Ára: 2,50 hrivnya
2014. december 11.
50
Fizesse elő a Kárpátinfót!
Segíts, hogy segíthessünk!
AJÁNLÓ
Értékőrzés, értékápolás Átadták a Kárpátaljai Magyar Kultúráért Alap díjait
5. oldal
2. oldal
A fogyatékkal élők világnapján
Adventi vásár Beregszászon
5. oldal
Tv
Index 08776 Legyen Ön is a partnerünk!
Ifjúsági lelkigyarkorlat Karácsfalván
6. oldal
r 15-21. e b m e c e -műsor d
18. évf. 50. szám
2. oldal
Figyelem!
Szeretetnyelv-tábor Aknaszlatinán
Száz perc száz emberért Jótékonysági koncert Budapesten
V
annak még önzetlen jóakaratú emberek. Ebben a hitünkben erősít meg bennünket a gálocsi származású, Budapesten élő 83 éves Kiss Gyula nyugalmazott pedagógus, aki tízmillió forintos meg-
takarítását ajánlotta fel, hogy létrehozzanak egy alapot – ez lett a Kárpátaljai Magyar Kultúráért Alap – a Kárpátalján működő gyermek néptánccsoportok támogatására, Folytatás a 4. oldalon
Volt zsákjában minden jó…
Mikulás érkezett Budapestről
A
z elmúlt héten minden iskolában, óvodában, otthonban Mikulás-váró hangulat uralkodott. Minden gyerek azt leste, mikor érkezik a Nagyszakállú, no és, mit tesz majd a csizmácskába, vagy mit
ad át személyesen. Nos, szombaton Budapestről a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) Mikulása is eljött Beregszászba, hogy megajándékozza a gyerekeket. Folytatás a 3. oldalon
Ünnepség a mozgáskorlátozottak egyesületében
Részletek a 2. oldalon
B
eregszászi Olga színművésznő, a Vérke-parti város szülötte, díszpolgára mindig is aggódó szeretettel figyelte az itteniek életét, és lehetőségeihez mérten
igyekezett enyhíteni a nehéz sorban élők helyzetén. Barátaival, művésztársaival közösen az elmúlt vasárnap immáron tizenegyedik alkalommal szervezték meg Budapesten a Száz
Zöld szalagot kaptak a nagyberegi líceum végzősei
Tartás és küzdés
Fotó: Makó András
perc száz emberért címet viselő jótékonysági koncertet. Az est fővédnöke Jókai Anna, védnöke pedig Mádl Dalma és Schmittné Makray Katalin volt. A MOM Kulturális Központ
ezúttal is zsúfolásig megtelt jóakaratú emberekkel, akik szívügyüknek tekintik, hogy segítsék a külhoni nemzetrészt. Folytatás a 3. oldalon
A
z ember életében vannak állomások, amikor megáll, visszatekint a megtett útra, számvetést készít, hogy új erővel, új reménnyel és hittel vághasson neki az előtte álló feladatoknak. Ilyen állomás a diákok életében a szalagavató. A Nagyberegi Református Líceum végzősei számára ez az adventi időszakban jött el. A megható és felemelő ünnepségnek idén is a Beregszászi Művelődési Ház adott otthont. Folytatás a 3. oldalon
2
Közélet
2014. december 11.
Barkaszón járt az MTVA Mikulása Iskolai és elektronikai eszközöket, valamint édességből, könyvekből álló ajándékcsomagot vitt az MTVA Mikulása a kárpátaljai Barkaszóra. Az ajándékot a rádió hírszerkesztőségének munkatársai gyűjtötték a munkácsi járás, nagyrészt magyarok lakta településének iskolája számára. A barkaszói iskolába 427 gyerek jár. A több mint kétezer lelkes település a magas munkanélküliséggel sújtott kistérség egyetlen középiskolája, a környékbeli településekről is oda járnak a gyerekek. Ennek ellenére az intézmény felszerelése hiányos és elavult. Első-
helyzetben van az iskola, ezért a munkatársak gyűjtést indítottak. Ebből vásárolták a Mikulás-csomagokat, valamint iskolai felszereléseket, de mások adományait is elhozták magukkal. – A Rózsakerti Demjén István Református Iskola, illetve a Budapesti Üzleti és Kommunikációs Főiskola elnöke, Herbsz Árpád adományait vittük el a gyerekeknek. Laptopokat, vetítőket, logikai fejlesztő játékokat és Mikulás lévén Mikulás-csomagokat a gyerekeknek – mondta Gaál Andrea, az MTVA rádiós hírszerkesztőségének vezetője. Ennek a kis elsősök nagyon örültek. Az iskolai és műszaki eszközök
sorban szemléltetőeszközökre és a színvonalas oktatáshoz szükséges felszerelésre van szükség. Nem véletlenül éppen ilyen ajándékokkal érkezett a településre az MTVA Mikulása a rádió hírszerkesztőségének két munkatársa személyében. Hírét vették, hogy nehéz
pedig minden tanulónak segítséget jelentenek majd. Az ajándékokért Majoros Béla igazgató mondott köszönetet, a gyerekek pedig zenés műsorral köszönték meg az ajándékokat. Az MTVA munkatársai azt ígérték, hogy jövőre újra erre jár majd a rádiósok Mikulása. hirado.hu/Kárpátinfo
A fogyatékkal élők világnapján
Mindenkire számítunk
Amikor a pénzromlás országunkban egyre nagyobb méreteket ölt, még az egészségesek egzisztenciája is veszélybe kerül. A fogyatékkal élők pedig gyakran a puszta túlélésért küzdenek, állapították meg annak a kerekasztal-megbeszélésnek a résztvevői, amelyet a beregszászi járási szociális-védelmi osztály szervezésében tartottak a fogyatékkal élők világnapján. A fórumon a járási egészségügyi osztály, a Vöröskereszt Járási Szervezete, a Beregvidéken működő rehabilitációs intézmények és a rokkantak ügyét felvállaló civil szervezetek vezetői, valamint a fogyatékkal élők képviselői vettek rész. Beregvidék 72 ezer lakója közül jelenleg 2407 fogyatékkal élőt tartanak nyilván, s közülük 421 a kiskorú. Az első és a második kategóriába sorolt rokkantak száma együttesen meghaladja az ezret. Támogatásukra jelentős pénzeszközöket fordít az állam. Ám a bajbajutottak élete így is nagyon nehéz, hangsúlyozta a tanácskozást megnyitva Volodimir Terpaj, a beregszászi járási szociális-védelmi osztály vezetője. Aki a többiekkel egyetértésben azt hangsúlyozta, hogy a fogyatékkal élők ügyében akkor történik majd igazán előrelépés, ha az egész társadalom összefog. Márpedig gyakran tapasztaljuk, hogy az egészségeseket nem hatja meg a rokkantak problémája, amellett a
többség szó nélkül megy el. A megbeszélésen sorra terítékre kerültek azok a gondok, amelyek megkeserítik a hátrányos helyzetbe került emberek mindennapjait. Elek István, a rokkantak ügyét felvállaló beregvidéki civil szervezet vezetője nem csupán a fogyatékkal élők utazásának a nehézségeiről számolt be – a törvény szerint legtöbbjük számára a tömegközlekedési járművek használata ingyenes –, hanem arról a lehetetlen állapotról is, mely szerint Beregvidéken immáron egyetlen állami gyógyszertár sem működik. Márpedig ebben az esetben a kedvezményesen kiváltható orvosságok beszerzése óriási gondot jelent, azért Munkácsra vagy Ungvárra kell utazni. Ugyancsak törvény szabályozza a fogyatékkal élők foglalkoztatását. Ám, sajnos, a helyi vállalkozók legfeljebb portásként, fűtőként vagy éjjeli őrként kívánják őket alkalmazni. Jogos a kérdés, mi legyen az értelmiségi rokkantakkal? Örvendetes, hogy a beregszászi járásban immáron három gyermek-rehabilitációs központ működik. Martinyuk Hanna, beregszászi járási gyermek-rehabilitációs központok vezetője elmondta, hogy a központokban dolgozó lelkes és lelkiismeretes szakemberek áldozatos munkájának köszönhetően az ide járó fogyatékkal élő gyerekek jelentős része fejlődésében komoly eredményeket sikerült elérni. Ugye mindenki megérti, hogy ezekben az esetekben a kis előrelépés is nagyot jelent.
Ünnepség a mozgáskorlátozottak egyesületében
Pulzus-karácsony ötödször
December 3. – a rokkantak világnapja. Ezen a napon talán kicsit nagyobb figyelemmel fordulunk a fogyatékossággal élők felé, akik sokkal nehezebben élik mindennapjaikat, mint egészséges társaik. A Beregszászi Mozgáskorlátozottak Egyesülete idén Mikulás-napon tartotta ünnepi összejövetelét, ahol Elek István elnök és Makuk János, a Máltai Szeretetszolgálat Beregszászi Járási Szervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket. A Beregszászi Népszínház ifjúsági és gyermek
A Pulzus FM és a Sion Rádió On-line idén decemberben már ötödször szervez karácsonyi ünnepséget Beregszász főterén. December 18-án egész napos színes műsorral, betlehemes játékkal várják az érdeklődőket, eljön a Kaláka együttes, civil szervezetek állítják fel sátraikat, no és ismét hatalmas bográcsban fő majd a finom egytálétel. Természetesen idén is meghirdetik a cipősdobozakciót, amelynek keretében hátrányos helyzetű gyermekek, így nevelőotthonokban élő árvák, bentlakásos otthonokban, illetve szegény családokban nevelkedő gyermekek számára gyűjtenek ajándékcsomagokat. Bárki csatlakozhat ehhez az akcióhoz, s eljuttathatja a becsomagolt cipősdobozban elhelyezett ajándékát a Nagyszőlősön, Munkácson, Csapon, Salánkon, Visken, Kaszonyban és Tiszapéterfalván kialakított
színjátszó csoportja ezúttal vidám mesejelenettel kedveskedett a jelenlévőknek. A műsor végére pedig megérkezett Nagy Béla, a Kárpát-
aljai Református Egyház Diakóniai Osztályának vezetője, aki finom bográcsgulyással vendégelte meg az egyesület tagjait.
-marton-
Bizony nagy sikerélmény a gyerek számára, és végtelen öröm a szülőknek, ha a gyerek végre megtanul járni, felöltözni, egyedül enni. Hasonló kedvező ered-
ményekről számolt be Zán Schramm Ibolya a református egyház által működtetett hetyeni és vári gyermekrehabilitációs központok tevékenységéről, ahová heti négy alkalommal várják 37 neveltjüket. Ám sok szülőnek egyre nagyobb gondot jelent a gyerekek utaztatása, illetve az utazáshoz szükséges költségek előteremtése. A jelenlevő Sass József rokkantnyugdíjas felajánlotta, hogy ő, mint magánfuvarozó, kedvezményes díjszabást alkalmazva vállalja a sérült gyerekeknek a rehabilitációs központokba való szállítását. Megtudtuk, óriási probléma, hogy egy-egy sérült gyermek csak 18 éves koráig lehet valamelyik bentlakásos gyermek-rehabilitációs központ lakója. A beregvidéki gyermekintézmények vezetői mihamarabb el szeretnék érni, hogy a felső korhatárt hosszabbítsák meg az
Segíts, hogy segíthessünk!
érintettek 26 éves koráig. Hallhattunk arról is, hogy a külföldről érkező segélyek elosztása mennyire bürokratikus. Kevesen tudják, hogy a segélyszervezethez benyújtott kérvényt Kijevben a szociális minisztériumban hagyják jóvá, a segély csak ezután adható ki a kérvényező személy vagy intézmény számára. Választ kaptunk arra is, hogy az igazán magas szak-
mai színvonalon működő kárpátaljai szanatóriumokba a rokkantak azért nem kapnak a központi költségvetés terhére beutalót, mert a szociális minisztérium az itteni magas árak miatt egyszerűen kihagyja ezeket a megpályázható intézmények listájáról. A fórum résztvevői nyomatékosan felhívták a figyelmet arra, hogy a civil szférának szívós munka révén oda kell hatnia, hogy a társadalom egészséges tagjai lojálisan viszonyuljanak az elesettekhez. Ezt szolgálják többek között a fiatalok aktív bevonásával meghirdetett jótékonysági akciók, bemutató órák, a rokkantakkal való személyes találkozások. Mindenképpen el kell érni, hogy ne csupán a fogyatékosok világnapján kerüljenek az elesettek problémái terítékre.
Eszenyi Gábor
Sámuel Alapítvány, a Beregszászi Református Gyülekezet, а Máltai Szeretetszolgálat beregszászi járási szervezete és a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Központja. Az elmúlt évek alatt a szervezők 7 000 ajándékcsomagot gyűjtöttek, tavaly például 1 500 gyereknek vittek karácsonyi meglepetést. Idén remélhetőleg
átvevőhelyekre. Beregszászban a Kossuth téren lévő Fornetti kávézóban veszik át a csomagokat. Minden átvevőhelyen már most fogadják az ajándékokat. A dobozokra írják rá, hogy kislánynak vagy kisfiúnak, illetve milyen életkorú gyermeknek szánják az ajándékot. DecemA felvétel a tavalyi ber 18-ig akcióról készült összegyűjtenek minden dobozt, s eljuttatják még több gyermeknek szerezazokat a rászoruló kárpátaljai hetnek örömet. Segíts, hogy gyermekekhez. Bővebb infor- segíthessünk – hangzik ezúttal mációt a 0958576790-es tele- a szervezők felhívása. Halljuk meg minél többen! fonszámon kaphatnak. Az akció fő partnerei: a -kósa-
3
Közélet Jótékonysági koncert Budapesten
Száz perc száz emberért Elejét lásd az 1. oldalon Jókai Anna, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuthdíjas és József Attila-díjas magyar író- és költőnő köszöntő beszédében annak az örömének adott hangot, hogy nem halt ki az emberek szívéből a szeretet, hogy
emelkedni ehhez az érzéshez, hogy tiszta szívből segíteni tudjunk. Különösen ebben a nehéz helyzetben fontos, hogy a kárpátaljai testvéreink érezzék a szeretetünket, hangsúlyozta Jókai Anna. Beregszászi Olga pedig legszívesebben átölelt volna minden résztvevőt, akik együtt éreznek a kárpátaljai
Gyermektáncegyüttes. A koncert folyamán – melynek a műsorvezetését Kautzky Armand színművész vállalta el – divatbemutatóra is sor került. Hampel Katalin divattervező ruháin a hagyományokhoz hűen jeleníti meg elmúlt korok díszítő elemeit. A polgári és úri viseletek sok kézimunkával és díszítéssel újra élednek a modern kor követelményeinek megfelelő formában: sújtás, zsinór, paszomány, lengyelke, pityke társulnak a nemes anyagok mellé. A ruhákat – Várhegyi Éva kalapjaival együtt – ezúttal nem hivatásos modellek, hanem
2014. december 11. A nagyszerű programot, az élményt, a beregszásziak felé áradó szeretetet, az önzetlen segítőkészséget Babják Zoltán, Beregszász polgármestere köszönte meg. Beszédében hangsúlyozta, hogy menynyire fontos számunkra ez az odafigyelés, s hogy ennek a koncertnek a bevételével nem csupán száz ember, hanem száz család karácsonyát teszik szebbé. Beregszászi Olga karácsony tájékán rendszeresen hazalátogat szülővárosába, hogy személyesen adja át a koncert résztvevőinek, támogatóinak köszönhetően összegyűjtött pénzadományt – tíz-tízezer forintot száz embernek. Eljön, hogy dalaival és az ajándékkal fényt, reményt és örömet hozzon az itteni nehéz sorsú családok éle-
Mikulás érkezett Budapestről
Volt zsákjában minden jó… Elejét lásd az 1. oldalon A Beregszászi 6. sz. Általános Iskola tornatermében nagy volt ezen a napon az izgalom. Csillogó gyermekszemek lesték az
tozás, és van egy teremtő Isten, aki bennünket megtart, és rólunk gondot visel, szeretetével táplál. Jézus megszületésekor így hangzott a mennyei örömhír: „Dicsőség a magasságban
Beregszászi Olga és Vadkerti Imre duettje. Kísér az MH Légierő Zenekar
A Csillagszemű Gyermektáncegyüttes tudnak szívből adakozni. Szomorúan emlékezett a tíz esztendővel ezelőtti gyászos eseményre, amikor voltak, akik nem vállaltak sorsközösséget azokkal, akiket a történelem vihara önhibájukon kívül a határon túlra sodort. Ez az adventi hangulathoz jól illő jótékonysági koncert bizonyítja, hogy él a magyar népben a testvéri szeretet. Nekünk nem kell megváltani a világot, mondta, azt már megváltották helyettünk – Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta érte –, nekünk fel kell
testvérekkel. Ezt az ölelést ezúttal dalaiban adta át a résztvevőknek. Barátaival, művésztársaival csodálatos hangulatú koncertet adtak ezúttal is. A régi Beregszászt idéző molinó előtt fellépett többek között Geiger György trombitaművész, Orosz Zoltán harmonikaművész virtuóz játéka elbűvölte a nagyérdeműt, akárcsak Vadkerti Imre énekes, színművész, vagy éppen az MH Légierő Zenekar Katona János vezényletével. Hatalmas sikert aratott a Timár Sándor és felesége, Timár Böske vezette Csillagszemű
Zöld szalagot kaptak a nagyberegi líceum végzősei
Tartás és küzdés Elejét lásd az 1. oldalon Az ünnepség Komonyi Arnold műsorvezető-diák szépen megfogalmazott köszöntőjét követően Tóth László áhítatával vette kezdetét. Nagy ma a kísértés, nehézségek, próbák állnak a fiatalok előtt is, „…de te életedet ajándékul kapod,
bárhová mégy” – biztatta a végzősöket a lelkészigazgató Jeremiás köny-
prominens személyiségek mutatták be, így a kifutóra lépett többek között Rogán Antal, a FIDESZ frakcióvezetőjének a felesége, az ankarai nagykövet felesége, Béres Klára, a Béres Alapítvány kuratóriumának elnöke, Schmitt Pálné Makray Katalin és sokan mások.
tébe, hogy karácsony táján azok is megélhessék az otthon melegét, a remény, a törődés, a valahová való tartozás érzetét és a karácsony ünnepélyességét, szentségét, akik igencsak sanyarú helyzetben élik mindennapjaikat.
denkor sikerüljön nekik a jót választani, az erkölcsi törvények szerint élni. Megható szavakat intézett az ünnepeltek felé Heimann
hűek magyarságukhoz, nemzetükhöz, ragaszkodjanak gyökereikhez, őrizzék meg a magyar nyelvet, a magyar kultúrát. Hasonló gondola-
Kovács Erzsébet
vének 45,5 verse alapján. Aki arra is figyelmeztette a hamarosan érettségiző diákokat, hogy terveikből soha ne hagyják ki Istent, mert benne találják meg a kapaszkodót. Az embernek megadatott, hogy választhasson a jó és a rossz között, ez viszont igen nagy felelősséget is jelent, fogalmazott Bozsik
Béla beregszászi magyar konzul, aki azt kívánta a végzősöknek, hogy min-
Józsefné, a Szekszárdi Garay János Gimnázium igazgatónője, aki a nemzeti összetartozás érzésének fontosságát hangsúlyozta, illetve arról szólt, mit tesz ezért a magyar kormány, mit tehetnek ennek erősítéséért a testvériskolai kapcsolatot ápoló fiatalok. Az igazgatónő elismeréssel szólt arról a példamutató tartásról, kitartásról, küzdésről, amit itt tapasztalnak. Ez nekünk is erőt ad, mondta, majd azt kérte a végzősöktől, hogy a továbbiakban is legyenek
toknak adott hangot Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyház főgondnoka, aki emellett az ige alapján a feddhetetlen életre is intette a diákokat, s arra kérte őket, tegyenek meg minden tőlük telhetőt magyarságunkért, megmaradásunkért. A szalag összeköt benneteket, de az csupán ideigóráig tart. Az igazi kapocs a szeretet, a barátság, a hűség és a tisztelet, fogalmazott köszöntőjében Dencs Elemér oktatási igazgató. Aki arról is szólt, hogy igencsak
ajtót, amelyen végül is belépett az öreg Télapó. Persze elkísérte a Krampusz is, aki bohókás kedvével, huncutságával sok mosolyt csalt a gyermekek arcára. Végül is nagyon szép ajándékokat kaptak, még a családnak is hazavihettek egy-egy élelmiszercsomagot. Persze a gyerekek is készültek ajándékkal: csodaszép versekkel, dalokkal, táncokkal köszöntötték a Mikulást, illetve a vele érkezett vendégeket, akiknek köszönhetően összeállt a csomag. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet Szász Jenő elnök vezetésével idén négymillió forint értékű ajándékcsomagot hozott el kárpátaljai gyerekekhez. Mint elmondta, a kutatóintézet munkatársaival már tavaly eldöntötték, hogy Karácsony közeledtével maguk is ajándékcsomagokat készítenek, amit határon túli gyerekekhez fognak eljuttatni. A Kárpátaljai Református Egyházzal vették fel a kapcsolatot, és segítségükkel fogyatékkal élő, illetve gyermekotthonokban nevelkedő gyerekeknek adhatták át az ajándékokat. A püspöki hivatalban most is izgatottan várták, Mikulásváró énekekkel hívogatták a gyerekek a Mikulást, aki névre szóló ajándékot adott át nekik, szüleik pedig egy alapélelmiszerekből álló egységcsomagot vihettek haza. Zán Fábián Sándor püspök szerint ez az esemény azt jelzi, hogy létezik az összefogás, az összetar-
bizonytalan világban élünk. Bizonytalan a független tesztelés új formája, a továbbtanulás, a pénzünk értéke, a munkahely, az országunk sorsa… De van egy biztos forrás: a hit. Ebbe kapaszkodjatok! A tudás és a hit legyen útmutatótok, a szeretet vezéreljen benneteket, kérte az igazgató. A köszöntéseket követően a tizenegyedikesek vonultak fel ünnepélyesen a színpadra, ahol egy-egy ige kíséretében Tóth András osztályfőnök feltűzte mellükre a
Istennek, a földön békesség és az emberekhez jóakarat.” Ezt a jóakaratot tapasztalhattuk meg ma ebben a közösségben. Legyünk mi is olyan emberek, akik ezt az akaratot birtokoljuk és tovább is visszük, hogy Isten nevére mindenkor dicsőség térjen! –hangsúlyozta a püspök. Szász Jenő szerint ez a segíteni akarás egyfajta késztetésként kell, hogy éljen egyik magyarban a másik iránt. Hiszen, mint fogalmazott, ha egy külhoni magyar találkozik egy másik külhoni magyarral, még bensőségesebb, szorosabb az együttérzés megtapasztalása. Székelyföldről érkezvén, Budapesten keresztül Beregszászra az ember hazaérkezik a Kárpátok lábához, és ugyanazt a ragaszkodást, szeretetet, szerénységet, a lélekből áradó melegséget tapasztalja, illetve azt a fajta együttérzést, amit mi, külhoni magyarok az anyaország iránt táplálunk – fogalmazott az NSKI vezetője. A püspöki hivatalban tartott ünnepségen Nagy Béla, a KRE főgondnoka hálát adott Istennek az adventi együttlétért, és köszönetet mondott a bőkezű adományokért. Az ajándékátadásra mindkét helyszínre elkísérte a kutatóintézet munkatársait Orosz Ildikó, a Rákóczi Főiskola elnökasszonya, valamint Mélykúti Ferenc, beregszászi magyar konzul.
m.e.–s.k.
reménység zöld szalagját. A tizedikesek énekkel köszöntötték azokat, akiktől most átveszik a stafétát. Majd ezt követően a végzősök versben, dalban adtak hálát Istennek mindazért, amit eddig elértek, vallottak barátságról, hitről, haza- és családszeretetről, magyarságról. Tóth László zárszavában azt kérte a végzősöktől, hogy az ezen a napont tanúsított hittel és szenvedéllyel éljék további életüket.
