Sic itur ad astra.
SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA
mi
A IFJAINK
Szent-Györgyi IFJÚ
Szent-Györgyi IFJÚ
„A tanulás a legerősebb fegyver, amivel megváltoztathatod a világot.” – Nelson Mandela
Szent-Györgyi IFJÚ
Szent-Györgyi Ifjú az lehet, aki már a középiskolában kimagasló eredményt ér el a különböző hazai és nemzetközi versenyeken biológiából, kémiából, valamint el tudja magáról képzelni, hogy élethivatásul a kutatói pályát válassza. A Szent-Györgyi Tanár -ok javaslata alapján kiválasztott fiatal a Szegedi Tudós Akadémia (SZTA) előképzőseként lehetőséget kap arra, hogy megismerhesse a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjában folyó kutatómunkát. Ő már 11-es diákként rendszeresen látogathatja az SZTA mentorai által irányított kutatóműhelyeket, részt vehet az iskola programjain, nyári táboraiban, találkozhat a világ élvonalába tartozó kutatókkal, köztük Nobel-díjas tudósokkal. Mindeközben megismerheti Szeged városát.
A Szent-Györgyi Ifjú úgy válhat Szent-Györgyi Diák -ká, hogy továbbtanuláskor az SZTE Általános Orvostudományi Karát választja. Orvostanhallgatóként pedig jelentkezik az SZTA első évfolyamára. Ha felvételt nyer, részese lehet annak a multigenerációs tehetséggondozó programnak, mely két évtizeden át segíti biztos egzisztenciát és szerteágazó kapcsolati rendszer kiépítését biztosítva, hogy a magyar tudományos élet kiváló kutatója váljék az egykori Szent-Györgyi Ifjú -ból.
Aradán Szilárd Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 10. 29.
Gimnázium/szak Bethlen Gábor Református Gimnázium, Hódmezővásárhely
Gimnáziumi tanár Fehérné Kis Gabriella
BemutatkozÁS Általános iskolai tanulmányaimat a Maroslele Általános Iskolában végeztem, ezután a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban folytattam. 9-10. osztályban emelt szintű biológia-kémia osztályon kezdtem, most pedig 11.osztályban az emelt szintű biológia-kémia sávot választottam. Érettségi után a SZIE-n szeretnék állatorvosnak tanulni. Ezt már óvodás koromban elhatároztam és ki szeretnék mellette tartani.
EREDMÉNYEK
NYELVTUDÁS
Publikációk
Barta Dávid Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1995. 01. 06
Gimnázium/szak SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium, Szeged
Gimnáziumi tanár Csigér István/biológia, Blázsikné Karácsony Lenke/kémia
BemutatkozÁS Mindig is érdekelt a kémia és a biológia, de igazán csak gimnáziumi tanulmányaim során teljesedett ki ez, a már inkább csodálatnak hívott érzés.Ezért is kezdtem emelt óraszámban tanulni mind a kettő tantárgyat. Jelenlegi célom, hogy bejussak a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karára, hogy majd komolyabban foglalkozhassak a genetikával és a genetikai betegségekkel. Ezen belül is azok kutatásával. Reményeim szerint valami olyan maradandó dolgot sikerül megtalálnom, amivel sokaknak segíthetek, hogy teljesebb életet élhessenek. Ezen kívül még érdekelnek a nyelvek. Angolból van egy C1-es szintű, C típusú nyelvvizsgám, de németül is meg tudom értetni magam egy bizonyos fokig. Nyár óta a finnel is komolyabban foglalkozok, és idén az iskola keretein belül elkezdtem latint tanulni.
EREDMÉNYEK
NYELVTUDÁS Angol C1
Publikációk
Bata Flóra Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 11. 01.
Gimnázium/szak Berze Nagy János Gimnázium, Gyöngyös
Gimnáziumi tanár Molnárné Borbás Katalin
BemutatkozÁS Már ötödik osztályos korom óta szívesen foglalkozok a biológiával, évente vettem részt különböző tanulmányi versenyeken. Szabadidőmben sportolok, olvasok és az utóbbi évben fotózást kezdtem el tanulni. Kitűnő tanuló voltam minden évben. A kedvenc tantárgyaim a természettudományi tantárgyak, ezen kívül a történelem és az idegen nyelvek (angol, német, francia). Precíz, szorgalmas, érdeklődő és kitartó vagyok.
EREDMÉNYEK Herman Ottó Környezetismereti Tesztverseny 2008/09. Országos – 3. hely Curie Környezetvédelmi Emlékverseny 2012/13. Országos – 3.hely
NYELVTUDÁS
Publikációk
Bányai Vidor Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1997. 08. 13.
Gimnázium/szak Berze Nagy János Gimnázium, Gyöngyös
Gimnáziumi tanár Molnárné Borbás Katalin
BemutatkozÁS 10. osztályos tanuló vagyok. A kedvenc tantárgy a biológia, amellyel a későbbiekben szívesen foglalkoznék. Ezen kívül a sportot is rendkívül fontosnak tartom, így rendszeresen kerékpározom és aikidozom.
EREDMÉNYEK Dr. Árokszállásy Zoltán biológiaversenyen elért eredményeim: 2011-ben 8. hely, 2012-ben 1. hely, 2013-ban 9. hely Curie Környezetvédelmi Csapatverseny: 11. hely
NYELVTUDÁS
Publikációk
Bényei Éva Bernadett Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1995. 03. 16.
Gimnázium/szak Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma, Debrecen
Gimnáziumi tanár Dr. Futóné Monori Edit
BemutatkozÁS Öt év alatt a konyhai kísérletektől eljutottam a genetikáig, a szintetikus biológiáig és a bioinformatikáig a kutatásaimban.
EREDMÉNYEK Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciája 2012/2013 – 2. hely/1. hely TUDOK 2013 – nagydíj Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny 2013 – 3. hely KutDiák Poszterverseny 2013 – 1. hely KutDiák Esszépályázat 2013 – 1. hely Az év természettudományos felfedezettje 2013
NYELVTUDÁS Angol nyelv: Komplex nyelvvizsga, B2 szint Francia nyelv: alap szint
Publikációk ICYS Book of Abstracts (2012) Sweets pro and contra: colouring agents and antioxidant content p. 30; elérhető onlinehttp://icys.science.ru.nl/inc/template/gfx/icys/book-of-abstracts.pdf 55. Nemzetközi Szimpózium ELMER (2013), Zadar, Horvátország: Data MiningforPotential Diabetes Biomarkers
Bérces Klára Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 02. 13.
Gimnázium/szak Deák Téri Evangélikus Gimnázium, Budapest
Gimnáziumi tanár Fazakas Andrea
BemutatkozÁS Érdekel a biológia, de a fizika, a kémia és a földtudomány is. Részt vettem az Eötvös Collegium nyári táboraiban, és az MFA nyári iskolájában is.
EREDMÉNYEK Herman Ottó Biológiaverseny, kerületi/budapesti – 3./7. hely Sajó Károly Körny. Véd. verseny, kárpát-med. – 1. hely Jedlik Ányos Fizikaverseny területi – 6. hely Szent-Györgyi Albert Evangélikus Term. tud. verseny, Biológia – 1. hely, Kémia – 3. hely Georgikon biológiaverseny orsz. – 4. hely Biológia OKTV – 15. hely
NYELVTUDÁS
Publikációk
Bodor Zsófia Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1998. 04. 04.
Gimnázium/szak Berze Nagy János Gimnázium, Gyöngyös
Gimnáziumi tanár Molnárné Borbás Katalin
BemutatkozÁS A természettudományos tantárgyak közül a biológia és a kémia áll hozzám legközelebb. Ezeket emelt óraszámban tanulom.
EREDMÉNYEK Az országos Curie Környezetvédelmi Emlékversenyen 6. helyezést, az országos Kitaibel Pál Versenyen biológia tárgyból az országos döntőben 24. helyezést értem el. A Dr. Árokszállásy Zoltán biológia-környezetvédelmi verseny I. fordulójában a 2. helyen végeztem.
NYELVTUDÁS
Publikációk
Boldogh Bence Zoltán Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 03. 12.
Gimnázium/szak Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma, Debrecen
Gimnáziumi tanár Dr. Futóné Monori Edit
BemutatkozÁS 11.D osztályos tanuló vagyok biológia-kémia tagozaton. Gyermekkorom óta érdeklődöm a természettudományok iránt, és a jövőben is ilyen szakirányban szeretnék továbbtanulni.
EREDMÉNYEK 2010., 2011. Teleki Pál földrajzverseny 2011. Mikola Sándor fizikaverseny megyei forduló 2011. Less Nádor földrajzverseny megyei forduló 2012. SZASZ kémiaverseny második forduló 2012. Dr. Bácsi István egyetemi adjunktus vezetésével kutatást kezdtem a Debreceni Egyetem Hidrobiológiai Tanszékén. Kutatásom témája a Haematococcus pluvialis nevű alga, illetve annak vizsgálata és életfeltételeinek tanulmányozása. 2013. Projekt keretében idegsejt modell építése 2013. Biológiából és kémiából készülök az OKTV-re
NYELVTUDÁS Angol nyelvből középfokú
Publikációk
Boldogkői Miklós Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1997. 09. 17.
Gimnázium/szak Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged
Gimnáziumi tanár Bán Sándor
BemutatkozÁS Azért érdekel a biológia, mert annyi ismeretlen, felfedeznivaló dolog van benne, és az újonnan megszerezett ismereteket általában fel lehet használni az emberiség nagy problémáinak megoldására, vagy a világ nagy kérdéseinek megválaszolására. A biológia szerintem az univerzum legérdekesebb jelenségéről, az életről szól.
EREDMÉNYEK
NYELVTUDÁS
Publikációk
Boross Réka Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1995. 07.16.
