Szabó Mária1 – Monori István 2 – Kusza Szilvia 3
Első lépések a magyar merinó juhfajta genetikai hátterének molekuláris genetikai módszerekkel történő vizsgálatában First steps to assess the genetic diversity and structure of the Hungarian merino sheep breed by using molecular genetic methods
[email protected] Egyetem, MÉK, Állattudományi, Biotechnológiai és Természetvédelmi Intézet, PhD hallgató 2 Debreceni Egyetem, ATK, Karcagi Kutató Intézet, tudományos munkatárs 3Debreceni Egyetem, MÉK, Állattudományi, Biotechnológiai és Természetvédelmi Intézet, tudományos főmunkatárs 1Debreceni
Bevezetés A magyar juhágazatnak évtizedek óta meghatározó fajtája a magyar merinó (korábban magyar fésűsmerinó), mind a törzstenyésztésben, mind az árutermelésben a legnagyobb létszámot képviseli: 2011-ben ez a fajtacsoport tette ki a magyar juhállomány 87%-át (Cehla, 2011). Azonban ez az arány rohamosan csökken. A nemzetközi összevetésben a merinó fajtacsoportba sorolható fajták sikeressége alapján a magyar merinó potenciálja nem kihasznált. A fajta nemesítésével jelentősen javítható lehetne a fajta gazdasági eredményessége. Az 1990-es években a mezőgazdaságban történt szerkezetváltást követően a nagy törzstenyészetek felszámolásával az anyák létszáma folyamatosan csökkent. Ezzel egy időben a vonalak több mint 70 %-a eltűnt, kihalt, az állományok elaprózódtak. Jelenleg kevesebb, mint négyezer nőivarú egyed található a tenyészetekben. Mindez oda vezetett, hogy a fajtát 2014-ben a Földművelésügyi Minisztérium jogosan védetté minősítette. A valamikori 39 magyar merinó genealógiai vonalból jelenleg 11, a tenyésztésben részt vevő vonal található meg. Ezek közül 4 vonal képvisel meghatározó létszámot. A fajta genetikai varianciája populáció genetikai számítások alapján bizonyítottan csökkent. A törzsállomány vonalainak rokonság-vizsgálati eredménye biztos alapot adhat a kritikus létszámú populáció tenyésztési céljainak és eljárásainak pontosításához. A tenyésztési eljárások pontosításával a magyar merinó genetikai sokszínűsége fenntartható, esetleg javítható. A magyar merinó fajta története A merinó juh Nyugat-Ázsia hegyvidékéről származó juhfajta, amelyet a legnemesebb gyapjútermelő juhnak tartanak világszerte. Az egyes merinófajták közti különbségek a tenyészirány függvényében változtak és változnak. A merinófajták közös jellemzője, a folyamatosan növő finom gyapjú. 1752-ben, Franciaországban Rambouilet-ben létesült az első merinó törzsnyáj (Vahid-Kóbori, 2002). Magyarország területére 1765-ben Mária Terézia királynő megbízásából, Spanyolországból hoztak be hazánk területére merinó juhokat. A XIX. század közepén már 10 millióra tehető a merinó juhok létszáma. A magyar merinó elődje a magyar fésűsmerinó e század húszas-harmincas éveire alakult ki a posztógyapjas elektorálnegretti merinó juhok, valamint a helyi fajták (pl. racka) keresztezéséből. A fajtát a későbbiekben rambouillet és német húsmerinó fajtákkal javítottak. A II. világháború után a szovjet merinófajtákat (kaukázusi, sztavropoli, grozniji és aszkániai merinó) használtak a fajta nemesítésére. A 60-as évektől megkezdődött a fajta húsirányú nemesítése is, kezdetben a francia merinó precoce, majd a német (akkoriban NDK illetve NSZK) húsmerinók felhasználásával. A hetvenes-nyolcvanas években még kapott a magyar fésűsmerinó egy kis cseppvérkeresztezést a hosszúgyapjas kent, corriedale fajtákkal, gyapjúirányú nemesítést az ausztrál merinóval illetve a szaporaság növelésének irányába a booroola merinóval. Mindezekből kitűnik, hogy a magyar merinó fajta rendkívül heterogén genetikai alappal rendelkezik. 1993. évtől önálló törzskönyv alapításával megindult az egységes magyar merinó kialakítása, ezzel egy időben megszűnt a merinó alfajták felhasználása a fajta nemesítésében (Hajduk et al., 2013). Az Állattenyésztési Törvény életbelépésétől a más fajtával történő keresztezés után (legyen az a legközelebb álló merinó fajta) az utódok csak négy generáció után juthatnak az „A” törzskönyvbe (Hajduk-Sáfár, 2013).
