15-01.qxd
2014.04.16.
18:35
Page 1
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk valamennyi Olvasónknak! Az Önkormányzati Hírek Szerkesztõbizottsága
IX. évfolyam 15. szám
2014. április 18.
Szenvedés és öröm...
Mária Magdolna legelsõ felkiáltása, amikor felismeri a feltámadt Jézust, ösztönös: „Rabbóni!” ami azt jelenti: Mester! Ez Jézus legelsõ címe. Galilea napfénye tavaszt idéz, amikor Isten Országát a Lélek erejével a názáreti Rabbi hirdetni kezdte. Amikor Magdolna ott ülhetett Mestere lábainál és hallhatta bársonyos mély hangját. Most ezzel a régi szóval, Mesterem, Magdolna elárulja, hogy mit érez: Ejnye, hogy megijesztettél minket ezzel a három nappal. No, de semmi baj, minden ismét a régi. Át akarja ölelni Jézus lábát. Jézus azonban nem engedi. Így szól: Ne tarts fel engem! Miért beszél így? Mert pontosan arról van szó, hogy soha, de soha nem jön vissza a régi, hogy az egész földi élet egy sírüreg az új élethez képest, és nem szabad sajnálkozni akkor, amikor annak vége. Tudod mit jelent ez? A végzõs diák ballagás napján összeszorult szívvel tekint vissza a sok jó dologra, amelynek vége lett. El kell búcsúzni. A szerel-
meseknek elérkezik egyszer az utolsó ölelés pillanata. Szeretteink pulzusa csendben leáll. Mindennek, ami volt, úgy ahogy volt, örökre vége! Hála Istennek, mert egy magasabb rendû életbe megyünk. A keresztény élet ezért minden nap minden pillanatában ezt a túllépést követeli. Csak ha hiszel a teljesebb életben, csak akkor tudsz továbblépni. Továbblépni és túllépni emberi kötõdéseken és leblokkolásokon. Túllépni régi elképzeléseken és bûnös ragaszkodásokon. Ez a húsvét. Hatalmas öröm és egyben növekedést kívánó szenvedés is. Ezekkel a gondolatokkal kívánunk Minden Kedves Olvasónak örömmel és reménnyel teljes áldott húsvéti ünnepeket. Krisztus feltámadt! – Valóban feltámadt! Hernádi László esperes-plébános és Szabó Gábor református lelkész-elnök
Ingyenes információs lap
ÚJRA ÜLÉSEZIK A TESTÜLET Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testülete 2014. április 24-én, csütörtökön 9 órától tartja ülését. Az ülést a PR-Telecom kábeltelevízió csatornáján keresztül élõben közvetíti a CTV, az ülésrõl készült felvétel sugárzását április 26-án (szombaton) 10 órától és április 27-én (vasárnap) 16 órától ismétlésként tûzi mûsorra a CTV.
Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk minden kedves ügyfelünknek! KÖVA-KOM Nonprofit Zrt.
15-02.qxd
2014.04.16.
9:43
Page 4
Nagykõrösi
NYUGDÍJ RÖGBIJÁTÉKOSOK 40 év után: az országos tornán fontos határidõ közeleg
A hétvégén Országos Iskolai Rögbi Tornát rendeztek Esztergomban. A nagykõrösi 3pOOOnt Egyesület benevezte a fél éve rögbizõ nagykõrösi Törpi Rögbi csapatát (Barta Dávid, Caiezza Márió, Csanádi Kornél, Farkas Attila, Fehér Marcell, Gál Krisztián, Király Kevin, Petrák Roland, Szabó Bálint, Tercsi Sándor, Pintér Béla, Borbély Veronika). A fiúk életük elsõ meccsein vannak túl. A sorsolás alapján rögtön az egyik legerõsebb francia csapattal kerültek szembe, de a kezdeti lámpaláz után ráéreztek a rögbi ízére. A hangulatról a www.face-
book.com/TorpiRogbi oldalunkon láthatnak képeket. A fárasztó délelõttöt egy látványos rögbis délután követte. A lelátóról nézhették végig a magyar-litván U18-as válogatott meccseket, majd a napot megkoronázó Magyarország – Ausztria felnõtt válogatott mérkõzést. Erre a törpök nagyon készültek, mert az edzõik (Tóth Dániel és Almási Bence) mindketten válogatott kerettagok. Igaz, hogy Bence nem került beállításra, de „Dani bá” végigküzdötte mindkét félidõt. A játék Magyarország gyõzelmét hozta, ami feledhetetlenné tette a napot. Kovács Réka
Anyakönyvi hírek Elhunytak: Német Albert (1927); Alföldi József (1926); Szabó László (1950); Bakó Istvánné sz. Kaszab-Varga Eszter (1938); Balogh Bertalanné sz. Fajka Lidia (1949); Varga Istvánné sz. Szabó Terézia (1940); Bekõ Antal (1936); Kiséri Sándor (1935); Rácz Jánosné sz. Rafael Rozália (1952); Kása Ambrus (1968)
GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET 2014. április 14-étõl OROSZLÁN GYÓGYSZERTÁR Nagykõrös, Kecskeméti út 18. Tel.: 53/350-182 2014. április 21-étõl SZENT GYÖRGY GYÓGYSZERTÁR Nagykõrös, Biczó Géza u. 2. Tel.: 53/351-014 Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az ügyeletes patikát vasárnapi napokon 11 órától érhetik el, mivel az Oroszlán Gyógyszertár (Nagykõrös, Kecskeméti út 18.) vasárnap is nyitva tart 11 óráig.
2
ÁLLATORVOSI ÜGYELET Nagykõrös, Nyársapát, Kocsér 2014. április 19–20-án DR. DÁVID GYULA Nagykõrös, Széchenyi tér 19/2. Tel.: 06-20/960-3902 2014. április 21-én DR. BAKSAI FERENC Nagykõrös, Mintakert u. 32. Tel.: 06-20/914-1333 2014. április 26–27-én DR. ZSOLDOS ZOLTÁN Nagykõrös, Kecskeméti út 44. Tel.: 53/350-703
A „nõk 40” program célja az álláskeresõként nyilvántartott és döntõen koruk miatt elhelyezkedési esélyekkel nem rendelkezõ nõk foglalkoztatásának bõvítése, ezzel együtt a nyugdíjba vonulásukhoz szükséges hiányzó szolgálati idõ megszerzésének elõsegítése – derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat tájékoztatásából.
A program célcsoportja az a legalább 1 hónapja regisztrált álláskeresõ nõ, aki: – a 60. életévét betöltötte – jogosultsági idejére való tekintet nélkül, illetve – az 55. életévüket betöltött nõk esetében azoknak a köre, akik legalább 37 év jogosultsági idõvel rendelkeznek.
