Szabóki Judit * AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK ÉS KÍNA KAPCSOLATAI AZ 1990-ES ÉVEKBEN 1

Szabóki Judit* AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK ÉS KÍNA KAPCSOLATAI AZ 1990-ES ÉVEKBEN1

1.

BEVEZETÉS

A hidegháborút követő időszakban az Amerikai Egyesült Államok az egyetlen gazdasági és katonai szuperhatalom világviszonylatban és Kína egy feltörekvő gazdasági szuperhatalom, rendelkezve minden potenciállal arra, hogy katonai szuperhatalommá váljon regionális szinten, sőt talán világviszonylatban is a nem túl távoli jövőben. A múltban egy nagyhatalom felemelkedése gyakran vezetett a meglévő nemzetközi rendszer átrendeződéséhez. Következésképpen, az Egyesült Államok és Kína kapcsolatainak alakulása nemcsak a két szóban forgó ország, hanem az egész világ számára rendkívüli fontossággal bír. Ebben a dolgozatban az 1990-es években a két ország között feszültséget okozó kérdések kerülnek megtárgyalásra, különös tekintettel a gazdasági kapcsolatokra, mivel a gazdasági kérdések egyre gyakrabban a kétoldali kapcsolatok középpontjába kerülnek. Megpróbálok választ találni néhány a kétoldalú kínai-amerikai kapcsolatokat befolyásoló kérdésre. Helyettesíthetik-e a gazdasági kapcsolatok az eltűnőben levő stratégiai alapokat? Mennyiben határozzák meg az egyéb kétoldali kapcsolatok alakulását a két ország gazdasági érdekeltségei? Milyen mértékben felelős az Egyesült Államok a kétoldali kapcsolatok romlásában az 1990-es első felében? A dolgozathoz szükséges információk és adatok gyűjtését 1997. november 30-án zártam le, az ezt követő eseményeket, változásokat dolgozatom nem tartalmazza.

2.

AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ÉS KÍNA KAPCSOLATAINAK ALAPJAI

2.1.

Az együttműködés keretei

Az Egyesült Államok 1971-ben Kína felé történt nyitása óta három közösen aláírt kommüniké szolgál a vitás kérdések rendezésekor. • Az 1972. február 28-án aláírt Shanghai Kommüniké lehetővé tette a két ország számára a biztonságpolitikai párbeszéd elkezdését. Ebben a kommünikében fogalmazódott meg először az úgyneve*

A Külkereskedelmi Főiskola 1998/1999 tanévben végzett hallgatója (külgazdasági szak, újdiplomás, esti tagozat) 1 A szerző szakdolgozata alapján. Témavezetője: dr. Majoros Pál főiskolai tanár. 26

SZABÓKI JUDIT: AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ÉS KÍNA... zett „egy Kína” politika („one China” policy) Tajvannal kapcsolatban, ami azt jelentette, hogy az Egyesült Államok kiállt a „Tajvan kérdés békés rendezése mellett maguk a kínaiak által.” (Shanghai Kommüniké, 1972) • Az 1979 január 1-én hatályba lépő törvény a két ország viszonyának a normalizálásáról mondta ki a hivatalos diplomáciai kapcsolatok felvételét Peking és Washington között. 1979. január 1-től fogva az Egyesült Államok Taipei helyett Pekinget ismerte el „Kína egyedüli törvényes kormányaként.” (Törvény a Kínai-Amerikai Kapcsolatok Normalizálásáról, 1979) • A harmadik létfontosságú dokumentum, amely a két ország viszonyát szabályozza a Kommüniké a Fegyvereladásokról (1982), amelyben az Egyesült Államok megerősítette elkötelezettségét az „egy Kína” politika mellett és beleegyezett a tajvani fegyvereladások fokozatos csökkentésébe és végül megszüntetésébe. 2.2.

Az Egyesült Államok és Kína kétoldali gazdasági kapcsolatai a hetvenes és a nyolcvanas években

Az 1950-es és 1960-as években szinte egyáltalán nem volt a két ország között kereskedelem. A Nixon kormányzat 1972-es nyitása Kína felé lehetővé tette a két ország gazdasági és kereskedelmi kapcsolatainak fellendülését. Az igazi áttörés azonban Kína és az Egyesült Államok kétoldali kereskedelmében a hivatalos diplomáciai kapcsolatok felvétele után következett be, mivel a két ország kölcsönösen alkalmazni kezdte a legnagyobb kedvezmény elvét az egymással való kereskedelemben, lehetővé téve a két ország közötti kereskedelem gyors bővülését. Az 1989-ben lezajlott Tiananmen téri események2 kis mértékben megzavarták az egyébként folyamatosan és szilárdan javuló amerikai-kínai gazdasági kapcsolatokat. A statisztikai adatok azt bizonyítják, hogy a két ország egymással való kereskedelmében a visszaesés sem jelentős sem tartós nem volt. A kilencvenes évek közepére Kína az Egyesült Államok ötödik legnagyobb kereskedelmi partnere lett - míg az Egyesült Államok Kína második legnagyobb kereskedelmi partnere lett.3

3. A KILENCVENES ÉVEK KÖZPONTI KÉRDÉSEI 3.1. Gazdasági kérdések A kétoldali gazdasági kapcsolatok további bővülése természetszerűleg növelte a problémák és a viták számát a kilencvenes években, gyakran okozva ezzel feszültséget az Egyesült Államok és Kína között. A következők voltak a főbb, vitát kirobbantó és jelenleg is feszültség forrást jelentő gazdasági és kereskedelmi kérdések: a legnagyobb kedvezmény elvének alkalmazása Kínára, ami nemcsak gazdasági kérdés, hanem az Egyesült Államok belpolitikai kötélhúzása is, Kína WTO tagsága, a növekvő amerikai kereskedelmi deficit Kínával szemben és a Kína piacára való bejutás kérdése, és viták a szellemi tulajdonjog védelméről.

2

1989 tavaszán Hu Yuabbang, egy elűzött kommunista párttitkár temetésének idején tüntetések törtek ki Pekingben. A tömeg nagyobb demokráciát, nyitottabb sajtót, a korrupció elfojtását és a Kínai Kommunista Párt elitjének járó különleges kiváltságok eltörlését követelte. A tömegtüntetések több mint egy hónapja zajlottak, amikor 1989 május 20-án statáriumot hirdetett a kínai vezetés. A statárium június 4-ig tartott, amikor a hadsereg bevetésével leszámolt a tüntetőkkel a kínai vezetés. 3 Direction of Trade Statistics Yearbook, 1997 adatai alapján. 27

KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI FÜZETEK, 8. 3.1.1. MFN4 - a legnagyobb kedvezmény elve5 Kína MFN-státusza, mint politikai kérdés Csak az 1989-es Tiananmen téri események után vált az Egyesült Államokban politikai kérdéssé Kína legnagyobb kedvezményes státusza (MFN-státusza)6, feszültséget okozva ezzel az Egyesült Államok üzleti lobbyja és az emberjogi aktivistái között, csakúgy mint a két ország között. A Bush kormányzat azonban csak korlátozott mértékben volt hajlandó szankciókat alkalmazni Kínával szemben: felfüggesztette a katonai eladásokat és katonai látogatásokat, politikai menedékjogot kérő diákoknak együtt érzőbb eljárást ígért, kísérletet tett Kína számára nyújtandó bank kölcsönök elhalasztására és felfüggesztette a magas rangú hivatalos látogatásokat. Bush elnök azonban nem volt hajlandó gazdaságilag nyomást gyakorolni Kínára. Az Egyesült Államok Kongresszusa megpróbált nyomást gyakorolni Bush elnökre, hogy az szüntesse meg Kína MFN-státuszának feltételek nélküli meghosszabbítását, összekötve ezzel Kína legnagyobb kedvezmény elvén való elbírálását nem kereskedelmi jellegű kérdésekkel, különösen a kínai emberi jogok ügyével, amit Kína belügyének tekintett. A kereskedelmi és nem kereskedelmi kérdések összekeverése különösen feszültté tette az amerikai-kínai viszonyt. Némely amerikai politikus úgy vélte, hogy megszűntek azok az okok, melyek miatt az Egyesült Államok figyelmen kívül hagyhatta az emberi jogok kérdését, nevezetesen a „Kína kártya” (China card) kijátszásának stratégiai oka eltűnt (a Szovjetunió összeomlott). A legnagyobb kedvezmény elvének nem alkalmazásának negatív következményei Mind Kína mind az Egyesült Államok vezetői tökéletesen tudatában voltak a kétoldali kereskedelmi kapcsolataik fontosságának és a nem a legnagyobb kedvezmény elve alapján folytatott kereskedelem nem kívánt következményeinek. Ez ugyanis nyilvánvalóan súlyos veszteségeket okozott volna Kína exportjának, nem beszélve arról, hogy komolyan sértette volna az amerikai üzleti érdekeltségeket. Az Amerikai-Kínai Kereskedelmi Tanács 1992-es felmérése szerint a legnagyobb kedvezmény visszavonása Kínától hozzávetőleg százezer munkahely megszűnését jelentené az Egyesült Államokban és az amerikai fogyasztók sokkal többet költenének import árukra (7 Mrd USD helyett 10 Mrd USD).7 Ugyanilyen fontossággal kell szerepeltetni azt az érvet, hogy az amerikai exportőrök és befek4

MFN: Most Favoured Nation, legnagyobb kedvezményes elbírálásban részesülő ország. A GATT/WTO (General Agreement on Tariffs and Trade/Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény) elvei alapján a legnagyobb kedvezmény elve egyenlő bánásmódot jelent, ami azt jelenti, hogy ha egy ország enyhíti a kereskedelmi akadályait vagy piacokat nyit meg, ezt ugyanazon árukkal kapcsolatban minden más GATT/WTO országgal kapcsolatban ugyanúgy kell alkalmaznia. 6 A hivatalos diplomáciai kapcsolatfelvétel után a két ország 1980-ban aláírta a Kína - Egyesült Államok Kereskedelmi Egyezményt, amelyben Kína és az Egyesült Államok legnagyobb kedvezményes bánásmódban részesítik egymást. Ezzel ellentétes, azonban az 1974-ben elfogadott Jackson-Vanik kiegészítése az Egyesült Államok 1974-es Kereskedelmi Törvényének, mely szerint az Egyesült Államok nem adományozhatja a legnagyobb kedvezmény elvét egyetlen egy olyan országnak sem, amely nem biztosít polgárai számára szabad emigrációt. A kiegészítés célja a megírásának időpontjában az volt, hogy megakadályozza a kommunista országokat különösen a Szovjetuniót - abban, hogy a legnagyobb kedvezmény elvén alapuló kereskedelmet tudjanak folytatni az Egyesült Államokkal. Ha azonban az Egyesült Államok elnöke megbizonyosodik arról, hogy a kérdéses ország bevett gyakorlata végső soron szabad migrációhoz vezet, akkor joga van jogfeladást alkalmaznia. Ilyen módon Kína legnagyobb kedvezményes státuszának évenkénti meghosszabbítása csupán formalitás volt. 7 China Economic News, 1992. augusztus 31., 7. o. 5

