SZÉPSÉGEGÉSZSÉG DÉL-PEST M E G YE
2 017. j an u ár 16. , XXVIII/03.
w w w. d p m s z . h u
Egész nap kopogott a labda az Ormai-csarnokban Egyéniben Lőrinczi Róbert, párosban a Szakál Béla, Zakar Kristóf duó nyerte meg az Ormai-csarnokban megrendezett Dulevo kopogós országos bajnokságot. Az egész napos verseny nagyjából igazolta a várakozásokat, hiszen nem mindig az a játékos győzött, aki a normál asztaliteniszt magasabb szinten játs�sza, a végküzdelmekben azonban többnyire őket láthattuk az asztaloknál. Először a párosok versenyét bonyolították le, amit a vértesszőlősi Szakál Béla és a tatai Zakar Kristóf nyert meg.
A nagyüzem pedig csak ezután kezdődött, hiszen egyéniben 130 nevezést fogadtak el a szervezők, és 32 csoport küzdelmeit kellett lebonyolítani a tíz asztalon. A döntőbe Lőrinczi Róbert és Pálos Péter jutott be, ők képviselhetik tehát Magyarországot a január végi londoni kopogós világbajnokságon, a költségeiket a szervezők állják. A finálét az ötven felett járó Lőrinczi nyerte meg 3:0-ra London paralimpiai bajnoka ellen. Folytatás az 5. oldalon...
„Miután véget ért az őszi szezon, úgy voltunk vele, hogy kipróbáljuk magunkat ezen a versenyen – nyilatkozta aranyéremmel a nyakában Zakar Kristóf. – Motiváló volt a díjazás, az, hogy ki lehet jutni a londoni világbajnokságra. Én három éve kijutottam egyéniben a pingpong-vb-re, az kellő ihletet adott arra, hogy újra megpróbáljam." „Kicsit érdekes volt, amikor először kezembe vettem ezt a fajta ütőt, de én hamar át tudtam állni erre a technikára – mondta Szakál Béla. – Edzettünk rá, és szerintem elég jól sikerült a felkészülésünk. Persze ha az első három-négy edzés után úgy érzem, hogy nincs esély, akkor nem jövök és nem kérem meg Kristófot, hogy induljunk el." Cegléd 4 posta
MEGNYITÓ: JANUÁR 23. (HÉTFO) 9.00 ÓRA zi ú
t
500m
kóc
Gim
che
nyi
ná
Rá
Szé
út
ziu
m
40
15 ÉVE LONDONBAN MAGYARORSZÁGON
u.
9 HELYEN! 40
NYITVA TARTÁS:
HÉTFŐ - PÉNTEK: 9.00 - 18.00 SZOMBAT: 9.00 - 13.00
CEGLÉD, RÁKÓCZI U. 46. (a Városi Sportuszodával szemben)
MINDEN HÉTFŐN TELJES ÁRUCSERE! SOKKOLÓAN
ALACSONY ÁRAK GYŐZŐDJÖN MEG
RÓLA SZEMÉLYESEN
EKRUHA
MINDEN GYER
A HÉT MINDEN
NAPJÁN
KEDD
SZERDA
CSÜTÖRTÖK
PÉNTEK
SZOMBAT
800 700 600 400 300 200 TELJES ÁRUCSERE
2
SZÉPSÉGEGÉSZSÉG
SÜTŐTÖK ÉLETTANI HATÁSAI Fogyasztása szebbé teszi bőrünket, különösen a pattanások kezelésében jelenthet segítséget. A népi gyógyászatban hashajtóként, béltisztítóként használták. Jótékony hatást nyújt az emésztési gondokkal küszködőknek. Serkenti a máj működését, segít a szív és koszorúér problémák megelőzésében. Keresse az Erzsike-kerben! Cegléd, Nyár utca 12.
DIGITÁLIS VILÁG KONTAKTLENCSÉVEL A Biofinity Energy a digitális világ igényeire tervezett kontaktlencse. Viselésével megelőzhetőek a szemfáradtságos, szemszáradásos tünetek. Könnyebb a fókuszálás a digitális eszközökre és távolra, speciális nedvesség megőrző tulajdonsága még a képernyő előtti munkánál is nagyobb kényelmet biztosít. Optic World: Cegléd, Rákóczi út 2.
A KLASSZIKUS ARANY GYŰRŰ Arany gyűrűt minden hölgy szívesen visel, pozitív érzést kölcsönöz, színével melegséget áraszt. A befoglalt kövek fokozzák mindezek hatását, amely lehet cirkónia, gyöngy és gyémánt. Keresse a Brill Ékszerházban Cegléden a Pesti út 1. szám alatt!
ÓRIÁSI KÉSZLET KISÖPRÉS 1983 a Police ismert márkává vált a szemüvegkeretek piacán jellegzetes underground stílusával. 1985 óta a Sting fiatal brand, a világ vezető szemüveggyártói között. 1927-ben a Furlanetto családnál lévő FURLA márka elindult. Kollekciói jellemzően modernek és eklektikusak. Ezek kifutó modelljei 3000 Ft-os áron kaphatók a Gabainé Optikában!
2017. január 16.
www.dpmsz.hu
3
Pattanásos bőr kezelése 1. Szinte mindenki átesik ezen a „betegségen” kamaszkorában.
Melyik a leghatékonyabb kezelés?
Van, aki 1-2 év alatt esik át, van, aki évekig kínlódik velem, más
A szakemberek csodálkozva hallgatják, amikor laikusok egymásnak
néhány mitesszerrel megússza. Van, akinél hegek maradnak utá-
adnak tanácsokat a pattanás kezelésével kapcsolatban. ”Nekem be-
na, amelyek egy életre megkeserítik viselőjének életét. A mai ke-
vált, próbáld ki te is”. A gond ezzel kapcsolatban: a bőr állapotának
zelések mellett ennek csak nagyon ritkán szabadna előfordulnia.
megfelelő kezelés a leghatékonyabb. Például: ha a mitesszerekből van a legtöbb (vagyis gyulladás nincs), akkor a hámlasztó szerek hatáso-
Hogyan jönnek létre a pattanások?
sak. Ezek sokkal kevésbé működnek, ha már a gyulladásos jelenség-
Ha az arcon lévő faggyúmirigyekből a faggyú nem tud jól kiürülni, ak-
ből van több. Az is probléma lehet, ha a bőr nagyon zsíros vagy ép-
kor alakul ki az úgynevezett mitesszer, „comedo”. A comedo lehet fe-
pen fordítva, száraz: akkor a kezelésnek ehhez kell alkalmazkodnia. A
kete vagy fehér is, attól függően, hogy nyitott-e a bőr felszíne felé.
megfelelő készítmény és kezelési eljárás kiválasztása nem mindig egy-
Ezek kialakulása az első lépcső, melyet továbbiak követhetnek. A pan-
szerű feladat. A pattanás kialakulásához több tényező vezet. De me-
gó, faggyús váladékban baktériumok szaporodhatnak el. A baktéri-
lyik ezek közül a legfontosabb? Ezt nem könnyű megmondani, de az
umok egyébként is ott vannak a bőrünkön, nem fertőzésről van szó,
utóbbi évek tudományos kutatásai erre is megadták a választ: elsősor-
csak arról, hogy kedvező feltételek nyílnak a szaporodásukra. Ezek a
ban a faggyútermelés fokozódása határozza meg a tünetek súlyossá-
Propionibaktériumok a levegőtöl elzárt helyeket szeretik: nincs olyan en-
gát. Ennek megfelelően a leghatékonyabb kezelés az lenne, ha a fag�-
zimrendszerük, mely megvédené őket az oxigén káros hatásától. A bak-
gyúmirigyeket tudnánk visszafejleszteni. Ez lehetséges is a retinoid
tériumok gyulladást váltanak ki, így alakulnak ki a gyulladásos jelensé-
tartalmú kapszulával, mely receptre kapható, csak bőrgyógyász szak-
gek. Ezek sokkal feltűnőbb lehetnek mitesszereknél. Még rosszabb, ha
orvos kezébe való.
ezek a néhány milliméteres gennyes csomócskák kiszakadnak, nagyobb csomókat alkothatnak, amelyek már biztosan hegekkel gyógyulnak.
A cikk a következő Szépség -Egészség rovatban folytatódik! Dr. Szabó András
4
2017. január 16.
EGÉSZSÉGÜGYI INFORMÁCIÓK
SZELEKTÍV HULLADÉKGYŰJTÉS IMMÁR HAVONTA KÉTSZER
Ügyeletes gyógyszertárak:
Az "ÖKOVÍZ" Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint, az új esztendőben a kommunális hulladékgyűjtés rendje változatlan marad, míg szelektív hulladékgyűjtésre ez évtől már havi két alkalommal indít gyűjtőautókat a közszolgáltatást végző cég. Minderről a társaság ügyvezetője sajtótájékoztatón számolt be.
