A Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari
Szakképző Iskola és Kollégium (9028 Győr, Régi Veszprémi út 1-3.)
OM azonosító: 030741 iskolai munkaterve a 2015/ 2016-os tanévben
1. Bevezetés A 2015/2016-os tanév bővelkedett az iskolánkat érintő változásokban. Iskolánkat is érintette ez a változás, melynek eredményeként, megmaradt az önállóan működő és gazdálkodó intézményi státusz, de 2015. 09. 01.- től, gadasági irodánk összevonásra került a Roth Gyula Erdészeti, Faipari Szakközépiskola és Kollégiummal. Megítélésem szerint jól fog működni, de elhúzódó feladattá vált a rendszer felépítése. Kiemelt feladat lesz ez évben is intézményünk számára a működési bevételek növelése, melyből az iskola munkaközösségei is részt vállaltak. Fontos tanulóink megfelelő képzéséhez a tantestület bővítése, szakmai és idegen nyelvi tantárgyakat oktató kollégákkal, valamint a külső gyakorlati helyek számának növelése, mivel a régiek közül többen a szakmai minősítésen nem feleltek meg. Szeptemberben új gyakorlati helyeken dolgoznak technikus tanulóink, valamint szakiskolásaink számára is bővült a minősített gyakorlati helyek száma. A pedagógus életpálya-modell bevezetése jelentősen megváltoztatja a tantestület munkahelyi feladatait is. Még a megnövekedett illetmény ellenére sem könnyű rátermett fiatal kollégákat találni, mivel a sok megoldásra váró feladathoz a módszertani megújulás és a modern technika ismerete is elengedhetetlen. Iskolánk évek óta sikeresen felel meg a kihívásoknak. Beiskolázási eredményeink jónak mondhatók. Az idei tanévben három szakképző osztály indítására nyílt lehetőség. A keresett dísznövénykertész és virágkötő szakmáinkat nem tudtuk elindítani a szakmaszerkezeti döntés következtében. Örvendetesen emelkedett a technikus képzésben részt vevők száma, ez lehetőséget adott két osztály indítására. Tennivalónk a szakközépiskolai tanulók számának növelése terén van, bár idén örvendetes fejlemény, hogy két 9.- es szakközepes osztályt tudtunk elindítani. Talán a negyedik év végén bevezetésre kerülő szakmai érettségi, valamint a technikusi végzettséggel ellátható álláshelyek kialakítása segít ennek megvalósításában. Intézményünk a következő tanév beiskolázási terveiben szerepelteti, majd a szakiskolások szakközépiskolai képzésének. A felnőttképzés megnövekedett óraszámai sajnos bizonytalanná teszik OKJ-s tanfolyamaink megvalósítását, ezért kiegészítésül ismeretterjesztő tanfolyamok szervezését tervezzük. Sikeres új próbálkozásnak bizonyult a „Nyílt hét” program sorozat, ami az iskolai munkába és életbe engedett betekintést, segítve az általános iskolások pályaválasztását. Iskolánk erőssége a szakmai tudás mellett, az összetartó alkalmazotti közösség, és az odafigyelő nevelés. Az oktatási tevékenységet egyre nagyobb mértékben ki kell egészítenünk neveléssel is, ebben, az immár hivatalosan is az intézményhez tartozó kollégiumban végzett munka is fontos szerepet kap.
