SZAKDOLGOZAT
Veréb Tamás 2016
Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet
Énektechnikai megoldások a klasszikus és a könnyűzenében
Témavezető:
Készítette:
Simonné Balog Emese
Veréb Tamás
Szaktanár
Klasszikus ének szak BA
Miskolc 2016.
Tartalomjegyzék
1. A klasszikus bel canto alapjai ........................................................................................... 5 1.1.
Helyes légzés a bel cantoban ...................................................................................... 5
1.2.
A hangadás, hangképzés a bel cantoban .................................................................. 7
1.3.
Hangindítás a bel canto-ban ...................................................................................... 8
1.4.
Hangfajok és főbb jellemzőik .................................................................................. 10
1.4.1.
Férfi hangfajok ................................................................................................. 10
1.4.2.
Női hangfajok .................................................................................................... 12
2. A könnyűzenei énektechnika .......................................................................................... 14 2.1.
Helyes légzés a könnyűzenében .............................................................................. 15
2.2.
Hangindítás, hangképzés a könnyűzenében .......................................................... 16
3. A klasszikus bel canto és a könnyűzenei énektechnika különbözőségei és hasonlóságai ............................................................................................................................ 19 3.1.
Különbözőségek ....................................................................................................... 19
3.2.
Hasonlóságok ............................................................................................................ 20
Összegzés, befejezés ................................................................................................................ 21
4
Az általam választott témát nem más indokolja, mint a már gyermekkoromban kialakult, zene és éneklés szeretete, amely sosem szorítkozott bizonyos műfaji korlátok közé. Mióta az eszemet tudom, rajongok a zenéért, legyen az bármi: klasszikus, pop, rock, jazz vagy éppen reggae. Mikor komolyabb szerepet kezdett betölteni az életemben az éneklés, egyre gyakrabban tették fel a kérdést: „Milyen műfajban szeretnél tevékenykedni?”. Erre mindig egyszerű és állandó volt a válaszom: „Még nem tudom, amiben csak lehet”. Bár a konvencionális oktatási rendszer többnyire elutasítja azt az álláspontot, miszerint lehetséges több műfajban egyaránt kiemelkedő színvonalon teljesíteni, én mégis hittem, hiszek abban, hogy egy énekes, egy „torok” képes több féle stílusban működni. Ehhez persze elengedhetetlen a különböző énektechnikák elsajátítása és azok tökéletesre csiszolása, valamint a stílusok közti különbségek és hasonlóságok felismerése, megtanulása. Dolgozatom célja ennek bemutatása és elemzése, melyhez mindkét műfajból választottam egy-egy méltán elismert metódust. Komolyzenei oldalról Kerényi Miklós György – Az éneklés művészete és pedagógiája című könyvét, a könnyűzenei technikák képviseletében pedig két amerikai énektanár műveit (Singin Success és Speech Level Singing) választottam alapul. A következőkben e kétfajta éneklési technika sajátosságait, valamint különbözőségeit és hasonlóságait fogom feltárni.
5
1. A klasszikus bel canto alapjai Az első fejezetet, melyben a klasszikus éneklés alapjaival foglalkozunk, Kerényi Miklós György gondolatával vezetném elő, melyet „Az éneklés művészete” című könyve első fejezetében találunk:
„ … A hangképzés nem válik el mereven az énekpedagógia, énektanítás folyamatától, bár a kettő között van határozott különbség s ez alapvető szerepeikben nyilvánul meg. Az énektanítás a művészi egészet jelenti, az énekes nevelését művészi vonalon. A hangképzés, hangfejlesztés mintegy a megfelelő előkészítés erre a munkára. A kettő egymás mellett halad, egy ideig a hangképzés szerepe a döntő, később a hangképző gyakorlatok a művészi készenléti állapot elérésében játszanak fontos szerepet. Tehát, bár az énekpedagógia folyamatának egysége
kétségtelen,
a
gyakorlati
munka
módszerében
van
két
főszakasz.
...”
(Kerényi Miklós Görgy: Az éneklés művészete és pedagógiája. Budapest, Magyar Világ Kiadó, 1998. 18.p) Kerényi Miklós György könyvében azt is leírja, fontosnak tartja, hogy az énekes tisztában legyen a hang képződésének fiziológiai hátterével és természetesen saját teste azon részének anatómiájával is, amely bármilyen összefüggésbe hozható az éneklés folyamatával. Ezzel teljes mértékben egyetértünk és tapasztalataim alapján, a könnyűzenei éneklés tanítói között is egyetértés van ezt az álláspontot illetően.
