SZÉCHENYI ISTVÁN HITELSZÖVETKEZET
ALAPSZABÁLYA
2008. május 23.
2
HITELSZÖVETKEZET ALAPSZABÁLYA
1.
2.
A Hitelszövetkezet cégneve:
Széchenyi István Hitelszövetkezet
Rövid megnevezése:
Széchenyi István HSZ
Székhelye:
HU 8900 Zalaegerszeg Kossuth u. 62-64.
Fióktelepei:
8360 Keszthely, Kossuth u. 62. 8960 Lenti, Kossuth u. 6. 8800 Nagykanizsa, Király u. 39. 8790 Zalaszentgrót, Nefelejcs u. 1. 1075 Budapest, VII. Madách u. 1. 9483 Sopronkövesd, Kossuth u. 100. 8973 Kustánszeg, Dózsa u. 2. 9500 Celldömölk, Dr. Szomraky u. 1. 8646 Balatonfenyves, Vas Gereben u. 19. 9400 Sopron, Hátulsó u. 2-4.
Jegyzett tıkéje:
megegyezik a Zala Megyei Bíróság Cégbírósága által vezetett cégjegyzékben jegyzett tıkeként nyilvántartott összeggel
A Hitelszövetkezet célja és feladata:
A Hitelszövetkezet a szövetkezeti törvény elıírásai szerint, az alapszabályban meghatározott összegő részjegytıkével alapított, a nyitott tagság és a változó tıke elvei szerint, demokratikus önkormányzat keretében és a szövetkezetekrıl szóló 2006. évi X. törvény alapján mőködı, a tagok érdekeit szolgáló, vagyoni hozzájárulására épülı jogi személyiséggel rendelkezı hitelintézet. A Hitelszövetkezet célja, hogy tagjai anyagi hozzájárulására és pénzbeni megtakarítására építve kizárólag tagjai számára hitelezést, egyéb pénzügyi tevékenységet és más jogszabályokban lehetıvé tett tevékenységet végezzen. A Hitelszövetkezet szolgáltatásai arra irányulnak, hogy elısegítsék tagjai gazdasági és más társadalmi szükségleteinek kielégítését, valamint anyagi és szociális jólétét. A Hitelszövetkezet mőködésébıl származó adózott eredmény – a tartalékok kötelezı feltöltése után – a közgyőlés által meghatározottak szerint a tagok között kerül szétosztásra.
3
3.
A Hitelszövetkezet tevékenysége a.) A TEÁOR besorolás szerint: 6419’08 6499’08 6619’08
Egyéb monetáris közvetítés - Fıtevékenység Máshova nem sorolt egyéb pénzügyi közvetítés Egyéb pénzügyi kiegészítı tevékenység
b.) Hitelintézetekrıl és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt) 3. § (1) és (2) bekezdés szerinti tevékenységi besorolás: (1) bekezdés
a.)
b.) d.) f.) g.)
h.) j.) (2) bekezdés
a.)
betét győjtése és más visszafizetendı pénzeszköz – saját tıkét meghaladó mértékő – nyilvánosságtól történı elfogadása hitel- és pénzkölcsön nyújtása, beleértve a faktorálást is pénzforgalmi szolgáltatások nyújtása kezesség és bankgarancia vállalás valutával, devizával- ide nem értve a pénzváltási tevékenységet -, váltóval, illetve csekkel saját számlára történı kereskedelmi tevékenység pénzügyi szolgáltatás közvetítése (ügynöki tevékenység) letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás pénzváltási tevékenység, az MNB által kiadott engedély szerint
A Hitelszövetkezet a pénzváltási tevékenység kivételével a fenti pénzügyi szolgáltatásokat és kiegészítı pénzügyi szolgáltatásokat kizárólag saját tagjai körében végezheti. A Hitelszövetkezet jogi személy, amelyet a tagok határozatlan idıre hoznak létre. A Hitelszövetkezet az osztalékfizetés és egyéb kötelezettségei után fennmaradó tiszta eredményét pénzügyi tartalékai növelésére fordítja a gazdálkodás biztonságának erısítése céljából.
4
4.
A Hitelszövetkezet önkormányzati szervezete és mőködése
4.1. 4.2. 4.3. 4.4.
Közgyőlés Küldöttgyőlés Igazgatóság Felügyelı Bizottság
4.1.
A Közgyőlés
A Hitelszövetkezet legfıbb testületi szerve a közgyőlés, mely a tagok összességébıl áll. A közgyőlés hatáskörébe tartozó kérdések a.) az alapszabály megállapítása, módosítása; b.) az Igazgatóság elnökének és tagjainak, valamint a Felügyelı Bizottság elnökének és tagjainak megválasztása, visszahívása vagy tiszteletdíjuk megállapítása; c.) a könyvvizsgáló megválasztása, visszahívása, díjazásának megállapítása; d.) a részjegy összegének megállapítása, módosítása; e.) a részjegyek névértékének megváltoztatása; f.) döntés - az alapszabály keretei között - a fel nem osztható vagyon sorsáról; g.) döntés a szövetkezet egyesülésérıl, szétválásáról, gazdasági társasággá történı átalakulásáról, valamint jogutód nélküli megszőnésérıl; h.) döntés a szövetkezeti érdekképviseleti szervbe történı belépésrıl, illetve az abból történı kilépésrıl; i.) az Igazgatóság és a Felügyelı Bizottság éves beszámolójának elfogadása; j.) a számviteli törvény szerinti éves beszámoló elfogadása, döntés az adózott eredmény felhasználásáról, vagy a veszteség fedezésének forrásáról; k.) belépés a szövetkezetbe, gazdasági társaságba és kilépés onnan, továbbá szövetkezet, gazdasági társaság alapítása, ha a bevitt vagyon értéke eléri, illetıleg meghaladja a Hitelszövetkezet tárgyévet megelızı évi saját vagyonának 30%-át, l.) döntés a vezetı tisztségviselı elleni kártérítési per megindításáról; m.) a tagok részére nyújtott kedvezmények, juttatások formáinak, mértékeinek meghatározása; n.) döntés a szövetkezet felszámolásának kezdeményezésérıl, valamint a felszámolási eljárás során kötött egyezség jóváhagyásáról; o.) döntés befektetı tagok felvételérıl. Ennek során a befektetı taggal meg kell állapodni a befektetı tagi jogviszony megszőnése esetén az elszámolás idıpontjáról és módjáról; p.) döntés pótbefizetés elrendelésérıl; q.) a szövetkezeti vagyon egy részének közösségi alappá történı minısítése, valamint döntés a közösségi alap felhasználásának, fıbb elveirıl. r.) döntés a csıdeljárás iránti kérelem benyújtásáról, valamint a csıdegyezség jóváhagyásáról; s.) mindaz, amit törvény vagy alapszabály a közgyőlés hatáskörébe utal.
