SZAKMAI BESZÁMOLÓ A FÜGE Tantermi Színházi Projekt támogatásával végzett tevékenységről 2011-2012 Az előadásokról A FÜGE és a Polgár Krisztina Emlékalap tantermi színházi pályázatán a Kolibri Gyermek-és Ifjúsági Színház két előadása is támogatást nyert: a Klamm háborúja és a Helló, náci!. Mindkét előadás a színház repertoárjának része, havi 2-2 előadással szerepelnek a Kolibri Pince műsorán, de fontosnak tartjuk azt is, hogy iskolákban, osztálytermekben is bemutathassuk őket. Erre azonban külön támogatás nélkül sajnos nincs lehetőségünk, hiszen a felmerülő költségeket egy iskola a legritkább esetben képes finanszírozni – ebben nyújtott nagy segítséget a Tantermi Színházi Projekt, melyet ezúton is köszönünk. A projektben játszott két előadás közös jellemzője, hogy kifejezetten a kamasz korosztály számára íródott, az ő életükre hatással lévő problémadarabok. A Klamm háborúja a Klassenzimmer Theater klasszikusa, 2008-as bemutatója a műfaj bemutatkozását jelentette Magyarországon, a Helló, náci! a nagy hagyományú német ifjúsági színjátszás egyik kortárs klasszikusának álnéven írt drámája.
KAI HENSEL: KLAMM HÁBORÚJA (14 éves kortól) osztályterem-színház Egy tanár önvallomása az iskola harcteréről, a lövészárok mélyéről, lejtmenetben. Scherer Péter alakítását Európa-szerte fesztiváldíjakkal jutalmazták. Előadásunkat középiskolai osztályoknak, jelenlegi, volt, és leendő diákoknak és tanároknak ajánljuk – biztatásul, hogy csak azért is. Játssza: Scherer Péter Rendező: Novák János MONOBLOCK: HELLÓ, NÁCI! (14 éves kortól) Kolibri Pince Egy mindennapos bunyóhoz ketten kellenek, egy elkövető és egy áldozat, ezek ketten pedig, hála a rendőrség szolgálatkész közreműködésének, leginkább egy cella mélyén ismerhetik ki egymást. Persze ha az elkövető neonáci, az áldozat meg feketemunkás, akkor kissé bonyolultabbá válik a helyzet, a frontvonalak összekavarodnak, csak a rendőrség marad az, ami: rend-őrség. Játsszák: Ruszina Szabolcs/Czupi Dániel e.h., Szanitter Dávid/Fehér Dániel e.h., Mészáros Tamás/Krausz Gábor Rendező: Tóth József
Mint a Kolibri többi ifjúsági színházi előadásánál, az osztályterem színháznál is különös hangsúlyt fektetünk az előadásokat követő feldolgozó drámafoglalkozásokra. A foglalkozásokon együtt dolgozik színész és drámatanár, a hangsúly nem az előadás esztétikai elemzésén vagy a nézői benyomások megosztásán van, hanem a dráma által felvetett problémák tisztázásán, mélyítésén, a személyes viszony és vélemény megfogalmazásán – elsősorban közös játékon keresztül. A projekt egyik fontos hozadéka számunkra, hogy az iskolai előadások fontossá tették színészeink számára a közönségükkel való újfajta kommunikációt, és többeket arra sarkalltak, hogy ebben az irányban is továbbképezzék magukat. A foglalkozások tervezésében és vezetésében a Kolibri Színház drámatanárai: Egervári György, Kálócz László és Végvári Viktória vettek részt. A projekt megvalósításának folyamata Az összesen 40 előadás szervezésére pályázatot írtunk ki magyarországi oktatási és művelődési intézmények részére. A külön pályázat kiírásának több oka van: •
• •
tapasztalatunk szerint érdemes ezen a módon érdekeltté tenni, „versenyeztetni” az iskolákat (több támogatott programunk volt már, ahol problémát jelentett az érdektelenség) igyekeztünk tágítani a meglévő kapcsolatrendszert, bevonni új intézményeket fontos volt, hogy művelődési intézmények is pályázhassanak, mivel gyakran ők jutnak olyan pályázati lehetőségekhez, melyeken keresztül további támogatást tudnak nyújtani az iskoláknak, illetve sok olyan remek művelődésszervező dolgozott velünk, akik tehermentesítették a tanárokat