2. A tanév legfontosabb feladatainak ütemezése 2.1. Kiemelt feladatok a 2015/2016-os tanévre
Közreműködés a FM agráriskola-hálózat működtetésében Az intézmény tanügyi dokumentumainak átdolgozása az alapító okirat kibővítése miatt (Kollégiumi Pedagógiai Program, SZMSZ, gyakornoki szabályzat) áttekintése Az új OKJ jegyzék alapján a képzési szerkezet áttekintése, a beiskolázási munka keretében az új szakmák népszerűsítése, a tanulói létszám emelése (nyílt nap, nyílt hét, pályaválasztási kiállítás) Új képzési formák bevezetése (szakiskolások szakközépiskolája, speciális szakképzés) Gyakorlati helyek folyamatos bővítése A helyi tanterv átdolgozása az új kerettantervek fokozatos bevezetése miatt. SNI tanulók fejlesztési tervének kidolgozása A mindennapos testnevelés megszervezése a 9.-11. évfolyamon Adminisztrációs fegyelem javítása (tanügyi dokumentumok, munkaidő-nyilvántartás) Pályázatok fokozott figyelemmel kísérése (felelős kijelölése) Az iskolai honlap folyamatos aktualizálása, a különös közzétételi lista hozzáférhetővé tétele A belső információáramlás javítása Folyamatos kapcsolattartás a helyi médiával
3. Egyéb fontos munkatervi feladat 3.1. Személyi feltételek és a feladatok A 2015/2016-os tanévet tanulóink 19 osztályban kezdik meg. Iskolánk 570 tanulót tud fogadni szakközépiskolai, szakmunkásképző és technikus osztályaiban. Kollégiumunk férőhelyeinek száma 85 fő. A szakos ellátottság teljesen biztosított. Teljes munkaidős pedagógus: 44fő Részmunkaidős pedagógus:
1fő
Teljes munkaidős alkalmazott: 18 fő Részmunkaidős alkalmazott:
1 fő
Új pedagógus kollégáink végzettség szerint: 1 fő történelem és 1 fő angol szakos tanár. Felvételükre a képzési szerkezet változása, illetve tartós távollét miatt hiányzó kollégák helyettesítése miatt került sor.
Munkakör megnevezése
2014/2015.tanév szeptember 01.
2015.07.01
engedébetöltött betöltött lyezett igazgató 1 1 1 ált. ig. helyettes 1 1 0 szakmai ig. helyettes 1 1 1 gyakorlati okt. vez. 1 1 1 kollégiumvezető 1 1 1
2015/2016.tanév szeptember 01. engedébetöltött lyezett 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
közismereti tanár
13,5
13,5
13,5
13,5
12,5
szakmai tanár/szakoktató
19
15
18
19
18
koll. nevelő
5
5
5
5
5
gyakornok könyvtáros-tanár gyógypedagógus összesen:
1 1 44,5
3 1 1 43,5
0 1 1 42,5
1 1 44,5
1 1 1 43,5
iskolatitkár rendszergazda laboráns összesen:
1 0,5 1 2,5
1 0,5 1 2,5
1 0,5 1 2,5
1 0,5 1 2,5
1 0,5 1 2,5
1 1 1 1 1 1 3 1 2 1
1 1 1 1 1 1 3 1 2 1
1 1 1 1 1 0 3 1 2 1
1 1 0 0 0 0 3 1 2 1
1 1 0 0 0 0 3 1 2 1
4
4
4
4
4
3
3
3
3
3
20
20
19
16
16
67
67
67
63
63
66
64
adminisztrátor oktatástechnikus gazdasági vezető gazd.ügyintéző személyü. ügyintéző pénztáros konyhai dolgozó gondnok portás-karbantartó portás-kertész tangazdasági munkás (Győr) tangazdasági munkás (Csermajor) összesen: engedélyezett létszám összesen betöltött létszám összesen
62
Továbbképzés
Az intézmény továbbképzési programja és beiskolázási terve elfogadásra került, finanszírozási szempontból is, két pedagógus tanulmányi szerződéssel tanul tovább (oktatásvezető), a hétéves továbbképzés teljesítésére lehetséges alkalom volt a „Konfliktus kezelés”, „Drámapedagógiai módszerek az oktatásban” és „IKT eszközök alkalmazása” tanfolyam helyi megtartása. A tantestület tagjai közül látják el kollégáink vállalt feladatként, a Gyermek és ifjúságvédelmi felelősi, a DÖK segítő pedagógusi, a Tankönyvfelelősi feladatokat anyagi térítés nélkül. Megbízással, megbízási díjért ellátott feladatok:
