ŐSZENTSÉGE A DALAI LÁMA

ŐSZENTSÉGE A DALAI LÁMA Nyitott szívvel Szeretet és könyörületesség gyakorlása a mindennapokban Szerkesztette: Nicholas Vreeland Az utószót Khyongla Rato és Richard Gere írta A mű eredeti címe: AN OPEN HEART Copyright © 2001 by His Holiness the Dalai Lama Foreword copyright © 2001 by Nicholas Vreeland Arterword copyright © 2001 by Khyongha Rato and Richard Gere Published by agreement with the author and the author's agents, Ralph M. Vicinanza, Ltd. Fordította: Frigyik László © Frigyik László, 2003. Hungarian translation © Trivium Kiadó, 2003. Felelős kiadó: Zádor Zsolt Felelős szerkesztő: Lukácsné dr. Kardos Ildikó Fedélterv: GMN Repró Rácz Sándor Nyomdai előkészítés: Járay Eszter Nyomta és kötötte: Szekszárdi Nyomda Felelős vezető: Vadász József igazgató ISBN 963 9367 29 X

DALAI LÁMA: Nyitott szívvel „Hiszem, hogy minden emberi lény veleszületett vágya, hogy boldog legyen és ne szenvedjen. Hiszem, hogy az élet igazi célja a boldogság megtapasztalása. Mindannyiunkban megvan az erő, mely fejleszthető. Mindegy gazdagok vagyunk-e vagy szegények, feketék vagy fehérek, keletiek vagy nyugatiak, egyforma erővel rendelkezünk.” Milyen módszer segít az önzést nemeslelkűséggé változtatni? Mi a könyörületesség? Elérhető-e a boldogság? Ebben a könyvben Őszentsége a Dalai Láma a meditálások lehetőségét kínálja, és megmutatja, hogyan változtassunk gondolkodásmódunkon, és hogy nyissuk ki szívünket. Olyan gyakorlatokat ismertet, amelyeket mindenki használhat és ezek segítségével egyszerre átalakíthatjuk a céltalanságot és szorongást fegyelmezettséggé és nyitottsággá. A technikák alkalmazása független attól, hogy valaki buddhista vagy sem. A könyv a buddhista megvilágosodás útjának világos és egyszerű bemutatására szolgál, amely mindannyiunk segítségére lehet a boldogság elérésében.

NÉHÁNY SZÓ A KÖNYVRŐL A részvét - a mások szenvedése iránt mutatott együttérzés, és a vágy, hogy megszabadítsuk őket tőle - minden spirituális hagyomány szerves része. Mégis, hogyan válhat valaki könyörületessé? Milyen mechanizmus alapján alakul át az önzés nemeslelkűséggé? Amikor Őszentsége, a dalai láma 1999-ben New Yorkba érkezett, egyszerű szavakkal, hatásosan beszélt a részvét mindennapos, buddhista gyakorlásáról, és megmutatta, hogy a könyörületességhez meditálások sorozatán keresztül vezet az út. A Nyitott szívvel e meditálási lehetőségeket mutatja be, a legegyszerűbbektől a legösszetettebbekig; leírja a mentális tréning technikáit, melyek hitre való tekintet nélkül bárkinek lehetővé teszik, hogy változtasson gondolkodásmódján és megnyissa szívét. Az út ebben a könyvben egyszerű és világos elmélkedéssel kezdődik, és a romboló, impulzív érzelmek elfojtásának gyakorlásával folytatódik. Ezek a gyakorlatok a nap bármely pillanatában végezhetőek, és általuk egyszerre alakíthatjuk át a céltalanságot és a szorongást fegyelmezettséggé és nyitottsággá. A könyv fokozatosan halad a nagyobb kihívással járó és nagyobb kitartást igénylő meditációs gyakorlatok felé. A Nyitott szívvel a buddhista megvilágosodás útjának világos és egyszerű bemutatása. Szerzője a buddhizmus legnagyobb tanítója: Őszentsége, a dalai láma. Tenzin Gyatsót a dalai láma tizenharmadik reinkarnációjaként két éves korában vitték Tibet fővárosába, Utasába. Két évvel később a tizennegyedik Dalai Lámának szentelték fel. 1959-ben a kínai megszállást követő népfelkelés után Indiában keresett menedéket. Tibet száműzött vezetőjeként nemcsak a tibeti nép javára dolgozott fáradhatatlanul, de az emberi jogok szószólója lett az egész világon is. 1989-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki. Őszentségét ma egyetemesen az egyik legkimagaslóbb szellemi vezetőként ismerik el. NICHOLAS VREELAND 1985 óta tibeti buddhista szerzetes. Akkor a dalai láma rendelkezésére bevonult az indiai Rato kolostorba. 1998 óta a Tibet Központ igazgatója, mely a Gere Alapítvánnyal karöltve támogatta a dalai láma 1999-es New York-i látogatását.

ELŐSZÓ Írta: Nicholas Vreeland A BUDDHIZMUSBAN a könyörületességet vágyként definiálják, mely arra irányul, hogy minden élőlény megszabaduljon szenvedéseitől. Sajnos nem áll módunkban, hogy az egész világot megváltsuk a nyomorúságától. Nem vehetünk a vállunkra egy ilyen feladatot, és nincs varázspálca, mellyel a szenvedést boldogsággá változtathatjuk. Viszont fejleszthetjük tudatunk erényeit, és ebben segíthetünk másoknak is. 1999-ben Őszentségét, a dalai lámát a Tibet Központ és a Gere -2-

Alapítvány meghívta New Yorkba néhány beszéd megtartására. Ez a könyv beszédei kivonatait tartalmazza. Az elkövetkező lapokon Őszentsége megmutatja, hogy nyithatjuk meg a szívünket, és miként fejleszthetjük magunkban az élőlények iránti igaz és életen át tartó könyörületességünket. Őszentsége egész élete a nyíltszívűség hatalmának bizonyítéka. Saját spirituális fejlesztését még kisgyerekként elkezdte. Amikor kétéves korában felismerték benne a tizenharmadik dalai láma reinkarnációját, az ország északkeleti részében fekvő otthonából Tibet fővárosába, Lhasába vitték. Tizenhat éves korában vette át Tibet szellemi irányítását, és hitét az erőszakmentesség és a tolerancia szolgálatába állította a legnehezebb időkben, amikor a kommunista kínai hadsereg brutálisan lerohanta az országot. Mindent megtett azért, hogy megvédje népét, és visszafogja az ellenséget, közben folytatta a buddhista üdvösséghez vezető út tanulmányozását és az ahhoz kapcsolódó gyakorlatot. 1959-ben, amikor a kínai kommunisták nyári palotájának lebombázására készültek, a huszonöt éves dalai láma elmenekült az országból. Több mint százezer tibeti követte őt. Indiában és a világ más részein élve ők mindannyian a tibeti szabadságért folytatott erőszakmentes kampánynak szentelték életüket. Őszentsége a Himalája lábánál fekvő, indiai városban, Dharamsalában alakította meg a népét szolgáló, demokratikus kormányt - a Tibetben maradtaknak, az Indiába menekülteknek és világ más sarkaiban élőknek. Őszentsége keményen dolgozik azért, hogy megőrizze a tibeti kultúra minden aspektusát, de erőfeszítései középpontjában a tibeti spirituális hagyomány áll, mert Tibetben a spiritualitás és a kultúra egymástól elválaszthatatlan. Folytatja tanulmányai gyakorlatba ültetését, elmélkedik, meditál, és az embereknek fáradhatatlanul tanítja a buddhista utat az egész világon. Sok energiát áldoz a kolostorok, a zárdák helyreállításáért, megőrzéséért, azok hagyományos elméleti és gyakorlati tevékenyégéért azért, hogy életben tartsa a megértés útját, melyet a buddhizmus alapítója, Sákjamuni Buddha dolgozott ki. A buddhizmus születésének története sokak számára ismert. A Krisztus előtti ötödik században Sákjamuni herceg a kiváltságosok életét élte apja birodalmában, mely ma Nepál területén van. Még fiatalemberként felismerte kényelmes életének céltalanságát. A kényelem és a világi örömök megtévesztő fátylán át szemlélődve látta, hogyan munkálkodik népe körében az öregkor, a betegség és a halál. Házasságkötését követően egy éjjel feleségével és fiával együtt elhagyta a palotát. Kardjával levágta a haját, és bevette magát a dzsungelbe, hogy megkeresse a módját annak, miként szabadulhatna meg a világi élettől és a hozzá kibogozhatatlanul kapcsolódó nyomorúságoktól. A világi örömökről lemondó fiatalember hamarosan találkozott öt aszkétával, akikkel sok évet töltött el szigorúan meditálva, önmegtartóztatásban. De végül rájött, hogy ez a módszer nem vitte közelebb céljához: a bölcsességhez és a megvilágosodáshoz, ezért elbúcsúzott társaitól. Elhatározta, hogy szigorú módszereikkel felhagyva az abszolút igazság kutatatásának fogja szentelni életét. Leült a bodhifa alá, és megfogadta, addig nem mozdul onnan, míg el nem jut a végső felismeréshez. Kitartásának köszönhetően Sákjamuni herceg sikerrel járt. Meglátta a jelenségek igazi okát, ezáltal elérte a teljes megvilágosodást, a Buddha-állapotot. Sákjamuni Buddha abbahagyta a meditálást, és Észak-Indián végigvándorolva visszament öt aszkéta társához, akik kezdetben nem akartak tudomást venni róla, mert korábban megtagadta az ő igaznak vélt tanításaikat. De megvilágosodásának fénye annyira elkápráztatta őket, hogy esdekelni kezdtek az új tudás megszerzéséért. Akkor Buddha ismertette velük a Négy Nemes Igazságot: a szenvedés igazságát, eredetét, megszűntetésének lehetőségét és a megszűntetéséhez vezető utat. Buddha megmutatta nyomorúságunk állapotának igazi természetét. Megtanította, mely okok vezetnek ehhez az állapothoz. Meghatározta azt a létállapotot, melyben megszűnnek szenvedéseink és azok okai, és megtanította, mely út vezet ennek az állapotnak az eléréséhez. Őszentsége, a dalai láma New York-i útja során három beszédet tartott tanításaiból. E beszédek tárgya a végső megvilágosodás elérésének buddhista útja volt. Két szöveg tartalmát szőtte egymásba: A meditálás közepesen hosszú szintjei címűét, melyet Kamalashila, indiai mester alkotott a nyolcadik században és a Bodhiszattva harminchét gyakorlata címűét, melyet Togmay Sangpo, tibeti szerzetes írt a tizennegyedik században. A meditáció szintjei akkor jött létre, amikor a harmincharmadik tibeti király, Trisong Detsen meghívta indiai szerzőjét Tibetbe, hogy megindokolja a buddhista gyakorlat analitikus megközelítését, melyet annyira helyeseltek a nagy indiai Nalanda és Vikramalasila szerzetesi -3-

egyetemen. A buddhizmus ezen formáját - melyet Kamalashila mestere Shantarakshita vitt be Tibetbe - elutasította egy kínai, Hashang nevű szerzetes, aki olyan nézeteket hangoztatott, melyek ellenzik a gondolati aktivitást. Annak érdekében, hogy eldöntsék, a buddhizmus mely formáját kövessék Tibetben, vitát rendeztek a király színe előtt. Kamalashila és Hashang vitájában Kamalashila megcáfolhatatlanul bizonyította a szellemi fejlődés érdekében folyó mentális tevékenység fontosságát, ezáltal őt hirdették ki győztesnek. Győzelme megünneplésére a király olyan szöveg összeállítására utasította, mellyel megalapozhatta pozícióját. Akkor írta meg A meditálás szintjeinek hosszú, közepes és rövid formáját. Kamalashila szövege világosan és tömören körvonalazza, mit nevezünk a megvilágosodáshoz vezető út „hatalmas” és „mélységes” szintjeinek. Annak ellenére, hogy voltak időszakok, amikor Tibetben megfeledkeztek róla, e könyv rendkívül értékes, és Őszentsége, a dalai láma sok erejét fordította arra, hogy megismertesse a nagyvilággal. A másik szöveg, a Bodhiszattva harminchét gyakorlata könnyen érthetően és tömören írja le, hogyan kell élnie annak, aki másoknak áldozza életét. Szerzője Togmay Sangpo arra ösztönöz, hogy változtassuk meg megrögzött, önző tendenciáinkat, és helyette ismerjük el embertársainktól való függőségünket. Togmay Sangpo maga is egyszerű szerzetesként élt, másoknak szentelte életét azáltal, hogy megnyitotta szívét a szeretet és a könyörületesség előtt. E beszédek alatt Geshe Thubten Jinpa, tolmács, bámulatra méltóan fejezte ki az Őszentsége tanította buddhista filozófia finomságait, és közvetítette azt a kedves humort is, mely mindig jelen van tanításaiban. Őszentsége látogatásának utolsó napján, vasárnap reggel több, mint 200 000 ember gyűlt össze a Central Parkban, hogy meghallgassa A tudat fejlesztésére szánt nyolc verset, melyet egy tizenegyedik századi tibeti bölcs, Langri Tangpa alkotott. Őszentsége angolul beszélt, és azt hangsúlyozta, mennyire fontos a szomszédok, honfitársak, más népek és az egész emberiség tiszteletben tartása. Megosztotta a hallgatósággal, hogyan alakítható át a büszkeség alázattá, a harag szeretetté. Kifejezte a szegények és a gazdagok megosztottságával kapcsolatos aggodalmát. Beszédét egy, a minden élőlény boldogságát kívánó ima vezetésével fejezte be. A bevezetőt a Central Parkban elhangzott beszéd írott változata követi. Kívánom, hogy ez a könyv segítsen az olvasóknak, akik a boldogságot keresik, hogy ezt a boldogságot másokra is átvihessék, és minden emberi lény szíve valamilyen módon megnyílhasson.

BEVEZETÉS New York City, Central Park, 1999. augusztus 15. JÓ REGGELT, FIVÉREIM ÉS NŐVÉREIM! HISZEM, MINDEN emberi lény veleszületett vágya, hogy boldog legyen, és ne szenvedjen. Abban is hiszek, hogy az élet igazi célja e boldogság megtapasztalása. Hiszem, mindegyikünkben megvan ugyanaz az erő, mellyel fejleszthető a belső béke, általa pedig lehetséges a boldogság és az öröm elérése. Mindegy gazdagok vagyunk-e vagy szegények, iskolázottak vagy iskolázatlanok, feketék vagy fehérek, keletiek vagy nyugatiak, egyforma erővel rendelkezünk. Egyformák vagyunk mind mentálisan, mind érzelmileg. Lehet, hogy valakinek nagyobb az orra másokénál, vagy kissé különbözik a színe másokétól, testileg alapvetően egyformák vagyunk. A különbségek igen csekély mértékűek. Mentális és érzelmi hasonlóságunk a fontos. Osztjuk nyugtalanító érzéseinket ugyanúgy, ahogy a pozitívakat is, melyek belső erőt és nyugalmat adnak nekünk. Úgy gondolom, fontos, hogy tudatában legyünk erőnknek, és fontos, hogy ez növelje önbizalmunkat. Néha csak a dolgok negatív oldalát látjuk, ezért elcsüggedünk. Ez a rossz megközelítés. Nem tudok csodát felajánlani önöknek. Ha valakinek lenne csodatévő hatalma, én is az ő segítségét kérném. Komolyan mondom, kételkedem azokban, akik kivételes hatalmukat bizonygatják. Mindamellett tudatunk fejlesztése által, folytonos erőfeszítések tételével megváltoztathatjuk mentális érzékeléseinket és mentális beállítottságunkat. Ez pedig óriási változást eredményezhet életünkben. Ha pozitív mentális beállítottságot szerzünk, még ellenséges környezetben is belső -4-

nyugalomra lelhetünk. Másrészt azonban, ha mentális beállítottságunk negatív, ha félelem, gyanú, kétségbeesettség vagy önutálat lesz rajtunk úrrá, akkor még a legjobb barátok társaságában, kellemes környezetben sem lehetünk boldogok. Egy szóval, a mentális beállítottság rendkívül fontos: nagyban befolyásolja boldogságunk állapotát. Úgy gondolom, hibás felfogás azt várni, hogy a pénz és az anyagi javak megoldják problémáinkat. Nem reális azt hinni, hogy a pozitív dolgokat pusztán valamilyen külső forrásból kapjuk. Természetesen anyagi helyzetünk fontos, és nagy segítségünkre lehet. Mégis, belső, mentális hozzáállásunk ugyanolyan fontos - ha nem fontosabb annál. Meg kell tanulnunk elszakadni a luxus hajszolásától, mert az akadályozza gyakorlataink folytatását. Sokszor úgy tűnik nekem, az emberek divatból fektetnek túl nagy hangsúlyt az anyagi előrehaladásra, és közben elhanyagolják belső értékeiket. Éppen ezért kell az anyagi és a spirituális gyarapodás közötti nagyobb egyensúlyra törekednünk. Úgy vélem, természetes számunkra, ha társadalmi lényként lépünk fel. Jó tulajdonságainkat én igazi emberi értékeknek nevezem. Fejlesztenünk és őriznünk kellene az olyan tulajdonságokat, mint a megosztozás és a másokról való gondoskodás képessége. És tiszteletben kell tartanunk mások jogait is. Ezáltal ismernénk fel, hogy saját jövőbeli boldogságunk és jólétünk társadalmunk sok más tagjától függ. Ami engem illet, én tizenhat évesen elvesztettem a szabadságomat, huszonnégy évesen pedig a hazámat. Az utóbbi negyven évben súlyos felelőségekkel éltem menekültként. Ahogy most visszatekintek, nem volt könnyű életem. Mindamellett ezekben az években sok mindent megtanultam a könyörületességről és a másokról való gondoskodásról. Ez a mentális hozzáállás belső erőt adott nekem. Egyik kedvenc imádságom a következő: Amíg van hely és idő, amíg vannak érző lények, addig leszek én is, azért, hogy segítsek, azért, hogy szolgáljak, azért, hogy elvégezzem a rám eső részt. Az ilyen gondolkodás belső erőt és önbizalmat ad nekünk. Nekem megadta életem értelmét. Nem számít mennyire nehéz vagy bonyolult valami, ha magunkévá tesszük ezt a mentális hozzáállást, megszerezzük belső békénket is. Újra hangsúlyozom kell, hogy mindnyájan egyformák vagyunk! Lehet, miként önök közül néhányan úgy gondolják, a Dalai Láma valaki más. Hibás feltételezés. Én is ugyanolyan emberi lény vagyok, mint önök. Ugyanaz az erő lakozik bennünk. A spirituális fejlődésnek vallásos hiten kell alapulnia. Beszéljünk egy kicsit a világi erkölcsökről. Úgy gondolom, a módszerek, melyekkel önzetlenségünket növeljük, képességeink, melyekkel másokról gondoskodunk és fejlesztjük magatartásunkat, mely szerint személyes gondjaink kevésbé fontosak másokéinál, mindegyik fő vallás sajátja. Bár különbözhetnek filozófiai nézeteikben és szertartásaikban, alapvető üzeneteik lényegében egyformák. Mindegyik a szeretet, a könyörületesség és a megbocsátás szószólója. Még azok is elismerik és méltányolják ezeket az alapvető emberi értékeket, akik nem hisznek egy vallásban sem. Minthogy egész létünk és jólétünk mások együttműködésétől és hozzájárulásától függ, megfelelő módon kell viszonyulnunk hozzájuk. Hajlamosak vagyunk arra, hogy megfeledkezzünk erről a tényről. Mai modern, globális gazdaságunkban a nemzethatárok nem számítanak olyan lényegesnek. Nemcsak különféle országok függnek egymástól, hanem egész kontinensek is. Nem elhanyagolható méretekben kölcsönösen egymásra vagyunk utalva. Ha közelebbről megvizsgáljuk azokat a problémákat, melyekkel az emberiség manapság szembesülni kénytelen, jól láthatjuk, azokat az ember maga gerjesztette. Nem a természeti katasztrófákról beszélek, hanem a konfliktusokról, a vérontásról, a nacionalizmusból eredő problémákról. Ezeket mind emberek okozzák. Ha lenéznénk az űrből a földre, nem látnánk az országhatárokat. Csak egyetlen kis bolygót látnánk. Ha egyszer húzunk egy vonalat a homokban, akkor máris gerjeszteni kezdjük magunkban a „mi” és az „ők” érzését. Amint ez az érzés növekszik bennünk, egyre nehezebb lesz meglátnunk a -5-

helyzet valóságát. Afrika számos országában és az utóbbi időben néhány európaiban, mint például a volt Jugoszlávia területén szűklátókörű nacionalizmus uralkodik. A „mi” és az „ők” fogalmának megfelelően szinte teljesen lényegtelen, hogy szomszédaink érdekei egyben a mieink is. Ha törődünk szomszédaink érdekeivel, akkor alapvetően saját jövőnket igazgatjuk. A valóság olyan egyszerű: ha ártunk ellenségünknek, ártunk magunknak is. Azért gondolom így, mert a mai technikai fejlődés, egész globális gazdaságunk és a népesség ugrásszerű megnövekedése eredményeként világunk nagy változáson esett át: sokkal kisebb lett. Észleléseink pedig nem ugyanabban az iramban fejlődtek; továbbra is ragaszkodunk a régi, nemzeti határvonalakhoz, a „mi” és az „ők” megrögzült érzéséhez. Úgy tűnik, mindnyájan hozzátartozunk az emberiség történetéhez. Ha jól megnézzük múltbéli bolygónkat, az országokat, a régiókat, sőt a falvakat, jól látható, hogy gazdaságilag függetlenek voltak egymástól. Az akkori körülmények között az ellenségre mért csapás a mi győzelmünket jelentette. Akkor még volt értelme az erőszaknak, a háborúnak. De manapság annyira függünk egymástól, hogy a háború fogalma idejétmúlttá vált. Ha ma problémák vagy ellentétek merülnek fel, igyekeznünk kell párbeszéddel megoldanunk azokat. A dialógus az egyetlen helyénvaló módszer. Az egyoldalú győzelemnek ma már nincs értelme. Azon kell munkálkodnunk, hogy a konfliktusokat a béke szellemében oldjuk meg, mindig szem előtt tartva mások érdekeit. Nem semmisíthetjük meg a szomszédainkat! Nem vehetjük semmibe érdekeiket! Ha így tennénk, saját szenvedésünket idéznénk elő. Ezért gondolom azt, hogy az erőszak koncepcióját el kell vetnünk, és erőszakmentes megoldásokat kell találnunk. Az erőszakmentesség nem azt jelenti, hogy közömbösséget kell mutatnunk a problémákkal szemben. Ellenkezőleg, fontos, hogy teljes odaadással foglalkozzunk velük. Csak ezt úgy kell tennünk, hogy ne csak a mi hasznunkra váljon. Nem szabad megsértenünk mások érdekeit. Az erőszakmentesség emellett nem csupán az erőszak kiküszöbölése; tartalmazza a könyörületességet és a gondoskodást is. Erősen hiszem, miként az erőszakmentesség koncepcióját ki kell terjeszteni családi, nemzeti és nemzetközi szintekre. Minden egyén képes arra, hogy könyörületességével hozzájáruljon az erőszakmentességhez. Hogyan fogjunk hozzá? Saját magunkkal kezdhetjük. Meg kell próbálnunk nagyobb távlatokban gondolkodnunk, és az adott helyzetet minden szögből meg kell vizsgálni. Főként akkor, ha problémákkal szembesülünk, hajlamosak vagyunk arra, hogy csak saját nézőpontunkból mérlegeljünk. Sőt, gyakran szándékosan figyelmen kívül hagyjuk a helyzet más aspektusait. Ez gyakran rossz következtetésekhez vezet. Ezért fontos, hogy szélesebb perspektíváikban lássuk a dolgokat. Rá kell ébrednünk, mások is a társadalom részét képezik. Gondoljunk úgy a társadalomra, mint egy testre, melyhez elválaszthatatlanul hozzátartozik a lába, a keze; és a láb, a kéz más-más szerepet kap működésében. Ha valami történik a lábbal, a kéznek kell lenyúlnia segítséget nyújtani. Hasonlóképpen, ha a társadalomban következik be valami baj, akkor a mi dolgunk, hogy kiküszöböljük azt. Miért? Mert szervesen hozzátartozunk a társadalomhoz, mint a testhez a végtagjai. Törődnünk kell a környezetünkkel is. Az otthonunk - egyetlen otthonunk! Igaz, a tudósok arról is beszélnek, hogy esetleg le lehetne telepedni a Marson vagy a Holdon is. Ha ez megvalósítható, ám legyen, de én úgy gondolom, nem olyan egyszerű ez a kérdés. Csupán ahhoz rengeteg berendezésre lenne szükségünk, hogy lélegezni tudjunk. Azt hiszem, a mi kis kék bolygónk tökéletesen megfelel nekünk. Ha tönkretesszük, vagy nemtörődömségből nagy kárt teszünk benne, akkor hova mehetünk? Saját érdekünkben óvnunk kell környezetünket. Szélesebb látókörrel, tudásunk kiterjesztésével megváltoztathatjuk otthonunkat is. Gyakran apróságok miatt pattannak ki veszekedések a házastársak vagy szülők és gyerekek között. Ha csak a helyzet egyik oldalát nézzük, és csupán az adott problémára összpontosítunk, akkor abból valóban csak veszekedés származhat. Még válás is lehet belőle! Ki kell szélesítenünk a határokat, mert vannak közös érdekek is. Gondoljuk például azt: „Ez igazán semmiség, meg kell beszélni, de nem kell drámai méretűvé dagasztani”. Ezáltal kiküszöbölhetjük az erőszakot családunkban vagy más közösségben. Napjaink egy másik problémája a gazdagok és a szegények között húzódó szakadék. Ebben a nagy országban, Amerikában, az önök elődei létrehozták a demokrácia, a szabadság, az -6-