01.16. Szent Anna Gyógyszertár Kőrösi út 11. 01.17. Belvárosi Gyógyszertár Szabadság tér 9. 01.18. Gyógyír Gyógyszertár Rákóczi út 7. 01.19. Pingvin Patika Múzeum u. 2-4. 01.20. Schulek Gyógyszertár Kőrösi út 51. 01.11. PatikaPlusz Gyógyszertár Cegléd, Malomtó szél 30. Tesco 01.22. Tömörkény Gyógyszertár Rákóczi út 51-53. 01.23. Szent Imre Gyógyszertár Szent Imre herceg u. 22. 01.24. Kígyó Patika Reggel u. 2. 01.25. Felszegi Gyógyszertár Bajcsy-Zsilinszky tér 3/a
Orvosi ügyelet:
Ságodi Nándor elmondta, az ÖKOVÍZ Kft. az országos hulladékgazdálkodási tervnek megfelelően évente tízszer elszállítja az ingatlanokban keletkezett zöldhulladékot is. Első két alkalommal – 2017. január 14-én és január 28-án – a kommunális hulladékgyűjtő edények mellé kihelyezett, szükség szerint összevágott fenyőfákat gyűjtik össze és komposztálják a munkát végző Hírös Kft. révén. Ezt követően áprilistól novemberig előre meghirdetett ütemterv szerint havi egy alkalommal indul zöldjárat a városban. A beszámoló szerint előremutató eredményekkel kecsegtet a Duna-Tisza-közi Nagytérségi Regionális Hulladékrendszer fejlesztése, melynek köszönhetően a magasabb szintű szelektív gyűjtés okán nagy mennyiségű hulladékot téríthetnek el a végső lerakástól. Az ügyvezető kiemelte, hogy szorosabbra kívánják fűzni a kapcsolatot a városban működő társasházak közös képviselőivel is. A rendszeres kommunikáció első kézzelfogható eredménye a Kossuth Ferenc utca 28. szám alatti társasház lakóközösségi beruházásból megvalósított zárt szelektívhulladék-gyűjtő szigete, ahol kommunális hulladékoktól, valamint gyűjtögetőktől mentesen helyezhetik el a lakók az újrahasznosítható szemetet. cegled.hu
A budapesti irányító központ telefonszáma: 06/1- 301-6969. Hétvégén és ünnepnap (tárgynapon) a gyermekorvosi ügyelet reggel 8 órától este 20 óráig működik. Tel: 06/1- 301-6969; Cegléd, Kárpáti Aurél u. 9. A folyamatos, sürgősségi ellátás érdekében, ha nincs gyermekorvosi ügyelet, akkor továbbra is a felnőtt háziorvosi ügyelet végzi a betegellátási feladatokat: Tel: 06/1- 301-6969; Cegléd, Kossuth F. u. 17.
Nagykőrösön 2017. január 23-28. között kerül megrendezésre a Magyar Kultúra Napja Ünnepségsorozat, melyre sok szeretettel várják az érdeklődőket a rendezők!
01.16. hétfő 17:00 Assassin’s Creed Színes, amerikai-brit-francia akciófilm Rendezte: Justin Kurzel Szereplők: M. Fassbender, Marion Cotillard 01.16. hétfő 19:00 A nagy fal Színes, kínai-amerikai akciófilm Rendezte: Zhang Yimou Szereplők: Matt Damon, Willem Dafoe 01.21. – 01.22. szombat, vasárnap 15:00 Vigyázz, kész, szörf 2. Színes, amerikai animációs film Rendezte: Henry Yu 01.20. – 01.22. péntek – vasárnap 17:00 Utazók Színes, amerikai romantikus sci-fi Rendezte: Morten Tyldum Sz.: Laurence Fishburne, Andy Garcia 01.21. – 01.22. szombat, vasárnap 19:00 Váratlan szépség Színes, amerikai filmdráma Rendezte: David Frankel Szereplők: Will Smith, Edward Norton, Kate Winslet
www.korosikultura.hu Nagykőrös, Szabadság tér 7.
Patkós Irma terem 01.16 – 01.18. hétfő-szerda16:00 Állati nagy szökés Színes, spanyol-kanadai animációs film Rendezte: Nacho La Casa, Alberto Rodriguez 01.16. – 01.18. hétfő-szerda17:45 Pattaya Színes, francia vígjáték Rendezte: Franck Gastambide Szereplők: Ramzy Bedia, Malik Bentalha 01.16. – 01.18. hétfő-szerda 20:00 A nagy fal Színes, kínai-amerikai akciófilm Rendezte: Zhang Yimou Szereplők: Matt Damon, Willem Dafoe 01.14. – 15. szombat, vasárnap 14:15 Állati nagy szökés Színes, spanyol-kanadai animációs film Rendezte: Nacho La Casa, A. Rodriguez 01.19. – 01.25. csütörtök – szerda 15:30 Vigyázz, kész, szörf 2. Színes, amerikai animációs film Rendezte: Henry Yu 01.19. – 01.25. csütörtök – szerda 17:45 Utazók Színes, amerikai romantikus sci-fi Rendezte: Morten Tyldum Szereplők: Laurence Fishburne, Andy Garcia, Jennifer Lawrence
MAGYAR KULTÚRA NAPJA NAGYKŐRÖSÖN
01.16. hétfő és 01.20. péntek 15:00 #Jézus – Apám nevében Magyar filmdráma Rendező: Roczó-Nagy Zoltán. Szereplők: Tóth Olivér, Kálloy M. Péter
URÁNIA MOZI
2017. január 23. Hétfő 19:00 "Azt meséld el, Pista!" - Színmű két felvonásban - Mácsai Pál (Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja előadásában.) Helyszín: Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ színházterme (Nagykőrös, Szabadság tér 7.) Ingyenes jegyek igényelhetőek a kulturális központ információs pontjánál. 2017. január 26. Csütörtök 17:00 Magyar Kultúra Napja (január 22.) a Himnusz születése. A Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett hangverseny, melyen fellépnek a Zeneiskola pedagógusai és növendékei. Helyszín: Weiner Leó Zeneiskola hangversenyterme (Nagykőrös, Patay u. 19.) 2017. január 28. Szombat 16:00 Kulturális élmények felfedezése hazánkban. A Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ és a Country Tours Utazási Iroda közös gálaestje. Ingyenes regisztrációs jegyek igényelhetőek a kulturális központ információs pontjánál és a Country Tours Utazási Irodában (Nagykőrös, Széchenyi tér 2.) Helyszín: Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ színházterme (Nagykőrös, Szabadság tér 7.) Kísérő rendezvény 2017. január 23. Hétfő 14:00 "Szép Magyar Beszéd" Kazinczy Ferencről elnevezett szépkiejtési verseny a 5-8. évfolyamos tanulók számára. Helyszín: Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ díszterem és klubterem (Nagykőrös, Szabadság tér 7.)
01.19. – 01.25. csütörtök – szerda 20:00 A számolás joga Színes, feliratos, amerikai dráma rendezte: Theodore Melfi Szereplők: Kevin Costner, Kirsten Dunst 01.21. – 01.22. szombat, vasárnap 13:15 Vigyázz, kész, szörf 2. Színes, amerikai animációs film Rendezte: Henry Yu
Huszárik Zoltán terem 01.16. – 01.18. hétfő – szerda 15:45 Vörös teknős Színes, animációs fantasy Rendezte: Michael Dudok de Wit 01.16. – 01.18. hétfő-szerda 17:30 és 01.19. – 01.25. csütörtök – szerda 15:30 A pótolhatatlan Werner doktor Színes, francia dráma Rendezte: Thomas Lilti Szereplők: François Cluzet, M. Denicourt 01.16. – 01.18. hétfő-szerda 19:30 Kincs, ami nincs Színes, olasz-amerikai vígjáték Rendezte: Sergio Corbucci Szereplők: Bud Spencer, Terence Hill 01.19. – 01.25. csütörtök – szerda 17:15 Őrült boldogság Színes, feliratos, olasz-francia dráma Rendezte: Paolo Virzì Szereplők: Sergio Albelli, Valentina Carnelutti 01.19. – 01.25. csütörtök – szerda 19:30 Martfűi rém Színes, magyar thriller Rendezte: Sopsits Árpád Szereplők: Trill Zsolt, Csépai Eszter Bővebb információ: mozicegled.hu; Cegléd, Batthyány u. 1., 06-53/310-950
www.dpmsz.hu
KOSÁRFONÓ TANFOLYAM A Csemői Községi Könyvtár és Közösségi Színtér újabb tanfolyamot indít azoknak, akik szeretnék elsajátítani a kosárfonás technikáját és azoknak is, akik már rendelkeznek a technikával kapcsolatos alaptudással, de kedvük lenne újabb fogásokat megtanulni.
5
EGÉSZ NAP KOPOGOTT A LABDA AZ ORMAI-CSARNOKBAN ... az első oldal folytatása „Itt aki nem tud ütni, az másod-, harmadvonalú játékosnak számít – árulta el a siker titkát a bajnok. – Itt két oldalról kell tudni ütni viszonylag jól, különben nincs esély nyerni. Én is rendes pingpongütővel játszom, ezzel a szivacs nélkülivel csak öt-hat órát gyakoroltam a verseny előtt. A világbajnokságon az utolsó véremig harcolok majd."
