Szakmai önéletrajz Nagy Csongor István, LL.M., Ph.D., S.J.D. Kolozsvár, 1979.
Munkahely és jelenlegi vendégoktatói megbízások
2014- Magyar Tudományos Akadémia, Társadalomtudományi Kutatóközpont, Jogtudományi Intézet, „Lendület” tudományos főmunkatárs
2007- Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Nemzetközi Magánjogi Tanszék, tanszékvezető egyetemi docens
2008- Budapesti Műszaki Egyetem, Gazdasági- és Társadalomtudományi Kar, Üzleti Jog Tanszék, egyetemi docens (további jogviszonyban)
2013-2016 Magyar Tudományos Akadémia, Bolyai János Kutatói Ösztöndíj, ösztöndíjas kutató
2007- Bibó István Szakkollégium, Nemzetközi és Európajogi Műhely, műhelyvezető tanár
2013- Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Kolozsvár), társult oktató
2014- Riga Graduate School of Law (Riga), visiting professor
2008- Budapesti Ügyvédi Kamara tagja, egyéni ügyvéd
Korábbi munkahelyek
2008-2010 Európai Bizottság Magyarországi Képviselete, Eurojus jogi tanácsadó
2003-2006 Bibó István Szakkollégium, Budapest, Nemzetközi és Európajogi Műhely, mentor
2000-2002 ELTE ÁJK Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék, demonstrátor
1999-2000 ELTE ÁJK Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszékén, demonstrátor
1
Oktatási tevékenység 2014- Riga Graduate School of Law (Riga), vendégoktató 2013- Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Kolozsvár), társult oktató 2011 Masarykova Univerzita (Brno), vendégoktató (EU nemzetközi magánjog) 2010- Budapesti Ügyvédi Kamara Ügyvédiskolája, megbízott oktató 2010-2011 Mathias Corvinus Collegium (Budapest), megbízott oktató 2008-2010 CEU Business School (Budapest/New York), megbízott oktató 2008- Budapesti Műszaki Egyetem, Gazdasági- és Társadalomtudományi Kar, Üzleti Jog Tanszék, egyetemi docens 2007- Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Nemzetközi Magánjogi Tanszék, tanszékvezető egyetemi docens 2007-2009 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék, megbízott oktató 2006-2007 Budapesti Corvinus Egyetem – Corvinus Üzleti Iskola, tantárgyfelelős megbízott oktató 2005-2006 Zsigmond Király Főiskola, Budapest, megbízott oktató 2005-2008 International Business School, Budapest (Oxford Brookes Egyetem akkreditált képzése), modulvezető (angol és magyar nyelven) 2003-2006 Bibó István Szakkollégium, Budapest, Nemzetközi és Európajogi Műhely, mentor
Tanulmányok, képzettség: -
Central European University, Budapest, S.J.D. (amerikai jogi doktori) (2010) (summa cum laude)
-
ELTE ÁJK, Doktori Iskola, Ph.D., (2003-2009) (summa cum laude)
-
Jogi Szakvizsga Bizottság, Jogi szakvizsga: jeles (2007).
-
Central European University Diploma in Advanced European Union Legal Practice (2005) (magna cum laude)
-
World Law Institute, Course on World Law, World Law Institute – Central European University (2004).
-
Central European University, Budapest (2. szemeszter: Cornell University, New York), LL.M., (2003-2004) (Lovells Award: évfolyam-második).
-
ELTE ÁJK, jogász szak, dr. jur. (1998-2003) (summa cum laude)
-
Révai Miklós Gimnázium, Győr, érettségi (1998).
Hosszabb külföldi tanulmány-, illetve kutatóutak (három hónap vagy azt meghaladó időtartamban) -
London – British Institute of International and Comparative Law (2013): Visiting Fellow
-
Edinburgh – University of Edinburgh (2012): MacCormick Fellowship
-
Hamburg – Max-Planck-Institut für ausländisches und internationales Privatrecht (2011): DAAD
-
München – Max-Planck-Institut für Geistiges Eigentum, Wettbewerbs- und Steuerrecht (20062007): DAAD
2
-
München – Max-Planck-Institut für Geistiges Eigentum, Wettbewerbs- und Steuerrecht (2006): Magyar Ösztöndíj Bizottság, Állami Eötvös Ösztöndíj
-
Hága – T.M.C. Asser Instituut (2005): intézeti kutatási ösztöndíj
-
New York – Cornell University (2003): CEU, LLM-program
-
Heidelberg – Karls-Ruprecht Universität (2002-2003): Magyar Ösztöndíj Bizottság, graduális képzés.
-
Rotterdam – Erasmus Universiteit (2002): Erasmus program, graduális képzés.
Rövidebb külföldi tanulmány-, illetve kutatóutak: 2007 – Münster – Institut für Informations-, Telekommunikations- und Medienrecht: DAAD, kutatócsere, egy hét; 2005 – Bécs – Osztrák Tudományos Akadémia, CEU, SJD-program, két hét; 2001 – „Youth Intensive Course on European Law” Nicolaus Coppernicus University, Torun, Lengyelország, két hét; 2000 – „Deutsches und ungarisches Verfassungsrecht unter dem Einfluss der Europäischen Union” Humboldt Universität zu Berlin – ELTE, Berlin-Budapest, két hét.
Egyéb szakmai tevékenység: Tribuna Juridică (Bukarest) tanácsadó testületének tagja (2012-); Magyar Jog- és Államtudományi Társaság (2012-); „Pro Futuro – A jövő nemzedékek joga” c. folyóirat tudományos tanácsadó testületének tagja (2011-); Magyar Versenyjogi Egyesület (2009-); MTA Közgazdaságtudományi Intézet, Verseny és Szabályozás c. kiadvány szerkesztőbizottságának tagja (2008-); MTA, köztestületi tag (2009-); Jogi Szakvizsga Bizottság tagja (2008-); Európai Jog Nemzetközi Szövetsége (FIDE), magyar tagozat (2008-); Versenyjogi Kutatóközpont, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Jog- és Államtudományi Kar, külső munkatárs (2006-); MTA Infokommunikációs Jogi Centrum, külső kutató (versenyjog, nemzetközi magánjog), külső munkatárs (2005-2007); Láthatatlan Kollégium tagja (2001-2003); Demonstrátor az ELTE ÁJK Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszékén (2000-2002); Demonstrátor az ELTE ÁJK Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszékén (1999-2000); Közép-Európai Társaság tagja (1999-2003); Európai Jogakadémia, tag (1999-2000); Bibó István Szakkollégium, mentor (2003-2006); Bibó István Szakkollégium, tag (1999-2003).
