UNIVERSITAS SCIENTIARUM
SZEGEDIENSIS
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM
EVKÖNYVE
2010-2011
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ÉVKÖNYVE 2010-2011
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ÉVKÖNYVE 2010-2011
SZEGED-2012
Kiadja: DR. SZABÓ GÁBOR
egyetemi tanár, akadémikus, rektor
Szerkesztőbizottság: DR. RÁCZ BÉLA egyetemi tanár, rektorhelyettes, a szerkesztőbizottság elnöke
DR. BÉKÉSI IMRE prfessor emeritus
DR. CSERNAY LÁSZLÓ professor emeritus
DR. MOLNÁR IMRE professor emeritus
DR. MOJZES KATALIN egyetemi főtanácsos
Az Évkönyvben az anyaggyűjtés 2010. szeptember 1 -jétől 2011. augusztus 31-ig terjed. A szerkesztőbizottság feladata, hogy a tanév legfontosabb eseményeit, a központi egységek és a karok hivatalai által közölt névsort és adatokat regisztrálja. Az ismereteink szerinti hiányosságokat pótoltuk. A névsorban csak az oktatási egységek kinevezett, felsőfokú végzettséggel rendelkező munkatársai szerepelnek.
HU ISSN 0133-4468
TARTALOM I . D R . SZABÓ G Á B O R REKTOR BESZÉDE
7
I I . GYÖKEREK - ELŐDÖK A Z EGYETEMTÖRTÉNET KRONOLÓGIÁJA 1 5 8 1 - T Ó L NAPJAINKIG
. . .
.11
I I I . EGYETEMÜNK A SAJTÓ TÜKRÉBEN
15
IV. A Z EGYETEM VEZETŐI
41
V. A Z EGYETEM SZENÁTUSA
43
V I . A Z EGYETEM GAZDASÁGI TANÁCSA
45
V I I . A K A R I TANÁCSOK TAGJAI
47
V I I I . EGYETEMÜNK DOLGOZÓI (KARONKÉNT AZ OKTATÓK ÉS KUTATÓK, A KÖZPONTI EGYSÉGEK SZAKDIPLOMÁSAI)
55
I X . A Z EGYETEM DOLGOZÓINAK ÉS HALLGATÓINAK LÉTSZÁMA KARONKÉNT (STATISZTIKAI ADATOK)
TT
X . OKTATÁSI TEVÉKENYSÉGRE FORDÍTOTT ÖSSZEG X I . A KÖLTSÉGVETÉS ALAKULÁSA X I I . KOLLÉGIUMOK X I I I . KOLLÉGIUMI FÉRŐHELYEK X I V . A Z EGYETEM DOKTORI KÉPZÉSI PROGRAMJAI ÉS VEZETŐIK XV.
D O K T O R I ( P H D ) KÉPZÉSBEN RÉSZT VETT HALLGATÓK
147 151 155 157 161 165 169
X V I . A JÓZSEF A T T I L A TANULMÁNYI ÉS INFORMÁCIÓS K Ö Z P O N T STATISZTIKAI ADATAI
173
X V I I . A Z EGYETEMI KÖNYVTÁR LÁTOGATOTTSÁGA
175
XVIII.
179
9 0 ÉVES A SZEGEDI TERMÉSZETTUDOMÁNYOS KÉPZÉS
X I X . EGYETEMÜNK ÚJ DÍSZDOKTORAI
183
X X . KITÜNTETÉSBEN RÉSZESÜLTEK
185
X X I . EGYETEMÜNK JUBILEUMI DIPLOMÁSAI
191
X X I I . TUDOMÁNYOS FOKOZATOT NYERT OKTATÓK
197
X X I I I . HABILITÁLTAK NÉVSORA
199
X X I V . A MAGYAR TUDOMÁNYOS A K A D É M I A TAGJAI
201
XXV.
203
KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJAS HALLGATÓK
X X V I . D O K T O R I ( P H D ) FOKOZATOT SZERZETT HALLGATÓK ÉS DOLGOZATUK CÍME X X V I I . D I P L O M Á T SZERZETT HALLGATÓK NÉVSORA
207 213
TABLE OF CONTENTS I . ADRESSES OF RECTOR DR. G Á B O R SZABÓ
7
I I . R O O T S AND PREDECESSOROS T H E HISTORY OF THE UNIVERSITY: CHRONOLOGY FROM 1 5 8 1 TO PRESENT
11
I I I . T H E UNIVERSITY IN T H E MEDIA (SELECTION FROM T H E ARTICLES PUBLISHED DURING T H E ACADEMIC YEAR) IV. UNIVERSITY LEADERSHIP V. M E M B E R S OF THE UNIVERSITY C O U N C I L V I . FINANCIAL ADVISORY B O A R D V I I . M E M B E R S OF T H E FACULTY C O U N C I L S
15 41 43 45 47
V I I I . STAFF MEMBERS (INSTRUCTORS, RESEARCHERS OF FACULTIES AND PROFESSIONALS OF CENTRAL UNITS) I X . N U M B E R OF STAFF A N D STUDENTS (STATISTICS) X . INSTRUCTIONAL EXPENDITURES X I . T H E BUDGET (STATISTICS) X I I . H A L L S OF RESIDENCE (STATISTICS) X I I I . H A L L S OF RESIDENCE X I V . P H D PROGRAMS: COURSES AND DIRECTORS X V . STUDENTS OF PHD PROGRAMS
55 147 151 155 157 . 161 165 169
X V I . T H E JÓZSEF A T T I L A STUDY AND INFORMATION C E N T R E : STATISTICS X V I I . T H E UNIVERSITY LIBRARY: REGISTERED USERS X V I I I . 9 0 YEARS OF SCIENCE EDUCATION IN SZEGED X I X . N E W HONORARY DOCTORS XX.
H O N O U R S LIST
X X I . JUBILEE D I P L O M A RECIPIENTS X X I I . SCIENTIFIC DEGREE RECIPIENTS
173 175 179 183 185 191 197
X X I I I . LIST OF HABILITATED FACULTY MEMBERS
199
X X I V . M E M B E R S OF H U N G A R I A N ACADEMY OF SCIENCES
201
X X V . STUDENTS AWARDED T H E SCHOLARSHIP OF T H E REPUBLIC O F HUNGARY X X V I . STUDENTS AWARDED P H D DEGREE AND TITLES OF THESES X X V I I . LIST OF GRADUATES
203 207 213
I.
DR. SZABÓ GÁBOR REKTOR BESZÉDE 2010. szeptember. 4. Tanévnyitó Közgyűlés t ^ lisztéit Ünnepi Szenátusülés! Hölgyeim és Uraim! Egyetemi Polgárok!
Az évkezdés az oktatásban igazából a hétköznapi élet szilveszterének, új évének felel meg. Ilyenkor szokás egy kicsit visszagondolni arra, ami mögöttünk van és arra, ami előttünk áll Az egyetem egy sikeres tanévet zárt. Sikereink közül talán az egyik legkiemelkedőbb moz-zanat, hogy négy másik jelentős hazai egyetemmel együtt kutatóegyetemi címet nyertünk. Attól, hogy ezt a megtisztelő címet megkaptuk, azonban még nem dőlhetünk hátra. Nem dől-hetünk hátra, mert ha nem fejlődünk tovább, akkor idővel méltatlanná válunk a címre. Nem az a célunk, hogy önmagában ezt a címet megtartsuk, hanem hogy tovább erősítsük helyzetünket, hiszen a Szegedi Tudományegyetem nem csupán a Duna-Tisza köze déli részének leghíresebb egyeteme kíván lenni, hanem egy nemzetközi téren is elismert, nemzetközi porondon is versenyképes egyetem. Efelé pedig csak az az út vezet, amelynek első lépése a kutatóegyetemi cím elnyerése volt. Ugyan az elmúlt tanévben számos egyéb eredmény is született, de sajnos azt is kell mon-danom, hogy egy nagy veszteség is ért bennünket. Eltávozott közülünk Kiricsi Imre professzor úr, jeles tudós, rektorhelyettes, nekem személyes barátom. Kérem, hogy egyperces néma felállással adózzunk emlékének. Azt gondolom, hogy a jelenlévő egyetemi polgároknak nem kell hangsúlyoznom, hogy a Szegedi Tudományegyetem egy jó egyetem. Valószínűleg tudták ezt azok a hallgatóink is, akik hozzánk jelentkeztek. Örömmel tölt el, hogy a Szegedi
71
2 Rektori beszéd Tudományegyetem népszerűsége idén is töretlen volt. Sok hallgató jelentkezett, így sok tehetséges hallgató kezdheti meg ta-nulmányait idén szeptemberben is. A jelentkezők magas száma mellett legalább annyira fontos számunkra, hogy hallgatóink örömmel és elégedettséggel végezzék tanulmányaikat. A hazai és nemzetközi kutatásokban e téren is rendre kedvező értékelést kapjunk. A tanévnyitónak természetesen elsősorban a hallgatóságról kell szólnia, és azok közül is elsősorban azokról, akik most kezdik meg tanulmányaikat nálunk. Kedves Fiatal Kollégáim! Valószínűleg Önöket most szólítja először egy professzor kollé-gának, és ezt nem viccből teszem. Önök arra az útra léptek, hogy kollégáinkká és értelmiségivé váljanak, ami több annál, mint hogy az ember valamit megtanul. Szeretném, ha világosan látnák, hogy mostantól kezdve nem azért tanulnak, hogy valamilyen jegyet kapjanak, nem azért tanulnak, hogy valahova felvegyék Önöket, hanem azért tanulnak, mert oktatóik segítsé-gével megszerezhetik azokat az alapokat, hangsúlyozom, csak az alapokat, amellyel az életben boldogulhatnak. Van még egy dolog azonban, amit mi megtanítani nem tudunk, mert arra nincs technika, azt Önöknek kell megtenniük. Ez pedig a gondolkodás. Figyelmükbe ajánlom Konfucius egy mondását, aki szerint tanulni és nem gondolkodni felesleges fáradtság, gon-dolkodni és nem tanulni pedig veszélyes. A kettőnek az összhangja adja meg azokat az alapo-kat, amellyel az életben boldogulhatnak, és ez az, amiben mi csak segíteni tudunk. Nagy kü-lönbség a korábbi tanulmányokhoz képest, hogy az alsóbb iskolákban nagyjából készen kapják azt, amivel utána onnan távozni kell, amit utána Önöktől elvár a külvilág, mi pedig csak segíteni tudunk abban, hogy olyan módon hagyják el az egyetemet, hogy az életben megállják a helyüket. Ehhez mindazonáltal nagyon sok sikert kívánok. És még egy fontos dolgot szeretnék ehhez hozzátenni. Többször elmondtuk ma - a filmben is lehetett látni, elhangzott - , hogy a Szegedi Tudományegyetem az egy jó egyetem. Na de mitől jó egy egyetem? Két komponenstől a jó oktatóktól és a tehetséges hallgatóktól. Bármi-lyen oktatói gárdát hívunk össze egy helyre, ha nincsenek tehetséges hallgatók, abból jó egye-tem nem lesz soha. Ez azt is jelenti, hogy az, hogy a Szegedi Tudományegyetem jó lesz-e a jövőben, az a mi felelősségünk mellett az Önök felelőssége is. Az egyetemet jóvá a tehetséges és ambiciózus hallgatók teszik. Remélem, hogy Önök ilyen szándékkal érkeztek hozzánk, mert ha ez így van, akkor biztos, hogy a Szegedi Tudományegyetem hírnevét a jövőben sem kell félteni. Tisztelt Újdonsült Kollégáim! Kívánom, hogy találják meg helyüket az egyetemen még akkor is, ha első ránézésre esetleg az ijesztően nagynak hat. Valóban az, 35 ezren vagyunk itt egyetemi polgárok. Az ország lakosságának több mint fele olyan városokban él, amelyeknek ennél kevesebb lakosa van. Ez egy nagy intézmény, de úgy gondolom, hogy az itt dolgozó munkatársak, oktatók, segéd-
1 8
Rektori beszéd személyzet, mindenki azon dolgozik, hogy ez a nagynak tűnő, és akár méreténél fogva néha barátságtalannak ható szervezet valóban otthonukká váljon, és segítse Önöket céljaik elérésében. Tisztelt Hölgyeim és Uraim, ünnepi Szenátusülés! Kívánok az új hallgatók mellett saját magunknak is sikeres félévet. Kívánom, hogy az elkövetkező tanévben a Szegedi Tudomány-egyetem hírneve tovább erősödjék, érjük el személyenként külön-külön is azt, amit kitűzünk magunk elé, és az egyetem is meg tudja valósítani legfontosabb céljait. Köszönöm, hogy meghallgattak!
9 l
GYÖKEREK-ELŐDÖK Az egyetemtörténet
kronológiája 1581-től
napjainkig
1581. MÁJUS 12. Báthory István - a jezsuita rend gondozásában - iskolát hozott létre Kolozsvárott. 1603. JÚNIUS 9. Az egyetemet lerombolták, és a jezsuitákat kiűzték Erdélyből. 1692. MÁRCIUS 15. A jezsuita rend visszatérhetett Erdélybe, 1698. november 17-től egyetemi rangban folytathatták a tanítást 1773-ig, a fenntartó rend megszüntetéséig. 1 7 7 4 - 7 5 - B E N Mária Terézia újjászervezte és a piarista rendre bízta a Báthoryegyetemet, továbbá kiegészítette jogi és orvosi karral. 1784-BENII. József akadémiai líceummá fokozta le az intézményt, amely Királyi Jogakadémia és Orvos-sebészi Tanintézet néven működött 1872-ig. 1 8 6 7 - B E N Eötvös József felszólította a Jogakadémiát és az Orvosi-sebészi Tanintézetet, hogy dolgozzák ki az egyetemmé alakulás feltételeit. 1872. NOVEMBER 11. Megkezdődött a tanítás a Kolozsvári Egyetemen, mely 1881-ben felvette Ferenc József nevét. 1919. MÁJUS 12. Román katonaság szállta meg az egyetemet. Az egyetem tanárait állásukból elbocsátották, valamint többségüket kiutasították a román állam területéről. 1921. A Kolozsvárról menekülni kényszerült Ferencz József Tudományegyetem az 1921. évi XXV. törvénycikk értelmében ideiglenesen Szegeden nyert elhelyezést. 1921. OKTÓBER 9-ÉN Menyhárt Gáspár rektor ünnepélyes keretek között megnyitotta a Ferencz József Tudományegyetem első szegedi tanévét. 1926. OKTÓBER 5-ÉN a mai gyermekklinika helyén az egyetem első alapkő letételével megindultak az egyetemi építkezések. 1 9 2 8 / 2 9 . Klebelsberg Kunó miniszter a budapesti két polgári iskolai tanárképzőt összevonta és Szegedre helyezte. 1930. OKTÓBER 25-ÉN Klebelsberg Kunó kultuszminiszter felavatta a Dóm tér egyetemi épületeit.
T T 1
•
Kronológia
1937. SZENT-GYÖRGYI ALBERT orvosi Nobel-díjat kapott. 193 8-BAN az Országos Közegészségügyi Intézet irányításával megalapították a szegedi Védőnőképző Iskolát, amely 1944-ig működött. 1940. OKTÓBER 16-ÁN az 1940. évi XXVIII. törvénycikk értelmében a Ferenc József Tudományegyetem visszatért eredeti székhelyére, Kolozsvárra, és ekkor Szegeden Horthy Miklós Tudományegyetem néven új egyetemet hoztak létre. Szegeden a jogi kar működését ármenetileg szüneteltették. 1945 MÁJUSÁBAN az egyetem neve Szegedi Tudományegyetem lett. 1947. Újraindult a védőnőképzés Állami Védőnőképző Iskola néven. 1951. FEBRUÁR I-JÉN az Orvostudományi Kar kivált a tudományegyetemből, és Szegedi Orvostudományi Egyetem néven önálló egyetem lett. 1 9 5 2 - B E N felépült a Béke épület. 1955- Az Orvostudományi Egyetem művese állomást létesített. 1955 NYARÁN a minisztérium megszüntette a Budapesti Pedagógiai Főiskolát, jogutódul a Szegedi Pedagógiai Főiskolát tette meg. 1 9 5 7 - B E N megalakult a Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara négy intézettel. 1 9 6 1 - B E N a Magyar Tudományos Akadémia létrehozta szegedi területi bizottságát, a Szegedi Akadémiai Bizottságot. 1962. MÁJUS 18-ÁN a Gyógyszerésztudományi Kar részére átadták az Eötvös utca 6. szám alatti épületet. 1962. SZEPTEMBER I-JÉN a Szegedi Tudományegyetem József Attila nevét vette fel. 1 9 6 2 / 6 3 . T A N É V T Ő L a minisztérium a Pedagógiai Főiskola elnevezését Tanárképző Főiskolára módosította. 1963. Felavatták a Kibernetikai Laboratóriumot az Árpád téren. 1963 SZEPTEMBERÉBEN felépült a Tanárképző Főiskola Teleki Blanka Kollégiuma. 1 9 6 5 - B E N átadták az Orvostudományi Egyetem ú j Biológiai Intézetét. 1970. Budapesten és Szegeden 1962 óta működő felsőfokú élelmiszeripari technikumok összevonásával Szegeden Élelmiszeripari Főiskola létesült. 1972. AUGUSZTUS 1. A Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum átszervezésével létrejött Hódmezővásárhelyen az Élelmiszeripari Főiskola Állattenyésztési Kara. 1973. A védőnőképzés főiskolai szintre emelkedett. 1973. OKTÓBER 5-ÉN Szegedi Tanárképző Főiskola működésének 100 éves évfordulóján a főiskola Juhász Gyula nevét vette fel. 1 9 7 6 - B A N elkészült a Belgyógyászati Intenzív Osztály épülete (Körintenzív). 1979. Az Élelmiszeripari Főiskola Állattenyésztési Kara az Állatorvos Tudományi Egyetemhez került, a neve Állategészségügyi Főiskolai Kar. 1979. Az Élelmiszeripari Főiskola önálló kollégiumot alakított ki.
2 Kronológia 1980-BAN a Klinikai Kémiai Intézet és Klinikai Mikrobiológiai Diagnosztikai Intézet épületét átadták. 1985-BEN az Orvostudományi Egyetemen megindult a külföldi hallgatók angol nyelvű képzése. 1986-BAN felépült a Topolya soron a Tanárképző Főiskola sportcsarnoka. 1986-BAN Szegeden létrejött a budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Élelmiszeripari Kara. 1987. A Szegedi Orvostudományi Egyetem Szent-Györgyi Albert nevét vette fel. 1987. SZEPTEMBER 1. A hódmezővásárhelyi Állategészségügyi Főiskolai Kar a Debreceni Agrártudományi Egyetem Állattenyésztési Főiskolai Kara lett. 1989. A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem megalapította az Egészségügyi Főiskolai Kart védőnő,, gyógytornász és általános szociális munkás szakkal. 1989-BEN átadásra került az Orvostudományi Egyetem Űj Klinika épülete. 1991. MÁRCIUS 14-ÉN öt szegedi felsőoktatási intézményvezetői szándéknyilatkozatot írtak alá a Szegedi Universitas létrehozásáról. 1992. Felépült Újszegeden a Szegedi Csillagvizsgáló. 1994. Az Állam- és Jogtudományi Kar és a Károli Gáspár Református Egyetem közös levelező jogászképzést indított Kecskeméten. 1994. NOVEMBER I-JÉN létrejött a Szegedi Egyetemi Szövetség. 1998. MÁRCIUS 10-ÉN az országgyűlés döntött a megszüntetett szegedi tanítóképzés újraindításáról. 1998. ÁPRILIS I-JÉN megalakult a Szegedi Felsőoktatási Szövetség, amelynek tagjai a következő intézmények voltak: József Attila Tudományegyetem, Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Szegedi Főiskolai Kara, Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriuma, Mezőgazdasági Főiskolai Kar, Hódmezővásárhely. 2000. JANUÁR I-JÉN a szegedi felsőoktatási intézmények egyesülésével létrejött a Szegedi Tudományegyetem. 2004. DECEMBER 9-ÉN ünnepélyes keretek között átadták az egyetem új épületét, a Tanulmányi és Információs Központot, melynek nagyobb részét az Egyetemi Könyvtár foglalta el. 2005. DECEMBER 9-ÉN a Tanulmányi és Információs Központ felvette József Attila nevét. 2006. ÁPRILIS 28. Újszegeden lerakták az új biológiai épület alapkövét. 2006. OKTÓBER 30-ÁN. az Egyetemi Szenátus döntése alapján a főiskolai karok elnevezése megváltozott. (Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar, Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, Mezőgazdasági Kar, Mérnöki Kar, Zeneművészeti Kar.)
131
2
Kronológia
2007. JANUÁRTÓL önálló kar lett a Fogorvostudományi Kar. 2007. JÚLIUSÁBAN átadásra került az új biológiai épület és a Gazdaságtudományi Kar felújított Kálvária sugárúti épülete. 2007/2008. TANÉVBEN a papír alapú leckekönyv helyett az elektronikus változatot vezették be. 2007 ŐSZÉN sikeresen lezárult az egészségügy integrációja, a városi és egyetemi betegellátás összekapcsolása. 2008.ÁPRILISÁBAN megalakult az Arc- Állcsont- és Szájsebészeti Klinika. 2008 ŐSZÉN megkezdődtek a tárgyalások a lézerkutató központ (Extrémé Light Infrastructure) szegedi kialakításáról. 2008 DECEMBERÉBEN pályázatot írtak ki az új klinikai tömb építésére 2009. FEBRUÁR a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar „Természetismereti Tudástár" létesítéséről határozott. 2009. ÁPRILIS a végzett gyógyszerészhallgatók is megkapják a doktori címet 2009. MÁJUS „Legtöbbet Zöldült Iroda" díjat kapott a Tanulmányi és Információs Központ. 2009 SZEPTEMBERÉBEN Felsőoktatási Minőségi Díjat kapott az egyetem. 2009. SZEPTEMBER a kormány támogatja a szegedi lézerkutató központ megépítését. 2009 OKTÓBERÉBEN megkezdődött a Dugonics téri központi épület felújítása, és átadták a hallgatóknak az Öthalmi kollégium új épületét. 2009 DECEMBERÉBEN támogatást kapott az egyetem új klinikai tömbjének megépítése. 2010. ÁPRILIS Kutatóegyetemi minősítést kapott az egyetem. 2011. JANUÁR Elkészült az ELI (Extrémé Light Infrastructure ) tudományos koncepciója, melyet elfogadott és támogatott a kormány. 2011 MÁJUSÁBAN került átadásra a felújított központi egyetemi épület a Dugonics téren. 2011. MÁJUS 11-ÉN az egyetem jubileumi ünnepségen emlékezett meg szellemi elődjéről, az 1581-ben alapított Báthory egyetemről.
14
III.
EGYETEMÜNK A SAJTÓ TÜKRÉBEN (Válogatás a tanévfolyamán
megjelent
cikkekből)
A SZOCIÁLIS ÉS B I Z T O N S Á G I R E N D S Z E R E K E T IS KUTATJA C Z Ú C Z O T T Ó - Ű J A B B 6 ÉVIG L U X E M B O U R G B A N
In: Délmagyarország, 2010. szeptember 2. 7. p. T A L A J T A N I K O N F E R E N C I A [ R Ö V I D HÍR.]
In: Délmagyarország, 2010. szeptember 3. 5. p. Konferenciát tartott a Magyar Talajtani Társaság T A N É V N Y I T Ó AZ EGYETEMEN - ÜNNEPÉLYES TANÉVNYITÓ A SZEGEDI T U D O M Á N Y E G Y E T E M E N - T A N U L Á S ÉS G O N D O L K O D Á S
In: Délmagyarország, 2010. szeptember 6. 1., 3. p. DIÁKOK ALBÉRLETBEN -
S Z Á Z E Z E R F O R I N T B A IS K E R Ü L H E T A L A K H A T Á S
É L E T F O R M A 2 - 4 ÁGYAS SZOBÁBAN, KÖZÖSSÉGBEN ÉLNI -
-
KOLLÉGIUM
KONTRA ALBÉRLET
In: Délmagyarország, 2010. szeptember 7. 3. p. G E R G Ő MATEKBÓL VERTE A VILÁGOT
In: Délmagyarország, 2010. szeptember 9. 1., 5. p. A Nemzetközi Matematikaversenyen helyezést ért el: Gyenizse Gergő, Ozsvárt László és Udvari Balázs A SZEGEDI A V I L Á G LEGJOBB 3 O I - 4 O O EGYETEME K Ö Z Ö T T - R A N G L I S T Á K ÉS T E L JESÍTMÉNYEK
In: Délmagyarország, 2010. szeptember 13. 1., 5. p. GAZDASÁGI KONFERENCIA SZEGEDEN [RÖVID HÍR.]
In: Délmagyarország, 2010. szeptember 14.4. p. Első Szegedi Gazdasági Konferencia
15
jj Egyetemünk a sajtó tükrében SZUPERLÉZER: KÉSÉSBEN -
Az
O R B Á N - K O R M Á N Y MÉG N E M D Ö N T Ö T T AZ
ELI-
PROJEKTRŐL
In: Délmagyarország, 2010. szeptember 16. 1., 3. p. M A G Y A R - R O M Á N OKTATÁSI P RO G RA M
In: Délmagyarország, 2010. szeptember 17.4. p. Együttműködési megállapodás az I. számú Belgyógyászati Klinika és az Aradi Városi Kórház között NÉPSZERŰ KURZUS A SZABADEGYETEM
In: Délmagyarország, 2010. szeptember 18. 9. p. E G Y L É P É S S E L A T Ö B B I E K E L Ő T T - A K A R R I E R R Ő L SZÓLVA
In: Délmagyarország, 2010. szeptember 18. 9. p. Az Őszi Karrier Napok megrendezése KONFERENCIA A MEGÚJULÓ ENERGIÁRÓL [RÖVID HÍR.]
In: Délmagyarország, 2010. szeptember 23. 5. p. M E G K Ö N N Y Í T I A K O R A I D I A G N O S Z T I K Á T ÉS A K Ö Z Ö S S É G B E I L L E S Z K E D É S T -
Au-
T I S T Á K N A K SEGÍT A SZEGEDI FELFEDEZÉS
In: Délmagyarország, 2010. szeptember 25. 8. p. Szegedi Pszichológiai Napok A KLÍMAVÁLTOZÁS REJTETTEBB ÖSSZEFÜGGÉSEIT KUTATJÁK - Á T A L A K U L Ó TÁJAINK
In: Délmagyarország, 2010. szeptember 25. 10. p. A Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék kutatásairól T Á M O G A T J A A K O R M Á N Y A L É Z E R K Ö Z P O N T O T ÉS A H A R M A D I K T L S Z A - H I D A T — O R B Á N V I K T O R SZEGEDEN KÁVÉZOTT
In: Délmagyarország, 2010. szeptember 28. 3. p. „PARÁDÉS SZEREPOSZTÁS" A KÖZGAZDÁSZGYŰLÉSEN
In: Délmagyarország, 2010. szeptember 30. 3. p. Konferencia Válságkezelés és váltóállítás címmel H Ő K U T A K É s NAPELEMRENDSZEREK AZ EGYETEMEN - Z Ö L D ÉPÜLET A MÉRNÖKÖKNEK
In: Délmagyarország, 2010. szeptember 30. 5. p. A Mérnöki Kar új épülete
1 1 6
jj Egyetemünk a sajtó tükrében M E S T E R K É P Z É S E K NAPJA
In: Délmagyarország, 2010. október 1. 3. p. Nyílt nap a mesterképzésről K É T É L E T M Ű D Í J A SZEGEDI K O N T A K T O L Ó G U S N A K
In: Délmagyarország, 2010. október 5. 11. p. Végh Mihály Fick-Kalt-Müller és Györffy István emlékérmet
kapott
A SZEGEDI R H I N O L I G H T N E M Z E T K Ö Z I T É R H Ó D Í T Á S A [ R Ö V I D H Í R . ]
In: Délmagyarország, 2010. október 8. 4. p. S Z A B A D S Z O F T V E R E K [ R Ö V I D HÍR.]
In: Délmagyarország, 2010. október 8. 9. p. Konferencia Szabad szoftverek címmel N Ö V É N Y E K SZÍVJÁK FEL A N E H É Z F É M E K E T - K Ö R N Y E Z E T T I S Z T Í T Ó N Ö V É N Y E K KEL K Í S É R L E T E Z N E K A Z S Z T E - N - É L E T A V Ö R Ö S I S Z A P U T Á N
In: Délmagyarország, 2010. október 9. 1, 3. p. A Növénybiológiai Tanszék kutatásai SZILASI L Á S Z L Ó É A ROTARY I R O D A L M I D Í J
In: Délmagyarország, 2010. október 11. 6. p. I N M E M Ó R I Á M H E M M E R T JÁNOS ( 1 9 2 7 - 2 0 1 0 )
. In: Délmagyarország, 2010. október 13. 11. p. Nekrológ Hemmert János festőművész, tanárról H A T Á R M E N T I RÉGIÓK T U D O M Á N Y A [ R Ö V I D H Í R . ]
In: Délmagyarország, 2010. október 14.4. p. Konferencia a Határ menti régiók tudománya Közös
címmel
ESÉLY: S Z E G E D ÉS T E M E S V Á R EGYMÁST K I E G É S Z Í T V E , E G Y Ü T T FEJLESZT - S U G Á R T E R Á P I Á S GYORSÍTÓ
In: Délmagyarország, 2010. október 16. 10. p. PÁLYAVÁLASZTÁSRÓL A NYÍLT N A P O K O N
In: Délmagyarország, 2010. október 16. 10. p. VIDÉK-MAGYARORSZÁG MÁNYEGYETEM
LEGJOBB E G Y E T E M E A SZEGEDI VIDÉK-MAGYARORSZÁG
A SZEGEDI
TUDO-
LEGJOBB FELSŐOKTATÁSI
IN19
jj Egyetemünk a sajtó tükrében TÉZMÉNYE - IRÁNYTŰ A TOVÁBBTANULÓKNAK
In: Délmagyarország, 2010. október 18.1., 3. p. B I O T E C H N O L Ó G I A : A V Ö R Ö S I S Z A P O T IS MEG L E H E T „ E T E T N I " M I K R Ó B Á K K A L
-
M U N K Á R A FOGJÁK A BACIKAT
In: Délmagyarország, 2010. október 22. 10. p. A Biotechnológiai Tanszék kutatásairól 8 0 ÉVES A SZEGEDI D Ó M - T Í Z E Z R E K LÁTTÁK AZ E M L É K M Ű S O R T -
FELSZENTE-
LÉSÉNEK NYOLCVANADIK É V F O R D U L Ó J Á T Ü N N E P E L T E A D Ó M
In: Délmagyarország, 2010. október 25. 1., 3. p. KITÜNTETÉSEK AZ ÉVFORDULÓN
In: Délmagyarország, 2010. október 25. 5. p. Ringler András Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje, Bernáth Árpád Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, Gresó Erzsébet Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kaptak K É Z I L A B D A - K O N F E R E N C I A S Z E G E D E N - E G Y Ü T T M Ű K Ö D I K A Z S Z T E A SZÖVETSÉGGEL
In: Délmagyarország, 2010. október 25. 15. p. VÁLTOZIK A FELSŐOKTATÁSI TÖRVÉNY - MEGNYIRBÁLNÁK A HALLGATÓI JOGOKAT
In: Délmagyarország, 2010. október 27. 3. p. PÁLMA REND [RÖVID HÍR.]
In: Délmagyarország, 2010. október 27. 8. p. Szász Géza a Francia Köztársaság Akadémiai zatát kapta
Pálma Rend lovagi foko-
2 M I L L I Ó E U R Ó A SZEGEDI M A T E M A T I K U S N A K - T Á M O G A T Á S A M A T E M A T I K A JÁRVÁNYTAN K U T A T Á S Á R A
In: Délmagyarország, 2010. október 28. 5. p. A kutatást Röst Gergely végzi B A T T H Y Á N Y - S T R A T T M A N N - D Í J A S O K [ R Ö V I D HÍR.]
In: Délmagyarország, 2010. október 29. 4. p. Kovács-Ádám és Soós Gyöngyvér Batthyány-Strattmann-díjas
8
Egyetemünk a sajtó tükrében I N F O R M A T I K A I KLASZTER: ÚJ S T R A T É G I A [ R Ö V I D H Í R . ]
In: Délmagyarország, 2010. október 29. 8. p. . Konferencia az informatikai klaszterről K É S É S B E N A MAGYAR PROJEKT - C S E H O R S Z Á G ÉS R O M Á N I A ELŐRÉBB JÁR - L É Z E R K Ö Z P O N T : ELVÁGHATJUK M A G U N K A T
In: Délmagyarország, 2010. november 2. 1., 3. p. 2 5 ÉVES A T Á R S A D A L O M E L M É L E T I G Y Ű J T E M É N Y [ R Ö V I D H Í R . ]
In: Délmagyarország, 2010. november 2. 5. p. Kiállítás a 25 éves a Társadalomelméleti Gyűjteményről A T U D O M Á N Y Ü N N E P E - A SZEGEDI P A P R I K A ÉS A P I C K S Z A L Á M I U T Á N S Z E G E D K I T Ö R É S I P O N T J A : A Z E G Y E T E M ÉS A T U D O M Á N Y O S KUTATÓHELYEK - T E G N A P T Ó L EGY H Ó N A P O N ÁT T A R T A MAGYAR T U D O M Á N Y Ü N N E P E K U T A T Á S : ÚJ IGAZSÁGOK KERESÉSE
In: Délmagyarország, 2010. november 4. 3. p. H A Z A I FELSŐOKTATÁS: N E H E Z E B B LESZ B E J U T N I ÉS BENT M A R A D N I - K E V E S E B B H A L L G A T Ó AZ E G Y E T E M E K E N
In: Délmagyarország, 2010. november 4. 5. p. A z IDEI R O T A R Y I R O D A L M I DÍJAT I R O D A L O M K R I T I K U S K A P T A - SZILASI L Á S Z LÓ: S Z E R E T T E M ABBAN A Z ÓLBAN D O L G O Z N I
In: Délmagyarország, 2010. november 6.13. p. A TANÁRKÉPZÉS STRATÉGIAI ÜGY - OSZTATLAN, KÉTSZAKOS, SZIMMETRIKUS LEGYEN
In: Délmagyarország, 2010. november 8. 7. p. Vita a felsőoktatási törvénytervezetről SZABÓ GÁBOR SZERINT A TUDOMÁNYOS INFRASTRUKTÚRÁT A VILÁGSZÍNVON A L H O Z KELL K Ö Z E L Í T E N I - É P Ü L Ő E G Y E T E M : KÖVEK, VAS ÉS EMBER
In: Délmagyarország, 2010. november 11. 7. p. SZABÓ G Á B O R REKTOR: KLEBELSBERG ÉS SZENT-GYÖRGYI ÖRÖKÖSE, NEMZETKÖZILEG ELISMERT A SZEGEDI UNIVERSITAS - FELÉRTÉKELŐDÖTT A TUDOMÁNY SZEREPE - SZLOVÉN KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE AZ S Z T E DÍSZDOKTORA - H A R MINCAN KAPTAK ELISMERÉST
In: Délmagyarország, 2010. november 12.1., 3. p.
1 9 1
[~| Egyetemünk a sajtó tükrében TÁVOKTATÁS A G T K GAZDÁLKODÁSI ÉS M E N E D Z S M E N T S Z A K Á N -
E-KÖNYVET
„LAPOZGATNAK"
In: Délmagyarország, 2010. november 13. 10. p. TOVÁBBRA SINCS A L Á Í R T T Á M O G A T Á S I S Z E R Z Ő D É S E A SZEGEDI E L I - N E K - S Z U P E R L É Z E R : A R É S Z L E T E K E T VIZSGÁLJÁK
In: Délmagyarország, 2010. november 16.5. p. A S Í M C I T Y JÁTÉK M I N T Á J Á R A D O L G O Z T A K A M A T E M A T I K U S - I N F O R M A T I K U S O K - I D Ő A L A P Ú VONALJEGY S Z E G E D E N ?
In: Délmagyarország, 2010. november 20. 9. p. A Számítógépes Optimalizálás Tanszék kutatása S Z U P E R L É Z E R : D Ö N T É S KÉT H É T E N BELÜL?
In: Délmagyarország, 2010. november 23. 1., 3. p. A Z A D Ó S S Á G R E N D E Z É S R E A SZEGEDI K L I N I K Á K KAPJÁK A L E G T Ö B B E T -
PÉNZT
HOZ A M I K U L Á S A KÓRHÁZAKNAK
In: Délmagyarország, 2010. november 25. 3. p. P U L I T Z E R - D Í J A LEGJOBB D I Á K O K N A K
In: Délmagyarország, 2010. november 26.1., 3. p. Pulitzer-díjat kapott Benedek Mária Noémi egyetemi hallgató P É N Z T H O Z A Z I D E G E N NYELVŰ K É P Z É S - 4 KÜLFÖLDI H A L L G A T Ó 1 SZEGEDI MUNKAHELYET TEREMT
In: Délmagyarország, 2010. november 26. 1., 8. p. A K A D É M I A I DÍJ PÁL JÓZSEF D A N T E - K Ö N Y V É N E K - É R T É K E S A J Á N D É K A „ M Ű VELT OLVASÓNAK"
In: Délmagyarország, 2010. november 30. 7. p. Pál József: Dante - Szó, szimbólum, realizmus a középkorban című könyve P O L N E R Z O L T Á N - OLVASSUK J U H Á S Z G Y U L Á T - P É T E R L Á S Z L Ó ÚJ K Ö N Y V É R Ő L
In: S Z E G E D , 2010. december 32-35. p. Recenzió Péter László Olvassuk Juhász Gyulát című könyvéről „BESZÉLGETŐ" BAKTÉRIUMOK
In: Délmagyarország, 2010. december 3. 7. p. Konferenciát rendeztek a Modellezés az élettudományokban Í2Ö~
címmel
[~| Egyetemünk a sajtó tükrében A z 1 9 8 6 - O S SZEGEDI K I R A K A T P E R B E N M E G H U R C O L T Á K A PROFESSZORT - M O S T K Ö N Y V B E N ÍRTA MEG T Ö R T É N E T É T - L Á S Z L Ó F E R E N C H I P O F Í Z I S Ü G Y E
In: Délmagyarország, 2010. december 4. 7. p. M A T E M A T I K A M I N D E N H O L : A T O M O G R Á F I Á T IS EZ M Ű K Ö D T E T I - K O R O N G VAGY GÖMB A HOLD?
In: Délmagyarország, 2010. december 4. 8. p. Kurusa Árpád a Geometria Tanszék kutatásairól KÉTEZER MUNKAHELYET T E R E M T H E T N E AZ E L I
In: Délmagyarország, 2010. december 10. 8. p. Lézerkutató Központ I T T H O N ÉS E T I Ó P I Á B A N KUTATJA A K A P C S O L A T O K A T A SZEGEDI T Ö R T É N É S Z — G E N E T I K A I Ő S H A Z Á N K A F R I K A FÖLDJE
In: Délmagyarország, 2010. december 10. 9. p. Szélinger Balázs kutatásai Etiópiában Ú J KUTATÁS-FEJLESZTÉSI LABOR S Z E G E D E N , EGY Ö K O H Á Z B A N — H I G H - T E C H A C S E R E P E S SORON
In: Délmagyarország, 2010. december 10.10. p. Együttműködés a Szoftverfejlesztési Tanszék és a Procontrol között S Z T E A L M A M A T E R : 5 É v , ú j KÁRTYA
In: Délmagyarország, 2010. december 11. 8. p. Beszámoló az Alma Mater-mozgalomról ELKÉSZÜLT A BÁLINT SÁNDOR E M L É K H Á Z
In: Délmagyarország, 2010. december 14. 5. p. Bálint Sándor az egyetem jeles néprajz professzora volt Ú J J Á S Z Ü L E T I K AZ E G Y E T E M I K Ö Z P O N T - M A ÖN IS B E K U K K A N T H A T A D U G O NICS T É R I É P Ü L E T B E
In: Délmagyarország, 2010. december 15. 5. p. Elkészült az egyetem központi épületének felújítása M E G A L A P O Z N A K A SZEGEDI GYÓGYSZERIPARNAK
In: Délmagyarország, 2010. december 16. 5. p. Együttműködés a Goodwill Biotechnológiai Klaszter és a Gyószerésztudományi Kar között ~2T1
jj Egyetemünk a sajtó tükrében J A N U Á R B A N M E G K E Z D Ő D N E K A CSATLAKOZÁSI TÁRGYALÁSOK A Z E U R O T R A N S P L A N T T A L - B E T E G E K S Z Á Z A I K A P N A K ESÉLYT AZ ÚJ É L E T R E
In: Délmagyarország, 2010. december 21. 3. p. REKTROHELYETTESEKET VÁLASZTOTT AZ S Z T E [RÖVID HÍR.]
In: Délmagyarország, 2010. december 21. 5. p. Új rektorhelyettesek: Homoki-Nagy Mária, Pál József, Rácz Béla, Varró András egyetemi tanárok A R T I S J U S - D Í J SZEGEDI M U Z S I K U S O K N A K
In: Délmagyarország, 2010. december 29. 7. p. Artisjus-díjat kaptak: Klebniczki György, Maczelka Noémi, Papp Éva KOVÁCS M I K L Ó S „ T A N Á R O K A T N E V E L T E M " - F E N Y V E S I ISTVÁN 8 o ÉVES
In: SZEGED, 2011. január-február 50-51. p. A szlavisztika tanszék nyugalmazott tanára P O L N E R ZOLTÁN A R C O K , FOGLALKOZÁSOK, TÖRTÉNETEK - JUHÁSZ A N T A L ÚJ KÖNYVÉRŐL
In: SZEGED, 2011. január-február 60-63. p. Recenzió Juhász Antal: Parasztok, pásztorok, kézművesek című könyvéről M A J Ó ZOLTÁN FŐIGAZGATÓ [RÖVID HÍR.]
In: Délmagyarország, 2011. január 4. 5. p. Majó Zoltán az egyetem gazdasági főigazgatója 4 REKTORHELYETTES, 2 ú j ADMINISZTRATÍV VEZETŐ A SZEGEDI TUDOMÁNYE G Y E T E M E N - É V É R T É K E L Ő ÉS P R O G R A M B E S Z É D
In: Délmagyarország, 2011. január 6. 5. p. Kinevezést kapott: Rácz Béla, Pál József, Homoki-Nagy Mária, Varró András új rektorhelyettesek, Dömötör Mátéfőtitkár, Majó Zoltán gazdasági főigazgató E L K É S Z Ü L T A Z E L I T U D O M Á N Y O S KONCEPCIÓJA - L É Z E R K Ö Z P O N T : D Ö N T É S IO N A P O N BELÜL?
In: Délmagyarország, 2011. január 6. 5. p. A z ORVOSOK KÖRÉBEN VEGYES A R E Z I D E N S E K Ö T L E T É N E K F O G A D T A T Á S A - H Á L A P É N Z ELLEN AZ I T T H O N I GYÓGYÍTÁSÉRT
In: Délmagyarország, 2011. január 11. 3. p. 22
jj Egyetemünk a sajtó tükrében KISISKOLÁSOK A P E D A G Ó G U S K É P Z Ő T U D Á S K A P U J Á B A N - „ K E Z E M B E V E H E T E M EGY Z S I R Á F K O P O N Y Á J Á T "
In: Délmagyarország, 2011. január 11. 7. p. Természetismereti Tudástár bemutatása E L H U N Y T DR. KOVÁCS G Á B O R A VÁSÁRHELYI FŐISKOLA EGYKORI T A N Á R A
In: Délmagyarország, 2011. január 11.11. p. A T I S Z A - P A R T I VÁROSBAN TÖBB M I N T 2 8 EZER EGYETEMISTA T A N U L - M I É R T A SZEGEDI E G Y E T E M ?
In: Délmagyarország, 2011. január 14. 9. p. TÁMOGATJA A KORMÁNY A SZUPERLÉZERT - SZABÓ G Á B O R REKTOR: TURBÓ Ü Z E M M Ó D B A KELL K A P C S O L N I
In: Délmagyarország, 2011. január 15. 1., 3. p. A KIÁLLÍTÁS, A H O L M I N D E N T KI LEHET PRÓBÁLNI - T U D Á S K A P U A P E D A G Ó G U S K É P Z Ő KARON
In: Délmagyarország, 2011. január 15. 5. p. Természetismereti Tudástár M É R N Ö K H A L L G A T Ó K A T „ T A N Í T " A KAR ÚJ, M O S Z K V A I K Ö R Ú T I É P Ü L E T E - M E G ÚJULÓ ENERGIA A ZÖLDHÁZÉRT
In: Délmagyarország, 2011. január 18. 5. p. O K T A T Á S I R E K T O R H E L Y E T T E S ÉS E H Ö K - V E Z E T Ő A FELSŐOKTATÁSI K O N C E P C I ÓRÓL - N I N C S K Ü L Ö N SZEGEDI JAVASLAT
In: Délmagyarország, 2011. január 19. 7. p. Homoki-Nagy Mária rektorhelyettes és Török Márk EHÖK elnök a felsőoktatási koncepcióról H O P P BÉLA 5 0 ÉVES A LÉZER - PÁLYÁZATOK E R E D M É N Y H I R D E T É S E
In: Délmagyarország, 2011. január 20.10. p. P É T E R L Á S Z L Ó 8 5 ÉVES
In: Délmagyarország, 2011. január 21. 7. p. Péter László irodalomtörténész, professor emeritus
23
[~| Egyetemünk a sajtó tükrében PÉTER LÁSZLÓ - TANULMÁNYOK M A K K FERENC TISZTELETÉRE
In: Délmagyarország, 2011. január 21.14. p. Recenzió a Tanulmányok Makk Ferenc tiszteletére című kötetről KULTÚRA NAPI KITÜNTETÉSEK
In: Délmagyarország, 2011. január 22. 5. p. Mader Béla könyvtári főigazgató Kölcsey-érem kitüntetést
kapott
S Z E G E D I D I Á K O K N A K IS LESZ R E N D H A G Y Ó Ó R A V Á S Á R H E L Y E N - E G Y E T E M I S T Á K TANULHATNAK HAMAROSAN AZ E M L É K P O N T B A N
In: Délmagyarország, 2011. január 24.4. p. Együttműködés a hódmezővásárhelyi Emlékponttal SZEGED ÉS E G Y E T E M E , A Z U N I V E R S I T A S ÉS VÁROSA EGYMÁST E R Ő S Í T I -
2011
KÖZÖS FELADATAI
In: Délmagyarország, 2011. január 26.1., 5. p. K É T SZEGEDI K L I N I K A ÉS A SZENTESI EGÉSZSÉGÜGYI I N T É Z M É N Y N Y E R T - 3 DÍJ A Z ÉV K Ó R H Á Z A VERSENYRŐL
In: Délmagyarország, 2011. január 26. 5. p. A Sebészeti Klinika és a Szülészeti- és Nőgyógyászati Klinika kapta az Év kórháza címet F É L É V E T CSÚSZIK A Z ÚJ K L I N I K A I T Ö M B - 2 0 1 3 K Ö Z E P É R E É P Ü L FEL A M A G KÓRHÁZ
In: Délmagyarország, 2011. január 28. 5. p. S I K E R E S VOLT A NYÍLT N A P A M E Z Ő G A Z D A S Á G I K A R O N — L Á N Y O K IS T A N U L N Á NAK M É N E S G A Z D Á N A K V Á S Á R H E L Y E N
In: Délmagyarország, 2011. január 29.4. p. ELEMI MATEMATIKAI PROBLÉMA, SOKRÉTŰ MEGOLDÁS HÁROMSZÖGELÉSSEL
In: Délmagyarország, 2011. január 29. 9. p. Makay Géza matematikai kutatásai BORSI ISTVÁN
Búcsú
DR. V E R E S S L Á S Z L Ó C Í M Z E T E S E G Y E T E M I T A N Á R T Ó L
In: Délmagyarország, 2011. január 29. 15. p. Nekrológ Veress László címzetes egyetemi tanárról \J24~
BUBORÉKCSARNOK
[~| Egyetemünk a sajtó tükrében M I N D E N N A P I É L E T Ü N K RÉSZE A F I Z I K A
In: Délmagyarország, 2011. január 31. 16. p. Fizika napja, 2011 A z É v KÓRHÁZA INFRASTRUKTÚRA KATEGÓRIÁBAN - A SZEGEDI NŐI KLINIKA LETT A LEGJOBB - SZPONZOROK TÁMOGATÁSÁVAL ÚJUL MEG A SZEGEDI SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI K L I N I K A - T Ü K Ö R K É P A AMBULANCIÁN
In: Délmagyarország, 2011. február 3. 1., 5. p. A z I N F O R M Á C I Ó S T Á R S A D A L O M KUTATÁSA [ R Ö V I D H Í R . ]
In: Délmagyarország, 2011. február 3. 4. p. Konferencia Az információs társadalom kutatásáról Az
EGYETEM IS GAZDASÁGI T É N Y E Z Ő
In: Délmagyarország, 2011. február 4. 7. p. Szabó Gábor rektor az egyetem 2011-es terveiről KIVÁLÓ TEHETSÉGPONT CÍM AZ S Z T E - N E K
In: Délmagyarország, 2011. február 8. 3. p. T E R M É S Z E T T U D O M Á N Y I LABOR A SÁGVÁRIBAN
In: Délmagyarország, 2011. február 8. 5. p. Természettudományi laboratóriumot alakítottak ki a Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban A „HOTEL MAMA'-JELENSÉG JELLEMZŐI A HÉTVÉGÉRE - H A L L G A T Ó I SZERETIK A SZEGEDI E G Y E T E M E T
In: Délmagyarország, 2011. február 11. 9. p. Jancsák Csaba az egyetemi hallgatók szociológiai
vizsgálatáról
„A H Á R O M B E R E N D E Z É S KÖZÜL T A L Á N A SZEGEDI LESZ A LEGSOKOLDALÚBB"
In: Heti Világgazdaság, 2011. február 12.6. sz. 30-31. p. Lézerkutató Központ E G Y ÉV A L A T T 4 0 0 0 M Ű T É T - A SZEGEDI E G Y E T E M SEBÉSZETI K L I N I K Á J A IS A Z É v K Ó R H Á Z A K A T E G Ó R I A GYŐZTESE - 4 0 0 0 M Ű T É T EGY ÉV A L A T T
In: Délmagyarország, 2011. február 14.1., 7. p.
[~| Egyetemünk a sajtó tükrében G T K : H A L L G A T Ó I P E T Í C I Ó ÉS E L L E N P E T Í C I Ó
In: Délmagyarország, 2011. február 18. 4. p. HÖK választás a Gazdaságtudományi Karon VILÁGOSABB, MODERNEBB LETT A J A T E - K L U B
In: Délmagyarország, 2011. február 19. 1., 10. p. V E G Y É S Z E K , F I Z I K U S O K , B I O F I Z I K U S O K , K Ö R N Y E Z E T M É R N Ö K Ö K , M E G A SZÉN NANOCSÖVEK - H A A NAPSUGÁR DOLGOZIK
In: Délmagyarország, 2011. február 19. 11. p. A P S Z I C H I Á T R I A KÖLTÖZIK A P U L Z U T C Á B A
In: Délmagyarország, 2011. február 21. 5. p. ELHUNYT OLASZ SÁNDOR
In: Délmagyarország, 2011. február 23. 7. p. Nekrológ Olasz Sándorról, a Modern Magyar Irodalmi Tanszék vezető egyetemi tanáráról
tanszék-
A H Á L Ó E L M É L E T N E M CSAK M A T E M A T I K A
In: Délmagyarország, 2011. február 26. 9. p. Konferencia a Hálóelmélet legújabb eredményeiről I N M E M Ó R I Á M E R D Ő S JÁNOS
In: Délmagyarország, 2011. február 26. 14. p. Megemlékezés Erdős János karvezetőről T A N D I LAJOS A GORDONKA TITKAI - A MŰVÉSZETI KURATÓRIUM DÍJAZOTTJA: SIN KATALIN
In: SZEGED, 2011. március 6-7. p. F É L ÉVSZÁZADA S Z Ü L E T E T T A Z M T A S Z E G E D I A K A D É M I A I B I Z O T T S Á G A - I T T A T U D O M Á N Y LEGERŐSEBB V I D É K I C E N T R U M A
In: Délmagyarország, 2011. március 3. 7. p. K I É G E T T A Z E G Y E T E M V E S Z É L Y E S H U L L A D É K É G E T Ő J E - N E M KERÜLT E M B E R R E K Á R O S S Z E N N Y E Z Ő D É S A LEVEGŐBE - V I Z S G Á L J Á K A T Ű Z O K Á T
In: Délmagyarország, 2011. március 4. 1., 5. p.
Egyetemünk a sajtó tükrében
^
K Ö Z Ö S DOKTORI KÉPZÉS [RÖVID HÍR.]
In: Délmagyarország, 2011. március 5. 4. p. Közös doktori képzés a temesvári egyetemmel FELSŐOKTATÁSI FŰNYÍRÓT EMLEGETNEK A REKTOROK
In: Délmagyarország, 2011. március 7. 5. p. Szabó Gábor rektor a költségvetési elvonásról L E H R N E R L Ó R Á N T A Z E L I ÉLÉN - Ú J Ü G Y V E Z E T Ő A MAGYAR E L I - PROJEKT ÉLÉN
In: Délmagyarország, 2011. március 8. 1., 3. p. Lézerkutató Központ ELHUNYT KOPASZ M Á R T A
In: Délmagyarország, 2011. március 8. 7. p. Kopasz Márta grafikus, festőművész ÉRDEKESSÉG AZ A D Y TÉRI EGYETEMI ÉPÜLETRŐL - LESZÁMOLÓ
HIVATALBÓL
LETT A SZEGEDI BÖLCSÉSZKAR
In: Délmagyarország, 2011. március 8. 7. p. S Z E G E D I E G Y E T E M : 1,7 M I L L I Á R D O S M Í N U S Z - T Á J É K O Z T A T T A A D O L G O Z Ó K A T A R E K T O R A Z 1,7 M I L L I Á R D O S ZÁROLÁSRÓL - F Ű N Y Í R Ó
KONTRA SZOLI-
DARITÁS
In: Délmagyarország, 2011. március 11. 1., 5. p. Szabó Gábor rektor tájékoztatója a költségvetési elvonásokról A
TUDOMÁNYOS
KURATÓRIUM
SZŐKEFALVI-NAGY
BÉLA-DÍJÁNAK
KITÜNTE-
TETTJE - V Í G H LÁSZLÓ BIOKÉMIKUS
In: Délmagyarország, 2011. március 12.10. p. SÍPOS PÁL N A G Y LÁSZLÓ PROFESSZOR ( 1 9 5 0 - 2 0 1 1 ) EMLÉKÉRE
In: Délmagyarország, 2011. március 12. 16. p. Nagy László a Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék egyetemi tanára volt ELISMERÉSEK AZ ÜNNEPEN
In: Délmagyarország, 2011. március 16. 3. p. Szörényi László és Monok István Széchenyi-díj, Stájer Géza Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, Dombi András és Puskely Mária
27l
jj Egyetemünk a sajtó tükrében Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje, Farkas Beáta Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt, Csanádi Lajosné Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt, Pavlovits Dávid Miniszteri Elsimerő Oklevél kitüntetést kaptak N É G Y N A P O N ÁT V I Z S G Á L T A A T E R V E Z E T NYELVHELYESSÉGÉT - P É T E R L Á S Z L Ó : A Z A L K O T M Á N Y OLYAN LEGYEN, M I N T EGY ZSOLTÁR
In: Délmagyarország, 2011. március 17. 1., 7. p. IDŐUTAZÁS A KÖNYVTÁRBAN [RÖVID HÍR.]
In: Délmagyarország, 2011. március 18.4. p. A Könyvtári éjszaka Időutazás a középkorban címmel került megrendezésre Ú J , DAGANATGÁTLÓ S Z E R E K E T FEJLESZTENEK
In: Délmagyarország, 2011. március 19. 10. p. A kutatásokat Zupkó István vezetésével a Gyógyszerhatástani farmáciai Intézet folytatja
és Bio-
H A Z Á N K C S A T L A K O Z I K A Z E U R O T R A N S P L A N T H O Z - E U R Ó P Á B Ó L IS É R K E Z H E T A M E G F E L E L Ő SZERV
In: Délmagyarország, 2011. március 24. 9. p. A DÓZIS, A M E L L É K H A T Á S IS C S Ö K K E N T H E T Ő AZ ÚJ ELJÁRÁSSAL — G Y Ó G Y Í T Ó NANOKRISTÁLY
In: Délmagyarország, 2011. március 26. 9. p. A Gyógyszertechnológiai Intézet új kutatásai N E M Z E T K Ö Z I K O N F E R E N C I A [ R Ö V I D HÍR.]
In: Délmagyarország, 2011. március 26. 9. p. Konferencia a Heveny hasnyálmirigy gyulladásról H E T E D S Z E R R E N D E Z I K M E G A S I M Á N D Y - É N E K V E R S E N Y T - V I A D A L A JÖVŐ O P E RISTÁINAK
In: Délmagyarország, 2011. március 31. 7. p. TÖBB MINT EZERÖTSZÁZÁN AZ S Z T E ÁLLÁSBÖRZÉN - ÍRÁSKÉPPEL MUNKÁT TALÁLNI
In: Délmagyarország, 2011. március 31. 9. p.
1 2 8
Egyetemünk a sajtó tükrében D É K Á N Y I M R E - A T U D O M Á N Y FELLEGVÁRA - Ö T V E N ÉVES A SZEGEDI A K A D É MIAI BIZOTTSÁG
In: Szeged, 2011. április 2. p. M I N K E R E M I L - A S Z A B TÖRTÉNETÉNEK KEZDETE - RÉSZLETEK M I N K E R E M I L A M A G Y A R T U D O M Á N Y O S A K A D É M I A SZEGEDI T E R Ü L E T I B I Z O T T S Á G Á NAK T Ö R T É N E T E 1 9 6 1 - 2 0 0 6 C Í M Ű KÖNYVÉBŐL
In: Szeged, 2011. április 3-9. p. G Y Ü D I SÁNDOR - A KÓRUSMŰVÉSZET MEGSZÁLLOTJA - E R D Ő S JÁNOS HAGYATÉKA
In: Szeged, 2011. április 48. p. SOLYMOSI F R I G Y E S , A LEGISMERTEBB MAGYAR K É M I K U S NYOLCVANÉVES - H I D R O G É N T Á L L Í T O T T ELŐ
In: Délmagyarország, 2011. április 1. 7. p. R E Z I D E N S E K : CÉL A 2 0 0 EZER - A R E Z I D E N S E K JAVASLATA: 2 0 0
EZRES N E T T Ó
ORVOSI, 3 0 0 EZRES N E T T Ó SZAKORVOSI BÉR - K I S D O K T O R O K K Ü Z D E N E K A GYÓGYÍTÁS BECSÜLETÉÉRT
In: Délmagyarország, 2011. április 2. 1., 3. p. BUBRYÁK I S T V Á N É K FILMJE H O R V Á T H I S T V Á N ÉS T Ó T H K A T A T R A G I K U S SZER E L M É T D O L G O Z Z A FEL - Ú J J Á S Z Ü L E T E T T A Z 1 9 4 1 - E S LEGENDA
In: Délmagyarország, 2011. április 4. 7. p. A film az Egyetemi Színjátszó Társulat 1941-ben bemutatott Hamlet előadás két szereplőjének tragikus szerelmét dolgozza fel I N T A R Z I Á S B Ú T O R A R E K T O R I B A N - K É T S Z Á Z E G Y E T E M I D O L G O Z Ó KÖLTÖZIK A D U G O N I C S TÉRI ÉPÜLETBE
In: Délmagyarország, 2011. április 5.1., 5. p. V I D É K E N E Z Ü S T É R M E S A SZEGEDI E G Y E T E M - F E L V É T E L I : NÉPSZERŰBB A T E R MÉSZETTUDOMÁNY
In: Délmagyarország, 2011. április 6.1., 3. p. A LEGJOBB 5 0 0 - B A N AZ S Z T E [ R Ö V I D H Í R . ]
In: Délmagyarország, 2011. április 12. 5. p. Egyetemek rangsora 2011-ben
2 9 l
5 Egyetemünk a sajtó tükrében I N D U L A Z E G Y E T E M I TAVASZ
In: Délmagyarország, 2011. április 13. 9. p. Egyetemi Tavasz kulturális rendezvénysorozat S Z U P E R S Z Á M Í T Ó G É P - 8 HATALMAS SZEKRÉNY, NAPI 5 0 EZER F O R I N T O S VILLANYSZÁMLA - S Z U P E R S Z Á M Í T Ó G É P AZ EGYETEMEN - 1 0 TUDOMÁNYÁGAT, 6 0 KUTATÓT SZOLGÁL
In: Délmagyarország, 2011. április 14. 1., 3. p. D I G I T A L I Z Á L J Á K A 1 0 0 ÉVES D É L M A G Y A R O R S Z Á G O T
In: Délmagyarország, 2011. április 16. 6. p. Az Egyetemi Könyvtár elkezdi a Délmagyarország
digitalizálását
S Z E G E D M I K R O K L I M A T I K U S V I S Z O N Y A I T VIZSGÁLJÁK - É L V E Z H E T Ő B B É T E H E TIK A K Ö Z T E R E K E T
In: Délmagyarország, 2011. április 18. 3. p. A vizsgálatokat az Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék végzi 1 1 DÍJAT H O Z T A K EL A G T K - S O K [ R Ö V I D HÍR.]
In: Délmagyarország, 2011. április 21. 4. p. Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián 11 díjat kaptak a Gazdaságtudományi Kar hallgatói IFJÚSÁGI K O N F E R E N C I A [ R Ö V I D H Í R . ]
In: Délmagyarország, 2011. április 21. 8. p. Konferencia az Ifjúság, ifjúságpolitika - új kihívások
címmel
V Á S Á R H E L Y ÉS A Z E G Y E T E M : KÖZÖS TERVEK - M E G Á L L A P O D Á S T K Ö T Ö T T A Z S Z T E ÉS V Á S Á R H E L Y
In: Délmagyarország, 2011. április 22. 1., 5. p V A R R Ó A N D R Á S T U D O M Á N Y O S ÉS INNOVÁCIÓS R E K T O R H E L Y E T T E S - A TÓMUNKA A MINDENE
In: Délmagyarország, 2011. április 23. 8. p. DIÁKLABOR ÉPÜL A SÁGVÁRIBAN
In: Délmagyarország, 2011. április 23. 8. p. Természettudományos Diáklaboratórium kialakítása
Í 3 Ö
KUTA-
Egyetemünk a sajtó tükrében S O K A N N E H E Z E N F I Z E T I K VISSZA A M E G Y É B E N FELVETT D I Á K H I T E L T -
^
10 É v
ALATT 9 MILLIÁRD FORINT
In: Délmagyarország, 2011. április 27. 7. p. Az SZTE G Y A K O R L Ó I S K O L A B A R T Ó K G Y E R M E K K Ó R U S Á N A K In: Délmagyarország, 2011. április 29. 13. p.
SIKERE
A S Z E G E D É R T E M L É K É R E M ÉS A S Z E G E D N E M Z E T K Ö Z I K A P C S O L A T A I É R T E M LÉKÉREM KITÜNTETETTJEI
In: Szeged, 2011. május 6. p. Pál Józsefés Varga Endre Szeged Nemzetközi Kapcsolataiért Emlékérmet kaptak ZÁMBÓ GÉZA A P Á R T A T L A N KÖZIGAZGATÁSÉRT - S Z Á Z ÉVE S Z Ü L E T E T T M A R T O N Y I JÁNOS
In: Szeged, 2011. május 48. p. Id. Martonyi János az egyetem jogász professzora volt Ú J LABOR É P Ü L A G Y E R M E K K L I N I K Á N
In: Délmagyarország, 2011. május 3. 3. p. Együttműködés a temesvári és az aradi kórházakkal H O H M A N N J U D I T A K A D É M I A I DÍJAS
In: Délmagyarország, 2011. május 3. 3. p. A BAJAI ÉS K E C S K E M É T I FŐISKOLA A SZEGEDI EGYETEMBE I N T E G R Á L Ó D H A T
-
F E L E Z Ő D I K A H A Z A I FELSŐOKTATÁS
In: Délmagyarország, 2011. május 6. 3. p. SZŐKEFALVI-NAGY BÉLA ÉREM
In: Délmagyarország, 2011. május 6. 4. p. Szőkefalvi-Nagy Béla érmet kapott Pierre Antoine Grillet
matematikus
L E N D Ü L E T E T V E T T A NÉGY E G Y E T E M I TANSZÉK HELYISÉGEINEK FELÚJÍTÁSA S Z É P Ü L A D Ó M T É R I TUDÁSSÉTÁNY
In: Délmagyarország, 2011. május 7. 5. p. M A NYÍLIK M E G A B Á L I N T S Á N D O R - E M L É K H Á Z
In: Délmagyarország, 2011. május 7. 5. p. Bálint Sándor az egyetem néprajz professzora volt
3 l i
-
jj Egyetemünk a sajtó tükrében S Z E G E D E N A Z ORSZÁG L E G Z Ö L D E B B S Z U P E R S Z Á M Í T Ó G É P E [ R Ö V I D H Í R . ]
In: Délmagyarország, 2011. május 7. 7. p. F O G T U R I Z M U S - A z E G É S Z S É G T U R I Z M U S K I U T A T M U T A T A VÁLSÁGBÓL - F O G A T M E N T , P É N Z T N Y E R A Z ORSZÁG
In: Délmagyarország, 2011. május 9. 1., 3. p. SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM: 1 5 8 1 , 1 9 2 1 , 2 0 1 1
In: Délmagyarország, 2011. május 11. 12. p. Az 1581-ben alapított Báthory egyetem jubileumi
ünnepsége
ÁTADTÁK AZ EGYETEM FELÚJÍTOTT ÉPÜLETÉT
In: Délmagyarország, 2011. május 12. 1. p. Az egyetem központi épületének az átadása a Dugonics téren A S Z E G E D I T U D O M Á N Y E G Y E T E M ÉS E L Ő D E I N E K T Ö R T É N E T E 1 5 8 1 - I G É s
KO-
LOZSVÁRIG N Y Ú L I K VISSZA - A MAGYAR FELSŐOKTATÁS 4 3 O ÉVE
In: Délmagyarország, 2011. május 12. 7. p. Búcsú
KRAJKÓ GYULÁTÓL
In: Délmagyarország, 2011. május 12. 10. p. Krajkó Gyula geográfus professzor volt 9 0 ÉVES A SZEGEDI T E R M É S Z E T T U D O M Á N Y I K É P Z É S
In: Délmagyarország, 2011. május 13. 8. p. Jubileumi ünnepség a Természettudományi és Informatikai
Karon
S Z A B Ó G Á B O R R E K T O R B Á T H O R Y ÉS KLEBELSBERG ÖRÖKSÉGÉRŐL
In: Délmagyarország, 2011. május 13. 8. p. ELEKTROMOSSÁGOT
VEZETŐ
POLIMEREKBŐL
HIBRID
ANYAGOK
KÉSZÜLNEK
S Z E G E D E N - S Z Á Z A D U N K MŰANYAG F É M É I
In: Délmagyarország, 2011. május 14. 10. p. Visy Csaba vegyész professzor kutatásai KŐZETBEN FÖLDGÁZT, FÖLDGÁZBAN VÍZGŐZT MÉRNEK LÉZERREL
In: Délmagyarország, 2011. május 14.10. p. A Lézerfizikai Tanszéki Kutatócsoport tudományos
1 3 2
munkájáról
Egyetemünk a sajtó tükrében Az
OKTATÁSI REFORM REFORMJA - KAPUZÁRÁSI PÁNIK - NYERTESEK ÉS VESZTESEK
In: Heti Világgazdaság, 2011. május 14. 8-11. p. A Felsőoktatási törvénytervezetről 8 5 ÉVES A S Z E G E D I E G Y E T E M I É N E K K A R
In: Délmagyarország, 2011. május 16. 5. p. A SZEGEDI E G Y E T E M 1 2 H A L L G A T Ó J A K A P I D É N S Ó F I - Ö S Z T Ö N D Í J A T -
TEHETSÉ-
GEKET TÁMOGATNAK
In: Délmagyarország, 2011. május 21. II. p. T Í Z E Z R E K Ü N N E P E L T É K A H É T V É G É N S Z E G E D E T - P R O U R B E DÍJAS: L O N O V I C S JÁNOS É s O R M O S P Á L
In: Délmagyarország, 2011. május 23. 5. p.
A z ELMÉLET ÉS A GYAKORLAT T A L Á L K O Z O T T S Z E G E D E N - 5 0 MILLIÓ
FORINTOS
TÁMOGATÁSSAL - K É T E G Y E T E M ÉS A GYUFAGYÁR KÖZÖS FEJLESZTÉSEI
In: Délmagyarország, 2011. május 27. 5. p. Együttműködési megállapodás a Gyufagyár és az Alkalmazott zeti Kémiai Tanszék között
és Környe-
9 0 ÉVES A SZEGEDI GYÓGYSZERÉSZKÉPZÉS - K U T A T Ó I CSAPÁSIRÁNYOK
In: Délmagyarország, 2011. május 27. 10. p. 27OO N A P E L E M 2 7 I N T É Z M É N Y E N
In: Délmagyarország, 2011. május 27. 10. p. Pályázott az egyetem napelemek telepítésére SUGÁRTERÁPIA [RÖVID HÍR.]
In: Délmagyarország, 2011. május 27. 10. p. Kongresszust tartott a Sugárterápiás Társaság Ö N T E V É K E N Y Z Ö L D KÖR A Z E G Y E T E M E N
In: Délmagyarország, 2011. május 27.10. p. T R A U M A T O L Ó G U S O K KONGRESSZUSA [ R Ö V I D H Í R . ]
In: Délmagyarország, 2011. május 28. 5. p. R A N G L I S T Á K KORA - LEGEK SORA - A V I L Á G ELITJÉBEN A SZEGEDI E G Y E T E M
In: Délmagyarország, 2011. május 28. 8. p. 33
|
jj Egyetemünk a sajtó tükrében SZEGEDI AZ A L Z H E I M E R - K Ó R ÚJ GYÓGYSZERKUTATÁSI KONCEPCIÓJA - A z Ö R E GEDŐ AGY BETEGSÉGE
In: Délmagyarország, 2011. május 28.10. p. A kutatást az Orvosi Vegytani Intézet folytatja SZALAY ISTVÁN A M A T E M A T I K A T U D Ó S NAPSZÁMOSA - BÚCSÚ S Z E N D R E I JÁNOS
PROFESSZOR-
TÓL
I n : SZEGED, 2011. j ú n i u s 48. p. [GYÁSZJELENTÉS: SZABÓ E N É H ]
In: Délmagyarország, 2011. június 1. 13. p. Szabó Enéh az Egyetemi Könyvtár főkönyvtárosa
volt
O R M O S PÁL: AZ S Z B K 3 , 2 M I L L I Á R D F O R I N T O S KÖLTSÉGVETÉSÉBŐL 1 , 4 Á R D N Y I A Z ÁLLAMI TÁMOGATÁS, A TÖBBI PÁLYÁZATI P É N Z - A
MILLIHAZAI
BIOLÓGIAI KUTATÁS ZÁSZLÓSHAJÓJA
In: Délmagyarország, 2011. június 2. 7. p. Jubileumi ünnepség a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban T Ó T H Á K O S FALUDY-DÍJÁT V E H E T T E ÁT [ R Ö V I D HÍR.]
In: Délmagyarország, 2011. június 3. 4. p. A SZEGEDEN T A N U L Ó REZIDENSEK JELENTŐS RÉSZE KÜLFÖLDRE TÁVOZIK - F E L MONDANAK A DOKTOROK
In: Délmagyarország, 2011. június 6. 1. 3. p. A DEPRESSZIÓ ELBUTULÁSSAL V É G Z Ő D H E T
In: Délmagyarország, 2011. június 11. 8. p. Telegdy Gyula professzor a Dél-alföldi Neurobiológiai Tudásközpont tatásairól L É Z E R K Ö Z P O N T : JANUÁRRA KÉSZ A PÁLYÁZAT
In: Délmagyarország, 2011. június 14. 3. p. KURUSA Á R P Á D E L H U N Y T G E H É R LÁSZLÓ M A T E M A T I K U S
In: Délmagyarország, 2011. június 17. 12. p.
