek, de egy kiszolgáltatott, fájdalmaktól gyötört embernek különösen fontos az empátiás attitûd. - Hogyan kerülnek az intézetbe a betegek? - A közép-magyarországi régió betegeit az ÁNTSZ, a váci és Vác környéki betegeket a Jávorszky Ödön Kórház és az orvoskollégák utalják be. - Milyen alapelvek szerint gyógyítják az itt lévõket? - Szakmai eljárási utasítá-
sok, úgynevezett protokollok adottak az ápolási és orvosi ellátásra. Ezeket idõnként felülvizsgáljuk, átdolgozzuk, korszerûsítjük. Ezen szabályokon túlmenõen próbáljuk humánummal, keresztény szemlélettel megtölteni a napi tevékenységünket. - Tapasztalatom szerint az ön kollégái valóban a humánum fókuszában, a betegek, ápolásra szoruló emberek kiszolgálá-
sa érdekében tevékenykednek. Nem dolgozni járnak be, hanem szolgálni. - Az évek során a csapatmunkának köszönhetõen a még meglévõ hibákat sikerült csökkenteni, a pozitív dolgokat felerõsíteni, a tapasztalatokat egymásnak átadni. Jól esik, ha látják és értékelik erõfeszítéseinket, hiszen számunkra a betegeink életminõségének - lehetõségekhez képest maximális - ja-
Az igazgató tájékoztatója után kicsit alaposabban bebarangolom a váci fõtéren található Máltai Szeretetkórházat. Megnyugtató, amit tapasztalok. Mosolygós, segítõkész orvosok, nõvérek, ápolók és gyógyulni, élni akaró betegek. Édesapám is jobban érzi magát. Optimistán lépek ki a szeptemberi napfény által beragyogott fõtérre... KERESZTURI GYULA
1763-ban a város betegellátásának javítása érdekében Migazzi Kristóf az Istenes Szent Jánosról elnevezett Irgalmas Rend szerzeteseit telepítette le rendházat és kórházat építve nekik. Az épület átalakítása 1785-ben készült el, mely ekkor rendházat, kórházat, gyógyszertárat valamint a kórház-kápolnát jelentette. A copf stílusban épült fõépülethez a múlt század elején udvari szárnyat építettek hozzá. 1970-ig az új - mai nevén Jávorszky Ödön Kórház - átadásáig a város legjelentõsebb egészségügyi intézményét jelentette századokon át. Az egyházi ingatlanok visszaadása során a Betegápoló Irgalmas Rend tulajdonába került vissza és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Alapítványa mûködteti. 1995 november 6. óta a kórház az OEP-pal kötött szerzõdés alapján 107 ágyon krónikus belgyógyászati és krónikus rehabilitációs kezelést végez. Támogatóink jóvoltából az öreg mûemléképület tetõcseréjére és a torony felújítására került sor az elmúlt években. A régi-új kórházi dolgozók próbálják megvalósítani az irgalmasok jelmondatát az ódon falakon belül: Lanua patet cor magis - Kapunk nyitva, szívünk még inkább! (www.maltavac.hu)
6
Váci Napló
Hét éves a Serenus Kórus Három generáció énekel együtt A váci Serenus Kórus 2001. február 9-én alakult. Az akkor harminc fõvel induló énekegyüttesnek ma már mintegy ötven tagja van, s a 7 évvel ezelõtt maguk elé tûzött célokat, mint például “értékes kóruszene mûvelése és közkinccsé tétele”, vagy “a Serenus kórus aktív résztvevõje kíván lenni szülõvárosa, késõbb hazája zenei életének” folyamatosan megvalósítják. A fejlõdésükkel kapcsolatban Brusznyai Margit karnagy úgy fogalmazott “lépcsõrõl lépcsõre” haladva fejlõdnek, teszik próbára képességeiket. - A Serenus Kórus, ha emberi léptékkel mérjük, most lépett “iskoláskorba”. Hogyan alakult ez a hét év, mennyit fejlõdtek? - kérdeztük Brusznyai Margitot, a kórus karnagyát. - Az elsõ évünk nagyon jól sikerült, mert “8 hónapos korunkban” 2001. október 13-án, Jászberényben minõsítésen vettünk részt, s ekkor megkaptuk a Fesztiválkórus fokozatot, aminek én nagyon örültem – kezdte a beszélgetést Brusznyai Margit. – Valóban el lehet mondani s talán a külsõ szemlélõknek lehet hinni -, hogy a kórus tényleg fejlõdött. Nekem az a célom a kórussal, hogy mindig legyen egy olyan feladat, ami picit nehezebb, mint amit az együttes tud. Ezt úgy hívom, hogy “lépcsõmûvek”. Tehát minden szezonban teljesen új koncertmûsort tanulunk, s abban mindig van egy, vagy két olyan darab, amit nagyon nehezen tanulunk meg, de utána úgy érzem mindig, hogy egy lépcsõvel feljebb léptünk. Összegezve, a hét év alatt a kórus nagyon szépen fejlõdött, létszámában is bõvült –
A Serenus Kórus idén júniusban Nézsán, a “Palóc Kirakó” összmûvészeti fesztiválon is fellépett
illetve ez változó -, s igen színvonalas mûvek elõadására már képes. Nem beszélve az emberi fejlõdésrõl, mert a kórus nagyon jó társaság. Nem egynemû a kórus, többgenerációs, de az egyes generációknak nagyon jó baráti körei vannak. A születésnapokat vacsorával, tortával, az életünkrõl szóló vidám mûsorral ünnepeljük, így volt ez a 7. születésnapunkon is, amikor kabarémûsorral, a mûvek paródiáival ünnepeltünk. Nemcsak szakmai, hanem emberi fejlõdésrõl is beszámolhatok. Az éneklés a kórustagoknak – mint mondják - a napi, fárasztó munka után felüdülést jelent. Örülök annak, hogy sok a fiatal a kórusban, sok a korombeli – akikkel korábban együtt énekeltem –, s ott vannak a gyerekeink, tehát három generáció énekel együtt. - A serenus latin szó, jelentése: derû, nyugalom, szelídség. Ez jellemzõ a kórusmûvek választásánál, vagy kórus életére? - Amikor nevet kerestünk körülbelül tizenkét név szerepelt a javas-
latok között. Végül a serenus név nyert, az elnevezés nem a mûvekre vonatkozik. Énekelünk mi vidám, duhaj és komor mûvet is. Ez a szó a nálunk lévõ hangulatot próbálja megmutatni, hogy mi derûs, szelíd és nyugodt hangulatra vágyunk, mert ilyenre van szükségünk, a minket körülvevõ rohanó világban. Ezt meg is tudjuk valósítani, persze nincs két egyforma ember, de van egyfajta kultúra to-
lerancia, amely lehetõvé teszi, hogy a legkülönfélébb kultúrájú, életkorú, foglalkozású emberek egymást szelíden viseljék, vagy el tudják fogadni, mert különben rosszul éreznék magukat. Aki ezt nem tudja ezt megvalósítani, elõbb-utóbb el is megy tõlünk. - A jövõt illetõen milyen tervei vannak a kórusnak, s a közeljövõben hol fognak fellépni? - A kórus szívesen
eleget tesz meghívásoknak, felkéréseknek, így legközelebb november 8-án Nagymarosra kaptunk meghívást kórustalálkozóra. Kialakultak más kórusokkal – például a bajai Ad Libitum Kórussal, gyõri, komáromi kórusokkal baráti kapcsolataink, voltunk egyszer Németországban is. A város támogatja a kórus tevékenységét, s mi tudjuk, hogy minden évben hol vannak Európában kórusrendezvények, de azokra eljutni sok pénzbe kerül. Bár ki tudja, lehet, hogy egyszer lesz erre lehetõségünk, s felléphetünk egy ilyen rendezvényen is, egyelõre egy erdélyi utat szeretnénk a jövõben megvalósítani – mondta befejezésül Brusznyai Margit karnagy. A Serenus Kórus a mûvelõdési központpontban hetente kétszer, kedden és pénteken 7tõl 9-ig tartja a próbáit. A kórusba szeretettel várják az énekelni szeretõ új tagokat. Aki szeretne csatlakozni az énekegyütteshez, de elõtte még több információra is kíváncsi a www.serenus.hu honlapon talál róluk, fellépéseikrõl fotókat, beszámolókat. F. E.