Marton Erzsébet
4
Közélet
2014. december 11.
Átadták a Kárpátaljai Magyar Kultúráért Alap díjait
Ő megadja szíved kéréseit „Várom az Urat, várja az én lelkem és bízom az ő ígéretében.” (Zsolt 130, 5) Amikor még fiatal gyermek volt József, kétszer is valami különöset álmodott. Elmesélte álmait apjának, Jákobnak, és testvéreinek is. Jákob felháborodott és megdorgálta fiát: „Micsoda álom az, amelyet álmodtál? Avagy elmegyünk-e én és a te anyád és atyádfiai, hogy meghajtsuk magunkat te előtted a földig?” Pedig József nem álmodozott, ezek az álmok Isten kijelentései, ígéretei voltak. De amíg az álmokból valóság lett, Józsefnek sokat kellett szenvednie börtönben és szolgasorban egyaránt. Mindvégig megőrizte erős istenhitét, és minden körülmények között szigorúan betartotta azt, amit a szülői házban tanult. Ennek a magatartásának köszönhetően harminc éves korára beteljesedtek Isten ígéretei. József korán félárva maradt, meghalt az édesanyja, testvérei gyűlölték, meg is akarták ölni, kútba vetették, aztán eladták egy kereskedő-karavánnak, ezek tovább adták Egyiptomban, ahol Pótifár udvarába került szolgának. Itt tisztességgel végezte munkáját, de Pótifárné megpróbálta elcsábítani, ő ellenállt, és emiatt, hamis vádak alapján, börtönbe került; megfejti börtöntársai álmát... Végül, két év múlva a fáraó előtt állt, és felülmúlhatatlan bölcsességéért megkapta a legmagasabb hivatalt. Isten befejezte munkáját József életében. Megformálta azt a Józsefet, aki előtt nemsokára kétszer is a földig borulnak testvérei. Miért kellett ennyit szenvednie Józsefnek? Nem tudjuk, ez Isten titka. De azt tudjuk, hogy Józsefnek Istenhez való hűsége, fiatal életének tisztasága végig töretlen volt. Kaptál-e már Istentől ígéretet? Beteljesedett-e már? S ha nem, elhiszed-e, hogy ha késik is, Isten beváltja ígéretét? A próbák idején az a bizonyosság ad és adott erőt nekem, hogy tudtam: még nem teljesedett be minden, amit az Úr ígért, a szenvedés, amiben vagyok, még nem a vég! Várok az Úrra, bízom benne! Bízom az Ő ígéretében, mert megadja, beváltja szavát. Oly szépen ír erről Dávid a 130. Zsoltárban! Ha csendben figyelsz, Isten Lelke veled is közli ígéreteit. Bízzál benne és várj Rá hűséggel, mert Ő beteljesíti szavát, ígéretét! Köszönöm, Istenem, hogy Te megkerestél engem, és rám bíztad a titkokat, amit életem felől terveztél. Köszönöm, hogy beteljesítetted ígéreteidet. Csodálom a Te végtelen szeretetedet. Sok mindent
nem értek, hogy miért kellett gyászban járnom, sebeket kapnom és hordoznom. Még van olyan ígéreted, amire várok hosszú-hosszú évek óta. Kezedben van életem, olyan jó tudni ezt. Bízom Benned. Legyen meg a Te akaratod életemben! „Eleséggel megáldom gazdagon, szegényeit jóltartom kenyérrel.” (Zsolt 132,15) Isten emlékszik a mi ígéreteinkre, és nem feledkezik meg arról sem, amit nekünk ígért. Ő pontosan tudja, hogy mi válik a javunkra. Lehet, hogy mi türelmetlenek vagyunk, elfáradtunk már várni, de Ő nem késik, időben, alkalmas időben fogja megadni ígéretét. Bízzál benne, ne félj, ne ess pánikba! A várakozás ideje alatt bátran beszélhetsz az Úrral, emlékeztetheted is: „Atyám, megígérted, várok, adj hitet és erőt, kivárni, amíg cselekedni fogsz”. És Ő cselekszik. Ígérte-e Isten, hogy adni fog otthont, ruhát, áldást, békességet, testvért, közösséget, munkát, békességet? Kaptál-e ígéretet, hogy „jóllakat téged kenyérrel”? De vigyázz, ha Isten neked kenyeret ígért, akkor ne fájjon a fogad dobos tortára csak azért, mert a szomszéd is azt eszik! Megelégedéssel, hálaadással elfogadni azt, amit az Úr ad – ez a legnagyobb dolog. Ha az Úr téged a kórházba küld betegeket ápolni, akkor ne kacsingass más munka után. Fogadd el és engedelmeskedj hálásan Isten hívásának, ajándékának, amit majd ott akar neked adni a szenvedők, a betegek között! Megáldja szükségeidet, kenyeredet, mindennapi életedet. Ne nyafogj és keseregj elégedetlenül, mert akkor az áldás is elmarad! Teljesítetted-e azokat az ígéreteidet, amiket akkor fogadtál, mikor bajban voltál, szükséged volt, epekedtél, féltél, vágyakoztál? Erről sem kell megfeledkezned, hanem igyekezz minél előbb eleget tenni ígéreteidnek. Aztán várj türelemmel és fogadd el hálás szívvel azt, amit kapsz, mert Isten tudja, ismeri a te szükségedet. Tudja, hogy mi van javadra, mi válna lelki, testi károdra, bukásodra, ha teljesítené minden kérésedet, követelésedet. Bízd magad Isten bölcs döntéseire! Uram, kérlek, add meg nekem az én mindennapi kenyeremet, az életem szükséges dolgait. Teremts bennem türelmes, alázatos és hálás szívet! Köszönöm, hogy Gondviselőm vagy. Magasztallak az ígéreteidért, és az időkért, amikor azt megadtad, vagy meg fogod adni. Ámen! Dr. Tapolyainé Bartha Gizella
kiírt pályázat eredményének kihirdetése előtt Perduk János beszélt a táncházmozgalom fontosságáról, arról, hogy a népdal- és néptáncoktatásnak köszönhetően a gyerekek lélekben magyarrá válamit még az őshazából hoz- nak ott is, ahol szünetektunk magunkkal, mondta ben már több ukrán szó Popovics Pál, a Kárpátaljai hallatszik a folyosókon. Magyar Cserkészszövetség Felhívta a figyelmet arra elnöke. Ennek az örökség- is, hogy ebben a munkánek az ápolását vállalta fel a ban (is) a minőségre kell Cserkészszövetség, s immá- törekedni. Az is fontos, ron öt éve hagyományosan mondta, hogy a támogamegszervezi a rovásírás tásból ne magyaros ruhát legnagyobb kutatójáról, a varrassanak az együttesek, munkácsi származású Forrai hanem a paraszti hagyományoknak megfelelő, az adott vidékre jellemző viseletben táncoljanak. A pályázaton ezúttal a következő néptánccsoportok nyertek támogatást: az aknaszlatinai Sóvirág, a csapi Szirmocskák, a csomai Piros Pántlika, az izsnyétei Rozmaring, a kaszonyi Nefelejcs, a nagydobronyi Hímes, a nagygejőci Rozmaring, a Péterfalvai Napsugár, a Técsői Nereszen, az Fotó: Bunda Szabolcs Ungvári Csüllő népSándorról elnevezett ro- tánc együttes, továbbá a vásírási versenyt. Ennek Nagyszőlősi Perényi Kölegsikeresebb felkészítője zépiskola, a Mezővári Köidén Baráth Ágnes, Baráth zépiskola, a Beregdédai ÁlRéka felkészítője lett, illetve talános Iskola, a Kisgejőci Popovics Bence és Szűcs Iskola, a mezőgecseiek
Értékőrzés, értékápolás Elejét lásd az 1. oldalon illetve a magyar nyelv és irodalom, a magyar történelem oktatásában jeleskedő kárpátaljai pedagógusok, a rovásírás elsajátításában kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákok és az őket segítő tanárok jutalmazására is. Az alapot a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány (KMFA) kezeli, s minden év novemberében a törzstőke kamatát osztja szét az azt kiérdemlők között. Idén második alkalommal került sor erre az eseményre, melynek ezúttal a beregszászi Rákóczi Főiskola adott otthont. A rendezvényre érkezőket ezúttal a Csipkés együttes fogadta szívetlelket melengető muzsikálással, majd Török Dénes, a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány kurátora köszöntötte a vendégeket. Tavaly, az első díjátadáson jelen volt az alapító Kiss Gyula is, idén Kacsó András tolmácsolta jókívánságait és biztatását: ne csüggedjetek! A KMFA elnöke arról is beszámolt, hogy egy nagylelkű adományozónak köszönhetően 2020-ig biztosított az alap anyagi háttere, de minél többen támogatják ezt a kezdeményezést, annál több arra érdemes pedagógust, diákot, néptánccsoportot tudnak jutalmazni. Már idén is több díj kerül átadásra, mint tavaly. De nem könynyű ám mérlegelni, hogy ki a legjobb. A pedagógusoknál a tanítványaik különböző vetélkedőkön elért eredményeit vették alapul, a táncosoknál a magyar értékek megőrzésére tett törekvéseiket, illetve az öntevékenységet. Kacsó András beszá-
molt arról is, hogy igen nagy érdeklődés követte a honlapon, a facebookon a Kedvenc tanárom címmel meghirdetett akciót. A Kedvenc tanár díjat a szavazatok alapján ezúttal a Mezővári Középiskola tanára, Tóth Jenő kapta, a kedvenc tanítónő a guti Csulák Evelin lett, a korláthelmeci Gazda A Csipkés együttes
Gabriella pedig a kedvenc óvónőnek járó jutalmat vehette át. Nagy elismeréssel szólt a sokszor igen nehéz körülmények között működő kárpátaljai magyar iskolákban folyó oktató-nevelő A mezőgecseiek munkáról, a parazsat és szikrát őrző, a magyar nyelvet és kultúrát ápoló pedagógusok kitartásáról Marinka Viktor beregszászi magyar konzul, aki Kacsó Andrással együtt átadta a diákjaik eredményei alapján legsikeresebb felkészítő tanároknak a jutalmat. A díjazottak: Kelemen Klára, Roják Angéla, Baczai Mária, HnatikRiskó Márta, Barta-Nyistyák Vanda Zsófia részesült juGabriella, Huszti-Kacsur talomban, akik önállóan Andrea, Litinec Csilla, készültek fel és sikeresen Katkó Éva, Molnár Gyön- szerepeltek a megmérettegyi, Szarvas Szilvia, Jánosi tésen. A kárpátaljai magyar Terézia, Zékány Krisztina, Kovács András, Szántó tannyelvű iskolákban működő néptánccsoportok Demjén Natália. A mai írásosságunk támogatására illetve új a rovásírással kezdődött, tánccsoport létrehozására
Megújult a templom, felépült a parókia 2010-ben Cseresznye Albert lelkipásztor vezetésével, Isten segítségében
Isten házának külső és belső felújítását. A munkálatok 2010-ben az omladozó külső
bízva a zápszonyi református gyülekezet eltervezte
vakolat eltávolításával, teljes átvakolásával és színezésé-
vel kezdődtek, majd a templombelsőt tisztítottuk meg a salétromos vakolattól, s tataroztuk újra. Ezután a padló és ülőpadok kicserélésére került sor. Szakszerű restaurálás után visszaállítottuk a korábban kidobott műemlék értékű szószéket. Sajnos a szószék eredeti koronáját nem sikerült visszahelyezni, az már a Kárpátaljai Református Múzeumba került, de pontos mintájára másolatot készítettünk, s most az díszíti templomunkat. Egy adakozó jóvoltából elvégeztük a harangok állványzatainak nagyjavítását is, amely lehetővé tette a harang teljes automatára való átállását is, így az minden délben megállásra figyelmeztet, különböző időpontokban pedig hívogat az alkalmakra. A felújításnak köszönhetően sikerült a templom műemlék értékű mennyezetét
Fotó: Bunda Szabolcs tánccsoportja, illetve az Oroszi Általános Iskola kiscsoportja. A rendezvényre – nagyszerű előadásával – a Csipkés együttes és a mezőgecseiek tánccsoportjának előadása tette fel a koronát.
Kovács Erzsébet
felújítani, amit korábban műanyag lambériával fedtek el. Ezt most egy sikeres pályázatnak köszönhetően, a magyarországi műemlékvédelmi minisztérium szakemberének véleményezésével Tóth Miklós asztalosmesternek sikerült nagyszerűen újjáépíteni. Emellett új csillárok kerültek a régiek helyére, így teljessé vált a templomunk belső felújítása. A közeljövőben szeretnénk megoldani a templomunk fűtését is. Emellett egy alapítvány segítségével sikerült az idén felépíteni a parókia épületét, és elvégeztük a külső-belső vakolását is. A lakás lakhatóvá tételét mihamarabb szeretnénk megoldani. Mindezért Istené a dicsőség.
Tóth Menyhért gondnok
5
Közélet Helyi értékek – európai hagyomány
Adventi vásár Beregszászon A helyi értékek – európai hagyomány koncepció jegyében az öreg kontinens szokásainak megfelelően adventi vásárt tartanak Beregszászon. A nemrég alakult Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) kezdeményezésére, a KMKSZ aktív közreműködésével december 19. és 21. között a város központjában kézművesek, mézeskalács-sütők, borászok, lacikonyhások és a népi gasztronómia többi képviselői állítják fel sátraikat. De kivonulnak az arcfestők, lehet majd rongy- és csuhébabát s más népi gyermekjátékokat készíteni. Igen gazdag a háromnapos rendezvény műsorajánlata. Pénteken tizenkilecedik alkalommal kerül sor a Kárpátaljai Magyar Zenésztalálkozó megrendezésére, melynek során magyarországi és kárpátaljai ismert énekesek lépnek fel, bemutatják az erre az alkalomra készített műsorukat a keresztény együttesek, egyházi kórusok. Történik mindez az áldott ökumené jegyében. Szombat délelőtt a betlehemes csoportok adnak egymásnak randevút. Köztudott, hogy vidékünkön a betlehemezés élő hagyomány, tehát az itt fellépő csoportok karácsonykor a saját településükön járják az utcákat, misztériumjátékukkal felkeresik az otthonokat, ahová elviszik a Jézus Krisztus megszületésének hírét. A legjobbnak ítélt betlehemes csoportok jutalomban részesülnek. A vasárnap a kórustalálkozó jegyében telik, s az alkalomnak megfelelően karácsonyi énekek hangzanak el. A délután folya-
mán sor kerül a Beregszászi Görögkatolikus Esperesi Kerület főtéri rendezvényére, amelyen betlehemes játékok elevenednek meg, fellépnek az egyházközösségek énekkarai, zenészei. A KMTT legutóbbi elnökségi ülésén elsősorban az adventi vásár zökkenőmentes lebonyolításával kapcsolatos kérdéseket tárgyalták meg a résztvevők. Az ülésen hangsúlyozták: a rendez-
vényre olyan kézműves és gasztronómiai termék készítői kaptak meghívót, akik a hagyományos népi mesterségek folytatását, azok megújítást tűzték ki célul. Továbbá számítanak azokra is, akik a gyerekek kreativitását, szépérzékét fejlesztő tevékenységet folytatnak. A tanácskozás további részében megtették javaslataikat a különböző szakbizottságok vezetői. Ötvös Ida, a falusi vendéglátók nevében arra hívta fel a figyelmet, hogy a különböző turisztikai attrakciók folyamatossá tételére kell törekedni, hogy a vidékünkre látogatók itt tartózkodásuk ideje alatt több programon is részt tudjanak venni. Csizmár Sarolta alelnök a KMTT logójának mihamarabbi elkészítését
szorgalmazta, tanácsos lenne, ha a szekciók emellett a saját logójukat is megterveznék. Berghauer Sándor, az idegenvezetők szekciójának vezetője a továbbképzések fontosságáról szólt, s arról, hogy mihamarabb meg kell ejteni a különböző szállások minősítését. A KMTT-n belül létre kell hozni az oktatási-kutatási munkacsoportot. Az ezeréves határok mentén vezető turistaútvonal
népszerűsítését nevezte meg Bíró András, az aktív turizmus szakbizottság vezetője a csoport egyik legfontosabb feladatának. Perduk Beáta, az épített örökség munkacsoport irányítója arra hívta fel a figyelmet, hogy mihamarabb listát kell készíteni azokról a magyar vonatkozású műemlékekről, műemlék jellegű épületekről, amelyek felújításra szorulnak. Az ilyen jellegű épületek környezetét információs táblák kihelyezésével, helyi, felkészült idegenvezetők biztosításával turistabaráttá kell tenni. Az a végső cél, hogy Kárpátalja valamennyi magyarlakta településén éljen egy, illetve több olyan személy, aki szakszerű útbaigazítást tud adni a helységet felkereső idegenek részére. El kell érni, hogy a
Felemelő karácsonyi ifjúsági lelkigyakorlat Karácsfalván Nem jó az embernek egyedül lenni… címmel szervezett ifjúsági lelkigykorlatot a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) november 28. és 30. között a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban. A lelkigyakorlat első napján a lelkigyakorlat vezetője, Ábrány Krisztián sislóci görögkatolikus áldozópap, egyetemi lelkész tartott elmélkedést. Este a Kokas Banda vezetésével népzene- és néptáncbemutatóra, illetve táncházra került sor. A második napon Krisztián atya arra biztatta a résztvevőket, hogy csen-
desedjenek el, mélyüljenek el saját érzéseikben, mert így szembenézhetnek saját érzéseikkel, félelmeikkel is, s ez az Istennel és a párunkkal való kapcsolatban is javunkat szolgálhatja. Egy nővér, ki életében sok haldoklót ápolt, összegyűjtötte, hogy a vég előtt állva ki mit bánt meg leginkább. Krisztián atya ezek alapján osztotta meg velünk gondolatait. Bárcsak ne mások véleménye, elvárásai alapján éltem volna! Ne hagyjuk, hogy beskatulyázzanak minket, s ne higgyük el másoknak, hogy valamihez nem vagyunk elég jók, hanem mutassuk meg: többre vagyunk képesek! Péter és András, kik egyszerű
2014. december 11.
Kárpátalja alföldi részén tevékenykedő éttermekben az étlap többnyelvű legyen. Fontos, hogy mihamarabb elkészüljön a KMTT honlapja, amelyen többek között Kárpátalja népi gasztronómiáját népszerűsítenék, hangsúlyozta Bokotej Olga, a gasztronómiai szekció irányítója. A borászok a történelmi Beregszászi Borvidéken vezető borút létrehozását tekintik egyik legsürgősebb feladatuknak, tájékoztatott Jakab Sándor munkacsoport-vezető. Ez az egyik elképzelés szerint Zápszonyból indulva Kaszonyon, Beregdédán
és a beregszászi hegyláncolathoz tartozó falvakon át húzódva Salánk és Nagyszőlős érintésével egészen Nevetlenfaluig tartana. Tarpai József, a KMTT elnöke elmondta, hogy készül a 2015-ös rendezvénynaptár, melynek egyik érdekessége, hogy a hagyományos közösségi alkalmak – Mezőgecsei Böllérverseny, Beregszászi Borfesztivál – mellé olyan új népi ünnepélyek is bekerültek, mint a Nagyberegre tervezett Csipkebogyó- és Szőttesfesztivál, vagy a tervek szerint Borzsován megrendezésre kerülő Borzsaparti Hagyományőrző Lecsófesztivál.
Kovács Elemér
halászok voltak, talán sosem hitték, hogy ennél „többre
nélkül szeretnek bennünket. Bárcsak ne dolgoztam volna annyit! Ha az ember túlhajszolja magát az anyagi javakért, könnyen beleesik a „sosem elég” hibájába. Elhivatottan kell élnünk, dolgoznunk, szülőnek lennünk, mert elhivatottság, felelősségválla-
vihetik”, Jézus mégis kiválasztotta, tanítványaivá tette őket. Azok véleményét tartsuk szem előtt, akik feltétel
lás nélkül nem épül semmi. Bárcsak többször kifejeztem volna a pozitív érzéseimet! „Senkit se szeretnek úgy,
Pótolhatatlan veszteség érte a kárpátaljai magyar pedagógustársadalmat Életének 78. évében elhunyt Gönczy Sándor, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség volt elnökségi tagja, a Tankönyv- és Taneszköztanács nyugalmazott elnöke. Gönczy Sándor közismert és elismert személyisége volt a kárpátaljai magyar pedagógustársadalomnak. Azzá tette hivatástudata, sokoldalú műveltsége, a pedagógia, a kárpátaljai magyar közélet, a kultúra és művelődés iránti elkötelezettsége. Pedagógiai munkássága során a szaktantárgyak oktatása mellett nagy figyelmet fordított a gyerekek hazafias nevelésére, általános műveltségének fejlesztésére, magyarságtudatuk elmélyítésére. Szakértelmére, segítőkészségére tanár és diák egyaránt mindenkor számíthatott. Az Ungvári Állami Egyetem kémia-biológia szakán szerzett diplomát 1967-ben. Az Eszenyi Középiskolában tanított matematikát, biológiát és kémiát. Az évtizedek során diákok ezreiben keltette fel az érdeklődést a tudományok iránt, nevelte őket hazafiságra, nemzetszeretetre, anyanyelvünk, hagyományaink ápolására. Szakköri munka során a gyerekek zenei nevelésén fáradozott. Nyugdíjas éveiben is tovább folytatta oktató-nevelő munkáját, hozzájárulva a kárpátaljai magyar nyelvű oktatás színvonalának emeléséhez. Tankönyvfordítói tevékenysége által a kárpátaljai magyar iskolások ezrei tanulhatták anyanyelvükön a szaktantárgyakat. Az ő irányítása alatt bontakozott ki a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség Tankönyv- és ahogy azt ő szeretné, vagy ahogyan a szükségleteiből következne, mert a másik oldalon is egy esendő ember van, aki úgy szeret, ahogy tud, nem pedig úgy, ahogy neked éppen aktuálisan szükséged van rá.” Bárcsak jobban megőriztem volna a kapcsolatot a barátaimmal! Egészséges módon csak az tud élni, akinek vannak barátai, aki meg tud osztani gondolatokat, érzéseket másokkal. Legjobb barátunk majd férjünk, feleségünk kell legyen. Bárcsak jobban megengedtem volna magamnak, hogy boldog legyek! Mindennap adjunk hálát Istennek a jó dolgokért, mert csak a hálás ember tud igazán boldog lenni! Sokszor csak arra figyelünk, mi volt rossz
Ta n e s z k ö z t a n á c s á n a k munkássága. Gönczy Sándor odaadó szervező és szerkesztői tevékenysége
következtében jutott el évről évre a kárpátaljai magyar maturandusokhoz az Útravaló kiadvány. 2001-től több mint 60 módszertani segédkönyv, gyűjtemény, munkafüzet jelent meg a szerkesztésében. A 2002-ben megalakult Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Információs Egyesületének alapító és elnökségi tagjaként sokat tett a kárpátaljai magyar iskolák tankönyvekkel, módszertani segédanyagokkal, taneszközökkel való ellátásáért, a könyvtárosok munkájának öszszehangolásáért. Éveken át szervezte az iskolai könyvtárosok konferenciáját és továbbképzését. A KMKSZ Eszenyi Alapszervezete elnökeként az oktató-nevelő munka mellett részt vett a közösség kulturális életének szervezésében, rendezvények lebonyolításában. Gönczy Sándor több évtizedes áldozatos pedagógiai és közéleti tevékenysége példaként áll a kárpátaljai pedagógusok előtt. Emlékét megőrizzük.