1 3 4
ku-
Egyetemünk a sajtó tükrében |~[ R Á K VISZI EL A MAGYAROK N E G Y E D É T - É P Ü L A H A R M A D I K S U G Á R T E R Á P I Á S K É S Z Ü L É K B U N K E R E A SZEGEDI K L I N I K A K E R T B E N - M L N D E N
NEGYEDIK
MAGYAR H A L Á L Á É R T A RÁK FELELŐS
In: Délmagyarország, 2011. június 21.1., 3. p. S Z E G E D F E L K E L T E T T E S A N G H A J FIGYELMÉT
In: Délmagyarország, 2011. június 23. 1., 3. p. Sanghaji egyetemi küldöttség az egyetemen n
ÉVES A Z S Z T E H A L L G A T Ó I SZOLGÁLTATÓ I R O D A [ R Ö V I D H Í R . ]
In: Délmagyarország, 2011, június 24. 4. p. A LEGSZÉLESEBB T U D O M Á N Y O S PALETTÁVAL R E N D E L K E Z Ő H A Z A I E G Y E T E M
A
SZEGEDI - M L A H I R T E L E N S Z Í V H A L Á L OKA?
In: Délmagyarország, 2011. június 25. 9. p. Varró András a Farmakológiai és Farmakoterápiai intézet kutatásairól
Intézet vezetője az
M I N D E N K U T A T Ó I Ö T L E T E T KI KELL PRÓBÁLNI - K Ü Z D E L E M A KÓR
ELLEN
-
M A G Á N B E F E K T E T Ő A Z A L Z H E I M E R - K Ó R ELLEN
In: Délmagyarország, 2011. június 27. 1., 3. p. KÉMIANÉPSZERŰSÍTŐ KAMPÁNYT HIRDETETT N É M E T H VERONIKA - ALSÓSOKKAL K Í S É R L E T E Z T E K
In: Délmagyarország, 2011. június 27. 8. p. 2011 a Kémia éve A MEDIKUSOK 74 SZÁZALÉKA DOLGOZNA KÜLFÖLDÖN - Ü R E S MINDEN TIZEDIK R E Z I D E N S HELY
In: Délmagyarország, 2011. június 28. 1., 3. p. L A B I R I N T U S B A N - 4 H Ó N A P A Z M R - , 6 - 8 H É T A C T - V I Z S G Á L A T VÁRAKOZÁSI IDEJE - A K I FIZET, A N N A K N E M KELL V Á R N I A - A C T - V I Z S G Á L A T 1 2 - 8 0 EZER, A Z M R - K É S Z Ü L É K E S 2 5 - 8 5 EZER F O R I N T - „ M A S Z E K " A L A P O N
-
D I A G N Ó Z I S R A VÁRVA
In: Délmagyarország, 2011. június 30. 1., 3. p. 2 0 1 2 S Z E P T E M B E R É R E KÉSZ A SZEGEDI A G Ó R A - P R O J E K T - I N T E L L I G E N S
LESZ A
CSODÁK PALOTÁJA
In: Délmagyarország, 2011. június 30. 4. p.
3 5 l
¡¡j Egyetemünk a sajtó tükrében 2 2 ÉV A L A T T EGYETLEN NÉGYES
In: Délmagyarország, 2011. július 2. 1., 6. p. Ambrus Gergely kitüntetéses doktorrá avatása A
GÉPÉSZMÉRNÖK
ALAPSZAKTÓL A HUNGAROLÓGIÁN
Á T A Z ELSŐ
NYELVŰ M E S T E R S Z A K I G - Ü J TÁVLATOK A SZEGEDI K É P Z É S B E N
In: Délmagyarország, 2011. július 2.10. p. A T Ö R V É N Y E S S É G Ő R E A Z EGYETEMI F Ő T I T K Á R
In: Délmagyarország, 2011. július 2. 10. p. Dömötör Máté az egyetem új főtitkára [GYÁSZJELENTÉS: P A P P IGNÁC]
In: Délmagyarország, 2011. július 2.21. p. Papp Ignác az egyetem jogász professzora volt J A T E - K L U B : NYITÁS JÚLIUS V É G É N
In: Délmagyarország, 2011. július 4. 7. p. E G Y E T E M I E G Y Ü T T M Ű K Ö D É S [ R Ö V I D HÍR.]
In: Délmagyarország, 2011. július 7. 3. p. Együttműködés a potsdami egyetemmel L U X U S K O L L É G I U M M Á A L A K Í T A N Á K A ROYAL S Z Á L L Ó T
In: Délmagyarország, 2011. július 8. 3. p. N A G Y L Á S Z L Ó , J. S Z Á Z ÉVE S Z Ü L E T E T T M É R E I G Y U L A
In: Délmagyarország, 2011. július 8. 14. p. Mérei Gyula történész professzora volt az egyetemnek ÁTADTÁK A SÓFI-ÖSZTÖNDÍJAKAT
In: Délmagyarország, 2011. július 9. 5. p. ÚJ DÉKÁN A G T K - N [RÖVID HÍR.]
In: Délmagyarország, 2011. július 9. 5. p. Vilmányi Márton a Gazdaságtudományi Kar új dékánja T H U R Z Ó LÁSZLÓ SEMMELWEIS-DÍJAS — MEGKORONÁZTÁK MUNKÁJÁT
In: Délmagyarország, 2011. július 9.6. p.
•
36
IDEGEN
jj Egyetemünk a sajtó tükrében KÍNÁNAK MAGYARORSZÁG
KAPU AZ EURÓPAI U N I Ó B A -
SANGHAJ
SZEGED
„NAGY T E S T V É R E "
In: Délmagyarország, 2011. július 12. 8. p. Együttműködési megállapodás a sanghaji egyetemmel FILMKÉSZÍTÉSHEZ HASONLATOS A TUDOMÁNYOS MUNKA - i o ú j SZEGEDI MESTERTANÁR
In: Délmagyarország, 2011. július 16. 5. p. Mestertanár kitüntetések átadása D I P L O M Á V A L N E G Y E D É V E L TÖBB A F I Z E T É S
In: Délmagyarország, 2011. július 19. 1., 4. p. Diplomás Pályakövető Rendszert dolgoztak ki T Í Z S Z E R E S BÉRÉRT M E N N E K K Ü L F Ö L D R E - E G Y ÉV A L A T T A MEGYEI ORVOSOK M I N T E G Y T Í Z S Z Á Z A L É K A T Ű N T EL
In: Délmagyarország, 2011. július 21. 1., 3. p. S Z A B Ó G Á B O R R E K T O R : A M E S T E R K É P Z É S A K U T A T Ó E G Y E T E M MISSZIÓJA -
A
S Z E G E D I N É P S Z E R Ű V I D É K I EGYETEM
In: Délmagyarország, 2011. július 23. 3. p. [GYÁSZJELENTÉS: P I N T É R F E R E N C ]
In: Délmagyarország, 2011. július 23. 21. p. Pintér Ferenc az egyetem fizikus professzora volt SZTE-s P Ó T F E L V É T E L I : KÖZEL 7 0 SZAK, 8 0 0 0 0 HELY In: Délmagyarország, 2011. július 27. 5. p. K Ö Z É P F O K Ú NYELVVIZSGA KELL A Z EGYETEMI F E L V É T E L H E Z ? - T Ö B B
PEDA-
G Ó G U S R A , H A T É K O N Y A B B OKTATÁSRA L E N N E SZÜKSÉG A Z ISKOLÁKBAN - K Ö Z É P F O K Ú NYELVVIZSGA LESZ A BELÉPŐ A Z E G Y E T E M R E ?
In: Délmagyarország, 2011. július 28. 1., 3. p. V É G L E G BEZÁRJÁK A S Z O T E - K L U B O T
In: Délmagyarország, 2011. július 29. 5. p. H Á R O M ÉVSZÁZAD TÖREKVÉSEI - EGYETEMTÖRTÉNETI KÖTET
In: Szeged, 2011. augusztus-szeptember 24-27. p.
37
jj Egyetemünk a sajtó tükrében Recenzió Szögi László-Varga Júlia: A Szegedi Tudományegyetem története című kötetről
és elődei
EGY PÁLYAKÉP ELSŐ T É T E L E - S Z Á Z ÉVE S Z Ü L E T E T T B I B Ó I S T V Á N
In: Szeged, 2011. augusztus-szeptember 40-55. p. JUBILEUMI ŐSBEMUTATÓ -
K A R A I - M Ű V E L Ü N N E P E L T A 8 5 ÉVES
EGYETEMI
ÉNEKKAR
In: Szeged, 2011. augusztus-szeptember 79. p. D I P L O M Á S O K PÁLYAKÖVETÉSE A SZEGEDI T U D O M Á N Y E G Y E T E M E N -
9 0 SZÁZA-
LÉK E L É G E D E T T A L M A M A T E R É V E L
In: Délmagyarország, 2011. augusztus 3.7. p. A T A N Á R K É P Z É S Á T A L A K Í T Á S Á R Ó L GYŰJT V É L E M É N Y T A SZEGEDI E G Y E T E M
-
FELSŐOKTATÁSI HULLÁMVASÚT
In: Délmagyarország, 2011. augusztus 4.3. p. S Z A B Ó G Á B O R : A FELSŐOKTATÁS ÁTSZERVEZÉSE N E M A Z A Z O N N A L I T A K A R É KOSKODÁS ESZKÖZE - A z S Z T E V É D I SAJÁT É R D E K E I T
In: Délmagyarország, 2011. augusztus 6.1., 4 M I L L I Á R D J U T A SZEGEDI L É Z E R P R O J E K T R E
In: Délmagyarország, 2011. augusztus 9. 3. p. ORVOSOK ÉS INFORMATIKUSOK DOLGOZNAK EGYÜTT - 3 DIMENZIÓS KÉP A DAGANATRÓL
In: Délmagyarország, 2011. augusztus 9. 8. p. Együttműködési megállapodás a General Electric Healthcare-rel KITÜNTETÉSEK AZ Ü N N E P E N
In: Délmagyarország, 2011. augusztus 22. 3. p. Obál Ferenc és Wittmann Tibor a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje, Thurzó László és Toldi József a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kaptak [GYÁSZJELENTÉS: L Á S Z L Ó F E R E N C , IFJ.]
In: Délmagyarország, 2011. augusztus 26. 17. p.
38
[~| Egyetemünk a sajtó tükrében Ifi. László Ferenc az egyetem kutató orvosprofesszora
volt
K Ö Z E L E Z E R H A L L G A T Ó TANULT A LEGTEHETSÉGESEBBEK KÖZÖSSÉGÉBEN -
80
ÉVES A Z E Ö T V Ö S - K O L L É G I U M
In: Délmagyarország, 2011. augusztus 27. 8. [ G Y Á S Z J E L E N T É S , R E S C H B É L Á N É M A R I N O V I C H SAROLTA]
In: Délmagyarország, 2011. augusztus 27. 21. p. Az Angol Tanszék docense volt M E G K E Z D Ő D Ö T T A BEIRATKOZÁS A Z E G Y E T E M R E - S Z E G E D D E L ÉS EGYMÁSSAL I S M E R K E D N E K A GÓLYÁK
In: Délmagyarország, 2011. augusztus 30. 5. p. NOBEL-DÍJAS VENDÉGEK - 8 NOBEL-DÍJAS TUDÓS VENDÉGESKEDIK SZEGEDEN S Z E N T - G Y Ö R G Y I A L B E R T ÖRÖKSÉGE
In: Délmagyarország, 2011. augusztus 31.1., 3. p. 2012-ben konferenciát rendeznek Szent-Györgyi Albert tiszteletére P Ó T F E L V É T E L I : A Z S Z T E 8 0 0 0 HELYÉRE 8 0 0 J E L E N T K E Z Ő
In: Délmagyarország, 2011. augusztus 31. 3. p.
IV.
AZ EGYETEM VEZETŐI D R . SZABÓ GÁBOR
Rektor: egyetemi tanár, akadémikus
Rektorheyettesek: Általános és stratégiai rektorhelyettes: D R . R Á C Z BÉLA egyetemi tanár Nemzetközi és közkapcsolatok rektorhelyettes: D R . PÁL JÓZSEF egyetemi tanár Oktatási rektorhelyettes: egyetemi tanár
DR. HOMOKI-NAGY MÁRIA
Tudományos és innovációs rektorhelyettes: D R . VARRÓ A N D R Á S egyetemi tanár. Egyetemi főtitkár: D R . MERÉNYI MÁRIÁ
2006. július 1. - 2010. december 31. DR. DÖMÖTÖR MÁTÉ
2011. január 1. - 2014.június 30. Gazdasági és műszaki főigazgató: D R . TRÁSER F E R E N C
(2006. január 1. - 2010. december 31.) D R . M A J Ó ZOLTÁN
(2011. január 1. - 2014. december 31.)
Az egyetem vezetői Kabinetvezető: BRAXMAIR ZSÓFIA
Oktatási igazgató: D R . VARGA Z S U Z S A N N A
Stratégiai igazgató: D R . VILMÁNYI M Á R T O N
Nemzetközi és közkapcsolati igazgató: D R . PÁLFI G Y Ö R G Y
Kutatásfejlesztési és innovációs igazgató: D R . BÚZÁS NORBERT
Marketing és kommunikációs igazgató: január 1. - 2 0 1 0 . szeptember B R A X M A I R Z S Ó F I A ( 2 0 1 0 . október 1. - 2 0 1 1 . február D R . R É V É S Z B A L Á Z S ( 2 0 1 1 . március 1. - 2 0 1 4 . június RÉVÉSZ BALÁZS ( 2 0 0 7 .
Humánpolitikai és jogi igazgató: D R . GYENES KÁLMÁN
Doktori Intézet igazgató: D R . K L U K O V I T S LAJOS.
1 4 2
30.) 28.) 30.)
V.
AZ EGYETEM SZENÁTUSA A szenátus szavazati joggal rendelkező tagjai Elnök: D R . SZABÓ GÁBOR
egyetemi tanár, akadémikus, rektor.
Tagjai: docens, tanársegéd, D R . Á B R A H Á M GYÖRGY egyetemi tanár, D R . Á G O S T O N Z S U Z S A N N A tanársegéd, a Közalkalmazotti Tanács elnöke, D R . B A R N A I M Á R I A főiskolai tanár, az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar dékánja, D R . B O D N Á R KÁROLY főiskolai tanár, a Mezőgazdasági Kar dékánja, C Z I N K Ó C Z K I N É D R . M E S K Ó E S Z T E R osztályvezető, az FDSZ-elnöke, D R . C S E R N U S S Á N D O R docens, a Bölcsészettudományi Kar dékánja, D R . D O M B I GYÖRGY egyetemi tanár, az F D S Z és a S Z O T E reprezentatív szakszervezet képviselője, D R . FARKAS BEÁTA docens, F E K E T E C S A B A főosztályvezető, D R . F Ü L Ö P F E R E N C egyetemi tanár, a Gyógyszerésztudományi Kar dékánja, D R . GALAMBOS GÁBOR egyetemi tanár, a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar dékánja, D R . G Á S P Á R R Ó B E R T docens, D R . H E R N Á D I K L Á R A egyetemi tanár, a Természettudományi és Informatikai Kar dékánja, D R . H E T E S I E R Z S É B E T docens, a Gazdaságtudományi Kar dékánja, H O V O R K Á N É D R . H O R V Á T H Z S U Z S A N N A docens, I G A Z N É D R . P R Ó N A I B O R B Á L A főiskolai docens, IRINYI T A M Á S osztályvezető ápoló, D R . K A T O N A T A M Á S egyetemi tanár, D R . K E R E K F E R E N C egyetemi tanár, a Zeneművészeti Kar dékánja, D R . ALMÁSI TIBOR D R . A N T A L MÁRK
4 3 l
Im Az evvetem szenátusa os mb. főosztályvezető, főiskolai tanár, N A G Y K A T A L I N egyetemi tanár, a Fogorvostudományi Kar dékánja, PÁL A T T I L A egyetemi tanár, Szent-Györgyi Klinikai Központ elnöke, P U K Á N S Z K Y B É L A egyetemi tanár, S Z A B Ó I M R E egyetemi tanár, az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja, SZECSŐDI F E R E N C egyetemi tanár, T H U R Z Ó LÁSZLÓ egyetemi tanár, a Klinikai Központ Szakszervezeti Tanács elnöke, T O L D I JÓZSEF egyetemi tanár, VÉCSEI L Á S Z L Ó egyetemi tanár, az Általános Orvostudományi Kar dékánja, V É H A A N T A L egyetemi tanár, a Mérnöki Kar dékánja,
M A T U S K A JÓZSEF
D R . MONOSTORI TAMÁS DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR.
egyetemi hallgató, egyetemi hallgató, IVÁNYI G E R G Ő egyetemi hallgató, K A L M Á R Z O L T Á N egyetemi hallgató, K E R E S Z T E S Á B E L egyetemi hallgató, L A M Á R ERZSÉBET, (2011.04.19-től) a doktori képzésben részt vevő hallgatók képviselője, L U T Z G Á B O R , a posztgraduális képzésben részt vevő hallgatók képviselője, M E C H L E R Á K O S egyetemi hallgató, M E Z E I C S A B A , a levelező/távoktatásos egyetemi hallgatók képviselője, M Ó K Á N P É T E R egyetemi hallgató, P I L I H A C I C R I S T I A N O S C A R egyetemi hallgató, Szűcs H E N R I E T T A D I Á N A egyetemi hallgató, T Ó T H V I K T O R egyetemi hallgató, T Ö R Ö K M Á R K EHÖK-elnök, VARGA Á K O S egyetemi hallgató, VASS P É T E R egyetemi hallgató, Z E L E N A A N D R Á S , (2011.04.19-ig) a doktori képzésben részt vevő hallgatók képviselője. Á M E N T BALÁZS FARKAS D A L M A
44
IV.
AZ EGYETEM GAZDASÁGI TANÁCSA pénzügyi tanácsadó, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, helyettes államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium, D R . KOVÁCS Á R P Á D egyetemi tanár, a Gazdasági Tanács elnöke, LEPSÉNYI ISTVÁN vezérigazgató, Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft., D R . M A J Ó Z O L T Á N , Gazdasági és műszaki főigazgató, Szegedi Tudományegyetem Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság, SCHŐBERL M Á R T O N osztályvezető, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Felsőoktatási Vagyonfelügyeleti Osztály, D R . SZABÓ G Á B O R egyetemi tanár, rektor, D R . TELEGDY GERGELY, a Gazdasági Tanács titkára, Szeged Városi Bíróság, VARGA M I H Á L Y elnök-vezérigazgató, KÉSZ Holding Zrt. BALÁSSY LÁSZLÓ
BANAI P É T E R B E N Ő
VII.
A KARI TANÁCSOK TAGJAI ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR egyetemi tanár, dékán, egyetemi tanár, B A L O G H E L E M É R egyetemi tanár, BOBVOS P Á L docens, B L U T M A N L Á S Z L Ó egyetemi tanár, H A J D Ú JÓZSEF egyetemi tanár, H O M O K I N A G Y M Á R I A egyetemi tanár, JAKAB ÉVA egyetemi tanár, dékánhelyettes, K A L T E N B A C H JENŐ docens, K A T O N A T A M Á S egyetemi tanár, M A J S A JÓZSEF adjunktus, M Á R K U S A N D R Á S N É , a Dékáni Hivatal vezetője, N A G Y F E R E N C egyetemi tanár, PACZOLAY P É T E R egyetemi tanár, P A P P T E K L A docens, POKOL B É L A egyetemi tanár, Z Á M B Ó G É Z A docens.
D R . SZABÓ I M R E
D R . BADÓ ATTILA DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR.
Hallgatók
D R . POZSONYI N O R B E R T
PhD hallgató,
BAJÁKI M E L I N D A , ERNSCHÜTZ
BÁLINT, G E R E C Z P É T E R , H A S Z N O S VIKTÓRIA, KERESZTES Á B E L , MAGYAR GERGELY, M U R Á T I TAMÁS GYÖRGY, NACSA N Ó R A M A R G I T , NÁDASSY G É Z A .
ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR D R . VÉCSEI LÁSZLÓ
egyetemi tanár, akadémikus, dékán, egyetemi tanár,
D R . Á B R A H Á M GYÖRGY
47
Imt A kari tanácsok tagjai '—• a Közalkalmazotti Tanács képviselője, docens, D R . BARABÁS K A T A L I N docens, D R . BARI F E R E N C egyetemi tanár, D R . BOROS M I H Á L Y egyetemi tanár, D R . D U X LÁSZLÓ egyetemi tanár, D R . FORSTER T A M Á S egyetemi tanár, D R . IVÁNYI BÉLA egyetemi tanár, D R . JANKA Z O L T Á N egyetemi tanár, D R . JANCSÓ G Á B O R egyetemi tanár, D R . K A T O N A M Á R T A egyetemi tanár, D R . K E M É N Y LAJOS egyetemi tanár, dékánhelyettes, D R . LÁSZLÓ K Ó K A I ERZSÉBET klinikai főorvos, F O K képviselő, D R . L Á Z Á R GYÖRGY egyetemi tanár, D R . L E P R Á N ISTVÁN egyetemi tanár, dékánhelyettes, D R . M Á N D I Y V E T T E egyetemi tanár, D R . O R V O S H A J N A L K A docens, a reprezentatív szakszervezetek képviselője, D R . PÁL A T T I L A egyetemi tanár, a Klinikai Központ elnöke, D R . PALKÓ A N D R Á S egyetemi tanár, PALLAGINÉ R É K Á S I P I R O S K A klinikai főnővér, D R . SZABÓ G Y U L A egyetemi tanár, D R . T Ó T H G Á B O R egyetemi tanár, D R . T Ú R I S Á N D O R egyetemi tanár, D R . VASADI A N N A klinikai főorvos, VARGÁNÉ T E R H E S A N I T A klinikai főnővér, D R . W I T T M A N N TIBOR egyetemi tanár. D R . ÁGOSTON ZSUZSANNA, D R . BABIK B A R N A
Hallgatók:
M Ó K Á N PÉTER KARI H Ö K - E L N Ö K , BITAY ZSOLT, CSÍK ZSUZSANNA,
GYURIKA ZOLTÁN, HEMELEIN RITA, KISS ANETT, M A N N I N G E R Á D Á M , SIP-
a fogorvostanhallgatók képviselője, AYDIN TAJERI, a külföldi hallgatók képviselője, D R . HORVÁTH ZOLTÁN rezidens képviselő. KA BALÁZS, TIÁN TAMÁS,
BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR docens, dékán, docens, A N D E R L E Á D Á M egyetemi tanár, BAGI IBOLYA docens,
D R . CSERNUS SÁNDOR D R . A L M Á S I TIBOR DR. DR.
48
A kari tanácsok tagjai |j egyetemi tanár, egyetemi tanár, D R . FELEKY G Á B O R docens, D R . FORGÁCS T A M Á S docens, dékánhelyettes, D R . H O R V Á T H G É Z A docens, K E L E M E N ÉVA, a Dékáni Hivatal vezetője, K I S S N É D R . N Ó V Á K ÉVA docens, az érdekvédelem képviselője, D R . K O T H E N C Z M I H Á L Y , a tanulmányi osztály vezetője, D R . K Ö V É R LAJOS docens, D R . M A D A R Á S Z K L Á R A docens, D R . N A G Y I L L É S JÁNOS docens, D R . PÁL JÓZSEF egyetemi tanár, D R . SZÁSZ G É Z A docens, dékánhelyettes, • D R . SZOKOLSZKY Á G N E S docens, D R . SZŐNYI GYÖRGY E N D R E egyetemi tanár, D R . VAJDA Z O L T Á N docens, dékánhelyettes, D R . V I D Á K O V I C H T I B O R docens. D R . BALÁZS M I H Á L Y
D R . BERNÁTH ÁRPÁD
Hallgatók:
M E C H L E R Á K O S KARI H Ö K - E L N Ö K , B O R B O L A TERÉZIA, JUHÁSZ G E R -
GELY, R E N C Z LILLA, TÖRÖK M Á R K , Z E L E N A A N D R Á S
PhD képviselő.
EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR főiskolai docens, dékán, mestertanár, szakcsoportvezető, D R . H E L E M B A I K O R N É L I A főiskolai tanár, H O R V Á T H S Á R A oktatásszervező, I G A Z N É D R . P R Ó N A I B O R B Á L A tanszékvezető főiskolai docens, D R . JÁRMAY K A T A L I N főiskolai tanár, szakcsoportvezető, D R . N A G Y E D I T tanszékvezető főiskolai docens, D R . P I C Z I L M Á R T A főiskolai docens, R A N T A L N É S Z A B Ó M Á R T A mestertanár, szakcsoportvezető, S Á N D O R N É S Z A B Ó I R I N G Ó tanársegéd, S I M O N K A T A L I N mestertanár, S Z Í V E R E D I T tanársegéd. D R . BARNAI M Á R I A
BÁRSONYNÉ K I S KLÁRA
Hallgatók: Kiss
E S Z T E R KARI H Ö K - E L N Ö K , A N T A L Z I T A , C S E P R E G I M A R C E L L ,
R Á C N Ó R A , SZALAI VERONIKA.
~49l
2 A kari tanácsok tagjai
FOGORVOSTUDOMÁNYI KAR ' egyetemi tanár, dékán, tanársegéd, D R . BARÁTH ZOLTÁN adjunktus, D R . FORSTER A N D R Á S klinikai szakorvos, P A P P N É M Á R T O N K A T A L I N szakszervezeti képviselő, D R . M A T U S O V I T S D A N I C A adjunktus, D R . PÁL A T T I L A egyetemi tanár, a Klinikai Központ elnöke, D R . PELSŐCZI KOVÁCS ISTVÁN adjunktus, D R . P I F F K Ó JÓZSEF egyetemi tanár (Általános Orvostudományi Kar), D R . P R Á G A I BÉLA egyetemi tanár (Általános Orvostudományi Kar), D R . RAKONCZAY ZOLTÁN egyetemi tanár, dékánhelyettes, D R . SZABÓ GYULA egyetemi tanár, a Külföldi Hallgatók Oktatási Központja igazgatója, VÁGÓ GYÖRGYI, a nem oktató dolgozók képviselője. D R . NAGY KATALIN
DR. ANTAL MÁRK
Hallgatók PILIHACI CRISTLAN OSCAR kari HÖK-elnök, D R . FRÁTER M Á R K PhD képviselő, D R . PINTÉR M Ó N I K A rezidens képviselő, BOCSKOV M I L Á N , GÁL ERIKA, KERESZTÚRI M Á R K , TIÁN TAMÁS, OLIVÉR SPITZ, a külföldi hallgatók képviselője.
GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR docens, dékán, docens, D R . FARKAS BEÁTA docens, D R . D E Á K ISTVÁN docens, dékánhelyettes, D R . I M R E H SZABOLCS docens, D R . K A T O N A T A M Á S egyetemi tanár, D R . KOSZTOPULOSZ A N D R E Á S Z docens, KOVÁCS GYÖRGY docens, KÜRTÖSI Z S Ó F I A docens, D R . LENGYEL I M R E egyetemi tanár, D R . M A J Ó ZOLTÁN docens, SZAKÁL P É T E R hivatalvezető, D R . V E R E S ZOLTÁN docens, D R . V I L M Á N Y I M Á R T O N docens, dékánhelyettes. D R . H E T E S I ERZSÉBET
D R . BAJMÓCZY Z O L T Á N
Hallgatók:
D O M O N K O S BIANKA, F E H É R SZABOLCS, LAJOS P É T E R , PÁLMAI P É T E R ,
P E T Ő D A L M A , TALMÁCSI GYÖRGY, VASS PÉTER. Í 5 Ö
A kari tanácsok tagjai | j
GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR egyetemi tanár, dékán, docens, dékánhelyettes, D R . C S U P O R D E Z S Ő tanársegéd, D R . D O M B I GYÖRGY egyetemi tanár, D R . FALKAY GYÖRGY egyetemi tanár, D R . G Á S P Á R RÓBERT docens, D R . H A J D Ú Z S U Z S A N N A docens, D R . H O H M A N N JUDIT egyetemi tanár, dékánhelyettes, D R . LACZKÓ G Á B O R docens, D R . L Á Z Á R LÁSZLÓ docens, D R . M Á N D I Y V E T T E egyetemi tanár, D R . M Á R K I ÁRPÁD adjunktus, IFJ. D R . R E G D O N G É Z A docens, D R . R É D E I D Ó R A adjunktus, D R . R É V É S Z PIROSKA egyetemi tanár, S O M L Ó N É LACZKÓ M A R I A N N A KT képviselő, D R . S O Ó S GYÖNGYVÉR egyetemi tanár, D R . SZABÓ G Y U L A egyetemi tanár, D R . SZAKONYI G E R D A adjunktus, D R . SZŰCS Á R P Á D docens, D R . Z U P K Ó ISTVÁN docens. D R . FÜLÖP FERENC D R . C S Ó K A ILDIKÓ
Hallgatók:
HAJAGOS-TÓTH JUDIT,
a PhD-hallgatók képviselője,
ÁGOSTON PÉTER,
NIALL BÜRKE, RÉNYI PÉTER, SÍPOS PÉTER, SZENDRÉNYI DÁNIEL MÁRK, SZŰCS HENRIETTE DIÁNA.
JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR egyetemi tanár, dékán, főiskolai tanár, D R . D O M B I N É D R . KEMÉNY ERZSÉBET főiskolai tanár, FÁYNÉ D R . D O M B I A L I C E főiskolai tanár, GERENCSÉRNÉ D R . ÚJVÁRI E D I T főiskolai docens, D R . H E R B S Z T M Á R I A intézetvezető, JANCSÁK CSABA tanársegéd, KATONA ZSOLT adjunktus, M I H Á L Y ILLÉSNÉ, a tanulmányi osztály vezetője, DR. GALAMBOS GÁBOR D R . CSILLAG A N D R Á S
~5lM
1 A kari tanácsok tagjai SZAKTER Z S U Z S A N N A D R . SZALMA ELEMÉR
Hallgatók: Á M E N T
szakvezető tanár, docens.
BALÁZS, H O M O K I - N A G Y ZOLTÁN, TÓTH ZSANETT, VARGA TAMÁS
OTTÓ.
MEZŐGAZDASÁGI KAR főiskolai tanár, dékán, osztályvezető, D R . AVASI Z O L T Á N főiskolai docens, B A R N A P É T E R osztályvezető, D R . B E N K Ő K I S S Á R P Á D főiskolai docens, D R . F E N E S I J U D I T hivatalvezető, D R . H O R V Á T H JÓZSEF docens, dékánhelyettes, D R . K R I S T Ó ISTVÁN főiskolai docens, D R . M A J Z I N G E R ISTVÁN docens, dékánhelyettes, D R . M É S Z Á R O S A T T I L A főiskolai docens, D R . M O N O S T O R I T A M Á S főiskolai tanár, PALOTÁSNÉ P Á N T I R Ó Z A könyvtárvezető, SZŰCSNÉ D R . P É T E R J U D I T egyetemi tanár, D R . TANÁCS LAJOS egyetemi tanár. D R . B O D N Á R KÁROLY
ANTALICZ ZOLTÁNNÉ
Hallgatók: VARGA
ÁKOS
kari HÖK-elnök,
FENYVESI LÁSZLÓ, K Á D Á R KATA F L Ó R A ,
K Ó S Z Ó V I K T Ó R I A , M Ó D R A BÉLA, O P R E A A D R I E N N , T E R N E R D Á N I E L .
MÉRNÖKI KAR egyetemi tanár, dékán, intézeti mérnök, D R . B Í R Ó ISTVÁN docens, D R . C S A N Á D I JÓZSEF főiskolai docens, FABULYA Z O L T Á N adjunktus, D R . G Á L JÓZSEF docens, dékánhelyettes, G Á L N É S Z A B A D O S IBOLYA gazdálkodási osztályvezető. D R . GULYÁS LÁSZLÓ docens, D R . H O D Ú R C E C Í L I A egyetemi tanár, H O R V Á T H B É L Á N É főmunkatárs,
D R . VÉHA ANTAL
BESZÉDES S Á N D O R
•
52
2 A kari tanácsok tagjai HOVORKÁNÉ D R . HORVÁTH M Á R I A ZSUZSANNA
főiskolai docens, dékánhelyettes,
adjunktus, D R . S O Ó S JÓZSEF főiskolai tanár, D R . S Z A B Ó P. BALÁZS főiskolai adjunktus, S Z É P A N G É L A gyakornok, D R . T Ó T H ISTVÁN T I B O R főiskolai docens. SÁROSI JÓZSEF
Hallgatók:
BATA BERTALAN, LELE M Á T É , M A R K Ó BEÁTA, H A N Ó M I L Á N , H E G E D Ű S
A D R I E N N , M E Z E I CSABA.
TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMAIKAI KAR egyetemi tanár, dékán, főtanácsos, B Á L I N T N É D R . S Z E N D R E I M Á R I A egyetemi tanár, B E N E D I C T M I H Á L Y egyetemi tanár, B O R O S I M R E egyetemi tanár, C S I R I K JÁNOS egyetemi tanár, D É V É N Y I KÁROLY adjunktus, D O M B I A N D R Á S egyetemi tanár, F E K E T E ÉVA egyetemi tanár, F Ü L Ö P Z O L T Á N egyetemi tanár, G A J D A T A M Á S egyetemi tanár, H O R V Á T H D E Z S Ő docens, K É R C H Y L Á S Z L Ó egyetemi tanár, KOVÁCS A T T I L A adjunktus, KOVÁCS K O R N É L egyetemi tanár, M E Z Ő S I G Á B O R egyetemi tanár, N É M E T H JÓZSEF docens, P Á L - M O L N Á R E L E M É R docens, R A K O N C Z A I JÁNOS docens, S Í P O S PÁL docens, S Ü M E G I PÁL docens, S Z A B Ó G Á B O R egyetemi tanár, akadémikus.
D R . HERNÁDI KLÁRA ANNUS EDIT DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR.
Hallgatók:
GÖRBE TAMÁS
kari HÖK-elnök, CZAKÓ
TAMÁS, FAZEKAS ANETT, GILLICH
RÓBERT, GYŐRI ANNA, KERTÉSZ ÁKOS, ORVOS GÉZA, SZÁSZ D Ó R A , SZIKORA BARBARA, Z A B DÁVID.
53
2 A kari tanácsok tagjai
ZENEMŰVÉSZETI KAR egyetemi tanár, dékán, főiskolai tanár, G Y I V I C S Á N GYÖRGY tanársegéd, LENGYELNÉ STIEBEL K L Á R A hivatalvezető, M A C Z Á K JÁNOS főiskolai docens, N A G Y ZSOLT főiskolai docens, N Y Á R I N É F O R C Z E G J U D I T főelőadó, SÍN K A T A L I N főiskolai docens, S Z E C S Ő D I F E R E N C egyetemi tanár, D R . T E M E S I M Á R I A egyetemi tanár, Ű J V Á R I N É ILLÉS M Á R I A adjunktus, D R . Z S I G M O N D Z O L T Á N főiskolai docens. D R . KEREK FERENC
D R . C S A N Á D I LÁSZLÓ
Hallgatók:
KALMÁR ZOLTÁN
kari HÖK-elnök,
ENDRE, SZEGEDI TAMÁS.
54
ANGYAL JÁNOS,
MARJOVSZKY
VIII. EGYETEMÜNK DOLGOZÓI* ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR Dékán: D R . SZABÓ I M R E egyetemi tanár, PhD. Dékánhelyettesek: D R . B L A Z O V I C H N É D R . G E L L É N K L Á R A docens, ÉVA egyetemi tanár, D R . K A R S A I K R I S Z T I N A docens.
D R . JAKAB
Agrárjogi és Környezetvédelmi Jogi Tanszék Tanszékvezető: D R . BOBVOS PÁL docens, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Adjunktusok: D R . H O R V Á T H SZILVIA PhD, D R . M I K L Ó S LÁSZLÓ. Tanársegédek: D R . B E L Á Z N É D R . BEZDÁN A N I K Ó , D R . FARKAS C S A M A N G Ó E R I KA, D R . H E G Y E S P É T E R ISTVÁN.
PhD ösztöndíjas: D R . P Ú J A JÁNOS. Tanszéki ügyintéző: C S Á K V Á R I A D R I E N N .
Alkotmányjogi Tanszék Tanszékvezető: D R . SZABÓ I M R E egyetemi tanár, PhD. Egyetemi tanár: D R . TRÓCSÁNYI LÁSZLÓ az állam- és jogtudomány kandidátusa. Docensek: D R . K I S S BARNABÁS PhD, D R . L I C H T E N S T E I N JÓZSEF PhD, D R . T Ó T H JUDIT, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Tudományos munkatársak: D R . BÁRKÁNYI G Á B O R , D R . T Ó T H KÁROLY PhD. Gyakornokok: D R . JAKÓ N Ó R A , D R . SULYOK M Á R T O N . *2011. február 1-i állapotnak megfelelően. Az egyetem minden karán az egyetemi tanári kinevezés feltétele a habilitáció. A Gyógyszerésztudományi és a Természettudományi és Informatikai Karokon a docensi kinevezés feltétele a habilitáció megléte. Ezért e két kar docenseinél a habilitációt külön nem tüntetjük fel.
"551
fj Egyetemünk dolgozói
Bónis György Szeminárium D R . RUSZOLY JÓZSEF
professor emeritus, az állam- és jogtudomány doktora.
Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék Tanszékvezető: D R . N A G Y F E R E N C egyetemi tanár, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Professor emeritus: D R . C S É K A E R V I N , az állam- és jogtudomány doktora. Docensek: D R . FANTOLY Z S A N E T T PhD, D R . HABIL. K A R S A I K R I S Z T I N A PhD, D R . L Ő R I N C Z JÓZSEF, az állam- és jogtudomány kandidátusa, D R . V I S NYEINÉ D R . J U H Á S Z Z S U Z S A N N A P h D .
Címzetes docensek:
D R . F E D O R A T T I L A , D R . LŐRINCZY GYÖRGY, D R .
MARÁZ
V I L M O S N É D R . KOVÁCS M A G D O L N A , D R . V I D A M I H Á L Y .
Adjunktus: D R . SZOMORA ZSOLT PhD. Tudományos munkatársak: D R . BATÓ SZILVIA PhD,
D R . H E G E D Ű S ISTVÁN, D R .
ILIA P É T E R , D R . LUKÁCS JÁNOS, D R . M E Z Ő L A K I E R I K Á K O S , D R . N É M E T H ZSOLT P h D , D R . T Ö R Ő SÁNDOR.
Tanársegéd: D R . A M B R U S ISTVÁN. Gyakornok: D R . G Á C S I A N E T T ERZSÉBET. PhD ösztöndíjas: D R . N E P A R Á C Z K I A N N A V I K T Ó R I A . Tanszéki ügyintéző: N A G Y V Á R A D Y N É P E T R Á C S M E L I N D A .
Európai Jogtörténeti Tanszék Tanszékvezető: D R . B A L O G H E L E M É R egyetemi tanár, PhD. Egyetemi tanár: D R . B L A Z O V I C H LÁSZLÓ, a történelemtudomány doktora. Adjunktus: D R . A N T A L T A M Á S PhD. PhD ösztöndíjas: D R . T A M Á S I A N N A ÉVA. Tanszéki ügyintéző: M A R V A N E K JUDIT.
Jogbölcseleti és Jogszociológiai Tanszék Tanszékvezető: D R . POKOL BÉLA egyetemi tanár, a szociológia tudomány doktora. Docensek: D R . N A G Y T A M Á S PhD, D R . N A G Y ZSOLT PhD. Címzetes docens: D R . LACSÁN ISTVÁN. Adjunktusok: D R . CSERVÁK C S A B A PhD, D R . T Ó T H ZOLTÁN PhD. Gyakornok: D R . M O L N Á R A N D R Á S . Tanszéki ügyintéző: M A R V A N E K JUDIT.
56
fj Egyetemünk dolgozói
Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Tanszékvezető: D R . KALTENBACH JENŐ docens, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Docensek: D R . HABIL. JÓZSA ZOLTÁN PhD, D R . KAMPLER BÉLA PhD, D R . SZILOVICS CSABA P h D , D R . ZÁMBÓ GÉZA P h D .
Adjunktus: D R . LALUSKA PÁL. Tudományos munkatárs: D R . K A S Z A P É T E R F E R E N C . Tanársegéd: D R . F E K E T E ORSOLYA. Tudományos segédmunkatárs: D R . LŐRINCSIK P É T E R . Tanszéki ügyintéző: L A C Z I N É BÖRTSÖK Á G O T A .
Magyar Jogtörténeti Tanszék Tanszékvezető: D R . H O M O K I - N A G Y M Á R I A egyetemi tanár, PhD. Egyetemi tanár: D R . STIPTA ISTVÁN, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Adjunktus: D R . VARGA N O R B E R T PhD. PhD ösztöndíjas: D R . N A C S A M Ó N I K A . Tanszéki ügyintéző: M A R V A N E K JUDIT.
Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék Tanszékvezető: D R . H A J D Ú JÓZSEF egyetemi tanár, PhD. Egyetemi tanár: D R . C Z U C Z O T T Ó , az állam- és jogtudomány kandidátusa. Főiskolai tanár: D R . Z A K A R A N D R Á S , a pszichológiai tudomány kandidátusa. Docens: D R . R Ú Z S M O L N Á R K R I S Z T I N A PhD. Tanársegédek: D R . EMBER A L E X FRIGYES PhD, D R . LAJKÓ D Ó R A PhD, SOÓSNÉ D R . C S I K Ó S SZILVIA.
Gyakornok: D R . B E R K I G A B R I E L L A . Tudományos segédmunkatársak: Rossu BALÁZS ROLAND, D R . WALDMANN PhD ösztöndíjas: D R . D E L I P E T R A E S Z T E R . Koordinátor: GYÖNGYÖSI ISTVÁNNÉ T Ó T H E T E L K A .
GÁBOR.
Nemzetközi Jogi és Európa-Jogi Tanszék Tanszékvezető: D R . B L U T M A N LÁSZLÓ egyetemi tanár, PhD, L L . M . Egyetemi tanár: D R . BODNÁR LÁSZLÓ, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Docens: D R . S I M O N N É D R . G O M B O S K A T A L I N PhD. Címzetes docens: D R . T Ó T H T I H A M É R PhD. Tanársegédek D R . SCHIFFNER IMOLA PhD, D R . SZALAI ANIKÓ, D R . VÁRADI SZILVIA M Á R I A . 57
fj Egyetemünk dolgozói PhD-ösztöndíjasok: D R . CSATLÓS ERZSÉBET, Tanszéki ügyintéző: B O D Á N É TAKÁCS JUDIT.
D R . KOVÁCS E N D R E M I K L Ó S .
Nemzetközi Magánjogi Tanszék Tanszékvezető: D R . B A D Ó A T T I L A egyetemi tanár, PhD. Egyetemi tanár: D R . M A R T O N Y I JÁNOS, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Tudományos munkatárs: D R . CSÁSZÁR M Á T Y Á S . Adjunktus: D R . N A G Y C S O N G O R ISTVÁN PhD. Tudományos segédmunkatárs: D R . H A R K A Ö D Ö N ZOLTÁN. PhD ösztöndíjas: D R . T Ó T H BENEDEK A N D R Á S . Tanszéki ügyintéző: D R . KÁVÁSSY S Á N D O R N É .
Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék Tanszékvezető: D R . S Z A B Ó I M R E egyetemi tanár, PhD. Professor emeritus: D R . BESENYEI LAJOS, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Ny. egyetemi tanár: D R . BÉRCZI IMRE, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Címzetes egyetemi tanár: D R . T Ó T H N É D R . FÁBIÁN ESZTER, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Docensek: D R . BLAZOVICHNÉ D R . GELLÉN KLÁRA PhD, D R . HEGEDŰS ANDREA PhD, D R . HABIL PAPP TEKLA P h D , D R . TÖRÖCSIKNÉ D R . G Ö R Ö G MÁRTA P h D .
Címzetes docensek: D R . C Z E N E K L Á R A , D R . G A Á L SÁNDOR. Tudományos munkatárs: D R . F A R K A S C S A B A PhD. Adjunktusok: JUHÁSZNÉ D R . ZVOLENSZKI A N I K Ó , D R . KÖBLÖS A D É L PhD. Tanársegédek: D R . K A P R I N A Y G I Z E L L A Z S Ó F I A , D R . PÁKOZDI Z I T A ,
DR.
TELEGDY GERGELY.
Gyakornok: D R . S T R I H Ó Tanszéki ügyintéző: P A P
KRISZTINA. ANITA.
Politológiai Tanszék Tanszékvezető: D R . PACZOLAY P É T E R egyetemi tanár, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Docensek: D R . FÁBIÁN GYÖRGY, a politikatudomány kandidátusa, D R . KOVÁCS LÁSZLÓ I M R E , a politikatudomány kandidátusa, D R . HABIL. M O L N Á R JUDIT, a történelemtudomány kandidátusa, D R . K O Z M A JÓZSEFNÉ D R . Soós E D I T PhD, D R . R É V É S Z BÉLA PhD. Adjunktusok: D R . FEJES Z S U Z S A N N A PhD, D R . G É C Z I JÓZSEF A L A J O S , D R . LÖFFLER T I B O R P h D , D R . M A J S A JÓZSEF. 58
fj Egyetemünk dolgozói Gyakornokok: D R . JUHÁSZ K R I S Z T I N A , M E R K O V I T Y Tanszéki ügyintéző: Kiss GYÖRGYNÉ VARGA A N I K Ó
NORBERT.
Római Jogi Tanszék Tanszékvezető: D R . JAKAB ÉVA egyetemi tanár, az állam- és jogtudomány doktora. Professor emeritus: D R . M O L N Á R I M R E , az állam- és jogtudomány doktora. Tudományos munkatárs: D R . P A P P ISTVÁN G É Z A PhD. Tanársegéd: D R . POZSONYI N O R B E R T . Tudományos segédmunkatársak: D R . R A G Á N Y Z O L T Á N , D R . SZABÓ LÁSZLÓ. Phd ösztöndíjas: D R . NAGY ÉVA. Nyelvtanárok: D R . D É K Á N Y I M R É N É , D R . O R O S Z Á R P Á D N É . Tanszéki ügyintéző: RÚZSÁN K R I S Z T I N A .
Statisztikai és Demográfiai Tanszék Tanszékvezető: D R . K A T O N A T A M Á S egyetemi tanár, a demográfia tudomány kandidátusa. Egyetemi tanár: D R . H E R C Z E G JÁNOS, az orvostudomány doktora. Docensek: D R . H E K Á N É D R . SZONDI ILDIKÓ PhD, D R . P E T R E S TIBOR PhD, D R . TRÁSER FERENC P h D .
Címzetes docens: K L O N K A I LÁSZLÓ. Adjunktus: D R . G Y É M Á N T R I C H Á R D PhD. Phd ösztöndíjas: D R . P R I N C Z A D R I E N N . Tanszéki ügyintéző: KOVÁCS B E R N A D E T T ORSOLYA.
Munkaügyi Kapcsolatok és Társadalombiztosítási Képzések Intézete Intézetvezető: D R . H A J D Ú JÓZSEF egyetemi tanár, PhD. Címzetes főiskolai docensek: D R . D A B I S ERZSÉBET, D R .
H O R E S N Y I JULIANNA
SÁRA, D R . JUHÁSZ KÁROLY, M O L N Á R N É D R . BALOGH M Á R T A , D R . T Ó T H FERENC IMRE.
Oktatásszervező: GYÖNGYÖSI ISTVÁNNÉ T Ó T H E T E L K A . Tanulmányi ügyintézők: ENGI E R I K A , KOVÁCS G A B R I E L L A .
Összehasonlító Jogi Intézet Intézetvezető: D R . B A D Ó A T T I L A egyetemi tanár, PhD. Docens: D R . H E K A LÁSZLÓ PhD. Adjunktus: D R . M E Z E I P É T E R PhD. 59
fj Egyetemünk dolgozói Tanársegéd: D R . B Ó K A JÁNOS. Tudományos segédmunkatárs: D R . Koordinátor: L E L E G A B R I E L L A . Lektor: D R . A N D R E A S N E E F .
A L M Á S I IBOLYA.
Európa-Tanulmányok Központ Igazgató: D R . TRÓCSÁNYI LÁSZLÓ egyetemi tanár, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Igazgatóhelyettes: D R . S O M S S I C H R É K A tudományos munkatárs, PhD. Koordinációs igazgatók: E R I C B L I N , D R . M A J S A JÓZSEF adjunktus. Projektmenedzser: K A R D O S L I L I . Pénzügyi menedzser: N A G Y Z S U Z S A N N A . Oktatásszervező: B Á R D O S - D Á N S Z K I M Ó N I K A . Koordinátor: G Y I V I C S Á N A N D R E A . Tanársegéd: S Z A K Á C S I L D I K Ó R É K A . Tudományos segédmunkatárs: D R . K R U Z S L I C Z P É T E R . Szaklektorok: L A U R E L I N E C O N G N A R D , N A T H A L I E C O U R O U X .
Állam és Jogtudományi Doktori Iskola Elnök: D R . J A K A B ÉVA egyetemi tanár. Titkár: D R . S Z O M O R A Z S O L T adjunktus. Ügyintéző: H Á G E L M A N N É M I K S I E M E S E .
Dékáni Hivatal - Tanulmányi Osztály Hivatalvezető: D R . M Á R K U S A N D R Á S N É T Ó T H Á G N E S . Előadók: M É S Z Á R O S Z S U Z S A N N A , S Z A B Ó N É S Z E M E S E R I K A ,
SZALAI ZSUZSAN-
NA, S Z Á Z I M I K L Ó S N É F A R K A S A N N A .
Rendszergazda: J U H Á S Z Á R P Á D JÓZSEF. Tanulmányi osztály osztályvezető: H E R C Z E G N É D R . N É M E T M Á R I A . Tanulmányi osztály csoportvezető: H Á G E L M A N N É M I K S I E M E S E . Tanulmányi előadók Bozsó ANIKÓ, SZÉL ERIKA, D R . VÁNYAINÉ SZELESI ZSUZSANNA
Jogi Információs Kabinet Informatikus könyvtárosok: E R D É L Y I S Z A B O L C S , KOVÁCS Koordinátor: PATYI Z O L T Á N N É S C H R I F F E R T E R I K A .
60
ILDIKÓ.
fj Egyetemünk dolgozói
ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR Dékán: D R . VÉCSEI LÁSZLÓ egyetemi tanár, akadémikus. Dékánhelyettesek: D R . KEMÉNY LAJOS egyetemi tanár, D R . temi tanár, D R . PÁL A T T I L A egyetemi tanár. Dékáni Hivatal vezetője: D R . LEDNITZKY A N D R Á S .
LEPRÁN ISTVÁN
egye-
ELMÉLETI INTÉZETEK
Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet Igazgató: D R . M I H Á L Y A N D R Á S egyetemi tanár, az orvostudomány doktora. Professor emeritusok: D R . CSILLIK BERTALAN, az orvostudomány doktora. Docensek: D R . SZENTIRMAINÉ D R . KOVÁCS ANNAMÁRIA, az orvostudomány kandidátusa. Adjunktusok: D R . BÁLINT ERIKA, D R . CZIGNER ANDREA PhD, D R . D O B Ó ENDRE, az orvostudomány kandidátusa, D R . FARKAS IBOLYA, D R . JÓJÁRT JULIANNA, D R . LÁSZLÓ ISTVÁN, D R . MOLNÁR GERGELY P h D , D R . PÓR ISTVÁN, D R . SZABADOS ANDREA P h D , D R . WEICZNER ROLAND P h D .
Tanársegédek:
D R . GYERGYÓÚJFALVI-LÁZÁRNÉ D R . H E G E D Ű S HAJNALKA, D R . JU-
HÁSZ ZOLTÁN.
Tudományos segédmunkatársak:
FEJESNÉ BAKOS M Ó N I K A , KÁROLY NORBERT,
KRISZTINNÉ PÉVA BEÁTA, D R . SÜLE ZOLTÁN P h D .
Biológus: KRUPPA ESZTER. Gyakornok: D R . PATARICZA
IVÁN.
Biokémiai Intézet Igazgató: D R . D U X LÁSZLÓ egyetemi tanár, az orvostudomány doktora. Tanszékvezető-helyettes: D R . OCSOVSZKI IMRE. Egyetemi tanár: D R . FERDINANDY PÉTER, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Docens: D R . HABIL. Z Á D O R ERNŐ, a biológia tudomány kandidátusa. Adjunktusok: D R . HABIL. C S O N T TAMÁS BÁLINT PhD, D R . G Ö R B E A N I K Ó PhD, D R . KERESZTES M A R G I T P h D , D R . M E N D L E R LUCA P h D .
Tudományos munkatársak:
D R . CSONKA CSABA
PhD,
D R . KELLER-PINTÉR ANIKÓ
P h D , D R . MÁRKI-ZAY JÁNOS.
Biológusok ( T Á M O P pályázat): PÁLÓCZI JÁNOS, PIPIS JUDIT, TÖRÖK SZILVIA Gyógyszerész ( T Á M O P pályázat): KEDVESNÉ D R . KUPAI KATALIN. Vegyész (TÁMOP pályázat): D R . KOCSIS F O D O R GABRIELLA PhD.
ÁGNES.
61|
f j Egyetemünk dolgozói
Élettani Intézet Igazgató: D R . JANCSÓ G Á B O R egyetemi tanár, az orvostudomány doktora. Egyetemi tanárok: D R . BENEDEK GYÖRGY, az orvostudomány doktora, D R . K É R I SZABOLCS, az orvostudomány doktora, TUBOLYNÉ D R . HORVÁTH G Y Ö N GYI, az orvostudomány doktora. Professor emeritus: D R . O B Á L FERENC, az orvostudomány doktora. Docensek: D R . HABIL. D O M O K I FERENC PhD, D R . HABIL. D U X M Á R I A PhD, D R . HABIL. SÁNTHA PÉTER P h D , D R . HABIL. SÁRY GYULA P h D .
Adjunktusok:
D R . BODOSI BALÁZS
PhD (külföldön),
D R . LELKES ZOLTÁN
PhD,
D R . HABIL. NAGY A T T I L A P h D .
Tanársegédek:
PhD (külföldön), D R . INSTITÓRIS Á D Á M PhD, PhD (gyes), KISNÉ D O B O S ILDIKÓ, D R . S O M O D I -
D R . BERÉNYI ANTAL
D R . KÉKESI GABRIELLA
NÉ D R . B O R O S KRISZTINA, T Ó T H N É D R . ROSTA JUDIT M Á R I A .
Infomatikus: LISZLI
PÉTER
mérnök.
Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet Igazgató: D R . VARRÓ A N D R Á S egyetemi tanár, az orvostudomány doktora. Egyetemi tanárok: D R . LEPRÁN ISTVÁN, az orvostudomány doktora, D R . V É G H ÁGNES, az orvostudomány doktora. Professor emeritusok: D R . P A P P GYULA, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, D R . SZEKERES LÁSZLÓ, az orvostudomány doktora. Docens: D R . HABIL. PATARICZA JÁNOS, az orvostudomány kandidátusa. Tudományos főmunkatársak: D R . T Ó T H A N D R Á S PhD, D R . VIRÁG LÁSZLÓ PhD. Adjunktus: D R . BACZKÓ ISTVÁN PhD. Tanársegéd: D R . K O N C Z ISTVÁN. Tudományos munkatársak: D R . SZŰTS VIKTÓRIA PhD, D R . VENGLOVECZ V I K TÓRIA PhD (OTKA ösztöndíjas). Gyógyszerész: D R . K U N A T T I L A PhD. Gyógyszerész-kutató: D R . M Á R T O N ZOLTÁN PhD. Kutatóorvos: D R . O R O S Z A N D R E A .
MTA-SZTE Keringésfarmakológiai Kutatócsoport Vezető: D R . V A R R Ó A N D R Á S egyetemi tanár, az orvostudomány doktora. Kutatóprofesszor: D R . P A P P G Y U L A professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Tudományos főmunkatárs: D R . HABIL. JÓST NORBERT PhD. Tudományos munkatárs: D R . Á C S A I KÁROLY PhD. Tudományos segédmunkatársak: KOHAJDA ZSÓFIA, KRISTÓF A T T I L A A N D R E I . 162|
fj Egyetemünk dolgozói
Kórélettani Intézet Igazgató: D R . SZABÓ GYULA egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Professor emeritusok: D R . LÁZÁR GYÖRGY, az orvostudomány doktora, D R . TELEGDY GYULA, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Docens: D R . LEPRÁNNÉ D R . M E Z E I ZSÓFIA, az orvostudomány kandidátusa. Adjunktus: D R . JÁSZBERÉNYI M I K L Ó S PhD. (külföldön) Tanársegédek: D R . BAGOSI ZSOLT, D R . M Á C S A I M Ó N I K A , D R . SZAKÁCS JÚLIA. Gyakornok: D R . BABITS A N I K Ó .
Magatartástudományi Intézet Vezető: D R . HABIL. BARABÁS KATALIN docens, az orvostudomány kandidátusa. Docensek: D R . CSEJTEINÉ D R . HABIL. JUHÁSZ A N I K Ó PhD, D R . FŰZNÉ D R . HABIL. P I K Ó BETTINA P h D .
Egyetemi mestertanár: KISSNÉ D R . K A P O C S I ERZSÉBET PhD. Egyetemi gyakornokok: HAMVAI CSABA, O B Á L ANNABELLA, SÁRKÖZI VIRÁG. Részmunkaidős pszichiáter: D R . LAJKÓ KÁROLY, az orvostudomány kandidátusa. Részmunkaidős pszichológusok: KOTHENCZNÉ OSVÁTH VIOLA, M O H Á C S I - H A R T NER JUDIT (gyed). Pszichológus Mobil Team (TÁMOP pályázat): G U R Z Ó LAURA, LÁTOS MELINDA, SZTRANCSIK D Ó R A .
Kommunikációs tréning koordinátor: D R .
MESTER LAJOS.
Népegészségtani Intézet Igazgató: D R . NAGYMAJTÉNYI LÁSZLÓ egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Professor emeritus: D R . D É S I ILLÉS, az orvostudomány doktora. Docensek: D R . HABIL. PAPP ANDRÁS PhD, D R . PAULIK EDIT PhD, D R . VEZÉR TÜNDE PhD. Egyetemi mestertanár: KÁLMÁNNÉ D R . MÜLLER A N N A PhD. Adjunktus: D R . SZABÓ A N D R E A PhD. Tanársegédek: BELEC BORBÁLA, H E B Ő K N É D R . LUKÁCS A N I T A PhD, D R . KANYONÉ D R . M O L N Á R REGINA P h D , D R . M A R Ó T I - N A G Y ÁGNES.
Oktató:
E R D Ő S CSABA.
Orvosi Biológiai Intézet Igazgató:
D R . BOLDOGKŐI ZSOLT
egyetemi tanár, a biológiai tudomány doktora. 63|
fj Egyetemünk dolgozói Egyetemi tanárok: D R . D U D A E R N Ő , a biológiai tudomány doktora, D R . SZABAD JÁNOS, a biológia tudomány doktora. Adjunktusok: D R . BELECZ ISTVÁN PhD, D R . SEPRÉNYI GYÖRGY PhD, D R . TOMBÁCZ D Ó R A P h D .
Biológusok (szerződéssel):
D R . M A I ANTAL, PRAZSÁK ISTVÁN.
Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet Vezető: D R . BARI FERENC egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Egyetemi tanárok: D R . H A N T O S ZOLTÁN, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, D R . M A R Ó T I PÉTER, a biológiai tudomány doktora. Docensek D R . HABIL. KARSAI JÁNOS, a matematika tudomány kandidátusa, D R . NAGY LÁSZLÓ, a biológiai tudomány kandidátusa, D R . HABIL. NYÁRI TIBOR P h D , D R . HABIL. PETÁK FERENC P h D , D R . HABIL. RINGLER ANDRÁS, a b i o -
lógiai tudomány kandidátusa, S T É H I I K JÁNOSNÉ D R . BODA KRISZTINA PhD. Tudományos főmunkatársak D R . ALMÁSI LÁSZLÓ, D R . ASZTALOS TIBOR (szerződéssel), D R . ELLER JÓZSEF, a matematika tudomány kandidátusa, D R . HABIL. FARKAS ESZTER P h D .
Intézeti főmunkatárs: JÁNOSI JÁNOS. Tudományos munkatársak: D R . GERETOVSZKYNÉ D R . VARJÚ KATALIN PhD (részmunkaidős), SZANYINÉ FORCZEK ERZSÉBET. Adjunktusok D R . TANDORI JÚLIA PhD, TOLNAI JÓZSEF. Tanársegédek: D R . É G E R H Á Z I LÁSZLÓ PhD, D R . M A K R A P É T E R PhD (részmunkaidős). Fejlesztő üzemmérnök VÍGH LAJOS.
Orvosi Mikrobiológiai és Immunbiológiai Intézet Igazgató: D R . M Á N D I YVETTE egyetemi tanár, az orvostudomány doktora. Egyetemi tanár: D R . P R Á G A I BÉLA, az orvostudomány doktora. Professor emeritusok D R . BÉLÁDI ILONA, az orvostudomány doktora, D R . MOLNÁR JÓZSEF, az orvostudomány doktora, D R . PUSZTAI ROZÁLIA, az orvostudomány kandidátusa. Tudományos tanácsadó: D R . HABIL. M I C Z Á K ANDRÁS, az orvostudomány doktora. Docensek: D R . HABIL. M E G Y E R I KLÁRA PhD, D R . HABIL. T A R Ó D I BÉLA, az orvostudomány kandidátusa. Tudományos főmunkatárs: D R . ENDRÉSZ VALÉRIA PhD. Adjunktusok MAGYARINÉ D R . HABIL. BURLÁN KATALIN PhD, D R . SOMOGYVÁRI FERENC P h D .
Tanársegéd: 64|
D R . O R O S Z LÁSZLÓ
PhD.
fj Egyetemünk dolgozói
Orvosi Vegytani Intézet Igazgató: D R . T Ó T H G Á B O R egyetemi tanár, a kémiai tudomány doktora. Egyetemi tanárok: D R . DÉKÁNY IMRE. a Magyar Tudományos Akadémia tagja, D R . P E N K E B O T O N D , a Magyar Tudományos Akadémia tagja, D R . Z A RÁNDI M Á R T A , a kémiai tudomány doktora. Docensek: D R . HABIL. JANÁKY TAMÁS, a kémiai tudomány kandidátusa, D R . SOMLAI CSABA, a kémiai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: D R . FÜLÖP LÍVIA PhD, D R . KELE ZOLTÁN PhD, D R . VÁRADI GYÖRGYI PhD. Tudományos főmunkatárs: D R . KOVÁCS LAJOS PhD. Tanársegédek: D R . BOZSÓ ZSOLT PhD, D R . . H E T É N Y I ANASZTÁZIA PhD (gyed), D R . K U P I H Á R ZOLTÁN P h D , D r . SZABÓ ZOLTÁN P h D .
Tudományos segédmunkatársak:
BOKROS A T T I L A , SIMON D Ó R A , F Ö L D I ISTVÁN,
T T I K : CSIKÓS ORSOLYA, K Á D Á R K I N G A , SZOLOMÁJER JÁNOS.
MTA Szupramolekuláris és Nanoszerkezetű Anyagok Kutatócsoport Vezető: D R . PENKE BOTOND egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Tudományos főmunkatárs: D R . BOGÁR FERENC PhD. Tudományos munkatársak: D R . BARTHA FERENC, D R . C S A P Ó EDIT, D R . KÖRÖSI LÁSZLÓ, D R . KŐRÖSINÉ D R . PAPP SZILVIA, D R . PARAGI G Á B O R P h D .
Tudományos segédmunkatárs:
H O R N O K VIKTÓRIA.
Repülő- és Űrorvosi Tanszék Tanszékvezető: D R . GRÓSZ ANDOR egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa. Részmunkaidős vendégoktatók: D R . HIDEG JÁNOS, C. egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, D R . POZSGAI ATTILA osztályvezető főorvos. Szakorvos: D R . SZATMÁRI Á K O S .
Sebészeti Műtéttani Intézet Igazgató: D R . BOROS M I H Á L Y egyetemi tanár, az orvostudomány doktora. Professor emeritus: D R . N A G Y SÁNDOR, az orvostudomány kandidátusa. Docensek: D R . HABIL. JÁNOSSY TAMÁS, az orvostudomány kandidátusa, D R . HABIL. KASZAKI JÓZSEF P h D .
Adjunktus: D R . HABIL. SZABÓ A N D R E A PhD. Tanársegéd: D R . H A R T M A N N P E T R A . Biológus: VARGA GABRIELLA. Kutatóorvosok: D R . E R Ő S G Á B O R P H D , D R . ÉRCES
DÁNIEL.
65|
fj Egyetemünk dolgozói
Sejtbiológia és Molekuláris Medicina Tanszék Igazgató: D R . GULYA KÁROLY egyetemi tanár, a biológiai tudomány doktora. Docens: D R . HABIL. B U D A I D É N E S PhD. Tanársegédek: D R . LÉGRÁDI Á D Á M PhD, SZIGETI CSABA. Tudományos segédmunkatárs: SZABÓ M E L I N D A .
Orvosi Szaknyelvi Kommunikációs és Szakfordítóképző Csoport Szakvezető: D R . D E M E T E R ÉVA docens, PhD. Programkoordinátor: R Á P O L T I N É D R . KERESZTES CSILLA adjunktus. Idegen nyelvű képzés tanulmányi felelőse: VECSEI GABRIELLA nyelvtanár (részmunkaidős) Nyelvtanárok: ASZTALOS-ZSEMBERY ESZTER (gyes), KOVÁCS VIKTÓRIA (részmunkaidős), KOVÁCSNÉ WITTENBERGER ANNA, MAJOR ÉVA, MOLNÁR IRMA, VARGA VANDA, VÁGVÖLGYI EDIT.
Tanügyigazgatási munkatárs:
JANIK GABRIELLA.
ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI K A R SZENT-GYÖRGYI ALBERT KLINIKAI KÖZPONT
Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet Igazgató: D R . MOLNÁR ZSOLT egyetemi tanár, az orvostudomány doktora. Egyetemi tanárok: D R . MÉRAY JUDIT, az orvostudomány kandidátusa, D R . RUDAS LÁSZLÓ, az orvostudomány doktora. Professor emeritus: D R . LENCZ LÁSZLÓ, az orvostudomány doktora. Docensek: D R . BABIK BARNA PhD, D R . BRZÓZKA M A R É K PhD, D R . ZÖLLEI ÉVA PhD. Klinikai főorvosok: D R . H A L M A I LÁSZLÓ, D R . HORTOBÁGYI A N N A (önkéntes segít ő ) , D R . KIRÁLY ÁGNES, D R . ROSZIK MELITTA.
Adjunktusok: D R .
ÁGOSTON ZSUZSANNA, D R . BOGNÁR ÁGNES, D R . MOLNÁR ANNA,
D R . P E T Ő ZOLTÁN, .
Tanársegédek:
D R . BERTALAN VIKTÓRIA, D R . DEMETER GÁBOR, D R . HANKOVSZKY
PÉTER, D R . KORSÓS ANITA
(gyes), D R .
KÖBLÖS KATALIN, D R . LÁZÁR MÁRIA,
D R . LŐDI ÁGNES, D R . MADARÁSZ ZSOLT, D R . PALÁGYI PÉTER, D R . SIMON JUDIT, D R . TÖMÖSVÁRI ADRIENN.
Klinikai szakorvosok
D R . AGÓCS SZILVIA, D R . CSÁBI PÉTER, D R . CSERNAY EDINA,
D R . CZIKAJLÓ ZITA
(gyes),
D R . DARÓCZI MÁRIA, D R . FOGAS JÁNOS, D R .
GYURA ERIKA, D R . HERCZEG SZILVIA
(gyes), D R .
HERÉDI GÁBOR, D R . H O R -
VÁTH GÁBOR, D R . HUDÁK KLÁRA, D R . KAKUJA MÁRIA, D R . LOSONCZ JUDIT, D R . MAJOROS VALÉRIA, D R . ORBÁN ÁGNES, D R . PATAKFALVI ZSOLT, D R . RIGÓ A N N A 66|
(gyes),
D R . SZEGESDI ILONA, D R . VESZELY CSABA, D R . ZÁKÁNY
fj Egyetemünk dolgozói ZITA, D R . ZIMÁNYI MÁRTA.
Klinikai orvosok;
D R . BALÁZS MARIANNA, D R . BARNA SÁNDOR, D R . BITÓ KLÁRA,
D R . BRZÓZKA VIKTOR, D R . CSEH ANIKÓ, D R . CILEG EMESE
(gyes), D R .
ELEK
BARBARA, D R . FÁBIÁN GYÖNGYI, D R . GÁBOR GYÖNGYI, D R . HANNAUER P É TER, D R . JUHÁSZ TIBOR, D R . KÉSMÁRKY KLÁRA, D R . KISS HAJNALKA, D R . KLUNG ANGÉLA, D R . KOCZKA ISTVÁN, D R . KOCSIS OLGA, D R . KOTORMÁN MARIANN, D R . LELE ENIKŐ
(külföldön),
D R . LOVAS ANDRÁS, D R . LIPTÁK
RÓBERT, D R . M A C H N I T Z ZSUZSANNA, D R . MOLNÁR TAMÁS, D R . N É M E T H ANDREA, D R . REMÉNYI CSABA, D R . SZABÓ ZSOLT, D R . TÁNCZOS TAMÁS, D R . TÓTH EDIT, D R . TÖTÖS BEÁTA, D R . UDVARI-NAGY SZILVESZTER.
Intenzív Terápiás Részleg (Városi Kórház) Kórházi osztályvezető főorvos: D R . KOVÁCS ILDIKÓ. Kórházi adjunktusok: D R . K I S S E R I K A , D R . M A R T I N Szakorvosok: D R . ELEKES E N I K Ő , D R . M É S Z Á R O S
LILI, D R . Ö K R Ö S IDA. KAMILLA, D R .
MOLNÁR
M Á R T A , D R . T Ó T H ÉVA.
Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Klinika Igazgató: D R . P I F F K Ó JÓZSEF egyetemi tanár, PhD. Professor emeritus: D R . KOVÁCS Á D Á M , az orvostudomány kandidátusa. Adjunktusok: D R . PACZONA RÓBERT, D R . SERES LÁSZLÓ. Tanársegédek: D R . H E I N T Z RENÁTA, D R . RASKÓ ZOLTÁN. Klinikai orvos: D R . VARGA RENÁTA PhD.
I. sz. Belgyógyászati Klinika Igazgató: D R . W I T T M A N N TIBOR egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa. Egyetemi tanárok: D R . ÁBRAHÁM GYÖRGY, az orvostudomány kandidátusa, D R . LONOVICS JÁNOS, az orvostudomány doktora, D R . NAGY FERENC, az orvostudomány kandidátusa, D R . TAKÁCS TAMÁS, az orvostudomány doktora, D R . VAS ÁDÁM, az orvostudomány kandidátusa (részmunkaidős). Professor emeritusok D R . JULESZ JÁNOS, az orvostudomány kandidátusa, D R . SONKODI SÁNDOR, az orvostudomány doktora, D R . SZARVAS FERENC, az orvostudomány kandidátusa, D R . VARRÓ VINCE, az orvostudomány doktora. Docensek: D R . HABIL. C Z A K Ó LÁSZLÓ PhD, Dr. Hajdú Edit PhD, D R . HABIL. MOLNÁR TAMÁS P h D .
Klinikai főorvosok: D R .
LÉNÁRT ZSUZSANNA, D R . N A G Y ISTVÁN, D R . PÁLVÖLGYI
ATTILA, D R . TISZAI A N D R E A , D R . VALKUSZ ZSUZSANNA. 67|
Egyetemünk dolgozói || Adjunktusok: D R .
CSAJBÓK ÉVA, D R . FÖLDESI IMRE
PhD,
D R . IZBÉKI FERENC
PhD,
D R . LENGYEL CSABA P h D , D R . RÓKA R I C H Á R D P h D , D R . ROSZTÓCZY A N D RÁS P h D , D R . SZEPES ZOLTÁN P h D , D R . VÁRKONYI TAMÁS P h D .
Tanársegédek
D R . BAJCSI D Ó R A , D R . G E C S E K R I S Z T I N A , D R . L E T O H A A N N A M Á -
RIA, D R . LÉGRÁDY P É T E R , D R . TAKÁCS RÓBERT.
Szakorvosok: D R . Klinikai orvosok:
M A G O N Y SÁNDOR, D R . SEPP KRISZTIÁN. D R . A N N A H Á Z I A N I T A , D R . INCZEFI ORSOLYA, D R . KOVÁCS
Á G N E S , D R . O L L É G E O R G I N A , D R . SZABOLCS A N N A M Á R I A P h D , D R . S Z I DOR V I K T Ó R I A .
Tudományos főmunkatársak:
DR.
HABIL.
HEGYI
JÁNOS
PhD, D R .
PÉTER
PhD,
DR.
HABIL.
RAKONCZAY ZOLTÁN P h D .
Tudományos munkatársak D R . G A R D I Belgyógyász rezidensek: D R . C Z E P Á N
SZÉCSI M I H Á L Y
PhD.
MÁTYÁS, D R . FARKAS K L A U D I A P H D , D R .
F E H É R T E M P L O M I K A T A L I N , D R . FEJES I M O L A .