1.1. Helyes légzés a bel cantoban A fiziológiai és anatómiai ismeretek elsajátítása után a könyv első „gyakorlati” tétele a helyes légzés megismerése, majd használata. A helyes légzés és a nyugodt levegőoszlop alaptételei az egészséges és kiegyensúlyozott éneklésnek. Ez az állítás a könnyűzenében egyaránt elfogadott. A fejezet elsőként a különböző légzéstípusokat mutatja be. A biológia, valamint az éneklés és a színpadi beszéd világában egyaránt három fő légzéstípust különböztetünk meg:
6
- Az első a „váll-légzés” vagy „felső mellkasi légzés”, amely a levegővételnél a vállak és a felső mellkas emelkedésével jár, így a rekeszizom nem tudja helyes módon elvégezni munkáját. Jellemzői a rövid, kapkodó lélegzet, erőtlen, nem elég tiszta hang és a nyakizmok, valamint a gége feszülése. - A második az „alsó mellkasi légzés” vagy „borda-légzés”. Itt az egész mellkas erőteljesen kidomborodik, a vállak még mozognak, így a tüdő még mindig nem tudja teljes kapacitását kihasználni. - A harmadik és legfontosabb légzéstípus, a „mélylégzés”. Ez az énekesek számára egyedüli helyes légzésfajta. Belégzéskor a rekeszizom lelapul, lesüllyed, a vállak nem emelkednek, a mellkas és a gége nyugodt és a nyakizmok sem feszülnek. Az érzés nagyon hasonló ahhoz, mintha a „hasunkba” vennénk a levegőt, de valójában a rekeszizom lefelé mozdulásával csak teret kap a tüdő alsó része és ezzel egy biztonságos, jól irányítható részt használunk fel a levegő áramoltatására. Ez a természetes légzésfajta, hisz már csecsemőkorunkban így lélegzünk, valamint ez biztosítja egyedül a tüdőkapacitás leggazdaságosabb, legjobb kihasználását és minden frázisra elegendő, jól beosztható levegőt. - A negyedik légzéstípus az úgynevezett „összetett légzés”, amely nem külön légzésfajta, csupán a különböző légzéstípusok különféle kombinációja. Ezt gyakran alkalmazzák annak reményében, hogy nagyobb hangot tudjanak kiadni, vagy hosszabb frázist tudjanak énekelni, de valójában éppen az a levegő többlet gátolja ennek lehetőségét, amely maximálisan megtölti a tüdőt. Így a puffadásig felfújt mellkas nyomja a légcsőt, felszorítja a gégét és az egész testben kellemetlen feszítő nyomást eredményez.
A helyes légzéstípus tehát a mélylégzés, amely a könnyűzenei énektechnikák alapjaként is szolgál. A helyes légzés az alapja a „helyes” éneklésnek. Egy biztos alap, amelyet gyakran „támaszként” is nevezünk. A támasz nem más az éneklésben, mint a „híd pillérei, melyek támasztják az íveket, vagy az oszlopsor, mely tartja a csarnok tetőzetét”. A hangadás ugyanis a kilégzésen alapszik, így a támasz gyakorlatilag azonos a levegőoszloppal.
7
A könyv szerzője több gyakorlatot is ismertet a következő fejezetben, mellyel megtanulható és fejleszthető a helyes mélylégzés. Ezeket a gyakorlatokat célszerű a kezdetekben megtanítani, még az első hangadás előtt majd fokozatosan reflexszerűvé fejleszteni használatát.
1.2. A hangadás, hangképzés a bel cantoban
A helyes hangadáshoz rendkívül fontos tudni a hang képződésének rendszerét.
„A tüdőből kiáramló levegő a két hangszalag között a hangrésen át halad tova, s a toldalékcsőn és a szájüregen keresztül jut a szabadba. A két hangszalag az emberi test tulajdonképpeni hangforrása, amely az énekben és beszédben használható hangokat előállítja, létrehozza.” (Kerényi Miklós Görgy: Az éneklés művészete és pedagógiája. Budapest, Magyar Világ Kiadó, 1998. 114.p)
Az emberi hangszalagok működése alapján két „funkciót” különböztetünk meg (a klasszikus bel cantoban) :
- Teljes-funkciót:
- A teljes-funkció esetén a hangadást a valamennyi érdekelt izom közreműködése hozza létre. Ekkor a két hangszalagtest megfeszül, valamint ellenálló rezgésükben elvesztik prizmaátmetszetű alakjukat.
8
-Falzett-funkciót: -A falzett-funkció esetében a hangadásban a hangszalagba épített izompár nem vesz intenzíven részt, gyakorlatilag hagyja magát a kívánt magasságnak megfelelően, a hangszalaggal együtt kinyújtani.