Gimnázium/szak Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthon, Gödöllő
Gimnáziumi tanár Kerényi Zoltán/biológia
BemutatkozÁS Boross Réka vagyok, 18 éves és a gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnáziumban vagyok végzős. Versenyszerűen golfozom. Biológia fakultációra járok és ebből a tárgyból emelt szinten fogok érettségizni, mert a célom az, hogy biológus legyek.
EREDMÉNYEK Kémia OKTV – indult 2013/2013 tanévben
NYELVTUDÁS angol B2
Publikációk
Borzán Jácint Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 04. 05.
Gimnázium/szak SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium, Szeged
Gimnáziumi tanár Csigér István/biológia, Blázsikné Karácsony Lenke/kémia
BemutatkozÁS Szegeden születtem, és azóta is itt élek. Általános iskola óta emelt szinten tanulom az angol nyelvet, valamint a franciát középszinten gimnázium óta. Érdekel az általános kémia és biológia, ezért ezt a két tantárgyat is emelt szinten tanulom, valamint a molekuláris biológia is foglalkoztat. Orvos szeretnék lenni (azon belül is idegrendszerrel vagy genetikával foglalkoznék)vagy biológus, és szívesen végeznék kutatómunkákat is a munkám során a jövőben.
EREDMÉNYEK
NYELVTUDÁS Angol C1
Publikációk
Bozó Szilvia Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 09. 23.
Gimnázium/szak SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium, Szeged
Gimnáziumi tanár Csigér István/biológia, Blázsikné Karácsony Lenke/kémia
BemutatkozÁS Jövőre mindenképp szeretnék az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen részt venni biológiából. A középfokú nyelvvizsgát angol nyelvből általános iskola nyolcadik osztályában tettem le, a felsőfokú nyelvvizsgát februárra tervezem. Idén ősszel érettségiztem angolból 97%-os eredménnyel.
EREDMÉNYEK
NYELVTUDÁS
Publikációk
Buzás Liza Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 10. 05.
Gimnázium/szak Gödöllői Református Líceum Gimnázium és Kollégium, Gödöllő
Gimnáziumi tanár Horváth Zsolt
BemutatkozÁS A biológia tudományon belül elsősorban az egyed alatti szerveződési szintek érdekelnek, különösen a molekuláris biológia. Tanulmányaimat orvosi egyetemen szeretném folytatni, különösen érdeklődök az kutató orvosi szakirány iránt.
EREDMÉNYEK
NYELVTUDÁS
Publikációk
Czikkely Márton Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1997. 06. 03.
Gimnázium/szak Városmajori Gimnázium, Budapest
Gimnáziumi tanár Dr. Jánossyné Dr. Solt Anna
BemutatkozÁS Spanyol nyelvi szakon 9-es vagyok, emellett beszélek németül és latinul, az angolt nem rég kezdtem el tanulni. Könnyedén kommunikálok emberekkel, akár nehéz helyzetben is. Kedvenc tárgyam a biológia, ezen belül az embertan- idegrendszer,- vázizmok, - csontváz rendszer. Közösségi ember vagyok, így sok időt töltök barátaimmal, szeretek a szabad ég alatt, a természetben lenni. Szeretem a kreatív, alkotó jellegű tevékenységeket (kutatás, fotózás, rajz). A projektmunkákkal könnyen motiválom magam, szívesen veszek részt benne, legyen az egyéni, vagy csoportos. A biológián kívül több tudományterület is érdekel, erősségem ezek közt a kapcsolatot, az összefüggést keresni és érthetővé-érdekessé tenni azokat másoknak is.
EREDMÉNYEK Mozaik- földrajz, biológia levelező verseny 2011 – részvétel Kerületi fizika verseny 2012 – 6.helyezés Számos rajz és design díj: Kogart ház – 1. hely Egy csepp vér alapítvány+WAMP- külön díj, Olasz intézet-festészeti díj Ország ismereti vetélkedő 2012 – 1.helyezés Evangélikus iskolák közötti országos latin verseny 2013-1.helyezés Chemgeneration – Láncreakció, nemzetközi kémia-fizika verseny 2013- még nincs eredmény Több biológia verseny van most is folyamatban. (Dr. Árokszállásy Zoltán Biológia verseny, Kitaibel Pál Középiskolai Biológia verseny)
NYELVTUDÁS Spanyol (középfok), Német (középfok), Latin (középfok)
Publikációk
Császi Erzsébet Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1995. 06. 14.
Gimnázium/szak Verseghy Ferenc Gimnáziun, Szolnok
Gimnáziumi tanár Borosné Szlávik Mária
BemutatkozÁS Általános iskolás korom óta érdekelnek a természettudományok, ezért jelentkeztem a Verseghy Ferenc Gimnázium természettudományi tantervű osztályába. A tanórákon kívül versenyfelkészítő szakkörre járok, részt vettem a természettudományos műhely és a gazdagító programpárok foglalkozásain, terepgyakorlatain. 2013. nyarán részt vettem a MATEHETSZ nyári intenzív tehetséggondozó táborában, melynek során sok érdekes előadást hallgattunk a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológia Kutatóintézetében. A biológia és a kémia érdekel, a gimnázium elvégzése után orvosi egyetemen szeretnék továbbtanulni.
EREDMÉNYEK Indultam a Dr. Árokszállásy Zoltán biológia versenyen és a biológia OKTV-n.
NYELVTUDÁS
Publikációk
Dékány Kinga Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1995. 03. 12
Gimnázium/szak Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthon, Gödöllő
Gimnáziumi tanár Kerényi Zoltán/biológia
BemutatkozÁS Öt éve Gödöllőn lakunk családommal, ahol két fiatalabb fiútestvéremmel egy iskolába járunk. Jelenleg végzős tanuló vagyok a Premontrei Gimnáziumban, ahol biológia és kémia tárgyakból fakultáltam. Ebből a két tantárgyból fogok év végén emelt szintű érettségit tenni és az általános orvostudományi karra fogok jelentkezni. A gimnáziumban angolt tanulok, németből pedig felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezem. Öt éves korom óta néptáncolok, a Kistarcsai Pannónia Néptáncegyüttes tagja vagyok. Szabadidőmben szeretek kirándulni, biciklizni, futni, úszni.
EREDMÉNYEK 2009-ben (8. osztály) a Pest megyei elsősegélynyújtó verseny megyei fordulójában második helyezést értünk el. 2010-ben (9. osztály) a Kitaibel Pál Biológia verseny megyei fordulójában hatodik lettem. 2012-ben és 2013-ban (11 és 12. osztály) a Nemzeti Tankönyvkiadó által meghirdetett integrált természettudományos verseny második fordulóján mindkét évben ötödik helyezést értünk el. Biológia OKTV-n indult 2012/2013 és 2013/2014 tanévben
NYELVTUDÁS német C1
Publikációk
Egyed Bálint Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1995. 03. 07.
Gimnázium/szak Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
Gimnáziumi tanár Tölgyesné Kovács Katalin/biológia, kémia
BemutatkozÁS A természet tudományai mellett elkötelezett gimnazistaként szívügyemnek tartom a tudományos ismeretterjesztést, és ezt – ha tehetem – próbálom űzni is előadások, látványos kísérleti bemutatók segítségével – melyeket hosszas kutatómunka előz meg. Lassan egy évtizede annak, hogy az orvosi hivatás mellet döntöttem. Most ehhez szeretnék idejében szilárd alapokat teremteni; hogy ha úgy adódik, bekapcsolódhassak a természet kutatásába, a gyógyítás új lehetőségeinek felderítésébe – és mindezt itthon, Magyarországon!
EREDMÉNYEK OKTV Biológia 2013 – 5. helyezés OKTV Kémia 2013 – 11. helyezés Irinyi János Középiskolai Kémiaverseny 2011 – Irinyi-díj és 1. hely Curie Kémia Emlékverseny 2013 és 2011 – 1. hely ill. 2. hely XV. VegyÉSZtorna Feladatmegoldó Verseny 2013 –4. hely Hlavay József Országos Környezettudományi és Műszaki Diákkonferencia 2012 és 2013 – 1. hely Nemes Tihamér Országos Középiskolai Informatika Alkalmazói Verseny 2010 és 2011 – 1. hely ill. 3. hely Sajó Károly Kárpát-medencei Környezet- és természetvédelmi Verseny 2009 – 1. hely
NYELVTUDÁS angol C1 (ECL komplex nyelvvizsga)
Publikációk Egyed B., Szarvas K.: A kristályosítás varázsa. – Természet Világa természettudományi közlöny 142. évf. 12. sz. 2011. december.
Erdős Sándor Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 03. 21.
Gimnázium/szak Verseghy Ferenc Gimnáziun, Szolnok
Gimnáziumi tanár Borosné Szlávik Mária
BemutatkozÁS Jelenleg végzős gimnazista vagyok a nagy múltú szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban. Leginkább a biológia és a kémia tantárgyak érdekelnek, szívesen kísérletezgetek. Mindent megteszek azért, hogy egy napon orvosként dolgozhassak. Remélem jövőre orvostanhallgatóként a Szegedi Tudományegyetemen kezdhetem a tanévet.
EREDMÉNYEK A tavalyi évben részt vettem a biológia OKTV-n, ahol sajnos pár ponttal maradtam le a továbbjutásról. Ebben az évben az OKTV mellett a Dr. Árokszállási Zoltán biológia versenyen is indulok. Októberben három osztálytársammal bekerültünk az Integrált Természettudományon verseny regionális döntőjébe, ahol 3. helyezést értünk el.
NYELVTUDÁS Angol középfokú nyelvvizsga
Publikációk
Fábián Réka Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1998. 04. 01.
Gimnázium/szak Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged
Gimnáziumi tanár Bán Sándor
BemutatkozÁS Azért szeretek biológiával foglalkozni, mert szeretek betekintést nyerni az élőlények felépítésébe, a bennük zajló folyamatokba, hogy hogyan alkalmazkodnak az élettelen környezeti feltételekhez és egymáshoz. Felderíteni, hogy hogyan működik egy sejt(ek)ből álló „gépezet”, hogy milyen hibák és miként léphetnek fel közben, hogy hogyan lehet ezeket kiküszöbölni.
