Nagy Csongor István:
Versenyjogsértés és kártérítés: a magánjogi jogérvényesítés meghonosításának lehetőségei a magyar jogban.
Tézisek
Konzulensek: Dr. Király Miklós Dr. Darázs Lénárd
I. rész A kitűzött kutatási feladat rövid összefoglalása, a kutatás tárgya, kontextusa és időszerűsége 1.
A disszertáció a versenykorlátozó megállapodásokkal kapcsolatos kártérítési igények érvényesíthetőségének lehetőségeit vizsgálja a joggyakorlat alapján, valamint közgazdasági (law & economics) és összehasonlító jogi szempontból. Bár az elemzés alapvetően a kartelljogi jogsértések kapcsán felmerülő kártérítési igények, azok érvényesíthetősége és összegszerűsége kérdését elemzi, a kutatás során felhasználásra került az antitröszt jog egyéb rendelkezéseit megsértő magatartásokkal kapcsolatos, elsősorban külföldi kártérítési jogi gyakorlat is, hiszen azok megfelelő kiindulópontul szolgálnak a kartelljogi jogsértésekkel kapcsolatos kérdések számára.
2.
A tanulmány megközelítésének fő jellemzője, hogy a versenyjog magánjogi érvényesítésének kérdését a meglévő dogmatikai keretek (polgári jog, polgári eljárásjog) szempontjából vizsgálja, azonban ezek vonatkozásában – összehasonlító és közgazdasági elemzés alapján – kritikát javaslatokat fogalmaz meg. Ez a kettős megközelítés a vizsgált kérdések mindegyikének elemzése során alkalmazásra került. A kutatásnak célja tehát, hogy a meglévő jogi dogmatikai kereteknek a magánjogi jogérvényesítés szempontjából való alkalmazhatóságát elemezze.
3.
A versenyjogi jogsértésekkel kapcsolatos magánjogi jogérvényesítés lehetőségei a magyar jog szempontjából kerülnek vizsgálatra. A kutatás célja, hogy feltárja a magánjogi jogérvényesítés legfontosabb akadályait és azok vonatkozásában kritikai javaslatokat fogalmazzon meg. A kutatás eredményeinek használhatóságát előmozdítandó, az alábbi kérdéseket külön-külön vizsgáltam: melyek a meglévő dogmatikai keretek, hogyan alkalmazhatóak a meglévő dogmatikai keretek a versenyjogi jogsértésekkel érintett kártérítési ügyekben, melyek a rendelkezésre álló szabályozási alternatívák, melyek azok a minimális dogmatikai változások, amelyek a magánjogi jogérvényesítés térnyeréséhez szükségesek (minimum csomag), ezen felül milyen módosítások/szemléletváltás lenne indokolt, mi ezeknek a nem szükséges, de indokolt módosításoknak a határhaszna.
4.
A versenyjog magánjogi érvényesítésének lehetőségei tekintetében a tanulmány az alábbi tárgyköröket elemzi. Egyrészt, vizsgálandóak a csoportos jogérvényesítés lehetőségei, a csoportper intézménye. A versenyjog magánjogi jogérvényesítésének ugyanis egyik központi problémája, hogy az antitröszt és a fogyasztóvédelmi ügyekben általában nagyon nagyszámú károsult van, amelyek azonban önmagukban csupán csekély összegű kárral rendelkeznek. Másrészt, vizsgálandóak a versenyjogi jogsértésekkel kapcsolatos kártérítési igények anyagi jogi kérdései: a polgári jog hagyományos dogmatikájában milyen kérdéseket vet fel a versenyjog-sértésekkel kapcsolatos kártérítési jogérvényesítés (okozatiság, kár mértékének megállapítása stb.) Végül harmadik lépésben összegzem a kutatásnak a magánjogi jogérvényesítés preventív hatásával, szerepének kiszélesítésével kapcsolatos következtetéseit, valamint a köz- és magán jogérvényesítés párhuzamos fungálásában rejlő lehetőségeket. Végül összegzem a kutatás konklúzióit.
5.
Fontos kiemelni, hogy a versenyjogi jogsértésekkel kapcsolatos kártérítési igények érvényesítésének a vizsgáltakon felül számos további megválaszolandó kérdése van, úgy mint bizonyítékok beszerzése, azokhoz való hozzáférés, a köz- és a magánjogi jogérvényesítés összehangolása mind eljárási, mind pedig bírságolási szempontból.