Geriáter rezidensek: D R . C O N S T A N T I N O U KYPROS, Infektológus rezidens: D R . N A G Y N Ó R A ÉVA. Gyógyszerész: D R . Z S I L Á K - U R B Á N MIHÁLY. Belgyógyászati Osztály B részleg Osztályvezető főorvos: D R . K I S S JÓZSEF. Adjunktus: D R . KISS I R É N . Szakorvosok: D R . G Y I M E S I GYÖRGY, D R .
D R . FARKAS K A T A L I N .
KÉRI ZSUZSANNA, D R . SZABÓ ELLA.
Geriátriai és Krónikus Belgyógyászati Osztály Osztályvezető főorvos: D R . Z Ö L L E I M A G D O L N A C. egyetemi docens. Főorvosok: D R . HABIL. B E N K Ő S Á N D O R egyetemi magántanár PhD,
D R . FEREN-
CSIK M Á R I A , D R . S Z A B Ó E N D R E .
Adjunktus: D R . Szakorvos: D R .
VARGA G A B R I E L L A . KUK ILONA.
Infektológiai Osztály Osztályvezető: D R . H A J D Ú E D I T docens, PhD. Főorvos: D R . F O D O R D O M O N K A G A B R I E L L A . Szakorvos: D R . VESZELYNÉ D R . N A C S A E N I K Ő . Klinikai orvos: H A R C S A P I N T É R N É D R . M A T K Ó
MÓNIKA.
Nephrologia és Hypertonia Centrum Dialízis Központ Centrumvezető: D R . Á B R A H Á M GYÖRGY egyetemi tanár, PhD. Részlegvezető főorvos: D R . O N D R I K ZOLTÁN. Belgyógyász szakorvosok, nephrológusok D R . B O R O S T Í M E A , D R . EJ68
LENCSE G E R D A .
fj Egyetemünk dolgozói Klinikai orvos: D R .
BITÓ LÁSZLÓ.
Járóbeteg szakrendelések I. sz. Belgyógyászati Klinika Belgyógyászat, diabetológia, endokrinológia Szakvezető: D R . H O L Z I N G E R G Á B O R főorvos. Főorvosok: D R . D O B Ó M Á R I A , D R . D O M O K O S
ISTVÁN, D R . SAJTI ILONA, D R .
SZEKERES EDIT, D R . VALACH ERZSÉBET.
Adjunktusok: D R . CSÁSZÁR T Í M E A , D R . TAKÓ IBOLYA. Szakorvos: D R . KOSÁR KLÁRA. Gasztroenterológia Szakvezető: D R . F. KISS ZSUZSANNA főorvos. Főorvosok: D R . JÁRMAY KATALIN főiskolai tanár, D R .
KOVÁCS ILDIKÓ,
DR.
NÁFRÁDY JÓZSEF.
II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ Igazgató: D R . FORSTER TAMÁS egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Egyetemi tanárok: FARKASNÉ D R . BORBÉNYI Z I T A , az orvostudomány kandidátusa, KISSNÉ D R . H Ő G Y E M Á R T A , az orvostudomány kandidátusa, D R . VARGA GYULA, az orvostudomány kandidátusa. Professor emeritus: D R . CSANÁDY MIKLÓS, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Docensek: D R . KERTÉSZNÉ D R . GRUBER N O É M I , az orvostudomány kandidátusa, D R . HABIL. VARGA ALBERT P h D .
Oktató: D R . M A U R E R M Á R I A ny. klinikai főorvos. Adjunktusok: D R . FARKAS ANDRÁS PhD, D R . JEBELOVSZKI
ÉVA, D R . M O D O K SZA-
BOLCS P h D , D R . HABIL. NEMES ATTILA P h D , D R . PAP RÓBERT P h D , D R . PIUKOVICS KLÁRA, D R . SÁGHY LÁSZLÓ, D R . HABIL. SEPP RÓBERT P h D , D R . VASS ANDREA.
Tanársegédek:
D R . ADAMKOVICH NÓRA, D R . BALÁZS ERIKA, D R . BENCSIK GÁBOR,
D R . GAVALLÉR HENRIETTE, D R . HAVASI KÁLMÁN, D R . MAKAI ATTILA, D R . M A R T O N IMELDA, D R . NAGY FERENC TAMÁS, D R . SZŐKE ANITA.
Klinikai orvosok: D R .
BERECZKI ÁGNES, D R . GURBITY
P.
TÍMEA, D R . KATONA A N D -
RÁS, D R . KLAUSZ GERGELY, D R . NAGY VIKTÓRIA.
Központi gyakornokok:
D R . FÖLDEÁK N Ó R A , D R . GITA BASIRI KIA, D R . KOHÁRI
MÁRIA, D R . N É M E T H N Ó R A .
Gyógyszerész:
D R . TÓTH PÉTER.
Invazív Kardiológiai Részleg Osztályvezető klinikai főorvos: D R . U N G I IMRE PhD. Adjunktusok: D R . HORVÁTH TAMÁS, D R . THURY A T T I L A PhD. 69|
g Egyetemünk dolgozói Tanársegédek; D R . SASI VIKTOR, D R . ZIMMERMANN Klinikai orvos: D R . SZŰCSBORUS TAMÁS.
ZSOLT.
Szívsebészeti Osztály Vezető: D R . BOGÁTS G Á B O R docens, PhD. Klinikai főorvos: D R . H E G E D Ű S Z O L T Á N . Adjunktusok: D R . BITAY MIKLÓS PhD, D R . CSEPREGI LÁSZLÓ, D R . SZOLNOKY JENŐ. Tanársegéd: D R . S Z A B Ó - B I C Z Ó K A N T A L . Klinikai orvosok D R . ESZLÁRI EDGÁR (külföldön), D R . IGLÓI GÁBOR, D R . VARGA SÁNDOR.
„B" Részleg, S ü r g ő s s é g i Betegellátó Osztály Részlegvezető: D R . S C H N E I D E R ERZSÉBET mb. osztályvezető. Főorvos: D R . A V R A M O V KATALIN. Szakorvosok: D R . BALOGH M Á R I A , D R . BÖRCSÖK ÉVA, Dr. CSERNYIKNÉ D R . CSÁKVÁRI N Ó R A (távol), D R . CSIBI KRISZTIÁN, D R . G I O N G Á B O R (távol), D R . PAPFALVI ERIKA, D R . SZÁNTÓ GYULA, D R . ZSARKÓ ILDIKÓ.
Gyakornokok:
D R . H A R A S Z T I LILLA, D R . H R A G Y I L KATA.
„B" Részleg, Belgyógyászati Osztály Részlegvezető: D R . P I R O S GYÖRGYI osztályvezető főorvos. Főorvosok: D R . GERGELY TIBOR (nyugd.), D R . REGÉNYI JAKAB (nyugd.), D R .
RIMÁI
ISTVÁN.
Adjunktus: D R . TÖRÖK ISTVÁN. Szakorvosok D R . FINTOR GABRIELLA,
D R . HORVÁTH VIKTOR, D R . KISZELY ILDIKÓ,
D R . MOLNÁR BOGLÁRKA.
Klinikai orvosok:
D R . B. T Ó T H L I N D A , D R . T H U R Z Ó BALÁZS.
Kardiológiai Szakrendelés VI. Mb. szakvezető: D R . T Ú R I P I R O S K A főorvos. Főorvosok: D R . BORTHAISER ANGÉLA (távol), D R . KERTÉSZ ISTVÁN, D R . PIRY KATALIN. Szakorvosok: D R . BAKÓ ÉVA, D R . D O N G Ó Á G N E S , D R . G E L L É R I D E Z S Ő (nyugd.), D R . GREKSA ERZSÉBET.
Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika Igazgató: D R . K E M É N Y LAJOS egyetemi tanár, az orvostudomány doktora. Egyetemi tanár: D R . BATA Z S U Z S A N N A , az orvostudomány doktora. Professor emeritusok: D R . D O B O Z Y A T T I L A , a Magyar Tudományos Akadémia tagja, D R . H U S Z S Á N D O R , az orvostudomány doktora. w w
fj Egyetemünk dolgozói Docensek: D R . HABIL. G Y U L A I R O L A N D PhD, D R . HABIL. O L Á H Klinikai főorvosok: D R . ALTMAYER A N I T A , D R . N É M E T H N É D R . TA (részmunkaidős), D R . VARGÁNÉ D R . K O R O M I R M A . Rendelőintézeti főorvosok: D R . FRECSKA IRÉN, D R . KÓBOR ÉVA,
JUDIT
PhD.
MORVAY M Á R D R . LOSONCZY
ZSÓFIA.
Adjunktusok: D R .
BALTÁS ESZTER
PhD (részmunkaidős),
D R . SZOLNOKY GYŐZŐ
P h D , D R . VARGA E R I K A P h D , D R . VARGA JÁNOS P h D .
Rendelőintézeti adjunktus: D R . M É C S ZSUZSANNA. Tanársegédek: D R . G A Á L MAGDOLNA (gyes), D R . GARACZI EDINA, D R . SZABAD G Á BOR PhD. Klinikai szakorvosok: D R . FÖLDES MÁRTA (részmunkaidős), D R . KINYÓ ÁGNES, D R . KIS ERIKA (részmunkaidős), D R . KOCSIS ÁDÁM, D R . KOVÁCS RÉKA (gyed), D R . KUI RÓBERT, D R . MIHÁLYI LILLA, D R . M O H O S GÁBOR, D R . NAGY N I K O LETTA P h D , D R . NÉMETH ISTVÁN BALÁZS, D R . NÉMETH RÉKA, D R . ÓCSAI HENRIETTA (részmunkaidős), D R . TABÁK RÉKA, D R . Klinikai orvosok: D R . BELSŐ N Ó R A PhD (TÁMOP), D R . (gyes), D R . KORPONYAI CSILLA (TÁMOP), D R .
VARGA JÓZSEF. C S O M A ZSANETT
PhD
MESZES A N G É L A , D R .
PASCHALI EKATERINA.
Rezidensek:
D R . ÁRVÁI M A R I A N N A , D R . BASIRI K I A , GITA, D R .
HAUSMAND,
N A Z A N I N , D R . KÉPÍRÓ LÁSZLÓ, D R . VARGA ANITA ( T Á M O P ) .
Tudományos főmunkatárs: D R . HABIL. K I S S M Á R I A biológus, PhD. Klinikai kutatók: BEBES ATTILA biológus, BEHÁNY ZOLTÁN biológus ( T Á M O P ) KENDERESSY SZABÓ A N N A biológus ( T Á M O P ) , KOVÁCS SÓLYOM FERENC biológus ( T Á M O P ) , D R . LAKATOS LÓRÁNT biológus ( T Á M O P ) , D R . VIHAROSNÉ DÓSA RÁCZ ÉVA matematikus ( T Á M O P ) . Klinikai gyógyszerész: D R . T Ó T H P É T E R . Könyvtáros: G Y I M E S I A N D R E A .
MTA-SZTE Dermatológiai Kutatócsoport Vezető: D R . KEMÉNY LAJOS egyetemi tanár, az orvostudomány doktora. Tudományos tanácsadók: D R . DOBOZY ATTILA, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, D R . SZÉLL MÁRTA, a biológia tudomány doktora. Tudományos főmunkatárs: D R . SZABÓ KORNÉLIA PhD. Tudományos segédmunkatársak: K O R M O S BERNADETT, POLYÁNKA H I L D A .
Családorvosi Intézet és Rendelő Igazgató: D R . H A J N A L FERENC egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa. Intézeti szakorvos: D R . NAGYVÁRI P É T E R (részmunkaidős).
71|
fj Egyetemünk dolgozói
Családorvosi Oktató Rendelő Belgyógyász szakorvos:
D R . KUNSÁGI KATALIN
intézeti főorvos (részmunkaidős).
Foglalkozás-Orvostani Csoport Mb. vezető: D R . BALOGH Oktató SÁNDOR C. egyetemi docens, PhD (részmunkaidős). Foglalkozás-Egészségügyi Szolgálat Intézeti főorvos: D R . M E G Y E R I IRÉN. Szakorvosok: D R . BALLA A N D R Á S , D R . B Á N K I - H O R V Á T H ILDIKÓ, R Á C Z GABRIELLA
Szakorvos jelölt: D R .
(részmunkaidős), D R . (részmunkaidős), D R . ÉVA (részmunkaidős).
BÁNFI TAMÁS
D R . M E S T E R LAJOS
(részmunkaidős),
DR. TÓTH
BÉRCES K I T T I .
Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika Igazgató: D R . JÓRI JÓZSEF egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa. Professor emeritus: D R . C Z I G N E R JENŐ, az orvostudomány doktora. Tudományos tanácsadó: D R . KISS JÓZSEF G É Z A fizikus, közgazdász, az orvostudomány kandidátusa. Docensek: D R . BITTERÁNÉ D R . KADOCSA EDIT, az orvostudomány kandidátusa, igagatóhelyettes, IFJ. D R . HABIL. CSANÁDY MIKLÓS PhD, D R . HABIL. IVÁN LÁSZLÓ, az orvostudomány kandidátusa, D R . ROVÓ LÁSZLÓ PhD. Tudományos munkatársak: D R . N A G Y A T T I L A informatikus-biológus, PhD, D R . T Ó T H FERENC fizikus, PhD. Tanársegédek: D R . BELLA ZSOLT PhD, D R . JARABIN JÁNOS ANDRÁS, D R . SMEHÁK GYÖRGY PhD, D R . SZABÓ D I Á N A PhD (gyes), D R . SZTANÓ BALÁZS, D R . VASS GÁBOR.
Klinikai főorvos: D R . TORKOS A T T I L A (külföldön). Klinikai szakorvosok: D R . KECSKÉS GABRIELLA, D R .
KIRICSI ÁGNES, D R . SZAKÁCS
LÁSZLÓ.
Rendelőintézeti szakorvosok: D R . BUCSAI Logopédus: SZAMOSKÖZI A L I C E . Szaktanácsadó: D R . H U D I ILDIKÓ.
ÁGNES, D R . TOMCSÁNYI PATÓ BARBARA.
Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészség ügyi Központ Igazgató: D R , TÚRI SÁNDOR egyetemi tanár, az orvostudomány doktora. Egyetemi tanárok: D R . HERCZEGNÉ D R . VÁRKONYI ÁGNES, az orvostudomány kandidátusa, D R . JANCSÓNÉ D R . KATONA MÁRTA, az orvostudomány kan-
1 7 2 |
fj Egyetemünk dolgozói didátusa, D R . SZTRIHA LÁSZLÓ, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Professor emeritusok D R . BODA DOMOKOS, az orvostudomány doktora, D R . F Ü ZESI KRISTÓF, az orvostudomány kandidátusa, D R . KOVÁCSNÉ D R . LÁSZLÓ ARANKA, az orvostudomány doktora, D R . PINTÉR SÁNDOR, az orvostudomány kandidátusa, D R . VIRÁG ISTVÁN, az orvostudomány kandidátusa. Docensek: D R . BARTYIK KATALIN PhD, D R . BERECZKI CSABA PhD, D R . H A S Z O N IBOLYA PhD, D R . HABIL. NÓVÁK ZOLTÁN, az orvostudomány kandidátusa. Tudományos tanácsadók: D R . BÖRCSÖKNÉ D R . ENDREFFY EMŐKE, az orvostudomány kandidátusa, D R . VÉCSEINÉ D R . KARG ESZTER, az orvostudomány kandidátusa. Tudományos főmunkatárs: D R . W I T T M A N N G Y U L A PhD (külföldön). Tudományos munkatársak: D R . B A R Á T H Á K O S biológus, PhD, D R . M A R Ó T I Z O L T Á N biológus, PhD. Laboratóriumvezető: D R . RÓZSA M E L I N D A vegyész. Tudományos segédmunkatárs: D R . M O N O S T O R I P É T E R gyógyszerész. Klinikai főorvosok: D R . BEDE O L G A PhD, D R . BEREG EDIT, D R . KÓBOR JENŐ, D R . R Á C Z KATALIN.
Adjunktusok:
D R . G E L L É N BALÁZS
PhD,
D R . M A D E R KRISZTINA, D R . P A P P F E -
RENC, D R . TÁLOSI G Y U L A P h D .
Tanársegédek:
D R . FIGE A N I T A , D R . G Á B O R KRISZTINA M Í T A
(távol),
DR. GÁL
P É T E R , D R . K A P U S KATALIN, D R . KISS JUDIT, D R . M A R Ó T I Á G N E S , D R .
(távol), D R . R Á C Z G Á B O R PhD, D R . SOMOSKÖVI ORSOLYA, PhD (távol), D R . SZAKÁL ORSOLYA, D R . SZŰCS D Á N I E L , D R . TARI BEÁTA (távol). Klinikai szakorvosok: D R . KÁSA P É T E R N É D R . SOLTYSIÁK JANINA, D R . N A G Y Ó N O Z Ó BEÁTA
D R . SÜMEGI VIKTÓRIA
Á G N E S ERZSÉBET, D R . SZABÓ ANIKÓ.
Klinikai orvosok
D R . FARKAS ILDIKÓ, D R . GAVALLÉR GABRIELLA, D R . MOGYORÓSI
LILLA, D R . PÁSZTOR PÁL ZOLTÁN, D R . SZŰCS BEÁTA, D R . TAKÁCS ANDREA, D R . TISZLAVICZ LILLA.
Rezidensek
(távol), D R . LAKATOS CSILLA, (külföldön), D R . VOJCEK ESZTER, D R .
D R . FEJÉR KATALIN, D R . H Ó D I ESZTER
D R . NAGY D Ó R A , D R . RUDAS DÁVID ZOMBOR MELINDA.
Gazdasági tanácsadó:
SZAKÁL PÁLNÉ.
„A" részleg pszichológiai és pszichiátriai csoport Pszichiáter: DR.VASADI A N N A főorvos. Klinikai szakpszichológusok: D R . KOVÁCS D É N E S PhD, Mentálhigiénés szakvédőnő: M O N O S T O R I D Ó R A . Szociális munkás: LENGYEL G Á B O R N É .
D R . SZALMA IBOLYA.
73|
fj Egyetemünk dolgozói
„A" részleg Gyermeksebészet Osztályvezető főorvos: D R . TORNYOS SZABOLCS. Adjunktus: D R . N É M E T H P É T E R . Kórházi főorvos: D R . B Á N G Y U L A . Tanársegédek: D R . JUHÁSZ LÁSZLÓ, D R . KOVÁCS TAMÁS. Klinikai orvos: D R . V Í Z I A N D R Á S . Rezidensek: D R . B A L O G H BRIGITTA, D R . B O T K A P É T E R , D R . „A" részleg gyógyszerésze: D R . H A R A G A V I K T Ó R I A .
K Ő N I G RÓBERT.
„B" részleg Kórházi főorvosok D R . BERÉNYI IMRE, D R . BICSKEI IRÉN, D R . BITTERA ISTVÁN, az orvostudomány kandidátusa, D R . DRASKÓCZY MIKLÓS, D R . DOBÁK KATALIN, D R . FEKETE SZABÓ GABRIELLA, D R . KÜRTI KÁLMÁN, D R . MATUSOVITS LÁSZLÓ
(önkéntes segítő), D R .
ROMÁN FERENC
(önkéntes segítő),
D R . ROMHÁNYI
ÉVA, D R . RÓZSA M Á R I A , D R . SZABÓ HAJNALKA P h D , D R . TEKULICS GYÖRGYI.
Kórházi szakorvosok:
(távol),
DR. MAGDICS MARIETTA
D R . S Z A B Ó ÉVA, D R .
S Z Ű T S P É T E R , D R . VASS N O É M I , D R . VOJNÁR T Í M E A
Aneszteziológus szakorvos: D R . Z Á K Á N Y Z I T A . Klinikai orvosok D R . GAJDA ANNA, D R . MOLNÁR
(önkéntes segítő).
ZSUZSANNA, D R . REIGER ZSOLT,
D R . ROKSZIN ALICE, D R . TEMESVÁRI KLÁRA
(tartósan távol),
DR. ZIMMER-
MANNALÍZ P h D .
Rezidensek
D R . JENEI MÁRTA KATA, D R . M Á T É ADRIENN, D R . M O L N Á R ZSUZSAN-
NA, D R . NAGY GABRIELLA, D R . PÁSTI EMESE.
„B" részleg Gyermekrehabilitáció és gyermekpszichiátria Profilvezető: D R . SZTRIHA LÁSZLÓ egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Járóbeteg-ellátás: D R . BENKŐ KATALIN szakfőorvos, D R . VASADI A N N A szakfőorvos, D R . CSAPÓ ÁGNES szakorvos (önkéntes segítő), D R . FEKETE ÁGNES szakorvos, D R . HARASZTINÉ SOÓS MÁRTA szakpszichológus, MOLNÁRNÉ SCHULCZ ILDIKÓ szakpszichológus. „ B " részleg gyógyszerésze: D R . K E L E M E N ÉVA.
„C" részleg Gyermek és Ifjúsági Szakorvosi Rendelőintézet Fül-orr-gége szakrendelés Szakorvosok: D R . BAJUSZ KLÁRA, D R . KISS FEKETE BEÁTA. Gyermekortopédiai szakrendelés Szakorvosok: D R . SZARVAS JÁNOS, D R . VIRÁG GYÖRGY. Kardiológiai szakrendelés Szakfőorvos: D R . C S O R D Á S N A G Y ÉVA. 74|
fj Egyetemünk dolgozói Serdülő
szakrendelés
Szakfőorvos: D R . M A R T O N Y I ERZSÉBET (önkéntes segítő). Szemészeti szakrendelés Szakfőorvosok: D R . D R E X L E R D O N Á T , D R . H O R P Á C S Y BALÁZS. Iskolaegészségügy Szakfőorvos: D R . T I C H Y M Á R I A . Szakorvosok: D R . BÍRÓCSÁK EMESE, D R . D É N E S ILONA, D R . H O N V É D
MELINDA, DR.
HORVÁTH ILDIKÓ, D R . IGNÁTOVICS ILONA, D R . VÖRÖS BÁRÁNYI M Á R I A , D R . ZIELBAUER MAGDOLNA.
„D" részleg Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztály Vezető: D R . V E T R Ó Á G N E S docens, az orvostudomány kandidátusa. Tanársegédek: D R . K A P O R N A I K R I S Z T I N A PhD, D R . K I S S E N I K Ő (távol). Klinikai főorvos: D R . K A C Z V I N S Z K Y E M Í L I A . Klinikai szakorvosok: D R . C S Ó K E D I T , D R . FARÁDY ÉVA, D R . JÓJÁRTNÉ
DR.
T Ó T H T Ü N D E , D R . SZABÓ KRISZTINA.
Klinikai orvosok: D R . C S E R I C S I L L A , D R . HAVASI M Ó N I K A . Rezidensek: D R . DARÓCZI GABRIELLA ZSUZSANNA, D R . D O C H N A L
ROBERTA BEAT-
RIX, D R . NEMES ANDREA.
Gyógypedagógus-logopédus: B Á L Ó N É D Á N Y I IZABELLA. Foglalkoztatók: D R . T O L D I N É Á B R A H Á M ÉVA, GULYÁS M Á R I A M A G D O L N A . Pszichológusok: K O T H E N C Z N É O S V Á T H V I O L A , PÁRIZS M Á R I A (távol), VARGA HEDVIG.
Szociális munkások: K O M Á R O M I K A T A L I N , Ö R D Ö G H E R I K A . Depresszió Kutatócsoport: D R . K I S S E N I K Ő kutatásvezető.
Idegsebészeti Klinika Igazgató: D R . BARZÓ PÁL egyetemi tanár, az orvostudomány doktora. Professor emeritus: D R . B O D O S I MIHÁLY, az orvostudomány doktora. Klinikai főorvos: D R . TARJÁNYI JÁNOS. Docens: D R . KUNCZ Á D Á M PhD. Adjunktusok D R . ELEK PÉTER, D R . KOPNICZKY ZSOLT PhD (távol). Tanársegéd: D R . M E N C S E R ZOLTÁN. Klinikai orvosok D R . D E Á K GÁBOR, D R . PAZDERNYIK SZILÁRD, D R . ZSOLDOS Rezidensek: D R . F Ü L Ö P BÉLA, D R . K I S DÁVID, D R . W A F T A K E R I M .
TAMÁS.
Igazságügyi Orvostani Intézet Igazgató:
D R . KERESZTY ÉVA
docens, PhD. 75|
• Egyetemünk dolgozói Egyetemi tanár: D R . VARGA T I B O R , az orvostudomány kandidátusa. Docensek: D R . FEKETÉNÉ D R . C S E T E KLÁRA PhD, D R . INSTITÓRIS LÁSZLÓ PhD. Intézeti főorvos: D R . FALKAYNÉ D R . SZENDRÉNYI JÚLIA. Adjunktus: D R . SZABÓ Á R P Á D . Tanársegéd: D R . HAVASI BEÁTA. Klinikai szakorvos: D R . T Ó T H A N I T A RÉKA. Klinikai orvosok: D R . KOVÁCS KATALIN, D R . TIFFINGER A L Í Z . Biológus: H U S Z Á R TÜNDE. Rezidens: D R . H A R M A T H A N D R E A . Könyvtáros: T Ó T H N É N É M E T I T Ü N D E .
Kari Gyógyszertár Intézetvezető főgyógyszerész: D R . JÁNOSI GABRIELLA. Intézeti gyógyszerészek: D R . ÁRVA EDIT, D R . D U R A ÁGNES, ÉVA, D R .
GŐSINÉ
DR.
ANDÓ
MONÓCZKINÉ D R . ERDEI ÁGNES
Klinikai gyógyszerészek
GABRIELLA,
(gyes), D R .
DR.
GÁLNÉ D R . MAROSFALVI MIHÓK
KATALIN,
DR.
PINTÉR KATALIN, D R . VÉR ISTVÁN.
D R . FÖLDESINÉ D R . TÓTH ÉVA, D R . HARAGA VIKTÓRIA,
D R . SZABÓ MÁRIA, D R . TÓTH PÉTER, VASSNÉ DR. CSUKONYI KATALIN, D R . ZSILÁK-URBÁN MIHÁLY.
Vényforgalmú gyógyszertár: D R .
AMBRUS ATTILA, D R . NAGY ENIKŐ, D R . M I K L Ó S -
NAGY BARBARA.
Klinikai Mikrobiológiai Diagnosztikai Intézet Vezető: D R . SZIKLAINÉ DR. HABIL. DEÁK JUDIT docens, az orvostudomány kandidátusa. Egyetemi tanár: D R . NAGY ERZSÉBET, az orvostudomány doktora. Docens: ZSOLDINÉ D R . HABIL. U R B Á N E D I T PhD. Tudományos főmunkatárs (mb.): D R . VIROK D E Z S Ő PhD. Tanársegédek: D R . LÁZÁR A N D R E A , D R . TERHES GABRIELLA PhD. Biológus: PAPPNÉ ÁBRÓK M A R I A N N . Tudományos munkatársak CSÁNYINÉ D R . D Ó C Z I ILONA PhD, D R . SÓKI JÓZSEF PhD. Vegyész: M A R A P É T E R N É D R . F O D O R ELEONÓRA. Klinikai orvos: D R . BARTHA N O É M I . Biológusok:
K E L E BEATRIX, BERECZKI LÁSZLÓ, TALLOSSY SZABOLCS.
Laboratóriumi Medicina Intézet Igazgató: D R . HORVÁTH ANDREA RITA egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa. Mb. intézetvezető: D R . SIPOSNÉ D R . SERES ERIKA klinikai főorvos. Í 7 6
fj Egyetemünk dolgozói Szakorvosok:
D R . IHRACSKA KATALIN, D R . SÁNTHÁNÉ D R . ARACZKI ÁGNES, D R .
SZABÓNÉ D R . PÓR ERZSÉBET, D R . TELKES MÁRIA, D R . ZSIBRITA ÁGNES.
Orvosok: PINTÉRNÉ D R . MANDRIK ANDREA KATALIN, D R . TRUCZA ÉVA GABRIELLA. Klinikai biokémikus: BUCZKÓNÉ BERECZ ERZSÉBET. Biológusok: HULLÓ JULIANNA (távol), D R . SEPRÉNYINÉ D R . ÓNODY RITA. Vegyészek: GULYÁSNÉ GUNGL ANDREA, D R . JÓST KRISZTINA PhD, LÓKINÉ FARKAS KATALIN, D R . SISKA ANDREA P h D , VALCZER ERZSÉBET.
Neurológiai Klinika Igazgató: D R . VÉCSEI LÁSZLÓ egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Egyetemi tanárok D R . ENGELHARDT JÓZSEF, az orvostudomány doktora, D R . JÁRDÁNHÁZY TAMÁS, az orvostudomány kandidátusa. Docensek D R . HABIL. BENCSIK KRISZTINA PhD, D R . HABIL. KLIVÉNYI PÉTER PhD, D R . HABIL. TAJTI JÁNOS, az orvostudomány kandidátusa. Adjunktusok D R . PÁRDUTZ ÁRPÁD PhD, D R . RAJDA CECÍLIA PhD (külföldön), D R . SAS KATALIN P h D , D R . SZOK DÉLIA P h D .
Tanársegédek
D R . ANNUS JÁNOS KRISTÓF, D R . DÉZSI LÍVIA, D R . KINCSES ZSIGMOND
PhD, D R . SZTRIHA LÁSZLÓ PhD (külföldön), D R . VARGA EDINA T Í MEA PhD (külföldön). Klinikai szakorvos: D R . CHAPPONNÉ D R . UNGUREÁN AURÉLLÁ. Klinikai orvosok D R . FORGÁCS PÉTER (külföldön), D R . FRICSKA NAGY ZSANETT (gyes), D R . HORVÁTH ZOLTÁN, D R . KANYÓ BALÁZS (helyettesítő álláson), D R . OBÁL IZABELLA PhD, D R . TERNEY DANIELLA, D R . VADÁSZ DÁVID (külföldön). Rezidensek D R . ARADI GABRIELLA, D R . CONSTANTINIDES DEMETRIS, HAJSZÁNNÉ TAMÁS
D R . SALLAM NERMIN LILLA, D R . JÁRDÁNHÁZY A N E T T P h D , D R . JENEI G Á BOR, D R . JURIÁN N Ó R A , D R . KORCSMÁROS RITA, KUCSERÁNÉ D R . BENDE ZSUZSANNA, D R . KURIS ANIKÓ
(külföldön),
D R . LACZÓ BENCE, D R .
MAJLÁTH ZSÓFIA, D R . OKOS KINGA, D R . PÁLINKÁS ÉVA, D R . SESITS IGOR, D R . STEINMETZ JUDIT, D R . SZABÓ HEDVIG, D R . SZABÓ DIÁNA, D R . TÓTA ANETT, D R . TUBOLY GÁBOR P h D , D R . TUSORI MAGDOLNA, D R . VÁRDAI ERIKA, D R . VARRÓ ARANKA, D R . VÖRÖS KRISZTINA
(külföldön), D R .
ZÁDORI DÉNES.
Neurorehabilitációs Osztály Osztályvezető főorvos: D R . JAKAB KATALIN PhD. Tanársegéd: D R . FÜVESI JUDIT PhD. Szakorvosok D R . ELMER MAGDOLNA, D R . HNYILICA
ZSUZSA.
Rendelőintézeti Általános Neurológiai Szakrendelés Vezető főorvos: D R .
D I B Ó GYÖRGY. 7 7 |
j~j Egyetemünk dolgozói Adjunktus: D R . G Á R D I Á N GABRIELLA PhD. Szakorvosok: D R . B A L O G H ÉVA, D R . C Z I N K Ó C Z I Informatikus (szerződéses): G O N D A TIBOR.
PIROSKA.
Nukleáris Medicina Intézet Vezető: D R . PÁVICS LÁSZLÓ egyetemi tanár, az orvostudomány doktora. Professor emeritus: D R . CSERNAY LÁSZLÓ, az orvostudomány doktora. Docens: D R . PAPÓS MIKLÓS, az orvostudomány kandidátusa. Izotóp szakorvosok: D R . LÁZÁR M Á T É adjunktus, D R . BESENYI ZSUZSANNA. Szakorvosjelölt: D R . P L U H Á R ZSUZSANNA PhD. Fizikus: D R . SÉRA TERÉZ PhD.
Onkoterápiás Klinika Igazgató: DR. THURZÓ LÁSZLÓ egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa. Egyetemi tanár: D R . K A H Á N ZSUZSANNA, az orvostudomány kandidátusa. Docensek: DR. HIDEGHÉTY KATALIN PhD, D R . SZIL ELEMÉR, afizikatudomány doktora. Adjunkus: D R . TORDAI LÁSZLÓ PhD. Tanársegéd: D R . M A R Á Z A N I K Ó . Klinikai szakorvosok: D R . CSENKI M E L I N D A , D R . FAZEKAS O L G A , D R . H O D O N I C Z K I LÁSZLÓ, D R . NIKOLÉNYI A L Í Z , D R . U H E R C S Á K GABRIELLA, D R . VALICSEK ERZSÉBET, DR-. VARGA KATALIN
Klinikai orvosok: D R . D O B I ÁGNES, D R . Kórházi adjunktus: D R . SZILÁGYI ÉVA.
pszichiáter.
SZABÓ JULIANNA.
Rendelőintézet: Onkológiai Szakrendelés Szakfőorvos: D R . B Ó D I FERENC. Rezidensek: D R . BORZÁSI EMŐKE, D R . EGYÜD ZSÓFIA, D R . SZÁNTÓ ERIKA. Fizikusok: MÉSZÁROSNÉ BONTOVICS JULIANNA, NAGY ZOLTÁN, D R . VARGA ZOLTÁN. Programozó matematikus: BAGÓ ZSOLT. Villamos mérnökök: T Ó T H JÓZSEF, T Ó T H PÁL.
Ortopédiai Klinika Igazgató: D R . T Ó T H K Á L M Á N egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa. Professor emeritus: D R . M É S Z Á R O S TAMÁS, az orvostudomány kandidátusa. Klinikai főorvosok: D R . GREKSA FERENC, D R . M É C S LÁSZLÓ. Adjunktus: D R . KELLERMANN P É T E R PhD. Tanársegédek: D R . SIKSÁK KRISZTIÁN (külföldön), D R . SOHÁR GELLÉRT. U 78
Egyetemünk dolgozói Klinikai szakorvosok D R . FISZTER Programozó: SIKLÓSI GERGELY.
ILDIKÓ, D R . GYETVAI ANDRÁS, DR.TAJTI LÁSZLÓ.
Központi Fizioterápiás Részleg és Oktatási Csoport Egyetemi tanár: D R . BENDER TAMÁS PhD (részmunkaidős). Klinikai szakorvos: D R . FISZTER ILDIKÓ. Vezető gyógytornász: T H É K E S LÁSZLÓNÉ. Gyógytornász: VARGA M Á R T A .
Orvosi Genetikai Intézet Igazgató: D R . SZABÓ JÁNOS egyetemi tanár, az orvostudomány doktora. Professor emeritus: D R . SZEMERE GYÖRGY, az orvostudomány doktora. Klinikai főorvos: D R . HORVÁTH EMESE. Klinikai orvos: D R . G A Z D A G GABRIELLA (külföldön). Tudományos főmunkatárs: D R . KISSNÉ D R . LÁSZLÓ ZSUZSANNA PhD. Biológus: NAGYNÉ ISASZEGI D Ó R A .
Pathológiai Intézet Igazgató: D R . IVÁNYI BÉLA egyetemi tanár, az orvostudomány doktora. Docensek: D R . HABIL. K E M É N Y ÉVA, az orvostudomány kandidátusa, D R . TISZLAVICZ LÁSZLÓ, az orvostudomány kandidátusa. Pathológus szakorvosok D R . D Ó S A SÁNDOR (külföldön), D R . H A M A R SÁNDOR, D R . KAIZER LÁSZLÓ, D R . KOVÁCS S. KRISZTIÁN (külföldön), D R . RAGÓ PÉTER, D R . SÜKÖSD FARKAS, D R . VÖRÖS ANDRÁS.
Pathológus-citológus szakorvos: D R . B O H U S KLÁRA. Tudományos munkatárs: D R . R Á Z G A ZSOLT PhD. Klinikai orvos: D R . C S Ö R G Ő ERIKA. Rezidensek: D R . BRINYICZKI K I T T I , D R . D O B I DEJÁN, D R .
D O N K Ó VERONIKA.
Pszichiátriai Klinika Igazgató: D R . JANKA ZOLTÁN egyetemi tanár, az orvostudomány doktora. Egyetemi tanár: D R . K Á L M Á N JÁNOS, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Professor emeritus: D R . SZILÁRD JÁNOS, az orvostudomány kandidátusa. Docens: D R . B O N C Z ISTVÁN PhD. Adjunktusok: D R . HORVÁTH SZATMÁR PhD, D R . SZAKÁCS RÉKA PhD (külföldön), D R . SZENDI ISTVÁN P h D .
Tanársegéd:
DR. MUST ANITA
PhD (gyes). ~ 7 9 i
Ij tgyetemünk
dolgozói
Szakorvos: D R . GALSI Klinikai orvosok: D R .
GABRIELLA
(gyes).
ALBERT ANITA, D R . DARVAS GYÖNGYI, D R . DUDÁS ILO-
NA ÉVA, D R . KOVÁCS JÁNOS, D R . KOVÁCS KORNÉL, D R . NAGY ÁDÁM, D R . PÁKÁSKI MAGDOLNA,
az orvostudomány kandidátusa,
D R . SZABÓ LILLA, D R .
SZKALICZKI ANDREA.
Központi gyakornokok: D R . NIKOLÉNYI M Á R T A H E L G A (gyes), D R . ROSU A N E T T . Tudományos főmunkatárs: D R . M I C Z Á K N É D R . JUHÁSZ A N N A biológus. Tudományos segédmunkatárs: D R . F E H É R Á G N E S biológus, PhD. Pszichológus: N A G Y N É Dr. E Ö R D E G H GABRIELLA PhD (gyes). Egészségügyi menedzser: BALOG D É N E S vezető főápoló. Tanácsadók D R . BÁLINT GÁBOR SÁNDOR, az orvostudomány doktora, D R . LATZKOVITS LÁSZLÓ, az orvostudomány doktora.
Addiktológiai és Krónikus Pszichiátriai Osztály Addiktológiai Osztály osztályvezető főorvos: D R . D E M E T E R ILDIKÓ. Krónikus Pszichiátriai Osztály osztályvezető főorvos: D R . TARI RÓBERT. Szakvezető főorvos: D R . TEMESVÁRY BEÁTA, az orvostudomány kandidátusa. Klinikai főorvos: D R . H O N T I ILDIKÓ (külföldön). Szakorvos: D R . R E K E C Z K I ERIKA. Szaktanácsadó:
D R . D O B R A N O V I C S ILONA C.
docens, ny. főorvos.
Pszichiátriai Rehabilitációs Osztály Osztályvezető: D R . KOVÁCS ZOLTÁN C. docens, klinikai főorvos. Docens: D R . R U D I S C H T I B O R PhD. Szakorvos: D R . G O D Ó GYÖRGY. Klinikai szakpszichológusok: B O D Ó N É RAFAEL BEATRIX, M O H Á C S I - H A R T N E R JUDIT, MOLNÁR FERENC, PAPP E D I N A .
Pszichológusok: RÁcz
ZSUZSANNA, TÚRI M Á R T A .
Pszichiátriai Szakrendelés I.
Főorvosok:
D R . IMRE GABRIELLA, D R . KARSAI KORNÉLIA, D R . KASSAI Z S U -
ZSANNA, D R . K . T Ó T H ILDIKÓ.
Adjunktus: D R . BOROS ILDIKÓ. Szakorvos: D R . BECSEY ANIKÓ. Szaktanácsadó: D R . Ó N O D Y SAROLTA ny. főorvos.
Pszichiátriai Szakrendelés II. Főorvosok: D R . G R A E F ANIKÓ, D R . H A R T A I E R N Ő . Adjunktus: D R . K I S S - S Z Ő K E A N N A . Szakorvos: D R . KOVÁCS ZSUZSANNA (külföldön). 80
Egyetemünk dolgozói
||
Pszichoszomatikus Szakrendelés Főorvosok:
D R . HORVÁTH ÉVA, D R . SZABÓ SÁNDOR.
Alzheimer-kór Kutató Csoport Vezető: D R . KÁLMÁN JÁNOS egyetemi tanár, az orvostudomány doktora. Professor emeritus: D R . KÁSA PÉTER, az orvostudomány doktora. Tudományos szaktanácsadó: D R . RAKONCZAY ZOLTÁN egyetemi tanár, a biológiai tudomány doktora. Tudományos főmunkatárs: D R .
PÁKÁSKI MAGDOLNA,
az orvostudomány kandidátusa.
Radiológiai Klinika Igazgató: D R . PALKÓ A N D R Á S egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa. Professor emeritus: D R . FRÁTER LORÁND, az orvostudomány kandidátusa. Docensek (részmunkaidős): D R . NAGY ENDRE PhD, D R . HABIL. VÖRÖS ERIKA PhD. Adjunktusok: DR. K. SZABÓ BOTOND (részmunkaidős), D R . SZABÓ ENDRE PhD (részmunkaidős).
Reumatológiai Klinika Igazgató: D R . HABIL. KOVÁCS LÁSZLÓ docens, PhD. Egyetemi tanár: D R . POKORNY GYULA, az orvostudomány kandidátusa. Klinikai szakorvosok: D R . BALOG A T T I L A PhD, D R . H U L L Ó D A N I E L L A . Klinikai orvosok: D R . BOCSKAI M Á R T A , D R . D O B I D I Á N A , D R . KÁDÁR ELLA, D R . D E Á K M A G D O L N A , D R . LELE KRISZTINA (gyed).
GABRI-
Járóbeteg Szakrendelés Szakvezető: D R . CSERNE GYÖRGY főorvos. Főorvosok: D R . GÁSPÁR M Á R I A , D R . SZÁNTÓ ERZSÉBET. Szakorvosok: D R . NAGY M A R I A N N A , D R . NAGYPÁL ERIKA,
D R . VARGA JUDIT.
Sebészeti Klinika Igazgató:
D R . LÁZÁR GYÖRGY
egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa.
„A" Részleg Egyetemi tanárok: D R . FARKAS GYULA, az orvostudomány doktora, ANDRÁS, az orvostudomány kandidátusa. Professor emeritus: D R . BALOGH Á D Á M , az orvostudomány doktora. Docens: D R . FURÁK JÓZSEF PhD. .
D R . PETRI
~8T!
Egyetemünk dolgozói Klinikai főorvosok: D R . MAROFKA FERENC, D R . SIPKA RÓBERT, D R . VARGA LÁSZLÓ. Adjunktusok IFJ. D R . FARKAS GYULA PhD, D R . H Ő H N JÓZSEF PhD, D R . LEINDLER LÁSZLÓ, D R . PALÁSTHY ZSOLT P h D , D R . PASZT ATTILA P h D , SZEDERKÉNYI E D I T PhD, D R . WOLFÁRD ANTAL PhD (távol). Tanársegédek D R . ÁBRAHÁM SZABOLCS PhD, D R . H Ó D I ZOLTÁN, D R . SIMONKA ZSOLT. Szakorvosok D R . BARADNAY GELLÉRT, D R . GÉCZI TIBOR, D R . MIHALOVITS GÁBOR. Klinikai orvosok D R . BÁRSONY ANETT, D R . CZÓBEL MIKLÓS, D R . HORVÁTH Z O L TÁN,
D R . KOVÁCH KORNÉL, D R . N É M E T H TIBOR, D R . NYILAS Á R O N , D R .
PÉCSY BALÁZS, D R . ROKSZIN RICHÁRD, D R . TAKÁCS TIBOR, D R . TÓTH ILLÉS JÁNOS, D R . VÁRADI RITA.
Orvos: D R . L I B O R LÁSZLÓ. Klinikai gyógyszerész: D R . SZABÓ M Á R I A . Szaktanácsadó: D R . SZENOHRADSZY PÁL.
„B" Részleg Mb. részlegvezető: D R . H A L Á S Z TAMÁS főorvos. Szakorvos: D R . SAHIN T Ó T H G Á B O R . Orvos: D R . ESZLÁRI-KUCSA KATALIN. Önkéntes segítők: D R . BARADNAY GYULA C. egyetemi tanár,
D R . FARKAS N O R -
BERT, D R . KISS ÉVA, D R . SOMODI KRISZTIÁN, D R . V I C Z I Á N CSABA.
Járóbeteg Szakrendelés Főorvos:
D R . JESZENSZKY PÁL.
Szemészeti Klinika Igazgató: D R . KOLOZSVÁRI LAJOS egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa. Egyetemi tanár: D R . BENEDEKNÉ DR. JANÁKY MÁRTA, az orvostudomány kandidátusa Professor emeritus: DR. DOBOZYNÉ DR. HAMMER HELGA, az orvostudomány kandidátusa. Docensek D R . HABIL. D É G I RÓZSA PhD, D R . HABIL. N Ó G R Á D I ANTAL, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, D R . SZABÓ ÁGNES, az orvostudomány kandidátusa, D R . HABIL. VÉGH MIHÁLY, az orvostudomány kandidátusa. Adjunktus: D R . SOHÁR N I C O L E T T E PhD. Tanársegédek: D R . B. T Ó T H BARBARA, D R . FEJES IMRE, D R . H Á R I - K O V Á C S A N D RÁS (külföldön), D R . LOVAS P É T E R , D R . PÁLFFY A N D R E A , D R . SZALAY LÁSZLÓ, D R . VÍZVÁRI ESZTER.
Klinikai szakorovosok D R . BALOGH ANDREA, D R . GYETVAI TAMÁS, D R . SKRIBEK ÁKOS. Klinikai orvosok: D R . SOÓS JUDIT, D R . SZABÓ Á R O N . Rezidensek: D R . YOUNES ÉVA, D R . KOVÁCS A T T I L A , D R . VASS A T T I L A BALÁZS.
Í 8 2
Egyetemünk dolgozói ||
II. sz. Ambulancia (rendelőintézet) Szakorvosok:
D R . FÁRK ILDIKÓ, D R . FÜLÖP ZSUZSANNA, D R . GALLYAS ÉVA
D R . MAGYARI M Á R T A
főorvos, D R .
PhD,
TÖRÖK EDIT, D R . VINCZE KATALIN.
Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Igazgató: D R . PÁL A T T I L A egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa. Egyetemi tanár: D R . BÁRTFAI GYÖRGY, az orvostudomány doktora. Professor emeritusok: D R . GELLÉN JÁNOS, az orvostudomány doktora, D R . K O VÁCS LÁSZLÓ, az orvostudomány doktora, D R . R E S C H BÉLA, az orvostudomány doktora. Docensek: D R . HABIL. DARU JÓZSEF, az orvostudomány kandidátusa, D R . HABIL KOLOSZÁR SÁNDOR, az orvostudomány kandidátusa, D R . HABIL. MOLNÁR G . BÉLA, az orvostudomány kandidátusa, DR. HABIL. NÉMETH GÁBOR, az orvostudomány kandidátusa, DR. KŐKUTINÉ DR. HABIL. ORVOS HAJNALKA PhD. Klinikai főorvos: D R . HABIL. MÉSZÁROS GYULA, az orvostudomány kandidátusa. Főorvosok: D R . ATIF ISKANDER, D R . TARNAI LÁSZLÓ (részmunkaidős). Adjunktusok D R . BITÓ TAMÁS PhD, D R . GÁSPÁR-SURÁNYI ANDREA PhD, D R . KALMÁR LÁSZLÓ P h D , D R . KERESZTÚRI ATTILA P h D , D R . KORMÁNYOS ZSOLT P h D , D R . NÓVÁK TIBOR P h D ; D R . PÁL ZOLTÁN P h D , D R . SIKOVANYECZ JÁNOS PhD. Tanársegédek D R . FEKETE ZOLTÁN (részmunkaidős), D R . NÓVÁK ZOLTÁN PhD (részmunkaidős), D R . PÁSZTOR NORBERT. Szakorvosok D R . ANTAL TIBOR LÁSZLÓ (részmunkaidős), D R . BAKKI JUDIT, D R . BORTHAISER ZOLTÁN, D R . KATONA RENÁTA (részmunkaidős), LAJKÓ P É TERNÉ D R . GYURKOVITS ZITA, D R . MÁRTON VIRÁG, D R . PAP ÉVA MELINDA
(gyed),
D R . SINGH MARGIT,
(külföldön), SZABÓNÉ D R . (részmunkaidős), D R . TÓTH (távol).
D R . SZABÓ DÁVID
VARGA-TÓTH ANDREA, D R . SZIKORA GYÖRGY
RÓBERT BÉLA (külföldön), D R . VINCZE EMŐKE Klinikai orvosok: D R . KÖRÖSI SZILVIA, D R . PRESENSZKY SZILVIA. Pszichológusok: D R . ÉLES ÉVA, N Á F R Á D I N É T Ö R E K I A N N A M Á R I A . Rezidensek: D R . C S O N K A A N D R E A , D R . R É N E S LORÁND, D R . T Ó T H A L E X A N D R A .
Traumatológiai Klinika Igazgató: D R . SIMONKA JÁNOS AURÉL egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa. Igazgatóhelyettes: D R . VARGA ENDRE egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa. Docens: D R . P I N T É R SÁNDOR PhD. Klinikai főorvos: D R . SÜVEGES G Á B O R . Adjunktusok: D R . CSÁSZÁR JÓZSEF, D R . HORVÁTH A T T I L A , D R . TÖRÖK LÁSZLÓ.
pj Egyetemünk dolgozói Szakorvosok:
D R . BATTA ISTVÁN
(külföldön), D R .
CSONKA Á K O S , D R . K Ó S Z Ó BA-
LÁZS, D R . K Ö R M Ö N D I SÁNDOR, D R . M A R K O T I C S A T T I L A , D R . SZABÓ A T T I LA, D R . SZARVAS JÁNOS.
Klinikai orvosok: D R . BÁNKI LÁSZLÓ, D R . TER (külföldön), D R . FEHÉR JAMES,
CSONKA ENDRE, D R . DOSZKOCS P É D R . HAJNAL-PAPP NORBERT
(külföl-
d ö n ) , D R . ILLYÉS BALÁZS, D R . KOVÁCS MIHÁLY, D R . M Á C S A I A T T I L A , D R . M O N O C Z K I LÁSZLÓ, D R . MORVÁI ÁKOS, D R . NAGY E R N E S T
(külföldön),
DR.
T Ó T H LÁSZLÓ.
Kórházi főorvosok D R . D Ó R Ó G É Z A , D R . PAPP KLÁRA, D R . SCHWEIGHARDT Kórházi adjunktusok D R . BÍRÓ GÁBOR, D R . BÖRÖNDY JÁNOS, D R . GÁRGYÁN
ISTVÁN. ISTVÁN.
Tüdőgyógyászati Tanszék Igazgató: D R . SOMFAY A T T I L A egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa. Klinikai szakorvos: D R . LAJKÓ I M R E .
Transzfúziológiai Tanszék Igazgató: D R .
HABIL. VEZENDI KLÁRA
docens, az orvostudomány kandidátusa.
Urológiai Klinika Igazgató: D R . PAJOR L Á S Z L Ó egyetemi tanár, az orvostudomány doktora. Professor emeritus: D R . SCULTÉTY S Á N D O R , az orvostudomány doktora. Docens: D R . P I N T É R O L I V É R PhD. Klinikai főorvosok: D R . M O L N Á R S Á N D O R , D R . P A P O S ISTVÁN. Adjunktusok: D R . BAJORY Z O L T Á N PhD, D R . SZALAY ISTVÁN. Kórházi adjunktus: D R . Ő R Y - T Ó T H C S A B A . Tanársegédek: D R . D E Á K G Á B O R , D R . K I R Á L Y ISTVÁN. Szakorvos: D R . F E K E T E Z O L T Á N (részmunkaidős) Rezidens: D R . M E S Z L É N Y I ILDIKÓ (külföldön).
Dékáni Hivatal
Hivatalvezető: D R . L E D N I T Z K Y A N D R Á S . Titkárságvezető: Á B R A H Á M H A J N A L K A főelőadó. Külügyi, hallgatói, pályázati főelőadók D R . ORCSIK LÍVIA, SZŰCS-TETTINGER NÉLIA (gyes). Oktatási minőségbiztosítási főelőadó: S I M O N ORSOLYA. Személyügyi főelőadó: V I R Á G N É G Y Ő R I K L Á R A .
U 84
KOR-
fj Egyetemünk dolgozói Magyar Évfolyamos Hallgatók Tanulmányi Osztálya Főelőadó: R Ó Z S A H E G Y I R I T A . Tanulmányi előadók: D A L L M A N N D I T T A (gyes), N Á V A I N É M E S T E R Á G N E S , H O R V Á T H N O É M I (Vl.oh.), N A G Y N É S Z A M O S K Ö Z I K I N G A (IV-V.évf.). PhD és Habilitációs Ügyek Titkársága Főelőadó: V A D G A B R I E L L A . Pályázati Iroda Pályázati igazgató: D R . M Á R T O N JÁNOS PhD. Pályázati menedzser: A N T A L G Á B O R . Kutatásfejlesztési főtanácsadó: D R . H A B I L . T Á L O S I
LÁSZLÓ
PhD.
Külföldi Hallgatók Oktatási Központja Programigazgató: D R . S Z A B Ó G Y U L A egyetemi tanár. Dékáni megbízott: D R . H A B I L . P E N K E B O T O N D egyetemi tanár, akadémikus. Tanulmányi osztályvezető: L E H O C K I B A L O G A N D R E A . Tanulmányi főelőadók: BÁNFI A L E X A N D R A , BAUNOK SZILVIA, KOVÁCS ZSUZSANNA (gyes), N A G Y ERZSÉBET (gyes), SZILÁGYI KRISTÓF, SZIVERI KATALIN, TAKÁCS A N I T A , T Ó T H JUDIT, T Ö R Ö K - C S O R D Á S SZILVIA, VECSERI M E L I N D A .
Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Elnöki Hivatal Elnök: D R . P Á L A T T I L A egyetemi tanár. Általános elnökhelyettes: D R . H A J N A L F E R E N C egyetemi tanár. Gyógyszerügyi elnökhelyettes: D R . T Ú R I S Á N D O R egyetemi tanár. Műszerügyi elnökhelyettes: D R . L Á Z Á R GYÖRGY egyetemi tanár. Hivatalvezető: D R . KOVÁCS IVÁN szakorvos-jogász. Főtanácsos: T Ó T H N É B A R Á T H M A G D O L N A . Előadók: B O R B O L A T Ü N D E , H E G E D Ű S M A R I A N N (gyed). Tervezési és integrációs előadó: P I R I M Á R I A . P R referens: A N T A L - S Z A B Ó R É K A , H E G E D Ű S M A R I A N N (gyed). TIOP projektmenedzsment: T I O P 2.2.7. projektasszisztens: B U D A I N É B A N C S I Á G N E S (gyes). T I O P 2.2.2. projektmenedzser: M Á R K U S P É T E R . TIOP 2.2.2. És TIOP 2.2.5. projektasszisztens: G U L Y Á S A N I K Ó . Stratégiai Igazgatóság Igazgató: D R . KOVÁCS IVÁN szakorvos-jogász.
85|
Egyetemünk dolgozói || Jogi osztály Osztályvezető: D R . F E K E T E K A T A L I N . Ügyvédek: D R . B Á L I N T G Á B O R , D R . F E K E T E
ZOLTÁN, D R . IZSÁK PÉTER, D R .
NAGYMIHÁLY TAMÁS.
Jogi asszisztens:
KOVÁCSNÉ M A K A I T Í M E A .
Minőségügyi Osztály Osztályvezető: F Á B I Á N Minőségügyi előadók:
ZOLTÁN ERDEI HENRIETTA, D R . HORVÁTH
LOMBFALVI KATALIN, PUSZTAY-ERDŐS BOGLÁRKA
KATALIN
(gyed),
(gyed).
HUMÁNPOLITIKAI CSOPORT
Csoportvezető:
HALÁSZ-SZABÓ ÁGNES.
TERVEZÉSI CSOPORT
Csoportvezető:
GYURKÓ DÁNIEL.
Klinikai Kutatásokat Koordináló Központ Elnök: D R . K E M É N Y LAJOS egyetemi tanár. Előadó: D R . S A J T I N É B A L O G H E R I K A . TÉRÍTÉSES BETEGELLATASI KOORDINÁCIÓ
Koordinátor:
ANTAL-SZABÓ RÉKA.
Kontrolling Igazgatóság Kontrolling Osztály Kontrolling vezető: R E S C H JÓZSEF. . Kontrolling osztályvezető: N A G Y N E L L I . Kontrollerek: BRUNCZVIK Á R P Á D , GÁSPÁR
KRISZTIÁN, NAGY E R I K A
B. ARANKA.
Informatikai Osztály Informatikai vezető: D R . PÁVICS L Á S Z L Ó egyetemi tanár. Informatikai osztályvezető: R A P A V I E N D R E . Rendszergazda: V Á R I G Á B O R . Szoftverfejlesztő: K Ü R T I G Á B O R .
Egészségbiztosítási Igazgatóság Egészségbiztosítási igazgató: D R . Z Á B O R S Z K I Finanszírozási főelőadó: P I L L I N G E R E D I T . Teljesítményelszámolási Osztály Osztályvezető: SÁROSSY M A R G I T .
ANNAMÁRIA.
(távol),
VARGA
Egyetemünk dolgozói jt 89
Finanszírozási főelőadók:
FARKAS ESZTER, FARSANGNÉ ZSOLNAI
HAJNALKA,
NAGYBERIVÓI BOÉR Á K O S , R Á Z S Ó ORSOLYA.
Egészségbiztosítási Dokumentációs Osztály Osztályvezető: D R . K I S S A N D R E A . Finanszírozási szaktanácsadó: D R . H O R V Á T H N É Finanszírozási előadó: O K R U H L I C Z A E R Z S É B E T .
D O B O S ÉVA.
Ápolási Igazgatási Osztály Klinikai Központ főnővér: D R . C S A N Á D I L A J O S N É . Főnővér-helyettesek: B A L O G H D É N E S , D R . JANÁKY T A M Á S N É . Titkárnő: V É R SZILVIA. Ápolásoktatók: G O M B Á R A N G É L A , K A C Z U R ILONA, D R . SZABÓNÉ BÁLINT Á G N E S (gyed). Szociális munkások D R . M O L N Á R N É KERTÉSZ M Á R I A , NAGY MARIANNA, SZŰTS ILDIKÓ, VÁSÁRHELYI MARIETTA.
Dietetikusok
BAKOSNÉ KOPASZ SZILVIA
(gyed),
BENKÓNÉ SZENTECZKI M A G O L N A ,
GYÜRE ESZTER, H E G E D Ű S ANIKÓ, LEHOCZKI BETTINA, MAGYARICZA ENIKŐ, M A R T O N O S I A D R I E N N , NAGY EDIT, R O Z M A N IRÉN, SERES SÁRA
(gyed),
SZIL-
ÁGYI GABRIELLA, T Ó T H N É RESTÁR TÜNDE.
Kórházhigiénés Osztály Vezető: F R Á T E R N É D R . N A G Y K A M I L L A higiénikus főorvos Közegészségügyi-járványügyi felügyelők: ISZAJEVA I N N A , O L Á H Infekciókontroll nővér: S Ü L I R E N Á T A .
KATALIN.
Szak- és Továbbképzési Központ Vezető: D R . H A J N A L F E R E N C egyetemi tanár. ÁLTALÁNOS ORVOS SZAK- ÉS TOVÁBBKÉPZÉS
Szakképzési tagozatvezető: D R . B O D O S I M I H Á L Y professzor emeritus. Szak- és Továbbképzési Tanulmányi Osztályvezető: D R . LEDNITZKY ANDRÁS jogász. Szak- és továbbképzési csoportvezető: B A L O G H - K Ö B L Ö S SZILVIA (gyed), D R . PÁL KRISZTINA.
Szakképzési előadók: E R D E I M Ó N I K A , T A R J Á N Y I ÉVA. Továbbképzési előadó: N A G Y G A B R I E L L A (gyed). SZAKDOLGOZÓI SZAK- ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI C S O P O R T
Szak- és továbbképzési tagozatvezető: D R . H A J N A L F E R E N C egyetemi tanár. Szak- és továbbképzési csoportvezető: D R . CSANÁDI LAJOSNÉ főnővér (részmunkaidős).
•
Egyetemünk dolgozói
Címzetes egyetemi tanárok:
D R . A L F Ö L D I LAJOS, D R . BAJUSZ S Á N D O R , D R .
BALÁSPIRI LAJOS, D R . BARADNAY G Y U L A , D R . BARTÓK ISTVÁN, D R .
BORSY
JÓZSEF, D R . D Ö M Ö T Ö R E N D R E , D R . D U D I T S D É N E S , D R . FAZEKAS T A M Á S , D R . F E K E T E GYÖRGY, D R . G E C S E Á R P Á D , D R . GERGELY MIHÁLY, D R . G Y U R K O V I C S K Á L M Á N , D R . H Á M O R I JÓZSEF, D R . KOVÁCS L. G Á B O R , D R . KOVÁCS Z O L T Á N , D R . O R M O S PÁL, D R . PATAKI LAJOS, D R . PÁVÓ I M R E , D R . P E T R I ISTVÁN, D R . P I N T É R M I K L Ó S , D R . R A S K Ó ISTVÁN, D R . S Z Ű C S A T T I L A , D R . T E N K E P É T E R , D R . V E R E S RÓBERT, D R . VERESS LÁSZLÓ, D R . V Í G H L Á S Z L Ó .
Címzetes egyetemi docensek:
D R . BAJSZÁR GYÖRGY, D R . BALOGH SÁNDOR, D R .
BILICZKI FERENC, D R . B O D Ó GYÖRGY, D R . B O D R O G I TIBOR, D R . CSAJBÓK ERNŐ, D R . CSÉPÁNYI ATTILA, D R . CSERGŐ T I B O R , D R . CSÍKOS MIHÁLY, D R . C Z A K Ó LÁSZLÓ, D R . D E L I LÁSZLÓ, D R . D O B R A N O V I C S ILONA, D R . D Ó S A G Á B O R , D R . D Ö B R Ö N TE ZOLTÁN, D R . DUDÁS BÉLA, D R . D U R S T FERENC, D R . FERDINANDY K O N D , D R . GERLÓCZY PÁL, D R . GYURIS JENŐ, D R . IVÁNYI JÁNOS, D R . JAKUBECZ SÁNDOR, D R . KAPROS KÁROLY, D R . K A R I CSABA, D R . KÁRPÁTI FERENC, D R . KISS ZOLTÁN, D R . KORBONITS DEZSŐ, D R . KOVÁCS BERTALAN, D R . KOVÁCS LÁSZLÓ, D R . KOVÁTS ISTVÁN, D R . KÓSZÓ FERENC, D R . LOSONCZ MIHÁLY, D R . MADÁCSY LÁSZLÓ, D R . M É C S IMRE, D R . M I C Z Á K ANDRÁS, D R . N A G Y A T T I L A , D R . NAGY TAMÁS, D R . N Á R A I GYÖRGY, D R . PELLE ZSUZSANNA, D R . P E T R I ILDIKÓ, D R . PETRI ISTVÁN, D R . P I N T É R ISTVÁN, D R . P Ó C Z I K M I K L Ó S , D R . P R A E F O R T LÁSZLÓ, D R . RABLÓCZKY GYÖRGY, D R . SÁTORI Ö D Ö N , D R . SÍPOS PÉTER, D R . SZABÓ ELEK, D R . SZABÓ ZSOLT, D R . SZALCZER LAJOS, D R . SZÁSZ KÁROLY, D R . SZEREDAY ZOLTÁN, D R . SZŐLLŐSY ERVIN, D R . SZŰTS P É T E R , D R . TAMÁS FERENC, D R . TARI ENDRE, D R . TEMESVÁRI P É T E R , D R . T Ó T H ISTVÁN, D R . TÖRÖK LÁSZLÓ, D R . VAJDOVICH ISTVÁN, D R . VESZELOVSZKY IVÁN, D R , VINCZE G Á B O R , D R . VISKI SÁNDOR, D R . ZOLNAY LÁSZLÓ, D R . ZÖLLEI M A G D O L N A .
BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR Dékán: D R . C S E R N U S S Á N D O R docens. Dékánhelyettesek: D R . F O R G Á C S T A M Á S docens, VAJDA Z O L T Á N docens.
Angol-Amerikai Intézet Intézetvezető:
D R . FENYVESI A N N A
docens.
Amerikanisztika Tanszék Tanszékvezető: Í 8 8
D R . VAJDA Z O L T Á N
docens, PhD.
D R . SZÁSZ G É Z A
docens,
DR.
Egyetemünk dolgozói jt 91
Docensek:
D R . A N N U S I R É N PhD, D R . C R I S T I A N R É K A PhD, D R . FEDERMAYER ÉVA, az irodalomtudomány kandidátusa, D R . N O V A K GYÖRGY PhD. Adjunktus: D R . KOVÁCS Á G N E S Z S Ó F I A PhD. Tanársegéd: D R A G O N Z O L T Á N .
Angol Tanszék Tanszékvezető: D R . HABIL. KISS A T T I L A docens, PhD. Egyetemi tanárok: D R . K E N E S E I ISTVÁN, a nyelvtudomány doktora, D R . SZŐNYI GYÖRGY E N D R E , az irodalomtudomány doktora. Docensek: D R . BARÁT E R Z S É B E T PhD, D R . FENYVESI A N N A PhD. Adjunktusok: D R . M A T U S K A Á G N E S PhD, D R . P É T E R RÓBERT PhD, D R . S Á N D O R N É D R . K É R C H Y A N N A P h D , D R . SUSZCZYNSKA M A L G O R Z A T A P h D , D R . SZÉCSÉNYI K R I S Z T I N A P h D .
Tanársegédek:
BOCSOR P É T E R , C O R A ZOLTÁN, D U D I T S A N D R Á S , N A G Y G E R -
GELY, P O L G Á R N É B A L O G H A N D R E A .
Lektor: A L E X A N D E R , PATRICK Nyelvtanár: P É T E R N Ó R A . Irodavezető: SZÉPÉNÉ U N G Á R
JAMES. ERIKA.
Angoltanár-képző és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék Tanszékvezető: D R . K O N T R A M I K L Ó S egyetemi tanár, a nyelvtudomány doktora. Adjunktusok: D R . BUKTA KATALIN PhD, D R . D O R Ó KATALIN PhD, D R . JEREMY PARROTT P h D , D R . DONALD W . PECKHAM P h D .
Tanársegédek:
C U R L E Y N É RÓNAY ZSUZSANNA,
SZABÓ-GILINGER ESZTER,
TÁ-
PAINÉ BALLA Á G N E S , T H O M A S W I L L I A M S .
Nyelvtanárok: BAJNÓCZI BEATRIX, Előadó: SZENTGYÖRGYI A N N A .
G O M B O S N É H A A V I S T O K I R S I , PÁLOS ILDIKÓ.
Germán Filológiai Intézet Intézetvezető:
D R . HORVÁTH GÉZA
docens.
Német Irodalomtudományi Tanszék Tanszékvezető: D R . HABIL. H O R V Á T H G É Z A docens, PhD. Egyetemi tanár: D R . B E R N Á T H Á R P Á D , az irodalomtudomány doktora. Docensek: D R . H Á R S E N D R E PhD, D R . K A T O N A T Ü N D E PhD. Adjunktus: D R . SZABÓ ERZSÉBET PhD.
jj Egyetemünk dolgozói Tanársegéd: M I H Á L Y C S I L L A . Előadó: N A G Y N É M E D I PÁLNÉ K A R S A I
MARIANNA.
Német Nyelvészeti Tanszék Tanszékvezető: VARGÁNÉ D R . HABIL. D R E W N O W S K A EWA docens, PhD. Egyetemi tanár: D R . BASSOLA P É T E R , a nyelvtudomány doktora. Főiskolai tanár: D R . HABIL. D R A H O T A - S Z A B Ó ERZSÉBET PhD. Docens: D R . P E T N E K I K A T A L I N PhD. Adjunktus: Dr. SCHEIBL GYÖRGY PhD. Tanársegédek: KAPPEL PÉTER, D R . KISPÁL TAMÁS PhD, RAUZS ORSOLYA,
TÚRI
ÁGNES.
Tudományos segédmunkatárs: D A B Ó C Z I V I K T Ó R I A . Lektorok: D O R O T H E A B Ö H M , M A R C O W I N K L E R . Előadók: BÉLÁK H E N R I E T T , P Ö L T - D E Á K K R I S Z T I N A .
Osztrák Irodalmi Tanszék Tanszékvezető: D R . C S Ú R I KÁROLY, egyetemi tanár, az irodalomtudomány kandidátusa. Docens: D R . B O M B I T Z A T T I L A PhD. Adjunktus: D R . H O R V Á T H M Á R T A PhD. Lektor: M A R I O N R U T Z E N D O R F E R .
Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézet Intézetvezető:
D R . SZAJBÉLY M I H Á L Y
egyetemi tanár.
Általános Nyelvészeti Tanszék Tanszékvezető: D R . M A L E C Z K I M Á R T A docens, a nyelvtudomány kandidátusa. Docens: D R . B I B O K N É D R . N É M E T H T. E N I K Ő , a nyelvtudomány kandidátusa. Adjunktus: D R . L E R C H ÁGNES. TANÁRSEGÉD: D R . SZÉCSÉNYI TIBOR P h D .
Finnugor Nyelvtudományi Tanszék Tanszékvezető: D R . doktora.
•
90
BAKRÓ-NAGY M A R I A N N E
egyetemi tanár, a nyelvtudomány
fj Egyetemünk dolgozói Docens: D R . SIPŐCZ K A T A L I N PhD. Adjunktusok: D R . K O Z M Á C S ISTVÁN PhD, D R . SZEVERÉNYI S Á N D O R PhD. Tanársegéd: JANURIK B O G L Á R K A . Lektorok: K E R D I - L I I S K I R S , K I R S I PODSCHIWALOW, JEKATYERINA O L E G O V N A SZUNCOVA.
Magyar Nyelvészeti Tanszék Tanszékvezető: D R . HABIL. FORGÁCS TAMÁS docens, a nyelvtudomány kandidátusa. Docensek: D R . BÉKÉSI I M R É N É D R . HABIL. FEJES K A T A L I N , a nyelvtudomány kandidátusa, D R . N É M E T H M I K L Ó S PhD, D R . Z S I G R I G Y U L A PhD. Adjunktus: D R . H O F F M A N N ILDIKÓ PhD. Tanársegédek: S C H I R M A N I T A , SEJTES GYÖRGYI, SINKOVICS BALÁZS. Előadó: G Á B O R ÉVA.
Régi Magyar Irodalmi Tanszék Tanszékvezető: D R . F O N T ZSUZSANNA docens, az irodalomtudomány kandidátusa. Egyetemi tanár: D R . BALÁZS M I H Á L Y , az irodalomtudomány doktora. Professor emeritus: DR. KESERŰ BÁLINT, az irodalomtudomány kandidátusa. Docensek: DR. ÖTVÖS PÉTER, az irodalomtudomány kandidátusa, D R . LATZKOVITS M I K LÓS P h D , DR. SZILASI LÁSZLÓ P h D .
Tudományos munkatárs: K E S E R Ű G I Z E L L A . Tudományos segédmunkatárs: S I N K A Z S Ó F I A .
Klasszikus Magyar Irodalmi Tanszék Mb. tanszékvezető: D R . H Á S Z - F E H É R K A T A L I N docens, PhD. Docens: D R . KUKOVECZNÉ D R . ZENTAI MÁRIA, az irodalomtudomány kandidátusa. Adjunktusok: D R . BARANYAI ZSOLT, D R . LABÁDI GERGELY PhD. Tanársegéd: G E R E ZSOLT.
Modem Magyar Irodalmi Tanszék Mb. Tanszékvezető: D R . HABIL. V I R Á G ZOLTÁN docens, PhD. Docensek: D R . KOVÁCS ANDRÁS, az irodalomtudomány kandidátusa,
D R . SZABÓ
GÁBOR P h D .
Adjunktus: D R . CSERJÉS KATALIN PhD. Tudományos segédmunkatárs: B A L O G H
TAMÁS.
91|
jj Egyetemünk dolgozói
Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék Tanszékvezető: D R . FOGARASI GYÖRGY docens, PhD. Professor emeritus: D R . F R I E D ISTVÁN, az irodalomtudomány doktora. Docens: D R . HABIL. KÜRTÖSI K A T A L I N , az irodalomtudomány kandidátusa. Adjunktusok: D R . K E L E M E N ZOLTÁN PhD, D R . PÁLNÉ D R . W E N N E R ÉVA PhD.
Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék Tanszékvezető: D R . SZAJBÉLY MIHÁLY egyetemi tanár, az irodalomtudomány doktora. Docens: D R . P U S Z T A I BERTALAN PhD. Adjunktus: M Á R T O N N É D R . IVASKÓ L Í V I A PhD. Tanársegédek: M Á T Y U S I M R E , T Ó T H BENEDEK. Gyakornok: M E G Y E S I KONSTANTIN. Tanszéki munkatársak:
BALOG JÓZSEF, K Ö V É R N É KLUCSIK E D I T .