28

SZABÓKI JUDIT: AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ÉS KÍNA... tetők üzleti lehetőségektől esnének el, elvesztenék a részesedésüket a hatalmas kínai piacon, és a japán és európai versenytársaik elfoglalnák ezeket az elveszett részesedéseket. A gazdasági megfontolások mellett 1990-ben nagyon fontos szerepet játszott az a tény, hogy Washingtonnak szüksége volt Kínára mint az ENSZ Biztonsági Tanács állandó tagjára, hogy támogassa az Irak elleni ENSZ határozatokat az Öböl-válság idején 1990-ben és 1991-ben.8 Az Öböl-válságban Kína támogatta az Egyesült Államokat azáltal, hogy megszavazta a legtöbb ENSZ Irak ellenes határozatot. Viszonzásként elvárták az Egyesült Államok vezetőitől Kína MFN-státuszának feltétel nélküli meghosszabbítását. A fent említett gazdasági és politikai következményeket figyelembe véve, Bush elnök - élve elnöki vétójogával, amikor szükséges volt - ellenállt a kongresszusi erőfeszítéseknek, amelyek megpróbálták feltételekhez kötni, sőt visszavonni Kína MFN-státuszát. Új elnök, régi dilemma Annak ellenére, hogy Bill Clinton elnökjelöltként harsány kritikusa volt Kína emberjogi helyzetének és Bush elnök „üzlet, mint mindig” („business as usual”) jellegű problémakezelésének a legnagyobb kedvezmény elvét illetően és annak ellenére, hogy Kína nem felelt meg a nemzetközileg elismert normáknak, az első alkalommal amikor elnökként szembekerült a problémával 1993-ban elnöki vétóval meghosszabbította Kína MFN-státuszát. Clinton elnök azzal érvelt, hogy Kína MFNstátuszának megújításával az Egyesült Államok végső soron a Jackson-Vanik alkotmánykiegészítés céljainak elérését segíti elő. Ezzel egyidőben Clinton elnök egy kormányrendeletet9 adott ki, mely szerint Kínának bizonyos követelményeknek kell megfelelnie, hogy az Egyesült Államok 1994-ben is meghosszabbítsa MFN-státuszát. Amennyiben Kína nem képes átfogó és jelentős haladást elérni a kormányrendeletben említett területeken 1994 júniusáig, ezen kormányrendelet alapján az Egyesült Államok Elnökének nincs joga jogfeladást alkalmazni a legnagyobb kedvezmény elvének elbírálásakor. Ez lényegében Kína MFN-státuszának a megszűnését jelentette volna. Kína szempontjából az Egyesült Államok követelései túlságosan is nagyok voltak, arról nem is beszélve, hogy némelyet közülük Kína a belügyének tekintett. Ebből következőleg egy ilyen nyilatkozat az Egyesült Államok részéről sok kínai vezető számára azt jelentette, hogy az Egyesült Államok nem tartja tiszteletben Kína szuverenitását, tehát nem a Shanghai Kommünikében leírtaknak megfelelően cselekszik. A fenti nyilatkozat megírásakor a Clinton kormányzat hazai politikai nyomásra cselekedett, úgyszintén a kínai vezetés amikor reagált rá. A kínai vezetés számára létfontosságú volt, hogy a politikai riválisaik és az egyre elégedetlenebb párt bürokrácia előtt erősnek tűnjenek. Ennek érdekében határozottan és elutasítóan reagáltak az Egyesült Államok figyelmeztetésére az emberi jogokkal kapcsolatban. Clinton elnök, miután megtanulta, hogy nyomásgyakorlással nem feltétlenül éri el a kívánt ered8

Kuvait 1990 nyarán történt elfoglalásával Irak veszélyeztette az olajpiac szerkezetét és ezáltal sértette az Egyesült Államok érdekeit. Az Egyesült Államok az erő politikájához fordult, hogy felszabadítsa Kuvaitot. 9 12850 számú kormányrendelet: „Feltételek a Kínai Népköztársaság Legnagyobb Kedvezményes Státuszának Megújításához”, 1993. május 28. E szerint a rendelet szerint Kínának: meg kell felelnie a Jackson-Vanik kiegészítésben előírtaknak; az 1992-es egyezménynek megfelelően kell cselekedni, amely egyezményt az Egyesült Államok és Kína a börtönben készült termékekről kötött; végre kell hajtania az Emberi Jogok Egyetemes Deklarációjában foglaltakat; számot kell adnia az összes politikai fogolyról, és vallási okokból fogva tartottakról; lehetővé kell tennie, hogy a Vörös Kereszt találkozhasson a politikai foglyokkal; Tibet kulturális és vallási örökségére vigyáznia kell; egyenlő bánásmód elvét kell alkalmaznia a kereskedelmi gyakorlatában; és a Nukleáris Fegyverzetcsökkentési Egyezmény (Nuclear Non-Proliferation Treaty) és Rakéta Technológiai Kontrol Rendszer (Missile Technology Control Regime) (Kornberg, 1996:20-21. o.) 29

KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI FÜZETEK, 8. ményeket, 1994-ben különválasztotta Kína legnagyobb kedvezményes státuszának meghosszabbítását és a Kínában meglévő emberjogi viszonyokat. Az amerikai vállalkozók közössége, a kínai vállalkozók és a kínai értelmiség egyöntetűen üdvözölte ezt a döntést. Mivel a kínai gazdaság fellendülőben van, amerikai vállalkozások sora vetheti meg a lábát Kínában, a kereskedelem vagy egyéb nagyszabású beruházások keretében, különösképpen az infrastruktúra fejlesztése területén, ahol Kína várhatóan dollár-milliárdokat fog költeni ebben az évtizedben. Nyilvánvaló, hogy az amerikai üzleti világ ki akarja venni a részét és - tanulva az 1993-as politikai döntésből, melynek a híres kormányrendelet lett az eredménye, - sokkal erőteljesebben próbáltak érvényt szerezni az érdekeiknek. A kínai értelmiség és az üzletemberek szintén üdvözölték a döntést, mivel Kína MFN-státuszának visszavonása vagy feltételekhez való kötése a kínai exportpiacok elvesztését jelentené, valószínűleg a keményvonalas kínai politikusok helyzetét erősítené és ez minden bizonnyal a Kína piacgazdaság felé való átmenetét, következésképpen a nemzetközi rendszerbe való integrációját veszélyeztetné. A Clinton kormányzat ezen döntése tehát lehetővé tette, hogy a kétoldali amerikai-kínai kapcsolatok javulni kezdjenek egy meglehetősen feszült időszak után. 3.1.2. Kína WTO10 tagsága Kína felvételi kérelme és eredménytelen tárgyalások Kína egyike volt azon országoknak, akik létrehozták és aláírták a GATT-ot (Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény) 1948-ban, de Kína GATT részvételét a Kínai Köztársaság (Tajvan) 1950-ben visszavonta. Kína 1982-ben kezdett újból részt venni a GATT megbeszéléseken és 1984-ben lett állandó megfigyelője a szervezetnek. 1986 júliusában Kína hivatalosan folyamodott eredeti GATT-ban való részvételének a folytatásához, azon az alapon, hogy Kína tagságának a Tajvan általi visszavonása nem lehetett érvényes, mivel Kína egyedüli hivatalos kormánya a Kínai Népköztársaság mindenkori kormánya. 1987 márciusában egy munkacsoport jött létre annak érdekében, hogy átvizsgálja Kína gazdasági és kereskedelmi rendszerét olyan szempontból, hogy mennyire felel meg a GATT szabályoknak, és tárgyaljon azokról a feltételekről, amelyek mellett Kína újból a GATT-hoz csatlakozhat. 1988 és 1995 között számos GATT/WTO munkacsoport értekezlet, informális megbeszélés és kétoldali tárgyalás folyt az Egyesült Államok és más GATT/WTO országokkal Kína GATT részvételéről. Ezen idő alatt, 1993-ban a GATT Uruguayi fordulója befejeződött és a GATT utódjaként létrejött a WTO A WTO 1995-ben lépett hatályba, és Kína sikertelen kísérletet tett annak érdekében, hogy az új szervezet alapító tagja legyen. Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok hivatalos politikája támogatta/támogatja Kína WTO tagságát, Kína úgy vélte, hogy elsősorban az Egyesült Államok ellenvetéseinek köszönhetőek a sikertelen tárgyalások. Mivel Kína felvétele nem jött létre a WTO hatálybalépése előtt, Kínának új tagságért kellett folyamodnia az új szervezetben. Kína a csalódottságát azzal fejezte ki, hogy felfüggesztette az 1992-ben aláírt kínai-amerikai megállapodást a piacrajutásról. A felfüggesztés 1995 márciusáig tartott, amikor a két ország egy újabb egyezményt írt alá a jobb piacrajutási lehetőségekről a kínai piacon és a szellemi tulajdonjog védelméről. Az egyezmény aláírá10

A GATT egy kereskedelmi egyezmény volt, amely 1948-ban jött létre 23 ország aláírásával és egy szakmai titkárság segítségével működött, a WTO (World Trade Organisation/Világkereskedelmi Szervezet) amely a GATT utódszervezete 1995-ben lépett hatályba 123 ország aláírásával - azonban egy intézményi háttérrel működő tagszervezet. 30

SZABÓKI JUDIT: AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ÉS KÍNA... sáért cserében Kína nagyobb támogatást várt az Egyesült Államoktól. A nagyobb támogatás helyett úgy tűnt, hogy az Egyesült Államok eszközként használja fel Kína felvételi kérelmét saját kereskedelmi céljainak eléréséhez11, tehát eszközként arra, hogy megnyissa Kína piacait. A felvétel feltételei A WTO felvételi tárgyalások során a következő kérdéskörök kerültek megvizsgálására: • A fejlődő ország státusz lehetővé tenné Kína számára, hogy bizonyos engedményekhez jusson, mint például a meglévő kereskedelmi rendszabályok eltörlésére hosszabb időszak állna rendelkezésére, mint hogyha fejlett országként vennék fel a WTO-ba. Ilyen módon Kína védelmet tudna nyújtani a „csecsemő iparágai” (infant industries, kialakulóban lévő iparágak) számára és Kína iparágainak többségét ebbe a kategóriába lehet sorolni. Annak ellenére, hogy az egy főre jutó GNP alapján (1995-ben ez 620 USD volt, összehasonlításként ez a szám 26 980 USD volt az Egyesült Államokban és 4 120 USD Magyarországon12) Kína fejlődő országnak számít, az Egyesült Államok és más WTO tagországok szerint Kína fejlődő ország státusza túlságosan is engedményes lenne, mivel Kína exportja gyors ütemben növekszik, átlagosan 16,5%-kal a kilencvenes években. Ez a szám a kétszerese a világexport növekedési ütemének, ami átlagosan 8% volt ugyanebben az időszakban.13 • A tárgyalások folyamán Kína tárgyalópartnerei külön figyelmet fordítottak a kínai gazdaság jellegére, nevezetesen arra, hogy Kína piacgazdaság-e vagy sem. A kínai alkotmány szerint a kínai gazdasági fejlődés végső állomása a „szocialista piacgazdaság”, amelyet az 1997 őszén tartott Kínai Kommunista Párt XV. kongresszusa is megerősített. Jelenleg talán a legjobb jelző a kínai gazdaság leírására az „átmeneti”, mivel a gazdasági teljesítmény felét állami tulajdonban lévő vállalatok termelik. Akárhogyan is nevezzük Kína gazdaságát, az Egyesült Államok nem tekinti Kínát igazi piacgazdaságnak. Kína WTO tagsága azonban azt jelentené, hogy az Egyesült Államok állandó MFN státuszt biztosít Kínának. Az Egyesült Államok szempontjából ez egy fontos kérdés, hiszen az Egyesült Államok csak feltételekhez kötött, évenkénti MFN státusz hosszabbítást biztosíthat szocialista országoknak. Ha Kína WTO tag lesz, az Egyesült Államok kénytelen lenne a GATT/WTO „nem-alkalmazási” cikkelyét (non-application clause) 14 alkalmazni Kínával szemben vagy eltörölni a Jackson-Vanik kiegészítést. • Szintén fontos kérdéskör volt a tárgyalások folytatásakor a veszteséges kínai állami vállalatok szubvencionálásának a megszüntetése és a kínai agrárpiacra való bejutás elősegítése. Peking nehezen szánja rá magát engedményekre az állami vállalatok szubvencionálásának tekintetében, mert becslések szerint a 110 ezer vállalat fele veszteséges és termékeik jó része még a hazai piacon sem adható el (a raktárkészletek a 65 Mrd USD-t is elérik, ami a GDP 8%-a). A kínai tárgyaló delegáció szerint az állami szektor szanálásakor a foglalkoztatottak 40%-át kellene elbocsátani, s ez társadal15 mi robbanáshoz vezetne. Ami pedig az agrárpiacra való bejutást illeti az amerikai agrárlobby 11