egyenlőség, az egyenlő esélyek fogalmát. Mindezt csodálatos alkotmányuk biztosítja. Emellett azonban a milliárdosok tovább gazdagodnak, a szegények pedig továbbra is azok maradnak vagy néhány esetben egyre lejjebb süllyednek. Ez nagyon szomorú dolog. Ha globális méretekben tekintjük, jól láthatjuk, hogy vannak szegény és gazdag országok. Ez is nagyon szomorú. Nemcsak morális értelemben nem jó, de gyakorlatilag sem, mert békétlenséget és bajokat eredményez, melyek eljutnak mindenfelé. Gyerekkoromban sokat hallottam New Yorkról. Úgy gondoltam, ez a szép város maga a mennyország. 1979-ben, amikor először jártam itt, egy éjjel békés álomba merültem, és hirtelen szirénák ébresztettek fel. Rájöttem, itt is vannak problémák. Tűz, baleset és hasonlók. Egyik bátyám beszámolt nekem Amerikában töltött éveiről. Ő mindig alázatosan élt, és zavartan mesélt a bajokról, a félelmekről, a gyilkosságokról, a rablásokról és az erőszakról. Én úgy gondolom, ezeket a bajokat a társadalmi egyenlőtlenségek okozzák. Természetes, hogy nehézségek támadnak, és nap mint nap meg kell harcolnunk velük, ha valakinek a túlélésért kell megküzdenie, miközben valaki más, egy ugyanolyan emberi lény luxuskörülmények között él. Ezért mondom azt, hogy mennyire szomorú a szegények és a gazdagok között tátongó szakadék. Egyszer egy gazdag, bombay-i család látogatott el hozzám. A nagymama erősen vallásos volt, és valami áldásfélét kért tőlem. Azt mondtam neki: „Én nem áldhatom meg magát. Nekem nincs ilyen képességem”. Majd hozzátettem: „Maga gazdag családból származik, szerencsésnek mondhatja magát. És ezt múltbéli, erényes cselekedeteinek köszönheti. A gazdagok a társadalom fontos tagjai. A kapitalisták eszközeit használják, hogy minél több haszonra tegyenek szert. Most magán a sor: szociális eszközökkel segítse a szegények oktatását, egészségük megőrzését”. A kapitalizmus dinamikus módszereit kell alkalmaznunk a gazdagság megteremtésére, de ebből a gazdagságból juttatnunk kell másoknak is. Mind morális, mind gyakorlati szempontból ez lenne a legjobb megoldás társadalmunk javítására. Indiában még mindig létezik a kasztrendszer; a legalacsonyabb kasztba tartozókat még mindig páriának, érinthetetlennek tekintik. Az ötvenes években, a néhai dr. Bhimrao Ambedkar, a nagy jogász, India első igazságügyminisztere, az indiai alkotmány írója is ehhez a kaszthoz tartozott. Buddhista lett belőle, és emberek ezrei követték a példáját. Annak ellenére, hogy buddhistának tartják magukat, továbbra is szegénységben élnek. Gazdaságilag nem tudnak kitörni. Azt szoktam mondani nekik: „Maguknak kell kezdeményezniük. Maguknak kell erőfeszítéseket tenniük. Az önbizalom meghozza az eredményét. Nem elég, ha sanyarú helyzetükért csak a magasabb kasztba tartozókat hibáztatják”. Szóval a szegényeknek és a nehéz helyzetben élőknek azt tanácsolom, dolgozzanak keményen, erősítsék meg önbizalmukat, és ne hagyják ki a lehetőségeiket. A gazdagabbaknak pedig sokkal többet kellene törődniük a szegényekkel. Néhány évvel ezelőtt meglátogattam egy fekete családot Sowetóban, Dél-Afrikában. Meg akartam tudni hogyan élnek, miből tartják fenn magukat. Beszélgetni kezdtem egy férfival, aki tanítóként mutatkozott be. Egyetértettünk abban, hogy a faji megkülönböztetés rendkívül rossz. Azt mondtam neki, most már a fekete bőrűeket is egyenlő jogok illetik meg Dél-Afrikában, ő is új lehetőségekkel élhet, melyeket tanulással és kemény munkával használhat ki. Azért, hogy igazán egyenlő lehessen. A tanító csendesen és szomorúan azt válaszolta, úgy gondolja, a fekete afrikaiak agya alacsonyabb rendű. „Nem versenyezhetünk a fehérekkel.” Válasza megdöbbentett és elszomorított. Ha létezik ilyen szemléletmód, akkor nincs mód a társadalom megváltoztatására. Lehetetlen! Így vitába bocsátkoztam vele. Azt mondtam: „Nekem az a tapasztalatom, hogy az én népem nem sokban különbözik a magáétól. Ha a tibetieknek van rá lehetőségük, sikeresen fejlesztik az emberi közösségeket. Negyven éve élünk menekültként Indiában, és jól működő közösséget hoztunk létre. Egyformák vagyunk! Ugyanaz az erő lakozik bennünk. Mindannyian emberek vagyunk! A bőrünk színéből eredő különbség nem számít. A múltban alkalmazott diszkrimináció miatt maguknak egyszerűen nem voltak lehetőségeik, különben pedig mindenre képesek”. Végül könnyeivel küszködve azt suttogta: „Igen, érzem, hogy egyformák vagyunk. Ugyanolyan emberi lények, és bennünk is megvan az erő”. Úgy éreztem, mintha egy kő esett volna le a szívemről. Valamelyest hozzájárulhattam ahhoz, hogy egy egyén gondolkodásmódja megváltozzon, és elindíthattam önbizalma fejlesztése -7-

útján. A fényes jövő alapja pedig az. Az önbizalom rendkívül fontos. Hogyan építhetjük ki magunkban? Először is tudatosítanunk kell, hogy mi, emberi lények, egyformák vagyunk, ugyanolyan képességekkel rendelkezünk. Ha pesszimisták maradunk, és arra gondolunk, mi sohasem érhetünk el sikereket, akkor valóban nem tudunk kitörni régi helyzetünkből. Nagy hibát követünk el, ha arra gondolunk, nem vagyunk versenyképesek. Így az egészséges, becsületes versengés az előrehaladás helyes útja. Használjuk a jogaink adta lehetőségeket, de soha ne okozzunk kárt másoknak a versengés során. Ebben a hatalmas országban dúskálni lehet a lehetőségekben. Ha már az önbizalomról van szó, hadd jegyezzem meg, különbséget kell tennünk a pozitívnak minősülő egészséges büszkeség és magabiztosság, valamint a negatív önteltség és arrogancia között. Ez is tudatunk formálásának a része. Vegyünk például engem. Ha ilyen gondolat futna át az agyamon: „Hogy én milyen különleges vagyok!”, akkor ily módon javítanám ki magamban: „Az igazság az, hogy emberi lény és buddhista szerzetes vagyok, ezért óriási lehetőséget kaptam arra, hogy spirituális gyakorlataim révén továbbhaladjak a Buddha-állapothoz vezető úton”. Azután egy kis rovarhoz hasonlítom magam, és ezt mondom: „Ez a kis rovar gyenge, nincsenek olyan képességei, melyek segítségével filozofikus kérdéseket boncolgathatna. Arra sem képes, hogy altruista legyen. És ha nem használom ki a lehetőségeimet, akkor ostoba vagyok”. Ha ebből a szemszögből ítélem meg magam, akkor a rovar sokkal tisztességesebb, mint én. Ha néha összefutok olyan emberekkel, akiknél jobbnak érzem magam, akkor megpróbálom összeszedni az illető pozitív tulajdonságait. Például szép a haja. Azután azt gondolom: „Lám, én kopasz vagyok, ezért ebben a tekintetben ő sokkal jobb, mint én”. Mindig lehet találni valakiben olyasmit, amivel felülmúlhat minket. Az ilyen tulajdonságok keresése másokban hozzásegít minket ahhoz, hogy legyűrjük önteltségünket, arroganciánkat. Olykor kétségbeesettnek érezzük magunkat; elcsüggedünk. Úgy gondoljuk, képtelenek vagyunk akármit is tenni. Ilyen esetekben emlékezetünkbe kell idéznünk, hogy nekünk is megvannak a lehetőségeink, és elég erőnk van ahhoz, hogy sikeresek lehessünk. Ha felismerjük, hogy tudatunk formálható, akkor más gondolkodásmóddal változtathatunk magatartásunkon. Ha arrogánsak vagyunk, akkor az ismertetett módon kell eljárnunk. Ha kétségbeesés vagy depresszió gyötör minket, akkor minden lehetőséget meg kell ragadnunk, hogy javítsunk helyzetünkön. Az emberi érzelmek nagyon erőteljesek, és néha túlzott befolyásuk alá kerülhetünk. Ez katasztrófákhoz vezethet. Tudatunkat úgy alakíthatjuk, ha az erős érzelmeket elfojtjuk, mielőtt még elhatalmasodnának rajtunk. Például, ha harag vagy gyűlölet fogan meg bennünk, gondoljunk arra: „Igen, a harag feltölt energiával; határozottabb leszek, és felgyorsulnak a reakcióim”. Bár közelebbről megvizsgálva jól látható, a negatív érzelmek gerjesztette energia elvakít minket, és annak káros következményei lehetnek. Nem hiszem, hogy a negatív érzelmekből felszabaduló energia igazán hasznos. Tiszta fejjel, objektívan kell elemeznünk a helyzetet, hogy kidolgozhassuk az ellenintézkedéseket. Meggyőződésünk, mely szerint „tennünk kell valamit”, céltudatossá tesz minket. Úgy gondolom, ez a hozzáállás egészségesebb, hasznosabb és hatékonyabb. Ha valaki igazságtalanul bánik velünk, először elemezzük a helyzetet. Ha úgy érezzük, ekkora igazságtalanságot még elviselünk, ha következményei elhanyagolhatóak, akkor a legjobb, ha nem foglalkozunk vele. Viszont ha tiszta fejjel úgy ítéljük meg, hogy a helyzet elfogadása káros következményekkel járna, akkor ki kell dolgoznunk a megfelelő ellenintézkedéseket. Ez a következtetés mindig logikus elemzésen alapuljon, és ne harag eredménye legyen. A harag és a gyűlölet mindig nagyobb károkat okoz nekünk, mint annak a személynek, aki felelős a problémáinkért. Képzelje el, hogy a szomszédja utálja önt, és mindig gondokat okoz önnek. Ha elveszti a fejét, és ön is gyűlöletet kezd táplálni iránta, akkor előbb vagy utóbb nem tud majd enni, aludni, és nyugtatókat, altatókat kell majd szednie. Az ilyen tabletták aláássák egészségét, elrontják a hangulatát, és ez utóbbi miatt a barátai sem látogatják majd szívesen. Fokozatosan belebetegszik az idegeskedésbe. Szomszédja pedig akkor lesz igazán boldog. Anélkül, hogy egy újjal is nyúlt volna önhöz, elérte, amit akart! Ha az igazságtalanság ellenére higgadt, békés és jókedvű marad, nem kell aggódnia -8-

egészsége, hangulata és barátai miatt. Továbbra is sikeresen élheti életét. Ez a legbölcsebb megoldás, mellyel visszavághat neki. Ezt nem tréfának szánom, nekem már van ilyen tapasztalatom. Néha eléggé szerencsétlen helyzetbe kerülök, de megőrzöm a hidegvérem. A nyugalom a legnagyobb szövetségesünk. A tolerancia és a türelem nem a gyengeség jele. Éppen ellenkezőleg: erőt sugároznak. Ha kénytelenek vagyunk szembenézni ellenségünkkel, olyan személyekkel vagy csoportokkal, melyek ártani akarnak nekünk, tekintsük a tolerancia és a türelem fejlesztésére fordítható lehetőségnek. Nagy szükségünk van rájuk, mert hasznot hajtanak nekünk. Az egyetlen alkalom, amikor fejleszthetjük őket magunkban, ha válaszolunk ellenségeink kihívásaira. Ilyen szempontból ellenségünket gurunak, tanítónak is tekinthetjük. Tekintet nélkül arra, mi hajtja őket, amikor ártani akarnak nekünk, ha úgy akarjuk, akkor még hasznosak is lehetnek számunkra. Általában életünk nehéz periódusai adják a legjobb lehetőségeket a hasznos tapasztalatok szerzésére, belső erőnk fejlesztésére. Amerikában a fiatalabbak könnyen és kényelmesen élő generációjában gyakran a legapróbb problémák is nagy nehézségeket okozhatnak. Például azonnal elkezdenek üvöltözni. Érdemes visszagondolni arra, mi mindent voltak kénytelenek kiállni az amerikai telepesek, akik birtokba vették ezt a földrészt. Nem tartom helyesnek, hogy a modern társadalom kiveti magából azokat, akik bűnt követtek el. Az eredmény az, hogy a másik oldalon állók maguk is reményvesztetté válnak. Elveszítik felelősségérzetüket és fegyelmezettségüket. Ennek következtében még több tragédiával, még több szenvedéssel és boldogtalansággal kell szembesülniük. Úgy gondolom, a következő üzenetet kellene közvetíteni az eltévelyedettek felé: „Ti is a társadalom tagjai vagytok. Nektek is van jövőtök. Viszont ki kell küszöbölnötök hibáitokat, nem szabad több bűnt elkövetnetek. Felelősségteljesen, tisztes állampolgárhoz méltóan kell élnetek”. Elszomorít például a társadalomból kivetett AIDS betegek sorsa is. Ez a különösen szerencsétlen helyzet jó alkalom arra, hogy könyörületességünket, gondoskodásunkat, aggódásunkat gyakoroljuk. Gyakran mondom az embereknek: „Az én könyörületességem csak üres szónak tekinthető. Teréz anya volt az, aki igazán gyakorolta a könyörületességet”. Néha semmibe vesszük a sanyarú helyzetbe került embereket. Amikor vonaton utazom Indiában, látom a szegényeket és a koldusokat az állomásokon. Valamint azt is látom, hogy az emberek vagy nem vesznek tudomást róluk, vagy bántalmazzák őket. Ilyenkor könnyek szöknek a szemembe. Mit tegyek? Azt hiszem, javítani kellene magatartásunkon e tekintetben is. Viszont azt is tudom, a túlzott ragaszkodás és odaadás sem helyénvaló. Úgy látom, a nyugati emberek nagyon nagyra tartják az ilyen kötelékeket. Mintha a ragaszkodás nélkül életük színtelen lenne. Úgy gondolom különbséget kell tennünk a negatív vágy és ragaszkodás, valamint a mások boldogságát kívánó szeretet között. Ugyanúgy, ahogy a harag és a gyűlölet, a túlzott ragaszkodás is pusztító lehet. Meg kell teremtenünk az egyensúlyt magunkban. Ez nem azt jelenti, hogy érzéketlenül és közömbösen kezeljünk mindenkit. Fel kell ismernünk, mi a jó és mi a rossz. Azután azon kell munkálkodnunk, hogy fejlesszük magunkban a jót, vessük ki magunkból a rosszat. A buddhizmus gyakorlata szerint akkor, amikor örömet okozunk másoknak, csökkentjük a szenvedéseiket. Ezzel persze nem változtathatunk a helyzetükön. Mégis úgy érzem, igazi gondoskodással és könyörületességgel osztozhatunk velük nyomorúságukban, és pozitív hozzáállásunkkal enyhíthetjük szenvedéseiket, még ha csak lelkileg is. E gyakorlat lényege azonban belső erőnk és hajlandóságunk fejlesztése. Kiválasztottam néhány verssort, melyekről úgy gondolom, elfogadhatónak tartják mindazok, akik hisznek valamilyen vallásban és azok is, akik nem. Amikor ezeket a sorokat olvassák, gondoljanak arra a magasabb hatalomra, amelyben hisznek. A keresztények gondoljanak Jézusra vagy Istenre, a muzulmánok pedig Allahra. Amikor pedig újra felidézik e sorokat, érezzék kötelességüknek spirituális értékeik fejlesztését. Ha nem vallásosak, akkor gondoljanak arra az alapvető tényre, hogy minden ember egyenlő, mert egyformán vágyunk a boldogságra és a szenvedések leküzdésére. E felismerés jó kiindulópontot biztosít szívünk megnyitásához. Fontos tudnunk, hogy mindnyájan melegszívűek vagyunk, és mivel társadalomban élünk, nyitott szívvel kell ápolnunk emberi kapcsolatainkat. A szegény megtalálja a gazdagságot, -9-

A gyenge és bánatos az örömöt. Az elhagyatott az új reményt, a jólétet és az állandó boldogságot. Megszabadul félelmétől a rémült, Köteleitől a rab Erős lesz a gyönge, És szívük barátságban egyesül.

1. FEJEZET A boldogság utáni vágy REMÉLEM, E KÖNYV olvasói megértik majd a buddhizmus alapjait és a kulcsfontosságú módszereket, melyekkel a buddhisták fejlesztik és gyakorolják könyörületességüket és bölcsességüket. Az elkövetkező fejezetekben tárgyalt módszereket a buddhizmus három szent szövegéből vettem. Az indiai Kamalashila segítette fejleszteni és tisztázni a buddhizmus gyakorlatát Tibetben. Munkája, A meditálás közepesen hosszú szintjei, az egész buddhizmus lényegét tartalmazza. Togmay Sangpo szövegéből, a Bódhiszattva harminchét gyakorlatából és Langri Tangpa írásából, A tudat fejlesztésére szánt nyolc versből is merítettem e könyv előkészítése során. Már a kezdet kezdetén szeretném hangsúlyozni, nem kell buddhistának lenni ahhoz, hogy valaki alkalmazza ezeket a meditálási technikákat. Valójában maguk a módszerek nem vezetnek megvilágosodáshoz, könyörületességhez vagy nyitottszívűséghez. Ez csak önöktől függ, és attól, mi motiválja önöket, milyen erőfeszítéseket tesznek spirituális gyakorlatukban. E gyakorlat célja, hogy kielégítsük boldogság utáni vágyunkat. Mindannyian egyformák vagyunk abban, ahogy boldogok akarunk lenni, és meg akarunk szabadulni szenvedéseinktől, és én hiszek abban, mindnyájunknak jogában áll e törekvés valóra váltása. Ha rápillantunk az áhított boldogságra és a kivetni való szenvedésre, akkor a legnyilvánvalóbbak a hozzájuk kapcsolódó kellemes és kellemetlen érzések, melyeket ízek, szagok, hangok, formák és anyagok formájában észlelünk a környezetünkből. Jóllehet ez a tapasztalás egy másik szintje. Az igazi boldogságot mentális szinten tapasztalhatjuk meg. Ha összehasonlítjuk a boldogság mentális és fizikai szintjeit, úgy találjuk, hogy a mentálisan megtapasztalt fájdalom és öröm sokkal erőteljesebb. Például, annak ellenére, hogy nagyon kellemes környezetben tartózkodunk, de depresszió kínoz, vagy valami mély aggodalmat vált ki bennünk, akkor aligha figyelünk arra, milyen a környezetünk. Másrészt, ha belső, mentális boldogságra teszünk szert, könnyebben nézünk szembe a kihívásokkal vagy a sors csapásaival. Ezek szerint a tudatunk és az érzelmeink szintjén megtapasztalt öröm és fájdalom élménye sokkal erőteljesebb, mint a fizikai szinten megtapasztalté. Ha elemezzük mentális élményeinket, el kell ismernünk, hogy erőteljes érzelmeink (vágy, gyűlölet, harag) nem juttatnak mély és hosszantartó boldogsághoz. A kielégített vágy csak időleges elégedettséget biztosít; az általa megtapasztalt öröm, például egy új autó vagy lakás birtokba vétele rendszerint rövid ideig tart. Ha átadjuk magunkat vágyainknak, akkor azok intenzitásukban és számukban is növekedni fognak. Egyre többet akarunk majd, és egyre kevésbé leszünk elégedettek, és egyre nehezebben fogjuk kielégíteni szükségleteinket. Buddhista nézőpontból a gyűlölet, a harag és a sóvárgás negatív érzelmeket jelent, és ez azt jelenti, hogy kényelmetlen helyzetbe hoznak minket. Ez a kényelmetlenség abból a mentális nyugtalanságból származik, mely az előbb felsorolt érzelmek felszínre törését követi. A folytonos mentális zavartság pedig még testi-fizikai ártalomhoz is vezethet. Honnan jönnek ezek az érzelmek? A buddhista világnézet szerint a múltban megrögzött szokásokban gyökereznek; előző életeinkből kilépve követnek bennünket jelen életünkbe, és hasonló érzelmeket gerjesztenek bennünk. Ha továbbra is helyt adunk nekik, egyre erősödnek bennünk, és egyre nagyobb befolyást gyakorolnak ránk. A spirituális gyakorlat ezen érzelmek megfékezése, erejük csökkentése. A végső boldogság eléréséhez teljesen ki kell irtani magunkból őket. - 10 -

Szintén rendelkezünk mentális reagálási mintáink hálójával, melyet szándékosan alkalmazunk, és vagy józan eszünkre alapozva, vagy társadalmi megerősítés eredményeképpen hozunk létre. Az erkölcsök, a törvények, a vallásos előírások jó példát szolgáltatnak arra, hogyan alakítják viselkedésünket a külső tényezők. Lehet, a magasabb rendű természetünkből származó érzelmek kezdetben gyengék lesznek, de folyamatos meghittséggel erősíthetjük őket, hogy boldogságunk élménye és belső elégedettségünk sokkal erőteljesebb legyen, mint a pusztán impulzív érzelmekre hagyatkozó élet.