A két funkció adta hang közti döntő fizikai különbség: a hangszalagok ellenállásának különbsége. Ez adja meg a keletkezett hang akusztikai jellegét, mivel éppen a hangforrásban lévő izmok nem feszülnek intenzíven. Nem zárul szorosan a hangrés, a hangszalagok kisebb amplitúdójú rezgéseket végeznek és gyengébb hanghullámokat keltenek; az így keletkezett hang halkabb, lágyabb, puhább, ’testetlen’.
A hangadás annál tökéletesebb, minél kiegyensúlyozottabb a kétféle funkció egymáshoz való viszonya. Mindkét funkció használható az ember hangterjedelmének egész skáláján keresztül és minden hangfajtánál egyformán használható. A két funkció között „átmenet” van. (A könnyűzenei énektechnikában arra törekszünk, hogy ez a „váltás” szinte észrevehetetlenné alakuljon.) A bel cantoban a falzett-funkciót leginkább csak a hibás beidegződések és funkció-hibák javítására, valamint a beteg hangszalagok gyógyítására használjuk. Majdnem minden ezektől eltérő esetben a teljes-funkciót használják az énekesek, hiszen ezzel képesek a legteltebb, legjobb akusztikai élményt adó hangot képezni és nem utolsó sorban, ez a legkényelmesebb is.
1.3. Hangindítás a bel canto-ban
Háromféle hangindítási módot különböztetünk meg a bel cantoban.
9
-Kemény hangindítás:
Nevéből adódóan, ez a legkeményebb hangindítási forma. Ritkán használatos, csak kivételesen indokolt esetben elvárt a használata, hiszen a komolyzenében nyers hangzásúnak, művészietlennek és mindezek mellett még egészségtelenek is tartják. Úgy gondoljuk, a kemény hangindítás okozója az úgynevezett hasprésnyomás, amitől a hirtelen összecsapódó hangszalagok alatt összesűrűsödött levegő lökésszerűen éri el a hangszalagokat.
-Hehezetes hangindítás:
Ez a fajta hangindítás egyáltalán nem ártalmas, viszont kevésé csengő indítást ad a hangnak, a „h” hangzó megjelenéséből adódóan.
Gyakran használják a kemény hangindítás okozta
beidegződések leküzdésében. A „h” hangzó kiejtése ugyanis a hangszalagok 10°-os szögállásakor jön létre, így a zárlatkor feltétlenül fékezi a hangszalagok összecsapódását.
-Lágy hangindítás:
A legszebb, a legjobb és egyben a legegészségesebb hangindítás egyben. A hangszalagok lágyan és gyöngéden állnak a levegőáramlásnak, ezzel a leggömbölyűbb, legteljesebb hangot előkészítve. Fontos megemlíteni, hogy lágy hangindítás csak úgy jöhet létre, ha a hangszalagok nyitott hangrésből indulnak hangadásra. Zárt hangrésből sohasem jöhet létre lágy hangadás, mert az erősen összefeszült hangszalagokat az erősen sűrűsödő levegő csak szétlöki. A hangszalagok csak igen hosszú és türelmes gyakorlással tudják a lágy hangindítást beidegezni. Ebben segíthet a falzett-funkció gyakorlása, hiszen a falzett-funkció adta hangnak a lényege a puhaság, lágyság. Ez a lágy, könnyed mozgás az alapja minden helyes hangadásnak a bel cantoban.
10
1.4. Hangfajok és főbb jellemzőik
Az egyik legfőbb különbség a klasszikus bel canto és a könnyűzenei éneklés között, hogy a könnyűzenében nem szorítják az énekest bizonyos hangfaji korlátok közé, míg a bel canto és a komolyzene világában az énekest a hangfaji besorolás predesztinálja adott szerepek és szerepkörök eljátszására, eléneklésére egész pályafutása alatt. A magánénekesek hangját még tágabb értelemben felosztják: hangterjedelem, hangszín, érzelmi beállítottság, alkat szerint. E sajátosságok azok, amelyek egyenként és együttesen az énekest valamely szerepkör betöltésére alkalmassá teszik. A komolyzenében ezeket a különböző hangfajokat határozzuk meg:
Tenor,
Bariton,
Basszus,
valamint
Szoprán,
Mezzoszoprán
és
Alt
Ezeket további csoportokra osztjuk, amelyek természetesen nem végletekig menően betartandóak, csupán egy általános besorolása az emberi hang különbözőségeinek, a különféle szerepek tükrében.
1.4.1. Férfi hangfajok Tenor Rövid, vékony, nagyon rugalmas hangszalagok. Hangterjedelem: c – c” (d”) (Meg kell említeni, hogy a lírai és drámai szerepeket egyaránt éneklő tenoristákat gyakran spinto-tenornak nevezik.)
