Szentháromság ünnepe 2008. május 18.
A Szentháromság hatósugarában Textus: 2Korinthus 13,11-13 1. Amit a textusról tudni kell – exegetikai / kortörténeti megértés Az ünnepre kijelölt igeszakasz a levél záradékát adja. Ez a mőfaji meghatározás független attól, hogy az irat egységének kérdésében miképpen döntünk. Pál általában követi a korábban megszokott levélírói szokásokat, és az olvasónak szóló jókívánságokkal zárja sorait. De míg a köznapi levél végére írója az „e[rrwsqe” (légy egészségben) óhajt illesztette, az apostol ezt bıvebb formában ki is fejti, és ismerve Isten hatalmát és szeretetét, meg is alapozza. A levélforma megtelik igei tartalommal. Bár a kijelölt alapige alig három verset tesz ki, tartalmilag mégis három jól elhatárolható témát érint. A 11. versben lévı intelmek sorában Pál etikai elvárásait fogalmazza meg. Hasonló válogatásnak lehetünk tanúi az 1Thessz 5,16-22-ben, 1Kor 16,13-ban, Fil 4,4-9-ben, Róm 13,8-14-ben. Evangéliumi intelmeknek nevezhetjük az ilyen felsorolásban foglaltakat, mert a bennük elhangzó igénynek hivatkozási alapja Isten meg nem érdemelt szeretetében van. A 12. versben szintén a levélzáradékok jellegzetes vonását fedezhetjük fel: üdvözletek továbbításának kérése és üdvözletek átadása - valószínőleg a filippi gyülekezet tagjainak kérésére - kerül sorra. Végül szokás szerint apostoli üdvözlettel és áldással ér véget a többi levélhez hasonlóan ez a levél is. Eltérés annyiban van a más levelekbıl ismertektıl, hogy itt a legkidolgozottabb megfogalmazással van dolgunk, mégpedig kihúzva a vonalakat az isteni háromság tevékenységének irányába. Amint az egyébként minden igehirdetésre való felkészülésben ajánlatos, jelen esetben is nagy haszonnal jár a görög szöveg elemzésével a textus értelméhez közelebb jutni. Mindjárt a 11. versben érvényesítenünk kell a felszólítások igeidejét. Mindegyik imperfectumban áll, tehát tartós cselekvésre buzdít. Az új protestáns fordításban ez nem minden esetben jut kifejezésre. A magam részérıl a következı fordítást tartom szerencsésebbnek: „Végül is, testvéreim, töltsön el öröm titeket, rendezzétek soraitokat, bíztassátok egymást, törekedjetek ugyanarra, békesség igazgasson titeket!” Ebbıl a fordításból az is kiderül, hogy a sokrétő jelentéstartalommal rendelkezı szavaknak – például a „parakalwÖ”- nak - melyik értelmét tanácsos elıtérbe helyezni. – „Köszöntsétek egymást szent csókkal!”- szólítja fel Pál a gyülekezetet. A szívélyes üdvözlésnek és a ragaszkodásnak (filevw ® fivlhma) ez a formája mind a zsidó1, mind pedig a hellenisztikus kultúrkörben2 elterjedt volt. Jézus maga sem utasította el az iránta támadt vonzalomnak ezt a megnyilvánulását (Lk 7,45). A „szent csók” összetétel Pálnál, és pedig jobbára leveleinek végén (1Thessz 1 2
Bill I. 295kk. ThWNT IX. 118k.