EREDMÉNYEK Dr. Árokszállásy Zoltán Biológia Verseny döntőbe jutott
NYELVTUDÁS
Publikációk
Fehér Norbert Krisztián Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1995. 03. 15.
Gimnázium/szak Gödöllői Református Líceum Gimnázium és Kollégium, Gödöllő
Gimnáziumi tanár Wittmayer Zsuzsanna/biológia, kémia
BemutatkozÁS Engem leginkább a természettudományos tárgyak nyűgöznek le, a jövőben tudományos kutatómunkával szeretnék foglalkozni.
EREDMÉNYEK Irinyi János Kémia verseny Döntő – Döntő OKTV Kémia I. kategória – 14. hely OKTV Biológia II. kategória – 9. hely IBO válogatóverseny – 6. hely
NYELVTUDÁS Angol C1
Publikációk
Fejes Roland Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1997. 03. 14.
Gimnázium/szak Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged
Gimnáziumi tanár Gál Béla/biológia
BemutatkozÁS A Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 11.B osztályos tanulója vagyok. Emelt óraszámban tanulom a biológiát, kémiát és plusz órákban a németet. Sebész szeretnék lenni, mert érdekel, hogy mitől és hogyan él az ember. Biológián belül érdekesnek találom a biokémiát, emellett szívesen foglalkozom a német és orosz nyelvvel, kultúrával.
EREDMÉNYEK A tavalyi, 2012-13-as tanévben csapatommal részt vettünk a Szegedi Tudomány Egyetem által rendezett Szent-Györgyi Albert tanulmányi versenyen, melyen a második helyezést értük el. Ebben az évben is indulunk majd a versenyen. E mellett indulni fogok a mostani és jövő évi biológia OKTV-n. Ebben az évben indulok még németből is OKTV-n, első kategóriában.
NYELVTUDÁS Angol: B2 középfok
Publikációk
Grassalkovich Anna Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1997. 01. 07.
Gimnázium/szak Berze Nagy János Gimnázium, Gyöngyös
Gimnáziumi tanár Molnárné Borbás Katalin
BemutatkozÁS A Berze Nagy János Gimnázium tanulója vagyok immár hetedik éve. 5. osztályos korom óta érdeklődöm komolyabban a biológia iránt. Mivel a Mátrában, Mátrafüreden élek, számomra mindig is meghatározó volt a környezettudatos életmód, szüleimmel kiskorom óta rengeteget kirándulok és a túráimról fotókat is készítek. Szeretek még idegen nyelveket tanulni, angolból felsőfokú nyelvvizsgám van, ezenkívül németet tanulok. A jövőbeli terveim között az orvosi pálya szerepel, baleseti sebész szeretnék lenni.
EREDMÉNYEK Környezetvédelmi Kárpát-medencei Csapatverseny: 1. hely Curie Környezetvédelmi Emlékverseny területi döntője: 1., 2. hely Curie Környezetvédelmi Emlékverseny országos döntő: 4., 5., 6. hely Balogh János Országos Környezet-és Egészségvédelmi Csapatverseny országos döntője: 2., 5. hely Bugát Pál Országos Középiskolai Természetismereti Műveltségi Vetélkedőn: 11. hely Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny megyei döntője: 1. hely Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny országos döntő: 21. hely
NYELVTUDÁS Angol C1
Publikációk
Gutási Anett Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 06. 14.
Gimnázium/szak Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged
Gimnáziumi tanár Gál Béla/biológia
BemutatkozÁS Gyermekkorom óta a természet rejtélyei foglalkoztatnak. Csodálatosnak tartom azt, hogy a tudomány fejlődésével, új gyógymódok kerülnek felfedezésre, amelyek segíthetnek eddig gyógyíthatatlan betegségek lekűzdésében. Azért választottam ezt a szakot, mert kutatóként vagy orvosként szeretnék elhelyezkedni. A biológián belül nyitott vagyok minden tudományágra. A jövőben a tengerek élővilágának vizsgálatával vagy gyógyíthatatlan betegségeink kutatásával szeretnék foglalkozni. A jövőbeli sikerekhez a szorgalom és a kíváncsiság nélkülözhetetlen.
EREDMÉNYEK Nyolcadikban, kilencedikben, és tizedikben is részt vettem a Dr. Árokszállásy Zoltán országos biológia-környezetvédelmi versenyen. Nyolcadikban és tizedikben bejutottam az országos döntőbe, ahol általános iskolásként 12., középiskolásként 11. helyezést értem el. Számomra nagyon sokrétű ez a verseny, mert a biológiának sok területén kell jártasnak lenni: az ember, az állatok és a növények felépítésében és életműködésében, illetve a környezetvédelemben. Idén indulok az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen biológiából.
NYELVTUDÁS angol – középfok német – alapfok
Publikációk
Gutási Anikó Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 06. 14.
Gimnázium/szak Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged
Gimnáziumi tanár Gál Béla/biológia
BemutatkozÁS Már általános iskolásként is a biológia foglalkoztatott, számos versenyen vettem részt. Az állatok életműködése, viselkedése különösen érdekel. A jövőben orvosként vagy kutató biológusként szeretnék elhelyezkedni. A tengerek rejtélyes élővilágával, valamint ikerként az ikrek tanulmányozásával szeretnék foglalkozni. Véleményem szerint az elhivatottság, biológia iránti kíváncsiság, szorgalom nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a jövőben sikeresek legyünk.
EREDMÉNYEK Kilencedikesként és tizedikesként indultam a Dr. Árokszállásy Zoltán országos biológiakörnyezetvédelmi versenyen. Tizedikesként bejutottam a döntőbe, ahol 13. helyezést értem el.(Nyolcadikosként ezen a versenyen 15. helyezést értem el.) Ez a verseny a diákok általános biológiai tudására, jártasságára kíváncsi. A vírusoktól az ember felépítéséig és működéséig, valamint a környezetvédelemről, ökológiáról, hazánk nemzeti parkjairól kellett megmutatni tudásunkat. Idén az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen indulok biológiából.
NYELVTUDÁS angol – középfok német – alapfok
Publikációk
Gyöngy Levente Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1997. 09. 04.
Gimnázium/szak Verseghy Ferenc Gimnáziun, Szolnok
Gimnáziumi tanár Borosné Szlávik Mária
BemutatkozÁS Már egészen kiskoromtól kezdve érdekelt a természet és a biológia. Szerettem kimenni a szabadba és vizsgálódni csak úgy időtöltésképpen. Mára ez a hobbimmá vált, valamint a biológia lett a kedvenc tantárgyam. Éppen ezért szeretek versenyeken is indulni, mert számot gadhatok tudásomról, és gyarapíthatom is. Mindenképpen természettudományi körben szeretnék elhelyezkedni a jövőben, amiért sokat tanulok és plusz munkát is szívesen szoktam vállalni. Az előző tanévben részt vettem a „Tehetséghidak Program” keretében iskolánkban szervezett versenyfelkészítő szakkörön valamint a természettudományos műhely és a gazdagító programpár foglalkozásain, terepgyakorlatain. A mostani tanévben részt vettem egy 1 hetes Martfűn megrendezett biológiai tanulmányi úton, ami terepgyakorlatokból, és előadásokból állt. Tavaly indultam és idén is készülök a Dr. Árokszállásy Zoltán biológia versenyre.
EREDMÉNYEK Kitaibel Pál biológia verseny (2012-2013) – 15. hely
NYELVTUDÁS Angol középfokú nyelvvizsga
Publikációk
Hábel Anna Mária Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1995.10. 28.
Gimnázium/szak Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma, Pécs
Gimnáziumi tanár Nyisztor Zsolt/biológia, kémia
BemutatkozÁS Hábel Anna vagyok, a ciszterci Rend Pécsi Nagy Lajos Gimnáziumának végzős diákja. 6 éve tanulok biológiát, második éve fakultációban. A PTE-ÁOK-ra szeretnék felvételt nyerni.
EREDMÉNYEK
NYELVTUDÁS német középfok, angol társalgási szint
Publikációk
Hantosi Dóra Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 03. 26.
Gimnázium/szak Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged
Gimnáziumi tanár Gál Viktória
BemutatkozÁS 13. osztályos tanuló vagyok, főként a biokémia, nanotechnológia és a bionika tárgyköre iránt érdeklődöm.
EREDMÉNYEK Biológia OKTV I. kategória országos – 17. hely MTA TTK AKI Kutatótábor – részvételi lehetőség (Nano- és mikrohordozók az életben és a mikroszkóp alatt c. témakörben) Országos AJTP Matematika verseny – 3. hely Mentors Angol Nyelvi Verseny – országos 3. hely ECL Nyelvvizsgaverseny – országos 5. hely
NYELVTUDÁS Angol nyelv: TELC B2 (középfok) nyelvvizsga
Publikációk
Havlik Károly Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1994. 06. 01.
Gimnázium/szak Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
Gimnáziumi tanár Tölgyesné Kovács Katalin/biológia, kémia
BemutatkozÁS Már általános iskolás koromban is nagy érdeklődéssel voltam a természettudományok iránt, s a kémia és biológia utáni kíváncsiságomnak, az izgalmas kísérleteknek és kitűnő tanáraimnak köszönhetően, egyre közelebb kerültek hozzám ezek a tudományterületek. Nem sokkal később megszületett bennem a döntés: orvos akarok lenni! Most lehetőségem nyílt arra, hogy egy lépéssel közelebb kerüljek ambícióim megvalósításához, valamint hogy szerves részét képezhessem az orvoslás magasabb szintre emelésében itt, Magyarországon.