- Lírai Tenor Egyenletes, lágy, de azért erőteljes, csengő magas férfihang. (Fontosabb szerepek: Don Giovanni: Don Ottavio; Traviata: Alfredo; Bohémélet: Rodolfo)
11
- Drámai Tenor (hőstenor) Tömör zengésű, erőteljes, érces hang, melyben kevesebb a lágyság. Mélyebb hangjai is erőteljesek. (Fontosabb szerepek: Bánk bán: Bánk bán; Otello: Otello; Aida: Radames)
- Wágner Tenor Tipikusan északi fajta, nevéből is adódóan kifejezetten Wagner operák tenor főszerepeit éneklő énekeseket sorolnak ebbe a csoportba. (Fontosabb szerepek: Walkür: Siegmund; Trisztán és Izolda: Trisztán; Siegfried: Siegfried)
Bariton Anatómiailag nem elkülöníthető ez a csoport, hiszen csak a tenor és basszus hangszalagokat ismeri az orvostudomány. Azonban ezek a hangszalagok vagy szélesebbek és vastagabbak a tenoréinál vagy rövidebbek és keskenyebbek a basszuséinál. A keverék jelleg miatt ennél a fajtánál lehet a legkevésbé betartani a beskatulyázásokat. Az énekesek alkati és érzelmi beállítottsága a számottevőbb ennél a fajtánál. Hangterjedelem: A-g’
- Magasbariton Széles, gyakran tenormagasság, jó középhangok és gyengébb mélység jellemzik. (Fontosabb szerepek: Igor herceg: Igor herceg; Rigoletto: Rigoletto; Faust: Valentin)
- Mélybariton (hősbariton, éneklő basszus) Erős, széles, sötét színezetű, gyakran hatalmas hang. (Fontosabb szerepek: Faust: Mefisztó; Borisz Godunov: Borisz Godunov; Walkür: Wotan)
12
Basszus Anatómiailag hosszú, széles hangszalagok, melyek kissé rózsaszínűek. Ünnepélyes és komoly,
de
gyakran
lágy,
kellemes
hangzású.
Ez
a
legmélyebb
férfihang.
Hangterjedelem: E-f’ (Fontosabb szerepek: A Kékszakállú herceg vára: Kékszakállú herceg; Turandot: Timur; A varázsfuvola: Sarastro)
1.4.2. Női hangfajok Szoprán Rövid, keskeny hangszalagok jellemzik. A legmagasabb női hang képviselői. Hangterjedelem: c’-f’’’ (Meg kell említeni, hogy ebben az esetben is, csak úgy, mint a tenor hangfajnál, a lírai és a drámai szoprán között is hasonló a különbség, valamint szerepkörük gyakran összeolvad.) - Lírai szoprán Lágy, egyenletes, nem túl erős női hang. (Fontosabb szerepek: Carmen: Micaela; Faust: Margit; Anyegin: Tatjána) - Drámai szoprán Erőteljes, hatalmas, fényes magassággal rendelkező női hang. (Fontosabb szerepek: Tosca: Tosca; Aida: Aida; A bolygó hollandi: Senta) - Koloratúr szoprán A legmagasabb hangfajta, nagy hangterjedelemmel rendelkezik. Lágy, hajlékony, könnyed. A mutáció alatt hangszalagjaik alig nőnek meg, így hangjuk gyakran a gyermekhangéhoz hasonlít. Ha a hang szélesebb és erősebb, úgynevezett drámai erővel párosul, akkor drámai koloratúrról van szó. (Fontosabb szerepek: Rigoletto: Gilda; Az álarcosbál: Oskar; drámai koloratúr esetén: A varázsfuvola: Az Éj királynője)
13
Mezzoszoprán A leghatalmasabb női hangnak tartják, hiszen széles magasság, erőteljes középhangok és jó mélység jellemzik. Hangterjedelem: g-c’’’ (Fontosabb szerepek: Boris Godunov: Marina; Aida: Amneris; Walkür: Brünnhilde)
Alt A legmélyebb női hang. Erőteljes, dús zengésű, tömör alsó hangok, vékonyodásra hajlamos felső hangok jellemzik. Széles, tenor szélességet elérő hangszalagok. Hangterjedelem: d-b’’ (Fontosabb szerepek: Carmen: Carmen; Az álarcosbál: Ulrica; Rajna kincse: Erda)
Mint korábban említettük, az egyik legfőbb különbség a klasszikus és a könnyűzenei énektanítás között, a hangfaji besorolás (skatulyázás), illetve a különböző regiszterek adta hangzásbeli lehetőségek ki- és felhasználása. A klasszikus zene világában sokkal kisebb skálán mozog az énekesek hangjának, egyéniségének a kibontakoztatása, mondhatni van egyfajta kritérium, aminek meg kell felelni. A könnyűzenében a helyes technikai alapok elsajátítása után a saját hang használata, valamint az egyéniség és a stílus fejlesztése következik. Térjünk is át a könnyűzenét bemutató fejezetre.