A pályázatot két alkalommal is kiírtuk, a felmerülő igényeknek nagyjából meg tudtunk felelni. A 40 előadásból 17 előadást Budapesten, 15 különböző intézményben, 23 előadást vidéken, 11 település 14 iskolájában játszottunk le (részletes felsorolás az 1.sz. mellékletben), maximálisan törekedve arra, hogy minél több típusú és helyzetű iskolába juthassanak el az előadások. Tapasztalatok, nehézségek • mint az a fentiekből is kitűnik, a külön pályázat kiírása, menedzselése, illetve a kapcsolattartás az iskolákkal külön erőforrásokat igényeltek. • nehéz volt előre számolni színészeink elfoglaltságaival, akadtak egyeztetési nehézségek (ezt a Helló, náci! kettős szereposztásával oldottuk meg, mely egyszersmind remek lehetőséget nyújtott legfiatalabb színészeinknek) • fontos tapasztalat, hogy – a kedvezményekkel együtt is – nem egyszerű bejutni az iskolákba. Nagyon jól működik a program ott, ahol van egy olyan tanár/szervező, aki ismeri az osztálytermi színházi előadásokat, és szívügyének érzi a színházat. Ebből adódik az a sajátosság, hogy az osztályterem színházi előadások tapasztalatunk szerint nagyjából ugyanabban a körben „forgalmazódnak”. • érdemes a művészeket felkészíteni, mi vár rájuk az iskolában, miben más, és hogyan működik másképp a színház egy osztály falain belül – ezek a beszélgetések számunkra nagyon hasznosnak bizonyultak.
2
A speciális nehézségek ellenére rendkívül fontosnak és sikeresnek érezzük osztályterem színházi programunkat, és az egyre szűkülő források ellenére igyekszünk a jövőben is folytatni ezt a tevékenységünket. Hogy miért is fontos számunkra, arról beszéljenek azok a visszajelzések, amelyekből mi is sokat tanultunk (2.sz. melléklet). Az alkotók szemével… Scherer Péter Az első magyar osztályterem-színházi monodráma színészeként és a második rendezőjeként (Kikatt) komoly tapasztalatokat szereztél. Hogyan látod, mi az, amiben ez a műfaj jobban meg tudja szólítani a kamaszokat, mint általában a színházi előadások? Ezek a darabok nemcsak amiatt izgalmasak, mert a kamaszok természetes közegében játsszuk őket. Olyan problémákat feszegetnek, amik mindennapi életükhöz tartoznak. A visszajelzések és a drámafoglalkozások pedig mutatják, hogy az oszályterem-színházi szerzők nagyon otthon vannak az iskolai környezetben. Rettentően hitelesek ezek a történetek, telibe találják a gyerekeket és a tanárokat is. Hogyan készül a jó osztálytermi előadás? Színészileg és rendezésileg mik azok a szempontok, amikben másképp kell hozzáállni az ilyen darabokhoz? Inkább nem mondanék általánosságokat, csak személyes tapasztalatot. Nagyon fontos szerepe van az előadásokban a jól kordában tartott interakcióknak a gyerekekkel. Ezekből a humoros, kicsit kikacsintó, kicsit bevonós ötletekből rengeteget beleszőttünk az előadásokba, és a diákokkal különösen jól működnek ezek az apró interakciók. Fogékonyak rá, veszik a lapot, érzik, hogy ez a történet nekik szól, mert kicsit részeseivé válnak. Így könnyebben emésztik az előadás nehezebb, drámai részeit is. A tapasztalataid szerint a darab és a drámafoglalkozás mennyire tud hatással lenni azoknak a kamaszoknak a gondolkodására, akik megnézték? Minden olyan benyomás, ami gyerekkorban, tizenévesen történik az emberrel, nagy hatással van a személyiségre. Ha abban még egy olyan probléma is felvetődik, ami őt személyesen érinti, és azt érzi, hogy nincs egyedül a kérdéseivel, sőt még valamiféle megoldási mintát is kap, az meghatározó élmény. Rengeteg ilyen visszajelzést, visszaigazolást kapunk. Úgyhogy nagyon örülök, hogy Jánosnak (Novák János, a Kolibri igazgatója) köszönhetően belecsöppentem a kamaszoknak szóló színházba, mert teljesen új spektrumot nyitott számomra. Ma már nem tudom ezek nélkül az előadások nélkül elképzelni a színészi életem. Szanitter Dávid Sokáig tartottál a drámafoglalkozásokon való szerepléstől. Miért? Színészként hozzászokunk ahhoz, hogy ha megtanuljuk a szöveget és a szerepet, nem érhet minket meglepetés az előadáson. A drámafoglalkozás viszont egy spontán helyzet, ami annál jobb, minél nyitottabb. Bármit lehet kérdezni, nem szabunk határokat, mindenre reagálunk. Egy színésznek nagy bátorság kell ahhoz, hogy ilyen helyzetet vállaljon. 3
1. sz. melléklet – összefoglaló az előadások időpontjairól és helyszíneiről FÜGE – Tantermi Színházi Projekt összesítő Klamm háborúja 1. 2011. november 29. 2. 2011. december 15. 3. 2012. január 16. 4. 2012. február 23. 5. 2012. február 28. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20.
