Szecsői Tükör
2007 június
Tájékoztató a Képviselő-testület munkájáról Emelkedő tendencia valósult meg az elfogott személyek számában. 2005. évben 44, 2006. évben 59 személyt fogott el a rendőrőrs állománya. Ezek közül a bűncselekmény elkövetésén tetten ért (25), valamint a körözés miatt (31) elfogott személyek száma a jelentős. Az előállított személyek száma drasztikusan 146-ról 167-re emelkedett. Itt megjegyzem, hogy ennek oka a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt előállított személyek számának növekedése volt, amely összhangban van a bűnügyi eredményesség javulásával. Az intézkedési mutatók hátterében megemlíthetem, hogy a rendőrőrs személyi állománya által a közterületen eltöltött órák száma 2005. évi 7.623-ról 2006. évre 8.341-re emelkedett. A közlekedési helyzetet elemezve megállapíthatjuk, hogy 2005. évben 16, majd 2006. évben 4 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt a községben, amelyek kimenetele 2005. évben 2 halálos, 6 súlyos, 8 könnyű, 2006. évben 3 súlyos és 1 könnyű sérüléssel járt. Az elmúlt év során több alkalommal hajtottunk végre közlekedési akciót a községben, valamint a balesetek számának visszaszorítása céljából több alkalommal éltünk a sebességérős ellenőrzés lehetőségével is. A jövőben ezen intézkedéseket továbbra is szorgalmazni fogjuk, hiszen a baleseti helyzet említett rendkívül kedvező alakulásában döntő szerepet játszottak. Munkánk során együttműködtünk az önkormányzattal, annak szerveivel, a Polgárőrséggel, valamint a NEFAG területi erdészeivel is. Külön is szeretném megemlíteni a rendőrőrs napi szintű, hatékony együttműködését Hajdu Tamás közterület-felügyelővel. A községben 2006. évben megrendezett rendezvények, valamint a helyhatósági választások zavartalanul kerültek lebonyolításra. A közbiztonság javítása érdekében egyik kulcsfontosságú kérdés, hogy a Tápiószecsői Rendőrőrs közterületre vezényelhető létszámát a lehetőségekhez mérten a legjobb hatásfokkal működtessük.
Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. május 30-án rendes ülést tartott. Napirendi pontok, információk:
határozatok,
közérdekű
1.) A nevelőszülői hálózat működtetése. 2.) Nagyközségünk közbiztonsági helyzete. Kivonat a rendőrségi tájékoztatóból:
A közbiztonsági helyzet értékelése kapcsán leszögezhetjük, hogy a településen a rendőri közterületi jelenlétet elsősorban a körzeti megbízott és a Tápiószecsői Rendőrőrs személyi állománya biztosította. A község aktuális közbiztonsági és bűnügyi helyzetére figyelemmel segítséget nyújtott a központi járőrszolgálat és a bűnügyi osztály személyi állománya is. Az elmúlt évben a rendőrőrs vezetésében nem történt változás. Gócsa Gábor r. százados mb. őrsparancsnok és Kalmár András r. fhdgy. őrsparancsnok helyettes személyében stabilizálódott a vezetés. A község körzeti megbízotti feladatait 2006. szeptember 16-tól Kurek Attila r. ftörm. látja el megbízás alapján. A rendőrőrs állományába 2006. májusában került, így az év a beilleszkedés és a helyismeret kialakításával telt. A közbiztonság fokozása érdekében az őrs állománya 2006. évben is nagy hangsúlyt fektetett az ittas vezetők, az engedély nélkül vezetők kiszűrésére, valamint a passzív biztonsági eszközök használatát elmulasztókkal szembeni intézkedésre. A rendőrőrs statisztikai mutatóiban minden területen emelkedés figyelhető meg, amelyek közül a legfontosabbakat ismertetném az alábbiakban: 2005. évben 881 alkoholszondás ellenőrzésből 30 pozitív esetet regisztráltunk, 2006. évben 1013 ellenőrzésből 72 esetben jelzett a szonda ittasságot. A szabálysértési feljelentések száma 281-ről 584re, a helyszín bírságolt személyek száma 601-ről 800-ra emelkedett. A büntető feljelentések száma viszont 21-ről 22-re emelkedett.
1
Szecsői Tükör
2007 június irodának, amiben a polgárőreink közel 3-400.000,Ft értékű társadalmi munkát végeztek.
Az önkormányzattal, a Polgárőrséggel, az Erdészettel és egyéb társ szervezetekkel a kialakult együttműködést továbbra is fenntartani, mélyíteni kívánjuk. Célunk a község bűnügyi helyzetének további javítása, az eredményes felderítések számának növelése. A lakásbetörések, hétvégi ház-, pince betörések és a gépkocsi feltörések visszaszorítása. A közterületi jelenlét fokozása, amely párosul a továbbra is kiemelt feladatként kezelt ittas vezetők, engedély nélkül vezetők és a kiemelt szabálysértést elkövetők kiszűrésével. A passzív biztonsági eszközök használatát elmulasztók-, valamint a korlátozott látási viszonyok során kivilágítatlan járművekkel közlekedő személyekkel szemben továbbra is fokozott fellépésünkkel a közlekedés biztonságának javítását szeretnék elérni. A fenti célok elérése érdekében nagyobb számú, a Polgárőrséggel közösen végrehajtott közlekedési akciók szervezése is célunk.
A beszámolót a Képviselő-testület egyhangúlag elfogadta. Kivonat a közterület-felügyeleti beszámolóból: 2006. évben feljelentést tettem 19 alkalommal: - 6 fő kutyával való veszélyeztetés, valamint ebtartási szabályok megsértése végett szabálysértést követett el, - 1 fő ismeretlen tettes köztisztasági szabálysértést követett el, akinek csak a gépjárművének a rendszámát sikerült feljegyezni, - 1 fő ellen elhanyagolt, gazos árok végett, - 2 fő ellen engedély nélküli árusítás, - 7 fő ellen köztisztasági szabálysértés végett, - 2 fő ellen közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése végett (szabálytalan parkolás) tettem szabálysértési feljelentést.