A külkereskedelem központi tényezőjévé vált az Egyesült Államok gazdaságának (az Egyesült Államok GDP-jének 12%-a származott exportból 1992-ben, ez a szám csak 7% volt 1985-ben, és körülbelül 10 millió amerikai munkahely függött közvetlenül az Egyesült Államok exportjától). Következésképp, az Egyesült Államok komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy piacokat nyisson meg a világ minden táján multilaterális fórumok (úgy mint a WTO, NAFTA, APEC), és kétoldalú egyezmények (például Japán esetében) segítségével. 12 World Bank Atlas, 1997 13 Direction of Trade Statistics Yearbook, 1997 adatai alapján 14 GATT 35. cikkely/WTO 15. cikkely az úgynevezett nem-alkalmazási cikkely, ami lehetővé teszi a WTO tagok számára, hogy egyszeri alkalommal megtagadja a WTO egyezmények előnyeit bármely újonnan felvett tagtól. 15 Figyelő, 1997. április 17, 39. o. 31

KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI FÜZETEK, 8. nyomására Kínának a mezőgazdasági piacait is meg kell nyitnia. E nélkül ugyanis még egy Kína WTO-tagságáról hozott pozitív amerikai döntést sem hagyna jóvá az Egyesült Államok Kongreszszusa. A tárgyalások folyamán nyilvánvalóvá vált, hogy Kína ragaszkodik ahhoz, hogy fejlődő országként kerülhessen be a szervezetbe és semmilyen különleges megkülönböztető rendelkezést ne hozzanak ellene. Az Egyesült Államok szintén bejelentette az úgynevezett „kereskedelmileg életképes” (commercially viable) feltételeket, amelyeket Kínának teljesíteni kell annak érdekében, hogy sikerrel fejeződjenek be Kína tárgyalásai a WTO-val. E szerint Kínának növelnie kell a kereskedelmi rendszerének az átláthatóságát, nemzeti elbírálásban kell részesítenie a külföldi befektetőket, a kereskedelmi szabályokat egyenlően kell alkalmazni egész Kínában, jobb piacrajutási lehetőséget kell biztosítani a külföldi áruk számára a WTO szabályoknak nem megfelelő nem-vámjellegű kereskedelmi akadályok eltörlésével (kvóták, import engedély követelménye) és elfogadható javaslatot kell tennie arra, hogy hogyan liberalizálja a szolgáltatások kereskedelmét, és be kell tartania a mezőgazdasággal kapcsolatos szabályokat. Ezen követelmények felvetnek egy nyilvánvaló kérdést: meg kell-e Kínának felelnie ezen követelményeknek mielőtt belép a WTO-ba vagy beléphet-e Kína úgy, hogy nem felel meg teljesen ezen követelmények mindegyikének? Az előbbi esetben a WTO tárgyalások eszközként szolgálnak arra, hogy változtatásokra kényszerítsék Kínát. Az utóbbi esetben Kína WTO-ba való felvétele felgyorsítaná Kína átmenetét a piacgazdaság felé. Egyrészről a piacgazdaság felé való további elmozdulás felgyorsítja az állami tulajdonban lévő vállalatok privatizációját és ennek eredményeképp a munkanélküliség nőhet. Emiatt sok kínai politikus katasztrófaként tekint Kína WTO tagságára. Másrészről Kína WTO tagsága növelné annak az esélyét, hogy Kína állandó, feltételekhez nem kötött MFN-státuszt kapjon az Egyesült Államoktól. Ami az Egyesült Államokat illeti, Kína WTO tagsága megerősítené Kína elkötelezettségét a reformok mellett, amely végső soron jobb piacra-jutási lehetőséget eredményez Kína piacaira és ezáltal növelné az Egyesült Államok export-lehetőségeit. Ebből következőleg az Egyesült Államoknak meg kell találnia azt a módot, hogy hogyan lehet Kína a WTO tagja, mivel minél tovább van Kína kirekesztve, annál inkább úgy fog tekinteni a WTO-ra mint egy szervezetre, amely kizárólag a nyugati országok érdekeit képviseli és annál kisebb lesz az esélye annak, hogy betartsa a WTO normákat, ha egyszer tag lesz. 3.1.3. Kereskedelmi egyensúlyhiány és piacrajutás Milyen mértékű az Egyesült Államok kereskedelmi deficitje? 1983 óta az Egyesült Államoknak minden egyes évben kereskedelmi deficitje volt Kínával szemben és ez a deficit az utóbbi években gyors ütemben növekszik. A kereskedelmi egyenleggel kapcsolatban az Egyesült Államok és Kína adatai jelentősen különböznek annak ellenére, hogy mindkét ország hasonló adatgyűjtési módszereket használ. Adott országba történő exportnak minősül az áru, amely elhagyja az országot és az adott ország van megnevezve, mint célország. Az adott országból történő importnak minősül az áru, amely az országba érkezik és az adott ország van megnevezve, mint származási hely. 1996-ban a hivatalos kínai statisztika alapján az Egyesült Államok kereskedelmi deficitje Kínával körülbelül 10,5 Mrd USD, az Egyesült Államok hivatalos statisztikája szerint majdnem 42,5 Mrd USD volt. A legvalószínűbb magyarázat a hatalmas különbségre Hong Kong szerepe lehet. Hong Kong jelentős szerepet játszik a kínai áruk egyesült államokbeli eladásában, de lényegesen kisebb a szerepe az amerikai áruk Kínában történő eladásában. A kínai statisztikai adatok a Hong Kongon keresztüli Egyesült Államokba történő re-exportot nem tekintik úgy, mint exportot az Egyesült 32

SZABÓKI JUDIT: AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ÉS KÍNA... Államokba. Ezen exportok Hong Kong-ban eladott exportnak minősülnek a célország elvét alapul véve. Az amerikai statisztikák azonban ezeket az árukat Kínából történő importnak tekintik a származási ország elve alapján. Miért nő az Egyesült Államok kereskedelmi deficitje? Az Egyesült Államok kereskedelmi deficitjét Kínával szemben mind Kína az Egyesült Államok különbözőképpen magyarázza. Egyik oldalról, Kína szerint az Egyesült Államok a szankciók országa és több termékre szankciókat vet ki, tehát sokkal kevésbé megbízható kereskedelmi partner, mint Japán vagy az európai országok. Másik oldalról, az Egyesült Államok kormányzata Kína szigorú importszabályozását teszi felelőssé a hatalmas deficitért, úgy mint az értéktöbblet (általában 17%) és más, import árukra kivetett adók, és nem vámjellegű akadályok (import engedély követelménye, kvóták). Ezen felül az Egyesült Államok úgy véli, hogy a vámszabályokat nem egyformán alkalmazzák Kína különböző területein és ez kiszámíthatatlanná teszi a Kínába történő exportot. (China - Market Access and Competion, online) A növekvő ütemű kereskedelmi mérleghiány egy másik oka lehet az a tény, hogy Kína exportjában egyre nagyobb szerepet játszanak a külföldi érdekeltségű cégek. Kína exportjának egyre növekvő részét teszik ki olyan áruk, amelyeket Kínában dolgoznak fel vagy szerelnek össze, de külföldi cégek által biztosított anyagokból és részekből. Ilyen esetekben Kína nyeresége a foglalkoztatás és a munkabér, de a realizált profit mobilis. Kínai statisztikai adatok szerint 1987-ben Kína exportjának csak 2,5%-át tették ki külföldi érdekeltségű vállalatok. Ez a szám 1993-ra elérte a 27,5%-ot.16 Piacrajutás A gyorsan növő Kínával szembeni amerikai kereskedelmi deficit miatt, az Egyesült Államok egyre erőteljesebben szorgalmazza, hogy Kína biztosítson nagyobb picrajutási lehetőséget azáltal, hogy csökkenti az adminisztratív jellegű import akadályokat, beleértve az import engedély követelményét és más, technikai akadályokat. Annak érdekében, hogy az Egyesült Államok elérje a célját, a két ország kereskedelmi tárgyalások sorozatát tartotta 1992-ben, melyek során a kínai kereskedelmi rendszer átláthatósága, az import engedély követelménye, az import szabályozás, a vámtételek, az állatok és növények karanténozása és az áru vizsgálat került megvitatásra. A tárgyalások folyamán az Egyesült Államok vizsgálatot kezdeményezett17. A vizsgálat célja az volt, hogy meghatározza a Kínába irányuló amerikai export előtt álló akadályokat. Egymást kölcsönös szankciókkal való fenyegetés után, 1992 októberében a két ország aláírt egy egyezményt, melyben a kínai fél kifejezte az a szándékát, hogy csökkenti a vámtarifáit és az import engedélyezés körét, vagyis eltörli az import akadályok (kvóták, szabályozók és import engedély követelmények) 90%-át öt év alatt, és megjelenteti minden törvényét, szabályait és gazdaságpolitikáit annak érdekében, hogy növelje a kínai kereskedelmi rendszer átláthatóságát. Viszonzásul az Egyesült Államok megígérte, hogy támogatja Kína GATT-hoz való csatlakozási szándékát olyan feltételek mellett, amelyek megfelelnek mind Kínának, mind pedig a GATT-ban 16

Rui, 1996, p.13 USIS adatok Az 1974-es Kereskedelmi Törvény 301-es cikkelye arra hatalmazza fel az Egyesült Államokat, hogy reagáljon minden olyan túlzó, meg ne indokolható, vagy megkülönböztető kereskedelmi gyakorlatra, amely akadályozza az Egyesült Államok kereskedelmét. ‘Super 301’-es cikkely: az 1988-as Omnibus Trade and Competitiveness Act egyik cikkelye és az 1974-es 301-es cikkely továbbfejlesztett változata. A ‘Super 301’-es cikkely egy olyan évenként ismételhető eljárás, melynek során az Egyesült Államok kereskedelmi képviselője megállapítja egy adott ország azon kereskedelmi gyakorlatait, amelyek eltörlésével az Egyesült Államok exportja jelentősen nőne.