A KMPSZ elnöksége egy-egy napunkban, s csak ritkán fogalmazzuk meg, miért is vagyunk hálásak. Engedjük meg magunknak a boldogságot! Szóba került a házasság és annak legfőbb buktatója, a kommunikáció hiánya. Leendő házastársunkért minden egyes nap imádkoznunk kell, s közben felkészülni a problémák megbeszélésére is. Az okoskodó, hárító, védekező és támadó kommunikációs szintek nem vezetnek eredményhez, csak az, ha nyíltan beszélünk a másikkal. Ez nemcsak általános emberi kapcsolatainkban fontos, hanem az Istennel való Atya és fiúi viszonyban is. A délutáni elmélkedésben főként a meghitt kapcsolatról és az intimitásról beszélgettünk. A hétvége Szent Liturgiával zárult.
Espán Rita
6
Tükör
2014. december 11.
Ismét gazdagodott a Beregvidéki Múzeum A 2003-ban létrehozott Beregszászi Szent Vencel Borrend tagsága néhány évvel ezelőtt elérkezettnek látta, hogy a Beregvidéken méltán híres szőlőtermesztés és borkészítés több évszázados hagyományát Európa szerte is ismertté tegye. 2011 óta a beregvidéki szőlészeti és borászati múzeum a fejlődés útjára lépett. 2012-ben két bortrezorral és etazserekkel, 2013-ban pedig asz-
talokkal és lócákkal bővült a múzeum eszközparkja. 2014-ben a határokat átívelő kapcsolatrendszerünk segítségével kívántuk nemzetközi színtéren is bemutatni a Beregszász Történelmi Borvidék gazdag hagyományait. Az elmúlt években több alkalommal sikerült külföldre is elvinni
borkultúránk jó hírét. Eljutottunk Magyarország főbb borvidékeire, valamint tavaly első ízben Brüsszelbe, az Európa Parlamentbe is. A nemzetközi színtéren történő sikeres bemutatkozás a bormúzeum további fejlesztését tette indokolttá. A több évszázadra visszanyúló borkultúránkat a jövőben a XXI. századi technika, illetve hagyományos vizuális mobileszközök segítségével
kívánjuk bemutatni. A célok magvalósításához a Beregvidéki Múzeum a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásának köszönhetően egy új kivetítővel, 10 darab színes, többnyelvű roll-up molinóval, valamint asztalokkal és ülő alkalmatosságokkal gazdagodott.
S. J.
Lapalapító-főszerkesztő: Szoboszlai István Felelős szerkesztő: Kovács Erzsébet Főmunkatárs: Kovács Elemér Tördelőszerkesztő: Turóczy Erzsébet Cím: Beregszász, Kossuth tér 4. Tel./Fax.: 2-40-89 Lapengedély száma: ZT 301 Kelt: 2003.07.01. http://www.karpatinfo.net E-mail:
[email protected] Készült: PRAT Kárpátaljai Lapkiadó Vállalat. Ungvár, Gagarin u. 42/1. Ofszetnyomás. Példányszám: 9 190 Rendelési szám: 528 A lapunk címére beérkező kéziratok közlésének és szerkesztésének jogát fenntartjuk, azok recenzálását, visszaküldését, továbbítását és megválaszolását nem vállaljuk. A címünkre beérkező levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. A publikációnkban közölt tényekért minden esetben a szerző viseli a felelősséget.
Lapunk a Bethlen Gábor Alap támogatásával jelenik meg. Карпатінфо (на угорській мові) Засновник і видавець редактор: Сабослай Степан Карлович Адреса: пл. Кошута 4. м. Берегово, Закарпатської обл., Україна Тел. 2-40-89 Реєстраційне свідоцтво ЗТ № 301 від 01.07.2003. Газета віддрукована у ПРАТ “Видавництво “Закарпаття” 88011 м. Ужгород, вул. Гагаріна, 42/1, Закарпатської обл. України Номер замовлення: 528 (Офс. друк. Умов. друк. Арк. 4). Тираж: 9 190
Szeretetnyelv-tábor Aknaszlatinán A Cserkészliliom a Keresztény Ifjúságért Jótékonysági Alapítvány Csúcs-programok 2014 projektjének keretein belül, a Bethlen Alap támogatásával november 28–30. között szeretetnyelv-tábort szervezett Aknaszlatinán. A beregszászi résztvevők útközben meglátogatták a Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskolát, Técsőn a Hollósy Simon Magyar Tannyelvű Középiskolában és a Magyar Tannyelvű Líceumban ismerkedtek a szórványban élő magyar fiatalok tanulási körülményeivel, délután Aknaszlatinán Benedek Imre, a Bolyai János Középiskola igazgatója fogadta, s az iskola néptánc csoportja pedig egy kis előadással lepte meg őket. Vezetőjük, Vajnági Adrien bemutatta a viseleteket és táncra invitálta a nézőket is. A három nap egyik legemlékezetesebb kulturális programja volt a közös táncház. Az az igény is megfogalmazódott, hogy gyakoribbá kellene tenni a táncházi rendezvényeket Beregszászon. Már első találkozáskor baráti kapcsolat alakult ki a vendégek és a helyi diákok között, így másnap az aknaszlatinai végzősök is részt vettek
programjainkon. Katyó, az aknaszlatinai maratoni távfutó kalauzolásával bejártuk az egykor virágzó sóbánya területét. Sajnos mindenhol a viszszafordíthatatlan pusztulás nyomai voltak felfedezhetőek a környéken. Este a cserkészetről hallhattak előadást a részvevők, s megnéztük a Beregszászi
utolsó napon, a kiértékelő körben fedték fel kilétüket. Délután Rahóra tettünk kirándulást, ahol Mikulyák László plébános fogadott, s elmondta, hogy a magyar nyelv azon a vidéken lassan szakrális nyelvvé válik, mert a templomon kívül egyre kevesebben beszélnek anyanyelvükön. Részesei lehettünk a városi
kirándulásunk legtávolabbi pontja. Szombaton este Béres István atya, aknaszlatinai plébános mutatta be a templomot és a magyar óvodát. A nap lezárásaként a Kóristák c. filmben láthattuk, hogy a zene is lehet a szeretet nyelve: a filmben azt láttuk, hogy egy énektanár hogyan szelídített meg intézménybe kényszerült árva gyerekeket a második világháború után. Vasárnap újabb vetítéssel egybekötött cserkésznépszerűsítő előadásra került sor, ahol érezhető
A Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskola udvarán
4. Számú Bendász István Cserkészcsapat promóciós bemutatóját. Szombaton délelőtt hallgattunk az előadást a szeretetnyelvekről, amit kiscsoportos munka követett: tesztek kitöltésével és eredményeinek megosztásával mindenki igyekezett beazonosítani a maga és társai szeretetnyelvét. Az „angyalkázás” során szinte észrevétlenül egymás kedvében lehetett járni. A jót cselekedők az
adventi koszorú állításának. Élvezetes volt a találkozás itt Darabán János festőművésszel, a Magyar Kultúra Lovagjával, a Kárpátok Medvéje cím birtokosával, a síválogatott egykori edzőjével, aki 82 éves kora ellenére még ma is aktívan sportol, versenyez. A Járási Közigazgatási Hivatal épületében bemutatta a kiállított képeit. A Fekete- és a FehérTisza összefolyása volt
volt, hogy a cserkésztörvények szigorúsága mellett a szeretet nyelvének győzedelmeskedése érvényesül a mozgalomban. Vasárnap, hazautazás előtt felkerestük az alsóapsai fatemplomot, Huszt várának ormain pedig Kárpáti Krisztina elszavalta Kölcsey Ferenc Huszt c. versét. Emlékezetes és felejthetetlen program részesei voltunk.
A palántanevelés közegei anyagigényének kielégítése. Ehhez lassan bomló (lassított hatású) komplex műtrágyákat használnak, amit a tűzdelésre használt földkeverékhez bekevernek. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy palánták foszforfelvétele a tömegükhöz képest nagy, és sok gondot okozhat a palántaföldek alacsony felvehető foszfor tartalma. Az északi rostos tőzegek
a paradicsom kifejezetten mészigényes. A tűzdeléshez elkészített tápföldek legfontosabb fizikai tulajdonsága a porozítás, amely megteremti a növény számára a kedvező levegő és víz arányt. A porozítás, vagyis a szilárd és a hézagtérfogat aránya függ a tápkocka anyagától és a tömörítés mértékétől, legjobb a 30%-70%-os arány. Fontos a közeg kapilláris (egészen vékony) és a nem kapilláris (vastagabb) üregek aránya is, ami ideális esetben 50-50%. A vékony hézagok tárolják a vizet, a vastag üregek a
nem tartalmaznak meszet. Ilyen tőzegek használatánál köbméterenként 2-3 kg mészport kell bekeverni. Azt is tudni kell, hogy a palánták mészigénye eltérő. A karfiol, a saláta és a zeller a mészben szegényebb közegben is jól fejlődik. A paprika, káposzta, dinnye és az uborka több meszet kíván, viszont
levegőt. Az ilyen szerkezetű tápkocka földet nem lehet túlöntözni – mindig marad benne annyi levegő, amire a növénynek szüksége van. A kerti vagy melegágyi földek viszont növelik a túlöntözés vagy kiszáradás veszélyét, mivel szerkezetük nem elégíti ki az ideális feltételeket a palánták nevelése idejére,
valamint a pontatlan műtrágyázásból adódó sókár mértéke növekszik. Ma leggyakrabban a tápkockás palántanevelési módszer terjedt el. A tápkockák mérete a fajtától, a palántanevelés időpontjától és a fejlődő növény értéktermelésétől függ, és eltérő lehet: – fejessaláta, karalábé 4-5 cm, karfiol, fejes saláta 5-6 cm, paprika 6-7 cm – uborka, paradicsom 6-8 cm, dinnye, tök 7-10 cm Korai hajtatáshoz a nagyobb, szabadföldre a kisebb átmérőjű tápkockát célszerű használni. A palántanevelés időtartama is különböző: – fejessaláta, káposztafélék, kabakosok 4-5 hét – paprika, paradicsom 6 hét – zeller 8-10 hét Az időzítés, a magvetés időpontjának helyes megválasztása. Igaz az, hogy sem a fejletlen, sem pedig az elöregedett palánta nem alkalmas ültetéshez. A palántanevelés kockázatos, sok odafigyelést igénylő kertészeti munka. Nagyon fontos a jó minőségű földkeverék megválasztása, ezen nem szabad takarékoskodni. Hogy ne okozzunk magunknak kellemetlen meglepetéseket a palánták neveléséhez csak ellenőrzött anyagokkal fogjunk hozzá.
A korai zöldséghajtatásban hamarosan megkezdődik az egyik legfontosabb munka, a palántanevelés. Ehhez tudnunk kell, milyen közeget válasszunk. A szaporító földek megválasztásakor nem a tápanyagellátás a legfontosabb, inkább nagyobb jelentőséggel bír a közeg szerkezete. A jó szerkezetű közegben a magvak gyorsan csíráznak és a kelési arány is kedvezően alakul. A szaporító földek alapanyaga a kétféle tőzeg, a síkláp és felláp, valamint az agyagmentes homok, vagy esetleg perlit lehet. Tápanyag keverését nem javaslom, ugyanis a magvak csírázása annál gyorsabb, minél nagyobb a különbség a sejtoldat és a közeg töménysége között. Tudni kell, hogy csírázáskor a csíranövény a sziklevelekből táplálkozik. Csírázástól a tűzdelésig 0,1-0,2%-os töménységű foszfortúlsúlyos, vízben jól oldódó, komplex hatóanyagú műtrágya használható. A szaporító földekkel szemben a tűzdelésre használt földkeveréknél fontos a palánták táp-
Oláh Klaudia
Tóth Gyula,
a Terra T vezetője
7
Gazdaoldal Készüljünk a palántanevelésre! (2.)
A palántanevelők fűtése
Az előző cikkünkben megtárgyaltuk a palántanevelő méretezését és elhelyezését. Beszéltünk arról, hogy a palántákkal úgy kell bánni, mint egy csecsemővel: folyamatos odafigyelést és precizitást igényelnek. Ebben a cikkünkben egy ezzel öszszefüggő nagyon fontos kérdéssel, a palántanevelő fűtésével fogunk foglalkozni. Fűteni csak pontosan, szépen… A palántanevelés során igen nagy hangsúlyt kell fektetnünk a hőmérséklet precíz szabályozására. A keléskor biztosítanunk éjjel-nappal kell a 25 0C feletti hőmérsékletet, sokszor 15-20 fokos fagyban is. Aztán a szikleveles állapotban vissza kell venni a nappali hőmérsékletet 20 0C alá, míg éjszaka tartani kell a 16 0C –t A lombleveles kortól aztán újra fel kell emelnünk a nappali hőmérsékletet 22 0 C fölé. Mind eközben figyelemmel kell lennünk arra is, hogy éppen borús, vagy napos idő van éppen. Tehát a sikeres palántaneveléshez egy megbízható fűtőeszközre, de leginkább fűtő berendezésre van szükség. A kettő közötti különbség később tisztázódik. A legegyszerűbb a legnagyszerűbb? A legelterjedtebb fűtőeszköz a palántanevelő
létesítményekben még mindig a fűrészporos kályha. Valójában többnyire nem fűrészporral üzemelnek, hanem tűzifát égetnek el benne. Egyetlen előnye az olcsósága és az egyszerűsége, de nagyon nehéz vele a pontos hőmérséklet szabályozás. És itt nem csak a hőmérséklet-ingadozásra gondolok, hanem az egyenetlen hőmérséklet eloszlásra a palántanevelőben: a hordó környékén túl meleg lesz, míg széleken megfáznak a növények. Ezen a gazdák úgy próbáltak segíteni, hogy ventillátoros kazánokra cserélték le, vagy alakították át ezeket a fűtőeszközöket. Így ugyan egyenletesebb lett a hőmérséklet a palántanevelőn belül, de továbbra
is nagyon nehéz a kellő hőmérséklet precíz beállítása. Ahhoz vagy kiköltözünk a palántanevelőbe, vagy megpróbáljuk automatizálni a hőmérséklet szabályozását. A kettőzött rendszer. A megoldás lényege az, hogy az alapnak számító ventilátoros kazán mellé a palántanevelőben beépítünk egy elektromos hőlégbefúvót. Ezt egy hőrelé (szobai termosztát) kapcsolja be vagy
Alapvető tudnivalók a gyümölcsfák ültetéséről Egyik legalapvetőbb vírusmentes törpe alanyra kérdés, mikor és hogyan kell van oltva, s M-9 a neve. A ültetni a gyümölcsfákat? facsemeték kétévesek, és már A csemeteültetést nem koronájuk is van. lehet megoldani sablonszeTalajelőkészítés rűen, mert minden fajtának Ezúttal nem ipari telepímegvannak az alapvető tésről lesz szó, hanem azok tényezői. Jó lenne, ha a egyszerű háztáji gazdaságyümölcsfákat kimondot- gokba kerülnek. Ne felejtsük tan faiskolákból el: mindennek az vásárolnánk, mert alapja a helyesen csak ott kaphakiválasztott terütunk vírusmentes let. Fontos tudnifacsemetéket. való: kimondottan Erről azért írok, ott lehet telepíteni mert Kárpátalján gyümölcsöst, ahol is rengetegen foga talajvíz nem jön Tel.: 2-41-74 lalkoznak facsefel a föld felszínémeték termeszre. Telepítéskor azt tésével, de nem tartják be is figyelembe kell vennünk, az alapvető tudnivalókat. hogy mindig a déli oldalra ülPéldául a csonthéjasoknál tessük a fácskákat, hogy egész (őszibarack, kajszibarack, nap érje a napfény. Tilos közel szilva stb.) nagyon elterjedt ültetni azokat a diófákhoz. A az egyik legveszélyesebb talajelőkészítésnél figyelembe vírusbetegség, a himlő. kell venni azt a tényezőt, hogy Amit csak akkor veszünk csak humuszban vagy szerves észre, mikor már elkezde- anyagokban gazdag talajba ülnek a fák teremni, de akkor tessük a facsemetéket, mivel a már késő. gyökérrendszerük a talaj felső Ezúttal az Idared alma rétegében növekszik, és onnan telepítéséről szólnék rész- veszi a tápanyagot is. Ezek a letesebben, amit egy fais- fajták nagyon vízigényesek, kolából fogunk kapni. Ez mert hamar termőre fordulnak,
let a beállított minimális hőmérséklet alá csökkenne, tehát megvédi a palántáinkat a megfázástól. Enyhe, napos időben viszont nincs értelme beindítani a fafűtéses ventillátoros kazánt. Ilyenkor az elektromos hőlégbefúvó marad csak működésben, miközben a hőrelét az optimális hőmérsékletre állítjuk be. Ez a technikai megoldás nem kerül túl sokba, miközben lehetővé teszi a viszonylag precíz hőmérséklet szabályozást. Nem kevésbé mellékes az sem, hogy igen nagy biztonságérzetet is biztosít, hisz a fáradt gazda elszunyókálása esetén sem fagynak meg a palánták, még ha egy kicsit borsosabb is lesz a villanyszámla. Természetesen, ezt csak a viszonylag kicsi palántanevelők esetében tudjuk alkalmazni, hisz korlátozott a háztartási hálózatra kapcsolható elektromos fűtőberendezés teljesítménye. Beszerelése előtt mindenképen konzultáljunk egy szakképzett villanyszerelővel!!!
A fejlődési irány. Nagyobb alapterületű palántanevelők esetén már mindenképpen érdemes elgondolkodni a meleg vizes fűtési rendszer kiépítésén. A kazánhoz a fűtőcsöveket ajánlatos egy puffer tartályon keresztül bekötni, így biztosítható mind a precíz hőszabályozás, hisz a keverőszivattyút egy hőrelé kapcsolná ki-be, miközben a kazánban folyamatosan mehet az optimális (tehát jó hatásfokú) égési folyamat, nem kell mesterségesen lefojtani a tüzet benn. A puffer tartályt úgy kell méretezni, hogy legalább 8 órán át tudja biztosítani a palántanevelő hőigényét. Így az éjszaka folyamán nem kell folyamatosan kijárnunk, hogy fát tegyünk a tűzre. A fűtőcsöveket ne a földre tegyük, mert így rengeteg hő menne veszendőbe, hanem a palántanevelő asztalok alatt felfüggesztve. Így sokkal könnyebben és gyorsabban tud a fűtési rendszerünk reagálni a hőmérséklet változására, különösen a napos-borús időjárási váltakozáskor. Azonban ügyeljünk arra, hogy a fűtőcsövek megfelelő távolságra legyenek az asztal lapjától, mert különben egyenetlen lesz a hőmérséklet. Az alapszabály az, hogy a fűtőcsöveknek legalább olyan távolságra kell lenni az asztal lapjától, mint a két szomszédos fűtőcső közötti távolság. A konkrét számításokkal egy későbbi cikkben fogunk foglakozni Gál István, Pro Agricultura Carpatika Alapítvány
a második, harmadik éven már teremnek, ezért gondoskodni kell, hogy időben és rendszeresen tudjuk locsolni. Mivel törpe alanyon vannak oltva, sűrűn ültessük őket, ami azt jelenti, hogy egymástól 1 m 20 cm-re, a sortávolság pedig 3,5 vagy 4 méter legyen. Ez azt jelenti, hogy 1 hektáron 2000–2500 facsemetét ültetünk ki. Ültetéskor nagy mennyiségű szerves trágyát kell bevinnünk a talajba. Ajánlatos elvégezni a talaj Ph értékének csökkentését is, így nélkülözhetetlen a mészpor használata: 1 négyzetméterre 0,5-1 kg mészport szórunk ki, amit a szerves trágyával együtt beszántunk 30-40 cm mélységben. Csak ezek után kezdhetjük el a telepítést: a 40-50 cm mélységű gödrökbe az alsó rétegbe trágyát helyezünk, és körülbelül 20-30 dkg komplex műtrágyát, majd ezután ültetjük be a fácskát. Milyen mélységbe kell ültetnünk a facsemetéket? A kis fákat olyan mélységbe kell ültetni, hogy az oltás helye 8-10 cm-re legyen a talaj fölött. Ültetéskor is minden gödörben legalább 10-15 liter vizet öntünk. Úgy kell terveznünk, és úgy ajánlja a szakirodalom is, hogy a gyümölcsfák telepítését legalább 2-3 héttel a talaj befagyásáig
el kell végezni. Azért meg kell gondolnunk, hogy most érdemes-e még kiültetni őket, vagy fontolóra vesszük a tavaszi ültetést. Ha ez így lesz, akkor, ültetés előtt a facsemeték gyökereit mártsuk be egy Actarával készített oldatba (2 gramm Actarát feloldunk 1 liter vízbe), amit ültetés előtt 3-4 órával bemártunk, ami megvédi a fák gyökereit a cserebogár pajorok kártételétől. Ha fenn áll a területen a vadnyulak károsítása, akkor erre is vannak speciálisan elkészített műanyag hálók. A rágcsálók ellen használjunk speciális csalikat, amiket meg lehet vásárolni a gazdaboltokban. Ne felejtsük el azt sem, hogy a következő évben már gondoskodni kell a gazdának a támrendszer kialakításáról is, ami nélkülözhetetlen a törpe gyümölcsös telepítése után. Mert ezek a kis fák gyorsan termőre fordulnak a gyökérrendszerük a talaj felső rétegében alakul ki, és a magas terméstől a kisfák kidőlnek. Továbbra is várom kérdéseiket a 0975166318-as, vagy a 0503723469-es telefonszámokon. Novák András, a Terra Dei vezető szaktanácsadója
ki, szükség szerint. Éjjel, vagy a nagyon hideg és borús nappalokon az alap fűtést a ventillátoros kazán biztosítja, az elektromos hőlégbefúvó csak amolyan biztonsági szerepet tölt be. Csak akkor kapcsol be, ha a hőmérsék-
2014. december 11.