Az összes kapcsolódó jogi kérdés vizsgálata azonban túlmutat a jelen mű keretein. Ezért szükséges az elemzés fókuszát a tárgykör legnagyobb horderejű problémáira korlátozni, amelyek megfelelő kezelésétől az antitröszt jog magánjogi érvényesítésének perspektívája alapvetően függ. 6.
A tanulmány témájának aktualitását nemcsak belső jogi, jogpolitikai indokok adják, hanem ebbe az irányba hatnak a közösségi versenyjog tendenciái is. Ez egyrészt magában foglalja azokat az ügyeket, amelyekben az Európai Bíróság a közösségi versenyjog megsértéséből eredő kártérítési igényekkel kapcsolatban a közösségi jogot értelmezte. Ezek az ügyek azonban nem jelentettek és nem is jelenthettek áttörést a versenyjog magánjogi érvényesítésének frontján, hiszen a kérdés sikerének zálogát jelentő szabályozási területek (polgári eljárásjog, polgári jog) feletti kompetenciák a tagállamok kezében vannak. A közösségi jog pedig ennek a hatáskörgyakorlásnak csupán a kereteit határozhatja meg. Ezeket a kereteket az egyenlőség (principle of equivalence) és a hatékonyság (principle of effectiveness) elvei adják: a közösségi versenyjoggal kapcsolatos kártérítési igények érvényesítésével kapcsolatos szabályok nem lehetnek terhesebbek, mint a nemzeti versenyjoggal kapcsolatos hasonló normák, és ezek a szabályok nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy túlzottan nehézzé a kártérítési igény érvényesítését.1
7.
A bírósági jogfejlődéssel párhuzamosan az Európai Bizottság kibocsátotta az EK antitröszt szabályainak megsértésére épülő kártérítési keresetekről szóló Zöld Könyvet,2 amely elsősorban a versenyjogi jogsértésekkel kapcsolatos magánjogi jogérvényesítés szabályozási akadályait és kérdéseit vizsgálja. Ennek során a magánjogi jogérvényesítés alábbi főbb akadályait és szabályozási kérdéseit azonosítja: bizonyítékokhoz való hozzáférés, vétkesség követelménye, kár meghatározása, a kár áthárításán alapuló védekezés és a közvetett fogyasztó kereseti joga, kollektív perek, perköltség, a köz- és magánjogi jogérvényesítés koordinációja, joghatóság és alkalmazandó jog. Ebből a felsorolásból is látszik, hogy mind a magánjogi jogérvényesítés akadályaival, mind pedig az általa felvetett lényegi kérdésekkel kapcsolatos szabályozás jórészt tagállami hatáskörben van. A közelmúltban, 2008 áprilisában került kibocsátásra az EK trösztellenes szabályainak megsértésén alapuló kártérítési keresetekről szóló Fehér Könyv, amely konkrét javaslatokat fogalmaz meg a Zöld Könyv által felvetett problémákkal kapcsolatban.3 Remélhető, hogy a Bizottság Zöld és Fehér Könyve képes lesz elindítani a szükséges szakmai diskurzust, amely mind nemzeti, mind közösségi szinten kidolgozza a magánjogi jogérvényesítés kereteit. Reményeim szerint a jelen disszertáció hozzájárulhat majd ehhez a vitához.
8.
A kutatási tárgykörrel kapcsolatban fontos kiemelni, hogy annak nincs részletes tudományos kutatás tárgyává tehető jogtörténete. Igaz ez általában a versenykorlátozások jogára, és ebből következően, értelemszerűen, a versenykorlátozások jogának megsértésén alapuló kártérítési igényekre. Bár az egyes társadalmak koronként eltérő mértékben érzékelték a piaci kudarcok, ezen belül a
1
C-453/99 Courage Ltd v Bernard Crehan and Bernard Crehan v Courage Ltd and Others. [2001] ECR I06297., 29. bek.; Joined Cases C-295/04 to C-298/04 Vincenzo Manfredi v Lloyd Adriatico Assicurazioni SpA, Antonio Cannito v Fondiaria Sai SpA, Nicolò Tricarico, Pasqualina Murgolo v Assitalia SpA. 2006. július 13., 62. bek. 2 Zöld Könyv – Az EK antitröszt szabályainak megsértésére épülő kártérítési keresetekről. SEC(2005) 1732. COM/2005/0672 végleges. 3 Fehér Könyv – Az EK antitröszt szabályainak megsértésére épülő kártérítési keresetekről. SEC(2008) 404., SEC (2008) 405., SEC (2008) 406. COM(2008) 165 végleges
versenytársak közötti versenyellenes együttműködés vagy a gazdasági erőfölényben lévő piaci szereplők tevékenysége által okozott méltánytalan, adott esetben igazságtalan helyzeteket, a történeti jogrendszerek ezen problémákra adott reakciója nem érte el a közgazdasági megfontolásokon alapuló antitröszt jog szintjét. Annak ellenére fontos ezt kiemelni, hogy a versenykorlátozások joga által szabályozott problémákra az egyes történeti társadalmak jogrendszere adott esetben, kezdetleges módszerekkel ugyan, de reagált. Ez utóbbi pedig mind a közjog (hatósági árszabályozás, üzérkedés tilalma stb.), mind pedig a magánjog területén (szerződéses szinallagma védelme, felén túli sérelem jogintézménye, uzsoratilalom stb.) megvalósulhatott. Ezek a jogi megoldások azonban távolról sem tekinthetőek a versenyjog előtörténetének.