5
Az e.), g.), n.), o.), p.) és r.) pontban foglalt kérdések a közgyőlés kizárólagos hatáskörébe tartoznak.
Felhatalmazások: a.) A közgyőlés felhatalmazza az Igazgatóságot, a Hitelszövetkezet telephelyeinek, fiókjainak, képviseleteinek létesítésére, megszüntetésére. b.) A Hitelszövetkezet tagja a Hitelszövetkezetek Elsı Hazai Önkéntes Betétbiztosítási és Intézményvédelmi Alapjának (HBA). A közgyőlés felhatalmazza az Igazgatóságot, hogy a HBA mőködéséhez kapcsolódó kötelmeket teljesítse. c.) A közgyőlés felhatalmazza az Igazgatóságot arra, hogy a HBA-ba a Hitelszövetkezet képviselıit tagjai sorából delegálja. A közgyőlést szükség szerint, de évente legalább egyszer az Igazgatóság hívja össze és napirend közlésével 15 nappal elıbb értesíti a tagokat. A közgyőlés Hirdetmény útján is összehívható. A hirdetményeket a Hitelszövetkezet egységeiben, illetve a helyileg szokásos hirdetési helyeken, a közgyőlés idıpontja elıtt 15. naptól folyamatosan ki kell függeszteni, továbbá egy országos és egy megyei napilapban a közgyőlés elıtt 15 nappal meg kell hirdetni. (Zalai Hírlap) A közgyőlés határozatképes, ha azon a tagok több mint fele jelen van. Határozatképtelenség esetén a 8 napon belül, azonos napirenddel összehívott közgyőlés a megjelent tagok létszámára tekintet nélkül – az eredeti napirend tekintetében – határozatképes. A határozatképtelenség miatt megismételt közgyőlés az eredeti napirendre felvett bármely kérdésekben határozatot hozhat. A közgyőlés határozatait, ha jogszabály másként nem rendelkezik, nyílt szavazással és egyszerő szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlıség esetén ismételt szavazást kell elrendelni. A közgyőlésen jelenlévı tagok kétharmadának igenlı szavazata szükséges a szövetkezet felszámolásának kezdeményezéséhez, a felszámolási eljárás során kötött egyezség jóváhagyásához; befektetı tagok felvételéhez, pótbefizetés elrendeléséhez, az alapszabály megállapításához, módosításához, a szövetkezet egyesülésérıl való döntéshez és a részjegyek névértékének megváltoztatásához. A Hitelszövetkezet szétválásához, gazdasági társasággá történı átalakulásához, valamint jogutód nélküli megszőnéséhez a szövetkezet összes tagja kétharmadának szavazata szükséges. A közgyőlés a Hitelszövetkezet Igazgatóságát és Felügyelı Bizottságát, illetve az Igazgatóság és Felügyelı Bizottság elnökeit a jelenlévı tagok több mint felének titkos szavazásával választja meg és hívhatja vissza. A titkos szavazás lebonyolítására a közgyőlés három tagú szavazatszedı bizottságot választ.
6
A közgyőlés levezetı elnöke az Igazgatóság által kijelölt igazgatósági tag. A tagok legalább tíz százalékának írásbeli indítványára bármely ügyet napirendre kell venni. Az indítványt legkésıbb a közgyőlés megtartását 8 nappal megelızıen kell benyújtani az Igazgatóságnak. Az így kiegészített napirendrıl a tagokat a közgyőlés idıpontját legalább 3 nappal megelızıen kell értesíteni. A közzétett (kiegészített) napirenden nem szereplı ügyben a közgyőlés nem hozhat döntést. Amennyiben azonban a közgyőlésen valamennyi szövetkezeti tag jelen van és egyhangúlag hozzájárul, a közgyőlés új napirendi pontot is felvehet a napirendre. A közgyőlés napirendjére javasolt ügyekre vonatkozóan az Igazgatóság minden tagnak köteles felvilágosítást adni. A közgyőlésen minden tagnak egy szavazata van. Nem gyakorolhatja szavazati jogát az a tag, aki az alapszabályban elıírt, esedékes vagyoni hozzájárulását nem teljesítette. Az Igazgatóság kezdeményezheti, hogy a tagság közgyőlés összehívása nélkül szavazzon. Az írásbeli szavazást úgy kell megszervezni, hogy igazolható legyen az írásban feltett kérdés kézbesítése a tagoknak, és a tagok számára legalább 15 nap álljon rendelkezésre döntésük meghozatalához és leadásához. Nem lehet írásban szavazni az Sztv. 20. § (2) bekezdés a,) b,) i,) k,) l,) m.) és n.) pontjában meghatározott kérdésekben. A szavazás akkor eredményes, ha a szavazásra jogosult tagok több mint fele válaszolt. A határozathoz a válaszadók több mint felének azonos válasza szükséges. A határozatot az eredmény megállapítását követı 8 napon belül a Hitelszövetkezet székhelyén, telephelyein hirdetmény útján kell a tagsággal közölni. A közgyőlés napirendi pontjairól írásbeli elıterjesztés készül. A közgyőlésrıl 8 napon belül jegyzıkönyvet kell készíteni és hitelesíttetni. A jegyzıkönyvnek tartalmaznia kell a megjelent tagok számát, a tárgyalt ügyek összefoglalását, a határozatokat és a szavazás eredményére vonatkozó adatokat. A jegyzıkönyvet a közgyőlés elnöke és a jegyzıkönyv vezetıje írja alá, és azt a közgyőlésen erre megválasztott két szövetkezeti tag hitelesíti. A határozatokat éven belül sorszámmal kell ellátni.
Rendkívüli közgyőlés Kötelezı a közgyőlés soron kívüli összehívása (rendkívüli közgyőlés), ha a.) olyan ügyrıl kell határozni, amely a közgyőlés kizárólagos hatáskörébe tartozik, és a késedelmes döntés a szövetkezet mőködıképességét veszélyeztetné, illetve a szövetkezet jogszabályban vagy az alapszabályban elıírt kötelezettségének megsértésével járna;
7
b.) a tagok legalább tíz százaléka vagy a Felügyelı Bizottság írásban, az ok megjelölésével indítványozza.
4.2.
A Küldöttgyőlés
A Hitelszövetkezetben küldöttgyőlés mőködik. A küldöttek száma az egyes körzetekhez tartozó hitelszövetkezeti tagok által befizetett részjegy és teljesített egyéb vagyoni hozzájárulás és a betétállomány nagysága alapján kerül meghatározásra. A küldöttgyőlés hatáskörébe tartozik minden, a közgyőlés hatáskörébe utalt kérdés, kivéve az Sztv. 20. § (3) bekezdésében felsorolt, a közgyőlés kizárólagos hatáskörébe utalt ügyeket (4.1. pont e.), g.), n.), o.), p.) és r.) bekezdés) A küldöttek összlétszáma legalább 50 és legfeljebb 80 fı. A küldötteket a közgyőlés a jelenlévı tagok egyszerő szótöbbségével választja 5 évi idıtartamra.