EREDMÉNYEK Irinyi János középiskolai országos kémiaverseny – 2011 – 8. hely Curie kémia emlékverseny döntő – 2012 – 13. hely Winkler Lajos kémiaverseny – 2012 – 2. hely Irinyi János országos középiskolai kémiaverseny – 2012 – 34. hely Delta országos kémiai verseny – 2011 – 7. hely Junior Freshhh országos természettudományi verseny – 2011 – 6. hely Hlavay József Országos környezettudományi és Műszaki Diákkonferencia – 2013 – 2. hely Kutatók Éjszakája Országos Kémiaverseny – 2013 – 2. hely
NYELVTUDÁS Angol ECL felsőfokú/C1 komplex
Publikációk
Hegedűs Barnabás Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1995. 08. 30.
Gimnázium/szak Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged
Gimnáziumi tanár Gál Viktória
BemutatkozÁS Hegedűs Barnabás 18 éves, szegedi, elsősorban természettudományos érdeklődésű diák vagyok.
EREDMÉNYEK 2011: Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny – 8. hely Budó Ágoston Fizikai Feladatmegoldó Verseny: dicséret 2013: Kémia OKTV – második forduló Biológia OKTV – 21. hely IBO válogató – 10. hely
NYELVTUDÁS
Publikációk
Horváth Eszter Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 01. 18.
Gimnázium/szak Gödöllői Református Líceum Gimnázium és Kollégium, Gödöllő
Gimnáziumi tanár Wittmayer Zsuzsanna/biológia, kémia
BemutatkozÁS Horváth Eszternek hívnak. Leginkább a biológia és kémia érdekel. Orvos szeretnék lenni, ezért minden új kutatási eredmény megismerése nagyon érdekel.
EREDMÉNYEK Csurgói Református Természettudományos Előadóverseny 1. hely
NYELVTUDÁS Angol B2
Publikációk
Janni-Illés Zsigmond Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1998. 01. 14.
Gimnázium/szak Városmajori Gimnázium , Budapest
Gimnáziumi tanár Dr. Jánossyné Dr. Solt Anna
BemutatkozÁS Már 2. éve járok a Városmajori Gimnáziumba német nyelvi előkészítős osztályba. Fő célom, hogy orvos lehessek egy külföldi országban, de Magyarországon szeretném elvégezni az orvosi egyetemet.
EREDMÉNYEK 7. osztályban matekguru matematika verseny csapatban kárpát-medencei 1. helyezett 9. osztályban chemgeneration kémiai verseny csapatban
NYELVTUDÁS
Publikációk
Jász Dávid Kurszán Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 04. 17.
Gimnázium/szak Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged
Gimnáziumi tanár Bán Sándor
BemutatkozÁS Gyerekkorom óta biológus szeretnék lenni és a biológia a kedvenc tantárgyam.
EREDMÉNYEK Dr. Árokszállássy Zoltán Országos biológiaverseny 2012 – 19. hely Bókay Árpád országos biológiaverseny, 2010 – 4. hely EUSO válogató, 2011– 4. hely IBO válogató, 2013 – 14. hely Biológia OKTV II. forduló, 2013
NYELVTUDÁS Angol középfokú nyelvvizsga
Publikációk
Kakuja Flóra Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 09. 10.
Gimnázium/szak SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium, Szeged
Gimnáziumi tanár Csigér István/biológia, Blázsikné Karácsony Lenke/kémia
BemutatkozÁS Kedvenc tantárgyam: biológia és francia. Szabadidőmben teniszezek, futok és olvasok.
EREDMÉNYEK Még nem vettem részt ezen a versenyen, de jövő évben szeretnék részt venni rajta.
NYELVTUDÁS angol B2 (nyelvvizsga folyamatban), francia B2 (nyevvizsga folyamatban)
Publikációk
Karkas Réka Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1995. 12. 18.
Gimnázium/szak Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged
Gimnáziumi tanár Bán Sándor
BemutatkozÁS Tagozatos diákként lehetőségem nyílik a biológia sokszínűségének felfedezésére, tudásom elmélyítésére.
EREDMÉNYEK 2013 Dr. Árokszállásy Zoltán biológia verseny – 15.hely 2012 Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia ( A csapat) – Aranyérem (abszolút 2. hely) 2012 Dr. Árokszállásy Zoltán biológia verseny – 4. hely 2011 Dr. Árokszállásy Zoltán biológia verseny – 18. hely 2012/13 Biológia OKTV – II. forduló 2012/13 IBO magyar válogatóverseny – 7. hely
NYELVTUDÁS Angol középfokú (B2) nyelvvizsga
Publikációk Petra Bucić, Karla Carević, Reka Karkas, Ruben R. Ramalho: Bottom Up: synthesis and applications of nanoparticles – The 55th International Symposium ELMAR-2013
Kevey Dóra Kinga Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1995. 09. 13.
Gimnázium/szak Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma, Pécs
Gimnáziumi tanár Nyisztor Zsolt/biológia, kémia
BemutatkozÁS Kevey Dóra vagyok a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának végzős diákja. A biológia mindig is nagy szerepet töltött be az életemben, kiskorom óta járok a hazai erdőkbe édesapámmal cönológiai felvételeket készíteni. Továbbtanulás terén az orvosi pálya érdekel. Az idei tanévben a Kutató Diákok Országos Szövetsége megválasztott az Élet- és Környezettudományi tagozat vezetőjévé. Szabadidőmben lovagolok, énekelek, az iskolai kórus és cserkészcsapat tagja vagyok.
EREDMÉNYEK 2007/2008 Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti Verseny Baranya megyei elődöntő – 2. hely 2008/2009 Hermann Ottó Országos Biológiaverseny Baranya megyei elődöntő – 3. hely 2009/2010 Herman Ottó Országos Biológiaverseny Baranya megyei elődöntő – 3. hely 2013 Élet- és Környezettudomány TUDOK Tematikus Konferencia – 1. hely 2013 Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája nagydíj 2012/2013 Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny biológia kategória – 12. hely
NYELVTUDÁS angol/középfok
Publikációk
Király Kamilla Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1995. 10. 28.
Gimnázium/szak Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged
Gimnáziumi tanár Gál Viktória
BemutatkozÁS 11 éve tanulok németül és 6 éve angolul, mindkettőből van középfokú nyelvvizsgám. 3 éve emelt szinten tanulom a kémiát.
EREDMÉNYEK A 2012-2013-as tanévben indultam az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen biológiából, és bejutottam a döntőbe, ahol végül 40. helyezést értem el.
NYELVTUDÁS Angol/középfok Német/középfok
Publikációk
Király Szilvia Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1998. 01. 23.
Gimnázium/szak Városmajori Gimnázium, Budapest
Gimnáziumi tanár Dr. Jánossyné Dr. Solt Anna
BemutatkozÁS Király Szilviának hívnak, második éve járok a Városmajori Gimnáziumba német tagozatra. Nagyon érdekelnek a nyelvek, a matematika, a történelem, a csillagászat, a biológia és szinte minden ami a világban körülöttem történik. Nemrég kezdtem el a Városmajori Szív- és Érsebészeti Klinikára járni, ahol az ottani kutató orvosok avatnak be az őssejtek és a belőlük képzett endothelsejtek rejtelmeibe.
EREDMÉNYEK 2012 – II. kerültei katasztrófavédelmi verseny – második helyezés
NYELVTUDÁS Angol B2-es, C-típusú, Cambridge nyelvvizsga
Publikációk
Kiss Franciska Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1995.12. 29.
Gimnázium/szak Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma, Pécs
Gimnáziumi tanár Nyisztor Zsolt/biológia, kémia
BemutatkozÁS Kiss Franciska vagyok, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának, 12.C osztályos, kémiabiológia tagozatos tanulója. Szabadidőmben olvasok, judozok, illetve PTE-TTK Testnevelés és Sporttudományi Intézetben végzek felméréseket az időskorúak fittségével kapcsolatban kutatótársammal, Máté Dorottyával.
EREDMÉNYEK 2013: TUDOK, tematikus konferencia, orvostudományi szekció – 2. hely 2013: TUDOK, országos konferencia, orvostudományi szekció – különdíj
NYELVTUDÁS Angol középfok
Publikációk
Kiss Liliána Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1995. 04. 18.
Gimnázium/szak Bethlen Gábor Református Gimnázium, Hódmezővásárhely
Gimnáziumi tanár Fehérné Kis Gabriella
BemutatkozÁS Kiss Liliána vagyok, a gimnáziumomban biológia-kémia szakra járok, immár utolsó éve. A biológián belül leginkább az anatómia és a biokémia érdekel, és a célom az, hogy orvos legyek. Az idei év októberében tettem középfokú szóbeli arab nyelvvizsgát, angol nyelvből nyáron szeretnék, a gimnáziumomban pedig latin nyelvet tanulok.
EREDMÉNYEK OTP Fáy András alapítvány – Tudásfeltöltés tudományvizualizációs videó feltöltő vetélkedő 2011-ben Országos Különdíj (3 fős csapatban) – 2012-ben Országos 2. hely, és Győr-Mobilis különdíj. Currie Környezetvédelmi Emlékverseny – megyei 1. hely; következő évben megyei 2. hely Nyílt Nemzetközi Kémia-National contest (European Chemistry Community) Országos 2. hely (3 fős csapatban) 2013 2012-ben Biológia OKTV-n vett részt 2013-ban Biológia és Kémia OKTV-n vett részt
NYELVTUDÁS Arab/középfokú
Publikációk
Kothalawala William Jayasekara Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1995. 04. 06.
Gimnázium/szak Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma, Debrecen
Gimnáziumi tanár Dr. Futóné Monori Edit
BemutatkozÁS Széles látókörű, érdeklődő diák, kiváló érzékkel a természettudományok különböző ágaihoz.
EREDMÉNYEK 2011/2012 – Jedlik Ányos Fizikaverseny – 4. hely 2012/2013 – Fizika OKTV II. (megyei) fordulóban való részvétel
NYELVTUDÁS CAE A osztályzatú angol C2 nyelvvizsga
Publikációk
Kovács Barbara Nóra Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 10. 11.