II. rész Az elvégzett vizsgálatok, elemzések rövid leírása, a feldolgozás módszerei 9.
A kutatás elsősorban három vizsgálati módszert alkalmaz. A magyar jog által az egyes tárgykörök vonatkozásában kínált lehetőségeket dogmatikai szempontból és a gyakorlati alkalmazás aspektusából vizsgáltam. A kutatás újszerűsége összehasonlító jogi és közgazdasági (law & economics) megközelítésében is rejlik. A magyar tételes jog által nyújtott keretek vizsgálata természetesen az első módszer segítségével történik, azonban minden egyes tárgykör vonatkozásában megvizsgálom a rendelkezésre álló, mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás számára alternatívákat jelentő külföldi modelleket, példákat, valamint a felmerülő problémákat a jog közgazdasági elemzése eszköztárának segítségével is elemzem.
10. Bár a magyar jogban a versenyjogsértés kapcsán felmerülő kártérítési igények érvényesítésének távolról sincs gyakorlata, érdemes megvizsgálni dogmatikai elemzés és a hasonló, gazdasági jellegű kárfajták tekintetében kialakult gyakorlat alapján, hogy milyen lehetőségei vannak az antitröszt jogsértések kapcsán felmerülő kártérítési igények érvényesítésének. 11. A második, talán legfontosabb módszert az összehasonlító jogi elemzés jelenti. A külföldi jogrendszerek tapasztalatainak hasznosítása, a magyar jog előtti jogalkotási és jogalkalmazási alternatívák feltérképezése érdekében elengedhetetlen az összehasonlító jogi elemzés. Ennek megfelelően, e módszert nemcsak az egyes szabályozási modellek meghatározása érdekében használtam, hanem azzal a céllal is, hogy megvilágítsam a versenyjogi jogsértések miatti kártérítési igények érvényesítése érdekében alkotott speciális jogintézményeket, illetve kialakult gyakorlatot. 12. A kutatás során végig figyelemmel voltam a jog közgazdasági elemzésének módszerére (law & economics). Ez utóbbi, viszonylag rövid múltra visszatekintő jogtudományi metodika, új szempontok és értékmérők beiktatásával, általában segíti a jogi szabályozás társadalmi rekonstrukcióját és értékelését. Hatványozottan igaz ez a versenyjog esetén, amely egy kifejezetten közgazdasági ihletésű jogterület.