2017. február 25., 26. (szombat, vasárnap) Részvételi díj: • Kezdőknek: 12.000,-Ft/fő • Haladóknak: 15.000,-Ft/fő (Magában foglalja az oktató díját + az anyagköltséget.) Befizetési/utalási határidő: február 15. A tanfolyam 8 fő jelentkezése esetén indul. Információ: 0670360 8034 Vas Tiborné
DO YOU SPEAK ENGLISH? YES! Do you speak English? Yes! - Akkor várunk sok szeretettel 2017. január 18-án (szerdán) 17 órakor Az Ifjúsági Könyvtárba (2700, Cegléd Gubody utca 15.) egy kis angol csevegésre. Hozd magaddal a barátaidat is, és ismerkedjünk egymással angolul is! A résztvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni január 17-ig az ikonyvtar@ cegledikultura.hu e-mail címen lehet. • Bővebb információ: 53/311-018 •
[email protected] • www.cegledikultura.hu Szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt! Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár
Zakar Kristóf meccs közben Képforrás: kem-atsz.hu
„Le vagyok döbbenve, hogy mennyire jól sikerült ez a verseny. A színvonalra, a résztvevők számára egyszerűen nem találok szavakat, sokkal jobb lett, mint amire számítottunk" – mondta örömmel Krajczár István, a Dulevo International magyarországi képviseletének vezérigazgatója, a bajnokság fő támogatója, akinek nem nagyon volt lehetősége gyakorolni a verseny előtt, így előzetes terveivel ellentétben nem indult el rajta.
A verseny népszerűségére jellemző, hogy még a most megjelentnél is többen indultak volna rajta. „Szerintem örülni kell minden olyan eseménynek, ami összehozza a pingpongosokat. Köszönjük a MOATSZ-nak, hogy a rendelkezésünkre bocsátotta a helyszínt. Tudva levő, hogy ha nem lennének korlátoltak a lehetőségek, akkor még több, akár 160-180 ember is elindult volna" – mondta Szép Gábor szervező és ötletgazda. Fazekas Péter szervezőként maga is elindult, ám hiába tartozik a hagyományos asztaliteniszben a hazai élvonalhoz, itt csak egy mérkőzést nyert meg a 64 fős főtáblán. Nem ez volt persze számára a lényeg. „Igyekszünk majd a jövőben még színvonalasabban megrendezni ezt a versenyt, de a visszajelzések alapján jól érezték magukat a játékosok, ezért a szervezőtársaimmal elégedettek vagyunk." Dulevo kopogós országos bajnokság. Az érmesek: Egyéni 1. Lőrinczi Róbert (Postás SE) 2. Pálos Péter (BVSC-Zugló) 3. Ferencz Viktor (ATSK Szeged) 3. Kiss Dániel (Békés) Páros 1. Szakál Béla, Zakar Kristóf (Vértesszőlős SE, Tata) 2. Kiss Dániel, Fazekas Péter (Békés, Celldömölk) 3. Bálint Csaba, William Maybanks (Anglia, Pénzügyőr SE) 3. Lőrinczi Róbert, Tihanyi Péter (Postás SE) Forrás: moatsz.hu
CTV MŰSORA 2017.01.16 – 01.20. 18.00 Híradó - Friss hírek 18.20 Háttér - Hírek háttere 18.45 Magazin műsor - (archív felvételek, sportközvetítések, egészségügyi magazin, politikai műsorok) Adásainkat online is megtekinthetik a ctv.hu weboldalon. Tel.: 53/317-255, 53/316-555
Adásismétlés hétköznap 9.00 és 20.00 órától
VÉRADÁS 2017. 01. 18. 12:30-15:00 Clarion Hungary Kft. Nagykáta, Jászberényi út 116. 2017. 01. 18. 15:30-17:00 Tápióbicske, Művelődési Ház Tápióbicske, Rákóczi út 61. 2017. 01. 25. 13:00-17:00 Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet Nagykőrös, Széchenyi tér 8.
6
2017. január 16.
EGYÜTT SZAVAL A NEMZET! 2017. január 22-én 28. alkalommal ünnepeljük meg a Magyar Kultúra Napját annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. A nemzeti megemlékezések hozzájárulnak ahhoz, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, nemzeti tudatunk erősítésének, ápoljuk és továbbadjuk kultúránk tárgyi és szellemi értékeit. Az évfordulón negyedik alkalommal szeretné útjára bocsátani a Nemzeti Regionális Kreatív Intézet a nemzeti összetartozást erősítő kezdeményezést „EGYÜTT SZAVAL A NEMZET” címmel. A 2017. évi Magyar Kultúra napján, január 22-én 11 órakor, Magyarország Polgárainak, Családjainak, református és ökumenikus keresztény gyülekezeteinek, az öt kontinens magyar kulturális közösségeinek részvételével valósul meg az "Együtt Szaval a Nemzet" program Közép-Európa legnagyobb Református Templomában. Hagyományőrző módon a HIMNUSZ versszakaival indul, majd a Reformáció 500 évfordulójának ünnepéhez a ceglédi származású Füle Lajos: Tégy Uram engem áldássá és Cegléd városhoz – „Kossuth Lajos városához” kapcsolódóan most rendhagyóan a Kossuth Lajos azt üzente.. nóta elszavalásával folytatódna…hiszen idén Cegléd városát választották az ünnepség központi helyszínéül.
TÉGY EGY KÖNYVET! Tégy egy könyvet, végy egy könyvet! Ajándékozd meg magad egy jó könyvvel! Válogass kedvedre adományba kapott könyveinkből! címmel indít programsorozatot a Csemői Közösségi Színtér, mely az alábbi időpontokban kerül megrendezésre: • Január 22-én vasárnap 9–12 óráig a könyvtár kávézójában.
♫
♫ ♫
Az adományozók jóvoltából ingyen viheted el a hosszú téli estékre való olvasni valódat. Szeretettel várnak minden Könyvszerető látogatót a Csemői Községi Könyvtár és Közösségi Színtér munkatársai
Az ünnepi program január 22-én 11 órakor kezdődik az ünnepélyes köszöntőkkel majd staféta átadóval. A 2016. évben a rendezvénynek otthont adó Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskola és Gyakorlóóvodája, valamint Szarvas Város adja át a rendezvény stafétáját Cegléd Városnak. A nemzeti szavalás január 22-én 11.30 órakor, a harmadik kongatás után kezdődik, ezután kerülnek átadásra Cegléd Város Kultúrájáért díjai. A programot a Kossuth Lajos Gimnázium Leánykara zárja. A szavalatokat 2017-ben is Jordán Tamás vezényli a Google YouTube - Együtt Szaval a Nemzet csatornán, valamint az MTVA élő televízió és rádióközvetítésén keresztül. A nagyszabású ünnepségre, a közös szavalatra várják a jelentkezőket, civileket, szervezeteket, iskolákat, intézményeket. Együtt szaval a Nemzet – 2017-ben Cegléden is! Jelentkezni a rendezveny@ cegled.hu e-mail címen lehet. További információ: egyuttszavalanemzet.hu Földi László országgyűlési képviselő
Takáts László polgármester
Kispálné Dr. Horváth Mária PhD főigazgató
MAGYAR KULTÚRA NAPJA CSEMŐ
KEZDŐ TÁRSASTÁNC NAGYKŐRÖSÖN
A Csemői Községi Könyvtár és Közösségi Színtér szeretettel várja az érdeklődő közönséget a Magyar Kultúra Napja csemői programjaira, mely január 21-én kerül megrendezésre a Csemői Községi Könyvtár és Közösségi Színtérben.
A Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ Kezdő társastánc tanfolyamot indít!
• 2017. január 21-én szombaton 15.30 órától Kiszely Margó festményeiből zizzenések címmel nyílik kiállítás a csemői könyvtárban. A kiállítást megnyitja: Dr. Lakos Roland polgármester. Közreműködik: Bori Jenő ütőgardonon • 17 órától Lerajzolom percek alatt Koltai Róbert Jászai Mari-díjas, Érde-
mes művész vidám, zenés önéletrajza a Csemői Polgármesteri Hivatal Dísztermében Az előadásra 300 Ft-os jegyek elővételben január 20-án, pénteken 18 óráig válthatók a községi könyvtárban. (Az érdeklődésre való tekintettel a könyvtár rendkívüli nyitva tartással lehetőséget kínál a jegyvásárlásra: január 13-án és 20-án 18 óráig) Az előadás napján 600 Ft-os jegyek válthatók. Szeretettel várnak mindenkit a Csemői Községi Könyvtár és Közösségi Színtér munkatársai
DALOLGATÓ NAGYKŐRÖSÖN Dalolgató foglalkozás már Nagykőrösön is. Fazekas István a Mosolyra Hangoló együttes gitáros-énekese, keddenként fél órás dalban, mozgásban és játékban gazdag foglalkozást tart 1-5 éves gyerekek számára. A foglalkozások időpontjai februárban: • 2017. február 07. 10:00 • 2017. február 14. 10:00 • 2017. február 28. 10:00 • A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni az aktuális foglalkozást megelőző napig, e-mailben (
[email protected]), telefonon/sms-ben (+36-30/402-59-37) vagy az István zenés birodalma elnevezésű Facebook- oldalon keresztül lehet. A részvételi díj 700 Ft/alkalom, felnőtteknek ingyenes. A foglalkozások minimum 6 gyermek esetén indulnak. Helyszín: Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ tükörterme.
