Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület 9700 Szombathely, Ady tér 5.
Szakmai beszámoló a „Középkori Vasárnap”, a III. Medvehagyma Virágzás Ünnepe” és a „Fazekasnapok” megrendezéséről 2011. Egy sikeres pályázatról és egy sikeres programsorozatról, mindig kellemes kötelezettség számot adni. A Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület által kezdeményezett „Kulturális Védjegy” program egy ilyen esemény volt. Egyesületünk egyik feladatának tekintette, a több éves közművelődési munkát végző egyének és közösségek elismerését. Évente mintegy 10 egyéni és 3 közösségi kitüntetést adtunk át. E pályázatunkkal sikerült tovább gazdagítanunk az elismeréseink számát és új szempontokat is figyelembe vehettünk. 1993 óta minden esztendőben elismerjük a Magyar Kultúra Napját követően, azon kollégák és közösségek munkáját, akik hosszabb időn át csendes szorgalommal végezték adott közösségükben a közművelődési tevékenységüket. A „Közösségi Kultúráért” díjat, azok a kollégák kapják, akik szorgalmukkal, szaktudásukkal nem csupán saját közösségük, de a közművelődési szakma elismerését is kiérdemelték. E kitüntetések alkalmával mindig megállapítottuk, hogy milyen jóleső érzéssel fogadták azt a figyelmet, melyet kaptak az egyesülettől, illetőleg tagságunktól. Ezért gondoltunk arra, hogy bővítjük az elismerési lehetőségeket az NKAhoz beadott pályázattal és az egyéni és közösségi támogatások mellett, az egyes kiemelkedő rendezvényeket is elismerjük. E pályázat lehetőséget adott arra, hogy három kiemelkedő és elismerésre méltó megyei rendezvényt díjazzunk, a „Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület Kulturális Védjegye 2011” elismeréssel. Első körben számba vettük a megyében megrendezésre kerülő és közművelődési szempontból színvonalasnak tartott rendezvényeket, majd döntöttünk, hogy mely rendezvények kapják meg ezen elismeréseket 2011-ben. Sajtótájékoztatóval egybekötött szakmai napot szerveztünk 2011. április 27-én, ahol megjelentek az illetékes önkormányzatok polgármesterei. Bemutatták a településüket, a várható programot, meghívták a sajtón és a jelenlévő érdeklődőkön keresztül a megye lakóságát. Tekintettel arra, hogy medvehagyma érés időszakában voltunk, kóstolót is készítettek a szakmai napra. Első napirend keretében „értékőrzés, értékvédelem - kulturális védjegy” című felvezető előadással a pályázat legfontosabb szakmai szándékainak ismertetésére került sor Zsámboki Árpád előadásában. Lásd 1. számú melléklet Sajtómegjelenés: 1
- Vas Népe megyei napilap 2011.04.28. A Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület újabb kezdeményezése az értékőrzésre. A második körben beadtuk pályázatunkat és a támogatások ismeretében megterveztettük, majd elkészítettük, az egyes rendezvények logóját, valamint az eseményt és az elismerést népszerűsítő molinókat. Egyedi okleveleket készítettünk, amit minden esetben a helyszínen adtunk át. Lásd 2. számú melléklet Felkértük Zsámboki Árpádot, hogy vezesse fel a szakmai napot, valamint a megjelenő szakmai kiadványunkat is szerkessze meg. Dolgozza ki, hogy milyen szempontok alapján értékeljünk a jövőben, továbbá szükség esetén kérjen fel más szakembereket is, a kiadvány szakmai részeinek elkészítésére. Az elkészült kérdőíveket az egyes rendezvényekre utazó kollégáknak megküldtük, azzal a céllal, hogy készítsenek értékeléseket az általuk látogatott rendezvényekről. Az elkövetkező években ezek alapján értékeljük az egyes rendezvényeket, megkönnyítve az értékelést. Lásd 3. számú melléklet A kiadványunkat a megye valamennyi önkormányzatához eljuttatjuk abból a célból, hogy a ma már megyeszerte általános gyakorlattá vált falunapok rendezésénél, a közművelődési szakemberek módszertani ajánlásait vegyék figyelembe. III. Medvehagyma Virágzás Ünnepe Táplánszentkereszt, 2011. április 30.
A pályázatban megfogalmazott valamennyi program megvalósult, annak ellenére, hogy a szabadtéri színpadra tervezett műsorok nagy részét a
2
művelődési ház nagytermében kellett megtartani, az időközben megérkező zivatar miatt. A nap folyamán voltak gyermekprogramok, gyermekjátékok, kézműves bemutatók, árusítottak medvehagymával készített ételeket, süteményeket, salátákat, stb. Tartottak ismeretterjesztő előadást a gyógynövényekről, köztük a medvehagymáról. A mintegy 100 fős közönség folyamatosan cserélődött az egyes rétegprogramok függvényébe.