14
2. A könnyűzenei énektechnika Ezt a fejezetet Magyar Hajnal énektanár, a ’Magyar Hajnal énekstúdió’ vezetőjének gondolatával kezdem, aki hazánk könnyűzenei énekoktatásának vezéralakja, és egyben a következő fejezetekben górcső alá vett amerikai metódusok magyarországi képviselője. „…Fontos tisztázni, hogy a kevert hang elsajátítása az operaéneklés technikájára épül, és azt továbbfejlesztve az „éles” torokhang használatával hozható létre. A módszer neve: beszédszintű éneklés. Ez annyit jelent, hogy az előadó magas hangtartományban is olyan játszi könnyedséggel énekel, mint ahogyan beszél. A speciális gyakorlatokra épülő, innovatív módszer azt is lehetővé teszi, hogy az énekes akár egy oktávval megnövelje hangterjedelmét….” (Magyar Hajnal énektanár és stúdióvezető gondolata, egy 2012-ben készült Hard Rock magazin interjúban). A könnyűzenei énekoktatás hazánkban és a nagyvilágon szinte mindenütt a klasszikus bel canto alapjaira épül. Világszerte számos műfaj-specifikus könnyűzenei énekoktató módszer létezik, többek között: Seth Riggs – Speech Level Singing (Beszédszintű éneklés), Brett Manning – Singing Success (Éneklő Siker), Brian McKnight – Belting, vagy például a metal zenében használt „scream” technika, amely Melissa Cross nevéhez fűződik. Dolgozatomban Seth Riggs és Brett Manning által kifejlesztett módszeren keresztül mutatom be a könnyűzenei ének-iskolát. A „világsztárok énektanára”-ként is emlegetett amerikai származású énekes és ’vocal coach’ (hangképző ~énektanár), Seth Riggs, 1930-ban született, Washingtonban. Alig tizenkilenc évesen már éneket tanított, később pedig közel tíz évet tanított New York-ban, miközben előadóként is dolgozott, három évet a Broadway-en, hat évet pedig a New York-i Operaházban. Riggs maga is a legjobbaktól tanult, hat szemesztert töltött el a Baltimore-i Johns Hopkins Zeneművészeti Egyetemen, majd opera szakon szerzett mester diplomát a Manhattan-i Zeneművészeti Egyetemen. Nem sokkal ezután fejlesztette ki a nemzetközileg ismert és elismert „Speech Level Singing”, azaz a „Beszédszintű Éneklés” technikát, mely közel 50 éve segíti az énekeseket szerte a világon. A program azt hirdeti, bármilyen műfajban tevékenykedő énekesnek képes megoldást nyújtani, hiszen a saját hangjának használatára tanítja meg és nem pedig énekelni egy bizonyos stílusban. Erre a metódusra talált rá a szintén amerikai származású Brett Manning. Állítása szerint hosszas keresgélés és számos feleslegesen vett énekóra után talált rá Seth-re, akinél az első találkozás
15
tízedik perce után tudta, nála akar tanulni. Így lett Seth Riggs tanítványa, aki akkorra már híres és elismert „vocal coach”-ként volt számon tartva Amerikában. Seth ebben az időben már világsztárok hangját is képezte, tanítványa volt többek között Michael Jackson, Ray Charles, Stevie Wonder, Tina Turner, Natalie Cole, Josh Groban és még sokan mások. A beszédszintű éneklés technikáját alkalmazva Brett hangterjedelme alig 2 oktávról 5 oktávra növekedett és megtanulta hangját több műfajban biztonsággal használni. Nem csak az éneklésben mutatott nagy fejlődést, de időközben kiderült: kivételes tehetsége van a tanításhoz is. Pár évvel később kiadott egy CD-t „Singing Success” („Éneklő ~ Daloló Siker”) címmel, mely tanára, Seth Riggs beszédszintű éneklés metódusának továbbgondolása, specifikált változata. Brett szintén a bel canto technikát vette alapul, a levegővételtől a hangindításon át, a vibrátó módszeres használatáig. Mindkét módszer, a Singing Success és a Speech Level Singing is azzal a céllal készült, hogy a zene és az éneklés művészetét elérhetővé tegye minden énekelni, tanulni vágyó számára, méghozzá egyszerű és kézenfekvő módon, nem szándékosan túlmisztifikálva a dolgot. Seth metódusa énektechnikai megoldásokat kínál, legyen szó kezdő énekesről, aki először próbálja ki hangját, vagy éppen profi előadóról, aki már gyakorolja művészetét a zene bármilyen műfajában. A program két CD-ből áll. Seth a helyes levegő használattal kezdi, majd különleges skálákon mutatja be a beszédszintű éneklés technikáját. A beszédszintű éneklés nem mást takar, mint erőlködés és műviség nélkül, kényelmesen énekelni, bármilyen regiszterben szeretnénk is megszólalni. Fontos még, hogy a regiszterek között való váltás ne legyen hallható, hanem finom átmenetet képezzen és észrevétlenül tudjunk átgördülni a váltóhangokon is. Brett ezt a metódust továbbfejlesztve és kiegészítve mutatja be saját, egyszerűsített és összegző módszerét, az Éneklő Siker-t, melynek második felében különböző stílusok sajátosságaival foglalkozik, bővítve és fejlesztve a „tanítványok” eszközhasználatát és stílusérzékét. Olyan stílusokat mutat be, mint a pop, country, R&B, gospel, musical és a klasszikus.
