HAJDÚBÖSZÖRMÉNY HETILAPJA
Elsősegélynyújtás
2015. ÁPRILIS 24.
3 oldal
XXV. ÉVFOLYAM 15. SZÁM
8. oldal
Sport
Szakmájuk legjobbjai versenyeztek
Huszonöt év elteltével ismét otthont adott a Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola a Szakma Kiváló Tanulója országos versenyének április 15-e és 17-e között. A döntőn, a mezőgazdasági gépszerelő, gépjavító és a növénytermesztési gépüzemeltető, gépkarbantartó szakon végzett tanulók mérhették ös�sze tudásukat. Molnár Magdolna intézményvezető megnyitójában elmondta, az iskola 1938 óta tölt be jelentős szerepet a térség mezőgazdasági szakképzésében. A kezdeti „traktoros” intézményből mára, a mezőgazdaság valamennyi ágát felölelő képzési
struktúrát sikerült kialakítaniuk, folyamatosan igazodva a kor követelményeihez, igényeihez. Hozzátette, tavaly augusztus óta a Földművelésügyi Minisztérium irányítása alatt, a megyében egyedüli középiskolaként, 650 tanulót, 21 külső gazdálkodó szervezettel együtt oktatnak, a mezőgazdasági és élelmiszeripari ismeretekre. Sőrés István alpolgármester köszöntőjében, a 21 iskola 42 versenyzőjének eredményes szereplést, a kísérőknek pedig hasznos időtöltést kívánt. A megmérettetésen, az előzetes írásbeli munkák alapján, a döntőbe került fiatalok több helyszínen, a munkagépek szakavatott kezelésével bizonyíthatták tudásukat a két nap során. A döntő záró ünnepsé-
gén, április 17-én, Román István, a Földművelésügyi Minisztérium agrár-szakképzésért felelős helyettes államtitkára köszöntötte a kiváló tanulókat, felkészítő tanárokat és résztvevőket. Elmondta, a döntőben többeknek sikerült a 71%-os teljesítményt elérniük, amely által valamennyi modul alól felszabadultak. A versenyen a szakmák legjobbjai vettek részt, akik olyan tudás birtokában állnak, amit hamarosan kamatoztathatnak az első munkahelyükön. A Széchenyi-iskolából Tóth Gergő 4. helyen végzett, Kovács Zsolt pedig a 13. helyet érte el. Mindkét tanuló a növénytermesztési gépüzemeltető, gépkarbantartó szakmában teljesített kiválóan. Vezendi-Kapusi Anita
Emlékezés A magyarországi holokauszt emléknapja alkalmából Tóth Júlia tartott rendhagyó történelemórát április 15-én a Bocskai-gimnáziumban. A pedagógus az óra tartalmáról a következőket mondta: „Történelem szakos tanárként tudom, hogy a gyerekek sajnos kevés óraszámban tanulják a holokauszt történetét. Az emléknap keretében szeret-
ném elmagyarázni a jelenlevőknek többek között a hatalom fogalmát, az azzal való visszaélést, az előítéletet, a rasszizmust, és a kirekesztést. Úgy gondolom, ez a téma arra is ad alkalmat, hogy a szemlélők látásmódját megismerjük. Ezért, az órán sor kerül egy videós-interjú megtekintésére, amelyben két magyar túlélő mondja el a koncentrációs táborban tapasztaltakat.” V.K.A
2
VÁROSI HETILAP
Szinte egy ország csodálkozott rá Önre, amikor óvodapedagógus lett. Miért választotta ezt a hivatást annak idején? Eredendően óvodában töltöttöm a legtöbb időt (ezt ma hospitálásnak is nevezhetnénk), hiszen sok éven keresztül édesanyám volt a vezetője a Hétvezér úti intézménynek, s az egész családunk ott élt szolgálati lakásban. Minden gyerek korosztállyal volt szerencsém foglalkozni serdülő koromtól kezdve. Kellemes emlékeim vannak, ám úgy éreztem, a személyiségemből a legtöbbet óvodapedagógusként adhatok. Az évek folyamán Ön mégis a katedrát választotta. Miért gondolta úgy, hogy pedagógusként, oktatóként hasznára lehet a felnövekvő generáció nevelésének és oktatásának? Valóban nagyon sok pozitív
XXV. ÉVFOLYAM 15. SZÁM
Pálfi Sándor
A hét arca: A Debreceni Egyetem Gyermek és Felnőttképzési Karának főiskolai tanára, Pálfi Sándor a közelmúltban szép elismerést kapott. Pályájáról, munkájáról kérdeztem a Brunszvik-díjas oktatót.