A beszámolót a Képviselő-testület 8 igen és 2 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Az év folyamán összesen 136 felszólítást küldtem ki a lakosság részére, ebből 105 felszólítás parlagfű mentesítési kötelezettség elmulasztása végett. Ebből 46 felszólítást lakossági bejelentés alapján tettem. Többször kellett helyszíni szemlét lefolytatnunk a szabálysértési előadóval közösen.
Kivonat a Polgárőrség beszámolójából: Szervezetünk a 2006-os évben több mint 200 szolgálatot teljesített. Tapasztalataink szerint amennyiben szolgálat van, bűneset most már évek óta nagyon kevés. A szomszédos polgárőrökkel és a községünk közterület-felügyelőjével kiváló a kapcsolatunk, a helyi rendőrséggel folyamatos kapcsolatban vagyunk, bár ezen van még mit javítani. A nagykátai Tűzoltósággal a tavaly kötött megállapodásnak megfelelően több tűzesetnél segítettünk. Most már azt lehet mondani, hogy a községünkben nincs olyan rendezvény, amin a polgárőreink ne vegyenek részt. Például: - minden szombat – vasárnap a szentmise alatt a gépkocsikat őrizzük, - körmeneteknél forgalmat irányítunk, - mindenszentekkor több mint 10 fővel vigyáztuk a temető rendjét, parkolóját és segítettünk a 31-es főúton átkelni a gyalogosoknak. Büszkén mondhatjuk, most már évek óta rendkívüli esemény nem történt. A 31-es úton sajnos sok baleset történik, ahol zárjuk, illetve irányítjuk a forgalmat a rendőrség munkáját segítve. Ezen felül minden tanítási nap polgárőreink teljesítenek szolgálatot az alsó iskolánál a gyermekek biztonságos átkelése érdekében. A tavalyi évben az önkormányzat 700.000,-Ft-tal támogatta szervezetünket. A polgárőr autóba rádiót, terelőbójákat vásároltunk. Az önkormányzattól kapott helyiséget átalakítottuk
A 2006-os évben megrendezett búcsú is lezajlott különösebb rendzavarás nélkül, melyen egész napos szolgálatot teljesítettem. Igen nagy probléma a József Attila utca, ahol mindkét irányból behajtani tilos tábla van kihelyezve, rendszeresen érkezik hozzám bejelentés ez ügyben, ugyanis az ott lakókat zavarja a reggeli és a délutáni nagy forgalom. A tilalmi táblát betartatni igen nehéz még a rendőrséggel közösen is, ezért javaslom az utca egyirányúsítását vagy az utca egyik oldalának lezárását (zsákutca létrehozása). KRESZ táblák pótlása fontos volt, de azt idén sikerült megvalósítanunk. Ebben az évben 3 db veszélyes fát vágattunk ki egy vállalkozóval. Idén is rendszeresen láttam el közös szolgálatot a helyi erdésszel és rendőrséggel. Közös akciókat szerveztünk, és tervben van 2007-ben köztisztasági akciók is, melyek során az illegális szemétlerakó személyeket kiszűrjük, és ennek köszönhetően idén már több tettenérés is volt, melyből feljelentés is készült. 2006-ban is megszervezésre került a Nagykátai Balesetmegelőzési Bizottsággal az iskoláskorú és óvodáskorú gyermekek KRESZ oktatására, melyet a további években is szeretnénk folytatni.
2
Szecsői Tükör
2007 június engedélyezési eljárási díj megfizetésére 300.000,Ft összegben. Határozat: Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a nagyközség külterületén lévő szeméttelepén keletkezett tűz földdel való oltási és tereprendezési munkálatainak költségeit tudomásul veszi, Benedek Tibor árajánlatát bruttó 2.811.900,-Ft összegben elfogadja és a működési céltartalékból biztosítja. A kifizetést két részletben teljesíti: 1. részlet: 2007. június 15. 2. részlet: 2007. július 31. Határidő: 2007. július 31. Felelős: Polgármester
Úgy érzem az intézmények vezetői teljesen pozitívan álltak hozzá, sőt azóta már igény is van rá. Közterületen kóborló kutyák potenciális problémát képeznek településünkön. Ugyan az állatmentő csapat, aki ténykedik településünkön, nem rossz, de sajnos a jelenlegi állatvédelmi törvény szigorú betartása mellett szerény eredményeket vagyunk képesek elérni. A beszámolót a Képviselő-testület egyhangúlag elfogadta. 3.) A Közoktatási Minőségirányítási programok kiegészítése a teljesítményértékelő rendszerrel. 4.) Az alapfokú művészeti oktatás és a sajátos nevelési igényű tanulók iskolai ellátásának átadása a megyei önkormányzatnak. 5.) Intézményfenntartó társulás létrehozásának kérdése. 6.) A közoktatásban alkalmazandó térítési-, illetve tandíjak felülvizsgálata. 7.) A Damjanich János Művelődési Ház Szervezeti-, és Működési Szabályzata. 8.) Éves ellenőrzési jelentés az önkormányzatnál 2006. évben végzett éves belső ellenőrzésekről. 9.) Folyószámla hitelkeret további meghosszabbítása. 10.) Tájékoztatás a statikai vizsgálatok eredményeiről. 11.) A szeméttelepen történt tűzeset.
A határozati javaslatot a testület 1 ellenszavazattal elfogadta. 12.) Az Önkéntes Tűzoltó Egyesület tájékoztatója, kérése. 13.) A testületi tagok részére számítógép vásárlás. A határozati javaslatot a testület többségi szavazattal elutasította. 14.) Maka Béláné házának helyreállítása. 15.) Elidegenítési és terhelési tilalom törlése. 16.) Részletfizetési kérelem. 17.) Földterület vásárlási kérelem. 18.) Földterület használati kérelem. 19.) Tájékoztató a falunapi előkészületekről.