2012. február 29. 2012. március 2. 2012. március 22. 2012. március 30. 2012. május 29. 2012. október 8. 2012. október 12. 2012. október 17. 2012. november 19. 2012. november 20. 2012. november 21. 2012. november 23. 2012. november 23. 2012. november 28. 2012. december 19.
Helló, náci! 1. 2012. január 6. 2. 2012. január 20. 3. 2012. február 17. 4. 2012. március 26. 5. 2012. június 13. 6. 2012. június 13. 7. 2012. november 12. 8. 2012. november 13. 9. 2012. november 13. 10. 2012. november 26. 11. 2012. november 29. 12. 2012. november 30. 13. 2012. december 3. 14. 2012. december 4. 15. 2012. december 10. 16.
Petőfi Sándor Gimnázium, Budapest Szamos Mátyás Vendéglátóipari Szakközépiskola, Budapest Öveges József Szakiskola, Budapest Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szki, Budapest Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja, Baja Kanizsai Dorottya Eü. Szki., Budapest Piarista Szakiskola, Göd Móricz Zsigmond Gimnázium, Kisújszállás Ceglédi Közgazdasági Szki., Cegléd Szilágyi Erzsébet Gimnázium, Budapest József Attila Gimnázium, Budapest Kossuth Lajos Közgazdasági Szki., Tatabánya Ceglédi Közgazdasági Szki., Cegléd Tóparti Gimnázium, Székesfehérvár Szent Imre Gimnázium, Budapest Árpád Gimnázium, Tatabánya Szent István Egyetem Gyakorló Gimnázium, Jászberény Szent István Egyetem Gyakorló Gimnázium, Jászberény Babits Mihály Gimnázium, Budapest Mándy Iván Szakiskola, Budapest
17. 2012. december 12. 18. 2012. december 14. 19. 2012. december 18.
Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós Jelky András Szakközépiskola, Baja Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégium, Budapest Károlyi István 12 évfolyamos Gimnázium, Budapest Ceglédi Közgazdasági Szki., Cegléd Ceglédi Közgazdasági Szki., Cegléd Móricz Zsigmond Református Gimnázium, Kisújszállás Ceglédi Közgazdasági Szki., Cegléd Ceglédi Közgazdasági Szki., Cegléd Móra Ferenc Általános Iskola, Budapest Wesselényi Miklós Műszaki Szki. és Szakiskola, Budapest III. Béla Gimnázium, Baja Wesselényi Miklós Műszaki Szki. és Szakiskola, Budapest Tóparti Gimnázium, Székesfehérvár Dr. Mező Ferenc-Thury György Gimnázium és Szakképző Iskola és Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola Cserháti Tagintézménye, Nagykanizsa Babits Mihály Gimnázium, Budapest Móricz Zsigmond Gimnázium, Szentendre Árpád Gimnázium, Budapest
20. 2012. december 20.