Bérköltség támogatás A program keretében a munkaadók számára a célcsoportba tartozó nõk teljes munkaidejû munkaviszonyban történõ foglalkoztatása esetén nyújtható támogatás. A programba csak 55 év feletti nyilvántartott álláskeresõ vonható be, a célcsoport foglalkoztatásához a munkáltató részleges vagy teljes szociális adókedvezményt érvényesíthet a Munkahelyvédelmi Akcióterv keretében, így a programban csak a
kedvezménnyel csökkentett szociális hozzájárulási adó téríthetõ meg.
Mit kap a munkaadó? A támogatás mértéke 50 és 100% között szabadon határozható meg, figyelembe véve a helyi munkaerõ-piaci sajátosságokat. A támogatás idõtartama egyénenként legfeljebb 10 hónap lehet, amely esetben a munkáltatónak 2 hónapos továbbfoglalkoztatási kötelezettséget kell vállalnia. Az 55 év feletti ügyfelek esetében a 37 év jogosultsági idõ igazolása a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság által kiadott határozat bemutatásával történik, melyrõl az érintett ügyfeleknek egyedileg szükséges gondoskodniuk. A 60. életévüket betöltöttek esetében erre nincs szükség, tekintettel arra, hogy õk az 1 hónapos regisztrációs idõ megléte esetén egyéb feltétel vizsgálata nélkül vonhatók be a programba. A programba 2014. április 30-ig lehet belépni. A támogatást a területileg illetékes járási (fõvárosi kerületi) hivatal járási munkaügyi kirendeltségén lehet igényelni – olvasható a Pénzcentrum.hu oldalon április 9-én megjelent írásában.
Önkormányzati Hírek • NAGYKÕRÖS
15-03.qxd
2014.04.16.
17:27
Page 3
„
Ha van még egyáltalán esély a baloldal megújulására, azt nem ez a garnitúra fogja megvalósítani
”
– mondta Kövér László, a Magyar Országgyûlés elnöke. A hirado.hu oldalon, a „Kövér: a baloldalnak saját magában kell keresnie a kudarc okát” címû írásban további információkhoz juthat.
SZENT GYÖRGY NAPI FORGATAG ÉS VIRÁGVÁSÁR Nagykõrösön 2014. április 26-27. Ajánlja barátai, ismerõsei figyelmébe a virágvásárt és a vásárt, ebben segíthetnek a www.korosikultura.hu oldalon található információk, valamint a vásár hetében az M1 Ma Reggel címû mûsorában és a Duna TV mûsorán futó reklámspotok.
„Sport vagy politika”
„Sport vagy politika?” – tette fel a március végi napirend elõtti felszólalásának címében a kérdést Jeruskáné Berényi Erzsébet Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke. Akinek szavaiból az volt érezhetõ, hogy az „Év sportolója” címek átadása körül, az Ábrahám Edit klubvezetõ által tett kifogás mögött, õ nem csupán sportemberi, hanem politikai indíttatást is sejt. Jeruskáné kifejtette, hogy az utóbbi idõszakban igen kemény vádaskodás indult nem csak ellene, de az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság és pártja ellen is. A bizottsági elnök szerint Ábrahám Editnek az nem tetszett, hogy az „Év sportolója” díjátadáson a négy kategóriából csak egyben nyert az õ versenyzõje. „Úgy gondolta, hogy ha nem az õ csapata nyer teljes egé-
szében, akkor ez az egész díjazás érvénytelen és szinte mindenki vonja vissza, illetve adja vissza a jelölést és a díjazást” – mondta a képviselõ. Az egyik díjazott, Szabó István kapcsán elmondta Jeruskáné, hogy igazából körülötte kezdett el forogni a dolog. Szabó István Nagykõrösön él és edz, igaz, már nem Ábrahám Edit csapatában, mint régen, jegyezte meg a bizottsági elnök. Jeruskáné felidézte, hogy Ábrahám azt veti Szabó szemére, hogy kétszer tüntették ki ugyanazon teljesítményért, bezzeg ez akkor nem zavarta a mostani kritikust, amikor 2008-ban Szabolcs-SzatmárBereg megye legeredményesebb nõi sportolója címet vette át, majd ezt követõen átvette Nagykõrösön is az „Év sportolója” címet. Akkor Ábrahám nem adta viszsza a díjat. „Ez tényleg sport vagy politika? Õ mindazért vádol engem és próbál sárba taposni a Fidesz frakcióval együtt, mert nem vesszük vissza a díjakat.” – jegyezte meg a képviselõ. Az ügy kapcsán volt oly médium, mely nyilatkozatot is közölt, mely Kalmár Árpádtól, a Magyar Karate Szövetség fõtitkárától származott, ezekkel kapcsolat-
IX. évfolyam, 15. szám • 2014. április 18.
ban a bizottsági elnök kifejtette: „Beszéltem a Karate Szövetség fõtitkárával, Kalmár Árpáddal, aki elmondta, hogy õ azokat a nyilatkozatokat nem azért adta, hogy Ábrahám Edit ezeket publikálja.” Ezt követõen Jeruskáné Berényi Erzsébet egy másik témát is megemlített, hangsúlyozva: „Ha már a karatéval nem gyõz. Nem veszik tudomásul, és vádolnak olyanokkal, ami nem az én feladatköröm.”
Késõbb megjegyezte: „Én is annak idején Búz Ferenc csapatát erõsítettem, csak én a családot és a gyermekeimet választottam és nem erõbõl akarok eltaposni senkit. Egyébként minden sportolónak nagyon sikeres sportolást kívánok.” – zárta felszólalását Jeruskáné Berényi Erzsébet, aki, mint a felszólalása utalt rá, a támadások mögött nem sportérdeket, hanem politikát vél felfedezni.
Köszönet a támogatásért!
Jelentõs mennyiségû konzervet kapott a városi nyugdíjas szövetség a Bonduelle-tõl, melyet rendezvények alkalmával, fõzéseknél tudnak felhasználni – tudta meg lapunk Dávid Zsigmondtól, a Nagykõrösi Városi Nyugdíjas Szövetség elnökétõl, aki ezúton is köszönetét fejezi ki a támogatásért.
3
15-04_05.qxd
2014.04.16.