Szerezzen érettségit vagy szakképesítést (vállalkozói ügyintézõ) az I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola és Karacs Teréz Kollégiumban (2600 Vác, Géza király tér 8.) esti tagozatán! Érdeklõdni a 06/70-339-5482-es telefonszámon lehet. Az I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola fõiskolai végzettségû gyermek- és ifjúságvédelmi felelõst keres. Érdeklõdni lehet a 06-70/320-3480-as telefonszámon.
Váci Napló
7
Váci Jeszenszky Balett: tapstól vörösödtek a tenyerek Minden eddigi nézettségi rekord megdõlt az idei vigalmon! A Váci Világi Vigalom mûsorai közül nagy várakozás elõzte meg a váci Jeszenszky Produkció jubileumi operett – musical gálaestjét. Elõadásukat július 26-án, szombaton a Március 15. téri szabadtéri színpadon mutatták be. Ennek okán a mûsor producerével, Csermely Györggyel, a Váci Jeszenszky Balett igazgatójával beszélgettünk. - Tizenöt éves váci jubileumukat ünneplik idén. Ebbõl az alkalomból mutatták be új gálamûsorukat a vigalomon. Bátran állítható, hogy rendkívül nagy sikerük volt! Minden elõadásukon ilyen szeretettel fogadja önöket a közönség? – kérdeztük Csermely Györgyöt. - Szerencsére igen! Egészen természetes hogy az itthoni közönségünk visszajelzése bír a legjelentõsebb súllyal számunkra, hiszen itt élünk és dolgozunk Vácott. Nagyon jó érzés volt általuk visszajelezve látni azt, hogy szeretik azt, amit csinálunk! - Az idei premier végén hosszú percekig állva tapsolt és ujjongott a pótszékes teltház. Ez a fajta tetszésnyilvánítás eddig nem volt jellemzõ Vácott. - Még a Budapesti Operettszínházban is csak körülbelül két éve vált szokássá. A váci közönség szigorú, de jó ítésznek bizonyult, mivel a turnéhelyszíneinken is hasonló módon reagált a közönség. - Ön szerint mi a titka az átütõ sikernek? - Hát ez egy igazán összetett dolog. Viccesen szólva: az én személyes varázsom édes kevés lenne hozzá. - Mégis ahol producerként az ön neve megjelenik, ott rendszeresen jó dolgok születnek.
A tavaszi ferenecvárosi fellépés plakátja. Sikeres produkciót csak profikkal lehet csinálni
- Köszönöm, örülök, ha így van. Komolyra fordítva a szót, minden alapos elõkészítést és hozzáértést igényel. Nekem producerként mindössze annyi a dolgom, hogy az alapötletemet megvalósítandó, összehangolom a körülményeket és a megvalósításához szükséges embereket. Nyilván, számos döntést is kell hozzak minden alkalommal arról, hogy kik a legmegfelelõbb személyek, akik az elképzeléseimbõl a maximumot hozzák majd ki. Munkámban mindig elsõszámú tényezõ a tánckarom. Hiszen Ocsovay Jánossal - aki a Magyar Állami Operaház magánénekese, a Deutsche Staatstheater Kassel tagja -, a Jeszenszky Produkció zenei vezetõjével 2003ban azért kezdtük el a mûsorgyártást, hogy megteremtsük a rendszeres lehetõségét annak,
hogy a Váci Jeszenszky Balett táncosai magas színvonalú körülmények között szerezhessenek színpadi rutint. Bennük tizenöt éves munkánk eredménye testesül meg. Ez alatt a másfél évtized alatt szerencsére mindvégig sikerült megnyernem a közös cél érdekében a legkiválóbb táncpedagógus kollégáimat, akik garanciát jelentettek a minõ-
ségre. Nagy szerencsémnek tartom azt is, hogy a kezdeteknél baráti körömben pont olyan kitûnõ és óriási rutinnal rendelkezõ mûvészek lehettek, mint János és a többiek, akik 2003-tól céljaink megvalósításában segítségünkre voltak. Kevésbé jó szakemberekkel csak gyengébb produktum jöhetett volna létre. Elengedhetetlen hogy megköszönjem Vác Város Önkormányzatának, a tizenöt évünk alatt nyújtott mindenkori támogatását is. Hiszen segítõ hozzáállásuknak köszönhetõ, hogy terveinket ezen a színvonalon tudtuk megvalósítani. Nagyon fontosnak tartom megemlíteni azt is, hogy munkánk infrastrukturális hátterét mindvégig a Madách Imre Mûvelõdési Központ biztosította. Mindenkori vezetõinek és dolgozóinak pozitív hozzáállása is kiemelkedõen sokat adott sikereink eléréséhez. Nekik is elismerés jár mindezért. - Vigalmi fogadtatásuk alapján úgy tûnik, érdemes volt ennyit dolgozniuk. - Feltétlenül! Tényleg nagyon sokan voltak ránk kíváncsiak. Az elõadást követõen rengetegen gratuláltak nekünk telefonon és elektronikus levelek formájában is. Nagyon
sok személyes visszajelzés is érkezett. Közülük az egyik legkedvesebbet említeném meg. Néhány nappal a vigalom után az utcán egy nagyon víg kedélyû hölgy állított meg. Gratulált és elmondta, hogy egy fõ problémája volt a mûsorunk közben. Nevezetesen az, hogy már csak a Tourinform elõtt a busz keréknyomban talált magának állóhelyet. A nagy tömeg miatt nem tudott közelebb kerülni a színpadhoz. De nevetve megígérte, hogy ha legközelebb ilyen elõadásunkra jön, ez sem fog majd ki rajta. Hoz magával látcsövet. Július 26-i elõadásunk kapcsán úgy érzem, elismerés illeti meg a vigalom szervezõ csapatát is. Én a fõtéri színpadnál felénk nyújtott kiszolgálásukkal kapcsolatban tudom elmondani a benyomásaimat. Ott a legapróbb részletekig, mindenre kiterjedt a figyelmük a szervezésben. - Bízunk benne, hogy lesz folytatás. A sok turnézás mellett mikor lesz idejük új gálamûsor színrevitelére? - Amennyiben megkapjuk a lehetõséget, jövõ év elején szeretnénk egy újabb gálával elõállni. Szinte a teljes mûsor készen van már. Ez évben nagy projekt elõtt állunk, ezért dolgoztunk elõre. Csak az idõpontjáról nem állapodtunk még meg. - Nagy rá az igény, úgyhogy bizonyára pozitív lesz a hozzáállás. - Így legyen! - mondta végezetül Csermely György. F. E.
BEIRATKOZÁS A Váci Jeszenszky Balett tánccsoportjaiba szeptember 4-tõl tanítási napokon, hétfõn és csütörtökönként a Madách Imre Mûvelõdési Központ 37-40-es termében lehet jelentkezni. Idõpontok: 4-6 évesek 15 órakor, 6-12 évesek 16 órakor, 12 év felettiek 17 órakor. A csoportok munkájához év közben is lehet folyamatosan csatlakozni. További információ: Csermely György igazgatótól a 06-30/201-1976-os telefonszámon kérhetõ.