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
ösztönzést és örömöt kaptam óvodapedagógusként, de volt tanáraim hívtak, bíztattak, hogy fontos lenne a jó tapasztalat beépítése a képzési folyamatba is. Úgy érzékeltem, amit tettem és mondtam, arra kíváncsiak voltak a kollégák. Melyek azok a főbb elvek, amelyeket pedagógusként szem előtt tart a munkájában? A gyermek szeretete elengedhetetlen a pedagógus pályán, de nem csak annak érzelmi hangoztatása, hanem ismernünk kell a gyermekek fejlődését hajtó belső energiákat, késztetéseket, szükségleteket. Ezek nélkül is lehet nevelni a gyerekeket, de a velük született hajlamokból, adottságokból nem törvényszerűen alakulnak ki azok a képességek, amelyek egy életen át segítik, hogy felnőttként olyan munkája legyen, amit minden nap szívesen végez. Az elmúlt időszakban tudományos és szakmai munkáját is elismerték. Milyen jutalmat vehetett át? A helyi, majd egyetemi után, egy állami kitüntetést kaptam, amire azért vagyok nagyon büszke, mert a magyar óvodák alapítójáról elne-
vezett Brunszvik-díjat nem sok férfi kapta eddig. Ezt egyben üzenetnek is érzem, hogy mi is tehetünk olyat ezen a pályán, ami elismerést vált ki, még ha ezt a női nemmel próbálják egyesek kizárólagosan is összekötni. A közelmúltban vehette át a főiskolai tanári kinevezését. Ez a cím számomra megerősítés, hiszen a kisgyermekkorral foglalkozni tudományosan ma még Magyarországon nem magas presztízsű, de kitartással és elkötelezettséggel mégis lehet változtatni a szemléleten. Egyben büszke vagyok, hogy azon kevesek közé tartozok, akik gyakorló pedagógusból váltak a tudományos élet elismert személyévé, a kar történetében én vagyok a negyedik. Sokan emlékeznek még arra a „Sincire,” aki egy szál gitárral a kezében, csodás estét varázsolt a tábortűz mellett ülő hallgatósága számára. Mennyire maradt meg a zenélés az életében? Ezek valóban sok kortársamban élhetnek kellemes emlékként, de aktívan már nem zenélek, csak a
zene szeretete, csodálata maradt meg bennem. A kreativitást és a spontaneitást jobban igénylő műfajt, a jazzt hallgatom.. A természetjárás is nélkülözhetetlen az életemben, ezen belül a hegyi túrázás lelki tisztítás számomra. S pedagógus énemet is pihenteti, ha csak kötetlenül beszélgethetek, ami segít a másik emberre figyelésem ébren tartásában és az élet mindennapi örömeinek meglátásában. Gargya Imre
Lappföldi fotók és finn építészeti képek A Hajdúböszörményi Magyar-Finn Baráti Társaság és a Szabadhajdú Nonprofit Kft. szervezésében, a „66. Északi szélesség” címmel Tímár József lappföldi fotóiból és „Fehér láng” címmel Szentiváni János finn építészeti fényképeiből nyílt kiállítás áp-
Hajdúböszörmény ingyenes hetilapja Megjelenik 12 000 példányban Főszerkesztő: V. SZABÓ SÁNDOR Szerkesztő: VARJASI IMRE Szerkesztőségi titkár: GARGYA BRIGITTA Tördelőszerkesztő: TÖRÖK JÓZSEF Fotó: HORVÁTH TAMÁS Szerkesztőség: 4220 Hajdúböszörmény, Bocskai tér 4. Tel./fax/üzenetrögzítő: 52/ 280-040 E-mail:
[email protected] Lapterv és nyomdai munkák: Center-Print Nyomda Kft., Debrecen Felelős vezető: Szabó Sándor Felelős kiadó: Hajdúböszörmény Város Önkormányzata Kiss Attila polgármester 4220 Hajdúböszörmény, Bocskai I tér 1. Terjeszti a Magyar Posta • ISSN 0866-6660 Szabadhajdu online: www.hbtv.hu A hirdetések tartalmáért szerkesztőségünk felelősséget nem vállal.
rilis 17-én a művelődési központban. Sőrés István alpolgármester köszöntőjében szólt a mag yar-finn baráti kapcsolatokról, valamint a nyelvrokonságról is. A rendezvényen, a két ország együttműködését méltatta még Varga Antal, a helyi társaság elnöke és Nagy Gyula elnökségi tag. A bemutatón, Tímár József természetfotós legjobb lappföldi képei láthatók, amelyeket 2000 és 2006 között készített. A tárlaton, a megjelentek láthattak fotókat a szikrázó hórétegről, a nyári világos éjszakáról csakúgy, mint az arktikus körülményekhez alkalmazkodott növényekről és állatokról. Szentiváni János fotóművész felvételeit szerte a világban, számos építészeti magazin publikálta. Kiállításai vonzzák az igényes képi világ kedvelőit. Operatőrként természetfilmeket, dokumentumfilmeket és videoklipeket készít. A tárlat május 6-ig, hétköznap 10-17 óráig, szombaton és vasárnap 14-18 óráig tekinthető meg. V.K.A
2015. ÁPRILIS 24.
VÁROSI HETILAP
3
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
Kiemelkedő évet zártak
A Hajdúböszörményi Polgárőrség Egyesület elmúlt évi munkáját értékelték azon a közgyűlésen, amelyet április 17-én tartottak a Városháza Báthorytermében.
vetés, amely mindig is jellemezte a polgárőrséget. Tavaly, több mint 10 millió forintból gazdálkodtak, melyből az önkormányzat négy millió forinttal támogatta a civil szervezetet. Az elmúlt esztendőben az egyik legfontosabb feladatuk volt, „Az áldo-
zattá válás megelőzése, áldozatsegítés Hajdú-Bihar Megyében” című program végrehajtása. Molnár Imre, az ellenőrző bizottság elnöke szóbeli kiegészítésében hangsúlyozta, a szervezet a törvényes keretek között folytatta működését. A meghívott vendégek: Kiss Attila polgármester és Farkas László őrnagy is elismeréssel szólt arról a munkáról, amelyet a polgárőrök, immár több évtizede önzetlenül végeznek. Már hagyomány a szervezet életében, hogy minden évben, jutalomban részesítik a legjobban tejesítő tagjukat. Ezúttal Kiss Sándor vehette át az „Év Polgárőre Hajdúböszörmény 2014” elismerést. Gargya Imre
Elsősegélynyújtásból mérték össze tudásukat
Móroczné Nagy Mária
Rácz Gábor elnöki beszámolójában elmondta, hogy 23 esztendeje dolgoznak a város közbiztonságának javítása érdekében. Tevékenységük azonban nem csak erre korlátozódik: a városi rendezvények lebonyolításában való aktív részvételen túl, a postás kísérésig, számos területen segítik a böszörményieket. Növekedett az elmúlt esztendőben a szolgálati idő mértéke: több mint harmincöt ezer órát teljesített a hetvenfőnyi csapat. Ebben jelen-
A vöröskereszt tevékenységében kiemelten fontos az elsősegélynyújtás elméleti és gyakorlati ismereteinek minél szélesebb körben történő tanítása. E cél érdekében, immár 44. alkalommal hirdették meg az Országos Elsősegélynyújtó verseny területi fordulóját. Az idei megmérettetésnek a Bocskai-gimnázium adott otthont április 14-én. Fazekasné Farkas Ibolya a vöröskereszt területi vezetője elmondta, idén öt általános iskola, egy középiskola és felsőoktatási intézmény csapata jelentkezett a versenyre. „Igyekeztünk olyan feladatokat összeállítani, melyekkel a hétköznapokban is találkoznak a diákok. A megmérettetés írásbeli totóval kezdődik, amely kitöltésére a gyerekeknek 30 perc állt rendelkezésükre. Miután elkészültek a csapatok az írásbeli kérdésekkel, három kárhelyen, kilenc balesetet szimuláló embert kellett ellátniuk, az elsősegélynyújtás szabályai szerint.”