17:48
Page 4
VÁLASZTÁS UTÁN
A JELÖLT MELLETT A LISTÁRA ADOTT SZAVAZATOK ESETÉBEN IS A FIDESZ–KDNP GYÕZÖTT, MIND A VÁLASZTÓKERÜLETBEN, MIND NAGYKÕRÖSÖN Elõzõ heti lapszámunkban olvashattak arról, hogy az április 6-i választásokon induló egyéni jelöltek között magabiztos gyõzelmet aratott Földi László, a Fidesz–KDNP jelöltje, mind választókerületi szinten, mind Nagykõrösön. A második helyen, választókerületi szinten és Nagykõrösön is a Jobbik jelöltje, Volner János végzett. A nagykõrösi eredményeket vizsgálva igaz szorosabban, de így is elõzve, hiszen már 4 éve is a választókerületben a Jobbik jelöltje volt a második, de Nagykõrösön még tartotta magát a képzeletbeli dobogó második fokán az MSZP jelölt, az idén ez nem sikerült, második lett a Jobbik jelöltje, a baloldali összefogás – melynek miniszterelnök jelöltje az MSZP elnöke volt – a választókerületben és Nagykõrösön is a harmadik helyre szorult. Persze április 6-án nem csak a jelöltekre, de pártlistákra is lehetett szavazni. Pest megye 12. számú egyéni választókerületében a legtöbb szavazat a FIDESZ–KDNP listájára érkezett. Adataink szerint a FIDESZ–KDNP listája 19 510 szavazatot, a JOBBIKé 11 803 voksot, az MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP közös listája 8473 szavazatot, míg a szintén a Parlamentbe jutott párok között lévõ LMP-é 1456ot kapott. Nagykõrös esetében a FIDESZ–KDNP listája országos átlag felett szerezte meg az elsõ helyet. A FIDESZ–KDNP listára 5018 szavazat érkezett. Ebben a tekintetben adataink szerint 31 szavazattal az MSZP-EGYÜTT-DK-PMMLP megelõzte a Jobbikot. A baloldali összefogás pártjainak listája 2217 szavazatot, míg a Jobbiké 2186 szavazatot kapott. Az LMP listájára 409-en voksoltak.
A szavazás eredményét nézve érdekes adat lehet, Nagykõrös vonatkozásában, hogy mind a jelölt, mind a pártlista esetében az összes szavazókörben a legtöbb szavazatot Földi László és a FIDESZ–KDNP listája kapta. A második hely ugyan változó, hol a Jobbik, hol pedig a baloldali összefogás jelöltje, illetve listája szerezte meg a második helyet, de az elsõ, minden szavazókörben a FIDESZ–KDNP listája és jelöltje lett, jelentõsen megelõzve a többieket. Nagykõrös kapcsán a számokat vizsgálva az is feltûnhet, kevesebb szavazatot kapott a Jobbik és az MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP jelöltje összesen, mint a FIDESZ–KDNP jelöltje. A pártlistákra adott voksokat összegezve szintén azt láthatjuk, hogy a második és harmadik helyezett összesen nem kapott annyi szavazatot, mint a FIDESZ–KDNP listája. Az elmúlt napokban az országos híradásokban sorra hallhatjuk, olvashatjuk, hogy kik, miként értékelik a választási eredményeket. Megfigyelhetõ, hogy a baloldali pártösszefogás szereplését jó néhányan kritizálták, arról lehetett hallani, hogy többen az MSZP-bõl is
úgy látják, az újabb bukás azt mutatja, a pártnak nem sikerült megújulnia, változásra van szükség. Nagykõrös vonatkozásában lapunkhoz nem érkezett olyan közlemény, mely arról adna tájékoztatást, hogy a helyi MSZP-ben az újabb sikertelen választás bármiféle változást indítana el. Ebbõl úgy tûnhet, „marad a régi recept”, persze kérdés, hogy meddig, hiszen: – Az utóbbi országgyûlési választásokon már a Jobbik is megelõzte az MSZP jelöltjét, illetve az általa támogatott jelöltet abban a Pest megyei választókörzetben, melyhez Nagykõrös is tartozott/tartozik. – 2002 óta, amióta a jelenlegi helyi elnök, László Ferenc vezeti a Nagykõrösi szervezetet, önkormányzati választásról-önkormányzati választásra csak csökkent az MSZP-s képviselõk száma a képviselõ-testületben, mára mindösszesen egy listáról bejutott képviselõ, László Ferenc van a 12 tagú testületben. – A legutóbbi önkormányzati választáson, 2010-ben már nemhogy önálló polgármesterjelöltje nem volt az MSZP-nek, de talán országosan is azon ritka települések egyike lehetett Nagykõrös, ahol az MSZP ugyanazt a (függetlenként induló) polgármester-jelöltet támogatta, amelyiket a Jobbik. Mindezek mellett László Ferenc helyzete stabilnak is tûnhet az MSZP-n belül. Igaz, még alig néhány éve maga is 3000 MSZP szavazóról beszélt Nagykõrös vonatkozásában, ami mára, az április 6-ai választások listás szavazatait nézve minimum 2217 re csökkent. Minimum, hiszen ezen szavazatokat már nem is pusztán az MSZP szerezte, hanem MSZPEGYÜTT-DK-PM-MLP összesen kapták. (Folytatás az 5. oldalon.)
Rendhagyó módon folytatódik az akció! A KÖVA-KOM Nonprofit Zrt. a tavalyi évhez hasonlóan idén is örömmel vállalta fel a
2014. május 9–11-ére (8 óra) meghirdetett
„TeSzedd!” elnevezésû országos szemétszedési akció Nagykõrösi feladatainak koordinálását. Találkozási pont: A Deák tér és/vagy az elõre egyeztetett helyszínek Részletek soron következõ lapszámunkban, valamint bõvebben a témában a www.nagykoros.hu honlapon olvashatnak a Közlemények-felhívások menüpontban. A KÖVA-KOM Nonprofit Zrt. munkatársai az országos szervezettekkel együttmûködve minden környezetbarát, lakókörnyezete tisztaságát fontosnak tartó embert várnak az országos TeSzedd! akció napján. Részvételi szándékát jelezze a KÖVA-KOM Nonprofit Zrt. titkárságán személyesen, vagy a 06-53/550-251-es telefonszámon. Az akcióról bõvebben a http://szelektalok.hu/teszedd/ olvashat. KÖVA-KOM Nonprofit ZRT.
15-04_05.qxd
2014.04.16.
17:48
Page 5
„
A 800 ezer hiányzó szavazat nem magyarázható azzal, hogy lejtett a pálya, és azzal sem, hogy minden eszköz a kezükben volt az internet kivételével. Az MSZP ott tart, ahol négy éve – írta Szekeres Imre, az MSZP alapító tagja, volt MSZP-s frakcióvezetõ,
”
az MSZP volt elnökhelyettese a legnagyobb közösségi oldalon, aki itt jelentette be, hogy lemond a jászsági MSZP elnöki posztjáról.
EREDMÉNYEK Az Országgyûlésbe került pártok listáira Pest megye 12. számú egyéni választókerületében leadott szavazatok száma
KÖZÚTKEZELÕI TÁJÉKOZTATÁS A Tisztelt Lakosság figyelmének felhívása mellett rendezvényhez kapcsolódó útlezárások lesznek a belvárosban.