2.1. Helyes légzés a könnyűzenében Az első lépés, ahogyan a klasszikus bel canto énekiskolában is, a légzés. A helyes légzés elsajátítása a legmeghatározóbb alapja az éneklésnek, történjen az bármilyen stílusban, műfajban. A könnyűzenében majdnem azonos módon tanuljuk a helyes levegő használatot, mint a bel cantoban, azzal a néhány kivétellel, hogy:
16
- a könnyűzenében sokkal több levegős (falzett) hangot képzünk, - az éneklés legtöbbször kihangosítva történik, tehát ideális esetben nincs szükség a teljes zengőtér használatára, - stílusbeli különbözőségek miatt másképp koncentráljuk és használjuk fel a „beengedett” levegőt, például a különböző frázisok eléneklésekor. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy a helyes énektechnikát használó könnyűzenész nem használja koncentráltan a levegőoszlopot. Az egészséges hangképzéshez itt is hozzátartozik a kiegyensúlyozottan használt „támasz” jelensége. Ez azért is fontos, mert a legtöbb könnyűzenei műfajban is gömbölyű, telt hangokat énekelnek a tudatos énekesek. A helyes légzésfajta a rekeszlégzés, mely lehetővé teszi a levegő egyenletes áramlását, valamit elegendő levegőt biztosít a hosszabb frázisok, frazír-egységek elénekléséhez.
2.2. Hangindítás, hangképzés a könnyűzenében
A bel cantoban megtanult alapokon felül, a jó stílusban való, egészséges éneklés felé vezető „lépcsősor” első foka a hangindítás.
Amint biztos alapokkal rendelkezünk, és egészséges módon tudunk hangot képezni a számunkra kényelmes regiszterekben, elkezdődik a „nyújtózkodás” a kevésbé kényelmes, bizonytalan hangok felé. Seth és Brett módszere is megegyezően tanítja és definiálja a regiszterek fogalmát. Az éneklésen belül különböző „koordinációkat” használunk arra, hogy más és másfajta hangot vagy hangszínt hozzunk létre. Azon hangok csoportját hívjuk regisztereknek, amelyeket ugyanolyan koordinációval (technikával, mechanikával) hozunk létre, és ugyanolyan hangszínük van. Ez hat különböző egységből áll.
(A hat egységből az első három a bel cantoban is ismeretes, használatos).
17
„…Számos énektanár és kutató dolgozik azon a világban, hogy minél többet megtudjunk magáról az énekhangról. Mint ahogyan a beszédhangunk is, úgy az énekhangunk is többféle helyen, pozícióban és hangszínen tud megszólalni. Az azonos módon képzett és azonos hangszínű hangokat egy regiszterbe tartozónak nevezzük….” (Magyar Hajnal énektanár és stúdióvezető gondolata, egy 2012-ben készült Hard Rock magazin interjúban)
Mellhang
Ez a legmélyebb és leggyakrabban használt regiszter. Ahogy a neve is mutatja, itt a hang elsősorban a mellüregben rezonál. A hangszalagok teljes hosszúságukban vibrálnak. Általában ebben a regiszterben beszélünk.
Fejhang
A regiszter használata közben leginkább a fej, arc és az orrüreg rezonál. Fényes, könnyed hang képezhető ebben a regiszterben, mindenféle erőltetés vagy erőlködés nélkül. Hangterjedelmünk legmagasabb tartománya is elérhető ennek a regiszternek a használatával. Teljes hang, azaz a hangszalagok 2/3 arányban zárnak, 1/3 részt hagynak vibrálni.
