Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének
ELŐTERJESZTÉS
Előterjesztő:
Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere
Szám:
61094/2014.
Tárgy:
A Kövér Béla Bábszínház igazgatói munkakörének betöltésére vonatkozó pályázati felhívás elfogadása
Melléklet:
1 db határozati javaslat 1 db pályázati felhívás
Készítette:
Személyzeti Osztály
Véleményezésre megküldve:
Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottságnak
Törvényességi véleményezésre bemutatva: 2014. november
Tisztelt Közgyűlés!
A Kövér Béla Bábszínház igazgatójának, Kövér Lászlónak az igazgatói feladatok ellátására létesített határozott idejű munkaszerződése 2015. június 30-án lejár. Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény (továbbiakban: Emtv.) 39. §-a alapján a Kövér Béla Bábszínház igazgatói munkakörére pályázatot kell kiírni, legfeljebb öt évre szóló munkaszerződéssel. Az Emtv. 39. § (1) bekezdése alapján a költségvetési szervként működő előadó-művészeti szervezetnél a munkáltató vezetőjével a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény vezető állású munkavállalókra vonatkozó rendelkezései alkalmazásával munkaviszonyt kell létesíteni. Ugyanezen szakasz (4) bekezdése előírja, hogy a szakmai munka folytonossága érdekében a pályázatot a munkáltatói jogkör gyakorlója legalább hat hónappal a határozott idejű jogviszony megszűnése előtt hirdeti meg. Az Emtv. 39. § (6) bekezdése alapján, a munkáltatói jogkör gyakorlója a pályázatok véleményezésére bizottságot kér fel, melynek tagjai a Színházművészeti Bizottság négy, az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető miniszter egy, az előadó-művészeti szervezet közalkalmazotti tanácsának egy, a reprezentatív szakszervezet egy, továbbá a munkáltatói jogkör gyakorlójának két képviselője. A bizottság munkáltatói jogkör gyakorlója által felkérendő tagjaira Dr. Solymos László, Szeged Megyei Jogú Város várospolitikai alpolgármestere és Dr. Kozma József, a Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottság elnöke személyében teszek javaslatot. Az intézmény igazgatói munkakörének betöltésére vonatkozó pályázati felhívás tervezetét az előterjesztés melléklete tartalmazza. Kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy a mellékelt pályázati felhívás-tervezet szövegét, és a bizottsági felkérést, továbbá a bizottság tagjaira tett javaslatot jóváhagyni, valamint a pályázatnak a Emberi Erőforrások Minisztériuma internetes oldalán, Szeged MJV Polgármesteri Hivatalának hivatalos honlapján, továbbá a helyi lapban történő megjelentetéséhez hozzájárulni szíveskedjék.
S z e g e d , 2014. november 12.
Dr. Botka László
K I V O NAT Szeged Megyei Jogú jegyzőkönyvéből.
Város
Közgyűlésének
2014.