A tájékoztatót összeállította:
2007. május 14-én a késő délutáni órákban kigyulladt a jelenleg használatban lévő szeméttelep. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre, de a tűz lokalizálását csak úgy tudták elvégezni, hogy segítséget kértek az égő terület homokkal való teljes beborítására. Tekintettel a kialakult helyzetre, a probléma megoldás azonnali intézkedést tett szükségessé. Az Ügyrendi Bizottság és a Településfejlesztési Bizottság Elnökei kérték és kaptak segítséget Benedek Tibor tápiószecsői vállalkozótól, aki 3 teherautóval, egy nagyteljesítményű markolóval és egy homokrakodó munkagéppel több napon keresztül dolgozott a tűz elfojtásában és a terület rendbetételében. A munkálatok alatt nagymennyiségű föld (e munkálatot végzők szerint 3605 m3) lett megmozgatva, a mellékelt fényképek is tanúsítják a munka nagyságát. A gyors beavatkozásnak köszönhetően nem alakult ki katasztrófa helyzet, a tűzesetnél kint volt a Polgárvédelmi Főfelügyelőség ellenőre is. A község területén lévő szemétteleppel kapcsolatos ismétlődő problémák (többszöri tűzeset, stb.) és ezek kezelése már többször – sok százezer forintos kiadásra kényszerítették az önkormányzatot. Jelen pillanatban is van felszólítás a Környezetvédelmi Főfelügyelőségtől hulladék ártalmatlanítás
Tábori Tivadar önkormányzati képviselő
Következő tervezett testületi ülés: Időpontja: 2007. június 27. 16 órakor Helye: a Polgármesteri Hivatal tanácsterme Tervezett napirendi pontok: 1.) A művészeti iskola térítési díjainak felülvizsgálata. 2.) Az általános iskolai oktatás helyzete. A 2006/2007-es tanév értékelése, az új tanév előkészítése. 3.) Az óvadék helyzetének áttekintése. 4.) Beszámoló a „Gyermekekért” alapítvány tevékenységéről. 5.) A 2007. évi költségvetési rendelet módosítása. Minden érdeklődőt vár a Képviselő-testület!
3
Szecsői Tükör
2007 június Problémáink megoldásához segítséget kérünk a felettes szervektől ! Pest Megye Rendőrkapitányát tájékoztatjuk a lakosságunk részére mára már elviselhetetlen helyi állapotokról.
Közbiztonság, rendőrség. A képviselőtestület május 30.-i ülésén beszámolót hallhattunk rendőrségünk működéséről, községünk bűnügyi helyzetéről, s az elmúlt évek statisztikai adatairól. A beszámolót Zajecz Ágnes alezredes asszony a Nagykátai Rendőrkapitányság parancsnoka tartotta. Jelen volt a helyi rendőrőrs parancsnoka és munkatársai is. A lakosság részéről is többen eljöttek, s mint a betörések és lopások károsultjai ( néhányukat rendszeresen kifosztják ) elmondták rossz tapasztalataikat, véleményüket. A képviselő testület és a lakosság kritikai észrevételeire , panaszaira alezredes asszony igyekezett megadni a választ , néhány konkrét esetre pedig írásban fog reagálni . Képviselőink részéről javaslatok hangzottak el milyen intézkedések lennének szükségesek közbiztonságunk mielőbbi javításának érdekében . Ezek közül talán a legfontosabb igényként említhetjük az állandó rendőri jelenlétet! A rendőrség vezetője részéről elhangzott : szervezetük anyagi lehetőségei nem teszik lehetővé, hogy ezen igényünknek eleget tegyenek. Ígéretet kaptunk viszont az eddig be nem töltött második körzeti megbízotti álláshely betöltésére. Az elhangzottakat és a statisztikai adatokat egybevetve Rendőrkapitány asszony elismerte : Tápiószecső a körzet legfertőzöttebb települése ! Képviselőtestületünk a helyzet javítása érdekében úgy döntött , hogy további lépéseket tesz .
Felhívjuk a lakosságot , hogy jelezzék hivatalunk felé az önöket ért atrocitásokat, jelenségeket, eddigi be nem jelentett bűncselekményeket. Rendőrségünk vezetői szerint fontos, hogy minden ügy, minden a lakosságot ért atrocitás be legyen jelentve, dokumentálva legyen, hiszen - ahogyan azt hallhattuk - előfordul, hogy más ügyben nyomozva akadnak rá egy régebbi bűnügy elkövetőjére. Összegezve tehát: a legkisebb értékű bűncselekményben is tegyék meg a rendőrségi feljelentést ! Bata József , alpolgármester Önnél betörés volt, de nem tett bejelentést. Önnél betörés volt és tett bejelentést, milyen érdemi intézkedés történt a rendőrség részéről? Kérjük a visszajelzési kuponon tegye meg észrevételét június végéig, és juttassa el a polgármesteri hivatalhoz. Köszönjük Visszajelzés
…………………………………………… ………………………………………….. …………………………………………… …………………………………………… ……………………………………………
Lakossági felhívások, tájékoztatók Felhívás
„T É G Y A P A R L A G F Ű E L L E N”
Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata értesíti a lakosságot a Pest Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás közfelhívása alapján - a gyommentesítések elvégzésének szükségességére.
Felhívom a Tápiószecső lakosságát, hogy közösen összefogva, hatékonyan lépjünk fel a parlagfű ellen. Az Ön környezetében is biztosan van, aki allergiás, aki nehezen viseli a pollenekkel telített levegőt. Fogjunk össze, tegyünk közösen érte, hogy allergiamentes környezetben élhessünk.
A Növényvédelmi Törvény (2000. Évi XXXV. tv.) 5. §-ában kimondja, hogy a földhasználó és termelő köteles - nem csak a zárlati, hanem minden olyan károsító ellne védekezni, amely a szomszédos földhasználók illetve termelők növénytermelési, növényvédelmi biztonságát, vagy az emberi egészséget bármely módon veszélyezteti.