17

33

KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI FÜZETEK, 8. résztvevő országoknak, és enyhíti azokat a korlátozásokat, amelyek akadályozzák Kína fejlett technológiához való hozzájutását.18 Mivel az 1994 decemberében tartott tárgyalások Kína GATT-hoz való újra-csatlakozásáról sikertelenül zárultak, Kína felfüggesztette az 1992-es megállapodás végrehajtását, amely felfüggesztés érvényét vesztette 1995 márciusában a szellemi tulajdonjog védelméről szóló megállapodás megkötésekor. 3.1.4. Szellemi tulajdonjog A szellemi tulajdonjog védelme Kínában és az Egyesült Államok érdekei Kína először az 1980-ban az Egyesült Államokkal megkötött Kereskedelmi Egyezményben kötelezte el magát a szerzői jog, a márkavédjegy és a szabadalmak védelmére. A nyolcvanas években meghozta a Szabadalmi Törvényét és csatlakozott a szellemi jogok védelméről szóló Párizsi Egyezményhez. Azonban az Egyesült Államok a nyolcvanas évek közepén még mindig elégedetlen volt Kína szellemi jogok védelmével kapcsolatos gyakorlatával és követelte, hogy Kína javítson a törvény betartásán és tegyen nagyobb erőfeszítéseket a „kalózkodás” ellen. A nemzetközi szellemi tulajdonjog védelme rendkívüli fontossággal bír az Egyesült Államok számára, mert a fejlett technológia tekintetében a „kalózkodás” hatalmas veszteségeket okoz az amerikai vállalatoknak. Jelenleg az Egyesült Államok a legnagyobb exportőre a szellemi tulajdonjogoknak, és míg kereskedelmi deficittel rendelkezett minden évben az 1990-es évtized első éveiben, addig a szellemi tulajdonjogok kereskedelme területén hatalmas többletet ért el. Másrészről, az Egyesült Államok vezetőinek feltételezése szerint a „kalózkodásban” résztvevő cégek egy részének katonai kapcsolatai vannak. Ily módon az Egyesült Államok szigorúan ellenőrzi a szellemi tulajdonjog védelmét Kínában (és máshol), különös tekintettel vegyi áruk és filmek/szoftverek stb. szellemi tulajdonjogára. 1992 februárjában, kétoldali tárgyalások hat fordulója után, Kína aláírt egy egyezményt, mellyel az Egyesült Államokkal való együttműködési szándékát fejezte ki a szellemi tulajdonjog védelme terén19. Ez az egyezmény azonban nem vetett végett a szellemi tulajdonjogról folytatott vitáknak az Egyesült Államok és Kína között. A szellemi tulajdonjogról szóló viták és más kétoldali gazdasági viták kerültek a kínai-amerikai kapcsolatok középpontjába 1994 közepén. Az Egyesült Államok szerint Kína nem tett elegendő erőfeszítést annak érdekében, hogy a szellemi tulajdonjog védelmével kapcsolatos szabályokat végrehajtsa. Ezúttal a szellemi tulajdonjog védelméről szóló viták komolyabbak (súlyosbítva más kétoldalú problémákkal, mint például a növekvő feszültség Tajvan és az emberi jogok kérdése tekintetében), mint bármely más alkalommal a hivatalos diplomáciai kapcsolatok felvétele óta. Kereskedelmi háború fenyeget

18

Rui, 1996:15 Ebben az egyezményben Kína hozzájárult ahhoz, hogy javítsa a szellemi tulajdonjog védelmét Kínában a következő eszközök segítségével: szabadalmi oltalom alá eső tárgyak védelmének biztosítása 1993. január 1től, amely azelőtt szabadalmi jogot csak gyógyszerészeti és vegyipari áruk készítési folyamataira biztosított, de magukat az árukat nem látta el semmilyen védelemmel; a nemzetközi szerzői jogok betartása a Berni Szerzői Jogi Egyezményhez és a Genfi Fonogram Egyezményhez való csatlakozással, és a kínai Áruvédjegy Törvény kiegészítésével; és a törvények betartásának javítása olyan bíróságok létrehozásával, amelyek a szellemi tulajdonjog-védelemmel foglalkoznak. 19

34

SZABÓKI JUDIT: AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ÉS KÍNA... 1995 elején Kína és az Egyesült Államok közel állt egy kétoldali kereskedelmi háború kirobbantásához. A szellemi tulajdonjog védelméről folytatott sikertelen tárgyalások sorozata után 1995 februárjában az Egyesült Államok kereskedelmi korlátozásokat jelentett be Kína Egyesült Államokba irányuló exportjára (1,08 Mrd USD értékű 35 különböző árura 100%-os vámemelést helyezett kilátásba). Erre a fenyegetésre Kína élesen reagált és számos ellenlépést jelentett be arra az esetre, ha az Egyesült Államok szankciói életbe lépnének. Ezen ellenlépések nagymértékű károkat okoztak volna az Egyesült Államok cégei számára20. Mindkét fél a másikat vádolta a tárgyalások kudarcáért. Kína úgy vélte, hogy ők elérték mindazt, amit lehetett a szellemi tulajdonjog védelme területén az adott körülmények között, nevezetesen, hogy a szellemi tulajdonjog védelmének átfogó rendszere nem sokkal korábban alakult ki Kínában. Kína véleménye szerint az Egyesült Államok Kína belügyeibe avatkozik azzal a követelésével, hogy Kína módosítsa a szellemi tulajdonjogról szóló törvényét és rendszeresen jelentést tegyen az Egyesült Államok kormányának. Számos kétoldali tárgyalás után 1995 februárjában Kína és az Egyesült Államok aláírt egy egyezményt a szellemi tulajdonjogokról és azok védelméről. Ebben az egyezményben Kína beleegyezett, hogy új intézményeket hoz létre a szellemi tulajdonjog védelmére, megerősíti a határon történő vizsgálatokat az Egyesült Államok segítségével, beengedi az egyesült államokbeli audio-video cégeket a piacára, eltörli az import engedélyt arra, hogy egy cég az Egyesült Államokban gyártott audio-video árukat vásároljon, és büntetőjogilag felelősségre vonja a szerzői jog megszegőit. Az Egyesült Államok ezt az egyezményt áttörésként értékelte a kétoldali kínai-amerikai kapcsolatokban. „A szellemi tulajdonjog védelméről kötött egyezmény hozzájárul ahhoz, hogy kereskedelmi lehetőségeket növelje az egyesült államokbeli cégek számára Kínában és máshol. Kína közelebb hozása a nemzetközi normákhoz ezen a területen egyben elősegíti Kína végső integrációját a világ, piacon alapuló gazdasági és kereskedelmi rendszerébe.”21 Annak ellenére, hogy többségében pozitív visszhangja volt ennek a megállapodásnak, Kínában kételkedő hangok is hallatszottak. Ezek a vélemények azt hangsúlyozták, hogy Kína figyelemreméltó haladást ért el a szellemi tulajdonjog védelme és a törvény érvényesítése területén a reformpolitika bevezetése óta, de naiv lenne azt gondolni, hogy ez az idő elégséges volt ahhoz, hogy Kína felzárkózzon a nemzetközi normákhoz. Akárhogy is, ennek az egyezménynek a megkötése létfontosságú volt, mivel megakadályozta egy amerikai-kínai kereskedelmi háború kirobbanását és ezzel az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi és átfogó kapcsolatainak további romlását.

20

A kilátásba helyezett kínai ellenintézkedések a következők voltak: számos Egyesült Államokban készült árura (játék kártyák, kazetták, cigaretták, borok, kozmetikumok) 100% pótlólagos adó kivetése, Egyesült Államok készült filmek importjának átmeneti felfüggesztése, az Egyesült Államok Audio-Vizuális Áruk Szövetségével, a Nemzetközi Szellemi Tulajdonjog Ligával és a Kereskedelmi Szoftver Egyesüléssel való együttműködés átmeneti felfüggesztése, a Kínában irodát nyitni szándékozó egyesült államokbeli audio-vizuális termékeket gyártó cégek kérvényeinek elfogadásának átmeneti felfüggesztése, egyesült államokbeli vegyi és gyógyszeripari áruk gyártók kérvényeinek elfogadásának átmeneti felfüggesztése, egyesült államokbeli autógyárakkal való, közös autógyártási projektekről szóló tárgyalások átmeneti felfüggesztése, és egyesült államokbeli cégek és leányvállalataik befektető cégek Kínában történő megalapítására irányuló kérvények elfogadásának átmeneti felfüggesztése. (Wei, China Economic News, 1995. január 9., 2. o.) 21 Winston Lord, 1995. március 8. 35

KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI FÜZETEK, 8. 3.2.

A kínai-amerikai kapcsolatok további megközelítései

A következő alfejezetekben az 1990-es években feszültséget és komoly vitákat okozó, nemgazdasági jellegű témák kerülnek megvitatásra, nevezetesen a Tajvan kérdés, az emberi jogok kérdése és a katonai-biztonságpolitikai szempontok. 3.2.1. Tajvan Tajvan demokratizálódása a kilencvenes években Az 1990-es években Tajvan demokratizálódási folyamata felgyorsult. A demokratizálódás mellett Tajvan másik hivatalos politikája a Kínával való újraegyesülés. Az újraegyesülési politika azonban nem olyan sikeres, mint a demokratizálódási folyamat. Az első közvetlen tajvani elnökválasztás után, amit 1996 márciusában tartottak, a legfontosabb szempont Tajvan politikájának alakításakor a demokratizálódási folyamatok maradtak. Mindazonáltal, a demokratizálódási folyamatok olyan igényeket vethetnek fel a tajvaniakban, hogy népszavazás útján döntsék el Tajvan nemzetközi státuszát a népek önrendelkezési jogának egyetemes elve alapján. Egy ilyen megmozdulást Kína bizonyosan provokációnak tekintene és kínai ellenlépéseket eredményezne, legrosszabb esetben katonai beavatkozáshoz vezetne. Elmozdulás az „egy Kína” politikától? A kilencvenes évek mindkét amerikai elnökének (Bush elnök és Clinton elnök) számos cselekedetét úgy értékelte Kína, hogy az Egyesült Államok megsértette Kína és az Egyesült Államok között hatályban lévő megállapodásokat22. Ezen döntések elősegítették a már feszült kínai-amerikai kapcsolatok még gyorsabb ütemű továbbromlását a kilencvenes évek közepéhez közeledve. Kínában egyre elterjedtebbé vált az a vélekedés, hogy az Egyesült Államok Kína-ellenes politikát folytat. A kínaiamerikai kapcsolatok mélypontja Lee Teng-hui, tajvani elnök Egyesült Államokban tett útja után alakult ki 1995-ben. Az a tény, hogy az Egyesült Államok „magánlátogatás” céljából vízumot bocsátott ki Tajvan elnökének feldühítette a kínai vezetést, mivel számukra elfogadhatatlan politikai elem jelent meg az Egyesült Államok és Tajvan kapcsolatában. Lee elnök amerikai látogatása után, visszatérve Taipeibe, 1 Mrd USD-t ajánlott fel az ENSZ-nek egy helyért a szervezetben. Peking értelmezése szerint, ezek a cselekedetek Tajvan függetlenségének elérését célozták az Egyesült Államok segítségével és azt jelezték, hogy az Egyesült Államok elmozdult az „egy Kína” politikától. Peking, megtorlásként, hatalmas katonai gyakorlatozást rendelt el Tajvan közelében és követelte, hogy az Egyesült Államok és Tajvan deklarálja azt, hogy Tajvan elkülönülése Kínától csak átmeneti jellegű. Kína követeléseire válaszul az Egyesült Államok kijelentette: „…és nyilvánvalóvá tettük azt a nézetünket, hogy ha Tajvan nemzetközi szerepet keres, arra az ‘egy Kína’ politikával összhangban kell törekednie.”23 Egy kínai katonai beavatkozás esélyei Tajvanon

