TAVASZI SZÜNET
A KÚTLÁTÓ
(Mid−Term Break)
(The Diviner)
Számoltam a csöngetéseket, Ahogy vártam a betegszobán, Míg kettőkor a szomszéd haza nem vitt.
A mogyoróról nyesett villás ágat A V két szárán kellett tartani: Körözött vele, várta, mikor rángat A víztől a bot; vibrált – mesteri
Az ajtóban apám várt könnyes szemmel, Ő át tudta élni mélyen a gyászt, „Szegény apád,” mondta Jim bácsi is. A kisbaba hintázott és gügyögött, Nevetgélt, de engem zavart, hogy Idős emberek állnak fel előttem, és „Őszinte részvét”−tel adnak kezet. Rólam sugdolóztak, a legnagyobbról, Idegenek, majd anya kézen fogott,
Közönnyel. És jött a tűhegyes rángás. Az ágvég pontos görcsökben levitt, A zöld antennán megszólalt a forrás, Titkos adóról szórta híreit. Aki nézte, mind megpróbálkozott. Hagyta, szó nélkül. Kezükben karó lett Az ág, míg át nem fogta izgatott Csuklójukat. Akkor a gally megéledt. Mesterházi Mónika fordítása
Bár idegesen felköhögött néha, De nem sírt. Tízkor mentő hozta A gézbe és kötszerbe pólyált testet. Reggel felmentem a szobájába: Gyertyák és hóvirágok díszítették. Hat hete láttam utoljára. A négylábnyi dobozban, mint gyerekágyban, Felhorzsolt homlokkal sápadtan feküdt, Vér nélkül végzett vele az autó. Négy évéhez négylábnyi koporsó. Gerevich András fordítása
16
17
ANYA
ELÉGIA EGY HALVASZÜLETETT GYERMEKÉRT
(Mother)
(Elegy for a Still−born Child) Húzom a kutat, erős a szél, Esőt köpköd, szaggatja a víz Felpumpált kötelét. Enged a levegő méhlepénye, lent kortyol a szivattyú. Fáraszt az etetés. Esténként Fél óráig nyomkodom A kart, a tehenek Nyakalnak az istállóban. Mire feltölteném, Már le is itták. Bevonultak a kerítésbe ékelt Kapun, a lécekhez drótozott, Csilingelő ágytámlán. A végét járja. Már nem csilingel vígan. Fárasztó ezzel a szivattyúval járni−kelni A hasamban. Istenem, akár egy Kikötött borjú, úgy vadul. Ha fekszem, ha állok, egyre tart a tánc, Kutamban a kortyolás.
I. Anyád könnyű: üres halaskosár. Tudni felejti benső ritmusát, Mit sejtes hús és savós csontnyaláb Súlyod jelentett. Kiürült világ, Múltjára zsugorodik, a sebére. Ítéletnap jött: a rád zuhant szféra Légkörünkön kioltotta magát. Könnyűség terhe húzza most anyád.
II. Hat hónapig térképész módra mérted, Barátom férjből apává miként lett, Halmod mögé új bolygót sejdített már, Majd, csillag−pólus, a földbe csapódtál.
III. Jaj, ha kapu vagyok magamhoz, Hadd szaggassa vizeimet olyan szél, Hogy a combom közt bevágjon a szoknya, Hogy a torkomba nyomja a levegőt. Mesterházi Mónika fordítása
36
Vezetés közben elgondolom: ennyi, Halált szülni, kihantolni, temetni, Kising−koszorúk, emlék−kiskocsi, A szülő a fantom−kezet keresi.