A küldöttgyőlésen - tanácskozási joggal - a Hitelszövetkezet bármely tagja részt vehet. A küldöttgyőlés eljárására egyebekben a közgyőlésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy: a.) a határozatképességéhez legalább a küldöttek kétharmadának jelenléte szükséges; b.) az írásbeli szavazás nem alkalmazható; c.) a határozatképtelenség esetén 15 napon belül újabb küldöttgyőlést kell összehívni, amelyen a határozatképesség megállapításánál az a.) pontban foglaltakat kell alkalmazni. Ahol az alapszabály közgyőlést említ, ott a küldöttgyőlésre vonatkozó rendelkezéseket értelemszerően alkalmazni kell.
4.3.
Az Igazgatóság
A közgyőlés a tagok sorából 5 évre 7 tagú Igazgatóságot választ, melybıl minimum 1, legfeljebb 2 igazgatósági tagnak belsı igazgatósági tagnak kell lennie. A közgyőlés az Igazgatóság tagjaiból a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elızetes engedélye alapján megválasztja az Igazgatóság elnökét. Az Igazgatóság elnöke: •
Tüttı Nándor, lakcíme: 8300. Hévíz, Balassi u. 9.; an.: Herczeg Anna Megbízatásának idıtartama: 2007. november 14-tıl 2010. december 09-ig.
8
Az Igazgatóság tagjai: •
Siti Ferenc, lakcíme: 8800 Nagykanizsa, Berzsenyi u. 1/c; an.: Szabó Anna Megbízatásának idıtartama: 2005. december 09-tıl 2010. december 09-ig.
•
Csatai Andor, lakcíme: 6720 Szeged, Kárász út 9.; an.: Csıvári Mária Megbízatásának idıtartama: 2007. december 21-tıl 2010. december 09-ig.
•
Horváth Csaba, lakcíme: 8960 Lenti Gyöngyvirág u. 9.; an.: Péter Janka Megbízatásának idıtartama: 2005. december 09-tıl 2010. december 09-ig.
•
Kun László, lakcíme: 9400 Sopron, Patak u. 30. ; an.: Nagy Olga Megbízatásának idıtartama: 2005. december 09-tıl 2010. december 09-ig.
•
Dr. Varga Zoltán, lakcíme: Zalaegerszeg, Kossuth u. 63. ; an.: Horváth Anna Megbízatásának idıtartama: 2005. december 09-tıl 2010. december 09-ig.
•
Virágh Endre, lakcíme: 1071 Budapest, Damjanich u. 23. I./5.; an.: Harmath Mária Megbízatásának idıtartama: 2007. december 21-tıl 2010. december 09-ig.
Belsı igazgatósági taggá a Hitelszövetkezet ügyvezetıi választhatók. A belsı igazgatósági tagok munkaviszonyának megszőnése esetén az igazgatósági tagság egyidejőleg megszőnik. A választás titkos szavazással, egyszerő szótöbbséggel történik. Az Igazgatóság tevékenységéért felelısséggel a közgyőlésnek tartozik, tevékenységérıl, a Hitelszövetkezet vagyoni helyzetérıl évente legalább egyszer köteles beszámolni.
Az Igazgatóság hatásköre és feladata: -
Kialakítja és irányítja a Hitelszövetkezet munkaszervezetét. Kinevezi a Hitelszövetkezet ügyvezetıit, és gyakorolja felettük a munkáltatói jogot. A közgyőlés és saját határozat végrehajtásának megszervezése, ellenırzése. Elıkészíti és összehívja a közgyőlést. Elkészíti a Hitelszövetkezet üzletpolitikai elképzeléseit és az éves beszámolóval együtt a közgyőlés elé terjeszti. Dönt a hitelszövetkezeti tag tagsági viszonyának kizárással történı megszőnésérıl. Dönt a tagfelvételrıl, a közgyőlés utólagos tájékoztatásával. Gondoskodik a Felügyelı Bizottság, illetve a külsı szervek által végzett vizsgálatokból eredı intézkedések megtételérıl. Megalkotja a Hitelszövetkezet szervezeti és mőködési szabályzatát, valamint az egyéb szakmai szabályzatokat.
9
-
-
Dönt más szövetkezetbe, társaságba történı belépésrıl, alapításról, ha a bevitelre szánt vagyoni érték nem éri el a Hitelszövetkezet saját vagyonának 30%-át. Megalkotja és jóváhagyja a Hitelszövetkezet által alkalmazott betét és hitelkamat kondíciók, valamint szolgáltatások díjának jegyzékét, dönt az alkalmazás módjáról A Hitelszövetkezet tisztségviselıi, könyvvizsgálója és ezek hozzátartozói számára, illetve olyan tagok részére, akik a szövetkezetben befolyásoló részesedéssel bírnak, a Hitelszövetkezet hitelt csak az Igazgatóság tagjainak kétharmados többségi szavazatával nyújthat, mely döntésnek tartalmaznia kell a hitel kamat és törlesztési feltételeit is. Ugyanez vonatkozik az alkalmazásban álló tagokra is. A Hitelszövetkezet szavatoló tıkéjének 10%-át meghaladó hitelt csak az Igazgatóság többségi döntésével lehet nyújtani. A szövetkezetrıl és hitelintézetrıl szóló törvény elıírását betartja, ezen törvények változásainak érvényt szerez.
Az Igazgatóság üléseit szükség szerint, de legalább havonként tartja. Az Igazgatóság akkor határozatképes, ha az ülésen a tagok kétharmada jelen van. Határozatait egyszerő szótöbbséggel, nyílt szavazással hozza. Szavazategyenlıség esetén ismételt szavazást kell elrendelni. Az ülésrıl jegyzıkönyv készül, a határozatokat sorszámmal kell ellátni. Az Igazgatóság tagjai a kötelességük megszegésével okozott kárért a polgári jog szabályai szerint, és egyetemlegesen felelnek. Az Igazgatóság mőködésére vonatkozó, itt nem szabályozott kérdéseket a Szervezeti és Mőködési Szabályzat tartalmazza.
4.4.