Falzett regiszter
Ez a legkönnyedebb regiszter. Sok szabadságot ad és kevesebb erőt igényel a kifejtése, mint a többi regiszterben képzett hangoknak, de ugyanakkor nem is olyan telt a hangzása, leginkább levegősnek mondhatjuk. A hangszalagok szélei éppen csak összeérnek, így nincs teljes rezonanciára lehetőség. A könnyűzenében nem csak rehabilitációs céllal használjuk, hanem gyakran a dalokon belül, főképp az érzelmes, szenvedélyesebb részek eléneklésére is.
18
’Vocal Fry’ (Rekesztés, nyikorgó hang)
A vocal fry egy leginkább terápiaként használt regisztertípus, melyben a lehető legkisebb rezgésszámon rezegtetjük a hangszalagunkat, ezzel lazítva a hangszalagokat és az azt működtető izmokat. Rövid időre elveszi a súlyt és a terhet a hangszalagokról, ezzel relaxálva azt. Gyakran használják a basszus hangfajban, a legmélyebb hang elérésére, a gége lazításával együttesen. A „rekesztés” nem a legmegfelelőbb fordítás, hiszen magyarul a rekesztés egyfajta pejoratív értelmet nyer, egy negatív fogalom az éneklésben és énekoktatásban. Le kell szögezni, itt nem egy erőltetésből, túlnyomásból született, erőszakos rekesztésről van szó, hanem egy nagyon finom, halk, egyenletes hangszálrezegtetésről, amely helyesen alkalmazva csak pozitív hatással lehet az énekes hangszálainak és „torkának” épségére.
’Üveghang’ regiszter
Az előzőhöz hasonlóan, ez sem túl gyakran használt regiszter, leginkább nők képesek alkalmazni. Ez a legmagasabb hangok elérésére szolgáló technika, a gyakorlatban, az így képzett hang akusztikai élménye nagyon közel áll a fütyüléshez. Hosszas gyakorlással elsajátítható, és ha az énekes biztonsággal képes használni, jól beépíthető a produkcióba, mint úgymond ’kuriózum’.
Kevert regiszter
A kevert regiszter az a bizonyos átjáró, mely helyesen alkalmazva összeköti a mellhang és a fejhang regisztereit. Közép regiszternek is nevezik, mert valahol a mellhang és a fejhang között hozzuk létre, így képez átmenetet a két regiszter között. Ebben a regiszterben az az érzése az énekesnek (és ideális esetben a hallgatóságnak is), hogy egy mellhang regiszterben képzett hanghoz hasonlón énekel egy magasabb hangfekvésben, úgy, hogy nem a mellhangját kényszeríti fel a gége felszorulásával, hanem könnyedén, szorítás és feszültség nélkül.
19
Biztonsággal árad belőle a hang, amely hang ráadásul magasabb frekvencián szólal meg, így biztosítva a dúsabb rezonanciát és a lehengerlő hatást. A könnyűzenében ezt a hangot preferáljuk legjobban, hiszen ez adja a legnagyobb szabadságot az énekesnek és egyben a legjobb akusztikai élményt is.
3. A klasszikus bel canto és a könnyűzenei énektechnika különbözőségei és hasonlóságai
„…A könnyűzenében az érzelmek közvetítése érdekében sok minden megengedett. Ahhoz, hogy a könnyűzenében mindenki egy önálló individuumként tudjon megnyilvánulni és mindeközben végig helyes technikával énekeljen, tovább kellett fejleszteni a klasszikus énekoktatást, adaptálni kellett azt a könnyűzenére….” (Magyar Hajnal énektanár és stúdióvezető gondolata, egy 2012-ben készült Hard Rock magazin interjúban)
3.1. Különbözőségek
- A könnyűzenei énekhang képzése abban különbözik, hogy a klasszikus énekoktatásban megszokottnál több regisztert használ fel. A könnyűzenében egy hangot a vele kifejezni kívánt érzelmeknek megfelelően több különböző, helyes pozícióban is el lehet énekelni. - A könnyűzenében a hangfaji besorolás nem predesztinálja olyan mértékben az előadót, mint a klasszikus zene világában, ahol a művészek, a szerepek tükrében majdnem minden esetben egy hangfajba vagy karakterbe zárva alkotnak egy pályafutáson keresztül. -A klasszikus opera és oratórium műfajában az énekes csak kifejezetten indokolt esetben kap felmentést a teljes, telt hang használata alól, hiszen a nagy érzelmi töltetű megszólalások is tökéletesen pozícionált, gömbölyű hangoknak íródtak. Ezzel ellentétben a könnyűzenében megengedett a többféle regiszter használata, ezzel színesítve és érzelem-gazdaggá téve az adott dal előadását.