Bánki Donát Gimnázium és Szki., Dunaújváros
5
2. sz. melléklet – válogatás a beérkezett visszajelzésekből Vélemények diákoktól Klamm tanár úr a Közgázban 2012. október 17-én iskolánkat (CKIK) harmadszor látogatta meg a Kolibri Színház, most épp a Klamm háborúja című osztályterem-előadással. Nem mindennapos, hogy egy színházi előadást láthassunk a saját osztálytermünkben – bár a Krétakör már a Kolibri előtt járt nálunk a hamlet.ws-sel –, a Kolibri Színház vállalta, vállalja, hogy kifejezetten diákok számára állít színre problémafelvető produkciókat, ezek sajátossága, hogy a nézők is szereplővé válhatnak. Kissé félve léptünk be az osztályterembe, ugyanis láttuk, hogy minden egyes padra ceruzák vannak kikészítve, az előadás közepe felé értettük meg a ceruzák funkcióját, ugyanis elénk rakott Klamm tanár úr egy-egy dolgozatot, „természetesen” mi nem írtunk semmit erre a dolgozatra, pont, ahogy a történetben tette az osztály. A képzeletbeli diákok ellenállásának előzménye, hogy egy tanár nem adott megfelelő jegyet egyik diákja dolgozatára, mert az a dolgozat nem érte el az adott szintet, a tanuló végül – több rossz jegy következtében – nem érettségizhetett, majd öngyilkos lett. Az osztály a tanárt hibáztatja, de vajon Klamm tanár úr tehet az öngyilkosságáról? Ha megadja a jobb jegyet, akkor diákja nem lesz öngyilkos? A történet nemcsak Klamm tanár úr és az osztály „háborúja”, hanem a tanár saját magával folytatott küzdelme is. Klamm tanár urat felőrli az adott helyzet, ennek a tépelődésnek a csúcspontja, amikor fanatikusan felírja, mondja, kiáltja, hogy „Minden tanár gyilkos.”, majd egy önmarcangoló, önfelmentő, reményvesztett monológ után ő is öngyilkos lesz. Ezt a kétségbeejtő történetet végigkövetve, mégis sokat nevethettünk, és ezt Scherer Péter tökéletes játéka tette lehetővé. Mivel élethűen ábrázolta a tépelődő, meghasonlott, olykor hisztérikus tanárt, így mi is elhittük, hogy mi vagyunk az a bizonyos osztály. Scherer Péter a padok között járkált, néha megszólítva egy-egy diákot, felült a padokra, és úgy beszélt hozzánk. A 70 perces előadást, egy 60 perces drámaóra követett, amit Végvári Viktória drámapedagógus tartott. Itt megbeszélhettük és feldolgozhattuk az egész történetet. Viktória a mi véleményünkre volt kíváncsi, arra, hogy szerintünk mennyire volt hibás Klamm tanár úr, mennyire volt igazságos az osztály reakciója. Melyik résznél változtathatja meg az osztály Klamm döntését, hogyan kerülhető el Klamm tanár úr öngyilkossága. Mi két jelentett választottunk, és ezeket újrajátszhattuk, számomra ez volt a legizgalmasabb, azaz az, hogy mennyire befolyásolja sorsunkat egy-egy választás. Scherer Péter közvetlensége, tehetsége magával ragadta a társaságot, igyekeztünk újragondolni a történteket, ebben nagyon sokat segített a drámafoglalkozás. A tragédiát humorral, iróniával és a közös játékkal oldotta Scherer Péter, és így nem csupán a nyomasztó gondolatok, hanem a örömteli játék élménye is megmaradt. Czinkos Renáta Kossuth Lajos Közgazdasági Szakközépiskola, Cegléd
6
Ismét Kolibri a Közgázban Az iskola befejezése előtt pár nappal került bemutatásra a Ceglédi Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolában a Helló, náci! című előadás. Diáktársaimmal, tanárokkal, érdeklődő felnőttekkel láthattam a tantermi keretek között „felépített” színházat, amely számtalan kreatív megoldással segítette a történet megértését és továbbgondolását. A Kolibri Színházban láttam már előadásokat, tehát tudtam, hogy a jó színészeken és a különleges gondolati szemléleten kívül komoly élménnyel is gazdagodom. A Helló, náci! darab előtt már részt vettem ugyanúgy az iskolánkban rendezett előadáson. Számomra a drámaóra sem volt újdonság, hiszen az előadások többségében előtte vagy utána, esetleg mindkét esetben részt vettem már ilyen foglalkozásokon. A Kolibri Színházban az lehet a legvonzóbb az érdeklődők számára, hogy egy előadás és egy drámaóra sem ugyanolyan. Én eddig az összes előadáson úgy éreztem, hogy a nézők is inspirálják