A kárpáti borzderes etetése az istállózási időszakban A nyári-őszi időszakból az istállózási időszakba az állatokat fokozatosan kell átvezetni, mivel a nyári takarmány táplálkozási, kémiai összetételben és értékben is jelentősen eltér a télitől . A kérődző állatok, amelyekhez a szarvasmarha is tartozik, a takarmányt a szervezetük előgyomrában nagy mennyiségben található mikroorganizmusok segítségével emésztik meg. Ha drasztikus hirtelen-
A legolcsóbb módja a deoxidalásnak – a siló leöntése ammónia-víz oldattal, az adag – 8-10 liter oldat 1 tonna takarmányra számítva. Ezzel a módszerrel csökkenthetjük az emészthető fehérje hiányát is az étrendben. Az ammónia-víz oldat ilyen mértékű bevitele 6 kg fehérjével gazdagítja az étrendet. A túlzott takarmánypazarlás egyik fő oka az, hogy a téli időszakban a napi étrendben
séggel megváltoztatjuk az étrendet, és a tápanyagok mennyisége és minősége jelentősen változik az előgyomorban, ez takarmánypazarláshoz és az állatállomány termelékenysége meredek csökkenéséhez vezet. A téli étrend fő alapja a szálastakarmány, nevezetesen a széna, a szalma, a kukoricagóré stb. Az emésztési készséget több szempontból is szükséges javítani. Ehhez először is szükség van arra, hogy a szalma aprított formában kerüljön az etetőkbe. Alkalmazható a szalma gőzölése, ami 20-30%kal növeli annak étkezési és táplálkozási értékét.
levő szerves és ásványi anyagok, vitaminok közti egyensúlyt a gazdák gyakran nem tartják be. Köztudott, hogy az állatok fő energiaforrása a szénhidrátok: a cukor, a keményítő, a hemicellulóz és mások, amelyek az előgyomorban átalakulva főként illékony szerves savakat képeznek, amelyek a szervezet összes energiaszükségletének a 90 %-át biztosítják. Abban az esetben, ha a napi étrendben nem elegendő a mennyiségük, a szervezet saját fehérjetartalékait használja fel. A tápanyagok hatékony felhasználása és a maximális termelékenység elérése érdekében az
A korszerű gazdaságokban a téli takarmányozás főbb összetevője még a lédús takarmány, a siló, a répa. Ezek a takarmányfélék etetés előtti különleges előkészítést nem igényelnek. De a nem minőségi siló általában magas savtartalmú, így etetés előtt kötelező a deoxidálás – a savtartalom csökkentése.
etetésre használt takarmányban a cukor-protein arány 1:1, 1-1,2, a protein 1,5-1,6. A szárazanyag tartalomban nyersfehérje legyen 14-15%. Ennél alacsonyabb fehérje szint (11-12%) csak a szárazon álló teheneknél, illetve a borjaknál megengedhető.
dr. Burja Vaszil állatorvos, Terra Dei
Nyereményjáték E heti kérdésünk: Az almafák telepítéséhez milyen mélységű ültetőgödörre van szükség? 1. 40–50 cm mélységűre 2. 30–35 cm mélységűre 3. 25 cm mélységűre
A helyes válasz sorszámát karikázza be, a szelvényt vágja ki (a kérdést és a válaszokat), ragassza fel a terjesztőinknél kapható szelvényre és küldje be terjesztőinkkel, illetve dobja be szerkesztőségünk postaládájába! Beküldési határidő: 2014. december 21.
A KárpátInfo 2014. 48. számában megjelent feladvány helyes megfejtése: Az almafák tűzelhalásos betegsége ellen Kasumint használunk. (3. válasz) Nyertesünk: Palkó Csilla (Csap, Bereg u. 83.) Nyeremény: borászati kellékek
8
Heti műsor
2014. december 11. Köszöntjük Valér nevű olvasóinkat!
Hétfő
december 15.
Köszöntjük Etelka, Aletta nevű olvasóinkat!
Kedd
december 16.
Köszöntjük Lázár, Olimpia nevű olvasóinkat!
Szerda
12:00 Tények Délután 12:25 Aktív 18:00 Tények 12:55 Walker, a Texas-i 19:25 Jóban Rosszban 05:15 Hajnali kopó (ism.) 05:15 Hajnali 05:15 Hajnali Magyar sor. 13:55 Walker, a Texas-i gondolatok gondolatok gondolatok 20:15 Hal a tortán kopó Am. sor. 05:20 Az ESTE 05:20 A Lényeg 05:20 Az ESTE Meglepetés 14:50 A gonosz álarca 05:50 Ma reggel 05:50 Ma reggel 05:50 Ma reggel Valóság-show Am. sor. 09:00 A szenvedélyek 09:00 A szenvedélyek 09:00 A szenvedélyek 21:30 Családi Titkok 15:50 Magánnyomozók lángjai 33. rész lángjai 31. rész lángjai 32. rész Reality sor. Magyar sor. 09:50 Két duci hölgy 09:50 Sophie szerint 09:50 Sophie szerint 22:45 D-Tox 17:00 A Macska Sor. 5. rész a világ a világ Am.-német Am.-mexikói sor. 10:25 Család-barát 10:20 Család-barát 10:20 Család-barát akció-thriller 12:00 Déli harangszó 00:45 Tények Este 12:00 Déli harangszó 18:00 Tények 12:00 Déli harangszó 19:25 Jóban Rosszban 12:01 Híradó délben 12:01 Híradó délben 12:01 Híradó délben 01:30 Aktív (ism.) Magyar sor. 12:15 Sporthírek 12:15 Sporthírek 12:15 Sporthírek 01:50 Sportos 20:15 Hal a tortán 12:25 Napirend előtt 02:00 Elit egység 12:30 Srpski ekran 12:30 Hrvatska Meglepetés 12:55 Roma Magazin 13:00 Unser Bildschirm Kronika Sor. 24. rész Valóság-show 13:25 Domovina 13:00 Ecranul Nostru 02:50 Békétlen békítő 13:30 Virágzó 21:30 Családi Titkok 14:00 Magyarlakta Magyarország Am. sor. (ism.) Magyar reality sor. 13:30 A világ kertjei vidékek 03:40 A Macska (ism.) 13:55 Hanuka 22:45 Üdv a mocsokban 13:35 Útravaló krónikája 14:50 Zorro Sor. 75. rész 00:55 Tények Este 13:55 Ég, föld, férfi, nő 14:50 Zorro Sor. 74. rész 15:40 Charly, majom 01:40 Aktív (ism.) 14:50 Zorro Sor. 76. rész 15:40 Charly, majom a családban 15:40 Charly, majom 02:00 Sportos a családban Sor. 2. rész a családban 05:25 Gazdakör 02:10 Magyar szépség Német családi sor. 06:00 Kárpát expressz 16:30 Híradó + 16:30 Híradó + 16:30 Híradó + 16:40 Lola 19. rész 16:40 Lola 20. rész 06:35 Székely kapu 16:45 Lola 18. rész 17:25 Híradó 17:25 Híradó 07:00 Életkerék 17:25 Híradó 17:40 Ridikül 17:40 Ridikül 07:35 Közbeszéd 05:25 Gazdakör 17:40 Ridikül Női talkshow 18:30 Maradj talpon! 08:00 Isten kezében 06:00 Kárpát expressz Női talkshow 18:30 Maradj talpon! 19:30 Híradó este 08:35 Térkép 06:35 Roma magazin 18:30 Maradj talpon! 09:05 Magyar elsők Vetélkedő 20:05 Sporthírek 07:00 Domovina 19:30 Híradó este 20:25 Hab a tortán 09:30 Család csak egy 19:30 Híradó este 07:35 Közbeszéd 20:05 Sporthírek 20:05 Sporthírek Francia filmdráma van Sor. 13. rész 08:05 Virágzó 20:25 Kékfény 20:25 Fábry 21:50 Szabadság tér ´89 10:15 Klubszoba Magyarország 21:20 Római hely22:35 Az ESTE 11:10 Az élet sava-borsa 21:45 Az ESTE 08:35 Térkép színelők - Árul22:20 Híradó 23:10 Híradó Sor. 16. rész 09:15 Család csak egy kodó nyomok 23:30 Kortárs 12:00 Déli harangszó 22:30 Sporthírek van Sor. 14. rész Olasz bűnügyi sor. 12:01 Híradó 22:40 Lámpaláz 00:00 Summa 10:05 Don Matteo 15. rész Magyar kisfi lm 00:30 Lola (ism.) 12:22 Vers Olasz sor. 33. rész 22:15 Az ESTE 22:55 Tisztelet a 01:10 Család-barát 12:25 Napirend előtt 11:00 Hölgyek öröme 22:50 Híradó hősöknek 02:45 Sophie szerint 13:00 Közvetítés a Angol sor. 2. rész 23:00 Sporthírek 23:50 Lola (ism.) a világ arlament ülé12:00 Déli harangszó 23:10 Aranymetszés 00:35 Család-barát 03:15 Műsorzárás séről 12:01 Híradó 00:00 Lola (ism.) 02:10 Sophie szerint 16:30 Térkép 12:25 Kívánságkosár 00:45 Család-barát a világ 17:10 Család csak egy 14:25 Vers 02:15 Műsorzárás 02:40 Műsorzárás van Sor. 13. rész 14:30 Európa messze 04:00 Reflektor 18:00 Híradó van Sor. 2. rész 04:10 Barátok közt 18:25 Dunasport 15:00 Kocsár Magyar sor. 18:35 Közbeszéd Miklós-portré 05:30 Top Shop 05:30 Top Shop 04:40 Segítség, bajban 19:05 Hölgyek öröme 15:55 Magyarok Dél06:00 Jó reggelt, skacok! 06:00 Jó reggelt, vagyok! 8. rész Angol sor. 2. rész Amerikában 07:35 RTL Híradó skacok! 05:30 Top Shop 20:00 Don Matteo 16:30 Térkép 08:08 Minden Reggel Olasz sor. 33. rész 07:35 RTL Híradó 06:00 Jó reggelt, skacok! 10:05 Top Shop 08:08 Minden Reggel 17:10 Család csak egy 07:35 RTL Híradó 21:00 Hírek van Sor. 14. rész Élő magazinműsor 11:45 Asztro-Show 21:05 Dunasport 08:08 Minden Reggel 18:00 Híradó 12:45 Fókusz Plusz 21:15 Drakula árnyéka 10:05 Top Shop 10:05 Top Shop 18:25 Dunasport 11:45 Asztro-Show 13:35 Reflektor 22:35 Kultikon 11:45 Asztro-Show 18:35 Közbeszéd 12:45 Brandmánia 13:55 Fókusz 22:55 Aranykapuk 12:45 Portré 19:05 Rex felügyelő 13:15 Ízes élet – Mautner 14:20 Éjjel-Nappal mögött 13:15 Ízes élet – Mautner Sor. 4. rész Zsófi val Budapest 23:45 Aranykalyiba Zsófival 19:55 Don Matteo Magyar sor. 13:35 Refl ektor - Egy év KaráOlasz sor. 34. rész 13:35 Reflektor 15:45 Segítség, bajban 13:55 Fókusz csony Emilké13:55 Fókusz 20:55 Hírek vagyok! 14:20 Éjjel-Nappal vel a gyimesi 14:20 Éjjel-Nappal 21:00 Dunasport Sor. 7. rész Budapest Hidegségben Budapest 21:05 A látogató 16:50 Dr. Tóth Sor. 427. rész Sor. 428. rész Am. játékfilm Tippek és tanácsok 00:45 Vers 15:45 Segítség, bajban 15:45 Segítség, bajban 00:48 Himnusz az egészséges vagyok! Magyar 22:50 Kultikon vagyok! 23:10 Csoda Krakélethez 21. rész realitysor. 8. rész Sor. 9. rész kóban 18:00 RTL Híradó 16:50 Dr. Tóth: Kis 16:50 Dr. Tóth: ÉletMagyar játékfilm 18:55 Fókusz köhögés, ami nagy mentő vizsgálat 00:50 Vers 05:20 Közbeszéd 19:25 Éjjel-Nappal bajt jelezhet! a fogorvosnál 00:53 Himnusz Budapest 05:50 Ma reggel 18:00 RTL Híradó 18:00 RTL Híradó Magyar sor. 09:05 Kárpát expressz 18:55 Fókusz 18:55 Fókusz 20:50 Barátok közt 19:25 Éjjel-Nappal 09:30 Gazdakör 19:25 Éjjel-Nappal Magyar sor. Budapest Budapest 09:45 Kultikon 05:20 Közbeszéd 21:25 Dr. Csont Magyar sor. Magyar sor. Am. sor. 3. rész 05:50 Ma reggel (ism.) 20:50 Barátok közt 20:50 Barátok közt 22:25 RTL Híradó 09:00 Duna World News Magyar sor. Magyar sor. 22:55 Showder Klub 10:00 Az ESTE 09:05 Kárpát expressz 21:25 A mentalista 10:45 Família Kft 21:25 Szulejmán 00:00 Reflektor 09:30 Gazdakör Am. sor. 17. rész Sor. 104. rész 11:10 Ridikül 00:20 Döglött akták 09:45 Kultikon 22:25 RTL Híradó 22:40 RTL Híradó Am. krimisor. 12:00 Déli harangszó 22:55 XXI. század – a 10:00 Az ESTE 02:15 Az éden titkai 10:30 Duna World News 23:10 Házon kívül 12:01 Híradó legendák ve23:45 Reflektor Görög sor. 10:45 Família Kft lünk élnek 12:25 Kívánságkosár 00:05 Túl a barátságon 11:10 Ridikül 23:30 Refl ektor 14:25 Nótacsokor Am.-kanadai film 12:00 Déli harangszó 23:45 Hazudj, ha tudsz! 14:55 Engedjétek 02:35 Gálvölgyi-show 12:01 Híradó Am. sor. 13. rész Paródiashow hozzám.. 05:00 Csapdába csalva 00:50 EgészségKalauz 12:25 Kívánságkosár 03:05 Az éden titkai 15:05 Így szól az Úr! 01:30 A Muzsika TV Német sor. 14:25 Csendül a nóta Sor. 163. rész 05:25 Magánnyomozók 15:10 Református 14:45 Élő egyház bemutatja 06:20 HUNGARIKUMOK ifjúsági műsor 15:20 Rocklexikon 02:05 Az éden titkai – made in Presser Gábor Görög sor. 15:25 Beugró Hungary 16:10 Család-barát Felkészültek? 04:10 A Macska (ism.) 06:25 Tények Reggel 17:45 Kolompok Mert mi nem! 05:00 Csapdába csalva 06:55 MOKKA nyelvén Német sor. 09:30 Stahl konyhája 16:15 Család-barát 18:35 Kultikon 04:30 Aktív (ism.) 05:25 Magánnyomozók 17:45 Stigma 09:35 Babapercek 05:00 Csapdába csalva 19:00 Híradó (ism.) 18:40 Kultikon Német sor. 09:40 TeleShop 06:20 HUNGARIKUMOK 19:20 Dunasport 19:00 Híradó 05:25 Magánnyomozók 19:30 Hazajáró 10:45 Astro-Világ – made in (ism.) 11:55 HUNGARIKUMOK 19:20 Dunasport Hungary 20:00 Önök kérték 06:20 HUNGARIKUMOK 19:30 Hazajáró – made in 21:00 A rejtélyes XX. 06:25 Tények Reggel – made in 20:00 Szerelmi álmok 06:55 MOKKA Hungary század Hungary Magyar-német09:30 Stahl konyhája 12:00 Tények Délután 21:25 Drakula 06:25 Tények Reggel osztrák játékfilm 09:35 Babapercek árnyéka 12:25 Aktív 21:30 A blöff 06:55 MOKKA Magyar dokumen- 09:40 TeleShop 12:55 Walker, a Texas-i Olasz játékfilm 09:30 Stahl konyhája 10:45 Astro-Világ tumfilm kopó (ism.) 23:15 Kívánságkosár 09:35 Babapercek 23:00 Kívánságkosár 11:55 HUNGARIKUMOK 13:55 Walker, a Texas-i 01:10 Duna World 09:40 TeleShop – made in 00:50 Duna World kopó Am. sor. News 10:45 Astro-Világ Hungary News 14:50 A gonosz álarca 01:15 Híradó 11:55 HUNGARIKUMOK 01:00 Híradó 12:00 Tények Délután Am. sor. – made in 12:25 Aktív 01:35 Sporthírek 15:50 Magánnyomozók 01:50 Sporthírek Magazinműsor 01:55 Himnusz Hungary 01:40 Himnusz Doku-reality sor. 17:00 A Macska
Am.-mexikói sor.
december 17.
Köszöntjük Auguszta nevű olvasóinkat!
Csütörtök
12:55 Walker, a Texas-i kopó (ism.) 13:55 Walker, a Texas-i kopó Am. sor. 05:15 Hajnali 14:50 A gonosz álarca gondolatok Am. sor. 05:20 Az ESTE 15:50 Magánnyomozók 05:50 Ma reggel Magyar sor. 09:00 A szenvedélyek 17:00 A Macska lángjai 34. rész Am.-mexikói sor. 09:50 Sophie szerint 18:00 Tények a világ 19:25 Jóban Rosszban 10:20 Család-barát Magyar sor. 12:00 Déli harangszó 20:15 Hal a tortán 12:01 Híradó délben Meglepetés 12:15 Sporthírek Valóság-show 21:30 Családi Titkok 12:30 Slovenski utrinki Magyar reality sor. 13:00 Alpok-DunaAdria 22:50 Frizbi Hajdú 13:25 Az élő örökség Péterrel – az évkör hóTalk-show napról-hónapra 23:50 Hawaii Five-0 13:45 Gasztroangyal Sor. 20. rész 14:40 Zorro Sor. 77. rész 00:50 Tények Este 15:30 Charly, majom 01:35 Aktív (ism.) a családban 01:55 Sportos Sor. 4. rész 02:05 Franklin és Bash 16:20 Híradó + Am. vígjáték-sor. 03:45 A Macska (ism.) 16:35 Lola 21. rész 17:15 SzerencseHíradó 17:25 Híradó 17:40 Ridikül 18:30 Maradj talpon! 05:25 Gazdakör 06:00 Kárpát expressz 19:30 Híradó este 20:05 Sporthírek 06:35 Srpski Ekran 07:00 Unser Bildschirm 20:25 Szálka, avagy Bagi és Nacsa 07:35 Közbeszéd megakad a torkán 08:00 Hagyaték 21:20 Munkaügyek 08:30 Híradó IrReality Show 08:35 Térkép Magyar vígj.-sor. 09:05 Magyar elsők 09:30 Család csak egy 21:55 Az ESTE 22:30 Híradó van 15. rész 22:50 Rejtélyes XX. 10:15 Don Matteo század Olasz sor. 34. rész 23:20 Történetek a 11:10 Rex felügyelő Sor. 4. rész nagyvilágból 12:00 Déli harangszó 23:50 Lola (ism.) 12:01 Híradó 00:35 Család-barát 12:25 Kívánságkosár 02:05 Sophie szerint 14:25 Vers a világ 14:35 Európa messze van 02:35 Műsorzárás
december 18. 09:40 TeleShop 10:45 Astro-Világ 11:55 HUNGARIKUMOK – made in Hungary 12:00 Tények Délután 12:25 Aktív 12:55 Walker, a Texas-i kopó (ism.) 13:55 Walker, a Texas-i kopó Am. sor. 14:50 A gonosz álarca Am. sor.
15:50 Magánnyomozók Magyar sor.
17:00 A Macska
Am.-mexikói sor.
18:00 Tények 19:25 Jóban Rosszban Magyar sor.
20:15 Hal a tortán Meglepetés Valóság-show
21:30 Családi Titkok Reality sor.
22:45 NCIS
Sor. 17. rész
23:45 Életfogytig zsaru Am. krimi-sor.
00:45 Tények Este 01:30 Aktív (ism.) 01:50 Sportos
05:25 Gazdakör 06:00 Kárpát expressz 06:35 Horvát krónika 07:00 Ecranul Nostru 07:35 Közbeszéd 08:00 Hazajáró 08:35 Térkép 09:05 100 kép a XX. századról 09:20 Család csak egy van Sor. 16. rész 10:05 Don Matteo Olasz sor. 35. rész
11:05 Párizsi helyszínelők Fr. sor. 8. rész
12:00 Déli harangszó Sor. 3. rész 12:01 Híradó 15:00 Stigma - Tőkés 12:25 Kívánságkosár Eszter a Szeku14:25 Vers ritáte célkereszt05:30 Top Shop 14:30 Európa messze jében 06:00 Jó reggelt, skacok! van Sor. 4. rész 15:55 Kevés pénzzel 07:35 RTL Híradó 15:00 Lendületben Európában 08:08 Minden Reggel 15:30 Magyar szentek 16:30 Térkép Élő magazinműsor és boldogok 17:10 Család csak egy 10:05 Top Shop Az államalkotó van Sor. 15. rész 11:45 Asztro-Show 16:10 Térkép 18:00 Híradó 12:45 EgészségKalauz 16:40 Család csak egy 18:25 Dunasport 13:15 Ízes élet – Mautner van Sor. 16. rész 18:35 Közbeszéd Zsófival 17:30 Közbeszéd 19:05 Párizsi 13:35 Reflektor 18:00 Híradó helyszínelők 13:55 Fókusz 18:25 Dunasport Fr. sor. 8. rész 14:20 Éjjel-Nappal 18:30 Sportcsillagok 20:00 Don Matteo Budapest Gálaestje 2014 Olasz sor. 35. rész Sor. 429. rész 20:40 Don Matteo 21:00 Hírek 15:45 Segítség, bajban Olasz sor. 36. rész 21:05 Dunasport vagyok! 21:35 Hírek 21:15 A döntés éjszakája Sor. 10. rész 21:55 Miss Arizona Am. játékfilm 16:50 Dr. Tóth: Stroke, Magyar játékfilm 22:50 Kultikon amikor minden 23:45 Kultikon 23:10 Maradunk perc számít 00:00 MüpArt classic 23:35 A halhatatlan Tippek és tanácsok 01:45 Himnusz az egészséges kedves élethez 24. rész 00:40 Vers 18:00 RTL Híradó 00:42 Himnusz 18:55 Fókusz 05:20 Közbeszéd 19:25 Éjjel-Nappal 05:50 Ma reggel Budapest 09:00 Duna World News Magyar sor. 05:20 Közbeszéd 09:05 Kárpát expressz 20:50 Barátok közt 05:50 Ma reggel 09:30 Gazdakör Magyar sor. 09:00 Duna World News 09:45 Kultikon 21:25 A szállító 3. 09:05 Kárpát expressz 10:00 Az ESTE Fr.-angol-am. 09:30 Gazdakör 10:30 Duna World News akciófilm 09:45 Kultikon (ism.) 10:45 Família Kft 23:25 RTL Híradó 10:00 Az ESTE Magyar sor. 23:55 Brandmánia 10:30 Duna World News 00:35 Reflektor 11:10 Ridikül 10:45 Família Kft 12:00 Déli harangszó 00:50 Odaát 11:10 Ridikül 12:01 Híradó Am. sor. 11. rész 12:01 Híradó 12:25 Kívánságkosár 01:45 a’la CAR 12:25 Kívánságkosár Autós kalandok 14:25 Nótacsokor 14:25 Nótacsokor ínyenceknek 14:30 Katolikus Krónika 14:45 Evangélikus 02:15 Az éden titkai 15:00 Életművész Görög sor. magazin 15:50 Család-barát 15:15 Négy szellem 17:25 Kultikon 16:10 Család-barát 17:45 Kosárlabda bajnoki meccsek 17:45 Kolompok nyelvén 04:30 Aktív (ism.) 20:00 Híradó 18:40 Kultikon 05:00 Csapdába csalva 20:30 Barangolás öt 19:00 Híradó Német dokukonitnensen 19:30 Hazajáró reality sor. 20:00 Hogy volt?! 05:25 Magánnyomozók 21:05 Szenes Iván Emlékkoncert 2014 21:00 LEGENDA 06:20 HUNGARIKUMOK 21:55 Ybl 200 Beatles – made in 22:05 Táncvarázs 22:00 Lendületben Hungary 23:00 Kívánságkosár 06:25 Tények Reggel 23:00 Kívánságkosár 00:50 Duna World News 06:55 MOKKA 00:50 Duna World News 01:00 Híradó 09:30 Stahl konyhája 01:00 Híradó 01:40 Himnusz 01:40 Himnusz 09:35 Babapercek
9
Heti műsor Köszöntjük Viola nevű olvasóinkat!