Ideje: 2014. április 26., szombat 5.00–24.00 A közútlezárás:
Oka: valamennyi érdeklõdõ meghívása mellett Szent György napi Forgatag és Virágvásár zavartalan lebonyolítása Helye: 4601-es számú út a Széchenyi tértõl a Szabadság téri körforgalomig tartó szakasza Módja: Az utak elterelését terelõtáblák jelölik. Az érintett ingatlan tulajdonosoknak a polgárõrség, a rendõrség, a közterület felügyelõ és a település õr nyújt segítséget.
Közlekedési információk:
Az Országgyûlésbe került pártok listáira Nagykõrösön érkezett szavazatok száma
– a Jókai utcáról nyíló névtelen utca zsákutca tábla kihelyezése mellett kerül lezárásra, – a Tázerdei utca a Jókai utcától a Dózsa György utcáig egyirányú; – az útlezárás miatt a Volánbusz Zrt. jármûvei a Szabadság tér – Kecskeméti út (441. sz. út) – Rákóczi út – Kossuth Lajos u. – Vasútállomás terelõútvonalon közlekednek.
Javasolt útvonal:
Lajosmizsére és az M5-ös autópályára a Petõfi Sándor és az Örkényi utca felé lehet eljutni. A belváros a Biczó Géza utca felõl megközelíthetõ, és a Magyar utcán haladva elkerülhetõ
Felhívás:
A Rákóczi út, Magyar utca teljes szakaszán a parkolás mellõzése szükséges. Dr. Nyíkos Sára s. k. címzetes fõjegyzõ nevében és megbízásából: Szilágyi Csaba s. k. mûszaki irodavezetõ IX. évfolyam, 15. szám • 2014. április 18.
5
15-06.qxd
2014.04.16.
16:52
Page 8
Hirdetés
közönség tiszteletére a magyar néptánc elemeit, a magyar zenei motívumokat is beleszövi ír sztepptáncshow-jába! Írország Nemzeti Bajnoka és társulata egy fantasztikus, új show-t hoz el a hazai közönségnek. Gyönyörû fellépõruhák, fergeteges ritmus, és akár önálló koncerttel is felérõ élõzenekaros ír dallamok nyújtanak kihagyhatatlan kulturális élményt a nézõknek. A közönség saját maga gyõzõdhet meg róla, hogy a géppuskalábú táncosok másodpercenként valóban tizenötöt koppantanak lábukkal!
Világsztár érkezik!
Catherine Gallagher’s Queen of the Dance ír sztepptánc show Nagykõrösön Ki ne ismerné a világ legnépszerûbb táncának, az ír sztepptáncnak jeles férfi vezéregyéniségeit? A világ azonban már egy hölgyért rajong ebben a mûfajban, aki nem más, mint Catherine Gallagher, Írország Nemzeti Bajnoka, és többszörös ír sztepptánc-világbajnok. A világon egyedülálló, hogy hölgy áll egy professzionális ír
sztepptánctársulat élén, sõt a koreográfiákat is õ álmodja meg. Catherine Gallagher új táncmûfajt teremtett, hiszen az autentikus ír sztepp lépéseit más táncmûfajok elemeivel ötvözi, mint a balett, az akrobatika és a showtánc. Az ír tánc dívája fergeteges sikert arat újszerû, modern koreográfiáival a világ nagyszínpadain. Most Párizs,
SZERETI ÖN A KÉNYELMET? Hörmann garázskapu és kertkapu mozgatók Forgalmazás, telepítés, javítás )ÓWKPONPTUt
London és Bécs után nagy örömmel látogat el Nagykõrösre, az Arany János Kulturális Központ Színpadára 2014. április 24-én. A mûvésznõ megismerve az országok lelkületét és kultúráját, megjeleníti, sõt feldolgozza a rá hatást gyakorolt életérzéseket és benyomásait koreográfiáiban. Rajong Magyarországért, s a hazai
Elõadás idõpontja: 2014. április 24., csütörtök 19 óra Nagykõrösi Arany János Kulturális Központ (2750 Nagykõrös, Szabadság tér 7.) Jegyek kaphatók korlátozott számban: ● helyszínen: Nagykõrösi Arany János Kulturális Központ (2750 Nagykõrös, Szabadság tér 7. Tel.: 53/550-040), ● Country Tours irodában (2750 Nagykõrös, Széchenyi tér 2. Tel.: 53/350-794), ● az IRISHDANCE.HU weboldalon és az InterTicket országos üzlethálózatában.
VÉRADÁS NAGYKÕRÖSÖN
A Nagykõrösi Arany János Kulturális Központban 2014. április 22-én 13.00–17.00 óra között megtartásra kerül az évi elsõ városi véradás. Tölgyessy Attiláné területi vezetõ
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Nagykõrös Város Önkormányzat (2750 Nagykõrös, Szabadság tér 5. telefon: 06/53-550-300, fax: 06/53-351-058) E-mail cím:
[email protected], továbbiakban kiíró) Nagykõrös Város vagyonáról és a vagyonnal való gazdálkodás egyes szabályairól szóló 18/2013. (V. 31.) sz. önkormányzati rendelet (vagyonrendelet) vonatkozó fejezetei alapján nyilvános pályázatot hirdet az önkormányzat tulajdonát képezõ KÖVA-KOM Nonprofit Zrt. használatában lévõ IVECO 150 E24 K/USZ 6 típusú folyékony hulladékszállító célgép elidegenítéssel történõ hasznosítására. Nagykõrös Város Önkormányzat Pénzügyi és Városüzemeltetési Bizottsága a 2/2014 (I. 29.) számú határozatával a pályáztatás fõbb feltételeit az alábbiak szerint határozta meg: a) legalacsonyabb megajánlható vételár nettó 4 000 000 Ft. b) pályázati biztosíték összege: 100 000 Ft. Pályázat benyújtási határideje: 2014. május 6. 12.00 óra. További részletek a www.nagykoros.hu honlapon, a Pályázatok menüpontban.
6
Önkormányzati Hírek • NAGYKÕRÖS
15-07.qxd
2014.04.16.
17:21
Page 5
A KÖLTÉSZET EREJE
3–4. o. kategória díjazottjai
1–2. o. kategória versenyzõi A 2014. évi gyermek vers- és prózamondó verseny területi fordulóját április 11én, a Magyar Költészet Napján rendezték meg a Nagykõrösi Arany János Kulturális Központ dísztermében. A gyönyörû magyar költeményeink tolmácsolása méltó ünneplése volt József Attila születésnapjának. A zsûri tagjai: Bakóné Dexler Ilona, a nagykõrösi Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakképzõ Iskola és Kollégium magyar tanára; Oldal Éva, a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium magyar tanára, a zsûri elnöke: Dr. Makai Katalin, a Kecskeméti Fõiskola docense. A rendezvény nyitányaként László Ditta, a Nagykõrösi Arany János Kulturális Központ igazgatója köszöntötte a vendégeket, versenyzõket. A megmérettetés fõ tétje a május 16án, Vecsésen megrendezésre kerülõ megyei döntõbe jutás volt. A versenyzõk négy kategóriában indultak a versenyen, az elsõ három helyezést elérõ diákok különbözõ értékû könyvvásárlási utalványt is átvehettek a díjazáskor. Az 1–2. o. ka-
tegória résztvevõi Basafa kifestõt kaptak, valamint minden résztvevõt múzeumi belépõvel ajándékoztak meg.