Könyvtártudományi Tanszék Tanszékvezető: D R . Z . KARVALICS LÁSZLÓ docens, a történelemtudomány kandidátusa. Főiskolai tanár: D R . SÁNDOR K L Á R A , a nyelvtudomány kandidátusa. Docens: D R . HABIL. M O N O K ISTVÁN, az irodaiontudomány kandidátusa. Adjunktusok: D R . SIMON M E L I N D A PhD, D R . ZVARA E D I N A PhD. Tanársegéd: Dr. H E G Y I Á D Á M A L E X PhD.
Vizuális Kultúra és Irodalomelméleti Tanszék Mb. tanszékvezető: D R . K I S S A T T I L A docens, PhD. Docens: D R . HABIL. O D O R I C S FERENC, az irodalomtudomány doktora. Adjunktusok: D R . F Ű Z I IZABELLA PhD, D R . HÓDOSY A N N A M Á R I A PhD,
DR.
SÁGHY M I K L Ó S P h D , D R . TÖRÖK E R V I N P h D .
Neveléstudományi Intézet Intézetvezető: D R . C S A P Ó B E N Ő egyetemi tanár, a neveléstudomány doktora. Egyetemi tanár: D R . V I D Á K O V I C H TIBOR, a neveléstudomány kandidátusa. Professor emeritus: D R . N A G Y JÓZSEF, a neveléstudomány doktora. Docensek: BESESEKNÉ D R . HABIL. M O L N Á R GYÖNGYVÉR PhD, D R . HABIL. C S Í KOS CSABA P h D , DOMBOVÁRINÉ D R . HABIL KOROM ERZSÉBET P h D , D R . JÓZSA K R I S Z T I Á N P h D , RAVASZNÉ D R . HABIL. ZSOLNAI A N I K Ó P h D .
•
92
Egyetemünk dolgozói jt 95
Adjunktusok: D R . BARÁTH T I B O R , D R . M O L N Á R E D I T KATALIN PhD, D R . ÉVA PhD. Tanársegédek: FEJES JÓZSEF BALÁZS, D R . H A B Ó K A N I T A PhD, K A S I K
MOLNÁR LÁSZLÓ,
K I N Y Ó LÁSZLÓ, N Ó B I K A T T I L A , V Í G H T I B O R .
Tudományos segédmunkatársak: Irodavezető: M O L N Á R K A T A L I N .
PATAI JOLÁN, SISÁK B E R N A D E T T .
MTA-SZTE Oktatáselméleti Kutatócsoport Vezető: D R . C S A P Ó B E N Ő egyetemi tanár, a neveléstudomány doktora. Vezetőhelyettes: D O M B O V Á R I N É D R . K O R O M ERZSÉBET docens, PhD. Tudományos munkatárs: B . N É M E T H M Á R I A . Kutatásszervező: K L É N E R JUDIT.
Összehasonlító Kultúratudományi Intézet Intézetvezető:
DR. MÁTÉ-TÓTH ANDRÁS
egyetemi tanár.
Altajisztika Tanszék Tanszékvezető: D R . RESSNÉ D R . IVANICS M Á R I A egyetemi tanár, a történelemtudomány doktora. Professor emeritus: D R . RÓNA-TAS ANDRÁS, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Adjunktusok: D R . KÁROLY LÁSZLÓ PhD, D R . B A I A R M A K E M P F PhD, D R . K I N C S E S N É N A G Y ÉVA P h D , D R . SUDÁR BALÁZS P h D .
Tanársegédek: D A N K A BALÁZS. Török lektor: F I G E N U C . Japán lektor: Y O S H I E A K A S A K A . Kazak lektor: D R . M U K U S E V A RAUSANGUL, az irodalomtudomány kandidátusa. Előadó: Kiss Z O L T Á N N É IKOTITY Z S U Z S A N N A .
MTA-SZTE Turkológiai Kutatócsoport Vezető: D R . RESSNÉ D R . IVANICS MÁRIA egyetemi tanár, a történelemtudomány doktora. Kutatóprofesszor: D R . R Ó N A - T A S ANDRÁS, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Tudományos segédmunkatársak: BIACSI M Ó N I K A , D R . K E M P F B É L A PhD.
Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék Tanszékvezető: D R . B A R N A G Á B O R egyetemi tanár, a néprajztudomány doktora. Docens: D R . S I M O N A N D R Á S PhD. Tanársegédek: G L E S Z E R N O R B E R T , M Ó D LÁSZLÓ, V A R G A S Á N D O R .
j~j Egyetemünk dolgozói Tudományos segédmunkatársak: GYERTYÁNOS ÉVA RITA, MUNDIG
MÁRTA, POVEDÁK
KINGA.
Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszék Tanszékvezető: D R . L Á Z Á R ISTVÁN docens, PhD. Egyetemi tanár: D R . SZÖRÉNYI LÁSZLÓ, az irodalomtudomány doktora. Docens: D R . NAGYILLÉS JÁNOS PhD. Adjunktusok: D R . CZEROVSZKY M A R I A N N PhD, D R . DÉR TERÉZIA PhD,
DR. KA-
SZA PÉTER P h D , D R . MAYER PÉTER P h D , D R . O D R O B I N A LÁSZLÓ P h D .
Előadók:
Á B R A H Á M Á D Á M , JUHÁSZ ÁGNES.
Ókortörténeti Tanszék Mb. tanszékvezető: D R . K Ö V É R LAJOS docens, PhD. Egyetemi tanár: D R . W O J T I L L A GYULA, a nyelvtudomány doktora. Professor emeritus: D R . M A R Ó T I E G O N , a történelemtudomány doktora. Docensek: D R . D R A S K Ó C Z I M I K L Ó S N É D R . SZÉKELY M E L I N D A PhD, D R . M A N N Z S U Z S A N N A , a történelemtudomány kandidátusa. Tanársegéd: T Ó T H IVÁN.
HOFF-
Régészeti Tanszék Tanszékvezető: D R . RÉVÉSZ LÁSZLÓ docens, a történelemtudomány kandidátusa. Docensek: D R . B Á L I N T N É D R . T Ó T H Á G N E S PhD, D R . KULCSÁR V A L É R I A , a történelemtudomány kandidátusa. Adjunktus: D R . L I P T O W S Z K Y N É D R . W O L F M Á R I A PhD. Tanársegéd: SÁNTA G Á B O R . Tudományos munkatárs: P R O H Á S Z K A P É T E R . Előadó: R É V É S Z ÉVA.
Vallástudományi Tanszék Tanszékvezető: D R . M Á T É - T Ó T H A N D R Á S egyetemi tanár, PhD. Adjunktus: D R . P O R C I Ó T I B O R PhD. Gyakornokok: N A G Y G Á B O R , SZILÁRDI R É K A . Tudományos munkatárs: D R . D A L L O S E D I N A PhD. Előadó: JURATOVICS Z O L T Á N N É .
U94
fj Egyetemünk dolgozói
Pszichológiai Intézet Intézetvezető: D R . HABIL. SZOKOLSZKY Á G N E S docens, PhD. Egyetemi tanár: D R . W I N K L E R ISTVÁN, a pszichológia tudomány doktora. Docensek: D R . C S A B A I M Á R T A PhD, D R . KŐRÖSSY JUDIT PhD, D R . N É M E T H D E Z S Ő P h D , D R . RACSMÁNY M I H Á L Y P h D , D R . SZABÓ ÉVA P h D .
Adjunktusok:
B Á R Á N Y N É D R . JÁMBORI SZILVIA
PhD,
PhD,
D R . O R O S Z GÁBOR
SEBŐNÉ D R . SZENES M Á R T A P h D .
Tanársegédek:
CSIFCSÁK GÁBOR, HARSÁNYI SZABOLCS GERGŐ, HORVÁT MILITYI
TÜNDE, JANÁCSEK K A R O L I N A , KÉKESI M Á R K , KŐVÁRY ZOLTÁN, RÁCZNÉ TÖRÖK ERZSÉBET, SEFCSIK TAMÁS, TISLJÁR ROLAND.
Gyakornok: SARUNGI E M Ő K E . Előadó: M O L N Á R ZSUZSA.
Romanisztika Intézet Intézetvezető:
D R . MADARÁSZ KLÁRA
docens, PhD.
Francia Nyelvi és Irodalmi Tanszék Tanszékvezető: D R . Egyetemi tanárok:
docens, PhD. a nyelvtudomány kandidátusa, P E N K E O L G A , az irodalomtudomány doktora. Docensek: D R . HABIL. A L B E R T SÁNDOR, a nyelvtudomány kandidátusa, SZÁSZ G É Z A
D R . PÁLFY M I K L Ó S ,
DR. DR.
G É C S E G ZSUZSANNA P h D , D R . GYIMESI T Í M E A P h D , D R . KOVÁCS ILONA,
az irodalomtudomány kandidátusa, D R . KOVÁCS K A T A L I N PhD. Adjunktusok: D R . BALÁZS P É T E R PhD, SÚJTÓ LÁSZLÓ, V E R E S S N É D R . FARKAS ILDIKÓ.
Tanársegédek: KARÁCSONYI JUDIT, NAGY Á G O S T O N . Lektor: VANESSA C R I N E . Nyelvtanár: K A K U S Z I N É K I S S G A B R I E L L A . Előadó: SULYOK A N I T A .
Hispanisztika Tanszék Tanszékvezető: D R . BERTA JÓZSEF TIBOR docens, PhD. Egyetemi tanár: D R . A N D E R L E Á D Á M , a történelemtudomány doktora. Docens: D R . CSIKÓS ZSUZSANNA PhD. Adjunktusok: D R . JANCSÓ KATALIN PhD, LEHOCZKINÉ D R . KATONA ESZTER PhD. Tanársegéd: N A G Y K A T A L I N , R O D R Í G U E Z A C E R O , M I R T A G L Ó R I A . 95|
I Egyetemünk dolgozói Lektorok: A L E X A N D R A
GUTIÉRREZ D Í E Z , BENITO JORHI G I M E N O , IZASKUN P E -
REZ G O N Z A L E Z .
Nyelvtanár:
PRAEFORT VERONIKA.
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék Tanszékvezető: D R . PÁL JÓZSEF egyetemi tanár, az irodalomtudomány doktora. Egyetemi tanár: D R . V Í G H ÉVA, az irodalomtudomány doktora. Docensek: D R . BÉNYINÉ D R . HABIL. FARKAS M Á R I A , a nyelvtudomány kandidátusa, D R . M A D A R Á S Z KLÁRA PhD, ZENTAINÉ D R . KOLLÁR A N D R E A PhD. Adjunktusok: D R . D O R Ó G É Z Á N É , D R . TEKULICS JUDIT PhD. Tanársegédek: DÁVID K I N G A , KÓNYA GÁSPÁR, R Ó T H M Á R T O N . Lektorok: M A R C O DELUCHI, D O T T . ALESSANDRO ROSSELLI PhD. Előadó: KAPUSI ILDIKÓ.
Szláv Intézet Intézetvezető:
D R . KOCSIS M I H Á L Y
docens.
Orosz Filológiai Tanszék Tanszékvezető: D R . B A G I IBOLYA docens, az irodalomtudomány kandidátusa. Egyetemi tanár: D R . L E P A H I N VALERIJ, az irodalomtudomány doktora. Docensek D R . BIBOK KÁROLY, a nyelvtudomány kandidátusa, D R . ERDEI ILONA PhD, D R . KUGLER KATALIN PhD, D R . HABIL. SZŐKE KATALIN, az irodalomtudomány kandidátusa. Tanársegéd: SARNYAI C S A B A . Lektor: K I M V I K T Ó R I A VASZILJEVNA.
Szláv Filológiai Tanszék Tanszékvezető: D R . HABIL. KOCSIS M I H Á L Y docens, a nyelvtudomány doktora. Professor emeritus: Dr. H. Tóth Imre, a nyelvtudomány doktora. Docensek: D R . BALÁZS L . G Á B O R PhD, D R . KACZIBA Á G N E S PhD. Adjunktusok: D R . FARKAS B A R Á T H I M Ó N I K A PhD, D R . SAJTOS N A T Á L I A PhD. Tanársegéd: ORCSIK R O L A N D . Lektorok: I R I N A V I T A L I I V N A BAGMUT, BILJANA M A K S I M O V I C , D R . HABIL. M A RIA SZTOILOVA ZSEREVA, a nyelvtudomány kandidátusa, V A S Ú T TOMAS. Előadó: M A J O R O S H E N R I E T T A .
1 %
fj Egyetemünk dolgozói
Társadalomelméleti Intézet Intézetvezető:
D R . CSEJTEI D E Z S Ő
egyetemi tanár.
Filozófia Tanszék Tanszékvezető: D R . GYENGE ZOLTÁN egyetemi tanár, a filozófiai tudomány doktora. Egyetemi tanár: D R . CSEJTEI D E Z S Ő , a filozófiai tudomány doktora. Docensek: D R . DÉKÁNY ANDRÁS PhD, D R . GAUSZ ANDRÁS, a filozófiai tudomány kandidátusa, D R . KRÉMER SÁNDOR PhD, D R . M O G Y O R Ó D I EMESE PhD, D R . PAVLOVITS TAMÁS PhD, D R . SIMON FERENC, a filozófiai tudomány kandidátusa, D R . T Ó T H JÁNOS, a filozófiai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: D R . CZEGLÉDY A N D R Á S PhD, D R . SIMON JÓZSEF PhD, D R . SUTYÁK TIBOR P h D .
Tanársegéd:
KOVÁCS JÁNOS.
Szociológia Tanszék Tanszékvezető: D R . FELEKY GÁBOR docens, a szociológiai tudomány kandidátusa. Docensek: D R . BALOG IVÁN PhD, D R . HABIL. PÁSZKA I M R E , a filozófiai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: D R . KATONA P É T E R , D R . LENCSÉS GYULA. Tanársegédek: BALOGH P É T E R , R Á C Z A T T I L A . Tanszéki munkatárs: L Ő R I N C Z I JÁNOS. Előadó: SZIROVICZÁNÉ D U F K A IBOLYA.
Történeti Intézet Intézetvezető:
D R . KÖVÉR LAJOS
docens.
Középkori Egyetemes Történeti Tanszék Tanszékvezető: Docensek: D R .
docens, PhD. PhD, D R . S Z Á N T Ó R I C H Á R D PhD, ISTVÁN, a nyelvtudomány kandidátusa. POLGÁR SZABOLCS PhD.
D R . HABIL. C S E R N U S SÁNDOR
ZIMONYI
G A L A M B GYÖRGY
D R . HABIL.
Adjunktus: D R . Tanársegédek: BALOGH LÁSZLÓ, N Á G Y K A T A L I N . Tudományos segédmunkatárs: KOVÁCS SZILVIA.
97|
fj Egyetemünk dolgozói
Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék Tanszékvezető: D R . HABIL. KOSZTA LÁSZLÓ docens, a történelemtudomány kandidátusa. Docensek: D R . HABIL. P A P P SÁNDOR PhD, D R . PETROVICS ISTVÁN PhD, D R . T Ó T H SÁNDOR LÁSZLÓ, a történelemtudomány kandidátusa. Adjunktusok: D R . H U N Y A D I ZSOLT PhD, D R . K O R D É ZOLTÁN PhD. Tanársegédek: H O M O N N A I SAROLTA, T Ó T H H A J N A L K A . Előadó: BOZÓKINÉ T Ó T H K L Á R A .
MTA-SZTE Magyar Medievisztikai Kutatócsoport Vezető: D R . M A K K F E R E N C egyetemi tanár, a történelemtudomány doktora. Vezetőhelyettes: D R . P I T I F E R E N C tudományos főmunkatárs, PhD. Tudományos főmunkatárs: D R . SZABADOS GYÖRGY PhD. Tudományos munkatárs: D R . C . T Ó T H N O R B E R T . Kutató: H A L M Á G Y I M I K L Ó S .
Legújabbkori Egyetemes Történeti Tanszék Tanszékvezető: D R . H A B I L . T O M K A B É L A docens, PhD. Egyetemi tanár: D R . K A R S A I LÁSZLÓ, a történelemtudomány kandidátusa. Ajunktus: D R . BENCSIK P É T E R PhD.
Történeti Segédtudományok Tanszék Tanszékvezető: D R . A L M Á S I T I B O R docens, PhD. Egyetemi tanár: D R . O L A J O S T E R É Z I A , a nyelvtudomány kandidátusa. Professor emeritus: D R . M A K K F E R E N C , a történelemtudomány doktora. Főiskolai tanár: D R . T Ó T H N É D R . H O R V Á T H Á G N E S PhD. Docensek: D R . G A L Á N T A I E R Z S É B E T PhD, D R . KŐFALVI T A M Á S PhD, D R .
MÉ-
SZÁROS ISTVÁN P h D , D R . SEBŐK F E R E N C P h D .
Adjunktusok: D R . P I H U R I K J U D I T PhD, D R . SERFŐZŐ Z O L T Á N . Tudományos segédmunkatársak: H O R O G S Z E G I ZOLTÁN, R Á B A I
KRISZTINA,
D R . R É V É S Z ÉVA P h D , S Z A B Ó PÁL, TEISZLER ÉVA.
Előadó:
D E Á K N É SERES ANIKÓ.
Új- és Legújabb Kori Magyar Történeti Tanszék Tanszékvezető: D R . MARJANUCZ LÁSZLÓ docens, a történelemtudomány kandidátusa. Docensek: D R . HABIL. D E Á K ÁGNES PhD, D R . SÍPOS JÓZSEF, a történelemtudomány kandidátusa. 98|
fj Egyetemünk dolgozói Adjunktusok: D R . G I C Z I ZSOLT PhD, D R . Tudományos segédmunkatárs: PELYACH
SZABÓ PÁL CSABA. ISTVÁN.
Újkori Egyetemes Történeti és Mediterrán Tanulmányok Tanszék Tanszékvezető: D R . KÖVÉR LAJOS docens, PhD. Egyetemi tanárok: D R . ANDERLÉNÉ D R . SAJTI ENIKŐ, a történelemtudomány doktora, DR. J. NAGY LÁSZLÓ egyetemi tanár, a történelemtudomány doktora. Docens: KERTÉSZNÉ D R . VARGA BEÁTA PhD. Adjunktusok: D R . FERWAGNER P É T E R Á K O S PhD, D R . KÖKÉNY A N D R E A PhD.
Dékáni Hivatal Hivatalvezető: K E L E M E N ÉVA. Főelőadó: O L Á H A N I K Ó . Pályázati és informatikai referens: PERESZLÉNYI Jogi referens: D R . C S E R N I K ANTAL.. Tanulmányi Osztály Osztályvezető: D R . K O T H E N C Z M I H Á L Y . Tanulmányi főelőadó: FARKAS K A T A L I N . Főmunkatárs: GYÖRGYEYNÉ L O G I N A D R I E N N E . Tanulmányi előadók: CSÚRINÉ JURATOVICS RITA,
GÁBOR.
KAFKA ERIKA, M A T K Ó BEÁTA,
SAS GABRIELLA.
Hungarológia és Közép-Európa Tanulmányok Tanszékközi Program Programmenedzser: BATA Á G N E S . Egyetemi magántanárok: D R . DARÁNYI SÁNDOR, a néprajztudomány kandidátusa, D R . STEFANOVIC MIRJANA, D R . KOVÁCS LÁSZLÓ, D R . UTASI ÁGNES, D R . VÁSÁRY ISTVÁN.
Címzetes egyetemi tanárok:
D R . FELFÖLDI LÁSZLÓ
PhD,
D R . FERINCZ ISTVÁN
P h D , D R . M A D E R BÉLA P h D , D R . HABIL. PÁL FERENC, D R . ILIA MIHÁLY, a z i r o -
dalomtudomány kandidátusa. Címzetes egyetemi docensek:
D R . B Á R T H JÁNOS, D R . KOKAS KÁROLY, D R .
VÖRÖS GABRIELLA, EZIO BERNARDELLI.
EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR Dékán:
D R . BARNAI M Á R I A
főiskolai docens. 99|
n Egyetemünk dolgozói Dékánhelyettesek: B Á R S O N Y N É főiskolai docens.
KISS K L Á R A
mestertanár,
FEHÉRNÉ KISS A N N A
Ápolási Tanszék Tanszékvezető: D R . H E L E M B A I K O R N É L I A főiskolai tanár, PhD. Tanszékvezető-helyettesek: D R . E R D Ő S I E R I K A főiskolai docens PhD, D R . T U L KÁN IBOLYA főiskolai docens PhD. Adjunktus: D R . P A P P LÁSZLÓ PhD. Mestertanárok: K O K O V E C Z A N N A , S I M O N K A T A L I N . Tanársegédek: N A G Y E R I K A , P A P P A N I T A T Í M E A , V I D Á N É F Á B I Á N V A L É R I A .
Fizioterápiás Tanszék Tanszékvezető: Dr. N A G Y E D I T főiskolai docens, PhD. Tanszékvezető-helyettes: PRESZNERNÉ D Ó M J Á N ANDREA tanársegéd. Főiskolai docensek: D R . B A R N A I M Á R I A PhD, F E H É R N É K I S S A N N A . Adjunktus: Z I M M E R M A N N - N É D R . R Á Z S Ó K A T A L I N . Tanársegédek: ALBERTNÉ KONCSEK KRISZTINA, PÓSA GABRIELLA, R Ó K A
ERIKA,
SZÍVER EDIT.
Gyakornokok:
ARANYNÉ MOLNÁR TÍMEA, GÁL VERA, KOROM ANDREA.
Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék Tanszékvezető: I G A Z N É D R . P R Ó N A I B O R B Á L A főiskolai docens, PhD. Tanszékvezető-helyettesek: LAUKÓ G Á B O R mestertanár, TUNYOGI JÓZSEF mestertanár. Professor emeritus: D R . B Á R Á N Y F E R E N C , a történelemtudomány kandidátusa. Főiskolai tanár: D R . P O G Á N Y M A G D O L N A PhD. Főiskolai docens: D R . P I C Z I L M Á R T A PhD. Adjunktusok: H É D E R N É BERTA E D I N A , V I D A A N I K Ó . Mestertanárok: Á G O S T O N M A G D O L N A , V Á R I N É F E R Ó M Á R I A . Tanársegéd: S Z A B Ó P É T E R . Gyakornok: F A R A G Ó K R I S Z T I N A . Terepkoordinátor: O R A V E C Z N É B O D O R P I R O S K A .
Védőnői Munka és Módszertana Szakcsoport Szakcsoportvezető: R A N T A L N É S Z A B Ó M Á R T A mestertanár. Szakcsoportvezető-helyettes: TOBAK ORSOLYA tanársegéd. i i ü ö
Egyetemünk dolgozói Д Tanársegédek: BATKA TIBORNÉ BAJUSZ JUDIT, FIEDLER
ORSOLYA, SÁNDORNÉ SZABÓ
IRINGÓ.
Egészségmagatartás és -fejlesztés Szakcsoport Szakcsoportvezető: B Á R S O N Y N É K I S K L Á R A mestertanár. Főiskolai docens: K A R S A I M Á R I A . Adjunktusok: D R . T I H A N Y I N É D R . VÁLYI ZSUZSANNA, T Ó T H R E N Á T A . Tanársegédek: BUDAI ÉVA, LANTOS KATALIN, N É M E T H ANIKÓ, PUKÁNSZKY
JUDIT.
Alkalmazott Orvostudományi Szakcsoport Szakcsoportvezető: D R . PINTÉRNÉ D R . JÁRMAY KATALIN főiskolai tanár, PhD. Professor emerita: D R . BODA MÁRTA, az orvostudomány kandidátusa. Főiskolai docensek: D R . FARKASNÉ D R . G U N I C S GYÖNGYI PhD, D R . G Á B O R
KA-
TALIN P h D .
Címzetes főiskolai docensek:
D R . BARÁTH LAJOS, D R . F A R K A S K O R N É L I A ,
SZILÁGYINÉ D R . BAY LUJZA.
FOGORVOSTUDOMÁNYI KAR Dékán: D R . N A G Y K A T A L I N egyetemi tanár. Dékánhelyettes: D R . RAKONCZAY ZOLTÁN egyetemi tanár.
Fogpótlástani és Orális Biológiai Tanszék Fogpótlástani Részleg Tanszékvezető: D R . R A D N A I M Á R T A docens, PhD. Professor emeritus: D R . FAZEKAS A N D R Á S , az orvostudomány kandidátusa. Adjunktusok: D R . B A R Á T H Z O L T Á N PhD, D R . PELSŐCZI-KOVÁCS ISTVÁN PhD, D R . P E R É N Y I JÁNOS, D R . STÁJER A N E T T E .
Klinika főorvosok: D R . A N T A L A N D R Á S , D R . H O P P E N T H A L E R Tanársegédek: D R . U N G V Á R I K R I S Z T I N A , D R . VARGA T E A . Szakorvos: B I L I C K I N É D R . SÁTAI A N D R E A (gyes). Fogorvos: D R . SZENDI RÓBERT.
JÁNOS.
Orális Biológiai Részleg Egyetemi tanár:
D R . RAKONCZAY ZOLTÁN,
a biológiai tudomány doktora. l ö T I
jj Egyetemünk dolgozói Tudományos főmunkatárs: D R . L A C Z K Ó N É D R . T U R Z Ó Adjunktus: D R . V A R G A - M A T U S O V I T S D A N I C A PhD. PhD ösztöndíjas: D R . GYÖRGYEY Á G N E S .
KINGA
PhD.
Fogszabályozási és Gyermekfogászati Tanszék Mb. tanszékvezető:
D R . NAGY KATALIN
egyetemi tanár, PhD.
Gyermekfogászati Részleg Részlegvezető klinikai főorvos: D R . P E T R I N É Tanársegéd: D R . K Á R P Á T I K R I S Z T I N A .
D R . LÁSZLÓ K Ó K A I ERZSÉBET.
Iskolafogászati Részleg Részlegvezető klinikai főorvos: D R . P I N K E I L D I K Ó . Szakorvosok: D R . KENYERES KRISZTINA, D R . KÖRMENDY
M Á R I A , D R . KUNSÁGI
VIKTÓRIA, D R . NAGYPÁL KATALIN, D R . SIMON JUDIT, D R . SÍPOS IRÉN, D R . TEMESI CECÍLIA, D R . T Ó T H GERGELY A N E T T , D R . VASS ÉVA.
Fogorvos:
D R . M E N Z O U F O U Z I , S Z A B Ó ORSOLYA.
Fogszabályozási Részleg Részlegvezető adjunktus: D R . S E G A T T O E M I L PhD. Tanársegéd: D R . M A R T O N O S I M I H Á L Y . Szakorvosok: D R . HOVORKA ZSUZSANNA, D R . SÁGI ISTVÁN, D R .
SZALMA G A B R I E L -
LA, D R . TICHY ISTVÁN.
Fogorvos: D R .
PINTÉR MÓNIKA.
Konzerváló és Esztétikai Fogászati Tanszék Mb. tanszékvezető: D R . P I F F K Ó JÓZSEF egyetemi tanár, PhD. Professor emeritus: D R . M A R I A L B E R T , az orvostudomány kandidátusa. Klinikai főorvos: D R . O L A S Z T I B O R . Tanársegédek: D R . A N T A L M Á R K , D R . F O R S T E R A N D R Á S . Klinikai szakorvosok: D R . SZABÓ BALÁZS, D R . TATÁR Á R P Á D . Fogorvos: D R . N A G Y E S Z T E R . PhD ösztöndíjas: D R . FRÁTER M Á R K T I B O R .
Parodontológiai Tanszék Mb. tanszékvezető: D R . P I F F K Ó JÓZSEF egyetemi tanár, PhD. Egyetemi tanár: D R . G O R Z Ó ISTVÁN, az orvostudomány kandidátusa. •
102
fj Egyetemünk dolgozói Adjunktusok; D R . K I S S E N D R E PhD, D R . VÁLYI P É T E R . Klinikai főorvos: D R . K E R T É S Z A N N A M Á R I A . Tanársegédek: D R . H A N G Y Á S I D Á V I D B O T O N D , D R . S Z A B Ó Z É N Ó . Klinikai orvosok: D R . BAJUSZ Ö R S , D R . KOVÁCS M A R I A N N . Fogorvosok: D R . JOBBA Z S Ó F I A , D R . K I S S G A B R I E L L A .
Szájsebészeti Tanszék Tanszékvezető: D R . N A G Y K A T A L I N egyetemi tanár, PhD. Egyetemi tanár: D R . P I F F K Ó JÓZSEF PhD. Adjunktus: D R . R O S Z I K M E L I T T A . Klinikai főorvos: D R . S Z O N T Á G H E S Z T E R . Tanársegédek: D R . BERKOVITS C S A B A , D R . G Y Ö R E B A L Á Z S , Klinikai orvos: D R . D E C S I G Á B O R . Fogorvosok: D R . GYERGYÓI LÁSZLÓ, D R . Z S Ó T É R ÉVA.
D R . PINTÉR GÁBOR.
Orális Medicina Részleg Részlegvezető: D R . SONKODI ISTVÁN ny. egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa. Tanársegéd: D R . K Á D Á R - N A G Y JUDIT, D R . NÓVÁK PÉTER.
Betegfelvételi Ambulancia Ambulanciavezető klinikai főorvos: D R .
KAPROS PÉTER.
Fogászati Radiológia Részleg Részlegvezető adjunktus: D R .
BARÁTH ZOLTÁN P H D .
GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Dékán: D R . H E T E S I E R Z S É B E T docens. Dékánhelyettesek: D R . D E Á K ISTVÁN docens,
DR. VILMÁNYI MÁRTON
docens.
Közgazdaságtani és Gazdaságfejlesztési Intézet Intézetvezető: D R . L E N G Y E L I M R E egyetemi tanár. Intézeti titkárnő: H O F M A N D O L O R E S .
Elméleti Közgazdaságtani Szakcsoport Szakcsoportvezető:
D R . M O Z S Á R FERENC
docens, PhD. 103|
Egyetemünk dolgozói Docens: D R . C Z A G Á N Y LÁSZLÓ, a közgazdaságtudomány kandidátusa. Adjunktus: FENYŐVÁRI ZSOLT. Tanársegédek: NAGY BENEDEK, S Z A K Á L N É K A N Ó IZABELLA.
Regionális és Gazdaságfejlesztési Szakcsoport Szakcsoportvezető: DR. LENGYEL IMRE egyetemi tanár, a közgazdaságtudomány doktora. Docensek: D R . KISS KÁROLY, a közgazdaságtudomány kandidátusa, D R . PUKLI PÉTER PhD. Adjunktusok: D R . BAJMÓCZY ZOLTÁN PhD, D R . LUKOVICS M I K L Ó S PhD, D R . MÁLOVICS GYÖRGY P h D .
PhD ösztöndíjasok: I M R E H - T Ó T H
M Ó N I K A , VAS Z S Ó F I A .
Pénzügyek és Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Intézete Intézetvezető: D R . FARKAS BEÁTA docens. • Intézeti titkárnő: G O N D Á N É PRAJDA IRÉN.
Pénzügytani Szakcsoport Szakcsoportvezető: D R . KOVÁCS GYÖRGY adjunktus, PhD. Egyetemi tanárok: D R . B O T O S KATALIN, a közgazdaságtudomány doktora, KOVÁCS ÁRPÁD a közgazdaságtudomány doktora. Tudományos tanácsadó: D R . VOSZKA ÉVA. Docensek: D R . H A L M O S I P É T E R PhD, D R . KOSZTOPULOSZ A N D R E Á S Z PhD. Tanársegéd: Kiss G Á B O R DÁVID.
DR.
Számvitel Szakcsoport Szakcsoportvezető: D R . D E Á K ISTVÁN docens, PhD. Tanársegédek: KOVÁCS ZSUZSANNA, VÁN HAJNALKA.
Világgazdaságtani és Európai Gazdasági Integrációs Szakcsoport Szakcsoportvezető: D R . FARKAS BEÁTA docens, a közgazdaságtudomány kandidátusa. Egyetemi tanár: D R . BENET IVÁN, a közgazdaságtudomány kandidátusa. Adjunktus: PELLE A N I T A . Tanársegédek: MEGYERI ESZTER, SOMOSI SAROLTA. PhD ösztöndíjas: UDVARI BEÁTA.
ITÖ4
fj Egyetemünk dolgozói
Üzleti Tudományok Intézete Intézetvezető: D R . H E T E S I ERZSÉBET docens. Intézeti titkárnő: M O L N Á R N É R Ó M E R M E L I N D A .
Marketing-Menedzsment Szakcsoport Szakcsoportvezető: D R . H E T E S I ERZSÉBET docens, PhD. Egyetemi tanárok: D R . D I N Y A LÁSZLÓ, a közgazdaságtudomány kandidátusa, D R . R E K E T T Y E G Á B O R , a közgazdaságtudomány doktora. Docensek D R . IMREH SZABOLCS PhD, D R . KOVÁCS PÉTER PhD, D R . KÜRTÖSI Z S Ó FIA P h D , D R . M A J Ó ZOLTÁN P h D , D R . RÉVÉSZ BALÁZS P h D ,
közgazdaságtudomány kandidátusa, Dr. VILMÁNYI Tanársegéd: D R . PRÓNAY SZABOLCS PhD. Tudományos segédmunkatárs: K A Z Á R K L Á R A . PhD ösztöndíjas: RITTGASSZER IMOLA. MIKLÓS,
D R . SALLAI
MÁRTON
PhD.
Gazdaságpszichológiai Szakcsoport Szakcsoportvezető: D R . M Á L O V I C S ÉVA docens, PhD. Tanársegédek: KUBA P É T E R , VAJDA BEÁTA. PhD ösztöndíjas: FARKAS GERGELY.
Statisztikai és Demográfiai Tanszék Tanszékvezető: D R . KATONA TAMÁS egyetemi tanár, a demográfiai tudományok kandidátusa. Docens: D R . PETRES TIBOR PhD, D R . H E K Á N É D R . SZONDI ILDIKÓ PhD. Adjunktus: D R . KOVÁCS P É T E R PhD.
Dékáni Hivatal
Hivatalvezető:
SZAKÁL PÉTER.
Címzetes egyetemi docens: D R .
SCHNEIDER KLÁRA
ny. adjunktus.
GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR Dékán:
D R . F Ü L Ö P FERENC
egyetemi tanár.
105|
fj Egyetemünk dolgozói Dékánhelyettesek
docens, egyetemi tanár.
D R . CSÓKA ILDIKÓ
H O H M A N N JUDIT
D R . GÁSPÁR RÓBERT
docens,
DR.
Farmakognóziai Intézet Igazgató: D R . H O H M A N N JUDIT, egyetemi tanár, a kémiai tudomány doktora. Egyetemi tanárok: D R . BÁTHORI M Á R I A , a kémiai tudomány doktora, D R . M Á T HÉ IMRE, a biológiai tudomány doktora. Professor emeritus: D R . SZENDREI K Á L M Á N , a kémiai tudomány kandidátusa. Docens: D R . H A J D Ú ZSUZSANNA PhD. Adjunktusok D R . CSUPOR DEZSŐ PhD, DR. RÉDEI DÓRA PhD, DR. VASAS ANDREA PhD. Tanársegédek DR. FERNANDES M A R T I N S A N A SOFIA PhD, DR. HUNYADI ATTILA PhD. Tudományos munkatársak: HÁZNAGYNÉ D R . RADNAI ERZSÉBET PhD, D R . VERES KATALIN P h D .
Egyetemi gyakornokok: D R . C S U P O R - L Ö F L E R BOGLÁRKA, D R . SULYOK EDVÁRD. Központi gyakornokok:DR. D A N K Ó BALÁZS, D R . VÁNYOLÓS A T T I L A . PhD hallgatók: D R . BORCSA B O T O N D , H A J D Ú ZSANETT, LAJTER ILDIKÓ, D R . L O N D O N A N N A M Á R I A , D R . R O Z A ORSOLYA.
Gyógyszeranalitikai Intézet Igazgató: D R . D O M B I GYÖRGY egyetemi tanár, a kémiai tudomány kandidátusa. Tudományos főmunkatárs: D R . BÁLINT IMRE, a kémiai tudomány kandidátusa. Adjunktus: D R . SZAKONYI GERDA PhD. Technikus: D R . KUNOSNÉ T Ó T H ERIKA. PhD. hallgatók: Z A N A A N N A M Á R I A , W I N T E R ZOLTÁN.
Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Intézet Igazgató: D R . HABIL. Z U P K Ó ISTVÁN docens, PhD. Egyetemi tanár: D R . FALKAY GYÖRGY, az orvostudomány doktora. Professor emeritus: D R . G Á B O R M I K L Ó S , a biológiai tudomány doktora. Docensek: D R . HABIL. BLAZSÓ G Á B O R , a gyógyszerészeti tudomány kandidátus a , D R . HABIL. GÁSPÁR RÓBERT P h D .
Adjunktusok D R . D U C Z A ESZTER PhD, D R . KLUKOVITS ANNA PhD, D R . M Á R K I PÁD PhD. Tanársegédek: D R . KANIZSAINÉ D R . M I N O R I C S RENÁTA PhD, D R . KOVÁCS JUSZTINA P h D .
Tudományos segédmunkatársak: D R . Kutató: D R . H A J A G O S - T Ó T H JUDIT. 106|
SZTOJKOV-IVANOV A N I T A
PhD.
ÁRIDA
fj Egyetemünk dolgozói PhD hallgatók:
A I M U N ABDELGAFFAR ELHASSAN A H M E D , BERÉNYI Á G N E S , D R .
D E Á K BEÁTA, D R . LOVÁSZ NORBERT, D R . M O L N Á R JUDIT, D R . SERES A D RIENN, D R . VERLI JUDIT.
Gyógyszerkémiai Intézet Igazgató: D R . FÜLÖP FERENC egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Professor emeritus: D R . STÁJER G É Z A , a kémiai tudomány doktora. Docensek: D R . FORRÓ E N I K Ő PhD, D R . LÁZÁR LÁSZLÓ, a kémiai tudomány kandidátusa, D R . M A R T I N É K TAMÁS PhD, D R . SZAKONYI ZSOLT PhD. Adjunktusok: FÁBIÁNNÉ D R . PALKÓ M Á R T A PhD, D R . KISS L O R Á N D PhD. Tanársegédek: D R . LÁZÁRNÉ D R . Z A L Á N Z I T A PhD, D R . SCHUSTER ILDIKÓ PhD. Tudományos munkatárs: D R . M I K L Ó S FERENC PhD. Tanszéki mérnök: ÁRVA JUDIT. Rezidensek: BAGI ÁGNES, M Á N D I T Y ISTVÁN. PhD hallgatók: ВЕКЕ FERENC, CHEREPANOVA M A R I A , CSILLAG K I N G A , C S Ü T Ö R TÖKI RENÁTA, D R . MAGYAR T Í M E A , N O N N M E L I N D A , Ö T V Ö S SÁNDOR, SCHÖNSTEIN LÁSZLÓ, SÍPOS LÁSZLÓ, D R . SZOLNOKI ÉVA.
Gyógyszertechnológiai Intézet Igazgató: D R . SZABÓNÉ D R . RÉVÉSZ PIROSKA egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Egyetemi tanárok: D R . PINTYÉNÉ D R . H Ó D I KLÁRA, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Professor emeritusok: D R . E R Ő S ISTVÁN, a gyógyszerészeti tudomány doktora, D R . KATA MIHÁLY, a kémiai tudomány doktora. Docensek: D R . A I G N E R ZOLTÁN PhD, IFJ. D R . HABIL. R E G D O N G É Z A PhD, SoósNÉ D R . CSÁNYI ERZSÉBET P h D .
Adjunktus: IFJ. D R . KÁSA P É T E R PhD. Tanársegédek: D R . AMBRUS RITA PhD,
D R . D E Á K N É D R . BERKÓ SZILVIA
PhD,
D r . SÍPOS PÉTER P h D , D R . SOVÁNY TAMÁS.
Rezidensek: D R . BUDAI-SZŰCS M Á R I A PhD. PhD hallgatók: D R . BAKI GABRIELLA, D R . CSIZMAZIA
ESZTER, ELMAZEER I.
М.
H „ F E H É R N É D R . SZUNYOGH T Í M E A , K I S LÓRÁND, D R . KORBELY A N I T A , K R I S T Ó KATALIN, D R . KÜRTI LEVENTE, D R . LÁNG P É T E R , D R . M Á R T H A CSABA, D R . N I K O V I C T Z KRISZTINA, D R . P O M Á Z I A N I T A . TÁMOP
Kutatócsoport:
GABRIELLA tanszéki mérnök, tudományos segédmunkatárs.
FARKAS
LACZKOVICH ORSOLYA
JÓJÁRTNÉ
1 0 7 |
FI Egyetemünk dolgozói
Klinikai Gyógyszerészeti Intézet Igazgató: D R . SOÓS GYÖNGYVÉR egyetemi tanár, PhD. Tanársegédek: D R . BENKŐ R I A PhD (gyes), D R . D O R Ó
PÉTER
PhD,
DR. MATUZ
M Á R I A P h D , D R . T Ó T H N É D R . VIOLA RÉKA P h D .
Rezidensek: D R . BICZÓK ZSUZSANNA, D R . M A K Ó ZSUZSANNA. Oktatásban résztvevő klinikai gyógyszerészek: D R . CSUKONYI
KATALIN,
DR.
H A R A G A VIKTÓRIA D R . SZABÓ M Á R I A , D R . T Ó T H ÉVA, D R . T Ó T H P É T E R .
PhD hallgató:
D R . BOR A N D R E A .
Gyógyszerfelügyeleti Intézet Igazgató: D R . HABIL. CSÓKA ILDIKÓ docens, PhD. Egyetemi tanár: D R . PAÁL TAMÁS, a kémiai tudomány kandidátusa. PhD hallgató: D R . P E T R Ó ÉVA oki. gyógyszerész.
Szakképzés és Továbbképzés Tagozatvezető: D R . HABIL. CSÓKA ILDIKÓ docens, PhD. Irodavezető: HÁZNAGYNÉ D R . R A D N A I ERZSÉBET szakgyógyszerész, PhD.
Dékáni Hivatal
Dékáni hivatalvezető: D R . LANTOS ILONA szakgyógyszerész. Tanulmányi előadók: NÁDUDVARINÉ BULIK Á G N E S , RÁCZNÉ
HALASI MARIANN.
JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR Dékán: D R . GALAMBOS G Á B O R egyetemi tanár. Dékánhelyettesek: D R . PUKÁNSZKY BÉLA egyetemi tanár, iskolai tanár.
D R . M A R S I ISTVÁN
fő-
Alkalmazott Egészségtudományi és Egészségfejlesztési Intézet Intézetvezető: D R . HABIL. BENKŐ ZSUZSANNA főiskolai tanár. Tanszéki munkatárs: GALACNÉ K A L Ó T Í M E A .
Egészségpszichológiai Szakcsoport Adjunktus: LIPPAI LÁSZLÓ. Tanársegéd: KIS BERNADETT. U
108
fj Egyetemünk dolgozói Szakpszichológusok:
BENCZE ERIKA, D R . ERDEI KATALIN.
Egészségpedagógiai Szakcsoport Tanársegéd:
SZARVASNÉ M Á T Ó VERONIKA.
Egészségszocilógiai Szakcsoport Főiskolai tanár: D R . HABIL. BENKŐ ZSUZSANNA, a politikatudomány kandidátusa. Főiskolai docens: D R . TARKÓ KLÁRA PhD. Tanársegéd: PÁLMAI JUDIT.
Alkalmazott Humántudományi Intézet Intézetvezető:
D R . T Ó T H SZERGEJ
főiskolai tanár.
Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék Tanszékvezető: D R . T Ó T H SZERGEJ főiskolai tanár, PhD. Egyetemi tanár: D R . NAGY JÁNOS, a nyelvtudomány doktora. Főiskolai docens: NAGYNÉ D R . SULYOK H E D V I G PhD. Adjunktusok GAÁL ZSUZSANNA, HARASZTINÉ DR. BASCH ÉVA, D R . JUHÁSZ VALÉRIA PhD. Tanársegéd: SZOLGA EMESE.
Alkalmazott Társadalomismereti Tanszék Tanszékvezető: D R . GOMBOS JÓZSEF főiskolai tanár, a történelemtudomány kandidátusa.
Regionális és Környezettörténeti Szakcsoport Szakcsoportvezető: D R . RÁCZ LAJOS egyetemi tanár, a történelemtudomány doktora. Főiskolai tanár: D R . DÉKÁNYNÉ D R . HABIL. SZÉNÁSI ÉVA, a politikatudomány kandidátusa. Főiskolai docens: D R . KRUPPA TAMÁS PhD. Adjunktus: D R . Z A L A I A N I T A PhD. Tanársegéd: Kiss G Á B O R FERENC.
Társadalomtudományi Szakcsoport Egyetemi tanár: D R . SZABÓ TIBOR, a filozófia tudomány kandidátusa. Főiskolai tanárok: D R . FARKAS O L G A PhD, D R . G O M B O S JÓZSEF, a történelemtudo109|
FI Egyetemünk dolgozói mány kandidátusa, D R . K R É M E R A N D R Á S PhD. Docensek: D R . N A G Y E D I T PhD, D R . N A G Y M I K L Ó S PhD. Főiskolai docens: Kiss M Á R I A R I T A . Adjunktusok: JANCSÁK C S A B A , L A K I ILDIKÓ, D R . O L A S Z L A J O S PhD. Gyakornokok: D Ö B Ö R N É F I Z E L N A T A S A , GYÖNGYÖSI GYÖRGY T A M Á S . Ügyvivő szakértő: D R . FARKAS JÁNOS. Ügyintéző: P A P A N I K Ó .
Modern Nyelvekés Kultúrák Tanszék Tanszékvezető: D R . S Z A B Ó K L Á R A főiskolai docens. Tanszékvezető-helyettes: D R . C S I L L A G A N D R Á S főiskolai tanár.
Angol Szakcsoport Főiskolai tanár: D R . C S I L L A G A N D R Á S PhD. Főiskolai docensek: D R . S Z A B Ó K L Á R A , D R . T H É K E S N É D R . N É M E T H A N I K Ó PhD. Adjunktusok: BAKTI M Á R I A , BERNÁTH A N D R Á S , BORBÁS T I B O R , C S E T É N Y I K O RÍNNÁ, F I S C H E R M Ó N I K A , S I M O N P É T E R , SOMORJAINÉ D R . O R O S Z A N D REA, SZARVAS JÚLIA, SZÖLLŐSY E D I N A .
Lektor: H A R R Y F I T Z P A T R I C K . Ügyintéző: K E R E S Z T E S N É S Z E G F Ű
SZILVIA.
Francia Szakcsoport Szakcsoportvezető: D R . BÁCSKAI M I H Á L Y docens, PhD. Főiskolai docensek: D R . B U R J Á N M Ó N I K A PhD, D R . J E A N - P A U L Lektorok: E R I C B L I N , O L I V I E R L E M A I R E .
Orosz Szakcsoport Szakcsoportvezető: D R . G Y Ö R K É Z O L T Á N főiskolai tanár, PhD. Főiskolai docens: K E L E T I N É D R . B A L O G E D I T PhD. Adjunktusok: D R . B A L O G E R I K A , D R . K U L A C S I K J U L I A N N A . Lektor: D R . N A G Y E Z S D A D M I T R I J E V N A M A N O V A C S C . Ügyintézők: N A G Y ÉVA, V I D O V E N Y E C Z A D R I E N N .
Alkalmazott Természettudományi Intézet Intézetvezető: D R . U
110
N Á N A I LÁSZLÓ
egyetemi tanár.
PAGLIANO
PhD.
Egyetemünk dolgozói
||
Általános és Környezetfizikai Tanszék Tanszékvezető: D R . NÁNAI LÁSZLÓ egyetemi tanár, afizikaitudomány kandidátusa. Főiskolai tanár: D R . FARKAS ZSUZSANNA PhD. Adjunktusok: D R . FÜLE M I K L Ó S JENŐ PhD, D R . SÓS KATALIN PhD.
Földrajzi és Ökoturisztikai Tanszék Tanszékvezető: D R . K A R A N C S I ZOLTÁN főiskolai docens, PhD. Főiskolai tanár: D R . HABIL. PÁL Á G N E S , a földrajztudomány kandidátusa. Főiskolai docens: D R . SZALMA ELEMÉR PhD. Adjunktus: O L Á H FERENC. Tanársegédek: H O R N Y Á K A N D R Á S , KOROM A N N A M Á R I A .
Informatika Alkalmazásai Tanszék Tanszékvezető: D R . G A L A M B O S G Á B O R egyetemi tanár, a matematikai tudomány kandidátusa. Főiskolai tanárok: D R . BÉKÉSI JÓZSEF PhD, D R . CSALLNER A N D R Á S E R I K PhD. Főiskolai docensek: D R . K R É S Z M I K L Ó S PhD, M Á G O R I N É D R . H U H N Á G N E S . Adjunktus: D R . BALOGH JÁNOS PhD. Tanársegédek: DEVOSA IVÁN, T Ó T H A T T I L A . Tudományos segédmunkatárs: KELEMEN A N D R Á S FÉLIX. Gyakornok: A R G I L Á N VIKTOR SÁNDOR.
Kémiai Informatika Tanszék Tanszékvezető: D R . M A R S I ISTVÁN főiskolai tanár, PhD. Professor emeritus: D R . SERES LÁSZLÓ, a kémiai tudomány doktora. Főiskolai tanár: D R . VISKOLCZ BÉLA, a kémiai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: D R . JÓJÁRT BALÁZS PhD, D R . SZŐRI M I L Á N PhD.
Környezet-biológia és Környezeti Nevelés Tanszék Tanszékvezető: D R . H O M O R G É Z A főiskolai docens. Főiskolai tanár: LÁSZLÓNÉ D R . HABIL. G Á L F I M Á R T A PhD. Címzetes docens: D R . M O L N Á R GYULA. Adjunktusok: D R . ILOSVAY GYÖRGY, D R . RADÁCS M A R I A N N A PhD. Tanársegéd: M A R S I ENIKŐ. Tanszéki munkatárs: ILOSVAYNÉ M I L B I K IVETT.
ím
Egyetemünk dolgozói jt
Technika Tanszék Menedzserigazgató: D R . P I T R I K JÓZSEF főiskolai tanár, PhD. Főiskolai tanár: D R . B E N K Ő Z S O L T PhD. Főiskolai docensek: D R . D Ó Z S A G Á B O R PhD, D R . H E G E D Ű S A N T A L PhD. Ügyintéző: S Z A B Ó ÉVA.
Felnőttképzési Intézet Intézetvezető: T Ő K É N É D R . M O L N Á R G I Z E L L A főiskolai tanár PhD. Oktatásszervezők: K Á L L Ó - M E K I T N E R J U D I T Z S U Z S A N N A . Technikus, főmunkatárs: T I S Z A I LÁSZLÓ. Technikus: F Ü G E D I JÓZSEF.
Andragógia Szakcsoport Szakcsoportvezető: D R . T . K I S S T A M Á S főiskolai tanár, PhD. Docens: D R . F A R K A S ÉVA. Főiskolai docensek: D R . D É M U T H Á G N E S PhD, D R . K E C Z E R G A B R I E L L A PhD. Adjunktus: D R . N A G Y A N G E L I K A A D L E R A N G E L I K A PhD. Tanársegéd: O R B Á N H E D V I G . Gyakorlatvezető tanár: S Ü T Ő E R I K A .
Kultúramediátor Szakcsoport Szakcsoportvezető: G E R E N C S É R N É D R . Ú J V Á R I E D I T docens, PhD. Főiskolai tanárok: Dr. Máté Zsuzsanna, a filozófiatudomány kandidátusa, TŐKÉNÉ D R . MOLNÁR GIZELLA P h D .
Adjunktusok: D R . S Z I R M A I ÉVA PhD, Szűcs Tanársegéd: R É V É S Z - B O Z S Ó R E N Á T A .
NORBERT.
Könyvtár- és Múzeumpedagógiai Szakcsoport Szakcsoportvezető: D R . VISKOLCZ N O É M I N É M E T H N O É M I főiskolai tanár, PhD. Főiskolai tanárok: B A R Á T N É D R . H A J D Ú Á G N E S PhD, D R . PAJOR E N I K Ő PhD. Adjunktusok: D R . D E M C S Á K K A T A L I N PhD, P A T K Ó S N É H A N E S Z A N D R E A . Könyvtáros: H A R K A I D A N I E L L A .
1 1 1 2
Egyetemünk dolgozói jt
Gyógypedagógus-képző Intézet Intézetvezető: D R . P U K Á N S Z K Y BÉLA egyetemi tanár. Ügyintéző, oktatásszervező: ÚJVÁRI ORSOLYA.
Értelmileg Akadályozottak Pedagógiája Szakcsoport Szakcsoportvezető: D R . V A R G A I M R E főiskolai docens, PhD. Főiskolai tanár: D R . S Z A B Ó M I H Á L Y , az orvostudomány kandidátusa. Tudományos főmunkatárs: D R . R A D V Á N Y I K A T A L I N PhD. Tanársegédek: M A G Y A R A D É L , M E D E P E R L A . Gyakorlati oktató: M Á T É N É H O M O K I T Ü N D E .
Tanulásban Akadályozottak Pedagógiája Szakcsoport Szakcsoportvezető: D R . PUKÁNSZKY BÉLA egyetemi tanár, a neveléstudomány doktora. Docens: D R . H E G Y I Á G N E S PhD. Főiskolai docens: Dr. LESZNYÁK M Á R T A PhD. Adjunktus: D R . SZUROMI ISTVÁN. Tanársegédek: G Á L A N I K Ó , H E G E D Ű S A N I T A , T Ó T H N É A S Z A L A I A N E T T . Gyakorlati oktató: VÁRADI G Á B O R N É T Ú R I G A B R I E L L A .
Művészeti Intézet Intézetvezető:
D R . MACZELKA NOÉMI
főiskolai tanár.
Ének-Zene Tanszék Tanszékvezető: D R . M A C Z E L K A N O É M I főiskolai tanár, D L A . Főiskolai tanárok: D R . D O M B I JÓZSEFNÉ D R . K E M É N Y ERZSÉBET, a neveléstudomány kandidátusa, SZABADY JÓZSEFNÉ D R . BÉKÉSI M A G D O L N A , a neveléstudomány kandidátusa. Főiskolai docensek: D R . E R Ő S ISTVÁNNÉ D R . H Á I N C Z ERZSÉBET, N É M E T H JÓZSEF D L A , VASS IRÉN.
Adjunktusok: ASZTALOS B E N C E , KOVÁCS G Á B O R , VARJASI Tanársegédek: JOÓBNÉ C Z I F R A ÉVA, SZIKLAVÁRI KÁROLY. Művésztanár: L A C Z I JÚLIA (magánének). Ügyintéző: LIPTÁK M A R G I T .
GYULA.
115
8 Elvetetnénk 6/
dofanzói O"
Rajz-Művészettörténet Tanszék Tanszékvezető: A R A N Y I S Á N D O R főiskolai docens. Főiskolai tanár: B E N E S N É D R . G E R L E M A R G I T D L A . Docens: R O S K Ó G Á B O R D L A . Főiskolai docensek: S I N K Ó JÁNOS, S Z A B Ó T A M Á S D L A . Adjunktusok: G Á L L E H E L JÓZSEF, KOVÁCS K E V E JÁNOS, M A R O S I
KATALIN, SZEKE-
RES FERENC.
Tanársegédek: IFJ. H O L L E R L Á S Z L Ó , M O L N Á R S Á N D O R , N Á T Y I R Ó B E R T . Ügyintézők: P U S K Á S J Á N O S , S I N K Ó N É D R . S O M O G Y I Z S U Z S A N N A . Műhelymester: D E Á K Z O L T Á N .
Nemzetiségi Intézet Intézetvezető: M A R U Z S N É D R . SEBÓ K A T A L I N főiskolai tanár, PhD. Oktatásszervező: K O P A S Z N É SZINCSOK ÉVA ILDIKÓ.
Német Nemzetiségi Tanszék Docens: D R . P R O P S Z T E S Z T E R PhD. Adjunktusok GROSSMAN ERIKA, NÁDUDVARI Tanársegéd: W O J T O V I C Z HAJNALKA. Nyelvtanár: D R . D I B Ó N É BORBÉLY ÁGNES.
GABRIELLA, D R . SZALAI T Ü N D E
Román Nemzetiségi Tanszék Főiskolai tanár: D R . H O C Z O P Á N A N N A PhD. Főiskolai docens: D R . M I H A E L A G E N I B U C I N PhD. Adjunktus: D R . P E T R U W E B E R PhD. Lektorok: M A R I A G A V R A , E L E N A - T I A SANDU.
Szlovák Nemzetiségi Tanszék Tanszékvezető: D R . M A R U Z S N É D R . SEBÓ K A T A L I N főiskolai tanár, PhD. Főiskolai docens: D R . T U S K A T Ü N D E PhD. Lektor: LADISLAV GYÖRGY.
Szakképzési, Továbbképzési és Távoktatási Intézet Igazgató:
DÖBÖR ANDRÁS
Programigazgató: 1 1 1 4
adjunktus.
T Ó T H KÁROLY.
PhD.
Egyetemünk dolgozói jt Osztályvezető: LENGYEL SÁNDORNÉ HORESNYI ERZSÉBET. Adjunktus: SZABÓ FERENC. Tanársegédek: D R . BENE TAMÁS, FORRÓ LAJOS, M I H Á L Y P É T E R D Á N I E L . Gyakorlati oktatók: Kiss A T T I L A , R A D O N É P E T Ő ZSUZSÁNNA. Oktatásszervezők: C S A P Ó JUDIT KASZA JUDIT, D O M O N K O S KRISZTINA, DRAZSDIK ÉVA, N É M E T H T Ü N D E GALAMBOS T Ü N D E , SZÉCSI SZILVIA.
Számítástechnikai szakértő: Kiss ÁRPÁD. Ügyintézők: RÓZSA ILONA ERIKA M O L N Á R Ügyvivő szakértő: KRNÁCS A N D R Á S .
ILONA ERIKA, TÖRÖK ÉVA ENIKŐ.
Tanító- és Óvóképző Intézet Intézetvezető:
D R . HERBSZT MÁRIA
főiskolai tanár.
Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Tanszék Tanszékvezető: D R . FÁYNÉ D R . D O M B I ALICE főiskolai tanár, PhD. Főiskolai tanárok: D R . BALOGH TIBOR, a filozófiai tudomány doktora, D R . KARIKÓ SÁNDOR, a filozófiai tudomány kandidátusa, D R . KÉKES SZABÓ MIHÁLY, a neveléstudomány kandidátusa, D R . O R M Á N D I JÁNOS, a neveléstudomány kandidátusa. Professor emeritus: D R . VARGA ISTVÁN, a neveléstudomány kandidátusa. Tudományos tanácsadó: D R . CSIRIKNÉ D R . CZACHESZ ERZSÉBET, a neveléstudomány doktora. Adjunktusok: CSOMORTÁNI D O M O K O S ZOLTÁN, D Ö B Ö R ÁGOTA, D R . KÁDÁR G A B RIELLA P h D , KEMÉNYNÉ D R . GYIMES ERZSÉBET, D R . M O L N Á R PÉTER.
Tanársegédek: D O M B I M Á R I A , TANDARI-KOVÁCS Oktatászervező: BERTA RENÁTA.
MARIANN.
Magyar Szakcsoport Szakcsoportvezető: D R . KAKUSZI BÉLA PÉTER főiskolai tanár, PhD. Professor emeritus: D R . BÉKÉSI IMRE, a nyelvtudomány doktora. Főiskolai docens: D R . SÁNTA GÁBOR PhD. Tanársegéd: NAGY LÁSZLÓ. Ügyintéző: KÖVECS A N D R E A PALOTÁS A N D R E A .
Matematika Szakcsoport Szakcsoportvezető: D R . kandidátusa.
SZALAY ISTVÁN
főiskolai tanár, a matematikai tudomány 117
fj Egyetemünk dolgozói Főiskolai tanár: D R . VÁRMONOSTORY E N D R E PhD. Főiskolai docens: D R . BAGOTA M Ó N I K A PhD. Adjunktusok: D R . KRISZTIN N É M E T ISTVÁN PhD, MÁRTONFFYNÉ
DÁLYAY KLÁRA
ZSUZSANNA, PINTÉR KLÁRA.
Óvóképző Szakcsoport Főiskolai tanár: SZTANÁNÉ D R . BABICS EDIT. Főiskolai docens: MAGONYNÉ D R . VARGA EMŐKE PhD. Tanársegédek: BERECZKINÉ GYOVAI ÁGNES, SOÓS KATALIN. Gyakorlatvezető tanár: D R . SZERI ISTVÁNNÉ T I P I T Y IBOLYA. Ügyintézők: KIRÁLYNÉ ZOLTAI N O É M I , LUDÁNYI SZILVIA.
Tanítóképző Szakcsoport Szakcsoportvezető: D R . H E R B S Z T M Á R I A főiskolai tanár, PhD. Adjunktus: FŰZNÉ D R . K Ó S Z Ó M Á R I A PhD. Tanársegédek: D R . CZÉDLINÉ BÁRKÁNYI ÉVA, D R . PILLERNÉ SONKODI Mestertanár: C Z I B E R É N É N O H E L GIZELLA. Gyakorlati oktató: H A R K A I N É M O L N Á R EMESE.
RITA.
Testnevelési és Sporttudományi Intézet Intézetvezető: D R . BALOGH LÁSZLÓ docens. Főiskolai docens: D R . GYŐRI FERENC. Ügyintéző: TANÁCS G Á B O R N É B U C H O L C Z IRÉN.
Rekreáció és Medicinális Ismeretek Szakcsoport Szakcsoportvezető: D R . LÁSZLÓ FERENC egyetemi tanár, az orvostudomány doktora. Docens: D R . G Á L D I G Á B O R PhD. Adjunktusok: B A T I Z N É D R . M I K U L Á N R I T A , D O R K A P É T E R , Dr. M O L N Á R A N DOR P h D , S C H A U B G Á B O R N É BORKOVITS M A R G I T , SZÁSZ A N D R Á S .
Tanársegédek: RÁcz ILDIKÓ, VÁRI BEÁTA. Gyakornokok: L E H M A N N - D O B Ó A N D R E A , M E S Z L É N Y I - L E N H A R T Tudományos segédmunkatárs: SZABLICS PÉTER.
Testnevelési és Sporttudományi Szakcsoport Docens: 116|
D R . BALOGH LÁSZLÓ.
EMESE.
fj Egyetemünk dolgozói Adjunktusok: BÁN
SÁNDOR, H O C Z A ÁGNES, KATONA ZSOLT ZOLTÁN, KECSKEMÉTI-
NÉ P E T R I ADRIENN, D R . TARI-KERESZTES N O É M I P h D .
Tanársegédek: B Ó K A F E R E N C , SZILÁGYI N Ó R A . Tudományos munkatárs: M U N K Á C S I ISTVÁN. Mestertanár: D O M O K O S M I H Á L Y . Testnevelő tanár: Hézsőné Böröcz Andrea
Dékáni Hivatal Hivatalvezető: SZOLGÁNÉ D R . R Ó Z S A Z S U Z S A N N A főtanácsos, PhD. Főelőadók: B A L O G H ILDIKÓ, D R . G Y Ö R K É Z O L T Á N N É M O L N Á R KATALIN. Gazdasági referens: C S O R J Á N É SZÉLPÁL E M E S E . Titkárnő: M O L N Á R PÁLNÉ N A G Y M Á R I A . E T R felelős: R O C S K Á R N É H Ó D I M A R G I T . Minőségügyi referens: P A P P I L O N A . Ügyintézők: B O R A ILDIKÓ, L Ő R I N C ILDIKÓ. Rendszeradminisztrátorok: K Á D Á R A N D R Á S , O C S K Ó F E R E N C , T Ö R Ö K JÓZSEF. Irodavezetők: A N N U S G Á B O R , C S E H A T T I L A , N A G Y Z O L T Á N P É T E R , T Ő K E JENŐ. Kommunikációs munkatárs: F O D O R K A T A L I N IBOLYA. Pályázati munkatárs: ALATTYÁNYI ISTVÁN. Tanulmányi Osztály vezetője: M I H Á L Y ILLÉSNÉ K I S S M Á R I A főmunkatárs. Tanulmányi főelőadók BALOGHNÉ FARAGÓ ZITA, FARKASNÉ ANGYAL TÍMEA, PUSKÁS FERENCNÉ ISTÓCZI JULIANNA, TANÁCS MÁRIA, TÓT TIBORNÉ SZÚNYOG MARGIT.
Előadó: BERTA L E V E N T E . Technikus: Kiss G Á B O R . Címzetes egyetemi tanárok: D R . C S I Z M A D I A G . I M R E professor emeritus, D R . FARKAS JÁNOS Professor emeritus, D R . K O C S I S JULIANNA ny. főorvos, D R . S Z E N D R E I JÁNOS ny. főiskolai tanár. Címzetes egyetemi docens:
D R . MOLNÁR GYULA
ny. főiskolai docens.
Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó Menedzserigazgató: D R . P I T R I K JÓZSEF főiskolai docens, PhD. Főelőadó: H O R V Á T H N É SZÉLPÁL M Á R I A . Kiadói referens: T I S Z A I KÁROLY. Módszertani Közlemények Kiadóhivatala Ügyintéző: T I S Z A I N É Z S I G M O N D E D I T .
117|
fj Egyetemünk dolgozói
MÉRNÖKI KAR Dékán: D R . V É H A A N T A L egyetemi tanár. Dékánhelyettesek: D R . G Á L JÓZSEF docens,
DR.
H O V O R K Á N É D R . H O R V Á T H M Á R I A ZSUZSANNA
GYIMES
ERNŐ
docens,
főiskolai docens.
Élelmiszermérnöki Intézet Intézetvezető: D R . V É H A A N T A L egyetemi tanár, a mezőgazdasági tudomány kandidátusa. Intézetvezető-helyettes: D R . GYIMES E R N Ő docens, PhD. Professor emerita: D R . G Á B O R M I L K Ó S N É D R . SZIGYÁRTÓ E R Z S É B E T , a kémiai tudomány kandidátusa. Egyetemi tanárok: D R . FENYVESSY JÓZSEF, a mezőgazdasági tudomány kandidátusa, D R . KOVÁCS ERZSÉBET TERÉZIA, a kémiai tudomány kandidátusa. Főiskolai tanárok: D R . H O R V Á T H N É D R . ALMÁSSY KATALIN, a mezőgazdasági tudomány kandidátusa, D R . HABIL. SOÓS JÓZSEF PhD. Egyetemi docensek: B A R Á N É D R . H E R C Z E G O T T Í L I A PhD, D R . C S A N Á D I JÓZSEF PhD, D R . G Y I M E S E R N Ő PhD, D R . K Á L M Á N M I K L Ó S , a biológiai tudomány kandidátusa. Főiskolai docensek: D R . BAJUSZ ILDIKÓ PhD, D R . ESZES FERENC, JANKÓNÉ D R . FORGÁCS JUDIT, D R . K R I S C H JUDIT P h D , D R . MARKOVICS ERZSÉBET P h D , D R . SZABÓ P. BALÁZS P h D .
Adjunktus: D R . G E R Ő LÁSZLÓ. Tudományos munkatárs: D R . T É R E N Tanszéki mérnökök: B A K O S T I B O R N É
JÓZSEF. GALAMBOS MÓNIKA, BODÓ LÁSZLÓNÉ
LENGYEL G Y Ö R G Y I , BOROSS N I K O L E T T A , CSENTES JÓZSEFNÉ C S Ú R I M Á RIA, G A J D Á N K R I S Z T I N A , D R . P I N T É R G Á B O R N É Á G O S T O N A N N A , S Z Ű C S T I B O R , T Ö R Ö K N É JENEI JULIANNA.
Ügyvivő szakértők: Ügyintéző: KERTAI
B A R N A A N D R E A , CSERCSICS D Ó R A . ZOLTÁN.
Folyamatmérnöki Intézet Intézetvezető: D R . SZABÓ G Á B O R egyetemi tanár, a műszaki tudomány doktora. Intézetvezető-helyettes: D R . H O D Ú R C E C Í L I A egyetemi tanár, PhD. Egyetemi tanár: D R . R A J K Ó R Ó B E R T PhD. Egyetemi docensek: HOVORKÁNÉ D R . HORVÁTH M Á R I A ZSUZSANNA PhD, D R .
118|
fj Egyetemünk dolgozói LÁSZLÓ ZSUZSANNA P h D .
Főiskolai docensek: D R . CSATÓ SÁNDOR, D R . FEKETE MÁRIA. Adjunktus: P É T E R SZABÓ ISTVÁN. Tanársegédek: BESZÉDES SÁNDOR. Tudományos tanácsadó: D R . ENDRŐDY TAMÁS PhD. Tudományos munkatárs: KERTÉSZ SZABOLCS. Műszaki tanár: Z Á H O N Y I ISTVÁNNÉ R A C S PIROSKA. Tanszéki mérnök: KISNÉ K U T I ÉVA. Gyakornok: SZÉP ANGÉLA. Ügyviteli alkalmazott: G A R A I A R A N K A .
Műszaki Intézet Mb. intézetvezető: D R . BÍRÓ ISTVÁN docens, PhD. Főiskolai docensek: D R . F O D O R D E Z S Ő PhD, D R . GYEVIKI JÁNOS PhD, D R . M É SZÁROS GYÖRGY PhD, D R . T Ó T H ISTVÁN T I B O R , a műszaki tudomány kandidátusa, D R . VARGA LÁSZLÓ. Adjunktusok: FORGÁCS ENDRE, VARGA-SIMON ERIKA. Tanársegéd: SÁROSI JÓZSEF. Tudományos munkatársak: KOVÁCS RÓBERTNÉ VESZELOVSZKI PETRA, SOLTICZKY JÓZSEF, TOMAN PÉTER.
Műszaki tanár: VARNYÚ FERENC. Műszaki ügyviteli alkalmazott: B O D Ó LÁSZLÓ. Szakmai szolgáltató: SZABÓ Z É N Ó . Ügyviteli alkalmazott: KIRÁLY ORSOLYA.
Ökonómiai és Vidékfejlesztési Intézet Intézetvezető: D R . HABIL. G Á L JÓZSEF docens, PhD. Professor emeritus: D R . BALOGH SÁNDOR, az agrárökonómiai tudomány kandidátusa. Egyetemi tanár: D R . M O L N Á R PÁL JÓZSEF, a mezőgazdasági tudományos doktora. Főiskolai tanár: NAGY ELEMÉRNÉ D R . HABIL. SCHÁB M A R G I T a neveléstudomány kandidátusa. Egyetemi docens: D R . HABIL. GULYÁS LÁSZLÓ PhD. Főiskolai docensek: D R . G Ő S I JÁNOS, D R . K I S M Á R I A , D R . M A R O S I T I B O R PhD, D R . PANYOR ÁGOTA P h D , D R . SZABÓNÉ D R . TÜRKÖSSY A N I K Ó , D R . V I N C ZE-LENDVAI E D I N A P h D .
Adjunktusok: D R . FABULYA ZOLTÁN PhD, H A M P E L GYÖRGY, D R . TA PhD. Tanszéki mérnökök: BALÓ T Ü N D E , JOÓNÉ M U H I PIROSKA, KISS
ZSÓTÉR BRIGITMAGDOLNA. 119|
fj Egyetemünk dolgozói
Dékáni Hivatal Hivatalvezető: SZILNÉ D R . BOTTYÁN TÜNDE. Osztályvezető: G Á L N É SZABADOS IBOLYA. Tanulmányi csoportvezető: T Ó T H N É D R . PÖLÖS A N N A . Kari rendszergazda: H E V E S CSILLA. Műszaki ügyintéző: BALOGH SZABOLCS. Ügyvivő szakértő: LEHOTAINÉ SZABÓ A N D R E A . Ügyviteli alkalmazottak MAKRA ANDREA JUDIT, RENKÓ-NAGY ÉVA, SZILÁGYI MÓNIKA. Igazgatási ügyintézők: BABARCINÉ ZELENKA EDIT, DANINÉ HORVÁTH A N N A M Á R I A .