Nyelvismeret: Angol (felsőfok), latin (alapfok), német (felsőfok), román (társalgási szint), francia (alapszint).
Konferencia- és vendég-előadások: 2014 – The national interest in European Union law and governance, Hungarian Academy of Sciences, Centre for Social Sciences (Budapest): EU law, fundamental rights and the Member States. 2014 – 9th ASCOLA Conference Warsaw 2014 on Procedural Fairness in Competition Proceedings (Warsaw): Economics in the judiciary. 2014 – 11th Regional PIL Conference: “Private International Law in the Jurisprudence of European Courts – Family at Focus”, Josip Juraj Strossmayer University of Osijek Faculty of Law, Deutsche Gesellschaft für Internationale Zusammenarbeit GIZ, South East European Law School Network Seels (Osijek): The 2007 Maintenance Convention – “if anyone does not provide for his relatives (...), he has denied the faith”. 2014 – Cross-border business in the EU made easy, MOSTRA (Budapest): Határon átnyúló igényérvényesítés.
3
2014 – Second Annual Conference on the Unfair Commercial Practices Directive, Pázmány Péter Chatolic University (Budapest): Up-to claims: overview of the Hungarian Competition Authority’s practice. 2014 – „Az uniós jog hatása a nemzetközi magánjogra” – Nemzetközi magánjogot oktatók X. országos konferenciája, PPKE-JÁK (Budapest): Az Európai Bíróság ítélete a Fizetésképtelenségi rendelet időbeli hatályáról az új tagállamokban. 2013 – Harmonisation of Serbian and Hungarian (domestic) law with the European Union and CrossBorder Cooperation, University of Szeged (Szeged): The application ratione temporis of the Insolvency Regulation in new Member States 2013 – Római jogi hagyomány és modern magánjog III., Sapientia EMTE, Jogtudományi Intézet (Kolozsvár): A vállalkozással vagy a vállalkozáscsoporttal szemben szabják ki a bírságot versenyügyekben? 2013 – Az egyes szerződések szabályai az új Ptk.-ban, HVG-Orac Kiadó (Budapest): Tulajdonátruházó szerződések. 2013 – Visiting Fellow Presentation, British Institute of International and Comparative Law (London): When is trade restricted? Free trade and local public interest in EU, US and WTO law 2013 – Recovery of Maintenance in the EU and Worldwide International Conference in Heidelberg, Deutsches Institut für Jugendhilfe und Familienrecht eV (DIJuF), University of Aberdeen, Universität Heidelberg (Heidelberg, Németország): Love and money: problems of characterization in matrimonial property and maintenance matters. 2013 – Recovery of Maintenance in the EU and Worldwide International Conference in Heidelberg, Deutsches Institut für Jugendhilfe und Familienrecht eV (DIJuF), University of Aberdeen, Universität Heidelberg (Heidelberg, Németország): Diversity in a United World of Child Support: Country Report – Hungary. 2012 – SIDE-ISLE, University of Rome 3: 2012 – Eight Annual Conference (Róma, Olaszország): Comparative collective redress from a law and economics perspective: without risk there is no reward! 2012 – SZTE-ÁJK. Adásvétel és Közösség (Szeged): Magánautonómia a nemzetközi család- és öröklési jogban: a magánszféra és a közügy határán? 2012 – Universitate de Vest din Timisoara: International Biennial Conference (Temesvár): The temporal scope of the EU Insolvency Regulation in the new Member States: the CJEU’s judgment in Erste/BCL 2012 – HiiL/NIAS Workshop and Works-in-Progress Conference: Collective Redress in the CrossBorder Context: Arbitration, Litigation, Settlement and Beyond, Hague Institute for the Internationalisation of Law, Netherlands Institute for Advanced Study (Wassenaar, Hollandia): Comparative Collective Redress From a Law and Economics Perspective: Without Risk, There is No Reward 2012 – International training on competition law, PPKE (Budapest): Private enforcement of competition law and damages actions (antitrust) - general overview 2012 – „Állam és magánjog – Törekvések és eredmények az Európai Unió joga, a nemzetközi magánjog, polgári jog, és polgári eljárásjog keresztmetszetében”, MOE, PPKE-JÁK (Budapest): Büntető kártérítést tartalmazó amerikai (USA) ítéletek elismerése és végrehajtása Európában 2012 – Nemzetközi Magánjogot Oktatók IX. Országos Találkozója, KGRE – Kúria (Budapest): Az Európai Bíróság és a gordiuszi csomó: az Európai Bíróság legújabb joggyakorlatáról a személyhez fűződő jogok határon átnyúló megsértése területén 2012 – Az európai magánjog időszerű kérdései, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Kolozsvár): Személyhez fűződő jogok megsértésének nemzetközi magánjogi vonatkozásai az Európai Bíróság eDate/Martinez ügyben hozott ítélete után
4
2012 – MacCormick Seminar, University of Edinburgh (Edinburgh): Free trade, local public interest and value-judgments in the US and the EU: close and ever closer unions 2012 – Hogyan kerüljük el a jogsértő reklámozás miatti bírságot?, HVG-Orac & GVH VKK (egymást követő három helyszínen: Budapest, Győr és Szeged): Tipikus jogsértések (tisztességtelen kereskedelmi kommunikáció tilalma) 2011 – Fogyasztói tudatosság és fogyasztói igényérvényesítés a pénzügyi szolgáltatások piacán, Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete (Budapest): A csoportos igényérvényesítés lehetőségei Európában. 2011 - 4th Competition and Regulation in Network Industries Conference (Brüsszel): The metamorphoses of universal service: a transsectoral perspective 2011 – Kamarai szakmai ankét a csoportos perlésről, Budapesti Ügyvédi Kamara (Budapest): A csoportos igényérvényesítés összehasonlító jogi modelljei. 2011 – Workshop on National Approaches to Surrogacy, University of Aberdeen (Aberdeen): National approaches to surrogacy: Hungary 2011 – Konferencia a Brüsszel I rendelet módosításáról, KGRE (Budapest): A személyhez fűződő jogok megsértése és a Brüsszel I rendelet 2011 – Jubiläumkonferenz der Andrássy Universität Budapest: Der Donau-Raum in Europa (Budapest): Minderheitenrechte, slowakisches Sprachgesetz kontra Binnenmarkt 2011 – Central and Eastern European Countries After and Before the Accession, ELTE (Budapest): Transnational defamation versus national law-enforcement 2011 – Kártyapiac a MIF döntés után, HVG-Orac (Budapest): Kötelezettségvállalások a GVH eljárásában 2011 – 4th Journal of Private International Law Conference (Milánó): Recognition and enforcement of US judgments involving punitive damages in Europe 2011 – V. Seminario internacional de derecho internacional privado: Tendencias en la evolución del derecho internacional privado, Complutense University (Madrid): The Rome III Regulation: partial unification and full forum-shopping? The law of marriage starts where love ends 2011 – GASCON 2011, Institute for International Research (Budapest): Versenyjogi esetek a gázszektorból 2011 – Alkotmányjogi konferencia az új alkotmányról, PPKE-PTE (Budapest): Szükség van-e második kamarára? 2010 – Jubileumi konferencia a modern magyar versenyjog 20 éves évfordulójára, PPKE-JÁK Versenyjogi Kutatóközpont (Budapest): Kötelezettségvállalás a GVH gyakorlatában 2010 – Kovács István Emléknapok – Az Alkotmány és gyakorlata 20 év távlatában, SZTE-ÁJK (Szeged): Beruházások nemzetközi jogi védelme 2010 – Versenyjogi darázsfészkek: versenypolitika és szakmai érdekképviselet, PPKE-JÁK Versenyjogi Kutatóközpont (Budapest): Darázsfészkek a versenyjogban: versenyjog és szakmai érdekképviselet – egységben a kartell? 2010 – A forgalmazási megállapodásokra vonatkozó új versenyszabályok az EU-ban, HVG-Orac (Budapest): A forgalmazási megállapodásokra vonatkozó új versenyszabályok az EU-ban 2009 – Nemzetközi Magánjogot Oktatók Országos Találkozója (Budapest): A versenyjogsértések alapján érvényesíthető kártérítési igények nemzetközi magánjogi kérdései 2009 – „Certified Jogi Vezető képzés”, Institute for International Research (Budapest): Versenyjog aktuális kérdései.