7–8. o. kategóriában: I. hely: Cselóczki Boglárka; II. hely: Török László; III. hely: Balog Krisztián Zsolt
EREDMÉNYEK: 1–2. o. kategóriában: I. hely: Malicskó Lilla; II. hely: Mokos Zsófia; III. hely: Flórián Zsófia 3–4. o. kategóriában: I. hely: Farkas Fanni; II. hely: Farkas Réka; III. hely: Marjai Levente 5–6. o. kategóriában: I. hely: Czira Tímea Emese; II. hely: Gera Viktória; III. hely: Petrezselyem Panna Rebeka
Továbbjutottak a megyei döntõre: Malicskó Lilla, Farkas Fanni, Czira Tímea Emese, Gera Viktória, Cselóczki Boglárka, Török László
A további eredményekrõl a www.nagykoros.hu honlapon olvashatnak, a Hírek menüpontban.
5–6. o. kategória díjazottjai
7–8. o. kategória díjazottjai
Hirdetés
AKCIÓS TŰZIFA Bükk guriga
2.200 Ft/q
Az ár a készlet erejéig érvényes!
Tölgy és gyertyán guriga 2.200 Ft/q Az ár a készlet erejéig érvényes!
Vastag akác guriga 2.800 Ft/q
Kazánra hasított nyárfa A Kolozsvári utcáról 1.600 Ft/q az Ádám L. u. 45. szám alá költöztünk! NÁLUNK 1 MÁZSA AZ 100 KG! A mérlegelés megtekinthető!
Tel.: 06 20 242 7089 06 20 243 2051
BIOFEEDBACK állapotfelmérés és terápia Ideges? Szorong? Hullik a haja? Allergia gyötri? Emésztési zavarai vannak? Gyermeke gyakran beteg? Gyenge az immunrendszere? Mit tehet maga és gyermeke egészségéért, hogyan erősítheti szervezetét?
Nelson-féle Biofeedback állapotfelmérés és terápia.
Bejelentkezés: Kádár Anikó NYIROKMASSZŐR
06 20 273 0580 Nk., Farkas u. 3./B II. em 6. facebook.com/RelaxNagykoros
IX. évfolyam, 15. szám • 2014. április 18.
Gratulálunk!
Heti Tibi Tibi bá’ nagyon gazdag, van ideje, és persze mindenrõl megvan a véleménye is. Tibi bá’ személye egy kitalált alak, bármilyen hasonlóság élt vagy élõ személyekkel kizárólag a véletlen mûve. Mint tudják, Tibi bá’ idõrõl idõre okítja gyermekét, miként is lehet jobban érvényesülni, legutóbb éppen az emberekkel kapcsolatban osztotta meg vele bölcsességét:
– Tudod, nekem sem volt könnyû, már fiatalon tudtam, hogy én vagyok a legokosabb, tehetséges vagyok, éreztem, hogy jobban átlátom a munkahelyemen a dolgokat, nemcsak a beosztottaknál, de a fõnökeimnél is. Nem volt könynyû a helyzetem, ma sem az, de mára meggazdagodtam, így legalább mindenhol nyomatékot ad a szavamnak. Te se felejtsd el tehát soha ezt, tudja mindenki, hogy van pénzed, és okoskodjál egy témában minél többet, így idõvel már szakember is leszel… 7
15-08.qxd
2014.04.16.
17:07
Page 8
Újra elindul a házhoz menõ szelektív hulladékgyûjtés Nagykõrösön! YǦǤ ÝÀïÀ×±ö±ȂÀͶͷͺǤ
ÝÚ ǤÚͳ
ï
ÝÚ ǤÚʹ
ͳ
ͳǡʹͺ
ͳʹǡʹ
ͻǡʹ͵ ͶͷͺǤ Ǥ±±
ï
×
ǡʹͳ
Ͷǡͳͺ
ͳǡͳͷ
ͳǡͳ
͵ǡͳ
ͳǡʹʹ
Nyomdai munkák: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. 14.0661 – Lajosmizse
ï
Felelõs vezetõ: Majláth Zsolt László ügyvezetõ igazgató
ͳͺǡʹͻ
ͳ͵ǡʹ
ͳͲǡʹͶ
Web: www.kozlonynyomda.hu
ͶͷͺǤ Ǥ±±
Terjeszti: Magyar Posta
ï
×
ͺǡʹʹ
ͷǡͳͻ
ʹǡͳ
ʹǡͳ
Ͷǡͳͺ
ʹǡʹ͵
±ï×±±ï×Ýòȋï±Ȍ
×ǣ Ǧǣ̻Ǥ ǣͻȀͻͻͶǦͻͶ ǣǤǤ
Nemzetközi Nyugdíjas Találkozó APAJON
Kedves meghívásnak tettünk eleget 2014. március 29-én, amikor az apaji Tavaszváró Nyugdíjas Egyesület elnöke
8
Fejléc: Sári Zoltán © 2005
±ï×±±ï×Ýòȋ±±Ȍ
ʹ
Kiadja: a 2.9./409-1/2006. nyilvántartásba vételi szám alapján Nagykõrös Város Önkormányzata. 2750 Nagykõrös, Szabadság tér 5. Tel.: 53/550-300, fax: 53/351-058
Felelõs szerkesztõ: dr. Czira Szabolcs, a szerkesztõbizottság elnöke. Nagykõrös Város Önkormányzat 150/2006. (X. 12.) ÖT. sz. határozata szerint
ͶͷͺǤ Ǥ±± ò±
Önkormányzati Hírek ingyenes tájékoztató kiadvány
E-mail:
[email protected]
ͶͷͺǤ Ǥ±± ò±
IMPRESSZUM
meghívott a záró ünnepségükre, amelyet örömmel elfogadtunk. Délelõtt a pályázati lehetõsé-
gekrõl (belföldi és külföldi) tartottak rövid ismertetést. A finom ebéd után a résztvevõ klubok elismerését érdemlõ mûsorát láttuk székely, szlovák és lengyel vendégek részérõl. A lengyelek a népviseletükön kívül saját készítésû, szépen hímzett ruhájukat is bemutatták. Az apaji klub tánccsoportja egy fergeteges tviszttel zárta a mûsort. Vacsora után közös táncmulatság következett. A nagykõrösi résztvevõk: Erdélyi Jánosné, Dávid Zsigmond, Tóth Kálmán Erdélyiné Marika az Arany János Nyugdíjas Klub elnöke
ISSN 2061-0300 Kérjük, amennyiben az Önkormányzati Híreket nem találja meg minden héten a postaládájában, jelezze nekünk a
[email protected] e-mail címre, illetve levélben a Nagykõrös Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal (2750 Nagykõrös, Szabadság tér 5.) címre küldve, „Önkormányzati Hírek” jeligére. A lapunkban megjelent írások, képek, illetve bármilyen tartalom utánközlése csakis kizárólag a Szerkesztõbizottság vagy a jogtulajdonos engedélyével történhet.