359
A hivatalos standard fajtaleírás alapján a fajta közepes húsformákat mutat, szaporasága 1.3–1.5. Megjelenését közepesen hosszú törzshossz, benőtt has és lábak, szemvonalig benőtt fej jellemzi Az anyák esetében kívánatos a szarvatlanság. A kosok szarvatlanok (suták), vagy szabályos csigás szarvúak. Azonban a különböző vonalhoz tartozó magyar merinó juhállományok fenotípusban is különböznek egymástól. A magyar merinó esetében a jelenlegi tenyészcél egy kettős (hús, gyapjú) hasznosítású félintenzív hazai juhfajta fenntartása. Jelenleg és várhatóan a közeljövőben is fő haszonforrásnak a hústermelést kell tekinteni. Elsődleges cél a szaporaság és a báránynevelőképesség javítása, a test izmoltságának növelése, de ez nem mehet más értékes anyai tulajdonság rovására. A gyapjútermelésben a merinóra jellemző minőség megőrzése a cél. Ezért például kizárják a törzskönyvből azokat az egyedeket, melyeknek 28 mikronnál vastagabb a gyapjúszála (1. táblázat). A szelekciós célok megvalósítását a fajta fenotípusos egységesítésével párhuzamosan kell végezni. A magyar merinó fajta tenyésztésének célja továbbá a hazai törzs- és árutermelő tenyészetek számára kiemelkedő genetikai képességű kosok illetve nőivarú állatok biztosítása Törzskönyvbe kerülést kizáró okok: törzskönyvbe kerülési paraméterek nem teljesülése, általános küllemi és gyapjú hibák, fekete foltok a fejen, lábon vagy a bundában (MJKSZ, 2014). 1. táblázat: A törzskönyvbe kerülés feltételei (MJKSZ, 2014) Életkor első elléskor, maximum (hó) 1 napra jutó báránykori testsúly, min. (g/nap) Testsúly éves korban, min. (kg) Nyírósúly éves korban, min. (kg) Fürtmagasság éves korban, min. (cm) Gyapjúfinomság, max. (mikron) Bírálati pont
NŐIVAR HÍMIVAR 30 x 250 300 40 60 3,5 6 6 8 28 28 M 93
A fajta jelenlegi helyzete, erényei A hazai juhállományban a merinó aránya magas, de folyamatosan csökkenő. A hazai juhtartás legfontosabb problémái között szerepel a genotípus használat is. A hazai merinóállomány meglehetősen vegyes minőséget képvisel, és a kutatók által ajánlott tudatos keresztezések nem történnek meg. A vad pároztatás nagy korlátot jelent a keresztezett bárányok számának növelésében (Jávor et al., 2009). A XIX. század második felétől, az olcsó ausztrál import gyapjú elárasztotta Nyugat-Európát, amely előidézte a húsirányú termelést. Szakmailag indokolttá vált a magyar merinó juhfajta védelme és génállományának megőrzése, miután a hazai gyapjúipar háttérbe szorulásával a korábban keresett merinó gyapjú szinte értéktelen melléktermékké vált, és a piaci igények változása miatt a felhasználás a húshasznú fajták irányába tolódott el. A hazai juhállományban bekövetkezett változások a magyar merinó törzsállomány szűküléséhez vezettek (1. ábra).