5
2009 – „Certified Energy Regulatory Manager”, Institute for International Research (Budapest): Versenyjogi kérdése a liberalizált energia-piacokon. 2009- GasCon 2009, éves földgázpiaci konferencia, Institute for International Research (Budapest): Kartelljog: a cégek mozgástere a versenyjog keretein belül. 2009 – Energiapiac A-tól Z-ig, Institute for International Research (Budapest): Egyetemes szolgáltatás a liberalizált földgáz-piacon. 2008 – „Az új GET és a kapcsolódó jogszabályok”, Institute for International Research (Budapest): Egyetemes szolgáltatás a földgáz-piacon. 2008 – „GasCon 2008: Földgáz-kereskedelem a liberalizált piacon”, Institute for International Research (Budapest): Egyetemes szolgáltatás – közüzemet felváltó új szolgáltatási forma. 2008 – Magyar Jogászegylet Biztosítási Jogi Szakosztálya szekcióülése (Budapest): A szerződésen kívüli kártérítés nemzetközi magánjogi szabályainak 2009 től várható változásai, különös tekintettel a közlekedési balesetekre („Róma II.”); a károsultak és a biztosítók nézőpontja, a kárrendezés és a bírói gyakorlat gyakorlati kérdései. 2007 - Nemzetközi Magánjogot Oktatók IV. Országos Konferenciája, Károli Gáspár Református Egyetem (Budapest): Róma I. rendelet tervezete – hatály, alkalmazási kör, szerződés fogalma 2007 – „Workshop on the Law and Economics of Competition Policy”, Max Planck Institute for Research on Collective Goods (Bonn): Refusal to deal and the doctrine of essential facilities in EC and US competition law 2007 – „Versenyjogi beszélgetések délidőben”, Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központ (Budapest): Versenyjogsértés és kártérítés, a magánjogi jogérvényesítés meghonosításának lehetőségei a magyar jogban 2005 – „Legal Problems of Access in Network Industries”, Center for Infocommunications Law in the Institute for Legal Studies, Hungarian Academy of Sciences – CEU Center for Media and Communication Studies (Budapest): The application of the essential facilities doctrine 2005 – EU-Seminar “The Application of EC Competition Rules by the Domestic Judiciary”, Institute for the European Integration and Research (Bécs): Parallel and consecutive application of EC competition rules by national courts and the Commission 2005 – EU 25: One year after Athens, Bibó István Szakkollégium (Budapest) (moderátor, kerekasztalbeszélgetés résztvevője) 2004 – The economics of democracy, Central European University – Inter-University Centre of Dubrovnik (Dubrovnik) (kerekasztal-beszélgetés résztvevője) 2003 – Internetjogi Hétvége, Bibó István Szakkollégium (Budapest): Távközlési infrastruktúra mint nélkülözhetetlen eszköz versenyjogi problémái 2003 – Politikatörténeti Alapítvány, Kárpát-medencei népek együttélése a XX. században (Budapest): Státusztörvény az EU-ban 2002 – II. Kerényi Konferencia, Kerényi Károly Szakkollégium (Pécs): Hatalommegosztás társadalmi olvasata 2000 – „The perspectives of the legal approximation process in Central and Eastern Europe.” Bibó István Szakkollégium – Európai Jogakadémia (Budapest): Predatory pricing in Hungary and in the European Union
Elismerések, kitüntetések, pályadíjak, ösztöndíjak: 1997 – OKTV 18. helyezés; 1998 - OKTV 8. helyezés; 1998 – Erdélytörténeti Alapítvány III helyezés, Debrecen; 1999 – „Central and Eastern European Moot Court Competition”, Dicséret, Krakkó, Lengyelország; 1999 – OTDK I. helyezés; 2000-2001, 2001-2002 – Pro Renovanda Cultura Hungariae – „Diákok a tudományért” Szakalapítvány
6
kutatási ösztöndíja; 2000-2001, 2001-2002, 2002-2003 – Köztársasági ösztöndíj; 2000 – Gazdasági Versenyhivatal: „Versenyjog Magyarországon és az Európai Unióban” I.-II. helyezés, Budapest; 2000 – Évfolyamelső, ELTE ÁJK, Budapest; 2001 – OTDK II. helyezés, III. helyezés; 2001 – Gazdasági Versenyhivatal: „Versenyjog Magyarországon és az Európai Unióban” IV. helyezés, Budapest; 2001 – Pro Scientia Aranyérem, Magyar Tudományos Akadémia – Oktatási Minisztérium, Budapest; 2001 – „Közösen a jövő munkahelyeiért” Alapítvány, pályázati elismerés, ösztöndíj; 2002 - Pro Renovanda Cultura Hungariae – „Diákcsere Mozgalomért” Szakalapítvány kutatási ösztöndíja; 2002 – Emil Noel Európai Kereskedelmi Jog Perbeszédmondó Verseny, ELTE ÁJK Nemzetközi Magánjogi és Európai Kereskedelmi Jogi Tanszék; 2002 – Gazdasági Versenyhivatal: „Versenyjog Magyarországon és az Európai Unióban” I. helyezés, Budapest; 2002 – Európai Közigazgatási Képzési Ösztöndíj, Miniszterelnöki Hivatal – Tempus Közalapítvány; 2003 – European Law Moot Court Competition, Lisszaboni Regionális Döntő, a Heidelbergi Karls-Ruprecht Universitat csapatának tagja, Lisszabon; 2003 – Polgári Jogi Jogesetmegoldó Verseny, ELTE ÁJK, Polgári Jogi Tanszék, II. hely, Budapest; 2003 – OTDK II. helyezés, különdíj; 2004 – Lovells Award for the best International Business Law Student (Second prize); 2007 - Award for Advanced Doctoral Students, CEU (Budapest/New York); 2007/2008 – Ryoichi Sasakawa Young Leaders Fellowship Fund (Sylff), kutatási ösztöndíj; 20082009 – Pro Renovanda Cultura Hungariae – „Tudomány az oktatásban” Szakalapítvány kutatási ösztöndíja; 2010 – Harkály Díj, Bibó István Szakkollégium; 2011. Pólay Elemér Alapítvány, kutatási ösztöndíj, 2012. Pólay Elemér Alapítvány, kutatási ösztöndíj.