A csoportok 10 főtől indulnak. Gyere és táncolj velünk! Miért a társastánc? – latin zenék, karneváli hangulat; – a samba, cha-cha-cha, rumba, salsa, keringő alaplépéseinek megismerése; – szórakozással egybekötött testmozgás; – jó agytorna (különböző koreográfiák elsajátítása) – felszínre hozza a lányok/hölgyek nőiességét, finomságát, a fiúk/férfiak magabiztosságát, tartását; – udvariasságra, előzékenységre nevel. Korosztály: • Gyerek: 9-12 éves korig • Junior: 12-14 éves korig • Felnőtt: 18-99 éves korig • Időpont: 2017. február 10-től Gyerek: minden pénteken 16:00 órától. Junior: minden pénteken 17:00 órától. Felnőtt: minden szombaton 15:00 órától. Helyszín: Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ tükörterem 2750 Nagykőrös, Szabadság tér 7. Részvételi díj: gyermekeknek 1300 Ft/alkalom és minden negyedév utolsó péntekje INGYENES; felnőtteknek 1500 Ft/alkalom Jelentkezés: Nagy Éva – 06-30/409-4416 tanfolyamvezető, társastáncoktató
www.dpmsz.hu
7
JELENTKEZZ TE IS JUDÓSNAK! Téged is hív Ungvári Miklós a legeredményesebb magyar cselgáncsozó, a riói Olimpia 5. helyezettje, a londoni Olimpia ezüstérmese. A KÖZGÉP-CVSE Judo Szakosztálya felvételt hirdet, keresi az új bajnokokat! • 6-9 éves fiúk, lányok: Edzések időpontja: hétfő 17.3018.30, csütörtök 17.00-18.00 Tanfolyamvezetők: Bíró Norbert III. DAN-os judo mester és szakedző (06-30/629-6725), Mester Dániel I. DAN edző (06-70/341-0217) •1 0-14 éves fiúk, lányok: Edzések időpontja: hétfő, szerda 16.00-18.00, péntek 18.00-19.30 Edzők: Bíró Tamás VII. DAN mesterdező (06-20/933-4038), Mester Dániel I. DAN edző (06-70/341-0217) Helyszín: CVSE-Sportcsarnok - Cegléd, Damjanich u. 3. Ha szeretnél az olimpiai ezüstérmes Ungvári Mikivel vagy a Paralimpiai bronzérmes, Európa Bajnok Bíró Norberttel, Ungvári Attilával edzeni, várunk!
NYITOTT TORNATEREM PROGRAMOK Cegléd Város Önkormányzatának támogatásával megvalósuló „Nyitott Tornaterem Program” keretében az év végéig hetente több alkalommal különböző ingyenes egészségmegőrző aktivitások közül lehet választani. Az elmúlt időszak tapasztalatait és a lakossági igényeket is figyelembe vettük a mozgáslehetőségek megválasztásánál. Reméljük, hogy mindenki talál kedvére valót, melynek hatására beépül majd mindennapjaiba a rendszeres mozgás, az egészséges életmód. A foglalkozásokat vezető szakemberek szívesen adnak életvezetési tanácsokat is. Január 16. (hétfő) 16:00 Tollaslabda iskolások részére a Losontzi Iskola tornatermében 17:00 Tollaslabda felnőttek részére a Losontzi Iskola tornatermében Infó: Sipos Béla Tel: 06702363202 Január 17. (kedd) 18:00 Gerinctréning a Pulzus Szabadidőközpontban (Összekötő út 30.) Infó: Füle Orsolya Tel: 06302766895 Január 18. (szerda) 14:00 Gyaloglás, Nordic Walking szépkorúaknak a Gubody parkban Információ: Dely Márta Tel: 0620751217 17:30 Asztalitenisz a CVSE Damjanich úti asztalitenisz termében Infó: Gergye Zoltán Tel: 06305501173
Január 20. (péntek) 16:30 Í jászat a Malom téri tornateremben Infó: Erdődi Mihály Tel: 06703824244 Január 21. (szombat) 17.00 J óga az Alcatrazban (piacnál lévő szolgáltató ház emeletén) Infó: Megyeri Zsuzsanna Tel: 06209719391 Január 22. (vasárnap) 17.30 Ö nvédelem nőknek az Alcatrazban (piacnál lévő szolgáltató ház emeletén) Infó: Erdődi Mihály Tel: 06 70 3824244 Általános tudnivalók (információk a szervezőktől): • szeretettel várunk családokat, fiatalokat és szépkorúakat, baráti társaságokat • orvosi igazolást nem kérünk, mindenki saját felelősségére indul • tornatermi programokhoz a váltócipő használata kötelező • öltözőt biztosítunk, az értékekért felelősséget nem vállalunk • a foglalkozásokat szakemberek felügyelik és segítik a résztvevőket • a sportszerű, sportbaráti viselkedést elvárjuk • egyes helyszíneken regisztráció van, személyes adatait az adatvédelmi szabályoknak megfelelően kezeljük Közösségi oldal: www.facebook.com/nyitott.tornaterem.
ÁLLATORVOSI ÜGYELET Január 21-22. Magánügyelet (Házhozmenő állatorvosi ügyelet):
ASZTALITENISZ CEGLÉDEN
Dr. Évin Sándor Nyársapát, Vasút u. 6. T: 0653389023, 06209782740
A Szuperinfó - CVSE Asztalitenisz szakosztálya 3 hónapos tanfolyamot hirdet mindazon 6-9. éves leányok és fiúk részére, akik szeretnének megismerkedni az asztalitenisz sportággal. A tanfolyam kezdete:2017.02.06. Hétfő. Edzések: heti 2 és/vagy 3 alkalommal. Hétfő, Kedd, Csütörtök 18:00-19:00 óra között
Rendelői ügyelet: Dr. József András Albertirsa, Táncsics M. u. 3. T: 06205305521
Jelentkezni személyesen és/vagy telefonon lehet a CVSE Sportcsarnok (Damjanich u.3) emeleti részén. Gergye Zoltán (06305501173) és Fodor Árpád (06209564907) szakedzőknél.