Díszpolgárok: egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Kar ( 2 0 0 8 . ) , BEREND R I C H Á R D elnök-vezérigazgató, Multiprogress B. R. Kft. Budapest ( 2 0 0 0 . ) , BIHARI VILMOS közgazdász, a PICK Szeged Rt. volt vezérigazgatója ( 2 0 0 2 . ) , GYŐRI ISTVÁN GYULA BÉLA vezérigazgató, Logistic Computer System GmbH, Németország ( 1 9 9 9 . ) , D R . HORVÁTH KÁROLY ny. f. tanár, tanszékvezető, a volt Élelmiszeripari Főiskola főigazgatója 1 9 7 0 - 1 9 7 9 . ( 2 0 0 0 . ) , D R . KOVÁTS GÁBOR, a Magyar Mérnöki Kamara korábbi elnöke ( 2 0 0 9 . ) , LENDVAI TIBOR ügyvezető igazgató, Lendvai Húsipari Tanácsadó Kft. ( 2 0 0 2 . ) , D R . M A R I A KADLECIKOVA főigazgató-helyettes, ENSZ FAO Európai és Közép-Ázsiái Regionális Iroda ( 2 0 0 9 . ) , STREITMAN G Á B O R ügyvezető igazgató, In-Time Kft. Szeged ( 2 0 0 1 . ) D R . SZENDRŐ PÉTER egyetemi tanár, Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar, Gödöllő ( 2 0 0 8 . ) , D R . SZERI ISTVÁN vezérigazgató, Tisza Volán Rt. Szeged ( 1 9 9 9 . ) , THIERRY JEAN vezérigazgató, Groupe Esidec, Franciaország ( 1 9 9 9 . ) D R . BIACS PÉTER ÁKOS,
Címzetes egyetemi tanárok:
D R . BALLA CSABA docens, D R . BÁNÁTI D I Á N A egyetemi tanár, D R . M E S T E R H Á Z Y Á K O S , akadéM O H O S FERENC igazgató, D R . SÍPOS JENŐ főiskolai tanár. Címzetes főiskolai tanárok: M A T U Z JÁNOS igazgató, D R . M O L N Á R PÁL egyetemi magántanár, D R . PALÁGYI A N D R Á S nemesítő, D R . PAUK JÁNOS nemesítő, D R . P E T R Ó C Z I ISTVÁN agrotechnikai osztályvezető, D R . R A K O N C Z A I JÁNOS ny. nyelvtanár. Címzetes egyetemi docensek: D R . D A R Ó C Z I KÁROLY, a külügyi kapcsolatok igazgatója (Nagyváradi Egyetem), PALLÓNÉ D R . KISÉRDI IMOLA főtanácsos, D R . K Ő K U T I A T T I L A ügyvezető. Címzetes főiskolai docensek: Ács PÉTERNÉ D R . BOZÓKY ERIKA laborvezető, BEREND RICHÁRD elnök-vezérigazgató, D R . CSÉFALVAY IGNÁC főtanácsos, D R . SZERI ISTVÁN vezérigazgató.
főigazgató, mikus, D R .
120|
D R . D I M É N Y JUDIT
Egyetemünk dolgozói n
MEZŐGAZDASÁGI KAR Dékán:
D R . BODNÁR KÁROLY
főiskolai tanár.
Dékánhelyettesek D R . HORVÁTH JÓZSEF főiskolai docens, DR. MAJZINGER ISTVÁN docens.
Állattudományi és Vadgazdálkodási Intézet Intézetvezető: D R . M A J Z I N G E R ISTVÁN docens, PhD. Főiskolai docens: D R . SZÓRÁDI T I B O R PhD. Adjunktusok BARTA TAMÁS, BENK ÁKOS, MIKÓNÉ JÓNÁS EDIT, D R . PINNYEY Tudományos munkatárs: D R . KOCSISNÉ G R Á F F MYRTILL. Tudományos segédmunkatárs: PAPPNÉ NAGYPÁL JUDIT. Gyakornok: M A K R A N Ó R A .
SZILÁRD.
Növénytudományi és Környezetvédelmi Intézet Intézetvezető: D R . M O N O S T O R I TAMÁS docens, PhD. Egyetemi tanár: D R . TANÁCS LAJOS, a biológiai tudomány kandidátusa. Főiskolai docens: D R . K R I S T Ó ISTVÁN PhD. Adjunktusok: LANTOS FERENC, D R . SÜLI-ZAKAR TÍMEA PhD. Tudományos segédmunkatárs: MÉSZÁROSNÉ HERBICH KATALIN. Intézeti mérnökök: R O Z I K ÉVA.
Takarmányozástani és Műszaki Intézet Intézetvezető: SZŰCSNÉ D R . P É T E R JUDIT egyetemi tanár, a mezőgazdasági tudomány kandidátusa. Főiskolai docensek D R . AVASI ZOLTÁN, D R . FODOR DEZSŐ PhD, D R . MÉSZÁROS A T TILA P h D .
Adjunktus: SALLAI LÁSZLÓ. Tanársegédek: D R . B O D N Á R N É Tudományos segédmunkatárs:
SKOBRÁK ERIKA, M O L N Á R TAMÁS. SÜLI ÁGNES.
Gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézet Intézetvezető: D R . B O D N Á R KÁROLY főiskolai tanár, PhD. Egyetemi tanár: D R . BENET IVÁN, a közgazdaságtudomány kandidátusa. Docens: D R . HORVÁTH JÓZSEF PhD. Főiskolai docensek: D R . BENKŐ KISS Á R P Á D PhD, H Ó D I N É SZÉL M A R G I T . T21Ü
fj Egyetemünk dolgozói Adjunktus: D R . K O M A R E K L E V E N T E PhD. Tanársegéd: B E N K N É G E S Z T E S I Z S U Z S A N N A .
Idegen Nyelvi Csoport Nyelvtanárok:
G A L G Ó C Z I - D E U T S C H MÁRTA, D R . M Á R I E D I T ILONA.
Kari Hivatalok és Szervezeti Egységek Dékáni Hivatal vezetője: D R . FENESI JUDIT. Projektmenedzser: PALOTÁS JÁNOS. Nemzetközi előadó: GALYAS D A G M A R JUTTA. Gazdasági vezető: N É M E T H A N I T A . Továbbképzési osztály osztályvezető: B A R N A P É T E R . Tanulmány osztály osztályvezető: A N T A L I C Z Z O L T Á N N É Könyvtárvezető: PALOTÁSNÉ P Á N T I R Ó Z A . Könyvtáros: K A S Z Á S T Í M E A . Kollégiumvezető: SZILÁGYI LÁSZLÓ.
Egyetemi magántanárok:
K O M L Ó S I JUDIT.
D R . CSÁNYI SÁNDOR, D R . HESZKY LÁSZLÓ, D R .
M A T U Z JÁNOS, D R . S C H M I D T JÁNOS, D R . S Z A B Ó F E R E N C .
Címzetes egyetemi tanár: D R . PAUK JÁNOS. Címzetes főiskolai docens: RÁcz F O D O R G Á B O R .
TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KAR Dékán: D R . H E R N Á D I K L Á R A egyetemi tanár. Dékánhelyettesek: D R . C S E N D E S T I B O R egyetemi tanár, cens, D R . VARGA C S A B A docens.
D R . MUCSI LÁSZLÓ
do-
Biológus Tanszékcsoport
Tanszékcsoport-vezető: D R . KOVÁCS K O R N É L egyetemi tanár. Tanszékcsoport-vezetőhelyettesek: D R . F E K E T E ÉVA egyetemi tanár, RA J U D I T docens, D R . R Á K H E L Y I G Á B O R docens.
D R . KUCSE-
Sejtbiológia és Molekuláris Medicina Tanszék Tanszékvezető: D R . GULYA KÁROLY egyetemi tanár, a biológiai tudomány doktora. Docens: D R . B U D A I D É N E S PhD. Tanársegédek: D R . L É G R Á D I Á D Á M PhD, S Z I G E T I C S A B A . 122|
Egyetemünk dolgozói Műszaki-gazdasági ügyintéző:
j|
MIKOLA TAMÁS TIBOR.
Biokémiai és Molekuláris Biológiai Tanszék Tanszékvezető: D R . BOROS IMRE egyetemi tanár, a biológiai tudomány doktora. Egyetemi tanár: D R . NEMCSÓK JÁNOS, a biológiai tudomány doktora. Docensek D R . LEHOCZKI ENDRÉNÉ D R . SIMON MÁRIA, a biológiai tudomány kandidátusa, D R . SZŐLLŐSI ISTVÁNNÉ D R . VARGA ILONA, a biológiai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: D R . B O D A I LÁSZLÓ PhD, C S O N T N É D R . KIRICSI M Ó N I K A PhD, D R . HABIL. H E R M E S Z E D I T P h D , D R . K O T O R M Á N M Á R T A P h D .
Tanársegéd: ZSINDELY N Ó R A . Tudományos munkatársak: D R . BLASTYÁK ANDRÁS PhD, D R . VILLÁNYI ZOLTÁN PhD. Tudományos segédmunkatársak: FERENC ÁGNES, JUHÁSZ ILDIKÓ, SIKE ÁDÁM. Kutató: D R . KISS JÁNOSNÉ D R . D E É R ARANKA PhD. Laboráns: CSEBELLA-BAKOTA A D R I E N N . Laboratóriumi asszisztens: PATAKI EDINA. Projektasszisztens: FÓRIZS M A R G I T .
MTA-SZTE Kromatinszerkezet és Génműködés Kutatócsoport Vezető: D R . B O R O S IMRE egyetemi tanár, a biológiai tudomány doktora. Tudományos munkatársak: D R . KOMONYI ORBÁN PhD, D R . PANKOTAI TIBOR PhD, D R . ÚJFALUDI ZSUZSANNA P h D .
Tudományos segédmunkatársak:
BUZÁS-BERECZKI ORSOLYA, D R . NAGY ENIKŐ ÉVA
P h D , ZSINDELY N Ó R A .
Technikus: CSEBELLA-BAKOTA A D R I E N N . Műszaki ügyintéző: N A G Y BETTINA.
Biotechnológia Tanszék Tanszékvezető: D R . KOVÁCS KORNÉL egyetemi tanár, a biológiai tudomány doktora. Docens: D R . RÁKHELY G Á B O R PhD. Adjunktus: D R . RÁKHELYNÉ D R . PEREI KATALIN PhD. Tanársegéd: KLEM JÓZSEF. Tudományos segédmunkatársak: D R . BAGI ZOLTÁN PhD, D O R O G H Á Z I E M M A . Tanszéki előadó: M O L N Á R ERIKA.
Embertani Tanszék Tanszékvezető:
D R . PÁLFI GYÖRGY
docens, a biológiai tudomány kandidátusa. T 2 3 l
Egyetemünk dolgozói |~] Professor emeritus: D R . FARKAS L. GYULA, a biológiai tudomány doktora. Adjunktus: D R . M O L N Á R ERIKA PhD. Tanársegéd: BERECZKI ZSOLT. Tudományos segédmunkatársak: Ősz BRIGITTA, PAJA LÁSZLÓ.
Genetika Tanszék Tanszékvezető: D R . M A R Ó Y PÉTER, egyetemi tanár, a biológiai tudomány doktora. Docensek: D R . M I N K MÁTYÁS, a biológiai tudomány kandidátusa, D R . TÖRÖK TIBOR, a biológiai tudomány kandidátusa. Adjunktusok D R . GAUSZ JÁNOS, a biológiai tudomány doktora, D R . SINKA RITA PhD. Tudományos munkatárs: D R . LAURINYECZ B A R B A R A PhD. Tudományos segédmunkatárs: TAKÁCS SÁNDOR. Technikus: H A J D U N É T Ó T H M E L I N D A . Előadó: C A K Ó A N G É L A .
Mikrobiológia Tanszék Tanszékvezető: D R . VÁGVÖLGYI CSABA egyetemi tanár, a biológiai tudomány doktora. Docensek D R . AVASINÉ D R . KUCSERA JUDIT PhD, D R . M A N C Z I N G E R LÁSZLÓ PhD, D R . PAPP TAMÁS, a biológiai tudomány kandidátusa, D R . PFEIFFER ILONA PhD, D R . VARGA JÁNOS, a biológia tudomány doktora. Adjunktusok: K O Z M A - B O G N Á R N É D R . HABIL. H A M A R I ZSUZSANNA PhD, D R . KREDICS LÁSZLÓ P h D .
Tudományos főmunkatárs: D R . GÁCSER ATTILA PhD. Tudományos munkatársak D R . GALGÓCZI LÁSZLÓ PhD, D R . NYILAS Tudományos segédmunkatárs: D R . PALÁGYI A N D R E A PhD. Kutatók: G R Ó Z E R ZSUZSANNA BARBARA, N É M E T H TIBOR. Biológus: SZIGETI GYÖNGYI. Gazdasági ügyintéző: K A R D O S ZSUZSANNA. Laboratóriumi operátor: FARKAS ELVIRA.
ILDIKÓ
PhD.
Növénybiológiai Tanszék Tanszékvezető: D R . G Ö R G É N Y I M I K L Ó S N É D R . TARI IRMA docens, a biológiai tudomány kandidátusa. Egyetemi tanár: D R . ERDEI LÁSZLÓ, a biológiai tudomány doktora. Professor emeritus: D R . ZSOLDOS FERENC, a biológiai tudomány doktora. Docensek D R . BAGI ISTVÁN, a biológiai tudomány kandidátusa, D R . KOCSIS VILMOSNÉ, a biológiai tudomány kandidátusa, D R . LASKAY GÁBOR, a biológiai tudo1 1 2 4
Egyetemünk dolgozói |~] mány kandidátusa, D R . MAINÉ D R . CSISZÁR JOLÁN PhD, D R . PÉCSVÁRADI FERENC ATTILA PhD, D R . SZABÓ MARGIT, a biológiai tudomány kandidátusa. Adjunktus: D R . HORVÁTH FERENC PhD. Tanársegédek: D R . GALLÉ ÁGNES PhD, D R . KOLBERT ZSUZSANNA PhD, POÓR PÉTER, D R . SZEPESI ÁGNES P h D , SZŐLLŐSI RÉKA, D R . WODOLA BARNABÁS P h D .
Tudományos munkatárs: D R . ZSIGMOND Tanszéki munkatárs: MEDVEGY A N N A . Ügyintéző: PÁL ERIKA.
LAURA ALEXANDRA
PhD.
Ökológiai Tanszék Tanszékvezető: D R . KÖRMÖCZI LÁSZLÓ docens, a biológiai tudomány kandidátusa. Professor emeritus: D R . M Ó C Z Á R LÁSZLÓ, a biológiai tudomány doktora. Egyetemi tanár: D R . G A L L É LÁSZLÓ, a biológiai tudomány doktora. Docensek: BOZSÓNÉ D R . MARGÓCZI KATALIN PhD, D R . GYŐRFFY GYÖRGY, a biológiai tudomány kandidátusa, D R . PÉNZES ZSOLT PhD. Adjunktusok: D R . MOLNÁR N Ó R A , a biológiai tudomány kandidátusa, D R . ZALATNAI MÁRTA P h D .
Tanársegédek: GALLÉ RÓBERT, TORMA A T T I L A . Tudományos segédmunkatársak: BÁTORI ZOLTÁN, Bozsó
MIKLÓS, ERDŐS LÁSZLÓ,
LŐRINCZI GÁBOR.
Tudományos ügyintéző:
KÖNNYÉNÉ CZÖVEK GABRIELLA.
Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék Tanszékvezető: D R . T O L D I JÓZSEF egyetemi tanár, a biológiai tudomány doktora. Egyetemi tanárok: D R . FEKETE ÉVA, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, D R . SZENTE MAGDOLNA, a biológiai tudomány doktora, D R . TAMÁS G Á BOR, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Professor emeritus: D R . F E H É R O T T Ó , a biológiai tudomány doktora. Docensek: D R . FARKAS T A M Á S PhD, D R . VARGA CSABA PhD. Adjunktusok: D R . BAGYÁNSZKI M Á R I A PhD, D R . KIS ZSOLT PhD, D R . NAGY LÁSZLÓNÉ D R . ANTAL ERZSÉBET P h D , VÁMOSINÉ D R . HEGYI A N D R E A P h D .
Tudományos tanácsadó: D R . LÁSZLÓ F E R E N C , az orvostudomány doktora. Tanársegédek: BALÁZS JÁNOS, KOMLÓSI GERGELY. Tudományos segédmunkatársak: H E G E D Ű S I M R É N É , K I S S G Á B O R , D R . KOCSIS Á G N E S K A T A L I N P h D , O R B Á N K O R N É L I A , SZABLICS P É T E R .
Kutató biológus: D R . PÓSA A N I K Ó PhD. Tanszéki munkatárs: H U S Z T A SÁNDOR. Laboránsok: BERKÓ A N I K Ó , M É S Z Á R O S GABRIELLA,
T Ó T H ÉVA. 125
fi Egyetemünk dolgozói Ügyviteli szakértő:
VEKETYNÉ VÁRADI MARGIT.
MTA-SZTE Agykérgi Neuronhálózatok Kutatócsoport Vezető: D R . T A M Á S G Á B O R egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Tudományos főmunkatárs: D R . M O L N Á R G Á B O R PhD. Tudományos munkatárs: D R . O L Á H SZABOLCS PhD. Tudományos segédmunkatárs: D R . VÁMOS E N I K Ő PhD. Laboráns: T Ó T H ÉVA.
Fizikus Tanszékcsoport Tanszékcsoport-vezető: D R . SZABÓ G Á B O R egyetemi tanár. Tanszékcsoport-vezetőhelyettes: D R . G Y É M Á N T IVÁN docens.
Elméleti Fizikai Tanszék Tanszékvezető: D R . BENEDICT MIHÁLY egyetemi tanár, a fizikai tudomány doktora. Egyetemi tanárok: D R . F E H É R LÁSZLÓ, a fizikai tudomány doktora, D R . IGLÓI FERENC, a fizikai tudomány doktora. Docensek: D R . GYÉMÁNT IVÁN, a fizikai tudomány kandidátusa, D R . P A P P GYÖRGY, a fizikai tudomány kandidátusa, D R . VARGA Z S U Z S A N N A PhD. Adjunktus: D R . HABIL. FÖLDI P É T E R PhD. Tudományos munkatárs: D R . CZIRJÁK A T T I L A PhD. Tudományos segédmunkatárs: D Ö M Ö T Ö R P I R O S K A .
Kísérleti Fizikai Tanszék Tanszékvezető: D R . S Z A T M Á R I SÁNDOR egyetemi tanár, a fizikai tudomány doktora. Professor emeritus: D R . H E V E S I I M R E , a fizikai tudomány doktora. Docensek: D R . GERGELY Á R P Á D LÁSZLÓ, a fizikai tudomány kandidátusa, D R . LACZKÓ G Á B O R , fizikai tudomány doktora, D R . SZATMÁRY KÁROLY, a fizikai tudomány kandidátusa. Adjunktus: D R . SZABÓ G Y U L A PhD. Tanársegédek: D R . BOHUS JÁNOS PhD, D R . M A K R A PÉTER PhD, D R . SZÉKELY PÉTER PhD. Tudományos segédmunkatársak: D A J K A R I T A , KERESZTES Z O L T Á N . Tanszéki munkatárs: KOPASZ K A T A L I N . Tudományos ügyintéző: A S H E D A N I E L L A . Ü
126
Egyetemünk dolgozói |~]
Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék Tanszékvezető: D R . R Á C Z BÉLA egyetemi tanár, a fizikai tudomány doktora. Egyetemi tanárok: DR. BOR ZSOLT, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, DR. SZABÓ G Á B O R , a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Docensek: D R . HORVÁTH ZOLTÁN, a fizikai tudomány kandidátusa, D R . OSVAY KÁROLY, a fizikai tudomány kandidátusa, D R . VINKÓ JÓZSEF, a fizikai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: D R . CZIRJÁKNÉ D R . C S E T E M Á R I A PhD, D R . ERDÉLYI M I K L Ó S P h D , D R . GERETOVSZKY ZSOLT P h D , D R . H I L B E R T M A R G I T P h D , D R . KOVÁCS ATTILA P h D .
Tudományos főmunkatárs: D R . T Ó T H ZSOLT PhD. Tudományos munkatársak: D R . BUDAI JUDIT PhD,
IGNÁCZ FERENC, D R . K E C S -
KEMÉTI GABRIELLA P h D , D R . KOVÁCS KATALIN P h D , M E R Ő M Á R K , D R . SMAUSZ KOLUMBÁN T O M I P h D , D R . VASS CSABA P h D .
Tudományos segédmunkatársak:
BALOGH EMERIC, BENEDEK FERENC, FARKAS BA-
LÁZS, HANYECZ ISTVÁN, D R . HESZLERNÉ KOPNICZKY JUDIT, KISS MIKLÓS.
Tudományos ügyintézők: AJTAI Könyvtáros: S Z E R E D I - M I S U R D A Ügyviteli alkalmazott: N É M E T H
T I B O R , P É T E R VIKTÓRIA, VERSEGHY VERONIKA. KATALIN. OLGA.
MTA-SZTE Lézerfizikai Tanszéki Kutatócsoport Vezető: D R . BOR ZSOLT egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Tudományos tanácsadó: D R . H O P P BÉLA, a fizikai tudomány doktora. Tudományos főmunkatársak: D R . B O Z Ó K I ZOLTÁN, a fizika tudomány kandidátusa, D R . GERETOVSZKYNÉ D R . VARJÚ KATALIN PhD. Tudományos munkatársak: D R . M E R Ő M Á R K PhD, D R . M O H Á C S I Á R P Á D PhD. Vegyésztechnikus: P O N Y E C Z K I N É C V I K ELVIRA. Ügyviteli alkalmazottak: BALÁZS Á D Á M N É , N É M E T H O L G A .
Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport Tanszékcsoport-vezető: D R . P Á L - M O L N Á R ELEMÉR docens. Tanszékcsoport-vezetőhelyettes: D R . BAJMÓCZY P É T E R docens.
Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszék Tanszékvezető: DR. M. T Ó T H TIVADAR docens, a földtudomány doktora. Egyetemi tanár: D R . HETÉNYI MAGDOLNA, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Docens: D R . P Á L - M O L N Á R ELEMÉR PhD. 129
Egyetemünk dolgozói |~] Adjunktusok: D R . PÁPAY LÁSZLÓ PhD, D R . SCHUBERT FÉLIX PhD. Tanársegéd: D A B I GERGELY S Á N D O R . Tudományos főmunkatársak: D R . KÓBOR BALÁZS PhD, D R . KOVÁCS
BALÁZS
P h D , D R . M E D G Y E S T A M Á S P h D , D R . SZANYI JÁNOS P h D , D R . VARSÁNYI ZOLTÁNNÉ D R . T Ó T H IRÉN, a földtudomány doktora. Tudományos munkatársak: D R . CZINKOTAI IMRE PhD, D R . NYILAS T Ü N D E PhD. Tudományos segédmunkatárs: D R . BOZSÓ G Á B O R PhD, D R . F I N T O R K R I S Z T I Á N P h D , K U N ÉVA, P A P P M Á R T O N .
Laborvezető: D R . KÓBOR BALÁZS PhD. Tanszéki munkatárs: T A R I C S I L L A . Tudományos ügyintéző: C S A N Á D I A T T I L A . Ügyvivő szakértő: Dr. BATKI A N I K Ó PhD.
Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék Tanszékvezető: D R . U N G E R JÁNOS docens, PhD. Egyetemi tanár: D R . KEVEI FERENCNÉ D R . BÁRÁNY ILONA, a földrajztudomány doktora. Docens: D R . M A K R A LÁSZLÓ PhD. Adjunktusok: D R . GULYÁS Á G N E S PhD, D R . SÜMEGHY Z O L T Á N PhD. Tanársegéd: G Á L T A M Á S M Á T Y Á S . Tudományos segédmunkatárs: TANÁCS ESZTER. Tanszéki munkatársak: C S I K Á S Z LAJOS, SAMU A N D R E A . Tanszéki ügyintéző: K O S Z T O L Á N Y I ÉVA.
Földtani és Őslénytani Tanszék Tanszékvezető: D R . S Ü M E G I PÁL docens, a földtudomány doktora. Professor emeritus: D R . M O L N Á R BÉLA, a földtudomány doktora. Docens: D R . GEIGER JÁNOS PhD. Tanársegédek:
IFJ. D R . GULYÁS SÁNDOR
PhD, D R .
PERSAITS G E R G Ő
PhD.
Gazdaság- és Társadalomföldrajzi Tanszék Tanszékvezető: D R . KOVÁCS ZOLTÁN egyetemi tanár, a földrajztudomány doktora. Egyetemi tanár: D R . M É S Z Á R O S REZSŐ, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Professor emeritus: D R . BECSEI JÓZSEF, a földrajztudomány doktora. Docensek: D R . BAJMÓCY P É T E R PhD, D R . G A R A M H E G Y I Á B E L PhD. Adjunktusok: D R . BOROS LAJOS PhD, D R . CSORDÁS LÁSZLÓ, a földrajztudomány kandidátusa, D R . JURAY T Ü N D E PhD, D R . KOVÁCS C S A B A PhD, 1 1 2 8
Egyetemünk dolgozói j| D R . PÁL VIKTOR P h D .
Tanársegédek: D R . H E G E D Ű S G Á B O R PhD, P A P Á G I . Tudományos segédmunkatársak: D U D Á S RENÁTA, JÓZSA
KLÁRA.
Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék Tanszékvezető: D R . M E Z Ő S I G Á B O R egyetemi tanár, a földrajztudomány doktora. Docensek: D R . KISS TÍMEA PhD, D R . M . TÓTHNÉ D R . FARSANG ANDREA PhD, D R . MUCSI LÁSZLÓ PhD, D R . RAKONCZAI JÁNOS, a földrajztudomány kandidátusa. Főiskolai docens: D R . SZILASSI P É T E R PhD. Adjunktusok: D R . BARTA KÁROLY PhD, D R . KOVÁCS FERENC PhD, D R . SÍPOS GYÖRGY P h D , D R . SZATMÁRI JÓZSEF P h D .
Tanársegédek: BOUDEWIJN VAN L E E U W E N , TOBAK Z A L Á N . Tudományos segédmunkatársak: D R . BALOG K I T T I PhD, D R .
BLANKA VIKTÓRIA
P h D , D E Á K JÓZSEF Á R O N , NAGY RICHÁRD, VASS RÓBERT.
Tanszéki munkatársak:
BÁBA PÉTER, FÁBIÁN TAMÁS, FEKETE ISTVÁN, H E N I T S
LÁSZLÓ, D R . PUSKÁS IRÉN P h D .
Igazgatási előadó: NYÁRI D I Á N A Irodavezető-helyettes: REIZNER JUDIT.
Informatikai Tanszékcsoport Tanszékcsoport-vezető: D R . F Ü L Ö P ZOLTÁN egyetemi tanár. Tanszékcsoport-vezetőhelyettesek: D R . DÉVÉNYI KÁROLY adjunktus, D R . ÉVA adjunktus. Tanársegéd: N É M E T H TAMÁS. Előadó: P O D O S K I N Ó R A KATALIN. HR ügyintéző: CSILLAG A N I T A . Informatikus: BÁNHALMI A N D R Á S . Könyvtáros: PAVLOVICSNÉ KÓSA EMÍLIA. Nyelvi laborvezető: ALMÁSI A T T I L A Nyelvtanár: VINCZE VERONIKA. Pénzügyi előadó: RABCSÁNSZKINÉ VASS A N I T A . Pályázati adatrögzítő: BÜRGÉS Á G N E S . Programfejlesztők: H E G E D Ű S ISTVÁN, PÁLFI G Á B O R . Projektasszisztens: R Á D A I N É DAJCS ELVIRA. Rendszergazda: ANGYAL TAMÁS JÁNOS. Számítástechnikai programozók: O R M Á N D I RÓBERT, ZSIBRITA JÁNOS. Tanszéki kutatómérnökök: M A T I J E V I C S EMIL, M E L L Á R JÁNOS ZSOLT. Ügyviteli alkalmazott: PACZOLAY D É N E S .
GOMBÁS
T129l
Egyetemünk dolgozói |~]
Képfeldolgozás és Számítógépes Grafika Tanszék Tanszékvezető: D R . KATÓ ZOLTÁN docens, PhD. Docensek: D R . KATONA ENDRE PhD, D R . M Á T É EÖRS, a műszaki tudomány kandidátusa, D R . PALÁGYI K Á L M Á N PhD. Adjunktusok: D R . BALÁZS P É T E R PhD, D R . N A G Y ANTAL PhD, D R . N Y Ú L LÁSZLÓ P h D , D R . TANÁCS A T T I L A P h D .
Tanársegédek: ERDŐHELYI Kutató: M O L N Á R CSABA.
BALÁZS, N É M E T H G Á B O R .
Számítástudomány Alapjai Tanszék Tanszékvezető: D R . ÉSIK ZOLTÁN egyetemi tanár, a matematikai tudomány doktora. Egyetemi tanár: D R . F Ü L Ö P ZOLTÁN, a matematikai tudomány doktora. Docens: D R . VÁGVÖLGYI SÁNDOR PhD. Adjunktusok: D R . GOMBÁS ÉVA, D R . IVÁN SZABOLCS PhD, D R . N É M E T H ZOLTÁN PhD. Főelőadó: D R . ÜRMÖSNÉ DOMBOVÁRI ZSUZSANNA.
Számítógépes Algoritmusok és Mesterséges Intelligencia Tanszék Tanszékvezető: D R . IMREH CSANÁD docens, PhD. Egyetemi tanár: D R . CSIRIK JÁNOS, a matematikai tudomány doktora. Professor emeritus: D R . GÉCSEG FERENC, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Docens: D R . D O M B I JÓZSEF, a matematikai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: D R . FARKAS R I C H Á R D PhD, D R . FÜVESI ISTVÁN. Főelőadó: D R . ENGI ERZSÉBET. Előadó: SZABÓ SAROLTA. Rendszergazda: BELLA G Á B O R .
MTA-SZTE Mesterséges Intelligencia Kutatócsoport Vezető: D R . CSIRIK JÁNOS egyetemi tanár, a matematikai tudomány doktora. Vezetőhelyettes: D R . T Ó T H LÁSZLÓ tudományos főmunkatárs, PhD. Tudományos főmunkatársak: D R . HABIL. JELASITY MÁRK PhD, D R . TÚRÁN GYÖRGY PhD. Tudományos munkatárs: D R . SZÖRÉNYI BALÁZS PhD. Tudományos segédmunkatársak: D R . BUSA-FEKETE RÓBERT PhD, D R . DÁVID P. CURLEY P h D , D R . JÁSZ JUDIT P h D , D R . SZARVAS GYÖRGY P h D , D R . VIDÁCS LÁSZLÓ P h D .
Tudományos ügyintézők: 1 1 3 0
BÜRGÉS ÁGNES, FELFÖLDI TÜNDE.
Egyetemünk dolgozói
Számítógépes Optimalizálás Tanszék Tanszékvezető: DR.CSENDES TIBOR egyetemi tanár, a matematikai tudomány doktora. Docens: D R . P L U H Á R A N D R Á S PhD. Adjunktusok: D R . BARTALOS ISTVÁN, D R . BÁNHELYI BALÁZS PhD, D R . BLÁZSIK ZOLTÁN P h D , D R . KOVÁCS ZOLTÁN P h D , D R . SZABÓ PÉTER G Á B O R P h D , D R . VIRÁGH JÁNOS.
Programozó: K O C S O R N É S E B Ő M A R I A N N A . Rendszergazda: N A G Y N É H E C S K Ó G A B R I E L L A . Operátor: JOSZT GYÖRGY.
Szoftverfejlesztési Tanszék Tanszékvezető: D R . G Y I M Ó T H Y T I B O R egyetemi tanár, a matematikai tudomány doktora. Adjunktusok: D R . ALEXIN ZOLTÁN PhD, D R . BESZÉDES ÁRPÁD PhD, D R . B O H U S M I HÁLY, D R . DÉVÉNYI KÁROLY, D R . FERENC RUDOLF P h D , D R . H O L L Ó CSABA P h D , D R . KISS Á K O S P h D , D R . SCHRETTNER LAJOS P h D .
Tanársegédek:
D R . BILICKI VILMOS
PhD,
D R . GERGELY T A M Á S
PhD,
HAVASI
FERENC.
Programfejlesztők: BÉCSI A N D R Á S , LÓKI G Á B O R , M O L N Á R G Á B O R , PÁLFI G Á B O R , Szűcs VILMOS. Szoftverfejlesztők: R A K ZOLTÁN, SÓGOR ZOLTÁN, TÖRÖK ZOLTÁN KORNÉL, Z Á D O R I OLIVÉR.
Projektmenedzser: K U B A A N D R Á S . Projektkoordinátor: F R I T T M A N P A T R Í C I A .
Műszaki Informatikai Tanszék Tanszékvezető: D R . G I N G L Z O L T Á N docens PhD. Főiskolai tanárok: D R . M A T I J E V I C S ISTVÁN PhD,
D R . MESTER GYULA
PhD,
DR.
P L E T L SZILVESZTER P h D .
Tanársegédek:
KINCSES ZOLTÁN, D R . M I N G E S Z RÓBERT
PhD.
Kémiai Tanszékcsoport Tanszékcsoport-vezető: D R . H O R V Á T H D E Z S Ő docens. Tanszékcsoport-vezetőhelyettes: D R . K U K O V E C Z Á K O S docens.
n n
fi Egyetemünk dolgozói
Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék Tanszékvezető: D R . KÓNYA ZOLTÁN docens, PhD. Egyetemi tanárok: D R . H A N N U S ISTVÁN, a kémiai tudomány doktora, D R . H E R NÁDI KLÁRA ÉVA, a kémiai tudomány doktora. Professor emeritus: D R . FEJES PÁL, a kémiai tudomány doktora. Docensek: D R . H A L Á S Z JÁNOS, a kémiai tudomány kandidátusa, D R . KUKOVECZ Á K O S PhD, D R . TASI G Y U L A , a kémiai tudomány kandidátusa. Tanársegéd: SÁPI A N D R Á S . Tudományos munkatárs: D R . C H E E S M A N ANDREW.
Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék Tanszékvezető: D R . ERDŐHELYI A N D R Á S egyetemi tanár, a kémiai tudomány doktora. Egyetemi tanárok: CSÁKINÉ D R . TOMBÁCZ ETELKA, a kémia tudomány doktora, D R . VISY CSABA, a kémiai tudomány doktora. Professor emeritus: D R . SOLYMOSI FRIGYES, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Docensek D R . BERKESI O T T Ó , a kémiai tudomány kandidátusa, D R . HORVÁTH D E ZSŐ, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, D R . KIRÁLY ZOLTÁN, a kémia tudomány kandidátusa, D R . KÖRTVÉLYESI TAMÁS, a kémiai tudomány kandidátusa, D R . NOVÁKNÉ D R . HAJDÚ ÉVA M Á R I A PhD, D R . PEINTLER GÁBOR PhD, PLÁNKÁNÉ D R . SZABÓ TERÉZIA, a kémiai tudomány kandidátusa, D R . Szűcs ÁRPÁD, a kémiai tudomány kandidátusa, D R . T Ó T H ÁGOTA, a kémia tudomány doktora. Adjunktusok: D R . KUTSÁN GYÖRGY, D R . O S Z K Ó ALBERT PhD. Tanársegédek: JAKSÁNÉ D R . KECSKÉS TAMARA PhD, N É M E T H V E R O N I K A , D R . PEINTLER-KRIVÁN EMESE P h D , D R . SZABÓ TAMÁS P h D .
Tudományos tanácsadó: D R . KISS JÁNOS. Tudományos főmunkatárs: D R . GÖRGÉNYI MIKLÓS, a kémia tudomány kandidátusa. Tudományos munkatársak: BAKÓNÉ D R . SZEKERES M Á R T A PhD, D R . BÁNSÁGI TAMÁS P h D , JANOVÁK LÁSZLÓ.
Tudományos segédmunkatársak:
BUJDOSÓ TAMÁS, D R . JANÁKY CSABA
PhD,
M A R K Ó KATA, T Ó T H M A R I A N N .
Főkönyvtáros: JUHÁSZ Kutatók: Á B R A H Á M N É
PÉTERNÉ CSAJKA ÁGNES. BAÁN KORNÉLIA, BAZSÓ ÉVA, KOVÁCS K R I S Z T I N A ÉVA,
VERES ÁGNES.
Biológus: TALLÓSY SZABOLCS. Tanszéki mérnök: M O L D O V Á N GERGELY. Tanszéki ügyintéző: NÓVÁK HAJNALKA. Ü 3 2 "
Egyetemünk dolgozói |~] 135
MTA-SZTE Szupramolekuláris és Nanoszerkezetű Anyagok Kutatócsoport Kutatócsoport-vezető: D R . PENKE BOTOND, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Kutatócsoport-vezetőhelyettes: D R . DÉKÁNY IMRE egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Tudományos főmunkatárs: D R . BOGÁR FERENC PhD. Tudományos munkatársak: C S A P Ó EDIT, D R . KÖRÖSI LÁSZLÓ TAMÁS PhD, K Ő RÖSINÉ D R . PAPP SZILVIA P h D , D R . PARAGI G Á B O R P h D .
Tudományos segédmunkatárs:
H O R N O K VIKTÓRIA.
Szerves Kémiai Tanszék Tanszékvezető: D R . W Ö L F L I N G JÁNOS docens, a kémiai tudomány doktora. Professor emeritusok: D R . BARTÓK MIHÁLY, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, D R . SCHNEIDER GYULA, a kémiai tudomány doktora, D R . VINCZE IRÉN, a kémiai tudomány doktora. Docensek: D R . BUCSI IMRE PhD, D R . KIRÁLY ZOLTÁNNÉ D R . MASTALÍR ÁGNES, a kémiai tudomány kandidátusa, D R . KISS JÁNOS, a kémiai tudomány kandidátusa, D R . PÁLINKÓ ISTVÁN, a kémiai tudomány doktora, D R . ZSIGMOND ÁGNES, a kémiai tudomány doktora. Adjunktus: D R . NAGYNÉ D R . FRANK ÉVA PhD. Tudományos főmunkatárs: D R . SÁRKÁNY JÁNOS PhD. Tudományos munkatárs: D R . MERNYÁK ERZSÉBET PhD. Tudományos tanácsadó: D R . N O T H E I S Z FERENC. Tanszéki ügyintéző: BARRA CSILLA.
Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék Tanszékvezető: D R . KISS TAMÁS egyetemi tanár, a kémiai tudomány doktora. Egyetemi tanárok: D R . GAJDA TAMÁS, a kémiai tudomány doktora, D R . NAGY LÁSZLÓ, a kémiai tudomány doktora, D R . PÉTER ANTAL, a kémiai tudomány doktora. Professor emeritus: D R . CSÁNYI LÁSZLÓ, a kémiai tudomány doktora. Docensek: D R . GALBÁCS G Á B O R , a kémiai tudomány kandidátusa, D R . S Í P O S PÁL, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Adjunktusok: D R . ENYEDY ÉVA PhD, D R . GAJDÁNÉ D R . S C H R A N T Z KRISZTINA P h D , D R . GYURCSIK BÉLA P h D , D R . ILISZ ISTVÁN P h D , D R . JAKUSCH T A MÁS P h D , D R . JANCSÓ A T T I L A P h D .
Tanársegéd: D R . A L A P I T Ü N D E PhD. Tudományos munkatárs: D R . MOGYORÓSI Vegyész: S I M O N IDA N O É M I PhD.
KÁROLY
PhD.
Egyetemünk dolgozói |~]
Műszaki és Anyagtudományi Intézet Intézetvezető: D R . D O M B I A N D R Á S egyetemi tanár, a kémiai tudomány doktora. Docens: D R . BÚZÁS N O R B E R T PhD. Tudományos munkatársak: DANYI ANTAL, D R . KOKAVECZ JÁNOS PhD. Tudományos segédmunkatárs: BENEDEK FERENC.
Környezettudományi Intézet Intézetvezető: D R . RAKONCZAI JÁNOS egyetemi docens. Intézetvezető-helyettes: D R . M . TÓTHNÉ D R . FARSANG ANDREA egyetemi docens.
Matematikai Tanszékcsoport Tanszékcsoport-vezető: D R . KÉRCHY LÁSZLÓ egyetemi tanár. Tanszékcsoport-vezetőhelyettesek: D R . N A G Y G Á B O R docens, D R . KOSZTOLÁNYI JÓZSEF docens. Adjunktusok: D R . BARTHA M Á R I A PhD, D R . F Ü L Ö P VANDA PhD, D R . KÁTAIU R B Á N KAMILLA P h D , D R . WALDHAUSER TAMÁS P h D .
Tanársegéd: M Á D E R A T T I L A . Tudományos munkatárs: PERNYÉSZ Tudományos segédmunkatársak D R .
PÉTER. DÉNES ATTILA
PhD,
D R . MÉSZÁROS VIOLA
P h D , SÁFÁR ZOLTÁN, VERES ANTAL.
Gazdasági vezető: KÖRMÖCZYNÉ BOZSÓ A N D R E A . Szakkönyvtár-vezető: VARGA FERENCNÉ FEKETE PIROSKA. Rendszergazda: D U S I K A N D R Á S . Projektasszisztens: TAKÁCS A N I T A . Programozók BAHAREV ALI, DOMBI JÓZSEF DÁNIEL, GARA MIHÁLY,
D R . GOSZTOLYA
GÁBOR P H D , HERCZEG ZOLTÁN, KARDOS PÉTER, KOCSIS PÉTER, NÉMETH G Á BOR, OSZTROGONÁC CSABA, RÓMAI ISTVÁN, RUZICSKA PÉTER, SZABÓ ZSOLT.
Algebra és Számelmélet Tanszék Tanszékvezető: D R . B Á L I N T N É D R . S Z E N D R E I M Á R I A egyetemi tanár, a matematikai tudomány doktora. Egyetemi tanárok: D R . CZÉDLI G Á B O R , a matematikai tudomány doktora, D R . S Z E N D R E I Á G N E S , a matematikai tudomány doktora. Professor emeritus: D R . CSÁKÁNY BÉLA, a matematikai tudomány doktora. Docensek D R . KLUKOVITS LAJOS, a matematikai tudomány kandidátusa, D R . M A R Ó -
34
Egyetemünk dolgozói |~] íi
MIKLÓS
PhD,
Adjunktusok; PhD.
a matematikai tudomány kandidátusa, Magyar Tudományos Akadémia doktora. MIKLÓS PhD, D R . KATONÁNÉ D R . HORVÁTH ESZTER
D R . SZABÓ LÁSZLÓ,
D R . ZÁDORI LÁSZLÓ, D R . DORMÁN
Alkalmazott és Numerikus Matematika Tanszék Tanszékvezető: D R . KRISZTIN TIBOR egyetemi tanár, a matematikai tudomány doktora. Professor emeritus: D R . M Ó R I C Z FERENC, a matematikai tudomány doktora. Docens: D R . STACHÓ LÁSZLÓ, a matematikai tudomány kandidátusa. Adjunktus: D R . R Ö S T GERGELY PhD.
Analízis Tanszék Tanszékvezető: D R . KÉRCHY LÁSZLÓ egyetemi tanár, a matematikai tudomány doktora. Egyetemi tanár: D R . HATVANI LÁSZLÓ, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Professor emeritus: D R . LEINDLER LÁSZLÓ, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Docensek: D R . KOSZTOLÁNYI JÓZSEF PhD, D R . M A K A Y G É Z A PhD, D R . N É M E T H JÓZSEF, a matematikai tudomány kandidátusa, D R . N É M E T H Z O L TÁN PhD, D R . SZABÓ T A M Á S PhD, D R . TERJÉKI JÓZSEF, a matematikai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: KOVÁCS ZOLTÁN, D R . PUSZTAI BÉLA G Á B O R PhD, VAJDA RÓBERT, D R . VAN L E E U W E N - P O L N E R M Ó N I K A .
MTA-SZTE Analízis és Sztochasztika Kutatócsoport Vezető: D R . TOTIK VILMOS egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Vezetőhelyettes: D R . HATVANI LÁSZLÓ egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Tudományos munkatárs: D R . NAGY BÉLA PhD. Tudományos segédmunkatársak: PÓSFAI A N N A , VAS G A B R I E L L A Á G N E S .
Geometria Tanszék Tanszékvezető: D R . KURUSA Á R P Á D docens, a matematikai tudomány kandidátusa. Docensek: D R . F O D O R FERENC PhD, D R . GÉVAY G Á B O R PhD, D R . KINCSES JÁNOS, a matematikai tudomány kandidátusa, D R . N A G Y G Á B O R PhD, D R . Ó D O R T I B O R , a matematikai tudomány kandidátusa. Adjunktus: D R . K O Z M A JÓZSEF. 137
Egyetemünk dolgozói |~]
Halmazelmélet és Matematikai Logikai Tanszék Tanszékvezető: D R . TOTIK VILMOS egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Docensek: D R . H A J N A L P É T E R , a matematikai tudomány kandidátusa, D R . S Z A BÓ LÁSZLÓ IMRE P h D .
Tanársegéd: C S I Z M A D I A LÁSZLÓ. Tudományos segédmunkatárs: VARGA
TAMÁS.
Sztochasztika Tanszék Tanszékvezető: D R . PAP GYULA egyetemi tanár, a matematikai tudomány doktora. Egyetemi tanárok: D R . KRÁMLI ANDRÁS, a matematikai tudomány doktora, D R . M A J O R P É T E R , a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Docensek: D R . H E G E D Ű S JENŐ, a matematikai tudomány kandidátusa, D R . V I HAROS LÁSZLÓ P h D .
Adjunktus: D R . NAGY-GYÖRGY Tanársegéd: Szűcs G Á B O R .
JUDIT
PhD.
Dékáni Hivatal Hivatalvezető: D R . VARGA A N D R Á S N É M A G Y A R M Á R T A . Tanulmányi osztályvezető: BOA A N I K Ó . Főtanácsos: A N N U S E D I T . Pályázati referens: D U D Á S N É N A G Y M A R I A N N A . Oktatásszervező: C Z O B O R K R I S Z T I N A .
Egyetemi magántanárok:
D R . BERKÓ A N D R Á S tudományos főmunkatárs, senior scientist (Aarhus University), D R . T A K Á C S ERZSÉBET osztályvezető, tudományos tanácsadó. Címzetes egyetemi tanárok: D R . BÁNFFY E S Z T E R igazgatóhelyettes, D R . B Í R Ó LÁSZLÓ P É T E R főosztályvezető, D R . FÖLDES ISTVÁN tudományos tanácsadó, D R . HABIL. JUHÁSZ M I K L Ó S ny. docens, DR. A N N E M A R I E H . M E I J E R egyetemi docens, D R . M E G Y E S I LÁSZLÓ ny. docens. Címzetes egyetemi docensek: D R . B O G Á R F E R E N C tudományos főmunkatárs, D R . C S A T Á R I BÁLINT, IFJ. D U D A E R N Ő elnök-vezérigazgató, D R . K I S S BALÁZS szakértő, D R . M O L N Á R G Y U L A ny. főiskolai adjunktus, D R . SZEGEDI Á G NES tudományos főmunkatárs. D R . LÖVEI GÁBOR
1 1 3 6
Egyetemünk dolgozói |~]
ZENEMŰVÉSZETI KAR Dékán:
D R . KEREK FERENC
egyetemi tanár.
Zongora Tanszék Tanszékvezető: D R . K E R E K F E R E N C egyetemi tanár, Főiskolai docensek: Lucz ILONA, ZSIGMOND ZOLTÁN
DLA. D L A , ZSIGMONDNÉ PAP ÉVA
DLA.
Adjunktusok: C S Á S Z Á R Z S U Z S A N N A DLA, R A T K Ó Á G N E S DLA. Tanársegédek: C S I K Ó S - S Z E L E Z S Á N BEÁTA (gyes), D R E X L E R - T Ó T H E R I K A (gyes), K O M Á R O M I JÚLIA (helyettes), P E T H Ő V I L L Ő . Művésztanárok: K E R É N Y I M A R I A N N , K L E B N I C Z K I GYÖRGY, S Á N D O R SZABOLCS, SZABÓ ANIKÓ.
Fafúvós Tanszék Tanszékvezető: M A C Z Á K JÁNOS főiskolai docens. Főiskolai docensek: LASS Z O L T Á N , L Ő R I N C Z LÁSZLÓ,
D R . VARGA L A U R A D L A ,
VIZSOLYI L Í V I A .
Művésztanár:
T Ó T H GYÖRGYI.
Rézfúvós Tanszék Tanszékvezető: N A G Y Z S O L T főiskolai docens. Főiskolai docensek: B O R O S JÓZSEF, SIKLÓSI G Á B O R . Adjunktusok: C S I K O T A JÓZSEF, KECSKÉS GYÖRGY DLA. Tanársegéd: G Y I V I C S Á N GYÖRGY.
Vonós Tanszék Tanszékvezető: S I N K A T A L I N főiskolai docens. Főiskolai docensek: M A S O P U S T P É T E R , N A G Y
Á G N E S , D R . PAVLOVITS M I K L Ó S
D Á V I D D L A , S. D O B O S M Á R T A .
Adjunktusok: B O Z Ó K I A N D R E A , D R . GÉVAYNÉ Művésztanár: V E L E Z A L E X A N D R A (gyes).
D R . JANURIK M Á R T A
PhD.
Magánének Tanszék Tanszékvezető:
D R . TEMESI MÁRIA
egyetemi tanár,
DLA. 137
Egyetemünk dolgozói Adjunktus: D U D Á S N É SZÉCSI E D I T . Művésztanár: A N D R E J C S I K ISTVÁN.
Zeneelmélet Tanszék Mb. tanszékvezető: D R . C S A N Á D I LÁSZLÓ főiskolai tanár, D L A . Főiskolai docensek: D R . C S E R I Z S Ó F I A D L A , G Ö N C Z Y LÁSZLÓ. Adjunktusok: D R . K E N E S E I N É BALLÓ A N D R E A , SZUDI M Á R I A ,
Ú J V Á R I N É ILLÉS
MÁRIA.
Tanársegéd:
STACHÓ LÁSZLÓ.
Kamarazene Tanszék Tanszékvezető: S Z E C S Ő D I F E R E N C egyetemi tanár. Adjunktus: D R . K E R E K F E R E N C N É F E K E T E ÉVA. Tanársegéd: D R . K E R E S Z T E S E S Z T E R D L A .
Dékáni Hivatal Hivatalvezető: L E N G Y E L N É STIEBEL K L Á R A . Főelőadók: M Á R T A A N D R E A , NYÁRI A N D R Á S N É
F O R C Z E G JUDIT, S E B Ő K G A B R I -
ELLA, V E R B A I K A T A L I N .
Előadó:
VÁRNAGY E L E M É R N É .
Címzetes főiskolai docens:
K O S Z T Á N D I ISTVÁN.
A Z EGYETEM KÖZPONTI EGYSÉGEI
Rektori Hivatal Rektori Kabinet Kabinetvezető: B R A X M A I R Z S Ó F I A . Titkárság: VÍZVÁRINÉ SZACSVAI KATALIN előadó.
Általános rektorhelyettes Titkárság:
BALOGH-BÁTHORY ZSUZSANNA
Stratégiai és Fejlesztési Igazgatóság Igazgató: D R . V I L M Á N Y I M Á R T O N . •138"
főelőadó,
VASS N Ó R A
főelőadó.
Egyetemünk dolgozói |~] Intézményfejlesztési projektvezető:
TARJÁNYI M A R G I T A N I T A .
Minőségfejlesztési Iroda Minőségfejlesztési koordinátor:
D R . KOCSIS LILLA.
Pályázati Iroda Irodavezető: D R . R É V É S Z N É K O C S I S E S Z T E R . Projekt asszisztens: T O M P Á N É Z Á K Á N Y M Ó N I K A . Pályázati referens: P Ó D Á N É N A G Y SZILVIA.
Tudományos és Innovációs rektorhelyettes Titkárság:
E G R I KATALIN
előadó.
Kutatásszervezési és Innovációs Igazgatóság Igazgató: D R . B Ú Z Á S N O R B E R T . Innovációs koordinátor: H E R T E L E N D Y - V A R G A Innovációs asszisztens: KOSZTOLÁNYI JÚLIA.
LUCA.
Technológia Transzfer Iroda Projektmenedzser: P A P P C S A B A . Pénzügyi előadó: K U T S Á N Á G N E S . Technológia transzfer menedzserek: POLYÁK BALÁZS, BELECZ KATALIN, KÁSZONYI Ipari Kapcsolati Iroda Jogi előadó: D R . VASS L Á S Z L Ó Á D Á M . Pénzügyi előadó: K Ó N Y A A L Í Z . Ipari kapcsolati menedzser: M I G L I N C Z I
KITTI.
LÍDIA.
Doktori Intézet Igazgató: D R . K L U K O V I T S LAJOS. Titkárság: E G R I KATALIN előadó.
Oktatási rektorhelyettes Titkárság:
BALOG-BÁTHORY ZSUZSANNA
főelőadó.
Oktatási Igazgatóság Igazgató: Dr. Varga Zsuzsanna ETR projektvezető. Titkárság: N Á D A S I N É L A N G Ó G A B R I E L L A főelőadó.
139
P Egyetemünk
dolgozói
Nemzetközi és Közkapcsolati rektorhelyettes
Igazgatóság Titkárság: P E T R I
GEORGINA
főelőadó.
Marketing és Kommunikációs Igazgatóság Igazgató: D R . R É V É S Z B A L Á Z S . Médiakoordinátor: D R . K E C Z E R G A B R I E L L A . P R - r e f e r e n s e k : BAJUSZ PÉTER, GUSZTOSNÉ THÉKES ANDREA. P R - a s s z i s z t e n s e k : K Á L M Á N N É M I H Á L Y I N O É M I , VÉKONY T Í M E A .
Nemzetközi Mobilitási Iroda Irodavezető: B A L O G N É M O L N Á R G A B R I E L L A . Külügyi főelőadók BENCSIK A R A N K A , KASTÉI.YNÉ
D É N E S KINGA, P E T Ő ÁGNES, S O M O -
DI SZILVIA, TANÁCS EDIT, Z I L A H I T I B O R .
Kulturális Iroda Irodavezető: T A J T I G A B R I E L L A . Kulturális szervező: E G Y E D E R I K A .
Egyetemi főtitkár Titkárság:
KÁDAS GABRIELLA
előadó.
Humánpolitikai és J o g i Igazgatóság Igazgató: D R . G Y E N E S K Á L M Á N . Humánpolitikai referensek D R . ALMÁSINÉ Habilitációs referens: G R E S Ó ERZSÉBET.
D R . H É V Í Z I NATÁLIA, A G Á R D I A N G É L A .
Informatika Rendszergazda: Iktató Főelőadó:
SOM ZOLTÁN.
TANÁCS ERIKA.
Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság Főigazgató: D R . M A J Ó Z O L T Á N . Gazdasági főigazgató-helyettes: K Á R P Á T I T I B O R N É V Á R K O N Y I E R Z S É B E T . Műszaki főigazgató-helyettes: D R . R Ó V Ó I S T V Á N . Vezetők BASICS Á K O S , B O D R É N É S Ü L I - Z A K A R IBOLYA, D O N K Ó A T T I L A ,
FAKAN
ZOLTÁN, FEKETE CSABA, FÖLDESINÉ Á B R A H Á M KATALIN, IFKOVICS K Á L CJT4Ö
Egyetemünk dolgozói [] M Á N , JAKCSI
ETELKA, PÁL JÁNOS, R E G Í N É SZÖGI ERIKA, S I M O N N É D R .
D Á N I A N I K Ó , SZÖLLŐSY ERVIN, TÖRKÖLY JÁNOSNÉ, VARGA
GYÖNGYI,
V I S Z M E G IVETT, ZSÍROSNÉ TÁCSI ILDIKÓ.
Főtanácsosok: B A L O G H GYÖNGYI, F Ö L D I A D É L , T I S Z A I Ügyintézők: ANTAL TÍMEA, ARANYNÉ R E G D O N T Í M E A ,
KÁROLYNÉ. BAJMÓCY JULIANNA, BA-
LOGHNÉ H A J D Ú E D I T M Á R I A , BARNA ÁGNES, BÁSTHYNÉ TATÁR JULIANNA, BENCSIKNÉ KISS TÍMEA, BOCSOR BARBARA, B O D O R EDINA, BUBORI ÉVA, C Z I ROK ZSÓFIA, CZOMBOS ANDREA, FARAGÓ A N I T A , FARKAS IMRE, FARKAS ISTVÁN, FEKETE TIBOR, FÜLEI GÁBOR, GÁSPÁR ISTVÁNNÉ, G E R Á N É CSENKI O R SOLYA MÁRTA, G O M B K Ö T Ő LAJOS, GYURIS O T T I L I A , H E R E N D I A N E T T ÉVA, HORVÁTH Á D Á M , D R . JÁNOSI BÁLINT, JÁRAI BÉLA, JÓ JÓZSEF, KISS TIBOR, K O CSIS A T T I L A SÁNDOR, KOVÁCS EDINA, KRISTÓ ZSUZSANNA, LAJKÓNÉ TAKÁCS IBOLYA, LAJOS FERENC, D R . LÉNÁRT K I T T I , M A C S E K BERNADETT, D R . MAKAY ÁRPÁD, MIKLÓSNÉ SZÉCSI M A G D O L N A , M Ó R A M E L I N D A , O C S K Ó SZILVIA, P A P KATALIN, PATAKINÉ SZIVERI ILDIKÓ, P Ó S A HENRIETTA, RÓZSI TIBORNÉ, SERES ÁGNES, SOÓSNÉ P O P O V GYÖNGYI, D R . SÜMEGINÉ TÖRÖCSIK TÜNDE, D R . SZABÓNÉ D R . NAGY ANDREA, D R . SZALÓCZI ÉVA, SZEKFŰNÉ LŐRINCZ ZSUZSANNA, SZIGETI ADRÁSNÉ, SZOBOTA GYÖRGYI, TAJTI PÉTER, T Ó T H BERNADETT, T Ó T H GYŐZŐ, TÖRÖKNÉ BIELIK M Á R T A , UNGVÁRI SZILVIA, VÁMOS NIKOLETTA, VASSNÉ D R . PETŐFI SYLVIA, V I G N É P I N T É R ANDREA ZSUZSANNA, VINCZE CSABA, VISNYEI JÓZSEF, ZIMACSEK ANIKÓ, ZSÍROS JÁNOS.
Munkavédelmi szakmérnök: M O T Y O V S Z K Y K A T A L I N . Sugárvédelmi szolgálatvezető: D R . S É R A T E R É Z .
Egyetemi Könyvtár Főigazgató: D R . M A D E R B É L A C. egyetemi tanár, PhD. Címzetes főigazgató: D R . S Z E N T I R M A I LÁSZLÓ. Főigazgató-helyettesek: D R . K E V E H Á Z I KATALIN, D R . K O K A S KÁROLY C. docens. Osztályvezetők: D R . BAKONYINÉ D R . F I C Z K Ó ILDIKÓ, BALATONI A N D R E A , C Z I N KÓCZKINÉ D R . M E S K Ó ESZTER, D O M Á N Y H Á Z I EDIT, S Á N D O R Á K O S , W A I T Z ERIKA.
Csoportvezetők:
A R A N Y I Z O L T Á N , K A S Z Á S ISTVÁN, K Ö R M Ö C Z Y R I T A
(gyes),
M O L N Á R A N D R E A , PÁLFY A N N A , D R . R Á C Z B É L Á N É D R . M O J Z E S K A T A LIN, T A R I E M E S E .
Titkárság: D R . M A R Ó T I N É BENSE K R I S Z T I N A , M E G Y E S I D Ó R A . Főkönyvtárosok HERPAINÉ FARKAS M Á R I A , K Á M Á N - G A U S Z ILDIKÓ, D R . KLUKOVITS LAJOSNÉ D R . PARÓCZY KATALIN, PALLAI ZSUZSANNA (részmunkaidős), PAULIK ÁGNES, D R . PELSŐCZI GYÖRGYI, P I N T É R ÉVA, D R . TANDORI M Á R I A P h D , T Ó T H N É D R . KAZAI MAGDOLNA, D R . VARGA A N D R Á S . ü
m
Egyetemünk dolgozói [J Könyvtárosok EMŐKE
BALOG ÉVA, BARÓCZI ÉVA MELINDA, BATÓNÉ KACZUR ÁGNES, BÁN
(gyes),
BELLAVICSNÉ ÁRGYELÁN MÁRIA, D R . BERNÁTSKYNÉ BABUS
CSILLA, BOGDÁN IMRE, BOGDÁNY EDIT, D R . BOGNÁR FERENC P h D , BORSODINÉ KURCSIK ERZSÉBET, COSTEA TAMARA, CSENGŐDI ERIKA, D O B O S ESZTER, FRANCZIA JUDIT, FÜLÖPNÉ PAPP ÉVA, GAZDAGNÉ BALOGH ÉVA, GÁLNÉ SÁNDOR ANIKÓ, GENCZINGER ILDIKÓ
(gyes), H E N N
ILONA, HOCZOPÁN SZA-
BOLCS, H Ó D I TERÉZ, HORVÁTH EDINA, D R . HULESCH HELGA, D R . KELEMENNÉ FARKAS KATALIN, D R . KIRÁLY ANDREA
PhD, Kiss MÁRTA
ÉVA
(gyes), Kiss (rész-
ZSUZSANNA, KISZELY ZOLTÁN, KLATKA TÜNDE, KOSSUTH GABRIELLA
munkaidős), D R .
LACZKÓ SÁNDOR, LENGYEL ISTVÁN, LŐRIK TÜNDE, MATUS-
KA ÁGOTA, D R . MÁRKI-ZAYNÉ FAZEKAS MÓNIKA, MÁRKUSNÉ VEZÉR A N I KÓ, MÁRTÉ TIBOR, MEZEY ANDRÁS, MOLNÁR SZABOLCS, MOLNÁR SZILVIA, NAGY ANITA, D R . NEMCSÓKNÉ HORVÁTH JUDIT, NÉMETH TIBOR, PAP KORNÉLIA, PUSKÁS NIKOLETTA, RIGÓ JUDIT, SEBE GYÖRGY, SERES JUDIT, SERÉDINÉ BALOGH ZSUZSA, SÓTI LILLA RÓKA LILLA, SÜMEGINÉ LEHOTAI E D I T
(gyes),
SZABÓ PÁLNÉ ROSZIK MÁRTA, SZABÓ TÍMEA EDIT, SZALAI ANIKÓ, SZEKERESNÉ PÁLDI RITA, SZŰCS VIKTOR, D R . TASINÉ CSÚCS ILDIKÓ
(részmunkaidős),
D R . TÓTH JÁNOS, TÓTHPÁL ERZSÉBET, TÖRÖK ZOLTÁNNÉ BENEDEK KATALIN, TÚRI ÁGNES
(részmunkaidős),
D R . VAGVÖLGYINÉ ROSTÁS MÓNIKA, VÁRNAI-
VÍGH ANDRIENN, VECSERNYÉS FERENCNÉ.
Informatikusok:
D R . BERNÁTSKY LÁSZLÓ
PhD,
CSONTOS ZOLTÁN, G Á L GYULA,
MÉSZÁROS ZOLTÁN, M O L N Á R TAMÁS, O C S K Ó ZSOLT, PÁSZTOR GYÖRGY, ZAWIASA RÓBERT.
Tanulmányi és Információs Központ Igazgatóság Intézmény igazgató: ERDÉLYI EVELYN. Projekt koordinátor: D R . SÜMEGINÉ D R . TÖRŐCSIK Audiovizuális főmunkatárs: SULYOK T I B O R . Műszaki munkatársak: FALKENSTEIN JÁNOS, Szűcs Rendezvényszervező: BEKK ÉVA. Ügyfélszolgálati főmunkatárs: SOLTI M Ó N I K A . Ügyfélszolgálati munkatárs: NAGY ÉVA.
TÜNDE. ISTVÁN.
Füvészkert Igazgató: D R . KOCSISNÉ D R . M I H A L I K kandidátusa. Igazgatóhelyettes: N É M E T H A N I K Ó . Ügyvivő szakértő: M A K R A ORSOLYA.
QT42"
ERZSÉBET
docens, a biológiai tudomány
Egyetemünk dolgozói |~]
Egyetemi Szaklevéltár Levéltárvezető: Levéltáros: D R .
VAJDA TAMÁS. KISS RÓBERT KÁROLY.
Egyetemi Számítóközpont Igazgató: SCHERER FERENC. Docens: D R . MAKAY ÁRPÁD, a matematikai tudomány kandidátusa. Osztályvezetők: D R . BORÚS A N D R Á S , C S Ú R I M I K L Ó S , Z O M B O R I ZOLTÁN. Rendszerprogramozók: D O M B O S KÁLMÁN, SOÓS TAMÁS, MESZLÉNYI MIHÁLY, VÍZHÁNYÓ TIBOR.
Programtervező matematikus:
HORVÁTHNÉ JÁHNI GABRIELLA, SZŐKE SZABOLCS,
SZUNYI LAJOS, T Ó T H - A B O N Y I MIHÁLY, TÖRÖK ATTILA.
Programozó matematikus: PATAKI ERZSÉBET. Hálózati mérnök: C S Ó T I ZOLTÁN. Informatikai munkatársak: K Ö V E S I - N A G Y D Á N I E L , Operátor csoportvezető: M O R Ó TAMÁS. Operátor: TENKI TIBOR.
RACSKÓ TAMÁS.
Idegennyelvi Kommunikációs Intézet Vezető: TASNÉ D R . SZALACSEK M A R G I T . Nyelvtanárok; BODROGI M Á R T A , D R . BODROGI
TIBORNÉ, D R . BRAUN MELINDA,
D Ö M Ö T Ö R RÓZA, FÖLDI TAMÁS, H O H L ZSUZSANNA, H Ó D I N É JÓNÁS ERIKA, ILIA EDIT, KIMPIÁNNÉ BIHARI KATALIN, KISTELEKI ESZTER, KOVÁCS M Ó NIKA, D R . KÖRTVÉLYESINÉ M Á T R A I EDIT, KRIVECZKY KATALIN, LENCSÉS ÉVA, LÉVAI JUDIT, M Á T H É VALÉRIA, PUSZTAI VARGA ILDIKÓ, R É H O N JUDIT, SEBŐK ÁGNES BEÁTA, SERMANN ESZTER, SZABÓ KLÁRA, SZILÁRD ILDIKÓ, SZÓRÁDY GABRIELLA, TANÁCS ÁGNES TÜNDE, TORKOS RÓBERT, VARGA O L G A , VÁRHELYI FLÓRIÁN.
Rendszeradminisztrátor:
SPROK M A R C E L L .
Egyetemi Sportközpont Vezető: SZABÓ JÓZSEF főiskolai docens. Vezetőhelyettesek: BÉLTEKI PÁL, PETROVICSNÉ TEJES Testnevelő tanárok: D R . B O R O S - G Y E V I N É SZIKLAI
EDIT. A N D R E A , FINTOR
CSABA,
KATONA JÁNOS, D R . LENGYELNÉ SZUGYICZKI M Á R I A , P R O T I T Y SÁNDOR, RUSZNYÁK ISTVÁN, SZABÓ ANDRÁSNÉ M A D A R M Á R T A , D R . SZEPESINÉ 145
FRENKÓ CSILLA, D R . TRÉNYINÉ D R . RÁKÓCZI ZSUZSA.
Tanszéki adminisztrátor:
L E H O C Z K Y N É S E R F Ő Z Ő ENIKŐ.
Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium Igazgató: D R . D O B I JÁNOS. Igazgatóhelyettes: KOVÁCS ISTVÁN. Pedagógusok: A M B R U S N É D R . BULLÁS
RÓZSA, ANDERLÉNÉ KASZA MÓNIKA, BA-
L O G H ERZSÉBET, B A L O G H IRÉN, B A L O G H TAMÁS, B Á R O K ISTVÁN, F R E D E RICK D O U G L A S BELL, B Í R Ó ZSOLT, B L A Z O V I C H P É T E R , B L Á Z S I K N É K A RÁCSONY LENKE, B O G N Á R N É K O C S O N D I A N D R E A , C S I G É R ILDIKÓ N A G Y ILDIKÓ, CSIGÉR ISTVÁN, CSISZÁR I M R E , D R . FARKAS Á R P Á D N É M O L N Á R IDA, FARKAS JUDIT S C H M I D T JUDIT, D R . FARKAS Z O L T Á N , FELVÉGI Z S U ZSANNA, FILÓ R É K A , F O D O R ZSOLT, FÜLEKI TAMÁS, G A L A M B O S LÁSZLÓ, GÁRGYÁN GABRIELLA, GYŐRI ISTVÁN, H O R N O K A N D R Á S , D R . IVÁN ÉVA, KELECSÉNYI R I T A , KISS D E Z S Ő P É T E R , D R . KISS LAJOSNÉ B A L O G H K L Á RA, KONFÁRNÉ N A G Y K L Á R A , KUBA K I T T I M O L N Á R K I T T I , KULCSÁR P É TER, K Ú T I G E R G Ő , LAKLIA M Á R T A , LÁSZLÓ GYÖRGYI, M A T O S Z O L T Á N , MATYUSKA M A R I A N N A , M É S Z Á R O S T I B O R , PARAGI ÉVA S Z A B Ó ÉVA, P E L L R Ó Z S A , P I G N I T Z K Y BEÁTA, D R . PUKÁNSZKYNÉ KIRÁLY KATALIN, R I X E R M Á R T A , R O Z G O N Y I - B O R U S F E R E N C , RUZSÁLI ZSOLT, D R . SÁGINÉ SZÉLL A N D R E A , SISÁK G Á B O R , SÖRÖS KATALIN, D R . SZAJBÉLYNÉ H E G E D Ű S G I ZELLA, SZASZÁKNÉ T Ó T H JUDIT, SZÉCSI KATALIN, S Z Ö G I N É C S I S Z Á R I L O NA, TARCSAY TAMÁS, TÁBOROSI A N D R E A , T Ó T H JUDIT, T Ó T H KÁROLY, D R . T Ó T H N É NAGYISTÓK KATALIN, T Ó T H N É SCHULCZ H E D V I G , VARGÁNÉ D R . N Á D H Á Z I Á G N E S , VERES Á G N E S
(gyes), W E I S Z
GYÖRGY.
Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola Igazgató: D R . S Í P O S E R Z S É B E T IBOLYA. Igazgatóhelyettesek: M O L N Á R L Á S Z L Ó , PEDAGÓGUSOK: CZÉDLI
BERKES MÁRTA,
VINCZE ISTVÁNNÉ W I N T E R A N D R E A .
ANGÉLA,
CSIZMÁS
DICZHÁZI
ATTILA,
ZSUZSANNA, ERDÉLYINÉ
CSONKA CSÖKE
KATALIN,
ZSUZSANNA,
FAKAN CSABA, D R . FÁBIÁNNÉ PÁGER A N N A , F R Ö H L I C H N É K A P R O N C Z A Y ÉVA, F Ü L Ö P - K I R Á L Y M Á R T A , H A R A M I Á N É KOVÁCS M Á R I A , D R . H E G Y I N É SZABÓ SZILVIA, JUDT M Ó N I K A , K A K U K N É N A G Y ERZSÉBET, K Á L L A I - B A L O G A N I K Ó , K Á L L A I CSABA, K Á R Á S Z N É R Ó Z S A Z I T A , D R . K A T O N Á N É P A P P ÉVA, K A Z I ZSUZSANNA, KISS ILDIKÓ, KISS T E R É Z , KOCSIS ILONA, D R . K O P A S Z N É BAKOS A N I K Ó , KORMÁNYOSNÉ H O R V Á T H IVETT, K Ö V E S D I N É H E V E S I ÉVA, KRAJKÓ G Y U L Á N É B E Z D Á N EDIT, L É N Á R D JUDIT, LUKÁCSNÉ CSÁVÁS Z S U -
144
Egyetemünk dolgozói |~] Z S A N N A , MLHALIK D E Z S Ő , N A G Y N É PÁLL EDIT, N É M E T H N É A S Z Ó D I
KATA-
LIN, N Y E M C S O K N É B E R N Á T H M A G D O L N A , O N Ó D I K L Á R A , Ö Z V E G Y JUDIT, PATONAINÉ KÖKÉNYESI KATALIN, P É N Z E S JÓZSEF, P I N T É R N É GYARMATI ANIKÓ, S E M J É N Y I N É V I S Y ÁGNES, D R . SOMLAI T I B O R N É D R A H O S K L Á R A , S O M O G Y I D A L M A , STREITMANN JUDIT, S Z A B Ó É V A , D R . SZILÁGYINÉ N A G Y É V A , T A K Á C S ÉVA, T A K Á C S JUDIT, TARCSAY T A M Á S N É S Z Á N T Ó G Y Ö R G Y I , TARY G Á B O R , D R . T Ó T H N É S Á G O D I TERÉZIA, T Ó T H N É VARGA ERZSÉBET, TÖRÖK K A T A L I N , VÁRVÖLGYI P Á L N É TANKÓ I L D I K Ó , VASTAG A N D R E A , Z S I GA A T T I L Á N É P A P BORBÁLA K A T A L I N .
Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar Gyakorló Általános Iskola Igazgató: B Á C S I JÁNOS. Igazgatóhelyettesek: B Á N F I
R I T A , R A V A S Z V I K T Ó R I A , SÁRVÁRI E R Z S É B E T T Ü N -
DE, D R . ZSIGRINÉ SEJTES G Y Ö R G Y I .