tős szerepet vállaltak a lovas polgárőrök. Hosszú évek óta jó kapcsolatot ápolnak a rendőrséggel, az elmúlt esztendőben is közel három ezer órát töltöttek közös szolgálatban. Az emberi tényezők mellett, sikeres működésük záloga, a stabil költség-
Többek között az újraélesztést kellett bemutatniuk, de szembesültek a maróanyagok okozta sérüléssel, koponyatöréssel és gerincsérüléssel is. „A verseny során a jelenlevők felkészültségét, az időbeli feladatmegoldásukat és a csapatmunkájukat figyeltük. A versenyre történő felkészülés lehetőséget ad a diákoknak arra, hogy mit tegyenek akkor, amikor a közvetlen közelükben történik egy nem várt baleset, vagy rosszullét. A legtöbb ember sajnos megijed, pedig csak akkor tudnak hatékonyan segíteni, ha nem esnek pánikba.”- mondta Fehér Zsigmond, a zsűri elnöke. Debreczeni Dorina és Bodnár Brigitta, a gimnázium ötödik és hatodik osztályos tanulói heti több alkalommal készültek a versenyre. Elmondták, úgy érzik, hogy alaposan felkészültek minden feladatból, és remélték, hogy ezen a versenyen jó helyezést érnek el. Pál Regina a Középkerti-iskola 6. osztályos tanulója, a következő-
ket fogalmazta meg a versennyel kapcsolatban. „Minden nap két, három órát gyakoroltunk a csapatunkkal erre a megmérettetésre, nem izgultunk, úgy érezzük alaposan felkészültünk.” Hadobás Barbara és Rácz Cintia a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar szociálpedagógia szakán tanulnak. „Örülünk annak, hogy jelentkezhettünk erre a versenyre, mert a későbbiekben az a tudás, amit elsajátítottunk az elmúlt hetek során, az mind hasznunkra válik a későbbiekben.” – fogalmazott Cintia. Az idei versenyen az általános iskolák közül a Bocskai-iskola lett az első, míg a középiskolák megmérettetését a Széchényi-iskola nyerte. Felnőtt kategóriában első helyezést ért el a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kara. A vöröskereszt-totó nyertese pedig a Középkerti Általános Iskola csapata lett. V. Kapusi Anita
„Jönnek a mosoniak!”- mondta a szomszéd, Katóka néni. Kisgyermek voltam akkor még, de annyit érzékeltem a kijelentésből, hogy ez nagyon fontos esemény számára. Egyfajta, lelki feltöltekezést jelentett évekre, mert bizony nem minden napos volt a találkozás. Igaz, hogy hatévnyi korkülönbség volt közöttük, de mégis nagyon szerették és tisztelték egymást. Kisgyermekként találkoztam a vendégségbe érkező Mária nénivel, aki Böszörményben született. Aztán a sors úgy hozta, hogy 1940-ben, az ország másik végében próbált szerencsét a családja, majd négyszáz böszörményivel egyetemben Rónafő ( később Újrónafő) lett az a hely, ahol életének nagyobbik „szeletét” megélte. Kegyes volt hozzá a sors, hiszen hosszú, tartalmas élettel áldotta meg. A tartalomról pedig ő maga gondoskodott. Megtöltötte csupa olyan dologgal, amivel most mi, akik egy picikét ismertük őt, gazdagabbak lehetünk: versei, írásai megmaradnak nekünk, hogy emlékezzünk így is rá. Csak egyetlen dolgot említek, amit halála után mindannyian örökölhetünk tőle: egy picinyke kis gyökeret, ha úgy tetszik köldökzsinórt. Móroczné Nagy Mária soha senkinek nem engedte meg, hogy kezébe vegye az ollót, amellyel elvágná az éltető forrást. Több mint kilenc évtized jutott számára ebben a világban, amellyel ő nagyon jól sáfárkodott. Jeleket hagyott itt nekünk, s ha van hozzá szemünk és fülünk, akkor megtaláljuk azokat… Gargya Imre
4
VÁROSI HETILAP
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
XXV. ÉVFOLYAM 15. SZÁM
Hagyomány és versenyképesség A Hajdúböszörményi Béke Mezőgazdasági Kft. cégcsoportjában, 2006 áprilisában alakult meg a Hajdútáj Mezőgazdasági Termelői Csoport Kft. A cég ügyvezetőjével, Bodnár Lajossal pályájáról, vállalkozásáról és jövőbeli terveiről beszélgettem. „Hajdúböszörményben érettségiztem 1974-ben, majd tanulmányaimat Szarvason folytattam, ahol üzemmérnöki diplomát szereztem. Ezután, Debrecenben az Agrártudományi Egyetemen elvégeztem az okleveles agrármérnöki képzést. 1977-től dolgozom, előbb a II. Kongresszus Szövetkezetnél, majd 1980-tól a Béke Agrárszövetkezetben, 2006 áprilisában pedig megválasztottak a Hajdútáj Kft. ügyvezetőjének.” – mondta Bodnár Lajos. A cég kilenc évvel ezelőtt, több mint 400 fővel alakult, jelenleg a tagok létszáma mintegy 391 fő. A Kft. szolgáltatásai közé sorolható többek között a szárítás, tisztítás, tárolás, értékesítés, míg a Béke Mezőgazdasági Kft. az egyéb szántóföl-