360
1. ábra: A magyarországi juhállomány változása 1995-2014 között (Forrás: KSH, 2015)
A törzskönyvezett magyar merinó anyajuhok száma 2000-ben még 29.862 volt, a törzstenyészetek száma pedig 84. A fent említett okok miatt azonban 2013-ra a törzskönyvezett anyajuhok száma 4.094-re, a törzstenyészetek száma pedig 36-ra csökkent. Míg a genealógiai vonalak száma egy 2004-es felmérés alapján 39 volt (Hajduk, 2004), mára ez 11 vonalra redukálódott. Ezért indokolttá vált a fajta védelme és génállományának megőrzése. A fajta védelmének elsődleges célja, hogy annak genetikai állományát − a fajta kialakulásakori állapotára jellemző, változatlan formában − hosszú távon, biztonságosan megőrizzük, a jelenlegi lecsökkent létszámot fenntartsuk vagy tervszerűen növeljük, illetőleg szükség esetén az eredeti típusban megőrzendő állományt a termelési céllal szelekcióba vont populációtól törzskönyvileg elkülönítsük. A genetikai diverzitás csökkenésének olyan háziállatok, mint például a juh esetében, jelentős negatív vonzatai lehetnek ökológiai, ökonómiai és nem utolsó sorban szociális szempontból is (Lancioni, 2013). A juh faj jól adaptálódik a legtöbb körülményhez, de a hazai kedvezőtlen területeket is hatékonyan hasznosító fajták száma alacsony. A fajta megőrzése mellett szól szívóssága, alkalmazkodóképessége, aszezonalitásra való hajlama. A fajta nagy erénye, hogy az év több szakában űzethető. Így a nagyobb haszon elérése érdekében programozható a bárányelőállítás a jelenleg meghatározó, három fő értékesítési időszakra (Húsvét, Ferragosto, Karácsony). A fajta egyes populációi extenzív körülmények között is képesek gazdaságosan termelni. A magyar merinó fajta alkalmas a feltétlen juhlegelő gazdaságilag is hatékony hasznosítására. A feltétlen juhlegelők zömében kedvezőtlen adottságú talajok gyeptársulásaira jellemző (Csízi, 1997). A fajta intenzív körülmények között is tud hatékonyan termelni, azonban korábbi vizsgálatok azt igazolták, hogy a fajta a félintenzív termelési rendszerben a legkevésbé hatékony (Monori, 2010). A fajta mindezen tulajdonságai alkalmassá teszik a fajtát akár a természetvédelmi gyepterületek kíméletes és gazdaságos hasznosítására is. A törzskönyvezett állományokban a legutóbbi öt évben a száz ellésre jutó bárányszaporulat 130 % körül alakult, de sok tenyészetben elérik a 160-170%-ot is. A fajta fajtatiszta tenyésztésre és keresztezésre egyaránt javasolt. Anyai vonalként genetikai alapul szolgál az árutermelő állományokban a végtermék (bárány) előállításhoz. A fajta ugyan eredetileg kettős-hármas hasznosítású, jelenleg azonban és várhatóan a jövőben is fő haszonforrásának a hústermelést kell tekinteni, ezért elsősorban a szaporaság és a báránynevelő képesség javítása lehet a cél (Kukovics, 2014). A főként exportra szánt vágóáru előállításunk a nagy létszáma miatt a merinó fajtacsoportra
361
alapozott. Ebből kiindulva valószínűsíthető, hogy a fajta a jövőben is meghatározó szereppel bír majd az ágazaton belül. Magyar merinó drasztikus populáció csökkenése az elmúlt tíz évben A 2. táblázatban látható, a legtöbb vonal már 2004-ben is csak 1-2 törzskossal rendelkezett, ezek mára mind eltűntek. Nagy létszámmal bíró vonalak tűntek el a meghatározó mezőgazdasági szövetkezetek és utódcégei felszámolásával egy időben. Példa erre a kunmadarasi merinó állomány gyors felszámolódása. A tenyészethez tartozó 6. és 19. kos vonal a tenyészet felszámolásával eltűnt a magyar juhtenyésztésből. A Hajdúböszörményben kitenyésztett 1., 19. és 37. vonalak közül sem maradt fenn mára egy sem. 2. táblázat: 2004 óta eltűnt kihalt vonalak (adatok forrása: Hajduk, 2004) Vonal
Tenyésztő
Kosok száma
Vonal
Tenyésztő
Kosok száma
1
Csillag Mgsz., Hajdúböszörmény
21
26
Új-Zéland
2
4
Kossuth Mgsz., Besenyszög
21
27
Németország
2
6
Közép-tiszai ÁG., Kunmadaras
18
28
Halasi Agrárszolg. Sz., Kiskunhalas
1
7
Túrkevei Mgsz., Túrkeve
16
29
Vörös Csillag Mgsz, Hajdúbösz.
1
13
Németország
8
30
Túrkevei Mgsz., Túrkeve
1
14
Dóramajor, Üllő
7
31
Aranykalász Mgsz., Jászboldogháza
1
15
Aranykalász Mgsz., Jászboldogháza
6
32
Aranykalász Mgsz., Jászboldogháza
1
18
Kossuth Mgsz, Besenyszög
4
33
Bulgária
1
19
Közép-tiszai ÁG., Kunmadaras
4
34
Új-Zéland
1
21
Dózsa Mgsz., Törtel
2
35
Németország
1
22
Aranykalász Mgsz., Jászboldogháza
2
36
Németország
1
23
Túrkevei Mgsz., Túrkeve
2
37
Béke Agrárszöv. Hajdúbösz.