Erkölcsi figyelem és a dolgok alakulásának megértése Amint tovább vizsgáljuk impulzív érzelmeinket és gondolatainkat, meglátjuk, hogy tudatunk békéjét leginkább a „mentális projekciók” zavarják meg. Mit jelent ez pontosan? A projekciók erőteljes emocionális interakciót eredményeznek önmagunk és a külvilág objektumai - emberek vagy áhított tárgyak - között. Például, ha vonzódunk valamihez, eltúlozzuk értékeit, úgy tekintjük, hogy azok 100 százalékban jók és kívánatosak, ezért sóvárgunk utánuk annyira. Az eltúlzott projekció miatt érezhetjük úgy, hogy egy újabb, modernebb számítógép jobban megfelelne igényeinknek, és jobban megoldaná problémáinkat. Ugyanígy, ha valamit nem tartunk kívánatosnak, más irányba torzítjuk értékeit. Ha már minden érzékünkkel ráálltunk az új számítógépre, a régi, mely oly sok éven át szolgált minket, hirtelen kifogásolhatóvá válik, és egyre több hiányosságra tesz szert a szemünkben. A számítógéppel kapcsolatos interakcióinkat egyre jobban beszennyezik az említett projekciók. Ez ugyanígy érvényes emberekre és anyagi javakra is. A bosszantó főnököt vagy a nehéz természetű üzlettársat úgy is tekinthetjük, mint aki születésénél fogva „selejtes”. Ugyanilyen esztétikai ítéleteket hozunk olyan tárgyak esetében, amelyek nem tetszenek nekünk, annak ellenére is, ha mások teljesen elfogadják azokat. Amint eltűnődünk más embereket, tárgyakat vagy helyzeteket érintő ítéleteink kivetítésének módján - akár negatívak, akár pozitívak legyenek is -, akkor kezdjük el értékelni, hogy az ésszerűbb érzelmi reakciók és gondolatok valójában sokkal megalapozottabbak. Ez azért van, mert a racionálisabb gondolkodási folyamatot kevésbé befolyásolják a projekciók. Ez a mentális állapot sokkal inkább úgy tükrözi a dolgokat vagy a helyzeteket, ahogyan azok állnak. Ezért gondolom azt, hogy a boldogság keresése szempontjából rendkívül fontos, hogy a dolgokat pontosan úgy fogjuk fel, amilyenek azok valójában. Fedezzük fel, hogyan alkalmazható ez spirituális gyakorlatunkban. Ha például erkölcsi fegyelmezettségünk fejlesztésén munkálkodunk, először meg kell értenünk az erkölcsös magatartás értékességét. A buddhisták számára az erkölcsös magatartás minden nem erényes cselekedet elkerülését jelenti. A nem erényes cselekedeteket három csoportra osztjuk: a test, a beszéd és a gondolatok révén kifejezettekre. Tartózkodnunk kell a test következő három nem erényes cselekedetétől: gyilkolás, lopás és szexuális eltévelyedés; a beszéd négy nem erényes cselekedetétől: hazug, megosztottságot előidéző, sértő és érzéketlen beszéd; és a tudat három nem erényes cselekedetétől: mohóság, rosszindulat, helytelen nézetek. El kell fogadnunk, e tartózkodás fejlesztése csak akkor lehetséges, ha felismerjük e cselekedetek következményeit. Például mi a rossz az érzéketlen beszédben? Milyen következményekkel jár, ha ilyesmire vetemedünk? Először is el kell tűnődnünk azon, hogy a haszontalan, rosszindulatú pletykálkodással ártunk másoknak, vesztegetjük az időnket, és nem jutunk vele semmire. Azután fontoljuk meg, milyen magatartást tanúsítunk a pletykálkodókkal szemben - kevésbé bízunk bennük, nem kérjük a tanácsukat, és nem bízzuk rájuk magunkat. De az érzéketlen beszédnek más, kellemetlen aspektusai is vannak. Gondolkodjanak el rajta. Ezek a tűnődések hozzásegítenek minket ahhoz, hogy visszafogjuk magunkat, amikor nagy a kísértés a pletykálkodásra. Úgy gondolom, ezek a látszólag elemi szintű meditálások a leghatékonyabban eredményezik azokat az alapvető változásokat, amelyek a boldogság kereséséhez szükségesek.

A Menedék Három Ékköve Már a buddhista út legelején is fontos megértenünk a dolgok állása és spirituális - 11 -

magatartásunk közötti összefüggést. Ezen összefüggésen keresztül alapozzuk meg, hogy Buddha követői vagyunk. Buddhista az, aki Buddhában, a Dharma néven ismert tanában és a Sanghában - a tantételek szerint eljáró spirituális közösségben - keres végső menedéket. Ezeket nevezzük a Menedék Három Ékkövének. Ha a Három Ékkőben akarunk menedéket találni, akkor először el kell ismernünk, hogy elégedetlenek vagyunk nehézségekkel zsúfolt életünkkel; fel kell ismernünk annak kilátástalan természetét. Az igaz és mélységes felismerésre alapozva természettől adódóan kívánjuk majd körülményeink változását, szenvedéseink megszűnését. Ezek után érezhetünk késztetést a megfelelő módszer megkeresésére. Miután megtaláltuk a módszert, úgy tekintjük, mint menedéket, ahová nyomorúságos helyzetünk elől akarunk elmenekülni. Buddha, a Dharma és a Sangha ilyen menedéket kínálnak, ahova szenvedéseink elől futhatunk. Ebben a szellemben a buddhisták a Három Ékkőben lelnek menedékre. Mielőtt elmenekülnénk szenvedéseink elől, először mélyen meg kell értenünk azok okát és természetét. Ha ez megtörtént, a szenvedésekkel szemben védelmet nyújtó menedék megtalálásának vágya is erősödik bennünk. Ezt a mentális folyamatot - mely tanulmányozást és elmélkedést testesít meg - arra is fel kell használnunk, hogy fejlesszük magunkban Buddha értékeinek elfogadását és méltányolását. Ezáltal jutunk el odáig, hogy értékelni tudjuk azt a módszert - tanát, a Dharmát mellyel képességeit szerezte. Ebből ered majd a Sangha - a Dharmát alkalmazó spirituális közösség - iránti tiszteletünk. E menedék iránti tiszteletet erősítik bennünk az elmélkedések és a napi spirituális gyakorlást célzó eltökéltségünk. Amikor mi, buddhisták, Buddha tanában - a második ékkőben - találunk menedéket, akkor valójában egyidejűleg két menedékre lelünk: a szenvedéstől mentes szabadság végső állapotának kilátásában és az útban vagy módszerben, mely segítségével szert tehetünk erre az állapotra. Ezt az utat emlegetik Dharmaként, és az a tan alkalmazásának folyamata tudatos spirituális gyakorláson keresztül. A szenvedéstől mentes állapotot is nevezik Dharmának, mert Buddha tanának alkalmazása eredményezi. Amint egyre inkább megértjük, és hisszük a Dharmát, egyúttal egyre magasabbra értékeljük a Sanghát, azokat az egyéneket, akik mind a múltban, mind a jelenben elérték a szenvedéstől mentes állapotot. Csak azután érthetjük meg, hogy létezhet olyan személy - Buddha -, aki teljesen megszabadult tudata minden negatív megnyilvánulástól. Ahogy pedig egyre nő bennünk a felismerés életünk nyomorúságos voltát illetően, annál magasabbra értékeljük Buddhát, a Dharmát és a Sanghát - a Három Ékkövet, amelyben menedéket keresünk. Ez pedig erősíti bennünk védelmükre irányuló igényünket. A buddhista út elején a Három Ékkő védelmére irányuló igényünket legfeljebb intellektuálisan lehet felfogni. Ez különösen azokra vonatkozik, akik nem hitben nőttek fel. Minthogy a Három Ékkőnek más hagyományokban is megvannak a megfelelői, azok, akik vallásos közegben nevelkedtek, könnyebben felismerik értékeiket.

A ciklikus lét elhagyása Amikor végül felismerjük a minket sújtó szenvedés állapotát, amikor mindenünket kellemetlen érzések hatják át, frusztrálttá válunk, és megutáljuk kínos helyzetünket. Ez viszont táplálja vágyunkat, hogy megszabaduljunk az adott tudati állapottól, a nyomorúság és a csalódások véget nem érő ciklusától. Amikor másokra összpontosítunk, és azt kívánjuk, bárcsak megszabadíthatnánk őket gyötrelmeiktől - az a könyörületesség. Ha csak egyszer is megtapasztaltuk saját kínjainkat, és kialakult bennünk a vágy, hogy megszabaduljunk tőlük, akkor képesek leszünk arra is, hogy másokkal együtt érezzünk. Igaz, könyörületesség csak akkor lehetséges, ha magunk már kilábaltunk e ciklikus lét mocsarából. Mielőtt megtagadjuk e körforgást, fel kell ismernünk, hogy elkerülhetetlenül meghalunk egyszer. A halál csíráival együtt születünk meg. Születésünk pillanatától kezdve megállíthatatlanul közeledünk a halál felé. El kell tűnődnünk azon is, hogy halálunk időpontja bizonytalan. A halál nem vár addig, míg el nem rendezzük életünket. Előzetes bejelentés nélkül csap le ránk. Halálunk pillanatában barátaink, családunk, drága holmijaink, amelyeket olyan módszeresen gyűjtögettünk életünk során, mind elvesztik értéküket. Még drága testünknek sem vehetjük hasznát többé. Az ilyen gondolatok hozzásegítenek ahhoz, hogy elvonja figyelmünket jelen életünk aggodalmairól, és - 12 -

megalapozzák annak megértését is, mennyire nehéz másoknak felhagyni énközpontú aggódásaikkal. Mindemellett fontos, hogy ráébredjünk, milyen értékes az emberi lét, a lehetőség, melyet rövid életünk ad nekünk. Csak az embereknek adatott meg az a lehetőség, hogy változtassanak életükön. Az állatoknak be lehet tanítani bizonyos trükköket, melyekkel tagadhatatlanul az emberi társadalom hasznára válnak, de korlátozott teljesítőképességük nem teszi őket alkalmassá arra, hogy megtapasztalják a spirituális élet valóságát. Az ilyen gondolatok arra ösztönöznek minket, hogy céltudatosan éljük emberi életünket.

Spirituális barátok/Spirituális útmutatás A meditáláson kívül az is fontos, hogy felelősen vezessük életünket. El kell kerülnünk a rossz tanácsadókat, a hitvány barátokat, akik tévútra vezethetnek. Nem mindig könnyű másokat megítélni, de azt észre kell vennünk, hogy bizonyos életformák kevésbé tisztességes utat követnek. Egy kedves, gyengéd személyt könnyen befolyásolhatnak gyanús alakok, és téríthetik le a helyes útról. Óvatosnak kell lennünk, hogy elkerülhessük a negatív hatásokat. Hűséges és jó barátok társaságát kell keresnünk, olyanokét, akik emberi létünknek spirituális értelmet és jelentőséget adnak. A barátságot tekintve szellemi tanítónk a legfontosabb. Döntő jelentőségű, hogy az a személy, akitől tanulunk, jól képzett legyen. Röviden: olyan tanárt kell keresnünk, aki megfelelő képesítéssel rendelkezik abból a tárgyból, amelyet tanulni akarunk. A szellemi tanítónkat is így kell megválasztanunk. A hírnév, a hatalom nem megfelelő képesítés egy lelki tanító számára. Meg kell bizonyosodnunk arról, megfelelő mértékben elsajátította-e a tant, és elegendő gyakorlatot szerzett-e élete során. Szeretném hangsúlyozni, hogy a megfelelően képzett tanító kiválasztása saját felelősségünk. Nem hagyatkozhatunk arra, amit mások mondanak valakiről, vagy amit az illető állít magáról. Annak érdekében, hogy helyesen állapítsuk meg potenciális tanítónk képzettségét, ismernünk kell a buddhizmus tanainak néhány tételét, és tudnunk kell, mi teszi alkalmassá a tanárt a tanításra. Tárgyilagosan kell hallgatnunk tanításait, és meg kell figyelnünk a magatartását. Ezen eszközök segítségével el tudjuk dönteni, alkalmas-e arra, hogy spirituális vezetőnk legyen az úton. Azt mondják, akár tizenkét év is eltelhet, mire kiderül, mennyire képzett valaki. Nem hiszem, hogy ez a hosszú szakasz elvesztegetett idő volna. Másrészt, minél világosabban látjuk egy tanító tulajdonságait, annál magasabbra értékeljük. Ha elsietjük a dolgot, és egy kevésbé képzett tanítóra bízzuk magunkat, azzal katasztrofális helyzetbe sodorjuk magunkat. Ezért alaposan vegyük szemügyre jövőbeli tanárunkat, legyen akár buddhista vagy más hithez tartozó.

2. FEJEZET Meditálás - A kezdet EBBEN A FEJEZETBEN megvizsgáljuk a technikákat, melyekkel tudatunkat a megszokott utakról hathatósabbakra tereljük. Két meditálási technikát használunk gyakorlatunkban. Az egyik az elemző meditálás, mely segítségével új gondolatokkal és mentális magatartási formákkal ismertetjük meg önmagunkat. A másik a rögzített meditálás, mellyel tudatunkat egy kiválasztott tárgyra irányítjuk. Annak ellenére, hogy természetünkből adódóan törekszünk a boldogságra és kívánjuk nyomorúságunk megszűnését, továbbra is érezzük a fájdalmat és tapasztaljuk a szenvedést. Miért van ez? A buddhizmus tanítása szerint valójában összejátszunk az okokkal és a körülményekkel, melyek boldogtalanságunkat eredményezik, és gyakran vonakodunk olyan tevékenységektől, melyek hosszantartó boldogsághoz vezetnének minket. Hogyan lehetséges ez? Hétköznapi életünkben erőteljes gondolatok és érzelmek irányítanak minket, és ez negatív tudati állapotot hoz létre. Ebben az ártalmas körforgásban tartjuk nemcsak saját boldogtalanságunkat, hanem másokét is. Szándékosan kell megállítani és megfordítani ezeket a tendenciákat, és új szokásokat, módszereket kell alkalmazni. Mint egy öreg fa frissen beoltott ága, mely magába szívja egy másik - 13 -

életét, hogy maga is újat hozzon létre, nekünk is új hajlamokat kell táplálnunk tudatos és hatékony gyakorlással. Ez a meditálás gyakorlatának valós jelentése és tárgya. Ha az élet fájdalmas természetéről elmélkedünk, és átgondoljuk, milyen módszerekkel vethetnénk véget a szenvedésnek, akkor a meditálás egyik formáját végezzük. Ez a könyv is a meditálás egyik formája. Azt a folyamatot nevezzük meditálásnak, amelyben megváltoztatjuk életfelfogásunkat, tudatunk állapotát, mély vágyaink megvalósítására és a kellemetlenségek elkerülésére törekszik. Tudatunk irányít minket, követjük őt énközpontú útján. A meditálás során megszerezzük tudatunk ellenőrzését, és sokkal hatékonyabb irányba tereljük. A meditálást olyan technikának is felfoghatjuk, mely segítségével csökkentjük régi gondolataink befolyását, és újakkal helyettesítjük őket. Közben megvédjük magunkat tudatunk azon akcióitól, melyek szenvedést okoznának nekünk. Spirituális gyakorlatunkban gyakran alkalmazzuk az ilyen meditálást. Ez a technika nemcsak a buddhizmus sajátja. Ahogy a zenész pallérozza a kezét; a sportoló a reflexeit és a technikáit; a nyelvész a fülét; a tudós az érzékszerveit, úgy irányítjuk mi is tudatunkat és szívünket. Amikor megbarátkoztatjuk magunkat spirituális gyakorlatunk különböző aspektusaival, az is egyfajta meditálás. Ha csak egyszer olvasunk róla valamit, annak nem sok hasznát látjuk. Ha érdekel valakit valami, jó, ha eltöpreng az adott témán - mint ahogy mi tettük az előző fejezetben, amikor a nem erényes cselekedetek esetében az érzéketlen beszédet tárgyaltuk -, azután kutatásokat végez, hogy elmélyítse vele kapcsolatos ismereteit. Minél jobban feltárunk egy témát, minél alaposabb mentális vizsgálatnak vetjük alá, annál mélyebben megértjük azt. Ez lehetővé teszi számunkra érvényessége megítélését is. Ha az elemzés során bebizonyosodik, hogy valami nem hiteles, akkor nyugodtan félretehetjük. Emellett, ha valamiről bátran azt állítjuk, hogy igaz, akkor szilárdan hihetünk abban az igazságban. Az egész kutatás és vizsgálat folyamatát a meditálás egyik formájaként foghatjuk fel. Buddha maga mondta: „Ó, szerzetesek és bölcsek, ne fogadjátok el szavaimat pusztán tiszteletből. Vessétek alá kritikus elemzésnek, és csak megértésük után fogadjátok el őket”. Ennek a figyelemreméltó mondatnak több vonzata is van. Világos, Buddha azt mondja, ha egy szöveget olvasunk, ne pusztán a szerző hírnevében bízzunk, hanem inkább a szöveg tartalmában. Amikor pedig megragadjuk a témát, akkor a tartalmára és a jelentésére figyeljünk, ne irodalmi stílusára. Amikor a témával foglalkozunk, inkább empirikus megértésünkre, mint intellektuális felfogásunkra hagyatkozzunk. Más szavakkal: a Dharma több mint csupán elméleti ismeretek összessége. Buddha tanításainak igazságát integrálnunk kell saját létünk mélységeivel, hogy az életünkben tükröződjön vissza. A könyörületességnek nem sok értéke van, ha csak az elmélet szintjén marad. Másokhoz való hozzáállásunkban, minden gondolatunkban és cselekedetünkben kell megmutatkoznia. Csupán az alázat megfogalmazása nem csökkentheti arroganciánkat; valóságos létállapotunknak kell megfelelnie annak.

Megbarátkozás a kiválasztott tárggyal Tibeti nyelven a meditálás gom, mely azt jelenti: „megbarátkozni”. Amikor lelki életünkben a meditálást alkalmazzuk, akkor megbarátkoztatjuk magunkat egy választott tárggyal. Ez a tárgy nem feltétlenül fizikai tulajdonságokkal rendelkező dolog, mint például Buddha vagy Krisztus valamilyen megjelenítése. A „választott tárgy” lehet mentális tulajdonság, mint a türelem, melyet a meditálás eszközeivel táplálunk magunkban. Szintén lehet tárgy ritmusos légzésünk is, melyet nyugtalan elménk csillapítására irányítunk. Lehet a világosság, megértés, megismerés is mely természetének megértésére törekszünk. Mindezeket a technikákat a következőkben fogom ismertetni. Ezen eszközök által többet megtudunk választott tárgyunkról. Például, ha kocsit akarunk venni, mérlegeljük a különböző márkák melletti és elleni érveket, összegyűjtjük magunkban a választást elősegítő tulajdonságokat. Ha eltöprengünk e tulajdonságokon, valamelyik márkát végül magasabbra fogjuk értékelni a többinél, és azt akarjuk megszerezni. Ugyanígy járhatunk el különféle erények, mint a türelem vagy a tolerancia esetében is. Eltűnődünk azon, milyen tulajdonságok szükségesek a türelemhez, mitől lesz békés a tudatunk, mely által harmonikusnak ítéljük meg a környezetünket, és tiszteletet keltünk másokban. Azt is igyekszünk felismerni, milyen akadályokat gördít elénk a türelmetlenség, a harag, a sok - 14 -

gyötrelemmel járó elégedetlenség, a félelem és az ellenséges érzület. Ha gondosan végighaladunk ezeken a gondolatsorokon, türelmünk természetes módon erősödik, napról napra, hónapról hónapra, évről évre. A tudat megszelídítése igen hosszú folyamat. De ha egyszer megszerezzük, sokkal több ideig meríthetünk örömet belőle, mint bármely autóból. Mindennapjaink során valójában meglehetősen gyakran meditálunk ilyen formában. Különösen jók vagyunk a kevésbé erényes tendenciák ápolása terén! Ha nem tetszik nekünk valaki, hajlamosak vagyunk eltöprengeni az illető hibáin, és egyre jobban meggyőződünk arról, hogy az illető problematikus személyiség. Miközben tudatunk a meditálás „tárgyára” összpontosít, az illető iránti ellenszenvünk egyre erősödik bennünk. Persze olyan tárgyakat is választunk meditálásunk tárgyának, melyeket különösen kedvelünk. Ilyenkor alig van szükség tudatunk összpontosítására. Sokkal nehezebb koncentrálni akkor, ha erényeinket csiszoljuk. Ez biztos jele annak, milyen lehengerlőek tudnak lenni érzelmi kötelékeink, vágyaink. A meditálásnak sok fajtáját alkalmazzuk. Vannak olyanok is közöttük, amelyekhez nem szükségesek külsőségek, bizonyos testhelyzetek. Lehet meditálni séta vagy autóvezetés közben, buszon, vonaton vagy a zuhanyzóban. Ha egy meghatározott időpontban akarják végezni spirituális gyakorlataikat, akkor válasszák a kora reggeli órákat, amikor a tudat a legéberebb és a legtisztább. Jó, ha nyugodt, csendes helyet választanak. Az egyenes tartás segíti az összpontosítást. Fontos megjegyezni, hogy jó tulajdonságaik fejlesztését akkor végezzék, amikor és ahol csak lehetséges. Meditálásaikat nem korlátozhatják előre megszabott időpontokra.

Az elemző meditálás Mint említettem, az e könyvben tárgyalt témák befogadásának gyakorlásához két meditálási technikát alkalmazunk. Egyikük az elemző meditálás, melyben a kiválasztott tárggyal - legyen az egy autó, amire vágyunk vagy a fejleszteni kívánt türelem, könyörületesség - az ésszerű elemzés folyamatán keresztül ismertetjük meg magunkat. Itt nem pusztán az adott tárgyra összpontosítunk, hanem empátiánk közbeiktatásával gondosan alkalmazzuk kritikai képességeinket. Amikor feltárjuk a meditálás különböző témáit, hangsúlyozni fogom, hogy a meditálás e formáját érdemes előnyben részesíteni spirituális gyakorlatunkban. E tárgyak némelyike kizárólag a buddhista gyakorlat sajátja, némelyik nem az. Mindemellett, ha analízis útján megismerkedtünk a meditálás tárgyával, a rögzített meditálás segítségével továbbra is összpontosítanunk kell rá, hogy elmélyítsük vele kapcsolatunkat.