Péntek 05:15 Hajnali gondolatok 05:20 Az ESTE 05:50 Ma reggel 09:00 A szenvedélyek lángjai Kolumbiai szappanopera 35. rész
09:50 Sophie szerint a világ 10:20 Család-barát 12:00 Déli harangszó 12:01 Híradó délben 12:15 Sporthírek 12:30 P´amende Roma kultúra 13:00 Esély 13:30 Erzsébet Talentum program 14:00 A 69 centiméteres férfi 14:50 Zorro Sor. 78. rész
15:40 Charly, majom a családban Sor. 5. rész
16:30 Híradó + 16:45 Lola 22. rész 17:25 Híradó 17:40 Ridikül Női talkshow
18:30 Maradj talpon! Vetélkedő
19:30 Híradó este 20:05 Sporthírek 20:25 Virtuózok 22:00 Az ESTE 22:35 Híradó 22:45 Sporthírek 22:55 Az áruló csókja Am. bűnügyi film
00:30 Lola (ism.) 01:15 Család-barát 02:45 Sophie szerint a világ 03:15 Műsorzárás
05:30 Top Shop 06:00 Jó reggelt, skacok! 07:35 RTL Híradó Reggel 08:08 Minden Reggel 10:05 Top Shop 11:45 Asztro-Show 12:45 Kalandor 13:15 Ízes élet – Mautner Zsófival 13:35 Reflektor 13:55 Fókusz 14:20 Éjjel-Nappal Budapest Sor. 430. rész
15:45 Segítség, bajban vagyok! Sor. 11. rész
16:50 Dr. Tóth: Fiatalodás műtét nélkül 18:00 RTL Híradó 18:55 Fókusz 19:25 Éjjel-Nappal Budapest Sor. 431. rész
20:50 Barátok közt Magyar sor.
21:25 CSI: Miami helyszínelők
Am. sor. 5. rész
22:25 RTL Híradó 22:55 CSI: A helyszínelők Sor. 15. rész 00:00 Reflektor 00:15 Havazin Havazós magazin
00:55 Kalandor 01:20 CSI: A helyszínelők Sor. 16. rész 02:05 4ütem Autósmagazin
02:30 Gálvölgyi-show 03:05 Az éden titkai Sor. 166. rész
04:30 Aktív (ism.) 05:00 Csapdába csalva 05:25 Magánnyomozók (ism.)
06:20 HUNGARIKUMOK – made in Hungary 06:25 Tények Reggel 06:55 MOKKA 09:30 Stahl konyhája 09:35 Babapercek
december 19.
Köszöntjük Teofil nevű olvasóinkat!
Szombat
05:20 Hajnali gondolatok 05:25 Az ESTE 05:55 Magyar gazda 06:25 Történetek a nagyvilágból 06:55 Család-barát Hétvége 09:00 Noé barátai Magyar reality sor. 09:35 Zöld Tea 15:50 Magánnyomozók 10:05 Kerékpártúra Magyar sor.
Am.-mexikói sor.
Biciklis magazin
10:35 Két duci hölgy Sor. 6. rész
18:00 Tények 11:10 Aranymetszés 19:25 Jóban Rosszban 12:00 Déli harangszó Magyar sor. 12:01 Hírek 20:15 Hal a tortán 12:05 Szabadság tér Meglepetés ´89 (ism.) 21:30 Üvegtigris 3. 12:50 Fekete kolostor Magyar vígjáték 13:25 Spuri 23:55 Tények Este Szabadidősport 00:40 Aktív (ism.) magazin 01:00 Sportos 13:55 Ybl 200 1. rész 01:10 Combat Hospital 14:55 Minden nap - A Frontkórház karácsony
Am.-angol családi kalandfilm
21:15 X-Men - Az ellenállás vége Am. akciófilm
23:25 Pánik a fedélzeten Am. katasztrófafilm
01:25 Sportos 01:35 Doktor D
Am. drámasor. 02:35 Pan Am Am. sor.
03:25 A férjem védelmében
Am. sor. 5. rész
06:10 Gazdakör 06:40 Élő egyház 07:10 Isten kezében 07:35 Akadálytalanul 08:05 Novum 08:35 Határtalanul magyar 09:05 Hagyaték 09:30 Sírjaik hol domborulnak Német családi film 16:35 Ég, föld, férfi, nő 10:00 Székely kapu 17:30 Gasztroangyal 10:30 Néma kolostor
23:50 Propaganda
Köszöntjük Tamás, Izidor nevű olvasóinkat!
Vasárnap
- A Hajnalvándor útja
09:40 TeleShop 10:45 Astro-Világ 11:55 HUNGARIKUMOK – made in Hungary 12:00 Tények Délután 12:25 Aktív 12:55 Walker, a Texas-i kopó (ism.) 13:55 Walker, a Texas-i kopó Am. sor. 14:50 Családi Titkok
17:00 A Macska
december 20.
2014. december 11. Kulturális mag.
00:50 Sportos
december 21. 11:35 4ütem
Autósmagazin
12:10 Havazin 06:25 Európai szemmel 06:55 Család-barát 09:00 Katolikus Krónika 09:40 Tanúságtevők 10:05 Hét szentség 10:15 Útmutató 11:10 Kérdések a Bibliában 11:20 Református magazin 11:45 Református ifjúsági műsor 12:01 Hírek 12:05 Hétköznapi kifutó 12:40 TeleSport – Sport7 13:15 Ybl 200: Egy építőmester portréja 14:15 Lúzert fogtam, nem ereszt Fr. vígj.
Havazós magazin
12:45 A Muzsika TV bemutatja! 13:20 X-FAKTOR NAP 18:00 RTL Híradó 18:55 X-Faktor Élő - Finálé 22:15 Hoki-koki Am. vígjáték
00:05 Portré 00:40 Nézd meg az anyját...
Am.-kanadai romantikus vígjáték
02:20 Míg felkel a nap Am. horror
04:15 Briliáns elmék
Am. vígj.-sor. 15. rész
05:05 Hazugságok 15:40 A nagy karácsogyűrűjében nyi izzócsata Török pszichoKanadai-am. film
thriller sor.
Sportműsor 05:55 Hagyaték 01:00 A Keresztapa II. 06:25 Határtalanul Am. gengszterfilm magyar 06:50 Család-barát Hétvége 09:00 Barangolások öt 05:25 Élő népzene kontinensen 05:50 Új nemzedék 09:25 Táncvarázs 06:20 Isten kezében (ism.) 06:50 Virágzó 10:20 Székely kapu Magyarország 10:50 Magyar törté07:15 Gazdakör nelmi arckép07:40 Világ-Nézet csarnok 08:10 Rome Reports - 11:15 Szabadság tér Vatikáni híradó ´89 (ism.) 08:35 Napok, évek, 12:00 Déli harangszó századok 12:01 Híradó Tőkéczki Lász- 12:05 Szenes Iván írta ló műsora Slágerműsor 09:30 Magyar klasz12:55 Hogy volt?! szikusok új 13:45 Operettgála köntösben 15:05 Csendül a nóta 10:00 Zöld Jelzés 15:30 Nótacsokor 10:30 Egy ügyűek 16:05 Mammama mesél Magyar mesesor. 11:00 Élő világegyház 16:25 Zénó: Zénó varr 11:25 Beavatás Magyar mesesor. 11:40 Beavatás: „A 16:30 Család-barát bölcsesség és a Hétvége (ism.) törvény” 18:00 Öt kontinens 12:01 Híradó 18:30 Heti Hírmondó 12:05 Vers Közéleti magazin 12:10 Nótacsokor 19:00 Híradó 12:25 Karosszék 19:20 Dunasport Magyar játékfilm 19:30 Kerekek és 13:50 Hazajáró lépések 14:20 Csellengők 20:20 A napsugár 14:50 Hogy volt?! nyomában 15:45 Polipka
17:10 Fapad: A elkár- 06:00 Látlelet a Földről hozás 11. rész 06:25 TV2 MATINÉ Kanadai-am. sor. 17:45 Női kézilabda Rajzfilmek 02:00 A Macska (ism.) Európa-baj08:35 Nagy Vagy! 02:45 Mrs. Klinika Szórakoztató műsor nokság: Döntő Magyar játékfilm Am. orvos-sor. Vendégségben Fel09:30 Babavilág 12:00 Déli harangszó 20:00 Híradó este 03:30 Mrs. Klinika ső Barnabásnál Magazinműsor 20:55 Magyarország, Am. orvos-sor. 18:30 SzerencseSzombat 12:01 Híradó - Déli 10:00 Több mint TestŐr szeretlek! 12:05 Vers 19:30 Híradó este Életmódmagazin 22:10 A Lényeg Magyar ismeret12:10 Nótacsokor 20:05 Sporthírek Angol-am. film 10:30 Astro-Világ terjesztő sor. 5. rész 12:35 Nálatok, laknak 22:45 Az ifjú Viktória 11:35 Stílusvadász 20:25 Játék határok 18:00 Híradó királynő Angol20:50 Csellengők 05:25 Gazdakör állatok? Német nélkül 2014 18:25 Dunasport Trendmagazin am. életrajzi film sor. 6-7. rész 06:00 Kárpát expressz 21:45 ÖRÖKKÉ 21:20 Gasztroangyal 12:05 Stahl konyhája 18:35 Öregberény 00:30 Párkeresők 06:35 Slovenski utrinki Sor. 13. rész 22:15 Bábel - Hesnával Főzőműsor TANK: 25 éves 13:40 Az angyal és a 02:30 Műsorzárás rosszember 07:00 Alpok-Duna-Adria 12:35 Monk – Flúgos 19:10 Önök kérték a Tankcsapda a világ Am. játékfilm 07:35 Közbeszéd 1-2. rész 20:05 A sziget nyomozó 23:10 Szerelmes Görög sor. 23. rész Sor. 15. rész 08:00 Élő örökség 23:40 Láncra vert igazság 15:15 Önök kérték földrajz 21:15 Gázláng 16:15 Két emelet Am. filmdráma 13:35 Idétlen időkig 08:35 Térkép Magyar ismeret06:20 Top Shop Am. játékfi lm boldogság Am. vígjáték 09:10 Család csak egy 01:25 Műsorzárás terjesztő magazin 07:00 Kölyökklub Magyar játékfilm 15:45 Narnia Krónikái 23:10 Dunasport van Sor. 17. rész 23:40 Új nemzedék 08:35 Őrült kombináció 18:00 Híradó - A Hajnalván- 23:25 Heti Hírmondó 00:10 A sokszínű vallás 10:00 Don Matteo Am. animációs fi lm 23:55 Klubszoba 18:25 Dunasport dor útja (ism.) Olasz sor. 36. rész 00:25 Szentföldi szent 09:55 EgészségKalauz 18:00 Tények 00:45 Napok, évek, 18:35 Öregberény 10:55 A miniszterelnök 06:20 Top Shop helyek üzenete Sor. 12. rész Egészség- és életszázadok Magyar tévéfilm 18:55 Rising Star 06:45 Kölyökklub módmagazin 12:00 Déli harangszó 09:55 Ízes élet – Mautner 19:15 Hogy volt?! 21:40 MARS Az utolsó 01:40 Harcsa Veronika 00:40 Híradó 01:20 Sporthírek 20:10 Az élet sava-borsa 10:20 Teleshop Quartett 12:01 Híradó napok Am.-ír Zsófival Lengyel sor. 17. rész 11:15 Kalandor 02:10 Himnusz 01:25 Himnusz sci-fi akciófilm 12:25 Kívánságkosár 10:10 Teleshop 14:25 Vers 11:05 XXI. század – a 21:00 Polipka Angolam. játékfilm 14:30 Európa messze legendák ve23:10 Dunasport van Sor. 5. rész lünk élnek 23:25 MüpArt 15:00 Lendületben 11:35 Házon kívül 01:05 Világ-Nézet Sor.2. rész 12:10 a’la CAR 01:35 Vers 15:30 Erdélyi történetek 12:40 TRENDmánia 01:40 Himnusz 16:30 Térkép 13:10 Brandmánia 17:10 Család csak egy 13:45 Családom és egyéb Önnek nem kell mást tennie, mint Kiemelt hirdetések mintája van Sor. 17. rész emberfajták – SMS-t küldeni a 066-2850283 mobilszámra; 18:00 Híradó Sor. 5-6. rész – felhívni a 8-241-2-40-89-es telefonszámot Keretes hirdetés 18:25 Dunasport 14:30 Ufók a padláson 06:15 Hazajáró és lediktálni a hirdetés szövegét; 06:50 Család-barát 18:35 Közbeszéd Am.-kanadai film HÁROMSZOBÁS LAKÁS – az
[email protected] e-mailcímre elküldeni a szöveget Hétvége 19:05 Rocca parancsnok 16:05 Dr. Dolittle (nagy pince, konvektoros – pontosan kitölteni a hirdetési szelvényünket, s beküldeni 09:00 Duna World Olasz sor. 5. rész Am.-kanadai vígj. fűtés) eladó BeregszászNews (ism.) a címünkre (90202, Beregszász, Kossuth tér 2.). 20:00 Don Matteo 18:00 RTL Híradó ban a Kossuth tér 341/555. 09:05 KorTárs Olasz sor. 37. rész 18:50 Fókusz Plusz szám alatt. Tel.: 6-71-64. 09:30 Hogy volt?! 21:00 Hírek Magazin Az ingyenes hirdetés maximum 5-ször jelenik meg, 10:25 Magyar törté21:15 Columbo 20:00 X-Faktor Élő Egyszeri hirdetés: 5 hrivnya utána fizetni kell érte, az általános feltételek szerint! Am. sor. 6. rész Tehetségkutató nelmi arcképshow-műsor 22:50 Kultikon csarnok hirdetéseket csak a szerkesztőKiemelt hirdetés 23:05 Volt egyszer egy 10:55 Mint oldott kéve 23:05 A Karamazov FIZETETT hirdetés ségben lehet feladni a megfelelő Háromszobás lakás (nagy Mexikó Sor. 4. rész testvérek Am. akciófilm – az összes fizikai és jogi sze- dokumentumok felmutatásával. pince, konvektoros fűtés) Am. játékfilm 12:00 Déli harangszó 01:05 Viharok háborúja 12:01 Híradó mélytől beérkezett hirdetés eladó Beregszászban a Kos01:30 Himnusz Am. sci-fi suth tér 341/555. szám alatt. kereskedelmi hirdetésnek Olyan tevékenységek hirde12:05 Határtalanul 02:35 Gálvölgyi-show Tel.: 6-71-64. magyar számít, akik kereskedelmi tése és reklámozása, amelyek Paródiashow 1. rész 12:30 A rejtélyes XX. licenzet igényelnek, csak aktevékenységet folytatnak; Egyszeri hirdetés: 3 hrivnya 03:10 Az éden titkai 05:50 Ma reggel század - Kun – különböző szolgáltatások kor valósulhat meg, ha az ukSor. 167. rész 09:00 Duna World Miklós műsora rán törvényeknek megfelelően nyújtása; Lakossági hirdetések: News (ism.) 13:00 Nyelvőrző – haszongépjárművek eladása, a szerkesztőségben felmutatják 09:05 Kárpát expressz keretes hirdetés 5 h r. ; 13:30 Erdélyi törtéa szükséges engedélyt. vétele; 09:30 Gazdakör kiemelt hirdetés 3 h r. ; netek – munkások felvétele; 04:15 Aktív (ism.) 09:45 Kultikon (ism.) elveszett iratok 2 0 h r. ; 14:00 Sírjaik hol – ipari és kereskedelmi terü- A szerkesztőség fenntartja a 04:35 Tűsarok (ism.) 10:00 Az ESTE részvétnyilvánítás 2 0 h r. ; domborulnak jogot, hogy egyes anyagokat letekkel, berendezésekkel 05:00 Babavilág (ism.) 10:30 Duna World köszöntő 1 0 h r. ; 14:25 Barangolás öt 05:30 Super Car és alapanyagokkal történő nem közöl az újságban. Nem News (ism.) 4 sor vers+köszöntő 1 5 h r. ; kontinensen Autós magazin műveletek. közölhetőek azok a hirdetések, 10:45 Família Kft képes köszöntő 1 5 h r. ; Gereben Ágnes 06:00 Látlelet a Földről amelyek ellentmondanak a Magyar sor. kép+4 sor vers 2 0 h r. ; Továbbá FIZETETT műsora (ism.) 06:25 TV2 MATINÉ 11:10 Ridikül hirdetésnek számítanak: szerkesztőségi feltételeknek és megkezdett 4 soronként 5 hr.; 14:55 Hazajáró Rajzfilmek 12:00 Déli harangszó 15:25 Novum – keretes, kiemelt hirdetések; az ukrán törvényeknek. 09:35 ÁllatoZOO a Lakossági hirdetés árának 12:01 Híradó 16:00 Család-barát – elveszett iratokról szóló PreVital támokiszámolása: 12:25 Kívánságkosár Hétvége (ism.) Egyes hirdetésfeladók rosszhirdetés; gatásával egy keretes, kiemelt hirdetés 14:25 Nótacsokor 17:25 Virtuózok döntő Állatvédelmi mag. – ha egynél több – ugyanabba indulatúak lehetnek, éppen ára 20 szóig: 14:45 Isten kezében 10:05 Egészség Klinika 19:00 Híradó a kategóriába tartozó – ezért legyenek óvatosak. Szük15:15 Önök kérték 0 hr.+ 3 hr. +5 hr. = 8 hr. 19:20 Dunasport 10:35 Astro-Világ tárgyat/eszközt szeretne ség esetén konzultáljanak 16:10 Család-barát 20-40 szó között: 11:40 Irány Eldorádó! 19:30 Mindenből egy van meghirdetni; szakemberrel. 17:45 A bennünk rejlő 5 hr. + 6 hr. +10 hr. = 21 hr. 20:25 Van képünk Am. rajzfilm – köszöntők, képes hirdetések; A hirdetésekkel és reklámokvédelem hozzá 13:20 Tűsarok – részvétnyilvánítás. kal kapcsolatos reklamációkat 18:40 Kultikon 13:50 Életfogytig zsaru 21:20 Linda Kereskedelmi 19:00 Híradó a szerkesztőség a lap megjeleFigyelem! Magyar sor. 14:50 NCIS: Beavahirdetés 20 szóig 5 hr. 19:20 Dunasport 22:25 Fábry (ism.) A hirdetés szövegét figyelmesen, nése után 3 napig fogadja. tatlanul (ism.) 19:30 Hazajáró Példa az ár kiszámolására: 23:40 Szeretettel hibák és javítások nélkül írják 15:50 Egy bolond 20:00 Hogy volt?! Hollywoodból egy keretes, kiemelt kereskeszázat csinál meg. Egy szelvényen mindössze A szerkesztőség nem vállal 21:00 Fábry (ism.) 00:10 Katolikus rónika Magyar vígjáték felelősséget a hirdetés tartaldelmi hirdetés ára 20 szóig: egy hirdetés szerepelhet. 22:10 Szabadság tér ´89 18:00 Tények 00:50 Híradó máért, a megadott informáciAz elveszett dokumentumokról, 5 hr. + 3 hr. +5 hr. = 13 hr. 23:00 Kívánságkosár 19:00 Narnia Krónikái 01:25 Himnusz pecsétekről, továbbá a vállalko- ók, telefonszámok és címek 20-40 szó között: 00:50 Duna World News A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásázások megszüntetéséről szóló pontosságáért. 10 hr. + 6 hr. +10 hr. = 26 hr. 01:00 Híradó nak jogát minden tévéadó fenntartja! 01:40 Himnusz
Hirdessen nálunk, itt megéri!
10
Hétvége
2014. december 11.
SPORT
KRIMINÁLIS
Bennégett egy lakó Nagyszőlősön December 5-én a délelőtti órákban tájékoztatta a helyi rendőrség a nagyszőlősi járási operatív mentőszolgálatot arról, hogy a járásközpontban, a Kopányi utcában kiütött tűzben életét vesztette egy 55 éves férfi – közölte a Zakarpattya Online. Megállapítást nyert, hogy az elhunyt égési nyomokkal borított testét a felesége
fedezte fel, aki a szomszéd épületben lakott. Amikor aznap reggel belépett a lakóházba, az áldozat már nem élt. A tragikus eset körülményeit jelenleg a rendőrség vizsgálja. A férfi halálának okát az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat hivatott megállapítani – közölték a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata Kárpátaljai Megyei Főosztályánál.
Műkonyakot pancsolt Illegális konyakgyártó üzemet lepleztek le a napokban az ungvári rendőrök. A gazdasági bűnözés elleni osztály munkatársai egy lakossági bejelentést követően kezdtek el nyomozni. Mint kiderült, az 53 éves ungvári „vállalkozó” kifejezetten az ismert és népszerű kárpátaljai konyakmárkák hamisítására és forgalmazására szakosodott. Az illegális üzemet a megyeszékhelyen kívül, az Ungvári járás egyik településén lévő ingatlanjában működtette. Az objektumot megfigyelés alatt tartó rendőrség akkor csapott le a hamisítóra, amikor az épp értékesíteni akarta az egyik szállítmányt. Volodimir Kuvik, megbízott ungvári rendőrkapitány elmondása szerint a „vállakozó” éveken át gyártotta az
egészségre ártalmas, tisztázatlan összetételű anyagokból készült szeszes italt. Csak feltételezik, mekkora mennyiséget dobott piacra. Egyelőre nem tudni, hány kereskedelmi egységbe jutott a veszélyes termékből. Az viszont bizonyos, hogy számos bizonyítékot sikerült összegyűjteni az ügyben. A helyszínen és a gyanúsított ungvári lakásán lefolytatott házkutatás során 21 000 hamis zárjegyet, 20 liter tömény alkoholt, 44 palack készterméket és a hamisítványok előállításához szükséges berendezést találtak. Ezen kívül két illegálisan tartott lőfegyvert és hozzájuk való lőszert is lefoglaltak. A megbízott rendőrfőnök szerint az álkonyakot gyártó férfire háromtól hét évig terjedő szabadságvesztés vár.
Álrendőrök az utakon Közlekedési rendőrnek öltözött férfi állítgatta a járműveket a megyeszékhelyen. A férfi a legforgalmasabb útszakaszokon „teljesített szolgálatot”. A DAI va-
lódi munkatársaihoz hasonlóan elfogadta a bírság mellőzéséért felajánlott jutalmat. Az álrendőrt a napokban leleplezték és őrizetbe vették.
Kifosztotta a nyugdíjast Magányosan élő nyugdíjas asszony kifosztásával gyanúsít a munkácsi rendőrség egy helybéli lakost. A többszörösen büntetett előéletű egyén eddig 16 évet töltött rács mögött. A börtönből nemrég szabadult
41 éves férfi mintegy 10 000 hrivnya értékben lopott el különféle tárgyakat. A zsákmányt az egyik bolhapiacon akarta értékesíteni, de számítását a rendőrök keresztülhúzták.