A Felügyelı Bizottság
A Hitelszövetkezet egészére kiterjedı folyamatos ellenırzés megvalósítása és a tulajdoni ellenırzés biztosítása céljából a közgyőlés a tagok sorából titkos szavazással 5 éves idıtartamra 5 tagú Felügyelı Bizottságot választ. A közgyőlés a Felügyelı Bizottság tagjaiból megválasztja a Felügyelı Bizottság elnökét. A megválasztáshoz a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elızetes engedélye szükséges. Felügyelı Bizottság elnöke: •
Dr. Farkas Imre, lakcíme: 8315 Gyenesdiás, Csárda u. 3.; an.: Borbély Margit Megbízatásának idıtartama: 2008. május 23-tól 2010. december 09-ig
A Felügyelı Bizottság tagjai: •
Czémán Jenıné, lakcíme: 8900 Zalaegerszeg, Domb u. 7. ; an.: Szivós Katalin Megbízatásának idıtartama: 2005. december 09-tıl 2010. december 09-ig.
10
•
Fazekas Istvánné, lakcíme: 8895 Pusztamagyaród, Fı u. 71.; an.: Szigeti Rozália Megbízatásának idıtartama: 2005. december 09-tıl 2010. december 09-ig.
•
Fehér Gyöngyi, lakcíme: 8790 Zalaszentgrót, Széchenyi u. 2. ; an.: Weiland Anna Megbízatásának idıtartama: 2007. november 14-tıl 2010. december 09-ig
•
Vitályos Áron, lakcíme: 1085 Budapest, Üllıi út 30.; an.: Dinnyés Zsuzsanna Megbízatásának idıtartama: 2007. december 21-tıl 2010. december 09-ig.
A Felügyelı Bizottság a szövetkezet Igazgatóságától és más vezetıjétıl független, kizárólag a közgyőlésnek van alárendelve és annak évente beszámolni köteles. A Felügyelı Bizottság elnöke és tagjai a Hitelszövetkezettel munkaviszonyban nem állhatnak. Üléseit szükség szerint, de legalább negyedévenként tartja, melyrıl és vizsgálatairól jegyzıkönyvet készít. Ülései határozatképesek, ha azon a tagok kétharmada jelen van. Határozatait egyszerő szótöbbséggel, nyílt szavazással hozza. Szavazategyenlıség esetén ismételt szavazást kell elrendelni. Ellenırzései, javaslatai kidolgozásához külsı szakértı közremőködését igényelheti. A Hitelszövetkezet illetékes testületi szervei kötelesek a Felügyelı Bizottság elnökét üléseikre meghívni, érdemben megtárgyalni a Felügyelı Bizottság javaslatait, indítványait és azok tárgyában határozatot hozni. A bizottság elnöke az Igazgatóság ülésén és bármely más testületi ülésen tanácskozási joggal vesz részt. A Felügyelı Bizottság hatásköre: -
A Hitelszövetkezet szerveinek mőködésével és gazdálkodásával kapcsolatos bármely ügyet megvizsgálja. Az Igazgatóságot felhívhatja, hogy a jogszabályoknak és az Alapszabálynak, más belsı szabályzatoknak megfelelıen járjon el. Indítványozhatja az Igazgatóság egészének vagy egyes tagjainak visszahívását, felelısségre vonását, továbbá a közgyőlés összehívását. Az Igazgatóság jogszabályba ütközı, vagy a szövetkezet érdekeit súlyosan sértı mőködése esetén haladéktalanul összehívja a közgyőlést. Szükség esetén büntetı feljelentést tesz a szövetkezet vezetı tisztségviselıje ellen. Az éves beszámoló alapján véleményt nyilvánít a Hitelszövetkezet gazdálkodásáról, mely nélkül a közgyőlés e tárgyban érvényes határozatot nem hozhat. Véleményt nyilváníthat a közgyőlés elé terjesztett más jelentésrıl. Javaslatot tesz a tisztségviselık díjazásának megállapítására. Gondoskodik arról, hogy a Hitelszövetkezet rendelkezzen átfogó és eredményes mőködésre alkalmas ellenırzési rendszerrel.
11
-
Javaslatot tesz a közgyőlés számára a megválasztandó könyvvizsgáló személyére és díjazására. Ellenırzi a Hitelszövetkezet éves és közbensı pénzügyi jelentéseit. Irányítja a Hitelszövetkezet belsı ellenırzését. A belsı ellenırzés által végzett vizsgálatok megállapításai alapján ajánlásokat és javaslatokat dolgoz ki. Gondoskodik a belsı ellenır és a választott könyvvizsgáló közötti információáramlásról.
A Felügyelı Bizottság a Hitelszövetkezet irataiba betekinthet, a vezetı tisztségviselıktıl, a tagoktól, a munkavállalóktól a szövetkezet tevékenységérıl felvilágosítást kérhet. A felvilágosítás megadása nem tagadható meg. Az indokolatlanul késedelmes tájékoztatásból eredı kárért az érintett felel. A Felügyelı Bizottság elnöke vagy az általa megbízott bizottsági tag a szövetkezet bármely testületének ülésén tanácskozási joggal részt vehet. A szövetkezet testületei és vezetı tisztségviselıi kötelesek a Felügyelı Bizottság indítványairól 15 napon belül határozni, illetve állást foglalni.
5.
A Hitelszövetkezet tagsága
5.1.
Tagsági viszony létesítése
A Hitelszövetkezet tagja lehet minden olyan magyar és külföldi állampolgár, jogi személy és nem jogi személy, aki a belépéskor az Alapszabályban rögzített vagyoni hozzájárulást teljesíti és a Hitelszövetkezet Alapszabályát elfogadja. A tizennegyedik életévét betöltött kiskorú törvényes képviselıje hozzájárulásával lehet tagja a szövetkezetnek. A jogi személyek száma nem haladhatja meg a tagok számának egyharmadát. A tagsági jogviszony létesítésére irányuló szándékot az ügyfél a Hitelszövetkezet bármelyik egységében (fiók, kirendeltség, képviselet) jelezheti az erre vonatkozó irat kitöltésével, illetve a szükséges részjegy lejegyzésével. A kérelem Igazgatósághoz történı eljuttatásáról az ügyintézı gondoskodik. A tagfelvételrıl az Igazgatóság következı ülésén határoz, és a döntésrıl az ügyfelet értesíteni kell. Az Igazgatóság a kérelem elbírálása során vizsgálja a tagfelvétel jogszabályban foglalt feltételeinek meglétét, valamint azt, hogy a kérelmezı képes-e részt venni a szövetkezet tevékenységében. A tagsági jogviszony - eltérı megállapodás hiányában - a felvételrıl szóló határozat meghozatalának idıpontjára visszamenı hatállyal jön létre akkor, ha a tag a részjegy összegét vagy annak alapszabályban meghatározott hányadát a szövetkezet részére befizette, illetve nem pénzbeni hozzájárulásként átadta. A szövetkezetbe tagként belépni
12
kívánó személy felvételi kérelmében más szövetkezeti tag részjegyének megvételi szándékáról nyilatkozhat. Az ügyfél az Igazgatóság felvételi kérelmet elutasító döntése ellen az Igazgatósághoz eljuttatott és közgyőléshez címzett levélben élhet jogorvoslati kérelemmel. A jogorvoslati kérelemnek az Igazgatóság saját hatáskörben helyt adhat, vagy döntésre elıterjeszti a következı közgyőlés számára. A Hitelszövetkezet tagjairól nyilvántartást kell vezetni, melynek tartalmát és vezetését a Szervezeti és Mőködési Szabályzatban kell leszabályozni.