di feladatokat és az input anyagok beszerzését látja el. A tagok, gabonájukat kizárólag a termelői csoporton belül értékesíthetik. Közel 2750 hektár területen búzát, árpát, kukoricát és silókukoricát termesztenek. „A cég életében a mindennapi feladatokat 19 munkatárs látja el, akik a terményüzemi szolgáltatásért, a tisztításért, a szárításért és a takarmánykeverésért felelősek. A Hajdúkerület utcai székházban pedig, a
A folyóirat és a hajdúváros A debreceni Néző•Pont irodalmi, kulturális és művészeti folyóirat áprilisi számában több hajdúböszörményi vonatkozás található. A Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep vezetőjének, Burai Istvánnak tevékenységével több írás is foglalkozik. Az egyik nagymacsi kiállítása apropójából, a másik az idén januárban, a debreceni Református Kollégium Csokonai-termében átadott üvegablakáról számol be, a harmadik ismerteti a Cs.Tóth János jegyezte Burai-albumot. A Vitéz Ferenc szerkesztette folyóirat itt nem áll meg a Burai-tematikában, hiszen a negyedik írás az egykori böszörményi diák, a tíz éve meghalt Sza-
lai Csaba verseinek és az azokat illusztráló Burai-rajzok kapcsolatáról értekezik. Olvashatunk még a Szabadhajdú első főszerkesztőjének, Csontos Jánosnak új, elsősorban játékos, vidám verseket tartalmazó kötetéről, az idén 75 éves Takács László festészetéről, valamint a januárban, a művelődési központban megnyílt grafikai tárlatról, ahol Máté László, a debreceni régiségvásár működtetője, gyűjteménye negyven lapját mutatta be a böszörményieknek. Vitéz Ferenc gyakran ír képzőművészeti alkotások ihlette verseket. Most Pálfy István Putyu, Tarczy Péter és Kodai László művei inspirálta verseket olvashatunk a folyóiratban. (maczkó)
Minősültek
Harmadik alkalommal rendezték meg az Eötvös-minősítő táncversenyt. Elsőként Kiss Attila polgármester köszöntötte a több korcsoportban versenyző, közel 250 táncost. A böszörményi fellépők közül a Salida táncosai két arany, és egy kiemelt arany minősítéssel térhettek haza, míg a házigazda Eötvös-iskola csoportjainak produkcióját két ezüst és három bronz minősítéssel jutalmazta a zsűri.
dolgozók adminisztrációs munkákkal foglalkoznak” – tette hozzá az ügyvezető. Bodnár Lajos az elmúlt évek alatt, még ha nem is teljesen, de a családját is bevonta a Kft. építésébe. „Nálunk ez családi hagyomány, hogy mezőgazdasági területen helyezkedtünk el. Nagyapám is itt dolgozott, majd édesapám huszonhét éven át volt elnöke a Béke Termelőszövetkezetnek. Feleségem az Eötvös-iskolában pedagógus. Két
gyermekünk közül a nagylányunk, közgazdászként végzett, aki már két és fél éve a Béke Mezőgazdasági Kft.-ben, pénzügyi területen dolgozik. A kisebbik lányunk immár négy éve külföldön él.” Az ügyvezető megfogalmazta, fontosnak tartja, hogy amit az elmúlt évek során megtanult az őseitől, azt a tudást méltán tovább adja a következő nemzedéknek. Jövőbeli tervekről a következőket mondta el. „Takarmánytároló kapacitásunkat szeretnénk bővíteni, illetve az értékesítési csatornát szélesíteni. Fő célunk továbbra is, hogy versenyképességünket meg tudjuk őrizni, a jelenlegi gazdasági környezetben is. Ezt tekintjük középtávon is legfontosabb feladatunknak. A Hajdútáj Kft. a változó mezőgazdasági körülmények között igyekezett mindig eredményesen gazdálkodni. Termelői csoportunkra úgy érezzük, szükségünk van. Ez egy jövőképpel rendelkező vállalkozás, amely figyelembe veszi a termelők érdekeit, és ennek megfelelően irányítja működését.” Vezendi-Kapusi Anita
Nyelvünk szépségei
A Magyar Nyelv Hete megyei megnyitójára várták a város közösségét április 16-án a Kertész László Könyvtárban. Kiss Attila polgármester ünnepi beszédében megfogalmazta, minden évben hagyomány, hogy áprilisban egy teljes hetet a magyar nyelv ügyének szentelünk. Hozzátette, az anyanyelv tisztaságának védelmére nem lehet elég egy-egy előadás, találkozó, de akár egy rendezvénysorozat sem. Ezeknek az alkalmaknak célja, hogy törekedjünk nemzeti nyelvünk gazdagságának, szépségének felfedezésére és tudatos megőrzésére. Ezután, Kátai János professzor,
a megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat elnöke elmondta, törekednünk kell arra, hogy anyanyelvünket megőrizzük és ápoljuk. Majd Kodály Zoltántól idézett: „Semmi sem jellemző annyira egy nyelvre, mint sajátos hangzása. Olyan ez, mint a virág illata, a bor zamata, a zománc, az opál tüze. Megismerni róla a nyelvet már messziről, mikor a szót még nem is értjük. Minden nyelvnek megvan a maga hangszíne, tempója, ritmusa, dallama, egyszóval zenéje.” Végezetül Bakó Endre nyugalmazott főszerkesztő, „A Magyar Nyelv a XXI. században” címmel tartott előadást. V. Kapusi Anita
2015. ÁPRILIS 24.