Gimnázium/szak Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
Gimnáziumi tanár Erős-Honti Julianna
BemutatkozÁS Jelenleg 11. osztályos tanuló vagyok. Érdeklődöm a zene, a biológia és a kémia iránt. 13 éve zongorázom. A közeljövőben szemorvosi tanulmányokat szeretnék folytatni.
EREDMÉNYEK Bókay Árpád Országos Biológia Verseny – 9. hely Bókay Árpád Országos Biológia Verseny – 5. hely First Lego League Robotépítő Csapatverseny – Közép-Európai forduló – 16. hely First Lego League Robotépítő Csapatverseny – Közép-Európai forduló – 6. hely
NYELVTUDÁS Német középfokú nyelvvizsga
Publikációk
Kurucz Dóra Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1995. 08. 06.
Gimnázium/szak Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged
Gimnáziumi tanár Bán Sándor
BemutatkozÁS Biológiával szeretnék foglalkozni, orvosként szeretnék tevékenykedni az elkövetkezendő években.
EREDMÉNYEK A 2012/2013. tanévi biológia OKTV második fordulójába jutottam.
NYELVTUDÁS
Publikációk
Láng Orsolya Anna Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 11. 27.
Gimnázium/szak Berze Nagy János Gimnázium, Gyöngyös
Gimnáziumi tanár Molnárné Borbás Katalin
BemutatkozÁS 11. osztályba járok, biológia és kémia tagozatos vagyok. Jövőbeli terveim között fogorvosi tanulmányok folytatása szerepel.
EREDMÉNYEK Curie környezetvédelmi emlékversenyen, 2013-ben országos 3. helyezést értem el csapatban.
NYELVTUDÁS Angol C1
Publikációk
Magyar Sára Noémi Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 09. 01.
Gimnázium/szak Berze Nagy János Gimnázium, Gyöngyös
Gimnáziumi tanár Molnárné Borbás Katalin
BemutatkozÁS Már kiskorom óta megvan az érdeklődésem a természettudományok iránt. Mikor azonban bekerültem a gimnáziumban a biológia és a kémia vált kedvencemmé. Orvosi pályára szeretnék lépni, és azon belül is az igazságügyi- és biztosítási szakterület érdekel. Tanárnőmnek hála, hogy igen sok neves versenyen vehettem részt az évek során, és ezt a tendenciát szeretném folytatni az elkövetkezendő két évben is.
EREDMÉNYEK 2010-ben a Dr Árokszállásy Zoltán biológia verseny országos döntőjén 9. helyezést értem el. 2009 óta minden évben csapattársaimmal indulunk a Curie Környezetvédelmi Emlék versenyen, és minden évben bent voltunk a döntőben. A legnevesebb eredményünket 2011ben értük el, amikor IV. helyezéssel zártuk a versenyt. Számos városi és területi versenyen vettem részt hol egyedül, hol csapatban. 2013/2014. Biológia OKTV-n résztvevő
NYELVTUDÁS angol középfok
Publikációk
Marton Ákos Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1997. 04. 18.
Gimnázium/szak Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged
Gimnáziumi tanár Bán Sándor
BemutatkozÁS Azért szeretnék biológiával foglalkozni, mert ez a természettudományoknak egy olyan ága, amely folyamatosan fejlődik, és még vannak fejlődési lehetőségek. Ez kifejezetten érdekel, és szívesen vennék részt a továbbhaladás elősegítésében.
EREDMÉNYEK
NYELVTUDÁS
Publikációk
Márton Szandra Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1997. 04. 21.
Gimnázium/szak Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged
Gimnáziumi tanár Gál Béla/biológia
BemutatkozÁS Már nagyon régóta érdekel a biológia, pont ezért választottam a Radnótit. Szeretnék orvos, de leginkább szívsebész lenni, elég kreatív is vagyok hozzá és szeretem a kihívásokat. Más tantárgyakat is kedvelek, mint például az irodalmat, a történelmet, vagy az angolt. Szeretek olvasni, filmeket nézni.
EREDMÉNYEK Eddig nem jelentkeztem biológiaversenyekre, de idén indulok az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen.
NYELVTUDÁS Angol B2
Publikációk
Mártonffy András Gábor Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 06. 26.
Gimnázium/szak Városmajori Gimnázium, Budapest
Gimnáziumi tanár Dr. Jánossyné Dr. Solt Anna
BemutatkozÁS A biológia mindig is érdekelt, de ebben az évben Solt Anna tanárnő és a Khan Academy angol nyelvű videói még jobban felkeltették az érdeklődésemet.
EREDMÉNYEK
NYELVTUDÁS
Publikációk
Máté Dorottya Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1995. 07. 08.
Gimnázium/szak Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma, Pécs
Gimnáziumi tanár Nyisztor Zsolt/biológia, kémia
BemutatkozÁS A Pécsi Rend Pécsi Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma 12 évfolyamos, biológia – kémia tagozatos tanulója vagyok. Orvosi pályára készülök. Második éve foglalkozom az idősek fittségi felmérésével a PTE TTK Testnevelés- és Sporttudományi intézet munkájába bekapcsolódva, társammal Kiss Franciskával. együtt.
EREDMÉNYEK Tudományos Diákkörök XIII. Országos Konferenciája Természettudományos tematikus elődöntő, második hely
NYELVTUDÁS Angol középfok B2
Publikációk
Mébold Bence Sándor Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1995. 07. 24.
Gimnázium/szak Dobó Katalin Gimnázium, Esztergom
Gimnáziumi tanár Lampert Zoltán
BemutatkozÁS A biológia elsős koromtól érdekel, biomérnökként kutatnék (főleg emberi) sejtbiológiát.
EREDMÉNYEK Voltam Kaán Károly, Herman Ottó, Árokszállásy Zoltán biológiaversenyeken változó helyezéssel: (Volt megyei dobogós és középkategória is.)Részt vettem OKTV-n ( országos helyezés nincs).Több kisebb verseny pl:iskolai háziverseny, kiváló eredménnyel.
NYELVTUDÁS
Publikációk
Molnár Andrea Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1995. 09. 28.
Gimnázium/szak Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged
Gimnáziumi tanár Gál Viktória
BemutatkozÁS Tíz éves korom óta készülök tudatosan orvosnak, jelenleg az ország egyik legjobb gimnáziumában tanulok biológiát és kémiát, emelt szinten.
EREDMÉNYEK Biológia OKTV 2.forduló 2012/2013 Dr. Árokszállásy Zoltán biológia verseny 2012/2013
NYELVTUDÁS
Publikációk
Molnár Lili Gabriella Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 09. 01.
Gimnázium/szak Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
Gimnáziumi tanár Erős-Honti Julianna
BemutatkozÁS 11. osztályos tanuló vagyok. Érdekel a biológia és a kémia. Ezekből és angol nyelvből indulok az OKTV-n. A tanulmányaimat orvosi egyetemen szeretném folytatni.
EREDMÉNYEK 2012. Arany Dániel matematika verseny 2. helyezés 2012. Irinyi János kémia verseny döntő
NYELVTUDÁS
Publikációk
Musielák Dóra Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1997. 02. 10.
Gimnázium/szak Berze Nagy János Gimnázium, Gyöngyös
Gimnáziumi tanár Molnárné Borbás Katalin
BemutatkozÁS Mindig is érdekelt a biológia, és a gimnáziumi tanulmányaim alatt, ez az érzés csak erősödött
EREDMÉNYEK Curie Környezetvédelmi Emlékverseny Országos Döntő – 3. hely
NYELVTUDÁS
Publikációk
Nacsa András Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 09. 10.
Gimnázium/szak Bethlen Gábor Református Gimnázium, Hódmezővásárhely
Gimnáziumi tanár Fehérné Kis Gabriella
BemutatkozÁS Tanulmányaimat ötödikes korom óta a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban folytatom, kilenc-tizedik osztályban biológia-kémia szakon, tizenegyediktől kezdve matematika kémia sávon. Érettségi után a BME-n szeretnék vegyészmérnöknek tanulni, már a kezdetek óta fokozottan érdekel a kémia.
EREDMÉNYEK 9. osztály: Curie kémia verseny: megyei – 2. hely Reformátusok országos kémiaversenye: országos – 1. hely 10. osztály: Irinyi János kémiaverseny: megyei – 4. hely Curie kémiaverseny: megyei I., országos – 20. hely Reformátusok országos kémiaversenye – országos 3. hely Reformátusok országos fizikaversenye – országos 6. hely
NYELVTUDÁS
Publikációk
Nagy Borbála Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 10. 07.
Gimnázium/szak Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged
Gimnáziumi tanár Gál Béla/biológia
BemutatkozÁS A szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumba járok,11. osztályba,biológia szakra.A biológia számomra a legizgalmasabb tudomány,és remélem,hogy felnőttként is ezzel foglalkozhatok majd.
EREDMÉNYEK
NYELVTUDÁS
Publikációk
Nagy-Czirok Kálmán Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 10. 20.
Gimnázium/szak ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola, Budapest
Gimnáziumi tanár Faragó Norbert, Szászné Heszlényi Judit
BemutatkozÁS Nagy-Czirok Kálmánnak hívnak, nemrég múltam 17 éves, és már ötödik éve koptatom a Trefort padjait. Ebben a tanévben jöttek be a „faktok”. Biológiára, németre és fizikára esett a választásom. A Trefort után orvosi irányba szeretnék továbbtanulni; ami legjobban érdekel, az a toxikológia.
EREDMÉNYEK Fizika és biológia OKTV, Árokszállásy Zoltán biológia verseny
NYELVTUDÁS német középfok angol alapfok
Publikációk
Negyela Boglárka Kata Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 04. 04.