8
Váci Napló
Nikotintapasz - már gyermekeknek is? Mivel a dohányzás a leggyakoribb oka a korai halálozásnak, a koraszülésnek és különbözõ megbetegedéseknek, egy brit független egészségügyi szervezet újabb kampányba kezdett a füstölgés megfékezésére. Angliában a 11-15 évesek 9 százaléka dohányzik, ezért nekik is szükségük lehet a leszoktató módszerekre. Az egészségre és a népgazdaságra való magas károkra tekintettel brit National Institute for Health and Clinical Excellence - Nemzeti Intézet az Egészségért és a Klinikum Kiválóságáért (NICE) felhívást intézett a kormányhoz, az egészségügyi hatóságokhoz, az orvosokhoz és más, a betegellátásban résztvevõkhöz, hogy még fokozottabban álljanak ki a dohányzásról való leszoktatás mellett. Véleményük szerint éves szinten az összes dohányzó 5 százalékának kell felkínálni a lehetõséget a leszokásra. A cél pedig a 35 százalékos eredmény lenne. A NICE szerint a dohányzás nemcsak a leggyakoribb oka az elkerülhetõ korai halálozásnak, de a legfontosabb
oka a szegények és gazdagok közötti különbségnek várható élettartam tekintetében. Férfiaknál mintegy a felét teszi ki az osztálykülönbségeknek - állítják. A dohányzás által
ket, az erektív diszfunkciót és terméketlenséget, a csontritkulást, a szürke hályogot, az öregkori maku ladegenerációt és a parodontózist, ugyanúgy a sebgyógyulási
nek és károsítja az újszülötteket, akiknek átlagosan 200-250 grammal alacsonyabb születési súlyuk van, mint a nemdohányzó nõk újszülöttjeinek. Az újszülöttek halandóságát 40 száza-
A dohányzás fokozza a légúti betegségek, az asztma kockázatát, hosszútávon a tüdõrákot, a szívbetegségekét és a strokét is
kiváltott betegségekhez számítja a NICE nemcsak a rákot, a légúti- a szív- és keringési betegségeket, hanem a gyomor- és bélfekélye-
KONI BT AUTÓSISKOLA (Vác, Csányi krt. 45. Telefon: 06-27/ 316-300) Gépjármûvezetõi tanfolyamot indítunk: SM, A, B, C1, C, E, D kategóriákban; belföldi árufuvarozó és személyszállító szaktanfolyam; TIR szaktanfolyam, ezenkívül indul még ADR, NEHÉZ-, ILLETVE KÖNNYÛGÉPKEZELÕI ÉS MOTORFÛRÉSZ-KEZELÕI SZAKTANFOLYAM.
zavarokat és a posztoperatív szövõdményeket is. A terhesség alatti dohányzás kedvez a születési rendellenességek-
város központjában. Telefon: 27/ 317-380*, 06-20/931-7380, Fax: 27/511-382. Nyitva: H-P: 8-17, Szo.: 8-12 óráig Kaphatók: HÁZTARTÁSI ESZKÖZÖK: elektromos, kõlapos raklett sütõ 11690 Fttól, fûtõventilátorok, videó kábelekátalakítók, külsõ-belsõ vezeték nélküli hõmérõk. Elemek, akkuk, töltõk, lámpák! DURACELL és GILETTE termékek! Vérnyomásmérõk 7390 Ft-tól, digitális mérlegek, középsikolások részére számológépek HALLÓ Mintabolt (Vác, dr. 1.990 Ft-tól. ÚJ TERMÉK: digitális Csányi L. krt. 29. (2-es fõút) a alkoholszondák 5990 Ft-tól. SZÁMÍ-
lékkal emeli. A NICE számára a passzív dohányzás veszélyei sem kétségesek. Fokozza a légúti betegségek, az asztma koc-
TÁSTECHNIKA: számítógépek egyedi elképzelés alapján is, LCD monitorok, nyomtatók, routerek, web kamerák, egerek, mikrofonok, fejhallgatók, hangfalak, írható CD és DVD lemezek, videó- és kamera kazetták, memóriák, FlashDrivek, infra és bluetooth portok. MP3-as és MP4-es lejátszók. TÁVBESZÉLÕ ÉS IRODATECHNIKA: másológépek, nyomtatók, számológépek, diktafonok, telefonok 2.299 Ft-tól, normál papíros faxok 21.690 Ft-tól, vezeték nélküli csengõk 2990 Ft-tól, kaputelefonok 6190 Ft-tól, telefon és számítógép kábelek, csatlakozók, átalakítók. Kapható: író-, számoló-, pénztárés másológépbe, nyomtatóba, faxba különféle: eredeti és utángyártott festék szalag, festék por, tinta patron,
kázatát, hosszútávon a tüdõrákot, a szívbetegségekét és a strokét is. A dohányzás okozta betegségekért az NHS állami egészségügyi szolgálatnak évente 1,5 milliárd fontot kell kiadni. Ezért is tartja a NICE a dohányzás leszoktatására irányuló törekvéseket szükségesnek és költséghatékonynak. A nyilvános kampányokon kívül információs brossúrákkal és díjmentes telefontanácsadással szeretnék motiválni a dohányzókat a leszokásra. A NICE több terápiát tart fontosnak a leszokásban, ezek a nikotinpótlás (rágógumi, tabletta, inhaláció vagy orrspray formájában) valamint olyan gyógyszerek, mint a vareniclin vagy bupropion. A nikotinpótló terápiát az orvosok kiskorú betegeiknek is kínálhatják (12 éven felül) és ez Angliában, Skóciában és Walesben az utóbbi évtõl csak 18 éven felül megengedett. Elõzõleg a korhatár 16 év volt, ami azonban nem akadályozta meg, hogy a 1115 éves dohányzók aránya 9 százalék volt.
utántöltõ, lézer toner; - másoló-, fotó, fax-, tekercs-, leporelló papírok. IRODABÚTOR: bõrfotel 27.999 Fttól! Profi számítógépasztalok. SZOLGÁLTATÁSAINK: iratmásolás, laminálás, iratok bekötése - fûzése; faxok feladása - fogadása; telefon, fax, számítógép, nyomtató, telefonközpont javítása - szerelése, lézer toner töltés. Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy az AKCIÓS árak a készlet erejéig érvényesek. Legyen a TÖRZSVÁSÁRLÓNK! Termékcsoporttól függõen 5-20% közötti kedvezmény! Sodex-ho, sulicsekk, CADHOC, Egészség, Otthoncsekk utalványokat elfogadunk! Üzleteinkben történõ vásárlásnál elfogadunk: VISA, AMERICAN EX-PRESS, OTP, Maestro stb. bankkártyákat!
Váci Napló
9
Szüret anno, borkóstolás most!
A hétvégén nem csak a megyeri híd nyílt napja miatt érdemes Szentendre felé venni az útirányt, hanem azért is, mert a Skanzenben Szüreti Sokadalom lesz szombaton és vasárnap a 17. Budapesti Nemzetközi Pezsgõés Borfesztivál programjainak keretében. Az élõ múzeumhoz szorosan kapcsolódik a két napos fesztivál komplex programja. A Szüreti Sokadalom idején felpezsdül az élet a múzeum területén: a ré-
megköszöntésével, megajándékozásával ért véget, és az ünneplés hajnalig tartó borozgatásban, táncban csúcsosodott ki. A szüreti felvonulást a 18. és 19. században miniszteri rendelettel igyekeztek szabályozni és nemzeti ünneppé emelni. Hogy a régi hagyományokat ismertté tegyék, kész forgatókönyvekkel és programjavaslatokkal álltak elõ. A szüret kezdõnapjai tájegységenként a szõlõfajták különbözõ érési ideje miatt eltérnek egy-
gen nem használt és feledésbe merült tárgyak kezdenek el újra élni, mozogni, és hozzájárulnak ahhoz, hogy felelevenítsék a szüret és a szõlõpréselés hagyományait. Használat közben is látható lesz például az erdõbõl 1699-ben kivágott fából 1832ben elkészített nyúli prés, díszes borosüveg például 1854-bõl, pincetokláda, hébér, borosüveg. A látogatók elõtt elevenedik meg a tokaji szüreti felvonulás minden résztvevõjével: szedõ lányok, szüreti király, maskarások mint például bíró és bíróné, medvetáncoltató, cigányasszony; és kellékével: szüreti koszorú, baksus bábu, kapáscímer, stb. A szüret a parasztgazdaságban a többi szõlõmunkával szemben segítséggel végzett társas munka volt. Óriási közösségépítõ szerepe volt a szüretnek egy-egy településen, mai formájukban vállalati csapatépítõ tréningeknek felelnének meg. A munka és kikapcsolódás, szórakozás színes, örömteli pillanatokban kapcsolódott össze. A szüret során mindenkinek megvolt a saját feladata: szedõk, taposók, puttonyosok, de a szüreti felvonulások alkalmával már a csõsz és a tolvaj játékos párbaja is. A szüret végét a szüreti felvonulás zárta, ami az uraság
mástól: szeptember 29. Mihály napjától - Alföld és Eger környéke; október 15. Terézia napja Erdély, Dunántúl, Mátraalja; október 16. Gál napja - Erdély; október 18. Lukács napja - Borsod megye; október 12. Orsolya napja - Kõszeg vidéke; október 28. Simon-Juda napjáig - Tokajhegyalja. Családi pincészetek hozzák el finomabbnál finomabb boraikat (kézmûves borokat is) és mustjaikat. Vincellérek tartanak kóstolót pincelátogatással egybekötve. A fesztivál színpadon mindkét nap délelõtt 10 órától 17 óráig zenészek és színészek gondoskodnak a jó hangulatról. A látogatók elvegyülhetnek a szüreti vásárban, vagy az õszi betakarításban vehetnek részt aktívan: szilvalekvárfõzés, gyümölcsaszalás, savanyítás. Lesz szõlõpréselés és szõlõfajta bemutató, valamint a Magyar Szikvíz Ipartestület mobil szikvízüzeme mûködteti majd a Fröccsöntõt. A hét tájegységbõl három vesz részt aktívan a szüretben: Felföld; Bakony, Balaton-felvidék; Felsõ-Tiszavidék. A többi tájegységben a Szombati Szöszmötölés és Tótágas Vasárnap egész évben mûködõ programjain lehet részt venni.