Rögzített meditálás A másik a rögzített meditálás. Tudatunkat ekkor a kiválasztott tárgyra rögzítjük analízis és egyéb gondolati elem bevonása nélkül. Ha például meditálásunk tárgya a könyörületesség, mások iránti empátiánkat fejlesztjük, és azon igyekszünk, hogy felismerjük mások szenvedéseit. Ezt az analitikus meditálás segítségével végezzük. Amikor már szívünkben érezzük a könyörületességet, ha meditálásunk másokhoz való hozzáállásunkon pozitív irányban változtatott, akkor minden további elmélkedés nélkül rögzítjük ezt az állapotot, ezt az érzést. Ez segít minket hozzá ahhoz, hogy elmélyítsük könyörületességünket. Ha úgy érezzük, gyengül bennünk a könyörületesség érzése, újra visszatérünk az analitikus meditáláshoz, és újraélesztjük együttérzésünket, aggódásunkat, mielőtt megint a rögzített meditálást alkalmaznánk. Amint egyre hozzáértőbbé válunk, a nagyobb hatásfok érdekében ügyesen váltogathatjuk e két meditálási formát. A 11. fejezetben (A csendes tűrés) a rögzített meditálási technikát olyan szintre fejlesztjük, hogy addig összpontosíthassunk meditálásunk tárgyára, ameddig csak kívánatosnak tartjuk. Mint már említettem, a „meditálás tárgya” nem feltétlenül olyasmi, amit fizikai értelemben „látunk”. Bizonyos mértékig egybeolvasztjuk tudatunkat a tárggyal, hogy minél jobban megismerkedhessünk vele. A rögzített meditáció önmagában nem jótékony hatású. Hanem inkább a tárgy az, amire összpontosítunk, valamint a motiváció, mely gyakorlásra késztet, és amely meghatározza meditálásunk spirituális értékeit. Ha tudatunkat a könyörületességre összpontosítjuk, akkor a meditálás jótékony. Ha a haragra, akkor nem az. A meditálást szisztematikusan kell végeznünk, és a meditálás tárgyával fokozatosan kell - 15 -

egyre szorosabb viszonyba kerülnünk. A folyamat fontos része, hogy képzett tanítók irányítsák tevékenységünket, hogy elmélkedéseink alkalmával a hallottakból, olvasottakból, megfigyeltekből eltávolítsuk mindazt, ami zavarodottságot, félreértést vagy kételkedést eredményezhet. Maga a folyamat befolyásolja a tudatot. Amikor később csak meditálásunk tárgyára összpontosítunk, tudatunk a kívánt mértékben fog egyesülni vele. Mielőtt elkezdünk meditálni a buddhista filozófia finomabb aspektusain, meg kell tanulnunk hosszantartóan egyszerűbb tárgyakra összpontosítani. Ez hozzásegít minket ahhoz, hogy hozzáértőén analizáljunk, és csak és kizárólag az adott tárgyra, mint szenvedéseink, létezésünk üressége ellenszerére összpontosítsunk. Spirituális utazásunk hosszú. Gondosan kell megválasztanunk utunkat, bizonyosnak kell lennünk abban, hogy minden módszer rendelkezésünkre áll, mely céljaink közelébe vezethet minket. Olykor meredekké is válhat az út. Meg kell tanulnunk, hogyan lassítsuk le magunkat a csiga tempójára az elmélkedés elmélyítése érdekében. Nem szabad megfeledkeznünk azonban szomszédunk problémájáról, ugyanúgy a halról sem, mely több ezer kilométer távolságban a szennyezett óceánban úszik.

3. FEJEZET Az anyagi és az anyagtalan világ EDDIG MEGTÁRGYALTUK, mi a spirituális gyakorlat buddhista értelemben véve, miként változtatjuk meg régi mentális szokásainkat, és hogyan fejlesztünk új erényeket helyettük. A meditálás eszközeivel tesszük. A folyamatban megbarátkoztatjuk magunkat azokkal az erényekkel, melyek boldogságot okoznak nekünk. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy kifejezésre juttassuk erényeinket, és hogy világosan megértsünk olyan mély értelmű igazságokat, melyek mindennapi életünkben általában rejtve maradnak előttünk. Most át fogjuk tekinteni, hogy mentális állapotaink többnyire úgy jönnek létre, ahogy a természet tárgyai. A természetben az okok és feltételek összetett erői hozzák létre a dolgokat. A rügy akkor kezd növekedni, ha van mag, víz, napfény és termékeny talaj. Ezen tényezők hiányában nem elégségesek a feltételek a csírázáshoz. Ugyanígy a dolgok akkor szűnnek meg létezni, amikor a megszűnésükhöz vezető körülmények létrejönnek. Ha a dolgokat nem befolyásolnák az okozati viszonyok, akkor minden ugyanabban az állapotban maradna örökre - hiszen akkor nem érvényesülnének az okok és a feltételek -, vagy egyáltalán nem jönne létre semmi. Vagy a rügy mag nélkül is létezne, vagy nem lenne rügy egyáltalán. Ily módon elfogadhatjuk, hogy az okozati viszonyok egyetemes érvényű törvényt jelentenek. A buddhizmusban kétféle okról beszélünk. Az első az anyagra vonatkozik. A fenti metafora szerint a magból indulunk ki, mely megfelelő feltételek érvényesülése esetén olyan hatást eredményez, mely saját folytonosságában - a rügyben - van. A feltételek együttes érvényesülése teszi lehetővé a magnak, hogy rügy fejlődjön belőle - a vizet, a napfényt, a talajt, a trágyát pedig a maggal együttműködő feltételeknek vagy okoknak tekintjük. A dolgok az okok és a feltételek függvényében jönnek létre, nem az emberek beavatkozásának hatására, vagy Buddha kivételes tulajdonságainak köszönhetően. Egyszerűen azért, mert így mennek a dolgok. A buddhizmus követői szerint az anyagtalan dolgokat is ugyanazok az erők működtetik, mint az anyagiakat. Ugyanakkor buddhista nézőpontból a fizikai világ észlelése nem nyújthat elegendő alapot a világ megismeréséhez. Az anyagtalan dolgok egyik példája az idő fogalma. Az idő az anyagi világ kísérője, de létezését nem lehet az anyagi világ szempontjai szerint meghatározni. Vagy ott van a tudatunk, mellyel a dolgokat érzékeljük, és megtapasztaljuk, mi a fájdalom vagy az öröm. A tudat sem anyagi. Bár tudati állapotunk nem anyagi, mégis az okok és a feltételek egybevágásának eredménye, mint ahogy az anyagi világ dolgai. Fontos megismerkedni az okozati viszonyok mechanizmusával. Adott - aktuális - tudati állapotunk anyagi oka az előző tudati állapot. Ily módon tudatunk minden pillanata anyagi okként szolgál következő tudati állapotunkhoz. A megtapasztalt ösztönző tényezők, például vizuális élmények, emlékek, együttműködő feltételek, melyek megadják tudati állapotunk karakterét. Mint az anyagok esetében, a feltételek ellenőrzése útján hatunk a termékre, jelen esetben - 16 -

tudatunkra. A meditálás hasznos módszer az ellenőrzés végrehajtására. A megfelelő feltételeket kell tudatunkhoz társítani, hogy elérjük a kívánatos hatást: a sokkal hatékonyabb tudatot. Alapvetően ez kétféleképpen működik. Az egyik akkor következik be, amikor egy ösztönzés vagy együttműködő feltétel hasonló tudatállapotot eredményez. Ha például kételkedünk valakiben és úgy találjuk, ha pusztán eszünkbe jut az illető, rossz érzéseink támadnak. Más tudati állapotok helyezkednek szembe egymással, ha fejlesztjük önbizalmunkat, ezáltal ellenállunk a depressziónak vagy az önbizalomhiánynak. Ha felismerjük a különböző mentális tulajdonságok fejlesztésének hatásait, megértjük, miként változtathatjuk meg tudati állapotunkat. Érdemes megjegyezni, hogy a tudat egész egyszerűen így működik, és ezt a mechanizmust hasznosíthatjuk spirituális fejlődésünk előmozdítására. Amint azt az előző fejezetben láttuk, az analitikus meditálás folyamatában gondosan alkalmazzuk az adott gondolatokat annak érdekében, hogy pozitív tudati állapotot hozzunk létre és véglegesen megsemmisítsük a negatívat. Így hasznosítható konstruktívan az ok és okozati összefüggés mechanizmusa. Mélyen hiszek abban, hogy az igazi spirituális változás nem azért következik be, mert imádkozunk, és azt kívánjuk, tűnjenek el tudatunkból a negatív tartalmak és csak a pozitívak virágozzanak benne. Meghatározott, erőfeszítések szükségesek hozzá, és ezek az erőfeszítések azon alapulnak, mennyire értjük meg a tudat és a különféle érzelmi és pszichikai állapotok kölcsönhatásait, melyek valós spirituális előrehaladáshoz vezetnek minket. Ha azt kívánjuk, mérséklődjön bennünk a negatív érzelmek hatása, meg kell keresni az okokat, és el kell bánni velük. Gyökerestől kell ki irtani őket. Ugyanakkor össze kell szednünk mentális erőnket, hogy szembeszállhassunk velük - ezt nevezhetnénk ellenméregnek. Így juthat el fokozatosan a meditáló a kívánatos mentális állapotokba. Hogyan fogjunk hozzá? Először is azonosítjuk az adott erénnyel szemben álló tényezőket. Az alázattal szemben álló tényező lehet a büszkeség vagy az önteltség. A nemeslelkűséggel szemben álló tényező a fösvénység. Miután azonosítottuk ezeket a tényezőket, meg kell kísérelnünk gyengíteni, „aláaknázni” őket. Miközben a szemben álló tényezőkre összpontosítunk, szítanunk kell a befogadni kivánt erényes tulajdonságok lángjait. Ha úgy érezzük, fösvények vagyunk, akkor adakozzunk. Ha úgy érezzük, türelmetlenek vagyunk, minden erőnkkel igyekezzünk megőrizni higgadtságunkat. Ha felismerjük, miként hatnak adott gondolataink pszichikai állapotunkra, felkészülhetünk a fogadásukra. Akkor már tudni fogjuk, az egyes tudati állapotok esetén más és más módon megfelelően - kell reagálnunk és eljárnunk. Ha úgy érezzük, tudatunk a harag irányába sodródik, amikor olyasvalakire gondolunk, akit nem szeretünk, vissza kell fognunk magunkat, és tudatunkat más tárgyra kell átkapcsolnunk. Nehéz a haragtól visszatartani magunkat, ha ingerelnek, hacsak nem tanultuk meg összegyűjteni, milyen kellemetlen következményekkel járnak az ilyen gondolatok. Alapvető, hogy a tanulást nyugodt állapotban végezzük, ne akkor, amikor éppen haragosak vagyunk, mert olyankor megbomlik tudatunk nyugalmi állapota, képtelenek vagyunk a munkánkra összpontosítani, és haragunkkal másoknak is kellemetlenséget okozunk. Hosszú és kemény gyakorlás szükséges ahhoz, hogy végül képesek legyünk elfojtani haragunkat. Egy híres tibeti remete gyakorlatát kizárólag tudata megfigyelésére korlátozta. Valahányszor erkölcstelen gondolatai támadtak, egy fekete vonást húzott a falra. Úgy alakult, hogy minden fala teljesen fekete lett, de ahogy egyre jobban odafigyelt a gondolataira és egyre erényesebbé vált, fehér vonások kezdték felváltani a feketéket. Nekünk is hasonló odafigyelést kell tanúsítanunk mindennapjaink során.

4. FEDEZET A karma NEKÜNK, BUDDHISTA szerzeteseknek az a végső célunk, hogy elérjük a teljes megvilágosodást és a mindentudást: a Buddha-állapotot. Utunkhoz testünkre és józan eszünkre van szükségünk. Többségünk viszonylag egészséges emberi lényként látja meg a napvilágot. A buddhista - 17 -

szövegek általában rendkívülinek és értékesnek írják le az emberi életet. Ez a számtalan, életünkben felhalmozódó, roppant mennyiségű erénynek tudható be. Minden ember sok erőfeszítést áldoz e fizikai állapot elérésére. Miért olyan értékes az élet? Mert az élet biztosítja a nagy lehetőséget a spirituális fejlődésre: saját boldogságunk keresésére és másokéra is. Az állatoknak egyszerűen nincs meg az a képességük, hogy megfontoltan gyakorolhassák erényeiket, ahogy az emberek teszik. Ők a tudatlanság áldozatai. Éppen ezért nagyra kell értékelnünk emberi mivoltunkat, és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy következő életünkben újra emberként születhessünk meg. Annak ellenére, hogy továbbra is törekedni fogunk a teljes megvilágosodás elérésére, tudomásul kell vennünk, a Buddha-állapothoz vezető út nagyon hosszú, és nekünk nagyon rövid idő áll rendelkezésünkre az előkészületekhez. Amint láttuk, ahhoz, hogy emberi lényként születhessünk újjá, és teljes gőzzel folytathassuk spirituális gyakorlatunkat, elsősorban az erkölcsös utat kell járnunk. Ez a buddhista tanoknak megfelelően maga után vonja a tíz erkölcstelen cselekedet elkerülését. Az e cselekedet által okozott szenvedésnek sok szintje van. Ahhoz, hogy elegendő okot szolgáltassunk magunknak e cselekedet elkerüléséhez, meg kell értenünk, miként működik a karmaként ismert ok-okozati összefüggés törvénye. A karma cselekvést jelent, és magában foglalja annak utóhatásait is. Amikor a gyilkolás karmájáról beszélünk, a tett elkövetése közben elvesszük egy másik lény életét. Szélesebb értelemben szintén a gyilkolás karmájának része a szenvedés, melyet az áldozatnak, szeretteinek vagy azoknak okozunk, akik valamilyen módon függnek tőle. E cselekedet karmája magában foglalja a gyilkosra gyakorolt hatásokat is. Azok pedig nem korlátozódnak jelen életére. Valójában az erkölcstelen cselekedet hatása az idővel együtt nő, így a kegyetlen, lelkiismeretlen gyilkos, aki egy előző életben kezdődött emberi életet vesz el, hasonlóan nincs tekintettel mások életére, mint a gondolkodásra képtelen állatok vagy férgek. Nem valószínű, hogy egy gyilkos azonnal emberként születik újjá. A gyilkosság körülményei meghatározzák a következmények szigorúságát. Egy brutális gyilkos, akinek örömet okoz a bűn elkövetése, vélhetően a legnagyobb szenvedéseknek kiszolgáltatva, a pokolban születik újjá. Kevésbé súlyos esetben - mondjuk önvédelemből elkövetett gyilkosság esetén - az enyhébb szenvedések poklában születik újjá. Kevésbé erkölcstelen cselekedetek miatt valaki állatként születhet újjá, amely képtelen a mentális és spirituális fejlődésre. Ha valaki végül emberi lényként születik újjá, erkölcstelen cselekedeteinek következményei különféle módokon határozzák meg élete körülményeit. Előző életben elkövetett gyilkosság rövid életet és sok betegeskedést jelent. Hajlamos lesz újabb gyilkosságok elkövetésére, és az további szenvedésekhez vezet majd elkövetkező életeiben. Szexuális eltévelyedés miatt - mint például a házasságtörés - az adott személyt elkövetkező életeiben mindenkori környezetében megbízhatatlannak tartják majd, és hűtlenséget, árulást kell elszenvednie. Ez csak néhány utóhatása erkölcstelen cselekedeteinknek. A beszéd négy erkölcstelen tette közül a hazugság olyan élethez vezet, melyben a hazug rossz hírét fogják költeni. A hazudozás hajlamossá tesz minket arra, hogy elkövetkező életeinkben is hazudozzunk, és ha már véget vetettünk neki, többé akkor sem fognak hinni nekünk, amikor igazat mondunk. A megosztottságot előidéző beszéd jövőbeni vonzata lehet a magányosság és a hajlamosság a bajkeverésre. A durva beszéd mások megsértéséhez és ellenségeskedéshez vezet. A haszontalan pletykálkodás azt eredményezi, hogy soha nem tudjuk befogni a szánkat, és senki sem hajlandó többé meghallgatni minket. Végül milyen karmikus következménye van a tudat három erkölcstelen tettének? Ezek a legismertebb erkölcstelen tendenciák. A mohóság folytonos elégedetlenséghez vezet. A rosszindulat félelmet kelt, és hajlamossá tesz minket arra, hogy másoknak kárt okozzunk. A helytelen nézetek ellentmondanak az igazságnak, hatása következtében nehezen értjük meg és fogadjuk el az igazságot, ráadásul még inkább fogunk ragaszkodni helytelen nézeteinkhez. Ez csak néhány példa az erkölcstelenség fajtáira. Aktuális életünk karmánkból, múltbeli tetteinkből ered. Jövőbeni helyzetünket, körülményeinket, melybe beleszületünk majd, lehetőségeinket, melyek megkönnyíthetik vagy megnehezíthetik életünket, jelen életünk karmája, jelen cselekedeteink határozzák meg. Bár aktuális helyzetünket múltbeli magatartásunk határozza meg, mégis felelősek vagyunk mostani tetteinkért. Megvan a képességünk és a felelősségünk ahhoz, - 18 -

hogy cselekedeteinket erkölcsös útra irányítsuk. Amikor mérlegelünk egy adott tettet, hogy eldöntsük, morális vagy spirituális-e, elsődleges kritériumunk motivációnk milyensége legyen. Ha valaki elhatározza, nem lop többé, és egyetlen motivációja a felélem, hogy elkapják és megbüntetik, aligha lehet mondani, hogy döntését morális szempontok befolyásolták, hiszen nem morális megfontolás szabta meg választását. Egy másik példa: valaki elhatározza, nem lop, mert fél a közvéleménytől. „Mit gondolnak majd a barátok és a szomszédok? Mindnyájan meg fognak vetni. Ki fognak taszítani maguk közül.” A döntés eredménye, lehet, hogy pozitív, de ez esetben is kétséges, morális megfontolás előzte-e meg. Ugyanez a döntés más gondolattal kísérve: „Ha lopok, Isten törvényei ellen cselekszem”. Valaki más ezt gondolhatja: „A lopás erkölcstelen cselekedet; károkat okoz másoknak”. Ha ilyen megfontolás motivál valakit, a döntés morális vagy etikus; és spirituális is. A karma működésének minden aspektusa csak a mindentudó elme számára ismert. Messze túlmutat hétköznapi észleléseinken, ezért nem tudjuk felfogni mechanizmusának finomságait. Nekünk, akik Sákjamuni Buddha karmáról tett kijelentései szerint élünk, hinnünk kell a tanításaiban. Ha ő azt mondja, a gyilkolás rövid élethez vezet, a lopás pedig nyomorúsághoz, akkor azon már nincs mit bizonygatni vagy javítani. Mindamellett, nem szükséges vakon hinnünk az ilyen dolgokban. Először is meg kell erősítenünk hitünk tárgyának érvényességét: Buddhát és tanát, a Dharmát. Tanításait jól megalapozott kutatásnak kell alávetnünk. Ha a Dharma azon témáit tanulmányozzuk, melyeket logikus következtetések támasztanak alá - Buddha tanításai múlandóságról és az ürességről, melyekről a 13. fejezetben olvashatnak -, és helyesnek ítéljük meg őket, akkor a kevésbé egyértelmű tanításokban is - mint a karma működése - jobban hiszünk. Ha tanácsot szeretnénk kérni, olyasvalakihez fordulunk, akiben bízunk, és tudjuk, hogy helyes útmutatást fog nyújtani számunkra. Minél egyértelműbb számunkra bölcs barátunk jó ítélőképessége, annál komolyabban vesszük a tanácsát. Kifejlesztjük magunkban azt, amit én „bölcs bizalomnak” szoktam nevezni. Buddhához is így fordulhatunk. Hiszem, némi tapasztalat és egy kis gyakorlat szükséges az igazi, mély bizalom eléréséhez. A tapasztalásnak két típusa létezik. Az egyik, amely során ráébredünk, a szentek mások számára látszólag elérhetetlen tulajdonságokkal rendelkeznek. A másik sokkal inkább evilági: olyan tapasztalatokról van szó, melyek napi gyakorlással megszerezhetőek. Valamennyire képessé tehetjük magunkat arra, hogy felismerjük a mulandóságot, az élet átmeneti jellegét. Felismerhetjük a negatív érzelmek romboló természetét is. Sokkal együttérzőbbek és türelmesebbek leszünk, ha be kell állnunk egy hosszú sorba. Az ilyen kézzelfogható élmények örömet és elégedettséget okoznak nekünk, és a tapasztalás folyamatában bizalmunk is nőni fog. Jobban bízunk majd tanítónkban, aki tapasztalásunkat irányítja, és a tanokban, amelyeket tanít nekünk. Az ilyen élményeken keresztül pedig ösztönösen megérezzük majd, hogy gyakorlataink még különlegesebb eredményeket tartogatnak számunkra, mint például azokat, amiket szentek tettek halhatatlanná a múltban. Az ilyen ésszerű hit, mely a spirituális gyakorlat megízleléséből ered, megerősíti hitünket, és általa jobban fogunk bízni Buddha karmával kapcsolatos kijelentéseiben is. Ez pedig egyúttal visszatart minket az erkölcstelen cselekedetektől, melyek nyomorúságba taszítanának minket. Meditálásunk során, ha már szereztünk egy kis éleslátást, azt is érdemes megnézni, honnan származik éleslátásunk. Ezt a visszatükrözést meditálásunk részének is tekinthetjük. Ez meg fogja erősíteni bennünk a Menedék Három Ékkövébe - Buddhába, a Dharmába és a Sanghába - vetett hitünk alapjait, és hozzásegít minket a fejlődéshez, és erőt ad gyakorlatunk folytatásához.