Parlagfű gyűjtési akció
A törvényhez kapcsolódó 5/2001.(I.16.) FVM rendelet a növényvédelmi tevékenységről 2. §ában kötelezi a termelőket és a földhasználókat a gyomok elleni védekezésre. A (2) bekezdés szerint az élősködő arankafélék és minden más egyéb gyomok irtását virágzásuk előtt kell végrehajtani növénytermesztésre szolgáló
2007. június 29-én 8 órától - 13 óráig
A parlagfű leadása a Polgármesteri Hivatal udvarán. 4
Szecsői Tükör
2007 június A testékszerek beültetésének és a tetoválásnak is számos szövődménye lehet. Különösen a testékszerek képesek sebészeti, bakteriális, elhalással járó, és fémallergiát eredményező következményeket kiváltani. A fertőtlenítésre használt alkohol sok esetben nem alkalmas egyes vírusok elpusztítására, amelyek széklettel vagy nemi úton terjednek, és rajta lehetnek a bőrfelszínen. Tetoválásnál a kevert festékek is átvihetik a vírusokat, vagy a tetováló nyálában lévő vírusok köhögéssel, tüsszentéssel is rákerülhetnek a bőrre. A fentiek ismeretében nagyon fontos a felelős döntésünk egészségünk érdekében, hogy kinek és milyen szolgáltatását fogadjuk el, és kell-e az egyáltalán nekünk. /A cikk Prof. Dr. Berencsi György (Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ Virológiai Főosztály) tudományos írása alapján készült./ ÁNTSZ Monori, Nagykátai Kistérségi Intézete
területen, réten, legelőn, település bel- és külterületén, házikertben, vasút- és úttöltésen, csatorna- és árokparton, közterületen, közutak szegélyterületén külön jogszabályban meghatározott szélességben, valamint talajvédelmi vagy egyéb célból talajtakaró növényzettel borított területen. Mindezek alapján felhívjuk valamennyi földhasználó, közút és földterület felett felügyeletet gyakorló szerv figyelmét a szükséges gyommentesítések elvégzésére. A károsítók - így a gyomok - elleni védekezés elmulasztása esetén ún. növényvédelmi bírság is kiszabható, melynek összege 20.000 - 5.000.000 Ft. között alakulhat.
Hogyan lehet vírusfertőzést kapni a „hagyományos”-tól eltérően?
*
- avagy: lappangó vírusfertőzések átviteli lehetőségei. Kiemelt jelentőségűek azok a kórokozók, amelyek a fertőzést követően az egész életen át megmaradnak a vírushordozóvá vált személyekben. Ilyenek pl. a herpeszvírusok és számos más vírus. Különösen veszélyesek lehetnek azok a vírusok a közösségekre, amelyek a méhlepényen keresztül, vagy szülés közben fertőzik meg a magzatokat, vagy újszülötteket. Ők védtelenek ezekkel a vírusokkal szemben és ők is vírushordozókká válhatnak. Ezek közé a vírusok közé tartoznak a fertőző májgyulladást okozó (hepatitis B, C) és az AIDS betegséget okozó HIV. Ezeken kívül más, még fel nem fedezett vírusok is élhetnek az emberekben. Jellemző, hogy tünetmentesen is hordozhatók ezek a vírusok. Továbbadhatók más embereknek az alábbi módokon: pl. tetoválás útján (nemcsak a tű, hanem az alkalmazott festékek is fertőzhetnek, ha több emberen egymás után használják azokat); a testékszerek („piercing”) beültetésével; fodrász, kozmetikai és pedikűrös eszközökkel, amennyiben nem alkalmaznak használóik megfelelő fertőtlenítést; nem a szakma szabályainak megfelelően alkalmazott akupunktúrás eszközökkel; a nemiszervek körülmetélése során; vércukorszint, egyéb vérvizsgálat, vagy ellenanyag-meghatározásra többször használt automata vérvételi eszközök útján; kullancseltávolításra egymás után több embernél alkalmazott csipeszekkel. Szerencsére az ilyen típusú fertőződések nem gyakoriak, de előfordulnak. Jogilag csak engedéllyel rendelkező személyek végezhetnek pl. testékszer beültetést, tetoválást, de sajnos egyesek illegálisan is végzik ezeket.
Támogatási lehetőségek az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében 2007-2013 A növénytermesztés és kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások fő szabályai (Tervezet) Támogatás vehető igénybe: • Tárolás, szárítás, vetőmag-feldolgozás létesítményeinek és technológiai berendezéseink korszerűsítésére; • Szabályozott légterű tároló, termékmanipuláló, osztályozó, csomagoló létesítmények és technológiai berendezések korszerűsítésére; • Kertészeti termelés létesítményei és technológiai berendezéseinek korszerűsítésére; • Telepne belüli és különösen az üzem működtetését szolgáló infrastrukturális, szociális létesítmények, berendezések korszerűsítésére, •A gazdálkodási tevékenység informatikai hátterének fejlesztésére (kivéve alapszoftvereket). A támogatás mértéke: • Benyújtási időszakonként és kérelmezőként nem haladhatja meg a 200.000.000 Ft-ot, amely az elszámolható kiadások 40%-a. • A támogatás mértéke az elszámolható kiadások 50%-a, ha a kérelmező fiatal mezőgazdasági termelő, vagy a beruházás kedvezőtlen adottságú vagy Natura 2000 területen valósul meg. • A támogatás mértéke az elszámolható kiadások 60%-a, ha a kérelmező fiatal mezőgazdasági termelő, és a beruházás kedvezőtlen adottságú, vagy Natura 200 területen valósul meg.
5
Szecsői Tükör
2007 június Vegyszeres irtást kizárólag hazai egészségügyi hatóság által engedélyezett vegyszereket lehet használni a településeken. Vegyszeres védekezésnél nagyon hátrányos, mert a védekezések után újra fertőződetnek a területek (berepülés). Többszöri védekezés elég költséges. Legjobb védekezés a megelőzés, az előbb említett tenyésztőhelyek megszüntetése.