november
21-én
tartott
ülésének
/2014. (XI.21.) Kgy. sz. HAT Á R O ZAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a polgármester 61094/2014. számú „A Kövér Béla Bábszínház igazgatói munkakörének betöltésére vonatkozó pályázati felhívás elfogadása” című előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1./ A közgyűlés jóváhagyja a határozat mellékletét képező „pályázati felhívás”-t. 2./ A közgyűlés a polgármesteren keresztül utasítja a Személyzeti Osztály vezetőjét, hogy a pályázati felhívást az Emberi Erőforrások Minisztériuma internetes oldalán, Szeged MJV Polgármesteri Hivatalának hivatalos honlapján, valamint a Délmagyarország című napilapban keretes hirdetésben jelentesse meg. Felelős: Személyzeti Osztály vezetője Határidő: 2014. december 31. 3./ A közgyűlés a polgármesteren keresztül utasítja a Személyzeti Osztály vezetőjét, hogy az Emtv. 39. § (6) bekezdés a)-d pontjaiban felsorolt szakmai bizottsági tagok felkéréséről gondoskodjék. Felelős: Személyzeti Osztály vezetője Határidő: 2015. január 31. 4./ A közgyűlés felkéri Dr. Solymos Lászlót, Szeged Megyei Jogú Város várospolitikai alpolgármesterét és Dr. Kozma Józsefet, a Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottság elnökét arra, hogy a szakmai bizottság tagjaként - a Színházművészeti Bizottság négy, az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető miniszter, az előadó-művészeti szervezet közalkalmazotti tanácsa, és a reprezentatív szakszervezet egy-egy képviselőjével együtt – hallgassák meg a pályázókat, majd a bizottság írásba foglalt véleményét terjesszék a közgyűlés elé. Felelős: szakmai bizottság Határidő: a pályázati határidő lejártát követő 30. nap, illetve az ezt követő Közgyűlés napja. Erről a tisztségviselőket, a címzetes főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottságot, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztályát, a Kövér Béla Bábszínházat, valamint a Személyzeti Osztályt jegyzőkönyvi kivonaton értesíti. K.m.f. Dr. Botka László sk.
Dr. Mózes Ervin sk.
polgármester
címzetes főjegyző
A kivonat hiteléül:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény (a továbbiakban Emtv.) 39. § (2) bekezdése alapján pályázatot hirdet a Kövér Béla Bábszínház igazgatói munkakörének betöltésére 2015. július 1. napjától 2020. június 30. napjáig fennálló öt éves határozott időre szóló munkaviszonyban. Az igazgató jogviszonyára a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban Mt.) vezető állású munkavállalókra vonatkozó rendelkezései az Emtv. szerinti eltérésekkel alkalmazandóak. A munkába lépés napja: 2015. július 1. Az intézmény alapítója, jogállása: Az intézmény alapítója és fenntartója: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11.). Az intézmény működési köre: Szeged város és térsége, illetve bel- és külföldi vendégszereplések, fesztiválok. A vagyon feletti rendelkezés joga: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló közgyűlési rendelet szerint. Gazdálkodási jogköre: önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. Az intézmény alapfeladata és fő célkitűzései: A Kövér Béla Bábszínház (6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 50.) feladata a szegedi bábszínház-játszás hagyományainak megőrzése, továbbgondolása, a gyermek és ifjúsági közönség alapvető színházélményeinek megteremtése, a műfaji sokszínűség által az értő befogadás elősegítése. A Kövér Béla Bábszínház, mint Szeged város reprezentatív bábszínháza, feladatába tartozóan bemutatkozási lehetőséget biztosít belföldi és külföldi bábszínházi előadásoknak, célkitűzései között szerepel a speciális műfaj eltérő törekvéseinek minél szélesebb fórumon való megmutatása. A színház, a magyar kultúra terjesztése, valamint a nemzetközi kapcsolatok erősítése érdekében külföldi vendégszerepléseket szervez és fesztiválokon, szakmai találkozókon képviseli Szeged városát. A bábszínházi szakma, mint egyedi adottságokat igénylő színházi forma továbbélését oktatási feladatok teljesítésével is biztosítja. A Kövér Béla Bábszínház 2014. évi költségvetésének fő előirányzatai: a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata éves költségvetésében jóváhagyottak szerint a • bevételi és kiadási előirányzat: 76.929 eFt, • ebből önkormányzati támogatás: 54.286 eFt, • ebből állami támogatás: 25.100 eFt. Az igazgató feladatai: • A bábszínház programjának megvalósításához olyan társulat kialakítása, amely biztosítja a sajátos művészeti követelmények megvalósulását, • a gyermek bábelőadásokon kívül, az esetenként felnőtteknek szóló bábelőadások bemutatásával a művészi sokszínűség megteremtése, • évadterv készítése, melyben a bemutatandó előadások meghatározása mellett kitér a művészek, alkotótársak megnevezésére, meghatározza az előadásokkal megcélzott korosztályi réteget, az elérni kívánt eredményeket,
• • •
a színház műsorrendjének repertoár rendszerben történő összeállítása, a Kövér Béla Bábszínház, mint nagy múltú szegedi bábszínház, hosszabb távra szóló, meghatározó szerepéről való tervszerű gondoskodás, a lehetőségekhez mérten olyan támogatási formák és marketingstratégiák feltérképezése, melynek segítségével biztosítható kiegyensúlyozottabb működés és a közönségbázis további szélesítése.