5. FEDEZET A szenvedés MÁR BESZÉLTÜNK a gyötrő érzésekről és spirituális gyakorlatunkra gyakorolt káros hatásukról. Bár el kell ismernem, természetes, ha olyan érzelmeket is átélünk, mint a harag vagy sóvárgás. Persze ez nem azt jelenti, hogy semmit sem kell tennünk ellenük. Tudom, a nyugati pszichológia támogatja az érzelmek kifejezését, még a haragét is. Bizonyosan sokan átéltek a - 19 -

múltban valamilyen traumatikus élményt, és ha ezeket az érzelmeket elfojtották volna, maradandó pszichés károsodás érte volna őket. Ilyen esetekben Tibetben azt mondjuk: „Amikor eltömődik a kagyló nyílása, fújjunk bele egy jó nagyot, hogy kitisztuljon”. Spirituális tanítóként tudom, mennyire fontos ellenállnunk az olyan erős érzelmeknek, mint a harag, túlzott ragaszkodás, féltékenység. Meg kell tanulnunk megfékezni őket. Ahelyett, hogy az ilyen erős érzelmeket hagynánk elhatalmasodni magunkon, gyakorolnunk kell, csökkenthetjük befolyásukat. Ha megkérdezzük magunkat, akkor vagyunk-e boldogok, amikor haragosak vagy higgadtak vagyunk, a válasz egyértelmű. Amint már korábban tárgyaltuk, a negatív érzelmekből eredő mentális nyugtalanság azonnal felborítja belső egyensúlyunkat, és zaklatottá, boldogtalanná tesz minket. Boldogságunk keresése során elsődleges célunk legyen, hogy legyőzzük ezeket az érzelmeket. Ezt csak megfontolt és kitartó gyakorlással lehet elérni - mi, buddhisták azt mondhatnánk: több egymást követő életet is igénybe vehet. Amint már láttuk, a mentális szenvedések nem tűnnek el csak úgy maguktól. Csak akkor érnek véget, ha tudatos erőfeszítések bevetésével aláaknázzuk őket, csökkentjük befolyásuk erejét, végül teljesen kitöröljük őket magunkból. Ha sikert akarunk elérni, tudnunk kell, miként szállhatunk harcba negatív érzelmeinkkel. Gyakorlásunkat azzal kezdjük, hogy tapasztalt tanítók vezetésével elmélyedünk Buddha Dharmájában. Először sanyarú helyzetünknél jobb képet festünk magunkban életünkről, majd megismerkedünk a megváltoztatásához szükséges, lehetséges módszerekkel. A tanulás e módszerét „a hallgatásból merített megértésnek” nevezzük, és spirituális fejlődésünk elengedhetetlen alapjának tekintjük. Azután a megismert tételeket fel kell dolgoznunk olyan szinten, hogy azok meggyőződésünkké váljanak. A következő lépés „az elmélkedésből merített megértés”. Amikor már biztos tudással rendelkezünk az adott tárggyal kapcsolatban, eltöprengünk rajta, hogy tudatunk teljesen magába szívhassa. Így jutunk el az empirikus tudáshoz, melyet „meditálásból merített megértésnek” hívunk. A megértés e három szintje elengedhetetlen életünk megváltoztatásához. A tanulmányok során szerzett tudáson és megértésen keresztül elmélyül hitünk, mely sokkal hatékonyabb meditálást eredményez. Ha nem elégséges a tanulásból és az elmélkedésből merített megértésünk, akármennyit is meditálunk, nehézségeink támadnak a meditálás tárgyának teljes mértékű befogadásával, legyen az szenvedéseink szinte kibogozhatatlan szövedéke vagy ürességérzetünk nehezen megfogható jellege. Ez olyasmi, mint amikor kénytelenek vagyunk találkozni valakivel. akit egyáltalán nem akarunk látni. Ezért fontos szép sorjában kiegészíteni egymással e három szintet. Környezetünk is nagy hatást gyakorol ránk. Nyugodt körülményekre van szükségünk gyakorlataink végzéséhez. A legfontosabb az egyedüllét. Ezalatt a figyelemelterelő tényezőktől mentes, szabad tudatot értem, nem feltétlenül mások teljes kizárását.

Legártalmasabb ellenségünk Folyamatos törekvéssel gyakoroljuk a Dharmát, hogy megszabadulhassunk szenvedéseinktől. Erőkifejtésünk nem csupán morális cselekvés, mely során elkerüljük a negatív utakat és pozitívakkal helyettesítjük. A Dharma gyakorlása folyamatában igyekszünk győztesen kikerülni abból a helyzetből, melybe belekerültünk; mi, saját mentális gyötrelmeink áldozatai. E gyötrelmek - mint például a túlzott ragaszkodás, gyűlölet, önteltség, mohóság - jelentik békénk és derűnk ellenségeit. Ezek mind mentális állapotok, melyek boldogtalanságot és szenvedést okozó magatartásra késztetnek minket. Miközben belső békénk és boldogságunk elérésén fáradozunk, jó, ha úgy gondolunk rájuk, mint démonokra, mert mint a démonok, állandóan üldöznek minket, és gyötrelmeken kívül mást nem adnak nekünk. Azt az állapotot, mely túl van minden negatív érzelmen, gondolaton, és túl van minden szerencsétlenségen, nirvánának nevezzük. Kezdetben közvetlenül nem lehet kiirtani magunkból ezeket az erőteljes, negatív érzelmeket. Fokozatosan és fegyelmezetten kell megközelítünk őket; azon kell igyekeznünk, hogy ezek a negatív érzelmek és gondolatok ne hatalmasodjanak el rajtunk. Ezt úgy tehetjük meg, ha morálisan irányított életmódot folytatunk. A buddhisták számára ez az erkölcstelen cselekedet elkerülését jelenti. Ezek a cselekedetek, melyekbe fizikailag: gyilkolás, lopás, verbálisan: hazudozás, - 20 -

pletykálkodás és mentálisan: fösvénység, mohóság bocsátkozunk, mély, mentális gyötrődések harag, gyűlölet, túlzott ragaszkodás - kifejeződései. Ha ezt a vonalat követjük, rájövünk, a szélsőséges érzelmek, mint például a túlzott ragaszkodás - és különösen a harag, a gyűlölet - rendkívül ártalmasak akkor is, ha bennünk, és nem kevésbé rombolóak, ha másokban keletkeznek. Szinte azt is kimondhatnánk, ezek az érzelmek a világ legpusztítóbb erői. Ha továbbmegyünk, azt is kijelenthetjük, hogy a legtöbb, alapvetően saját magunk gerjesztett problémát és szenvedést végül is ezek a negatív érzelmek okozzák. Levonhatjuk a következtetést: valójában minden szenvedést olyan negatív érzelmek okoznak, mint a túlzott ragaszkodás, mohóság, féltékenység, önteltség, harag és gyűlölet. Bár kezdetben nem irthatjuk ki gyökerestől magunkból ezeket a negatív érzelmeket, meg kell próbálnunk nem a befolyásuknak megfelelően cselekedni. Onnantól kezdve meditálással kell szembefordulnunk velük, közben el kell mélyítenünk könyörületességünket. Utazásunk végső szintjén mindet együtt kell kiirtanunk magunkból. Ez szükségessé teszi az üresség megértését.

6. FEDEZET A hatalmas és a mélységes: Az út két aspektusa A BUDDHIZMUSBAN tett spirituális utazásunknak két aspektusa van, melyek a végzendő gyakorlatok két formáját tükrözik. Bár Buddha mindkettőt tanította, az elmúlt évszázadok alatt két különálló ágon szálltak a mesterekről tanítványaikra. Mégis, mint a madár két szárnya, egyszerre szükségesek a megvilágosodáshoz vezető úton, legyen az a szenvedésektől mentes állapot vagy a végső megvilágosodást jelentő Buddha-állapot, melyet azért keresünk, hogy minden érző lény javára szolgáljunk. Idáig főképpen „a hatalmas” leírására összpontosítottam. Ezt a gyakorlatot gyakran módszernek tekintik, mellyel megnyithatjuk szívünket a könyörületesség és a szeretet, valamint a szerető szívből eredő tulajdonságok - mint a nemeslelkűség, türelem - előtt. Tréningünk ezeknek az erényeknek a fejlesztésére és az erkölcstelen tendenciák megfékezésére irányul. Mit jelent a szív megnyitása? Először is, ugye mindnyájan értjük, hogy a szív itt metaforikus jelentésű. A legtöbb kultúrában a szívet a könyörületesség, szeretet, együttérzés, tisztesség és intuíciók forrásának tekintik, nem csupán egy izmos szervnek, mely a vérkeringésért felel. A buddhista világnézet szerint az út mindkét aspektusa a tudatban foglal helyet. A helyzet iróniája, hogy a buddhista nézetek szerint a tudat a mellkas közepében helyezkedik el. A nyitott szív így széles látókörűséget, őszinteséget, elfogulatlanságot jelent. Ezért, ha megváltozik szívünk, megváltozik tudatunk tartalma is. A mi szívről alkotott fogalmunk időlegesen hasznos eszközt szolgáltat az út két aspektusa - „a hatalmas” és „a mélységes” - különbségének a megértéséhez. Gyakorlatunk egy másik aspektusa a bölcsesség, melyet „a mélységessel” együtt tartunk számon. A fej birodalmában járunk, ahol a megértés, az elemzés és a kritikus felfogás jelentik az uralkodó fogalmakat. Az út bölcsesség-aspektusában az átmenetiséggel, a léttel járó szenvedéssel és önzetlenségünk aktuális állapotával kapcsolatos megértésünket mélyítjük el. Több élet szükséges ahhoz, hogy az előbb felsoroltak mindegyikét kellőképpen megérthessük. A dolgok időleges jellegének felismerése által juthatunk el a folytonosság bármely értelmezéséhez. Ha nem értjük meg teljesen, hogy a léttel együtt jár a szenvedés, akkor egyre jobban fogunk ragaszkodni életünkhöz. Ha elmélyítjük az élet nyomorúságos természetével kapcsolatos ismereteinket, felül tudunk kerekedni e kötődésen. Végül is minden nehézségünk egy alapvető illúzióból származik. Hiszünk saját belső létünkben és minden jelenségében. Elgondolunk valamit a dolgok belső természetéről, aztán foggalkörömmel ragaszkodunk ehhez a lényeghez, mellyel a jelenségek valójában nem rendelkeznek. Vegyünk példának egy egyszerű széket. Anélkül, hogy teljes mértékben tudatosítanánk, hiszünk abban, hogy van valami olyasmi, ami a szék lényege, a szék milyensége - „székállapot”, „székség” , és az a szék részeiben - lábaiban, támlájában, ülésében - fejeződik ki. Ugyanígy, azt hisszük, van egy jellemző, folytonos „én”, mely testünket és tudatunkat átjárva épít fel minket. Ezt a meghatározó jelleget pusztán magunk tételezzük fel, valójában nem létezik. Ezt az alapvetően hibás feltevést a bölcsesség útján folytatott meditálási gyakorlatok - 21 -

segítségével kell kitörölni magunkból. Miért? Mert éppen ez minden nyomorúságunk gyökere. Ez áll minden kellemetlen érzésünk hátterében. A meghatározó jelleghez kapcsolódó illúziónktól csak közvetlen ellenszer alkalmazásával szabadulhatunk meg, és az ilyen jelleg nemlétezésének felismerésében rejlik. Ugyanezt a mély bölcsességet gyakoroljuk, amikor alázatot tanúsítunk önteltségünk letörésére. Először is jól meg kell ismernünk önmagunk és más jelenségek észlelésének helytelen módját; csak azután tudjuk kijavítani. Kezdetben intellektuális úton közelítjük meg ezt az észlelést, mint olyan megértés esetében, melyhez önálló tanulás vagy tanítás útján jutunk. Az észlelés elmélyítéséhez rendkívül kitartó meditálásra van szükség, erről a 11., 12. és 13. fejezetben írok majd. Csak ezek után változhat meg igazán önmagunkra és másokra irányuló észlelésünk. Miután közvetlenül érzékeltük belső természetünk nemlétezését, alapjaiban semmisíthetjük meg a szenvedéseinket okozó illúziót. Bölcsességünk fejlesztése folyamat, mely során tudatunk összhangba kerül a dolgok valóságos voltával. E folyamaton keresztül fokozatosan eltávolítjuk magunkból a valóság helytelen észlelését, mely időtlen idők óta fogva tartott. Nincs könnyű dolgunk. Csupán a dolgok belső jellegének, természetének megértése rengeteg tanulást és elmélkedést igényel. Éleslátásunk elmélyítéséhez többéves tanulásra és meditálásra lesz szükségünk. Először meg kell ismerkednünk az alapfogalmakkal, melyeket később fogok tárgyalni ebben a könyvben. Most azonban térjünk rá arra, mi valójában a könyörületesség.

7. FEDEZET A könyörületesség MI A KÖNYÖRÜLETESSÉG? A könyörületesség arra irányuló kívánságunk, hogy mások ne szenvedjenek. A könyörületesség eszközein keresztül törekszünk elérni a megvilágosodást. A könyörületesség ösztönöz arra, hogy a Buddha-állapothoz vezető erényeket gyakoroljuk. Ezért elsősorban könyörületességünket kell fejlesztenünk.

Együttérzés A könyörületes szív felé tett első lépésben mások iránti együttérzésünket kell fejlesztenünk. Fel kell tudnunk mérni gyötrelmeik súlyosságát. Minél közelebb állunk egy személyhez, annál kevésbé vagyunk képesek elviselni a szenvedését. Itt nem a testi vagy érzelmi közelségről beszélek azonban. Közelség alatt az adott személy iránti felelősségérzetet és aggódást értem. Az ilyen közelség kialakításában a mások jólétéhez fűződő vágyunknak kell tükröződnie. Meg kell látnunk, miként hat ez mások belső békéjére és boldogságára. Fel kell ismernünk, hogy mások tisztelnek, kedvelnek minket az irántuk tanúsított együttérző magatartásunk miatt. El kell töprengenünk azon, hogy az önzés helytelen, kevésbé erényes cselekedetek elkövetésére és a szerencsétlenek kihasználására késztet minket. Az is fontos, hogy kifejeződjön bennünk mások kedvessége. Ez a felismerés is az együttérzés gyakorlásának eredménye. Rá kell ébrednünk, jólétünk valójában mások együttműködésétől és hozzájárulásától függ. Jólétünk minden tényezőjében benne van mások kemény munkája. Nézzünk csak körül, és ismerjük el, az épületek, amelyekben dolgozunk vagy élünk; az utak, amelyeken járunk; a ruhák, amelyeket viselünk; az étel, amelyet elfogyasztunk, mind mások hozzájárulásával jöhetett létre. Egyiket sem élvezhetnénk, egyiket sem használhatnánk, ha ismeretlen emberek tömegei nem fektették volna bele munkájukat. Ha eltöprengünk mindezen, nőni fog mások iránti elismerésünk, együttérzésünk, és egyre közelebb fogunk kerülni hozzájuk. El kell gondolkodnunk azon is, hogy függünk azoktól, akik iránt részvéttel viseltetünk. Ez a felismerés még közelebb visz hozzájuk. Az önzetlenség lencséin keresztül, kitartóan kell megfigyelnünk embertársainkat. Azon kell fáradoznunk, hogy felismerjük, mások milyen óriási hatást gyakorolnak jólétünkre. Azon kell fáradoznunk, hogy elvessük énközpontú világnézetünket, és olyan nézetekkel helyettesítsük, melyek minden élőlényt számításba vesznek. Arra azonban nem szabad számítanunk, hogy világnézetünk egy csapásra meg fog változni. - 22 -

Mások szenvedésének felismerése Az együttérzés fejlesztése és a közelség kialakítása után következő lépés könyörületességünk gyakorlásában a szenvedés természetének tanulmányozása. A minden érző lény iránti könyörületességünk szenvedéseik felismeréséből ered. Van egy jellegzetessége szenvedéssel kapcsolatos elmélkedéseinknek: sokkal erőteljesebbnek és hatásosabbnak mutatkoznak, ha először saját gyötrődésünkre összpontosítunk, és csak azután terjesztjük ki másokéra. Mások iránti könyörületességünk annak arányában nő, ahogy felismerjük mások szenvedését. Természettől fogva mindannyian együttérzünk azzal, aki fájdalmas betegségben szenved vagy elvesztett valakit szerettei közül. A buddhizmusban ezt a szenvedés elszenvedésének nevezzük. Sokkal nehezebb együtt érezni azzal, aki - a buddhizmus meghatározása szerint - a változás szenvedését éli meg. Ide örömteli élmények - például a hírnévvel, jóléttel járók - tartoznak. Ez a szenvedés második típusa. Ha azt látjuk, az emberek élvezik a világra szóló sikert, nem érzünk együtt velük - például azért, mert tudjuk, hogy hamarosan vége szakad, és csalódottan fogják átélni veszteségüket -, hanem inkább csodáljuk őket, és néha irigykedünk is rájuk. Ha igazán megértjük a szenvedés természetét, akkor tudnunk kell, a hírnévvel és jóléttel járó élmények időlegesek, és ha vége szakad az örömnek, az illető szenvedni fog miatta. A szenvedésnek van egy harmadik, sokkal mélyebb szintje is. Ezt a fajta szenvedést állandóan tapasztaljuk, mert a lét körforgásának mellékterméke. A lét ciklikus természetéből adódóan folytonosan negatív érzelmek és gondolatok hatása alatt állunk. Minthogy hatalmukban tartanak minket, puszta létünk is a szenvedés egyik formája. A szenvedés, e szintje átjárja életünket, és negatív érzelmek, erkölcstelen cselekedetek ördögi körébe taszít bennünket. Jóllehet, a szenvedés e formáját nehéz felismerni. Ez nem olyan egyértelműen nyomorúságos állapot, mint a szenvedés elszenvedése. Nem is olyan, mint a szerencsét, jólétet követő szenvedés. Mindenesetre ez a mindent átható szenvedés a legmélyebb. Életünk minden aspektusára kihat. Ha már személyes tapasztalataink alapján megértettük a szenvedés e három szintjét, akkor könnyebb lesz mások gyötrődésére összpontosítanunk. Attól kezdve fejleszthetjük magunkban kívánságunkat, hogy mindnyájan szabaduljanak meg szenvedéseiktől. Ha már képesek vagyunk egyesíteni mások iránti együttérzésünket szenvedéseik mély megértésével, akkor válunk alkalmassá arra, hogy könyörületességünket is gyakorolhassuk. Ezen pedig folyamatosan kell munkálkodnunk. E folyamatot a tűzgyújtáshoz hasonlíthatjuk, amikor két botot dörzsölünk össze. Tudjuk, csak úgy érhetjük el a gyújtópontot, ha folyamatosan és intenzíven dörzsöljük össze őket. Ha nem, soha nem kaphatnak lángra. Hasonlóképpen kell fejlesztenünk az olyan mentális tulajdonságot is, mint a könyörületesség; szakadatlanul kell alkalmaznunk a szükséges mentális technikákat a kívánt hatás elérése érdekében. Az ötletszerű és rendszertelen próbálkozásoknak nem lesz igazán hasznuk.

A jóindulat A könyörületesség esetében azt kívánjuk, hogy minden érző lény szabaduljon meg szenvedéseitől, a jóindulatunkkal pedig azt, hogy mindenki élvezhesse az élet örömeit. Mint a könyörületesség gyakorlásakor, fontos, hogy kezdetben jóindulatunkat is egy meghatározott személyre irányítsuk, azután fokozatosan terjesszük ki minden érző lényre. Ismét semleges alanyt választunk, olyasvalakit, aki nem kelt erős érzelmeket bennünk meditálásunk során. Azután meditálásunkat kiterjesztjük személyes barátainkra, családtagjainkra és végül ellenségeinkre. Elmélkedéseink alkalmával valóságos személyt kell választanunk, hogy könyörületességünk és jóindulatunk is valóságos lehessen. Egyszerre csak egy személyt választunk meditálásunk tárgyának, máskülönben elmélkedésünk általános jellegénél fogva nem lesz hatásos. Ha később meditálásunk tárgyának olyan személyt választunk, akit nem szeretünk, azt próbáljuk sulykolni magunkban: „Ó, persze, ő kivétel”.

8. FEJEZET - 23 -

A könyörületességhez kapcsolódó meditálás A könyörületesség és az üresség A KÖNYÖRÜLETESSÉG, mellyel végső fokon rendelkeznünk kell, az üresség, a valóság igazi természetének megértéséből ered. Ezen a ponton találkozik össze a hatalmas a mélységessel. Amint azt a 6. fejezetben tárgyaltuk, a Hatalmas és a Mélységes végső állapota a belső lényeg hiánya a valóság minden aspektusában, a belső identitás hiánya minden jelenségben. Ezt a belső lényeget tudatunknak, testünknek tulajdonítjuk, és azután ezt az objektív státust énként fogjuk fel. Azután erősen ható énünket a jelenségek egyfajta, belső lényegében ragadjuk meg, mint például az „autóságot” a kocsiban, amelyik nagyon tetszik nekünk. E tárgyiasítás és az azt követő felfogásunk eredményeként élhetjük át a haragot vagy a boldogtalanságot olyan esemény alkalmával, amikor megtagadják tőlünk vágyaink tárgyát: autót, új számítógépet vagy bármit. Ez a tárgyiasítás egyszerűen azt jelenti, olyan valóságot tulajdonítunk valaminek, amellyel igazából nem rendelkezik. Ha a könyörületességhez kapcsolódik annak megértése is, hogy szenvedéseink a valóság természetének téves értelmezéséből erednek, akkor spirituális utunkon megtettük a következő lépést. Amint felismerjük, hogy nyomorúságunk alapja ez a félreértés, a nem létező énről alkotott hibás kép, akkor meg fogjuk érteni azt is, hogy a szenvedés megszűntethető. Ha sikerül eltávolítani magunkból a téves értelmezést, akkor nem fog több bajt okozni nekünk a szenvedés. Ha tudjuk, az emberek szenvedése elkerülhető, leküzdhető, akkor tehetetlenségük iránti együttérzésünk, mellyel meg akarjuk őket szabadítani fájdalmaiktól, még erőteljesebb könyörületességhez vezet minket. Máskülönben akármennyire is erős bennünk a könyörületesség, lehetséges reménytelenséghez, sőt kétségbeeséshez hasonlító összetevője is.

A könyörületességhez és szeretethez kapcsolódó meditálás Ha igazán szándékunkban áll könyörületességünk fejlesztése, sokkal több időt kell szánnunk rá, mint amennyit egy formális meditálás biztosít számunkra. Olyan cél ez, melyért teljes szívvel kell küzdenünk. Ha naponta egyszer - bármely időpontban - leülünk elmélkedni, akkor jó úton haladunk. Mint már javasoltam, a kora reggeli órák a legalkalmasabbak a meditálásra, mert tudatunk akkor a legtisztább. Különben pedig ennél a periódusnál többet kell szánnunk a könyörületesség gyakorlására. Formális meditálásaink alkalmával munkálkodjunk például együttérzésünkön és azon, hogyan kerülhetünk közelebb másokhoz. Töprengjünk el nyomorúságos helyzetükön. Ha már kifejlesztettük magunkban a könyörületesség igazi érzését, tartsuk is meg a rögzített meditálási technika segítségével. Továbbra is összpontosítsunk rá, és ne fűzzünk hozzá egyéb gondolatokat, ne keressünk okokat. Ilyen módon tudunk elmélyedni benne. Amikor az érzés gyengülni kezd, újra magyarázatokkal erősítsük meg könyörületességünket. Úgy váltogassuk e két meditálási módszert, mint ahogy a fazekas dolgozik az agyaggal: formálja az anyagot, és amikor szükségesnek látja, újra benedvesíti, hogy tovább dolgozhasson vele. Általában az a legjobb, ha kezdetben kevés időt töltünk formális meditálással. Egy csapásra nem válhatunk könyörületessé. Nem járunk sikerrel egy hónap vagy egy év alatt sem. Ha csökkenteni tudjuk önzésre késztető ösztöneinket, ha kicsit jobban oda tudunk figyelni mások bajaira, mielőtt meghalunk, akkor jó hasznát vettük ennek az életünknek. Ha azonban rövid idő alatt akarjuk elérni a Buddha-állapotot, akkor hamar el fogunk fáradni. Ha csak meglátjuk reggeli, formális meditálásunk helyszínét, növekedni fog bennünk az ellenállás.