IV. Amazon ugróderby Szántódpusztán Szeptember 13-án és 14-én rendezik meg a IV. Amazon udgróderby díjugrató versenyt Szántód-pusztán. A rendezvény fõvédnökei: dr. Gráf József Miniszter FVM, dr. Gyenesei István Miniszter ÖM, dr. Suchman Tamás elnök BFT. Védnökök: dr. Nagy Sándor elnök RFH, dr. Czoma László igazgató Helikon Kht. Díszvendégeink: dr. Németh Imre RFH vezérigazgató, dr. Németh Csaba MSZH, Szávay Gábor vezérigazgató EAG, dr. Tóth József BITESZ. Program: szeptember 13., szombat: 9-tõl10 óráig – CO verseny, 10 óra CO eredményhirdetés, 10.15-tõl 12 óráig B1 A,B,C kategóra,12 óra B1 eredményhirdetés, 12.15-tól 13.15-ig B2 ifi és nyitott, 13.15-tõl B2 eredményhirdetés, 13.30-tól 14 óráig ebéd, 14 óra csikós bemutató, ünnepélyes megnyitót mond dr. Suchmann Tamás a Balatoni Intézõ Bizottság elnöke és dr. Czoma László a Helikon Kastély Kht igazgatója, 14.30-tól 15.30 óráig Amazon Derby elõdöntõ, 15.45-tõl elõdöntõ eredményhir-
detés, 15.45 órakor puszta ötös bemutató, 16-tól17 óráig A1 ifi és nyitott, 17 órakor A1 eredményhirdetés, 17-tõl 18 óráig egyéb program, 18 órától korlátugratás, 19 órakor korlátugratás eredményhirdetése, 20 órakor ünnepélyes vacsora a versenyzõk, támogatók, díszvendégek, rendezõk számára a Dream Team 2000 Kft meghívásából. 21 órától a Fair Play Retro zenekar koncertje. Szeptember 14., vasárnap: 9tõl 10 óráig – CO verseny, 10 óra CO eredményhirdetés, 10.15-tõl 12 óráig B1 A,B,C kategória, 12 óra B1 eredményhirdetés, 12.15tõl 13.15-ig B2 ifi és nyitott, 13.15-tõl B2 eredményhirdetés, 13.15-14 óráig ebéd, 14-tõl15.30 óráig Amazon Derby Döntõ, 15.30 órakor Amazon Derby Döntõ Eredményhirdetés, 15.45tõl 16.45 óráig pókerugratás, 16.45 pókerugratás eredményhirdetése, 17-tõl18 óráig A1 ifi és nyitott, 18.15 órakor A1 eredményhirdetése, 18.30 órától a versenyt Baranyi Barna a Dream Team 2000Kft tulajdonosa ünnepélyesen lezárja. Külön díjak átadása. Puszta ötös bemutató.
10
Váci Napló
APRÓHIRDETÉSEK 03*ÁLLÁST KERES ☞ Egészségügyi végzettséggel, körzeti nõvéri vagy munka egészségügyi állást keresek. 25 éves szakmai tapasztalattal, HID diplomával rendelkezem. Tel.: 06-20/5-58-5688. (368/03)
04*ÁLLLÁST KÍNÁL ☞ A szõdi öntöde azonnali belépéssel felvesz gyakorlattal rendelkezõ KOKILLA öntõ szakembereket. Elvárás: büntetlen elõélet, józan életvitel, megbízható munkavégzés. jelentkezés hétköznap 8-16 óra között az alábbi telefonszámon: 0630/950-96-98. (364/04) ☞ Futárszolgálat, Budapest környéki áruterítésre, több autóval rendelkezõ vállalkozók jelentkezését várja, a 06-1/357-6545 faxszámra. (367/04)
(290/06) ☞ Verõcén felújításra szoruló ház 668 négyzetméteres, panorámás telken eladó. Érdeklõdni lehet: 06-30/54-99-645. (310/06) ☞ Váctól 4 km-re Gombás - Egyházmöge-dûlõben 602 négyszögöl telek eladó, rajta többféle gyümölcsfával és 12 négyzetméteres téglaház + terasz, villany a telek végén. Érdeklõdni lehet este 18 óra után a 06-27/ 305-129-es telefonszámon. Irányár: 1,5 millió Ft. Családi okok miatt sürgõsen eladó! (329/06) ☞ Eladó Vácott, a Földváry téren egy 63 négyzetméteres, szép állapotú lakás. Klíma, tároló, új beépített szekrények. Rendezett lakókörnyezet. Irányár: 10 millió forint. Érd.: 06-20/7705130 (334/06)
☞ Vác, Alsótörökhegyen 140 négyzetméteres 3 szoba, konyha, étkezõs, két garázsos házrész el☞ Családi ház eladó adó. Tel.: 06-20/9-646sûrgõsen Vácon a Bács- 801. (338/06) ka-dûlõben. Érdeklõdni lehet: 06-20/273-66-63 ☞ Gödön 3 szobás + 2
06*INGATLANT KÍNÁL
félszobás családi ház, dupla komforttal, engedménnyel sürgõsen eladó. Irányár: 38 millió forint. Tel.: 06-30/9411360 (348/06)
nem önindítós Vihar 20.000 forintért eladó. Tel.: 06-30/458-80-87 (366/10)
10*VEGYES
☞ A Védok Kft. vagyonõr tanfolyamot indít Vácon. Érdeklõdni lehet: RAV Zrt., Vác, Naszály u. 18. vagy a 06-27/510-710 telefonszámon (amely hívható 9-14 óráig). (359/13)
☞ Motorcsónak eladó. Tel.: 06-20/373-0580. ☞ 2003 decemberében alakult, jelenleg inaktív, veszteséges betéti társaság eladó! Ár megegyezés szerint. Tel.: 06-20/ 221-6619
13*OKTATÁS
☞ Lováry nyelvoktatás indul Vácon szeptember 29-tõl, januári vizsgával. Részletfizetési lehetõség! ☞ Engedélyekkel renTelefon: 06-30/273-94-79 delkezõ, bejáratott mobil vagy 06-30/504-12-22. grill és büfé autó családi (361/13) okok miatt eladó. Telefon: 06-20/942-08-96, e-mail:
[email protected]. (356/10) ☞ Parkettás vállal ha☞ Sürgõsen eladó egy új- gyományos, szalag, laszerû állapotú fagyasztó- minált padló lerakást. szekrény és nagyon olcsón Csiszolás, lakkozás, javíegy több részes, ágynemû- tás, recsegés megszüntetartós ülõgarnitúra. Tel.: tése. Tel.: 06-70/505-1177 (243/17) 06-27/306-802 (357/10)
17*SZOLGÁLTATÁS
☞ Mercury 4 ütemû, 5 LE-s csónakomotor (8 üzemórát ment) 210.000 forintért, 30 LE-s, önindítós Vihar csónakmotor 30.000 forintért, 30 LE-s
☞ T and P Trans Építõipari és Fuvarozó Kft Építõipari A-Z-ig. Korrekt áron rövid határidõvel, garanciával. Tel.: 06-30/956-5217 (314/17)
20*BÉRLET ☞ Vác belvárosában a Széchenyi u. 19. szám alatti forgalmas irodaház és bevásárló udvar bejárójában hosszú távra kiadók kirakatok. Rendkívül jó megjelenési lehetõség reklám célokra. A bérleti díjakról és a további feltételekrõl az alábbi telefonszámon lehet érdeklõdni, hétköznap 8-16 óra között: 06-20/95-47-855. (362/20) ☞ Vácon a Széchenyi u. 19. szám alatt található irodaházban kiadó egy második emeleti, 80 m2-es irodahelyiség, havi nettó 100.000 forintért, 2008. szeptember 1-tõl. Érdeklõdni lehet hétköznap 8-16 óra között az alábbi telefonszámon: 0620/95-47-855. (363/20)
Hopkó Tatjána A gyöngyfejû Futárok és a Nyitva áll az Aranykapu címet viselõ két kiadánya megvásárolható a szerzõnél Vácon a Rádi út 14. szám alatt. A két kötet ára: 3000 forint.