47
Szentháromság ünnepe
5,26; Róm 16,16) fordul elı. De megtalálhatjuk az 1Pt 5,14-ben is. A „szent” jelzı ebben az esetben nem a csóknak valamiféle minısítése, hanem azt juttatja kifejezésre, hogy a „szentek”, vagyis a gyülekezet tagjai adják egymásnak testvéri kapcsolatuk kifejezésére és megerısítésére. De igaza lehet Stählinnek, valamint Bornkammnak, akik feltételezik, hogy a páli gyülekezetekben az úrvacsorához járulók gyakorolhatták ezt a szokást „a kölcsönös megbocsátás jeléül és megpecsételéséül”3. Legalább is ilyen értelemben vált már az óegyházban a liturgia szerves részévé. Talán itt is rejtett utalást találhatunk a levél felolvasásának és az úrvacsorának kapcsolódására, mint az 1Kor 16,21kk-ben is. Néhány mondanivalót érintı nyelvtani kérdés is tisztázásra vár. Jelentıs teológiai következményekkel jár a 11. vers két felét összekötı „és” szerepét érintı állásfoglalás. Legkézenfekvıbb itt következményes értelmet feltételezni. Vagyis ha a mondat elsı felében felsorolt intelmeket a gyülekezet megszívleli, akkor azzal kiérdemli a szeretet és békesség Istenének a segítségét. Nem árt ha figyelembe vesszük, hogy már Pelagius is hivatkozott erre az igehelyre. Barrett és Furnish viszont az igehely második felét az elsı felében elhangzó felszólítások megalapozásának tekinti. M. Thrall szerint abban az esetben, ha így lenne, akkor legalább egy okhatározó értelmő „mert”-nek kellene ezt jeleznie. İ éppen ezért óvatosabban mérlegel. „Azt, ami az "és" után következik kétségkívül ígéretnek kell felfognunk, beleértve azt is, hogy Isten jelenléte segítségére és támogatására van a korinthusiaknak mindabban, amire az apostol buzdítja ıket. Anélkül azonban, hogy ez a segítség az erıfeszítés függvénye volna.”4 Hozzáteszi még: a 13. vers áldásformulája kétségtelenné teszi Isten kezdeményezı szerepét. A 13. versben is jelentkezik a birtokos viszonnyal összefüggı kétértelmőség, amely szinte minden nyelvben lépten-nyomon jelentkezik. A birtokos ugyanis latin kifejezéssel élve lehet obiectivus és subiectivus is, vagyis a kijelentés tárgya és alanya is. Nem kérdéses, a „kegyelem” esetében a birtokos esetben álló „Úr Jézus” alanya, azaz a gyakorlója a kegyelemnek. Hasonló az eset „Isten szeretetének” értelmezésében is. Isten az alanya a szeretetnek, tehát az ı szeretetérıl van szó, nem pedig az iránta való szeretetrıl. Nem ilyen egyértelmő azonban a helyzet a „Szentlélek közösségé”-vel kapcsolatban. Mert a közösség lehet az, amit a Szentlélek a gyülekezetben, a Krisztusban hívık között munkál. Ez az egész levél összefüggésében nagyon is elképzelhetı. De érthetjük részesedésnek is magából a Szentlélekbıl, mint legdrágább ajándékból. A magyarázók álláspontja a kérdés megítélésében eltér egymástól, mégis a legmeggyızıbbnek Barretté tőnik: „Ha a (Szentlélekben való) részesedést tekintjük ebben az esetben a helyes fordításnak, akkor ez jobban beleillik az áldás formulának Jézus Krisztusról és Istenrıl tett kijelentéseinek vonalába.”5
2. A perikópa megértése - teológiai összefüggések feltárása Szerintem a kijelölt igehirdetési alapigének gondolatmenetét a Szentháromságnak ezen az erıteljes körvonalakkal meghatározott ünnepén szabad megfordítani, és
3