1
24
Németország
2
38
Németország
1
25
Új-Zéland
2
39
Halasi Agrárszolg. Sz., Kiskunhalas
1
A 3. táblázatban található adatok a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség és Hajduk (2004) adatait hasonlítja össze. A jelenlegi hazai magyar merinó állomány 11 genealógiai vonalba sorolható. A 17. vonalból pedig Dunántúlon maradt fent egy kisszámú populáció. Ebből a vonalból jelenleg még nem vettem mintát.
362
3. táblázat. Jelenlegi magyar merinó vonalak Vonal Vonalalapító 2 3 8 9 10 11 12 16 17
200 240 030 150 831 586 150 832 616 152 623 166 200 247 234 152 623 051 152 621 058 20 023 626 200 163 107
5 20
1 538 262 515 150 106 509
Tenyésztő
Kosok Kosok Kosok Jelenlegi száma 2004 száma 2013 száma 2014 használó új-zélandi import 21 2 1 1 Túrkevei (Vörös Cs.) Mgtsz, Túrkeve 21 18 33 20 Túrkevei (Vörös Cs.) Mgtsz, Túrkeve 15 62 61 24 Aranykalász Mgtsz, Jászboldogháza 11 4 5 3 új-zélandi import 10 17 12 5 Aranykalász Mgtsz, Jászboldogháza 9 5 5 2 Aranykalász Mgtsz, Jászboldogháza 9 6 9 5 ausztrál import 6 3 7 6 német import 6 1 1 1 Aranykalász Mgsz, Jászboldogháza Közép Tiszai ÁG, Kunmadaras
19 4
Jelenleg a 3. és a 8. kos vonal helyzete stabilnak mondható, sőt az állományuk az elmúlt 10 évben jelentősen növekedett. A 8. vonal jelenleg négyszer annyi törzskost számlál, mint 2004-ben. A többi kos vonalhoz képest is legalább háromszor annyi törzskos van használatban a vonalból. A fajta szempontjából ez nem feltétlenül kedvező, mert akár nagyobb fokú beltenyésztettséghez is vezethet. A 9-es és 11-es vonal egyedszáma is csökkent, a többi vonal esetében nem történt jelentősebb változás. A 2. vonal az elmúlt 10 évben jelentősen redukálódott létszáma kritikusan alacsony. Jelenleg egy törzskossal rendelkezik. Ehhez a vonalhoz tartozó egyedeket csak Állampusztán találtam. Hasonló helyzetben van az 5. és a 20. vonal is. Ezek a vonalak jelenleg nem rendelkeznek törzskossal. Ezek a vonalak könnyen eltűnhetnek. A genetikai vizsgálatok szükségessége A hazánkban tenyésztett fajták közül csak az őshonos fajták és a magyar merinó tekinthetők zárt populációnak, nem számíthatunk migrációra, így az adott fajtában a genetikai variabilitásra nagyobb figyelmet szükséges fordítanunk (Komlósi, 2012). Mivel a beltenyésztés, a hosszú időn át történő vérfrissítés nélküli tenyésztés különösen a kis egyedszámú populációkban jelentősen csökkentheti a genetikai variabilitás szintjét, és alacsony heterozigozitási értéket ad (Kusza, 2006). Mára indokolttá vált egy olyan modern molekuláris genetikai módszerekre épülő állapotfelmérés, mely megalapozhatja a későbbiekben a célpárosítások szakszerű és hatékony kivitelezését a magyar merinó fajta fejlesztése, a vonalak számának növelése és ezeken keresztül a fajta fenntartása céljából. Így vizsgálatunk hiánypótló a hazai juhfajták genetikai variabilitásának feltárásában. Az állatfajták – és ezen belül ökotípusok, szubpopulációk – genetikai struktúrájának analízise segítséget ad, hogy megállapíthassuk a géntartalékok megőrzése céljából jelentőssé válható genotípus csoportok örökletes jellemzőit, különbözőségeit és az egyedülálló sajátosságokkal felruházott fajták specifikus tulajdonságait (Dohy, 1999). A molekuláris genetikai módszerek által rendkívül sok információhoz juthatunk ahhoz, hogy jobban megértsük az adott fajta kialakulásának történetét, valamint, hogy megállapítsuk a genetikai sokszínűségük fokát, ami fontos szempont lehet a fajtafenntartó programok meghatározásánál (Lancioni et al., 2013). Populációk rokonsági viszonyainak meghatározásánál - DNS esetében - vagy az anyai öröklődést mutató mitokondriális DNS markereket, vagy az apai öröklődésű Y-kromoszómális szakaszokat alkalmazzák. A mitokondriális DNS (mtDNS) az eukarióta sejtek nukleuszán kívül, a mitokondriumban elhelyezkedő genetikai anyag. Egyszerű molekuláris struktúrával rendelkezik, amely kovalens és zárt (cirkuláris). A kódoló és nem kódoló régiókkal együtt a hosszúsága 15-20 kb között változik fajonként. Juh esetében a mtDNS 16 kb hosszú.