és formálják a szereplőkben végbe menő belső változásokat. A beszélgetések során megvitatjuk a színdarab alatt jelenlévő problémákat, a szereplők közötti konfliktusokat. Az alkotók a nézők véleményére, érzéseikre és gondolataikra kíváncsiak. A számukra új felvetéseket végiggondolják és az alapján át is értékelik pl. a szereplők jellemét. Úgy hiszem, színmű és néző között ennél közelebbi kapcsolat nem is jöhetne létre. Az előadás kezdete érdekes volt, hiszen a rendőr szerepét betöltő Mészáros Tamás „invitált” be minket a terembe, amolyan utasításos modorban. A hatás nem maradt el. Belépve láthattuk, hogy a nagy terem hogyan vált kis teremmé. A láncok és bilincsek különös hangulatot kölcsönöztek az osztályteremnek. A színpad és a nézőtér teljesen eltért a számomra eddig megszokottól. Mint később kiderült, a színdarab során mi magunk alkottunk falat. Miután elfoglaltuk a helyünket, Erich a rendőr elkészítette a cellát, amihez szikszalagot használt. A „színpad” közepén megjelent fekete négyzetet bámulva mindannyiunkat sajátos hangulat fogott el; én legfőképpen kíváncsi voltam a kellékek felhasználására és jelentésére. Meglepődve hallgattam az osztálytársaimat, akik még nem vettek részt ilyen „osztálytermesített” darabban, hogy sokan közülük félelemhez hasonló érzéseket éreztek. A köztünk és a színészek közötti szűk hely, a rendőr parancsoló tekintete, és a kialakított díszlet hangulata okozhatta ezt az érzést. Ennek ellenére nekik is nagyon tetszett az előadás. Ezek az érzések azt mutatják, hogy – mivel egy karnyújtásnyira játszódott tőlünk az előadás – mennyire a hatása alá kerülhetünk egy megjelenített és nagyobb részt elképzelt börtöncellának. A börtöncella nemcsak a helyet, hanem a konfliktushelyzetet is betöltötte. Ez akkor látszott a legjobban, mikor Rudi és Jan a cellából kilépve a Mátrixról kezdtek el beszélgetni, s bár két ellentétes álláspontot képviseltek ebben a témában is, mégsem vitatkoztak, hanem próbálták meggyőzni egymást. A börtöncella egy szimbólum is lehet. A neonáci és a feketemunkás közötti konfliktuson túl jelképezheti a minden emberre vonatkozó törvényeket. Hiszen tárgyilagosan, objektíven szemlélve az egyik ember bűnrészes volt egy gyilkosságban, a másik munkavállalási engedély nélkül dolgozott bevándorlóként. Tágabb értelemben a sztereotípiákból való kitörhetetlenséget is szimbolizálja. A két láncdarab lehetséges, hogy egy egész láncot alkotott, így az elszakadást, az egység felbomlását jelképezheti. Vagyis a Németországon belül kialakult ellenszenvet a különböző emberek, nemzetiségek, közösségek ellen. Az egyszerű berendezési tárgyakat, mint a széket és a padot is jól használták ki a színészek. Az egyik legkényelmetlenebb helyen, a börtönben a kényelem luxusnak számít. Amikor Rudi és Jan is meg van bilincselve, a korlátok közé szorított helyzetüket próbálják
7
méltóságteljesen elviselni. Ezért a padot, illetve a széket az önbecsülésük védelmére használják fel. Ha a földön ülnének, az sértené az önérzetüket is. Az iskolában előadott Kolibris előadások azért nyújtanak különleges élményt, mert a néző maga is alkotóvá válik. Sokkal nagyobb esélyt ad gondolataink kibontakozására. A kevés díszlet, a letisztult környezet szabadjára engedi a képzelőerőnket. Mégis a legfontosabb a néző szemszöge, aki a klasszikus színpadokon csak a megfigyelő szerepét töltheti be. A színészek és a nézők között nagy távolságok vannak, ezért a díszlettel próbálják megteremteni a hangulatot. Az osztályteremben a játéktérhez való közelség, a színészek, a zajok mind-mind hozzájárulnak a színdarab sajátos környezetének megjelenítéséhez. Harmat Fruzsina 12. b Kossuth Lajos Közgazdasági Szakközépiskola, Cegléd Helló, náci! az iskolapadból nézve A Kolibri Színház rendszerint olyan hétköznapi tabutémákra építi produkcióit, amelyek célja a tizenéves korosztályba tartozó fiatalok érdeklődésének megragadása. Közvetlensége és leegyszerűsített díszletei sajátos hangulatot teremtenek. Az előadást követő drámapedagógiai foglalkozások