lovász (hétvégi állatgondozás) gépjármű iskola vezetője munkavédelmi megbízott foglalkozás egészségügyi szolgáltatás gondnoki készenlét
Várható változások, feladatok:
Nyugdíjba vonulás miatt szakmai tanárok felvétele 2.sz. melléklet: Tanári névsor
3.2. Tárgyi, gazdasági feltételek biztosítása, feladatok Nagyobb beruházást igénylő munkák, beszerzések (központilag kezelt felújításra és karbantartásra fordítandó összegből, illetve pályázati lehetőségek felhasználásával)
Tangazdasági géppark felújítása A vizes blokkok felújítása az iskola és a kollégium épületében A kollégiumi berendezések cseréje A tornaterem külső felújítási munkái A konyhai szellőztető berendezés felújítása
Kisebb beruházást igénylő munkák, beszerzések Az elméleti és gyakorlati oktatást segítő eszközök beszerzése (részletezve a munkaközösségi munkatervekben) kiemelten fontos a mindennapos testnevelés felmenő rendszerben történő bevezetése miatt a kinti sportolási lehetőségek bővítése. Fejlesztési igények, javaslatok:
Csontozás, darabolás modul oktatása = élelmiszeripari műhely átalakítása Mindennapos testnevelés kinti eszközállományának fejlesztése Hátaslovak folyamatos cseréje Folyamatos karbantartási munkák biztosítása Kötelező minimális eszközlista teljesítése
Bevételek növelése:
Kollégiumi szobák kiadása Tanulószerződések kötése Konyha bérbeadása Tanfolyamok szervezése Kertész és a lovas bázis, mint tanüzem termelő lehetőségei Pályázatok (szakmai és gazdasági csoportok közreműködése)
3.sz. melléklet: Munkaközösségi bevételi tervek
3.3. Szakmai, pedagógiai feladatok 3.3.1 Oktatási, képzési feladatok
Kompetencia alapú oktatás széleskörű alkalmazása,
Kompetenciamérés eredményeinek szinten tartása
Az általános és a szakmai műveltség állandó fejlesztése, a könyvtár és az informatika tanterem adta lehetőségek kihasználásával
Versenyekre való precíz felkészítés (országos, megyei, szaktárgyi és szakmai)
Tehetséggondozás (szakkörök) indítása, népszerűsítése
Az érettségire felkészítő foglalkozások tartása a kötelező tantárgyakból
Felzárkóztató foglalkozások megszervezése magyar és matematika tantárgyakból, elsősorban a 9.-10- évfolyamosok számára
A lemorzsolódások, és a bukások számának csökkentése
Belső versenyek szervezése, rendezése, a versenyrutin javítása (közismereti tantárgyak)
A tanulók hatékony bevonása az órai munkába, több önálló munkavégzés és a tanulói aktivitás növelése;
Az iskola hagyományos rendezvényeinek színvonalas megtartása
A projekt-nap megszervezése
3.3.2. Nevelési feladatok
A tanulók motivációs szintjének emelése
Neveltségi szint emelése, a nevelési feladatok kiemelt kezelése
Személyiség és közösségfejlesztés
Közösségépítés (közös programok, osztályszintű és kollégiumi programok szervezése, tanulók bevonása a programok szervezésébe) a DÖK segítségével
Viselkedés és a testkultúra szintjének emelése
Felelősségtudat kialakítása tanulóinkban önmaguk és társaik iránt