III. rész A tudományos eredmények rövid összefoglalása, azok hasznosítása, illetve a hasznosítás lehetőségei 13. A kutatás fő következtetése, hogy a versenyjog magánjogi érvényesítésének komoly jogszabályi akadályai vannak hazánkban. Nagyszámú résztvevőt involváló csoportper indítását a hatályos jogszabályi környezet gyakorlatilag kizárja, ilyen eljárás spontán indításának esélye igencsak csekély. A polgári anyagi jogi kérdések tekintetében nem beszélhetünk ilyen mértékű problémákról, azonban ezek is alapvetően kedvezőtlen környezetet jelentenek az antitröszt jogsértésekkel kapcsolatos kártérítési igények érvényesítése számára. Ebből kifolyólag egy esetleges kártérítési pernek számos bizonytalansággal kell számolnia ebben a tekintetben. A legnagyobb probléma azonban, megítélésem szerint, hogy a magánjogi jogérvényesítést akadályozó vagy hátráltató eljárási és polgári anyagi jogi normák jogpolitikai céljaival alapvetően nem ütközik a versenyjog magánjogi érvényesítésének mechanizmusa. A kedvezőtlen környezet oka elsősorban az, hogy a kérdéses szabályok megalkotásakor a jogalkotó nem volt tekintettel a versenyjogi jogsértések kapcsán felmerülő kártérítési igényekre, sőt, általában a gazdasági vagy piaci jellegű károsodás problémájára (hitelrontás, összehasonlító reklám stb.). Ezeket a problémákat pedig a joggyakorlat sem rendezte megnyugtatóan, vagy legalábbis nem zárta ki a tételes jog által indukált bizonytalansági tényezőket. A szükséges módosítások tehát nem igénylik a jelenlegi dogmatikai és jogpolitikai keretek áttörését, azt azonban igen, hogy a hatályos megoldásokat a versenyjog specialitásaihoz adaptáljuk. Bár a szükséges változtatások elviekben a joggyakorlat által is elvégezhetőek, ezen a területen igazi áttörés csak a tételes jog módosításával érhető el. 14. A magyar jogi környezet a csoportos igényérvényesítéssel szemben a legkedvezőtlenebb. Az előzőekben írtaknak megfelelően, ennek legfőbb oka, hogy az ebből a célból felhasználható polgári eljárásjogi és polgári jogi jogintézmények megalkotásakor a jogalkotó nem számolt annak lehetőségével, hogy ezeket csoportos igényérvényesítés céljából hasznosíthatják. Ezért ezek a gátló tényezők nem azért állnak fenn, mert a csoportos igényérvényesítés megnehezítésének bármiféle kimondott jogpolitikai indokai lennének, hanem azért, mert a jogalkotó nem vette figyelembe az ilyen irányú hasznosíthatóságot. Mindennek következtében – a csoportos igényérvényesítés lehetővé tétele érdekében – elengedhetetlen a meglévő dogmatikai keretek módosítása. 15. A csoportper minimum csomagját egy olyan jogszabály-módosítás jelenti, amely nem rugaszkodik el a hatályos szabályozás alapelveitől, de speciális szabályokat tartalmaz a csoportos igényérvényesítés vonatkozásában. Ezen speciális szabályoknak pedig legalább két kérdést kell rendezniük. Egyrészt, olyan tranzakciós szabályokat kell meghatározzanak, amelyek megkönnyítik a csoport megszervezését, a szükséges meghatalmazások begyűjtését stb. Másrészt, rendezni kell annak kérdését, hogy ki viselje a csoport megszervezésének költségeit. Ezeket a kiadásokat mindenképpen a pervesztes alperesre kell hárítani. 16. A fenti minimális módosításokon túl indokolt lenne egy opt-out rendszer bevezetése. Ennek értelmében, csekély jelentőségű polgári jogi igényeket fakasztó versenyjogsértés esetén lehetővé kellene tenni, hogy társadalmi szervezetek vagy a károsult csoport reprezentatív tagjai a csoport érdekében kártérítési pert
kezdeményezzenek és a csoport tagjainak ez irányú jogait érvényesítsék. A tagok a csoportból kiléphetnek. Egy ilyen rendszer radikálisan csökkentené a csoport megszervezésének költségeit, míg csak olyan követeléseket érintene, amelyek csekély értéküknél fogva amúgy sem kerülnének bíróság elé. 17. A versenyjogsértésekkel kapcsolatos polgári anyagi jogi elemzés fő konklúziója, hogy a meglévő tételes jogi keretek, szemben a csoportos igényérvényesítéssel kapcsolatban elmondottakkal, alapvetően alkalmasak lennének a magánjogi jogérvényesítés megvalósítására, azonban a vonatkozó dogmatikai rendszer csiszolásának hiányában a joggyakorlatnak komoly progressziót kellene felmutatnia annak érdekében, hogy a