20
-A klasszikus éneklésben nem foglalkozunk azonos mértékben a váltóhang jelentőségével, ellenben a könnyűzenében előszeretettel használjuk az úgynevezett középregisztert, azaz a kevert hangot, a mell- és a fejhang közti szakadék elsimítására. -A bel canto művészetében nem megengedett a kemény hangindítás, míg a könnyűzene világában, bizonyos stílusokban teljesen elfogadott az olykor keményebben megfogott hang. -Nagyon fontos megemlíteni a vibrátó használatának különbözőségét: Amíg a komolyzenében egy jól képzett hangú énekes művészi eszköztárának állandó része a folyamatos, minden hangra kiterjedő, egyenletes vibrátó, addig a könnyűzenében rengeteg előadó egyáltalán nem használja, sőt akár egy életen át énekel tökéletesen egyenes hangon anélkül, hogy ezzel megsértené az adott műfaj
íratlan „szabályait”. A könnyűzenében
általában, legyen az musical vagy akár heavy metal, az általános metódus az, hogy egy tartott hangot egyenesen fogunk meg és fokozatosan engedjük rá a vibrátónkat, amely többnyire sajátos, természetes, egyéni hangzású. -Szintén említést érdemel a két műfajban egyaránt jelen lévő futamok vagy frazírok eléneklése. A komolyzenei művekben az úgynevezett futamok, hiába könnyedek és fürgék, mégis egyfajta szigorú rendszerben kell végrehajtani őket, melybe nem fér bele a ritmikai vagy éppen zenei csúsztatás, míg a könnyűzenében a legtöbb előadó sajátos módon színesíti dalait a legkülönfélébb, legsajátosabb hangzású frazírokkal.
3.2. Hasonlóságok
-Mint említettük, a könnyűzenei énektechnika egyértelmű bázisa a klasszikus bel canto metódusa, így a hangképzés, illetve a hangindítás is a bel canto alapjaira épül, azt fejleszti tovább az újabb, populáris igényeket kielégítve. -A helyes légzés fontossága a könnyűzenében egyértelműen hasonul a klasszikus elemekhez, az egyedüli különbség a különböző hangindításokhoz használt támasz fogalmán alapszik ( a bel canto-ban nem megengedett a kemény hangindítás) -A bel canto és a popzene képviselői között egyaránt fontos a helyes izmok használata a hangadásnál, hiszen a feleslegesen feszített izomzat semmilyen esetben sem tesz jót, sem az akusztikai sem az esztétikai élménynek és természetesen egészségtelen is. A különböző műfajok előadói közt találkozhatunk olyannal, aki az arc és a test teljes természetességével és
21
lazaságával képes tökéletes hangot képezni, míg vannak olyanok is akik minden izmukat megfeszítve próbálnak minél nagyobb, magasabb, mélyebb, szebb hangot létrehozni, többkevesebb sikerrel. -Szintén hasonló metóduson alapul a száj nyitása a hangok képzésénél, hiszen mindkét műfajban a szélsőségektől mentesen képzeljük el a nyitást, sem a túl kis rés nem megfelelő, sem a túlnyitás. Mégis egy dologban eltér a két képzés, feltehetően a regiszter használatból adódóan, mégpedig abban, hogy a bel canto-ban a magasság felé közeledve sem nyílhat nagyobbra a száj, míg a könnyűzenei technika egyértelműen kimondja, hogy engedni kell a hangnak a felfelé való terjeszkedését, bizonyos keretek között maradva természetesen.
Összegzés, befejezés
A könnyűzenét és a komolyzenét számtalan szempontból lehet egymással szembeállítani, de a megfejtés minden esetben a következő: mindkét műfaj sajátosságaival és azonosságaival együtt alkot egy nagy egészet. A zenét definiálni lehet, szubjektív alapon megítélni lehet, de megkérdőjelezni egyik-másik műfaj jelentőségét vagy helyzetét a világban nem érdemes. Minden stílus és minden műfaj összes ága őriz fontos értékeket. Értékeket, amelyeket meg kell őrizni, és amelyeket adott esetben tovább kell fejleszteni. Ezért is tartom személyes feladatomnak mindkét zenei stílus minél alaposabb elsajátítását és a jövőben ezen ismeretek tovább adását.
22
Irodalomjegyzék
- 1. fejezetben felhasznált irodalom: Kerényi Miklós György: Az éneklés művészete és pedagógiája. Budapest, Magyar Világ Kiadó, 1998. - 2. fejezetben felhasznált folyóiratcikk és hanganyag: Hard Rock magazin Magyar Hajnal énektanár és stúdióvezetővel készült interjú (http://www.hardrock.hu/?q=node/14761) Seth Riggs - Speech Level Singing 1.-2. CD Brett Manning – Singing Success 1.-9. CD