Gimnázium/szak Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthon, Gödöllő
Gimnáziumi tanár Kerényi Zoltán/biológia
BemutatkozÁS Negyela Boglárkának hívnak. 17 éves vagyok. Veresegyházon lakom. Végzős diák vagyok a gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnáziumban. Szeretek zenélni és zenét hallgatni. A biológia is közel áll a szívemhez, ezért is járok biológia fakultációra. Pedagógiai pályára készülök, mert nagyon szeretnék gyerekekkel foglalkozni. Elsősorban a gyógypedagógia érdekel. Olyan munkát szeretnék vállalni, ami a sérült gyermekek nevelésével, fejlesztésével foglalkozik. Nagyon szeretek utazni. Szívesen vennék részt önkéntesként, rászorulók helyzetét segítő alapítványok munkájában, akár külföldön is.
EREDMÉNYEK Kémia OKTV-n indult a 2012/2013 tanévben
NYELVTUDÁS angol középszintű, francia B1
Publikációk
Németh Bence Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1995. 03. 30.
Gimnázium/szak Dobó Katalin Gimnázium, Esztergom
Gimnáziumi tanár Lampert Zoltán
BemutatkozÁS Nagyon érdekel a biológia és mindenféle kutatási lehetőség, főleg az emberrel kapcsolatban.
EREDMÉNYEK Kaán Károly biológia verseny Árokszállásy Zoltán biológia verseny OKTV – középdöntő
NYELVTUDÁS angol középfok
Publikációk
Nikolényi Gergő Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1997. 10. 26.
Gimnázium/szak Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged
Gimnáziumi tanár Bán Sándor
BemutatkozÁS Érdekelnek a jelenségek körülöttem, szeretem részletesen megvizsgálni ezeket és tudni, hogy miért és hogyan mennek végbe bizonyos folyamatok. Ezen ismeretek segítségével olyan új dolgokat lehet létrehozni, amely később az emberek javára válhat.
EREDMÉNYEK Dr. Árokszállásy Zoltán Biológia Verseny 10. helyezés
NYELVTUDÁS
Publikációk
Olasz Vivien Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 01. 14.
Gimnázium/szak Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
Gimnáziumi tanár Tölgyesné Kovács Katalin/biológia, kémia
BemutatkozÁS Az orvosi pálya iránti érdeklődés, elkötelezettség már kisiskolás koromban megfogalmazódott bennem. Így nagy hangsúlyt fektetek a természettudományokra, s szeretném az orvostudományokhoz szükséges alapismereteket még gimnazista éveimben elsajátítani. A későbbiekben, ha az élet úgy engedi, szívesen kapcsolódnék be kutatásokba, fejlesztésekbe; hogy embertársaimon, s a társadalmon segíteni tudjak, ami egy jó orvos alapkötelessége.
EREDMÉNYEK Hlavay József Országos Környezettudományi és Műszaki Diákkonferencia, kémiai feladatmegoldó verseny, 2013 – 1. hely BME Szent-Györgyi Albert Szakkollégium kémiaversenye, 2013 – 8. hely Kutatók Éjszakája Kémiaverseny, 2013 – 3. hely Curie Környezetvédelmi Emlékverseny, 2013 –10. hely
NYELVTUDÁS
Publikációk
Orosz Anna Boglárka Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 06. 14.
Gimnázium/szak Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged
Gimnáziumi tanár Gál Béla/biológia
BemutatkozÁS Már gyerekkorom óta érdekel a biológia, nem csak az iskolai tananyag, de a természetben való túrázás is. Sokat jártam táborokba, versenyekre is. Jelenlegi célom, hogy sebész legyek.
EREDMÉNYEK 2013-ban biológiai OKTV-n való részvétel
NYELVTUDÁS
Publikációk
Pollner Nóra Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 11. 20.
Gimnázium/szak ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola, Budapest
Gimnáziumi tanár Faragó Norbert, Szászné Heszlényi Judit
BemutatkozÁS Még pontosan nem tudom, milyen céljaim vannak az életben, de az biztos, hogy a biológiának és a kémiának lesz benne szerepe. Az egyik elképzelésem, hogy kutató leszek, mivel egy ilyen légkörű családban nőttem fel és mindig is érdekelt a téma. Bár eleinte szüleim beszélgetéséből nem értettem, csak kötőszavakat, tanulmányaim előrehaladtával egyre világosabbá vált és egyre érdekesebbé is. A másik opció az orvosi egyetem, és egyelőre leginkább a sebészet érdekel a sok ágazat közül. Nagy valószínűséggel ez még változni fog, hiszen annyi minden más érdekes dolog rejtőzik még ebben a két tantárgyban, és minél többet megtudok, annál inkább érzem, hogy mennyi minden van még rejtve előttem.
EREDMÉNYEK
NYELVTUDÁS angol középfok
Publikációk
Rokszin Bereniké Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1995. 07. 23.
Gimnázium/szak Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Gyula
Gimnáziumi tanár Boros Mihály/biológia, Nagyné Kotroczó Andrea/kémia
BemutatkozÁS Mai ismereteink szerint az emberi test az univerzum legbonyolultabb és legösszetettebb élő organizmusa. Úgy gondolom, hogy éppen ezért óriási kihívás megérteni annak alapvető működését, és ezen tudás birtokában utat találni a betegségek gyógyításához, azaz más embereken segíteni; illetve megválaszolni az orvostudomány még ismeretlen kérdéseit, ami végső soron a világ jobbá tételét szolgálja. Az elhatározásomat tehát, hogy orvos legyek, az embereknek való segítésnyújtás motiválja, ezen túl különösen érdekelnek a tudományos kutatások. Mivel édesapám orvos, teljes mértékben tisztában vagyok azzal, milyen kihívást jelent az orvosi pálya. Lehetőségem volt látni, milyen egy nap az érsebészeti osztályon, ahol dolgozik, és betekintést nyerhettem a megyei kórház gyógyszertárának működésébe is, édesanyám munkája révén. Nővérem tanulmányait figyelemmel kísérve döntöttem úgy, hogy orvosi tanulmányokat szeretnék folytatni. Ő az általános orvosi szak elvégzése után kezdett orvosi kutatómunkába, majd PhD fokozatot szerezett. A lelkesedésem és elhivatottságom mellett pontosan tudom, milyen erőpróbát jelent a kutatás, és hogy csak hosszadalmas és kemény munka vezethet sikerhez. Egyik fontos tulajdonságomnak a maximalizmust tartom, noha tudatában vagyok annak, hogy ez néha tévútra is vezethet. Így mindig igyekszem mindenben a legjobban teljesíteni az adott körülmények figyelembevételével, ámde merve nagyot gondolni, és nagyléptékű célokat kitűzni
EREDMÉNYEK 2010 Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny megyei – 1. hely 2011 Gordiusz Matematika Tesztverseny csapatban megyei – 2. hely 2013/14 OKTV biológia és kémia tantárgyakból
NYELVTUDÁS Angol/felsőfok, Német/középfok
Publikációk
Sisák Tamás Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 09. 10.
Gimnázium/szak Bethlen Gábor Református Gimnázium, Hódmezővásárhely
Gimnáziumi tanár Fehérné Kis Gabriella
BemutatkozÁS Általános iskolai tanulmányaimat a Szent István Általános Iskolában végeztem, jelenleg a Bethlen Gábor Református Gimnázium tanulója vagyok. 11. osztályba járok biológia-kémia sávra. Régóta érdeklődöm a természet és a biológia iránt, továbbtanulni az Szent István Egyetem állatorvosi karán tervezek.
EREDMÉNYEK Általános iskolában nyertem városi kémia versenyeket, vettem részt környezetvédelmi versenyeken, megyei kémia verseny döntőjében is szerepeltem többször is (Hevesy kémia versenyek) 9. osztály: Curie Kémia verseny részvétel Irinyi János kémia verseny: iskolai forduló – 2. hely 10. osztály: Curie Kémia verseny megyei döntő – 5. hely Irinyi János Kémia verseny: részvétel Fizika versenyek: iskolai versenyeken – 2.,3.,5. helyezések Bugát Pál Országos Természettudományi verseny – részvétel
NYELVTUDÁS
Publikációk
Sólyom Anna Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 09. 03.
Gimnázium/szak Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
Gimnáziumi tanár Erős-Honti Julianna
BemutatkozÁS Az iskolám 11. évfolyamának természettudományos tagozatába járok. Nagyon szeretem a biológiát és a kémiát, illetve szeretek emberekkel foglalkozni, ezért felnőtt koromban orvosként szeretnék dolgozni.
EREDMÉNYEK Árokszállásy Zoltán Biológia Verseny Bókay Árpád országos Biológia Verseny Irínyi János Országos Középiskolai Kémia Verseny
NYELVTUDÁS angol középfokú nyelvvizsga
Publikációk
Soós Bálint Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 12. 02.
Gimnázium/szak Dobó Katalin Gimnázium, Esztergom
Gimnáziumi tanár Lampert Mária, Lampert Zoltán
BemutatkozÁS Soós Bálint vagyok, 16 éves, jelenleg az esztergomi Dobó Katalin Gimnázium 11.A osztályába járok.
EREDMÉNYEK Árokszállásy Zoltán biológia verseny – 1. hely (2013), 2. hely (2010), 10-11. hely (2011) Herman Ottó biológia verseny 2011– 11. hely Kaán Károly biológia verseny 2009 – 5. hely
NYELVTUDÁS
Publikációk
Szatmári Eszter Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1995. 09. 26.
Gimnázium/szak ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola, Budapest
Gimnáziumi tanár Faragó Norbert/biológia, Szászné Heszlényi Judit/biológia
BemutatkozÁS A természettudományok felé azért fordult az érdeklődésem, mert logikusnak, egyértelműnek és összefüggőnek találtam az egyes tudományágakat. Tanulmányaim során sikerült elmélyülnöm bennük és meglátni az összefüggéseket a különböző tudományok között, s felfedeztem a világunkat átszövő és alkotó törvényszerűségeket. Egyaránt érdekel a kémia, a biológia és a fizika, mindhárom tudomány megtanított gondolkodni és nyitott szemmel járni. Érettségi után a orvosnak szeretnék jelentkezni, mivel a biológián belül leginkább az embertan, a patológia, citopatológia érdekel – a jövőben ezzel is szeretnék foglalkozni. Szabadidőmben angol nyelven novellákat írok és tudományos cikkeket olvasok. Angolul (B2 nyelvvizsga) és spanyolul tanulok.