ThWNT IX. 138. THRALL, M. E.: The second Epistle to the Corinthians. Vol. II. T & T Clark, Edinburgh 1994. 911. 5 BARRETT, C.K.: The second Epistle to the Corinthians. A & C Black, London 1986. 344. 4
48
2Korinthus 13,11-13
elıször a Szentháromságot felidézı 13. verssel foglakozni, hogy azután a keresztyén életet a felidézett intelmekkel ennek fényében lehessen Isten útjaira terelni. Az apostoli áldás ebben a szentháromsági formában az Újszövetségen belül egyedül itt található. Ezért nem is csodálkozhatunk azon, hogy keletkezését nem egy igemagyarázó, késıbbi másoló jó szándékú beavatkozásának tulajdonítja6. Szövegünkben mégis M. Thrallal együtt „eredeti páli megfogalmazást láthatunk”7. Mert bár egyrészt igaz, hogy a formulának nincsen párja az Újszövetségben, és felfedezhetı benne a késıbbi szentháromságtan csírája, mégsem állítható, hogy a súlyos teológiai küzdelmek árán létrejött kiegyenlített tant képviseli. Már maga a sorrend, amelyben Jézus Krisztus szerepe kap hangot elıször, ellene mond az áldás késıbbi, utólagos megfogalmazásának. Másrészt a Szentháromság mindhárom személyének együttes említésével Pálnál másutt is találkozunk. Elég, ha csak a karizmákkal való gazdálkodás megvilágító szavaira gondolunk (1Kor 12,4-6). Igehirdetésünkben bátran használjuk ki azt a körülményt, hogy a Szentháromság titkáról most Pált követve, és nem mereven a hitvallásokban rögzített tanhoz ragaszkodva szólhatunk. Ebben az apostoli áldásban úgy áll elénk a titok, ahogy a Szentháromság egy Isten belép az életünkbe, és részt vesz abban. İ az, aki a kezdeményezı, és ı az, aki egészen odáig elmegy, hogy feltörjön az ember szívébıl a kiáltás: „Abbá, Atyánk!” (Gal 4,5; Róm 8,15) Mondhatnánk, ontológiai egység helyett funkcionális egységben van a Szentháromság három személye: Isten mentı és rabul ejtı szeretete a mi Urunk Jézus megszólító és bőnbocsátó szolgálata révén jut el hozzánk, és az ember minderre akkor nyílik fel, amikor maga Isten az ı Lelkével erre képessé teszi ıt. Nem spekulációk, a hármas egységnek különféle analógiái segítenek megfejteni a Szentháromság titkát, hanem még ha nem is értjük, vállaljuk és elfogadjuk imádattal és hálás szívvel a titkot, hiszen ebbıl élünk, és ebbıl van üdvösségünk. Ha viszont magával ragadott a Szentháromság Isten felénk áradó szeretete, akkor erıs késztetésünk van arra is, hogy változtassunk életünkön, és valóra váltsuk Isten szándékát velünk. Nem lehet a Szentháromság Istennel közösségben maradni, ha ez nem mozdít meg minket a kívánt irányba. Az alapigében található intelmek elsısorban az együttélés érdekében nélkülözhetetlen egyetértést, békességet és megbocsátást helyezik a szívünkre, elsısorban a gyülekezeti élet területén, de az emberi együttélés más területein is. Ez a készség a megújulásra nem feltétele Isten szeretetének, hanem szükséges következménye. Ajándék és feladat (Gabe und Aufgabe) sorrendje nem cserélhetı fel, de nem is választható el egymástól. Különben szolgálatunk engedetlenségbe vagy üres moralizálásba fullad. Nem nehéz belátni, hogy a „szeretet és békesség Istene” nem maradhat ott, ahol nem törekszenek szeretetre és békességre.
3. Prédikációvázlat 1. Egy ünnep a nagy ünnepek után Karácsony, húsvét és pünkösd igazi „sátoros” ünnepek. Jelentıségüket a két napos munkaszünet is aláhúzza. Van „profiljuk”, megfogalmazható sajátos üzenetük, ami6 7