A Gyermekjóléti Szolgálat és a rendőrség által ajánlott előadások megtartása
Környezetkultúra javítása, szükség esetén igényeik kialakítása a kulturált, egészséges környezet iránt, rongálás csökkentése
Együttműködés az iskolai egészségügyi szolgálattal, pszichológussal, az éves egészségnevelési program megvalósítása
Az SNI nyilvántartás folyamatos aktualizálása
3.3.3. Pedagógiai, módszertani feladatok
A szakképzés megváltozott szerkezetéhez alkalmazkodó módszerek alkalmazása
A differenciálás alkalmazása a képzési folyamatban
Esélyegyenlőség megteremtése
Új pedagógiai módszerek megismerése és alkalmazása (egyéni, csoportmunkák előtérbe helyezése, a tanulók saját teljesítményhez mért értékelése)
3.3.4. Célkitűzések Intézményi önértékelés elkészítése Öko-iskolai cím megpályázása Testvériskolai kapcsolatok létesítése hazai agrár és élelmiszer szakképző iskolákkal Egységes pedagógiai követelmények, szemlélet megvalósítása A Pedagógiai Programban megfogalmazott elvek betartása A NAT fejlesztési feladatainak, követelményeinek bevezetése A tanmenetek, tanórák tervezése során a NAT, és a kerettantervek előírásainak figyelembe vétele Új gyakorlati képzőhelyek felkutatása, együttműködés az Agrárkamarával A tanév tervezett programjának megvalósítása Továbbképzési terv aktuális részének megvalósítása, beiskolázás Munkafegyelem erősítése A személyre szabott feladatok pontos, magas színvonalú elvégzése, személyes felelősségvállalás Módszertani kultúra fejlesztése Részvétel továbbképzéseken, önképzés, módszertani előadások szervezése Az iskola „jó hírének” erősítése 4.sz. melléklet:Munkaközösségek munkatervei
3.4. Tankötelezettség A tankötelezettségi korhatár megváltozása, csökkenése, ha nem is jelentős mértékben, de megnövelte a lemorzsolódást iskolánkban, múlt évben ez kb. 9.6 % értéket mutatott. Míg a szakközépiskolai képzésben ez nem jellemző, a szakiskolai képzés 9. évfolyamán jelentősebb. Amennyiben a tanulónak nincs fegyelmi problémája, minden segítséget megadunk tanulmányai folytatásához, esetleg az évismétléshez. A 2015/2016-ös tanévben ennek az értéknek 5 % alá csökkentése a cél.
3.5. Pályaválasztás Az intézményi szakmaszerkezetet úgy alakítjuk, hogy tanulóink vagy technikus képzésben, vagy szakmai ráépülés során iskolánkban folytassák tanulmányaikat. Jelentős számú diákunk választja a technikus képzést évről-évre. Beiskolázási tervünk 40 technikus tanuló képzése. A jelenlegi lovász, pék, hentes, szakmáink mellet dísznövénykertész, virágkötő szakmáinkat szeretnénk újra elindítani. Tervünk egy érettségire készülő csoport képzésének indítása.
3.6. Gyermek és ifjúságvédelem
A tanév kiemelt feladatai:
veszélyeztetett, súlyos vagy kiemelten súlyos problémákkal élő gyermekek felkutatása, feltérképezése, elemzése, segítségnyújtás tanácsadás a tanulónak, szülőknek,
a hátrányos és halmozottan hátrányos gyerekek bevonása az iskola által szervezett szabadidős programokba (szakkör, labdajátékok, művészeti körök, felzárkóztató és tehetséggondozó órák)
igazolatlan hiányzások okának legrövidebb időn belüli kivizsgálása a szükséges intézkedések megtétele.
folyamatos kapcsolattartás a gyermekjóléti szolgálattal és a problémás gyerekek szüleivel. Az okok felkutatása, segítségnyújtás.