EREDMÉNYEK Hatvani István Országos Fizikaverseny 2010 – 10. hely Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny biológia 2012 Dr. Árokszállásy Zoltán Országos Biológia Verseny 2012 Szentágothai János Emlékverseny Biológia kategória 2012– 5. hely Eörvös Collegium Eötvös József Tanulmányi Versenye angol nyelv kategória 2012 – 2. hely American International School of Budapest angol nyelvű novellaíró pályázata 2013 – 2. hely
NYELVTUDÁS Angol/középfok
Publikációk
Szebik Huba Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1995. 08. 01
Gimnázium/szak Deák Téri Evangélikus Gimnázium, Budapest
Gimnáziumi tanár Fazakas Andrea
BemutatkozÁS 12.-es, diák vagyok. A biológián belül leginkább a biokémia és a genetika érdekel. Valószínűleg biológus szeretnék lenni.
EREDMÉNYEK 2012/2013 Biológia OKTV – 9. hely
NYELVTUDÁS Német felsőfokú nyelvvizsga
Publikációk
Szuda Réka Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 01. 14.
Gimnázium/szak Verseghy Ferenc Gimnáziun, Szolnok
Gimnáziumi tanár Borosné Szlávik Mária
BemutatkozÁS Mindig is érdekelt a körülöttem lévő világ, a természet, amit nem az ember formál, mindössze csak csodálhatja, milyen tökéletesen van megalkotva. Ezt szeretem a biológiában. Segít megértenem mi is vesz engem körül, hogyan működik. Éppen ezért, a szabadidőmet a természetben szeretem eltölteni. Gyakran megyek kirándulni, túrázni. Általános iskolában több biológiai és kémiai versenyen is részt vettem. Középiskolában biológiai fakultációt vettem fel és nagyon élvezem a gyakorlati része mellett az elméletet is. Szeretem a biológia könyvet addig olvasni, míg teljesen meg nem értem. Tavaly voltam terepgyakorlaton és egy természettudományos műhely szervezte programon is. Valamint idén az OKTV mellett több biológia versenyen is részt veszek. Jövőben mindenképpen ilyen téren szeretnék majd elhelyezkedni és a Szegedi Tudományegyetem orvosi kara után is érdeklődöm.
EREDMÉNYEK Indultam a Dr. Árokszállásy Zoltán biológia versenyen és a biológia OKTV-n.
NYELVTUDÁS
Publikációk
Takács Flóra Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1997. 03. 14.
Gimnázium/szak Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthon, Gödöllő
Gimnáziumi tanár Kerényi Zoltán/biológia
BemutatkozÁS Takács Flóra vagyok, a gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnázium tanulója. Gödöllőn élek a családommal, egy húgom van. Szabadidőmben zenélek és sportolok. Ami érdeklődésemet a természettudományok, különösképpen az orvostudomány felé terelte, az az volt, hogy szerettem volna megérteni az okát annak, hogy a húgom habár külsőleg hasonlít rám, mégis a gondolkodásmódunk, a személyiségjegyeink teljesen mások. Ezért kezdtem el olvasni idegtudományi illetve genetika könyveket, amelyek hatására az agyi rendellenességek okai és azok lehetséges kezelése vált érdeklődésem tárgyává, mert rá kellett jönnöm arra, hogy sokszor az ilyen betegségekben szenvedők jogtalanul vannak megbélyegezve a társadalom „normális” tagjai által, amely problémát szerintem csakis a mélyebb megismeréssel orvosolhatunk. Továbbá remélve, hogy így még jobban megértem az öröklődési folyamatokat, nemrégiben bekapcsolódtam a Mezőgazdasági Biotechnológiai Intézet egyik kutatásába, melyben madarak őssejtjeivel kísérletezünk.
EREDMÉNYEK Irinyi János Kémiaverseny – 11. hely; Dugonics András Matematikaverseny – 1. hely Pest Megyei Matematikaverseny – 4. hely; Cultura Nostra Történelemverseny – 1. hely Gloria Victis Történelemverseny – 3. hely; Integrált Természettudományos Verseny országos – 5. hely; angol, matematika és kémia és biológia OKTV-n indult a 2013/2014 tanévben
NYELVTUDÁS angol C1
Publikációk
Tóth Réka Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1995. 09. 21.
Gimnázium/szak SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium, Szeged
Gimnáziumi tanár Csigér István/biológia
BemutatkozÁS A természettudományok, főleg a biológia és a kémia iránt középiskolai tanulmányaim alatt kezdtem el komolyabban érdeklődni és rövidesen egyértelművé vált számomra, hogy a későbbiekben is ezekkel szeretnék foglalkozni. Azóta az iskola mellett külön is foglalkozom a tantárgyakkal, igyekszem részletesen elsajátítani őket, főleg bizonyos témaköröket. Mivel a kémia közel áll hozzám, a biológia tudományágán belül is leginkább a biokémiát, illetve a hormonokat, hormonális rendszert tartom izgalmasnak. Érettségi után is ilyen irányban szeretnék továbbtanulni, reményeim szerint az SZTE Általános Orvosi Karán, későbbiekben pedig endokrinológiával foglalkozni.
EREDMÉNYEK
NYELVTUDÁS Angol C1
Publikációk
Tóth Rita Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1994. 06. 01.
Gimnázium/szak Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
Gimnáziumi tanár Tölgyesné Kovács Katalin/biológia, kémia
BemutatkozÁS Nyolcosztályos gimnáziumba járok, 11. évfolyamba. Fakultációnak kémiát és biológiát választottam, mert ilyen irányban szeretnék továbbtanulni. A kutatás és a gyógyítás egyaránt érdekel.
EREDMÉNYEK Curie Környezetvédelmi Emlékverseny – 11. hely 2013. Curie Környezetvédelmi Emlékverseny 2009, 2010, 2011, 2012. Curie Kémia Emlékverseny 2012, 2013. Irinyi János Középiskolai Kémiaverseny – 49. hely 2013. Kémia OKTV, I. kategória 2013. Biológia OKTV, II. kategória 2013. Winkler Lajos Kémiaverseny 2013.
NYELVTUDÁS ECL típusú angol nyelvvizsga - B2 szint
Publikációk
Troján Júlia Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 07. 12.
Gimnázium/szak SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium, Szeged
Gimnáziumi tanár Csigér István/biológia
BemutatkozÁS A természettudomnyos tantárgyak állnak a legközelebb hozzám, a biológia és a kémia a kedvencem.
EREDMÉNYEK Még nem indultam OKTV-n, de jövőre szándékozom indulni, biológiából.
NYELVTUDÁS
Publikációk
Turóczky Márta Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1995. 12. 25.
Gimnázium/szak Bethlen Gábor Református Gimnázium, Hódmezővásárhely
Gimnáziumi tanár Csorba Ildikó Linda, Jóriné Csölle Henriett
BemutatkozÁS A Bethlen Gábor Református Gimnázium tanulójaként pályázom. Biológia-Kémia fakultáción töltöm a negyedik évemet, a tanév végén mindkét tantárgyból emelt szinten érettségizem. Elsődleges célom a budapesti Szent István Egyetem Állatorvostudományi Karára felvételt nyerni. Mindemelett érdeklődéssel tölt el az emberorvoslás is. Szívesen lennék a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának hallgatója.
EREDMÉNYEK OTP Fáy András alapítvány – Tudásfeltöltés tudományvizualizációs videó feltöltő vetélkedő 2011-ben Országos Különdíj (3 fős csapatban) – 2012-ben Országos 2. hely, és Győr-Mobilis különdíj. Currie Környezetvédelmi Emlékverseny – megyei 1. hely; következő évben megyei 2. hely Nyílt Nemzetközi Kémia-National contest (European Chemistry Community) Országos 2. hely (3 fős csapatban) 2013
NYELVTUDÁS
Publikációk
Újházi Mihály Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 01. 26.
Gimnázium/szak Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged
Gimnáziumi tanár Gál Viktória
BemutatkozÁS Újházi Mihály vagyok, 17 éves, Mórahalmon lakok és a szegedi Radnóti Gimnáziumba járok. Tudományos érdeklődésemet a biológia és a kémia egyaránt felkeltette, továbbtanulásban is ilyen irányba szeretnénk elhelyezkedni.
EREDMÉNYEK 2012-2013 – Biológia OKTV 10. hely, Kémia OKTV 15. hely Mikola Sándor Fizikaverseny: 44. hely (8. oszt.), 30. hely (9. oszt.), 18. hely (10. oszt.) 2011-2012: Öveges József Emlékverseny – 3. hely (csapattal) 2011-2012: Irinyi János Kémiaverseny – 24. hely 2010-2011: Szőkefalvi-Nagy Gyula Matematikai Emlékverseny – 3. hely 2011-2012: Budó Ágoston Fizika Verseny – 2. hely
NYELVTUDÁS
Publikációk
Uzonyi Anna Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1995. 01. 22.
Gimnázium/szak ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola, Budapest
Gimnáziumi tanár Faragó Norbert, Szászné Heszlényi Judit
BemutatkozÁS Egészen kicsi korom óta érdekel a természet, mikor óvodás voltam, szüleimmel szinte minden délutánt és hétvégét az állatkertben töltöttem, ahol akár órákat vártam a keltetőgép előtt, hogy végignézhessem amint egy kiscsibe kikel a megrepedt tojásból. A gimnázium befejezése után biológiát szeretnék tanulni, s később kutatóként dolgozni. Azért döntöttem úgy, hogy kutató leszek, mert szeretném a lehető legjobban megismerni a világot, ami körülvesz, és kutatóként választ találhatok olyan kérdésekre is, amelyekre ma még senki nem tud válaszolni. A biológián belül jelenlegi elképzelésem szerint molekuláris genetikával szeretnék foglalkozni, de mivel később többet fogok tudni az összes témáról, ez természetesen még változhat.