Pedagógusok:
A L E X A SZABOLCS, A N G E L I RÓBERT, A N N U S N É N A G Y RÓZSA, Á R V A -
I N É LIBOR ILDIKÓ, B E K E F E R E N C , BEKESNÉ K O V Á C S JUSZTINA, B E L Á J S Z K I N E V E N K A , D R . BENKŐ ZSOLTNÉ JURCSÁK Á G N E S E M E S E , B O N D O R M Ó N I KA, BOROSNÉ D R . T Ó T H KATALIN, C H A B R E C S E K T E R É Z I A , D R . C S Á S Z Á R N É J o ó GYÖNGYI, C S I S Z Á R N É K A S Z A L A ÉVA KRISZTINA, C S Ü L L Ö G N É BOGYÓ KATALIN, D I A M A N T ÁGNES, D O B C S Á N Y I LÁSZLÓ, D O R K A P É T E R N É T Ő K E A N I T A , FARKAS Z S U Z S A N N A , FEHÉRVÁRI GYÖRGYNÉ SZILÁGYI N Ó R A , F O R RÓ ÁGNES, D R . F R A N C Z I Á N É K E L L Ó M A R I A N N , G A L I B Á N É KÓMÁR I R É N , G Y U R I S EDIT
ZSUZSANNA, H É G E R
ANITA, H E G Y E S N É
STUMPF
ERIKA,
HORVÁTH É V A , H O R V Á T H N É FAZEKAS ERIKA, J A N C S Á K N É M A J Z I K A N D REA, K A S Z A B ZSUZSA, KASZT ERIKA, K A T O N Á N É N E M E S GYÖNGYI Á G N E S , K E L E M E N N É N Y Á R I M Ó N I K A , K E M P F A T T I L A , K E N E S E Y N É E P E R J E S I JUSZTINA, K I S S I L O N A , KOCSIS C S I L L A , K O N F Á R LÁSZLÓ, KOSZÓNÉ SCHRANZ G E R T R Ú D , KOVÁCS S Á N D O R N É JUHÁSZ KATALIN, K Ö V E S I - N A G Y D O M I N I KA LENGYEL D O M I N I K A , KUSPI ZSOLT, LAKATOS F E R E N C , L Ó D I N É SZABÓ K A T A L I N , L O V A I RÓBERT, M A T Y A S O V S Z K I KRISZTINA, M E Z E I N É M A R Ó T I KATINKA, M O L N Á R E R I K A ERZSÉBET, M U R Á T I N É S Z É L EDIT, N A G Y ILDIKÓ, N Á N A I M Á R I A , N E M E S Z S U Z S A N N A , NÓGRÁDINÉ N Ó V É Z S U Z S A N N A , O L Á H PIROSKA, PÁLFINÉ BÁNKI M E L I N D A , PAPPNÉ S Z A B Ó M Á R I A , PARAGINÉ A N T A L ILDIKÓ, P A T A J K L Á R A , PATAKINÉ S Z A B Ó ILDIKÓ, P I N T É R A T T I LA, PISKOLTINÉ T Ó T H A N D R E A , P O D M A N I C Z K I N É P A P P Z S U Z S A N N A , D R . S Á G H Y N É G O M B O R ANITA, S E J B E N N É M I K L Ó S EDIT, SIMON MIHÁLY, S Í P O S G É Z A , SIPOSNÉ C S E N D E S É V A , S O Ó S E D I T , SOÓSNÉ VŐNEKI E D I N A , S Z A B A DI MAGDOLNA, S Z A B Ó JÓZSEFNÉ SZÖLLŐSY ILONA, S Z A K T E R ZSUZSANNA, S Z A L Ó K Y N É D R . VÁRKONYI M Á R I A , SZÉL A L E X A N D R A , S Z I L I H E N R I E T T A , 147
Egyetemünk dolgozói |~]
1
Szűcs
MÁTYÁSNÉ JUNÓ M Á R I A , TANÁCS ISTVÁN, T Ó T H ORSOLYA, V A R -
GA Á K O S , VARRÓ M Á R I A , V É G H ZOLTÁNNÉ ALBEL Á G N E S , V R B O V S Z K I H E G E D Ű S NIKOLETT, Z A L A I E D I N A , ZSILOVÁN A N I K Ó .
Óvodapedagógusok:
B O Z Ó K I N É H E F K Ó ERZSÉBET, G Á L Z I T A M I S K O L C Z I Z I T A ,
KOSTÁLY KÁROLY, LÉKÁNÉ SZALÓKY A N E T T , M A D A R Á S Z N É SZÁSZ ÉVA, PAPÓSNÉ K A T O N A ILDIKÓ, SZŰCS ISTVÁNNÉ SZABAD R O Z Á L I A , T Í M Á R M A RIETTA H E G E D Ű S M A R I E T T A .
Szabadidő-szervező: BONDÁR E D I T ÁGNES. Ügyintézők BERÉNYI BERNADETT, KISS JÁNOSNÉ
1 1 4 6
BAKÓDY EDIT.
XI.
AZ EGYETEM DOLGOZÓINAK ÉS HALLGATÓINAK LÉTSZÁMA
Az egyetem dolgozóinak és hallgatóinak létszáma
Az egyetem dolgozóinak létszáma Kar
Fő 2009
Fő 2010
Fő 2011
Oktatók
1607
1592
1588
Kutatók
148
192
217
5500
5709
5570
Egyéb dolgozók Egyetemi Könyvtár
140
140
140
Gyakorló iskolák
258
264
239
Nevelőtanárok
16
16
14
Óvoda
12
11
14
7681
7924
Összesen
148
7782
Az egyetem dolgozóinak és hallgatóinak létszáma I
Az egyetem hallgatóinak létszáma Kar
Nappali
Esti
Állam-és Jogtudományi Kar
2186
-
Általános Orvostudományi Kar
2021
-
Bölcsészettudományi Kar
3321
23
Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Fogorvostudományi Kar Gazdaságtudományi Kar Gyógyszerésztudományi Kar
819 301 1220
-
592
-
3230
-
Mezőgazdasági Kar
232
-
Mérnöki Kar
762
Juhász Gyula Pedagógusképző Kar
Természettudományi és Informatikai Kar Zeneművészeti Kar Összesen*
Levelező
1440
Távoktatás
Összes hallgató
-
3626
-
2021
1301
-
4645
302
-
1121
-
301
-
-
388
476
2084
-
592
1122
-
4352
173
-
405
-
263
-
1025
5224
-
886
-
6110
225
-
15
-
240
20133
23
-
5890
476
26522
* 2010. október 15-i állapot
149 i
XI.
OKTATÁSI TEVÉKENYSÉGRE FORDÍTOTT ÖSSZEG
Oktatási tevékenységre fordított összeg 2009 - E Ft
Megnevezés
Eredeti előirányzat
Előirányzat változások
Módosított előirányzat
Teljesítés
Kormány hatáskörben
Felügyeleti hatáskörben
Intézményi hatáskörben
19 810176
597807
138346
926833
21 473162
20294384
6305 145
183 345
35088
43 768
6567346
6162986
21 406804
-411221
292365
4320564
25608512
24126277
4127 307
-
-
-278266
3 849041
3 337 894
Támogatás értékű működési kiadás
91 359
-
750
-
92109
41 926
Egyéb működési célú pénzeszköz átadás
10753
-
-
87 919
98672
101149
Társadalom-, szoc. pol. és egyéb juttatás
-
-
12081
12081
12081
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai
-
57044
957423
2 708002
2447635
258293
-
-
1 104077
1 362 370
1 317 751
Egyéb intézményi felhalmozási kiadás
-
-
-
500
500
42 453
Felhalmozási célú pénzeszköz átadás
-
-
-
-
-
-
Támogatás értékű felhalmozási kiadás
-
-
-
-
-
-
Előző évi maradvány átadása
-
-
-
51 000
51000
31737
Kölcsönnyújtás
-
-
-
15 000
15000
15525
intézményi beruházás Felújítás
Kiadások összesen Bevétel
1 693 535
53 703 372
369931
523 593
7240899
61 837 795
57931 798
53 703 372
369 931
523 593
7240899
61 837 795
60588935
Oktatási tevékenységre fordított összeg 2010 - E Ft Előirányzat változások Megnevezés
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai
Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat
Kormány hatáskörben
Irányítószervi hatáskörben
342429
117 833
1 717406
22130020
21 404843
5963622
92152
29473
-221 246
5 864001
5645068
21 631 294
-275 537
651 645
7335 769
29343171
26250150
19952 352
4198319
Intézményi hatáskörben
Teljesítés
-
-
-756823
3 441 496
3 153 755
-
-
91 359
60578
Támogatás értékű működési kiadás
91 359
-
Egyéb működési célú pénzeszköz átadás
10753
-
-
67 564
78317
82034
Társadalom-, szoc. pol. és egyéb juttatás
-
-
-
7436
7436
7436
-
-333 961
1 688962
4253 244
4376561
-
-
408711
408 711
408712
-
-
30000
551 430
558888
Intézményi beruházás Egyéb intézményi felhalmozási kiadások Felújítás
2 898243 -
521 430
Központi beruházási kiadások
-
-
30000
-
30000
30000
Előző évi maradvány átadása
-
-
-
60000
60000
43 701
Kölcsönnyújtás
-
-
-
15000
15000
15 370
Finanszírozás kiadásai
-
-
-
-
-
-44 597
55 267372
159044
494990
10352779
66274185
61992499
55 267 372
159 044
494 990
10352 779
66274185
66206300
Kiadások összesen Bevétel
XI.
A KÖLTSÉGVETÉS ALAKULÁSA
S A költségvetés alakulása
A költségvetés alakulása 2010 - E Ft Bevételi forrás
Bevétel
Hallgatói előirányzat
Képzési, tudományos, fenntartási támogatás és programfinanszírozás Összesen
Összesen
3 598883
4 324863
0
0
0
123 900
1 090000
1 213900
35 748983
13 979 626
49728609
36598863
18 668509
55 267 372
Oktatói, kutatói ösztöndíjak Közoktatás
Támogatás
725 980
A költségvetés alakulása 2011 - E Ft Bevételi forrás
Hallgatói előirányzat Oktatói, kutatói ösztöndíjak Közoktatás Képzési, tudományos, fenntartási támogatás és programfinanszírozás Összesen
156
Bevétel
Támogatás
Összesen
551 093
3 689961
4 241 054
0
0
0
196990
1090000
1 286990
39 246423
14903 223
54149646
39994 506
19683184
59 677 690
XII. KOLLÉGIUMOK
fi
Kollégiumok
Karközi kollégiumok Eötvös Loránd Kollégium Igazgató tanács elnöke: D R . K I N C S E S JÁNOS docens. Kollégiumi tanár: B A R C Z I E R Z S É B E T .
Hermán Ottó Kollégium Igazgató: BuzÁs
SZILÁRD.
Károlyi Mihály Kollégium Igazgató: V A R G A Á G N E S . Kollégiumi tanár: S Z A L A I
ANDRÁS.
Móra Ferenc Kollégium Igazgató: E R D É L Y I Á G N E S . Kollégiumi tanár: KOVÁCS
ATTILA.
Öthalmi Diáklakások Igazgató: M I K E S ISTVÁN. Kollégiumi tanár: TARSOLY
U
158
ANITA.
Kollégiumok
Karokhoz tartozó kollégiumok Általános Orvostudományi Kar - Apáthy István Kollégium Vezető:
RÉVÉSZ GÁBOR
kollégiumigazgató.
Általános Orvostudományi Kar - id. Jancsó Miklós Kollégium Vezető:
RÉVÉSZ GÁBOR
kollégiumigazgató.
Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar - Béke utcai Kollégium Kollégiumi referens: S Ü T Ö R I
LÁSZLÓ.
Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar - Madzsar József Kollégium Kollégiumi referens:
S Ü T Ö R I LÁSZLÓ.
Gyógyszerésztudományi Kar - Semmelweis Ignác Kollégium Nevelőtanár: D R . D A N K Ó BALÁZS. . Ingatlan-fenntartási ügyintéző: G I L I N G E R
ATTILÁNÉ.
Juhász Gyula Pedagógusképző Kar - Teleki Blanka Kollégium Igazgató: M Á R K U S K A T A L I N , Kollégiumi nevelők: B O R S I I S T V Á N N É
Mezőgazdasági Kar Kollégiuma Kollégiumvezető:
SZILÁGYI LÁSZLÓ.
Mérnöki Kar Kollégiuma Kollégiumi igazgató:
VARGA ZOLTÁN.
SZAKADÁTI ELLA.
fl
XIII. KOLLÉGIUMI FÉRŐHELYEK
m CT\ K>
KJ Ti Kollégium neve
ÁJTK
ÁOK
BTK
ETSZK
FOK
GTK
GYTK JGYPK
MGK
MK
TTIK
ZMK
összesen
o I o— O
(D-
Apáthy István Kollégium
5
226
4
2
23
0
6
0
0
1
5
0
272
Béke utcai Kollégium
0
0
0
138
0
0
0
1
0
0
0
0
139
Eötvös Kollégium
3
6
15
0
1
1
1
0
0
0
38
7
72
Hermán Ottó Kollégium A
14
1
36
0
0
16
1
4
0
1
191
0
264
Hermán Ottó Kollégium B
8
1
6
0
0
1
0
0
0
0
32
0
48
id. Jancsó Miklós Kollégium
4
189
4
3
14
2
1
6
0
2
10
0
235
Károlyi Mihály Kollégium
80
0
123
1
0
80
0
58
0
0
OO m
39
819
5L
Madzsar József Kollégium
0
0
0
127
0
0
0
0
0
0
0
0
127
ID"
Márton Áron Kollégium
5
19
32
9
2
1
16
5
0
1
66
6
162
MGK kollégiuma
3
0
6
1
0
1
0
11
0
143
12
0
177
MK kollégiuma
0
0
0
0
0
0
0
0
88
0
0
0
88
Móra Ferenc Kollégium
43
1
160
1
0
32
0
6
0
0
73
1
317
Öthalmi Diáklakások
14
0
61
0
0
15
0
2
0
1
127
0
220
Öthalmi Kollégium
12
0
51
1
1
12
0
12
0
5
119
1
214
Semmelweis Ignác Kollégium
1
6
3
1
0
1
174
1
0
1
7
0
195
Teleki Blanka Kollégium
3
0
6
1
0
5
0
384
0
1
12
1
413
195
449
507
285
41
167
199
490
88
156
1130
55
3762
Összesen
§
ÍJÍ. o c n rt- 01
33 <
3-
SJ: n> — N n>- n
<
~
a> i-» o> 7T
3 3, 3«
I
Kollégium neve
ÁJTK
ÁOK
BTK ETSZK FOK
GTK GYTK JGYPK
MGK
MK
TTIK
ZMK
összesen
íü * 2 — o o
c
Apáthy István Kollégium
5
229
6
2
22
0
6
0
0
1
4
0
275
Béke utcai Kollégium
0
1
0
127
0
0
0
1
0
0
0
0
129
• cr r* 0>
Eötvös Kollégium
3
6
14
0
1
1
1
0
0
0
38
7
71
rt>. *
Hermán Ottó Kollégium A
15
1
39
0
0
13
0
3
0
2
184
0
257
< 3KJ ®
Hermán Ottó Kollégium B
7
1
6
1
0
1
0
0
0
0
30
0
46
id. Jancsó Miklós Kollégium
3
194
6
2
13
2
1
6
0
2
9
0
238
üS n>. n < 3
Károlyi Mihály Kollégium
79
0
124
3
0
78
0
63
0
0
408
39
794
Madzsar József Kollégium
0
0
1
123
0
0
0
0
0
0
0
0
124
Márton Áron Kollégium
6
19
32
9
2
1
16
5
0
1
64
6
161
MGK kollégiuma
0
0
0
0
0
0
0
0
72
0
0
0
72
MK kollégiuma
2
0
5
0
0
2
0
6
0
111
9
0
135
Móra Ferenc Kollégium
40
1
147
1
0
33
0
6
0
0
68
1
297
Öthalmi Diáklakások
12
1
56
0
0
13
0
4
0
1
123
0
210
Öthalmi Kollégium
11
0
51
1
1
10
0
13
0
5
113
1
206
Semmelweis Ignác Kollégium
0
7
5
1
0
2
165
1
0
1
9
0
191
Teleki Blanka Kollégium
6
0
13
3
0
6
0
352
0
6
11
2
399
189
460
505
273
39
162
189
460
72
130
1070
56
3605
Összesen
(ű 01 r* o7T
XIV. AZ EGYETEM DOKTORI KÉPZÉSI PROGRAMJAI ÉS VEZETŐIK Bölcsészettudományok Irodalomtudományi Doktori Iskola Vezető: D R . BALÁZS M I H Á L Y egyetemi tanár, akadémiai doktor. Képzési programok: Angol nyelvű irodalmakés kultúrák Európában és Észak Amerikában, Antik irodalom, Francia irodalom, Irodalomelmélet, Klasszikus magyar irodalom, Modern magyar irodalom, Neolatin irodalom, Német nyelvű irodalmak, Olasz irodalom, Orosz irodalom, Összehasonlító irodalomtudomány, Régi magyar irodalom.
Nyelvtudományi Doktori Iskola Vezető: D R . K E N E S E I ISTVÁN egyetemi tanár, akadémiai doktor. Képzési programok: Altajisztika, Angol alkalmazott nyelvészet, Elméleti nyelvészet, Francia nyelvészet, Magyar nyelvészet, Német nyelvészet, Orosz nyelvészet, Történeti szlavisztika, Uráli nyelvészet.
Neveléstudományi Doktori Iskola Vezető: D R . C S A P Ó B E N Ő egyetemi tanár, akadémiai doktor. Képzési programok: A tanulás és az oktatás kognitív idegtudományi alapjai, Az oktatás és a nevelés pszichológiai kérdései, Egészségnevelés, Információs és kommunikációs technológiák az oktatásban, Neveléstörténet, Oktatáselmélet, Pedagógiai értékelés.
165
Az egyetem doktori képzési programjai és vezetőik
0 Filozófiatudományi Doktori Iskola Vezető: D R . C S E J T E I D E Z S Ő egyetemi tanár, akadémiai doktor. Képzési programok: Metafizika és metafizika-kritika, Etika, társadalom, és alkalmazott Művészetfilozófia.
filozófia,
Történelemtudományi Doktori Iskola Vezető: D R . J. N A G Y LÁSZLÓ egyetemi tanár, akadémiai doktor. Képzési programok: Antikvitás, Medievisztika, Modernkor.
Orvos- és Gyógyszertudományok Interdiszciplináris Orvostudományok Doktori Iskola (Elméleti mányok és biológiai tudományok) Vezető: D R . M Á N D I Y V E T T E egyetemi tanár, akadémiai doktor. Képzési programok: Orvosi mikrobiológia, Preventív medicina.
orvostudo-
Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola Vezető: D R . K E M É N Y LAJOS egyetemi tanár, akadémiai doktor. Képzési programok: Biokémiai és molekuláris biológiai vizsgálatok gyermekek és terhes anyák vasculáris betegségeiben, Fogorvostudomány, Immunológia, Kísérletes és klinikai idegtudomány, Klinikai és kísérletes kutatás a helyreállító és szervkímélő sebészetben, Reprodukciós egészségtan, Szívbetegségek klinikai és experimentális vizsgálata. Multidiszciplináris Orvostudományok Doktori Iskola (Elméleti orvostudományok és klinikai orvostudományok) Vezető: D R . D U X LÁSZLÓ egyetemi tanár, akadémiai doktor. Képzési programok: A keringési rendszer élet és kórtana, farmakologiája, Biokémia, biofizika, molekuláris és sejtbiológia. Gyógyszertudományok Doktori Iskola Vezető: D R . F Ü L Ö P F E R E N C egyetemi tanár, akadémikus. Képzési programok Farmakognózia, Gyógyszeranalitika, Gyógyszerhatástan, biofarmácia, klinikai gyógyszerészet, Gyógyszerkémia, gyógyszerkutatás, Gyógyszertechnológia. \Jl66
Az egyetem doktori képzési programjai és vezetőik
[
Társadalomtudományok Állam- és Jogtudományok Doktori Iskola Vezető: D R . JAKAB ÉVA egyetemi tanár, akadémiai doktor. Képzési programok: Alkotmány- és jogtörténet, Alkotmány- és közigazgatási jog, pénzügyi jog, Agrárjog, Munkajog és társtudományai, Bűnügyi tudományok, Civilisztika, Igazságügyi statisztika, Demográfia, Jogi informatika, Jogbölcselet, Jogszociológia, Nemzetközi jog, Európa-jog, Nemzetközi magánjog, Politológia, Római jog.
Közgazdaságtudományi Doktori Iskola Vezető: D R . B O T O S K A T A L I N egyetemi tanár, akadémiai doktor. Képzési programok: Gazdaságmatematika, Gazdaságpszichológia, Világgazdasági és nemzetközi pénzügyek.
Természettudományok Biológiai Tudományok Doktori Iskola Vezető: D R . M A R Ó Y P É T E R egyetemi tanár, akadémiai doktor. Képzési programok: Biokémia, Biotechnológia, Genetika, Humánbiológia, Mikrobiológia, Molekuláris biológia, Neurobiológia, Növénybiológia, Ökológia.
Fizikai Tudományok Doktori Iskola Vezető: D R . S Z A B Ó G Á B O R egyetemi tanár, akadémikus. Képzési programok: Asztrofizika, Biofizika, Elméleti- és matematikai fizika, Kvantumoptika, Szilárdtest-fizika, lézerfény-anyag kölcsönhatás, Optika, lézerfizika, lézerek alkalmazásai, Radiológia.
Földtudományok Doktori Iskola Vezető: D R . M E Z Ő S I G Á B O R egyetemi tanár, akadémiai doktor. Képzési programok: Geológia, Geomorfológia, Geoökológia, Társadalmi-gazdasági térbeli megjelenési formái és változásai.
folyamatok
Kémiai Tudományok Doktori Iskola Vezető:
D R . ERDŐHELYI A N D R Á S
egyetemi tanár, akadémiai doktor. l 6 7 l
H Az egyetem doktori képzési programjai és vezetőik Képzési programok: Analitikai kémia, Bioszerves kémia, Elektrokémia, Elméleti kémia, Katalízis, felület-, kolloid- és anyagtudomány, Komplex vegyületek kémiája, Reakciókinetika, Szintetikus szerves kémia.
Környezettudományi Doktori Iskola Vezető: D R . D O M B I A N D R Á S egyetemi tanár, akadémiai doktor. Képzési programok: Fizika a környezetvédelemben, Környezetföldrajz, Környezetföldtan, Környezeti biokémia és biotechnológia, Környezeti kémia, Természetvédelmi ökológia.
Matematika- és Számítástudományok Doktori Iskola Vezető: D R . C Z É D L I G Á B O R egyetemi tanár, akadémiai doktor. Képzési programok: Algebra, Analízis, Dinamikus rendszerek, Elméleti számítástudomány, Geometria és kombinatorika, Informatika, Matematika, Operációkutatás és kombinatorikus optimalizálás, Számítástudomány alkalmazásai, Sztochasztika.
Műszaki tudományok Informatika Doktori Iskola Vezető: D R . C S I R I K JÁNOS egyetemi tanár, akadémiai doktor. Képzési programok: Elméleti számítástudomány, Operációkutatás és kombinatorikus zálás, Számítástudomány alkalmazásai.
168
optimali-
XV. DOKTORI (PhD) KÉPZÉSBEN RÉSZT VETT HALLGATÓK
Doktori képzésben részt vett hallgatók Felvételt nyert PhD-hallgatók doktori iskolák és évek szerint 2001
2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010
12
19
14
13
11
13
13
12
12
11
18
9
7
12
11
6
5
9
5
Irodalomtudományi
25
24
28
25
20
23
21
18
24
17
Multidiszciplináris
6
11
6
10
10
10
14
10
13
12
Gyógyszertudományi
11
10
10
8
7
9
12
13
12
13
Interdiszciplináris
4
7
3
2
3
5
9
8
7
10
Klinikai Orvostudományi
3
8
4
4
7
9
11
10
11
17
Elméleti Orvostudományi
9
4
10
14
11
7
7
11
5
14
Jogtudományi
16
16
16
24
18
12
19
16
17
18
Közgazdasági
6
5
9
5
11
12
12
12
11
13
Biológiatudományi
37
18
38
34
39
33
28
33
39
46
8
8
9
10
Történettudományi Nyelvtudományi
12
Fizikatudományi
12
11
9
12
10
10
Földtudományi
14
16
14
13
17
19
14
17
26
21
Kémiatudományi
8
12
9
12
12
11
11
12
16
15
Matematika-és számítástudományi
12
12
20
14
14
14
14
20
5
7
Környezettudományi
10
12
12
12
22
17
15
9
15
16
Neveléstudományi
-
-
-
22
14
13
19
20
13
15
Filozófiatudományi
-
-
-
-
-
-
4
5
4
2
Informatika
-
-
-
-
-
-
-
-
9
16
211
231
239
257
279
Összesen
170
196
203
238
228
237
Doktori képzésben részt vett hallgatók I M e g í t é l t P h D - f o k o s. á t o k d o k i o r i i s k ó l á k é s é v ek S7.é r i n t 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007
2008 2009
2010
Történettudományi
3
4
5
4
13
11
3
11
10
5
Nyelvtudományi
1
2
3
2
2
1
3
5
3
5
Irodalomtudományi
6
8
11
9
18
4
11
14
11
17
Multidiszciplináris
7
7
7
11
8
11
6
5
5
Gyógyszertudományi
6
9
5
6
12
12
9
13
Interdiszciplináris
-
-
4
4
6
6
5
6
4
5
Klinikai Orvostudomány
7
14
11
20
15
21
9
10
26
18
Elméleti Orvostudományi
11
4
7
6
5
7
6
18
10
13
Jogtudományi
5
-
4
4
1
5
6
11
4
12
Közgazdasági
3
-
1
1
1
2
6
1
1
4
Biológiatudományi
17
17
27
20
14
18
18
18
31
23
Fizikatudományi
12
5
16
8
7
5
6
8
Földtudományi
3
3
5
7
1
9
13
7
5
9
Kámiatudományi
6
9
8
9
4
3
24
9
7
7
Matematika- és számítástudományi
3
2
3
7
4
8
7
12
7
4
Környezettudományi
-
13
11
12
6
10
6
5
4
2
Neveléstudományi
3
1
-
2
-
-
1
-
6
6
-
-
-
_
1
-
-
-
-
-
6
8
154
158
162
Filozófiatudományi Informatika
-
-
Összesen
93
98
-
128
132
117
133
139
5 11
8
0
171 I
XVI. A JÓZSEF ATTILA TANULMÁNYI ÉS INFORMÁCIÓS KÖZPONT STATISZTIKAI ADATAI
T 7 3 l
| A JATIK statisztikai adatai
Az SZTE Kongresszusi Központ rendezvényeinek látogatottsága fő
Az SZTE Kongresszusi Központ rendezvényei jelleg szerint
80 70 60 50 40 30 20
10
0
174
Tudományos
üzleti
Kulturális
Oktatás
XVII. AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR LÁTOGATOTTSÁGA
Az Egyetemi Könyvtár látogatottsága
Érvényes tagsággal rendelkező olvasók száma
2010
Olvasói csoport
Olvasótipus
SZTE dolgozók SZT partnerek Városi, külső olvasók
2927 51 1678 115 5264 316 956 19 222 3 1613 33 464 6 4018 126 181 9 742 36 5 762 119 234 30 766 1046 2220
Összes hallgató Összes oktató
24061 863
Összesen:
28956
Állam-és Jogtudományi Kar Általános Orvostudományi Kar Bölcsészettudományi Kar Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Fogorvostudományi Kar Gazdaságtudományi Kar Gyógyszerésztudományi Kar Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Mezőgazdasági Kar Mérnöki Kar Természettudományi ás Informatikai Kar Zeneművészeti Főiskolai Kar
176
hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók
Érvényes tagság
Összesen (fő)
Összesen
(%)
2978
10%
1793
6%
5 580 975 225 1646 470 4144 190 778 5 881 264
19% 3% 1% 6% 2% 14% 1% 3% 20% 1%
766 1046 2220
3% 4% 8%
24061 863
83% 3%
28956
100%
Az Egyetemi Könyvtár látogatottsága
Érvényes tagsággal rendelkező olvasók száma
2011
Olvasói csoport
Állam- és Jogtudományi Kar Általános Orvostudományi Kar Bölcsészettudományi Kar Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Fogorvostudományi Kar Gazdaságtudományi Kar Gyógyszerésztudományi Kar Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Mezőgazdasági Kar Mérnöki Kar Természettudományi és Informatikai Kar Zeneművészeti Főiskolai Kar SZTE dolgozók SZTE partnerek Városi, külső olvasók Összes hallgató Összes oktató Összesen:
Olvasótípus
hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók
Érvényes tagság
2903 55 1805 139 4850 324 954 16 252 4 1605 31 485 23 3961 142 161 10 748 39 5586 137 215 32 645
Összesen (fő)
Összesen
(%)
2958
10%
1964
7%
5174
18%
970
3,5%
256
1%
1636
6%
508
2%
4103
15%
171
0,5%
787
3%
5723
20%
247
1%
645
2%
875
875
2175 18 846 802 28192
2175 18846 802 28192
3% 8% 84% 3% 100%
177 5
XVIII. 90 ÉVES A SZEGEDI TERMÉSZETTUDOMÁNYI KÉPZÉS* Régi idők tanújaként beszélni egy nagy múltú intézmény ünnepére összegyűlt vendégek előtt, közöttük céhbeliek és pártfogók, valamint az intézmény tagjai, tudós tanárok és szépreményű fiatalok előtt — nagy tisztesség ez, de nehéz feladat. Kilencven évre visszanézni szűk negyedórában lehetetlen, de most kötelesség. Nem szaporítom a szót, nekivágok. Saját gyermekkorommal kezdem. Eléggé természetes, hogy ötéves óvodásként, egy Berettyó parti városkában még mit sem tudtam arról, hogy létezik a világon egyetem, Magyarországon pedig van Szeged nevű város. Ebből a kényelmes állapotból egy késő őszi estén szüleim beszélgetése mozdított ki, amelyből kiderült, hogy „a szegedi egyetemen Szent-Györgyi Albert C-vitamint csinált paprikából, és ezért megkapta a Nobel-díjat". Ebben a mondatban majdnem minden főnév titokzatos volt számomra, kivéve a paprikát, amit akkor még nem szerettem, és az Albert keresztnevet, amelyet történetesen édesapám is viselt. Kíváncsiskodásomra aztán életkorómhoz illő felvilágosítást kaptam arról, mi is az az egyetem, és hány óráig kellene vonatozni, hogy Szegedre érjünk. A dolog tudományos és gazdasági vonatkozásáról csak annyi volt a magyarázat, hogy „nagy találmányért sok pénzt adnak". (Erről akkor, gyerekfejjel, nem sejthettem, hogy nem általános érvényű igazság...) Néhány évvel később, azok a nehéz évek, amelyekről kedves kollégám, Dombi Jóska bátyám már megemlékezett, sok új főnév jelentésére is megtanítottak, mégpedig audiovizuális módszerrel: ágyúdörgés, légitámadás, Sztalin-gyertya (akkoriban szigorúan „a" betűvel), és megszerettették velem a paprikát, meg egyáltalán mindent, amit meg lehetett enni. De a szegedi egyetem is azidőtájban került szóba ismét. Rokonok, ismerősök fejtörő kérdéseire rendszerint megtaláltam a helyes választ, s ekkor hangzott el szülőm szájából az emlékezetes mon*Dr. Csákány Béla beszéde az ünnepi kari tanácsülésen ~Í79Ü
Tanulmány dat: „Ezt a gyereket, ha rá is megy a kis föld, akkor is taníttatjuk!" A teljesség kedvéért, a kis föld közel kettő kataszteri hold szántó volt. A földecske gondját aztán évek múltán, a szigorú ötvenes évek elején az állam kéretlenül is levette szüleim válláról, de levette róla a taníttatásom terhét is. Így kerülhettem kerek hat évtizeddel ezelőtt a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Karára elsőéves gólyaként, ráadásul — vagy ahogy ma mondanák, bonuszként — annak is a matematikát tanító és művelő Bolyai Intézetébe. A Kar — eredeti nevén a kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem Mathematikai és Természettudományi Kara — akkor már 79 éves volt. Nem lennék számtanista, ha nem tenném hozzá: éppen annyi, mint csekélységem a most folyó évben. Ám az egyetem csak az első világháború végéig működhetett Kolozsvárott, azután 1921-ben Szeged fogadta be. A város és az egyetem frigye sok éven át különös házasság volt, amely Klebelsberg Kunó erőteljes biztatására jött létre. A város nagyjai ugyan kezdettől fogva tisztességgel támogatták az egyetemet, de a helyi polgárság eleinte kevéssé érezte és kevésre értékelte a jelenlétét. Bizonyság erre ez az 1925-ben kiadott könyvecske, amelyet most felmutatok. Ez az akkori szegedi „Ki kicsoda?", amely száz jeles szegedi polgárt mutat be, és közöttük egyetlen egyetemi professzor sincsen. Klebelsberg azonban újból lépett: hazahívta, külföldről Szegedre, a fiatal kutatóként már nemzetközi hírű SzentGyörgyi Albertet. Ő Szeged és vidéke ikonikus növényéből, a paprikából izolálta az általa már korábban felfedezett hexuronsavat — mai nevén az aszkorbinsavat —, és felderítette szerepét a biológiai égésfolyamatokban, amiért 1937-ben orvosi-élettani Nobel-díjat kapott. Ettől kezdve vált a különös házasság boldog házassággá, és, amint mondtam, ekkor tudtam meg, hogy van Szeged, van ott egyetem, és — legalábbis gyermeki értelmem szintjén — azt is, hogy létezik természettudomány. Ezen a ponton a kedves jelenlevők közül valaki közbeszólhat, hogy „de hiszen Szent-Györgyi az orvoskar professzora volt". Ezt megelőzendő megemlítem, hogy Cambridge-ben szerezte kémiai doktorátusát, onnan hívta meg Szegedre Klebelsberg, és a harmincas évek második felében ő vezette az itt ünneplő Kar Szerves Kémiai Tanszékét. Létezett és dolgozott a Kar a második világháborús front áthaladásának évében is. 1944. november 3-án az országban először Szegeden indult újra a felsőfokú természettudományos oktatás a félelem nélkül — vagy talán éppenséggel racionálisan gondolkodva — Szegeden maradt Bartucz Lajos és Riesz Frigyes profeszszorok, valamint az utóbbi adjunktusa, Kalmár László előadásaival. Rieszt 1945 tavaszán a városba hamarosan visszatért professzorok rektorrá is választották. Hermann Egyed, a tudós premontrei kanonok, akkori bölcsészkari dékán, így ír Riesz Frigyes rektori működéséről emlékirataiban: „Amikor sok nagy tudós kicsinek bizonyult... ő megalkuvás nélkül képviselte az egyetem érdekeit." Visszatérve szegedi diákéveimhez, a máig gyakran és nem ok nélkül csúful em180
Tanulmány H legetett ötvenes évek első fele — bevallom, számomra a tudománnyal, kultúrával és az élet más szépségeivel való ismerkedés felejthetetlen időszaka — paradox módon a Természettudományi Karnak is egyik fénykora volt. 1951-től 55-ig hét Kossuth-díjat kaptak a kar tudósai, név szerint és betűrendben Ábrahám Ambrus ideganatómus, Budó Ágoston fizikus, Fodor Gábor szerves kémikus, Kiss Árpád szervetlen kémikus, Koch Sándor minerálógus, Rédei László és SzőkefalviNagy Béla, matematikusok. Közülük az utolsóként említett három professzornak összesen 14 autogramja díszíti indexem megsárgult lapjait; két mesterem mellett Koch Sándoré azért, mert ő volt az útrabocsátó dékánom. Máig a szemem előtt van sudár és szikár alakja, ahogyan az Aulában kézszorítással átadja tanári oklevelemet, s hallom barátságos bariton hangját: „Jó munkát, fiacskám!" De a kar további akkori professzorainak neve is felejthetetlen: Greguss Pál, a paleobotanika nagy alakja, Kalmár László, az informatika úttörője, Prinz Gyula, Belső-Ázsia legendás kutatója. A következő évtizedekre már kevés időm marad. A hatvanas évek derekán jelent meg Szegeden az első számítógép, négyezer elektroncsővel, amelyeknek még a hűtése is komoly műszaki feladatot képezett. Utódja már tranzisztoros volt, aztán a hetvenes években itt is hozzájutottunk az integrált áramkörös nemzedékhez, pár évvel később pedig jött a VLSI technológia és a személyi számítógépek. Sok történet kering arról, hogy a szakemberek milyen kevéssé látták előre ezt a viharos fejlődést. Számomra a 20. század végén az volt a legszórakoztatóbb, hogy még a hivatásos és zseniális fantaszta Stanislaw Lem is úgy képzelte az ötvenes években, hogy a Vénuszra induló hatalmas űrhajó térfogatának jelentős részét majd a számítógépterem teszi ki. A gyors hazai haladásban Szegednek kiemelkedő szerepe volt. A kezdeti évek mai szemmel nézve primitív gépein meg Kalmár nagyszerű előadásain nevelkedett a hetvenes-nyolcvanas évek hazai számítástechnikai vezérkarának meghatározó része. Ha a későbbi évtizedekhez is egy-egy tudományágat akarunk kapcsolni, a hetvenes éveké a biológia. Az akadémiai kutatóközpont létrejötte fermentálta ennek a továbbfejlődését Karunkon is, amely biztosította a fiatal kutatók utánpótlását, másrészt a két intézmény kapcsolata az érett szakemberek számára kölcsönösen előnyös lehetőségeket nyitott. A nyolcvanas éveké a fizika, ez volt az első nagy áttörés időszaka a szegedi lézerkutatásban. (A másodiknak a fejleményeit most figyeljük, lélekzet-visszafojtva.) A kilencvenes éveké az informatika, amely ekkorra vált önálló tanszék- és tudománycsoporttá. Egyik szülője a matematika volt, amelyet Karunk később nagyívű pályát befutott egykori ifjú professzora, Lovász László úgy nevezett, hogy a tudományok szolgálóleánya és királynője. Hogy az ő metaforáját folytassam, az informatika a kilencvenes években lett — itt és az egész világon — mindenki segédmunkása és a tudományok generálisa. A kétezres évekről nem merek két mondatban beszélni, ahhoz nincs meg a történelmi W
D
|~j Tanulmány távlat. De itt ülnek köztünk azok a kutatók, akiknek a tudományáról a százéves jubileumi gyűlésen eshet majd szó — és most szándékosan nem nézek senkire. A befejezéshez közeledve — ha már ezen a szószéken állok — tiszteletadásként hírneves tanárom, Szőkefalvi-Nagy Béla előtt, hadd idézzem egy gondolatát, amelyet bő hatvan évvel ezelőtt a Kar elé terjesztett. Tudni kell róla, hogy fontolva haladó ember volt, aki megadta a császárnak is, ami a császáré, szakmán kívül is érvényesülő nagy tekintélye pedig igazságosságából származott. Akkor ezt írta, az oktatók nyelvismeretének fejlesztését javasolva: „Természetesen senki nem gondolhat arra, hogy a megfelelő nyelvismeret a tudományos segédszemélyzet sorába való kinevezés feltételéül állapíttassák meg. Ez igazságtalan előnyhöz juttatná azokat, akiknek szüleik gazdasági és szociális helyzete folytán módjukban volt idegen nyelveket tanulni. Ellenben felette kívánatosnak látszik, hogy a tudományos segédszemélyzet tagjai kineveztetésük alkalmával legalább két világnyelv megtanulására köteleztessenek. E nyelvek egyikének a Szovjetunió tudományos köreivel való együttműködés kiépítése illetőleg elmélyítése érdekében lehetőleg az orosznak kellene lennie." Eddig az idézet, az pedig már a történelem fintora, hogy mire a javaslat egyik fele átment a gyakorlatba, a másik fele idejétmúlttá vált. Végezetül szűkebb szakmai mesterem, Rédei László legendáriumából elevenítem fel egy szép és tanulságos mondását. Ismeretes, például ebből az elegáns kötetből is [90 éves a szegedi természettudományi képzés], hogy Rédei a hajdanában szokásos egy esztendeig a kar dékánjának tisztét is betöltötte. (Zárójelben említem meg, hogy nagyon szerette volna elkerülni ezt a megbecsülést, s ezért, amikor a kari tanácsban 15 kollégája közül csak 9 szavazott rá, bejelentette, hogy nem vállalja a dékánságot, mert nem érzi meggyőzőnek az iránta megnyilvánuló bizalom mértékét. Ám erre az elnöklő Bruckner Győző — a Kar nagyhírű vegyészprofesszora — leleményesen arról szavaztatta meg a tanácsot, hogy elfogadja-e Rédei visszalépését. Tizenegyen nem fogadták el, így lett Rédei dékán.) Ebben a minőségében olykor furcsa eseteket kellett kivizsgálnia. Feljelentés érkezett a földtan professzora ellen (akit most jelöljünk X-szel) azzal a súlyos váddal, hogy tanszéki szobájában esténként barátaival borozgat. A fáma szerint Rédei a vizsgálat során mindössze két kérdést tett fel, s a válaszok birtokában máris meghozta figyelemre méltó döntését: — Kérem szépen, jó tanár-e X kolléga? — Igen, a hallgatók nagyon szeretik az előadásait. — És kérem szépen, jó kutató-e X kolléga? — Igen, magas színvonalú publikációi vannak. — Tehát jó tanár és jó kutató. HÁT AKKOR HADD IGYÉK! Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
UT82
XIX. EGYETEMÜNK ÚJ DÍSZDOKTORAI
Egyetemünk új díszdoktorai
Az egyetem rektorától az Egyetemi Szenátus határozata alapján Doctor Honoris Causa címet kaptak: 2010. november 11-én Danilo Türk szlovén köztársasági elnök. Ursula Ravens gyógyszerész, Institut für Pharmakologie Medizinische Fakultät Carl Gustav Carus. Frédéric Barbier könyvtörténész, CNRS főmunkatársa. Eric Kleinpeter vegyész, Karl-Liebknecht University of Potsdam. Forró László fizikus, Institute of Physics of Condensed Matter.
und
Toxikologie
Az egyetem rektorától az Egyetemi Szenátus határozata alapján Senator Honoris Causa címet kaptak: 2010. november 11-én John Beumer fogász, Division of Advanced Prosthodontics, UCLA School of Dentistry vezetője. Liisi Anikó Sevón fogász, Senior Lecturer of the Department of Periodontology University of Turku.
Ü 8 4
XX.
KITÜNTETÉSBEN RÉSZESÜLTEK 2010-2011 Akadémiai díj
egyetemi tanár.
D R . H O H M A N N JUDIT
Akadémiai Kiadói Nívódíj D R . P Á L JÓZSEF
egyetemi tanár.
Apáczai-Csere János-díj D R . B É K É S I I M R É N É DR. FEJES K A T A L I N
docens.
Batthyány-Strattman László-díj D R . BÁTHORI M Á R I A
egyetemi tanár,
DR. Soós GYÖNGYVÉR egyetemi tanár.
Bibliotéka Emlékérem SÁNDOR ÁKOS
osztályvezető.
Csongrád Megye Közművelődéséért Díj Dr. Olasz Sándor egyetemi tanár.
Csongrád Megyéért Emlékérem Dr. Pál József egyetemi tanár.
Egyetemi Sportért kitüntető cím
Dorka Péter adjunktus, Petrovicsné Tejes Edit testnevelő
ERICSSON a matematika és fizika népszerűsítéséért-díj GYŐRI ISTVÁN
középiskolai tanár.
T85l
Kitüntetésben részesültek
ERICSSON a matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért-díj D R . D O B I JÁNOS
igazgató.
Francia Köztársaság Akadémiai Pálma Rend Tiszt fokozata egyetemi tanár.
D R . BADÓ ATTILA
Francia Köztársaság Becsületrend lovagi fokozat D R . CSERNUS SÁNDOR
egyetemi docens.
Honoris Causa Pro Scientia Aranyérem DR. ANDERLE ÁDÁM
egyetemi tanár.
Klebelsberg Kunó-díj
egyetemi tanár, egyetemi tanár, V I L M O S egyetemi tanár.
D R . JANCSÓ G Á B O R D R . NAGY FERENC D R . TOTIK
Klebelsberg Kunó-díj Emeritus fokozat D R . BODA DOMOKOS
professor emeritus.
Kölcsey-érem
Dr. Mader Béla főigazgató.
Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett
egyetemi docens, főiskolai docens, N A G Y M A J T É N Y I L Á S Z L Ó egyetemi tanár.
D R . BÉNYINÉ D R . FARKAS M Á R I A DR. HOMOR GÉZA DR.
Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság díszoklevele D R . ERŐS ISTVÁN
professor emeritus.
Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt D R . FARKAS BEÁTA
docens.
Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkereszt egyetemi tanár, egyetemi tanár, egyetemi tanár.
DR. DOMBI ANDRÁS
D R . THURZÓ LÁSZLÓ D R . TOLDI JÓZSEF
Í T 8 6
Kitüntetésben részesültek [
Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt C S A N Á D I LAJOSNÉ
klinikai központi főnővér.
Magyar Köztársasági Érdemrénd Tisztikereszt professor emeritus, professor emeritus, T I B O R egyetemi tanár.
D R . O B Á L FERENC D R . STÁJER G É Z A DR. WITTMANN
Manninger Rezső Emlékérem D R . KOVÁCS K O R N É L
egyetemi tanár.
Mestertanár Aranyérem (OTDT)
egyetemi tanár, docens, D R . FELEKY G Á B O R docens, D R . H A J D Ú JÓZSEF egyetemi tanár, D R . KOVÁCS A T T I L A adjunktus, D R . N É M E T H D E Z S Ő docens, D R . P A P P T A M Á S docens, D R . P É T E R A N T A L egyetemi tanár, D R . R Á K H E L Y G Á B O R docens, Ü J V Á R I N É ILLÉS M Á R I A adjunktus, D R . VISY CSABA egyetemi tanár. D R . BARNA GÁBOR D R . C S O N T TAMÁS
Miniszteri Elismerő Oklevél - NEFMI D R . PAVLOVITS D Á V I D
főiskolai docens.
Pedagógus Szolgálati Emlékérem A M B R U S N É DR. BULLÁS R Ó Z S A B A L O G H IRÉN
szakvezető tanár,
tanár,
professor emeritus, docens, D R . B É N Y I N É D R . FARKAS M Á R I A docens, D R . FARKAS O L G A főiskolai tanár, D R . F E K E T E M Á R I A főiskolai docens, D R . H A L Á S Z JÁNOS docens, D R . H O R V Á T H G Y U L A docens, D R . H O R V Á T H ISTVÁN ny. főmunkatárs, JÓZSÁNÉ M O C S A I A N D R E A igazgatóhelyettes, D R . K I S M Á R I A főiskolai docens, D R . BERNÁTH ÁRPÁD
D R . BÉKÉSI I M R É N É DR. FEJES KATALIN
1871
Kitüntetésben részesültek [ szakvezető tanár, docens, D R . M A K K F E R E N C egyetemi tanár, D R . S Z A B Ó JÓZSEF ny. egyetemi tanár, T Ó T H LAJOS tanársegéd, V É G H Z O L T Á N N É tanító. D R . KISS LAJOSNÉ D R . LABÁDI IMRE
Pro Universitate-díj
egyetemi tanár, docens, JAKAB ÉVA egyetemi tanár, N A G Y P Á L I S T V Á N ny. egyetemi tanár, Ö T V Ö S P É T E R docens, S Z A B Ó G Á B O R egyetemi tanár S Z E M E R E G Y Ö R G Y professor emeritus
D R . C S I R I K JÁNOS
D R . G Y É M Á N T IVÁN DR. DR. DR. DR. DR.
Pro Urbe-díj D R . L O N O V I C S JÁNOS
egyetemi tanár.
Rektori Elismerő Oklevél
kollégiumi gondnok, oktatástechnikus, JÓZSÁNÉ M O C S A I A N D R E A igazgatóhelyettes, D R . K O S Z T O L Á N Y I JÓZSEF docens, LENCSÉS ÉVA nyelvtanár, D R . M O L N Á R E R I K A adjunktus, M Ó Z S I K ÉVA tanszéki gazdasági ügyintéző, D R . N A G Y G Á B O R docens, N Y I T R A I L Á S Z L Ó N É fogászati szakasszisztens, Ö R D Ö G Á G N E S főelőadó, D R . R Á C Z K A T A L I N klinikai főorvos, VÁRINÉ F E R Ó M Á R I A mestertanár, D R . Z A K A R A N D R Á S főiskolai tanár, B A L O G PÁLNÉ
FAZEKAS G É Z Á N É
Semmelweis-díj D R . T H U R Z Ó LÁSZLÓ
Szalai László-díj D R . SZABÓ IMRE
1188
egyetemi tanár.
egyetemi tanár.
Kitüntetésben részesültek fjf
Szegedért Alapítvány Művészeti Kuratóriuma Gregor József-díja SIN KATALIN
főiskolai docens.
Szegedi Tudományegyetemért Sajtó-díj D R . KÖVÉRNÉ KLUCSIK E D I T
tanszéki munkatárs.
Szeged Nemzetközi Kapcsolataiért Emlékérem D R . PÁL JÓZSEF
egyetemi tanár, egyetemi tanár.
D R . VARGA ENDRE
Szentes Város Díszpolgára DR. HOMOKI-NAGY MÁRIA
egyetemi tanár.
Szent-Györgyi Albert-díj D R . M Ó R I C Z FERENC
Széchenyi-díj D R . M O N O K ISTVÁN
professor emeritus.
docens, egyetemi tanár.
D R . SZÖRÉNYI LÁSZLÓ
Végh Antal nívódíj DR. CSUPOR DEZSŐ
Zempléni Géza-díj D R . KISS LORÁND
ádjunktus.
tanársegéd.
XXX. Jubielumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia Emlékérme egyetemi tanár, főiskolai tanár, C S I R I K J Á N O S egyetemi tanár, D U X L Á S Z L Ó egyetemi tanár, F E K E T E ÉVA egyetemi tanár, F E L E K Y G Á B O R docens, H A L Á S Z J Á N O S ny. docens, K É K E S - S Z A B Ó M I H Á L Y főiskolai tanár, K I S S T A M Á S egyetemi tanár, K O V Á C S K O R N É L egyetemi tanár, I F J . L Á S Z L Ó F E R E N C (posztumusz),
DR. ANDERLE ÁDÁM
BARÁTHNÉ D R . HAJDÚ ÁGNES DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR.
T 8 9 l
Kitüntetésben részesültek [ egyetemi tanár, főiskolai docens, M U C S I LÁSZLÓ docens, N A G Y F E R E N C egyetemi tanár, P E N K E O L G A egyetemi tanár, R A K O N C Z A Y Z O L T Á N egyetemi tanár, SALLAI M I K L Ó S docens, SÜMEGI PÁL egyetemi tanár, S Z A B Ó M A R G I T ny. docens, SZATMÁRY KÁROLY docens, S Z O M O R A Z S O L T docens, T O L D I JÓZSEF egyetemi tanár, VAJDA Z O L T Á N docens.
D R . LENGYEL IMRE
D R . MÉSZÁROS ATTILA DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR. DR.
XIII. Nemzetközi Kórusverseny Különdiploma S I P O S N É C S E N D E S ÉVA k a r v e z e t ő .
1 1 9 0
XXI.
EGYETEMÜNK JUBILEUMI DIPLOMÁSAI Állam- és Jogtudományi Kar Vasdiploma: D R . O R I O L D BÉLA.
Gyémántdiploma: D R . H E L M É C Z Y MÁTYÁS, D R . SZABÓ LAJOS.
Aranydiploma: D R . Á D Á M IMRE, D R . DÁVID BENEDEK, D R . B Ó D O G JÁNOSNÉ, D R . FÁBISZ KATALIN, D R . G A Á L SÁNDOR, D R . H O C K MIKLÓS, D R . H O F S Z A N G JÓZSEF, D R . HORVÁTH A N TAL, D R . JANCSÓ JÁNOS, D R . JUHÁSZ M I K L Ó S , D R . KISFALUDY ERIKA, D R . KOVÁCS LÁSZLÓ KÁROLY, D R . KOVÁCS SÁNDOR, D R . KOZMA GYULA, D R . K O Z M A KÁLMÁN, D R . LANTOS JÁNOS, D R . BÁRDOSI ISTVÁNNÉ, D R . LUDÁNYI M A G D O L N A ERZSÉBET, D R . MARKOVICS FERENC, D R . M Á R K U S ANDRÁS, D R . M O L N Á R IMRE, D R . M U R A KÖZI G Á B O R , D R . SZABÓ JÁNOS, D R . SZIGETI GYÖRGY, D R . SZŰCS GYULA, D R : VIDA MIHÁLY.
Általános Orvostudományi Kar Gyémántdiploma: D R . D U X E R N Ő , D R . G Á L GYÖRGY, D R . KOVÁCS K Á L M Á N , D R . SCULTÉTY SÁNDOR, D R . WELLISCH GÉZA.
Aranydiploma: D R . ALMÁSY GYÖRGYI, D R . BAGI ERZSÉBET, D R . BÁLINT G Á B O R , D R . BEDE LÍDIA, D R . BERTA M Á R I A , D R . BERTÓK ÉVA M Á R T A , D R . B O D A A N D O R , D R . BÓNA ENDRE, D R . C H A P P O N TIBOR, D R . C S A P Ó VERONIKA, D R . FARKAS JUDIT, D R . FISCHER TAMÁS, D R . FORGÁCH JUDIT, D R . FOLTHY M Á R I A , D R . FÖRGETEG ATTILA, D R . FÜZESI JUDIT, D R . GECSE ÁRPÁD, D R . GENERSICH ERZSÉBET, D R . H A R C O S ÉVA, D R . H E G E D Ű S G I ZELLA M A R G I T , D R . HERPAI SÁNDOR, D R . HOLECSKA JÁNOS, D R . H O M O K Y ISTVÁN,
T9T1
j Egyetemünk jubileumi
diplomásai
D R . HORVÁTH ISTVÁN, D R . HORVÁTH LAJOS, D R . H Ő G Y E A N N A M Á R I A , D R . ILYES M Á R I A , D R . IRÁS MÁTYÁS, D R . JUHÁSZ LÁSZLÓ, D R . KÁLLAY TAMÁS, D R . KELEMEN ETELKA, D R . KISS JULIANNA, D R . K O Ó S KATALIN, D R . K O P P M I K L Ó S , D R . KOVÁCS LAJOS, D R . KURUSA E M M A , D R . LATZKOVITS LÁSZLÓ, D R . LENGYEL DEZSŐ, D R . L I P TÁK KLÁRA, D R . M A G D I T S LAJOS, D R . M E R T Z TIBOR, D R . M I C H E L M Á R I A , D R . M U CSI ILONA, D R . NAGY KÁROLY, D R . N E H É Z M Á R I A , D R . N É M E T H IRÉN, D R . NYIRÁDY LÁSZLÓ, D R . PFLANZNER TIBOR, D R . POLGÁR JÓZSEF, D R . RUZSICSKA TIBOR, D R . S Ó LYOM ANTAL, D R . SÜLI KÁLMÁN, D R . SÜMEGHY GYULA, D R . STEPPER M A G D O L N A , D R . SZALISZNYÓ KATALIN, D R . SZATHMÁRI ERZSÉBET, D R . SZÉLINGER TIBOR, D R . TAKÁCS PIROSKA M Á R I A , D R . TÉCHY BÁLINT, D R . TÖRÖK ISTVÁN, D R . URBÁN JÁNOS, D R . VASS ZOLTÁN, D R . VÁGÓ ERZSÉBET, D R . VARGA TIBOR, D R . VERECZKEY GYULA, D R . ZSENGELLÉR LAJOS.
Bölcsészettudományi Kar Rubindiploma: D R . RAKONCZAI JÁNOS.
Gyémántdiploma: TAKÁCS M Á R I A .
Aranydiploma: ALMÁSI JÁNOSNÉ BERKI IBOLYA, CSŐSZ JÓZSEF, FEKETE ZOLTÁN, D R . G A L G Ó C Z I A N N A , D R . G Ő S I ISTVÁNNÉ ÁGOSTON KATALIN, JÓNÁS JÓZSEF, KAKUSZI LÁSZLÓNÉ GAJDÁCS MAGDOLNA, KOVÁCS GABRIELLA.
Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Rubin díszoklevél: SZŐKE M Á R I A .
Gyémánt díszoklevél: DÁVID IMRÉNÉ, D R . KELEMEN IMRÉNÉ, SELMECZI IMRÉNÉ, D R . SZABÓ ENDRÉNÉ, VARGA JÚLIA.
Arany díszoklevél: BAGI SZILVIA, BAGYINKA ERZSÉBET, CZELLENG ZSOLTNÉ, ENGELHARDT JÓZSEFNÉ, FARKAS ANTALNÉ, FARKAS PÉTERNÉ, GLEIHZNER ILONA, H E G E D Ű S JÓZSEFNÉ, K O R O M LÁSZLÓNÉ, KULCSÁR JÓZSEFNÉ, LOMBOS JÓZSEFNÉ, M I H Á L O V I C S FERENCNÉ, MÉSZÁROS TIBORNÉ, MOGYORÓSI ISTVÁNNÉ, OSGYÁNI MIHÁLYNÉ, D R . P L A N K | T 9 2
| Egyetemünk jubileumi
diplomásai
GYÖRGYNÉ, SIKLÓSSY MIHÁLYNÉ, SZERETŐNÉ BRAUN ÉVA, TELLINGER ISTVÁNNÉ, URBÁN FERENCNÉ, VÁGÓ PÉTERNÉ, VIRÁGH ANDRÁSNÉ.
Gyógyszerésztudományi Kar Gyémántdiploma: PROF. EMERITUS D R . GERGELY JUDIT, D R . STENSZKY E R N Ő , M A J T É N Y I GYÖRGYNÉ D R . VÁRDAY M Á R I A , D R . SCHOLTZ ENDRE.
Aranydiploma: D R . KŐHEGYI IMRÉNÉ D R . ARATÓ ÁGNES, D R . LOPUSNYI PÁLNÉ D R . BÁCSKAI M Á RIA M A G D O L N A , D R . LÖFFLER LÁSZLÓNÉ D R . BERTA M A R G I T , D R . BARTUS JÓZSEFNÉ D R . BOBÁK M A R G I T , D R . RÁBIK JENŐNÉ D R . BONGÓ M Á R I A ERZSÉBET, D R . BOKROS SÁNDOR, D R . CSENDE FERENC JÓZSEF, D R . CSENDE FERENCNÉ D R . CSUKA ZSÓFIA, D R . CSONGOR GYÖRGY, LAKY LÁSZLÓNÉ D R . DAUDA ÉVA, D R . OBERTING PÁLNÉ D R . D Ó K A M A R G I T , SÓS IMRÉNÉ D R . FÁBIÁN ÉVA, D R . KÉSE D E Z S Ő N É D R . FLEISCHMANN M Á R I A , D R . FRANK MIHÁLY, D R . KIRÁLY ANDRÁSNÉ D R . G Ö R F Ö L ÉVA, FRANK M I HÁLYNÉ D R . G U B A JULIANNA, BUCZKÓNÉ D R . H Á L Ó ESZTER, D R . SZÉCSI GYULÁNÉ D R . HEGYES M Á R I A , D R . HORVÁTH LÁSZLÓ, D R . ANTAL ATTILÁNÉ D R . IMRE R Ó ZSA, D R . SZEBERÉNYI A N D O R N É D R . JEGES SAROLTA, D R . KELE JÓZSEF, D R . KERTÉSZ MIKLÓS, BÁNKUTI BÉLÁNÉ D R . KISS ILONA, D R . KANYÁRI JÓZSEFNÉ D R . KISS M A R GIT, D R . KLINKÓ A N N A , D R . D E M E T E R GUSZTÁVNÉ D R . KRUCSÓ ESZTER, D R . F U RULYÁS ISTVÁNNÉ D R . L A D I ILONA, D R . LÉVAI MIHÁLY, D R . BURAI ISTVÁNNÉ D R . LISZKAI M Á R I A , D R . M A D A R A S LÁSZLÓ JÁNOS, D R . BOKOR BÉLÁNÉ D R . M A D U D A ETELKA ERZSÉBET, D R . C Z O P F JÓZSEFNÉ D R . M Á N D Y IZABELLA, KOCSISNÉ D R . M O L N Á R JULIÁNNÁ, D R . N É M E T H ERZSÉBET, D R . O S Z A ESZTER, D R . PAPP FERENCNÉ D R . PFUNDTNER ETELKA, D R . R O T H ERICH, D R . SIMON LAJOS, D R . NAGY LÁSZLÓNÉ D R . SZABÓ JULIANNA, D R . LADÁNYI PÁLNÉ D R . SZEBENI A N N A , SOMORAI BÉLÁNÉ D R . SZEBENI M Á R I A , D R . SZENDRÉNYI LAJOS, D R . VASS ZOLTÁNNÉ D R . SZŰCS M Á RIA M A G D O L N A , D R . T Ó T H JÓZSEF, D R . VÉG GYÖRGY, D R . E M M A E . M A D A R A S D R . ZSEMBEROVSZKY E M M A ELVIRA.
Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanári Gránit díszoklevél:. HORVÁTOVICS D E Z S Ő N É HOVÁNY M Á R T A , ZSOLDOS M A R G I T .
Tanári Rubin díszoklevél: D R . D Ó C Z I ANDRÁSNÉ SÁNTA ÉVA KATALIN, LÁZÁR JOLÁN
ARANKA.
Í193
| Egyetemünk jubileumi
diplomásai
Tanári Vas díszoklevél: D O B O S ERZSÉBET, K H E L L ZOLTÁNNÉ KECSEY ÉVA, KLAUSZ JENŐNÉ M Ó R A M A G D O L NA, MÁTRAY PÁLNÉ C S Ö K E MÁRTA, D R . RAKONCZAI JÁNOSNÉ P E T Z IRÉN GABRIELLA.
Tanári Gyémánt díszoklevél: BALÁZS IMRE, BÓRÁK SÁNDOR, GALAMBOSI ISTVÁNNÉ KOLLÁTI M Á R I A , D R . IVANICS JÁNOS, D R . JAKOBOVITS ANTALNÉ M O L N Á R ROZÁLIA, KÁRPÁTI JÁNOS, KOVÁCS PÁLNÉ CSONTOS IRÉN, MÁTRAY PÁLNÉ CSÖKE M Á R T A , D R . N A G Y PÁL, O L Á H IMRÉNÉ BARTA AMÁLIA, PALÓCZ IMRE, PÁSZTOR LÁSZLÓ, RÁBAI IMRE, SZÁK KOCSIS PÁL, SZÉKELY LAJOSNÉ G Á L KATALIN, D R . VESZPRÉMI LÁSZLÓ.
Tanári Arany díszoklevél: D R . BÁBA KÁROLYNÉ SEREGE ILONA VIKTÓRIA, BEDE LÁSZLÓNÉ VIDA ILONA, D R . BÍRÓ GYÖRGYNÉ VARGA ZSÓFIA, BOGNÁR JÁNOSNÉ KORITSÁNSZKY ERZSÉBET, C S E TÉNYI MIHÁLY, CSETÉNYI MIHÁLYNÉ M O L N Á R AMÁLIA, C S Ö M E LAJOSNÉ SZŐKE ETELKA, CSUKÁS GYÖRGYNÉ SZABÓ TERÉZ, C S U T O R ISTVÁN, C Z E R M A N M I H Á L Y N É SKULTÉTI M Á R I A , D Ó C Z I GÁBORNÉ CSERNÁK IRÉN, FARKAS FERENCNÉ BÉRCI M Á RIA, FILVIG GYULÁNÉ SZABÓ KLÁRA JULIANNA, FISCHER FERENCNÉ FALUSI A N N A , F O D O R FERENCNÉ Z A H O R A N O L G A , FODOR ISTVÁN, FUKK LÁSZLÓNÉ KAKUSZI EDIT, G Á L LAJOS, G Á L N É CSŰRI ILDIKÓ, GARAS KÁLMÁNNÉ IVÁNYOS ERZSÉBET, H A J D Ú JÓZSEF, HALÁSZ JENŐNÉ KEMENES ERZSÉBET, HEGYI ERZSÉBET, H É R C Z E G IMRÉNÉ JUHÁSZ M Á R I A , ILLÉS JÁNOSNÉ JAKOBEY E M M A , D R . JANCSÓ G Á B O R , D R . JUHÁSZ K Á ROLY, KÁROLYI KÁROLY JÓZSEFNÉ FEKETE M Á R I A , D R . KATONA JÓZSEFNÉ G Á L ILDIKÓ, KELEMEN ZOLTÁN G É Z Á N É BÓDIZS BORBÁLA, KEPENYES MIHÁLY, KISS PÁLNÉ KOVÁCS ILONA, KOLOS RÓBERTNÉ FRANKOVICS ILONA, KOMORJAI LÁSZLÓNÉ FARKAS M Á R I A , KOVÁCS IMRÉNÉ BÉRES D . ILONA, KOVÁCS JÁNOSNÉ SZEPESI M Á R T A , KOVÁCS LAJOSNÉ KELEMEN ANIKÓ, KOVÁTS LEVENTE, KŐSZEGI LÁSZLÓNÉ ZSOMBOK ESZTER, KRISTON K Á L M Á N N É FEKETE-KOVÁCS M Á R I A , LABORCZY ALADÁRNÉ PAP PIROSKA RÓZA, LUKÁCS JÁNOS ISTVÁNNÉ BUKORVSZKI ROZÁLIA, D R . M A S C H E K R U D O L F N É SZÉPLAKI ÉVA, M É S Z Á R O S GYŐZŐ, MÉSZÁROS PÁLNÉ BARTA ZSUZSANNA, M É S Z Á ROS SÁNDOR, MIHÁLYI ISTVÁNNÉ VARGA IRÉN, MIKLYA BÉLA, MIKLYA BÉLÁNÉ Z A HORÁN KATALIN, MILOVSZKY ISTVÁNNÉ O R B Á N ZSÓFIA, M O N O K I PÁLNÉ BALATONI RÓZSA, M O R B A C H ILONA P E T R Ó ILONA, N E D U C Z A SZVETISZLÁV, PADÁNYI LÁSZLÓNÉ B O R I JULIANNA, PÁNTYA IMRÉNÉ BLIDÁR KATALIN, PAPÓS A N D R Á S , D R . PATONAI TIBORNÉ GYÖRGY M Á R I A , P É S Ó ILLÉS BÉLÁNÉ FEKÉCS IRMA, P E T R Ó LÁSZLÓ, P U S Z TAI JÁNOS, PUSZTAI TIBOR, RADOVICSNÉ KOVÁCS M A G D O L N A , RAFFAY M I K L Ó S N É G R Á F KATALIN, RAKONCZÁS MIHÁLY, D R . RATKAY IMRÉNÉ SZŰCS IMOLA, SÁMOLY GYÖRGYNÉ D Ó C Z I K L Á R A ÁGNES, STELLIN MIHÁLYNÉ DANCZKY ÁGNES, D R . SÚLYA ROMULUSZNÉ SZEKERES GABRIELLA, SZABÓ ÁGNES, SZABÓ JULIÁNNÁ ÉVA, D R . SZABÓ ZOLTÁN, SZABÓNÉ KÁTAI KORNÉLIA, SZIKORA JÁNOSNÉ CSŰRÖS KATALIN, SZIVÁK
Í194
Egyetemünk jubileumi diplomásai H| JÁNOSNÉ P I N T É R ILONA BORBÁLA, SZUNYOGH FERENC, T Í M Á R MÁTYÁSNÉ MAKÁNY ILONA, T Ó T H JÓZSEF, VALACZKA JÁNOSNÉ SZABADOS TERÉZIA, VARGÁNÉ SIMÓ M Á RIA, VÁRHÍDINÉ SZABÓ ERZSÉBET, D R . VIRÁG SÁNDORNÉ B O D Ó IBOLYA, VÖRÖS SÁNDORNÉ KELLNER ZSUZSANNA.
Tanítói Rubin díszoklevél: H O R V Á T H A N D R Á S N É SZŐKE ERZSÉBET.
Tanítói Vas díszoklevél: ASZRIEV M I K L Ó S N É SOLTÉSZ A N N A , BÁLÓ MIHÁLY, GALIBA FERENC, HORVÁTH CZINGER GYÖRGY, HUSZKA SÁNDORNÉ DÁNYI ERZSÉBET, ILLÉS KÁROLYNÉ SZIJJÁRTÓ GABRIELLA, IVÁN ANTALNÉ HALÁSZ GIZELLA, KUNSTÁR JÁNOSNÉ D R . RÉNYI ERZSÉBET, PÉLI PÁL, D R . SILLYE BÉLÁNÉ M A G Ó C S PIROSKA.
Tanítói Gyémánt díszoklevél: BAGI JÁNOS, D R . BAKACSI G É Z A , D R . BAUKÓ MIHÁLY, BERETI BÉLÁNÉ G Á L ILONA TERÉZIA, H E R C Z E G FERENCNÉ HORVÁTH IRÉN, JÁNNY GYULÁNÉ SZOKOL ROZÁLIA, KECSKÉS ANTALNÉ M O L N Á R M Á R I A , KOVÁCSNÉ SZŰCS SZABÓ ÁGNES, M A K Ó I M RÉNÉ JENES EMÍLIA, O L Á H VERONIKA, OLLEXIK VIKTORNÉ SÜMEGI ERZSÉBET, D R . O R O S Z IMRÉNÉ KIRSCHNER ERZSÉBET, ŐRHEGYNÉ FÜLÖP MARGIT, SÁTORI ERZSÉBET ÁGNES, URHEGYI FERENCNÉ PECSENYA ERZSÉBET, D R . VITOS ZOLTÁNNÉ IGLÓI ILONA, ZALÁNYI ISTVÁNNÉ KONYECSNI M Á R I A .
Tanítói Arany díszoklevél: D R . ANDRÁS FERENCNÉ KOPASZ MÁRIA ANNA, D R . BAKACSINÉ D R . GULYÁS MÁRIA, BARÁTH MIHÁLY, BATKE LÁSZLÓNÉ SZÁK KOCSIS JUDIT, BORDÁS ANTALNÉ VARGA MARGIT, BORUZS SÁNDOR, BUGYI GERGELY, DANKÓ PÁL, DÉGI LÁSZLÓ, DÉGI LÁSZLÓNÉ LELE ÉVA, D R . ERDEI KATALIN, ERNEY ATTILÁNÉ GYARMATHY ÉVA, FARKAS LAJOSNÉ SZŰCS TASSY ILDIKÓ MÁRIA, FAZEKAS ZSIGMONDNÉ TÓTH MAGDOLNA, G Á L ZOLTÁNNÉ CSORTOS G I ZELLA, GERÁNÉ KÉZDY KATALIN, GERGELY MIHÁLYNÉ CZABAI MARGIT ÉVA, GYULAFALVI KÁROLYNÉ KONCZ MÁRTA IRÉN, HARGITTAI GYÖRGY, H Ó Z A DEZSŐNÉ NAGY VALÉRIA, KECZER BÉLÁNÉ PUSZTAY ETELKA, KISS JÁNOSNÉ RUMPF ERZSÉBET, KOLLÁRIK JÓZSEFNÉ TÖRÖK PIROSKA, KORDA JÁNOSNÉ MAJLÁTH RÓZA, KOVÁCS LAJOS ISTVÁN, KOVÁCS LAJOSNÉ KELEMEN ANIKÓ, D R . KOVÁCS LÁSZLÓ, KÖLGYESINÉ BÓDIS JULIANNA, MÉSZÁROS LÁSZLÓNÉ KIS PIROSKA, M I C H N A JÓZSEFNÉ LELE ETELKA, D R . NAGY JÁNOSNÉ SILLYE ILONA, D R . NAGY LÁSZLÓNÉ GYARMATI MÁRTA ZSUZSANNA, NÉMETH MÁRIA BORBÁLA, D R . NÓVÁK PÁL, O L Á H MIHÁLYNÉ SAJTOS MÁRIA, SCHRANCZ MARGIT ÁGNES, SEBELLA O T T Ó NÉ BÉRES ERZSÉBET, SEBESTÉNY FERENCNÉ KÉZDY ROZÁLIA, SEBŐKNÉ JÓZSA M Á RIA, SIMONYI JÁNOSNÉ KÁROLY MARGIT, SOCZÓ BÁLINTNÉ HEGEDŰS MARGIT, SOMOGYI GYULÁNÉ TÓTH ANNA, SZABÓ JULIANNA REBEKA, SZEGEDI PÉTERNÉ KERÉNYI RÓZSA
"19511
|
Egyetemünk jubileumi
diplomásai
ANNA, SZILI ANTALNÉ PÁNDI EDIT, TRÁHER BÉLÁNÉ SZÁNTÓ ÉVA, U H R I N KLÁRA, URBÁN GYULÁNÉ KOVÁCS IRÉN, VÉGH ISTVÁN FERENC.
Óvónői Gyémánt díszoklevél: RITTER JÓZSEFNÉ SZILVÁGYI ROZÁLIA.