363
Ha a mutáció nem kódoló, genetikailag közömbös szakaszt érint, akkor az nem szelektálódik ki, és új mitokondriális DNS polimorfizmusként mutatható ki az utódokban. A populációban megtalálható legtöbb ilyen polimorfikus mutáció nagyon régen keletkezett és homoplazmiát mutat, azaz minden sejtben egyforma típusú polimorfizmust hordozó mitokondrium található. Nem kódoló régió például a kontroll régió (D-loop). A mtDNS evolúciós rátája 5-10-szerese a sejtmag DNS-ének, génjei nem rekombinálódnak (Upholt and Dawid, 1977). Ennél fogva a mtDNS analízis alkalmas a fajon belüli haplotípus diverzitás vizsgálatára. A mtDNS D-loop régiója a legváltozatosabb, ezért gyakran alkalmazzák a fajon belül a közel rokon fajták filogenetikai vizsgálatainál (Wolf et al., 1999, Wang et al., 2007). Tapio és mtsai (2006) a modern európai juhfajták esetében két különböző mtDNS haplotípus csoportot mutattak ki (A és B haplocsoport). Wood és Phua (1996) már 10 évvel ezelőtt azonosított két különböző anyai leszármazási vonalat (A és B) új-zélandi házi juhok vizsgálata során. Hiendleder és mtsai (1998b) az A csoportnak európai a B csoportnak pedig ázsiai eredetet igazolt német, orosz és kazah juhfajták haplotipusainak elterjedését összehasonlítva. Pedrosa és mtsai (2007) a C haplotípus jelenlétét is kimutatták európai juhok esetében. Ezzel egy időben Tapio és mtsai (2006) vizsgálataiban egy, a Kaukázusokban található juhfajta a karachi kontroll régiójának szekvenciája a már kimutatott 3 csoporttól különbözött (D haplocsoport). A D-loop régió vizsgálata igen gyakori különböző diverzitás vizsgálatokban is (Lancioni et al., 2013, Sziszkosz et al., 2015, Pedrosa et al. 2007, Hiendleder et al., 1998a). Lancioni és mtsai (2013) filogenetikai vizsgálatot végeztek három különböző Olaszországban kitenyésztett helyi merinó fajtával (gentile di puglia, sopravissana, merinizzata italiana). Hozzánk hasonlóan az alapvető probléma ez esetben is a fajták egyedszámának jelentős csökkenése, ezzel párhuzamosan a genetikai variabilitás leszűkülése volt, ami az olasz merinó fajták veszélyeztetett fajtává nyilvánítását vonta maga után. Felmérték a fajták genetikai diverzitását a teljes mitokondriális DNS-ben kódolt információk alapján. A kapott eredményeket összehasonlították a vélt anyai és apai alapító fajták szekvenciáival (spanyol merinó, appeninica). Külső (kontroll) csoportok a tejelő fajták (sarda, comissana, lacaune) voltak. A teljes genetikai távolságok összehasonlítása során a három olasz merinófajta egy klaszterbe került az appenninica fajtával, ami megerősíti annak közreműködését a fajták kialakításában, mint alapító fajta. Az olasz merinószármazású fajták 90 egyede közül 82 különböző haplotípust lehetett megkülönböztetni. A legtöbb a B haplocsoporthoz tartozott (és csak egy tartozott az A haplocsoporthoz). Ezen belül 3 szubhaplocsoportot különböztettek meg. A vizsgálatok alapján a fajták egy kládba sorolhatók. Ez bizonyítja, hogy a drasztikus létszámcsökkenés ellenére jellegzetes mitokondriális variánsok rezervoárjai az olasz merinó fajták, ennél fogva megőrzésre érdemesek. Tervezett vizsgálataink Munkánk során a magyar merinó fajta jelenlegi vonalai közti genetikai diverzitást kívánjuk meghatározni molekuláris genetikai módszerekkel, majd a kapott eredmények alapján tenyésztési irányelveket kidolgozni. Ehhez elsőként a nőivarú egyedek mitokondriális DNS D-loop régiójának 1006 bp hosszú szakaszát vizsgáljuk. A D-loop szakaszról nem íródik át fehérje, ennek köszönhetően nincs rajta szelekciós nyomás, hipervariábilis. Mivel