Szent György Lovagrend Soproni Priorátus
2014. évi beszámoló 2015. évi munkaterv
2 A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron, Orsolya tér 2-3. (Szent Orsolya Gimnázium) (+36) 99-523-511, 20-96-72-934, Nagyprior: lovag dr. Horváth Antal (Mosonmagyaróvár) Prior: Tagok:
lovag dr. Kovács András (2006) lovag Laborczy Gábor (2007) priorhelyettes, honlapunk felelőse lovag dr. Barla Szabó István (2008) lovag Ágota Tamás (2009) lovag Árendás György (2010) lovag dr. Brummer Krisztián (2010) lovag Varga Lajos (2013)
Várományosaink: Kóczán Géza Novák Elemér Munkánk rendszeres külsős segítői: Dr. Kovácsné Vinkovics Éva - adományok átvétele, a Sopron környéki szociális intézményeknek szánt adományok koordiánálása
Frau Edith Beinwachs – ausztriai koordinátorunk (ruhák gyűjtése, Magyarországra juttatása) Lukács Szabina – a Szent Orsolya Gimnázium végzős diákja (Déva, Szent Ferenc Alapítvány) Priorátusunk az év során minden alkalommal képviseltette magát rendünk központi rendezvényein Visegrádon, illetve Budapesten. E mellett győri, soproni és környékbeli eseményeken is részt vettünk. Ilyen alkalom volt – immár hagyományosan – a soproni Szent György dómtemplom búcsúja, a Szent László-nap Győrben, augusztus 15., az ausztriai Nagyboldogasszonyban is az ünnepi magyar nyelvű szentmise vagy augusztus 20., mikor a Szent István-templomban vettünk részt ünnepi szentmisén, illetve a városi megemlékezésen (ahol priorátusunk is koszorút helyezett el). Adventben a Szent Orsolya Gimnázium tanulóival közösen forró teát és zsíros kenyeret osztottunk és a karácsony előtti héten téli ruhákat juttattunk el a rászorulókhoz, valamint jótékony ruhaosztást szerveztünk. Az elmúlt év újdonsága volt, hogy karácsonykor egy soproni óvoda apróságait örvendeztettük meg ajándékokkal, akik szép és megható műsorral viszonozták látogatásunkat. A Szent Orsolya Gimnázium tanévzáróján adtuk át a Németországi Nagypriorátusunk ajándékát, az ACER típusú Notebook-ot Karakai Soma végzős diáknak, aki számos hazai és nemzetközi versenyen ért el szép eredményeket a természettudományok területén.
3 Bár a legkisebb priorátusa vagyunk a Szent György Lovagrendnek, az elmúlt évben több mint 2 millió forint értékű karitatív munkát végeztünk.
Családok Átmeneti Otthona (Sopron) számára 30 db adventi gyermekkalendárium 12 zsák ruhanemű 15 zsák ágynemű, törölköző, függöny 8 doboz háztartási eszköz Egyesített Szociális Központ (Beled) 46 zsák ruhanemű 9 zsák játék 2 zsák cipő 1 doboz konyhai eszköz
Kuckó Bölcsőde (Sopron) 1 db pelenkázó 3 db szőnyeg 3 doboz könyv 1 zsák gyermekjáték 1 zsák plüssfigura Területi Gondozási Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata (Csepreg) 4 doboz gyermekjáték 322 zsák ruhanemű 1 db televízió 7 zsák cipő Saját ruhaosztás keretében 18 zsák ruhanemű 5 zsák cipő Herman Alice Óvoda (Sopron) karácsonyi megajándékozása 10 doboz (kb. 320 db. plüssfigura) A Dévai Szent Ferenc Alapítvány támogatására 33 zsáknyi ruhaneműt juttattunk el önkéntesünk, Lukács Szabina végzős gimnazista közvetítésével. A soproni Erzsébet kórház, illetve Gyógyközpont részére 50 takaró = 100.000 Ft 100 garnitúra ágynemű = 300.000 Ft kötszerek = 100.000 Ft infúziós oldatok, gyógyszerek = 150.000Ft
4
Soproni, illetve környékbeli gyermekotthonok, szociális intézmények, családok átmeneti otthona, fogyatékkal élők otthona, családsegítő intézet, hajléktalan szálló, kórház stb. intézeteken keresztül eljuttatott ruhaadományok értéke kb. 800.000 Ft. Priorátusunk tagjai a közvetlen ruhaosztások alkalmával 3-400. 000 ezer forint értékben látták el ruhaneművel a rászorulókat. Az éves munkája alapján ismét lovag Laborczy Gábor valamint lovag Varga Lajos odaadó és szolgálatkész tevékenységét kell kiemelnem. Adományaink összértéke: ruhanemű, játék kb. = 1.600.000 Ft kórház számára kb. = 650.000 Ft összes adomány értéke: = 2.150.000 Ft
5 Pillanatképek a Soproni Priorátus karitatív szolgálatából
A Németországi Nagypriorátus ajándékát adjuk át Karakai Soma végzős diáknak a gimnázium tanévzáróján. (2014. június)
Adventben a Szent Orsolya Gimnázium diákjaival együtt végeztük szeretetszolgálatunka
6
2014-ben is részt vettünk az ausztriai magyar misén Boldogasszonyban
7
Karácsonyi ajándék a soproni Hermann Alice Óvoda számára, amit kedves műsorral köszöntek meg az apróságok.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány támogatására 33 zsáknyi ruhaneműt juttattunk el önkéntesünk, Lukács Szabina végzős gimnazista közvetítésével.
Dr. Somos Zsuzsanna „Magyar szentek és hősök a nagyvilágban” című előadása
8
Vidéken a Gyermekjóléti Szolgálatok munkatársai segítségével jutottak el karácsonyi ajándékaink a rászorulókhoz
Saját szervezésű ruhaosztásunk
9
A 2015. évre tervezett programjaink 2015. február Priorátus ülése, 2014. évi beszámoló, a 2015. évi munkaterv megvitatása. A soproni Családok Átmeneti Otthonának gyermekruhákkal történő támogatása.
2015. március 21. Rendi Tanács ülése Visegrádon Várományosok meghallgatása Visegrádon 2015. április A Szent Orsolya Gimnáziummal közös rendezvénysorozatunk nyitó előadása „Magyarság és kereszténység” címmel. 2015. április 25. 10.00 Lovagavatási ünnepség Visegrádon o szentmise, o avatás a királyi palota lovagtermében, o ünnepi rendi ülés. 2015. április 26. részvétel a soproni Szent György Dóm-templom búcsú-ünnepén 2015. május 16. Mosonmagyaróvár: A Győr-Moson-Sopron Megyei nagypriorátus ülése. 2015. június részvétel a Győri Nyári Ünnepek keretében rendezett László napi felvonuláson. Részvétel a városi Trianon-megemlékezésen. 2015. Július június 28-július 4. XXII. Nyári Egyetem - Nyíregyháza 2015. augusztus 15. Részvétel az ausztriai Nagyboldogasszony Bazilikában a magyarok ünnepén megrendezésre kerülő szentmisén a Mosonmagyaróvári Priorátus tagjaival együtt. Priorátusi ülés. 2015. augusztus 20. Részvétel és koszorúzás a soproni Szent István templomban megtartott ünnepi szentmisén, illetve városi ünnepségen. Részvétel a budapesti bazilikában megtartott szentmisén és a Szent Jobb Körmeneten. 201
10