22

Bush elnök 1992-ben 150 F-16-os vadászgép eladását engedélyezte Tajvannak, amit a kínai vezetés az 1982-ben aláírt fegyvereladásokról szóló kommüniké megsértéseként értékelt. A Clinton kormányzat 1994-es döntése, mely szerint kabinet-szintű megbeszéléseket kezdeményez Tajvannal, a kínai vezetés szemében az 1979-ben aláírt az Egyesült Államok és Kína kapcsolatainak normalizálásáról szóló kommüniké semmibevételét jelentette. 23 Warren Christopher, 1996. május 17. 36

SZABÓKI JUDIT: AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ÉS KÍNA... Ironikus módon, Lee elnök Egyesült Államokban tett látogatása még hasznos is volt Kína számára több szempontból. Először is, ez alkalmat adott Kína számára, hogy visszakövetelje az Egyesült Államok figyelmét és megerősítse az újraegyesítési szándékát a saját népével. Másodsorban, ez a heves reagálás elbátortalanít más országokat, hogy fogadja Lee elnököt. Utoljára, de nem utolsó sorban Kína reakciója nem hagyott maga után kétséget a megtorlás lehetősége felől azokkal szemben, akik Tajvan függetlenségét pártolják. Kína meg van győződve arról is, hogy az Egyesült Államok érdeklődése Tajvan iránt nem egyszerűen „igazi érzelmen” alapul, hanem „abból a nagyobb stratégiai célból ered, hogy Tajvant az Egyesült Államok, mint egy repülőgép hordozó anyahajót tudja használni és így megfékezze Kínát”.24 Azáltal, hogy példanélkülien nagyszabású katonai gyakorlatokat hajtott végre Tajvan közelében Kína azt sugallta, hogy nem tűr semmilyen elszakadást az „egy Kína” politikától. Annak ellenére, hogy egy kínai katonai beavatkozás a Tajvan kérdés megoldására igen valószerűtlen, nem lehet teljes mértékben kizárni, különösképpen, ha a tajvani demokratikus mozgalom megerősödik, vagy ha Tajvan kinyilvánítja a függetlenségét. Ez utóbbi esetben az Egyesült Államok, ahogy ezt több fórumon is hangoztatta, nem tenne katonai ellenlépéseket. Egy esetleges kínai Tajvan elleni katonai beavatkozás esetén, az Egyesült Államok Kongresszusa és a közvélemény hevesen reagálna, de hogy amerikai csapatokat küldenének-e Tajvan megvédésére az bizonytalan, mivel az Egyesült Államok nem szívesen keveredik szárazföldi háborúba Ázsiában. Amerikai tengerészeti és légi támogatás elképzelhető lenne, de ez a végét jelentené az Egyesült Államok és Kína közeledésének és a régió és ezáltal az egész világ destabilizálódásához vezetne, veszélyeztetve a nemzetközi gazdasági kapcsolatok fejlődését. Ebből kifolyólag nyílt katonai konfliktus igen valószínűtlen. Ráadásul, Hong Kong ez idáig sikeres integrációja valószínűleg azt fogja a kínai vezetésben erősíteni, hogy az „egy ország, két rendszer” (one country, two systems)25 megközelítés megvalósítható és ebből következőleg alkalmazható Tajvannal kapcsolatban. 3.2.2. Emberi jogok Politikai, szociális és/vagy gazdasági jogok Az 1989-es Tiananmen téri véres események óta pedig az emberi jogok a „kedvenc” területe az Egyesült Államoknak, amellyel Kínát irányítani próbálja. Azáltal, hogy az Egyesült Államok ilyen fontosságot tulajdonít az emberi jogok kérdésének az amerikai-kínai viszonyt illetően, az Egyesült Államok vezetői igen nehéz helyzetbe hozzák saját magukat. Először is, nagyon nehéz meghatározni, hogy mik azok a jó és rossz körülmények egy országon belül, melyek alapján az emberi jogok állása megítélhető. Az Egyesült Államok szintén csak a politikai és polgári jogokkal foglalkozik (politikai foglyok, halálbüntetés stb.), amikor Kínát megítéli az emberi jogok szempontjából. A másik probléma az emberi jogok állásának megítélésekor az, hogy az Egyesült Államok nem képes egyenletesen alkalmazni a saját maga által meghatározott normákat a különböző országokra. Bizonyos normákat sértő viselkedés az egyik ország részéről szankciókat „érdemel ki”, más ország ugyanolyan viselkedésért nem kell, hogy szankciókkal nézzen szembe, az Egyesült Államok politikai-gazdasági érdekeitől függően. A harmadik ellentmondás ezen a téren pedig az a tény, hogy a nyugati (zsidó-keresztény) értékeket - melyek az egyén jogaira koncentrálnak - ve24

Kennedy-O’Hanlon, 1996:68 Az 1984-ben aláírt Közös Kínai-Brit Nyilatkozat alapján Peking elkötelezte magát, hogy fenntartsa Hong Kong nyitott gazdaságát, eltérő jogrendszerét és polgári szabadságjogokat azután, hogy Hong Kong 1997ben visszakerült Kína fennhatósága alá.

25

37

KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI FÜZETEK, 8. szik alapul az emberi jogok állásának vizsgálatakor. Ez felveti azt a kérdést, hogy alkalmazhatjuk-e a nyugati értékeket az ázsiai társadalmakra, vagy fordítva? Nem szabad elfeledkezni arról, hogy Kínában az emberi jogok értékei a konfuciusi ideológián alapulnak több mint két évezrede, amely ideológia a kollektív jogokat részesíti előnyben az egyéni jogokkal szemben, „a felelősségvállalás bűncselekményekért és adósságokért kollektív volt és az egyéni jogok védelem nem létezett”.26 Nyilvánvalóan az 1949-es kommunista hatalomátvétel után a szocialista elveket adoptálta a kínai vezetés, úgy mint lakás, egészségügy, élelmezés, oktatás és munkahely (szociális és gazdasági jogok) biztosítása az állampolgárai számára és nem tulajdonított jelentőséget a szólás, sajtó és gyülekezés szabadságának (politikai jogok). A szociális és gazdasági jogok területén Kína kétségkívül jelentős eredményeket ért el a politikai jogok rovására. „Megfelelő és egészséges táplálkozás, tiszta víz, egészségügyi ellátás, lakás, oktatás biztosítása a legfontosabb feladatai bármely kormánynak. Ezen alapvető emberi jogok terén Kína figyelemreméltó munkát végez, hisz 1,1 milliárd állampolgárát látja el vele”.27 Az Egyesült Államok és az emberi jogok Kínában „Sem Nixonnak sem Kissingernek nem kellet Kína felé nyitnia azzal az illúzióval, hogy ez majd belső változásokat vagy demokráciát hoz létre Kínában. Ez nem volt téma az 1979-es Carter egyezményben sem, ami a kapcsolatok normalizálásáról szólt. Az emberi jogok és a demokrácia felfedezése, mint kérdéskör Washington és Peking között a normális kapcsolatok létrehozása után tíz évvel később történt. A Kissinger háromszög diplomácia korai szakaszában elképzelhetetlen lett volna, hogy az Egyesült Államok gazdasági szankciókkal sújtsa Kínát, azért mert a kínai vezetés elfojtja a diákok tüntetését a Tiananmen téren.”28 Az a tény, hogy az emberi jogok kérdése az amerikai-kínai kapcsolatok középpontjába került azt jelezte, hogy Kína súlya a Szovjetunióval szemben csökkenőben volt. A kilencvenes évek elején folyamatos nézeteltérés volt Kína és az Egyesült Államok között az emberi jogok területén. Az Egyesült Államok vezetésének meg kellett tanulnia, hogy az emberi jogok javulását Kínában nem tudja elősegíteni azzal, ha ezt Kína MFN státuszának a meghosszabbításához köti. Az ilyen fajta intézkedések csak elszigetelik Kínát a világtól, és ezáltal a kemény-vonalas vezetőket erősítik, ami nyilvánvalóan nem segíti elő az emberi jogok alakulását Kínában. 3.2.3. Katonai szempontok és biztonságpolitika a térségben A kínai katonai rendszer átláthatósága és a kínai fegyvereladások kérdése Az amerikai-kínai katonai kapcsolatok két fő témát foglalnak magukba: az egyik a kínai fegyvereladások Iránnak, Iraknak és Pakisztánnak, a másik pedig a kínai katonai rendszer átláthatósága. Az 1989 és 1993 között az Egyesült Államok felfüggesztette a magas rangú katonai kapcsolatokat Kínával. 1993 után a kétoldali katonai kapcsolatok javultak, melynek egyik ígéretes jele volt, hogy egy amerikai-kínai közös nyilatkozat keretében 1994-ben Kína megerősítette az elkötelezettségét a Rakéta Technológiai Ellenőrzési Rendszer (MTCR)29 iránt. Ebben a közös nyilatkozatban Kína beleegyezett, 26

Carney, 1992:128 Carney, 1992:129 28 Hyland, 1990:157 29 MTCR: Missile Technology Control Regime/Rakéta Technológiai Ellenőrzési Rendszer: az Egyesült Államok fegyverzetcsökkentési politikájának egyik alapköve. Eredetileg a G-7 országai alakították meg 198727