A támogatás igénybevételének feltételei: • A kérelmező mezőgazdasági termelő, zöldséggyümölcs termelői értékesítő szervezet (TÉSZ), termelői csoport. • Mezőgazdasági tevékenységből származó éves nettó árbevételének aránya – a kérelem benyújtását megelőző lezárt gazdasági évet tekintve – eléri, vagy meghaladja az 50%-ot. Ez a feltétel nem vonatkozik az induló vállalkozásokra, TÉSZ-ekre, termelői csoportokra, tanüzemekre és tangazdaságokra. •A beruházással érintett üzem mérete meghaladja az 5 EUME-t. Ez a feltétel nem vonatkozik az induló vállalkozásokra. Ebben az esetben csak az indulást követő első lezárt gazdasági évben kell az üzemméretnek elérnie az 5 EUME-t. A támogatási jogcím-tervezetek teljes terjedelmükben az alábbi honlapokról tölthetők le: www.fvm.hu, www.strategia.fvm.hu. www.program.fvm.hu Bosánszky László NVT Tanácsadó
Bosánszky László Növényvédő Mérnök NVT Tanácsadó
Tisztelt mezőgazdasági vállalkozók! Hamarosan ismét elérkezik a kalászos gabonafélék betakarítási ideje. A mezőgazdaság tűzvédelmi jogszabályi, így kötelező előírásai közül számos tétel megváltozott, mely vonatkozik a betakarításra és az ahhoz kapcsolódó munkálatokra. A nyári betakarítási munkákban dolgozó erő- és munkagépek tulajdonosainak a gépek tűzvédelmi felülvizsgálatát (a gépek szemléjét) el kell végezni. A 35/1996. (XII.29.) BM rendelettel közzétett Országos Tűzvédelmi Szabályzat 68. § (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik: A kalászos termény betakarítási, kazalozási, szalma-összehúzási és bálázási munkáiban csak az a tűzvédelmi követelményeknek megfelelő, legalább egy, az érvényben lévő hatályos szabványoknak és jogszabályoknak megfelelő, 21A és 113B vizsgálati egységtűz oltására alkalmas tűzoltó készülékkel is ellátott erő- és munkagép, valamint egyéb jármű vehet részt, amelynek tűzvédelmi felülvizsgálatát a betakarítást megelőzően az üzemeltető elvégezte. A jármű megfelelőségéről szemle keretében kell meggyőződni, amelynek tervezett időpontját 8 nappal előbb írásban az illetékes hivatásos önkormányzati tűzoltóságra be kell jelenteni. A szemléről jegyzőkönyvet kell készíteni, amelynek 1 példányát a járművön el kell helyezni és a szemlét követő 8 napon belül a tűzoltóságnak meg kell küldeni. A szükséges formanyomtatványokat a www.tuzoltosagnagykata.hu weboldalról a tűzmegelőzés-formanyomtatványok menüpont alól le lehet tölteni. Tájékoztatom Önöket, hogy az aratás időszakában a mezőgazdasági vállalkozók parancsnokságunk részéről tűzvédelmi ellenőrzésekre számíthatnak. Végezetül a nagykátai tűzoltók nevében kívánok minden mezőgazdasági vállalkozónak bő termést, tűzmentes, biztonságos munkavégzést az aratás idejére és egész évre is! Szabó Péter tű.fhdgy. Tűzmegelőzési osztályvezető
Legkellemetlenebb ellenségünk, a szúnyog A hím békés, vegetáriánus. A nőstény vérszívó azért, mert a vérből származó anyagok szükségesek a peték érleléséhez. Kb. 300 petét rak egy csomóba, ami tutajként úszik a víz felszínén. Egy szemétbe dobott konzervdobozban összegyűlő vízben már petéket rakhat. Fajok: „foltos szárnyú maláriaszúnyog”, „gyötrő szúnyog”, „házi szúnyog” és „mocsári szúnyog”. A ház körül a következő helyeken telelhet át: esővizes hordó, konzervdobozok, ciszterna, árnyékszéki űrgödör, földalatti szennyvízcsatorna. A tenyészőhelyétől legfeljebb 0,5 -1 km-re távolodik el. Zárt, sötét, huzatmentes helyeken tartózkodik, különösen télen kellemetlenkedik. Döntően az emberi vért kedveli, ezért súlyos kellemetlenséget okoz. Főleg este és éjszaka szív vért. Vérszívás nélkül is képes petét rakni, de peteszáma ilyenkor kevesebb. A község területén mocsári szúnyog is található (csatorna, tavak, mocsarak) Vérszomjas támadó, napnyugtakor ártalma szinte elviselhetetlen, csípése fájdalmas. VÉDEKEZÉS Védekezés lehetőségei: Házaknál: szúnyogháló, elektromos riasztó, különböző riasztó spirál, gyertyák, füstölők, mécsesek, stb.. Szabadban: gél, kenőcs, aerosol és permetek. Különböző élőterek felszámolása, gödrök, árkok, vízmedencék, vízgyűjtő edények kiürítése, stb. Vízgyűjtő edényeknél egy jó módszer, ha egy kevés napraforgó olajt öntőnk rá, ez eltömíti a szúnyoglárva légzőnyílását.
6
Szecsői Tükör
2007 június Halálos közlekedési baleset történt 2007. május 29-én Tápióságon, a balesetben egy 7 éves kisfiú halt meg, akit egy IFA gázolt halálra. A baleset úgy következett be, hogy a teherautó sofőrje megállt az út szélén beszélgetni egy ismerős férfival, aki unokájával volt, és a gyermek a közelben játszott. Miközben a férfiak beszélgettek, a kisfiú eddig ismeretlen okból a teherautó alá került, majd az induló autó őt elgázolta. A fiú olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, hogy a helyszínen elhalálozott.
Kék hírek 2007. május 02-án Tápiószecsőn az egyik menetirány szerint közlekedő autóbuszból kiesett egy 13 éves kislány. A baleset úgy következett be, hogy egy erősen balra ívelő kanyarban az éppen felálló kislány elveszítette egyensúlyát, és neki esett a hátsó ajtó egyik szárnyának. Az ajtó üvege eddig ismeretlen okok miatt kiesett, és a kislány az aszfaltra zuhant. A sérültet könnyű sérülésekkel szállították kórházba.
Zajacz Ágnes r.alezredes kapitányságvezető
Iskolai hírek Június 11-én – hétfőn – nyílik a művészeti iskolás diákok munkáiból készült kiállítás a felső tagozat II. emeletén. Kérünk mindenkit, hogy – lehetőségeihez mérten – tisztelje meg gyermekeink egész éves munkáját azzal, hogy megtekinti a tárlatot. Július 2-től az iskolában minden második hétfőn ügyeletet tartunk. Hivatalos ügyintézés, bizonyítványok átvétele, stb. csak ezeken a napokon lehetséges. Az ügyelet helyszíne minden esetben a Petőfi Sándor utcai épület.