a magyar merinó fajta kialakításában több genetikailag egymástól távol álló fajta is részt vett, ezért remélhetőleg ez a módszer alkalmassá teszi a fajta genetikai diverzitásának meghatározását. A szekvenciákban lévő mutációk alapján a haplotipusokat határozzuk meg vonalanként illetve a merinó fajtára nézve illetve az általánosan használt diverzitás indexeket kívánjuk kiszámolni. A fajta kialakításában részt vevő fajták bevonásával (Génbanki szekvencia felhasználásával) filogenetikai fán kívánjuk ábrázolni a fajta elhelyezkedését. Vizsgálataink megkezdődtek, magyar merinó vonalakból vettünk szőrtüsző mintákat Kasza Sándor és a DE ATK Karcagi Kutatóintézet, a Balmaz-Juh Kft. (Balmazújváros), Zomor Bt. (Tiszacsege), az Állampusztai BV intézet tenyészetéből valamint a Herceghalmi ÁTK tenyészetéből. A gyapjúminták vétele tépéssel történt és feliratozott papírzacskókban tároltuk a vizsgálatokig. A mintavételek zömmel a nyírással egy időben zajlottak. 10 vonalból 224 egyedtől gyűjtöttünk szőrtüszőmintát. A vonalalapítók között találhatóak új-zélandi, ausztrál illetve német importból származó merinó fajták is, illetve olyanok, melyek embrió importtal kerültek az országba és egyes
364
vonalalapítók különböző merinó fajtákhoz tartoztak. A kialakított magyar merinó vonalak tulajdonképpen a nőivarban is különbözhetnek. A laboratóriumi vizsgálatok a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság- Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Állattudományi, Biotechnológiai és Természetvédelmi Intézet, Állatgenetikai Laboratóriumában zajlanak. A genomiális DNS izolálása és a PCR reakció optimalizálása után az amplifikált termékek szekvenáltatását szolgáltatásként a Macrogen Europe céggel végeztetjük el. A statisztikai értékelést az általánosan használt programcsomagokkal végezzük el. Várható eredmények, a fajta tenyésztésével kapcsolatos tervek A vizsgálati eredményeink alapján megbecsülhetjük, hogy a fajta populációinak csökkenésével párhuzamosan mennyire szűkült le annak genetikai potenciálja, milyen a beltenyésztettség mértéke. Az eredmények továbbá lehetőséget biztosítanak többféle tenyésztési alternatíva kidolgozására, amelyek megcélozhatják a fajta genetikai sokszínűségének fenntartását, annak esetleges bővítését, vagy éppen a fajta egyes értékmérő tulajdonságának fejlesztését a vonalak termelési potenciáljainak ismeretében. Az elmúlt időszak tenyésztési programjainak elhanyagoltsága mellett, a még rendelkezésre álló genetikai alapról, valamint a fajtába bevitt más fajták genetikai hatásainak jelenlétéről, illetőleg a fajta „megmenthetőségéről” is képet adhatnak. A vizsgált vonalak genetikai távolság vizsgálata során kapott eredményeinket felhasználva a további génveszteségeket elkerülhetjük, a genetikai variabilitás szintjét növelhetjük. Az állományok beltenyésztettségi mértékének ismeretében a tenyésztők eredményeinket közvetlenül felhasználhatják a gyakorlatban. A molekuláris genetikai vizsgálatok támpontot adhatnak a későbbiekben esetleges anyai vonalak (családok) kialakításához is. A genetikai diverzitás meghatározásával az eltérő egyedszámú populációk célirányos tenyésztésének az eljárásmenetét pontosan meg lehet határozni és ez a protokoll más fajták esetén is modellül szolgálhat. Elsőként kapunk genetikai vizsgálatokkal alátámasztott képet a magyar merinó fajtán belüli genetikai varianciájáról és az ebből adódó genetikai távolságok mértékéről. A jövőben az anyagi lehetőségek függvényében tervezzük még az apai ágon öröklődő Y kromoszóma és biparentális mikroszatellit