M. Thrall Windisch nevét említi: i.m. 915. U.o.
49
Szentháromság ünnepe
vel még a nem templomos emberek is tudnak kezdeni valamit. Ezzel szemben a Szentháromság vasárnapja már beleszürkül az ünneptelen félév „közönséges” vasárnapjai közé. Ha egyáltalán foglalkoztat minket a vasárnap különleges homiletikuma, akkor fennakadunk a szentháromságtan feloldhatatlan ellentmondásain, ésszerőtlenségein. Az alapige záró versét az apostol áldásul szánta. Nem lesz-e e helyett terhes buktatóvá igehirdetınek és igehallgatónak egyaránt? 2. A Szentháromságról szóló üzenetben fejezıdik ki az evangélium teljessége Amíg a nagy ünnepeink üdvösségbe vágó nagy eseményeket elevenítenek fel, addig a Szentháromság ünnepén mindezt összemarkoljuk, és nem engedjük egyiket sem háttérbe szorítani. Amit pedig összefoglal ennek a napnak üzenete, arra az év minden napján szükségünk van, s még a nagy ünnepeinken sem feledkezhetünk meg róla. Lelki egészségünk múlik rajta. A levélírók már az ókorban jó egészség kívánásával fejezték be soraikat. Pál tudja, hogy ez önmagában kevés, és csupán kegyes óhaj maradna, ha a Szentháromság egy Isten nem venné kezébe sorsunkat. Így együtt az Atya, Fiú és Szentlélek. Jézus megkérdıjelezhetı rabbi maradna, ha nem az örökkévaló Isten állna nyomatékul mögötte. Viszont Isten szeretete nem tudna átütni rossz tapasztalatainkon, ha nem Jézus Krisztusban tette volna nyilvánvalóvá. Mindez pedig nem ragadna magával, ha a Szentlélek nem mondana áment reá mibennünk. 3. A Szentháromság Isten maga áll helyt önmagáért Nem véletlenül kerül sor a Szentháromság megünneplésére az egyházi év nagy ünnepeinek végén. Ugyanis reflexió eredménye, és nem spekulációé. Istené a kezdeményezés, és İ akart ilyen módon visszaszeretni minket. Pál az áldásformulát a Szentháromság második személyének, Jézus Krisztusnak szerepével kezdi. Bizonyára azért, mert a Teremtı Isten általa lép az életünkbe, és általa emel magához. De elment a legvégsıkig, Lelke által lakozást vett bennünk, hogy megtehessük, amire a bőnös ember önmagában nem képes. Isten tehát következetesen szeret. Amibe belefogott azt maradéktalanul végbe is viszi. A jól értett szentháromságtan Istennek ezt a sodró szeretetét próbálja a maga módján tetten érni. A Szentháromság egy Istent éppen ezért imádjuk, ahelyett, hogy titkát feszegetnénk. 4. Tükrözıdjék életvitelünkben Isten sokoldalú jósága és emberszeretete Isten kegyelmét kiérdemelni nem lehet, csak hálás szívvel elfogadni. Senki nem tudja ıt megelızni vagy lekötelezni, de jóságának arra kell indítania mindnyájunkat, hogy elkötelezzük magunkat, és ahhoz igazodjunk, amit Isten a maga háromságában velünk tett. Mondhatnánk így is: gátlástalanság helyett erkölcsi igényességnek kell jellemeznie az Isten jóságával élı ember életét. Nem véletlenül zárja Pál intelmek sorával levelét. Ezek az intelmek mások megváltoztatása helyett, a magunk megváltozását várják tılünk. Nem hiába óvja Jézus az övéit: „Miért nézed a szálkát testvéred szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem? Vagy hogyan mondhatod akkor testvérednek: Hadd vegyem ki a szemedbıl a szálkát! - mikor a magad szemében ott van a gerenda.” (Mt 7,3-4) Pál intelmeivel a gyülekezet közösségébe, az egyház életének területére irányít. Elsısorban ott kell rendezıdnie dolgainknak. Túl sokat és kíméletlenül foglalkozunk a közélet visszásságaival, noha saját házunk táján is van seperni való elég. Itt is azt köti lel50
2Korinthus 13,11-13
künkre, ami elırevivı, ami szeretetbıl van, és erısíti az összetartozást, ami a békességet szolgálja. Szükség van kapcsolaterısítı külsı jelekre is, alkalomadtán a szent csókra, vagy a köszöntésekben megnyilvánuló megbecsülésre. De ez legyen kifejezése az egymásért felelısséget vállaló szeretetnek. Isten nem tart ki minden áron az ı népe mellett, nem hajlandó cinkostársunkká válni. A békesség Istene ott van maradandóan jelen, ahol otthon érzi magát.