A híd alá zuhant Az Ungvári Járási Rendőrkapitánysághoz fordultak a mentőszolgálat orvosai, akik elmondták, hogy súlyosan sérült férfit találtak Szerednyén az egyik közúti híd alatt. A 24 éves fiatalember
elmondta a nyomozóknak, hogy balesetet szenvedett. A hídon áthaladva nekidőlt a korlátnak, ami túl alacsonynak bizonyult és átbukott rajta. A rendőrség vizsgálja az esetet.
Tetőt bontottak Három gyanús egyénre figyeltek fel az ungvári rendőrök. A férfiak nehéz fémlemezeket cipeltek. Az éjszakai őrjárat tagjai
feltartóztatták a triót, akikről kiderült, lopták a vörösréz lemezeket. Az egyik közeli szálloda tetőzetét bontották meg.
A csempészek bevetették a légierőt A kárpátaljai határőrök elfogtak két ukrán állampolgárt, akik légi úton próbáltak cigarettát csempészni. A Munkácsi Határőrosztag katonái az éjszakai órákban egy repülő tárgyra lettek figyelmesek. A motoros deltaplan Magyarország felől hatolt be az ukrán légtérbe. A katonák a határsértő nyomába eredtek, és az Ilosvai járásban, Beregkövesd (Kamenszkoje) közelében megtalálták. A gépre a két férfi épp ládákba csomagolt cigarettát rakodott fel az ott álló Opel kisteherautóról, melynek rakterében tíz kartondoboz volt. A gyanúsítottak egyike megpróbált elmenekülni, de elfogták. Mint arról a határőrség sajtószolgálata beszámolt, az őrizetbe vett személyeknél
nem voltak iratok. A tájékoztató szerint a leszállóhelyet elektromos fényfüzérrel jelölték meg, hogy a sötétben könnyen Illusztráció
megtalálják. A hatóság elkobozta a dohányárut és a sárkányrepülőt. Az ügyben nyomozás indult.
Mercedes hamis papírokkal Hamis iratokkal ellátott gépkocsit kísérelt meg Ukrajnába csempészni egy földink. A Csapi Határőrosztag sajtószolgálatának tájékoztatója szerint az ukrán állampolgár Mercedes kisteherautóval hajtott be a Tisza közúti határátkelő beléptetési oldalára. A jármű iratai
gyanúsnak bizonyultak. Ezért a hatóság tüzetesen átvizsgálta a Mercedest, melyről kiderült, hogy a karosszériaszámát átütötték. A rendszámtábla is hamisnak bizonyult: az eredetire ráragasztották a mellékelt iratokban szereplő betűket és számokat. A csempész ellen bűnvádi eljárást indítottak.
(Forrás: mukachevo.net, karpataljalap.net, kiszo.net, zakarpattya.net.ua)
Kézilabda Európa-bajnokság
Középdöntős a magyar válogatott, a kiesés szélén az ukránok Győrben, Debrecenben, illetve a két horvátországi helyszínen egyelőre meglehetősen gyér érdeklődés mellett zajlanak a női kézilabda Európa-bajnokság csoportküzdelmei.
Az A-csoportban szereplő magyar válogatott nyitómeccsén küzdelmes találkozón 29-29-es döntetlent ért el Oroszországgal szemben. A rajton bennragadó magyarok már 5-1-es hátrányban is voltak, így az első félidőben szinte végig futottak az eredmény után. Fordulás után fordítani tudott Németh András együttese, és két perccel a vége előtt két góllal ellépett az ellenféltől. Az oroszok az utolsó másodpercekben mentettek pontot. A másik találkozón Spanyolország 29-22-re verte Lengyelországot. Kedden előbb a spanyolok biztosították be a középdöntőbe kerülést azzal, hogy 25-24-re felülkerekedtek Oroszország felett, majd a magyar válogatott is hozta a kötelezőnek számító győzelmet a lengyelekkel szemben (29-23).
Mindezzel eldőlt, hogy a lapzártánk után sorra kerülő folytatásban a magyarspanyol csoportrangadó a csoportelsőségről dönt, míg az oroszok ki-ki meccset játszanak a lengyelekkel a harmadik továbbjutó helyért. Nem sok esélye maradt erre, mármint a továbbjutásra az ukrán válogatottnak, miután a B-csoportban előbb 32-23-ra kapott ki Dániától, majd kedden 34-23 arányban maradt alul az ötszörös Európa-bajnok norvégoktól. Leonyid Ratner együttese mindkét meccsen sokáig jól tartotta magát, de az utolsó 20 percben teljesen szétesett a sárga-kékek játéka. Az utolsó cso-
portmeccsen mindenképpen győzelemre lenne szükség a Dánia ellen bravúros 29-29-es döntetlent játszó Romániával szemben a továbbjutáshoz.
Nyolcpontos Vidi-előny tavaszra
Vereséggel zárta az idényt a Hoverla A 17. fordulóval, illetve egy korábbról elmaradt játéknap pótlásával befejeződtek a magyar és az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokságok küzdelmei. A magyar NB-I-ben az újonc Dunaújváros vendégeként fölényes győzelmet arató Videoton – köszönhetően az MTK debreceni vereségének – nyolcpontos előnyből várhatja a tavaszi folytatást, ami hatalmas esélyt jelent a bajnoki címre. A dobogóért a végig második pozícióban lévő MTK mellett a Diósgyőr, a hajrára feljavuló Debrecen, illetve az FTC is odaérhet. Eredmények: FTC – Lombard Pápa 2-0, Honvéd – Győri ETO 0-2, Pécs – Puskás Akadémia 0-1, Dunaújváros – Videoton 1-4, Haladás – Kecskemét 3-1, Diósgyőr – UTE 2-1, Debrecen – MTK 2-1. A Paks – Nyíregyháza találkozó a pálya használhatatlansága miatt elmaradt. Vezet a Videoton 44 ponttal, második az MTK 36 ponttal. A harmadik Diósgyőrnek 32, az utána következő Debrecennek és FTC-nek 31-31 pontja van. Az alsóházban a 11 pontos Haladás és a 10 ponttal sereghajtó Pécs telel kieső helyen. *** Az ukrán Premier Ligában a korábbról elmaradt 10. forduló pótlása jelentette az őszi idényzárót.
Az Ungvári Hoverla Lvivben lépett pályára a Sahtar Donyeck ellenében és 4-1-es vereséget szenvedett. Az ellenfélnél Hladkij a 20., és a 80. percben volt eredményes, Homin öngólt vétett a 32. percben, illetve Fred talált még be a 93. minutumban, Az ungváriak találatát Mjakusko szerezte a 49. percben. Eredmények: Sahtar Donyeck – Ungvári Hoverla 4-1, Dinamo Kijev – Metalurg Donyeck 3-0, Olimpik Donyeck – Vorszkla Poltava 1-1, Zorja Luhanszk – Dnyipro 2-1, Illicsivec Mariupol – Metalurg Zaporizzsja 1-2, Voliny Luck – Metaliszt Harkiv 1-2, Csornomorec Odessza – Kárpáti Lviv 0-0. A Dinamo Kijev 36 ponttal vezeti a tabellát a 31 pontos Sahtar, illetve a 28 ponttal kissé leszakadó Dnyipro előtt. Alul a 9 pontos Hoverla a még bennmaradást érő 12. helyet foglalja el, de Vjacseszlav Groznij csapatának tavasszal igencsak iparkodnia kell, hogy a 9 pontnyi levonással sújtott, de még így is 4 pontos Kárpáti Lviv ne érje utol. Az abszolút sereghajtó Illicsivecnek 3 pontja van. A február 28-án rendezendő első tavaszi játéknapon az Ungvári Hoverla a 12 pontos Metalurg Zaporizzsját látja vendégül.
Néhány sorban
százszázalékos teljesítménnyel fejezte be a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszát, miután utolsó csoportmeccsén 4-0-ra verte a bolgár Ludogorec együttesét. Meglepetésre a csoportból másodikként a svájci Basel jutott tovább, miután 1-1-re végzett a Liverpool vendégeként. Az angol együttes az Európa-ligában folytathatja. Kedden még a Dortmund és az Arsenal is biztosította továbbjutását a legrangosabb kupasorozatban.
A Magyar Labdarúgó-szövetség rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Dárdai Pál továbbra is a magyar válogatott szövetségi kapitányaként dolgozhat, miután sikerült egyezségre jutni a Hertha BSC-vel. Dárdai megbízatása 2015 november 30-ig, az Eb-selejtezők végéig szól. *** A Real Madrid egyedüli csapatként
Rovatvezető Jakab Lajos
Hirdetésfeladás: +380 66-2850283, +380 3141 2-40-89
11 2014. december 11.
Felhívjuk kedves hírdetőink figyelmét, hogy szíveskedjenek hirdetéseiket péntekig (személyesen), illetve vasárnapig (SMS-ben) elküldeni!!!
Ingatlan Családi ház Beregszászban kétszobás családi ház eladó a Bakó Gábor u. 55. szám alatt. Mob.: 099-7542491, 0953552196 Beregardóban családi ház eladó (kert, 3 szoba, nappali, konyha, fürdőszoba, benti és kinti WC, mellékhelyiség). Mob.: +3630-6813503. Beregdédában családi ház eladó a Fő úton (3 szoba, konyha, fürdőszoba, folyosó, pince, szőlőlugas, 0,7 hektár területű telek). Ár megegyezés szerint. Mob.: 066-3156407. Benében családi ház eladó a Kúria u. 20. szám alatt (3 szoba, fürdőszoba, melléképület, garázs, nagy kert gyümölcsössel). Mob.: 0992432474. Mezőváriban a központhoz közel családi ház eladó (két szint, melléképületek, gáz és víz bevezetve, tágas udvar, kis kert). Mob.: 0667145164. Beregszászban a Tolsztoj u. 21. szám alatt 3 éves euro-felújítással családi ház eladó (3 szoba, összkomfort, konyha, főzőfülke, fürdőszoba, WC, nagy előszoba, két bejárat, kamara, pince). Mob.: 063-3667537. Telefon: 4-31-27.
52 ár kert, melléképület). Ár megegyezés szerint. Mob.: +38098-5964135. Nagyberegen családi ház két házrésszel eladó (víz és gáz bevezetve, kút, melléképületek, pince, kis kert). Ár megegyezés szerint. Mob.: 099-7292544. Beregszászban családi ház eladó a Lehoczky Tivadar úton (a gáziroda utcájában). Mob.: 050-2612887.
9300
Batáron a Béke utcában (Nagyszőlősi járás) összkomfortos családi ház eladó (melléképületek, gyümölcsös, nagy kert, víz és gáz bevezetve). Ár megegyezés szerint. Mob.: 098-6341545 (magyarul).
Ha nálunk hirdet, hirdetése megjelenik a KÁRPÁTAPRO.NET portálon is. Keretes hirdetése KIEMELTEN jelenik meg. Haranglábon, a Fő úton, családi ház eladó (gáz, víz, kert). Ár megegyezés szerint. Mob.: +38099-2702940, +38050-7038740.
Gáton családi ház sürgősen eladó (összkomfortos, műanyag nyílászárók). Ár megegyezés szerint. Mob.: Beregszászban két család 050-9144327. részére is alkalmas kertes családi ház családi okok mi- Haláboron félkész ház eladó att áron alul eladó az Ekkel (+10 ár föld) 6 helyiség + teGyörgy u. 4. szám alatt. Van tőtér. Ár megegyezés szerint. kút, városi víz, gáz. Mob.: Mob.: +38095-0859317. +38095-7435742. Balazséron családi ház eladó Beregszászban a Munkácsi (4 szobás, összkomfortos). u. 95. szám alatt háromszo- Mob.: +38050-2906019. bás családi ház sürgősen eladó. Ár megegyezés szerint. Nagyberegen parasztház eladó nagy kerttel, gyümölcsMob.: 099-7515795. fákkal. A telken két kisebb Benében a Rákóczi u. 61. ház is található (2, illetve 3 szám alatt, a központon, csa- szobás, plusz mellékhelyiládi ház eladó (4 szoba, gáz, ség). Gáz bevezetve, kút az
E-mail:
[email protected]
udvaron. Ár megegyezés sze- Beregszászban 3 szobás rint. Mob.: +38099-5067754. ház eladó közel a központhoz, 15 ár szőlőskert, illetve Beregszászban családi ház még egy 8 ár területű telek. eladó (3 szoba, víz, gáz van). Ára 260000 UAH. Mob.: Ár megegyezés szerint. Mob.: +38066-7938609. +38099-2788838. Vásárosnamény közelében, Mezőgecsében a Béke u. 41. Vitkán, ház eladó a buszszám alatt ház eladó. Mob.: megálló és vasútállomás +38066-3515416. közelében: két szoba, előBadalóban családi ház eladó. szoba, nappali, fürdőszoba, kazánház (vegyes tüzelésű), Mob.: +38066-9908024. dupla telek (2800 m2). Cím: Nagyberegen a Felsőnike- Kiss Ernő út 38. Érd.: 06-20falva u. 35. szám alatt családi 4350312, +38095-7245360. ház sürgősen eladó melléképületekkel. Gáz és víz bevewww.karpatinfo.net zetve. Ár megegyezés szerint. Mob.: +38066-0537461. Egyszobás házat szeretnék Kisbégányban családi ház vásárolni Ungváron kályháeladó a Felszabadulás u. 85. val. Mob.: +38099-4050952. szám alatt. Mob.: +380662451316, +38066-3844415. Összkomfortos emeletes családi ház (felújított, gáz, Nagymuzsalyban új építésű, víz, kanalizáció, internet, kétszintes, 250 m2-es téglaház nagy udvar, fürdőszoba, eladó az Iskola u. 20. szám nagy konyha) eladó. Mob.: alatt. Mob.: +38099-7761812. +38050-2305606.
! "!#$%%"&
' $$()*+,*-+**/ 0 ! "# %&
'(
"#$%"&
Beregszászban családi ház eladó a Turgenyev u. 7. szám alatt. Mob.: +380993249549.
Nagybaktán (Beregszászi járás) második emeleti, 1 szobás lakás eladó: összkomfortos, új ajtók és ablakok, konvektoros fűtés, fedett Lakás autó beálló. Irányár: 176000 UAH. Mob.: 095-5658900, Beregszászban kétszobás 050-2679631. lakás eladó a buszmegálló közelében (2. emelet, össz- Kereskedelmi ingatlan komfortos, bútorozott, új nyílászárók, internet, kábel Bolt-kávézó eladó Gáton tv, konvektoros fűtés). Mob.: nyári terasszal (működő, 55 050-2063913. m 2 összterület, privatizált földterület). Ár megegyezés Beregszászban négyszobás szerint. Mob.: 050-1729831 lakás eladó a Korjatovics (Margaréta). úton, az uszodával szemben (4. emelet, konvektorok, gáz-, Telek, föld vízóra). Tel.: 2-27-58. Beregszászban lakás el- Beregszászban építkezési adó a Széchenyi u. 24/5. és telek eladó földszinti fun24/6. szám alatt. Mob.: 050- damentummal a Tihaja u. 2. szám alatt. Mob.: 0508226913. 0110865. Beregszászban kétszobás lakás sürgősen eladó euro- A B e r e g i - t ó n á l t e l e k felújítással a Sevcsenko és (5 ár, privatizált) eladó a a Bolugyánszki úton. Ár Motokrossz pálya hátánál, a megmegegyezés szerint. víz mellett. Ár megegyezés szerint. Mob.: 066-0824234. Mob.: 066-4843543. Nagybaktán privatizált építBeregszászban háromszokezési telek (15 ár/szotek) 2 bás, 86 m -es, 2. emeleti 100 darab termő gyümölcslakás eladó a Geológusok fával eladó. Telefon: (03141) sugárút 38/4. szám alatt 4-14-36. Mob.: 050-7102136. (fémgarázzsal és földterülettel). Ár megegyezés szerint. Eszenyben privatizált építkezési telek eladó. Gáz beTelefon: 75-544. Mob.: 050vezetve. A telek területe 15 6941424. ár, plusz 34 ár szántó. Mob.:
Beregdarócon, az asztélyi határátkelőhelytől 6 km-re, eladó a Béke utcában egy két szoba-konyhás, fürdőszobás, téglaépítésű kertes ház. Irányár: 355 ezer hrivnya. Beregszászban a Muzsalyi Érd.:+3620-4590384. u. 109/35. szám alatt 3 szoMezőgecsében családi ház bás lakás sürgősen eladó az eladó (2 szoba, előszoba, 5. emeleten bútorozottan és konyha, spájz). Ár megegye- gépesítetten. Ár megegyezés szerint. Telefon: 4-13-24. zés szerint. Mob.: +38095Mob.: +38095-9373868. 7495975. Tiszaújlakon családi ház eladó: 2 nagy szoba, 1 kisebb szoba, fürdő, spájz, nagy folyosó. Ár megegyezés szerint. Tel.: 098-9670550.
telephelynek és vállalkozásnak is alkalmas családi ház eladó. Érd: smidne@ citromail.hu.
Záhonyban pince-földszinttetőtér kialakítású, hőszigetelt, gáz és vegyes tüzelésű,
+38066-5180966.
Nagybégányban építkezési telek eladó (31 ár). Mob.: +38095-4902987.
Földterület (0,05 hektár) eladó Nagyberegen a Felsőtó tanyán. Mob.: +38099Beregszászban egyszobás 0550628 (Nika). lakás eladó eurofelújítással. Építkezési telek (0,1931 Mob.: +38095-9123165. hektár) eladó Papiban az Beregszászban a Stefanik Új utcában. Mob.: +38099u. 11/2. szám alatt kom- 0550628 (Nika). fort nélküli lakás eladó. Ár megegyezés szerint. Mob.: Folytatás a 12. oldalon +38050-1737806.
A hirdetés tartalmáért, a megadott információk, telefonszámok és címek pontosságáért a szerkesztőség nem vállal felelősséget!!!
12
Hirdetésfeladás online: www.karpatapro.net
2014. december 11.
kombi megkímélt állapotban eladó (1,8-as benzines motor, mp3 lejátszó, sötétített Nagybaktán kiadó három üvegek, 1989-es évjárat, szoba rövid vagy hosszú világos metálkék). Mob.: távra összkomfortos kertes 099-0037931. házban, diákok vagy egyedülállók részére. Mob.: 050- Daewoo Sens személyautó 7102136. Telefon: 4-14-36. megkímélt állapotban eladó: zöld színű, 2006-os évjáratú, Beregszászban egyszobás, 1,3-as motor, alufelni, téli és berendezett, összkomfortos nyári új gumi, mp3 lejátszó, lakás kiadó diákok részére sötétített ablakok. Van benne az uszoda környékén. Mob.: központi zár és riasztó. Ár +38050-1507568. megegyezés szerint. Mob.: Beregszászban albérletet 095-5226760. keresünk család részére (laLada 21104-es sedan szekást) hosszú távra. Mob.: mélygépkocsi eladó jó álla+38066-0475559 (oroszul potban. 2005 decemberében vagy ukránul). Oroszországban, nyugati Kétszobás összkomfortos exportra gyártott, 1,6-os, 16 lakás kiadó Beregszászban szelepes, fekete színű. Ár a vasútállomás környékén. megegyezés szerint. Mob.: +38096-7283628. Mob.: +38099-7540941.
Albérlet
Audi 80-as személygépkocsi eladó: 1985-ös kibocsátású, szürke színű, 1,6-os dízeles, jó állapotban. Ár megbeszélés szerint. Mob.: +380956642431, +38099-7542548.
Jármű Autó
Olcsón eladó egy 11-es Lada kék színben, 1300 motorral. Škoda Fabia kombi szeMob.: 095-5580525. mélygépkocsi eladó 1,2-es motorral, 2005-ös kibocsáRenault 11-es személygéptású. Ár megegyezés szerint. kocsi eladó: 1987-es kiboMob.: +38067-1685930. csátású, 1,4-es motorral. Ár megegyezés szerint. Mob.: Lada 2103-as eladó normál ál050-5009597. lapotban. Ár megegyezés szerint. Mob.: +38067-9460841. Moszkvics 412-es eladó jó állapotban, 30 éves. Mob.: VAZ 21063 eladó szürke 050-2063913. színben: 1992-es kibocsátású, 1300 cm3-es motor. Ár Volkswagen Passat eladó megegyezés szerint. Mob.: Beregszászban, piros színű, 095-0364886. 1989-es kibocsátású, sötétített ablakokkal, 1,6-os motor- Audi 100-as kombi eladó Beral, megkímélt állapotban. Ár regszászban 1,8-as benzines megegyezés szerint. Mob.: motorral, 1985-ös kibocsátá050-8141221 sú. Mob.: +38068-5373339, +38050-7858493. Audi 80-as púpos 1,6-os dízelmotorral eladó felújítás Lada 2107-es eladó jó álután: 1988-as kibocsátá- lapotban, piros színben, új sú, alufelni, téli gumi. Ár akkumulátorral. 1996-os kimegegyezés szerint. Mob.: bocsátású. Mob.: +38050+38098-7793835. 2485807. Lada 2104-es eladó Beregszászban jó állapotban: 2005ös kibocsátású, sötétkék, mp3 lejátszó, 4 téli gumi. Mob.: 066-1218599.
Tavria személygépkocsi eladó: 2002-es kibocsátású, Nova 1,2-es motor, mp3 lejátszó, erősítő, 2 hangfal, 70%os téli-nyári gumi, központi zár, 2 db távirányító. Mob.: Lada 2107 eladó: 1996-os +38050-8350081. kibocsátású, világos színű, új akkumulátor, 6-os motor, felnis kerekek. Ár megegyezés www.karpatinfo.net szerint. Mob.: 095-5630493. Volvo 460 GL személygépLada 2107-es eladó megkocsi eladó: 2000 benzines, kímélt állapotban, 2001-es injektoros, 1993-as kibocsákibocsátású. Ár megegyezés tású. Irányár: 20000 UAH. szerint. Mob.: 050-6001761. Mob.: +38068-9974511. Moszkvics 412-es (butykás) Hyundai H–200 személyeladó felújított állapotban. Ár teher gépkocsinak regisztrált megegyezés szerint. Mob.: kisbusz eladó megviselt álla066-2347992. potban, 2001-es kibocsátású, Ford Escort eladó sürgősen: de azért jutányos áron. Mob.: 1986-os kibocsátású, 1,4-es 097-2681599. motor, 5 liter fogyasztás, Audi 100-as eladó 1,8-as fehér színű. Csere is érdekel benzines motorral, 1985-ös Ladára. Mob.: 097-5891591. kibocsátású. Érd.: +38095Volkswagen Passat B3-as 6275332
Hirdessen ingyen a apróhirdetés oldalon.