Két legyet egy csapásra! Menjen biztosra és adja fel hirdetését internetes oldalunkon is! www.vaci-naplo.hu a Váci Napló online kiadása, a váci hírek legjobb gyûjtõhelye.
Földváry polgárõrség ügyelet: 06-20/203-1561 Naszály polgárõrség ügyelet: 06-70/625-9392 Rendõrség ügyelet: 107, 06-27/501-955 Az elhasznált fénycsõ veszélyes hulladéknak számít! Ezért ne dobja a szemétbe! A fénycsövet a GE is átveszi. Kérjük, hívja a 30/919-5149-es telefonszámot, ahol minden információt megkap!
A LEGFONTOSABB TELEFONSZÁMOK - Rendõrség: 107 és 27/501-955 - Tûzoltók: 105 és 27/314-005 - Mentõk: 104 és 27/314-862 - Jávorszky Ödön Városi Kórház: 27/620-620 - Duna Menti Regionális Vízmû hibaelhárító: 27/316-670 - Tigáz hibaelhárítás: 27/316-799, 316-867, 300-670 - Áramszolgáltató (Elmû): 06-40/38-38-38 - Volánbusz menetrendi információ: 27/304-554 - Halló Mintabolt: iratmásolás, fûzés, faxok feladása, továbbítása: 27/511-382, 317-380. 2600 Vác, Csányi krt. 29/A.
Váci Napló
11
FELHÍVÁS! AKCIÓS ABLAKCSERE TÁMOGATÁSRA. AUGUSZTUS 15-TÕL A TÁMOGATÁS ÖSSZEGE 20%!
Édenkert Cukrászda
EGYÉNILEG PÁLYÁZÓ PANELLAKÁSOK RÉSZÉRE. (NEP-2008) EZ NEM A PANELPROGRAM. PANELPROGRAMRA LAKÓKÖZZÖSÉGEK PÁLYÁZHATNAK.
a Fagyibár helyén (Deákvári fõút, butiksor)
ÖNERÕVEL NEM RENDELKEZÕK RÉSZÉRE KEDVEZMÉNYES HITEL!
Nyitva tartás: 8-tól 20 óráig minden nap
-
Fagyi, kelyhek, gyümölcskelyhek, torták, sütemények,
- kávé, capuccino, - üdítõitalok, - turmixok, - palacsinta.
MÁR MOST KÉRJEN FELVILÁGOSÍTÁST, HOGY SIKERESEN PÁLYÁZHASSON! TELJESKÖRÛ KIVITELEZÉS, INGYENES PÁLYÁZATÍRÁS! “JÖVÖ 2008 KFT.” (LAKI-BERI LUX BT) 2600 VÁC, ZRÍNYI U. 3 /PONTON UDVAR T/F: 06-27/315-300, MOBIL: 06-70/381-8647, e-mail:
[email protected]
Hitel, biztosítás, befektetés Pénzügyi problémák megoldása. Munkatársak jelentkezését is várjuk.
Tel.: 06-70/420-0893, 06-70/391-1344 E-mail:
[email protected] Vác, Fehér Galamb Üzletház
Vác Város Sportintézményeinek Állandó Sporttörténeti Kiállítása Megtekinthetõ minden pénteken 16-tól 19 óráig a Vörösház emeletén. Egyéb idõpontokban a tárlat kizárólag elõzetes bejelentkezés alapján, csoportosan látogatható! Bejelentkezés és információ: 06-20/311-14-95.
Kakukkfészek Étterem, ahol az étel mellé egy mosolyt is kap - elviteli lehetõség, - húsmentes ételek széles választékban, - házi készítésû sütemények. Péntek és szombat esténként változatos programmal: - ezoterikus klubbok, - társkeresõ programok, - tantrarandi, - nõklubb. Nyitóbuli muzsikával, kóstolóval: szeptember 13-án, szombaton 15-18 óráig. Cím: Vác, Görgey u. 25. (a volt Zöld Tehén Étterem), telefon: 06-20/933-3759. Vác Város Sportintézményeinek Állandó Sporttörténeti Kiállítása Megtekinthetõ minden pénteken 16-tól 19 óráig a Vörösház emeletén. Egyéb idõpontokban a tárlat kizárólag elõzetes bejelentkezés alapján, csoportosan látogatható! Bejelentkezés és információ: 06-20/311-14-95.
Éttermünk 7, fagyizónk 21 éves lett!
Ezen alkalomból a hirdetés leadóinak, árainkból 10 % kedvezményt adunk. Továbbra is szeretettel várjuk kedves vendégeinket!
Asztalfoglalás: 06-30/989-4924, E-mail:
[email protected]
Új szolgáltatásunk: motorcsónak bérlés
Környezetvédelmi közönségszolgálati iroda mûködik a Göncöl Házban Az új iroda segíti a helyi lakosság öntevékenységét a környezetvédelmi problémáik megoldása érdekében. Az iroda várja az Önök telefonhívásait, vagy személyes látogatását. A Környezetvédelmi Közönségszolgálati Iroda elérhetõsége: Göncöl Ház, Vác Ilona u. 3. Telefon:06- 27/ 512-030, telefax: 27/512-040. Honlap: www.goncol.hu. E-mail:
[email protected]. Nyitva tartás: 8.30-tól 16.30-ig munkanapokon. Az iroda munkatársa: Genzor Mariann.
12
Váci Napló
Ralliversenyek a barackosban
A bombameglepetés küszöbén voltunk Vereséget szenvedett a bajnok Vácott KÉZILABDA A vártnál jóval szorosabb csatában, dicséretes teljesítménnyel szenvedtek vereséget a bajnoki nyitányon élvonalbeli kézilabdásaink: Váci NKSE– Gyõri Audi ETO KC 25-27 (11-17) Vác, 600 nézõ. Vezette: Ágnecz, Sípos (kisebb hibákkal). Vác: JUHÁSZ – ORBÁN 5, Szilágyi, SCHMIDT 2, ÁBRAHÁM 4, FARKAS 4, Gerstmár 4 (2). Csere:
hogy minden második büntetõjük csak a hazai szurkolók idegesítésére volt jó. Az elsõ játékrész utolsó tíz percére azonban feltörte a Vác 5+1-es védekezését a Rábaparti hölgykoszorú és gyors lerohanásokból magabiztos elõny szerzett. Sajnos ebben a periódusban nem sikerült a mieinknek a kapuba találniuk. Nem úgy a szünetet követõen, amikor pár perc alatt ismét szoros lett az állás. A váciak elsõsorban kiváló védõmunkájukkal
Mostmár egyre gyakrabban kis tábla hirdeti a Contitech üzeme melletti földút Rádi úti végén, hogy Verseny! Ha valaki bekanyarodik és autózik vagy két kilométert, az elvadult barackos M2-n túli oldalában remekül kialakított rallipályát talál. Ezen rendszeresen rendeznek versenyeket, ahol az autósok, motorosok, quadosok mérhetik össze tudásukat, sõt, örömmel várják a nézõket is. Legutóbb az elmúlt hét végén rendeztek versenyt, képünk ezen készült.
A boronkays diák aranyérme Gyurits Gergely Bécsben gyõzött a világsport-fesztiválon Néhány hete történt, de a hír csak most jutott el hozzánk: Bécsben elõször rendezték meg a világsport-fesztivált, amelyre tizennégy magyar klub is nevezte versenyzõit és összesen huszonkét ország szabadfogású birkózói léptek szõnyegre. Városunkból két egyesület vett részt a megmérettetésen, ahol a váci formás Gyurits Gergely aranyérmet, a Vác Városi SE színeiben versenyzõ tehetséges Nagy Péter ezüstérmet nyert. A bécsi versenyre több váci fiatal is kiutazott volna, ám a szülõk egy része nem tudta elõteremteni a költségeket - tudtuk meg Fuferenda Jánostól, aki másik két edzõtársával, Dencsik Istvánnal és Szabó Gergõvel ott volt a helyszínen. A versenyen csak az Egyesület Államokból több mint ezren vettek részt, és
Hiába nyújtózkodik a világ egyik legjobb kapusa, Pálinger Katalin, néhány pillanat múlva Gerstmár Szilvia a bal felsõ sarokba ejti a labdát (fotó: Fehér Viktor)
szinte minden kategóriában nagyon erõs volt a mezõny. Ezért is számít kiemelkedõ sikernek az egyébként az idén a Boronkayban elsõs Gyurits Gergely aranyér-
me, amelyet a 66 kilogrammosok között szerzett meg. A rendezõk különbözõ kulturális programokat is szerveztek a résztvevõknek.