Dr. Gubik Zoltán Törtel, Szent I. u. 7. T: 0653376581, 06204247460
8
2017. január 16. NYÁRSAPÁTON 80 nm, 2 szo bás családi ház, 5 ha föld területtel eladó. 11,9 mFt. 06-70/411-8406
INGATLAN T Á P I Ó S Z E L E központjában 3 ü z l e t h e l y i s é g es ingatlan ela d ó , i l l e t v e e g y üzlethelyiség b é r b e a d ó . 0 6-20/777-2500 C S E MŐ B E 2 szobás ház ela d ó . 0 6 - 3 0 / 5 38-2469 C S O K k é p e s 120 nm-es, 3 s z o b a + n a p pali, 80 nme s m e l l é k é p ülettel eladó. 0 6 - 2 0 / 9 5 8 - 3 5 01 C S E MŐ - Z ö l dhalomba 100 n m - e s , ö s s z k omfortos csal á d i h á z 6 0 0 négyszögöles t e l k e n e l a d ó . Iár: 7,5 mFt. É r d e k l ő d n i : 0 6-20/412-7681 HÁ Z A T , l a k á s t, termőföldet, n y a r a l ó t , t e l ephelyet kere s ü n k ü g y f e l ü nk részére. Te l e f o n : 0 6 - 3 0 / 696-7463 T Á P I Ó S Z E L É N 100 nm, 2+ nappalis+ étkezős, igé n y e s c s a l á d i ház, 1250 nm t e l k e n e l a d ó . 14,9 mFt. 0 6 - 7 0 / 4 1 1 - 8 4 06
ELADÓ Albertirsán 2 generá ció részére is alkalmas, 10 éves tégla építésű, 3 szo bás családi ház. Ár: 9,9 mFt. Tel.: 06-20/403-5694 CEGLÉD belvárosában 120 nm, 3+ nappalis társashá zi ház eladó. 16,9 mFt. 0670/411-8406 ELADÓ, Nagykőrösön a Széchenyi téren, 300 nm-es tel ken, 100 nm-es, 3 szobás, jó állapotú (új nyílászárók kal) családi ház. Ár: 7,8 mFt. Tel.: 06-30/558-8830
CEGLÉDEN panelban 2 fél szo ba kiadó, állatszerető férfi részére, bútorozva. Havi 50 eFt rezsivel. Mo sás , takarítás benne van. 2 havi kaució kell. 06-70/4155954, 15 óra után. KIA DÓ üzlethelyiséget keresek reális áron, 25 nm-ig. 06-30/251-9537
KIADÓ egy 60 nm-es lakás az Avantgarde házban. 0670/386-8413 ADÁS-VÉTEL 3 szálas ipari interlock varrógép eladó! Érd.: 0 6 - 2 0 / 3 9 4 - 2 8 2 2 HASSIA 21 soros gabona és aprómag vetőgép, TAARUP 240 cm-es szársértős fűka sza, 7 csillag kerekes rendsodró. 06-20/515-2542
Száraz k e n y é r é s p é k s ü temény e l a d ó . 7 0 F t / k g . 06-30/238 - 2 5 8 5
CEGLÉDEN, Kölcsey téren kétszobás 4. emeleti tég la lakás eladó. Irányár: 7,4 mFt. 06-70/337-0898
C E G L É D B E R C ELEN 60 nm, 2 s z o b á s c s a l á di ház eladó. 2 8 0 0 n m t e l ken. 4,9 mFt. 0 6 - 7 0 / 4 1 1 - 8 4 06
CEGLÉDEN eladón ház, Vitéz u 13. sz alatti. Érdeklődni: 06-30/624-5947 vagy 0620/543-2172
AL B E R T I R S Á N jó állapotú c s a l á d i h á z a t és tanyát ker e s e k! T e l . : 0 6-20/403-5694
CEGLÉDEN, Népkör utcá ban 680 nm-es telken, 100 nm-es 2,5 szobás tégla ház, felújított tetőszerkezettel eladó. 11,9 mFt. 0620/547-2312 3 szobás családi ház teljesen felújítva alkalmi áron eladó. 06-70/323-5251 CEGLÉDEN, Sorház utcában, 2 szoba+ nappalis, földszinti tégla lakás, garázzsal, kertkapcsolattal eladó. 13,3 mFt. 06-20/547-2312 CSOK-osok figyelem! Albertirsa legszebb utcá jában, fiatalos lakókörnye zetben összközműves építési telkek eladók! Irány ár: 7500 Ft/nm. Érdeklődni: hétfőtől-péntekig 8-17 órá ig. 06-53/571-147 CEGLÉDEN keresek 2-2,5 szobás, erkélyes lakást 2. emeletig. 06-20/547-2312 KIADÓ KIADÓ raktár Cegléden, Bocskai út 26., 70 nm. 0670/265-8771
VEGYES TŰZIFA v a s t a g a k á c 3 0 5 0 Ft/100 k g , v é k o n y a k á c 2700 Ft/1 0 0 k g h a s í t v a h á z hoz szállí t v a i s . 0 6 - 3 0 / 5 7 6 7261 Vékony a k á c 2 6 5 0 F t / 1 0 0 kg, va s t a g a k á c 3 0 0 0 Ft/100 k g , h a s í t v a h á z hoz szál l í t á s m e g o l d h a t ó . 06-30/238 - 2 5 8 5
CEGLÉDEN keresek 80-100 nm-es, jó állapotú családi házat 15 mFt-ig. 0620/547-2312
AL B E R T I R S Á N 13 éves fel ú j í t a n d ó , 2 s zintes, 72 nm, 2 s z o b a + n appalis családi h á z e l a d ó . Á r : 5,9 mFt. Tel.: 0 6 - 2 0 / 4 0 3 - 5 6 94
ELADÓ Törtelen 45 nm, 1 szobás komfortos kis ház. Ár: 2,0 mFt. Tel.: 06-20/403-5694
CEGLÉDEN a Szabadság téren egy 42 nm-es irodahelyiség kiadó Érdeklődni az 53/500037-es telefonszámon.
CEGLÉDEN az Avantgarde Házba (Szabadság tér 7) 33 nm-es több célra is alkalmas üzlethelyiség kiadó. 06-20/938-48-73
CEGLÉD belvárosában 100 nm, 2+ étkezős házrész eladó. 8,9 mFt. 06-70/411-8406
CEGLÉDBERCELEN 1140 nmes telken, 110 nm-es 3,5 szobás családi ház, garáz � zsal eladó 10,9 mFt vagy ceglédi fsz.-i lakás csere értékegyeztetéssel is érdekel. 06-20/547-2312
C E G L É D E N , á llomás közeléb e n 9 0 n m , 2 szobás családi h á z e l a d ó v a g y 1,5-2 szobás l a k á s t b e s z á mítok. 7,9 mFt. 0 6 - 7 0 / 4 1 1 - 8 4 06
KIADÓ Cegléden a piac bejáratánál egy 40 nm-es üzletheliység. 06-70/386-8413
JÓ minős é g ű k ö r b á l á s r é t i széna e l a d ó . 0 6 - 2 0 / 9 7 5 7113 ELADÓ ny á r f a g a l l y t ű z i f a szálban 1300 Ft/100kg, házhoz szállítással. 06-20/475 - 7 3 7 3 KISBÁLÁS szalma, széna, lucerna, kukorica szár, szemes kukorica és árpa eladó Cegléd, Budai úton, házhoz szállítással is. 06-30/699-2035 KUKORICA , n a p r a f o r g ó adó! 06-2 0 / 9 7 3 - 0 7 9 8 CEGLÉDEN, Porcsin ut cában 1050 nm-es zárt kert, kis épülettel eladó. 06-20/376-4385 CEGLÉD belvárosában a Rákóczi úton üzlethehyiség ki adó. 06-30/943-8839 K IA DÓ vagy eladó, Ceglé den a Teleki u. 1 sz. alatti, 60 nm-es üzlethelyi ség. Tel: 06-30/655-5349 CEGLÉD központjában, újépítésű társasházban 38 m2-es lakás kiadó, extra alacsony rezsivel. Bútorozottan, vagy anélkül 60.000 Ft/hó, 2 havi kaukció. 0620/575-4279 CEGLÉD központjában, egy sze mélynek szoba kiadó, gépkocsi beállási lehetőség. 06-53/318-182 CEGLÉDEN, Rákóczi úton, állomáshoz közel kiadó két szo bás, felújított, konvek toros téglalakás. Tel.: 0630/467-3941
e l-
AKCIÓ! Tehén tej 100 Ft/L a ceglédi piacon, Attilánál. 06-20/975-7113
ÉTKEZÉSI ( r o c c o ) é s v e t ő burgonya e l a d ó c s a k z s á k o s tételben. 0 6 - 2 0 / 2 9 4 - 5 9 6 9
SLATINA (láncos) kazán eladó. Tel.: 06-20/200-5360
VÁSÁROLN É K l a k a t o s , b á d o gos gépe k e t , é l h a j l í t ó t , f úrógépet, g é p s a t u t , ü l l ő t , C O hegesztőt , m ű s z e r é s z e s z t e r gát, maró g é p e t , k o m p r e s� szort, inve r t e r t , k i s g é p e k e t . 06-70/624 - 5 4 7 5
AGYATÉKBÓL H bútorok, festmények, porcelánok, szőnyegek eladók. 06-30/430-1400 FIGYELEM! Kutassa fel régi, nem használt bizsujait, ékszereit, karóráit. 0670/521-3740 ÉGISÉGEKET, R festménye ket, bútorokat, porcelánokat, bronz tárgyakat, régi zománcozott dolgokat (pl.: kanna, zsírosbödön), komp lett hagyatékot, régi tol lat, paraszt dolgokat: disznótoros asztalt, teknőt és egyéb dolgokat vásárolok magas áron. Ingyenes ki szállás. 06-70/324-3961 RÉGI vagy rossz mikróját megvásárolom. 06-30/6894965
LUCERNA s z é n a 2 0 1 5 - ö s nagy bálá s , r é t i s z é n a 2 0 1 5 ös nagyb á l á s , 2 0 1 6 - o s e s ő mentes, n a g y b á l á s r é t i s z é na eladó. 0 6 - 2 0 / 9 3 3 - 6 6 7 3 MÉLYALM O S i s t á l l ó t r á g y a eladó. 06- 3 0 / 2 2 7 - 8 8 5 5
www.dpmsz.hu
9 DOBOS Tűzifa Kft. Csemő eladó akác és tölgy tűzifa. 06-20/332-8909
Hirdetését a Dél-Pest Megyei Szuperinfóba feladhatja az alábbi helyeken: SZERKESZTŐSÉGÜNK: • CEGLÉD, Múzeum u. 3., Tel./fax: 06-53/317-422
FELVEVŐHELYEINK: • ABONY Vanda Játékbolt, Kossuth tér 17. • ALBERTIRSA, Szipa Nyomda, Vinnyica u. 8., Centrum Lakópark, Tel.: 06-53/571- 040 Nyitva: H-P 8.00-17.00 • CEGLÉDBERCEL Dózsa György Művelődési Központ Könyvtára, Pesti út 96., Nyitva: H,K,Cs,P: 12.30-20.00, Szo: 8.00-12.00 • PILIS Papír-Írószer-Játék, Rákóczi út 2., Darázsi Lászlóné, Tel.: 06-29/499-116 • NAGYKŐRÖS Country Tours, Széchenyi tér 2., Tel.: 06-53/350-794 • TÁPIÓSZELE Mobil Shop, Kossuth L. u. 9., Tel.: 06-30/325-0824 • TÁPIÓSZENTMÁRTON, Balaska Tiborné, Katona J. u. 62.,
Tel.: 06-29/423-614 Németh Jánosné, Patika mellett, Kossuth L. u. 20., Tel.: 06-29/423-257 • ÚJSZILVÁS Faluháza és Községi Könyvtár Szent István u. 4. Tel.: 06-53/387-001/17 • TÁPIÓSZŐLŐS, Iparcikk- és Gazdabolt, Kossuth L. u. 80., Tel.: 06-53/385-200 • TÁPIÓGYÖRGYE, Ruházati Bolt (Hédinél), Táncsics M. u. 8. • TÖRTEL, Trafik Ajándék Bolt, Szent István tér 1.