37
ÉJFÉL
A TOLLUNDI FÉRFI
(Midnight)
(The Tollund Man)
A reguláris hadviseléssel – Esőben foszladozó Hullák, dögök után – A farkas is kihalt
I
Írországból. A falkák Pagonyokban, fenyéren cserkésztek, Míg egy kani−kvéker s kutyái Az utolsót is elintézték Kildare sziklavidékén valahol. A farkaskutyát hitványabb Fajtákkal keresztezték, A vadonból hordódongák lettek. Eső veri ma éjjel a tetőt, Áztat tőzegrézsűt, hangát, Tört bazalt− és gránittömbök Rejtett rétegeit csillantja meg, Csupasz ágakra csepeg, mohára. Öreg odvak csuromvizesek. Csapások tűnnek el, vagy Apróbb vadak tapossák, Kis farkak, bundák fénylenek. S nincs lihegés, nyüszítés, Gőzölgés. Torkomban Pórázon a nyelv. Tandori Dezső fordítása
60
Egy nap elmegyek Aarhusba, Hadd lássam tőzeg−szín fejét, Szemhéja szelíd maghéját, Csúcsos bőrsipkáját. Ott majd, a sík vidéken, Ahol kiásták, ahol Utolsó télimag−kásája Szilárdult meg a gyomrában, S mezítelen volt, kivéve A sipkát, kötelet, övet, Ott majd hosszan elállok. Istennő vőlegénye, S ez rászorította láncát, De mocsarát is tárta, Hadd itassák sötét nedvek Testét épséges szentté, Lelt kinccsé tőzegvágók Méhsejt−anyagában. Foltos arca most Aarhusban pihen.
II Legyen bár káromlás, Szentelném e mocsár−katlant Szent földünkké, könyörögvén Hozzá, fakasszon csírát
61
Lemészárolt robotosok Szétszórt tagjaiból, Tanyaudvarokon kiterített Harisnyás tetemekből, Hol négy ifjú fivér Árulkodó foga−bőre Szeplőzi a talpfát Mérföldeken át.
III Ahogy a hóhérkordén vitték, Ebből a szomorú szabadságból Szállna belém valami most, hogy Itt hajtok, neveket mondok, Tollund, Grauballe, Nebelgard, Figyelem a falusi kezeket, Ahogy mutatják, merre, Nyelvüket nem ismerem. Helyem van Jutlandon, a régi Férfiölő területen, Leszek ott elveszett, Boldogtalan, otthonos. Tandori Dezső fordítása
NYÁRI HÁZ (Summer Home)
I Szeméttelepek szele jött, vagy a hőség üldöz minket valamivel, egy bezápult nyár, rothadás megbúvó fészke erjed? Ki a hibás, töprengtem, megszállott levegő inkvizítora. A hirtelen rádöbbenés, felkapjuk a gyékényt, mert lárvás, és rázzuk – és forrázzuk, forrázzuk, forrázzuk.
II Egy ölre való vadcseresznyeággal, rododendronnal préselődöm be az ajtón, és hallom az apró, elveszett női sírást a hallon át, bőgi rekedten a nevemet, a nevemet. Ó, itt van a baj, szerelmem. Kettőnk közt a laza virág−halom összevon, komponál májusi oltárt. Ezek az őszinte és esendő szirmok hamar édes kenetté bomlanak. Ügyelj. Kend meg a sebet.
62
63
III
SZERENÁDOK
Ó, mi jól bepólyáltuk sebünket otthonos takaróval,
(Serenades)
feküdtünk, mintha penge hideg lapja hajszolt volna eddig.
Az ír fülemüle: Nádi poszáta, Nagyhangú kismadár, Egész éjjel zsibog.
Egyre inkább posztulálom a vastag heget most is, ahogy a zuhany alatt lehajolsz, s a víz elevenen pereg melled dőlt kancsóin.
IV
Nem ilyesmit várnál A zene nemzetétől. Nem hallottam egyet sem – Baglyot sem amúgy.
Még egy végső, zenétlen lendülettel a hosszú magvak nyílni kezdenek és hasadva
Az én szerenádom A varjúkárogás Álomban vagy aszályban, A denevérvisongás,
szökkenni, és mi újra szívhatjuk a szív fehérre kitaposott útját.