VÁROSI HETILAP
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR HAJDÚ-BIHAR MEGYEI LEVÉLTÁRA
„FELTÁRUL MÚLTUNK VALLANAK A DOKUMENTUMOK” A MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR HAJDÚ-BIHAR MEGYEI LEVÉLTÁRA TÖBBFUNKCIÓS OKTATÓ TERÉNEK INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSE Azonosító szám: TIOP-1.2.2-11/1-2012-0036 Kedvezményezett: Magyar Nemzeti Levéltár Megvalósítás ideje: 2013. november 1. – 2015. április 30. Az Új Széchenyi Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program „Múzeumok és levéltárak iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erősítése” felhívás keretében 100%-os támogatásban részesült a „Feltárul múltunk vallanak a dokumentumok a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára többfunkciós oktató terének infrastrukturális fejlesztése” című pályázat. A projekt bruttó összköltsége 38 690 672 Ft, azaz harmincnyolcmillió hatszázkilencvenezer hatszázhetvenkettő forint volt. A projekt megvalósítási időszakának kezdő időpontja 2013. november 1., befejezése 2015. április 30. A pályázat keretében az MNL HBML Hajdúböszörményi Fióklevéltárában korszerűen felszerelt oktatóterem – közösségi tér létrehozása és két virtuális pont (Hajdúböszörményben, Debrecenben) kialakítása valósult meg. A projekt célkitűzése volt Hajdú és Bihar történelmi vármegyék múltjának, kapcsolatainak feltárása, bemutatása levéltári foglalkozásokkal illetve virtuális kiállításokkal. A pályázat tartalmi megvalósítása során fontos cél volt megismertetni a levéltár őrizetében található irategyütteseket, fogékonnyá tenni az érdeklődőket a térség múltja iránt. Az oktatási modulok kidolgozásával, rendszeres levéltári foglalkozások keretében került feldolgozásra egy-egy témakör, amelyek a megye és településeinek évfordulóihoz, jeles személyeihez, eseményeihez, irodalmához, építészetéhez, stb. kapcsolódtak. (Például: Bocskai
Szűrővizsgálat Tisztelt Hölgyem! Tisztelt Asszonyom! Örömmel értesítjük, hogy emlőszűrésre Hajdúböszörmény Város Önkormányzata térítésmentesen csoportos autóbuszos utazási lehetőséget tud Önnek biztosítani. Amennyiben igénybe kívánja venni a csoportos utazási lehetőséget, kérjük, hogy 2015. május 15-ig iratkozzon fel az utaslistára személyesen, hétfőtől csütörtökig 9-15 óra, pénteken 9-13 óra között, a HBMKH Hajdúböszörményi Járási Hivatala Népegészségügyi Osztály irodájában (Polgármesteri Hivatal épületében), Hajdúböszörmény, Bocskai tér. 1. II. emelet 206-os iroda, vagy telefonon hétfőtől csütörtökig 8–16 óra, pénteken 8–13 óra között, a 06-52/550-398-es telefonszámon (Járási Népegészségügyi Osztály). A bejelentkezéshez a személyes meghívólevele, a TAJ kártyája, és telefonos elérhetőségének megadása szükséges! Kellő számú jelentkező esetén a csoportos utazás tervezett időpontjai: 2015. május 7., 14., 15., 18., 21., Hajdúböszörmény Gyülekezés: 14.00-kor, jelentkezés az utaskísérőnél. Indulási időpont: 14.15-kor. Indulási hely: Hajdúböszörmény, Rákóczi u. 22. 2015. május 6., 13., Hajdúböszörmény Gyülekezés: 14.00-kor, jelentkezés az utaskísérőnél. Indulási időpont: 14.15-kor. Indulási hely: Hajdúböszörmény, Rákóczi u. 22. 2015. május 19., Hajdúvid-Hajdúböszörmény Indulási időpontok és helyek: 14.00-kor Hajdúvid Művelődési Ház előtti parkoló 14.15-kor Hajdúböszörmény, Rákóczi u. 22. 2015. május 20., Hajdúböszörmény-Bodaszőlő: Indulási időpontok és helyek: 14.15-kor Hajdúböszörmény, Rákóczi u. 22. 14.30-kor Bodaszőlő, Orvosi rendelő előtti parkoló A szűrővizsgálatra kérjük, feltétlenül vigye magával személyes meghívólevelét, személyi igazolványát, lakcímkártyáját és TAJ kártyáját. Visszaindulás, a csoport szűrésének befejezése után a Jerikó utcai Emlőszűrő Állomásról. A térítésmentes csoportos autóbuszos utazás esetén, a meghívólevélben szereplő időpontot tekintse semmisnek! Amennyiben egyénileg kíván utazni az emlővizsgálatra, a meghívólevelében szereplő időpontban várják a vizsgálatra a szűrőállomáson. Jó utazást kíván: a HBMKH Hajdúböszörményi Járási Hivatala Népegészségügyi Osztálya
István és kora, a hajdúk Böszörménybe telepítése, 1848-1849 hajdúsági eseményei, építészeti örökségünk, rabok a Hajdúkerület börtönében - a Zsiványszótár etimológiája, a családkutatás lehetőségei, a Holokauszt, az első világháború történéseinek bemutatás a Hajdúkerület büntetőbíráskodása, a kékcédulás választástól 1956-ig a Kádár-korszak hétköznapjai, stb.) A foglalkozások alkalmával általunk készített faximile okleveleket, forrásokat, ismeretterjesztő filmeket, helytörténeti tanulmányokat tartalmazó könyveket kaptak a diákok. A levéltárban lévő tudástranszfert szakembereink biztosították. Az intézményben őrzött dokumentumok, kimeríthetetlen tárházát jelentették a megismerhető forrásoknak koronként és témánként. Az általunk kialakított, érintő képernyős virtuális pontok, lehetőséget teremtenek az érdeklődőknek a digitalizált forrásaink megismerésére, feldolgozására, az általunk készített adatbázisok használatára. Virtuális kiállítás megvalósítását is lehetővé teszi az új eszközpark. Felhasználóbarát szoftverek és számítógépes eszközök, érintőképernyős konzolok, digitális tábla teszik lehetővé az érdeklődők, a diákok, a kutatók könnyebb eligazodását a levéltár iratanyagában. A pályázat megvalósítása során szem előtt tartottuk az esélyegyenlőség és a környezeti fenntarthatóság irányelveit.