Az átlagon felüli könyörületesség Azt mondják, a Buddha-állapotot egy emberi élet alatt el lehet érni. Ez a lehetőség viszont csak kivételes egyének számára adott, akik előzőleg több életüket annak szentelték, hogy felkészüljenek erre a lehetőségre. Csak csodálhatjuk ezeket az embereket, és példájukból okulva fejleszthetjük állhatatosságunkat ahelyett, hogy túlzásokba bocsátkoznánk. A legjobb, ha a - 24 -

közönyösség és a fanatizmus közötti utat követjük. Bármiről is legyen szó, gondoskodjunk arról, hogy megőrizzük meditálásunk ránk gyakorolt hatását, és azzal irányítsuk mindennapi életünk cselekedeteit. Ha így teszünk, formális meditáláson kívüli cselekedeteink is a könyörületesség gyakorlásának eszközévé válnak. Nem nehéz együtt érezni egy kórházba bekerülő kisgyerekkel vagy valamelyik ismerősünkkel, aki elhunyt házastársát gyászolja. Elmélkednünk kell azon is, miként közeledjünk nyitott szívvel azok felé, akiket normális esetben irigyelnénk, akik feltűnően élvezik életmódjukat, gazdagságukat. Minél jobban elmélyítjük a szenvedéssel kapcsolatos ismereteinket, melyeket meditálásainkból szerzünk, annál inkább képesek leszünk arra is, hogy együtt érezzünk az ilyen emberekkel. Végül könyörületességünket ki fogjuk tudni terjeszteni minden érző lényre, mert megértjük, helyzetük mindig az élet körforgásának körülményeitől függ. Ily módon másokkal kapcsolatos interakcióink a könyörületesség elmélyítésének katalizátorává válnak. Mindennapi életünkben, meditálásainkon kívül így közeledünk mások felé nyitott szívvel. Amikor végül ez az átlagon felüli könyörületesség és szeretet hajt minket, és szívünket altruista gondolatok vezérlik, el kell köteleznünk magunkat amellett, hogy minden érző lényt megszabadítsunk szenvedéseitől. Ezekkel a gyötrelmekkel ciklikus létünk: a születés, a halál és az újjászületés sújt minket, és azok foglyai vagyunk valamennyien. Szenvedéseink nem korlátozódnak jelen helyzetünkre. A buddhista nézeteknek megfelelően az emberi lények körülményei viszonylag kedvezőek. Emellett sok nehézséggel kell szembenéznünk a jövőben, ha rosszul használjuk ki aktuális lehetőségeinket. A könyörületesség lehetővé teszi számunkra az énközpontú gondolkodás megfékezését. Sok örömöt élvezhetünk általa, és nem esünk túlzásokba csak egyéni boldogságunkat és megváltásunkat keresve. Folyamatosan arra törekszünk, hogy fejlesszük, tökéletesítsük erkölcsi tisztaságunkat, bölcsességünket. A könyörületességet gyakorolva létrehozhatjuk magunkban a megvilágosodáshoz szükséges feltételeket. Ezért a könyörületességet spirituális gyakorlatunk kezdetétől fogva fejlesztenünk kell magunkban. Idáig azokkal a gyakorlatokkal foglalkoztunk, amelyek képessé tesznek minket káros magatartási formáink megfékezésére. Megvitattuk, miként működik a tudatunk, és hogyan befolyásolhatjuk - mintha tőlünk független tárgy volna - a kívánt eredmény elérése érdekében. Majd rájövünk, szívünk megnyitásának folyamata sem más. Nincs titkos módszer a könyörületesség és a szeretet birtokba vételére és alkalmazására. Ügyesen, türelmesen és állhatatosan kell gyúrnunk tudatunkat addig, míg a mások jóléte iránti aggodalmunk helyet nem foglal benne.

9. FEDEZET A lelki egyensúly gyakorlása AHHOZ, HOGY IGAZÁN könyörületesek lehessünk minden érző lénnyel, meg kell szüntetnünk velük szembeni részrehajló magatartásunkat. A mindennapok során emberi kapcsolatainkat ingadozás és diszkrimináció jellemzi. Közel állunk szeretteinkhez, az idegenekkel és az ismerősökkel távolságot tartunk. Ellenségeinket gyűlöljük vagy megvetjük. Az emberek felosztása barátokra és ellenségekre egyszerűnek és őszintének tűnik. Ha valaki közel áll hozzánk és kedvesnek tartjuk, akkor az a barátunk. Ha valaki nehézségeket vagy kárt okoz nekünk, akkor az az ellenségünk. Szerelmünk iránti szeretetünk olyan érzelmeket gerjeszt, mint a ragaszkodás, a vágy, és szenvedélyes együttlétre ösztönöz. Hasonlóképpen van ez abban az esetben is, ha valakit nem szeretünk: olyan negatív érzelmek halmozódnak fel bennünk, mint a harag vagy a gyűlölet. Következésképpen mások iránti könyörületességünk korlátozott, részleges, előítéletekkel terhelt, és az befolyásolja, mennyire közel állunk hozzájuk. Az igazi könyörületességnek fenntartás nélkülinek kell lennie. Egyensúlyt kell teremtenünk a diszkrimináció és a részrehajlás kizárása érdekében. Az egyensúly megteremtésének egyik módja, ha eltöprengünk a barátság bizonytalanságán. Először is azon kell elgondolkoznunk, hogy nincs biztosíték arra, közeli barátunk örökre az is marad. Hasonlóképpen kell eljárnunk olyan ember esetében is, akit nem szeretünk: nem szükségszerű, hogy a végtelenségig gyűlölni fogjuk. Ezek az elmélkedések eloszlatják elfogultságunkat, és aláássák kötődéseink megváltoztathatatlanságának érzetét. - 25 -

Azon is elgondolkozhatunk, milyen káros következményei lehetnek annak, ha egy barátunkhoz túlzottan ragaszkodunk, vagy valakivel szemben ellenséges magatartást tanúsítunk. Barátunk vagy szerelmünk iránti érzéseink néha elvakítanak minket. Csakis abszolút kívánatosságukat és tévedhetetlenségüket tartjuk szem előtt. Azután, ha ellentmondást fedezünk fel projekciónkban, elképedünk. Szélsőséges szeretetünk és vágyódásunk hirtelen átcsap csalódottságba, erős ellenszenvbe és haragba. Még a szeretett személlyel folytatott viszonyból származó belső elégedettségünk is csalódottsághoz, frusztráltsághoz és gyűlölethez vezethet. Bár az erős érzelmek, mint amelyek a romantikus szerelemből vagy a leplezetlen gyűlöletből erednek, és foglyul ejtenek minket, hamar elszállnak. Buddhista szemszögből sokkal jobb, ha kiszabadulunk az ilyen érzelmek szorításából. Milyen káros következményei lehetnek az engesztelhetetlen gyűlöletnek? A tibeti shedang szó gyűlöletet jelent, és azt is kifejezi, hogy az érzés a szív legmélyéről tör a felszínre. Van valami irracionális abban, ha igazságtalanságra vagy sértésre ellenségeskedéssel reagálunk. Gyűlöletünkkel nem ártunk ellenségünknek sem fizikai, sem lelki értelemben. Inkább mi vagyunk azok, akik a rajtunk elhatalmasodó keserűség utóhatásaitól szenvedünk. Az érzés belülről marcangol minket. Ha sokáig haragosak maradunk, étvágytalanná válunk. Éjjelente nem tudunk aludni, egyre csak hánykolódunk az ágyban. Ilyen mély hatást gyakorol ránk a gyűlölet, ellenségünk pedig tovább éli az életét, fogalma sincs, milyen állapotba kerültünk miatta. A gyűlölet és a harag kiiktatásával sokkal hatásosabban tudunk fellépni a kárunkra elkövetett tettek ellen. Ha higgadtan közelítünk valamihez, sokkal tisztábban átlátjuk a helyzetet, és könnyebben megtaláljuk a módot, ahogy reagálhatunk rá. Például, ha egy gyerek olyasvalamit csinál, amivel kárt okozhat magának vagy másoknak - gyufával játszik -, meg is büntethetjük, de ha elmagyarázzuk neki cselekedete esetleges következményeit, nagyobb az esélyünk arra, hogy célhoz érjünk. A gyerek nem haragunkra fog reagálni, hanem sürgető kérésünkre és aggodalmunkra. Íme ily módon fogunk rájönni, hogy igazi ellenségünk tulajdonképpen bennünk van önzésünk, túlzott ragaszkodásunk, valamint haragunk az, és károkat okoz nekünk. Észlelt ellenségünk valójában nem igazán árthat nekünk. Ha valaki provokál minket, fegyelmezettségünk tarthat vissza a megtorlástól. Bármit is tegyen az a személy, cselekedetei nem fognak zavarni minket, ha eléggé fegyelmezettek vagyunk. Másrészt viszont az olyan erőteljes érzelmek, mint a szélsőséges harag, gyűlölet, sóvárgás, felszínre törésük pillanatában zavart okoznak tudatunkban. Azonnal megbontják lelki egyensúlyunkat, megnyitják a kaput a boldogtalanság és a szenvedés előtt, tönkreteszik spirituális gyakorlatunkat. Amint az egyensúly megteremtésén fáradozunk, elgondolkozhatunk azon is, hogy a barát és az ellenség fogalom változó, és sok tényezőtől függ. Senki sem születik a barátunknak vagy az ellenségünknek, és arra sincs garancia, hogy a rokonainkat barátainknak tekinthetjük. Úgy lesz barát vagy ellenség valakiből, ahogyan közeledik felénk, és ahogy bánik velünk. Akikről úgy gondoljuk, ragaszkodnak hozzánk, szeretnek minket, törődnek velünk, barátnak tekintjük. Azokat pedig, akikről úgy gondoljuk, hogy rosszindulattal és ártó szándékkal közelednek felénk, ellenségként tartjuk számon. Az alapján döntjük el, ki barátunk és ellenségünk, hogy szerintünk kiki milyen gondolatokat és érzelmeket táplál magában rólunk. Így lényegében senki sem a barátunk vagy ellenségünk. Gyakran összekeverjük egy személy tettét magával az adott személlyel. Úgy döntünk, egy bizonyos tette vagy kijelentése miatt az illető az ellenségünk. Pedig az emberek semlegesek. Nem is barátaink, nem is ellenségeink; nem buddhisták, nem is keresztények; nem is kínaiak, nem is tibetiek. A körülményektől függően barátunkká válhat az is, akit nem szeretünk. Nem elképzelhetetlen egy ilyen kijelentés: „Ó, régen olyan ellenszenvesnek tartottalak, most pedig a legjobb baráton vagy”. Az egyensúly megteremtésének, a részrehajlás és a diszkrimináció felszámolásának egy másik módja, ha elgondolkozunk azon, mindnyájan egyformák vagyunk abban, ahogy a boldogságra és a szenvedések elkerülésére törekszünk. Továbbá abban, hogy mindnyájan úgy érezzük, jogunk van e vágy beteljesítésére. Miként igazoljuk, hogy ez így igaz? Nagyon egyszerűen: e törekvés alaptermészetünk része. Nem vagyok különleges; nincsenek előjogaim. Te sem vagy különleges, és neked sincsenek előjogaid. Alaptermészetem része, hogy törekszem a boldogságra és a szenvedések legyőzésére. Te is ugyanígy vagy ezzel. Ha pedig ez így van, akkor, - 26 -

ahogy nekem is, mindenki másnak joga van a boldogsághoz, a szenvedésektől mentes élethez, egyszerűen azért, mert alaptermészetünk egyforma. Ez az egyenlőség az alapja annak, hogy mindenben az egyensúlyra törekszünk. Meditálásaink alkalmával a következő attitűd kialakításán kell munkálkodnunk: Ahogyan én is, mások is ugyanúgy vágynak a boldogságra és a szenvedések leküzdésére, és ahogyan én is, másoknak is joguk van vágyaik beteljesítésére”. Addig kell ismételgetnünk meditálás közben ezt a gondolatot, míg meggyőződésünkké nem válik. Az utolsó dolog, amin érdemes elgondolkodnunk. Az emberi lények jóléte nagyban függ embertársaitól. Túlélésünket sokak hozzájárulása biztosítja. Megszületésünk a szüléinktől függ, és még éveken át szükségünk van a gondoskodásukra. Megélhetésünkben, lakhatásunkban, táplálékunkban, de még sikereinkben és hírnevünkben is számtalan ember munkája fekszik. Akár közvetlenül, akár közvetetten, rengetegen fáradoznak túlélésünkért - nem is említve boldogságunkat. Ha ezt az okfejtést nemcsak egy életre terjesztjük ki, el lehet képzelni, hogy előző életeinkben mennyien járultak hozzá jólétünkhöz. Így zárhatjuk le a kérdést: „Milyen alapon tennék különbséget az emberek között? Miért lennék valakivel barátságos, mással pedig ellenséges? Felül kell emelkednem az elfogultságon és a diszkrimináción. Egyenlőn kell juttatnom mindenkinek a jóból!”

A lelki egyensúlyhoz kapcsolódó meditálás Miként tudatosíthatjuk magunkban, hogy mindenkit megillet az alapvető egyenlőség? A legjobb, ha először idegenekre vagy távoli ismerősökre gondolunk, olyanokra, akik iránt közömbösek vagyunk. Így részrehajlás nélkül közeledhetünk barátaink és ellenségeink felé. Ha már elértük azt a pontot, ahonnan elfogulatlanul tekintünk minden érző lényre, elkezdhetünk meditálni a szereteten. Mindenkinek kívánjuk azt, hogy megtalálja a boldogságot. A könyörületesség magvaiból szép növény fejlődhet, ha a termékeny talaj a szeretettel táplált tudat. Ha megöntözte tudatát szeretettel, meditáljon tovább, a könyörületességet választva tárgynak. A könyörületesség itt egyszerűen a kívánság, hogy minden érző lény megszabadulhasson szenvedéseitől.

10. FEJEZET Bodhicsitta SOKAT BESZÉLTÜNK a könyörületességről, a lelki egyensúlyról és arról, hogyan hasznosítjuk ezeket az értékeket mindennapi életünkben. Ha könyörületességünk fejlesztésében eljutunk arra a pontra, ahol már felelősnek érezzük magunkat minden élőlényért, akkor késztetést kell éreznünk arra is, hogy szolgáljuk ezeket a képességeinket. A buddhisták bodhicsittának nevezik a törekvést, mely ennek az állapotnak az elérésére irányul. Azt a személyt pedig, aki elérte, Bodhiszattvának. Két módszerrel lehet ezt a törekvést fejleszteni. Az egyiket Hétszeres Ok-okozati módszernek hívják, és azon a nézeten alapul, mely szerint minden élőlény az anyánk volt a múltban. A másik, az Én Helyett Mások módszer szerint mindenki mást úgy tekintünk, mint saját magunkat.

A hétszeres Ok-okozati módszer Ha időről időre újjászületünk, nyilvánvaló, minden alkalommal új anyára van szükség születésünkhöz. Meg kell említenem, hogy születésünk nem korlátozódik csupán a földre. A buddhista nézetek szerint az élet és a halál körforgása sokkal hosszabb ideje létezik, mint kis bolygónk, melyen most élünk. Ezért előző életeink végtelenek, mint azoké is, akik életet adtak nekünk. Ily módon a bodhicsitta első előidéző oka a felismerés, mely szerint minden élőlény az anyánk lehet. Az anyai szeretetet és kedvességet nehéz lenne ebben az életben meghálálni. Ő az, aki sok álmatlan éjszakát töltött velünk, amikor tehetetlen csecsemők voltunk. Ő az, aki táplált minket, és hajlandó volt feláldozni értünk mindenét, beleértve saját életét is. Amint eltöprengünk szerető odaadásának példáján, el kell gondolkodnunk azon is, hogy a létezés folyamatában minden érző - 27 -

lény ugyanígy bánik velünk. Minden macska, kutya, hal, légy és ember a végtelen létezés egy bizonyos pontján lehetett az anyánk is, és önfeláldozóan szeretett minket. Ez a gondolat fel fogja ébreszteni nagyrabecsülésünket. Ez a bodhicsitta második oka. Amint megjelenítjük magunk előtt az élőlények jelenlegi körülményeinek képét, törekedjünk felkelteni magunkban a vágyat, hogy segíthessünk változtatni a sorsukon. Ez a harmadik ok, és belőle következik a negyedik, az élőlények iránti szeretetünk. Ez olyasfajta vonzódás, amilyet a kisgyermek érez anyja iránt. Az utóbbi vezet el minket a könyörületességhez, mely a bodhicsitta ötödik oka. A könyörületesség vágy, mely arra sarkall minket, hogy a szenvedő élőlényeket, múltbéli anyáinkat, kimozdítsuk jelen, nyomorúságos helyzetükből. Ezen a ponton átéljük a szerető gyengédséget is, a vágyat, hogy minden élőlény boldog lehessen. Miközben végighaladunk a felelősségérzet folyamatának szintjein, a vágyunktól -, hogy minden érző lény megtalálja a boldogságot és a szenvedésektől mentes életet - eljutunk a személyes felelősségig, mely arra ösztönöz minket, hogy átsegítsük őket nyomorult helyzetükön. Ez a végső ok. Amint azt vizsgáljuk, mi a legtöbb, amit megtehetünk másokért, elkötelezhetjük magunkat amellett is, hogy el fogjuk érni a teljes megvilágosodást jelentő Buddha-állapotot. A módszerben rejlő kérdés képezi a mahajana buddhizmus törzsét: ha minden érző, számunkra kedves lény időtlen idők óta szenved, akkor hogyan hajszolhatnánk pusztán a magunk boldogságát? Saját boldogságunk keresése, miközben mások szenvednek, valóban eléggé tragikusan hangzik. Éppen ezért világos, törekednünk kell arra, hogy minden érző lényt megszabadíthassunk szenvedéseitől. Ez a módszer hozzásegít minket ahhoz, hogy törekvésünkhöz kapcsolódó vágyunkat fejleszthessük.

Az Én Helyett Mások módszer A másik módszer, a megvilágosodáshoz fűződő törekvéseink fejlesztésére az Én Helyett Mások módszer. Ezt alkalmazva azon munkálkodunk, hogy felismerjük, mennyire függünk másoktól mindazért, amink van. El kell töprengenünk azon, hogy a ház, melyben élünk, a ruha, amelyet viselünk, az út, amelyen járunk, mind mások keze nyomán keletkezett. Rengeteg munka szükséges ahhoz, hogy felvehessünk egy inget - a gyapot begyűjtésétől kezdve, az anyag szövésén át, a késztermék megvarrásáig -, vagy megehessünk egy szelet kenyeret, amelyet más sütött. Miután előkészítik a talajt, elvetik a magot, betakarítják a termést, lisztet őrölnek belőle, azt tésztává dagasztják, és a végén megsütik. Szinte képtelenség lenne felsorolni, mennyien működtek közre azért, hogy a szelet kenyér ott lehessen az asztalunkon. Igaz, sok munkát elvégeznek helyettünk a gépek, de valakinek azokat is meg kell terveznie, építenie és működtetnie. Még személyiségünk tulajdonságai - például a türelmünk, erkölcsi érzékünk - is másoktól függnek. Itt kell méltányolnunk azokat is, aki nehézségeket okoznak nekünk, mert ők adják meg a lehetőséget arra, hogy toleranciánkat fejleszthessük. Elmélkedéseinken keresztül fogjuk megérteni, hogy másoknak tartozunk köszönettel mindazért, amit élvezünk az életben. Ezen ne csak reggeli meditálásunk alkalmával töprengjünk, hanem akkor is, amikor éljük mindennapi életünket. Sok példát lehetne még felsorolni arra, mennyire függünk másoktól. Ha felismerjük ezeket a tényezőket, mások iránti felelősségérzetünk megnő, ahogyan vágyunk arra is, hogy megháláljuk kedvességüket. Azon is el kell gondolkodnunk, hogyan tegyük ezt, mert a karma törvényei, önzésünk által motivált cselekedeteink olyan nehézségekhez vezetnek, melyekkel nap mint nap szembe kell néznünk. Amint eltöprengünk helyzetünkön, meg kell látnunk, önzés vezérelte tetteink értelmetlenek, csak a mások javára fordított erőfeszítéseink helyesek. Ez pedig elvezet minket a legnemesebb cselekedetekhez, melyek által képesek leszünk elérni a mindenki javát szolgáló Buddha-állapotot. Az Én Helyett Mások módszer alkalmazása közben fontos fejlesztenünk türelmességünket is, mert a könyörületességünk és a bodhicsitta kiterjesztésének egyik fő akadálya a türelem és a tolerancia hiánya. Bármelyik módszert is választjuk a bodhicsitta fejlesztésére, hűnek kell maradnunk hozzá, és a gyakorlatokat a formális meditálás keretein kívül is szükséges végeznünk. Szorgalmasan dolgozzunk önző ösztöneink csökkentésén; helyettesítsük azokat magasztosabbakkal, amilyenek az ideális Bodhiszattvában is megvannak. Fontos, hogy először teremtsük meg lelki egyensúlyunkat és - 28 -

mások iránti, elfogultságtól mentes, együttérző magatartásunkat. A részrehajlás csökkenti erényes törekvéseink hatékonyságát, bármennyire is jó azoknak, akik közel állnak hozzánk. Amikor magasabb rendű törekvéseink fejlesztésén munkálkodunk, számos akadályba ütközhetünk. Túlzott ragaszkodás vagy ellenségesség áshatja alá erőfeszítéseinket. Nemes célunkról elvonhatják figyelmünket régi, időpazarló szokásaink, például a tévénézés vagy a szomszédokkal folytatott értelmetlen pletykálkodás. Ki kell szorítanunk ezeket a tendenciákat és érzelmeket az e könyvben részletezett meditálási technikák segítségével. A következő lépéseket kell tennünk. Először is, azonosítanunk kell negatív érzelmeinket, rossz szokásainkat, és el kell gondolkoznunk azon, mennyi kárt okoznak nekünk. Másodszor, ki kell választanunk a megfelelő ellenszert, és erősen el kell határoznunk, hogy nem táplálunk magunkban többé ilyen érzelmeket. Állandóan a másokkal szembeni kötelezettségeink lebegjenek a szemünk előtt. Elkezdtük megismerni a módszert, mellyel megnyithatjuk a szívünket. A nyitott szív kulcsa a könyörületesség, melyet végig gyakorolnunk kell utunk során. A lelki egyensúly megteremtése és az egyenlőség felfedezése eltávolítja belőlünk előítéleteinket; emberszeretetünkkel pedig eljuthatunk minden érző lényhez. A bodhicsitta elkötelezettség, mely által segíthetünk rajtuk. Most megtanuljuk azt a módszert, mely segítségével fejleszteni és alkalmazni tudjuk gyakorlatunk egy másik aspektusát: a tudást, a bölcsességet.