Természettudományi és Informatikai Kar Gyémántdiploma: D R . BALOGH LÁSZLÓNÉ BATTA ILONA, D R . KISS LÁSZLÓ, D R . LÉGRÁDI LÁSZLÓ, D R . SÍPOS-GALIBA ILONA, D R . U J H I D Y AURÉLNÉ D R . FARKAS KLÁRA.
Aranydiploma:
D R . ALEXAY ZOLTÁN, D R . ALEXAY ZOTÁNNÉ BUGYI ERZSÉBET, BAKKI ÁRPÁD, BALLA ILONA, BATKI JÓZSEFNÉ SZÁRAZ M A G D O L N A , D R . BÁNSÁGI TAMÁS JÓZSEF, D R . BELICZAY TAMÁSNÉ LÁSZLÓ BOGLÁRKA, BENSE PÁL, BIHARY LAJOS, BIMBÓ JÓZSEFNÉ KEMENCZEI JULIANNA, BÖJTHE ANDRÁS, CSENDES CSABA IMRÉNÉ BALLA ROZÁLIA, D A N D É ANDRÁSNÉ H Á R I ZSUZSANNA, G Á L JÓZSEF LÁSZLÓ, H O M O K I GYÖRGYNÉ SZAPPANOS IRÉN, D R . KOCSIS ZSUZSANNA, KRÉMER ISTVÁNNÉ KATONA ÁGOTA, D R . M A R Ó T I IMRÉNÉ PATAKY SZERÉN, M E N D E I ÁRPÁD, D R . M O L N Á R A N N A , NAGY E M I L N É LAKATOS ROZÁLIA M Á R I A , D R . NAGY JÓZSEFNÉ SKULTÉTI ILONA, D R . NAGY RÓBERTNÉ VARGA MARGIT, N É M E T H SÁNDOR, D R . N Y I R Á D I LÁSZLÓNÉ BÁN M Á R I A , D R . ORSZÁG IMRE VILMOSNÉ TÖRÖK ÁGNES, P Ó L A KÁROLY, RÉVÉSZ LÁSZLÓ, SÁNTA LÓRÁNT, SÁNTÁNÉ-TÓTH E D I T KATALIN, D R . SCHŐBEL GYÖRGY, D R . SCHŐBEL GYÖRGYNÉ G I L D E ANNAMÁRIA, SIMON SÁNDOR, SINDEL IMRÉNÉ SZÉL ILONA, SZENTJOBBI ALADÁRNÉ LOPUSNYI IDA, D R . SZÉLL TAMÁS, SZIKSZAI GYULA, D R . T Ó T H JÓZSEFNÉ KOVÁCS IBOLYA, T Ó T H KÁLMÁN, TURCSÁNYI JÓZSEF, D R . VARJAS LÁSZLÓ, D R . VÁRNAY A L F O N Z N É D R . B O G A GYÖRGYI.
Zeneművészeti Kar Aranydiploma: BÁNHIDI
ZOLTÁN, BLASKOVICH
JENŐNÉ SZAPPANOS ENIKŐ, DINNYÉS
ISTVÁN-
NÉ H A R C Z O S KATALIN, KATONA-BERÉNYI GIZELLA, D R . LATZKOVITS LÁSZLÓNÉ CZILCZER O L G A , MESZLÉNYI LÁSZLÓ, M Ó R Á S Z ATTILÁNÉ O L L É N É Z Á M B Ó Z S U ZSANNA, RADVÁNYI G É Z Á N É VARGA MÁRTA, SCHAFF LÁSZLÓNÉ EKLÁR IZABELLA, VETÉSI IMRÉNÉ VASTAGH ROZÁLIA.
Í 1 9 6
XXII. TUDOMÁNYOS FOKOZATOT NYERT OKTATÓK Magyar Tudományos Akadémia doktora címet szereztek:
docens, Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék, docens, Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék, T Ó T H Á G O T A docens, Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék, Z Á D O R I L Á S Z L Ó egyetemi tanár, Algebra és Számelmélet Tanszék.
D R . HORVÁTH DEZSŐ D R . S Í P O S PÁL DR. DR.
PhD fokozatot szereztek:
tanársegéd, Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika, tanársegéd, Angol-Amerikai Intézet, D R . B O Z S Ó G Á B O R tudományos munkatárs, Ásványtani, Kőzettani és Geokémiai Tanszék, D R . D E Á K JÓZSEF Á R O N tudományos segédmunkatárs, Kutatóegyetemi Kiválósági Központ, D R . E M B E R A L E X tudományos segédmunkatárs, Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék, D R . É G E R H Á Z I LÁSZLÓ tanársegéd, Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet, D R . F A R K A S C S A B A tudományos munkatárs, Polgári Jogi és Polgári eljárásjogi Tanszék, F A R K A S Z O L T Á N ISTVÁN tudományos munkatárs, Mikrobiológiai Tanszék, D R . F E H É R Á G N E S tudományos segédmunkatárs, Pszichiátriai Klinika, D R . F I N T O R K R I S Z T I Á N tudományos segédmunkatárs, Kutatóegyetemi Kiválósági Központ, F O R G Ó N É D R . G U Ó T H A D R I E N N tudományos segédmunkatárs, Növénybiológiai Tanszék, D R . G Á L T A M Á S M Á T Y Á S tanársegéd, Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék, D R . G A L L É Á G N E S A N N A tanársegéd, Növénybiológiai Tanszék, D R . GERGELY T A M Á S tanársegéd, Szoftverfejlesztés Tanszék, D R . GÉVAYNÉ D R . JANURIK M Á R T A adjunktus, Vonós Tanszék, D R . JANÁKY C S A B A tanársegéd, Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék, D R . BELLA Z S O L T
D R . BOCSOR PÉTER
1 9 7 1
|
Tudományos fokozatot nyert oktatók
tanársegéd, Neveléstudományi Intézet, tudományos segédmunkatárs, Kísérleti Fizikai Tanszék, D R . K I S P Á L T A M Á S tanársegéd, Német Nyelvészeti Tanszék, DR. Kocsis Á G N E S K A T A L I N tudományos segédmunkatárs, Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék, D R . KOVÁCS G Y Ö R G Y egyetemi docens, Pénzügyek és Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Intézet, D R . L Ő R I N C S I K N É D R . L A J K Ó D Ó R A tanársegéd, Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék, D R . M A T U Z M Á R I A tanársegéd, Klinikai Gyógyszerészeti Intézet, D R . M O D O K S Z A B O L C S adjunktus, II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ, D R . N Ó B I K A T T I L A tanársegéd, Neveléstudományi Intézet, D R . P A P R Ó B E R T adjunktus, II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ, D R . P E L L E A N I T A adjunktus, Pénzügyek és Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Intézet, D R . P E R S A I T S G E R G Ő tanársegéd, Földtani és Őslénytani Tanszék, D R . R Ó T H M Á R T O N tanársegéd, Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék, D R . S A R N Y A I C S A B A tanársegéd, Szláv Intézet, D R . S C H I F F N E R I M O L A tanársegéd, Nemzetközi Jogi és Európa Jogi Tanszék, D R . S C H U S T E R I L D I K Ó tanársegéd, Gyógyszerkémiai Intézet, D R . S M E H Á K G Y Ö R G Y tanársegéd, Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika, D R . SOVÁNY T A M Á S gyakornok, Gyógyszertechnológiai Intézet, DR. SÜMEGI VIKTÓRIA tanársegéd, Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ, D R . SUSZCZYNSKA MALGORZATA adjunktus, Angol-Amerikai Intézet, D R . S Z É C S É N Y I K R I S Z T I N A adjunktus, Angol-Amerikai Intézet, D R . SZÉKELY P É T E R tanársegéd, Kísérleti Fizikai Tanszék, D R . T Ó T H F E R E N C tudományos munkatárs, Kutatóegyetemi Kiválósági Központ, D R . T Ó T H Z S Ó F I A A N N A tudományos munkatárs, Kutatóegyetemi Kiválósági Központ, D R . V A R G A Z O L T Á N tudományos munkatárs, Onkoterápiás Klinika, D R . VASS C S A B A tudományos munkatárs, Kutatóegyetemi Kiválósági Központ, D R . V U K M A N P É T E R tudományos segédmunkatárs, Kutatóegyetemi Kiválósági Központ. D R . KASIK LÁSZLÓ
D R . KERESZTES ZOLTÁN
Í Í 9 8
XXIII. HABILITÁLTAK NÉVSORA D R . BURIÁN KATALIN
adjunktus, Orvosi Mikrobiológiai és Immunbiológiai
Intézet, docens, Középkori Egyetemes Történeti Tanszék, adjunktus, Biokémiai Intézet, D O M B O V Á R I N É D R . K O R O M E R Z S É B E T docens, Neveléstudományi Intézet, D R . F A R K A S E S Z T E R tudományos főmunkatárs, Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet, D R . FARSANG A N D R E A docens, Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék, D R . F Ö L D I P É T E R adjunktus, Elméleti Fizikai Tanszék, D R . H A M A R I Z S U Z S A N N A adjunktus, Mikrobiológiai Tanszék, D R . H E R M E S Z E D I T adjunktus, Biokémiai és Molekuláris Biológiai Tanszék, D R . H O R V Á T H G É Z A docens, Germán Filológiai Intézet, D R . JELASITY M Á R K tudományos főmunkatárs, MTA-SZTE Mesterséges Intelligencia Kutatócsoport, D R . K A R S A I K R I S Z T I N A docens, Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék, D R . L Á Z Á R N É D R . O L Á H J U D I T docens, Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika, D R . N A G Y A T T I L A adjunktus, Élettani Intézet, D R . N Y Ú L L Á S Z L Ó G Á B O R adjunktus, Képfeldolgozás és Számítógépes Grafikai Tanszék, D R . P A P P S Á N D O R LÁSZLÓ docens, Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék, D R . P A P P T E K L A docens, Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék, D R . S E P P R Ó B E R T adjunktus, II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ, D R . S Z A B Ó A N D R E A adjunktus, Sebészeti Műtéttani Intézet. D R . C S E R N U S SÁNDOR ISTVÁN DR. CSONT TAMÁS
I 9 9 |
1971
XXIV.
A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA TAGJAI Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjai:
professor emeritus ( 1 9 8 7 , 1 9 9 5 ) , Szerves Kémiai Tanszék, egyetemi tanár ( 1 9 9 0 , 1 9 9 5 ) , Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék, D R . DOBOZY ATTILA professor emeritus ( 1 9 9 8 , 2 0 0 4 ) , Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika, D R . GÉCSEG FERENC professor emeritus ( 1 9 8 7 , 1 9 9 5 ) , Számítógépes Algoritmusok és Mesterséges Intelligencia Tanszék, D R . HATVANI LÁSZLÓ egyetemi tanár ( 1 9 9 8 , 2 0 0 4 ) , Analízis Tanszék, D R . LEINDLER LÁSZLÓ professor emeritus ( 1 9 7 3 , 1 9 8 2 ) , Analízis Tanszék, D R . PAPP GYULA professor emeritus ( 1 9 9 3 , 1 9 9 8 ) , Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet, D R . RÓNA-TAS ANDRÁS professor emeritus ( 1 9 9 0 , 1 9 9 5 ) , Altajisztika Tanszék, D R . SOLYMOSI FRIGYES professor emeritus ( 1 9 8 2 , 1 9 9 0 ) , Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék, D R . TELEGDY GYULA professor emeritus ( 1 9 9 0 , 1 9 9 5 ) , Kórélettani Intézet, D R . TOTIK VILMOS egyetemi tanár ( 1 9 9 3 , 2 0 0 1 ) , Halmazelméleti és Matematikai Logikai Tanszék, D R . DÉKÁNY IMRE egyetemi tanár ( 2 0 0 1 , 2 0 0 7 ) , Orvosi Vegytani Intézet, D R . HETÉNYI MAGDOLNA egyetemi tanár ( 2 0 0 1 , 2 0 0 7 ) , Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszék, D R . MÉSZÁROS REZSŐ egyetemi tanár ( 2 0 0 1 , 2 0 0 7 ) , Gazdaság- és Társadalomföldrajzi Tanszék, D R . PENKE BOTOND egyetemi tanár ( 2 0 0 1 , 2 0 0 7 ) , Orvosi Vegytani Intézet, D R . SZABÓ GÁBOR egyetemi tanár ( 2 0 0 4 , 2 0 1 0 ) , Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék, D R . VÉCSEI LÁSZLÓ egyetemi tanár ( 2 0 0 1 , 2 0 0 7 ) , Neurológiai Klinika,
D R . BARTÓK MIHÁLY D R . BOR ZSOLT
Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai:
Dr. Fülöp Ferenc egyetemi tanár ( 2 0 0 7 ) , Gyógyszerkémiai Intézet, Dr. Major Péter egyetemi tanár ( 2 0 0 4 ) , Sztochasztika Tanszék. 201
XXV. KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJAS HALLGATÓK Állam- és Jogtudományi Kar Gottesman Dávid Jójárt Zsanett Lados Dóra Rozália Lakatos Lilla Miklós Dalma
Nagy Ágnes Petra Szabó István Szabó Nóra Katalin Szeghalmi Szonja Tóth Szandra
Általános Orvostudományi Kar Dékány Katalin Kálmán János Kálmán Sára Kővári Bence Péter Leprán Ádám
Maczák Marianna Monoki Magdolna Palotai Miklós Pipicz Márton
Bölcsészettudományi Kar Bandura Gabriella Benedek Noémi Mária Faragó Emese Farkas Daniella Gyenes Máté Hallgató Emese Heilmann Ágnes Hevesi Judit Joó Fanni Kurgyis Eszter
Laskai Anna Eszter László Szandra Lipták-Pikó Judit Majoros Zsuzsanna Marton Gellért Ernő Molnár Annamária Nádas Nóra Ótott Noémi Palotás György Pap Karolina
P| Köztársasági ösztöndíjas hallgatók Polyák Kamilla Rácz Anita
Szokol Zsófia Varsányi Anna Ágnes Vér Márton Gergő
Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Kovács Szilvia Szabó Gabriella
Galamb Noémi Jani Ivett Zolnai Nóra
Fogorvostudományi Kar Párkányi László
Gazdaságtudományi Kar Csankovszki Kata Huszár Sándor Kertmegi Norbert Magony Alexandra
Székelyhídi Katalin Tulkán Tímea Végh Marcell Zoltán
Gyógyszerésztudományi Kar Bognár Júlia Dömötör Orsolya
Hegyi Diána Tóth Barbara
Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Leszkó Hajnalka Mária Antós Judit Majdanics Hedvig Csehó Orsolya Mihályfi Judit Farkas Erika Nagy Lili Fazekas Anett Oláh Eszter Győri Marianna Remisch Annamária Hangya Dóra Rimaszombati Dóra Héjjá Norbert Szűcs Márta Kerekesné Dócs Nikoletta Tóta Melinda Kiss Gábor Újvári Ferenc Gábor Kovács Andrea Varga Johanna Katalin Lantos Anita Zubreczki Zsuzsanna 1204
Köztársasági ösztöndíjas hallgatók
Mérnöki Kar Szeles István János
Barna Emília
Mezőgazdasági Kar Máté Attila
Természettudományi és Informatikai Kar Kürti Roland Lévai Balázs László Lúgos Gábor Miholics Orsika Nagy Gyula Nagy Ildikó Katalin Németh Eszter Palatínus Endre Raffai Zsolt Samu Gergely Ferenc Sári Katalin Sinkó József Szabó Mária Szabó Tamás Szénási Ráhel Tasi Tamás Sámuel Tóth Barnabás Trombitás Tímea
Antal Gábor Bajnóczi Éva Gabriella Balogh Teréz Bartus Máté Bittner Emese Csendes Bálint Csizmadia Tamás Demjén András Endrődi Balázs Györgyövics Katalin Harazin András Kocsis Kitti Anita Kormányos Attila Kovács Judit Kozma Károly Körmendi Kristóf Gábor Krizsán Lívia Kulcsár Nárcisz Rita Váry Zsolt
Zeneművészeti Kar Boleman Kata
Pesti Ágota
Pálíi László
2051
XXVI. DOKTORI FOKOZATOT (PhD) SZERZETT HALLGATÓK NÉVSORA ÉS DOLGOZATUK CÍME Állam- és Jogtudományi Kar Dr. Ember Alex Dr. Farkas Csaba Dr. Lőrincsikné Dr. Lajkó Dóra Dr. Mohi Csaba Dr. Schiffner Imola Dr. Szabó Zsolt
Az üzemi baleset hazai jogi szabályozása és átalakításának szükségessége Ajánlattétel, ajánlatok értékelése a nyílt közbeszerzési eljárásban Az idősgondozás multidiszciplináris összefüggései - különös tekintettel a magyar szociális jogi kérdésekre A nemzetállami jogrendszerek és a nemzetállami érdekérvényesítés átalakulása az európai integrációs folyamatban Diplomáciai védelem a nemzetközi jogban A parlamenti vizsgálóbizottságok tevékenysége és szabályozása Magyarországon és külföldön
Általános Orvostudományi Kar Dr. Bella Zsolt Biczó György Braunitzer Gábor Dr. Csanádi Ágnes Faludi Ildikó Dr. Farkas Klaudia Dr. Kiss Endre
Modem minimally invasive diagnostic an therapeutic optionsforthe chronic inflammation mediated diseases ofthe airways Pathogenesis of basic amino acid-induoed experimental acute pancreatitis: theroleofurea cyde metabolites and polyamines Visual development in school-age healthy and migraineous children RNA metabolism in mycobacteria: theroleofRNASE E Generation and evaluation of vaccine candidates against chlamydophila pneumoniae Experimental and clinical investigations in ulcerative colitis Salivary electrolytes, focused on salivary calcium level and the periodontal state in healthy smoking and non-smoking women
2071
p| Doktori fokozatot (PhD) szerzett hallgatók Kocsis Ágnes Katalin The role of alarmins - human defensins and HMGB1 - in gastrointestinal diseases Kocsis-Fodor Gabriella Myocardial stress adaptation: role of hyperlipidemia Dr. Mécs László Peripheral antinociceptive effects of endogenous ligands (endomorphin-1,2-arachidonoyl glycerol and kynurenic acid) in a joint pain model Dr. Mészáros Krisztina Possibilities of development in the rehabilitation of phonation and swallowing function Dr. Modok Szabolcs Three-dimensional models of chemotherapeutic agent transport in tumours Paizs Melinda Association of calcium buffering capacity and local inflammatory reactions in injury of motor neurons Dr. Pap Róbert Novel approaches to mapping and ablation of supraventricular tachycardia Dr. Smehák György Complex voice measurement panel for the assessment of the functional evaluation of the laryngeal surgical interventions Dr. Sofia Aroca Sotelo Surgical treatments of multiple gingival recessions: state of the art and wound healing modulation Dr. Sümegi Viktória New developments in the therapy of nephrotic syndrome in childhood Dr. Szentirmai Éva The role of ghrelin and neuropeptide Y in the shared regulation of feeding and arousal Dr. Terney Daniella New non-invasive transcranial stimulation techniques in neuroplasticity research Dr. Tuboly Gábor Modulation of pain sensitivity by endogenous and exogenous ligands and by social isolation Dr. Varga János Tamás Different training modalities to improve exercise tolerance in COPD and a new technique for detection of airflow limitation related to exercise intolerance Varga Zoltán New approaches for the prevention of radiation lung damage in breast cancer
Bölcsészettudományi Kar Bakonyi Veronika
Bocsor Péter Csősz László
208
Kirabolni a képtelent, avagy a nyíló forma apológiái. A kadaverikus kép és a prospektiv potencia Babits Mihály költészetében és prózájában. Paradigms of authority in the carver canon Tettesek, szemtanúk, áldozatok A vészkorszak Jász-Nagykun-
Doktori fokozatot (PhD) szerzett hallgatók
Dávid Péter Dorner Helga Dr. Gévayné Janurik Márta Huba Márk Karácsonyi Zsolt Kasik László Kelemen Rita Judit Keresztes Csilla
Kis Zsuzsa Eszter Mészáros Márton Nóbik Attila Suszczynska Malgorzata Szombathelyiné Dr. Nyitrai Ágnes Anikó Tamás Dénes Tóth Zsófia Anna
Török Erzsébet Zsuzsánna
Szolnok megyében „Itt van a' legvégső oltára Paliásnak". Erdélyi tudományos intézmények a XVIII. század végén Pedagógiai célú interakciók szerepe on-line kollaboratív oktatási környezetben A zenei hallási képességek fejlődése és összefüggése néhány alapkészséggel 4-8 éves kor között Test-referencialitás komparatisztikai vizsgálatok a szöveg(ek) test-referenciális olvashatóságához A tér játékai. A virtuális tér és történelmi idő viszonyának módosulásai Páskándi Géza és Marin Sarescu drámáiban A szociálisérdek-érvényesítő, az érzelmi és a szociálisprobléma-megoldó képességek vizsgálata 4-18 évesek körében A matematikai szövegesfeladat-megoldó képesség vizsgálata többségi és tanulásban akadályozott 9-13 éves tanulók körében Investigation of english language contact-induced features in hungarian ardiology discharge reports and language attitudes of physicians and patients L' Orient dans les contes philosophiques de Montesquien et de Voltaire Protestantizmus és medialitás Klasszikusok és kánonképzés a magyar neveléstörténeti tankönyvekben (1867-1956) Remediai work in Hungarian - a case study Az összefüggés-kezelés fejlődésének kritériumorientált segítése mesékkel 4-8 éves gyermekek körében A szépség beállítása. Krasznahorkai László regényuniverzumáról The merry murderers. The farcical re(figuration) of the femme fatale in Maurine Dallas Wattóra Chicago (1927) and its various adaptation Petelei István írásgyakorlatai (Média- és társadalomtörténeti elemzés)
Gazdaságtudományi Kar Pelle Anita Prónay Szabolcs
Az európai közösség kartellszabályozásának német gyökerei Ragaszkodás és én-alakítás a fiatalok fogyasztásában. A fogyasztói lojalitás és az énkép közötti kapcsolat vizsgálata
209!
p| Doktori fokozatot (PhD) szerzett hallgatók
Gyógyszerésztudományi Kar Dr. Balázs Árpád Benedek Gabriella Dr. Csonka Dénes Kristó Katalin Dr. Matuz Mária
Dr. Sovány Tamás
Dr. Tasnádi Gábor Tóth Diána Dr. Tóth Noémi
Structural diversity-driven synthesis of cycloalkane-based heterocycles and 1,3-bifunctional compounds Syntheses and stereochemistry of hydroxy-substituted alicyclic P-amino acid derivatives Investigation of pregnancy induced adrenergic denervation in the rat Investigation ofproteins during processing into solid dosage forms Quantitative and qualitative analysis of the hungarian ambulatory antibiotic consumption on national and regional level based on different data sources 1996-2007 Modelling of the postcompressional properties of directcompressed scored tablets with the use of artificial neural networks Direct enzymatic routes to (^-substituted (3-amino acid enantiomers Synthesis and stereochemistry of new naphthoxazine derivatives Ecdysteroid profile of silene viridiflora and the effect of 20-hydroxyecdysone on rat muscle fibres in vivo
Természettudományi és Informatikai Kar Bilicki Vilmos Blanka Viktória
Infrastructure aware applications Kanyarulatfejlődés dinamikájának vizsgálata természeti és antropogén hatások tükrében Bogos Balázs A foszfatidil-glicerin fiziológiai szerepe egy obligát fotoautotróf, a synechococcus SP. PCC7942 cianobaktériumban A szegedi fehér-tó szikes üledékeinek környezet-geokémiai tulajBozsó Gábor donságai Czibula Ágnes Az idiopathiás scoliosis molekuláris biológiai vizsgálata Farkas Jenő Zsolt Agrár- és vidékföld-rajzi kutatások Bács-Kiskun megyei példákkal Farkas Zoltán István Tipizálási módszerek kidolgozása Candida fajok elkülönítésére Fintor Krisztián A baksai gneisz komplexum posztmetamorf paleofluidum evolúciója Gallé Ágnes Anna Búzafajták ozmotikus- és szárazságstressz alatti akklimatizációja, a glutation transzferázok szerepe a stresszválaszban Programok statikus és dinamikus analízise Gergely Tamás Improving speed and accuracy in automatic speech recognition Gosztolya Gábor Mágneses folyadékok előállítása és stabilizálása fiziológiás köHajdú Ángéla rülmények között orvos-biológiai felhasználás céljából 1210
p| Doktori fokozatot (PhD) szerzett hallgatók Hakkel Orsolya Hegedis Veres Anikó Janáky Csaba Juhos István Keresztes Zoltán Kis Emese Kormányos Balázs Károly Márkovity Plesztovits Anna Maróti JuditMiclea, Sebastian Paul Nagyőszi Péter
Páhi Barbara Annamária Papp Attila Persaits Gergő PósfaiAnna Rákos Gabriella Siket István Sipos Botond Umenhoffer Kinga Váczi Tamás Attila Vass Csaba Wittmann Tibor
Összegfrekvencia-keltési spektroszkópia alkalmazása határ-felületi rendszerek vizsgálatára A fotoakusztikus spektroszkópia széleskörű alkalmazhatóságának alátámasztása az iparban, a biológiában és a környezetvédelemben Elektromosan vezető polimerek mágneses nanorészecskékkel alkotott kompozitjai Quotient and power methods for the graph colouring problem Randall-sundrum 2-es típusú bránelméletek és tachion sötét energia modell Gyógyszermolekulák és ABC transzporterek kölcsönhatásának vizsgálatára alkalmas in vitro rendszerekfejlesztéseés validálása Kinetikai mérések egyedi és együttes értékelésének összehasonlító vizsgálata A filozófiai és a geotudományi térszemlétet összehasonlítása és módszereinek területfejlesztési alkalmazása Szabadka példáján A thiocapsa roseopersicina[nife]-hidrogenázainak szerepe a sejt metabolikus folyamataiban Atypical transcriptional regulation and function of a new toxin-antitoxin-like module in bradyrhizobioum japonicum A toll-szerű receptorok, valamint a dohányfüst összetevői által kiváltott funkciózavarok molekuláris mechanizmusai agyi endotélsejtekben Funkcionális és gemini tenzidek önrendeződésének jellemzése tömbfázisban és szilárd/folyadék határfelületen Új típusú heterogén palládium-katalizátorok (előállítás és alkalmazás) A fitolitok szerepe a geoarchaeológiai minták értékelésében Approximation theorems related to the coupon collectors problem Neuroprotekció vizsgálata trauma és stroke modellen Szoftver termék metrikák alkalmazása a szoftverkarbantartás területén A nimrod szupergéncsalád evolúciója Az escherichia coli K-12 inszerciós elemeinek hatása a genom stabilitására Mineralogical studies on zircon Ömlesztett kvarc szubmikrométeres megmunkálása lézeres hátoldali folyadékos maratással Plazma tükrök teljes karakterizálása, valamint egylövéses hordozó-burkoló fázis detektor kifejlesztése 211
XXVII.
DIPLOMÁT SZERZETT HALLGATÓK NÉVSORA
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora
ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR JOGÁSZKÉPZÉS
Ács Ádám Ács Karolina Adamkó Balázs Attila Agárdi Zsuzsanna Agócs Ákos Ágoston Dániel Imre Ambrus Orsolya Andó Katalin Andresin Odett Anglerné Behovics Judit Annus Tamás Antali Dániel Gábor Baán Viktor Bácsi Ágnes Bakos Bettina Bálint Márton Sándor Balla Róbert Balogh Lóránd Baráth Andrea Barkóczi Zsuzsanna Barna Renáta Bársony Tamás Barta Adrienn Bartók György Bécsi Attila Bedő Gabriella Bedő Péter Bénák Dóra Bencsik Gábor Benda Ágnes Beneczki Tímea Benis Péter Benyáts Laura Klára Berekalli Bence Attila Berente Tímea Berke Éva Bezsenyi Viola Í214
Bíró Ferenc Bíró Viktória Bogdán Gabriella Boncok Bettina Borbola Péter Borók Andrea Boros Melinda Borsos József Bősze Viktor Bukovszki Edit Chappon Alexandra Czakó Attila János Czakó Barbara Czímer Melinda Csala Éva Csavajda Krisztina Csepregi Roland Cseresnyés Szilárd Csizi Evelin Csizmadia Mónika Csólig Zita Csorna Róbert Csonka Sándor Csöke Dóra Csuha Krisztina Csüllög Imre Dános Ottó Deák Edit Deák Imre Deák Péter Dehény Dalma Dobos Tibor László Dóka Magdolna Domokos Andrea Domokos Judit Donka Petra Dóra Lajos
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Dorn Adrienn Dornbach Éva Tímea Dudits Gábor Ecseki Martina Marietta Elekes Gerda Erdélyi Andor Ézsiás Andrea Fábián Klaudia Fajd Dániel László Faragó Zsuzsanna Farkas Ádám Farkas Attila Farkas Balázs Farkas Brigitta Ilma Farkas Krisztina Farkasinszki Fanni Felföldi Ágnes Ferenczi Zsuzsa Fetter Gábor Fodor Antal Fodor Eszter Fogas Tímea Forgó Marianna Fülöp Dóra Fülöpné Sőtér Zsuzsanna Mária Füredi Katalin Gábor Eszter Gajdácsi Zoltán Gál Adél Gali Gréta Gálosi Gyula Garay Zsolt Gáspár Zsuzsanna Gelencsér András Gergev Adrienn Gombai Edina Gondi Ferenc Gulácsi Ádám Tamás Gulyás Katalin Gyenge Anikó
Gyenge György Gyöngyösi Nóra Győrfi Emese György Júlia Győrög Bence Szabolcs Hábermayer Tamás Hajdara Éva Hajtol Csaba Zsolt Harangi László Harangozó Péter Haraszti Éva Harkai Zsuzsanna Nóra Harnos István Havasi Ágnes Heitter Károly Péter Herczeg Ilona Herczegh Róbert László Hernádi Gyula Hernádi Máté Hodován Éva Holló Márton Hollósi Barbara Holndonner Roland Horváth Dóra Hudák Csaba Hugyecz Fernanda Illés Róbert Ilovainé Simon Eszter Jakab Anita Jakab Zoltán Jakó Nóra Ágnes Jani Péter Jankovics Árpád Jánosik Tímea Anna Jeszenszky Diána Juhász Anita Juhász Eszter Kalmár Krisztián Imre Kapeller Adrienn Károlyi András Í215
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Károlyi Vilmos Karvalics Helga Katona Anna Kazamér Anita Kecskeméti Éva Kecskeméti Judit Kende Andrea Kertai György Gábor Kertész Erika Kincses Annamária Kis Réka Kis Tünde Kiss Balázs Tamás Kiss Edina Kiss Katalin Kniesz Tamás Koczkás Réka Kolozsvári Noémi Konkoly Gyula Kopcsekné Dora Éva Korill Krisztina Kovács Ádám Kovács Adrienn Kovács Adrienn Kovács Ágnes Petra Kovács Andor Iván Kovács Angéla Kovács Anita Kovács Árpád Kovács Béla Kovács Gábor Kovács Gabriella Kovács Róbert Kovács Zsuzsanna Kovácsné Bankics Rózsa Kövecs Máté Krenkó Zoltán Kubola Krisztina Kukla Adrienn Kun Ibolya Í216
Kükedi Flóra Júlia Laczi Éva Laczkó Renáta Lajdi Dóra Lakatos Anett Enikő Latkóczy Júlia Emese Laza Veronika Lendvai Lujza Lengyel Nikolett Lestyán Anikó Lipták Gergely Liptay Eszter Katalin Lutter Zsolt Magyar-Jankovics Andrea Makádi János Makara Edit Makkos Nándor Margittay-Mészáros Árpád Rudolf Marjay Péter Márton Anikó Mátyás Orsolya Medve Annamária Ménesiné Fülöp Katalin Mengyán Edit Mészáros Adrienn Mészáros Gabriella Mihucz Bernadett Miklós Csaba Minker Marcell Emil Misits Ildikó Misurák Ervin Mócza Réka Módné Papp Dominika Molnár Andrea Molnár Brigitta Molnár Dóra Molnár Viktória Mucsina Tamás Nádházi Szabolcs Nagy Adrienn Ildikó
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Nagy Ágnes Petra Nagy Attila Nagy Attila Egon Nagy Dániel Nagy Dániel Nagy Gábor Nagy Gertrúd Judit Nagy Katalin Nagy Melinda Nagy Nilla Nagy Péter Nagy Sándor Nagy Viktor Ferenc Nagyné Leginszki Andrea Dr. Nádasdiné Molnár Orsolya Németh Eszter Nóra Németh Péter László Neszmélyi Zsolt Tamás Orosz Cecília Oroszi Attila Orvos Kinga Ilona Ott Gabriella Ördögh Ágnes Pap Csilla Pápai Gábor Papp Tibor Gyula Parrag Andrea Pátkai András Gyula Patóné Keller Terézia Pecze Xénia Petrik Helga Petrusán Balázs Pintér Balázs Ferenc Pirkner Nóra Eszter Pluhár Szilvia Polgár Antal Pozsgai Nóra Laura Prekopcsák Erzsébet Prikkel László Pusztai Melinda
Püspöki Eszter Rabb Enikő Rácz Katalin Polixénia Radics Melinda Riczó Péter Róta Éva Rózsa Zsuzsanna Rukóber Evelin Sala Árpád Sándor Anita Sánta István Sasvári György Dr. Sárközyné Dr. pharm. Kerti Márta Schäfer Ágnes Semperger Éva Simon Gyuláné Smaja Ildikó Soproni Judit Surján Lajos Dr. med. Szabó Erzsébet Gyöngyi Szabó Gergely Hoang Viet Szabó Lilla Szabó Márton Szabó Natália Éva Szabó Zsófia Szakács Péter Szigeti Orsolya Éva Szilágyi Nándor Imre Szinyei Zoltán Szladek Anna Evelin Szögi Péter Balázs Szűcs Erika Erzsébet Takács Edit Tamaskóné Jagicza Mónika Tánczos Ágnes Tánczos Viktória Tarnai Nikoletta Téglás Laura Teiszl Gerda Tiszavölgyi Edit 219"
|
Diplomát szerzett hallgatók névsora
Tobak Lajos Tóth Ádám Tóth Ákos Tóth András László Tóth Andrea Tóth Andrea Tóth Erzsébet Tóth Eszter Tóth Gábor Márton Tóth Milán Tóth Nikolett Tóth Szabolcs Ferenc Tóth Tamás Tóth Tímea Törcsi Péter Török Ildikó Török Jolán Truczán Annamária Tukarcs Emese Turai Zoltán Túrán Csaba Utasi Krisztián Vágó Attila Vámos Adrién Katalin Vankó Gábor Varga Ákos Varga Balázs Varga Csilla Varga Diána Varga Éva Varga Krisztián Marcell Varga Marianna Varga Viola Szilvia Városiné Tihanyi Petra Vásárhelyi-Nagy Anikó Vass Marina Vass Viktória Véber Emüia Veres István Vida Bernadett Í 2 l 8 "
Vida Nikolett Vikman Klára Vincellér Zoltán Miklós Virág Bianka Vodál Anita Wéber Helga Wéber Zsanett Katalin Welchner Judit Wolf Kornél Zakor Anikó Edina Zátonyi Nikoletta Zebegnyei Ádám Zoltán Ákos Zságer Judit Zsiga Enikő Dr. Vargáné Szombati Andrea Zsigmond Mária Klára Zsoldos Gréta Zsurzsa Zsófia Anita M U N K A Ü G Y I ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI A L A P S Z A K
Abonyi Aranka Ábrahám Hajnalka Angyal Andrea Aradi Attiláné Békési Csilla Birkásné Háber Helga Zsuzsanna Bóné Péter Böjtös Péter Bugyi Krisztina Csánk Ivett Csapó-Kászony Alexandra Erzsébet Cseresznyés Anita Csomor Fanni Ágnes Debreceni Hajnalka Dobai Petra Domokos Brigitta Dukai Gergely Fábián Zoltán
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Kiszely Bernadett Klam Helga Koltai Olivérné Kontor Mariann Kormányné Csonka Zsuzsanna Kovács Anna Kovács Dominika Kovács Viktória Laczkó Kitti Lázár Viktor György Lózs Adrienn Makai Béláné Mencz Angéla Ibolya Mérges Dóra Mészáros Gabriella Misley Titanilla Katalin Móritz Amarilla Muhari Laura Müller Izabella Nádassy Géza Nagy Eleonóra Nagymihály Irén Orosz Fruzsina Papp Irén Farkas Andrea Farkas Eszter Tünde Fehér-Veszteg Katalin Fontos Hajnalka Födi Szilvia Ildikó Gál Bernadett Gárgyán Barbara Ágnes Gárgyán Kitti Gabriella Gémesné Sinyi Ildikó Grécziné Farkas Márta Gyemengyi Laura Gyöngyi Judit Hajdú Péter Hartai Gergely Héja Andrea Héjjá Izabella
Hetesi Éva Huszár Marietta Jaczináné Angyal Éva Judit Jakabné Kerekes Csilla Janka Csilla Eszter Jávor Judit Kalapos Kinga Kálmán Katalin Kapitány Evelin Király Réka Kiss Edina Pataki Bettina Pipicz Vivien Priskin Nóra Putnoki Krisztina Rangasz Edit Beáta Rapcsák Norbert Sárkány Zsuzsanna Somogyvári Barbara Suri Henriett Erzsébet Sülyi Anett Szabó Istvánné Szabóné Kóra Valéria Szaniszló Anita Szemenyei Renáta Szénási Gábor Szendi Zsuzsanna Ilona Szerencsés Adél Szokol Boglárka Szűcs Tímea Táborosi Levente Tóth Csaba Tóth Veronika Tölcsér Tímea Tölgyesi Andrea Varga Gabriella Tünde Varga Zsófia Vidovenyecz Éva Vincze Ilona Wagner Marina Í219
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Zombori Szilvia Zsigó Brigitta Zsígó Katalin MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI M A SZAK
Andrási Ida Banka Laura Bisztrán Adrienn Bodrogi Timea Borsos Anita Gaál Tímea Gál Adrienn Geleta Orsolya Glózik Nóra Gózon Csilla Gyurkity Anikó Hamula Mária Imre Tamás Csaba Józsa Rita Kajtár Ildikó Kóbor Attila Kocsis Adrienn Kocsis Erika Kónya Nikoletta Petra Kovács Andrea Kovács Rita Kovácsné Föcsök Erzsébet Krizsák Tímea Lados Dóra Rozália Makkos Tamás Medovárszkyné Szeles Zita Edina Mélykúti Diána Nagy Erika Nagy Katalin Zsófia Nyúl Zsuzsa Rokolya Krisztina Rossu Balázs Roland Sályi Enikő Sári Diána Í 1 2 2 0
Somogyiné Bodó Éva Szabó Katinka Erzsébet Szaláncz Dániel Szalóki Szilvia Szalontai László Tiborné Szopkó Dávid Szűcs Klára Tomatás Edit Tóth-Korom Kinga Tóthné Gregor Judit Török Erika Mária Venczel Gabriella Veres Marietta Csilla Vérné Beinschróth Zsuzsanna Vidner Eszter Vízi Imre ifj. Zsigmond Brigitta NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK A L A P S Z A K
Ágoston Bianka Edit Árokszállási Beáta Bak Mihály Balla Beatrix Beke Zsanett Bruncsák Anikó Czindrity Karolina Csányi Katalin Csik Szilárd László Dajka Edit Dér Melinda Détári-Szabó Ádám Erdélyi Vivien Fülöp Bence Gaál Nikolett Gál András Garamvölgyi Bence Gottesman Dávid Gudmon Dániel Gruber Andrea Hamar Máté
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Héjjá Márk Juhász Hajnalka Juhász Nóra Kiss Barbara Kovács Barbara Kövér Péter Ákos Kuli Petra Lakatos Lilla László Anna Mazzag Dániel Metzger Dóra Miklós Dalma Nagy Eszter Nóra Oláh Csanád Márk Oláh Zsófia Borbála Raffai Bernadett Sarnyai Titanilla Savanya Imre Szabó István Szabó Katalin Szabó Tonki Albert Szécsi Annamária Széli Kata Sziber Anna Tweneboah Georgina Yaa Uhrin Ákos Varga Regina Vékony Kristóf
Wessenauer Veszna NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK M A SZAK
Antal Gabriella Karlivna Biró Adrienn Grósz Nikolett Krám Eszter Kurilla Beatrix Lázár Nóra Kata Nóvák István Keve Zsingor Marianna POLITOLÓGIA S Z A K
Asztalos György Áron Bábi Huanita Dávid Levente Endrődi Gábor István Gojtán Alexandra Harkai Ágnes Hortobágyi Ildikó Kitti Kóródi Krisztina Merlák Tibor Nacsa Nóra Margit Rieger Tamás POLITOLITIKATUDOMÁNY M A S Z A K
Tancsa János Sándor
ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR Arany László Levente Aranyos Hajnalka AratóSára Bach Ádám Bacskulin Gábor Bakos Annamária Balogh Emese Petra Bánáti Laura
Barcza Dóra Barcsak Endre Bartók Ádám István Bauer Ilona BeckAndras Bek fi Lasz f ]° B e n f Zsofia Berek Krisztina Í221
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Berkes Szilvia Berzicza Eszter Bor Renáta Borbély Ádám János Bozó Ildikó Bugár Erika Czékus Csilla Czétényi Orsolya Czövek Dorottya Csabafi Krisztina Anna Csere Barbara Cserényi Katalin Csik Zsuzsa Csonka Nóra Dani Gergely Deák Éva Décsi Melinda Dobi Deján Dulic Sonja Egyed Ágnes Együd Zsófia Faludi László Farkas Katalin Farkas-Csamangó Ágnes Fetter Gábor Fodor Ákos Fodor Andrea Füstös József Füzesi Ágnes Galzó Orsolya Gellény Kitti Gombkötő Réka Gurzó Lilla Anna Gyenes Judit Haász Csilla Hantosi Ágnes Harkai Anita Márta Havasi Annamária Heidecker Tímea Herédi Renáta
Í 1 2 2 2
Horváth Erika Horváth Gabriella Hragyil Kata Illés Blanka Imre Zsófia Janovszky Ágnes Jászkuti Ákos Kelemen Ágnes Gabriella Kiss Rita Kiss Tamás Balázs Kiss Verica Kolompár Heléna Kószó Péter Kovács Bence Kovács Géza Kovács Milán Kovács Tamás Kovássy Gergely Gyula Kozma Árort Róbert Kővári Bence Péter Kui Balázs Kuthi Levente Laki Lóránt Légrády Réka Judit Lepsényi Zsuzsa Libor László Lipták Orsolya Liptay Péter Lukács Dóra Lukács Petra Maczák Marianna Magyar Andrea Mai Tímea Katalin Major László Makai Szabina Anett Mészáros Kinga Mészáros Péter Mókán Angéla Mókán Péter Molnár András
Diplomát szerzett hallgatók névsora Monoki Bernadett Zsuzsa Monoki Magdolna Mónus Anna Zsuzsa Morvái László Roland Nagy Albert Nagy Rea Ágnes Németh Katalin Neumann Róbert Oláh Gergely Palotás Zoltán Ferenc Pap Csenge Pásti Emese Pieler József Pintér Kinga Szilvia Rákóczi Renáta Rapi Éva Anna Reisz Gréta Ricza Tamás Rideg Attila Rónaszéki Dóra Rosecker Ágnes Csilla Sádt Zoltán Sárközy Márta Julianna Segec Karolina Simon Balázs Sipka Balázs Siroki Xénia Surinya Zsolt Susánszki Péter Szabó Magdolna Tünde Szederkényi József Szűcs Szabina Táncsics Péter Tengelics Judit Toldy Csilla Tóth Alexandra
Tóth Eszter Tóth Krisztina Török Katalin Tímea Török Miklós István Urai Szilvia Vágási Andrea Vágó Angéla Babett Varga Eszter Varga Linda Varga Szabolcs Vas Krisztina Vasas Béla A N G O L NYELVŰ KÉPZÉS
Adi Brom Apanisile Ifeoluwa Biadsee Amin Christoforos Christofi Darawsha Tarek Dubin Dániel Reuven Elina Shaer Eldad Katz Eytan Damari Farazia Ansar Gita Basiri Kia Louiza Loizou Mahsa Samsami Mathias Rudolf Kaemmerer Orit Meir Rapoport Avigal Seyedeh Maryam Bashiri Tamar Tetro Yerosimou Christodoulos Yaron Hai
2 2 3 1
|
Diplomát szerzett hallgatók névsora
BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR Ács Helga Adamcsik Norbert Ágnecz László Csaba Ágó Renáta Agócs Laura Agócs Nikolett Akácz Zoltán György Ale Éva Andrási Szabolcs Antalné Erdélyi Dóra Antoni Rita Apró Melinda Árpádfalvi Zsolt Árusné Erős Krisztina Augusztinyi Gábor Ba Veronika Babcsányi Éva Babinszki Kata Bagdács Zsuzsa Bagdi Csilla Bagosi István Bagosi Zsuzsa Bajtek János Bakodi Nóra Bakonyi Péter Bakos Éva Bakos Gábor Bakos Krisztina Ibolya Baksa Diána Bakti Kornélia Balázs Ágnes Balázs Katalin Judit Balda György Bálint Ágnes Balint Agotta Bálint Réka Bálint Szilvia Balla Gábor U 224
Balla Zsuzsanna Ballun Boglárka Erika Báló Dóra Balogh Annamária Balogh Boglárka Balogh Emese Márta Balogh Zoltán Balogh Zsuzsanna Baloghné Bánhegyi Gabriella Bán Ágnes Bandura Gabriella Bánfi Mária Bánkeszi Lajos Lászlóné Bánki Erzsébet Bankó Brigitta Bányai Réka Bányai Viktor Bányai-Kapás Lilla Bara Péter Tamás Barcsai Beatrix Bárdiné Székely Zsuzsa Bárdy Tamás Bárkányi Anikó Barsi Ádám Bártfai Ildikó Zsuzsanna Bartók Flóra Bartók Nóra Bartos Péter Bartus Anita Bathó Edit Batizfalvi Anett Baumann Krisztina Becsei Anikó Beján Gábor György Békési Adrienn Belényi Gabriella Bencze Ibolya Bencsik Mária Bernadett
Diplomát szerzett hallgatók névsora Bencsik Mónika Benedek Noémi Mária Bengery Zsolt Attiláné Beöthy Gábor Bérezi Krisztina Bereczki Jánosné Beregszásziné Báhner Anett Berei Andrea Berente Anikó Béresné Juhász Ágnes Berta Gabriella Berta Orsolya Zsuzsanna Berze András Bezdán Csaba Bihal Szandra Biri-Hasulyó Judit Birinyi Katalin Éva Birkás Gergely Sándor Birkás Mónika Bíró Dorottya Anna Bíró Gyöngyvér Bíró Ilona Biró Marianna Biróné Károly Anita Biró-Tréba Eszter Bittner Gábor Bobály Gábor Bódainé Szilasi Edit Márta Bodnár Attila Bodó Ivett Bodó Tímea Bodor Ágnes Bodor Valéria Flóra Boér Katalin Bogáts Márta Bognár Andrea Bognár Krisztina Bognár Zsuzsa Bogyó Beáta Bojtos Edit Anikó
Boldizsár Endre Boldizsár Hédi Bolyé István Borbola Klaudia Borbola Terézia Boros Gitta Boros Noémi Boross István Bossányi-Jung Diána Vanda Botyánszki Dóra Bozsik Eszter Bödő Edit Böröczk Anita Börönte Antal Máté Brányi Gábor Buczkóné Vígh Erzsébet Budai Anna Mária Budainé Solymos Andrea Bujáki Judit Bukovszki Gábor Zoltán Burszki Ágnes Bús Enikő Búzás Mariann Czapáryné Prohászka Csilla Czecher Viktor Czeglédi Áron Czékus Andrea Czifra Annamária Erzsébet Czifra Judit Czinege Dániel Zsombor Czira Gábor Csák Luca Nóra Csákvári Lilla Andrea Csanádi András Csányi Anikó Csatlós Hanna Tímea Csatordai Zsuzsanna Csepreghy Mátyás Csepregi Lili Csepregi Nóra
"22J1
[] Diplomát szerzett hallgatók névsora Csernák Csilla Viktória Csernus-Lukács Szilveszter Sándor Csibri Péter Csikesz Judit Csiki Balázs Csincsik Anikó Csirmaz Roland Csongor Tamás Csontos Anett Csordás Orsolya Éva Csóti Katalin Csóti Krisztina Csúri Dolli Dancs Katinka Dani Bence Attila Dávid Gábor Deák Krisztina Deák Miklós Gábor Deákné Patyi Ilona Deim Andrea Demcsák Eszter Deme Ágnes Deményi Zsófia Éva Demeter Mónika Gabriella Denke Dániel Balázs Dér Edina Dér Katalin Derecskei Gabriella Dévényi Eszter Dienes Orsolya Erzsébet Diószegi Orsolya Dobay Márton Árpád Dobos Adrienn Dobosi Csilla Dobóvári Dóra Dombi Edina Dominkó János Domokos Edina Dudás Dalma Dudás Dalma Veronika •
226"
Dudás Melinda Zsuzsanna Egedi Orsolya Egyedi Zsófia Elek Erika Éles Árpád Enzsöl Flóra Enyedi Zsófia Eördögh Balázs István Eördögné Árva Ildikó Érben Zsuzsa Erdei Boglárka Erdei Dalma Erdei Lilla Katalin Erdeiné Gergely Emőke Magdolna dr. Erdélyi Krisztina Erdélyi Roxána Erdődi Noémi Erhardt Ágoston Gellért Erős Emőke Eszik Gabriella Fábián Balázs Tamás Fajt Anita Fallah Nóra Falusi Ágnes Falusi Lívia Faragó Emese Farkas Bernadett Farkas Daniella Farkas Éva Erzsébet Farkas Gabriella Farkas Judit Farkas Mária Farkas Milán Soma Farkas-Lakatos Rita Emilia Farkas-Mikola Edit Farsang Beáta Farsang Kata Fazekas Adrienn Fazekas Anita Fazekas Bence
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Fazekas Éva Réka Fazekas Sándorné Fehér Anna Vilma Fehér Dorottya Fekete Bertalan Fekete Csanád Fekete Eszter Fekete Marianna Fekete Miklós Dr. Fekete Róbertné Fekete Zsófia Éva Feldhoffer Renáta Ferdinandy Tünde Ferencz Éva Ferenczi Gábor Ferenczy Zsófia Ficsóri Anita Fischer Klaudia Fischer Lászlóné Fodor Ádám József Forró Anita Földes Andor Földesné Keresztes Mariann Szilvia Földessy-Kováts Judit Földvári-Nagy Sára Franciskovics. Tiborné Frank Máté Frolyó Anett Fullajtár Mariann Füstös-Simon Zsuzsanna Füvesi István Gábor Gabnainé Mastalír Márta Lívia Gábor Nikolett Gál Andor Lászlóné Gál Éva Gál Georgina Gál Klaudia Galambos Júlia Gálik Zsófia Galló Dalma
Garai Aranka Anna Garai Tímea Gárdái Ádám Gárdonyi Gábor János Garliczky Zsófia Garzó Márk Gáspár Tünde Gáspárné Gál Andrea Gátszegi Szilvia Gavaldik Emma Gáy Katalin Gazsó Brigitta Gazsó Dorottya Gazsó Edit Gazsó Orsolya Gellén László Gémes Noémi Gera Judit Gera Marianna Gera Zsófia Edit Gergely Gabriella Gergelyfi Mónika Gergity Kinga Gillich Petra Goda Katalin Gombkötő Zsuzsanna Gorzás Zsófia Mária Gönczi Gergő Görög Norbert Gregosits Gábor Grezsa Nikolett Grozdits Adrienn Dr. Gróf Csilla Grundics Amarilla Imola Guba Istvánné Gulyás István Gulyás Szilárd Gulyás Vera Gulyásné Gyetvai Erzsébet Gurbán Líviusz Í227
|~] Diplomát szerzett hallgatók névsora Gyányi Miklós Csaba Gyapjas Zita Gyebnár Anikó Gyenes Adél Gyenes Máté Gyenizse Krisztina Gyovai Orsolya Gyöngyösi Kinga György Ádám Győri Attila Gyukin Adriána Gyurász Anita Katalin Gyürky Réka H. Nagy László Dr. Habina Péter Hack Anita Hadik Márta Hágelmann Henriett Hajas Tamara Hajdú Bernadett Irén Hajnal Balázs Gábor Hajtmann Barbara Hajzlinszki Jánosné Halász Helga Halász Vivien Hallai Réka Hamza Berta Hangai Katalin Eszter Hangodi Henriett Harmath Csilla Harmati Anikó Harmati Júlia Lilla Harsányiné Erményi Zita Hartai Adrienn Hartmann Áron Hatvani Mónika Hausel Nóra Havai Zsolt Havancsák Piroska Havancsák Rózsa Ildikó
U
228
Havas Anikó Hegedűs Csaba Hegyi Szilvia Hehl Szilvia Heilmann Ágnes Herczegh Máté Hermán Szilvia Hetényi Zsuzsanna Hevér Zsuzsanna Márta Hevesi Judit Hevesi Mónika Hévézi Klaudia Erika Hídvégi Eszter Hlavati Andrea Hockné Hruska Judit Hoczopán Szabolcs Hodován Gabriella Hofferné Nagy Andrea Aranka Hoffmann Iván Hollós Zsófia Hollósy Katalin Hordós Diána Horti Gábor Horvát Zoltánné Nagy Renáta Horváth Csilla Horváth Dóra Horváth Gergely Horváth Ildikó Horváth Kinga Horváth Lívia Horváth Nikolett Horváth Orsolya Horváth Renáta Horváth Tibor Horváth Tünde Horváth Viktória Horváth Zoltán Dávid Horváthné Hiller Judit Hosszú Andrea Hraskó Katalin
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Hubicsák Péter Máté Hunorfi István Ibos Anna Éva Ihász Enikő Ildikó Illés Éva Illés Gábor Illés Gabriella Barbara Illés Viktória Katalin Illich Ivett Iskander Diana Jakab Árpád Jakab Réka Jakab Zsuzsanna Jakó Mira Anna Jakóné Mihály Brigitta Jancsó István Jánk István Jantyik Marianna Katalin Jeney Barbara Jobbágy József Jójárt Barbara Jónis György Joó Fanni Juhász Edit Juhász Éva Juhász Gina Juhász Jusztina Juhász Krisztina Juhász Tibor Juhász Zoltán Juhász Zoltánná Juhászné Szegedi Gabriella Junászka Klaudia Kákái Emese Kálmán Kata Kalocsai Eszter Kántor Erzsébet Kapás Zsófia Kapui Laura Karácsony Anna Piroska
Karácsonyi Melinda Karácsonyiné Fehérvári Szilvia Kardos Éva Kardos Tamás Kari Éva Kárpáti András Karsai Nóra Fruzsina Karvaly Klaudia Anna Kaszás Judit Kászoni-Kövendi Zsuzsánna Katona Katalin Katona Renáta Kausay Klára Mónika Kazár Ádám Kecskés Rita Kelemen Eszter Keller György Keményné Ábel Orsolya Kempf Andrea Erzsébet Kengyel Judith Kepenyes András Csaba Kerecsényi Rita Kerekes Klaudia Patrícia Kerekes Pálné Kerekiné Nándori Anita Keresztes Noémi Ninetta Kesjár Éva Kinga Falusi Király Krisztián Király Zsanett Linda Kis Ágnes Kis Csepegi Diana Kis Noémi Katalin Kis Norbert Kis Réka Kiserné Gémes Judit Kisfali Janka Zsuzsanna Kisjuhász Edina Kismarci Balázs Kiss Anna Í229
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Kiss Eszter Kiss Izabella Kiss János Kiss Klára Kiss Margit Kiss Réka Kiss Szilvia Kiss Tímea Kiss Veronika Kiss Vivien Kissné Somogyi Rita Kissné Várkonyi Erika Éva Klein Mária Kliszek Zsuzsanna Kocsis Alexandra Ivett Kocsis Ivett Dalma Kóger Viktória Kohári Beáta Kojiné Pósfai Andrea Kókai Márton Kokas Dávid Szabolcs Kollár Kata Kollár Katalin Tímea Kollárik Nóra Kollárné Kuris Piroska Koller Blanka Koloh Nóra Koltai Éva Mária Kómár Réka Komáromi Krisztina Darinka Komaság Margit Komlósi Mária Zsófia Kondricz Zsófia Kontra Diána Kónya Nikolett Ágnes Kónya Viktor József Konyecsik Kinga Enikő Kóra Mónika Kormos Katalin Kormosné Szilágyi Mária Í 1 2 3 0
Kósa Gyöngyvér Kosik Lászlóné Kotroczó Melitta Ilona Kovács Anita Kovács Dániel Kovács Dóra Kovács Edit Mária Kovács Georgina Kovács Ildikó Kovács Ildikó Etelka Kovács Judit Kovács Katalin Kovács Kitti Kovács Kornél Kovács Róbert Kovács Sándor Gábor Kovács Szilvia Kovács Tamás Kovács Tímea Erzsébet Kovács Zsanett Kovácsevics Mariann Kovalik Natália Kozák Ildikó Kozma Gábor Kőhalmi Péter Körösi Janka Köteles Bianka Alexandra Kövér Tamás Kövesdi Dóra Krajcsó Ágnes Antónia Krátky Ildikó Krátky Ildikó Krizsán Mónika Krizsán Sándor Krucsó Gabriella Kruk Orsolya Krisztina Kubatov Sára Kucov Renáta Kulcsár Zsófia Kulman Gergely
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Kult Imréné Kunfalvi Olga Kurgyis Eszter Kúti-Czeglédi Orsolya Kürtös-Farkas Dóra Lábadi Mária Laboncz Zsuzsa Ladányi Sándor Lajko Brigita Lajkóné Solymosi Marianna Éva Lakatos Bence Gábor Lakatosné Szakmándi Erika Lantos Katalin Mária Laskai Anna Eszter László Alexa Katalin László Attila László Erzsébet László Szandra Lászlóffy Ildikó Lászlófi Zita Lázár Enikő Lengyel Ágnes Lengyel Anikó Lengyel István Lengyel László Lengyel-Rheinfiiss Péter Lenkó Lizandra Lesi Anita Lichtenstein László István Linnert Éva Noémi Lipcsei Anita Lipták Renáta Litauszky Balázs Lopusni Ágnes Lőrik Tünde Teréz Lövei Mária Lukac Lilla Lukács Anna Angyalka Lukács Gábor Lukács Nikoletta Ildikó
Maár Zsuzsanna Maczkó Vivien Mácsai Flóra Madarász Zsófia Maglódi Melinda Magyar Gábor Magyar Márta Magyar Tibor Magyar Tímea Major István ifj. Major Stella Makkai Ferenc Sándor Makó Réka Makovits Zsolt Makra Ágnes Makra Emese Makra Melinda Makra Péter Maldrik Gábor Maléth Ágnes Katalin Mándi Vivien Mankovics Kitti Marjanucz Lilla Márki Zsófia Markó Bettina Mária Markó Eszter Márkus Andrea Márkus Lilla Viktória Maródi Ágnes Maros Dalma Marosi Eszter Marosi-Nagy Kinga Maróthy Szilvia Márton Eszter MátéfFy Atilla Matolay Györgyné Medve Tamara Medve Vivien Medvecz Enikő Nikolett Medvegy Gábor Í231
Diplomát szerzett hallgatók névsora Megellai Gábor Márton Ménesi Sándor Ménesi Sarolt Meskó Mercédesz Mészáros Ádám Mészáros Ágnes Rita Mészáros Anikó Mészáros Anita Mészáros Árpád Mihály Mészáros Kata Fruzsina Mészárosné Hrabovszki Katalin Anikó Metál Renátó Miháczi-Pálfi Anett Mihaila Ioan Cristian Mihalik Árpád Mihálka Mária Mikes Noémi Julianna Miklós Péterné Miklós Péterné Miklós Szilvia Miklós Zoltán Mikoly Zsanett Milos Lilla Miskolci Árpád Miskolczi Boglárka Mitykó Henriett Mityók Andrea Mizithropulu Elektra Mogyorósi Edit Mohácsi Magdolna Molnár Judit Molnár Klára Andrea Molnár László Molnár Martina Molnár Piroska Molnár Sándor Gyula Molnár Zsuzsanna Molnárné Szabó Gyöngyvér Monoki Ágnes Mónus Ágnes [1232"
Móra Szilvia Murár Zoltán Nagy Adrienn Nagy Alexandra Nagy Anikó Nagy Beatrix Dr. Nagy Béla Nagy Bernadett Nagy Boglárka Nagy Dalma Nagy Gábor Nagy Györgyi Nagy Gyula Nagy Ivett Nagy Judit Nagy Katalin Judit Nagy Kornélia Nagy Máté Nagy Mónika Nagy Nikolett Veronika Nagy Orsolya Nagy Petra Nagy Réka Nagy Sándor Szabolcs Nagy Tímea Nagy Viktória Nagy-Czirok Orsolya Nagymélykúti Balázs Nagymihály Bernadett Nagyné Farkas Erika Nagyné Király Katalin Nagyné Patkó Erzsébet Nagyné Sipos Orsolya Nagyné Táncsics Ildikó Nánai Katalin Naszradi Miklós Nebusz Éva Zsuzsanna Német Ildikó Márta Német Tímea Németh Adrienn
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Németh Andrea Németh Anna Németh Attila Németh Beáta Zsuzsanna Németh Csaba Németh Judit Németh Noémi Mónika Németh Viola Luca Németh Zsuzsanna Niedermayer Edit Nóvák Erzsébet Novákné Engi Ildikó Nyári Erzsébet Ida Nyemcsokné Bernáth Magdolna Nyerges Andrea Regina Nyilas Katalin Ocak Linda Oláh Renáta Oláhné Kanyó Andrea Olasz Sándor Oravecz Kristóf Orbán Réka Oros Róza Orosz Enikő Orosz István Országh Katalin Osán Erzsébet Emese Ótott Márta Ótott-Kovács Eszter Ottroba Anna Natália Ökrös Róbert Ökrösné Forró Mária Pajor Katalin Pajti Andrea Pál Hajnalka Pál Katalin Pál Sándor Attila Palágyi Gáspár Páli Krisztián Palik Klaudia Nikoletta
Pálinkás Nikolett Pallag Sándorné Pálné Kiss Katalin Páncsics Roland Panda Ágnes Tünde Pap Csilla Pap Eliza Pap Gizella Mária Pap Tamás Papné Benkő Mónika Papp Csaba István Papp Istvánné Papp Julianna Katalin Papp Kitti Papp Nóra Papp Nóra Andrea Papp Tibor Dr. Papp Szilvia Papp Zsuzsa Katalin Pásztor Kitti Pásztor Tamás Endréné Patai Péter Patkós Gergely Patkós Réka Patonainé Kökényesi Katalin Pécsi Vivien Pécsiné Keil Dóra Gabriella Pékár Enikő Pékár Judit Terézia Pelyach Júlia Pernyész Anita Péter Tímea Péterné Fatér Edit Pető Istvánné Petőné Hevesi Andrea Petrács Gabriella Petró Julianna Petró Krisztina Pfeifer György Pintér Marianna Í233
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Pintér Rita Polner Bertalan Kristóf Pólya Krisztina Polyák Adrienn Polyák Gergely Polyák Kamilla Polyvás Zita Pongrácz Gabriella Poszler Katalin Prekopa Dóra Prievara Dóra Katalin Prókainé Vizi Ildikó Pugnerné Kereki Ágnes Puskás Anita Pusztai János Pusztai Nóra Rabi Ágnes Csilla Rácz Andrásné Rácz Anita Rácz Anna Nóra Rácz Beáta Rácz Dóra Aletta Rácz Előd Rácz Enikő Mira Radics Adrienn Rajda-Józsa Fanni Rajhona Gábor Rausch Attila Rávai Kitti Rea Barbara Rehák Izabella Reke Balázs Remzső Alexandra Anikó Rényi Mónika Réz Ákos Zoltán Rigó Anita Rind Melitta Rittling László Róka Attila Rokszin Adrienn Aranka Í234
Rosta Eszter Rudolf Aliz Ágnes Rumpler Renáta Rupáner Ágnes Ruszina Rita Rusznák Sándorné Sajtos Endre Salamon Orsolya Zsófia Sallai Boglárka Judit Sallai Katalin Sándor László Sándor Tímea Sánta-Kiss Orsolya Eszter Sápi László Sári Éva Sári Zsófia Sárkány Aliz Sárközi-Paulik Brigitta Saródi Szilvia Savanyáné Losonczi Csilla Schleicher Dóra Schulcz Viktória Sekeres Ágnes Serda Zofija Seres Judit Simáné Meleg Anna Simon Anna Simon Irén Simon Kinga Orsolya Simon Nikolett Sinka Edit Sinka Szabina Sinkó Mónika Teréz Sinkó Szabolcsné Sinkovicz László Sipka Tünde Csenge Sipos Blanka Sisák Tamás Sivó Márta Skriba Mónika
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Slabéczi Ivett Sohonyai Brigitta Soltész Anikó dr. Solti Réka Solymosi Benedek Somogyi Anna Somogyvári Mária Ágnes Sonkolyos Szabolcs Imre Soós Barbara Soós Julianna Soós Tünde Sóti Zsófia Sőregi Edit Sőregi Judit Sörös Erzsébet Borbála Stáhly-Zsideg Katalin Stark Aliz Stefanovits Péter Stenszky Cecília Streit Nóra Éva Strifler Anna Stuhl Ágnes Letícia Suhajda Beáta Éva Suic Natalia Sulyok Anita Suplicz Zsolt Süli Zakar Mariann Sülye Klára Szabados Tamás Szabó Adrienn Mária Szabó András Szabó Andrea Szabó Dénes Kristóf Szabó Edina Szabó Eszter Szabó Ferenc Szabó Gábor Szabó Irén Szabó Kitti Szabó Krisztina Anita
Szabó Lili Szabó Mária Szabó Martina Katalin Szabó Mónika Szabó Nicolett Orsolya Szabó Nóra Szabó Orsolya Szabó Orsolya Szabó Tamás Szabó Tibor Imre Szabó Timea Szabó Zita Szabó Zsuzsa Szabó-Batancs Melinda Szabolcs Enikő Szabolcs Krisztina Szabolcsi Johanna Szabina Szabóné Sáfár Szandra Zsuzsanna Szakács Édua Szakács Sándorné Szakái Veronika Szalai Anett Szalai Éva Szalai Éva Emese Szalatnay Bettina Kata Szalayné Kirádi Éva Szálkái Dorina Szanka Szilvia Szarvas Andrea Szász Péter Szatlóczki Gréta Szatmári Tibor Szebenyi Tamás Szebenyiné Csóka Beáta Margit Szécsi Edina Emese Szécsi Györgyi Szederkényiné Vasvári Melinda dr. Szederkényiné Vasvári Melinda dr. Szegedi Márk Szegheő Csaba Í235
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Szegheő Zoltán Antal Székácsné Tálas Gabriella Anna Székely Andrei Szekeráné Burján Mariann Éva Szekeres Gábor Szél Melinda Ildikó Szelei Zita Szélinger Anna Szemán Adrienn Szénási Ágnes Szente Hilda Szepesvári Brigitta Szépfalusi Noémi Szeredi Emese Szerencse Noémi Szeri Orsolya Szigeti Anna Ágnes Szigeti Zoltán Lászlóné Szigyártó Mónika Szikora Tímea Szikszai Anna Szilágyi Ágnes Anikó Szilágyi Enikő Szilágyi György Szilágyi Nóra Laura Szilaski Krisztina Szili Beatrix Szili Pálma Szinek Bernadette Szita Nikoletta Szládek Tamás Szmereka Nelja Szokol Zsófia Szolga Emese Katalin Szórád Fanni Szőke Anett Szőke Dorottya Szőry Erik Szremkó Gábor Szrenka Szabolcs Í236
Sztancs Ágnes Zsuzsanna Sztriha Márton Gábor Szulimán Szidónia Szulyovszky Márk Áron Szunyi Brigitta Szunyogh Zsuzsanna Szűcs Ágnes Szűcs Anita Szűcs Ibolya Szűcs Ibolya Szűcs Ildikó Georgina Szűcs Judit Mária Szűcs Kata Ágnes Szűcs Nóra Szűcs Orsolya Szűcs Tímea Szűcs Veronika Szügyi Ferenc Takács Gábor Takács Karolina Takács Nikoletta Julianna Takács Péter Takács Tünde Tálas Melinda Tálosné Móri Ildikó Margit Tampu Krisztián Tanay Dóra Tarr Tünde Borbála Tatai Gábor Tatár Katalin Virág Tatár Krisztina Tatár Zsuzsanna Telegdi Helga Teleky Sándor Ifj. Temesvári Zsolt Terendi Viktória Terhes Nóra Magdolna Teszt Elek Tihanyi Teréz Tikász Mariann
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Timár Ferenc Illés Tokai Tamás Toldi Dorottya Tombáczné Kovács Mária Torjai Ádám Péter Torma Gsaba Tornai Attila Tóth Ágota Tóth Alexandra Tóth Anna Réka Tóth Beatrix Lujza Tóth Bettina Tóth Dániel Tóth Erika Tóth Gabriella Tóth Gergely Tóth Judit Tóth Katalin Tóth László Tóth Lászlóné Tóth Mariann Tóth Marianne Tóth Rebeka Tóth Renáta Tóth Sándor Máté Tóth Sarolta Ildikó Tóth Zoltán Tóth Zsuzsanna Tóth-Kása Renáta Tóthné Kis Judit Tóthné Lengyel Mária Dr. Tóthné Facskó Zsuzsánna Tóthné Páncsity Lola Anna Tóthné Sándor Edit Tóthné Tencler Judit Török Anita Török Ferenc Lászlóné Török Katalin Török Vince Csaba Törökné Gulyás Erika
Trabalka Nikolett Triebl György Turai Gabriella Turainé Mihály Evelin dr. Turbucz Mariann Turi Dániel Turi Zsolt Turzáné Mészáros Mariann Túri Ágnes Túri Bettina Túsz Alina Tuza-Ritter Bálint Tüske Barbara Margó Udvarhelyi István Csaba Dr. Udvardi László Udvari Krisztina Uicz Orsolya Lilla Újhelyiová Andrea Újvári Ferenc Újvári Gábor Újvári Gergő Újvári Katalin Úrban Anikó Urbán Kata Nóra Urbán Nóra Urbancsok Zsolt József Urbinné Borbély Szilvia Utasi László Utassy-Vadász Judit Szonja Váczi Zsuzsa Vácziné Majtényi Judit Vad Zsolt Vágányik Lívia Vagdalt Krisztina Vajgely Pál Valastyán Vanda Ván Tímea Vanyúr Katalin Várady Judit Borbála Varga Andrea 237"
|~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Varga Andrea Varga Anett Varga Anikó Varga Bernadett Dóra Varga Bernadett Mária Varga Donatella Varga Erzsébet Varga Ferenc Varga Ilona Varga Imre Varga Józsefné Varga László Jenő Varga Lászlóné Varga Leila Varga Renáta Varga Szabina Varga Tímea Paméla Varga Zsuzsanna Vargáné Cseh Gabriella Vargha Máté Várhelyi Zsófia Anna Vári Barbara Vass Éva Vastag Adrienn Végh Ágnes Vékony Renáta Ven Nóra Vennes Máté Dániel Vér András Vér Márton Gergő Vér Viktória Veréb Anett Verebes Adrienn Verebi Virág Eszter Veres Lilla Veres Sándor Zsomné Juhász
0238
Vészeli Eszter Vicze András Vida Melinda Vida Viktória Vidács Tünde Ilona Vidákovics Katalin Vigh Bence Vígh Zsanett Lilla Vili Andrea Réka Vincze Annamária Vincze Orsolya Vinkovics-Hangya Cecília Virág Nikolett Vitkóczi Éva Viziné Joó Anita Julianna Vizniczki Anita Dr. Vojcsek Hajnalka Vőneki Máté Gábor Vörös Dóra Vörös Enikő Vörösné Tóth Marianna Vukics Adrienn Vukmirovits Nóra Vukov Anikó Veronika Wagner Erna Wirt Patrícia Zakar Szabina Zalányi Sára Zelinka Nóra Zeman Ferenc Csaba Zemankó Anikó Zomborcsevics Anna Zubán Károlyné Zsargó Tamás Péter Zsignár Attila Zsók Enikő Paula
Diplomát szerzett hallgatók névsora
EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR Á P O L A S ÉS BETEGELLATAS A L A P S Z A K ÁPOLÓ SZAKIRÁNY
Benkó Boglárka Dominika Csibor Sára Csizmarik Lászlóné Földesi Anita Gráfl Jánosné Gubáné Mészáros Erzsébet Gyarmati Éva Erzsébet Györe Izabella Győrfi Bernadett Hajdú Andrea Horváth Éva Horváth Orsolya Kelemenné Trepák Ágnes Kiss Edit Lajter Éva Lévai Márta Éva Lukács Erika Magdolna Molnár Katalin Molnár Mária Nagyné Kerekes Gyöngyi Németh Henrietta Oláhné Miczki Edit Péterfalvi Andrea Zsuzsanna Polgár Dávid Rumi Brigitta Sándor Zsuzsanna Tóth Nóra Margit Varga Mónika Vasas Judit Á P O L A S ÉS BETEGELLATAS ALAPSZAK GYÓGYTORNÁSZ SZAKIRÁNY
Antali Ágnes Zsuzsanna Bálint Napsugár Béres Ilona Bicskei Andrea
Bíró Rebeka Csiki Mónika Dénes Zsuzsa Farkas Dalma Farkas Ilka Fehér Opletán Andrea Hajagos Tímea Harsányi Dóra Jani Ivett Járki Melinda Juhász Kitti Kalmár Blanka Keller Bianka Éva Kozma Judit Kuklis Ádám Lőrinc Gyöngyi Lukács Ágnes Makra Rebeka Murger Tímea Nagy Kata Pálfi Sztella Pató Ágnes Pósa Tímea Pusztai Ágnes Sipos Ágnes Sós Katalin Szabó Gabriella Szalai Diána Szerencsés Ferenc Szilágyi Gábor Tóth Ildikó Úri Zita Varga Ágnes Zolnai Nóra EGÉSZSÉGÜGYI G O N D O Z A S ÉS PREVENCIÓ A L A P S Z A K V É D Ő N Ő SZAKIRÁNY
Bosch Gabriella 2 3 9 1
||
|
Diplomát szerzett hallgatók névsora
Csillag Gabriella Dékány Adrienn Fekete Zsuzsanna Fodor Csilla Galamb Noémi Geiger Csilla Huczka Anita Jakabovics Margit Kiss Katalin Kollár Ilona Kotán Bernadett Kriskó Gabriella Kurucsó Anikó Nagy Erika Nagy Mónika Nikoletta Sztánné Gombkötő Linda SZOCIÁLIS M U N K A A L A P S Z A K
Bagdi Mária Balázs Tibor Bodrits Nóra Judit Csík Edina Csíkos Brigitta Debreczeni Hilda Erdélyi Andrea Fábián-Nagy Ágnes Fábricz Károlyné Göncziné Mondok Annamária Hábermáyer Zsuzsanna Hegedűs Máté Horvát Mária Horváth Helga Horváth Zoltánné Károlyi Tibor Lászlóné Királyné Soós Ildikó Kovács Szilvia László Ágnes Mátyus Tibor Molnár Mariann Molnárné Pásztor Zsuzsanna
W24Ö
Müller Bernadett Nagy Gabriella Pávleti Ilona Polyák Andrea Surányi Lilla Ildikó Szucsikné Sustik Klára Ilona Tézsla Ágnes Varga Fruzsina Vérségi Anikó Zeke János KÉPI DIAGNOSZTIKAI ÉS INTERVENCIÓS A S S Z I S Z T E N S FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS
Békefi Gábor Martin Bodorné Vida Emese Élő Lilla Fábián Szandra Korsós Krisztina Laczi János Lévai Zita Szőke-Török Csaba Tóth Godó Rita S Z Ü L É S Z N Ő FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS
Ale Bernadett Békési Enikő Ilona Bérezi Emőke Csinger Katalin Margit Harangozó Beatrix Hrozik Bettina Kiss Mónika Kukléta Anna Erzsébet Müller Emőke Tünde Nádas Renáta Petrovai Zsanett
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora
FOGORVOSTUDOMÁNYI KAR Daubner Barbara Fazekas Anikó Fejes Zsuzsanna Fodor Tünde Gabriella Kardos Katalin Katona Gergő Kisznyér Sándor Klenovszki Orsolya Kovács Marianna Léder Attila Liptai Noémi Marján Enikő Mária Mázán Tamás Mihály Eszter Miklós Péter
Orbán Imola Éva Párkányi László Pókecz Katalin Schlégl Annamária Szatmáriné Barta Judit SZÍVÓS Attila Szívós Enikő Varga Emília Virág Velez Róbert Véreb István Zorn András Samaryas Hardani Pál Stakston Kvinge Lisa Katarina Andersdotter Lindberg Edward Shalmaev
GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK
Bagdi Ferenc Balog Máté Barkóczy Barbara Barna Gábor Barna Károly Balázs Bartal Márta Bera Dávid Zoltán Beretka Szilvia Bogár Gabriella Bolodár István Balázs Bönde Ádám Burkus Fruzsina Nelli Czokán Dóra Domány Zsófia Domokos Zsuzsa Felföldi Tibor-Attila Földesi Éva
Füredi Zita Gémes Péter Gombos Kitti Kata Gyarmati László Gyenizse Gábor Haller Renáta-Matilda Hegedűs Zoltán Himerné Tóth Erika Holecska Krisztián Milán Holló Tímea Horváth András Horváth Tibor Ignácz Kitti Illés Ágnes Juhász Dávid Juhász Péter János Katona Csilla Kerekes Ágnes Kerekes Nikolett 243"
|
Diplomát szerzett hallgatók névsora
Király István Kiss Réka Kissné Makra Katalin Kocsis Anett Kószó Edit Kószó Izabella Kószó Vivien Bianka Kovács Eszter Kovács Krisztina Kőmíves Zsuzsanna Kuller Lilla Tünde Lehoczki Aida Lezsák Rita Zsuzsanna Ligeti Róbert Lócskai Ádám Löfl Györgyi Mária Mészáros Edina Kinga Molnárné dr. Kószó Ágnes Mónus Éva Nádasi Attila Szabolcs Nyakas Szabolcs Olasz Liza Dóra Orosz Ádám Papp Roland Pászti Szilvia Patyik Tímea Pribelszki Norbert Schmidt Anna Schönfeld Ferenc Sinkó Mária Snejder Róbert Sovány Bianka Éva Stégermajer Anett Szabó Péter Szarka Vanessza Szirbucz Valéria Szrnka Ágnes Tóth Attila Tóth Judit Tóth Vivien
l 2 4 2 ~
Umenhoffer Dávid Varga Péter Vida Csaba Zádori Éva Zsák Péter KERESKEDELEM ÉS MARKETING ALAPKÉPZÉSI SZAK
Albert Evelin Zsuzsanna Asztalos Ferenc Babella Dávid Bagi Noémi Baji Gedeon Berki Viktor Bogár Mariann Bogár Mariann Borbola Balázs Antal Fekete Gábor István Fekete Krisztina Frank Ádám Antal Gál Martin Hegyeshalmi Zsuzsanna Herczeg Flóra Hertelendi Zsolt Hódi Sára Horváth Anita Nidica Horváth Zoltán Huszár Sándor Kaldenekker Kitti Kasza Irén Éva Katona Szilvia Kékes-Szabó Barbara Kiss Orsolya Kószó István Kovács Éva Kovács Péter Kruzslicz Judit Laszli Zita Miletin Liliana Nagy Márk Miklós
Diplomát szerzett hallgatók névsora Nagy Nikolett Nagy Tímea Ördög Boglárka Ágota Páder Zsófia Pap Katalin Paragi Zoltán Csaba Patai Edina Pesztránszki Zsanett Polyák Orsolya Polyák Orsolya Radeczki Gergő Ragály Nikoletta Réti Zsófia Samu Tamás Szabó Péter Székelyhídi Katalin Szél Krisztina Szűcs Bernadett Vivien Takó Eszter Tulkán Tímea Varga Anett Varga Tímea Veres Andrea Zsolnai Gábor • P É N Z Ü G Y ÉS SZÁMVITEL
ALAPKÉPZÉSI S Z A k
Bagi Gabriella Báló Petra Balogh László Borsi Adrienn Mária Cina Zoltán Dancsik Bálint Dargó Balázs Eperjesi Erika Erdélyi Márta Ferenczi Gábor Fodor Renáta Kitti Frank Patrik Hangyás Krisztina
Havranek Péter Horog Tímea Mária Károly Tímea Kelemen Bernadett Kerekes Mónika Kis Attila Kis Norbert László Kiss Balázs Kohári Petra Korcsog Martina Kitti Kun Szilvia Zsuzsanna Kurdik Bernadett Laczkóczki Tímea Lovász Szabolcs Magony Gabriella Makai Dorina Mária Márki Nóra Márton Brigitta Nagy Lívia Nagy Lívia Nagy Vanda Katalin Pandúr Ádám Papp Viktória Pásztor Csilla Pécsváradi Georgina Pintér Barbara Pusztai Gabriella Eszter Rácz Mariann Sávai Marianna Sebestyén Lívia Sebők Máté Somoskői Gabriella Zsuzsanna Szabó Angéla Nicolette Szabó Anita Szabó Erika Szalai Jenő Norbert Szalai Szilvia Taics Edina Brigita Takács Andrea Varga Iván 2 4 3 1
||
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora M A R K E T I N G MESTERKÉPZÉSI SZAK
Babarciné Zelenka Edit Bagóczki Brigitta Bajusz Péter Gábor Balda Gábor Balogh Elemér Bíró Aida Borbély Péter Bucsi Katalin Csécsi Dániel Dzurek Anita Erdélyi Ákos Levente Farkas Annamária Emőke Fehér Emese Halápi Marianna Halász Gábor Kazinczi Krisztina Kemenes Iván Lombfalvi Katalin Magyar Viktória Németh Tünde Anna Oláh Krisztina Opauszki Viktor Pintér Péter Podani Nóra Katalin Polonyi Szandra Pópity Gábor Rédli Zsófia Serfőző Gábor Benedek Soós Zoltán Szabó Sarolta Szabó Zsuzsa Szendrei Tímea Torma Tamás Wéber Nóra Zakar Mária Hermina KÖZGAZDÁLKODAS ÉS KÖZPOLITIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK
Altmár György Í 2 4 4
Bartha Anikó Bozsák Brigitta Csima Beáta Firster Zsuzsanna Hernyik Zoltán Lászlóné Kocziszki Zsanett Kollár Krisztina Kövér László Béla Kresák Ildikó Beáta Lengyel Noémi Lőrinc Anikó Katalin Marosné Kuna Zsuzsanna Pácsáné Gyalai Marianna Pogány János Pribojszki Anita Réti Ádám Ruppáner Csilla Sárkány Gábor Szabó Ágnes Szabó József Szarvas Lili Voda Tamás NEMZETKÖZI GAZDASAG ÉS GAZDALKODAS MESTERKÉPZÉSI SZAK
Bimbóné Polenyik Anikó Csorna Enikő Melinda Csorba Éva Káli-Ary Szilvia Mária Kozma Ildikó Marosvölgyi Éva Nagy Béla Oszóczki Réka Pilár Ágnes Sári Zsuzsanna Zámbori Judit Czékus Ábel Czékus Ábel Kálmán Laura Kispál Magdolna
Diplomát szerzett hallgatók névsora Krizsán Brigitta Lupsea Éva Mező Júlia Veronika Székely-Szabó Réka
Károly Éva Kasza Éva Kispéter Dóra Korsós Ákos Kovács Ángéla Kovács Dóra REGIONÁLIS ÉS KÖRNYEZETI GAZDASÁGTAN Kovács Kornél Zoltán MESTERKÉPZÉSI SZAK Kun Erika Farkas Péter Kurticsné Balázs Éva Halápi Bernadett Laluska Zsuzsa Szabina Jekő Attila Molnár Erika Masa Tibor Móra Lili Oszkó Emese Nádas Orsolya Pásztor Linda Nagy Lajos Zoltán Tarnai Gábor Nagy Lajos Zoltán Nyolczas Attila K Ö Z G A Z D A S Z - G A Z D A L K O D A S I SZAK Oláh András Gábor EGYETEMI SZINT Pájer Anett Arany Tamás Pásztor Gábor Benkó Zsolt Petrovics Nikolett Bulla Tímea Petrovics Nikolett Czunya János Pigniczki Sándor Imre Czunya János Pintérné Czibola Barbara Csajbók Dóra Sándor Dániel Darazsacz Péter Sándor Szabolcs Deli Mónika Simkó Ferenc Demján Zsuzsa Simon Hajnalka Diós Tünde Siprikó-Bekes Erika Éles Imre Somogyi Ágnes Erős Zsófia Szalai Dávid Farkas György Károly Szentkirályi Szilárd Fazekas Dániel Szűcs Róbert Fazekas József Tengeri Dalma Fekete Lívia Tománé Banadics Katalin Fekete Szilvia Wentné Rádin Ruzsica FerdinandyÁkos Witzenleiter Tünde Gáborné Nagy Ildikó Gácsi Roland Geiger Anna KÖZGAZDÁSZ-GAZDÁLKODÁSI SZAK Herczeg Zsuzsanna Klára Bacsa Ágnes Horváth Bettina Borbás Gabriella
/FŐISKOLAI/
2451
[
P Diplomát szerzett hallgatók névsora Fálkenheim Réka Győri Fanni Kovalcsik Adrienn
Ódry Csilla Vincze Ágnes Margit JOGASZ-KÖZGAZDASZ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS
KÖZGAZDÁSZ SZAK
Bálint Mária Bozóki Csaba Gulyás Árpád Heim Tamás Héjjá Anita Hódi Norbert Huszka Zénó Péter Dr. Jenei Marianna Kohári Bernadett Kovács Richárd Lovainé Varga Edit Gyöngyi Manev Anita Marton Judit Mátóné Rakonczai Erzsébet Mende Szilvia Judit Mészárosné Sipos Éva Nagy Erika Ozsvárt Krisztina Éva Rúzsán Krisztina Székely Veronika Tomasovszkiné Dóró Edit Vörösné Bagi Éva Mónika
Bíró Mónika Dr. Csider Magdolna Mária Dr. Csizmadia Zsófia Dr. Gácser Tamás Dr. Hegyesi Imre Dr. Janowszky Ildikó Dr. Nagy Gábor Dr. Pintérné dr. Kurunczi Magdolna Dr. Révész Andrea Éva Dr. Séllei Zsuzsanna Dr. Szegény Judit Éva Dr. Szögi Dóra Dr. Tóth Judit Dr. Tóth László Dr. MÉRNÖK-KÖZGAZDÁSZ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS
Bencsik Károly Lobár Péter Zsolt Nyári Diána Éva Rácz Zsolt Dr. Simon János Suri Katalin Szalay Gábor László Szebeni Gábor János
EGÉSZSÉGÜGYI MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS
ORVOS/GYÚGYSZERÉSZ-KÖZGAZDASZ SZAKIRÁNYÚ
Józsa-Párkány Erika Georgina Kovácsné Szabó Edit Kuncz Ádám Dr. Lemák György Dr. Makra Jenő Szilveszter Dr. Nádudvari Ilona Dr. Varga Péter Dr.