Sipeki (kapus), Veszeli 5 (3), Bagócsi 1. Edzõ: Kenyeres József. Gyõr: Pálinger – MRAVIKOVA 5, HORNYÁK 6, Görbicz 4(3), SPIRIDON 4, Tomori 4, Vérten. Csere: HERR O. (kapus), Szölösi, Mayer 1, Herr. A. 2, Deáki, Kovacsics 1(1), Szegedi. Edzõ: Konkoly Csaba. Kiállítások: 12, illetve 10 perc. Hétméteresek: 9/5, illetve 5/4. A mérkõzés alakulása: 7. perc: 1-4; 17. perc: 9-9; 23. perc: 11-15; 34. perc: 14-17; 47. perc: 20-22; 56. perc: 23-26. Az elmúlt bajnokságot pontveszteség nélkül záró, a világelithez tartozó vendégek kezdtek jobban. Úgy tûnt, megismétlõdhet a tavalyi nagy vereség, amikor 15 gólos gyõri siker született Vácott. Szerencsére lábra kaptak a mieink és annak ellenére kiegyenlítettek,
okoztak zavart a vendégeknél, akiknél – világsztárok ide, többféle nációjú válogatottak sora oda – meglepõen sok volt a hiba. Kettõ és négy gól között ingadozott a hazaiak hátránya, majd 22-26 után egymást követõen három váci találattal nagyon meleg lett a véghajrá. Sajnos ekkor újabb hetes maradt ki és a gyõriek nagyobb rutinjukkal bezsebelték a két bajnoki pontot. Csapatunk azonban minden dicséretet megérdemel, joggal ünnepelte a lelkes publikum az erõn felül helytálló játékosokat Kenyeres József: “A hajrában majdnem utolértünk egy másik dimenziót. Örülök, hogy jó teljesítményt nyújtottunk és hasonló hozzáállást várok játékosaimtól a folytatásban is.” Együttesünk legközelebb szombaton az újonc pécsiek otthonába látogat. KERESZTURI GYULA
Váci Napló
13
VKSE: bemutatkozásként A megyei bajnokságok kupasiker eredményei KÉZILABDA Egy hét alatt kétszer találkozik fõvárosi ellenfelével az NB1/Bbe most feljutott váci kézilabda csapat. Tavasszal ugyan még két osztály volt a különbség a csapatok között, a szerdai kupameccsen mégis a mieink diadalmaskodtak: Váci KSE – Hort SE 31-25 (16-11). A fiatal játékosokból álló ellenfél 5-5-ig tartotta a lépést. Ezt követõen elõbb ötgólos elõnyre tettek szert a mieink, majd a Hort felzárkózása után a félidõ hajrájában ismét visszaállt ez a különbség. A hullámzó játék a szünetet követõen is folytatódott. A 42. percben már nyolc találat volt a fór (22-14), majd pár perc alatt ez lecsökkent háromra (24-21). Szerencsére amikor kellett, ismét erõsített a Laurencz-gárda, amely végül magabiztosan került a kupasorozat következõ körébe. A váci gólszerzõk: Kerékgyártó Zoltán 7; Csík János, Jacsó Tamás, Lovrek András, Pálffy Miklós és Szikra Péter 4-4; Szénási
LABDARÚGÁS A Pest megyei I. osztályú bajnokság 4. fordulójában: Felsõpakony-Ergofer - Erdõkertesi SE 2-0, Hévízgyörk SC - Dunakeszi Vasutas 1-3, Õrbottyán KSE Üllõ SE 1-2. Az 5. fordulóban: Õrbottyán KSE - Viadukt SE 44, Tárnok KSK - Erdõkertesi SE 1-1, Pilisi LK-Legea - Dunakeszi Vasutas 0-0. A Pest megyei II. osztályú bajnokság 3. fordulójában: Váci Reménység - Mogyoród KSK 3-3, Vácrátót KSK - Kerepesi LSE 2-3, Dunabogdány SE Tahitótfalui SE 1-2, Verõce SE Kerékgyártó Zoltán hét góljá- - Dunakeszi Kinizsi FC 3-2, val járult hozzá a magabiztos Valkó – Kisnémedi 1-3. A 4. továbbjutáshoz fordulóban: Dunakeszi Kinizsi FC - Iklad KFC 6-1, Verõce SE István 2; Krizsovszki Zoltán, – Valkó 4-2, Isaszegi KSK Solymos Ákos 1-1. Szombaton következik a bajnoki premier: a váci sportcsarnokban 17 órától (ifi: 15 óra) ismét a Hort SE lesz az ellenfél.
Struhár Tiborra emlékeztek
KERESZTURI GYULA
Párkányban versenyeztek a váciak ÚSZÁS A Váci Vízmû Sportegyesület fiatalabb úszói meghívást kaptak a párkányi úszó egyesülettõl a Juraj Jung emlékversenyre, ahol 7 fõvel álltak rajthoz. A versenyen 23 szlovák, köztük a szlovák válogatott tagjai is, valamint 10 magyar és 4 cseh egyesület összesen 330 versenyzõje úszott. A váci versenyzõk közül nyert Boldizsár Viktor 50 méter mellen, 50 méter pillangóban, és 50 méter gyorson, valamint Boldizsár Valter 100 méter háton. Második lett Kanda Ágnes 100 méter
Váci Reménység 4-2, Mogyoród KSK - Dunabogdány SE 33, Tahitótfalui SE - Vácrátót KSK 4-1, Aszód FC – Kisnémedi 7-1. A Pest megyei III. osztályú bajnokság váci csoportjában az 1. fordulóban: Nagymaros FC – Kosd 3-0, Szobi SC - Szendehely FC 4-0, Letkés KSE - Szokolya SK 1-4, Vác-Deákvár SE Perõcsény SE 2-3, Csõvár SE VRIK-Szõdliget SE 1-8, Penci SE - Fortuna SE Kismaros 2-2, Rád SE - Márianosztra SE 4-1. A 2. fordulóban: Márianosztra SE Vác-Deákvár SE 1-4, Nagymaros FC - Fortuna SE Kismaros 00, Kosd - Rád SE 1-1, VRIKSzõdliget SE - Letkés KSE 3-3, Szokolya SK - Szobi SC 1-2, Perõcsény SE - Csõvár SE 21, Szendehely FC - Penci SE 5-3.
mellen, Molnár Tünde 100 méter mellen és Boldizsár Viktor 50 méter háton. A harmadik helyen végzett Madarász Péter 100 méter mellen, Boldizsár Valter 100 méter gyorson, és 100 méter pillangó úszásban. Az ötödik helyet szerezte meg Straub Dominika 100 méter pillangóban és 100 méter mell, Kanda Ágnes 100 méter háton, valamint Madarász Mária 100 méter pillangó úszásban. Hetedik lett Straub Dominika 100 méter háton. A nyolcadik helyen zárta a versenyt Boldizsár Valter 100 méter mellen és Madarász Mária 100 méter mellen.
LABDARÚGÁS A váci stadionban15 csapat részvételével rendezték meg a Struhár Tibor utánpótlás labdarúgó emléktornát. Négy pályán reggel nyolctól délután három óráig három csoportban mérkõztek meg a résztvevõk. A tornát a Dalnoki Jenõ Akadémia I. csapata nyerte meg, 2. lett a Vác Városi LSE II. csapata, 3. a Budatétény, 4. a Salgótarján I., 5. a Dalnoki II., 6. a Fót, 7.
az Ikarus, 8. a Sülysáp, 9. a Vác I. csapata, 10. a Kartal, 11. a Salgótarján II., 12. a Monor, 13. a Göd, 14. az Acsa és a 15. helyen végzett a REAC együttese. A legjobb kapus a budatétényi Temesvári Attila, legjobb mezõnyjátékos a salgótarjáni Kiss Balázs, a gólkirály a Dalnoki csapatából Palincsár Martin lett. A legjobb hazai játékosnak Baráth Alexandert választották.