Szakértői, egyéb kutatói tevékenység: 2000-2001 – Alapítvány a Választásokért Kutatási ösztöndíjas kutatási program; 2001-2002, 2004-2005 – Közép és Kelet Európai Választási Rendszerek Összehasonlító Elemzése. ACEEEO (szakértőként); 2001-2002 – Összehasonlító Parlamenti Jog, kutatásvezető, Bibó István Szakkollégium – Soros Alapítvány, Budapest; 2002 – Demokratikus intézmények és függetlenségük a politikától, kutatásvezető, Bibó István Szakkollégium – Soros Alapítvány, Budapest; 2003 – Politikatörténeti Alapítvány, kutatási téma: Magyarország EU csatlakozása és a határon túli magyarokkal kapcsolatos politika; 2005 – Igazságügyi Minisztérium, Alkotmányjogi Főosztály (megbízó), kutatási téma: Magyarország nemzetpolitikai cselekvési lehetőségei a határon túli magyarok vonatkozásában, különös tekintettel az EU-csatlakozásra (szakértőként); 2005 – Igazságügyi Minisztérium, Alkotmányjogi Főosztály (megbízó), kutatási téma: Nem jogaiban sértett személyek által kezdeményezett alapjogi jogérvényesítésekről és ezek viszonyáról az eljárásbeli rendelkezés jogával (szakértőként); 2005 – MTA Jogtudományi Intézete (megbízó) & Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (támogató), kutatási téma: A leverage problematikája a versenyjogban: hasznosítható tapasztalatok a hírközlési szabályozás számára (szakértőként); 2006 - MTA Jogtudományi Intézete (megbízó) & Microsoft Magyarország Kft. (támogató), téma: Szerződéskötéstől való indokolatlan elzárkózás a versenyjogban és a távközlésben (szakértőként); 2006-2007 - Magyar Energia Hivatal (megbízó), téma: Közszolgálati koncepció alapfogalmai és érvényesülése a Magyar Energia Hivatal által elkészített energetikai modellben. Az egyetemes szolgáltatás, valamint a végső menedékes intézményének bevezetéséhez szükséges fogalmi alapvetés. Az új villamosenergia-törvény szabályozói koncepciója (szakértőként); 2007 – Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (megbízó), téma: A végső menedékes jogintézményének bevezetése a magyar villamosenergia-piaci szabályozásba (szabályozói hatástanulmány, normaszöveg és indokolás készítése) (szakértőként); 2007 – Gazdasági Versenyhivatal (megbízó), téma: Kártérítési perek lehetősége a GVH jogsértést megállapító döntéseivel érintett ügyekben c. tanulmány elkészítése (szakértőként); 2007 – Versenyjogi Kutatóközpont (megbízó): Üzleti titok fogalma a magyar tisztességtelenségi versenyjogban c. tanulmány elkészítése (szakértőként); 2008 – Gazdasági Versenyhivatal (megbízó), téma: Versenyhatósági határozatok bírósági felülvizsgálata c. tanulmány elkészítése (szakértőként); 2010 – The judicial application of european competition law, Európai Jog Nemzetközi Szövetsége (FIDE) (nemzeti rapporteur); 2010 – Gazdasági Versenyhivatal (megbízó), téma: A viszonteladási ár rögzítésének megítélése a versenyjogi gyakorlatban (USA, EU, Magyarország) (szakértőként); 2011 – Study on the application of Regulation EC No 1393/2007, on the service of documents in civil or commercial matters across the EU, Managing Innovation Strategies, SLL (Mainstrat) (megbízó), Európai Bizottság (támogató) (nemzeti szakértőként); 20112012 – Study on the application of articles 3(1)(C) and 3, and articles 17 and 18 of the Council
7
Regulation (EC) NO 1206/2001 of 28 May 2001 on cooperation between the courts of the Member States in the taking of evidence in civil or commercial matters, Managing Innovation Strategies, SLL (Mainstrat) (megbízó), Európai Bizottság (támogató) (nemzeti szakértőként); 2011-2012 – International Surrogacy Arrangements: An Urgent Need for a Legal Regulation at the International Level, University of Aberdeen (kutatásvezető), Nuffield Foundation (támogató) (nemzeti szakértőként), 2011-2012 – Szakmai felelősségbiztosítások piacának sajátosságai Magyarországon, BOI (megbízó), Gazdasági Versenyhivatal (támogató) (szakértőként); 2011-2012 – Kis- és középvállalkozások reklámtevékenységgel kapcsolatos ismeretei növelése (képzési program), HVGOrac (szervező/megbízó), Gazdasági Versenyhivatal (támogató) (szakértőként); 2011-2012 – A fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatokat érintő vállalati önszabályozás perspektívái Magyarországon, PPKE-VJKK (szervező/megbízó), Gazdasági Versenyhivatal (támogató) (szakértőként); 2012 – International training on competition law, PPKE (szervező/megbízó), Európai Bizottság (támogató) (szakértőként); 2012 – A kis- és középvállalatok versenyjogi megfelelésének hazai és nemzetközi legjobb gyakorlatai. Transparency International (megbízó), Gazdasági Versenyhivatal (megrendelő) (szakértőként); 2014 – „Az engedékenységi politika keretében való együttműködés fékező és hajtó erői. Transparency International (megbízó), Gazdasági Versenyhivatal (megrendelő) (szakértőként).