pedig lehetőséget nyújtanak a fiataloknak az adott helyzet átértékelésére, a szereplők fejébe látni, vagy saját képzelőerejük szerint folytatni a történetet. A diákok aktivitását elősegíti, hogy az ismerős, megszokott közegükben, a tantermekben zajlik az előadás, ezért bátran részt vesznek ezeken a foglalkozásokon és ki merik nyilvánítani a saját véleményüket a darabbal kapcsolatban. A Helló, náci! a rasszizmus kérdéseit boncolgatja, szerzője ismeretlen. Az előadást 2012. november 13-án 11-kor és 15 órakor láthattuk a Ceglédi Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolában. A díszlet mindössze egy asztalból, két székből, két bilincsből és egy képzeletbeli falból áll, ami különös, szinte félelmetes atmoszférát teremt az egyébként teljesen átlagos osztályteremben. A diákoktól karnyújtásnyira játszódó előadásban két jelentősen eltérő nézeteket valló fiatal kerül előzetesbe, akiket egy rendőr zár közös cellába: a szegényes öltözködésű, visszafogott lengyel vendégmunkás és az fiatalabb, neonáci társaságba tartozó, nagyszájú nemzetvédő. A három szélsőséges jellemvonással rendelkező karakter és a darabban levő szimbólumok tökéletesen mutatják be az érdekek mentén működő, önző világot. A bilincsek jelképezik az alárendeltséget, az asztal pedig a rendet és a hatalmat, mert valahányszor elmozdul, az őr mindig visszahelyezi eredeti állapotába. A szűk térnek köszönhetően elkerülhetetlen a két rab konfliktusa, amit az őket összezáró rendőr időről-időre újra kiélez: kiviszi az egyik széket, információkat hoz nekik, de nem tud és nem is akar közöttük fegyelmet tartani. A két fiatal azonban az idő előrehaladtával kezd kifogyni az ellenséges szavakból, és felismerik egymásban embertársukat, közös témákat találnak, szinte véletlenül teljesen hétköznapi beszélgetésekbe kezdenek és ekkor képesek lesznek átlépni a börtöncella falait. A darab végén fellépő tragikus csavarnak köszönhetően válik nyitottá a szereplők további sorsa, aminek ezután csak a diákok képzelőereje szabhat határt. Az előadás végül teljes mértékben célba talál. Hogyan válik egy határozott rasszistából elbizonytalanodott „hugyoskává”? Mit képes feláldozni barátaiért? Mennyi közös vonás lehet két, elsőre teljesen különbözőnek vélt emberben és hogyan tudják levetkőzni kölcsönös gyűlöletüket? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása a diákok feladata, akik csoportokra osztva nyilvánítják ki véleményüket és jellemzik a szereplőket a
8
melléjük ültetett színészek segítségével. Lehetőségük adódik a történet folytatására és a szereplők-, vagy akár új, általuk kitalált figurák eljátszására is. A Kolibri Színház kiemelkedő színészi alakításainak és a közönséggel való kommunikációnak köszönhetően igen jelentős népszerűségnek örvend a diákok körében. Számos, őket érintő mindennapi problémákat dolgoz fel, és egyfajta gondolkodó színházként mély benyomást kelt bennük, amire évek múltán is biztosan emlékezni fognak. Iskolánkban (CKIK) már hét előadással jártak, és mindig osztatlan sikert arattak. Tóth Tímea Kossuth Lajos Közgazdasági Szakközépiskola, Cegléd A III. Béla Gimnázium 10. A osztályának nevében írom ezt az emailt. Mi a Helló, náci! című előadáson vettünk részt, amit kellemesen fogadott az osztály. A színdarab nagyon szórakoztató volt számunkra és az utána lévő beszélgetés is. Az osztály tagjai nagyon jól beleélték magukat a rájuk kiszabott szituációba. Csoportunk egy része úgy gondolta, hogy a mű történelmi háttere nem volt eléggé helytálló. A színészek nagyon jól át tudták adni a mű mondanivalóját és tanulságát. Ezúton szeretnénk megköszönni, hogy részt vehettünk rajta és máskor is szívesen megnéznénk egy hasonló előadást. Üdvözlettel : Sasfalvi Ildikó és osztálya
9