LEGMAGASABB áron vásárolok bélyeggyűjteményeket, 1945 előtti képeslapokat, papír és fémpénzeket. Filadiszkont 1064 Budapest, Vörösmarty u. 65. Tel.: 0620/936-4757, 06-1/608-5320 AMERIKAI újgeneráci ós műkörömépítési bemutató (ingyenes). Kecskemét, Sport Hotel. 2017. ja nuár 23. 9.00-19.00 www. nugenesisnails.hu, 0630/211-4000 RÉGI motorokat, autókat ke resek gyűjteménybe. Akár hiányosat is, alkatrészeket is. 06-20/936-1244 ÁLYHAKÉSZ akác tűzifa K kedvező áron eladó. 06-70/405-3242 NAGY körbálás réti széna el adó. Tel.: 06-30/292-2472 KUKORICA, búza, árpa, napraforgó, zab eladó. Házhoz szállítással is. Tel.: 06-30/998-8941 TÖRETELEN akác tűzifa el adó. Gurigás vastag 3500 Ft/100 kg, konyhakészen 3650 Ft/100 Kg, vékony akác 3100 Ft/100 kg. 06-20/219-8050 KISBÁLÁS búzaszalma, ázásmentes kisbálás réti fűszéna és kisbálás lucerna széna eladó. Házhoz szállítással is. 06-30/998-8941 NYÁRFASZÉL, vastag akác és nyárfa eladó. 06-70/5783717
ÖLTÖZTETÉS, fuvarv állalás K országosan ponyvás, zárt és 12 tonnás teherautókkal, megbízható rakodókkal. 06-30/240-4581. Kedvező árak! KÖLTÖZTETÉST, fuvarozást vállalok. Tel.: 06-30/9498475
ERTÉPÍTÉST, K kertrende zést és egyébb kertészeti munkákat vállalok. 0620/421-8723 (szakember).
MINŐSÉGI műanyag és fa nyílászárók, redőnyök be építése, akár egyedi méret be is. 06-20/926-2032
F A és műanyag redőnyök javítása, cseréje. Külső tokos redőnyök, szúnyog hálók, harmonikaajtó, sza lagfüggöny, reluxa, fa- és műanyagajtók, ablak beépítése. Molnár Gábor. 0 6 - 7 0 / 3 6 6 - 6 5 1 8 , 06-30/324-8373
ÖLTÖZTETÉST, K bútor szállítást, lomtalanítást vállalunk 3,5 t, ponyvás teherautóval. 06-20/9390096
CEGLÉDEN idős gondozást és masszázst vállalok. 0630/830-6158
R EDŐNY szerviz! Leszakadt, nem működő redőnyök teljeskörű javítása, gurtnik cseréje. 0670/265-6065, 06-30/919-0446
MALACOK, anyák, hízók (szaláminak is) kanok, daráló eladók. 06-53/715-343, 13-órától.
FUVAROZÁST, lomtala nítást, udvar takarítást, sitt szállítást vállalok. Érd.: 06-70/363-9149
HÍZÓK eladók! 06-30/3055566
UGULÁS elhárítás SOSD ben, lefolyórendszerek tisztítása. 06-30/292-5644 DUGULÁSELHÁRÍTÁS falbontás nélkül, 0-24-ig zsírtalanítás géppel, hétvégén is, garanciával. 06-70/233-0673
SIMSONT, ETZ-t vásárolnék üzemképtelentől az újig. Hi ányosat is. Tel.: 06-20/4595066
CSOK-ért cserébe építőipari cég házat vagy lakást biztosít, teljeskörű ügyintézés mellett. Tel: 06-70/367-3089
MINDENFÉLE autót megvásárolok! 22 Ft/kg. Forgalom ból kivonatom. Házhoz me gyek! 06-20/257-6572
UGULÁSELHÁRÍTÁS olcsón D bontás nélkül, garanciával hét végén és ünnepnap is 0-24 óráig! Tel.: 06-30/906-5547
MTZ 50-es traktorok egyben vagy bontva eladók. Tel.: 06-20/347-0558 SZOLGÁLTATÁS AKCIÓS farsangi jelmez vásár a szolnoki Széchenyi lakótelepi piacon lévő Dávid Jelmez szaküzletben. Nyitva mindennap: 9-18 óráig. Óri ási választék!
SZOBAFESTÉST mázolást, gipszkartonozást, hőszigetelést vállalok. 06-30/479-1287
SZOBAFESTÉST, mázolást, tapétázást, teljes ház, la kásfelújítást vállalok referenciákkal, garancivál. 0630/230-6148
JÁRMŰ
JAWA, CZ motorkerékpáro kat keresek. Telefon: 0620/936-1244
VESZÉLYES fák lombtalanítását és kivágását válla lom, kosaras autó bérelhető. +36-30/952-2788
TISZTELT Építőipari Vállalkoz ó! E-napló vezetéséhez speciálisan Önre kifejlesz tett felelősségbiztosítás, a Háttér Bróker Független Biztosításközvetítő Kft-nél! Cegléd, Népkör utca 8. Beje lentkezés: 06-20/319-6491
F ÉRFI énekes zeneka rát keresi elsősorban báli fellépésekre. Hívjon! Tel.: 06-70/703-1741
KÖRBÁLÁS lucerna eladó. Érd.: 06-20/801-2661
EDŐNYKÉSZÍTÉS, teljes R körű javítás, gurtnicsere. Precíz munka, kedvező ár. 06-20/624-1272
AUTOMATA mosógépek javítását vállalom, akár hétvégén is. Tel.: 06-20/401-9363 KISTEHERAUTÓ bérbeadása sofőrrel vagy anélkül. Költöztetés, bútorszállítás, lomtalanítás akár azonnal! Legjobb árak. 06-20/943-1327 MESTERBOSZORKÁNY újévi sze rencse jóslatai, áldást hozó védőenergiák, pénz energia rontáslevétele 0670/434-2178
ÁLLAT
120- 140 kg-os hízók eladók Cegléden. 06-20/466-3753 E LADÓK, illetve vágásra elő jegyezhetők kiváló minősé gű, magas húshozamú HÍ ZÓK (110-140 Ft/kg kö zöttiek). Élősúly: 420 Ft/ kg, felpucolva, félbevágva: 620 Ft/kg. Felpucolt, félbevágott súly kb. 100 kg. Tel.: 06-20/629-4303 KUVASZ kutyakölykök adók.06-20/359-4215
el -
HÚSJELLEGŰ hízók eladók. 06-30/227-8855
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik
FEROVICS SÁNDORNÉ szül.: ŐSZE IBOLYA Temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönet Dr. Gabnai Judit háziorvosnak és Katika asszisztensnőnek áldozatos munkájukért. A gyászoló család
220- 250 k g k ö r ü l i h í z ó e l adó. 06-3 0 / 3 6 5 - 2 3 7 8 KIS és na g y s ú l y ú h í z ó k e ladók Cegl é d e n , S u g á r u . 9 0 . 06-30/303 - 1 4 2 7 STAFFORD k i s k u t y á k e l a d ó k Cegléden. 0 6 - 2 0 / 2 5 8 - 4 0 - 1 2 2db, 160 k g - o s h ú s j e l l e g ű hízó elad ó ( n e m t á p o s a k ) . 06-20/946 - 0 4 7 3 TÁRSKERESÉS 47 éves r o k k a n t n y u g d í j a s férfi, Ceg l é d é s k ö r n y é k é ről társat k e r e s . 0 6 - 3 0 / 5 0 3 5188 57-es
el v á l t ,
nemdohány-
zó, rendez e t t e n é l ő , ő s z i n t e , sportos a l k a t ú f é r f i h ö l g y társát ker e s i 4 6 - 5 6 - i g . J e l ige: "Elad ó , k i a d ó . . . " ÜDÜLÉS ÜDÜLJÖN lón
Hajdúszobosz-
félp a n z i ó v a l ,
kezelésse l ,
g y ó g y-
fürdőbelépő-
vel 7 nap / 6 é j . M o s t c s a k 32.290 Ft / f ő . Á p r i l i s 2 3 - i g . 06-70/547 - 4 6 8 5 , cristianap a r t m a n . h u
www.