Publikációk jegyzéke Több mint 120 publikációval rendelkezem magyar, angol, német, román, francia és (fordításban) spanyol nyelven. A műveimre történő, általam ismert, a www.mtmt.hu-n nyilvántartott független tudományos hivatkozások száma 554.
Könyvek (szerző) 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
(2013): EU and US Competition Law: Divided in Unity? Ashgate Publishing, 220. p. (2012): Nemzetközi magánjog. Második, átdolgozott és bővített kiadás. HVG-Orac. 304. p. (2012): Private international law in Hungary. Kluwer Law International. 190. p. (2012): Útmutató a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról. HVG-Orac, 48. p. (2011): Nemzetközi magánjog. Első kiadás. HVG-Orac, 240. p. (2008): A közösségi és a magyar kartelljog kézikönyve. HVG-Orac, 787. p. (2006): Az Európai Unió nemzetközi magánjoga. HVG-Orac, 482. p.
Megjelenés alatt 8. Competition law in Hungary. International Encyclopaedia of Laws Series. Kluwer International, the Hague.
Könyvek (szerkesztő) 9. (2014): Liber Amicorum János Martonyi. Szerk.: Nagy Csongor István. HVG-Orac. 10. (2013): Verseny és szabályozás 2012. Szerk.: Valentiny Pál – Kiss Ferenc László – Nagy Csongor István. MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet 11. (2012): Verseny és szabályozás 2011. Szerk.: Valentiny Pál – Kiss Ferenc László – Nagy Csongor István. MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet 12. (2011): Verseny és szabályozás 2010. Szerk.: Valentiny Pál – Kiss Ferenc László – Nagy Csongor István. MTA Közgazdaság-tudományi Intézet 13. (2010): Verseny és szabályozás 2009. Szerk.: Valentiny Pál – Kiss Ferenc László – Nagy Csongor István. MTA Közgazdaság-tudományi Intézet. 14. (2004): Összehasonlító közigazgatási eljárásjogi tanulmányok. Szerk.: Nagy Csongor István. Bibó István Szakkollégium, Budapest.
8
15. (2003): Parlamentek Európában. Összehasonlító parlamenti jogi tanulmányok. Szerk.: Nagy Csongor István – Sepsi Tibor – Papp Imre. Parlamenti Módszertani Iroda. Megjelenés alatt 16. Verseny és szabályozás 2013. Szerk.: Valentiny Pál – Kiss Ferenc László – Nagy Csongor István. MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet
Könyvek (fordító) 17. (2010): Richard Whish: Versenyjog. HVG-Orac, Budapest, 2010. [a szerző Competition Law (Oxford University Press, Oxford, 2008.) c. műve 3., 4., 8., 13., 14., 15. és 16. fejezeteinek fordítása magyar nyelvre.]
Tanulmányok (folyóiratokban, könyvfejezetek) 18. (2014): The Insolvency Regulation’s space-time continuum: the Regulation’s application in new Member States. In: Thematic Collection of Papers, Harmonisation of Serbian and Hungarian law with the European Union Law, Volume II, Novi Sad, 493-506. p. 19. (2014): Le droit personnel des societes dans l’Union Europeenne apres l’arret dans l’affaire VALE : le couronnement du principe d’Etat d’origine et l’etablissement du droit de transformation transfrontaliere. In: Liber Amicorum János Martonyi. Szerk.: Nagy, Csongor István. HVG-Orac, Budapest, 50-65. p. 20. (2014): Javaslat a csoportper honi szabályozására az új Polgári Perrendtartás kodifikációjának apropóján. In: Magyar Jog, 61. évf. 4. sz. 203-213. p. 21. (2014): Büntető kártérítés és közrend: az USA-ban megítélt büntető kártérítés elismerése és végrehajtása a kontinentális Európában. In: Jogtudományi Közlöny, 7-8. sz. 22. (2013): Az Európai Bíróság ítélete a fizetésképtelenségi rendelet időbeli hatályáról az új tagállamokban: azonnali hatály, visszaható hatások. In: Jogesetek magyarázata: JeMa, 4. évf. 3. sz. 5561. p. 23. (2013): The law and economics of collective redress in Europe: without risk there is no reward! In: Columbia Journal of European Law, 19. évf., 3. sz., 469-498. p. 24. (2013): A Chicago-school island in the ordo-liberal sea: the Hungarian Competition Office’s relaxed treatment of abuse of dominant position cases. In: Yearbook of Antitrust and Regulatory Studies, 6(8), Centre for Antitrust and Regulatory Studies, University of Warsaw, 2013. 53-74. p. 25. (2013): Der zeitliche Anwendungsbereich der Europäischen Insolvenzverordnung in den neu beigetretenen Mitgliedstaaten: sofortige Wirkung und rückwirkende Effekte. In: Zeitschrift für das Privatrecht der Europäischen Union, 10. évf., 6. sz., 355-360. p. 26. (2013): The application ratione temporis of the Insolvency Regulation in new Member States. In: International and Comparative Law Quarterly, 62. évf., 4. sz., 941-954. p. 27. (2013): Grenzüberschreitende Umwandlung in einem rechtlichen Vakuum: die Folgeentscheidung des ungarischen Obersten Gerichtshofs im Fall VALE. In: IPRAX, 6. sz., 582-584. p. 28. (2013): The personal law of companies and the freedom of establishment under EU law. Hungarian Yearbook of International Law and European Law 2013. Eds. Marcel Szabó, Petra Lea Láncos & Réka Varga. Eleven Publishing, 2014., 353-373. p. 29. (2013): Hotărârea Curții Europene privind aplicarea în timp a regulamentului de insolvență în noile state membre. In: Revista Română de Drept al Afacerilor, 7. sz., 130-140. p. 30. (2013): The distinction between anti-competitive object and effect after Allianz: the end of coherence in competition analysis? In: World Competition Law and Economics Review, 4. sz., 541564. p
9