a tanulók motiválása, önértékelésük növelése, céltudatos gondolkodásra nevelése
prevenciós előadások szervezése: tanulóknak, tanároknak 5.sz. melléklet: Gyermek és ifjúságvédelmi felelős munkaterve
3.7. Diákönkormányzat
Feladat: olyan közös érdekeken alapuló közös és konkrét célok kijelölése, amelyek nem sértik az egyéni érdekeket, azokkal összhangban vannak kialakított,
meglévő
vagy
hagyományokon
alapuló
közösségépítő tevékenységek fejlesztése a régi tevékenységek mellett új hagyományok teremtése
közösségi
munkálatok,
olyan tevékenységek szervezése, amelyek értékes esztétikai élményeket keltenek a közösség tagjaiban és ezzel erősödik, fejlődik maga a közösség közösség iránti felelősségérzet (felelősségtudat) kialakítása, fejlesztése a közösség érdekeit szolgáló, cselekvésre késztető tevékenységek szervezése olyan közösség kialakítása, fejlesztése, amely büszke saját közösségének sikereire, értékeli más közösségektől megkülönböztető tulajdonságait. 6.sz. melléklet: Diákönkormányzat munkaterve
3.8 Kapcsolatok építése, ápolása, egyéb aktualitás Kapcsolati rendszerünk kialakult a szakmai szervezetekkel, a gazdálkodó szervezetekkel, gyakorlati helyekkel, illetve a nem szorosan szakmai profilú szervezetekkel. A jövőben kiemelt feladatunk további gyakorlati helyek felkutatása. Kapcsolatunk Győr várossal, Szabadhegy városrésszel továbbra is szoros, tevékenyen veszünk részt a város kulturális és sport rendezvényein. Iskolánkban megalakult és egyre aktívabban működik a Szülői Munkaközösség, az iskolai és a kollégiumi Diákönkormányzat 2013–ban pedig megalakult, és regisztrálásra került az Intézményi Tanács. Terveink között szerepel szakmai testvériskolai kapcsolat kialakítása.
4. A tanév szervezési feladatai 4.1. A szorgalmi idő Az első tanítási nap: 2015. szeptember 1. (kedd), Az utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda). Az iskola utolsó, befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap középfokú iskolákban : 2016. április 29. A tanítási napok száma 180 nap. A szorgalmi idő első féléve 2016. január 22-ig tart. Az iskolák 2016. január 29-ig értesítik a tanulókat, kiskorú tanuló esetén a szülőket az első félévben elért tanulmányi eredményekről. 4.2. Tanítási szünetek
Az őszi szünet 2015. október 26-tól október 30-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap október 22. (csütörtök), a szünet utáni első tanítási nap november 2. (hétfő).
A téli szünet 2015. december 21-től 2015. december 31-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap december 18. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2016. január 4. (hétfő).
A tavaszi szünet 2016. március 24-től március 29-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap március 23. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap március 30. (szerda).
A szorgalmi időszak alatt a nevelőtestület a tanév helyi rendjében meghatározott pedagógiai célra a nappali oktatás munkarendje szerint működő középiskolában és szakiskolában hat munkanapot tanítás nélküli munkanapként használhat fel.
Iskolánkban a tanítás nélküli munkanapok közül egyet nevelési értekezlet megtartására fordítunk (2015.11.16), hármat az írásbeli magyar, matematika és történelem érettségi napjára (2016.05.02-04), egyet a szakmai írásbeli vizsgák napjára (2016.05.09.), és egyet pedig tantestület szakmai kirándulására tervezzük fordítani (2016.06.10.).
4.3. Mérések Fizikai állapot felmérése: 2016. január 5. és május 27. között. Országos kompetenciamérés (szövegértési és matematikai eszköztudás mérése): A tízedik évfolyamon 2016. május 25-én tartják az éves kompetenciamérést - ez tanítási napnak minősül, de a tesztet kitöltő diákoknak tanórákat nem szabad tartani. Szükséges adatok megküldése az OH felé: 2015. november 20. Iskolai elemzés és intézkedési terv elkészítése: 2016. június 10. 4.4. Érettségi vizsgák: A 2015/2016. tanév rendjéről szóló 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet 1. sz. mellékletének I/1-4. pontjai szabályozzák a vizsgatárgyankénti írásbeli és szóbeli vizsganapokat. Fentiek alapján az október-novemberi vizsgaidőszak kezdete 2015. október 09. (első vizsganap), a vége pedig november 22. (utolsó vizsganap). A 2015. évi május-júniusi vizsgaidőszak kezdete május 2. (első vizsganap), a vége június 24. (középszintű szóbeli vizsgák utolsó vizsganapja).