HÉTVÉGI SPORTELÕZETES. Szombaton 18 órakor Pécsett vendégeskedik az elsõ osztályú nõi kézilabdacsapatunk a Váci NKSE. Ugyanezen a napon hazai környezetben kezdi meg az NBI/B-s szezont a Váci KSE férfi kézilabda csapata. A fiúk az elsõ fordulóban 17 órától a Hort SE csapatát fogadják. Szintén idegenben szerepel NB II-es labdarúgó csapatunk. Szombaton fél ötkor kezdõdik a Jászberény – Vác-Újbuda összecsapás.
»» Klimász János kõfaragómester «« Vác, Avar u. 16. Érdeklõdni lehet: 27/510-335, 06-30/9345-214. Sírkövek, kripták készítését vállalom. Részletfizetési kedvezmény! E-mail:
[email protected]; www.klimasz.hu.
14
Váci Napló Névnapok
Idõjárás
szeptember 12.
Mária
szeptember 13.
Kornél
szeptember 14.
Szeréna, Roxána
szeptember 15.
NAPPAL: 19 – 25 oC ÉJSZAKA: 10 – 15 oC
Enikõ, Melitta
“A pénznek megvan a maga varázsereje: akinek van belõle, az sosincs egyedül.” PAULO COELHO
Változó fronthatás várható
Ma kevés felhõre, többórás napsütésre készülhetünk. Megélénkül az északkeleti szél. Holnap délnyugaton változóan felhõs lesz az ég. Máshol a sok napsütés lesz túlsúlyban. Vasárnap a napos idõt felhõk zavarhatják meg. A folytatás is igazi kora õszi idõt ígér.
A hét vicce
Egy skótot elüt egy autós. Szerencsére nem történik semmi baja, ezért az autós ad neki 100 fontot, hogy ne tegyen feljelentést. A skót szeme felcsillan: gyakran jár erre uram?
Indóház fotópályázat Második helyezett lett lapunk munkatársa Ki lesz az év vasútfotósa? címmel az Indóház címû vasúti magazin fotópályázatot írt ki három, A vasút és az emberek; Etûdök, fények, pillanatok; Tájak, vonatok, pályák, mûtárgyak kategóriákban. A pályázat július 28-án zárult, melyen lapunk munkatársa, Hivert Gábor A vasút és az emberek kategóriában megosztott második díjat kapott. A díjazott fotó címe: Megszállott hajtányosok. A fotó Királyréten készült 2007-ben. Hivert Gábor nyereménye egy újság elõfizetés és egy értékes DVD film. A pályázatra az ország minden tájáról hetvenen küldtek be hétszáz felvételt. Ezekbõl a pályázat elsõ felében profi fotósokból
és vasúti szakértõkbõl álló zsûri kategóriánként kiválasztotta az elsõ három helyezettet. A pályázat második felében a kategóriák elsõ három helyezettjei vesznek részt, akikre a közönség szavazatait várják szeptember 22ig. A tizenegy díjazott fotó készítõje között dõl el, hogy ki lesz a 2008. év vasútfotósa. Tehát lehet szavazni. A díjazott fotók az Indóház szeptemberi számában jelentek meg. A voksokat levélben az Indóház 1387 Budapest, pf. 1015, vagy
[email protected] e-mail címre lehet elküldeni. Gratulálunk lapunk munkatársának, aki ha sokan szavaznak rá -, még elnyerheti Az év vasútfotósa címet.
Mentesítõ vonatok a nagybörzsönyi vadásznap alatt A Szob-Nagybörzsönyi Erdei Vasúton szeptember 13-án, szombaton a menetrendben meghirdetett járatokon felül a megnövekedett utasforgalmi igények miatt mentesítõ vonatokat közlekednek Nagybörzsöny és Nagyirtáspuszta között.
Nagybörzsönybõl 8.50kor indul, Nagyirtáspusztáról 9.35 órakor indul vonat. A menetrendben meghirdetett járatok a kényelmes utazás érdekében a szokásosnál több kocsikkal közlekednek. Bõvebb információk: www.kisvasutkiralyret.hu.
www.vaci-naplo.hu Mindig a legfrissebb!
Nyitott zsinagóga napok A váci zsinagóga szeptember 13-án, szombaton és 14-én, vasárnap 10-tõl 18 óráig nyitva áll az érdeklõdõk elõtt. Ez idõ alatt könyv és pászkavásárt is tartanak. Szeptember 20-án, szombaton és 21-én, vasárnap 10-tõl 18 óráig a reneszánsz jegyében tartják meg a Kulturális Örökség Napját, ahol könyvvásár is lesz, valamint mindkét napon az épület történetérõl hallhatnak elõadást a látogatók 10 és 11 óra között. Mindenkit szeretettel várnak!
Váci Napló
15
Vácott születtek: Fedor lászló és Varga Adrienn fia László, Hugyecz Ferenc és Csölle Gabriella lánya Cintia, Gebefügi Csaba és Kovács Ildikó fia Bence, Bogovits Attila és Bistey Szilvia lánya Beatrix, Lackovszki Gábor és Korgyik Katalin lánya Júlia, Kalics Lajos és Bukus Györgyi fia Dusán, Pesti József és Petrik Terézia fia Bence, Petyerák János és Krecskó Ágnes lánya Fanni, Bangó Géza és Kozák Sarolta fia Géza, Hetényi Sándor és Jehodek Alíz lánya Réka, Tóth Péter és Kastély Ildikó lánya Lara.
kus Judit, Kovács Gábor és Pihaj Krisztina, dr. Vajta Mátyás és dr. Kollár Anikó, Tarnóczy Zsolt és Jakab Renáta.
Vácott hunytak el: Balogh Sándorné sz. Zala Rozália (1920) Vác, Csáki Sándorné sz. Dopsa Julianna (1913) Vác, Chlpkó János (1944) Csomád, Hénap Tamás (1932) Kosd, Németh Imre (1930) Fót, Dinka Gábor (1919) Szõd, Kaincz Sándorné sz. Rácz Julianna (1959) Õrbottyán, Toldi Miklós (1932) Vác, Gazsi Jánosné sz. Krausz Erzsébet (1923) Diósjenõ, Fenyvesi Ferencné sz. Sleng Gizella (1936) Vác, Szabó Pál Házasságot kötöttek: Drenkovics Balázs és Eck Erzsébet, (1923) Budapest XVII., Thuróczy Mihályné sz. Néder MáForstenheizler Tamás és Vaida Andrea, Somogyi Árpád és ria (1922) Kismaros, Kertész Jenõné sz. Szlezák Erzsébet Nagy Réka, Lénárd Péter és Kis Tímea, Ujszegi Gyula és Már- (1934) Vác.
Ü G Y E L E T E K
Mûszaki Segélyvonal 06-40/88-77-99 (Éjjel-nappal hívható)
Vállalkozók részére biztosított iroda: Vác, Széchenyi u. 30. nyitva tartás: hétfõtõl-péntekig 8-16 óráig, Tel.: 06-27/504-895 e-mail:
[email protected]
dr. Nógrádi Zsófia állatorvos Vác (Deákvár), Papvölgy u. 36/B., telefon: 06-30/60-68-160 Minden, amire kedvencének szüksége van: gyógyászat, eledelek és felszerelések.