31. (2013): Resale price fixing in EU competition law after the 2010 revision of the rules on vertical restraints – a comparative perspective. In: Acta Juridica Hungarica, 4. sz., 349-366. p. 32. (2013): Milyen erőfeszítéseket tesznek a hazai kkv-k a versenyszabályoknak való megfelelés érdekében? Egy empirikus kutatás eredményei. In: Külgazdaság, 9-10. sz., 79-97. p. 33. (2013): The metamorphoses of universal service in the European telecommunications and energy sector: a trans-sectoral perspective. In: German Law Journal, 14. évf., 9. sz., 1732-1756. p. 34. (2013): A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot érintő vállalati önszabályozás perspektívái. In: Verseny és szabályozás 2012. Szerk.: Valentiny Pál – Kiss Ferenc László – Nagy Csongor István. MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet. 141-173. p. 35. (2013): The European Commission’s Draft Regulation on the conflict of law of matrimonial property – some conceptual questions. In: Harmonisation of Serbian and Hungarian law with the European Union Law. Thematic Collection of Papers. Novi Sad/Újvidék, 2013. 409-427. p. 36. (2013): Hungary. In: International Surrogacy Arrangements. Szerk.: Katarina Trimmings & Paul Beaumont. Hart Publishing, Oxford. 175-186. p. 37. (2013): Slowakisches Sprachengesetz gegen Binnenmarkt – oder wie der Provinzialismus den Handel schädigt. In: Der Donauraum in Europa. Szerk.: András Masát, Ellen Bos, Martina Eckardt, Georg Kastner, David R. Wenger. 402-412. p. 38. (2012): What function should and should not party autonomy have in family law? An EU perspective. In: Nederlands Internationaal Privaatrecht, Special Issue on Party Autonomy in International Family Law, 4. sz., 576-586. p. 39. (2012): Commitments as surrogates of civil redress in competition law: the Hungarian perspective. In: European Competition Law Review, 33. évf. 11. sz., 531-536. p. 40. (2012): The Word is a Dangerous Weapon : Jurisdiction, Applicable Law and Personality Rights in EU Law : Missed and New Opportunities. In: Journal of Private International Law, 8. évf., 2. sz., 251-296. p. 41. (2012): A versenykorlátozó megállapodásokkal kapcsolatos versenyjogi tilalom szerkezete. In: Jogtudományi Közlöny, LXVII. évf., 9. sz., 321-330. p. 42. (2012): Time Limited Interests in Land (Hungary). In: Time Limited Interests in Land. Editors: Cornelius Van Der Merwe – Alain-Laurent Verbeke. Cambridge University Press 43. (2012): Regulile acordurilor verticale în Uniunea Europeană: chestiuni de interpretare şi oportunităţi ratate. In: Revista Română de Drept European, 3. sz. 74-90. p. 44. (2012): A viszonteladási ár rögzítésének megítélése az amerikai, az EU és a magyar versenyjogban: kihasznált és kihagyott lehetőségek. In: Verseny és Szabályozás 2011. Szerk.: Valentiny Pál – Kiss Ferenc László – Nagy Csongor István. MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet, 58-101. p. 45. (2012): Recognition and enforcement of US judgments involving punitive damages in Europe. In: Nederlands Internationaal Privaatrecht, 1. sz. 4-11. p. 46. (2012): III. Fejezet: Antitröszt jog. In: Magyar versenyjog. Szerk.: Pázmándi Kinga. HVG-Orac, Budapest, 2012. 47. (2012): IV. Fejezet: A Gazdasági Versenyhivatal jogállása és eljárása. In: Magyar versenyjog. Szerk.: Pázmándi Kinga. HVG-Orac, Budapest, 2012. 48. (2011): El derecho aplicable a los aspectos patrimoniales del matrimonio: la ley rectora del matrimonio empieza donde el amor acaba. In: Anuario Espanol de Derecho Internacional Privado. Tomo X. Iprolex, 2010. 511-529. p. (A tanulmány eredeti szövege angol nyelven készült, az Anuario megbízásából spanyolra fordította Prof. Clara Isabel Cordero Álvarez.) 49. (2011): Kötelezettségvállalások a GVH gyakorlatában. In: Gazdaság és Jog, 10. sz. 3-9. p. 50. (2011): A vertikális megállapodás mint a kartelltilalom küszöbfogalma: összehasonlító jogi elemzés és értékelés. In: Versenytükör, 1. sz. 20-35. p. 51. (2011): Az európai versenyjog magánjogi érvényesítése Magyarországon. In: Európai Jog, 3. sz. 3-14. p. 52. (2011): A way ahead toward a deeper integration of EU PIL: the unification of the rules on violation of privacy and rights relating to personality (társszerző: Szabó, Sarolta). In: Central and Eastern European Countries After and Before the Accession. Vol 1. Eds: Somssich, Réka – Szabados, Tamás. ELTE – Jean Monnet Centre of Excellence, Budapest, 191-211. p.
10
53. (2011): Az egyetemes szolgáltatás metamorfózisai. In: Verseny és szabályozás 2010. Eds: Nagy, Csongor István – Kiss, Ferenc László – Valentiny, Pál. MTA Közgazdaságtudományi Intézet. 54. (2011): A vertikális megállapodások új szabályai az EU-ban: régi és új örök harca dúl… In: Gazdaság és Jog, 1. sz. 55. (2011): Külföldi-e a fióktelep: ki lehet-e kötni külföldi jogot a külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepével kötött szerződésekben? In: Magyar Jog 1. sz. 56. (2011): New Hungarian rules on damages in competition matters. In: European Competition Law Review, 2. sz. 63-67. p. 57. (2011): A csoportos igényérvényesítés gazdaságtana és lehetőségei a magyar jogban. In: Jogtudományi Közlöny 3. sz. 58. (2011): Das ungarische Verfassungsgericht zur persönlichen Haftung von Geschäftsführer und Vorstandsmitglied. In: Osteuropa-Recht 1. sz., 60-64. p. 59. (2010): I. Fejezet: Versenypolitika. In: Az Európai Unió közös politikái. Szerk.: Kengyel Ákos. Akadémiai Kiadó, Budapest 60. (2010): Rome II Regulation and traffic accidents: uniform conflict rules with some room for forum-shopping – how so? In: Journal of Private International Law, 1. sz. 93-108. p. 61. (2010): Schadensersatzklagen im Falle kartellrechtlicher Rechtsverletzungen in Ungarn: neue Schadensersatzvorschriften des ungarischen Kartellgesetzes, In: Wirtschaft und Wettbewerb, 9. sz. 902-911. p. 62. (2010): Újabb kartelljogi roham az omerta falának áttörésére – gondolatok a feljelentői díj jogintézménye kapcsán. In Gazdasági és Jog, 6. sz. 3-5. p. 63. (2010): Közgazdasági kérdések a mérlegelési jogkörben hozott közigazgatási határozatok felülvizsgálata során, különös tekintettel a versenyügyekre. In: Verseny és szabályozás 2009. Szerk.: Kiss Ferenc László – Valentiny Pál. MTA Közgazdaságtudományi Intézet, 108-148. p. 64. (2010): A villamos energia egyetemes szolgáltatás az Európai Unióban és Magyarországon. In: A magyar villamosenergia-piac főbb aspektusai. Szerk.: Fazekas Orsolya. Complex, Budapest, 119-151. p. 65. (2010): Magánjogi igények érvényesítése a GVH határozatai alapján. In: Fogyasztóvédelmi Szemle IV. évf. 1. sz. 43-48. p. 66. (2010): Csoportos igényérvényesítés összehasonlító jogi modelljei I. Az amerikai class action. In: Külgazdaság Jogi Melléklete vol. LIV, 9-10. sz. 89-110. p. (The Comparative Models of Collective Redress I. The US Class Action) 67. (2010): A csoportos igényérvényesítés összehasonlító jogi modelljei II. A csoportos igényérvényesítés európai modelljei és az összehasonlító jogi modellek tanulságai. In: Külgazdaság Jogi Melléklete vol. LIV, 11. sz. 121-152. p. 68. (2010): Egységben a kartell? In: Ügyvédek Lapja 5. sz. 30-35. p. 69. (2010): The judicial application of competition law in Hungary. In: FIDE XXIV Conference, Madrid. 