11. FEJEZET A csöndes kitartás A CSÖNDES KITARTÁS vagy az egy objektumra irányuló összpontosítás a meditálás egyik formája, mely során kizárólag a kiválasztott tárgyra koncentrálunk. Az összpontosítás e szintjét nem lehet elérni egyetlen meditálással! Tudatunkat fokról fokra hozhatjuk erre a szintre. Majd megtapasztalják, hogy lassanként egyre jobb koncentrálásra lesznek képesek. A csöndes kitartás mozdulatlan állapot, melyben tudatunkat egyetlen tárgyra irányítjuk addig, ameddig csak kívánatosnak tarjuk, és közben semmi sem vonhatja el a figyelmünket róla. Ebben a meditálási gyakorlatban is döntő szerepet játszik a motiváció. Az összpontosítás során szerzett jártasságunkat bármely tárgy esetében kihasználhatjuk. Ez pusztán technikai tudás kérdése, az eredményt pedig a motiváció határozza meg. Természetesen azok számára, akik a lelki élettel annyit foglalkoznak, mint mi, a motiváció és a cél az erények fejlesztése. Most elemezzük e gyakorlat technikai oldalát. A csöndes kitartást bármely hithez tartozók ugyanúgy gyakorolják. A meditáló először is kiválasztja meditálása tárgyát. A keresztények választhatják például a feszületet vagy Máriát. A muzulmánok számára ez nehezebb, mert az iszlámban tilos az ábrázolás. Ezért meditálásuk tárgyának választhatják hitüket Allahban, vagy a muzulmánok szent városát, Mekkát. A buddhisták általában Sákjamuni Buddha képét választják meditálásuk tárgyának. Ennek az az előnye, hogy a meditáló egyre jobban megismeri Buddha értékes tulajdonságait, és azzal együtt egyre magasabbra fogja értékelni őt. Így kerülhetünk közel a legegyszerűbben Buddhához. Ha Buddhát választjuk meditálásunk tárgyának, ne megfestett mására vagy szoborba öntött alakjára összpontosítsunk. Annak ellenére, hogy az anyagban megjelenő Buddhát és tulajdonságait könnyebb vizualizálni, mégis inkább mentális képére koncentráljunk. Buddhát gondolati formában kell a tudatunkban megjelenítenünk. Ha ez sikerül, elkezdődhet a csöndes kitartás folyamata. A gondolatban megjelenített Buddha ne legyen önökhöz se túl közel, se túl messze. Körülbelül másfél méternyi távolság - a szemöldök magasságában - megfelel. A megjelenített kép 8-10 cm magas vagy annál kisebb legyen. A kis képet fényként képzeljék el. A sugárzó kép megjelenítése megszűnteti a meditálás során természetes módon fellépő kábaságot vagy álmosságot. Továbbá azt is képzeljék el, hogy a képnek meglehetősen nagy súlya van. Ha Buddha képét súlyosnak érzékeljük, akkor elkerülhetjük az esetleges mentális nyugtalanságot. Bármilyen tárgyat is választanak meditálásuk tárgyának, összpontosításuk stabil és tiszta legyen. A stabilitást az izgatottság ingathatja meg; a szétszórt tudati állapot a fokozott kötődés jellemzője. Az áhított tárgyak képe is könnyen elterelheti a gondolatot. A vágyak gátolják a stabil, rögzített koncentrálást. A tisztaságot pedig egyfajta mentális ellazulás akadályozhatja, melyet a tudat bizonytalanságának is nevezhetünk. - 29 -

A csöndes kitartás azt kívánja, hogy teljes mértékben adjuk át magunkat a folyamatnak mindaddig, amíg a mestereivé nem válunk. A csendes, nyugodt környezet és a segítőkész barátok, mondhatnánk, alapvetőek a gyakorláshoz. Félre kell tennünk világi gondjainkat - családot, munkát, anyagiakat -, és kizárólagosan az adott tárgynak kell szentelnünk tudatunkat. Kezdetben az a legjobb, ha a nap folyamán többször, alkalmanként nem túl hosszú ideig meditálunk. Tíz-húsz, egyenként tizenöt-húsz perces meditálás kezdetnek megfelel. Amint egyre jobban tudunk összpontosítani, növelhetjük a meditálás időtartamát és csökkenthetjük gyakoriságát. Szokásos meditálási testhelyzetben, egyenes háttal helyezkedjünk el. Szorgalmas gyakorlással körülbelül hat hónap alatt érhető el a csöndes kitartás optimális állapota. A meditálónak meg kell tanulnia, hogyan küszöbölheti ki az esetleges gátló körülményeket. Ha a tudat kezd elsodródni valamilyen kellemes emlék vagy nyomasztó kötelezettség felé, azonnal meg kell állítani, és vissza kell téríteni a kiválasztott tárgyra. A fegyelmezettség a legjobb eszköz erre. Amikor elkezdik gyakorolni a csöndes kitartást, nehéz a tudatot pár pillanatnál tovább az adott tárgyra irányítani. A fegyelmezettség hozzásegítheti önöket ahhoz, hogy újra és újra visszatereljék gondolataikat az adott tárgyra. A fegyelmezettséggel visszairányított gondolatok végül az adott tárgyon fognak maradni, és nem sodródnak el többé. A belső megfigyelés elősegítheti, hogy összpontosításunk stabil és tiszta maradjon. Önmegfigyeléssel érhető tetten az izgatottá vagy szétszórttá váló tudat. A nagyon energikus vagy mozgékony emberek olykor képtelenek arra, hogy a szemébe nézzenek annak, akivel éppen beszélnek. Szemük folyton ide-oda ugrál. A szétszórt tudat is ehhez hasonlít, egyszerűen nem tud egy dologra összpontosítani. Önmegfigyeléssel elősegíthetjük a koncentrálást, és csökkenthetjük az izgatottságot, azaz visszaállíthatjuk a tudat stabilitását. Belső megfigyeléssel megakadályozhatjuk azt is, hogy a tudat eltompuljon, a figyelem meglazuljon. Segítségével azonnal visszatérhetünk a szóban forgó tárgyra. Ez főleg azoknál fordul elő, akik szeretnek visszahúzódni a természetbe. Meditálásuk meglazul, hiányozni fog belőle a vitalitás. Az éber belső megfigyelés lehetővé teszi a tudat felpezsdítését, növeli az elme tisztaságát, élességét. Amikor elkezdik gyakorolni a csöndes kitartást, hamarosan rá fognak jönni, hogy akár rövid ideig is nehéz egy kiválasztott tárgyra összpontosítani. Ne csüggedjenek el. Tekintsék pozitív jelzésnek, mert legalább tudatára ébrednek, milyen aktivitásra képes az elméjük. Ha állhatatosan kitartanak a gyakorlás mellett, növelhetik rögzített összpontosításuk időtartamát, közben megőrzik gondolkodásuk élénkségét, vibrálását. Meditálásukhoz számtalan tárgy közül választhatnak, legyenek azok anyagiak vagy fogalmiak. A csöndes kitartást úgy is gyakorolhatják, ha egyszerűen magára a tudatukra koncentrálnak. Bár nem könnyű meghatározni, mi pontosan a tudat. Nem kis feladat pusztán szavakba önteni. A tudat természetét, jellegét leginkább tapasztalatokból érthetjük meg. Hogyan alkalmazhatjuk ezt a megértést? Először is gondosan meg kell figyelni, milyen élmények és érzelmek keletkeznek a gondolkodás folyamán, miként működik, fejlődik tudatunk. Legtöbbször a külvilág, emlékeink, jövőre vonatkozó terveink és a tudatunk kölcsönhatásaiban keletkeznek élményeink. Reggelente idegesek? Esténként kábák? Egy tönkrement kapcsolat kálváriája kísérti önöket? Aggódnak gyermekük egészségi állapota miatt? Mindent tegyenek félre. Tudatunk igazi természetét, tudásunk tisztaságát elhomályosítják hétköznapi élményeink. Ha a tudatunkra összpontosítunk, akkor csak az adott pillanatra szabad koncentrálnunk. Nem szabad engednünk, hogy tudatunk múltbeli élményeink vagy a jövőre vonatkozó reményeink, félelmeink felé irányuljon. Ha sikerül kiküszöbölni ezeket a gondolatokat, akkor a múlt élményei és a jövőre vonatkozó tervek között keletkezik egy köz, egy vákuum. Meg kell tanulnunk erre a vákuumra összpontosítani. Kezdetben úgy fogják tapasztalni, ez a köz tünékeny, de ha kitartóan folytatják a gyakorolást, képessé válnak arra, hogy meghosszabbítsák. Amikor ezt teszik, eltávolítják magukból azokat a gondolatokat, melyek akadályozzák a tudat igazi természetének megnyilvánulását. Fokozatosan felragyog önök előtt a tiszta megértés lehetősége. Sok-sok gyakorlással egyre jobban ki tudják majd tágítani a köztes intervallumot, és akkor fogják megérteni, mi a tudat valójában. Fontos tisztázni, hogy e mentális intervallum - a gondolkodási folyamatoktól megszabadított tudat nem egyfajta üres agyat jelent. Ez nem az, amit valaki mély, álmok nélküli alvás vagy - 30 -

eszméletvesztés esetén tapasztal. Meditálásuk kezdetén mondják azt magunkban: „Nem hagyom, hogy elvonják figyelmemet a jövőre vonatkozó elvárásaim, reményeim, félelmeim, sem azt, hogy kísértsenek a múlt emlékei. Csak a jelenre fogok összpontosítani”. Ha meg tudják valósítani akaratukat, akkor el tudják kapni a múlt és a jövő közti kis térséget - mint meditálásuk tárgyát - egyszerűen úgy, hogy tudatosítják, ott van, és nem befolyásolja semmilyen gondolkodási folyamat.

A tudat két szintje A tudatnak természettől adódóan két szintje van. Az első szint a megértés tiszta élménye, melyet az imént tárgyaltunk. A második, amelyet akkor tapasztalunk meg, amikor ráébredünk, a tudatnak nincs belső lényege. Ahhoz, hogy a tudat második szintjén meditálhassunk, kezdetben a tudat első szintjét - a megértés tiszta élményét - választjuk meditálásunk tárgyának. Ha ezt sikerül elérnünk, akkor eltöprenghetünk a tudat belső lényegének a hiányán. Azután merül föl a tudat üressége vagy belső lényegének a hiánya. Ez az első lépés. Azután ezt az ürességet választjuk meditálásunk tárgyának. Ez igazán nehéz, nagy kihívást jelentő meditálási forma. A nagy tudású, gyakorlott meditálók azt mondják, először magát az ürességet kell megértenünk, majd a megértés alapján választhatjuk az ürességet meditálásunk tárgyának. A csöndes kitartás igazán hasznos eszköz az üresség mélyebb megértéséhez.

12. FEDEZET A csöndes kitartáshoz kapcsolódó meditálás kilenc szintje BÁRMI IS LEGYEN meditálásuk tárgya, tudatuk természete vagy Buddha alakja, a csöndes kitartás fejlesztésében kilenc szintet kell végigjárniuk.

Első szint Az első szinten tudatunkat ráállítjuk a meditálás tárgyára. Ezt a szintet elhelyezésnek nevezzük. Ezen a szinten egy rövid pillanatnál tovább nem fognak tudni összpontosítani, figyelmüket el fogja vonni valami. Vagy el-elkalandoznak a tárgytól, vagy teljesen megfeledkeznek róla. Sokkal inkább más gondolatok fogják lekötni a tudatukat, és csak nagy erőfeszítések árán tudják visszairányítani az összpontosítás tárgyára.

Második szint Amikor már képesek arra, hogy akár néhány percig is összpontosítsanak a kiválasztott tárgyra, elérkeztek a második szintre. Ezt a fokozatot az elhelyezés folytatásának nevezzük. Itt még mindig többször elkalandozik a figyelmük, és nem eleget koncentrálnak az adott tárgyra, de már megtapasztalják a mentális nyugalom tünékeny pillanatát.

Harmadik szint Itt képessé válnak arra, hogy tudatukat azonnal visszairányítsák a kiválasztott tárgyra és tovább összpontosítsanak. A harmadik szintet a visszahelyezés szintjének nevezzük.

Negyedik szint Mire a negyedik szintre jutnak, melyet a közeli elhelyezés szintjének nevezünk, eléggé figyelmessé válnak ahhoz, hogy ne veszítsék szem elől meditálásuk tárgyát, bár még ekkor is könnyen félbeszakíthatja összpontosításukat valamiféle izgatottság vagy fegyelmük fellazulása. A legjobb ellenszer annak tudata, hogy éppen tapasztalják azokat. - 31 -

Ötödik szint Az ötödik a fegyelmezés szintje. Ezen a szinten az önmegfigyelést használjuk a fegyelem fellazulása finomabb megnyilvánulásainak azonosítására és az ellenszer bevetésére. Az ellenszer itt is ugyanaz: az, hogy tudomásuk van fegyelmük fellazulásáról.

Hatodik szint Ez a békesség megteremtésének szintje, ahol már a fegyelem meglazulása finomabb megnyilvánulásainak sincs helyük. Itt még fokozottabban kell alkalmazni az önmegfigyelést, minthogy az akadályozó tényező is egyre finomabb.

Hetedik szint Amikor folytonos és koncentrált erőfeszítésekkel elérték, hogy még a fegyelem ellazulásának és az izgatottságnak a finomabb formái se zavarják önöket, tudatuknak nem kell többé olyan ébernek maradnia. A békesség megteremtésével eljutottak a hetedik szintre.

Nyolcadik szint Ha kis erőfeszítéssel képesek arra, hogy tudatukat a kiválasztott tárgyra irányítsák és arra koncentráljanak anélkül, hogy a legkisebb izgatottság megzavarná önöket, akkor eljutottak a nyolcadik szintre. Ezt rögzített szintnek nevezzük.

Kilencedik szint A kilencediket, a kiegyensúlyozott elhelyezés szintjét akkor érik el, amikor mindenféle erőfeszítés nélkül és tetszés szerinti ideig tudnak összpontosítani a kiválasztott tárgyra. Igazi csöndes kitartásról csak a kilencedik szint után beszélhetünk. Ekkor egész testük és tudatuk örömére, szabadon irányíthatják a rögzített meditálást. Érdemes odafigyelni arra, hogy napi gyakorlásaik alkalmával megfelelő egyensúlyban alkalmazzák a rögzített és az elemző meditálást. Ha túlzásba viszik az egy tárgyra irányuló összpontosítást, akkor elemző képességeik alulmaradnak. Másrészt, ha túlságosan lefoglalja önöket az elemzés, azzal kitartó összpontosításukat veszélyeztetik. Meg kell találniuk a megfelelő egyensúlyt közöttük.

13. FEDEZET A tudás MOST MÁR ISMERJÜK azt a technikát, mellyel megfegyelmezhetjük tudatunkat azért, hogy tökéletesen összpontosíthassunk a kiválasztott tárgyra. Ez a képességünk alapvető eszköz ahhoz, hogy elmélyítsük tudásunkat, különösen az üresség fogalmához kapcsolódót. Már többször említettem az ürességet ebben a könyvben, most mégis vizsgáljuk meg alaposabban, mi is az valójában.

Az Én fogalma Mindannyian értjük, miről van szó, amikor azt mondjuk: „én”. Mindenki tudja, kire utalunk, amikor kiejtjük ezt a névmást. Még az állatoknak is van fogalmuk identitásukról, bár ők ezt nem tudják szavakba foglalni, mint mi. Mégis nehézségekbe ütközünk, amikor hajszálpontosan meg akarjuk határozni az „én” fogalmát. - 32 -

A régi Indiában sok filozófus azon elmélkedett, hogy az én független a személy tudatától és testétől. Úgy gondolták, kell lennie valamilyen egységes egésznek, ami biztosítja az én folytonosságát, mint például „én, amikor fiatal voltam”, „én, amikor megöregszem”, sőt „én előző életemben”, „én az elkövetkező életemben”. Ezek a különböző ének múlóak, nem állandóak, ezért lennie kell egy állandó, folytonos énnek is, amely egybefogja az élet különböző szintjeit. Ez volt az alapja annak, hogy az ént a testtől és a tudattól elkülönítve szemléljék, és ezt nevezték el léleknek. Valójában mindenkinek van fogalma arról, mi az én. Ha megvizsgáljuk, hogyan érzékeljük énünket, úgy gondoljuk, az létezésünk lényege. Nem azt tapasztaljuk, hogy végtagok, fej, törzs összessége, hanem inkább azok „gazdája”. Például nem gondolom, hogy a karom én vagyok, hanem csak annyit, a karom a karom. Ugyanígy van ez a tudatom esetében is - az énemhez tartozik. Kezdjük azt hinni, van egy Önálló, független énünk, mely létezésünk lényege, és amely a bennünket alkotó részeket uralja. Mi a rossz ebben a hiedelemben? Miként lehet megcáfolni egy ilyen változatlan, örök egységet, mely független a tudattól és a testtől? A buddhista filozófusok úgy tartják, az én fogalmát csak a test és a tudat komplex egységéhez kapcsolva lehet megérteni. Úgy magyarázzák, ha létezik a lélek vagy az „én”, akkor vagy elkülönül a nem állandó részektől, melyek a tudatot és a testet képezik, vagy egységet alkot velük. Ha elkülönülne a testtől és a tudattól, akkor nem is lenne jelentősége, hiszen nem lenne kapcsolata velük. Viszont azt feltételezni, hogy egységet képez a tudatot és a testet alkotó, múlékony részekkel, egyszerűen nevetséges. Miért? Mert az „én” egy és oszthatatlan, az alkotórészekből viszont számtalan van. Hogyan lehetnének részei egy nem részekből álló egésznek? Akkor mi adja az én lényegét, melyet olyan jól ismerünk? Néhány buddhista filozófus a tudatot és a testet alkotó részek halmazára mutat rá és azt mondja, azok együttese maga az én. Mások azt bizonygatják, hogy tudatunk folytonossága az én. Van olyan vélemény is, mely szerint egy különálló mentális képesség - „minden tudati alapja” - az én. Ezek a megfogalmazások mind kísérletet tesznek arra, hogy elhelyezzék énünk lényegét, közben elismerik a neki tulajdonított szilárdság és állandóság tarthatatlanságát.

Az én és a szenvedés Ha megvizsgáljuk érzelmeinket, a szeretethez és az ellenségességhez kapcsolódó élményeinket, rá fogunk jönni, hogy azok az én fogalmához való erős ragaszkodásban gyökereznek. Feltételezzük, hogy ez a fajta én független, önálló és valós. Minél erősebben hiszünk az ilyen énfoga-lomban, annál inkább meg akarjuk védeni, és annál jobban kívánjuk, hogy kielégítsük igényeit. Hadd magyarázzam el egy példával. Ha meglátnak az üzletben egy szép órát, amit az eladó véletlenül a földre ejt, önök azt fogják gondolni: „Ó, milyen kár, hogy leesett!” Az eset nem túl nagy hatást gyakorol önökre. De ha már megvették az órát, és az esik le a földre, akkor azt fogják gondolni: „Úristen, az (én) órám!”, és teljesen kétségbeesnek. Honnan jön ez az erőteljes érzelem? Énünkből tör elő ez a birtoklási vággyal kapcsolatos érzelem. Minél erősebben érezzük énünket, annál erősebb bennünk az is, hogy az „enyém”. Ezért olyan fontos, hogy megcáfoljuk független és önálló énünk létezését. Ha képesekké válunk arra, hogy eloszlassuk az ilyenfajta énbe vetett hitünket, akkor az abból származó érzelmek hatása is csökkenni fog.

A jelenségek éntelensége Nemcsak az érző lényeknek nincs énjük, hanem a jelenségeknek sincs. Ha elemzünk, darabokra szedünk egy szál virágot, és a darabjaiban keressük a virágot, nem fogjuk megtalálni. Ez azt sugallja, a virágnak nincs belső valósága. Ez ugyanígy vonatkozik egy autóra, asztalra vagy egy székre, sőt az illatokat és az ízeket is fel lehet darabolni tudományosan vagy analitikusan addig a pontig, ahol már lehetetlen azonosítani az illatot vagy az ízt. Mégsem tagadhatjuk azonban a virágok és édes illatuk létezését. Akkor hogyan létezhetnek? Néhány buddhista filozófus úgy magyarázza, hogy a virág, amelyet érzékelünk, csak azért létezik, mert érzékeljük. Ha van egy virág az asztalon, az olyan, mint ahogy én érzékelem, de más, ha valaki - 33 -

más érzékeli. Ez az illatára is vonatkozik. Ez a „csak az enyém”-nek nevezett nézet nagyban lecsökkenti az objektív igazság létezésének lehetőségét, egyben nagy jelentőséget tulajdonít tudatunknak. Igazából a tudat sem az, ami valójában. A különféle jelenségek előidézte eltérő tapasztalatokból összeálló tudat, végeredményben ugyanúgy nem érhető tetten, mint bármi más.

Az üresség és a függő származtatás Mi tehát az üresség? Egyszerűen maga az említett „tetten nem érhetőség”. Ha a virágot a részeiben keressük, kénytelenek vagyunk azzal szembenézni, hogy nincs virágunk. A hiány, amivel szembenézünk, az a virág üressége. Akkor hát egyáltalán nincs virág? Természetesen van. Ha a jelenségek lényegét keressük, végül eljutunk ürességük finomságához, a tetten nem érhetőségükhöz. Persze nem szabad azt gondolnunk, hogy a virág üressége pusztán tetten nem érhetőségében rejlik, amellyel akkor szembesülünk, ha a részeiben keressük. Inkább a virág vagy bármi más függő természete az, ami meghatározza ürességét. Ezt nevezzük függő származtatásnak. A buddhista filozófusok többféleképpen magyarázzák a függő származtatás fogalmát. Egyesek pusztán az okozati viszonyok törvényével határozzák meg. Azt mondják, minthogy egy tárgy - például egy virág - okok és körülmények terméke, azok függvényében keletkezik. Mások finomabb értelmezést adnak. Szerintük a jelenségek úgy függőek, ahogy egy szál virág függ a részeitől: szirmaitól, szárától, porzóitól stb. A függő származtatásnak van még egy ennél is finomabb értelmezése. Egy jelenség és annak részei, valamint gondolatunk, mellyel felismerjük, megnevezzük azt, kölcsönösen összefüggnek egymással. Egyik sem létezhet a többi nélkül. Vannak kölcsönösen kizárólagos, különálló jelenségek. Ezért, ha részeiben keressük a virágot, nem fogjuk megtalálni. Egy virág érzékelése csak az őt alkotó részek összefüggésében képzelhető el. A függő származtatás ilyen értelmezéséből származik a belső lényeg elutasítása.

Az ürességhez kapcsolódó meditálás Az üresség megértése nem könnyű. A tibeti szerzetesi egyetemeken hosszú éveket szentelnek tanulmányozásának. A szerzetesek neves indiai és tibeti mesterek magyarázó szövegeit és a megfelelő szútrákat tanulják. Szakavatott tudósok irányítják őket, és naponta több órán át vitatják a témát. Ha meg akarjuk érteni az ürességet, akkor tanulmányoznunk kell, és meditálnunk kell rajta. Nagyon fontos, hogy szakképzett tanár foglalkozzon velünk, olyan aki tökéletesen tudja, mi az üresség. Mint az ebben a könyvben ismertetett más témák esetében, ezt a tudást is analitikus és rögzített meditálásnak kell alávetnünk. Bár ebben az esetben nem váltogatjuk a meditálási módszereket, hanem összekapcsoljuk őket egymással. A rögzített meditálás segítségével összpontosítunk az üresség analízisére. Ezt a csöndes kitartás és a különleges éleslátás egyesítésének nevezzük. Ha folyamatosan alkalmazzuk a meditálás e formáját, akkor végül megérthetjük, mi az üresség. Ennél a pontnál fogjuk elérni az Előkészületek Útját. Megértésünk fogalmi, mert az ürességgel kapcsolatos ismereteink logikus következtetésekből származnak. Végül azonban ez készíti fel a meditálót, hogy nem fogalmi módon is megértse az ürességet. A meditálónak először el kell mélyítenie következtetésekből származó ismereteit. Ez elvezeti őt a Meglátás Útjához. Itt már közvetlenül meglátja az ürességet. További meditálással eljut a Meditálás Útjához. Utazásában nem merülnek fel újabb aspektusok, ezért csak az addig megszerzett tudásán kell eltöprengenie.