Tisztelt Lakosok! A 2006-2007. tanév június 15-én fejeződik be. A ballagást másnap, június 16-án – szombaton – 10 órától tartjuk a Petőfi Sándor utcai épületben. A 8. osztályosok ezen a napon kapják meg a bizonyítványukat. A tanévzáró ünnepség június 22-én – pénteken – lesz: - a felső tagozaton 15,30-tól - az alsó tagozaton pedig 17 órától. Június 25-27-ig tart a művészeti iskola beiratkozása a felső tagozat épületében.
Czirják Attila Igazgató
Sportnap a Pöttöm óvodában!
tömlőkkel a mesterséges tüzet. Birtokukba vehették a tűzoltóautót, valamint a helyszínt biztosító rendőrautót is. Itt szeretném megköszönni a segítséget a helyi rendőrségnek, a tűzoltóságnak, a polgárőrségnek, Tóth apukának, aki az italautomatát hozta, a vöröskeresztnek, védőnőnknek és mindazoknak a szülőknek, akik jelenlétükkel megtisztelték ezt a szép napot. A legnagyobb elismerés az egyik gyermekünktől (D. Domi) hangzott el: „Óvó néni, ez volt életem legszebb napja!” Ezért kell és érdemes óvodásainkért mindent megtenni, hogy ilyen és hasonló élmények tegyék gazdagabbá, széppé gyermekkorukat, melyekből majd későbbi élete során tud kamatoztatni.
2007. május 11-én szülők részvételével közösen egy tartalmas, mozgásokban bővelkedő délelőttöt sikerült biztosítanunk a gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt. Volt itt futás gyermek, szülő, óvodai dolgozók részvételével. Kerékpár és roller versenyen mérhették össze ügyességüket, gyorsaságukat a csemeték. Az apróbbak lábbal hajtható kismotorral, háromkerekű biciklivel vettek részt a versenyben. Az udvaron különböző tornafelszereléseket (trambulin, NDK tornaszer, váralagút, Wesco termékcsalád) vehettek birtokukba óvodásaink. Kellemes zene, italautomata, finom aprósütemények mellett pihenhették ki fáradalmaikat a résztvevők. A szülők által történt támogatásból labdákat vásároltunk, melyekkel ügyességi játékok sokaságát élvezhették a kicsik. A nap igen kellemes meglepetése volt a nagykátai tűzoltók tűzoltási bemutatója, amely kapcsán a gyermekek kezükbe vehették és olthatták a nagynyomású
Tóth Károlyné Óvodavezető
7
Szecsői Tükör
2007 június
A Szecsői Tükör június havi számában civil szervezeteink sorában az újjá alakult Önkéntes Tűzoltó Egyesület mutatkozik be. A bemutatásra a megújult egyesület elnökét kértem fel.
Ifj.Hatosi László vezetőségi tag. 1984-ben született. 1995 óta az önkéntes tűzoltó egyesület tagja.
A szecsői tűzoltó egyesület, 1924-ben alakult Franz Lajos és Németh Béla szervezésében. A 83 éves egyesület újból mint már történelme során annyiszor 2007-ben újabb forduló ponthoz érkezett. A korábbi vezetőség lemondott ezért az Önkéntes Tűzoltó Egyesület új vezetőséget választott. Az egyesület tagsága tisztában volt azzal a helyzettel, hogy a korábbi vezetés nehezen tudott kompromisszumot kötni az önkormányzattal, illetve a községben élő emberek egy részével. A tagság próbált olyan embereket keresni az új vezetőségbe, akik az egyesület újbóli felvirágoztatását, tűzik ki célul. Fontosnak tartottuk, hogy egy teljesen új szemléletű vezetőséget állítsunk fel, mely kizárólag szakmai alapokra épül. Ezért 2007. május 5-én az egyesület vezetősége újjászerveződött és új vezetőséget választott.
További terveink: Legelső és legfontosabb feladat a bizalom helyreállítása. Az egyesület megítélésének javítása kiemelkedő feladat, amely megfelelő párbeszéddel kezdődik a lakossággal és az önkormányzattal. Nagyon fontos a hatékony működéshez egy aktív, szakmailag megalapozott, fegyelmezett tagság. Az új vezetőség nagyon fontosnak tartja, hogy ezt újra kialakítva az egyesület hatékonyan tudjon részt venni a község életében, ahogy ez egy civil szervezettől elvárható. Terveink között szerepel a községben élő gyermekek aktivizálása. Az egyesület évekkel ezelőtt aktív és eredményes gyermek tűzoltó csapattal rendelkezett, amely sorra nyerte a versenyeket. Ezt a színvonalat szeretnénk újra elérni, de elsősorban az a célunk, hogy a gyerekeknek hasznos és érdekes szabadidős elfoglaltságot biztosítsunk. További céljaink között szerepel a község tűzvédelmi helyzetének javítása, egy ütőképes, rövid időn belül aktivizálható beavatkozó állománnyal. Terveink között szerepel, folyamatosan tájékoztatni a lakosságot az aktuális tűzveszélyes helyzetekről, ezek elkerülésének módjairól (mezőgazdasági munkák, ünnepek esetén fellépő veszélyek, fűtési idény, stb.). Fontosnak tartjuk a közösségi programokban való részvételt, és a település biztonsági helyzetének további javítását. Az egyesület szakmai munkájához tárgyi feltételek szükségesek. A felszerelések részben rendelkezésünkre állnak, de a tárolásuk nem megoldott.
Néhány szóban az új vezetőség tagjairól: Tóth László az egyesület elnöke. 1996-óta a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokságon dolgozik, mint hivatásos tűzoltó. felsőfokú tűzoltó szakmai képesítéssel rendelkezik 2002-től a Belvárosi Tűzőrség szolgálat parancsnoka. Zollai Máté az egyesület parancsnoka. létesítményi tűzoltó parancsnok laktanyában később a Fővárosi Tűzoltóparancsnokságon teljesít szolgálatot. 2001-től a Nagykáta Városi Tűzoltóságon szerparancsnok majd szolgálat parancsnok. 2005-ben ahol felsőfokú tűzoltó szakmai képesítést szerzett. Mikulás Sándor az egyesület titkára. 1987-től hivatásos katona, 1997-től biztonsági tiszti beosztásban dolgozik. Üzemmérnöki végzettsége mellett 1994-ben műszaki tanári diplomát szerzett a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán, 2006-ban pedig katonai vezetői szakon végzett a Nemzetvédelmi Egyetemen.