versenyjog magánjogi érvényesítése realitássá váljon. A polgári anyagi jogi kérdések minimum csomagja tehát elvileg nem igényli szükségszerűen a dogmatikai keretek átalakítását, azonban ettől függetlenül ez indokolt lenne. Ez felgyorsítaná a tételes jogi keretekben potenciálisan rejlő jogfejlődést, azáltal, hogy a legfontosabb bizonytalansági tényezőket kiküszöböli. Az USA példája azt mutatja, hogy a kártérítési igényérvényesítés számára kiemelkedően kedvezőnek számító szabályok (háromszoros kártérítés, csoportper stb.) ellenére a magánjogi jogérvényesítés évtizedekig nem jutott jelentősebb szerephez. Ebben a vonatkozásban változást az amerikai legfelsőbb bíróság precedens értékű ítéletei hoztak, amelyek a bizonyítás és a kár megállapításának standardjai tekintetében fektettek le alapvető tételeket. 18. A polgári anyagi jog szempontjából központinak számító kérdések az alábbiak: kár mibenléte (áthárított költség védekezése), okozatiság, kár mértékének megállapítása és szakértői bizonyítás. 19. A kár mértéke úgy állapítható meg, ha a versenyjogsértés hiányában „lett volna” állapotot összehasonlítjuk azzal az állapottal, amelybe a károsult a versenyjogsértés hatására került. Amennyiben a versenyjogsértés hátrányos következményei magasabb árak formájában jelentkeznek, a kár mértéke nem a versenyjogellenes árnövekedés és a ténylegesen értékesítésre került mennyiség szorzata, hanem a „lett volna” és a ténylegesen realizált nyereség különbözete. A károsult ugyanis csak a tényleges kára után nyerhet megtérítés. 20. Ha azonban nem állnak rendelkezésre a megfelelő adatok a „lett volna” és a tényleges nyereség összevetésére, ki lehet indulni a versenyjogsértés által okozott árnövekedésből. Ha az input költségek versenyjogellenesen nőttek és ennek hatására az árnövekedés átgyűrűzött az output termék piacára, akkor az input (kiadási) oldalon megvalósult árnövekedés mellett, egyrészt, az output (bevételi) oldalon megvalósult árnövekedést is figyelembe kell venni, másrészt, növelni kell a kár összegét a károsult forgalomveszteségével. Ha ugyanis a versenyjogsértés árnövelő hatása az output piacra is átgyűrűzött, akkor ott az ár növekedésével együtt minden bizonnyal a kereslet is csökkent. Ez utóbbi elemek bizonyítása, javaslatom szerint, azonban már a károkozó feladata, hiszen a károsult a kár összegét a maga részéről az árnövekedéssel bizonyította, és egyáltalán nem szükségszerű, hogy a költségnövekedést a károsult részben vagy egészben át tudta hárítani. A költségek áthárítása egy quasi védekezési lehetőség kellene, hogy legyen a károkozó számára, amely érdekében azonban azt kell bizonyítania, hogy az árnövekedés áthárításával elért többletbevétel meghaladja az emiatt bekövetkezett forgalomkiesést. Nem lehet azonban figyelembe venni a költségek áthárítását, ha arra nem piaci automatizmus hatására, hanem a károsult erőfeszítései következtében került sor. Ez utóbbi, az árnövekedésen alapuló számítás esetén azonban indokolt lenne jogszabályban rendezni a bizonyítási terhet, mivel megvalósulása a hatályos tételes jogi keretek
között bizonytalan. Javaslatom értelmében, ha a kár csak az árnövekedésből kiindulva számítható ki, az árnövekedés bizonyításával a károsult bizonyította kárát. Ezt követően a károkozón a sor, hogy bebizonyítsa: költségáthárításra került sor és ennek mértéke meghaladja a forgalomcsökkenésből származó többletveszteséget. 21. Elengedhetetlen, hogy versenyjogi jogsértésekből szármató ügyekben a bíróság az okozatiság és a kár mértékének megállapítását közgazdász szakértő segítségével végezze el, felhasználva az általános kártérítés polgári anyagi jogi [Ptk. 359. §-ának (1) bek.] és a kárösszeg belátás szerint, mérlegeléssel történő megállapításának polgári eljárási jogi intézményében [Pp. 206. §-ának (3) bek.] rejlő lehetőségeket. Ezek a kérdések ugyanis csak piacelemzés, empirikus közgazdasági vizsgálat és tág mérlegelés alapján válaszolhatóak meg. Versenyügyekben a bíróságok a köznapi értelemben vett bizonyítottság koncepciójától elmozdulva, piacelemzés és empirikus közgazdasági vizsgálat alapján állapíthatják meg a kárt. Ennek során pedig ésszerű becslés alkalmazása is indokolt. Ki kell