Miért hirdessen
az Önkormányzati Hírekben? Igényes tervezéssel, szükség esetén tanácsadással, ügyfélközpontú hozzáállással segítünk, hogy hirdetése valóban hatásos legyen.
Érdeklődjön árainkról és kedvezményeinkről! Együtt biztosan megtaláljuk az Önnek legjobb megoldást. Palásti Viktor hirdetésszervező
Telefon: 06 30 368 6558
Önkormányzati Hírek • NAGYKÕRÖS
15-09.qxd
2014.04.16.
17:44
Page 9
Megható pillanatok talános Iskola katolikus hittanosai: • Szûz Mária élete címû zenés színdarab elõadása: Németh Ágota hittanár, zenetanár és Dombóvári Judit hitoktató felkészítésével
A XVIII. Katolikus Kulturális Napot 2014. április 12-én rendezték meg a Nagykõrösi Arany János Kulturális Központ színháztermében. A rendezvényt Hernádi László esperes-plébános nyitotta meg. A MÛSOR RÉSZTVEVÕI: Názáret Római Katolikus Óvoda: • Köszöntõ: Szívecske mini csoport Nagyné Kovács Erika felkészítésével • Népi gyermekjátékok: Nép-
tánccsoport Szabó Anett felkészítésével • A csillagszemû juhász címû magyar népmese elõadása: nagycsoportosok Pálfi Pál Tünde felkészítésével Nagykõrösi Kolping Katolikus Általános Iskola: • Színdarab Kolping életérõl: a diákság, tanárok és szülõközösség elõadásában, írta Ballai Ottó igazgató, rendezte Kiss Zsolt direktor Arany János Református Ál-
Arany János Református Gimnázium, Szakképzõ Iskola és Diákotthon katolikus hittanosai: • Sík Sándortól A hajnal szerelmese c. verset elõadta Tóth Barbara 12. d osztályos tanuló, Kis Attila hittanár felkészítésével • Gitárszóló: Nagy Márton 7. a osztályos tanuló, Olgyay Gábor zenetanár felkészítésével • Juhász Gyulától A hegyi beszéd címû verset elõadta: Leskó József 11. d osztályos tanuló, Kis Attila hittanár felkészítésével Tekintse meg képgalériánkat az Önkormányzati Hírek Nagykõrös Facebook oldalunkon, valamint a www.nagykoros.hu honlapon!
Nagykõrösi
Hétszínvirág Óvoda
IX. évfolyam, 15. szám • 2014. április 18.
Írásainkat, képgalériánkat keresse az Önkormányzati Hírek Nagykõrös Facebook oldalunkon is!
40 éves OSZTÁLYTALÁLKOZÓ
(ÉVFOLYAM-TALÁLKOZÓ) Ha Te 1973-ban végeztél a Petõfi Sándor Általános Iskola bármelyik osztályában, akkor neked osztálytalálkozód lesz 2014. május 17-én. Találkozunk az iskola bejáratánál 16 órakor. (Jelenleg Arany János Ref. Ált. Isk.) Egyéb információkért feltétlenül hívj! Szabó Rozália: 06-30/418-7185 Bárány Éva: 06-20/391-6651
A Nagykõrösi Hétszínvirág Óvoda két épületben – Ifjúság u. 22. és Kossuth L. u. 45. sz. alatt –, 7 csoporttal mûködik. Tormási és Felszegi Óvoda néven ismertek a városban. Intézményeinkben magas szintû szakmai felkészültséggel rendelkezõ óvodapedagógusok foglalkoznak a gyerekekkel, s az Õ munkájukat gyermekszeretõ, lelkiismeretes dajka nénik és két fõ pedagógiai asszisztens segíti. Mindkét óvodában családias és esztétikus környezetben várjuk a gyerekeket. A mindennapokban nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy változatos és érdekes tevékenységeken keresztül juttassuk a gyerekeket élményekhez és ismeretekhez. Lehetõséget biztosítunk gyermekeinknek arra, hogy minél több óvodán kívüli rendezvényen, programon vegyenek részt, pl. színházlátogatás, iskolák által hirdetett versenyek, Nagykõrösi Napok, az Arany János Kulturális Központ rendezvényei. A Szülõi Közösség aktív szereplõje a pedagógiai folyamatnak, ezt bizonyítják a sikeres óvodabálok, a munkadélutánok, nyílt napok és közös ünnepek.
9
15-10.qxd
2014.04.16.
17:20
Page 10
A baloldaliaknak azt üzenték a választók, „ hogy sem ´o´k, sem a programjuk nem kell” – mondta Kósa Lajos, a Kossuth Rádió Vasárnapi újság címû mûsorában.
Heti téma A kudarc után már õszre hangol a baloldal? Kötélhúzásba kezdtek egymással a baloldali összeborulás pártjai, hogy melyik adja a fõpolgármester-jelöltet, pedig demokratikus pártok lévén, többen is elindulhatnának a versenyben. Egymással vannak elfoglalva, persze jogos, hiszen látják õk is, hogy sok jót nem vetít elõre számukra az õszi önkormányzati választás és arra a pár helyre próbálnak beférni, ahol van esélyük nyerni. Országosan ez a helyzet, de gondoljuk csak át, mi van Nagykõrösön. Ismereteink szerint a mai napig nem nevezte meg a helyi MSZP elnöke a polgármester-jelöltjük és képviselõ-jelöltjeik személyét. Ne feledjük, a helyi szocialista elnök ígérete úgy
szólt, hogy 2013. december 10-éig erre sor kerül (igaz, még csak alig több mint 4 hónap telt el azóta). Egy választási fórumon, amikor még Romhányiné mellett kampányolt, azt mondta a helyi MSZP vezér, hogy „annyit fordult a történelem kereke, hogy létrejött ez az összefogás és nekünk, a helyi szervezetnek az az elképzelésünk, hogy az önkormányzati választáson sem egymagunkban kívánunk indulni, hanem az az összefogás, ami az országgyûlési választásokra megteremtõdött, azt az önkormányzati választáson is szeretnénk képviselni”. Most, hogy már semmilyen összefogás nincs, csak széthullás lett a csúfos vereség következménye, mi a gátja, hogy
megnevezzék a helyi jelölteket? – kérdezhetnénk a helyi szocialista elnöktõl. Igaz a hír, hogy nem indulnak el helyben, azt látva, hogy volt olyan szavazókör, ahol 782 választásra jogosult nagykõrösi polgárból csak 39 támogatta az MSZP-EGYÜTT-DKPM-MLP listáját? Kérdés, hogy terveznek-e helyben változásokat, vagy ugyanezzel a csapattal futnak neki õsszel is, akik most is leszerepeltek? Vagy abban bíznak, hogy a helyi Jobbik, annak ellenére, hogy látja az eredményeket, ismét odaáll egy „független”, bal-liberális vagy „mindegy csak legyen valaki” polgármester-jelölt mögé? Ezek olyan kérdések, melyekre hamarosan választ kell adni, ha tetszik, ha nem!