TOVÁBBKÉPZÉS
GAZDÁLKODÁSTUDONIÁNYI SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS
Berényi Petra Frank Ádám •
246
Antal Márk Ádám Dr. Iványi Nóra Andrea Dr. Kiss Péter József Kiss Zsuzsanna Mária Dr. Kovács Ida Jusztina Dr. Lemák György Dr. Makra Jenő Szilveszter Dr. Orgoványi Márta Dr. Purgel-Vékony Zsuzsanna Dr.
Diplomát szerzett hallgatók névsora [
MBA MENEDZSER SZAKIRANYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Cinar Resat Dr.
GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR Adorján Aliz Antek Judit Balassa József Baracsi Zita Bartos Csilla Bata Judit Bérces Noémi Berentés Ágnes Bognár Júlia Bolla Éva Laura Bozsó Marianna Carine Nasi Chokeh Mawoh Csanádi Ágnes Csipes Ágnes Dénes Kitti Dér András Dömötör Orsolya Facskó Tamás Fitos Éva Gaál Réka Gere Anita Géresi Rita Gottnek Mihály Hajdú László Endre Harmati Ilona Harriet Yeboah Hegedűs Zsófia Hegyesi Diána Herczku Szabolcs Hlavács Tünde Hódi Ágnes Erika Holló Miklós Horváth András Gábor Ignácz Mátyás
Jenei Dóra Juhász Judit Anna Kesjár Katalin Kiss Glória Andrea Kiss Papp Géza Kovács Ádám Kovács Hajnalka Anett Kovács Katalin Kovács Zsuzsanna Kun Tímea Kustár Edit Ladányi Judit Lőrincz Márta Majoros Szilvia Mányoki Noémi Marton Ildikó Mócza Ibolya Mudri Ildikó Ágnes Nagy Márta Neumüller Anett Nivo Naghipour Amirzadi Nyemcsok Pál Nyitrai Mónika Olajos Gábor Orbán-Gyapai Orsolya Ökrös Anita Pápai Anikó Paplogó Edina Papós Kitti Peták Zsolt Rabatin Balázs Répás Emőke Rusz Orsolya Sas Judit 2 4 7 1
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Sebestyén Nóra Senográczki Ádám Sőrés Attila Balázs Styaszny Anita Szabó Veronika Szalontai Enikő Szenti Ágnes Annamária Szerető Jenő Szikora Edit Szűcs Henriett Diána
Tóth Judit Mária Tóth Marianna Udvari Máté Varga Judit Varga Judit Varga Petra Varga Zsuzsanna Vígh Zita Zonda.Réka
JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR Abonyi Eszter Ábrahám Viola Ácsai Gabriella Acsainé Fehér Éva Agárdi Nagy Judit Agócs Ágnes Zsuzsanna Ágoston Brigitta Ágoston Gábor Alács Attila István Álmos Veronika Áncsán Erika Andó Botár Andóczi-Balog Éva Erzsébet Antali Szandra Apjokné Farkas Ágnes Arany László Árki Zsuzsanna Árva-Szabó Ágnes Atkáry Dóra Atyimcsev Lívia Ávár Ákos Bácsi Kitti Bácskai Katalin Bagi Ágnes Bagi Éva Dóra Bagi Gabriella Bagi Mariann Í248
Baginé Czékmán Hedvig Bajainé Bischof Erzsébet Bajcsiné Forgó Éva Bakai Máté Bakó Dóra Bakos Gábor Bakosné Braun Márta Bakró-Nagy Ágnes Bakró-Nagy Zsolt Baksa Lajos Balázs Boglárka Balázs Eszter Balázs Ildikó Balázs Tímea Bálint Ágnes Bálint Beáta Bálint Csaba Bálint Erika Bálint Mária Magdolna Bálint Zsuzsanna Bálintné Gyuris Ágnes Bálintné Siprikó Zsuzsanna Balla Adrienn Balla Árpád Balog Ádám Balog Levente Olivér Balogh Csaba Zoltán
Diplomát szerzett hallgatók névsora Balogh Lilla Balogh Magdolna Balogh Renáta . Baloghné Vass Terézia Katalin Bandur Csaba Bánfi Tímea Bányai Erzsébet Baraldo-Kis Erzsébet Bárány Tamás Bárányi Imre Bárdosi Nándor Norbert Barka Nikoletta Barna Aliz Barna Krisztina Barta Edina Barta Mónika Ilona Bartáné Papp Andrea Bartók Edit Bartolák Anna Bartucz Anita Bartus Annamária Bartus Gábor Bartusek Irén Batári Gábor Bátyai Gábor Béleczki Helga Belics Henrietta Bénák Tünde Bencsik Ágnes Bencsik János Bene Zoltánné Pusztai Virág Benedeczki Anita Benga Nikolett Benics Anita Bense Ágnes Bérezi Tünde Melinda Berecz Nándor Bereczky Dalma Berek József Berényi Zoltán
Béres Edit Berkes Péterné Berta Levente Bertalan Márta Bialkó Edina Bíróné Pósa Petra Ágota Birta Babett Bischof Katalin Bittér Csilla Enikő Blaho Attila Blatt Attila Blazsek Anita Bocskai Anita Boda Zoltán Bódi Edit Bódiné Lipták-Pikó Edit Bodor Dávid Bodrogi Tamás Bognár Ernőné Boháti Dóra Boldizsár Csilla Boldog Mónika Bolgár Tamás Bolvári Noémi Bónácz János Péter Bondor Mónika Bónizs-Elek Emília Bori Ágnes Bori Ildikó Boríts Janka Borka Istvánné Bóta Miklós Zoltán Botkáné Kovács Henriett Bottyán Róbert Bozó Helga Bozókiné Tóth Klára Bozsér Zsolt Börcsök Anita Börcsök István Zoltán Börcsökné Füleki Lívia 2 4 9 1
j
•
Diplomát szerzett hallgatók névsora
Börcsökné Harangozó Csilla Brilla Andrea Beáta Bucsai Ferencné Budai Szilvia Dr. Budaváriné Lakner Zsuzsanna Budás Anikó Bujdosó Attila Bukovinszkyné Wamzer Gabriella Bús Csilla Bús Judit Bús Nóra Cimberné Maszlag Anikó Crnkovic Éva Czakó Péter Czeróczki Claudia Dr. Czédliné Bárkányi Éva Czina Dávid László Czinege Tamás Czinner Tamás Czoldán Csilla Csabai Renáta Csalami Norbert Csanádi Balázs Ákos Csankiné Láda Ildikó Csányi Bernadett Csányi Júlia Csányi Júlia Csaplár Péter Lukácsné Csatlós Gerda Cseh Adrienn Cseh Ildikó Csehó Orsolya Cséplőné Hökkön Marianna Csepreghyné Bokor Zsuzsanna Cserényi Szilvia Bernadett Csider Veronika Csiki Kata Anna Csikós Erzsébet Csillag Orsolya Csiszár Anikó Í 2 5 Ö
Csontos Katalin Csöke Szilárd Csumpilláné Csáki Beáta Csuvár Andrea Dankó András Péter Danyi Andrea Dávid Zoltán Deák Zsuzsa Deliné Rovó Mónika Demus Orsolya Dencs Anita Dencsák Anita Deutsch Zoltán Dezsgyek Noémi Dimák Csilla Dina Erzsébet Dinca Vilmos Dobi István Dobó Anikó Dobó Erika Dobokay Flóra Dobolyi Mónika Dobos Ágnes Dobosné Hortobágyi Erika Dobozy Edgár Kálmán Dobrocsi Róbertné Dóka Ágnes Dolog Tímea Dr. Dombi Józsefné Dósa Judit Dudás Margit Ecsedi József Ecseri Hajnalka Egeresi Viktória Krisztina Enzsel Adél Erdélyhegyi Dániel Erdélyi Dóra Erős Nóra Eszes Gabriella Fábián András
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Fábián György Facskó Judit Facskó Judit Faddi Szandra Faltinné Széli Ágnes Falusi Zsuzsa Falvai Ágnes Faragó Ágnes Faragó Attila Farkas Ágnes Farkas Erika Farkas Jakab Farkas Katalin Farkas Krisztina Farkas Mária Farkas Vince Farkas Zsuzsanna Farkasné Pap Erika Erzsébet Farkasné Varga Andrea Fazekas Anett Fazekas Attiláné Fazekas Melinda Fazekas Tímea Anikó Fehér Gabriella Fehér Hajnalka Fehérvári István Feke Szabolcs Fekete Ágnes Fekete Dóra Fekete István Tamás Fekete Mariann Fekete Tibor Zoltánné Ferencsik Erika Ferge Rita Feri Zsanett Fiedler Antal Filó Csilla Fintáné Piti Julianna Fischer Anna Fodorné Baranyó Edit
Forgóné Canjavec Eszter Földeák Gábor Földes Lilla Földi Ferenc Földváriné Kupai Judit Franczia Péter Frank Ádám Frank István Fricska Friderika Fridrik Gertrúd Friedmann Éva Fülöp Fanni Fülöp Ildikó Füvesi Annamária Füzesi Tímea Gajzer Erzsébet Gál András Gál Emese Gál Tamás Gállné Leiner Ilona Gálné Árvái Judit Galoviczné Hornok Anikó Garai Nikolett Gáspár Bence Gaudi Kitti Gazsovics-Huszka Judit Mária Géczi Tímea Gécs Dániel Gera Dorina Georgina Geráné Dóczi Laura Gergely Szilvia Gergelyné Kiss Melinda Gillich Róbert Giricz Endre Gócza Csilla Gombos Noémi Gondiné Dobó Anna Gregus Csilla Gabriella Gregus Norbert Gresáné Wéber Gyöngyi Í251
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Grósz István Gulyás Inez Anett Gulyás László Gulyás Péter Gulyás Zsuzsanna Gyalog Melinda Réka Gyapjas Irén Edit Gyárfás Márta Gyarmati Ágnes Gyetvai Zsuzsa Gyeviki Fanni Gyikó Zoltánné Gyovai Mihály Gyöngyösi Tiborné György Ágota Györgyné Ferencz Judit Győri Edit Győri Marianna Győri Zsolt Gyurcsán Andrea Gyurik Erika Gyurik Klára Gyurisné Kerekes Judit Rózsa Gyürki Katalin H. Nagy Karolina Hackné Nyerges Rita Mária Hadi Gáborné Hajdú Csilla Hajdú Erika Angéla Hajdú Judit Hajduné Bihari Ágnes Klára Hajnal Balázs Gábor Hajnal Ferenc Hajnal Gellért Halász Dorina Halászi Krisztina Katalin Hangodi István Hangya Dóra Hanyecz Zsuzsanna Harangozó Marianna Mária Í 2 5 2
Harasta Lászlóné Harcsás Ádám Háriné Molnár Ágnes Harmati Balázs Harmati Rózsa Eszter Hatvani Dávid Havai Zsolt Hegedűs Anna Glória Hegedűs Dóra Hegedűs Katalin Hegedűs Szilvia Héjjá Emese Herczeg Ágnes Hermán Dóra Hernádi Emőke Hertelendi Péter Hettig Emese Hevesi Krisztián Ervin Hidli Aranka Higi Emese Higyisánné Magyar Anikó Hlavács László Hlivár Árpád Hódi Anikó Hódi Katalin Hódi Katalin Hódi Tímea Hoffmann Anikó Holló Árpád Dr. Hontváriné Iván Gabriella Hornyák Róbert Hornyák Zsuzsanna Horvát Tamás Horváth Ágnes Katalin Horváth Anett Fanni Horváth Anita Krisztina Horváth Csaba Horváth Dániel Horváth Emőke Horváth Éva
Diplomát szerzett hallgatók névsora [ Horváth Jánosné Horváth Nikolett Horváth Zsófiá Horváth Zsolt Horváthné Rúzsa Anita Horváthné Szabó Ágnes Hődörné Balatánszki Mária Hrabovszki Edit Hrabovszki Tünde Hudák Ildikó Mária Hunya Roland Hurguly Nóra Huszár Gabriella Huszik Zita Huszka Zsolt Illés-Németh Brigitta Ináncsy Mária Iskiné Takács Katalin Ivanics Annamária Ivanics Szilárd Iványi Lídia Iványi Lívia Jakab Ágnes Andrea Jakab Mónika Jancsákné Majzik Andrea Jani Adrienn Jankus Anita Jantyik Tímea Janzer Andrea Jenei Domic Tamara Jenei Edina Jójárt Gabriella Joó Gábor Judik Stefánia Juhász Ádám Juhász Annamária Juhász Máté Juhász Zoltán Juhászné Szűcs Ilona Julow Katalin
Kabai Ágnes Kabai Mátyás Kádár Blanka Julianna Kádas Judit Kajtár Szilvia Kakuszi Tibor Kalaposné Bodnár Tünde Kállai Éva Kállai Józsefné Kálmán Zita Kálmánczhelyi Ildikó Kanyó Lászlóné Kaposvári László Karacs Elekné Kárai Roland István Kárnyáczki Balázs Karsai András Karsai Norbert Kása Eszter Kaszás Ildikó Kasztner Anna Kátai Csilla Katona Edina Keceli Mészáros Katalin Kecskeméti Anett Kelemen Kata Kelemenné Márkus Ágnes Ildikó Kelle Krisztina Keller László Keller Sarolta Kenderessy Mónika Margit Dr. Keneseiné Balló Andrea Kerek Marianna Kerekes Réka Kéri Krisztina Kevei Réka Király Viktória Király Zita Kis Anita Kis Bianka Ágnes 2 5 3 1
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Kis Judit Kis Máté Kislaki Petra Mária Kismárton Dóra Kiss Ágnes Kiss Brigitta Kiss Dóra Kiss Edina Kiss Edit Rozália Kiss Endréné Kiss Gyöngyi Kiss Nikolett Kiss Péter Kiss Tamara Kriszta Kiss Zsuzsanna Katalin Kissné Jánosi Boglárka Kiszely András Klement Orsolya Klopcsik Nóra Kneifel Zsuzsa Erzsébet Knyihár Annamária Knyur Jennifer Kocsis Boglárka Kocsis Hedvig Kocsis Mónika Kocsmár Erzsébet Kódor Kornél Komáromi Mónika Koncz Eszter Koncz Petra Katalin Kondacs Dóra Konti Ibolya Korcsok Kitti Kóródi Attila Lajos Korponyai Hajnalka Veronika Korsós Zoltán László Koselák Krisztina Nóra Kószó Irén Kosztyu Mónika Kótiné Fehér Magdolna Í 2 5 4
Kotlárik Bettina Kovács Ágnes Dorottya Kovács Ágota Kovács Andrea Kovács Anikó Kovács Attila Kovács Attiláné Kovács Bettina Erika Kovács Brigitta Kovács Erika Kovács Éva Kovács Flóra Ágnes Kovács Gábor Kovács Gergely Kovács Ildikó Ágnes Kovács Judit Kovács Kata Kovács Katalin Kovács Linda Kovács Mária Kovács Mercédesz Judit Kovács Mónika Kovács Nelli Nikolett Kovács Nóra Kovács Nóra Kovács Péter Csaba Kovács Renáta Kovács Tibor Kovács Viktória Kovácsik Mónika Kovácsné Sas Éva Kovalovszki Éva Julianna Kozma Katalin Abigél Kozmérné Hattinger Katalin Kőfalvi Gabriella Körösi László Kőtelki Csilla Kővári Emese Mária Krix Anett Krnács András
Diplomát szerzett hallgatók névsora Kruchió László Kulánda Krisztina Kuli Adrienn Zsanett Kumbor Alma Kumich Nikolett Kurucsainé Nagy Éva Lábos Edit Laczkó Andrea Laczó Magdolna Lacsán Dóra Lakatos Orsolya Laki Rita Lamper Orsolya Júlia Láng György Langer Marietta Dóra Lantos Anita László Renáta Lázár Éva Lekrinszki Éva Lele Anita Lele Karina Virág Lele Kinga Ágota Lendvai Beatrix Lengyel Máté Lerner Tibor Leszkó Hajnalka Mária Libor Zsófia Lobozárné Franges Gizella Lohonyai Katalin Lónai Sándorné Lopusnyi Mária Natália Losits Anna Katalin Lovas Tünde Lőrincz Andrea Lugosiné Schuszter Szilvia Lukács Dávid Lukács János György Lukács Krisztina Lukácsné Csávás Zsuzsanna Lukácsné Németh Klára
[
Madarász Kitti Madarász Melinda Maglódi Kitti Magyar Adrienn Magyar Balázs Magyar Tibor Magyar Zsolt Majdanics Hedvig Majer Tünde Majkuth Nikolett Major Imre Zsolt Majomé Hopka Éva Majoros Ildikó Zsuzsanna Makai Julianna Makó Erzsébet Makra Melinda Makra Mihály Oguz Malya Anna Maráz Éva Anna Marchenko Iryna Marhás Erika Mari Attila Mihály Marianusics Gergely Máriásné Hegedűs Éva Anett Márkiné Gácsi Mónika Markó Milán Márkus Csaba Maródi Kata Martinecz Melinda Marton Balázs Marton Lászlóné Mátó Erzsébet Mátó Gyöngyi Matusz Viktória Matyasovszki Krisztina Mayer Sándorné Medvigy Borbála Mária Megadja Dóra Dalma Megyesi Melinda Mencel Mónika Szabina 2 5 5 1
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Ménesi Éva Mengyán Ágnes Mentes Dániel Merényi Krisztina Mészáros Richárd Mészáros Vivien Judit Mező Ivett Mező Petra Mihály Orsolya Éva Mihályfi Judit Miklós Károly Mikó Anna Júlia Milassin Brigitta Miskolczi Anikó Miskolczi János Móczár Zoltán Mohai Ágnes Molnár-Kolarovszki László Molnár Ágnes Eszter Molnár Alex Molnár Andrásné Molnár Dávid Molnár Emese Molnár Éva Molnár Judit Molnár László Gáborné Molnár Mónika Molnár Péter Molnár Viktor Molnár Virág Molnár Zoltán Molnárné Lakatos Edina Monoki Tünde Zsuzsanna Mucsányi Dávid Mucsi Ágnes Mucsi Gabriella Mucska Gábor István Muhari Nikolett Ilona Munkácsi Zoltán Musa Alexandra Beáta Í256
Mülbacher Tünde Mülbacher Zsuzsa Nádasdi Anikó Nádasné Svraka Zita Nagy Ágnes Ildikó Nagy Alexandra Nagy Annamária Nagy Csilla Nagy Emese Nagy Ferenc Nagy Gyula Tamás Nagy Henriett Nagy Ivett Irén Nagy János Nagy László András Nagy Lászlóné Nagy Lilla Nagy Nikolett Nagy Nóra Nagy Szilvia Erzsébet Nagy Tamás Nagy Veronika Nagy Zsófia Katalin Nagy Zsolt Nagygyörgy Melitta Nemeskéry Judit Német Éva Németh Andrea Németh Enikő Németh Ervin Németh Fruzsina Németh Hajnalka Németh László Németh Lívia Németh Norbert Novákovics Kinga Nyárs Annamária Nyáry Ágnes Nyiregyházki Kinga Ócsai Gábor
Diplomát szerzett hallgatók névsora Ocsovszki Imre Oláh Eszter Oláh Irén Zsuzsanna Oláh Péter Ollé Béla Oltean Sándor Opauszki Anita Oravecz Tamara Orbán Kornélia Eszter Orbán Péter Orbán Zsuzsanna Óré Jácint Csaba Orosz Emília Orosz Éva Orosz Ildikó Oroszi Melinda Ország Csilla Osvald Adrienn Oszvald Éva Ottlakán György Péter Ömböli Éva Ördög Bence Őri Erzsébet Östör Szabina Paksi Diána Pál Zsófia Palánkainé Sebők Zsuzsanna Pálfi Ágnes Pálfi Viktória Páli Kata Pálinkás Anikó Palkó Melinda Palkó Ottó Palkó Vilmos Pánczél Hajnalka Pap Ádám Papp Ildikó Papp Krisztina Papp Rita Papp Zsófia
^
Papp Zsófia Paróczay Csaba Pásztohai Mariann Pataki Zsófia Patyi Beáta Pecka Adriana Pelyva Imre Zoltán Peregi Dóra Perlaki Zsófia Péter-Szabó Renáta Pető Dóra Anita Petrik Sándorné Petró Diána Petró Kata Petrohai Szilvia Petrovics Csaba Pintér Attiláné Pintiuta László Pipicz Anita Pirók Marianna Pócsik Ákos Balázs Pócsik Gabriella Pólya Balázs Lajos Polyák Márta Antónia Pongó Adrienn Katalin Popovics Bálint Pozsa Veronika Pöszmet András Puskás Éva Rabcsánszky József Rácz Ágnes Rácz Kitti Rácz Renáta Racsmán Anita Rádi Betty Radics Georgina Radics Kata Radics Pál Zoltán Radócz Csaba László Radványi Marianna
~257l|
|
Diplomát szerzett hallgatók névsora
Rakonczai Orsolya Ráthi Marianna Rázsó Zsófia Redencki Bernadett Éva Regolics Mónika Reich Attila Reményi Kornélia Remisch Annamária Rendek Tímea Renkó-Nagy Éva Rényi Virág Retek Flórián Rigó Gitta Rimaszombati Dóra Ringhoffer Zoltán Rónainé Török Csilla Rónyai Zoltán Rosta Eszter Rostás Tímea Rózsi Márta Ruckné Papp Andrea Ruszné Rácz Ildikó Emese Rúzsa Sára Sági Adrienn Sajdik Judit Salac Éva Salánki Szilvia Sándor Judit Ágnes Sándor Katalin Sándor Mónika Erzsébet Sánta Erzsébet Sánta Zsuzsanna Sápi Izabella Sápszki Edit Anna Sárfi Mária Ildikó Sarkadi Julianna Sarkadi Péter Sárkány Szabolcs Sárosi Gergő Saxinger Ágnes
Í 2 5 8 "
Scheffer József Schmidt Evelin Schulcz János Sebestyén Anita Seller András Selmeczky Gizella Seres Bernadett Ildikó Seres Norbert Serkédi Dávid Setény Iréné Sikár Edina Nóra Simó Katalin Simon Hajnalka Simon Krisztina Simon Sára Simon Zsófia Sinkó Andrea Sinkó Márta Sipos Éva Sipos Katalin Sipos Veronika Sipos Veronika Sirokmán Emese Ibolya Slemmer Józsefné Sliz-Nagy Nikolett Soczó Gabriella Somogyi Anett Somogyi Anita Kitti Somogyi János Somogyi Tünde Soós Anita Nikoletta Soós Tibor Sötét Norbert Krisztián Stabi Károly Surján Attila Sutka Éva Sümeginé Nemes Nagy Ágnes Szabadiné Viszmeg Erzsébet Sára Szabados Kristóf Szabadosné Gémes Katalin
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Szabó Ágnes Szabó Attila Szabó Barbara Szabó Bernadett Szabó Enikő Szabó Erika Szabó Eszter Bernadett Szabó Gábor Lajos Szabó Imre Szabó Judit Margit Szabó Krisztina Szabó Nikolett Szabó Richárd Szabó Tünde Szabó Zoltán Szabó Zoltán Szabó Zsanett Szabó Zsuzsanna Szabóné Kubik Csilla Szabóné Vígh Erzsébet Szalai Diána Márta Szalai Éva Szalai Gyula Szalai Katalin Szálkái Nóra Erzsébet Szaller Anita Szalma Bettina Szalóki Brigitta Szaniszló Attila Szaniszló Judit Szántó Cecília Mária Szarvas Róbert Szász Anna Szász Tünde Szebeniné Lódri-Balogh Nelli Szécsényi István Szécsi Bernadett Szécsi József Tibor Székely-Michna Gabriella Zsófia Székely Dávid
Székely Olga Székely Róbert Szekeres Istvánné Szelei Anita Katalin Széli Ibolya Katalin Széli Judit Anna Szemenyei Csaba Szemerédi Tünde Szendrői Ágnes Kata Szente Dóra Szepesi Szandra Szilágyi Árpád Gergő Szilágyi Katalin Szilágyi Kitti Szilágyi Sándor Szili Henrietta Szitás István Szivák Klára Szkiba Gábor Szokolai Szilvia Szollár Zsuzsanna Szondi Ildikó Szögi Nóra Krisztina Szögi Szabolcs Szőke Andrea Klementina Szőke Attila Szőke Tamás Szőrös Márta Szpisják Pál Sztakó Anna Sztancsik Ildikó Szűcs Alexandra Cristina Szűcs Anita Szűcs Attila István Szűcs Gabriella Szűcs Katinka Szűcs Michel Szűcs Zsuzsanna Szvetnyik Bence Tajti Gabriella
Í259
|
Diplomát szerzett hallgatók névsora
Takács Aliz Takács Dóra Takács Gábor Takács Ildikó Takáts Zsuzsanna Tálas Judit Tamaskó Lilla Tánczos Dániel Tápai Renáta Tápai Sandra Tápler Gergely Tapodi Mihály Tari Csilla Tarján Tímea Tarkóné Strifler Anita Tasnádi Krisztina Tatárné Kovács Marianna Técsiné Solymosi Sarolta Teknyős-Schulcz Tamara Teleky Brigitta Enikő Temesvári Alekszandr Terecskei Zsanett Terhes Ilona Térjék Zsófia Teszáry Péter Márk Tímár Nikolett Tiszainé Rudner Juciit Titz Edina Erzsébet Tomas Teréz Tomcsányi Dalma Tompái Mária Tompos Gabriella Torkos Ilona Ágnes Torma Izabella Tószegi Renáta Tünde Tóth Ágnes Tóth Alexandra Emese Tóth Anita Tóth Annamária Tóth Bettina
Í 2 6 Ö
Tóth Csilla Tóth Edina Tóth Enikő Tóth Gabriella Tóth Godó Rita Tóth Helga Tóth Katalin Tóth Kitti Tóth Kitti Karolina Tóth Klaudia Tóth László Tóth Lea Éva Tóth Levente Lajos Tóth Luca Tóth Milán Tóth Nóra Tóth Orsolya Tóth Péterné Tóth Piroska Tóth Sándor Tóth Szilvia Tóth Tiborné Tóth Viktória Tóth Zsanett Valéria Tóthné Kecskeméti Katalin Torőcsik Kinga Török Anikó Tórök Csilla Török Dániel Pál Török Sándor Török Zsigmond Gergő Tórökné Szabó Éva Tövisháti Márta Tőzsér Klaudia Traxler Katalin Turi Adrienn Túri Balázs Túriné Gál Anikó Turla Eszter Ugrai Miranda
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Újhelyi Osszián Újvári Tamás Péterné Ungerné Debreczeni Ildikó Ungi Ferencné Urbán József Árpád Utasi Krisztina Üveges Tímea Vajda Angéla Vajda Julianna Ilona Valler Tímea Vancsik Bernadett Vanyó Vivien Erika Vanyóczki Erika Várady Judit Borbála Varga Ágnes Varga Árpád Varga Barnabás Varga Beáta Varga Brigitta Varga Dóra Erika Varga Emília Varga Johanna Katalin Varga Krisztina Ivett Varga Lilla Varga Márta Varga Martin Varga Miklós Varga Nikolett Varga Nóra Varga Péter Varga Szabolcs Varga Tibor Varga Zoltánné Vargáné Gönci Zita Vargyas Katalin Varjasi Ottó Varró Adrienn Varró Ervin Varró Mária Váry Péter
Vasanits Zoltán Vaska-Potharn Henriett Vass Ádám Vass Erzsébet Vass Imréné Vass Melinda Vaszkán Erzsébet Vaszkó Ágnes Dr. Vántusné Gaál Zsófia Véber Péter Vecsernyés Éva Ildikó Veder Dániel Vékony Szilvia Velcsev Dejanov Kosta Venczel Gergő Mihály Vér Erzsébet Veres Gábor Veres János Veres Viktória Veress Virág Vernyik Anita Vidá Sándorné Víg Attila Vígh Alexandra Vígh Edina Vigh Ildikó Vili Andrea Réka Vincze Ágnes Vincze Bálint Vincze Éva Vincze Krisztina Hajnalka Vincze Melinda Virág Anna Virág Zsuzsanna Vizi Anna Lilla Vizi Zsanett Vízvári Gergely Volencsik Ágnes Vozár Ágnes Melinda Vozár Csilla Emőke Í261
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Völgyesi Dóra Vörös Anett Vörös Imelda Vörös Péter Wiesnerné Oravecz Éva Wittmanné Zelei Rozália Zakar Péter Mihályné Zámbó Gabriella
Zámbó Zoltánné Zana Judit Zelenákné Piti Gabriella Borbála Zörgő Zsófia Adrienn Zsemlye Ágnes Erika Zsilován Beáta Zsíros Szilvia Zsubori Zsanett
MEZŐGAZDASÁGI FŐISKOLAI KAR MEZŐGAZDASÁGI MÉRNÖK
Bakó János Balog Nóra Baranyás Gábor Bárdi Nóra Czene Orsolya Csirik Marianna Dajcs György Dégi László Dolga Gyöngyi Fáskerti Sára Fodor Gergő Fodor Mária Ágnes Gyugel István Kacsner Anett Kaczkó Zita Kocsis Martina Kovács Árpád Márk
Kovács Enikő Kovácsné Hargitai Erika Makó István Mihály Anett Papp László VADGAZDA MÉRNÖK
Beier Ágnes Diána Darázs Attila Horváth János Gábor Jakab Katalin Józsa Bella Kracsun Lénárd Mónus Attila Tenke Barbara Ulrich Bálint VADGAZDÁLKODÁSI SZAKMÉRNÖK
Rákóczi Tímea
MÉRNÖKI KAR ÉLELMISZERMÉRNÖK B S C
Andó Rózsa Andrési Emőke Angeli Cserne Bácskai Bernadett Balázs-Piri Tamás Í 1 2 6 2
Bán Dóra Barakonyi Sándor Belányi Indira Bétéri Tamás Borka Csaba Roland Breznyik Zsuzsanna
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Budai Máté Csákvári Róbert Császár Dániel Cserna Zsolt Csík Katalin Doszpod Dávid Dumitriu Anca Daniela Ekker Noémi Erdélyi Sándor Farkas Mónika Frank Péter Gál Adrienn Gellért József Halász Roland Horváth Gergő Hudák Anikó Iker Tibor Jakab Borbála Jenovai Gábor Kasza Boglárka Katona Gergely Katona Tünde Kéri Alexandra Klieber Tamás Klimkó Eszter Kmellár Máté Kósa Adrienn Kotró Ágnes Kovács Péter Kurucz Henrik Lakatos Mirella László Gábor Lévai László Madaras Tímea Magyar Lívia Márkosy Gábor Meszes Magdolna Molnár Adrienn Nagy Andor Nagy Noémi
Németh Csaba Ozsváth Szilvia Papdi Dalma Papp Márta Pardi Marianna Patócs Hajnalka Pető Adrienn Polczer Katalin Polgár Anikó Rádi Mária Rekecki Dávid Sárközi Bernadett Sólyom Ildikó Susánszki György Sutka Antal Szabó Gabriella Taligás Sándor Tanács Krisztián Tompa Niké Törteli János Újhelyi Katalin Vas István Vidács Anita Videréna Imre MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI GÉPÉSZMÉRNÖK B S C
Bartusek András Bán Szabolcs Dóczi Bence Fazekas Antal Juhász István Khaddam Souleiman Kószó Péter Pocsai Zsolt János Pongrácz Zsolt Szélpál Tamás Talpai Mária Tóth Dömötör Tóth Rudolf Í263
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖK BSC
Agócs Attila Ajkay Renáta Balla Eszter Balla Georgina Becskereki Gábor Berta Andrea Bódi Brigitta Bogdándi Szilárd Bugyi Bettina Czakó Anita Csávás Emese Csonka Csaba Dillmann Dénes Dobrai Judit Duba Tamás Farkas Ágnes Farkas Csaba Fehér Zoltán Förhétz Eszter Fudala Márk Garajszki Nikolett Görög Georgina Hajnal Helga Holló László Horog Melinda Horváth Ádám József Imricskó Katalin Józsa Orsolya Kerekes Orsolya Kis Klaudia Knapp Zoltán Kocsi Andrea Kolarovszki Tímea Komlósi Hella Koncsek Tamás Kormányos Tamás Kovács Adrienn Kovács Árpád Kovács Edina Í264
Kovács Rita Körmöci Marianna Krokovics Dóra Kusztor Kornél Lovas László Makcsali Krisztina Magyar Gábor Masa Norbert Mádi Anikó Mészáros Renáta Molnár Anikó Nádaski György Nagy Csongor Német Adrienn Németh Mária Ocskó Ferenc Olajos Péter Ormándi Anna Pásztói Péter Pesznecker Edina Pesztránszki Viktor Réz Adrienn Rostás Gábor Rózsa Ildikó Schultz Richárd Sinka István Snelcer Betti Szabó Anett Szabó László Szálkái Krisztina Szappanos Éva Szilágyi Emese Szurok Beáta Szűcs Ferenc Szűcs Katalin Taba Dávid Takács Edit Tandari Balaz Túri Tamás Udvardi Adrienn
Diplomát szerzett hallgatók névsora Vaczkó Gábor Végi Júlia Vetró Attila Zombori Adél Zsadányi János VÁLLALKOZÓ M E N E D Z S E R M É R N Ö K
Benárik Ágnes Benkő Lilian Bodrogi Alice Kunné Fekete Alexandra Szakács Ernő
Takácsné Kopasz Mónika Talum Zsuzsanna Tóth Katalin OKLEVELES ÉLELMISZERMÉRNÖK MSc
Banski Ana Kócsó Zita Kovács András Megyesi Sándor Sárossy Ágnes Vidiczki Zoltán
TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KAR Ábel Petra Ábel Sarolta Abonyi Csilla Ábrahám Noémi Ács Anita Zsanett Ács Virág Ács Zsombor Ácsai Éva Ádám András Ádám Ottó Adamcsik István Ádám Adányi Dániel Agócs Ágnes Agócs Zoltánné Alb Levente Aleksza Dávid Alfeldi Róbert Ambrus Péter Ambruzs István Kálmán Ámon Judit Andrási Ágnes Andrási Gábor Andrásik Attila Angyal Anikó
Antal Gábor Antal Jánosné Antal Péter Aranyi Róbert Arató Szabolcs Arató Zsófia Árpás Melinda Árva-Tóth Dóra Aszódi Andrea Baán Júlia Aliz Bába Péter Babinyec Ferenc Badó Zoltán Baji Ádám Bajnóczi Éva Gabriella Bajusz Barbara Baka Judith Bákai Zoltán Bakó Milán Bakó Szilvia Bakos Gábor Bakos Gábor Baksa Márta Balázs Ádám 2651
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Balázs Andrea Julianna Balázs Endre Balázs Ervin Balázs Péter Balázs Tamás Balikó Ivett Bálint Edit Bálint Johanna Balla Annamária Balla Norbert Csaba Balla Petra Balog Csilla Balog Tamás Balogh István Balogh Teréz Bán András Bánhegyi Adrienn Bánhidi Norbert Bara Béla Dávid Bara László Bárány Attila Baranyai Anna Bárányi Nikolett Barát Tibor Barlai Bálint Barna László Barta Tímea Bártfai Erika Bartha Csilla Bartus Máté Bató Emese Bátonyi Adrienn Bátori Csaba Bátoriné Karip Anna Mária Bauer Andrea Rita Bauer Márton Békési István Békési Szabina Bela Krisztina Bélteky Laura Í 1 2 6 6
Bencsik Attila Bencsik Norbert Bencsik Tamás Bengő Mihály Adrián Bense Zoltán Benyó Dániel Berberovics Krisztián Berényi Bernadett Berényi Domokos Berke Viktor Imre Berki Péter Berkovics Klaudia Viktória Bernáth Henrietta Berta Árpád Berta Gábor Bertók Csaba Bilicki Vilmos Bitai Tamás Blanka Viktória Blatt Attila Bocsik Alexandra Bocsor Zoltán Boda Péter Bodnár Péter Bogdanov Anita Bognár Anna Bogos Balázs Böjti Róbert Bojtos Gergely Krisztián Bóka Bettina Bokor Eszter Boldog Péter Tamás Bolla Beáta Szilvia Bolvári Zsanett Borbély Alex Borbélyné Hegedűs Szilvia Éva Borbola Péter Boros Éva Boros Rita Bozóki Viktória
Diplomát szerzett hallgatók névsora Bozsár Gábor Bozsó Gábor Brakszatorisz Norbert Brankovics Balázs Brindza Laslo Brinkus Balázs Brunner Szilvia Budai Boglárka Erzsébet Buhala Andrea Bujdosó Attila Bujdosó Dániel Bujdosó Éva Ágnes Bukovics Tibor Burián Péter Büttel Zsófia Czakó Tamás Czavalinga Dóra Ágnes Czégény Gyula Czeiner Ildikó Czerődi Balázs Czibula Ágnes Czimmer Sándor Czompó Gábor Czuczi-Molnár Anita Cs. Nagy Attila Csabai Zsolt Csáki Ferenc Csankó Krisztián József Császár Péter Csáti Dániel Csatlós László Cseh Barbara Cseh Tímea Cselovszki Árpád Csendes Bálint Csépé Zoltán Csernai Balázs Csetvei Győri Gabriella Csiaki Balázs Csibrány Balázs
Csikós Péter Csikós Sándor Csirmaz Norbert Csiszár Endre Csiszer Ildikó Csízi Júlia Ivett Csizmadia Tamás Csizofszki Attila Csoboz Bálint Csonka Dániel Csonka Katalin Csorba Emese Csordás Éva Csordás Péter Csömöz Nóra Csőr Árpád Csörgő Béla Csudai Csaba Csupor Anikó Csupor Viktória Csúriné Németh Éva Katalin Csurka Levente Damásdi Eszter Dancs Ágnes Dániel Dan Danka Tivadar Dávid Edina Petra Dávid Ferenc Dávid István Deák Ágota Deák Gábor Debreceni Sándor Deli Márta Demjén András Dénes Brigitta Derecskey Ágnes Dirner Ákos Dobai Tibor Dobóczki Csaba Dobos Márton 2 6 7 1
|
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Dobronay Ferenc Dóda Ádám Dohány Péter Domanovszki Bettina Daniella Dombi Péter András Dombovári Áron Domonkos Illésné Dr. Bencze Aneta Márta Dr. Lázár Armand Duba Barbara Dudás Dániel Dudás János Dudás Roland Dudás Zoltán Dulai Csilla Dulka Karolina Duzs Ágnes Dvoracko Sabolc Ecker Gábor Égerházi László Égető Anikó Zsuzsanna Együd Eszter Eitel Gabriella Eitel Zsuzsa Endrődi Balázs Engler Katalin Eötvös Csaba Béla Eper Tamás Erdei Lilla Erdei Renáta Erdélyi Diána Erdős István Erzsiák Lilla Eszenyi Tamás Fábián Eszter Faltin Dóra Ágnes Faragó András Farkas Ádám Farkas Anita Farkas Balázs
№
Farkas Bernadett Farkas Dávid Farkas Éva Farkas Gabriella Farkas Jenő Zsolt Farkas Judit Farkas Katalin Farkas Nóra Johanna Farkas Zoltán István Fási Péter Fazekas Barbara Fehér Zoltán János Fehér Zsolt Zoltán Fehérváry Zsolt Feigl Gábor Fejér Ferenc Zsolt Fejes Csaba Fekécs Zoltán Fekete-Nagy Ágnes Fekete Katalin Fekete Zsolt Péter dr. Fényi Henrietta Fenyősi András Filkus Dominik Martin Fintor Krisztián Fischer Gabriella Fodor Emese Klára Fodor Kata Fojta Péter Földesi Lénárd Földi Antal Förgeteg Dávid Szilveszter Frai Zsolt Frank Ágnes Fruzsa Balázs Sándor Füzesi Péter Gaál Marianna Gaál Nóra Gaál Nóra Gábor Anikó
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Gábor Erika Gabrity Gábor Gajdácsi Ágnes Zsófia Gál Csaba Gál László Gál Péter Gál Péter Gál Richárd Tamás Gálik Bence Gáli Réka Gallé Ágnes Anna Garab Dénes Garai Ákos Garda Béla Gárdián Anett Zsuzsanna Gárdonyi Anita Gáspár Kornélia Gáspár Renáta Gasztány Richárd Gazsó Anita Gazsó Mihály Gedővári Bianka Geleta Csilla Gelle Csaba Gellény Krisztina Geltsch Nikoletta Gera Gyöngyi Gergely Gábor Gergely Szilvia Gergely Tamás Ginál István Godó Zita Gombos Kitti Kata Gonda Péter Górnagy Piroska Gosztolya Gábor Gogh Dávid Gömöri Kamilla Görbe Ágnes Görbe Tamás Ferenc
Grecsó Nóra Ildikó Greksza László Grósz Tamás Grund Szabina Guba Tibor Guba Zoltán Gulyás Adrienn Gulyás Máté Gyalus Adrienn Gyapjas Marietta Gyebrovszki Andrea Gyenis Tímea Gyenizse Gergő Gyevi-Nagy László Gyólai Zoltán Gyovai Antal Gyömbér Zsolt György Andrea György Kitti Zsuzsanna György Tamás Zoltán Györgyövics Katalin Györkéi Ádám Györki Andrea Gyubák Zoltán Gyucha László Hadnagy Erika Noémi Hajdú Andrea Renáta Hajdú Angéla Hajdú Katalin Hajdú Zita Hajdúk Dávid Andor Hajnal Márton Hakkel Orsolya Halmai Ferenc Halmos László Hamar István Harazin András Béla Harmati László Richárd Hartmann Zoltán Havasi Balázs Í269
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Hazadi Melinda Házi András Hegedűs Dániel Ferenc Hegedűs Dávid Hegedűs Imre Hegedűs Máté Hegedűs Róbert Hegyi Katalin Ágnes Hepp Levente Herczeg Gábor Herédi Judit Hernesz Péter Herrhofer Éva Hiezl Zoltán Hodován Renáta Hoffman Péter Hoffmann Andrea Anett Holló-Szabóné Bozsó Ilona Hollósi Judit Hollósi Zoltán Holp Gábor Dávid Homa Mónika Horváth András Horváth András Horváth Anett Horváth Balázs Horváth Ferenc Horváth János Ií). Horváth József Horváth Katalin Horváth Kristóf Horváth Krisztián Horváth Mínea Horváth Robin Horváth Szilveszter Horváthné Fazekas Erika Hudra Hajnalka Hunyadi Levente Hunyadkürti Judit Huszka Adrienn Í270
Illés Katinka Veronika Illés László Ilosvayné Milbik Ivett dr. Imre Gergely Ispánovity Antal Ivánkovitsné Kiss Orsolya Iványi Szilárd Jakab Noémi Janáky Csaba Jantner Kálmán Jarabek Tamás Jenei Réka Józan Endre Ádám Judák László Juhász Ágnes Juhász Endre Juhász Imre Juhász Levente Juhász Péter József Juhász Renáta Juhász Szabolcs Juhász Zoltán Pongrácné Juhászné Bogár Mária Angéla Juhos István Juhos Tamás Juracsek Beáta Jurkovics Milán Kádas Attila Kakuk Balázs Kálmán Gabriella Kalmár Ágnes Teréz Kalmár Dániel Kaltenecker Péter Kántor Edina Kapusi Csilla Andrea Kardos Anita Kari András Kárpátiné Fülöp Katalin Kása Melinda Kasztner Anikó Éva
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Kátai-Urbán Gábor Katona György Katona Máté Keglovics Kinga Kelemen Mária Kelemen Petra Kelemen Róbert Kerényi Tibor Kerepes Leila Kerepesi Csaba Kereskényi Erika Keresztes Zoltán Kertész Balázs Keviczky Krisztina Klára Kis Ágnes Kis Annamária Kis Dániel Kis Sándor Kisdeák Tamás Kiss Borbála Kiss Csaba Kiss Enikő Kiss Judit Kiss Julianna Kiss Julianna Judit Kiss Károly Pál Kiss Katalin Kiss Márton Kiss Mihály Kiss Mihály Gábor Kiss Noémi Kiss Nóra Kiss Viktória Kisvári Gábor Klatka Tünde Klauszné Petróczi Ágnes Mária Knapp Levente Kocsis Kitti Anita Kocsis Péter Kocsmár Bálint
Kojedzinszky Tamás Kókai Ágnes Kolluti Gertrúd Koncsek Noémi Kondás György Győző Kontra Attila Korcsok Kitti Kordély Máté Kormányos Attila Kormányos Balázs Károly Kotroczó Péter Kovács-Bokor Éva Kovács-Sólyom Mária Kovács-Sólyom Mária Kovács Adrienn Kovács Ákos Kovács Attila Kornél Kovács Dávid Kovács Dóra Irén Kovács Éva Adrienn Kovács Gábor Kovács Gábor Tamás Kovács Ildikó Ilona Kovács Judit Kovács Melinda Kovács Miklós Kovács Norbert Kovács Tamás Kovács Zsuzsanna Katalin Kovacsics Bernadett Kovácsné Hajdú Judit Koza József Kozma Dávid Kozma Károly Kozmér Zsuzsanna Ködmön Ferenc Körmendi Kristóf Gábor Körmöczi Gábor Körmöczi Péter Körösi Ádám István Í271
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Körösi Bertalan Kristály Bálint István Kristó Ákos Kristó Ildikó Krisztin Péter Krizsán Lívia Kubatov Tamás Kubicza Béla Kugyela Nándor Kun Ágnes Kun Ferenc Kunfalvi Gabriella Kutasi Levente Lackó Linda Ladányi Gergely Lados Gábor Lajkó Gyula Lajkó Péter Lajos Máté Lak Szilvia Lakatos Gergely Ernő Lakatos Zsanett Lakatosné Virág Gabriella László Balázs László Bálint László Sándorné Laufer Noémi Laukó Enikő Dóra Láza János Lázár Mária Lázár Zsófia Lehóczki Sarolt Lele Endre Lénárt Melinda Lencse Zsolt Lerner Zita Lévai Balázs László Lévai Zita Mariann Leviczky Tünde Leviczky Tünde Í272
Lewandowski Ákos Lichtenstein László István Linnert Szilvia Lipták Dávid Lőrincz Dénes Lőrincz Gábor Ludányi Mónika Ágnes Lukács Krisztina Lung Szabina Lupsa Nikolett Maczkó István Magyari Márta Magyari Nikolett Mahmoud Ágnes Nóra Majoros György Majorosi Szilárd Makai Zoltán Makra Ildikó Zita Mandák Attila Mányoki Ádám Marik Tamás Markó Eszter Márkovity Anna Márkus Máté Maróti Judit Martos Diána Martyin Zita Máté Virág Szilvia Mayer András Mázán Zsombor János Medvegy Tibor Megyeri Adrienn Menyhárt Ákos Mészáros János Gyula Meszlényi Dávid Mezei Csilla Mezei Karolina Miclea Sebastian Paul Miholics Orsika Mikó Valér
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Mile Gábor Militár Beáta Miskolczi Gottfried Miskolczi Zsófia Mizsei Edit Mohácsi Adrienn Tímea Molnár András Molnár Anna Molnár Eszter Molnár Letícia Molnár Péter Molnár Regina Luca Molnár Renáta Monostori Ádám Muladi Beáta Murvai József Máté Müller Tamás Nacsa Noémi Nádasdi Szilárd Nagy-Csiha Gergely Nagy-Lendvai Melinda Nagy Anett Nagy Anna Nagy Dávid Nagy Dénes Nagy Dóra Nagy Dorottya Nagy Emese Nagy Enikő Nagy Gábor Nagy Gyula Nagy Ildikó Katalin Nagy István Nagy Krisztián Nagy Krisztina Nagy Lajos Nagy Péter Nagy Tamás Tibor Nagy Viktor Nagy Virág
Nagy Zoltán Nagy Zsuzsanna Nagyőszi Péter Nédó Renáta Nemes István Nemesné Nagy Ágnes Németh Eszter Németh Gergely Lajos Németh József Lukács Németh Krisztián Nényei Zita Neparáczki Endre Dávid Neparáczkiné Kiss Beatrix Dóra Nguyen Viet Csaba Nóvák Ágnes Nóvák Aliz Nóvák Ferenc Nóvák Gábor Nyitrai Richárd János Nyőgér István Nyuli Diána Ódri Ágnes Oláh Dávid Oláh Rita Oláh Zita Olasz Bettina Ondrésik Márta Orosz Eszter Orosz Gábor Oroveczné Egervári Zsuzsanna Országh László Otártics Norbert Otlecz Mónika Ozsvárt László Ördög Bence Ördög Zoltán Ördögné Legény Sarolta Pacsika Barbara Liza Páhi Barbara Annamária Pál János Í273
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Palatínus Endre Palkovics Péter Palotás Zsuzsanna Pálovits Gyula Pánczél Péter Pap Gergely Pap Gyula Papp Attila Ákos Papp Ferenc Papp Katalin Papp Mihály Papp Nóra Pászti Zsuzsanna Patai Roland Pataky Csilla Ana Pauló Gergely Pauló Tamás Pavló Ferenc Pécsi Csilla Pék Máté Pelyhe Áron Perei Nikolett Persaits Gergő Dr. Peták Róbert Péter-Szabó Katalin • Péter-Szabó Tamás Péter Adrienn Péter Nóra Petrás Ádám Petrovics Adrienn Pfeffer Árpád Pflanzner Tamás Pintér Zsolt Piszár Ildikó Plavecz Zoltán Pluhár László Pocsaji Edit Poles Marietta Zita Polyák Ilona Szilvia Pongrácz Gábor
Í 2 7 4
Pósfai Anna Pörneczi Éva Pöszmet Tamás Právetz Tamás Pribelszki Éva Provics István Flórián Provits Milán Purgel Zsolt Puskás Tamás Puskás Zsuzsanna Pusztai Dávid Zsolt Püspök Tímea Rabi Fruzsina Andrea Rácz Árpád Rácz Gergely Szilveszter Rácz Ildikó Rácz Tamás Rádai Barbara Radics Bernadett Radovics Balázs Géza Raffai Manuella Raffai Zsolt Rágyanszki Anita Rajki Eszter Andrea Rákos Gabriella Ramasz Beáta Rapcsányi Gábor Ratkai Edit Récsi László Regdon Zsolt Régért András Reiber András Rékasi Szabina Reményi Hajnalka Renner Tamás Károly Répási Katalin Reszler Gábor Róbert Rideg András Rigacz Szabina Rója Pál
Diplomát szerzett hallgatók névsora Rónavári Andrea Roósz Balázs Rostásné Juhász-Nagy Edit Rózsa Sándor Rózsa Tibor Röthler Bálint István Ruppáner Eszter Rúzsa Gábor Sahin Natália Sajtos Balázs Salamon Zsolt Sallai Mercédesz Samu Gergely Ferenc Sándor Zoltán Sánta Tamás Sánta Zsolt Sári Balázs Sárközi Kitti Sarnyai Zsolt Sávai Szilvia Schmehl Júlia Schmidt Egon Schnádenberger Gábor Schulcz Gábor Sebestyén Petra Seres Ádám Zoltán Siket István Simon Dóra Simon Gergő Sinkó József Sinkó Zita Sinkovics Márk Sinkovits Antal Sipka Róbert Sipos Botond Skultéti Ágnes Slezák Csilla Sódar Andrea Sólya Gábor Somogyi László Gáspár
[
Somogyi Péter Somogyi Tamás Somogyvári Dávid Somogyvári Rita Somoskői Tamás Soós Albert Soós Tamás Örs Sóti Réka Sovány Pál Stadler Ákos Steierlein Ildikó Strang Orsolya Strifler Gerda Suba Brigitta Suhomeli Judit Sulák Adrienn Sulyok Zita Katalin Süle Gábor László Szabados Márton Szabó Alexandra Szabó András Szabó Balázs Szabó Beáta Tünde Szabó Brigitta Szabó Emese Szabó Enikő Szabó Imre Szabó István Szabó Johanna Szabó Mária Szabó Nikoletta Szabó Renáta Szabó Sándor Szabó Szabina Szabó Tamás Szabó Tibor Szabó Zoltán Imre Szabó Zsolt Szabó Zsolt Szabóné Szőcs Erika Mária 2 7 5 1
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Szalai Edit Szalai Rita Ágnes Szalai Tamás Szalánczi Szabolcs Szalma Bence János Szalma Nóra Szántó Emese Szarvas Csilla Judit Szász István Szatmári Gábor Szebehelyi Edina Katalin Szécsényi Áron Szécsényi Gábor Szekeres Sándor Szemenyei Viktor Szénási Tibor Szender Balázs Szenkovszky István Árpád Szente Balázs János Szente Balázs János Szenti Imre Szentpéteri Tibor Csaba Szenzenstein Judit Szényei Gábor Szényei Gábor Szép Katinka Szigeti Mónika Szikora Ferenc Szilágyi Árpád Szilágyiné Ács Rózsa Szili Noémi Réka Szirbucz Tamás Szloboda Tímea Szloszár Aliz Szlovák Gábor Szombati Edit Szopkó Dóra Szórád János József Szögi Balázs Szögi Titanilla Zita 0276"
Szőke Gábor Szőri Tamás Szülik Ákos Szunyogh Dániel Mihály Szűcs Edina Szűcs Katalin Szűcs László Szűcs Mónika Szűcs Péter Szűcs Péter Szűz-Zsenyei László Szvetnyik Bence T. Szabó Tamás Tabajdi Réka Tajti László Balázs Takács Ádám Takács Ágnes Takács Anita Takács Éva Takács Zoltán Tánczos Péter Tápai Márton Tari József Tari Klaudia Tari Tamás Tarjányi Imre Tarnóczki Tamás Tasi Tamás Sámuel Tátrai Sándor Telbisz Éva Telek Melinda Krisztina Temesfői Viktória Tenk Zoltán József Tercsi Emese Terényi Csilla Térjék Balázs László Tímár Tamás Tóbiás Roland József Tolnai Márton Tóth-Szeles Eszter
[~| Diplomát szerzett hallgatók névsora Tóth Ákos Tóth Barnabás Tóth Beáta Tóth Bence Tóth Erika Tóth Eszter Ildikó Tóth Frida Tóth Gábor Tóth Gabriella Tóth Gertrúd Bettina Tóth Krisztina Tóth László Tóth László Tamás Tóth Liliána Tóth Linda Tóth Miklós Tóth Norbert Tóth Norbert István Tóth Orsolya Tóth Péter Tóth Renáta Tóth Róbert Tóth Tamás Tóth Xénia Ilona Tóthné Molnár Ágnes Tóthné Szamosi Kinga Tölgyesi Csaba Tömösközi Máté Ferenc Török Károly Krisztián Török Melinda Török Patrik Török Péter Török Rita Török Viktória Törökné Hegyi Henrietta Trombitás Tímea Tuboly Eszter Szilvia Tugyi Nóra Turcsányi Gergely István Túri Norbert
Tüdős Dóra Udvari Balázs Udvari Péter Lajos Újházi Bálint Umenhoffer Kinga Unger Tímea Urbán Szabolcs Váradi Zoltán Varga Cecília Varga Csaba Varga Edit Varga Erika Varga Eszter Varga Gergely István Varga Nemere Varga Péter Varga Szilárd Varga Viktória Éva Varga Zoltán Vargovics Róbert Várhelyi Zoltán Pál Varjas Viktor Várnagy Adrienn Váry Zsolt Vasárus Gábor László Vass Ádám . Vass Csaba Dr. Vass Mária Vaszkó Edit Vedelek Balázs Vedelek Viktor Vedrédi Katalin Vékony Ágnes Venkei Annamária Veres Anikó Veres Anikó Veress Eszter Abigél Veszelka Médea Viczián Zoltán Vida Csaba 277"
P Diplomát szerzett hallgatók névsora Vida György Vidók Balázs Vígh István Róbert Vincze Éva Vincze Janka Vinkó Tamás Virág Ágnes Virág Attila Virág Orsolya
Vizi Zsolt Vorák Mária Vörös Anett Vörös Mónika Vörös Sándor Vörösné Varga Enikő Melinda Vukov Tamara Wábel Péter Weisz András Wetterhán Orsolya
ZENEMŰVÉSZETI KAR B A KÉPZÉS
Almási-Szabó Tibor Bénák Zsolt Benkő Zoltán Bolemann Kata Csiba Judit Dénes Gabriella Endreffy Attila Juhász Nikoletta Kálmán Zita Klucsik Noémi Kollárik Bernadett Komlódi Ágnes Barbara Kószó Kristóf Ákos Kovács Gabriella Kürtösi Ferenc Lukac Angéla Lukacz Anikó Nagy Eleonóra Ágnes Nagy Gerda Nagy Teodóra Papp Katalin Anikó Perczel Tamás Ferenc Steingárt Renáta Szegedi Tamás Szélpál Szilveszter •
278
Tot Tamara Újvári Borbála EGYETEMI SZINTŰ ALAPKÉPZÉS
Asztalos Kata Bobanj Rebeka Csányi Orsolya Dobrotka Silvia Égerházi Réka Erdei András Fiatal Anikó Fodor Béla Földes Mónika Guba Tünde Bettina Kalmár Zoltán Keszera Ágnes Koczor Kristóf Levente Kovac Eva Mára Petra Nyári Gábor Pálfi László Pintér Veronika Rozina Gábor Saláta Attila Szavári András György Szilágyi Éva
Diplomát szerzett hallgatók névsora Taletovics Milán Urbán Nikolett
Németh Csaba Ötvös Csilla Rákosi Anna
EGYETEMI SZINTŰ KIEGÉSZÍTŐ ALAPKÉPZÉS
Nádasdi Szilárd Sovány Eszter TANÁRI M A KÉPZÉS
Gémes Adrienne Erzsébet Hadobás Zoltán Hotzi Zoltán Tamás Juhász Judit Kaczkó Gabriella Kaján Katalin Kruppa László Nánai Mária Rákosi Anna Zagyváné Molnár Ildikó Éva MŰVÉSZ M A KÉPZÉS
Dárdai Sándor Hipp Judit Kempf Atttila
FŐISKOLAI SZINTŰ ALAPKÉPZÉS
Alexa István Czap Márk Janka Dorottya Kinga Kovács Lajos Maricsek Zoltán Mimidis Dimitrios Salló Kata Szekrényesi Viktória SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS
Barabásné Morvái Tímea Dávid Zsuzsanna Dóbisz Áron Forintos Sándor Kisteleki Győző Zoltán Lajos Erika Papp Izabella Poór Ágnes
A Szegedi Tudományegyetem kiadványa
Nyomás: E-press Nyomda Kft. Felelős vezető: Engi Gábor ISSN: 0133-4468 .