emelni, hogy a közgazdász szakértő szerepére, valamint bizonyítottsági kánon javasolt lazítására vonatkozó javaslat természetesen nem érinti a tényleges kártérítés elvét, valamint nem vezethet merő valószínűsítésen alapuló kármegállapításhoz. Nem véletlen, hogy az USA-ban is ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása, a kár mértékének megállapítása tekintetében az amerikai legfelsőbb bíróság által lefektetett, a kárösszeg bizonyítását segítő, a bizonyítási terhet fellazító alaptételek hoztak végül forradalmi változást a magánjogi jogérvényesítés tekintetében. Manapság pedig már a versenyügyek 90%-át magánfelek viszik bíróság elé. Emellett indokolt lenne jogszabály-módosítással lehetővé tenni, hogy a bíróság a kár mértékének megállapítása során – egyéb bizonyíték hiányában – a versenyjogsértő által a versenyjogsértés segítségével elért nyereséget alapul vehesse. 22. A kár mértékének kiszámítása érdekében különböző szakértői módszerek állnak rendelkezésre. Így kiszámítható a kár összege a versenyjogsértés előtti és utáni állapot összehasonlításával (előtte-utána módszer), más (területi) piaccal való összehasonlítás révén (mérőrúd módszer), a költségek, a piaci részesedés, valamint a működő ületi vállalkozás piaci értéke alapján. 23. Egy működő magánjogi jogérvényesítési rendszer a kontinentális jogrendszerekben, így a magyar jogban, csupán a közigazgatási jogérvényesítést kiegészítő szerepet tölthet be, szemben az amerikai modellel, ahol a magánjogi jogérvényesítést a közjogi jogérvényesítést pótolja. A magánjogi jogérvényesítés szerepe arra irányulhat, hogy a GVH által nem vizsgált, kisebb jelentőségű ügyeket bíróság elé vigye, a GVH által elbírált ügyekben kikényszerítse polgári jogi szankció alkalmazását, valamint, hogy megtérítés tényleges lehetővé tételével növelje a versenyjog presztízsét és társadalmi beágyazottságát. Ezt azonban mindenképpen a mindennapi jogalkalmazás realitásává kell tennie, már csak arra is tekintettel, hogy az egyáltalán nem igényli a magyar deliktuális felelősség dogmatikai kereteinek áttörését.
IV. rész A munka témaköréből készült publikációk jegyzéke 1.
(2000): Felfaló árazás Magyarországon és az Európai Unióban. Versenyfelügyeleti Értesítő, 8. sz., 394-414. p.
2.
(2001): Predatory pricing in Hungary and in Community law. The perspectives of the legal approximation process in Central and Eastern Europe. Bibó István Szakkollégium – Európai Jogakadémia, Budapest, 147-162. p.
3.
(2002): A felfaló ár megítélése a magyar versenyjogban. In: Collega 3. sz., 6-13. p.
4.
(2002): Túlzottan magas árak megítélése a magyar versenyjogban. Collega 4. sz., 38-47. p.
5.
(2002): Nélkülözhetetlen eszköz a közösségi versenyjogban. In: Új generáció a közigazgatásban. Tempus Közalapítvány – Miniszterelnöki Hivatal. 199-218. p.
6.
(2003): Nélkülözhetetlen eszközök és a távközlési infrastruktúra. In: Internetjogi tanulmányok. Szerk: Kiss Daisy – Sántha Ágnes. Bibó István Szakkollégium Internetjogi Műhely, Budapest, 231-245. p.
7.
(2005): A szerződéses szinallagma védelme, különös tekintettel a felén túli sérelemre. In: JogOK (HVG-Orac) 1. sz., 32-49. p.
8.
(2006): Nélkülözhetetlen eszközök koncepciója az amerikai, a közösségi és a magyar versenyjogban. In: Európai Jogi Tanulmányok. ELTE ÁJK, Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék. 125-156. p.
9.
(2006): Az Európai Unió nemzetközi magánjoga. HVG-Orac, Budapest 1-484. p.
10.
(2007): Refusal to deal and the doctrine of essential facilities in US and EC competition law. A comparative perspective and a proposal for an analytical framework. In: European Law Review 4. sz.
11. (2008): A jogellenes károkozás kollíziós szabályai a Róma II Rendeletben. In: Magyar Jog 6. sz. 12. (2008): Kartelljogi Kézikönyv. A közösségi és a magyar kartelljog joggyakorlata. HVGOrac, Budapest 1-778. p. 13.
(2008): Mégiscsak lehet viszonteladási árat kikötni? In: Gazdaság és Jog 5. sz. 8-12.
14.
(2008): A leverage koncepciója az elektronikus hírközlési jogban: vissza a gyökerekhez. In: Infokommunikáció és Jog 3. sz. 113-121.
15. (2008): A magyar versenyjog üzletititok-szabályának néhány értelmezési kérdéséről. In: Jogtudományi Közlöny 6. sz.