4. Példák, képek, szemelvények Azok a példák, amelyekkel az egységet a hármasságban igyekszünk elfogadtatni, valamiben mindig sántítanak. Inkább ott adjunk szemléltetéssel nyomatékot szavainknak, ahol a Szentháromság Istennel való közösségünk kapcsolódik mindennapi életünkhöz. Amikor Pál egy parázna viszonytól meg akarja szabadítani a korinthusi gyülekezetet, Jézus Krisztusra hivatkozik, aki a mi páska bárányunkként megáldoztatott (1Kor 5,7). Jézusnak tehát vére hullott amiatt, amit mi megtőrünk életünkben. Arany János szavával elmondhatjuk, hogy az ı vére is „égetı, mint Nessus vére”8. A monda szerint ugyanis Herkules óvatlanul magára veszi a Nessus kentaur vérével átitatott inget, amelyet a hıs azután kétségbeesetten le akar tépni magáról, mert elviselhetetlenül égeti. Még vannak, akik emlékeznek arra, hogy a német katona övcsatjára rá volt vésve: „Gott mit uns” [Isten velünk van]. Ez önmagában nem kárhoztatható, hiszen maga Pál is vallja: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk!” (Róm 8,31) Ez azonban korántsem jelentheti azt, hogy bármit teszünk, Isten velünk van. Bőnsegéddé, cinkossá nem fokozhatjuk le ıt. De az igazi ösztönzı erıt a megújult életre mégsem a megbántott Isten haragjától való félelem jelenti, hanem szeretetének megbecsülése. Fennmaradt az ısz Polikarposz, szmirnai püspök megindító vallomása, amivel a római helytartónak válaszolt, amikor az halállal fenyegette, ha nem tagadja meg Krisztust: „Hatvannyolc éve szolgálok neki, és ı soha nem ártott nekem. Hogyan gyalázhatnám én az én királyomat, aki megváltott engem? Én keresztyén vagyok. Ha meg akarod ismerni hitem alapjait, szívesen megtanítalak rájuk.”9
5. További szempontok az istentisztelet alakításához Lekció: Ajánlható felolvasásra a Róm 11,33-36 Rövid imádság: Áldunk Téged Szentháromság Isten, hogy mindent megtettél azért, hogy megismerhessünk és megszerethessünk Téged. Köszönjük, hogy a veled való közösségben a megújult élet lehetısége nyílott meg elıttünk. Végy szállást nálunk Lelked által, hogy Jézus Krisztus által megbéküljünk veled, és lehessünk a békesség eszközei a gyülekezetben és az élet minden területén. Állj mellénk utolsó óránkig, hogy mindvégig helytállva a hit harcában, eljussunk örökkévaló országodba. Ámen. Liturgiai elemek: Talán az alapige 13. versében található apostoli áldásnak hangsúlyos szerepet lehetne adni Szentháromság ünnepén. 8 9
Epilógus. In: A tölgyek alatt. Magyar Helikon 1967. 15. In: Jörg ERB: Die Wolke der Zeugen. Evangelisches Verlagsanstalt Berlin 1954. 14.
51
Szentháromság ünnepe
6. Ajánlott irodalom BARRETT, C.K.: The second Epistle to the Corinthians. A & C Black, London 1986. BULTMANN, Rudolf: Der zweite Brief an die Korinther. Vandenhoeck & Rupprecht, Göttingen 1976. HERCZEG Pál: A 2. Korinthusi levél magyarázata. Kálvin Kiadó, Budapest 1995. KISS Sándor: A Korinthusiakhoz írott 1. és 2. levél magyarázata. In. Jubileumi kommentár, Budapest l974. 200-234. KLAUCK, H.-J: 2. Korintherbrief. Die neue Echterbibel. 1988. THRALL, M. E.: The second Epistle to the Corinthians. Vol. II. T & T Clark, Edinburgh 1994. TİKÉS István: A korinthusbeliekhez írt második levél magyarázata. Kolozsvár 1996. Dr. Cserháti Sándor (Budapest)
52