EREDMÉNYEK 2012/13 Árokszállásy Zoltán Biológia Verseny 3. hely 2012/13 biológia OKTV 3. hely 2013 Nemzetközi Biológia Diákolimpia – ezüstérem
NYELVTUDÁS
Publikációk
Varga György Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 02. 21.
Gimnázium/szak ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola, Budapest
Gimnáziumi tanár Faragó Norbert, Szászné Heszlényi Judit
BemutatkozÁS A biológia (természetismeret) iránt már általános iskolában kezdtem el érdeklődni. A környezetvédelemmel kapcsolatos problémák már azóta foglalkoztatnak. A gimnáziumi tanulmányaim során pedig az agykutatással és a gyógyszerészettel kapcsolatos ismeretek kerültek érdeklődési körömbe. A kutatómunka, kísérletezés szeretetéhez nagyban hozzájárult, hogy részt vehettem az Európai Természettudományos Diákolimpián. Azonban a biológián kívül számos más tantárgy is érdekel, például a földrajz és a történelem. Alapvetően minden olyan téma, tudomány érdekel, ami a világ működésének megértését szolgálja. Szabadidőmben szeretek kosárlabdázni és utazni. Angolul (B2 nyelvvizsga) és franciául tanulok.
EREDMÉNYEK Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti Verseny – 8. hely (2008) Herman Ottó Országos Biológia Verseny – 2. hely (2010) Kitaibel Pál Országos Biológia és Környezetvédelmi Verseny – 9. hely (2011) Dr. Árokszállásy Zoltán Országos Biológia Verseny – 1. hely (2012) EUSO Európai Természettudományos Diákolimpia – abszolút 13. hely (ezüstérem) (2013) Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny földrajz – 1. hely (2013) Less Nándor Országos földrajzverseny – 1. hely (2011, 2013) OKTV Biológia 2. forduló (2013) Kiváló Ifjú Geográfus Díj (2013) Év Diákja Díj – Zugló (2008)
NYELVTUDÁS angol közép
Publikációk
Varga Judit Zsófia Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1994.12. 25.
Gimnázium/szak Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthon, Gödöllő
Gimnáziumi tanár Kerényi Zoltán/biológia
BemutatkozÁS Varga Judit Zsófia 18 éves gimnáziumi tanuló vagyok. Jelenleg a gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnázium 13. évfolyamára járok. Kiskorom óta érdekel a biológia. Mindig szívesen foglalkozom a természettudományos tantárgyakkal.8 éve tagja és segítője vagyok a Bika Tavi Természetvédelmi és Ornitológiai Tábornak. Állatorvosi vagy biológusi pályára készülök. Jó lehetőségnek tartom a biológia versenyeket az érettségire való felkészülésben, hiszen ösztönzőleg hatnak a diákokra.
EREDMÉNYEK 2013: YPEF – országos forduló – 3. hely biológia OKTV-n indult a 2012/2013 és a 2013/2014 tanévben
NYELVTUDÁS angol B2
Publikációk
Varga Levente Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 07. 08.
Gimnázium/szak Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
Gimnáziumi tanár Tölgyesné Kovács Katalin/biológia, kémia
BemutatkozÁS Német nyelvből felsőfokú nyelvvizsgára készülök. Az angolt 9. osztálytól tanulom. Jelenleg biológia és fizika fakultációt választottam. Emelt szintű érettségivel a SZTA ÁOK szeretném folytatni a tanulmányaimat.
EREDMÉNYEK 2011/2012-es Curie Környezetvédelmi Verseny – 9. hely
NYELVTUDÁS Német/középfok
Publikációk
Varga Petra Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1998. 03. 01.
Gimnázium/szak Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged
Gimnáziumi tanár Bán Sándor
BemutatkozÁS Szerintem a biológia egy nagyon érdekes és fontos tudományág, amelynek sok feltáratlan területe van még. Azért szeretnék biológiával foglalkozni, hogy ezekre a kérdésekre találjak válaszokat.
EREDMÉNYEK Kitaibel Pál Biológia Verseny – 6. hely
NYELVTUDÁS
Publikációk
Várhidi Zsóka Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 05. 29.
Gimnázium/szak Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged
Gimnáziumi tanár Gál Viktória
BemutatkozÁS A Radnóti matematika tagozatára járok, a matek mellett a biológiát és a kémiát tanulom emelt szinten.
EREDMÉNYEK 2012/13. OKTV biológia I. kategória – 16. hely a Budó Ágoston Fizikai Feladatmegoldó Versenyen – 2. hely
NYELVTUDÁS Angol középfok
Publikációk
Vilmos Fruzsina Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 11. 05.
Gimnázium/szak Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma, Debrecen
Gimnáziumi tanár Dr. Futóné Monori Edit
BemutatkozÁS 11. évfolyamos tanulmányaimat biológia-kémia szakon végzem. Érdeklődésem a természettudományok, elsősorban az élettan és a kémia iránt jelentős.
EREDMÉNYEK 2007 és 2008: Siegerkunde ( Német nyelvi verseny) – 3. és 5. hely 2010 és 2011: Megyei helyesírási verseny – 1. hely 2011/12 – Egy egész éves projektmunkában dolgoztam, melyben a víz molekuláris szerkezetével kapcsolatban végeztem kísérleteket, készítettem posztert, prezentációt. 2012 – Curie Kémia Emlékverseny területi döntő 2012 – Biológia háziverseny – 1. hely 2012– Kémia háziverseny – 2. hely 2012/2013 – Egy informatikai modellt hoztam létre a vér áramlási sebességéről. 2013. 10. 19én, a TERMOSZ-on előadást tarthattam a kész animációról. Jelenleg az OKTV-re készülök biológia és kémia tantárgyból.
NYELVTUDÁS német/középfok
Publikációk
wiegand Zsófia Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1995. 11. 05.
Gimnázium/szak Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma, Pécs
Gimnáziumi tanár Nyisztor Zsolt/biológia, kémia
BemutatkozÁS Wiegand Zsófia vagyok, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának 12. osztályos tanulója. Tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi karán szeretném folytatni. Szabadiőmben a pihenés mellett vagykran olvasok, sportok valamint iskolánk Laudate kórosában éneklek. Emellett igyekszem szabadidőmet jótékony célokra is fordítani (például a pécsi Rotaract Klub eseményein részt venni).
EREDMÉNYEK 2013: Tudományos Diákkörök XIII. Országos Konferenciája, Ökológia és Geológia szekció 2013, – 1. hely
NYELVTUDÁS angol felsőfok német társalgási szint
Publikációk
Zahemszky Dániel Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 12. 18.
Gimnázium/szak Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
Gimnáziumi tanár Erős-Honti Julianna
BemutatkozÁS Az iskolám természettudományos tagozatára járok már három éve. Később az orvosi egyetemen vagy külföldön biológia szakon szeretnék tanulni.
EREDMÉNYEK Árokszállásy Zoltán Országos Biológia Verseny 2011 – 3. hely 2012 – 6. hely 2013 – 6. hely Bókay Árpád Országos Biológia Verseny 2011 – 7. hely
NYELVTUDÁS Angol (középfokú nyelvvizsga)
Publikációk
Zelenka Olivér Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjú Szent-Györgyi IFJÚ
Születési dátum 1996. 07. 12.
Gimnázium/szak Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
Gimnáziumi tanár Erős-Honti Julianna
BemutatkozÁS Tizenegyedikes tanuló vagyok. Biológia és kémia tantárgyakból szeretnék OKTV-n részt venni. Tanulmányaimat a Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán szeretném folytatni.
EREDMÉNYEK
NYELVTUDÁS Olasz, angol középfokú nyelvvizsga
Publikációk
th th th 7575 75 Anniversary Anniversary Anniversary ofofAlbert of Albert Albert Szent-Györgyi’s Szent-Györgyi’s Szent-Györgyi’s NOBEL DÍJASOK SZEGEDEN Nobel Nobel Nobel Prize Prize Prize Award Award Award Szeged Szeged Szeged 22-25 22-25 22-25 March, March, March, 2012 2012 2012
Aaron Ciechanover Kémiai Nobel-díj 2004
Ada E. Yonath Kémiai Nobel-díj 2009
Andrew V. Schally Kémiai Nobel-díj 1977
Bert Sakmann Orvosi Nobel-díj 1991
Eric Wieschaus Orvosi Nobel-díj 1995
John E. Walker Kémiai Nobel-díj 1997
Peter C. Doherty Orvosi Nobel-díj 1996
Robert Huber Kémiai Nobel-díj 1988
Tim Hunt Orvosi Nobel-díj 2001
Mi hiszünk Benned! Te hiszel magadban? Ha igen, tájékozódj honlapunkon:
TU
RE O
F BIOM
ED
I
L SC
FOR THE
CA
FU
www.nobel-szeged.hu
S
ZE
AT
N
ION
IENCES I GED
◆ FOU
ND
vagy érdeklődj alapítványunknál:
SZEGEDI ORVOSBIOLÓGIAI KUTATÁSOK JÖVŐJÉÉRT ALAPÍTVÁNY A kuratórium elnöke: Varró András A kuratórium tagjai: Hegyi Péter (titkár), Kemény Lajos, Krizsó Szilvia (a Pártoló Tagok Testületének elnöke), Leprán István, Ormos Pál, Vécsei László, Vígh László levelezési cím: 6725 Szeged, Pálfy u. 52/D; telefon: +36 70 375 1031 e-mail:
[email protected] web: www.nobel-szeged.hu