Az intézmény jelenlegi minősítése: kiemelt előadó-művészeti szervezet az Emtv. 11. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően. A vezetői munkakör betöltésének feltételei: az Emtv. 40. §. (1)-(3) bekezdései alapján: • az intézmény alaptevékenységének megfelelő szakirányú felsőfokú végzettség, vagy jogász vagy közgazdász oklevéllel tanúsított végzettség • legalább ötéves szakmai gyakorlat A pályázatnak tartalmaznia kell: • a pályázó személyes motivációját, a színház jelenlegi működésére vonatkozó észrevételeit, • az intézmény vezetésére vonatkozó programot a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel együtt • a pályázó által megvalósítani kívánt művészeti koncepciót, szakmai elképzeléseket, évadtervet, produkciós tervet, • a színház adottságainak figyelembe vételével a játszóhelyekre vonatkozó konkrét elképzeléseket, • gazdasági stratégiát a pályázatban megjelölt szakmai koncepció megvalósításához, • marketing, PR, belső-külső kommunikációs elképzeléseket, bel- és külföldi szakmai kapcsolatok, együttműködések tervezetét. A pályázathoz csatolni kell: • szakmai önéletrajzot, • a végzettséget igazoló okirat(ok) másolatát, • a legalább öt éves szakmai gyakorlatot igazoló okirat(ok) másolatát, • három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, • a Munka Törvénykönyve 211. §-a értelmében az összeférhetetlenséggel kapcsolatos nyilatkozatot, • a jogszabály által előírt vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítésének vállalásáról szóló nyilatkozatot, • hozzájáruló nyilatkozatot arról, hogy a pályázat teljes anyagát az elbírálásban részt vevők megismerhetik, • nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a közgyűlés nyílt vagy zárt ülés keretében tárgyalja a pályázat elbírálását. Javadalmazás: megegyezés szerint, a Munka Törvénykönyve és az Emtv. díjazásra vonatkozó rendelkezései alapján. A pályázat benyújtásának határideje: 2015. január 28. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján történő közzététel időpontja: 2014. december 29. A pályázat benyújtásának módja: három példányban, Szeged Megyei Jogú Város Polgármesterének címezve személyesen vagy postai úton a Polgármesteri Hivatal Személyzeti Osztálya címére (6720 Szeged, Széchenyi tér 10. mfszt. 11.). A borítékra kérjük ráírni: "Pályázat
igazgatói munkakör betöltésére". A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat benyújtási határidejének lejártát követő 30 napot követő első közgyűlés napja A pályázat elbírálásának módja, rendje: A pályázatokat az Emtv. 39. § (6) bekezdés alapján létrehozott szakmai bizottság értékeli, valamint Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottsága véleményezi. A munkakör betöltéséről Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése dönt. A pályázat elbírálásáról a közgyűlés döntését követően a pályázó értesítést kap. A pályázók a pályázatok elkészítéséhez pályázati dokumentációt igényelhetnek, amely tartalmazza az intézmény: • hatályos alapító okiratát; • hatályos, az alapító által jóváhagyott Szervezeti és Működési Szabályzatát; • működési alapmutatóit (költségvetési sarokszámok, előadásszámok, látogatottság, dolgozói létszám); • a nemzeti minősítésű intézményre vonatkozó mutatókat. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt a Polgármesteri Hivatal Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztálya (62/564-208) és a Személyzeti Osztály (62/564-234) nyújt.