markerek vizsgálatát is az eredmények növelése érdekében a fajtán belül, vonalak között. Következtetések Az elmúlt tíz évben a magyar merinó genealógiai vonalainak száma alig negyedére csökkent. A 2004-ben még nagy kos egyedszámmal bíró vonalak feltételezhetően az azokat tenyésztő egykori nagy mezőgazdasági termelő szövetkezetek és azok utódainak felszámolásával tűntek el. Azok a kos vonalak, melyek tíz évvel ezelőtt négynél kevesebb törzskost használtak, mára rendre kihaltak. Ez a kos létszám nem elegendő egy vonal hosszú távú fenntartásához. Jelenleg kritikus helyzetben van a 2., 5., 17. és 20. kos vonal. Bár az elmúlt 20 évben a hazai juhállomány nagysága csak kis mértékben változott, a törzskönyvezett anyák száma viszont drasztikusan csökkent. Ennek egyik oka, hogy a kistermelőknek nem éri meg a törzskönyvezéssel járó többletköltségek miatt törzsállományt fenntartani. Részben ennek, valamint részben a hústípusú fajták térnyerésének köszönhetően csökkent a magyar merinó törzsanyák száma is. A juhtartás hazánkban még mindig az extenzív legelőkre alapozott. Ezt a magyar merinó fajta tenyészirány meghatárózásánál figyelembe kell venni. Ebből a szempontból nem feltétlenül előnyös az anyák testtömegének növelése. Ugyanis mivel a fajtát anyai keresztező partnernek használnánk az árutermelő tenyészetekben, a kisebb testsúlyú anyák fenntartása tenyészidőszakban és azon kívül gazdaságosabb, mivel ezeknek kevesebb a létfenntartáshoz szükséges fehérje és energiaigényük (takarmány, abrak, legelőfű). A kis testű anyák továbbá a feltétlen juhlegelőkre jellemző esetleges takarmányhiányt is könnyebben átvészelik. E mellett azonban szükséges a fitness tulajdonságok fejlesztése a fajtán belül. A tenyésztő szervezetnek meg kell találni azt az eszközt, amivel kontrollálni tudja az egyes vonalak drasztikus csökkenését és egyes vonalak túlzott dominanciáját a genetikai variancia fenntartása érdekében.
365
További vizsgálataink során a vonalak genetikai távolságának meghatározásán túl hangsúlyt fektetünk a vonalak teljesítményének felmérésére is, amely irányt mutathat a perspektivikus vonalak megerősítéséhez mind a tenyésztők, mind a tenyésztő szervezet számára. A tenyésztés folyamatában a termelési potenciált szem előtt tartva a magyar merinó perspektivikus értékmérő tulajdonságainak fejlesztésével a fajta genetikai variabilitásának fenntartásával a populáció létszáma a beltenyésztettségi szint növekedése nélkül növelhető és teljesítménye javítható. Irodalomjegyzék 1. Cehla, B. (2011): A hazai juhágazat hústermelési tartalékainak feltárása. Doktori értekezés. Debreceni Egyetem. 2. Csízi I. (1997): Extenzív juhlegelők állateltartó képességének növelési lehetőségei a közép-tiszai térségben. I. Alföldi Tudományos Tájgazdálkodási Napok. Mezőtúr-Gödöllő. 397-401.p. 3. Dohy, J. (1999): Genetika állattenyésztőknek. Mezőgazda Kiadó. Budapest 4. Hajduk, P. – Sáfár, L. – Baranyai, G. (2013): A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség Tizennegyedik Kos- Bakkatalógusa. p. 4. Open Communications Kft. Budapest. 5. Hajduk, P. – Sáfár, L. (2013): A magyar merinó védettségre szorul. Magyar Állattenyésztők Lapja. XVIII. Évf. 9. sz. p. 30. 6. Hajduk, Zs. (2004): A magyar merinó genealógiai vonalai. (Szakdolgozat). Kaposvári Egyetem. 7. Hiendleder, S., Lewalski, H., Wassmuth, R., Janke, A. (1998a): The complete mitochondrial DNA sequence of the domestic sheep (Ovis aries) and comparison with the other major ovine haplotype. J Mol Evol. 1998 Oct;47(4):441-8. 