5
VÁROSI HETILAP
KÖZÉRDEKŰ Rendőrség: 107 Mentők: 104 Tűzoltóság: 105 Segélyhívószám: 112 Polgármesteri Hivatal: 563-200 VEZETŐI ÜGYFÉLFOGADÁS Április 29. 9–12 óra: Dr. Szathmári Anita.
KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET hétköznap: 16.00-08.00 óráig hétvégén, ünnepnapon: 8.00-8.00 óráig Telefon: 311-104
Megemlékezés Fájó szívvel emlékezünk,
GYEREKÜGYELET: szo.: 8.00-12.00 óráig. Tel.: 560-133 GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET hétköznap: 19.00-22.00 óráig szombaton: 13.00-22.00 óráig vasárnap, munkaszüneti napon: 8.00-22.00 óráig 26-án: Szentháromság (Nagy Zs. u. 1/A.) 27-én: Vöröskő (Karap F. u. 5.) 28-án: Arany Sas (Ady E. tér 11.) 29-én: Bethlen (Bethlen u. 9/A.) 30-án: Kehely (Arany J. u. 12.) ÁLLATORVOSI ÜGYELET: április 25–27-ig: Dr. Cs. Varga Sándor (Tel.: 06-30-965-41-87)
BORSI ANDRÁS halálának 20. évfordulójára. „A múltba visszanézve valami fáj, valakit keresünk, aki nincs már. Adhat az Isten gyémántot, Kincset, palotát, Csak egyet nem adhat kétszer, Szerető férjet, édesapát és nagyapát.”
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk. Szerető felesége, fia és családja
Köszönetnyilvánítás Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk,
219-999
Közvilágítási hibabejelentő: Telefon: 06-80-204-270 Tigáz:
06 40 333 338
A művelődési központban működő csoportok programjai április 26, 15.00 óra A Dóry József Nótaklub foglalkozása április 27., 16.00 óra A Kézimunkakör foglalkozása április 27., 17.00 óra A Tessedik Sámuel Kertbarátkör foglalkozása április 28., 17.30 óra A Vasvári Pál Társaság foglalkozása Az anyag teológiája a keresztény Keleten és Nyugaton – előadó: dr. Nagymihályi Géza április 29., A Nyugdíjas Klub foglalkozása Kirándulás Budapestre – indulás 5.30-kor a művelődési központtól április 30., 8.00 óra A Honismereti Klub foglalkozása Kirándulás Nyíregyházára. Indulás 8 órakor a posta elől. Véradás május 7-én (csütörtök) 10.00– 15.00 óráig, a Sillye Gábor Művelődési Központban (Hb., Bocskai tér 4.)
Fájó szívvel emlékezünk,
ÖZV. KOVÁCS IMRÉNÉ szül. Kunkli Eszter (volt Hb., Madarász u. 2. sz. alatti lakos) halálának 15. évfordulója alkalmából.
Szerető gyermekei kedves családjaival
GARÁZS TURI ég 1 M
–30%
Minden termékből!
Hb., 13 Vértanú 18–20. HOSSZABB nyitva tartás: H.-P.: 9-18, szo.: 8-12
Lapzárta: április 27. (hétfő) 16 óra
Ismét kapható! Második kiadásban újból megjelent VARJASI IMRE: MEGFIGYELTEK ÉS MEGFIGYELŐK. III/III-AS ÜGYNÖKÖK HAJDÚBÖSZÖRMÉNYBEN című könyve A kötetet a Kálvin téri Videotékában lehet megvásárolni.
Járdapályázat 2015 Hajdúböszörmény Város Önkormányzata az alábbi pályázati felhívást teszi közzé: A támogatás célja Járda átépítése vagy felújítása Hajdúböszörmény Város belterületén és a közigazgatásilag hozzá tartozó településrészeken (Pród, Hajdúvid, Bodaszőlő) azokon a területeken, ahol jelenleg nincs járda, vagy a meglévő leromlott, balesetveszélyes állapotban található, és az érintett lakosság a pályázatnak megfelelő mértékű önerővel betársul a kivitelezésbe.
HBCom ügyfélszolgálat: 229-190 HBTV:
Megemlékezés
„Sírod előtt állunk talán Te is látod, Körülötted van ma is szerető családod. Eljöttünk újra tisztelni Téged, Szívünkben hordjuk örökké emléked. Te voltál nekünk a biztató remény, Nehéz napokban is az utat mutató fény. Múlik az idő, de a fájdalom nem csitul, Szemünkből a könny naponta kicsordul. Tudjuk, hogy csodára hiába várunk, Nyugodjál békében, szívünkből kívánjuk.”
GYERMEKORVOSI RENDELŐ, Védőnői szolgálat: Ady tér 10. (piac épülete, I. em.)
XXV. ÉVFOLYAM 15. SZÁM
ig h ét !