10
K ARRIER
2017. január 16. M i n e t e c h n i k K f t . f e s t ő - f é n y eA zőt k e r e s f é m s z e r k e z e t r e a z o n nali k e z d é s s e l . K e z d ő k j e l e n t kezé s é t i s v á r j u k . É r d . : T ü ndik Zoltán 06-70/319-2290 TÁPIÓSZŐLŐS területére, heti egy napi munkára újság- és szórólapterjesztőt keresünk.. +20/339-3545 FELV É T E L R E k e r e s ü n k 2 f ő s z e r keze t l a k a t o s t . H o s s z ú t á v ú f o lyam a t o s m u n k a , b i z t o s k e r eseti lehetőség. Érdeklődni a 06-2 0 / 4 6 7 - 4 4 9 0 - s t e l e f o n s z á m o n .
ÁLLÁST KÍNÁL E T A N ÍTOTT B munkára hölgye ket, urakat illetve targoncásokat keresünk hosszútávr a . J elentkezni: 06-30/621-3992 B E J E L ENTETT munkahely! Családi h á z h o z bejárónőt keresek, kiemelt f i z e t é s sel, precíz, középkorú höl g y e t 6 0 évesig, h osszú távra. Meg b í z h a t ó jeligére a szerkesztőségbe! T Á P I Ó SZŐLŐSI te lephelyre hegesz tő s zakmunkásokat felveszünk ( A W I , CO, ) azonnali kezdéssel. 063 0 / 9 0 3-1577 K A M I O NSOFŐRÖKET keresek nemz e t k ö z ire. Állandó munka, úniózás n i n c s . Belföldest is, nyergesre. 0 6 - 3 0 / 779-8882 P U L T O S munkakörbe keresünk, ceg l é d i é t terembe, önmagára és körn y e z e t ére is igényes, dolgozni szer e t ő m unkatársat és ételfutárt hos �s z ú t á vú munkára. (Futárnak autó b i z t o s í tott).Tel: 06-30/610-66.46 e - m a i l :
[email protected] A K n o tt-Technik- Flex Kft. porfestő m u n k a társakat keres azonnali kezd é s s e l , automata porszóró berend e z é s kezelésére , valamint gyártóü z e m b e betanított fémmegmunkál ó t . J e lentkezni személyesen, Ceg l é d e n , Pesti út 76.-ban irodánkban. 0 6 - 7 0 / 341-7577 LBERTIRSAI A ásványvíz palackozó cég munkatársat k e r e s az alábbi munkakörökbe: minőségellenőr, műszakvezető, karbantartóvillanyszerelő. Jelentkezni lehet fényképes önéletrajzzal a karrier@ a c q u a rius.hu e-mail címen. C E G L É DI gyárba 3 műszakos munk a r e n d be keresünk férfi és női be t a n í t o t t dolgozókat. 06-70/5236427 Z A K Á CSOT S keresünk a t á p i ó s zentmártoni Royal étter e m b e . Érdeklő dni: 06-30/4753297 vagy 06-29/423-403
AUSZTRIAI Nightclub hostess munkára keres csinos lányokat 19 éves kortól, top keresettel. Tel.: 00-43664-599-96-95, 06-30/313-3516 E LADÓT keresek a ceglédi szinházzal szemben lévő Hong Kinai Áruházba. 06-30/952-3777 CEGLÉDI kínai étterembe azonnali kezdéssel munkatársat keresünk. Gyakorlat előny! Jelentkezni 0630/783-6557 EGLÉDI Építőipari Vállalkozás C felvesz: kőművest, hidegbúrkolót, szobafestőt, segédmunkást állandó munkára. Jelentkezni lehet: Víg Zoltán 06-30/965-6686 NYERGES szerelvényre, belföldi munkára, leinformálható, gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőt keresünk. Feltétel: GKI kártya. 0620/594-9801 SZAKKÉPZETT élelmiszereladót fel veszek, azonnali kezdéssel ceg lédi üzletembe. Jelentkezni: 0620/935-9715 DÉL-Pest megye területére, ki emelten Cegléd, Abony, Nagykőrös, Dabas és környékére keresünk középfokú végzettségű üzletkötő munkatársakat banki és biztosítá si termékek értékesítésére. Alapbér + jutalék. Gépkocsi és jó kommunikációs készség előny. Jelentkezés önéletrajzzal: tunde.orsos@ groupama.hu KÁVÉ automaták szervizelésére, ja vítására, keresünk megbízható kol légát, műszaki érzékkel, alkalma zotti munkaviszonyba. A munkavégzéshez autót biztosítunk. Fény képes önéletrajzot az alábbi e-mail címre várjuk: cegledallas@ citromail.hu ALBERTIRSÁN található telephelyre vagyonőröket keresünk 12 órás szolgálatokra, azonnali kezdéssel. Nettó órabér: 600 Ft. 06-70/328-1881
C E G L É DI Kft keres szobafestőt, m á z o l ót, gipszkartonozót, hidegm e l e g búrkolót, kőművest. 067 0 / 3 2 3-1622
ÁPOLÁSRA nem szoruló idős apu kánk mellé keresünk nyugdíjas hölgyet, napi teendők ellátására! Takarítás, főzés, mosás megoldva. Ottlakás és teljes ellátás ellené ben. 06-20/400-5552
F É N Y K ÉPEZNI szerető amatőr koll é g á t keresek. Jogosítvány előny. T u t t i F otó Kft. Cegléd, Rákóczi út 4. 0 6 - 3 0 / 943-8839
IBUSZ Cegléd: szakképzett valutapénztáros munkatársat keresünk. Jelentkezés: Cegléd, Kossuth tér 8. vagy
[email protected]
NEM Z E T K Ö Z I f u v a r o z ó c é g k e r e s gyak o r l a t t a l é s G K I k á r t y á v a l r e ndelk e z ő g é p k o c s i v e z e t ő t f i x a u t ó r a , jó ke r e s e t i l e h e t ő s é g g e l , m a x i m u m 2 he t e s k i n n t a r t ó z k o d á s s a l ( v a n lehe t ő s é g U n i ó z á s r a i s ) . J e l e n tkezn i m u n k a i d ő b e n a 0 6 - 3 0 / 9 3 5 2949 - e s t e l e f o n s z á m o n l e h e t . T ELE F O N O S - k i s e g í t ő m u n k a t á r s a t keresünk a ceglédi Pizza Expr e s s z b e . É r d . : 0 6 - 5 3 / 3 1 3 - 3 3 3 vagy s z e m é l y e s e n a z ü z l e t b e n . ÁLLA N D Ó r ö v i d u k r á n k ö r f u v a r o k r a kere s ü n k g y a k o r l a t t a l , C + E k a t e g óriás j o g o s í t v á n n y a l , G K I k á r t y á v a l és l e i n f o r m á l h a t ó s á g g a l r e n d e l k e ző g é p k o c s i v e z e t ő k e t n y e r g e s s z erelvé n y r e . J e l e n t k e z n i l e h e t m u n kaid ő b e n a 0 6 - 5 7 / 4 1 5 - 2 2 1 - e s t e lefon s z á m o n . LÁNC é s s z a l a g f ű r é s s z e l d o l g o z n i tudó munkatársakat felveszek fatel e p r e . 0 6 - 2 0 / 2 1 0 - 3 8 8 0 24 t o n n á s n y e r g e s s z e r e l v é n y r e kere s ü n k á l l a n d ó r ö v i d n e m z e t k özis k a n y a r o k r a C + E k a t e g ó r i á v a l é s GKI k á r t y á v a l r e n d e l k e z ő g é p k o c s i veze t ő k e t ( h é t v é g e l e g t ö b b s z ö r i t t hon) . J e l e n t k e z n i l e h e t m u n k a i d ő ben a 0 6 - 5 7 / 4 1 5 - 2 2 1 - e s t e l e f o nszám o n . CSOMAGOLÓKAT, gépkezelőket keresünk 3 műszakos munkarendbe Prologis ipari parkba. Ingyenes céges busszal a bejárás Abonyból megoldott. Felvételi interjú 2017. 02.08., szerda 13.00 óra, Abony, Abonyi Lajos Művelődési Ház, Kálvin út. 1. Érdeklődni: 06-70/342-1653 AWI- k o m b i n á l t o s h e g e s z t ő k e t C O 2 gyak o r l a t t a l , C O 2 - h e g e s z t ő k e t , l a kato s o k a t , i l l e t v e s z e r s z á m k é s z í t őket k e r e s ü n k . M a g a s ó r a b é r ! S z á l lás b i z t o s í t o t t . 0 6 - 7 0 / 2 0 6 - 2 6 2 1 , 06-7 0 / 5 0 8 - 7 5 8 3 , szupermunka@ inde x . h u
KERESKEDELMI ügyintéző munk a t á r s a t k e r e s ü n k b ő v ü l ő c s a p atunkba . Előny: műszaki szemlélet. Bejárás biztosított. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal a simon.
[email protected] címen. KAMIONRA, belföldi munkára sofőrt keresek. Elektromos béka kezelése előny. 06-30/440-1733 K E R E S K E D E L M I k o o r d i n á t o r t k e r es ü n k l e g a l á b b k ö z é p f o k ú v é g z e t tséggel, gyakorlattal. Feladat szaküzletek értékesítési, szakmai koo r d i n á l á s a . N a p i ü g y m e n e t , a d m inisztráció végzése. Előny: hasonló területen szerzett tapasztalat. Bejárás biztosított. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal a szabo.