Az előbbiekben felsorolt célkitűzések eléréséhez egy olyan helyiségre lenne szüksége az egyesületnek, ahol a meglévő tárgyi eszközeinket megfelelő módon tárolni tudjuk.
Lengyel László az egyesület gazdasági felelőse. 1992-től, megalakulásától a Nagykáta Városi Tűzoltóságon dolgozott egészen 2006-ig, amikor is nyugdíjba vonult.
Ahol a tagság a szakmai továbbképzéseket lebonyolítaná, az aktuális feladatokat, teendőket megvitathatná, ahol összegyűlhetne, és továbbképzéseket tarthatna. A Polgármester Úr és az új vezetőség május 8án helyszíni szemlét tartott a Központi konyhánál, ahol újból teljes összhangban megállapításra került, hogy a szertár kialakítására tökéletes a valamikori széntároló helyiség.
Gyeraj György vezetőségi tag. 1990-től hivatásos tűzoltó, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokságon teljesít szolgálatot. 1992-től, megalakulásától a Nagykáta Városi Tűzoltóságon dolgozott egészen 2006-ig, amikor is nyugdíjba vonult.
8
Szecsői Tükör
2007 június Az előbbiekben felsorolt két eset helyszínén lévő személyek visszajelzései is azt mutatják, hogy igény és szükség van az egyesület munkájára. Településünk tűzvédelmi helyzetének javítása és hosszútávu biztosítása érdekében várjuk a támogatókat. Bármilyen anyagi vagy személyi segítség, amely egyesületünket segíti, közösségünk és a helyi lakosok érdekét, biztonságát szolgálja. Napjainkban egyre inkább erősödik az a tendencia, hogy a civil szervezetek erős és hatékony támaszt nyújtsanak egy jól működő önkormányzatnak, lehetőségeikhez mérten csökkentsék azok terhét. A civil szervezetek összefogásával olyan erős társadalmi közösségvállalás jöhet létre, amely gazdagabbá, színesebbé teheti szűk életterünket.
2007. május 30-án megtartott testületi gyűlés során a képviselők pozitívan fogadták kérésünket és támogatásukról biztosítottak. Az egyesület létjogosultságát bizonyítja a 2007. május 14-én keletkezett káresemények felszámolásánál tapasztalt aktivitásunk. A hulladékgyűjtő telepen keletkezett tűznél az egyesület tagjai közül többen aktívan részt vettünk a kárfelszámolásban, és nagyban elősegítettük a hivatásos tűzoltók munkáját. Olyannyira, hogy másnap, Nagykátai Tűzoltóság kérésére kivonultunk és az általuk biztosított gépjárművel és egyéb felszerelésekkel minket kértek meg a tűz megfékezésére. Az újból fellobbanó tűz nagyságára jellemző, hogy még egy-egységet kellet kérnünk a helyszínre. Így az egyesület tagjai, Benedek Tibor munkagépei, és a hivatásos tűzoltók hatékonyan, rövid időn belül (kb. 2 óra alatt) meg tudták fékezni az újra lángra lobbant tüzet. Az egyesület életképességét jellemzi a szintén ezen a napon, a nagy vihar utáni beavatkozás is, ahol egy kb. 10 méteres fa dőlt a Dózsa György út úttestére, teljesen lezárva azt. Az egyesület a jelzéstől számított 10. percben a helyszínen volt és 2db láncfűrésszel a forgalmi akadályt megszüntette, amely az autóbusz és a személygépkocsi forgalmat teljesen megakadályozta.
Amennyiben bármilyen szintű információt szeretnének kapni az egyesület életéről, munkájáról vagy kérdéseik vannak az alábbi elérhetőségeken, felvehetik velünk a kapcsolatot. Tel: 0670 459 3428 ill. az önkormányzat is felvilágosítást adhat. Tápiószecső, 2007. 06. 04. Tóth László ÖTE elnök *
Emlékezzünk
Köszönet nyilvánítás
1920. június 4-én a Párizs melletti Versailles Petit Trianon palotájában aláíratták az akkori magyar kormánnyal minden idők leggyalázatosabb békeszerződését. Az I. világháborút lezáró békediktátum megtöri a valaha büszke nemzet önbecsülését, generációkat tesz tönkre, illetve nehezíti meg életüket a csonka Magyarországon belül és annak határain kívül. A történelmi Magyarországtól elvették területének 71,5 %-át, lakosságának 63,5 %-át, erdőinek 88 %-át, vasútvonalainak 62,1 %-át, ipari üzemeinek 55,7 %-át, közútjainak 64,5 %-át, teljes arany, ezüst, réz és só termelését. Ezt kaptuk örökségbe azért, hogy több ízben is Európa védelmében ontotta vérét a magyar, lehetővé téve azon nagyhatalmak fejlődését, melyek később gátlástalan és igazságtalan döntéseikkel „meghálálták” ezt. 1920. június 4-én az aláírás percétől két órára megkondultak Magyarország harangjai, az üzletek, iskolák, egyetemek bezártak, a közlekedés tíz percre leállt. Az ország gyászba öltözött, fekete lobogók lengtek mindenütt. E történelmi gyásznap 87-ik évfordulóján EMLÉKEZZÜNK és NE FELEJTSÜNK! Mészáros Sándor
Köszönjük mindazoknak, akik osztoztak velünk szeretett édesanyánk, Papp Árpádné halála miatt érzett mély fájdalmunkban. „Úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. ” /János evangéliuma 3:16/ Gyászoló családja Köszönetet mondunk mindenkinek, akik férjem Juhász István temetésén részt vettek, virágaikkal, jelenlétükkel osztoztak fájdalmunkban. Gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazon személyeknek, akik mély fájdalmunkban osztoztak Gigor István, szerető édesapa sírjánál a kegyelet virágait elhelyezték és utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család