KÁLVIN TÉRI RENDELŐ: Telefon: 560-130 www.eszv.hu
Hajdúböszörményi Városgazdálkodási Nonprofit Kft. központi száma megváltozott. A régi számon a továbbiakban nem érhet el bennünket! A Radnóti utcai irodák - a munkaügy, könyvelés illetve a titkárság - elérhetőek a 06/52219-500 és 219-501 telefonszámokon. A Káplár utcai iroda - az élelmezés telefonszáma 06/52-219-321. A fürdő telefonszáma 06/52-371-653
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
Akció!
6
BALLA IMRÉNÉ született: Ó. Szabó Magdolna gyászszertartásán megjelentek, ravatalára virágot, koszorút helyeztek és mélységes fájdalmunkban részvéttel osztoztak. A gyászoló család
Köszönetnyilvánítás Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk,
Támogatható tevékenységek köre 1. ingatlan teljes utcahosszában történő teljes pályaszerkezetű járda átépítése 2. ingatlan utcahosszának egy részén történő teljes pályaszerkezetű átépítés A pályázat alapján vállalt Önkormányzati önerő: • Az anyagköltség lakossági önerőből (bruttó 2.000 Ft/m2) történő befizetése esetén a kivitelezési munkák lebonyolítása betonjárda esetén • Társasházi közösségek pályázata esetén, a társasház által biztosított teljes kivitelezési anyagköltség megfizetése esetén a kivitelezési munkák lebonyolítása A pályázat benyújtásának határideje: 2015. május 11. A pályázati felhívás és adatlap letölthető a www.hajduboszormeny.hu weblapról, illetve személyesen átvehető Hajdúböszörmény Város Polgármesteri Hivatalának Városfejlesztési és Műszaki Osztályán Mező Imre, közlekedési és útügyi előadónál (8-as iroda), ahol a pályázat benyújtásáig konzultációs lehetőséget is biztosítunk ügyfélfogadási időben.
Hulladék-elhelyezés
HEGEDŰS SÁNDOR gyászszertartásán megjelentek, ravatalára virágot, koszorút helyeztek és mélységes fájdalmunkban részvéttel osztoztak. A gyászoló család
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a város tulajdonát képező „Békás tó” és a Vásár téri MÁV rakodó területén, tilos bármilyen anyag elhelyezése, illetve onnan építőanyag eltulajdonítása. A depózásra kijelölt területre illegálisan, engedély nélkül anyagok elhelyezése szabálysértésnek, míg a területről a letárolt anyagok elvitele, értékhatártól függően tulajdon elleni szabálysértésnek, súlyosabb esetben vagyon elleni bűncselekménynek minősül. Hulladékot csak az arra kijelölt vagy arra fenntartott helyen lehet elhelyezni. A Közterület-felügyelet fokozottan figyeli a környezetünket és a szabályszegés minden esetben büntető feljelentést von maga után. Közterület-felügyelet
2015. ÁPRILIS 24.
VÁROSI HETILAP
7
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
ár9 s á v g é s i g é R 6 s o g á z s r O n6 ajdúböszörménybe H
.00-16.00 óráig
én 8 2015. Május 9-
a Bocskai Téren
Országos régiségvásár várja az érdeklődőket a város főterén. A látogatók sok-sok érdekes régiség közül válogathatnak, a kínálatban megtalálhatóak könyvek, játékok, festmények, régi műszaki és használati tárgyak és sok más különleges kincs és ritkaság.
Meghívó
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság és a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság április 28-án, közös rendezvény keretében ünnepli
a rendőrség és a tűzoltók napját. • A rendezvényt 10 órától ünnepi állománygyűléssel kezdődik Hajdúböszörmény főterén (Bocskai tér 1.), • 11 óra 30 perctől közös bemutatót tartanak a Sillye Gábor Művelődési Központ (Hajdúböszörmény, Bocskai tér 3.) díszterén és a parkolójában.
165 éves a kamara gyerekszemmel
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Hajdúböszörmény Szervezete
„Szakmák régen és ma” címmel rajzpályázatot hirdet óvodások és általános iskolások számára.
Rajzoljátok le, hogy miben változtak meg a szakmák több száz év alatt, egyes szakmák hogyan alakultak át, esetleg tűntek el teljesen. A rajz lényegi megjelenésének célja a régmúlt és a mai kor különbségeire való rávilágítás. Pályázati kategóriák: I. kategória: óvodás korosztály: 3-7 éves korig II. kategória: általános iskola, alsó tagozat 7-11 éves korig III. kategória: általános iskola, felső tagozat, 11-15 éves korig A nyertes pályamunkákat elismerő oklevéllel, serleggel, és ajándéktárgyakkal jutalmazza a HBKIK helyi Szervezete.
Születésnapi köszöntő A nap olyan fényesen ragyog, ma mindenki azt suttogja Boldog Születésnapot és azok, akik nagyon szeretnek még sok ilyen szép napot kívánnak neked.
Ábrók Lászlónét (Erzsike nénit)
köszöntik
80. születésnapja alkalmából:
lányai, vejei, unokái és dédunokái.