A Bodhiszattva szintjei A Mahájána követői és gyakorlói a Bodhiszattva létrehozásának pontjánál indulnak el a Buddha-állapothoz vezető szintekhez. Az e könyvben ismertetett tulajdonságok mindegyikét magas szintre kell fejlesztenünk ehhez. A karma működésének megismerése után tartózkodni kell az olyan - 34 -

cselekedetektől, melyekkel árthatnának maguknak vagy másoknak. Fel kell ismernünk, az élet szenvedés, és magunkévá kell tennünk az erős vágyat, hogy felülemelkedjünk rajta. Természetesen könyörületességet kell gyakorolnunk, hogy mások is megszabadulhassanak szenvedéseiktől. Gyakorolnunk kell a gyöngéd szeretetet, és kívánnunk kell mások kivételes boldogságát. Ereznünk kell a felelősséget, hogy végső célunk a teljes megvilágosodás. Ennél a pontnál érjük el az Akkumuláció Útját. A bodhicsittából eredő motivációtól vezérelve összekapcsoljuk a csöndes kitartást és a különleges éleslátást, ezáltal megtapasztaljuk a fent leírt, következtetéseken alapuló ürességet. Itt érjük el az Előkészületek Útját. Az Akkumuláció és az Előkészületek Útján a Bodhiszattva átjut a gyakorlás első eónján - mérhetetlenül hosszú időszakán - a háromból, miközben felhalmozódnak érdemei, elmélyül tudása. Amikor a Bodhiszattva megérti, hogy az üresség nem következtetéseken alapul, elérte a Meglátás Útját, mely a Buddha-állapothoz vezető tíz szint közül az első. Ha folyamatosan meditál az ürességről, elérkezik a második szintre, egyidejűleg a Meditálás Útjára lép. A Bodhiszattva első hét szintjén áthaladva átadja magát a második eónnak, melyben tovább halmozódnak érdemei és tovább mélyül tudása. A további három Bodhiszattva-szinten bevégzi a harmadik eónt is, és elérkezik a Tanulás Végének Útjához. Akkor teljesen megvilágosodott Buddhának tekinthető. Nem szabad, hogy a mérhetetlenül hosszú eónok elcsüggesszenek minket. Állhatatosan ki kell tartanunk. Lépésenként kell haladnunk, hogy minden szempontot figyelembe vehessünk tanulásunk, fejlődésünk során. Erőnkhöz mérten segítenünk kell másokon, soha nem szabad ártanunk nekik. Amint önzésünk csökken és emberszeretetünk nő bennünk, egyre boldogabbá válhatunk mi is és általunk mások is. Ily módon halmozhatjuk fel erényeinket, melyek elvezetnek a Buddha-állapothoz.

14. FEDEZET A Buddha-állapot AHHOZ, HOGY menedéket találjunk a Három Ékkőben, hogy mély vágytól indíttatva elérjük a teljes megvilágosodást, melyet mások javára használunk, meg kell értenünk a megvilágosodás természetét. Először természetesen fel kell ismernünk, hogy világi életünk csupán szenvedés. Tudnunk kell, milyen hiábavaló a ciklikus létezés, annak ellenére, hogy olyan csábítónak látszik. Szükséges aggodalmaskodnunk mások folytonos szenvedései miatt, és kívánnunk kell, bárcsak megszabadíthatnánk őket tőlük. Ha gyakorlatunkat e törekvés motiválja, akkor elindulhatunk a végső megvilágosodást jelentő Buddha-állapot felé vezető úton, a Mahájánán. A Mahájána szót gyakran összekapcsolják a Tibetbe, Kínába és Japánba átkerült buddhizmussal, és néha egyes buddhista filozófiai iskolákra is alkalmazzák. Én azonban a gyakorlást végző egyén belső indíttatásának értelmében használom. Ez a legmagasabb értékű motiváció, mely által boldogsághoz juttathatunk másokat és a legnemesebb igyekezet minden érző lény megsegítésére. A Mahájána gyakorlóinak végső célja a Buddha-állapot elérése. Azon fáradoznak, hogy eltávolítsák magukból a tudatlanságot, szenvedést, önzést okozó gondolkodási sémákat, melyek visszatartják Őket a Buddhává válás, a teljes megvilágosodás, a legnagyobb tudás megszerzésének lehetőségétől, ami által mások javát szolgálhatnák. A gyakorlók erényeik - mint a nemeslelkűség, erkölcsösség, türelmesség - fejlesztésének szentelik életüket. Hajlandóak feláldozni mindenüket, képesek elviselni a nehézségeket, az igazságtalanságot azért, hogy másokat szolgálhassanak vele. A legfontosabb: fejlesztik tudásukat, ráébrednek arra, mi az üresség. Azon munkálkodnak, hogy egyre mélyebben megértsék a belső lényeg ürességét. Fejlesztik éleslátásukat, finomítják tudatukat annak érdekében, hogy ezt megtehessék. Persze nem könnyű leírni a Buddha-állapothoz vezető folyamatot. Legyen elég annyi, ha valaki felismeri és megérti a belső lényeg nemlétét, eltávolítja magából az önzés utolsó foszlányait is, akkor közeledik a teljes megvilágosodást jelentő Buddha- 35 -

állapot felé. Addig, amíg csak közelítünk ehhez az állapothoz, megértésünk pusztán elméleti lehet. Amikor a gyakorló kivetette tudatából a téves értelmezéseket, előítéleteket, akkor megtisztított tudata alkalmassá vált a Buddha-állapothoz, tulajdonképpen megvilágosodott. A megvilágosodásnak természetesen számos összetevője van, melyeket a buddhista iratokban testeknek neveznek. E testek némelyike fizikai alakot ölt, némelyik nem. A fizikai alakot nem öltő testek közé tartozik az igazságtest is. Így nevezik a megtisztított tudatot. A megvilágosodott tudat mindentudása, a jelenségek folyamatos észlelése, a belső lényeg üressége Buddha tudástestéhez tartozik. A mindentudó tudat ürességének jellegét Buddha természettestének nevezik. E testek - az igazságtest különféle oldalainak tekintik őket - egyike sem ölt fizikai alakot. Ezeket a testeket az út tudásaspektusán keresztül lehet elérni. A megvilágosodásnak vannak fizikai megnyilvánulásai is. Itt azonban egy nehezen felfogható birodalomba érkeztünk. Ezeket a megnyilvánulásokat Buddha formális testeinek szokták hívni. Buddha élvezetteste fizikai megnyilvánulás, de nem látható. Ezt a fizikai megnyilvánulást csak igen magas szintre eljutott lények észlelhetik, olyan bodhiszattvák, akik mélységes tapasztalataikkal a végső igazság felé közelítenek, és az az intenzív vágy motiválja őket, hogy a Buddha-állapotot mások megmentése érdekében érjék el. Az élvezettestből spontán módon, végtelenül áradnak a kisugárzástestek, és az élvezettesttel ellentétben a teljes megvilágosodást jelentő Buddha-állapot ezen manifesztácói láthatóak, és a hétköznapi emberek számára is elérhetőek. Buddha a kisugárzástesteken keresztül segíthet minket. Más szavakkal, ezek a megnyilvánulások a megvilágosodott lény megtestesülései. Úgy tekintik őket, hogy azok csak és kizárólag a mi javunkat szolgálják. Akkor jönnek létre, amikor egy gyakorló eléri a teljes megvilágosodás állapotát könyörületessége és nemes törekvései által vezérelve. Ezek a kisugárzások akkor öltenek testet, amikor egy Buddha másoknak tanítja módszerét, mellyel maga is elérte a szenvedésektől mentes szabadság állapotát. Hogyan segít rajtunk Buddha kisugárzástestével? Fő közvetítő eszközét tanításai jelentik. A történelmi Sákjamuni Buddha - aki 2500 évvel ezelőtt érte el a megvilágosodás állapotát - is kisugárzástest volt. A megvilágosodás állapotának különböző aspektusai és magyarázatai valamelyest tudományos-fantasztikus regénybe illenek, főleg akkor, ha a végtelen számú Buddha végtelen kisugárzásának lehetőségeit vizsgáljuk, és azt, hogy ezek a manifesztációk a végtelen világűrben, végtelen számú lény érdekében valósulnak meg. Ha nem eléggé értjük meg a Buddha-állapot kozmikus vonatkozásait, akkor nem igazán válik szükségszerűvé, hogy Buddhában találjunk menedékre. A Mahájána-gyakorlat, melynek átadjuk magunkat minden érző lény boldogságáért, nem kis vállalkozás. Ha Buddhával kapcsolatos ismereteink csak a történelmi Sákjamuni Buddhára korlátozódnak, akkor olyasvalakiben fogunk menedéket keresni, aki réges-régen meghalt, és nincs többé hatalma, hogy segíthessen rajtunk. Ahhoz, hogy menedékünk igazán hatékony legyen, meg kell ismernünk a Buddha-állapot minden aspektusát. Hogyan magyarázhatjuk Buddha létezésének soha véget nem érő folytonosságát? Vizsgáljuk meg saját tudatunkat. Olyan, mint egy folyó - a tudás pillanatainak áradó folytonossága, amelyben minden egyes pillanat egy másikhoz vezet. A tudat ezen pillanatainak árama óráról órára, napról napra, évről évre és a buddhista felfogás szerint életről életre folytatódik. Testünk nem követheti ezt az áramlást, de tudatunk áramlása soha nem szűnik meg. Halálunk után átfolyik következő életünkbe, bármilyen alakban is szülessünk újjá. E folyamat pedig mindnyájunkban zajlik. Nincs se kezdete, se vége. Semmi sem állíthatja le. Ebben az értelemben nem olyan, mint az érzelmek harag, túlzott ragaszkodás -, melyeknek könnyen véget vethetünk megfelelő ellenszerek alkalmazásával. Azt mondtuk, a tudatot ki kell üríteni; el lehet távolítani belőle a szennyet, hogy tiszta tudatunk folytonossága örökké tartson. Ez a szennytől mentes, tiszta tudat Buddha igazságteste. Ha így elmélkedünk a teljes megvilágosodásról, akkor egyre jobban fogjuk tisztelni Buddhát, és azzal együtt hitünk is, nemes törekvésünk is erősödik. El fogjuk fogadni annak szükségességét, hogy a végtelen folyamat érdekében sokféle létformában születhetünk újjá. Ez adja meg az erőt és az eltökéltséget a megvilágosodás eléréséhez.

15. FEDEZET - 36 -

A Bodhicsitta létrehozása AZ ALTRUISTA, megvilágosodást kívánó tudat létrehozásának ceremóniája nagyon egyszerű. Célja az, hogy megerősítsük és stabilizáljuk a minden élőlény érdekét szolgáló Buddhaállapotra való törekvésünket. A megerősítés alapvető a könyörületesség gyakorlásához. A ceremóniát Buddha képének vizualizálásával kezdjük. Amikor már éles a kép, megpróbáljuk élő emberként magunk elé képzelni a Sákjamuni bölcset. A múlt nagy indiai mestereinek gyűrűjében próbáljuk megjeleníteni. Legyen köztük Nagardzsuna, aki a buddhista filozófia Középút iskoláját alapította, és az üresség legfinomabb értelmezését adta; Asanga, híres mester, aki a Hatalmas módszerének aspektusait dolgozta ki. Legyenek köztük a tibeti buddhizmus négy hagyományának mesterei is: Sakya, Gelug, Nyngma és Kagyu. Azután azt képzeljük el, hogy mindnyájan körbevesznek minket. Így előkészítettük a terepet az altruista tudat létrehozására, mely a megvilágosodásra áhítozik. Más hithez tartozók úgy készülhetnek elő, ha melegséggel gondolnak saját szentjeikre.

A gyakorlat hét lépése A ceremónia kezdetén akkumuláljuk érdemeinket, és eltávolítjuk magunkból a negatívumokat. Ezt a szertartást úgy végezzük, hogy a Gyakorlat Hét Ágának alapvető pontjait felidézzük magunkban.

Első lépés: Tiszteletadás Az első ág a tiszteletadás. Eltöprengünk Buddha nemes cselekedetein, tulajdonságain és elméjén, így adózunk tisztelettel neki. Meghajlással fejezzük ki erős hitünket és odaadásunkat, vagy pedig leborulunk Buddha tudatunkban megjelenített képe előtt. Tiszteletünket kifejezzük a bennünk lakozó, Buddháéhoz hasonló tulajdonságoknak is.

Második lépés: Áldozati ajándék A második ág az ajándék bemutatása. Bemutathatunk valós ajándékot is, de az áldozat képzeletbeli is lehet. Lényeg az, hogy eléggé értékes legyen a szentek gyülekezete számára. Legnagyobb ajándékunk szorgalmasan végzett gyakorlásunk, odaadó lelki életünk lehet. Jó tulajdonságainkat erényes cselekedeteinknek köszönhetjük - a könyörületességnek, gondoskodásnak, még egy mosolynak is, ha azzal enyhítjük valaki fájdalmát. Mindezt kiegészíthetjük erényes beszédünk példáival is. Felidézzük magunkban, amikor szavakkal megdicsértünk, megnyugtattunk, megvigasztaltunk valakit. Felajánlhatjuk mentális cselekedeteinket is. Ezek a következők lehetnek: emberszeretet, gondosság, könyörületességünk, erős hitünk, Buddha tanai iránti odaadásunk. Felajánlhatjuk Buddhának, a mestereknek az egész világegyetemet, környezetünket hegyeivel, erdeivel, mezőivel, virágaival együtt. Az nem számít, hogy mindez nem a mi tulajdonunk.

Harmadik lépés: Gyónás A harmadik lépés a gyónás. Kulcsfontosságú negatív cselekedeteink, gondolataink beismerése. Őszinte megbánást kell tanúsítanunk, és meg kell fogadnunk, hogy a jövőben nem fordul elő hasonló.

Negyedik lépés: Örvendezés A negyedik lépés az örvendezés. Gondoljunk vissza múltbeli erényes cselekedeteinkre, és örüljünk teljesítményeinknek. Biztosítsuk magunkat, hogy soha nem bánjuk meg pozitív tetteinket, és mindig örömet fogunk meríteni belőlük. Sőt ami még fontosabb: örülhetünk mások pozitív - 37 -

cselekedeteinek is, legyenek azok feljebbvalók, alárendeltek, szentek, hétköznapiak, erősek vagy gyengék. Lényeg az, hogy ne homályosítsa el jó érzésünket a versengés szelleme vagy az irigység. Egyszerűen csodáljuk meg a jó tulajdonságokat, a nagyszerű teljesítményeket.

Ötödik és hatodik lépés: Kérés és könyörgés Ebben a két lépésben kéréssel fordulunk Buddhához, hogy tanítsa meg nekünk a Dharma kerekét, hogy másokat szolgálhassunk vele. Könyörögjünk a szenteknek, hogy ne csak maguknak tartogassák meg a nirvána békéjét.

Hetedik lépés: Ajánlkozás A hetedik, utolsó lépésben minden érdemünket, erényes cselekedetünket spirituális célra ajánljuk fel: a Buddha-állapot elérésére. A hét lépés megtétele után hozzáfoghatunk altruista tudatunk létrehozásához. Az első verssor a megfelelő motiváció prezentálása: Az a kívánságom, hogy minden élőlény legyen szabad. A második és harmadik sor azonosítja a menedék objektumát: Buddhát, a Dharmát és a Shanghát. Mindig menedékre fogok lelni Buddhában, a Dharmában és a Shanghában. A második vers az altruista tudat létrehozása a megvilágosodás érdekében. Bölcsesség és könyörületesség lelkesít Ma Buddha jelenlétében Teljes ébredésre hívom elmém Minden élőlény érdekében. Ez a vers hangsúlyozza a tudás és a könyörületesség egyesítésének fontosságát. A megvilágosodás nem tudástól mentes könyörületesség, és a tudást nem lehet elválasztani a könyörületességtől. A tudás által ismerjük meg az ürességet. Az intellektuális felismerés sugallja annak lehetőségét, hogy véget érhet létünk tudatlan szakasza. Ha ilyen tudás egészíti ki könyörületességünket, akkor az még erőteljesebbé és hatékonyabbá válik. A lelkesíti szó azt jelzi, hogy könyörületességünk nemcsak tudati állapot, hanem aktív tevékenység. A következő sor Ma Buddha jelenlétében azt sugallja, hogy tulajdonképpen a Buddha-állapotra törekszünk, és felhívjuk az összes Buddha figyelmét arra az eseményre, amelyet az utolsó két sor ad meg: Teljes ébredésre hívom elmém Minden élőlény érdekében. A nyolcadik századi indiai mester, Shantideva versének utolsó szakasza elvezet a Bodhiszattva életmódjához: Amíg van hely és idő, Amíg vannak érző lények, Addig leszeg én is, - 38 -

Azért, hogy segítsek, azért, hogy szolgáljak, Azért, hogy elvégezzem a rám eső részt. Íme ebből áll az altruista tudat létrehozásáért, a megvilágosodás érdekében folytatott ceremónia. Naponta gondolkozzunk el e vers mondanivalóján, vagy bármikor, amikor időt tudunk szakítani rá. Én is ezt teszem, és nagy hasznát veszem a gyakorlatom során. Köszönöm figyelmüket.

UTÓSZÓ Írta: Khyongla Rato és Richard Gere 1991 AUGUSZTUSÁBAN a Tibet Központnak és a Gere Alapítványnak abban a megtiszteltetésben lehetett része, hogy két hétre vendégül láthatta a dalai lámát New Yorkban, ahol Őszentsége beszédeket tartott. Tanításait a Madison Square Gardenben hallgathatták az érdeklődők, és az eseménysorozat csúcspontja a Kalacsakra-szertartás volt, mely a tibeti buddhizmus egyik legfontosabb rituáléja. A Kalacsakra azt jelenti: Az Idő Kereke. Az idő kerekei egyre csak forogtak, és 1997 tavaszán Indiában újra meghívtuk Őszentségét New Yorkba, hogy elevenítse fel az 199l-es kezdeményezést. Őszentsége azonnal igent mondott. Kitűztük a látogatás időpontját, bár akkor még nem választottuk meg beszédei tárgyát. Egy évvel később találkoztunk ismét Őszentségével. Akkor viszont sokat diskuráltunk azon, hogy milyen témát válasszon. Először azt kértük, beszéljen az ürességről, a buddhista filozófia legmélyebb és legnehezebb kérdéséről. További megfontolások után úgy éreztük, hasznosabb lenne, ha egy általánosabb témát választana, olyat, ami betekintést nyújt a Buddhizmus útjaiba, és amit könnyebben befogadhatnak a különféle hitekhez tartozó emberek. Amikor Őszentsége meghallotta, hogy a hallgatóság javára válna, ha megismerhetné a Bodhiszattva életútját, úgy döntött, egyesíteni fogja Kamalashila A meditálás szintjei című munkáját és Togmay Sangpo a Bodhiszattva harminchét gyakorlata című írását. A három napig tartó tanítás a Beacon Színházban zajlott 3000 ember előtt. A tanok iránti tiszteletből Őszentsége egy trónon ülve beszélt. A hallgatók közül sokan a hagyományoknak megfelelően földre borulva kérték útmutatásait. A háromnapos előadást követően Őszentsége kevésbé formális, nyilvános beszédet tartott a Central Parkban. Az eseményt rémisztően sok városi, állami, szövetségi hivatal és ügynökség szervezte. Önkéntesek százai vették ki részüket az előkészületekből. Végül vasárnap reggel elérkezett a beszéd megtartásának ideje. A szállodából aggodalmaskodva kísértük Őszentségét az East Meadowra, az Ötödik sugárút és a Kilencvennyolcadik utca sarkára, ahová bevonulását tervezték. Őszentsége megkérdezte, mennyien lehetnek majd. Azt válaszoltuk neki, 15-20 000 emberre számítunk, de fogalmunk sem volt róla. A Madison sugárútra érve figyelni kezdtük, vannak-e jelei a gyülekezésnek. A Nyolcvanhatodík utcánál már láttuk, hogy tömegek igyekeznek a park felé. Őszentségét a színpad mögötti sátorba kísértük, aztán kikukkantottunk a bejáratot eltakaró sátorlap résein. Meghökkenten tapasztaltuk, hogy a színpad előtti térség zsúfolásig megtelt. Megkapó látvány volt. Később megtudtuk, több mint 200 000 békés ember gyűlt össze a réten. A térség megtelt áldással. A korábban eleredt eső elállt. Nagy teljesítményű technikai felszerelések és kivetítők közvetítették Őszentsége tanításait. A dalai láma kilépett a virágokkal díszített színpadra, ahol csupán egy közönséges szék állt középen. Őszentsége úgy döntött, angolul fog beszélni. Egyszerű stílusával erényességre sarkallta a jelenlévőket. A bodhicsittáról kezdett beszélni - a törekvésről, mely a teljes megvilágosodást célozza mások javára szolgálva. Elképzeltük, hogy a hallgatók hazatérve mindenkinek elmesélték élményeiket, és azzal ők is hozzájárultak az erényes cselekedetek és gondolatok népszerűsítéséhez. Voltak, akik tévében látták az eseményt, vagy olvastak róla. Végül is milliókhoz juthattak el a vasárnap reggeli beszéd gondolatai. - 39 -

A buddhista hit szerint számtalan Buddha és Bodhiszattva gyűlhetett össze akkor a Central Parkban. Úgy gondoljuk, ezek a Buddhák és Bodhiszattvák, akik sokfelől érkeztek, imádkoztak azért, hogy ezek a gondolatok ne vesszenek kárba, és az emberek továbbhaladhassanak spirituális útjukon. Amikor Őszentsége befejezte beszédét, imádkozni kezdtünk, hogy ennek az eseménynek az eredményeként szülessen meg Maitréja, az elkövetkező Buddha, és nyilvánítsa ki megvilágosodását; mindenki tudata bölcsességben virágozzék; és hogy mindenki elégedetten élhessen. Azért is imádkoztunk, hogy Maitréja legyen olyan kegyes és érintse meg mindenki fejét a jobbjával, és jövendölje meg teljes megvilágosodásukat. A Central Parkból kifelé hajtva Őszentsége megköszönte nekünk az esemény megrendezését, mi pedig tudomására hoztuk, mennyire hálásak vagyunk neki. Egyszer elmondta nekünk, mennyire magányosnak érezte magát, amikor 1959-ben Indiába menekült számkivetettként, barátok és otthon nélkül. Hazáját lerohanta a kínai hadsereg, népét sanyargatták és szisztematikusan irtották. Negyven évvel később elmondható, hogy az egyszerű igazság szavain keresztül eljutott mindenkihez, és jó szíve révén igaz barátokra lelt szerte a világon. Őszentsége beszédének tárgya, A tudat fejlesztésére szánt nyolc vers a buddhizmus mélységeinek megismerését szolgálja. Hagyományosan ezt a tudást nem adják át nyilvánosan, és ennyi ember előtt pedig semmiképpen sem. Rendkívül boldogok voltunk, hogy ennyien eljöttek meghallgatni az anyag nehézsége ellenére. Vajon hányan tudják majd alkalmazni Őszentsége bölcs tanításait? Külön meg kell említenünk, hogy Nicholas Vreeland munkája, melyet Őszentsége tanításaiból állított össze, túlmutat a Beacon Színházban és a Central parkban tartott beszédeken. Amikor Nicholas megkérdezte, mit kezdjen a legnehezebb pontokkal, Őszentsége azt válaszolta, hogy „menjen az orra után”, legyen óvatos, ne torzítsa el tanításai mélységét és tisztaságát. Ez a könyv Nicholas érdeme. Mindenekelőtt azonban köszönetet mondunk Őszentségének, a dalai lámának, amiért átadta nekünk felbecsülhetetlen értékű tudását. Talán ez a könyv hozzájárul ahhoz, hogy minden érző lény megnyithassa a szívét.

- 40 -