Lada személygépkocsikat alufelni, 4 új téli gumi, 4 db ban. Ár megegyezés szerint. vásárolnék bontásra. Ma- hangszóró, meggypiros szí- Mob.: +38067-9460841. ximum ár: 300 USD. Érd.: nű. Mob.: +38068-9968390. Régi orosz motorkerék+38097-9486162. Mercedes 123-as eladó: párt vásárolnék 50-90-es Audi 100-as személygépko- piros színű, 1980-as kibocsá- évekből. Mob.: +38050csi eladó ukrán rendszámmal, tású. Ár megegyezés szerint 5989934. rendezett papírokkal, törött (megéri, hívjanak). Mob.: Riga kismotor eladó: új állapotban. Benzin-gáz üte- +38050-7026439, +38066típusú, jó állapotban. Ár mű. Ár megegyezés szerint. 2262317. megegyezés szerint. Érd.: Mob.: +38066-3233203, Mercedes 124-es eladó: kék 099-1757984 +38097-6110406. színű, 1995-ös kibocsátáAudi 80-as eladó, arany- sú, magyar rendszám. Ár Autóalkatrész, tartozék színű, 1988-as kibocsátású. megegyezés szerint. Mob.: Zsiguli alkatrészek eladók. +38066-9426450. Mob.: 095-0602453. Mob.: +38066-3967011. Volkswagen Transporter Mitsubishi Galant eladó Haszongépjármű személyszállító mikrobusz jó állapotban: 1989-es kieladó: 1,9-es dízelmotor, bocsátású, metálzöld színű, 1994-es kibocsátás. Mob.: 2 literes injektoros motor, Gaz 32213-as mikrobusz elektromos tükrök, alufelni. eladó, D-kategóriás, 12 sze095-8716833 Mob.: +38098-6352459, mélyes, 2,3-as benzin-gázAudi 80-as átmeneti szemetán motor, 16 szelepes, +38099-7108197. mélyautó eladó, 1,6-os díkék színű, 2002-es évjáratú, zeles, szürke színű. Mob.: Gumi, felni, dísztárcsa 6 új gumival. Érd.: 050+38066-6899766. 7748695. Lada 21011-es személygép- Alufelnik és autógumik (80kocsi eladó, 1980-as kibocsá- 90%-sak) 13-14-15-16-os tású. Ár: 8000 UAH. Érd.: méretben reális áron eladók. Mob.: 050-9977979. 098-4584672. Háztartási gép Eladó Lada 2105-3 export: Márkás gumik használt állapotban eladók: 13,14,15, 1997-es évjárat, 03-s motor, Használt háztartási cikkek, 7-es karburátor, új akkumu- 16, 17, 18. Ugyanitt Tavria automata mosógépek, hűtő, látor, Pioneer cd/usb leját- és Matiz gumik is kaphatók. fagyasztó, ruhaszárítógép és szó, Blaupunkt hangszórók, Ára: 200 UAH-tól. Mob.: mosogatógép eladó. Mob.: két új gumi és új festés. Ár +38099-0885051. +38095-6158714, +38097megegyezés szerint. Mob.: 5 lyukú 14-es alufelni eladó 8091983. +38096-6095090. kitűnő állapotban. Mob.: Három fiókos Giocsel hűtőFord Granada személygép- +38095-6669401. láda eladó megkímélt állapotkocsi eladó. Mob.: +38050Utánfutók ban. Ára 700 UAH. Telefon: 9661756, +38066-4888724. 3-15-33. Mob.: +38066Tavria személygépkocsi 4,5 tonnás traktor utánfutó 4386998. eladó, 1990-es kibocsátású, eladó Kisdobronyban (papíbézs színű. Ár megegye- rok rendben). Mob.: +38096- Használt hűtők, automata zés szerint. Mob.: +38099- 8559158. mosógépek, gáztűzhelyek 3084702. Eladó kapagép után utánfutó kitűnő állapotban kapLada Samara 21099-es sze- (saját készítésű), akár ren- hatók Salánkon. Kivétemélygépkocsi eladó, 2003-as delésre is készíthető. Mob.: les árengedmény: −20%. Mob.: 097-8403388, kibocsátású, 100000 km, szé- 099-3583484. 0 5 0 - 1 5 3 6 3 7 7 . w w w. les felnik, új gumik, sötétítés. Motorkerékpár hasznaltaru.mlap.hu. Mob.: +38066-2108050.
Technika
hűtők, kombinált hűtők, fagyasztóládák, automata mosógépek, gáztűzhelyek és kombinált gázkazánok nagy választékban, garanciával. Házhoz szállítás megoldható. Mob.: 0954460916. Étkezdébe való, meleg ételek tárolására alkalmas vitrin eladó (rozdácsá marmid). Mob.: +38099-3375760. Használt Beko márkájú automata-mosógép eladó, energia osztály a mosási hatékonyság. Ára 1800 UAH. Mob.: +38068-5562887. Három fiókos Giocsel hűtőláda eladó megkímélt állapotban. Ára 600 UAH. Mob.: +38050-8404386. Német automata-mosógép eladó jó állapotban. Ára 800 UAH. Mob.: +380501732687.
Hangszerek Ukraina zongora eladó. Mob.: 095-7435742. Ukraina zongora eladó. Mob.: +38066-4071680. Riga márkájú zongora sürgősen eladó jó állapotban. Ár megegyezés szerint. Mob.: +38050-2612907.
Asztali számítógép Számítógépek eladók Gáton kedvező áron házhoz szállítással, beszereléssel, valós garanciával, ukrán–magyar nyelven (felső kategóriás, német szakszerviz által letesztelt, dupla magas, LCD monitorral). Ár 2000 UAHtól. Mob.: 099-6268046.
Számítógéphez csatlakoztató kormány eladó eredeLada 21099-es személy- Jawa 350 cm3-es 12 Voltos Gáton eladók újszerű álla- ti csomagolásban. Mob.: gépkocsi eladó, piros színű, motor eladó kitűnő állapot- potban lévő német használt +38095-2501599. jó állapotban, új gumik, 1993-as kibocsátású. Mob.: +38097-9712338, +380685376847. Lada 2106-os eladó alkatrésznek vagy egyben. Érd.: 068-0788763. Lada 2106-os személygépkocsi eladó. Mob.: +380938370202. Lada Samara 21099-es személygépkocsi eladó kitűnő állapotban: 1998-as kibocsátású, benzin és gáz üzemű, új gumi, akkumulátor, felni. Ár megegyezés szerint. Mob.: +38063-0353906. Lada 2107-es sürgősen eladó: 1997-es kibocsátású, 03-as motor, 5 sebességes váltó, központi zár, riasztó,
13
Hirdetésfeladás: +380 66-2850283, +3803141-24089 Számítógépek (használt és új) bő választékban Dercenben eladók. A használtak és az újak is garanciával. Vállalok igény szerint összerakást és házhoz szállítást is. A gép ára a teljesítménytől függ. A használt P4-es 500 hr-tól. Mob.: 0509892674.
Mobiltelefonok Lenovo A390t mobiltelefon eladó, 4.0.3 android, 5 megapixeles, fólia van rajta, fülhallgatóval, adatkábellel és töltővel. Ára 900 UAH. Enyhén alkuképes, cserét is meghallgatok. Mob.: +38050-8571341. HTC Windows telefon jó állapotban eladó. Ára 900 UAH. Mob.: +380953394907. Nokia 5530-as mobiltelefon eladó, képernyőhibás. Ára 200 UAH. Mob.: +380509057981. Beregszászban eladó Nokia 2690i kamerás, memória kártyás telefon. Ára 280 UAH. Ugyanitt egy Nokia C1 kamerás memória kártyás. Mob.: +380995429431. Lenovo S920c okostelefon eladó, fekete, hálózatfüggetlen, új. 8 magos (MTK6592) proci, 2GB RAM, 16 GB ROM. 5,5 inch-es IPS kijelző, felbontás 1920×1080. Hátlapi kamera 13 MP, előlapi 2 MP, Android 4.4, magyar nyelvű GPS, FM Radio, MP3 lejátszó, Bluetooth, Wifi. Ajándék kemény műbőr tok, érintőceruza, USB 2.0 kártyaolvasó, védőfólia. Ára 2850 UAH. Mob.: 0660918011.
Televízió Eladó egy Sony TV (nagy képernyős) és egy parabola antenna beltérivel. Mob.: +38095-7435742. Sony televízió eladó: 72 cmes, szürke színű, kifogástalan állapotú. Érd.: 099-7541277.
Szórakoztatóelektronika Hitachi márkájú erősítő eladó: 250 W teljesítményű. Van még hozzá egy subb és egy közép mély láda. Ára 900 UAH. Mob.:+380634510242.
Személyszállítást vállalok Szabolcs-Szatmár-Bereg BenQ digitális fényképező- megye és Ukrajna területén, gép eladó Beregszászban: vagy akár távolabb is. Mob.: akkus elem, tok, elemtöltő +38050-9917480 Nagy Gyula. jár hozzá, 7 megapixeles. Ára Magyarországra áttele350 UAH. Mob.: +38099- pülő magyaroknak lakás1696136. vásárlást és hitelügyintéTeljesen új 12 megapixeles zést vállalok. Pócsikné. Olympus digitális fényké- Mob.: +3670-2297762. pezőgép memóriakártyá- E-mail: pocsiknehitel@ val együtt eladó. Érd.: 050- gmail.com. 7840772. Magyarországra települő nyugdíjasok ügyintézésében segítek a Beregszászi járásban. Mob.: +38050-5594465. Vállalok különböző vízvezeték-szerelési (csaptele- Tisztelt ügyfeleink! Amenypek, fürdőkádak, zuhanyzók, nyiben Ön hátramaradt szeWC, bidé, szivattyúk), fűtési retteiről kívánna gondoskod(központi fűtés, kazánok), ni, akkor hívjon bennünket hűtési (légkondicionálás), és ingyenes felvilágosítást villanyszerelési (villanyóra adunk a Magyarországon műutáni, dugaszok, kapcso- ködő biztosítóknál 40-től 80 lók, biztosítékok, vezetékek, éves korig köthető „időskori” csillárok stb.) munkákat, ill. biztosítások díjáról és szolezek javítását. Vállalatokkal gáltatásáról. Szóljon idősebb is együttműködöm. Mob.: ismerőseinek és rokonainak is. Feltétel: magyar állam050-4322360. polgárság és állandó lakcím. Kútfúrást és pincékből talaj- Ezt olyan betegek is köthetik, víz-elvezetést vállalok. Mob.: akivel a biztosítók egyébként 050-8589288. már nem kötnének. Elérhetőségünk: Mocsári Miklós Márvány- és csiszolt sírkö+3630-9834315, +38095vek készítése. Érd.: Bereg4058155. szász, Macsolai u. 83. Mob.: 066-4688890, 096-6594801. Magyarországi lakcímkártya igényléséhez állandó, bewww.karpatinfo.net jelentett lakcímet biztosítunk. Érd: 066-9612761.
Fényképezőgép
Szolgáltatás
Fa aprítását és kivágását vállalom. Mob.: 0991701662 (András). Kútfúrást és vízvezetést vállalunk akciós áron. Mob.: 050-8563164, 0668199130.
Munka Brigádot keresünk tető építésére (kerámia cserép) Beregszászban. Mob.: +38099-2143960.
Dryvitoló szakemberek jelentkezését várjuk. Szállás ingyenes, feltétel: magyar útlevél. Mob.: +38066-4401180, +38097-6964118. Liszeindusztrija cég keres famegmunkáló gépekre és parketták ragasztására munkásokat. A betanítást vállaljuk. Fizetés 2500 UAH. Cím: Beregszász, Fabricsnaja u. 53 Mob.: 066-2709151. Tel.:+0314104-23-35. Különböző szakmájú építőmunkásokat keresünk londoni munkára eu-s okmányokkal. Mob.: +38067-3106849.
2014. december 11.
Megbízhatóság, minőség, szakértelem
Műanyag nyílászárók 5 év garancia!!! További To ábbi ajánlataink: - külső és belső párkány, - szúnyogháló (ajtóra is), -10-15% - reluxa, - anyag és bambusz roletta, - szalagfüggöny Beregszász, Puskin tér 4. (a szerb pékség épületében). Tel./fax: 4-31-29, Mob.: +380-97-912-61-46, +380-99-754-25-43. Akció
Bontott csempekályhát vásá- eladó egy belga szőnyeg rolnék. Mob.: 066-4070334. (3×4m). Érd.: 099-2584840.
Pékségbe felveszünk szele- Fatüzelésű, vadonatúj foly- Konyhaasztal 4 székkel telőt, táblást és kemencést. ton égő kandalló eladó. Mob.: eladó lakkozott, vastag Mob.: +38066-2347992. 099-4290610. e s z t e rg á l y o z o t t l á b a k Beregszász központjába Beretta 24 kW-os gázkazán kal Beregdédában. Mob.: az „Asztrába” (a Vopák eladó. Ára 2500 UAH. Mob.: +38066-9833640. fölött), a „Ruhajavító és +38095-9304664. Régi típusú használt szekvarró szalonba”, felverénysor eladó. Érd.: +38099szünk szabni és varrni Fa- és széntüzelésű КЧМ 1757984. tudó hölgyeket és urakat. kazán eladó, 3 részes. Ára Kiemelt bérezést, rugal- 4500 UAH. Mob.: +38095- Régebbi tipusú barna lakkozott szekrénysor eladó (méret mas munkaidőt és mun- 9304664. kavégzést garantálunk. Fólia fűtésére alkalmas fatü- 190×270). Ára 800 UAH. Mob.: +38095-0958936. zelésű kazán eladó a hozzá Telefon: 3-15-33. Mob.: +38066-4386998. tartozó fűtőcsövekkel. Mob.: Osztrák cég magas fi- +38097-8457590. Építkezés, felújítás zetéssel megbízható, taVegyes tüzelésű 5 szekciós pasztalt kamionsofőröBlokköntő rázóasztal 4 méket keres, magyar nyelv- öntöttvas kazán eladó. Mob.: retű formával (20×40×20, tudás kötelező (angol +38066-6866046. 25×30×20, 30×30×20, nyelv előnyben). Mun- Fa- és széntüzelésű ötszekci- 15×30×20) és trafóval elkavállalást biztosítják. ós kazán eladó szabályozható adó. Ár megegyezés szerint. Mob.: +38050-2013161. huzatszabályozóval. Egy Mob.: +38098-6352459, megrakással hat órát ég. Érd.: +38099-7108197. Gumis műhelybe munkást 050-7748695. keresek Beregszászba. Mob.: Használt ablakrámák üvegKonvektor (4-es) eladó Be- gel eladók jó állapotban. Ár +38066-3326700. regszászban. Érdeklődni: megegyezés szerint. Mob.: A Holiday Bárba pincért ke- 099-4328459. +38099-2788838. resünk ukrán–magyar nyelv tudással. Szállás biztosítva. Delonghi olajradiátor eladó 12-15 mm-es vaslemezt (8 bordás, olasz), és egy kis szeretnék vásárolni. Mob.: Mob.: +38097-2635721. Alibert levegőfúvó, 2000 +38097-5009341. Beteggondozást vállalnék, W-os. Érd.: 093-6517659 2 darab fehér redőny eladó 13 év tapasztalattal rendelkeBútor (1,6×2,2 méter) Dédában. zek. Mob.: +38066-0341701. Mob.: +380066-9833640. Budapesten hosszú távú Előszobabútor eladó, fogas és munkalehetőség! Egy buda- ruhásszekrény. Ára 2000 UAH. Faablak redőnnyel eladó: 180×150-es két darab, kitűnő pesti szálloda megbízható Mob.: +38099-7542548. állapotban. Mob.: +38098személyek részére takarítói állást kínál. Szállás biztosított. Puha szék (6 db) jó állapotban 6604046. Munkabér megegyezés sze- eladó Beregszászban a Geoló- 3 db fehér redőny eladó. rint. Mob.: +3620-9612129. gusok sugárút 38/4. szám alatt. Mérete: 1,50×1,30. Mob.: Ár megegyezés szerint. Tel: 75-544. Mob.: 050-6941424. +38050-8404386.
Beregszászi büfébe eladóételkiszolgáló munkára megFordítás magyar, orosz és bízható, szorgalmas, ügyes ukrán nyelvből, hitelesítés, munkatársat felveszek. Mob.: gyors és minőséges ügyin- 095-4162838. tézés egy helyen! Fordító: Hegesztőt és vaskovácsot Kenyeres Mária. Közjegyző keresünk Beregszászba. hivatal: Beregszász, Rákóczi Mob.: 095-2087515. Ferenc tér 4. (a Mária szobor mögött és a bejárat az üzlet Szakácsnőt, bárpultost, felől). Mob.: 050-9028845. pincért és mosogatót keresünk azonnali kezdéssel Ablakredőny javítását és új beregszászi kávézóba. elkészítését, felszerelését válSzállás biztosítva. Mob.: lalom. Mob.: 066-8613811 +38066-9315932. (egész nap). Fiatal gyümölcsfák alakító Csehországi munkára keremetszését és szakmunkások sek építkezési területen szakbetanítását vállalom (alapfo- értő, önállóan dolgozni tudó Barkács, szerszám kú metszési ismeretek, gya- férfiakat (épületszigetes) mestermunkák, beleértve külső és korlatok). Telefon: 4-14-36. belső munkák elvégzésére. Generátor eladó (új, benziMob.: +38050-7102136. nes, 3,5 kW, fogyasztás 3,5 deci, kapcsolható 3 fázisra is). Mob.: 050-8589288.
Otthon
Konyhabútor eladó. Mob.: +38050-6915968.
Szobanövény
Óriás citromfa és fikusz elVitrinsor eladó, 2,5 m-es. Ár megegyezés szerint. Mob.: adó. Mob.: +38099-0068058. +38099-3062649. Egyéb
Megkímélt német bútorok eladók: mosható huzatú és krómozott lábú ülőgarnitúra Hűtés, fűtés (3 fotel és egy kanapé), szétÖntöttvas kazán eladó. nyitható faasztal (65×135cm + 60cm szétnyitva). Ugyanitt Mob.: 099-2576486.
Kerekes bőrönd (koffer) eladó majdnem új állapotban, kedvező áron: nagy méretű, fekete színű. Mob.: +380502823721.
Minőségi nyílászárók
lakástextil
Műanyag, alumínium nyílászárók, beltéri ajtók, garázskapuk, automatikák, VELUX tetőtéri ablakok. akció
-20 -40 %!
Mobil: +380 50-507 65 60 Tel.: +3803141-4-33-41 Cím: Beregszász, Zrínyi u. 3. www.jakisnivikna.ucoz.ua
Lakásdekoráció,
Szőtt pokrócot veszek. Hívjanak, megegyezünk. Mob.: +38095-1809068.
Konyhafelszerelés Két darab alumínium fazék eladó, 30 literes. Mob.: +38095-7435742. Gáztűzhely, régi típusú, 3 karikás eladó Beregszászban. Érd.: 099-4328459.
14
Hirdetésfeladás online: www.karpatapro.net
2014. december 11.
LUX PLAST
ABLAK, AJTÓ, (szúnyogháló és reluxa) Beregszász, Bocskai út 17., Mobil:(095)409 3789
Mezőgazdaság Mezőgazdasági eszköz, gép
Szőlő és gyümölcsfa oltványok nagy fajtaválasztékban rendelhetők. Mob.: 099-3211747. Gyümölcsfa, citromfa és szőlőoltványok nagy fajtaválasztékban eladók Nagybaktán. Érdeklődni Bodnár Istvánnál. Telefon: 4-14-36. Mob.: 0507102136.
Eladó három-, négy- és ötkorpuszos eke Nagydobronyban. Mob.: 097-1532333, 0958390791. Jó minőségű szemes kuSzalmabálázó eladó jó ál- korica, tritikálé, búza, árpa, lapotban. Mob.: +38097- zab és lucernamag eladó. Házhoz szállítási lehetőség 8658210. Beregszászban. Mob.: 050Takarmányrépa eladó. Ár 6680756. megegyezés szerint. Mob.: Folyton termő málnatő 050-1768250. eladó Mezőkaszonyban. Kocka alakú vastartály (4 ezer Július közepétől az első literes) eladó Tiszaújlakon. f a g y i g t e r e m . M o b . : Mob.: +38096-0670065. +38096-3440669. Boros korsó eladó (20 liteTakarmányrépa eladó. Ár res). Érd.: 095-8793330. megegyezés szerint. Mob.: Gyári kétsoros kukorica-ve- +38097-0343156. tőgép eladó. Ára 1500 UAH. Kígyóson szemes kukorica, Mob.: +38050-7580023 (uk- zab, tritikálé és búza eladó ránul). kis és nagy tételben. Mob.: Kétsoros kukorica-csőtö- +38050-5511359, +38099rő eladó. Mob.: +38098- 3219633. 9437189. Vetőmagok eladók! BuJó állapotban lévő termény- dai piaci, Odir, Kybria, daráló, 3 fázisos 4 kW-os Artist, Agressor, Autumn motorral eladó. Ár megegye- Q u e e n , Z K I , D a b e l , zés szerint. Mob.: +38066- Gunnar, Lenara és még sok más! Mob.: 0965397752. 1713670. MTZ–82-es nagy kabinú traktor, KIR szárvágó, Haszonállat Kirgizisztán préselő, 6 soros ültető eladó Kisdobronyban. 8 hónapos hasas tehén eladó Mob.: +38050-6667400, Asztélyban, 6 éves. Mob.: +38066-3966850. +38096-8795132. Jó állapotban lévő JuMZ Tehén eladó, jól tejelő és kisfülkés traktor eladó. Mob.: jól fejhető. Mob.: +380502742297. 096-9270237.
8.5; 10.5; 12.65; 15.8) és vastagságban (P–17; P–19; P–23; P–30) több gyártótól (Premium-Agro, Plantex, Agreen) jó áron eladó! Mob.: 096-1713670.
Piac, élelmiszer Szilvalekvárt vásárolnék nagy tételben. Mob.: +38095620047, +38066-0524170.
Háziállat
köz alkatrész, tartozék
Régi szövött vászonzsákokat és türetben maradt anyagokat, szélesszájú és letűrt peremű befőttes üvegeket, szikvizes üveget, falapátot, fateknőt, összerakható vaskályhákat, cserépedényeket, petróleum függőlámpákat, viharlámpákat, lovascsengőket, komódot, karos ládát és egyéb régi bútort vásárolnék. Mob.: 099-2359256, 0962796950, 063-3509582. Tel.: +38031-41-67-1-13.
Jó kezekbe odaadom ingyen kismacskáimat. Cím: Beregszász, Bem József u. 58. Mob.: 050-9129913 (Valerij). Eladók világirodalmi könyKaukázusi juhász kutya- vek (Világjárók sorozat). kölykök eladók. +38050- Érd.: 095-8793330 5608622. Használt korcsolyacipők Németjuhász fajtiszta, 6 hetes kiskutyák eladók. Ár: 500 UAH. Érd.: 0502238676
Baba-mama
eladók jó állapotban (női, férfi, gyerek). Érd.: Beregszász, Macsolai u. 70. Tel.: 095-8905568
Társkereső
Etetőszék, gyerekágy és Rendezett anyagi körülbabahordozó eladó. Mob.: ményekkel rendelkező férfi komoly kapcsolatot keres 095-8793330. független, intelligens hölgy Babakocsi eladó! Minő- személyében 40-50 éves kor séges, német gyártmányú között. Telefon: 4-14-36. (Hauck) uniszex babakocsi Mob.: +38050-7102136. eladó újszerű állapotban, kifogástalan fékekkel, téli-nyá- 46 éves nő keres 46-55 éves ri változatban. Irányár: 1500 korig káros szenvedélyektől mentes, független férfit KárUAH. Érd.: 066-9612761 pátaljáról. Mob.: +38099Flamingó babakocsi el- 3023677. adó alig használt állapotban, bordó-rózsaszín színű, 3 funkciós. Ára 900 UAH. Mob.: +380502663350.