3
Medvehagyma-virágzás ünnepe 2011. április 30. Táplánszentkereszt Jókai Mór Művelődési Ház · 10.00 – Népi játékok gyermekeknek napestig – diótörő, óriás malomjáték, célbadobás, egyensúlyozó játékok, stb. · 12.00 – Ebédszünet – medvehagymás ételekkel · 14.00 – Medvehagyma-előadás – Előadó: Dr. Skribanek Anna, a NYME-SEK Növénytani Intézeti Tanszékének tanszékvezetője · 14.30 - Medvehagymás Főzőlecke Felnőtteknek – vezeti Molnár Istvánné, táplánszentkereszti „főző-sütő-mindentudó”. 15.00 – Színpadi produkciók – szabadtéri színpadon vagy a Művelődési Házban 15.00 Köszöntő és a „Közművelődési védjegy 2011.” cím átadása 15.10 Tavaszi Szél Citerazenekar 15.25 Ümmögő Néptánccsoport 15.50 Regös együttes 17.00 Szárazfa nagyzenekar 17.45 - Medvehagymás Étkek Főzőversenye - eredményhirdetés 18.30 – Táplánszentkereszt Májusfájának felállítása – a talpalávalót húzza a Zsivány zenekar 19.00 – Zsivány zenekar koncert 19.30 – Táncház a Művelődési Házban A rendezvény ideje alatt népi kézművesek, kiállítók várják a kíváncsi kezeket, tekinteteket, valamint medvehagymás finomságok is vásárolhatók. Könyvvásár Nagy Bandó András Orfűi Medvehagyma Kincseskönyv című alkotásából. Az ünnep társrendezvényei: a 9. Herényi Virágút – Szombathely, Herény – 2011. május 8., valamint a 10. Szivárvány Regionális Gyermekfesztivál és Métabajnokság – Szhely, Nyitra u. ÁMK - 2011. május 7., ahol ugyancsak táncházba mehetnek az érdeklődők.
1. Sajtómegjelenés: -
-
Vas Népe megyei napilap 2011.05.02. Virágzik a medvehagyma Táplánszentkereszti Fórum 2011.04. Szombathely Városi TV
2011.04.28.
Nyugat.hu internetes újság 2011. 04. 27.
4
Középkori Vasárnap Csempeszkopácson 2011. június 19.
A pályázatban jelzett fő programok mindegyike megvalósult. A település Árpád-kori templomának környékén kialakított vásár és az egész nap során zajló események igazi ünnepet varázsoltak a faluba Szentháromság napján. A falu lakói nagy része jelmezbe öltözött megelevenedett a régi falusi vásárok hangulata a sokadalom. Egész napos mesterség bemutatók során életre kelt a kovács, a kosárfonó a mézes-bábos, a gyertyaöntő, a fazekas. Volt lovaglás, szekerezés és vásári komédiák és néptánc a színpadon. A rendezők a legjobb helyi jelmezt díjazták. Az időjárás ugyan nem kedvezett a rendezvénynek, de ennek ellenére 1 500 – 2 000 fő vendége volt a kis falunak e napon. A település apraja és nagyja egyaránt ki vette a részét a munkából és a szórakozásból egyaránt.
5
Sajtómegjelenés: Vas Népe megyei napilap 2011.06.17. Középkori Vasárnap Csempeszkopácson Szombathelyi TV 2011.06.11. 6
Nyugat.hu internetes újság Kimozuló -Képes séta Vaskarika internetes újság Vaskarika
2011.06.16. 2011.06.19. 2011.09.25.
Fazekasnapok Magyarszombatfán 2011. július 9 - 10.
E rendezvény, már tíz éve szakmaiságában, átgondoltságában és annak kivitelezésében a megye egyik legrangosabb közösségi, közművelődési rendezvénye. E település is olyan helyi hagyományokra épül és helyi hagyományt ápol, mely a település sajátja napjainkban is, de a jövőjét is a helyi fazekasság további folytatásában látja. A településen egykoron és bizonyos mértékben ma is (majdnem) mindenki fazekas és e mesterséget a jövőben is meg akarják őrizni. E rendezvény jelentős mértékben hozzájárul a fazekasság helyi hagyományainak őrzésében. Az oklevelet a V. Németh Zsolt megnyitóját követően adtam át a település polgármesterének. A védjegyet is tartalmazó molinók a település bejáratánál és a színpadon kerültek elhelyezésre. Lásd 4. számú melléklet.
7
A Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület által „Kulturális Védjegyet” 2011-ben elnyert rendezvények megyénk kiemelkedő közművelődési rendezvényei. Egyesületünk alapszabályában azt fogalmaztuk meg, hogy „feltárjuk és megőrizzük a hagyományozásra érdemes kulturális értékeket,” felkaroljuk 8
és támogatjuk azokat a kezdeményezéseket, melyek a települések kulturális fejlődésében szerepet játszanak.” Öröműnkre szolgált, hogy a Nemzeti Kulturális Alap közművelődési pályázatán anyagi segítséget is kaptunk az alapszabályunkba rögzített feladataink megvalósításához. Jó és nemes célt szolgáltunk a „védjegy” cím adásával, teljesebb körű lett az egyesület kitűntetéseinek köre. A civilséget és a szakmaiságot jól sikerült e pályázattal összekapcsolni, melyet a jövőben is szeretnénk folytatni.
Elkészítettük kiadványunkat, melyet vállaltaknak megfelelően átadunk valamennyi vas megyei önkormányzatnak. Nem postán akarjuk kiküldeni, hanem keressük azokat a fórumokat, melyek során személyesen és kellő figyelmet kapva népszerűsíthetjük a védjegyet. Azt remélve, hogy a falunapok ünnepei lesznek a településnek, azt remélve, hogy helyi adottságokat jobban beépítik a falunapok programjaiba. Megőrizve azt az értéket, mely az ott lakók, az ott élők sajátja, csak sok esetben azok nem érzik ennek fontosságát, akiknek leginkább kellene.
9
Sajtómegjelenés: - Vas Népe megyei napilap - Zalai Hírlap
2011.07.07. 2011.07.12. 2011.07.09
Szombathely, 2011. november…. Horváth György Dr. Kiss Gyula Kulturális elnöke
Egyesület
10