5.1.1. A Hitelszövetkezet tagjainak jogai: a.) Szavazati és tanácskozási joggal részt vegyen a Hitelszövetkezet közgyőlésén. b.) Közgyőlésen napirendre vett ügyekkel összefüggésben indítványt tegyen és szavazzon. A tag tagsági jogait a törvényben meghatározott feltételekkel képviselı útján is gyakorolhatja. c.) Betekinthet a közgyőlés jegyzıkönyvébe és saját költségére kérheti az Igazgatóságtól a jegyzıkönyv kivonatának vagy másolatának a kiadását. d.) Vagyoni hozzájárulásának megfelelıen részesedhet a Hitelszövetkezet eredményébıl. e.) Igénybe veheti a Hitelszövetkezet tagjai számára rendelkezésre álló szolgáltatásokat, és élvezheti a Hitelszövetkezet egyéb elınyeit. f.) Tisztséget viselhet a Hitelszövetkezetben, de a nem természetes személy tagok képviselıit ez a jog nem illeti meg. g.) A Hitelszövetkezet vezetı tisztségviselıitıl felvilágosítást kérhet a Hitelszövetkezetet érintı – üzleti titoknak nem minısülı – bármely kérdésben. h.) A Hitelszövetkezet által kibocsátott célrészjegyekbıl jegyezhet.
5.1.2. A Hitelszövetkezet tagjainak kötelessége a.) Teljesítse a vagyoni hozzájárulást (a részjegy vásárlást), és részt vegyen a Hitelszövetkezet önkormányzati tevékenységében. b.) Tegyen eleget az alapszabályban meghatározott részjegy jegyzési és befizetési kötelezettségének. c.) A Hitelszövetkezet céljai megvalósulását minden rendelkezésre álló eszközzel segítse. d.) A Hitelszövetkezet vagyonának védelme
5.2.
A tagsági viszony megszőnése
A tagsági viszony megszőnik, ha:
13
a.) A természetes személy tag meghal, a jogi személy, illetve a jogi személyiséggel nem rendelkezı társaság, valamint a tag egyéni vállalkozói minısége megszőnik. b.) A tag a Hitelszövetkezetbıl kilép. c.) A tagot az Igazgatóság kizárja. d.) A Hitelszövetkezet gazdasági társasággá alakul át. e.) A Hitelszövetkezet jogutód nélkül megszőnik. f.) A tag vagyoni hozzájárulását (pótbelfizetési kötelezettségét) az alapszabályban (közgyőlési határozatban) meghatározott idıpontig nem teljesíti. Abban az esetben, ha tagsági viszony a tag halálával, a jogi személy megszőnésével, vagy kilépéssel, vagy kizárással szőnik meg, a befizetett részjegy összegét legfeljebb a tagsági viszony megszőnése évét követı második éves mérlegmegállapító közgyőlés után 30 napon belül kell visszafizetni, ha ennek következtében a Hitelszövetkezet saját tıkéje, szavatoló tıkéje, illetve fizetıképességi mutatója nem érné el a törvényben meghatározott minimális követelményt. A kilépési szándékot minden esetben írásban kell bejelenteni. A tagsági viszony megszőnésének idıpontja, a megszüntetésrıl hozott igazgatósági döntés dátumával azonos, a tag elhalálozása esetén pedig az elhalálozás a Hitelszövetkezetnek tudomására jutásának idıpontja, a tag megszőnése esetén a megszőnésrıl szóló bírósági végzés idıpontja. A tagsági viszony megszüntetésére irányuló szándékot az ügyfél bármelyik egységében írásban jelezheti. A kérelem Igazgatósághoz történı eljuttatásáról az ügyintézı gondoskodik.
A tagsági viszony megszüntetésérıl az Igazgatóság 90 napon belül határoz, és a döntésrıl az ügyfelet tértivevényes levélben értesíti. A szövetkezet Igazgatósága kizárhatja azt a tagot, aki (neki felróható módon): -
a szövetkezet érdekeit sértı, vagy veszélyeztetı magatartást tanúsít, vagy a tagság jogviszonyból, vagy Hitelszövetkezet felé fennálló egyéb kötelezettsége teljesítésének felszólítás ellenére sem tesz eleget.
Az Igazgatóságnak a kizárásról indoklással ellátott határozatot kell hozni, azt az érintett taggal írásban közölni kell. Az ügyfél az Igazgatóság kizárásra vonatkozó döntése ellen az Igazgatósághoz eljuttatott és közgyőléshez címzett levélben élhet 30 napon belül jogorvoslati kérelemmel. A jogorvoslati kérelemnek az Igazgatóság saját hatáskörben helyt adhat, vagy döntésre elıterjeszti a következı közgyőlés számára. A tag a közgyőlés kizárásról hozott, vagy a kizárást megerısítı határozatának felülvizsgálatát a bíróságtól kérheti a szövetkezeti törvény vonatkozó rendelkezései szerint. A kereset indításnak halasztó hatálya van.
14
A tagsági jogviszony a kizárást kimondó határozat közlésétıl a 18. §-ban foglaltak alapján számított harminc nap elteltével szőnik meg, kivéve, ha:
a.) a határozat késıbbi idıpontot állapít meg, b.) a határozat bírósági felülvizsgálata céljából keresetet indítottak és a bíróság a kizárást kimondó határozatot megváltoztatja, vagy hatályon kívül helyezi, c.) a tag kérelmére a közgyőlés korábbi idıpontot állapít meg. Ha a tagnak lejárt tartozása van, legfeljebb az alaprészjegy összegéig csökkenthetı részjegy állománya, a tartozásba beszámítással, feltéve, ha a Hitelszövetkezet tıke követelményeknek és likviditási követelményeknek jogszabályi megfelelését nem veszélyezteti a részjegy felhasználás. Ennek engedélyezése az ügyvezetı igazgató hatásköre, de errıl az Igazgatóságot utólag tájékoztatni kell. Az érintett tagot tértivevényes ajánlott levélben kell értesíteni a részjegy beszámításról, tételes elszámolással.
5.3.