8. Hiendleder, S., Mainz, K., Plante, Y., Lewalski, H. (1998b): Analysis of mitochondrial DNA indicates that domestic sheep are derived from two different ancestral maternal sources: no evidence for contributions from urial and argali sheep. J Hered. 1998 Mar-Apr;89(2):113-20. 9. Jávor, A., Nábrádi, A., Kovács, A., Komlósi, I., Árnyasi, M., Kusza, Sz., Fenyves, V., Czeglédi, L., Madai, H., Lapis, M., Vass, N., Novotniné Dankó, G., Stefanovics, B. Oláh, J., Monori, I., Kukovics, S. (2009): Debreceni álláspont a kiskérődzők ágazati jövőjéről. Magyar Mezőgazdaság, 64. évf. 8. sz. 10. Komlósi, I. (2012): Juh és szarvasmarha tenyésztési programok fejlesztését megalapozó kutatások. MTA Doktori Értekezés. Debrecen. http://real-d.mtak.hu/530/5/dc_192_11_doktori_mu.pdf 11. Kukovics, S. (2014): Magyar merinó és lacaune bárányok üst vizsgálata egy biharnagybajomi juhtenyészetben. In.: Magyar Juhászat és Kecsketenyésztés. 24. évf. 1. sz. p. I-VII. 12. Bátoriné Kusza, Sz. (2006): A genetikai távolság becslése cigája és zackel fajtakörbe tartozó juhállományok között, valamint három nem klasszikus immungén kifejeződés és polimorfizmus vizsgálata sertésben 149 p. Témavezető: Jávor András; Bősze Zsuzsanna Védés éve: 2006. Megjelenés/Fokozatszerzés éve: 2006. 13. KSH (2015): Állatállomány, 2015. június 1. www.KSH.hu 14. Lancioni, H. – Di Lorenzo, P. – Ceccobelli, S. – Perego, U. A. – Miglio, A. – Landi, V. – Antognoni, M. T. – Sarti, F. M. – Lasagna, E. – Achilli, A. (2013): Phylogenetic Relationships of Three Italian Merino-Derived Sheep Breeds Evaluated through a Complete Mitogenome Analysis. PLOS ONE 8 (9): e73712. 15. Monori, I. (2010): Alföldi juhászatok technológiai színvonalának és gazdálkodásának elemzése: Alföldi juhászatok technológiai színvonalának és gazdálkodásának elemzése Debrecen, https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/99189/ertekezes.pdf?sequence=8
366
16. MJKSZ (2014): A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség juhfajtákra vonatkozó tenyésztési programja. 2014. www.majusz.hu 17. Pedrosa, S., Arranz, JJ., Brito, N., Molina, A., San Primitivo, F., Bayón, Y. (2007): Mitochondrial diversity and the origin of Iberian sheep. Genet Sel Evol. 2007 Jan-Feb;39(1):91-103. Epub 2007 Jan 11. 18. Sziszkosz, N., Kusza, Sz., Jávor, A., Mihók, S. (2015): Méneskönyvi és molekuláris genetikai egybeesések a gidrán kancacsaládjainál az mtDNS alapján. AGRÁRTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK = ACTA AGRARIA DEBRECENIENSIS 2015:(65) pp. 69-73. (2015) 19. Tapio, M., Marzanov, N., Ozerov, M., Cinkulov, M., Gonzarenko, G., Kiselyova, T., Murawski, M., Viinalass, H., Kantanen, J. (2006): Sheep mitochondrial DNA variations in European, Caucasian and Central Asian areas. Mol. Biol. Evol., 23, 1776-1783 20. Vahid, J.- Kóbori, J. (2002): A merinó juhok tenyésztése és kiválasztása. p. 28-30. Szaktudás Kiadó Ház Rt. Budapest. 21. Upholt, W.B., Dawid, I.B.,(1977): Mapping of mitochondrial DNA of individual sheep and goats: rapid evolution in the D-loop region. Cell 11, 571-583. 22. Wang, X., Ma, Y.H., Chen, H., Guan, W.J. (2007): Genetic and phylogenetic studies of Chinese native sheep breeds (Ovis aries) based on mtDNA D-loop sequences. Small Ruminant Research. Volume 72, Issues 2-3, Pages 232–236 23. Wolf, C., Rentsch, J. Hubner, P. (1999): PCR-RFLP analysis of mitochondrial DNA: a reliable method for species identification. J. Agric. Food Chem. 7, 1350-1355. 24. Wood, N. J., and Phua, S. H. (1996): Variation in the control region sequence of the sheep mitochondrial genome. Anim. Genet. 27: 25–33.
367