T–150-es traktor üzemképes Tehén eladó néhány heállapotban, érvényes mű- tes borjával együtt. Mob.: szakival, átszedett motorral +38068-0770798. eladó. Érd.: +38096-6532067 Japán tyúkok eladók. Mob.: Eladó 1993-as Harbin típusú +38099-7398273. kistraktor, 18 lóerős, kétPulykák eladók. Érd.: 050hengeres, négy új gumival, 8152968 megkímélt állapotban, tartoGyerekágy matraccal eladó, zékokkal vagy anélkül. Mob.: Fejőskecske eladó. Ár: 600 használt. Mob.: +38050UAH. Érd.: 093-5147773. 066-5384335. 6915968. Kis kabinú JUMZ traktor Jó fajta előhasú tinó eladó. Gyerekágy baldachinnal, eladó hozzávaló gépekkel. Ár megegyezés szerint. Tel.: kókuszmatraccal eladó alig Mob.: +38066-5398716. +38066-1729767. használt állapotban. Mob.: Kukoricafejtő eladó, 3 fázi- Badalóban eladó egy tarka +38066-4885152. sos. Mob.: +38097-9557863. fejős tehén. Mob.: +38097Kisfiús babaruhák 0-5 hó9268773. Magas légterű fóliasátor napos korig eladók olcsón (ház) eladó. Mob.: +38098- Mezőgazdasági esz- Gáton. Érd.: 066-9612761. 8024710.
Növény, -védelem
Sport, hobbi
Ruha
Szőlőprés, szőlődaráló Bőtermő, szárazságtűrő őszi és 220-as terménydará- Menyasszonyi ruha (hófebúza, árpa, tritikálé vetőmag ló eladó. Mob.: +38066- hér) eladó vagy bérelhető minden kiegészítővel, 2014és takarmány kis- és nagy 8088251. es modell. S, M-es méret, tételben eladó. Mob.: 0950982033, 099-4638260. Tel.: Fátyolfólia minden mé- minden tartozékával. Mob.: retben (1.6; 3.2; 4.2; 6.35; 099-7542548. 2-21-58.
Karácsonyi előadások
2014. december 20., 21., 22., 23., 27-én 17.00 órai kezdettel (közép-európai i.sz.) a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház (Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház) karácsonyi ünnepi műsort szervez. Jegyek elővételben a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban, vagy a +380-95-92-60-062 telefonszámon (Erdei Erikánál) igényelhetőek. Egy jegy ára 20 UAH.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Щодо звітності про використання РРО Берегівська ОДПІ ГУ Міндоходів у Закарпатській області інформує, що відповідно до абзацу 1 пункту 7 статті 3 Закону України від 06.07.1995 № 265/95-ВР « Про застосування реєстраторів розрахункових операцій у сфері торгівлі, громадського харчування та послуг» із змінами та доповненнями (далі – Закон) «Суб’єкти господарювання, які здійснюють розрахункові операції в готівковій та/або в безготівковій формі (із застосуванням платіжних карток, платіжних чеків, жетонів тощо) при продажу товарів (наданні послуг) у сфері торгівлі, громадського харчування та послуг зобов’язані подавати до органів доходів і зборів звітність, пов’язану із застосуванням реєстратора розрахункових операцій та розрахункових книжок, не пізніше 15 числа наступного за звітним місяця у разі, якщо цим пунктом не передбачено подання інформації по дротових або бездротових каналах зв’язку». Тобто, суб’єкти господарювання, які у своїй діяльності використовують РРО та повинні подавати до органів ДФС по дротових та бездротових каналах зв’язку звітність про використання РРО, не подають звіт про використання РРО (КОРО) за формою 3ВР-1. За матеріалами Берегівської ОДПІ Головного управління Міндоходів у Закарпатській області
Köszöntők
15 2014. december 11.
Beregújfaluban december 9-én ünnepelte 12. születésnapját és egyben névnapját
Szinyica Cintia-Adriána.
Ebből az alkalomból nagyon sok szeretettel köszöntik őt szerető szülei, testvére, Ramóna-Klementina és nagymamája, Klára. „Születésnapodra boldogan köszöntelek e verssel, olyan jó érzés ez. Legyél mindig vidám, dalolj, ha szól a gitár. Gyermekként éld életed, s szeretet vegyen körül téged. Zord napokat elfeledd, üdvözöljön napsugár reggelente. Legyen minden napod édes, nem kívánunk más egyebet. Adjon az Isten szeretetet, perdülj, fordulj, élvezd az életet! Ott legyen melletted a szerencse!” Gáton december 9-én ünnepelte 40. születésnapját
Barkaszi Irénke.
Ez alkalomból szeretettel köszönti őt férje, László, két fia: Lacika és Norbi, valamint édesanyja, Margit és férje, Berti. „Hihetetlen, hogy múlnak az évek, máris elérted a 40. évet. Egészség, szerencse és béke, legyen az életed állandó vendége. Isten járjon veled, őrizze léptedet, hogy még sokáig élvezhesd az elkövetkező éveket. Ami rossz, az elkerüljön, sose érjen bánat, élj boldogan sok-sok évet, legalább még százat!” Gáton december 8-án ünnepelte 17. születésnapját
Molnár Géza.
Ezúton kíván számára erőt, egészséget és hosszú, boldog életet Berti nagyapja és Margit nénje. „Legyen egészséged, tudjál boldog lenni, és a szívedet soha ne bántsa meg senki. Születésnapod is legyen az örömnek napja, kívánjuk, hogy a sors neked ezeket megadja!” Macsolán december 11-én ünnepli 11. születésnapját
Nagy Orsolya.
Szeretettel köszöntik őt szülei és keresztszülei. „Boldogságot hoztál ennek a családnak, ne csodálkozz hát, ha szeretnek, imádnak. Mert kacagásod bezengi a házat, izgő-mozgó gyermek vagy, aki soha el nem fárad. Legyél mindig ilyen mosolygós és vidám, ezt kívánjuk néked születésed napján.” Fertősalmáson december 9-én ünnepli 3. születésnapját
Kiss Kevin.
A Pro Cultura Subcarpathica szervezésében a Kaláka együttes Kárpátaljára látogat
Legyen Ön is a lap olvasója!
Program: December 15. 17.30 – Munkácsi római katolikus kápolna December 16. 09.00 – Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola 13.00 – Csapi 2. Sz. Széchenyi István Középiskola 17.00 – Mezőkaszonyi református templom
December 17. 09.00 – Nagyszőlősi 3. Számú Perényi Zsigmond Középiskola 13.00 – Tiszapéterfalvai Református Líceum 17.00 – Viski Kölcsey Ferenc Középiskola December 18. 11.00 – Beregszász, Kossuth tér 13.00 – Mezővári II. Rákóczi Ferenc Középiskola December 19. 11.00 – Salánki Mikes Kelemen Középiskola
Vásárolja a Naplopót!
Fellép: Bencze Gábor, Gryllus Dániel, Major Gábor, Radványi Balázs
Ebből az alkalomból köszönti őt anya, apa, a nagyszülők, dédmama, a keresztülők és Dorina. Drága kisfiam! „Csillagfényes álmaid váljanak valóra, legyen ünnep lelkednek minden nap és óra. Kerülje el a bánat örökre a házad, érjen annyi öröm, amennyit egy édesanya csak kívánhat. Jó Istenem, arra kérünk, pici kincsünk tartsd meg nékünk, amerre jár kicsi lába, mindig gondod legyen rája. Adjál neki egészséget, feje fölé békességet. Nem kérünk kincset, gazdagságot, csak neked boldogságot. Kacagj, nevess csillogó szemekkel, mi ezért imádkozunk összetett kezekkel.” Nagypaládon december 17-én ünnepli születésnapját és 24-én névnapját
Juhász Ádám.
Ebből az alkalomból nagyon sok szeretettel köszönti őt Irénke mama, Lajcsi nagyapa, Lajcsi és kisöccse, Ákos. „Tanulj meg az életben mosolyogva járni, tanulj meg a boldogságra türelmesen várni. Ne hallgass az emberekre, csak a szív szavára, akárki néz utánad, soha ne nézz hátra. Menj a magad útján nevetve és sírva, hisz az élet olyan, ahogy meg van írva!”
Figyelem! Beregszász környékén elveszett egy 300 kg körüli borzderes üsző. Utoljára a Macsola-Hunyadi-Asztély határban látták. Kérjük, hogy aki látta, jelentkezzen a 050-2325931-es mobilszámon. Колектив Берегівської об’єднаної державної податкової інспекції висловлює щире співчуття начальнику відділу доходів і зборів з фізичних осіб ЯНЧИК Магдалині Юріївна та її родині з приводу важкої втрати – смерті батька .
Részvétnyilvánítás A Beregszászi Kossuth Lajos 4. Számú Középiskola tantestülete búcsúzik egykori munkatársuktól Lovai Attilától, és őszinte részvétüket fejezik ki a gyászoló hozzátartozóknak.
A
gyömbéres, fahéjas, szegfűszeges illatú mézeskalács nem csak a karácsonyfán mutat jól. Feldíszíthetjük vele az adventi koszorúnkat, ajtó- és ablakdíszeinket, ajándékcsomagokra kötözhetjük, vagy önállóan, tálra rendezve kínálhatjuk vendégeinknek.
Mézeskalács – karácsonyra A karácsony elképzelhetetlen mézeskalács nélkül. Önmagában a sütemény is nagyon karácsonyi, fűszeres illata és íze mennyei. De a készítése is kellemes készülődés az ünnepre, hiszen a gyerekekkel együtt készíthetjük és díszíthetjük a süteményt. Arról nem is beszélve, hogy a gyakran zord téli estéken a sütőből áradó finom illatok felmelegítik és kellemes illattal árasztják el az egész házat. Noha a tésztát a sok méz miatt nehéz összegyúrni, az elkészült, édes-fűszeres sütemény mind látványában, mind ízében kárpótol minket fáradozásainkért. Akármelyik mézeskalács receptet is választjuk, mindenképpen fontos, hogy néhány órát, de akár egy éjszakát is a hűtőben pihenjen a tészta. Hozzávalók a tésztához: 15 dkg méz 45 dkg liszt 1 tojás 10 dkg margarin 1 cs. vanília cukor 2 mokkáskanál mézeskalács fűszerkeverék 15 dkg cukor pár csepp citromlé 1 cs. sütőpor Elkészítés: A nyersanyagokat keverőedényben a mixergép dagasztókarjával alacsony fordulatszámon jól összedolgozzuk. Pihentetés után a lisztezett deszkán finom mozdulatokkal ujjnyi vastagságúra nyújtjuk, kiszaggatjuk a kívánt formákat és 120 C°-fokos előmelegített sütőben sűrűn ellenőrizve kisütjük. A tésztából készülhet aprósütemény – a szívtől az angyalkáig bármi, attól függően, milyen kiszúróformánk van, de kreatívabb konyhatündérek különböző méretű csillagokból fenyőt is építhetnek, vagy akár sablon alapján mesebeli mézeskalács házikót is alkothatnak. Díszítés Ha magvakat, cukrokat használunk díszítésre, akkor ezeket a sütés előtt tegyük a sütikre. Ha a hagyományos és nagyon dekoratív cukros tojáshabbal, azt mindenképpen sütés és kihűlés után végezzük csak. A tojásfehérjéből és porcukorból kikevert masszát egyszerű kis tiszta zacskóba kanalazzuk, a sarkára pici lyukat vágunk, és markunkban tartva a zacskót ügyesen rajzolhatunk is a süteményekre. A még friss díszítést színes cukrokkal, mandulaszeletekkel, kandírozott gyümölcsökkel tovább dekorálhatjuk, de bevethetünk olvasztott csokoládét vagy kókuszreszeléket is.
16
Rejtvények
2014. december 11. A rejtvényt Balázsi BRANDON SANDERSONIDÉZET
ÜRES TUFA! KIFEJT DÁN FESTė, SZOBRÁSZ (HENRY)
Csaba készítette TONNA GÉPÉSZMÉRNÖK NÉMETO. SPORTJELE
Beküldési határidő: december 21. ANGOL ÍRÓ (KENNETH) MENYEGZė
BÓR FÜLEMÜLE FURAT NAPSZAK RÖVIDÍTÉSE
KÁLIUM KERTI SZERSZÁM
FÉLTI ! AZ USA 10. ELNÖKE MALOM RÉSZE
VOLT
SUGÁR VÍZI NÖVÉNY
JÖVEDELMEZė
N
1 DESZKAKERÍTÉS
BALANSZ
MELL
A ROMÁN FėVÁROS LAKÓJA
ÉTELT TÁLAL NEKI
MAROKNYI KėRISBOGÁR -FÉLE ÁLLAT … ZADKINE FRANCIA SZOBRÁSZ
TÖMÖRÍTėPROGRAM VANÁDIUM
LOHOL
IHATÓ FOLYADÉK OROSZ FOLYÓ AZ EGYIK SZÜLė
RUTÉNIUM
CSATA
2
HARC HATÁRAI !
TANTÁL
EZÜST
RÓMAI KATONAI ėRHELY A MAI SZLOVÉNIA TERÜLETÉN
FOSZFOR ÁSVÁNYA OXIGÉN
LEONARDO DA VINCI HÍRES FESTMÉNYE
TENGELYES SZERKEZETEK RÉSZE
Plusz egy vicc
STIGNANI EGYIK NEVE
HANGUTÁNZÓ MADÁR
HACACÁRÉ RÉSZE !
ėSVEZÉR
FOSZFOR
Ɓ
KėHÁZ BELSEJE !
… KIRÁLYA LALO-OPERA
AD HOC
BRUTTÓ REGISZTERTONNA ROBBANÁS HANGJA
GONDOL
KÖZÖNSÉGESEN SZÓLVA
TALAJT FORGAT
ARGON
Az öt megmaradó szóból a következő vicc poénját állíthatja össze: Két rendőr látja, amint egy pap kijön a kórházból begipszelt kézzel. Az egyik megkérdezi: – Mi történt a tisztelendő úrral? – Ne is kérdezd, fiam - mondja a pap -, elcsúsztam a fürdőkádban. A pap továbbmegy, majd az egyik rendőr megkérdi a másikat: – Te, mi az a fürdőkád?
Kétbetűsek: AN, AZ, DU, EH, IÁ, IR, LL, ÓS. Hárombetűsek: AGY, CÉL, EME, FAR, FÉK, ILA, KÁN, KÉR, KÉZ, KŐR, LÉC, LOM, NEM, NEM, RAJ, RÁZ, TÁR, TÉL, TIK, TOL. Négybetűsek: AKÁC, AGFA, ÁLLJ, DŐLT, ESÉS, FIAS, FÜRJ, GITT, GYÚR, ITAL, KIRÓ, KÖZT, LAKK, MAMA, PALA, PASI, TANK, TARA, TÉNS, TYÚK, UGYE, ZÖLD. Ötbetűsek: ALANT, ALÉLT, BATUL, CSÁNK, FÁTUM, FRAKK, HASÁB, JAKUT, JÁROK, KORAI, LERÚG, LŐLAP MATEK, RÁKEN, SZÁSZ, TUDOM. Hatbetűsek: ALAPÁR, ANYAGI, KOMIKA, KÚTÁSÓ, LEGYEZ, LÉPTÉK, REBEKA, SAPKÁS, SÉMITA, ZSUZSU. Hétbetűsek: ABSZURD, KRÓNIKA. Nyolcbetűsek: ANKERÓRA, ÁLMATLAN, INTARZIA, KICSAVAR, KUFERCES, REKLAMÁL. Kilencbetűsek: ALKALIKUS, TEMPLOMBA, TŐKEKAMAT. Tízbetűsek: FÜSTFARAGÓ, MEGALVASZT.
Nyerteseink INFO előfizetést nyert: Szamburszki István (Muzsaly, Rákóczi u. 50.), Szilágyi Edina (Bakta, Szabadság u. 7/10.), Orosz Magdolna (Dercen, Petőfi u. 3.), Pap Renáta (Keresztúr, Sport u. 7.), Horváth Zoltán (Beregszász, Nap u. 19.), Frink Sándor (Beregszász, Kossuth tér 7/a.).
2014. 48. szám megfejtése: A könyörtelenség a leggyakorlatiasabb érzelem.
Plusz egy vicc: ... ma pedig elég az ember nyelvét megmutatni!
A K Á C
NAPLOPÓ szórakoztató magazint nyert: Lukács Edit (Kaszony, Duhnovics u. 20.), Iván Ildi (Dercen, Malom u. 6.), Tyutyunnyik Mónika (Csap, Sport u. 1/53.), Litinec Csilla (Borzsova, Kossuth u. 70.), Nyeste Erika (Bátyú, Vasút u. 54.), Papp Tibor (Beregszász, Munkácsi u. 77.), Kopasz Kati (Dercen, Hegy u. 63.).
Kedves rejtvényfejtők! A megfejtéseket a terjesztőknél, illetve a szerkesztőségben kapható szelvényeken küldjék be.
FIRENZEI FLORENTIN HOZZÁVALÓK KB. 16 DARABHOZ: 10 dkg mandula lap, 10 dkg kandírozott citrushéj vegyesen, 4 dkg aszalt vörös áfonya, 5 dkg méz, 4 dkg sótlan pisztácia, 160 g tejszín, 10 dkg étcsokoládé.
Illeskrisz konyhája
ELKÉSZÍTÉS: A mandulát száraz serpenyőben zsemleszínűre pirítjuk, az áfonyát, a citrus héjakat és a pisztáciát apróra megvágjuk. Egy láboskába kimérjük a cukrot, a tejszínt és a mézet, majd lassú tűzön állandóan kevergetve, sosem magára hagyva, mert habozva kifuthat, sötét bézs színűre karamellízaljuk. Ha szép színe van már a keverékünknek, akkor belekeverjük a pirított mandulát és az aprított hozzávalókat. Elkeverjük. Szilikon muffin sütő mélyedéseibe evőkanálnyi adagokat teszünk és előmelegített sütőben, 160 0C-on kb. 15 percig sütjük. Ha nincs kéznél muffin sütőnk, akkor sincs baj, mert sütőpapírral bélelt tepsin, kis halmokban sütjük meg őket. Sütés után teljesen kihűtjük a korongokat, majd a talpát olvasztott csokoládéba megmártjuk. Nagyon finom, édes ropogtatni való...
hirkereso.hu KOS (3. 21.-4. 20.)
IKREK (5.21.-6.21.) Sok izgalmat hoznak önnek ebben az időszakban a csillagok állásai. Szerencsére ezek olyanok lesznek, melyeket szívesen fogad. Jelentkezhet egy különleges képzésre, ahol sok új barátra lel, élvezettel vesz részt a képzéseken és a gyakorlatokat is örömmel végzi el. Mostanság semmit sem vesz túl komolyan, és ez most a legjobb. RÁK (6.22.- 7. 22.) Fokozottan figyeljen azokra a személyekre, akik sok jót tettek eddig önnek és ma is örömmel egyengetik sikerei útját. Ne kerülje a társaságukat, mert szeretik önt és a továbbiakban is számíthat rájuk. Ha elzárkózik tőlük, sok jótól eleshet, amikhez általuk részese volt. Mostanság felébredhet önben a költekezési vágy. Egy pár új dolgot szeretne venni. OROSZLÁN (7.23.- 8.23.) Boldog lesz a héten, mert azokban, akik most önt körülveszik, megbízhat és azokban is, akikkel bármilyen nemű üzletet köt. Olyan új ismeretségek vannak kilátásban egy összejövetel révén, melyekből a későbbiekre nézve nagyon jó kapcsolat alakulhat ki. Olyan emberek társaságát élvezheti, akik megörvendeztetik önt nagyvonalúságukkal, akik nagy tisztelettel bánnak önnel.
MÉRLEG (9.23.-10.23.) A héten fokozottan ügyelnie kell az objektivitására és arra, hogy különbséget tegyen a dolgok között. Ennek a hétnek több pontban is vannak nehezítő csillagászati befolyásai az ön életében. Így hát vétek lenne következtetéseket levonnia a jelenleg tapasztaltak szerint. Most vegye nagyon komolyan a munkáját, még akkor is, ha olyan területen tevékenykedik, ami nem szívügye. SKORPIÓ (10.24.-11.22.) A jelenlegi bolygóállások egy lényegi változást indítanak el életének több területén is. Ennek hatását legfőképpen a környezetében élőkkel levő kapcsolataiban, a munkatársi kapcsolataiban érezheti. A munkahelyén fokozott feszültség érezhető a hét első felében. A kollégái közül többen is fontolgatják a felmondás kérdését. Próbáljon nyugodtnak maradni. NYILAS (11.23.-12. 21.) Ezen a héten tegyen eleget minden felkérésnek. Most mutassa meg elszántságát a munkájában és az elképzelései mellett. A folyamatban levő ügyeit illetően ebben az időszakban legyen fokozottan megfontolt és figyelmes. A munkájában a kitartásának és az előrelátásának köszönhetően előléptetés van kilátásban. Fókuszpontjába kerül a családi élete. BAK (12. 22.-1. 20.) A hét első napjaiban a környezetében fokozott feszültség érezhető. A közúti forgalomban is érezni fogja ennek hatását. Vezessen fokozott körültekintéssel, ugyanis feltűnően sok türelmetlen és óvatlan autóssal találkozhat ezen a héten az utakon. Amennyiben költözést, környezetváltoztatást tervez, ez a hét nem a legmegfelelőbb az ilyen irányú döntésre. VÍZÖNTŐ (1. 21.- 2.20.) Ezen a héten úgy érezheti, hogy a karrierén és a munkáján kívül semmit sem tud komolyan venni. Ezt az időszakot jól tudja kamatozatni, ha új ismeretségek szerzésére is szán időt. Használja ki a veleszületett adottságait. A bolygók kozmikus pozíciói támogatják önt ötletei kivitelezésében, új szövetségesek bevonzásában.
SZŰZ (8.24.-9.22.) Ezen a héten olyan kozmikus hatások érik, melyek segítségével lélektanilag magas szinten lehet. Amenynyiben szeretne megtanulni meditálni vagy egyéb szakrális technikával próbálkozott, ezekben a napokban az eddigieknél kiemelkedőbb élményeket élhet meg, eredményeket érhet el. Sokaknak tud segíteni a másképp gondolkodásban, a lényeg meglátásában.
HALAK (2. 21.- 3. 20.) A hét első napjaiban egy kicsit nehezen tud szót érteni az önhöz közelállókkal. Kívülről nézve már-már viccesnek tűnhet az értetlenkedésük. Jobb, ha abbahagyják a téma feszegetését és egy későbbi időpontra teszik a téma megvitatását. Ügyeljen arra, hogy kinek tárja fel lelke titkait, mert pletyka reppenhet fel belőle, aminek semmi köze sincs a valósághoz.
Ezen a héten a dolgok egy kicsit irányíthatatlannak tűnhetnek. Vigyázzon, mert megpróbálják rávenni, hogy olyan dologban vegyen részt, ami a jóhiszeműség határait súrolja. Határozottan határolódjon el az ilyen ajánlatoktól, ugyanis nagyon rövid idő alatt fény derül a turpisságra, és ön így makulátlan maradhat. BIKA (4. 21.-5. 20.) Ezen a héten a csillagok állásai arra figyelmeztetik, hogy legyen türelmes, csendben végezze a munkáját, mert olyannak tűnhet ez az időszak önnek, mintha minden lépését tesztelnék. Főképp szakmailag kell alkalmaznia a fokozott elővigyázatosságot. Kollégái könnyedén kiforgathatják a mondandóját és a végén ott hagyhatják egyedül a pácban.