9
Szecsői Tükör
2007 június Pest megyébe minden hónapban sorsolás van a véradók között. 10 nyereménynek keresnek gazdát. velness hétvége 2 személy részére, 8.000,-ft értékű vacsora lehetőség, fitnesssolárium bérlet, 36 órás nyelvtanfolyam. A nyeremények átruházhatók. Július 1-től a 30 szoros véradóknak vizitdíj mentességet biztosít a törvény. A véradói igazolvány felmutatásával, vagy az Országos Vérellátó Szolgálat igazolásával, amely Bp.XI. Carolina u.19-21. Tel: 0680/324244. Kérjük, aki tud, éljen a lehetőséggel
Egy ,,új seprő” Nagy öröm számomra, hogy bejelenthetem megalakult községünk területén először egy önállóan működő Vadásztársaság. Ezúton is köszönöm támogatóinknak a segítséget, hisz hiábavaló lett volna az egyébként fáradtságos előkészület, ha a földtulajdonosok illetve a jegyzőasszony nem tisztelnek meg bizalmukkal. Felelőséggel kijelenthetem rá fogunk szolgálni. Minek biztosítéka tagságunk: 24 tettre kész bizonyítani akaró lelkes vadász. A vadászati vadgazdálkodási feladatokon túl (ami az első pár évben a vadgazdálkodásra fekteti a hangsúlyt a múlt évek gazdátlansága miatt) szeretnénk egy olyan társadalmi szerepet is betölteni, ami közelebb hozza egymáshoz az embereket. Gondolok itt különféle főzéssel illetve más programokkal összekötött környezetismertető illetve környezetünket élhetőbbé tevő programokra. Hisz ahhoz hogy megfelelően gazdálkodni tudjunk elsősorban a vad élőhelyét, a mi közvetlen környezetünket kell élhetőbbé rendezettebbé tennünk ami az emberi ,,nemtörődömség miatt” gyalázatos. Gondolok itt az erdőkben, réteken lerakott rothadó szemétkupacokra. Első feladataink egyike ezek megszüntetése, s az állandó jelenlétünkkel az újrakeletkezésük várható megakadályozása. Dióhéjban ennyi ,,Ígérem fognak még hallani rólunk” a jó érzésű emberek a mondat jó értelmében s a……………………………….!
Wagner Árpádné Vöröskereszt véradás szervező * A Búzavirág Nyugdíjas Klub tagjaival május 19-én a budapesti Orczy-kert színpadán magyar nóta délutánon voltunk. Az előadás előtt megtekintettük a Szent István Bazilikát. A látogatók csodálták a szépen felújított belső szentélyt és a kupolából látható Budapest látképet. A magyar nóta előadás élménye, szép dalok hallatán régi magyar emberek szokásai elevenedtek fel. Katonadalok, szerelmes dalok hagyományainkat idézte. Nagy öröm volt, hogy klubtagunk Katonkáné Lesti Margit szecsői dalokat énekelt cigányzene kísérettel. Majd később szecsői Kovács Zoli és lánya cigánytánc művészetüket mutatták be a színpadon. A közönség felállva tapsolt, énekelt. Büszkék vagyunk klubtagjainkra, a szecsői polgárokra.
Tisztelettel: Katonka László VT. elnök *
Véradás!
Wagner Árpádné
Vöröskereszt helyi szervezete véradást szervez június 20-án 13 – 17 óráig az emeletes iskola tornacsarnokában. A véradást ez alkalommal is felajánljuk a szecsői fiú, Zsoltika műtétei támogatására. A véradás minél nagyobb sikere az Önök hozzáállásán, együttérzésén, segítőkészségén múlik. Kérjük, hogy a lehetőségekhez mérten segítsük a betegeket a gyógyuláshoz jutásban.
* Székelyföldi kirándulást szervezünk szeptember 14-től 6 nap. Erdély legszebb tájait látjuk, 1000 éves magyar településeket, Csángó földet megtekintve. Kétágyas, Motel reggeli, vacsora, idegenvezető. Részvételi díj: 53.000,-Ft. Érdeklődni az Idősek Klubjában Wagner Árpádnénál a 447-457 vagy 447-327 telefonszámon.
Segíts, hogy segíthessünk!
10
Szecsői Tükör
2007 június
Falunap Tápiószecsőn 2007. 07. 07. 9 óra Sportpálya – kispályás labdarúgótorna 10-17 óráig Serestély Hagyományőrzők, Jurta állítás, jurta ismertetése, bemutatása, Honfoglalás kor kultúráját idéző kiállítás, Honfoglalás kori női-férfi viselet szemléltetése, harci eszközök ismertetése, ismeretterjesztő előadás, a magyar íj bemutatása, közönség íjásztatása. Kelevéz hajítás, lehetőség a közönség részére a harci eszközök oktatás melletti kipróbálása. Lehetőség a közönség részére a megmérettetésre. Jurta bontása, igény szerint nevezéses íjászverseny, eredményhirdetés. 11 óra
– Zenés felvonulás – Szabadság tér – Kátai út – Dózsa Gy. u. – Sági út útvonalon
13-18 óráig – kézműves foglalkozás, Triál Show, óvodások bemutatója, Zsuzsi és Orsi zenés tánca, gyermekműsora, Ofella Sándor Hagyományőrző Népi Együttes bemutatója, Rozmaring Néptánc Együttes bemutatója, hastánc bemutató, Happy Dance SE Tápióság bemutató, Anna by, Szabó Roland és párja Show tánca (latin és standard), tűzoltó bemutató, amatőr ügyességi verseny. 18-24 óráig Hálózat televízió felvétele Házibuli Attilával Sztárparádé – Falunapi fellépők Attila,
Kaszás Péter,
Muck Ferenc,
Kaczor Feri,
Sramlikings,
Sógorok,
Csocsesz,
Tölgyes Csaba,
Kovács Erzsi,
Jolly és a Románcok,
Mary Zsuzsi,
Komonyi Zsuzsi,
Nótár Mary,
Bartók Krisztián,
Kefír,
Völgyi Zsuzsi (Romantic),
Desperado,
Rácz Gergő (VIP),
Rácz Kati,
Zalatnay Cini,
Delhusa Johnny,
Dukai Regina,
Cairo,
Berentei Péter
és még sokan mások… Kb.22 óra - Tüzijáték 11