A tag és a Hitelszövetkezet közötti vagyoni kapcsolatok
A Hitelszövetkezet tagja vagyoni hozzájárulását részjegy jegyzésével, ill. azon túl más formájú vagyoni hozzájárulással teljesítheti.
5.3.1. Hitelszövetkezeti részjegy A Hitelszövetkezet tagja részjegyet köteles jegyezni. Egy részjegy névértéke 2.000.- Ft, azaz Kettıezer forint. a.) A természetes személy tag legalább egy részjegyet köteles jegyezni. Egy természetes személy tag a Hitelszövetkezet cégbíróságon bejegyzett jegyzett tıkéjének maximum 10 %-ának megfelelı darabszámú részjeggyel rendelkezhet. A jegyzett részjegyek összegének legalább 50%-át kell részjegy jegyzéskor befizetni, a fennmaradó részt 60 napon belül. b.) Nem természetes személy tagok (jogi személyek és jogi személyiség nélküli társaságok) a Hitelszövetkezetbe történı belépéskor 1 darab részjegyet kötelesek jegyezni és befizetni. A jegyzett részjegy összegének legalább 50%-át kell részjegy jegyzéskor befizetni, a fennmaradó részt 60 napon belül. Az alap részjegy jegyzés és befizetésen felül az Igazgatóság – üzletpolitikai érdekbıl – egyes tevékenységeknél többlet részjegy jegyzést és befizetést írhat elı, ezt a tevékenység üzletpolitikáját tartalmazó Hirdetményben kell közzétenni.
15
A Hitelszövetkezet mőködésének irányítása és ellenırzése során a tagokat az általuk szolgáltatott vagyoni hozzájárulás mértékére tekintet nélkül, azonos jogok illetik meg. A tag a személyes közremőködése, vagyoni hozzájárulása és egyéb érdekeltségének megfelelıen részesedik a Hitelszövetkezet gazdálkodásának eredményébıl. A részjegy a Hitelszövetkezet adózott eredményébıl részesedésre jogosít. A részjegy utáni részesedés mértékét a közgyőlés határozza meg. A folyó évi eredménybıl részesedést, (osztalékot) a folyó év január 01-jén már meglévı és befizetett részjegy összeg után fizet a Hitelszövetkezet. Évközi be- és kilépés esetén az osztalék arányosan fizetendı tényleges napok szerint). A Hitelszövetkezet meglévı akciós részjegy állománya után a közgyőlés által meghatározott osztalék + 2% mértékő osztalék fizetendı. A Hpt. értelmében a Hitelszövetkezet tagja, illetıleg örököse (jogutódja) tagsági jogviszonya megszőnésekor a szövetkezet saját tıkéjébıl legfeljebb a részjegye összegére tarthat igényt. A részjegy másra az alábbi kivételtıl eltekintve nem ruházható át, és a szövetkezeti tagnak harmadik személlyel szemben fennálló kötelezettsége miatt bírósági végrehajtás alá nem vonható: A Hitelszövetkezet tagja, valamint a 2006. évi X. tv. 43. § (2) bekezdésében meghatározott esetben a szövetkezetbe tagként belépı személy részére a részjegy átruházható. Az átruházás tényét a tagnyilvántartásba történı bejegyzés végett a tag köteles haladéktalanul a Hitelszövetkezetnek bejelenteni. Az átruházott részjegyhez kapcsolódó jogok csak a tagnyilvántartásba történt bejegyzést követıen gyakorolható. A részjegy örökölhetı, ha az örökös nem tagja a Hitelszövetkezetnek, kérheti felvételét. A részjegy és az arra jutó osztalék kifizetésére mindaddig nem kerülhet sor, amíg a volt tag a Hitelszövetkezettel szemben fennálló kötelmeinek eleget nem tett. A részjegy jegyzésének, befizetésének, visszafizetésének részletes szabályait a Szervezeti és Mőködési szabályzat tartalmazza.
5.3.2. A vagyoni hozzájárulás egyéb formái A Hitelszövetkezet tagjai a részjegy jegyzésén felül más formájú vagyoni hozzájárulást is teljesíthetnek.
16
A Hitelszövetkezet tagjai 5 évet meghaladó lejáratú - a hitelintézeti elıírások szerinti járulékos tıkeelemnek minısülı - célrészjegyet is jegyezhetnek, ill. vásárolhatnak. A jegyezhetı legkisebb összeg 10.000.-, azaz Tízezer forint. A vagyoni hozzájárulások befizetésének, felhasználásának, felmondásának és visszafizetésének rendjét a Szervezeti és mőködési szabályzat, az utánuk járó részesedés (kamat) mértékét az aktuális Hirdetmény tartalmazza. A tag és a Hitelszövetkezet azon kérdéseket, amelyekre a Szervezeti és mőködési szabályzat nem tér ki, külön megállapodásban rögzíti.
6.
Tisztségviselık
A Hitelszövetkezet tisztségviselıi: az Igazgatóság elnöke és tagjai, a Felügyelı Bizottság elnöke és tagjai. A Hitelszövetkezetnél – a Hpt. Értelmében – vezetı állású személy az Igazgatóság elnöke, a Felügyelı Bizottság elnöke és az ügyvezetık. A vezetı tisztségviselık és az ügyvezetık jogait és kötelezettségeit, hatáskörük részletes szabályait a Szervezeti és mőködési szabályzat tartalmazza.
Nem lehet tisztségviselı: a.) aki nem tagja a Hitelszövetkezetnek, b.) a jogi személy tag képviselıje, c.) akit bőncselekmény elkövetése miatt jogerısen végrehajtható szabadságvesztésre ítéltek mindaddig, amíg a büntetett elıélethez főzıdı hátrányos jogkövetkezmény alól nem mentesül, d.) akit a bíróság cselekvıképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság alá helyezett, e.) aki a jogszabályban elıírt szakmai követelményeknek nem felel meg, f) akit valamely foglalkozástól jogerıs ítélettel eltiltottak, az ítélet hatálya alatt, az abban megjelölt tevékenységet fıtevékenységként folytató szövetkezetnél; g) aki olyan szövetkezetben vagy gazdasági társaságnál, amelyet a cégjegyzékbıl megszüntetési eljárás során töröltek, a törlést megelızı két éven belül vezetı tisztségviselı volt, a törlést követı két évig; h) aki olyan szövetkezetben vagy gazdasági társaságnál, amelyet felszámolási eljárás folytán megszüntettek, a felszámolást megelızı két évben vezetı tisztségviselı volt, a felszámolás befejezésétıl számított két évig. Közeli hozzátartozók (Ptk. 685 §(b)) nem lehetnek a Hitelszövetkezet tisztségviselıi. A Hitelszövetkezet Igazgatóságának elnöke és tagjai, továbbá az ügyvezetı nem választható meg a Felügyelı Bizottság tagjává.