Visszajelzések tanároktól, szervezőktől Kedves Viki, a 28 iskolából 6 a Jászságban volt, ami azt is jelenti, hogy Klamm tanár úr teljes keresztmetszetet kapott a régióból. Két alkalommal járt itt. Kb. 360-400 diák látta. A tanár úr nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a 2009 őszén a semmiből alapított jászberényi színi kultúra lábra tudott kapni, és rövid időn belül nagykorúvá váló közönség alakult ki. A tanár úr igazi beavatást tett. Jól szemlélteti ezt az egyik szülő beszámolója: a fia hazament, majd elújságolva az előadást arról beszélt, hogy addig tulajdonképpen észre sem vette, hogy emberek egymás szemébe nézhetnek, a színészi munka és az osztályterem színházi forma tette ezt lehetővé. "Apa, nekem még soha nem néztek a szemembe." - határozottan emlékszem erre a mondatra, amit ismerősöm mondott tovább nekem. Barátsággal: (Várszegi) Tibor. A kisújszállási Művelődési és Ifjúsági Központ részéről Monoki Annamária vagyok. Jász Nagykun Szolnok megyei település vagyunk. Színház legközelebb 80km-re van városunktól, de ifjúsági korosztályt célzó darabokat ritkán, talán mondhatom azt is, hogy egyáltalán nem tűznek a repertoárjukra. Az intézményünk látóterébe kerülő fiatalok nagy része nagyon ritkán vagy egyáltalán nem jut el színházba. A családok anyagi körülményei miatt az iskolák sem tudnak színházlátogatást szervezni. Ezáltal a diákok számára teljesen ismeretlen a színház ilyen mértékű közelsége. Az elmúlt 4 év során, különböző pályázati források segítségével lehetőségünk nyílt a város oktatási intézményeit a színjátszás osztályterem színházi formájával megismertetni. Eddig 5 színdarab került bemutatásra, 10 előadás keretében. A Polgár Krisztina Emlékalap támogatásával a 2011-12-es tanévben két darab került bemutatásra nálunk, a Klamm háburúja és a Helló, náci!. A darabokat 3 iskola diákjai tekintették meg. Az azóta már Arany János Református Ált. Isk., a Móricz Zsigmond Ref. Gimn., és az Illyéssy Sándor Szakiskola tanulói. Arra törekedtünk, hogy olyan gyerekek kerüljenek be a programba, akik az előző években már részt vettek ilyen típusú előadásokon. Zömében, főleg a középiskolásoknál már önként jelentkeztek a diákok. A létszámban mindig elmentünk a felső határig, előadásonként kb. 40-50 fő vett részt. Az előadások mindig nagy sikert arattak, mind a diákok mind a pedagógusok körében. Főleg a gyerekek részéről fogalmazódott meg igény a folytatásra. A darabok olyan számukra ismert és néha kezelhetetlen problémákat feszegettek, amik az iskolák, osztályok, diákok mindennapi életét és személyiségük alakulását is befolyásolják. Nagyon hasznosnak és elgondolkodtatónak tartották a gyerekek az előadásokat követő drámapedagógiai foglalkozásokat is. Részükről eddig át nem gondolt oldalai is előkerültek a témáknak, érdekes volt számukra beleélni magukat a szereplők helyébe, és megoldásokat keresni az adott konfliktusra. Ahhoz, hogy ezek a magatartásformák tudatosodjanak, véleményem szerint arra lenne szükség, hogy ezek a színielőadások rendszeresen megjelenjenek az iskolák, ezen belül a gyerekek és tanárok életében.
10
Helló, Náci! a 8.a és b osztályosoknál
Tisztában voltam, hogy középiskolásoknak ajánlott előadás, de mivel két olyan 8. osztályunk van, ahol a tanulók többsége már betöltötte a 14 évét, akik még nem, azok érettségük, és eddigi szellemi teljesítményük alapján azt sugallták, hogy a feldolgozással együtt, szemléletük formálásában – ahogy a többieknek is – hasznos lesz. Ezt a véleményemet az is erősítette, hogy alsó tagozatos koruktól már több drámapedagógiai foglalkozáson vettek részt a Kolibri Színházban látott előadás után, a színház szakembereinek vezetésével. A visszajelzések (és az általam látottak) alapján jó kedvvel és aktívan vettek részt a foglalkozásokon, sőt a színházban látott szórólapok alapján többen kérték, hogy „nézzük meg a Helló, Náci!