38

SZABÓKI JUDIT: AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ÉS KÍNA... hogy betiltja az MTCR rakéták exportját, az Egyesült Államok pedig ígéretet tett Kína MTCR tagságának elősegítésére. Ezen fejlemények ellenére a kínai katonai rendszer nagyfokú átláthatósága még mindig távolinak tűnt. A kínai katonai rendszer (költségvetés, doktrína, beszerzések és eladások) nagyfokú átláthatósága elérése érdekében Kínának és az Egyesült Államoknak magas rangú katonai cserelátogatásokat kellene tartania, tananyagok kölcsönös át kellene adniuk egymásnak, és modernizációs és technológiai megbeszéléseket kellene tartania.30 Az átláthatóság elérése a kölcsönös bizalom függvénye is. Jelenleg ez a bizalom szinte egyáltalán nem létezik az Egyesült Államok és Kína között: Az Egyesült Államok aggódik a Kína és Irán közötti nukleáris együttműködés miatt, míg Kína érzékenyen reagál az Egyesült Államok Tajvan felé történő fegyvereladásira. A „Kína veszély” Az ázsiai népek növekvő félelme egy katonailag erős Kína, amelyik lenyeli Ázsiát. Vajon mennyire megalapozottak ezen félelmek? Annak ellenére, hogy Kínának területi vitája van számos szomszédjával, úgy tűnik, hogy képes ezeket a vitákat (különösképpen Indiával, Vietnámmal és Oroszországgal) megfelelően kezelni kétoldali biztonságot erősítő és bizalmat fejlesztő intézkedések segítségével. Egyéb lehetséges konfliktusok, például Japánnal vagy Mongóliával, még valószínűtlenebbnek tűnnek. A legvalószínűbb területek, ahol Kína esetlegesen erőszakhoz folyamodna az Tajvan és a Spartlysszigetek31. De még Tajvan esetében sem igazán valószínű a kínai katonai beavatkozás, kivéve ha Tajvan kinyilvánítja a függetlenségét. Mindazonáltal, Japán attól fél, hogy hosszú távon Kína biztonsági problémát fog okozni Japánnak. Ahogy japán szakértők vélik Kína regionális gazdasági szuperhatalommá válik és így képes lesz modernizálni a hadseregét. A japánok félelme az, hogy Kína agresszívabbá válik a területi viták során, mert egy iparosodottabb Kínának növekvő mennyiségű energiára lesz szüksége és a vitatott szigetek körül a tengerfenéken kőolajforrások lehetnek. A területi viták mellett Kína növekvő védelmi költségvetése és katonai ereje is aggaszt sok amerikait, akik közül sokan a „Kína-veszélyt” emlegetik, vagyis Kínának azt a vélt törekvését, hogy katonai fölényre törekszik Kelet-Ázsiában. Kína és az Egyesült Államok hadseregeinek védelmi költségvetését összehasonlítva ezeket a félelmeket könnyen el lehet oszlatni32, hiszen a közeljövőben Kína nem fog rendelkezni az Egyesült Államokéhoz mérhető katonai adottságokkal. Az Egyesült Államok katonai jelenléte Ázsiában

ben, de jelenleg 28 tagja van, köztük Magyarország. Mindemellett, azon országok száma is növekszik, amelyek egyoldalúan betartják az MTCR irányelveit. Az MTCR célja a rakéták, távirányítású fegyverek és ezekhez tartozó technológiák elterjedésének korlátozása. Az MTCR eredetileg csak nukleáris fegyverekkel és rendszerekkel foglalkozott, de ma már az irányelvek kiterjednek mindennemű tömegpusztító fegyverre. 30 Kornberg, 1996:34 31 A Spartlys-szigetek: apró szigetek és zátonyok láncolata a Dél-Kínai tengerben. A Spartlys-szigeteket részben vagy egészben magának követeli Kína, Malajzia, Brunei, a Fülöp-szigetek és Vietnam. 32 Amíg az Egyesült Államok évi 260 Mrd USD-t költ védelemre, 8 000 nukleáris robbanófejjel rendelkezik, évi 10 Mrd USD értékben exportál fegyvereket, 200 000 katonát állomásoztat külföldön és 12 repülőgépanyahajóval rendelkezik, Kína becsült védelmi költségvetése 30 Mrd USD, 300 nukleáris robbanófejjel rendelkezik (ebből csak 20 interkontinentális hatótávolsággal), nincsenek külföldön állomásozó csapatai és nincsenek repülőgép-anyahajói. (Kennedy-O’Hanlon, 1996:55) Ráadásul Kína messze az Egyesült Államok mögött van a technológiai fejlettség területén. 39

KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI FÜZETEK, 8. A hidegháború vége levette az Egyesült Államok válláról a Szovjetunióval való folyamatos szembenállás terhét. Az ázsiai és csendes-óceáni térségben állomásozó szovjet katonai erők eltűnésével, az amerikai érdekek közvetlen katonai fenyegetettsége eltűnt, s így az Egyesült Államok katonai jelenlétének indokoltsága megszűnt. Azonban az Egyesült Államok csapatainak a visszavonása KeletÁzsiából vákuumot hagyna a térségben, amely arra késztetné mindegyik országot, katonailag hogy erősítse meg magát. Ennek eredményeképpen az úgy nevezett „spirál modell” alakulna ki. Ez azt jelenti, hogy az egyik ország védelmi megfontolásból intézkedéseket hoz, de ezen intézkedéseket a régió egy másik országa szempontjából agresszívnak tűnnek. A másik, válaszul, szintén védelmi intézkedéseket foganatosít, amelyek az első ország szempontjából tűnnek agresszívnak. Ily módon az intézkedések-ellenintézkedések spirálja alakul ki, a bizalmatlanság fokozódik és így fegyverkezési verseny kezdődhet el a régióban.33 A Szovjetunió szétesése után ehhez hasonló dolog kezdődött, Japán és Kína védelmi költségvetése jelentősen nőni kezdett a másiktól való félelem miatt. Az Egyesült Államok csapatainak kelet-ázsiai jelenlétének hivatalos indoklása a fent leírt spirál modell elkerülése. Az Egyesült Államok katonai jelenléte úgy tűnik, hogy stabilizáló hatással van Kelet-Ázsiára. Japán számára hasznos, mert Japánnak sokkal többet kellene költenie védelemre az amerikai csapatokkal támogatott amerikai-japán biztonsági egyezmény nélkül. Egy jobban felfegyverkezett Japán félelmet keltene a szomszédaiban, többek között Kínában is. Ebből következőleg, Kína számára is előnyös az Egyesült Államok katonai jelenléte, mivel ez visszatartja a japán katonai erő növekedését. Az Egyesült Államok katonai jelenléte segíthet Észak-Korea - a régió stabilitására és az Egyesült Államok érdekeire a jelenleg fennálló legnagyobb potenciális fenyegetés - ellenőrzésében.

4.

AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK KÍNA POLITIKÁJA A KILENCVENES ÉVEKBEN

4.1.

A Bush-kormányzat Kína-politikája 1989 után

Az alapvető demokratikus értékekkel - úgy mint a szólás és gyülekezés szabadsága - összhangban, s a felháborodott amerikai közvélemény és az Egyesült Államok Kongresszusának nyomására, Bush elnöknek nem volt más választása, mint szankciók bevezetése Kína ellen válaszul a kínai kormány azon döntésére, hogy beveti a katonaságot a Tiananmen téren tüntetőkkel szemben. A nemzetközi politikai helyzet, vagyis a Szovjetuniótól való félelem megszűnése, szintén lehetővé tette ezen intézkedések életbe lépését. Egyrészről az Egyesült Államok szankciókat léptetett életbe Kínával szemben. Másrészről, azonban, Bush elnök nem merte azt a kockázatot felvállalni, hogy teljes mértékben elszigetelje Kínát és ezért közvetlen, titkos tárgyalásokat kezdeményezett a kínai vezetőkkel már egy hónappal a Tiananmen téri incidens után. A következő években (1990-1991) Kína MFN státusza került az amerikai-kínai kapcsolatok központjába és az Egyesült Államok Kongresszusa megpróbálta elérni, hogy Kína MFN státuszának meghosszabbítását az Egyesült Államok feltételekhez kösse. Ezeket a próbálkozásokat Bush elnök - elnöki vétójogával élve - rendre meghiusította, mondván, hogy “ha visszavonjuk Kína MFN státuszát vagy feltételekhez kötnénk a meghosszabbítását a kereskedelem ellehetetlenülne, Dél-Kínát büntetnénk....azt a területet, ahol a szabad-piaci reformok és a központi hatalommal szembeni kihívás a legerősebb”.34 Ez természetesen csak az érem egyik oldala. Kína „nem felbosszan-

33 34

40

Mandelbaum, 1994:161-162 Bush elnök beszéde a Yale Egyetemen 1991-ben In: Kornberg, 1996:16

SZABÓKI JUDIT: AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ÉS KÍNA... tásában” ugyanilyen súllyal (ha nem nagyobbal) szerepeltek egyéb gazdasági és politikai fejlemények (Öböl-válság, Kínával való kereskedelemtől függő nagyszámú munkahely) Mandátumának utolsó két évében (1991-1992), Bush elnök megpróbálta normalizálni az Egyesült Államok és Kína kapcsolatait. Azonban a barátkozás politikájával nem összeegyeztethető módon Bush elnök - annak érdekében, hogy megnyerje a hadiiparban dolgozók szavazatait az 1992-es elnökválasztási kampány során - jóváhagyta 150 darab F-16-os vadászgép eladását Tajvannak. A kínai kormány értékelése szerint ez a lépés a három közösen aláírt kommüniké megsértése és az „egy Kína” politikától való távolodás volt. Újraválasztásának reményében George Bush felhagyott az amerikai-kínai kapcsolatok javítását célzó politikájával és a Tiananmen téren történt mészárlás után bekövetkezett javulás az Egyesült Államok és Kína kapcsolataiban semmissé vált. 4.2.

Clinton és együttműködés Kínával

4.2.1. Az amerikai-kínai kapcsolatok „félrekezelése” 1993-ig a Clinton kormányzat nem rendelkezett semmiféle átfogó Kína politikával, csak és kizárólag az emberi jogok kérdésére koncentrált. Az Egyesült Államok és Kína kapcsolatainak ilyen módon való „félrekezelése” Clinton elnök kampányígéretéből adódott, mely szerint véget vet a diktátorok elkényeztetésének. A Clinton kormányzat azon feltételezése, hogy a Kínára való intenzív nyomásgyakorlás - főként Kína MFN státuszának visszavonásával való fenyegetőzéssel - kényszerítheti a kínai vezetést az emberi jogok javítására, naivnak bizonyult. 1993 végére, Clinton elnök első hivatali éve után, azonban nyilvánvalóvá vált, hogy ez a Kína politika nem érte el a kívánt hatásokat és az Egyesült Államok és Kína kapcsolatainak egyéb aspektusai is különleges figyelmet igényelnek. Ily módon megszületett a Clinton kormányzat első átfogó Kína politikája, az úgy nevezett „Átfogó együttműködés” (Comprehensive Engagement). 4.2.2. „Átfogó együttműködés” Az „Átfogó együttműködés” célul tűzte ki az Egyesült Államok és Kína kapcsolatainak javítását a következő elvek alapján: “képviselni minden érdekünket az eredmények eléréséhez szükséges szinten és intenzitással; szorgalmazni a kölcsönös bizalom kiépítését és egyezmények létrehozását azokon a területeken, ahol az érdekeink egybeesnek; és párbeszéd folytatásán keresztül csökkenteni azon területek számát, ahol nézeteltéréseink vannak.”35 Az „Átfogó együttműködés” célja tehát az volt, hogy jelezze vannak olyan területek, ahol lehetséges az együttműködés és az együttműködés javulást hozhat az Egyesült Államok és Kína kapcsolataiban. Ironikus módon, 1994-re, Clinton elnök hivatalban töltött második évében az „Átfogó Együttműködés” politikája nagyon hasonlóvá – vagy inkább megkülönböztethetetlenné – vált Bush elnök Kína politikájától. Az „Átfogó együttműködés” és az emberi jogok A Kína kérdéskörben az emberi jogok kérdése és Kína MFN státuszának meghosszabbítása feltételekhez való kötése kapcsán figyelhető meg a legnagyobb különbség az „Átfogó együttműködés” politikája és Clinton elnöksége előtti nézetei között. Elnökjelöltként Clinton ideológiai alapon harsányan kritizálta az akkori elnök George Busht, mert az nem kötötte Kína MFN státuszának meghosszabbítá35