70. (2009): A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló rendelet hatálya. In: Európai kollíziós kötelmi jog. Eds: Palásti Gábor – Vörös Imre. Krim Bt., Budapest 71. (2009): Vezető tisztségviselők személyes versenyjogi felelőssége: gondolatok az Alkotmánybíróság határozata kapcsán. In: Gazdaság és Jog, 9. sz. 10-12. p. 72. (2009): A Róma II rendelet és a közlekedési balesetek: egységes kollíziós szabályok egy kis forum-shopping-gal fűszerezve – hogy is van ez? In: Magyar Jog, 4. sz. 250-256. p. 73. (2009): Kártérítési felelősség kartelljogsértések esetén: gondolatok a Tpvt. új szabályai kapcsán. In: Magyar Jog, 9. sz. 513-520. p. 74. (2009): A kartellkár egy speciális esete: a vétlen szerződő fél kártérítési igénye. In: Versenyjogi jogsértések esetén érvényesíthető magánjogi igények. HVG-Orac, Budapest, 125-143. p. 75. (2009): Jelentős piaci erő jogintézménye a villamosenergia-piaci szabályozásban: jogalkotói önellentmondás? In: Verseny és szabályozás. Szerk.: Kiss Ferenc László – Valentiny Pál. MTA Közgazdaságtudományi Intézet. 147-169. p. 76. (2009): The Constitutional Court condemned Hungarian statute imposing ‘occupational ban’ on executives of cartelist companies. In: European Competition Law Review, 8. sz. 371-372. p.
11
77. (2009): Enforcement of contracts in Hungary (co-author: Oláh, Zsófia). In: The Case Law of Central and Eastern Europe. Enforcement of Contracts. Volume I. Eds.: Messmann, Stefan és Tajti, Tibor. European University Press. 215-315. p. 78. (2009): A joghatósági megállapodás magyar és európai szabályozásának értelmezési kérdéseiről. In: Jogtudományi Közlöny, 12. sz. 505-517. p. 79. (2008): Az egységes fogalomértelmezés követelménye a formálódó közösségi nemzetközi magánjogban, különös tekintettel a polgári és kereskedelmi ügy, a szerződés és a szerződésen kívüli kötelem fogalmára. In: Európai Jog, 2. sz. 3-12. p. 80. (2008): Mégiscsak lehet viszonteladási árat kikötni? In: Gazdaság és Jog, 5. sz. 8-12. p. 81. (2008): A leverage koncepciója az elektronikus hírközlési jogban: vissza a gyökerekhez. In: Infokommunikáció és Jog, 3. sz. 113-121. p. 82. (2008): A jogellenes károkozás kollíziós szabályai a Róma II Rendeletben. In: Magyar Jog, 8. sz. 83. (2008): A magyar versenyjog üzletititok-szabályának néhány értelmezési kérdéséről. In: Jogtudományi Közlöny, 11. sz. 84. (2008):Egyetemes szolgáltatás és verseny. In: Infokommunikáció és Jog, 11. sz. 85. (2007): Refusal to deal and the doctrine of essential facilities in US and EC competition law. A comparative perspective and a proposal for an analytical framework. In: European Law Review, 5. sz. 664-685. p. 86. (2007): The Moral of the Status Law Saga. In: Acta Juridica Hungarica, 3. sz. 295-306. p. 87. (2007): Közös joghatósági szabályok polgári és kereskedelmi ügyekben. A Brüsszel I Rendelet. In: PEJ-Akták. Tanulmányok a polgári eljárásjogi köréből. Szerk.: Kiss Daisy. ELTE Bibó István Szakkollégium, Budapest, 2007. 83-105. p. 88. (2006): Free movement rights awarded by the ECJ. London Law Review, 2. sz. 241-258. p. 89. (2006): Nélkülözhetetlen eszközök koncepciója az amerikai, a közösségi és a magyar versenyjogban. In: Európai Jogi Tanulmányok. ELTE ÁJK, Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék. 125-156. p. 90. (2005): Ingó dolgok tulajdonjogának nem tulajdonostól való megszerzése: Omnes plus iuris… In: Polgári Jogi Kodifikáció, 1. sz. 20-24. p. 91. (2005): A szerződéses szinallagma védelme, különös tekintettel a felén túli sérelemre. In: JogOK (HVG-Orac), 1. sz. 32-49. p. 92. (2005): Az agency-k jogalkotási hatásköre az USA-ban. In: Jogtudományi Közlöny, 6. sz. 257269. p. 93. (2004): Státusztörvény és EU-csatlakozás, van-e helye a kedvezménytörvénynek az EU-ban? In: Magyar Kisebbség, Kolozsvár, 1. sz. 223-266. p. 94. (2004) Közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata összehasonlító jogi szempontból. In: Összehasonlító közigazgatási eljárásjogi tanulmányok. Szerk.: Nagy Csongor István. Bibó István Szakkollégium, Budapest, 105-126. p. 95. (2003): Felsőházak, második kamarák. In: Összehasonlító Parlamenti Jog. Szerk.: Nagy Csongor István – Sepsi Tibor – Papp Imre. Parlamenti Nyomda, Budapest, 111-127. p. 96. (2003): Nélkülözhetetlen eszközök és a távközlési infrastruktúra. In: Internetjogi tanulmányok. Szerk: Kiss Daisy – Sántha Ágnes. Bibó István Szakkollégium Internetjogi Műhely, Budapest, 231245. p. 97. (2003): EU csatlakozás és a határon túli magyarok. In: EU-csatlakozás. Ahogy a jövő köztisztviselői látják. Budapest, 136-167. p. 98. (2002): A romániai kisebbségi jog 1945 és 1989 közötti történetének tendenciái, különös tekintettel a magyar kisebbség helyzetére II. Magyar Kisebbség, Kolozsvár (Romania), 3. sz. 257-282. p. 99. (2002): A romániai kisebbségi jog 1945 és 1989 közötti történetének tendenciái, különös tekintettel a magyar kisebbség helyzetére I. Magyar Kisebbség, Kolozsvár (Romania), 2002. 2. sz. 292-338. p. 100. (2002): A felfaló ár megítélése a magyar versenyjogban. In: Collega. 3. sz. 6-13. p. 101. (2002): Túlzottan magas árak megítélése a magyar versenyjogban. Collega, 4. sz. 38-47. p. 102. (2002): Nélkülözhetetlen eszköz a közösségi versenyjogban. In: Új generáció a közigazgatásban. Tempus Közalapítvány – Miniszterelnöki Hivatal. 199-218. p.