17
Tisztségviselıvé egy személy több szövetkezetnél és gazdasági társaságnál is megválasztható, a jelölt azonban a több tisztségre történı választásról (jelölésrıl) az érdekelt szövetkezeteket vagy gazdasági társaságokat elızetesen tájékoztatni köteles. A Hitelszövetkezet tisztségviselıje nem lehet korlátlanul felelıs tagja gazdasági társaságnak, illetve nem lehet vezetı tisztségviselıje a Hitelszövetkezet tevékenységéhez hasonló tevékenységet végzı gazdasági társaságnak. A tisztségviselık megválasztásának egyéb részletes feltételeit, összeférhetetlenségi szabályait, és más kizárási okokat a hitelintézetekrıl és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény tartalmazza.
Megszőnik a tisztségviselı megbízatása: a.) b.) c.) d.) e.) f.)
a megbízás idıtartalmának lejáratával, a tisztségviselı halálával, továbbá lemondásával, a közgyőlés általi felmentésével, tagsági viszonyának megszőnésével, ha az éves testületi ülések több, mint 2/3-án nem vesz részt.
A tisztségviselı(k) visszahívásáról a közgyőlés titkos szavazással dönt.
7.
Felelısségi szabályok
A Hitelszövetkezet teljes vagyonával felel tartozásaiért. A Hitelszövetkezet vagyona a Hitelszövetkezet saját tıkéje, amely magában foglalja a részjegytıkét (jegyzett tıkét), a jegyzett, de be nem fizetett tıkét, a tıketartalékot, az eredménytartalékot, a lekötött tartalékot (ezen belül a közösségi alapot), az értékelési tartalékot, valamint a tárgyév mérleg szerinti eredményét. A Hitelszövetkezet tagja saját vagyonával nem, csak a jegyzett részjegye értékével felel a Hitelszövetkezet tartozásaiért. A vezetı tisztségviselık kötelezettségeik megszegésével a Hitelszövetkezetnek okozott kárért a polgári jog szabályai szerint egyetemlegesen felelısek akkor is, ha a Hitelszövetkezettel munkaviszonyban állnak. Nem terheli az egyetemleges felelısség azt a vezetı tisztségviselıt, aki a határozat ellen szavazott, vagy az intézkedés ellen tiltakozott, és tiltakozását a Felügyelı Bizottságnak bejelentette. A vezetı tisztségviselı kártérítésre kötelezése a bíróság hatáskörébe tartozik.
18
A Hitelszövetkezet a tagjának jogellenesen okozott kárért a polgári jogi felelısség általános szabályai szerint tartozik felelısséggel. A tag a Hitelszövetkezetnek okozott kárért - a munkaviszony jellegő jogviszony keretében történı munkavégzéssel összefüggésben okozott kár kivételével - a polgári jog szabályai szerint tartozik felelısséggel. A kár megtérítésére kötelezés a bíróság hatáskörébe tartozik. A Hitelszövetkezet alkalmazottainak - a munkaviszonyban álló tisztségviselıket kivéve fegyelmi és kártérítési felelısségére, valamint a Hitelszövetkezet által alkalmazottainak okozott kárért fennálló felelısségre a Munka Törvénykönyve rendelkezéseit kell alkalmazni. A szövetkezet fizetésképtelenségével fenyegetı helyzet bekövetkeztét követıen a vezetı tisztségviselık ügyvezetési feladataikat a szövetkezet hitelezıi érdekeinek elsıdlegessége alapján kötelesek ellátni. A banktitok tekintetében - idıbeli korlátozás nélkül - titoktartási kötelezettség terheli a Hitelszövetkezet tulajdonosait (tagjait), vezetı tisztségviselıit, vezetıit, alkalmazottait és mindazokat, akik ahhoz a Hitelszövetkezettel kapcsolatos tevékenységük során bármilyen módon jutottak. Banktitokként kezelendı minden olyan, a Hitelszövetkezet rendelkezésére álló tény, információ, megoldás, vagy adat, amely a Hitelszövetkezet egyes tagjaira (ügyfeleire), adataira, vagyoni helyzetére, üzleti tevékenységére, gazdálkodására, tulajdonosi, üzleti kapcsolataira, valamint a Hitelszövetkezet által vezetett számlájának egyenlegére, forgalmára, továbbá a Hitelszövetkezettel kötött szerzıdéseire vonatkozik. A Hpt. értelmében banktitok - a törvényben rögzítettek kivételével - csak akkor adható ki harmadik személynek, ha a Hitelszövetkezet ügyfele, annak törvényes képviselıje a rá vonatkozó kiszolgáltatható banktitok kört pontosan megjelölve közokiratba vagy teljes bizonyító erejő magánokiratba foglaltan kéri, vagy erre felhatalmazást ad (nem szükséges a közokiratba, teljes bizonyító erejő magánokiratba foglalás, ha az ügyfél ezt az írásbeli nyilatkozatát a Hitelszövetkezettel történı szerzıdéskötés keretében nyújtja), vagy a Hpt.ben rögzített banktitok megtartásának kötelezettsége alól felmentést ad, továbbá a Hitelszövetkezet érdeke ezt az ügyféllel szemben fennálló követelése eladásához vagy lejárt követelése érvényesítéséhez szükségessé teszi. Üzleti titok minden olyan, a Hitelszövetkezetre vonatkozó tény, információ, megoldás vagy adat, amelynek titokban maradásához a Hitelszövetkezetnek méltányolható érdeke főzıdik. A Hitelszövetkezet tagja (ill. alkalmazottja) köteles a Hitelszövetkezet mőködésével kapcsolatban tudomására jutott üzleti (szakmai) titkot - idıbeli korlátozás nélkül megtartani, azt nem használhatja fel arra, hogy annak révén saját maga vagy más személy részére közvetlen vagy közvetett módon elınyt szerezzen, ill. hogy a Hitelszövetkezetnek vagy tagjainak hátrányt okozzon.
19
8.
A Hitelszövetkezet képviselete
Cégjegyzésre és a Hitelszövetkezet nevében a pénzügyi szolgáltató tevékenységgel kapcsolatos kötelezettségvállalásra a Hitelszövetkezetet az Igazgatóság elnöke és bármely ügyvezetı, vagy 2 ügyvezetı együttesen jogosult képviselni. Az együttes aláírási jog – a Hitelszövetkezet Igazgatósága által jóváhagyott belsı szabályzatban rögzítettek szerint átruházható. Más tag, vagy alkalmazott a szövetkezet képviseletében csak írásbeli meghatalmazás alapján, az adott ügyben járhat el.
9.