Kent Widermann, 1995. július. 24. 41

KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI FÜZETEK, 8. sát a Kínában lévő emberi jogok javításához. Később, az Egyesült Államok elnökeként, Clinton nézete ugyanezen kérdéssel kapcsolatban ugyanolyan pragmatikus lett, mint elődjéé. Clinton elnöknek rá kellett jönnie, hogy Kína MFN státuszának meghosszabbításának feltételekhez való kötése nemcsak Kína számára lenne büntetés, de komolyan sértené az Egyesült Államok érdekeit is. Az „Átfogó együttműködés” politikájának célja a Kínában meglévő emberi jogok javítása multilaterális fórumok (pl. ENSZ Emberi Jogok Szervezete) segítségével, nem pedig - ahogy ezt korábban tette - egyoldalú nyomásgyakorlással. Az „Átfogó együttműködés” és a kereskedelem A kereskedelmi kérdések továbbra is a két ország kapcsolatainak középpontjában állnak, mivel Kína az Egyesült Államok legnagyobb kereskedelmi partnerei közé tartozik és az Egyesült Államok pedig Kína egyik legnagyobb kereskedelmi partnere. Az „Átfogó együttműködés” két fő célt tűzött ki a két ország kereskedelmével kapcsolatos kérdéskörben: Kína integrációját a világgazdaságba és az Egyesült Államokban készült áruk számára a kínai piacra való bejutás javítását. Az „Átfogó együttműködés” és Tajvan Az „Átfogó együttműködés” politikája szerint az Egyesült Államok kormányzata szándékában áll „felminősíteni” az Egyesült Államok és Tajvan között fennálló kétoldali kapcsolatokat. A Kormányzat Tajvan politikájának ez irányú változása az Egyesült Államok Kongresszusának nyomására és az amerikai közvélemény Kínai Köztársasággal (Tajvannal) való együttérzés nyomán jött létre. Sajnálatos módon ezt a változást a kínai vezetés egy része úgy értékelte, hogy az Egyesült Államok kormányzata és Kongresszusa Tajvan függetlenségének az elérését próbálja elősegíteni. Az „Átfogó együttműködés” és fegyverzetellenőrzés A Clinton kormányzat szerint a kínai katonai rendszer átláthatósága nem érhető el anélkül, hogy az Egyesült Államok együttműködne Kínával, vagyis mindkét országnak erőfeszítéseket kell tennie a kölcsönös bizalom kiépítésében és az átláthatóság. Ezen célokat az Clinton kormányzat magas rangú katonai látogatások, katonai tanagyagok kölcsönös cseréje, technológiai és modernizációs tárgyalások lefolytatása útján szeretné elérni. Az „Átfogó együttműködés” és biztonságpolitika A Clinton kormányzat együttműködési politikája szintén hangsúlyt helyez Kelet-Ázsiai régió békéjének és stabilitásának a fenntartására, „közös erővel, közös jóléttel és a demokratikus értékekhez való közös elkötelezettséggel” lehet elérni, és persze az Egyesült Államok vezetésével. A „vezetési stratégia” (leadership strategy) azt jelenti, hogy az Egyesült Államok folyamatos katonai jelenléte biztosított a térségben és megerősíti az Egyesült Államok elkötelezettségét az ázsiai biztonsági szövetségekhez. Kína úgy véli, hogy a „vezetési stratégia” egy burkolt kísérlet arra, hogy az egyetlen megmaradt szuperhatalom hegemóniára való törekvéseit érvényesítse a régióban. 4.2.3. Az „Átfogó együttműködés” eredményei Az Egyesült Államok Kína politikájának hirtelen változásai Clinton első kormányzati ideje alatt 1989 óta az amerikai közvélemény Kínát politikailag reformista helyett totalitáriánusnak, gazdaságilag szegény helyett jómódúnak, és katonailag gyenge helyett erősnek kezdte látni. A Tiananmen téri incidensen kívül, egyéb okok is erősítették a közvélemény ezirányú változását, úgy mint a hatalmas 42

SZABÓKI JUDIT: AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ÉS KÍNA... gazdasági fellendülés, amely Kína gazdaságát a világ egyik legnagyobb gazdaságává tette és a tény, hogy a kínai védelmi költségvetés gyors ütemben nő. A Clinton kormányzat nagyon nehéz helyzetben volt, amikor egy átfogó Kína politikát próbált kidolgozni, amely széleskörű hazai konszenzuson nyugszik, de elfogadható Kína számára is. A Clinton kormányzat úgy próbálta elérni ezt, hogy megpróbált mindenki kedvére tenni. Nyilvánvaló bizonyítékai ennek azok a következetlen lépések, amelyeket Clinton elnök tett az első terminusa idején: Kína MFN-státuszát meghosszabbította 1993-ban, de rendelet útján feltételekhez kötötte a következő évre; 1995-ben az egyik pillanatban Clinton elnök nem engedélyezte a tajvani elnök egyesült államokbeli látogatását, másik pillanatban engedélyezte azt a Kongresszus nyomására. Clinton elnök Fehér Házban töltött első négy éve során úgy próbált konszenzust elérni, hogy megpróbálta kielégíteni a különböző felek különböző igényeit és más-más hallgatóságnak különbözőképpen próbálta a Kína politikáját magyarázni. Clinton elnök Kínának azt mondta, hogy a gazdasági kapcsolatok javítják Kína gazdaságát és stabilitását, az emberjogi aktivistáknak elmagyarázta, hogy a gazdasági kapcsolatok a kínai középosztály életszínvonalát javítani fogja és végső soron Kína demokratizálódáshoz vezet, az amerikai közvéleménynek pedig azt mondta, hogy a gazdasági kapcsolatok munkahelyeket fognak teremteni az Egyesült Államok állampolgárai számára és olcsóbb árukkal látják el az amerikai fogyasztókat. Azáltal, hogy Clinton elnök megpróbált mindenki szája íze szerint politizálni, senkit sem tudott meggyőzni a Kína politikájának a helyességéről és hitelességéről. A kínai vezetés úgy tekintett az Egyesült Államok Kína politikájára, mint „megfékezés politika” nem pedig együttműködési politika és az Egyesült Államok külpolitikája arra irányul, hogy az Egyesült Államok megtartsa az egyedüli szuperhatalom státuszát és tovább „uralkodjon” a világon, beleértve Ázsiát is. Az Egyesült Államok Kongresszusának szélső jobb és bal oldala azonban úgy vélte, hogy Clinton Kínát szeretné megbékíteni. Az első négy hivatali évének tanúsága alapján Clinton kormányzatnak a második négy évre meg kellett találnia az egyensúlyt a különböző, egymással ütköző célok között, vagyis a Clinton kormányzatnak úgy kell képviselnie az Egyesült Államok érdekeit, hogy közben Kína ne érezze bizonytalanságban magát. Azon tények, hogy Kína a világ leggyorsabban növő gazdasága és piaca, hatalmas gazdasági lehetőségekkel kecsegtetve az Egyesült Államokat csakúgy mint az Egyesült Államok japán és európai versenytársait, nukleáris fegyverek birtokosa és az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja, arra készteti az Egyesült Államokat és az egész világot, hogy együttműködjön Kínával a regionális viták és a globális problémák megoldása érdekében. A fent említett tények azt támasztják alá, hogy az Egyesült Államok által folytatott megfékezés politikája Kínával szemben szükségtelen és nem kívánt hatásokat eredményezne. Úgy tűnik az Egyesült Államok európai szövetségesei hamarabb felmérték, hogy a konfrontációs stratégia Kínával visszafelé sül el, ahogy ez történt az Egyesült Államok esetében történt a kilencvenes évek elején. Olyan érzékeny kérdések, mint Kína MFN státuszának a meghosszabbítása és a Tajvan probléma, nagymértékű következetlen és felelőtlen kezelése azt eredményezte, hogy 1995-ben Kína visszahívta washingtoni nagykövetét, a repülőgép- és autóiparban nem-amerikai vállalatoknak kínált szerződéseket, és nagyszabású katonai gyakorlatokat tartott a Tajvan-szorosban. Mindemellett, növekvő bizalomhiányt eredményezett az Egyesült Államok szándékaival szemben a kínai vezetők körében és fordítva, sőt aláásta az Egyesült Államok politikusainak hitelét. A Clinton kormányzatnak szüksége volt a teljes első terminusra, hogy megtanulja ezt és egy sokkal együttműködőbb stratégiát alkalmazzon Kínával kapcsolatban Clinton elnök újraválasztása után. A második „Átfogó együttműködés”

43

KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI FÜZETEK, 8. A második Clinton kormányzat Kína politikája lényegében az „Átfogó együttműködés” politikájának a folytatása volt, de jelentős előrelépés volt tapasztalható az első „Átfogó együttműködés”-hez képest egy újfajta megközelítés - a szembenállás csökkentése - segítségével. Elsősorban, a kormányzat világosan kifejezte azt, hogy az „Átfogó együttműködés” célja nem Kína megfékezése, hanem integrálása a világközösségbe. Másodsorban, a Clinton kormányzat újra a legmagasabb szintre emelte a hivatalos kínai-amerikai kapcsolatokat. Jiang Zemin látogatása az Egyesült Államokban 1997 októberében az első kétoldali csúcstalálkozó volt Bush elnök 1989-es Kínában tett látogatása óta.