[email protected] címen. ÜLLŐRE és Alsónémedibe keresek áru-összekészítőket kiemelt bérez é s s e l . S z á l l í t á s m e g o l d o t t . E l é rhetőségek: 06-20/559-6700, 0620/365-5431 ÜZLETVEZETŐ helyettest, értékesítő kollégát keresünk bővülő csapatunkba, ceglédi nyílászáró szaküzletbe! Jelentkezés fényképes önéletrajzzal:
[email protected] SOFŐRT keresek L60-as darus billencs IFÁra. Tel.: 06-70/411-5350 ASZTALOST keresünk! Jelentkezés: H-P: 8-16-ig; 06-20/260-7722 FORGÓ kotróra gépkezelőt keresek. 06-70/411-5350 F É R F I b e t a n í t o t t m u n k á s t f e l v es z ü n k A b o n y , C e g l é d t é r s é g éből, azonnali kezdéssel! Jel.: H-P: 8-16, 06-20/260-7722 ÉPÜLETBONTÁSHOZ segédmunkást keresek, kezdő órabér 600 Ft/ óra. 06-70/411-5350 SOFŐR állás! Belföldi munkavégzés 7,5 tonnás teherautóval, kézi rakodással. Kiemelt, versenyképes bérezés. Feltétel: C kategór i á s j o g o s í t v á n y , G K I . J e l e n t k ezés:06-20/436-5753 TÁPIÓSZŐLŐSRE és Kőröstetétlenre b e t a n í t o t t m u n k á r a d o l g o z ó k a t k eresünk. Érdeklődni: 06-30/6883238 FIATALOS, határozott fellépésű m u n k a t á r s a t k e r e s ü n k p o r t a s z o l g álati-, éjjeliőri feladatok ellátására 2 4 / 4 8 ó r á s v á l t o t t m ű s z a k b a n , Ú jszilvásra. Jelentkezés H-P.: 8-16ig, 06-20/269-9119
M U N K A E R Ő T keresek fakitermelés h e z . T e l . : 0 6-20/347-0558 É L E L M I S Z E RIPARI gépek ellátásár a , t ö l t é s é r e és szervizelési felada t o k e l l á t á s ára keresünk megbízhat ó k o l l é g á t , alkalmazotti munkavi s z o n y b a . A munkavégzéshez autót b i z t o s í t u n k . Fényképes önéletraj z o t a z a l á b bi e-mail címre várjuk: c e g l e d a l l a s @citromail.hu L E V E R J O B Kft keres: operátor, C g é p k e z e l ő és targoncavezető mun k a t á r s a k a t többműszakos munka r e n d b e Ú j h artyánba, Lajosmizsére, K e c s k e m é t ere és Ócsára. Jelentk e z é s s z e mélyesen: 2700 Cegléd, N é p k ö r u t c a 6. Tel: 06-70/492-5295 ÉRDEKEL az üzletkötés? I t a l a u t o m a t áink, ballonos vízada g o l ó i n k k i h elyezéséhez keressük új " é r t é k e s í t é si manager" munkatárs u n k a t . F e l adatok: cégünk szolgált a t á s a i n a k kiajánlása, értékesítés e , ú j ü g y f elek akvirálása, ajánlat o k i l l e t v e szerződések elkészítése. A m e n n y i b e n munkádat az igényess é g , p o n t o sság, precizitás jellemz i é s r u g a lmas, megbízható, nyi t o t t s z e m é l yiség vagy, akkor Tég e d k e r e s ü nk. Munkvégzés helye: C e g l é d ( i r o dai munka). Jelentkezni f é n y k é p e s önéletrajz elküldésével: r o y a l m a t i c .
[email protected] e-mail címen.
www.dpmsz.hu
11
FÉRFI munkatársat keresünk raktáros munkakörbe azonnali kezdéssel. Jel.: H-P: 8-16, 06-20/260-7722
ÜGYFÉLSZOLGÁLAT ellátásához mi -
E L A D Ó I munkakörbe keresünk gya k o r l a t t al rendelkező, jó kommunik á c i ó s készségű kedves hölgyek e t . E lvárás: ceglédi lakos, korai m u n k a kezdéssel. A fényképes ön é l e t r a j zokat a gyakorlottelado@ g m a i l . com e-mail címre várjuk.
gyenes képzés! Jelentkezni önélet -
N Y U G D ÍJAS autószerelő szakmun k á s t k eresek alkalmi munkára. Jel e n t k e zni: 06-70/ 220-4856
A L K A L M A N K É N T I m u n k á r a f i a t a l
C S O M AGOLÓKAT, gépkezelőket keresünk 3 műszak o s munkarendbe Prologis ipar i p a r k ba. Céges busszal a bejárás N a g y k átáról, Szentmártonkátáról, T á p i ó s zecsőről, Tápióbicskéről, T á p i ó s zentmártonról, Sülysápról, M e n d é ről ingyenesen megoldott. F e l v é t eli interjú: 2017. 01.31., k e d d 13.00 óra, Szentmártonkáta, P o l g á r mesteri Hivatal, Rákóczi u. 5 2 / C , emeleti terem. Érdeklődni: 0 6 - 7 0 / 342-1653.
előny. 06-20/312-5124
nimum érettségizett
munkatársat
keresek! Betanulási támogatás, in rajzzal:
[email protected]
ÁLLÁST KERES KERTÉSZETI vagy vagyonőri munkát keresek másodállásban! 0630/872-5054, 06-70/358-6574 dolgozót
keresünk.
Tetőfedő,
bádogos
munkában
jártasság
OKTATÁS FŰTŐ tanfolyam indul! Jelentkezni és érdeklődni telefonon: 0670/309-2877
A
Zrt. munkatársakat keres az alábbi munkakörökbe:
KAROSSZÉRIA LAKATOS, AUTÓSZERELŐ
Az állások részletes leírása és a jelentkezési feltételek megtalálhatók: http://www.volanbusz.hu\jobs.php honlapon. A munkavégzés helye: Ceglédi Járműfenntartó Üzem, Cegléd, Kőrösi út 93. Jelentkezési határidő: folyamatos További információ: Égerházi László Tel.: +36-53-500-010
MagaseMelésű targoncavezetőket keresünk gyálra! - Három műszakos munkarendbe - Kereseti lehetőség: bruttó 220-260 ezer Ft/hó - Hosszú távú munka - Ingyenes bejárás céges buszokkal - 8000 Ft/hó cafetéria
céges busz: Cegléd, Ceglédbercel, Albertirsa irányából. Jelentkezés:
06-70/610-03-12
Értékesítési Asszisztens Cegléd
Email:
[email protected]
dolgozókat keresünk Gyálra - Három műszakos munkarendbe - Kereseti lehetőség: bruttó 150-160 ezer Ft/hó - hosszú távú munka - ingyenes bejárás céges buszokkal - 15 000 Ft/hó cafetéria Céges busz: Cegléd, Ceglédbercel, Törtel, Albertirsa, Pilis, Monor, Üllő irányából.
Jelentkezés: 06 70 197 8772 06 70 645 3095 06 70 882 1610 Email:
[email protected] www.jelentkezes.pe.hu
Az értékesítési tevékenységhez kapcsolódó feladatok teljeskörű elvégzésére keresünk fiatalos lendülettel bíró, hosszú távú kihívásokat kereső munkatársat, aki számára fontos, hogy remek csapatban, felelősséggel bíró feladatokat lásson el. Elvárások: • Min. középfokú végzettség érettségi • B kategóriás jogosítvány (megfelelő járművezetői gyakorlat) • Felhasználói szintű számítógépes ismeretek • Pontos, precíz munkavégzés • Kedves ügyfélközpontú személyiség • Adminisztrációs területen szerzett munka tapasztalt Feladatok: • Hitelszerződések kezelése • Biztosítások kezelése • Okmányirodai ügyintézés • Pénztárkezelés • Adminisztrációs feladatok (ügyviteli rendszerben) Munkakezdés azonnal Munkaidő: H-P 08:00 – 17:00 Önéletrajzodat a
[email protected] címen várom a fizetési megjelölésével!
12
2017. január 16.
IMPRESSZUM
Dél-Pest Megyei Szuperinfó Megjelenik minden hétfőn 37.000 példányban. Lapzárta: péntek 12.00 óra. Felelős kiadó: Hírös Modul Kft. Felelős szerkesztő: Zakar László Szerkesztőség: 2700 Cegléd, Múzeum u. 3. Tel./fax.: 53/317-422 www.dpmsz.hu
[email protected] Nyomda: Lapcom Zrt., 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Terjeszti: Hírös Modul Kft. Terjesztési területek: Cegléd, Csemõ, Külsõ-Budai út, Ceglédbercel, Albertirsa, Dánszentmiklós, Nyáregyháza, Nyársapát, Nagykõrös, Törtel, Mikebuda, Kocsér, Kõröstetétlen, Jászkarajenõ, Abony, Újszilvás, Tápiószõlõs, Tápiógyörgye, Pilis, Tápiószele, Farmos, Tápiószentmárton. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Eng. szám 75.480/1997