Rendelési idõ: hétfõ, szerda, péntek: 16-19 óráig kedd, csütörtök: 8-10-ig és 16-19 óráig szombat: 9-11 óráig
Dr. állatorvos Dr.Pajor Pajor Csaba Csaba állatorvos
Vác Árpád út 21. (2-es fõúton) Vác Árpád út 21. (2-es fõúton) Tel. 06-20/9381-060 Tel.: 06-20/9381-060 Macskaivartalanítási akció! Gyógyszertári ügyelet A 37. héten:
Szeptember 12. Gyöngyvirág Gyógyszertár, szeptember 13. Szent Rókus Gyógyszertár, szeptember 14. Fekete Kígyó Gyógyszertár. A következõ hétfõn, 15-én a: Deákvári Gyógyszertár
Váci Napló – megjelenik kedden és pénteken. Fõszerkesztõ: FURUCZ ZOLTÁN (Tel.: 27/305-581). Szerkesztõség telefon/fax: 27/316-100. Szerkesztõségi olvasószolgálat munkanapokon 9 és 15 óra között: Vác, Csányi krt. 45. I. emelet * Levelezési cím: 2601 Vác, Pf 64. Interneten levelezés:
[email protected] Kiadja a Garmondtext Lap- és Könyvkiadó Kft, 2167 Vácduka, Petõfi S. u. 28. Felelõs kiadó: a kft vezetõje. Nyomtatás: DunaPress Multimédia Bt. Felelõs vezetõ: a kiadó vezetõje. Terjeszti a Lapker Zrt, a Posta és a kiadó. Elõfizethetõ a hírlapkézbesítõnél és a kiadónál, megvásárolható az újságárusoknál. Elõfizetési díj: egy hónapra 825 forint, negyedévre 2475 forint. HU ISSN 1216-4313.
16
Váci Napló
Természetgyógyászat
Fûszereink olyan gyógynövények, melyeket a konyhában használunk. Aromájuk, illatuk össze nem hasonlítható a boltokban megvásárolható, káros anyagokat tartalmazó fûszerkeverékekkel.
A citromfû
A citromfû a családban valódi “mindenki füve”, a gyermektõl az idõsig kiváló hatású. Ha a családban már nagy a zûrzavar és mindenki ideges (ami sajnos mostanában nem ritka), akkor nyugtassuk meg a kedélyeket egy finom teával. Citromfû teával! És utána beszéljük meg... Csend, béke, nyugalom, citromfû: · Ez túlzás, de nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. · A citromfû nyugtató hatású, gyakorlatilag a feszültség (stressz) minden tünetét képes enyhíteni: a gyomoridegességet, a gyomorégést, a puffadást, a heves szívdobogást, a mellkasi nyomást, a kétoldali végtagzsibbadást és szédülést, az izzadást, a fejfájást, csökkenti a vérnyomást, enyhíti az álmatlanságot. Hatással van a hisztériára és a hipochondriára is. · Az emésztést javítja, az epe és májmûködésre kedvezõen hat, szélhajtó hatású. · Külsõleg hatékony a herpesz kezelésében. · Illóolaja csökkenti az övsömör tüneteit és fájdalmait. Hígítva használandó! · Mind teaként fogyasztva, mind aromalámpába használva illóolaját, mind fürdõvízbe csepegtetve kedvezõ hatása érvényre jut. A citromfû nevelése: · Erdõs, sziklás, cserjés helyen szeret lakni, de napos helyen gondoskodva róla balkonládánkban, vagy nagyobb cserepünkben is jól fogja magát érezni. Ha van kertünk, érdemes kiültetni, mivel évelõ növény, azonban télre alaposan takarjuk, vagy töltsük fel földdel a tövénél. · Nem tûri az árnyékos helyet. · Ha levele bebarnul, azt a rozsdagomba okozza és célszerû megválni a növénytõl. · Évente kétszer, június végén és szeptemberben 4-5 cm-re vágjuk vissza, melyet korán reggel a legjobb végezni, ekkor a legtöbb a hatóanyag a levelekben. Óvatosan vágjuk, és azonnal függesszük
Meghívó Vác Város Önkormányzata és az Egészséges Ifjúságért Alapítvány tisztelettel meghívják Önt az Összefogás Vácon a méhnyakrák ellen programról szóló tájékoztatóra A szülõi fórum célja bemutatni azt az országosan egyedülálló kezdeményezést, amely összefogást mutat be a méhnyakrák elleni küzdelemben a civil szervezet, az önkormányzat, valamint a szülõk között. A fórum részvevõi:
A citromfû külsõleg hatékony a herpesz kezelésében
fel, ugyanis nyomásra a levelek megbarnulnak. · Száraz meleg helyen függesztve szárítsuk, télre tegyük el befõttesüvegbe Citromfû felirattal. Jól fog jönni a belõle készített tea, ha hangulatunk éppen nem mondható rózsásnak. Citromfüves finomságok: · Nyugi-tea. 1,5 liter forró vízbe tegyünk 3 csapott evõkanál citromfüvet, 1 evõkanál ánizsmagot és 1 evõkanál édesköményt. 20 perc után szûrjük le, adjunk hozzá mézet, mely elsõsorban nem az édesítést, hanem a nyugtatást, stresszoldást szolgálja. Iszogassuk egész nap és számoljunk a keverék vízhajtó hatásával is! · Gyümölcsleves citromfûvel. Ez a leves a fantázia és az idõjárás mûve, azaz milyen friss gyümölcs kapható a piacon Sárgabarack, õszibarack, szeder és körte, pici fahéj, szegfûszeg és szegfûbors. Mindezeket összefõzzük (510 percig), behabarom tejföllel, vagy tejszínnel, kis mézzel édesítem. Mikor befejezem a fõzést, hozzáadok pár citromfû levelet. Megvárjuk, míg kihûl, majd hûtõbe tesszük - az a legnehezebb része mûveletnek, mikor harcolni kell a családdal, hogy nem jó ötlet a mélyhûtõ! -, ha gyõztünk tálaljuk: reggel, délben, este. A híres karmelitavíz, melyet a Karmelita nõvérek elõtt Paracelsus már elõállított, elsõsorban a citromfû alkoholos kivonatát, majd annak hígítását tartalmazza.
dr. Bóth János – Vác Város Polgármestere, országgyûlési képviselõ dr. Jakab Zoltán – Vác Város Önkormányzata Egészségügyi Bizottságának elnöke Horváth Szabolcsné dr – Egészséges Ifjúságért Alapítvány társelnöke dr. Koiss Róbert – nõgyógyász- onkológus dr. Soltész Andrea – házi gyermekorvos, szakfelügyelõ fõorvos A rendezvény idõpontja:
2008. szeptember 15. hétfõ 18 óra A rendezvény helyszíne:
Madách Imre Mûvelõdési Központ, Tükörterem Vác, Dr. Csányi László krt. 63.
Jövõ hétvége: sportágválasztó
A III. Nagy Sportágválasztót szeptember 19-én, pénteken kifejezetten az elõre bejelentkezett óvodás, iskolás csoportok számára rendezik meg, ahol a gyerekeket pedagógusok, testnevelõ tanárok kísérik el. Szeptember 20-án, szombaton a családoké, a nagyközönségé a fõszerep, minden érdeklõdõt szélesre tárt kapukkal várunk. A sportágválasztón egyedülálló módon, egy helyre koncentrálva jelenik meg több mint 40 (!) ingyenesen kipróbálható sportág, az érdeklõdõk azonnali tájékoztatáshoz juthatnak, hogy hol lehet gyakorolni az adott mozgásformát. A rendezvényen az érdeklõdõk szakmai tanácsadást is kapnak, hiszen nem elhanyagolható, hogy testfelépítésük, genetikai adottságaik alapján milyen sportágban lehetnek egyáltalán tehetségesek, sikeresek. A pénteki szakmai napnak köszönhetõen, ahol óvodás, iskolás gyerekek jelennek meg szervezett csoportokban, azok a gyerekek is a sport közelébe kerülhetnek, akiknek szüleik esetleg nem orientáltak a sport irányába. A rendezvény találkozóhelyet teremt a sport szereplõi számára (pedagógusok, testnevelõ tanárok, edzõk, sportszakemberek, élsportolók, szülõk, gyerekek, nagyközönség), lehetõséget adva az együtt gondolkodásra, együttmûködésre. Egyszóval rendezvényünk sportvágygerjesztõ kíván lenni! A sportágválasztó céljait, szándékait átérezve számos neves sportoló csatlakozott rendezvényünkhöz, jelenlétükkel, aktív közremûködésükkel népszerûsítve az egyes sportágakat és magát a sportot. Pekingi olimpikonjaink közül jelen lesz DR. KONKOLY RITA Vajda Attila (kenu), Cseh László (úszás), Fodor Zoltán (birORVOS -TERMÉSZETGYÓGYÁSZ, kózás), Kozmann György és Kiss Tamás (kenu), Gergely IstREFLEXOLÓGUS ván (vízilabda), Sidi Péter (sportlövészet) és Baczkó BernaTEL: 06-20/550-2046 dett (cselgáncs).