5. KÖVETKEZTETÉS Az 1990-es években a már nem létező stratégiai szövetség helyett a kétoldalú gazdasági kapcsolatok váltak a kínai-amerikai kapcsolatok fő meghatározójává. Ahogy ez a dolgozatból is kiderült az Egyesült Államok és Kína nem gazdasági jellegű kapcsolatainak alakulását is jelentősen befolyásolják a két ország gazdasági érdekei. A kétoldalú kínai-amerikai kapcsolatok mélypontján (Tajvan, emberi jogok, kereskedelmi háború). is mindkét ország vezetői tisztában voltak a kapcsolatok további romlásának káros gazdasági következményeivel. Ennek eredményeképpen számos egyezmény született a kétoldalú kereskedelem és az emberi jogok kérdése terén, és Kína megerősítette az elkötelezettségét a fegyverzetellenőrzési egyezmények mellett. Ezen gazdasági és nem gazdasági egyezmények aláírásával a két ország megteremtette a jövőbeni együttműködés alapjait. A kétoldalú amerikai-kínai viszony további romlása mindkét ország gazdaságát érzékenyen érintette volna, ezért az együttműködés a kínai-amerikai kapcsolatokban mind Kína mind az Egyesült Államok számára kötelező. Egyik oldalról az Egyesült Államok Kína második legnagyobb kereskedelmi partnere, jelentős piacot jelentve a kínai exportáruk számára. Másrészről, a gazdasági növekedése fenntartásához Kínának szüksége van nemcsak az Egyesült Államok piacára, hanem fejlett technológiájára és befektetéseire is. Másrészről Kína a világ jelenleg legdinamikusabban fejlődő piaca, hatalmas és folyamatosan növő fogyasztói réteggel. A kapcsolatok további romlása és a nemegyüttműködés folytatása jelentékeny kárt okozna a kínai export számára, az Egyesült Államok pedig veszteségeket szenvedne el az európai és japán versenytársaival szemben a hatalmas kínai piacon. Ez nemcsak az amerikai exportőröknek okozna kárt, de Clinton elnök új munkahelyek teremtését célzó gazdasági programját sem segítené. Az Egyesült Államok érdeke, hogy a saját eszközeivel elősegítse a kínai gazdasági reform folytatását, mert ez biztosítja a kínai lakosság életszínvonal emelkedését és ezáltal vásárlóerejének növekedését. A növekvő vásárló erő pedig bővülő piacot jelent az Egyesült Államok exportárui számára és új amerikai munkahelyek teremtését biztosítja. Ráadásul, a stabil kapcsolatok az Egyesült Államok és Kína között kulcsfontosságúak az ázsiai és csendes-óceáni térség békéjének és stabilitásának megőrzésében, tehát egy stabil nemzetközi légkör biztosításában is. A stabil nemzetközi légkör az ázsiai és csendes-óceáni régióban nemcsak Kína fejlődése, hanem a világgazdaság összes résztvevője számára elengedhetetlen, hiszen lehetővé teszi az amerikai és más külföldi üzletemberek és befektetők számára a kínai gazdaság modernizálásában való részvételt és a Kínával való kereskedelem folytatását. Utoljára, de nem utolsó sorban a konstruktív kapcsolatok az Egyesült Államok és Kína között elősegítik az ENSZ biztonsági hadműveleteinek végrehajtását a világ minden táján és növelik annak az esélyét, hogy Kína betartja a nemzetközi egyezményeket különböző területeken.

44

SZABÓKI JUDIT: AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ÉS KÍNA... FELHASZNÁLT IRODALOM Könyvek Bersnstein, R. - Munro, R. H.: The Coming Conflict with China, Alfred A. Knopf, New York, 1997 Harding, H.: A Fragile Relationship: USA-China since 1972, The Brooklings International, Washington DC, 1992 Hyland, W. H.:The Cold War Is Over, New York, NY: Random House, 1990 Kissinger, H.: Diplomacy, New York, NY: Simon & Schuster, 1994 Magyarics, T. - Frank, T.: Handouts for US History, Panem-McGraw-Hill, Budapest, 1995 Mandelbaum, M. (ed.):The Strategic Quadrangle: Russia, China, Japan and the United States in East Asia, Council on Foreign Relations Press, New York, 1995 Shinn, J. (ed.): Weaving the Net: Conditional Engagement with China, Council on Foreign Relations Press, New York, 1996 Periodikák, heti- és napilapok Borrus, A.: Eyeball to Eyeball with China. Trade, Business Week, 1995/3396, 18-19. o. Borrus, A. - Barnathan, J.: It’s Time to Get China into the WTO, Business Week, 1996/3466, 15. o. Brown, W. N.: Human Rights or Trade Rights?, Beijing Review, 1995/25, 15-19. o. Carney, C.P.: Human Rights, China, and US Foreign Policy: Is a New Standard Needed?, Asian Affairs, Winter, 1992, 123-132. o. Changsoo, K.: Terms of Endearment: The United States China Policy and China’s Accession to the World Trade Organisation, The Journal of East Asian Affairs, Winter/Spring, 1996, 74-100. o. Ching, F.: Bashing China is New US fad, Far Eastern Economic Review, 1996/8, 33. o. Ching, F.: US Mending Ties with China, Far Eastern Economic Review, 1996/36 Doherty, C. J.: Reports on Chinese Shipments Put Clinton on the Spot, Congressional Quarterly, February 17, 1996, 396-397. o. Faison, S.: US Refrain on Human Rights Strikes No Chords with Jiang, The New York Times, November 2, 1997, 14. o. Fisher, R.D. Jr.: Building a More Secure Asia Through Missile Defence, The Heritage Foundation, Asian Studies Center, October 24, 1995 Freeman, C.W., Jr.: The Fuss Over Taiwan, The China Business Review, November/December 1995, 19-23. o. Friedman, Stephen-Economy, Elizabeth, Independent Task Force: Managing the Taiwan Issue: Key is Better US Relations with China, Council on Foreign Relations, 1995 Garten, J. E.: Business and Foreign Policy, Foreign Affairs, May/June 1997, 67-79. o. Goldstein, C.: Moving Forward: China and US Reach Agreement on Trade Issues, Far Eastern Economic Review, 1994/5, 152-153. o. Goldstein, C.: Balancing Act. Peking’s Export Drive May Strain Sino-US Relations, Far Eastern Economic Review, 1993/32, 67.o. Greenhouse, S.: State Department Castigates China on Rights Record, The New York Times February 2, 1994 Harding, H.: China, The Brookings Review, Spring 1997, 14-15.o. Harries, O.: How Not to Handle China, National Review, May 5, 1997, 35-38. o. Kapp, R. A.: The Road to Normalisation, The China Business Review, July/August 1996, 6-7. o.

45

KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI FÜZETEK, 8. Kapp, R. A.: The Meaning of the 1997 MFN Victory, The China Business Review, July/August 1997, 6-7. o. Kapp, R. A.: Common Sense on MFN for China, The China Business Review, May/June 1997, 6-8. o., 52. o. Kennedy, S. - O’Hanlon, M.: Time to Shift Gears on China Policy, The Journal of East Asian Affairs, Winter/Spring, 1996, 45-73. o. Kornberg, J.F.: Comprehensive Engagement: New Frameworks for Sino-American Relations, The Journal of East Asian Affairs, Winter/Spring, 1996, 13-44. o. Lieberthal, K.: A New China Strategy, Foreign Affairs, November/December 1995, 35-49. o. Lincoln, K.: One-Way Street. US-China: Foreign Relations, Far Eastern Economic Review, 1993/45, 12-13. o. Mártonffy, A.: Már Nem Béke, Még Nem Háború, Napi Gazdaság, 1995-30, 1-2. o. Miller, H. L.: Preparing for Change with Promises of Continuity, The China Business Review, 1998 Nye, J. S.: The Case for Deep Engagement, Foreign Affairs, July/August 1995 Rodman, P. W.: And How to Handle China, National Review, May 5, 1997. 39. o., 61. o. Rosenthal, A. M.: Shatter the Silence, The New York Times, October 21, 1997, 27. o. Rui, P.: Sino-US Economic and Trade Relations: Basis for Bilateral Relations, Shanghai Institute for International Studies, January 1996, 9-17. o. Shulong, C.: Sino-US Relations: the Necessity for Change and a New Strategy, China Institute of Contemporary International Relations, November 1996, 1-12. o. Tait, N.A .- Li, K.W.: Trade Regimes and China’s Accession to the World Trade Organisation, Journal of World Trade, June 1997, 93-111. o. Tálas, B.: Kínai Közös Piac - Vízió vagy Perspektíva?, Külgazdaság, 1992/9, 24-44. o. Wei, D.: Trade War Threatens Sino-US Relations, China Economic News, January, 9 1995, 2-3. o. Xinghao, D.: Sino-US Relations Since the End of the Cold War, Shanghai Institute for International Studies, March 1996, 1-8. o. Youkang, D.: Southeast Asia: An uncertain Factor in Sino-US Relations, Shanghai Institute for International Studies, November 1996, 23-33. o. Yu, T.: The Conduct of Post-Tiananmen US China Policy: Domestic Constraints, Systematic Change and Value Incompatibility, Asian Affairs, Winter, 1993, 229-247. o. Zimmermann, T. - Newman, R. J. - Lawrence, S.V.: How Many Chinas?, US New & World Report, February 26, 1996, 46-48. o. A Turn for Sino-US Economic and Trade Frictions? China Economic News, March 6 9 1995, 1-2. o. Amerikai-Kínai Kereskedelmi Kapcsolatok Heti Világgazdaság, 1995 február 11., 27-31. o. Can China Deliver the Goods? The Economist, February 15, 1997 China - Market Access and Competition on-line: http://www.stat-usa.gov/bems/bemschi/bemschi.htm Clinton’s Call: Avoid Isolating China The New York Times May 27, 1994, A8. o. Fokozott Fokozatosság Figyelő, 1997. november 25. 42-43. o. Lassú Tánc a Sárkánnyal Figyelő, 1997. november 25. 42-43. o. Three Major Problems in China-US Trade and How to Solve Them China Economic News, August 31, 1992 6-8. o. Beszédek, sajtótájékoztatók Clinton elnök: Remarks by the President in Address on China and the National Interest; Press Release, October 24, 1997; on-line: http://www.state.gov/www/current/debate/china.html

46

SZABÓKI JUDIT: AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ÉS KÍNA... Clinton elnök, Jiang Zemin elnök: Press Conference by President Clinton and President Jiang Zemin; White House Press Release, October 29, 1997; on-line: http://www.state.gov/www/current/debate/china.html Kent Wiedemann, kelet-ázsiai és csendes-óceáni ügyek: Current State of US-China Relations; Statement before the Subcommittee on East Asian and Pacific Affairs of the Senate Foreign Relations Committee, Washington DC, July 15, 1995; In: US Department of State Dispatch, July 24, 1995, 587590. o. Madeleine Albright, külügyminiszter: Remarks at the State Department Briefing Room on the USChina Summit, Washington DC, October 28, 1997; US Department of State Release ; on-line: http://www.state.gov/www/current/debate/china.html Madeleine Albright, külügyminiszter és Sandy Berger, nemzetbiztonsági tanácsadó: Press Briefing by Secretary of State Madeleine Albright and National Security Advisor Sandy Berger; White House Press Release, October 29, 1997; on-line: http://www.state.gov/www/current/debate/china.html Warren Christopher, külügyminiszter: The US-China Relationship: „One China” Policy, Human Rights and Trade; Address delivered to the Asia Society, New York, May 17, 1996; In: Vital Speeches of the Day, June 15, 1996, 514-517. o. Winston Lord, helyettes miniszter, kelet-ázsiai és csendes-óceáni ügyek: US Policy Toward China: Security and Military Considerations Statement before the Subcommittee on East Asian and Pacific Affairs of the Senate Foreign relations Committee, Washington DC, October 11, 1995; In: US Department of State Dispatch, October 23, 1995, 773-775. o. Winston Lord, helyettes miniszter, kelet-ázsiai és csendes-óceáni ügyek: Intellectual Property Rights and US-China Relations; Statement before the Senate Foreign Relations Committee, Washington DC, March 8, 1995; In: US Department of State Dispatch, March 27, 1995, 245-247. o. Egyezmények, hivatalos dokumentumok The Shanghai Communiqué, February 27, 1972 Taiwan Relations Act of 1979 Documents on the Normalisation of US-China Relations, December 15-16, 1978 Statisztikai kiadványok Direction of Trade Statistics Yearbook (various issues), International Monetary Fund International Financial Statistics, 1997, International Monetary Fund The World Bank Atlas, 1997

47