Szülői értekezleteket tartunk szeptember, október, február hónapokban. Fogadóórákat egyéni beosztás szerint heti egy órában, valamint a tanév során két délután tartunk. 7. sz. melléklet. A tanév rendje 8. sz. melléklet: Feladatellátási terv
5. A mérések, ellenőrzések ütemezése 5.1. Mérések
A 9. évfolyamos szakközépiskolai tanulók teljesítményének bemeneti mérése (magyar, matematika), a teljesítmények értékelése, ajánlás kiadása a fejlesztő foglalkozások igénybe vételére. Felelős: közismereti munkaközösség vezetője Határidő: 2015. szeptember
A tanulók fizikai állapotának és edzettségének mérése Felelősek: testnevelő tanárok Határidő: 2016. január 4.- 2016. május 27.
Országos mérés 10. évfolyam Felelős: osztályfőnökök, kompetenciamérésért felelős tanár igazgató Határidő: 2016. május 25-én
5.2. Ellenőrzés (szervezeti, ellenőrzési rend), ellenőrzési terv
Az ellenőrzési jogköröket a Pedagógiai Program határozza meg.
A vezetők ellenőrzése kiterjed az irányításuk alatt dolgozó alkalmazottak munkájára, és bejelentési kötelezettség nélkül is ellenőrizhetik azt.
A tanévben az igazgató és/vagy az igazgató-helyettesek, a gyakorlati oktatás-vezető valamint a munkaközösség-vezetők legalább havonta kötelesek ellenőrizni a pedagógiai munkát és az adminisztrációs fegyelmet, és az ellenőrzést dokumentálni.
Vezetői ellenőrzési területként kiemelt terület a gyakorlatok tartásának ellenőrzése, a munkaköri leírásban szereplő kötelezettségek közül, kiemelten a pontos munkakezdés, a tanítási órák, foglalkozások pontos megtartása, a határidők betartása szerepel.
A tanítási órákat a tanulók életkorának megfelelő, alkalmazott pedagógiai módszerek ( szemléltetés, munkáltató ill. csoportos foglalkozás, differenciálás) megismerése szempontjából látogatjuk. A látogatásokról feljegyzés készül.
A kollégium vezetője a kollégiumi kötelező és szabadidős foglalkozásokat, valamint a kollégiumi házirend betartását, és az adminisztrációt köteles ellenőrizni. A kollégiumi foglalkozásokat az alkalmazott pedagógiai módszerek megismerése szempontjából látogatjuk. A látogatásokról feljegyzés készül.
Az ellenőrzést végzők félévente tapasztalataikat a nevelési értekezleten ismertetik a tantestülettel.
Az ellenőrzés folyamatos.
A tanulók rendszeres mérése, ellenőrzése, értékelése a szaktanárok feladata a Pedagógia Program szerint.
Az osztályfőnökök a tanév során folyamatosan ellenőrzik a rend és a tisztaság megtartását az osztálytermekben és a mellékhelyiségekben, a kollégiumi nevelők a szobákban és az étkezőben.
A részletes ellenőrzési terv a melléklet része.
Az intézményben a délutáni foglalkozások ideje alatt ügyeletet tartanak az igazgató, az igazgatóhelyettesek és a gyakorlati oktatásvezető. A vezetői ügyelet hétfőtől-csütörtökig 16 óráig, pénteken 14 óráig tart.
9. sz. melléklet: Éves ellenőrzési terv
6. Mellékletek
1.sz. melléklet: Tantestületi jegyzőkönyv 2.sz. melléklet: Tanári névsor 3.sz. melléklet: Munkaközösségi bevételi tervek 4.sz. melléklet:Munkaközösségek munkatervei 5.sz. melléklet: Gyermek és ifjúságvédelmi felelős munkaterve 6.sz. melléklet: Diákönkormányzat munkaterve 7. sz. melléklet. A tanév rendje 8. sz. melléklet: Feladatellátási terv 9. sz. melléklet: Éves ellenőrzési terv