12
103. (2002): A hatalommegosztás és az európai társadalomfejlődés összefüggései. Gondolatok Bibó István hatalommegosztás-koncepciója kapcsán. In: ELTE ÁJK TDK-dolgozatok. Szerk.: Takács Péter. 281-305. p. 104. (2001): Kisebbségi törvénytervezetek és alternatívák Romániában. In: Bibó István Szakkollégium Évkönyve II., 119-150. p. 105. (2001): Predatory pricing in Hungary and in Community law. The perspectives of the legal approximation process in Central and Eastern Europe. Bibó István Szakkollégium – Európai Jogakadémia, Budapest, 147-162. p. 106. (2001): A romániai kisebbségi jog 1945 és 1989 között. Tendenciák, különös tekintettel a romániai magyarság helyzetére. In: Studia Collegii de Stephano Bibó Nominati. ELTE – Bibó István Szakkollégium, Budapest, 305-366. p. 107. (2000): Siculicidium. In: Székelyföld, Csíkszereda (Romania), 5. sz. 78-117. p. 108. (2000): A mádéfalvi veszedelem a székely privilégiumtörténet tükrében. In: Fejedelmek – forradalmak – vasutak. Erdélytörténeti Könyvek 3., Debrecen (Hungary), 195-231. p. 109. (2000): Felfaló árazás Magyarországon és az Európai Unióban. In: Versenyfelügyeleti Értesítő, 8. sz. 394-414. p. 110. (2000): Kisebbségi törvénytervezetek és alternatívák Romániában. In: Collega, 5. sz. 5-14. p. 111. (1999): Ki tudja merre, merre visz a végzet. In: Bibó István Szakkollégium Évkönyve I., Budapest, 8-53. p. Megjelenés alatt 112. Szakmai tanácsok a lex Dinnyekartell kapcsán, avagy hogyan szentesítsünk kartelleket EUkonform módon. In: Ünnepi kötet […] tiszteletére. (megjelenés alatt) 113. A tagállami árszabályozás keretei az Európai Unió jogában, különös tekintettel a liberalizált piacokra. In: Verseny és Szabályozás 2013 (megjelenés alatt) 114. Szlovák nyelvtörvény kontra belső piac: a provincializmus az üzletnek sem jó. In: Scientia Iuris Magyar–Román Jogtudományi Közlöny (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Románia) (megjelenés alatt a 2012. 3. sz.-ban) 115. Büntető kártérítés és közrend: az USA-ban megítélt büntető kártérítés elismerése és végrehajtása a kontinentális Európában. In: Jogtudományi Közlöny (megjelenés alatt) 116. Private enforcement of competition law in Hungary. In: Foreseeable Reforms of Regulation 1/2003 (megjelenés alatt) 117. The first years of the American cowboy in continental Europe: the global perspectives and European realities of class actions. (előkészületben) 118. Love and money: problems of characterization in matrimonial property and maintenance matters in the European Union (megjelenés alatt)
Egyéb írások (recenziók, konferenciacikkek, egyéb cikkek) 119. (2013): The Hungarian Competition Office stops a cartel investigation due to blocking legislation : can national law suppress a cartel investigation that affects inter-state trade ? (Watermelon cartel), 10 April 2013, e-Competitions, N°53124, www.concurrences.com 120. (2013): The Hungarian Supreme Court pronounces a document acquired from an unspecified source as admissible in a bid rigging case concerning tenders published by the Municipality of Budapest for construction and renovation works, 6 February 2012, e-Competitions, N°51107, www.concurrences.com 121. (2012): Előszó. In: Kovács András: Piacszabályozás és jogorvoslat. HVG-Orac, Budapest, 2012. pp. 17-18. 122. (2011): The metamorphoses of universal service: a transsectoral perspective. Konferenciatanulmány. Fourth Annual conference on competition and regulation in network industries. 123. (2011): Ügyvéd: üzlet, szakma vagy hivatás? In: Pesti Ügyvéd, 1. sz. 124. (2010): An Englishman in Budapest. Megjelent Richard Whish Versenyjog című kommentárjának magyar nyelvű fordítása. In: Versenytükör VI. évf., 3. sz. 44-45. p. 125. (2010): The Rule on Restrictive Agreements and Vertical Intra-Brand Restraints: The Structure of the Rule on Restrictive Agreements in US and EU Competition Law, with Special Emphasis on the
13
Treatment of Vertical Intra-Brand Price and Territorial Restrictions. S.J.D. thesis. Central European University. 126. (2009): Versenyjogsértés és kártérítés. Ph.D. disszertáció. Eötvös Loránd Tudományegyetem. 127. (2009): The Hungarian Constitutional Court condemns a statute imposing ‘occupational ban’ on the executives of cartelist companies, 25 February 2009, e-Competitions, N°25780, www.concurrences.com 128. (2008): Csongor István Nagy, The Hungarian Competition Office refuses to hold abusive the postal incumbent's conduct due to the lack of palpable market effects (Magyar Posta), 8 July 2008, eCompetitions, N°21519, www.concurrences.com 129. (2000): Diskriminierungsverbot und Minderheiten in Ungarn. In: Journal ‘Deutsch-Ungarisches Seminar 2000’ – Workshop II: Grundrechte in Deutschland und Ungarn, elérhető: http://www.netzwerk-ost-west.de/budapest/2000.html
14