-t”. Az osztályfőnökök támogatták az osztályszínházi előadás meghívását. A tapasztalat: A korábbi foglalkozásokon véleményüket könnyen kifejező diákok sokkal nehezebben nyilvánultak meg, egyes kérdésekre adott válaszaik szűkszavúak voltak, és helyenként meg nem értésről tanúskodtak. Az osztályfőnökök szerint nagy hatással volt a gyerekekre az előadás. A számomra legfeltűnőbb az volt, hogy a kortárshatást háttérbe szorította a saját gondolat, vélemény. Azok a gyerekek, akik más helyzetben egymást befolyásolni igyekeznek, és egyesek hatással is vannak a másikra, most különvéleményt fogalmaztak meg, és az osztályok kiscsoport-felosztása teljesen átrendeződött. A foglalkozást követő időszakban az eredeti kiscsoportok újra visszarendeződtek. Meglátásom szerint az előadás mélyen hatott a gyerekekre, akik talán még nem voltak eléggé érettek a kérdés értelmezésére, feldolgozására, de a drámapedagógussal és a színészekkel folytatott játék és beszélgetés segített abban, hogy érzékenyebbek legyenek a probléma iránt, és hatása később érvényesüljön. Az osztályfőnökök megerősítettek abban, hogy empátiás készségük, és toleranciájuk érezhetően javult a foglalkozás óta eltelt időben. Az egyik diák megfogalmazta, hogy tulajdonképpen erre a témára számított, de egy kicsit másképp gondolta, és ezért másra számított. Tehát az előfeltevéseiktől való eltérés megzavarta őket, és hosszabb időt igényelt az átállás, abban viszont teljesen egyhangú volt a véleményük, hogy nagyon elgondolkodtatta mindegyiküket. Külön köszönet illeti Egervári György drámapedagógust, és Mészáros Tamás, Ruszina Szabolcs, Szanitter Dávid színészeket, akik a megszokottnál kissé talán szokatlanabb légkörben is nagyszerű munkát végeztek, és a nehezebben megszólaló gyerekekben is olyan nyomot hagytak, ami a későbbiekben kezdett lassan érvényesülni, így ők erről visszajelzést nem is kaphattak. Nem bántam meg a meghívást, bár kétségtelen, hogy a jövőben alaposabban át fogom gondolni a hasonló döntéseket, de úgy értékelem, hogy a gyerekek számára hasznos volt, és fontos tanulságokkal szolgált számomra is! Köszönettel és üdvözlettel:
Dátán Attila Móra Ferenc Általános Iskola
11
Kedves Viktória! Kérésére a következőket tudom válaszolni. Középiskolai kollégiumunkban 2012. februárjában a Helló náci! c. előadásukkal szerepeltek 12-13. évfolyamos diákok előtt. Az előadást nagyon jónak, fontosnak, aktuálisnak tartom. Azoktól a kollégáktól is akik megtekintették - köztük az iskolai magyartanárnő- nagyon jó véleményeket hallottam. A diákok körében vegyes fogadtatást észleltem. Szerintem nem fogadták kellő komolysággal, főleg az utána lévő drámafoglalkozást elpoénkodták. Kisebbségben voltak azok a diákok, akiket komolyan elgondolkoztatott és esetleg felszínes, sztereotíp gondolkodásukon változtatott. A tantermi színházi projektet nagyon jónak, fontosnak és szükségesnek tartom. Remélem lesz folytatása. Üdvözlettel: Szemenyei Emma
Szülői vélemény Én egy anyuka vagyok, nagy színházbarát, aki 7 éven keresztül szerveztem az osztály őszi és tavaszi színházlátogatásait. Igyekeztem nemcsak (illetve nem elsősorban) a kötelező olvasmányokat feldolgozó előadásokat kiválasztani, hanem olyan produkciókat, amelyek az embert szólítják meg, a diákokban lakó kis felnőttet, amik frissek, élményszerűek. Azonban azt vettem észre, hogy évről évre kevesebben jönnek velünk a színházba. Sokat kell tanulni, anyuval már ciki, egyedül még nem engednek este, nincs mit fölvenni, drága a jegy ilyen és hasonló érvek hangzottak el. Egy idő után a saját fiam se volt hajlandó velünk jönni. Ekkor figyeltem fel az osztályterem-színházra és a Klammra. 2012. tavaszán láttuk a Klamm háborúját a Szilágyi Gimnázium 11.A osztályával. Tanóra helyett, hétköznapi ruhában, anyu nélkül - se ciki, se drága nem volt. Scherer Péter óriásit varázsolt a gyerekeknek, időnként késsel lehetett vágni a teremben a feszültséget, a végén pedig orkánként tört ki belőlük a taps. A végtelenül zárkózott, flegma, minden érzelemkifejezést elutasító kamasz fiam is teljesen a hatása alá került és sokat emlegette. Azt gondolom, hogy végtelenül fontos, igazi misszió az osztályterem-színházazás. A dráma testközelbe kerül, a kultúra morzsái felszedhetők, és a drámapedagógus segítségével emészthetőkké is válnak. Nagyon hálás vagyok az iskolákba ellátogató csapatnak, és remélem, még sok fiatalt segítenek a színház, a dráma közelébe! Üdvözlettel, Barlay Zsuzsa
12