Hirdetés
Ha az éhség Rád talál – Korzó Ételbár! NYITVA TARTÁS: hétköznap: 7-21 h szombat: 7-22 h vasárnap: 7-21 h
Tel.: 06 70 518 0505 Nagykőrös, Szabadság tér 15. (volt Kőrisfa helyén)
Éttermünk, bőséges, fűszerekben gazdag, széles kínálattal várja kedves vendégeit! H ETI MENÜ Nap
Leves
2014. 04. 21. – 04. 27. A menü
B menü
K
Karalábéleves
Sertés gordon zöldséges rizzsel
Roston csirkemell póréhagyma mártással
Sz
Májgaluskaleves
Zöldbabfőzelék, sertéspörkölt
Rántott szelet, hasábburgonya
Cs
Minestroneleves
Zúzapörkölt tésztával
Cigánypecsenye petr. burgonyával
Tejfölös gombaleves
Marhapörkölt sós burgonyával
Gyömbéres csirkemell krokettal
Budapest szelet rizzsel
Rakott karfiol
Búbos hús vegyes körettel
Lacipecsenye vegyes körettel
Szo Sajtkrémleves Vas
Csontleves
Menü ár: 750 Ft. Előfizetve egy hétre: 730 Ft., egy hónapra: 710 Ft. A kiszállítás ingyenes!
HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS! Ételeinket megtalálja honlapunkon: www.korzoetelbar.hupont.hu 10
Nagykõrös, 2014. április 14. Dr. Czira Szabolcs s. k. polgármester
HÚSVÉT
H
P
FELHÍVÁS Nagykõrös Város Önkormányzata nevében tájékoztatom Nagykõrös város lakosságát, hogy a 2014. április 24-én (csütörtök) 9.00 órakor kezdõdõ képviselõ-testületi ülés keretén belül KÖZMEGHALLGATÁSRA kerül sor a Nagykõrösi Arany János Kulturális Központ emeleti tanácskozótermében (Nagykõrös, Szabadság tér 7.) Napirend: Állampolgárok és helyben érdekelt szervezetek képviselõinek k ö z é r d e k û kérdései, javaslatai Minden érdeklõdõt szeretettel várunk!
Hirdetés
Dónáth Élelmiszer Kft. Nagykőrös, Örkényi út 94. Tel.: 53/355-984
Kőrös Delikát Húsbolt
Nagykőrös, Széchenyi tér 13. Tel.: 53/552-446
Akció az Örkényi úti húsüzemben: Bőrös félsertés fejjel, lábbal (5% ÁFA-val)
699 Ft/kg
17. heti akciók
április 22–26.
Sertés csont nélküli grilltarja Marha lábszár Marha kockázott gulyáshús Mangalicazsír Rántott hal Rántott csirkemáj
1499 Ft/kg 1799 Ft/kg 1649 Ft/kg 600 Ft/kg 2299 Ft/kg 1499 Ft/kg
Önkormányzati Hírek • NAGYKÕRÖS
15-11.qxd
2014.04.16.
15:14
Page 11
JUDO – KÜZDÕSPORTTEREM A KOSSUTHBAN
MEGHÍVÓ A KÕRÖS JUDO SE által szervezett
I. Nagykõrösi Jótékonysági SPORTVACSORÁRA 2014. május 10., szombat 18.00 órától Helyszín: Toldi Miklós Szakképzõ Iskola és Kollégium Nagykõrös, Ceglédi út 24.
Díszvendég: UNGVÁRI MIKLÓS OLIMPIAI EZÜSTÉRMES ÉS HÁROMSZOROS EURÓPABAJNOK CSELGÁNCSOZÓ Jegyek: 3000 Ft-os áron rendelhetõek az alábbi telefonszámon: 06-70/381-9096 és a Kõrös Judo Facebook oldalán A büfé mindenki számára elérhetõ áron mûködik.
Örvendetes esemény történt a Nagykõrösi Kossuth Lajos Általános Iskolában 2014. április 11én. Már korábban beszámoltunk arról, hogy az iskola és a Kõrös Judo SE immár harmadik éve mûködik együtt a judooktatásban. Ennek további eredményeként kis ünnepség keretében át-
adásra kerültek a Magyar Judo Szövetség által biztosított 50 négyzetméter, valamint a Kõrös Judo SE használatában lévõ 36 négyzetméter tatami szõnyeg. Ezek az általános iskola úgynevezett konditermében kerültek elhelyezésre. Az ünnepségen – ahol egy rövid kis bemutató-
edzést is megtekinthettek – jelen volt Kustár Tamás alpolgármester, Lebanov József tankerületi igazgató, Deák Gábor iskolaigazgató, Ungvári Attila U23 Európa bajnok cselgáncsozó, dr. Lakatos Attila, Hajdú László edzõ és nem utolsó sorban Szalánczi Péter testnevelõ, aki az iskolai judooktatás vezetõje lesz. Az esemény során igazgatói dicséretben részesültek az iskola azon diákjai, akik az elmúlt években eredményesen képviselték városunkat és az iskolájukat. Elismerést kapott Lázár Erzsébet, Pavolek Dorka, Kornyik Máté, Barta Gábor és Farkas Bálint. A jelenlévõk néhány kedves szóval méltatták az eseményt. A Kõrös Judo Sportegyesület részérõl Hajdú László elnök-edzõ megköszönte az együttmûködést és elmondta to-
VIADUKT SE-BIATORBÁGY – NAGYKÕRÖSI KINIZSI TL FC 2:1 A hétvégi focimeccs ezúttal idegenben játszódott a Viadukt SEBiatorbágy ellen. A mérkõzés sok izgalmat tartogatott. Az elsõ félidõ 10. percében az ellenfél játékos, Novák Lõrinc sajnos betalált a Kinizsi kapujába, így átvették a vezetést. Az elsõ félidõ 1:0-al végzõdött. A Kinizsi azonban a 81. percben Borsos Csaba góljával egyenlített, de ezzel
még nem állt be a végeredmény, amely így döntetlen lett volna. Novák Lõrinc másodszor is célba vette a nagykõrösiek kapuját, és a 88. percben gyõzelmet szereztek. Az eredmény 2:1 lett a javukra. A játék során elég sok sárga lapot is kiosztottak. Az ellenfél részérõl öten kaptak sárga lapot, a Kinizsi részérõl sárga lapot ka-
IX. évfolyam, 15. szám • 2014. április 18.
pott Erdei Sándor, Borsos Csaba, Csurka Ádám. A Nagykõrösi Kinizsi TL FC továbbra is a 9. helyen áll a tabellán, 24 ponttal. Az elsõ helyen a Vác FC 58 ponttal, a második helyen az Érdi VSE 51 ponttal, a harmadik helyen pedig a Viadukt SE-Biatorbágy áll 44 ponttal. HAJRÁ, NAGYKÕRÖS! HAJRÁ, KINIZSI!