A rajzpályázatok beadási határideje és címe: 2015. 05. 15. Hajdúböszörmény y Árpád p u. 47. A rajzokat értékeli: HBKIK Hajdúböszörmény Szervezet Elnöksége Díjak átadása: Gyereknapon- 2015. 05. 31-én 12.15. órakor Helyszín: Hajdúböszörmény Bocskai Tér Kamarai pavilon További információ: Kolozs Gabriella HBKIK területi munkatárs e-mail:
[email protected] tel: 06-20/2680-611
Találkozó A Máté család tagjai április 4-én találkozót tartottak, melyen négy generáció is részt vett. A rokonság egy kellemes szombat délutánt töltött együtt. (x)
8
VÁROSI HETILAP
Labdarúgás NB III Keleti-csoport: HTE – Kazincbarcikai SC 0-1 (0-1) Edző: Fogarasi Zoltán. II.o. U21: HTE – Nyíregyházi Sportcentrum 2-3 (1-1) Edző: Kiss Antal. II.o. U15: Nyírbátor FC – HTE 7-0 (3-0) Edző: Papp Ferenc. II.o. U14: Nyírbátor FC – HTE 4-0 (3-0) Edző: Kiss Antal. Megyei U18: HTE – DASE 3-4 (1-2) Edző: Molnár István. Megyei U15: HTE – DASE 9-2 (3-1) Gól: Cselei Imre (2), Balogh Alex (2), Szabó Antal, Sipos Tamás, Szendrei Dávid, Molnár Elek Gergő, Debreceni Sándor. HTE: Nagy Roland – Tóth Máté, Nagy Szabolcs, Szabó Antal, Debreceni Sándor, Molnár Elek Gergő, Rákos Balázs, Balogh Alex, Szendrei Dávid, Cselei Imre Bálint, Katonka Gergő. Csere: Boros Imre András, Boros Sándor Richárd, Sipos Tamás, Oláh Balázs, Tóth Tamás. Edző: Molnár István.
Futsal Női NB I: DVTK Vénusz – HTE 5-4 (2-1) Edző: Simonyi András. Női NB II: ZTE-Göcsej – HTE 3-3 (3-0) Edző: Quirikó Vivien.
Küzdősportok A XV. Bicske Kupán húsz csapat kétszáz versenyzője mérte össze tudását, köztük a Gajdán Tai Qi hat versenyzője. Eredmények: 1. Csibi Nóra, Nagy Erik formagyakorlat 2. Sillye Zsolt, Móricz Patrik light contakt 3. Hadházi Dávid, Kiss Ferenc, Nagy Erik light contakt
Kézilabda NB II férfi felnőtt: HTE – Kisvárdai KC SE 19-24 (10-11) Edző: Zámbó Attila NB II férfi junior: HTE – Kisvárdai KC SE 27-36 (16-13) Edző: Bakos Károly U9 fiú: Hajdúnánás – HTE 11-15 (4-7) HTE: Marjai Antal, Farkas László, Szabó Gábor, Nagy Márton, Baráth Benedek, Csiha Roland, Kovács Bence, Nagy Antal, Sajtos Csaba, Szolnoki Imre, Gajdán András. Edző: Kiss Antal NB II női felnőtt: Etalon K.K. Adács – HTE 19-47 (12-20) Edző: Szabó Sándor NB II női junior: Etalon K.K. Adács – HTE 33-21 (20-12) Edző: Szabó Sándor OSB leány: HTE – Nyíradony VVTK 25-20 (12-9) Edző: Poczetnyik Mária
Kispályás labdarúgás I. osztály: Tungsram - Nagév 15-0 Octopus - Csanda Vill 7-7 Tömb FC - Retró Büfé 4-4 II.: osztály: Tiki-Taka - HTE U18 3-0 Foci FC - Tigra 1-4 Santana - No Name 3-3
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
XXV. ÉVFOLYAM 15. SZÁM
Birkózás Április 11-én Földesen rendezték meg a IX. Csapó Géza emlékversenyt, ahol 21 egyesület 176 versenyzője lépett szőnyegre. Négy fővel vettünk részt, négy érmet szereztünk. A böszörményiek eredményei: Zámbó Sámuel 1. Gál György és Vadász Noémi 2. míg Vadász Rebeka 3. helyezést ért el. Április 18-án Dorogon, a serdülő diákolimpián Pázmándi Gergő 5. helyezést ért el. Április 19-én Egerben, az egyetemi bajnokságon Szolnoki Imre a kötöttfogásúak és a szabadfogásúak 66 kg-os súlycsoportjában is 2. helyezett lett.
Atlétika Április 18-án Nagyhegyesen, a Kráter Kupa futóversenyen vettek részt a HTE atlétái és szüleik. 2. korcsoport 1. Fegyveres Anikó 3. korcsoport 1. Fegyveres Fanni nyílt 3 km női: 1. Lovas Bernadett 2. Kathi Réka 4. Fegyveres Fanni nyílt 3 km férfi: 6. Gellén Imre nyílt 5 km női: 1. Fegyveres Anikó 3. Fegyveres Imréné nyílt férfi 5 km: 5. Fegyveres Imre Nyírerdő futás (Debrecen) 1. korcsoport: 1. Hajdú Barbara A gyerekek felkészítője Berta Lászlóné
Meccsajánló Április 25. szombat 17 óra, Városi Sportközpont: HTE – Jászberényi FC NB III labdarúgó mérkőzés Belépő: 500 Ft.
Ügyfélfogadás
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélszolgálatához fordulhatnak azok, akiket neme, faji hovatartozása, bőrszíne, nemzetisége, fogyatékossága, életkora, vallási vagy világnézeti meggyőződése, anyanyelve, családi állapota, szexuális irányultsága, nemi identitása, vagyoni helyzete, vagy egyéb tulajdonsága miatt, hátrányos megkülönböztetés éri. Hajdúböszörményben április 28-án 9 és 13 óra között a Szociális Szolgáltató Központban (II. Rákóczi Ferenc u. 42.) dr. Kovács Krisztián megyei egyenlősség bánásmód referens tart ügyfélfogadást. Elérhetőség: e-mail:
[email protected] Tel: 06 30 408-5619
Születésnapi köszöntő Vida Hangának
Úgy tűnik, hogy most születtél és máris éves lettél. Dalol a kismadár odafönn az égen, neked illatozik a kis virág a réten. Szemed csillogása, arcod mosolya legyen SZÜLEIDNEK fénylő napsugara. Születése ünnepnapján, éltesse az Isten soká, az én kicsi unokám! Szeretettel: VIDA MAMA
5