Vagy vetőgépek−vegyszerek közt, A senkiföldjén, A csavargó haris Reszelése.
V
Hát tedd be kiságyaikba A melegvizes palackot, És ha felébresztenek is, A poszáta nemkülönben.
Gyerekeim felsírnak a forró, idegen éjben. Járkálunk lent, mocskos szájjal téged Hibáztatlak, moccanatlan fekszünk, míg a hajnal Párnánkra nem néz, a kukoricára, vadszőlőre,
Imreh András fordítása
Mely teljessége terhét tárja a fénynek. Tegnap sziklák daloltak, ahogy sztalaktitokat Ütögettünk a csöpögő, öreg barlangsötétben – Szerelmünk pici hangvillája szólt: csak éppen. Tandori Dezső fordítása
64
65
EGYESÜLÉS
CAVEHILLI ELJEGYZÉS
(Act of Union)
(The Betrothal of Cavehill)
I
Puskaropogást visszhangoz a szirt, Cavehill sziklájának mindegy, ki lőtt, Lenéz ránk: büszke, protestáns, északír, Macsó Ádám, még Évája előtt.
Az első lökés épp ma éjjel, Mintha a láp fölött gyűlne eső A páfrányágyást nyitni széjjel, Vagy a lápot vetné szét a szélerő. Hátad a keleti szilárd part, És túl kezeden meg lábadon Múltunk forrongó tartományát, A lankás dombokat simogatom. Királyságod vagyok vállad felett, Hamis hódolat nem kell semmilyen. Öregszem. Ha elfogadsz, már elég, Fél−független partod elismerem, Hisz határai közt beteljesül Örökségem kérlelhetetlenül.
Esküvőn jót hoz a puskalövés. Mikor épp kedvesemhez mentem, Meleg kuckójáról ábrándoztam, és Egy sorozat dördült el felettem. Gerevich András fordítása
II És mégis: birodalmi Hím vagyok, rád hagyom a nehezét, A gyarmat tőled fog majd elszakadni, Ostromodnál nem leszek fedezék. Egyesülésünk folytán ötödik Hadtest jött létre, de máris egyoldalú lett. Szíved alatt szíve már püföli A toborzót. Kis parazitaökle Már kapudon dörömböl és Ahogy a vízen túlról fölmered, Ellenem uszul. Nincs kiegyezés, Mely elgyötört testednek ír lehet És enyhítheti az iszonyú kínt, Mikor majd megnyílsz, mint a föld, megint. Imreh András fordítása
98
99
BÚZAKOSZORÚ (A Harvest Bow)
Ahogy a búzakoszorút kötötted, Belefontad a benned érő csöndet, Búzád nem fogja rozsda, De szőkül, ahogy szűkül, szál a szálra, Fonat lesz, sokat tudó, Eldobható, szalma szerelem−csomó.
A mű célja: béke Lehetne a kicsi tárgy jeligéje, Ahogy odatűztem a tálalóra: Kipeckelt csapda, A nedv elillant belőle nemrég, De fényét rajtahagyta, és meleg még. Mesterházi Mónika fordítása
Mennyi kéz görbült pálcára, botra, Tekert sarkantyút harci kakasokra, Ügyesség vitte, munkában a műgond, Hogy díszed alvajáró ujjakkal fond: Mint Braille−írást, értem, ha fogom, A nem−mondott fénylik a tapinthatón. S ha belesek az arany hurkon át, Látom magunk: a töltés oldalát, Ott gázolunk este, nagy fű, muslica, Kék füst száll, a sövény közt rozoga Ágy, eke, a bódé falán „árverés” – A hajtókád búzakoszorús, Nálam pecabot, és már vágyom nagyon Az esti nagy fogásra, míg te nyakon Suhintod a dudvát, bokrokat, De hiába, felvered, s nem riad A vad: a hajdani határ Befont szájjal szalmába kötve vár.
138
139