vábbá, hogy fontos mérföldköve ez a sportág helyi fejlesztésének, hiszen egy olyan cél valósult meg, mely nagyban segíti az utánpótlásbázis szélesítését. Nagyon fontos, hogy a közös munkával sikerült a judot behozni az iskolába, így gyakorlatilag minden gyermek számára helyben biztosítva van az a lehetõség, hogy megismerje a sportágat. Nem utolsó szempont az sem, hogy a megszerzett közel 1 millió Ft értékû szõnyeget, a kiváló adottságokkal rendelkezõ teremben, más sportágak képviselõi is használhatják, hiszen mind a hely, mind a berendezés adott, így akár a karate, akár a birkózás is helyet kaphat az iskolában. Reméljük, hogy a létrehozott kis „mûhelybõl” minél több tehetség kerül majd ki. KÖVETKEZÕ MÉRKÕZÉSEK: NAGYKÕRÖSI KINIZSI TL FC – TURA VSK: 2014. április 20., vasárnap 16.30 órától VECSÉS FC – NAGYKÕRÖSI KINIZSI TL FC: 2014. április 26., szombat 16.30 órától ❋❋❋ A KUPAMECCS május 7-én 17 órától lesz, és igazi érdekesség, hogy a Vecsés FC csapatához látogat a Kinizsi, így rövid idõn belül kétszer is összemérheti erejét a két csapat. 11
15-12.qxd
2014.04.16.
15:01
Page 8
JÖN! JÖN! JÖN!
SZENT GYÖRGY NAPI FORGATAG ÉS VIRÁGVÁSÁR 2014. április 26-án kezdõdik Nagykõrösön, a belváros szívében, a Deák téren a Szent György Napi Forgatag és Virágvásár. A színpadi programok szombaton 11 órakor kezdõdnek, és minden korosztály számára nyújtanak felhõtlen szórakozást. 17 órától Nagykõrösre látogat a diszkókirálynõ: Szûcs Judith. Lapunknak telefonon sikerült utolérni a mûvésznõt. – A kezdet kezdetén miként emlékszik vissza pályafutásának elindulására? – A pályafutásom kezdetén nem gondoltam, hogy ilyen hosszú ideig tudok a színpadon, a közönség elõtt maradni. Ez egy fantasztikus utazás a kezdetektõl, mely a mai napig is tart. A közönség szeretetének köszönhetõen nagyon sok
élménnyel vagyok gazdagabb. A kezdetekhez visszakanyarodva kiemelném, hogy 1972ben táncdalénekesi kategóriában sikerült megnyernem a Ki mit tud? címû vetélkedõt, majd 1978-ban megjelent a Táncolj még címû nagylemezem, mely nagy népszerûségnek örvendett. Ezeknek a sikereknek köszönhetõen indult el pályafutásom, mely azóta is, több mint 40 éve tart. – Dolgozott más szakmában is? – 5 éves korom óta énekelek a színpadon, közben kitanultam a fodrász szakmát is – a tanulmányokkal együtt 5 évet töltöttem el a szakmában. Az éneklés 5 éves koromtól nem szakadt meg egy pillanatra sem, ez egy életen át tartó szerelem.
– Melyik elismerésére a legbüszkébb? – Az elsõ öt nagylemezembõl mind aranylemez lett. 1979-ben a Cowan Fesztiválon elnyertem a legjobb nõi elõadó díját, valamint 1983ban a neewollahi fesztivál I. díját is hazahoztam. 2008ban közép-magyarországi Prima-díjat nyertem. – Mivel készül a nagykõrösi közönségnek? – Voltam már Nagykõrösön, és nagyon örülök az újratalálkozásnak. Eddigi pályafutásomból egy kis válogatáscsokrot készülök elõadni, melyben az általam eddig képviselt mûfajokból hozok példákat. A nosztalgikus diszkóslágerektõl a szívhez szóló lassú dalokig és külföldi slágerekig minden hallható lesz.
– Mit üzen a nagykõrösi közönségnek? – Már nagyon várom a nagykõrösi koncertet, és azt kívánom, hogy aki csak tud, az legyen ott, és töltsük együtt a szombat délutánt – szórakozzunk egy nagyot!
A NAGYKÕRÖSI ARANY JÁNOS KULTURÁLIS KÖZPONT SZÍNHÁZTERMÉBEN, ÁPRILIS 29-ÉN 18 ÓRAI KEZDETTEL, AZ ARANY JÁNOS REFORMÁTUS GIMNÁZIUM IRODALMI SZÍNPADA BEMUTATJA:
Vegyen részt az Önkormányzati Hírek játékában! Válaszoljon a következõ kérdésekre, és a kivágott nyereményszelvényt juttassa el a Nagykõrösi Arany János Kulturális Központ információs pontjára 2014. április 23-áig. (Nagykõrös, Szabadság tér 7., telefon: 550-040, e-mail:
[email protected]) Kérjük, hogy a helyes választ húzza alá, és a játékban való részvételhez adatait töltse ki! Mikor kapta meg Nagykõrös elsõ vásárainak megtartási jogát? A) XVI. században B) XV. században C) XVII. században Mikortól rendelkezik Nagykõrös a Szent György-napi vásár megtartásának jogával? A) 1749 B) 1800 C) 1745 Mikor lesz a Szent György-napi vásár és forgatag Nagykõrösön? A) május 3–4. B) június 14–15. C) április 26–27. NÉV: ................................................................................. CÍM: ................................................................................. ........................................................................................... TEL.: ................................................................................. A helyes megfejtõk között értékes nyereményeket sorsolunk ki! A nyerteseket telefonon értesítjük.
A jegy ára: 500 Ft. Jegyek kaphatók: Nagykõrösi Arany János Kulturális Központ (Nagykõrös, Szabadság tér 7.), Arany János Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Nagykõrös, Hõsök tere 6.)