A Hitelszövetkezet egyesülése, szétválása, átalakulása és megszőnése
A Hitelszövetkezet egyesülésére, szétválására és megszőnésére a Sztv. és a csıdeljárásról, a felszámolásról szóló törvény, valamint a gazdasági társaságokról szóló törvény rendelkezéseit, a Hpt-ben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. 10.
Egyéb szabályok
1.
A könyvvizsgáló
A Hitelszövetkezet határozott idıre – öt évre - könyvvizsgálót választ. A Hitelszövetkezet könyvvizsgálója: •
Dr. Tóth Ferencné, lakcíme: 1078 Budapest, Marek J. u. 28. III/24. an.: Wágenhoffer Julianna Megbízatásának idıtartama: 2008. május 23-tól 2013. május 23-ig
A Hitelszövetkezet - a gazdasági társaságokról szóló törvénynek és az Sztv-nek a könyvvizsgálóra vonatkozóan meghatározott feltételein túlmenıen - könyvvizsgálói feladatok ellátására csak akkor adhat az érvényes könyvvizsgálói engedéllyel rendelkezı, bejegyzett könyvvizsgáló (könyvvizsgálói társaság) részére megbízás, ha -
a Felügyelet az általa vezetett pénzügyi intézményi könyvvizsgálók névjegyzékében a könyvvizsgálót határozattal nyilvántartásba vette, a könyvvizsgáló nem rendelkezik a Hitelszövetkezetben közvetlen vagy közvetett tulajdonnal, a könyvvizsgálónak nincs a Hitelszövetkezettel szemben fennálló kölcsöntartozása, valamint
20
-
a befolyásoló részesedéssel rendelkezı tulajdonos a könyvvizsgáló cégben közvetlen vagy közvetett tulajdonnal nem rendelkezik.
Ezen korlátozásokat a könyvvizsgáló Ptk. 685. § b) pontja szerinti közeli hozzátartozójára is alkalmazni kell. A Hitelszövetkezet természetes személy könyvvizsgálójának megbízatása legfeljebb öt évig tarthat, és a megbízatás lejártát követı harmadik év után lehet újabb megbízási szerzıdést kötni ugyanazon könyvvizsgálóval. A könyvvizsgálói társaság által alkalmazott (munkavállaló, vezetı tisztségviselı, munkavégzésre kötelezett tag) könyvvizsgáló legfeljebb öt évig láthat el könyvvizsgálói feladatokat a Hitelszövetkezetnél, és a megbízatás lejártát követı harmadik év után láthatja el újra a Hitelszövetkezetnél a feladatát. 2. A Hitelszövetkezet köteles belsı ellenırt foglalkoztatni. A belsı ellenır feladata a Hitelszövetkezet belsı szabályzatnak megfelelı mőködésének, valamint pénzügyi szolgáltatási, illetve kiegészítı pénzügyi szolgáltatási tevékenységének a törvényesség, a biztonság, az áttekinthetıség szempontjából történı vizsgálata, továbbá mindaz, amit külön jogszabály a feladatkörébe utal. 3. A Hitelszövetkezet tagja kíván lenni a hitelintézetek szakmai érdekképviseletét ellátó szervezetnek. 4. A Hitelszövetkezet küldöttgyőlése felhatalmazást ad az Igazgatóságnak arra, hogy a Hitelszövetkezet más szakmai érdekképviseletbe is beléphessen. A Hitelszövetkezetet az érdekképviseleti szervezet(ek)ben az Igazgatóság mindenkori elnöke (távollétében az általa meghatalmazott személy) képviseli. 5. A Hitelszövetkezet a jogkövetkezményt maga után vonó értesítéseket tértivevényes levélben küldi ki tagjai részére. A tértivevényes levél szabályszerően kézbesítettnek tekintendı, és így a hozzá főzıdı joghatály beáll: -
amennyiben a levelet szabályszerően kézbesítették, a kézbesítés napján, amennyiben a tag a levelet nem veszi át („nem kereste”, „nem vette át”), illetve amennyiben a levél a „címzett ismeretlen”, vagy „elköltözött” jelzéssel érkezik vissza, és a tag rossz címet adott meg, vagy új lakcímét a Hitelszövetkezetnek nem jelentette be a tértivevény Hitelszövetkezethez visszaérkezésekor.
6. Mindazon kérdésekben, amelyekre nézve az alapszabály nem rendelkezik, a Hitelszövetkezet tagjai a szövetkezetekrıl szóló 2006. évi X. törvény, valamint a hitelintézetekrıl és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény és a polgári törvénykönyv vonatkozó rendelkezéseit tekintik irányadónak.
21
11.
Jóváhagyó záradék
A fenti Alapszabályt a Hitelszövetkezet közgyőlése egységes szerkezetben 14/2008.(05.23.) sz. határozatával elfogadta, egyidejőleg a 9/2007.(11.14.) számú határozattal elfogadott Alapszabályát hatályon kívül helyezte. Az Igazgatósági és Felügyelı Bizottsági tagok adatainak hatályosítása 2008. május 23. napjával megtörtént.
Zalaegerszeg, 2008. május 23.
Tüttı Nándor Igazgatóság elnöke
Szerkesztettem és ellenjegyzem:
Dr.Szendrı Zsolt Ügyvéd
22
TARTALOMJEGYZÉK
1. A Hitelszövetkezet cégneve:...................................................................................2 2. A Hitelszövetkezet célja és feladata: ......................................................................2 3. A Hitelszövetkezet tevékenysége ...........................................................................3 4. A Hitelszövetkezet önkormányzati szervezete és mőködése..................................4 4.1. A Közgyőlés .......................................................................................................4 4.2. A Küldöttgyőlés ..................................................................................................7 4.3. Az Igazgatóság....................................................................................................7 4.4. A Felügyelı Bizottság ........................................................................................9 5. A Hitelszövetkezet tagsága ...............................................................................11 5.1. Tagsági viszony létesítése.................................................................................11 5.1.1. A Hitelszövetkezet tagjainak jogai: ..............................................................12 5.1.2. A Hitelszövetkezet tagjainak kötelessége.....................................................12 5.2. A tagsági viszony megszőnése .........................................................................12 5.3. A tag és a Hitelszövetkezet közötti vagyoni kapcsolatok.................................14 5.3.1. Hitelszövetkezeti részjegy ............................................................................14 5.3.2. A vagyoni hozzájárulás egyéb formái ..........................................................15 6. Tisztségviselık......................................................................................................16 7. Felelısségi szabályok .......................................................................................17 8. A Hitelszövetkezet képviselete.........................................................................19 9. A Hitelszövetkezet egyesülése, szétválása, átalakulása és megszőnése ...........19 10. Egyéb szabályok ...............................................................................................19 11. Jóváhagyó záradék............................................................................................21